Tiszta Szívvel 37/1. by Tiszta Szívvel

XXXVII. évf. 1. szám 1998 október

Megint megjelentünk, megint elkezdődött egy új tanév. Az iskola kívülről megszépül(t), de belűlről a régi marad. Nagyjából ez lesz jellemző az újságra is. Hm... Ez rendkívül jól hangzik, a bökkenő csak az, hogy nem sok igaz belőle. Folytatjuk „állandó” rovataink legtöbbjét is. Amelyik rovat megszűnik, az általában a Ti passzivitásotok miatt van. Szerettünk volna ebben a számban Inokáról is írni, sok embert megkértünk rá, de hozzánk egy cikk sem jutott el. Az a baj, hogy az egész újságot 6-7 (lelkes) ember szerkeszti, és csak az általuk szerzett (vagy megírt) anyagokat tudjuk felhasználni. Mint azt már bizonyára észrevettétek, vadonatúj Láda található a második emeleten. E tárggyal kapcsolatban nagyobb munkát is elbírnánk: örülnénk, ha a napokig üresen tátongó Ládát nemcsak egy (max. 2) írástól fosztanánk meg! De evezzünk más vizekre. Idénre több tervünk is van. Például tervezünk egy BULI-t és pályázatokat… Ennyit a szerkesztői levélről. Most pedig jöjjön az újság többi része. a szerk.

Médiaháború Ülök csendes szobámban a másnapi utazásra gondolva, mikor megszólal a telefon. – Halló, te vagy? Ha nem adod át a főszerkesztőséget, nagyon megbánod! – Mi van? Mit akarsz? Letette. Te jó ég, hát ez meg mi volt?! Milyen vicces kedvűek mostanában az emberek! Hát ez tiszta hülyeség… Miért pont az évzáró napján, előbb nem jutott eszébe?! Holnap megkezdődik a családi nyaralás, én meg itt állok életem első fenyegetésével a hátam mögött. Kinek szóljak? A szerkesztőségi tagoknak is biztosan elege van már az egész suliból, végre itt a nyár, én is elutazom – minek hívjak fel bárkit is? Bizonyára egyeseknek okoztam pár humoros percet… *** Egy forró augusztusi estén háromnegyed tíz körül megszólal a telefon. – Szia! Ráérsz holnap délután? – Hát te meg ki vagy? – Az most nem érdekes, ráérsz vagy sem? Jó, akkor legyél a Ferenciek terén háromkor, rendben? – Állj, te honnan tudod a telefonszámom? – Majd megtudod holnap, ha eljössz, jó? Az évzáró napján… a telefonhívás… na ne! – Ide figyelj, már megint szórakozol velem? – Miről beszélsz? Interjút akarok veled készíteni az iskolaújságba. Légy szíves, gyere el, nagyon fontos lenne! Hátha tényleg nem szórakozik. Végül is, mit veszíthetek? Anyu, Apu! ez meg ez történt! „Kislányom, ez felháborító! Hogy mondhattál igent? Te nem vagy normális. A nyári szünetben az embert ne ugráltassák! És rettenetesen késő van!” Másnap reggel. „A mai világban… és ha leütnek? Idegenekben nem lehet megbízni. Manapság már fényes nappal is történnek emberrablások. Beültetnek egy autóba, és kész. Hogy merészelted azt mondani, hogy elmész?!” Reggel kilenckor valóban kellemes, amikor egyszerre négyen támadnak rád a rémtörténeteikkel: anyu, apu, nagyi és még a húgom is beszáll egy-két „bátorító” megjegyzéssel. Olyan a hangulat, mintha életem legnagyobb bűnét követtem volna el! Már az újságkészítést is belekeverik. „Minek vállaltad el? Teljesen feleslegesen csinálod, túl sok munkát és időt fecsérelsz bele…” stb.

Délelőtt tíz óra. Már nem bírom elfojtani a sírást. Szólnom kell valakinek. Az első jelölt – a legegyértelműbb választás – a főszerkesztőtárs: L.G. (15). Felhívom. Nem veszik fel. Van az újságnak tanárszerkesztője is: B.I. (32). Sikerülnie kell. Felveszi. Elmesélek mindent; újra beszélek – újra bőgök. B.I. az egyetlen felnőtt, aki ma reggel normálisan beszél velem. „Ne aggódjon, nincs semmi baj, ráérek ma, úgyis a városban van dolgom, találkozunk háromkor. Nyugodjon meg!” Könnyű ezt mondani. De azért valahogy mégis sokkal jobb. Legalább a bőgést sikerült abbahagyni… Délután három óra. B.I.-vel szinte egyszerre érkezünk a Ferenciekre. A titokzatos telefonáló nem jelentkezik. „Menjünk el fagyizni!” Menjünk. Kétségbeesésem már rég tovaszállt. Beszélgetünk, nevetünk. Fagyit nyalva visszasétálunk a térre. És ekkor: ott áll E.V. (16), az egyik (fiú) osztálytársam. Hát ő meg hogy kerül ide? Ez nem lehet igaz. Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Még jó, hogy B.I. olyan jópofán elbeszélget vele. Micsoda? ez őrület! E.V. is egy titkos telefonhívás miatt jött! Egy lány? Közvélemény-kutatást akar csinálni vele kényes témákról? Megszakadok a nevetéstől! Jöhetnek a találgatások. Jól nézzünk körül, nem röhög feltűnően valaki a közelben? Lehet, hogy fényképeznek – akkor legalább vágjunk vidám képet! A hangulat a tetőfokára hág. Persze sehol senki. Miért is lenne? Fél négykor hazaindulunk. Jöhetnek a távoli tervek: ahogy megkezdődik a suli, óriási nyomozásba kezdünk; lebuktatjuk, kicsapják a suliból stb. A Duna-part felé sétálva elnézést kérek B.I.től, hogy feleslegesen ugrasztottam ide. Persze az ő jókedve töretlen: – Ugyan már, kedves Ági, nem minden nap keveredik az ember médiaháborúba!!! Így is fel lehet fogni. Így kell felfogni! Vidáman buszozok hazafelé. Végül is egész kellemes kis vasárnap délután volt. Természetesen folytatás nincs, a titkos telefonálónak azóta se híre, se hamva. De ha esetleg még kedve lenne folytatni szende kis játékát, megnyugtathatom, hogy ezernyi ötlettel és haditervvel várjuk újabb jelentkezését! B.Á. (15)

-tábor „Hányni szabad?”

„Az osztály jól összejött.”

„No comment.”

„Lehetett volna kicsit hosszabb is.”

„Jó volt, hogy át lehetett dörömbölni.” „Korán kellett lefeküdni.”

„Kérdezzétek meg a Zoltánt, volt az, aki hányt.”

Akik nem voltak ott, nehezebb dolguk volt, mert mi már tök jól összebarátkoztunk.”

„Az Ádámot jól lehetett szívatni.”

„10-kor feküdhettünk le, meg hasonlók.”

Ez volt az els sök véleménye a gólyatáborról. Lássuk mi is történt velük ez alatt a négy nap alatt!

z idei elsősök (hetedikesek és kilencedikesek, ha így jobban tetszik) sem maradhattak ki a gólyatáborból, amit természetesen Zamárdiban rendeztek. Az első megpróbáltatás mindjárt az indulásnál érte őket, ugyanis a vonatunk hajnali hét órakor indult. Szerencsére senki sem késett, sőt még osztályok szerint is sikerült csoportosulni, amihez nagyban hozzájárult Zsigri tanár úr érces hangja, amint azt zengi, hogy „Hetedik Cecil, ide!”. Végül mindenki beszállt, elindultunk, és meg is érkeztünk. A régi, jól ismert tábor várt minket a kedves gondnok nénivel és az ágyneműosztás súlyos gondjával. Persze

mi, nagyok ezzel is megbirkóztunk, sokkal nehezebb volt esténként lecsendesíteni a kicsiket. Rónaszéki Tibinek erre is van egy jó módszere, egyszerűen megmondta nekik - ha már a sok fenyegetés nem használt - , hogy „Csendben fogtok maradni.”, és úgy lett.

dén is meglátogattuk Szántódpusztát, ahol nemcsak halakat és egyéb érdekes vízi jószágokat csodálhattak meg a gólyák, hanem az Apáczai-indulót is megpróbáltuk megtanítani nekik. A leglelkesebb énekesek a 9.b osztályban voltak, élükön az osztályfőnökkel, Kovács Imrével, akinek annak idején ugy-

anígy meg kellett tanulnia ezt a dalt. Úgy látszik, nagyon ügyesek voltak az akkori ifik, ha még mára sem felejtette el. A többi program is hasonló volt az előző gólyatáborok programjához. A tanárok kibeszélése most sem maradhatott el, és elég jól is sikerült, mert tudomásom szerint senki nem távozott az iskolából emiatt. Nem ijedtek meg a gólyák, és hasznosnak is találták, hogy egy kis használati utasítással a zsebükben indulhattak neki az első napoknak.

kalózbanda elrabolta Hoffmann Istvánt, a tábor eszét, és bezárták az egyik szobába. Nem hagyhattuk, hogy szegényke ott sínylődjön, így hát az elsősökre várt a feladat, hogy megfejtsék a titokzatos titkosírásos levelet, és az információk birtokában kiszabadítsák Hofit. Minden osztály elkészítette a maga kis bemutatkozó előadását; mind a négy műsorocska nagy sikert aratott. Részesei lehettünk egy időutazásnak. Láthattuk, hogy már az ókorban is tudták mennyire szükségük van egymásra a humánosoknak és a bioszosoknak, az egyik osztály elrappelte nekünk az apáczaisok sanyarú életét, mások előadták a gólyatábor történetét külön kiemelve az esti bulik legnépszerűbb táncdalát, a „Kérek egy puszikát” című számot. A diákparlamentet idén is megrendeztük, és a tanár–diák focimeccset idén sem úszták meg pedagógusaink.

etélkedőknek sem voltunk híján, a kicsik minden téren megmutatták, hogy mit tudnak. A Balaton-vetélkedő az osztályfőnököknek is komoly megpróbáltatást jelentett, ugyanis el kellett hitetniük a diákokkal, hogy a kérdésekre az ő válaszuk az igaz. Czirók tanár úr szerint az igazság nem odaát, hanem mindig őnála van. Az elsősök a Showhajtáson idén is számot adhattak hősiességükről és kitartásukról. Nagy(on eméljük inkább maradandó élményt, Lisztes) Zsombor itt szerezte a „leggólyább mint károsodást okozott ez a tábor gólya” megtisztelő címet. Az éjszakák sem elsőseinkben, és megkönnyítette a beilleszteltek nyugodtan, ugyanis a Fekete Kéz nevű kedést ebbe az iskolába.

A szervező diákok szerint „Voltak nagyon szimpatikus elsősök.” és „Volt, akit este 11-kor a lányok ágyából rángattunk ki.” Zentai Gábor, a tábor szervezője szerint a mostani gólyatábor a legjobbak közé tartozott, ebben nem csak a felsőbbéveseknek, hanem az elsősöknek is nagy szerepe volt. „Szerettek volna egymással és tanáraikkal megismerkedni, megértették a gólyatábor lényegét. Remélem, hogy felsőbbévesként majd ők is aktívan részt fognak venni a tábor szervezésében.” Megjegyzés: A 9.a-sokat kitüntetett figyelemmel várjuk a gólyaavatóra. - a szerk. (A történet Lizák Bea műve, a közvélemény-kutatást pedig Nagy Éva és Hörömpő Andrea készítette.)

Új arcok a tanáriban Idén is érkeztek új tanárok az Apáczaiba. Vannak akik már tapasztalták áldásos tevékenységüket. A legtöbben azonban csak látásból (vagy úgy sem) ismerik őket. Nekik szól cikkünk A Szent László Gimnáziumban érettségizett Kőbányán, speciális angol tagozatra járt. Tanulmányait a szegedi egyetem angol-történelem szakán folytatta. Szeret korcsolyázni és röplabdázni. Jelenleg budapesti lakásában egyedül él. A gimnáziumban döntötte el, hogy a tanári pályát választja; példaképe az akkori angoltanára. Célja, hogy legalább olyan jó tanár legyen, mint amilyen ő. SZÁRAZ KRISZTINA

A Testnevelési egyetemről jött hozzánk, ahol testnevelés-gyógytestnevelés szakon végzett. Hetedikes, kilencedikes lányokat és - ami itt elég ritka - nyolcadikos, tizenegyedikes fiúkat tanít, valamint az iskolában most bevezetett gyógytesi órákat is ő tartja. Gimnáziumi tanulmányait két évig a Kaffka Margit, másik két évig a Szilágyi erzsébet Gimnáziumban végezte. Mivel szülei is tesitanárok, a sport mindig közel állt hozzá, főleg a kosárlabda, amit a mai napig űz. Ezen kívül szeret síelni, DÉZSI VIKTÓRIA síoktatói képesítése is van. Ha lehetősége lenne rá, szívesen tanítaná, ezért is sajnálja, hogy az iskolában eltörölték a síszünetet. Ettől függetlenül humán beállítottságú, szeret verseket szavalni, az egyetemen sorra nyerte a versenyeket, különböző színészekkel is fellépett már. Jól érzi magát iskolánkban.

A székesfehérvári József Attila Gimnáziumban érettségizett. Három féléven át volt a Színház és Filmművészeti Főiskola színész főtanszakának hallgatója, majd az ELTE-n szerezte magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomáját. Második diplomáját a Színház és Filmművészeti Főiskola színházelmélet szakán szerezte. Az Állami Artistaképzőben kaszkadőr vizsgát tett. Öt éven át a Színház és Filmművészeti FőisFORRÓ ISTVÁN kolán egyetemi tanársegédként tanított művelődés-történetet és akrobatikát, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán pedig vallástörténetet. Ugyancsak öt éven át tanított történelmet a budapesti Piarista Gimnáziumban. Gimnáziumi tanulmányait iskolánkban végezte. Ekkor még érdeklődött az újságírás és a mérnöki pálya iránt, de végül az ELTE történelemmagyar szaka mellett döntött. Talán azért is, mert CZÉH ZOLTÁN nagyon szeret a gimnáziumi korosztállyal foglalkozni – ez kedvenc időtöltése az olvasás mellett. Szívesen hallgat zenét, és a focit is szereti, sőt a konyhában is otthon érzi magát. Mielőtt iskolánkba került, egy tatai szakközépiskolában tanított.

CZÉDULÁS KATALIN

KOTEK GÁBOR

Már gimnáziumi éveit is e falak között töltötte, 1986-90 között Nagy Sz. Péter tanár úr osztályába járt, biológia tagozatra, 1991 óta pedig éjszakás nevelőtanárként dolgozik és lakik iskolánk leánykollégiumában. Tíz éves kora óta tanár szeretne lenni. Ez a vágya az ELTE biológiakémia szakának elvégzése után valóra vált. Tavaly kistanárként Borissza Endre és Bóna József tanár uraknál gyakorolt, akik már gimnáziumban kémiát és biológiát oktattak a tanárnőnek. Most a 7. c osztályt a biológia, a 7.d-seket, 8.c-seket, a 9.a mat-fiz. és a 9.b társ. tud. tagozatát pedig a kémia rejtelmeibe próbálja bevezetni. Hobbija a zene, az éneklés, és két angol szetter kutyusa. Úgy gondolja, hogyha egyszer jó tanár lesz, a tanítás is a hobbijai közé fog tartozni. A tanárnő képe megtekinthető a III. Emeleten elhelyezett tablón (IV. B, 1986– 1990). – a szerk.

1972-től 1976-ig volt gimnáziumunk tanulója. Vecsésen lakik. Kollégista volt, de ma már „bejáró”. Fizika tagozatos osztályba járt, Holics tanár úr tanította fizikából. Ennek ellenére harmadikos koráig történelemtanár akart lenni, ma is szereti a történelmet. Végül az ELTE-n kötött ki, matematika-fizika szakon. A kispesti Deák Gimnáziumban tanított, mielőtt az Apáczaiba került. A fizikában legjobban a kísérletezést szereti. Nős, egy fia és egy lánya van, szeret barkácsolni.

PETŐ SÁNDOR

SZEKERES ZOLTÁN Négy évig tapasztalta az apáczais diákélet előnyeit-hátrányait. Tanulmányait az ELTE biológia–földrajz szakán folytatta. Pályáját Szombathelyen kezdte, majd budapesti gimnáziumokban folytatta: tanított a Petőfi Sándor és a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban. Sokfelé járt már, szeret utazni, kirándulni; évekig természetjáró kört vezetett. Egyetemi évei alatt kutatónak készült, később rájött, hogy ez számára túl unalmas lenne. Annál jobban vonzotta, hogy emberek között legyen, így megpróbálta a tanítást és meg is szerette. Feleségével és négy fiával Budapesten lakik.

(Tőle sajnos nem kaptunk képet.)

1995-ben, nálunk végezte gyakorló tanítását. Nagyon jól érezte magát, így örül a lehetőségnek, hogy itt taníthat. Az elmúlt két évben a Könyves Kálmán Gimnáziumban dolgozott. Erdőkertesen lakik, onnan jár be vonattal. Kedvenc időtöltése természetesen a matematikával való foglalkozás, de érdekli a számítástechnika, a sport és a természetjárás. „A matematikán belül számomra a legkedvesebb terület a gráfelmélet és az algoritmusok elmélete, továbbá a valószínűségszámítás és a matematikai statisztika. A célom az, hogy az Apáczai diákjai közül sokan felfedezzék azt a sok szépséget és örömöt, amit a matematika nyújthat.”

Új arcok a tanáriban

BIOLÓGIA ÓRA

zerintem a kedd reggelt senki sem szereti igazán. A hétvége… olyan rég volt. A hét közepe még olyan messze van. Hét vége meg nem is létezik. Szóval ez az alaphangulat. Aztán nyolc órakor megszólal a kolomp. A biológia előadóban mindeniki elnémul. Ez a kilenc főből álló „mindenki” már tudja, hogy nem nagyon jó a csengő után pisszenni sem. Nyílik a szertár ajtaja. „Jó napot kívánok, lányok, fiúk! Tessék!” „Tanár úrnak … létszáma 14… hiányzik…” „Köszönöm, kérem foglaljanak helyet!” A „helyfoglalást” kétféleképpen lehet csinálni. Az egyik az, amikor az ember a kasszasikerként beharangozott film ősbemutatója előtt felhívja a jegyirodát, mert biztosra akar menni, és rossz tapasztalatai vannak a jegyüzérekkel kapcsolatban. A másik típus a leroskadás, amiben a kora reggeli kóma, és rengeteg elhalasztott feladat terhe van. A biológia órai az utóbbiba tartozik. „Kérem, beszélgessenek velem!” Kérdések, válaszok. Itt nem lehet nem tudom a válasz, legfeljebb a passzolás jogával élhet az ember. Csontok, az ember csontváza, …csont, …csont, …csont (… helyére értendő a kulcstól az orsóig szinte bármi.). „Na várjanak, gyerekek, mutatok valamit.” Tanár úr feláll, simogatni kezdi a szakállát, szeme résnyire szűkül össze. 2,173 perc hatásszünet. Bemegy a szertárba, csörömpölés. „Gyere, Pici!”- dörmögi. Megjelenik egy agykoponya és mellső végtagok nélküli, a jelek szerint Pici névre hallgató csontváz. (Legalábbis az óra hátralevő részében tanár úr így emlegette.) A

csontváz egy kicsit furcsa, de amúgy csinos. Ez a csont ilyen, az olyan. Tikk-takk… tikktakk (Megállt az órám?) A csigolyák pedig … „Mondják gyerekek, maguk hova mennek kirándulni? Viktor?” Viktoron látszik, hogy nem egészen érti, hogy jön ez ide. Na nem mintha én érteném, de sebaj. „Olaszországba…” Beszédes csönd. (Nem ellentmondás ez? Na mindegy.) „És mikor mennek? És hányan mennek? És mivel mennek?…” A következő nyolc és fél percet szerencsésen megússzuk. Aztán a tanár úr is mesél, a fiáról, hogy ő hová megy, ilyesmi. Ez persze mindenkit jobban érdekel, mint a biológia. Aztán: „Na írjuk le ezt a füzetbe. Mármint ne a családi történeteimet, nem lenne korrekt a dolgozatban ezt számon kérni.” Vázlatdiktálás. …kis nyíl, ennek oksági következménye … zárójel … zárójel bezárva… Van még néhány perc. Fellapozzuk a könyvet a 121. oldalon. Előre lapozunk 27-et, vissza 14-et, és máris megvan a keresett ábra. Némi magyarázat - „Attila kérem ne rosszalkodjon.” - „Hát kérem, ennyi lett volna mára. Jövő héten írnánk egy dolit, a …-dik leckétől az összefoglalás végéig kérek mindent megtanulni.” (ennyit a tragikus végkifejletről.) „Kérem az utolsó csapja be az ajtót, úgy, hogy ne lehessen kicsapni. Jó napot kívánok, lányok, fiúk!” És az utolsó becsapja az ajtót. Jó hangosan.

PÁLYÁZATOK A Szerkesztői Levélben már említettük, hogy pályázatok kiírását tervezzük. Egyben itt szólunk az iskolai alapítvány pályázatiról is. Vers- és novellaíró pályázat Elsőnek a vers- és novellaíró pályázatot ismertetjük, mivel ennek plakátja már az iskola falain is olvasható. A pályázaton részt vehet bárki, aki az iskola tanulója, maximum két művel (2 vers, 2 novella vagy 1 novella és 1 vers). A félreértések elkerülése végett a pályaműveket egy lezárt borítékban, jeligével ellátva dobjátok be a Ládába. A borítékban legyen benne egy másik (szintén lezárt) boríték, ami tartalmazza belül a neved és osztályod, kívül a jeligéd. Ezt a borítékot csak a zsűri döntése után nyitjuk fel. A művek beérkezési határideje 1998. november 23., az „ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztás” december 7-én 14 órakor, a II. Emeleti klubban lesz. A díjazásról csak annyit, hogy nagyobb, mint az újság egy számának költségvetése. A legjobban sikerült művek megjelennek a decemberi Tiszta Szívvel-ben. Rajzpályázat A másik, szintén az újság által kezdeményezett pályázat egy rajzpályázat. A témaválasztás szintén kötetlen, de csak a tollal, ceruzával, tussal stb. készített munkákat fogadjuk el. Biztos szép képeket lehet készíteni festékkel vagy számítógéppel de ezek sajna nem vehetnek részt a pályázaton. A beadási határidő december 11., eredményhirdetés januárban. A pályaművön szerepeljen a címe, amit egy vele együtt bedobott borítékra is ráírsz, amiben szerepel neved és osztályod. A kép méretét értelemszerűen a Láda mérete határozza meg. Tanulmányi ösztöndíj Az „Alapítvány az Apáczai Gimnáziumért” kuratóriuma a gimnázium tanulói részére idén is pályázatot írt ki tanulmányi ösztöndíjra. A pályázat feltételei: 1.) A diákok az 1998/99 tanévben tanulmányi téren elért eredményeikkel, külön pályázati űrlapon pályázhatnak.(Űrlap a titkárságon igényelhető.) 2.) Az eredményeket a kuratórium egy ponttáblázat szerint értékeli, és az ösztöndíjakat a kialakult összpontszámok sorrendjében ítéli oda. 3.) Nem díjazható az a pályázó, akinek összpontszáma nem éri el a 15 pontot. A kuratórium döntését az 1999/2000. tanév évnyitóján ismertetjük. Az ösztöndíj összege tanulónként minimum 10 ezer forint, melyet az Alapítvány 1999. szeptemberében folyósít a pályázat nyertesei számára. Az Alapítvány az adatváltoztatás jogát fenntartja. Alapítványi pályázat Az Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdetett meg az egyéb iskolai, tanulmányi tevékenységek támogatására is. A pályázatok leadási határideje az első ciklusban október 31.! Figyeld, olvasd a plakátokat! (Az újság következő számában erről a pályázatról is olvashatsz majd; addig is érdeklődhetsz osztályfőnöködnél, tanáraidnál.)

Tanárainkról másképpen Idei első számunkban iskolánk egyik angoltanárának, Börzsönyi Péter tanár úrnak a gyermekkoráról olvashattok. Debrecenben született 1972-ben. Szülei, akik református lelkészek, négy testvérével együtt nevelték. Családja 1973-ban Tolcsvára, majd 1976-ban Szerencsre költözött. A tanár urat először is óvodai élményeiről kérdeztük. – Emlékszem eleinte nagyon utáltam az ovit, sőt később is. Nagyon eleven, nyugtalan gyerek voltam és szerettem lógni az oviból. Egyedül engedtek el szüleim, hisz az óvoda közel volt a házunkhoz. Én pedig ovi helyett kellemesen elbeszélgettem a közelben építkező bácsival úgy 11-ig, délig. Akkor ugyanis az óvó néni telefonált haza, hogy hol van a gyerek. Anyám kétségbeesetten indult keresésemre és valahol félúton a házunk és az ovi között a betonkeverő mellett meg is talált. Persze utána kézen fogott és elvitt az oviba. De volt ám sikerélményem is az itt eltöltött évek alatt. A bátyám két évvel idősebb

más tekintetben rosszul éreztem magam az óvodában. Az általános iskolában inkább a foci, a sport és a matematika érdekelte. Olvasni nem igazán szeretett, de a számítógépek annál jobban lekötötték a figyelmét. Mint minden más diáknak, Börzsönyi tanár úrnak is voltak diákkori csínytevései. Ezekről így nyilatkozott: – Az én csínyeim azért maradtak meg bennem inkább negatívan, mert ha valami csínyt követtünk el, akkor a következmények sem maradtak el. Eleven gyerek voltam, de nem az a típus, aki megszervez egy diákcsínyt. Inkább ezek a kis beszólások, hülyéskedések, poénok. Még ma is megmaradt ez a szokásom – ezt elmondhatják azok, akiket tanítok – , hogy saját óráimon is rengeteg ilyen nagyon rossz és fa ízű poént szoktam elsütögetni. Nem tudom megállni azt, hogy a saját hülyeségeimet ne mondjam el, és azok nem mindig jó poénok, hanem sokszor elég „kretének”. Középiskolába Miskolcon, a Földes Ferenc Gimnázium speciális matematika osztályába járt. Ezekről az éveiről így beszélt: – Bár matek tagozatra jártam, egy idő után rájöttem, hogy a matematika nem az én asztalom. Ellenben nagyon jó angoltanáraim voltak. és mikor elsős volt, én is vele együtt megtan- Egy középkorú házaspár, akiket nagyon tiszultam olvasni. Az óvó néni, aki egy elég lusta teltünk mind szakmai tudásuk, mind emberi teremtés volt, a kezembe nyomta a mesésköny- értékeik miatt. Így kezdtem megszeretni az vet és fel kellett olvasnom a többi gyereknek. És angolt, a nyelveket, az irodalmat, a zenét, és ez nekem nagy élményt jelentett, hiszen minden szépen átpártoltam a humán tudományokhoz, a matek pedig csak kényszertantárggyá vált. Az

osztályunk nagyon jó volt, 30 fiúból és 6 lányból Kedvenc étele: töltött paprika állt. Nagyon összetartottunk. Népszerű osztály Kedvenc itala: kávé, narancslé, sör voltunk, diákigazgató-választásokat nyertünk, Kedvenc állata: teknős jó kosár- és focicsapatunk volt, sőt voltunk Kedvenc növénye: tuja, vadgesztenye négyen fiúk, akik összeálltunk egy vokále- Kedvenc filmjei: Solaris, A Fal, A csend gyüttesnek és ünnepi (vagy kevésbé ünnepi) Kedvenc könyvei: Pilinszky összes, alkalmakkor előadtunk valami műsort a klubKosztolányi összes teremben. Az osztályfőnökünk, egy középkorú Kedvenc gyerekkori rajzfilmje: Magyar hölgy, nem volt velünk sem ellenséges, sem túl- népmesék ságosan készséges. Mi magunktól csináltuk a saját dolgainkat és ő nem szólt bele, hagyta. évek elején volt. Hogyha volt egy teadélután, akkor mi olyan zenékre táncoltunk, mint pl.: Boney M, Abba, Dolly Roll, Hungária. Aztán jött az ellenhatás: popzenére Heavy Metal. Általános iskola végén, mint minden más osztálytársam, én is megőrültem, és akkor gyerünk, csak Iron Maden, Deep Purple, Black Sabbath, Iudas Priest. És akkor ment a kemény zene. Gimiben kezdtem gondolkodni azon, hogy mi is igazán az érték. Elkezdtem Jazz-t hallgatni, klasszikus zenét, de azért megmaradtak az igényesebb rock- és popzenék. Mostanra elég vegyes lett a paletta: Muszorgszkij-tól a Metallica-ig minden belefér, ami értékítéletem szerint eredeti. Tehát nem a stílus határozza meg a döntésemet. Ha úgy gondolom, hogy a Metallica a saját stílusában igényes, akkor szívesen meghallgatom. A mai disco-zenék közül csak a Prodigy-től vettem fel egy-két számot, mert Emlékszem, amikor negyedikben tablót kellett látok benne valami fantáziát, igényesebb, mint készíteni, akkor ránk bízta a dolgot. Kitaláltuk, a nagy átlag, de nem tartozik a kedvenceim hogy legyen valami rendhagyó. Rendeltünk több közé. A zene után az egyetemi emlékekre tértünk át. mint 4 m hosszú hajópadlót, lefestettük barnára – Még gimiben gondolkodtam azon, hogy és egy sorban, így hosszában, rátettük a 36 diák és huszon-valahány tanár fényképét. Nagyon jól az angol–testnevelés, angol–ének–zene, esetleg angol–matematika szakok valamelyikére nézett ki, egy rövidáru bolt kirakatába került. felvételizzem. Aztán felmerült bennem egy másik A zenével kapcsolatban tovább érdeklődtünk. – Már általánosban foglalkoztam zenével, nyelv választásának lehetősége is. Így kötöttem hat évig tanultam zongorázni. Állítólag nagyon ki az ELTE angol–orosz szakán. Első éven tehetséges voltam, de én nagyon utáltam, mert kimentem Szentpétervárra (akkor még Lenotthon mindig produkáltattak, és mindig az volt, ingrádba) tanulni, harmad év alatt pedig az hogy, ha jött egy vendég a családhoz, akkor Eötvös Collegium ösztöndíjasaként kimentem apám ezt mondta: „Petike, játszd el a vizs- Amerikába, ahol egy fél évig irodalmat és színgadarabodat a bácsinak!” És Petike elkezdett játszást tanultam. Videokamerák előtt Shakehisztizni és üvölteni, hogy őneki már elege speare-nagymonológokat mondtunk, majd van a zenéből. Utána gimiben magamtól kielemeztük a felvételeket csoporttársaimmal elkezdtem zongorázni, és egy sráctól gitározni és a tanárral közösen. Szerettem ezt, de nem tanultam. Aztán emlékszem valami zenekarral hittem, hogy én olyan tehetséges színész lennék, hogy ezzel kellene foglalkoznom. Egyetemi éveim is próbálkoztunk, persze csak amatőr szinten. Zenei ízlésben pedig végigskáláztam azt a rep- alatt az Eötvös Collegium-ban laktam, ahol ertoárt, amin mindenki keresztül megy. Az első szakműhelyek munkájában vehettem részt, magnófelvételeket 10 éves koromban készítet- kiegészítve ezzel egyetemi tanulmányaimat. Ezek után feltettük a tanár úrnak, a szokásos tem, akkor lett először magnónk, ez a ‘80-as

kérdést: „Na és hogyan lett tanár?” – Általános iskolában még matematikus akartam lenni. Később átpártoltam a nyelvekhez és az irodalomhoz, és „bölcsész” lettem. Aztán jöttek az anyagi problémák, és elkezdtem magántanítványokat tanítani, de azt hamar meguntam. Utána elkezdtem angolt tanítani nyelviskolában. Orosz tanításra nem sok alkalmam volt, mert pont azokban az években, amikor én egyetemista voltam, az orosz nyelv nem volt túl népszerű. Az Apáczaiban gyakoroltam oroszt Bede tanárnőnél, angolt Munkácsy tanár úrnál. Az életemet jelenleg a tanítás és az egyetemi doktori képzés (orosz irodalom) tölti ki. A tanításban rengeteg fantáziát látok, felelősségteljes munkának, komoly emberi és szellemi kihívásnak érzem. Egyáltalán nem lennék csalódott, ha egész életemet tanárként kellene leélnem, mert úgy érzem, hogy a helyemen vagyok, azt a munkát végzem, amit jól tudok végezni. Ezzel nem azt mondtam, hogy én vagyok az ideális nyelvtanár, rengeteg gondom van saját magammal. Még fiatal, tapasztalatlan tanár vagyok, de úgy gondolom, hogy megvannak ahhoz a képességeim, hogy jó tanárrá váljak. Egyébként az ideális tanár szerintem az, aki megtalálja a hangot a legkülönbözőbb diákokkal, és emellett tudja tartani a szakmai színvonalat. Vagyis a tanárral szembeni alapkövetelmény: minden tanítványával optimálisan tudjon munkát végezni. Ez persze fordítva is igaz: az ideális diák az, aki minden tanárral szót tud érteni, úgy tudja „kihasználni” a tanár szakmai tudását, hogy az nem megy az emberi kapcsolat rovására. Kissé magánéleti témára eveztünk át, mégpedig a szerelemről, a lányokról kérdezősködtünk: – Érzelmi állapotom mindig meghatározta mindennapjaimat: lelkiállapotom kihatással van munkabírásomra, szellemi teljesítőképességemre. Azt hiszem, ezzel minden normális ember így van. Első szerelmem az óvodai éveimhez kötődik (Gondolom ezzel sokan vannak így). Ez még az a korszak, amikor az ember állítólag agresszióval fejezi ki vonzódását: Pistike szerelmes, ezért homokot önt rajongása tárgyának fejére. Velem ilyen nem fordult elő, szerintem a lány nem is tudta, hogy tetszik nekem. A tragédia mindössze annyi volt, hogy óvoda után más-más osztályba kerültünk. Az első igazi viszonzott szerelmet pedig az általános iskola felső tagozatában éltem át. De a lány

sajnos elköltözött Budapestre, s így megszakadt kapcsolatunk. Pár évvel ezelőtt, tíz év után, megláttam az utcán és beszéltünk pár szót. És semmi különöset nem láttam rajta. „Hm, ez a lány tetszett olyan nagyon?!?”– kérdeztem magamtól. A válaszok: vagy ő változott sokat, vagy az én ízlésem, vagy csak egyszerűen: egy ilyen régen megszakadt kapcsolat érzelmeit nem képes, és nem is akarja megőrizni az ember. A beszélgetés végére egy „kényes” kérdést hagytunk, mely az öltözködés témáját feszegeti. – A kockás ingeimre nem csak a diákok, hanem a tanárok is tettek megjegyzéseket. Pedig én nem hobbiból viselek ilyen ruhákat, hanem mert ilyen ruháim vannak. Mindenkinek van egy ruhatára, ami lányoknál általában bővebb, fiúknál viszont igénytelenebb. Nem tartom nagyon fontosnak, hogy az ember a hétköznapi életben kockás inget visel vagy fekete zakót. Ez persze nem azt jelenti, hogy az én stílusom a kockás ing és utálom a fekete zakót, vagy hogy ne lennének alkalmak, ahová nem kockás ingben megy az ember. Teljesen máshogy is viseli az ember az ilyen ruhát: ha nagyritkán ünneplőt veszek fel, akkor az nemcsak a külsőmet, hanem a magaVISELETemet is megváltoztatja: „ma ünnepelek.” Legutoljára még megjegyezte Börzsönyi Péter tanár úr:

– Remélem mondtam elég hülyeséget, hogy ebből össze lehessen dobni egy cikket. Hát próbálkoztunk... Azt, hogy jó lett-e vagy sem, döntsétek el Ti.

A Forinyák Géza emlékzenekar rövid története Mostanában ünnepli első születésnapját iskolánk tavalyi diákzenekara, a Forinyák Géza emlékzenekar. Ebből az alkalomból készült el az együttes pályafutását bemutató cikk. Íme: A zenekar 1997 októberében alakult. Az első felállás: Faigl Zoltán - gitár; Graselly Balázs - dob; Hugyecz Mihály - ének; Németh Igor - gitár volt. A nagyszerű zenekar ebben a felállásban mintegy 120 percen át létezett, ám ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy a fantasztikus slágert, a Szecessziós könyvművészetetet tető alá hozzák. A szám egy hét alatt a Billboard-lista élére került , videoklipjét óránként játszotta az MTV, s koncerjeikre már elővételben elkelt az összes jegy. A kritikusok kételkedtek abban, hogy ezt a nagy sikert a zenekar valaha is felül tudja múlni. Ám a második kislemez, az In memoriam Forinyák Géza a In memoriam forinyák gézát még a Szecessziós könyvművészetnél is nagyobb sikert aratott. A Grammy-dij átadásán a közönség felállva ünnepelte a bandát. Ám a dobos ekkor már nem Graselly volt, helyét ugyanis az igen kitűnő Bendzsel Tamás (a Zeneakadémia jazz tanszakának végzős hallgatója) vette át. Decemberben az együttes frontemberét , Hugyecz Mihályt ideiglenesen Benda Gyula, az Ifjúkommunisták Kamarazenekarának klarinétfényezője helyettesítette. A világhírű művész korábban a BKV Szépilona zenekarában is énekelt, méghozzá olyan nagy slágereket , mint a „Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak ” vagy a „Jegyeket, bérleteket”. A szilvesztert a zenekar Dunakeszin töltötte, s rendíthetetlenül gyakoroltak, immár Gyulával az élen. Januárban visszatért Misi, így az együttes két énekessel is büszkélkedhetett. Február folyamán radikális változásokon ment át a banda. Hugyecz Mihály végleg kilépett. Távozását 150 millió rajongó siratta világszerte. Cselekedetét az énekes így indokolta meg: „Nem értek egyet az együttes fejlődési vonalával. Nem igaz, hogy ősszel két hónap alatt két kislemezt is meg tudtunk jelentetni, most pedig már három hónapja egyet se. Inkább szólókarrierbe kezdek, így jobban érvényesülhet a saját tehetségem.” Márciusban ismét turnézni kezdett a zenekar. Első állomásuk a nagytétényi Anger Jakab utca volt. Sajnos e koncertjük botrányba fulladt a szomszédban lakó egyik rajongó felelőtlen magatartása miatt, s csak a XXII. kerületi rendőrkapitányság közbenjárásával sikerült rendet teremteni a felbőszült rajongók kötött. A márciusi turné második állomása az Apáczai Gimnázium klubja volt. E koncertjükről videofelvétel is készült, melyet élőben közvetített az MTV, így 95 ország rajongói láthatták őket Novoszibirszktől egészen Krasznojarszkig. Április folyamán két új taggal bővült a zenekar. Pálinkó Szabolcs a gitár szekciót erősíti, míg Mátyás (akinek vezetéknevét máig is homály fedi) a második énekes. Mátyással kapcsolatban már az első hetekben problémák jelentkeztek: nem járt el a próbákra és koncertekre, s mind ennek tetejébe a mai napig tartozik Gyulának 100 forinttal. (Egyébként azóta nem hallottunk róla semmit.) Az együttes rövid időre felfüggesz-tette a turnéját, ugyanis közeledett az érettségi. Az egyik (magát megnevezni nem kívánó) tag így nyilatkozott: „Már csak két nap van az érettségiig, s én sz*rt se tudok. El kéne kezdeni tanulni.” Az írásbeli érettségi után rendkívüli koncertet adtak a Patkánylyukban. Az együttesen kívül fellépett az egykori frontember, Hugyecz Misi is. A nagy sikerre való tekintettel a tanév végén (június 11-én) a koncertet megismételték, s ekkor már előzenekaruk is volt: a Nitric Sperms együttes Dunakesziről. A zenekar azóta is ebben a formációban dolgozik és gyártja slágereit egyre másra, ám őket ismerve minden bizonnyal tartogatnak még valami meglepetést. Róluk mondták; Slash: „A Forinyák Géza emlékzenekar a világ legdögösebb zenekara.” David Lee Roth: „Ez a zenekar nem egyszerűen egy rockbanda..., hanem a rock esszenciája.” Keith Richards: „A Forinyák Géza emlékzenekar a rock megváltója.” Billy Gibbons: „A Forinyák Géza emlékzenekar a reménység himnuszát játssza.” Kurt Cobain: „Mindig arra vágytam, hogy hozzájuk hasonló lehessek.” Jimmy Page: „A Forinyák Géza emlékzenekar egyike a kilencvenes évek utolsó nagy bandáinak, amely hidat húzott a heavy rock és a rhythm and blues között” Kelemen Péter: „Igor fiam, elmúlt 11 óra. Ha nem hagyod abba a társalgást, kiteszlek a buszból!” Diszkográfia:Szecessziós könyvművészet (1997 október) In memoriam Forinyák Géza (1997 november) Tagok: Benda Gyula - ének; Bendzsel Tamás - dob; Faigl Zoltán, Németh Igor és Pálinkó Szabolcs - gitár Támogatók: az első Magyar Atomtengeralattjárópótkerékgyártó és Javító Vállalat, az Országos Haematológiai és Immunológiai Intézet csontvelő transzplantációs osztálya, valamint Nyirő Tamás (az együttes lámpaellátója), Voni (az együttes menedzsere) és az Idegenlégió.

„Az nem megy, hogy azok igyák meg a levét azoknak, akik beszélnek.” Márkus Sándorné „Mutatnék valamit, amit még soha életemben nem láttam... viszont a Rigó utcai levelekben van...” Varjasi Tamás „A hímek szoktak harcolni mindenféle hülyeségekért, például a nőstényekért...” Ács Zoltán „Vajon miből áll a természetes szaporodás?” L.M.É. „A tanár úrnak van egy olyan ravasz pálcája, amit szőrrel és bőrrel is meg lehet dörzsölni.” Pákó Gyula „Tudjátok, mi az a tell? Akkor jó. Pl. Tell el Amar, Tel Aviv, Teller Ede.” Raszler György Kémia óra: „Tanár úr! A BrFK lehet?”

diák

„Az Apáczai egy olyan iskola, ahol csak az első 8 év nehéz!” Zsigri Ferenc „... nagyon szexi-maxi-Mixi lány volt...” Falta Zoltán „Az uralkodó egylényegű.”

napistennel

lényegileg

történelem kistanár

Dolák Saly Róbert: Sünmese Egyszer volt, hol nem volt, nagyon, nagyon régen, túl az Óperenciás tengeren és az üveghegyen is túl, volt egyszer egy kedves kicsi sündisznó, akit Süninek hívtak. Ennek a Süninek volt egy melegszívű édesanyja és egy szigorú édesapja. Édesapjának, Sünipapának, vagy ahogy ők hívták, az Öreg Süninek pedig egy húga és egy öccse, Süni édesanyjának még mindkét szülője élt, így Süninek három nagyszülője volt, akiknek sok-sok unokájuk született. Közülük a legfiatalabb, Süni édesanyjának a nővéréjé volt. Őt úgy hívták, hogy Sünibaba. Süni édesanyja egyik bátyjának is volt egy kislánya, ő volt a féléves Süncike. A másik bátyja még agglegény volt. Neki még nem volt gyereke. Az Öreg Süninek, Süni apukájának a húga egy tízéves sündisznócskának volt az anyukája. Sünipapa öccsének pedig volt öt kisdisznója. Mind az öten testvérek voltak. Süni apai nagyapjának volt még két testvére. Ezek közül az idős Sünbácsi már meghalt, de testvére Sünnéni még élt. És neki is volt két lánya, sőt unokái is szépszámmal voltak. Nem beszéltünk még főhősünk, a kicsi sündisznó testvéréről, Süningerről, aki csak féltestvére volt Süninek, mert csak mamájuk volt azonos, papájuk nem. Süninger egy igen népes családból származott. Papájának volt öt öccse és húsz húga, akik fiatalabbak voltak bátyjuknál. Süninger mostohaanyja egy magas asszony volt, akinek volt ugyan három testvére, de közülük csak azt ismerte, aki ikertestvére volt, a másik kettőt nem. Szóval ez a kedves kicsi sündisznó, vagyis Süni egyik délután elment legjobb barátjához, az olasz Sünóhoz. Sünó egy nagyon nagy család sarja volt... Két régi barát találkozik. – Szervusz komám! Hogy van a családod? – Ne is kérdezd. Tegnap haltak meg autóbalesetben. Egyedül maradtam. – Hát ez rettenetes! Még szerencse, hogy a munkád némi vigaszt nyújt. – Már nem. Ma reggel kirúgtak. – Hát ez borzalom! És mi az a nagy kötés a kezeden? – elkapta a gépszíj. Most megyek a kórházba, amputálni kell. – Nem találok szavakat! Hát semmi pozitív dolog nincs az életedben? – Dehogynem. Az AIDS tesztem. A Télapó ellátogat etiópiába és elszörnyedve tapasztalja, hogy milyen soványak a gyerekek. – Gyerekek, miért vagytok ilyen soványak? – Mert nem eszünk rendesen. – Hát ha nem esztek rendesen, akkor nem lesz ajándék!

– Na Pistike, mije van a libának? – Feejee. – És, még mije van a libának? – Feejee. – Na, akkor miből készül a paplan? – Toollbóól. – Na, akkor mije van még a libának? – Feejee. Jézus leszáll a földre és találkozik egy síró öregemberrel: – Miért sír tata ? – Elvették tőlem a fiamat! – És hogy nézett ki ? – Szögek voltak a kezébe verve... – APÁM !!! – Pinokkió !!!

Olaszországi napló A kezdetek

ettenetesen indult ez az ősz. Persze minden ősz már önmagában is iszonyat, de ez rosszabb volt a sokéves átlagnál. Vége a kánikulának, jön a cidri. Iskola, évnyitó, borzalmaz nyüzsgés. Unalmas órák, fárasztó délutánok. Dolgozat(ok)… eső, köd, elfelejtett találkozók. Lelki trauma a matek tanárom távozása. Inkább nem folytatom. Úgy éreztem, megfulladok, amikor - tűrőképességem végső határán - elérkezett szeptember 28-a. Az a borzalmasan hosszú péntek, egy borzalmasan hosszú, dupla fizika órával a végén. Hatan voltunk, s én azt hittem, sosem lesz vége. Vége lett.

Odafelé

ége lett, és délután ötkor ott álltunk a Mátyás Pince előtt. Fél hatkor pedig elindult a busz 35 emberrel. Nem mondom, hogy kéjutazás volt. A határ előtt még egy magyar kávé, aztán hosszú és hideg éjszaka az Alpokon keresztül. Reggelre minden tagom fájt, de mégis imádtam az egészet. Főleg azért, mert nyári meleg volt már, amikor Firenzében kiszálltunk a buszból. Már éreztem, hogy múlik az otthoni mísz. Ennyi autópályát kevésszer láttam még életemben. Nincs is más út, csak autópálya. Legalábbis ez a benyomása az embernek. És amikor az első lépéseket teszi egy olasz város utcáin szeptember közepén, az a másik benyomása, hogy egy másik bolygóra érkezett.

Pompeiiben megelevenedik az ókor. Rómában halott császárok köveit rója az ember, átmegy Titus diadalíve alatt, bandukol a Forum Romanumon. Láthat piramist(!), na nem egy Kheopsz, de mégis piramis. Aztán ott a Colosseum, ami kolosszális élmény, ha eredeti akarok lenni. De van itt más is. Van reneszánsz Firenzében, van középkor Siennában, van Michelangelo és Leonardo. Örömmel jelentem, hogy Laokoónt még mindig nem győzték le a kígyók, Dávid izmai mit sem gyengültek az elmúlt néhány száz évben, és Marcus Aurelius sem ragadta még el a lova a Capitolium tetejéről. Egyébként a rengeteg műemlék között járva furcsa érzése támadhat az embernek. Merthogy Olaszországban semmi sem akkora, mint amekkorának otthon képzeltük. Általában minden nagyobb, hosszabb, magasabb vagy szélesebb. De sebaj, ezen még túlteszi magát az ember, s ekkor jön a meglepetés: a Laokoóncsoport a Vatikáni Múzeumban, ami elég kicsi ahhoz, hogy rácsodálkozzunk: ez az?…

Táj és emberek - közelről és madártávlatból

z egyik legszebb élmény, amikor - immár a második buszban töltött éjszaka után - az ember reggel kinyitja a szemét, és a derengő, párás reggelben a nápolyi öböl van előtte, a tenger és persze háttérben a Vezúv. De persze az észak-olasz dombvidék sem utolsó látvány, mert minden kanyar után fel lehet fedezni egy-egy újabb - a hegygerincre épült - kis várost. Mégis, amikor a Szent Péter Bazilika tetején álltam, úgy éreztem, hogy ez az igazi. Pöttöm autók, Kultúra és időutazás: a távolban gyufásdoboznyi házak, és az ember bből volt bőven. A „másik bolygót” elsősorban tenyerében elférne a vatikáni palota az összes az jellemzi, hogy minden városa más száza- kertjével és szökőkútjával. A Szent Péter téren dból, más korból való. Az antik korral kezdődik. apró emberek rohangálnak, ezek nagyon érdekes, nagyon olasz emberek. Akik úgy vezetnek, mint az

őrültek, akik nem beszélnek az olaszon kívül semÉs még... miféle emberi nyelven. Főleg Dél-Olaszországban, ahol aztán már nincsenek szabályok sem, aszler tanár úr állandóan piskótás jégahol minden olasz ember úgy él, ahogy akar. Szakrémet evett. Volt éjszakai dínom-dánom, badon, és szerintem azért boldogan. Legalábbis volt kocsma és bordélyház Pompeiiben. Andi és én ilyennek láttam. a nápolyi táskarabló (robogón!) esete. Éjszakai fények Rómában, séta a Trevi-kútnál, ahol Sylvia és Marcello fürdik a Dolce Vita-ban. Hajózás a Hízó- vagy fogyókúra(!?) Canal Grande-n Velencében, ácsorgás a Szent a van pénze az embernek, nagyon jókat ehet. Márk téren, szakadó esőben, galambok nélkül. Ha nincs, akkor is. Van ugyanis néhány Sátorverés és sátorbontás, Norbert keresgélése dolog, amiben az olaszokkal kevesen veszik fel a és üldögélés a Spanyol lépcsőn. Csoportkép az versenyt. Ilyen például a cappuccino, amit nem Ostiai romvárosban, semmi alvás, jó társaság. tudnak rosszul csinálni. Isteni a boruk, és anny- Hazafelé úgy döntöttem, hogy ha nem sikerül a iféle sajtjuk van, amennyit nemhogy nem ettem, jogi egyetem, akkor gondolás leszek Velencében, de még csak nem is láttam. A szőlőnek fenséges vagy halász Nápolyban. Ez persze butaság, de zamata van, de lehet enni pizzát vagy bármilyen hozzá tartozik az olasz hangulathoz. Mert ott tésztát is, persze megfelelő anyagi háttér esetén. nem létezik gimnázium, érettségi, semmi rossz... Azért persze nem maradt ki a finom, magyaros És jó volt tíz napig úgy érezni, hogy a világ csupa paprikás krumpli sem, és a „finom és magyaros” szép helyből áll, tele van kedves emberekkel, és konzervfőzelék..., hát az egyenesen felülmúl- nincs szükség semmi rosszra, mert ez a Föld egy hatatlan volt. Szerencsére csak egyszer volt hozzá fantasztikus hely... ahol nem kell érettségizni. Itthon persze ez az utópisztikus hangulat elmúszerencsénk. lik, de az élmény a miénk marad.

És végül: az útvonal egy-egy emlékképe Firenze - Hatalmas dóm, rengeteg festmény az Ufizzi képtárban és a Dávid-szobor lenyűgöző képe. Sorrento - A sziklafalba épített város a nápolyi öböl partján. Nápoly - Bűnözők és vad vezetők meleg déli városa, furcsa kontrasztja az itt lévő Nemzeti Múzeumnak. Pompeii - Az életre kelt ókor, ahol végre nem üveg mögött, hanem életben látjuk a múlt maradványait és az ókor „legszomorúbb fejét”. Ostia

- A kikötő romjai, amelyek Pompeii hangulatát idézik gyönyörű mozaikjaikkal.

Róma

- Nos, ez egy másik történet, amiben elmesélhetném: Róma tényleg örök város, és ez a szellem a mai napig megadja az alaphangulatát.

Siena

- Sok-sok kis meredek, macskaköves utca, ami a dómhoz vezet, ja, és persze eredeti Donatello szobor: Keresztelő Szent János.

Orvieto - A megelevenedő középkor, itt minden olyan, mint 500 évvel ezelőtt, mintha ezt az ötszáz éves emléket egy óriás egy sziklára rakta volna, hogy őrizze egy kornak az emlékét. Velence - Kicsit kirakat a város, de a kirakat szép, a többit pedig nem láttuk. De a Sóhajok Hídja volt a kárpótlás. Az is galambok nélkül. Sajnos.

Rejtvény Kik Ő??? Tavaly kitaláltunk egy újfajta rejtvényt. Az idén ezt folytatjuk: a képen újra elrejtettük az iskola két tanárt. Kik ők? A helyes megfejtést 1998. nov. 20-ig beküldők között ezúttal is értékes nyereményeket (10 db. Túró Rudit) sorsolunk ki. Az előző számban megjelent „portrét” Raszler György és Slama György tanár urak „vonásaiból” állítottuk össze.

AKTUÁLIS, avagy az 1998-as WC-reform. Iskolánk mindhárom emeletén koedukált mellékhelyiségek voltak. A csapokkal és mosdókagylókkal „díszített” előtérből két ajtó nyílt. Az egyik a fiúk, a másik a lányok megkönnyebbülését segítette. Ama bizonyos napig, amikor az igazgatóság úgy döntött, hogy a harmadikon levő WC a fiúk, míg a másodikon és a negyediken lévő illemhelyek a lányok rendelkezésére állnak majd. A változtatás indokolt, mert a nemdohányzókat zavarta a cigifüst, és az sem mellékes, hogy az erősebb nem képviselői szívesen hódoltak füstölgő szenvedélyeiknek - a női mosdóban. A rendelet nem váltott ki felháborodást. A fiúknál nem is válthatott, hisz’ ők ugyanúgy el tudják végezni „kisdolgukat” az angol WC-be. No, de nekünk, lányoknak, az új kijelölt helyeken található piszoárok fölöslegesnek tűnnek, hacsak a következő „találmányok” közül valamelyiket nem valósítják meg. 1.) Elzárhatnánk az állandóan csordogáló vizet, és az edényt táskatartónak használhatnánk. 2.) Lefedhetnénk egy formához illő falappal, rést nyithatnánk rajta, és minden belépő 1-1 Ft-tal gazdagíthatná az így kialakított perselyt. Az összegyűlt pénzt a WC-rekonstrukcióra fordíthatnánk. 3.) Apropó, ha szivaccsal teletömhetnénk minden falra szerelt fiú-edényt, úgy a közepébe csücsülve, mi lányok fotelként is hasznosíthatnánk. 4.) Többfunkciós megoldás: a piszoárokat virágfölddel való feltöltés után, telepalántázzuk. Így nem csak esztétikussá tehetnénk a helyiségeket, de még kellemesen illatossá is. Pom-pom