Diaszpora

lencselevelű cserjék borították a talajt a közelben, vastag törzsű, égbe nyúló keményfák között. Úgy tűnt, működik a közösen összeeszkábált interfészszoftver; a gleizner feje és szeme észrevehető csúszás nélkül követte Yatima nézőpontra vonatkozó utasításait. A jelek szerint a gép lépést tudott tartani vele, amíg nyolcszázszor lassabban futott a megszokottnál, csak arra kellett odafigyelnie, hogy kizárólag folytonos mozgásra képes, a térbeli és nézőpontbeli ugrásokat kerülnie kellett.

A másik gazdátlan gleizner előregörnyedve, ernyedten lógó karral csücsült mellette az aljnövényzetben. Polimerbőre alig látszott ki a rétegekben rárakódott, harmattól gyöngyöző zuzmó és közé ragadt sár alól. A moszkitó méretű drón, melynek segítségével rácsatlakoztak a gleiznerek processzoraira – eleve a drón találta meg a kiszanált robotokat –, a szerkezet tarkójára akaszkodva éppen azt az apró bemetszést forrasztotta össze, ahol az üvegszálas fővezetékhez próbált hozzáférni.

– Inoshiro? – Yatima az interfész szoftverén keresztül hallotta vissza a gleizner alváz furcsa rezonanciájával felruházott, a dzsungel nedvessége és a növényzet által egy-egy frekvencián eltompított lineáris szót. Soha egyetlen tájon sem hallott még ilyen… megtervezetlen visszhangot. Ilyen mesterkéletlent. – Odabent vagy?

A drón felzümmögött, és leröppent a behegesztett sebről. A gleizner Yatima felé fordult, nedves homok és rothadó levelek hullottak le róla. Néhány fedezék nélkül maradt, óriási vöröshangya zavarodottan szlalomozott a gleizner vállán, de sikerült rajta maradniuk.

– Nyugi, itt vagyok, nem kell pánikba esni. – Yatimához infravörös linken beérkezett az ismerős aláírás; automatikusan átküldött egy kihívást, majd megerősítette. Inoshiro kísérletezni kezdett, az arcaktuátorait tornáztatta, lerázta az avart és a koszt. Yatima a saját arckifejezésével játszott; az interfészszoftver sorra küldte vissza a válaszokat, miszerint lehetetlen módokon próbálja eltorzítani a vonásait.

– Ha fel akarsz állni, szívesen lesöpröm rólad ezt a sok vackot. – Inoshiro kecsesen talpra állt; Yatima magasabbra emelte a nézőpontját, és az interfész parancsára a robottest követte a példáját.

Hagyta, hogy Inoshiro leporolja és -dörzsölje, miközben alig figyelt oda a címkék özönére, amelyek a „saját” polimerbőrére mért nyomásváltozásról szolgáltattak részletes adatokat. Úgy állították be az interfészt, hogy a gleiznerek hardver közvetítette testtartását átmásolja az ikonjaik belső szimbólumaiba – és cserébe a robotok is alávessék magukat az