TROTH ÉS DESZPEL
A
A Kígyó, az Ámító és az Arató
L
– evelet írok nekik – gondolta Péter. – Ha megmondanám, hová készülök, nem engednének el. A harmatfüvet az asztalra tette, és csendben pakolni kezdett. Néhány konzerv, kenyér, meleg kabát... Előkészítette még túrabakancsát, meleg zoknit, sapkát, kesztyűt és a kulacsot. Izolációs fólia (hasznos lehet hóban, tűzben – gondolta), kedvenc gyöngyháznyelű bicskája, öngyújtó, hálózsák... Hátizsákját egyelőre az ágya alá rejtette. Nyakába akasztotta a követ. Nagyon félt ettől az úttól. „El kellett mennem Deszpellel elintézni valamit, igyekszem haza” – írta, majd kis idő múlva összetépte, és új levelet írt: „Kérlek, ne haragudjatok, hogy köszönés nélkül elmentem, de félek, hogy nem engednétek el. Deszpellel megyek, hogy megkeressük Troth–ot. Apa, főzd meg ezeket a füveket anyának, ettől elmúlik a szamárköhögése, Deszpel küldi. Sietünk haza. Péter” Délután a rekkenő melegben szülei aludtak. Csendesen, észrevétlenül kiosont. Fáradtan, izzadtan rogyott le az erdő szélén egy bükkfa oltalmat adó lombja alá, és elaludt.
• 155
TROTH ÉS DESZPEL Deszpel ébresztette fel. A hám már egyetlen utas szállításárara volt átbogozva, még a hátizsákot is ráerősítette a sárkány. – Indulnunk kell – bökdöste az álmos gyermeket. – Miért vagy megint sárkány formában? Nem unod? – morgott Péter. – Mert neked ez így a legkényelmesebb. Miként vinnélek más alakban az alagúton? – nézett Péterre a szeme sarkából Deszpel. Szép, csillagos éjszaka volt. Péter szótlanul kabátot vett, és befészkelte magát a hámba. – Mehetünk – mondta, nagyot sóhajtva. Nem volt újdonság számára az alagútban való utazás kimerítő volta, most mégis úgy érezte, nem bírja szusszal. Az első pihenőnél holtsápadtan, reszketve kászálódótt ki a hámból. – Mi a baj? – csodálkozott Deszpel. – Hiszen nem először utazol... – Félek – nyöszörgött Péter. – Nem megyünk tovább, csak ha te is úgy akarod – mondta komoran a sárkány. – Elmondok most valamit, amiről az embereknek csak sejtelme lehet. A Káosz urának is vannak őrzői. – Mégis, hány őrzője van a Káosz urának? – A Kígyó és az Ámító – nevezzük így őket, mert nem akarom a nevüket kimondani. Számtalan szolgájuknak parancsolnak. – A szolgáik olyanok, mint például a természetszellemek? – kérdezte Péter. – Korántsem. A természetszellemek saját akaratukból végzik munkájukat az élet megsegítésére,
• 156
TROTH ÉS DESZPEL azok pedig parancsszóra dolgoznak. A két sötét őrző, rájuk jellemző módon még egymással is viszályban áll. – Ez szörnyű. Ezek szerint György bácsit lenyelte egy sötét Szolga? – Nem nyelte le, Péter, hanem uralja a tudatát és az akaratát. György bácsinak valószínűleg fogalma sincs, mi történt. – Ez hogyan történhetett meg, Deszpel? Csak úgy jön és bárkit elural? Ez valami vámpír, ugye? – kérdezte izgatottan Péter. Deszpel csodálkozva nézett rá. – Mi az a vámpír? – Olyan ember, aki meghalt, de nem teljesen, és más ember vagy élőlény vérét szívja, és abból nyer energiát – hadarta. – Dehogyis! Szó sincs ilyesmiról! Ezek a szolgák sohasem éltek és nem szívnak vért. Ők is, mint az elementálok, egy élő lény érzelmeiből táplálkoznak, de... – Deszpel láthatóan kereste a szavakat. – Olyan, mintha az élővel alkut kötöttek volna. A Szolga nem tud cselekedni az élő világban, csak egy élőlényen keresztül. Ha az ember belemegy az alkuba, onnantól kezdve a Szolga uralja a lelkét. Persze az alku nem tisztességes. Az ember megkapja, amit akar, de nem tudja, hogy milyen árat fizet érte valójában. Péter dühösen nézett Deszpelre. – Idefigyelj! Én szeretem a bácsikámat, akármiket is művelt mostanában. Velem ne próbálj elhitetni olyan zöldségeket, hogy György bácsi alkut kötött a Sötét Nemtudommivel.
• 157
TROTH ÉS DESZPEL – Nem úgy van az ilyesmi, hogy a Szolga leül és megbeszéli az emberrel a dolgot. Előfordul, hogy van valami, amiért az ember sóvárog, vagy valami, amitől retteg, és amiért a lelke mélyén bármit megtenne, hogy megkapja vagy megoldódjon. Bármit: akár ölne is érte. Ilyenkor jön a Szolga, és lecsap. Az ember csak azt látja, hogy hirtelen megmagyarázhatatlan módon sikerülnek a dolgai, megoldódnak a gondjai. A döntése a lelke mélyén született, a legtöbb esetben nem is tud róla. Érted? A döntése nem tudatos! Az alkuról nincs papír sem. Attól a pillanattól kezdve, hogy az alku megköttetett, a Szolga irányítja a tetteit, gondolatait, érzelmeit. Nem marad a régi lényéből semmi más, csak a lelke élő kicsi szikrája. – Akkor György meg fog halni? – kérdezte halkan Péter. – Nem szükségszerűen, sőt. Nem érdeke elpusztítani, hiszen nélküle nem tudna cselekedni az élő világban. Ráadásul a Szolga annyira megváltoztatja az ilyen embernek a viselkedését, hogy körülötte a többiek dühösek lesznek vagy félnek. Ez elég táplálékot nyújt a szolgának. Nem annak kell szenvednie, akinek a lelkét fogva tartja. Sajnos, majd halála után szörnyű árat fizet – a lelke szikráját a Káosz Ura többé nem engedi el soha – borzongott meg Deszpel. – Minden gonosz embert ural egy Szolga? – Dehogyis! Van, aki csak egyszerűen gonosz módon viselkedik. – A magas férfi az erdőkitermelő társáságnál, az milyen? – Hát igen... Azt hiszem, az is alkut kötött...
• 158
TROTH ÉS DESZPEL – És a srácok, akik megvertek? És a polgármester? – Azok már nem, Péter. – Hogyan lehet megkülönböztetni akkor őket? – Az ember, aki alkut kötött, nem fél, de nem úgy nem fél, mint egy bátor ember. Valahogy nincs benne halálfélelem, mint ahogy az életet sem értékeli. Ha például megöl másokat, nem érzi a tette súlyát. Az élet nem érték többé számára – még a sajátja sem –, ez az oka annak, hogy nem fél. A saját érdeke az első, a többi emberé egyáltalán nem számít – legyen az akár a saját gyermeke is. Minden élő eszközzé válik a számára, hogy elérje azt, amit akar. Áldozatai általában védetlenek, kiszolgáltatottak. Nehéz őt egyből felismerni, mert a szavai mézesmázosak, hízelgőek. De ha a szemébe nézel, abban meglátod az igazságot. Hideg tekintete van, mint a kígyónak: mikor mérges, pupillája függőlegesre szűkül, és hipnotikus erő árad a szeméből. A Szolga uralja, de ő ennek nincs tudatában. Azt hiszi, saját akaratából cselekszik. – Az Ámító sokszor nem is használ szolgákat, mint a Kígyó – folytatta kis szünet után a sárkány. – Ő összezavarja a dolgokat, igazat kever hamissal, eredménye pedig az, hogy lassan az ember elfelejti, mi a dolga a világon, köd uralja a gondolatait. A köd hatására pedig lassan azt kezdi tenni, amit az Ámító a fülébe suttog. Az ilyen ember tekintete ködös, tétova. Egy idő után már nem tud összeszedetten gondolkodni. Péter fázósan összehúzta magát. – Tudnod kell, kivel van dolgod, ha harcolni akarsz! – mondta halkan, nyomatékosan Deszpel.
• 159
TROTH ÉS DESZPEL – Mondd, ha az egyensúly az élet őrzőinek oldalára billen, akkor mi történik? – nézett rá Péter. – Lehet, hogy ebben az esetben sem maradna meg az élet pont ebben a formájában. – Akkor hát mi értelme az egésznek? – Minden őrző teszi a dolgát. Az élet ura tudja csak a választ kérdésedre. És ez még nem minden. A Kígyó és az Ámító csak a harmadiknak készíti elő a terepet: ő az Arató. Az előző kettő az ember tudatát rombolja. Az Arató pedig a rombolt tudatú embereket ölni használja. Ember öl majd embert, gátlástalan pusztítás következik, ha elszabadul az Arató. – Mi most hova megyünk? – Péter hangja reszketett. Azt akarod, hogy a gyöngyháznyelű bicskámmal győzzem le a három sötét őrzőt? Deszpel nyekergő hangon elnevette magát. – Szó sincs róla. Troth–ot kell kiszabadítanunk, és meg kell keressük az elveszett követ. – Persze. Gyerekjáték! Mi köze van ehhez a sötét őrzőknek? – Elszaporodtak a szolgáik. Ébredezik az Arató. Itt már csak Troth segíthet. – Miért nem mész te, vagy Grizelda? Miért kellek én is hozzá? – Most már tudom, hol tartják fogságban Troth–ot. Arra is rájöttem, hogy a követ is ugyanott rejtették el. Azok, akik őt őrzik, megérzik, ha egy sárkány közeledik, de az embergyermek jelenlétét nem érzékelik veszélyként. Grizelda elment a hósárkányok földjére segítséget kérni. Remélem, segíteni fognak. Magunkra uszítjuk Troth börtönőreit. Míg harcolunk, te addig
• 160
TROTH ÉS DESZPEL kiszabadítod, és elhozod a követ. Most egyelőre Grizelda vár a sárkányalagút végén, egyedül, vagy a hósárkányokkal. – Deszpel, te viccelsz – nézett rá elhűlve Péter. – Beküldenél abba a tűzbarlangba egyedül? – Nem leszel egyedül, ott van Troth. – És mi lesz, ha meghalunk? Mi lesz, ha te meghalsz? Meghalhatsz, nem? Akkor én hogy jutok haza? – Igen, ez a sárkánytest elpusztulhat. De, ne félj! Ne feledd, hogy a föld őrzője vagyok. Ha más testben is, megígérem, hogy élve vagy halva, de hazaviszlek. – Ha olyan nagy őrző vagy, miért nem szabadítod ki egyedül?! – Mert azok, akik Troth–ot fogva tartják, a levegő őrzőjének szövetségesei. Muszáj túljárnunk az eszükön. Nem kell velem jönnöd, ha nem akarsz. Megértem, hogy félsz. Visszafordulok veled, ha úgy döntöttél. – A levegő őrzője nem az életet védi? – Nagyon félek attól, hogy ő is a megtévesztés áldozata. – Ha nem megyek, ki fog segíteni nektek? – Ha nem jössz, akkor mi sem harcolunk. Nem volna semmi esélyünk. Hiába győznénk le azokat, akik Troth– ot fogva tartják, a levegő urának pajzsán, mely a tűzsárkányt rejti, nem juthatunk át. Péter kezébe temette arcát. – Félek, Deszpel. Félek, de veletek megyek – egyenesedett fel. Csak az áruld el még nekem, kik tartják fogva Troth–ot? – Az utolsó fekete sárkányok – hajtotta le a fejét Deszpel.
• 161