Csodakert olvasópróba

Page 1


Bevezető Engedd játszani a nyelvvel! A Csodakertet azoknak az óvodákban és iskolákban tanító pedagógusoknak, illetve szülőknek és nagyszülőknek ajánljuk, akik szívükön viselik a gyerekek anyanyelvi kifejezőkészségének fejlesztését. A vers az iskoláskorú gyerekek szemében általában csupán kötelező tananyag. A memoriter, amely régen egyedülállóan segítette költőink szókincsének megőrzését, egyre inkább háttérbe szorul az oktatásban. A nyelvi igényesség ma csak a társadalomnak kis részére jellemző. Jól példázza ezt, hogy többnyire a média közvetítésével időről-időre elterjed egy-egy szófordulat automatikus ismételgetése. Nem is szólva az internetes és SMS-nyelv hétköznapi, akár szóbeli, akár írásbeli kommunikációnkra gyakorolt hatásairól. A több évtizedes tanári tapasztalattal rendelkező pedagógusszerző, Szondy Zsuzsanna kedves és remek humorral megírt, ritmikus mondókái, feladványai nemcsak a kisebbek agytekervényeit mozgatják meg, hanem a nagyobbakat, sőt az egészen nagyokat is motiválják a rímes megfejtések kitalálására. Ez a kiadvány kiválóan szolgálja az óvodások szókincsfejlesztését, jól hasznosítható anyanyelvi órákon, a délutáni szabadfoglalkozásokon, a nyári táborokban, sőt a kirándulások hosszú autóútjain is hasznosan elszórakoztatja a családot. A Csodakert egyedülálló erénye a pedagógiai ismeretterjesztő műfajon belül, hogy már egészen kis kortól kezdve egyszerre fejleszti a hallás utáni szövegértést, a belső hallást, vagyis a ritmusérzéket, és ösztönzi a nyelvi kreativitás kibontakozását. A Mini Miki, Maxi Matyi csodakertje című verses mese főhőseivel az egészséges ételek birodalmába kirándulhatnak a gyerekek, ahol megismerik, hogy mit kell enniük ahhoz, hogy egészségesek maradjanak. A történetet akár színpadon is előadhatják a gyerekek. A Keresd a rímet! és a Bújócskázó színek játék

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 7

2014.11.13. 13:52:25


8

Csodakert

néhány soros versikéi a szövegértést, a fantáziát és a szókincsfejlesztést segítik, s nagyszerűen lekötik a gyerekek figyelmét, a rím megtalálása pedig ösztönző sikerélményhez juttatja őket. A Bújócskázó színek esetén szövegeket kell színekkel párosítaniuk a gyerekeknek attól függően, hogy milyen szín jut eszükbe a sorokat hallgatva. A Találd ki, hogy ő ki! huszonhárom verséből egy-egy foglalkozást jelentő név hiányzik, amit a gyerekeknek kell beilleszteniük a szövegbe. A hiányos, kiegészítésre váró versek olyanok, mint egy-egy rejtvény, felkeltik a gyerekek alkotókedvét, s észrevétlenül megkedveltetik velük a verseket, miközben tanítanak, nevelnek és jókedvre derítenek. Aki már gyerekkorában megpróbált a nyelv zenéjével játszani, az felnőttként is kézbe fog venni egy-egy verseskötetet.

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 8

2014.11.13. 13:52:25


Keresd a rímet! A kiegészítésre váró mondókák a hallás utáni megértés készségét, a nyelv ritmusának érzékelését, a belső hallás kialakulását segítik. A feladat gyors sikerélményt jelent a gyerekeknek, miközben fejleszti szókincsüket. A mondókát hallgatva a gyereknek meg kell értenie annak tartalmát, majd meg kell találnia a hiányzó, rímelő szót, ami tartalmában és hangzásában a szövegbe illik.

Ötletek: Ahol a szöveg értelme és a rímhelyzet engedi, további helyes megoldásokat is gyűjthetnek a gyerekekkel. • Az önfegyelem fejlesztésére is felhasználhatóak, például „A nyelvének királya/királynője!” elnevezésű játék formájában, amikor csak a kézfeltartással jelentkező gyerekektől fogadható el a válasz. • Nagyobb gyerekekkel a versek ritmusát, a rövid és hosszú szótagokat is vizsgálhatják, vagy akár ütős hangszerrel követhetik. • ..................................................................................................... ..................................................................................................... ..................................................................................................... • ..................................................................................................... ..................................................................................................... .....................................................................................................

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 21

2014.11.13. 13:52:27


22

Csodakert

Kinn a kertben nő a fű, Szól a tücsök(hegedű). Ha feldobom, hopp elkapja, Piros pöttyös ez a (labda). Az óriásnak nagy a lába, Avval gázol be a (sárba). Bekopog a december, Épülhet a (hóember). Le-föl billeg, ez a jó! Rád pattanok hinta(ló). Tűzről pattant menyecske, Kedvence egy kis (kecske). Menni kéne, de csak áll. Nem csoda, makacs (szamár). Itt a tavasz. Jaj de jó! Szállj rózsámra (pillangó). Táncolj velem körbe-körbe Piros sapkás kerti (törpe)! Angyalka a barátom, Ha jó leszek, meg(látom). Sziri-szuri, csip-csip csóka Csaláncsípés nem jó (móka). Olyan nehéz, alig bírom. Hátamon egy nagy zsák (citrom). Korgó gyomrom arra vár, Hogy megfőjön a (lekvár).

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 22

2014.11.13. 13:52:28


Keresd a rímet!

23

Százlábúnak száz cipője, Kölcsönkérek egyet (tőle). Arcom kerek, orrom fitos, Ezért vagyok nagyon (csinos). Boszorkányok orra görbe, Jobb, ha nem néznek (tükörbe). Jégen siklik Orsolya, Lábán fényes (korcsolya). Görkorcsolyád giri-guri, Hasra ne ess, kicsi (Gyuri)! Egérkirály trónon ül, A macskákra ő (fütyül). Hipp-hopp, ugrál a kis nyuszi, Gazdája a fiam, (Gyuszi). Szél hajtja fenn, de szép látvány! A játékom színes (sárkány). Ezer gondja, ezer baja, Ezért áll égnek a (haja). Lesz már zene, vidám móka, Lagziba hívott a (róka). Az asztalon cseréptál, Ha eltörik, bizony (kár). Sötét erdő szélén élek, Benne járok, mégse (félek). Ablakon át kukucskálok. De szép kislány, akit (látok)!

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 23

2014.11.13. 13:52:28


Találd ki, hogy ő ki! A hallás utáni szövegértést, és a rímek felismerését segítő huszonhárom verses találóskérdés. Aki figyelmesen hallgatja a verset, az rájöhet, mi volt azon az éjszakán Péter foglalkozása. A hiányzó foglalkozásnevet kell beillesztenie a szövegbe. A verses forma és a színezhető figurák segítik a megfejtést.

Ötletek: • Szerepjátékként is betanulható, s így akár egy mozgásos foglalkozás háttéranyaga is lehet. • Farsangi műsor is könnyen kerekedhet belőle. • A jó megfejtést adó gyerekek kiszínezhetik a versszakhoz tartozó figurákat. • ..................................................................................................... ..................................................................................................... ..................................................................................................... • ..................................................................................................... ..................................................................................................... .....................................................................................................

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 37

2014.11.13. 13:52:34


38

Csodakert

Kicsi Petykó most lett Péter! Gondja, baja kilométer! Annyi gondja, annyi baja, Néha égnek áll a haja. – Mindig nyúznak a nagyok! – Azt hiszik, hogy bölcs vagyok! Olyan bölcs, hogy tudom már, véső, toll vagy fakanál, ami majd kezemre áll. Aki tudja, nagy szamár! Kínoztak már eleget, mégsem tudom, mi legyek! Csodás álmok tartják fogva. Minden éjjel ettől fogva Más mesterséget folytatva Próbálkozik megizzadva. Első álom:

Egész nap csak sürög-forog. Bár elfárad, sose morog. Tűzhelyén sok lábas, üveg, Fején fehér ………. süveg. Kóstolgasd csak, olyat főzött, Ujjad nyalni alig győzöd!

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 38

2014.11.13. 13:52:34


Bújócskázó színek… Nyelvi játék, amely miközben megmozgatja a képalkotó fantáziát, feladatot is ad. A Bújócskázó színek kitalálása gyakran az eddigieknél komolyabb absztrakciós képességet kíván, mert a megfejtéshez több lépésben juthat el a játékos. Az első lépés a szöveg értelmezése, vagyis tudni kell, hogy melyik tárgy áll a vers középpontjában, miről szól a vers, majd fel kell idézni, hogy az a dolog milyen színű. A megfejtéseket a következő jelek mögé rejtettük:

= piros

= kék

= zöld

= barna

= sárga

= ezüst

= arany

= fekete = fehér

Ötletek: • Rajzoltatáshoz, kézműves-foglalkozásokhoz is használhatóak a versek. • ……………………………………………………………………………………………… ……………………………………………….……………………………………………… ………………………………………………………………………………..……………… • ……………………………………………………………………………………………… ……………………………………………….……………………………………………… ………………………………………………………………………………..……………… • ……………………………………………………………………………………………… ……………………………………………….……………………………………………… ………………………………………………………………………………..………………

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 51

2014.11.13. 13:52:39


52

Csodakert

Bevezető versszak: Regő, regő, rejtem… Én a szép színeket egy-egy versbe rejtem. Te találjál rájuk, mert ők bújócskáznak, Biztosan azt hiszik, hogy majd megtréfálnak. Bár a kis huncutok elbújtak előled, Te majd szépen, sorban fülön csíped őket.

Öreg Mikulásnak pont ilyen bundája, Örül minden gyerek, ha végre meglátja.

Ilyen kis krampuszok vidám táncot járnak, Nem fogadnak már szót öreg Mikulásnak.

Ilyen csengő cseng-bong jávorszarvas hámján, Ha Mikulás robog gyorsan sikló szánján.

Jégvirágos ablak csillogó rózsája, Zúzmara borított fenyőfának ága. Angyaloknak szárnya szép, karácsony éjen, Bárányfelhők színe, ott fenn a kék égen.

Ilyen medve dörmög sűrű erdők árnyán, Ennek mása csücsül a kisöcsém ágyán.

Hogyha ragyog a nap, ő színe az égnek, Ősszel színe szilva édes gyümölcsének.

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 52

2014.11.13. 13:52:39


Bújócskázó színek…

53

Ilyen a hóember épp most gyúrt kabátja, Ifjú menyasszonynak esküvői fátyla.

A királynak ettől ragyog koronája, A becstelen rabló ilyen pénzt gyűjt zsákba.

Ilyen katicának a hétpettyes szárnya, Nézd csak! Szárítgatja, s a napnak kitárja!

Ilyen a papírlap, melyre sose írtak, És új jégkunyhója kicsi eszkimónak.

Ha térképét nézi, vizsgálja az ember, Pont ilyen színnel van festve tó és tenger.

Hegyoldalon kinőtt végre, Sok-sok állat örömére! A kisborjú és a bari Ezt a füvet legeli.

Ilyen öreg fának törzse és az ága, Sok levélkét nevel szép, zöld koronája.

Feltámadnak őszi szelek, Egész erdő beleremeg. A levelek elsápadnak, Táncot lejtve lehullanak, Terítenek lombszőnyeget, Gyönyörködjél, amíg lehet!

SzondyZsuzsanna_Csodakert.indd 53

2014.11.13. 13:52:39


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.