Fedina Lídia: Klaudia és az első csók

Fedina Lídia

Klaudia és az első csók

3

1. rész

Az első csók

„Holnap lovagolni megyünk! Az egész osztály!” „Nem is tudsz lovagolni, v igen?”

Jaj, ez a Petra!

„Majd megtanulok! Havonta fogunk kijárni az Eszterék tanyájára Tszgy-re.” „Hová?” „Tatárszentgyörgy” „?” „Még nem tudom, milyen… Hetente ki lehet járni tanulni. De a sulival csak havonta megyünk.” „Biztos jó lesz.”

5

Klau­dia csalódottan nézett a telefonjára. Petrától ennél több lelkesedést nem várhat. Mindentől fél, ami nagyobb egy macskánál. Még Totitól is tart. Pedig a kis foxi igazán nem árt a légynek se. Tényleg, Toti! Elviszi sétálni! Elállt az eső, és a nap is kandikál. „Elmegyünk Totival sétálni. Csá.”

A tavasz lassan akart jönni, de a mai rossz kezdet után végre kisütött a nap. A szél is elállt, és Klau­dia egészen langyosnak érezte az időt. Kicsit lelkiismeret-furdalása volt Totival szemben. A hétvégén a rossz idő miatt 5

nem sétált vele. Arra hivatkozott, hogy sok a tanulnivaló. Ez tulajdonképpen igaz… Ráadásul kedden, vagyis holnap lovagolni mennek. Holnapután nyelvtan doga, de ez… Minek is kellett erre gondolni! Ha ma nem tanul a dogára, holnap nem lesz rá ideje. Mindegy, még csak öt óra. Járnak egyet Totival, aztán tanul.

A kutyus vígan ugrabugrált… volna, ha a póráz nem rántja vissza folyton. Hol Toti rántotta meg Klaudiát, hol Klau­dia a kutyát – amikor például nem engedte kiugrani az úttestre. De mindjárt odaérnek az üres telekhez, ott elengedheti Totit. Már nem megy el. Klaudiának eszébe jutott az első sétája Totival a költözés után. Akkor ismerkedett meg Gabival és Lacival… Eléggé viharos körülmények között.

Bebújt a szakadt kerítés résén, és Toti boldogan ugatni kezdett. Tudta, hogy mindjárt elengedik. A tavasz ezernyi illata hívta a kutyust. Ugrálni akart, szimatolni, hemperegni a friss fűben!

Klau­dia lecsatolta a pórázról, és Toti, mint akit puskából lőttek ki, bevágódott a bokrok közé.

Klau­dia egy kicsit megijedt. Ha most elszalad…! Anya kérte, hogy ne engedje el… és az utcán nem is engedte el. De itt… Pont innen szökött meg az ősszel, a költözés után.

– Toti! Gyere ide! Játsszunk!

De hiába hívta. Dobálós-visszahozós játékot a kertjükben is lehet játszani, és Toti most nem erre vágyott.

A kis engedetlen!

– Vuvuvuvu! Úristen, ez egy idegen kutya!!

Vad hörgés-morgás éledt a bozótban, ahogy a két állat: Toti és az idegen kutya egymásnak estek.

6

6

– Jaj! Ne!! Toti! Takarodj, te! Nem! Klau­dia össze-vissza kiabált, és próbált a kutyák mellé keveredni, hogy szétválassza őket. A vad hörgés azonban visszariasztotta. Pedig szét kell választani őket! A másik nagyobb és erősebb! Csak Toti húzhatja a rövidebbet!!

Istenem! Miért is engedte el!?

– Vigyázz! Menj onnan! Megharap!!

Az idegen hang megijesztette Klaudiát, főleg az idegen kéz, amely arrébb rántotta, és nem engedte, hogy megragadja Toti nyakörvét.

– Hagyjál! – szembefordult akadályozójával. Szőke haj, jóképű arc: – Géb!

A galagonyás fiú komoly aggodalommal nézett rá.

Volt a szemében valami szokatlan, rá nem jellemző.

Az átható szürke tekintet most aggodalomtól sötétült el.

Féltette Klaudiát.

A két kutya tovább marta egymást, remekül szórakoztak a műbalhéban, amivé a kezdeti verekedés változott. Géb fogta Klau­dia karját, a szemébe nézett. Aztán megfogta a lány másik karját, magához húzta, és mielőtt Klau­dia bármit tehetett volna, megcsókolta. Éppen csak megérintette az ajkával a lány ajkát, Klau­dia azonnal kiszakította magát a karjából. De a csók akkor is megtörtént… és… egyáltalán nem volt kellemetlen. Sőt…

A két kutya most vidám kergetőzésbe kezdett. Mintha az egész hajcihőt azért csinálták volna, hogy Géb… megcsókolhassa Klaudiát!

– A te kutyád!? – mutatott Klau­dia idegesen a fekete-tarka korcsra, de Gébnek nem jutott ideje a válaszra.

Egy kövér, középkorú nő törtetett át a kerítésen. Odarohant hozzájuk.

7

7

– Mardzsikám! Jaj! Bántott az a csúnya kutya!? Gyere a mamihoz!!

Mardzsikának esze ágában se volt engedelmeskedni a „maminak”. Vígan játszott Totival. Fiatal kutya volt még, és nagyon neveletlen.

– Toti! Hozzám!

Klau­dia saját magát is meglepő fürgeséggel és ügyességgel elkapta a kis foxit.

Toti szemrehányóan nézett rá. „Végre egy igazi haver, és te nem hagyod, hogy játsszunk?!” De az idegen nő is megragadta Mardzsikáját, és úgy nézett Klaudiára, mintha Totival valami bűntettet hajtottak volna végre ellenük.

– Mardzsikám!! Csupa nyál lett a szép kis nyakad!

Az a csúnya kutya összenyálazott!! Fúj!

A nő ölelgette szabadulni akaró kutyáját, és határozottan ellenségesnek tűnt. Klau­dia ilyen kutyással még nem találkozott. A kutyások általában összetartanak, szeretik egymás kutyáit is…

– Mi csak… – kezdte mondani, de Géb megint megragadta, most a vállát, és hátrébb húzta a nőtől.

– Ne. Nem kell magyarázkodnod! Nem történt semmi!

– Ez a szerencséjük, fiatalember! Ez a szerencséjük!

A nő kicipelte ellenkező Mardzsikáját az üres telekről, közben teljesen legázolta a kerítés maradékát. Klaudiának ezen nevetnie kellett. És nem tehetett róla, de a nevetés kibuggyant belőle, miközben letette Totit a földre, és megszabadult Géb érintésétől.

Toti már pórázon ugrándozott, és éles hangján versenyt hangoskodott kacagó gazdájával.

Géb is elvigyorodott.

8

8

– Úgy ment át a kerítésen, mint egy tank!

– Vagy egy traktor…

– Egy velocitraptor…

– Inkább egy brontoszaurusz!

Jókedvűen nevettek, és az idegen nő haragosan nézett vissza rájuk, miközben igyekezett olyan messze cipelni tőlük szabadulni igyekező Mardzsikáját, amennyire csak lehetett.

Géb komolyodott el elsőnek. Odaállt egészen közel Klaudiához, és a lány nem menekülhetett előle. Talán nem is akart… vagyis…

Klau­dia fejében teljes volt a zűrzavar. Géb nagyon is rányomult… Az őszi táborban is… azóta is… És jóképű, nagyon is az. A szeme nem olyan gyönyörű és igéző, mint Péteré, azé a srácé ott Nyírmeggyesen, ahol az almát szedték, de… éppen eléggé zavarba ejtő. Szürke, és a pillantása átható…

– Ne haragudj, hogy… – Géb arcán átfutott valami zavarodottság féle –, szóval hogy az előbb megcsókoltalak, de… te nagyon… nagyon szép lány vagy… és okos… meg minden. Különleges… és… Szeretnék járni veled!

Klau­dia körül megfordult a világ. Ez nagyon is hatással van rá. Ez… olyan romantikus! De Géb nem az a fiú… vagyis… Csak azért van róla rossz véleménnyel, mert Mariettával járt. De hát… az nem bűn. Marietta szép lány.

– Kérlek… – Géb gyengéden megfogta Klau­dia két karját, de nem próbálkozott újabb csókkal. Ösztönösen érezte, hogy ennek most nincs itt az ideje. – Adj nekem egy esélyt! Meglátod, nem bánod meg!

– Háát… – hiszen, ha olyan könnyű lenne akár nemet, akár igent mondani! Hiszen ha Gébről álmo-

9

9

dozott volna. De nem álmodozott. Igazság szerint egyik fiúról sem… Vagyis Péterről néha, de hát Péternek menyasszonya van, és sokkal idősebb is náluk… Géb inkább illik Klaudiához.

– Ha attól félsz, hogy egy galagonyással járj… – Géb nem tudta, mit lehetne tenni ez ellen, de ha ez az oka Klau­dia ellenkezésének, akkor… – Megkérem a szüleimet, hogy írassanak át a Petőfibe, jó?

– Átiratkozni?!

Klau­dia őszintén meglepődött. Ilyen hercehurcát, ilyen bonyodalmakat nem vállalhat ez a fiú… őérte!

Géb látta Klau­dia meglepődését, és érezte, hogy itt kell tovább ütnie a vasat.

– Igen! Látom ennek örülnél! Megteszem! Meglátod! És akkor elhiszed, hogy… hogy…

Mit kell elhinnie? Klau­dia tágra nyílt szemmel figyelte, várta, hova lyukad ki a fiú. Ennek a mondatnak csak egy jó befejezése lehet…

– Szerelmes vagyok beléd… – nyögte ki végül Géb, és maga sem értette, miért olyan nehéz ezt kimondani.

De nehéz volt. Viszont kimondta. Megtette!

A szürke szem ragyogott, a varázs hatott. Klau­dia engedte, hogy Géb odahajoljon, és megcsókolja. És a csók meleg volt, és édes… Nem is gondolta, hogy ilyen édes lehet… Ez lenne a szerelem?! Titokban, önmaga előtt is titkolva, szerelmes lett volna Gébbe?!

– Vauvauvau!!

Toti majdnem kirántotta Klaudiát Géb ölelő karjából. Mardzsika, a játékra vágyó kamasz kutya sikeresen megszabadult a „mamitól”, és visszaszáguldott Totihoz.

10

10

– Mardzsikám! Mardzsikám!! Te rossz gyerek!!

A kövér nő megint a kerítés felé vette az irányt, és ami még nem volt letaposva belőle, azt most a földbe döngölte. A varázsnak vége szakadt. Játszó kutyák, a lábak közé keveredő póráz, üvöltöző kövér nő és zűrzavar. Ez a keverék hatékonyan űz el minden romantikát.

– Engedd el! – tanácsolta Géb, és Klau­dia valóban nem tehetett mást, elengedte a pórázt. De már teljesen belekeveredtek. A póráz a lábukra tekeredett, és hozzájuk láncolta Totit.

– Mardzsikám!! Mardzsi!!

– Toti! Toti!

Géb próbálta elkapni a pórázt, hogy kibogozta belőle magukat, de Toti játékosan a keze felé kapott, és véletlenül megsebezte.

– Jaj! – Mardzsi!! Te rossz kislány!

A kövér nő felkapta a kutyáját, és elhátrált vele abból a körből, ahol Toti elérhette őket.

– Ah, Toti! Mit csináltál!?

Klau­dia végre lefogta a kutyáját, Géb pedig a szájába kapta a kezét. Toti foga éppen csak felhorzsolta a bőrt, alig vérzett, de a harapással járó ütés fájt.

– Ilyen vadállatot engedni szabadon!! – kiáltotta a nő Klaudiának, miközben vadul küzdött a kutyájával.

Klau­dia egészen elképedt, hiszen Toti pórázon volt.

– Maga fogja meg a kutyáját! – szólt oda a nőnek Géb haragosan, és Klaudiának jól esett Géb támogatása az igazságtalansággal szemben.

– Szemtelen taknyosok!

11

11

A nő méltatlankodva vonult el a kerítés romjain átgázolva. Mardzsi kutya kezdte feladnia a küzdelmet a kezében. Toti viszont üvöltve ugatott utánuk.

– Most már elég legyen, Toti!

Ez a szigorú hang meghozta a várt eredményt. Toti ártatlanul pislogott fel Klaudiára, aki őszintén sajnálta, hogy nincs nála semmi, amivel beköthetné lovagja sérülését.

– Annyira sajnálom!

– Ugyan, nem érdekes… – nézett rá meleg tekintettel Géb. – Már nem vérzik, és… meglátod, mennyivel többet is megteszek érted… értünk.

Géb megfogta Klau­dia kezét. Toti úgy ült a lábuknál, mint egy kis angyal, és Klau­dia várta, akarta a harmadik csókot. De mielőtt Géb ajka elérhette volna az övét, két méltatlankodó hang csapott le rájuk.

12 12