Troth és Deszpel - 6. fejezet - Grizelda

Page 1

TROTH ÉS DESZPEL

G

Grizelda

Legalább

három órája repültek már, mikor Deszpel hirtelen lekanyarodott egy erdős területen, és leszállt. – Miért álltunk meg? – Érzem! Érzem a gondolatait – topogott Deszpel. Egészen furcsán viselkedett. Forgott körbe–körbe, nyújtogatta a nyakát, nagyokat fújtatott. – Mit csinálsz? – Nagyon különös. Nagyon különös... – motyogta a sárkány, és elgondolkodott. – Nagyon régóta nem éreztem egyetlen társam gondolatát sem. Igen boldog vagyok. De mégis, van itt valami idegenszerű..., az én nemzetségemből származik, másképpen nem érezhetném. De ez így szokatlan. – Nem lehet, hogy elfelejtetted, milyen kellene legyen? – Azt nem lehet elfelejteni. Egyben biztos vagyok. Nem olyasmi lesz ott, amitől tartottam. – mondta vontatott hangon Deszpel. – Megyünk már? – noszogatta Péter. – Mindjárt hajnal lesz, nincs sok időnk! – Tudom... A sárkány izgatottan topogott.

• 35


TROTH ÉS DESZPEL – Mit csinálsz? – Várj egy kicsit! – figyelt Deszpel behunyt

szemmel.– Szomorúságot érzek. Olyan, mintha egy kölyöksárkány gondolatai lennének... Ez viszont nem valószínű. Furcsa. Menjünk hát! Fellszálltak újra. Előttük nemsokára feltárult a tenger, fölöttük szikráztak a csillagok. Sietniük kellett, mert a tiszta égbolton repülő sárkány, még ha éjszaka is volt, elég feltűnő jelenség. Szerencséjük lett megint. Nemsokára feltűnt előttük a három kis szigetből álló dán szigetcsoport. A tenger felől közelítették meg a legkisebbet, és leszálltak. Péter gyorsan lenyergelte Deszpelt, és körülnézett. Virradt. Körülötte rengeteg vízimadár gágogott, rikácsolt, a sziklás talajt nagyrészt madártrágya borította. Nem volt valami barátságos hely, a szél is erősen fújt. Péter terepfelfedezésre indult volna, de a sárkány megállította. – Nem mászkálhatsz itt szanaszét! Várj, míg szólok! – mordult rá. – Itt van valahol. De nem akar előjönni. Fél. Nem tudja, hogy kik vagyunk. Nem érti, hogy mi történik. Csendben vártak egy darabig. – Jó, most már előreküldhetlek. – Te nem jössz? – kérdezte csodálkozva Péter. – Te akartál találkozni vele, nem én! Miért küldesz előre? Én is félek, nem csak ő! – Nem akar találkozni velem, de azt mondja, hogy te mehetsz. Ne félj, ott a sárkányköpés a válladon, fogom tudni, ha bajban vagy.

• 36


TROTH ÉS DESZPEL Péter elindult, a sziklák takarásában osont előre, igyekezett kevés zajt csapni, de tisztában volt azzal is, hogy valami lesi. A madarak nagy zsivajt csapva szálltak fel előtte. Egyszer csak egy kisebb szikla mögül egy sárkány nézett szembe vele. Olyan volt ő is, mint a szikla: tele madárürülékkel. Véreres szemeiből haraggal vegyes félelmet vélt kiolvasni Péter. Lassan közelebb ment hozzá. – Mit keresel itt, ember?! Nyugalmamat nem zavarhatod! Ki az ott veled? – Az én társam egy másik sárkány. Azért jöttünk ide, mert a társam szeretne megismerni. – Különös, azt hittem, hogy nincs már több sárkány rajtam kívül... - nézett gyanakvóan Péterre. - Honnan tudtatok rólam? – Segítettem neki, hogy megtalálhasson. Akarsz találkozni vele? Hosszú utat tettünk meg azért, hogy itt lehessünk. A sárkány töprengve nézett rá. Szemében először gyanakvás, majd öröm, végül kétségbeesés tükröződött. – Nem akarok találkozni vele. Nem szeretném, hogy bárki is így lásson – vicsorgott. – Te pedig azonnal menj el a szigetemről, mert elpusztítalak! Azt üzenem a társadnak is, hogy azonnal tűnjön el innen, nem akarom látni! – sziszegte, és rosszallóan nézett Péterre. Péter csak nézte. Hát ezért repültek ennyit? Ezért vállaltak annyi veszedelmet? Hirtelen, különös módon, megsajnálta Deszpelt, elképzelte, milyen lehet több száz éven keresztül egyedül élni egy huzatos barlangban,

• 37


TROTH ÉS DESZPEL barátok nélkül. Figyelte a sárkányt. Világosabb színe volt mint Deszpelnek, valamivel kisebb is volt. Eszébe jutott, hogy talán ugyanaz lehet a gondja, mint Deszpelnek: a magány. Talán azért ilyen undok, mert szégyenli magát, amiért madárpiszok borítja. – A társam nagyon fáradt, úgyis csak délután szeretne találkozni veled. Nagyon sokat repült, amíg ideért. Ha engeded, addig szívesen segítek, hogy előkészülhess a méltó fogadására. A sárkány meglepődve nézett Pétere. – Rendben, adok nektek egy esélyt – hajtotta meg a fejét. – Hogyan képzeled az előkészületeket? – Van egy olyan eszközöm, amivel ha megmoslak, fényleni fognak a pikkelyeid. És a szigeten is rendet csinálunk a találkozó helyén. A sárkány beleegyezett. Péter visszarohant Deszpelhez, hogy elmesélje a fejleményeket. Deszpel szemében a hallottak után meghatottság csillogott. Hosszan nézte Pétert. – Nőstény... – mondta csendesen, álmatagon, reszelős hangon. – Mi? – A sárkány, aki itt él. Nőstény...! Péter gyorsan megreggelizett, aztán vette a szappanját és elrohant. A másik már várta, láthatóan izgatott volt ő is. Munkához láttak. Péter kérésére összegömbölyödve belefeküdt a forrás melletti patakmederbe, és ott áztatta magát, ő meg a hátizsákjában homokott hordott a partról és nekiállt lesúrolni vele a pikkelyekről a guanót. Nehéz,

• 38


TROTH ÉS DESZPEL fáradságos munka volt, de nem adta fel. Lassan előtűnt a pikkelyek eredeti színe. Délre gyönyörű világoszöld árnyalatokban, sőt, a hasán majdnem opálos fehér színekben pompázott. Péter nem kímélte, elővette a szappant is, és azzal is lemosta. Utána egy kisebb tisztást próbált feltakarítani, ami, ha lehet, még nehezebb munka volt. Egyszer csak nagy ordításra kapta fel a fejét. A nőstény sárkány dühtől tajtékozva rohant felé. – Most megöllek, te álnok ember! Mit merészeltél művelni velem?! Lángot fújt Péter felé, de ő szerencsére az utolsó pillanatban félreugrott. Hirtelen nagy csattanással közöttük termett Deszpel. A két sárkány egymásra meredt, szemük szikrázott, egyet–egyet léptek, toporzékoltak, nyakukat nyújtogatták. Olyan volt, mintha szavak nélkül beszélgetnének, vagyis hang nélkül üvöltöznének egymással. Félelmetes látványt nyújtottak. Aztán lassan lecsillapodtak, közel kúsztak egymáshoz, továbbra is egymás szemébe nézve. Deszpel lassan a másik sárkány nyakára hajtotta a fejét. Péter hangosan, megkönnyebbülten felsóhajtott. – Bocsáss meg – mondta a neki a nőstény sárkány hirtelen. – Semmi baj – válaszolta nagyvonalúan, reszkető hangon Péter. - Mondd, mivel haragítottalak meg? Igyekeztem szépen takarítani, igaz, nem vagyok ebben valami ügyes...

• 39


TROTH ÉS DESZPEL – Nézz meg jobban! – ezzel felmeresztette a

pikkelyeit. A pikkelyek alatt selymes, puha, hófehér pelyhek voltak, nem tollpihék, nem pehelyszőrzet, hanem valami a kettő között. – Hiszen ez gyönyörű! – símította meg Péter óvatosan. – Ez szégyen, nem gyönyörű. Így minden kiderült – sóhajtott a másik. – Grizaldahadaren apja hósárkány – magyarázta Deszpel. – A sárkányoknál nem megengedett a fajtán kívüli keveredés. De a föld– és hósárkányok között még valamennyire elfogadható, mert ugyanannak a nemzetségnek a leszármazottai. Egyikük, a hósárkányok törzse, a sarkköri hideghez alkalmazkodott, a földsárkányok pedig az átlagos hőmérsékleti viszonyokhoz. Különálló fajtának tartani a hósárkányokat tévedés! A pikkelyek alatti pelyhek és a világos szín elárulta a származását, ezért volt haragos. Ahogyan ő tudja, ez hatalmas szégyen, ez volt az oka annak is, hogy számkivetettként élt ennyi ideig ezen a szigeten. – Nekem tetszenek azok a pihék... – nézett aranyló szemmel Grizaldahadaren–re Deszpel. – Persze, a tűzsárkányokkal, vagy a fekete sárkányokkal való keveredés több okból sem ajánlatos. De ez egészen más! – Tisztelettel megkérlek, hadd szólíthassalak Grizeldának – szólt Péter. – Tudom, hogy nem méltó hozzád, de sajnos nem vagyok képes megjegyezni a nevedet. Ebben maradtak.

• 40


TROTH ÉS DESZPEL A két sárkány csak nézte és vizslatta egymást. Látszott, hogy a maguk módján kommunikálnak. Csendben ringatóztak, szemük arany fényben ragyogott. A lenyugvó nap beragyogta testüket. Péter meghatottan nézte őket. Érezte, hogy ez bár hasonló, de sokkal több, mint például a szerelem. Ez megváltás a magány évszázadokon át tartó szörnyű szorításából, a reménytelenségből. Mikor belegondolt hogy milyen életük lehetett, beleborzongott. – De gyermekeket és lányokat ölt Deszpel! – jutott eszébe. Aztán megint csak nézte a két sárkányt. Magasztos látványt nyújtottak, szépség és erő áradt belőlük, körülvette őket az összetartozás csodálatos erőtere. Egyáltalán nem érzezte magát veszélyben mellettük. – Nem tudom, hogy én mit tennék, ha sárkány lennnék, és több évszádadot magányosan töltenék egy barlangban, a változás reménye nélkül... – gondolta. – Lehet, hogy én is olyasmit tennék bánatomban és kétségbeesésemben, amire nem lennék túl büszke. – Hozd ide azt a csomagot, amit induláskor rádbíztam – szólt hozzá hirtelen Deszpel. Péter már el is felejtette a rongyba csavart kis kupac csomagot. Érte ment, és letette a sárkányok elé a földre. Deszpel áhítatosan kibontotta, és néhány opálos fényben ragyogó, teljesen sima kő gurult elő. Volt közöttük narancs nagyságú, de kisebb, diónyi, mogyorónyi darab is. A legnagyobbat a foga közé szorította és Grizelda elé tette. A kisebbek közül egyet pedig Péter lába elé gurított.

• 41


TROTH ÉS DESZPEL – Hálánk jeléül fogadd el ezt az ajándékot – mondta

ünnepélyes hangon Deszpel. Péter csak azért nem vihogta el magát, mert nem akarta megsérteni őket, úgy tűnt, hogy számukra ez igen fontos. – Nagyon köszönöm – szólt zavartan. – Megkérdezhetem, mi ez? Még sosem láttam ilyen követ. – Sárkánykőnek nevezik az emberek. Nagy kincsnek számított az emberek között valaha, rengeteg vért ontottak egyetlen pici darab birtoklásáért is. Péter csak nézte a követ. Szép, sima kő volt, áttetsző, opálosan fénylő. – Hát, mégegyszer nagyon köszönöm – tette zsebre. Még ha arany vagy gyémánt lenne, értené. De ez nem nézett ki még féldrágakőnek sem. – Na mindegy, elteszem emlékbe – gondolta. – Úgysem számítottam egyáltalán semmilyen ajándékra az életemen kívül. – A kőnek varázsereje van – tette hozzá mintegy mellékesen Deszpel. – Meggyógyítja a betegségeket, meghosszabbítja az életet, és erőt ad, mikor legyengülsz. Mostantól kezdve a tiéd, rád hallgat. Ez a legnagyobb ajándék, amit a sárkányok valaha is az embernek adtak. A kincsek, amiket az emberek annyira szeretnek, össze sem hasonlíthatóak a legkisebb sárkánykő értékével. Erről a titokról csak a legbölcsebbeknek volt tudomása. Meg kell ismerned majd a kövedet, mert mindegyiknek saját tudása van, melyet csak a gazdája számára nyilvánít ki. Egyre ügyelj: senkinek ne mutasd meg, ne dicsekedj vele, és soha senki nem tudhatja meg, hogyan került hozzád.

• 42


TROTH ÉS DESZPEL Péter kezdte kapisgálni, milyen értékes ajándékot kapott. – Van valami köze a sárkánykőnek a templomos lovagokhoz? – nézett a szomszédos sziget sötéten sejlő partjai felé. – Úgy olvastam, hogy azon a szigeten a lovagok valamit nagyon rejtegettek Mindenki azt hiszi, hogy aranyat. A közelmúltban az ott lévő várakat régészek is megvizsgálták, és találtak például aranypénzeket a romok között. Grizelda és Deszpel egymásra néztek, majd Péterre. – Igen, a templomos lovagok közül néhányan tudtak a sárkánykőről. De hadd ne idézzünk fel most ilyen fájdalmas, régi emlékeket! Ez az este az öröm ünnepe legyen! A két sárkány ismét egymás szemébe merült. Péter tenyerébe vette a követ. – Mintha lüktetne – csodálkozott, aztán gondosan elrejtette a nyakán lógó vízhatlan zacskó mélyére. Kezdett fázni. – Nem lehetne egy kis tüzet gyújtani? Hideg lett... – Észrevennék a partról – válaszolta Grizelda. – Gyere, bújj a szárnyam alá – mondta kedvesen. Péter befészkelődőtt a nőstény sárkány szárnya alá. Csodálatos, meleg, lágy sátor vette körül, enyhe szappanszag áradt belőle. Hallotta Grizelda szívének tompa dobogását. Mély, nyugodt álomba merült.

• 43


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.