Kamaraerdei tanösvény
Tisztelt Természetjáró Barátaink!
Néhány évvel ezelőtt felismertük, hogy Kamaraerdő eddigi használata, kihasználtsága méltatlan a terület értékeihez; az erdő jóval több rekreációs, pihenési, és turisztikai célú lehetőséget nyújthat. Pár év alatt, több ütemben a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel együttműködve elbontottuk a múlt örökségét képező, az akkori katonai területet határoló kerítés maradványait, az egykori ifjúsági tábor rozsdásodó elektromos kapcsolószekrényeit és beton elemeit, a felesleges villanyoszlopokat és a Nagy-rétet elrondító romos beton színpadot. Helyette tizenkét állomásból álló tanösvényt építettünk, feltárva az erdő geológiai értékeit, majd interaktív természetismereti játékokat helyeztünk ki. Kamaraerdőn jól megférnek egymás mellett a kirándulók, a szalonnát sütők, a sportolni vágyók, a kutyások és lovasok is. A tanösvényt az útvonal alapján bemutató füzet első kiadását tizenötezer példányban juttattuk el az érdeklődőkhöz. Mivel ezek elfogytak, a második, további fejlesztésekkel kiegészített kiadást fogadják természetbarát üdvözlettel! Dr. Hoffmann Tamás polgármester
Kamaraerdő talajai A tanösvényünk kezdeti szakasza egy vízmosásban vezet, itt az utat szegélyező meredek partoldalak egyben természetes talajfeltárások is, melyeken jól megfigyelhető a talaj rétegződése. Felvetődik: mit nevezünk talajnak? A talaj a Föld legkülső rétege, amely a környezeti tényezők hatására a litoszféra, azaz földkéreg, a hidroszféra, amely a Földet körülvevő vízburok, az atmoszféra, azaz a levegő és a bioszféra, tehát az élővilág együtthatására alakul ki, a talajképző folyamatok eredményeként.
A talaj lényeges tulajdonságai: élőhelye a benne élő mikroorganizmusoknak, a növényeknek és a talajlakó állatoknak. A talaj legfontosabb jellemzője a termékenység, azaz, hogy képes tápanyagokkal és vízzel ellátni a rajta, vagy benne élő szervezeteket.
Csapadékos időszakban a gyorsan lefolyó víz kimossa a talajt, ezért építettünk be lépcsőket az átjárhatóság érdekében
A tanösvény elején vízmosásban haladunk
A talaj tehát nem homogén anyag, hanem gáz, folyadék és szilárd fázis is megtalálható benne. Az egymás felett elhelyezkedő talajrétegek metszetét talajszelvénynek nevezzük, biztosan mindenki látott már ilyet gödörásás közben. A természetes talajfejlődés eredményeként három fő talajréteget szokás megkülönböztetni. Az ábrán jelzett „A” réteg a feltalaj, ez a legfelső szint. Itt a legintenzívebb a talajképződés, itt halmozódik
fel a legtöbb szerves anyag, az élőlények elsősorban ebben élnek. A „B” réteg az altalaj, ez a réteg humuszmentes, átmeneti zóna a kőzet felé, a feltalajból kioldott ásványi anyagokat és vizet tárol. A „C” réteg az alapkőzet, vagy más néven törmelékes zóna. Itt talajképződés nem, vagy csak minimális szinten zajlik. A bemutatóhelyen és az ábrákon jól látható a különböző talajrétegek elhelyezkedése.
A B
Itt az erózió már az alapkőzetet is kikezdte
C
A B
Külön figyelmet érdemel a talajfelszínhez közeli (felső kb. húsz cm-es) réteg, amely magában foglalja az élővilág nagy részét, ez a termékeny réteg, amelyet humusznak nevezünk. Megfigyelhetjük a tanösvényen jártunkban, hogy színében is elkülönül a mélyebb rétegektől. Talán hihetetlen, de egy gramm talajban akár százötven-kétszáz millió élőlény is lehet. Ezek zöme természetesen mikroorganizmusok, főleg baktériumok és sugárgombák, valamint algák. Ez a sokszínűség a humuszos rétegre jellemző. Az ösvényen haladva egy másik jelenség is megfigyelhető: a talajerózió. A meredek partoldalak felső részén a csapadékvíz és a szél munkája hatására folyamatosan pusztul a felszín. A vízmosások szélén álló fák gyökerei sok helyen már a levegőben lógnak, a folyamat végül rövid távon a fák kidőléséhez vezet. Mint az élővilágban mindenre, a talajokra is jellemző a sokféleség, ezért a talajokat is rendszerezik, osztályozzák. A Kamaraerdő talaja a mészkő és lösz alapon kialakult barna erdőtalaj.
C sóskúti mészkő
A környék geológiája A Budai-hegység déli nyúlványán, a földtörténet késő oligocén és miocén korában, vagyis mintegy huszonöt millió éve keletkezett üledékek bukkannak felszínre, a geológiailag fiatalabb pleisztocén (jégkorszaki) és a holocén (jelenkori) lerakódások alól. A következőkben a geológiában szokásos módon, a múltból a jelen felé haladva tekintjük át a terület geológiai felépítését és földtörténetét. A területet felépítő negyedidőszak előtti rétegsorokat a lerakódásokat követően a Föld kérgét deformáló tektonikai erők
néhány fokos szögben dél felé billentették ki. Ennek megfelelően a legidősebb felszínre bukkanó kőzetsorozat, a felső oligocén, alsó miocén huszonöt-tizenkilenc millió éves túlnyomórészt homokból álló rétegsor a terület északi részén, a Hosszúréti-patak, más néven Kő-ér mentén fordul elő. A mállékony, ezért talajtakaróval szinte teljesen elfedetlen rétegsor alsó részén a közeli településről Törökbálinti homoknak, míg a felső szakaszt Budafoki homoknak nevezzük. A homokrétegek az egykoron több
száz méter mély oligocén tenger feltöltődésének késői szakaszában, egyre sekélyebb vízben rakódtak le. A jellemzően sárgásbarna színű törökbálinti homok tipikus ősmaradványa a tömegesen előforduló Glycymeris nevű kagyló. A korai miocén tenger visszahúzódása utáni szárazra kerülés törvényszerűen erózióval jár együtt. Erre a nehezen észrevehető lepusztulási felszínre települ a Budafok környékén igen elterjedt alsó miocén szárazföldi kavics és homok rétegsor, mely nagyjából tizenhét millió éves. Csak úgy, mint az idősebb homokok, ez is megtalálható a patak völgyétől északra is. A kavicsos-homokos rétegsorban egy különleges kőzet, a vulkáni hamuból keletkezett riolittufa is előfordul. A riolittufát alkotó vulkáni hamu a Börzsöny és a Dunazug hegységet alkotó korábbi vulkánokból származhatott. Az alsó miocén korból származó rétegekre települ a tizennégy millió éves lajtamészkő, mely nevét a Fertő-tó melléki Lajta-hegységről kapta. Vékony rétegsorát csak helyenként hagyta meg a későbbi erózió. Ennek a rétegsornak a jellemzője a puhatestű, főként kagylómaradványokban, valamint vörös moszatokban való gazdagság, mely helyenként, például a közeli Diósdon kisebb korallzátonyt is rejt.
A puhatestű maradványokat a geológiai folyamatok és az idő kétféle módon tartotta meg. Az osztrigák és a fésűskagylók kalcid anyagú teknői megőrződtek, még a többi kagyló aragonit teknői és a csigák házai feloldódtak a közettéválás során, helyüket csak üregek jelzik. Maga a mészkő héjtöredékekből, változatos anyagú homokszemcsékből és kvarckavicsokból, valamint hófehér vörösmoszat vázakból áll, amelyekből megőrölve festék alapanyag készül, ez a bécsi fehér. A fent említett lajtamészkővel rátelepült egy tizenegy-tizenkét millió éves mészkő rétegsor a sóskúti mészkő, amely tizenkéttizenöt méter vastag és nagy területet borít be a Tétényi fennsíkon, megóvva az idősebb, puhább kőzeteket a lepusztulástól. A tenger eltűnése után, a terület kiemelkedése és lepusztulása következtében a földtörténet későbbi szakaszait bemutató földtani örökségből kevés maradt ránk. Az egykoron feltehetően az egész tájat beborító pleisztocén lösz takarónak csak néhány foszlánya maradt meg. A környék mai geológiai képét az erózió mellett a vetők menti tektonikai mozgások határozzák meg, melyek feltehetően a földtörténeti közelmúltban a negyedidőszakban történtek.
Ökológia Az ökológia a biológia azon tudományága, mely a mikroorganizmusok, a növény- és állatvilág, valamint a környezeti elemek, azaz a talaj, a levegő, a Nap fénye és a csapadék folyamatos kölcsönhatását vizsgálja. Tehát az élőlényekkel, azok közösségeivel, környezetükkel és egymásra hatásukkal foglalkozik. Érdekes és nem várt következtetést vonhatunk le, ha megfigyeljük, mi történik akkor, amikor egy életközösséget (biocönózist) valamilyen erős külső hatás ér, ilyen lehet például a villámcsapás okozta tűz, kórokozók megjelenése, valamint az emberi tevékenység. A termé-
szet megújuló képessége egy idő után visszaállítja az eredeti állapotot. Néha nem ez történik. Vannak élőhelyek, így a Kamaraerdő is, melyekben a megváltozott körülményekhez jobban alkalmazkodni tudó fajok jobban érzik magukat, gyorsabban szaporodnak, mint az eredeti közösség tagjai. Érdemes megfigyelni itt, az erdészháztól az erdőn keresztül haladó volt villanyvezeték környezetét. Azért, hogy a villanyvezetékben ne keletkezzen kár, 8-10 méter széles sávban minden évben kivágják az ott növekedő fásszárú növényeket és így átalakul a fajszerkezet. Látható, hogy az
újulat nagy része a tájidegen bálványfa és a fehér akác. Elmondható, hogy ahol az ember beavatkozik az életközösségek működésébe és károkat okozott, ott újra be kell avatkoznia annak érdekében, hogy a károkat mérsékelje. Furcsának tűnik, de ebben a növények is segítenek. Vannak olyan fajok, amelyek az emberi tevékenység által okozott káros anyagokat magukban raktározzák. Ezek egyrészt mikroorganizmusok, melyek élettevékenységük során felveszik, majd semlegesítik a veszélyes anyagokat, másrészt a keresztesvirágúak (Brassicaceae) családjába tartozó növények, egyes cserjék és néhány fa. Ezek az élőlények nagy mennyiségben képesek a levelükben, törzsükben és a gyökerükben raktározni a nehézfémeket. A biodiverzitás, magyarul biológiai sokféleség a földi életet alkotó fajok és Bálványfa (köznyelven tévesen ecetfa) Fotó: Czére Zsolt
ökoszisztémák változatosságát jelenti. Naponta 40-50 faj hal ki a földön. Fennmaradásuk segítésére nemzetközi szerződések köttettek. Az Európai Unió legfontosabb természetvédelmi programja a Natura 2000. Ez egy ökológiai hálózat, amelynek célja a természetvédelmi szempontból értékes területek megóvása, amelyeket madár-, és élőhelyvédelmi irányelvek alapján folyamatosan jelölnek ki Európa szerte. E területek nem feltétlenül állnak jogszabályban rögzített természetvédelmi oltalom alatt. Hazánk területének közel 20 %-a Natura 2000-es terület. A Kamaraerdő hányattatott sorsa ellenére is hatalmas érték Újbuda lakói és a környéken élők számára. A szinte minden oldalról utakkal, autópályákkal körülvett területen meglepően sokféle élőlény találta meg lakhelyét, örömet és jó levegőt nyújtva az ide látogatóknak. Virágzó fehér akác
Táj, történet 1.
Kamaraerdő a Budai-hegység déli nyúlványa, a Tétényi-fennsík mészkő platója, melyet északról a Hosszúréti-patak, vagy más néven Kő-ér völgye, illetve a budaörsi medence választ el a hegység fő tömegétől, közel kettőszáz hektáros erdőtömb. A terület legmagasabb pontja a 224 méter tengerszint feletti magasságú Vadász-hegy. A csúcsról jó kilátás nyílik észak felé a budaörsi hegyekre, a repülőtérre és a Svábhegy tömbjére. A Kamaraerdő a Vadász-hegy vízmosásoktól erősen szabdalt északi lejtőjének aljától a Tétényi-fennsík füves sztyeppe jellegű területéig húzódik, és budapesti viszonylatban jelentős egybefüggő erdőterületnek számít. A Kamaraerdő környéke már a kora középkorban is állan-
dóan lakott terület volt. Az oklevelekből ismert, de korábban be nem azonosított elhelyezkedésű Kána Árpád-kori falu romjait a Kőérberek-Tóváros lakópark építésekor sikerült feltárni a régészeknek. Apátsága a Vadász-hegy csúcsától mintegy másfél kilométerre keletre épült. Az 1982-ben kezdődött ásatások során feltárták a XI. századi falusi plébánia templom és az arra épült apátság romjait is. Az apátság az 1400-as években tűzvészben rongálódott meg, majd a török háborúk során végképp elpusztult. A környék szinte teljesen elnéptelenedett a török kor végére. Az 1700-as években, az ország más vidékeihez hasonlóan itt is telepesek behívására volt szükség. Budafokon (Promontor) és
Budaörsön zömében német ajkú sváb betelepülők adták az új lakosság nagy részét. A terület elnevezését is tőlük eredeztetjük. Mivel az erdő a királyi kamara birtokához tartozott, a németek egyszerűen Kammerwaldnak hívták. Ennek tükörfordítása a magyar Kamaraerdő név, melyet Döbrentei Gábor 1847-es „dűlőkeresztelője” óta használunk. A környék német elnevezései jól láthatóak az 1880-as évekből származó katonai térképen, mely az OsztrákMagyar Monarchia III. katonai felmérése. A második térképszelvény az 1920-as évekből való, az előzőnek pontosított, sűrűbb színtvonalrajzú, színes, helyenként javított változata, névanyaga szinte Térképek forrása: http://mapire.eu/hu/ 2.
teljesen magyar nyelvű, a Magyar Állami Térképészeti Intézet munkája. Jól látható a térképen, hogy Kamaraerdő már a maival szinte megegyező területen helyezkedett el. A harmadik térkép korábbi, az a II. katonai felmérés egyik szelvényét mutatja. 3.
A kamaraerdei erdészház
Természetvédelem A természetvédelem a természeti értékeink megőrzésére, bemutatására és helyreállítására irányuló társadalmi tevékenységek összessége. A természetvédelem lehet passzív vagy aktív. Passzív természetvédelem esetén az ember nem avatkozik be a természetes folyamatokba, de gondoskodik a természeti értékek védelméről. Ilyen területek például a kezeletlen erdők, és az őserdők. Magyarországon a Bükkben és a Zemplénben található még ilyen társulás. Aktív természetvédelem esetén beavatkozások történnek a természet rendjébe, az ott jelenlévő életközösségek, képződmények érdekében. Így működnek a hazai nemzeti parkok. Mindegyikükben aktív erdőgazdálkodás, élőhelykezelés folyik. A természet-
védelem összetett tevékenység. Része a természeti értékek és fennmaradásukhoz szükséges környezet megóvása, ha szükséges, helyreállítása és fenntartása. Ismét fontos terület a tudományos kutatás, ismeretterjesztés. Ezek a védett területek rekreációs célul is szolgálnak, azaz pihenést nyújtanak az oda látogatóknak. Az erdők védelme érdekében 1879-ben alkották meg Magyarország első korszerű erdőtörvényét, mely „Az erdők fenntartásáról” cím alatt többek között úgy intézkedett, hogy: „Azon erdőkben vagy erdőrészekben, melyek magasabb hegyek kő-görgetegjein, havasok fennsíkjain, vagy hegytetőkön és gerinceken, meredek hegyoldalakon és ezek lejtőin, hegyomlások, kő- vagy hó-görgetegek
és vízmosások támadásának és terjedésének megakadályozására szolgálnak, vagy a melyet elpusztulása folytán alantasabb fekvő területek termőképessége, vagy közlekedési utak biztonsága veszélyeztetnék, vagy szélvészek rombolásának út nyittatnék – az irtás és a tarvágás tiltatik.” Az 1990-es évek környékén a tarvágás tekintetében szemléletváltozás következett be. A természetvédelmileg értékes területeken ezt a módszert már nem alkalmazzuk. A hazai természetvédelem jogi kereteit A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény szabályozza. A természet védelme kiterjed a meghatározott fajokra, a területekre, illetve a terület nélkül védett, azaz ex lege természeti értékekre, melyek a források, a lápok, a barlangok, a víznyelők, a szikes tavak, valamint a kunhalmok és a földvárak. A területi alapon védett értékek
közül elsőként említendők a nemzeti parkok, melyek nagy kiterjedésű, tájegységeket átfogó térségek. Ezt követik a tájvédelmi körzetek, melyek elsődleges rendeltetése a tájképi és a természeti értékek megőrzése. Regionálisan a kiemelten értékes élőhelyek megőrzésére hívták életre a természetvédelmi területeket. Az önkormányzatok saját hatáskörükben helyi védettségű területeket is kialakíthatnak. Magyarországon tíz nemzeti parkot hoztak létre. A Kamaraerdő a Duna-Ipoly Nemzeti Park felügyelete alá tartozik és a Pilisi Parkerdő Zrt. kezeli. A Kamaraerdő védettséget ugyan nem élvez, de számos védett rovar, madár és növényfaj élőhelye.
MAGYARORSZÁG NEMZETI PARKJAINAK ILLETÉKESSÉGI TERÜLETE
Illetékességi körzetük nem azonos az általuk kezelt területtel. A körzeteiken belül vannak védett területek, de a nem védett területek felett is természetvédelmi felügyeletet gyakorolnak.
1. Erdeink fő állományalkotó fafaja a kocsányos és a kocsánytalan tölgy. Hogyan tudjuk elkülöníteni a két fajt? Karikázd be a helyes válaszok betűjét! a; A kocsányos tölgy termése kocsánnyal kapcsolódik a szárhoz. b; A kocsánytalan tölgy levelének nincs nyele. c; A kocsányos tölgy levele nyéllel kapcsolódik a szárhoz. d; A kocsánytalan tölgy termésének nincs kocsánya.
2. Az alábbi képek közül tehát melyik a kocsányos tölgy? Karikázd be a számát! 1. Kép
2. Kép
3. Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár
3. Kép
Mely állítás nem igaz? Jelöld be! I. A hártyásszárnyúak rendjébe tartozó erdei vöröshangyák más rovarok elszaporodásakor azok petéit szívesen fogyasztják. II. A fecskefarkú lepke a borús, esős időben bukkan fel az erdőszéleken. III. Az aranyos bábrabló a lomberdőkben tarrágást okozó gyapjaslepke fő pusztítója.
Kígyót, békát összerakni egy egérből. Próbáld meg! Legyél ügyes!
Varjú a hollónak: ki a nagyobb madár?
IV. A sáskák csápja a törzshossz felénél rövidebb, a szöcskéké viszont hosszabb. V. Fontos, hogy az erdőben maradjon kidőlt fa, részben azért is, hogy táplálékforrásul és búvóhelyül szolgáljon az ízeltlábúaknak. VI. A hím szarvasbogár „agancsát” évente levedli és újra növeszti.
Állati kérdések 4. Tud-e repülni a szarvasbogár? a; Nagy mérete okán elsősorban a gyepszinten, nehézkesen mozog. b; Nagy mérete ellenére jól repül.
5. Szükséges-e kemény hidegben a madarak itatásáról gondoskodni? a; Nem, mert télen az itató vize befagy. b;. Igen, mert ha naponta újratöltjük a kistálnyi itatót, az jelentősen segíti a madarakat abban, hogy a természetben befagyott vízforrások helyett itt jussanak a szükséges vízhez.
6. Melyik állítás igaz? a; A kék vércse nem épít fészket, elsősorban a vetési varjú fészkét foglalja el a tojásrakáshoz. b; A vetési varjú elkergeti a kék vércsét a fészke körül, így saját fészket kénytelen építeni. Megfejtések 1. Erdeink fő állományalkotó fafaja a kocsányos és a kocsánytalan tölgy: (a), (c), (d) 2. Az alábbi képek közül melyik a kocsányos tölgy? (3.) 3. Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár: II., VI. Állati kérdések: 4. Tud-e repülni a szarvasbogár? (b) 5. Szükséges-e kemény hidegben a madarak itatásáról gondoskodni? (b) 6. Melyik állítás igaz? (a) Szülői segítséggel a legkisebbeknek is könnyű a tanulás.
Madárcseresznye Az erdő fái bőven táplálják madarait.
Ízeltlábúak A kifejlett fecskefarkú lepke...
Az erdőben járva az életközösség apróbb szereplőivel is találkozhatunk, amelyek nélkül az erdő nem lenne teljes. Ezek az ízeltlábúak, melyek a legnagyobb egyedszámban előforduló erdőlakók. A szerves anyagok lebontásában és a tápanyag talajba való visszajuttatásában játszott szerepük igen fontos. A hangyák a hártyásszárnyúak rendjébe tartoznak. Közülük legismertebb az erdei vöröshangya (Formica rufa) az erdő orvosának tekinthető. A növényevő rovarok túlzott elszaporodásakor azok petéit elfogyasztva fenntartják az optimális egyensúlyt. A szárnyas rovarok legszebbjei a lepkék. Nemcsak esztétikailag érdekesek, hanem az erdő komplex működése szempontjából is lényeges szerepet játszanak, mert lárva alakjuk, a hernyó növényekkel táplálkozik, míg ...és a hernyója. Fotó: Halpern Bálint
más fajok a pókoktól a hangyákon a futóbogarakon a madarakon át a sünig, sőt a rókáig őket fogyasztják minden formájukban. Elsősorban napsütéses időben figyelhetjük meg a számtalan lepkefajt, például a kardoslepkét (Iphiclides podalirius), a fecskefarkú lepkét (Papilio machaon), a nappali pávaszemet (Inachis io). A rovarok egymásra is jelentős hatással vannak, hiszen a növényeken élősködő más rovarfajok elfogyasztásával játszott biológiai növényvédelmi szerepük is létfontosságú az erdei életközösség számára. Nem elhanyagolható a számtalan rovarfajnak a különböző növények megtermékenyítésében játszott szerepe. Az ilyen rovarok közé tartozik a pompás virágbogár (Potosia aeruginosa) is.
az erdőben Az egyenesszárnyúak nagyban felelősek az erdőben hallható rovarhangokért. A Kamaraerdőn időszakosan megjelenő leggyakoribb sáska faj a kékszárnyú sáska (Oedipoda coerulescens). A sáskák csápja a törzshossz felénél rövidebb. A szöcskék csápja ellenben a törzshossz felénél hosszabb. Jellemző faj a zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima). A sáskák az egyedfejlődés minden alakjában rovarevők, a szöcskék egyedfejlődésük különböző alakjaiban növényi vagy állati táplálékkal élnek, míg a tücskök, így például a mezei tücsök (Gryllus campestris) mindenevők. Az elpusztult, vagy beteg fák fogyasztásával „foglalkozó” fajok elősegítik a nehezen lebomló cellulóz talajba való visszajuttatását. Ezért van szükség arra, hogy az erdőben mindig maradjon kidőlt fa. Emellett ezek az elhalt példányok élőhelyet biztosítanak az erdő más lakóinak. A bogarak közül Kamaraerdőn gyakori-
nak mondható a selymes futrinka (Carabus convexsus) és a védett szarvasbogár (Lucanus cervus). A bogarak rendjén belül viszonylag ritkán fordul elő az ivari kétalakúság. Ennek egyik leglátványosabb példáját mutatják a szarvasbogarak, ahol is a nőstények „agancsa” jóval kisebb és gyengébben fejlett, mint a hímeké. Igen ritkán fordul elő az aranyos bábrabló (Calosoma sycophanta), az egyik legszínpompásabb bogarunk, amely a lomberdőkben tarrágást okozó gyapjaslepke (Lymantria dispar) fő pusztítója. Szarvasbogár
Madarak
az erdőben 1. Budapest egykor hatalmas erdőségei az emberi térhódításnak köszönhetően ma már csak kisebb, lakott területek által övezett foltokban találhatóak meg. A Magyarországon megfigyelt közel négyszáz madárfajból Kamaraerdőben mintegy nyolcvan madárfaj előfordulását regisztrálták. Az egyik legelterjedtebb a szajkó (Garrulus glandarius), vagy népies nevén mátyásmadár. Ez a színes tollazatú varjúféle kiváló hangutánzó, könnyedén képes „lemásolni” számos madáréneket. Egész évben találkozhatunk az egerészölyvvel (Buteo buteo), mely hazánk leggyakoribb ragadozó madara. Itt legalább nyolc pár költ. Ennél azonban több fészekkel is találkozhatunk a járatlanabb erdőrészekben,
Balkáni fakopáncs Fotó: Halpern Bálint
ugyanis a ragadozó madarak többségére jellemző, hogy váltófészket készítenek maguknak. Ezek közül minden évben csak egyet tataroznak ki kora tavasszal. Mindig az adott évben biztonságosabbnak ítélt építményt választják, így nagyobb az utódok túlélési esélye. Hasonló méretű faj a héja (Accipiter gentilis) melynek néhány egyede rendszeresen feltűnik, valószínűleg egy pár költ is az erdőben. Igen ügyes vadász, mely bámulatosan tud a fák között lavírozva vadászni. Erős lábaival képes még a hozzá hasonló testmérettel rendelkező zsákmányállatokat is elkapni. Vízszintesen keresztsávozott melle és hasa könnyen felismerhetővé teszi a kifejlett madarat. A héja is gallyfészket épít.
A hozzá nagyon hasonló karvaly (Accipiter nisus) méret tekintetében az előző faj kistestvére. Fészkeléshez előnyben részesíti a fenyvesekkel tarkított erdőségeket, melyek nagyobb biztonságot és jobb rejtekhelyet biztosít számára. Mint az egerészölyv, a héja és a karvaly is állandó madarunk, azaz az év egészében találkozhatunk velük. A Kamaraerdő madarak szempontjából igen előnyös tulajdonsága a vegyes fajösszetételű faállomány. Emiatt a harkályok egészen nagy faj-, és egyedszámban fordulnak itt elő. Leggyakoribb harkályunk a nagy fakopáncs (Dendrocopus major), mely mindenütt elterjedt. Ritkább rokona a közép fakopáncs (Dendrocopus medius) és a kis fakopáncs (Dendrocopus minor), melyek néhány párban ugyancsak előfordulnak a területen. Télen a kóborlási időszakban azonban többször is találkozhatunk velük, megfigyelésüket a lomb nélküli fák is megkönnyítik.
Karvaly Fotó: Lendvai Csaba
Ugyancsak állandó, jellegzetes hangú bagolyfajunk a macskabagoly (Strix aluco). Nevét a tojó jellegzetes nyávogó kiáltásáról kapta. A hím messze hangzó mély huhogásával hívja fel magára a figyelmet. Odúlakó madár, melynek megtelepedését megkönnyítheti néhány nagyobb költőláda, de legszívesebben a természetes faüregeket foglalja el. Szürkületkor és éjszaka jár vadászni. Legkönnyebben költőhelye környékén figyelhetjük meg a nappali időszakban, amint a napsütést kihasználva sütkérezik egy fatörzshöz közeli ágrészen. Igen korán, legtöbbször már február végén költésbe kezd. Szürke és barna színárnyalatú tollazata ismert, mely kitűnő rejtőszínt kölcsönöz a fák kérgéhez szorosan hozzásimuló madárnak.
Madarak az er Még a lakott területekhez közeli erdőrészeken is egész évben gyakori a fekete rigó (Turdus merula). Fűből és sárból készült fészkét rendszerint igen alacsonyra, legtöbbször bokrokra helyezi, melybe általában négy darab égszínkék tojást rak. A fészkét sajnos sokszor meggondolatlanul építi meg, ezért a fészekalj gyakran esik ragadozók áldozatául. Ilyenkor rögtön pótköltésbe kezd, de sikeres utódnevelés esetén is évente legalább két fészekaljat nevel fel. A madarak tavaszi és nyári éneke elsődlegesen a fészek környezetében elfoglalt terület, a revír határainak kihirdetésére szolgál.
Hasonló életmódú faj az énekes rigó (Turdus philomelos), melynek melle és hasoldala világos alapon barnán pettyezett. Énekére jellemző, hogy strófáit rendszerint mindig kétszer-háromszor megismétli. Rokonával ellentétben vonulómadár, de enyhébb teleken előfordulnak áttelelő példányai is.
Csuszka Fotó: Halpern Bálint
Lágy, szomorkás énekéről már messziről hallhatjuk a vörösbegyet (Erithacus rubecola). Vörös arca és melltájéka ös�szetéveszthetetlenné teszi, melyet ember közeledtekor mindig elrejt olyan módon, hogy egyszerűen hátat fordít nekünk, így jellegtelen barnás hátát mutatja felénk, melyet már sokkal nehezebb észrevenni a sűrű bokros aljnövényzetben, ahol napjai nagy részét tölti. Vonuló madarunk a csilpcsalp füzike (Phylloscopus Collybita). Általában már márciusban megérkezik telelőhelyéről. Tollazata egyszínű sárgászöld, mely kitűnő rejtőszínt biztosít a fák lombozatában. Emiatt az apró termetű, alig tizenkét centiméteres madarat legtöbbször nem is vesszük észre, jelenlétét általában hangja árulja el. A fák kérgén bámulatos ügyességgel mozog a csuszka (Sitta europea). E kék hátú és narancsos hasú madár a fák
erdőben 2. kéregrepedéseiben keresi táplálékát. A fatörzsön, valamint az ágakon kitűnően képes megkapaszkodni, és akár fejjel lefelé is képes közlekedi. Odúban költ, előszeretettel foglalja el a harkályok elhagyott otthonát, de a mesterséges madárodúkban is megtelepszik. Jellegzetessége, hogy a fészkelőhely nyílását – ha azt saját magánál nagyobbnak véli – sárral a megfelelő méretűre szűkíti. Állandó madarunk, télen a kihelyezett madáretetőkön rendszeres vendég. csuszka odú Fotó: Halpern Bálint
mely kora tavasztól késő őszig tartózkodik hazánkban. Október táján a szőlőtermés első számú közellenségének tartják, de tudnunk kell, hogy ezek a seregélyek nem azok, amelyek nálunk fészkelnek. Ugyanis ebben az időszakban a mi seregélyeink már a Mediterráneum táján tartanak, míg a tőlünk északabbra élő populációk pont szőlőérés idején érkeznek Magyarországra. Leggyakoribb odúlakónk azonban nem a fent említett fajokból kerülnek ki, hanem a cinegefélék közül. A széncinege (Parus major) és a kékcinege (Parus caeruleus) mellett a barátcinegével (Parus palustris) találkozhatunk legsűrűbben. Állandó fajaink, télen előszeretettel látogatják az etetőket. Ez az igen sokszínű, de a legtöbb ember szeme előtt rejtve maradó madárvilág Kamaraerdő egyik fontos értéke.
Ugyancsak odvakat keres fel fészkelési időben a seregély (Sturnus vulgaris) is,
Széncinege Fotó: Halpern Bálint
Emlősök Erdei egér Fotó: Katona Krisztián
Az emlősök az erdő valamennyi szintjén megjelennek, a szinte teljes egészében a földfelszín alatt élőktől, a földfelszínt használókon át a fák lombkoronájában élőkig. A földfelszín alatt élő fajok képviselője jellegzetes túrásairól ismert vakond (Talpa europea). E túrásokat erős, ásásra módosult mellső lábaival járatainak készítése során alakítja ki. Tévedés, hogy a vakond a kerti növények gyökerét pusztítja, mert ez az állat a rovarevő emlősök közé tartozik, és a föld alatt élő cserebogár pajorok, giliszták nagy pusztítója.
Őz Fotó: Péchy Tamás
Az erdő lakói közül a legkisebb emlősfaj az erdei cickány (Sorex araneus), amely szintén rovarevő, az egérnél kisebb, mindössze 7-13 gramm tömegű. Anyagcseréje igen gyors, naponta testsúlyának háromnegyed részét kitevő mennyiségű táplálékot vesz magához. Táplálékát férgek, csigák és rovarok adják. Leginkább a baglyok az ellenségei, mivel más ragadozók nem szívesen fogyasztják, tekintettel a bűzmirigyei váladékára.
A cickányhoz hasonló helyeken élő, rá kissé hasonlító élőlény az erdei egér (Apodemus silvaticus). Az erdei egér rágcsáló. Növényi táplálékot, füvet, magvakat, mogyorót, makkot fogyaszt. Nagyon szapora állat. Egy nőstény évente akár négy alkalommal is fialhat. Az egyik természetes ellensége a vörös róka (Vulpes vulpes), mely a kutyafélék közé tartozik, a gyümölcsöktől a férgeken, csigákon és békákon keresztül a dögökön át a fiatal őzekig sok mindent megeszik. Kamaraerdő legnagyobb emlőse az őz (Capreolus capreolus). A korai denevér (Nyctalus noctula) fák odvaiban él, téli álmot alszik, és repülő rovarokkal táplálkozik. Szürkületkor jelenik meg. A fán élő rágcsálók legismertebb képviselője a mókus (Sciurus vulgaris). Magasan, a fatörzs közelében, ágakból készített gömb alakú fészekben lakik, és ott hozza világra kölykeit. Mivel túlnyomórészt nappal mozog, a mókust könnyű megfigyelni.
A nyuszt (Martes martes) nagyon ügyes ragadozó. Torka és melltájéka narancssárga színű, ez különbözteti meg a nyesttől (Martes foina), amelynek ez a testtájéka fehér. A nyuszt ügyesebb a mókusnál és a nyestnél is, mert erős karmaival könnyedén mászik a fán, közben farkával biztosítja az egyensúlyát. Arra is képes, hogy akár négy métert is ugorjon a fák lombkoronájában le és felfelé is ugyanolyan könnyedséggel.
Nyuszt Fotó: Péchy Tamás
Az erdő növényvil Kamaraerdő fás-, és lágyszárú növényzete mészkő alapon rétegződött barna erdőtalajon él. A dombvidéki táj erdőalkotó társulását meghatározóan a kocsánytalan tölgy, a csertölgy, a korai juhar, a magas kőris és a hárs alkotja. A Tétényi-fennsíkhoz populációdinamikailag szorosan kapcsolódó Kamaraerdő fajokban ugyan nem túl gazdag, ám kettőszázkilencvennégy faj előfordulását bizonyították, melyek közül kilenc védett. Az erdő a legszebb arculatát március végén, április elején mutatja, amikor megjelenik a védettséget élvező tavaszi hérics (Adonis vernalis), illetve amikor tömegesen virágzik az odvas keltike (Corrydalis cava). Az odvas keltike kora tavaszi geofiton faj. A geofitonok olyan növények, melyek a lombfakadás előtt hoznak virágot, és mire kizöldül az erdő, már vissza is húzódnak a föld alá a következő tavaszig. Nevét a föld alatti gumójáról kapta, amely mogyoró nagyságú,
belseje üreges, fala vékony. A keltikék két színben jelennek meg színpompássá téve az erdőt, miközben nem csak sokszínűek, hanem csodálatos illatot is árasztanak. Minden erdőtagban megtalálható a széleslevelű salamonpecsét (Polygonatum latifolium), a ligeti perje (Poa nemoralis), az egyvirágú gyöngyperje (Melica uniflora), és a bajuszos kásafű (Orysopsis virescens). A szintén védett magyar zergevirág
Erdei vagy kacuros estike (Hesperis silvestris)
ilága és gombái (Doronicim hungaricum), kis foltokban megtalálható a betelepített akáctelepek szélén. A salátaboglárka (Ficaria verna) szintén a tavaszt jelzi. A nyári meleg időszakban számos pusztagyepi virág is megjelenik az erdőben. Ezek az egyedek a sztyeppnövényben nagyon gazdag Tétényi-fennsík Természetvédelmi Területről szüremlenek be. Az egyik legszebb a júniustól augusztusig virágzó sárga színű selymes peremizs (Inula oculus-christi). A Kamaraerdőnek igen gazdag kalaposgomba-flórája van. Ezek közé tartozik a nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera), amely kora nyártól
Saláta boglárka
késő őszig gazdagon terem. A májusi pereszke (Calocybe gambosa), a tavaszi időszak legízletesebb gombája, amelyet más néven Szent György gombának is hívnak. Gyakori fajok továbbá a lomberdei csiperke (Agaricus haemorrhoidarius) valamint az ízletes kucsmagomba (Morchella esculenta). Itt él még a gyilkos galóca (Amanita phalloides), amely a legveszélyesebb hazai mérgesgomba faj. Az erdőben szedett gombát minden esetben be kell vizsgáltatnunk!
Nagy őzlábgomba Fotó: Czére Zsolt
Az erdő Dél-Buda legnagyobb összefüggő erdőterülete a Kamaraerdő. Jellemző erdőtársulásai a cseres-kocsánytalan tölgyesek, és a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek voltak. Ez a II. világháború alatt azonban megváltozott. A fákat kivágták, azokat tüzelőnek égették el. Ezt követően az 1950-es évek közepéig nem volt üzemtervezett erdőművelés, így átalakult az erdő szerkezete. Az őshonos állomán�nyal betelepedett és betelepített fafajok keveredtek. Ezek jellemző fajai a magas kőris (Fraxinus excelsior) és a fehér akác (Robinia pseudoacacia). Az erdei fafajokat három csoportra oszthatjuk fel az erdő fejlődésének szakaszaihoz (szukcesszió) kapcsolódóan. Az első, a szél segítségével könnyen terjedő magvú, felszínközeli gyökérzettel rendelkező pionír fafajok megtelepedése. Jellemzőik a nagy ellenálló képesség, a gyors fejlődés, és a korai termőre fordulás,
de alapvetően rövid életűek. Nyílt, fátlan területen ezek a fajok szoktak először megjelenni. Ide tartoznak a nyár fajok (Populus), a füzek (Salix), az éger (Alnus), a nyír (Betula), az erdei fenyő (Pinus sylvestris). A második szakaszban az előfutár fajok jelennek meg. Ide tartozik a mezei juhar (Acer campestre), a mezei szil (Ulmus minor), valamint a kislevelű hárs (Tilia cordata) és a gyertyán (Carpinus betulus) is. A szukcesszió harmadik állomását az uralkodó fafajok betelepülése képezi, melyeknek megjelenése a beerdősülés végső stádiumát képezi, kialakítva az erdő végleges képét. Ezen fajok közös tulajdonsága a fiatalkori árnyéktűrő képesség, a tartós növekedés és a hosszú életkor. Az erdő ezen képét a kocsánytalan tölgy (Quercus petraea), és a bükk (Fagus sylvatica) jellemzi.
Kamaraerdőn az egyik legelterjedtebb őshonos fafaj a csertölgy (Quercus cerris), amelyből több tekintélyes méretű, százhúsz éves példánnyal találkozhatunk az erdészház mellett. Tudnivaló, hogy a kocsányos tölgy és a kocsánytalan tölgy közötti különbség nem abban áll, hogy a fa levele és az ág között van e nyél, hanem abban, hogy a termés és az ág között van-e kocsány. Madárcseresznye (Cerasus avium) is található az erdőben, melynek ízletes termését szívesen fogyasztják az erdő állatai. A fehér akácot a fekete fenyőt (Pinus nigra), valamint a vörös fenyőt (Larix decidua) pedig annak érdekében telepítettek be, hogy a talajt megkötve gátolja annak lemosódását. A cserjék közül szép számban fordul elő a fürtös bodza (Sambucus racemosa), a húsos som (Cornus mas), a mogyoró (Corylus avellana) és az ostorménbangita (Viburnum lantana).
Az erdő természetes szerkezetének fenntartása, gazdasági hasznosítása, az invazív fajoktól való megóvása összessége az erdőgazdálkodás. Alapvetően két módszert különböztethetünk meg. Az egyik, amikor a tarvágást, a tuskótlanítást, a mélyszántást, és a talaj teljes megmunkálását az előkészített terep újratelepítése követi. A facsemeték felnőnek és a lombkorona újra záródik, így az erdő szerkezete a régihez hasonlóvá válik. A másik módszer a természetközeli erdőgazdálkodás, amikor az erdő képét és életközösségét fenntartva használjuk az erdő javait. A fakitermelés szálalással történik, az erdő klímája és növénytársulásai nem változnak. A természetben számtalan lehetőség nyílik arra, hogy kipihenjük magunkat, hasznos ismereteket szerezzünk, és eközben vigyázzunk természeti értékeinkre is!
A tanösvény állomásai:
A tanösvény nyomvonala: A tanösvény jelzése: A tanösvény hossza: 4 km Maximális szintkülönbség: 100 m A bejárás időtartama: 2 óra Állomások száma: 12
Impresszum 2. átdolgozott kiadás A kiadvány Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata megbízásából készült. 1113 Budapest, Bocskai út 39-41. www.ujbuda.hu Felelős kiadó: dr. Hoffmann Tamás polgármester Szerkesztette: Czére Zsolt Írták: Bajor Zoltán, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kovács István és Litauszki István, KKL Kft., Czére Zsolt Az interaktív játékok fejlesztését a Patkós Stúdió végezte. Grafikai tervezés és fotók: Barócsi Sándor (továbbá a képekhez feltüntetett szerzők) A kiadványt készítette: Artwizard Kft.