KARAKTER Magazin 2022/1

PAROKIA.HU VÁLOGATOTT ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL

Ajtókat nyitó kegyelem 2022. JÚNIUS

PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT

dUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

TARTALOM 04

Ahol elkezdődik A Start Café krisztusi forradalma

09

„Nem a romlást látjuk, hanem az életet” A szigetvári gyülekezetgondozó központban jártunk

13

16

20

23

27

30

31

2 • Karakter • parokia.hu

42

Hogy jelen tudjunk lenni A lelki növekedésért a teológiai oktatásban

46

Erő volt, élet volt A tavaly 100 éves SDG emlékezete

50 Megújuló egyetemi misszió Szolgálatban a budapesti felsőoktatásban

Dunamelléken történt Örökség, hála, ígéret

56

A miénk is 100 éve született Nemes Nagy Ágnes

„Az egyház jövője a hittanoktatáson is múlik” A szülőket is eléri az evangélium

59

A szeretet a kulcs Gyarapodó közösség Kozármislenyben

62

Az átrendeződés ideje Bereczky Ildikó a Baranya-programról

Evangélizáció a szent életről Hitünk lényegéről a rajzfilm nyelvén Küzdelem a lelkekért Egyházüldözés az ötvenes-hatvanas 65 években „Ha lekapcsolnánk a rádiót, pánik törne ki Kárpátalján” A Pulzus Rádió a háborúban is szól 70 A legerősebb fegyver Egy orosz lelkész közbenjárása

73

Felkészülés a kórházi szolgálatra Lelkészek egyház és egészségügy 78 határán

Elhívottak, nők, lelkészek Amióta nem csak férfiak viselhetnek palástot Olvastuk – ajánljuk Új könyvek a kínálatban Megpróbált szerelem Egy művész házaspár története Az életünk ajándék Így érdemes reformátusnak lenni

34

Ajtókat nyitó kegyelem A Dizseri-díjas Szarka Miklóssal beszélgettünk

82

Mire jó a szombatfélév?

Fővárosi és vidéki egyházmegyék gyakorlatai

38

Éljük, amit hirdetünk!

Hajdú Zoltán Levente a misszióról

86

Kiradírozott égbolt Mi segít, ha minden odalett?

„Íme, nyitott ajtót adtam eléd…”

(Jelenések könyve 3. rész, 8. vers)

PAROKIA.HU PAROKIA.HU VÁLOGATOTT VÁLOGATOTT ÍRÁSOK ÍRÁSOK DUNAMELLÉKRŐL DUNAMELLÉKRŐL

Az égő szívű ember

Valami van a levegőben! Valami történik! Bár ugyanarról a városról, ugyanazokról az emberekről van szó, mégis minden átértelmeződik, átlelkesül. Megnyílnak a szívek, a szájak és a cselekedetek az Úr előtt. A félelmeikkel magukba zárkózó tanítványok Isten Szentlelkének átadatottan átélik az új látás csodáját: nem statikusan zárt világ veszi őket körül, hanem ajtók nyílnak. Ajtókat nyit nemcsak előttük és nekik, hanem velük és általuk is az Úr. De a Szentlélek pünkösdi kitöltetése nem emlékünnep, nem a múlt homályába vesző esemény, hanem éltető, megelevenítő valóság ma is!

Valami van a levegőben! Valami történik! Ott, az első pünkösdön, Jeruzsálemben, és azóta is, mindig, mindenhol, ahol az Isten vezetésének magát odaadó ember rácsodálkozik arra, hogy Isten Lelke megragad, magával ragad, és visz, vezet: „Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! – azt mondja a Seregeknek Ura.” (Zakariás könyve 4. rész, 6. vers, Károli)

A legszenvedélyesebb lelkész, Végh Tamás

A zene szárnyAin

Hitről és tehetségről Devich Gergely csellista szemével

sok vAgy kevés?

Kinőtte a gyerekcipőt a hetvenéves rózsatéri gyülekezet

egy mAgyAr-Angol úr

Diplomácia magyar szívvel, brit mértékkel

Ajtókat nyitó kegyelem A demokráciA árA

Mit számít egyetlen szavazat?

Filozofálás Lánczi Andrással

2014. DECEMBER PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT DUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET 2022. JÚNIUS PARÓKIA SAJTÓSZOLGÁLAT dUNAMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

Pünkösdre készülünk, pünkösdöt várunk. Nem azért, mert Isten Szentlelkének hiányában élünk, hanem azért, mert hálát akarunk adni: teljes szívvel, teljes lélekkel – a kegyelemért.

Hogy mi is, a magunk töredéklétében is megélhetjük, sőt, képviselhetjük a csodát. Krisztus embert és közösséget, az Ő Egyházát építő kegyelmes jelenlétének csodáját – lélekben, Lélek szerint.

Felelős kiadó

Valami van a levegőben! Valami történik: velünk, bennünk, közöttünk és általunk. Az Ő népe körében, benne magyar református egyházunk körében is, hiszem, hogy új ébredést készít az Úr! Mert nem éri be kevesebbel! Ajtókat nyit, reményvesztett gyülekezetmaradványok dohos templomainak ajtajait, és életre kelti, mert életre akarja kelteni ma is a holtakat. A Lélek által még újjá nem születetteket.

Jakus Ágnes jakus.agnes@gmail.com Barna Bálint barna.balint.l@gmail.com

Ezer jelét látom ennek, bárhová nézek: gyülekezeteinkben, intézményeinkben, megújulni vágyó egyházszervezetünkben, működésünkben. És hálás vagyok az Úrnak! Aki nemhogy nem mondott le rólunk, de ajtókat, új irányokat, felismeréseket tár fel számunkra, hogy Vele betöltekezett, hitvalló életet éljünk. Pünkösdi, lángoló reménységgel – az Ő kegyelmében, Szentlelkének vezetése szerint.

Balog Zoltán Dunamelléki Református Egyházkerület ph@raday28.hu

Újságírók

Szerkesztőségvezető Füle Tamás fuletamas@gmail.com

Parókia Sajtószolgálat 1092 Budapest, Ráday u. 28.

www.parokia.hu

Hajdú Zoltán Levente református lelkész

Karakter • parokia.hu • 3

Ahol elkezdődik Egy kávéház, ahol a krisztusi szeretet forradalmával találkoztunk: a gazdagréti Start Caféban nemcsak a napjaikat kezdhetik el a fiatalok, de bizonyos értelemben az életüket is.

Zsilip Itt a kávézó, itt van Dóra, akkor helyén van a világ, mehetünk a suliba – az ébredező diákokban reggelente valami hasonló érzést kelthet az az öt perc, amikor beugranak a Start Caféba meginni egy forró italt.

4 • Karakter • parokia.hu

A gazdagréti református gyülekezet működtette ifjúsági klub hét éve nyílt meg azzal a céllal, hogy a szemközti Mechatronikai Technikum diákjainak legyen biztonságos, drog- és alkoholmentes találkozóhelye. A kávézó reggel hétkor nyit, és két óra múlva bezár egészen a délutáni újranyitásig – tudtuk meg. „A kávézó összeköti az otthoni világot és az iskolát, segíti az átlépést egyik világból a másikba oda és vissza.

Legtöbbünknek nincs lehetőségünk zsilipelni, kicsit feldolgozni a feszültségeket, áthangolódni. Kiesünk-beesünk a különböző programokba, és ezt már a mostani tizenévesek is tapasztalják. Ezért jelent sokat, hogy van egy hely, ahol akár csak tíz percre is, de megállhatnak. A reggeli, gyors találkozás közben egy hogy vagy kérdésre is jut idő, akikkel pedig már régebbi a kapcsolat, a válasz egy történet folytatása lehet” – avat be kávéfőzés közben Votin Dóra festőművész, a gyülekezeti ifjúsági munkása.

Arcok A diákoknak az iskolából eljövet is jólesik kicsit kiengedni a gőzt, mielőtt hazaindulnának. Ott létünkkor már délután fél 2-kor újranyit a kávézó – Dóra tudja, hogy sokan most jönnek ki az utolsó órájukról. Az iskola arculata miatt főként fiúk járnak ide, így nekik is fel kell mutatniuk valamilyen arcot – mondja. A keménység azonban nem csak álca. „Sokan messzebbről járnak be, van, aki hajnali fél hatkor kezdi a napot, és este addigra ér haza. És akkor még nem készült másnapra, nem ment edzésre, nem csinált semmit. Ezek a srácok felnőttektől elvárható munkát végeznek.”

Kapaszkodó Háromszorosan is nehéz helyzetben vannak Dóra szerint. A szétesőben lévő családok miatt, a kamaszkor miatt, amikor óriási belső viharok tombolnak bennük, és azért is, mert a mai kultúrában számukra nincsenek kapaszkodók. Ma mindent szabad, de ez nyomasztó a fiataloknak – állítja a szolgálatvezető. „A nevelésükben két szélsőség látszik: vagy elhanyagolják, vagy keményen fogják őket. Kevés a kiegyensúlyozott család.” A járvány ráadásul még a legnagyobb önuralommal bíró diákokat is megviselte. Mivel hosszú ideig online oktatás zajlott, a kávézó bezárt. Népszerűsége azonban töretlen maradt: a tanítási szünetben a fiúk is eljöttek, hogy segítsenek a felújításában. „Pakoltak, bandáztak, játszottak. Nagyon kellett nekik az újranyitás, sokan úgy érezték, mintha a fiatal éveik a kukában landoltak volna.”

Függésben A krízishelyzet, a fiatalokra nehezedő nyomás, az öröklött minták és a rossz megoldási stratégiák könnyen utat nyithatnak a függőségeknek is. Dóra nyomatékosítja: ha akar, ma már minden középiskolás könnyen hozzájuthat tudatmódosító szerekhez, hiszen a drogdílerek vagy az iskolában vannak, vagy annak a közelében. „A függőség mögött valami nagyon komoly hiány van, alapvető szükség, amit nem tud hogyan pótolni a fiatal, ezért pótszert, örömforrást keres. Fontos, hogy bizalmi kapcsolat épüljön fel közöttünk, és tudják: itt őszintén beszélhetek, mert ez a felnőtt nem fog sem megvetni, sem elutasítani, nem akar azonnal megváltoztatni, hanem megpróbálja megérteni, hogy mi a csudát csinálok, és miért. Nincs olyan nagyon jó helyzetben az, aki naponta több mint tíz órát videójátékozik, és nem tud éjszaka aludni, másnap meg ezért nem tud tanulni, sőt, egy idő után emberi kapcsolatokat is képtelen létesíteni. Izgalmas, amikor a diákok ki merik mondani, hogy nem tudják akármikor letenni a szert, főleg, ha az is kiderül, mennyi zűr van az életükben. Ilyenkor már belátják azt is, hogy a drog erre nem megoldás, bár fogalmuk sincs, mi lenne az. Vagy tudják, de képtelenek megtenni. Ez életformaváltással jár, amiben nagyon komoly lelki folyamatok kell hogy lejátszódjanak.

Ebben a hosszú távú küzdelemben fontos, hogy ítélkezés nélkül legyen mellettük valaki. Sokszor ők maguk állnak egymás mellé. Egyszer, amikor már csak hárman-négyen maradtunk itt, szóba került a füvezés. Egy alsóbb éves srác elmondta, hogy egyszer-kétszer szív. Mire egy felsőbb

Karakter • parokia.hu • 5

éves, aki komolyan küzdött a saját függőségével, szólt neki, hogy figyelj, ezt ne csináld, tedd le! Nagyon szép volt, ahogy erről elkezdtek beszélgetni. Mindkettejüknél elég komoly családi problémák voltak a háttérben, és egyidősek is, ezért sokkal erőteljesebb az ő beszélgetésük, mint amikor én mondom el ugyanezt.”

Tisztelet Manapság sok szó esik az elfogadásról és a toleranciáról, de kevesebb az önzetlen szeretetről és a tiszteletről – magyarázza, hogy egyáltalán miért hallgatnának rá a diákok. „Ezeket a gyerekeket nemcsak szeretem, hanem tisztelem is, és ők ezt érzik. Lehet, hogy az egyik ADHD-s, a másik egy kicsit aspergeres, a harmadik lassú, a negyedik meg szuperintelligens és mindent átlát két perc alatt – mindannyian érzik, hogy tisztelettel beszélek velük.

együtt főznek, ez és a közös étkezés az egyik legjobb közösségformáló erő mindannyiuk szerint. „Eleinte egyegy csocsóbajnokság mellé sütöttünk palacsintát, gofrit, de a kamaszok mindig éhesek, olyan nincs, hogy megebédelnek a suliban, és egy óra múlva ne tudnának enni” – mosolyog. Korábban havonta egyszer étkeztek együtt, mostanra már hetente. Volt olyan diák, akinek új volt, hogy egyszerre ültek le az asztalhoz. „Az, hogy lelkileg, mentálisan most mennyire egészségesek, meghatározza, hogy milyen férfiak, milyen apák lesznek, hogyan lesznek jelen a társadalomban, mernek-e vezetni, visszalépni, tudnak-e nyerni vagy veszíteni” – sorolja Votin Dóra. Mindezt itt most kicsiben, egy-egy társasjáték körül gyakorolják. „Megtanulják, hogy lehet problémát megoldani, hogy lehet valamit megosztani, hogy lehet a többiekkel együttműködni. Csomó olyan dolgot, amit ma már sok család nem képes megtanítani a gyerekeknek, a diszfunkcióik miatt, vagy csak mert mindenki rohan. Játék közben néhányan azt is elfelejtik, hogy utálják egymást. Persze, később újra eszükbe jut – nyilván folytatni kell a suliban kialakult játszmákat. Néha jót mosolygok ezen.”

Nincs bennem megvetés, értékelem őket, és ők erre reagálnak. Mint ahogy az is válaszreakció, amikor ros�szak, szemtelenek. Ők maguk is elmondják, hogy sokszor hiányolják a szülőtől vagy a tanároktól a tiszteletet.

Panaszkodhatunk, hogy a gyerek nem tiszteli a tanárt, de volt olyan beszélgetésem nem egy, amelyben azt kérdezték: hogyan tiszteljünk valakit, ha ő sem tisztel minket, hanem gyaláz?”

Az asztal körül Ahogy Dóra beszél, egyre inkább kirajzolódik előttem, hogy a Start Café nemcsak egy-egy napnak ad jó kezdetet, hanem akár a diákok életének is. Csütörtökönként

6 • Karakter • parokia.hu

Kérdések és válaszok A fiúk a legkülönfélébb családi háttérből jönnek a munkanélküli szülők gyermekétől a magánrepülővel közlekedőig. A kávézót fenntartó gazdagréti református gyülekezet ezen a szolgálaton keresztül így azokat is

Talán ők is látják, hogy ez az ifjúsági klub nemcsak annyi, hogy jófejek vagyunk meg szeretjük őket, hanem nagyon erősen ott vagyunk mögöttük. Hiszem, hogy ami itt történik, az Isten jelenlétében történik, és Ő örül ennek – ha tudják ezt a fiatalok, ha nem. És, mivel Istenhez tartoznak, alapvetően Isten dolga, hogy magához vonzza őket. Amikor kell, beszélünk róla is, de én nem oktatom ki őket. Inkább az a fontos, hogy amit gondolok, meg tudom-e fogalmazni egy jó kérdéssel, amire ők kereshetik a választ – olyan irányba terelve a gondolkodást, amerre ők maguktól nem mennének. Előfordul, hogy nekem kell kimondani a választ, mert már ott tartanak, máskor nekik kell ezt kiküzdeni, és akkor az az övék lesz. Hiszem, hogy aki keresi Istent, meg is fogja találni.” eléri, akiket korábban nem tudott. A fiatalokat nehéz az utcáról behívni a templomba, egy kávézóba azonban szívesen jönnek – magyarázza a szolgálatvezető. „A gyülekezeti koncepciónk része, hogy legyünk jelen ebben a világban. Elérhetők szeretnénk lenni, nem pedig idegenek attól a közegtől, amelyben a hétköznapi életünk zajlik. Ezt a missziót szívesen végzi a gyülekezet, a presbitérium teljes mellszélességgel mögötte áll. Azzal is, hogy becsületkasszával működünk, amiből általában nem térül meg a kávézóra fordított összeg. Nekünk azonban fontos, hogy a fiatalok tudják, bejöhetnek, ehetnek, ihatnak akkor is, ha nincs pénzük.”

Bár a Start Caféban nem hangoznak el vallásos énekek vagy előadások, mégis szóba kerülhet akár az istenhit is. „Volt olyan közös étkezés, amikor az asztal körül komoly filozófiai-világnézeti vita zajlott a fiatalok között. Volt, aki azért maradt itt utolsónak, hogy az Isten létéről, nemlétéről szóló kérdést meg tudja vitatni. Elmondta: ő látja, hogy itt többről van szó, az egész világ nem a véletlen műve. Másvalaki vitt haza Bibliát, és el is kezdte olvasni. Volt, aki néhányszor eljött istentiszteletre. Két hétig arról beszélt, amit ott hallott, még a lelkészt is megszólította a kérdéseivel. Egy krízishelyzetben ajánlottam neki egy zsoltárt, az is sokáig vele maradt, máskor annyit mondtam: imádkozom érted. Egy másik fiú bekapcsolódott a nyári gyermektáborba önkéntes segítőként.

Otthon lenni „Rablórömi?” – csörtet be Alex. Bár még nem ismerjük egymást, ő otthon van itt, így kisvártatva én is otthon érzem magam. Tizenkettedikes, elektromechanikai osztályba jár, de a fotózás és a grafika érdekli – meséli. Nem csoda, hogy hamar a rajzfilmekre terelődik a szó.

Kortársaihoz hasonlóan ő is sok időt tölt filmnézéssel, de az alatt a néhány óra alatt, amíg itt vagyunk, egyszer sem látom, hogy hosszasan nézegetné a telefonját, ahogy mások sem. Szívesen játszik a jól bevált, régi játékokkal, kártyapartiba kezdenek egy barátjával. Ránézésre ki mondaná meg, hogy örömüket lelik a klasszikus játékokban? „Érden lakom, óránként indulnak a vonatok, általában későn indulok haza. A suliból minden kilencedikes osztályt áthoznak ide, megmutatják nekik a kávézót.

Karakter • parokia.hu • 7

Itt jó a kávé, és mindig van valaki, akivel lehet beszélgetni, ezért járok ide.” Elárulja, hogy szereti a közös zenéléseket, gitár és cajon is előkerülnek ilyenkor. Alex azt mondja, nem hiányzik neki az alkohol, e nélkül is nagy vihogásokba torkollnak a délutánok. „Amikor fáradtan idejövünk, már szórakozottabbak vagyunk, rettenetesen jó szokott lenni a hangulat.”

Jó ideig nem tudta, hogy a Start Café egy gyülekezet része. Ő nem vallásos, azért is szereti ezt a helyet, mert nem érződik rajta az egyháziasság – árulja el. Ráadásul összehozza az embereket. „A suliban az osztályok nagyon szeparáltak, akik másokkal is kapcsolódnak, azok mind a Start Caféból ismerik egymást.”

Példakép Közben befut Kevin is, akinek a nevét egy róla elnevezett kávé viseli az itallapon. Miközben megmelegíti az ebédjét, elújságolja, hogy éppen ma sikerült megterveznie egy vasúti sorompót. Hamarosan a kilencedikesek is befutnak, és bár itt Kevin a legidősebb, kezet ráznak vele. Amikor arról kérdezem, miért szeret ide járni, máris mély vizekre evez. „Az életemből sok minden kimaradt, sokat edzettem, röplabdáztam, közben magamra nem volt időm. Itt újra megtanulok kapcsolódni emberekhez, közben már egyfajta felnőtt példaképet is mutatok nekik. Tudom, milyen a rossz lelkivilág, és ahogy látom, hogy mások ezzel küzdenek, valamilyen szintű érzelmi támogatást tudok nekik nyújtani. Még ha van is, amin nem tudnak változtatni, biztatom őket, hogy tegyenek meg egyetlen lépést azért, amin viszont igen.”

Neki olyan a kávézó, mint amikor egy víztisztító folyamatosan tisztítja a folyó piszkos vizét – árulja el.

8 • Karakter • parokia.hu

Ahol elkezdődik Közben egyre többen gyülekeznek: rockerek, rapperek, visszafogott, jól öltözött srácok és sportosak is. Előkerül a sakk, a kártya, a háttérben csocsómeccs zajlik, innenonnan nevetés harsan fel. A sakkozó tizenkettedikesektől megtudom: itt jó a kávé, de a suliban vizezik. Szóba kerül a becsületkassza, aminek van, aki azért örül, mert nem kell azonnal fizetnie. Ez kifejezi számukra, hogy megbíznak bennük – mondják.

Az külön jó pont, hogy ide nem jöhet be sem tanár, sem más felnőtt. A Start Café biztonságos hely számukra, és hiánypótló is: az iskolában nincsenek játékok és hangszerek, vagy kanapé, ahová leülhetnének. Néha persze ide is betévednek hangosabb, problémásabb diákok, de Dóra kedves és türelmes azokhoz, akiknek erre van szükségük, hiszen éppen azért járnak ide, mert ez a hely befogadó – magyarázzák.

Eközben Dóra a pult mögött főzi a kávét az utolsó óráikról érkező diákoknak. Valaki arról panaszkodik neki, hogy a járvány miatt lemaradtak, a tanáruk nemigen vette komolyan az online oktatást, most pedig rajtuk hajtja be azt, amit meg sem tanított. Az az érzésem, a fiúk várják, hogy könnyíthessenek a lelkükön, és tudják, Dórához jöhetnek, ő bármikor meghallgatja őket, nyomassza őket bármi. Egyszer sem hangzik el a kérdés, mi volt a suliban.

Csak annyi: „Kész a kapucsínó!”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Tótszentgyörgy református temploma

„Nem a romlást látjuk, hanem az életet” Megalakult az első gyülekezetgondozó központ Szigetváron.

A tizennégy környékbeli település reformátusainak pásztorlására önként jelentkezett egy fiatal lelkészházaspár.

Bárdos-Blatt Szabolcs és Boglárka elsősorban nem temetni jöttek: missziós területként tekintenek az elnéptelenedő vidékre.

Évtizedek óta hol hallgatás övezte, hol szinte csak lemondó hangok szólaltak meg a Baranyai Református Egyházmegye elnéptelenedő falvaival és az ott végzett lelkészi szolgálattal kapcsolatban. A trianoni döntéssel az egykor virágzó területből peremvidék lett, a reménytelenségre pedig máig okot ad többek között a tanulmányi és munkalehetőségek szűkössége, vagy az egészségügyi ellátás és a közlekedési feltételek hiányosságai is. Mindez arra készteti különösen a fiatalokat, hogy máshol próbáljanak meg boldogulni.

A drasztikusan fogyó gyülekezetek ezek mellett a feltételek mellett a szórványvidéket gondozó lelkészeket és családjaikat hosszú ideje nem tudják fenntartani, miközben a helyettesítő lelkészek egy vasárnap akár öt istentiszteletet is tarthattak, a megye egyik végéből a másikba ingázva.

Karakter • parokia.hu • 9

A kialakult helyzetre a dunamelléki egyházkerület elnöksége a Baranyaprogram életbe léptetésével reagált, amely figyelembe veszi a helyi adottságokat, és lehetővé teszi, hogy ismét helyben lakó lelkészek szolgáljanak a vidéken, akiknek feladata nemcsak a magukat reformátusnak vallók pásztorlása, hanem a tágabb értelemben vett misszió is.

A program részeként alakult meg szeptemberben az első gyülekezetgondozó központ Szigetváron. Egy fiatal, hatodéves teológus házaspár jelentkezett az eddig példa nélküli feladatra. A modell a parókiális rendszer helyett a gyülekezetek anyagi helyzetétől független lelkészi jelenlétet tesz lehetővé a vidéken. Így valamennyi falut el tudják látni a lelkészek anélkül, hogy az minden idejüket és energiájukat felemésztené. „Szívesen laktunk volna valamelyik falu parókiáján is, hiszen mindketten vidéken nőttünk föl, ismerős lenne a közeg. Így viszont minden gyülekezethez egyformán kapcsolódhatunk” – avat be a Bárdos-Blatt házaspár, akik szigetvári otthonukban fogadnak minket. A városban minden megvan, amire egy valamikor majd bővülő családnak szüksége lehet, a lelkészházaspár megélhetését pedig a kislétszámú gyülekezetek mellett a Dunamelléki Református Egyházkerület biztosítja. Így hos�szú távra tervezve végezhetnek lelki munkát.

Az általuk gondozott nagydobszai és a patapoklosi társegyházközségekhez összesen tizennégy falu tartozik, ebből tizenkettőben tartanak istentiszteleteket sajátos rendszer szerint: minden vasárnap két faluba hívják össze az embereket, a szállításban kisbusszal segítenek, így hat hét alatt mindenhová eljutnak. Két településen nem tartanak istentiszteletet a templomok állapota és amiatt is, mert nagyon kevés már a református.

10 • Karakter • parokia.hu

A tizenöt kilométeres szigetvári körzethez tartozó falvak közt van nyolcvan- és kilencszáz fős település is, összesen több mint négyezer ember lakja a vidéket. Őket szeretnék elérni az evangéliummal – mondják a lelkészek. Első lépésként elkezdték otthonaikban felkeresni a reformátusokat. „Először a templomba járókat szólítjuk meg, majd pedig azokat, akik szerepelnek a választói névjegyzékben. Vannak református falvak is, ahol házról házra megyünk majd.

Kényelmes lenne, ha az emberek maguktól csöngetnének be hozzánk, de itt nekünk kell felgöngyölíteni a helyi viszonyokat, felkutatni és megismerkedni velük. Ez a szemléletváltás sokat formál a gondolkodásunkon. Sok lelkész nem látogat már, vagy másra bízza ezt. Mi úgy látjuk, a látogatás kulcskérdés, hiszen kifejezzük vele, hogy ennyire érdekel minket a hozzánk tartozók hogyléte.”

Bárdos-Blatt Szabolcs szerint van, ahol nagyon reményvesztettek az

emberek, el is fogyott a gyülekezet, máshol több a templomba járó és még fenntartói járulékot fizető ember. „Egyik helyen újonnan kell táplálni a közösséget, máshol van mire építeni. A falusi emberek szemérmesek, de a megszokáson túl még ott van bennük a hit, még akkor is, ha csak mint mag a hó alatt. Él bennük a remény, hogy azért itt még lehet valami, és legyen is.” Főleg idősekből állnak a társegyházközségek, néhol fiatal házaspárok és gyerekek is tartoznak hozzájuk. Ami igazán hiányzik, az a középiskolás és az egyetemista korosztály. „Az itt élő emberek legnagyobb küzdelme az elnéptelenedés. Már többen is megkérdezték tőlünk, hogy meddig fogunk itt maradni? Volt már rá példa, hogy valaki itt volt egy ideig, el is kezdte a munkát, az szép volt, szerették is, mégsem tudott sokáig maradni. Akinek gyarapszik a családja, és nincs biztosítva a megélheté-

A Patapoklosi Református Társegyházközséghez Hobol, Basal, Somogyviszló, Somogyhatvan, Patapoklosi és Vásárosbéc gyülekezetei tartoznak.

A Nagydobsza környéki Református Társegyházközség tagjai Molvány, Kisdobsza, Kistamási, Nagydobsza, Nemeske, Tótszentgyörgy és még további két település, amelyekben egyelőre nincs istentisztelet: Pettend és Merenye.

se, érthető, hogy előbb-utóbb erre a döntésre jut. Ebben az új modellben viszont már élhetők a körülmények, így hosszú távra tudunk tervezni” – magyarázza Bárdos-Blatt Boglárka.

A peremlét nyomasztja az itt élőket is, de a fiatal lelkészek nem akarják a reménytelenek táborát erősíteni. Szeretnék, ha továbbgördülne a kommunikáció: meghallgatják az emberek panaszait, mégis derűsen, hittel állnak a jelenhez és a jövőhöz is. Mosolyogva ismerik el: tapasztalatlanságuk előny a misszióban. „A ború sokszor annak szól, hogy ezek valaha nagyon virágzó falvak voltak.

Több gyerek játszott az utcán, többen ültek a templompadban. Mi nem láttuk itt a fénykort, azt, amikor még egyben volt a parókia, a templom és az iskola, ezért nem is a pusztulást látjuk, hanem az itt élő embereket.

Nem kötnek annyira az egyházi formák sem. Erre a rugalmasságra szükség is van itt.”

Férje hozzáteszi: „Nekünk nem kell erőt gyűjteni a változáshoz, mert mi is újak vagyunk, és a helyzet is új. Szimpatikus volt az a friss levegő és szellem, amely bekúszott a Pécs-kertvárosi templomba, amikor Balog Zoltán püspök úr erről a tervről beszélt, mert hatékonyság és lendület érződött rajta. Hiányzik ez a hang az egyházból. Ebben a modellben persze benne van a bukás lehetősége, de ettől rettegve nem lehet szolgálni.”

A házaspár egyelőre együtt szolgál az istentiszteleteken: egyikük igét hirdet, másikuk a Heidelbergi káté alapján tart rövid, a hit alapjairól szóló tanítást a gyülekezetnek. „Egy bölcs professzorunk mondta, hogy ha valaki új helyre kerül, nem árt, ha végigveszi a káté kérdés-feleleteit. Megfogadtuk a tanácsát” – mondja Boglárka. Már csak a jogosítványt kell megszereznie, hogy a két templomi istentiszteletet ketten párhuza-

mosan tarthassák meg, mert a délutáni istentisztelet még mindig szórványérzetet kelthet az emberekben. „Vasárnap felvesszük főleg az idősebbeket, és kisbusszal elvisszük őket annak a településnek a templomába, ahol éppen az istentiszteletet tartjuk.”

A rugalmasságot ezzel a gyülekezeti tagok is tanulják. „Volt, aki elmondta, hogy neki furcsa, hogy át kell járnia egy másik templomba, vagyis a közös identitás kialakulása hosszabb munka eredménye lesz. Nem is szeretnénk sürgetni az embereket, megértjük őket. Ha egy, a korábbiaktól teljesen eltérő dolgot akarunk velük megvalósítani, akkor hadd legyen helye minden érzésüknek! Úgyis be fog érni a dolog, ha Istentől van. Már látjuk is ennek a jeleit: azzal, hogy már találkoznak egymással ezek az emberek, kicsit könnyebb közösségben gondolkodniuk. Már csak magának a buszozásnak is jó hangulata

Karakter • parokia.hu • 11

van. A kezdeti tartózkodás óta pedig egyre inkább elismerik egymás munkáját is. Egy néni például megjegyezte, hogy milyen szépen kitakarították a templomot a másik faluban is.

Láthatóan jobb érzés az is mindenkinek, hogy húszan vagyunk a templomban, és nemcsak egy-két ember hallgatja a prédikációt. Mi, persze, hat embernek is megtartanánk az istentiszteletet, és el is mondjuk mindig, mennyire örülünk, hogy ilyen szép számmal összegyűltünk. A lelkészek sokszor azoknak panaszkodnak, hogy nem vagyunk elegen, akik éppen ott vannak, pedig ennek nincs semmi haszna.” „A gyülekezeti tagok nagyon várják, hogy az ő templomukra kerüljön a sor, és ott tartsuk az istentisztelet. Ez különösen ünnepi úrvacsorás istentiszteletek esetében nagy öröm számukra. Tavaly Tótszentgyörgyre esett a szentesti istentisztelet. Ott már viszonylag kevesen vannak, és az egyik néni, amikor meghallotta, hogy náluk leszünk, alig merte elhinni, annyira örült neki. Amikor öttíz éve nem volt kinyitva a templomajtó, akkor egy ilyen eseménynek hangulata van. Mint ahogy a reformációi úrvacsorás istentiszteletnek is, ahol egy pécsi fiatalember jött közénk kántorizálni. Amikor legutóbb Kisdobszán jártunk, ahol orgona sincs, nem is volt soha, szintén hozta a hangszerét. Annyira ünnepélyes volt az istentisztelet, és a szemekben ott voltak a könnycseppek amiatt, hogy orgonaszóra mehetünk be a templomba! Ami másoknak természetes, az itt sokaknak külön öröm” – mondja Bárdos-Blatt Szabolcs.

A vasárnapi szolgálat és az utaztatás a lelkészeknek sem olyan megterhelő ahhoz képest, hogy milyen lenne több faluban is úrvacsorás istentiszteletet tartani ugyanazon a vasárnap. „Ugyanazt a prédikáci-

12 • Karakter • parokia.hu

ót ötször elmondani igencsak kiüresítő lenne. Ilyen körülmények között viszont a munka nagy része kreatív” – veszi át a szót felesége, Boglárka.

Hittanórát három iskolában tartanak, és további kettőben – Hobolban és Somogyapátiban – is elindítják szeptembertől a hittanoktatást. Idővel szükség lesz hittanoktatóra is, ám most még nem bánják, hogy belelátnak abba, mivel jár ez a feladat, ami később formálódó munkatársi közösségükben is hasznukra lesz – véli a házaspár.

A kisebb létszámnak ráadásul megvan az az előnye, hogy sokkal jobban tudjuk ápolni az emberi kapcsolatokat. Nekünk nem furcsa az sem, hogy a faluközösségben az emberek tudnak egymásról, egymás pénzügyeiről, hibáiról, bűneiről. Mi ezt elfogadjuk, és nem érezzük, hogy a világ végén lennénk” – teszi hozzá férje.

Az, hogy a feladat is új, és ők is újak a lelkészi szolgálatban, szerintük előny. „Aki régebben benne van a szolgálatban, nehezebben gyűjt erőt a változáshoz, és mivel jobban ismeri az emberek ellenállását is, kevésbé reménykedik benne. Öt éve még én sem gondoltam volna, hogy ilyen típusú szolgálatban fogunk részt venni, de három éve már igen. Amikor a legáció alkalmával Bárány Ágota szigetvári lelkész felvázolta ezt a lehetőséget, akkor éreztem, hogy ez a mi utunk” – idézi fel Boglárka. „Sokaknak az a véleménye, hogy mi hospice-t csinálunk. Ide jöttünk, eltemetjük azokat az embereket, akik még itt vannak, és utána majd továbbállunk. De mi nem ezért jöttünk, és nem ezt érezzük. Ugyanolyan lelkiismeretesen fel lehet készülni itt is egy istentiszteletre, mintha azt a Kálvin téren tartanánk.

Épp ellenkezőleg: mivel a vidékről visszaszorult a történelmi egyházak jelenléte, bármennyi programot szervezhetnek, lenne rá igény. Adventben például könyvvásárt rendeztek, és meghívták a hatodéves teológustársaikból felálló alkalmi kórust is.

Nem titkolt céljuk, hogy barátaiknak kedvet csináljanak az itteni szolgálathoz, hiszen, ahogy mondják, együtt szolgálni egy adott területen mindig könnyebb, ha a lelkésztársak számíthatnak egymásra. Húsvétkor érkezett is hozzájuk legátus. A házaspár szolgálata kezdete óta keresztelt már, pünkösdkor pedig egy fiatal konfirmálni fog. „Nekünk mindenki azt mondta, hogy csodát ne várjunk. Nem is vagyunk naivak, de hiszünk a változás lehetőségében. Beletesszük a magunk emberi részét, Isten pedig hozzáteszi a sajátját, és megtörténik, aminek meg kell történnie.”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Megújuló egyetemi misszió Egymással karöltve, egymást segítve újulnak meg az egyetemi lelkészségek és missziók Budapesten.

A cél azonban változatlan: az evangélium tiszta hirdetése.

Megtartás és misszió – röviden összefoglalva ez a kettős célja az idén kibővülő és megújuló Budapesti Református Egyetemi Missziónak (1RE), amely egységes keretbe foglalja mind az 1RE fővárosi egyetemi gyülekezetét, mind az egyes budapesti egyetemeken szolgáló református lelkipásztorokat. A Károli Egyetemi Lelkészséghez hasonlóan ez a missziós terület is új fejezethez érkezett, nemcsak a létszámbővülésnek, hanem az eddig többé-kevésbé különálló részterületek összefogásának köszönhetően.

Az egyetemi lelkészi szolgálatnak egyrészt meg kell tartania azokat a keresztyén fiatalokat, akik életkorukból vagy a szabad hallgatói élet sajátosságaiból kifolyólag eltávolodhatnak a gyülekezeti élettől vagy az egyháztól. Másrészt meg kell szólítania és közösségbe hívnia a keresőket és bizonytalanokat. Minden fiatal szeretne tartozni valahová, és ha a református egyház nem kínál nekik vonzó és hiteles alternatívát, akkor máshol fogják megtalálni a helyüket.

Ezért kell kellő figyelmet és erőforrást fordítani a misszióra.

Folyamatosság és változás A fővárosi egyetemi lelkészi szolgálat a 20. században indult el, és 1989 óta gyakorlatilag megszakítás nélkül jelen van a budapesti felsőoktatás életében. A legelső egyetemi istentiszteletet 1989 novemberében tartották a Kálvin téren, teológusok szervezésében. Azóta szinte minden szerdán megtartották valahol a városban, egy ideig meghívott igehirdetőkkel, a kilencvenes évek közepétől pedig erre kijelölt lelkésszel, aki még jó ideig nem főállásban végezte ezt a szolgálatot. Később bevezették az egyetemi gyülekezeti lelkészi státuszt, és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) székháza vált az istentiszteletek állandó helyszínévé.

A fejlődés során három keretrendszer alakult ki. Egyrészt létrejött egy egyetemi gyülekezet (később 1RE Budapest néven újult meg), ahol a szerdai istentisztelet került a közös-

ségi élet középpontjába. Másrészt az egyes egyetemek rendszerén belül létrejöttek egyetemi lelkészségek, mint például a Károli Egyetemi Lelkészség a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE), ahol a lelkészi szolgálat végzése köré épül a közösségi élet, de a lelkész nem tart önálló istentiszteletet. Részben a lelkészségi keretrendszerből fejlődött ki az egyetemi misszió, amely már inkább szervezetközpontú, ilyen például a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) működő Mérnökmisszió.

Kapacitáshiány miatt előfordult, hogy ugyanannak a lelkésznek kellett szolgálnia a Károli Egyetemi Lelkészségen és az egyetemi gyülekezetben, olykor egyéb feladatok végzése mellett is, emiatt vált sürgetővé, hogy egyrészt rendezzék ezeket a státuszokat, másrészt kibővüljön a szolgálók száma. A kellő eredményességhez egységes keretrendszerbe kell foglalni ezt a szolgálatot, és kellő erőforrásokat kell biztosítani a működéséhez. Mivel mindebben az

Karakter • parokia.hu • 13

alulról jövő igények és az egyházvezetés missziós elképzelései is egybevágtak, idén elindulhatott az új egyetemi missziós keretrendszer kialakítása és az azt képviselő és megvalósító lelkészi csapatok megszervezése.

Csapat és közösség A Budapesti Református Egyetemi Misszió vezető lelkésze március elsejétől Török László Balázs lett. Az új munkamegosztásban ő és BaloghBobok Ágnes vezetik az 1RE gyülekezetét, a többiek pedig egy-egy egyetemen szolgálnak. A Mérnökmisszió továbbra is Németh Balázs és Némethné Bodnár Márta szolgálatával folytatódik. Pallagi Andrea folytatja a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett missziót. Masri Mona Aicha mint az Egyetemi Misszió új tagja az ELTE-n kezd közösséget építeni. Az egyetemi missziós csapat munkájáról és a formálódó feladatokról Török László Balázzsal beszélgettünk. „Szabad kezet kaptunk a szervezésben, így mi dönthetjük el, hogy mit hogyan szeretnénk, és mindebben támogatnak minket” – magyarázta Török László, aki szerint azért indulhatott el érdemi változás, mert az egyházkerület vezetése számára kiemelten fontossá vált, hogy hitéleti szempontból mi folyik az egyetemeken. „Kapcsolatban vagyunk a Károli Egyetemi Lelkészséggel is. Nagyobb közös programot még nem szerveztünk velük, mert jelenleg mindenkinek sokkal több energiát kell fordítania saját területének a megalapozására, de közösen tervezzük a jövőt.”

Még alakulóban van, hogy mi az, amiben egységes lesz a különböző egyetemeken végzett szolgálat, és mi az, ami intézményenként másként kell, hogy működjön. „Azoknak a lelkészeknek akik már évek óta szolgálnak egy-egy egyetemen, nem kell teljesen felforgatniuk megszokott gyü-

14 • Karakter • parokia.hu

lekezeti vagy a közösségi gyakorlatukat, mert ezzel inkább csak rontanánk a helyzeten. Együtt keressük azokat a formákat, amelyekben megfér egymás mellett az egyetemi mis�szió egységessége és az egyetemi közösségek sokszínűsége. Emellett viszont arra is oda kell figyelni, hogy egyikünk se maradjon magára.”

hogy kevésbé fogjuk tudni kihasználni, mintha egyetemi alkalmazottak lennénk. Abból a szempontból viszont nagy előny, hogy az egyetemeknek nem kell fizetést adniuk, nem kell a mindennapi működésünkért felelniük, ezért intézményi szinten kevesebb terhet jelent majd számukra a velünk való együttműködés. Így az egyetemre való bejutás és

Feladatok és mozgásterek Az egyes lelkészek egymástól eltérő személyisége is befolyásolni fogja, hogy hol mire lesz lehetőség. „A hit gyakorlása mellett a hivatásbeli kibontakozás szerepéről is lehet mondanivalónk” – tette hozzá a szolgálatvezető. „Egyetemi lelkészként a kereszténységet és a világi szakmát szorosan össze kell tudni fűzni, hogy a mostani hallgatók egyrészt majd munkába állva is meg tudják élni a keresztyénségüket, másrészt azt is, hogy gyarapítani tudják a gyülekezeti közösségüket azzal a szakmával, amelyet kitanultak.

Az elsődleges feladat mégis az, hogy hitközösséget építsünk; a szakmai programok szervezése másodlagos.”

a misszió kiépítése könnyebb lehet számunkra.”

Egyetemenként változó, milyen mértékben biztosítanak teret a missziónak. „Hivatalosan senkit sem az egyetem alkalmaz lelkészként, hanem az egyház. Ez abból a szempontból nyilván hátrány, hogy az egyetemi infrastruktúrát adott esetben lehet,

Célok és prioritások Nem az a cél, hogy az egyetemek látásmódját és az általános hithez való hozzáállását megváltoztassák vagy befolyásolják, hanem az, hogy az érdeklődőket megszólítsák és megtartsák Krisztus mellett – összegezte a lelkész. „Építeni kell azokat, akik már hozzánk tartoznak, és meg kell szólítani azokat, akik még nem. Mind a kettő nagyon fontos, és legtöbbször nem is tudjuk, hogy aki eljön egy alkalomra, az vajon gyülekezetből jön, vagy még soha nem látott gyülekezetet, esetleg katolikus volt, de betévedt a református alkalomra. Ilyesmiben nem szeretnénk sorrendet felállítani, számunkra mindenki fontos.”

Ugyan a járványhelyzetben felértékelődött online platformokat is igyekeznek a legjobban kihasználni, de úgy látják, hogy az egyetemistákat

leginkább a személyes kapcsolatokon keresztül lehet elérni. „Azok az emberek tudnak a legkönnyebben új embereket meghívni közénk, akik már tagjai a közösségnek, ezért ezt gondoljuk az egyik legerősebb bővülési lehetőségünknek. Vonzó alternatívává kell válnunk. Ahhoz, hogy a fiatalok ne kallódjanak el az egyetemeken, hanem Krisztus mellett tudjanak maradni, olyan közösségre van szükségük, ahová akár ismeretlenként is könnyű becsatlakozniuk.”

Generációról generációra változhat, hogy mi a tökéletes formája a fiatalok megszólításának és megtartásának, ezért mindig szükség lesz új utak keresésére is. A lényeg azonban változatlan és örök. „Nem lehetnek nagyobb terveink, mint hogy az evangéliumot hirdessük. Ennek kell lennie az egész misszió központjának és fő irányvonalának. Az a legfontosabb, hogy az evangélium tisztán hangozzon, és az, hogy Krisztus legyen a központban. Eddig is ez volt a cél, most csak annyi változott, hogy nem egymás mellett, hanem inkább

egymással karöltve, egymást segítve dolgozunk ezen.”

Lehetőség és kihívás „A Budapesti Református Egyetemi Misszió megújítása és kibővítése azt a szándékot fejezi ki, hogy az egyetemeken a korábbinál sokkal kiterjedtebb református egyházi szolgálatra lenne szükség, hiszen a fővárosi egyetemisták óriási létszáma mellett eltörpült az a szolgálói kör, amely korábban ezzel foglalkozott” – mondta Somogyi Péter, a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője, akit az egyetemi misszió megújulásáról kérdeztünk. „Ennek részét képezi az is, hogy a már meglévő missziókat megerősítjük, és biztosítjuk, hogy a lelkészeknek ne önkéntes szolgálatot kelljen végezniük az egyetemeken. Státuszt és háttértámogatást adunk a szolgálatvégzőknek, így stabilabb lesz az intézményi jelenlétük.”

egyetemen jelen legyenek. „Vannak már szép minták az ilyen típusú kezdeményezésekre, akár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, akár a BME-re gondolunk, ahol a vezetőség és az oktatók is nyitottak az együttműködésre. Olyan út ez, amely egyszerre óriási lehetőség és óriási kihívás. Van ahol már elindultak ezen az úton, vagy mostanában indulnak el, máshol később fognak, de együtt, közösségben járunk rajta.”

Ha nem lesz is rögtön minden budapesti egyetemen önálló lelkészség, a hosszú távú cél az, hogy minden

Barna Bálint Képek: 1RE, Figeczki Péter, Füle Tamás

A budapesti egyetemi missziókkal összhangban a Károli Gáspár Református Egyetemen is megújul az egyetemi lelkészség. Az ennek keretein belül szolgáló lelkészek száma kettőről négyre növekedett, közülük jelenleg ketten, Figeczki Lili és Káposztás Gábor teljes állásban, Káposztásné Horváth Tünde és Bedekovics Péter pedig félállásban dolgoznak egyetemi lelkészként. Négyüket Figeczki Lili koordinálja és képviseli, de szinte mindegyikük foglalkozik az összes feladattípussal. Káposztásné Horváth Tünde helyzete annyiban más a többiekéhez képest, hogy ő egyetemi szolgálati idejének felében spirituálisként a Hittudományi Karon is jelen van, besegítve Bölcsföldi András spirituálisnak. Missziós céljaik változatlanok, de a létszámbővülés egyben modellváltást is jelent.

Minderről bővebben a Parókia portálon (parokia.hu) olvashatnak, Szolgálatban a Károlin című cikkünkben.

Karakter • parokia.hu • 15

A miénk is Etiam nostra, azaz a miénk is – üzeni a jelmondat a Baár –Madas Református Gimnázium centenáriumi logóján. A szlogenválasztás tudatos.

Az egykori alma mater úgy kíván volt növendékére, Nemes Nagy Ágnes költőre emlékezni, hogy annak különleges egyénisége, pályája, életműve közel kerülhessen a mostani diákokhoz, ami nem kis feladat.

A száz évvel ezelőtt, 1922. január 3-án született költő munkásságát a konkrét évforduló környékén már sokan méltatták. Nemes Nagy Ágnes – szívének kedves – középiskolája nem a születésnapra időzített egyetlen megemlékezésben gondolkodva illesztette be az éves tervébe azt az eseménysorozatot, amelynek a zárása a költészet napjára esett. Mielőtt a tervezéshez hozzáfogtak volna, a projektben részt vevők szükségesnek tartották annak a tudatosítását, kit is akarnak a mai növendékekhez közel hozni. A költőt és az embert.

A költő és az ember A költő sokféle gyötrelem szorításában vívta meg harcát önmagával és a világgal, hogy a hagyomány és újítás mezsgyéjén, a „között” sávjában, „Az ég s a föld között” találjon rá az érvényesnek és igaznak érezhető kifejezésmódra (lásd Között című versét). Ő az, akinek saját vallomása (lásd: Mesterségemhez) szerint is gyönyörű mesterség adatott – „Mesterségem, te gyönyörű, / ki elhiteted: fontos élnem”

16 • Karakter • parokia.hu

– amelynek művelőjeként folyamatosan tisztában volt azzal, hogy költészete a látás és a pontos megfigyelés képességén túl a megfelelő szavak segítségével válhat hitelessé.

Akinek szakrális üzenet is adatott, amikor az anyagi világ valóságelemeit a látomás szintjére emelte. Akinek a költészetét a példakép Babitsra és saját vallomásaira hivatkozva szokás objektívnek is nevezni, bár versei csak részben igazolják az elvont tárgyiasság lírájának nevezett irányzat célkitűzéseit. Akinek a Királyhágó utcai lakása kis szellemi központként funkcionálhatott, miután férjével, Lengyel Balázzsal 1946-ban beindította a csupán két évig megtűrt, részben nyugatos utódnak szánt Újhold folyóiratot. Aki a hatalmi tiltások időszakában is szoros kapcsolatot ápolt a perifériára került, hos�szas hallgatásra kényszerülő alkotótársakkal: Pilinszkyvel, Ottlikkal, Mándy Ivánnal, Weöres Sándorral, Szabó Magdával, Mészöly Miklóssal és Polcz Alaine-nel. Akinek olykor tíz évet is kellett várnia újabb kötetének

megjelenésére: az indulás, a Kettős világban (1946) után a Szárazvillámra (1957), a Napfordulóra (1967), aztán a nagy alakú A lovak és az angyalokra (1969), a Közöttre (1981), majd a megindult életműsorozatban A Föld emlékeire. Miközben a Bors nénit és a Szökőkutat már az egész ország ismerte. Gyermekverseket tudniillik a megtűrt szerzők is írhattak.

Nem feledkezhetünk meg a szenvedő emberről sem! Nemes Nagy Ágnes őszintén, tabumentesen vall a testi-lelki kínokról, a halál árnyékában újabb napokra éhezve: „Nem akarok meghalni, nem” (Nem akarok).

Az isteni gondoskodás személyes átélésének hiányában és vágyával olthatatlan szomjúsággal áhítozott a megnyugvásra a szinte kimondhatatlan fájdalmak közepette: „Én Istenem, te szép, híves patak,/ Hová futottál, szökdeltél előlem?/ Hol csillapítsam buzgó szomjamat?/ S hogy bocsássak meg néked eltünőben?” (Patak).

Ezek a sorok is ihlették annak a fafaragásnak a motívumrendszerét,

amely már jóval az évforduló előtt került a Baár–Madas aulájának falára a méltó emlékezet jegyében (készítője: Szák-Kocsis Pál).

Nemes Nagy Ágnes és a Baár–Madas Amikor valaki visszaidézi a gimnáziumi éveit, kedves nosztalgiával többnyire saját fiatalságának emlékeiben fürdőzik. Persze, hogy szép volt, hiszen én is fiatal és szép voltam! Ám kevés iskola kapott olyan hiteles, árnyalt és szeretetteljesen méltató emlékezést, mint a Baár–Madas Nemes Nagy Ágnesnek köszönhetően. A partiumi református értelmiségi családból származó szülők Budapestre költözve kerestek megfelelő iskolát kiváló intellektusú, művészeteket kedvelő, érzékeny, kíváncsi, szép és okos lányuknak. A rózsadombi református leánynevelő líceumot választották.

Talán eddig még nem publikált érdekesség, hogy a Baár–Madasban őrzött évkönyvek tanúsága szerint az első két tanévben (1932/33; 1933/34) még így szerepel a növendék neve: nemes Nagy Ágnes. Noblesse oblige, magyarul „a nemesség kötelez”, illetve Nomen est omen, azaz „a név jósjel, előjel” – vélhették a szülők.

Kezdetben tehát a családnév előtti „nemes” még kisbetűsen különböztette meg a leányt a vélhetően sok azonos család- és utónevű kortárstól.

A következőben, a negyedik évfolyam összesítőjében már a nagybetűsen írt háromtagú név – Nemes Nagy Ágnes – szerepel.

Miért is maradt ki egy évfolyam?

Azért, mert a túlságosan gyorsan tanuló, nyughatatlan diáklány számára fölösleges lett volna a harmadik évfolyamon unatkozni, így osztályt ugrott, azaz hét év alatt sajátította el a hivatalosan nyolc gimnáziumi év tananyagát: „II. gimnáziumból mentem IV-be úgy, hogy nyáron elvégeztem a III-at, és ősszel vizsgáztam. A tanárok ugyanis közölték a szüleimmel, hogy nyugtalanítom az osztályt, mert egyáltalán nem figyelek, mert firkálok, mert ásítozom – valamit csinálni kell ezzel a gyerekkel” (Látkép, gesztenyefával).

A minden évfolyamot szinte csupa egyessel – akkoriban az 1-es volt a mai 5-ös – teljesítő növendék végül kitüntetéssel érettségizett 1939-ben.

A Baár–Madas okkal érezheti kicsit magáénak is az ünnepeltet, aki ebben az intézményben eszmélt, ebben mutatta be költői szárnypróbálgatásainak első darabjait, amikor éppen egy nem akármilyen kvalitású költő volt az igazgató: az általa is szeretve tisztelt Áprily Lajos.

Utóbbi Erdélyből áttelepülve lelt új otthonra a Rózsadombon, és hamarosan a „szép sziget rabjává” lett. Ez a „szép sziget” hasonlóképpen ejtette

rabul Nemes Nagy Ágnest; ő az itteni védettségre pl. az óriási vár és az édenkert metaforákkal utal. Sokszor és megható szeretettel idézi fel az alma matert a kiváló, szép, jó, előkelő, a gyönyörű jelzőkkel és a kivételesen, nagyon fok-mérték határozókkal. Későbbi visszaemlékezéseiben hangsúlyozza, hogy egzisztenciális szempontból is fontos volt számára a gimnázium, hiszen súlyosan ideggyenge édesanyja állandó közelsége tönkretette volna a fiatalkorát. Félig bennlakóként reggel 8-tól este 7-ig az iskolában, illetve az internátusban töltötte „élete döntő részét”. Azt is említi, hogy jó volt a Baár–Madasban szabadon létezni, viccelődni, játszani, véleményt formálni, értékrendet tanulni; itt őt békén hagyták, még jutalmazták is azért, amiben jó, és ha nem tudta a fizikát, a tanárok még súgtak is neki. Rabul ejtette a finom díszítésű szecessziós iskolaépület, annak vadszőlővel befutott fala, gyönyörű kertje, óriási labdatere, gesztenyesora, „a kert. Eszme. Labda. Ifjuság” (Iskola, A kertben).

Iskola Bevallom hát, nem tagadom: egy iskolával álmodom.

Hogy szemérmesen fátyolozza, de ringatja az alkalom.

Az óriási labdatér a régi labdát dobja ki, s kavarognak a régi izmok, a másodpercek szobrai.

Az ifjú ház magasra szökken, vadszőlő futja friss falát, s a szók megérnek, mint a fürtök: kert. Eszme. Labda. Ifjuság.

S mint égi szél himbálja padlászúgban a szőlő-sorokat, agyamban éjjel megforognak a töppedő, fürtös szavak.

A Baár–Madas

Karakter • parokia.hu • 17

A kertben (részlet) Áprily Lajosnak és Jékely Zoltánnak A kertre kell, a kertre mindig Emlékezni. Vagy inkább a mintha-most-is, mintha-volna mellől eltörölni a minthát.

Tulajdonképpen azt hihetné az ember, hogy a múlt lecseng. De nem, eltűnik, aztán visszatér…

legendája van, és mert magam is e legenda tanúi és részesei közé tartozom. Ne várjanak hát tőlem „deheroizálást”, erre nem vagyok képes, és ne várjanak heroizálást sem, mert arra nincs szükség. Röviden szólva: kivételesen jó iskola volt.”

Emlékezés Áprily Lajosra „Olyan fontos volt életemben a középiskola, mint a múlt századi angol regények szereplőinek.

lyen érezhető volt a magyar motívumokkal dolgozó századelő hatása, nagy telken terült el, hatalmas gesztenyefasor körítette. Nem tudjuk elfelejteni a két tavat, a gyepágyakat, ahol tornáztunk, sportoltunk, a lugasok sorát, és mindenütt a rengeteg virágot, ezt a gyerekkori édenkertet.”

Emlékezés Áprily Lajosra Nemes Nagy Ágnes emlékezete a Baár–Madasban A jubileumi év eseménysorozatának eddigi legfőbb állomásai már eddig is sok szempontú közelítést tettek lehetővé. Két év kényszerkihagyás után végre ismét megrendezhetővé vált a hagyományos, minden református középiskola számára kiírt, országos döntővel záruló szavalóverseny.

Egyik témája: szabadon választott költemény tolmácsolása Nemes Nagy Ágnestől vagy Pilinszky Jánostól.

(Utóbbi életművének felidézése még tavalyról maradt adósság.) Az iskolai döntőben a következő tanulók kaptak arany minősítést: Fejes Blanka 12. c és Rajkai Boróka 12. d.

„A nagy gyerekkori utazások persze az iskolába vezettek. Az én középiskolám a Baár–Madas református leánygimnázium volt. Nagyon jó iskola, már csak azért is, mert Áprily Lajos volt az igazgatója, az első eleven költő, akit ismertem. Azzal a természetes következménnyel persze, hogy kamaszkorom idején rengeteg sok „Áprily-verset” produkáltam.

Szerettem ezt az iskolát, a tanárokat, a sárga padokat, a nagy kavicsos udvart, ahol tornáztunk. Szerettem a gesztenyefasort, szerettem a kertet, a rózsákat, a tavirózsákat a kis tavakon. A kert. Később ez visszavisszatérő motívummá lett az életemben. Valami módon úgy érzem, a kert olyan kereszteződés, ahol a természet és az emberi civilizáció összeér; találkozási pont, csomópont.”

Nemes Nagy Ágnes bogáncs-játékai

„Hadd jegyezzem meg, mintegy mellékesen, hogy a Baár–Madas szép volt. Nem utolsó szempont.

Tele van a világ a környezet esztéti-

Versírópályázatunkon megadtuk hét Nemes Nagy Ágnes-vers címét, és arra kértük a szerzőket, hogy azok csupán inspirációul szolgáljanak a számukra, tehát előzetesen ne olvassák el a műveket. A pályázatra 14 diáktól összesen 33 vers érkezett, köztük igen magas színvonalú vagy éppen izgalmas, különleges alkotások is. A bírálóbizottság arany, ezüst és bronz minősítésekkel jutalmazta a legjobbakat, a költészet napján hirdettünk eredményt. Arany minősítést kapott: Buzás-Kaizler András (12.d) és Kubina Zita (10.b), ezüst minősítést kapott: Sztanev Fülöp (10.d) és Viczián András (12.b), bronz minősítést kapott: Rédei Nóra (10.d) és Varga-Nagy Márton (11.b).

„Milyen is volt az Áprily vezette Baár–Madas? Nehéz erre válaszolni, mert az iskolának, igazgatójának

kai nevelőerejének felismerésével – ezt a mi iskolánk magától értetődően nyújtotta. Nagy épülettömbje, ame-

Alkotói pályázatunkra kollázs-montázs, fotó, festmény, grafika és plasztika kategóriákban vártuk a pálya-

18 • Karakter • parokia.hu

A Baár–Madas református leánylíceum a Rózsadombon volt található, a város egy szép villanegyedében. Úgynevezett előkelő iskola volt, de volt benne valami a régi kálvinista kollégiumok szelleméből is.” Önéletrajzi jegyzetek – Tezla profes�szornak

A Baár–Madas mint alkotásra ihlető közeg Az első emeleti aulában szemközt mindenkit egy kis Áprily-szobor fogad (tudatosítva: itt egykor a neves költő igazgatott). Jobbra, a falon a centenáriumi ünnepeltet idéző fafaragás. Mellette az új, nemrég felavatott emlékjel a zsidó származású költőnőé, Szenes Hannáé, aki az iskola volt növendékeként szintén kitüntetéssel érettségizett ugyanabban az esztendőben (1939), mint Nemes Nagy Ágnes.

műveket. Az alsó tagozaton az Űrhajó és jegenyék, a Bors néni kertje és a Tarka ló c. versek illusztrációja volt a feladat, míg a felső tagozaton a Nyári rajz, A lopós kutya és a Jég című versekből indulhattak ki az alkotók.

A gimnazistáknak a Látkép gesztenyefával című Nemes Nagy Ágnes-esszé részletének felhasználásával lehetett #nemesnagyagnes100 címmel alkotni.

A felkészítő tanárok: Pokol Zsófia tanítónő, Beliczay Zsófia tanárnő és Benkő Csilla Judit tanárnő voltak.

Igen nagy számban születtek színvonalas alkotások az egyes kategóriákban, ezeket ki is állítottuk.

meg, hanem olyan alkotó, akinek a mindennapjainkban is lehet aktuális üzenete. A most készülő kisfilmben például iskolai környezetben, de eltérő kontextusokban elevenednek meg a szövegek. A második órában került sor közös, udvari performanszunkra, drónos fényképezéssel megörökítve. Sok-sok diák állóképe rajzolta ki az NNÁ-t és a 100-as számot, amelyet az általános iskolások „bodzavirágos”, énekléses bevonulása után (Tavaszi felhők) alkotott kör övezett. Majd elhangzott az Iskola című emblematikus vers, amelynek lezárásaként mindenki együtt skandálta: A Baár–Madas!

A költészetnapi projektzáráson kiállítást rendeztünk a beérkezett alkotásokból, ekkor került sor az eredményhirdetésre és a díjátadásra is.

Az életmű állomásait az osztályfőnöki órákon prezentációval idéztük fel.

Száz hagymás, éppen nyíló tulipánt ültettünk az iskolakertben azt remélve, hogy a virágok megmaradnak, és minden esztendőben a költészet napján pompáznak teljes szépségükben. Kisfilmet vetítettünk az aulában. Berkesi Anna médiatanár elképzelése szerint életrajzi helyett ún. imázsfilm készült, amelyben nem egy talapzaton álló szoboralak jelenik

Tavaszi felhők Bodzavirágból, bodzavirágból hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen, bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj felhő, pamacsos, hullj le, te zápor, aranyos, hullj le, te zápor, égi virágpor, égen nyíló bodzavirágból.

Már csak az a kérdés, hogy a „költők falára” kerülnek-e fel újabbak néhány évtized múlva. A reménység megfogalmazódhat, hiszen most is két, folyamatosan publikációs lehetőséget kapó diákkal büszkélkedhetünk.

Többször jelentek meg díjazott írásai pl. Kubina Zitának (10. b) és Bodor Emese Rékának (12. b). Talán érdemes megjegyezni a nevüket!

A hat évfolyamos képzés magyar tagozatának létjogosultsága pedig más szempontokat is figyelembe véve tűnik igazoltnak. Mert most is vannak diákok, akik számára a nyelvi kifejezés minősége, a vitakultúra, a szövegértés, az olvasottság még mindig fontos. És olyanok, akik esetleg írói-költői babérokra is vágyakoznak.

Berényi Eszter A szerző a Baár–Madas Református Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára Képek forrása: Baár–Madas Református Gimnázium; Az osztálykép és a csoportkép családi tulajdon, rendelkezésre bocsátotta: Péterfy Sarolt.

Az Áprily Lajossal közös csoportképen Nemes Nagy Ágnes a középső lányok egyike, az osztályképen pedig a legfelső sorban balról a második.

Karakter • parokia.hu • 19

EvangÉlizáció a szent életről Magyar Szentek Vallomásai címmel készül rajzfilmsorozat a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban, amely tizenhárom kilencperces részben mutat be tizenhárom magyar középkori szentet, elsősorban lelki vívódásaikon keresztül.

A témaválasztás alapján elsőre talán nem is gondolnánk, hogy református rendezője van a projektnek Békési Sándor teológus és rajzfilmkészítő személyében, aki a sorozat hátteréről és fontosságáról mesélt nekünk.

Hogyan érkezett Önhöz ez a felkérés?

Igen váratlanul érkezett. Nem számítottam rá, hogy valaha még animációs filmet fogok készíteni. Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm producere hívott föl, hogy lenne-e kedvem a magyar középkori szentekről filmsorozatot rendezni. Feldobogott a szívem a félelemtől. Gondolkodási időt kértem, amely nem tartott tovább fél óránál, s már utaztam is Kecskemétre.

20 • Karakter • parokia.hu

Mi az, ami leginkább megfogta ebben a feladatban?

Az, hogy a szentek életének bemutatásával az animációs filmnyelven keresztül a keresztyén hit lényegéről beszélhetek, amelyet ma már annyi előítélet és félreértés kísér.

A nem vallásban élőknek fontos tudni, hogyan gondolkodik és cselekszik a keresztyén ember a kísértések és a próbatételek között. Az egyházi szolgálatban lévőket pedig emlékeztetni lehet arra, hogy Krisztus

nem azt akarja tőlünk, hogy sikeres menedzserek, hanem hogy szentek legyünk.

Mekkora szabadságot kap az alkotás során Mikulás Ferenc producertől?

Meglepődtem a bátorságán, amikor beleegyezett azon kérésembe, hogy a filmsorozat rendezése mellett a forgatókönyveket magam írhassam és a grafikáját is én tervezhessem.

Ez azt jelenti, hogy mind az elhangzó szövegre, mind a filmes látásmódra teljes szabadságot kaptam.

Természetesen ezzel a felelősségem is megnőtt.

Kikkel dolgozik együtt a projekten?

Olyan nagyszerű fiatal kollégákkal dolgozom, akiket személyesen nem nagyon ismerhettem a filmezés elmúlt húsz évének kihagyása után.

Kecskeméten, illetve az ország különböző területein rajzoló animátorok munkáit Tóth László kivitelezést felügyelő rendezőtársam hangolja össze lelkiismeretesen.

Nagyszerűen tudunk együtt munkálkodni a zenei szerkesztővel, Papp Anette-tel, aki a Hittudományi Karon egyháztörténész kollégám, vagy Madácsi Imre hangmérnökkel, aki a szigetszentmiklósi református gyülekezet gondnoka. Olykor mosolyogva nyugtázzuk, hogy a középkori szentekről szóló filmsorozatot reformátusok készítik.

A téma nem új az Ön számára, hiszen a Parókia portálon megjelent már cikksorozata a magyar szentekről Memoria Sanctorum címen.

Mennyiben kapcsolódik a rajzfilmsorozat az ezekben leírtakhoz?

A felkérés előtt fejeztem be huszonnégy középkori magyar szentről írt ismeretterjesztő könyvecskémet, amelyből néhányat közölt a Parókia portál. Ennek megírása valójában szellemi és lelki út volt a számomra, keresztyén létem minőségének újragondolása céljából. Végül aztán ezt az asztalfióknak készített emlékeztetőt az idén jelentette meg Memoria sanctorum címmel a sárospataki Hernád Kiadó. Az ehhez a munkához készített stúdiumok a filmek forgatókönyveinek megírásában alapvető segítséget nyújtanak.

A magyar szenteknek nemcsak egyházi legendáik vannak, de igen gazdag néphagyomány is kötődik hozzájuk.

Ezeket is megjelenítik a rajzfilmsorozatban, vagy csak egyházi forrásokból dolgoznak?

A legalapvetőbb forrásaim a szentekről szóló tanúvallomások, legendák, s fennmaradt történeti emlékek, valamint a Szentírás. A bibliai idézetek rendszeresen elhangzanak ott, ahol a cselekmény indokolja a kijelentéssel való kapcsolatot. A tanúvallomások hiteles szövegei a szentek gondolkodásmódját, olykor saját mondataikat adják vissza. Ezeket amennyi-

re csak lehet, beleszövöm az elhangzó szövegbe. A néphagyományokat csak a legjelentősebb esetekben mutatom be. Ilyen például Szent Lászlónak a leányrabló kunnal vívott cserhalmi ütközete, amelyet erdélyi templomok falfestményeinek képciklusai örökítettek meg, vagy a Patrona Hungariae népművészeti alakja, vagy az Erdélyi Zsuzsanna által gyűjtött népi imádságokból egy-egy részlet.

Az elhangzó szövegekben törekszem egy kis archaizálásra is, amelyre 16. századi magyar nyelvű kódexeink inspirálnak, a bibliai idézetek pedig Károli Gáspár fordításában már önmagukban patinásak.

Korábbi nyilatkozataiból kiderült, hogy a szentek történeteit halálos ágyukon elmondott imáikból ismerjük meg.

Miért ennyire intim helyzetben jeleníti meg őket?

Technikai és tartalmi okai vannak ennek. Egyrészt egy-egy epizód csupán kilenc perc hosszúságú, ebből is a tiszta játékidő hét és fél perc, nagyon rövid egy rendkívüli élet bemutatására. Az egyedüli megoldást az imádság műfajában láttam, amelynek hétperces időtartama elég hosszúságú ahhoz, hogy a maga teljességében elhangozhasson. Másrészt a személyes imádság, ráadásul a halálos ágyon az utolsó, olyan őszinte, minden kudarcot és minden kegyelmet megvalló számotvetés, amely a megélt hit leglényegesebb pontjaira tér ki.

Karakter • parokia.hu • 21

Mennyire van jelen teológusként az alkotófolyamatban, és mennyire egyeztethető ez össze a rajzfilmes szakma szempontjaival?

Ezt a rajzfilmsorozatot teológiai munkának fogom föl, amelynek csak a nyelve más. Úgy is fogalmazhatnék, hogy dogmatikai és etikai témákat alakítok át rajzokkal megmozdított drámai jelenetsorokká.

Evangélizáció a szent életről.

A Második Helvét Hitvallás szerint „Igen hasznos, ha felidézzük a szentek emlékezetét, és a szentek szent példáit mindenkinek követésre ajánljuk.”

Hogyan lehet a rajzfilmekkel ennek szellemében megszólítani a református nézőket?

A rajzfilmet sokan nem veszik komolyan, nem tartják olyan fajsúlyos témák hordozójának, mint a színpadi művet, a regényt vagy a többórás játékfilmet. Pedig az animációs film megmozdított képzőművészetként éppúgy kifejező lehet, mint nagy előképei, Dürer, Picasso vagy Szász Endre rajzai, különösen akkor, ha elhangzó beszéddel és zenével párosul. Ráadásul az időt és a teret határtalanul képes sűríteni, az elvont

22 • Karakter • parokia.hu

gondolatokat absztrakciójával jobban meg tudja jeleníteni.

A magyar reformátusság jellemzően hallásközpontú, a rajzfilm viszont elsősorban a képi ábrázolásmódra épül. Mennyire van nyitottság erre a fajta vizualitásra az egyházunkban?

A fül és a szem között nem állíthatunk fel konfesszionális határokat, hiszen a teljes ember szólíttatik meg minden esetben. Az, hogy a templomokban milyen arányban oszlik meg a szó és a kép aránya, az istentisztelet szakralitására vonatkozik.

A rajzfim deszakralizált műfaj, ahogyan a templomon kívüli más művészeti ágak is, ami azt jelenti, hogy nem az istentisztelet részei és függvényei, hanem profán környezetben önmagukban hordozhatnak szakralitásra utaló üzenetet.

Mekkora szerephez jut majd a rajzfilmsorozatban a szöveg és beszéd a képi ábrázolásmódokhoz képest?

Az elhangzó szövegnek nagyobb jelentőséget szeretnék adni a mozgatásnál vagy a grafikai megjelenítésnél. Noha a szimbólumokat előszeretettel használom a képi meg-

jelenítésben, a témától elidegenítő történeti és mitológiai megközelítések helyett a megszólító beszédet fontosabbnak tartom a személyes keresztyén hit értelmezése szempontjából.

Hogyan lehet elkerülni a szájbarágós didaktikusságot, ha az alkotás valahol mégiscsak missziós célokat szolgál?

A keresztyén művészet kétezer éves története erre a hogyanra csodálatos válaszokat ad. A film művészi nyelvezetének megfogalmazása is Balázs Bélától Bíró Yvette-ig tanulságul szolgálhat arra, hogy egy animációs filmből is lehet drámai műalkotás, amely katarzist idézhet elő a nézőben, vagy talán egy kicsit elgondolkodtathatja. Ha ez a Magyar szentek vallomásával is megtörténik, az óriási dolog lenne. Ebben az esetben már nem szájbarágós didaktikusságról beszélünk, ami valóban esztétikai vétség. Munka közben reménykedem és imádkozom azért, hogy az Úristen őrizzen meg az esztétikai bűnöktől is.

Barna Bálint Képek: Kecskemétfilm Kft, Füle Tamás

Küzdelem a lelkekért Vajon hogyan sodródott az egyház a pártállam szorításába?

Elkerülhető lett volna a kiegyezés a hatalommal?

Milyen következménye lett a lelkekért folyó ideológiai harcnak?

Az ötvenes-hatvanas évek egyházüldözéséről Földváryné Kiss Réka történészt kérdeztük.

Negyven évig meghatározta nemcsak a magyar társadalom, de a református egyház életét is: a bizalmatlanság nőtt, a misszió visszaszorult, búvópatakként mégis megmaradtak az értékálló közösségek, és a reformátusok sokat tehettek a szenvedélybetegekért is.

A kommunizmus egyházpolitikájáról Földváryné Kiss Réka, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének vezetője, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke beszélt lapunknak.

Bár a református egyház feletti pártállami befolyásszerzés 1945-ben kezdődött, Ravasz László dunamelléki püspök 1948-as kényszerű lemondatásával pecsételődött meg. A kommunista hatalomátvételt követően ugyanis az egyházvezető nem akarta nyílt politikai ellenállásba, egyfajta kultúrharcba vinni az egyházat, és ezzel a családos református lelkészeket kitenni a börtönnek vagy a mártíriumnak. Álláspontja az volt, hogy az egyre agresszívabb kommunista térhódítással szemben az egyház belső autonómiáját kell megvédeni. „A jövőre gondolva Ravasz László már a háború alatt arról beszélt, hogy elkövetkezhet olyan idő, amikor sok szívünknek kedves intézményt, például az iskolákat is kényszerűen fel kell adni, de amihez mindenképpen ragaszkodni kell, az a tiszta evangélium hirdetése. Ráadásul a nyugati egyházi közvélemény képviseletében a kor jelentős svájci teológusa, Karl Barth magyarországi látogatásakor szintén letette a voksot Bereczky Albert és köre mellett. Azt, hogy a nyugati egyházi körök szerint ki kell

egyezni a Szovjetunióval, Pap László dékán is érzékelte svájci segélygyűjtő körútján. A magyar református egyházi vezetők számára egyértelművé vált: egy direkt antikommunista politikához sem erkölcsileg, sem anyagilag nem kapnak a nyugattól támogatást.”

Bereczky Albert, az embermentő A püspöki székbe csak olyanok kerülhettek, akiket a pártállam is elfogadott. Dunamelléken annak leg-

Karakter • parokia.hu • 23

főbb várományosa – a két világháború között Ravasz László fiatal munkatársi körébe tartozó – Bereczky Albert karizmatikus igehirdető volt. „Ignácz Rózsa színésznő, író és Zsindelyné Tüdős Klára divattervező visszaemlékezéseikben később rajongva írtak Berci bácsiról. A Ravasz László megbízásából a Pozsonyi úton létrehozott gyülekezetébe együtt jártak az angyalföldi munkások és a Nagykörút polgárai. 1944-ben nagy számban gyártottak itt hamis keresztleveleket – és a zsidóság egy része valóban keresztény hitre is tért, épp Bereczky Albert hatására.”

Ravasz László után, Rákosi Mátyás határozott nyomására Bereczky lett a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke 1948-tól egészen 1959-ig.

Péter János politikai ambíciói Eközben Debrecenben 1949-től 1956-ig Péter János töltötte be a püspöki tisztséget. „Feltörekvő, jó svádájú, jó képességű fiatal lelkész volt, aki beházasodott a nagy, református Czeglédy családba. Tehetséges újságíró, diplomata, sok ambícióval és politikai érdeklődéssel” – így jellemzi a történész a Kádár-rendszer későbbi külügyminiszterét.

Ahogy akkoriban sokan mások is, Bereczky és Péter János is aktív politizálásba kezdtek 1945 után. „Ez érthető a megújuló Magyarországon, a

24 • Karakter • parokia.hu

háború utáni újjáépítés idején: mindenkiben élt a nagy remény. Bereczky kisgazda színekben államtitkár lett, Péter János pedig Tildy Zoltán köztársasági elnök titkára, bár a rossz nyelvek szerint a hozzá beérkező dokumentumok előbb kerültek Rákosi Mátyás asztalára, mint Tildyére.

1948-tól dokumentálhatóan titkos tagja a kommunista pártnak is.” Így lett püspök Bereczky Bereczky Albert – sok református barátjához hasonlóan – tagja volt a két háború közötti titkos, hazafias szervezetnek, a Magyar Testvéri Közösségnek. A politikailag sokszínű, laza kapcsolati hálót tartó érdekvédő társaság tagjai közül 1944ben, a német megszállást követően sokan részt vettek az ellenállásban és az embermentésben, 1945 után pedig többen a kommunistákkal szemben keresték egy független, demokratikus Magyarország felépítésének lehetőségeit, leginkább a kisgazdapárt környékén. „Az ellenük irányuló első nagy, koncepciós persorozatban Bereczky barátai, kollégái közül is sokakat letartóztattak, az ÁVO ellene is gyűjtött terhelő anyagokat. Lényegében Rákosi döntése volt, hogy belőle is vádlott lesz-e, vagy pedig református püspök.

Másfelől, az ébredés egyik meghatározó alakjaként Bereczky maga is hitt

abban, hogy az új Magyarország új református püspöke lehet, Rákosiék pedig el is hitették vele, hogy ő lesz a megegyezés embere, a ’keskeny úton’ haladó egyházat ő segítheti át a szocialista korszakban. Ugyanakkor pontosan tudja azt is: ha nem ezt az utat választja, hamar az Andrássy út 60-ban találhatja magát. Ravasz visszaemlékezéseiben mégis arról ír, hogy szellemileg nem akkor szakított Bereczkyvel, amikor kompromisszumokat kötött Rákosival, hanem akkor, amikor a teológiai tanítást beáldozva a keskeny út teológiájával legitimálni kezdte a kommunista politikát. Vagyis: feladta a tiszta evangélium hirdetését.”

A meggyőződéses és a túlteljesítő Péter János eközben nyíltan képviselte a kommunista politikát. „Aktív szerepet játszott a kuláknak bélyegzett gazdák mellett nyíltan kiálló és a pataki kollégium felszámolása ellen tiltakozó Pap Béla karcagi lelkész letartóztatásában – őt az ÁVH elvitte, és pert indított ellene.

Míg a Tiszántúlon több lelkészt letartóztattak, a Dunamelléken nem voltak emblematikus lelkészletartóztatások.

Rengeteg presbitert kitelepítettek, a budapesti egyházi értelmiséget lefejezték, az aktív lelkészeket elhelyezték nagyon nehéz körülmények közé.

Szabó Imrét Bujra, Dobos Károlyt

Szankra – de mégsem az Andrássy út 60-ba. Ennek persze súlyos erkölcsi ára volt, hiszen, ahogy Ravasz írja, az egyházat az egyház – pontosabban az egyházvezetőség – által akarták megtörni. Szellemi végrendeleteként is olvasható emlékiratainak egyik legmegrázóbb gondolata, amikor azt írja, hogy az élő gyülekezet elbírja a halott egyházat.”

Bereczky Albert Péter Jánoshoz képest enyhébb „megoldásokra” törekedett, ám többen jogos kritikaként rótták fel neki már a kortársai közül is a szolidaritás hiányát. „Bereczky 1945 után kevesellte a Ravasz-féle egyházvezetés háború alatti, zsidóság melletti nyílt kiállását, püspökként azonban ő maga egyáltalán nem állt ki nyíltan az 1951-es kuláküldözés és kitelepítés sújtotta reformátusok mellett, és nem is engedte a tiltakozást. Igaz az is, hogy egyéni mentesítésekkel ő is próbálkozott.

Másfelől azonban ott is túlteljesített, ahol nem kellett volna. Utólag kiderült, hogy a pápai és a pataki teológiát sem kellett volna beáldozniuk – ezt Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője 1956 után árulta el Pap Lászlónak. De nem is csak a kurázsi hiányát lehet a szemére vetni, hanem az együttérzés, a szolidaritás kifejezésének, a lehetséges gesztusoknak az elmulasztását. Megrendítő példa, hogy annyit sem engedett, hogy egykori barátja, Szabó Imre – miután megfosztották esperesi rangjától és elhelyezték a fasori gyülekezetből – legalább saját unokáját megkeresztelhesse a fasori templomban.”

Egymástól is féltek Hogy mindez minek tudható be, arra a történész szerint egyszerű a válasz. Bereczky baloldali ember volt, ezért az, hogy a jobboldal kiszorul az egyházi közéletből, számára nem volt nagy veszteség. Ám a Rákosi-féle diktatórikus hatalomgyakorlás rá nézve is veszélyt jelen-

tett. „A dunamelléki egyházkerület közgyűlése főgondnoknak a korábban a Magyar Közösség-perben, a Mindszenty-perben, vagy az Ordassperben is védő kiváló jogászt, Kardos Jánost választotta meg rendes, titkos szavazással. Csakhogy addig manipulálták a szavazatokat, míg végül is Kardos visszalépett. A választási csalássorozat révén Rákosi embere, Kiss Roland maradt az egyedüli jelölt, így ő lett a főgondnok. Poéta fedőnéven öt-tíz oldalakban küldte a jelentéseket az ÁVH-nak mindenről, ami az egyházkerületben történt. Ugyanezt az anyagot vitte Rákosi titkárságára, majd később az ÁEH-ba is.

Legközvetlenebb munkatársai tehát folyamatosan jelentettek a püspök minden rezdüléséről, például arról, hogy melyik ’reakciós’ lelkésznek ad valami kis segítséget. A püspök pontosan tudta, hogy bármi terhelőt ráfoghatnak, így ő is a rendszer kiszolgáltatottja. Önképe pedig az, hogy még mindig jobb, hogy ő a püspök, mintha jött volna egy Péter János- vagy Fekete Sándor-típusú, a rendszert teljesen kiszolgáló egyházfő.”

A hosszú hatvanas évek A református egyházat is érintő kádári megtorlás és kollektivizálás után a hatvanas években az állampárt újra

szisztematikus támadást indított az egyházak ellen. Végleg térdre akarták kényszeríteni a katolikus egyház vezetését, az 1961-ben kezdődő Fekete Hollók elnevezésű, nagyszabású állambiztonsági eljárássorozat nyomán pedig több száz, elsősorban katolikus világi hívőt és papot börtönöztek be. De az újjászerveződő kádári politikai rendőrség titkos eszközökkel továbbra is szisztematikusan gyűjtötte a terhelő anyagot a reformátusok ellen is. Az ügynökjelentésekben gyakran van szó többek között a Szilágyi Dezső téri, a pasaréti, az újpesti, a kispesti, a Baross téri, valamint Farkas József józsefvárosi református gyülekezetéről, és sok más vidéki körről is.

Leginkább az újraformálódó kisközösségek ellen indult eljárássorozat, így igyekeztek megfélemlíteni őket. „A pártállam a keresztény értékrendet a fennálló rendszerrel szembeni ellenállásként fogta fel, pedig ezek a közösségek nem ellenállóként fogták fel magukat, csak megélték a maguk kereszténységét. Az ifjúság, az értelmiség, a nemzettudat továbbadása – ezek mindig érzékeny pontjai voltak a rendszernek. Ennek a logikának a mentén került sor az utolsó politikai indíttatású, református egyházi perre, az ún. második KIE-perre is 1967-ben.”

Puha megtorlás Mindezek ellenére azonban a Kádárrendszernek mégsem annyira a látványos erőszak volt a célja, sokkal inkább a bomlasztás. Eszközük: belülre vinni a bizalmatlanságot; kontrollálni és lehetőség szerint megosztani a keresztény közösségeket. Ezért tartották figyelő tekintetüket a hittantáborokat és a bibliaköröket szervező papokon, lelkészeken, még ha tevékenységüket nem torolták is meg mindig, hiszen nem volt érdekük a nyílt fellépés. „A kádári egyházpolitika tudatosan nem termelt mártírokat. Azonban nem csak a lelkészek,

Karakter • parokia.hu • 25

ifjúsági vezetők álltak a pártállami gépezet célkeresztjében, indirekt módon még a fiataloknak is utánuk nyúltak – erről gyakran az érintettek sem tudtak. Az állambiztonság az általa összegyűjtött terhelő információkat átadta a helyi tanácsnak és az egyetemeknek. A fiatalok sokszor nem is tudták, miért nem veszik fel őket az egyetemre. Azért, mert ott szerepelt a jellemzésükben, hogy vallásosak, hittancsoportba járnak és így tovább. A hatalom valójában a következő generációs fiatal értelmiség vallási szocializációját akarta megakadályozni.”

Hanyatló misszió Mindennek közvetlen hatással volt arra, hogy ez idő tájt kevesebben jutottak hitre. A hatvanas évekre már egy egész generáció felnőtt az egyházüldözés és a vallásellenes propaganda miliőjében. „Az 1948-ban születettek 1966-ra felnőttkorba léptek. Ők már hivatalosan csak a szocializmust ismerhették, és ez hatott a világlátásukra is. De volt egy másik oka is a hitélet hanyatlásának: a nagy kényszerkollektivizálás, amely óriási belső migrációt vont maga után.

A hatvanas években erős városiasodás kezdődött, létrejöttek a lakótelepek. A vidékről beköltözők nemcsak elszakadtak népegyházi közegükből, de új lakhelyükön még csak templom sem volt. Jelentős csoportoknak szakadt meg az egyházi kötődése. Eközben teret hódított a tömegmédia: a televízió egyre inkább része

26 • Karakter • parokia.hu

„Küzdelem a lelkekért” – Egyházi Ifjúsági közösségek a hosszú hatvanas években címmel nyílt vándorkiállítás az ország több középiskolájában, köztük egyházi iskolákban is, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján.

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága kiállításának címe Kádár Jánostól vett idézet. A tárlat bemutatja, hogy a pártállam miként indított támadást azokkal a keresztyén közösségekkel szemben, amelyekben konkurenciát látott – egy új keresztyén elit kinevelőit. A korszerű megjelenésű, kültéren is elhelyezhető tárlathoz a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkatársainak segítségével múzeumpedagógiai program, interaktív társasjáték, valamint három rendhagyó történelemóra anyaga is hozzátartozik.

A készítők arra biztatják a diákokat, hogy nagyszüleiktől is érdeklődjenek a korszakban személyesen átélt tapasztalataikról. A tizenkét párhuzamos tablósort minden érdeklődő iskola számára elérhetővé tették. Az iskolák jelentkezését az info@neb.hu e-mail címen várják.

lett a mindennapoknak, amely a korszakot jellemző szekularizációs gondolkodási sémák legfontosabb közvetítőjévé vált. Emellett egyre fontosabb szerepet kaptak az ateista világnézeti kampányok, az iskolákban zajló materialista alapú tudományos nevelés és az olyan tömegszervezetek, mint az úttörő, a kisdobos vagy a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ). Ennek a rendkívül összehangolt világnézeti harcnak kettős célja volt: egyfelől a ’felvilágosítás’, azaz egy vallásellenes világmagyarázat egyeduralkodóvá tétele; másfelől, hogy kigúnyolja, hiteltelenítse, egy letűnt kor maradványaként láttassa az egyházakat és a hívő embereket. A keresztény ünnepeket társadalmiasították, így lett a mikulásból télapó, a karácsonyból fenyőünnep vagy a keresztelőből névadó.

Vonzó, nem vallásos szocializációt kívántak nyújtani a felnövekvő generációnak. A hatvanas évek a fiatalok lelkéért való küzdelemről szólt.”

Egy 1958-as rendelet értelmében a szigorúan korlátozott és ellenőrzött fakultatív iskolai hittanoktatáson és a parókiákon engedélyezett rövid konfirmációs felkészítéseken

kívül tilos volt fiatalokkal foglalkozni: nem lehetett sem kirándulást szervezni, sem focizni, még diavetítőt használni sem. „Legálisan nem hozhattak be modern, külföldi irodalmat sem. A táborozást is illegállisnak minősíthették – hogy ez valóban megtörtént-e, az a hatalom kényekedvén múlt, mivel nem voltak világos keretek.”

Ekkor már Szamosközi István a Dunamellék püspöke, míg Debrecenben Bartha Tibor veszi át az egyházkerület vezetését, és ő lesz a Zsinat lelkészi elnöke is. Szerepükről, Szamosközit a püspöki székben követő Tóth Károly egyházkormányzásáról és az egyház hetvenes években kezdődött missziói térnyeréséről a Parókia portálon olvashatnak Kiegyezés vagy rövid póráz? című írásunkban.

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás; MTI; Magyar Nemzeti Digitális Archívum; Csgb

„Ha lekapcsolnánk a rádiót, pánik törne ki Kárpátalján” Reklámok helyett épp légvédelmi riadóra figyelmeztető szpotot gyártanak a kárpátaljai Pulzus Rádió stúdiójában. Az orosz agresszió, a háború ugyan Kárpátalját (még) nem érte el, de a szerkesztőség élete így is felfordult. A munkatársak nagy része elmenekült, a műsorrács átalakult, de a műsorvezetők mosolyogva köszöntik a hallgatókat. Megnéztük, hogy a háború árnyékában milyen nehézségekkel kell megküzdenie Kárpátalja egyetlen magyarul is sugárzó rádiójának, amelyet a helyi reformátusok indítottak és üzemeltetnek.

Az orosz agresszió hatására lapzártánkkor már több mint ötmillió ember menekült el Ukrajnából. A beregszászi kétnyelvű rádió munkatársainak döntő többsége is így tett. Nyolcvan százalékuk a háború kitörésének első napjaiban elhagyta Kárpátalját, Magyarországra menekült.

Van, aki Budapesten vagy épp Tatabányán, más a határhoz közelebbi Kisvárdán talált menedéket. Volt olyan, aki délután 1 órakor még beolvasta a legfrissebb híreket a Pulzus stúdiójában, majd útnak indult, és négy órával később már a határ túloldalán, a laptopján szerkesztett.

Az egyik hírszerkesztő és a technikus pedig egy menekültszállón – ahol 14-en voltak akkor, köztük sok zsibongó gyerek –, egy padon ülve folytatták a munkát. „Ezek az emberek szeretik a munkájukat, és elkötelezettek a rádió iránt” – mondja róluk Birta Zoltán főszerkesztő. Hogy mennyire, azt az mutatja leginkább: kollégái hetek óta távmunkában rádióznak. Nem haragszik rájuk, ő úgy fogalmaz: „Örülök, hogy elmentek, akik úgy érezték, el kell menniük, mert így őket biztonságban tudom.

Bennem békesség van.”

Karakter • parokia.hu • 27

a 16 ezres Beregszászon a becslések szerint legalább 30, de akár 40 ezer ember is tartózkodhat most az Ukrajna távolabbi részeiből érkezőkkel együtt. Őket is szeretnék megszólítani az ukrán istentisztelettel és a Pulzus ukrán nyelvű műsoraival, híreivel.

Barta Miklós ügyvezető és Birta Zoltán főszerkesztő azonban a háború kitörésének napján eldöntötték: maradnak. Az ügyvezető azt mondja, a rádió a stúdióval stratégiai objektum, ahogy a harmincméteres antennájuk is. „Nem játsszuk a hazafit azzal, hogy maradtunk. A rádió ránk van bízva. Kilenc éve csináljuk, nekünk ez fontos.”

Persze nemcsak a rádió mint intézmény, hanem azok a hallgatók is, akik a műsoraikból tájékozódnak, akiknek a Pulzus mindennapi társuk. „Az embereknek tartozunk azzal, hogy tovább dolgozunk, nem tehetjük meg, hogy abbahagyjuk. Ha lekapcsolnánk a rádiót, pánik törne ki Kárpátalján” – véli Barta Miklós, aki egyébként vámtiszként dolgozott, mielőtt a Pulzus ügyvezetője lett. Aztán hozzáteszi: „Lehet, hogy ezzel kellett volna kezdenem: Isten nem véletlenül hozott ide, elhivatott vagyok, teszem, amiért ide küldött.”

Mosolyogva köszöntik a hallgatókat A rádió szokásos műsorrendje a háború és a kollégák egy részének fizikai távolléte miatt megváltozott.

Az azonban továbbra is fontos szempont, hogy a műsorvezetők mosolyogva szólaljanak meg – ez ugyanis a hangjukon is hallható lesz. „Ha így teszünk, annak fontos üzenete van az emberek felé. Lehet, hogy az utcádban már csak te maradtál, de nem vagy egyedül, mi is itt vagyunk.

Nem vagyunk egyedül. Isten kezében vagyunk” – hangsúlyozza Birta

28 • Karakter • parokia.hu

Zoltán. Persze, a műsoruk nem olyan, mint a süllyedő Titanicon játszó – állítólag magyar – zenészeké volt.

Sőt, vállaltan hitelesen tájékoztatnak a háborús helyzetről, a humanitárius segítségről, emellett pedig lelki támogatást is igyekeznek adni a hallgatóknak. Pedig – szólal meg Barta Miklós ügyvezető – dönthettek volna úgy is, hogy a frekvenciát átengedik az ukrán állami rádiónak, és 24 órás közszolgálati „háborús műsorfolyam” szólna a 92,1-es hullámhosszon is. Ám ezt több okból sem akarták: egyrészt a Kárpátalján hétköznapivá vált bizonytalanságot nem akarnák tovább erősíteni, másrészt nem lennének magyarul elhangzó információk a rádióban.

Lelki megerősítés az éterben, ukránul is A Pulzus Rádiónak most fontos feladata, hogy lelki megerősítést is adjon az embereknek – ezt már Taraczközi Ferenc, az intézményt fenntartó beregszászi gyülekezet lelkésze mondja. Az ő felvetésére a háború kitörését követő negyedik nap óta minden reggeli és esti istentiszteletet közvetítenek a beregszászi templomból, hogy ezzel is „erősítsük az itt maradtakat és azokat, akik hozzánk menekültek.”

Istentisztelet-közvetítés eddig is volt a rádióban, de csak vasárnaponként. A gyülekezet megszervezte azt is, hogy legyen ukrán nyelvű istentisztelet, amelyet szintén közvetítenek. Utóbbi azért is fontos, mert

Reklám helyett bombariadós szpotokat gyártanak A rádió elesett a legfontosabb bevételi forrásától: nincsenek reklámok, amióta kitört a háború, pedig korábban ez a bevételük felét adta.

A rádió reklámszpotokat készítő munkatársai még megvannak, de egy-egy bolt vagy program hirdetése helyett most épp háromnyelvű – ukrán, magyar, angol –, bombariadóra, légvédelmi támadásra figyelmeztető szpotot készítenek a járási tanács kérésére – mondja Barta Miklós ügyvezető.

A reklámok mellett egyébként a bevételük további részét pályázatok adják: a közelmúltban például működési támogatást nyertek a magyarországi Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által kiírt pályázaton. Rendszeresen kapnak támogatást a Bethlen Gábor Alapon keresztül, valamint a Beregszászi Református Egyházközség és a Kárpátaljai Református Egyházkerület is lehetőségeihez mérten támogatja Kárpátalja egyetlen magyarul is sugárzó, keresztyén rádióját.

Sok kiadása van a Pulzusnak, fizetni kell az államnak a frekvenciáért, fizetni kell a jogdíjakat a zenék után, valamint a béreket és a rezsit is. Az ukrán állam most számos engedményt tesz, például hónapokig nem kell kifizetni a sávdíjat – tudom meg az ügyvezetőtől –, de mint mondja: „előbb-utóbb majd visszamenőleg ki kell ezeket fizetni. Nekünk a rádió fenntartása ideális körülmé-

nyek között is komoly feladat volt gazdasági értelemben, és most csak nehezebb lett.”

Együtt kell tartani a stábot A legnagyobb kihívást most mégsem a számlák befizetése okozza, hanem a 16 fős stáb megtartása. A munkatársak megkapják a fizetésüket, de a médium vezetői pontosan tudják, hogy az „Ukrajnában kapott fizetés otthon sem számított soknak, a közepes bérszínvonal alatt van a rádiósok fizetése” – fogalmaz az ügyvezető. Reális veszélynek látják, hogy a Magyarországon boldogulni próbáló kollégáik előbb másodállást vállnak, azután lehet, hogy a Pulzustól válnak meg, hiszen Magyarországon akár háromszor annyi pénz is szükséges a napi megélhetéshez, mint Kárpátalján. Ideig-óráig lakhatnak ismerősök nappalijában vagy vendégszobájában, de hosszú távon ez sem tartható fenn – mondják. „Kivel folytatjuk a rádiót, ha a mi munkatársainkat felszívja a magyarországi médiapiac? – teszi fel a kérdést a főszerkesztő. – Ha sikerülne megtartani a stábot, akkor lenne esély arra, hogy békeidőben is megmaradjon a Pulzus Rádió, Kárpátalja leghallgatottabb magyar médiuma, az egyetlen kétnyelvű, keresztyén rádió.”

Barta Miklós ügyvezető hozzáteszi: azon dolgoznak, hogy át tudják segíteni a munkatársaikat ezen a bizonytalan helyzeten, valamint hogy egyben tudják tartani a szerkesztőséget. „Imádkozunk, hogy minél hamarabb vége legyen a háborúnak, és hazajöjjenek a munkatársaink.” Ám ha holnap reggeltől béke lenne, gazdaságilag az sem jelentené az azonnali visszarendeződést. Az ügyvezető szerint például a hirdetők visszatérésére még béke esetén is várni kell majd, hiszen egy újrainduló vállalkozásnak nem az lesz az első gondolata, hogy reklámidőt vásároljon.

Hírszerkesztés mint szolgálat A néhány Kárpátalján maradt munkatárs egyike Végső Eszter. A fiatal rádiós a háború kitörése előtti napon, február 23-án kapta az értesítést Debrecenből, hogy március elején megkaphat egy elengedhetetlen kezelést, amelyre már több mint egy éve várt. Eszternél 2020-ban diagnosztizáltak jóindulatú agyi érdaganatot, úgynevezett cavernomát.

Ahogy meséli, Magyarország egyik legnevesebb idegsebésze javasolta neki a Gamma-kés módszert, amely egy egyszeri gammasugár-kezelést takar. Nagyon boldog volt, amikor megtudta, végre megkaphatja, de 24 óra sem telt el, és a háború híre beárnyékolta az örömét. „Lelki sokk volt a kettő együtt. Nehéz volt elsőre elfogadnom, hogy a háború idején kell a saját egészségemért folytatott harcomat is megvívnom.”

Egyértelmű volt, hogy a kezelés miatt átjön Magyarországra, de abban is biztos volt, hogy utána hazatér Kárpátaljára. Hat órát várt a menekültek között a határon. A beavatkozás után megfigyelésre maradt Debrecenben, majd hazautazott. A kezelést követő negyedik napon már a Pulzus Rádió híreit szerkesztette Beregszászon.

„Biztonságban érzem magam, még akkor is, ha megszólal a légvédelmi sziréna. Belső nyugalom van bennem, hogy nekem nincs miért elmenekülnöm Kárpátaljáról. Itt van mindenem: itt születtem, itt indult el a karrierem, itt van a családom, ez a hazám.”

Ma van rádió, a holnap bizonytalan A hírszerkesztő hozzáteszi: a munkája miatt is fontosnak tartja, hogy a helyén legyen. „Az itthon maradtakat szolgálom, informálom, ez a feladatom.” Végső Eszter teljes higgadtsággal teszi hozzá: „ha a legrosszabb forgatókönyv bekövetkezik, vagyis hogy a harci cselekmények elérik Kárpátalját, akkor is itthon kell maradnunk, és a végsőkig ki kell tartanunk. Szörnyű, ami körülöttünk zajlik, de ha senki sem marad itthon, nem lesz jövője a kárpátaljai magyarságnak, és ezt nem engedhetjük meg.”

A rádió jövőjéről ebben a helyzetben szinte lehetetlen beszélni. Jogi értelemben öt évre még van licensze a Pulzusnak, vagyis addig használhatják a frekvenciát. Most azonban egyegy napra koncentrálnak a szerkesztőségben. Birta Zoltán főszerkesztő így fogalmaz: „Lehet, hogy holnap teljesen más helyzet alakul ki, nem tudjuk, hogy javul vagy romlik majd.

Azt tudjuk, hogy ma van élő adás, ma megvan a rádiónk, a stúdiónk, az antennánk, és a munkatársaink is. A többit csak Isten tudja.”

Hegedűs Márk Képek: Pulzus FM

Miért maradt vőlegényével együtt Kárpátalján? – kérdezem Esztert. Úgy érzem, meglepődik a kérdésemen. Azt válaszolja: még az sem merült fel bennük, hogy ideiglenesen új életet kezdjenek valahol.

Maradni akarnak.

Karakter • parokia.hu • 29

A legerősebb fegyver Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát. A harcokban már eddig is meghalt több tízezer ember, köztük civilek és gyerekek is. Egy moszkvai lelkipásztor imádságában a fájdalomnak és az önmérséklet szükségességének is hangot ad.

Gyászol a lelkem, meghasad a szívem a rémülettől és a szégyentől, az értelmem megrendül, amikor látom ezt az emberileg felőrlő helyzetet!

Az ilyen időkben a hívők nagyon sebezhetővé lesznek. Látom, hogy sátáni támadások indultak el, hogy ellenségeskedést és gyűlöletet szítsanak nemcsak a nemzetek, de még a hívők között is. Kétségbeesésünkben és tehetetlenségünkben saját családunk és barátaink ellen fordulhatunk, meggyanúsíthatjuk és elítélhetjük azokat, akik mindig közel voltak hozzánk, dühös és meggondolatlan kifejezésekkel megsebezve őket.

Nem politikusok vagyunk, hanem Isten gyermekei. Nem arra vagyunk hivatva, hogy újrarajzoljuk a világ geopolitikai térképét, hogy ennek vagy annak az uralkodónak a kedvében járjunk. Tudjuk, hogy csak egy Úr van a föld felett – Jézus Krisztus, aki világos küldetést adott nekünk, hogy elvigyük az evangéliumot a föld végső határáig, olykor az életünk árán is (Máté evangéliuma 28. rész, 19-20. vers). Arra kaptunk meghívást, hogy megalapítsuk és kiterjesszük az Ő országát, amely soha nem fog elpusztulni (Dániel könyve 2. rész, 44. vers), és látható módon mutassuk meg lelki egységünket (Efézusiakhoz írt levél 4. rész, 3. vers) azáltal, hogy jót teszünk mindenkivel, különösen pedig testvéreinkkel a Krisztusban (Galatákhoz írt levél 6. rész, 10. vers).

Hadd lássa a világ, hogy Isten gyermekei szeretik és elfogadják egymást, de nem nyelvük, nemzetiségük, politikai folyamatokhoz vagy személyiségekhez való viszonyuk miatt, hanem azért, mert Krisztus elfogadta őket (Rómaiakhoz írt levél 15. rész, 7. vers)!

Néha a legjobb, ha csendben vagyunk a barátokkal, és együtt sírunk velünk. Ezért ma együtt sírok és együtt imádkozom ukrajnai testvéreimmel, osztozva a támadás miatti fájdalmukban és borzalmukban.

Kedves Barátaim, ne siessük el az ítéletet mások felett a kultúránk, a helyzetünk és a lelkiismeretünk prizmáján keresztül nézve! Ne mondjunk imát olyan dolgokért, amelyek jelentéktelenek vagy haszontalanok! Legtöbbünk számára az ima az egyetlen, ami maradt. De ez a legerősebb fegyverünk! Ukrajna és Oroszország sorsa nem egyetlen ország vagy kormány, hanem Krisztus kezében van! Ezért a királyok Királyához és az urak Urához kiáltunk! Reményünk és bizalmunk csak Őhozzá kötődik!

A gonosz csak rövid ideig tud diadalmaskodni. Történelmi szempontból minden agresszió kudarcra van ítélve. A gyűlölet pedig nem hoz semmi jót. A propaganda bűze egy napon eloszlik, és kiderül az igazság.

Imádkozom, hogy hamarosan eljöjjön a nap, amikor az Úr Jézus újra eljön, hogy igazságosan ítélje meg a népeket a földön. Azok pedig kardjaikat kapákra, lándzsájukat metszőkésre cserélik; nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul (Ézsaiás könyve 2. rész, 4. vers).

Erősödjön meg a szívünk abban, aki egy nap mindent újjáteremt! Imádkozzuk az egy szükséges imádságot! Segítsünk mindazzal, amivel csak tudunk. Ámen!

30 • Karakter • parokia.hu

Felkészülés a kórházi szolgálatra Egészségügyi intézményekben dolgozó protestáns lelkipásztoroknak nyújt speciális alapismereteket és szakmai hátteret egy most indult egyetemi továbbképzés.

A Károli Gáspár Református Egyetem protestáns kórházlelkész szakirányú továbbképzésének célja, hogy átfogó egészségügyi alapismereteket és az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatos speciális lelkigondozói és intézményi ismereteket adjon át kórházlelkészeknek és más, kórházi lelkigondozói szolgálatot végzőknek.

Első évfolyama ebben a szemeszterben indult el, ennek kapcsán kerestük meg Gál Judit kórházlelkészt, a Református Kórházlelkészi Szolgálat vezetőjét, valamint Fodorné dr. Ablonczy Margit lelkészt, pedagógust és családterapeutát, aki egyetemi adjunktusként a Protestáns kórházlelkész-továbbképzés egyik felelőse.

„Ez speciális határterületen végzett szolgálat. Az egészségügyi intézményekben teljesen más nyelvet beszélnek, mint amire a teológiai karok felkészítenek, és a rendszerszemlélet is más, mint a parókiális lelkészeknél.

Ezért sok évig kellett dolgozni azon, hogy az egyház tényleg sajátjának tekintse és integrálja ezt a szolgálatot az egyházi szolgálatok közé, és azon is, hogy a kórház is elfogadja azt. A határhelyzet miatt a lelkipásztornak meg kell tanulnia annak kettősségét, hogy egyszerre egyházi és egészségügyi személy.”

Határterületek integrációja „Bár a kórházi szolgálat csak kis szelete egyházunk szolgálatának, valójában nagyon is fontos szelet, hiszen minden ember előbb-utóbb átesik valamilyen betegségen, ezért a betegágy melletti lelkészi segítségnyújtás mindig is része volt a Krisztustól kapott küldetésünknek” – fogalmazott Gál Judit. „A történelem során volt, amikor a testi és lelki ápolás teljesen együtt zajlott, de amióta intézményesült a betegellátás, azóta az egyház részéről a betegek látogatása és lelkigondozása került a középpontba. Mindemellett feladatunk a kórházi istentiszteletek és egyéb rítusok megtartása is. A születéstől jelen vagyunk a kismamák mellett, és egészen az elmenetelig kísérjük a haldoklókat.”

Jelenleg 41, illetve hamarosan 42 református kórházlelkész szolgál Magyarország 26 városában. Budapesten nagyon sok kórház van, ezért az itteni kórházlelkészeknek több intézményben is kell szolgálniuk.

Karakter • parokia.hu • 31

Gál Judit úgy látja, mára már integráltabbá vált ez a szolgálat mind a kórházakban, mind az egyházban, mint 30 évvel ezelőtt. Ugyanakkor ez lassú folyamat volt, és még mindig nem mindenhol fejeződött be. „A COVID-lezárások elején voltak kórházak, ahol az ott dolgozó kórházlelkészre is vonatkozott a látogatási tilalom. Később miniszteri rendelet tette lehetővé, hogy a lelkésznek helye lehet a koronavírusos beteg mellett. Sokszor kell még hangsúlyozni, hogy az ember több, mint a testi és pszichés valóság – spirituális lény, akinek élete itt zajlik, de gyökerei és kapaszkodói máshová érnek, érhetnek. A gyógyításhoz szükség van erre a komplex emberképre.”

Hozzátette: amikor azért küzdenek, hogy ne csak az intézményi periférián szolgáljanak, az nem azért van, mert hangsúlyosabb egyházi jelenlétet szeretnének a kórházakban, hanem azért, mert az ember sokkal, sokkal összetettebb annál, mint amennyit önmagában az orvostudomány lát belőle.

területre. A lelkigondozásról mindenki tanul a teológián, a mentálhigiénés tanfolyamok is előrelépésnek számítanak, de a kórházban olyan speciális esetek, témák, területek is előkerülhetnek, amelyekre ezek nem készítenek fel.

Ezért nagy öröm számunkra, hogy kórházlelkészek számára indul most továbbképzés.”

„Ha segíteni szeretnénk, akkor ezt együtt tudjuk megtenni: az orvossal, az ápolóval, a gyógytornásszal és mindazokkal, akik ott vannak a beteg körül. Minden beteg ember keresi a kapaszkodókat abban a helyzetben, és sokan ott merik újra hinni, remélni, hogy többek vagyunk a törékeny testi valóságnál. Pál apostol megfogalmazása szerint a cserépedény létünk kincset hordoz: Krisztus ismeretét, ami éppen a szenvedés, nehézség, mélységek idején válik leginkább megtartó és erőt adó valósággá. Az is fontos, hogy a kórházlelkész nemcsak a betegek, hanem a betegek családtagjai számára is jelen van, és a gyógyítók, egészségügyi dolgozók kríziseiben, megfáradásaiban is képes támaszt nyújtani.”

„Továbbképzésük elsősorban arra irányul, hogy kapjanak olyan hátteret, amellyel ők is biztonságosabban mozognak kórházi környezetben, és amelyben az egészségügyi ellátórendszer is elfogadja azt, hogy nekik ott konkrét helyük és feladatuk van.”

Ahhoz, hogy a kórházlelkészt ne tekintsék csodabogárnak, sok párbeszédre van még szükség. „Ha nem mutatjuk meg, miről is szól ez a szolgálat, egy egészségügyi dolgozó esetleg csak annyit lát az egészből, hogy a lelkész ott ül a betegágy mellett, és hosszasan elbeszélget valakivel. Értelmeznünk kell az ő számukra is a lelkigondozás lehetőségét ebben a folyamatban. De ugyanígy az egyháznak is szüksége van arra, hogy több rálátása legyen erre a

32 • Karakter • parokia.hu

Háttér a szolgálathoz A protestáns kórházlelkész szakirányú továbbképzés 2020-ban kapott szabad utat, és 2021-ben hirdették meg először. Tavaly decemberig lehetett rá jelentkezni, és 2022 februárjára gyűlt össze az első csapat, tizennégy lelkésszel. „Ők mind kórházlelkészként szolgálnak már. Van közöttük, aki hosszabb, van, aki rövidebb ideje, de mindannyian a korábbi Református Missziói Központ szárnyai alatt kezdték” – mondta Fodorné Ablonczy Margit.

A továbbképzés a Hittudományi Kar (HTK) és a Szociális és Egészségügyi Kar (SZEK) együttműködésével valósul meg. Utóbbi dolgozta ki az első félév anyagát, amelyben olyan egészségügyi szervezeti és irányítási ismeretek szerepelnek, mint például az egészségügyi ellátórendszer működése, betegutak, betegjogok, egészségügyi kommunikáció és a különböző betegségek típusai, ellátási rendszerei és kezelései. Az első félév oktatói is orvosok és más, kórházi vagy egészségügyi ellátórendszerben dolgozó szakemberek közül kerültek ki. „Minderre többek között azért is van szükség, mert maga az egészségügy is rengeteget változott azóta, amióta az első kórházlelkészek szolgálatba álltak.”

A Szociális és Egészségügyi Karnak köszönhetően két gyakorló intézménye is lett a továbbképzésnek: a Bethesda Gyermekkórház és az Uzsoki Utcai Kórház.

„Nagy becsben tartott egészségügyi intézményekben kapnak gyakorlati lehetőséget, ahol személyesen is kérdezhetnek, ahol különböző élethelyzeteket és megoldásokat tapasztalhatnak meg. Ez sokat jelent. Két napot fognak tölteni a Bethesda Kórházban, két napot pedig az Uzsoki Utcai Kórházban. A Bethesda Kórházban maga Velkey György főigazgató úr fogja őket tanítani és vezetni. Ezt azért is emelném ki, mert nagy megtiszteltetésnek tartom, és azt gondolom, hogy a lelkipásztorok számára is az.”

A továbbképzés oktatói közül természetesen nem hiányozhatnak a kórházlelkészek sem. Fodorné Ablonczy Margit közülük is kiemelte dr. Michna Krisztinát, aki korábban Mosdóson, jelenleg Svájcban végzi ezt a szolgálatot, s a hazai kórházmisszió nehézségeiről és lehetőségeiről szóló könyve 2019-ben elnyerte a Magyarországi Református Egyház Zsinatának „Az év könyve” díját.

„Ezt a szolgálati területet kutatja, ebből doktorált, és rengeteg személyes tapasztalata is van róla. A Szolgálat az egyház peremén című műve lett továbbképzésünk egyik tankönyve. De a későbbiekben, tehát az őszi félévben is lesznek olyan oktatók, akik kórházlelkészként dolgoznak vagy dolgoztak korábban.”

Akárcsak az első félév, úgy a második is öt hétvégét vesz majd igénybe a képzéshez. A második félév inkább a kórházi lelkigondozásról szól majd, tehát a speciális

lelkigondozói ismeretek, elméletek és gyakorlatok, valamint a speciális célcsoportok – például pszichiátriai vagy krónikus betegek, kórházi segítők – segítése lesz terítéken. „Az egészségügyben a lelkigondozás alapvetően ilyen csomópontokban jelentkezik, tehát ahol a lelkész megjelenik, ott kell neki lehetőséget adni arra, hogy akár orvosokkal, egészségügyi dolgozókkal, de elsősorban a betegek és családtagjaik lelkigondozásával foglalkozhasson.

A továbbképzésnek nehezebb területeken végzett szolgálatokra és helyzetekre is fel kell készítenie a kórházlelkészeket.”

Lehetőség a nyitásra Jelenleg az a cél, hogy első körben azok végezzék el a továbbképzést, akik már rendelkeznek minimum hároméves gyülekezeti, vagy kórházlelkészi gyakorlattal. „Az a reménységünk, hogy az egész kórházlelkészi feladatkör kiszélesedik a továbbiakban, hiszen elég sok kórház van, ahova nem jutnak el lelkészek. Szeretnénk más felekezetekkel is együttműködni ebben, ezért is szerepel továbbképzésünk nevében református helyett protestáns” – magyarázta Fodorné Ablonczy Margit.

A továbbképzés ugyanakkor nemcsak felekezetközi együttműködéseknek adhat mintát. „A HTK és a SZEK összefogása szerintem bátorítást adhat arra is, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem különböző karai közös képzési formációkat indítsanak. Ezt azért tartanám fontosnak, mert így például a teológusaink ráláthatnának olyan területekre is, amelyek nem direktben az egyházi vagy gyülekezeti működéshez kötődnek. Bízom benne, hogy lesznek ilyen jellegű összefogások, mert ez új lehetőségeket nyithatna meg az egyetemi oktatás számára. A kórházlelkészi továbbképzés indulása a kezdeti nehézségek után emiatt is fontos lépés.”

Barna Bálint Képek: Gál Judit, Fodorné Ablonczy Margit, Füle Tamás, Református Kórházlelkészi Szolgálat,

Karakter • parokia.hu • 33

Ajtókat nyitó kegyelem „Isten mindig nyitott ajtókat, hogy többet végezhessek, mint amennyit én gondoltam” – fogalmazott a nemrég Dizseri-díjjal kitüntetett Szarka Miklós, akivel szakmai életútjáról beszélgettünk.

Ön református lelkész, pár- és családterapeuta, pasztorálpszichológus is egyben. Élete során mennyiben kellett rangsorolni ezeket a területeket?

Identitásommal kapcsolatos biztonságérzetem arra késztetett, hogy rangsoroljam. Mindenekelőtt teológusnak és lelkipásztornak tartom magam, ez adja meg az értékorientációmat.

Ugyanakkor a ráfordított idő szempontjából inkább a pasztoráció volt hangsúlyos, mint a lelkipásztori szolgálat egyéb, tradicionális megnyilvánulásai. Életem első huszonöt éve beosztott lelkészként, majd megválasztott lelkipásztorként telt – húsz éven át Bián –, a második huszonöt pedig a pasztorációban. Ez azért is volt szerencsés, mert így épült egymásra a kettő, tehát a lelkipásztorság határozta meg a továbbiakat. A biblikus emberképből következik mindaz, amit pszichológiailag gondolok, így könnyű dolgom volt szintézisbe hozni őket egymással. Nem titkolom a terápiákon, hogy lelkész is vagyok, bemutatkozáskor meg is említem, de sosem vártam el, hogy hozzám hasonlóan gondolkodjon bárki is, aki hozzám fordult segítségért.

34 • Karakter • parokia.hu

Pályája elején mennyire volt evidencia ez a szintézis, és mennyire gyanakodva tekintett egymásra Magyarországon a teológia és pszichológia?

Voltak, akik már előttem jártak. Szakmai körökben ez a szintézis már adott volt a differenciáltabban, tudományosabban gondolkodók számára, én csak eltanultam azoktól, akik ezt hazánkban már meghonosították. Említhetném akár a ma már kevésbé ismert Benkő István esperest, de Gyökössy Endrét is. A Szentírás emberképe egyrészt úgynevezett holisztikus emberkép, tehát a test–lélek–szellem elválaszthatatlanságában gondolkodik, másrészt teremtményként gondol az emberre.

Ez a teológiai hitvallás nem ellentétes a pszichológiai megközelítéssel, hanem kiegészíti azt. Természetesen a pszichológiában van másféle emberkép is, de ha ezt félretesszük, és a pszichológiát egyfajta eszközhalmaznak tekintjük, akkor a teológiai emberképhez nagyon szépen hozzáilleszthetőek mindazok a technikák, amelyekkel a pszichológia szolgálni tud a teológiának.

Lelkigondozói munkásságából legtöbben a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálatért végzett erőfeszítéseit szokták kiemelni. Hogy találta meg ez a feladat?

1990 előtt az egyház nem végezhetett intézményes család- és párterápiás segítő szolgálatot. Isten úgy adta, hogy 1990-től erre lehetőség nyílt. Én az előző években már publikáltam ilyen kérdésekben az egyházi sajtóban, ezért amikor a Zsinat akkori vezetői úgy gondolták, hogy elindítják ezt a szolgálatot, megkerestek a feladattal. 1991-ben a Zsinati Iroda harmadik emeletén kaptam egy szobát, egy telefonnal, egy asztallal és egy székkel. Miután az egyház visszakapta régi tulajdonát, a Bethesda Gyermekkórházat, annak akkori igazgatója, Dizseri Tamás felvetette, hogy jobb helyünk lenne náluk. Így átkerültem egy számomra rendkívül izgalmas kórházi térbe, ahol klinikai lelkigondozóként dolgozhattam, és amely a Református Házasság- és Családsegítő Szolgálat központja is lett. Évről évre gyarapodtunk: egyedül kezdtem el a munkát, és később hat-hét főállású munkatársam is lett.

kenységet végezni. Tehát elég széles spektrumban és palettán tudtunk dolgozni.

Miket tart a legfontosabbnak ennek a szolgálatnak a megvalósult célkitűzései közül?

Több olyan profil társult hozzá, amely nagyon fontos volt számunkra, mindenekelőtt a hagyományos értelemben vett család- és házasságsegítés. Ezt preventíven lehet igazán végezni, hogy ne csak a krízisekkel szembesüljünk, és a krízismegelőzés során a fiatalokat is meg kell szólítani. Nagyon fontosnak tartottam a gyülekezetekkel való kapcsolatfelvételt is, hiszen az egész országra nézve kellett szolgálatot végeznünk, és ez nem ment másként, csak a gyülekezetekkel együtt.

Mi több, ez a határon túlra is kiterjedt, mert a Felvidéken, Erdélyben, néhol Kárpátalján is megjelentünk.

Később az Országos Tisztifőorvosi Hivatal felkérésének köszönhetően a magzatvédelem is feladattá vált számunkra, amely a védőnők továbbképzésével indult, ez azután egyre többféle tevékenységgel bővült.

A Bethesda Gyermekkórház neurológusai olyan tünethordozó gyermekeket küldtek hozzánk, akiknek a szüleivel kellett családterápiás tevé-

Hogyan élte meg, hogy menet közben egyre több mindennel kellett foglalkoznia ugyanazon szolgálaton belül?

Számomra nagyon érdekes volt, hogy a klinikai lelkigondozói szolgálatom a magzatvédelemtől az idősebb házaspárok problémájáig nagyon sok mindent felölelt. Az az igazság, hogy amikor elkezdtem ezt a munkát, én magam sem gondoltam, hogy ennyi mindenre kell majd figyelni, és ennyi mindent lehet majd végezni.

Ilyen értelemben véve most, ha vis�szatekintek életem második felére, Isten kegyelméből több mindent végezhettem, mint amennyit a legelején terveztem.

Isten mindig nyitott ajtókat, hogy többet végezhessek, mint amennyit én gondoltam. Ez egy nagyon érdekes, szinte csodás elem az én élettörténetemben. Ez maga az ajtókat nyitó kegyelem. Szent Ágoston úgy fogalmazott, hogy semmi sem volt, ami a kegyelmet megelőzte volna.

Hálás vagyok azért, hogy ezt személyesen is megtapasztalhattam.

Van-e olyan területe a munkásságának, amely Ön szerint még mindig nem kap kellő hangsúlyt?

Talán a klinikai lelkigondozói munka, amely a gyógyító intézményen belül folytatott lelkigondozói tevékenységet jelenti. Nem arról van szó, hogy erről ne beszéltek volna már eleget, hanem a klinikai lelkigondozást magát érzem komoly hiánycikknek. Elkerülhetetlen, hogy ha valaki arra adja a fejét és a szí-

vét, hogy lelkeket gondozzon, akkor ezt a munkát ne főállásban végezze, mert annyi mindennel szembesül.

A klinikai lelkigondozói tevékenység fontos feladat, és nem azért, mert az én munkám, hanem azért, mert nagyon kevés a klinikai lelkigondozó.

Melyik eredményre a legbüszkébb? Őszintén egyikre se merek igazán büszke lenni. Mindegyikkel kapcsolatban voltak hibáim vagy tévedéseim. Ha viszont az a kérdés, hogy melyik eredményemért vagyok a leghálásabb Istennek, akkor talán azt emelném ki, hogy a magzatvédő tevékenységem során sikerült huszonöt-harminc magzat megmaradásához hozzájárulnom. Ha rájuk gondolok, akkor nagyon hálás vagyok.

Kaptam ugyanis visszajelzést ezektől a szülőktől: valaki sms-t küldött, mások felhívtak, vagy behozták a megszületett gyermeket megmutatni, és így mondtak köszönetet. Ezek mindig átmelegítették a szívemet.

Mekkora mozgástere volt magzatvédőként, amikor abortuszt fontolgató édesanyákkal kellett elbeszélgetnie a döntés előtt?

A magzatvédelmi törvény két ilyen beszélgetést is előír, amelyet erre hivatott személyekkel kell elvégezni. Az egyházi gyakorlat – teljesen érthetően – erkölcsi ítéleteket alkalmazott, de én rájöttem, hogy valamit kell és lehet tenni annak érdekében, hogy segítséget adjunk a terhes nőknek, akik ezt a dilemmát hordozzák magukban.

Nekem nagyon tapintatosan szabad csak a magzat védelmében szólnom. Bizony, több száz ilyen beszélgetést folytathattam, ebből több tucat magzat maradt meg.

Mivel ma már jóval kevesebb a művi abortusz, mint annak idején, ezért talán úgy tűnhet, mintha már egyházon belül erre olyan nagy hangsúlyt nem kellene fektetni, pedig nagyon is fontos tevékenység ez.

Karakter • parokia.hu • 35

Egy korábbi egyházi vezető egyszer azt mondta, hogy csak azok születhetnek újjá, akik megszülettek biológiailag.

A Dizseri-díj átadóján úgy fogalmazott, hogy élete során sok mindent kért Istentől: kérte és megkapta, kérte és nem kapta meg, nem kérte, de megkapta. Tudna ezekre konkrét példákat is mondani?

Mindenekelőtt a feleségem volt az, akit kértem és megkaptam. Volt olyan, amit kértem és nem kaptam meg, és ezen a ponton nagyon őszinte leszek: gyorsabban szerettem volna eredményes lenni. De Isten az eredményt nem adja meg gyorsan.

Nekem sem adta, és ezt nagyon jól tette, mert így mindenért meg kellett küzdeni. De volt olyan, amit nem kértem és mégis megkaptam, például azt, hogy én magzatvédelemmel foglalkozzak, Isten mégis megadta. És akár kértem valamit, akár nem,

36 • Karakter • parokia.hu

minden esetben megtapasztalhattam, hogy Ő milyen hatalmas, és hogy milyen mértékben áll a hatalmában ajtókat nyitni, amelyekre nézve csak az a feladatunk, hogy felismerjük ezeket és belépjünk rajtuk.

Ez a legfontosabb. És ezt tiszta szívből mondom, anélkül, hogy túlteologizálnám az egészet.

Szintén a díjátadón fogalmazta meg, hogy saját magára úgy tekint, mint egyetlen láncszemre a hosszú folyamatban. Mi is ez a folyamat, és kik azok a láncszemek, akikhez kapcsolódott ennek során?

Nagyon hosszú láncról van szó.

Ez a lelkigondozást végző és évszázadokkal ezelőtt szolgálatot végzőkkel kezdődik, és a végét nem is látjuk. Voltak előttem Gyökössy Endrék, Benkő Istvánok és a lelkigondozás nagyjai, akikről már el is feledkeztünk. Elnézést is kérek, hogy magamat ugyanahhoz a lánchoz sorolom,

amelyben ilyen nagy elődök voltak előttem, ezért mindezt csak nagyon halkan és szerényen merem mondani. Én kimondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy Isten elhívott és használt engem. Igen piciny láncszem vagyok ebben a láncolatban, és utánam is jönnek mások.

Kinek mi a szerepe ebben a láncban?

Mindenkinek adatik olyan feladat, amely másnak nem adatott.

Amit például Megyessy Pál végzett el évszázadokkal ezelőtt, azt csak ő végezhette el. Ha az adott időben az adott ember felismeri feladatát, akkor hálás lehet útja végén.

De mégiscsak láncszem marad, akkor is, ha felismerte és el is végezte feladatát. Ehhez még hozzátenném, hogy minden korszak sajátos feladatokat is tartogat. Az elmúlt években eszembe jutott, hogy amikor én lelkipásztor voltam, még szó sem volt karantén miatti online igehirdetés-

ről. A mostani lelkészek és más egyházi szolgálók ezzel olyan feladatot kaptak, amellyel nekünk nem kellett megbirkózni. Mégis van olyan közös örökség, amely minden láncszem feladata: hogy szeretettel fogadjuk be és szeressük azokat, akik lelki sebeikkel, nyomorúságaikkal, istenkeresésükkel hozzánk fordulnak.

Már Paracelsus a 16. században kimondta azt, hogy a szeretet a legjobb gyógyszer.

Nem akadályozza a segítségnyújtást, ha a segítő érzelmileg bevonódik?

A szeretetteljes odafordulás és elfogadás nem jelenti azt, hogy érzelmileg túl közel kellene hozzájuk kerülnünk, hiszen a távolságtartás valóban szükséges ahhoz, hogy segíteni tudjunk. Fontos a szakmaiság, és az, hogy bizonyos racionalitással végezzük a munkánkat, de a szeretet nemcsak érzelmeket jelent, hanem bölcsességet is, egyfajta ítélethozatali képeséget. Nagyon fontos, hogy minden munkánk szeretetben menjen végbe. Ezzel nem akarom a szakmaiságot második helyre helyezni, de ha visszagondolok, a hozzám forduló csakis úgy lett nyitott és együttműködő velem, ha érezte, hogy szeretettel fogadtam be őt. Ez mindennek az alfája és az omegája.

Lesznek láncszemek, akik folytatják ezt a szolgálatot?

Egyrészt ezt Isten tudja, de bízom benne, hogy továbbra is gondoskodik erről. Én magam látok másokat, akik már most ezt a szolgálatot végzik.

Másrészt az a tanítói tevékenység, amit a teológiai tanárok végeznek, akár Debrecenben, akár Budapesten, akár Pápán, akár Sárospatakon, biztosítja azt, hogy a holnap és a jövő lelkigondozói majd a helyükön legyenek. Sokszor megemlítem, hogy ez a szolgálat többszakmás, multidiszciplináris tevékenység.

Egy keresztyén lelkigondozónak szellemi öttusázónak kell lennie.

Értenie kell a teológiához, a pszichológiához, a szociológiához, a demográfiához és a lelkigondozás gyakorlatához. Ha kívánhatom ezt az utánam jövőktől, akkor azt kérem, hogy mélyüljenek el mind az ötben, mert csak így maradhatnak korszerű szakemberek. Nemcsak az igét kell érteni, de az embert is, akihez szólunk!

tőle kapott bölcsességgel tudjak döntéseket hozni, akár szakmai, akár magánéleti kérdésekben! Hogy értelmesnek érezzem életem hátralévő éveit vagy hónapjait! Mindezeket eddig megadta, és ezért merem remélni, hogy amíg élek, megadja, és továbbra is kegyelmes lesz hozzám.

Van-e még olyan kérése Istentől, amely mostanában fogalmazódott meg Önben? Így, nyolcvanéves kor felett azt kérném Istentől, hogy ha lehetséges, adja meg nekem továbbra is a tiszta látást.

Adja meg, hogy az ítéletalkotásban

Barna Bálint Képek: Füle Tamás, Szarka Miklós, Németh Sándor (Bethesda Gyermekkórház) Todoroff Lázár (reformatus.hu),

Karakter • parokia.hu • 37

Éljük, amit hirdetünk!

Tudatosság és hitelesség: elengedhetetlenek a gyülekezetépítésben – erről beszélt Hajdú Zoltán Levente szóládi református lelkipásztor, a Magyarországi Református Egyház Mis�sziói Szolgálatának stratégiai főigazgató-helyettese a baranyai lelkészek és főgondnokok február végi balatonszárszói találkozóján. Előadását változtatás nélkül közöljük.

Rövid bemutatkozással szeretném kezdeni: lelkészcsaládban nőttem fel a Dunántúlon, egy picike faluban, Igaron, majd később Enyingen. Kicsi gyermekkori egyházképem (1970–1979 között) és benne a lelkészképem is az volt, hogy a lelkésznek a közösségben magától értetődően vezető, központi szerepe van. Emellett a faluban az emberi kapcsolatokat közvetlennek és biztonságosnak éltem meg, a gyülekezeti élet természetes életközeg volt a faluban. Ehhez képest elég nagy váltás volt, amikor édesapám Enyingre került, ahol azt éltük meg, hogy a lelkész közegidegen zárvány lett a településen, az emberi kapcsolatok felületesek és változók voltak, a gyülekezeti életben erőteljesen csökkenő tendencia volt megfigyelhető. Ezek a tapasztalatok csak úgy értelmezhetők reálisan, ha a megfelelő egyházszociológiai kontextusba helyezzük őket – figyelembe vesszük a kis falu, a nagyközség, a helyi társadalom közéleti sajátosságait, a földrajzi elhelyezkedést, az 1970-es és 80-as évek általános társadalmi és egyház-társadalmi változásait, és, nem mellékesen, ahogy mindezt kisgyermekként, kamaszként, majd felnőttként láttam és megéltem!

Gyülekezetépítés elméletben A gyülekezetépítésben nincsenek általános igazságok, vagy ha vannak is, azok csak a helyi viszonyok sokrétű ismeretében adaptálhatók és illeszthetők a helyi viszonyokra (adottságokra és lehetőségekre) kidolgozott helyi gyülekezetépítési koncepcióba, amit értelemszerűen, egyedül ti tudtok hitelesen megfogalmazni, emiatt ez a ti felelősségetek is! Ha tehát én vagy bárki azt akarná elmagyarázni, hogy mit kell csinálni Baranyában, vagy konkrétan a te gyülekezetedben, gyülekezeteidben, az ezzel egyrészt az érzéketlenségéről, másrészt a szakszerűtlenségéről tenne tanúbizonyságot.

38 • Karakter • parokia.hu

Akkor mi értelme van a gyülekezetépítési szakkönyveknek, szakmai anyagoknak, előadásoknak? Kifejezetten sok! Hármat említek: 1. Tartalmaznak általános alapelveket, ahogy egyébként maga a Biblia szövege is (ApCsel 2) tartalmaz ilyeneket.

2. A helyi viszonyok (legyen az metropolisz vagy kis falu) feltérképezése után az arra adott misszióiközösségépítési válasszal rámutatnak arra, hogy a jó metódus mindig konkrét és lokális tervekre épül.

3. A helyi gyülekezetépítési koncepció – nem mellékes módon – ebből fakadóan: olyan, mint egy részletes és tartalmas „útibeszámoló” vagy mint egy magával ragadó „élménybeszámoló”.

Néhány szót mondok tehát – a fentiek figyelembevétele mellett – a saját utammal és élményeimmel kapcsolatban.

1998-ban, tehát 24 éve végeztem a KGRE Hittudományi Karán, ahol szenior voltam, amikor komoly reformfolyamatokat indítottunk el és képviseltünk, nem ritkán meglehetős ellenszélben. Köztársasági ösztöndíjas voltam, amiből némelyek arra következtettek, sőt biztattak is, hogy valamilyen tudományos egyházi pályára kötelezzem el magam. Én viszont – körülbelül harmadéves koromtól – egyre konkrétabban érdeklődtem a gyülekezetépítés mint teológiai diszciplína iránt, de leginkább abban a vonatkozásban, hogy a rendelkezésre álló észak-amerikai és nyugat-európai szakirodalom meglátásait, felismeréseit hogyan a lehet a magyar református egyházi valóságra alkalmazni, amely valóság többségében vidéki, jelentős részben kisgyülekezeti közeget jelent. Azt is engedte az Úristen felismernem, hogy a magyar és vidéki gyülekezeti

valóságra vonatkozóan csak akkor lesz hiteles a szolgálatom, ha én magam is benne élek abban, és a saját tapasztalataim, utam, élményeim alapján teszek – esetleg más helyszínre, gyülekezeti közegre is adaptálható – megállapításokat. Így kerültem 1998-ban – saját kérésemre – az akkor már a statisztikus adatok alapján életképtelennek nyilvánított észak-somogyi kis faluba, Szóládra.

Ahol a gyülekezet a „szinte már nemlét” állapotából az elmúlt 24 év alatt teljes infrastrukturális és szervezeti, de ami a lényeges: lelki kibontakozáson ment keresztül.

A gyülekezetépítés alapjai A gyülekezetépítésnek természetesen vannak elvi és szerkezeti alapjai.

I. Ezek közül az első lépés a közösség teljes körű felmérése.

1. Személyi adottságokat mérhetünk, mint például: • A dokumentálható és várható létszámtendenciákat • A pontos gyülekezeti névjegyzéket és korfát • Az aktivitás színtereit és mértékét: mi az, ami már mozog, amit nem elindítani kell, hanem mellé lehet állni, amit erősíteni lehet?

• A lelkiség jelenlétét és irányát: vannak-e egyáltalán hívő, megtért emberek a gyülekezetben?

– Semmit nem ér semmilyen infrastrukturális, semmilyen gazdasági növekedés, ha lelki stagnálás, akár visszaesés van mellette. Ha nem ezek a személyi tényezők vannak az első helyen, akkor látszatra lehet, hogy kiépítünk valamit, de lényegileg nem lesz egyház, amit csinálunk.

2. Anyagi adottságokat is számba vehetünk: • Dokumentálható és várható anyagi tendenciák: mire és mennyit költünk? Milyen forrásból?

Lesz gyülekezet, ha nem lesznek pályázatok? Van a gyülekezetnek saját tevékenysége ebben a vonatkozásban? Ráfeküdtünk arra, hogy az állami segítségnyújtásból fogunk megélni? Döbbenetes látni, hogy sok helyen minél nagyobb a külső támogatás, annál gyengébb a helyi erő, vagyis annál kevesebb az, amit a helyi gyülekezet hozzátesz. Akár meg is határoznék százalékos arányokat ajánlásként, hogy ha ennyit kapsz, akkor mi az, amit minimálisan neked hozzá kell tenni ahhoz.

Nagyon fontos, hogy a gyülekezeti munka edzésben tartson! A jó edző mindig egy fokkal erősebb szintre akarja vinni az általa edzett egyént vagy csapatot.

Ugyanígy működik a gyülekezet élete is.

3. Infrastrukturális adottságokat is mérjünk fel: • Épületek: hasznos az épületállományunk vagy teher a nyakunkban? Rengeteg épület kolonc a gyülekezetek nyakán, amellyel pillanatnyilag nem tud mit kezdeni. A megoldásban nagy szerepe van a közegyházi jelenlétnek is.

• Közlekedés (körzet): hogy lehet eljutni a körzetembe?

• Mobilitás: én mennyire vagyok mobilis lelkészként, gyülekezeti vezetőként? A mai társadalom egyre mobilisabb. Vidéken hogyan tudom mobilizálni a gyülekezeti tagjaimat? Tényleg az-e a megfelelő jövőkép a gyülekezeteknek, hogy két-két embernek tartok nyolc istentiszteletet egy vasárnap, vagy pedig egyfajta forgó rendszerben egymást is megismerhetik a gyülekezeti tagok a közös gyülekezeti alkalmakon?

II. A második lépés a „megragadható jelenlét” az adott gyülekezetben.

Megragadható jelenlét nélkül nem szerveződik gyülekezet. Ahol fizikailag nem vagyunk jelen, máshogy működik az egyházi élet.

Fontos az „élet-igehirdetés” hitelessége: amiről beszélek a számmal, arról beszél-e az életem is?

Mi az, ami vasárnap elhangzik, és mit látnak a gyülekezeti tagok rajtam, a családomon, vagy ha bejönnek a parókiára, ha látják a parókiaudvart? Le tudnak-e ülni egy temetés bejelentésén, vagy a szennyes ruhákat kell mindenfelől pakolászni, hogy legyen hely? Elképesztő ereje van ezeknek az impulzusoknak, és a gyülekezeti tagok ezekből legalább olyan erővel veszik le, hogy hiteles-e az, amit csinálok, mint amit mondok nekik vasárnap a templomban.

III. A harmadik lépés pedig a tervezés/ újratervezés folytonossága, ami azt jelenti, hogy konkrét terveket dolgozok ki arra a létvalóságra, amelyben vagyok, méghozzá az adott helyzetre vonatkozóan, abból kiindulóan. Amint változik a helyzet bármilyen irányban is, azt a folyamatos újratervezéssel nem csak „lekövetem”, hanem igyekszem is (együtt a presbitériummal!) elébe menni a várható folyamatoknak.

Ezek olyan általános és minden, tényleg minden gyülekezetre vonatkoztatható alapvetések, amelyek figyelembe vétele és használata nélkül egyszerűen nem lesz megalapozott a gyülekezeti munkánk. A levegőben fog lógni minden, amivel próbálkozunk, miközben a gyülekezeti tagok is az esetlegességek bizonytalanságát élik meg, és nem tudnak, nem fognak biztosan kötődni a gyülekezethez.

Karakter • parokia.hu • 39

Hiszem, hogy Isten egyetlen magyar református gyülekezetről sem mondott le, sőt minden emberre, minden közösségre, minden gyülekezetre vonatkozóan van „jó terve.”

Ez a terv azonban „üdvösségterv”, ami a társadalmi viszonyok között nem feltétlenül korrelál a növekvő gazdasági erővel vagy az infrastrukturális kibontakozással! Ám az „Egymás terhét hozdozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Galatákhoz írt levél 6. rész, 2. vers) bibliai elv alapján a működés biztonságának testvéri biztosítása közös felelősségünk: mindenkinek a maga helyén és lehetőségei szerint, mind helyben – ahol a konkrét gyülekezeti munka folyik, a lehető legodaszántabban és a lehető legszakszerűbben –, mind az egyházmegyei, egyházkerületi, illetve országos szinteken. Ezeknek az egyházszervezeti szinteknek kutya kötelessége, elementáris küldetése, sőt, létük elsődleges célja, hogy a helyi gyülekezetek életét sokrétűen és hathatósan segítsék!

Ennek az „egyedül nem létnek” is három színtere van: 1. élő Isten-kapcsolat 2. gyülekezeten belüli kapcsolatok 3. az egyház támogató kapcsolatainak rendszere.

Elsőre úgy tűnhet, hogy a Magyarországi Református Egyház (egyházmegye, egyházkerület, országos egyház, Missziói Szolgálat) leginkább csak a harmadik pontban tud kapcsolódni a helyi gyülekezeti szolgálathoz, pedig ez nem így van! Ugyanis mindhárom területen van kapcsolódási pont, sőt, nem is pont, hanem felület!

Mert az élő Isten-kapcsolat is segíthető preventív (bajmegelőző), lelkileg, hitbelileg támogató, segítő, illetve gyógyító, regeneratív módon is! A gyülekezeten belüli kapcsolatok is segíthetők: • • •

Egy egyház vagyunk!

Ebben az egy egyházban – a Korinthusiakhoz írt első levél 12. részének „egy test” leírását komolyan véve szóba sem kerülhet, hogy rangsoroljunk szolgálati helyek, vagy gyülekezet közegek, netán egyéb szempontok szerint.

Az elmúlt 24 év alatt elég sok gyülekezetbe hívtak, hogy menjek és legyek az ő lelkipásztoruk. Amikor ezeket a meghívásokat köszönettel elhárítottam, mondván, hogy a helyemen vagyok, azon a helyen, ahol meggyőződésem, hogy Isten akar látni, akkor voltak olyanok, akik viszonylag nyersen kifejtették, hogy nem értik, hogy miért nem akarok „előrébb lépni”, miért nem akarok a ranglétrán előrehaladni.

Ez a megközelítés, illetve szemléletmód számomra kifejezetten visszataszító, mert olyan, mintha minőségi különbség lenne szolgálati hely és szolgálati hely között, és egyfajta egzisztenciális kényszer lenne kicsi gyülekezetből nagyobba, majd még nagyobba „előrelépni.”

Ezzel a kérdéskörrel kapcsolatban a kulcsszó: a „helyemen vagyok.”

Nem az a kérdés tehát, hogy kicsi vagy nagy gyülekezetben vagy, hanem az, hogy ha Isten és önmagad előtt megvizsgálod a szolgálatodat, akkor ki tudod-e örömmel és Isten előtti hálaadással mondani, hogy: „A helyemen vagyok!” Ahhoz viszont, hogy az ember ezt a kijelentést meg tudja tenni, szüksége van arra, hogy érezze: „Nincs egyedül!”

40 • Karakter • parokia.hu

jó szakmai előkészítéssel, már a teológián tréningekkel, képzésekkel a szolgálat folyamatában de ugyanúgy itt is, gyógyító, regeneratív módon a megfáradások vagy a krízisek, a kiégés, akár a bukások idején is!

Ha mindezek közvetlenül megragadhatóan, biztonságos közelségben működnek, akkor jön, jöhet, pontosabban akkor van igazi értelme, hogy jöjjön az a „közegyházi segítség”, amely a gazdasági keretekre vonatkozik, ami a felújításokban mutatkozik meg.

A Baranya-program Az országos egyház azzal, hogy létrehozta a „gondozó gyülekezet” fogalmát, véleményem szerint nagy lépést tett meg annak irányában, hogy – törvényileg is rögzítetten – ne csak azokra fókuszáljon, akik amúgy is jól megvannak, működnek, hanem azokat is komolyan számításba vegye, akik egészen speciális, de gyülekezeti szolgálatot végeznek.

A Dunamelléki Egyházkerület és a Baranyai Egyházmegye összefogásában működő „Baranya-program” épp ezt a célt tűzte ki.

A Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálata pedig, amely 2022. január 1-jével kezdte meg működését, és amelynek vezetőjeként most itt állok előttetek, azt a bátor célt tűzte ki maga elő, hogy mind a személyes lelki, hitbeli kérdésekben, mind a gyülekezetvezetés szakmai és egzisztenciális kérdéseiben, mind pedig az egyházi, egymást testvérként támogató kapcsolatrendszerek vonatkozásában ott legyen, jelen legyen – ahogy az előbb mondtam – megragadható, biztonságot adó közelségben.

Hadd fejezzem be azzal, ami az én személyes meggyőződésem: a Magyarországi Református Egyházban, a társadalmi változásokhoz képest 32 év késéssel, most zajlik a rendszerváltás folyamata! Ennek határozott jelei, lépései, folyamatai pontosan nyomon követhetők: • • •

tavasszal új egyházalkotmányunk született, alapvető egyházi törvényeink újulnak meg sorra, az országos egyházi szervezeti működés új rendszerezettség szerint működik.

De ami ebben számomra az igazi csoda, az annak a megtapasztalása, hogy bár vannak értetlenek és fanyalgók – megjegyzem: azok mindig vannak –, de az általános egyházi közhangulatban valami egészen különös lelki „egybehangolódottság” érzékelhető. Ezt az állapotot, helyzetet nevezi a mi teológiai szaknyelvünk „kairosznak”, kegyelmi időnek, kegyelmi helyzetnek. És ez az, amire vonatkozóan az apostol figyelmeztetőleg, de inkább úgy fogalmazok, hogy ébresztőleg, inspirálólag mondja: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek, ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata.” (Efézusiakhoz írt levél 5. rész: 15-16. vers)

Jómagam gyülekezeti lelkipásztorként – amit az alapelhívásomnak tekintek – csak azért vállaltam el a Missziói Szolgálatban azt a megbízatást, amit végzek, mert teljes szívvel hiszem, hogy az Úr csodákat készített el a Magyarországi Református Egyház számára, amelyek a gyülekezetekben fognak megmutatkozni és kibontakozni! Ahogyan arról az egyik legkedvesebb zsoltárom, a 126. is beszél, és a „déli vidékek” lelkipásztorainak, gondnokainak közösségében talán különösképpen is áldássá lesznek ezek az igeszavak: „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr! Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk. Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki, kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan! Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.”

Ez az Isten kegyelme, Testvéreim, velünk és közöttünk!

Amiben, mint itt, a zsoltárban a magvetőket, minket is cselekvőrészessé tesz, minket is cselekvőrészesként szeretne látni!

Hajdú Zoltán Levente

Egyházasharaszti, Baranyai Református Egyházmegye Karakter • parokia.hu • 41

Hogy jelen tudjunk lenni A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszéke egyszerre áll folyamatos formálódás és határozott változás előtt – nem teljesen függetlenül az egész teológiai képzés tervezett átalakulásától sem. A nemrég nyugdíjba vonult Németh Dávid teológus professzort az idén februárban egyetemi tanárrá kinevezett Siba Balázs teológus váltotta a tanszék élén, vele beszélgettünk oktatásról, spirituális fordulatról és a lelki növekedés útjairól.

Mi a szerepe a teológiaoktatásban a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológiai Tanszéknek?

Abban próbálunk segíteni a hallgatóknak, hogy amikor találkoznak felebarátjukkal, akkor abban a találkozásban jelen tudjanak lenni és Krisztusra mutatni.

Amíg a Gyakorlati Teológiai Tanszék gyülekezetépítéssel, prédikációval, liturgikával, tehát nagy gyülekezeti csoportokkal foglalkozik, addig mi inkább a

42 • Karakter • parokia.hu

személyes, kiscsoportos, vagy közepes méretű csoportokban való jelenlét kérdésköreivel foglalkozunk.

Ezek alapvetően vagy lelkigondozói, vagy iskolai tanárdiák helyzetek. Sok ága-boga van annak, hogyan próbálunk segíteni a lelkészeknek és vallástanároknak, így a valláspedagógia, a lelkigondozás, a csoportdinamika, a katechetika, az önismeret, a kommunikáció és még sok egyéb is része képzésünknek.

Mi az a munka, amit Németh Dávid megkezdett, és örökségül hagyott a tanszéknek?

Hosszasan lehetne sorolni, hogy Németh Dávid az elmúlt 28 év során mi mindennel járult hozzá a teológia szolgálatához az egyházban, a tanszék kilencvenes évekbeli megalapításától kezdve szakmai tudásának átadásán át egészen az általa megírt lelkigondozói és pedagógiai alapművekig, nem beszélve a bámulatos munkabírásáról.

Amit én mégis a legfontosabbnak tartok ezek közül, az az a szemlélet, ahogyan minket, diákjait formált.

A Szentírás nagyon fontos számára mind a spiritualitás, mind a tudomány művelésének szempontjából.

Szeretnénk ezt továbbra is szem előtt tartani. Magyarországon átalakulóban van a kultúra, felerősödött a spirituális éhség. Arra kell választ találnunk, hogyan foghatjuk be ennek szelét úgy, hogy az a krisztuskövetés református megélését szolgálja.

Ez az útkeresés és műhelymunka már Németh Dávid idején megkezdődött, mi pedig továbbvisszük, mert kulcsfontosságúnak tartjuk ezt.

Hol tart most ez a közös műhelymunka?

Munkánk egyik zászlóshajója a lelkipásztoroknak szóló, Spiritualitás és misszió az egyházban című szakirányú továbbképzésünk, a legtöbb tevékenységünk e köré csoportosítható.

A Református Missziói Iroda szervezésében szeptembertől tanfolyam indul hitéleti végzettséggel nem rendelkező gyülekezeti tagok számára, Tanítványként a világban címmel, ennek és a továbbképzésünknek közös nyílt napot szerveztünk április kilencedikén a gazdagréti református gyülekezet templomában. Május 30-án folytattuk a Lelki éhség konferenciasorozatot is, a hatodik alkalom témájául a spiritualitás és misszió kapcsolatát választottuk. Mindezek azonban már túl-

Külön képzés, de közös útkeresés – így foglalható össze a lelkészeknek és nem lelkészeknek szóló lelkiségi tanfolyamok közötti együttműködés, amelyet a Spiritualitás és Misszió Műhely fog össze. A közös pillérekből fakadó közös szemlélet mellett a kétféle képzés közös oktatókkal és részben közös órákkal indul szeptembertől. Ez utóbbiakra szombati napokon kerül sor a szemeszterek során, és ezeken az alkalmakon lelkészek és nem lelkészek együtt gondolják újra a teológiai alapokat a kegyesség megélése szempontjából, ennek lehetősége pedig mindenki számára gazdagító. A szövegolvasás, az imádság, a mindennapok spiritualitása mindkét képzés résztvevői számára fontos tantárgyak lesznek.

A misszió gyakorlata tekintetében ugyan máshol lesznek a hangsúlyok a két csoportnál, de a cél ennél a pillérnél is közös: bekapcsolódni Isten helyreállító munkájának a valóságába.

Minderről részletesebben a Parókia portálon (parokia.hu) olvashatnak, A lelkiség útjai című cikkünkben.

nyúlnak a tanszéki kereteken, noha hatással vannak az egyetemi lelkészképzésre is.

Sok minden van, amit már elfelejtettünk, ezért újra és újra rácsodálkozhatunk saját örökségünkre.

Hogyan formálja a tanszéki oktatást a lelkiségi műhely útkeresése?

Tartottunk például bibliaolvasásról szóló szemináriumot, ahol a diákokkal közösen 19 különböző bibliaolvasási módszert vettünk végig, különböző korcsoportok és élethelyzetek szerint is áttekintve, hogyan lehet egyénileg és közösségileg a Szentírást olvasni.

Ez akár a hittanórákon is felhasználható. Volt olyan szeminárium is, amely az imádságról szólt, és arról, hogyan tudnak a hallgatók másoknak is segíteni az imádkozásban.

Szeretnénk, ha a hallgatók rátalálnának a mindennapok kegyességében azokra a formákra, amelyeket megismernek, és amelyekhez másokat is elvezethetnek. Mindannyiunk számára fontos, hogy a református spiritualitáson belül megtaláljuk azokat a gyökereket, amelyek a sajátjaink, és fölfedezzük azt, hogy milyen gazdag az Isten munkájának tárháza az életünkben.

Tavaly a Lelki éhség – Protestáns spiritualitás a 21. században című tanulmánykötet jelent meg, idén pedig a Hétfőtől szombatig – Lelki rítusok és spiritualitás a mindennapokban című mű. Mi a szerepük ezeknek a köteteknek?

Egyrészt célul tűztük ki, hogy gazdagítsuk a magyar nyelvű protestáns lelkiségi szakirodalom még meglehetősen szűk kínálatát. Másrészt a könyvekkel olyanokat is elérünk, akiket személyesen nem, ezért egyegy ilyen kiadvány túlmutat az oktatási és tudományos tevékenységeken, és missziós szerepet tölt be.

Tavaly nyáron a gyülekezeti táborban ötalkalmas előadást tartottam, hogy kiderüljön, mennyire érthetőek a Hétfőtől szombatig című könyvem fő témái. Nagy öröm volt látni, hogy a tinédzser korosztálytól az idősig mindenki talált benne valamit, amivel tudott mit kezdeni. Szeretnék közérthetően fogalmazni. Ebből a szempontból személyesen példaké-

Karakter • parokia.hu • 43

pem John Maxwell amerikai lelkész és vezetéselméleti szakember, aki úgy fogalmazott, hogy ő nem oktatóként, hanem elsősorban kommunikátorként értelmezi saját szerepét.

Most éppen milyen főbb témákkal foglalkozik a tanszék?

Azt látom, hogy a munkatársak elsődleges érdeklődése a lelkigondozás felé visz. Engem is nagyon érdekel és érint, hiszen éppen családterapeutának tanulok, de közben látom azt, hogy a pedagógiai témákat sem hagyhatjuk parlagon, ezt is folyamatosan gondozni kell. Tavaly szakfelelőse lettem a vallástanárképzésnek a teológián, úgyhogy vannak projektek, amelyek a pedagógiához kapcsolódnak. Most formálódik például egy kutatócsoport, amelynek a fókuszában az atipikus nevelésű gyermekek hitoktatása áll. Engem nagyon

44 • Karakter • parokia.hu

foglalkoztat az egyetemi képzés lelki vonulata is. Nagy témám az embernevelés művészete, azaz hogy hogyan lehet olyan képzési rendszereket megálmodni, amelyek valóban segítik a lelki növekedést.

Mennyire reális elvárás, hogy az oktatás egyben a lelki növekedés terepe is legyen?

A protestantizmus a reformáció óta keresi, hogy tulajdonképpen egyetemet szeretne-e vagy szemináriumot.

Az egyetem tudományos műhely, a szeminárium sokkal inkább egyfajta lelki közösség megélésének terepe.

A lelkészképzést végigkísérte ez a két paradigma, és történelmi koronként változott, hogy melyik lett a hangsúlyosabb.

Mi egyszerre szeretnénk mind a kettőt, és minden században voltak már kezdeményezések arra nézve,

hogyan lehetne ezt megvalósítani. A következő generáció vallástanárainak és lelkészeinek szüksége van arra, hogy a tudásuk mellett a szükséges készségeiket is fejlesszük, valamint arra is, hogy az Isten követei, ha úgy teszik, a Lélek emberei legyenek, és lelkileg is érjenek, növekedjenek az egyetemi évek alatt.

Utóbbihoz együtt kell járni az istenismeret és az önismeret útján. Ennek fényében kezdtem el két kollégámmal együtt újragondolni a tanszék munkáját, és másokat is meginvitáltunk a közös gondolkodásba.

Ez az újragondolás miben jelent folytonosságot, és miben jelent újítást?

A folytonosság megmarad, és az, hogy a meglévőt újra szeretnénk gondolni, még nem jelenti azt, hogy ki kell dobnunk dolgokat. Nem is szeretnénk. Maradnak a tanköny-

vek és sok minden más is, hiszen építeni szeretnénk meglévő értékeinkre. Olyan átfogó rendszerszemléletet szeretnénk az óraadóinkkal és más tanszékekkel közösen kidolgozni, amely nemcsak a mi tantárgyaink szintjén segítheti a lelkészképzést. Én azt is fontosnak tartanám, hogy ne csak öt-hat évben gondolkodjunk a képzésről, hanem a továbbképzéseket is figyelembe véve tíz-tizenöt évben. Hogy a most formálódó elképzeléseinknek hosszú távon milyen hozadéka lesz a rendszer egészét tekintve, még elválik.

Még nagyon az elején vagyunk ennek a folyamatnak, de már megszülettek az első lépések.

Hogyan lehetne röviden összefoglalni ezeket az első lépéseket?

A kollégáimmal a már meglévő tudományos modelleket kiegészítve és továbbgondolva öt fő területet jelöltünk ki, és mind az öthöz hallgatói feladatokat rendeltünk.

Az első terület az élettapasztalat, ehhez terepgyakorlatra küldjük a hallgatókat. Tantárgyanként végiggondoltuk, hogy milyen korcsoportokhoz és milyen élethelyzetben lévőkhöz menjenek el az egyetemi képzés alatt. Járják a gyülekezeteket, és direkt szempontokat kapnak arra, hogyan és mit figyeljenek meg.

A második terület a kognitív tudás.

Egyrészt a hallgatókkal együtt elkezdtük összeszedni azokat a tudáselemeket és sémákat, amelye-

ket szerintünk minden teológusnak ismernie kell, és ezekből szószedeteket gyártunk. Másrészt szeretnénk minél több lehetőséget biztosítani arra, hogy a fiatalok végiggondolják saját tanulási folyamataikat, és elmondhassák, hogy miképpen tartják a leghatékonyabbnak saját tanulásuk megszervezését. El is kezdtünk velük beszélgetni erről.

A harmadik terület az érzelmi viszonyulás. Ha a fiatal maga tervezheti meg a tanulási folyamatot, akkor a sajátjának érzi, mert érzelmileg is kapcsolódik ehhez.

Nagyon fontosnak látjuk, hogy ne csak a tudás, hanem az attitűd szintjén is formálódjanak a fiatalok. Ennek az érzelmi munkának is fókuszt kell adnunk a tudományos munka mellett.

A negyedik terület a készségeké.

Egyre több olyan gyakorlati módszert szeretnénk megmutatni és gyakoroltatni a fiatalokkal, amelyek a gyülekezeti valósághoz kapcsolódnak. Ebben nagy segítségünkre lesz még az a zsinati kutatás is, amely a lelkészi kompetenciákat méri fel.

Szeretnénk gyakorló lelkészek tanácsát kérni abban, hogy mire van szüksége egy lelkésznek, vallástanárnak a terepen, és erre a képzés hogyan készítheti fel.

Az ötödik terület a lelki formálódás. Ehhez minden egyes diákunkkal, akivel találkozunk a félév során, kezdeményeztünk egy-egy személyes beszélgetést, hogy minél inkább

megismerjük, kik ők, éppen hol járnak a hitük útján, és mi az, amiben ránk számítanak. Ez nekünk is segít abban, hogy imádkozó háttérrel és lelki mentorként állhassunk mellettük.

Az öt területen összeállított listák és ötlettárak alapján átfogó munkatérkép készülhet el a következő hónapok során. De mindenben Isten akaratának keresését tennénk fókusszá.

Mennyire nyitottak a kollégák és a hallgatók minderre?

Az Egyháztörténeti Tanszék vezetője már jelezte, hogy kíváncsi erre a koncepcióra, ami mentén haladunk, és arra is, hogy mik azok a közös pontok, amelyekben egymás munkáját tudjuk segíteni.

A hallgatóknak kifejezetten igényük van arra, hogy párbeszédbe maradjunk velük, és bevonjuk őket a gondolkodásba. Fontos szem előtt tartanunk – akár a teológusokról beszélünk, akár másokról, akikhez Isten éppen küld minket – hogy ők alanyai és nem tárgyai az adott folyamatnak.

Csak így tudunk találkozásainkban hitelesen jelen lenni. Ennek a szemléletnek át kellene itatnia egyházi szolgálatunkat, bármilyen feladatra is hív minket az Úr.

Barna Bálint Képek: Kalocsai Richard, Barna Bálint, Kálvin Kiadó

Karakter • parokia.hu • 45

Erő volt, élet volt Döbrőssy Lajos rákkutató professzorral a tavaly száz éve alapított Soli Deo Gloria Református Diákszövetség történetéről és szellemi örökségéről beszélgettünk.

Emléktábla-avató ünnepséget tartottak 2021. november 19-én a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség (SDG) megalapításának 100. évfordulójának alkalmából. A megemlékezés a Budapest-Kálvin téri templomban kezdődött, majd a mellette álló Kálvin tér 8. számú épület előtt folytatódott az emléktábla leleplezésével. Az SDG ugyanis ebben az épületben működött 1921-es megalapításától kezdve egészen az 1949-es betiltásáig. Az ötletgazda és hivatalos magánkezdeményező dr. Döbrőssy Lajos rákkutató professzor maga is tagja volt az SDG-nek annak idején – a megemlékezés apropóján személyes emlékeiről és a diákszövetség történetéről mesélt nekünk. „Jársz még a kútba?”

Döbrőssy Lajos az alapítók történetét felidézve Sebestyén Jenőt emelve ki elsőként, aki a történelmi kálvinizmus felfogását képviselte. A másik kulcsfigura a miskolci születésű Töltéssy Zoltán, Ravasz László személyi titkára volt.

46 • Karakter • parokia.hu

„Átlagot meghaladó intelligenciája és rendszerező gondolkodásmódja volt. Nyughatatlan emberként mindenben a jobbat akarta. Ő vált a rugójává a kezdeményezésnek a teológusok között” – mesélte. „Társaival, például Dobos Károllyal együtt kezdetben gúnyolódások céltáblái voltak. Az egyház akkor elég siralmas helyzetben volt. Morvay István nagyon szellemesen, de nem éppen hízelgően úgy fogalmazott, hogy a református lelkész hat napon át láthatatlan, a hetediken érthetetlen. Ez a mondása fennmaradt, és ma is gyakran emlegetik itt-ott.”

Az SDG számára meghatározó volt, hogy 1921-ben alapították. „Amikor Trianonban megszégyenült a nemzet, a közös sokktól más akusztikája volt a prédikációknak. Kiutat mutattak, kapaszkodót a megalázottságban, lelki ébredéshez vezettek. Az SDG először a teológusok között munkálkodott, majd 1925-ben kezdett nyitni, először a főiskolások, majd a középiskolások felé.

Végül országos mozgalommá nőtte ki magát, nem utolsósorban azért, mert olyan elkötelezett emberekből állt, akik ezt szívügyüknek tekintették. Az SDG tiszta mozgalom volt.

A diákság tízezreit mozgatta meg, mert nemcsak egyházi iskolákban működött, hanem lépten-nyomon mindenhol, még ha mindig egyházi keretek között is. Tagjai nemcsak az egyén, de a társadalom gyógyítására is gondoltak.”

Döbrőssy Lajos 1944 kivételével minden nyáron Balatonszárszóra ment a szüleivel. „Öntudatomat Szárszón kaptam. Előbb csellengő kiskölyökként voltam a konferenciákon, aztán kamaszkoromban a házimunkákba is besegítettem. Hivatalos konferenciázó sosem voltam, csak része voltam a díszleteknek. Persze, azért a fülemet ott tartottam. Idősebbként már beültem ide-oda, és sok mindent tanultam. Később, egy virágvasárnapi SDG-konferencián, amely szintén évenkénti esemény volt, én is tudatosan odaszegődtem azok közé, akik életüket Jézus Krisztus fennhatósága alatt élik. Persze, botladozó az ember, de az Úristen hűséges. Úgyhogy a mai napig Hozzá tartozónak érzem magam. Életemet ez az elkötelezettség határozta meg.”

Balatonszárszón két kőház volt akkoriban, emeletes ágyakkal, ahol néhány százan elfértek. Mellettük volt még egy barakként szolgáló katonai sátor, és az egész telephez egyetlen kút tartozott. „Fogaskerekes-láncos kút volt, azzal kellett felhúzni a vizet. Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy SDGhez köthető rendezvényen, ahol sorban kezeltem az atyafiakkal, és ekkor egy magas, elegáns, ősz úr, aki a gyerekkori becenevemen szólított meg, azt kérdezte tőlem: jársz még a kútba? Rögtön megértettem, milyen közös emlékre utalt vissza. Tudniillik valahányszor leesett a lánc, én jártam be a kútba. Kötélen leeresztettek vagy húsz méter mélységbe, én pedig

egy gereblyével kihorgásztam a láncot, felkötöttem a kötélre, ezután felhúztak engem, majd felhúztuk a láncot is.”

Töltéssy Zoltán fia gyerekkorától fogva a barátja volt, egészen a harminckét éves korában bekövetkezett haláláig. Döbrőssy Lajos azonban nemcsak ezt a nemzedéket ismerhette meg személyesen, de az SDG-alapító szeniorokat is. „Nem is tudom megmondani, mióta ismerem azokat, akiket ismerek, mert az eszmélésemkor már mind ott voltak. Soos Gézát elkötelezett, hívő emberként volt szerencsém gyerekként ismerni. Abszolút intim kapcsolatban voltam Morvay Pista bácsival, egészen a halála órájáig.

Vatai Lászlónak, miután belekeverték a Magyar Közösség-perbe, szöknie kellett. Torontóban volt lelkész, mi pedig Buffalóban éltünk, tehát azt mondhatni, a folyó egyik és másik oldalán voltunk. Miután felfedeztük egymást, gyakran jártunk át egymáshoz.”

„Megölték. Meggyászoltuk.”

Az SDG-ről a legtöbben az 1943-as szárszói konferenciára asszociálnak, de Döbrőssy Lajos szerint ennek szervezésében az SDG csak névleg és formalitások tekintetében vett részt. „A kezdeményező a Magyar Élet Könyvkiadó és személyesen Püski Sándor volt, az SDG csupán támogatta a rendezvényt. Ennek során komoly vitát folytattak a magyar jövőről, ami akkor nem volt kockázatmentes. Bognár Pista bácsi, az SDG akkori alelnöke elnökölte végig a konferenciát. A reggeli csoportos beszélgetéseket – a bibliakörök mintájára – egy-egy SDG-szenior tartotta a körülmények által megengedett kereteken belül, este pedig az SDG-s Balla Péter vezetésével tartottak tábortüzezést, akárcsak az SDG nyári konferenciáin. De ezek mind puszta külsőségek csupán, a valódi szervező nem az SDG volt” – magyarázta. „A háború utáni koalíciós évek idején sokan még bizakodtak, hogy talán

Döbrőssy Lajos 1934 augusztusában született. Élete első tíz évében külföldön élt, mert református lelkész édesapja mohamedán törökök között végzett missziói munkát. Iskoláit zömmel Sárospatakon végezte, majd orvosi végzettséget szerzett. Mindig inkább a betegség maga érdekelte, ezért daganatpatológiával foglalkozott. Az egyetem után néhány évvel egy nemzetközi rákkutatási ösztöndíjjal Amerikába került három évre, akkor már családosan.

Később meghívást kapott az ENSZ Egészségügyi Világszervezetébe, ahol a rákprogram igazgatója volt nyugdíjas koráig. Itthon először a Világbank, majd az Országos Tisztifőorvosi Hivatal vette tanácsadói állományba. Három felnőtt gyermeke van, nyolc év özvegység után házasodott újra.

Karakter • parokia.hu • 47

most jóra fordulhat minden, jóllehet már el voltunk adva a szovjeteknek. Az édesapámat ‘47 elején letartóztatták a Magyar Közösség ellen kreált per keretében, csakúgy, mint a Vatai Laci bácsit, tehát tudtuk, hogy mostantól komolyra fordul a helyzet. Én akkoriban még Sárospatakon voltam, ami bizonyos értelemben szélvédett menedéknek számított.

Tudtuk, hogy baj van, de Sárospatak üvegbúrája alatt viszonylag védve voltunk.” 1949-ben belügyminiszteri rendelettel megszüntették az SDG-t.

Az utolsó virágvasárnapi konferenciát 1949-ben tarthatták meg. „A záró aktus a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjén volt, ahol ezer diák énekelte, hogy »Zengd Jézus nevét, zengd, világ, Őt, angyalok, áldjátok!« Felemelő és megrendítő volt.”

Ha egyetlen mozzanatot kellene kiemelnie a számtalan emlék közül, akkor talán ezt az utolsó virágvasárnapi konferenciát mondaná, mert ezt érzi a legmegrázóbb emlékének. „Külön hangsúlyozom, hogy ez a fordulat éve után történt! A közösség mégis megmutathatta erejét még egyszer, utoljára. Az SDG hivatalos megszüntetése után nem sokkal ez a közösség is felbomlott. Persze, itt-ott voltak próbálkozások az egyben tartására. A Klauzál-téri lelkész, Farkas Jóska például 1949 után is próbálta összetartani az egyetemista korosztályt, kedd esti bibliaórát szervezett számukra, tehát ők, amíg ki nem repültek onnan, még egy ideig összetartottak, de ez inkább kivételnek számított, mint szabálynak. Csak a szívekben élt tovább, ameddig élt. Az SDG-ben erő volt, élet volt. Megölték. Meggyászoltuk.”

Balatonszárszón a konferenciatelepen még egy darabig tovább folyt az élet, de diákmozgalom helyett gyülekezeti hetek keretében. Formálisan 1952-ben államosították a telket, de addigra ezek az alkalmak is elhaltak. „A szegedi ruhagyár dolgozóit akar-

48 • Karakter • parokia.hu

ták ott üdültetni, de nekik ez nem volt megfelelő, mert abszolút komfort nélküli volt. Mi bezzeg megszoktuk, hogy nincs komfort. Utána évekig kertészetnek hívták, ebek harmincadjára jutott, majd a hatvanas-hetvenes években csárdát csináltak a két épületből. Volt arrafele egy házacskám, amin csak a nyolcvanas években adtam túl, hogy őriző szememet a telken tarthassam. Most már csak azokban él tovább Szárszó emléke, akiknek jelentett valamit.”

Annak idején Amerikában is igyekeztek úgy szőni a szálakat, hogy mindig megtalálják azokat a helyeket, amelyek az SDG szellemének leginkább megfeleltek. „Buffalóban akkoriban még volt magyar református templom és lelkész, de ma már nincs. Az egyik fiam néhány éve járt ott, és elmesélte, hogy a templomot felverte a gaz. Kihalt az amerikai magyar kultusz is, csakúgy, mint sok minden egyéb. Mára már alig maradtak meg az egykori SDG-sek. Legtöbbjük már sajnos meghalt, vagy olyan idős, hogy az emléktábla avatására sem tud eljönni. Lassan legfeljebb csak egy tucatnyian maradtak azok, akiknek még él az emlékezetében az SDG, akinek az életét formálta, akinek ez a keret szabta meg a fiatalkorát, akik Szárszótól Szárszóig éltek. Az emléket lassan belepi a por és a hamu.” „Sokak szívében ott élhet még az öröksége” Döbrőssy Lajos életében annyira meghatározó volt az SDG, hogy úgy érezte, valamit tennie kell az emléke fennmaradásáért. „Az elmúlt években kezdett kikristályosodni bennem a volt SDG-székház emléktáblával való megjelölésének az ötlete, de ezt sokáig csak magamban hordtam” – mesélte. Végül rászánta magát, és megszerezte hozzá mind a Dunamelléki Református Egyházkerület, mind a Budapest-

Északi Református Egyházmegye hozzájárulását, a Kálvin tér 8. ugyanis jelenleg az esperesi hivatalé. A megvalósításhoz szükség volt építészre is, aki a műszaki tervekért felelt, valamint az illetékes Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatal tudomásul vételére. Az új emléktábla a Kabay Kör emléktáblájának a helyére került, ezért ennek az épületen belüli megőrzését is feltételül szabták.

A tábla elkészítéséhez hosszú

keresés és utánajárás után végül Aszódon találtak kőfaragót. „Egyből megértette, hogy miről van szó, és élvezetét találta az elkészítésében.

A táblának rövid szövege van, a közepén egyszerű kerámiajelvény látható: a kézben lévő égő szív és a Soli Deo Gloria felirat. Ha úgy vesszük, csak egy emléktábla a sok közül, de talán sokak szívében ott élhet még az öröksége. Ez az örökség pedig nem más, mint a Timóteushoz írt második levél 2. fejezetének 3. része Károli Gáspár fordítása szerint, amely az SDG jelmondata is volt: »Te azért a munkának terhét hordozzad mint a Jézus Krisztus jó vitéze!« Ma is ennek a szellemi örökségnek kellene iránymutatónak lennie a számunkra.”

Barna Bálint Képek: Asszonyi Eszter, Füle Tamás

„Hiszek Szentlélekben” – mintha azt mondanám: hiszem nemcsak azt, hogy Isten teremtett engem, nemcsak azt, hogy Jézus halála és feltámadása váltott meg engem, hanem azt is hiszem, hogy ez a szerető isteni Valóság be akar tölteni.

Hát akkor befogadom, kérem, várom, hogy elárasszon, birtokba vegyen, felhasználjon! Éltessen!”

(Joó Sándor) Karakter • parokia.hu • 49

dunamelléken történt Örökség, hála, ígéret

KRISZTUS KÖVETŐI PÓTOLHATATLAN ÉRTÉKET ÁLLÍTANAK ELŐ

2022. április 23-án Leányfalun átadták a Ravasz László Emlékházat, Egyházi Gyűjteményt és Rendezvényközpontot, valamint felavatták az egykori dunamelléki püspök – a világon egyedülálló – egész alakos szobrát. A kiemelt kiállítás Ravasz László életútját és munkásságát mutatja be, míg az emeleti kiállítótérben több leányfalui egyházi személyiségnek is emléket állítanak. Az interaktív kiállítások mellett az épületben helyet kap egy száz fő befogadására alkalmas rendezvényközpont, amely konferenciáknak, kulturális programoknak, családi eseményeknek adhat majd teret.

A villaépület impozánsan felújított, egészen a Duna-partig húzódó kertjében kapott helyet az egykori dunamelléki püspök egész alakos, 2,2 méter magas, bronzból készült szobra, Kutas László szobrászművész alkotása. Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az átadó ünnepségen tartott beszédében világító fáklyának nevezte Ravasz Lászlót. Mint mondta: „nagyságában és életének tragikumában megtestesítette mindazt, ami a Kárpát-medence magyarságában erő, gondolat és szeretet.

Minden, amit véghezvitt, ebből a televényből nőtt ki, benne gyümölcsöt termett ezer év magyar története, de kétezer év kereszténysége is, sőt négyezer év ószövetségi hagyománya, miközben klasszikus műveltsége felismerte a mi magyar életünkben is az egyetemesen emberit, annak legmélyebbre gyúló gyökereit.”

VENDÉGLŐBŐL ÉPÍTETT TEMPLOM

Kibővített, átépített, megújult templomáért adott hálát 2021. december 12-én a Budapest-Budahegyvidéki Református Egyházközség. Az ünnepi alkalmon Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök hirdetett igét.

A gyülekezet lelkésze, Bogárdi Szabó István volt dunamelléki püspök ünnepi beszédében felidézte az egykor vendéglőnek szánt, majd később templommá alakuló épület történetének egy-egy momentumát. „A Böszörményi úti református templomon nem volt pompa és ragyogás, annál több volt benne a gyógyító és segítő áldás. Azt, hogy itt templom volna, két emberöltőn át csak az udvaron álló haranglábról lehetett sejteni. De akiknek lelki otthona lett ez az épület, azok betegségben, gyászban, eltévelyedésben, erőtlenségben, hányattatásokban megtapasztalták – itt, éppen itt megsegít az Úr. Ezért ez a hajlék a hálaadás szent helye is.”

A több mint két évig tartó munkálatok során kibővítették a templomteret, öt hittantermet és korszerű cserkészotthont alakítottak ki, új tornyot emeltek, elvégezték az épület teljes épületgépészeti korszerűsítését és a templomkert rendezését is. Az egyházközség összesen 1700 négyzetméter hasznos területre kapott használatbavételi engedélyt. A mostani átalakítás Ónodi Szabó Lajos építész és Horváth Gyula belsőépítész tervei alapján valósult meg, akik megtartották a régiből mindazt, amit kellett, míg az új toronnyal és az új templombelsővel arra törekedtek, hogy még inkább templomra emlékeztessen az épület.

50 • Karakter • parokia.hu

KÖZÖSSÉGHEZ TARTOZNI FONTOSABB, MINT KIEMELKEDNI „Imáink meghallgatásra találtak” – fogalmazott Somogyi Péter fasori lelkipásztor, dunamelléki lelkészi főjegyző 2022. március 13-án a Budapest-Fasori Református Egyházközség templomi épületegyüttesének külső felújításáért tartott hálaadó istentiszteleten. „Urunk szerető hatalma külső és belső megújulást tett lehetővé számunkra. Bár tudjuk, hogy ez a templomépület nemcsak küldetésünk helye, de egyben építészeti érték is, nekünk elsősorban lelki otthonunk.” A több mint 100 éves fasori református templom és parókia talán Árkay Aladár építész legkiemelkedőbb alkotása. Tömegformálásában, részletképzéseiben és anyaghasználatában is jelentős műemléki és kulturális értéket képvisel, rendkívül magas építészeti minőségében hordozza a 20. század elején megformált nemzeti szecessziós stílusjegyeket, és ma is Budapest egyik legnagyobb református gyülekezetének élő otthona. A külső felújítás csupán az első szakasza volt a munkálatoknak, a teljes felújítás vége 2023 nyarán várható. „Ez a templomépület a fasori közösség meghívólevele. Azért kell tornyokat építeni a templomoknak, hogy mutassák, hol van Ő. Ti, fasori testvérek vagytok azok, akiket meghív ide az élet. Azt kívánom nektek, hogy itt, köztetek is meg lehessen tanulni, hogy a keresztyén út a közösségen át vezet. Közösséghez tartozni ugyanis fontosabb, mint kiemelkedni” – hangzott el Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati elnök ünnepi igehirdetésében.

ÚJJÁSZÜLETÉS ÉLŐ REMÉNYSÉGRE Ünnepi istentiszteleten adtak hálát a Budapest-Pozsonyi úti Református Egyházközségben a gyülekezet fennállásának 100. évfordulójáért 2021. december 5-én. „Mi, reformátusok itt, Budapesten jövevények vagyunk. Van ugyanakkor egy másik, igazabb válasz, ami így hangzik: jövevények vagytok ti, akik kiválasztottak vagytok. A két dolog nincs egymással ellentmondásban, maga Isten köti össze ezt a kettőt és Isten Lelke az, amelyik összetereli a gyülekezet tagjait, közösséget teremtve. Ez pedig újjászületés élő reménységre” – fogalmazott igehirdetésében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. A gyülekezet kalandregénybe illő történetét Berkesi Gábor lelkipásztor foglalta össze. „Tesszük a dolgunkat, bármilyen világ legyen is, csendesen hirdetjük az Igét és megéljük az evangéliumot. Mert a legfontosabb az, hogy az Úristent ne hagyjuk ki semmiből. Minden más mulandó, de egy örök: Jézus Krisztus. Akármi történjék, Ő ott van, valóság és hatalom ma is” – mutatott rá zárásként örök küldetésükre. „Száz év történelem, teli viharokkal és példamutatással, hittel és összefogással. Kissé érzelmesen is tekintünk vissza minderre, ugyanakkor ma az a kérdés számunkra, hogy mit jelent nekünk most ez a hely” – fogalmazott köszöntőjében Szloboda József. A Budapest-Északi Egyházmegye esperese arra kérte az ünneplőket, hogy fogalmazzák meg magukban: mi az, amitől értékké válik számukra a közösség, és mi az, amit a következő nemzedéknek átadnak.

Karakter • parokia.hu • 51

TUDOM, KIHEZ TARTOZOM A református templom felújítását, az újonnan épült gyülekezeti ház hivatalos átadását, valamint Sipos Ajtony Levente lelkipásztor beiktatásának huszadik évfordulóját ünnepelte 2022. március 27-én a mintegy 300 fős ünneplő közösség Soltvadkerten. Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hangsúlyozta: Soltvadkert ünnepel, és nem vigaszra szorul, mégis az a vigasztalás az életünk fundamentuma, amelyet a Heidelbergi Káté is tanít: „nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok”. A legfontosabb átélni, hogy tudjuk, kihez tartozunk, és ezt azután jóban és rosszban sem elfelejteni – fogalmazott az egyházvezető. A soltvadkerti gyülekezet most, a „jóban” hálaadással gondolhat a „minden vigasztalás Istenére” – tette hozzá. „Hisszük, hogy ezt a jó helyet itt, a Kárpát-medence közepén Istentől kaptuk ajándékba. Őrizzük, vigyázzuk, így adjuk tovább.” Sipos Ajtony Levente lelkipásztor szolgálatát Martin János, a gyülekezet főgondnoka méltatta, majd a gyülekezet ajándékaként új lelkészi palástot adott át neki. Az istentisztelet után az ünneplő közösség a szintén szépen felújított, egy kisebb, szimbolikus szökőkúttal is ékesített udvaron át az újonnan épült, modern gyülekezeti ház elé vonult. Korábban a lelkészlakásból választottak le két szobát gyülekezeti teremnek, de ez a tér idővel kicsinek és alkalmatlannak bizonyult, ezért volt szükség az építkezésre.

ÜNNEP A SZŐLŐSGAZDA HÁZÁBAN „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda… ti a szőlővesszők” – hirdeti Jézus Krisztus tanítását János evangéliumának 15. fejezetét idézve a nemrég felépült Budaörsi Református Gyülekezeti Központ fényes templomtere. Az igazi szőlőtő példázatát nemcsak szöveggel, de építészeti koncepciójában is megjelenítő új épület átadására és felszentelésére 2022. április 21-én került sor – annak reménységével, hogy az új istentiszteleti helynek köszönhetően a gyülekezeti közösségből új gyümölcsök fakadhatnak, amelyek áldássá lesznek mások számára is. A Szőlősgazda Házának kialakítása során fontos szempont volt a kifelé nyitás – az evangélizáció – és a befelé fordulás – a belső kapcsolatok erősítése – kettősségének egyensúlya. Az ünnepi prédikáció is az igazi szőlőtő példázatára épült. „A gyökerek, amelyeket magunkkal hozunk, önmagukban kevesek: a maradás személyes döntést kíván életünkben. Isten mindenütt ott van, ahová beengedik. Engedjétek be Őt életetekbe, és hívjátok Őt, hogy legyen szőlősgazdánkká” – fogalmazott Balog Zoltán dunamelléki püspök és zsinati lelkészi elnök. Hozzátette: szőlőfürtre, szőlőtőre és szőlősgazdára is szükség van a megmaradáshoz. „Mi Jézuson keresztül jutunk a szőlősgazdához. A szőlőfürtöket kipréselik, hogy másokat táplálhasson. A bor az Istentől kapott öröm szimbóluma: jelzi, hogy áldozatból fakad nemcsak a szabadulásunk, de az áldás is, amelyből az öröm születik.”

52 • Karakter • parokia.hu

TEMPLOM ÉPÜL KECSKEMÉTEN A kecskeméti Széchenyivárosban negyven éve, vagyis a lakótelep kiépülése óta vannak református istentiszteletek.

A helyszín kezdetben a református temető sarkában lévő kis imaház volt, majd, 2016 után, a Planetárium és a SzentGyörgyi Albert Szakközépiskola aulája következett. Jelenleg is ezen a helyszínen gyűlik össze minden vasárnap a református gyülekezetrész. 2021-ben az egyházközség tizenegy – köztük hét kecskeméti – építészt kért fel a leendő templom vázlat-terveinek elkészítésére. A kiválasztási eljárásban végül nyolc építész, illetve építészcsapat összesen tizennégy tervét ismerhette meg a Templomépítési Bíráló Bizottság. A tervezési munkák egészére – a Bizottság döntése alapján – az egyházközség Fialovszky Tamással, Bihari Ádámmal, Kenéz Gergellyel és ZengőMarton Katával, az Építész Stúdió és a NaturARCH Stúdió Kft munkatársaival kötött szerződést. A beruházás a Világ utcában indulhat majd el, ahol helyet kap többek között egy istentiszteleti tér, valamint három közösségi tér is kisebb csoportok számára. A Széchenyivárosi Református Templom és Gyülekezeti Otthon terveit a Kecskeméti Református Újkollégium Dísztermében mutatták be 2022 februárjában. A terveket készítő építészek elmondták, hogy Isten 21. századi házának egyszerre kell tükröznie a nyitottságot és intimitást, igazodnia kell a lakótelepi környezethez, valamint meg kell felelnie a modern kor elvárásainak és a református identitásnak.

NÁLAD VAN AZ ÉLET FORRÁSA Hálaadó istentiszteletet tartottak a Rákospalota-Óvárosi Református Egyházközség templomában február 26-án, és átadták a gyülekezet új óvodaépületét. A mai óvodaépület helyén 1930-ig állt az óvárosi református templom, amelyhez iskolaépület is tartozott. Az iskolát az ötvenes években államosították. Az ingatlan a rendszerváltáskor került vissza az egyház tulajdonába, ám eredeti funkcióját nem őrizte meg. Egy ideig a szociális foglalkoztató működött benne, majd üresen állt. A Forrás Református Óvoda tervezése 2017-ben kezdődött, az alapkőletétel 2019-ben volt.

A névválasztás sem véletlen, hiszen az óvodai telek alatt sós vizű ér található, amelyet az átadó napjára olyan kúttal láttak el, amely ihatóvá teszi a forrásvizet. Az istentiszteleten Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke hirdetett igét a 36. zsoltár 10. verse alapján: „Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot.” A víz a vándor számára éltető forrás, ugyanúgy, mint a keresztény ember számára Krisztus – hangzott el a prédikációban. „A Forrás Református Óvoda létrejöttéhez is szükség volt a krisztusi élő vízre, hiszen imádság nélkül az anyagi feltételek, a közösség és a támogató kormány is kevés lett volna. Egy élő közösségben a fizikai építkezés egyben lelki építkezés is.” Hozzátette: az emberi életben lehetnek tévelygések, ütközhetünk akadályokba, de ha az óvodáskorú gyerekeknek átadjuk a hitet, az majd visszahozza őket a forráshoz.

Karakter • parokia.hu • 53

ITT JÓ HELYEN VANNAK Református óvoda épül Bicskén, melynek március 26-án tartották meg a bokrétaünnepét. Az óvoda megépülésével régi vágya teljesül a Bicskei Református Egyházközségnek, hiszen a gyülekezetnek az iskolák államosítása óta nem volt oktatási, illetve nevelési intézménye. A kivitelezés 2021 júliusában kezdődött, és várhatóan 2022 június végére befejeződik. A Mandulaág Református Óvoda épületét Bicske belvárosában, a helyi oktatási intézmények közvetlen közelében, az egyházközség tulajdonában álló telken húzták fel. Az óvoda három csoportjába összesen hetvenöt gyermeket várnak idén szeptembertől. Minden csoportnak önálló „házat” terveztek a tervezők, így az utcafronton is jól elkülönül a három egység. Az intézményt a huszonegyedik századi követelményeknek megfelelően tervezték, az udvar és az udvari játékeszközök pedig lehetővé teszik a mindennapos mozgást, játékot a szabad levegőn, valamint természeti felfedező tevékenységeket.

Az ünnepségen Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke köszöntötte a megjelenteket. „Fontos, hogy a gyerekek első naptól kezdve tudják, hogy az egyházi intézményekben, templomokban jó helyen vannak. Noha a világban nagyon sok baj, gond van mostanában, fontos, hogy elhiggyük, az életünk a teremtő Isten kezében van, ő vigyáz ránk. A bokrétaünnep fölfelé tekintést jelent. Akkor könnyebb elhinni, hogy Isten vigyáz az életünkre, ha fölfelé tekintünk” – emlékeztetett az egyházvezető.

MINDEN PERC A JÖVŐ ÉPÍTÉSÉRE ADATIK A lovasberényi Reményik Sándor Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda fennállásának tizedik évfordulója alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet a lovasberényi református templomban március 25-én.

E mellett átadták a Reménység Óvoda új épületét is. Az ünnepségen Vuityné Sárándi Klára intézményvezető ismertette az óvoda építésének történetét. Mint mondta, 2016 őszén indult az első óvodai csoport, amely akkor még az iskola épületében kapott csak helyet. Hamar kiderült, hogy a környéken nagyobb igény van református óvodai ellátásra, így 2020 szeptemberében megindult az önálló óvoda építése. Az épület 2021 novemberében készült el. Itt már két csoportban összesen 50 gyermeket tudnak fogadni. Az óvodába felekezeti hovatartozástól függetlenül várják a gyermekeket, hiszen a keresztény értékek átadását is feladatuknak tekintik. „Szeretnénk a keresztény értékeket már az óvodában átadni a gyereknek.

A jövőbe fektetett energia idővel megtérül, ezért is vagyunk hálásak az óvodáért, ami megannyi öröm forrása lehet” – mondta az igazgatónő. „A hálaadás elsősorban nem az épületért van, hanem a gyermekekért. Hiszen nélkülük nem építhetnénk óvodát, iskolát” – mondta köszöntőjében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke. Ünnepi igehirdetésében kifejtette, hogy a keresztény pedagógia egyik legnagyobb áldása, ha a gyermekekben meglátjuk Isten ajándékait.

54 • Karakter • parokia.hu

A HITBEN HOZOTT DÖNTÉSEN ISTEN ÁLDÁSA VAN „Kell-e világosabb bizonyíték Isten hatalmára, mint hogy itt vagyunk és örülhetünk ennek az épületnek és annak a szolgálatnak, ami itt zajlik?” – fogalmazott igehirdetésében Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a Pécsi Református Kollégium Csikesz Sándor Általános Iskolájának hálaadó ünnepségén. Az ormánsági Drávafok megújult általános iskoláját 2022. március 23-án adták át. A felújított épület új tornateremmel, új tanteremmel, mosdókkal, új igazgatási egységgel és nevelői szobával bővült. Bár tizenöt éve még úgy tűnt, bezárhatják, az iskola vezetősége és a helyi polgármesterek, valamint a baranyai egyházmegye vezetői és a helyi országgyűlési képviselők összefogásával sikerült elnyerniük az intézmény infrastrukturális fejlesztéséhez szükséges pályázatot. Mivel az építőanyagok áremelkedése miatt a meghatározott keretösszeg végül nem fedezte a költségeket, a dunamelléki egyházkerület pótlólagos forrást biztosított a megvalósításhoz. „Erőfeszítéseink Isten szeretetében nem hiábavalók, hiszen amit itt teszünk, annak van végső, el nem múló értelme: kicsi építőkő Isten országában” – mondta Balog Zoltán püspök az új tornacsarnokban tartott összejövetelen. „Ez azonban nem azt jelenti, hogy a túlvilági vigaszra várunk, hanem azt, hogy már most ráhagyatkozhatunk Isten szeretetére, és várhatjuk, mikor lesz valami abból, amit elültetünk.

A hitben hozott döntésen, a megtalált szolgálaton Isten áldása van.”

MONDJ IGENT! A Kálvin Téri Református Iskola új összekötő épületszárnyának elkészüléséért adtak hálát márciusban Veresegyházon.

A bővülésre azért volt szükség, mert az iskola folyamatos növekedési pályán van: a nagy túljelentkezés miatt már 2020-ban elindították felmenő rendszerben az évfolyamonkénti harmadik osztályt. A sok emberi segítség mellett hitük szerint az iskola legnagyobb támogatója maga az Úristen, aki megengedte és megadta, hogy ez a sok-sok csoda valósággá lehessen, és megépülhessen az új épületszárny is. Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke Máté evangéliuma 21. részének 28-32. versei alapján mondta el igei üzenetét az ünneplő gyülekezetnek, amely az Atya akaratának teljesítéséről tanít minket. „Ez az Ige minket Jézus Krisztus iskolájába akar vinni, mert ez az Ige Isten családjáról szól, az egész emberiségről” – fogalmazott. „És ebben az egész emberiségben benne van Veresegyház is, hála Istennek benne van Magyarország is, benne van Európa is, és azt mondja ez az Ige, hogy valójában az élet legfontosabb dolgában csak két út létezik.

Csak két válasz létezik: igen vagy nem. És az életnek a legfontosabb dolga az, hogy ha téged Isten megszólít, akkor mondj igent. Akkor válaszolj! Ő az, aki így szól, Ő az az édesapa, aki azt mondja mind a két fiának, hogy menjél el, indulj el, végezd a dolgot, éld az életedet, keresd meg azt, amit elkészítettem neked, hogy kiteljesedjen az életed.”

Karakter • parokia.hu • 55

Az egyház jövője a hittanoktatáson is múlik Több tízezer fiatal járhatott hittanra a kötelező hit- és erkölcstanoktatás 2013-as bevezetése óta, köztük nagy számban olyanok is, akiknek a szülei nem kötődnek szorosan a református egyházhoz.

A templomok padsoraiban azonban nem látszik a megnövekedett érdeklődés, ennek pedig köze lehet ahhoz, hogy több elkötelezett hittanoktatóra lenne szükség.

Módszertani megerősítésre, munkatársi és anyagi megbecsülésre is szükség van – állítja Harkai Ferenc, a Dunamelléki Református Egyházkerület katechetikai és iskolaügyi bizottságának elnöke.

A hittanoktatás évének nyilvánította 2022-t a Magyarországi Református Egyház Zsinata. Stratégiai fontosságú ügyről van szó, amelyen az egyház jövője múlhat – erősíti meg a dunamelléki hittanoktatás ügyéért felelős református lelkész, aki maga is tanít hittant. Harkai Ferenc szerint bár sokan még tantervi egyenjogúságát is megkérdőjelezik, a hittanóra nem csupán egy a tantárgyak közül. „A hittanórán arról a Jézus Krisztusról beszélünk, aki számunkra nem pusztán egy a történel-

56 • Karakter • parokia.hu

mi alakok közül, hanem a mi megváltó Urunk. A hitünkről szóló tanítás átadása a cél, és ez komoly módszertani képzést igényel: míg más pedagógusok korosztályos felkészítést kapnak, addig egy hittanoktatónak óvodától érettségiig meg kell találnia a hangot a gyermekekkel és fiatalokkal.” Átfogó reform A Magyarországi Református Egyház Magyarországon hetente 150 ezer gyermeket ér el a hittanoktatással. A Dunamelléki Református Egyházkerület területén hetente több mint 61 ezer gyerekkel kerül kapcsolatba a helyi gyülekezet képviselője: a lelkész, a hittanoktató vagy a vallástanár. Az ország 1618 hittanoktatójának fele (883) lel-

kész, a Dunamelléken 686 hittanoktató közül 313 lelkipásztor. Harkai Ferenc szerint jó, ha a lelkészek ott vannak a hittanosok között – ennek különösen a fővárosban van jelentősége, ahol a gyülekezethez legalább ezen a szálon kötődő családok és a lelkész olykor fel sem ismerik egymást az utcán. „A falvakban, persze, más a helyzet, ott a lelkészt mindenki ismeri” – teszi hozzá.

Különleges helyzetben van az egykor virágzó, a trianoni döntés után azonban leszakadó baranyai országrész, ahol évtizedeken át sokszor egyetlen lelkipásztor látott el akár nehezen megközelíthető, szétszórtan fekvő falvakat, lakott területeket. Az egyre elnéptelenedőbb vidéken maradtak ugyan reformátusok,

de a gyülekezetek nem tudtak lelkészt fenntartani, hát még hittanoktatót, ezért sok helyütt a lelkészek most is egyedül végzik a hittanoktatást. Harkai Ferenc szerint azonban hiba lenne azt gondolni, hogy csak az ezért járó javadalom miatt, ami az alapvető megélhetéshez szükséges részt pótolta. Azért teszik, mert szívügyüknek tekintik a fiatal nemzedék elérését, és ilyen módon is az evangélium átadását. Ugyanakkor, ha a lelkészek túl sok hittanórát tartanak, az elvonja őket egyéb feladataiktól – mutatott rá.

Azt, hogy kik tanítsanak hittant, miből és hogyan, a református egyház kiemelt fontosságú kérdésnek tekinti. A Dunamelléken különösen is sürgető a helyzet megoldása, ehhez új gyülekezeti forma bevezetését is szükségesnek látták. A baranyai modell idővel az ország több pontján jelenthet majd példát.

Egy biztos: minden hittanoktatót szeretnének anyagilag, szakmailag és munkatársként is nagyobb megbecsülésben részesíteni – mondta Harkai Ferenc. Ezért is hívták össze 2021 októberében Kecskeméten az első kerületi katechetikai találkozót a Dunamelléken hittanoktatást végző hittanoktatóknak, vallástanároknak és lelkészeknek a részvételével. „Az összejövetel hatalmas eredménye az volt, hogy kiderült, mi foglalkoztatja őket, milyen örömöket és áldásokat élnek meg a hittanoktatásban, mit élnek meg nehézségként, és milyen szükségleteik vannak” – számolt be a bizottsági elnök.

Miért jó hittanoktatónak lenni?

A találkozón részt vevő hittanoktatók egyöntetűen állították: legnagyobb örömük, hogy elsősorban gyermekeket taníthatnak és nem tantárgyat. Az órákon bizalmi légkör kialakítására és azon keresztül személyes kapcsolódásra nyílik lehetőség, ami a gyermekek számá-

ra is hiánypótló lehet. A hittanórán találkozhatnak a hátrányos helyzetű gyermekekkel, akikre rajtuk keresztül az egyházközség is nagyobb figyelmet fordíthat. A hittanoktatásban rejlő áldást a gyülekezet közössége teljesíti ki, amelynek alkalmaira időnként sikerül bevonni a gyermekeket és családtagjaikat, és ahol később konfirmálhatnak.

A befogadó környezet és a szilárd meggyőződés elengedhetetlen a hitre nevelésben – hangsúlyozza a lelkész. „A hitbe nem lehet beleszületni, de a közösségbe igen, és ott ébredünk hitre is.

Ha a gyermek életének természetes része lesz az Istennel való kapcsolat, akkor otthon sem lehet úgy enni, hogy nem imádkoznak, mert a gyermekek hazaviszik ezt, ahogy a boltban is áldás, békességgel köszönnek.

A kisgyerek nem kételkedik. Az egyházi iskolákban kompenzálni tudjuk az evolúciótant a teremtéstörténettel, míg az állami iskolákban jön a fura hittanoktó a heti egy órán – talán évente másvalaki –, miközben minden más tanár mást képvisel, mint ő. Fontos, hogy a gyermekek olyan közösségben legyenek, amely nem megkérdőjelez, hanem megerősíti őket a személyes döntésben. Legalább a református köznevelési intézményekben végig kell vinnünk, hogy a gyermekek hároméves kortól egyházi közegben éljenek, hogy minden feltétel adott legyen ahhoz, hogy felelősségteljes, döntéshozó egyháztagjainkká váljanak. Ezért is volt fontos beleállnunk a nagy köznevelési rendszerbe óvodától az érettségiig, sőt, ezt

megelőzően, már a bölcsődékben is.

Ehhez pedig szükségünk van emberekre, akik mellettük állnak és terelgetik őket a hit útján.”

Még mindig kívülállók?

A hittanoktatók nincsenek kön�nyű helyzetben. Noha 2013 szeptemberében vezették be a kötelező hit- és erkölcstanoktatást, az állami iskolákban még mindig kívülállónak számítanak. A termek kiosztásánál vagy a helyettesítések megszervezésénél sokszor figyelembe sem veszik a hittanórát. Van olyan iskola, ahol még mindig a folyosón tartják meg az órát, és a felekezetek közötti rivalizálás sem a múlté még. „A hittanoktatóink nem kapták meg az iskoláktól a digitális átálláshoz szükséges módszertani képzést sem. Esélyük sincs, hogy őket is elvigyék a modern taneszközök használatát megtanító tanárképzésre. Ott vannak a tanteremben, de előfordul, hogy nem tudják használni az infokommunikációs technológiákat alkalmazó eszközöket, mert nem értenek hozzá. Gyakran ideológiai ellenszélben dolgoznak, a gyermekeknek ciki hittanra menni. Noha ők jól érzik magukat a kis létszámú csoportokban, ahol sokat lehet beszélgetni is, mégis előfordul, hogy egy idő után kiiratkoznak, mert etikán megtartják a matekot, a törit, és lemaradnak. Azzal is próbálják őket lebeszélni, hogy a közösség megbomlik, etikán viszont együtt van az osztály. Ez a feszültség ráterhelődik a hittanoktatóinkra, ami hosszú távon kiégéshez vezet.”

Ezért is fontos erősíteni a munkatársi kapcsolatokat – tette hozzá a lelkész. „Rengeteg visszajelzést kaptunk arról, hogy hittanoktatóinknak igénye lenne a személyes találkozásokra a gyülekezeti munkatársakkal, a vezetőkkel és más hittanoktatókkal is. Szükség van kerületi, megyei és gyülekezeti szintű lelki napokra,

Karakter • parokia.hu • 57

ahol őszintén feltárhatják a problémáikat. Legutóbb is elmondták, hogy hiányolják a képzéseket, módszertani nehézségeik vannak. A falvakban oktatók közlekedése nehézkes. Az iskolákban a digitális oktatás idejére sok helyütt nem kaptak laptopokat, saját maguknak kellett megoldaniuk annak beszerzését. Nincs keretük taneszközök vásárlására, ők veszik meg a szivacsot és azt a matricát, amit oda tudnak adni a gyermekeknek.”

Lesz-e elég hittanoktató?

Az elmúlt években sok esetben nagyon komoly elhivatottságra volt szükség, hogy valaki megmaradjon a hittanoktatói pályán, mert az érte járó jövedelem teljes óraszám mellett sem tett ki egy teljes fizetést – mondta Harkai Ferenc. „A hittanoktatók 2013-ban is alulfizetettek voltak egy átlagos pedagógushoz képest, pedig az ő bérük ugyancsak veszített az értékéből. Azóta sem voltak nagy bérnövekedések, most viszont az állam több pénzt biztosít hittanoktatásra, mint eddig: tavaly szeptembertől emeltek a hittanoktatók bérén, idén pedig további emelés várható. Az igazi kérdés azonban az, honnan lesz elég ember, aki elvégzi ezt a munkát. Az elnéptelenedő vidékeken a hittanoktatóknak szolgálati lakást, autót és üzemanyagköltséget kellene téríteni. A Dunamelléken Balog Zoltán püspök szeretné kialakítani ennek a rendszerét. Azért is kellene magasabb szinten megoldást találni erre, mert mi, lelkészek egyenként elvérzünk ebben a csatában. Harcolunk az iskolaigazgatóval, ő valamit továbbad a tankerületigazgatónak, és az erőfeszítéseinknek nincs eredmé-

58 • Karakter • parokia.hu

nye. Egyenesen őket kellene meggyőznünk arról, hogy a hittanoktatás méltó keretek között végzése az államnak is érdeke, hiszen a jövő nemzedékének erkölcsi nevelésében veszünk részt mi, egyházi emberek.”

hallhassák az evangéliumot. Ezért a hittanoktató személyének is biztos pontnak kell lennie, a jelenléte nem korlátozódhat csupán a tanórákra, a templomban, a gyermektáborban, az ifihétvégén is jó, ha ott van.”

Jó hittanórát kell tartani A hittanoktatók hiányára részben megoldást nyújthat a Református Pedagógiai Intézet pedagógusdiplomával rendelkezők számára meghirdetett, hatvanórás, vagyis fél év alatt elvégezhető modulja, amely az állami iskolákban és az önkormányzati óvodákban is feljogosítja őket a hittanoktatásra. „A fővárosi levelezőlistákon szinte hetente jön a hír, hogy valahol hittanoktatót keresnek.

Hosszú távon éppen a hittanoktatás eredményeként lehet csak utánpótlásra számítani ezen a területen.

Ehhez jó hittanórákat kell tartani, amellyel elérhetjük, hogy a gyermekek az etikaóráról jöjjenek át hittanra” – véli Harkai Ferenc. Mivel a hittanórákról kikerülő fiatalok jelentős része nem lett elkötelezett református gyülekezeti tag, szerinte ez azt mutatja: kívülről kell elérni a fiatalokat – akkor is, ha ott ülnek az órán. „Ez misszió. Missziói lelkületű emberekre van szükség, akik valami nagyon jót megismertek az Úristentől, és abba akarnak behívni. Ehhez pedig nem elég csak a már dolgozó pedagógusokat mozgósítani, hiszen rájuk más tantárgyak oktatásában is szükség van.”

Erről is szól a vasárnap Bár vannak, akik megkérdőjelezik, elvárható-e, hogy a gyermekek még vasárnap is ott üljenek a templomban, Harkai Ferenc azt mondja: az állami és az egyházi iskolába járó hittanosokat egyaránt várja a gyülekezet. Így alakulhat ki a kapcsolódás a közösséggel. „Ahhoz, hogy a kisgyerek eljöhessen, a szülőnek is ott kell lenni, így ő is kénytelen kitenni magát annak a kockázatnak, hogy az Úristen megszólítja.

Ha pedig a szülőben is megmozdul a hit, akkor ő is érdekelt lesz a gyülekezettel való kapcsolat fenntartásában.”

A kapocs A hittanoktató személye azért is fontos, mert a nagyvárosokban, különösen a fővárosban ő jelenti a kapcsolódási pontot a gyülekezet és a hittanosok családjai között – hangsúlyozza a lelkész. „Ő teremt esélyt a lelkipásztornak arra, hogy újra felvegye a kapcsolatot azokkal a családokkal, akikkel utoljára talán a gyermekük keresztelőjekor beszélgettek.

Nekik pedig ez az esélyük arra, hogy

A legdrágább kincsek Idén tavasszal több dunamelléki egyházmegye – az Északpesti, a Tolnai, a Vértesaljai és a Bács-Kiskunsági – is megtartotta katechetikai találkozóját állami és egyházi iskolák hittanoktatóinak. Céljuk az volt, hogy megismerjék egymást, tapasztalatot cseréljenek közös szívügyükről. Ősszel egyházkerületi konferencián folytatódna a közös gondolkodás – árulta el Harkai Ferenc. „Ezekkel a találkozókkal az is a célunk, hogy a hittanoktatók érezzék, megbecsüljük őket.

A gyermekek, akik a szülők legdrágább kincsei, néha olyanok, mint egy ’zsák bolha’. Egy jó hittanoktató felhajtja ezt a sok kincset, ezért megbecsülésre méltók ők maguk is.

Ezt meg kell értenünk nekünk, lelkészeknek is.”

Jakus Ágnes Képek: Kapás Csilla (Reformátusok Lapja); karpataljalap.net; keol.hu

A szeretet a kulcs Egy baranyai település, ahol nem egyre kevesebben, hanem egyre többen járnak templomba. Ahogy a kisváros fejlődik, úgy éled a gyülekezet is. De vajon hogy érik el azokat, akiknek nincsenek református gyökereik? Erről faggattuk Nagy Mariann kozármislenyi lelkipásztort.

Sok református gyülekezetben máig sem éri el a templomok látogatottsága a járvány előtti szintet. A Pécs melletti Kozármislenyben azonban épp az ellenkezőjét tapasztalják: amint kinyitották a templom ajtaját egy-egy járványhullám visszahúzódásával, a jól ismert arcok mellett tíz-tizenöt új szempár tekintett vissza a szószéken prédikáló lelkészre. Ők most is ott vannak minden vasárnap. „Férfiak, nők, gyerekek, házasságban élők, egyedülállók, betegek, gyógyultak egyaránt jönnek közénk. A gyülekezetben Isten igéjére éhes emberekkel találkozom” – számol be Nagy Mariann helyi református lelkész.

A lelki éhséggel érkezők pedig nem maradnak táplálék nélkül, mert számára mindig is az igehirdetés volt a legfontosabb szolgálat, erre készül a legtöbbet, ha csak teheti, olvas, képezi magát. Amikor a járvány alatt bezártak a templomok, a városi televízió minden vasárnap közvetítette igehirdetését. Sokan hallgatták, pedig élete egyik legnehezebb időszaka volt ez – árulja el. „Nem tudtam fölmenni a szószékre, nem is palástban prédikáltam, hanem a templomajtóban ültem, háttal az üres padsoroknak. Elveszítettem a biztonságérzetemet a járvány miatt, és amiatt, hogy nekem is nélkülöz-

Karakter • parokia.hu • 59

nöm kellett a gyülekezet támogató jelenlétét. Ahogy sokan mások, úgy én sem értettem, hogy következhetett be ez a világméretű krízis, mint ahogy most sem értjük, hogy törhet ki a 21. században egy olyan háború, mint ami Ukrajnában zajlik. Mi, lelkipásztorok is eljutunk néha arra a szintre, hogy elég most már, Uram.”

Mélyponton volt, de prédikálnia kellett. Csak arról beszélhetett, amit Isten a szívére helyezett, arról is gyengén, összetörten, bátortalanul – idézi fel. Mégsem bánja, hogy így történt, úgy érezte, ez a sírás ideje, sebzettsége pedig sokakat megszólított. „A valóságos érzéseimről, a kérdéseimről, a kétségeimről beszéltem. Ebben sokan tudtak velem osztozni, mert hasonlóan éreztek. Lelkipásztorként az a célom, hogy az evangélium erejével minél több embert erősítsek – mint ahogy én is ebből merítek, és a közösségből. Ha

az emberek kapnak valamit abból, hogy látják: nem egyedül küzdenek, és még a saját lelkészük is elesett, akkor ezt nem szégyellem megmutatni. Nem attól vagyok erős, hogy van tartásom előttük, hanem éppen attól, hogy össze tudok törni. A szószéken is merem ezt vállalni, és ez életszerű. Akik hallgatják az igehirdetést, meggyőződhetnek róla, hogy én is közülük való vagyok. Ugyanazokat élem meg: harcokat, válást, betegséget, kamaszgyerekek lázadását, a hol vagy, Uram kérdést. A különbség az, hogy van hitem, és így könnyebb.

Látják, hogyan kapaszkodom föl én is, és kibe kapaszkodom. Van, hogy együtt erősödünk.”

A legtöbbet az igehirdetés és az interaktív bibliaóra formál az emberek lelkén – állítja Nagy Mariann.

E mellett ő maga sokat tanul a gyülekezetépítésről az egyházkerületi Inkubátorprogramban is – több más

Kozármisleny 6500 fős település Pécstől délkeletre.

A lakosság száma az elmúlt két évtizedben duplázódott meg.

Sokan a megyeszékhelyről költöztek ki a falusias kisvárosba, mások a környékbeli falvakból érkeztek. Az elmúlt három évben három új utca létesült a településen. A legtöbb ott élőnek nincs református gyökere, és nem tartozik egyetlen gyülekezethez sem.

A kozármislenyi református gyülekezet alig háromszáz tagot számlál. Az evangéliummal még el nem ért emberek száma 45005000-re tehető. Átlagéletkoruk 37 év.

60 60 •• Karakter Karakter •• parokia.hu parokia.hu

lelkipásztorral együtt végzik a szolgálatukban hasznosítható műhelymunkát. „Elengedhetetlen, hogy egy teológus találkozzon ezzel a képzéssel, mert annyira sokat segít a meglévő gyülekezeti élet megújításában, vagy abban, hogyan lehet a semmiből plántálni valamit, ami működőképes, de akár önmagamat, az elakadásaimat is segít kezelni lelkészként. Gyülekezetépítő stratégiákat dolgozunk ki együtt Lovas András missziói referens vezetésével Tim Keller könyve alapján.

Ez azért is hasznos, mert minden, amit Kozármislenyben elkezdtem csinálni tizenkét évvel ezelőtt, ösztönös volt. A kislányom akkor született, amikor elkezdtem itt a szolgálatot, a nagylányom kétéves sem volt, ezért kezdetnek indítottam egy babamama klubot. Heti két alkalommal tíz-tizenöt anyuka jött hozzám. Aztán ahogy a gyerekek óvodába mentek, elkezdtem az óvodai hittant. Évről évre egyre több gyermek csatlakozott hozzánk, nagy vonzerő volt számukra, hogy gitározom. Ezeknek a gyerekeknek a szülei, nagyszülei is eljöttek időnként a templomunkba. Csodának éltük meg, ahogy évről évre gyarapodott a létszám a templomunkban, persze, ez tizenkét évbe telt, és mi türelmesek is voltunk. Isten láttatta velem, hogy a hittanóráknak lesz gyümölcse a gyülekezetépítésben is, mert a gyerekek magukkal fogják hozni a szüleiket a templomba.”

Ahhoz azonban, hogy a felnőttek évi két-három alkalomnál többször is eljöjjenek az istentiszteletekre, meg kell velük ismerkedni – teszi hozzá a lelkész. „Szeretnénk meglátni, mire van szüksége a körülöttünk élő embereknek. Mi az, amit a gyülekezetünk tud nekik adni, ami miatt szívesen tartoznának közénk. Az igehirdetés a legfontosabb – abban kell olyat nyújtani, ami miatt visszajönnek hozzánk. Ez nem működik másképp, csak úgy, hogy megismered

a kulturális környezetet, amelyben élsz, beszélgetsz az emberekkel, és a közben fölméred, hogy miben élnek, számukra mi a fontos, mi hiányzik az életükből, miről gondolkodnak sokat, milyen kérdéseik vannak.

Ha én tudtam volna tizenkét évvel ezelőtt, hogy mennyire fontos a környezettanulmány, akkor sokkal komolyabbat készítettem volna. De most is aktuális, sőt, mindig aktuális egy ilyen településen, ahol folyamatosan változik a lakosság összetétele.”

Mindent megtesznek annak érdekében, hogy a településen élők legalább a templom közelébe jöjjenek – árulja el Nagy Mariann.

A légvártól a fánk- vagy a lángossütésen át a szabadtéri koncertig számos programot szerveztek már, minden évben otthont adnak művésztelepnek és kiállításoknak is.

Most épp szabadtéri pikniket terveznek a templomkertbe, hogy megismerjék a településre újonnan betelepülőket. „Már korábban megkerestük őket, jeleztük, hogy jelen vagyunk a városban, az iskolában, a gyerekeinknek baba-mama klubot biztosítunk. Ha hitéleti igényeik vannak, akkor tudják, hogy ránk számíthatnak.

Mi mindent csináltunk csak azért, hogy legyen legalább egy lehetőségünk arra, hogy megérintsük az embereket! Ilyenkor azt szeretnénk elérni, hogy jól érezzék magukat. Szeretjük őket, és ez működik.

Persze, ilyenkor nagyon jól kell prédikálni: az evangéliumot hirdetni egyszerű szavakkal, érthetően és lelkesen.” Muszáj kilépniük a templomból és jelen lenni a helyi kulturá-

lis rendezvényeken is – fűzi hozzá a lelkész. „Egy-egy városi rendezvény megnyitóján akár csak egy igével és áldásmondással, de képviseljük magunkat. Ezek mind lehetőségek arra, hogy megérintsük az embereket.

Soha nem lehet tudni, kinek mond az az egy ige valamit. Ha a kétezerből csak egy-két ember jön be a templomba, nekünk már van két lélek.”

A Kozármislenyben élőknek sok egyéb lehetőségük is van a szabadidejük értelmes eltöltésére. „Ez egy csodálatos kisváros erdőkkel, tavakkal, horgásztóval, gördeszkapályával, bicikliúttal.

Rengeteg a lehetőség, ám amiből az embereknek a legkevesebb van, az az idő. De a lelkük nagyon éhes, és mi ezért adhatunk nekik valami többet: tartós megelégedést az embernek csak az élő Istenbe vetett hit adhat.”

Arra a kérdésre, hogyan szólhat az egyház a jövő emberéhez hitelesen, a lelkipásztor azt mondja:

„Amikor János apostoltól megkérdezték, mi a legfontosabb, ő azt mondta: Fiacskáim, szeressétek egymást.

Ha Krisztusban vagyunk, Ő bennünk marad, és ennek van jele: a szeretet. Lelkészként fontos, hogy én is szeressem a gyülekezetet, a presbitériumot, a gondnokomat, szeressek prédikálni, és hogyha szeretem azokat, akikkel dolgom van, akkor ott megmutatkozik a gyümölcs.

Lehet, hogy három-négy-öt embert kell szeretnem – az is jó dolog, mert néha én is visszagondolok arra, men�nyivel meghittebb alkalmaink voltak, amikor kevesebben voltunk. Most ehhez kell igazodnunk – remélhetőleg hamarosan lesz beosztott lelkésze a gyülekezetünknek. Akárhogy is: ha van igei látásod, van közösséged, és velük közös jövőképetek, akkor Isten áldása rajta van az utatokon – mert szeretitek egymást.”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás; mislenykult.hu

A kozármislenyi református gyülekezetnek 181 egyházfenntartó tagja van, az aktív templomba járók száma 70-80 fő körül alakul vasárnaponként. A gyermek-istentiszteleteken mintegy tizenöten vesznek részt, református hittanra százötvenen járnak, az óvodában további húsz kisgyermek részesül hittanoktatásban. A gyülekezethez tartozik a szomszédos Pécsújhegy, Nagykozár és Egerág reformátussága is – ez utóbbi településen ötven gyermek jár hittanra. Évente átlagosan huszonöten konfirmálnak a kozármislenyi templomban, amely 2006-ban épült fel a gyülekezeti tagok kezdeményezésére. A gyülekezeti terem tetőterében tavaly alakítottak ki 110 négyzetméteres parókiát a dunamelléki egyházkerület és a baranyai egyházmegye segítségével, nem kis részben a gyülekezet önerejéből.

Karakter • parokia.hu • 61

Az átrendeződés ideje Bereczky Ildikó korábbi harkányi lelkipásztort bízta meg Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Zsinat lelkészi elnöke a Baranyai Programtanács munkájának koordinálásával.

A Baranyai Református Egyházmegyében négy évtizeden át szolgáló lelkész a helyi lelkipásztorokkal kapcsolatot tartva és saját tapasztalatait is hasznosítva kíséri végig az elmúlt évben körvonalazódott program megvalósítását.

Az elmúlt évben a Baranyai Programtanács a helyi lelkipásztorokkal egyeztetve végigjárta a baranyai egyházmegyét, ahol a társadalmi-missziós tendenciák és a közigazgatási egységek figyelembevételével hét nagyobb körzetet látott elkülöníthetőnek: a Komlói, a mohácsi, a pécsi, a sellyei, a siklósi, a harkányi és a szigetvári körzeteket.

Elképzelésük szerint az egy-egy körzethez tartozó, külön-

62 • Karakter • parokia.hu

böző típusú egyházközségek – amelyek lelkészkörök is egyben – közösen kialakított, éves missziói program szerint működnének együtt. A helyi lelkipásztorok bevonásával tervezet született arról is, melyik gyülekezetet érdemes átalakítani, hol érdemes például a Zsinat által nemrégiben elfogadott új gyülekezettípust: gondozó gyülekezeteket létrehozni. Mindez előkészítette annak lehetősé-

gét, hogy a lelkészek munkáját segítve hittanoktatókat is alkalmazhassanak egy-egy olyan körzetben, ahol a gyülekezetek nem tudják fenntartani a lelkészi státuszt, viszont lenne lehetőség a gyermekek, fiatalok közötti szolgálatra is – számolt be lapunknak Bereczky Ildikó.

A lelkipásztor a Programtanács koordinátoraként a tavaly megtárgyalt célokat és feltételeket folyamatosan egyezteti a lelkipásztorokkal, segíti a lelkészkörök missziói munkájának kidolgozását, megvalósítását. „Szeretnék odafigyelni a helyi lelkészekre, melléjük állni, miközben a program végbemegy. A cél ugyanis az, hogy mindez a javukra szolgáljon, és valóban föllélegezhessenek: ne az egzisztenciális szorongás határozza meg a napjaikat, hanem felszabadultabban, nagyobb lelkierővel végezhessék a munkájukat. Erre minden reményünk megvan, hiszen olyan programot biztosít most az egyház, amely révén a megélhetésük biztosabb talajon áll, mint korábban” – magyarázta. Új típusú gyülekezetek A strukturális átrendezés szükségességét a társadalmi változások idézték elő. „Református gyülekezeteink több száz éven keresztül falusi gyülekezetek voltak, mára azonban többen élnek városokban, mint falun, és maga a klasszikus falusi életforma is megszűnt. Egyházszervezetünk azonban még azokból az időkből származik, amikor minden falunak volt saját gyülekezete, lelkésze, temploma, különösen Baranyában pedig elemi iskolája is összevont évfolyamokkal, tanítóval. Miután azonban kiürültek a falvak, megfogyatkoztak a gyülekezetek is. Ezért elindult egy bokrosítási folyamat: ahol már nem volt elég gyülekezeti tag, lelkészt sem tudtak választani, ott több falu gyülekezeteit összevonták.” Ennek más oka is volt – tette hozzá a lelkész. „A második

világháború után elvették az egyházi földeket, amelyekből az egyházközségek fönntartották a templomot, az iskolát, a lelkészt, a tanítót – ugyanis sosem az állam tartotta fenn a gyülekezeteket. A hívek ezután pénzadományt gyűjtöttek – persze, amíg a falu működött, terményadományt is –, de sokkal nehezebb volt így már a működést biztosítani, hiszen elvesztek azok a földek. Napjainkban egyházfenntartói járulékot fizetünk, és az a gyülekezet választhat lelkészt, amelyik képes a lelkészi állást biztosítani – ez lehet anya- vagy több gyülekezet összefogásával társegyházközség.

Ha a korábban államosított iskolaingatlanokat vissza igényelhettük is – amennyiben az még állami tulajdonban volt –, addigra az épületek többségét lelakták, és sok helyen már állami iskola sem működött benne.

A fenntartásához szükséges földeket pedig nem kaptuk vissza. A legtöbb helyen ellehetetlenült a lelkészi állás fenntartása, nemhogy egy faluban, hanem nyolc-tíz falu társegyházközségeiben is. Ezért – más gyülekezetforma nem lévén – az egyházkerület támogatásával missziói társegyházközségeket kezdtek létrehozni; ezekben már nem választható, hanem kinevezett missziói lelkész végzi a szolgálatot.

A missziói egyházközség elnevezés eredetileg azt a gyülekezetformát jelölné, amelyik soha nem volt sem anya-, sem társegyházközség, hanem olyan területen alakul, ahol korábban nem volt gyülekezeti élet. A cél, hogy majd egyszer önálló lelkésztartó hellyé váljon. A szórvány ezzel szemben azokat a helyeket jelöli, amelyek egy nagyobb gyülekezet gondozásában állnak és valószínűleg nem lesznek képesek lelkészi állást fenntartani, ilyenek például a tanyavidékek.

A most létrehozandó gondozó egyházközségekre azért van szükség, mert Baranyában több olyan terület is van, amelyek valós helyzetét egyik gyülekezeti státusz sem fedi le. Ezek a gondozó egyházközségek olyan korábbi anya- vagy társegyházközségekből alakulnak majd, amelyekben egyházkerületi segítséggel és kinevezéssel dolgozó lelkészek végzik a szolgálatot. Az ő jövedelmüket a kerület, a lelkészlakás rezsijét a kis gyülekezetek biztosítanák. Ezek az egyházközségek valószínűleg a jövőben sem lesznek képesek önállóan lelkészt fenntartani, mert elfogyó települé-

Karakter • parokia.hu • 63

sek gondozását végzik. A gondozó egyházközségek létrehozása mégsem azt jelenti, hogy leírtunk egy területet, hanem éppen, hogy mentjük, ami menthető. Az egyház szolgálata ugyanis a bölcsőtől a koporsóig tart.

A társadalom egyetlen rétegét sem hagyhatjuk magára. Mivel azonban ezek a gyülekezetek nem tudják fenntartani magukat, szükségessé vált, hogy nagyobb segítséget kapjanak a szolgálathoz. Erre határozta meg egyházunk Zsinata a gondozó gyülekezeti formát.”

Míg némely baranyai társegyházközségekből gondozó egyházközségek alakulnak, addig Pécsett új missziói állomások létrehozása is szükségessé vált, mert a reformátusság nagy része az elfogyó falvakból és máshonnan is oda költözött. „Az ottani két gyülekezet vonzáskörzete elég nagy, ezért szükséges missziói lelkészek bevonása. A missziói lelkészi állásokat és az azokhoz szükséges hátteret az egyházkerület biztosítaná. Ők egyelőre a meglévő anyaegyházközségek kötelékében kezdenék meg városi missziói szolgálatukat. Munkájuk gyümölcseként a gyülekezetek remélhetőleg gyarapodni fognak, önállósulhatnak, és egyre kevésbé szorulnak majd külső segítségre.”

Hittanoktatókat is bevonnának A misszióba beletartozik a gyerekek és fiatalok között végzett szolgálat is, amely egészen a rendszerváltásig tiltott tevékenység volt – tette hozzá Bereczky Ildikó. A Baranya-program célja az is, hogy minél több jól képzett hitoktató kapcsolódjon be a hittanoktatásba és a gyülekezeti munkába. „Ezzel együtt fokozatosan lekerülne a lelkészek válláról a hittanoktatás terhe, ami egyrészt gyönyörű szolgálat, másrészt akkora óraszámban, amekkorában a legtöbben végzik, elvonja az időt és az energiát a lelkészi munkától. Eddig azért vállaltak lelkészek akár heti 16-20-26 hit-

64 • Karakter • parokia.hu

tanórát is, hogy valaki elvégezze ezt a szolgálatot, másrészt sokuk fizetésének kétharmadát a hittanoktatói óradíj jelentette, hiszen a gyülekezet nem tudta biztosítani a megélhetésüket. Részmunkaidőben nem nagyon lehet ezt a munkát vállalni, főleg a peremvidéken. Ha egy több iskola között ingázó hittanoktatót be akar állítani a szolgálatba az egyház, autót, rendes tanári fizetést és szolgálati lakást kell biztosítania. Ugyanakkor vannak olyan egyházi ingatlanjaink – egykori parókiák és iskolák –, amelyeket át lehet alakítani szolgálati lakássá. Ezek felmérése is megkezdődött már, az egyházkerületnek komoly szándéka van – a hittanoktatás évében – ezt a kérdést is megnyugtatóan rendezni. Ebből is látszik, hogy nem lehet külön kezelni a gyülekezeti ingatlanok kérdését a gyülekezeti és az iskolai élettől, azok egymással összefüggenek.”

Rugalmas koncepció A Baranyai Programtanács munkája nyomán kibontakozó rendezési terv célja a gyülekezeti munka hatékonyabbá tétele, akár új misszióról, akár az elfogyó települések gondozásáról van szó. „Szeretnénk, ha minden faluban valamilyen módon jelen lenne az egyház: akár istentisztelet, akár evangélizáció, akár látogatás vagy valamilyen egyházi szervezésű program révén.”

A gondozó egyházközség új koncepció, de rugalmas elgondolás, nem pedig olyan séma, amit minden helyzetre rá lehetne húzni – hangsúlyozta a lelkipásztor. „Van, ahol a lelkészről le kell venni a hittanoktatás terhét, máshol nincsenek iskolák, így a lelkésznek több ideje marad arra, hogy a gyülekezettel foglalkozzon.”

A folyamat koordinátoraként a technikai dolgok megbeszélése mellett szeretné segíteni azt a fajta szemléletváltást és összehangolást, amely szükséges ahhoz, hogy egy-egy kör-

zet lelkészei együtt tudjanak dolgozni – árulta el. „Szeretnénk, ha a lelkészek látnák azt a szándékot, hogy ez az átrendeződés az ő munkájukat fogja segíteni. Komoly belső feszültség egy lelkész életében, amikor egzisztenciális okokból olyan munkát kell végeznie, ami ugyan a gyülekezet életéhez tartozik, mégis elvonja őt egy csomó más dologtól, amit meg kellene csinálnia. Lelkiismeretfurdalást okoz, hogy nem tud látogatni, vagy programot szervezni, ami építi a közösséget. A népességfogyás ugyanis olyan egzisztenciális helyzetet hozott létre a lelkészek életében, hogy dönteniük kellett. Ha nem vezetik be a kötelező hit- és erkölcstanórát, akkor itt sok lelkész egzisztenciája ellehetetlenült volna. Így is volt, akinek el kellett mennie, mert nem tudta fönntartani a családját.

Hatékonyabbá szeretnénk tenni a gyülekezetekben végzett munkát, de a gyülekezetek közötti és a lelkészek közötti munkát is egy-egy körzeten belül. Kívánatos lenne, hogy közösen tudjanak az ott szolgáló lelkészek a körzetükre vonatkozó missziói programot kialakítani, amelynek a mentén többet dolgozhatnának együtt.

Az élet rákényszerít bennünket egyfajta szemléletváltásra, hogy a mis�szió érekében, ha kell, ki tudjunk lépni a parókiális jogok, az egzisztenciális szorítások kerítése mögül, és a gyülekezeti, gyülekezetközi munkának kibontakozhasson az a része is, amelyre eddig kevesebb idő és figyelem juthatott. A lelkészek, hitoktatók és a gyülekezeteink életét, a missziót és gondozást segítő folyamatról van szó, ami ugyan elég radikális, de ugyanakkor kívánatos is. Szeretnénk, ha igyekezetünk nem emberi erőlködés lenne, hanem ’Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai’ lehetnénk ebben a közös munkában (vö. Péter első levele 4. rész, 7-11. versek).”

Jakus Ágnes Képek: Füle Tamás

Elhívottak, nők, lelkészek Úgy tudták, soha nem lehetnek teljes jogú, választható, palástos gyülekezeti lelkipásztorok, mégis jelentkeztek a református teológiára. Erős elhívást éreztek a szolgálatra – mondják az elsőként felszentelt női lelkészek. A női lelkészség kialakulása hosszú folyamat volt, amely bizonyos értelemben máig tart.

Az első teológák A Budapesti Református Teológiai Akadémia teológusképzésére – csakúgy, mint a kolozsvári protestáns teológiára – 1917-ben jelentkeztek elsőként női hallgatók.

Katona Viktória és Novák Olga azonban nem szerettek volna szószékre állni. Utóbbi így fogalmazta meg szándékukat a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap hasábjain 1918-ban:

„Ismerjük az áramlatokat, amelyek a mi egyházunk híveinek lelkét is állandó ostromban tartják.

Míg egyrészt védelemre kell felkészülnünk, másrészt bensőleg kell építenünk. Úgy érezzük, hogy ez alól a szent kötelesség alól nő voltunk egyáltalán nem ment fel bennünket. (…) Azért kopogtattunk a theológia kapuján, hogy megszerezzük a ’lelki fegyverzetet’ (…) Nem a liturgikus

Karakter • parokia.hu • 65

szolgálat lebeg szemeink előtt.

Sőt őszinte szívből kívánjuk, imádkozunk érte, hogy adjon az Úr mindig elég lelkes, buzgó férfit, akik az egyházi szolgálatnak ezt a részét ellátják. Itt nagyon is tekintetbe kell vennünk népünk konzervativizmusát, sőt ápolnunk kell ezt. (…) Mi, majd mint lelkipásztorok, a tanításban és gyógyításban látjuk hivatásunkat.”

(Forrás: Sárai Szabó Katalin: A református nő a 19. század végétől az 1930-as évekig – A belmissziói mozgalom hatása a nők egyházi működésére) Nők férfiszakmákban Az első világháborút követően azonban megtizedelődött a férfilakosság, ezzel pedig a nők is teret nyertek bizonyos szakmákban. Igaz, már ekkor is aktívan részt vehettek a diakóniai szolgálatban, ám ezután megnőtt a szerepük a vallásoktatásban is. Liturgikus szolgálatot azonban egy 1933-as egyházi törvény értelmében nem vállalhattak. Orisek Andrea a magyarországi református egyház lelkésznőinek helyzetéről írt tanulmányában rámutat: a második világháború után az ismét hatalmas vérveszteséget szenvedett országban a nők foglalkoztatottsága a világi ágazatokban is átalakult. Teret nyert

66 • Karakter • parokia.hu

a szocializmus, amelynek ideológiai bázisával szemben állt a vallásosság, így az azzal kapcsolatos intézmények, foglalkozások degradálódtak.

A szerző szerint ez is az oka annak, hogy egyre csökkent a férfilelkészek száma. Ekkorra pedig már a pápai és a sárospataki teológia tevékenységét is betiltották, ezért sem volt elegendő utánpótlás.

Az elhívottak A lelkészhiány és a nők térnyerése addig jellemzően férfias szakmákban is szerepet játszhatott abban, hogy az egyházi szolgákról és alkalmazásukról szóló 1967. évi III. törvénycikk értelmében már nők is lehettek beosztott lelkészek és segédlelkészek is, ám ekkor még nem szolgáltathatták ki a sákramentumokat, és nem végezhettek esketési, konfirmálási és temetési szertartást sem.

Palást viselését csak férfiak számára tette lehetővé a zsinati törvény. Ám az, hogy az egyház némileg teret engedett a nők szolgálatának, azért fordulhatott elő, mert egyre többen jelentkeztek a teológiára még úgy is, hogy tudták, a férfiakkal ellentétben ők nem lehetnek teljes jogú, palástos lelkészek – ami végső soron azt is jelentette, hogy egyházi szolgálattevőként nem remélhettek biztos megélhetést sem. Megelégedtek volna azzal is, ha segédlelkészként

vagy lelkészfeleségként kapcsolódhatnak be a gyülekezeti szolgálatba, ám abba nem törődtek bele, hogy ne a legmagasabb szintű teológiai felkészülést szerezzék meg szolgálatukhoz, ahogy azt az első teológák fentebb idézett sorai is érzékeltetik. Istentől kapott elhívással fogtak tanulmányaikba, ezt a kincset, szellemi-lelki tőkét pedig az egyház sem vesztegethette el. Ennek legfőbb oka talán a lelkészhiányban keresendő. A baranyai egyházmegyében például a férfiak jó része nem szívesen vállalta a lelkészséget, így a nők engedéllyel elláthatták az egyébként csak férfiak számára engedélyezett szolgálatokat.

Vita a női lelkészségről A hetvenes évek közepétől vita bontakozott ki az egyházi sajtóban: nők és férfiak egyaránt érveltek a női lelkészség mellett. Néhányan azt is érzékeltették, hogy a már szolgálatban álló lelkésznők közül többen már így is ugyanazt a munkát végzik, mint a férfiak. Ennek papírforma szerinti legalizálását azonban az egyházon belül többen pozícióvesztésnek élték meg – írja a már idézett tanulmányában Orisek Andrea. „Vassné Baki Ilona 1980-ban publikált elemzésében leírja, hogy az általa megkérdezett lelkészi végzettségű nők hetven százaléka gyülekezetben dolgozott, főként hittant oktattak, bibliaórát és gyermek-istentiszteleteket tartottak, valamint lelkigondozást végeztek. A szolgálatnak ez az oldala nem is került összeütközésbe az akkor hatályban lévő 1967-es törvénnyel” – írja Orisek. „Emellett azonban – bevallottan – a női lelkészek 39-41 százaléka megszegni kényszerült a törvényt a tiltott palástos szolgálatok végzésével: 39 százalékuk úrvacsorát osztott, 32 százalékuk keresztelt, 12 százalékuk pedig konfirmáltatott már legalább egyszer. A lelkésznők 12 százaléka rendszeresen végezte a palástos szolgálatokat.”

Lenkeyné Semsey Klára, az első női teológus professzor 1981-ben maga is újraindítója volt a női lelkészségről szóló vitának a Reformátusok Lapja hasábjain. Írásaiban, nyilatkozataiban rendszerint teológiai érveket hozott a női lelkészség mellett.

Csakúgy, mint Karsay Eszter, az első nő, akit fővárosi gyülekezet lelkészének választott. Teológiai érveket sorakoztatott fel a nők egyházi szolgálatával összefüggő kérdések tanulmányozására az 1979-ben megalapított zsinati tanulmányi bizottság is, amelynek előkészítő munkája nyomán a Zsinat 1981. november 11-ei ülésén módosította az 1967-es törvényt. Új fejezet kezdődött A törvénymódosítás értelmében a teológiát végzett, lelkészi képesítést szerzett nők már nemcsak beosztott lelkészek lehettek, hanem teljes jogú, választható lelkipásztorok is. A lelkészi képesítéssel rendelkező nők ettől fogva szolgáltathatják ki a sákramentumokat, végezhetnek esketési, konfirmálási és temetési szertartást, és viselhetnek palástot.

A törvénymódosítást előkészítő tanácskozáson Achs Károly zsinati tag úgy fogalmazott: a lelkészi hivatást végzők körében nem a nemi kiegyenlítődés mesterségesen kreált igényéről van szó, hanem arról, hogy ahol megérett rá a helyzet – mert a gyülekezet elfogadja vagy egyenesen kéri a nők lelkészi vagy presbiteri szolgálatát –, ennek ne legyen akadálya. Mindezt a Szentlélek vezetésének tudták be a zsinati atyák.

Ablonczy László zsinati tag utalt arra a feszültségre, hogy a gyermekek hitre nevelését kicsi koruktól fogva nők végzik, de konfirmációjukat ugyanazok a lelkésznők már nem vezethették le, és nem szolgáltathatták ki nekik az úrvacsorát sem.

Akkoriban ezt az eljárást gyakran a gyülekezeti tagok sem értették.

A zsinati ülésen ugyanakkor azt is üdvözölték, hogy a zsinatpresbiteri elvet szem előtt tartva a törvénymódosítást követően az egyházkerületek elnökségei az egyházmegyék elnökségeivel, esetenként gyülekezetek vezetőivel együtt tárgyalták meg, hogy mikor kívánnak teljes felhatalmazást adni egy-egy lelkésznőnek egy-egy gyülekezetben. A széles egyházi közvélemény ugyanis megosztott volt a kérdésben. De még a nyilvános és személyes megnyilvánulásokban is nagy eltérés mutatkozott. Volt olyan lelkész, aki a kilencvenes évek elején is felszólalt a női lelkészség ellen, ami nem jelentette azt, hogy pályatársnőivel ne a legnagyobb tisztelettel bánt volna. Míg máshol épp a gyülekezetvezető lelkész igyekezett ellehetetleníteni női beosztottját.

a lelkészi szolgálatok végzésére és a palást viselésére. Igehirdetésében az evangélium szolgálatát övező erőről, hűségről és szolgálatkészségről beszélt, amely a Krisztussal való találkozásból fakad. Az istentiszteleten imádkoztak a kibocsátott lelkészekért, majd az egyházvezető áldást kért rájuk.

Felhatalmazás és kibocsátás A nők felszentelése ezért még váratott magára. Előbb a lelkésznők teljes jogú szolgálatra való kibocsátására került sor elsőként a tiszáninneni, majd a tiszántúli egyházkerületben.

A Dunamelléken 1982. május 4-én tartották a kerületi lelkészek – nők és férfiak – kibocsátó ünnepi istentiszteletét. Tóth Károly püspök elmondta: az egyházmegyék javaslatai alapján a már szolgálatban álló nőlelkészeknek írásbeli felhatalmazást adott

a Bács-Kiskun megyei esperesi székhelyen tartották az ünnepi istentiszteletet, hiszen abból a megyéből származom, így olyan volt, mintha hazamentem volna. Minden hölgy meg volt hatódva, örültünk, hogy felhatalmazást nyerünk a lelkészi szolgálatra.”

A kibocsátott lelkészek között volt Horváth Erzsébet is, aki később egyháztörténészként, egyetemi oktatóként és a Zsinati Levéltár jelenlegi igazgatójaként is sokoldalú egyházi tevékenységet folytatott és folytat ma is. Portálunk kérésére felidézte azt az alkalmat, amely számára is mérföldkő volt. „Barátságos hangulatban telt az ünnep. Számomra különösen is sokat jelentett, hogy épp Kecskeméten,

„Isten kiválasztott és szeret” Isten kiválasztott és szeret benneteket – három évvel később ezzel a címmel jelent meg tudósí-

Karakter • parokia.hu • 67

tás a Reformátusok Lapja címoldalán a Kálvin téri református templomban tartott 1986. január 30-ai ünnepélyes lelkészszentelésről, ahol először szenteltek fel nőket is.

A cikkíró az előzményekről szólva felidézi, hogy az 1981. november 11-ei zsinati ülésen az egyházkerületek megegyeztek abban, hogy „csak a felszentelés kérdésének teljesen megnyugtató tisztázása birtokában tartanak lelkészszentelést.” A Zsinat 1985. novemberi ülésén megállapította, hogy „ez a tisztázódás végbement az istentiszteleti rendtartás felújítása ügyében folytatott tanulmányi megbeszélések során. A Zsinati Tanács ekkor rendezte a lelkészi képesítésű nők felszentelésének és egyházjogi státuszának ügyét is. Vagyis kimondta: nők és férfiak egyaránt teljes jogú lelkésszé választhatók, és a felszentelésben is azonos elbírálás alá kell hogy essenek. Így hát, legyen bár férfi vagy nő – aki kérte, ettől fogva felszentelték.

elhívást jelent. Az egyházvezető arról a szüntelen jobbra törekedésről beszélt, amely nem feltétele, de következménye a Krisztusban adatott megszenteltetésnek. Az igehirdetés után Nagy Tibor egyházkerületi főjegyző név és szolgálati helyek szerint szólította a felszentelendő lelkipásztorokat. Az eskütételt és a püspök felszentelő imádságát követően az egyházkerület nevében a püspök és az esperesek egy-egy Igével áldották meg a felszentelt lelkészeket.

Példaképek Fiatal, pályakezdő és idősebb, akár évtizedek óta hivatásuknak élő lelkésznők ültek ekkor egymás mellett a padsorokban. „Megrendített, hogy akik ott ültek mellettem, mint

Elsőként a Dunamelléken szenteltek fel női lelkészeket: az említett Kálvin téri ünnepi istentiszteleten 45 férfi és 43 női lelkészt áldottak meg.

Tóth Károly püspök ünnepi igehirdetésében tükröződött, amit a Zsinati Tanács korábban is hangsúlyozott: a lelkészszentelés az Úrtól kapott elhívás ünnepe, amely nemcsak jogi státuszrendezést, hanem életre szóló

68 • Karakter • parokia.hu

lelki anyám, Szabó Éva néni vagy Juhász Zsófia – Zsó néni –, évtizedeken keresztül végezték a szolgálatot anélkül, hogy bármiféle elismerést vagy felhatalmazást kaptak volna.

Az alázat és hűség példaképei voltak számomra, és ez engem mélyen elkötelezett: egész pályám során hatott a motivációmra, a hozzáállásomra a tény, hogy így indultunk a lelkészi szolgálatba” – osztotta meg velünk tapasztalatát Magyarné Balogh Erzsébet lelkipásztor, aki tanyavilágban és vidéki nagyvárosban is szolgált, majd sok éven át a Református Missziói Központot vezette.

Szögre akasztani a palástot?

Amikor ő kezdte pályáját, még kevés nő volt önálló gyülekezeti lelkészi

státuszban azok közül, akiknek a férje nem volt lelkész – idézte fel. „Nem volt könnyű helytállni. Azt, hogy kettes a személyi számunk, időről időre az orrunk alá dörgölték. Többen mintha azt várták volna, hogy bukjunk bele a nehézségekbe, és derüljön ki: a nők alkalmatlanok a lelkészi szolgálatra. A gyülekezetben nekem is elmondta egy-két ember, hogy csökkent értékűnek érzik magukat azért, mert nekik csak női lelkész jut. Mások viszont mellém álltak. A gondnok úr, id. Aczél Albert nagy tekintéllyel bírt, hitre jutott, és elkezdett küzdeni értem. De idősebb lelkészek is támogattak minket, és a bács-kiskunsági esperes, Szabó Gábor is nagyon bátorító volt. Sok időt töltöttem az idős lelkésznék és lelkésznők köreiben, mert ők havonta egyszer összeszedték a környékbeli fiatal lelkésznéket meg lelkésznőket. Rengeteget tanultunk tőlük arról, hogyan kell a gyülekezetben forgolódni. Erre szükség is volt, hiszen nem voltak mintáink.

Nekem ez adta a kapaszkodót.”

A legnehezebb időszakban majdnem szögre akasztotta a palástját – ismeri el a lelkipásztor, de belső elhívása a szolgálatra erősebbnek bizonyult. „Nem az önálló lelkészség vagy a pozíció motivált, hanem az, hogy az evangéliumot hirdethessem. Nekem az volt az elhívásom, hogy azt keressem meg, akinek még nem mondtam el az örömhírt.”

Egyéni utak „Abban éltem, hogy nőnek nem való a lelkészség, a hetvenes években nem is nagyon találkoztam lelkésznőkkel. Én magam sem akartam teológiára menni, de többször is olyan határozott hívást kaptam, hogy teljesen egyértelmű volt, hogy az csak az Úristentől lehet” – idézi fel lelkészi elhívása időszakát Szabó Zsuzsa nyugalmazott lelkipásztor, aki Kecskeméten könyvtárt és levéltárt is vezetett, de gyülekezetben

és intézményi lelkészként is szolgált az elmúlt évtizedekben. Sosem akart parókus lelkész lenni, azután sem, hogy erre időközben neki is lehetősége nyílt. „Nem akartam presbitériumot vezetni, sem építkezni – engem a lelki munka vonzott” – árulta el. „Teológaként teljesen rábíztam magam az Úrra: biztosan megvan a helyem, ahol lelkészként szolgálhatok, és ezt Ő tudja.” Hamar egy ötvenötezres könyvtári egységet számláló gyülekezeti könyvtár munkatársa lett, ám közben szolgálhatott prédikálóállomáson, látogathatott gyülekezeti tagokat és vezethetett ifjúsági csoportot is. Teljesült az álma. „Csodálatos parókus lelkészeket és lelkésznőket ismerek.

Az én életemben ez máshogy volt, mert nekem ez volt az utam, és nagyon elégedett is vagyok vele.

Az Úr férfiakat és nőket egyaránt fel tud hatalmazni. Az a fő, hogy mindenki megtalálja a saját útját az elhívása szerint” – vélekedik.

Női vezetők az egyházban?

A női lelkészek felszentelésének története a református egyházban még alig kutatott téma, pedig feldolgozásával talán közelebb kerülhetnénk napjaink egyházi életének megértéséhez is. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának

jelenleg 71 teológushallgatója van, közülük 29 nő. Van olyan presbitérium, amelynek tagjai között több a nő, mint a férfi, míg számos gyülekezetben ma sem jelölnek nőket a presbiteri tisztségre. A száztagú Zsinatban a női zsinati tagok száma tíz százalék alatt van. Az esperesi karban már kapott helyet nő, azt azonban a legtöbben elképzelhetetlennek tartják, hogy a közeljövőben női püspöke legyen a református egyháznak Magyarországon.

Jakus Ágnes Képek: Asszonyi Eszter, Sereg Krisztián/ reformatus.hu, MRE Zsinati Levéltár, Kecskeméti Református Egyházközség és Levéltár Felhasznált irodalom: Sárai Szabó Katalin: A református nő a 19. század végétől az 1930-as évekig – A belmissziói mozgalom hatása a nők egyházi működésére (doktori.btk.elte.hu) Karsay Eszter: Férfi és nő megváltozott viszonya korunk gazdasági, társadalmi és egyházi életében (Theológiai Szemle, 29. évf. 86/1. szám) Orisek Andrea: Debóra éneke. A magyarországi református egyház lelkésznőinek helyzete (Szociológiai Szemle 1999/ 3. szám)

Karakter • parokia.hu • 69

OLVASTUK – AJÁNLJUK ÚJ KÖNYVEK A KÍNÁLATBAN

AZ ASSZONYOKAT NEM LEHETETT MEGSZÜNTETNI Életutak és emlékképek a Magyarországi Református Nőszövetség életéből (Kálvin Kiadó, szerző: Bagdán Zsuzsanna) Már hat éve tartott a II. világháború, amikor az egyház akkori vezetői úgy látták, itt az ideje az asszonyok színre lépésének. Ravasz László dunamelléki püspök két igen eltérő karaktert, Pilder Mária erdélyi diakonisszát és Zsindelyné Tüdős Klára divattervezőt, az első filmrendezőnőt, Zsindely Ferenc politikus feleségét kérte fel az Országos Református Nőszövetség elindítására. Feladatuk a gyülekezeten belüli és kívüli jószolgálati és női lelki munka megszervezése volt. Bár a Nőszövetséget 1950-ben hosszú évtizedekre feloszlatta az akkori államhatalom, az asszonyokat nem lehetett megszüntetni. A rendszerváltás után újjászerveződő szövetség ugyancsak legendás vezetője, Pásztor Jánosné találó megjegyzése lett a Magyarországi Református Nőszövetség történetéről szóló mű címe is. Az egymásba szövődő életutak és emlékképek gyűjteményét Bagdán Zsuzsanna újságíró írta és szerkesztette. A kötet első fele a szövetség történetének élvezetes elbeszélését tárja elénk, megrajzolva egy-egy nőszövetségi alak és megmozdulás érdekes vonásait, második felében pedig a Zsindelyné Tüdős Klára-díj díjazottjainak portréit olvashatjuk a díjátadókon elhangzott laudációk alapján. Ahogy Bagdán Zsuzsanna fogalmaz: életútjukból kirajzolódik a Nőszövetség hitvallása, szolgálata, mással össze nem hasonlítható jelensége református közösségünkön belül.

RÁHÁB ZSOLTÁRA

Szabadulás a szexuális zaklatás szégyenéből (Harmat Kiadó, szerző: Füzesi Manuéla) Szexuális zaklatás. Sokkal többeket érintő téma ez, mint azt sejtenénk, mert a legtöbb eset kibeszéletlen marad – vagy azért, mert nem tudunk, vagy azért, mert nem merünk erről beszélni, esetleg félrenézünk, elhatárolódunk, eltávolítjuk magunktól. A Ráháb zsoltára egy családon belüli szexuális zaklatások sorozatán átesett nő hitvallása, aki hosszú utat tett meg a gyermekkori traumáktól a szégyentől való szabaduláson át a gyógyító kegyelem teljes befogadásáig. A szenvedés és bűntudat fokozatosan fordul át felegyenesedésbe és hálaadásba, ezáltal válik a könyv egyetemes hitvallássá.

A Ráháb zsoltára arra tanít minket, hogy nincs az a mélység, ahonnan ne lenne szabadulás Isten kegyelméből. Rámutat az elmélyült ima, a csendesség fontosságára, de nem akar biztos receptet kínálni, helyette a biztos reménység mellett tesz hitvallást. Címadó éneke a személyes vallomás, a szabadulás és a hálaadás zsoltára, amely múltat, jelent, jövőt vet egybe, és ezáltal lesz őszintévé és hitelessé. Mindannyiunkhoz szól tehát, hogy emlékeztessen, mennyi minden várhat még ránk, ha ezt az utat választjuk. Éppen ezért nemcsak azoknak adhat reményt, akik maguk is szexuális zaklatás áldozataivá váltak, hanem mindazoknak, akik Krisztussal, Krisztusban lépnének a gyógyulás útjára. Értük, értünk is szól ez a zsoltár, hogy egyszer majd mi is rátalálhassunk saját énekünkre.

70 • Karakter • parokia.hu

ISTEN SZÓTAGOLVA

(Koinónia Kiadó, szerző: Dávid István) Dávid Istvánnak 2021-ben a Koinónia Kiadónál megjelent (áhítatos? képes? verses? zenés?) könyve abban segít, hogy az apró dolgokra összpontosítással másképp szólaljon meg az, amiben élünk, mozgunk és vagyunk. Vannak időszakok, amikor különösen nagy szükségünk van erre: az emberélet útjának felén, zűrzavaros időkben, kiábrándulásban és keresésben, lelkispirituális se veled, se nélküledben, meghasonlottságban. Ilyen időszakok az egyének és a közösségek életében is előfordulnak. Dávid István olyan ember, aki vágyik többet látni és láttatni. Eredetileg az Isten, szótagolva című blogjában tette közzé haikuformátumú feljegyzéseit és fotóit egyegy igeszakasz kapcsán, ebből született később szerethető, jól használható kiadvány. A könyv létrejötténél társalkotóként bábáskodott Demény Péter szerkesztő, Zsigmond Júlia koordinátor, Szőllősi Zsófia, Sógor Samu, Székely Norbert zenészek és Makkai Bence grafikus. A cím megmaradt, csak kissé átalakult. A kiadványban kétféle trend is találkozik: a zsebkönyvformátum és a multimedialitás. Utóbbit a heti szakaszokhoz készített zenék jelentik, amelyek QR-kódokon át érhetők el, újabb teret nyitva meg az értelmezés előtt, meditatív atmoszférát teremtve az olvasáshoz. A kötet ötvenkét hétre kínál heti hat feladatot, mindegyik elvégezhető fél óra alatt. A könyv teljes szabadságot ad: bármikor elkezdhető. Mint minden olyan gyakorlat, életmódváltás, ami megváltoztathatja az életünket.

HÉTFŐTŐL SZOMBATIG

Lelki rítusok és spiritualitás a mindennapokban (Kálvin Kiadó, szerző: Siba Balázs) Hogyan válhat imádsággá, élő hitté, liturgiává azoknak a rutinszerű cselekvéseknek a sora, amelyek lefedik hétköznapjainkat? Hogyan hathatja át az Istennel való kapcsolatunk a mindennapokat? Hogyan válhatnak életünk hétköznapi színterei az Istennel való lelki közösség megélésének újtaivá?

Ezek a kérdések vezették Siba Balázs lelkészt és tanszékvezető egyetemi tanárt, a Hétfőtől szombatig című esszékötet szerzőjét. Könyve – saját szavaival élve – nem recepteskönyv, hanem egyfajta útikalauz azok számára, akik nem elégszenek meg azzal, hogy hitük gyakorlása csupán a vasárnapokra vagy az ünnepekre szorítkozzon. Mindennapi életünk terekhez kötődik, de a lelki életünk is terekhez köthető azáltal, ahogyan a napjainkat töltjük ezekben a terekben, ezért a szerző egy kertes ház metaforájával fejezi ki, hogyan járhatjuk végig „szobáról szobára” lelki életünk tereit a mindennapokban.

A kilenc különböző tér – a képzeletbeli ház kilenc szobája – alkotja a kötet kilenc fejezetét. Minden fejezet zárógondolatokkal és kérdésekkel ér véget, hogy megkönnyítsék a témák feldolgozását is. A könyv emellett mellékletként tartalmazza Kálvin kilenc imádságát Kendeffy Gábor fordításában. Érthető és befogadható műről van szó, amely gyakorlati segítséget nyújt saját lelki utunk megtalálásához.

Karakter • parokia.hu • 71

FÉNNYEL ÍRT EGYHÁZMŰVÉSZET Református tartalmak a vizuális kultúra tantárgy tanítása során (Kálvin Kiadó, szerző: Molnárné Ötvös Tünde) Fénnyel írt egyházművészet címmel jelent meg a Kálvin Kiadónál a Református Tananyagfejlesztő Csoport egyik legújabb kiadványa. A Molnárné Ötvös Tünde által írt és Pompor Zoltán szerkesztette pedagógiai szakkönyv célja, hogy segítséget nyújtson a református egyházművészet iskolai feldolgozásához. A mű nemcsak beszél egyházművészetünkről, de gyönyörű illusztrációk útján mutatja be azt a szakrális képi rendszert, amellyel elődeink próbálták megragadni Isten teremtett világának összefüggéseit. „Ez olyan vizuális nyelv, amely végigkíséri református egyházművészetünket” – fogalmazott a Parókia portálnak adott interjújában a szerző, kiemelve: gazdag egyházművészeti hagyatékunk nemcsak néhány megtanulható jelkép, hanem teljes életszemlélet és az abból fakadó környezetalakítás, hiszen régen csak az került a templomtérbe, amit a gyülekezet tagjai napi szinten éltek és sajátjuknak éreztek. Népművészet és egyházművészet szerves együttélése ez. „A népművészet az élet ritmusát, a mindennapok rendjét jeleníti meg, belső gondolatvilágot vetít ki. Amikor képileg kifejez valaki valamit, akkor azt a lélek által fogjuk fel és értjük meg.” Könyve nemcsak pedagógusoknak, de mindenki másnak is segít megérteni e vizuális nyelv hatalmas és szerteágazó rendszerét, hogy eljuthassunk képtől lélekig, lélektől képig.

A SÖTÉTSÉG SÖTÉT TENGERÉNEK PEREMÉN Hajnalszárnya-sorozat 1.

(Harmat Kiadó, szerző: Andrew Peterson) Andrew Peterson, az angol nyelvterületeken népszerűvé vált, négyrészes Hajnalszárnya-sorozat szerzője hazánkban még nem igazán ismert, de talán most, hogy magyarul is megjelent a sorozat első kötete, A sötétség sötét tengerének peremén, remélhetőleg ez is meg fog változni. A mű ifjúsági fantasy, mégsem világának fiktív mitológiája az, amely leginkább magával ragadó: története középpontjában egy család áll, a családtagok egymáshoz fűződő viszonya és az egymásért vállalt felelősségtudat. Cselekménye során ismeretlen tájak bebarangolása helyett emberi kapcsolatrendszereket térképezhetünk fel. És ebben rejlik a történet szíve is, hiszen cseppet sem idealizált szereplőkről van szó, mindegyiküknek megvan a maga bájos esendősége. Nem kiemelkedő képességeknek köszönhetően válnak hőssé, hanem értékek vállalása által. A sorozat első kötetét egyedi megközelítése és szeretetteljes ábrázolásmódja emeli ki a tucatművek unalmas sorából.

Persze, világát sem kell félteni: egyszerre hat frissítően és otthonosan, és ez az a kombináció, amelytől igazán jó lesz egy gyerekkönyv. A világépítés és névadás kreatív játékosságát szerencsére a magyar fordítás is remekül visszaadja – ennek talán legékesebb példája magának a világnak a neve: Oerwend, mivel az első ember első mondata ez volt annak idején: „Nohát! Örvendek!” S azóta minden szülőnek ez az első mondata gyermekéhez.

Igazi örömhír.

72 • Karakter • parokia.hu

Megpróbált szerelem Kilencvenkilenc vaspapucsot is elszaggattak, mire kiállták az eddigi próbatételeket, de kitartásuknak megvan a jutalma: a szeretet kiapadhatatlan forrásából meríthetnek. Kő Boldizsár és Gulyás Anna már ezüstlakodalmukat is megtartották.

A művészházaspár otthonában mesélt a közösen megtett útról.

Sokféle módon lehet őrizni a hagyományt, de a világzenében megelevenedő hangok, a jelmezes mesemondás vagy a népmeséink ihlette színes játszóterek közösségben, jelenidejűleg teszik átélhetővé azt.

Kő Boldizsár grafikus, játszótértervező és Gulyás Anna muzsikus, mesemondó, néprajzkutató amerre járnak, varázsos mesevilágot teremtenek, ez alól pedig otthonuk sem kivétel. Alig kanyarodunk be az utcába, azonnal felsejlik, hogy csakis a színes székelykapu lehet családi kastélyuk bejárata. Itt nem strázsál hétfejű sárkány, egy barátságos kutyus üdvözöl és kísér minket az ajtóig.

Odabent a világ minden tájáról származó, köztük magyar népi bútordarabok, használati tárgyak, és a számos kalandot emlékként őrző fényképek – csupa melegség.

A nappali napfényes ablaka elé kucorodunk le, és kezdődik a mese.

Üzenet a jövőből Akkoriban Afrikában éltek szüleikkel – kezdi Anna.

Egy nap az öccse levelet kapott az egyik barátjától, nem is akármilyet: a fiú a világhírű természettudós, Gerald Durrell stílusában írt, szellemes sorai az egész családot lenyűgözték. Legfőképpen a tizenhárom éves Annát, akiben már ekkor felsejlett, hogy Boldizsár lesz a férje. Évekkel később, már Budapesten a levélíró fiú személyesen is meglátogatta barátját. Az emeletről énekszó hallatszott, egy fiatal nő káprázatos hangja. Boldizsár megtudta, hogy Anna az. Nem találkoztak, de érezte, hogy ezt a lányt fogja feleségül venni.

Amikor személyesen is megismerte, még más udvarolt neki. Ő pedig csak várt. Nemhiába: ahogy a kapcsolat véget ért, Boldizsár kitartó udvarlásba kezdett. Volt, hogy törött lábbal is felajánlotta: hazaviszi vasparipán.

Karakter • parokia.hu • 73

Hazafelé aztán kifogyott a tank, Boldizsár pedig egyedül, bicegve tuszkolta a járdára a kocsit. Hősies helytállásáról Anna sokáig mit sem tudott. Ám egyszer egy mulatságon úgy találta, Boldizsár nemcsak szépen rajzol, de jól is tudnak együtt táncolni. Másfél év udvarlás után a fiú aznap viccesen megkérdezte, hozzámegy-e feleségül. Mire Anna komolyan válaszolt: ha a nagypapád ad össze minket, akkor igen.

Amikor leszáll az est Az esküvőt három évvel később tartották meg református szertartás szerint. Papónak része volt Anna felnőttkori hitre jutásában. Szavait komolyan vették, így házassági igéjüket is – Ne menjen le a nap a ti haragotokkal.

„Mindketten temperamentumos, tüzes emberek vagyunk, akik meg akarják váltani a világot, ezért drámai módon tudtunk összefeszülni. Sokat segített a megbékélésben a tudat, hogy mindjárt leszáll az est” – idézi fel Anna nehéz napjaikat.

Amikor a múzsa ellátogat Fiatalon házasodtak, mindketten vonzódtak a biológiához, az etológiához, végül mégis a művészet iránti vágyuk győzött, és ebben egymást is erősítették. „Ez a létforma sok merengéssel jár, az életünkben szabad teret, időt kell hagyni, hogy a múzsa ellátogathasson hozzánk. Erről sok finom, szavakkal el sem magyarázható tanítást láttam Boldi működésében, ami nekem nagyon inspiráló volt. Tőle tanultam, hogy egy művész maga strukturálja az életet, és ugyanolyan alázat-

74 • Karakter • parokia.hu

tal és szigorú napirenddel alkot, mint egy munkahelyen, sőt, néha azon túl is. Másképp nem tudom, hogy bontakoztattam volna ki a néprajzos és a zenekari tevékenységet a gyerekek és a háztartás mellett” – árulja el Anna.

Kávé vagy beszélgetés?

Ahogy elkezdték jobban megismerni egymást, egyre jobban ráláttak különbségeikre is – idézik fel.

Boldizsár székely családból származik, ahol a szeretet egyenlő volt a szolgálattal. Anna azonban nem olyan vendéglátó, aki beéri a sürgésforgással, szeret elmélyülni a beszélgetésekben, ebben talál gyönyörűséget. Társasozni vagy együtt kimozdulni – ez a fajta időtöltés eleinte furcsa volt párjának. Boldizsár ugyanis művészcsaládban nőtt fel, számára az alkotás volt a legtermészetesebb időtöltés. Szeretetét is inkább a szívességek nyelvén fejezte ki, kávét vitt az ágyba feleségének, aki meg inkább beszélgetésre vágyott. „Emlékszem a saját evolúciómra” – mosolyodik el a férfi. „Az első időszakban minden tetszett Annában, aztán elkezdtem észrevenni a másságokat, és nem tudtam örülni ezeknek.

Egyszer azonban mégis elkezdtem tudni örülni. Hirtelen óriási hálával telt meg a szívem, hogy ő más, mint én, tanulhatok tőle, nem feltétlen az én megoldásom a jó. Székelynek születtem, ezt eleinte nehéz volt belátni.” „Nekem azt kellett megtanulnom, hogy akkor tudunk jól együttműködni, ha alázatosabb vagyok” – veszi át a szót Anna. „Öntörvényű vagyok, nehezen uralkodom az érzelmeimen, Boldizsár viszont kerüli a konfliktust, ezért sokszor nehezen képviseli az érdekeit. Inkább elbujdokol, de amikor nem nézek oda, mégis megcsinálja, amit szeretne, vagyis nincs a dolog megoldva. Én odateszem, ő visszateszi, én odateszem és így tovább.

Apróságok miatt is nőhet így köztünk a feszültség.”

„Ez a helyzet bárkivel nehéz lenne” Az igazi krízis azonban az, amikor átadod az életedet egy kisgyereknek – teszi hozzá. „Jönnek az anyagi terhek, az izgulás a betegségek miatt, és a családokat összeroppantja, hogy adott esetben védőháló nélkül két ember hordozza ezeket a terheket úgy, hogy még annyira nem is ismerik egymást. Amikor picik voltak a gyerekek, a szüleim kint éltek külföldön, Boldizsár szülei pedig messze voltak. Ő még egyetemista volt, nem volt pénzünk. Egyszer csak rájöttünk, hogy bárkivel lennénk, ez a helyzet akkor is nehéz lenne. Nem egymással van bajunk, hanem a különbözőségeinkkel és a kommunikációs eltérésekkel. Ezeknek a kezelése viszont tanulható.”

Sok kismadarat nevelt fel, ezért nem jelentett neki gondot éjszaka felkelni a gyerekekhez. Két síró babával egy kis lakásban azonban mégis más minőségű volt az élet, amihez meg kellett változni – ismeri el Boldizsár is. Mindketten nagyon vágytak nagycsaládra. Négy gyermekük született: Csikó Lázár, Ábel Holló, Rózsa Mária és Viola Anna. „Mindig nagy szeretettel, ugyanakkor őszinteséggel bántunk a gyerekekkel. Bármiről beszélhetnek velünk, a szigor mellett a meggyőzés eszközével igyekeztünk élni.”

Hosszú tanulási folyamat volt ez, már csak azért is, mert a családban épp

úgy, mint a baráti körben nekik születtek először gyermekeik. Ahogy érkeztek a babák, lassan kialakultak a női szövetségek is az édesanyák között. „Jó, amikor van még tíz lány, akik szintén otthon babáznak, és nem folyton a férjedre zuhansz a terheiddel, hanem tudtok egymásnak segíteni” – ismeri el Anna. Mire lányaik is megszülettek, hatalmas közösségi háló vette őket körül, és addigra ők is érettebben viszonyultak egymáshoz, így már sokkal könnyebb volt ellátni a gyerekeket.

A mesemondók Nem csak egymástól tanultak, a kicsik is sok mindenre megtanították őket.

Boldizsár állítja, Csikó fiától leste el a színek használatát rajzaihoz, és a népmesei játszóterek ötlete is a kicsik legeltetése közben fogalmazódott meg benne és szintén kisgyermekes apuka barátjában. Egyik első és leghíresebb játszóterük, a Zöld Péter megnyitóján mondott mesét először Anna óriásbábokkal, élő zenei kísérettel. A dramatikus mesejátékok a hagyományőrzés élő, közösségi változatai. Azelőtt Boldizsárral Ecuadorban és Andalúziában éltek meg hasonló élményeket gyűjtéseik közben, amikor részt vettek a helyiek hatalmas, színes bábokat felvonultató ünnepségein.

Bár ő a mesemondó, legjobban mégis az nyűgözi le, ahogy férje mesélt a gyermekeiknek minden reggel és este tíz éven át. Iskolába menet a buszon a fiúk apjuk lábfejére ültek, hogy hallgassák a bátor kutató és a nagy harcos történetét. A lányok Évike és Katica történetét várták, az apjuk nekik is mindig fejből mesélte tovább az újabb fordulatokat.

De édesanyjuk is széppé varázsolta a családi együttléteket – teszi hozzá Boldizsár. „Anna, aki nem vallásos környezetben nőtt fel, a családi életünk megélésében is kereste és fel is elevenítette a népi és vallásos tradíciókat. A családunk papnőjeként hozott be szokásokat a mindennapjainkba és az ünnepnapjainkba is.

Ezek a dolgok engem először kicsit irritáltak, aztán ahogy megtanultam, előbb megszoktam, majd megszerettem, aztán teljesen a magaménak éreztem őket, végül már büszke is lettem rájuk. Anna hétköznap esténként szólt, hogy most mindenki tegye le, ami a keze ügyében van, bemegyünk és imádkozunk. Az elején nagyon nehezemre esett a hangos imádság, de így mégis annyira széppé és közösségivé váltak az együttléteink. A gyerekek is élvezték ezeket, saját imádságokat is írtak.”

Ahogy a víz hullámzik Bárkivel találkozunk is, és bárkiről döntjük is el, hogy szeretni fogjuk, különbségek mindig adódhatnak,

Karakter • parokia.hu • 75

nak. Többé nem bújtak páncél mögé, hanem feloldották a konfliktusokat.

Boldizsár pedig az addig rejtegetett üvegekből szánkózódombot épített a házuk elé. Azóta elmondhatják: az Üveghegyen is túl laknak.

ám azok elfogadásával gazdagabbá válunk – vallja a házaspár. „Ezek nem feltétlenül attól jönnek elő, hogy valamelyikünk csinált valami ros�szat – egyszerűen maguktól is előjönnek, ha mindent jól csinálunk, akkor is. Mint ahogy a víz is hullámzik. Ha egymásba kapaszkodunk, egymást is meg tudjuk tartani a víz felszínén, és nem kell megijedni attól, hogy a nehézségek jönnek, mert tudjuk: ha azt átvészeljük, együtt emel minket még magasabbra a következő hullám. Még csak nem is ugyanott fogunk tartani, hanem még erősebb szövetségben leszünk. Ahogy egy trauma vagy egy ünnep is megerősíthet egy szövetséget két ember között, ha nem rivalizálva és egymást bántva, hanem egymásba kapaszkodva és egymásban bízva csinálják végig.”

Az Üveghegyen is túl Ezt élték meg akkor is, amikor Boldizsár még fiatalon inni kezdett. Szinte észrevétlenül szokott rá az alkoholra, amely felszabadítólag hatott rá alkotás közben. Anna nehezen viselte ezt, és válaszút elé állította: vagy az ital, vagy a házasságuk. „Ahogy azon gondolkodtam, mindez miért van, rájöttem, hogy nem Boldizsárral van bajom, hanem az ivással. Nehéz volt a viselkedést leválasztani a személyről és azt is felis-

76 • Karakter • parokia.hu

merni, hogy ebben én is ludas vagyok az intenzitásommal, ami elől az ivásba menekül. Éreztem, hogy nekem is változnom kell, hogy ő tudjon érvényesülni, pláne ekkora művészlélekkel. Azt is láttam, hogy segítséget kell kapnia, így találtunk el a Kékkereszt Református Iszákosmentő Misszióba, ahol Boldizsár a Jóisten kegyelméből erőt kapott, és letette az italt, amiért nagyon hálás vagyok.” Az első év nem volt könnyű: a férfinak meg kellett tanulnia ital nélkül élni, és feleségével azt is ki kellett elemezniük, mi van e mögött a működés mögött.

De végre elindult a közeledés, és ez az új konfliktushelyzet arra is lehetőséget adott, hogy kitalálják, hogyan lehet jobban örömére lenni a másik-

Kapaszkodók Az, hogy sikerült mindezen túljutniuk, annak köszönhető, hogy a nehézségekben mindketten Istenhez folyamodtak, jó évtizednyi házasság után pedig párterápiára is elkezdtek járni.

Ez olyan sikeres volt, hogy Anna eleinte nem hitte el, hogy Boldizsár tényleg érdeklődik, nem csak a terapeuta javaslatára szeretne beszélgetni vele. Anna is ráébredt, hogy bár ő még mindig szívesen töltene hos�szabb időt külföldön, nem rángathatja magával férjét olyan országba, amelynek nem beszéli a nyelvét.

Végül ő lett nyitott arra, hogy meggyökerezzen: otthont ápoljon, kertet neveljen. A trópusi országokban nevelkedett lány még férje legkedvesebb évszakát, a telet is megszerette. „Ami először zavarónak tűnt, abból csodálatos tanítás lett” – jegyzi meg.

Mindebben vitathatatlan szerepe volt annak is, hogy minden terápiás alkalom végén imádkoztak, többek között azért is, hogy újra tudják egymást szeretni. Egyszer csak azt vették észre, hogy visszatért a szerelem.

Közösségük, a gazdagréti református gyülekezet is megtartó erőt jelentett és jelent számukra ma is. „Aki csatlakozik ehhez a közösséghez, az évek során az élete különböző témáit szépen földolgozhatja, a közösség ehhez komoly imahátteret nyújt.

Nagyon sokat köszönhetünk ennek az élő hálónak.” A tanulásnak pedig sosincs vége: most is járnak gyülekezeti házaskurzusra.

Az istenszerelem ideje Több felkészítésre lenne szüksége a szerelmeseknek: sok pár az első próbatételt még kibírja, a másodikat már kevesebben, de kilenc van! – állítják.

Amikor a gyerekek növögetni kezdenek, és a szülőket elfogja a kapuzárási pánik, sokszor beköszönt egy második házassági krízis. Ilyenkor sokat segíthet egy jó szakember, Boldizsár és Anna szerint viszont az Istenbe vetett hit a legnagyobb segítség. „A hagyományos kultúrákban ilyenkor az Isten-szerelem ideje jött el, amikor az ég felé léphetünk egyet. Isten szerelme a szeretet végtelen forrása. A földi szerelem csak a mása ennek. Ez a hatalmas szerelem vár még az emberre, épp azért is, mert már kevésbé köti le a gyerekekről való gondoskodás. Ilyenkor nyílik egy tér, az emberben fellángol ez a szerelem, keresi és vágyja az extázist. Ha ezt egy másik földi szerelemmel akarja betölteni, akkor elválik a hitvesétől. Ha viszont az ég felé lép egyet, az szép pillanat: lehetőség az Istennel való kapcsolódásra.” „Az ember nem zárszerkezet” Úgy vélik, van egy másik félreértés is, amely szedi az áldozatait. „Amikor a kapcsolatukról beszélnek, sokszor hallom másoktól: rájöttem, hogy nem vagyunk egymáshoz valók.

Ez olyan, mintha azt feltételeznénk, hogy két ember esetén két zárszerkezetről beszélünk, amelyek összeillenek vagy nem illenek össze. De az ember nem zárszerkezet, hanem

rendkívül rugalmas és változó lény” – magyarázza Boldizsár. „Annával régóta együtt élünk, ez idő alatt nekem már legalább kilenc feleségem volt.

Mindegyre változik, és én is változom.

Talán a krízisek ebből is fakadnak néha, hogy a változások nem mindig összehangoltan történnek. Ezért is fontosak a minőségi együttlétek. Én már alig várom, hogy elmesélje, mi történt vele: mielőtt elkezdhetné mondani, már megkérdezem.

A beszélgetéseknek nem is az információátadás a lényege, hanem hogy együtt vagytok, mint mikor a kutyusok egymáshoz dörzsölik a hátukat.

Ezután jobban tudsz figyelni a másikra, jobban megérted őt.”

Istenbizonyíték hónapról hónapra Van olyan próbatétel is, amelyet ők maguk vállaltak, és nem csak egy időre. Anna zenekari munkája mellett félállásban az új Magyar Zene Háza munkatársa lett: egy csodás ügy részese, melyben teljes szívvel vesz részt. Egészen idáig azonban mindketten szabadúszók voltak.

Biztos fizetés helyett most is többnyire meghívásokra, megrendelésekre támaszkodhatnak. Ők úgy mondják: Istennek való kitettségben élnek.

Sosem az anyagi biztonság volt szá-

mukra a legfontosabb, hanem az a szerep, amit a társadalomban betölthetnek. Azt csinálják, amiben hisznek. „Sokan amiatt szoronganak, hogy esetleg kiteszik őket a munkahelyükről. Ezt én minden hónapban megélhetem, hiszen mindig kérdés, hogy bejön-e újabb munka vagy sem” – számol be Boldizsár. „A cégünk családi vállalkozás, barátság, szeretet, testvériség mentén építettük fel, ezért nincs is saját tartalékunk. Mégis folyton azt tapasztalom, hogy valaki rendszeresen intézi, hogy legyen munkám, ne túl sok és ne is túl kevés. Ez folytonos bizonyíték Isten létezéséről, aki nemcsak megteremtette a világot, hanem gondoskodik is róla, ebbe a rendbe pedig nekem is jó beletartozni.”

Megküzdött szerelem Még sokáig hallgatnám élettörténetüket, amelyben az a legszebb, hogy megküzdött szerelem az övék. Épp egy emberöltőnyi vándorút van a hátuk mögött. Három éve ülték ezüstlakodalmukat, ahol megújították házassági esküjüket is, amely számukra mindig is megtartó erővel bírt. Lelkészük Anna egyik dalát idézte a hősies küzdelemről, amelyet kedvesével együtt folytat a kilencfejű sárkány ellen. Kitartásuk eredményeképp az élet vizének soha ki nem apadó forrására lelnek. „Időbe telik, amíg egy házasságban a különbségeket megtanuljuk előnynek látni és kiegészülésnek, egymás tükrében a sok hozott seb meggyógyul, és mi magunk is változunk.

Ehhez türelemre és hitre van szükség, és arra, hogy részesüljünk a szeretet forrásából. Annyira szép az a szerelem, ami mögött olyan sok minden van már: gyógyulás, egymás felé fordulás és mindaz, amit egymástól tanultunk.”

Jakus Ágnes Képek: Asszonyi Eszter; családi archívum; holddalanap.com

Karakter • parokia.hu • 77

Az életünk ajándék Istennel kötött fogadást élete szerelmére, és mindhárman nyertek vele.

Magyar László szőlősgazda és Magyarné Balogh Erzsébet református lelkipásztor éppen negyven éve fogadtak életre szóló hűséget egymásnak. Ma is vallják: életük akkor terem gyümölcsöt, ha Krisztusban marad – akár a szőlővessző a tőkén.

Már az óvodai kiscsoportban is egymás mellett ültek, hiszen mindketten ugyanazon a Bács-Kiskun megyei településen születtek. Még nem is volt lelkész, de az első ember, akit Erzsébet Istenhez vezetett, majdani férje volt. „A konfirmáció-előkészítőn Bogdán Gyula bácsi, a lelkészünk azt mondta, hogy ha valamit nagyon akartok, kérjétek az Úrtól, és Ő megadja nektek a szívetek kéréseit. Üzleti alapon fogtam föl ezt: ha megkapom Erzsit – puszival –, akkor odaadom az életem Istennek” – idézi föl László a rá jellemző csintalansággal.

„A buszon mindenki a házastársa mellett kapott helyet, ez már a névsorolvasáskor egyértelműen kitűnt. Amikor az én nevemet keresték, Laci megszólalt: Magyar Lászlóné.

Itt elvágta magát” – nevet Erzsébet.

Sokáig semmi jele nem volt annak, hogy imádsága meghallgattatott volna. Már végzős gimnazisták voltak, amikor a helyi téesztagok buszos kirándulásra indultak az olaszországi Velencébe. Csupán két házaspár vitte magával csemetéjét: éppen Lacit és Erzsit.

Erzsébet azonban később mégis behúzta a kéziféket, ahogy Laci mondja. Mindketten egyetemre kerültek, a lány a budapesti református teológiai akadémia lelkész hallgatója lett, a fiú pedig elnyert egy ötéves ösztöndíjat a szófiai kertészeti egyetemre. Nem bírta sokáig szerel-

78 • Karakter • parokia.hu

Hosszú órákon át nem szóltak egymáshoz, ám amikor megpillantották a sosem látott épületeket, László rögtönzött művészettörténeti előadást tartott, ami már megenyhítette a mellette ülő lányt is. A Szent Márk térre már kézen fogva érkeztek.

me nélkül, hazajött, és itthon fejezte be tanulmányait.

Még a teológia alatt összeházasodtak. Erzsébet éppen akkor végzett, amikor először szenteltek fel nőket lelkipásztori szolgálatra. László mindig büszke volt feleségére, támogatta a szolgálatban, hol személyes jelenléttel, hol azzal, hogy otthon vigyázott a gyerekekre, amíg ő prédikált. Ám az, hogy otthon ki a család papja, eleinte kimondatlan konfliktust szült, hiszen mindketten a másiktól várták a lelki vezetést. „Nem végeztem teológiát, de Erzsi mindig partnerként tekintett rám a szolgálatban. Nekem mégis fontos a szakmai fölkészültség, ezért nem vettem át a vezetést tőle otthon” – magyarázza László. Felesége viszont azt várta volna, hogy férje kezdeményezze a közös bibliaolvasást.

Egy idő után belátták, hogy mindkettejüknek áldozatot kell hozniuk érte, az elcsendesedésre hajnalban külön időt szántak. „Fel kellett kelnünk nagyon korán, én is felkeltem – szerettem volna Laci életének része lenni, és Isten ezt az áldozatunkat megáldotta” – számol be Erzsébet.

A minőségi idő annyira fontos volt számukra, hogy a feladataikat is megosztották egymás közt: a szolgálatban épp úgy, mint a ház körül. Amikor gyermekeik kicsik voltak, még nem

volt gyes vagy szülési szabadság.

Az első hónapban az apukájuk volt otthon a babákkal, hiszen az édesanyjukat bármikor szólíthatta a kötelesség.

Mindketten lelkesen beszélnek Erzsébet Bács-Kiskun megyei lelkészi szolgálatáról, amelybe a tanyavilágtól a kisközségen át a mezővárosig és az iszákosmentő mis�szióig sok minden beletartozott. „Volt olyan település, ahol eleinte mindössze két református volt, majd hetven élő hitű embert hagyott hátra Erzsi, amikor eljött onnan” – emlékszik vissza a büszke férj.

Később vállára akasztotta elekt-

romos orgonáját, missziói lelkészként Kecskemét külvárosi részeit járta, tizenötezer reformátust keresve fel: családokat látogatott, házi istentiszteleteket tartott. „Engem mindig az vitt előre, hogy hol nem hallották még az Igét” – mondja Erzsébet. De nem volt ebben egyedül: Orgoványon az ifjúsági munka focival indult. Minden vasárnap kimentek a családdal a faluba focizni.

Később rábízták a református egyház nagy múltú társadalmi szolgálatait összefogó Református Missziói Központ vezetését, amely a gyülekezeti szolgálatban gyakran tapasztalatlan misszióvezetőknek nyújtott háttértámogatást. „Mára minden missziói ág nagykorú lett” – állapítja meg Erzsébet tizenhat évnyi szolgálat után. Év eleje óta a missziói szolgálatban folytatja a munkát.

A társadalmi felelősségvállalás Lászlónak is mindig fontos volt.

Egy időben zsinati tagként időről időre kiállt a női lelkészek mellett, és hosszú ideje ő is missziós elkötelezettségű szolgálatot visz: most is aktív tagja a nagy múltú Lions Clubok Magyarországi Szövetségének, amelynek korábban kormányzója is volt.

A látás- és hallásérülések szűrésére és

Karakter • parokia.hu • 79

többet elmond a viselkedésünk vagy a gyermekünk magatartása” – jegyzi meg Erzsébet.

Voltak megreccsenéseik, amikor újra meg kellett harcolni és újítani az egymás mellett hozott döntést. „Heves vitáink is voltak, de mindig bocsánatot tudtunk kérni. Előfordult, hogy a gyülekezet előtt is beszéltünk arról, amin keresztülmentünk. Ha lemondunk a szégyenünk takargatásáról, emberek kinyílnak, és elindulhatnak ők is a gyógyulás útján. Amikor vállaltuk a valóságot, abból mindig jó származott.” gyógyítására, a fiatalok tehetséggondozására és a rászorulók megsegítésére elköteleződött szervezet főként azokért vállal felelősséget, akik kívül esnek a megtartó társadalmi hálón.

Az elmúlt nyolc évben több mint harmincezer ember egészségügyi szűrését végezték el. Annak érdekében, hogy senkit ne érjen hátrány és megkülönböztetés, vallás- és politikamentes szerveződésről van szó, ám amikor Erzsébet kormányzónéként elkísérte férjét rendezvényeikre, sokan megnyíltak neki, amikor elmondta, hogy református lelkész. „Kiderült, hogy sok hívő ember tagja ennek a klubnak, befolyásos, magas beosztású emberek is. Szinte kézről kézre adták, kérték, hogy adjon össze párokat vagy kereszteljen meg gyerekeket. Sokan lelki tanácsért fordultak hozzá.”

Kórházban, börtönben, szenvedélybetegek között is gyakran szolgált, mindenkivel természetes hangot üt meg ma is. Erzsébet azt mondja, a palást nélküli találkozásokban az egyház kilép a keretek közül, a lelkész emberként van jelen. „Ilyenkor kinyílnak a szívek, az életek. A feleséget, az édesanyát látják, meg a sírót és az örülőt.”

80 • Karakter • parokia.hu

És mivel a lelkész is ember, krízishelyzetekből neki és családjának ugyanúgy kijuthat, mint bárki másnak. A Magyar-házaspár a nehézségekről is őszintén és humorral beszél.

Felidéződik a kun következetesség áldása és árnyoldala is, például amikor kétéves kislányukat Erzsébet már a Miatyánkra tanítgatta, ami László szerint még kissé korai volt. A gyereknevelésben egyébként összezártak, mindig egymás szavát erősítették a gyerekek előtt akkor is, ha később maguk közt megbeszélték, ha valamivel egyikük nem értett egyet.

Parókián lakni nem volt mindig kön�nyű – ismerik el. „Az illetménylakásnak üvegből vannak a falai, nem ültethetsz oda fát, ahová szeretnél, nem javíttathatod meg, ami nem a tiéd, és előfordul, hogy valaki közös konyhaként, folyosóként kezeli a lelkészlakás különböző helyiségeit. Mindig patinás rend kell, hogy legyen, mert ha nem, nemcsak mi szégyenülünk meg, hanem Isten ügye is. Lacinak ez sokszor nehéz volt, ebből voltak feszültségeink. Ilyenkor nekünk kell összezárni – ez segített.”

Amiatt is volt rajtuk nyomás, hogy az emberek többet várnak el egy lelkésztől és a lelkészgyermekektől is, mint bárki mástól. „A szószéki igehirdetés alig egy óra – az életünkről

Olykor, persze, humorral ütötték el a nehézségeket is. Erzsébet megvallja, igehirdetőként férje a legnagyobb kritikusa, arra is ő figyelmeztette, hogy az olyan szavak használata, mint az üdvösség vagy a kegyelem, a hallgatóság egy része számára olyan, mintha téglákkal dobálózna.

Szereti, hogy férje megmondja, amit más nem merne, egy alkalommal azonban nála is elszakadt a cérna.

Laikushetet hirdetett, amikor mások mellett férjének is átadta a lehetőséget, hogy álljon ki a gyülekezet elé és hirdessen Igét. László persze alaposan fölkészült, amihez Erzsébet minden segítséget meg is adott neki.

A férj így meséli ezt: „Bejöttek a csibész gazdatársak, gépkupecok, a csilláron is lógtak. És bár kidolgoztam a prédikációt, mégsem bírtam nekikezdeni. Imádkozni kezdtem, hogy ne szégyenüljek meg, és csak ezután kezdtem tudni fölolvasni a szöveget.

Jó lecke volt.”

László élete egyik legnagyobb kríziséről is nyíltan beszél. Felidézi azt a nehéz karácsonyt nem sokkal a rendszerváltás után, amikor több mint hatvanezer agrárértelmiségivel együtt őt is kirúgták borászati igazgatói állásából.

A kérdés, hogy miből fognak ezután megélni, épp akkor nehezedett rá,

amikor lelkész felesége megállás nélkül szolgált az ünnep egymást követő napjain, ő pedig vezette a háztartást, vigyázott a gyerekekre és kavargatta a tűzhelyen az ételt.

Sérült önbecsüléséből Erzsébet szavai rázták fel: „Isten megáldja az imádkozó kezeket, a dolgosakat is, de a tétleneket nem.” – „Úgyhogy ijedtemben alapítottam egy kft-t, igaz, csak három év múlva hozta meg a gyümölcsét” – nevet. Ezekben a súlyos években Erzsébet csekély fizetése és szolgálati lakása biztosította fennmaradásukat – ezt nem volt könnyű férfiként elhordoznia – teszi hozzá.

Az idő alatt kezdtek szőlőt ültetni egy visszakért földdarabon. Erzsébet és a gyerekek is segítettek – most ők álltak László mellett, aki addig a gyülekezeti szolgálatban aktívan segítette feleségét. Minden pénzt vis�szaforgattak a szőlőbe, hogy gazdaságos legyen a vállalkozás, és meg is tudjanak élni belőle. Így is lett.

Amióta belevágtak, minden döntés előtt imádkoznak Isten vezetéséért.

Egyik évben, amikor igen rossz volt a termés, László biztos volt benne, hogy tönkrementek. Úgy döntött, csak mustot fog készíttetni, bort nem.

Abban az évben olyan musthiány volt Németországban, hogy az egész készletet felvásárolták tőle, így bevétele kétszer annyi volt, mint a kár, ami érte. Felesége mindig emlékezteti,

hogy megbecsült szakmája van, mert az Atya is szőlősgazdaként tekint magára. Lászlónak pedig az a jézusi ige fontos, amelyben Jézus szőlőtőhöz hasonlítja magát, és arra emlékeztet, hogy nélküle semmit sem tehetnek az övéi.

amiatt, hogy nem tudott annyi időt tölteni a gyermekeivel, mint szeretett volna. „Meglepetésemre mégis úgy emlékeznek, boldog gyerekkoruk volt. Szerették a táborokat, a közös focizásokat, még a napszámos munka sem szegte kedvüket.”

László úgy szereti a szőlőt, mint a testvérkéit – árulja el. Sokat dolgozik ma is, de a vasárnapot megszenteli. Négy gyermekük közül az egyik őt követte hivatásában, míg egy másik az édesanyjukat. Az édesapa boldogan idézi fel gyermekei születését, de szomorúan említést tesz arról is, amikor csak olcsó ruhát tudtak rájuk adni, míg a többi gyerek a legdrágább márkákat viselte. Erzsébet pedig megemlíti, hogy sokszor volt lelkiismeret-furdalása

„A református hit kötelez, hogy minden percünkből a legjobbat hozzuk ki. Az életünk ajándék, nem földi siralomház” – mondja László, majd így összegzi életprogramjukat: „Már itt, most szeretettel élj, tedd jobbá a másik életét, mert te magad is gazdagodsz. Ha nem ezt néznénk, nem lenne érdemes református hívő embernek lenni.”

Jakus Ágnes Képek: Asszonyi Eszter

Karakter • parokia.hu • 81

Mire jó a szombatfélév?

Szombatév. Egyre szélesebb körben ismert a bibliai eredetű fogalom, amely a hosszú távon életet adó szolgálathoz elengedhetetlen pihenésre utal, amelynek szükségességét a 21. században világi körökben sem vitatnák.

23. rész 10–11. vers; Mózes harmadik könyve 25. rész 1–7. vers) Ez az év szolgáljon

A Budapest-Északi Református Egyházmegyében mintegy másfél évtizede biztosítják a szombatfélév feltételeit. Ez az egyetlen egyházmegye a Dunamelléken, ahol a lelkészek mögött ilyen hosszú időre stabil támogatói háttér áll rendelkezésre ahhoz, hogy egy időre kiszakadhassanak a szolgálatból, és ennek se ők, se a családjuk, se a gyülekezetük ne lássa kárát. Összeállításunkban az érintetteket kérdeztük tapasztalataikról.

(Mózes ötödik könyve 15. rész 1–11. vers)

„Nemcsak lelkész vagyok, hanem ember is” „Az első szombatfélévemen írtam egy százoldalas teológiai jegyzetet az általam olvasott lelkiségi témájú könyvekről, amelyből azóta is sokat merítek a szolgálatban. Ezúttal

Isten a Sínai-hegyen tudtára adta Izráel népének Mózes által, hogy a földet csak hat egymást követő évben műveljék meg, a hetedik esztendőben pedig hagyják parlagon. (Mózes második könyve ember és állat megpihenésére. Ekkor nem volt szabad figyelmeztetni az izráelitákat adósságuk megfizetésére, amiért ezt az évet az »elengedés évének« is nevezték.

82 • Karakter • parokia.hu

pedig zenei albumot készítettem, és megírtam egy regényt, amire már évek óta készültem” – számolt be érdeklődésünkre Sóskuti Zoltán. A rákoskeresztúri lelkipásztor először kilenc évvel ezelőtt, tavaly pedig a tavaszi félévben akasztotta egy időre ha nem is szögre, de a szekrénybe a palástját.

De mindezeken túl is vagyok én, akit érdekel a természet, szeretek sétálni, szeretem a történelmet, az irodalmat, és gondolkodhatok másról is, mint az egyházi élet – bár ezt sosem lehet kizárni, mert mélyen bennem él.

Vannak saját érzéseim, tehetségem, gondolataim, küzdelmeim, bűneim.”

„Mindkét alkalommal többet voltam a feleségemmel és a gyermekeimmel. Sokat lehettem Istennel és önmagammal is, olvastam, gondolkodtam, naplót írtam szinte mindennap. Reflektáltam a lelki olvasmányokra, önmagamra, igyekeztem összegezni az ismereteimet, és megfogalmazni a céljaimat. Ám a szombatfélév legjobb és leghasznosabb része a pihenés. Nem kellett telefont és e-mailt néznem, és nem kellett a gyülekezetről gondolkodnom, szolgálnom. Ráérősen, szellősen teltek a napjaim, mindig azt csináltam, amihez kedvem volt, vagy amire a családom igényt tartott. Hihetetlen szabadságot jelentett ez már csak azért is, mert ezúttal nem terveztem túl a rendelkezésre álló időkeretet, és nem is hajszoltam magam, mint először. A regénnyel ugyan volt bőven munka, de nagyon élveztem azt az időszakot, amíg a szereplőimmel lehettem.”

A lelki feltöltődés mellett a szombatfélév legnagyobb haszna, hogy lehetett kicsit nem lelkész, hanem egyszerűen csak ember – összegezte Sóskuti Zoltán. „Tudatosodott bennem, hogy az életem súlypontja, a fő hivatásom az, hogy először férj vagyok, édesapa és csak azután lelkész.

Bár ő maga nem szolgált, igehallgatóként eljárt templomba, a szomszédos gyülekezetek istentiszteletein vett részt. Azt mondja, nem kontrollálta, mi történik ez idő alatt a saját gyülekezetében, megbízott a helyettesítő lelkészekben, miközben sokat tanult mások igehirdetéseiből. Arra a kérdésre, hogy saját hívei hogy reagáltak arra, hogy szeretett lelkészüket fél éven át nélkülözniük kell, Sóskuti Zoltán azt mondta: „Ők úgy fogták föl, hogy értem hoznak áldozatot, és azt is betartották, hogy senki nem keresett semmilyen módon. Ha az utcán láttak, akkor is csak integettek. Csak akkor beszélgettek velem, ha én kezdeményeztem, nagyon fegyelmezettek voltak. Abból éreztem a szeretetüket, hogy kifejezetten örültek, hogy pihenek, és vártak vissza.”

Kölcsön kapott nyáj „Vannak, akik először kétségbeesnek, amikor meghallják, hogy a lelkipásztoruk fél évre elmegy. Most mi lesz velük? Ez érthető, szeretik a lelkészüket. Ugyanakkor örülnek is neki, hogy pihen, és addig is megjelenik a közösség életében egy kis változatosság: más hang, más személy. A gyülekezetek ennek hatására gyakran nyitot-

tabbakká válnak a vendégigehirdetők szolgálatára is” – erről már Molnár Judit egyházmegyei beosztott lelkész számolt be. Ő az egyike annak a két lelkipásztornak, akik a szombatfélévüket töltő lelkészeket helyettesítik. A budapestészaki egyházmegyében ez kön�nyebben megoldható, mint vidéken, a helyettesítő lelkész ugyanis saját szolgálati lakásából kiindulva tömegközlekedéssel könnyen elérheti a város bármely pontján lévő gyülekezetet arra a fél évre, amíg ő hirdeti ott az Igét. A tavaszi félévben hat, az őszi félévben pedig öt hónapra szól a megbízatás, így a helyettesítő lelkész is elmehet egy hónap szabadságra a nyár közepén.

Molnár Judit hatéves szolgálata alatt számos gyülekezetben megfordult már, és amikor arról kérdezzük, milyen kapcsolódás alakul közte és a rövid időre „kölcsön kapott” nyáj között, azt az érzékeny egyensúlyt próbálja érzékeltetni, amibe beletartozik az igehirdetés, a hittanórák, a már megkezdett hétközi lelkialkalmak és a sákramentumok kiszolgáltatása közben létrejött kapcsolódás, de némi távolságtartás is, hiszen a kapcsolat csak egy időre szól. „Gyülekezetenként mérlegelnem kell, hogy a lelkigondozás, a látogatások, az emberi kapcsolatok építése milyen mértékben fér bele abba a pásztori munkába, amelyet helyettesítő lelkészként kell végeznem. Nekem nem lehet az a célom, hogy a gyülekezeti tagok kötődjenek hozzám, még akkor sem, ha a gyülekezet lényege a közös-

Karakter • parokia.hu • 83

ségben rejlik.” Látogatni is csak akkor látogat, ha erre kifejezetten kérik – teszi hozzá. „Nyitott vagyok, ha egyegy alkalommal, amikor nagy szüksége lenne rá, valaki kéri, hogy beszélgessünk, de én nem kezdeményezem ezt – ehhez ugyanis rövid ideig vagyok a gyülekezet életében. Nekem az a feladatom, hogy egyben tartsam a nyájat, amíg vissza nem tér a pásztoruk, hiszen ő is ott szeretné folytatni a szolgálatot, ahol abbahagyta. Ennyi idő alatt jelentős változás nem is szokott történni a gyülekezetben.”

Arra a kérdésre, hogy a gyülekezetek általában hogy viszonyulnak a lelkészükhöz, Molnár Judit azt mondta: nagyon szeretik a pásztoraikat. „A gyülekezet a lelkészt tükrözi, ezért ahány lelkész, annyi gyülekezet. Nagyszerű lehetőség a misszióra, hogy ennyire sokszínű a lelkésztársaság, nagyon sok érték van a lelkészekben, ahogy a gyülekezeti tagokban is. A lelkészt a szombatfélév idején nem zargathatom, mindent meg kell oldanom, amíg ő nincs ott, ezért nagyban támaszkodom a gyülekezet főgondnokára, szolgálócsapatára.”

A szombatfélév az emberért van Szloboda József, a Budapest-Északi Református Egyházmegye esperese kérdésünkre elmondta: még Simonfi Sándor korábbi esperesé volt az ötlet, hogy minden egyházmegyei lelkész számára biztosítsák a féléves elvonulás lehetőségét, amit az egyházmegyei tanács és a közgyűlés is egyöntetűen támogatott. „Ha az adott gyülekezet presbitériuma egyszer is jóváhagyja, hogy lelkésze felkerüljön a várólistára, az számíthat rá, hogy amikor sor kerül rá, megoldjuk a helyettesítését, ugyanakkor arra az időszakra nem esik el a fizetésétől, és ha szeretne, igénybe vehet egy szombatféléves házat is Hajdúszoboszlón, ahová hosszabb-rövidebb időre elvonulhat. Mostanra a lelkészeink több mint nyolcvan százaléka rajta van a várólistán. Mindenkinek jó tapasztalatai

84 • Karakter • parokia.hu

voltak, felfrissülve, kipihenve, kicserélődve tértek vissza.”

A szombatfélévre elvonuló lelkész olvasásra, tanulásra is szentelhet időt, ha szeretne. Ez idő alatt evangélizációs szolgálatot, vendég-igehirdetést, látogatásokat és sákramentumok kiszolgáltatását azonban nem vállalhat, keresztelőt vagy temetést is csak engedéllyel, indokolt esetben.

Szloboda József elmondta: javasol-

ha teheti, szökjön meg a családjával.”

A gyülekezeteknek semmivel nem kell hozzájárulnia a helyettesítés költségeihez, hiszen azt az egyházmegye vállalta magára: biztosítja a helyettesítő lelkészek fizetését és szolgálati lakását is. A hittanoktatásért járó díj az azt végző helyettesítő lelkészeket illeti meg.

Egy lelkész hétévente mehet szombatfélévre, aki korán élt a lehetőséggel, hamarosan akár a harmadik hos�szabb pihenőidejét töltheti – tette hozzá az esperes. A szombatfélév hasznáról árulkodik az is, hogy a várólistán 2032-ig szerepelnek előjegyzések. Ha családi vagy egészségügyi okokból fontos lenne, hogy bárkire

Vidéken három hónap a szombatidő A széltében-hosszában akár 200 kilométeres távolságot is felölelő Északpesti Református Egyházmegyében nem jelentene megoldást az, ami a könnyen beutazható fővárosban igen, vidéken ezért sem lehet szó szombatfélévről, de legfeljebb három hónapot még tudnak biztosítani. „A lelkipásztor ajánl az egyházmegye elnökségének helyettes lelkipásztort, aki aláírhat, presbiteri gyűlést hívhat össze, banki dolgokat intézhet – mondta kérdésünkre Nyilas Zoltán északpesti esperes. A helyettes lelkész nem feltétlen tud szolgálatokat is átvállalni, azokat a beosztott lelkészek, a környékbeli gyülekezetek lelkészei, nyugdíjas vagy hatályban tartott lelkipásztorok végzik – tudtuk meg.

A lelkésznek tizenkét vasárnapra kell megszerveznie a vendégigehirdetőket, ők pedig beosztják egymás között, mikor ki prédikál. A szombatidő alatt a lelkipásztor gyülekezetétől szintén megkapja korpótlékos javadalmát, és biztosított számára a parókián lakás is, bár egybehangzó vélemények szerint, aki teheti, annak érdemes a szombatidő alatt megszokott környezetéből kiszakadnia. Északpesten a jövő évi szombatidőre idén szeptemberig lehet jelentkezni, egy-egy lelkipásztorra szintén hétévente kerülhet sor. Itt a jelentkezés feltétele az is, hogy a lelkész legalább öt éve az egyházmegyében szolgáljon, és vezető lelkész legyen. A házaspárok egyszerre is élhetnek a szombatidő lehetőségével, és bárki akár rövidebb időre is vállalkozhat, mint három hónap. Az évzárás és az évkezdés azonban védett zóna, mert a gyülekezet költségvetésének, záró számadásának és missziói munkatervének elkészítése nem maradhat el. ni szokta, hogy a pihenő lelkipásztor, ha teheti, ne is vegyen részt gyülekezete lelki alkalmain, hogy véletlenül se foglalkoztassák a közösség életével vagy a szolgálattal kapcsolatos kérdések. „Ha a lelkész otthon van, óhatatlanul becsöngetnek, vagy fölveszi a telefont. A szombatfélév arra való, hogy pihenjen, alkosson, utazzon,

előbb sor kerüljön, megegyezés szerint cserélhet lelkésztársával. A szombatfélév célja ugyanis elsősorban nem a lelkészi szolgálat, hanem az azt végző lelkipásztor megújulása – minden más ebből következik.

Jakus Ágnes Képek: Farkas Csaba, Füle Tamás

Istenélmények a barikád túloldalán Balogh Tamás gödöllői lelkipásztor is jelentkezett a három hónapos szombatidőre: 2021 nyarán egyhónapos nomád biciklitúrára indult Svédország sarkkörön túli tájaira egyesegyedül, majd két hónapot feleségével a spanyolországi El Camino legszebb és legnehezebb útszakaszain zarándokoltak. Svédországi kiruccanását szinte fillérekből oldotta meg, szállásra nem kellett költenie, hiszen az erdőben aludt, de étkezésre sem nagyon: egy hónapig csak zabkásán, energiaszeleten és levesporon élt. Útja többnyire erdei ösvényeken és folyóparton vezetett. Az is előfordult, hogy elfogyott az erdei ösvény, a sűrű erdőben farkasok vonyítását hallotta, és a jávorszarvasoktól is félt, a legnagyobb veszélyt mégis az jelentette, amikor a terepviszonyok miatt egy útszakaszt autópályán, száguldó kamionok között kellett megtennie. Mindezért kárpótolta a hó alól előbukkanó június végi táj és a lelki élmény – árulta el. „Csak én voltam ott, Isten és a természet, amit nagyon szeretek. A vadonban az egész napot egyedül töltöttem, reggel Bibliát olvastam, tekerés közben egész délelőtt az olvasottakról gondolkodtam, és nagyon sokat imádkoztam, olykor csak dicsértem az Istent. Az imádság, persze, nemcsak szóban elmondott ima lehet, hanem Isten előtti csöndes jelenlét akár hosszú órákon át. Ez az út valódi spirituális élmény volt, és el is távolított az itthoni hétköznapoktól. Itthon sokkal összetettebbek és elvontabbak a problémák, az aggodalmak, és az Istentapasztalat is közvetettebb. Olyan kérdésekkel kell szembenézni, mint az, hogy mi lesz, ha a pályázatunkat rosszul bírálják el, vagy mi lesz, ha egyszerre lesz beteg a beosztott lelkészem meg én. Ott viszont azért imádkoztam, hogy ne hűljek ki, vagy találjak tiszta vizet és élelmiszerboltot száz kilométeren belül. Mivel ezek sorban meg is történtek, az alapszükségletek szintjén éltem át az isteni gondviselést, és ez olyan volt, mint egy terápia. A Bibliában olvassuk, hogy Ábrahám elindult, nem tudva, hova megy, vagy hogy hol alszik – ez a történet egészen máshogy szólt hozzám odakint.”

A tajga sűrűje után a világhírű El Camino zarándokút számára nem volt más, mint visszatérés a civilizációba, miközben felesége épp ezzel mondott le az otthoni biztonságról és a kényelemről. Ennek ellenére nagy összhangban tették meg az összesen 840 kilométeres utat az Atlanti-óceán partján és az asztúriai hegyek között, nem egyszer szabad ég alatt töltve az éjszakát. „A legjobb élményt számunkra a sok imatapasztalat jelentette. A biztatásunkra folyamatosan érkeztek hozzánk otthonról az imakérések, és mindennap imádkoztunk ezekért az emberekért. Mire hazajöttünk, rendkívül nehéz helyzetekben lévő emberek életében láttuk meg, hogy Isten meghallgatja az imáinkat.”

Az odakinti találkozások fontos beszélgetésekre is lehetőséget adtak.

A zarándokút megtelt a világ minden tájáról érkező vándorokkal és azokkal a spanyolokkal, akik a járvány miatt nem utazhattak messzebbre azon a nyáron. „Sokan divatútnak látják a Caminót, de amikor beszélgetsz az emberekkel, kiderül, hogy majdnem mindenkinek van valami terhe. Nem véletlenül vannak ott.”

A lelkész arról mesélt, amikor valaki viccelődve megkérte, hogy áldja meg őt, hátha talál szállást. Azt felelte: „megáldalak, de szállásod nem biztos, hogy lesz, mert Jézusnak sem volt”. Erre aztán a túratárs is tovább érdeklődött. Később a lelkész felajánlotta, hogy átadja neki saját szálláshelyét, mire a másik még többet szeretett volna hallani Jézusról. „Minden lelkész vágyik spirituális élményekre a barikád másik oldalán, de kevés alkalommal van ilyenben részünk.

A Camino erre is jó volt. Végtelen sok emberrel találkoztam az ausztráltól a koreaiig, és számomra kiderült, hogy az embereket nem nyűgözi le, hogy lelkészek vagyunk; az érdekli őket, hogy megosztjuk-e velük a szállásunkat, adunk-e nekik ételt, segítünk-e nekik. A támogató jelenlét számít, és az, hogy valaki meghallgassa őket. Az Istenről való beszédre akkor válnak nyitottá, ha mélyebb szintre kerül a kapcsolat, vagy valami jó tapasztalatot szereznek. Lehet, hogy az egyházzal szemben érdektelenek, de a tiszta evangéliummal szemben nem olyan elutasítók, mint gondolnánk.”

Képek: Balogh Tamás

Karakter • parokia.hu • 85

Kiradírozott égbolt Rémisztő állapot, amikor nemcsak a talajt húzzák ki alólad, hanem a falak is eltűnnek mellőled, amelyek keretet adtak életednek. Az égboltot is kiradírozzák a fejed felől, ahova korábban a tekinteted emelted, ha segítségre volt szükség, vagy hálás voltál valamiért.

Húsz évvel ezelőtt születésnapi vendégségből tartottunk hazafelé egy kisbusszal. Senki sem ivott alkoholt, az útviszonyok nem voltak kedvezőtlenek, mégis megtörtént a baleset. Az egyik pillanatban még békésen aludtam barátaim társaságában a hátsó ülésen, a következő pillanatban már úgy néztem rájuk, mint újszülött a rokonaira, akiket még sohasem látott. A fejemet ért ütés következtében súlyos amnéziám lett, csak a saját nevemet és édesanyám arcát tudtam felidézni, minden egyéb emlék és információ törlődött. Azt is elfelejtettem, hogy hiszek Isten létezésében és irántam való szeretetében.

A kórházban magamhoz tértem pillanatokra, amit arra használt az orvos, hogy ellenőrző kérdéseket zúdítson rám.

– Hány éves? Milyen évet írunk? Vannak testvérei?

Nem ismertem a helyes válaszokat, és ettől annyira kétségbeestem, hogy utolsó emlékem az újabb eszméletvesztés előtt a nagy, üres semmi érzése volt. A szappanoperákból ismert emlékezetkieséssel szenvedő főhős nyugalmát én nem voltam képes magamra erőltetni. Rémisztő állapot, amikor nemcsak a talajt húzzák ki alólad, hanem a falak is eltűnnek mellőled, amelyek keretet adtak életednek. Az égboltot is kiradírozzák a fejed felől, ahova korábban a tekinteted emelted, ha segítségre volt szükség, vagy hálás voltál valamiért. Azt éreztem, hogy mindenem odaveszett, megfejthetetlen kódok halmaza vett körül, amit csak a környezetem tudott értelmezni, mert nekem hiányzott a megoldókulcs hozzá.

A személyiségem, az egyéniségem feloldódott ebben a fekete masszában. Megszűntem létezni.

Ez a régi emlék jutott eszembe tavaly azon a délutánon, mikor közölték velem, hogy a pandémia miatt nem tudnak tovább foglalkoztatni, és ha idővel rendeződik is a helyzet, már nem számítanak rám a jövőben. Addig a pontig mindig sikeres voltam a munkámban, az elismerés és megbecsülés biztonságos keretet adott az életemnek. Abban a megnyugtató tudatban éltem a napjaimat, hogy Isten gondot visel rólam.

Olyan hirtelen tűnt el ez a biztonság, mint annak idején a baleset után. A legnagyobb nehézsége ennek az új helyzetnek éppen az volt, hogy mindenre emlékeztem. Pontosan tudtam, hogy mit vesztettem el, fel tudtam mérni a lehetőségeket és esélyeket. A turizmusban dolgoztam már egy évtizede, tudtam, hogy komoly kihívások elé néz az iparág, csak azt nem lehetett megjósolni, hogy ez mennyi ideig lesz így. A megtakarított pénzem nem tartott volna ki évekig, az albérletet fel kellett mondanom, a költségeket minimálisra kellett csökkenteni.

Megkezdődött az év, aminek az elején még nem sejtettem, hogy lesz benne kiszolgáltatottság, betegség, gyász és kétségbeesés. A sikertelen álláskeresés fokozatosan építette le az önbizalmam, és az Isten irántam való szeretetében sem hittem már úgy. Tudtam, de nem tapasztaltam az Isteni gondviselést abban a formában, ahogy korábban.

A családom és barátaim biztosították a lakhatásom, az étkeztetésem, de azt éreztem, hogy nincsen semmim, amit cserébe adhatnék. Feloldódtam ismét a fekete masszában, újra megszűntem létezni közel egy évig.

Eljutottam a széthullott, bizonytalan, kiszámíthatatlan állapot mélyére. Isten azonban dolgozott a háttérben, és a tekintetemet egy egyszerű, de nagyon fontos tényre irányította: Ti az Istentől vagytok, fiacskáim. (János első levele 4. rész, 4. vers)

86 • Karakter • parokia.hu

Ez a félmondat felszabadító erővel hatott rám, ez lett a kiindulópontja életem újbóli összerendezésének.

Ez a tény azt az ígéretet hordozza magában, hogy történjen bármi, ha én Istentől vagyok, akkor nem kell aggódnom. Ha Istentől vagyok, akkor nem a világ törvényszerűségei érvényesek az életemre. Nem kell úgy történnie a dolgoknak, ahogy a világ nagy könyvében van megírva. Az én sorsom Isten kezében van.

A helyzetem nem változott, de bennem elindult a változás. A pénztelenség lehetőséget adott arra, hogy meglássam, milyen kevés tárgy kell ahhoz, hogy az ember egészségesen és kiegyensúlyozottan éljen, így a feleslegesnek ítélt holmijaimat elajándékoztam. A hirtelen jött sok szabadidő lehetőséget adott a valódi pihenésre, amit a túlhajszolt testem már követelt magának. A munkahelyi stressz mellékhatásai végül fokozatosan eltűntek. Az Istennel megvívott harcaim, az iránta táplált haragom, lehetőséget adott arra, hogy még jobban megismerjem Isten türelmes és elfogadó mivoltát. A lelassult idő lehetőséget adott arra, hogy az örökkévalóság perspektívájából nézzem a hétköznapi dolgokat, és lényegtelen ügyek ne borítsák fel kiegyensúlyozottságomat.

Amikor húsz évvel ezelőtt a kórházban a vizsgálóasztalon feküdtem, még mindig nem tudva semmit magamról, a tapasztalt orvos látta állapotom súlyosságát. A kérdések zápora néhány mondat után irányt váltott. – Milyen évszak van? – Nem tudom. – Nyár van. – Nyár? Akkor miért viselek csizmát? – Mert december van, csak vicceltem. – December? De jó, akkor hamarosan jön a Mikulás! – Ha a Mikulásra emlékszik, akkor nem aggódom. Maga se aggódjon, minden rendben lesz.

Az orvosnak igaza lett, kellett ugyan egy kis idő hozzá, de végül visszatértek az emlékeim, a sérüléseim begyógyultak, és visszaállt a régi rend. Nemrégiben a darabokra hullott életem is újra összeállt, sőt, nemcsak összeállt, de jobbá vált. Az új munkahelyem közel sem olyan stresszes, mint a korábbi, az új albérletem tágasabb. A prioritásaim átrendeződtek, kijöttem abból a mókuskerékből, amiről nem is tudtam, hogy benne vagyok. Kiegyensúlyozottabb lett a viszonyom önmagammal és Istennel. Ismét megtapasztaltam, hogy történjen bármi, ha Istenben megmaradok, akkor minden rendben lesz. Mert aki Istentől van, annak feje felől az égboltot sohasem lehet kiradírozni.

Adamik Mónika Kép: Füle Tamás

Karakter • parokia.hu • 87