TROTH ÉS DESZPEL
I
Indulás
Estére Péter a barlanghoz ért. Alig ismert Deszpelre: a
lenyugvó nap utolsó sugarai megcsillantak ragyogó, a zöld minden árnyalatában játszó pikkelyein, szeme vörös tűzben ragyogott, szárnyai suhogva szelték a levegőt. A barlang előtt a nyereg átalakítva várta: a szíjakat a sárkány ügyesen hozzáerősítette, még kengyelt is szerkesztett hozzá, valamint egy kosárszerű hámot, amely segítségével lovasát hozzá lehetett erősíteni a nyereghez. Még csomagtartó rész is volt két oldalán, zsákszerűen kiképezve. A gyeplőjét hurokkal Deszpel szarvaihoz lehetett kötni, és az egész szerkezetet a szárnytövekhez hurkolni. Így Péter gyakorlatilag a sárkány nyakában ülve „lovagolhatott” anélkül, hogy lesodródjon vagy görcsösen kapaszkodnia kelljen, a gyeplőkkel szavak nélkül is tarthatta a kapcsolatot a sárkánnyal, és a boszorkányos ügyességgel megkötött csomózási technika segítségével egy perc töredéke alatt fel- és le tudta szerelni Deszpel hátáról. – Ez szuper! – vizsgálgatta Péter! Hogy tudtad így kitalálni? – Hogy őszinte legyek, nem az én találmányom, ez klasszikus sárkánynyereg, az egyszerű fajtából. Az
• 29
TROTH ÉS DESZPEL ülésrésze eléggé nevetséges, de megteszi ez is – zárta le a témát Deszpel. Deszpel előtt még volt valami: egy rongyba bugyolált csomagocska. – Ezt is tedd be a hátizsákba – csattogtatta szárnyait izgatottan a sárkány. Leültek, megbeszélték az útitervet. Az első éjszaka várt rájuk a legnehezebb szakasz: átrepülni a román határon Ukrajnába, és onnan át Lengyelországba, lehetőleg a hegyek vonulatát követve. Első pihenőjük a lengyelországi Przadki mészkőszikla rezervátum volt. Azért választotta ezt Péter, mert remélte, hogy az ottani erdők és mészkősziklák elég védelmet fognak nyújtani, így nem fedezik fel őket. Indulás előtt evett egy keveset, de torka összeszorult, úgyhogy hamarosan elcsomagolta az ételt. Felmálházta Deszpelt, maga is felöltötte meleg, vízhatlan kabátját. Felült, fészkelődőtt egy kicsit. A nyereg meglepően kényelmes és biztonságos volt. Az égen sűrű felhők gyülekeztek, eltakarták a holdat. – Indulhatunk – mondta. Deszpel megsuhogtatta szárnyait, és felszállt a felhők fölé. Péter füle mellett zúgott a szél, de a kosár szilárdan tartotta. Egy idő múlva már ki merte nyitni a szemeit, és nem markolta olyan görcsösen a gyeplőt. Fantasztikus élmény volt. A felhők miatt sokat nem látott, sötét is volt, de nagy meglepetésére biztonságban érezte magát. Így repültek több órán át. Péter a zsebébe rejtett térképen követte az útvonalat, már amennyire ez
• 30
TROTH ÉS DESZPEL lehetséges volt a felhők miatt – de szerencsére a sárkány időnként lejjebb ereszkedett, és jól beláthatóvá vált a táj. – Ne félj! – szólt hátra Deszpel. – Jól tudom, hol vannak azok a sziklák! – Az igaz, csak azt nem tudod, hol vannak a határőrök! Nagyon óvatosak kell legyünk a határnál! Péter nagyott rántott a gyeplőn, mikor megérzése szerint közeledtek a román határhoz. Deszpel megértette, és keresett egy sűrű erdőrészt, ahol megpihenhetnek. Éjfél körül lehetett. – Na, milyen? – fújtatott. Láthatóan rettentően büszke volt teljesítményére. – Szuper! – mondta az igazsághoz híven Péter, majd megmozgatta elgémberedett tagjait. A vártnál sokkal kényelmesebben ült, de nagyon átfázott. Kibontotta az ételcsomagot, evett egy keveset, és megnézte a térképet. – Nincs messze a határ. Jó lenne a felhők fölött átrepülni az ukrajnai részen, egészen a lengyel sziklákig. De túl magasan ne szállj, nehogy a repülőgépek radarjai megtaláljanak. Rövid idő múlva felkerekedtek, és szerencséjükre a felhők takarásában zökkenőmentesen átjutottak mindkét határon. Lengyelországba érvén Péter jócskán megkönnyebbült. Megállás nélkül repültek az első pihenőhelyükig, lehetőleg a hegyek vonulatait követve. – Itt van az a hely – nézett hátra Deszpel repülés közben. Péter a hirtelen mozdulattól úgy érezte, hogy kibillen egyensúlyából. Leszálltak. Már hajnalodott.
• 31
TROTH ÉS DESZPEL – Kérlek, ne forgasd a fejed repülés közben,
majdnem lepotyogtam! – mérgelődött Péter. Most jött ki belőle az egész feszültség. – Nem potyogtál volna le. Most pedig aludjunk. Deszpelen látszott, hogy holtfáradt, nem is csoda, majdnem hatszáz kilométert repült. Nyergestől, csomagostól kúszott előre, míg egy sziklafalhoz el nem jutott. A fák takarásában, egy barlang nyílása látszott, de turistáknak megközelíthetetlen magasságban. – Kapaszkodj még egy kicsit – nézett hátra, és felröppent a barlang bejárata fölé, majd zuhanórepülés közben hiretelen bekanyarodott a barlang száján. Biztonságban voltak. A barlang elég tágas volt mindkettőjüknek. Péternek úgy tűnt, hogy hátul alagút sötétlik, de túl fáradt volt ahhoz, hogy ennek utánajárjon. Lenyergelte Deszpelt, és kinézett. Különös formájú kősziklák tornyosultak körülöttük, olyanok voltak, mintha óriások megkövült testei lennének szanaszét hajigálva. Ivott egy kis vizet, és Deszpel oldalához bújt. A sárkány már aludt. Nemsokára őt is álomba ringatta társának nyugodt szuszogása. Mire felébredt, már lemenőben volt a nap. Deszpel még mélyen aludt. Minden porcikája fájt, éhes is volt. Elővette az ételes csomagot, és jóízűen falatozni kezdett, közben a térképet böngészte. Még ötszáz kilométer út állt előttük a következő pihenőig. Az idő továbbra is velük tartott: felhők borították az eget, de szerencsére nem esett az eső. Deszpel mocorogni kezdett.
• 32
TROTH ÉS DESZPEL – Még várnunk kell, míg besötétedik – mondta Péter,
és kiterítette elé a térképet. – Máskor is használt az ember sárkánynyerget? – Túl sokat kérdezel. – nézett rá a szeme sarkából Deszpel. – Igen, repült még ember sárkányháton. – Az ember és a sárkány barátok voltak? – Ez nagyon bonyolult, hosszú és régi történet. Barátok is, ellenségek is voltak. Inkább szövetségeseknek nevezhetém őket, mint barátnak – pontosított Deszpel –, de végül nagyrészt ellenségünkké váltak. Mármint az én nemzetségem ellenségeivé. – Van más nemzetség is? – Természetesen. Én földsárkány vagyok. Vannak vízi sárkányok, tűzsárkányok, és vannak olyanok is, akiket jobb nem is emlegetni.... – Miért? – Most már indulnunk kell – tért ki a válasz elől Deszpel. Reménykedj, hogy az a sárkány, aki a szigeten él, nem az utóbbiak közül való, mert akkor bajban vagyunk. – Ez most mit jelent? – fagyott meg a vér Péterben. – Tehát, ha találunk ott másik sárkányt, az nem azt jelenti, hogy minden rendben van, és viszel is haza? – Reméljük – sóhajtott Deszpel. – Erről nem volt szó! – Most került szóba. Indulás. Péter aggodalmas szívvel nyergelte fel a sárkányt. – Nem volt erről eddig szó... – dohogott magában. Még mi minden fog kiderülni?
• 33
TROTH ÉS DESZPEL Alig várta, hogy megérkezzenek, és túl legyen ezen az egészen. Most gyorsabban haladtak, mintha Deszpel belejött volna a hosszútávrepülésbe. A következő pihenőjük a lengyel tavak egyike volt, Leszno–tól nem messze. Közel a tóhoz erdő terült el. Leszálltak a tó egyik elhagyatott partján, és Péter úszott egy jót, lemosta a fáradtságát, megmozgatta izmait, majd meghúzódtak a közeli erdőben. Itt nem voltak olyan biztonságban, mint a barlangban, de szerencsére a borús időre való tekintettel nem nyüzsögtek a kirándulók. Jót tudtak aludni egy, fák lombja által takart szakadékban. Deszpel izgatottan ébredt. Még kora délután volt. – Holnap már ott leszünk! – Igen, ott leszünk, ha szerencsénk van. A nyílt tenger fölött kell repülnünk, nem tudom, hogyan oldjuk meg, hogy senki ne vegyen észre, hogyha tiszta lesz az ég... Nagy bánatukra oszladozott a felhőzet, átragyogtak rajta a csillagok. Nem egészen négyszáz kilométer út állt még előttük. Megvárták, míg jól besötétedik, és Deszpel a magasba emelkedett.
• 34