Erdelyi jogasz 4 1

Kéthavo ta

egjele ő jogi magazin IV. évfolyam I. szám 2018 Január

2018, Január

A címlapon Az Erdélyi Jogász magazin eddig megjelent számainak a borítói Az egyik legnehezebb része egy jogi magazin elkészítésének, a borító kiválasztása, mivel az első e yo ás a legfo tosa

ég a jog irá t érdeklődök szűk köré e is.

Mivel a magazinunk kimondottan az erdélyi területre összpo tosít ezért e

ől a

térség ől keresü k joggal kap solatos képeket, legye az épület, festmény vagy neves-érdemes joghoz köthető sze élyiség.

Meggyőződésü k, hogy ilye

sze pontból egy kifogyhatatlan kincsesbánya áll

rendelkezésünkre, csak meg kell keresni, fel kell fedezni, vagy rá kell találni egy-egy ilyen szimbolisztikával rendelkező borítókép jelöltre. Mindez komoly kutató munkát és

űvészies

meglátást igényel, mivel sok ide illő kép feledés e

é tette s

erült vagy az idő jele téktele

ezért kell újra felfedezni. Szeretnénk minél többet számunkra de az olvasó közösségünk számára is

eg utat i

i de

ől, hisze

i dez a

ié k itt Erdély e dolgozó jogászoké, s ezekről illik

tudnunk.

Mivel ebben az évben a negyedik évfolyamunkat indítottuk útjára ezért úgy gondoltuk, az eddig

egjele t kiadvá yok és e

ük levő jogászi

u ka tiszteletére az összes borítót egy

lapon jelenítsük meg, s ez képezi a januári szám címlapját. Ezért nem is jelenítsük meg az ebben a számban közölt cikkek címét, mindez a tartalomjegyzék alatt olvasható.

Erdélyi Jogász kéthavonta megjelenő ingyenes jogi magazin, IV. évfolyam, I. szám. Kiadja az Erdélyi Jogász Civil Szervezet, megjelenik elektronikus formában a www.erdelyijogasz.ro honlapon. A cikkek tartalmáért a szerzők felelnek. Ha ön is szeretné közzétenni jogi szakirodalmi írását, vagy bármely joggal kapcsolatos értekezését bizalommal forduljon hozzánk, magazinunk alkalmat akar teremteni a publikáláshoz minden erdélyi jogász számára. Az írásokat legkésőbb a megjelenési hónap 1-ig várjuk. Megrendelhető nyomtatott formában, a nyomtatási és postaköltség illetékek ellenében.

Megjegyzéseit vagy észrevételeit az erdelyijogasz@yahoo.ro elektronikus postacímre várjuk.

Revistă juridică gratuită editată în limba maghiară de organizația non-guvernamentală Erdélyi Jogász (Juristul Ardelean). Apare bilunar pe site-ul de internet www.erdelyijogasz.ro.

ISSN 2559 - 107X/ISSN–L 2559 - 107X

1

2018, Január

Előszó Az Erdélyi Jogász magazin szerkesztősége januárban is köszönti a jog iránt érdeklődőket és kíván eredményes munkát minden erdélyi jogásznak ebben az esztendőben is.

Ezen magazinunkkal elindítjuk a negyedik évfolyamunkat azzal a reménnyel, hogy sikerül még több Erdélyben elő magyar emberhez eljuttatni a jogot, s ez által is hozzájárulni ahhoz, hogy az általános műveltség részévé váljon ez a tudományág is.

Annak ellenére, hogy egy pár évet már

magunk után tudhatunk, ezen

kitűzött cél még mindig sok nehézségekbe ütközik viszont sok jel arra utal, hogy az irány megfelelő.

Ezúton is köszönjük mindazoknak akik hozzájárultak ahhoz, hogy ezen szám is megjelenhessen és kívánunk minden érdeklődőnek kellemes olvasást januári számunkban közölt cikkekhez.

Tartalom Előszó...............................................................................................................................................2 Dénes Hunor Levente: Kisebbségi Jogok érvényesülése a 21. századi román egészégügyben……………………………...3 Dr. Wágner Tamás Zoltán: Volkswagen-ügy…………………………………………………………………………………………….21 Péterfi Dénes Az ügyvédi hivatás szabályozásáról röviden Romániában……………………………………………41

2

2018, Január

KISEBBSÉGI JOGOK ÉRVÉNYESÜLÉSE A 21. SZÁZADI ROMÁN EGÉSZSÉGÜGYBEN Írta: Dénes Hunor Levente Ügyvéd

A gondolatok, érzések kifejezésére talán legalkalmasabb kommunikációs eszközünk a nyelv. Az a tény, pedig, hogy az anyanyelven való közlés a leghatékonyabb módszerünk, talán nem is érdemel különösebb részletezést. Úgy vélem, hogy ez még inkább igazabb egy beteg ember esetében, akit kisebb-nagyobb fizikai vagy mentális problémája annyira leköt, hogy talán nem marad energiája egy idegen nyelven való megfelelő kifejezésmódra, legyen az akár az adott területen létező aktuális állam nyelve.

Ha valaki valamilyen kór áldozatává vált, már önmagában áldozat és bizonyos értelemben már egy beszűkült lehetőségekkel, korlátokkal küzdő lény többi embertársához viszonyítva. Ám, feltevődik a jogos kérdés, hogy amennyiben nem ismeri megfelelő módon az állam nyelvét, melynek területén él, mennyire biztosítják számára a hatályban lévő jogszabályok az orvosláshoz és a gyógyuláshoz való hozzáférést.

Az állam, természetesen feltétlen lojalitást vár el állampolgáraitól (a történelem folyamán a hűségeskü letételére való kötelezés sem volt ritka Európában), ám ugyanilyen hűségről tesz tanúbizonyságot az állam is saját állampolgáraival szemben, hátrányos megkülönböztetés nélkül?

Komolyan veszi és akarja venni az állam minden állampolgára számára az egészséghez való jogot, vagy rábízza netán a sorsra?

Van-e egyáltalán komoly igény magyar orvosok és magyar betegek részéről az anyanyelv-használatra Romániában?

Jelen dolgozatom keretében többek között ezekre a kérdésekre keresem a választ, megvizsgálva a jogszabályi hátteret, meghallgatva egészségügyben tevékenykedők és betegek véleményét egyaránt, valamint ezekből leszűrve következtetést, esetleges tennivalókat, javaslatokat szeretnék megfogalmazni.

3

2018, Január

I. Az anyanyelv-használati jog a jelenlegi román törvénykezésben Mielőtt rátérnék a vonatkozó rendelkezésekre a vizsgált témakörben, rá szeretnék világítani egy megközelítési lehetőségre.

Véleményem szerint igencsak szoros összefüggés létezhet az egészséghez való jog, valamint az anyanyelv-használati jog között különböző pszicho-szociális közegekben.

Az egészséghez, az egészséges környezethez és léttérhez való jog egyre aktuálisabb, noha nem teljesen új keletű fogalmak. A jóléti, demokratikus államok fejlődési folyamatában elengedhetetlen volt és lesz a közegészség szavatolása az állampolgárok számára. Az egyén, mint jogalany ösztönszerűen érdekelt egy egészséges élettér és szükség esetén szakszerű, hatékony korházi ellátás biztosításában.

Noha első ránézésre kissé merésznek tűnik a két fogalom kapcsolatba hozása, mégis, meggyőződésem, hogy a kettő sok esetben immanens lehet, pontosabban, bizonyos esetekben keresztezhetik egymást. Úgy vélem, hogy nem igaztalan az a megállapítás, hogy a jelenlegi Románia magyarlakta vidékein nem minden ember bírja szinte tökéletesen a román nyelvet, talán még a román ajkúak sem.

Amennyiben viszont ezek a személyek bizonyos egészségügyi ellátások alkalmával arra kényszerülnek, különböző okokból kifolyólag, hogy a hivatalos nyelvet használják, és nincs teljes bizonyosságuk a kifejezésmód és a közölt információk pontosságát illetően, a megértés hiánya, vagy annak pontatlansága komoly következményekkel járhat az egyén egészségére vonatkozóan. Márpedig nemigen engedheti meg magának az átlagos erdélyi magyar ember, hogy tolmáccsal járjon a korházba.

A következtetésem az, hogy az összes olyan esetben, ahol az állam nem biztosítja a pontos kommunikáció lehetőségét állampolgárai számára egészségüket illetően, csorbul az egészséghez való joguk is. Márpedig, meggyőződésem, hogy az állam egyik alapvető érdeke az egészséges társadalom… még akár Székelyföldön is. Ezt a hipotézist rosszhiszeműség lenne megkérdőjelezni.

Nos, lássuk akkor, hogy hogyan viszonyul az egészség kérdéséhez a román állam.

Kezdjük tehát Románia alaptörvényével. Az alkotmány 34. cikke „Az egészség védelméhez való jog” megnevezést viseli és kimondja: „(1) Az 4

2018, Január

egészséghez való jog garantált. (2) Az államnak kötelező intézkedéseket foganatosítania a közegészségügy és a közhigiénia szavatolása érdekében. (3) Az orvosi ellátást, a társadalmi egészségbiztosítást betegség, baleset, anyaság, testi felépülés esetén, az orvosi szakmák gyakorlásának felülvizsgálatát, a paramedikális aktivitások megszervezését, valamint más, a személy fizikai és mentális egészségére vonatkozó intézkedéseket a törvény határozza meg.”

Be kell vallanunk, hogy mindez bizalom-gerjesztően hangzik, s főleg ha szemügyre vesszük az alkotmány a 16. jogegyenlőségről szóló cikkét: „(1) Az állampolgárok egyenlők a törvény és a közhatóságok előtt, privilégiumok és hátrányos megkülönböztetés nélkül. (2) Senki sem áll a törvény fölött.”

Nos, ha mindezt axiómaszerűen elfogadjuk, talán hátra is dőlhetnénk, hiszen a román alkotmány megnyugtat, az állam garantálja az egészséghez való jogot, az orvosi ellátást, stb. Mégpedig mindenkinek. Tehát akkor, ha egészségi panasza van a székely bácsinak, akkor ellátják, és ha lehet, meggyógyítják. Ennek semmi akadálya. Vagy mégis? Az alaptörvény hangzatos mondatait konkrét megvalósítások követik vagy csupán üres szólamok? Talán mégsem olyan egyszerű mindez?

Az alkotmányos szabályok megvalósításához más jogszabályok is szükségesek. Anélkül, hogy belemerülnénk a román alkotmányjogba, röviden megállapítjuk, hogy az Alkotmány 73-as cikkének értelmében a kétkamarás parlament, mely az ország legfőbb törvénykező szerve, háromféle jogszabály meghozatalára képes, mégpedig: alkotmányos törvényekre, sarkalatos törvényekre, valamint rendes törvényekre.

A törvénykezésben, noha végrehajtó szerv, a kormánynak is releváns funkciója van, hiszen az alaptörvény 108-as cikkének értelmében, kormányhatározatokat illetve rendeleteket fogadhat el. A határozatokat egy erre vonatkozó speciális, feljogosítást nyújtó törvény alapján hozhat, rendeleteket pedig a törvények gördülékeny megvalósítására fogadhat el.

Tehát, amennyiben van egy alkotmányban lefektetett jogszabály, azt a 34. cikk értelmében egy törvénynek kellene konkretizálnia, és a megvalósítás mikéntjét pedig egy rendeletnek, legalábbis elviekben.

Amennyiben abból indulunk ki, hogy egy adott kisebbség tagjának Romániában egészségügyi (legyen az orvosi vagy gyógyszerészi) ellátásra van szüksége, és az anyanyelvén szeretne érvényesülni, lévén hogy az egészséghez való jog minden román állampolgárnak egyenértékűen garantált, lássuk, hogyan 5

2018, Január

segíti a román állam, lehetséges eszközeivel, tehát a jogszabályi keretekkel az egészségügyi ellátáshoz való jogot, amelynek ez esetben elengedhetetlen feltétele a normális kommunikáció a beteg illetve az ellátást végző személy között.

Mindenekelőtt érdemes egy pillantást vetni a Páciensek jogairól szóló, 2003. évi 46-os számú törvény néhány rendelkezésére. Az értelmezéshez néhány támpontot is kapunk, ugyanis a releváns fogalmak meghatározásra kerülnek. Így az említett jogszabály szerint páciens alatt, azt az egészséges vagy beteg személyt értjük, aki egészségügyi szolgáltatásokat vesz igénybe, diszkriminációról pedig akkor beszélhetünk amennyiben különbségtétel jön létre két hasonló helyzetben található személy között azok faji hovatartozása, neme, kora, etnikuma, nemzetisége, társadalmi eredete, vallása, politikai véleménye, vagy személyes antipátia alapján. Az említett jogszabály szerint egészségügyi ellátásnak minősülnek az orvosi ellátások, a közösségi ellátások illetve az orvosival kapcsolatba hozható más ellátások is.

A törvény 3. cikke leszögezi: „A páciensnek joga van az emberi lénynek kijáró tisztelethez, bárminemű diszkrimináció nélkül.”

A vizsgált jogszabály egy egész fejezetet szentel a páciensnek az orvosi informáláshoz való jogára, a 4.-12. cikkekben.

Ez a fejezet lefekteti, hogy a páciensnek joga van tudni az elérhető orvosi szolgáltatásokról, azok felhasználási módjáról, az egészségügyi szolgáltatók identitásáról és statútumáról, a szabályokról és szokásokról, melyeket tiszteletben kell tartani a korházban való tartózkodás ideje alatt, az egészségi állapotáról, a javallott orvosi beavatkozásokról, ezek lehetséges veszélyeiről illetve alternatíváiról, valamint a javallott kezelés be nem tartásának kockázatairól, ugyanígy a diagnózisról és a prognózisról.

Dolgozatom témája szempontjából legérdekesebb rendelkezés a szóban forgó törvény 8. cikke, melynek jelenlegi verziója a 2017. évi, 191-es számú törvénnyel került elfogadásra, és 2017. július 25-én jelent meg Románia Hivatalos Közlönyében.

Ez pedig így rendelkezik: „A páciens tudomására az információkat tisztelettel, tisztán, a szakkifejezések minimalizálásával kell hozni. Amennyiben a páciens nem ismeri a román nyelvet, számára az információkat anyanyelvén vagy egy más, általa értett nyelven kell tudomására hozni, vagy egy más kommunikálási formát kell keresni. Amennyiben a páciens nem román állampolgár, őt egy 6

2018, Január

nemzetközi kommunikációs nyelven kell informálni, vagy más kommunikálási formát kell keresni.”

Mindenképpen üdvözlendőnek tartom ezt a módosítást, ugyanis, első ránézésre az említett cikk szinte szavatolja az anyanyelvhasználatot, azonban a konkrét állásfoglalás előtt lássuk az Egészségügyi Minisztérium azon rendeletét, mely arra hivatott, hogy a szóban forgó törvény rendelkezéseit gyakorlatba ültesse.

Nevezetesesen a 2016. évi 1410-es számú rendeletről van szó.

Jogos elvárásunk lenne, hogy az utóbbi jogszabály az előzőt konkretizálni, materializálni fogja, ám csalatkoznunk kell, ugyanis, az anyanyelvhasználatról szóló rendelkezés magyarázata elmarad, nyomokban sem történik utalás rá, még csak az „anyanyelv” szót sem tartalmazza.

Ezt talán magyarázhatnánk azzal, hogy a román a törvényben a szóban forgó rendelkezés viszonylag későn került módosulásra, azonban, ha a Minisztérium részéről megszületett volna a kellő akarat a gyakorlatba ültetéshez is, minden bizonnyal már elfogadásra kerültek volna a szükséges jogszabályok.

Szóval, alkalmazási segédrendelkezések hiányában nekünk kell boldogulnunk a 2003. évi 46-os számú törvény 8. cikkének interpretálásával.

Noha, mint említettem, pozitív fejlemény ennek elfogadása, meglátásom szerint ez korántsem garantálja még az anyanyelvhasználatot.

Amennyiben úgy tekintjük, hogy az említett jogi norma az orvosi ellátást végző személyek részére állit kötelmeket – márpedig másképpen nemigen lehet – akkor azt állapítjuk meg, hogy a helyzet picit árnyaltabb, mint ahogy első ránézésre tűnne.

Első feltételként, mint láthatjuk, az jelenik meg, hogy a páciens ne ismerje a román nyelvet. Márpedig a román nyelvet a 21. század Erdélyében oktatják, és úgy amennyire ismerik is, még a magyarlakta területeken élők is, ha meg szeretnének élni szülőföldjükön.

A kérdés viszont a nyelvismeret szintje, ugyanis úgy gondolom, hogy az erdélyi magyar társadalom e tekintetben is rendkívül sokrétű, diverzifikált.

Egyesek, főként a szórványban élők rá vannak kényszerülve, hogy az állam nyelvét magas szinten ismerjék, hiszen boldogulásuk a tét, viszont a tömbmagyarságban élők román nyelvismerete sem tekinthető alacsony szintűnek (legalábbis saját tapasztalatom szerint), azonban nem szeretnék általánosítani.

Meglehet, szőrszálhasogatásnak tűnik, a romániai (jó szándékú) jogértelmezés fényében nem lehet megkerülni tehát a kérdést, hogy mennyire nem 7

2018, Január

kell ismerni a román nyelvet ahhoz, hogy a nem román nemzetiségű román állampolgárhoz anyanyelvén szóljanak. Teljes nyelvismerethiány esetleg? Ez szinte lehetetlen és bizonyíthatatlan. Alacsony szintű? A törvény nem ezt a kifejezést használja. Hogyan lehet és kinek szabad ezt megállapítani, hogy az adott páciens „nem tud románul”?

Szinte megmosolyogja az ember, hogy egy egészségügyi szakápoló nyelvismeretet felülbírálni tudó is kell legyen egy személyben, legalábbis, ha a román törvényhozó rájuk szerette volna róni ezt a nemes feladatot, azonban ezt nem tudhatjuk teljes bizonyossággal (jelen esetben, a találgatás miatt, be kell vallanom, hogy az elemis kezdetleges verselemzések jutnak erről eszembe, mikor is a kisdiák úgy kezdi a verselemzést, hogy: „a költő azt akarta mondani”,csakhogy éppenséggel a román törvényhozó nem Arany, hogy egy lapszéljegyzetben rácáfolhasson esetleg: „Akarta a fene…”).

Egy szó, mint száz, talány, hogy miért volt arra szükség, hogy a törvényszöveg csak akkor szavatolja az anyanyelv használatának jogát, mikor a páciens nem érti a román nyelvet. Nemcsak, hogy fölösleges feltétel, de kerékkötője lehet a rendelkezés tényleges alkalmazásának, ugyanis abból a hipotézisből kiindulva, hogy valamilyen szinten minden román állampolgár ismeri a román nyelvet, akkor már a szóban forgó szabályt nem is kell alkalmazni. Azt pedig, hogy a páciens egyszerű kijelentése alapján elkönyvelje egy kórházi alkalmazott, hogy nem tud románul (végső soron még ezt is meg kell talán értetni), nem tartom minden esetben biztosítottnak. Tehát gyakorlatilag az adott egészségügyi alkalmazott jóindulatán múlhat a törvény alkalmazása.

A második probléma viszont az, hogy még ha megállapítást is nyer azon tény, hogy az egyszerű magyar betegnek nincs román nyelvismerete, még akkor sem biztos, legalábbis a törvény értelmében, hogy anyanyelvén kell hozzá szólni.

Persze, lehet úgy is, de lehet egy más, mindekét fél által ismert nyelven beszélni – például angolul – de lehet „más kommunikációs formát keresni”.

Nos, ez elég inventív dolog a román törvényhozó részéről, ugyanis arra is gondolhatunk, hogy amennyiben a korházi alkalmazottaknak kényelmesebb a mutogatás, vagy ilyen-olyan nonverbális és paraverbális elemek használata például román nyelven való közlésmódban, amiből a beteg levonhatja a következtetést, hogy mit is szándékoznak vele tenni, akkor megtehetik, és nem is kell kínlódni talán a beteg anyanyelvével, hanem megfelelő lesz akár a testbeszéd is.

Komikusnak tűnhet ez az eszmefuttatás, viszont talán inkább elszomorító.

8

2018, Január

Ugyanis, noha hangzatos az elemzett cikk, valójában, konkrét alkalmazási rendelkezés hiányában nem egyértelmű és gyakorlatba ültetése nehézkes.

A megfogalmazás mikéntje pedig nem hinném, hogy véletlenszerű.

Tehát, summázva, egy egyszerű orvosi vizsgálat esetén: nem ismert módszerrel, nem nevesítve hogy kicsoda, felmérhetik a beteg román nyelvtudását, és amennyiben a románul tényleg nem tudó beteg esetén sikeresen és jóhiszeműen megállapítják ezt, akkor – értelmezésem szerint - az illető egészségügyben dolgozó személy, saját opciója szerint választhat: beszél a beteg anyanyelvén, amennyiben ismeri azt és így szeretne eljárni, vagy próbálkozik egy más nyelvvel, melyet mindketten ismernek, vagy más kommunikációs eszközökhöz folyamodik (melynek mikéntjéről több információnk nincsen).

Talán a nyakatekert megfogalmazás helyett célszerűbb lett volna például úgy fogalmazni, hogy egy, a Romániában elismert nemzeti kisebbséghez tartozó személynek az állam garantálja azon jogát, hogy a szóban forgó törvényben levő információkat annak anyanyelvén közöljék (saját kérésre).

A feltételhez kötött és opcionális alkalmazásmód, melyet a román törvényhozó megfogalmazott, minderre nem ad feltétlen lehetőséget.

Egy adott jogszabály akkor érvényesíthető minél erőteljesebben, amennyiben a be nem tartása esetén konkrét szankció van kilátásba helyezve. A szóban forgó rendelkezés tiszteletben tartásának elmaradását viszont nem marasztalja el konkrét rendelkezés, csupán a törvény 37. cikkére figyelhetünk fel, mely megemlíti, hogy jelen törvény által szavatolt jogok tiszteletben nem tartása maga után vonja az egészségügyi alkalmazottak fegyelmi, szabálysértési, illetve büntetőjogi felelősségre vonását. Azt pedig, hogy esetünkben miként, speciális rendelkezések és pontosító rendelkezések hiányában talánynak kell minősítenünk.

Gyakorlatilag, a konkrét szankció elmaradása miatt, a törvény 8. cikkét ajánlásértékűnek vélem, tehát egy szilárd talajon álló, érthető és egyértelmű, mindenkivel szemben érvényesíthető jogi normáról sajnos nem beszélhetünk, nem beszélve arról, hogy az anyanyelvhasználatnak Romániában akkor lenne realitása, ha az illető nyelvet beszélő alkalmazott(ak) garantálása szavatolva lenne.

Azonban, Románia Hivatalos Közlönyének 389-es számában, 2017.05.24-én napvilágot látott a 2017. évi 110-es sz. törvény, ami némi derűlátásra ad okot.

Mindenekelőtt megjegyezném, hogy az említett jogszabály nemrég, 2018. január 01-én lépett hatályba. Mindössze 3 cikkről szóló törvényről van szó, 9

2018, Január

melyben módosítási javaslatok kerültek elfogadásra két másik jogszabály tekintetében.

A szóban forgó törvény 1. cikke előírja, hogy a 2006. évi 96-os sz. egészségügyi reformról szóló törvény esetében: „1. A 7. cikk l) betűje után bekerül az m) betű a következő tartalommal: „m) az egészségügyi egységben az adott nemzeti kisebbség nyelvét ismerő, orvosi vagy szociális ellátást végző szakszemélyzet biztosítása is, azon területi-közigazgatási egységekben, ahol az adott nemzeti kisebbség állampolgárai meghaladják a lakosság 20%-át, vagy a számuk legkevesebb 5000, a munkaköri leírásban szereplő, más előírások betartásával. 2. A 16. cikk 1. bekezdésének k) betűje után bevezetésre kerül egy új betű, az l) betű, a következő tartalommal: Kidolgozza azon szervezési és működési szabályokat a közegészségügyi ellátást végző egységek számára, a 7. cikk m) betűjének figyelembe vételével, jóváhagyja és ellenőrzi a közegészségügyi intézmények működését, biztosítja az alárendelt egységek működését.”

A 2 cikk a 2011-es évi 292-es számú Szociális ellátásról szóló törvényt módosítja, bevezetve a 41. cikk 5. bekezdése után a 6.-at a következő tartalommal: „Azon területi-közigazgatási egységekben, melyekben a nemzeti kisebbség állampolgárai meghaladják a lakosság 20%-át, vagy az 5000 főt, a helyi közigazgatási hatóságok, intézmények, szociális ellátást végző egységek gondot viselnek az adott nemzeti kisebbség nyelvét ismerő személyzet biztosítására is, betartva a munkaköri leírásban foglalt más előírásokat is.”

Tudomásom szerint az idézett törvény elfogadása nem nevezhető zökkenőmentesnek, ugyanis voltak, akik alkotmányossági kifogással éltek, ez azonban visszautasításra került.

Mindenképpen előrelépést jelent a fent említett jogszabály elfogadása egy magát demokratikusnak nevező jogállamban és hozzájárul valamelyest a jogegyenlőség megteremtéséhez.

Mint fentebb említettem, a szóban forgó rendelkezések nemrég léptek hatályba, viszont nem lepődnék meg, ha a gyakorlatba ültetés eltolódna, a hatóságoktól megszokott anyagi nehézségekre, új személyzet felvevéséhez szükséges fedezet hiányára, vagy más, ehhez hasonló, „objektív” indokokra hivatkozva. Értékelendő, természetesen, a hatályba lépés is, azonban nem ez lenne az első példa arra, hogy a román jogrendszerben bizonyos rendelkezések nem nyernek teljes alkalmazást.

10

2018, Január

Márpedig, mint említettem, ahhoz hogy az anyanyelvi jogokat biztosítani lehessen, elengedhetetlen az egészségügyi ellátást végző személyzet (egy részének) kisebbségi nyelvismerete. Úgy gondolom, hogy ez az egyik alapteendő ebben a kérdésben.

Ilyen személyzetet pedig, amennyiben az egészségügyi ellátást végző intézmények nem rendelkeznek vele, többféle módon is lehet biztosítani: elsősorban az alkalmazásuk, új egyéni munkaszerződések megkötése révén, a már meglévő, és adott kisebbség nyelvén nem tudó személyzet számára a szükséges nyelvezet elsajátítására irányuló nyelvkurzusok biztosítása (természetesen nem bölcsészi szinten), hanem a szükséges mértékben.

Amennyiben nincs lehetőség például kisebbséghez tartozó orvos alkalmazására egy adott intézményben, a már munkaviszonyban lévő orvosnőnk miért kellene esetleg magyarul is megtanulni egy olyan településen, ahol az adott kisebbség száma meghaladja a 20%-ot, vagy az 5000 főt? Középiskolai fizika tanáromat idézve, néha a „miért?” kérdésre a legjobb válasz a „miért ne?”.

Ez esetben nem tartom hajmeresztő elvárásnak a kisebbségi nyelvismeretet, hiszen a betegek szép számmal kerülhetnek ki az adott nemzeti kisebbség tagjai közül, és a gyógyászatban tevékenykedő személyek, kik talán komolyan is veszik a szakmájukat, ha segíteni szeretnének a gyógyulásra váró betegeken, nem árt, ha ismerik az adott nyelvet valamilyen szinten, hisz emberéletekről van szó.

Véleményem szerint azonban más módszerek is létezhetnek az anyanyelvi jogok tiszteletben tartására, és be kell vallanom, hogy erre az egyik interjú alanyommal való beszélgetés során jöttem rá, azonban ezt ismertetni fogom dolgozatom következő fejezetében.

Következésképpen, ha biztosak szeretnénk lenni abban, hogy egy anyanyelvhasználatra vonatkozó rendelkezés betartatik és nem szeretnénk kizárólag a hatóságok jóindulatára hivatkozni, akkor az a legbizonyosabb megoldás, ha mind az alapelőírások, mind pedig a gyakorlatba ültető rendelkezések elég világosak és nem adnak lehetőséget különféle értelmezési lehetőségekre. Emellett pedig az említett normáknak tartalmazniuk kell a megfelelő szankciókat is be nem tartásuk esetén, hiszen a címzettek egy része ezek hiányában hajlamos „eltekinteni” a rá rótt feladatoktól.

11

2018, Január

II. Interjúk során kapott válaszok az anyanyelvhasználatot illetően az egészségügyben Ahhoz, hogy behatóbb képet kaphassak a vizsgált témáról, fölvettem a kapcsolatot olyan személyekkel, akik az egészségügyben tevékenykednek, személyes és konkrét tapasztalataik lehetnek e téren és hajlandóak nevük említése nélkül válaszolni a feltett kérdésekre. Így sikerült kapcsolatba lépnem három orvossal, egy kórházi asszisztenssel, egy gyógyszerésszel, illetve egy gyógyszerész asszisztenssel, illetve néhány időnként orvosi ellátásra szoruló személlyel is. Volt, aki kimondottan örvendett annak, hogy nevet nem kell említenie, ugyanis tartott attól, hogy munkahelyét veszélyeztetné, ha az adott kérdéskört boncolgatja, így viszont véleményem szerint objektív válaszokat sikerült kapnom.

Lévén, hogy az egészségügyben dolgozóknak ugyanazon kérdéseket tettem fel, az ismétlés elkerülése végett először ismertetem a kérdéseket, majd az ezekre adott válaszokat személyenként, minél rövidebben. Megjegyezném, hogy interjúalanyaim mindegyike magyar ajkú személy és nagy részük tömbmagyarságban, vagy vegyes vidéken él.

Beszélgetéseim során többek között a következő információkra voltam kíváncsi: 1. Életkor.

2. Tartózkodási hely.

3. Végzettség.

4. Tanulmányok nyelve(i).

5. Munkáltató és annak székhelye.

6. Rövid munkaköri leírás.

7. Munkáltatóval használt írásbeli és szóbeli nyelv.

8. Munkatársakkal használt nyelv.

9. Páciensekkel használt nyelv.

10. Van-e esetleg tudomása Romániában hatályos jogszabályokról, rendelkezésekről, melyek érintik az anyanyelvhasználatot az egészségügyben?

11. Munkaköri leírásban, saját egyéni munkaszerződésben, munkáltató által szóban vagy írásban adott utasításban volt-e valaha konkrét utalás a páciensek anyanyelvhasználatára?

12. Volt-e valaha igény a páciensek részéről az anyanyelvhasználatra?

13. Amennyiben az előző kérdésre igenlő a válasz, volt-e ennek valaha bármilyen akadálya?

12

2018, Január

14. Mi a véleménye, lenne szükség Romániában konkrét jogszabályokra, vagy munkahelyi, belső rendelkezésekre az anyanyelvhasználatot illetően?

15. Volt-e személyes tapasztalata az anyanyelvhasználat hasznosságát illetően az egészségügyben, illetve volt-e kézzelfogható haszna a saját (magyar) nyelvismeretének eddigi munkája során?

Ezen kérdésekre személyenként a következő válaszok érkeztek: A) 1. 28 év.

2. Marosvásárhely.

3. Orvosi egyetem.

4. Magyar és román.

5. 1-es számú Gyermekgyógyászat, Marosvásárhely.

6. Betegvizsgálat, kibocsátó, beutaló iratok, receptek, igazolások szerkesztése, gyermekekkel foglalkozom.

7. Írásban román, szóban román és magyar.

8. Román és magyar.

9. Román és magyar.

10. Nincsen, de gondolom, hogy egy alapdolog, hogy a betegnek jogában álljon elmondania a baját anyanyelvén.

11. Nem volt.

12. Igen. Sok székelyföldi beteg kérte, hogy magyarul beszélhessen. Nem tudnak románul, nem tudják úgy elmondani a problémáikat, mint anyanyelven… és… nem is értik meg a román orvost.

13. Olyan szinten esetleg, hogy nincsen magyar szakorvos. Az orvosok nem tudnak magyarul, a magyar beteghez vagy hívnak magyar orvost, vagy nem.

14. Igen. Egy orvossal szemben minimális elvárás lenne, hogy mindkét nyelvet ismerje. Ha nem így történik, ebből adódnak a félreértések. Például, egyik esetben a magyar anyuka nem értette a román orvostól hallottakat a gyermek betegségét illetően. Amint meghallotta a diagnózist románul, valami rendkívül súlyosra gondolt, és sírva fakadt, holott egy egészen egyszerű problémáról volt szó.

15. Igen, segíteni tudtam a magyar betegeknek is.

B) 13

2018, Január

1. 28 év.

2. Marosvásárhely.

3. Orvosi egyetem.

4. Magyar és román.

5. Megyei Sürgősségi Kórház, Patológia Laboratórium, Marosvásárhely.

6. Szövetminták vizsgálata műtéti anyagokból, citológia, boncolás.

7. Írásban román, szóban román és magyar.

8. Román és magyar.

9. Román és magyar. Hozzátartozókhoz anyanyelvükön beszélek.

10. Nem tudok ilyesmiről.

11. Nem került szóba sehol ehhez hasonló. Az eredményeket románul kell megírnunk, a munkaköri leírást nem hozták tudomásunkra. Bizonyos jogokat és kötelezettségeket nem árulnak el nekünk.

12. Nekünk nincs közvetlen kapcsolatunk a páciensekkel, csak esetleg a hozzátartozókkal. Köztük volt olyan, aki nem tudott románul és én segítettem ki.

13. Részemről sosem volt akadálya. Ha egy személy nem tud románul, átadják egy magyarul tudó alkalmazottnak.

14. Szerintem inkább klinikában lenne rá szükség. Mi az eredményeket orvosoknak írjuk, nem betegeknek, azok pedig tudnak románul.

15. Én nyilvánvalóan hasznát veszem magyar nyelvtudásomnak, szerintem így több a lehetőségem munkavállalás terén, jelenlegi munkahelyemen azonban nemigen tudom hasznosítani ezt a nyelvtudást.

C) 1. 28 év.

2. Marosvásárhely.

3. Orvosi egyetem.

4. Magyar és román.

5. Megyei Sürgősségi Kórház, Marosvásárhely.

6. Betegek felügyelete, kivizsgálása, kezelés felügyelete, irányítása.

7. Írásban román, szóban többnyire magyar.

8. Román és magyar.

9. Mindkettő.

10. Nem tudok róla.

11. Nincs leírva ilyesmi, a főnök nem mondhatja, hisz vannak román kollegák is.

14

2018, Január

12. Természetesen.

13. Részemről nem. Kollegák részéről igen, volt, aki nem volt hajlandó megérteni, hogy a beteg miért nem tud románul. Volt egy eset, mikor az orvos lehordta a 70 éves idős nénit, hogy miért nem tud Romániában románul.

14. Nem ártana, hogy legyen, hisz a fentebb említetthez hasonló problémák elkerülhetők lennének.

15. Fontos az anyanyelvhasználat, mert a betegeknek úgy lehet a diagnózist is jobban orientálni.

D) 1. 27 év.

2. Székelyudvarhely.

3. Gyógyszerészeti egyetem.

4. Magyar és román.

5. Gyógyszertár, Székelyudvarhely.

6. Gyógyszerkiadás, betegek tanácsolása, patikavezetés, konfliktusmegoldás.

7. Főként román, de magyar is.

8. Kizárólag magyar.

9. Magyar, román, angol, spanyol.

10. Nincs tudomásom róla.

11. A munkaszerződésem végén van talán egy táblázat… Mikor szerződtem, a humán erőforrás szakember megállapította, hogy Székelyudvarhelyen jól fog a magyar tudás, de nem kötelező.

12. Itt igen.

13. Nem. Esetleg fordított eset fennállhat.

14. Szükség lenne. Hiszen az ember sehogy sem tudja úgy kifejezni magát, mint anyanyelven.

15. Igen.

E) 1. 26 év.

2. Szováta.

3. Gyógyszerész-asszisztensi egyetem.

4. Román.

5. Gyógyszertár, Szováta.

6. Betegek kiszolgálása, számítógép-kezelés, gyógyszerkészítés.

15

2018, Január

7. Magyar.

8. Kizárólag magyar.

9. Vegyes.

10. Nincs tudomásom róla.

11. Fel sem merült eddig a kérdés.

12. Igen.

13. Nem. Azonban volt arra példa, hogy a román klienst zavarta a magyar beszéd.

14. Nem működik jól a jelenlegi rendszer, a magyar nyelvre még nagyobb szükség lenne.

15. Hasznomra vált a magyar nyelvtudás. Volt rá példa, hogy a páciens nem értett románul, a használati útmutatót sem értette, így hát segítettem neki.

F) 1. 48 év.

2. Szováta.

3. Egészségügyi Főiskola, Marosvásárhely.

4. Román.

5. Szováta-Nyárád Kórház.

6. Röntgen filmek készítése, közvetlen kapcsolatba kerülök a betegekkel.

7. Írásbeli román, szóbeli vegyes.

8. Magyar.

9. Ki ahogy óhajtja.

10. Nincs tudomásom róla.

11. Nem említettek ilyesmit.

12. Persze, sőt, nagyobb százalékban igen.

13. Nem. 14. Szerintem így is működik.

15. Fontos a magyar közösség, de úgy gondolom, hogy a betegeknek is tudniuk kell a román nyelvet, hisz minden hivatalos dolog románul van.

Következő két interjúalanyom olyan magyar ajkú személy volt, melyek az utóbbi időben arra kényszerültek, hogy többször is egészségügyi szolgáltatásokat vegyenek igénybe. A kötetlen beszélgetések summázatát jegyzem le a következőkben, figyelve a tartalom és a közlendő átadására, igyekezve szó szerint 16

2018, Január

idézni (a nyers megfogalmazásért előre elnézést kérek, azonban nem szerettem volna módosítani a hallottakat): A) „75 éves vagyok, Balavásáron, Maros megyében élek, 8 osztályt végeztem, magyarul. Nekem elég nehéz a román kifejezés, csak az iskolában volt román óránk. Nem tudok románul beszélni, az egyszerű dolgokat úgy is megértem, de visszaválaszolni nem tudok. Semmilyen panaszomat nem tudom románul elmondani. Ebből aztán volt is problémám. Korházban megtörtént, hogy nem volt, akivel magyarul tudjak beszélni… aztán csak küldtek egy magyar személyt, aki segítsen, ha orvost nem is, de legalább egy ápolót. Egy kivétellel mindig Marosvásárhelyre voltam beutalva, ötször műtöttek különböző betegségek miatt. Én semmilyen törvényről nem tudok, amely megengedné, hogy magyarul beszélhessek. Bár nagy szükség volna rá, hogy az anyanyelvünkön is elmondhassuk a panaszainkat. Azt hogy hol fáj. Azt csak magyarul tudom elmondani. Még az is jól esik, ha az anyanyelvén szólnak az emberhez, már egy kedves szó is sokat segít.”

B) „55 éves vagyok, Balavásáron élek, végzettségem: vegyészmérnök.

Régebben nagyon ritkán voltak egészségügyi problémáim, azonban az utóbbi időben, a kor maga után vonta ezek megszaporodását is. A román nyelvvel nincs gondom, szerintem a román nyelvű beszéd során a beszélgetőpartnerek 70%-a nem ismerné fel, hogy magyar az anyanyelvem. Egészségi problémáim alkalmával az esetek kb. 80%-ában nem volt szükségem a magyar nyelven való önkifejezésre, viszont a maradék esetekben jól jött volna, hogy a kórházi személyzet értsen magyarul is. Kifejezetten kritikus helyzetekben jól jött volna a magyar nyelvű segítség. Magyarul azért jobban kifejezem magam, és egy magyar orvosban jobban meg is bízom. Viszont mindinkább kevesebb a magyar orvos, kevés az, aki helyben marad. Én nagyon értékelem azt, ha egy román orvos megpróbál magyarul beszélni, még ha kezdetlegesen is. Szerintem etikai kérdés, hogy az egészségügyben dolgozók mennyire tisztelik a betegek jogait. Régen nem volt szükség külön törvényre, hanem egy vegyes vidékre költöző orvos tisztességből megtanult mindkét nyelven. Szerintem lenne szükség anyanyelvhasználatot biztosító törvényekre az egészségügyben, de talán nem hozná meg a kívánt eredményt, mert már általános 17

2018, Január

szinten egyre kevesebben ismerik a magyar nyelvet a kórházakban. Az orvosoknak jó lenne tudni magyarul is, viszont egy 1.200 lejes fizetéssel rendelkező román ápolónőt hogy hogyan lehetne rábírni, hogy azért a fizetésért megtanuljon még egy nyelvet, hát erre kíváncsi lennék. Hiába van meg egy törvény, ha egy sürgősségin nem tud senki magyarul az orvosok közül. Volt rá példa, hogy a sürgősségin jött a „nyomorult” beteg, és egyszerűen képtelenek voltak kommunikálni vele, ez tapasztalat. A takarítónőnek kellett végül jönnie, hogy fordítson. Szerintem egy törvény elfogadása nem elég ahhoz, hogy az egészségügyi alkalmazottak magyarul is tudjanak. Több kétnyelvű, minimális nyelvismerettel rendelkező szakember kellene, akik vállalják is, hogy beszélnek magyarul. Sokan tartanak tőle, hogy használják a magyar nyelvet, mert arra gondolnak, hogy hátrányuk származhat belőle. Bizonyos kádereket ki kellene képezni. Sürgősségin tanúja voltam, hogy egy orvosnő ráordibált egy magyar nénikére, hogy miért nem tud románul. Az idős személyek közül sokan hátrányban vannak a román nyelvtudás hiánya miatt, mert: 1. nem tudnak kommunikálni románul, 2. szégyellik bevallani, hogy nem tudnak.

Hiába szólnak hozzájuk románul, még akár jóindulattal is, sokan nem értik. A magyar nyelv különösen a sürgősségi kórházakban lenne fontos, szerintem az önkéntesek sokat segíthetnének. Én tapasztaltam a sürgősségin, hogy volt egy magyar önkéntes srác, és legalább megengedték neki, hogy ott lábatlankodjon.

Viszont mindenkin megpróbált segíteni, aki csak magyarul értett…”

Következtetésként…

Az anyanyelv-használat, noha sok esetben érzékeny téma lehet bizonyos történelmi frusztrációk miatt, még a 21. század Európájában is, úgy vélem, hogy léteznek azok az élethelyzetek, melyekben ennek a korlátok közé szorítása nemcsak kicsinyes, de akár életveszélyes is lehet és a szó szoros értelmében emberéleteket követelhet.

Gondolok itt elsősorban egy baleset következtében létrejött sürgősségi helyzetre, melyben sem idő, sem lehetőség nem adódik a páciens román nyelvtudásának felmérésére, és abszurd is lenne ezt elvárni. Ha már egy szokványos helyzetben különböző feltételekhez köttetik, ha a hatóságok jóindulatán is múlik az anyanyelvhasználat Romániában, emberségi minimum lenne, hogy a magyarlakta vidékeken legalább a gyorssegélyhívó telefonszámokra 18

2018, Január

magyarul is tudó személyek válaszoljanak, a kiérkező mentősök, vagy a sürgősségi kórházak alkalmazottjainak egy része ismerje a magyar nyelvet is.

Hiszen amellett, hogy sokaknak gondot okoz a román nyelven való helyes önkifejezés, vészhelyzetben a balesetet szenvedő személy vagy a hozzátartozói sokkos állapotban lehetnek, és könnyen meglehet, hogy egyszerűen el sem tudják mondani a konkrét történéseket, vagy a problémát. Ez esetben még anyanyelven is akadozhat a kommunikáció, hát még egy másik nyelven… és evidens, hogy másodpercek kérdése lehet az életmentés, vagy esetleg maradandó sérülések szenvedése. Ezek olyan élethelyzetek, ahol nem szabad fukarkodni az állampolgárok jogaival (még akkor sem ha anyanyelvhasználatról van szó). És a gyógyszerekhez tartozó, magyar nyelven is elérhető használati útmutatók teljes hiányáról még nem is beszéltünk.

Amennyiben egyes korházak vezetői úgy gondolnák, hogy nincs meg a megfelelő anyagi keret a kisebbségi nyelven is tudó személyzet alkalmazására, a civil szférából való személyek bevonása sem lenne ördögtől való, természetesen az orvosi titoktartás és más szükséges feltételek szavatolása mellett. Akadnak szépszerével olyan magyarul is tudó önkéntesek - de véleményem szerint ehhez hasonló szervezeteket, alapítványokat is lehetne működtetni –, akik segítséget nyújthatnának fordítás révén az egészségügyi szolgáltatásokat biztosító intézmények számára, szavatolva ez által a betegek anyanyelv-használati jogait.

Az interjúk során azt figyeltem meg, hogy esetenként eltérhetnek a vélemények az anyanyelv-használati jogok terén. Abban mindenki egyetértett, hogy az anyanyelvhasználat nélkülözhetetlen az egészségügyben és hogy ennek biztosítását szavatoló törvényekre is szükség van. Viszont, míg a fiatalabb generációk hangsúlyosabban megfogalmazták az anyanyelvhasználat természetességét és elvárhatóságát, addig a középkorúak mintha rezignáltabb hozzáállást tanúsítottak volna, elfogadva, hogy kénytelen-kelletlen, ha már az állam nem túl bőkezű az anyanyelv-használati jogokat illetően, akkor nincs más választás, tudni kell a román nyelvet (viszont a magyar nyelv használata célszerű lenne).

Nyilvánvaló, ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket tudjunk levonni, sokkal több interjúalanyra lenne szükség, amely azonban jelen dolgozat kereteit meghaladja, viszont a hallottak, véleményem szerint iránymutató értékűek lehetnek.

19

2018, Január

Az tapasztalható, hogy szinte mindenki élte már meg a tolerancia hiányának valamely formáját. A legtöbben talán azt, hogy kórházi alkalmazottak, főleg orvosok verbális agresszió kíséretében kérik számon, főként az idős magyar betegektől a román nyelv tudását, emlékeztetve őket arra az elvárásra, hogy Romániában mindenkinek tudnia kellene románul (ezt azonban nem tudom, miből gondolják, hiszen ilyen elvárást tartalmazó román jogszabályról, mely az állam összes állampolgárától elvárja a román nyelv általános ismeretét, jelenleg nincs tudomásom), noha ez egy demokratikus jogállamban nem egy tűzzel-vassal kikényszeríthető tény. Úgy látszik, hogy a kölcsönös tisztelet és tolerancia nem természetes elvárás a 21. század Romániájában minden állampolgár számára. Már pedig ha ez így van, akkor talán oktatni kellene, sőt kötelezővé tenni, egyértelmű jogszabályokkal.

A jogi keret biztosításának folyamata pedig, mint dolgozatomban említettem, elindulni látszik a 2017. évi, 110-es és 191-es számú törvények által hozott módosítások révén, megteremtve a lehetőséget a részletező jogszabályok kidolgozására is.

A kérdés már csak az, hogy meglesz-e a törvényhozóban a kellő politikai akarat ahhoz, hogy a rendelkezések gyakorlatba ültetését biztosítsa, az intézmények vezetőiben a kellő jó szándék a jóhiszemű alkalmazást illetően, a többségi társadalomban pedig a kellő tolerancia ahhoz, hogy ne váltson ki megütközést az, ha netán egy kórházban egy beteg anyanyelvén elmondja panaszát… akár még… magyarul is…

20

2018, Január

VOLKSWAGEN-ÜGY Írta: dr. Wágner Tamás Zoltán Kisebbségi Jogvédő Intézet jogásza, Európa-jogi szakjogász, PhD-jelölt (PPKE)

A 2007-es ítélet A szakirodalom jelentős része1 a VW jogesetet egyértelműen az aranyrészvények közé sorolja és ott is tárgyalja. Azonban, ha alaposabban szemügyre vesszük a vitatott szabályozást, akkor eltérés mutatkozik. Egyrészt az aranyrészvények esetében a részvényekhez kapcsolódnak különjogok, míg itt ez a helyzet nem áll fenn. Ugyanis ehelyett egy magánjogi megállapodás törvénybe foglalása történt meg2. Másrészt az aranyrészvény, mint intézmény szorosan a privatizáció kérdéséhez kapcsolódik. Az államok így szerették volna megőrizni befolyásukat. Ezzel szemben a fenti esetben csak a fennálló és az állam számára kedvező helyzet megőrzése volt a cél, többletjogok biztosítása nélkül. Erre utal Colomer főtanácsnok is, mikor elutasítja az EK 295. cikk alkalmazását. Hiszen itt az állami szabályozás nem a stratégiai vállalatokra vonatkozik, valamint a cél a tulajdoni viták rendezése volt3. Ezt rendkívül fontosnak tartom, mivel Colomer főtanácsnok összességében véve eddig megértést tanúsított az állam gazdaságba való beavatkozása iránt. Ennek egyik elsődleges oka volt, hogy az Európai Unió szorgalmazza a privatizációt, ugyanakkor az államok sem akarják teljesen 1

Lásd pl.: Gyulai-Schmidt Andrea: Aranyrészvények Európában in Európai Tükör 2008/11. szám, november, 44-62. old; Salgó László Péter: Az uniós csatlakozás és a közösségi jog hatása a magyar aranyrészvényszabályozás gyakorlatára in Magyarország és az Európai U ió. Díj ertes pál ázatok, Országg űlés Hi atala ; -79. old

2 3

Dámaso-Ruiz-Jara o Colo er főta á s ok i dít á a, i .; Dámaso-Ruiz-Jara o Colo er főta á s ok i dít á a, i .;

21

-46. bek -56. bek

2018, Január

elveszíteni a befolyásukat a stratégiailag fontosnak tartott vállalatok felett.

Azonban, ha megtiltjuk teljesen az aranyrészvények használatát, akkor éppen ellentétes hatást érünk el: az államok inkább visszavásárolják, vagy el sem adják a vállalatokat. Éppen ezért nem az aranyrészvények létét kell megkérdőjelezni, hanem annak gyakorlására kell helyezni a hangsúlyt. A fenti jogeset ettől viszont eltér. Ezért úgy vélem, hogy a VW-törvény kapcsán célszerű lenne indirekt állami diszkriminációról beszélni: a jogszabály látszólagosan semleges, de valójában a közjogi jogalanyoknak kedvez. Érdemes még megjegyezni itt az elején, hogy a Bizottság okulva az ítélkezési gyakorlatból,

nem

terjesztett

elő

kérelmet

a

letelepedés

szabadságára

vonatkozóan4. Pedig a Bizottság az 1997-ben kibocsátott Közleményben5 még megjelölte ezt, azonban az Európai Bíróság elemzésének fókuszába a tőkemozgások szabadsága került, míg az utóbbi háttérbe szorult. Mindez annak ellenére, hogy az előbbi csak 1994 óta közvetlenül hatályos és emiatt még nem alakult ki széles joggyakorlata. Ennek oka, hogy a Bíróság szerint a tőkemozgások szabadságának

megsértéséből

automatikusan

következik

a

letelepedés

szabadságának a megsértése is6.

Az ügy részletes elemzésére rátérve fontosnak tartom kiemelni Németország rossz védekezési stratégiáját. Ez a szabályozás formájában, az EK 295. cikkére való hivatkozás elmulasztásában, valamint az érvek tekintetében áll fenn (ez utóbbival a fejezet végén foglalkozom).

4

A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst& dir=&occ=first&part=1&cid=211209; 13-21. bek 5

Molnár Gábor Lajos: Az aranykor vége? Avagy aranyrészvények az Európai Unióban in Hitelintézeti Szemle, 2004. Harmadik évfolyam 2. szám; 53-57. old 6

Molnár Gábor Lajos: im.; 59-60., 75. old

22

2018, Január

Elsőként célszerű a szabályozás formájával kezdeni. Itt Németország helyesen, bár értelmetlenül próbálta bebizonyítani azt, hogy az államszerződés (Staatsvertrag) nem közjogi, hanem magánjogi természetű. Arra hivatkozott, hogy a német kormány csak a felek akaratát jutatta érvényre, mikor a törvényt elfogadta. Ezzel szemben a Bíróság rámutatott arra a nyilvánvaló tényre, hogy ez valójában az államhatalom

tényleges

megnyilvánulásának

tekinthető,

mely

nemzeti

intézkedésnek minősül7.

De miért volt fontos Németországnak, hogy ezt elkerülje? Ennek elsődleges oka, hogy a VW jogeset kezdetéig nem volt, s az ítélet kihirdetésekor is csak egyetlen (Bizottság vs. Holland Királyság) olyan ügy volt, amikor magánjogi aktus alapján hoztak létre aranyrészvényeket8. Éppen ezért ekkor még a német kormány joggal bízhatott abban szerintem, hogy ebben az esetben megmenekülhet a vitatott jogszabály. Azonban a későbbi jogfejlődés fényében megállapíthatjuk, hogy ez csak puszta ábránd volt: a mindig is aktív jogfejlesztő tevékenységet folytató Európai Bíróság így is megbuktatta volna a VW-törvényt. Ezt igazolja a testület alábbi indoklása, melyet a Bizottság vs. Holland Királyság ügyben fogalmazott meg: „ A tagállamok- akkor is, ha piaci szereplőként cselekszenek- alávethetők olyan korlátozásoknak, amelyek más piaci szereplőkre nem vonatkoznak, amennyiben ezek a szabályok magánszemélyek számára nem keletkeztetnek kötelezettségeket”9. Emellett fontosnak tartom kiemelni Alberto Artés tanulmányát is, amiben egyértelműen amellett foglal állást, hogy a nemzeti társasági jogszabályok is alávethetőek uniós jogi vizsgálatoknak. Ezt az alábbiakra építi:

7

A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst& dir=&occ=first&part=1&cid=211209; 22-29. bek 8 9

Salgó László Péter: im.; 54-55. old Salgó László Péter: im.; 54-55. old

23

2018, Január

 a nemzeti társasági jogszabályok megfelelnek annak a követelménynek, hogy nem tartalmaznak diszkriminatív elemeket: minden részvényesre ugyanúgy hatnak  azonban hiányzik a közérdeken nyugvó alapvető követelmény, mint jogszerű indok, ugyanis a legtöbb társaság más célra jött lére  nem alkalmasak a kitűzött cél elérésére  ráadásul az arányosság követelményének sem felelnek meg, mivel a szabályozás valamennyi társaságra egyformán vonatkozik10 Utólag úgy vélem, hogy célszerűbb lett volna a VW-t másképp megvédeni. Erre 2 lehetősége lett volna.

Egyrészt szerintem téves elképzelés volt a vállalatra külön jogszabályt alkotni, ami ráadásul az Aktiengesetz nevű alapjogszabály lex specialis-nak tekinthető. Ez pedig a külső szemlélő számára könnyen bizonyulhat diszkriminatívnak, hiszen ritka, hogy egyetlen vállalatért alkotnak meg egy törvényt. Éppen ezért célszerűbb lett volna, ha az autóipar egészére alkotnak egy átfogó szabályozást. Ugyanis így könnyebben lehetett volna hivatkozni az EK 58. cikkére. Az Európai Bíróság joggyakorlata szerint az aranyrészvény csak olyan vállalatokban maradhat fenn, aminek a tevékenysége, illetve működésének zavara kihathat a közrendre, közbiztonságra és az ellátás biztonságára. Ebből egyértelműen kitűnik, hogy itt stratégiailag fontos vállalatok jöhetnek szóba. Az ítélkezési gyakorlatot áttekintve ilyennek minősülnek az energetikai, elektronikus hírközlési, honvédelmi társaságok, repülőterek11. Ennek alapján akár az autóipar is szóba jöhet. Bár Colomer főtanácsnok indítványában ezt a gondolatot elutasította, mondván a német autóipar a 2 világháború között is jelentős fejlődésen ment keresztül állami támogatás nélkül. Ennek ellenére úgy vélem, hogy az ilyen típusú érvelés 10 11

Wágner Tamás: im.; 12-13. old Gyulai-Schmidt Andrea: im.; 57. old

24

2018, Január

megállhat a Bíróság előtt. Egyrészt a főtanácsnok kifogásának valódi oka az volt, hogy a német kormány egyedi jogszabályt fogadott el a VW-re. Másrészt, ahogy maga is beismeri, a német autóipar jelentősen hozzájárul Németország GDP-hez12.

Ez pedig véleményem szerint egyértelmű kapcsolatot jelent az EK 58. cikkével. Éppen ezért ez az út valószínűleg sikeresebb lett volna.

Másik lehetőség lett volna, ha Németország a VW-törvény helyett a kérdést a vállalatra bízza. Ugyanis a jogszabályhoz hasonló alapszabály talán kevesebb figyelmet keltett volna. Ráadásul, ahogy azt már korábban is említettem, ekkor még csak egyetlen ilyen ügy volt folyamatban: a holland jogeset. Itt a legfontosabb dolog az lett volna, hogy a közjogi kapcsolatot elkerüljék. Ugyanis az Egyesült Királyság elleni ítélet egyik legfontosabb tanulsága, hogy még a létesítő okiratnak az illetékes miniszter általi jóváhagyása is sérti a tőkemozgások szabadságát 13.

Ugyanakkor a későbbi jogfejlődés arra is rávilágított, hogy a mozgástér ennél is szűkebb: a jogsértés megállapítására az is elegendő lehet, ha az állam magánjogi jogalanyként jár el. Ez pedig azt jelenti, hogy az állam hátrányosabb helyzetbe kerül, hiszen nem illetik meg azok a jogok, mint a magánfeleket 14. Éppen ezért ezt az utat nem tartom valós alternatívának.

A német kormány másik hibájának tekinthető az is, hogy a kötelezettségszegési eljárás során nem próbált meg aktív lenni. Elmulasztotta az EK 295. cikkére történő hivatkozást is, melyet Colomer főtanácsnok is meglepetten állapított meg.

Pedig ez, ahogy arról már korábban beszéltem, a tagállamokat védi, mivel az EUnak tiszteletben kell tartania a tagállamokban fennálló tulajdoni rendet. Bár végül az

erre

való

hivatkozást

a

főtanácsnok

elutasította15.

Ennek

ellenére

jelzésértékűnek tartom, mivel ezzel Németország lényegében véve feladta 12 13 14 15

Dámaso-Ruiz-Jara o Colo er főta á s ok i dít á a, i .; Molnár Gábor Lajos: im.; 74. old Salgó László Péter: im.; 54. old Dámaso-Ruiz-Jara o Colo er főta á s ok i dít á a, i .;

25

,

,

-56. bek

. ek

2018, Január

védekezési lehetősége egyik legfontosabb elemét, s ezzel tulajdonképpen passzívan viselkedett az eljárás során.

A Bizottság 3 ponton kritizálta a VW-törvényt, ezek:  a szavazati jog korlátozása az alaptőke 20%-ra  az általános szabály szerinti 75% helyett 80%-os többség szükséges meghatározott közgyűlési határozatokhoz  a szövetségi állam és Alsó-Szászország azon jogát, hogy 2-2 tagot delegáljon a felügyelőbizottságba16 A szavazati jog korlátozása eltér az aranyrészvények esetében alkalmazott megoldásoktól. Itt ugyanis az államok a külföldi részesedésszerzés elé igyekeztek korlátot felállítani( maximalizálás, miniszteri engedély stb.)17. A VW-ügyhöz egyedül a Bizottság vs. Olaszország jogeset hasonlítható, ahol a jogalkotó a jegyzett tőke 2%-át meghaladó mértékű részvénycsomaghoz fűződő szavazati jogok automatikus felfüggesztését rendelte el. Ez pedig elriasztja a más tagállamokból érkező befektetőket18.

A Bizottság ezt a rendelkezést azért kifogásolta, mivel ezzel sérül az egy részvényegy szavazat elve, vagyis a részesedés elválik az ahhoz kapcsolódó szavazati jogtól. Másrészt ez ellentmond a részvénytársaságokról szóló törvény releváns paragrafusának is, hiszen ott a szavazati jog korlátozása csupán lehetőség és az is csak a tőzsdén nem jegyzett részvénytársaságok vonatkozásában áll fenn. Ezzel

16

A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst& dir=&occ=first&part=1&cid=211209; 9-12. bek 17

Salgó László Péter: Az aranyrészvény megítélése az Európai Unióban in Parlamenti ösztöndíjasok. 20072008, Parlamenti Módszertani Iroda 2009; 297-303 18

Salgó László Péter: im.; 301. old

26

2018, Január

szemben a jogalkotó a VW-törvényben kötelezően rendelte ezt el19. Ennek alapján a Bizottság kettős érveléssel élt. Érdemes ezeket alaposabban is megvizsgálni.

A szakirodalomban vita van arról, hogy a Bíróság vajon elfogadta az egy részvényegy szavazat elvét. Egyesek szerint ez egyenesen a Szerződésekből következik. Az eljárás során a Bizottság igyekezett azt bebizonyítani, hogy a szavazati jog korlátozása önmagában véve is jogellenes. Itt fölhozta azt a tényt, hogy a VWtörvény esetében a korlátozás nem lehetőség, hanem kötelezettség, ráadásul ezt tőzsdén jegyzett társasággal szemben alkalmazzák.

Ugyanakkor, ha az ítéletet áttekintjük, akkor kiderül, hogy önmagában véve a szavazati jog korlátozása nem jogsértő, csak a speciális 80%-os többséggel. Ennek alapján a szavazati jogok korlátozását a Bíróság legitimnek ismerte el, hiszen az ilyen szabályozás a társasági jog része, másrészt ez egyaránt lehet hátrányos vagy előnyös a cég számára20. Tehát az elv nem nyert megerősítést. Véleményem szerint itt a Bizottságnak igaza van, mivel annak ellenére, hogy a szavazati jog korlátozása a társasági jog része21, a törvényi kötelezettség élesen szemben áll a felek magánautonómiájával, amin nem tudnak változtatni. Hiszen lehet akármekkora többségük, a törvényhozásra közvetlen befolyást nem tudnak gyakorolni. Érdemes itt elöljáróban megemlíteni, hogy ez fog később komoly vitákhoz vezetni a felek között, mivel a Bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy ezt a 2 rendelkezést külön értelmezze.

19

A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst& dir=&occ=first&part=1&cid=211209; 31-33. bek 20 A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst& dir=&occ=first&part=1&cid=211209; 38-47. bek 21 Zisis I. Chatzigiannakos: Golden Shares and The Jurisprudence of The European Court of Justice in https://repository.ihu.edu.gr/xmlui/bitstream/handle/11544/267/Zisis%20Chatzigiannakos_4410_assignsubmissio n_file_Golden%20SharesAnd%20the%20Jurisprudence%20of%20the%20ECJ.pdf?sequence=1; 50. old

27

2018, Január

A Bíróság ugyanakkor azért értelmezte a 2 rendelkezést együtt, mivel Németország pontosan így tudja azt biztosítani, hogy a közjogi alanyok élhessenek vétójogukkal.

Németország hiába hivatkozott arra, hogy ezek az intézkedések mindenkire egyaránt alkalmazandók, a Bíróság rámutatott arra, hogy a német szabályozás valójában a status quo megőrzését szolgálta. Ezzel pedig elriasztja a külföldi befektetőket22. Így ismételten visszatérünk ahhoz a problémához, hogy az Európai Bíróság tulajdonképpen diszkriminálja az államot a magánbefektetőkkel szemben. Egyesek szerint, ha ez a szabályozás magánbefektetők állna fenn, akkor nem lenne jogsértő.

Ennek oka, hogy az állam döntésével a többi befektető és a cég érdekei ellen cselekedhet. Érdemes itt utalni Voszka Éva tanulmányára, ahol megállapítja, hogy az állami tulajdon nem eredendően rossz, bizonyos esetekben indokolt lehet. A fő kérdés az, hogy működhetnek piaci módon. Ehhez pedig az kell, hogy a politikai hatást kívül rekesszük a vállalaton23. Úgy vélem, hogy ez a VW esetében is fennállt, hiszen ez csak részben volt állami tulajdonban. Ráadásul sok múlik az adott állam politikai rendszerén és gazdaságpolitikáján is. Éppen ezért célszerűbb lenne itt esetről-esetre vizsgálódni. Ez különösen igaz Németország esetében, ami már hosszú ideje alapvetően piacpárti politikát folytatott24. Ezt az érvelést támasztja alá egy jelentés is, mely 1995-2004 közötti időszakra vonatkozóan vetette össze a VW teljesítményét a BMW-vel, FIAT-tal, és a FORD-MOTORSszal, ahol nem volt aranyrészvény. Ennek alapján a különjogok létezése miatt 22

A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst& dir=&occ=first&part=1&cid=211209; 48-56. bek 23 Voszka Éva: Állami tulajdonlás- elvi indokok és gyakorlati dilemmák in Közgazdasági Szemle, LII. évf., 2005. január (1-23. o.); 19-20. old 24

Orosz Nóra Natália: A Volkswagen-tör é Európai Jog, 2009/g. szám; 22. old

a tőke sza ad ára lása és az ara rész é ek tükré e i

28

2018, Január

előnyben részesítette a foglalkoztatást és a növekedést a pénzügyi teljesítmény költségén. Ugyanakkor a különjogok léte nem gyakorolt jelentős negatív hatást a vállalat teljesítményére. Azonban azt is megállapítja, hogy ez lehet, hogy csak metodológiai problémák miatt van így, mintsem a tényleges negatív hatás hiánya miatt25. Ennek ellenére érdemes az államot, mint befektetőt ország specifikusan kezelni.

Ezekután célszerű rátérni a 3. bizottsági kifogásra, a szövetségi állam és AlsóSzászország delegálási jogára. Nem tartom meglepőnek, hogy ezt is kifogásolta a Bizottság, hiszen eddig számos alkalommal ítélte el a Bíróság azt a tagállami gyakorlatot, amikor a kormány, de akár az önkormányzat is a vállalat igazgatóságába delegál/nevez ki tagokat. Ezt még olyan esetben is jogsértőnek tartotta, amikor ezek a tagok még szavazati joggal sem rendelkeztek26.

A VW-törvényre rátérve, és a német szabályozást áttekintve komoly hibának tartom, hogy Németország meg sem próbálta a felügyelőbizottságra vonatkozó rendelkezéseket arányosan tartani. A szövetségi állam és a tartomány által delegálható tagokra vonatkozó szabályozás 2 ponton is szembemegy a részvénytársaságokról szóló törvénnyel, illetve az arányosság követelményével.

Egyrészt az alapszabály helyett törvény rendelkezik a közjogi jogalanyok által delegálható tagok számáról. Másrészt az általános szabályok alapján a 20 tagból 10-et a részvényesek jelölnek, a közjogi jogalanyoknak csak 3 tagjuk lehetne.

Ezzel szemben a VW-törvény 4 delegált tagot biztosít számukra. Ez pedig egyértelműen sérti az arányosság követelményét, hiszen a részesedésük mértékénél nagyobb befolyást teremt számukra. Németország hiába hivatkozott arra, hogy a felügyelőbizottság nem döntéshozó, hanem ellenőrző szerv. A Bíróság azonban rámutatott arra, hogy ez a szerv nevezi ki és hívja vissza az igazgatóság tagjait, 25 26

Zisis I. Chatzigiannakos: im.; 49-50. old Molnár Gábor Lajos: im.; 64-65. old; Salgó László Péter: im.; 297-303. old

29

2018, Január

illetve olyan fontos stratégiai döntésekhez szükséges a hozzájárulása, mint a termelőlétesítmények áthelyezése és a fióktelepek létrehozása. Ez pedig a vállalat egészének működését is meghatározza, hiszen így a kormányzat esetleg meg tudja akadályozni a termelés kiszervezését egy másik országba. Ez viszont elriaszthatja az esetleges külföldi befektetőket27.

A VW jogesethez hasonló szabályozást alkalmazott Magyarország a Lex-MOL esetében, ahol a hatóságok az energiaellátás szempontjából stratégiai jelentőségű társaságok igazgatóságába és felügyelőbizottságába delegálhattak tagokat. Itt a Bizottság szerint a tagok információszerzése elősegíti a hatóság jogainak a gyakorlását, ami elriaszthatja a befektetőket. Emellett ez egy válsághelyzetet sem tudna kezelni, éppen ezért elegendőek az ágazati törvények28. A bizottsági felszólításnak eleget téve a magyar kormány módosította a törvényt. Salgó László Péter szerint azonban összhangba lehetett volna hozni a jogszabályt az uniós joggal. Ehhez belga minta alapján meg kellett volna határozni a delegált tag feladatát, valamint a gazdasági miniszter feladatkörét. Ugyanakkor a konzultációs jog szerinte semmiképp sem befolyásolja a vállalat működését29. Úgy vélem, hogy ezt a megoldást Németország is alkalmazhatta volna, s ekkor talán nagy eséllyel megmaradhatott volna a delegált tag intézménye. Ugyanis ezzel valóban elejét lehet venni a válsághelyzetnek, hiszen a tag révén a kormányzat sokkal hamarabb tud intézkedni, ráadásul a vállalatban való részvétel miatt ez sokkal hatékonyabb is lehet.

27

A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst& dir=&occ=first&part=1&cid=211209; 57-69. bek 28

Dr. G őri á i Réka: Ara rész é ek Mag arországo és az Európai Unió in Magyarország az Európai Unióban, Papcsák Ügyvédi Iroda, Solymár 2011; 52-53. old 29

Salgó László Péter: im.; 60-61. old

30

2018, Január

A fejezet zárásaként rátérek a korlátozások igazolhatóságának kérdésére. Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy Németország rosszul építette fel érvrendszerét, illetve nem magyarázta meg őket. Bár ahogy eddig láttuk, nem sok esélye volt megvédeni a VW-törvényt. Ugyanakkor a Bíróság érvelését is bírálom, mivel viszonylag röviden lezárta a felhozott kifogásokat, s nem igyekezett őket kifejteni. Pedig ezzel elősegíthette volna, hogy a tagállamok a jövőben jobban megismerjék a bírói gyakorlatot, s így kevesebb jogsértési eljárásra kerüljön sor.

Németország elsőként a közérdek védelmét hozta fel30. Ez szerintem önmagában véve túl általános, az esetjog is ezt támasztja alá. Példaként érdemes megemlíteni a Bizottság vs. Franciaország ügyet, ahol a francia kormány a nemzeti érdekre hivatkozott, ez pedig nagyon hasonló a közérdekhez. Ennek kapcsán fejtette ki a Bíróság, hogy ez az intézkedés sérti a jogbiztonság követelményét, illetve túl tág diszkrecionális jogkört biztosít31. Éppen ezért úgy vélem, hogy Németországnak egy jobban körülhatárolt fogalommal kellett volna élnie. Érdemes itt megemlíteni Colomer főtanácsnok véleményét, aki szerint megdöbbentő egyetlen társaság kapcsán a közérdekre hivatkozni32.

Németország második érve a munkavállalók védelme volt. Látszólag ez egy jó indoknak tűnt, hiszen szemben a túlságosan is általános közérdekkel, ez meglehetősen konkrét és legitim is. Ugyanakkor a német kormány ismételten elmulasztotta megmagyarázni, hogy a VW-törvény mindehhez hogyan járul hozzá.

A Bíróság ráadásul azt is fölhozta, hogy tulajdonképpen a munkavállalók védelme biztosított: képviselettel rendelkeznek a felügyelőbizottságban.

30

A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst& dir=&occ=first&part=1&cid=211209; 70. bek 31 32

Molnár Gábor Lajos: im.; 65. old Dámaso-Ruiz-Jara o Colo er főta á s ok i dít á a, i .;

31

. ek

2018, Január

Végezetül Németország a kisebbségi részvényesek védelmet hozta fel indoklásul.

Itt rámutatott arra a Bíróság, hogy a konstrukció valójában a szövetségi állam és Alsó-Szászország helyzetét igyekszik fenntartani. A német kormány pedig nem magyarázta meg, hogy ez miképp szolgálná a kisrészvényesek védelmét33. Itt véleményem szerint Németországnak, ennek ellenére lehet némi igaza, hiszen ahogy azt már korábban is említettem, a VW-törvény egy tulajdoni vitát lezáró magánjogi megállapodásra épült. Ebben pedig a munkavállalók is benne voltak.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy a fenti szabályozás indirekt módon hátrányos a külföldi befektetők számára. A Bíróság szerint ez az érv felülírja az utóbbit. Összességében véve úgy vélem, hogy helyesen döntött az Európai Bíróság, a VWtörvény valóban szembement az uniós joggal. Az ítélet kihirdetése után azonban kérdéses volt, hogy mit lép a német kormány az ügyben, hiszen egy szimbólum semmisült meg. Ennek megválaszolására a következő fejezetben kerítek sort.

Utóélet Köztudott volt, hogy a Porsche meg akarja szerezni a VW-t, éppen ezért már az ítélet előtt növelte a cégben meglévő részesedését. A döntés után már semmi sem állhatott az útjába, csak ki kellett várnia, amíg az elbukott törvényt módosítják vagy visszavonják.

Ezt jelezte a stuttgarti Munkaügyi Bíróság döntése is. Az ügy alapját a Porsche azon szándéka képezte, mely szerint bejegyezteti a Porsche Automobil Holding SE-t a cégjegyzékbe. Ennek pedig 2 leányvállalata lenne: Sportwagenbauer Porsche és VW. Emellett a Porsche vezetőtestülete és az üzemi tanácsa megállapodtak a munkavállalói részvételről is a cégben. Ez pedig súlyosan sértette a Volkswagen dolgozóinak érdekeit, hiszen a 320 ezer főt foglalkoztató VW és a 33

A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst& dir=&occ=first&part=1&cid=211209; 77, 79. bek

32

2018, Január

11 ezer főt foglalkoztató Porsche azonos számú képviselővel vett volna részt az üzemi tanácsban és a vezetőségben. Éppen ezért a VW üzemi tanácsa a bíróságtól a megállapodás és a regisztráció érvénytelenítését követelte. Ezeket a bíróság elutasította, mivel a megállapodást nem lehet gyorsított eljárásban érvényteleníteni, másrészt a megállapodás érvényessége kapcsán felmerülő viták nem akadályozzák meg a regisztrációt34.

Mindez pedig egyértelműen segítette a Porsche-t a törekvésében, ami ezt igyekezett

kihasználni.

2008

áprilisában

Alsó-Szászország

kormányával

párhuzamosan módosító javaslatot terjesztett elő a VW alapszabályának megváltoztatására. Azt szerette volna elérni, hogy a blokkoló kisebbség mértéke 25%-ra emelkedjen, hiszen így Alsó-Szászország elvesztette volna a vétóját, s ez jelentősen megkönnyítette volna a felvásárlást. Azonban egyik javaslat sem kapott többséget a közgyűlésen35.

Ezt a döntést a Porsche megtámadta a braunschweigi helyi bíróságon. Keresetében azt kérte a bíróságtól, hogy tisztázza a jogi helyzetet. A cél az volt, hogy a VW döntési rendszere megfeleljen az Európai Bíróság ítéletének36. Az ügy végül felkerült a Hannoveri Kerületi Bíróságra, ahol az ítélet értelmezése alapján az alábbi ítélet született: önmagában véve sem a szavazati jog korlátozása, sem a

34

Gert-Jan Vossestein: Volkswagen: the State of Affairs of Golden Shares, General Company Law and European Free Movement of Capital- A discussion of Case C-112/05 Commission v Germany of 23.10.2007- in ECFR 1/2008, 132-133. old 35

Tovább folyik a harc a Volkswagenért in http://hvg.hu/gazdasag/20080425_porsche_vw_also_szaszorszag 36

A Porsche bíróságon támadja a VW-közg űlés dö tését i http://hvg.hu/gazdasag/20080527_Porsche_VW_Eu_per

33

2018, Január

80%-ra növelt minősített többség nem sérti az uniós jogot. Jogsértés csak az együttes hatásuk alapján áll fenn37.

A döntés kedvező volt a német kormány számára, hiszen korábban már elfogadtak egy törvénytervezetet, mely az állami kontroll megőrzését szolgálta. Ebben többek között a kormánynak lehetősége lenne a stratégiai döntések blokkolása, úgymint telephely-változtatás vagy munkahelyek számának csökkentése. Éppen ezért az Európai Bizottság már közvetlenül a döntés után azzal fenyegette meg Németországot, hogy az ügyet ismételten az Európai Bíróság elé viszi, ha ebből törvény lesz38.

Ennek ellenére az ügy közel 1 évvel a bírósági döntés után sem tért nyugvópontra: Angela Merkel német kancellár a VW dolgozói előtt jelentette ki, hogy kormánya mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a jogszabály megmaradjon. Szerinte ugyanis ez nem érinti a vállalat versenyképességét, emellett pedig a II. világháború utáni újjáépítés akaratát fejezi ki a VW, amit a VW törvény biztosított.

Ugyanakkor az ilyen harcias kiállások egyesek szerint annak is betudhatóak voltak, hogy közelgett a 2009-es német választás, melyet a CDU mindenképp meg akart nyerni, s úgy vélte, hogy az ilyen szimbolikus ügyben való meghátrálás veszélyezteti ezt39. Éppen ezért 2008 végén elfogadták a VW törvénymódosítását, amely meghagyta a blokkoló kisebbségre vonatkozó rendelkezést, ez pedig azt a célt szolgálta, hogy Alsó-Szászország továbbra is jelentős tényező maradjon a

37

Jelena Ganza: Free movement of capital and Golden Shares in Volkswagen: unexpected twist or foreseeable outcome? in https://blogs.kcl.ac.uk/kslreuropeanlawblog/?p=678#.VwqUSI9OLcs

38

Ger a Re uffs EU War i g O er „Volks age La ” i http://www.dw.com/en/germany-rebuffs-euwarning-over-volkswagen-law/a-3363989Europe 39

Germa ’s Merkel a ks ’Volks age La ’ i http://www.sfgate.com/business/article/Germany-sMerkel_backs-Volkswagen-Law_3193775.php

34

2018, Január

gyárban, a Porsche és a VW tervezett egyesülését követően is40. Ezalatt azonban teljes fordulatot vett a Porsche-VW vita. 2009 májusában még arról cikkeztek az újságok, hogy közös társaságban egyesül a 2 cég, s ennek irányítása alatt 10 márka működne együtt, de a márkák megőriznék függetlenségüket. Ekkor még úgy tervezték, hogy 4 héten belül meg tudnak állapodni a részletekről 41. Azonban már júliusban fordult a kocka: a súlyosan eladósodott Porsche-t veszi meg a VW42.

Augusztusban pedig mindkét cég felügyelőbizottsága jóváhagyta az összeolvadást.

A megállapodás értelmében a VW 2009-ben 3,3 milliárd euróért 42%osrészesedést szerzett a Porsche-ban, s az ügylet 2011-ben fejeződött be teljesen. A cég vezetője Martin Winterkorn lett, aki eddig a VW vezérigazgatója volt43. Ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság sem tétlenkedett. Ahogy arról már korábban beszéltem, a testület nagyon nem volt megelégedve a tervezett módosításokkal és már akkor újabb bírósági eljárással fenyegette meg a német kormányt. A Spiegel 2009. áprilisi tudósítása szerint a Bizottság tovább vizsgálta a vitatott jogszabályt.

Ugyanakkor az időközben kitört gazdasági világválság miatt nem akart nagyobb nyomást helyezni a VW-re és Németországra44. Azonban később sem tudott a 2 fél megegyezni. Németország hiába javasolta, hogy közösen nyújtsanak be a Bírósághoz értelmezés iránti kérelmet, a Bizottság ezt is elutasította. Erre Németország a részéről lezártnak tekintette az ügyet.

40

Orosz Nóra Natália: A Volkswagen-tör é a tőke sza ad ára lása és az ara rész é ek tükré e i Európai Jog, 2009/g. szám, 22. old 41 Vége a vitának: közös cégben egyesül a VW és a Porsche in http://hvg.hu/cegauto/20090507_vw_porsche 42 A Volkswagen 8 milliárd euróért szerzi meg a Porschét in http://hvg.hu/cegauto/20090719_VW_porsche_megvasarlas 43 Megvan, hogyan és mikor nyeli le a Volkswagen a Porsche-t in http://hvg.hu/gazdasag/20090814_volkswagen_porsche_fuzio 44 Orosz Nóra Natália: im., 22. old

35

2018, Január

Közel 3 év telt el ezután, s ekkor némiképp váratlanul a Bizottság megindította az eljárást 2012. február 21-én45. A testület keresetét 2 pontban lehet összefoglalni: VW alapszabályával kapcsolatos kifogás, illetve a VW-törvény módosításával kapcsolatos kifogás.

Az előbbi némiképp megdöbbentő, hiszen a 2007-es ítélet egyáltalán nem foglalkozott az alapszabály kérdésével, hanem csak a VW-törvénnyel. A Bizottság itt arra hivatkozott, hogy az alapszabály még mindig tartalmaz blokkoló kisebbségre vonatkozó rendelkezést. Éppen ezért úgy vélte, hogy nem elegendő csak a vitatott jogszabály módosítása. Ezzel szemben a Bíróság Németország oldalára állva kimondta, hogy mivel az ügy alapjául szolgáló ítélet sem érinti az alapszabály kérdését, így a Bizottság ezen kifogását elutasította46.

Roppant érdekes volt azonban a VW-törvény módosítása kapcsán felvetett kifogás kérdése. Ugyanis itt arról volt szó, hogy Németország és a Bizottság is eltérően értelmezte a 2007-es ítéletet. Németország szerint a VW-törvény 2.§(1) és a 4.§(3) összetartozik és a 2 rendelkezés közül elegendő, ha csak az egyiket módosítják. Így a blokkoló kisebbséggel kapcsolatos záradék megmaradt, ami egyértelműen AlsóSzászországnak kedvezett. A Bizottság ezzel szemben ragaszkodott ahhoz, hogy a fenti rendelkezések különállóak, így nem elegendő, ha csak az egyiket módosítják47. Ha alaposan áttekintjük a Bizottság által felhozott érveket, akkor láthatjuk, hogy az érvelése erőltetett. A 2007-es ítéletből különféle szavakat kiragadva igyekszik alátámasztani állításait: képtelen elszakadni a VW elleni 45

Wahl főta á s ok i dít á ya, C-95/12. sz. ügy in http://eur-lex.europa.eu/legalcontent/HU/TXT/?uri=CELEX:62012CC0095 46

A Bíróság Ítélete, C-95/12. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=143342&pageIndex=0&doclang=hu&mode=lst &dir=&occ=first&part=1&cid=214539; 19-26. bek 47

A Bíróság Ítélete, C-95/12. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=143342&pageIndex=0&doclang=hu&mode=lst &dir=&occ=first&part=1&cid=214539; 27-32. bek

36

2018, Január

eljárásban korábban benyújtott keresetlevelétől. Ennek kapcsán a Bizottság egy stratégiai hibát követett el. Célszerűbb lett volna ehelyett egy új eljárást indítani, akkor lehet, hogy a Bíróság másképp döntött volna48. Ezt támasztja alá a Hannoveri Kerületi Bíróság döntése és Wahl főtanácsnok indítványa is49 egyaránt: Németország a végrehajtott törvénymódosításokkal eleget tett a 2007-es ítéletben foglaltaknak. Az Európai Bíróság is erre az álláspontra helyezkedett. Rámutatott többek között arra, hogy az ítélet indoklása és rendelkező része, valamint a „valamint” és az „egybevetett” szavak egyértelműen azt jelzik, hogy a 2 rendelkezés összetartozik, csak együttes joghatásuk sérti az uniós jogot. Ezután még arra is rámutat, hogy a Bizottság az egyes pontokat hogyan értelmezte félre.

Végül pedig megállapítja, hogy Németország eleget tett kötelezettségeinek50. Úgy vélem, hogy az értelmezési kérdésben a Bíróság megfelelően döntött.

Azonban számomra komoly kételyek is felmerülnek. Nem veszélyezteti-e a jogbiztonságot az, hogy Németország tulajdonképpen választhatott, hogy a 2 rendelkezés

közül

melyiket

módosítja?

Éppen

ezért

a

jövőre

nézve

elengedhetetlennek tartom, hogy az ítéletek ilyen esetekben pontosabbak legyenek.

Ugyanis könnyen lehet, hogy az aranyrészvények esetében különösen aktív Bizottság újabb értelmezési vitákat gerjeszt. Ez pedig feleslegesen növeli az ügyterhet.

48

Jelena Ganza: Free movement of capital and Golden Shares in Volkswagen: unexpected twist or foreseeable outcome? in https://blogs.kcl.ac.uk/kslreuropeanlawblog/?p=678#.VwqUSI9OLcs Wahl főta á s ok i dít á a, C-95/12. sz. ügy in http://eur-lex.europa.eu/legalcontent/HU/TXT/?uri=CELEX:62012CC0095; 28-56. bek 49

50

A Bíróság Ítélete, C-95/12. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=143342&pageIndex=0&doclang=hu&mode=lst &dir=&occ=first&part=1&cid=214539; 33-53. bek

37

2018, Január Felhasznált irodalom I. Peer Zumbansen & Daniel Saam: The ECJ, Volkswagen and European Corporate Law: Reshaping the European Varieties of Capitalism in German Law Journal Vol. 08 No. 11 II. Gyulai-Schmidt Andrea: Aranyrészvények Európában in Európai Tükör 2008/11. szám, november III. Wolf-Georg Ringe: The Volkswagen Case and the European Court of Justice in Common Market Law Review 45 (2008), 537-544 IV. Októ er e ítélet a „Volks age -tör é ” üg é e i http://mno.hu/migr/oktoberben-itelet-avolkswagentorveny-ugyeben-441737 V. Loss of Ger a ’s VW la spells e d of the road for golde shares i http://www.theguardian.com/business/2007/oct/24/europeanunion.germany VI. Ger a Press Re ie : ’Nothi g Ca Stop Pors he No ’ i http://www.dw.com/en/germanpress-review-nothing-can-stop-porsche-now/a-2844793 VII. Dámaso-Ruiz-Jara o Colo er főta á s ok i dít á a, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?docid=66386&doclang=HU VIII. Ger a

Re uffs EU War i g O er „Volks age La ” i http://www.dw.com/en/germany-

rebuffs-eu-warning-over-volkswagen-law/a-3363989Europe IX. Ger a ’s Merkel a ks ’Volks age La ’ i http://www.sfgate.com/business/article/Germany-s-Merkel_backs-VolkswagenLaw_3193775.php X. OMW a

ereg e : írósági pre ede s a „le Mol” elle i

http://kitekinto.hu/europa/2007/10/24/omv_a_nyeregben_birosagi_precedens_a_lex_mol_elle n/#.VycXQI9OLcs XI. Wágner Tamás: Aranyrészvények és az Európai Unió in http://d18wh0wf8v71m4.cloudfront.net/docs/wp/2016/2016-5_Wagner.pdf XII. Orosz Nóra Natália: A Volkswagen-tör é

a tőke sza ad ára lása és az aranyrészvények

tükrében in Európai Jog, 2009/g. szám, 17-23. old XIII. Orosz Nóra Natália: A Volkswagen-üg lezárása az Európai Bíróság előtt i Jogesetek Magyarázata, 2014/3. szám, 67-73. old XIV. Damien Neven: Ownership, performance and national champions, in Competition Law and Economics, A. Matutes and T. Moreira (eds), chapter 20, E. Elgar, 2010 XV. Pénzügykutató zrt.: Nemzeti bajnokok teremtése Magyarországon( A verseny és a versenyképesség kapcsolata-összehasonlító vállalati esettanulmányok), a VKK/5/2006 38

2018, Január tá ogatási szerződés záróta ul á a i http://gvh.hu/data/cms1000511/Nemzeti_bajnokok_teremtese.pdf XVI. www.volkswagenag.com/content/vwcorp/content/en XVII. Volkswagen kontra EU in http://hvg.hu/cegauto/200708HVGFriss159 XVIII. Commission reduces planned aid to Volkswagen for new factory in Dresden(Germany) in http://europa.eu/rapid/press-release_IP-01-1016_en.pdf XIX. Salgó László Péter: Az uniós csatlakozás és a közösségi jog hatása a magyar aranyrészvényszabályozás gyakorlatára in Magyarország és az Európai Unió. Díjnyertes pál ázatok, Országg űlés Hi atala XX. Molnár Gábor Lajos: Az aranykor vége? Avagy aranyrészvények az Európai Unióban in Hitelintézeti Szemle, 2004. Harmadik évfolyam 2. szám XXI. A Bíróság Ítélete, C-112/05. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=70710&pageIndex=0&docla ng=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=211209 XXII. Salgó László Péter: Az aranyrészvény megítélése az Európai Unióban in Parlamenti ösztöndíjasok.

2007-2008, Parlamenti Módszertani Iroda 2009 XXIII. Zisis I. Chatzigiannakos: Golden Shares and The Jurisprudence of The European Court of Justice in https://repository.ihu.edu.gr/xmlui/bitstream/handle/11544/267/Zisis%20Chatzigiannakos_441 0_assignsubmission_file_Golden%20SharesAnd%20the%20Jurisprudence%20of%20the%20ECJ.p df?sequence=1 XXIV. Voszka Éva: Állami tulajdonlás- elvi indokok és gyakorlati dilemmák in Közgazdasági Szemle, LII. évf., 2005. január (1-23. o.)

XXV. Dr. G őriványi Réka: Aranyrészvények Magyarországon és az Európai Unió in Magyarország az Európai Unióban, Papcsák Ügyvédi Iroda, Solymár 2011 XXVI. Gert-Jan Vossestein: Volkswagen: the State of Affairs of Golden Shares, General Company Law and European Free Movement of Capital- A discussion of Case C-112/05 Commission v Germany of 23.10.2007- in ECFR 1/2008, 115-133. old XXVII. Tovább folyik a harc a Volkswagenért in http://hvg.hu/gazdasag/20080425_porsche_vw_also_szaszorszag XXVIII. A Porsche bíróságon támadja a VW-közg űlés dö tését i http://hvg.hu/gazdasag/20080527_Porsche_VW_Eu_per 39

2018, Január XXIX. Jelena Ganza: Free movement of capital and Golden Shares in Volkswagen: unexpected twist or foreseeable outcome? in https://blogs.kcl.ac.uk/kslreuropeanlawblog/?p=678#.VwqUSI9OLcs XXX. Vége a vitának: közös cégben egyesül a VW és a Porsche in http://hvg.hu/cegauto/20090507_vw_porsche XXXI. A Volkswagen 8 milliárd euróért szerzi meg a Porschét in http://hvg.hu/cegauto/20090719_VW_porsche_megvasarlas XXXII. Megvan, hogyan és mikor nyeli le a Volkswagen a Porsche-t in http://hvg.hu/gazdasag/20090814_volkswagen_porsche_fuzio XXXIII. Wahl főta á s ok i dít á a, C-95/12. sz. ügy in http://eur-lex.europa.eu/legalcontent/HU/TXT/?uri=CELEX:62012CC0095 XXXIV. A Bíróság Ítélete, C-95/12. sz. ügy in http://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=143342&pageIndex=0&docl ang=hu&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=214539

40

2018, Január

AZ ÜGYVÉDI HIVATÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL RÖVIDEN ROMÁNIÁBAN Írta: Péterfi Dénes, jogász

Demokratikus berendezkedésű társadalmainkban fontos, hogy a jogok és szabadságok igénybevétele megfelelően történjen, annak érdekében, hogy a jog a gyengéket oltalmazza és a hatalmasok erejét fékezze.

Ehhez a tevékenységhez elengedhetetlen az ügyvédi szakma gyakorlása, mivel ez által a szóban forgó jogok érvényesítéséről szakember gondoskodik.

Romániában a jogalkotó odafigyel arra, hogy az ügyvédi hivatás gyakorlását a társadalmi elvárásokhoz igazodó törvény szabályozza. Mindez a 51/1995-ös számú, az ügyvédi hivatásra vonatkozó törvény által valósul meg.

A törvény elsődleges tárgya szabályozni az ügyvédi szakma elfoglalt helyét a román társadalomban, annak érdekében, hogy a törvények elérjék valódi rendeltetésüket.

Továbbá fontos célkitűzése a jogszabálynak, hogy az ügyvédi szakma mint hivatás átlátható szabályok szerint működjön, megakadályozván ez által a visszaéléseket az ügyvéd-ügyvéd között, ugyanakkor jogi képviseletük élvezői esetében.

Véleményem szerint az ügyvédi szakma lényeges tulajdonságai a bevezető általános rendelkezésekben vannak leszögezve.

41

2018, Január

A törvény általános rendelkezései az ügyvédi hivatás függetlenségéről ugyanakkor törvény szerinti működéséről rendelkezik. Ez azért fontos, mivel csupán azon személy nyújthat megfelelő jogi képviseletet akinek érdekei nem befolyásolhatóak. Fontos megemlíteni, hogy mind ehhez hozzájárul az ügyvéd szabadon történő megválasztása is. Tehát de lege lata megállapítható, hogy a törvény törekedik a jogi képviselet különálló megvalósítására, mivel ha nem az egyik, akkor a másik fél tehet azért, hogy a jogsegélynyújtás érdekmentes lehessen.

Továbbá általánosan meghatározza az ügyvéd mint az igazságszolgáltatás megvalósításában fontos szerepet játszó személy küldetését: az ügyvéd támogatja és védelmezi az emberi jogokat, szabadságokat és jogos érdekeket.

A törvény nemcsak a szakmát gyakorlók számára ír elő kötelezettségeket, hanem ahol szükséges azon intézmények számára is, amelyek befolyásolhatják a szabad jogi képviselet megvalósulását. Az ügyvédnek jogában áll segíteni és képviselni a természetes és jogi személyeket a bíróságok, más igazságügyi szervek, a nyomozóhatóság, a közintézmények, a természetes és jogi személyek előtt, amelyeknek kötelessége

biztosítani az ügyvéd tevékenységének akadálytalan

működését a törvények alapján.

Egyik legfontosabb kötelezettség amelyet a törvény az ügyvédek számára kiszab, hogy törekedjenek arra, hogy megvalósuljon az igazságszolgáltatáshoz való szabad hozzáférés, egy tisztességes eljárás által és elfogadható időn belül.

A törvény a következő fejezetekben továbbá kitér az ügyvédi Kamarában való felvételre, az ügyvéd jogaira és kötelezettségeire, az ügyvédi Kamarák szervezeti egységére, a jogsegélynyújtás természetére és megvalósítására, az 42

2018, Január

ügyvédek felelősségre vonására, ugyanakkor az Európai Unió más tagállamaiból származó ügyvédek tevékenységeire Romániában.

Jogalkotási szempontból megállapítható, hogy a hatályban lévő ügyvédi hivatást szabályzó törvény megfelelő annak hogy az ügyvéd eleget tudjon tenni a tőle elvárt jogi feladatoknak. Kihívást inkább ezen törvény szakaszok megfelelő gyakorlatba ültetése jelent.

43

2018, Januรกr

44

Partner szervezetek:

www.kji.hu

www.jogaink.ro

Média Partnereink: Erdélyi Jogász

www.karpatjog.hu

Jogász esettanulmány Verseny