KARAKTER Magazin 2021/2

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

AZ ÉBREDÉS VELÜNK KEZDŐDIK

RESZKETŐ BETŰK EGY IRATON

FELELŐSSÉGGEL TARTOZUNK

BRONZÉRMEN INNEN ÉS TÚL

2021. DECEMBER

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

dUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

TARTALOM 04

„A jó szóra ki vannak éhezve az emberek” Balog Zoltán a hatéves püspöki ciklus elejéről

43 Kamasztavasz az online térben

A digitális tér örömei és veszélyei 46 Bronzérmen innen és túl

Gémesi Csanád református kardvívó

olimpikon portréja

07 Az újraépítő emlékezete

Száz éve iktatták be Ravasz László

püspököt 50

10 Ravasz László öröksége

„Az életet és az igazságot nem lehet 53

egymástól elválasztani”

14 Reszkető betűk egy iraton

A református egyház az ötvenes 56

években

18 Dunamelléken történt

Megemlékezések, mérföldkövek,

megújulás

40 Kincset érő élet

A járvány hozadéka: örökbe

fogadnának egy gyermeket

2 • Karakter • parokia.hu

„Bolond, még az éjjel elkérik a lelkedet” Egy családapa pálfordulása A szemtanú Lelkész a kórházi ágy mellett

58 Az oltás véd az új variáns ellen is

Csökkenthető a súlyos megbetege-

dés és a halál kockázata

27 Az ébredés velünk 61

kezdődik

A misszióról kérdeztük Lovas Andrást

30 Emberhangon, embernek

A Dramatizált Bibliáról kérdeztük 64

Zámbori Soma színművészt

33 A megértés öröme

Az erdélyi cigány nyelvű 68

bibliafordítások szolgálatában

37 Az összekötő kapocs

Lelkész, aki cigány, magyar,

református

Olvastuk – ajánljuk Új könyvek a kínálatban

„Boldogok, akik nem mindenhatók” Tapolyai Emőkét kérdeztük a krízissel való megküzdésről Felelősséggel tartozunk Lövészárkok helyett józan gondolkodás Padfirkák Szívbe karcolt szavak

70 Van otthon só?

Emberek a kelt kalács körül

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT VÁLOGATOTT ÍRÁSOK ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL PAROKIA.HU DUNAMELLÉKRŐL

Az égő szívű ember A legszenvedélyesebb lelkész, AZ ÉBREDÉS Végh Tamás VELÜNK KEZDŐDIK A zene szárnyAin

RESZKETŐ BETŰK Hitről és tehetségről Devich Gergely csellista szemével EGY IRATON

TE HOGY DÖNTESZ?

sok vAgy kevés?

Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves rózsatéri gyülekezet

Csak egyetlen gyertyaláng, de az első – az, amelyik megtöri a sötétséget. Számomra ez jelképezi a reményt. Amikor idén először leültünk az adventi koszorú mellé, az emlékezés, a szembenézés és a megújulás vágya is megtöltötte a csendet.

Munkatársaimmal az a reményünk, hogy amikor kezükbe veszik lapunk karácsonyi számát, Önök is meghívást kapnak a megállásra és számvetésre. Hiszen amikor történelmi korok szereplőiről írunk vagy olvasunk, óhatatlanul feltehetjük magunknak a kérdést: te hogy döntöttél volna? Tudtad volna, mi a helyes; és most vajon tudod-e? Amikor az áldásról, az ajándékról, a jelen gyarapodásáról szólunk, akkor pedig számon kérhetjük magunkat és egymást: mit építettél az előző karácsony óta? Mit adott ez a többlet, és vajon nem vett-e el mégis valamit? Amikor a járvány közepette velünk együtt nyomás alá helyeződött embertársaink életébe nyerünk bepillantást, azon tűnődhetünk: mivel szembesített a hiány, a kiszolgáltatottság; és fakadhatott-e belőle bármi jó?

Másfél évvel ezelőtt először jött ki a nyomdából a járvány idején szerkesztett lapunk. Akkor nehéz, sötét tónusú újságot tarthattunk a kezünkben. Az azóta eltelt időben a sötétség csak még tovább sűrűsödött. A következő oldalakon megírt, újabb történetek mégis kis gyertyalángokként törik meg azt.

Isten munkálkodik az emberért. A sok-sok általa gyújtott fénypont közül megismerhetünk néhányat.

Miközben új kérdésekkel szembesülünk, talán mélyebb válaszokra is lelhetünk, mint amilyeneket vártunk. Ez pedig új megvilágításba helyezi azt a kérdést is, hogy van-e számunkra remény, és hogy lehetünk-e mi magunk is gyertyalángok ott, ahol vagyunk. Talán az egyetlen apró pont, de az első.

Az, amelyik megtöri a sötétséget.

Jakus Ágnes szerkesztő-újságíró

FELELŐSSÉGGEL TARTOZUNK

egy mAgyAr-Angol úr

Diplomácia magyar szívvel, brit mértékkel

BRONZÉRMEN INNEN ÉS TÚL

A demokráciA árA

Mit számít egyetlen szavazat?

Filozofálás Lánczi Andrással

2021. DECEMBER 2014. DECEMBER

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

Felelős kiadó Balog Zoltán Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók Jakus Ágnes jakus.agnes@gmail.com Barna Bálint barna.balint.l@gmail.com

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fuletamas@gmail.com

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Karakter • parokia.hu • 3

„A jó szóra ki vannak éhezve az emberek” Változást csak együttműködéssel és közös akarattal lehet véghezvinni – állítja Balog Zoltán dunamelléki püspök, a református Zsinat lelkészi elnöke, akit idén megkezdett hatéves püspöki ciklusának eddigi eredményeiről kérdeztünk.

Az imádság és a jól szervezett munka erejéről, az egyházkerület missziói stratégiájáról és a közeljövőben emelkedő bérekről is szó esett interjúnkban.

4 • Karakter • parokia.hu

Hogyan értékeli az elmúlt fél évet, mennyire sikerült az egyházkerület ügyeit sínre tenni?

Azt ígértem, hogy először meghallgatom azokat, akik megválasztottak, és utána együtt hozunk döntéseket arról, hogy mi az, ami jól működik, és ezért nem szabad elrontani, és mi az, amin változtatni kell. A zsinati testületekkel épp úgy, mint az egyházkerületiekkel többször is meghallgattuk azokat, akiknek a legfontosabb a szava egy-egy ügyben. A Zsinaton felülvizsgáltuk a törvényeinket, hogy kiderüljön, mi az, ami inkább akadályozza az Isten országa ügyét, minthogy segíti. Ezeken változtattunk. Nemzetközi tekintélyű jogi szakembereket sikerült bevonni az egyház jogi ügyeinek az alakításába, például a legfelsőbb bíróság korábbi elnökét.

Dolgozunk a Zsinati Hivatal és az országos szervezeti rendszer átalakításán is, hogy az eddigieknél hatéko-

nyabban tudjon működni. A dunamelléki esperesi kollégiummal pedig folyamatosan tekintjük át az egyház életét, megvitatva, hogy mit és hogyan kell alakítanunk. A két legfontosabb ügyünk a Baranya-program, valamint a lelkipásztori és a hitoktatói egzisztencia megerősítése.

Utóbbival kapcsolatban milyen lépések várhatók?

A hitoktatók anyagi megbecsülése az egyik legfontosabb, ez teszi lehetővé, hogy a hitoktatás ne lelkészi fizetéskiegészítés céljából történjen még akkor sem, ha a lelkész a hitoktató. Ez hivatás, és ahhoz, hogy a gyülekezeti lelkész munkatársa tudjon lenni a hitoktató, szükséges, hogy önálló egzisztenciaként is megálljon. Legyen legalább annyi jövedelme, hogy az második keresetként egy család megélhetésében megfelelő mértékben ott legyen. Szeptember 1-től pozitív változások történtek e tekintetben. Fontos a hitoktatók képzése és továbbképzése is. Szeretnénk összehangolni a sokféle képzést, erősíteni a missziói lelkületet, és nemcsak szakmai anyagokkal, hanem közös felkészüléssel is segítenénk a munkájukat. A lelkészképzés kérdésével is foglalkozik egy munkacsoport, egyházkerületi lelkészek és teológiai professzorok vállalták, hogy kidolgozzák megújítási javaslataikat. Úgy hírlik, Ön sokat dolgozik és sokat is követel a munkatársaitól. Elégedett a változások ütemével?

A munka lassabban megy, mint ahogy szeretném, viszont gyorsabban, mint ahogy szokott menni. Elfogadom ezt a ritmust, mert sokkal fontosabb, hogy azok, akiket érintenek ezek a változások, értsék, elfogadják és szeressék őket, mint az, hogy bármit is gyorsan végrehajtsunk. Csak így lesz hatékony a megvalósítás is. Az érintettek támogatása nélkül hiába jó az intézkedés, előbb-utóbb homokba fut.

Bízom benne, hogy érzik a személyes figyelmet azok, akik úgy érezték, eddig talán kevesebb figyelemmel fordultunk feléjük. Ők általában azok, akik kifelé mennek a szolgálatból. Akár azért, mert egy életkrízis miatt elhagyják a lelkészi szolgálatot, akár azért, mert már letették a szolgálat aktív részét. Nagyon hálás vagyok a Református Lelkészi Nyugdíjintézetnek, hogy úgy gazdálkodtak az elmúlt években, hogy átlagosan 10, de a nyugdíjak nagy részénél 15 százalékos nyugdíjemelést tudtunk végrehajtani.

Az egyik legfőbb cél, amit korábban megfogalmazott, a mis�sziói stratégia kidolgozása. Melyek ennek a főbb pontjai?

Az, hogy intézményeink alapvetően állami finanszírozásúak, biztosítják azok anyagi stabilitását, s bizonyos mértékben a gyülekezeteket is erősítik. De hadd közelítsem meg ezt a kérdést máshonnan! Iskoláinkon, szociális intézményeinken, romaügyi projektjeinken, táboroztatási programjainkon keresztül a református egyházban napi, heti

több mint százezer találkozásunk van olyan emberekkel, akiket megszólíthatunk az evangéliummal, és akik egyébként nem jönnek be soha a templomba. Nem társadalmi csoportokról beszélek, hanem hús-vér emberekről. Arról a gyerekről, akit, azt sem tudja, hogy miért, de református hittanra írattak be – a hittantanár és közte ez missziói lehetőség. Ugyanez igaz az idősotthonokra, a tábori püspökségre, a börtönlelkészségre és különösen a kórházlelkészségre. Számomra ezek a találkozások a misszió stratégiai pontjai. Ezeket meg kell erősíteni elsősorban lelkületükben és tartalmukban. Fontos, hogy aki a szolgálatot végzi, érezze, hogy ő most az evangéliumot viszi az emberekhez, és ezzel a legfontosabb dolgot teszi akkor is, ha hitoktató valahol egy kis faluban.

A másik sarkalatos kérdés, hogy mindebből miként származik a gyülekezetek megerősödése. Ne úgy tekintsünk erre, hogy ha a gyülekezetnek van egy idősotthona, akkor abból is csurran-cseppen valami a közösség számára, vagy ha van egy iskolája, az egyházi alkalmazottakkal együtt már nem fog elfogyni a gyülekezet. Ezek fontos szempontok, de még fontosabb a keresztyén élet egyik legfőbb sajátossága: a közösségi élet. Ez a 21. században még inkább fölértékelődik, hiszen korábban megvoltak ennek a színterei egy faluközösségben, de még a városban is, mára azonban ezek nagyrészt eltűntek. Közösségeinket ezért folyamatosan újra kell teremteni, mert maguktól nem maradnak meg, vagy ha mégis, egyre lassul a növekedés. A protestáns értelmiség számára eközben az jelenti a kísértést, hogy csak úgy, „lélekben és igazságban”, otthon ápolja a hitét, tartózkodóan, távol a gyülekezettől. A missziói stratégia másik sarkalatos pontja tehát ennek a két világnak az összekapcsolása: azoké az embereké, akiket elérünk a társadalomban vállalt szolgálatunkkal, és azoké, akik őrzik és gyakorolják a hitet a gyülekezeteinkben. Ehhez az intézményrendszerünkben, a finanszírozásunkban, a jogi szabályozásunkban is változásokra van szükség, de leginkább a szemléletünkben. A szó legjobb értelmében próbáljuk úgy megnyerni az egyházhoz valamilyen mértékben kapcsolódó embereket, hogy bevonzzuk őket az egyház világába, és ez a gyülekezeteinket is erősíti.

Az egyházban fontos, hogy szabadon munkálkodhasson Isten Lelke, a jól működő hivatali struktúra pedig ideális esetben az erőforrások adekvát felhasználását segíti azzal a céllal, hogy Isten munkája kibontakozhasson az embereken keresztül. Találkoznak az alulról jövő kezdeményezések és a felülről induló szándékok? Úgy látom, van bölcsesség azokban, akik önállóan kezdeményeznek és csinálnak dolgokat, mert szövetségesnek tekintik az egyházvezetést, nem pedig olyannak, aki úgy akarja őket becsatornázni, hogy egyúttal a szárnyai-

Karakter • parokia.hu • 5

kat nyesegeti. Nagyon pozitív élményem például a Bárka tábor. Ez szép vállalkozása egyházunknak: több mint ezer olyan gyerekkel törődünk nap mint nap, és nem csak a táborok idején, akiknek nincsenek szülei, nevelőszülői hálózatban léteznek, vagy éppen leszakadó településeken élnek kisgyermekként súlyos gondokkal, terhekkel.

Az ő felkarolásuk az egyik legszebb dolog, amit tehetünk.

A táboroztató csapat munkájába nem szólunk bele egyházvezetői szinten, ők viszont odahívnak bennünket, hogy nézzük meg, milyen jól működik ez a kezdeményezés, és tegyük bele azt a segítséget, ami által fennmaradhat a tábor a jövőben is.

Mennyire sikerül időt szakítani a tervezett gyülekezetlátogatásokra?

Minden alkalmat igyekszem megragadni a gyülekezetek látogatására. Sorra jönnek a beiktatások, presbiteri találkozók, és amikor úgy éreztem, rám van szükség, mert konfliktushelyzet alakult ki a lelkész és a presbitérium, vagy a lelkész és az egyházvezetés között, akkor is én mentem oda látogatóba, nem „berendeltem” az érintetteket. Az a tapasztalatom, hogy a jó szóra meg a lelki megközelítésre ki vannak éhezve az emberek. Eleinte azt várják, hogy a püspök mondja ki, mi következik: föloszlatás, áthelyezés, fegyelmi vagy bírósági tárgyalás, meg hogy honnan lesz pénz… És akkor kiderül, hogy nem ez az első lépés, hanem az, hogy nézzünk egymás szemébe és kulcsoljuk össze a kezünket. Elsősorban ezt a lelki útmutatást, tájékoztatást, segítséget várják inkább azok, akik bajban vannak. Az ünnepségeken pedig egy püspöknek megvan az a privilégiuma, hogy általában teli templomokba látogathat el. Jó találkozni az emberekkel, bízom benne, hogy ez kölcsönös.

Most, hogy kicsit jobban belelát az itt élő közösségek életébe, a gyülekezetlátogatások és az esperesekkel való együttműködés során mi az, amit kifejezetten dunamelléki sajátosságnak lát?

Az elmúlt években püspök elődömmel heti vagy akár napi kapcsolatban voltam, így jól megismertem a dunamelléki ügyeket. Sok meglepetés nem ért, amiért nagyon hálás vagyok neki, és Bogárdi Szabó István azóta is folyamatosan kínálja nekem a baráti segítségét, amiért meg még hálásabb vagyok. Hogy mi dunamelléki sajátosság, ahhoz még jobban meg kell ismernem a többi egyházkerületet.

Van bizonyos dunamelléki öntudat, ami abból következik, hogy nekünk is vannak ugyan nagyon nehéz helyzetben lévő gyülekezeteink és régióink – itt elsősorban a peremvidékekre gondolok –, de a főváros és a gazdaságilag fejlődő térségek adnak egyfajta biztonságérzetet, és azt az öntudatot, hogy itt lehet építkezni, itt szükség van az egyházra. Azért én felhívom a lelkipásztoraink és az espere-

6 • Karakter • parokia.hu

seink figyelmét, hogy akik ide beköltöznek, ők a tiszántúliak és a tiszáninneniek, és úgy kell őket fogadni.

Korábban említette, hogy fontosnak tartja, hogy a lelkipásztorok rendelkezésére álljon. Tud erre is időt szakítani?

Meggyőződésem, hogy minden keresztyénnek, különösen a lelkipásztoroknak, szüksége van lelki vezetőre.

Mindegyiküknek keresnie kellene valakit, akivel megbeszélheti örömeit és a nehézségeit, és ennek folyamatos kapcsolatnak kell lennie. Működhet ez persze alkalomszerűen is, hiszen a püspökkel nehéz folyamatosan kapcsolatban lenni, de nagyon megtisztelőnek tartom, amikor személyes, belső problémákkal keresnek meg akár presbiterek, akár lelkipásztorok, akár bármelyik egyháztag.

Ott, akkor kell valamifajta lelkivezetői képesség leginkább arra, hogy az ember bölcsen hallgasson. És van még valami plusz, aminek újra fedezem föl az erejét, és ez nem más, mint a közös imádság. Őszintén megmondhatom, hogy ezzel kapcsolatban rossz tapasztalataim is vannak az egyházon belül. Sok rutinszerű, unalmas, másoknak üzengető imaközösségben volt már részem, amikor nem az volt a hangsúlyos, hogy egy akarattal akarunk valamit, és tudjuk, hogy anélkül, hogy az Úristent megszólítanánk, nem fog menni. Természetesen vannak ilyen imaközösségek is. De még mindig látom az arcokon a meglepettséget, amikor például egy-egy lelkész átvételekor felvetem, hogy ne csak a papírügyeket intézzük el, hanem imádkozzunk, ezzel is kifejezve, hogy a szolgálat akkor fog működni, ha lesz rajta áldás. Amikor imádkozunk, kifejezzük az alávetettségünket valakinek, aki a leghatalmasabb.

Püspökként én is ezt teszem.

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Az újraépítő emlékezete Sírjának

meglátogatásával,

konferenciával

egybekötött ünnepi közgyűléssel és hálaadó istentisztelettel beiktatásának

emlékezett századik

Ravasz

László

évfordulójára

a

Dunamelléki Református Egyházkerület.

2021. október 1-jén volt száz esztendeje, hogy dunamelléki püspökké szentelték Ravasz Lászlót.

A Dunamelléki Református Egyházkerület megemlékezése szeptember 30-án délután Ravasz László sírjának meglátogatásával kezdődött, amelyen jelen volt Ravasz László unokája, ifj. Bibó István is. Az imádságot és áldáskérést követően elhelyezték a síron az emlékezés virágait. Másnap délelőtt 9 órától ünnepi közgyűlést tartottak a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, ahol tudományos konferenciára és kerekasztal-beszélgetésre is sor került. A visszaemlékezés délután 3 órától hálaadó istentisztelettel folytatódott a Kálvin téri református templomban, ahol igét hirdetett Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, valamint ünnepi előadást tartott Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök, egyetemi tanár.

Száz év után is aktuális dilemmák Ravasz László az egész magyar református közösség kincse, és nem is csak a reformátusoké, hiszen már a maga korában itöbb későbbi egyházi

és világi vezetőre is mély benyomást tettek Ravasz László Kálvin téri igehirdetései – mondta az ünnepi közgyűlés megnyitásán Balog Zoltán dunamelléki püspök. Köszöntője után a közgyűlés tudományos konferenciával folytatódott, ahol többek között Ravasz László pályaképéről, a belmisszióra gyakorolt hatásáról és az 1956-os forradalom után vállalt szerepéről is szó esett.

Kiemelte: a püspök képes volt egyesíteni a széthúzó irányzatokat.

Ambiciózus programja az evangélium megőrzésére és az egész magyar társadalmat átható reformációra épült, ennek kulcsát a belmisszióban látta. Emellett a református egyház hosszú távú anyagi és szellemi függetlenségének megteremtésére törekedett. Dilemmái száz év után is aktuálisak – vélte a történész.

Földváryné Kiss Réka történész-néprajzkutató, a KRE Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszékének vezetője tükörcserepekhez hasonlította Ravasz László sokszínű pályaképét, azt vizsgálva, milyen kép áll össze ezekből a cserepekből.

Ravasz László mint igehirdető ma is megkerülhetetlen – fogalmazott előadásában Literáty Zoltán református lelkész. Ravasz László tudatosan állította a média legújabb eszközeit az igehirdetés szolgálatába és hatótávolságának megnöve-

Karakter • parokia.hu • 7

lésére. Rádiós igehirdetéseit olykor egymillióan is hallották. A Károliegyetem Hittudományi Karának oktatója felhívta a figyelmet arra a digitális prédikációgyűjteményre, ahol Ravasz László több mint 300 igehirdetése megtalálható, újabb 166 prédikáció pedig éppen feltöltésre vár. Le is játszotta egy Ravaszáhítat hangfelvételét, amely szerinte jó példáját adja a püspök igehirdetői felfogásának.

Szász Lajos budapest-budafoki református lelkipásztor Ravasz Lászlónak a református belmissziós és ébredési mozgalmak megújításában betöltött szerepét ismertette. Ravasz belmissziós programja egyszerűen megfogalmazható volt: „az egyházat missziósítani, a missziót egyháziasítani.” Az igazi belmisszió szerinte nem más, mint „megszervezett

és teljesen kifejlesztett gyülekezeti élet a maga egyetemes rendszerében”. Ennek megvalósítását megnehezítették az egyház és a mis�sziói egyesületek közötti konfliktusok, Ravasznak végül mégis sikerült az egyház keretein belül kiépíteni az egységet.

az egyházkormányzat és az egyházi vagyon kérdését, amelyet a személyes találkozáskor tárgyalt meg a presbitériumokkal. Ennek köszönhetően átfogó kép bontakozott ki előtte az egyházkerület állapotáról.

Komoly egyházépítő tevékenysége, vagyis a pásztori szolgálat és a lelkek építésére szánt evangélizációs munka előkészítésére Ravasz László beiktatását követően canonica visitatióba kezdett.

Szatmári Judit levéltáros, a Ráday Gyűjtemény munkatársa elmondta: az egykori dunamelléki püspök 1921 és 1930 között végiglátogatta az egyházkerület mintegy 250 gyülekezetét. Részletes kérdőívvel vizsgálta az istentiszteletek, a pásztori és belmissziói munka, az iskolaügy,

Ravasz félreállítása a kibontakozó kommunista diktatúra egyházellenes támadásának a nyitánya volt – hangzott el Lányi Gábor lelkipásztor-egyháztörténész, egyetemi docens, a HTK Egyháztörténeti Tanszéke oktatójának előadásában. „Személyében egy rádióból ismerős hangnak, egy érának, egy nemzedéknek üzentek hadat az új térfoglalók.

A lemondáshoz vezető események láncolatában bolsevik machiavellista eszköztárral, a fokozatos nyomásgyakorlás válogatott eszközeivel végrehajtott tudatos folyamatot láthatunk.” Ravasz azonban lemondatása után is ismerős hang maradt, tovább szolgált, alkotott, hatott – mondta Lányi.

A nyugdíjas püspök tevékeny életet élt, és folyamatos, széles körű kapcsolatot tartott fent nemcsak egykori szolgatársaival, közéleti szereplőkkel, hanem a fiatalabb nemzedékkel is. 1956. november 1-jei rádióbeszédében már újszerű gondolatokkal jelent meg a közvélemény előtt – ismertette előadásában Csűrös András Jakab református lelkész, a KRE Pedagógiai Karának oktatója.

8 • Karakter • parokia.hu

dunamelléki püspök, aki úgy véli, máig nem született igazán kiegyensúlyozott történelmi munka Ravasz László összetett pályaképe bemutatására.

„Ravasz László szerint az ideális egyház-állam kapcsolatban az egyház a híveiből él és nem kap államsegélyt, cserébe az állam nem szól bele az egyház belügyeibe. A testvéri szeretetet forradalmi, de leginkább evangéliumi, Krisztus-központú megújulással gondolta elérhetőnek.”

Az újraépítés programja Ravasz László huszonhét esztendőn át szolgált dunamelléki püspöki tisztségében egészen 1948as lemondatásáig. Kálvin téri lelkipásztorként még öt év adatott neki az igehirdetői szolgálatra, majd néhány kivételes hónap az 1956-57ben kibontakozó, a forradalom idején szárnyra kapó, de csakhamar kisiklatott Megújulási Mozgalomban – ismertette ünnepi előadásában Bogárdi Szabó István volt

Ravasz László drámai és tragikus változások, törések, szakadások világát találta Dunamelléken, ám önfeladás helyett eltökélte magát az újrakezdésre – fogalmazott az előadó. „Dunamelléki püspökként a maradék összegyűjtését, az erők rendberakását, megfelelő csoportosítását, okos felhasználását kellett végrehajtania, és ez elég is lett volna.

Ravasz László azonban az újraépítés egyházkormányzati programjával érkezett, és ezt püspöki szolgálatának végéig szem előtt tartotta.”

Azt is látta, hogy programja roppant feszültséget teremt misszió és pásztori szolgálat között, mert a misszió folytonos igyekezet az evangélium közlésére, míg a pásztori szolgálat a megébredtek és Krisztus-követők gondozása. „A misszió folyton feszegeti a kereteket, és bátran hajlítja magához az adott lehetőségeket és eszközöket, a pásztori munka inkább szilárdítja, erősíti a kereteket, és tartózkodik az innovációtól. Az egyik kerítést bont, a másik kerítést húz.”

Ravasz László mélyen hitt abban, hogy Magyarország állapota csak evangéliumi erőkkel jobbítható. „A misszió – közvetlenül az evangélizálás – az egyetlen út, amelyen a holnapba átmehetünk – mondta 1932-ben.” Bár ismerte a keresztyénség történelmi paradoxonját is, nem félt a megújítás munkáihoz társadalmi és politikai kapcsolatokat keresni és használni – tette hozzá Bogárdi. „Tudta, hogy a világ krisztianizálása könnyen a visszájára fordulhat és a keresztyénség szekularizálása lesz belőle, de vállalta ennek kockázatát.”

Ravasz László püspöki szolgá-

lata nem dunamelléki sajátosság némi erdélyi ízzel, hanem az egész magyar reformátusság, sőt, bizonyos értelemben az egész magyar keresztyénség jellegzetes tükre. Örökségében, amely egyszerre szellemi és történeti, van azonban fájdalmas és józanságra intő is elem is. „Amilyen tévedhetetlenül ítélt a totális diktatúrák felől, olyan fájdalmas a tévedése a zsidóság ügyében. És ez intő példa a mi nemzedékünk számára, hogy csodálatos építőmunkában, az egyház viszonylagos jó helyzete közepette és nagyszerű emberek körében is oda kell figyelnünk arra, hogy a roppant társadalmi mozgásokban könnyű elsodródni” – fogalmazott Bogárdi Szabó István.

Múltat, jelent és jövőt egyben tartani Ravasz László a kegyelembe fogadottság példája – hangzott el Balog Zoltán ünnepi prédikációjában.

A dunamelléki püspök Ravasz 1971-es Újszövetség-fordításából felolvasva hirdette Isten Igéjét. „Ő a miénk harcaival, kérdéseivel, tévutaival, győzelmeivel és áldott szolgálatával, hiszen nemcsak neki volt egyházkerülete, hanem fordítva is volt és van. Isten ajándékozta őt nekünk, hogy egyszerre segítsen minket nagysága és eltévelyedése is a kegyelem által.” Balog Zoltán kiemelte: „Ezt a gazdag örökséget, a múltat, a jelent és a jövőt egyben tartani – ehhez egy vagy két ember is kevés, mindenkinek hozzá kell tenni a magáét. A magyar református múltból következő jövőt fogadjuk el együtt Isten kezéből, és szolgáljunk érte, tegye meg érte mindenki azt, amit a saját helyén megtehet.”

A Parókia portálon megjelent beszámolók alapján szerkesztette: Barna Bálint Képek: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 9

Ravasz László öröksége Párbeszéd a száz évvel ezelőtt beiktatott püspök történelmi szerepéről, dilemmáinak aktualitásáról és a szellemtörténeti emlékezetben betöltött helyéről.

Három történész és egy teológus párbeszédével zajlott „Az életet és az igazságot nem lehet egymástól elválasztani” című kerekasztal-beszélgetés, amely a Ravasz László beiktatásának 100. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferenciát zárta. Résztvevői Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke; Hatos Pál történész, a Ravasz László életéről szóló monográfia szerzője; Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök, teológiai tanár; valamint Szekér Nóra történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója voltak.

10 • Karakter • parokia.hu

A beszélgetést moderáló Ablonczy Bálint, a KRE Reformáció Öröksége Műhely vezetője azzal a kérdéssel indított, hogy mennyire számít már múltnak Ravasz László, és mennyire tekinthető történelmünk részének.

Hatos Pál francia gondolkodók, például Paul Ricœur huszadik századi református filozófust idézve válaszolt. „Ricœur találó megfogalmazása szerint a történész igazi terepe a halottak terepe” – mondta Hatos Pál. A történész végleg eltemeti a vizsgált személyt, de paradox módon egyben jelenlévővé is teszi. „Én ezt úgy oldanám föl, hogy múlt és elmúltság sohasem végleges.”

Szekér Nóra szerint Ravasz László jelenünk része, erről tanúskodik a konferencia is. Nagy formátumú személyiségről van szó, aki ötvözte a magyar szellemtörténeti tradíciók számos vonatkozását, és élete is visszatükrözte ezeknek a gyakorlati megvalósulását. „Nemcsak a reformátusok számára, de a magyar történelem szempontjából is fontos személyiség” – hívta fel a figyelmünket.

Ennek ellenére szellemtörténeti szerepének jelentősége még nincs kellőképpen helyre téve a történetírásunkban.

Bogárdi Szabó István Ricœur másik tanulmányára emlékeztetett, amely leírja, hogy bár a történetírás szükségszerűen törvényszerűségeket, szerkezeteket próbál megragadni, különösen Hegel óta, de fölveti, hogy az egyes ember történelemformáló hatását is mérlegelni kell. „Talán korai lenne még Ravasz Lászlót eltemetni, korai lenne még egyéni hatását lezárni, mert a prédikációit olvassák és hallgatják. Még most is legalább hatvan templomban mondanak Ravasz-prédikációt anélkül, hogy erről tudnának.” Hozzátette:

Ravasz kortársunk, mert jövőt fürkésző ember volt, és mi is a jövőt fürkésszük.

Sokféle út, egyféle sors Miért hiányzik Ravasz László ma is abból a nemzeti panteonból, amelyben Mindszenty Józsefnek és Ordass Lajosnak helye van? – kérdezte Ablonczy. Hatos Pál szerint a jelenleginél kiegyensúlyozottabban kellene értékelnünk Ravasz szerepét.

Kifejtette: elmúltak már a felekezeti versengés ízléstelenségei, ma már nincs meg a 100 évvel ezelőtti

Karakter • parokia.hu • 11

mérgező légkör katolikusok és protestánsok között, és ebben Ravasz Lászlónak is volt szerepe. „Micsoda nagy érdekek azok, amelyek összekötnek minket” – idézte a volt püspököt ennek alátámasztásaként.

tőségével. Ravasz ízig-vérig erdélyi ember volt, ez is benne van a meg nem értettségében. Mélyen benne élt, hogy kompromisszumok és realitások mentén kell haladnia, úgy, hogy igazodjunk, de ne sodródjunk.

Ez nehéz út.”

kasság csak egy erény a sok közül.

Tudni kell tárgyalni, bölcs döntéseket hozni. És tudni kell a jövőre is gondolni.” Hozzátette: Ravasz helye ott van a szellemtörténeti panteonban, azok között, akik eltérő jelleggel, de egy sorsban osztoztak.

„Ravasz, Ordass és Mindszenty ugyanabban a sorsban részesültek, csak más módon. Ez a sors az egyház elhallgattatása volt” – mondta Bogárdi Szabó István. Szerinte Ravasz tudta, hogy a kommunizmusnak vége lesz, és ezután mérlegre teszik, ki hogyan viselkedett, ezért megkímélte egyházát attól, hogy az mindent a mártíromság szempontjából értékeljen. „A nemet mondás, a kemény nya-

Mit ér a küszöb, ha elbontják a szentélyt?

A kerekasztal körbejárta Ravasz dilemmáinak – szekularizáció, hitoktatás, állam és egyház viszonya – aktualitásait is. Hatos Pál úgy vélte, nem látjuk tisztán, mennyire élünk ma elvallástalanodó társadalomban, hiszen a vallásgyakorlás visszaszorulása csak az egyik tényező a sok közül. A vallás emellett intézmény és nyelv is, és amíg ezek fennállnak, addig él a remény, hogy a szekularizáció ideiglenes jelenség. „Ahogyan Ravasz László átvette és ahogy átadta a püspökséget, abban látható a templomok, az úrvacsoravétel és rengeteg más mutató szempontjából is, hogy ő bizonyosan telibe rakott csűröket adott át utódjának.”

„Kíváncsi vagyok, hogy mi mind ugyanarra a polcra raknánk-e Ravasz Lászlót. Valószínűleg bizonyos polcelrendezésben igen, másban meg nem” – mondta Kiss Réka. „Ezek a viták nem tudtak lezajlani, és ebben szerepe van annak, hogy Ravasz életpályája az egész 20. századi magyar történelem sűrített képe.”

Hozzátette: a püspök élete kapcsán mások a dilemmák, mint Mindszenty élete kapcsán, és ha csak részleteket ragadunk ki belőle, mindenre találhatunk példát, mert borzasztóan nagy életműről van szó. Ezért fontos tágabb kontextusba helyeznünk őt, elszakadva a korábbi kommunista történetírás szemléletétől.

Szekér Nóra úgy vélte, Ravasznak a kommunista diktatúrára adott válasza lényegesebben bonyolultabb, mint Mindszenty radikális és tisztelendő reakciója. „Ravasz személyisége nem ilyen volt. Ez nem gyávaság, hanem egy másik út. A magyar történelemfeldolgozásnak, amely egyben traumafeldolgozás is, szembe kell néznie a sokféle út lehe-

„Ezek a problémák állandóak. Az a hullámhegy és hullámvölgy, ami például az állam és egyház viszonyában megfigyelhető, az egyház és a világ feszültségének állandóságából fakad” – mondta Kiss Réka.

12 • Karakter • parokia.hu

Ravasz távolbalátását igazolja, hogy akkor óvott ennek kapcsán a leginkább, amikor az államhoz fűződő viszony a legjobb volt. „Figyelmeztetett, hogy föl kell készülni arra az időszakra, amikor az állam nemhogy nem támogatja, de kifejezetten ellenséges lesz az egyházzal.”

A püspök az autonómia kapcsán úgy vélte, hogy amíg az evangélium szabadon hirdethető, addig az intézmények elvesztése is elviselhető.

Bogárdi Szabó István szerint több oka van e dilemmák aktualitásának. Egyrészt ma is a Ravasz idején kiépült rendszerben élünk, másrészt az egyház külső élete nem változik olyan gyorsan, mint azt külső szemlélő gondolná, vagy ahogyan mi magunk benne élve szeretnénk. „Ahol az Isten igéjét hirdetik, a sákramentumokat helyesen kiszolgáltatják és az ige fényében jó fegyelmet gyakorolnak, ott van anyaszentegyház” – idézte Kálvint. „Ez az egyház lényege. Minden egyéb másodlagos.” Ravasz úgy fogalmazta ezt meg, hogy a protestantizmus csak küszöb a szentélyhez. „És mit ér a küszöb, ha elbontják a szentélyt?” „Ravasz aktualitásában szerepet játszik, hogy nem kimondottan elméleti ember volt: ott volt a hétköznapi életben, részt vett a mindennapok harcában” – mondta Szekér Nóra, hozzátéve, hogy aki a könyv-

társzobában elmélkedik, de sohasem vitte vásárra a bőrét, az nem tudhatja, hogy mindez mit jelent. „Hatalmas akarás jellemzi Ravasz László egész pályafutását. Nehéz sorsú generáció életét élte első vonalban, egy nagyon tragikus században.” A történész úgy látja, hogy a megélt munka és a 20. század problémáiba való belevetettség köszön vissza az értékítéletek, veszélyérzetek előrelátásában. Önfelmentés vagy bűnvallás?

Komoly vita bontakozott ki Ravasz Lászlónak a zsidókérdéshez fűződő viszonyáról, és arról, utólagos bűnbánata nem önfelmentés volt-e. Kiss Réka úgy látja, hogy sok még e téren a megfejtenivaló. Például miért mondta Ravasz azt a hatvanas években, hogy az első zsidótörvény megszavazása ugyan hiba volt, mert megsértette a jogegyenlőség elvét, de maga a probléma gyökere egy kezelendő dolog volt? Mit értett ezalatt? A püspököt politikusként is kell látnunk – figyelmeztetett Kiss Réka. Mindent értékelni kell a politikai háttérhelyzetek tükrében is, mert a kontextus sokszor többletmagyarázatot rejt.

Ravasz László életében a zsidókérdés nem katarzissal végződött – vélte Hatos Pál, aki hamis önfelmentésnek tartja a püspök utólagos magyarázatát. „Az Országos Református Lelkészegyesület gyűlésén azt mondta, hogy nem kér bocsánatot a zsidók-

tól, megfogalmazása szerint azért, mert más bűneiért nem kérhetünk bocsánatot.” Ez a gyűlés ugyan politikai erődemonstráció volt Bereczky Albertékkel szemben, hogy Ravasz megmutassa, őt demokratikusan nem lehet leváltani az egyház éléről, mégis terhes örökséget hagyott ezáltal az egyházra, amely azóta sincs feldolgozva – mondta a történész. „A tragédiával való szembenézést nem őszinte beszédmódban tárgyalták, hanem az első perctől kezdve átpolitizálódott, eszközzé vált. Emiatt a valódi, őszinte szembenézésre nem kerülhetett sor” – mondta Szekér Nóra, hozzátéve, hogy amit az ember leír az emlékirataiban, az mindig csak egyféle olvasat. „1945 februárjában Ravasz László az első istentiszteletén nagyon mély bűntudattal és a párbeszéd felé való nyitottsággal prédikált. Ennek később nem lett folytatása, de ez nem az ő hibája, hanem azoké, akik nem akarták ezt a párbeszédet, mert tőkét akartak kovácsolni a tragédiákból.”

Bogárdi Szabó István kifejtette: Ravasz a protestánsok kulturális-civilizációs vetélytársának tekintette a zsidókat, de a harmincas évek végén rémülten eszmélt rá arra, hogy a fajiság fogalma a hitleri Németország ideológiájában valami egészen mást jelent. Ez a nagy seb arra tanít bennünket, hogy lehet kedvező ideje az egyházépítésnek, lehetnek kitűnő és zseniális munkatársak, de a történelemnek és a nagy áramlatoknak az ereje elragadhatja az embert. „Mások bűneiért bűnbánatot tartani csak a golgotai kereszten volt lehetséges” – emlékeztetett. „Az az egyvalaki gyógyíthatja be a sebeket, aki magára vette a világ bűneit.”

Barna Bálint Képek: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 13

Reszkető betűk egy iraton Hetven éve, hogy kezdetét vette az a koncepciós persorozat, amely az 1956 utáni megtorlások idején is mintául szolgált a református személyek elleni, koholt vádakon alapuló eljárásokhoz. Földváryné Kiss Réka történészt az egyház kommunizmus alatt átélt üldöztetéséről és kiállásáról kérdeztük.

Sárba tiporják az egyházi autonómiát Alig három évvel azután, hogy az ország a Szovjetunió érdekszférájába – és a Vörös Hadsereg megszállása alá – került, 1948 őszén a teljhatalomra törő kommunista párt kényszeregyezményekkel igyekezett a történelmi protestáns egyházakat gúzsba kötni – idézi fel érdeklődésünkre Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke, a Károli-egyetem egyháztörténeti tanszékének vezetője. „Ekkorra már túl vagyunk a kisgazdapárt megtörésén, illetve az első nagy koncepciós persorozaton, a számos reformátust is börtönbe juttató

14 • Karakter • parokia.hu

Magyar Közösség-peren. Rákosi Mátyás Ravasz Lászlót nyílt politikai fenyegetéssel lemondásra kényszeríti, az iskolákat államosítják, Ordass Lajos evangélikus püspököt koholt vádak alapján letartóztatják.” Mindezek után a párt elfogadtatja azt az egyezményt, amely egészen a rendszerváltásig meghatározza a református egyház életét és konzerválja pártállami függőségét. „A megállapodás betűje szerint a párt diktálta szigorú keretek között ugyan, de engedélyezték az evangélizációkat, a házi istentiszteleteket, a szeretetmunka végzését, és garantálták az állami iskolákban is a hitoktatást.”

A valóságban azonban a totális diktatúra és az egyházüldözés évei következtek minden felekezet számára. 1948 karácsonyának másodnapján letartóztatták a katolikus egyház fejét, Mindszenty bíborost is, amit 1950-től újabb egyházellenes támadássorozat követett. „Csúcsra járatták a »klerikális reakció« elleni propagandagépezetet, megkezdték a szerzetesrendek felszámolását, majd 1950-ban hasonló egyezményt írattak alá a katolikus püspöki karral is, mint a reformátusokkal. 1951-ben pedig mindezek megkoronázásaként, a ’48-as egyezmény szellemével is szöges ellentétben létrehozzák az Állami Egyházügyi Hivatalt, amely egyet jelentett az egyházi autonómia teljes sárba tiprásával. Ennek a pártállami intézménynek ugyanis éppen az volt feladata, hogy beleszóljon az egyházak legbelső életébe. Vétójoga volt a vezető egyházi tisztségviselők – püspökök, esperesek, teológiai tanárok – kinevezésekor. Cenzúrázhatott, vagyis szabályozta, mi jelenhet meg az egyházi lapokban, és azt is, milyen levelek hagyhatják el az egyházi hivatalokat. Befolyása volt az egyházi fizetésekre. Gondoljunk bele, mit jelenthetett ez, pláne családos lelkészek ese-

Ravasz László tében! Ha valaki valami nem tetszőt prédikált vagy hitoktatásra »toborzott«, feljelentettékaz ÁEH-nál, amely megvonta a kongruát, és a családnak nem volt megélhetése. Amíg az ÁVH a titkos információszerzés és a direkt erőszak eszközeivel »végezte az egyházpolitikát«, addig az ÁEH a diktatúra adminisztratív karja volt, amely a parókiai, egyházközségi szintig is elért. Alá szoktuk becsülni a jelentőségét, pedig a pártállam egyházat elnyomó gépezete valójában az

Az Állami Egyházügyi Hivatal egykori épülete

ÁEH-n keresztül tudott a mindennapokban a hajszálgyökerekig lehatolni.”

Koncepciós persorozat az egyház ellen A szigorú ellenőrzésen és a közvetlen beavatkozáson túl a pártállam, ha szükségét látta, az egyházakkal szemben továbbra sem habozott erőszakot alkalmazni. Az ÁEH felállításával egy időben, 1951-ben indult meg az újabb, minden korábbinál kiterjedtebb koncepciós persorozat az egyházak ellen. „Ez egy hosszabb folyamat soron következő lépése volt. Az államosítással felszámolták a magántulajdont, ledarálták az önálló gazdasági egzisztenciákat: a polgárságot, a tulajdonos és birtokos rétegeket. Ekkorra már megindult a téeszesítés első hulláma, megtörténtek a kitelepítések Budapestről, vagyis célkeresztjükbe vették az utolsó gazdaságilag még autonóm társadalmi réteget, a parasztságot és a középosztályt is – lényegében a politikai alternatívák megfogalmazására képes csoportokat. A párt számára az egyetlen legális »ellenfél« az egyház, illetve a keresztény világnézet maradt.

Karakter • parokia.hu • 15

Így érthető, hogy 1951-ben miért tartóztatták le a második számú katolikus vezetőt, Grősz József kalocsai érseket, és vette kezdetét egy több mint két tucat bírósági eljárást magába foglaló koncepciós persorozat, amely elsősorban a katolikus egyházat, a szerzetesrendeket és azok társadalmi hátterét érintette. Ezzel párhuzamosan azonban az ÁVH boszorkánykonyhájában leporolták a Ravasz László ellen eddig összegyűjtött terhelő anyagokat is, amelyek szükség esetén egy református per alapanyagát szolgáltathatták volna. A nagy református per azonban elmaradt. Az állampártnak ugyanis sokkal inkább az volt az érdeke, hogy a katolikus fekete reakció ellenében felmutathassa, hogy lám-lám, a reformátusokkal ki lehet egyezni.” „Református reakció” Az „oszd meg és uralkodj” taktikája 1945-től végigkísérte a kommunista párt egyházpolitikáját. „Míg a katolikus egyesületeket, például a KALOTot, illetve a cserkészetet már 1946ban feloszlatták, addig a protestáns egyesületek, mint a KIE, a Bethánia és az SDG csak 1950-ben kényszerültek arra, hogy feloszlassák önmagukat. 1946-ban a KIE akkori, reakciósnak bélyegzett vezetőit, többek között Pógyor Istvánt, „csak” internálták, a szervezet tovább működhetett egy, a párt számára megbízható kormánybiztos vezetésével. 1950-ben azonban, amikor a protestáns egyesületeket is megszűnésre ítélték, az egykori tagok minden találkozása, akár egy bibliakör is illegális összejövetelnek minősülhetett. Ezt a hátteret ismerve érthető, hogy a Grősz-per előkészítésével egy időben miért keltette fel az ÁVH érdeklődését az egykori KIE. 1951-ben le is tartóztatják az egyesület két egykori vezetőjét, Pógyor Istvánt és Teleki Lászlót, illetve Pógyor egy közeli barátját, Hartyányi Imrét, akinek akkor már álnéven kellett bujkálnia. Egészen abszurd, hogy

16 • Karakter • parokia.hu

Pógyor István Telekit néhány hónappal korábban telepítették ki a tiszasülyi állami gazdaság egyik melléképületébe, onnan kellett az ÁVH-nak titokban elrabolnia és letartóztatnia. Az ítélethirdetésre 1951. november 30-án került sor. A vád szerint Pógyor Istvánék az Európai Uniót akarták megvalósítani Magyarországon. A vizsgálati dossziét is ezen a néven vezették: „Európa Unió Illegális Összeesküvés”.

Annyi igaz, hogy Pógyort valóban foglalkoztatta a kereszténydemokrata eszmeiségen nyugvó Európai Unió

A Keresztyén Ifjúsági Egyesület székháza a Vas utcában.

ideája, különösen a kommunizmus szellemi sivárságában. A kárpátaljai származású Pógyor – többek között – Trianon meghaladását is egy lelkileg egységes, keresztény Európa megszervezésében látta. Bizonyára gondolkodtak és beszélgettek erről, hiszen 1950-ben még sokan reménykedtek abban, hogy a kommunista rendszer átmeneti lesz. Keddenként valóban összegyűltek Pógyor lakásán, a KIE feloszlatása után is, bibliaórát tartottak és valószínűleg azt is latolgathatták, hogy kikkel lehet majd az országot demokratikus módon újjáépíteni. Mint minden hasonló beszélgetés, úgy a pártállam szemében ez is összeesküvésnek minősült.”

A menedék A KIE-per vádlottait illetően fontos, hogy három világi személyről van szó, egyikük sem lelkész – hangsúlyozza a kutató. „A párt pontosan tudta, hogy az egyház nem csak lelkészekből áll, és azt is, hogy a református egyház társadalmi beágyazottsága egykori színes egyesületi élete miatt is különösen erős volt. A fiatal református értelmiség a két világháború között a népi mozgalom egyik legfontosabb bázisának számított, nem véletlen, hogy az ÁVH úgy tekintett a reformátusokra, mint ahová a nemzeti gondolkodás vissza tud húzódni. A Pógyor István elleni vádiratban az is szerepel, hogy tagja volt a Magyar Közösségnek, amely szerintük a református egyház keretei között szervezi újjá magát és élteti tovább a nacionalistának bélyegzett nemzeti értékrendet. A független nemzeti gondolkodást egyszer már lefejezték 1945 után, képviselői közül sokan épp a recski kényszermunkatáborban raboskodnak ekkor. Az ÁVH pontosan letapogatta, hogy a református egyház a maga tradícióiból adódóan sokaknak próbál szellemi menedéket nyújtani, a Ráday Gyűjtemény például Pap László idején Benda Kálmán és társai menedékhelye volt.”

A folytonosság A KIE-per önmagán túlmutató jelentőségét az adja, hogy az eljárás során az ÁVH felépítette koncepciós rendszerben összefoglalták mindazt, amit bármikor, bármilyen református személyiséggel szemben vádként fel lehetett hozni. „Ha tetszik, kanonizálták, mit tekintenek református reakciónak. Az összeesküvőknek az ÁVH által összefércelt listájára szinte a teljes református elit felkerült, Pap Lászlótól Bereczky Albertig. Az, hogy a politikai rendőrség titkos nyilvántartása szerint valaki benne volt a KIE »államellenes összeesküvésében«, az az 1956-os megtorlásban, az 1961-es újabb egyházellenes persorozatban, sőt, még 1967-ben, a második KIE-per idején is terhelő adatnak minősülhetett. Úgy is, hogy az illető nem is tudott róla. Ez is azt mutatja, hogy nagy volt a kontinuitás a Rákosi- és a Kádár-rendszer között.”

Reszkető betűk egy iraton A magyar történelem egyik legsötétebb időszakában azonban a krisztusi szeretet és áldozatvállalás világossága is felragyogott. Megrendítő példái ennek azok az esetek, amikor a presbitériumok kiálltak meghurcolt lelkészeik mellett. „Ráski András révaranyosi lelkészt például egy kémkedési koncepciós perbe keverik. Annyira abszurdak az ellene felhozott vádak, hogy az ügyész kijelenti, azok alapján nem tudja elkészíteni a vádiratot. Ezért az történik, ami ilyenkor szokott: Ráskit internálják, hiszen így mindenfajta bírósági eljárás nélkül tarthatják őrizetben. A lelkész a fogságban elhunyt, a családja a mai napig sem tudja, hol van eltemetve, csak feltételezhetjük, hogy a 301-es parcellában. Ez azért különösen megrendítő, mert nem valahol a szovjet gulágon veszett nyoma, hanem itt, Magyarországon. A kollégáim megtalálták azt a levelet, amit Ráski gyülekezetének presbiterei és az őt helyettesítő gyürei lelkipász-

tor, Kiss Pál írtak Szakasits Árpádnak, az Elnöki Tanács elnökének, hogy a lelkészük itt szolgál több mint húsz éve, jól ismerik, biztosak benne, hogy nem követett el semmit, ezért kérik, hogy mentsék föl. Az aláírásokon látszik, hogy a presbiterek igazi, reszke-

tésre ítéltek.” Az 1956 utáni megtorlás során több mint húszezer embert börtönöztek be, több tízezer embert internáltak, köztük jó néhány reformátust. Emellett számtalan családfenntartót máshová helyeztek, egyeseket pedig kivégeztek.

tő kezű parasztemberek, akik 1950ben, a legkeményebb padlássöprés és kulákosítás idején, az egzisztenciájukat és a szabadságukat kockáztatva álltak ki a lelkészükért.”

A református egyházzal szemben összességében mégis kevesebb büntetőeljárás folyt, mint például a katolikusok ellen, hiszen ahogy Ravasz László fogalmazott: az egyházat az egyházvezetés által akarták megtörni. A szolidaritási hálót a kádári megtorlás következtében fellépő bizalmatlansággal és a kényszerkollektivizálással valóban szét is szaggatták. A presbitériumok azonban mégiscsak demokratikusan szerveződő intézmények, helyi autonómiák, amelyek túlélték még a Rákosi-rendszert is – magyarázza a történész. „Mint ahogy az a gondolkodás is mindvégig megmaradt, hogy felelősséget viselünk a saját ügyeinkért, mi döntünk a magunk dolgában. Ezt a hozzáállást, méltóságot képviselte a református egyház a történelem legsötétebb óráiban. Gyönyörű Ravasz Lászlónak az a mondata, amely így foglalja össze a történteket: az élő gyülekezet elbírja a halott egyházat.”

Kilencszáz gyülekezet kiállása Ez a szolidaritás mutatkozott meg abban is, ahogy a gyülekezetek a forradalomra reagáltak. A többek között az 1948-as egyezményben foglaltak valódi megvalósítását célul kitűző ’56-os Református Megújulási Mozgalom gyülekezetekbe kiküldött körlevelére kilencszáz presbitérium névvel aláírt támogató nyilatkozata érkezett vissza, pedig a megtorlások miatt akkor már újra félelem járta át az országot. „A presbitereknek és lelkészeknek nagy szerepük volt abban is, hogy vidéken a forradalom napjaiban sikerült fenntartani a rendet, és túlnyomórészt sikerült megakadályozni vagy legalább mérsékelni a sokszor jogos indulatból fakadó, de törvénytelen önbíráskodást.

Közülük többeket a megtorlás idején mégis internáltak vagy börtönbünte-

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás, szentkut.hu

Karakter • parokia.hu • 17

dunamelléken történt Megemlékezések, mérföldkövek, megújulás

MIRŐL SZÓL AZ ÉLETÜNK?

Ha tudni akarjuk a választ a kérdésre, vizsgáljuk meg tetteinket – mondta Wollner István, akit július 4-én, Tökön iktattak be lelkészi szolgálatába. „Ahová Isten vezet, ott minden szükségest meg fog tudni adni ahhoz, hogy a feladatainkat el tudjuk végezni. A szolgálatomat ugyanakkor nem számban akarom mérni, mert a Bibliában is úgy van, hogy Jónás elment Ninivébe, és egy prédikációjára megtért a város, Jeremiás viszont sokat küszködött az igehirdetéseivel, a nép mégis vonakodott Isten követésére indulni. Mégsem a két ember között volt különbség, hanem Isten adta úgy a növekedést, ahogy Ő eltervezte. Hiszem, hogy a mi gyülekezetünkben is megadja, ha Ő úgy akarja, mi pedig örömmel leszünk ebben az Ő munkatársai, eszközei” – fogalmazott. Beköszönő igehirdetésében a hitből fakadó cselekedetekről, az Istenről szóló életről és a kísértésekkel szembeni ellenállásról beszélt. Arra figyelmeztetett, hogy cselekedeteink elárulják, miről szól az életünk.

MESSZIRŐL JÖTTEK KENYERE

Gyülekezet és lelkipásztor egymásra találásának lehettünk tanúi augusztus 8-án Dunaújvárosban. Czeglédi Péter Pál, az egyházközség újonnan beiktatott lelkésze bizonyságot tett arról, hogy a neki adatott „hetvenszer hét kenyérrel” a messziről jötteket is táplálni fogja. Az etióp kincstárnok történetén alapuló bizonyságtételében kifejtette: készen kell állnunk a sorsfordító találkozásokra, és hagyni, hogy a Lélek vezessen, akiről bizonyságot is kell tennünk. „A Lélek kimozdít bennünket a komfortzónánkból. Képesek vagyunk például megszólítani azokat, akik nagyon mások, mint mi? Hiszen Isten annak nyilvánítja ki igazságát, akinek csak akarja. Ennek köszönhetően olykor másokkal együtt érthetjük meg Isten szándékát.” Beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akiktől lelki kenyereket kapott élete során. „Egyet ígérhetek az engem köszöntőknek: a gyülekezettel mindig imádkozni fogok vezetőinkért, mindig dolgozni fogunk a városért, és mindig a tiszta evangéliumot fogjuk hirdetni.”

NYITOTTAN ÉS TISZTA SZÍVVEL

Szeptember 11-én iktatták be hivatalába Pálinkás Gyula és Pálinkásné Balogi Beáta szabadszállási lelkipásztorokat. „Sokan járnak gyülekezetbe, és lehet is mozgatni az embereket. A tavalyi év a gyülekezeti alkalmaknak sem kedvezett, reméljük, idén már másképp lesz. Sok ifjúsági alkalommal készülünk, és szeretnénk az énekkart is újraindítani. Lelkészként törekszünk arra, hogy ne legyen ellaposodott a lelki élet, hanem pörgessük az eseményeket. Tesszük, amit eddig is” – összegezte a lelkész.

Pálinkásné Balogi Beáta elárulta: jól működik a munkamegosztás férje és közte. „Sok mindent együtt csinálunk, a férjem például gitározik, és én tanítom az éneket.

A vasárnapi igehirdetéseket megosztjuk, én viszont nem értek a könyveléshez és egyéb gazdasági dolgokhoz, ezeket a férjem viszi. Így több időt tudok szánni a családlátogatásra. Az emberek ki vannak éhezve a jó szóra és a szeretetre. Van, hogy az út szélén is megállunk beszélgetni, ilyenkor megosztjuk az aktuális terheket. Ha nyitottsággal és tiszta szívvel közeledünk mások felé, akkor leomlanak a falak.”

18 • Karakter • parokia.hu

BUDAKALÁSZ ÚJ PÁSZTORA

Bereczky Örs beiktatását ünnepelte Budakalász 2021. szeptember 18-án. „Lelkészként egyensúlyozásban telik az életünk, hogy vallomásainkkal annyit adjunk, amennyi nem túl sok és nem túl kevés, hanem pont elegendő. Ez azonban akkor működik, ha a közösség maga is vallomásszerűen felel, ha válaszol szóval és közös cselekedettel is” – mondta Bereczky Örs. „A lelkészi szavaknak feladata, hogy lebontsák a falakat, de ehhez ti is kelletek.

Azt látjuk, hogy szükségünk van az egységre.” Kiemelte: a misszióról sem szeretne lemondani, hiszen az egyház nem ér véget a templom falainál. „Úgy kerültünk ide, hogy előtte sok helyen voltunk már, és semmit sem akarunk elfelejteni ebből” – utalt korábbi szolgálati helyeikre. Leszögezte, hogy mindenkivel együttműködésre törekednek, ebből senkit sem zárnának ki. „Csak nagyobb távlatban tudunk dolgozni.

Mi is a nyáj részei vagyunk, nem csak pásztorok, hiszen mindannyiunk felett közös pásztor áll, akit együtt kell szolgálnunk.”

A BELSŐ MEGÚJULÁSRA ÉPÍTENEK „Az önálló lelkészi szolgálat szabadságában mindig ott az a kísértés, hogy kinek a dicsőségét szolgálom, hogyan múlom felül elődeimet” – mondta szeptember 19-én, kosdi beiktatásán Koncz Hunor Attila. „Mi azért vagyunk itt, hogy az élő kövek megújuljanak, és lehessen csatlakozni is ehhez a lelki építkezéshez, régi kosdi gyülekezeti tagoknak és mostanában beköltöző családoknak egyaránt.” Hozzátette: sok megpróbáltatáson, konfliktuson van túl ez a közösség, többen érezték a felelősséget a talpra állásért, és elkezdtek imádkozni. Azóta sokak kétkezi munkája benne van már a fizikai építkezésben is. „Az álom egy új gyülekezeti komplexum létrehozása lenne, de ehhez virágzó lelki életre van szükség. Mondtam is a presbitereknek, hogy jobban szeretnék nevetve vakolatot sepregetni velük, mint a felújított, de üres templomban találkozni. Akkor van rendben az egyház, ha beszélgetünk a szomszédainkkal, az építkezés a könnyebbik vége a dolognak. Belül is meg kell újulnunk.”

AZ ÖRÖMHÍRÉRT NAGYMAROSON Gyülekezet és lelkipásztor egymás ajándékai, ha szeretettel törődnek egymással és hitelesen hirdetik Jézus örömhírét – hangzott el a szeptember 26-i nagymarosi lelkészbeiktató istentiszteleten. Kéri Ákos Balázst helyben lakó pásztorként ismerhette meg az új gyülekezete. „Ajándék vagy számukra, ahogy a gyülekezet is számodra. Immár két éve eveztek közös hajóban, ha továbbra is ajándékként fogadjátok egymást, a viharok sem zavarhatnak. A közös hajó halad, be- és kiszállnak belőle, az üdvösség mint cél azonban nem változik. Azt kívánom, hosszú és áldott legyen közös utazásotok” – fogalmazott köszöntőjében a gyülekezet előző vezetője, Márkusné Láng Ilona. „Miért vagyunk az egyház és a gyülekezet tagjai? Mert valamennyiünket megszólított Isten az evangéliumon keresztül. Azt szeretném, ha a Megváltó engem mint méltatlan szolgálattevőt felhasználna abban a hatalmas munkában, amelyet ma is végez az emberek életében” – vallotta meg a beiktatott lelkész.

Karakter • parokia.hu • 19

A MAGVETÉS IDEJÉN

Új lelkipásztort kapott a Budapest-Pestszentimrei Református Egyházközség Édes Árpád személyében, aki október harmadikai beiktatásán elmondta: Isten szívére helyezte, hogy ezen az őszön a gyülekezettel együtt folytassa a vetést. „A lelkészbeiktatás az a nap, amikor a pásztor is érzi, hogy ő is csak egy bárány.

Bárány, aki vágyik a nyájjal való közösségre. Nehéz lett volna számomra ez az út a családtagjaim nélkül. Ilyenkor érzi a pásztor, hogy milyen tanácstalan útmutatás nélkül, mert csak a vezetett ember vezethet másokat. A lelkipásztor prédikálhat bárhogy, de az számít igazán, hogy milyen a viszonya a közösséggel. Ezt tapasztalhatta meg Dávid király és Pál apostol is.” Isten Báránya mindig legelöl jár, de senkit nem hagy lemaradni – hangzott el beszédében. „Ő a jó pásztor is egyben, aki életét adta a többiekért. Lelkipásztori érdemként meg nem szolgált szeretetét kapjuk, éppen ezért mindig ugyanarra a kérdésére kell válaszolnunk: »Szeretsz te engem?«”

BEFOGADTÁK, BEIKTATTÁK VERŐCÉN Böttger Antalt választotta meg lelkipásztorának még 2019 őszén a verőcei református gyülekezet. Ahogy az október 3-i beiktató istentiszteleten elhangzott, ugyan a lelkipásztor szolgálatát a hirtelen jött járvány jelentősen megnehezítette, a kihívások ellenére a gyülekezet gyarapodott az elmúlt két évben, Böttger Antal pedig kedves személyiségével, humorával könnyedén beilleszkedett közösségbe. „Jövevény voltam és befogadtatok – olvasható az ünnepi istentisztelet meghívóján.

Megérkezésemkor igazi jövevény voltam, nehéz helyzetben, megtörten, fáradtan érkeztem Verőcére. A gyülekezet nem erre figyelt, nem a hibáimat kereste.

Befogadtatok az iskolában, óvodában, bölcsődében, jövevény voltam a faluban, ahogy valójában mindenütt Verőcén. Mintha magát Jézust fogadtátok volna be, úgy fordultatok hozzám – csak hálás lehetek ezért. Élni akaró közösség vezetője lehetek, ezt őszintén köszönöm elődömnek. Szeretetben hordozzátok családomat is, legyetek érte áldottak!”

KRISZTUS SZEMÉVEL NÉZNI MÁSOKRA A Megbékélés Templomában 2021. október 17-én, vasárnap került sor a Budapest, Pestszentlőrinc-Erzsébet-Bélatelep Református Egyházközség új lelkészének, Bartha Attilának a beiktatására. Illés Dávid, a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese igehirdetésében arra emlékeztetett, hogy a lelkipásztor elhívása, feladata, útja, hogy ezt a testvéri közösséget ápolja, de a gyülekezetnek is Krisztus szemével kell a pásztorára néznie, aki csak egy a sok bárány közül. Bartha Attila elmondta, hogy volt benne félelem, amikor megpályázta ezt a lelkészi állást, ezért is fontos számára a Szentírás bátorítása. Hosszú távú szolgálatra készül PestszentlőrincErzsébet-Bélatelepen, de Isten akarata vezérli ebben is. „Igyekszem szólni és nem hallgatni. Az Ige arra biztat, hogy itt is Isten népe van, és azok is hozzátartoznak, akikért még imádkozni, munkálkodni kell. Szeretném a környékünkön is megkeresni Isten népének tagjait, ebben kérem a segítségeteket!”

20 • Karakter • parokia.hu

LELKÉSZBEIKTATÁS CEGLÉD-FELSZEGEN Hivatalba lépését követően 14 hónappal, 2021. október 16-án került sor Szabó Árpád Csaba cegléd-felszegi lelkipásztor beiktatására Cegléden, a Felház utcai református templomban. Szabó Árpád Csaba feleségével és három gyermekükkel Biharugráról érkezett Ceglédre. Az első hónapok igen aktívan teltek, hiszen a karantén csendjében az irodaépület bővítésével megépültek az új gyermek- és ifjúsági foglalkoztató termek. A lelkészbeiktatáson Czinege Csaba, a gyülekezet nyáron megválasztott gondnoka hálát adott a Világ Urának, hogy a nyáj megtalálta új pásztorát, és hogy a veszteségeken túl felemelő ajándékokkal is gazdagodhattak a karanténban töltött több mint egy év alatt. A lelkész a köszöntésekre reagálva számolt be arról, hogy még nincs két hete, hogy egy háromhónapos tacskó került a családba. Párhuzamot vont a kutya és az Isten Igéjét hallgató és megélő közösség között. Isten népe is ilyen magával ragadó, lenyűgöző kell hogy legyen.

ÚJ UTAKON BARANYÁBAN

A Baranyai Programtanács idén áttekinti az egyelőre ideiglenes vezetőtestülettel működő egyházmegye gazdasági, szerkezeti, hivatásbeli, missziós helyzetét és az ezzel kapcsolatos feladatokat. Hat kihelyezett ülést tart, pontosan felméri és rendezi az egyházi, jogi, társadalmi, anyagi és foglalkoztatási problémákat, és biztosítja az egyházi szolgálatot a jövőben is. A lelkészekkel és gondnokokkal egyetértésben gyülekezetgondozó központokat alakít ki, melyekből kiindulva ápolni és erősíteni lehet a hozzájuk tartozó települések református hitéletét. Már meg is alakult a Szigetvár-környéki Gondozó Egyházközség Bárdos-Blatt Szabolcs és BárdosBlatt Boglárka hatodéves teológushallgatók vezetésével, akik a patapoklosi és a nagydobszai körzetben tizennégy falu reformátusságát gondozzák. Szolgálatukról elmondták: missziós lehetőséget látnak Szigetvár környékén. Hiszik, hogy a peremvidék lakossága egytől egyig ugyanolyan fontos Istennek, mint a frekventáltabb helyeken élők.

MEGÚJÍTÓ TALÁLKOZÁS SELLYÉN

2021. október 15-én adták át a református gyülekezeti házban működő Biztos Kezdet Gyerekházat Sellyén. A reformátusok háromszoros ünnepre gyűltek össze, hiszen az átadás mellett a püspöki generális vizitációért és a júliusi jégkárra gyűjtött országos adakozásért is hálát adtak.

A Biztos Kezdet Gyerekház már három évvel ezelőtt megnyitotta kapuit, az intézmény tavaly költözött át a sellyei református gyülekezeti házba, ám az átadó ünnepségre a pandémia miatt csak idén ősszel kerülhetett sor. A gyülekezeti ház ad otthont a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Iroda által fenntartott Sellyei Tanodának is. A Biztos Kezdet Gyerekház a hároméves kor alattiakkal foglalkozik egyfajta bölcsődeként, de nemcsak fejleszti a gyermekeket, hanem szociális segítséget is ad a családoknak. A gyülekezeti termet immáron a gyerekházba érkezők, a tanodások és a református gyülekezeti tagok is használják, a cél, hogy ez a három közösség egymásra találhasson

Karakter • parokia.hu • 21

ÁTADTÁK A SVÁBHEGYI REFORMÁTUS ÓVODÁT

Hosszú évek kitartó előkészítő munkája után felavatták és átadták a budapesti Bárányfelhő Svábhegyi Református Óvodát.

A hálaadó ünnepségen elhangzott, hogy 2019. szeptember közepén kezdődött az építkezés, majd egy hónappal később letették az alapkövet. 2020-ra az épület szerkezete a tervek szerint elkészült. Bár az ezt követő időszak nem volt könnyű, de idén szeptember elsején már fogadhatták az óvodásokat.

Illés Dávid, a Budapest-Déli Református egyházmegye esperese, és Berta Zsolt, a Svábhegyi Református Egyházközség vezető lelkésze is háláját fejezte ki Istennek az ajándékaiért, illetve azokért, akiken keresztül ezt a sok ajándékot adta. A svábhegyi református óvodát a gyülekezet üzemelteti. Az új főépülethez – amelyben öt csoportszoba, sószoba, tornaterem kapott helyet – kapcsolódik a régi pompájában helyreállított villaépület. Az energiatakarékosan kialakított óvodát három csoportban hetven kisgyermek veheti birtokba.

KETTŐS CÉLLAL AZ ÓVODÁSOKÉRT

Új épületszárnnyal bővült a Szentendrei Református Óvoda. A bővítésnek köszönhetően szeptember 1-től gyógypedagógiai csoport indulhatott, így az óvoda országos viszonylatban is különleges, kettős funkciójú intézménnyé vált. Ahogy az óvoda vezetője, Dobrik-Lupták Sára az augusztus 30-i átadó ünnepségen fogalmazott, létjogosultsága van az intézménybe integrálódó gyógypedagógiai csoportnak, hiszen az óvodások minél kisebb korban találkoznak a fogyatékossággal, annál inkább lehet természetes számukra az elfogadás és válhat idegenné az előítéletesség. Harmathy András lelkipásztor elmondta, hogy a 104 fős intézmény mindig is törekedett a gyermekek befogadására, testi, lelki és hitbeli fejlődésére, azonban egy konkrét eset arra hívta fel a figyelmet, hogy az óvodának gyógypedagógiai funkciót is el kellene látnia. „Intézményünk nem azért bővült, hogy nagyobbak legyünk, hanem hogy szeretetet, összetartást tanuljunk, hogy ne kérkedjünk, hanem alázattal szolgáljunk.”

LELKI OTTHON A VÁROSÉRT

Régi vágya valósul meg a kerepesi református gyülekezetnek: épülő templomuk és gyülekezeti központjuk alapkövét tehették le május 2-án. A megálmodott épület a fákkal, bokrokkal tarkított szilasligeti nagyréten épül fel. A szomszédos volt gáztelep túloldalán is vásároltak telket, amely idővel parkolóvá és játszótérré alakul át. A tervek szerint 2022 januárjára a két előtér, a 110 főt befogadó templomtér, baba-mama szoba, mosdóhelyiségek és a lelkészi hivatal készül el, a kulturális rendezvényeknek is helyet adó alagsor és a templomkarzat szerkezetkész lesz. A templombelső (székek, úrasztala, szószék), a kerítés, kapu és templomtorony befejezéséhez még meg kell teremteni a szükséges anyagi forrásokat. „Gyülekezeti központunk nemcsak közösségünk, hanem a város történetében is új fejezetet nyithat, olyan lelki otthont építünk, amelyet minden hozzánk érkező a sajátjának érezhet majd” – mondta Koncz Zoltán lelkipásztor.

22 • Karakter • parokia.hu

EGET ÍGÉR, JÖVŐT GONDOZ

Óvoda épül Érden, amelynek alapkövét június 5-én helyezték el. Az Ég-Ígérő Érdligeti Református Óvoda az Országos Óvoda Program részeként jön létre, az új intézmény száz gyermeket vár 2022 szeptemberétől. Az ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök igehirdetésében kifejtette, korunk embere az „ég felé” tör, amikor a teljesítményt és saját magát mindennél fontosabbnak tartja és nem tiszteli a teremtés során létrejött határokat. Az új óvoda neve találóan írja le, mit akar az ember és mit kínál Isten.

Veres Sándor főgondnok köszöntésében elmondta: minden, amit az érdi reformátusok építettek és közösségi életükben megéltek, a jövőben teljesedik ki, az óvodaépítés a Krisztuskövetés kimunkálásában válhat eszközzé. „Ahova Isten helyez, ott mindig adnunk kell, mert a keresztyén gyülekezet az alkotó zarándokok közössége.” Az alapkővel időkapszulát is elhelyeztek az érdligeti gyülekezet életére jellemző szimbolikus tárgyakkal.

AMI MEGTART

Ünnepélyes keretek között helyezték el 2021. július 14-én a Bocskai István Református Oktatási Központ mellett a Halásztelki Bocskai István Sportegyesület kézilabdacsarnokának alapkövét. „Az építkezés hitvallás. Aki maradandót épít, aki kőből épít, az a jövőnek épít” – hangzott el Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök igehirdetésében.

A helyi református közösség 1999-ben vette át az eredetileg mezőgazdasági szakmunkás intézményként működő, idén ötvenéves iskolát az önkormányzattól. Az új sportcsarnokkal a gyülekezet is jól jár, hiszen a templom nagyobb létszámú rendezvények megtartására nem alkalmas. „Azért indítottunk iskolát és óvodát, hogy az ittenieknek ne kelljen a gyerekekkel ingázniuk, és az új nemzedékből helyi közösség formálódjon.

Azért fejlesztjük a művészeti és sportoktatást, mert a művészetek és a sport révén épül a helyi közösség, és ez az, ami megtart” – nyilatkozta Papp Kornél, az oktatási központ főigazgatója.

„NEM LÉTEZIK SENKIFÖLDJE”

Letették a kunszentmiklósi Áldás Református Óvoda alapkövét augusztus 23-án, az alapkőben időkapszulát helyeztek el, amelyben többek között a Reformátusok Lapja egyik számát, valamint az ünnepségen énekelt egyházi dalok szövegét és kottáját rejtették el. „Az óvodánk alaptervén szerepelt ez a név: Áldás Református Óvoda. A tervezők azt mondták, ez csak felirat, semmire sem kötelez bennünket. De mi megszerettük ezt a nevet, mert benne van az életünk, a reménységünk, a hitünk, a szeretetünk” – fogalmazott az ünnepséget megnyitó áhítatában Pintér Gyula a leendő óvoda névválasztásáról. „A terület, amelyen elhelyezzük az alapkövet, szimbolikus, mert nem üres. Ahol állunk, ott bontás volt és lesz. Jó lenne megtanulni mindenkinek, aki felelősséget érez a következő generáció iránt: nem létezik senki földje” – mondta az ünnepségen Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, arra biztatva, hogy a szeretet hatalmával neveljük a kicsinyeket.

Karakter • parokia.hu • 23

REFORMÁTUS KINCS A DOMBOK KÖZÖTT

Nagyszékely református nagytemploma a gyülekezet és a falu különleges, viharokkal és megújulásokkal teli történetének jelképe. Részleges renoválására egyházkerületi és egyházmegyei támogatással nyílt lehetőség, a munkák 2020 áprilisától 2021 áprilisáig tartottak. A 105 milliós keretösszegből 94 millió forintot a Dunamelléki Református Egyházkerület, 7,6 milliót a Tolnai Református Egyházmegye adott, a fennmaradó összeget a falu lakói és a tengerentúlra elszármazott nagyszékelyiek adták össze. A megye legnagyobb református templomában július tizenegyedikén tartott hálaadó istentiszteleten Rácz József tolnai esperes hirdette az Igét. „Templomaink, tornyaink a megmaradás szimbólumai, olyan kivételes építmények, amelyek szervesen hozzátartoznak a nagyszékelyiek identitásához” – mondta Csapkovics Bertalan lelkipásztor, hozzátéve: az örökségül kapott kincseket akkor tudjuk megbecsülni, ha először Isten országát keressük, és mindenünket Neki ajánljuk fel.

HÁLA AZ ÚJ KEZDETÉRT

Hálaadó istentisztelettel ünnepelte temploma belső terének felújítását a Budai Református Egyházközség 2021. június hatodikán, amelyen Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette Isten Igéjét. A Pecz Samu tervei alapján készült, Szilágyi Dezső téri neogótikus műemlék épület idén töltötte be százhuszonötödik évét – 1896 virágvasárnapján hangzott el benne az első igehirdetés.

A felújítás dokumentációját, terveit és a jelenlegi állapotok leírását egy időkapszulába rejtve helyezték el a mózesszéknél található falszakaszban, hogy megőrizzék ezeket az utókor számára. Ilyen mértékű belső szerkezeti megújulása soha nem volt még ennek a templomnak – mesélte Illés Dávid esperes, a budai református gyülekezet lelkipásztora. „Az épület maga is jel, annak jele, hogy itt van az Úr, és azt akarja, hogy mi is jellé legyünk mások számára. Ez az ünnep nem a vég, hanem a kezdet: innen továbbvezet az az út, amelyen az Úr velünk jön, és amelyre küld bennünket.”

KETTŐS HÁLAADÁS KISKUNHALASON

Ünnepélyes keretek között adtak hálát 2021. szeptember 12-én a Kiskunhalasi Református Egyházközség templomában az idén 173 éves műemlék orgona és az egyházközséghez tartozó műemlék épületek felújításáért. Az Igét Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette. Az ünnepi istentiszteleten közreműködött Hajdók Judit orgonaművész, az orgona restaurálásának szakmai vezetője, valamint az egyházközség kórusa is. „Az egyházközség méltán lehet büszke orgonájára” – fogalmazott Hajdók Judit, aki röviden ismertette a műemlék hangszer 173 éves történetét, majd különleges orgonakoncertet is adott. A műemlék épületek felújítása több mint 30 millió forintos beruházás volt, de további munkálatok is várhatóak még. A műemlék orgona restaurálása több évtizedes álom volt.

A 13,5 milliós beruházáshoz 8 millió forint pályázati pénzből, 2 millió pedig az önkormányzat támogatásából érkezett.

24 • Karakter • parokia.hu

AZ ÖSSZETARTOZÁS TEMPLOMA

2021. szeptember huszonhatodikán szentelték fel a pesterzsébet-szabótelepi Összetartozás templomot. Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette az Igét. Az idén nyolcvanéves szabótelepi gyülekezet 2011-ben Makovecz Imre Kossuth- és Ybl-díjas építészt kérte fel egy új templom megépítésére. A vázlatok el is készültek, a tervek kidolgozásával Makovecz Imre a tanítványát, Dósa-Papp Tamás építészt bízta meg. A templom a Mátyás király téren épült fel, főként kormányzati támogatással, az épületegyütteshez gyülekezeti ház és parókia is tartozik. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakának alapítója egyévi jövedelmét ajánlotta fel a templomépítésre, valamint országos gyűjtést szervezett, amelynek eredményeként 70 millió forint gyűlt össze. A templom nevében is a nemzeti egységet és összetartozást fejezi ki – hangzott el a hálaadó ünnepségen.

KÉTSZÁZ ÉVES A MOST FELÚJÍTOTT GYÓNI TEMPLOM

2021. október tizenhatodikán hálaadó istentisztelet keretében adták át az idén kétszázadik évét betöltő, most felújított templomépületet Gyónon. A felszentelő ünnepi istentiszteleten Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette az Igét; valamint ünnepi köszöntőt mondott Takaró András püspöki főtanácsos, a Délpesti Református Egyházmegye esperese. Fekete László gyóni református lelkipásztor a Rádió Dabasnak nyilatkozva elmondta, hogy ez a számukra régóta várt nap nemcsak a gyülekezet tagjainak a munkáját és igyekezetét dicséri, de az egész város összefogását is, így az örömük is közös. A koronavírus-járvány megnehezítette a munkálatokat és a gyülekezeti életet az elmúlt két évben, és emellett gazdasági kihívások elé is állította az egyházközséget. A református közösség mégsem adta fel, hanem kitartott a nehéz, embert próbáló időkben is.

HŰSÉG NEMZEDÉKRŐL NEMZEDÉKRE

Gyülekezetük önállóságának 400. évfordulóján ünnepi hálaadó istentiszteletet tartottak a makádi reformátusok október 17-én. „A keresztény hitet nem lehet egyszer s mindenkorra letudni az életünkben, mert a kereszténység nem van vagy nincs, hanem történik” – fogalmazott igehirdetésében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. „Új utakat kell keresni, hogy az emberekhez eljusson az evangélium” – mondta Halassy Ferenc János, makádi lelkipásztor. A koronavírusjárvány első három hullámában online közvetítették az istentiszteleteket, az idősebbekhez pedig hétről hétre eljuttatták a nyomtatott prédikációt. Bár a templomba járók száma még nem éri el a járvány előtti létszámot, a lelkész reméli, hogy a közösség áldásai és az Istenbe vetett reménység bátorságot öntenek az emberekbe. A járvány legnehezebb időszakaiban Jézus gyógyítási történeteit hirdette, mert szerette volna megerősíteni, hogy „a mi mennyei Atyánk Úr mindezek felett is”.

Karakter • parokia.hu • 25

LELKÉSZ-GONDNOKI KONFERENCIA SZABADSZÁLLÁSON Szabadszálláson rendezték a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye lelkész-gondnoki konferenciáját 2021. június 4-én. Az ünnepi alkalmon Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök hirdette Isten igéjét. Az egybegyűlteket Bán Béla, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye esperese, valamint Szőke Imre egyházmegyei gondnok köszöntötte.

Az aktuális egyházpolitikai kérdések megvitatása után a szabadszállási gyülekezet vendégül látta az egyházmegye egész területéről érkező lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket.

Az értekezlet második felében Tóth János, a Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézet intézetvezető lelkésze adott elő a koronavírus-járvány hatásairól és mindannyiunkat érintő következményeiről.

ELSŐ KATECHETIKAI TALÁLKOZÓ DUNAMELLÉKEN A Dunamelléki Református Egyházkerület első katechetikai találkozóját rendezte meg 2021. október 25-én a Kecskeméti Református Egyházközség az Újkollégium dísztermében.

A program kezdetén Hajdú Szabolcs Koppány vértesaljai esperes tartott áhítatot, majd Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke ismertette a magyar református hitoktatás adatait. „Magyarországon hetente 150 ezer gyermeket érünk el hitoktatással. A Kárpát-medencében ehhez még hozzá lehet adni 130 ezret, azaz ez összesen 280 ezer” – sorolta. A Dunamelléki Református Egyházkerületben 686 református hittanoktatóból 313 lelkipásztor, országosan pedig 1618-an folytatnak hitoktatást, közülük 883-an lelkészek.

A REFORMÁTUS GYÜLEKEZETI MISSZIÓ SZÍNEI

Ezzel a címmel tartottak konferenciát november 6-án a Rózsakerti Demjén István Református Gimnázium aulájában Nagy Péter volt komlói, budafoki lelkész, a Pécsi Református Kollégium, a THÉMA Egyesület, valamint a Rózsakerti Demjén István Általános Iskola és Református Gimnázium alapítójának emlékére. Marjovszky Tibor lelkipásztor, nyugalmazott teológiai professzor áhítatában kiemelte, hogy az emlékezés mindig cselekvéssel jár. A program gerincét négy kerekasztal-beszélgetés adta. A nagyvárosi gyülekezeti misszió témáját Lovas András lelkipásztor, egyházkerületi missziós referens, a szórványmisszió témáját Bereczky Ildikó lelkipásztor, az egyház és közélet missziós kérdéseinek témáját Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, az egyházi oktatási intézmények missziójának témáját pedig Bencze Péter, a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium igazgatója vezette fel.

26 • Karakter • parokia.hu

Az ébredés velünk kezdődik Gyülekezetplántálásra, a meglévő gyülekezetek missziói megújulására és lelki megújulásra is szükség van Lovas András egyházkerületi missziói referens szerint ahhoz, hogy az evangélium eljusson az emberekhez a fővárosban és környékén, valamint a nagyobb városokban. Öt éve szolgálja a misszió ügyét nemcsak lelkipásztorként, hanem egyházkerületi missziói referensként is.

Idén nyáron elköszönt a gazdagréti református gyülekezettől, amelynek 27 éven át volt lelkipásztora, ebből 22 évig vezető lelkésze, hogy idejét az induló vagy nemrégiben indult gyülekezetek és lelkészeik szakmai és lelki támogatásának szentelhesse. Eközben feleségével ő maga is elkezdte egy új gyülekezet plántálását a fővárosban. Célja, hogy segítse az evangélium terjedését nemcsak a magukat reformátusnak vallók, hanem az egyházi háttérrel nem rendelkező városi emberek körében is. Ennek érdekében nemcsak a lelkészek, hanem a gyülekezeti tagok missziói felkészítését is kulcsfon-

tosságúnak tekinti. „Elhívásom, szolgálatom és tevékenységeim fókusza az a kérdés, hogy hogyan járja át az evangélium a várost. Nem az egyedüli, mégis stratégiai jelentőségű válasz erre az, hogy új gyülekezetek plántálása által. Budapesten és az agglomerációban ez egyrészt új gyülekezetek megszervezését jelenti olyan helyeken, ahová sokan – köztük reformátusok is – költöznek, és ahol korábban nem volt református gyülekezeti jelenlét. Emellett arról is el kell gondolkodnunk, hogy hogyan érjünk el olyan embereket, csoportokat, szubkultúrákat, amelyeket a már meglévő gyülekezeteink látás és/ vagy erőforrás híján nem érnek el” – vallott munkájáról.

Karakter • parokia.hu • 27

Inkubátorban Bár a befektetett munka eredményessége nem mindig mérhető számokban, kétségtelen, hogy emberi tényezők is hozzájárulnak. Ezek közül kulcsfontosságú a missziói gyülekezetek lelkipásztorainak, valamint az új gyülekezeteket plántáló lelkipásztoroknak a képzése és mentorálása, melyekről szintén Lovas András gondoskodik. „Számos inspiráló nemzetközi példán keresztül sokat látok, tanulok én magam is a gyülekezetplántálásról. Az egész világra kiterjedő nagyvárosi gyülekezetplántáló hálózattal, a City to City-vel együttműködve indítottuk el kétéves gyülekezetplántáló képzésünket, az Inkubátort. Ebbe a missziói gyülekezetek lelkészeit és új gyülekezeteket plántáló lelkészeket hívunk meg.

Utóbbiak a képzés közben dolgozhatnak azon a missziói stratégián, amelyet már elkezdtek megvalósítani egy adott területen. Jó esetben már van egy csapatuk is, akikkel feldolgozzák az itt tanultakat.”

Gyülekezetplántálás – de hogyan?

Az evangélium hirdetése igazán akkor teljesedne ki a városokban, ha több új gyülekezet plántálása is elindulna – egyelőre ezekből van keve-

28 • Karakter • parokia.hu

sebb. Lovas András úgy véli, ha a meglévő városi gyülekezetek nem újulnak meg missziói elkötelezettségükben, akkor plántálásokra sem kerülhet sor nagy számban. Szerinte az az ideális, ha az új kezdeményezések mögött az evangélium hirdetése és megélése iránt egyaránt elkötelezett erős anyagyülekezetek állnak. „Egy új gyülekezet indítása azzal kezdődik, hogy az anyagyülekezet imádkozik az adott területen élőkért, anyagi és időbeli áldozatot hoz, és felkészíti tagjai arra, hogy a hitükről bizonyságot tegyenek. Az a cél, hogy megtestesítsék és ezáltal hitelesen hirdessék az evangéliumot egy szekularizálódó kultúrában, a keresztény ismeretektől és értétektől egyre távolabb élő emberek között.”

A művészeket is elérnék Ami a fővárosi missziót illeti, Lovas András szerint a meglévő, nagyobb, erősebb városi gyülekezetek mellett, az ő támogatásukkal 60-80, legfeljebb 100 fős kisebb missziói közösségeket lehetne létrehozni, amelyek a nagyobb, intézményesen erősebb gyülekezeteket egészítik ki a maguk hálózatával. Budapesten egy-egy vasárnap hatvan református gyülekezetben hirdetik az Igét összesen

mintegy tízezer ember előtt. „Ahhoz, hogy az evangélium átjárja a várost, fontos a meglévő gyülekezetek megerősítése is, de kulturális értelemben sok réteget nem érünk el még így sem. Ahol a klasszikus református kötődésekre és gyülekezeti csatornákra nem, vagy csak kevésbé építhetünk, ott meg kell találni azt a felületet, ahol találkozhatunk az emberekkel.”

A lelkész elárulta: feleségével, Votin Dóra festőművésszel, valamint Vígh Tamás és Vígh Eszter lelkipásztorokkal ők maguk is szeretnék egy új, budai plántálással elérni azokat, akiknek nincs vagy alig van egyházi kötődésük, leginkább a művészeti élet résztvevőit. „A Bartók Béla út Szent Gellért tér és a Feneketlen-tó közötti szakasza a 11. kerület kiemelt kulturális központjává formálódott az elmúlt tíz évben. Galériák, kávézók, éttermek, bárok, kulturális és közösségi terek, műhelyműtermek, könyvesboltok sorakoznak egymás mellett. A Bartók Boulevard olyan élő, kibontakozó része Budapest életének, ahol szeretnénk jelen lenni az evangéliummal. Az itt mozgó művészek és az ő tevékenységeiket támogató intézmények tulajdonosai és munkatársai számára szeretnénk

áldássá lenni az evangélium megélése és hirdetése által.” A missziói közösség életre hívását először személyes, lelki beszélgetések, valamint evangélizációs jellegű csoportok révén képzelik el, később rendszeres vasárnapi istentiszteletekre és egyéb gyülekezeti szolgálatok elindítására is sor kerülne. Elképzeléseik között művészeti projektek is szerepelnek, melyekkel az evangéliumi értékrendet, a krisztusi odahajolást és igazságszeretetet képviselnék.

A lelkész hangsúlyozta: lokalitásról és nem gyülekezeti területről van szó, így a klasszikus parókiális jogokat egy új missziói közösség indítása nem kell hogy érintse sem ebben, sem más esetben.

Meghívás a nappalinkba Arra, hogy a már meglévő gyülekezetek részéről mit jelentene megerősödni a missziói szemléletben, az év elején indult INTRO kurzus fogadtatását hozta példának. A kereszténységet bemutató tematikus videókurzus kiscsoportos feldolgozása révén az érdeklődők a bibliai narratívával ismerkedhetnek meg.

Országszerte több mint harminc gyülekezet regisztrált, volt, ahol két csoportot is indítottak. Bár a cél az lett volna, hogy a nagyvárosi gyülekezetek elérjék azokat embereket, akik nem hallották még az evangéliumot,

többször előfordult, hogy inkább egyegy gyülekezeti programot szerettek volna kiváltani vele a lelkészek. „Általános tapasztalat, hogy az evangélium megosztásának, megélésének erre a nagyon személyes, baráti kapcsolatra épülő módjára nincs igazán idő, tér, energia. Az INTRO során akár online, akár valóságosan meghívjuk az ismerőseinket a nappalinkba egy beszélgetésre. Ehhez érdemes végiggondolni, hogy kik azok a nem keresztény ismerőseink, akikben lenne nyitottság egy-egy ilyen típusú beszélgetésre. Személyes tapasztalatom az is, hogy egy ilyen kurzus közösséget épít, és lehetőséget teremt később a közös bibliatanulmányozásra, ami kezdetben talán túl nagy lépés lenne.” „Tanúim lesztek…”

Ahhoz, hogy egy közösség így tudjon szolgálni mások felé, előbb érdemes felkészíteni a tagjait a szolgálatra, ami nem csupán ismeretszerzést vagy módszerek elsajátítását jelenti, hanem azt is, hogy a Krisztusban hívő emberek alávetik magukat az evangélium átformáló erejének, így válva Krisztus tanítványaivá. Erre ad lehetőséget a Tanúim lesztek! missziói tanítvány- és vezetőképző kurzus. „Nekünk, lelkipásztoroknak meg kell erősítenünk a gyülekezeti tagjainkat missziói identitásukban, hogy mindennapi életükben és az emberi kapcsolataikban tudatosan Krisztus képviselőiként járjanak. Sokszor ugyanis csak úgy tekintünk rájuk, mint akik jelen vannak az istentiszteleten vagy legfeljebb vállalnak valamilyen szolgálatot a gyülekezetben. Igen, lehet valaki aktív a gyülekezeti közösségben, miközben mégsem tudja, nem is próbálja tudatosan megélni a hitét a hivatásában, a munkahelyi kapcsolataiban, az edzőteremben vagy bárhol máshol. El kell gondolkodnunk azon, hogyan tudjuk őket segíteni, támogatni, hogy kreatív, ha kell, kezdeményező módon vagy csak a

másik ember mellé állva megélhessék a hitüket. A Tanúim lesztek! kurzuson próbálunk egymásnak segíteni, hogy a képzés heteiben különösen is gyakoroljuk magunkat ebben.

Mindenki megnevez egy nem keresztény ismerőst, barátot, gondolkodik azon, hogyan tudja jól szeretni, imádkozik érte, és ha megnyílik a lehetőség, esetleg bizonyságot is tehet neki Krisztusról. Hiszen ugyanabban a valóságban élünk, mint a többi ember: ugyanott vásárolunk, ugyanazok a bajaink vannak, ugyanabban a politikai megosztottságban vagyunk.

Ha a gyülekezeteinkben ötven-száz ember szíve lángra kap az evangéliumért, segítjük és képezzük őket, kiépítjük a csatornákat azokhoz az emberekhez, akiket ők érnek el, akkor megsokszorozódik a magvetésünk.”

Az Újszövetség szerint a keresztény ember az életében, a kapcsolataiban világít, mi viszont gyakran inkább az intézményeinkből indulunk ki – tette hozzá. „Rendben van, hogy az intézmény is missziós tér, de amennyi energiát elvisz, kevés marad a lelkiség megélésére. Ráadásul, ha a gyülekezetek nem bírnak missziói identitással, nem képesek befogadni a kívülről jövőket, hiába próbáljuk erősíteni például a hitoktatókat, mert nem tudnak bekapcsolódni közénk az új emberek.”

Lelki megújulás után aratás A misszió lassú folyamat. Missziói látásról, elhívásról pedig csak akkor lehet beszélni, ha személyes lelki, evangéliumi megújulás van mögötte, amit csak Isten adhat – állítja a lelkész. „Rendszeresen imádkozom azért, hogy Isten hozzon ébredést a fővárosba, elevenítse meg a gyülekezeteket, a lelkipásztorokat, és kezdje rajtam. Csak ezután küldhet munkásokat az aratásba – akármennyire ég is a szívünk az elveszettekért.”

Jakus Ágnes Kép: Füle Tamás; bevasarloutca.hu

Karakter • parokia.hu • 29

Emberhangon, embernek A hazai színházi, filmes és szinkron szakmák legnagyobbjainak bevonásával készül a teljes Biblia szöveghű, rádiójátékszerű feldolgozása. A közösségi finanszírozású projektről egyik ötletgazdájával, Zámbori Soma színművésszel beszélgettünk.

Hogyan született meg a Dramatizált Biblia ötlete? Évek óta foglalkoztatott a kérdés, hogyan lehet a Bibliához úgy nyúlni, hogy az emberek jól hallják meg az Igét. Ma már egyre kevesebben mennek be a templomokba, a 21. század eszközei viszont segíthetnek abban, hogy a zaj diktatúrájának világával szemben, amelyben élünk, tudjunk a kellő csendre odafigyelni, amelyben csak az Ige van, és semmi más. Arany Tamás és Háda János kollégáimmal összeültünk, mert Isten a szívünkbe helyezte, hogy készítsünk olyan dramatizált bibliafeldolgozást, amilyen még nincs Magyarországon, csak külföldön. Felvetettük,

30 • Karakter • parokia.hu

mi lenne, ha Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig feldolgoznánk mindent, mint a régi rádiójátékoknál, ahol nemcsak felolvasás volt, hanem dramatizálás, zenével.

Egy évvel ezelőtt páran összeálltunk és bele is kezdtünk.

Könnyű volt rávenni ilyesmire a kollégákat?

Első szóra jöttek. Ebben ugyan az is szerepet játszhatott, hogy a művészember szeret olyasmibe belefogni, amibe soha korábban, pláne, ha valami teljesen újról van szó, de azért nem hiúságból vállalták el, hanem a projekt üzenetértéke miatt. Magyarország legnívósabb színművésze-

ivel folyik a munka. Izgalmas útra léptünk, amely sokakat vezethet hitre, és hisszük, hogy ha kopogtatunk, akkor itt-ott ajtók nyílhatnak meg. Az a cél, hogy minél több emberhez eljusson az Ige. Tálentumunk és szakmai tapasztalatunk nemcsak ajándék, de lehetőség is egyben, ezért élnünk kell vele ennek érdekében.

Melyik bibliafordításra esett a választás?

A Revideált Új Fordítást (RÚF 2014) használjuk, a Magyar Bibliatársulat Pecsuk Ottó vezetésével partnerünk ebben. Én is ezt a fordítást forgatom. Csapatunk ökumenikusan, alulról szerveződött, ezért arra is nyitottak vagyunk, hogy később más fordításból is olvassunk majd. Nem akarunk egymás között azon vitatkozni, hogy melyik fordítás az elsődleges, hanem arra koncentrálunk, hogy az Ige, amely közös igazságunk, minél többekhez eljusson. Nem veszünk el belőle, nem teszünk hozzá, hanem ténylegesen a leírt szöveg hangzik el elejétől a végéig. Nyelvében él a nemzet, ahogy már Széchenyi is mondta, az Ige pedig hallás útján épül be az emberbe, tehát ez egyben evangélizációs forma is, kifejezetten magyar közegre ültetve.

Mit jelent pontosan a szöveg dramatizálása?

Egyrészt színészi eszközökkel próbáljuk életre kelteni a szöveget.

Emberhangon, embernek. Mivel a szövegek kellően emelkedettek, ezért minden további pátoszt mellőzünk, hogy befogadható maradjon. Jézust úgy szólaltatjuk meg, hogy a hallgató azt érezze, ott ül vele a szobában, és vele osztja meg főpapi imáját. Lehet, hogy a hallgatóság utólag felismeri, kié volt ez az ismerős hang, vagy elgondolkodik rajta, hogy korábban moziban, tévében vagy színházban hallotta-e, de ott és akkor a dramatizálásnak köszönhetően jobban bele tudja élni magát az elhangzottak-

ba. Másrészt a szöveghez egyedi zene és egyedi zörejek, hangok készülnek, hogy még mélyebb befogadást tegyenek lehetővé, ezek is fontos eszközei a dramatizálásnak.

Milyen munkamegosztással zajlik mindez?

A művészeti vezető én vagyok, de a dramatizálás közös feladat. Akárcsak a színházi próbafolyamatok kapcsán, a szerepértelmezésnél itt is a színészből indulunk ki, de már sok minden a szereposztással eldől. Közösen átbeszéljük az adott szakasz kultúrtörténetét, szellemi hátterét, és utána addig próbálunk, amíg rá nem találunk az adott szerephez leginkább illő színészi játékmódra.

Meddig sikerült eljutni a projekttel?

A COVID-lezárások alatt több mindent sikerült felvenni, például János evangéliumát, bizonyos páli leveleket, részleteket a Teremtés könyvéből és néhány zsoltárt. A kész hanganyagot megkevertük, és közrebocsátottuk a projekt saját honlapján (dramatizaltbiblia.hu), amelyhez YouTube-csatorna és Facebook-oldal is tartozik. Az egész projekt még sok száz munkaórát igényel, és mindig annyi munkát végzünk el egyhuzamban, amennyi forrásunk, időnk, lehetőségünk éppen van. A Dramatizált Biblia közösségi finanszírozású projektként valósul meg, mint a ma ismert The Chosen című sorozat is az USA-ban. Bár nagyon sok önkéntesünk van már, de több forrásra lenne szükségünk, ezért adományokat gyűjtünk. Ha a hanganyag hallgató fülekre lel, látó és érző szívekre talál, akkor megyünk tovább.

Mi mindenre kellene még támogatás?

Ugyan önkéntes alapon dolgoztuk végig az elmúlt egy évet, de az Ige is arra emlékeztet, hogy „méltó a munkás a maga bérére” (Lukács evangéliuma, 10. fejezet, 7. vers), ezért valamiféle honoráriumot szeretnénk adni

a résztvevőknek. Amellett a Szinkron Alapszakszervezet alelnökeként azt látom, hogy nagyon sok profi szinkronstúdiónk van, és ha ezeket párhuzamosan használhatnánk a projekthez, akkor pár hónap alatt az egész Bibliát föl lehetne venni. Ehhez is további támogatásokra lenne szükségünk. Tervezünk egy okostelefonos applikációt is. Elő van készítve hozzá minden, de a fejlesztése 15-20 millió forint. Hogy érzékeltessem a nagyságrendeket, jelenleg pár százezer forintunk van, ez most arra elég, hogy méltó módon vehessük fel Máté evangéliumát.

Akadnak támogatók?

Természetesen, sokan adományoztak már a cél érdekében. Volt például gyülekezet, amely kifejezetten erre szervezett gyűjtést, egy szegény özvegyasszony pedig még mentegetőzött is, hogy csak kevéssel tud hozzájárulni, de leírta nekünk, mennyire szereti hallgatni a felvételeinket.

Ezek a szívmelengető gesztusok is támogatást jelentenek, nem csak a pénz. Mindenki más módon áll mellénk. Támogat minket a Mikroszinkron Stúdió, a DDS stúdió, a „Jármika” Jövőkép Gyermekalapítvány, a Hadart Színház, és még sokan mások is.

Kiemelném a Magyar Bibliatársulatot, a Magyarországi Református Egyházat, a Golgota Keresztény Gyülekezetet; és még a Magyar Katolikus Egyháztól is kaptunk lehetőséget arra, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson két helyszínen is tartsunk bemutatkozást.

A kezdeményezés a KultúrApostol Csoport neve alatt indult. Erről a csoportról mit kell tudnunk?

A Kultúrapostol Csoport egy formálódó keresztyén projektgazda brand. A feleségemmel van egy Kultúrapostol Kft. nevű cégünk. A cégnevet a feleségem adta még tíz évvel ezelőtt, mondván, hogy ez jó hívószó mindazok számára, akik hisznek a

Karakter • parokia.hu • 31

kultúrevangélizációban. Ez a cég áll a projekt mögött, de erre építenénk fel a missziós célú brandet is. Már sokan csatlakoztak a csoporthoz, nem csak színművészek.

Milyen nehézségek járnak ezzel a mis�sziói szemlélettel?

Nehéz akkor, amikor Isten azt mondja, menj és csináld, de te egy fal előtt állsz és fogalmad sincs, hogyan fogod megmászni. Ilyenkor mindig csak a következő lépésre kell koncentrálni.

Ez utóbbi pedig azért nehéz, mert a nagy vízió elviszi a mindennapi tevékenységtől a fókuszt. Jézus azonban nem azt mondta, hogy könnyű lesz őt követni, hanem azt, hogy a vége lesz jó, ha kitartunk. Folyamatosan imádkozunk bölcsességért, hogy jókor mondjunk igent és nemet, és hogy lássuk, éppen mi a legfontosabb a projektben. De rengeteg áldást is megtapasztalunk, a pozitív visszajelzéseken túl is.

Miket tartalmaznak ezek a pozitív vis�szajelzések?

Volt, aki azt mondta, hogy milyen vagány volt hallgatni, ahogy János, Jézus legkedvesebb tanítványa Amerika Kapitány hangján vall színt az Igéről. Én vagyok ugyanis Amerika Kapitány magyar szinkronhangja.

Ilyesfajta visszajelzésre igazán nem számítottam. Volt, aki azért hallgatott bele a felvételekbe, mert máshonnan ismerte a nevemet és ez keltette föl a kíváncsiságát. Többen írták, hogy milyen jó színészeket ilyen helyzetben látni, ismerteket és kevésbé ismerteket egyaránt, vagy hogy mennyivel könnyebb így befogadni egy hosszú evangéliumi szakaszt. A világ minden tájáról kapjuk a visszajelzést, hogy várják az újabbat.

A projektben részt vevő kollégák milyen élményekkel lettek gazdagabbak?

Az egyikük azt mondta, hogy bár korábban is hívőnek tartotta magát, mégsem járt templomba, de azóta,

32 • Karakter • parokia.hu

hogy megcsináltuk vele a felvételt, rendszeresen forgatja a Bibliát.

Hiszem, hogy mindez a részt vevő kollégáimra is kihat. Lehet, hogy nem mindannyian fogják naponta olvasni a Bibliát, mégis elér a szívükig az üzenet a felvétel során. Áldás számunkra, hogy ilyen anyaggal dolgozhatunk, és hogy a hit hegyeket tud megmozgatni. Még egy kis létszámú imacsoport is alakult közöttünk.

Milyen egyéb áldásokat tapasztaltak meg a Dramatizált Bibliának köszönhetően? Áldás, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus során két színpadon is állhattunk, és kétszer egyórás műsort készíthettünk. Óriási áldás volt nézni az embereket, hogy tátott szájjal hallgatták, majd azt kérdezték, mikor és hogyan juthatnának hozzá többhöz. Áldás az, hogy erre igény van. Áldás, hogy akarják és szeretnék. Áldás, hogy beszélgetnek velem erről. Áldás, hogy középső gyermekem büszkén vitte be az iskolába a felvételeket, amikor a Bibliáról tanultak. A fiam azt mesélte, hogy az osztálytársai tátott szájjal hallgatták, és pillanat alatt elröpült az óra.

A következő órán pedig erről beszélgettek. Valahogy ez a forma áthatol a bedugott füleken és a bezárt szíveken is.

Vajon miért működhet hatékonyabban ez a fajta evangélizáció, mint más formák?

Világunkban mára szinte minden a fordulópontjához ért, sokszor ezért nem működik a direkt evangélizáció.

Ez a fajta mégis valahogy elér az emberekhez. Áldás, hogy olyasmit csinálhatok ebben a nagy zűrzavarban, amihez tehetségem van, és amiről érzem, hogy Isten erre hívott el. Annyiféle szöveget olvastam és adtam már elő, de ennél eredetibb és autentikusabb szöveghez nem tudnék nyúlni. Ez a szolgálat számomra letisztultabb, világosabb, tisztább minden másnál. Nem tudom, miért, de dübörög bennem ez az elhívás. Áldás, hogy nem nagyon éreztem eddig, hogy meg kellett volna alkudni. Merthogy egy főnökünk van: az Atya. És azért dolgozunk, hogy aki ezt még nem tudja, az is ráébredjen erre.

Barna Bálint Képek: Füle Tamás, Sallak Dóra

A megértés öröme A cigány gyerekek a nyelvük tanulásán keresztül ébredhetnek rá, hogy van saját kultúrájuk, amely létező és élő, és ez fontos identitásképző elem – vallja a Gardner házaspár, akik Erdélyben szolgálva segítik a cigány nyelvű bibliafordítások ügyét.

A Gardner család a Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének megbízásából költözött 2002-ben Temesvárra, majd később egy Marosvásárhely közeli erdélyi faluba, hogy segítsék a romániai cigány nyelvű bibliafordítások ügyét, azóta ott élnek. Különböző cigány nyelvjárások beszélőivel dolgoznak együtt, 2006 óta szerveznek bibliafordító tanfolyamot. David Gardner más programozói feladatok mellett a csapat adatbázisáért is felel, valamint egy honlapért, ahová a már lefordított szakaszok kerülnek fel (www.ashunledevles.eu.org). Felesége, Sári néhány éve olvasásoktatással is elkezdett foglalkozni, és cigány nyelvű olvasókönyveket készít és tesztel. A házaspárral magyarországi látogatásuk során beszélgettünk.

A misszió útját keresve David fizikusként korábban űrkutatással foglalkozott Angliában, és munkája során sokszor számítógépet is

javított. „Tagja voltam gyülekezetem missziói bizottságának és egy imacsoportnak, amely a misszió elől elzárt országokért imádkozott. Régóta éreztem, hogy Isten a misszióba hív engem, de nem tudtam, hogy mindazon adottságokat, amelyeket Istentől kaptam, pontosan hol és hogyan kellene hasznosítanom. Tudtam magamról, hogy nem erősségem a direkt evangélizálás, de azt is, hogy több olyan szolgálat is lehetséges a misszión belül, amelyhez ez nem is kell. Az örökkévalóság szempontjából pedig sokkal fontosabbnak tűnt, hogy inkább mis�sziók számára szereljek számítógépeket, mint a laborban” – mesélte.

Gyülekezete javaslatára 1996 elején Utrechtbe ment egy missziói konferenciára, ahol két lehetőség bontakozott ki előtte: a Misson Aviation Fellowship, akik a bibliafordítás mellett repülővel szállítanak misszionáriu-

Karakter • parokia.hu • 33

sokat és betegeket, a másik pedig a Wycliffe volt. „Hazaérve mindkettőnek írtam. Az MAF érdekes módon csak arról küldött információt, hogy hogyan lehetnék náluk pilóta, amit én úgy értelmeztem, hogy Isten ezt az ajtót bezárta számomra. A Wycliffe azt írta, hogy számítástechnikai területen lenne szükség rám, ezért megegyeztünk. Később mondták, hogy jó lenne, ha egy kis nyelvészetet is tanulnék. Egy év múlva el is mentem egy nyelvészeti tanfolyamra, és szerencsére könnyen beletanultam.”

Sári magyar református lelkészcsaládban nőtt fel, és a Wycliffe első magyarországi bemutatkozó táborában talált rá az elhívás. A gimnázium után bibliaiskolát végzett, majd Angliába utazott a SIL International nyelvészeti tanfolyamára. A SIL a Wycliffe társszervezete, ők a bibliafordítási munkák elvégzéséért felelnek, míg a Wycliffe küldőszervezetként a támogatásokért és a népszerűsítésért. Sári és David ezen a tanfolyamon ismerkedtek meg egymással, a rákövetkező nyáron össze is házasodtak. A nyelvészeti tanfolyam után David két évig bibliaiskolába járt, utána mindketten elvégezték az akkor minden SIL-tag számára kötelező dzsungeltábort a Fülöpszigeteken – annak ellenére, hogy akkor már Romániába készültek.

Miért pont Romániába? – kérdeztem őket. „Amikor keresztapám, Németh Géza meghallotta, mit tervezek, megkérdezte, miért nem megyek a szabolcsi cigányokhoz. Édesapám is azt szorgalmazta, hogy közeli helyet keressünk. Sok ismeretsége volt Erdélyben, és elvitt minket egy körútra, hogy beszéljünk ottani lelkészekkel és olyanokkal, akik cigányokkal dolgoznak. Ennek során többektől is azt hallottuk, hogy jó lenne egy cigány nyelvű Biblia. Pont ez idő tájt írt a Romániai Bibliatársulat is a SIL-nek, hogy szeretnének segítsé-

34 • Karakter • parokia.hu

get kérni, mert megakadtak a kilencvenes években elkezdett fordítási munkával. Ez a kérés egyszerre érkezett be a SIL központjába az erdélyi utunkról készült beszámolóval” – válaszolta Sári.

Ennek az érdekes egybeesésnek köszönhetően össze is kapcsolták őket egy cigányokkal foglalkozó házaspárral, akik Németországban dolgoztak. „Velük beszélgetve lett egyértelművé, hogy Isten erre vezet minket. Így megnyílt előttünk az út, és 2002-ben Romániába költöztünk. Két évig Temesváron tanultunk románul és cigányul, majd egy évig Bukarestben is, mert ott tanítják a standard cigány nyelvet. Utána költöztünk Erdélybe, abba a faluba, ahol most is vagyunk.” Első gyermekük ekkor már majdnem kétéves kisfiú volt. Romániába költözésük után fél évvel született meg a második gyerekük, utána három évre jött a harmadik, rá hat évre a negyedik.

Mindannyian többnyelvű környezetben nőttek fel.

Sokszínű kultúrák Romániában 3-4 fő csoportba sorolhatóak be a cigány nyelvjárások, a legelterjedtebb közülük az oláh cigány nyelvjáráscsoport, de annak is

több variációja van. „Sokszínű világ ez, régi hagyományokkal. A gábor cigányok másként beszélnek, mint az üstfoltozók. A kárpáti cigányok nyelvjárásában sok magyar szó van, a struktúra és a szórend is a magyart másolja. Egy kárpáti és egy oláh cigány már nehezen értik meg egymást. És ott van még a spoitornyelvjárás Dél-Romániában, amelyben nagyon sok a török jövevényszó. Mi egy dél-oláh nyelvjárásra fordítottunk, de segítettünk egy üstfoltozó-gyermekbiblia elkészítésében is, amely Németországban készült.

A kárpáti cigányoknál is dolgoztunk” – sorolta Sári.

Nagy öröm tehát, ha a sokszínűség ellenére mindenki megért mindent. „Az igazi nehézség a szórendben rejlik: a magyar és a román szórend eltér egymástól, emiatt a cigány dialektusok szórendjei is különböznek. Amikor elkezdtük ezt a munkát, még nem voltunk eléggé tudatában ennek, így évekkel később is javítgathattuk a fordítást.” A nyelvjárási fordítók maguk is cigányok, akik szabadidejükben végzik ezt a szolgálatot.

Mindannyian keresztyén gyülekezetek tagjai, olykor presbitériumi tagok is. A kárpáti cigányoknál lelkészek is támogatták a munkát. Nagyon kevés

azonban a cigány nyelvű istentisztelet, valamint a cigány lelkész is, és ha a lelkész cigány is, nem biztos, hogy beszél cigányul. „Néhány telepen a cigány gyerekek csak cigányul beszélnek, nem is tanulnak más nyelvet az iskola előtt. Persze, az elmúlt húsz évben sok minden megváltozott, ezért nem tudni, meddig marad ez így. Sokan kivándoroltak azóta, ez is probléma” – mondta Sári, aki sajnálja, hogy nem vehettek részt folyamatosan a cigány közösségek életében, mert ritkán tudtak hosszabb időre elutazni, főleg olyan sokféle helyre, mint kellett volna. Ennek ellenére a cigány munkatársakkal nagyon jó viszonyt sikerült kialakítaniuk. „Romániában nem jellemző, hogy az emberek nem mernek bemenni egy cigánytelepre. Nekem sem volt rossz tapasztalatom, de ehhez le is kellett győznöm a korábbi előítéleteimet.”

A Gardner házaspár eddig főleg a munka előkészítésénél és az ellenőrzésnél segítette a fordítók munkáját. „Elvégeztük az exegézist, leírtuk, mi hogyan értelmezhető, utánanéztünk a magyar és román fordításoknak, néha előfordításokat is készítettünk. Az elkészült piszkozatokat ellenőriztük, egybevetettük az eredetivel, átbeszéltük a fordítókkal a javaslatainkat. Ennek több stádiuma van: a tesztelés során felolvassák valakinek a fordítást, aki visszajelez, hogy érti-e. Ha már a felolvasás is elakad, akkor ott valószínűleg valami baj van. A későbbi stádiumnál eljönnek hozzánk átbeszélni a dolgokat. De a munkánk ezen része lezárult, mert szeptembertől a nyelvjárások helyett a standard cigány nyelven zajlik a fordítás.”

Alakult ugyanis egy hivatalos bizottság, amely sok-sok cigány gyülekezetet és lelkészt megkérdezett egy standard nyelvű fordítás lehetőségé-

ről, és mind támogatták. „Az, hogy ez a bizottság cigányokból áll, és nem külföldi szervezet próbálja sulykolni a fordítás fontosságát, már óriási dolog. A standard nyelv mindenképpen könnyebb út, mint minden egyes nyelvjárásra külön fordítani, az utóbbiakat kevesebben is tudják használni” – magyarázta Sári. „Azonban kérdés, hogy a mindennapi gyakorlatban is használni fogják-e a standard fordítást a cigány közösségek. Nem elég a lelkesedés, gyümölcs is kell, hogy fakadjon belőle. A bizottság mindenesetre sokféle támogatást is ad majd a használatához.”

A nyelvjárásokkal végzett korábbi munka sem veszik kárba: minden felkerült az internetre, meg lehet nézni, meg lehet hallgatni, ki lehet nyomtatni. „Romániában a kisebbségi szülők kérhetik, hogy a gyerekeiket saját anyanyelvükön tanítsák, és a standard cigány nyelvet is lehet kérni.

Még ha kevés olyan iskola van is, ahol ténylegesen ez az oktatás nyelve, már az is fontos, hogy a cigány gyerekek a nyelvük tanulásán keresztül ráébredhetnek, hogy van saját kultúrájuk, amely létező és élő, és ez fontos identitásképző elem.” David is úgy véli, hogy a standard fordí-

tás hozzájárulhat ahhoz, hogy kevesebb legyen a széthúzás a különböző csoportok között, és egy újabb lépés lehetne az egységesülés felé.

Dolgos mindennapok A házaspár a közös projekteken túl külön-külön is végez szolgálatot. Sárinak ott az olvasásoktatás és az olvasókönyv-projekt, David pedig egy csapat tagjaként a bibliatördelő program fejlesztésén dolgozik. Ez utóbbi kifejezetten Bibliák összeállításához készült, ezért speciális jegyzetelést, tördelést és formázást tesz lehetővé. „Még a nyomdába kerülés előtt sok fontos döntést kell meghozni, például a betűtípusokról, az esetleges hasábokról, képekről. Ezekről nagyon nehéz képernyőkép alapján dönteni, ezért a program lehetővé teszi, hogy menet közben is ki lehessen nyomtatni az oldalakat, és odaadni emberek kezébe, hogy hogyan tetszik nekik. Ez igen meggyorsítja a döntéseket” – magyarázta David.

A szoftver már egy ideje használat alatt áll, de folyamatosan fejleszteni kell a világ minden tájáról beérkező igényeknek megfelelően. A magyar Bibliák kinézet terén nem olyan rafináltak, de például egy mohamedán

Karakter • parokia.hu • 35

is álltak a személyes találkozások. „Volt munkatársunk, aki elkapta a vírust. Volt olyan falu, ahová segélyt kellett küldenie a csapatnak, mert nem maradt semmi jövedelmük az embereknek, és az éhhalál szélére kerültek. Sok mindent megváltoztatott a járvány, de semmit sem tudott végleg leállítani” – mondta David.

országban a Biblia attól Szentírás, hogy az oldalaknak gyönyörű szép kerete van. Máshol fontos, hogy ott legyen a fordítás mellett az eredeti változat is. „Korábban az emberek fél évet vártak egy próbapéldányra, most ez pár perc. Kézzel elég nehéz megoldani, hogy egymás mellett több párhuzamos fordítást is lássunk, ez a program azonban képes rá. Nálunk is sokan kérik, hogy legyen ott a fordítás mellett a román, sőt, olykor egymás mellé kétféle írásmóddal is kiraktuk ugyanazt a szakaszt.”

A gyerekek mennyire vonódtak be a szolgálatba? – kérdeztem. „Nem lett annyira része az életüknek, mint azt én szerettem volna, de hálás vagyok azért, hogy a munkánkon keresztül megismerkedhettek a cigány kultúrával” – felelte Sári. „Néhányszor velünk utaztak, máskor nálunk találkozhattak a fordítókkal.

A legkisebb még a cigány olvasókönyv szerkesztésében is részt vett, én meg segítettem az osztálytársainak az olvasástanulásban.

Mindannyian nagyon rugalmasan kezelték a szolgálatunkkal járó életmódot. Sokszor persze nem igazán tudják, mit jelent a haza. Két anyanyelvük van, és románul is beszélnek.

36 • Karakter • parokia.hu

Magyarnak is érzik magukat, angolnak is, de egyik közegbe se illenek bele. De sok előnyét is látják mindennek.”

Sári otthon érzi magát Erdélyben, ugyanakkor ha Isten máshová vezetné, ott is megtalálná a helyét.

Davidnak kicsit nehezebb a magyar nyelvű faluban élni, ezért inkább a munkáján keresztül épít ki kapcsolatokat, és a négy fal között jobban érzi magát. Ez utóbbira a COVIDpandémia alatt volt is bőven lehetőség: lelassult az ellenőrzés, a tavalyi lezárások alatt rövid időre le

A jövőben mindketten szeretnék elvégezni a teológia mesterképzést, mert ez az előkövetelménye annak, hogy lektorok lehessenek. Fontosnak érzik azonban, hogy arra is figyeljenek, hogy Isten mit készít elő nekik a láthatón túl. „Istennek nagyobb tervei vannak velünk, mint amelyekre rálátásunk lehet a mindennapjainkban” – fogalmazott David. „Nemrég kaptunk egy videót, amin egy kislány folyamatosan olvasott fel a cigány fordításból, pedig Olaszországban járt iskolába.

Látszott, hogy ez az ő nyelve. Jó volt látni, ahogy felolvassa a feltámadás történetét. Mindig hatalmas öröm, amikor valaki megért valamit, amit korábban nem, és az is nagyon jó, amikor mi értünk meg valamit. Ez a valódi áldása a szolgálatunknak.”

Barna Bálint Képek: Barna Bálint, David Gardner, Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete

Az összekötő kapocs Korábban elsősorban cigányok között végzett missziót, most a fővárosi agglomerációban lelkész. Családjával otthonra találtak a gyülekezetben és a faluban is. Balogh Róbert lelkipásztor úgy véli, előbb szeretni kell az embereket ahhoz, hogy hirdetni lehessen nekik az evangéliumot.

Szatmárból származol, ahol a cigányság túlnyomórészt református. Milyen az, amikor a cigánymagyar kultúra és a református hagyományok ötvöződnek?

Az én életemben a református identitás sokkal inkább meghatározó, mint bármi más. Ebbe születtem bele, ebben nevelkedtem, így a döntéseimet is mindig az határozta meg, hogy mit mond arról a Szentírás. A cigányságomat, mint ahogy a magyarságomat is – hiszen épp úgy magyarnak is tartom magam, mint cigánynak – a hitbeli

hovatartozásom nemcsak megtermékenyíti, de összekötő kapocs is a kettő között: így áll össze koherens egés�szé az identitásom.

Ha betérek egy régi falusi református templomba bárhol a Kárpát-medencében, ugyanaz az érzés fog el. Amikor elhangzik, hogy Kegyelem néktek és békesség, tudom, hogy otthon vagyok. Sokszor a könny kicsordul a szememből, amikor az őrszentmiklósi és a váchartyáni gyülekezetek templomaiban felhangzanak az énekeink orgo-

Karakter • parokia.hu • 37

nakísérettel – ilyenkor érzem, hogy ez én vagyok. Az úrvacsoraosztás alatt Váchartyánban ráadásul ugyanúgy a 440. dicséretet énekeljük, mint Szatmárban.

Tradicionális reformátusnak lenni a mai világban is öröm és erőt ad.

Próbálom arra nevelni a fiataljaimat is, hogy legyenek rá büszkék, hogy az egyik legrégebbi gyülekezetben keresztelték meg őket, és ott is konfirmálnak. Sok minden hirdeti magát úgy, mint ami divatos, trendi, de nem feltétlenül lesz tartós. Egy több száz éve a legnagyobb nehézségek ellenére is fennálló gyülekezet, amely arra igyekszik, hogy meg is maradjon, az viszont tartást ad. A váchartyáni gyülekezet az egyik legrégibb, reformáció korabeli gyülekezet a dunamelléki egyházkerületben.

Ez nekem nagyon imponáló.

Ezt érezhette rajtad a presbitérium, hogy ragaszkodtak hozzá, hogy te legyél a lelkipásztoruk?

Abban biztos vagyok, hogy az emberi szempontokon túl ez Isten vezetése. A presbiterek elmondták, hogy több lelkipásztort meghallgattak már előttem, és egyedül nálam érezték egyöntetűen, hogy engem szeretnének. Nehéz szívvel hagytam ott Jánoshalmát, különösen a gyerekeket, a fiatalokat, akiket sajátomnak érzek, de az nagyon biblikus, ha a testvérek ugyanazon az akaraton vannak.

Roma lelkipásztorként élted meg ezt.

Máshol is tapasztalod ezt az elfogadást?

Egy nagyobb gyülekezet mindig sokszínűbb, és ebből kifolyólag talán elfogadóbb, befogadóbb is másokkal. Az Északpesti Református Egyházmegye példamutató ebben a tekintetben. Nagy a fluktuáció, sokféle helyről költöznek ide az emberek, a gyülekezetben sok szabolcsi, borsodi, erdélyi van. Ahol sok a „gyüttment”, ott könnyebb szatmári cigány szár-

38 • Karakter • parokia.hu

mazású lelkipásztornak lenni. Ahol ez nincs meg, ott más a helyzet.

Számít az is, hogy leszakadó térségről beszélünk-e, ahol a cigányság is nagyon mélyen van, és az is, hogy mennyire képvisel meghatározó erőt a reformátusság az adott településen. A váchartyáni gyülekezet nagyon öntudatos, van hová visszanyúlniuk. Bennem itt a lelkipásztort látják elsősorban, nem pedig a cigány embert. Persze, úgy hívtak meg, hogy tudták, cigány származású vagyok, és előre szóltak, ha ezt bárki szóvá teszi, ki fognak állni értem. Istennek hála, erre nem volt szükség.

Az elmúlt években beleláthattál a református cigánymisszió és a református cigány szakkollégiumok munkájába. A Reformátusok Szárszói Konferenciáján úgy fogalmaztál, hogy fontos, hogy a cigánymisszió ne külső pályán kapcsolódjon az egyházi mis�szióhoz, hanem annak szerves része legyen. Mit gondolsz, hogyan lehetne valóban sajátja református gyülekezeteinknek a cigány emberek életének alakulása?

Csakis ember-ember kapcsolatok révén. Lehetnek jól működő, felülről indított programjaink, sok mindenünk van is, hála Istennek, de ez mindig a gyülekezet szintjén dől el.

Sok minden múlik azon, hogy a lelkipásztor az adott településen, iskolában milyen kapcsolatot tud kialakítani a cigány emberekkel. Erősen bizalmi kapcsolatról beszélek. Az evangélium arra is hív minket, hogy azokat a fenntartásokat, amelyek kölcsönösen megvannak bennünk – mind a cigány, mind a nem cigány félben –, leküzdjük önmagunkban és nyissunk a másik felé.

Hogyan közelítsünk?

Szeretettel, semmi mással. Akár a cigány gyerekek az iskolában, akár egy cigány lelkipásztor megérzi, ha őt szeretik. Én tudom, milyen az, ha egy gyülekezeti tag becsönget és

hozza a paradicsomot, paprikát, és ebből érzem, hogy szeretnek. Mint ahogy a gyerek is megérzi, ha szeretettel ülnek oda mellé. A felnőtt is meg fogja érezni ugyanezt. Innen indul az egész. Ez nem specifikusan cigánymissziói kérdés; ez mis�sziói kérdés. A cigánymissziót is csak a misszió keretein belül tudom értelmezni. Sok olyan ember van, aki nem hoz magával olyan identitást, mint én. Sokan elmondják nekem cigány és nem cigány emberek, hogy a templom kilincsét lenyomni úgy, hogy ők soha életükben nem jártak oda, harmincplusz évesen nagyon nehéz. Ha szeretettel viszonyulunk az emberekhez, elindulhat a bizalmi kapcsolat kiépülése. Akik ránk bízattak, mert ezen a területen laknak, legyenek cigányok vagy sem, őket oda kell szeretni a gyülekezetbe. Ha nem kezdünk el kapcsolatot építeni velük, akkor nem hallhatják tőlünk az evangéliumot sem.

Ehhez a gyülekezetnek is elfogadónak kell lennie. Mi van, ha megjelennek új emberek a gyülekezetben, csak éppen kinézik őket onnan?

Erre a gyülekezetet készíteni, kapacitálni, nevelni kell. Mindennek abból az evangéliumi igazságból kell kiindulnia, hogy Isten előbb szeretett, és ebbe a szeretetbe kapcsolódhatunk be mindannyian. A feleségem nemrég megjegyezte, hogy amióta Váchartyánban vagyunk, azért egyre több a cigány gyerek is a gyülekezetben. Eddig is jártak hittanórára és a táborba is, de még többen lettek. Nagyon jó látni, hogy a gyerekek nem tesznek egymás között különb-

séget, hanem egyszerűen csak együtt vannak. Ennél többet nem is kívánhatnánk!

A felnőttekben is megvan a kölcsönös bizalom?

Teljes mértékben. Általánosságban véve mondom: a cigány emberek megszólításakor eleinte gyakran jobban működik, ha olyan helyen, közegben beszélünk nekik Jézus Krisztusról, ahol ők biztonságban érzik magukat, ami otthonos számukra, és csak ezután érdemes például vegyes iskolai osztályokat indítani vagy gyülekezeti csoportokat létrehozni.

Váchartyánban erre nincs szükség, a cigány lakosság tud kapcsolódni a gyülekezethez, többen rendszeresen el is járnak templomba.

Bizonyára kapnak ott valamit. De adhatnak-e a cigányok is valamit a templomba járó közösségnek?

Természetesen. Ezt már gyerekkorom óta tapasztalom. Mi voltunk talán az egyetlen cigány család, aki jártunk a tradicionális református templomba. Anyám mindig mondta, hogy nézd meg, mennyi mindent tanulunk tőlük, és mennyi mindent tanulnak ők tőlünk. Mi az állhatatosságot, a kitartást tanuljuk, a rend szeretetét és a rendszerezettséget. Ők pedig tőlünk a hatalmas lelki nyitottságot, az érzelmi túlfűtöttséget, azt, hogy lehet így viszonyulni Istenhez és az élethez is, a családcentrikusságot, azt, ahogy mi szeretjük egymást, és ahogy ki is tudjuk mutatni a szeretetünket.

Isten gyönyörködik a sokszínűségben, és ez a szokszínűség meggazdagíthatja református gyülekezeteink életét is. Miközben egymáshoz csiszolódunk, formálódunk, az Istentől kapott talentumokat forgathatjuk a gyülekezet hasznára.

A cigánysághoz az igehirdetésben igényességre törekvő református vallás helyett inkább a kicsit misztikus katolikus vagy pedig a karizmatikus

pünkösdista lelkiség áll közelebb, legalábbis így tűnik. A cigány családokban sok a transzgenerációs trauma, a gyakran előforduló mélyszegénység pedig az önbecsülést rombolja. A református egyház teológiájában és lelkigondozói gyakorlatában tud változást és gyógyulást közvetíteni a cigányság felé?

Abszolút. A református teológia erős rendszerezettségével, a hitvallásokhoz való ragaszkodásával, elsősorban a sola Scriptura elvével a lehető legerőteljesebb üzenetet tudja hirdetni a cigányoknak. Az a fajta rendszeretet, ami megvan a református egyházban, teológiában, identitásban, nagyon sokat jelent a cigányságnak, mint ahogy a prédikációink mélysége, megalapozottsága, kidolgozottsága is. Persze, ugyanazt a prédikációt ugyanolyan mélységben és igényesen el lehet mondani a legegyszerűbb szavakkal, és sokkal magasabb szinten is. Bár nekem azt mondta az egyik tanítómesterem, hogy amikor nem tudjuk elmondani a legegyszerűbben, az azért van, mert mi magunk nem értjük. Mindenesetre, a református tanítás, önmagában az élethez való hozzáállásunk segíteni tudja a cigányok között végzett missziót.

Aminek sok gyümölcse lehet, például a tanulás, a jó előmenetel. De vajon nem helyez-e túl nagy terhet a cigány fiatalok vállára, amikor saját közegükből átemelődnek egy értelmiségi közegbe, ahol el is várják tőlük, hogy a cigányságot képviseljék, miközben kicsit a korábbi közegükből is kilógnak?

A cigányság megítélése össztársadalmi szinten még mindig nagyon negatív, ezért a jó példákra nagy szükség van. Lehet, hogy egy cigány gyerek lát egy interjút, és azt mondja, ha neki sikerült, nekem is sikerülhet. A cigány szakkollégisták jó példával járhatnak elöl, mert ha nem dolgozni mennek is vissza a szülőfalujukba, de hazahazajárnak, és az ismeretségi körükben jó hatással lehetnek a fiatalabbakra, de legalábbis a jó hírük meg-

marad. Húsz-huszonkét évesen ezt a terhet magukra is veszik. Ráadásul, nem egyszer ők maguk is küzdenek: a kudarcok, az első egyetemi bukások el is tántoríthatják őket. Már egy nagyvárosi közeg is épp elég kihívást rejt a közlekedéstől elkezdve sok minden miatt. Ezért szociális és mentori támogatással is ott kell állni a városba, nagyvárosba kerülő középiskolásaink és egyetemistáink mellett. Ezt meg is tesszük: a szakkollégiumi mentorok, illetve az ott kiépült kapcsolatok később is segítségükre lehetnek.

A személyes emberi kapcsolatoknak nagy ereje van. Te és a feleséged vegyesházasságot kötöttetek. Mit eredményez ez, amikor látnak titeket az emberek?

Bizonyára példaértékű valamilyen szempontból, de különösebb visszajelzést nem kapunk erről, mi pedig egymással erről nem nagyon szoktunk beszélgetni már, mert annyira természetes. Talán mások számára is az már. Otthon néha elengedem a szatmári tájszólásom – még öt év házasság után is vannak olyan kifejezések, amelyeket a feleségem nem ért, és azon nagyon jót szoktunk nevetni. Érdekes, hogy a kislányunk bizonyos szavakat úgy ejt, ahogy én, pedig ő sosem lakott Szatmárban.

Neki mit szeretnétek átadni?

Keresztény szellemben, Isten szeretetében neveljük őt, és ez rajta is érződik: kiegyensúlyozott, vidám gyerek.

Hiszem, hogy amikor nagyobb lesz, egészségesen be fogja tudni magába építeni, hogy miért nagy áldás, hogy ő cigány is. Érezni fogja, hogy ez hogyan tud integrálódni a személyiségébe, az életébe, milyen talentumokat és lehetőségeket kap ő ez által. Krisztus szeretetében ezek is a helyükre kerülhetnek.

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 39

Kincset érő élet „Az élet rövid, és mi szeretnénk értelmesen élni. Mi többet adhatnánk ezen a földön annál, hogy felnevelünk egy gyermeket?” Péter és Hajni a járványidőszak hatására életre szóló lépésre szánta el magát. Vér szerinti gyermekeik mellé örökbe fogadnának egy harmadik gyermeket.

Mióta a járvány felforgatta az életünket, sokakból kiszakadt a sóhaj: milyen jó lenne visszatérni a régi életünkhöz! A lelkünk mélyén ma már mindannyian tudjuk, ez a hosszúra nyúlt próbatétel formált rajtunk, és fontos elhatározások, döntések is születhettek az elmúlt időszakban. Ezért aztán sokan mégsem ugyanúgy vagy nem ugyanahhoz az élethez szeretnének visszatérni. Még van egy kis időnk a teljes nyitás előtt átgondolni, miben is változtatnánk, hogy ne csak múló gondolat legyen egyegy felismerésünk, hanem eredménye is legyen annak, aminek megfizettük az árát.

Minden kezdeti nehézség ellenére, ahogy sokunknak, úgy Péternek és Hajninak is jólesett a lelassulás a tavaly tavaszi első korlátozások idején. Szert tettek egy kis házra egy mesebeli faluban, örömmel újítgatták második otthonukat. Idővel azonban az ő mindennapjaikat is beárnyékolták a járvány okozta veszteségek. Az otthonukban vezetett családi napköziből elmaradtak a gyere-

40 • Karakter • parokia.hu

kek. A mindent betöltő csendben meghallották a bennük motoszkáló kérdést: „Mik az igazán nagy céljaink?” Már ekkor arra jutottak, hogy családközpontúbb, lassúbb életet szeretnének élni. Azt pedig, hogy hosszú távon mire fordíthatnák idejüket, erejüket, egy tragédia világította meg számukra. Ahogy egyre-másra betegedtek meg számukra kedves emberek, ő és férje is szembesültek saját mulandóságukkal, az élet rövidségével. Jóbarátjuk, egy fiatal családapa halála mélyen megrendítette őket. „Felmerült bennem a kérdés, hogy ha ma meghalnék, vajon az Atya tárt karokkal várna engem?” – emlékszik vissza Hajni. „Majd azt kérdeztem magamtól: vannak-e mennyei kincseim? Csak a földön gyűjtögetek, vagy olyan hitem van, amely örökkévaló gyümölcsöt terem?”

Férje megerősíti: „Rájöttünk, hogy valódi értékeket szeretnénk teremni és teremteni. Ekkor jött a gondolat: annál többet mit lehet adni ezen a világon, mint felnevelni egy gyermeket?”

Ők is hárman voltak testvérek, így mindig érezte, milyen jó lenne, ha két vér szerinti gyermeküknek lenne még egy kistestvére – házukban lenne hely, és ahogy mesél, kiderül, hogy a szívükben is. „A feleségemmel ellentétben én nem vagyok az a típus, aki megevangélizálná a szomszédait is. Egy-egy emberrel viszont sokat és szívesen foglalkozom, szeretem a kevés, de minőségi kapcsolódáson keresztül végezni Isten misszióját. Az örökbefogadás ezzel összhangban lenne” – vélekedik a férfi. „Általában én vagyok a szociálisan érzékenyebb, érdekes, hogy ebben most a férjem a biztosabb. Azért én is mindig mondogattam, hogy de jó lenne közénk egy purdé, csak mindig lebeszéltem magam – már a tinikor nehézségei jártak a fejemben” – nevet Hajni. Úgy tűnik, az apaság adatik, de az anyaság vajúdással jár egy örökbe fogadó szülő esetében is. „Mindegyik gyermekünk a sajátunk lenne, még ha nem mind vér szerinti is. Azért nehéz ez, mert van választásunk. Nem arról van szó, hogy valakit szeretni akarunk, de

nincs, hiszen nekünk születhettek gyermekeink. Inkább az Igének szeretnénk engedni: aki befogad egyet a legkisebbek közül, az engem fogad be. Nekem talán ezért tart tovább eljutni az igen kimondásáig, mint egy olyan anyának, aki mindenáron gyermeket szeretne, mert esetleg az örökbefogadás az egyetlen esélye arra, hogy anyává váljon. A folyamat minden pontján kérem Istent, hogy adjon bizonyosságot. El akarok menni egészen addig a pontig, amíg meg nem látjuk a gyermeket, hogy amikor ránézünk, ki tudjuk mondani: igen, ő a miénk. Másként nem tudnám megadni az esélyét annak, hogy Isten elvégezze azt, ami elindult bennünk.”

Bár saját maguknak is megengedték, hogy bármikor eltérjenek szándékuktól, eddig nem hátráltak meg, lépésről lépésre haladnak az örökbefogadás útján. Engedtek a késztetésnek, engedik, hogy saját döntésükké váljon az elhatározás, miközben engednek Isten Lelkének is. Ez az ő formálódásuk ideje is. „Ahogy elkezdtünk egymás között erről beszélgetni, valahogy egyre inkább kinyílt a

szemünk a körülöttük élő örökbefogadó családokra. Persze, ami foglalkoztatja az embert, azzal kapcsolatban hamarabb észreveszi az impulzusokat” – meséli Péter. „Több örökbefogadással kapcsolatos történet is elénk jött. Olvastunk, filmeket néztünk – sokszor utólag derült ki, hogy a történet az örökbefogadásról szól. És vannak élő példák is előttünk, a gyülekezetünkben több örökbefogadott gyermek is nevelkedik, a vezetőink is örökbefogadó szülők. Kérdeztünk, érdeklődtünk, hogyan kell egyáltalán elkezdeni ezt a folyamatot.

Apró lépésekkel haladtunk, először felhívtuk a TEGYESZ-t, (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat), ahol elkötelezett és jó szakemberekkel találkoztunk. Meglepett, hogy a velünk kapcsolatba lépő pszichológus is imádkozó ember, és nemcsak az alkalmasságunk érdekli, hanem az életünk is. Megtudtuk, hogy valójában nem nekünk keresnek gyermeket, hanem a gyerekeknek keresnek szülőt. Az adottságokat társítják, ezért nem a jelentkezési sorrend a legfőbb szempont, hanem azt nézik meg, hogy melyik szülőpárhoz illik legjobban egy-egy gyermek.”

Karakter • parokia.hu • 41

Elárulták azt is, hogy óvodáskorú gyermeket szeretnének, lehetőség szerint egy cigány kisfiút. Úgy érzik, temperamentumukkal, muzikalitásukkal passzolnának egymáshoz, és az otthonukban működő játszóházban különben is megtapasztalták, mit jelent befogadni mások gyermekeit – ha csak rövid időre is. De nemcsak ők, hanem gyermekeik is szeretnének kistestvért. „A fiam egyszer azt mondta nekem, hogy szüljek egy hatéves kisfiút neki.

Ezt nem tudtam teljesíteni, de azt talán igen, hogy örökbe fogadjunk egy ilyen korú gyereket” – mondja Hajni. Vér szerinti gyermekeik nagyon lelkesek, fiuk már kijelentette, hogy átadná a szobáját leendő kistestvérének, hogy az a szülők közelében aludhasson. „Mi is várjuk, mert a fiunk mindig felkarolja a kicsiket, a kislányunk meg szívesen játszik velük, segítségükre van.

El tudom képzelni, ahogy egymásra találnak, és még a két nagyobb számára is kedvezőbb lesz így a családi dinamika. Várom, hogy szeretgetik majd a kisebbet a nagy tesók” – teszi hozzá Péter.

42 • Karakter • parokia.hu

Megismerkedésük valamennyiük számára biztonságos keretek között történik majd. A szakszolgálat először csak információkat ad át, majd fotót mutat a gyermekről, és ha az örökbefogadók igent mondanak, akkor megszervezi a találkozót az átmenetileg nevelőszülők gondozásában lévő csemetével. A gyermek egy ideig nem tud róla, hogy az őt látogató szülőpár nemcsak a család barátja, hanem szeretnék őt örökbe fogadni. Erre azonban csak akkor kerül sor, amikor a szülők megerősödtek a döntésükben.

Egyelőre csak családjuknak és néhány közeli barátjuknak beszéltek arról, mit fontolgatnak, a házaspár ezért is szerepel álnéven írásunkban.

Történetüket azonban a maga képlékenységében szerettük volna megmutatni, hiszen kérdéseik, kételyeik emlékeztethetnek saját vívódásainkra. A házaspár elmondta: volt, aki féltő szeretettel hangot adott aggodalmának – nem könnyű a két gyermekkel sem, és így majd háromfelé oszlik a figyelmük, a legkisebbel ráadásul többet kell majd törődniük.

Számítanak rá, hogy neki is lehetnek majd tanulási zavarai, ahogy a nagyobbaknak is voltak, de úgy tekintenek erre, hogy ebben legalább már van tapasztalatuk. „Mielőtt sor került volna az utolsó beszélgetésre a pszichológussal, bennünk is felmerült, hogy lehet, hogy mégsem való ez nekünk. Az az Ige szólított meg akkor, hogy engedelmességet kívánok, nem áldozatot” – meséli Péter. „Néhány napja újra eszembe jutott. Rájöttem, hogy nem arról szól, hogy ne hozzuk meg ezt az áldozatot valakiért, hanem arról, hogy ne gondoljuk, hogy Isten extrém mértékű áldozathozatalt vár el tőlünk. Egyszerűen csak engedelmeskedhetünk Istennek, aki a szavával felszabadított arra, hogy látogassuk meg az özvegyet és fogadjuk be az árvát, hiszen adni tudunk nekik valamit.”

Arra azért számítanak, hogy nem feltétlenül lesz zökkenőmentes a gyermek fogadtatása a tágabb családban. „Bízunk abban, hogy a rokonaink idővel megszeretik az örökbefogadott gyermekünket is. Még ha nem csak magunknak fogadunk is örökbe, ez akkor is a mi döntésünk, ő a mi gyermekünk lesz” – mondja Péter. Hajni hozzáteszi: „Mindegyik gyermekünk a sajátunk, még ha nem mindegyik vér szerinti is. Ez arra emlékeztet, ahogy Isten azt mondja nekünk: téged választottalak, az enyém vagy.”

Péter és Hajni folytatja az imádságot.

A szakszolgálat alkalmasnak találta őket arra, hogy örökbe fogadjanak egy gyermeket. Bármelyik pillanatban érkezhet a telefon, és immár nemcsak lélekben, de fizikai valójukban is ráléphetnek az útra, amin egy gyermek lépeget feléjük – és felé is a szülei.

Jakus Ágnes

Kamasztavasz az online térben Minden eddiginél nagyobb teret nyert az online tér a 12 –16 éves kamaszok életében a járvány kezdete óta. Pap Erika klinikai szakpszichológus, szimbólumterapeuta szerint nemcsak azt érdemes meglátni, mit vesz el a virtuális világ a fiataloktól, hanem azt is, hogy mit ad nekik.

Sokkal több kamasz fordult pszichológushoz, mint általában, megnőtt az öngyilkosságok száma, de gyakori a felborult bioritmus, a felerősödő alvás- és evészavar, az önsértés és bizonyos szociális kapcsolatok zavara is – osztotta meg tapasztalatait a gyerekek és kamaszok lelki segítségnyújtására elköteleződött MURMO Terápiás Műhely alapítója, Pap Erika Kamasz tavasz az online térben című szülőknek és pedagógusoknak tartott előadásán a taliándörögdi református templomban, az idei Művészetek Völgyében. Vajon miért lehet a kamaszok számára mégis „tavasz”, azaz a kiteljesedés lehetősége az online tér? „Szót válthatnak valakivel, és sikereket érhetnek el, hiszen például a videójátékokban nyújtott teljesítményükért cserébe jutalom jár. Javulhat az önértékelésük, oldódhat a szorongásuk, és kimenekülhetnek a családi kapcsolatok nehézségeiből” – sorolta a szakember. Erre szükségük is volt, hiszen a járvány során

többször is jelentősen szűkült a mozgásterük. Ám a felnőttekkel ellentétben a kamaszok nem mindig dönthettek szabadon arról, hogy mivel töltik a rendelkezésükre álló teret és időt, hiszen a szülők gyakran befogták őket a ház körüli munkába, ha már otthon vannak. Néhányan a bőrt is lekaparták magukról, mivel a fizikai világ és benne az emberi kapcsolatok nem nyújtottak elegendő biztonságot és szabadságot. „Az elmúlt több mint másfél évben volt olyan kamaszunk is, aki hónapokig a szobájában kuksolt, egyetlen kapcsolata a külvilággal az internet volt, és csupán hetente egyszer jött ki onnan, a terápiás ülésre.” A szakember elmondta: azoknak a fiataloknak, akik tíz hónapig bezárkózva éltek, az idei nyár sem hozott igazi felvirágzást, mert addigra kiestek a társasági életből, nem volt közösségük, akikkel kimozduljanak, közös programokat szervezzenek.

Karakter • parokia.hu • 43

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása a 6–18 évesek számára legalább napi hatvan perc mozgás. A Magyar Diáksport Szövetség hazai felmérése szerint 2020-ban a lányok 16,3 százaléka, a fiúk 23,8 százaléka mozgott legalább ennyit. 2021-re ez a szám a felére csökkent – a kamaszok még sétával sem töltöttek ennyi időt naponta.

Leválás helyett bezárkózás A kamaszkor időszaka úgynevezett normatív krízis, ami fizikailag és lelkileg egyaránt terhelt, erre jött egy világméretű krízis, ami fizikai beszűkülést hozott magával, pedig a kamaszok számára épp a leválás alapvető életfeladata következett volna – mutatott rá Pap Erika. „A kamaszkor sajátosságai közé tartozik, hogy ilyenkor nehéz a szociális térben működni, ezért egy stabil közösség valódi támaszt jelent. Akikkel mi dolgozunk, általában egyedül vannak. Furcsa, átláthatatlan térben érzik magukat, az otthoni konfliktushelyzetek pedig tovább terhelik őket. Könnyebb választás nekik az online tér és az azzal járó viszonylagos nyugalom.”

A járvány idején valamelyest legálisan elvonulhattak az okostelefonnal vagy a laptoppal, hiszen a távolléti oktatással amúgy is megnőtt a monitor előtt töltött órák száma. Sok fiatal azonban az online térben ragadt, a kamaszok egy részén pedig elhatalmasodott a játékfüggőség. „Az online játékok és közösségi platformok jutalmazó rendszerként működnek, erre a férfiaknak érzékenyebb az idegrendszere, a fejlesztők pedig tuda-

44 • Karakter • parokia.hu

tosan manipulálhatják a felhasználókat, hogy fenntartsák a keresletet a játékokra” – magyarázta Pap Erika. „A játékfejlesztők nem elégedettek, amíg a vérnyomás el nem ér egy igen magas értéket, minden új fejlesztés a függőség kialakulását és fenntartását segítheti elő.” Ráadásul a multiplayer játékok azonos időben, más-más térben játszott csapatjátékot jelentenek, ami a közösségélmény miatt is fontos a résztvevőknek.

Rituáélékkal a függőség ellen?

Bár a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló BNO-10 kódrendszerben még nem szerepel a videójáték-függőség, függőségnek számít, ha tartós, visszatérő késztetésről van szó,

amelynek elmaradása esetén sóvárgást érez a kamasz – állítja a szakember. De mitől keletkezhetett egyáltalán ez a vákuum? „Mivel a modernkori társadalmakban nincs már rituáléja a kamaszkorból a felnőttkorba lépésnek, a fiúk nem tudnak hol összecsapni, erőt demonstrálni. Ezek a játékok ezt a szükségletet is kielégítik” – véli Pap Erika. „A kamaszoknak tudnia kell, mekkora ez erejük, mekkorát tudnak ütni, ha nagyot kiáltanak, az hogy szól

– anélkül, hogy zavarnák a túlhajszolt szülőt, hiszen ezt is tiltják nekik.”

A függőséget kialakító játékok e szerint hasonló elvekre épülnek, mint a rituálék. „Meghatározott sorrendben történnek a dolgok, bizonyos szabályokat kell követni, a háttérben megszólalnak zenék, amelyek megfelelő ritmussal szolgálnak, és általában van bennük szertartásos rész.” Vagyis a fiúk összecsaphatnak egy másik fiúval, miközben ez ma már igen kevéssé lehetséges egy olyan társadalomban, ahol a köznevelés tetemes részét nők végzik. „Egy kamasznak szüksége van arra, hogy a testében zajló őrületes nagy változásokat sajátjává tudja tenni. Eközben a társadalmunk meg akarja spórolni a szenvedést, és csak az örömöt hajhássza. Csakhogy a szenvedés az öröm velejárója. Igazi öröm nem hull az ölünkbe, azért meg kell küzdeni.”

A szakember hangsúlyozta: érdemes lenne a felnőtté válás rítusait vis�szaépíteni a kultúránkba. Szerinte a konfirmáció lehet ilyen határ a hívő családok életében. „Az első korty bor szimbolikus értelmű: a fiatal úrvacsorázó felnőtt tagjává válik az egyháznak. Emellett új hagyományokat is lehet teremteni.”

Mi történik a terápián?

A multiplayer játékok megjelenésekor még sok szülő nem tudta, milyen veszélyekkel járnak ezek, hagyták a gyereket, hadd játsszon – idézi fel a szakember. „Öt-nyolc éve még nem hitték el, hogy a függőség valós probléma a gyerekeik életében, ma már a többség tudja, hogy határokat kell szabni.” Az időkeretek felállítása mellett fontos, hogy rálássunk arra is, mi célt szolgál a kamasz online tevékenysége. A terapeuta ugyanezt teszi, amikor az online játéktérbe ragadt kamasszal dolgozik. „Megpróbálom megérteni, mi volt az a pont, amiért ő ezt a tevékenységet választotta, majd megismerem magát a játékot is, és azt, ahogy ő abban működik.

Miért épp azon a poszton vagy abban a szerepkörben játszik, és ez hogy illik a személyiségéhez? Van, aki nem is tud ekkor még másról beszélni, mint a játékról. Ezután én is letelepszem mellé egy úgynevezett átmeneti valóságba. Bemegyek abba a térbe hozzá, ha kell, játszom vele. Ő tanít engem arra, hogy mit csinál, én pedig figyelek, és emberként reagálok rá. Érzek helyette, vele. Kimondom, hogy ez most félelmetes, ez most nekem ilyen, ez most olyan, vagy hogy ez nekem így nézne ki a valós életben. Ezzel serkentem majd az ő reflexiós készségét is. Egy idő után pedig elkezd kapcsolódni abban az átmeneti valóságban, még a játékon keresztül, de már egy valós emberrel: velem. Ez az átmeneti valóság van, hogy tíz hónapig tart. Ez idő alatt eljutunk oda, hogy a kamasz párhuzamot tud vonni a saját élete és a játékbeli tevékenysége vagy az abban előforduló szimbólumok között.”

Rosszabb, mint a folyosói bunyó Az online térben időző fiatalokra nézve nemcsak a játékfüggőség kialakulása jelenthet veszélyt, hanem a kontrollálatlan erőszak más formái is. „A Facebookon arctalan, álnéven írt lejárató kommentektől az érintett megkérdezése nélkül róluk feltöltött képeken, videókon át a messengerüzeneteken érkező ismeretlen megkeresésekig sok minden előfordulhat. Az erőszakoskodók gyakran bele sem gondolnak, kire milyen hatást tesz egy-egy beszólás vagy el nem távolított fotó. A zárt csoportokban, százak, ezrek előtt történő lejárató üzenetváltások helyett gyakran még egy folyosói bunyó is könnyebben kezelhető trauma lenne” – állítja a szakember.

Szexuális ragadozók terepe A közösségi platformok a szexuális ragadozóknak is lehetőséget adnak a sebezhető, visszajelzésre és elismerésre vágyó fiatalok becserkészé-

sére. Ők gyakran a kedvesség álcája mögött igyekeznek behálózni az érzelmileg kiszolgáltatott, gyakran online kiközösítést, bántalmazást is megtapasztaló fiatalokat. A pozitív visszajelzésre vágyó, bizonytalan kamaszok számára jó társaságnak tűnik a hirtelen felbukkanó idegen. Tehetségüket, szépségüket méltányolva barátságot, idővel karriert is kínálnak nekik. „Előfordul, hogy az újdonsült ismerőssel egy hónapig csak a természetről beszélgetnek, az illető megdicséri a fiatalt, milyen jó fotókat készít, és újabbak készítésére is biztatja. A barátság épül, a szülők pedig örülnek, hogy a gyerekük legalább kimegy a házból, pedig valós kapcsolatai továbbra sincsenek. Idővel a kamasz egyre kompromittálóbb instrukciókat kap, például egy sejtelmes aktkép készítésére felhívót, zavarba jön, nem tudja, hogy le is tilthatja az illetőt vagy szólhat egy felnőttnek. Ezek komoly bűnbandák, amelyek sokszor az online játékokon keresztül érik el a gyerekeket.

Miután elegendő kompromittáló fotó került a birtokukba, azzal fenyegetőznek, hogy felhívják a gyermek szüleit.” Ahogy a képek durvulnak, úgy nő a szorongás a kamaszban, különösen, ha bizonytalanul kapcsolódik. „Volt, amikor a kutya vette észre, hogy a gazdija mennyire rosszul érzi magát, és odament, megszeretgette, ami oldotta a szorongását a fiatalnak, és így már el merte mondani a szüleinek, hogy zaklatják, aztán rendőrségre került az ügy. Hosszú idő, míg ez a feszültség kiszáll a lélekből.”

Mit tegyen a szülő?

Mégis mit tehetnek a szülők most, amikor ismét egész osztályokat zártak karanténba? „Nem tudjuk megóvni a gyermekeinket az online világ előretörésétől, nehéz is ezzel tartani a lépést, de utánaolvasással sok alapvető dologról tudomást lehet szerezni” – állítja a pszichológus. Pap Erika azt javasolja a szülőknek, hogy tájé-

kozódjanak és beszélgessenek a gyermekeikkel arról, mivel töltenek időt a virtuális térben, és az miről szól.

Merjenek kérdezni, hiszen ezt joguk van tudni, ha pedig nem értenek valamit, a fiatalok el tudják magyarázni nekik, hogy működik ez a világ. „Fontos, hogy a szülők legyenek nyitottak, ugyanakkor állítsanak fel határokat. A kamaszoknak szükségük van határokra. A szülők gyakran nem mernek mást, csak jutalmazni, miközben a számítógépes játék bizony mer szankcionálni: pontot von le, kizár. Az, hogy a fiatalokat ez vonzza, annak is a jele, hogy szeretetteljes keretekre van szükségük, hiszen azok tartják meg őket.” Figyelmeztető jel lehet az is, ha a gyerek inkább online barátságokat ápol, semmint élő, személyes kapcsolatokat. „Elengedhetetlen, hogy a szülőnek jó kapcsolata legyen a gyermekével, mert ha ez hiányzik, akkor a fiatal még kevésbé fogja bevonni őt az életének ebbe az elszigetelt terébe.

Ugyanakkor el kell fogadnunk, hogy a leválás a digitális teret is érinti, az pedig nem valósulhat meg akkor, ha a szülő minden képet láthat és kommentálhat a gyerekéről.”

Akik eddig bizonytalanok voltak a kapcsolataikban, egy ilyen krízisidőszakban is azok lesznek, de jó hír, hogy a személyiség gyógyulni akar – hangsúlyozza a szakember. „Bármilyen rossznak néz is ki valami, a mögött túlélési szándék van. Mint ahogy az is menekülési stratégia például, ha valaki a betegséget választja, de mindig marad a személyiségnek ép része.” A helyzet tehát nem kilátástalan, a mostani kamaszok pedig szerinte e tekintetben már jobb szülők lesznek, mert ismerik a digitális világ veszélyeit. A tiltsd le és jelentsd szabályáról azonban akkor is tudniuk kell, ha most még az online tér jelenti számukra a tavaszt, azaz a vágyott kereteket, visszacsatolást és törődést.

Jakus Ágnes Kép: Elek Orsolya

Karakter • parokia.hu • 45

Bronzérmen innen és túl Hálával tölti el mindaz, ami megadatott neki, és a sikert nem kizárólag a saját érdemének tekinti. Gémesi Csanád református kardvívó olimpikonnal beszélgettünk.

A gödöllői Gémesi családban mindenki vagy vív, vagy vívott, vagy vívni fog – fogalmazta meg családja ars poeticáját Gémesi Csanád olimpiai bronzérmes és Európabajnok magyar kardvívó, aki elmondása szerint még mindig libabőrös lesz, ha felidézi a Tokiói Nyári Olimpiai Játékokon átélteket. A református olimpikonnal az új gödöllői vívóterem épületében beszélgettünk családról, hagyományokról, istenhitről, olimpiáról, a küzdősportok szellemiségéről, és arról, hogy mindezek hogyan kapcsolódtak össze eddigi élete során.

46 • Karakter • parokia.hu

Család és hagyományok „A hatvanas években Benkő Tibor bácsi teremtette meg Gödöllőn a klubszintű vívás alapjait. Jóban volt apai nagyapámmal, ebből a barátságból következett, hogy nagyapám levitte a vívóterembe a gyerekeit” – mesélt a családi hagyomány eredetéről Csanád. „Édesapámék pár éven át egy budapesti klubban is vívtak, mert a gödöllői nem versenyezhetett a fővárosiakkal. Így ők lettek az első gödöllői vívók, akiknek sikerült az országos színtérre is kilépni.”

Édesapja és egyik nagybátyja a GEAC (Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club) vívószakosztályának vezetését is átvették a nyolcvanas évek végén Benkő Tibortól. A klub virágzásnak indult, és a kilencvenes évek végén már utánpótlás-válogatottat is adott.

Csanádék hatan testvérek, ő a második gyerek. Három-négy éves kora óta jár vívóterembe, és majdnem harminc éve vív, mégsem érezte tehernek ezt a családi örökséget. „Akárcsak mindenki másnál, nálam is voltak sikertelen időszakok, amikor elgondolkoztam azon, hogyan tovább. Szeretek nyerni, és nem viselem jól, ha mások csak ütlegelnek engem. Tizenöt évesen majdnem abbahagytam a vívást, mert nem tudtam győzni, és elment a kedvem az egésztől. Édesapám noszogatására volt szükségem ahhoz, hogy kicsit összeszedjem magamat.

Később is előfordult hasonló hullámvölgy, de szerencsére ezek nem tartottak tovább egy-egy szezonnál.

Sok munkával és némi segítséggel át lehetett lendülni rajtuk.”

A vívás mellett a reformátusságnak is nagy hagyományai vannak a Gémesi családban, így akad a családtagok között teológus és lelkész is. „Kinga nővérem már a gimnáziumi évek alatt lelkésznek készült. Elvégezte a teológiát, de végül nem lett parókiás lelkész, hitoktatóként dolgozott.

Neki köszönhetem, hogy négy éven keresztül a Ráday Kollégiumban lakhattam, ugyanis külsősök számára is volt ott szálláslehetőség. Általában kapcsolat útján lehetett oda bekerülni, akárcsak az én esetemben.” Csanád a Ráday Kollégiumban ismerte meg későbbi feleségét, aki református lelkipásztor szüleinek köszönhetően kapott ott szállást.

Egyik unokatestvére Hévízgyörkön református lelkész. „A hévízgyörki gyülekezethez tartozunk, kocsival járunk át oda Gödöllőről. Egyrészt a családi kapcsolat miatt alakult ez így, másrészt valahogy job-

ban is illünk abba a gyülekezetbe.

A gödöllői nagyon nagy közösség, míg a hévízgyörki kicsi, családiasabb.”

Mindezek alapján adódott a kérdés, hogy hite mennyiben járult hozzá a sportsikereihez. „A hit mindennel összefüggésbe hozható, de nem közvetlen a kapcsolata a vívással” – válaszolta. „Nem tudom megmondani, hogy pontosan mennyit segített a sportolói pályafutásomban, de az biztos, hogy hozzájárult. Ha problémám van, ha szükségem van biztatásra, támogatásra, tudok kihez fordulni, és ez hálával tölt el.”

Úgy tűnik, hogy a családi hagyományok közül a vívás szeretetének továbbörökítése már most biztosított. A gyerekei ebben nőttek fel, és szeretnek a vívóterembe járni. A legnagyobb, aki most hétéves, már egyévesen az arca elé rakta a tésztaszűrőt, és már a négyéves is ovis vívásra jár, bár az még inkább mozgásfejlesztésnek számít. „A sikeres pályafutásom nagyon nagy részben a feleségem támogatásának köszönhető, aki stabil családi hátteret biztosít, és ilyen alapok mellett nyugodtan tudok a versenyekre készülni. A pandémia alatt nem sok nemzetközi versenyt rendeztek nekünk, emiatt lecsökkent a külföldi utazások

és edzőtáborok száma, így volt egy olyan év, amikor szokatlanul sokat voltam velük otthon.” Az otthonlét után a közvetlen olimpiai felkészülés kilenc hete családi szempontból is igen nehéz időszak volt. Csanádnak minden második héten mennie kellett valahová, így összesen öt hetet volt távol, és ezután jött Tokió három hete. „Az olimpia tavalyi elhalasztása keresztülhúzta a terveinket, a legkisebb fiam ugyanis 2020. december végén született. A feleségem eredetileg ki szeretett volna jönni velem Tokióba, de erre idén már nem volt lehetősége, otthon kellett maradnia a három gyerekkel. A két nagyobbik gyereket rábízhattuk volna a nagyszülőkre, de a legkisebbet nem, így át kellett terveznünk sok mindent.

A sors különös fintora, hogy végül egyébként sem engedtek be idén nézőket az olimpiára.”

Szerencsés ember Eddigi eredményei közül az idei olimpiai bronzéremre a legbüszkébb, amelyet a férfi kardcsapattal közösen nyert el. „Az olimpia mindent visz. A legtöbb sportágnak ez a csúcsa” – mondta Csanád. „Két éve a budapesti világbajnokságon ezüstérmet szereztünk csapatban, drámai körülmények között.

Az is óriási élmény volt számomra, mégis úgy érzem, összehasonlíthatatlan az olimpiai bronzéremmel. Még mindig libabőrös vagyok az élménytől. Hihetetlen, milyen szurkolás kíséri és mennyi gratuláció jár vele! Máig megállítanak a gödöllői utcákon, még ismeretlenek is, hogy gratuláljanak. Több hónap eltelt az olimpia óta, de még mindig kérnek tőlem aláírásokat és közös képeket.

Ez óriási élmény.”

Eleinte úgy tűnt, hogy a tokiói bronzmeccset könnyű lesz megnyerni, de végül meg kellett küzdeniük az éremért. „Ennek így kellett lennie, mert ennek köszönhetően olyan eufóriát jelentett számunkra a győztes találat,

Karakter • parokia.hu • 47

amely más körülmények közepette nem születhetett volna meg. Az ilyen emlékek nagyon sokat adnak hozzá a motivációmhoz. Amikor meghívnak élménybeszámolót tartani gyerekeknek, igyekszem átadni ezt az érzést, hogy ők is át tudják élni. Ez sokkal többet ad nekik, mintha csak a tévében néznék, és szorosabb kötődést is alakít ki a vívással. Ilyenkor felidézem magamban, hogy kisgyerekként hogyan hallgattam és néztem a példaképeimet, akik nagyon eredményes vívók voltak.”

A vívás összetett sport, ezért nem elég hozzá egyvalamiben jónak lenni. „Olyan speciális képességek is kellenek hozzá, amelyek nem sportkészségek. Persze, fontos a sebesség, a gyorsaság, a reakcióidő, de a mentális képességek is meghatározzák. A szorgalom szintén lényeges, bár ez majdnem minden sportágra igaz. A vívás egy kicsit sakk, egy kicsit ökölvívás, kicsit párbajozás.

Adott egy ellenfél, akinek túl kell járni az eszén. Itt nincs döntetlen.

Itt valaki mindig győz, és ha nem én, akkor a másik. Nagyon kell akarni a győzelmet, enélkül nem lehet jó versenyző valakiből. Képesnek kell lenni kombinálni, átlátni, hogy a másik mire készülhet, ezért sok minden még az akció elindulása előtt, fejben eldől.” Emellett tudni kell egyéniben és csapatban is vívni.

48 • Karakter • parokia.hu

„Sokszor kérdeznek minket arról a különböző fórumokon, hogyan lehet az, hogy egyik nap egyéni verseny van, ahol mindenki mindenkinek az ellenfele, majd ugyanazok az emberek a következő nap már csapatként küzdenek egymásért. Nekünk ez jóval kevésbé furcsa, mint a kívülállók számára. Kisgyerekkorunk óta így nőttünk föl, ez volt már a gyermekversenyeken is. Hozzászoktunk, és a csapatban el tudjuk hagyni az egyéni versenyek konfliktusait, sérelmeit. Sokszor előfordul, hogy nemzetközi versenyen szembe kerülök egy magyarral, és ilyenkor csak az egyikünk győzhet, de ez nem hátráltathatja másnap a magyar csapat győzelmét.”

A csapatösszhangért olykor keményen meg kell dolgozni. „Fontos része az életünknek, hogy a páston kívül is meg tudjunk beszélni mindent, hiszen még az edzések során is okozhatunk lelki vagy fizikai sérüléseket egymásnak. Ha nem beszélnénk át ezeket, akkor tüskeként maradnának bennünk. Úgy látom, hogy a mi korosztályunk már jobban tudja ezt kezelni, mint a fiatalabbak, akiknél előfordulhat, hogy az edzőnek is segítenie kell ebben. Sok függ a csapaton belüli hierarchiától, kommunikációtól. Minden csapat különböző mechanizmusokkal működik, noha vannak átfedések. Szerintem a mi csapatunkban ez már jól működik, ezt az eredmények is alátámasztják. De sokat dolgoztunk érte.” És mi a helyzet a sérülésekkel? – kérdeztük. „Szerencsémre nem vagyok sérülékeny alkat. Volt részleges bokaszalag-szakadásom, lábközépcsont törésem, és most is van a lábfejemben egy nagy fémcsavar, amiről azt mondták tizenöt éve, hogy majd kiveszik, de végül bennem maradt.”

Ezek azonban nem hátráltatták sikereit – sem a sportban, sem más téren. „Nagyon-nagyon szerencsés embernek tartom magamat. Azt csinálom, amit szeretek, van szép családom, és nagyjából a helyén vannak a dolgaim.

Sokszor mondom is, hogy én könnyen

beszélek, hiszen szépen megadatott számomra minden. Még ha nyilván tettem is érte, ez nem csak az én érdemem. Ezért mindig hálát adok.”

A páston kívül Bár a versenysport mellett viszonylag kevés a szabadideje, azt igyekszik tartalmasan eltölteni. „Szeretünk moziba járni, de ritkán sikerül családostól beülni egy-egy filmre. Színházba még nehezebben jutunk el a feleségemmel, mert a legkisebb fiunk miatt most nem nagyon tudunk mozogni.

Hétvégenként kirándulni szoktunk.

Gödöllő gyönyörű helyen van, maga a város is kissé dimbes-dombos, rengeteg az erdő, és Budapest is közel van.

Nem nehéz itt lokálpatriótának lenni” – mondta Csanád. Az olvasás mindig is kedvelt hobbija volt, de pont ez az, amire mostanság nincs igazán ideje.

Meg sem lepődtünk, amikor elárulja, hogy A három testőr az egyik kedvenc könyve.

Hosszú távú céljairól, vágyairól is kérdeztük, ennek kapcsán elárulta, hogy gyermekkori álma egy olimpiai aranyérem. „Remélem, ez egyszer megvalósul, de a mindennapja-

im számára az előttem álló szezonra vonatkozó rövid távú célok a legmeghatározóbbak, mindig a soron következő versenyre kell fókuszálnom. Egy hónap múlva lesz például a világkupaverseny, de már erősen foglalkoztat a következő olimpiai ciklus kezdete, és a kevesebb mint másfél éven belül kezdődő kvalifikációs időszak is. Ezek végeredményben összefonódnak, hiszen a verseny is bizonyos tekintetben felkészülés a kvalifikációra, ami felkészülés az olimpiára.” Ami pedig a családot illeti, úgy érzi, hogy ezen a téren már minden vágya teljesült.Csanád egyébként közgazdászként végzett a Corvinuson, és van civil munkája is: egy alapítványnál dolgozik rugalmas munkaidőben, emellett az új gödöllői vívóteremprojekt kivitelezésére létrehozott kft-nek is ő az ügyvezetője. „Sokszor felmerül a kérdés, hogy ha egyszer befejezem a versenyzést, mihez kezdek utána. Nem tudom megmondani. Amikor ez majd aktuális lesz, akkor szeretném, ha úgy dönthetnék, hogy sok lehetőség áll előttem, akár a magánszférában közgazdászként, akár a spor-

ton belül mint edző vagy sportvezető.

Ennek érdekében lettem levelező tagozaton vívószakedző szakos hallgató. A családunkon belül pedig mindig adott lesz, hogy a gyerekek életében éppen mik az aktualitások.”

Bármit hoz is a jövő, egy biztos: a vívás sohasem válhat puszta szabadidős tevékenységgé Csanád életében. „A vívás küzdősport, ami nem olyasmi, amit az ember pusztán a mozgás kedvéért végez. Még az edzéseknél is ott az ellenfél, akit le kell győzni, mert ha nem akarod legyőzni, akkor ő győz le téged.”

Az élet más területein viszont általában nem így gondolkodik. „A páston kívüli hétköznapokban nem akarok mindig mindenáron győzni. Sokszor meg is kapom, hogy védhetném vehemensebben a saját érdekeimet.

Konfliktuskerülő vagyok, szeretem a békés megoldásokat, ami nem mindig jó, de én ezzel alapvetően elégedett vagyok. Nem akarnék emiatt megváltozni. Áldás számomra, hogy úgy érzem, nem is kell.”

Barna Bálint Képek: Asszonyi Eszter

Karakter • parokia.hu • 49

OLVASTUK – AJÁNLJUK ÚJ KÖNYVEK A KÍNÁLATBAN

SZENT BIBLIA

Revideált Károli (1908) mai helyesírással (2021) (Kálvin Kiadó) 2021. november 2-án kedden, a Károli Közösségi Napok keretén belül mutatták be a mai magyar helyesírás szerint revideált 1908-as Károli-Biblia (Károli21) frissen megjelent kiadását. Ez a változat érintetlenül tartalmazza az 1908-as revízió szövegét, fordítási megoldásait, illetve a tulajdonneveket helyesírásukkal együtt. A tördeléssel és a betűtípussal is arra törekszik, hogy a Károli-Biblia olvasói ismerős, megszokott bibliakiadást vehessenek kézbe. Csak ott változott a helyesírása, ahol az a mai szabályok szerint már egyértelműen hibásnak bizonyult. A ma már szinte egyáltalán nem használt régi magyar szavak jelentését jegyzetben adja meg, és elhagyja a régi kiadásokban megszokott dőlt betűs jelölést. A versek alatti hivatkozási rendszert pedig felváltották az alaposan átvizsgált és javított, lapalji kereszthivatkozások a ma használatos bibliai könyvcím-rövidítésekkel. Az új kiadás célja: úgy őrizze meg az 1908-ban kiadott Károli-Bibliát a mai generációk számára, hogy ne csak olvasni tudják, hanem világosan értsék ők is. Ennek érdekében kellett maivá átformálni az archaikus írásformát, a helyesírási és külalaki régiességet.

A mintegy száz éve kiadott Biblia szövegképe már nyomdatechnikailag sem számít modernnek, a régi szövegkép, a régi tipográfia, a régi tördelés elavult, így új formába kellett öltöztetni – tájékoztatott Pecsuk Ottó lelkész, a Magyar Bibliatársulat főtitkára.

MIÉRT NEM HISZEK MÁR?

Amikor a fiatalok elveszítik a hitüket (Koinónia Kiadó, Tiszáninneni Református Egyházkerület, szerzők: Tobias Faix, Martin Hoffmann, Tobias Künkler) Ez a mű egy Németországban zajló vallásszociológiai kutatás eredményét mutatja be. Két szociológus és egy teológus azt vizsgálta, milyen okok vezetnek ahhoz, hogy a Krisztus és egyháza mellett elkötelezett, 18 és 35 év közötti fiatalok – akár belenőttek a gyülekezeti életbe, akár később tértek meg – egy ponton szakítanak addigi életformájukkal, elhagyják egyházukat és azzal együtt legtöbbször a hitüket is. Az ifjúsági misszióban elengedhetetlen a hitelesség és a példamutatás, a hitre nevelés ugyanis nem más, mint az életre nevelés – állítja ifj. Csomós József református lelkész. „Amikor a hit vagy az egyház elhagyásáról beszélünk, összeszorul a szívem, mert ahogy az ebből a könyvből is kiderül, sok esetben mély fájdalomról és magárahagyottságról van szó. Főleg, hogy esetenként az egyház is tevékenyen szerepet játszhat abban, hogy valaki elveszíti a hitét. Azt, hogy valaki kikonfirmál, azért nem látom annyira kritikusnak, mert kevés olyan esetről tudok, amikor valaki bent volt és kikerült – sokkal inkább sosem volt bent. Nem érezte meg annak a jó ízét és csodáját, hogy micsoda életben tartó erő Krisztusban hinni, gyülekezethez kapcsolódni, az egyházhoz tartozni. Magyarországon talán nincs olyan ember, aki életében ne járt volna még temetésen, esküvőn vagy keresztelőn. A tékozló fiú elmegy, az a kérdés, hogy van-e hova hazatérni.”

50 • Karakter • parokia.hu

IGEHIRDETŐK KÉZIKÖNYVE

(Kálvin Kiadó, szerkesztették: Fekete Károly, Literáty Zoltán, Steinbach József) Az Igehirdetők kézikönyve igazi lelki és szellemi kincsesláda mindazok számára, akik érdeklődnek az igehirdetés és prédikálás tudománya, a homiletika iránt – legyenek akár lelkipásztorok, akár laikus hívők. A mű egyrészt igen komoly szerzői gárdát vonultat fel, lehetővé téve a téma sokszínűségének bemutatását, másrészt hozzá nem értők számára is világos, érthető és élvezetes módon beszél olyan területről, amely sok hívő számára egyszerre ismerős és ismeretlen. Ismerős, hiszen Isten igéje mindannyiunkhoz szól és mindannyiunkat elhív; ugyanakkor ismeretlen is, mert kevesen mozognak olyan magabiztossággal a homiletika egy-egy részterületén, mint e kötet neves szerzői. Miért ajánlunk szakkönyvet laikusoknak is? – adódik a kérdés. A válasz egyrészt egyetemes papságunkból fakad, hiszen mindannyiunknak hirdetnie kell valamilyen formában az evangéliumot, és ha értjük is, amiben hiszünk, magunk is könnyebben igazodunk el a Biblia értelmezésében. Másrészt ez a kézikönyv segíthet megérteni lelkészeink prédikációinak valódi mélységeit, és megismerhetjük belőle azokat a kihívásokat és feladatokat is, amelyekkel szembesülniük kell. Harmadrészt azért lehet bátran ajánlani, mert valóban érdekes kérdéseket feszeget, amelyek ilyen vagy olyan formában mindenkivel szembejönnek élete során.

Nem száraz elmélet mindez, sokkal inkább keresztyénségünk élő és éltető útkeresése.

IMASÉTÁK

Példatár (Kálvin Kiadó, szerkesztette: Miskolczi Enikő) Hiánypótló mű ez a huszonhárom imaséta leírását és a megvalósításukhoz szükséges instrukciókat tartalmazó könyv, amely az elmélyülés különleges útját ajánlja a közösségvezetők figyelmébe. Az út ez esetben szó szerint értendő, hiszen az imaséták interaktivitásának egyik fő alkotóeleme a mozgás, az adott út bejárása – fizikai és lelki értelemben egyaránt. Ehhez az úthoz viszont elengedhetetlen az imádságban született tervezés, az útvonal és a hozzá tartozó állomások, szövegek, kellékek alapos átgondolása és igényes összeállítása. A könyv példákat és gyakorlati segítséget is nyújt az imaséták szervezésében, így hasznos útmutató minden olyan közösségvezető számára, aki külső-belső sétára invitálná az erre nyitottakat. A kötet nem sorvezető, nem az az elsődleges célja, hogy a benne található imasétákat egy az egyben valósítsák meg, bár ez is járható út. Sokkal inkább az, hogy ötleteket, inspirációkat adjon, amelyek alapján egyéni imasétákat állíthatunk össze saját közösségünk számára. A felhasználhatóságot tartalomjegyzék és táblázat segíti, összefoglalva azt is, hogy milyen szempontok alapján lehet felhasználni ezeket az imasétákat. A könnyebb felhasználhatóság érdekében az imaséták állomásainak a szövegei ingyenesen letölthetőek a Kálvin Kiadó honlapjáról. A könyv elsősorban azon közösségvezetők számára lehet hasznos segítség, akik kipróbálnák az elmélyülésnek ezt a formáját, de még nem tudják, hogyan fogjanak bele.

Karakter • parokia.hu • 51

MINDEN ITT VAN

Tűnődések hitről, spiritualitásról (Harmat Kiadó, szerző: Tóth Sára) Az elmúlt tíz év terméseit, köztük legfrissebb írásait gyűjtötte egybe Tóth Sára Minden itt van. Tűnődések hitről, spiritualitásról című második esszékötetében, amely a Harmat Kiadó gondozásában jelent meg. „Sokat beszélgetek élőben is a hit és az élet kérdéseiről másokkal. Nagyon sokat olvasok, podcastokat hallgatok, videós előadásokat nézek, próbálok mélyen gondolkodó és engem inspiráló társaságban lenni, és az a kiváltságom, hogy egyetemi oktatóként ezt meg is tehetem. Spirituálisan, intellektuálisan hivatalból is folyamatos beszélgetésben kell lennem a kultúrával, a művészettel, a teológiával, és ezeknek a lenyomatai is az írásaim. Ezeket úgy is fel lehet fogni, mint önmagamnak írt prédikációkat. Egy gondolati szál fűzi össze őket: a felnőtté válás a hitben. Számomra az elmúlt tíz év egyik legnagyobb felfedezése az volt, hogy Isten a valóságban keresendő. Isten nem menekülés a valóságból, nem olyan valaki, akihez az életünk dolgainak a megkerülésével jutunk el. Isten az életünkön keresztül szól hozzánk, beleértve a kételyeket, mélypontokat, kudarcokat. Először jó, ha elfogadom azt, ami van, és ki merem mondani. Ebben a kimondásban próbálok segíteni a könyvben másoknak is” – fogalmazott a szerző a Parókia portálnak adott interjújában. A könyvben olvasható szövegek éppen ezért azokhoz az olvasókhoz szólnak, akik a hitben felnőtté válás útján járnak.

APAKULCS

Hogyan kapcsolódjunk a gyermekünkhöz?

(Harmat Kiadó, szerző: Süveges Gergő) Hogyan lehetne összefoglalni az apaság lényegét? – kérdezték egyszer Süveges Gergőt egy általa tartott apaszeminárium végén. A négygyermekes édesapa – aki amellett, hogy ismert televíziós és rádiós újságíró, gazdag tréneri és coachtapasztalattal is rendelkezik – egyetlen szóval válaszolt: kapcsolódás.

Azt azonban, hogy a kapcsolódást hogyan lehet a mindennapokban megvalósítani, már nem könnyű ilyen velősen összefoglalni, alaposabb átgondolást igényel. Ennek az átgondolásnak az eredményeképpen született meg Gergő Apakulcs című könyve, amely nemrég jelent meg a Harmat Kiadó gondozásában. A rövid, áttekinthető struktúrájú, lényegre törő kötet az apa és gyermeke közötti kapcsolódás gyakorlati alapelveit ismerteti, amelyeket a szerző apakulcsoknak nevezett el. Ezek nem elvont fogalmak, nem titokzatos csodaszerek, hanem valójában minden apa által valamilyen mértékben – többnyire ösztönösen – alkalmazott eszközök, amelyek megkönnyítik a szülői kapcsolódást. Érdemes felismernünk, tudatosítanunk és megerősítenünk azokat a kulcsokat, amelyeket apaként már sikeresen használunk, és apróbb lépésekkel haladva megismernünk és gyakorolnunk azokat, amelyekben érdemes fejlődnünk. A könyv fő üzenete nem az, hogy legyünk jó apák, hanem az, hogy jó apák vagyunk. Ha ugyanis egy apró mozzanatban tudunk fejlődni, már erősebben fogunk kapcsolódni a gyermekünkhöz, mint korábban.

52 • Karakter • parokia.hu

„Bolond, még az éjjel elkérik a lelkedet” Azon az éjszakán, amikor először adtak neki tiszta oxigént, többször elsírta magát – vallja meg az a fiatal családapa, aki a járvány harmadik hulláma idején került kórházba koronavírus-fertőzéssel. Kis híján intenzív osztályra került, az átéltek pedig mélyen elgondolkodtatták. Mit csinálna másként, miután felépült a betegségből?

Koncz Tibor osztotta meg velünk történetét.

Tudták, hogy óvodába járó gyermekük és vele együtt egész családjuk fokozott fertőzésveszélynek van kitéve, de azt nem gondolta, hogy ha elkapja a vírust, az állapota súlyosabbra is fordulhat – vallja meg Koncz Tibor, a Kispest-rózsatéri református gyülekezet tagja.

Feleségével március elején betegedtek meg, azt pedig Isten gondviselésének tartják, hogy a várandós kismama

ekkor már túl volt az első trimeszteren, így a kimerültséget leszámítva neki és a magzatnak sem esett komolyabb baja. Tibor láza azonban nem akart szűnni, ezért háziorvosa tüdőgyulladásra kezdett gyanakodni. Kétszer is hasztalan próbálkoztak azzal, hogy kórházi ellátást kapjon. „Nem mondták ki, de úgy tűnt, nem akarják pazarolni az erőforrásokat” – véli. Ám amikor már nemcsak az

Karakter • parokia.hu • 53

otthonukban mért véroxigénszintje esett vissza, de fulladt is, felajánlották neki az utolsó szabad ágyat, Tibor így került a Szent László Kórház Covid-osztályára. „Ijesztő, furcsa érzés volt, hogy hiába veszek levegőt, nem jutok elegendő oxigénhez” – számol be. A kórházban megállapították, hogy a tüdeje csaknem negyven százaléka begyulladt, három nappal később pedig már a légzőszerve háromnegyedére terjedt ki a gyulladás. Amikor egy hét elteltével sem ment le a láza, orvosai megállapították, hogy a legfőbb gondot már nem is a vírusfertőzés okozza, hanem a szervezetében kialakult citokinvihar. Az immunrendszere túl hevesen reagál a veszélyre, a védekezésből eredő gyulladásos folyamat pedig már a szerveire jelent veszélyt – emiatt romlott tovább a tüdőkapacitása is. „Az oxigénmaszk alján a szelepeket aszerint cserélik, hogy men�nyi oxigénre van szüksége az embernek. Egyik éjszaka az enyémen lévő szelepet olyanra kellett cserélni, ami a legnagyobb dózisban, szűretlenül engedi át az oxigént. Jól tudtam, hogy ez az intenzív ellátás előszobája, mert röviddel azelőtt épp a mellettem lévő ágyból vittek át oda valakit, akinek egy ilyen maszk ellenére sem javult a szaturációja.”

Ebben a pillanatban sok minden lepergett benne – árulta el Tibor. „Leginkább az viselt meg, hogy láttam azt a küzdelmet, ami a szomszéd ágyon zajlott. Amikor eldőlt, hogy át kell vinni ezt a férfit, az intenzívesek elmondták, hogy ott nem használhatja a mobiltelefont, úgyhogy van fél órája, hogy fölhívja a szeretteit és elköszönjön, mert legkorábban egy hét múlva fognak tudni beszélni. Hangosan süvít az oxigén ebben a maszkban, rosszabbul is hall az ember és hangosabban is beszél, hogy őt hallják. Ezért a szobatársam kihangosítva beszélt a párjá-

54 • Karakter • parokia.hu

val – mi ezt végighallgattuk –, sírva vettek búcsút egymástól. Így amikor én is megkaptam a 100 százalékos oxigént, tudtam, hogy ha nem javul az állapotom, nekem is egy, legfeljebb két napom van addig, hogy búcsúzkodnom kelljen.” Tibor rövid hallgatás után szólal meg: „Ott jöttem rá, hogy tulajdonképpen men�nyit is jelent nekem a családom. Az, hogy időnként vannak összezördülések vagy a gyerekek nem fogadnak szót – mindez nem számít addig, amíg vagyunk egymásnak” – mondja elérzékenyülten.

De a búcsúra már nem kellett hogy sor kerüljön. Tibor állapota jobbra fordult, és ebben szerinte nagy szerepe lehetett az érte mondott imádságoknak is. „A kórházi ágyban fekve még egy könyvet sem tudtam megtartani. A telefonon néztem filmeket, amíg meg nem untam, így mást sem csináltam, mint azért imádkoztam, hogy egyszer meggyógyuljak és hazakerüljek. Tudtam, hogy Dóri, a feleségem itthon ugyanezt teszi, és nagyon sok barátom is biztosított erről. Messengeren tartottuk a kapcsolatot, sokan megírták, hogy gondolnak rám, imádkoznak értem, aszerint, hogy istenhívők-e vagy sem.

Olyanok is megkerestek, akikre nem

is számítottam. De ami igazán megrendített, hogy egy közeli barátom elmondta, hogy imádkozik és böjtöl értem. Ez mind a mai napig meghat, most is libabőrös vagyok. Az imádságot természetesnek vesszük. De, hogy egy egészséges ember azért vonjon meg magától valamit, pláne ételt, hogy így járjon közben az én gyógyulásomért – és egy másik jó barátjáért is, aki sokkal rosszabb állapotban volt –, egyszerre volt nagyon megható, ugyanakkor megszégyenítő is.

Bennem soha nem merült fel korábban, hogy valakiért az imádság mellett akár böjtöljek is.”

Tibor elárulja: el kellett telnie valamennyi időnek, mire a kórházi ágyon Isten kezébe tudta tenni az életét. „Kapaszkodtam a földi életbe, főképp azért imádkoztam, hogy ne haljak meg. Várjuk a harmadik babánkat, épül a házunk. Sokat tépelődtem, mert tudtam, hogy Isten reménytel-

jes jövőt ígért nekünk, és olyan szépen haladunk, nem létezik, hogy itt a vége. De leginkább az aggasztott, hogyha tényleg nem jövök ki a kórházból, mi lesz a családommal, Dóri hogyan fogja fölnevelni a három gyermekünket. Amikor pedig már eljutottam odáig, hogy ki tudtam mondani: legyen meg a te akaratod, akkor már azért imádkoztam, hogy az az akarat Őhozzá vigyen.”

Koncz Tibor azt mondja, a hétköznapokban nehezebb megadnia magát Istennek. „Én például nagyon tudok ágálni, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy elterveztem. Amikor tavaly köldöksérvet kaptam, annak is csak a

negatívumait láttam, például mert a mai napig nem emelhetek, így a gyerekeimet sem tudom felvenni. De már látom, hogy az isteni gondviselés ezt is jóra fordítja. Régóta küzdök túlsúllyal, sokszor megpróbáltam lefogyni, de el kell ismernem, soha nem tettem ebbe kellő energiát. Az orvosom azt mondta, csak akkor kerülhet sor a műtétre, ha leadok ötven kilót. Ez szíven ütött, pedig ahogy elkezdtem mozogni, egészségesen étkezni, olyan erőnlétre tettem szert, mint még soha. Annak, hogy kórházba kerültem a Coviddal, a túlsúlyom az egyik oka, de ha nincs a köldöksérvem és nem kényszerülök az életmódváltásra, azaz egy évvel

ezelőtt még könnyen lehet, hogy ez a vírus elvitt volna engem.” Úgy tűnik, Isten akarata az volt, hogy visszaadja Tibort a családjának. Ő pedig azóta több időt tölt a gyerekekkel, és próbál türelmesebb apuka lenni. „Ahogy hazahozzuk őket a bölcsiből és az oviból, figyelek rá, hogy velük legyek, játsszak, beszélgessek velük. Tudatos döntés, hogy jobban megbecsüljem a velük töltött időt. És nemcsak azért, mert időnként rádöbbenek, mint minden szülő, hogy megint mekkorát nőttek, hanem mert egyáltalán vannak, és én még vagyok nekik.”

Ekkor elmesél egy történetet egy idős férfiról, aki már a kórteremben feküdt, amikor ő bekerült oda. „Első nap azzal fogadott, hogy megkérdezte, van-e cigarettám, pedig ő is oxigént kapott. Annyira zavarta, hogy nem dohányozhat, hogy másnap már haza is ment. Azóta is sokat forgatom magamban azt a kérdést, hogy nekem mi az, ami igazán fontos az életemben, és hogy az valóban megér-e annyi időt, energiát, figyelmet.

A kütyük szerelmese vagyok, a szabadidős elfoglaltságaim nagy része a telefonomhoz kötődik. De be kellett látnom, hogy az csak tárgy. Ezt az időt másokra is fordíthatom.”

A kórházi ágyon fekve gyakran némi öniróniával idézte magának azt a jézusi példázatot, amely azzal zárul: bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelked – árulja el. „Sokat mondogattam ezt másoknak korábban figyelmeztetésül, most viszont én magam szembesültem vele, hogy a mindennapok darálója mennyire megkeményített. Amikor közel kerültem a halálhoz, akkor eszméltem rá, hogy ez velem is megtörténhet.”

Jakus Ágnes A képeket Koncz Tibor készítette kórházi tartózkodása idején.

Karakter • parokia.hu • 55

A szemtanú A koronavírus-fertőzésben elhunytakat a családtagok holtukban sem láthatják.

Ezért is számít annyira, hogy van egy szemtanú, aki látta, kísérte őket az életük végén.

Hogy mi történik a kórház zárt ajtói mögött, arról

Kovács

Teodóra

kórházlelkésszel

beszélgettünk.

Amikor valakinek kórházba kerül a hozzátartozója, az a ki nem mondott kérdés is ráterhelődhet: vajon viszontláthatják-e még egymást valaha. A járványhelyzet sokszorosan megpróbálja a hozzátartozókat, akik még csak látogatni sem mehetnek be szerettükhöz, és van, hogy már csak a lezárt koporsó vagy az urna mellett állhatnak meg. A járvány okozta sosem látott készültség emberfeletti terhet ró az egészségügyi személyzetre és magukra a betegekre is, akiknek ebben a halálközeli helyzetben egy-egy jó szó, tekintet vagy érintés mindennél fontosabb.

Ezért van olyan nagy szükség most különösen is a kórházlelkészek szolgálatára. Tavaly október óta a haldoklókhoz és a hitéleti támogatást kérő koronavírusos betegekhez a család vagy a betegek kérésére a lelkészek többnyire bemehetnek látogatni. Így tesz Kovács Teodóra is.

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházának lelkipásztora januárban kezdte meg szolgálatát az intézményben. Rendszeresen bejár a különböző osztályok betegeihez, és a COVID-osztályra is bemehet, természetesen megfelelő védőfelszereléssel. ¬A védőoltását is azért kérte az elsők között, hogy vigyázhasson a

56 • Karakter • parokia.hu

betegekre és, persze, magára is. Félni azonban nem fél – azt tartja, félelemmel nem lehet szolgálni.

Isten többször is megerősítette elhívását a kórházban fekvő betegek, hozzátartozóik és a gyógyítók felé, így pedig megértette, hogy bár kevés, amit megtehet, az a kevés azonban felbecsülhetetlen. A hozzátartozók helyett ő fogja meg a betegek kezét, méghozzá kesztyű nélkül, azt mondja, egy valódi érintés többet mond minden szónál. „A betegek számára semmi sem fontosabb, mint az, hogy ott van velük valaki.

A szavaknak ilyenkor nem sok értelme van, főleg, amikor valaki oxigént kap, inkább megfogom, megsimogatom a kezüket. Most is elérzékenyülök attól, mennyire vissza tudnak csatolni, ők is megszorítják, szinte megragadják a kezem. Van, aki talán azt is érzi, hogy ez számára az utolsó lehetőség az emberi érintésre.” Ő is érzi ennek jelentőségét, ezért még mielőtt belépne a fekvőbetegosztályokra, leül parányi irodájában és imádkozik – árulja el. „Mindig azt kérem, hogy a Szentlélek vezessen oda ahhoz, akihez oda kell mennem.”

Amikor belép a kórterembe, nem kérdezi, ki református, ki nem, persze, vannak betegek, akik már vár-

ják őt. Előfordul, hogy mások is jelét adják annak, hogy szívesen fogadnák.

Ilyenkor tőlük is megkérdezi, hogy vannak, előfordul, hogy imádkozik is értük. A Szentlélek vezeti ilyenkor, hiszen sokszor nem ismeri személyesen, akiért közbenjár, és a beteg sincs mindig abban az állapotban, hogy magáról beszéljen.

Sokszor a hozzátartozóknak legalább annyira szükségük van lelki támaszra, mint a betegeknek. „Bölcsnek kell lenni abban, hogy kit lehet egy-egy igével bátorítani – Isten ebben is vezet. Sokat tehetek már azzal is értük, ha meghallgatom őket. Ami pedig nagyon sokat jelent nekik, hogy el tudom mondani egy-egy látogatás után, milyen állapotban van a szerettük. Nem egy eset volt, amikor az volt az utolsó impulzus valakiről, amit én elmondtam, mert a hozzátartozók már nem láthatták őt az utolsó napokban. Megrendítő, hogy a fertőzésben elhunytat még holtában sem szabad megnézni. Ezért is számít annyira, hogy van egy szemtanú, aki látta, kísérte őt az élete végén.”

A krízishelyzet nem a nagy megfejtések ideje, előbb-utóbb azonban feltörnek a miért-kérdések. „Akár a kórházban, akár a szórványgyülekezetben, akár az utcán vagyok, csak

az számít, hogy mentő szeretettel legyek jelen, és észrevegyem, hogy most csak imádkoznom kell valakiért, vagy ennél többet kell tennem érte.

Amikor Isten indít valamire, akkor nem szűröm meg az elmémmel, hogy megtegyem-e vagy sem. Azt sem szabad, persze, eltagadnunk az emberek elől, hogy mindez egy nagyobb történet része. A háborúk, a földrengések, a járványok jelek. De az Úr Jézus mindezeket nem azért mondja, hogy megijedjünk – ezt ő is hangsúlyozza.

Az én feladatom sem az, hogy megijesszem az embereket, ahogy az egyháztörténet bizonyos szakaszaiban a lelkészek ezt dörgedelmesen tették. Én nem a nagy és félelmetes Isten képét szeretném bemutatni, hanem a kegyelmes, irgalmas és szerető Istenét, aki nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérjen hozzá. Tény, hogy lesznek járványok, a világ tart a végkifejlet felé. De amíg ezen a világon szól az evangélium, és amíg Isten Lelke engem és a testvéreimet annak hirdetésére indít, addig az a feladatunk, hogy elmondjuk: nem a szenvedés és a halál a vége a történetnek.”

Bár a járványhelyzetet senki sem kívánta, annak van pozitív hozadéka is – állítja a lelkipásztor. „Krízishelyzetben az ember általában hirtelen felébred és összekapja magát. De amikor nem vagyunk rászorulva, akkor nem törődünk azzal, hogy Isten mit mond az életünkről. Én magam is mindig nehéz helyzetekben formálódtam a leginkább, Isten akkor metszett le rólam dolgokat.

Egy-egy ilyen krízisből pedig mindig növekedés származott a hitemben is. Épp ezért az én dolgom lelkészként az, hogy elmondjam másoknak: most adj esélyt annak az Istennek, akit még nem tudtál vagy nem akartál megismerni.”

Ez a nyitottság sokkal inkább megvan most, mint korábban – véli a lelkész. A kórházban szívesen fogadják,

tisztelettel bánnak vele a portától a betegszobáig mindenütt. Ha máskor elhangzik is egyházkritika, most valahogy a legtöbben érzik, hogy szükség van arra a többre, amit ő képvisel, valamire, ami túlmutat az ember törékenységén és a halálon is. Kovács Teodóra szerint a Szentlélek jelenlétét érzik meg ilyenkor az emberek, és ez olykor teljesen nyilvánvaló módon történik. „Egy alkalommal a traumatoló-

gián odamentem egy hölgy ágya mellé, aki aznap szenvedett autóbalesetet, elég súlyos állapotban volt. Megkérdeztem, mi történt, ő pedig elmondta, hogy nagyon fél.

Megkérdeztem, mit tudok segíteni, ő pedig megragadta a kezemet.

Nem szoktam tolakodni, de ezek után bátorságot éreztem arra, hogy megkérdezzem, imádkozhatok-e érte, és beleegyezett. Az egész kórteremben néma csend lett, úgy éreztem, hangosan imádkozhatom. Hangosan imádkoztam pár mondatban, és amikor kinyitottam a szemem, az arcán csorogtak a könnyek. A többi ott fekvő betegen is jó értelemben vett megrendülés érződött. Úgy mentem ki abból a kórteremből, mint aki álmodik. Csodát éltem meg, ott azonnal leszállt a Szentlélek.”

Erősíteni kell a kórházi dolgozókat is, hiszen sokan kimerültek, elkeseredettek. „Van, aki fél, de marad, mert kötelessége állni a sarat. Nem kön�nyű annak, aki nem ismeri Istent.

Fontosnak érzem, hogy ilyenkor én is elmeséljem az életemből azokat a történeteket, amikor féltem, elegem volt vagy kiégésközeli állapotban voltam. Az ilyen beszélgetésekben lelnek egy kis megnyugvást a kórházi dolgozók is.”

Hogy milyen sokat jelent az, hogy az ember Istenbe tud-e kapaszkodni, legjobban akkor érzi, amikor haldoklók ágya mellett ül – vallja meg.

Míg némelyek kifordulnak önmagukból, mások nyugalmat lelnek Istenben. „Felmérhetetlen kegyelem, hogy Isten tulajdona vagyunk, hogy Krisztus drága vérén megváltott minket. Amikor nem tudjuk sem kontrollálni, sem kézben tartani az eseményeket, kicsinységünkben tudhatjuk, hogy Isten a halálnál is nagyobb. Ő gondoskodik minden egyes lélegzetvételünkről. A kezében vagyunk és maradhatunk. Semmi sem szakíthat el a szeretetétől. Ha mi hűtlenek vagyunk, Ő akkor is hű marad, végigkísér bennünket az utolsó pillanatokig és azután is.”

Ez az időszak a keresztyéneknek is jó lecke – állítja a lelkipásztor, aki találkozott a kórházban olyan hívő emberrel is, aki tagadta a vírust, és amikor visszatért a halál torkából, rájött, hogy nem ítélkezhet senki felett, aki komolyan veszi a védekezést. Isten kegyelme, ha valaki nem betegszik meg, vagy ha mégis, akkor felépül – mondta. Mások arra ébrednek rá, hogy közbenjárhatnak a betegekért. „Van egy imaközösségünk a gyülekezeten belül, fiatalok, idősebbek, férfiak és nők egyre többen vagyunk. Imádkozunk másokért, ha tudnak róla, ha nem, ha a járványkórházban fekszenek, ha nem. Sok ember érzi, hogy most fontos az ő szolgálata, közbenjárása, telefonhívása is. Mi más is lenne ez, mint megújulás a szeretetben?”

Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 57

Az oltás véd az új variáns ellen is Az eddigieknél jobban terjedő Delta-variáns előbb-utóbb eléri az oltatlanokat, ezért fontos lenne a maszkviselés és a találkozások számának csökkentése – javasolja Prohászka Zoltán immunológus, az MTA doktora, református presbiter, aki azt is elmagyarázta nekünk, mi haszna van a harmadik oltásnak.

Miért van több fertőzött napjainkban, mint tavaly ilyenkor, ha már a lakosság többsége megkapta az oltást?

Az előző év hasonló időszakát meghatározó vírushoz képest megváltozott a jelenleg terjedő vírustörzs.

Egy járvány során, ahogy a vírus szaporodik (szakszóval replikálódik) és átíródik az örökítőanyaga, változatok, hibák lépnek fel. Ha a változatok hatására a vírus tulajdonságai javulnak, akkor az a vírusvariáns kezd el terjedni, amelyik az adott körülmények között jobban tud szaporodni. Ez természetes folyamat, lényegében a szemünk előtt zajló evolúció. A napjainkban domináns Delta-variáns nagyon gyorsan szaporodik, olyan mér-

58 • Karakter • parokia.hu

tékű a fertőzőképessége, hogy azt még a mostani átoltottság vagy a korábbi fertőzésből megmaradt immunválasz is csak részben tudja ellensúlyozni. A Delta által okozott súlyos megbetegedés ellen védettséget jelentenek oltások, de ez a variáns a védett gazdaszervezetben is tud helyileg szaporodni, ezért az esetlegesen tünetmentes vírushordozó személy is fertőzőképes lehet. A fokozott fertőzőképesség a gyakorlatban azt jelentheti, hogy egyetlen nem oltott ember hat-nyolc másiknak adhatja át átlagosan a vírust. Ez a szám a járvány elején a korábbi vírusvariánsok és szigorú intézkedések idején még csak kettő körül volt, amikor fölment három-négyre,

akkor volt nagy a baj. Most a Deltavírustörzs dominál Magyarországon is, ez okozza a jelentős átoltottság ellenére is növekvő esetszámokat.

Miért nem elegendő két oltás nagyszámú felvétele ahhoz, hogy megállítsa az újabb vírusvariáns terjedését?

Az a nagy kérdés, hogy mit tekintünk immunválasznak, és mit várunk egy oltástól. Az oltások forgalomba hozatalakor és az engedélyeztetésekor végzett tanulmányokban is az szerepel, hogy az oltás a súlyos betegségtől és a halálozástól véd. Azt nem vizsgálták azok a tanulmányok, hogy ezek az oltások meg fognak-e védeni bárkit attól, hogy tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel megfertőződjön az oltások után, és így továbbadja a fertőzést. Az influenzaoltással élők között is számtalanszor halljuk, hogy beadattam az oltást, mégis megbetegedtem. Azt nagyon ritkán hallottuk eddig is, hogy beadattam az oltást és súlyos betegségem alakult ki. Ez az analógia érvényes a koronavírusra is. A koronavírus elleni védőoltás a lélegeztetőgépre kerüléstől és a halálozástól véd. Nem százszázalékos a védettség, de jelentősen csökken a valószínűsége, hogy az oltottaknál súlyos lefolyású legyen a megbetegedés. Sajnos Magyarországon nem ismertek a részletes hivatalos számok, de nem hivatalos forrásokból lehet tudni, hogy a kórházban kezelt súlyos betegek körében az oltottak aránya alacsonyabb, bár nem nulla. A jelenlegi megbetegedések súlyos formája tehát főleg az oltatlanokat éri, de mivel van közösségi terjedés is, a fertőzés egyszerre veszélyezteti az oltottakat és az oltatlanokat. Ezért a sokkal jobban terjedő Delta-variáns nagy valószínűséggel megtalálja az oltatlanokat, ami miatt fontos lenne a maszkviselés és a találkozások számának lehetőség szerinti csökkentése.

Az oltás tehát a súlyos megbetegedés és a halálozás esélyét csökkenti.

Az oltásnak két fő haszna van, az egyik a társadalmi, a másik az egyéni haszon. A társadalmi hasznot tavasszal megtanultuk: a járványt meg lehetett állítani egészen addig, ameddig fel nem ütötte a fejét egy szaporodóképesebb variáns. Az egyéni hasznot pedig most kezdik megtapasztalni azok, akik éltek a két oltással. Ha eddig mondjuk tíz-tizenöt százalék volt az esélye, hogy súlyos betegség alakuljon ki egy be nem oltott szervezetében, akkor most, a két oltás után kb. négy százalék vagy annál is kevesebb. Ez természetesen életkortól, kísérőbetegségektől és más egyéni adottságoktól is függ.

Az oltatlanok viszont ott maradtak, ahol mindenki volt a járvány elején, de még rosszabb helyzetben is vannak, mert egy szaporodóképesebb vírus fenyegeti őket. Valószínű, hogy most jobban megtalálja a járvány az oltatlanokat, mint tavasszal, amikor egyéb korlátozások is érvényben voltak, mint a közösségi közlekedésben előírt maszkhasználat.

a torka, feltétlen, mindenhol vegye fel a maszkot, ne menjen tömegbe, közösségbe. Ha csorog az orra, és megteheti, ne menjen be a munkahelyére vagy az iskolába. Lehet, hogy allergiás, vagy a minden évben felbukkanó influenza tüneteit produkálja, de ezeknek a járványoknak a „hátán utazik” a koronavírus.

A tünetmentes fertőzés lehetősége is elég ok az elővigyázatosságra, ha pedig tüneteink vannak, még ennél is körültekintőbben kell kezelnünk a helyzetet. Milyen tünetekre figyeljünk?

Tavasszal azt gondoltuk, ha valaki elveszítette a szaglását, belázasodott vagy fájt az izomzata, akkor volt koronavírus-betegsége. Ha csak a torka fájt, kapart és köhögött volna, akkor nem gondoltunk volna erre.

Most – főleg az egészséges fiataloknál és a gyerekeknél, valamint a jó immunválasszal rendelkező oltottaknál – a közönséges nátha tünetei jelentkeznek koronavírus-fertőzés esetén, vagyis torokkaparás, orrdugulás, orrfolyás. Szaglásvesztés, izomfájdalom és láz nélkül zajlik a betegség. Ez a csalóka. Ezért mindenkinek saját felelőssége van a járványügyi intézkedésekben. Ha kapar

A kormány készül a 12 éven aluliak oltására is. Korábban még nem tűnt szükségesnek a kisgyerekek oltása, mi változott?

A mai szabályozás szerint szülői beleegyezéssel már a 12-16 évesek is kaphatnak Pfizer-vakcinát. A 12 éven aluli korosztály milliós nagyságrendű réteget képez hazánkban a be nem oltottak között. Hogy őket lehetséges-e és szükséges-e beoltani, ez majd ki fog derülni, erről többféle vizsgálat folyik. Valószínűleg lehetséges lesz mRNS-alapú oltóanyaggal, de nem biztos, hogy szükséges is. Nem tudjuk, hogy a negyedik hullámban az új variáns vagy variánsok milyen betegséget okoznak a gyerekek körében. Eddig az volt a trend, hogy a kisgyerekek enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen vészelik át a betegséget, és nagyon

A kétszeres átoltottság krónikus betegség(ek)ben szenvedő emberek esetében is véd a súlyos megbetegedéstől?

Igen, egyértelmű, hogy véd. Ezt a járványügyi adatokból mindenki megítélheti, mert krónikus betegségben a felnőtt lakosság durván fele szenved, ideértve a dohányzás miatt kialakuló krónikus légúti betegséget, a magas vérnyomást és a cukorbetegséget is.

Ha az ő esetükben nem lenne elég a védelem, akkor nem állt volna meg a járvány tavasszal. A krónikus betegséggel vagy immunbetegséggel élőknek, továbbá az immunológiai hatású gyógyszereket szedőknek alapbetegségükre való tekintettel különösen fontos az oltás felvétele.

Karakter • parokia.hu • 59

ritka volt a kórházi kezelés, illetve a szövődmény. Egy esetben például a vírus szövődményeként kialakult szívizomgyulladásból adódóan szívtranszplantációra került sor. Ezt tehát nem oltás, hanem a betegség okozta. Hogy ehhez hasonló esetből hány lesz majd az új variánsok mellett, illetve a gyerekeket érintő súlyos megbetegedések okán, még nem lehet tudni.

Mennyivel nyújt teljesebb védelmet a harmadik oltás felvétele?

A harmadik oltás hatását legjobban az izraeli járványadatokon lehet lemérni. Izrael volt az az ország, ahol a leghamarabb nagy számban be tudtak adni két Pfizer-oltást az embereknek, és ott kezdték el használni elsők között a harmadik oltást is. Az ottani adatokból egyértelműen látszik, hogy a harmadik oltásnak is van védőhatása a Delta-variáns ellen is. Ám a harmadik oltás sem a megfertőződés vagy újrafertőződés ellen nyújt általános védelmet, hanem a súlyos betegség kialakulása ellen. Annak esélye ugyanis kisebb a háromszor

60 • Karakter • parokia.hu

oltottak esetében, mint a kétszer vagy pláne az egyszer sem oltottak esetében. A harmadik oltást tehát egyéni érdekből kell elsősorban felvenni, mert a járvány továbbterjedését az, hogy kétszer vagy háromszor éltünk-e az oltással, már csak kis mértékben fogja befolyásolni, de az egyéni rizikó lényegesen csökken.

Sokan még mindig tartanak az oltástól, valószínűleg azért, mert nem értették meg a mechanizmusát, vagyis azt, hogy nem élő vírust juttatnak az ember szervezetébe. Hallanak viszont rövid ideig tartó, de olykor heves immunválaszokról, vagy akár ritka, de súlyos mellékhatásokról. Úgy gondolják, hogy a betegséget nem biztos, hogy elkapják, ha viszont megkapják az oltást, akkor az biztosan reakciót vált ki a szervezetükből, ami minimum kellemetlen, és még az is lehet, hogy nem veszélytelen.

Az első kritika, amit az oltás ellen megfogalmaztak, hogy ilyen gyorsan, mint ahogy ezeket kifejlesztették és engedélyeztették, nem lehet biztonságos oltást készíteni. Ez egyértelműen cáfolható. Az oltás biztonságos, és ezt onnan tudjuk, hogy idén világszerte százmilliós nagyságrendben adták be ezeket. Azokban az országokban, ahol jól működő egészségügyi informatikai rendszer áll rendelkezésre – beleértve természete-

sen hazánkat is –, a gyártók vagy az engedélyező hatóság számára kiderült volna, ha lett volna súlyos, új mellékhatás. Ilyen nem, vagy csupán igen kis mértékben derült ki. A forgalomba hozatal előtt elvégzett vizsgálatok által leírt mellékhatások természetesen léteznek – olyanok, mint a bőrpír, az oltás helyén érzett fájdalom vagy a hidegrázás. Az orvosi ellátást igénylő mellékhatások súlyosak ugyan, de a kialakulásuk esélye valóban nagyon-nagyon alacsony, egy a százezerhez vagy akár egy az egymillióhoz. Tegyük mérlegre ezt a súlyos betegség kialakulásának esélyével, ami viszont egy a százhoz vagy egy a tízhez! Hol van a kettő egymáshoz képest? És nézzük meg azt is, hogy mi az a két dolog, amit mérlegre tettünk!

Az egyik a koronavírus-betegség súlyos formája, ami ellen nagyon nehezen lehet védekezni. Nemcsak azért, mert jelenleg nincs forgalomban igazolt koronavírus-ellenes szer, illetve csak gyenge hatásfokú orvosi eljárásokkal és eszközökkel lehet a betegség tüneti kezelését végezni, hanem azért is, mert járvány idején bedugul az egészségügyi rendszer. A mérleg másik serpenyőjében ehhez képest olyan mellékhatások vannak, mint a szívizomgyulladás, elsősorban fiatalok között, vagy a ritka trombózisos-tüdőembóliás szövődmény. Az orvosok idén leírták ezeknek a jellemzőit, irányelveket dolgoztak ki a kezelési protokolljukról, és elkezdték használni azokat a gyógyszereket, amelyek hasonló esetekben már beváltak. Ha valakit tehát mégis ilyen mellékhatás érne, arra ma már van eljárásrend és ellátási lehetőség.

Az oltással járó veszély és a megbetegedéssel járó veszély tehát az én szememben nem azonos súlyú és kimenetelű.

Jakus Ágnes Képek: Somorjai Balázs/reformatus.hu

Boldogok, akik nem mindenhatók Nem vagyunk mindenhatók, de lehet olyan belső erőforrásunk, amely még egy világméretű krízis idején is túlmutat halálfélelmünkön. Kik és miért tűrik jobban a bizonytalanságot, kik és miért fogékonyak az összeesküvés-elméletekre? Hogyan építhetjük be az elmúlt másfél évben felismert tanulságokat a mindennapjainkba?

Kérdéseinkre Tapolyai Emőke klinikai szakpszichológus válaszolt.

Lélektanilag hogyan változott az emberek közérzete a járvány során?

Három dolog nyert teret a járvány idején: a bizonytalanság, a magány és a bizalmatlanság. A bizonytalanság és a magány alapvető szükségleteinkre utalnak: a biztonságra és a valahová tartozásra. Amikor ezek meginognak, velük együtt alapjaiban inog meg a stabilitásunk, az identitásunk, és felborul a jövőképünk is. A járvány harmadik hullámában megjelent az oltás mint lehetséges megoldás ezekre. Az ezzel kapcsolatos kérdések azonban sokakban csak tovább növelték a bizonytalanságot, így nem tudtak bizalmat szavazni a szakembereknek.

Pedig eleinte még nem volt kérdés, hogy egy megfelelő vakcina kifejlesztése a járvány megfékezésének a záloga. Mégis felhangosodtak az összeesküvés-elméletek. Kik és miért fogékonyak erre?

Az ember alkatánál fogva mindig meg akarja érteni a helyzetet, magyarázatot akar találni rá. Olyan világban élünk, ahol az internet révén képzettség, tudás nélkül hirtelen mindenki mindennek utána tud olvasni, így pedig döntésképessé válik olyan dolgok felől, amelyeket nem biztos, hogy ért. Csakhogy azokat, akik nehezen differenciálnak a valós és a valótlan információ között, könnyebben meg lehet vezetni. Akik kevesebb ismerettel bírnak,

Karakter • parokia.hu • 61

azoknak gyengébb a belső biztonságérzetük, nem tudják, kiben bízhatnak és kiben nem, rátámaszkodnak az ilyen elméletekre, mert ezek egyértelmű, fekete-fehér válaszokat adtak nekik. Ez az általuk birtokolt „tudás” hamis biztonságérzetet ad. Az összeesküvés-elméletek kitalálói ugyanis gyakran nárcisztikus vonásokkal bírnak, ám ez kisebbségérzésből fakad, kevesebb tudásukat pedig erőteljesen képesek bizonygatni.

Mi segíthet megkülönböztetni a különböző hangokat? „Gyümölcseikről ismeritek meg őket” – mondja Jézus. Azt látom, hogy keresztény barátaim, rokonaim, akik oltatnak, békességben vannak, míg a másik oldal dühöng, szorongást, rettegést vált ki. Szomorú volt látni a rengeteg megvezetett embert és azt, hogy a rájuk ható elméletek gyümölcse agresszió és félelem. Ami pedig reményt adhat nekünk, hogy még ha rosszul döntök is, az Úristen kezében van az életem. De ha jól döntök, akkor is. Szeretünk mindent kontroll alatt tartani, de nem tudunk mindent kontrollálni. Ezt elfogadni a mai embernek, még keresztényeknek is, nagyon nehéz.

Mint ahogy a közösség és az egyén viszonyának helyes értelmezése is.

Sokakban heves ellenállást váltott ki a védettségi igazolvány léte is, mert az szerintük diszkriminatív. Mi lehet ennek a gondolkodásnak a mélyén?

Annyira hangosan verjük a mellünket a jogainkkal! Jogom van szabadon mászkálni akkor is, ha olyan döntést hozok, ami téged veszélyeztethet. Ha valakinek csak kötelessége és felelőssége van, az rabszolga, ha pedig csak jogai vannak, az zsarnok. Talán az elmúlt évtizedek, évszázadok túl nagy hangsúlyt fektettek a kötelességekre és lehet, hogy időnként lelki rabszolgaságban is tartottak, de mostanra már átbillentünk a ló túloldalára: a trendi a zsarnoki lett. Ahol már csak

62 • Karakter • parokia.hu

jogok vannak anélkül, hogy a másikért felelősséget vállalnék. Jogom van szabadnak lenni, és nemhogy a szabadságodat, akár az életedet is kockáztathatom, mert az én jogaim elsőbbséget élveznek. Nagyon eltorzult a jogaink és a felelősségtudatunk aránya – ez a mai kor drámája.

Ha ez az időszak tükör, mit mutatott meg a keresztényekről és egyáltalán azokról az emberekről, akik Önhöz fordultak segítségért?

Minden megküzdésünk felszínre hozza, megmutatja legmélyebb meggyőződéseinket. A kríziseink rámutatnak arra, mit hiszünk magunkról, a világról és Istenről. A keresztények azzal a kérdéssel szembesültek, hogy amiben hisznek, az valóban a sajátjuk-e, vagy csupán vallásosak. Akik azt hittük és hirdettük, hogy élő hitünk van, meg kellett állnunk Isten előtt és megkérdeznünk magunktól: mit hiszek Rólad?

Sok hívő ember kimenekült ebből.

Ismételgette a saját igeszlogenjeit, kapkodott össze-vissza, igékkel dobálózott, végezte a maga kis szertartásait, de nem lassult le, nem állt meg, nem szembesült ezzel a kérdéssel. Ha bele merünk nézni Jézus tekintetébe, abban a válasz az, hogy veled vagyok, akkor is, ha beledobnak a tüzes kemencébe és akkor is, ha nem. Egzisztenciális kérdés, hogy kihez tartozom, és nála biztonságban vagyok-e.

Vagyis a kríziseink mélyén egy kapcsolat van, és azon múlik a megküzdésünk?

Mostanában rengeteg kutatást olvasok azzal kapcsolatban, hogy kik azok, akik lelkileg szívósabbak. Számos kutatás, felmérés alapján most már elég egyértelmű, hogy akiknek a belső hitvilága mélyén ott van az a hit, hogy Isten ereje által képes vagyok rá, mert akiben hiszek, kimeríthetetlen erőforrás, és képes átsegíteni életen és halálon, azok hatékonyabban küzde-

nek meg. És vannak, akik nem tudnak megállni, mindenáron meg kell oldaniuk, mindenáron élniük kell – ami ösztönös vágy, ugyanakkor ott van benne az egzisztenciális halálfélelem.

Ez azóta ott van velünk, hogy kiűzettünk a Paradicsomból, addig és amíg Isten újra nem rendezi ezt a világot, és el nem törli a halált, velünk is marad. Épp ezért meg kell kérdeznünk, hogy a halálfélelmemen túl mi van. Ott pedig az van, hogy sem magasság, sem mélység, semmi el nem választhat Isten szeretetétől – még a halál sem. De ebbe az is belefér, hogy lehet, hogy meghalunk. A mai ember ezt nem akarja elfogadni, mert mindent kontrollálni akar. Pedig abban van békesség, amikor ebbe bele merek nézni, hogy Uram, ha ez történne, akkor hiszem, hogy ebben is velem leszel. Az üldözött keresztények így néznek bele mindennapjaikba.

Vagyis milyen életre kaptunk elhívást?

Az derült ki az elmúlt időszakban, hogy nem vagyunk kapcsolatban Istennel. Folyamatos, élő kapcsolatban lenni vele sokkal nagyobb bátorságot igényelne, mint amit mi megélünk. Annyit jelentene, hogy többet vagyunk csendben, többet figyelünk Rá, és többször merünk tükörbe nézni. De nem merjük ezt elégszer megtenni, mert félünk, hogy kritikákat kapunk Istentől, hogy elveszi valami féltve őrzött kincsünket és nem ad helyébe semmi mást. Nem ismerjük Isten szeretetét eléggé! Ha ismernénk, el bírnánk viselni azt, amikor azt mondja, hogy azt töröld le a képedről, mert nem illik oda. Az lenne az igazi, ha mindazt, amit a járvány időszakában felfedeztünk, be tudnánk építeni az életünkbe. De mivel az azonnalok korát éljük, minden most rögtön, azonnal kell, így nagyon gyorsan elfelejtjük a felfedezéseinket, és könnyen vissza tudunk abba állni, hogy majd én megoldom, megszerzem, megcsinálom.

Hogyan építhetjük be ezeket a mindennapjainkba? Érdemes megfigyelni, hogy a testünkön keresztül mire emlékeztet minket a lelkünk! A legtöbb ember amikor válaszút előtt áll, érzi, hogy igent vagy nemet mondjon, csak gyorsan átsiklik fölötte, mert nem akar szembesülni a kérdés megoldásával. Könnyen belecsúszunk automatizmusokba. Jó lenne, ha kicsit több figyelmet szentelnénk a megérzéseinknek, amiket mi, keresztény emberek úgy gondolunk, hogy a Szentlélek is befolyásol, van tehát átfedés a zsigeri érzések és a Szentlélek vezetése között.

Amikor érzem a bizonytalanságot, akkor például érdemes megkérdezni, hogy valóban ettől vagyok-e értékes, vagy hogy valóban áldás lesz-e ez számomra és mások számára. Az, amibe most bele akarok lépni, amit el akarok fogadni, az hol helyezkedik el az értékrendemben. Beleillik-e az Istennel való kapcsolatomba? Amikor nyolc helyen rohanok végig egy tíznapos szabadságon, akkor az nem áldás lesz, hanem zabálás, ami után fáradtabbnak érzem magam, mint előtte. Ugyanez igaz a munkahelyi vagy az otthoni döntésekre is. Takarításnál például megkérdezhetem magamtól, hogy tényleg annyira áldásos, ha még ezt is megcsinálom most, nem lenne áldásosabb, ha csak leülnék és elcsendesednék, meginnék egy teát és néznék ki a fejemből, vagy beszélgetnék a férjemmel, a feleségemmel?

Nem arról van szó, hogy ne hozzunk másokért vagy magunkért áldozatot, de fontos lenne őszintébben tükörbe néznünk! Ahogy Brennan Manning mondta: „A kor kísértése az, hogy jól nézzünk ki anélkül, hogy jól lennénk.”

Lehet, hogy jól néz ki, amit teszek, de nem biztos, hogy jobban leszek tőle, vagy bárki a környezetemben. És hogy vagyunk most? Hogy hatott az emberekre ez a nagy, közös krízis?

Amikor ma reggel bejöttem a munkahelyemre, látva a tömegeket az

volt bennem, hogy ennyi lett volna?

Valószínűleg nem, csak természetünknél fogva próbálunk újra visszarendeződni és visszatalálni az egyenes kerékvágásba. Alapjainkban meginogtunk, mert rájöttünk arra, hogy végesek vagyunk. Az embereknek szerte a világon rá kellett arra döbbenniük, hogy még mindig van olyan, ami megállítja a világot – elég egy köhintés hozzá.

A végességünk felfedezése megkérdőjelezte, hogy mi az, amit valóban kontrollálhatunk. Ez a bizonytalanság kihat a jövőképünkre is, nem tudjuk, mit hoz a holnap.

Mi lesz télen, meddig tart a negyedik hullám, kialakulnak újabb vírusmutánsok? Akkor most már mindig ez lesz, bezárulnak a határok, jönnek a természeti katasztrófák, tényleg itt van a világvége?

A média meg is lovagolja ezt a kérdést, akinek nincs elég olvasottsága, az elkezd riogatni. Jön az újabb rettegés: kit veszítek el, ki kapja el következőnek, mi lesz ennek a vége?

Nagyon erős a bizonytalanság és bizalmatlanság. Ha bizonytalanságban vagyok, de van, akire támaszkodhatok, az csökkenti a bizonytalanságérzetemet. Ráadásul, valakibe kapaszkodhatom és valakihez tartozhatom.

De ha ilyen nincsen, az tovább növeli a magányomat, az izoláció érzését is, hogy csak magamra számíthatok. Fontos lenne, hogy egymással is komolyabb és mélyebb közösségben legyünk!

Sokan gyászolnak ez idő alatt. Mit tehetünk értük?

A gyógyulás csak úgy jöhet létre, ha támogatjuk az embereket abban, hogy szavakba öntsék a gondolataikat, az érzéseiket, hogy őszintén bele merjenek nézni életük fájdalmaiba, és ha segítünk nekik végigdolgozni a megoldásokhoz vezető utat úgy, hogy közben öntjük beléjük a reményt. Ez lenne az igazi pszichoterápia, vagyis az igazi emberi kapcsolat, ami a krisz-

tusi ember és közösség feladata. A gyászolók többsége azonban arról számol be, hogy kerülik őket az emberek, nem tudnak mit kezdeni velük, vagy azzal próbálják nyugtatni őket, hogy ne sírjál, neki már jobb.

Felszínes vigasztalásokkal menekülünk ki a szituációból, pedig a gyászoló embernek az nyújtana vigaszt, ha odaülnénk melléjük a sivatag közepébe, a forró homokba, és ott maradnánk velük. Egyszerűen csak engednénk, hogy a könnyeik folyjanak. Ha bele mernénk nézni a könnyeikbe, az igazi gyógyulást hozna számukra.

Azzal a bűntudattal terhelt gyásszal hogyan lehet megbirkózni, ha valaki hazavitte a vírust a családjának?

Manapság a bűntudatot irtjuk, mert az szorongással jár. De ha befogjuk a bűntudat száját, azzal nem feloldoztuk, hanem elfojtottuk azt. A bűntudat megoldása ugyanis nem az elfojtás, hanem a feloldozás.

Fontos tehát, hogy a bűntudat megszólalhasson. Ha őszintén belenézhetünk és kimondhatjuk, mi az, amiért én vagyok felelős, és mi az, amiért én nem, akkor oldódik a szorongás. Tudni kell, hogy még akkor is, ha én vittem haza a vírust, a felől nem én döntöttem, hogy a szerettem túléli-e vagy sem. Ki lehet mondani, mi az, amiből feloldozást kérek Istentől, és amin változtatni akarok, és aztán átadhatom a teljes képet Istennek, mert végül is van százéves is, aki túlélte a megbetegedést.

A bűntudatra is igaz tehát, hogy nem vagyok mindenható – amikor elfogadom a megbocsátást, a feloldozást, akkor lemondok erről a képzetről is.

A kegyelmet ugyanis az tudja elfogadni, aki elég alázatos ahhoz, hogy elismerje: nincs mindenre hatalmam.

Jakus Ágnes Kép: Evangéliumi Fórum

Karakter • parokia.hu • 63

Felelősséggel tartozunk A koronavírus-járvány elmúlt másfél évében számos lelkésznek kellett eligazítást nyújtania, miközben maga is átélte az új helyzet bizonytalanságát. Vezetőségi vitákról, szabadságról, felelősségről és az élet átértékeléséről beszélgettünk Szász Lajos budafoki református lelkésszel.

Sok döntést meg kellett hoznunk az elmúlt másfél évben, ami azzal is szembesített, hogy krízishelyzetben mi alapján hozunk döntéseket. Mit tapasztaltál gyülekezeti lelkészként, milyen szempontok váltak döntővé a budafoki református gyülekezet életében?

Eleinte nehéz volt megszokni az önkorlátozást, nálunk például tavaly tavasszal a gyülekezetben élénk eszmecsere alakult ki a maszkhasználat kapcsán. A védettségi igazolvány miatt azonban már nem kaptam annyi kérdést vagy ellenérzést kifejező véleményt, mint amikor arról

64 • Karakter • parokia.hu

volt szó, hogy a templomba csak maszkban lehet belépni. Valószínűleg egy év után a többség elfogadta, hogy bizonyos dolgokban önkorlátozásra szorulunk mások és a magunk biztonsága érdekében. Nem kértük el az ajtóban a védettségi igazolványt, azt viszont hirdettük és kértük, hogy csak az jöjjön be, aki vagy átesett a betegségen, vagy megkapta az oltást és erről szóló igazolással is rendelkezik. Nem kényszerítünk senkit, de ahhoz mérten fogalmaztuk meg a kérésünket, hogy a felelősséget közösségi szinten viseljük az óvatlanság következ-

ményeiért. És mivel ez így van, nem volt kérdés az sem, hogy az egyházközség által megválasztott presbitérium egyfajta kontrollt is gyakorolhat. Ezen kívül természetesen lehetőséget nyújtunk arra, hogy az emberek otthonról követhessék nyomon az istentiszteleteket.

A vezetőség egységes volt minden kérdésben?

A szabadság és a felelősség dimenzióiban beszéltük meg a járvány különböző szakaszaiban adódó kérdéseket.

A nyitás és a zárás kérdésében adódott véleménykülönbség. Volt egy óvatosabb csoport, én inkább hozzájuk húztam, és volt egy bátrabb. Úgy éreztük, az egyházi vezetés 2020 tavaszán letette a presbitérium kezébe a döntési lehetőséget, aminek megvolt a maga előnye és hátránya is. Ezzel a szabadsággal nehéz akkor élni, amikor egy teljesen új helyzetben nincs feltétlen egység a véleményekben.

Te miért az óvatos irányt képviselted?

Mi lett volna a legrosszabb forgatókönyv, amitől tartottál?

Az első pillanattól azt fogalmaztam meg, hogy nem szeretném a gyülekezet általam tisztelt és nagyra becsült idősebb tagjait eltemetni.

Hála Istennek, erre nem is került sor.

Volt nagyon fájdalmas veszteségünk, elhunyt Nagy Péter nyugdíjas lelkipásztorunk, de a gyülekezet magjához tartozók közül nem kellett többeket eltemetni. Úgy éreztem, hogy azokat is meg kell védenem, akik úgy vélik, nem szorulnak védelemre, nincsen veszély. És persze, az ő hozzáállásuk miatt másokat is. Ez nem mindig volt konfliktusmentes.

a világot, hogy az egyén egyre inkább korlátok közé szorul, és bár élhet lelkiismereti szabadságával, mozgását feltételekhez kötik és ellenőrzik. A totális kontroll időszakát a Szentírás is előrevetíti, de vajon ez már valóban annak a folyamatnak a kezdete? Hogyan és mivel tud érvelni a gyanakvóknak? Én ettől a kontrolltól nem félek.

Egyrészt mert most is önkéntes az oltakozás. A veszélyhelyzetben lett volna joga és felhatalmazása is bizonyos értelemben a magyar kormánynak, hogy kötelezővé tegye az oltást.

Nem állt szándékában. Másrészt, ma már az adatok kiszolgáltatása sokkal durvább méreteket ölt a Facebookon és egyáltalán az online térben, ráadásul önkéntesen. Elképesztő módon belelátok én is mások életébe, de aki ehhez ért, valószínűleg százszor jobban tudja monitorozni az embereket nálam. Ebben a kérdéskörben annyira kis szelet tehát az oltás felvétele! Egyébként történelmi távlatokban is az. Hadd hozzak egy példát! A 18. században II. József magyar király számos modernizációs rendeletet hozott, ezek közül az egyik az volt, hogy felmérték a birtokokat annak érdekében, hogy telekkönyveket lehessen kiállítani. Erre óriási nemzeti ellenállás bontakozott ki.

Totális kontrolltól tartottak, ha már dokumentálják, hogy a földjük mettől meddig ér. Ma már ezt nem tartjuk

veszélyesnek, épp ellenkezőleg: biztonságot ad, hogy nemcsak én meg a szomszédom tudjuk, hogy hol húzódik a határ, hanem a felettünk álló hatóság is.

Ez a rálátás azonban mindig csak utólag adatik meg. Egyelőre sok a bizonytalanság: különböző vírusvariánsok jelentek meg, nem tudjuk, pontosan meddig hatnak a beadott oltások, és hazánkban ahhoz még mindig sokan nem oltatták be magukat, hogy idejében elérjük a nyájimmunitást. Mindez melegágya az összeesküvés-elméleteknek, amelyekben mindig fellelhető egy-egy valóságdarabka. Lelkészként mivel tudja biztosítani a józan gondolkodás feltételeit?

Először is: tanítással. Annak tisztázásával például, hogy a kontroll, amire a Biblia utal, elsősorban szellemi és lelki kontroll, ez a valódi veszély.

A összeesküvés-elméletek és a próféciák félreértelmezése azért dívik, mert tárgyiasítjuk azt, ami lelki és nem látható. A fenevad bélyegét mikrochipként értelmezzük, pedig elsősorban szellemi-lelki befolyást jelent. Annak az ellenszere pedig, hogy ez a totális kontroll beszippantson minket, a személyes, oda-vissza ható kapcsolat. Ebben az időszakban különösen nehéz volt, hogy elvesztettük azt a fajta közösségi életet, ahol a frontális tanítás mellett ezek-

Eddig a gyülekezetvezetés praktikus oldaláról beszéltünk, de evezzünk kicsit a teológia mélyebb vizeire! Vannak, akik attól tartanak, hogy a közösség érdekében hozott járvány elleni intézkedések afelé mozdítják el

Karakter • parokia.hu • 65

Vannak, akik elmaradoznak a közösségből, mert más véleményt képvisel a másik. Nem tudnak közösséget vállalni azzal, aki mást képvisel – ez a legbrutálisabb.

ről a kérdésekről is lehetne beszélgetni. Prédikáció közben gyakran éreztem azt, amiről Pál apostol ír az egyik levelében, hogy milyen jó lenne, ha most ott lennék közöttetek, mert nem tudom, hogy elég kedvesen vagy túl keményen fogalmazok-e. A szeparáltságban nagyon sok keresztény elmagányosodott. Amit tanulságként magunkkal vihetünk, hogy amen�nyire lehet, törekedjünk ezt a fajta kapcsolatot fenntartani, és éreztessük az emberekkel, hogy van választási lehetőségük, mert nagyon sokszor úgy érzik, hogy nincs. Az elmúlt egy évben is láttuk, hogy sok szellemi irányzat a legmélyebb szinten homogenitásra törekszik. Olyan erővel zúdul ránk sokszor ez a dömping, hogy sok keresztyénnek úgy tűnik, gyengén és hatástalanul cseng a mi szavunk. Úgy gondolod, ha a keresztyén közösség megerősödik, akkor nagyobb hatást is tud kifejteni a világra?

Igen, méghozzá azáltal, hogy az egyének szilárdabb talajon állnak.

Emellett biztosítva lenne a közösségi kontroll, amitől irtózunk a modern kereszténységben. Pedig az olyan mérce, amihez képest mindenki le tudja mérni az egyéni megítéléseit, mert a zsinórmérték Krisztus, az Ige. Ennek a számonkérhetőségnek

66 • Karakter • parokia.hu

a feltételeit közösségi szinten tudjuk megteremteni. A nyitást a presbitériumunk is így tudta megvitatni, nem én egyedül hoztam meg a döntést. Egyébként idősek és fiatalok egyaránt küszködnek ma már identitáskérdésekkel, és nem igazán látják, hogy a kérdéseiket hova hozhatnák.

Talán az sem véletlen, hogy most erősödtek fel bizonyos identitáskérdések, az idő alatt, amikor a személyesség háttérbe szorult. Ez is annak a jele, hogy ideológiai háború zajlik?

A keresztyének néha nem egyik vagy másik lövészárokban, hanem a senkiföldjén találják magukat, és két oldalról lőnek rájuk. Nekünk nem kell itt vagy ott lennünk. Ezek az összecsapások bizonyos értelemben a végidőket érintik, mert a teremtési rend által megszabott kérdéseket feszegetik, ami rémisztő. De ezek a kérdések még a keresztyén gyülekezeten belül is, akár a fiatalok között is olyan feszültségeket tudnak elszabadítani, hogy az néha a közösség rovására megy. Megrázó tapasztalat ez. Érzem, hogy a külső nyomás alól valahogy fel kellene szabadítani a fiatalokat, de az idősebbeket is. Lehet máshogy is egy keresztyén közösségen belül beszélni, kommunikálni, lehet kérdéseket feltenni. Legalábbis olyan légkört kialakítani, ahol ez lehetséges.

Mi hiányzik ezeknek a fiataloknak?

Mire vágynak, mitől félnek?

A közösségi média és hasonlók hatására az emberek eljutottak odáig, hogy csak akkor érzik magukat biztonságban, ha saját magukkal vagy csak a velük egyetértő emberekkel kommunikálnak. Olyan buborékban szeretnének létezni, ahol nem hallatszódnak az ő alapnarratíváikat megkérdőjelező hangok. Máskülönben annyira rosszul érzik magukat, hogy inkább kimenekülnének a világból.

Ez számunkra azért problémás, mert a keresztyén hit, a tanítások, a prédikációk állandóan megkérdőjeleznek dolgokat az életükben. Rámutatnak a bűneinkre. Sokan pedig nem akarnak erről hallani, nem akarnak kérdésekkel szembesülni, nem akarják ezt a feszültséget átélni, amit persze a lelkésznek fel is kell oldani – én igyekszem mindig a feloldását is közölni.

De így is már ott elveszítek igehallgatókat, hogy miért jön egyáltalán szóba, hogy vannak dolgok, amiben változnom, fejlődnöm kell, hogy bizonyos dolgokat el kell hagynom. Úgy tűnik, a kereszténység nagy narratívája nem csupán ellensúlyoz valamit, hogy az igazságosztó szerepében tetszelegjen, hiszen sokkal tágabb perspektívát jelent, mint az ideológiai narratívák. Emiatt pedig nem várt válaszokat ad az embereknek, nem várt módon.

Valóban nem arról van szó, hogy vagyunk mi az egyik oldalon és beállunk a Biblia mellé, és onnan változásra hívjuk a másik oldalt. Isten Igéje mindannyiunkat változásra hív.

Amiatt bomlanak fel közösségek, vagy távolodnak el emberek a kereszténységtől, mert nem tudunk ezzel mit kezdeni.

Milyen az, amikor tudunk vele mit kezdeni? Hogy lehet kibírni azt a rettenetet, amivel a Biblia szembesít?

Csak úgy, hogy a kegyelembe kapaszkodunk. A legfőbb üzenet mindig ez. Ám a kegyelem erőtlen, ha nincs ott az a rettenet, amit akkor érzünk, amikor belenézünk az Ige tükrébe. Miért beszéljünk a kegyelemről, ha nincsen bűn? De vajon hogy tudjuk ezt megtenni? – ez a nagy kérdés. Az ítélkezés a legnagyobb veszély. Az, hogy bemászunk az egyik vagy másik lövészárokba akár etikai kérdésekben, akár az identitásunkat, akár a politikai nézeteinket tekintve; rengeteg lövészárok van. Ez nem azt jelenti, hogy nincs igazság egy-egy kérdésben. De hogy nem feltétlen kell lőni a másikat, az biztos.

Az általad említett véleménybuborék és az ideológiai harc nemcsak egyéneket, hanem közösségeket is érint.

Könnyen találhatja magát akár egy gyülekezet is abban a helyzetben, hogy nem Krisztus követése körül forog, ehelyett valamilyen ideológiai bástyával körbebástyázza magát akár még Isten elől vagy a saját lelkiismerete elől is.

Az igehirdető lelkésznek is van felelőssége abban, hogy feltárja, mi történik, és merre tart az életünk.

Van felelősségünk, de egyre inkább azt érzem, hogy nem a nagy szavak, a nagy döntések szintjén, hanem ott, ahol arca van ezeknek a történeteknek. Ahol valakit nyakon tudok ragad-

ni, ki tudom rángatni a lövészárkából, és oda tudom vinni a másikhoz, hogy azt mondjam: nézz szembe vele, nézd meg, hogy ki ez. Egészen más úgy háborúzni, hogy látod a másiknak az arcát. Egészen más hatása van az ember lelkére, ha úgy mész neki valakinek, hogy tudod, ki ő, mint ha megnyomsz egy gombot a számítógépeden, és ledobod az ideológiai bombát. A helyi közösségek tudnak abban segíteni, hogy arca legyen annak az ellenséggé degradált valakinek, akit mi tettünk ellenséggé. Arca legyen a szegényeknek, az elesetteknek, a hajléktalanoknak, és ne csupán hajléktalanügy vagy cigányügy legyen, bár fontos, hogy legyen az is egy magasabb szinten. De legyenek is cigányok a gyülekezetben, legyenek jobb- és baloldaliak! Lássák egymást! Isten nem arra hívott minket, hogy tegyük le a politikai meggyőződésünket a templomajtóban, hanem arra, hogy lássuk meg, hogy az is lehet keresztény, aki bizonyos kérdésekben mást gondol. A bizonyoson is van hangsúly, mert nem azt mondom, hogy bárki bármit képviselhet, és csak az a lényeg, hogy együtt legyünk, de vannak kérdések, amelyekben meg lehet hagyni a szabadságot. Ezért nem mondtuk mi sem azt senkire, hogy ti rossz keresztények vagytok, ha nem vállaljátok maszkban vagy védettségi igazolvánnyal a templomba járást.

Nem szabad mindenből üdvösségkérdést csinálni, alapvető teológiai kérdésekben viszont meg kell húzni a határokat.

Az elmúlt időszakban sokan ráébredtünk arra, mennyire törékeny és rövid az élet, ennek hatására pedig változnak a prioritásaink. A te életedben változott valami? Óriási kérdés egy gyülekezeti lelkész életében, hogy tud-e nemeket mondani azért, hogy a saját családjával legyen. Sok szempontból segítségünkre volt ez az időszak, mert bizonyos feladatok kényszerűség-

ből lemorzsolódtak, miközben kiderült, hogy a gyülekezet élete ezek nélkül is megy tovább. Így pedig többet lehetett a családra koncentrálni. Komolyan kell vennünk, hogy elsősorban a családunkhoz, a hozzánk legközelebb állókhoz hívott el Krisztus, és csak ezután jön az összes többi, egyre táguló kör. Ezt a gyülekezeteinkkel is meg kell értetni, mert sokan élnek abban a romboló hazugságban, hogy a sok szempontból látványosabb munkának teret adó körök fontosabbak, mint a legszűkebb.

Egy pusztító világjárvány árnyékában szembesülhettünk azzal is, vajon hogyan végezzük a ránk bízott missziót. Hirdetjük-e az evangéliumot a kórházi ágyak mellett, a gyászolók kezét fogva, a magányosoknak vagy a türelmetleneknek?

Valóban máshová kerültek a hangsúlyok. Túl azon, hogy mi megmaradunk-e, vagy hogy a templomunk még száz év múlva is állni fog-e, küldetésünk van az emberek felé. Konkrét szolgálatok, csoportok, ügyek vannak, amiket viszünk, görgetünk magukkal, csináljuk, mert már régóta csináltuk és csinálni kell, és megszokás. És kőkeményen azt kell mondani, hogy nem lehet, ha máshová hív Isten.

Ilyen szempontból is tanulságos volt ez az időszak, hogy le kellett állni, és egész mással kellett foglalkozni. A puszta lét kérdése gyakrabban vetődött fel az elmúlt időszakban. Most sokakat megérintett ez a fájdalom, a gyásznak, az ember törékenységének a húsba vágó valósága. Nemcsak a templom falain belül, hanem kifelé is hirdetni kell az evangéliumot.

A törékenységet felvállalva, megélve fel kell mutatnunk az örökkévalóság tökéletességét. Oda összpontosítva a figyelmünket, ahol igazán felelősséggel tartozunk ahelyett, hogy azzal törődnénk, ami nem is olyan fontos.

Jakus Ágnes Kép: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 67

Padfirkák Mívesen faragottak és megrongáltak, frissen festettek és kopottak, fűtöttek és kényelmetlenek. Padok, amelyek körül emberéletek fonódtak össze. Gyerekeké és időseké, kamaszoké és szerelmeseké. Ezek az emberek olykor a kézjegyüket is rajtuk hagyták.

Iskolapad Amikor a tanító néni azt mondta, tegyük karba a kezünket, mindenki igyekezett a leggyorsabban és a legpontosabban felvenni az előírt testtartást, majd egy pillanat múlva már egy pisszenést sem lehetett hallani. De ahogy Raffael Pityu ült, úgy nem tudott ülni senki. Katonás feszességgel tartotta magát, fejét felemelte, az igyekezettől pici, feketés orrlyukai kitágultak, szeme csillogott. Ilyenkor kicsit mind meglepődtünk: más, mint amilyennek képzeltük, és nincs szüksége ehhez a mi jóváhagyásunkra. Amikor peckes járású édesapjával láttam, megsejtettem, amiről addig fogalmam sem volt, hogy ők nem egy cigány család voltak a faluban, hanem öntudatos cigányok, sajátos öltözettel, foglalkozással, munkával

68 • Karakter • parokia.hu

szerzett vagyonnal. Az apja elvárta tőle, hogy Pityu ehhez mérten viselkedjen. És igyekezett megfelelni a tanító néninek is. Pedig nem vártuk volna egy purdétól, hogy mindenkin túltesz. Feszengeni kezdtem, hogy mégsem lehet olyan könnyen leírni valakit. Úgy látszik, a világ mégsem fekete-fehér.

Padfirka Felső tagozat. Itt már nincsenek összenőve a padok, a gyerek-hadtest inkább hordára hasonlít. A székek ordenáré hangot hallatnak a padlón, ahogy arrébb taszigáljuk őket. Rendszeresen összefirkáljuk a padokat, a takarítónők panaszkodnak, az osztályfőnök a szünetben prédikál. De mit tegyünk, nem bírjuk megállni. Egyszer aztán

nem mindennapi számonkérésnek lehetünk tanúi. Végre egy bűnbak, aki elviszi a balhét! Megérdemli, ha ilyen ostoba, hogy telerajzolta az asztalát dinoszauruszokkal, szörnyekkel és robotokkal – az első padban ülve. A tanárnő felállítja, és ahelyett, hogy leszidná, tapintatosan javasolja, hogy iratkozzon be rajztanfolyamra, ne pazarolja el a tehetségét. Délután az ügyeletes takarítónő szappanos vízzel tünteti el a remekműveket. Ennél jobb pályaorientációt azóta sem hallottam.

Buszmegálló A nagyok a támlára ülnek, vagyis a sáros lábukat teszik oda, ahová mások le szeretnének ülni. Az iskola előtt is van buszmegálló, de képesek visszasétálni egy megállót, hogy legyen ülőhelyük a buszon.

Néhányan igyekeznek láthatatlanok maradni a kötekedőbbek mellett, halkan beszélnek, kerülik a szemkontaktust. Akinek bicskája van, az sem karcol már feliratokat, inkább csak rongálgat, kitép egy-egy nagyobb szálkát a padból. Az óvatlan lányok harisnyája beakad, felszalad a szem.

A nagyok fekete vagy fehér, folyékony filcekkel rajzolgatnak a beton lámpaoszlopra. DJ, love, trágár kifejezések, lejárató szövegek, obszcén rajzok. „Itt járt…” Nyomot szeretnének hagyni a világban.

Mama „Édesanya ajkán az a legszebb zene, tárt karokkal mondja: gyere, kicsim, gyere…” Minden alkalommal kibetűztem a falvédőre varrt mondatot a mosdó fölött a nagymamám házában. Mintha csak az ő karja tárult volna ki felénk, gyerekek felé.

Ilyen padon üldögélt, amikor hallgatta a sparheltben pattogó tüzet.

Volt egy másik pad is a rózsalugas alatt, ahová levelibékát hozatott, annyira szerette hallgatni az éneküket. A papával is üldögéltek a gangon, arra a padra párnát is tettek, a

Mama tálat vett az ölébe, úgy fejtette a babot. Amikor eljött a nyár, a ház elé ültek ki, egy kissé csálé padra, ami mellett gyerekként annyit játszottunk színfogósat: fekete, fehér, zöld, sárga... Egy alkalommal éppen arra járt Eszti néni, ő az utca végén lakott egy kis házikóban. A nagyszüleim kedvesen érdeklődtek, beszélgettek vele. Csak mostanában tudatosult bennem, Eszti néni mennyire magányos lehetett. Rózsák virítottak ott is. Amikor a nagyszüleimre nézett és ránk, azt a képet láthatta, amit én a falvédőn.

Templomfirka Először sok évvel ezelőtt, a konfirmációmat megelőző istentiszteletek egyikén, a karzaton ülve láttam meg a karcolásokat a templomi padokon. Templomfirkák, graffitik – nevekkel, dátumokkal. Az éneklés alatt az járt a fejemben, vajon kik ültek itt korábban, hogy mertek ilyet tenni a lelkész szeme láttára, és vajon egyidősek lehettek-e velem? A tíz körmükkel vájták bele a több száz éves fába ezeket a hosszú prédikáció alatt, vagy fémpénzt használtak? És ha leejtették, és csilingelve elgurult? Ültek valaha ebben a templomban ilyen vásott kölykök? Őket is zavarta valami, unatkoztak vagy épp az életük leghúsbavágóbb kérdésére koncentráltak? Esetleg jelentett nekik valamit az, amit itt hallottak?

Hiszen ezek a szavak is odakerültek a

padokra: Isten, szeretet. Vajon men�nyi lehetett az ő rovásukon? „Szívetek hústábláira” Nem sokkal ezelőtt történt, hogy alig találtam helyet a templomban.

Az utolsó pillanatban érkeztem, a járvány miatt minden második padsort lezártak. Zavaromat látva az egyik ismerős néni beljebb húzódott, így leültem az utolsó sor szélére. Már egy ideje ott ültem, amikor a keresztről szóló beszédet hallgatva észrevettem, hogy az én helyem Jézus helye. Vagyis hogy az ő nevét véste valaki a padba. Nem nagyon hallottam az igehirdetést, mert e pillanattól fogva a templomfirka hirdette számomra az evangéliumot.

Jézus odaültetett, ahol az ő helye volt, ő pedig helyet cserélt velem.

Szenvedett, nagyon megszenvedett értem, felfoghatatlan magányt és veszteséget élt át, hogy nekem ne kelljen a vádlottak padjába ülnöm.

Ezt nem fogja veszni hagyni csupán azért, mert az élet iskolájában nem vagyok kitűnő tanuló, amit létrehozok, csak firkálás, vagy mert alig-alig vittem vigasztalást a magányosoknak. Jézus irgalmasan tekint rám. És így már én is irgalmasan tekinthetek az emberekre. Ha ezt a szívembe vésném, minden találkozás reményteli lenne. Az arcunkon is kirajzolódna: az Isten szeretet.

Jakus Ágnes

Karakter • parokia.hu • 69

Van otthon só?

Kelt kalácsot, néhányan úgy tartják, igen nyűgös művészet sütni. Még a buszon is ezt mondta egy néni a múltkor: őt bizony kényszerrel sem lehet erre a műfajra rávenni.

A kedvenc kalácsreceptemet kereken hét esztendeje tanultam Finnországban. Olyan magasan fent laktam északon, hogy júliusban nem is ment le nálunk a nap. Éjjel kettőkor kis erdei utak között csavarogtam, míg a finnek derűsen sütögettek kertjeikben, és a kerteket kis színes lampionok fénye ragyogta be. Szerettem ezeket a világos éjszakákat. Szerettem az erdőcskét is a közeli tó körül, amelytől hárompercnyire laktam. Jól ismerem a táj hallgatását, a nyíresek között járó szél metsző hidegét. És nyáron jólesett, hogy nem jajgatott többé. A tó szemében a csillagtalan éj mozdulatlan tükörképként delelt.

Azóta ez a kalács lett számomra az életről folytatott töprengéseim kifutása. A recept úgyszólván gyakorlatommá, sőt, szinte látásmódommá változott. Időnként megmegsütöm szeretteimnek, lakótársaimnak, szállásadó jóbarátaimnak. Létezik az a kívülről támadt minimalista

70 • Karakter • parokia.hu

kényszerkörülmény, hogy bérleményeim konyháiban mindig és egyre kevesebb eszköz áll a rendelkezésemre. Így szükségem volt egy kipróbált alapreceptre, amelyet bármikor meg tudok sütni. Tudom, hogy onnantól otthonom egy hely, ha megsütöm benne az első kalácsot.

Vannak olyan belső idők, amikor az ember egyszerűen csak úgy érzi, hogy kelt tésztával kell foglalkoznia. Talán hogy belegyúrja nyűgjét, reményeit, álmait. Először elírtam… regényeit és álmait. Így is jó. Tudom, hogy akkor kezdek kelt tésztának, amikor sok minden történik velem, és tétje van annak, hogy miként fog kisülni. Ezért tehát sütni kell, sütni… és megformázni, és kézzel foghatóvá tenni a legkülönösebb folyamatok egyikét: az átalakulást. És sütünk kalácsot persze olyankor is, amikor valakivel nehézségünk támad. Talán megbékélő gyakorlata ez

annak, hogy végül leüljünk, és meg tudjuk beszélni azt, ami elcsúszott közöttünk. Talán egy üres faasztalnál ülve a konyhában, csak Te meg én, míg fejünk felett izzik a villany melengető fénye… és foszló kalácstésztát majszolunk.

Sorolom hát magamnak, miként a jó tanuló felel, a hozzávalókat. Cukrot mindig tartunk, és liszt súlya is nyomja a polcot. A listára már csak tejet, tojást és vajat kell feljegyezni. És persze élesztőt. Frisset vagy tasakban, ki hogyan szeret bajlódni.

Bármilyen fogást készítsek is, egy dolog biztosan közös: a só. Mindben van só. Avatott háziasszonyok titkaként terjed a fortély: még a süteményekbe is kell a csipetnyi.

Felerősíti az ízeket – kiadja a kalács édességét.

Só mindig van otthon. Magától értetődő. A konyhai eszközök eltűnnek, elkopnak – egy csupor sót azonban mindig megöröklök az előző lakóktól. A só megmarad. Ha mi költözünk, akkor ott hagyjuk, legalábbis legyintve ráhagyjuk: „Majd a következő elfőzi.” Érdekes ez különben, vajon mennyiünket köt össze az a marék sókristály, akik mind szórunk egy kevéskét belőle? Mennyi étel megízesült attól az egy csuportól...

Nem tudom, ki szokott gondolni rá, hogy vegyen… ki írja fel a listájára, hogy „SÓ!”. Könnyen feledhetőnek tűnik, nem a mindennapok feladata. A polcon levő fűszerek árnyalataihoz képest a só fehérsége nem különösen hivalkodó. Nem így a távoli tájakról érkező fahéj és kardamom, amelyet szintén a kelt kalácshoz keverek – mindkettő színes, illatos. A fahéj selymes barnasága, finomra őrölt matt puhasága. Valaki, akit nagyon szeretek, pont ilyen szépen lebarnul a nyáron. Mosolygok. Aztán a kardamom, a telt zöldességével, ezzel a furcsa megfoghatatlanságával, hogy bárány húsához és édes tejberizshez egyaránt adható…

Amint magam is elkezdtem főzni és kísérletezni, újabb és újabb fűszereket próbáltam ki. Megjelentek a kis üvegcsék a polcon: kurkuma, rózsabors… A só a maga egy-

szerűségével a fűszerek színkavalkádjához képest szinte közönségesnek tűnik. De csak a következő ebédidőig kell várni, hogy kiderüljön a hiánya: nincsenek ízek, a só nem helyettesíthető mással.

A sütés különben olyan művelet, amely mindig összeköt bennünket családunk fájával. Gyúrom a tésztát és elnézem, hogy a kezem egészen olyan, mint az Anyukámé.

Elgondolom, hogy az egyik mamám mindig átszitálta a lisztet. Aztán Apukám van a szemem előtt, ahogyan sót kér a vasárnapi húsleveshez. És barátaimnál vendégségben mindig hallani, amint az étel fölött állva tanakodnak: „Valami… valami hiányzik. Nem kéne bele egy kis só?”

A só tehát olyan valami, ami hiányozhat az embereknek.

Hiányozhat abból, amivel táplálkozni szeretnénk, ami felépít bennünket, ami életben tart minket. A sót talán nem mindig értékeljük: ha van, közönségesnek tűnik, ha nincs, rögtön megérezzük, megfakulnak az ízek. A sóban ott a mérték, az eltalált arány, mert túlzásában vagy halványságában egyaránt megérezzük. „Van otthon só?” – Spanyolország több nagyvárosában ez a kérdés hozza össze önszerveződő módon a szomszédságot. Lakóházak kapujában posztereket gyűröget a szél: röviden ismertetik a kölcsönös támogatás rendszerét, amelyre a közeli utcák lakói mind feliratkozhatnak. Így kölcsönöznek egymásnak háztartási gépeket; jó állapotban lévő bútorokat vagy a lakást túlnövő szobanövényeiket adják ajándékba. És persze, ha hétvégén elfogy a tojás, nincs elég tej a süteményhez, vagy elfogyna a só… akkor tudjuk, hogy lehet egymásra számítani.

Az élet sava-borsa. Az alapvető dolgokban számolni egymással, számolni elvehetetlen, meghaloványíthatatlan tények létével. Talán kedvet kaptatok a sütéshez, ki tudja, talán egy kicsi nyári konyhában valahol, vajszínű villanykörte fényénél, amikor kint még sokáig világos van.

Mert összegyűlhetünk végre az asztal körül.

Szabó Dóra Sarolta

Karakter • parokia.hu • 71