XXXVI. évf. 2. szám 1998 május
Bizonyára sokan nem hittétek el, mégis sikerült összehozni ezt a számot is. Az elkészítése valamivel tovább tartott, mint az elõzõé, de nemcsak e téren múlja felül az Apáczai-napok alatt megjelentet. Az a szám 22203 betûbõl állt, ám ez a lap több, mint 42000 betût tartalmaz - ezek az adatok önmagukért beszélnek. Bár az Apáczai-napok téma már nem aktuális, úgy gondoltuk, hogy egy valamirevaló apáczais újságnak nem illik róla elfeledkezni; az ehhez kapcsolódó cikkek egy kicsit szétszóródtak az újság hasábjain. Tartozunk egy megjegyzéssel: az elõzõ számban „ismeretlen” név alatt megjelent aranyköpést Bóna József mondta. Szóval elég ennyi idõt pazarolnotok a szerkesztõi levél olvasására, legtöbben úgysem kedvelitek, inkább forgassátok az újság többi részét! a szerk.
Ez az oldal azért üres, hogy az utána következõkön azok az oladlak legyenek egymással szemben, amelyek eredetileg voltak. a szerk.
Interjúk a Vígszínház mûvészeivel Az Apáczai napok keretében nálunk járt Hegedűs D. Géza és Selmeczi Roland. Elsőként Selmeczi Rolandot kaptuk mikrofonvégre. - Hallottuk az Örkény-est előtt, hogy az Apáczaiba járt. Milyenek voltak az apáczais diákévei? Szeretett ide járni? - Igen, szerettem. Tóth Attila volt az osztályfőnököm, vele elrepültek az évek, nagyon jó volt. Az az igazság, hogy nem nagyon akartam egyetemre menni, és én nem éltem át azt a mindennapi nagy tanulást, ami azzal együtt jár, ha valaki komolyan akar fejlődni valamilyen téren. Én sportoltam mellette, aktívan kosárlabdáztam, de amennyit lehetett és amennyit bírtam, azt mindig kihoztam magamból. Nagyon jó osztályunk volt, és mindig akadt egy-két ember, akikkel lehetett hülyéskedni vagy bulizni. - A színészettel mikor került először kapcsolatba? - A színészettel itt, ebben az iskolában kerültem kapcsolatba. Akkor tanított itt egy Bazsó Júlia nevezetű magyartanárnő, aki fantasztikus tanár és ember volt, és nagyon imádtuk. Ő akart indítani egy színjátszó szakkört - ez másodikban vagy harmadikban történt - elmentünk téli szünetre, és mire visszajöttünk, minket már az a hír fogadott, hogy szegény meghalt. Ő nagyon kapacitált engem, mert nagyon szerettem szavalni, és szerette ő is, hogy én szavalok. Próbálta belerakni a bogarat a fülembe, hogy nem akarok-e színész lenni, és aztán egy dolgozat alkalmával bele is írtam neki, hogy megpróbálom, úgyhogy ez volt az első, a legelső. - A Vígszínház társulatával mikor került kapcsolatba? - Harmadéves főiskolásként kikerültünk gyakorlatra. Mi négyen a Vígszínházat választottuk, és Marton László, az igazgató azt mondta, hogy jöhetünk ide gyakorlatra. Szerencsénk is volt, mert nem voltak főiskolások, meg ő ismert is minket, látta a vizsgáinkat, mert tanított a főiskolán. Tehát befogadott minket, és azóta itt maradtam. - Milyen karaktereket szeret alakítani a színpadon? - Én általában hősszerelmes szerepeket kapok, amik egy ideig érdekesek, aztán hamar kivész az ember érdeklődése irántuk, de azért szeretem őket. Jobb lenne azonban most már ebből a körből kilépni, és valami mást csinálni. - Melyik előadást tartja eddigi legnagyobb sikerének? - Nekem nagyon fontos volt a Rudolf Petinek a két rendezése, az Angyalok Amerikában, és a Legyező. Ez a két darab az, amiből a legtöbbet protáltam, és a legtöbbet tanultam. - Van példaképe? - Minden jó színész a példaképem. Legyen akár öreg, akár atal, lehet velem egyidős is. - Melyik magyar színésznővel játszana a legszívesebben együtt? - Legszívesebben... Nem tudok egyet mondani! Annyian vannak... De nagyon szívesen játszanék: Hernádi Judittal, Papp Verával, Börcsök Enikővel. Velük biztos!
INTERJÚ HEGEDÛS D. GÉZÁVAL Az Apáczai napok rendezvényei között szerepelt az Örkény-est, itt készítettük interjúnkat. - Elmondaná, hogy mikor került először kapcsolatba a színészettel? - Szabolcs-Szatmár megyében, Ibrány községben születtem, szüleim pedagógusok voltak. Nem volt színház, viszont volt két egybenyitható tanterem, és bizonyos időközönként az akkori atal pedagógusok, így a szüleim is, amatőr színielőadásokat csináltak, amit a falusi közönségnek előadtak, a színházzá változott tanteremben. Itt volt az első színházi élményem. Még nem voltam iskolás, amikor a Mágnás Miska című operettet adták elő, ahol anyukám volt a Marcsa, apukám a Miska. A mi lakásunk volt az öltöző, itt öltöztek föl, s úgy mentek az előadásra az amatőr színésszé átvedlett tanárok. Emlékszem rá, kiköveteltem magamnak, hogy nekem, mint kicsi gyereknek szintén ragasszanak egy bajszot. Ragasztottak is, nem voltam hajlandó levenni, abban aludtam egész éjszaka. Tehát valahol ez volt az a pillanat, amikor megfertőződtem a színjátszással. - És a Vígszínház társulatával hogy került kapcsolatba? - Debrecenbe jártam középiskolába, építőipari technikumba, és ‘71-ben felvételiztem a főiskolára, fölvettek, ‘75-ben végeztem, s a Vígszínház akkori igazgatója, Várkonyi Zoltán szerződtetett le, s most éppen a 23. évadomat töltöm. Rengeteg szerepet játszottam rengeteg nagyszerű szerzőtől, klasszikusoktól, kezdve Szophoklésztól Shakespeare-n keresztül modem drámaírókig. Sok zenés darab létrehozója voltam, annak idején benne voltam a Popfesztiválban, aztán következett a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Padlás és a Kőműves Kelemen. Majd beültem ismét a fŚiskola padjaiba, és 1993-ban rendezi diplomát szereztem. Azóta nemcsak színésze, hanem rendezője is vagyok a Vígszínháznak. Így például most is a főváros egyik legnagyobb sikerű előadása megy a Pesti Színházban, A dzsungel könyve, amit volt szerencsém rendezni. - Melyiket érezte a legsikeresebb előadásának? - Erről nehéz beszélni, hisz’ 23 évad az nagyon sok. Rengeteg előadásban vettem részt, rengeteg szerepet játszottam. Most a szívemhez a legközelebbi: pont egy hete volt a bemutatója a Vígszínházban Arthur Miller: A salemi boszorkányok című darabjának, ennek játszom a főszerepét. Úgy érzem, nagyon jól sikerült az előadás, maga az alakítás; a közönség nagyon szereti. Tudni kell még, hogy ‘87 óta tanítok a Színművészeti Főiskolán. Jelen pillanatban is van elsős osztályom, akiknek mesterséget tanítok, és van egy második osztály, nekik művészeti beszédet. Úgyhogy nagyon teljes az életem; délelőttjeim a színházban, délutánjaim a Főiskolán telnek. Esténként ismét a színházban vagyok, tehát ritkán adatik meg egy-egy ilyen délután, amikor időt tudok arra szakítani, hogy máshova is men jek. Nős vagyok, feleségem építészmérnök, van két kislányom, a kisebbik 9, a nagyobbik 11 éves. - Milyen karaktereket szeret alakítani? - Úgy gondolom, azokat az alakokat jó életre kelteni, akikben sok ellentmondás rejtőzik. Minél több drámai fordulat van az életünkben, annál gazdagabb, annál rejtettebb, annál titkosabb jellembeli út van, amiket nagyon izgalmas felfedezni, és a közönség elé tárni. - Van példaképe? - Inkább halottakról beszélek. Nagyra tartottam egy francia színészt, akit Jean Gabinnek hívtak; egy nagy amerikai színészt, akit Spencer Tracy-nek hívtak, és a magyarok közül Páger Antalt. Mindhármójuk színészetét nagyon nagyra tartom, fantasztikus művészek voltak, ma már nem élnek. Megadatott az életemben, hogy Páger Antalnak több alkalommal is lehettem színpadon partnere. - Köszönjük szépen. - Én is köszönöm. Fodor Cecília, Nagy Éva
Több szemszögbõl I.felvonás
A
z ajtón belépve megcsap a fásult közöny hervasztó szele. Ki-ki a helyén, halk beszélgetés vagy az se, a semmibe vesző tekintetek. Előkászálódik a hetes. Meglehetősen tájékozatlan, de ez láthatóan nem zavarja. Nyomott hallgatás. Az arcokon mélabú, unalom, vagy a részvéttelen, derült, magába forduló tökéletesség magabiztossága. Enyhe, jóindulatú, elnéző félmosoly - szeretünk mi; hát nem kedves, ahogy itt erőlködik? Az osztály, mint szikla, rendületlen. A kérdésekre egyszavas vagy tőmondatokba öntött, egyszerű, semmitmondó válaszok. Esetleg hallgatás. A megszólítottak láthatóan egy szebb, álombeli világból térnek vissza, ébrednek a rideg valóra. Néhányan (általában ugyan-azok) mégis ráharapnak a témára. Kínos-keservesen, nehézkesen elkezdődik
valamiféle kommunikáció. Ekkor belépnek néhányan. Ez némi derültséget kelt, végre valami felkelti a közönség érdeklődését. Fontosnak tartják közölni, hogy ők csak késtek. Ezt adminisztrálni kell. Közben üdvözlik barátaikat. A beszélgetés fonala elveszett, a téma iránt támadt szerény érdeklődés elmúlt. Kezdődik minden elölről. Azaz nem egészen. Köztünk van immár Sz.P. Nem olvasott semmit, teljesen készületlen. Kissé tájékozatlan is — ez alapvető emberi joga, ahogyan a szóláshoz való jog is az. Neki fontos, hogy éljen ezzel a jogával; szerepelnie kell. Véleménye, gondolatai vannak valamiről. Minden témához hozzászól, és beszél is valamiről. Mindig ugyanarról. Önmagáról. Hosszan. Az arcokra újabb rétegben rakódik az unalom. Minden fej lejjebb ereszkedik két-három centimétert. Végül sikerül kikeveredni a
süketek e kedves párbeszédéből. Ez megint kelt némi érdeklődést a téma iránt. Újfent kialakul valamiféle beszélgetés. Sz.P. természetesen újra meg újra próbálkozik. Tűrjük. A csengetés senkit nem lep meg, nem okoz kitörő örömet. Végighallgatjuk az éppen szólót, egy-két meg-jegyzéssel lezárjuk a beszélgetést. A témát eltesszük jobb napokra.
II. felvonás
Z
aj, nyüzsgés, vidámság. Az osztály egy része a folyosón, más része a teremben, az ablak közelében tömörül. Szinte senki sem ül a helyén. Nem is szándékozik odaülni. Kell egy kis változatosság. Lassanként előkerül a napló és a hetes is. Közben még néhányan befutnak. Elnézést kérnek a késésért, leülnek valahova, és beszélgetni
kezdenek padtársaikkal. Idővel csend támad, mely fokozatosan megdermed. A fojtó csendben e gyhangú előadás. Szemek a kétes távolban keresnek. Hang fennakad, szó bennszakad. A kezek nem mozdulnak, papír nem sercen. A füzetek a táskákban, padokon pihennek, vagy nem is voltak. Egyszer minden véget ér. Beszélgetés kezdődik, melybe néhányan azért bekapcsolódnak. A többi: néma kétség. Fenség. Észak-fok, titok, idegenség. A csengetés pillanatában a többség készen áll a távozásra. Nem mozdulnak. Megvárják, míg végighallgatjuk az éppen szólót, egy-két mondattal lezárjuk a beszélgetést, és eltesszük a témát jobb napokra. Egy pillanat alatt kiürül a terem. ––
M a g y a r
Egy óra 3 perckor kinyílik a magyarterem ajtaja, és belépve mindenkit megcsap a különleges „aroma”. A helyünkre megyünk. Leülünk, felállunk. A tanárjelölt szende és kissé félénk mosollyal „legelteti” szemét a kb. fél méterrel magasabb diákokon. Leülünk ismét. És akkor a nagy kérdés következik: Miről beszéltünk a múlt órán? Senki sem jelentkezik, őszintén szólva gőzünk sincs a témáról. Aztán öt perces kínos csönd után valaki elnyekeg valamit a tegnapi anyagról. A „bemelegítő kérdések” következnek. Mindenki a sült halat utánozza (tévedés, nem zsírban sercegünk, hanem csöndben vagyunk). A tanárjelölt azonban mindenáron be akar minket vezetni az elemzett mű rejtelmeibe. Közösen gyötrődünk. Az egyik diák jóvoltából Shakespeare feje bekékült, Moliere-nek pedig kackiás
harcsabajsza nőtt. Azonban megtörténik a csoda, valaki jelentkezik, és válaszol. Parázs vita alakul ki. Mindenki kifejti, hogy a másik milyen hülyeségeket gondol. Ám előfordulhat az az abnormális eset is, hogy az osztály kollektívan egyetért. Ám ilyenkor történetesen a tanárjelölt ítéli meg a kérdést másként. Záporoznak az érvek, a végén senki sem ért semmit. És ekkor következik a nap fénypontja: a tanár úr helyreteszi a témát és az osztályt, a tanárjelölttel együtt. Öt percben kifejti tökéletes elméletét, közben pedig folyton bocsánatot kér, tudniillik ő nem akart beleszólni. Ezután nincs min vitatkozni. Csak ülünk, és magunk elé révedünk. Végre csöngetnek! Az órán ránk telepedő nyomott hangulat erre a hangra semmivé foszlik. Mindenki kiözönlik, és megbeszéljük milyen jól szórakoztunk. -DD-
Több, mint egy tabló 12. b.
É
n csak egy vagyok a 72 tizenkettedikes közül, így a következőkben olvashatók valószínűleg sokak szemében egyoldalúnak, esetleg hamisnak tűnhetnek. De mi mást is lehetne tőlem elvárni?! Az egész a 0.-os táborban kezdődött. A közösség kialakulása terén ez nem hozott áttörést. 6-8 fős ismeretségi körök alakultak ki: avval voltunk jóban, akikkel egy szobában laktunk. Már ekkor voltak olyanok, akik önhibájukon kívül, vagy épp saját hibájukból kívül kerültek mindenféle csoportosuláson. A legelső osztálykirándulásunk (1994. szept. 2. hétvégéje) sem mozdította előre a Bések közösségének fejlődését: kétszer egynaposra sikerült és sokan nem jöttek el. Meg jegyzem az Ások közösségéről nem sokat tudok, hisz őket szinte kizárólag a folyosóról ismerem és nincs rálátásom a „belügyeikre”. A Bések egységét eleve megölte, hogy egy biológia és egy társadalomtudományi (humán) csoport lett összepárosítva. Közös óránk heti 4-6 volt (2-3 földrajz, ének, rajz, osztályfönöki) első és másodikban. A második két évben ez lecsökkent heti 2-re (osztályfönöki, rajz). A biológiások teljesen el voltak szigetelve az évfolyam többi tagjától: „zseniális” nyelvoktatási rendszerünk szerint mi, bioszosok kötelezöen latint tanultunk (zárt csoportban, 2 évig), míg a társtud. az Ásokkal „korlátlanul elegyedve” egyéb nyelvet választhatott. A gólyaavatónk sem volt semmi: Összegyűjtöttek minket a klubba, és diszkó gyanánt mindenféle zenét nyomtak nekünk. Vetélkedőt és avatószertartást az akkori negyedikesek nem voltak hajlandók szervezni. Így tehát az első év a bioszon belüli kapcsol atok szinte teljes hiányát konzerválta. A többi 3 tagozaton belül én tapasztaltam valami közösségfélét, és ezért irigyeltem is őket (bár a társadalomtudományon sok vita, veszekedés volt). Másodikra azért nálunk is beindult a bulizás, haverkodás. Kialakult két csoport a tagozatunkon belül és „természetesen” maradtak függetlenek, csoportok között „lézengők” is. A 2. végi Inoka némi változást hozott: engem a másik csoport is befogadott, így már két baráti körbe is beletartoztam. A 3. év alatt több folyamat indult el, illetve teljesedett ki. Egyrészt a tagozatunk (biosz) egyre szélesebb iskolán belüli és évfolyamon belüli ismertségre tett szert. Az előbbire példa a sokak által ismert „KACSA”, „Vicky”, „Linkati”, „Vancsó Viktor”... esetleg „Miki manó” név. A „sportimádók köre” mindkét tagozatról vonzott tagokat. A 3.-os Búbánat völgyi kiránduláson már egész egységes osztály voltunk. A bioszon belül is fejlödött a közösség: aki még emlékszik, az láthatta mennyire egyként szerveztük meg a győztes „KACSA-kampányt”: a hangos, a halk bioszos egyaránt részt vett benne, ki-ki a maga módján. Az osztályközösséget bizonyára jó irányba formálta a harmadikos karácsonyi kirándulás Raszler törzsfönök vezetésével Magas Taxon. A 3. végi Inoka az év méltó befejezése volt és a 2.-ost is felülmúlta. Ekkorra, az én véleményem szerint, leomoltak a régebben igen áthatolhatatlannak hitt falak a két tagozat között, szertefoszlott, ha volt, a régi rivalizálás. Ezt az is elősegítette, hogy harmadikban már együtt tanultuk a 2. nyelvet. Mégis megmaradtak az alapvető szemléletbeli különbségek, amit jól illusztrált a strandolási szokások különbsége: a biosz tagozat elsétált a mocsaras ártéren keresztül a Tiszáig, amíg a társtud. buszra szállt és elmentek a szomszéd
falu kiépített, medencés strandjára. Egy csoport viszont el sem ment fürdeni: ezek a sportimádók voltak. Ráadásul elég bulizósra is sikerült ez az év. A tizenkettedik évf. 2. féléve némi feszültséget hozott mindenkinek - és ez megintcsak az én véleményem - egy „sorsközösség” alakult ki. Az osztály átlagos APÁCZAIS osztállyá kovácsolódott össze. Végül amit mindenki várt: a válasz a magát a cikk apropójaként futtató kérdésre: az első évet leszámítva nagyon jól éreztem magam az Apáczaiban. Ezt valószínüleg a 72 tizenkettedikes többsége hasonlóan érzi. Aki nem, azt őszintén sajnálom. Akik engem már láttak a szünetekben, azok megerősíthetik, hogy mennyire jól érzem magam itt. Én biztos vissza fogok látogatni az Apáczaiba, miután elballagtunk. Tőlem és tőlünk nem fogtok, és remélem nem is akartok könnyen elválni. -MMm-
12.a Ők is ide jártak. Ők is elsősként kezdték, most tizenkettedikesek. Ők is kaptak lehetőséget. Nem éltek vele.
Tanárainkról másképpen Ebben az évben az Apáczai-napok keretében Bánki István tanár urat választottátok meg az év tanárának. Így most e pár oldalon az ő gyermekkoráról, eddigi életéről olvashattok.
Budapesten született, majd 1989-ben Ürömre költözött családjával. Édesanyja egy számítástechnikai vállalatnál dolgozott, édesapja pedig egy grafikavállalatnál dolgozik.
Húga, aki verekedős, rossz gyerek volt (legalábbis a bátyja szerint), már férjnél van és két gyermek édesanyja. Gyermekkorukban elég sokat veszekedtek; a testvéri szeretet szobrát nem lehetett volna róluk mintázni. A családhoz tartozik még két kutyus, Frici és Floppy. Frici a házőrző, Floppy-t pedig 3 éve vette magának a tanár úr. Ő a kedvenc, bár sok gond van vele. Azért gyakran még Inokára is gazdájával tart. Nagyon szereti a házi kosztot, a konzerveket viszont utálja. Családja után a gyermekkoráról
Kedvenc állata: Floppy (angol szetter) Kedvenc növénye: ciprus Kedvenc étele: mézes hús, bográcsgulyás Kedvenc itala: igazán jó fehér borok Kedvenc filmjei: Fellini: Róma, Satyricon; Tarantino: Ponyvaregény Kedvenc gyerekkori rajzfilmjei: Flúgos futam Macskafogó Kedvenc színészei: Charles Bronson, Bruce Willis Kedvenc színészn : Claudia Cardinale Kedvenc könyvei: Vergilius: Aeneis; Bulgakov: A Mester és Margarita Kedvenc költ i: Vörösmarty Mihály, Radnóti Miklós Kedvenc verse: József Attila: A semmi ágán érdeklődtünk. - Az általános iskolában sokat olvastam; 2-3 naponta egy-egy kisebb regényt, Delfin-könyvet akár naponta is „kivégeztem”. Mindig is érdekeltek a humán tárgyak, a pedagógiai pályára azonban nagyon sokáig nem gondoltam. A tanulás mellett sportoltam. Hathét évesen elkezdtem úszni, majd 13 évesen kajakozni. Bár jó tanuló voltam, a magatartásom ritkán volt jeles, jó se mindig. Az ellenőrzőmet sűrűn tarkították beírások, például egy komoly intő aláírva, miszerint „köpködtem”. A legsúlyosabb egy igazgatói rovó volt: azért kaptam, mert kívülről felmásztam a lépcső korlátján. Pechemre fenn az igazgató várt. A Vihar Utcai Általános Iskola befejezése után egy műszaki középiskola gimnáziumi részén tanult tovább. A második év után átment a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumba. Itt nem erőltette meg magát, közepes tanuló volt. Nem puskázott, néha súgott, de az utolsó padból nem volt túl sikeres; annyira nem volt aktív résztvevője az órának. - Rosszul jött ez az iskolaváltás, elég rendes
hátránnyal indultam. Az új osztályba könnyű volt beilleszkedni, bár elég sokan voltunk: 30 lány és 10 fiú. Villányi Attila volt az osztályfőnököm. Mi voltunk élete első és - tudtommal - egyben utolsó osztálya. Nem volt rossz osztályfőnök, csak ilyen sok gyerekkel még nem igazán tudott mit kezdeni. Egy kicsit gyakorlatlan volt. Nem tulajdonítottam nagy fontosságot az iskolának; a reggeli és a délutáni edzés között beugrottam egy kicsit a gimibe. Egyébként ott nagyon jó baráti köröm alakult ki. Eljártam szórakozni; persze a szüleim nem túl jó szemmel nézték, amikor kisfiuk hajnaltájt kissé csapzottan érkezett haza... Ebben az időben rendesen hosszabb hajam volt, az apukámtól örökölt bőrkabátban jártam. Nagy divat volt még a nagypapám ávós kabátja. Tovább folytatta a kajakozást, az érettségi után pedig majdnem teljesen a kajaknak élt. A heti tizenhárom edzés meghozta az eredményt: volt többszörös Budapest és egyszeres magyar bajnok, szép eredményeket ért el az
olimpiai reménységek versenyén. (Ezek egy részét még a gimi alatt...) Egy tavasszal abbahagyta, készült a felvételire. Majd egy év katonaság következett Lentiben. 1987. augusztus 26-án a katonaság, majd egy lábsérülés és az egyetem miatt végleg búcsút intett az evezőnek. Az ELTE bölcsészkarára járt magyar-
történelem szakra. Az egyetem utolsó évében a III. kerületi dolgozók iskolájában tanított. Még tavaly (sőt idén) is egyetemista volt, megszerezte a latin tanári diplomát is. Igaz nem valószínű, hogy a közeljövőben lesz alkalma ezt a tárgyat tanítani. Az Apáczaiban volt kistanár Pála Károly tanár úrnál és Márkus Sándorné tanárnőnél. Villányi tanár úr itt kollégája lett. Évek óta nem találkoztak, nem tudták, hogyan alakult a másik élete. - Nem tudtam, hogy már nem a Szilágyiban tanít; meglepődtünk mindketten, amikor első ízben találkoztunk a folyosón. Ez még akkor volt, amikor gyakorlótanítottam. Később elbeszélgettünk egymással, elmondtam, hogy egyetem meg ilyenek. Azt hiszem, ő döbbent meg jobban, a kétéves együttműködés alapján ezt azért nem gondolta volna. Most amellett, hogy itt tanít, egy Petőfiről szóló füzetet és történelmi CD-t ír. Jól érzi magát az Apáczaiban, kialakult egy baráti kör, akikkel hetente együtt focizik. Törökországi útjuk Raszler tanár úrral felejthetetlen volt. Jól tudjuk, hogy ő nemcsak tanár, hanem osztályfőnök is. A 11.A az első osztálya. Természetesen azt is megkérdeztük, hogy mit gondol róluk. - Rosszabbat vártam, mint a 11.A. Ez egy jó osztály. Számomra nem csak a tanulmányi eredmények fontosak, hanem hogy jó legyen a közösség, jókat kiránduljunk stb. Az osztályfőnöki teendők közül csak az adminisztrációs feladatok borzalmasak. Szabadidejében sokat olvas, TV-t csak néha néz. Saját tévéjét kidobta, hisz nem fértek el a könyvei. A szülei tévéjén nézheti a focimeccseket és az előre kiválasztott filmeket. Csütörtökön és hétvégén legtöbb idejét barátaival tölti. Persze sportol is: úszik, fut, kerékpározik és naponta kétszer kutyát sétáltat. Kedveli a komolyzenét, legszívesebben
az 50-60-as évek rockzenéjét hallgatja (Deep Purple, Janis Joplin). Moziba is járogat, mindenféle filmet megnéz, kivéve aminek már nagyon gyanús címe van. Horrort nem néz, viszont a Hitchcock-filmeket nagyon szereti. Színházba is szívesen jár, szereti a drámákat, kedvence pedig egy komédia: A hetvenkedő katona. Érdeklődtünk arról is, hogy nincs-e szándékában egy színjátszókört alakítani, de ehhez még túl tapasztalatlannak érzi magát. Talán majd jövőre... Kíváncsiak voltunk, mi az elképzelése a az álomtanárról és az álomdiákról. - Az álomtanárról kevésbé van elképzelésem. Ne legyen túl akadémikus, elzárkózó, „csak”
előadó. Ahhoz, hogy valaki ideális pedagógus legyen, sok minden kell. Függetlenség... anyagilag, családilag... Az álomdiák... például Endre, de ő egy rosszabb álom. Az álomdiák érdeklődjön a tárgy iránt, legyen belátó, ne legyen túl fegyelmezett, szeressen élni, persze valamilyen keretek között. Közkívánatra megkérdeztük a tanár urat első szerelméről. - Hát az gyönyörű volt, gimnázium, nagyon csinos szőke hajú, zöldesbarna szemű hölgy,
de reménytelen. Aztán a második beteljesült, az is gimnázium volt, szerencsére nem vettem feleségül. Azóta három gyermeke van és enyhén meg is hízott. Azért néha találkozunk még most is. Komoly és zűrös kapcsolat volt. Az volt a hölgy koncepciója, hogy ő már szívesen férjhez menne valakihez, például hozzám. Vágyott a családalapításra - ez nem volt túl szerencsés, ebben nem találkozott az ízlésünk. Első szerelmem, ó az szép volt... Persze ha az óvodai első szerelmemre gondolnak, az teljesen más: először az óvó néni... Vajon vannak a tanár úrnak álmai, esetleg életcélja? - Kisgyermekkoromban eldöntöttem, hogy buszvezető, indián vagy magánnyomozó leszek, de ezek még amolyan gyerekes elképzelések voltak... Amikor kajakoztam, akkor voltak ilyen álmaim, hogy olimpia vagy valami... ezek nem váltak valóra. Kötelező, hogy az embernek legyen életcélja? Az életcél az az, hogy valamit el akarok érni. A tanítás számomra nem erről szól. Persze közvetlen dolgokat abban is el akarok érni. A tanítás kétoldalú dolog: egyrészt tanítok, másrészt közben én is rájövök mindenfélére, foglalkozom a tárggyal, utánanézek problémáknak. Szeretem, ha egy óra jól sikerül - kialakul egy beszélgetés, ami elvisz egy gondolat irányába. Nekem is nyújt valamit, és a diákságnak is. Az iskolai órákról nekem is vannak még mélabús emlékeim: rettenetes unalom meg hasonlók, így próbálom az ilyeneket elkerülni. Mindenki életében vannak olyan események, melyekre mindig szívesen emlékszik vissza. A tanár úr számára az első külföldi útjai jelentették a legnagyobb élményt. - Amikor ‘90 táján először voltam Görögországban, az fantasztikus volt. Akkor már érdekelt a történelem, sok mindent olvastam. Valahol ez úgy van az ember fejében (vagy legalábbis akkor úgy volt), hogy ezt most elolvasom, megnézem a képeket, nagyon érdekes, de úgysem fogom látni. És az volt a hihetetlen, döbbenetes élmény, hogy ott voltam és megnézhettem mindent, amire emlékeztem. Meggyőződhettem arról, hogy tényleg olyan, ott van, látható, átélhető.
TEP Hát igen, ez már régi mulatság. 4 éve kezdődött a mese. Az akkoriban Munkácsy tanár úr osztályfőnöksége alatt álló osztály találta ki ezt a játékot, majd persze meg is valósította. Kezdetben még nem volt ekkora technika. A számítógép maximum egy-egy csipogással jelezte, ha valamelyik csapat nyomott. A pontokat is kezdetlegesen számolták. Rudakra felhúzott színes műanyag karikákkal. A zenefelismerés magnóról ment. És nem volt olyan nap, hogy két forduló lett volna. Most pedig látjátok, hogy is állunk. De mégis az volt az igazi. Akkor még új volt. Igaz, hogy most is nagyon-nagyon sokan eljönnek az elődöntőkre IS, de a régiek nem igazán látnak más típusú feladatokat, mint azelőtt. (Kivéve persze a produktívokat!) A népnek pedig csak arra van igénye, hogy benyomuljon a klubba, végig üljön/álljon körülbelül egy órát és aztán szavazzon, majd eljöjjön a következő fordulóra. Ugyanis pontosan ez derült ki abból, hogy amikor pár évvel ezelőtt meghirdettük, hogy felveszünk a csapatba kreatív embereket, egy árva lélek sem jelentkezett. Az első évben még néhány osztálytárs csak-csak segített, de már nem. Maradt ennek a programnak, amely véleményem szerint az Apáczai Napok egyrészt szinte tradicionális, másrészt talán legnagyobb tömegeket vonzó rendezvénye, 4 ember az állandó szervezője. Az idén, mint azt tudjátok a Czédulás- Kecskés páros nyert. Nyert már Czédulás Kati más csapattárssal is: Gintli tanár úrral. De eddig a négy év alatt a legtöbbet: 2 fordulót a Czirók-Zsigri páros nyert. Mit írhatnék még. Kulisszatitkok nincsenek... Már! Hiszen aki az idei döntő előtt ott volt, láthatta az előkészületeket, hiszen Dr. Solt Pál kicsit többet maradt a tervezettnél. Lényeg az, hogy 24 perc alatt óriási csapatmunkával raktuk össze a számítógépes rendszert, hoztuk az asztalokat, berendeztük a színpadot, megcsináltuk az erősítést. Egyszerre legalább 10 ember rohangált össze-vissza és pakolt. Igaz, hogy 8 perces késéssel, de elkezdtük, és ez a fő! Sőt, meg kell említenem, hogy becsúszott egy-két gikszer! Amint indult volna a játék, kiment az egyik hangfal. Nem gond! Fél perc alatt megvolt a biz-
tosítékcsere. Rögtön utána kiment a másik is. Ennek a javítása legalább 3 percet vett igénybe. Egy szó, mint száz. (Remélem, kedves szerkesztők nem haragszotok meg a reklámért...) Várjuk a pályázatokat a szervezés átvételére, mert úgy tűnik, hogy átadjuk a stafétabotot. Sziasztok! TSOKY Emlékezetem szerint immár negyedszer vagy ötödször vettem részt a TanEróPróbán. Látva a nagy érdeklődést, hallva a biztatást, mindig örömmel - viszont egyre kevésbé értem, miről is szól ez a vetélkedő. Eleinte világosnak tűnt a helyzet: az „erőpróba” játék, ahol nem a győzelem a cél, hanem hogy mindannyian jól érezzük magunkat, ahol kiderül, hogy a tanár is valahol ember, nem feltétlenül csak sikerorientált hajcsár, idomár stb. Úgy látszott, a versenyzők jó része és a játékvezetők is egyetértenek ebben - szellemes kérdések voltak, voltak poén-pontok; talán voltak versenyzők, párosok, akik számára ez presztízskérdés volt, mindenáron nyerni akartak - talán nyertek is. Új rendezők jöttek, szigorúbb játékvezetők, megváltozott a játék. Rendre intették a rakoncátlankodó tanárokat, a poén-pontok helyett levonás járt. A kérdések komolyodtak, ezzel szemben megjelentek az ügyességi feladatok, amelyekben „jeleskedhettünk” - persze csak rendesen, fegyelmezetten. Ekkor kissé elbizonytalanodtam — lehet, hogy a TEP tényleg „népszerű szellemi vetélkedő” lesz? Legutóbb is igazán kitűnő játékvezetők ügyködtek. Jóval kevesebb meggyőződéssel, de ők is rendet tartottak. Láthatóan nem arról szólt nekik sem a játék, hogy ki a „legjobb”. Tanácstalanok voltak mégis egy kissé a „tréfás beszólások” megítélésében. S most már megint tanácstalan vagyok magam is - mi is ez a TEP? Egy tény: töretlenül népszerű. Miért? Nincs más az Apáczai Napokon? Ez azért nem igaz. Sokan kíváncsiak rá - úgy tűnik, akármi is történik a színpadon. -gz-
Nem a piacon vagyunk! Úgy nézek ki, mint egy K. L. kofa? Varjasi Tamás Ha azt mondom, hogy ezeket a katonákat ki kell elégíteni, akkor mire gondolnak? Bánki István Játsszunk csigát! Ács Zoltán Tehát a falusi kép: marhacsorda, öreg néni, Művének az volt a címe: Psziché... részeg biciklista. kistanár Egészségemre! Kovács Imre Hát akkor am eddig túl kemény gumikkal volt Hát, több szem többet lát. Nekem csak 4 van. dolgod életedben. Holics László Villányi Attila A várt eredménynél sokkal jobbat vártam.
Elnézést, most nem tudom pontosan, hogy Nem akarok én gondolkozni, mert árt az miről beszélek. agyamnak. Bánki István Pongrácz László Kérdezzétek meg Karakakast! No, kérem szépen, eddig tehát összességében arról van szó, hogy tulajdonképpen... K. L. Miénk a nyár, vigyük haza. Nehogy azt higgyétek, hogy játszom itt a csapnál, mondjuk hajókat eregetek. K. G.
diák Bánki István
3. Az, hogy a vizsganapodon még nem bukott meg senki, az korántsem jelenti azt, hogy te is átmész. 4. Az(oka)t a tétel(eke)t, ami(ke)t a legjobban tudsz, mindig kihúzza(-’ k) az előtted lévő(k).
Néhány kedves érettségizőknek:
megállapítás
az
5. A még ki nem húzott vizsgatétel olyan, mint a konzervdoboz, amiről leesett a címke. Folyománya: A kihúzott vizsgalap ugyanaz a konzervdoboz, csak felbontás után már hiába sírsz, hogy nem ezt akartad enni.
1. A borítékos sorsjegy és a kihúzandó vizsgatétel között annyi a különbség, hogy a sorsjegyben vannak nyerő példányok is. 2. Nem mindig bátraké a szerencse.
Két strucclány sétál a sivatagban. Nyomukba szegődik két struccú. Megszólal az egyik strucclány: -Te, ezek bennünket követnek. Fussunk! Elkezdenek futni. Hiába, a két struccú a nyomukban marad. Megszólal megint a strucclány: -Te, ezek még mindig itt vannak! Bújjunk el! Abban a pillanatban mindketten megtorpannak, és belefúrják a fejüket a homokba. Megszólal az egyik struccú: -Nézd már! Ezek hová tűntek! Az üzleti úton lévő fér hazatelefonál. A gyerek veszi fel a telefont: -Szevasz am, jól vagytok? -Igen, apu. -Anyu otthon van már? -Igen, és egy bácsival nagyokat nyög a hálószobában. -Micsoda? Fiam, az asztal ókjában van egy
pisztoly, lődd le őket! A ú félreteszi a kagylót, kisvártatva két durranás hallatszik, majd újból a srác hangja: -Lelőttem őket, papa! -Jó, akkor vidd le őket a pincébe! -De nekünk nincs is pincénk! -Bocsánat, nem Kovács lakás? Megszületik a kisded. József és Mária beszélgetnek: -Aztán mi legyen az Úr ának neve? - Legyen mondjuk Elemér. - Jééézus! -Na ez se rossz! Kiképzésen - Közlegény! Mit tesz, ha atomvillanást észlel? - Jelentem, gázálarcot húzok, és tovább mosom a körlet folyosóját!
.................... .......... címmel új sorozatot indítunk, amelyben iskolánk valamilyen téren kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákjaival ismerkedhettek meg közelebbről. Elsőként Báger Andrással (11. A) készült interjút olvashatjátok, aki jelentős eredményeket ért el vívásban. -Kell valamilyen különösebb adottság ahhoz, hogy valaki vívó legyen? - Kell tempóérzék, ami adottság; ezt nem lehet megszerezni, de szerintem sok emberben van. Ha valaki elkezd vívni, akkor az látszik, hogy van-e, vagy nincs. Ezt azonban fejleszteni is lehet. Azt hiszem, nekem van tempóérzékem. -Mikor kezdted a vívást? - 4. általános iskolás koromban. - Milyen eredményeket értél el idáig? - Háromszor sikerült a legjobb nyolc közé bejutnom, újonc és serdülő versenyeken. Idén az első nemzetközi kadett versenyen, a Csepelkupán indultam, amit megnyertem. Ezt rengeteg verseny követte: magyar válogatóversenyek, világkupák. A kadett korosztályban a Münchener Schwert nevű versenyen harmadik lettem, az OB-n is bronzot szereztem. A 20 évesek között a hetedik helyig jutottam. Nemzetközi mezőnyben a legjobb eredményeim: junior bronz egy B kategóriás világkupán és a venezuelai világbajnokságon elért 13. hely.
Ez azért volt, mert nagyot nőttem. Mint a legtöbb vívónak, a derekam fájt egy kicsit. A kezem 3000-szer széttört, meg sebek, afféle vívó-sérülések. A legkomolyabb sérülésem épp a napokban történt: kifordult a térdem. -Milyen versenyed lesz most a közel- Mit jelentene számodra, ha valamilyen sérülés miatt abba kellene vívást? jövőben? - Lesz egy felnőtt válogató Gödöllőn, más nem - Nagyon-nagyon rossz lenne, nehéz lenne megemészteni, de hát valamit tudnék magammal nagyon, talán felnőtt versenyek. kezdeni, hiszen vannak más dolgok is, amiket szeretek pl. rajzolni vagy zenélni. - Szoktál izgulni a versenyek előtt? - Szoktam, de egyre kevésbé, amint egyre rutinosabbá válok. Persze a VB előtt egy kicsit izgul- - Milyen zenét szeretsz? tam, de nem nagyon. Mostanában már nem - Hangulattól függ. Elég sokféle zenét ismerek. Be kell vallanom, hogy néha egy-egy klasszikus szoktam izgulni. zenedarabot is szívesen meghallgatok, de van, amikor inkább egy MC Hammer cd-t. A Dead - Mennyit edzel naponta? - Kb. 3 órát. 1/2 5-től 1/2 8-ig a Vasas Can Dance-et, Jamiroquai-t, az ilyen újabb vívótermében. Eléggé elfáradok, ez látszik az dolgokat is nagyon szeretem; funky-s dolgok edzések utáni beszélgetéseken az öltözőben. A is tetszenek. Régen nagy metálos voltam: nyolversenyeken sokkal jobban elfáradok. A vízvesz- cadikban meg elsőben Metallica, de ez elmúlt. A teség elég nagy. 3 kilót le lehet fogyni egy edzés régi dolgokat, pl. Led Zeppelin, Doors, is szeretem. Megpróbálom mindig a hangulatomnak alatt. megfelelő zenét kiválasztani, a U2 is nagyon jó zene. - Sérültél már meg komolyabban? -Igen, sérültem. Egy időben a térdeim nagyon kivoltak. Egy fél évig alig tudtam lábra állni. - Milyen kulturális eseményeken veszel
részt szívesen? - Koncertek, Diáksziget, néha hangversenyek, - Mennyire vagy elégedett eddigi életedgitárkoncertek. Nyáron sokat járok ilyen hely- del? ekre. - Eddigi életemmel teljesen elégedett vagyok, pl. utazások terén. Szerencsére nekem elég sok - Mit csinálsz szabadidődben ? ilyen dolog megadatott. - Találkozom a barátaimmal, szoktam sétálgatni, biciklizni, és nagyon sokat gitározom. Van valamilyen nagy álmod? - Sok időd jut a barátaidra? - Álmom az, hogy legyen belőlem valaki. Nem -Nem mondom, hogy délutánokat tudok együtt feltétlenül az, hogy vívó legyek, vagy matemülni velük kávézókban vagy ilyen helyeken, de atikus, hanem, hogy megtaláljam a helyemet azért hétvégén igyekszem időt szakítani rájuk, az életben, és azt a nőt, akivel együtt tudok és minden héten elmegyünk bulizni. Szeretek élni. Nagy világratörő álmaim? Szeretnék olimnagy társaságban lenni, hogyha ismerem az piai bajnok lenni, szeretnék világbajnok lenni embereket, de azt hiszem nem vagyok olyan és európabajnok. Szeretnék világhírű lenni, ember, aki a társaság középpontjában szeret rockzenész, rocksztár, de nem halok bele, hogyha lenni — ezt a szerepet betöltik mások. nem leszek az. - Szeretsz olvasni? - Imádok olvasni. Kicsit kevés időm jut rá mostanában, de ha rákapok egy könyvre, akkor azt kíméletlenül elolvasom. Kedvenc művem a Bűn és bűnhődés. Nagy hatást tett rám. Modern szerzőktől is szívesen olvasok, pl. Merle stb. - Van kedvenc lmed? - Mondjuk az Underground. A művészlmeket szeretem, az elvontabb dolgokat is megnézem. Moziba nem igazán szoktam járni, egy évben körülbelül kétszer. Tv-ben szoktam akciólmeket nézni, de azok valahogy nem igazán maradnak meg bennem. - Mesélj valamit a családodról! - Van egy anyukám meg egy apukám, mind a ketten közgazdászok, és van egy 22 éves nővérem, aki szintén közgazdász lesz. Apukámra nagyon felnézek, mert szerintem nagyon magas szintre eljutott, (vannak kisebb hobbijai, pl. versírás) Nagyon sokat dolgozik, kicsit túlhajtja magát. Anyukám szervező szerepet tölt be, mindent megcsinál, mindennek utánajár, idegeskedik mindenki helyett. Testvéremmel jól megvagyunk.
- Mi az, amire igazán büszke vagy? - Igazán büszke vagyok arra, amit a vívásban idáig elértem és arra is, hogy az Apáczaiba járok. - Miért választottad az Apáczait? - A felvételi versenyen harmadik lettem, így felvettek. - Melyek a kedvenc tantárgyaid? - Kedvenc tantárgyam a matek, a biológia, a történelem, és az irodalom. -Mi szeretnél lenni? - Talán építészmérnök szeretnék lenni, talán közgazdász, és ezek mellett szeretnék vívni. - Milyennek szeretnéd, hogy lássanak mások? - Szeretném, ha néhány ember elfogadna igaz barátjának, úgy érzem néhány ember talán el is fogad. De elég kevesen vannak, akik eléggé ismernek.
- Milyennek látod az Apáczais diákéletet? - Jó lenne, ha több rendezvény lenne, a diákok kicsit jobban megismernék egymást, és nem csak - Van példaképed? annyira a tanulásra koncentrálnának, hanem - Példaképem az apukám, és az unokatesóm, aki egy kicsit egymásra is. már a negyvenes éveit tapossa. Ő is művészlélek - grakus. -Köszönöm az interjút! Máthé Szilvia
Rejtvény Kik ő???
Sikerült kitalálnunk egy újfajta rejtvényt. A képen elrejtettük az iskola két tanárát. Kik ők? Az előző rejtvényre számos megfejtés érkezett. A szerencse Brádeán Éva 8.D és „Mártika” 10.D osztályos tanulóknak kedvezett. Nyereményüket a 9.B osztályban vehetik át május 22-ig. A helyes megfejtés: -Nem, csak elbambultam.
A híres-neves 12 órás kosármeccs Már hetekkel korábban készült rá mindenki. összeálltak a csapatok, gyakoroltak. Megoldották az alvás problémáit is. Beosztották a felügyelő tanárokat és az orvost. Végre eljött a várva várt nap: szerda délután. Mindjárt nyolc óra! Kezdődik! Tizenkét órán keresztül, reggel nyolcig, megállás nélkül kosarazunk!!! Nagyon jó a hangulat, bár kicsit sokan vagyunk. Kicsit? Egy szardíniás doboz is kényelmesebb, de ez most senkit nem zavar. Mindenki lelkesen ordibál, szurkol a csapatoknak. Ahogy elmúlik éjfél alábbhagy a ricsaj, az emberek fáradnak, ásítoznak. Megindul a hazaszállingózás. A játékosok nem lassulnak, bár durvul a labdaszerzés módja. Hat órától kezdve az orvos egyre több rándult boka és törött ujj kezelésére kényszerül. Nyolc óra: kiözönlik a nép, és elindul előre kijelölt szobájába (vagyis megszállják a koleszt). Mégis mindenki elégedett és jókedvű. Boldogok, mert résztvettek a tizenkét órás kosár-meccsen. Ó, kicsöngettek! Kár, pedig milyen jól elábrándoztam. 5151