TROTH ÉS DESZPEL
B
Barátok és ellenségek színeváltása
Este elhatározta, hogy vallatóra fogja a követ. Párnája
alá dugta, és megkérdezte, mit tegyenek? – Gyűjtsünk-e még aláírást? A kő hallgatott. Péter egyre mérgesebb lett, aztán majdnem elsírta magát. – Pont rajtunk nem segít egy jó tanáccsal az a rohadt kő – dühöngött. Álmatlanul forgolódott egész éjjel. – Ó, Deszpel, ha itt lennél... – gondolta, és nyugtalan álomba merült. Álmában látta a magas férfit, de nagyon különösen nézett ki. Valahogy tudta, hogy ez ő lehet, de most teljesen másmilyennek tűnt. Mintha a férfi apró fény lenne, melyet teljesen beborít, ural egy idegen tudat. Érezte az idegen tudatból áradó mohó rosszindulatot, és mintha azt monda volna: – Tűnés innen, ez az ember az enyém! Ez nem egy olyan füstsárkány volt, mint amilyet György testén látott. Ebből a lényből áradt a hideg, ellentmondást nem tűrő, kíméletlen, mindenen átgázoló céltudatosság. Érzékelhető volt, hogy nem ismer kegyelmet, sőt, hozzáférést sem enged ahhoz a kicsi fényhez, ami, úgy tűnt, a férfi eredeti lénye lehet. Az sem volt egyértelmű, hogy annak a kicsi fénynek van–e még
• 83
TROTH ÉS DESZPEL egyáltalán saját akarata, sőt, tud–e arról, ami vele történik. Annyira megijedt a felé áradó tömény fenyegetéstől, hogy beleébredt. Sokáig nem ment ki a fejéből az, amit látott. Nem értette, mit mutatott a kő. Nem erről kérdezte, vajon mire akarja figyelmeztetni? Másnap könnyen hozzáférhető, de biztonságos rejtekhelyet keresett a kőnek. Végül talált egy meglazult padlódeszkát az ágya alatt. Tovább lazította, kihúzta azt a szöget, amelyik tartotta. Kivájta egy késsel a mélyedést, oda rejtette a követ tokostól, majd lefedte egy vékony falemezzel, amit a műhelyben talált. A szöget annyira meglazította, hogy kézzel is ki lehessen húzni, majd szépen visszatette a padlódeszkát a helyére, és lazán visszatolta a szöget. Úgy érezte, hogy azok után, ami történt, így nagyobb biztonságban van ő is, és a kő is. Apja, mint a mozgáshoz szokott emberek általában, türelmetlen beteg volt, sehogyan sem találta az ágyban a helyét. Különösen a gipszcsizmája zavarta. Féllábon ugrált a házban, és azon mérgelődött, hogy így nem fog tudni aláírásokat gyűjteni. Estére sikerült teljesen kifárasztania magát és az egész családját is a zsörtölődéseivel. Vacsora közben Péter vállán váratlanul viszketni kezdett a sárkányköpés. – Ez nem lehet igaz! – állapította meg döbbenten. – Talán csak szúnyog csípett meg ugyanazon a helyen! Deszpel nagyon messze van, és sajnos végleg elbúcsúzott tőlem... De ez jelent valamit! Jelent valamit!
• 84
TROTH ÉS DESZPEL Vajon mit? Ó, biztosan eszébe jutottam, lehet, hogy pont most rólam beszélgetnek Grizeldával! Szórakozottan megette a vacsoráját, és üdvözült arccal felvonult a szobájába. Anyja hosszasan utána nézett. – Mit szólsz, Attila, nem szerelmes ez a gyerek? Olyan különösen viselkedik mostanában... Végülis lassan itt van az ideje, kamaszodik... – mondta, és gyengéden megsímította fia kinőtt szvetterét. – Nem hinném, hogy szerelmes, bár igaz, hogy nagyon furcsán viselkedik. Többet fogok vele foglalkozni. Úgy érzem, eltávolodtunk egymástól egy kicsit. Most aztán igazán van szabadidőm, ki fogom használni! Eszébe jutott a hám, amivel a fia lehozta a hegyről, és azon gondolkodott, hogy honnan tanulhatta ezt a különös csomózási technikát, és egyáltalán, mióta érdekel ilyesmi egy tizenhárom éves fiút. Mert az biztos, hogy nem akkor éjjel csomózta össze, ha egyáltalán ő készítette. Titkai vannak, és ki tudja még mivel foglalkozik, amikor nincs szem előtt. – Túl nagy szabadságot adtunk neki, fiatal még hozzá... A végén bajba sodorja valamivel magát, és ez a mi felelősségünk lesz – morfondírozott magában. Ekkor Ágota nyitott be, a szokásos sütiadagjával. Péter anyja örömmel fogadta, mert szerette Ágotát is, a sütit is. – Megkérném Pétert, hozza majd vissza azt a fedeles dobozt, amiben az osztálykiránduláskor vitte a sütit, szükségem van rá, nagyon jól zárható – mondta Ágota.
• 85
TROTH ÉS DESZPEL Szavait jeges csend fogadta. – Mi a baj? – nézett rájuk. – Nem baj, ha elvesztette... – Mikor is volt Péter kirándulni? – kérdezte halkan az anyja. – Ti nem tudtátok? – sápadt el Ágota. – Azt hittem, értesített titeket. Tudod, akkor történt, mikor ti Györgyhöz utaztatok, míg beteg volt. Biztosan nem akarta, hogy érte is aggódjatok – próbálta Ágota oldani a hangulatot. Hibásnak érezte magát, mert nem nézett alaposan utána ennek a kirándulásnak. Miután elment, a szülők egymásra néztek. – Vagy valóban nem akarta, hogy érte is aggódjunk, vagy pedig félt, hogy nem engedjük el, míg mi is el vagyunk utazva. – gondolkodott hangosan Réka. – A gond az, hogy erről mi semmit sem tudtunk. Sőt, most is véletlenül derült ki. Holnap majd beszélek a fejével. Valóban nagyon különösen viselkedik mostanában. Szeretnék továbbra is bízni benne – mondta az apja gondterhelt arccal, aztán elbicegett lefeküdni. Péter, mit sem sejtve a feje fölött gyülekező viharfelhőkről, már korán reggel útra kelt. Apja még aludt, anyja már elment dolgozni. Gondolta, bekukkant György bácsihoz. – Szia, nem zavarok? – Szia, öcsém! Jó látni téged! – fogadta fülig érő szájjal bácsikája. Láthatóan már a második hatalmas bögre kávét itta, és virágos jókedve volt. – Min dolgozol mostanában? Valami ásatásokat emlegettél... – Igen, voltak ilyen terveim...
• 86
TROTH ÉS DESZPEL – Például? – ült mellé Péter, tágra nyílt szemekkel,
mint gyermek, aki az esti mesét várja. – Tudomásomra jutott, hogy a Mecsekalján, a Hidas és Nádasd melletti hegyen a tizennyolcadik század közepén lehetett még látni egy régi templárius vár omladékait. Nem is olyan rég, 1823–ban, egy pinceásás folyamán egy iszonyú nagy egyszarvú állatnak a koponyáját találták meg itt... És még nem is említetem az óriáscsontvázakat. A Margit–szigeten például váruk állt a johannitáknak, mely régebb a templomos lovagoké volt. Itt 1925–ben végeztek ásatásokat, amit Krúdy Gyula is figyelemmel kísért. Fogózz meg – óriásokra emlékeztető emberi csontok kerültek felszínre... A Világ című korabeli újságban hosszas tudósítás jelent meg róla, a közvélemény érdeklődéssel követte az ásatások eredményeit. Ezt írja, íme – lobogtatta a régi újság beszkennelt oldalát: „Hatalmas koponyák, öles sírkövek, óriásokra emlékeztető emberi csontok kerültek napvilágra, bár a munkások kincset kerestek. November másodikán felbukkant az első emberi koponya. Teljesen ép csontkoponya, amelynek hatalmas fogazata, csontszerkezete, nagysága, kupolája alíg hasonlítható a mai emberek fejalkatához... A munkavezető további ásatást rendelt el mire csakhamar előkerültek a föld mélyéből a hatalmas koponyához tartozó emberi csontok is. Félméternél alig rövidebb felső lábszárcsontok, félkilós csigolya csontok, óriási bordák. Az ásatásnál az volt a legérdekesebb, hogy a koponyához tartozó csontok függőlegesen voltak elásva, mintha egy kútba, álló pozícióban temették volna el annak idején az óriást.”
• 87
TROTH ÉS DESZPEL Szeretném újra megnyitni ezeket az ásatásokat. Azt hiszem, teljesen átírhatják a történelmünket ezek a felfedezések! És nehogy azt hidd, hogy ez rendhagyó eset. A Bodrogközben és Taktaközben is hatalmas emberi lábszárcsontokat találtak. – Bácsikám, nem lehet dinó koponya vagy ősember csontváza? – Jó lenne megvizsgálni őket, Péter, hogy biztosak legyünk benne. De különös módon eltűntek, nem tudni, melyik múzeum alagsorában hevernek. Bármik voltak is, nagyobb figyelmet érdemelnének, nem gondolod? Péter és György elmerültek az ásatások rejtélyes világában. Késő délelőttre járt az idő, mikor Péter észbe kapott: ideje lenne hazamenni. Lassan ballagott hazafelé, élvezte az arcára hulló napsugarak melegét. Üres volt az utca, a csendet csak a rigófütty törte meg. Hirtelen rohanó léptekre lett figyelmes. Mire felnézett, három suhanc fogta körül, nála két–három évvel nagyobbak lehettek. Elállták az útját. A legnagyobbik, egy szikár, hunyorgó szemű, fenyegetően közeledett felé. Péter megismerte az újdonsült „ismerősök” gyerekeit. Ősztől ők is az iskolájukba fognak járni. A hunyorgó szemű az erdőtulajdonos fia volt. – Sziasztok! – próbált kitérni, de a másik kettő szorosan melléje állt. – Nézd csak! – vigyorgott gúnyosan a kövérebbik. – Milyen szép kockás inged van! – markolta meg Péter ingét. – Nálatok falun ez a divat? – röhögött.
• 88
TROTH ÉS DESZPEL – A falusi majom... – röhögött a másik. – Át kéne
öltöztetnünk! – Hagyjatok békén, nem ismerlek titeket! – próbált Péter kiszabadulni szorításukból. – Nem ismer! – nézett a kövér a hosszúra. – Bemutatkozunk! – hatalmasat húzott Péter gyomorszájába. Péter összegörnyedt. Próbált elszaladni, de a másik elgáncsolta. Megpróbált felállni, letörölte a szája sarkán kiserkenő vért. Lefogták, és a magasabbik addig ütötte, míg erejéből telt. – Mutatkozz be te is! – mondta lihegve a kövérnek. Péter már összekucorodva feküdt a földön, és a másik kettő teljes erejéből rúgta, ahol érte. Az ütések okozta fájdalmakat alig érezte, pedig érezhetően teljes erejükből ütötték, rúgták. Sokkal jobban fájt az, hogy mélységesen igazságtalannak érezte, ami történik. Elárasztotta a tehetetlen düh. Hármuk ellen semmi esélye nem volt, és ezek láthatóan nagyon élvezték, hogy túlerőben vannak. Egy, a fejére mért jól irányzott rúgástól elveszítete az eszméletét. Szerencséjére, egy közeledő szekér zörgését meghallva, a támadói elmenekültek. A kórházban tért magához. Irtózatosan fájt mindene. Anyja aggodalmas arccal hajolt föléje. – Na végre, drága kicsikém, magadhoz tértél! Mi történt? – Tudod anya, az a három új gyerek. Nagyon megvertek. – De miért? – Nem tudom. Nem tetszett nekik az ingem.
• 89
TROTH ÉS DESZPEL – Fiam, nem esnek az embernek csak úgy! – aztán
hirtelen elhallgatott. Eszébe juthatott az előző „baleset”. – Péter, az orvos azt mondta, hogy megrepedt a léped, és lehetséges, hogy gyomorvérzésed is van. Feljelentést teszünk a rendőrségen! – azzal megsimogatta az újra álomba merülő fia arcát és elsietett. Mikor újra magához tért, Hannát látta maga előtt. – Hú, már azt hittem, hogy nem ébredsz fel! – mondta Hanna. – Jól összevertek! – Hanna – suttogta feldagadt ajkakkal Péter – megkérlek valamire, de add becsületszavadat, hogy nem mondod el senkinek. – Becsszó – mondta komolyan a lány. – Bennem megbízhatsz. Hallgatok, mint a sír. – Emlékszel arra a furcsa ékszeremre? Ide kéne hoznod nekem. – Péter elmagyarázta, hová rejtette a sárkánykövet. – Szerintem azzal együtt is végtelenül rondán fogsz kinézni, de ha ennyire fontos neked... Nem értem, minek neked a kórházban ékszer! És az inged sem néz ki rosszul, ne higgy azoknak! – Hanna, megígérted! – Hozom, hozom, csak csodálkozom. Azt hiszem, a fejedet is jól megüthették. De ha ettől megnyugszol... – biggyesztette le a száját Hanna, és már ott sem volt. Délután, szülei kíséretében két rendőr jelent meg a kórteremben, alaposan kikérdezték Pétert, majd elmentek. Anyja elkeseredetten tért vissza.
• 90
TROTH ÉS DESZPEL Fiam, azt mondják a rendőrök, hogy valótlanságokat beszélsz, az a három gyermek a szüleivel volt kirándulni, semmiképp nem lehettek ők. Azt javasolják, hogy módosítsd a vallomásodat, mert a szüleik beperelhetnek minket. Biztos vagy benne, hogy ők voltak? – Teljesen biztos vagyok benne, anya. – Én hiszek neked. De sajnos nem tudjuk bizonyítani az igazunkat – sóhajtott az anyja. – Kérlek, mondd el nekem, volt valaha vitád ezekkel a gyerekekkel? – Anya, már te sem hiszel nekem – nézett rá sértődötten Péter. – Ne haragudj, de lehet valami okom rá – szigorodott el anyja tekintete. – Hogy is volt az az osztálykirándulás? – Semmi köze nem volt ehhez! – Az lehet, de az őszinteséghez, és az egymás iránti bizalomhoz igenis van köze! Péter elhallgatott. Mit is mondhatna erre? Hiszen ez nem csak az ő titka, és megígérte, hogy soha, semmilyen körülmények között nem fedi fel a sárkányok titkát. Anyja hosszasan nézte. – Most mennem kell, de holnap újra jövök – mondta, és sóhajtva távozott. Kis idő múlva megérkezett Hanna. – Szia, alig engedett be a kapus! Lejárt a látogatási idő! – Elhoztad?
–
• 91
TROTH ÉS DESZPEL – Tessék! – dobta a takaróra a bőrtokot. – Azt
mondtam apádnak, hogy az mp3 lejátszódat keresem, hátha jobb kedvre derít a kedvenc zenéd. Biztos, ami biztos azt is elhoztam – Hanna lerakta a lejátszót is az ágy melletti kisasztalra. – Nem mondhattam, hogy az ágyad alól ásom ki a legtrendibb kórházi ékszered! Péter elvigyorodott. – Kösz, Hanna. Ez igazán kedves volt tőled. – Hallgatóztam egy kicsit. Azok a srácok teljesen letagadtak mindent, és a szüleik fedezik őket. A rendőrség azt hiszi, hogy valami ismeretlen csavargók vertek meg. – Te hiszel nekem? – Persze. Tényleg nem volt azelőtt semmi vitátok? – Nem volt, Hanna. Pont ez a furcsa. És tudod: nagyon élvezték, mikor vertek. – Most az a legfontosabb, hogy meggyógyulj! – simította meg a takarót Hanna. Mindketten elpirultak egy kicsit. – Most mennem kell, mert nem fognak a végén kiengedni a kapun! – mondta zavartan Hanna, és már ott sem volt. Péter a markába szorította a követ. Érezte, hogy lágy hullámokban elárasztja a kőből áradó béke és nyugalom. Mélyen elaludt. Másnap az orvosok nagy megdöbbenésére, kutyabaja sem volt. – Hihetetlen, milyen csodákra képes a fiatal szervezet! – mondta a főorvos csodálkozva.
• 92
TROTH ÉS DESZPEL Hazaengedték, azzal a feltétellel, hogy ha bármi tünet előáll, azonnal jöjjön vissza. Otthon, apja részéről nem volt túl meleg fogadtatásban része, bár azért látszott rajta, hogy örül, hogy épen hazaért. Viharszag lógott a levegőben – az osztálykirándulás és egyéb titkok és hazugságok magyarázatra vártak. Mivel utálta a kórházszagot, első útja a zuhany alá vezetett. Megdöbbenve nézte kék és lila színárnyalataiban játszó bőrét. Úgy érezte egyik foga is lötyög. Alig várta, hogy saját ágyába bújjon, nemcsak a fáradtság miatt, hanem az időt is próbálta húzni, amíg a kirándulás ügye terítékre nem kerül. – Hátha kitalálok valami okosat addig – reménykedett. Most érezte csak, hogy farkaséhes. Törölközés közben szóváltásra lett figyelmes. György bácsi hangját hallotta. – Szia! – mosolyodott rá hórihorgas nagybátyjára. – Jó híreim vannak, kölyök! Elfogadták a doktorátusi pályázatomat! Nagyon szép összegű ösztöndíjat kapok, három évig! Ágotának sem szűnik meg a könyvtárosi állása, csak felfüggesztették, amíg visszajön. Ugyanis elfogadták munkatársamnak, mint levéltári szakértőt, és ő is ösztöndíjat kap! – Hú, ez szenzációs! Hogy sikerült, már be is küldtétek? Megengedik, hogy kutasd az óriásokat és az egyszarvút? A lovagvárakat? Végre egy jó hír! – ragyogott fel Péter arca. A többiek összenéztek, apja arca elkomorodott.
• 93
TROTH ÉS DESZPEL – Hát, nem pont így történt... – mondta kissé
zavartan György bácsi. – Az igazság az, hogy nem küldtem még be semmit, ők kerestek fel. – Kik, az angol kutató barátod? – Nem, hanem a polgármester, ez az új erdőtulajdonos, és a régi főnököm... Felajánlották, hogy elfogadják a doktorátusi kutatásom, és engedélyezik a levéltári és külföldi kutatómunkát, a kiadásainkat is fedezik – György hangja nem volt túl lelkes. – És mit fogsz kutatni? – Háát... A lovagregények hatását a reneszánsz irodalomra... – Mííííííít? – Ja, és azt üzeni mintegy véletlenül a polgármester, – szólt közbe vészjósló hangsúllyal Péter apja – hogy reménykedik, hogy jobb belátásra tértem, és nem akarok fölösleges akadályokat gördíteni az erdőkitermelés útjába, ugye, György?! Sőt, gátelvezetői állást is felajánlott nekem. – Hangja keserűen csengett. – Természetesen nem fogadtam el az állást. – Ha jól értem, György bácsi doktorátusát elfogadják, amennyiben apa befogja a száját? – Péter elhűlve nézett Györgyre. – És te ebbe belementél?! Lovagregények?! - György lehajtotta a fejét. Aztán dacosan szembenézett mindenkivel. Tekintete hideg és elszánt volt. – Nagy szakmai előrelépésről és sok pénzről van szó, nem értheted ezt, Péter, még fiatal vagy. Tudod, a valóságban kell élnünk! Megvalósíthatatlan álmokból
• 94
TROTH ÉS DESZPEL nem lehet megélni! A lovagregények témája pedig igenis nagyon érdekes! Na, megyek is csomagolni! – Jobb is! – mondta halkan, fagyosan Péter apja. – Isten vele, doktor úr! György és Attila egy ideig farkasszemet néztek. György aztán gúnyosan elvigyorodott. – Lúzerek! – mondta megvetően, és becsapta maga mögött az ajtót. A többiek döbbenten néztek egymásra. – Beszéltem tegnapelőtt egy öreg vadász barátommal – modta egy kis idő múlva Péter apja. – Alkalmaz a vadásztársulat, mint vad– és erdővédelmi szaktanácsadót. Nem sok a fizetés, de megleszünk. – Apa, te nem szeretsz vadászni. – Tudom, Péter. Okoztam is egy kis meglepetést nekik. Kibicegtem velük a hegyoldalba, és készítettem néhány elég jó fotót. Tudod, olyant, amelyik közelről készül, nem teleobjektívvel. Az a vadász, aki annyira meg tudja közelíteni a szarvast és a vaddisznót, mint ahogy ezek a fotók tanúsítják, csak azért nem lövi le az állatot, mert nem akarja. – Csodálatos fotók, apa. – nézte végig a képeket Péter. – Tehát rávetted, hogy ne lőjenek? – Úgyis csak virtusból vadásztak, a vadászles és a hangulat kedvéért, azt viszont szenvedélyesen. Ezek a képek bizonyítják, hogy profik. Azt nem ígérem, hogy soha egy fácánt sem fognak többé lőni, de sok minden megváltozik. A szomszédos erdőgazdálkodást nem vásárolták még fel ezek a nyavalyások, és nem is fogják soha, mert ott a vadász barátom az elnök.
• 95
TROTH ÉS DESZPEL – Apa, megengeded, hogy feltöltsem ezeket a
képeket az internetre, és elküldjem például a National Geographic–nak, vagy hasonló oldalaknak? – Töltsed, ha szórakoztat... – Látod, apa, ez tényleg egy jó hír... – apa és fia összenéztek. Értették szavak nélkül is, mi jár a másik fejében. – Apa, bocsánatot kérek a hazugságért. – Mondd, hol tekeregtél azalatt az idő alatt? – Kérlek, ne haragudj rám, de nem mondhatom el. Nem az én titkom, és újra csak hazudnék neked. – Köze van hozzá annak a hámnak, amivel lehoztatok a hegyről? – Igen, apa – feszengett Péter – de kérlek, ne vallass tovább. Semmi olyant nem tettem, ami miatt szégyenkezned kéne, csak ennyit mondhatok. Én sem kérdem, hogyan vágott fejbe téged egy fenyő, amikor a baleseted történt. – Rendben – mondta az apja egy kis idő után. – Bizlamat szavazok neked, így látatlanban is. De arra megkérlek, hogy soha többet ne tegyél ilyet, bízz bennünk – mosolyodott el. - És máskor vigyázz jobban magadra! – Te is, apa! Péter lehajtotta a fejét, kicsordultak a könnyei, és átölelte apját. Györgyről és a lovagregényekről pedig egy árva szó sem esett közöttük.
• 96