TROTH ÉS DESZPEL
Ö
Ösvények
▒
1
A
– szüleim nincsenek veled? – nyúlt meg Péter arca György autója előtt. – Ők még vizsgálati fogságban vannak egy darabig. Téged az én közbenjárásomra kiengedtek. Hazaviszlek, és én fogok rád vigyázni, míg eldől a sorsuk. György szótlanul vezetett hazáig. Péter arcán könnyek csorogtak. – Bántottak? – kérdezte halkan György. – Á, dehogy, rém rendesek voltak, de tényleg. Ők a barátaim. György szemei elkerekedtek. Az erdő szélénél megállította az autót. – Beszélgessünk egy kicsit. Kiszálltak.
• 215
TROTH ÉS DESZPEL – Nos, olvastam a vallatási jegyzőkönyvet... – köszörülte meg a torkát György. – Nagyon érdekesnek találtam. Volna néhány kérdésem. – Te is hekus vagy? – Hogy érted ezt? – nézett Péterre összeszűkült szemmel György. – Hát, hogy a vallatási jegyzőkönyv... Azt hittem, azt csak a rendőrök olvashatják. György megkönnyebülten felsóhajtott. – Ó, azt csak azért olvashattam el, mert igazolnom kellett, hogy azt a sok zöldséget a sárkányokról tőlem hallottad, mikor régi mondákat és történeteket meséltem neked kisgyerekkorodban. Amúgy kötelező módon havonta kétszer pszichológushoz fogsz járni. Szerintük egy kicsit meg vagy buggyanva, de nem követtél el bűncselekményt. Ennyi. – Hiszen te soha nem meséltél nekem kisgyerekkoromban! – vörösödött el Péter füle. – Egyáltalán nem vagyok megbuggyanva! Amit a sárkányokról mondtam, az szóról–szóra igaz! – Erről szeretnék veled beszélni – nézett Péterre szeme sarkából nagybátyja. – Olvastad a jegyzőkönyvet, ott le van írva – mondta Péter dühösen. – Rendben, pszichológushoz fogok járni... A második alkalommal majd bevallom, hogy egész végig a te meséidet mondtam a rendőröknek, mert érdekesnek akartam tűnni előttük. – A szüleid még bent vannak... – György hangja bár színtelen volt, a szavaiban lappangó fenyegetés Péter szívébe markolt.
• 216
TROTH ÉS DESZPEL Csendben baktattak felfelé a forrás felé vezető ösvényen. Péter boldogan szívta be az erdő otthonos illatát. – A Könyvről beszélj. Valóban becsuktad? – suttogta György könyörgő hangon. Égő tekintete mohón tapadt Péterre. – Hogyan néznek ki a sárkányok? Gyönyörűek, ugye? Ó, ha én lehettem volna a helyedben... Akkor nem... Péter megtorpant, és beleszagolt a levegőbe. – Füstöt érzek...Valami ég... György felkúszott egy közeli sziklára, és szétnézett, majd holtsápadtan megragadta Péter csuklóját. – Ég az erdő! Fullasztó füst terjedt feléjük. Összenéztek. Már hallatszott az égő fák vészjósló ropogása. – Szaladjunk az autóhoz! – kiáltota Péter. – Pont arrafelé terjed a tűz! Vigyél a barlanghoz! – György ujjai karomként markoltak Péter karjába. – Hiszen az az erdő közepén van! Még ha oda is érnénk, akkor is elégnénk, mint a kemencében! György eszelős tekintettel meredt Péterre és vonszolni kezdte felfelé. Hirtelen dördülés hallatszott és egy fekete füstoszlop emelkedett a magasba. – Az autó – suttogta Péter. Kétségbeesetten próbálta kiszabadítani magát, de György vasmarokkal húzta maga után. – Látni akarom a sárkány barlangját, még mielőtt... Odavezetsz, nyavalyás kölyök, megértetted?! Egyre forróbb lett a levegő körülöttük, a füst könnyesre marta Péter szemét. Őzek vágtattak el mellettük, riadt madarak szálltak csapkodva,
• 217
TROTH ÉS DESZPEL iránytvesztetten. Péter majdnem rálépett egy kölykeit menteni próbáló rókára. – Sétálgatunk, sétálgatunk?! – hallott közvetlen közelében egy ismerős hangot. A magas férfi az erdőkitermelésről! – ismerte fel a hórihorgas alakot. – Te gyújtottad fel az erdőt! – tépte ki Péter elkeseredett mozdulattal magát György szorításából. Csuklója megreccsent, de nem érzett fájdalmat. Végtelen harag tombolt a szívében. – Na, és ha én voltam? – vigyorgott a másik. – Minden bizonyítékod por és hamu lett, kölyök. Tulajdonképpen te gyújtottad fel az erdőt! Ha nyugton maradtál volna, valamennyi csak megmaradt volna belőle... – kárörvendő tekintettel meredt rájuk, pupillája függőleges csíkká vékonyodott. – Te sem jutsz ki innen... – meredt rá György kővé dermedten. – Én kijutok, ne féltsetek – vihogott az idegen. – Van itt egy jó kis barlang a közelben, tudjátok, ugye? Biztosan azt is, hogy egy alagút vezet ki belőle... – Nincs ott semmilyen alagút! – kiáltotta Péter. – Nocsak, mégsem vagy minden titok tudója? Végülis már mindegy, könnyű halált neked! Akarsz barlangot látni? – fordult György felé. Velem jöhetsz! György mohó mozdulattal lépett a férfi mellé, aztán elbizonytalanodott. – És a gyerek? Nem hagyhatjuk itt... – Itt marad. Büntetésből, mert felgyújtotta az erdőt! Pétert váratlanul hatalmas nyugalom öntötte el. Csend vette körül, ám mégis valahogy mindent hallott.
• 218
TROTH ÉS DESZPEL Látta önmagát, amint köhögve fulladozik a füsttől, és látta a magas idegent, György bácsit, az égő erdőt... – de mintha megállt volna az idő. A tudata hátralépett, és ebben a terességben figyelte önmagát. – Becsuktam a Könyvet – mondta halkan. – Elpusztítottuk. Lehet, hogy meghalok, de ez nem számít. Az erdőt újraültetik. Az igazság pedig kiderül. A férfi hirtelen mozdulattal megfordult, szemében égő gyűlölet lobbant. – Akkor essünk túl ezen az egészen, ha már úgysem számít neked! – sziszegte. Megragadta Péter sajgó csuklóját és a szakadék felé kezdte vonszolni. – Becsukhattad a könyvet! – vicsorgott. Tekintete, mint a sötét kút: már a gyűlölet is hiányzott belőle. – De ég a rohadt erdőd, és elegen vegyunk ahhoz, hogy az legyen az igazság, amit mi akarunk! – Hagyd a kölyköt! – üvöltötte György. – Menjünk a barlanghoz, hiszen mindjárt mi is itt pusztulunk! Hatalmas roppanás hallatszott, hirtelen védelmező tűzgyűrű vette őket körül. – Engedd el a gyermeket! – a hang, mint egy távoli mennydörgés, olyan mély volt. Aranyló szempár nézett Péterre. György tébolyult tekintettel bámulta. – Egy igazi sárkány... – motyogta áhítatosan. – Péter, a hátamra! – parancsolta a tűzsárkány. – Tartozok neked egy élettel! – Troth, te élsz? A jóslat azt mondta... – Troth elpusztult. A tűz őrzője tesz most igazságot! – Nem hagyhatjuk itt őket! – könyörgött Péter. – Ők is emberek!
• 219
TROTH ÉS DESZPEL Troth lángcsóvája elvágta a menekülni próbáló férfi útját. – Nem. Ezek ketten már nem emberek! – lassú, ünnepélyes léptekkel eléjük vágott és a szakadék felé kezdte szorítani őket. – Ezek itt már alkuba bocsátották a lelküket. Üres héjak csupán. – Csak érintselek meg, aztán meghalhatok! – suttogta György és térden kúszva próbálta elérni Troth–ot. A sárkány félrerúgta. – Legalább György bácsinak kegyelmezz! – könyörgött sírva Péter. – A nap fénylő igazsága hoz most ítéletet, gyermek! Hogyan merészelnek a Kígyó sötét Szolgái utamba állani?! – Kegyelmezz! – vinnyogott az idegen. – Családom van, gyermekeim... – Én az igazságot hoztam! – zengett Troth. – Mi az igazság? – a férfi tekintete megint olyan volt, mint a kút mélye: sötét és fénytelen. – Mondd, ez az ember volt az, aki vétkezett? – Tudom, hogy az a test, mely most a tűz martaléka lesz, csak hordozója az arc nélküli gonoszságnak. Ezek a lelkek valaha alkut kötöttek. De lassan helyreáll az egyensúly! Egyre kevesebben fogják eladni a lelküket, Szolga. Az ember ezentúl szabadon fog dönteni, mert ismerni fogja választása következményeit. Ez az igazságom! Most pedig pusztulj! Bevégeztetett! A tűzsárkány a férfi felé lépett és addig szorította a szakadék szélére, míg az rémes sikolyt hallatva a mélységbe zuhant. Biztosítékként hatalmas lángcsóvát küldött utána.
• 220
TROTH ÉS DESZPEL – Ha itt a vég, legalább sárkánytűztől haljak meg! – kiáltotta György és mielőtt Péter megakadályozhatta volna, a lángcsóvába vetette magát. – Abzúúúúúú! – hallatszott Troth mennydörgő hangja és Péterrel a hátán a magasba szállt. Nagyot dördült az ég. Hatalmas felhőszakadás követte. Sistergett az égő erdő, a zuhogó eső nemsokára füstölgő parázshalommá változtatta. Péter érezte, hogy a tűz őrzője gyöngéden lecsúsztatja a hátáról. Még felismerte maga fölött a szilvafájuk lombját, majd minden elsötétült előtte.
*** Péter az ásó nyelére támaszkodott, és nagyot húzott a kulacsából. – Hekkerkém, ne álmodozzál, itt meló van, nem a jakuzáknak dolgozol! – hallotta a háta mögül az ismerős hangot. – Szerencséje van a sittes gyúrással – vihogott Lacika – eddig hordágyon vitték volna el... Az erdő újjáültetése rohamos gyorsasággal történt. A megszenesedett fákat jó áron elvitte egy tüzelőanyagot gyártó cég. A szomszédos erdőgazdálkodás facsemetéket küldött, és jóformán az egész falu tisztított és ültetett. Nem volt könnyű munka, de ezt valahogy senki sem érzékelte. Mikor Bandi megtudta, hogy mi a helyzet, addig szervezkedett, míg majdnem minden javítóintézetes srác kérvénnyel fordult a vezetőséghez, miszerint dolgozni szeretnének az erdőültetésnél. Ennek legnagyobb
• 221
TROTH ÉS DESZPEL akadálya a tanáruk volt, de valahgy őt is meggyőzték, azzal, hogy továbbra is kapni fogja a fizetését, mert szükség van a szaktudására a munkaterápiánál. Az intézet igazgatója az egészet saját ötleteként tüntette fel, ugyanis előléptetés szagot érzett, így elérte, hogy biztosítsák az őrséget és a szállítást minden reggel és este. Mi több, a srácok fizetést is kaptak a munkájukért. Igen, még az Alligátor is beszállt. – Emlékszel arra a három srácra akik megvertek? – kérdezte Bandi az egyik szünetben. – Hagyjuk ezt! – sóhajtott Péter. – Úgyis elköltöznek. És különben is meghalt az apjuk. – Csak azért – törölte le homlokáról az izzadságot az Alligátor –, mert ha esetleg mégis kíváncsiak lennének, hogy milyen érzés is az, mikor több nagy ver egy kicsit, mi szívesen megmutatjuk nekik. – Hagyd, épp elég bajuk van! – mondta Péter. – Nektek sem hiányzik a balhé. – Feleződik az idő amit benn kell töltenünk, mivel dolgozunk – mondta Lacika fülig érő szájjal. A baj az, hogy nem tudom, hova megyek, mikor kikerülök. – Hozzánk is jöhetsz! – hallatszott vagy három helyről is. – De, ha kezet mersz majd emelni a kishúgomra, kitépem a beled – fűzte hozzá az Alligátor. Ami biztos, az biztos. Este Péter fáradtan kenegette felhólyagosodott tenyerét. – Jelöltetetem magam! – nyitott be apja és vörös arccal leült vacsorázni. – Hová? – kapta fel a fejét csodálkozva Réka.
• 222
TROTH ÉS DESZPEL – Polgármesternek. Az emberek polgármesternek akarnak jelölni! – És te mit akarsz, apa? – kérdezte Péter halkan. – Most mondtam... Azt hiszem, elvállalom! – húzta ki magát. – Emlékeztek, mennyit jártam aláírást gyűjteni az erdőirtás ellen? Miért ne lehetnék én a polgármester? – Sándor, azok az emberek, akik most jelölni akarnak, messze elkerültek, mikor az aláírásokért kilincseltél náluk. – Van egy csomó jó öteletem, mit lehetne csinálni ezzel az erdővel. Építhetnénk a tisztáson egy kalandparkot, az ösvényeken futópályát... Sőt, az is szóba került, hogy akár a fővárosba is felkerülhetnék képviselőnek. De ezt ne mondjátok senkinek... Réka, te végre egy nívós kórusban énekelhetnél, nem egy ilyen kisvárosiban, mint most. Péter meg járhatna elit iskolába, és ki tudja... – tekintetében zöld fény villant. Péter és az anyja elhűlve nézték. – Minket meg sem kérdezel? Én szeretem azt a kisvárosi kórust, ahol éneklek! – nézett döbbenten Réka a férjére. Hátat fordított, és lassan törölgetni kezdte a tányérokat. – Én nem akarok innen elmenni – állt fel Péter. Rogyadozó léptekkel kiment az udvarra és leroskadt a szilvafa tövébe. – A Kígyó... Apát fogja elkapni! Ez szörnyű! Bár haltam volna meg én! Sokáig ült mozdulatlanul nélkül a szilvafa alatt. Arcán csorogtak a könnyek. Egy könnyű kezet érzett a vállán. – Hanna? – nézett fel.
• 223
TROTH ÉS DESZPEL – Mi történt? – Apa polgármester akar lenni. Láttad volna a szemét! Politikai karriert akar, főváros, meg minden... – A Kígyó? – Azt hiszem... – Ne búsulj. Kitalálunk valamit. Csapdát állítunk a nyavalyás kígyójának! – Hogyan? – Apádnak fontos, hogy felnézzenek rá az emberek. Azt hiszi, hogy az ő érdeme ez az egész. Nem értett meg semmit. De ha megkapja, hogy fontosnak tartsák, lehet, hogy elég neki. Beszéljünk a vadász barátjával! – Mit tudna tenni? Így is eleget segített a facsemetékkel... – Arra gondoltam, hogy kaphatna apád valami címet, például legyen díszpolgár vagy ilyesmi, jó sok oklevéllel, és egy nagy bulit csapnánk a tiszteletére, az egész falu... Mi pedig addig is tisztítanánk a vizet körülötte. Megkérhetnéd a barátaidat is, már biztosan belejöttek. Hátha még nem kötött alkut apád és van remény. Péter elmosolyodott. Átölelte Hanna vállát. VÉGE, ELŐSZÖR
• 224
TROTH ÉS DESZPEL
▒
2
– A szüleim nincsenek veled? – nyúlt meg Péter arca György autója előtt. – Ők még vizsgálati fogságban vannak egy darabig. Téged az én közbenjárásomra kiengedtek. Hazaviszlek, és én fogok rád vigyázni, míg eldől a sorsuk. György szótlanul vezetett hazáig. A házban csend honolt. – Készítek vacsorát – mondta György. – Nagyon éhes lehetsz. – Inkább aludni szeretnék – hárította el Péter. – Rendben. Holnap viszont beszélni szeretnék veled. – Miről? – A sárkányokról, amikről a rendőröknek meséltél – meredt György rezzenéstelen tekintettel Péterre. – Ugyan, bátyó, csak kitaláltam az egészet. Most már lefekhetek? Nagyon fáradt vagyok... Másnap Péter magas lázzal ébredt. – Rá se ránts! – mondta fölényes hangon György. – Van nálam valami jó kis homeopata gyógyszer, még Angliából hoztam... Péternek eszébe jutott Ágota néni sehogyan se múló szamárköhögése, de nem volt olyan állapotban, hogy tiltakozzon, és némi fenntartással ugyan, de lenyelte a
• 225
TROTH ÉS DESZPEL bogyókat. Különös módon, egy óra sem telt bele, máris sokkal jobban érezte magát. – Lehet, hogy a bigyók nélkül is meggyógyultam volna... – morogta maga elé. – Lehet, de így hamarább túl vagy rajta. Szerencsére jó az immunrendszered. Emlékszem, a kórházban is egykettőre rendbe jöttél. Pihenj és egyél, aztán majd este beszélünk. Péter egyedül maradt. –Nagyot nézne a bácsikám, ha tudná, mitól gyógyultam meg a kórházban olyan hirtelen – vigyorodott el magában. Unottan ütötte be az internet keresőjébe: „homeopátiás gyógyszerek”, aztán kis idő múlva elkerekedett a szeme. „Hasonlót a hasonló gyógyítja” – olvasta. – „Magas hígítása miatt csak a betegség információját szolgáltatja, s erre a szervezet válasza a gyógyulási reakció.” Teljesen elmélyült a homeopátia rejtelmeiben. Késő este lett, mikor hangosan korgó hasa figyelmeztette: farkaséhes. – Ez érdekes gyógymód... – gondolta. Mi lenne, ha kifejlesztene valaki egy, a Szolgák elleni szert? Valahogy úgy, hogy ha bevenné valaki, akkor a Szolgák úgy érzékelnék, hogy az illető már „foglalt”, egy másik Szolga már uralja, és békén hagynák... Kutyaharapást szőrével! Á, hülyeség... – sóhajtott lemondóan. – Rossz híreim vannak, kölyök! – nyitott be György. – A szüleidet a törvényszék bűnösnek találta, és elsőfokon elítélték őket. Persze, a kirendelt ügyvédjük fellebezett az ítélet ellen, de sok reményt ne fűzz hozzá... Engem jelöltek ki gyámodul nagykorúságodig, vagy
• 226
TROTH ÉS DESZPEL ameddig más döntés nem születik – helyesbített Péter holtsápadt arcára pillantva. – Sajnos anyád a börtönkórházba került, az ítéletvégrehajtást a gyógyulásáig elnapolták. – Ez nem lehet igaz... – hallotta mintegy kívülről saját rekedt hangját Péter. – Hiszen ők teljesen ártatlanok... György tekintete villant egyet. – Mi baja anyának? Megverték, ugye? – ragadta meg György mellén az inget. – Hohó, öcsém, ne rángass, ez egy méregdrága ing. Tudtommal leesett a lépcsőn és eltört a karja. Jövő héten Franciaországba utazunk. Ne búsulj, jó dolgod lesz. Ágota szép szobát rendezett be neked. Úgy sincs gyerekünk, legalább te itt leszel nekünk. Ott fogod folytatni a sulit. Péternek elakadt a szava. Arcán csorogni kezdtek a könnyek. – Bácsikám, hiszen egy kukkot sem tudok franciául – fogta könyörgőre. Kérlek, ne költözzünk el! – Kár, hogy nem tudsz semmit segíteni a nyomozásban. Szívesen hallanék azokról a sárkányokról. Hétfőn indulunk! – csapta be maga mögött az ajtót György. Péter megsemmisülten roskadt a székébe, fejét az asztalra hajtotta. Aztán halk koppanásokra ébredt. Egy fehér bagoly körvonalai rajzolódtak ki az ablakban. – Leh! – suttogta reszkető örömmel. A bagoly hangtalanul suhant be az ablakon. – Kész vagy előállítani az ellenszert?
• 227
TROTH ÉS DESZPEL – Milyen ellenszert? – kerekedett el Péter szeme. – Amire gondoltál: amely semlegesíti a Kígyó és az Ámító hatását – hunyta le a szemeit a fehér bagoly. – Csak ember tudja elkészíteni. – Mit kell tennem? – Kell hozzá két csepp vér: egy csepp olyan embertől, akinek a lelkét a Kígyó-, egy csepp pedig olyantól, akit az Ámító tart fogságban. A lélek lakhelye a szív. Szívet nem tépünk ki! – tette hozzá sietve Leh, Péter rémült tekintetét látva – elég lesz a vér is. Két csepp vér. És egy szív alakú tárgy. Holnap éjszaka várlak! – libbent ki az ablakon. Péter egész éjjel nem aludt. – Átmegyek Hannához, hogy elbúcsúzzak – vetette oda reggel Györgynek, és már ott sem volt. – Lajika... – mondta Hanna, rövid gondolkodás után. – Mi? – Lajika számítógépfüggő – magyarázta Hanna. – Az egész vakáció alatt fel sem állt a számítógép elől, megállás nélkül játszik. Meglátogatom. Őt bízd csak rám! – Szuper vagy... Nincs valami szívecskés cuccod? – Az is van – mutatta meg a nyakában lógó bizsut Hanna. – Fel a fejjel! Te csak György bácsival törődj! György meglepődve érzékelte Péter izgatottságát. – Ó, csak a párizsi úton gondolkodom! – hadarta Péter, válaszul bácsikája kérdő tekintetére, és szeles mozdulatokkal asztalt terített. – Úgy ennék egy kis hagymát, nem szeletelnél fel egyet? György meglepődve állt neki hagymát szeletelni. Péter hirtelen mozdulattal meglökte a kezét.
• 228
TROTH ÉS DESZPEL – Ó, ezer bocsánat – sürgölődött bűnbánó képpel, és gyorsan letörölte egy papírszalvétával a kicsorduló vért. – Ne haragudj, bácsikám, nagyon izgatott vagyok... – tette hanyag mozdulattal zsebre a véres szalvétát. Vacsora után rögvest aludni tért. Kis idő múlva kő koppant az ablakon. – Itt a Lajika vére! – tett egy másik szalvétát az asztalra Hanna, melyen egy csepp vér vöröslött. – Úgy belemerült a játékba, hogy azt sem vette észre, amikor elköszöntem... – Menjünk ki a kertbe a szilvafa alá! – suttogta Péter. Halk huppanással érkezett Leh. – Tegyétek a két véres szalvétadarabkát a medálba – utasította őket. Most pedig, Péter, idézd fel azt a két jelet, amiket a Könyvön láttál, majd írd rá a medál két oldalára! – Félek, Leh! Ez vérmágia! – Nem egészen... – csattintott a csőrével Leh. – Vigyázzatok, látogatónk jött! Közelgő léptek zaja hallatszott a sötétben. – Mi történik itt? – bukkant fel a semmiből György. Péter hirtelen mozdulatta átölelte Hanna vállát. – Ó, csak búcsúzkodunk... – mondta. – Ki tudja, mikor látjuk még egymást. Hanna jó barátom... – Lám, lám! Persze, gondolhattam volna... Búcsúzkodjatok szaporán, mert késő este van! – tette hozzá György. Lovagiassága felülkerekedett gyanakvásán és becammogott a házba. Péter kettényitotta a szívet formázó medált, kitépte a szalvétákből a véres részeket, és belegyömöszölte, majd mutatóujjával rárajzolta a két jelet.
• 229
TROTH ÉS DESZPEL Megpördült körülötte a tér, szívét összeszorította az iszonyat. Surranás hallatszott a sötétben. – Tedd le a medált a kőre! – a hang, mint a távoli mennydörgés, olyan mély volt. Aranyló szempár nézett Péterre a sötétben. – Troth, te élsz? A jóslat azt mondta... – suttogta Péter ujjongó örömmel. – Troth elpusztult. A tűz őrzője segít most nektek! Tedd le a medált! Éles fény villant, a medált porrá égette a sárkánytűz. Pár szem korom maradt a kövön. Mire Péter és Hanna magához tért a meglepetéstől, a tűzsárkány eltűnt az éjszakában. – Oldd fel a kormot egy zárható üvegben. Elmagyarázom, hogyan! – mondta a bagoly. – Miután feloldottad, tapintsd ki a szíved ritmusát. Erre az ütemre rázd össze tízszer, majd öntsd ki a keverék kilenctizedét. Töltsd fel újra az üveget. Ismételd ezt a folyamatot reggelig. Vigyázz, pontosan végezd mindannyiszor a hígítást, és szíved dobbanása vezesse kezed. Reggelre készen lesz az ellenszer. Bölcsen használd! Péter reggel két részre osztotta az üveg tartalmát. – Oszd el hét részre! – adta oda az egyik részt Hannának. Egyet tarts meg te, a másik hatot pedig vidd el a javítóintézetbe. Bandit keresd, mondd, hogy a fehér bagoly, a hekker küldi ezeket. Ha bármilyen bajunk történik, azt üzenem, öntsék a lefolyóba, és közben tisztítsák a vizet! Te is ezt tedd! Megölelték egymást. Reggel karikás szemekkel tette a kávét György elé.
• 230
TROTH ÉS DESZPEL – Nocsak – nézett rá nagybátyja – látom, elég jól ki fogunk jönni egymással – és nagyot húzott a gőzölgő italból. Hirtelen megdermedt. Tekintete olyanná vált, mint a sötét kút. – Mit műveltél?! – kérdezte fenyegetően, megváltozott hangon. Pétert váratlanul hatalmas nyugalom öntötte el. Csend vette körül, ám mégis valahogy mindent hallott. Látta önmagát, amint a konyhaasztal előtt áll, Györgyöt – de mintha megállt volna az idő. A tudata hátralépett, és ebben a terességben figyelte önmagát. – Birtokomban van az oldat, mely kiszabadítja a lelket! – mondta halkan. – Most én ajánlok alkut nektek. Engedd el Györgyöt, szabadítsd ki a családomat, és tűnjetek el az erdőből. Vissza fogom állítani az egyensúlyt. Ha nem fogadod el az ajánlatomat, akkor viszont teljesen kiszorítalak. – Nem mered megtenni! – vicsorgott György. – Hiszen akkor megszűnik az élet ebben a formában. – Nincs mit veszítenem! – válaszot Péter higgadtan. – Ez esetben, ha meg is szűnik a világ, legalább az ember lelke szabad marad! Alku! Fele–fele! György feje az asztalra zuhant és hirtelen mély álomba merült. Arcáról izzadtság ömlött. Késő este volt, mikor magához tért. Amikor felébredt, csodálkozva meredt a mellette álldogáló Péterre, majd mély szeretettel magához ölelte. ***
• 231
TROTH ÉS DESZPEL – Anya, még fáj a karod? – símította végig Réka vállát Péter. – Csak a hetvenedik fekvőtámasz után! – mosolyodott el az anyja. – Apa nem jön vacsorázni? – Valami gyűlésre ment, majd előkerül. Mi eszünk, mert éhes vagyok. Megkérlek, nézd át a tanszereidet, holnap bemegyek a városba, bevásárolnék... – De jó illatok vannak – lépett be Péter apja a konyhába. – Képzeljétek, mi történt... Tudjátok, az a magas pasas, az erdőkitermelés vezetője... Abbahagyja a vágásokat. – Szuper! – kiáltotta Péter. – Azt mondta, hogy az interneten azok a képek nagyon lerontották a vállalat jó hírnevét, és nem akar balhét. – Azt meghiszem... – tette hozzá Réka. – Szóval, ma délután megkeresett, és ajánlatot tett. – Alkut... – morogta a foga között Péter. – Felajánlotta, hogy a cége nyereségének egy részét ezentúl környezetvédelmi projektekbe fekteti. Az úgyis leírható az adóból. – Nem értem, apa, irtja az erdőket és a nyereség egy részéből védi őket? És hol jössz te a képbe? – Arra gondolt, hogy megbíz engem a környezetvédelmi munkák irányításával... – villant fel Attila szeme. – Nagyon szép tervek..., nagyon sok pénz... és szabad kezet adna. Sok jó dolgot lehetne ennyi pénzből csinálni! – Elvállaltad? – állt fel lassan Réka az asztal mellől.
• 232
TROTH ÉS DESZPEL – Még nem adtam végleges választ, de szívesen elvállalnám. Végre vehetnénk egy szép nagy házat a városban, és ezek az emberek, akik nem akarták aláírni a tiltakozásomat, most megláthatják, mit veszítenek. Egy fabatkát sem fogok a faluba fektetni! Péter és az anyja egymásra néztek. – Én maradok! – mondta csendesen Réka. – Én is... Eszembe sem jut a városba költözni! – szólt Péter. Apja szemébe bizonytalanság költözött. – Gondoljátok át... Végülis nem muszáj elköltöznünk. Megveszem a szomszéd telket is, építek rá egy úszómedencét, az udvaron pedig kivágom a fákat, és lesz helyettük egy garázs az új autóknak. Egy nekem és egy Rékának! A házat pedig felújítanánk! – Ki akarod vágni a szilvafát?! – rettent meg Péter. – Persze, hiszen már elöregedett. – Nem kell autó. Nem kell úszómedence! – nézett Réka dacosan a férjére. – Nekem az a férfi kell, akihez valamikor hozzámentem feleségül. – Ezeknek semmi sem jó! – keményedett meg Attila tekintete, aztán bevágta maga után a kaput. Péter könnybelábadt tekintettel ment fel a szobájába. – Fele–fele... – suttogta maga elé. – Ezt jól elintéztem! Ha én megszegem a szavam, és szérumot adok be apának, akkor a Sötétség ura is megszegheti a szavát... Kell, hogy legyen valami megoldás! Hirtelen felcsillant a szeme.
– Apa viszont még választhat! Vajon mi lehet az, ami fontosabb neki, mint amit a Kígyó ajánl? VÉGE, MÁSODSZOR
• 233
TROTH ÉS DESZPEL
• 234
TROTH ÉS DESZPEL
▒
3
– A szüleim nincsenek veled? – nyúlt meg Péter arca György autója előtt. – Ők még vizsgálati fogságban vannak egy darabig. Téged az én közbenjárásomra kiengedtek. Hazaviszlek, és én fogok rád vigyázni, míg eldől a sorsuk. György szótlanul vezetett hazáig. – Vacsorát készítek – szólt színtelen hangon. Vendéget várok. Péter lehangoltan nézett szét feldúlt szobájában. Ruhái szanaszét hányva, az ágya feltúrva, a matrac kibelezve, a könyvei a földön... Sóhajtva ment zuhanyozni. Kis idő múlva csöngettek. Rémülten ismerte fel a fakitermelést vezető magas férfi hangját. Összeszedte minden bátorságát és lement a konyhába. – Bemutatom a barátomat, bár ha jól értettem, látásból ismeritek egymást... – fordult Péter felé György. – Fekete Ádám – mutatkozott be a férfi, merőn Péterre szegezve tekintetét. – Szeretnénk néhány kérdést intézni hozzád, ha megengeded... Pétert kirázta a hideg. Ennyire kiszolgáltatottan a javítóintézetben, a vallatások során sem érezte magát. Jeges félelem markolt a szívébe. Tessék – mondta vékony hangon.
• 235
TROTH ÉS DESZPEL – Az igazat akarom tudni. Hogyan sikerült az internetre úgy feltennetek azt az anyagot, hogy mindenhol vezető hír legyen? Mi az a sok sületlenség, amit összehordtál a sárkányokról? Ha elmondod az igazat, el tudom intézni, hogy elengedjék a szüleidet is. Ha pedig nem... – Akkor? – kérdezte Péter. – Akkor, sajnos nem tudjuk biztosítani azt, hogy a szüleidet belátható időn belül szabadlábra helyezzék. Ebben az esetben György marad a hivatalos gyámod. Pétert váratlanul hatalmas nyugalom öntötte el. Csend vette körül, ám mégis valahogy mindent hallott. Látta önmagát, amint a konyhaasztal előtt áll, György bácsit és a másikat, de mintha megállt volna az idő. A tudata hátralépett és ebben a terességben figyelte önmagát. Különös dolgot tapasztalt. Érezte a két férfiből áradó mohó, gátlástalan fenyegetést, ugyanakkor még valamit, mi alig érezhetően, de jelen volt. – György lelke – gondolta. – Amíg lelkének szikrája él, még nincsen semmi veszve! Talán az alku mégsem végleges! Egyedül ennek a kicsi gyenge szikrának van esélye arra, hogy megváltoztassa a sorsát, ezt pedig egy olyan valami alapján teheti, amely fontosabb számára, mint az alku tárgya lehetett. György akkor volt a legboldogabb, mikor valós régészeti kutatásokat végezhetett. Megpróbálok segíteni neki – határozta el. – Rendben – mondta nyugodtan. – Mindent elmondok nektek. És mesélni kezdett: találkozását Deszpellel, Grizeldát, a szigeten történteket, azt, hogy hogyan
• 236
TROTH ÉS DESZPEL csukta be a Könyvet.... Egy dologról nem beszélt: ösztönösen kihagyta a szülei és Hanna szerepét a történetben. – Deszpel mostarra már biztosan elhelyezte az életet gyógyító kristályrácsot! – fejezte be. – Ez hazugság – ragadta meg a férfi Péter karját. – Az unokaöcséd hülyének tart minket – fordult dühösen Györgyhöz. – Móresre kell tanítanunk! – Várj csak! – lépett kettejük közé György. – Mi van akkor, ha igazat beszél? Tudod bizonyítani amit mondtál, kölyök? Péter szó nélkül elé tette a rajzait, melyet a sárkányokról készített. – Bácsikám, te tudhatod a legjobban, hogy nem hazudok. Ismersz engem kicsi koromtól. Nem tudnék magamtól kitalálni ilyesmit – mondta halkan. – Egyet tudok neked ígérni: ha még egyszer életemben találkozom valamelyikükkel, megkérem őket, vigyenek el téged a hósárkányok földjére, hogy láthasd az utosó sárkányokat a saját szemeddel. Biztos vagyok benne, hogy Grizelda és a kicsinye még él. Talán egyszer elmesélik neked a sárkányok igaz történetét. – Halgattasd már el a nyavalyás kölyköt!– üvöltötte dühösen a magas férfi. György pár pillanatig tétovázott. Homlokáról verejték csorgott. – Rendben! – mondta Péternek. – Menj innen! – fordult hirtelen a férfi felé. – Most, azonnal. – Megbánjátok még! – sziszegte a másik, miközben függőlegesre szűkült pupillája hideg fenyegetést árasztott. – Húsz évet is kaphatnak a kölyök szülei... Te
• 237
TROTH ÉS DESZPEL pedig, úgy tudom, nem igazoltad a veled kapcsolatos reményeket, György! Sajnos, a projekted szart sem ér, gyenge dilettáns munka, valószínűleg vissza kell fizetned a teljes költségeit! – Húzz el innen! – állt elé György. Nagyot döndült a kapu Fekete Ádám után. Reszketve ölelkeztek össze. Péternek csorogtak a könnyei. Hajnalig beszélgettek. Úgy tűnt, György kérdéseinek sohasem lesz vége. – Mi lesz a szüleimmel? – kérdezte végül Péter. – Készítünk egy haditervet – mondta György. – Hidd el, én, aki egy voltam közülük, tudom a legjobban, hogy mi a sebezhető pontjuk. Kihozzuk őket. Kis idő múlva csendben hozzátette: – Én hiszek neked, Péter. Ha mégsem találkoznék egyetlen sárkánnyal sem, azt is elfogadnám... Persze, nem örömmel! – fűzte hozzá régi, csibészes mosolyával. – Láthatnám a szüleimet? – Sajnos, amíg vizsgálati fogságban vannak, nem. Péter felsóhajtott. – A barátaimat viszont meglátogathatom a javítóintézetben? – Őket igen. Elviszlek autóval. Péter elmosolyodott. – Jó kis csapat vagyunk mi! Egy dilettáns régész, egy hazug gyerek, egy unatkozó lány és a csomó börtöntöltelék barátjuk... A felelőtlen szülőket nem is említem. – Valóban – nézett a szemébe György. – Jó kis csapat vagyunk. Köszönöm, Péter.
• 238
TROTH ÉS DESZPEL – Köszönöm, bácsikám. Ennyit tudunk tenni, ugye? – Igen. Ennyit. De amit tudunk, azt megtesszük, együtt. Szóval, mi is lesz reggelire? Sárkánytojás pirított szalonnával? VÉGE. HARMADSZOR
• 239