Ú
ri huncutság? A kulturált közeledés eszköze? Magamutogatás?
Üzenetközvetítõ?
T
árgyi kultúránk apró-cseprõ emlékei az életmód- és mûvelõdéstörténet terén szá-
– Talán mindezek együttese. Nap-
mos, napjainkra elfeledett ismeret-
jainkra újra feléledt, divatba jött
tel gazdagíthatják és színesíthetik
a névjegy használata. Külföldi útja-
mindennapjainkat, elmúlt „boldog
ink során arra is ráébredhetünk:
békeidõkre” vonatkozó tudásunkat.
tõlünk nyugatabbra a középosztály,
Ezek közé tartozik a névjegyek
az arisztokrácia, de a hivatalos
világa is, amelybe könyvünk egy
szervek is tradicionálisabban alkal-
magángyûjtemény feltárása révén
mazzák, mint a magyar lakosság
vezeti be az olvasót. A különbözõ
többsége. Érdemesnek véljük az e
alakú, kiállítású, tervezésû apró
téren megmaradt nemzeti hagyo-
vizitkártyák szemet gyönyörködtetõ-
mányok felelevenítését is figyelmük-
en színes világa nem kínálna elmé-
be ajánlani. Ismerõs családnevek,
lyültebb szellemi kikapcsolódást, ha
a magyar múlt hírességei és mára
a könyv összeállítóinak szándéka
elfeledett emberek dokumentumai
szerint nem járnánk körül az elsõ
közt tallózhatunk kedvünkre: a
pillantásra száraznak tûnõ témát.
mélyebb ismeretszerzés igényével;
Hiszen mi is a névjegy? Egy apró
érdekességeket olvasgatva és elmúlt
papírdarabka, amelyet ismerkedés-
idõk emléktárgyai felett álmodoz-
kor átnyújtunk... Hogyan? Mióta?
va, vagy csak egyszerûen élvezve
Milyen körülmények között? S a
egy ízléssel, hozzáértéssel és nem
kérdések sora egy végtelenül érde-
utolsó sorban érezhetõ szeretettel
kes és szerteágazó világba kalau-
összegyûjtött kollekció válogatottan
zolja a kiadványt forgatót. Így az
szép darabjai által közvetített han-
egyetemes névjegytörténeten belül
gulatot.
megismerkedhetünk a magyarországi névjegyhasználat kezdeteivel, különbözõ korszakaival.
7900 Ft
A gyûjtésrõl röviden
A
gyûjtés régóta szenvedélye egyes embereknek, a gyûjtés tárgyát pedig a legkülönbözõbb, leghétköznapibb vagy legkülönlegesebb, a mindennapokban értéktelen vagy rendkívül értékes tárgyak képezhették és képezhetik ma is. Például egy huszárezredesnek Bécsben 200 000 ólomkatonája
volt, dr. Jacksonnak kártyagyûjteménye – és sorolhatnánk számtalan más gyûjteményt, többek között a londoni Kristálypalotában óriási sikerrel bemutatott cipõgyûjteményt. Közös azonban minden gyûjteményben, legyen az névjegy, színlap, táncrend, gyászjelentés stb., hogy darabjai fontos adatokat
közölnek azzal, aki tud olvasni belõlük. A gyûjtõmunkában nagy segítséget jelent, ha a gyûjtött tárgyaknak katalógusai vannak, de ha ez nincs, mint például a névjegyeknek, protokollkártyáknak, akkor a gyûjtés, a gyûjtemény rendszerezése, különbözõ szempontok szerinti feldolgozása a szokásosnál is nagyobb körültekintést igényel. Hazánkban a gyûjtõk összefogására már a 20. század elején szervezetet hívtak életre: a Szent-GyörgyCzéh Magyar Amatõrök és Gyûjtõk Egyesülete Andrássy Gyula gróf elnökletével 1909-ben alakult meg. 1914-ben az egyesületnek ezer tagja volt. 1912–1923 között, Siklóssy László szerkesztésében jelentette meg A gyûjtõ c. mûvészeti folyóiratot. Siklóssy könyvet is írt Aprógyûjtés címmel (1918), amelybõl megtudhatjuk például, hogy a franciák már a 19. század elsõ felében szenvedélyes aprógyûjtõk voltak, s a németek is gyûjtöttek névjegykártyákat. Foglalkozik a gyûjtéssel Ráth-Végh István is az 1939-ben megjelent Új butaságok az emberiség kultúrtörténetébõl c. könyvében: „Gyûjtés nélkül nem lehet élni, aki nem gyûjt valamit, üres és céltalan az élete” – írja. 1980-ban adták ki Berkó Pál és Fehér Béla könyvét Ki mit gyûjt címmel. Ebben többek között a következõket olvashatjuk: „...a hobbi és a gyûjtés között lényeges különbség van. Az utóbbi állandó elfoglaltság, egész embert kíván. A gyûjtõnek folyamatos önképzésre van szüksége, különben nem tud tovább lépni. A gyûjtõ – belsõ indíttatásra – lényegében kultúrmissziót teljesít, nemegyszer mások ismereteinek bõvítését is szolgálja. Az állandó kutatás, a tanulás, a szakirodalom ismerete szükségszerû. Ez olyan háttér, amely egyben feltétel is. Megfelelõ tudás nélkül a gyûjtemény nem teljes értékû, nem is válhat azzá, ha egyszer nincsenek meg hozzá az alapok. A nagy szakértelemmel összeállított gyûjtemények gazdái valóságos tudósai területüknek. A gyûjtõk a szakterületük szakirodalmából is tekintélyes kollekciót vallhatnak magukénak.”
11
A névjegy használata Oroszországban 1842 elõtt
1842-ben megjelent a nagy orosz írónak, Gogolnak a Holt lelkek címû regénye. Ebben a következõket írja: „A dívány elõtt leterített asztalka állt. Csicsikov a ládikát az asztalra tette, majd megpihent. Bizonyos, hogy vannak olyan olvasók, akik kíváncsiak a ládikának a berendezésére. Íme a belsõ berendezés: középen van a szappantartó, e mögött hat-hét keskeny rekesz, azután négyszögletû rekeszek a tintatartó számára, azután mindenféle födeles rekesz, ezekben a laposabb tárgyak vannak, mint: cédulák, névjegyek, gyászjelentések stb.” Tehát Oroszországban magasabb körökben már 1842 elõtt nélkülözhetetlen volt a névjegy használata.
142
143
Jókai Mór életének utolsó napja Mikszáth Kálmán Jókai Mórról szóló életrajzi regényében lejegyzi az író utolsó napjának eseményeit: „Jókai Mór 80 évesen tüdõgyulladással küszködött, állapota aggasztó volt… 1904. május 4-én orvosai javulást tapasztaltak. Másnap nagyon gyengén, de vidám kedéllyel feküdt az ágyban. Ez reménnyel töltötte el orvosait és a sok érdeklõdõt. Még a király is rendszeresen érdeklõdött hogylétérõl. Délután álomba szenderült, s 6 órakor ébredt fel. Az ablak kinyitását kérte. Majd bekérte a tudakozódók névjegyzékét, az összes látogatójegyeket, s ez szolgál utolsó ecsetvonásul alapjelleméhez. Átnézte, nagy figyelemmel, csodálatos érdeklõdéssel megforgatta az egyes névjegyeket, mint a gyermek a játékszereit; s örült ennek vagy annak. Milyen szép, hogy itt járt! Rajta volt már azon a listán majd minden rokona és elkelõ ismerõse.” Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora