2015/1 Fogyasztovedelmi Tukor kulonszam

Page 1

FOGYASZTÓVÉDELMI TÜKÖR www.nfh.hu

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hivatalos lapja

VI. évfolyam I. különszám 2015. március

I. NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI KONFERENCIA 2014. december 4.

Előadások, tanulmányok

1

V. évfolyam I. szám


I. NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI KONFERENCIA ÚJ IRÁNYOK, LEHETŐSÉGEK A FOGYASZTÓVÉDELEM TERÜLETÉN A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság konferenciasorozata A 2014. évi I. konferencia közreműködő partnere a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara Konferencia időpontja: 2014. december 4. Helyszín: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Kar, I. előadó

08.00 – 09.00

Regisztráció Levezető elnök: Dr. Temesi István tanszékvezető, egyetemi docens Köszöntő – Dr. Patyi András (NKE - rektor) Köszöntő és nyitó előadás – Dr. Seszták Miklós (NFM - miniszter) A fogyasztóvédelmi politika hazai célrendszere – Koszorús László (NFM - fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár) A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tevékenysége és eredményei – dr. Szente István (NFH –mb. főigazgató)

09.00 – 09.10 09.10 – 09.20 09.20 – 09.30 09.30 – 09.55

10.00 – 10.30

10.30 – 11.00 11.00 – 11.30 11.30 – 12.00

KÁVÉSZÜNET – Sajtótájékoztató Levezető elnök: Dr. Back András, főiskolai docens A fogyasztóvédelmi hatósági eljárás jellemzői – Dr. Boros Anita (NKE - egyetemi docens, NFM – miniszteri főtanácsadó) A fogyasztóvédelem a kormányhivatalok szemszögéből – Roxer Egon (felügyelőségvezető – Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség) A fogyasztóvédelem a fogyasztók szemszögéből – dr. Baranovszky György (Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége – ügyvezető elnök)

12.00 – 13.15

EBÉDSZÜNET

Levezető elnök: Dr. Boros Anita, egyetemi docens Az uniós és a hazai fogyasztóvédelem kapcsolata ‒ Dr. Kriesch Attila (Európai Fogyasztói Központ – igazgató) 13.45 – 14.15 Nemzetközi példák a fogyasztóvédelem területéről ‒ Dr. Temesi István (NKE - tanszékvezető, egyetemi docens) 14.15 – 15.30 A fogyasztóvédelmi ellenőrzések gyakorlati tapasztalatai (a 2010-2014 közötti legérdekesebb ellenőrzési eredmények bemutatása) (NFH - dr. Solymossy Péter főosztályvezető, Szabó Péter főosztályvezető) 13.15 ‒ 13.45

IMPRESSZUM Fogyasztóvédelmi Tükör — a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hivatalos lapja Felelős kiadó: Dr. Szente István mb. főigazgató; Felelős szerkesztő: dr. Kathi Attila kabinetvezető (Stratégiai Kabinet) Szerkesztőség: Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, 1088 Budapest, József krt. 6.; Telefon: 06 1 459 4996; Fax: 06 1 459 4980; E-mail: kapcsolat@nfh.hu Nyomdai munkálatok: Kurrens-Print Kft. ISSN 2063-9651 (nyomtatott); ISSN 2063-966X (online)

Fogyasztóvédelmi Tükör

2


www.nfh.hu

Miniszteri köszöntő Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

valamint a fogyasztóvédelmi oktatás1994. február 1-jén, azaz több mint húsz éve ban közreműködő lépett hatályba az uniós csatlakozásunkat meg- intézményekkel és alapozó Európai Megállapodást kihirdető törvény, tudományos műheamely alapján Magyarország egy tíz éves mo- lyekkel egyaránt. ratóriumot kapott többek között arra, hogy a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos magyar jogsza- Elsődleges célunk a bályokat az akkor még közösséginek nevezett fogyasztói biztonság normákhoz közelítse. és bizalom növelése, a fogyasztókat A jogharmonizációs követelményeknek ele- érintő, az új típusú get téve Magyarország alkalmasnak bizonyult kihívásokra való az Európai Unióhoz való csatlakozásra és im- gyors és hatékony máron több mint tíz éve az Európai Unió egyik válaszadás, a fenntartható és felelős fogyasztás tagállamának mondhatjuk magunkat. Az uniós ösztönzőinek kidolgozása és nem utolsó sorban elvárások a fogyasztóvédelem területén is meg- a termékek és szolgáltatások hozzáférhetőségémutatkoztak: az addigi, már meglévő fogyasz- nek minél szélesebb körű biztosítása. tóvédelmi intézményrendszert és szabályozási környezetet olyan módon kellett átalakítani, hogy Az említett komplex feladatcsoport végrehajtáalkalmas legyen a fogyasztók egészségének és sa a fogyasztóvédelmi intézményrendszer ös�biztonságának, vagyoni érdekeinek védelmére, szehangolt, aktív és proaktív együttműködését biztosítsa a hatékony és gyors jogorvoslatot, a feltételezi. Ennek a szoros együttműködésnek megfelelő tájékoztatást és az információhoz ju- lehet az első mérföldköve a Nemzeti Fejlesztétás lehetőségét, valamint kielégítse a fogyasztói si Minisztérium és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi oktatással és a fogyasztói érdekek képviseleté- Hatóság által életre hívott szakterületi konfevel szemben támasztott elvárásokat. renciasorozat. Örömömre szolgál, hogy e konferenciasorozat idei állomásán, az I. Nemzeti A közel 500 millió fogyasztót számláló uniós bel- Fogyasztóvédelmi Konferencián köszönthetem ső piac 10 millió fogyasztója magyar fogyasz- Önt. tó, aki joggal várja el a széles választékot, a jó minőséget, a jogszerű szolgáltatás-nyújtást, a Meggyőződésem, hogy rendezvényünk egyrészletes tájékoztatást és biztos szeretne lenni aránt hasznos lesz a fogyasztók, a fogyasztóabban, hogy minden esetben érvényre tudja jut- védelem, és nem utolsó sorban a fogyasztóvétatni fogyasztói jogait. delmi szakigazgatási tudományterület képviselői számára. A Kormány fogyasztóvédelemért felelős tagja 2014 júniusa óta a nemzeti fejlesztési miniszter. A tárca szoros együttműködést kíván kialakítani a szakterület minden szereplőjével, így az államDr. Seszták Miklós igazgatási és az önkormányzati fogyasztóvédenemzeti fejlesztési miniszter lem szervei mellett a fogyasztóvédelmi érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetekkel,

3

V. évfolyam I. szám


Helyettes államtitkári köszöntő Tisztelt Résztvevők!

Fontos, hogy a fogyasztók tisztában legyenek jogaikA fogyasztóvédelem egy rendkívül dinamikusan változó kal és éljenek is velük. Leszakterület, amely a nemzetgazdaság szinte valamennyi gyenek tájékozottak, köágazatára és szereplőjére hatással van. Ezt a felismerést rültekintőek, válasszanak tükrözik az elmúlt évek kormányzati intézkedései is, ame- kedvük szerint és mégis lyek nyomán érzékelhető szemléletváltozás következett megfontoltan. Ugyanilyen be a hazai fogyasztóvédelmi politikában. meghatározó közös ügyünk szempontjából az eladók és A Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság a szolgáltatók pozitív hozzálétrehozásával a kormány egyértelművé tette: kiáll a fo- állása, hiszen a fogyasztói gyasztók jogaiért. Egyre határozottabban lépünk fel annak bizalom megteremtése és érdekében, hogy a vásárlók ne kerülhessenek kiszolgál- megtartása elsősorban rajtatott helyzetbe, és évről évre többet teszünk a fogyasztói tuk múlik. tudatosság megerősödéséért is. Ez a konferencia részletesen bemutatja a kormány foAz új helyettes államtitkárság elsődleges feladata ennek gyasztóvédelmi törekvéseit, megismerteti a területen temegfelelően, hogy szorosabbra fűzze az állam és a fo- vékenykedő szervezetek munkáját, valamint betekintést gyasztók közötti kapcsolatot, erősítse a fogyasztóvédelmi ad a fogyasztóvédelem kulisszatitkaiba is. A rendezvény hatósági fellépés szerepét és segítse a békéltető testüle- hosszú távú célja, hogy hatékonyan járuljon hozzá a hazai teket. vásárlói kultúra fejlődéséhez, ami meggyőződésem szerint nagyban elősegíti majd mindennapi életminőségünk A magasabb szintű fogyasztóvédelem elérésére irányuló javulását és a hazai gazdasági élet tartós élénkülését egytörekvések az elmúlt időszakban eredményesek voltak. A aránt. fogyasztók alapvető – termékbiztonsághoz, megfelelő tájékoztatáshoz, vagyoni érdekeik védelméhez vagy jogorKoszorús László voslathoz fűződő – jogai több lényeges ponton erősebbé helyettes államtitkár váltak. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium A szemléletváltást jól jellemzi az a célkitűzés, hogy a foFogyasztóvédelemért Felelős gyasztók és a vállalkozások átláthatóbb, követhetőbb, Helyettes Államtitkárság egyszerűbben megérthető tájékoztatást kapjanak jogaikról és kötelezettségeikről, egyre kevesebb adminisztratív terhet kelljen cipelniük, a bürokrácia-leépítés révén felszabaduló energiát pedig a társaságok a munkájukra, alaptevékenységükre fordíthassák, hozzájárulva a további gazdasági fejlődéshez és munkahelyteremtéshez.

Fogyasztóvédelmi Tükör

4


www.nfh.hu

Konferencia a fogyasztók védelmében

F

ogyasztóvédelmi szempontból mérföldkőnek számít az az esemény, amelynek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kara adott otthont 2014. december 4-én, ugyanis Magyarországon először rendeztek nemzeti fogyasztóvédelmi konferenciát, „Új irányok, lehetőségek a fogyasztóvédelem területén“ címmel. A szakmai rendezvényt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az NKE Közigazgatás-tudományi Kara és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közösen szervezte. Az eseményen Dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter elismerő oklevelet adott át Prof. Dr. Patyi Andrásnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorának a konferencia megszervezéséért.

Az NKE rektora köszöntőjében elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi rendszer egy olyan közigazgatási, államigazgatási szakágazat, amelynek a jelentőségét nem szabad lebecsülni. „Egy olyan fejlett ipari társadalomban élünk, ahol a fogyasztók és a fogyasztási cikkeket előállítók között egyre nagyobb a távolság. Ez egyre nagyobb felelősséget ró minden olyan állami és nem állami intézményre, amelynek az a feladata, hogy amit fogyasztóként kapunk, annak a minősége ne csak állandó, hanem egyre jobb legyen, és ne tartalmazzon veszélyes faktort. A fogyasztóvédelem alapvető feladata tehát az, hogy elhárítson bizonyos gazdasági, társadalmi jelenségekben rejlő veszélyeket.” – ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg a konferenciát Prof. Dr. Patyi András.

Dr. Seszták Miklós hansúlyozta: a fogyasztói bizalom erősödése gazdaságélénkítő tényező, jogszerű keretek között történő vásárlásra ösztönöz, hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez. Miniszter úr fontosnak nevezte a kulturált vitarendezéshez, a hatékony panaszkeléshez hozzájáruló békéltető testületek szerepének erősítését, számukra a 2015. évi költségvetésben biztosítják az anyagi forrást - tette hozzá. Koszorús László, az NFM fogyasztóvédelemért felelős a helyettes államtitkára „A fogyasztóvédelmi politika hazai célrendszere” című előadásában a többi között elmondta: a legfőbb feladatuknak azt tekinti, hogy az állam szorosabbra fűzze a fogyasztók és a gazdasági élet szereplői közötti kapcsolatot, erősítse a fogyasztóvédelmi hatósági fellépést, illetve segítse a békéltető testületek munkáját.

Dr. Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter nyitóelőadásában kiemelte, hogy a fogyasztók magas szintű védelme akkor valósulhat meg, ha a jogalkotó, a hatósági szereplők, a tudomány, az oktatás képviselői, a civil szervezetek, a fogyasztók és a vállalkozások közösen hoznak létre egy jó gyakorlatot a fogyasztóvédelemben. Seszták Miklós hozzáfűzte, hogy a fogyasztóvédelemben gyökeres szemléletváltozás következett be, hiszen az alaptörvény állami feladatként fogalmazza meg fogyasztói jogok védelmét, és a kormány partneri szemlélettel fordul a terület szereplői felé. A nemzeti fejlesztési tárca vezetője hangsúlyozta, hogy a hatékony panaszkelést biztosító békéltető testületek szerepének erősítéséhez a 2015. évi költségvetésben biztosítják az anyagi forrást.

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy a fogyasztóvédelem területén munkacsoportokat hoztak létre a közigazgatási szabályok egyszerűsítésére, nagy hangsúlyt fektetnek az árubemutatók szabályozására, az elektronikus kereskedelemre, a belső folyamatok optimalizálására, az informatikai eszközök elterjesztésére, és a hatósági jogosultságokat igazoló dokumentumok biztosítására. Koszorús László felhívta a figyelmet a tárca új kezdeményezésére, a Fogyasztóbarát település elismerő címre.

5

V. évfolyam I. szám


DR. SZENTE ISTVÁN:

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tevékenysége és eredményei

A

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szemléletében, tevékenységében és gyakorlatában számos változás volt megfigyelhető az elmúlt években, amelyben egyaránt szerepet játszott a jogszabályi környezet fejlődése, a minisztériumi és főhatósági szakmai irányítás szerepének az átalakulása, valamint a hagyományos értelemben vett hatósági szerepfelfogáshoz képes újdonságnak tekinthető ösztönző és tájékoztató eszközök megjelenése.

SZERVEZET ÉS IRÁNYÍTÁS A 2010. évi kormányváltás óta a szervezeti és irányítási viszonyokban jelentős átalakulás zajlott le. Ezek közül a legújabb, hogy az NFH irányítása 2014 nyarán a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Dr. Seszták Miklós miniszter által vezetett Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) került. A szaktárcán belül megalakult a Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkárság, amelyet Kara Ákos államtitkár vezet, illetve létrejött a Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkárság Koszorús László helyettes államtitkár irányításával. A fogyasztóvédelmi terület fontosságát jelzi az államtitkári és helyettes államtitkári szint létrehozása: ezáltal a minisztérium a hatósággal a korábbiakban megszokotthoz képest szorosabb együttműködést alakított ki, és komoly szerepet vállalt a minisztérium, a központi szerv és a megyei (fővárosi) kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei közötti kapcsolat és koordináció rendszerének fejlesztésében. A helyettes államtitkárság a tárgyévi feladatok végrehajtásának elemzésébe, valamint a jövőbeli célok és ellenőrzési programok meghatározásába is bevonta a területi fogyasztóvédelmi szakigazgatási szerveket is, biztosítva a folyamatos kommunikáció és visszacsatolás lehetőségét is. Fogyasztóvédelmi Tükör

6

A korábbi években a szervezeti változásokat elsősorban az összkormányzati átalakítások, valamint a feladat- és forrásracionalizálás szempontjai határozták meg. 2010 végén a hatóság új Szervezeti és Működési Szabályzatot fogadott el, amelyben a szakmai főosztályok és az új szervezeti egységek a szakmai prioritásoknak megfelelően jöttek létre. A hatóság a 2011. évben már az új felállás szerint végezte tevékenységét, azonban napjainkig is folyamatos a szervezet racionalizált működését biztosító intézkedések bevezetése. A központi szervezetben – a hatékonyság növelése és a költséghatékonyság szempontjait egyaránt figyelembe véve – a vezetői szinteket érintette elsősorban a változás. Ennek legfontosabb elemei a következők voltak: • a korábbi két főigazgató-helyettes helyett egy segíti a főigazgató munkáját; • a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét biztosító jogszabályok betartásának koordinálására külön Szolgáltatás-ellenőrzési, a fogyasztók életét, egészségét, testi épségének a védelmét biztosítandó önálló Piacfelügyeleti Főosztály alakult; • az informatikai feladatokat ellátó, valamint a nemzetközi kapcsolatokért felelős és a szolgáltatás-ellenőrzési tevékenység szakmai irányítását végző szervezeti egységeknél megszüntetésre kerültek vezetői pozíciók, • a főigazgató munkáját segítő, a kommunikációt irányító, koordináló szervezeti egységként látja el feladatait a Stratégiai Kabinet, ezen belül a Szóvivői Iroda. Fontos változás volt, hogy 2011. január 1-től a Nemzetgazdasági Minisztérium a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot jelölte ki az Európai Fogyasztói Központ magyarországi szervezetének működtetésére. Az NFH által elkészített, az Európai Fo-


www.nfh.hu

Dr. SZENTE István mb. főigazgató Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

gyasztói Központ szakmai és pénzügyi függetlenségét biztosító munkatervet és költségvetést az Európai Unió elfogadta. Ennek megfelelően az Európai Fogyasztói Központ 2011. január 1-től az NFH szervezetében működött tovább.

határozó dokumentum szerint a Kormány a fogyasztóvédelem továbbfejlesztését kiemelten fontos kérdésnek tartva fogyasztóvédelmi politikájában – a hatóságot leginkább érintő állami szféra tekintetében – többek között az alábbi fő célokat, feladatokat jelölte meg: • a hatósági jogalkalmazás tekintetében, a jogkövető magatartást preventív és alternatív eszközökkel is elő kell mozdítani; ki kell dolgozni és be kell vezetni a vállalkozásokra vonatkozó fogyasztóbarát embléma feltételrendszerét és gyakorlatát; • a vállalkozások jogkövető magatartásának ösztönzése érdekében tovább kell fejleszteni a pozitív lista rendszerét; • kiszámítható és átlátható jogalkalmazást, arányos és következetes szankcionálási gyakorlatot kell bevezetni a fogyasztóvédelmi hatóság eljárásai során; • kiemelt célkitűzés a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme, amelyet korszerű, EU konform piacfelügyeleti rendszerben, az állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer fenntartásával és fejlesztésével kell biztosítani; • a tudatos fogyasztóvá válás elősegítése a gyermekkorúak, a tanköteles korúak körében kiemelt feladat, ennek érdekében szükséges a fogyasztóvédelmi ismeretek oktatása gyakorlati tapasztalatainak megvizsgálása; • szükséges és fontos a 18. életévüket be nem töltött személyek védelmét szolgáló jogszabályoknak való megfelelés fokozott ellenőrzése, a vállalkozások jogkövető magatartásának az ösztönzése; • meg kell vizsgálni az időskorúak és fogyatékossággal élők fokozott védelmét szolgáló jogszabályok érvényesülését, továbbá ki kell dolgozni az e célkitűzés érdekében szükséges jogszabályi környezetet; • biztosítani kell a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörét a közszolgáltatások azon területei (víziközmű szolgáltatás, hulladékkezelési közszolgáltatás) körében, ahol nincsenek kellően kidolgozott fogyasztóvédelmi előírások.

A területi szervek 2011. január 1-jétől a kormányhivatalok szakigazgatási szerveiként működtek. Az új rendszerben az NFH határozta meg a szakmai feladatokat, míg a feladatok teljesítése, az ellenőrzések lefolytatása a kormányhivatalokon belül, a felügyelőségek által történt, az NFH rendszeres szakmai irányítása mellett. Az átalakulás zökkenőmentesen zajlott, az NFH által biztosított szakmai irányítás magas színvonala pedig jelentős mértékben hozzájárult a megfogalmazott célok megvalósítását. Az NFH kiemelt hangsúlyt fektetett a szakmai és jogi segítségnyújtásra a felügyelőségek irányában, ezzel elősegítve az elsőfokú hatóságok helyes és egységes joggyakorlatának kialakítását.

ÚJ SZEMLÉLET ÉS SZABÁLYOZÁSI KÖRNYEZET A fogyasztóvédelemben bekövetkezett szemléletváltás kiindulópontja a Nemzeti Együttműködés Programja volt, amely rögzítette: „meg kell szüntetni a vállalkozások működését felügyelő állami szervek büntetésben való érdekeltségét.” A dokumentum állást foglalt abban is, hogy „a termékellenőrzés, a termékbiztonság, a veszélyes termékek figyelemmel kísérése mellett is fontos tényező lenne a fogyasztóvédelmi célok között a magyar gazdaság fokozottabb figyelemmel kísérése, hiszen a vállalkozók, vállalkozások is fogyasztókként élnek az élet más területein.” A fogyasztóvédelem súlyának és rangjának felértékelődését kétségkívül a fogyasztóvédelem Alaptörvényben való megjelenítése szimbolizálta a leginkább. Az Alaptörvény deklarálta a következőket: „Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.”

A célkitűzések megvalósítása érdekében meghozott jogszabálymódosítások közül kiemelkedik az a törvény, amely leginkább demonstrálta a hatósági hozzáállás és gyakorlat változását. A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításának eredményeképpen a

Az idézett alapvetések nyomán Kormány a 2010 és 2014. közötti időszakra vonatkozó prioritásokat Magyarország IV. Középtávú fogyasztóvédelmi politikájában, valamint a végrehajtására elfogadott feladattervben rögzítette. Az elsődleges feladatokat meg7

V. évfolyam I. szám


jogszabályba bekerült az a rendelkezés, mely szerint a hatósági Szintén a törvény rögzíti, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság elellenőrzést végző szervek kis- és középvállalkozásokkal szem- lenőrzi a külön jogszabályban fogyasztóvédelmi rendelkezésként ben az első esetben előforduló jogsértés esetén bírság kiszabása meghatározott rendelkezések betartását, és – ha a fogyasztókhelyett figyelmeztetést alkalmaznak, illetve kötelesek megvizs- kal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról gálni a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szóló törvény eltérően nem rendelkezik – eljár azok megsértése szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (1) bekezdés a) esetén. pontjában szabályozott eljárás alkalmazásának lehetőségét. Az idézett eljárás szerint ha a hatóság az ellenőrzés befejezéseként Mindezeken túl a jogszabály szerint – ha külön törvény vagy kormegállapítja, hogy az ügyfél a jogszabályban, illetve hatósági mányrendelet eltérően nem rendelkezik –, a fogyasztóvédelmi döntésben foglalt előírásokat megsértette, és a jogszabály vagy hatóság ellenőrzi hatósági döntés megsértése a jogellenes magatartás megszün- • az áru fogyasztók számára való értékesítésére, tetésével vagy a jogszerű állapot helyreállításával orvosolható, • a fogyasztóknak forgalmazott termék minőségére, összetétea hatóság felhívja az ügyfél figyelmét a jogszabálysértésre, és lére, csomagolására, legalább húsznapos határidő megállapításával, valamint a jog- • a fogyasztóknak értékesítésre szánt, illetve értékesített áru következményekre történő figyelmeztetéssel végzésben kötelezi mérésére, hatósági árára vagy egyébként kötelezően megannak megszüntetésére. állapított árára, • a fogyasztói panaszok intézésére, A jogalkotó tehát törvényerőre emelte azt a hatósági szemléletet, • a fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági amely és jótállási igények intézésére, • szakított a különböző „hadjárat” és „kommandó” elnevezéssel • a termék forgalmazása vagy szolgáltatás nyújtása során az ellátott ellenőrzés-sorozatokkal, egyenlő bánásmód követelményére, továbbá • a vállalkozásokat partnernek tekinti, • a fogyasztók tájékoztatására • a szankcionálás során pedig fokozottan érvényesíti a fokoza- vonatkozó rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése tosság, az arányosság és a méltányosság elveit. esetén.

Termékbiztonsági ellenőrzések

A rendszer hatékonyságát igazolja, hogy a bírsághatározatok számának csökkenése ellenére is folyamatosan javult a kifogásolási arány, így a felügyelőségek ellenőrzéseik során a hangsúlyt továbbra is a megelőzésre és a tájékoztatásra fordítják.

Az NFH munkájában kiemelt helyen szerepel a piacfelügyeleti tevékenység, amelynek célja a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme, amelyet a hatóság – az előző időszakra vonatkozó fogyasztóvédelmi politikában rögzített célkitűzéseknek megfelelően – korszerű, EU konform piacfelügyeleti rendszerben, az állami fogyasztóvédelmi intézményrendszer fenntartásával és fejlesztésével biztosít.

Az erőteljes hatósági fellépés mindehhez képest elsődlegesen azokra a területekre koncentrálódott, ahol • a korábbi ellenőrzések, eljárások és szankciók ellenére nem volt tapasztalható számottevő javulás, • a jogsértés súlya, illetve a jogsértéssel érintett fogyasztói kör nagysága indokolta a magasabb összegű bírságok kiszabását.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság piacfelügyeleti tevékenysége az elmúlt években a kormányzati célkitűzésekhez igazodva fejlődött. A piacfelügyeleti területen az NFH által elért eredményeket jól reprezentálja az Európai Unió veszélyes termékek adatbázisának, a RAPEX-nek a 2012-es és 2013-as éves jelentése, amelyek szerint Magyarország mindkét évben első helyen végzett a veszélyes termékek felkutatása terén. A magyar fogyasztóvédelmi hatóság 2013-ban 278 értesítésével az összes jelzés 12%-át szolgáltatta. Már a 2011. évi eredmény – az összes bejelentés 10%-ával, 155 db bejelentéssel a 3. hely megszerzése – is jól mutatta azt az erőfeszítést, amelyet a fogyasztóvédelmi hatóság kifejt a fogyasztók életének, egészségének és testi épségének védelme érdekében. A 2012. és 2013. évi eredmény azt igazolja, hogy Magyarország azon tagállamok közé tartozik, amely hatékonyabban ellenőrzi a forgalomba hozott termékeket, és ezáltal a legeredményesebb a veszélyes termékek felkutatásában.

HAGYOMÁNYOS ELLENŐRZÉSI TERÜLETEK A fogyasztóvédelmi hatóság tevékenységének fő kereteit a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV törvény határozza meg. A jogszabály értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi – a szerződés létrejöttére, érvényességére, joghatásaira és megszűnésére vonatkozó rendelkezések kivételével – • a forgalmazással, szolgáltatásnyújtással, • a gyermek- és fiatalkorúak védelmével, • a fogyasztói csoporttal, • a panaszkezeléssel, ügyfélszolgálattal, fogyasztóvédelmi referens foglalkoztatásával, valamint • a vállalkozás válaszirat küldésére vonatkozó - békéltető testületi eljárásban fennálló - kötelezettségével összefüggő, a törvényben és a végrehajtására kiadott jogszabályokban foglalt rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén. Fogyasztóvédelmi Tükör

A munka hátterét biztosítja a két hatósági laboratórium. Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium 2013 elején ismételten meg8


www.nfh.hu

szerezte a Nemzeti Akkreditáló Testülettől 4 évre szóló akkreditált státuszt, amely által megközelítőleg 350 vizsgálati módszer segítségével közel 500 paraméter akkreditált vizsgálatára nyílik lehetőség a termékcsoportok széles körére irányulóan (úgymint: élelmiszerek, kozmetikumok, háztartás-vegyipari termékek, festékek és lakkok, gyermekjátékok és gyermekápolási cikkek, bőrrel érintkező termékek, dohánytermékek). Az Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium a hatósági feladatok elvégzése mellett vizsgálóbázisként szolgál a Magyar Termék Nagydíj Pályázat vonatkozó termékeire irányuló vizsgálatok tekintetében, mely révén évente több száz vizsgálat végzése által kivitelezi a már pályázatot nyert termékek utóellenőrzését.

gi terhek enyhítését célul kitűző rezsicsökkentés maradéktalan végrehajtását. Miután a földgáz, az áram és a távhő árának csökkentése mellett a jogszabály előírta a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is, ennek ellenőrzésére szintén a fogyasztóvédelmi hatóság kapott jogosultságot. A fentieken túl megtörtént a rezsicsökkentés kiszélesítése a PB-gáz valamint a kéményseprőipari-közszolgáltatás vonatkozásában is, melynek hatósági feladatait szintén a fogyasztóvédelmi hatóság látja el. A kiemelt területek között szintén minden évben megjelent a szavatossággal, jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások intézésének ellenőrzése, valamint a fogyasztói igények érvényesítésére vonatkozó megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése. A fogyasztóvédelmi hatósághoz beérkező megkeresések azt mutatják, hogy a fogyasztók minőségi kifogásaival kapcsolatos kereskedői gyakorlat és a kifogások intézése sokszor a jogszabályokkal ellentétes tartalommal zajlik, a vonatkozó törvényi és rendeleti szabályok ismeretének a hiánya pedig fogyasztói és vállakozói oldalról egyaránt megjelenik.

A Mechanikai és Villamos Laboratórium tevékenységi területén 464 szabványos módszerre akkreditált. Vizsgálatainak egy része a hatóság piacfelügyeleti tevékenységével összefüggésben biztonsági vizsgálat volt, másik része laboratóriumi nyílt napok keretében elvégzett vizsgálatokból, összemérő és kör-vizsgálatokból, valamint média megjelenések alkalmával és bölcsődékben történt felmérések során elvégzett vizsgálatokból áll össze.

A kereskedelem és a szolgáltatások ellenőrzése

Bár bírósági hatáskörbe tartozik az eladó és a fogyasztó közti A kereskedelmi és szolgáltatás-ellenőrzési tevékenység köré- egyedi szerződéses jogvitában a szavatossági és jótállási igében az elmúlt években kiemelt szerepet kaptak azok a területek, nyek megalapozottságának és jogosságának eldöntése, áltaamelyek részben magas kifogásolási aránnyal járó vizsgálati ta- lánosságban nem igaz az a közhiedelem, miszerint a hatóság pasztalatokat eredményeztek, részben a fogyasztók széles körét „egyedi ügyekkel nem foglalkozik”. Az NFH számos kérdésben érintették. rendelkezik hatáskörrel és eszközökkel is, hiszen számon kérheti és szankcionálhatja a fogyasztói jogokkal kapcsolatos megAz 2010 és 2014 között időszakban a hatóság számos területen tévesztő magatartást, a kifogások intézésének jogszerűségét, a kapott hatáskört, amely többek között lehetőséget biztosított az tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy ezen a területen – a maenergiaszolgáltatók tevékenységének fokozott ellenőrzésére. A gas kifogásolási arány okán – évről évre szükség van a terület lakossági fogyasztók, illetve felhasználók tekintetében az NFH ellenőrzésére. az alábbi szolgáltatási területeken rendelkezik széles hatásköri jogosítványokkal: Szintén minden évben ad munkát a hatóságnak az árubemutató• villamos-energia-, val egybekötött termékértékesítési tevékenység ellenőrzése. Az • földgáz-, elmúlt időszakban a fogyasztóvédelmi hatóság a termékbemuta• távhő-, tókkal kapcsolatban lefolytatott ellenőrzések alkalmával, illetve a • vízi-közmű szolgáltatás, illetve beérkezett fogyasztói panaszok kivizsgálásakor nagy számban • a hulladékgazdálkodás. tapasztalt a vállalkozások részéről olyan jogsértő magatartást, amellyel megtévesztették, megkárosították az előadásokat látoE körben a hatóság a jogszabályi előírásoknak való megfele- gató, jellemzően nyugdíjas célközönséget. lést hivatalból lefolytatott országos, átfogó témavizsgálatok és a fogyasztói panaszok alapján is ellenőrzi, vizsgálja a számlá- Az általános kereskedelmi feltételek, az árfeltüntetés és az árfelzást, elszámolást, a számlakép megfelelőségét, a szolgáltatás számítás vizsgálata során a hatóság a megvételre kínált termékikapcsolásának, korlátozásának jogszerűségét, de ezen túl az kek eladási árának, egységárának, akciós eladási árának, akciós üzletszabályzatok és az ügyfélszolgálatok működésének megfe- egységárának, illetve a különböző szolgáltatások díjának feltünlelőségét, valamint a mérőcserék megtörténtét is. tetésére vonatkozó jogszabályi előírások megtartását ellenőrzik. A vizsgálatok magukba foglalják a húsvéti, karácsonyi ünnepek A kormányzat rezsicsökkentésre irányuló törekvései a 2013-as szezonális termékeinek vizsgálatát is, továbbá kiterjed az árfelévtől kezdődően újabb kihívás elé állította a hatóságot, amely tüntetés ellenőrzésén túlmenően az üzletek általános kereskeaz éves témavizsgálatok és a több ezer fogyasztói panasz ki- delmi feltételeinek, valamint a hatósági vizsgálatok által letiltott, vizsgálása mellett a beadványok haladéktalan megválaszolásá- már forgalomból kivont termékek felkutatására, ellenőrzésére is. val, kivizsgálásával, valamint a jogkövető magatartás hivatalbóli kikényszerítésével elsődleges feladatának tekintette a lakossá9

V. évfolyam I. szám


Így a hatóság ellenőrzi • a nyitvatartási időre vonatkozó szabályok betartását, • a vásárlók könyvének megfelelő kezelését, • a panaszügyintézésről szóló tájékoztatást és annak gyakorlatát, • a biztonsági szolgálatokra vonatkozó szabályok érvényesülését, • a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettség teljesítését, • a használt mérőeszközök hitelességét, továbbá • a KPIR, illetve RAPEX rendszerben letiltott termékek forgalmazását is. Az elmúlt évek kereskedelmi gyakorlatában jelentős változást jelentett az új dohányértékesítési rendszer bevezetése. A fiatalkorúak védelmében meghatározott előírások teljesülésének biztosítása fokozott hatósági aktivitást igényelt, ezért a 18 éven aluliak alkoholtartalmú italokkal és dohánytermékkel való kiszolgálását tiltó jogszabályi rendelkezések betartásának ellenőrzése az elmúlt években az éves ellenőrzési és vizsgálati program, valamint az idegenforgalmi főszezonban végzett ellenőrzések kiemelt területe volt. Az évről-évre tapasztalt, folyamatosan magas kifogásolási arány jelentős javulását egy jogalkotói aktus, a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény elfogadása és hatályba lépése jelentet-te. Az új jogszabály megalkotásával, ezen keresztül azzal, hogy megtörtént a dohánytermékek széleskörű kiskereskedelmi beszerezhetőségének, illetve a dohánytermékek megjelenésének korlátok közé szorítása, Magyarország komoly lépéseket tett a dohányzásnak a fiatalkorúak körében törté-nő visszaszorítása, közép- és hosszútávon az egész magyar társadalom közegészségügyi állapotának javulása felé. Az új értékesítési rendszerben dohánytermék árusítási jogosultságot szerző vállalkozások komoly felkészítést, a jogszabályok betartását segítő tájékoztató anyagok birtokába juthattak, ennek, illetőleg a hatályba lépést követően lefolytatott hatósági ellenőrzések eredményeképpen a korábbi 40 és 70 % közötti kifogásolási arány 15 % alá csökkent.

ALTERNATÍV ÖSZTÖNZŐ ESZKÖZÖK ÉS INNOVATÍV KEZDEMÉNYEZÉSEK A pozitív lista

nem létezett semmilyen összesítés. Figyelemmel arra, hogy a hatósági kommunikáció egyik alapvető célja a fogyasztók tájékoztatása, a hatóság indokoltnak tartotta nem csupán azon cégek megnevezését, amelyek jogsértést követtek el, hanem azon vállalkozások nyilvántartását is, amelyek – a hatósági ellenőrzések eredményei alapján – szabályosan működnek. A gyakorlatban a rendszer úgy működik, hogy az ellenőrző felügyelőség jegyzőkönyvet vesz fel, ebben rögzíti az ellenőrzés során tapasztaltakat, jellemzően a jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő gyakorlatokat, a rögzítettek alapján pedig hatósági határozatot hoz. Ilyen határozat meghozatalára azoknál a vállalkozásoknál, ahol az ellenőrzés nem tárt fel szabálytalanságot, korábban nem került sor. Az újítás eredményeképpen 2011 óta a hatóság azt is jegyzőkönyvbe veszi, ha az ellenőrzött egység a jogszabályoknak megfelelően működik, majd ez alapján egy olyan tartalmú dokumentumot állít ki, amely ezt a tényt rögzíti. Az igazolás kiállítása olyan ellenőrzések során valósul meg, amelyek során a hatóság nem csupán egy termék(típus) megfelelőségét ellenőrzi, hanem a vizsgálat szélesebb körben, a fogyasztói érdekeket érintő témában zajlik.

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2011 márciusában vezette be a vállalkozások pozitív listáját. A rendszer bevezetését megelőző években végzett a hatósági ellenőrzések és vizsgálatok, valamint azok eredményeinek kommunikációja jellemzően a Ahhoz, hogy valamely cég felkerüljön a listára, a következő vizsjogsértések arányaira, azok súlyára, a jellemző visszásságokra gált területeken kell megfelelnie: koncentrált, jóllehet fokozatosan nőtt azon vállalkozások száma, • az árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó ellenőrzése, amelyekről az ellenőrzés során kiderült, hogy valamennyi, az • a szavatossággal és jótállással kapcsolatos fogyasztói kifoellenőrzésben számon kért jogszabályi előírásnak megfelelnek. gások és a vásárlók könyvébe tett bejegyzések intézésének Az NFH a vonatkozó törvényi előírások (Fgytv. 51.§) alapján vaellenőrzése, valamint lamennyi jogsértést megállapító jogerős határozatát közzétette, • az idegenforgalmilag frekventált helyeken működő vendéglámíg a jogszabályoknak megfelelően működő vállalkozásokról tó egységek és a személy-taxi szolgáltatás ellenőrzése. Fogyasztóvédelmi Tükör

10


www.nfh.hu

Amennyiben a hatóság azt állapítja meg, hogy az adott vállalkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek maradéktalanul eleget tett, az erről szóló dokumentumot megküldi az NFH központjának, a központ pedig – egyéb kritériumoknak való megfelelés esetén – az igazolást kiadja a vállalkozás részére, amely az üzletben kifüggeszthető. A jogkövető vállalkozásra vonatkozó, a normáknak megfelelő működést igazoló információk mindemellett megjelennek a hatóság honlapján is. A rendszer szabályai szerint az igazolást elnyerő vállalkozás vállalja az esetleges utóellenőrzést, ezzel együtt azt, hogy amen�nyiben egy utó- vagy újbóli ellenőrzés során a hatóság jogsértést tár fel, az üzletben kifüggesztett dokumentumot haladéktalanul el kell távolítani és a hatóság honlapjáról is törlésre kerül a vonatkozó információ. A vállalkozások mindemellett tudomásul veszik, hogy a pozitív minősítéssel rendelkezőkkel szemben bejelentett panaszokat a hatóság soron kívül kivizsgálja. A listán jelenleg közel 2500 vállalkozás szerepel, eddig összesen nem több, mint 30 vállalkozást kellett eltávolítani a listáról az elmúlt évek alatt, mely vállalkozásoknál utóellenőrzés során szabálytalanságot (pl. az egységben a fiatalkorú személyt a pró- • ösztönözze a vállalkozásokat a fogyasztók bizalmát és elégebavásárlás során kiszolgálták szeszesitallal, nem tettek eleget a dettségét fokozó tevékenység végzésére, innovatív ötletek és nyugtaadási kötelezettségüknek) talált a felügyelőség. A listát megoldások kidolgozására, a fogyasztói kultúra és tájékozottátlagosan egy év alatt közel 15 000 alkalommal tekintik meg a ság növelésére. látogatók. A minősítés odaítélése pályázati rendszerben működik, a sikeAz eredmény tehát igencsak pozitívnak tekinthető. A vállalkozá- resnek minősített vállalkozás jogosultságot szerez a „Fogyasztósok többsége érdemnek tekinti a listára való felkerülést, és büsz- barát” védjegy viselésére. kén jelent meg a pozitív listás igazolásokat átadó fórumokon, melyről számtalanszor az elmúlt évek alatt. Az odaítélés minimumfeltétele a jogszabályi kötelezettségek maradéktalan betartása és az, hogy a vállalkozás korábbi tevéA „Fogyasztóbarát Vállalkozás” Tanúsítási Rendszer kenysége során sem sértett jogszabályi rendelkezéseket. A pályázatban részt vehet valamennyi kiskereskedelmi és vendégláMagyarország IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikájának tó tevékenységet végző vállalkozás, amely megfelel a pályázati megvalósítására irányuló, 2014-ig szóló feladatterv végrehajtá- feltételeknek, és ezeket a pályázati dokumentációban igazolta. sához szükséges kormányzati intézkedésekről szóló 1011/2012. Megfelelő érdeklődés esetén a pályázat a későbbiekben más (I. 23.) Korm. határozat követelményként fogalmazta meg, hogy ágazatokra is kiterjeszthető lesz. a hatósági jogalkalmazás tekintetében a jogkövető magatartást preventív és alternatív eszközökkel is elő kell mozdítani, ezért Pályázni az alábbi fő témakörökben lehet: elrendelte a vállalkozásokra vonatkozó fogyasztóbarát emblé- • fogyasztóbarát ügyfélszolgálat – ahol a pályázó olyan ügyfélma feltételrendszerének kidolgozását és bevezetését. A feladat szolgálati rendszert működtet, amely alkalmas a fogyasztói megvalósítása érdekében alakította ki az NFH a „Fogyasztóbareklamációk gyors, hatékony és jogszerű elintézésére; rát” Tanúsítási Rendszert, amelynek elnyerésére 2012 márciusá- • fogyasztói tudatosságot ösztönző tájékoztató rendszer – ban írta ki a pályázatot. amelyben a pályázó kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a termékek értékesítésével, illetve a szolgáltatás igénybevételével Az alapításkor megfogalmazott célok között szerepel, hogy a takapcsolatos valamennyi információ a lehető leghatékonyabb núsítvány és legegyszerűbb módon eljusson a fogyasztókhoz; • a vállalkozások közül kiemelje és a fogyasztók figyelmébe • hazai elkötelezettségű vállalkozás – amely esetben a vállalkoajánlja a jogkövető magatartáson túli eszközökkel a fogyaszzás az átlagostól nagyobb arányban forgalmaz magyar termétók bizalmát és elégedettségét növelő és fenntartó cégeket, keket, előnyben részesíti a hazai termelőket és beszállítókat, • a megfogalmazott kritériumok nyilvánosságra hozatalán és az árukínálatában pedig elsősorban az ár-érték arányban is eléreredmények kihirdetésén keresztül növelje a fogyasztói tudahető, minőségi termékeket helyezi előtérbe; tosságot és a fogyasztói kultúrát, valamint • a kiemelt figyelmet igénylő fogyasztók védelmét és segítését 11

V. évfolyam I. szám


szolgáló rendszerek – amelyek a nehezebben tájékozódó, főként idős emberek információhoz való jutását, a fiatalkorúak kiszolgálásának korlátaira vonatkozó előírások betartását vagy a mozgáskorlátozottak közlekedését, az árukhoz és a szolgáltatásokhoz való hozzájutását segítik elő; • fenntartható fogyasztás, társadalmi felelősségvállalás – ahol a vállalkozás sokat tesz azért, hogy tevékenysége az értékesítési szempontokon túlmutató céloknak is megfeleljen. A tanúsítási rendszer szabályzata szerint a megjelölt pályázati lehetőségek nem jelentenek kizárólagosságot, a vállalkozások egyéb olyan innovatív megoldásokat, folyamatokat és eredményeket is bemutathatnak, amelyekről úgy vélik, megfelelnek a fogyasztóbarát jelző használatára vonatkozó általános kritériumoknak, azaz az alapvető, a fogyasztói elégedettséget, tudatosságot és/vagy kultúrát növelő célkitűzéseknek. Pályázni nem csak már hosszabb ideje működtetett rendszerek bemutatásával lehet, hanem a pályázatban való sikeres részvétel érdekében bevezetni kívánt új elképzelésekkel is, ez esetben azonban a pályázó vállalja az elbírálás idejére már folyamatba helyezett rendszerek működésének kiemelt és többszöri hatósági kontrollját.

Az Okoskosár program 2012 őszén vette kezdetét az óvodás és a kisiskolás korú gyermekek tudatos fogyasztóvá válását elősegíteni hivatott „Okoskosár” program. A kezdeményezés leginkább a 3 és 10 év közötti gyermekeket szólította meg. Fogyasztóvédelmi szempontból rendkívül fontos ez a célcsoport, mert a gyermekek ezekben az években a legfogékonyabbak új ismeretekre, ezért meghatározó, milyen pozitív mintákkal találkoznak ebben az időszakban. A kezdeményezés szoros összhangban állt hazánk IV. középtávú fogyasztóvédelmi politikájával: a 1011/2012. (I. 23.) Korm. határozat kiemelt feladatként említette a tudatos fogyasztóvá válás elősegítését a gyermekkorúak, illetve a tanköteles korúak körében. Új kezdeményezéséhez a hatóság igyekezett megtalálni a célcsoport számára – a mai kor igénye szerint – a leginkább megfelelő csatornát, ezért egy internetes felület létrehozása mellett született döntés. A portál – amely a www.nfhokoskosar.hu weboldalon érhető el – kifejezetten az óvodás és az alsó tagozatos gyermekek számára készült.

A tanúsítás odaítélése szakmai bíráló bizottság véleménye alapján történik, a sikeresnek minősített vállalkozás jogosultságot szerez a „Fogyasztóbarát Vállalkozás” védjegy viselésére, amely 2 évre szól. Jogszabálysértés, illetőleg a pályázatban megfogalmazottakkal ellentétes tevékenység esetén természetesen a tanúsítás visszavonható. Az első tanúsítványok átadására 2012. október 2-án került sor az NFH épületében, ez idáig országos viszonylatban 12 vállalkozás szerzett jogosultságot a védjegy viselésére. 2013-ban az NFH – a külföldi vásárlók bizalmának erősítése céljából – kiterjesztette a már bevezetett fogyasztóbarát vállalkozás védjegyet a határon átnyúló tevékenységet is folytató vállalkozásokra „Consumer Friendly Trader” néven. Az angol nyelvű tanúsítványra olyan magyar vállalkozások pályázhatnak, amelyek nemcsak magyar, hanem Magyarországon kívül az Európai Unió másik tagállamában, illetve Izlandon vagy Norvégiában lakóhel�lyel rendelkező fogyasztók felé is rendszeresen nyújtják a szolgáltatásaikat. Az angol nyelvű tanúsítvány elnyerésének alapfeltétele a magyar „Fogyasztóbarát Vállalkozás” védjegy megszerzése, továbbá a pályázó vállalkozásnak a határon átnyúló fogyasztóvédelem és az Európai Fogyasztói Központ vonatkozásában – elsősorban a tájékoztatás és a panaszkezelés területén – további vállalásokat, többletszolgáltatásokat kell nyújtania. Az első angol nyelvű tanúsítvány átadására 2013 júniusában került sor.

Fogyasztóvédelmi Tükör

12

A kezdeményezés a gyermekeken keresztül a szülőket is megszólította, és ösztönözni kívánta a szórakoztató formában történő „együtt tanulásra”. A program szerves részét képezte az egészségre és a környezettudatos viselkedésre való nevelés, s mindez látens módon, játékos formában történik. A honlap olyan tartalmi részeket tartalmaz, mint a lapozható, hangos mesekönyv, amelynek meséi a tudatos vásárlás és a környezettudatosság fontosságára irányítják rá a gyermekek figyelmét. Az Okosboltban történő virtuális vásárlás során megismerkedhetnek az egyes termékeket megjelenítő figurákkal, azok jó és rossz tulajdonságaival. A színezőkben online kifestésre van lehetőség, de kirakójáték, memóriajáték és kifejezetten a gyermekek számára összeállított fogyasztóvédelmi kvíz is található az oldalon. A kezdeményezés széles körben történő ismertté tétele érdekében az NFH a megyei felügyelőségek segítségével országszerte több óvodával, iskolával is felvette a kapcsolatot, és különböző pályázatok - rajzpályázat, meseíró pályázat - meghirdetésére is sor került az Okoskosárhoz kapcsolódóan.


www.nfh.hu

Az online projekt kiegészítéseképpen 2013-ban elkészült az Okosbolt Társasjáték prototípusa, amelyet a gyermekek felé meghirdetendő pályázatokon való eredményes szereplés díjaként kaphatnak meg az óvodás- és kisiskolás korú gyermekek, illetve óvodák és iskolák.

Az Okosotthon program A 2013 októberében indult el az NFH újabb saját fejlesztésű kezdeményezése, az Okosotthon program, amely az energiatakarékosságra, a háztartásokban keletkező költségek csökkentésére, környezetvédelmi szempontokra, biztonságos termékvásárlásra, tudatos fogyasztásra kívánja felhívni a figyelmet játékos formában.

A honlap két modulból áll. Az első modulban a felnőttek tehetik próbára tudásukat. A játék során az „Otthon” helyiségein végighaladva kell megválaszolniuk a kvíz formában felugró kérdéseket úgy, hogy azzal a lehető legmagasabb megtakarítást érjék el. Minden kérdésnél több helyes válasz van, melyeknél a megtakarítás mértékében van eltérés. Így a játékos nem csak arra kap választ, hogy mely módon csökkenthető leginkább a háztartása kiadása, hanem a modul egyfajta tükörként is működik, hiszen az egyéni szokások költséghatékonyságát is mérhetővé teszi. Ezen felül a játék olyan megoldásokat is kínál, melyekkel a környezet védelmét, az energiahatékonyságot célozhatjuk meg. A játékos minden megtalált lehetőségnél „Okostallért” gyűjt, majd a játék végén a kiértékeléskor az „Okosotthon”-ban elért kiadáscsökkentés mértékéről is tájékozódhat. A második modul lényege, hogy a gyermekek bejárva az „Okosotthon” helyszíneit, megismerkedjenek azokkal a lehetőségekkel, amelyeket később a mindennapi életben alkalmazva ők is hozzájárulhatnak a család havi költségeinek csökkentéséhez. Olyan megoldásokat kereshetnek és találhatnak meg a modul segítségével, melynek hatásai a költségmegtakarításon túl, a környezet védelmét és az energiatakarékosságot is fókuszba helyezik.

ÚJ KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK Az NFH kommunikációs tevékenysége az elmúlt két és fél évben folyamatos fejlesztésen ment keresztül. A sajtókapcsolatok továbbszervezése mellett új típusú kommunikációs csatornákat is igénybe vett a hatóság. 13

A kommunikációs csatornák közül kiemelt szerepet kapott az NFH honlapja, amely — EU-s pályázati források felhasználásával — új felületet és tartalmat kapott: a letisztult, korszerű megjelenés mellett az információk célcsoport-orientáltan jelennek meg, segítve ezáltal a könnyebb eligazodást és tájékozódást. A portálon való jobb tájékozódás elősegítése érdekében a hírek, információk tematikus bontásban érhetőek el, attól függően, hogy az érdeklődő fogyasztói, vállalkozói, vagy sajtókapcsolati jellegű témában keres választ a kérdéseire. A honlap arculati elemeit a letisztultság jellemzi, fókuszba helyezve az adekvát információk gyors elérését. Az online felület tartalma folyamatosan frissül, bővül a jövőben is. A hatóság honlapján belül külön aloldalak tartalmazzák az NFH alternatív kezdeményezéseivel összefüggő információkat, így külön adatbázisban jelenik meg egyebek mellett a pozitív lista, a Fogyasztóbarát tanúsítványt elnyert vállalkozások listája, a veszélyes termékek, a hatósági határozatok és a rezsicsökkentéssel kapcsolatos információk köre. A megújult honlap létrejöttével vált teljessé a mai kor igényeinek megfelelő hatósági fogyasztóvédelmi online kommunikációs háló. Szintén pályázati forrásokból készült el a hatóság önálló okostelefon alkalmazása is, amely a mindennapok során leggyakrabban felmerülő fogyasztóvédelmi kérdésekre ad választ. Az alkalmazás segít eligazodni az áruvásárlásra, az internetes kereskedelemre, a termékkel kapcsolatos reklamációra, illetőleg az egyes szolgáltatásokra vonatkozó szabályok rendszerében, ugyanakkor lehetőséget teremt arra is, hogy az érdeklődők megV. évfolyam I. szám


találják azt a legrövidebb utat, amelyen keresztül kérdéseikre választ kaphatnak, illetve panaszaikat benyújthatják. Az alkalmazás részeként lehetőség van a felhasználó által megvásárolt termékek nyilvántartására és beállítható, hogy a program figyelmeztessen a szavatossági, jótállási idő közelgő lejártára is. Az alkalmazás segítségével a felhasználó fényképet készíthet a nyugtáról, számláról, jótállási jegyről is, így gyorsan visszakereshető, hogy az adott terméket hol és mikor vásárolták. Az alkalmazás nem csupán a fogyasztókat segíti, hanem a kereskedőknek is mankót ad a kezébe egy-egy panasz kezelése, elbírálása kapcsán, szavatossági viták rendezése során, így kiegyensúlyozottabb vásárlási és vitahelyzet teremtődik, elkerülve az esetleges hatósági eljárás igénybevételét.

Az NFH 2010-ben jelentette meg első, saját kiadású hivatalos lapját, a Fogyasztóvédelmi Tükör című kiadványt. A lap a legfontosabb hatósági eredmények mellett beszámol az országos és a helyi eseményekről, valamint hasznos tudnivalókat nyújt az aktuális, illetve problematikusnak mondott ellenőrzési eredményekről és időszakokról. A 2012. évben a lapnak két melléklete jelent meg Fogyasztói Kalauz címmel: az első az idegenforgalmi főszezonban a magyar és külföldi turistáknak szóló legfontosabb tudnivalókról, a második pedig a karácsonyi ünnepek előtt a vásárlókat megillető jogosultságokról, valamint a szavatossági, jótállási szabályokról tartalmazott összefoglalót. Az EU a 2012-es évet az aktív idősödés és a generációk közötti szolidaritás évének nyilvánította, amely számos programmal és kezdeményezéssel támogatta Európa felkészülését arra, a különböző generációk tagjai egymást támogatva hogyan küzdhetnek meg az öregedő társadalmak kihívásaival. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az európai év keretében egy havi tematikus újságot indított útjára „Aktív szépkorú(j)ság” címmel. Az időskorúak minden lapszámban egy-egy téma köré csoportosítva olvashatnak cikkeket, találhatnak programajánlókat.

Az online felületek fejlesztése mellett továbbra is fontos kommunikációs eszközként működött az NFH hivatalos fórumoldala, Facebook-felülete és valamennyi olyan csatorna, ami biztosítja a fogyasztók számára a közvetlen kapcsolatfelvétel lehetőségét.

Az NFH 2011 augusztusában Fogyasztóvédelmi Konzultációt indított, amelynek célja az volt, hogy a kérdőívben megfogalmazott témakörökben – és akár más fogyasztóvédelmi kérdésekben is – bárki elmondhassa véleményét az intézményrendszerről, a leggyakoribb problémákról, illetve a jövő lehetséges irányairól. A közzétett kérdőíven keresztül a hatóság a fogyasztók véleményére volt kíváncsi a legkülönbözőbb kérdésekben. A válaszokból készített értékelés adalékul szolgált • a Fogyasztóvédelmi Stratégiában megfogalmazott javaslatokA fogyasztóvédelmi információk iránt érdeklődő olvasók részéhoz, re napi hírlevél is indult, amelyet a hatóság e-mailen keresztül • a szükségesnek vélt jogszabály-módosítási javaslatok kidoljuttat el a feliratkozó látogatóknak, valamint időszaki, pdf formágozásához, tumban készített hírlevelek is biztosítják a folyamatos informá- • a hatóság jogalkalmazási politikájának alakításához, valamint cióáramlást. • a következő évek ellenőrzési programjainak tartalmához. Elindult továbbá az NFH Facebook oldala, 2011 júliusától pedig új fórumoldalon keresztül kezdeményezhetnek kapcsolatfelvételt a fogyasztók a hatóság szakértő munkatársaival.

A kérdések között általános jellegű és egyes kereskedelmi vagy szolgáltatási területre vonatkozó konkrétabb kérdések is megtalálhatók voltak. A kérdőívben többek között az alábbi témakörökben várta a hatóság a válaszadók véleményét: 2013-ban az online kommunikáció kiegészült egy önálló Twitter- • a magyar termékek aránya a kereskedelemben, illetve a hazai oldal létrehozásával, illetve a Magyar Nemzet Online által nyújtott beszállítók védelme, lehetőséggel élve közvetlenebb hangvételben, blogbejegyzések • a termékek minősége Magyarországon és külföldön, formájában is megosztja a hatóság a legaktuálisabb információit • a termékbemutatókkal egybekötött kirándulásokkal összefügaz olvasókkal. gő szabályozás irányai, • az ellenőrző hatóság vizsgálatai, az ellenőrzések szigorúsága A fogyasztó-kapcsolati rendszer kiszélesítése okán 2011 februés a számon kért szabályok mennyisége, árjától az NFH hétvégi telefonos ügyfélszolgálatot is működtetett, • a vállalkozások pozitív megkülönböztetésének szükségesséilletve 2011 novemberétől – kiegészítve és segítve a fővárosi ge, felügyelőség munkáját – a személyes megkereséseket fogadó • szavatosság, jótállás, központi ügyfélszolgálati iroda is nyílt az NFH székhelyén. • a szolgáltatások igénybevételével összefüggő esetleges szabályozási hiányosságok. Fogyasztóvédelmi Tükör

14


www.nfh.hu

Az összesítés alapján egyértelművé vált, hogy a lakosság nyitott a vállalkozások pozitív kiemelését ösztönző alternatív eszközökre. Ugyanakkor fontos tanulsága a kérdőíveknek, hogy a fogyasztók 80%-a véli úgy: ma Magyarországon még nem tart ott a vállalkozói kultúra, hogy csökkenteni lehetne a szabályok mennyiségén, a hatóságoknak azonban az ellenőrzések során azokra a vállalkozásokra kell koncentrálniuk, ahol szándékosan megtévesztik és megkárosítják az embereket.

ben. A rendszerbe felvitt ügyek számát tekintve Magyarország az élbolyhoz tartozik, cél, hogy a jövőben növekedjen a megkeresett hatóságok együttműködési készsége és csökkenjen az ügyek elintézési ideje. A hatóság kijelölt nemzetközi munkatársa látja el a RAPEX rendszer (Rapid Alert System for Non-Food Dangerous Products) működtetésével és a nemzeti kapcsolattartói minőséggel összefüggő feladatokat.

Tekintettel arra, hogy az EU piacán az elmúlt években és várhatóan a jövőben is igen nagy számban jelennek meg a Kíná- Az Európai Unió döntéshozatali tevékenységében való kormányból származó, nem élelmiszer termékek, melyek között jelentős zati részvétel összehangolásáról és az Európai Koordinációs számban fordulnak elő azok, amelyek nem felelnek meg a biz- Tárcaközi Bizottságról (a továbbiakban: EKTB) szóló 1169/2010. tonságossági követelményeknek, az NFH – egyedülálló módon (VIII. 18.) Korm. határozat értelmében a hatóság szakértőket - kínai nyelvű fogyasztóvédelmi ismereteket jelentetett meg a Kí- jelölt ki, nevezetesen a 13. EKTB Fogyasztóvédelem Szakértői nai Iránytű című folyóirat hasábjain. Csoportba. Az NFH által kijelölt két szakértő működik közre a Szakértői Csoport vezetője által közvetített szakmai kérdések Határon túli kapcsolatok megválaszolásában, angol és magyar nyelven. Az NFH aktívan közreműködik az Európai Uniós kötelezettségek 2011 novemberében – a közép-kelet-európai országok közül előteljesítésében, az EU fogyasztóvédelmi kérdésekkel is foglalko- ször – Magyarországon, Budapesten, az NFH-nál tartotta őszi zó intézményeivel, szervezeti egységeivel intenzív munkakap- közgyűlését a PROSAFE (Product Safety Enforcement Forum csolatot tartott fenn. A napi szintű hivatali ügymenetet elsődle- of Europe). Az európai országok piacfelügyeleti hatóságai által gesen az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi 1991-ben alapított non-profit szervezet az idén ünnepelte fennálFőigazgatóságán (DG SANCO) keresztül bonyolította le. A Bi- lásának 20. évfordulóját. Jelenleg 35 ország mellett nemzetközi zottság részéről sűrűn, sok esetben akár heti több alkalommal is szervezetek (ANEC, BUSINESSEUROPE, EUROSAFE, EFTA, érkeztek az NFH-hoz megkeresések, megválaszolandó kérdő- ORGALIME) is szerepelnek a hivatalos tagok listáján. Az ülésen ívek, felmérések, felkérések tagállami szakmai álláspont ismer- a PROSAFE vezetősége és tagállamok képviselői mellett a DG tetésére. SANCO (Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatósága) a DG Enterprise and Industry (Európai BiAz NFH alapító tagként 1991 óta vesz részt a Nemzetközi Fo- zottság Vállalkozási és Ipari Főigazgatósága), valamint további gyasztóvédelmi Végrehajtó Hálózat (ICPEN) munkájában. A ki- meghívott termékbiztonságért felelős nemzetközi szervezetek jelölt hálózati koordinátor közreműködik a hálózaton keresztül küldöttei is részt vettek. érkező megkeresések megválaszolásában, a különböző munkacsoportok munkájának figyelemmel kísérésében, illetve ese- A hatóság kiemelt figyelmet szentelt a kétoldalú kapcsolatok ti jelleggel nemzetközi szakmai konzultációkon vesz részt. Az fejlesztésének is: a határ menti országok és az EU-tagállamok ICPEN elnökségét évente rotálódó alapon a tagországok látják mellett többek között olyan országokkal alakított ki együttműköel, minden évben az aktuális elnöklő ország hatóságainak fel- dést, mint Kína, Egyiptom, Törökország, de fogadott delegációt adata minimum egy konferencia lebonyolítása. az NFH Indonéziából és Libanonból is. Az NFH jelentős feladatot lát el a 2006/2004/EK rendelettel létrehozott fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködési hálózatban (CPC). A rendszerbe érkező információ, illetve végrehajtás iránti kérések teljesítése, összekötő hivatali (SLO) feladatok ellátása mellett a CPC-vel kapcsolatos adminisztratív feladatok koordinálása, az eseti jelleggel külföldi társhatóságoktól érkező megkeresések megválaszolása is a hatóság feladatát képezi.

A nemzetközi kapcsolatrendszerbőli kiemelkedik a Kínai Népköztársaság Állami Ipari és Kereskedelmi Igazgatóságával kötött együttműködési megállapodás, amely árom éves szakmai egyeztetést magában foglaló közös munka eredményeként született meg az az együttműködési megállapodás, amelyet kínai részről Ma Zhengqi, a Kínai Népköztársaság Állami Ipari és Kereskedelmi Igazgatóságának (SAIC) miniszterhelyettese írt alá 2014. május 19-én Budapesten.

A fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködési hálózat (CPC) keretén belül az NFH tölti be a nemzeti összekötő hivatali (SLO) és kijelölt hatósági (CA) pozíciót. A hálózaton belül határon átnyúló információ és végrehajtás iránti kérelmek teljesítésére kerül sor, továbbá saját kezdeményezésű riasztások közzététele zajlik a rendszer-

A megállapodás célja, hogy együttműködési partnerséget hozzon létre a felek között a fogyasztóvédelem terén folytatandó kétoldalú együttműködés kereteinek felállításával. A SAIC Európában csak a német hatósággal kötött hasonló megállapodást.

15

V. évfolyam I. szám


DR. BOROS ANITA:

A fogyasztóvédelmi (hatósági) eljárás jellemzői I. A FOGYASZTÓVÉDELEM JELENTŐSÉGE AZ ÁLLAM IGAZGATÁSA SZEMPONTJÁBÓL A fogyasztóvédelem joga egy igen sajátos jogterület: az állam az árutermelés kezdeti időszakától kezdve kialakított olyan eljárásokat, mechanizmusokat, amelyek a piaci szabálytalanságok, visszaélések felszámolására szolgáltak. Már az ókori államok ellenőrizték a mérőműszerek hitelességét, a termékek minőségét, sőt a fejlett római jog az uzsorás szerződések és a szerződés hibás teljesítésének jogintézményét is ismerte.6 Az állami szerepvállalás a piaci mechanizmusok kiépülésével párhuzamosan fejlődött, de a modern értelemben vett fogyasztóvédelmi intézményrendszer, szervezetrendszer és eljárási rezsimek csak a modern piacgazdaság térnyerésének hozadékai. Napjainkra mind uniós, mind tagállami szinten kiterjedt fogyasztóvédelmi szabályozás, szervezet és eszközrendszer alakult ki. Ennek oka, hogy a fogyasztói társadalomban a fogyasztó nap, mint nap „fogyaszt”: utazik, telefonál, étkezik, vásárol, internetezik, megnézi a kedvenc sorozatát a televízióban, szórakozik, kikapcsolódik, stb. Ebből következően egyáltalán nem közömbös, miként lép fel az állam a fogyasztóvédelem területén. Jelen tanulmány célja annak bemutatása, hogy milyen eszközökkel rendelkezik az állam és egyes esetekben az Európai Unió annak érdekében, hogy a fogyasztót magas szintű védelemben részesítse. A fogyasztás mértéke és a rendelkezésre álló fogyasztási cikkek mennyisége folyamatosan növekszik. Ha megnézzük a korábbi statisztikai adatokat, jól látható, hogy az 1990-es évek elején minden fontos fogyasztási cikk fogyasztása csökkent, ugyanúgy, mint a szolgáltatások igénybevétele. 1987-1997 között mintegy 6 Bordás Mária: A fogyasztóvédelem. In.: Imre Miklós: Közigazgatás és gazdaság. Budapest, 2007., HvgOrac. 258. o.

Fogyasztóvédelmi Tükör

16

20%-os színvonalesés következett be, majd tíz éven keresztül folyamatos, összességében csaknem 60%-os növekedés, majd 2007–2009-ben ismét mérséklődött a háztartások fogyasztása, így annak színvonala 2009-ben kb. 15%-kal volt magasabb a 20 évvel azelőttinél.7 A túloldali ábrán jól látható, hogy a rendszerváltás idején az élelmiszerekre és alkoholmentes italokra fordították az összes fogyasztási kiadás több mint negyed részét, ami 2008-ig 17,5%ra mérséklődött. A ruházkodásra fordított kiadások részaránya ugyancsak jelentősen csökkent. Ezzel szemben a háztartási energia és a kommunális szolgáltatások árának nagymértékű emelkedéséből adódóan jelentősen nőtt a lakásfenntartásra, illetve a motorizáció, valamint a vezetékes és mobiltelefonok elterjedésének következtében a közlekedésre, hírközlésre fordított kiadások aránya. Az élvezeti cikkekre fordított kiadások korábban is magas aránya tovább emelkedett.8 A lakossági jövedelem legnagyobb tételét képviselő kereset bruttó értéke az 1989. évi 10 600 forintról húsz év alatt 19-szeresére emelkedett. 2013-ban az egy főre jutó fogyasztás havi összege 67 ezer forint volt. 2013-ban nominálértéken az előző évinél többet költöttek a háztartások, az inflációs hatásokat is figyelembe véve a fogyasztás szintje az előző évivel azonos volt.9 Az élelmiszer-fogyasztás összehasonlító áron számítva nem változott, és reálértéken számítva csak az élvezeti cikkekre (szeszes italokra és dohánytermékekre), valamint az egyéb termékekre (testápolásra, személyes használati cikkekre, biztosításokra és pénzügyi szolgáltatásokra) költöttek kevesebbet 7 http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mo/mo1989_2009.pdf MAGYARORSZÁG 1989–2009 (2014. 10.31.). 8 Ld. 2. sz. lábjegyzetet. 9 http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mo/mo1989_2009.pdf Magyarország 1989–2009 (2014.10.31.).


www.nfh.hu

Dr. BOROS Anita Ph.D., LL.M. Vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Egyetemi docens - Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Közigazgatás-tudományi Kar

A háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása, 2012, 2013

Fogyasztási főcsoportok

Egy főre jutó fogyasztás, forint

A 2013. évi fogyasztás az előző évi százalékában

2012

2013

folyó áron

2012. évi folyó áron

Élelmiszerek és alkoholmentes italok

16 158

16 581

102,6

99,9

Szeszes italok és dohányáruk

2 176

2 185

100,4

89,3

Ruházat és lábbeli

1 919

2 046

106,6

107,0

Lakásfenntartás és háztartási energia

17 843

17 172

96,2

101,6

Lakberendezés, háztartásvitel

2 214

2 352

106,2

105,3

Egészségügy

2 865

2 995

104,5

101,1

Közlekedés

7 288

7 520

103,2

103,3

Hírközlés

4 325

4 492

103,9

101,8

Kultúra, szórakozás

3 937

4 196

106,6

105,8

Oktatás

374

403

107,8

104,7

Vendéglátás, szálláshely-szolgáltatás

2 581

2 812

109,0

105,7

Egyéb termékek és szolgáltatások

4 110

4 211

102,4

94,9

Fogyasztási kiadások összesen

65 790

66 965

101,8

100,1

a háztartások a 2012. évinél. 2013-ban tovább erősödött az előző évi tendencia, miszerint reálértéken legnagyobb mértékben (11%-kal) a szeszes italokra, dohányárukra for¬dított kiadások estek vissza, míg a háztartások lakásfenntartási és háztartási energiára fordított kiadásai folyó áron 3,8%-kal csökkentek. A lakásfenntartási kiadások aránya a háztartások fogyasztásában

17

hosszabb idő óta először csökkent 1,5 százalékponttal, 25,6%-ra, amely a rezsiköltségek csökkenésével magyarázható. A háztartások kiadásaiknak több mint felét, 50,4%-át lakásfenntartásra, háztartási energiára és élelmiszerre költötték. 10 10 In.: Statisztikai Tükör 2014/32. (2014. március 28.) http://www.ksh.hu/

V. évfolyam I. szám


A jellemző fogyasztási értékek az Európai Unióban is hasonlóképp alakulnak: 2012-ben a háztartások fogyasztási kiadásai a GDP legalább felét tették ki az uniós tagállamok többségében. Ez a részarány a tagállamok közül Görögországban (76,7 %, 2011-es adat), Cipruson (73,9 %), Bulgáriában (70,1 %) és Máltán (69,1 %) volt a legmagasabb. Ezzel szemben a legalacsonyabb Luxemburgban (38,1 %) volt, ahol ennek ellenére a legmagasabb (30 800 EUR) a háztartások egy főre jutó átlagos fogyasztási kiadása.

ge, hogy a fogyasztó többnyire kiszolgáltatott a kínálati oldalon megjelenő professzionális szereplőkkel szemben. Ilyen gazdasági környezetben kell az államnak megteremtenie azokat az eszközöket, melyek alkalmasak a fogyasztói jogok megfelelő védelmére. Az eszközök palettája meglehetősen széles körű. A gazdaság és a közigazgatás viszonyrendszerét, egymásra hatását alapvetően annak a kérdésnek a jogalkotó általi megválaszolása determinálja, hogy az állam meddig hagyja a piac hatását érvényesülni és mikor, milyen érdekek és értékek mentén érzi fontosságát az állami korlátozásnak, az állami beavatkozásnak. 7

A háztartások EU-28 területén belüli, 2012. évi teljes fogyasztási kiadásainak szerkezetével kapcsolatos részletesebb adatok azt mutatják, hogy a kiadások közel egynegyedét (24,1 %) lakásszolgáltatásra, vízre, villanyáramra, gázra és egyéb tüzelőanyagokra fordították (lásd a 12. ábrát). További fontos kiadástípusok voltak még a szállítási kiadások (13,0 %), valamint az élelmiszerekre és alkoholmentes italokra fordított kiadások (szintén 13,0 %). A 12. ábrán látható, fennmaradó fogyasztási kiadástípusok együttesen a háztartások teljes fogyasztási kiadásainak közel felét (49,8 %) tették ki. 6

Az állam rendelkezésére álló eszközök egy része magánjogi természetű, míg másik része közjogi jellegű. Ebből következően maga a fogyasztóvédelmi vagy fogyasztói jog is több jogágat érintő, interdiszciplináris terület, hiszen „a fogyasztóvédelmi szabályok mindegyikének jellemzője, hogy jellegükben többféle érdeket védenek, de közös ezekben, hogy ezeket az egyes fogyasztó csak kis hatékonysággal tudná érvényesíteni. „Ez a megfontolás magyarázza az állami beavatkozást, amely végső soron büntetéssel sújtja azokat, akik ezen fogyasztói érdekekre nincsenek tekintettel.” 8 Az interdiszciplináris jellegből következően a foA kínált áruk végtelen tengerében a szolgáltatók, kereskedők gyasztóvédelemnek vannak polgári jogi - különösen kötelmi jogi legfontosabb célja, hogy a fogyasztót megszerezzék és az álta- – vonatkozásai, közigazgatási jogi - elsősorban államigazgatási luk árult terméket válassza a fogyasztó, néha függetlenül a ter- jogi –, kereskedelmi jogi, büntetőjogi, illetve szabálysértési jogi mék minőségétől, vagy a vásárló céljáról. Sőt, nem egy esetben kapcsolódásai. Az interdiszciplináris velejárója ugyanakkor az találkozni olyan kereskedelmi gyakorlattal is, amely a fogyasztó 7 Bencsik András: A fogyasztói jogok tartalmának és érvényesülémegtévesztésére, tájékozatlanságára hagyatkozik. Ebből követsének közjogi keretei Magyarországon. In.: http://ajk.pte.hu/files/file/ kezően napjaink fogyasztói társadalmának egyik jellegzetessé- doktori-iskola/bencsik-andras/bencsik-andras-muhelyvita-ertekezes.pdf (2014.11.30.) 14. o.

6 In.: http://epp.eurostat.ec.europa.eu/statistics_(2014.11.30.). Fogyasztóvédelmi Tükör

18


www.nfh.hu

is, hogy a hazai fogyasztóvédelem szabályrendszere több száz jogszabályt foglal magában, amely felveti az átláthatóság, egyértelműség, hatékony jogalkalmazás kérdését. Mindehhez az is hozzájárul, hogy a fogyasztóvédelem az Európai Unió számára sem közömbös terület. Ennek oka elsődlegesen arra vezethető vissza, hogy a fogyasztók a belső piaci mechanizmusok egyik kulcsszereplői. Az Unió 500 millió fogyasztót 9 számláló egységes piaca a világ egyik legnagyobb kiskereskedelmi piaca. Az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 169. cikke értelmében az európai fogyasztóvédelmi politika célja a fogyasztók egészségének, biztonságának és érdekeinek védelme. A szakpolitika védi a fogyasztók tájékoztatáshoz és oktatáshoz, valamint az érdekeik védelmében történő önszerveződéshez való jogát. „A fogyasztóvédelem egyike azoknak a közösségi fellépéseknek, amelyek célja az európai polgárok jobb életminőségének megteremtése.” 10 Ebből következően az Európai Uniós számára is kiemelten fontos az uniós és egyben tagállami fogyasztók megfelelő szintű védelme. A tagállami eszközökön túl az Európai Unió további beavatkozási lehetőségekkel rendelkezik. Ez lényegében valamennyi szakpolitikai területen 8 http://www.obh.hu/allam/1998/33.htm. Utolsó letöltés: 2010.10.03.12.37. Idézi: Fekete Orsolya. In.: Fekete Orsolya: A felügyeleti szervek tevékenysége Magyarországon a fogyasztóvédelem egyes területein - kitekintéssel a rendszerszintű problémák megoldási lehetőségeire www.juris.u-szeged.hu/download. php?docID=7478 (2014.11.30.) 9 Ld. http://europa.eu/pol/cons/index_hu.htm (2014.11.30.) 10 A Bizottság 24. Éves jelentése A közösségi jog alkalmazásának ellenőrzéséről. COM(2007) 398 végleges. In.: In.: http://ec.europa.eu/ (2014.11.30.)

így van, azonban a beavatkozás milyenségét, a választott megoldási módozatot leginkább az határolja be, hogy az adott szakpolitikai terület mennyire kulcsfontosságú a belső piac működése szempontjából. Azokon a területeken ugyanis, amelyek a belső piac működése, diszfunkcióinak kiszorítása és a verseny, a megfelelő piaci mechanizmusok biztosítása tekintetében kiemelt szerepet játszanak, ott az Európai Unió is aktívabban beavatkozik a tagállamok közigazgatásába. Az Európai Bizottság egyik közleménye szerint „A fogyasztói igényekre hatékonyabban reagáló piacok jobban fognak teljesíteni a versenyképesség és az innováció terén, és jobban összhangban lesznek az uniós polgárok életével és céljaival.” 11 Az Uniós és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás alapelvei a fogyasztóvédelem tekintetében is alkalmazandóak: a hatáskörátruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad. A szubszidiaritás elve szerint azokon a területeken, amelyek nem tartoznak az Unió kizárólagos hatáskörébe, az Unió csak akkor és annyiban jár el, amikor és amennyiben a tervezett intézkedés céljait a tagállamok sem központi, sem regionális vagy helyi szinten nem tudják kielégítően megvalósítani, így azok a tervezett intézkedés terjedelme vagy hatása miatt az Unió szintjén jobban megvalósítha11 Közösségi fogyasztóügyi politikai stratégia 2007-2013. A fogyasztók pozíciójának erősítése, jólétük növelése, és hatékony védelmük. (2014.12.11.)

19

V. évfolyam I. szám


tók. Emellett az arányosság elve is érvényesül a szóban forgó kérdés vonatkozásában: eszerint az Unió intézkedése sem tartalmilag, sem formailag nem terjedhet túl azon, ami a Szerződések célkitűzéseinek eléréséhez szükséges.

kiszorítva, néhol ki is zárva a tagállami jogalkotás lehetőségét. Ahogyan említettük, a fogyasztóvédelem területén elsődlegesen az irányelvi és a rendeleti szabályozás jellemző. A két jogforrás közül a tagállamok autonómiájának korlátozhatósága szempontjából a rendelet „veszélyesebb”, hiszen a rendelet az EUMSZ 288. cikke értelmében általános hatállyal bír, teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Ez azt jelenti, hogy a rendelet fő szabály szerint a személyek elvont csoportjára, nem pedig meghatározható célcsoportra vonatkozik, illetve azt nem lehet hiányosan, szelektíven vagy csak részben alkalmazni. A rendelet közvetlen alkalmazandósága azt jelenti, hogy a tagállamoknak azt nem kell átültetniük a nemzeti jogba, azaz a rendelet a nemzeti végrehajtási intézkedéstől függetlenül keletkeztet jogokat és kötelezettségeket.14

A fogyasztóvédelem, mint szakpolitikai terület külön nem kerül nevesítésre az EUMSZ hatáskör-megosztási szabályokat taglaló részeiben, azonban az EUMSZ 4. cikke alapján az Unió a tagállamokkal megosztott hatáskörrel rendelkezik azokban az esetekben, ahol a Szerződések olyan hatáskört ruháznak rá, amely nem tartozik a kizárólagos vagy a támogató hatáskörök csoportjához tartozó területekhez. A belső piac az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörök csoportjába tartozik. A hatáskörmegosztás tekintetében tehát létezik olyan jogalap, amely lehetőséget biztosít az Unió számára a beavatkozásra. Az említett beavatkozási eszközrendszer három csoportba sorolható A fogyasztóvédelem uniós szabályozásánál elsődleges cél, hogy eszközöket takar: „a nemzeti jogok mentén töredezetten működő fogyasztói piac helyett egy ténylegesen működő fogyasztói belső piac jöjjön létAd a) egyrészt beszélhetünk az Unió jogalkotási eszközeiről, re.”15 Az egységes uniós fogyasztóvédelmi piac megteremtése amelyek igénybe vételével normatív úton tudja alakítani az adott érdekében az Unió éppen ezért a fogyasztóvédelmi szakpolitikai szakpolitikai terület szabályait. Ki nem térve az uniós jogforrási diszfunkciók kiszűrése érdekében azokon a fogyasztóvédelmi hierarchiára, megállapíthatjuk, hogy a belső piac védelmét szol- területeken, amelyeket kardinális fontosságúnak tekint, elsődlegáló jogszabályok tekintetében az irányelvi12, illetve a rendeleti gesen rendeletet alkot, csökkentve ezzel a tagállamok mozgás13 úton történő szabályozás jellemző. Az uniós beavatkozás inten- terét. Nyilván a rendeleti jogalkotásnak is vannak szintjei, hiszen zitása a tekintetben is tetten érhető, hogy egyáltalán milyen az például a fogyasztóvédelmi jogszabályok alkalmazásáért felelős uniós jogforrások száma, illetve típusa. Amennyiben ugyanis az nemzeti hatóságok közötti együttműködésről szóló 2006/2004/ adott területen sok az uniós jogi norma és azon belül a rendele- EK rendelet szervezeti oldalról ír elő bizonyos kötelezettségeket tek száma jelentős, az Unió kihasználva az alapító szerződések a tagállamok számára, azonban azt pontosan nem határozza adta lehetőséget, intézkedéseket eszközöl, aktusokat bocsát ki; meg, hogy milyen felépítésű, típusú legyen az adott fogyasztóvédelmi szervezet, viszont elvárja, hogy az alkalmas legyen a 12 Pl. Az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK irányelve a belső szóban forgó rendelet végrehajtására. piacon a vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól; az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/ EK irányelve a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól; az Európai Parlament és Tanács 98/6/EK irányelve a fogyasztók számára kínált termékek árának feltüntetésével kapcsolatos fogyasztóvédelemről; az Európai Parlament és Tanács 1999/44/EK irányelve a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól; Tanács 93/13/EGK irányelve a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről; az Európai Parlament és a Tanács 2008/122/EK irányelve a szálláshelyek időben megosztott használati jogára, a hosszú távre szóló üdülési termékekre, ezek viszontértékesítésére és cseréjére vonatkozó szerződések egyes szempontjai tekintetében a fogyasztók védelméről; a Tanács 90/314/ EGK irányelve a szervezett utazási formákról; az Európai Parlament és a Tanács 2011/83/EU irányelve a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről; az Európai Parlament és Tanács 98/27/EK irányelve a fogyasztói érdekek védelme érdekében a jogsértés megszüntetésére irányuló eljárásokról

13 Pl. Az Európai Parlament és Tanács 261/2004/EK rendelete a visszautasított beszállás és légijáratok törlése vagy hosszú késése esetén az utasoknak nyújtandó kártalanítás és segítség közös szabályainak megállapításáról, és a 295/91/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről; az Európai Parlament és a Tanács 181/2011/EU rendelete az autóbusszal közlekedő utasok jogairól; az Európai Parlament és a Tanács 1371/2007/ EK rendelete a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről; az Európai Parlament és a Tanács 1177/2010/EU ren delete ( 2010. november 24. ) a tengeri és belvízi közlekedést igénybe vevő utasok jogairól, valamint a 2006/2004/EK rendelet módosításáról. Fogyasztóvédelmi Tükör

20

Az irányelv a rendelettel ellentétben célját tekintve kötelező a tagállamokra nézve, vagyis meghatározza a kötelezően elérendő eredményt, a tagállamok azonban szabadon választhatják meg az ennek eléréséhez szükséges eszközöket16, vagyis az ilyen jogalkotási aktus még szélesebb mozgásteret biztosít a tagállamoknak; Ad b) Másfelől igen jellemző az is, hogy az Unió ‒ természetesen valamelyik jogalkotási módszerrel ‒ meghatározza, hogy milyen legyen az adott szakpolitikai terület tagállami szervezetrendszere és gyakran az eljárás tekintetében is megfogalmaz konkrétumokat. A tagállamok szervezetalakítási jogának korlátozása is különböző mértékű lehet: vannak olyan esetek, amikor az Unió csak a megfelelő szervezetrendszer biztosítását követeli meg. Ez érvényesül a fogyasztóvédelem területén is, amikor az előző pontban említett rendelet végrehajtására alkalmas szervezet 14 In.: http://europa.eu/legislation_summaries/institutional_affairs/decisionmaking_process/l14522_hu.htm (2014.11.25.) 15 Hajnal Zsolt:.A fogyasztói jogok egységes európai szabályozásának lehetséges irányai. In.: http://jog.unideb.hu/documents/doktori_nyilvanosvita/hajnal-ertekezes.pdf (2014.12.01.) 37. o. 16 In.: http://europa.eu/legislation_summaries/institutional_affairs/decisionmaking_process/l14522_hu.htm (2014.11.25.)


www.nfh.hu

működtetéséről kötelesek a tagállamok gondoskodni, ugyanak- II. A FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁGI FÓRUMkor például az Európai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai RENDSZER Szociális Alapra, a Kohéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Tagállami szinten a fogyasztóvédelem egy olyan szakigazgatáAlapra vonatkozó közös rendelkezések megállapításáról, az Eu- si területnek tekintendő, amely számos közigazgatási és egyéb rópai Regionális Fejlesztési Alapra, az Európai Szociális Alap- szerv együttműködésén alapszik, hiszen a fogyasztók érdekeira és a Kohéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati nek védelme érdekében bizonyos hatásköröket gyakorolnak küAlapra vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról és lönösen az államigazgatási, az önkormányzati szervek, a bírósáaz 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről gok, ügyészségek, illetve a civil szervezetek. szóló 1303/2013/EU rendelet akként rendelkezik, hogy valamennyi tagállam minden egyes operatív program számára kijelöl A fogyasztók védelmét szolgáló jogszabályok betartása, a jogköegy nemzeti, regionális vagy helyi közigazgatási hatóságot vagy vető magatartás tanúsításának figyelemmel kísérése és szükség szervet, illetve egy magántestületet irányító hatóságként, egyet esetén szankcionálása fogyasztóvédelmi hatóságok feladata. az igazoló hatóságként, illetve egy olyan szervet, amely funkcionálisan független az irányító hatóságtól és az igazoló hatóságtól. A fogyasztóvédelmi hatósági fórumrendszer igen összetetté vált A rendelet azt is megjelöli a támogatáspolitikai szervezetrend- az elmúlt időszakban: az általános fogyasztóvédelmi hatáskörszer tekintetében, hogy milyen hatásköröket gyakorolhatnak az rel rendelkező fogyasztóvédelmi hatóságon ‒ értve ez alatt a előbb említett hatóságok. Vannak olyan területek is, amelyek Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságot, illetve a kormányhivakapcsán az Unió elvárja, hogy az adott szervezet ne tagozódjon talok fogyasztóvédelmi felügyelőségeit ‒ kívül számos különös a kormányzati hierarchiába, hanem teljes egészében független hatáskörű, fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó szervet találunk legyen;17 a közigazgatás szervezetrendszerében. Így a teljesség igénye nélkül szervezeti szempontból az alábbi főbb fogyasztóvédelmi Ad c) Az unió harmadik fontos eszköze az uniós jog végrehajtá- területek különíthetők el: sának ellenőrzése. Ahogyan a tagállami jogokban, úgy az uniós • a pénzügyi szolgáltatási tevékenység felügyeletéért felelős jog területén is különböző terjedelmű ellenőrzési mechanizmuMagyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB), sok érvényesülnek, elsősorban attól függően egyfelől, hogy az • a gazdasági verseny szabadsága és tisztasága felett őrködő adott terület mely hatáskör-megosztási csoportba tartozik, másGazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH), felől pedig, hogy mennyire élvez az adott szakterület prioritást • a népegészségüggyel kapcsolatos állami feladatokat ellátó az uniós szakpolitikai rendszerben. A fogyasztóvédelmi területen Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (a továbbia tagállamoknak igen széles körű ellenőrzési jogosítványai vanakban: ÁNTSZ), nak, azonban kötelesek együttműködni az Európai Bizottsággal, • a média, az elektronikus hírközlés, valamint a postai és az illetve a többi tagállam fogyasztóvédelmi hatóságával. Az azoninformatikai szolgáltatások piacának törvényes és zavartalan ban bizonyos, hogy az uniós fogyasztóvédelmi politika végrehajműködésének biztosításáért felelős Nemzeti Média- és Hírtása elsődlegesen a tagállamok felelőssége. A Bizottság ellenközlési Hatóság (a továbbiakban: NMHH), őrzési tevékenysége a fogyasztóvédelmi irányelvek átültetése • a munkavédelemmel és a munkaügyi hatósági feladatok eltekintetében is megmutatkozik: 2011-ben a legtöbb késedelmes látásával foglalkozó Országos Munkavédelmi és Munkaügyi átültetéssel kapcsolatos kötelezettségszegési eljárást a közlekeFőfelügyelőség (a továbbiakban: OMMF), dés (240 eljárás), a belső piac és szolgáltatások (198) mellett az • az élelmiszerbiztonság kulcsszerve, a Magyar Élelmiszer-bizegészségügy és a fogyasztóvédelem (164) területén indított a tonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), illetve Bizottság18, míg 2012-ben az egészségügy és fogyasztóvéde- • az energiaszolgáltató társaságok felügyelete mellett szabályolem területén 108 eljárás19, 2013-ban pedig 58 eljárás indult20. zási és fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (a továbbiakban: MEKH). Az említett hatóságokon kívül vannak olyan közigazgatási hatóságok is, amelyek nem kifejezetten fogyasztóvédelmi hatósági hatásköröket gyakorolnak, azonban tevékenységük közvetetten fogyasztóvédelmi hatású. Ebbe a csoportba sorolhatók például a környezetvédelmi, természetvédelmi hatóságok, az adóhatóság, vagy az újabban létrejött szervek, mint például a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, vagy a Nemzeti Elektronikus Információbiztonsági Hatóság.

17 Ld. pl. a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról szóló 95/46/EK irányelvet. 18 A Bizottság 29. Éves jelentése A közösségi jog alkalmazásának ellenőrzéséről. COM(2012) 714 final. In.: http://ec.europa.eu (2014.11.30.). 19 A Bizottság 30. Éves jelentése A közösségi jog alkalmazásának ellenőrzéséről. COM(2013) 726 final. In.: http://ec.europa.eu/ (2014.11.30.)

A továbbiakban kísérletet teszünk arra, hogy felmérjük, milyen szervek vesznek részt a fogyasztóvédelmi hatósági feladatok ellátásában:

20 A Bizottság 31. Éves jelentése A közösségi jog alkalmazásának ellenőrzéséről COM(2014) 612 final. In.: http://ec.europa.eu/ (2014.11.30.). 21

V. évfolyam I. szám


miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a felhasználó ellátásba történő ismételt bekapcsolására vonatkozó rendelkezések megsértése esetén is a MEKH jár el, ha azok szerződés nélküli vételezéssel, szabálytalan vételezéssel vagy ezek jogkövetkezményeivel is kapcsolatosak.

Ad 1. Az NFH – NMHH hatásköri megoszlás az elektronikus hírközlési szolgáltatóknál Az NMHH hatáskörét az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 10-13. §-a rögzíti. Az elektronikus hírközléssel kapcsolatosan a fogyasztóvédelmi hatóság – együttműködési megállapodás keretében – együttműködik az NMHH-val.

Az engedélyesekkel szemben felmerülő panaszok ügyében szintén a MEKH jár el.

A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató általi intézése rendjével kezelésével, valamint a számla tartalmával kapcsolatos felülvizsgálatra terjed ki.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) szerint a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi továbbá a szolgáltatók panaszkezelését, illetve az Fgytv.-ben a közszolgáltatók ügyfélszolgálatára vonatkozó rendelkezések megtartását.

Ad 2. Az NFH – MEKH hatásköri megoszlás a közszolgáltatásoknál A MEKH hatáskörét a fentieken túl a Vet. 158-159. §-a részlete1. A villamosenergia-szolgáltatás A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Vet.) szerint az alapvető elhatárolási szempont a fenti hatóságok hatáskörével összefüggésben, hogy • lakossági fogyasztói panaszok esetében a fogyasztóvédelmi hatóság, • nem lakossági fogyasztói panaszok esetében pedig a MEKH jár el. A szerződés nélküli vételezéssel, illetve szabálytalan vételezéssel kapcsolatos panaszok a MEKH hatáskörébe tartoznak.

sen szabályozza, ebből kiemelendőek az alábbi hatásköri rendelkezések: A MEKH a felhasználók védelmével kapcsolatos feladatai körében: • ellenőrzi a csatlakozással, a hálózathoz való hozzáféréssel, illetve a rendszer megfelelő minőségben való rendelkezésre állásával kapcsolatos felhasználói igények hálózati engedélyes általi kielégítését, ellenőrzi a felhasználók által a közcélú hálózathoz való csatlakozás érdekében befizetett csatlakozási díj felhasználását, bírságot szab ki, • dönt az engedélyesekkel szemben felmerülő panaszok ‒ ideértve a szerződés nélküli vételezéssel, a szabálytalan vételezéssel, valamint ezek jogkövetkezményeivel kapcsolatos panaszok ‒ ügyében, kivéve az 57. § (1) bekezdése szerinti lakossági fogyasztói panaszokat, és • dönt a rendszerhasználó által a hálózati engedélyessel szemben, továbbá a vételező és a felhasználó által a magánvezeték üzemeltetőjével szemben a Vet.-ben meghatározott kötelezettségek megsértésével kapcsolatban benyújtott beadványokról.

A hivatkozott jogszabály 57. § (1) bekezdése szerint az elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, valamint a villamosenergia-ellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a felhasználó ellátásba történő ismételt bekapcsolására vonatkozó, jogszabályban és az engedélyesek üzletszabályzatában21 foglalt rendelkezések, lakossági fogyasztókkal szembeni megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság A hatáskör-elkülönítési szabályokat az is tovább bonyolítja, hogy jár el. A fogyasztóvédelmi hatóság eljárására a fogyasztóvéde- a MEKH jár el lemről szóló törvényt kell alkalmazni, azzal, hogy a Vet. szerinti • a nem lakossági fogyasztók által benyújtott kérelmek tekinlakossági fogyasztó a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkaltetében, mazásában fogyasztónak minősül akkor is, ha nem természetes • a kereskedőváltással összefüggő panaszok esetén, amikor a személy. váltási eljárással függ össze a panasz, akkor a MEKH jár el és a panasz számlázásra vonatkozó részét átteszi a fogyasztóAz 57. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a lakossági fovédelmi hatósághoz (együttműködési megállapodás alapján). gyasztók elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, • fogyasztóváltozás esetén, amikor nem kötnek az új felhaszvalamint a villamosenergia-ellátásból történő fizetési késedelem nálóval szerződést (együttműködési megállapodás alapján) • amennyiben a védendő fogyasztói nyilvántartásba vétellel 21 Ld. még a Vet. 72. § (3) bekezdését, mely szerint a Vet. 72. § (4a) kapcsolatos a panasz, és az engedélyes nem tartja be a nyilbekezdésben foglaltak szerinti eltéréssel a felhasználókkal reprezentavántartásba vétellel kapcsolatos szabályokat. Amennyiben vitív érdekképviseleteik útján egyeztetett, az engedélyes által kidolgozott szont a védendő fogyasztó kikapcsolás vagy nem megfelelő üzletszabályzatot a fogyasztóvédelmi hatóság előzetes véleményének kikérését követően a Hivatal hagyja jóvá. A Hivatal megtagadja az üzletelszámolás miatt nyújtja be a panaszt, azt a fogyasztóvédelmi szabályzatnak vagy az üzletszabályzat részének a jóváhagyását, ha az hatóság vizsgálja ki együttműködési megállapodás alapján. jogszabályba, villamosenergia-ellátási szabályzatba ütközik, vagy lényeges jogos érdeket sért.

Fogyasztóvédelmi Tükör

22


www.nfh.hu

2. A földgázszolgáltatás

vagy nem megfelelő elszámolás miatt nyújtja be a panaszt, azt a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja ki együttműködési megállapodás alapján.

A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (a továbbiakban: Get.) szerint az alapvető elhatárolási szempont a fenti hatóságok hatáskörével összefüggésben, hogy lakossági fogyasztói panaszok esetében a fogyasztóvédelmi hatóság, nem lakossági fogyasztói panaszok esetében pedig a MEKH jár el.

3. A víziközmű-szolgáltatás A víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.) szerint az alapvető elhatárolási szempont a fenti hatóságok hatáskörével összefüggésben, hogy lakossági fogyasztói panaszok esetében a fogyasztóvédelmi hatóság, nem lakossági fogyasztói panaszok esetében pedig a MEKH jár el. A Vksztv-ben meghatározott hatósági feladatokat bizonyos kivételekkel a hivatkozott törvény szerint a MEKH látja el, azonban az elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, valamint a víziközmű-szolgáltatás korlátozásával vagy felfüggesztésével kapcsolatos, jogszabályban és üzletszabályzatban foglalt rendelkezések lakossági felhasználókkal szembeni megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el.

A fogyasztóvédelmi hatóság nem csupán a jogszabályi előírások, hanem az engedélyesek üzletszabályzatában foglalt rendelkezéseket is jogosult felülvizsgálni.22 A fogyasztóvédelmi hatóság emellett ellenőrzi a szolgáltatók panaszkezelését, valamint az Fgytv.-ben a közszolgáltatók ügyfélszolgálatára vonatkozó rendelkezések megtartását. A Get. 64. § (1) bekezdése szerint az elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, valamint a földgázellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a felhasználó ellátásba történő ismételt bekapcsolására vonatkozó, jogszabályban és az engedélyesek üzletszabályzatában foglalt rendelkezések, lakossági fogyasztókkal szembeni megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. A fogyasztóvédelmi hatóság eljárására a fogyasztóvédelemről szóló törvényt kell alkalmazni azzal, hogy a Get. szerinti lakossági fogyasztó a fogyasztóvédelemről szóló törvény alkalmazásában fogyasztónak minősül akkor is, ha nem természetes személy.

Emellett a felhasználók tájékoztatására vonatkozó rendelkezések lakossági felhasználókkal szembeni megsértése esetén az eljárás lefolytatására a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben (a továbbiakban: Fttv.) meghatározott hatóság jogosult. A víziközmű-szolgáltatókkal szemben felmerülő panaszok ügyében bizonyos kivételekkel a MEKH jár el. 4. A távhőszolgáltatás

A 64. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően a lakossági fogyasztók elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, valamint a földgázellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követően a felhasználó ellátásba történő ismételt bekapcsolására vonatkozó rendelkezések megsértése esetén is a Hivatal jár el, ha azok szerződés nélküli vételezéssel, szabálytalan vételezéssel vagy ezek jogkövetkezményeivel is kapcsolatosak. Az engedélyesekkel szemben felmerülő panaszok ügyében fő szabályként a MEKH jár el, illetve szintén a MEKH jár el a szolgáltatott földgáz minőségével kapcsolatos panaszok tekintetében, a kereskedőváltással összefüggő panaszok esetén, amikor a váltási eljárással függ össze a panasz, akkor a MEKH jár el és a panasz számlázásra vonatkozó részét átteszi a fogyasztóvédelmi hatósághoz, fogyasztóváltozás esetén, amikor nem kötnek az új felhasználóval szerződést (együttműködési megállapodás alapján), amennyiben a védendő fogyasztói nyilvántartásba vétellel kapcsolatos a panasz, és az engedélyes nem tartja be a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos szabályokat. Ez utóbbi kapcsán azonban, amennyiben a védendő fogyasztó kikapcsolás 22 Ld még a Get. 113. § (2) bekezdését, mely szerint az engedélyes által kidolgozott, a felhasználókkal reprezentatív érdekképviseleteik útján egyeztetett üzletszabályzatot - a fogyasztóvédelmi hatóság előzetes véleményének kikérését követően - a Hivatal hagyja jóvá.

A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Távhőtv.) 8. § (1) bekezdés b) pontja alapján a fogyasztóvédelmi hatóság jár el a törvény 11. § (2) bekezdésben, 36. §-ában, 40. § (2) bekezdésében, 43. § (1)-(4) bekezdésében, 44. §-ában, 46. §-ában, valamint 53. §-ában foglalt rendelkezések lakossági felhasználóval, illetve természetes személy díjfizetővel szembeni megsértése esetén. Mindezek alapján a fogyasztóvédelmi hatóság: • eljár, amennyiben a távhőszolgáltató lakossági felhasználóval, illetve természetes személy díjfizetővel szemben megsérti az arra vonatkozó kötelezettségét, hogy általános szerződési feltételeit - kiemelve a távhőszolgáltatás igénybevételének feltételeit, azok változását, a számlázás rendjét és a szolgáltatás minőségi követelményeit - az ügyfélszolgálatán könnyen hozzáférhető helyen kifüggessze, valamint a felhasználó és a díjfizető kívánságára azt ingyenesen rendelkezésre bocsássa, • eljár, amennyiben a távhőszolgáltató lakossági felhasználóval, illetve természetes személy díjfizetővel szemben megsérti az arra vonatkozó kötelezettségét, hogy távhőt vételezni kívánó új vagy többletteljesítményt igénylő meglevő felhasználási hely tulajdonosának igénybejelentésére 30 napon belül az igény kielégítésének műszaki-gazdasági feltételeiről előzetes tájékoztatást adjon, és a legkedvezőbb vételezési mód meghatározásában az igénylővel együttműködjön. A távhőszolgáltató a tájékoztatójában a műszaki-gazdasági fel-

23

V. évfolyam I. szám


tételek mellett köteles tájékoztatást adni annak a költségnek, sasházakkal, illetve lakásszövetkezetekkel szembeni megsértécsatlakozási díjnak az összegéről, amely a felhasználót ter- se esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. A fogyasztóvédelmi helheti, hatóság eljárására az Fgytv.-t kell alkalmazni azzal, hogy a tár• eljár, amennyiben a távhőszolgáltató lakossági felhasználóval, sasházakról szóló törvény szerinti társasházi közösség, továbilletve természetes személy díjfizetővel szemben megsérti bá a lakásszövetkezet az Fgytv. alkalmazásában fogyasztónak az arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az előre tervezhető minősül. karbantartási, felújítási munkák miatti szüneteltetés időpontjáról és várható időtartamáról az üzletszabályzatban vagy a Ugyanakkor a hivatkozott törvény 48. § (1) bekezdése szerint a szerződésben rögzített módon az érintett felhasználókat előre hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjra vonatkozó rendelkeértesítse, zések betartását a Hivatal ellenőrzi. • eljár, amennyiben a távhőszolgáltató lakossági felhasználóval, illetve természetes személy díjfizetővel szemben megsérti Ad 3. Hatásköri elhatárolás a fogyasztókkal szembeaz arra vonatkozó kötelezettségét, hogy a felhasznált távhő ni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellenőrmennyiségét az önkormányzat képviselő-testületének rende- zése terén letében meghatározott helyen, a hőközpontban vagy – amen�nyiben a hiteles hőmennyiségmérés feltételei rendelkezésre A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorállnak – a hőfogadó állomáson hiteles hőmennyiségmérővel latok ellenőrzése terén a kijelölt hatóságok közötti hatáskörmegmérje és elszámolja, osztásról az Fttv. rendelkezik. • eljár, amennyiben a távhőszolgáltató lakossági felhasználóval, illetve természetes személy díjfizetővel szemben megsérti az Az Fttv. 10. §-a alapján a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat arra vonatkozó kötelezettségét, hogy a fűtési célú és a hasz- tilalmának megsértése miatt általános jelleggel a fogyasztóvénálati melegvíz-készítés céljára felhasznált hőt az önkormány- delmi hatóság jár el. A törvény két kivételt nevesít a főszabály zat képviselő-testülete által meghatározott időponttól kezdő- alól: dően a Távhő-szolgáltatási Közüzemi Szabályzatban rögzített • a GVH jár el, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági vermódon és feltételekkel külön meghatározza és számlázza, seny érdemi befolyásolására alkalmas, • eljár, amennyiben a távhőszolgáltató lakossági felhasználóval, • a Magyar Nemzeti Bank jár el, ha az érintett kereskedelmi illetve természetes személy díjfizetővel szemben megsérti az gyakorlat a vállalkozás olyan tevékenységével függ össze, arra vonatkozó kötelezettségét, hogy – a mérésügyről szóló amelyet az MNB felügyel. 1991. évi XLV. törvény rendelkezéseivel összhangban – az önkormányzat képviselő-testületének rendeletében meghatá- Az Fttv. rendszerében az általános tisztességtelen kereskedelmi rozott helyen és saját költségén felszerelt, a tulajdonában álló, gyakorlatokkal szemben eljáró hatóság a fogyasztóvédelmi hatóaz elszámolás alapjául szolgáló hiteles mérőeszközt karban- ság. A hatáskör megállapításához elengedhetetlenül szükséges tartsa, időszakosan újrahitelesítse, cserélje, hatáskörvizsgálat folyamán tehát annak a kérdésnek a megvála• eljár, amennyiben a távhőszolgáltató lakossági felhasználó- szolása szükséges, hogy a vizsgált kereskedelmi gyakorlat nem val, illetve természetes személy díjfizetővel szemben meg- tartozik-e a Fogyasztóvédelmi Hatóság általános hatásköre alól sérti az arra vonatkozó kötelezettségét, hogy a felhasználói kivett esetek közé. igénykielégítés és a távhőszolgáltatás részletes szabályait tartalmazó üzletszabályzatot a felhasználók részére hozzá- a) A Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartozó esetek férhetővé tegye. Az Fttv. az MNB hatáskörével kapcsolatosan a fent idézett 10. § 5. Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás (2) bekezdéséhez képest nem tartalmaz bővebb rendelkezéseket. A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) szerint a Ht.-ben és az egyéb jogszabályokban (pl. hulladék- A 10. § (2) bekezdés viszont egyértelműen rögzíti, hogy az MNB gazdálkodási közszolgáltatási díjról rendelkező önkormányzati a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorrendeletekben) foglaltakat a fogyasztóvédelmi hatóság vizsgálja, latok kapcsán azokban az esetekben jár el, melyekben a neveugyanakkor a díjfelügyeleti tevékenység a MEKH hatáskörébe zett kereskedelmi gyakorlat egy vállalkozás olyan tevékenységétartozik. vel függ össze, melyet az MNB felügyel. Az MNB által felügyelt tevékenységek körét külön törvényben, a Magyar Nemzeti BankA Ht. 83. § (1) bekezdése szerint a közszolgáltató által az el- ról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben (a továbbiakban: MNB számolással, számlázással, díjfizetéssel kapcsolatban, illetve tv.) szabályozta a jogalkotó. A nevezett jogszabály 39. §-a taxatív a díjhátralék esedékességét követően megtett intézkedésekre, felsorolást ad mindazokról a törvényekről, amelyeknek a hatálya valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő értesíté- alá tartozó szervezetek, személyek és tevékenységek felügyelesi, tájékoztatási, szolgáltatásnyújtási kötelezettségre vonatkozó tét az MNB ellátja. rendelkezések természetes személy ingatlanhasználókkal, tárFogyasztóvédelmi Tükör

24


www.nfh.hu

Ad 4. A hatáskörök megoszlása az általános kereskedelmi feltételek ellenőrzése terén

b) A Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó esetek

Az Fttv. alapján a GVH jár el minden olyan esetben, amikor a vizsgált kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi be- A kereskedelmi tevékenység ellenőrzése – számos más közigazfolyásolására alkalmas. A versenyérintettség kérdése ugyanak- gatási ellenőrzési tevékenységhez hasonlóan – több közigazgakor egy mérlegelési kérdés, melynek eldöntése a jogalkalmazó tási hatóság között oszlik meg. Ennek keretében a kereskedelmi hatóságok feladata. Az Fttv. e kérdés megítéléséhez számos ellenőrzésben részt vesz támpontot ad. • a főjegyző és a jegyző (a továbbiakban együtt: jegyző), • a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, Egyrészt az Fttv. 11. § (2) bekezdése négy esetkört sorol fel, me- • a fogyasztóvédelmi hatóság, lyekben a gazdasági verseny érdemi érintettsége minden egyéb • a Gazdasági Versenyhivatal. körülményre tekintet nélkül fennáll. A hatáskörvizsgálat során először célszerű megvizsgálni, hogy a vizsgált kereskedelmi A kereskedelmemre vonatkozó jogi szabályozás szintén több gyakorlat nem meríti-e ki az itt meghatározott követelményeket. jogforrásban megosztva került rögzítésre. A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Kertv.) törvényi Fttv. 11. § (2) A gazdasági verseny érdemi érintettsége minden szinten határozza meg a kereskedelemmel kapcsolatos alapvető egyéb körülményre tekintet nélkül fennáll, ha fogalmakat, rögzíti a kereskedelmi tevékenység folytatásának ál• a kereskedelmi gyakorlat országos médiaszolgáltatást végző talános feltételeit, továbbá rendelkezik a kereskedelmet kiszolgámédiaszolgáltatón keresztül valósul meg ló szolgáltató tevékenység folytatásának általános feltételeiről is. • a kereskedelmi gyakorlat országos terjesztésű időszakos lap Elmondható, hogy a kereskedelmi hatóságok meghatározása és vagy legalább három megyében terjesztett napilap útján va- a kereskedelmi részletszabályok eggyel alacsonyabb jogforrási lósul meg, hierarchiai szinten, kormányrendeletek útján kerültek szabályo• a fogyasztók közvetlen megkeresésének módszerével vég- zásra, melyek közül kiemelendő a kereskedelmi tevékenységek zett kereskedelmi gyakorlat legalább három megye fogyasztói végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet felé irányul, vagy (a továbbiakban: kereskedelmi rendelet). • az áru eladásának helyén alkalmazott eladásösztönző kereskedelmi gyakorlat legalább három megyében megszervezés- A legáltalánosabb kereskedelmi hatósági feladatokra a kereskere kerül. delmi rendelet alábbiakban idézett 2. §-a a jegyzőt jelöli ki. Ennek keretében a kereskedelmi tevékenységek megkezdésével Másrészt amennyiben az Fttv. 11. § (2) bekezdésében felsorolt, kapcsolatos bejelentést a jegyző részére kell megtenni, a jegyző kifejezetten versenyérintett esetek köre nem merül fel, a ver- gondoskodik a legtöbb kereskedelmi tevékenység folytatásához senyérintettség eldöntése a hatóságok mérlegelésére van bízva, szükséges működési engedélyek kiadásáról és annak ellenőrzémelyekkel kapcsolatosan az Fttv. 11. § (1) bekezdése számos séről, illetőleg a kereskedelmi tevékenységre, a kereskedelmet támpontot ad. A gazdasági verseny érdemi érintettségének meg- kiszolgáló szolgáltató tevékenységekre, valamint a kereskedelítélésnél összefoglalóan e bekezdés szerint az alábbi szempon- mi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységekre vonatkozó tok irányadóak: jogszabályi és hatósági előírások megtartását is elsősorban a • az alkalmazott kereskedelmi gyakorlat kiterjedtsége, figye- jegyző ellenőrzi. lemmel különösen: • a kommunikáció eszközének jellegére, A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal szintén lát el ke• a jogsértéssel érintett földrajzi terület nagyságára, reskedelmi hatósági feladatokat, bizonyos speciális esetekben. • a jogsértéssel érintett üzletek számára, Az erre vonatkozó rendelkezéseket a Magyar Kereskedelmi En• a jogsértés időtartamára vagy gedélyezési Hivatalról és a területi mérésügyi és műszaki biz• a jogsértéssel érintett áru mennyiségére, vagy tonsági hatóságokról szóló 320/2010. (XII. 27.) Korm. rendelet • a jogsértésért felelős vállalkozás mérete a nettó árbevétel tartalmazza, annak alábbiakban idézett 7. §-ában. nagysága alapján. „A [Magyar Kereskedelmi Engedélyezési] Hivatal kereskedelmi c) Hatásköri egyeztetés hatóságként jár el: a) az utazásszervező és -közvetítői tevékenység engedélyezéA hatáskörvizsgálat során természetesen akadhatnak nehezen sére, bejelentésére, nyilvántartásba vételére irányuló eljáráeldönthető kérdések, illetőleg olyan esetek, melyek a hatáskösokban és az azokkal kapcsolatos ellenőrzési feladatokban, ri szabályok határain mozognak. Erre figyelemmel mondja ki az b) az idegenvezetői tevékenység bejelentésére és nyilvántartásFttv. 12. §, hogy a nevezett hatóságok kötelesek együttműködni ba vételére irányuló eljárásban, egymással. A gyakorlati jogalkalmazás terén számos esetben c) a lovas szolgáltatók bejelentésére és nyilvántartásba vételére hatásköri egyeztetés előzi meg a hatóságok közötti hatáskörirányuló eljárásban, összeütközés bekövetkezését. d) a tartós szálláshasználati szolgáltatási tevékenység bejelenté25

V. évfolyam I. szám


sére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárásban, e) a nemesfémből készült ékszer, díszműáru és egyéb tárgy forgalmazására irányuló kereskedelmi tevékenységgel összefüggő eljárásokban, f) a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásával kapcsolatos nyilvántartási, valamint a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásával és felhasználásával összefüggő ellenőrzési eljárásokban.

Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás és - a beszédcélú telefonhívás kivételével - elektronikus hírközlés útján megvalósuló reklám tekintetében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jár el az Ektv.-ben meghatározottak szerint.

Ad 6. A piacfelügyeleti eljárásokkal kapcsolatos hatásköri elhatárolások

(4) A Hivatal jár el a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása A piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. 6/2013. (I.18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 2. §-a törvény (a továbbiakban: 2007. évi CXXXVI. törvény) 5. § f) pont- sorolja fel a piacfelügyeleti hatóságokat. Ezek az alábbiak: ja szerinti felügyeletet ellátó szerv feladatkörében a 2007. évi 1. az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat OrCXXXVI. törvény szágos Tisztifőorvosi Hivatala (a továbbiakban: OTH) és a) 1. § (1) bekezdés j) pontjában meghatározott tevékenység, a fővárosi és megyei kormányhivatalok népegészségügyi valamint szakigazgatási szervei, valamint a fővárosi és megyei korb) 1. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott tevékenység mányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának járási (főtekintetében.” városi kerületi) népegészségügyi intézete, 2. az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (a A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre a kereskedelmi ellenőrtovábbiakban: EEKH), zés egy szeletére terjed ki, a Kertv. 9. § (2) bekezdésében neve- 3. a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervesített tárgykörökben. zetfejlesztési Intézet (a továbbiakban: GYEMSZI), Végül szintén kiemelendő, hogy a GVH is rendelkezik egy speci- 4. a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban: ális hatáskörrel a kereskedelmi tevékenységek ellenőrzése terén. MBFH) és a bányakapitányságok, A GVH látja el ugyanis a Kertv. 9. § (3) bekezdése alapján a 5. a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (a továbbijelentős piaci erővel rendelkező kereskedő jelentős piaci erővel akban: MKEH), való visszaélésével kapcsolatos felügyeletet a tisztességtelen pi- 6. az NFH és a fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyaszaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi tóvédelmi felügyelőségei, LVII. törvényben (Tpvt.) foglalt eljárási szabályok alkalmazásával. 7. a Nemzeti Közlekedési Hatóság (a továbbiakban: NKH) és a fővárosi és megyei kormányhivatalok közlekedési felügyeAd 5. A gazdasági reklámok vizsgálatával kapcsolatos hatásköri lőségei, elhatárolások 8. a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága (a továbbiakban: NMH) és a fővárosi és meA gazdasági reklámok tekintetében irányadó legfontosabb joggyei kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakszabályok az alábbiak: igazgatási szervei, • a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és 9. az NMHH, egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a további- 10. a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a toakban: Grt.); vábbiakban: BM OKF), • a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes 11. a Rendőrség szervei (a továbbiakban: Rendőrség). közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről szóló 12. a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és területi szervei (a további2001. évi XCVI. törvény; akban: vámhatóság) és • az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes A Rendelet az importtermékek ellenőrzésére vonatkozóan a 10. kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: § (1) bekezdésében rögzíti, hogy a vámhatóság a nem megfelelő Ektv.); vagy okmányhiányos importtermék esetén, telefaxon vagy elekt• a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gya- ronikus levélben haladéktalanul értesíti a feladat- és hatáskörrel korlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiak- rendelkező piacfelügyeleti hatóságot. ban: Fttv.). E körben a Rendelet részletesen felsorolja, hogy az egyes terA gazdasági reklámtevékenységre, továbbá a tiltott szponzorá- mékeknél melyik a hatáskörrel rendelkező szerv, így például: lásra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén főszabály • biocid hatóanyagok és termékek, biociddal kezelt termékek, szerint a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a pénzügyi közvetítőkozmetikai termékek, valamint a vegyi anyagok, készítmérendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró MNB nyek, keverékek, egyes korlátozással érintett termékek eseáltal felügyelt tevékenység reklámja és az erre vonatkozó magatében az OTH, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal tartási kódex tekintetében az MNB jár el. járási (fővárosi kerületi) hivatalának járási (fővárosi kerületi) népegészségügyi intézete, Fogyasztóvédelmi Tükör

26


www.nfh.hu

• orvostechnikai eszközök esetében az EEKH, • gyógyszer és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény esetében a GYEMSZI, • bányászati alkalmazásra szánt gépek, berendezések, külfejtésben alkalmazott rakodógépek bányamentő és egyéni önmentő készülékek, oxigénpalackok és a bányákba szánt robbanásbiztos berendezések esetében az MBFH, • gazdasági célfelhasználású gépek és villamossági termékek, egyes nyomástartó edények és rendszerek, egyes szállítható nyomástartó edények, bányáktól eltérő környezetbe szánt robbanásbiztos berendezések, gázfogyasztó készülékek, egyes kötelező hitelesítésű mérőeszközök, egyes környezetbarát tervezéssel és energiafogyasztási címkézéssel kapcsolatos termékek, továbbá a mozgólépcsők, mozgójárdák és felvonók esetében az MKEH, • fogyasztói forgalomba szánt villamossági termékek, gépek és egyéni védőeszközök, ruházati termékek, lábbelik, játszótéri eszközök, öngyújtók, gyermekjátékok, bútorok, mosó- és tisztítószerek, építési termékek, festékek és lakkok, valamint minden egyéb a fogyasztói forgalomba szánt termék esetében az NFH, • járművek, járműtartozékok és alkatrészek esetében az NKH, • gazdasági célfelhasználású egyéni védőeszközök esetében az NMH, • rádióberendezések, elektronikus hírközlő végberendezések, továbbá olyan berendezések esetében, amelyek elektromágneses zavart okoznak, az NMHH, • tűzoltó-technikai termékek, továbbá tűz- vagy robbanásveszélyes készülékek, gépek, berendezések, építési termékek tűzvédelmi, biztonságossági követelményeknek való megfelelősége esetében a BM OKF, • pirotechnikai termékek esetében a Rendőrség. A fenti felsorolás is mutatja, hogy a piacfelügyeleti eljárás termékspecifikus, az egyes termékek határozzák meg, hogy mely hatóság folytat le egy adott termék vonatkozásában eljárást. A piacfelügyeleti eljárásokra vonatkozó általános szabályokat a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Pftv.) határozza meg. Mivel az egyes termékek meghatározzák, hogy mely hatóság rendelkezik hatáskörrel az eljárás lefolytatására, ezért a piacfelügyeleti hatóságok közötti kapcsolódási pont leszűkül a kölcsönös tájékoztatási kötelezettségre.

Ugyanennek a törvénynek a 10. § (1) bekezdése szerint az élelmiszer csak akkor hozható forgalomba, ha jelölése magyar nyelven, közérthetően, egyértelműen, jól olvashatóan tartalmazza a törvény végrehajtására kiadott jogszabályokban, valamint az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott információkat az ott meghatározottak szerint. Az élelmiszer-jelölés és az alkalmazott jelölési módszer, továbbá az élelmiszerek megjelenítése (formája vagy alakja, csomagolása, bemutatásának módja, kellékei) nem tévesztheti meg a végső fogyasztót a hivatkozott törvényben nevesített módon. A törvény ide vonatkozó rendelkezései az Fgytv. alkalmazásában fogyasztóvédelmi rendelkezések, illetve ezek megsértése esetén az eljárás lefolytatására az Fttv.-ben meghatározott hatóság jogosult az ott meghatározott szabályok szerint azzal, hogy a végső fogyasztó az Fttv. alkalmazásában fogyasztónak minősül akkor is, ha nem természetes személy. A törvény 25. § (4) bekezdése előírja, hogy élelmiszerjelölési előírások megsértésének észlelése esetén az élelmiszerláncfelügyeleti szerv, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság egymást haladéktalanul értesíti az eljárás megindításáról és az eljárásra vonatkozó további információkról.

III. A fogyasztóvédelmi eljárás(ok) jellemző Ahogyan a fentiekben már láttuk, a fogyasztóvédelmi hatósági hatáskörök számos közigazgatási hatóság között oszlanak meg. Figyelemmel arra, hogy valamennyi hatóság hatósági eljárásának összevetése egy önálló monográfiát is megérne, a továbbiakban csak az általános fogyasztóvédelmi hatósági eljárás szabályainak elemzésére hagyatkozunk. A fogyasztóvédelmi hatósági eljárás egy speciális közigazgatási hatósági eljárás, így a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy az Fgytv. 46. § (1) bekezdése alapján a Fgytv. a Ket. rendelkezéseitől eltérő szabályokat állapíthat meg. Ez azt is jelenti egyben, hogy az olyan eljárási cselekmények tekintetében, amelyek vonatkozásában az Fgytv. a Ket.-től eltérő speciális rendelkezéseket nem határoz meg, ott a Ket. általános szabályai alkalmazandóak.

Ad 7. Az élelmiszer-jelölésekkel kapcsolatos elhatá- A Fgytv. a Ket.-hez képest speciális rendelkezéseket határoz rolások meg az alábbi kérdésköröket illetően: • a Ket. nem ismeri azt a lehetőséget, hogy a közigazgatási hatósági eljárás csak meghatározott időn belül indulhat meg, azonban számos ágazati jogszabály ‒ például a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény, a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény, Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi vagy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozXLVI. törvény 10. § (1)-(4) bekezdése az élelmiszer-jelölési elődításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény ‒ a meghatározott írásokra vonatkozóan állapít meg a követelményeket. feltétételek fennállta mellett azt is előírja, hogy milyen szubA Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról szóló 22/2012. (II. 29.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján a Kormány élelmiszerlánc-felügyeleti szervként a NÉBIH-et jelöli ki.

27

V. évfolyam I. szám


jektív és objektív határidőn belül indítható hivatalból vagy kezdeményezhető kérelemre az eljárás. A Fgytv. 46. § (3) bekezdése alapján a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása a jogsértés bekövetkezését követő három éven túl nem indítható meg. Ha a jogsértő magatartás folyamatos, a határidő a magatartás abbahagyásakor kezdődik. Ha a jogsértő magatartás azzal valósul meg, hogy valamely helyzetet vagy állapotot nem szüntetnek meg, a határidő mindaddig nem kezdődik el, amíg ez a helyzet vagy állapot fennáll. • a Ket. 35. §-ában szabályozza, hogy melyek a kérelem legfontosabb tartalmi elemei, amelyeken túl az Fgytv. továbbiakat is meghatároz [Fgytv. 46/A.§.]: • A fogyasztó fogyasztóvédelmi hatóság részére benyújtott kérelmének ennek megfelelően tartalmaznia kell a Ket. 35. § (1) bekezdése alapján az ügyfélnek és képviselőjének a nevét, lakcímét vagy székhelyét, az ügyfélnek a hatóság döntésére való kifejezett kérelmét, továbbá meg lehet adni az elektronikus levélcímet, a telefax számát vagy a telefonos elérhetőséget, továbbá az Fgytv. 46/A. §-a szerint a kérelemmel érintett vállalkozás nevét, valamint ha a fogyasztó rendelkezésére áll, székhelyének címét, a feltételezett jogsértéssel érintett üzlet címét vagy a kifogásolt magatartás elkövetésének helyét, a beadvány tárgyának rövid leírását a rendelkezésre álló dokumentumokkal alátámasztva, ideértve különösen a vállalkozásnak a fogyasztó megkeresésére adott válaszlevelét, a szóbeli panaszról felvett jegyzőkönyvet, vagy postai úton benyújtott panasz esetében a feladás igazolását szolgáló dokumentumot, továbbá a kérelmező aláírását. • az Fgytv. meghatározza a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó jogkövetkezmények szabályait [Fgytv. 47. § (1)-(5) bek.]; • a Ket. kizárólag a kérelemre induló eljárások esetében határozza meg, melyek azok a dokumentumok, amelyek csatolását nem lehet mellékletként kérni az ügyféltől [Ket. 36. § (1)(2) bek.], míg az Fgytv. a fogyasztóvédelmi hatósági eljárás valamennyi típusa és a hatósági ellenőrzés vonatkozásában is előírja, hogy a vállalkozás köteles közölni a tevékenységével kapcsolatos - az ellenőrzés lefolytatásához, illetve az érdemi döntéshez szükséges - adatokat a nyilvános vagy valamely hatóság, bíróság vagy a Magyar Országos Közjegyzői Kamara jogszabállyal rendszeresített nyilvántartásában szereplő adatok kivételével. Ha a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására a vállalkozás az adatokat nem közli, vagy valótlan adatot közöl, vele szemben eljárási bírság kiszabásának van helye. Az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezésére vonatkozó, a 17/B. § (3) bekezdésében előírt kötelezettség ellenőrzése érdekében az az elektronikus hírközlési szolgáltató, akinek hálózatából a hívást kezdeményezték, a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására köteles közölni a hívás kezdő időpontjára és időtartamára vonatkozó, általa kezelt adatokat. • a Ket. nem ismeri a mintavételi eljárást23 [Fgytv. 47. § (10) bek.], a próbavásárlást [Fgytv. 47. § (13) bek.], mint speciális

23 Ezzel összefüggésben Ld. a Kfv.III.37.775/2011. sz., valamint a Kfv. III.37.692/2012. ítéletet. Fogyasztóvédelmi Tükör

28

bizonyítási módszert, illetve a törvényi rendelkezések „megsértésének alapos gyanúját”, mint ahogyan a közreműködő személy jogintézményét sem24 [Fgytv. 47./A § (1)-(2) bek.]; A Ket. 153. § 15. pontja szerint eljárási költségnek minősül a jogszabályban meghatározott, a Ket. hivatkozott szakaszának 1-14. Pontja alá nem tartozó eljárási költség. Ez alapján a Fgytv. 47. § (10) bekezdése akként rendelkezik, hogy a minta költségét is tartalmazó mintavételi költség, továbbá a laboratóriumi vagy az egyéb vizsgálatok költsége eljárási költség. Az ilyen eljárási költséget a jogsértésért felelős vállalkozás viseli, ha a minta az előírt követelményeknek nem felel meg. a Ket. 33. § (3) bekezdése meghatározza azokat az eljárási cselekményeket, amelyek időtartama nem számít be az ügyintézési határidőbe. Az Fgytv. emellett akként rendelkezik, hogy a laboratóriumi és kockázatértékelési vizsgálatok elvégzésének időtartama az ügyintézési határidőbe nem számít be [Fgytv. 47. § (12) bek.]; a Ket. szabályaihoz képest eltérő eljárási rendelkezésnek számít az is, hogy a hivatalbóli eljárás megindítását megelőzően a fogyasztóvédelmi hatóság előzetesen felhívással él: a Fgytv. 47. § (14) bekezdése alapján a fogyasztóvédelmi hatóság a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletből eredő feladatainak teljesítése során, az Fgytv. 45/A. (1)-(3) bekezdésében meghatározott fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértésének alapos gyanúja esetén jogosult a hatósági eljárás megindítása előtt a jogsértő vállalkozást előzetesen, határidő tűzésével felhívni a hibák, hiányosságok megszüntetésére. Amennyiben a vállalkozás a felhívásban foglaltakat a fogyasztóvédelmi hatóság felhívásában meghatározott határidőben nem teljesíti, a fogyasztóvédelmi hatóság lefolytatja az e törvény szerinti fogyasztóvédelmi eljárást; az általános jogorvoslati szabályok tekintetében a Ket. 98. § (1a) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Fgytv. eltér a Ket. jogcímmentességi általános klauzulájától és akként rendelkezik, hogy fogyasztóvédelmi hatóság döntése ellen fellebbezni csak a megtámadott döntésre vonatkozóan, tartalmilag közvetlenül összefüggő okból, illetve csak a döntésből közvetlenül adódó jog- vagy érdeksérelemre hivatkozva lehet. A fellebbezésben részletesen elő kell adni annak indokait [Fgytv. 48/A. §]; szintén speciális szabályokat határoz meg az Fgytv. a Ket. 101. § (5) bek. c) pontjában kapott felhatalmazás alapján az azonnali végrehajthatóság esetköreit illetően [Fgytv. 49. §]; a bírósági felülvizsgálat tekintetében a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 339. § (2) bek. q) pontja szerint a bíróság a közigazgatási határozatot megváltoztathatja, ha törvény azt megengedi. Épp ilyen törvényi felhatalmazás található az Fgytv. 50. §-ában, mely szerint a bíróság a fogyasztóvédelmi hatóság határozatát megváltoztathatja; speciális szabályokat határoz meg az Fgytv. 51. §-a a Ket. 80/A. § (1) bekezdésének j) pontjában a határozat jogorvoslatra való tekintet nélküli közzététele, továbbá az 51/A. §-a a hatósági szerződésről szóló közlemény vonatkozásában.

24 Ezzel összefüggésben Ld. a Kfv.II.37.092/2008. sz. ítéletet.


www.nfh.hu

A közigazgatási hatósági eljárásban az elmúlt időszakban elmozdulás tapasztalható az ügyfélbarát, szolgáltató hatósági jelleg irányába. Ez a fogyasztóvédelmi hatósági eljárásokra is igaz: a korábbi „tipikusan szankcionáló hatósági tevékenység” mellett megjelent a partnerség, a bizalom, illetve az önkéntesség elve. Ahogyan az Európai Bizottság is fogalmaz: „a fogyasztót kiemelt hely illeti meg”25, sőt az európai fogyasztóvédelmi politikát az Unió, a tagállamok és azok állampolgárai között létrejött partnerségi viszonyként emlegeti. Ebből következően olyan új eszközök jelentek meg a fogyasztóvédelmi hatósági eljárásban is, amelyek a klasszikus államhatalmi érdek-, és jogérvényesítés eszközrendszerén túlmutatnak és az aktív tájékoztatás, a többoldalú kommunikáció, illetve az előzetes vitarendezés irányába hatnak. Ennek megfelelően speciálisan a fogyasztóvédelmi eljárások sajátossága a panaszeljárás, az ügyfélszolgálatok működtetésének kötelezettsége, a civil szervezetek törvényben biztosított ügyfélképessége, a békéltető testületek eljárása, illetve a hatósági szerződéskötés. A továbbiakban ezek hatályos szabályainak az áttekintésével foglalkozunk:

rint orvosolni kell. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a jegyzőkönyv tartalmára vonatkozóan a Fgytv. 17/A. § (5) bekezdése határoz meg rendelkezéseket. Az írásbeli panaszt a vállalkozás ‒ ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik ‒ a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles. A panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával ‒ annak jellege szerint ‒ mely hatóság vagy a békéltető testület eljárását kezdeményezheti.27 A Fgytv. 45/A. § (1) bekezdésének d) pontja alapján a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi a panaszkezeléssel összefüggő rendelkezések betartását, és eljár azok megsértése esetén.

Ad a) A közigazgatási hatósági eljárásjogban nem ismeretlen a A kormányhivatalok szervezeti keretein belül működő területi fopanasz jogintézménye, hiszen a Ket. maga is ismerte a hatályba gyasztóvédelmi felügyelőségek a lokális jellegű fogyasztói panalépésekor.26 Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, szok, valamint helyi szinten előforduló szolgáltatói visszásságok hogy a panasz a kérelem egyik fajtájaként került nevesítésre a miatt 2013-ban – helyi kezdeményezésű vizsgálatok keretében Ket.-ben, a kérelemre induló eljárások esetében az eljárás meg- – 1815 ellenőrzést folytattak le, itt a kifogásolási arány 46,5 % indításának egyik, ügyféltől származó és a hatóságnak címzett volt. 28 nyilatkozataként. Ennek azért is van jelentősége, mert a fogyasztói panaszok jeA fogyasztóvédelmi eljárásban a panasz rendeltetése azonban lentős információval bírnak a fogyasztóvédelmi hatóság számára teljesen más természetű: a panasz ebben az esetben is ‒ ható- is. sági eljárás indulása esetén az ügyféli jogállással bíró ‒ ügyféltől származó nyilatkozat, azonban azt fő szabály szerint nem a ha- Ad b) Az előbbiekben említett panaszeljárás egy speciális válfaja tóságnak címzett, hanem az adott vállalkozásnak. A Fgytv. 17/A. az az eset, amikor a fogyasztó az Fgytv.-ben meghatározottak § (2) bekezdése szerint a fogyasztó a vállalkozásnak, illetve a szerint az ügyfélszolgálaton terjeszti elő a panaszát. A Fgytv. vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru fo- 17/B. § (1) bekezdése szerint ügyfélszolgálat működtetésére gyasztók részére történő forgalmazásával, illetve értékesítésé- azok a vállalkozások kötelesek, amelyek közszolgáltatási tevével közvetlen kapcsolatban álló magatartására, tevékenységére kenységet folytatnak, illetve külön törvényben meghatározott vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban egyéb vállalkozások. Az ügyfélszolgálat rendeltetése az, hogy közölheti a vállalkozással. Ebből következően a Fgytv. a panasz- egy olyan helyszínt biztosítson a vállalkozás, amely alkalmas a eljárásnak két típusát különbözteti meg: a szóbeli, illetve az írás- fogyasztói panaszok intézésére, a fogyasztók tájékoztatására, beli panaszeljárást. Mindkét eljárás célja elsődlegesen az lenne, mégpedig oly módon, hogy az ‒ törvény eltérő rendelkezése hihogy a hatósági vagy bírósági utat megelőzően a fogyasztó és a ányában ‒ az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben kerüljön vállalkozó tisztázni tudja az esetleges, a Fgytv. előbb hivatkozott kialakításra. szakaszában jelzett nézetkülönbségeket. Az ügyfélszolgálat működési rendjét, félfogadási idejét a vállalkoA szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség sze- zás úgy köteles megállapítani, illetve működésének feltételeiről oly módon köteles gondoskodni, hogy az ügyfélszolgálat megkö25 Fogyasztói ügyek: In.: http://europa.eu/pol/pdf/flipbook/hu/consumer_ zelítése, az ahhoz való hozzáférés ‒ az ellátott fogyasztók száhu.pdf (2014. 11.29.).

26 Ld. a Ket. eredeti 29. § (1) bekezdését, melyet hatályon kívül helyezett a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. Törvény 18. § (1) bekezdése.

27 Ld. A Kfv. III. 37.704/2011. sz. ítéletet. 28 Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság - ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS 2013. 29

V. évfolyam I. szám


mára és földrajzi eloszlására figyelemmel ‒ ne járjon aránytalan • a 43/A. § (1) bekezdés a)-c), e) és f), valamint h)-k) pontjánehézségekkel a fogyasztókra nézve. Ennek megfelelően az ban említett irányelveket, továbbá a 2006/123/EK európai Fgytv. meghatározza azokat a minimum-feltételeket, amelyekparlamenti és tanácsi irányelvet átültető jogszabályi rendelnek a vállalkozás köteles megfelelni az ügyfélszolgálat működkezések megsértésére hivatkozással az Európai Gazdasági tetése tekintetében. Térség bármely más államának joga alapján létrejött olyan feljogosított egységeket is, amelyek a 2009/22/EK európai Az ügyfélszolgálat minden esetben köteles a vállalkozás panas�parlamenti és tanácsi irányelv 4. cikk (3) bekezdése alapján szal kapcsolatos álláspontját és intézkedéseit indokolással elaz Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéken szelátva írásba foglalni, és a fogyasztónak a panasz beérkezését repelnek. Ez utóbbival összefüggésben érdemes utalnunk a követő tizenöt napon belül megküldeni, kivéve, ha a fogyasztó fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezepanaszát szóban közli és a vállalkozás az abban foglaltaknak teknek a 2009/22/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv nyomban eleget tesz.29 szerinti jegyzékbe való felkerülése céljából lefolytatandó eljárásról szóló 329/2009. (XII. 29.) Korm. rendeletre, amely A Fgytv. 45/A. § (1) bekezdése alapján a fogyasztóvédelmi haszerint a jegyzékbe történő felvételét a Fgytv. 2. § e) pontja tóság ellenőrzi az ügyfélszolgálattal összefüggő rendelkezések szerinti fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szerbetartását, és eljár azok megsértése esetén. vezet kérheti. A jegyzékbe történő felvételre irányuló kérelmet a fogyasztóvédelemért felelős miniszterhez kell benyújtani Ad c) A fogyasztóvédelmi civil szervezetek törvényben biztosított és természetesen a kérelemben meg kell jelölni, hogy a foügyfélképessége szintén kiemelendő. gyasztóvédelmi szervezet mely tevékenységi köre irányul a fogyasztói érdekek védelmére. A miniszter a nyilvántartásba A Ket. 2005-ös hatályba lépésekor a civil szervezeteket érintő vételi eljárás során a közigazgatási hatósági eljárás általános ügyfélképességi szabályok akként rendelkeztek, hogy meghaszabályai szerint jár el. tározott ügyekben törvény az ügyfél jogaival ruházhatja fel az érdekvédelmi szervezeteket és azokat a társadalmi szervezete- Az Fgytv. 46. § (2a) bekezdése szerint az egyesületek ügyféli ket, amelyeknek a nyilvántartásba vett tevékenysége valamely jogállása korlátozottabb az általános, fentiekben említett szaalapvető jog védelmére vagy valamilyen közérdek érvényre jut- bályhoz képest, amennyiben a más által kezdeményezett eljátatására irányul. Ezt az általános szabályt szűkítette némiképp rásban vesznek részt, ugyanis ilyenkor az ügyfél jogai csak akkor a Ket. 2012-es módosítása: a közigazgatási hatósági eljárás és illetik meg az egyesületeket, ha az eljárásban vizsgált jogsértés szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény a fogyasztók széles körét érinti. és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények mó- Emellett érdemes utalnunk arra is, hogy a Grtv. 26. § (2) bedosításáról szóló 2011. évi CLXXIV. törvény 2012. február 1-jén kezdése szerint a dohánytermék reklámjára, valamint a dohányhatályba lépett 46. § (4) bekezdése akként módosította a Ket. termékkel összefüggő szponzorálásra vonatkozó rendelkezések 15. § (5) bekezdését, hogy meghatározott ügyekben jogszabály megsértése miatti eljárásban a nemdohányzók védelmét ellátó ügyféli jogosultságokat, illetve ügyféli jogállást biztosíthat azok- egyesületet az ügyfél jogai illetik meg. nak a civil szervezeteknek, amelyeknek a nyilvántartásba vett tevékenysége valamely alapvető jog védelmére vagy valamilyen Ad d) A békéltető testületek eljárása szintén olyan speciális foközérdek érvényre juttatására irányul. gyasztóvédelmi sajátosságnak tekinthető, amely lehetővé teszi, hogy a hosszadalmas és költséges bírósági eljárásokat megEmellett bevezetésre került egy új bekezdés is a Ket. 15. §-ába, előzően jussanak megegyezésre a fogyasztóvédelmi jogvitában mely kimondja, hogy a hatósági eljárásban azokat a civil szerve- érintettek. Noha ez az eljárás nem minősül hatósági eljárásnak, zeteket, amelyeknek a nyilvántartásba vett tevékenysége vala- a békéltető testületi eljárás szabályai igen részletesen kidolgomely alapvető jog védelmére vagy valamilyen közérdek érvényre zásra kerültek az Fgytv.-ben. juttatására irányul, az eljárás során megilleti a nyilatkozattételi Az Fgytv. 18. § (1) bekezdése szerint a békéltető testület hatásjog. A nyilatkozat az eljáró hatóságot nem köti. körébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok Az Fgytv. az említett általános törvényi felhatalmazással élve ha- alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek kötározza meg azt, hogy milyen típusú szervezetek rendelkeznek zötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügyféli jogállással a fogyasztóvédelmi hatósági eljárásban. Az ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létFgytv. 46. § (2) bekezdése szerint a fogyasztóvédelmi hatóság rehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén eljárásában az általuk védett fogyasztói érdekek védelme köré- pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, ben az ügyfél jogai illetik meg gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása • a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületeket, illetve érdekében. Emellett a békéltető testület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot ad a fogyasztót megillető jogokkal és 29 Ezzel összefüggésben Ld. a Kfv.III.37.206/2013. sz. ítéletet. a fogyasztót terhelő kötelezettségekkel kapcsolatban. Fogyasztóvédelmi Tükör

30


www.nfh.hu

A békéltető testület a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület. A békéltető testület elnökből, ‒ szükség szerint ‒ elnökhelyettesből és tagokból áll. A testületi tagoknak függetlennek és pártatlannak kell lenniük, nem lehetnek képviselői a feleknek, eljárásuk során utasítást nem fogadhatnak el. Teljes titoktartásra kötelezettek a békéltető testület működése során tudomásukra jutott tények és adatok tekintetében, az eljárás megszűnése után is. Minderről kijelölésük elfogadásakor írásbeli nyilatkozatot kötelesek tenni. A békéltető testület fő szabály szerint háromtagú tanácsban jár el, kivéve, ha a testület elnöke szerint a fogyasztói jogvita egyszerű megítélésű, ugyanis ilyenkor az eljárás lefolytatására egyedül eljáró testületi tagot jelöl ki. Ha azonban mindkét fél azt kéri, a békéltető testület ebben az esetben is háromtagú tanácsban jár el. Nagyon fontos kiemelni, hogy a Fgytv. 27. §-a alapján a békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. A békéltető testület eljárása mindig a fogyasztó kérelmére indul. A kérelmet a békéltető testület elnökéhez kell írásban benyújtani. A Fgytv. meghatározza azokat a kellékeket, amelyekkel a kérelemnek rendelkeznie kell. Emellett a kérelemhez csatolni kell azt az okiratot, illetve annak másolatát (kivonatát), amelynek tartalmára a fogyasztó bizonyítékként hivatkozik, így különösen a vállalkozás írásbeli nyilatkozatát a panasz elutasításáról, ennek hiányában a fogyasztó rendelkezésére álló egyéb írásos bizonyítékot az Fgytv. 27. §-ában előírt egyeztetés megkísérléséről. A békéltető testület elnöke az eljárás megindulásától számított nyolc napon belül megvizsgálja, hogy az ügy a testület hatáskörébe és illetékessége alá tartozik-e. A testület hatáskörének vagy illetékességének hiánya esetén az ügyet ‒ a kérelmező egyidejű értesítésével ‒ a hatáskörrel, illetve illetékességgel rendelkező szervezetnek haladéktalanul megküldi. A testület hatáskörének és illetékességének megállapítása esetén az eljárás megindulásától számított hatvan napon belüli meghallgatási időpontot tűz ki a felek számára. Emellett arra is van lehetőség, hogy az elnök a körülmények mérlegelése alapján kezdeményezze az eljárás írásbeli lefolytatását, a meghallgatás mellőzéséhez azonban mindkét fél hozzájárulását be kell szereznie. Az egyes eljárási szabályok ismertetését most mellőzve kiemeljük, hogy az eljárás során a tanács elnöke egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Ha az egyezség megfelel a jogszabályoknak, a tanács azt határozattal jóváhagyja, ellenkező esetben, illetve egyezség hiányában az eljárást folytatja.

31

Egyezség hiányában a tanács az ügy érdemében a) kötelezést tartalmazó határozatot hoz, ha a kérelem megalapozott, és a vállalkozás ‒ a békéltető testületnél vagy a kamaránál nyilvántartott, illetve kereskedelmi kommunikációjában közölt ‒ általános alávetési nyilatkozatában, az eljárás kezdetekor vagy legkésőbb a döntés meghozataláig nyilatkozatában a békéltető testület döntését magára nézve kötelezőként elismerte, vagy b) ajánlást tesz, ha a kérelem megalapozott, azonban a vállalkozás az eljárás kezdetekor úgy nyilatkozott, hogy a tanács döntését kötelezésként nem ismeri el, illetve ha a tanács döntésének elismeréséről egyáltalán nem nyilatkozott. A tanács a fogyasztó kérelmének elutasításáról akkor dönt, ha a meghallgatást követően a kérelmet megalapozatlannak találja. A tanács határozata, illetve ajánlása nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy igényét bírósági eljárás keretében érvényesítse: a tanács kötelezést tartalmazó határozata, illetve ajánlása ellen fellebbezésnek nincs helye, annak hatályon kívül helyezése azonban kérhető a bíróságtól. A fél a kötelezést tartalmazó határozat, illetve az ajánlás részére történt kézbesítésétől számított tizenöt napon belül keresettel annak hatályon kívül helyezését kérheti a békéltető testület székhelye szerint illetékes törvényszéktől, ha a tanács összetétele vagy eljárása nem felelt meg az Fgytv. rendelkezéseinek, ha a békéltető testületnek nem volt hatásköre az eljárásra, vagy ha a kérelem meghallgatás nélküli elutasításának lett volna helye, illetve ha az ajánlás tartalma nem felel meg a jogszabályoknak. A pert ilyenkor a békéltető testülettel szemben kell megindítani. Kiemelendő, hogy a bíróság eljárására egyebekben a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény I-XIV. fejezetének rendelkezései irányadók, vagyis az nem közigazgatási, hanem polgári pernek minősül. Ad e) A Ket. 76. § (1) bekezdése szerint abban az esetben, ha jogszabály lehetővé teszi, az első fokon eljáró hatóság a hatáskörébe tartozó ügynek a közérdek és az ügyfél szempontjából is előnyös rendezése érdekében határozathozatal helyett az ügyféllel hatósági szerződést köthet. Ezt a jogszabályi felhatalmazást használja ki a Fgytv., amikor akként rendelkezik, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a jogsértés megszüntetése érdekében határozathozatal helyett hatósági szerződést köthet azzal az ügyféllel, aki vállalja, hogy felhagy a jogsértő magatartással, és magatartását a fogyasztóvédelmi rendelkezésekkel a hatósági szerződésben meghatározott módon hozza összhangba. Figyelemmel arra, hogy a hatósági szerződésre vonatkozó szabályok lényegesen kedvezőbbek, mint a hatóság érdemi döntésében megfogalmazható szankciók, a jogalkotó nem teszi lehetővé a visszaélésszerű joggyakorlást, ezért a Fgytv. 47. § (7) bekezdése kizárja a hatósági szerződésre vonatkozó szabályok alkalmazhatóságát, ha adott teljesítési határidőn belül a vállalkozás ismételten megvalósítja az eredeti jogsértést.

V. évfolyam I. szám


Figyelemmel ugyanakkor arra, hogy a hatósági szerződés tekin- • a hatósági szerződésszegés esetén a Ket. 77. § (2)-(3) bekeztetében a Fgytv. további rendelkezéseket nem állapít meg, a Ket. désének szabályai irányadók. hatósági szerződésre vonatkozó szabályai lesznek alkalmazan- • a hatósági, így a fogyasztóvédelmi hatósági szerződésre vodók a szerződés módosítása, a szerződésszegés, illetve a Polnatkozó, ám a Ket.-ben, illetve a fentiekben említett felhatalgári Törvénykönyvhöz való viszonyrendszer tekintetében. mazás alapján a Fgytv-ben nem szabályozott kérdésekben a hatósági szerződésre a Polgári Törvénykönyvnek a szerzőEbből következően désekre vonatkozó általános szabályait kell megfelelően al• a Ket. 76. § (2) bekezdése szerint hatósági szerződés csak kalmazni. írásban köthető; • a Ket. 76. § (2a) bekezdésében foglalt tartalmi elemeket a Emellett a Fgytv. 51/A. §-a azt is előírja, hogy a fogyasztóvédelfogyasztóvédelmi hatósági szerződésnek is tartalmaznia kell, mi hatóság az általa a 2006/2004/EK európai parlamenti és taná• a Ket. 76. § (5) bekezdése alapján, ha a szerződés harmadik csi rendelet végrehajtása keretében kötött hatósági szerződésről személy jogát vagy jogos érdekét érinti, a szerződés megkö- a Fgytv. 51/A. § (2) bekezdésében meghatározott tartalommal tése előtt be kell szerezni az érintett írásos hozzájárulását. A bíró közleményt tesz közzé honlapján, továbbá ‒ amennyiben hozzájárulás a szerződés érvényességének feltétele, szükséges ‒, az általa célszerűnek tartott egyéb módon. • a hatósági szerződés módosítására alkalmazni kell a Ket. 77. § (1) bekezdését,

Fogyasztóvédelmi Tükör

32


www.nfh.hu

33

V. évfolyam I. szám


ROXER EGON:

A fogyasztóvédelem a kormányhivatalok szemszögéből I. A fogyasztóvédelem területén komoly eredményeket értünk el az elmúlt négy és fél évben. Vannak azonban még továbblépési lehetőségek. Fontos, hogy értékeljük az eddig elért eredményeket, és feltérképezzük az új irányokat. Ennek egyik kiváló terepét szolgáltatta az 2014. december 4-én lezajlott I. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Konferencia. Továbbra is a legfontosabb cél, hogy a fogyasztóvédelem középpontjában a fogyasztó álljon. A fogyasztóvédelmi politika, jogalkotás és jogalkalmazás minden elemét ennek szem előtt tartásával kell vizsgálnunk. Egy folyamat során mindig szükséges tudnunk, hogy honnan indultunk, hol állunk jelenleg, és hova tartunk. Ennek ismerete nélkül e távolabbi célok sem fogalmazhatók meg eredményesen. Ezért szükséges visszatekinteni arra, hogy a területi közigazgatás, és benne a fogyasztóvédelem szervezetrendszere milyen változásokon ment keresztül az elmúlt években. A magyar területi államigazgatás szervezete és működése 2010-re átláthatatlanná vált. Igen sok területi államigazgatási szerv működött, akár teljesen eltérő szervezeti megoldásokkal. Némelyek regionális, mások megyei szervekkel, illetve egyes területeken önálló kistérségi, körzeti szervek is működtek. A területi államigazgatás szereplői közötti együttműködés megteremtésére nem volt reális lehetőség. Mindezek miatt sok kirívó logikátlanság volt a rendszerben. Így például a területi államigazgatási szervek költségvetési működése átláthatatlan volt, foglalkoztatottaik sok esetben ugyanazt vagy hasonló feladatot végeztek, helyzetükben azonban mégis jelentős különbségek voltak. A közigazgatásnak rendszerként kellett volna működnie, hasonló eljárások és elvek mentén. Ez 2010 előtt egyáltalán nem valósult meg.

Fogyasztóvédelmi Tükör

A fogyasztóvédelem szervezetrendszere szintén egyike volt a sokféle megoldásnak. Az NFH központi szervből, területi szervekből, valamint azok kirendeltségeiből állt. Az NFH területi szervei az igazgatók által vezetett regionális felügyelőségek voltak. A felügyelőségek szervezeti egységeiként működtek a megyeszékhelyeken működő kirendeltségek, melyet a kirendeltség-vezető vezetett. 2010-ben az újonnan megválasztott Országgyűlés történelmi feladat és lehetőség előtt állt. A kétharmados többségnek elég ereje és akarata volt ahhoz, hogy lépéseket tegyen az állam megfelelő, ésszerű és hatékony működtetése érdekében. Ehhez a közigazgatást alapjaiban kellett újraszervezni. A 2010-ben elkezdődött jelentős változások motorja a Nemzeti Együttműködés Programja volt. Ebben egyértelműen megjelölésre került a közérdek védelme, egyszerű, hatékony, és átlátható állami szervezetrendszer iránti igény. Kiemelt cél lett a Jó Állam kialakítása, mely jelenti az állam és�szerű és hatékony működtetését, ezzel pedig idő és pénz megtakarítását a közigazgatás és az állampolgárok részére egyaránt. Ennek érdekében csökkenteni kellett a bürokráciát és az adminisztrációt, egyszerűsíteni kellett a közigazgatási eljárásokat. Az állampolgároknak a leghatékonyabb ügyintézés feltételeit kellett megteremteni, mely az eljárás gyorsasága és a költségek minimalizálása elősegítésével vált lehetségessé. Az integráció során egységes struktúra jött létre, melynek fogyasztóvédelmi szervezetrendszer is része lett. Az integráció első lépéseként 2010. szeptember 1-jén létrejöttek a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok. Ezzel megszűnt az az alkotmánysértő állapot, hogy nem működött a helyi önkormányzatok törvényességi felügyelete.

34


www.nfh.hu

ROXER Egon Felügyelőségvezető - Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség

2011. január 1-jétől megkezdték működésüket a fővárosi, megyei kormányhivatalok. Ezzel sor került a területi államigazgatás szervezeti integrációjára. Összesen 14, korábban önállóan működő ágazati dekoncentrált szerv, így a fogyasztóvédelem is szakigazgatási szervként került a kormányhivatal szervezetébe. Jelentős előrelépés volt a járások és járási hivatalok felállítása is, mely 2013. január 1-jével történt meg. A területi közigazgatási reform egyik további célja az egyablakos ügyintézés biztosítása volt. Ezért 2011. január 3-án – ennek első lépéseként – az ország 29 pontján megnyíltak a kormányhivatalok integrált ügyfélszolgálati irodái, a Kormányablakok. A közigazgatási reform része volt a közigazgatás eljárásrendjének felülvizsgálata is. A Ket. 2011-ben történt módosításával megvalósult a hatósági ügyintézés gyorsítása, az adminisztratív terhek csökkentése mind az ügyfelek, mind a hatóságok oldaláról. A Ket. módosítása – többek között – pontosította az eljárási alapelveket, a hatósági ellenőrzés kereteit, az általános ügyintézési határidőt 21 napra csökkentette. Mindezeken túl meg kell említeni az önkormányzati rendszer átalakítását is. Ennek keretében a települési önkormányzatok adósságátvállalásával megszűnt az önkormányzati adósságcsapda, mindemellett megtörtént az önkormányzati rendszer szervezeti átalakítása is. A kormányhivatalok létrejöttével megvalósult a funkcionális feladatok területi szintű integrációja. A szakigazgatási szervek szakmai autonómiája azonban megmaradt. A szakmai irányítást a szakmai feladatért felelős miniszter, a munkáltatói jogokat a szakigazgatási szerv munkatársai felett a szakigazgatási szerv vezetője gyakorolja. A kormányhivatal a szakigazgatási szervnek nem szakmai irányítója, viszont a funkcionális feladatok ellátásán túl is érdemi hatással van a szakigazgatási szervekre. A hatékony szakmai munkát segíti ugyanis elő a szakigazgatási szervek közötti együttműködés biztosítása. Ennek intézményesült formája a megyei államigazgatási kollégium működtetése és a szakigazgatási szervek közös ellenőrzéseinek szervezése. 35

Az integráció hatásaként a területi államigazgatás ma egységesebb, rendszerben működik, a felesleges párhuzamosságok megszűntek, továbbá a szakmai feladatok elvégzése is hatékonyabbá vált, mert az egyes szervek együttműködése szorosabb. A közigazgatás átalakítása során a fogyasztóvédelem szervezetrendszere is megváltozott. A hatóság egy központi szervből, valamint területi felügyelőségekből áll, amelyek 2011. január 1-jétől a kormányhivatalok részeként működnek. A fogyasztóvédelem immár a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációs és Fogyasztóvédelmi Államtitkárság irányítása alatt áll. A nemzeti fejlesztési miniszter dolgozza ki a fogyasztóvédelmi politika koncepcióját, és tesz javaslatot a megvalósítás szervezeti és intézményi feltételeire. A fogyasztóvédelmi politika kiemelt szerepét jelzi, hogy ennek céljából külön helyettes államtitkárság került létrehozásra. A területi közigazgatás átszervezése kapcsán leszögezhető, hogy lefektettük a modern és hatékony területi közigazgatás alapjait. A jövőben a legfontosabb feladat a rendszer hatékony működtetése, valamint a finomhangolása. Bürokráciamentesebbé, ügyfélközpontúbbá kell tenni a közigazgatást. Ez jelenti egyrészt azt, hogy az állampolgároknak és a vállalkozásoknak, ha ügyet szeretnének intézni, ne több helyen kelljen sorban állniuk. Tovább kell gondolni ugyanakkor a kormányhivatalok esetében az integráció további elmélyítését is, a járások esetében a szervezet megerősítésének, a feladatkör bővítésének lehetőségeit. Ezt a továbbgondolást jelenti az egyes közigazgatási törvények módosításáról szóló T/2329. számú törvényjavaslatban foglalt szabályozás. Az indokolás szerint „a Kormány — szervezetalakítási szabadságával élve — határozati javaslatban döntött az egyes területi államigazgatási szerveknek а fővárosi és megyei kormányhivatalokba történő 2015. március 1-jével történő integrálásáról. Ennek alapján integrálásra kerülnek а környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek, а bányakapitányságok, továbbá átkerülnek а Magyar Államkincstárból а családtámogatási eljárások, amelyek а megyeszékhelyekről а járási (fővárosi kerületi) hivatalok feladatkörébe kerülnek, biztosítva az állampolgárok számára а szolgáltatások még könnyebb elérhetőségét. Átvételre kerülnek а kormányhivataV. évfolyam I. szám


lokba továbbá а Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár területi szinten ellátott feladatainak egy része is. Ezzel együtt а Kormány területi feladatai ellátása hatékonyságának és eredményességének növelése érdekében szükséges а fővárosi és megyei kormányhivatalok belső integrációja is. А kormányhivatalokban а szakigazgatási szervre és törzshivatalra történő felosztása megszűnik. А belső integráció jelentős szervezeti módosulást okoz, … az önálló szakigazgatási szervek és а törzshivatali szervezeti egységek integrált funkcionális és szakmai szervezeti egységekbe olvadnak össze.”

A tavalyi év témavizsgálatai keretében a fogyasztóvédelmi felügyelőségek összesen 37 277 ellenőrzést végeztek. Az elvégzett vizsgálatok mintegy 30%-ában észleltek hiányosságokat a felügyelők. Veszprém megyében közel ezer ellenőrzés történt, a kifogásolási arány több mint 40% volt. A megyei és fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek ügyfélforgalmának száma 2013ban 62 129 volt. Veszprém megyében ez 4371, amely 16%-kal több az előző évi adatnál. A kérelmek száma országos szinten 28 311 volt, ami az elmúlt évekhez képest további növekedést mutatott. Veszprém megyében szintén tapasztalható növekedés: több mint 20%-kal nőtt a kérelmek száma az előző évhez képest.

II. Jogrendszerünk alappillére az Alaptörvény. Hatályba lépésével, 2012-ben a fogyasztóvédelem ügye is alaptörvényi szintre emelkedett. Az M) cikk (2) bekezdése szerint ugyanis „Magyarország … védi a fogyasztók jogait.” Jelentős elmozdulás ez a korábbi helyzethez képest. Egyértelműen jelzi, hogy az állam egyik kiemelt célja az állampolgárok, mint fogyasztók védelme. Fogyasztóként mindenki nap mint nap találkozik a vállalkozások által nyújtott szolgáltatásokkal, termékekkel. Az állampolgárok, mint fogyasztók azonban eltérő igényekkel rendelkeznek. Ezen igényeket a különféle vállalkozások többféle termékkel és szolgáltatással kívánják kielégíteni. Egy átlagos élelmiszerboltban például több tucat, egymást helyettesítő élelmiszer választható. A fogyasztó azt veszi, ami igényeinek és pénztárcájának megfelel. Ez a fogyasztó szabadsága.

Az elvégzett feladatok alapját Magyarország IV. középtávú Fogyasztóvédelmi Politikájáról szóló kormányhatározat nyújtotta. E dokumentum határozta meg a fogyasztóvédelem 2014-ig kitűzött főbb céljait. Vegyük sorra, hogy a legfontosabbakat! 1. Ezek egyike a vállalkozások jogkövető magatartásának előmozdítása. Egyértelmű ugyanis, hogy minél több a jogkövető vállalkozás, annál kevesebb a fogyasztói panasz és több az elégedett fogyasztó. A vállalkozások jogkövető magtartás felé történő orientálásának sokféle eszköze lehet. Elsődlegesen azonban nem a bírságolás, hanem a már magvalósított alternatív eszközök lehetnek célravezetők.

Az állam felelőssége annak biztosítása, hogy a fogyasztó csak E kezdeményezések egyrészt azt szolgálják, hogy a vállalkozábiztonságos terméket választhasson, melyről kellő információval sok tisztában legyenek a rájuk irányadó jogszabályokkal. Többek rendelkezik. A fogyasztói döntés ugyanis nem csupán a fogyasz- között ebben is segítenek a 2010 nyarán megalakult Hatósági tó igényének kielégítésére, de akár a fogyasztó testi épségére Tanácsadó Irodák. Ezek a fogyasztók mellett a vállalkozásoknak vagy akár az életére is kihatással lehet. Ezért is kiemelkedően is segítséget nyújtanak fogyasztóvédelmi kérdésekben. fontos, hogy az állam a szerepét megfelelően tudja ellátni. Az állam e céljának megvalósítását a fogyasztóvédelmi szervezet- E kezdeményezések másik célja a vállalkozások motivációjának rendszer útján végzi. fenntartása a szabályszerű működésben. Ezt motivációt erősíti a 2011 tavaszán a létrehozásra került a „Pozitív lista” elnevezésű A fogyasztóvédelmi felügyelőségek jelentős tapasztalattal ren- kezdeményezés. Ez a jogszabályi előírásokat maradéktalanul delkeznek, hiszen tevékenységük során közvetlenül lépnek kap- betartó vállalkozások tevékenységének nyilvános elismerését csolatba a fogyasztókkal és a vállalkozásokkal. Ezért az elmúlt célozta. E listára azok a vállalkozások kerülhetnek fel, amelyekévek fogyasztóvédelmi tevékenysége értékelésekor a megyei, nél három országos vizsgálati program valamelyikének ellenőrilletve a fővárosi fogyasztóvédelmi felügyelőségek tapasztalatai zése során nem talált semmilyen rendellenességet a hatóság. szolgálhatnak támpontul. Ebből szeretnék kiragadni néhány ele- A megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben met, kitérve a Veszprém Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelő- szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük. Az NFH ség tevékenységére is. pozitív listáján jelenleg már 2300 vállalkozás található. Veszprém megyében összesen 105 vállalkozás kapta már meg ezen Először is le kell szögezni, hogy az utóbbi években a fogyasztó- elismerést. védelmi szervezetrendszer feladatai jelentősen növekedtek. Ez 2. megmutatkozott mind az ellenőrzések, mind az ügyfélforgalom számaiban. A 2012-ben kitűzött kormányzati célok közül szükséges megemlíteni a kiszámítható és átlátható jogalkalmazás, valamint az arányos és következetes szankcionálási gyakorlat iránti igényt. Fogyasztóvédelmi Tükör

36


www.nfh.hu

A korábbi gyakorlat szerint a területi szintű jogalkalmazás jelentős eltérést mutatott. A vállalkozások azzal szembesülhettek, hogy az egyes felügyelőségek ugyanazt a magatartást eltérőképpen értékelik, ugyanazért a magatartásért eltérő szankciókat alkalmaznak. Ezért meg kellett változtatni a bírságolási gyakorlatot. Tapasztalatunk az, hogy a vállalkozások jogkövető magatartása elsősorban nem bírságfüggő. Sok esetben elég a kötelezés előírása. A nagy összegű bírságok alkalmazása pedig rontotta a vállalkozások versenyképességét, ami akár az egész gazdaság teljesítményére is kihatással lehetett. A bírságok „ultima ratio” jellege mellett tekintettel kell lenni a jogsértő magatartással arányos bírság kiszabására. Ehhez a fogyasztóvédelmi törvény által biztosított tág bírságolási keretek nem nyújtanak megfelelő támpontot adott ügyekben. Az elmúlt négy és fél évben ebben jelentős előrelépés történt. Az NFH az egyes eljárástípusokban megteremtette a bírságolások egységes szempontrendszerét. Ebben a továbbiakban is kiemelkedő szerepe kell legyen a központi irányításnak. A felügyelőségektől elvárható, hogy amennyiben a jogalkalmazásban hasonló anomáliák észlelhetők, úgy az a jogalkotó felé jelzésre kerüljön. A visszacsatolás ugyanis elengedhetetlen a közigazgatási szervezetrendszer hatékony működéséhez. 3. Szintén a kiemelt fogyasztóvédelmi célok között szerepel a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme, azaz a termékbiztonság. A termékbiztonság területén a nemzeti kapcsolattartó az NFH, mely a Közösségi Gyors Tájékoztatási Rendszerben (RAPEX) a tagállamoktól beérkezett információkat fogadja és továbbítja. Ennek végpontjaként a fővárosi és megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek szűrik ki a termékeket. E munka terén az Európai Unió tagállamai között is előkelő helyen állunk. 2011-ben a harmadik, 2012-ben és 2013-ban az első helyen végzett Magyarország a veszélyes termékek felkutatásában. Az elmúlt kormányzati ciklus egyik nagy vívmánya a piacfelügyeleti rendszer és eljárás megreformálása volt. Az új piacfelügyeleti törvény legfontosabb célja a fogyasztók életének, egészségének, biztonságának védelme. Ennek érdekében a törvény előírja, hogy a gazdasági szereplők kizárólag biztonságos és a jogszabályi előírásoknak megfelelő terméket hozhatnak forgalomba, illetve forgalmazhatnak tovább. A törvény tartalmazza a legfontosabb előírásokat a fogyasztóvédelmi hatóság piacfelügyeleti tevékenységére, ellenőrzéseire, intézkedéseire vonatkozóan is. Ha egy termékről megállapításra kerül, hogy a fogyasztók biztonságát veszélyezteti, a termék forgalmazása megtiltható, és a termék visszahívható. 2013-ban országosan 278 termék jutott erre a sorsra. Veszprém megyében összesen 51 termékfajta forgalmazásának megtiltására került sor.

37

4. Szintén kiemelkedő szerepe van a fogyasztóvédelemnek a tudatos fogyasztóvá válás elősegítésében. Ugyan ennek terepe elsősorban az iskolai nevelés lehet, de a felnőtt lakosság esetében is nagy szükség van erre. Az NFH által 2012-ben indított projektek egyike az „Okoskosár”. Ez az internetes honlap a kisiskolás korú gyermekek tudatos fogyasztóvá válását kívánta elősegíteni. A felnőtt lakosság tudatos fogyasztóvá válását szolgálta a 2010 évben Veszprém megyében is megalakult Hatósági Tanácsadó Iroda, amely a fogyasztók számára is segítséget nyújt tanácsadással. Ezt a célt is szolgálják továbbá az idén januárban felállított rezsipontok is. További eszköz, a „Nemzeti Fogyasztói Termékkosár”, mely segítség lehet a fogyasztói tudatosság növelésében. 2013-ban továbbá elindult az „Okosotthon” címet viselő honlap is. Ez a háztartások energiagazdálkodásának tudatosabbá tételében kívánt segítségre lenni a gyermekek a felnőttek számára is interaktív formában. Mindezeken túl a fogyasztói tudatosságot segíti elő minden olyan eszköz, amely információt nyújt a fogyasztók részére. Az NFH által alkalmazott kommunikációs eszközöknek igazodnak a modern kor követelményeihez. Így megújult az NFH honlapja, a facebook-on és a twitteren történő további jelenlét is. Legújabb eszközként pedig a mobiltelefonos applikáció említhető. 5. A fogyasztóvédelemnek másik fontos célja kell, hogy legyen a kiszolgáltatott helyzetben lévő társadalmi csoportok fokozott védelme. Ilyenek egyrészt a 18. életévüket be nem töltött személyek, valamint az időskorúak és fogyatékossággal élők. Itt kell felhívni a figyelmet a jelenleg komoly problémaként jelentkező termékbemutatókra. A termékbemutatók jelentős részén az idősebb korosztály tagjait – elsősorban kommunikációs trükkökkel – olyan, irreális vételárú termékek megvásárlására beszélik rá, amelyre általában nincs szükségük. A fogyasztó, aki otthon meggondolja magát, és vissza kívánja juttatni a terméket, nem jut el a vállalkozáshoz. Nem található a székhelyén vagy nem veszi vissza a terméket. A felügyelőink sok esetben próbálkoznak a termékbemutatókra való eljutással. Ellenőrizni szeretnék, hogy az ott elhangzottak nem ütköznek-e a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába. Annak érdekében, hogy a felügyelőség tudomást szerezzen a termékbemutatóról, a tavalyi évtől kezdve azokat be kell jelenteni. A termékbemutató szervezői azonban újabban csak névre szóló meghívóval engedik be a fogyasztókat a bemutatóra. Így megakadályozzák, hogy a felügyelőség munkatársai inkognitóban megjelenhessenek. A felügyelők felismerése esetén pedig egészen gyorsan lezárják az aznapi bemutatót. A termékbemutatók ellenőrzésének jelenleg nem látszik hatékony módja, továbbá a visszaélések valószínűsége igen nagy. Indokolt lenne V. évfolyam I. szám


ezért ezt a tevékenységet még jobban jogi korlátok közé szorítani, adott esetben megtiltani. A kiszolgáltatott fogyasztói rétegek helyzetének javítása érdekében hatékonyan lépett fel a Kormány a fogyasztó csoportok ellen is. A fogyasztói csoportot szervező vállalkozások a hirdetéseikben azt sugallták, hogy a csatlakozó tagok könnyen és gyorsan juthatnak kölcsönhöz. A fogyasztók csak a belépést követően szembesültek a konstrukció valódi természetével. Készpénzt ugyanis nem, csak vásárlói jogot szerezhettek, és azt is csak évek múltán tudták érvényesíteni. A fogyasztóvédelmi törvény 2014. január 1-ig moratóriumot rendelt el a fogyasztói csoportok létrehozására. Ezt követően általános jelleggel tiltotta meg a fogyasztói csoportok létrehozását. A kormányrendeleti szabályozás pedig a már létrehozott fogyasztói csoportot működtető vállalkozások tevékenységét átláthatóvá tette, garanciális szabályokat fogalmazott meg továbbá a csatlakozott személyek érdekében. Szintén fontosnak tartom a 18 év alatti személyek érdekében történő fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket. Ez az a korosztály, amely könnyen kapható az egészségtelen életmódot megalapozó fogyasztási cikkek korai vásárlására. Ezért a dohánytermékek és az alkoholtartalmú fogyasztási cikkek esetén elengedhetetlen, hogy a vállalkozások betartsák az életkorra vonatkozó előírásokat. Ezek szigorú ellenőrzése és jogsértés esetén szankcionálása fokozott állami igény. 6. A vállalkozás és a fogyasztó között sok esetben elkerülhetetlen a jogvita. Ennek legrosszabb és legköltségesebb elintézése, ha egyből peres ügy lesz belőle.

7. Az előző kormányzati ciklusnak a fogyasztókat leginkább érintő intézkedése a rezsicsökkentés bevezetése volt. Érthető okokból ezek az intézkedések a közszolgáltatást nyújtó vállalkozások tetszését nem nyerték el. Ellenben jelentős megtakarítást eredményeztek a fogyasztóknál. Szorosan összefügg a rezsicsökkentéssel a közszolgáltatók és a fogyasztók közötti jogviszony rendezése is. Azokban a helyzetekben, amikor a fogyasztó a boltban egy terméktípus esetén számtalan termékből választhat, kisebb az állam felelőssége. A termékek közül a fogyasztó saját igényei figyelembe vételével el tudja dönteni, hogy melyiket választja. Nincs azonban ez így a közszolgáltatások esetében. Itt egyértelműen a monopolhelyzetben lévő vállalat van erőfölényben. A fogyasztó, például ha gázt, villanyt vagy vizet akar, választási lehetősége valójában minimális, gyakorlatilag nincs. Ebben az esetben felértékelődik az állam szerepe: olyan környezetet kell teremtenie, ahol a fogyasztó méltányos árakon, megfelelő szolgáltatást kap. Olyan helyzetet kell teremtenie, ami kizárja például azt, hogy adott jogvita elbírálásáig a szolgáltató kikapcsolja a szolgáltatást. Nincs kisegítve ugyanis a fogyasztó azzal, ha a szolgáltatásból kikapcsolják, ám a jogi eljárásban végül kiderül, hogy neki van igaza. E helyzetet felismerve az államnak fokozottan védenie kell a fogyasztót a közszolgáltatóval szemben. Ebbe az irányba mutatnak a 2013-ban hatályba lépett jogszabály-módosítások.

Ezért fontos az alternatív vitarendezés lehetőségének erősítése, melynek egyik meglévő intézménye a békéltető testület. E testületek természetesen nem tudják átvenni a bíróságok szerepét, azonban jelentős segítséget nyújtanak a fogyasztóvédelmi viták megszüntetésében. A fogyasztó és a vállalkozás sok esetben nem érti egymást. Főleg nagyobb vállalatok esetében érzékelhető ez. Ilyenkor lehet szerepe egy közvetítőnek, aki megérti mindkét fél szempontjait, és ezt kommunikálni tudja a másik fel felé. A problematikus ezen eljárásokban, hogy a vállalkozások gyakran nem adnak választ a békéltető testületnek. 2014. január 1-től azonban fogyasztóvédelmi hatáskör a vállalkozás válaszirat-küldési kötelezettsége elmaradásának vizsgálata is. Az ügyek számát tekintve elmondható, hogy Veszprém megyében az idei év első felében a békéltető testülethez havonta átlagosan 23 beadvány érkezett. Ez az átlag 2013-ban 30 volt. A beérkező beadványok száma tehát csökkenő tendenciát mutat. Talán magyarázható ez azzal, hogy a fogyasztói panaszok intézése javult. Közrejátszhatott azonban a csökkenésben az is, Fogyasztóvédelmi Tükör

hogy a panaszt benyújtók közül többen a Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez fordulnak elsőre. Egyes ügyekben, ha nincs hatásköre, a felügyelőség átirányítja a fogyasztót a békéltető testülethez. A fogyasztók egy jó része azonban az ügyét már nem kívánja folytatni a békéltető testület előtt.

38

Ezek következtében a lakossági fogyasztók, illetve felhasználók tekintetében jelenleg valamennyi közszolgáltatási területen van a fogyasztóvédelmi felügyelőségnek hatásköre. Felállításra kerültek továbbá a rezsipontok, amelyek soron kívül tájékoztatják a rezsikérdéssel hozzájuk forduló fogyasztókat. Természetesen biztosítani kell azt is, hogy a fogyasztó visszaélésszerűen ne gyakorolhassa jogait, de jelenleg – úgy gondolom – nem ez a közszolgáltatások hazai rendszerének sarokpontja. Az állami akarat mit sem ér, ha nincs, aki végrehajtsa. Ez a kormányhivatalok és a fogyasztóvédelmi felügyelőségek elsődleges szerepe. A kormányhivatal feladata, hogy a területi szintű fogyasztóvédelem hatékony működésének technikai feltételeit megteremtse. Továbbá, hogy a területi szintű államigazgatási szervek közötti koordinációt elősegítse. Az állami akarat érvényesítése a fogyasztóvédelmi felügyelőségek dolga a közszolgáltatások területén is. Természetesen itt is elsődleges cél a jogkövető magatartás elérése. Nagyobb szerep van azonban a bírságolásnak. A közszolgáltatások előbb említett


www.nfh.hu

monopol jellegére, továbbá a közszolgáltató vállalatok méreteire is tekintettel indokolt, hogy e vállalatok jogsértéseivel szemben arányos bírságösszegek kerüljenek meghatározásra.

jelentősen csökkenteni fogja a fogyasztók kiszolgáltatottságát.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége például 2013-ban összesen 31 millió forint bírságot szabott ki. Ebből a közszolgáltatással összefüggésben 10,5 millió forint bírságot. A fogyasztóvédelem szerepének erősödése a közszolgáltatások területén azt eredményezte, hogy jelentős mértékben nőtt ezen a területen a hatósági megkeresések száma. 2013-ban országos szinten • a villamosenergia-szolgáltatást érintően 2602, • a földgázszolgáltatással kapcsolatban 2248, • a víziközmű-szolgáltatással kapcsolatban 980, • a távhőszolgáltatással összefüggésben összesen 633 beadvány érkezett a felügyelőségekhez. A tavalyi évben mintegy 800 esetben került sor fogyasztóvédelmi bírság kiszabására. A Veszprém Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelősége 2013-ban összesen 763 eljárást folytatott le fogyasztói megkeresésre. Ennek egynegyede közszolgáltatásokkal kapcsolatos. Jól jelzik tehát ezek a számok, hogy szükség volt ezen a területen is a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók védelmére. A Kormány tehát elindított egy jelentős folyamatot a rezsicsökkentés és a közszolgáltatások területétén. Ennek folytatására szükség van. Ezt felismerve a Kormány augusztusban határozatot hozott arról, hogy egyetért olyan állami tulajdonú holding létrehozásával, amely nonprofit alapon, a szolidaritás elvét figyelembe véve, kis ráfordítással, fenntartható módon működik. A holding létrehozása 2015 első felében várható. Remélhetőleg

39

Bár jelen dokumentum célja nem a fogyasztóvédelem elkövetkező feladatainak összefoglalása, a területi tapasztalatok alapján szükséges megemlíteni egyes területeket, melyek erősítése a területi szervek tapasztalatai alapján fontosnak tűnik. Egyrészt kiemelten fontosnak tartom a rezsicsökkentés további lehetséges irányainak vizsgálatát, és a közszolgáltatások területén a hatékony fellépést. Sose feledjük: az állam felelős az állampolgáraiért. Olyan helyzetet kell teremteni, hogy a monopolhelyzetben lévő vállalkozásokkal szemben a fogyasztó ne legyen teljesen kiszolgáltatott. Úgyszintén szükségesnek tartom a fogyasztói tudatosság növelését. Jelenleg ennek egyik legfontosabb eszköze a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok elleni határozott fellépés. Azonban e területen is jelentősebb szerepet kaphat a fogyasztóvédelem a későbbiekben. Az állami szerveknek kell ez embereket szolgálniuk és nem fordítva. Keresni kell tehát a fogyasztóvédelem szolgáltató-jellegének erősítési lehetőségeit. Így meg kell vizsgálni például a fogyasztók és a vállalkozások közötti mediátori szerep kialakításának lehetőségét. Megelőzve ezzel akár a mindegyik félnek negatív következményekkel járó hatósági eljárásokat. Szintén fontosnak tartom a vállalkozások jogkövető magatartásának elősegítését. Az eddig indított programok kijelölték helyes irányt, de folyamatosan gondolkodni kell új projektek indításában. Végül kiemelném az időskorúak, a fogyatékossággal élők, valamint a 18. életévüket még be nem töltött fogyasztók jogainak hatékonyabb érvényesítését.

V. évfolyam I. szám


DR. KRIESCH ATTILA:

Az EU és a magyar jog viszonya: határon átnyúló jog- és igényérvényesítési lehetőségek a magyar fogyasztók számára

M

agyarország EU-s tagságából eredően a magyar jogrendszer tartalmát részleteiben befolyásolják az uniós Alapszerződések és azok alapján elfogadott másodlagos uniós fogyasztóvédelmi joganyag.

Az uniós rendeletek és irányelvek a fogyasztók életének, egészségének védelmét (pl: termékbiztonsági szabályok), a fogyasztók tájékoztatásához fűződő jogának érvényesülését (pl: előzetes tájékoztatási kötelezettségek meghatározása a vállalkozások számára) erősítik, valamint a fogyasztók vagyoni érdekeinek (pl: szavatossági-jótállási szabályok, bizonyos fogyasztói szerződések esetén elállási jog biztosítása) hatékonyabb védelmére irányulnak. E szabályok célja, hogy a szakmai, gazdasági tevékenységi körén kívül eljáró fogyasztó és a gazdaság professzionális szereplője, a vállalkozás közötti egyensúlytalanságokat kompenzálják.

Hálózatának (ECC-Net) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság égisze alatt működő, az elmúlt 4 évben a magyar és uniós fogyasztók vagyoni igényeit nagyságrendileg 55 millió Ft értékben sikeresen érvényesítő hazai Európai Fogyasztói Központ feladatai kerülnek ismertetésre az egyedi fogyasztói szerződésből eredő határon átnyúló panaszok érdemi megoldásának elősegítése során. Ezt követően pedig az egyéb jogszabályon alapuló jogi lehetőségeket, továbbá a nem jogszabályon, hanem a vállalkozások önkéntes döntésén alapuló belső panaszkezelési rendszerek közül mutatok be röviden néhány nemzetközi példát. Majd érintőlegesen az új uniós szabályozásra térek ki az alternatív és az online vitarendezés területén. Zárásként a bírósági vitarendezés egyes uniós szintű kérdéseit ismertetem a fogyasztói jogvitákhoz kapcsolódóan, különösen tekintettel a „gyorsított” bírósági eljárásfajtákra, valamint a joghatóság és az alkalmazandó jog kérdésköreire.

Azonban a fogyasztók vagyoni érdekeit védő szabályok és a fogyasztói jogosultságok kizárólag hatékony és gyors (elsősorban a bírósági eljáráson kívüli) igényérvényesítési lehetőségek AZ EU ÉS A MAGYAR JOG VISZONYÁNAK NÉHÁNY ALAPfennállása esetén tudják a jogalkotó akaratának megfelelő cél- KÉRDÉSE jukat elérni, különös tekintettel a határon átnyúló, azaz külföldi (elsősorban más EU-s tagállami és EGT országbeli) vállalkozás- Tagállami mozgástér szintje az uniós fogyasztóvédelmi szabásal megkötött fogyasztói ügyletekből eredő fogyasztói jogviták lyozás átvétele és alkalmazása során esetén. A tanulmányban a rövid uniós bevezetőt követően ezért a legfontosabb határon átnyúló fogyasztói igényérvényesítési le- A fogyasztóvédelmi előírásokat rögzítő másodlagos uniós jog hetőségek bemutatására koncentrálok a teljesség igénye nélkül. legfontosabb szabályozási eszközei, az uniós rendeletek és Elsődlegesen és részleteiben az Európai Fogyasztói Központok irányelvek kapcsán szükséges kitérni arra a kérdésre, hogy a Fogyasztóvédelmi Tükör

40


www.nfh.hu

Dr. KRIESCH Attila igazgató, főosztályvezető, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európai Fogyasztói Központ

tagállami jogalkotó az egyes jogi eszközöknél milyen szintű mozgásteret kap.

teni a tagállamok közötti kompromisszum elérésének biztosítása és a speciális tagállami érdekek figyelembevétele érdekében.

Az uniós rendeletek közvetlen hatályúak, így külön tagállami átültetés nélkül közvetlenül alkalmazandóak a tagállamokban. Ez azt is jelenti, hogy a tagállamoknak nincs mozgásterük megválasztani az alkalmazandó jogszabályi formát, eszközét és a szabályozás szintjét. Példaként említhetőek a különböző közlekedési eszközökkel utazó fogyasztók jogait rögzítő, így a légiutasok jogairól, a vasúti utasok, a távolsági autóbusszal utazó utasok jogairól szóló rendeletek.

Az uniós szabályozás jellemzői a fogyasztók vagyoni érdekeit védő fogyasztóvédelmi jogszabályoknál

Az uniós irányelvek biztosítanak egy bizonyos szintű mozgásteret a tagállami átültetés során a tagállami jogalkotónak, hiszen az irányelvek esetén az elérendő szabályozási cél és tartalom kötelezi a tagállamokat, de annak jogszabályi megvalósításának eszköze, formája tekintetében lényegében széles szabadsággal bírnak. Az irányelveket a harmonizáció szintje, és így a tagállami mozgástér terjedelme alapján több csoportba sorolhatjuk.

Az uniós irányelvek (pl. a fogyasztók jogairól szóló 2011/83/EU irányelv, a 2008/122/EK irányelv a timeshare-ről, 90/314/EGK irányelv a szervezett utazási formákról, stb) és rendeletek (pl: 261/2004/EK rendelet a légi utasok jogairól) részletes tájékoztatási kötelezettséget írnak elő a fogyasztóval szerződő vállalkozás számára a fogyasztó oldalán fennálló információs hiány ellensúlyozása érdekében. A bizonyítási terhet a tájékoztatás megtörténtéről az európai jogalkotó a vállalkozások telepítette. A fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme és az esetleges elsietett, nem átgondolt ügyletkötések következményeinek enyhítése érdekében az uniós jogalkotó több esetben a szerződéstől való indokolás nélküli elállási jogot biztosított a fogyasztók részére (pl. fogyasztók jogairól szóló 2011/83/EU irányelv, a 2008/122/ EK irányelv a timeshare-ről, 90/314/EGK irányelv a szervezett utazási formákról, 2008/48/EK irányelv a fogyasztói hitel-megállapodásokról).

Minimumharmonizációs irányelvek esetében a tagállamok fenntarthatnak vagy bevezethetnek az irányelvnél a fogyasztóvédelem magasabb szintjét megvalósító szigorúbb szabályokat (pl: a fogyasztási cikkek adásvételéről szóló 1999/44/EK irányelv). A maximumharmonizációs irányelv azt jelenti, hogy a tagállamok Továbbá szintén a fogyasztók vagyoni érdekeit védi az az iránynem tarthatnak fenn és nem vezethetnek be szigorúbb vagy ke- elvi rendelkezés, amely rögzíti ellenérték elfogadásának tilalmát vésbé szigorúbb szabályokat az irányelv által szabályozott kér- a vállalkozás részéről az elállási határidő alatt (pl. a 2008/122/EK désekben (pl: 2005/29/EK irányelv – UCP), azaz nincsen moz- irányelv a timeshare-ről, továbbá a korábbi szabályozás fenntargásterük a szabályozás átvétele, nemzeti jogba való átültetése tása esetén bizonyos tagállamokban a fogyasztók jogairól szóló során. 2011/83/EU irányelv alapján). Emellett a maximumharmonizációs irányelveknek létezik egy Emellett gyakori szabályozási megoldás az egyoldalú kógencia, speciális típusa, amely kifejezett felhatalmazó rendelkezések azaz a fogyasztó hátrányára való eltérés tilalmának, valamint a alapján eltérési lehetőséget enged a tagállamoknak. Ezen „hibrid” fogyasztói joglemondás tilalmának rögzítése. maximumharmonizációs irányelv típusnál a tagállamok az irányelv által szabályozott egyes kérdésekben az irányelv célkitűzé- Jogértelmezési és jogalkalmazási problémák az uniós fogyasztóseinek keretei között saját maguk dönthetnek, kapnak bizonyos védelmi jogszabályok vonatkozásában mozgásteret (pl: a fogyasztók jogairól szóló 2011/83/EU irányelv). Véleményem szerint az uniós irányelvi jogalkotás a jövőben Az uniós irányelvek és rendeletek a jogharmonizációt és a jogezt a speciális szabályozási megoldást fogja előnyben részesí- egységesítést célozzák a tagállamokban, azonban látható, hogy 41

V. évfolyam I. szám


a fogyasztóvédelmi jogszabályok egységes alkalmazását, végrehajtását és értelmezését sok tényező nehezíti. Az uniós fogyasztóvédelmi szabályokat tagállami szinten eltérő felépítésű és szerkezetű tagállami intézményrendszer hajtja végre és kényszeríti ki (hatóság-ombudsman-bíróság, stb, valamint döntés egyedi ügyekben vagy csak közérdekű bejelentések kezelése, stb), és a végrehajtó szervezetek különböző eljárási szabályok (magánjogi, közigazgatási vagy büntetőeljárási jellegű szabályok) alapján különböző hatósági eszközökkel (pl: informális egyeztetés, ajánlás, bírság vagy hatósági határozat, stb) lépnek fel a jogsértések megszüntetése érdekében.

áruk, szolgáltatások szabad áramlásának elve). A belső határok nélküli Európa lehetővé teszi az európai fogyasztók számára, hogy lakóhelyüktől eltérő más tagállamban nyújtott szolgáltatásokat vegyenek igénybe, illetve más tagországban árusított termékeket vásároljanak meg. Emellett az információtechnológia fejlődés (e-kereskedelem, m-kereskedelem) is hozzájárul a határon átnyúló ügyletek számának növekedéséhez, amely során az európai fogyasztók a lakóhelyük országánál sok esetben szélesebb választékkal és kedvezőbb árakkal találkozhatnak. Az ilyen fogyasztói ügyleteket, tehát amikor a fogyasztó a lakóhelye szerinti tagállamtól eltérő tagállamban letelepedett, eltérő honosságú vállalkozással köt valamilyen szerződést, határon átnyúló ügyletnek, határon átnyúló vásárlásnak nevezzük.

A közös és egységes uniós szabályok mégis eltérő tagállami jogértelmezéseket eredményezhetnek, amely a jogalanyok szempontjából kiszámíthatatlansághoz és bizonytalansághoz A határon átnyúló ügyleteket megkülönböztethetjük a fogyasztói vezethet. Az uniós szabályozás nem rendezi a szabályozással tudatosság oldaláról. Szándékolt, tudatos határon átnyúló ügyérintett fogyasztóvédelmi kérdéskör minden egyes részletét, így let esetében a fogyasztó tudja, hogy a megrendelés, szerződés véleményem szerint hiányos, fontos alapkérdéseket nem szabá- során egy külföldi vállalkozással kerül jogviszonyba, például, ha lyozó uniós szabályok vannak hatályban. Az uniós szabályozás egy általa ismert külföldi légitársaság honlapján foglalja le utahiányosságát a tagállami jogszabályoknak kell tartalommal meg- zását. Azonban „szándékolatlan”, nem tudatos határon átnyúló tölteni, így az uniós fogyasztóvédelmi (jellemzően magánjogi) ügylet áll fenn, ha a fogyasztó a megrendelésnél nem, hanem szabályozás tagállamonként eltérő magánjogi-polgári jogi sza- csak később, jellemzően a teljesítésnél szembesül azzal a tén�bályokkal, mint mögöttes joganyaggal egészül ki. Emellett sok nyel, hogy külföldi vállalkozással került szerződéses kapcsoesetben a tagállami átültető nemzeti jogszabályok sem egyértel- latban. A gyakorlatban ilyen történhet például a magyar nyelvű, műek, amely további jogalkalmazási és jogértelmezési bizonyta- .hu domain kiterjesztésű webáruházakból való rendelés esetén, lanságokat szülhet. amely e-boltok mögött nem magyar székhelyű, hanem egy külföldi vállalkozások állnak. A fenti bizonytalansági tényezőket, szabályozási hiányosságokat és jogértelmezési nehézségeket az Európai Unió Bíróságának A határon átnyúló ügyletek egy másik csoportosítási szempontja minden tagállami jogalanyra kötelező érvényű jogértelmezést alapján megemlíthetőek az „elkerülhető” és az „elkerülhetetlen” jelentő esetjoga tudja megoldani, azonban a bíróság esetjoga határon átnyúló ügyletek. „Elkerülhető” határon átnyúló ügyrendkívül lassan alakul, fejlődik. Ettől függetlenül a Bíróság által let esetében a fogyasztónak van választási lehetősége belföldi meghozott fontos ítéletek például a légi utasok jogai, az általá- vállalkozást választani a jogügyletnél és a szerződéskötésnél, nos szerződési feltételek vagy a távollévők között kötött szerző- például, ha a fogyasztó által megvásárolni kívánt termék madéseket érintő korábbi szabályozás vonatkozásában növelték a gyarországi üzletben vagy webshopban is kapható. Azonban jogbiztonságot és hozzájárultak az uniós szabályok egységes „elkerülhetetlen” a határon átnyúló ügylet, amennyiben a fogyaszértelmezéséhez. tónak nincs más optimális választási lehetősége, mint a külföldi vállalkozással való ügyletkötés, például ha csak külföldi légitárHATÁRON ÁTNYÚLÓ ÜGYLETEK saság üzemeltet járatot a kiválasztott célországba, vagy adott termék csak külföldi webáruházban kapható. A határon átnyúló ügyletek fajtái Határon átnyúló ügyletekből eredő fogyasztóvédelmi problémák Az Európai Unió egy különböző jogi hagyományú országokból álló, azonban mára már belső határok nélküli egységes – töb- Amíg a határon átnyúló ügylet, a szerződés teljesítése a fogyaszbek között gazdasági – térség, amely azt jelenti, hogy egy adott tó előzetes elképzelése szerint alakul (például a vételár megfitagállamban letelepedett vállalkozás – az uniós jogharmonizáció zetése után megkapja a terméket, időben megérkezik a rendelt eredményeképpen lényegében saját országához hasonló fo- termék, megfelelő minőségű a termék, illetve meghibásodás gyasztóvédelmi jogi keretek között – bármely másik tagország- esetén a kereskedő teljesíti a jogszabály alapján a vásárlót megban végezhet kereskedelmi és gazdasági tevékenységet. illető szavatossági jogon alapuló igényt, stb.), addig elégedetten tapasztalja a fogyasztó a határon átnyúló vásárlás lehetséges Emellett a belső határok megszűnésének és az utazási korláto- előnyeit, mint például adott esetben az alacsonyabb árat és a zások eltörlésének köszönhetően az európai fogyasztók (így a hazánkban nehezen beszerezhető termék megvételét. Azonban magyar fogyasztók is) lényegében szintén szabadon utazhatnak, előfordulhat, hogy a külföldi kereskedő olyan terméket értékesít, mozoghatnak és vásárolhatnak az Unión belül (személyek és illetve olyan szolgáltatást nyújt, amely nem felel meg a szerzőFogyasztóvédelmi Tükör

42


www.nfh.hu

désben meghatározott feltételeknek, és amely miatt fogyasztói panasz, fogyasztói jogvita keletkezik. Rendszerint ilyenkor szembesül a magyar fogyasztó azon nehézségekkel, hogy adott esetben nyelvtudás és jogi ismeretek hiányában hogyan, milyen módon rendezheti a felmerült jogvitát a más tagállamban letelepedett kereskedővel.

A határon átnyúló egyedi fogyasztói szerződésekből eredő jogviták rendezésére létrejött segítségnyújtó fórumok között elsődleges az Európai Fogyasztói Központok Hálózatának (ECC-Net) szerepét szükséges kiemelni. A hálózat tagjaként a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő hazai Európai Fogyasztói Központ nyújt érdemi jogi segítséget a magyar fogyasztók határon átnyúló panaszai megoldásának elősegítése során.

A határon átnyúló ügyletek – magyar fogyasztókat is sújtó – hátrányai, kockázatai között elsőként a nem „tudatos” határon átnyúló ügyleteket kell megemlíteni, hiszen sok esetben a termék Emellett számos olyan egyéb nemzetközi jogi megoldás és leátvételéig nem is derül ki, hogy külföldi vállalkozás a szerződé- hetőség áll a fogyasztók rendelkezésére határon átnyúló jogvises partner. Emellett a fogyasztókat információs hiány és félre- ták esetén, amelyek részben jogszabályon alapulnak, azonban értések is sújtják az ügylet tekintetében alkalmazandó jogsza- számos esetben kifejezett jogszabályi rendelkezés nélkül, a bályokról. Példaként említhető a hazánkban tartós fogyasztási vállalkozások önkéntes döntésén alapuló belső panaszkezelési cikkek vásárlásakor „megszokott” jogszabályi védelem, a kötele- rendszert jelentik. ző jótállás jogintézménye. Tudni kell, hogy egy Magyarországon kötelező jótállás körébe tartozó mobiltelefon egy másik uniós Továbbá a hamarosan hatályba lépő új uniós szabályozás az altagállami üzletben történő megvásárlásakor a magyar fogyasztó ternatív és az online vitarendezés területén is szélesítette a fohiába várja a jótállási jegy átadását az eladótót, hiszen a magyar gyasztók jogérvényesítési lehetőségeit. szabályozással megegyező formában a kötelező jótállás jogintézménye más uniós tagállamban nem ismert. A jogvitákban érintett felekre kötelező érvényű döntés meghozatalára jogosult fórumokhoz, a polgári bíróságokhoz való forEmellett a külföldi vállalkozásokkal való kapcsolatfelvétel és dulás kérdését, a bíróságok eljárását fogyasztóvédelmi jogviták kommunikáció a nyelvi problémák miatt szintén nehézséget esetében szintén számos speciális jogszabályi rendelkezés okozhat, amennyiben valamilyen probléma merül fel a teljesítés szabályozza a fogyasztó érdekeinek védelme érdekében. A bírósorán. A fogyasztó a panasztételi és jogérvényesítési lehetősé- sági vitarendezés egyes uniós szintű kérdései között fogyasztói gekkel, azok idejéről és költségeivel kapcsolatos információs hi- jogviták esetén a „gyorsított” bírósági eljárásfajtákat, valamint a ánnyal is szembesülhet. Kérdéses továbbá, hogy anyanyelvén joghatóság és az alkalmazandó jog kérdésköreit lehet kiemelni. tud-e a fogyasztó kommunikálni az ügyfélszolgálattal. AZ EURÓPAI FOGYASZTÓI KÖZPONTOK HÁLÓZATA A HATÁA fogyasztói panaszok értéke, a fogyasztói követelések, igé- RON ÁTNYÚLÓ FOGYASZTÓVÉDELEMBEN nyek összege jellemzően kisebb értékűek, és ez a körülmény hatékony és gyors jogérvényesítési lehetőségek hiányában Az Európai Fogyasztói Központok Hálózata visszatarthatja a fogyasztót a jogszabályokban rögzített jogai gyakorlásától (magasabb a jog- és igényérvényesítés költsége, Az Európai Unió 28 tagállamában, valamint Izlandon és Norvémint a követelés értéke). Emiatt az egységes uniós piacba vetett giában működnek a határon átnyúló fogyasztói panaszok renfogyasztói bizalom erősítése esetén nem elég a fogyasztói jogok dezésének elősegítése és a felek közötti megállapodás elérése jogszabályban való biztosítása, hanem szükségesek a gyors és érdekében a nemzeti európai fogyasztói központok (European hatékony jogérvényesítési fórumok és eszközök. Consumer Centres, rövidítve: ECC), amelyek együtt alkotják az Európai Fogyasztói Központok Hálózatát (ECC-Net, EFKLehetséges jogi fórumok Hálózat), hozzájárulva ahhoz, hogy az európai uniós fogyasztóknak az uniós egységes belső piacba és a határon átnyúló vásárHa a fogyasztónak egyéni jogsérelme, panasza keletkezik a lásokba vetett bizalma növekedjen. külföldi vállalkozással szemben, felmerül a kérdés, hogy mely szervezetek, fórumok tudnak részére érdemi segítséget nyújtani. A hazánkban 2006 óta létező az Európai Fogyasztói Központ (EFK) 2011. január 1-től a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság A fogyasztó közérdekű bejelentést tehet a kompetens tagálla- (NFH) szervezetében működik. mi hatóságnál a tagállami fogyasztóvédelmi hatóságok közötti együttműködést (úgynevezett CPC – Consumer Protection Az EFK minden naptári évben az Európai Unió felelős szerCooperation együtműködés) szabályozó 2006/2004/EK rende- ve, a Pályázati Ügynökség (The Consumers, Health and Food let alapján. Azonban ez a hálózat nem az egyedi szerződésből Executive Agency, CHAFEA) által jóváhagyott, a szervezeti keeredő fogyasztói jogvitákban, hanem a közérdeket sértő határon reteket biztosító befogadó intézménnyel (host organisation, az átnyúló jogsértések esetén, azok megszüntetése érdekében lép- NFH) megkötött, a szakmai, jogi és pénzügyi működési feltétehet fel hatósági úton. leket rögzítő támogatási szerződés részét képező részletes és sokrétű feladatot meghatározó munkaprogram és költségvetés 43

V. évfolyam I. szám


alapján végzi tevékenységét.

• Szakmai együttműködést tart fenn más európai uniós, a fogyasztók tájékoztatását és érdekeinek védelmét szolgáló Az EFK-Hálózat munkáját uniós szinten az Európai Bizottság hálózatokkal (pld: SOLVIT, Europe Direct, Enterprise Europe kijelölt főigazgatósága koordinálja, amely priorításokat határoz Network, stb.), a magyar fogyasztóvédelmi rendszer szerepmeg, és összefogja a tagállami EFK-k munkáját. Természetesen lőivel (megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek, békéltető mivel az EFK-k a saját nemzeti fogyasztóvédelmi rendszerüktestületek, egyéb hatóságok, civil szervezetek, stb.) és egyéb ben és környezetükben működnek, a nemzeti fogyasztóvédelmi szervezetekkel (Európai Bizottság Magyarországi Képviselepriorítások, körülmények és az NFH mint befogadó intézmény te, oktatási intézmények, stb). fogyasztóvédelmi stratégiája is lényegesen kihatnak az EFK munkájára. A határon átnyúló fogyasztói panaszok rendezésében való közreműködés Az Európai Unió értékelte az EFK által 2011-ben és 2012-ben végzett szakmai munkát és az elért eredményeket, amely alap- Az EFK közreműködésének két módját különböztetjük meg atján a központ munkáját mindkét évben kiváló minősítéssel ismer- tól függően, hogy a határon átnyúló panaszt magyarországi ték el. 2013-ban külön értékelésre nem került sor, azonban az lakóhellyel rendelkező) fogyasztó vagy pedig egy másik uniós NFH 2013-ban benyújtott szakmai és pénzügyi jelentését kifo- országbeli fogyasztó nyújtja be. A panaszkezelés egy négyszegás és észrevétel nélkül elfogadta a Pályázati Ügynökség. replős folyamat keretében zajlik. Az Európai Fogyasztói Központ feladatai Az EFK sokrétű tevékenységet folytat a határon átnyúló fogyasztóvédelemben. • Az Európai Fogyasztói Központ elsődleges feladata a határon átnyúló (amikor a fogyasztó lakóhelye és a kereskedő székhelye különböző országban, az EU valamely tagállamában, Izlandon vagy Norvégiában található) egyedi fogyasztói panaszok és jogviták rendezésében való, hatósági eljáráson kívül történő (az NFH hatósági hatáskörére tekintet nélküli) közreműködés, azaz közvetítés és egyeztetés a fogyasztó és a vállalkozás közötti megállapodás, egyezség létrehozása, és ily módon egy esetleges határon átnyúló bírósági pereskedés elkerülése érdekében. • Amennyiben az EFK közreműködése nem vezetne eredményre, az EFK felvilágosítást nyújt a fogyasztók részére az alternatív vitarendezési (békéltető testületi) eljárások esetleges lehetőségéről és az egyedi fogyasztói jogviták rendezésének bírósági eljáráson kívüli egyéb módjairól, valamint adott esetben a fogyasztó kérése esetén továbbítja a fogyasztói panaszt a kompetens magyar vagy külföldi alternatív vitarendező (békéltető) testület részére. Ehhez kapcsolódóan együttműködést tart fenn a hazai alternatív vitarendező testületekkel. • Hasznos tippeket és jó tanácsokat ad a különböző belföldi és határon átnyúló ügyletek, kereskedelmi gyakorlatok tartalmáról, jellegéről, továbbá azok előnyeiről és kockázatairól is. • Az ECC-Net tagjaival közös projektekben és felmérésekben, valamint szakmai tanulmányok elkészítésében vesz részt. • Tájékoztatást ad a fogyasztók részére a fogyasztói jogokról, valamint a hazai és az európai uniós jogszabályok tartalmáról. • Szakmai előadások és oktatások szervezése és megtartása útján részt vesz a fogyasztói tudatosság és a vállalkozások jogismeretének növelésében. • A hazai és európai uniós jogalkotás keretében a jogszabálytervezetek véleményezése során képviseli a fogyasztóvédelmi szempontokat. Fogyasztóvédelmi Tükör

44

Amennyiben egy magyarországi lakos fogyasztónak egy másik uniós tagállamban, illetve Izlandon vagy Norvégiában letelepedett vállalkozással szemben keletkezik határon átnyúló, fogyasztóvédelmi tárgyú panasza, a fogyasztó a panaszt a felek közötti jogviszonnyal és jogvitával kapcsolatos bizonyítékok csatolásával együtt nyújthatja be a magyar EFK-hoz. Az EFK elvégzi a panasz jogi értékelését, bekéri a fogyasztó igényét alátámasztó dokumentumokat, értékeli és minősíti a fogyasztó igényének jogosságát, lefordítja a panaszt és a szükséges mellékleteket angol nyelvre, majd továbbítja azt a kifejezetten erre a célra kifejlesztett, az Európai Bizottság által működtetett elektronikus adatbázis (IT-TOOL) alkalmazása útján a vállalkozás székhelye szerinti tagállamban működő fogyasztói központhoz. Utóbbi központ a panasz megoldása és a jogvita rendezése érdekében közvetlenül felveszi a kapcsolatot a vállalkozással. A magyar és a külföldi fogyasztói központ angol nyelven folyamatosan kapcsolatot tartanak egymással, és a magyar központ rendszeresen tájékoztatja a fogyasztót ügyének állásáról. Amennyiben az EFK-k közreműködésének köszönhetően a vállalkozás a fogyasztó számára is elfogadható módon teljesíti a fogyasztó igényét és rendezi a panaszt, a fogyasztói központok közreműködése sikerrel, azaz a panasz rendezésével zárul. Ha a vállalkozás nem rendezi a fogyasztó panaszát, nem működik együtt az EFK-Hálózattal, illetve a fogyasztó továbbra sem elégedett a panasz rendezésének módjával és a külföldi vállalkozás megtett intézkedéseivel, a fogyasztónak – a jogvita megszüntetése érdekében – lehetősége van adott esetben (amennyiben működik abban az országban kompetens alternatív vitarendező fórum) a vállalkozással szemben bírósági eljáráson kívüli alternatív vitarendezési (békéltető testületi) eljárást kezdeményezni (utóbbihoz a Hálózat érdemi segítséget is tud részére nyújtani) vagy végső esetben bírósághoz fordulni. Hasonlóképpen működik együtt a 2 fogyasztói központ, amen�-


www.nfh.hu

nyiben nem magyar, hanem másik uniós tagállami, valamint izlandi vagy norvég illetékességű fogyasztó fordul magyar vállalkozással szemben keletkezett panasza kapcsán a saját országában működő EFK-hoz.

A magyar fogyasztók által benyújtott panaszok számának folyamatos növekedése elsődlegesen a központ aktív sajtótevékenységének és a jól működő együttműködéseknek köszönhető, hiszen ily módon több magyar fogyasztó szerzett tudomást az EFK létezéséről és működéséről, azaz arról, hogy külföldi vállalkozással szembeni panasz esetén is van számukra segítséget nyújtó fórum. Ezt a tényt az is megerősíti, hogy 2013-ben már több mint kétszer annyi magyar fogyasztó által benyújtott panaszt kezelt az NFH az EFK útján, mint 2010-ben a korábbi befogadó intézmény.

A magyar EFK közreműködésének tartalma magyar fogyasztó külföldi céggel szembeni panasza esetén: • Segítségnyújtás a külföldi vállalkozással való kapcsolatfelvételhez (angol és német nyelven); • Tanácsadás a panasz előzetes rendezéséhez; • Panasz teljes egyedi jogi értékelése, tényállás feltárása, bizonyítékok bekérése és áttanulmányozása; • Panasz és mellékleteinek angol nyelvre történő lefordítása, összegzése és a vállalkozás székhelye szerinti fogyasztói központhoz való továbbítása; • Folyamatos tájékoztatás az ügy állásáról és a fogyasztó érdekének képviselete a panaszkezelésben érintett másik EFK-val szemben (jogi érvelés); • Sikertelen panaszkezelés esetén tájékoztatás és segítségnyújtás az egyéb jogi lehetőségekhez (alternatív vitarendezés bármely(!) tagállamban, kis értékű követelések európai eljárása, hatósági eljárási lehetőségek, bíróság, felszámolási eljárás részletei, stb); • Sikertelen panaszkezelés esetén a légiutas jogokkal kapcsolatos ügyekben a más tagállami kompetens hatóság által a 261/2004/EK rendelet alapján hozott döntés „informális végrehajtásának” (a határozatban foglaltak teljesítésének) megkísérlése más EU-s tagállami, izlandi vagy norvég légitársaságokkal szemben. Az Európai Fogyasztói Központ közreműködésének és segítségnyújtásának előnyei között az ingyenességet, a szakszerűséget, a gyorsaságot és az egyszerűséget lehet kiemelni. Emellett a magyar fogyasztó nyelvi támogatást is kaphat angol és német nyelven. A segítségnyújtás sok esetben eredményes, amen�nyiben a fogyasztó igénye, kérése megalapozott. Nincs minimum értékhatár meghatározva a fogyasztói panasz/követelés tekintetében, így az EFK bármilyen összegű fogyasztói panasz esetében megkísérli a segítségnyújtást. Az EFK közreműködése permegelőző hatású, mivel a vitában érintett felek közötti kompromisszumra törekszik, annak érdekében, hogy elkerülhetővé váljon egy esetleges hosszadalmas és költséges határon átnyúló bírósági pereskedés.

Az EFK-hoz a leggyakrabban az alábbi témákban érkeznek határon átnyúló panaszok magyar fogyasztóktól külföldi vállalkozásokkal szemben, valamint külföldi társközpontjai útján külföldi fogyasztóktól magyar vállalkozásokkal szemben. • Internetes vásárlásokból eredő szerződéses panaszok (nemteljesítés, hibás teljesítés, garanciális-jótállási jogok, elállási jog, szerződési feltételek, stb); • Internetes szolgáltatásokból (online fizetési megoldások, online árverések, internetes játékok stb) eredő szerződéses panaszok (nemteljesítés, hibás teljesítés, garanciális-jótállási jogok, elállási jog, stb); • Online társkereső szolgáltatások; • A légiközlekedésben résztvevő utasok jogai, a légiközlekedés feltételei (késés, járattörlés, elveszett poggyászok, speciális szolgáltatások, foglalási feltételek, szerződési feltételek, stb); • Távolsági autóbusz- és vasúti közlekedést érintő panaszok; • Hagyományos, üzletben történő vásárlások (hibás teljesítés, garanciális-jótállási jogok, elállási jog, stb); • Mobiltelefonokra letölthető tartalmak (emelt díjas hírközlési szolgáltatások), elektronikus hírközlési szerződések; • Üdülési jog (timeshare); Utazási szerződések, szállásfoglalás, a szállás minősége; • Autóbérlés; • Lakásbérlés; • Vállalkozási szerződések; • Egészségügyi (jellemzően fogászati) szolgáltatások.

Az Európai Fogyasztói Központ panaszkezelési statisztikája

A panaszok többsége a fogyasztói szerződések hibás vagy késedelmes teljesítése, szerződésszegő nem teljesítése, továbbá a felek közötti jogviszony megszűnését követő vitatott elszámolás miatt került benyújtásra. Az EFK a pénzügyi szolgáltatásoktól eltekintve (ezen esetekben a Fin-Net uniós hálózat áll rendelkezésre) bármilyen határon átnyúló fogyasztói panasz esetén érdemben közre tud működni és tud ingyenes segítséget nyújtani a fogyasztók részére.

Az EFK-hoz 2011-ben összesen 341 (ebből 143 magyar fogyasz- Az EFK külföldi társközpontjaival való együttműködése útján az tó által benyújtott), 2012-ben összesen 320 (ebből 176 magyar elmúlt években nagyságrendileg 55 millió Ft (2011-ben nagyfogyasztó által benyújtott), 2013-ban összesen 360 (ebből 210 ságrendileg 10.000.000 Ft, 2012-ben 13.500.000 Ft, 2013-ban magyar fogyasztó által benyújtott), míg 2014-ben november vé- 15.712.000 Ft, 2014-ben pedig 16.341.000 Ft) összegben érvégéig összesen 399 (ebből 213 magyar fogyasztó által benyújtott) nyesítette sikeresen az európai (magyar és más uniós) fogyaszolyan határon átnyúló panasz érkezett, amelynek rendezésében tók határon átnyúló ügyletekből eredő vagyoni igényeit. Az EFK a fogyasztó és a vállalkozás országa szerinti fogyasztói központ közreműködésének köszönhetően a magyar fogyasztók érdemi is részt vett. segítséget kaptak, és elkerülhetővé vált számukra egy külföldi 45

V. évfolyam I. szám


vállalkozással szembeni hosszadalmas határon átnyúló bírósági eljárás. Továbbá számos külföldi fogyasztó magyar vállalkozással szembeni panaszának megoldásában is érdemben közreműködött az EFK. A sikeresen megoldott panaszok kapcsán az érintett fogyasztók elkerülhették az esetleges határon átnyúló pereskedéssel kapcsolatos járulékos (ügyvédi, bírósági és fordítási, stb) költségeket is. A fentieken túl az EFK minden évben számos olyan magyar fogyasztó által benyújtott határon átnyúló panaszt is kezelt, amely különböző okokból nem kerül továbbításra a külföldi vállalkozás országa szerinti fogyasztói központhoz. Ez esetben a közreműködés jellemzően a fogyasztó tájékoztatását foglalja magában, így például az ECC-NET közreműködésének módjáról, a fogyasztó által a külföldi vállalkozás előzetes megkeresésének szükségességéről, a panasz lehetséges megoldási módjaival kapcsolatos tanácsokat tartalmazó, továbbá

Fogyasztóvédelmi Tükör

46

a lehetséges jogorvoslati fórumokról, egy külföldi céget érintő felszámolási eljárás során a fogyasztói-hitelezői igények bejelentések megtételének módjáról vagy a hatósági eljárás kezdeményezésének lehetőségéről szóló tájékoztatásokat. Szükséges kiemelni, hogy az EFK által adott tájékoztatások és tanácsok alapján a fogyasztó sok esetben közvetlenül rendezni tudta/tudja panaszát az érintett vállalkozással. AZ EURÓPAI FOGYASZTÓI KÖZPONT TÁJÉKOZTATÓ ÉS MÉDIA TEVÉKENYSÉGE A határon átnyúló panaszok kezelése mellett az EFK további fontos feladata az általános fogyasztói tudatosság növelése, továbbá ehhez kapcsolódóan egyben a vállalkozások jogismeretének fejlesztése is a magasabb szintű fogyasztóvédelem megvalósítása és a fogyasztói panaszok megelőzése érdekében. Ezen feladata ellátása során az EFK széleskörű tájékoztatási tevékenységet folytat. A fogyasztói tudatosság növelése érdekében különböző témakö-


www.nfh.hu

rű, az internetes honlapján magyar és angol nyelven megjelentetett sajtóközlemény és beszámoló közzétételével tájékoztatja a közvéleményt. A lakosság tájékoztatása céljából továbbá az EFK minden évben országjárást, megyei sajtótájékoztatókat tartott/ tart annak érdekében, hogy a fogyasztók széles köre szerezzen tudomást az EFK létezéséről és működéséről. Az EFK a sajtóközlemények és sajtótájékoztatók mellett egyrészt azokhoz kapcsolódóan, másrészt egyéb témákban egyedi újságírói megkeresések, felkérések alapján számos esetben szerepel a rádióban, a televízióban, az online médiában, illetve a nyomtatott sajtóban. Az EFK az NFH, a megyei felügyelőségek, a megyei kereskedelmi és iparkamarák, az Enterprise Europe Network hálózat, a Europe Direct hálózat és a vállalkozások szakmai szövetségei által szervezett szakmai napokon, konferenciákon számos témában tartott/tart szakmai tárgyú előadást (évente átlagosan 10-15 alkalommal) a fogyasztói tudatosság és a vállalkozások jogismeretének növelése érdekében.

Az EFK kiemelten fontosnak tartja a szervezet bemutatását és tevékenységének megismertetését a fogyasztók körében, amely érdekében több szakmai rendezvényen és vásáron képviselteti/ képviseltette magát (Utazás kiállítás, Európa Nap, Főszezon Kiállítás, Nyugdíjas Expo, stb és lehetőség szerint vidéki rendezvények is). A rendezvényeken a fogyasztók hasznos információkat tartalmazó kiadványokat és egyedi tanácsadást kaphatnak, valamint fogyasztóvédelmi totót is kitölthetnek. A rendezvények jó alkalmat nyújtnak a turisztikai szolgáltatókkal, szálláshelyekkel és utazás irodákkal való együttműködés kialakítására is. Az EFK 2011 és 2013 között minden évben az Európai Bizottság „Utasjogi kampánya”-hoz kapcsolódóan egész napos (reggel 9 óra és délután 17 óra között) tájékoztatási kampányt (European Air Passengers’ Day, European Travellers’ Day) tartott a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légiközlekedésben résztvevő utasokat megillető jogokról a fogyasztói tudatosság erősítése érdekében. Az 2A és 2B Terminálok check-in területén elhelyezett EFK-s pultoknál a légiutas jogokról szóló, angol és magyar nyelvű kiadványokat kaptak az érdeklődők.

Emellett az EFK tájékoztatást nyújt a fogyasztók telefonon, postai, valamint elektronikus úton benyújtott egyedi megkereséseire. Az EFK a www.magyarefk.hu oldalon elérhető, magyar és angol nyelvű honlapján sok hasznos tudnivaló és tanács érhető el a fogyasztók és a vállalkozások tájékoztatása érdekében a különböző kereskedelmi és szolgáltatási szektorok fogyasztóvédelmi kérdéseiről. A honlap kérdés-felelet formájában gyakorlati szemszögből tájékoztatja a látogatókat az internetes vásárlásokkal, az utazási szerződésekkel, a légi utasok jogaival, az üdülési joggal (timeshare), a mobiltelefonos barangolással (határon átnyúló telefonálás - roaming), a hibás termékekkel kapcsolatos garanciális és szavatossági jogokkal, valamint a külföldön történő autóbérléssel kapcsolatos fontos tudnivalókról. Az egyes témakörök elsődlegesen a határon átnyúló kérdéseket érintik. Továbbá kiemelt hangsúlyt kapnak a fogyasztói jogviták rendezésével kapcsolatos, így az alternatív vitarendezést (békéltető testületek), a közvetítést (mediáció) és a bírósági vitarendezés egyes szempontjait (alkalmazandó jog, joghatóság kérdése, kis értékű követelések európai eljárása) érintő információk is. Emellett az EFK a fogyasztók tájékoztatása érdekében, hasznos információkat és fogyasztóvédelmi jó tanácsokat tartalmazó kiadványokat készített el magyar (10 különböző témakörben, például bemutatkozó kiadvány az EFK-ról, légiutasok jogai, autóbérlés külföldön, üdülési jog vásárlása, határon átnyúló online vásárlások, szavatossági és garanciális jogok határon átnyúló érvényesítése), illetve angol nyelven (6 különböző témakörben). A kiadványok elérhetők az EFK www.magyarefk.hu oldalon elérhető honlapján.

47

AZ EURÓPAI FOGYASZTÓI KÖZPONT TOVÁBBI TEVÉKENYSÉGEI Az EFK hatékony együttműködést tart fenn a SOLVIT hálózattal, az Europe Direct hálózat magyarországi irodáival és a magyar vállalkozások külföldi befektetéseit, tevékenységét segítő Enterprise Europe Network hálózattal is. Az együttműködés kölcsönös tapasztalatcserét, informális egyeztetéseket, az EFK kiadványainak helyi szinten történő terjesztését (így azok szélesebb körhöz jutnak el) és szakmai előadások tartását foglalja magában. Ezen együttműködések azért is kiemelten fontosak, mert ezen szervezetek is tovább tudják irányítani a magyar fogyasztót a határon átnyúló panaszával az EFK-hoz, így a helyi együttműködő partnerek útján is tudomást szerezhetnek a magyar fogyasztók az EFK létezéséről. Emellett az EFK együttműködik a magyarországi békéltető testületekkel, több megyei kereskedelmi és iparkamarával is. A békéltető testületekkel való együttműködéseknek köszönhetően a testületek is több esetben az EFK-hoz irányítják a magyar fogyasztót a határon átnyúló panasz benyújtása érdekében. Az EFK rendszeresen véleményt nyilvánít az uniós jogalkotási folyamatok keretében a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság álláspontjának és a tagállami szakmai álláspont kialakítása során. A központ a hazai jogalkotási folyamatokban az NFH által véleményezett jogszabálytervezetekkel kapcsolatban is rendszeresen kifejtette véleményét. Az EFK aktívan részt az EFK-Hálózat különböző munkacsoportjainak munkájában, továbbá a szolgáltatási irányelv 21. cikke alapján kijelölt szervezetként ellátja a vonatkozó tájékoztatási feladatokat a határon átnyúló megkeresések kapcsánre.

V. évfolyam I. szám


Az EFK-Hálózat minden évben közös uniós projekteket folytat le, melyeknek tárgya az egyes kereskedelmi szektorok fogyasztóvédelmi tapasztalatainak európai szintű összehasonlítása (pld: a légiközlekedéssel, az internetes csalásokkal, a fizetési módokkal, timeshare-rel, az internetes kereskedelemben létező bizalmi jelzésekkel és védjegyekkel, valamint a szolgáltatási irányelv lakóhely és állampolgárság szerinti diszkriminációval kapcsolatos európai uniós tagállami tapasztalatok összegyűjtése, stb). A projektekben a magyar EFK is aktívan részt vesz.

A skandináv országok jogi szabályozása további extra és speciális védelmet nyújt, mivel hitelkártyás fizetés esetén a bank lényegében egyetemlegesen felel az eladóval/szolgáltatóval nem teljesítés vagy egyéb szerződésszegés esetén. Ily módon a fogyasztó közvetlenül a banktól kérheti a neki visszajáró összeget az eladó szerződésszegése esetén. Hasonló a jogi szabályozás az Egyesült Királyságban, de a védelem érdekében a hitelkártyás vásárlás összegének meg kell haladnia a 100 GBP-t, de az nem haladhatja meg a 30.000,- GBP-t.

Az egyik 2014. évi közös projekt során az EFK közreműködött a fogyasztók turisztikával összefüggő jogainak érvényesítéséhez segítséget nyújtó, a német EFK szakmai koordinálásával kifejlesztésre került mobil applikáció elkészítésében. Az „ECC-Net: Travel” alkalmazás érdemi és hasznos segítséget nyújtani az idegen nyelvet nem beszélő magyar fogyasztók számára a külföldi tartózkodás során felmerülő fogyasztóvédelmi problémák rendezéséhez, valamint fogyasztói jogaik gyakorlásához. Az alkalmazás ingyenes, továbbá offline módon, azaz internet kapcsolat nélkül is használható a roaming díjak elkerülése érdekében. Olyan mobil eszközökre telepíthető, amelyek iOS, Android, Windows Phone operációs rendszerrel működnek, és letölthető az ismert alkalmazás letöltő oldalakon (App Store, Google Play, Windows Phone Store).

Emellett a nemzetközi bankkártya-társaságok szerződéses alapú úgynevezett, „chargeback” lehetőséget biztosítanak, ha fogyasztó nem kapja meg a terméket/szolgáltatást, a kereskedő csődbe megy. A „chargeback” alapján a fogyasztó a számlavezető (bankkártya-kibocsátó) pénzügyi intézmény útján kezdeményezheti bizonyos feltételek teljesülése esetén egy már teljesített fizetési művelet visszavonását. A nem jogszabályon alapuló jogérvényesítési lehetőségek közül ki kell emelni az online szolgáltatók saját vitarendezési mechanizmusait a szolgáltatásukkal kapcsolatos jogviták gyors rendezése érdekében, akkor is, ha csak közreműködők, közvetítők a fogyasztói szerződést kötő felek (az eladó és a vevő) között.

Az NFH 2013-ban az EFK javaslatára kiterjesztette a fogyasztóbarát vállalkozás tanúsítási rendszert a határon átnyúló tevékenységet is folytató magyar vállalkozásokra. Az angol nyelvű (Consumer Friendly Trader) tanúsítványra olyan magyar vállalkozások pályázhatnak, amelyek nemcsak magyar, hanem Magyarországon kívül az Európai Unió másik tagállamában, illetve Izlandon vagy Norvégiában lakóhellyel rendelkező fogyasztók felé is rendszeresen nyújtják a szolgáltatásaikat.

A PayPal „Buyer Protection” mechanizmusa során az elektronikus pénzt (e-money) kibocsátó szolgáltató független harmadik félként közreműködik az eladó és a vevő közötti ügylet teljesítésében, és probléma (nem-teljesítés és hibás teljesítés) esetén saját vitarendezési mechanizmus vehető igénybe. Az Ebay.de „Käuferschutz” mechanizmusa alapján a nemzetközi online árverési portál üzemeltetője saját vitarendezési mechanizmust biztosít a PayPal-lal együttműködve PayPal-os fizetéssel lebonyolított ügyletből eredő teljesítési problémák esetén.

Az angol nyelvű tanúsítvány elnyerésének alapfeltétele a magyar „Fogyasztóbarát Vállalkozás” védjegy megszerzése, továbbá a pályázó vállalkozásnak a határon átnyúló fogyasztóvédelem és az Európai Fogyasztói Központ vonatkozásában – elsősorban a tájékoztatás és a panaszkezelés területén – további vállalásokat, többletszolgáltatásokat kell nyújtania. Az angol nyelvű tanúsítványt eddig három magyar vállalkozás nyerte el.

Az Amazon (UK) nemzetközi webshop és online piactér úgynevezett „A-to-z Safe Buying Guarantee Protection” védelmet biztosít. A piactéren más online kereskedők is értékesíthetnek, de ennek fejében az oldal üzemeltetője extra jogi védelmet (garanciákat) vár el az online kereskedőktől a fogyasztói elégedettség biztosítása érdekében, amennyiben a fogyasztó és az online kereskedő között vita merül fel nem-teljesítés és hibás teljesítés esetén.

EGYÉB JOGSZABÁLYON VAGY SZERZŐDÉSES ALAPULÓ JOGÉRVÉNYESÍTÉSI LEHETŐSÉGEK

HATÁRON ÁTNYÚLÓ ALTERNATÍV VITARENDEZÉS

A bankkártyás (hitelkártyás) fizetésekhez, mint teljesítésiő módhoz is fontos jogszabályi és szerződéses garanciák kapcsolódnak nemcsak a belföldi, hanem a határon átnyúló (fogyasztói) ügyletek tekintetében. A készpénz-helyettesítési fizetési eszközzel való visszaélés esetén a felelősségi és költségviselési szabályokat a pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2009. évi LXXXV. törvény szabályozza (uniós háttér a 2007/64/EK irányelv), amelyek bizonyos szempontból az ügyfelet (fogyasztót) védő szabálynak is tekinthetők.

A határon átnyúló fogyasztói jogviták rendezésénél nagy szerepük van az alternatív vitarendező fórumoknak (hazánkban békéltető testületek). A bírósági peres eljárás mint az igényérvényesítés végső eszközének elkerülése érdekében az alternatív vitarendezés célja a fogyasztói jogviták gyors (néhány hónap alatt, gyorsabb mint a bíróság), költséghatékony (ingyenes vagy csekély összegű illeték megfizetése ellenében), független (döntést hozók függetlenek a vitában érintettektől), és hatékony (kompromisszumra törekszik, de vállalkozás együttműködésének hiányában nem sikeres) rendezése. Az alternatív vitarende-

Fogyasztóvédelmi Tükör

48


www.nfh.hu

zés területének szerteágazó volta miatt a kérdéskör egy teljesen önálló tanulmány tárgya lehetne, de jelen tanulmányban a kérdéskör kizárólag érintőleges és rövid megemlítésre van lehetőség. Az Európai Unióban jelenleg még az EU Bizottság 98/257/EK ajánlása irányadó az alternatív vitarendező fórumok szakmai és szervezeti követelményeiről. Az Európai Bizottság felmérése alapján jelenleg az EU-ban teljesen különböző és széttagolt rendszerű az alternatív vitarendezés, és nincs teljes területi, földrajzi és tárgyi lefedettségük, továbbá ismertségük is változó országonként.

egységesített, az EU valamennyi hivatalos nyelvén kitölthető forma-nyomtatványok felhasználásával folytatható le (max: 2000 EUR összeghatárig). Emellett a fogyasztó európai fizetési meghagyásos eljárást (1896/2006/EK rendelet) is kezdeményezhet (Magyarországon a közjegyzőnél) a határon átnyúló követelések érvényesítésére. Ezen eljárásfajták részletes bemutatására terjedelmi okokból nincs lehetőség. A határon átnyúló ügyletekkel kapcsolatban keletkezett jogviták bírósági úton történő rendezése során fontos kérdés, hogy a kereskedő vagy a fogyasztó országa szerinti bírósága jogosult-e eljárni a jogvita eldöntése érdekében (joghatóság), továbbá, hogy az eljáró bíróság melyik szerződő fél (a fogyasztó vagy a kereskedő) országában hatályos jogszabályok tartalmának figyelembevételével (alkalmazandó jog) dönt a jogvitában. E kérdésekre a teljes részletezettség igénye nélkül a következőkben térek ki.

A fogyasztók alternatív vitarendező fórumokhoz való hozzáférése érdekében elfogadásra került az alternatív vitarendezésről szóló 2013/11/EU új irányelv, amely alapján 2015. július 9-ig minden tagállamban fel kell állítani az alternatív vitarendező fórumokat, amelyeknek az irányelvben meghatározott működési, Joghatóság kérdése szakmai és szervezeti követelményeknek is meg kell felelniük. Emellett megszületett a fogyasztói jogviták online rendezéséről A joghatóság kérdését korábban a polgári és kereskedelmi szóló 524/2013/EU rendelet, amely alapján online kapcsolattartó ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről pontok segítik majd 2016. januártól a tagállamokban a vitaren- és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK rendelet szabályoztza, medező fórumokhoz való hozzáférést online ügyletekből eredő fo- lyet a 2015. január 10-től alkalmazandó 1215/2012/EU rendelet gyasztói jogviták esetén. váltott fel. A korábbi és a jelenleg hatályos uniós szabályozás lényegét tekintve azonos módon szabályozta/szabályozza a foHATÁRON ÁTNYÚLÓ BÍRÓSÁGI IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS gyasztói szerződésekre vonatkozó joghatósági szabályokat. EGYES KÉRDÉSEI Fogyasztói szerződések esetében a fogyasztó a másik szerÁltalános kérdések ződő féllel szemben akár azon tagállam bíróságai előtt, ahol a másik fél (vállalkozás) lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik, A határon átnyúló bírósági vitarendezés mellett szól egyértelmű- akár a fogyasztó saját lakóhelyének bíróságai előtt indíthat peen annak kikényszeríthetősége, hiszen a bíróság az egyetlen res eljárást. Ezzel a jogszabály lehetőséget biztosít a fogyasztó fórum, amely a felekre nézve jogilag is kötelező és kikénysze- számára, hogy több állam bírósága között az általa fontosnak ríthető döntést hozhat. A bírósági vitarendezés általában csak a vélt szempontok (így például célszerűségi, kényelmi és nyelvi legvégső megoldás a fogyasztó számára, ha előzetesen vagy szempontok) alapján válasszon. más fórumon nem jött létre megállapodás a (külföldi) vállalkozással. Ezen joghatósági szabályoknak előfeltétele, hogy • a szerződés tárgya ingó dolgok részletfizetésre történő értéA bírósági ítélet a felekre nézve kötelező erejű, a pernyertes félkesítése (részletvétele például egy elektronikai cikknek) lenek lehetősége van az állam által biztosított eszközöket, állami gyen, vagy kényszert igénybe venni a döntés kikényszerítésére, azaz élhet • a szerződés tárgya olyan részletekben visszafizetendő köla végrehajtás eszköztárával. Egyik hátránya viszont az eljárás csön vagy bármely egyéb hitel legyen, amelyet áruk vételének formalizáltsága, esetleges elhúzódása, továbbá, hogy az ügy finanszírozására nyújtanak (ilyen például az áruvásárláshoz bonyolultsága miatt előfordulhat, hogy a fogyasztónak az eljákapcsoló fogyasztói hitel) rásban jogi képviseletet kell igénybe vennie, mely költségekkel • vagy minden más esetben, ha a szerződést olyan személlyel jár. Emellett a költségek tekintetében plusz kiadásként jelentkezkötötték, aki a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereshetnek még az egyéb eljárási, és egy kedvező döntés esetén a kedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevévégrehajtási költségek is. kenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányul, és a szerződés A fogyasztói jogviták rendezése érdekében uniós szintű eljárásaz ilyen tevékenység körébe tartozik. típusok is rendelkezésre állnak a hagyományos, általános bíró- Ez az utóbbi a leggyakrabban előforduló eset, tipikusan ilyenek sági peres eljárások alternatívájaként, amelyek célja az általános a webáruházat működtető vállalkozások, akik több ország fobírósági eljárásnál gyorsabb és egyszerűbb eljárások keretében gyasztói részére is értékesítenek termékeket. történő vitarendezés. E körben példaként említhető a kisértékű követelések európai eljárása (861/2007/EK rendelet), amely 49

V. évfolyam I. szám


A fogyasztóval szemben a vele szerződő vállalkozás kizárólag a fogyasztó lakóhelyének bíróságai előtt indíthat bírósági eljárást. A jogszabály ezen rendelkezése a fogyasztó érdekét, illetve védelmét szolgálja, mivel így a fogyasztó nem kerül kiszolgáltatott helyzetbe egy általa esetlegesen ismeretlen ország bíróság előtt, valamint a költségek, az időfordítás nem jelent majd visszatartó erőt a fogyasztó számára, hogy jogait bíróság előtt gyakorolja.

kalmazandó jogot, a felek jogválasztása azonban nem sértheti azon ország jogának eltérést nem engedő, vagy eltérést csak a fogyasztó előnyére engedő (egyoldalúan kógens) szabályait, amely ország joga a jogválasztás hiányában főszabályként a felek által alkalmazandó lenne, és amely a fogyasztónak védelmet biztosítana (azaz a fogyasztó szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga).

A rendeletben megfogalmazott joghatósági szabályoktól a szerződő felek közös megállapodással eltérhetnek, azonban a megállapodásnak az alábbi kritériumoknak kell megfelelnie:

A fogyasztók védelme érdekében indokolt a fenti korlátozás, mert a vállalkozások sok esetben egyoldalú, a fogyasztóra nézve a fenti szabályoktól eltérve hátrányosabb joghatósági kikötéssel élnek az általuk alkalmazott Általános Szerződéses Feltételekben (ÁSZF).

• a jogvita keletkezését követően jött létre (így a fogyasztónak lehetősége van a kérdést átgondolni); vagy • lehetővé teszi a fogyasztó számára az e szakaszban megjelölttől eltérő bíróságok előtti perindítást (ezáltal szélesíti a fogyasztó jogi és perindítási lehetőségét, az igénybe vehető fórumok számát); vagy • a szerződés megkötésének időpontjában azonos tagállam területén lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkező fogyasztó és vállalkozás között jött létre, az említett állam bíróságainak joghatóságát köti ki, amennyiben az ilyen megállapodás az említett állam jogával nem ellentétes. Alkalmazandó jog kérdése Határon átnyúló jogvitákban felmerül a kérdés, hogy az adott fogyasztói ügylettel kapcsolatos fogyasztói jogviszony vonatkozásában melyik állam (anyagi) jogát kell alkalmazni. Ezen kérdésre ad választ a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008/EK rendelet. A jogszabály az alkalmazandó jog meghatározásánál figyelemmel volt arra, hogy a fogyasztói szerződés teljesítése során a fogyasztó kiszolgáltatottabb helyzetben van, és védelemre szorul a szerződésben rögzített hátrányos feltételekkel szemben. A fentiek okán a fogyasztói szerződésre jogválasztás hiányában főszabályként annak az országnak a joga az irányadó, ahol a fogyasztó szokásos tartózkodási helye található, feltéve, hogy a vállalkozás üzleti vagy szakmai tevékenységét abban az országban folytatja, ahol a fogyasztó szokásos tartózkodási helye található. Szintén ez a szabály irányadó abban esetben, ha a vállalkozás üzleti/szakmai jellegű tevékenységei ebbe az országba vagy az ezen országot is magában foglaló országokba irányulnak (tipikus példa erre, amikor egy külföldi vállalkozás online értékesíti termékeit és a webáruházon keresztül magyar fogyasztók felé is folytat kereskedelmi kommunikációt, illetve magyar fogyasztók számára is értékesíti termékeit). Mindkét ismertetett esetben további feltétele a fogyasztó szokásos tartózkodási helyének országa szerint jog alkalmazásának, hogy a megkötött szerződés a vállalkozás szakmai/üzleti tevékenységével kapcsolatos legyen. A szerződést kötő felek a főszabályban foglaltaktól eltérően is megválaszthatják az általuk kötött fogyasztói szerződésre alFogyasztóvédelmi Tükör

50

A fogyasztói szerződésekre a fentiekben ismertetett szerinti szabályok nem alkalmazhatók olyan szolgáltatás nyújtására irányuló szerződések esetében, amikor a szolgáltatást a fogyasztó számára kizárólag a szokásos tartózkodási helye szerinti országtól eltérő országban nyújtják. Kivételként említhetőek továbbá az ingatlannal kapcsolatos dologi jogra vagy ingatlanbérletre vonatkozó szerződések, azonban a kivétel nem vonatkozik az ingatlan időben megosztott használati jogára vonatkozó, az ún. timeshare szerződésekre. Az ilyen szerződések esetén a fogyasztói szerződésekre vonatkozó szabályok szerint alakul az alkalmazandó jog kérdése. Kivételt jelentenek a fuvarozási, személyszállítási szerződések (ezekre speciális előírások irányadóak), azonban az utazási csomagok értékesítésére vonatkozóan kötött fogyasztói szerződések részét képező személyszállítási (repülő, autóbusz, vasút, stb.) szerződések esetében a fogyasztói szerződésekre vonatkozó általános szabályok szerint alakul az alkalmazandó jog kérdése. A rendelet alapján a felek szerződésére alkalmazandó jog irányadó többek között a szerződés értelmezésére, a szerződéssel létrehozott kötelezettségek teljesítésére, a kötelezettségek megszűnésének különböző módjaira, az elévülés és a határidő lejártához fűződő jogvesztésre és a szerződés érvénytelenségének következményeire. ÖSSZEGZÉS A magyar fogyasztóknak a határon átnyúló kereskedelemben mutatott növekvő aktivitása, valamint általuk más tagállami vállalkozásokkal szemben benyújtott panaszok számának folyamatos növekedése miatt elengedhetetlen, hogy a magyar fogyasztók tudjanak a határon átnyúló jogérvényesítési lehetőségekről, azaz arról, hogy külföldi vállalkozással szembeni panasz esetén is rendelkezésre állnak hatékony jogi eszközök és számukra segítséget nyújtó fórumok. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szervezetében működő Európai Fogyasztói Központ a jövőben is kiemelt feladatának tekinti a szervezetének és tevékenységeinek, valamint az egyéb határon átnyúló jogérvényesítési lehetőségek, eszközök megismertetését a magyar fogyasztók körében.


www.nfh.hu

51

V. évfolyam I. szám


FÓKUSZBAN

DR. TEMESI ISTVÁN:

Nemzetközi példák a fogyasztóvédelem területéről: Franciaország

A

téma aktualitását igazolja, hogy a Franciaországban a Nemzetgyűlés új fogyasztóvédelmi törvényt fogadott el 2014. március 17-én. Ezt követően alkotta meg a francia kormány szeptember 17-én a törvény végrehajtási rendeletét.

A fogyasztóvédelem rendszerét Franciaországban a mi fogalmaink szerint egy fogyasztóvédelmi törvény, a LOI n° 2014-344 du 17 mars 2014 relative à la consommation, és ennek végrehajtási rendelete – Décret n° 2014-1061 du 17 septembre 2014 relatif aux obligations d’information précontractuelle et contractuelle des consommateurs et au droit de rétractation – egységes szerkezetbe rendezve szabályozza. A két jogszabályt együtt nevezik fogyasztóvédelmi kódexnek. Franciaországban az első fogyasztóvédelmi tárgyú jogszabály – ezzel a céllal és ezzel a címmel – egy 1905. augusztus 1-n elfogadott törvény volt. A jelenlegi kódex az 1978. évi törvényi szabályozást váltotta fel. A fogyasztóvédelem francia jogi szabályozásának jellemzője és ebben különbözik a hazai megoldástól, hogy a kódex átfogóan és mindenre kiterjedően szabályozza a fogyasztóvédelmi jog egyes területeit, a felek jogait, a tisztességtelen szolgáltatói magatartásokat, a szerződéskötésre és a szerződésekre vonatkozó alapvető szabályokat, a közigazgatási jogérvényesítés szabályait és a fogyasztóvédelem intézményrendszerét. A teljes szabályozási tárgykör részletes ismertetése aligha lehetséges, azonban bepillantást nyerhetünk egy, a hazaitól jogtechnikailag lényegesen eltérő és új szabályozási megoldásba. Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy az új jogi szabályozás sok tekintetben, elsősorban tartalmilag hasonlít a magyar szabályozáshoz Fogyasztóvédelmi Tükör

52

és számos új törvényi szabály a magyar jogban is ismert. A luxemburgi fogyasztóvédelmi jogi szabályozás technikáját tekintve hasonló a franciához, itt is fogyasztóvédelmi kódex rendezi a tárgykört. A fogyasztóvédelmi kódex francia mintára a törvényi és a rendeleti szabályozásból áll. A kódexet 2011-ben alkották meg, legutolsó módosítására 2014. április 22-én került sor és április 26-án lépett hatályba. A szintén frankofón Belgium fogyasztóvédelmi kódexét ezzel szemben törvényi szabályok alkotják.

A francia fogyasztóvédelmi kódex A francia fogyasztóvédelmi kódex törvényi szabályai és a törvény struktúráját követő rendelet egyaránt öt könyvből állnak. Az egyes könyvek azonos számú és című fejezetre tagolódnak a törvényben és a rendeletben. Az alábbiakban tájékoztató jelleggel és a teljesség igénye nélkül csak a kódexet alkotó könyveket és címeket soroljuk fel. I. Könyv: A fogyasztók tájékoztatása és a szerződéskötés I. Cím: A fogyasztók tájékoztatása II. Cím: Kereskedelmi gyakorlatok III. Cím: A szerződések általános szabályai IV. Cím: Hatósági eszközrendszer és jogérvényesítő tevékenység II. Könyv: A termékek és szolgáltatások megfelelősége és biztonsága I. Cím: Megfelelőség II. Cím: Biztonság


www.nfh.hu

Dr. TEMESI István PhD tanszékvezető egyetemi docens, Nemzeti Közszolgálati egyetem

III. Könyv: Eladósodás I. Cím: Hitel II. Cím: Közvetítői tevékenység III. Cím. A túlzott eladósodás kezelése IV. Cím. Kezesség

ha ez már gyakorlattá vált, a potenciálisan érintett fogyasztók száma igen nagy. A fogyasztók így keletkező kényszerű kiadásai különösen bizonyos ágazatokban jelentkeznek úgy, mint a közműszolgáltatások, banki és biztosítási szolgáltatások, távközlési szolgáltatások.

IV. Könyv: A fogyasztók által létrehozott egyesületek I. Cím: A fogyasztók által létrehozott egyesületek szövetsége II. Cím: A fogyasztók által létrehozott egyesületek eljárási jogosultságai

Ez a típusú akciócsoport, amelyet Franciaországban az új törvény hozott létre, számos európai országban – Egyesült Királyság, Hollandia, Németország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svédország - már működik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az új szervezeti forma a leginkább alkalmas a tömegfogyasztásból adódó jogviták kezelésére. A tömegfogyasztásból adódó jogviták jellemzője pedig a homogenitás tekintettel a nagyszámban érintett fogyasztóra az egyik, és ugyanazon szolgáltatás vagy szolgáltató ágazat valamint az abban alkalmazott jogellenes gyakorlat a másik oldalon.

V. Könyv: A fogyasztóvédelem közigazgatási szervezetrendszere I. Cím: Egyeztető fórumok II. Cím: A közigazgatási koordináció szervei III. Cím: Országos Fogyasztóvédelmi Intézet IV. Cím: Országos Élelmiszerbiztonsági Tanács V. Cím: Elemzési Módszerek Összevont Főbizottsága VI. Cím: Vizsgálati laboratórium

A szabályozás célja kettős: olyan a fogyasztó védelmét elősegítő eljárás, amely egyensúlyt teremt a fogyasztó és a szolgáltató között, valamint előmozdítani a szolgáltatók közötti versenyt. Az új E tanulmány, miként az ennek alapjául szolgáló előadás sem megoldás néhány lényeges jellemzője: korlátozódhat jogszabály-ismertetésre, ezért az alábbiakban az • Egyének képviseletében az akciócsoport kizárólag azoknak a új fogyasztóvédelmi kódex lényeges változtatásainak bemutatáfogyasztóknak a képviseletét látja el, akik kifejezetten nyilatsára vállalkozom tematikus rendszerben. A tematikus rendszer a koztak arról, hogy ezt kérik. kódex elfogadásául szolgáló törvényjavaslat struktúráját követi. • Az akciócsoport bíróság előtti eljárásban kizárólag országos, bejegyzett és reprezentatív fogyasztói érdekvédelmi csoport I. A SZOLGÁLTATÓ ÉS A FOGYASZTÓ LEHETŐSÉképviseletében jár el. GEI KÖZÖTTI EGYENSÚLY MEGTEREMTÉSE • Az akciócsoport eljárása kizárólag az anyagi kár megtérítését célozza: nem érvényesít környezeti károkból, erkölcsi séreAkciócsoport létrehozása lemből vagy sérülésből eredő igényeket. Az akciócsoport létrehozásának célja a fogyasztói szerződések, azok megkötése és rendelkezéseinek alkalmazása valamint az ezekből adódó versenyjogi konfliktusok rendezése. A probléma, amellyel szembe kell nézni, hogy számos esetben a fogyasztói szerződésekből adódó jogviták tárgya kis összeg: néhány euró, tíz húsz esetleg több euró, de az összeg a 80-100 eurót nem éri el. Ezért a fogyasztó egyénileg nem is tesz jogi lépéseket az igénye érvényesítésére. Következésképp a kára nem fog megtérülni. Ugyanakkor az ilyen esetek nagy számából adódóan, vagyis 53

Mindennapi eset, hogy a fogyasztó szerződést kötött egy pénzügyi szolgáltatásokat közvetítő céggel és a szerződés tartalmazott egy jogellenes kitételt, amely hátrányos volt a fogyasztó számára, és amely szerint a fogyasztónak meghatározott összeget kell fizetnie a nem teljesített szolgáltatásért is: a szolgáltatás közvetítése sikertelen volt, mert a fogyasztó végül nem kötött hitelszerződést azzal a pénzintézettel, amelyet a pénzügyi szolgáltatást közvetítő cég ajánlott. Mivel a fogyasztót ért hátrány nem volt nagy, csekély összeget kellett kifizetnie (Franciaországban V. évfolyam I. szám


például 50 euró) a fogyasztó sokszor nem indított pert a kára megtérítés iránt. Ugyanakkor, mivel a szolgáltató a szerződés feltételeit egyoldalúan alakította (általános szerződési feltételek) és az így megkötött szerződések száma nagy, például 500000, a szolgáltató végeredményben a 25 millió euró profitot realizált jogellenes cselekményével. Az ilyen összegű jogellenesen megszerzett haszon jelentős kárt okoz a társadalomnak és a közérdek sérelmével jár. Az új jogi szabályozás által megteremtett helyzetben, amennyiben a bíróság helyt ad egy fogyasztói érdekvédelmi szervezet kereseti kérelmének és jogellenesnek illetve érvénytelennek nyilvánítja egy fogyasztói szerződés rendelkezését, a szolgáltatást közvetítő köteles értesíteni a fogyasztókat a szerződés rendelkezésének érvénytelenségéről. Kötelesen egyben felhívni a fogyasztó figyelmét arra, hogy csatlakozhat a többi sérelmet szenvedett fogyasztó igényérvényesítéséhez és kérheti a kár megtérítését. A fogyasztó maga dönti el, hogy a bíróság döntéséről majd a szolgáltató értesíti vagy maga érvényesíti igényét a saját döntése szerint. Tehát az akciócsoport bármely országos és bejegyzett fogyasztói érdekképviselet nevében eljárást kezdeményez egyazon szolgáltató által megkárosított fogyasztók csoportja védelmében. Ha a bíróság megállapítja a szolgáltató felelősségét, meghatározza a jóvátétel formáját és meghatározza, hogy milyen intézkedéseket kell tennie a potenciálisan érintett fogyasztói kör informálása érdekében a szolgáltató költségére. A károsultak jelentkeznek az elmarasztalt szolgáltatónál vagy a fogyasztóvédelmi érdekvédelmi szervezetnél és kártérítésben részesülnek. Különbség van a francia és az amerikai típusú akciócsoport között. A francia szabályozás kizárja az amerikai típusú, ún. classactions gyakorlatot. Franciaországban kizárólag a fogyasztók által létrehozott érdekképviseletet ellátó egyesületek jogosultak a bírósági eljárásban képviseletet ellátni és akciócsoportként eljárni, tekintettel éppen arra, hogy funkciójuk a fogyasztói érdekvédelem. Ez azt jelenti, hogy az akciócsoportot nem használhatja fel a konkurencia arra, hogy a versenytárs vállalkozás hírnevét pereskedéssel rontsa. Így az akciócsoport nem téríthető el elsődleges működési céljától, nevezetesen hogy a fogyasztók számára hatékony csoportos jogvédelmet biztosítsanak jogorvoslati eszközök alkalmazásával. Azért, hogy a kárukat megtérítsék, a fogyasztók nyilatkozata a jogellenesen okozott kár megtérítése iránt már abban a pillanatban rendelkezésre áll, hogy a bíróság döntése megállapítja a jogsértést. Az elmarasztalt szolgáltatót terheli a megkárosított és kártérítésre jogosult ügyfelek értesítése. A francia típusú akciócsoportok kiegyenlítik a szolgáltatók és a fogyasztók közötti erőviszonyokat anélkül azonban, hogy destabilizálnák a vállalatok működését.

Az egyoldalú szerződéses rendelkezések elleni fellépés Két rendelkezés erősíti az egyoldalú szerződéses rendelkezések elleni fellépést, amelyek igen gyakoriak a fogyasztási szerzőFogyasztóvédelmi Tükör

54

désekben. Ezeket értelemszerűen a szolgáltató állapítja meg és további jellemzőjük, hogy jelentős egyenlőtlenséget teremtenek a felek között a fogyasztó kárára. A fogyasztók védelmét biztosító jogi szabályozás, már az új törvény elfogadását megelőzően is, meghatározta azokat a szerződéses kitételeket, amelyek alkalmazása tilos. Ezeket nevezik feketelistának. Az ún. szürke lista azokból a szerződéses rendelkezésekből állt, amelyekről vélelmezett, hogy egyoldalú előnyt biztosítanak, azonban ezekről a szolgáltató bebizonyíthatta, hogy mellérendeltséget és egyenlő feltételeket teremtenek. Az állami szervek vagy a fogyasztók egyesületei kérelmezhették a bíróságon, hogy érvénytelenítse ezeket a szerződési rendelkezéseket a fogyasztói szerződésekben. Az ilyen egyoldalú szerződési rendelkezés érvénytelenségének kimondása vagy megsemmisítése iránti kereset nem jelentette egyidejűleg a sérelmet szenvedett fogyasztó reparáció iránti kérelmét. Ha egy szerződés egyoldalú rendelkezését a bíróság megsemmisítette, a többi azonos szerződésben ugyanezen a rendelkezések még érvényben maradtak. Vagyis a bíróság ítélete nem volt alkalmas valamennyi fogyasztó védelmét biztosítani. Az új jogi szabályozás több változtatást is hozott. A szolgáltató és a fogyasztó közötti jogvita eldöntésekor újdonság, hogy a bíróság ítélete kiterjed minden a szolgáltató által megkötött, a jogvita tárgyával azonos típusú fogyasztói szerződésre. A bejegyzett fogyasztóvédelmi egyesületek és a fogyasztóvédelmi főhatóság felhatalmazást kaptak arra, hogy ne csupán a szerződési rendelkezés megsemmisítését indítványozhassák a bíróság előtt, hanem azt is, hogy a bíróság ezeket valamennyi, azonos típusú és más fogyasztókkal megkötött szerződések esetében is érvénytelenné nyilvánítsa6. Egyoldalú szerződési feltételnek minősül például egy szolgáltatási szerződés, amelynek tárgya internet csatlakozás biztosítása olyan rendelkezést tartalmazott, amely kizárta a szolgáltató felelősségét, ha a szolgáltatás kimarad beleértve azokat az eseteket is, amikor a szolgáltatás kimaradásának oka nem vis maior és nem is a fogyasztó mulasztása vagy hibája. Az ilyen típusú szerződési feltétel Franciaországban gyakori az internet-szolgáltatási szerződésekben. Az új szabályozásnak köszönhetően, ha a bíróság egy ilyen szerződési feltételt egyoldalúnak minősít, megsemmisíti, de nem csak a per tárgyát képező szerződés vonatkozásában, amelyre a kereseti kérelem irányult, hanem a szolgáltató valamennyi ezzel azonos típusú szerződésére kiterjedő hatállyal. Következésképpen több ezer fogyasztó élvezi ugyanazon előnyt, mégpedig azonnal.

6 Teljes neve: Gazdasági, Ipari és Informatikai Minisztérium Versenyügyi, Fogyasztóvédelmi és Visszaélések Elleni Küzdelem Főigazgatósága (Direction Générale de la Concurrence, de la Consommation et de la Répression des Fraudes)


www.nfh.hu

Az éves biztosítási szerződések idő előtti felmondása Franciaországban a háztartások kiadásaik 5% -át fordítják biztosítási díjak kifizetésére. A biztosítási díjak kétszer-háromszor nagyobb ütemben növekednek, mint az infláció mértéke. Az új jogi szabályozás hatályba lépése előtt Franciaországban a magánszemélyek által kötött biztosítási szerződések jelentős részét egy éves időtartamra kötötték és hallgatással meghosszabbíthatók voltak. A biztosítottak a biztosítási év végén mondhatták fel a szerződést. A biztosítási szerződés felmondására év közben nem volt lehetőség, hacsak nem különleges körülmény nem indokolta. Következésképpen a fogyasztó szabad választási lehetősége egy olyan rövid időszakra korlátozódott, amely viszonylag ritkán, vagyis évente egy alkalommal következett be. Ebben a helyzetben került a tisztességes verseny a figyelem középpontjába, mert csupán egy rövid időszakra korlátozódott, hogy a fogyasztók össze tudják hasonlítani a piacról érkező ajánlatokat és döntsenek arról, hogy a lejáró biztosításukat kedvezőbbel váltsák fel. Ezek a korlátozások pedig díjemelkedéshez vezettek. Ez hátrányosan érintette a fogyasztó szolgáltatás-vásárláshoz való jogát és növelte az esélyét és egyben veszélyét annak, hogy egyesek biztosítás nélkül maradnak. Az évközben felmondott biztosítási szerződések száma Franciaországban viszonylag csekély volt: a háztartási biztosításoknak csupán 12%-át mondták fel a biztosítási évforduló előtt. Az új jogi szabályozás következtében a biztosítottak jogosulttá váltak az egyéves időtartamra kötött biztosítások évközi felmondására. Bizonyos biztosítási szerződések, elsősorban a nagy tömegben megkötött szerződések, mint például több, különböző esemény által okozott kárt is fedező háztartási biztosítás és kötelező gépjármű felelősségbiztosítás, esetében lehetővé vált a biztosítási évforduló előtt a szerződés felmondása. Mindez kiélezi a versenyhelyzetet, amelyből a fogyasztóknak előnye származik, mert kedvezőbb árajánlatra és ellenszolgáltatásra számíthatnak. A felmondási idő egy hónap, amit a biztosított felmondást közlő nyilatkozatának a biztosítóhoz történő beérkezésétől számítanak. A biztosítottnak csak a biztosítási díjnak a felmondás hatályba lépéséig számított időarányos részét kell megfizetnie. Ha a biztosított túlfizetésben van, mert például egy évre előre kifizette a biztosítási díjat, a biztosító köteles visszatéríteni az időarányosan számított díjrészt a felmondás időpontjától számított egy hónapon belül azzal, hogy a visszatérítés késedelme esetén kamatfizetés kötelezettsége terheli. A biztosító köteles rendszeresen felhívni a biztosított figyelmét az őt megillető évközi felmondási jogra az éves ajánlattétel alkalmával. A kötelező gépjármű felelősség biztosítás esetében az évközi felmondás jogát a biztosított csak akkor gyakorolhatja, ha a biztosított tudja igazolni, hogy egy másik, új biztosítást kötött, ami kizárja azt, hogy felelősségbiztosítás nélkül maradjon. Ez a jogszabályváltozás azzal az előnnyel jár, hogy választási lehetőséget teremt a fogyasztó számára, hogy kedvezőbb díj55

tételekkel járó szerződést kössön, ami jótékony hatással van a piaci versenyre. Ez a jobb piaci működés egyúttal elősegíti a biztosítás nélkül közlekedők elleni küzdelmet. Ennek veszélyét pedig éppen a biztosítási díjak növekedése is okozza.

A fogyasztó védelme a többes biztosítás ellen A többes biztosítás megjelenése és elterjedése elsősorban a hitelszerződésekhez kapcsolt, ahhoz szolgáltatásként járó bankkártyákhoz köthető. A többes biztosítás hordozta veszélyek leginkább az úgynevezett kapcsolt szolgáltatások vagy termékek esetében azonosítható. Ezeket a biztosításokat egy termékhez vagy szolgáltatáshoz kapcsolódóan, annak kiegészítő részeként határozzák meg. Például ilyen egy utazás elmaradásának biztosítása, vagy mobil telefonkészülék elvesztésének illetve ellopásának a biztosítása. A többes biztosítás egyrészt a fogyasztó őt megillető garanciáról szóló téves információkkal való ellátását eredményezi, másrészt a szokásosan elvárhatónál fokozottabb óvatosságot követel a fogyasztótól a szerződés aláírását megelőzően, ha meg akar győződni a felkínált biztosítás szükségességéről, hiszen arról is tájékozódnia kellene, hogy már van biztosítása arra, amire a szolgáltatáshoz kapcsolódó ajánlat szól. Ezen felül, a fogyasztó a szerződés megkötése után nem mondhatja fel az új biztosítási szerződést, ha mégis rájön arra, hogy ugyanarra a káreseményre már egy korábban megkötött biztosítási szerződés védelmet nyújt. Az új jogi szabályozás lényege, hogy a fogyasztó, ebben az esetben biztosított, jogosulttá vált a biztosítási szerződés felmondására 14 napos határidővel, amennyiben bebizonyosodik, hogy ugyanazon káreseményre több biztosítása is van. Az új szabályozás tájékoztatási kötelezettséget ró a szolgáltatóra egyúttal jogot biztosít a fogyasztónak a többes biztosítás megszűntetésére, az azt létrehozó szerződés felmondásával. A biztosító köteles a szerződés megkötése előtt írásban értesíteni a biztosítottat arról, hogy jogosult felmondani a biztosítási szerződést abban az estben, ha a biztosított már rendelkezik biztosítási szerződéssel akár csak az egyik olyan káreseményre, amelyet az új biztosítás is fedezni fog a biztosítási szerződés tervezete szerint. Amen�nyiben a biztosított meggyőződik arról, hogy egy másik, korábban kötött biztosítása kiterjed a káreseményre, díjmenetesen és hátrányos következmények nélkül a szerződés megkötésétől számított 14 napon belül élhet a felmondás jogával, azzal a feltétellel, hogy a kérdéses időszak alatt nem történt olyan biztosítási káresemény, amely a kártérítést megalapozná. Amennyiben díjfizetés történt, a biztosító köteles a fogyasztó által már megfizetett biztosítási díjat a szerződés felmondásától számított 30 napon belül visszatéríteni. Az új törvényi rendelkezések az úgynevezett kapcsolt biztosítások esetében alkalmazhatók, amelyek a tapasztalatok szerint leginkább magukban hordozzák a többszörös biztosítás veszélyét. Az új jogszabályi rendelkezések védelmet nyújtanak a fogyasztónak a többes biztosítás ellen és indokolatlan költségektől is megkímélik őket. V. évfolyam I. szám


II. KÜZDELEM A TÚLZOTT ELADÓSODÁS ELLEN

sedelmesen Fizető Magánszemélyek Országos Nyilvántartása (franciául: Fichier des Incidents de Remboursement des Crédits aux Particuliers - FICP) elnevezéssel külön kezelik. A hitelintézetek minden egyes új hitelszerződés megkötése előtt kötelesek a nyilvántartást vezető hatóságtól hozzájárulást kérni.

Az 1000 eurót meghaladó, megújuló hitelek alternatívája és az ellenőrzés hatékonyságának erősítése

Azon ügyek száma, amelyek tárgya a hitelfelvétel következtében bekövetkezett eladósodás a Banque de France kimutatása szerint évente 200.000 körüli és megközelítőleg 770.000 háztartás érintett a hitelező által kezdeményezett – jellemzően végrehajtási – eljárásban. Évek óta növekszik azon ügyek száma is, amelyek tárgya a túlzott eladósodás. 2011-ben 232.492 eljárás indult. A túlzott eladósodás megakadályozása tehát össztársadalmi ügy. A túlzott eladósodottság jelensége összekapcsolható a fogyasztási célú hitelek elterjedésével (az esetek 90%-a ilyen természetű). A túlzott eladósodás sújtotta francia háztartások 52%-ában több mint 10 fogyasztási célú hitelszerződést kötöttek és 78%-ukban több, mint 8-at.

Az új jogi szabályozás lényege, hogy azok a szolgáltatók, kereskedők, akik lehetővé teszik a hitelre történő vásárlást az üzletekben vagy interneten történő megrendeléssel kötelesek a fogyasztóknak részletekben törleszthető – ún. amortizálódó hitelt7 ajánlani a megújuló hitelek alternatívájaként akkor, ha a hitelösszeg meghaladja az 1000 eurót. A fogyasztóvédelmi főhatóság tisztviselői próbavásárlás útján jogosultak ellenőrizni e jogszabályi rendelkezés hatályosulását. Franciaországban megújuló hitelszerződés helyett részletekben törleszthető vagy amortizálódó hitelszerződések megkötésére 1000 euró feletti összegre, a 2010. július 1. óta van lehetőség. Ugyanakkor a korábbi szabálymódosításnak nem volt lényeges eredménye, mert a kereskedők, akik számára a megújuló hitel kedvezőbb, nem részesítik előnyben a részletekben törleszthető hitelt, aminek következtében a vásárlók többsége nem ismerte ezt a lehetőséget. A korábbi hatályos szabályozás hiányosságait nehéz meghatározni, de az alábbiakban mégis összefoglalhatók. A kereskedőt korábban semminemű tájékoztatási kötelezettség nem terhelte a másik típusú hitelkonstrukcióról, mint választható alternatíváról. Dokumentáció hiányában nem volt bizonyítható, hogy a vásárláskor a megújuló hitel helyett alternatívaként a másik típusú hitelről történő tájékoztatás megtörtént.

A hitelkiajánlások ezért a túlzott eladósodás elleni küzdelem kulcskérdése és a megoldáshoz vezető út a kölcsönt adók felelősségének szigorításán keresztül vezet. Ez azonban nem várható el, ha a kölcsönt nyújtó nincs megfelelő – vagyis teljes körű és megbízható - információval ellátva a máshol már egyébként hitellel rendelkező ügyfele anyagi helyzetéről. Korábban a hitelkérelem elbírálásakor a hitelező nem kapott teljes körű és hiteles információt a kérelmező körülményeiről. Márpedig a jobb kockázatelemzés nagyobb biztonságot nyújt azon fogyasztók számára, akiknek az anyagi helyzete bizonytalanabb. Mindez lehetővé teszi, hogy valós helyzetnek megfelelően ajánlják ki a hitelt, ami valamennyi fogyaszt érdeke, beleértve, hogy csökkenni fog az alaptalanul elutasított hitelkérelmek száma is.

Ezzel szemben az új szabályozás proaktív kereskedői magatartást követel meg, mert az 1000 eurót meghaladó hitelösszeg felett kötelező javasolni alternatívaként a részletfizetéssel törleszthető hitel igénybevételét a megújuló hitellel szemben. Újdonság, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság próbavásárlás formájában ellenőrizheti, hogy a kereskedő felajánlotta-e a vásárlónak a hagyományos hitelkonstrukciót anélkül, hogy a fogyasztó kereste volna e pénzügyi terméket.

A magánszemélyek országos hitelnyilvántartásának létrehozása A Magánszemélyek Országos Hitel-nyilvántartási Rendszere (franciául: Registre National des Crédits aux Particuliers - RNCP) összesíti valamennyi magánszemély adós legfontosabb adatait, beleértve a késedelmes fizetéseket. Utóbbi adatállományt – Ké7 Az eddigiek némi magyarázatot igényelnek. Részletekben törleszthető hitel, más néven „amortizálódó” hitel: a magyar nyelv jellemzően egyik jelzőt sem használja ennek a hiteltípusnak a megjelölésére. Jellemzője: a tőke- és a kamattörlesztés előre megállapított ütem szerint történik. Részletekben törleszthető és a tőkeösszeg visszafizetésével megszűnik. Először a kamatot kell visszafizetni, majd a tőkét. Megújuló hitel: a hitel összegét egy összegben kell visszafizetni. A visszafizetéskor a lehívható, rendelkezésre álló hitel összege megújul és ismét ugyanaz az összeg áll rendelkezésre. Jellemzően a hitelkártyákhoz kapcsolódó hitelek ilyenek. Fogyasztóvédelmi Tükör

A Magánszemélyek Országos Hitel-nyilvántartási Rendszere új eszköz a túlzott eladósodás elleni küzdelemben, amelynek működése szigorúan szabályozott, különös tekintettel az alapjogi védelemre. Utóbbi, különösen a magánélet védelme, tekintetében minden szükséges garanciával ellátták. Ezt biztosította, hogy a törvényjavaslatot a francia kormány felkérésére az Államtanács véleményezte. Az alapjogok védelmét az alábbiak biztosítják: • Hasonlóan az 1989-ben létrehozott nyilvántartási rendszerhez, a FICP-hez, a Magánszemélyek Országos Hitel-nyilvántartási Rendszere is a Banque de France irányítása alá kerül. • A hitelintézetek kötelesek minden új hitelszerződés megkötése előtt kapcsolatba lépni a nyilvántartással. • Tilos a kereskedelmi célú adatkérés a nyilvántartásból. • Az 1978. január 6-i adatvédelmi törvény szabályozásával összhangban a magánszemélyek megismerhetik saját adataikat és kérhetik azok helyesbítését. • A nyilvántartott adatokat a hitelszerződés megszűnéskor törlik a rendszerből. Az új törvény hatályba lépése előtt, egy hitelszerződés megkö-

56


www.nfh.hu

téskor a hitelezőnek a kérelmező nyilatkozata alapján kellett 7 milliárd euró összegre estek vissza. Ugyanakkor 2011-ben a döntenie. A 3000 euró összeg alatti hitelkérelmek esetében ez fizetési határidők meg nem tartásából eredő adósságállomány önkéntes és ellenőrizetlen információszolgáltatást jelentett. A ismét növekedésnek indult és elérte a 11 milliárd eurós összeget. hitelező ezért hiányos és ellenőrizetlen információk birtokában nyújtott hitelt vagy utasította vissza a hitelkérelmet. A törvény Az új szabályozás által hozott legfontosabb változtatások, hogy hatályba lépése óta a hitelintézet az új hitel-nyilvántartási rend- annak érdekében, hogy a megrendelőket a jogsértéstől visszaszerből kapott információk alapján tud dönteni. Információval tartsák, a büntetőjogi vagy polgári jogi szankciók helyett közigazrendelkezik arról, hogy az adósnak milyen további hiteltartozásai gatási bírságot vezettek be, amely hatékonyabb és gyorsabb. A vannak. Mindez biztosabb kockázatelemzést tesz lehetővé. Ha valóságban a leggyakrabban a károsult vállalat halogatja jogi a túlzott eladósodás gyanúja merül fel, akkor elutasítja a hitelké- útra terelni az ügyet és represszív szankciók alkalmazását kezrelmet. A veszélyes mértékben nem eladósodott ügyfélnek pedig deményezni kereskedelmi partnere ellen. Az új rendelkezések kedvezőbb kamatozású hitelt tud nyújtani. nem csupán a késedelmes teljesítés szankcionálását teszik lehetővé, hanem a jogot megkerülő olyan technikák, illetve gyaIII. A VÁLLALKOZÁSÁSOK KÖZÖTTI GAZDASÁGI korlat alkalmazását is, amelynek célja minél későbbre halasztani KAPCSOLATOK KIEGYENSÚLYOZÁSA a fizetési teljesítési határidő kezdőnapjának a számítását (ún. rejtett határidő). Annak érdekében, hogy késedelmes fizetések A fizetési fegyelem erősítése: a teljesítési határidők száma csökkenjen a törvény a könyvvizsgálatra kötelezett válbetartatása lalatok számára előírta, hogy közzétegyék azokat az adatokat, amelyekből megismerhető a fizetési késedelműk. Az új törvény megerősítette a késedelmes fizetések elleni küzdelemben alkalmazható államigazgatási eszközrendszert. Neve- Eddig, ha egy szállító rendszeres elszenvedője volt az egyik kozetesen a közigazgatási jogi szankciók új rendszerét hozta létre, moly ügyfele részéről a fizetési késedelemnek, általában nem amelyek a büntetőjogi és polgárjogi szankciókat helyettesítik a tette szóvá, mert attól tartott, hogy elveszíti az egyébként értékes gazdálkodó szervezetek között felmerülő késedelmes fizetési üzleti kapcsolatot, amit egy nagyvállalat jelent. Jogi úton sem kötelezettség-teljesítés esetén. kezdeményezett intézkedéseket, amelyre lehetősége lett volna. Ha hatósági ellenőrzés során a hatóság észlelte a jogszabálysérAz új törvény hatálybalépése előtt jelentős problémát okozott, tést, jegyzőkönyvezte az esetet és az adós ellen eljárást kezdehogy a vállalkozások fizetési fegyelme meglazult és 2011-ben ményezett. A jegyzőkönyvet megküldte az ügyészségnek, amely a francia vállalatok 30%-ánál fordult elő, hogy a fizetési határ- egy bizonyos idő elteltével - köszönhetően a bírósági ügyek nagy időket nem tartották be. A fizetési késedelem a francia gazda- számának - inkább azt javasolta, hogy a felek kössenek egyezsági helyzet és a francia vállalatokat sújtó pénzügyi nehézségek séget. Ez az eljárás hosszadalmas és nem nyilvános, valamint egyik tünete. A francia vállalatok egy harmada a jogszabályban nem ösztönözte határidőben történő fizetésre a késedelembe előírt 60 napon túl kapja meg az általa kiszámlázott összeget, esett nagyvállalatot. A fizetési késedelmet a szolgáltató finanszíami gyengíti a pénzügyi helyzetét. A határidőn túli kifizetések rozta, ami feszültséget okozott a cég gazdálkodásában. pénzügyi többletterhet rónak a kis és középvállalatokra, ha emiatt rövidlejáratú banki hitelt kell felvenniük. Az új szabályozás által hozott változtatások lényege, hogy a hatóság számára - új jogosítványai birtokában - a mulasztás Ezért az állam köteles ösztönözni a pontos fizetési fegyelmet a észlelésének időpontjától lehetővé vált, hogy a szükséges ingazdaság szereplői között. Hatékonyabb szankciók tételezése tézkedéseket megtegye közigazgatási kötelezés vagy szankció vált szükségessé a vállalatok fizetési késedelme esetére. Koráb- formájában, mindezt a verseny tisztaságának és a fogyasztók ban a késedelmes fizetés esetén a kis vagy középvállalat pol- védelme érdekében. Az ellenőrzéseket nagymértékben meggári peres vagy büntetőeljárást kezdeményezhetett a nem fizető könnyítette a vállalati adatbázisokhoz, vagyis az éves könyvepartnere ellen a fizetési kötelezettség teljesítésének kikénysze- léshez való hozzáférés. rítése céljából. Ez a megoldás nem volt célravezető, mert a kis és középvállalatok nem éltek ezzel a lehetőséggel azért, mert További változás, hogy felső határt vezettek be az összesítő tartottak attól a következménytől, elveszítik a perbe vont nagy- számlák esetében. A törvény elfogadása előtt, ha egy vállalat az vállalat partnereiket. Az államnak kellett tehát közbeavatkoznia adott hónapban több alkalommal is szállított, majd a hónap véazért, hogy a fizetési fegyelem javuljon és a törvényben előírt gén összesítő számlát állított ki, a szerződéses partnere még azt fizetési határidőket betartsák. is csak március 31-én fizetik ki neki, amit január elején szállított le és január 31-én számlázott le, amennyiben a megállapodásuk A számítások azt mutatják, hogy a Gazdasági Modernizációt Cél- úgy szólt, hogy a fizetési határidő a tárgyhó utolsó napjától százó Törvény 2009-ben és 2010-ben elérte kitűzött célját, mert két mított 60 vagy 45 nap. Az új szabályozás által hozott változtatás, éven belül 2 milliárd euróval csökkentette a gazdasági társasá- hogy ha a vállalat több alkalommal is szállít az adott hónapban gok közötti kölcsönökből eredő terheket: ezek összességében és hó végén összesítő számlát állít ki, akkor a január 2-i szállítás, 57

V. évfolyam I. szám


amit január 31-én számlázott ki, kifizetésének határideje március 17, ha 45 napos fizetésben állapodtak meg.

ismert hipermarket – márkajelzését, továbbra is hátrányt szenved, mert az esteleges panaszok alapjául szolgáló tények bizonyítása nehézségekbe ütközik. Végeredményben, ha a termelő nem fogadja el a forgalmazó igényeit, azt kockáztatja, hogy elmaradnak a megrendelések, vagy a termékein az engedély vis�szavonása miatt nem használhatja a forgalmazó márkajelzését.

A forgalmazók és a beszállítók közötti kereskedelmi kapcsolat szabályozásának szigorítása A nagy forgalmazók és beszállítóik közötti üzleti kapcsolatokat komoly feszültségek terhelik ezért szükségessé vált az állami beavatkozás, amely átláthatóbb és kiegyensúlyozottabb viszonyokat igyekezett teremteni. Szabályozták az üzleti célú tárgyalásokat és az éves szerződések tartalmát, valamint erősítették a szankciórendszert. A kereskedelmi törvény szerint a forgalmazó és a beszállítói éves szerződést kötnek - vagy üzleti tervet készítenek – legkésőbb minden év február 28-ig, amelyben írásban meghatározzák tárgyalásaik eredményeit. A 2008-ban elfogadott, a Gazdasági Modernizációt Célzó Törvény nagyobb szerződési szabadságot biztosított a vállalatoknak, aminek ellentételezéseként nagyobb átláthatóságot követelt meg a kereskedelmi szerződéseik tekintetében. Az éves megállapodásnak tartalmaznia kell a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét, beleértve a termék vagy szolgáltatás megvásárlásának feltételeit, az árengedményeket és a szolgáltatások tartalmát, ami felek közötti kapcsolat üzleti terve formájában ölt testet. Még az új törvény elfogadása előtt, a Gazdasági Modernizációt Célzó Törvény olyan jogi kereteket hozott létre, amelyek célja a kereskedelmi célú kapcsolatokban a felek közötti egyensúly fenntartása és a kereskedelemi kapcsolatok átláthatóságának biztosítása. Kötelezővé tette, hogy a forgalmazó és beszállító közötti kapcsolat teljes egészét, annak minden elemét kétoldalú megállapodás eredményeként állapítsák meg a felek. Ezek a törvényi rendelkezések azonban nem érték el teljes mértékben a kitűzött célt, mert bizonyos trükkökkel, különösen a nagy forgalmazók esetében, kijátszották a törvényt. A Gazdasági Modernizációt Célzó Törvény szabályai betartásának ellenőrzését 2012ben a fogyasztóvédelmi hatóság 120 fős munkacsoportja látta el és az ellenőrzések 400 vállalatot érintettek. Az ellenőrzések eredményeképpen azt állapították meg, hogy a forgalmazók és beszállítóik kapcsolata nem az egyenlőségen alapul különösen a nagy forgalmazók esetében, amelyek különböző, meg nem engedett technikákat alkalmaznak. Annak ellenére, hogy az üzleti tervben legkésőbb február 28-ig rögzíteni kellett a lezárt tárgyalások eredményeként megszületett megállapodást, az árakat illetően a forgalmazók visszautasították a feldolgozóipar áremelést célzó javaslatát, akik maguk is az alapanyagok erőteljes áremelkedésével szembesültek és a korábbi év árszínvonalának alkalmazását vagy még alacsonyabb árak kikötését követelték. Az üzleti szolgáltatások ellentételezését illetően a forgalmazó kényszeríti a szolgáltatót, hogy ne a valós teljesítményt számlázza. Következésképpen, annak ellenére, hogy a termelő használhatja a forgalmazó - például egy Fogyasztóvédelmi Tükör

58

A forgalmazók és beszállítóik viszonyát gyakran a kiegyensúlyozatlan erőviszonyok jellemzik és mindez az utóbbi években fokozódik. Ezért a nagy kereskedelmi márkák a vásárlóerejüknek köszönhetően képesek nyomást gyakorolni partnereikre és visszautasítják a beszállítóik által igényelt áremelést, amelyet az alapanyagok árának emelkedése indokol. Hátránya a beszállítóknak keletkezik, mert pénzügyi helyzetük instabillá válik, így munkahelyek kerülnek veszélybe, beruházások maradnak el. Az új szabályozás három fő célt tűzött ki, amelyek közül első a kereskedelemi tárgyalások menetének szabályozása. A forgalmazók és a beszállítók közötti kereskedelmi kapcsolat átláthatóbbá tétele mindenekelőtt feltételezi, hogy pótolják a szerződéses megállapodások területén beazonosítható hiányosságokat. Az új szabályozás ezért előírta, hogy a feleknek minden olyan szerződésből ki kell zárniuk minden olyan rendelkezést, amelyről gyanítható, hogy a felek között egyenlőtlenséget teremt jogaik és kötelezettségeik tekintetében. Egyrészt a beszállító köteles tájékoztatni a forgalmazót az alapanyagok árának változásáról azért, hogy az árcsökkenés megjelenjen a beszállító eladási áraiban, másrészt az alapanyagok árainak emelkedése esetén ne kizárólag a beszállítónak kelljen az áremelkedés terheit viselnie. Célkiűzés továbbá, hogy a tárgyalási alapként a beszállító eladási árai szolgáljanak, amelyek keretet adnak a különleges eladási feltételeknek, mint amilyen a beszállító által kínált árengedmény nagy tétel megrendelése esetére. Az üzleti tárgyalások során a beszállító kénytelen elszenvedni, hogy az átvételi ár emelésére tett ajánlatát nem fogadják el, miközben ő maga is kénytelen az alapanyagok árának emelkedésével szembesülni, különösen a tejtermelésben vagy a gabonatermesztésben. Ez a helyzet a beszállító pénzügyi helyzetét veszélybe sodorja különös tekintettel egyes mezőgazdasági ágazatok instabilitására és így munkahelyek megszűnését is okozhatja. Ezért az új törvény a szerződések több kötelező tartalmi elemeként írta elő többek között a beszállító által alkalmazott egységárak alkalmazását, és azok - a piaci viszonyok változásának függvényében várható - változásainak tervezését, beleértve az árak csökkentését is. Cél a forgalmazó által realizált haszon átláthatóbbá tétele. A törvény szabályozta a szerződések hatályba lépésének módozatait is: a beszállító által elfogadott és a forgalmazó számára anyagilag előnyös rendelkezések nem lépnek hatályba mielőtt az éves megállapodásban a felek meg nem egyeztek a szolgáltatások árában. Kizárt tehát, hogy a szerződés különböző rendelkezései különböző időpontokban lépjenek hatályba, különös tekintettel arra, hogy a forgalmazó a maga számára kedvezőbb árakat vagy a megállapodás visszaható hatállyal történő alkalmazását kényszerítette ki.


www.nfh.hu

Végül, a hatékonyabb jogérvényesülés érdekében minden tiltott gyakorlat szankcionálható lett. Mindeddig a tételezett büntetőjogi szankciókat ritkán alkalmazták, ami elősegítette a jogellenes gyakorlat állandósulását. A jogsértésektől való visszatartás érdekében a büntetőjogi szankciókat közigazgatási jogi szankciókkal helyettesítik, amelyebb gyorsabb eredményre vezetnek és hatékonyabbak. A gyakorlatban a károsult vállalkozások tartózkodnak a bírósági eljárás kezdeményezésétől, mert tartanak a forgalmazók ellenlépéseitől.

Az élelmiszeripari alapanyagok volatilitásának (változékonyságának) jelentősége Az új jogi szabályozás kötelezte azokat a vállalkozásokat, amelyek élelmiszeripari alapanyagokkal kereskednek, hogy ezeknek a termékeknek az árát újratárgyalják azért, mert ezek a piaci folyamatok függvényében fokozottan árérzékenyek. Az árak újratárgyalásáról kötelező szerződésben rendelkezni. A mezőgazdasági termékek ára nagyon instabil, Franciaországban 2007 és 2012 között 79%-os volt a növekedés. Ezek, a gyakran évközi változások esetenként rendkívül hátrányosan érintik a mezőgazdasági termelőket és az élelmiszeripari feldolgozókat, akik termékeiket előbb állítják elő, mintsem azt értékesítenék a nagy forgalmazóknak. Korábban semmi sem kötelezte a vállalkozásokat, hogy a szerződés teljesítésekor kövessék az áraknak, a szerződés megkötésének időpontjához képest bekövetkezett változását. Nagyon ritka volt az árak újratárgyalását lehetővé tevő szerződéses rendelkezés. Az esetek többségében az eladó – vagyis a termelő vagy a feldolgozó - és a vevő - a feldolgozó vagy a forgalmazó - viszonya kiegyensúlyozatlan, ami a gyengébb fél számára nem teszi lehetővé, hogy a szerződésükbe olyan rendelkezéseket építsen be, amelyek a bizonytalan helyzetekre megoldást nyújtanak. Az erősebb pozícióban lévő vállalatnak nem volt érdeke, hogy a szerződés olyan rendelkezést tartalmazzon, amely a gazdasági viszonyok előre nem látható változásának függvényében lehetővé tenné az árak módosítását. Az alapanyagok árának nagymértékű emelkedése veszélyes helyzetbe sodorhatja az eladót, akinek költségei évközben megnövekedtek, miközben az árak, amelyeken elad, nem követhették a növekedést. Fordított helyzetben a mezőgazdasági termékek árának csökkenéséből a forgalmazók profitáltak, mert az árkülönbözetet nem érvényesítették és a fogyasztók nem jutottak olcsóbban élelmiszerhez. Az új törvény biztosítja az árak változásából eredő terhek arányos elosztását az élelmiszerellátási lánc valamennyi eleme között. Nem az a célja, hogy továbbgyűrűzzön az árak csökkenésének vagy növekedésének hatása, hanem hogy a szerződések okozta egyenlőtlenségéből adódó káros hatást csökkentse. Minden szerződésnek, amelynek tárgya a piaci viszonyok változására érzékeny áru adásvétele és a teljesítési határideje három hónap vagy annál több, kötelező tartalmi eleme az árak újratárgyalásáról szóló rendelkezés. A szerződő felek az árak újratárgyalásának formáját szabadon határozhatják meg (referenciakritériumok 59

közzététele, amelyek változása esetén újra kell tárgyalni az árakat; az árakat befolyásoló változások mértékének és időtartamának meghatározása, stb.). Az árak újratárgyalásának azonban vannak kötelező törvényi feltételei. Ilyen a szimmetria, vagyis az árak csökkenésének vagy növekedésének azonos hatása. A tárgyalásokat a felek által meghatározott határidőn, de legkésőbb két hónapon belül eredményesen be kell fejezni és a tárgyalásról emlékeztető készül. Amennyiben a szerződés nem tartalmazza az újratárgyalásról szóló rendelkezéseket, a rendelkezésekben nincsenek referenciakritériumok, vagy nem készül emlékeztető a tárgyalásról, a magánszemély 75ezer euróig terjedő pénzbírsággal, a jogi személy 375ezer euró összegig terjedő pénzbírsággal sújtható.

IV. AZ ÚJ FOGYASZTÁSI SZOKÁSOK BIZTONSÁGÁNAK NÖVELÉSE Az elektronikus kereskedelem a fogyasztói magatartás integráns részévé vált. Gyors fejlődése az utóbbi években (három év alatt 50%-os forgalomnövekedés) a jogi szabályozás változtatását tette szükségessé, hogy lehetővé váljon a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás, nevezetesen a fogyasztó hatékony védelme és a bizalom fenntartása eziránt a vásárlási mód iránt, amelyben kivételes növekedési lehetőségek vannak. Franciaországban 2012-ben az interneten keresztül kötött adásvételek volumene 45 milliárd euró volt, ami 2011-hez képest 19%os növekedést mutatott, és 50%-os volt a növekedés három év alatt. Az internetes tranzakciók száma 2012-ben 28%-kkal nőtt 2011-hez képest. 2012-ben a fogyasztók átlagosan 1400 eurót költöttek el az interneten keresztül.

Az ellenőrzés eszközrendszerének erősítése az E-kereskedelemben Az új törvény megerősíti az E-kereskedelem felett gyakorolható ellenőrzés állami eszközrendszerét. A hatóságot feljogosítja arra, hogy bírósági eljárást kezdeményezzen, amelynek célja a tiltott tartalmak eltávolítása. Hatékonyabb fellépést tesz lehetővé a spameken keresztül megvalósuló piackutatás ellen és megerősíti az együttműködést adatvédelmi hatósággal (Commission Nationale Informatiques et Libertés - CNIL). A törvény hatályba lépése előtt a közigazgatás rendelkezésére álló eszközrendszer nem bizonyult hatékonynak az interneten folytatott tiltott tevékenység ellen. Ilyen volt, amikor a tiltott tartalomért felelős – például a tartalomszerkesztő – külföldön van, és nem lehet eltávolíttatni a jogellenes tartalmat csak a tartalomnak helyet adó vagy továbbító műszaki szolgáltató elleni intézkedéssel. Ugyanígy problémát okozott az e-mail formájában érkező kereskedelemi célú kéretlen megkeresések terjedése, mert a hatóságok nem tudtak fellépni ellene, a szerzőt nem tudták szankcionálni.

V. évfolyam I. szám


Az új szabályozás szerint a fogyasztóvédelmi hatóság bírósági eljárást kezdeményezhet, amely során a bíróság – annak érdekében, hogy megelőzze vagy megszűntesse a fogyasztónak a hátrány okozását - végzésben írhatja elő a tiltott tartalmat hordozó internetes oldal eltávolítását. Szorosabbá vált a fogyasztóvédelmi és az adatvédelmi hatóságok együttműködése, mert a fogyasztóvédelem munkatársai eljárásuk során feltárhatják az adatvédelmi jogszabályok betartásának hiányosságait, amit jeleznek az adatvédelmi hatóságnak, amelyik megteszi a szükséges intézkedéseket. Ennek eredményeképpen a spamek útján megvalósított kereskedelmi célú megkeresések elleni küzdelem eszközrendszere bővült, mert a jogsértést elkövetők, vagyis akik nem teszik lehetővé a kereskedelemi célú üzenetküldés törlését, szankcionálhatók lettek. A fogyasztó helyzete a törvényi szabályozás előtt, ha egy USAbeli szolgáltató tiltott tartalmat tett fel a világhálóra, ami nagyszámú fogyasztóhoz jutott el Franciaországban és okozott nekik sérelmet, kevés lehetőség volt a tartalom eltávolíttatására, mert a fogyasztóvédelmi hatóságnak nem volt joghatósága külföldön illetve külföldi ellen eljárni. Most, a törvényi szabályozás hatálybalépése után, amennyiben a fogyasztóvédelmi hatóság tudomást szerez a jogellenes tartalomról a beérkezett fogyasztói panaszokból, bírósághoz fordul. A bíróság utasítani fogja a franciaországi szolgáltatót, hogy szűntesse meg a jogellenes tartalom továbbítását. A szolgáltató eleget tesz a bíróság döntésének és megszűnteti a szolgáltatást, aminek eredménye, hogy a sérelem okozása is megszűnik.

delmet nyújt az ilyen gyakorlat ellen, mert megtiltja, hogy az eladó az erőszakos eladási módszerek alkalmazásával bármilyen többletköltséget okozzon a fogyasztónak. A törvény hatályba lépése előtt a fogyasztó védelme nem volt mindig hatékony az elektronikus kereskedelemben. A fogyasztó nem volt olyan mértékben tájékozott a termékekről és a szolgáltatásokról, mint a hagyományos kereskedelemben. A fogyasztók egyre inkább váltak áldozataivá a kifejezetten az internetes kereskedelemre jellemző csalárd módszereknek, mint például a kiszállítás elmaradása vagy az erőszakos eladási módszerek. Az új szabályozást az Európai Unió új jogszabályaihoz igazították: • a szolgáltató internetes vásárlás esetén köteles a szerződés megkötése előtt bizonyos, előírt információkkal ellátni a vásárlót úgy, mint az áru jellemzői, és ára a fizetés módjának függvényében, valamint a kiszállításra vonatkozó megszorítások • a szerződéstől való elállás jogának gyakorlására adott határidő hosszabb (7 helyett 14 nap) • a kiszállítás határideje a szerződéskötéstől számított maximum 30 nap valamint a vásárló felelősségének minimalizálása az áru károsodás vagy elvesztése esetére (a felelősség a vásárlót attól a pillanattól terheli, amikor az árut fizikailag átvette, kivéve, ha maga választotta ki a fuvarozót).

A fogyasztók védelme az on-line vásárlás során Az új szabályozás erősebb jogosítványokat biztosít az elektronikus úton vásárló fogyasztóknak: • az internetes áruházak a szerződéskötést megelőzően információkat tartalmazó listával kötelesek szolgálni, amely lehetővé teszi, hogy a fogyasztók tudatosan kötelezzék el magukat, különösen a fizetésre vonatkozó kötelezettségeik ismeretében, valamint ismerjék, hogyan történik a megrendelés és milyen korlátozások érvényesülhetnek a szállítás során • a fogyasztó számára biztosított lemondási joggal együtt járó szabályok a fogyasztó javára módosultak, amelyek lehetővé teszik, hogy visszalépjen a már megkötött szerződéstől • a fogyasztó javára változtattak a kiszállításra vonatkozó szabályozáson • a fogyasztó védelmét fokozták azokban az esetekben, amikor az internetes vásárlás során erőszakos eladási módszerek áldozatává vált anélkül, hogy ő kereste volna a szolgáltatást. Az erőszakos eladási módszerek egyik példája az előre kipipált négyzetek internetes vásárlás esetén. Esetünkben egy fogyasztó repülőjegyet vásárol on-line. Az internetes oldalon a repülőjegy megvásárlásakor nem veszi észre, hogy a „biztosítást nem kérek” négyzet ki van pipálva. Rákattint és így anélkül, hogy észrevenné, illetve tudott volna róla, két euróval többet fizet, amit a kipipálás törléséért számoltak fel. Az új törvény fokozott véFogyasztóvédelmi Tükör

60

Az erőszakos eladási módszerek esetére vonatkozólag a törvény megtiltja, hogy a fogyasztónak bármilyen összeget felszámítsanak, aminek az a célja, hogy védelmet nyújtson az olyan választható és nem ingyenes opciók ellen, amelyek előre kipipált négyzetek formájában jelennek meg az internetes oldalakon.

V. A HATÓSÁGI TEVÉKENYSÉG ÚJ ESZKÖZEI A főigazgatóság tisztviselőinek rendelkezésére álló eszközrendszer erősítése Az új jogi szabályozás megerősíti a Gazdasági, Ipari és Informatikai Minisztérium Versenyügyi, Fogyasztóvédelmi és Vis�szaélések Elleni Küzdelem Főigazgatóságának jogi eszközeit annak érdekében. hogy hatékonyabbá tegye a fogyasztóvédelmi hatósági tevékenységet. Az új törvény hatályba lépése előtt a Főigazgatóságnak sokrétű eszközrendszer állt a rendelkezésére, de ezek hatékonysága korlátozott volt a szigorú jogi szabályozás miatt. Ez esetenként elszakadt a realitásoktól és elvárás lett volna a gyors alkalmazhatóság és a visszatartó erő. Az új jogi szabályozás modernizálta a Főigazgatóság tisztviselői által végzett ellenőrzések és vizsgálatok során alkalmazható eszközök rendszerét. Megteremtette annak lehetőségét, hogy az ellenőr ne fedje fel kilétét az ellenőrzés megkezdésekor, hiszen bizonyos jogsértések másképpen nem tárhatók fel. A próbavásárlások, imitált vásárlások és a „beépített ügynök” különösen alkalmas a visszásságok feltárására az internetes vásárlások al-


www.nfh.hu

kalmával, ahol a szabályok betartásáról úgy lehet meggyőződni, hogy ténylegesen leadja valaki a megrendelést. Az új törvény megújította a Főigazgatóság hatósági tevékenységét, mert új eljárási szabályokat léptettek hatályba, amelyek megkönnyítik a Főigazgatóság munkáját. Lehetővé vált az interneten működő kereskedőnek járó vételár kifizetésének a felfüggesztése a megrendelt áru teljes leszállítása vagy a szolgáltatás hiánytalan teljesítése előtt. Erre akkor van lehetőség, ha egyértelműnek tűnik, hogy a kereskedő nem képes teljesíteni határidőben és előrelátható, hogy ez nagyszámú fogyasztónak okoz sérelmet vagy ennek a gyanúja felmerül. Az új törvény megerősítette a Főigazgatóság hatósági eszközeit az internetes kereskedelem területén is: • bírósági eljárást kezdeményezhet és akár kérheti az azonnali végrehajtást, annak érdekében, hogy a károkozást megelőzze vagy helyreállítsa a tiltott internetes tartalom által okozott kárt. • a fogyasztók személyes adatainak fokozottabb védelme érdekében a Főigazgatóság tisztviselői jelezhetik az adatvédelmi hatóságnak (Commission Nationale Informatiques et Libertés - CNIL), ha az általuk lefolytatott eljárásban észlelik az 1978. január 6-i adatvédelmi törvény megsértését. Az szükséges intézkedéseket az adatvédelmi hatóság teszi meg. A törvény hatályba lépése előtt, ha egy fogyasztó gyógyszert akart vásárolni és rátalált egy ilyen terméket árusító internetes oldalra, akkor megvette, majd bevette a gyógyszert anélkül, hogy tudta volna, hogy a megvásárolt termék megfelel-e a vonatkozó szabályoknak és nem is sejtette, hogy veszélynek teszi ki az egészségét. Mielőtt a fogyasztó megkezdte volna a vásárlást a Főigazgatóság egyik ellenőre is megtalálhatta a gyógyszert kínáló honlapot. Mivel megállapította, hogy a kínált termék jogsértő megindította az eljárást. Ugyanakkor az eljárás elhúzódott és mire a honlap üzemeltetőjét felelősségre vonták, az már számos fogyasztót megkárosított. A törvény hatályba lépése után ugyanebben a helyzetben a Főigazgatóság ellenőre bírósági eljárást kezdeményez és kéri a súlyos jogsértés megszűntetését. A bíróság azonnal helyt adhat a kérelemnek és felfüggeszti az illegális gyógyszert árusító honlap működését.

Közigazgatási jogi szankciók bevezetése Az új törvény közigazgatási jogi szankciókat tételez annak érdekében, hogy a Főigazgatóság eljárása hatékonyabb legyen a fogyasztók érdekei védelmében. Cél a hosszadalmas és olykor eredménytelen bírósági eljárás elkerülése. A fogyasztóvédelem színvonalának javítása megköveteli, hogy a szolgáltatók által elkövetett és feltárt jogsértések jellegéhez jobban igazodó szankciókat lehessen alkalmazni. A törvény hatályba lépése előtt a fogyasztóvédelmi jog szankciórendszere alig fejlődött: az alkalmazható szankciók szinte kizárólag büntetőjogi szankciók voltak. A közigazgatási hatósá61

gok csupán hatósági kötelezést alkalmazhattak szankcióként. A fogyasztóvédelmi szabályok megsértése esetére közigazgatási jogi szankciók alkalmazására nem volt felhatalmazásuk. Az új törvény alternatív lehetőségként teszi lehetővé bizonyos jogsértések esetén a közigazgatási jogi szankciók alkalmazását büntetőjogi szankciók helyett. Olyan jogsértésekről van szó nevezetesen, amelyek megállapítására jellemzően egyszerű ténymegállapítások is elegendőek (objektív szankció), és amelyek orvoslására a bírósági eljárás nem alkalmas. Ilyen jogsértő magatartás a szerződéskötést megelőzően nem teljes körű tájékoztatás, az árak közzétételére vonatkozó szabályok megsértése, jogellenes tájékoztatás szabályozott tranzakciókról (pl. leárazás, kiárusítás, bálabontás) és internetes hirdetésekre vonatkozó szabályok megsértése. Ezen kívül közigazgatási jogi szankciók alkalmazhatók akkor, ha a kereskedő nem tartja be a Főigazgatóság jogsértés megszűntetésére kötelezettséget előíró határozatába foglaltakat. A hatóság mozgástere tehát kiszélesedett és hatékonyabb fellépést tett lehetővé a jogsértések megtorlására illetve visszaszorítására. Ha a kereskedő a törvény elfogadása előtt az árak feltüntetése nélkül árusított termékeket, ami sérti a fogyasztóvédelmi törvényt, és a Főigazgatóság tisztviselője az ellenőrzés során ezt észlelte, jegyzőkönyvet vett fel a jogsértő cselekményről, amit továbbított az ügyészségnek. Mivel az ügyészség túlterhelt, az ügyész nem tett intézkedést arra hivatkozással, hogy a jogsértés csekély súlyú. A jogsértés megtorlatlan maradt és a fogyasztók továbbra is sérelmet szenvedtek. A törvény elfogadása után ugyanezen jogsértés esetén, ha a kereskedő továbbra sem tünteti fel az árakat, a Főigazgatóság – a jogsértés elkövetőjének meghallgatását követően – közigazgatási jogi szankcióval sújtja őt a jogsértés súlyának függvényében.

VI. A BÜNTETŐJOGI SZANKCIÓK MEGÚJÍTÁSA Bizonyos jogsértések esetében, amelyek a fogyasztóvédelmi szabályok megsértését jelentik, különösen a gazdasági tevékenység során elkövetett csalás különböző formái, megváltoztak a büntetőjogi szankciók. A korábbi szabályozás alapján, ha valaki ellopott egy tálca lasagnet a szupermarketben, 45ezer euró és 3 évig terjedő szabadságvesztés volt a kiróható büntetés. Nagy értékre elkövetett csalás, nevezetesen lóhús árusítása marhahús néven 37500 euró és 2 évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető. A büntetési tételek aránytalansága feltűnő tekintettel az okozott sérelemre és a bűncselekménnyel megszerezhető haszonra. A törvény hatályba lépése előtt a fogyasztóvédelmi törvény szabályainak megsértése estére kiszabható bizonyos büntetések hosszú ideje nem változtak. A fogyasztóvédelmi törvényben meghatározott csalás büntetési tétele 1978 óta változatlan. Természetes személy számára főbüntetésként 37500 euró és 2 évszabadságvesztés volt kiszabható, mellékbüntetés nem volt kiszabható. Jogi személy számára 87500 euró volt kiszabható V. évfolyam I. szám


főbüntetésként és több mellékbüntetés is kiszabható volt, ameteles a terméket a szerződésben meghatározottak szerint lelyeket a francia büntetőtörvénykönyv L.131-39 (2° - 9°) cikkei szállítani és felelős az átadáskor már meglévő hibákért tételeznek. Ezek a büntetési tételek, tekintettel a csalással meg- • a polgári törvénykönyv rejtett hibáért való felelősségi szabászerezhető haszon mértékére, nem tartják vissza a potenciális lya: az eladó felelősséggel tartozik az áru olyan rejtett hibájáelkövetőket. ért, amely alkalmatlanná teszi, hogy olyan célra használják, amilyenre szánták. Az új szabályozás által hozott változtatások célja, hogy nagyobb visszatartó erőt jelentsenek, mint a korábbi büntetőjogi szankci- Ezen felül számos kereskedő további garanciát is kínál díj elleók és koherensek legyenek az új fogyasztóvédelmi kódexszel. nében, ami hosszabb időre szól és kiterjedtebb, mint a törvényEzért az alábbi változtatások következtek be: ben előírt garancia. Ritka, hogy a kereskedők tájékoztatást nyújt• A pénzbüntetések összegének növelése a csalás és az ahhoz sanak a fogyasztóknak az általuk kínált többlet garancia mellett hasonló cselekmények elkövetése esetén. Csalás, hamisítás a törvényben biztosított garanciáról is és ezzel azt hitetik el, hogy és megtévesztő kereskedelmi gyakorlat, hamis nyilatkozatté- az egyetlen lehetőség számukra a választható, de díj ellenében tel a fogyasztóvédelmi hatóság eljárása során cselekmények kikötött garancia. esetében a természetes személyekre kiszabható büntetése összege 37500 eurótól 300 ezer euróig terjed, jogi személyek Az új szabályozás előírja, hogy a kereskedők kötelesek teljes esetén 187500 eurótól 1,2 millió euróig terjed. körű tájékoztatást adni a fogyasztónak a szavatossági jogairól • A korábbi szabályozás nem engedte kellő mértékű büntetés- beleértve a törvényi garanciákat is úgy a vásárlás helyén, mint sel sújtani bizonyos cselekmények elkövetőit. A valóságban a a fogyasztói szerződésekben az általános szerződési feltételekvállalkozó által a jogsértő magatartással megszerzett haszon ben. A csalárd tájékoztatás elleni küzdelem jegyében a törvény meghaladta a kiszabott pénzbüntetés mértékét. Ezért az új megköveteli, hogy a tájékoztatás világos és érthető legyen. szabályozás lehetővé teszi a bíróságnak, hogy az elkövetett jogsértést megelőzően kimutatható üzleti bevételének 10%-ig Ha a törvény hatályba lépése előtt egy fogyasztó háztartási géterjedő összegben szabjon ki pénzbüntetést. pet vásárolt, azért, hogy ingyen megjavítsák vagy kicseréljék • Mellékbüntetések kiszabásának a lehetősége természetes és abban az esetben, ha elromlana – az eladó tanácsára aláírta az jogi személyek ellen is. opcionális, két évre szóló garanciáról szóló szerződést, amiért fizetnie kellett. Nem tudta, mert nem tájékoztatta őt az eladó, hogy A fogyasztó számára a törvény hatályba lépése előtt, a kereske- szükségtelen volt a kiegészítő garanciát biztosítószerződést aládő piacra dobhatott egy terméket és hamis állításokkal hirdethet- írnia. Azok a jogok, amit a külön szerződés számára biztosított, te vagy népszerűsíthette az összetevők vonatkozásában. Példá- a törvény szerint is megillették ingyen. Ugyanezen esetben most ul az volt olvasható a termékinformációs matricán, hogy kiváló a fogyasztót az eladó tájékoztatja, hogy a – hibás termék és a minőségű alapanyagból készült, holott az áru rossz minőségű rejtett hiba esetére szóló - garancia megilleti a törvény erejénél alapanyagból készült, ezért gyenge minőségű. Ha ezen az üzle- fogva. Ezért a fogyasztó úgy dönthet, hogy nincs szüksége az ten több, mint 2 millió euró haszna volt, miközben a vállalkozá- ellenszolgáltatás ellenében nyújtott többletgaranciára. sának éves bevétele 50 millió euró volt, a kiszabható maximális pénzbüntetés ebben az esetben is csak 187500 euró volt, ami Kötelező tájékoztatás és alkatrészellátás sokkal kevesebb, mint a jogsértő cselekménnyel realizált bevétele. A büntetésnek nem volt visszatartó ereje. Az új jogi szabá- Az új jogi szabályozás lényege, hogy az eladó köteles tájékoztatlyozás szerint a bíróság figyelembe veszi a megszerzett bevétel ni a fogyasztót arról, hogy a megvásárolt termék megjavításához összegét és ezért az esetet megelőző éves bevételt veszi ala- van és kapható alkatrész. Az eladó köteles a fogyasztó számára pul. A pénzbüntetést ennek 10%-ában is meghatározhatja, ami biztosítani, vagyis eladni a termék használatához szükséges alugyanebben az esetben 5millió euró lenne. katrészeket a gyártó vagy az importőr által meghatározott azon időtartam alatt, amelyen belül a termék kapható.

VII. A TERMÉKEK TARTÓSSÁGÁNAK ÉS A FOGYASZTÓI FELELŐSSÉG ELŐMOZDÍTÁSA Az új törvény hatályba lépése előtt az eladó nem volt köteles

Több és jobb tájékoztatás a termékgaranciáról Az új jogi szabályozás lehetővé teszi a fogyasztók jobb tájékoztatását a jogszabályból és szerződésből eredő jogaik kiterjedéséről a mindennapi életben vásárolt termékekre vonatkozó garanciára vonatkozóan. A törvény hatályba lépése előtt Franciaországban egy termék megvásárlásakor a jogi szabályozás kétféle garanciát biztosított a fogyasztónak: • a fogyasztóvédelmi törvény által előírt garancia: az eladó köFogyasztóvédelmi Tükör

62

tájékoztatni a fogyasztót arról, hogy a termék megjavításához szükséges alkatrészeket meddig lehet majd kapni. Eddig, ha a termék elromlott, lehet, hogy a fogyasztó azért nem tudta megjavíttatni, mert nem tudta, hogy meddig lehet alkatrészt venni, illetve forgalmazzák-e még. Az új szabályozás által hozott változtatás, hogy a termék gyártója vagy az importőre köteles tájékoztatni a forgalmazót, hogy meddig lehet hozzájutni a termék használatához szükséges alkatrészekhez a kereskedelmi forgalomban. Az eladó a gyártó


www.nfh.hu

vagy az importőr tájékoztatása alapján eladáskor írásban közli, hogy meddig lehet beszerezni a használathoz szükséges alkatrészeket. Ez alatt az időszak alatt az eladó köteles a fogyasztót, kérésére ellátni ezekkel az alkatrészekkel. A termékek közül a választást eddig is számos tényező befolyásolta úgy, mint az ár és a technikai adatok. Ezután a jobban tájékozott fogyasztó olyan terméket választhat, ami a fenntarthatóság követelményének is megfelel.

VIII. A KISZOLGÁLTATOTT FOGYASZTÓK VÉDELME A kiszolgáltatottsággal való visszaélés elleni küzdelem Az új jogi szabályozás lényege, hogy előmozdítsa - a korábbi fogyasztóvédelmi szabályozás által is már támogatott - kiszolgáltatottsággal való visszaélés elleni küzdelmet. A kiszolgáltatottsággal való visszaélés olyan kereskedelmi gyakorlat, amely során a fogyasztót keresik meg (tehát nem a fogyasztó kezdeményezi az ügyletet) és szerződéskötésre hívják fel. Mindezt gyakran saját lakásán és kihasználják a fogyasztó kiszolgáltatott helyzetét vagy tudatlanságát. Ennek a kereskedelemi gyakorlatban elsősorban a kiszolgáltatott fogyasztó a célpontja, akinek kiszolgáltatottsága adódhat idős korából vagy fogyatékosságából eredően. Az új szabályozás változtatása, hogy lehetővé teszi a kiszolgáltatottsággal való visszaélés büntetőjogi szankcionálását. A fogyasztóvédelmi kódexben meghatározott tényállások megvalósulása esetén a büntetés 9 ezer eurótól 375 ezer euróig terjedő összeg azzal, hogy a pénzbüntetés felső határát kiterjesztették a jogellenes cselekményt megelőző év bevételének 10 %-a összegéig. Ezen kívül a jogi személy elkövetők esetében is kiszabható mellékbüntetés.

A telemarketing szabályozása Az új jogi szabályozás lényege, hogy a szolgáltatók kötelesek kérelmezni az ilyen szolgáltatást letiltók névsorát mielőtt belekezdenek ilyen jellegű tevékenységbe. A Főigazgatóság tisztviselői jogosultak ellenőrizni, megállapítani és közigazgatási jogi úton bírsággal szankcionálni e kötelezettség megszegőit. A tolakodó telemarketing aktualitása vitathatatlan és szükségessé tette az egyre inkább agresszívvé váló kereskedelmi gyakorlattal szemben a kiszolgáltatott helyzetben lévő fogyasztók fokozott védelmét. Már eddig is létezett „megkeresési tilalom”, az úgynevezett narancssárga lista, amely összeállításának alapja az éves telefonkönyv volt, ami azonban nem a valós helyzetet tükrözte, mert a telefonos megkeresések során használt adatbázisok nem a telefonkönyv alapján készültek. A megkeresések alapjául szolgáló telefonszámokkal a vállalatok által készített adatbázisok szolgáltak. E vállalatok ügyfeleinek tiltakozása hiányában használták fel adataikat a telefonos megkeresések során. Az új szabályozás alapján létrehoznak egy, a telemarketinget elutasító személyek listáját. A listán szereplő személyt tilos közvetlenül telefonon megkeresni. Közigazgatási jogi szankciókat vezettek be az új rendelkezések megszegői ellen. Ha az új törvény hatályba lépése előtt egy fogyasztó átlagosan napi három direkt marketinges telefonhívást kapott, elhatározhatta, hogy felveteti magát a narancssárga listára. Ezt követően és ennek ellenére továbbra is jöhettek megkeresések egy olyan vállalattól, amelyik nem a telefonkönyvet és nem a narancssárga listát használta adatbázisként. Az új jogi szabályozás esetén ugyanez a fogyasztó a narancssárga listára történő feliratkozása után feliratkozik a közvetlen megkeresést elutasítók listájára is. Ezért többé nem érkeznek nem kívánt telefonhívások. És ha mégis, akkor bejelentheti a Főigazgatóságnál, amely szankcióval sújthatja a fogyasztót zaklató vállalkozást.

Ha az új törvény hatályba lépése előtt egy idős fogyasztót a nagyon agresszív eladási technikát alkalmazó ügynök rábeszélte, IX. FÖLDRAJZI JELZÉSEK ALKALMAZÁSÁNAK KIhogy vegyen meg egy terméket annak az árnak a tízszeresé- TERJESZTÉSE KÉZMŰVES TERMÉKEKRE ért, amennyi valójában a termék értéke, a becsapott fogyasztó panaszt tett. A vizsgálat során bebizonyították, hogy az ügynök Az új jogi szabályozás kiterjeszti a természeti, a mezőgazdasági kihasználta az idős ember kiszolgáltatott helyzetét. A tényállás- és a borászati termékek esetében alkalmazott földrajzi jelzések ról és a vonatkozó jogi szabályozásról jegyzőkönyv készült, amit alkalmazásának lehetőségét a kézműipari termékekre. A földrajmegküldtek az ügyészségnek. A bíróság 9 ezer eurós pénzbün- zi jelzés alkalmas arra, hogy igazolja egy termék előállításának tetést szabhatott ki a vonatkozó szabályok szerint. Ennek a bün- földrajzi helyszínét, ami az eredeti termékhez kapcsolódó minőtetésnek nem volt elegendő visszatartó ereje és nem volt alkal- ség garanciája lehet. A földrajzi jelzés nem csak a fogyasztó támas arra, hogy elrettentse az elkövetőt a bűnismétléstől, mivel jékoztatását szolgálja, hanem a helyi gazdaság fejődését támoaz összeg jóval az általa a jogellenes tevékenységgel realizált gató fontos eszköz is. haszon alatt maradt. Az új jogi szabályozás szerint a korábbi 9000 eurónál súlyosabb bírsággal büntetheti az elkövetőt. Ha Franciaországban szóba jöhető földrajzi megjelölések például a az eset körülményei és a jogsértés súlya indokolja, a bíróság Limoges-i porcelán, Puy-i csipke, Calais-i csipke, baszk vászon, kiszabhat az elkövetést megelőző év bevétele 10%-ig terjedő Thiers-i evőeszközök, bretagne-i gránit. Például Limogesban a összegű pénzbüntetést is. Ez a szankció inkább igazodik a jog- porcelánkészítés 1500 embernek ad munkát. sértés súlyához és megfelelő elrettentő hatása van.

63

V. évfolyam I. szám


A törvény hatályba lépése előtt Franciaországban kizárólag a természeti, a mezőgazdasági és a borászati termékek élvezték a földrajzi jelzés előnyeit. Ez segíti a helyi gazdaság fejlődését valamint és védelmet nyújt a tisztességtelen versennyel szemben. Az új szabályozás által hozott változtatás, hogy a földrajzi jelzések alkalmazását kiterjesztették a kézműipari termékekre. Az új földrajzi jelzések létesítését a termelőknek kell kezdeményezniük. Nekik kell elkészíteni a termékleírást, amely meghatározza az érintett földrajzi területet, valamint az előállítás és az ellenőrzés módját. A helyi önkormányzat jogi és anyagi támogatást nyújthat. A termékleírást és a regisztrációs kérelmet a szellemi tulajdon országos hivatalának (franciául: l’Institut National de la Propriété Intellectuelle - INPI) kell benyújtani. A Hivatal megvizsgálja a termékleírást és közvélemény-kutatást végez. Végül megbizonyosodik arról, hogy az előírások megfelelnek az Európai Unió jogának, majd megküldi döntését az Európai Bizottságnak és a tagállamok társszerveinek. A fogyasztó számára a törvény hatályba lépése után a fogyasztó olyan terméket vásárolhat, amelynek értékét a származás helye adja és azt a minőséget, valamint jellemzőket várja el, amely az adott terület nevezett termékéhez köthető. Eddig előfordulhatott, hogy csak a vásárlást követően vette észre, hogy a földrajzi helyre utaló megnevezés csupán ügyes üzleti fogás, ami imitálta a termék valódiságára.

KÖVETKEZTETÉSEK A francia fogyasztóvédelmi jog megismerése, különös tekintettel az új kódexre több megállapításra is késztet. A magyar jogi szabályozás és a gyakorlat ismeretében – szerencsére - nem mondhatjuk, hogy Magyarország Európa egyik meghatározó állama után kullogna. A magyar jogi szabályozás már hosszú ideje ismeri például a próbavásárlás intézményét, amit Franciaországban csak most tettek lehetővé. Kidolgozott és biztosabb védelmet nyújt a magyar jog a termékgarancia esetében a fogyasztónak, amire jó példa a jótállás egyedülállóan magyar megoldása. Nálunk a BAR lista mellett a pozitív adósok listája is régebben ismert. Bizonyos termékek, például a népművészeti, iparművészeti termékek esetében a földrajzi jelzésekhez hasonló, az eredetet és a minőséget biztosító megoldás nálunk már korábban ismert volt. Bizonyos különbségek a két jogrendszer különbségéből adódnak. Ilyen a magyar közigazgatási jog kiterjedt és hatékony szankciórendszere. Franciaországban eddig elsősorban büntetőjogi szankciókkal igyekeztek elejét venni a közigazgatási jog megsértésének és éppen az új fogyasztóvédelmi kódex szolgál példaként arra, hogy bővül a közigazgatási jog szankciórendszere is. Szintén rendszerszintű különbség, hogy a francia jog nagyobb figyelmet fordít a közérdek védelmének és tisztán magán jogi jellegű viszonyokba is mélyen beavatkozik a közérdekre történő hivatkozással.

Fogyasztóvédelmi Tükör

64

Előremutató ugyanakkor a francia jog néhány új megoldása, amelyek átvétele meggondolandó volna hazánkban is. Ilyen lehet a kéretlen telefonos megkeresések regisztere, amellyel a fogyasztó kizárhatná, hogy már-már a zaklatás kategóriájába tartozó telefonhívásokat kelljen fogadnia. Ezeket nem csak a direkt kereskedelemi célú megkeresések kizárására lehetne alkalmazni, de a sokszor tisztázatlan hátterű adománygyűjtést célzó telefonok letiltását is lehetővé tenné. Így mindenki maga dönthetné el, hogy kezdeményez-e szerződéskötést vagy adományozást. Figyelemre méltó, hogy a francia fogyasztóvédelmi kódex olyan tárgyköröket is szabályoz, amelyek a mi fogalmaink szerint nem is tartoznak a fogyasztóvédelem körébe. A gazdasági társaságok üzleti kapcsolatainak szigorú szabályozása a közérdekre hivatkozással, jelesül a fizetési fegyelem erősítésén keresztül a gazdasági stabilitás és a munkahelyek védelme Magyarországon is probléma. Ennek francia kezelése, a hatékony állami fellépés lehetne követendő példa.

Felhasznált források: Code de la consommation 2011 Texte Globale - Belgique Code de la Consommation 2014 – Service Central de Législation Luxembourg Décret n° 2014-1061 du 17 septembre 2014 relatif aux obligations d’information précontractuelle et contractuelle des consommateurs et au droit de rétractation LOI n° 2014-344 du 17 mars 2014 relative à la consommation Projet de Loi Consommation 2013. « Renforcer les droits des consommateurs et donner à tous les moyens d’une réelle citoyenneté économique » - Républiue Française.


www.nfh.hu

65

V. évfolyam I. szám


DR. SOLYMOSSY PÉTER:

A fogyasztóvédelmi ellenőrzések gyakorlati tapasztalatai A SZAVATOSSÁGGAL, JÓTÁLLÁSSAL KAPCSO- A 2011. évben a vizsgálat ideje alatt a felügyelőségek 388 alkaLATOS FOGYASZTÓI KIFOGÁSOK INTÉZÉSÉ- lommal ellenőrizték a jegyzőkönyvek meglétét, valamint azok NEK ELLENŐRZÉSE tartalmát. 172 esetben került megállapításra valamilyen hiáA tapasztalatok szerint a magyar kereskedőknek a fogyasztók minőségi kifogásaival kapcsolatos eljárása sokszor nem felel meg a jogszabályban előírtaknak. A fogyasztóvédelmi hatósághoz beérkező fogyasztói bejelentések és tájékoztatást kérő levelek pedig jól szemléltetik, miszerint a fogyasztók maguk sem ismerik a szavatossági és jótállási igényeikre, és összességében a minőségi kifogásaikra vonatkozó jogszabályi hátteret.

nyosság, így a kifogásolási arány 44% volt, ami az előző évhez képest kedvezőbbnek mondható. A jogsértések többsége (133 darab) abból adódott, hogy a vállalkozások a fogyasztói kifogásokról elmulasztottak jegyzőkönyvet felvenni. A felügyelők által ellenőrzött 255 darab jegyzőkönyvből 216 darabban hiánytalanul megtalálhatóak voltak a kötelező tartalmi elemek, a jogsértések aránya e tekintetben tehát mindösszesen 15% volt.

2012-ben a témavizsgálat során a felügyelőségek 327 alkaA szavatossági és jótállási igények megalapozottságáról és jo- lommal ellenőrizték a jegyzőkönyvek meglétét, valamint azok gosságáról való, azaz az eladó és a fogyasztó közötti egyedi tartalmi elemeit. Ezzel kapcsolatos hiányosságot 208 esetben szerződéses jogvitában történő döntés bírósági hatáskörbe tapasztaltak, így a kifogásolási arány 64% volt, amely 20 százatartozik, azonban a fogyasztóvédelmi hatóság számos, ezen lékponttal magasabb a 2011-ben lefolytatott témavizsgálat eredigényeknek a kereskedők által történő intézésével összefüggő ményéhez képest. Az ellenőrzést végző felügyelők 151 panasz kérdésben rendelkezik hatáskörrel. Ezen túl a fogyasztókkal esetében állapították meg, hogy a vállalkozás nem vett fel jegyszembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szó- zőkönyvet a fogyasztói kifogásról. A vállalkozások által felvett ló 2008. évi XLVII. törvény alapján a fogyasztóvédelmi hatóság 176 db jegyzőkönyvből 119 db tartalmazta a kötelező tartalmi szintén széles hatósági jogkörrel rendelkezik a gyakorlatban elemeket, így a kifogásolási arány e tekintetben 32% volt. jellemzően a fogyasztók szavatossági és jótállási jogait érintő, a jótállási jegyben vagy az üzlethelyiségben megjelenő meg- 2013-ban összesen 501 bejelentéséhez kapcsolódóan ellentévesztő tájékoztatások, azaz a tisztességtelen kereskedelmi őrizték a felügyelőségek, hogy a vállalkozások vettek-e fel jegygyakorlatok vonatkozásában. zőkönyvet, valamint vizsgálták azok tartalmi elemeit, és ebből 221 alkalommal került sor valamilyen hiányosság megállapítáA fogyasztói kifogásokról felvett jegyzőkönyvek tar- sára. A kifogásolási arány így 44% volt, amely számottevően talmi szempontú ellenőrzése alacsonyabb az előző évben lefolytatott témavizsgálat eredményéhez képest. A jogsértések több mint felénél, azaz 159 pa2010-ben a szavatossággal, jótállással kapcsolatos témavizs- nasz esetében állapították meg az ellenőrzést végző felügyelők, gálat során összesen 433 esetben ellenőrizték a felügyelőségek hogy nem vett fel jegyzőkönyvet a vállalkozás a fogyasztói kia jegyzőkönyvek meglétét, illetve tartalmát, amely 255 alkalom- fogásról. A vállalkozások által felvett 342 db jegyzőkönyvből 62 mal zárult valamilyen hiányosság megállapításával (a kifogáso- db hiányos tartalmú volt a kötelező tartalmi elemek vonatkozálási arány 59%-os). A jogsértések több mint fele (142 ügyben) sában, így a kifogásolási arány e tekintetben 18% lett. abból adódott, hogy a fogyasztó kifogásáról az adott vállalkozás nem is vett fel jegyzőkönyvet, míg a többi esetben a jegyző- Összességében a jegyzőkönyvek tartalmi szempontú ellenőrkönyv tartalmi hiányossága miatt volt megállapítható jogsértés. zése vonatkozásában megállapítható, hogy a vizsgált időszak alatt a kifogásolási arányok jelentős eltérést, hullámzást mutattak, e tekintetben nem beszélhetünk javuló tendenciáról. Fogyasztóvédelmi Tükör

66


www.nfh.hu

Dr. SOLYMOSSY Péter főosztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztály

Jótállási jegy Az ellenőrzések keretében az egy éves kötelező jótállás alá eső termékek vonatkozásában a felügyelőségek azt ellenőrizték, hogy átadják-e a kereskedők a jótállási jegyet, illetve azt, hogy ezen dokumentum tartalma megfelelő-e. 2010-ben összesen 227 esetben ellenőrizték az átadott jótállási jegyeket tartalmi szempontból. A felügyelőségek 137 esetben tártak fel hiányosságokat, amely 60%-os kifogásolási arányt jelent. A felügyelőségek tapasztalataiból kitűnt, hogy a vállalkozások eltérő figyelmet fordítottak a jogszabály által meghatározott tartalmi elemek feltüntetésére. Voltak olyan adatok ugyanis, amelyek a jótállási jegyek nagy részénél feltüntetésre kerültek, míg más kötelező tartalmi elemek hiányosan vagy semmilyen 67

módon nem kerültek rögzítésre. A 2011. évi témavizsgálat ideje alatt a felügyelőségek összesen 654 esetben vizsgálták a jótállási jegy átadásával kapcsolatos kereskedői magatartásokat, és 347 alkalommal tapasztaltak a felügyelőségek szabálytalanságot, ami 53%-os kifogásolási arányt jelent. A jogsértések nagy része abból származott, hogy a vállalkozások hiányos jótállási jegyet állítottak ki. Sajnálatos módon azonban 2011-ben jelentős volt a jogsértések száma (69 eset) amiatt, hogy a vállalkozások a jótállásköteles termék mellé egyáltalán nem adtak át jótállási jegyet. Az ellenőrzött 585 darab jótállási jegy csaknem fele, 277 darab mutatkozott legalább egy tartalmi elem tekintetében hiányosnak. A jótállási jegyek átadását, annak tartalmát 2012-ben a felügyelőségek összesen 692 esetben ellenőrizték, amelyek közül 320 V. évfolyam I. szám


esetben tártak fel valamilyen szabálytalanságot, ami 46%-os kifogásolási arányt jelent. Ezen adat az előző évhez képest javulást mutat. Sajnálatos tény azonban, hogy továbbra is magas volt azon esetek száma (99 darab), amelyekben a felügyelőségek amiatt állapítottak meg jogsértést, mert a kereskedő a jogszabályi kötelezés ellenére nem adott át jótállási jegyet. A jótállási jegyek tartalmi szempontú vizsgálata során megállapítást nyert, hogy az 593 átadott dokumentum közül 221 darab (37%) egy vagy több – a jogszabály által előírt – tartalmi elem tekintetében hiányosnak bizonyult.

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat A szavatossággal, jótállással kapcsolatos témavizsgálatban kiemelt ellenőrzési szempont volt továbbá az, hogy a kereskedők megvalósítnak-e a fogyasztók tájékoztatása során tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat. 2010-ben az ellenőrzés során a felügyelőségek 1740 esetben vizsgálták, hogy a fogyasztók jótállásra, illetve szavatosságra vonatkozó jogairól milyen tájékoztatást adnak a vállalkozások. Ennek során 513 alkalommal megállapították, hogy a tájékoztatás megtévesztő, és ezért tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül (29%-os kifogásolási arány).

A felügyelőségek a 2013. évi témavizsgálat során összesen 653 esetben ellenőrizték a jótállási jegy szabályszerű kitöltésének és átadásának megvalósulását, amelynek keretében a felügyelőségek összesen 344 esetben állapítottak meg jogsértést. Ennek A felügyelőségek a 2011. évi témavizsgálat ideje alatt összesen alapján a kifogásolási arány 53% lett, amely az előző év ada- 1953 esetben vizsgálták, hogy a vállalkozások a jogszabályoktához képest valamivel nagyobb jogsértési gyakoriságot mutat. nak megfelelő tájékoztatást adnak-e a szavatossági, illetve jótálNem tekinthető kedvezőnek, hogy továbbra is jelentős számban lási jogokról, valamint az ezekhez kapcsolódó igényérvényesítés (101 esetben) fordult elő, hogy a vállalkozás a termékhez egyál- szabályairól. Ennek során 386 esetben tapasztaltak írásos vagy talán nem adott át jótállási jegyet. szóbeli megtévesztést, amely 20%-os kifogásolási arányt jelent. A jótállási jegyek tartalmi szempontból történő vizsgálata meg- Az előző évi adattal (29%-os kifogásolási arány) összevetve teállapította, hogy az 552 átadott dokumentum közül 243 darab hát némi javulás volt érezhető a vállalkozások magatartásával hiányosnak bizonyult a jótállási jegyen kötelezően feltüntetendő kapcsolatban. egy vagy több tartalmi elem tekintetében (44%). A 2012-es témavizsgálat keretében a felügyelőségek összesen 1724 esetben vizsgálták azt, hogy a vállalkozások a szavatosA jótállási jegyek átadásával kapcsolatos ellenőrzések éves ada- sági, illetve jótállási jogokkal kapcsolatban a vonatkozó jogszatait összevetve megállapítható, hogy a 2010-től 2013-ig terjedő bályoknak megfelelően nyújtanak-e tájékoztatást. A vizsgált táidőszakban egy nagyon enyhe javulás figyelhető meg ezzel kap- jékoztatások közül a felügyelőségek 436 esetében állapítottak csolatban. meg jogsértést, ami 25%-os kifogásolási arányt jelent. Ez az adat 2011-eshez képest valamivel magasabb, az előző évben leFogyasztóvédelmi Tükör

68


www.nfh.hu

folytatott témavizsgálat ugyanis 20%-os jogsértési gyakoriságot tárt fel a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellenőrzése terén. A 2013. évi témavizsgálat keretén belül a felügyelőségek összesen 2061 esetben ellenőrizték azt, hogy a vállalkozások a szavatossági, illetve jótállási jogok tekintetében a hatályos jogszabályoknak megfelelő tájékoztatást adtak-e. Az ilyen szempontú ellenőrzések közül 376 alkalommal állapítottak meg jogsértést, amelynek alapján a kifogásolási arány 18% lett. Ez az adat az előző évben megállapítotthoz képest kedvezőbb, tekintve hogy az akkor elvégzett ellenőrzések 25%-os kifogásolási arányt tártak fel.

Összegzésképpen elmondható, hogy 2010-2013. között – különböző szempontok alapján – lefolytatott témavizsgálatok eredményei alapján az adatok általában véve enyhe javuló tendenciát mutatnak. Ennek ellenére a fogyasztóvédelmi ellenőrzések során a felügyelőségek munkatársai még mindig nagy számban tártak fel szabálytalanságokat. Mindez azért is sajnálatos, mert az érintett időszakban hatályban levő – jelentős ideje változatlan – jogszabályi környezet alapján a vállalkozásoknak volt idejük és lehetőségük a vonatkozó rendelkezések megismerésére és a helyes joggyakorlat kialakítására.

A jótállással és szavatossággal kapcsolatban nyújtott tájékoztatások évenkénti adatait összevetve megállapítható, hogy alapjában véve javuló tendencia figyelhető meg. A vizsgált időszakban ugyanis a kifogásolási arányok – egy év kivételével – fokozatosan csökkennek, a 2010-es 29%-ról 2013-ra 18%-ra esett ez a mutató.

Mindemellett a 2014-es év ezen a területen – elsősorban az új Ptk. 2014. március 15. napján történt hatálybalépése következtében – jelentős jogszabályváltozásokat hozott. A jogalkotó elvégezte a kötelező jótállásra vonatkozó, illetve a fogyasztói minőségi kifogások intézésével kapcsolatos rendelkezések felülvizsgálatát is. A fentiekre tekintettel megalapozottnak tekinthető a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság azon törekvése, hogy különös figyelmet fordítson a szavatosság, illetve jótállás területén a vállalkozások jogkövető magatartásának ellenőrzésére, és a jövőben is indokoltnak tűnik a terület átfogó ellenőrzése.

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tehát leggyakrabban a jótállási jegyeken szereplő tájékoztatásokban fordulnak elő. A forgalmazó által nyújtott információ között gyakori továbbá az olyan megtévesztésre alkalmas tájékoztatás, miszerint „akciós Érdekes jogeset terméket nem cserélünk”, illetve amelyek az alsóneműk vonatkozásában kizárják a szavatossági jogok érvényesítését higiéniai Tényállás: A Felügyelőség egy nagyáruházban akkus sövényokokra való hivatkozással. nyírót vásárolt 18.999,- Ft áron. A pénztáros a fizetést követően közölte, hogy a termékre 3 év jótállás vonatkozik, melyet a pénz69

V. évfolyam I. szám


tári blokkal lehet érvényesíteni. A jótállási jegy tehát nem került átadásra külön kérés nélkül. Az üzletben kihelyezett tájékoztatás szerint a forgalmazó az alsóneműk vonatkozásában – higiéniai okokból – kizárta a fogyasztó kicserélésre és elállásra vonatkozó jogát.

ciókkal csalogatják be üzleteikbe a fogyasztókat, ezért az elmúlt években az ellenőrzési területeinket nagymértékben kiszélesítettük (a 2010-es 5 terület 2013-ra 40-re nőtt), különösen nagy hangsúlyt fektetve a különböző akciók teljesülésének célzott vizsgálatára.

Az áruház az ügyben azzal védekezett, hogy az üzletben kihelyezett, valamint a blokk hátoldalán lévő tájékoztató informálja a fogyasztókat arról, hogy a jótállási jegyet a vevőszolgálati pultnál kell kérni. A jótállási igény a nyugtával is érvényesíthető. (Továbbá a termék csomagolása is tájékoztat a 3 éves jótállásról. Az alsóneműk vonatkozásában a cég azt állította, hogy csak méret, szín és hasonló szubjektív okokra hivatkozással nem veszik vis�sza; szavatossági jog keretében azonban igen.

A vizsgálat során a felügyelőségek ellenőrizték az üzletekben az általános kereskedelmi feltételek teljesülését, nevezetesen a nyitvatartási időről szóló tájékoztatás meglétét, a vásárlók könyvének megfelelő kezelését, a panaszügyintézés helyéről szóló tájékoztatás meglétét, a kereskedelmi egységekben működő biztonsági szolgálatokra vonatkozó fogyasztóvédelmi előírások érvényesülését, a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettség teljesítését, a használt mérőeszközök hitelességét. Az árfeltüntetés és árfelszámítás ellenőrzése során a felügyelők azt vizsgálták, hogy a termékek, szolgáltatások eladási -, és egységáraival kapcsolatos tájékoztatások a jogszabályi előírásoknak megfelelnek-e, illetve nem valósítanak-e meg tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot oly módon, hogy a vállalkozás valótlan tájékoztatást nyújt az eladási árról, egységárról, szolgáltatás díjáról, a kedvezmény létéről, mértékéről, a termékek tömegéről, illetve egyidejűleg több eladási árat tüntet fel.

A bíróságnak az ügyben többek között az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet azon rendelkezését kellett értelmeznie, amely szerint „A forgalmazó köteles a fogyasztónak a fogyasztási cikkel együtt külön kérés nélkül – jótállási jegyet átadni.” A bíróság ítéletében kimondta, hogy nem várható el a fogyasztótól e körben aktív magatartás arra nézve, hogy kérje, illetve kiderítse, hogy a jótállási jegyet hol kérheti. Az átadási kötelezettség objektív jellegű. A fogyasztótól A területi felügyelőségek a jelzett időszakban összesen 18 246 nem várható el, hogy a vásárlás előtt az üzlettérben kihelyezett db kereskedelmi egység ellenőrzését végezték el, amelyek 46%tájékoztatókat vagy a vásárlás után átadott nyugtát tanulmá- ában, azaz összesen 8 346 db egységben tapasztaltak valaminyozza. A vevőszolgálati rendszer vonatkozásában a bíróság lyen szabálytalanságot. rámutatott, hogy önmagában a tájékoztatók elhelyezésével a vállalkozás nem tett eleget kötelezettségének; szóban is – akár A vizsgálatok alkalmával összesen közel 2,8 millió (2 763 590) a pénztáros által – tájékoztatni kell a fogyasztót, hogy a jótállási termék árfeltüntetésének ellenőrzését végezték el, mely során jegyet a vevőszolgálatnál veheti át. A bíróság kimondta továbbá, 174 266 féle termékkel (6%) kapcsolatban tártak fel valamilyen hogy az átlagfogyasztó nem tudja megállapítani, hogy a vállal- szabálytalanságot a területi felügyelőségek. kozás a fehérneműkre vonatkozó tájékoztatást a szavatossági jogok tekintetében nem tekinti irányadónak, mivel a tájékoztató A kifogások arányának 2012-ben történő növekedésében szereezt nem tartalmazza. pet játszhatott, hogy bővültek az ellenőrzési területek számos új, addig nem, vagy kevésbé ellenőrzött üzlettípussal, és az ezen ÁRFELTÜNTETÉS ÉS ÁRFELSZÁMÍTÁS ÁTFOGÓ egységekben tapasztalt nagyszámú szabálytalanság okozta a ELLENŐRZÉSE kifogásolási arány ilyen mértékű növekedését. A kereskedelem azon ágazataiban azonban javuló eredményről lehet beszámolni, Tekintettel arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság számára el- ahol a hatóság évek óta végzi ellenőrzéseit és tájékoztató/felvisődleges szempont a fogyasztók érdekeinek védelme, ezért lágosító tevékenységét. évek óta visszatérően végeztünk ellenőrzéseket árfeltüntetés és árfelszámítás vonatkozásában. 2013-ban az ellenőrzési területek száma 40-re bővült annak érdekében, hogy a kereskedelem minél szélesebb köréről kapjunk A fogyasztókat közvetlenül érintő és az ügyleti döntésüket leg- információt a vállalkozók jogkövető magatartásáról. Az új terüleinkább meghatározó tényező a megvásárolni kívánt termékek tek bevonása mellett is a kifogásolási mutató az előző év közel eladási ára, egységára, valamint azon szolgáltatások díja, ame- azonos ellenőrzési számához viszonyítva 6 százalékpontot jalyeket igénybe kívánnak venni. vult. Minden évben kiemelten ellenőriztük az áruházláncok akcióinak megvalósulását, mivel ezen kereskedelmi egységek tudják a legnagyobb kedvezményeket kínálni és a legszélesebb fogyasztói réteg keresi fel ezen egységeket. Figyelemmel voltunk továbbá arra, hogy a kereskedelem más területei is – hol szezonálisan, hol hosszabb időszakot felölelve – kedvezőbbnél kedvezőbb akFogyasztóvédelmi Tükör

70

Az ártípusokat tekintve a szóban forgó négy évben az egységár feltüntetésével kapcsolatosan tárták fel a legtöbb szabálytalanságot a felügyelők, ami több mint kétszer olyan magas kifogásolási arányt eredményezett, mint az eladási árnál tapasztaltak. Az eladási és az egységár tekintetében is megállapítható, hogy a legjellemzőbb szabálytalanság az ár feltüntetésének hiányossá-


www.nfh.hu

gából adódott. Azonban meg kell jegyezni, hogy a kereskedelem és a szolgáltatások területén a fogyasztói eladási ár-, illetve díjtájékoztatás összességében javuló tendenciát mutat. 2011-től kezdődően a vizsgálatok során több olyan területet is ellenőriztek a felügyelőségek, ahol vagy termékértékesítéshez kapcsolódóan, vagy attól függetlenül valamilyen szolgáltatás nyújtása történt. A szolgáltatási díj feltüntetésének ellenőrzése során hiányosság csökkenését, illetve viszonylagos stagnálását tapasztalták a felügyelők. Tekintettel arra, hogy a próbavásárlás a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok felderítésének leghatékonyabb eszköze, ezért az ellenőrzések során a felügyelők lehetőség szerint minden egységben végeztek próbavásárlást, arra törekedve, hogy minél többféle termék kerüljön a bevásárlókosárba. Ennek során a kedvezményes áron értékesített termékekre kiemelt figyelmet fordítottak az ellenőrzést végzők. A próbavásárlások szükségességét az indokolja, hogy bizonyíthatóak legyenek a fogyasztók anyagi sérelmével járó jogsértések, hiszen arra bizonyos esetekben csak a fizetés alkalmával derülhet fény. A többletszámolás leggyakoribb oka a csomagolóanyag termék tömegébe történő belemérése volt, amely leginkább a kis élelmiszerüzletekben, valamint hús-hentesáru üzletekben fordult elő. Ugyanakkor még mindig gyakori a magasabb eladási áron történő értékesítés, és az akció során az akciós árnál magasabb áron való értékesítés is. 71

Az összes vizsgált terület közül az élelmiszerüzletekben fordult elő a legnagyobb mértékű szabálytalanság mind eladási, mind egységár feltüntetés vonatkozásában. Meg kell azonban jegyezni, hogy míg az eladási ár feltüntetés hiányossága élelmiszerláncoknál, illetve a kis élelmiszerüzleteknél hasonló mértékű volt, addig egységár feltüntetés tekintetében ez a mutató másfélszeresére nőtt a kis élelmiszerüzletekben, az élelmiszerláncokhoz képest. Mindez a vonatkozó jogszabályi ismeretek hiányából adódott. A kereskedelem különböző területén az árfeltüntetéssel kapcsolatos több éves vizsgálati tapasztalatok azt mutatják, hogy magas a jogsértések száma azokon a területeken, ahol nem vagy csak ritkán végeznek a felügyelőségek helyszíni ellenőrzést. Ugyanakkor egyértelműen javuló tendencia érzékelhető a már vizsgálat alá vont üzlettípusok vonatkozásában. Erre tekintettel indokolt a jövőben is a hatóság folyamatos jelenléte, az ellenőrzések végzése, valamint továbbra sem hanyagolható el a hatóság tájékoztató, felvilágosító munkája annak érdekében, hogy tovább javuljon a vállalkozások jogkövető magatartása.

Kirívó példák A) A felügyelők „csirke aprólékkal” megnevezésű terméket próbavásároltak, amelynek egységáraként a gyártó 799 Ft/kg jelölt meg. Ezzel szemben a csirke terméken az üzlet által felragasztott címkén a következő szerepelt: „Báránycomb csontos” tömege 1,730 kg, egységára 3 699 Ft/kg, eladási ára 6 399 Ft. A csirkére vonatkozó 1 382 Ft-os eladási ár helyett a pénztárnál a báránycomb eladási árát számították fel, ez pedig 5 017 Ft-os V. évfolyam I. szám


többletfizetést eredményezett. Hasonló beárazással további 5 db előhűtött csirkét helyeztek ki eladásra az egységben.

§; 2003. évi CXXVII. tv. 98. §).”

B) 16/2012. számú közigazgatási elvi határozat B) A próbavásárolt öblítő csomagon (3 db 750 ml-es, mindenben azonos termék összecsomagolva átlátszó fóliában) az alábbi tá- Előzmény: több ellentétes ítélet után a Kúria elvi határozatot hojékoztatást tüntették fel ”2+1 GRATIS”. Az összecsomagolt ter- zott a tekintetben, hogy az ajándékmennyiséggel növelt termék mékért 1190 Ft-ot fizettek az ellenőrzést végzők. Továbbá ugyan- esetében miként kell megadni az egységárat. csak próbavásároltak egy különálló, ugyanolyan jellemzőkkel bíró 750 ml-es öblítőt is, amelyért 495 Ft-ot fizettek, vagyis az Jogszabályi rendelkezés: első esetben az akció nem érvényesült. Fgytv. 14. § (5) A termék eladási áraként és egységáraként, illetve a szolgáltatás díjaként a fogyasztó által ténylegesen fizetendő, C) A próbavásárolt „akciós” páramentesítő készülékért a pénz- az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmatárnál 34 990 Ft fizettek a felügyelők. Ugyanakkor a termék ér- zó árat kell feltüntetni. tékesítési helyén kihelyezett ártájékoztatáson eladási árként 31 2. § n) Egységár: a termék e törvény végrehajtására kiadott jog990 Ft szerepelt. A szabálytalan árfelszámítás következtében a szabályban meghatározott mértékegységére vonatkozó ár. fogyasztó hátrányára 3 000 Ft többletköltség keletkezett. A Kúria álláspontja: „Az Fgytv. 2. § n) pontja szerinti egységár, Érdekes jogesetek azaz a termék (kávé, mosogatógép tabletta, tisztasági betét) egy tömegegységére, darabjára vonatkozó ár tehát az Fgytv. 14.§ (5) A) 9/2014. számú közigazgatási elvi határozat bekezdése előírásából következően a ténylegesen fizetendő ár alapul vételével számítható ki és tüntethető fel, amelynek során Tényállás: Az ellenőrzések során megállapítást nyert, hogy a do- az ingyenesen juttatott termékrész vagy termékmennyiség alahánytermékek esetében az eladási árról az értékesítés helyén pul vételével vett teljes termékmennyiségre kell vetíteni a ténylenem volt kihelyezve tájékoztatás, a termék eladási ára csak az gesen fizetendő árat és így kell az egységárat kiszámítani.” adójegyen volt feltüntetve. A dohánytermékek a pénztárak feletti tárolókban kerültek elhelyezésre, az árról a vásárló csak a pénz- A Kúria megállapította továbbá, hogy „az ésszerűen tájékozott, tárostól tudott tájékozódni. elvárható körültekintéssel eljáró fogyasztóra vonatkozó szabályok a perbeli jogsértés vizsgálatánál nem vehetők figyelemJogszabályi rendelkezés: a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi be, az egységár feltüntetésének módja nem az átlagfogyasztó CLV. törvény (a továbbiakban: Fgytv.) 14. § (1) bekezdése ér- szempontjából került vizsgálatra, hanem az Fgytv. konkrét jogtelmében a fogyasztót a külön jogszabályban meghatározottak szabályi előírásai kapcsán. Az egységár objektív adat, árinformászerint írásban tájékoztatni kell a fogyasztóknak megvételre kí- ció szolgáltatására vonatkozik, nem vizsgálható, hogy tévesen nált termék eladási áráról és egységáráról, illetve a szolgáltatás feltüntetett egységár esetében a fogyasztó kellően tájékozottan díjáról. Ugyanezen § (3) bekezdése szerint az eladási árat, az tud-e a termékek között választani. Az alperes megtévesztést e egységárat, illetve a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen körben nem vizsgált, nem is feltételezett.” azonosíthatóan és tisztán olvashatóan kell feltüntetni. „Az egységár az áralapú összehasonlítás eszköze, ajándékmen�A Kúria álláspontja: „A tisztán olvashatóság a feltüntetett árra nyiséggel növelt termék esetében az egységárat a termék teljes vonatkozik és nem azonos a jól olvashatósággal. A perbeli ese- – az ajándékrészt is tartalmazó – mennyiségére számítva kell tekben nem merült fel az adójegy vonatkozásában a tisztán ol- megadni. A nem így számított egységár a megtévesztéstől fügvashatósággal összefüggésben probléma, az adójegyen a kiske- getlenül jogsértés. Az ésszerűen tájékozott és tudatos fogyasztó reskedelmi ár tisztán látszott és olvasható volt.” magatartása nem vizsgálható.” „Az a jogszabályi előírás (az Ndtv. 5.§ (5) bekezdéséből faka- C) Kettős árfeltüntetés dóan), hogy a dohánytermékeket csak elkülönített helyen lehet forgalomba hozni, nem zárja el a dohányterméket vásárlót attól, Tényállás: Az LCD televízió tekintetében két árat tüntettek fel: hogy a termék áráról tájékozódjon, a vásárlás előtt tudatos, meg- az akciós táblán árként 19.188 Ft, míg a polccímkén 191.880 Ft fontolt döntésre jusson. Helytállóan utalt arra az elsőfokú bíróság, szerepelt (számkarakter elütése). hogy a dohányterméket fogyasztó vásárló – mivel minden üzletben azonos áron juthat a termékhez - kellőképpen tisztában van Jogszabályi rendelkezés: a termék árával, nagyobb mértékben tájékozott az árakat illetően, Fgytv. 14. § (4) Az eladási árat és az egységárat, illetve – hatámint egy átlagfogyasztó.” ron átnyúló szolgáltatásnyújtás kivételével – a szolgáltatás díját Magyarország törvényes fizetőeszközében kifejezve, a fizető„A dohánytermék árát az adójegyen kell feltüntetni, ezen túlmenő- eszköz nemét (forint) vagy annak rövidítését (Ft) megjelölve kell en további árkiírás nem követelhető meg (1997. évi CLV. tv. 14. feltüntetni. Fogyasztóvédelmi Tükör

72


www.nfh.hu

(7) Több eladási ár vagy szolgáltatási díj egyidejű feltüntetése esetén a vállalkozás köteles a feltüntetett legalacsonyabb eladási ár vagy szolgáltatási díj felszámítására. A Legfelsőbb Bíróság ítélete értelmében nem releváns, hogy a vállalkozás sosem akarta az alacsonyabb áron értékesíteni a terméket, illetve hogy nem téveszthette meg a fogyasztókat. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt, hogy a felperes megsértette az Fgytv.-t, mivel a szóban forgó televízió alacsonyabb áron történő értékesítését megtagadta.

A fogyasztóvédelmi hatóság 2012-től megnövelt ellenőrzési számmal vizsgálja az árubemutatókat szervező és lebonyolító vállalkozások tevékenységének vonatkozó jogszabályoknak való megfelelését. Elmondható, hogy az ellenőrzött árubemutatók számának növelésével - tehát a fogyasztóvédelmi hatóság fokozott jelenlétével - párhuzamosan csökkent e terület kifogásolási aránya. Az utóbbi két év kivételével – ahol a kifogásolási arány nem mutatott nagy eltérést – az ellenőrzést lefolytató felügyelők évről évre kevesebb jogsértést tártak fel.

ÁRUBEMUTATÓVAL EGYBEKÖTÖTT TERMÉKÉRTÉKESÍTÉS ELLENŐRZÉSI TAPASZTALATAI Az árubemutatók során a legjellemzőbb, jogszabályba ütköző A fogyasztóvédelmi hatóság éves Ellenőrzési és Vizsgálati Programja 2008 óta minden évben tartalmazza az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési tevékenység ellenőrzését, amelynek során valamennyi felügyelőség több hónapon át, egységes szempontok alapján vizsgálja az árubemutatók szervezésével, illetve lebonyolításával foglalkozó vállalkozások tevékenységének jogszerűségét. A terület fogyasztóvédelmi ellenőrzése tehát - amelyet jelenleg több jogszabály együttes alkalmazása tesz lehetővé - folyamatosnak mondható. 2010. és 2013. között 541 árubemutató hatósági ellenőrzésére került sor, amelyből 375 esetben tártak fel valamilyen jogsértést az ellenőrzést végző felügyelők, így a kifogásolási arány az ös�szes lefolytatott ellenőrzést tekintve 69%-os volt.

73

kereskedelmi gyakorlatok közé a fogyasztók azonnali döntéshozatalra késztetése, valamint az üzleten kívül nem forgalmazható termékek – elsősorban gyógyhatású készítmények - értékesítése mellett annak valótlan állítása tartozik, hogy a megvételre kínált termék alkalmas betegségek, illetve a szervezet működési zavarainak, rendellenességeinek gyógyítására. Az árubemutatóval egybekötött termékértékesítési rendezvényt szervező vállalkozások egyre gyakrabban névre szóló meghívókat küldenek a résztvevőknek, így korábban ezekről a fogyasztóvédelmi hatóság sok esetben csak utólagos fogyasztói beadványok révén, vagy egyáltalán nem értesült. 2014-től azonban a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Kormányrendelet kötelezi a kereskedőt, hogy az üzleten kívüli kereskedelem keretében a termék forgalmazása céljából a vásárlónak szervezett utazást vagy rendez-

V. évfolyam I. szám


vényt – az utazás vagy rendezvény helyének és időpontjának megjelölésével – legkésőbb tizenöt nappal megelőzően a jegyző felé bejelentse. A jegyző a bejelentés másolatát soron kívül, de legkésőbb a bejelentés beérkezését követő három napon belül megküldi az utazás vagy a rendezvény helye szerint illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségnek. Az árubemutató szervezésével, lebonyolításával foglalkozó vállalkozások említett bejelentési kötelezettsége lehetővé teszi a vállalkozások által tartott termékbemutatók gyakoribb és rendszeres ellenőrzését. Szintén fontos jogszabályi változás a korábbi évekhez képest, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkvtv.) 2014. január 13-án hatályba lépett módosítása alapján, amennyiben a jogsértésre a személyeknek koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportjához tartozó személlyel szemben került sor, úgy a fogyasztóvédelmi hatóságnak lehetősége van bírság kiszabására abban az esetben is, ha a vállalkozás kis- vagy középvállalkozásnak minősül. Ezen rendelkezésnek az árbemutatók vonatkozásában azért van kiemelt jelentősége, mert a rendezvényeken jellemzően az említett, kiszolgáltatott fogyasztói réteg vesz részt.

A felügyelőségek összesen 107 esetben végeztek a termék tényleges átvételével járó próbavásárlást, amely közül 81 végződött jogsértés megállapításával. A 2011-es évben összesen 316 webáruház ellenőrzésére került sor, melynek keretében 60, a korábbi évek során már vizsgált és kifogásolt webáruház ismételt ellenőrzése is megvalósult. A 316 vizsgált webáruház közül a felügyelők 269 esetben tártak fel valamilyen szabálytalanságot, amely 85%-os kifogásolási arányt jelent. A 2010-es vizsgálat 89%-os kifogásolási arányával ös�szehasonlítva ez javuló tendenciát mutat. Az ismételt vizsgálatokat illetően is pozitív eredménnyel zárult az ellenőrzés, hiszen az előző év 67%-os kifogásolási aránya 2011. évben jelentősen csökkent (45%-ra). A témavizsgálat ideje alatt a felügyelőségek 114 webáruház ellenőrzése kapcsán végeztek próbavásárlást is, amelynek keretében 96 esetben állapítottak meg jogsértést (84%-os kifogásolási arány), azaz mindössze 18 olyan vállalkozás volt, amely a kiszállítással kapcsolatban valamennyi jogszabályi rendelkezésnek eleget tett.

2012-ben az ellenőrzésben résztvevő felügyelőségek összesen 165 webáruházat vontak ellenőrzés alá, melyek közül 65 már a Szükséges kiemelni, hogy 2014. június 13-án - uniós irányelv korábbi évek során is vizsgált és kifogásolt webshop volt. Az elátültetésének eredményeként - hatályba lépett a fogyasztó és lenőrzött webáruházak közül 116 esetében tártak fel a felügyea vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló lőségek valamilyen jogsértést, amely 70%-os kifogásolási arányt 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet, amely számos, a fogyasztók eredményezett. Ez a 2011-es vizsgálat számára kedvező változást hoz a korábbi szabályozáshoz ké- 85%-os kifogásolási arányát tekintve nagymértékű javulásként pest. értékelhető. Az ismételt ellenőrzések tekintetében is megállapítható ez a pozitív tendencia, miután a megelőző év 45%-os kifoÖsszegzésképpen elmondható, hogy annak ellenére, hogy a gásolási aránya ebben az évben 32%-ra csökkent. kifogásolási arány az elmúlt években csökkenő tendenciát mutatott, az árubemutatók során a vállalkozások többsége egy A témavizsgálat során 39 webáruház esetében próbavásárlás meglehetősen kiszolgáltatott fogyasztói réteg számára - tapasz- lefolytatására is sor került, amelyek közül 32 szolgáltató vonattalataink szerint - gyakran még mindig nem a jogszabályoknak kozásában állapítottak meg a felügyelőségek jogsértést. megfelelően próbálja értékesíteni termékeit, ezért a jövőben is kiemelten fontos a termékbemutatók rendszeres ellenőrzése, 2013-ban a vizsgálat a hagyományos termékeket árusító valamint a fogyasztók érdekeinek fokozott védelme ezeken a webáruházak mellett kiterjedt a kuponos online értékesítési tevérendezvényeken. kenységet folytató szolgáltatókra is. A vizsgálat teljes ideje alatt a felügyelőségek összesen 185 webáruházat ellenőriztek, meAZ ELEKTRONIKUS KERESKEDELMI TEVÉKENY- lyek közül 85 már a korábbi évek során is vizsgált és kifogásolt SÉG JOGSZERŰSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE webshop volt. Az ellenőrzött webáruházak közül 129 esetében tártak fel a felügyelőségek valamilyen jogsértést, amely 70%-os A felügyelőségek 2010-ben összesen 298 webáruházat vontak kifogásolási arányt eredményezett. Ez a megelőző évi vizsgálat ellenőrzés alá, melynek keretében 70, a korábbi évek során már szintén 70%-os kifogásolási arányát tekintve stagnálást jelent. vizsgált és kifogásolt webáruház ismételt ellenőrzése is megtör- Ha tekintetbe vesszük, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság 2013. tént. A 298 vizsgált webáruház közül a felügyelők 266 esetben évben először ellenőrizte az online piacon az utóbbi időkben tártak fel valamilyen szabálytalanságot, amely 89%-os kifogáso- egyre nagyobb jelentőségre szert tevő kuponos oldalakat, akkor lási arányt jelent. A 2009. évben végzett vizsgálat közel 97%-os a kifogásolási arány változatlansága kevésbé fogható fel kedkifogásolási arányával összehasonlítva ez javuló tendenciát mu- vezőtlen eredménynek. Az ismételt ellenőrzések tekintetében tat. Ugyanilyen pozitív eredményről számolhatunk be az ismételt azonban a megelőző év 32%-os kifogásolási aránya 2013-ban vizsgálatokat illetően is, hiszen a megelőző év 98%-os kifogáso- 41%-ra nőtt. lási aránya a 2010. évben 67%-ra csökkent.

Fogyasztóvédelmi Tükör

74


www.nfh.hu

A 2013-as évben lefolytatott témavizsgálat során a felügyelőségek összesen 36 webáruházból rendeltek terméket próbavásárlás keretében. Az így elvégzett ellenőrzések 33 esetben tártak fel jogsértést, ami az előző év adatához (84%-os kifogásolási arány) képest valamivel magasabb kifogásolási arányt eredményezett (92%-os kifogásolási arány).

45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szabályi határozzák meg ezt a területet. Az európai uniós irányelvi rendelkezéseket átültető új jogszabály az elmúlt 15 évben lezajlott technikai változásokat is figyelembe véve több helyen pontosítja a korábbi rendelkezéseket, mely egyaránt szolgálja a fogyasztók és a vállalkozások érdekeit. Mindemellett a módosítások többsége – például az elállási határidő meghosszabbításával – mégis a fogyasztók számára ad többletjogokat.

Minthogy a kuponos weboldalakat üzemeltető vállalkozások – szinte kivétel nélkül – Pest megyei vagy budapesti székhellyel rendelkeznek, a témavizsgálat hivatalból lefolytatott 10 ellenőr- Jogeset - 2/2014. számú közigazgatási elvi határozat zésének eredménye az említett két felügyelőség adatai alapján állapítható meg. Tényállás: a hírközlési szolgáltató által üzemeltetett webshopon a távollevők között kötött szerződésekre vonatkozó elállási A kuponos oldalakkal kapcsolatosan a leggyakrabban felmerülő jogról, annak feltételeiről semmilyen módon nem tájékoztatták a hiányosság a kötelezően feltüntetendő adatokra vonatkozott. Az fogyasztókat. A készülék vásárlás lépései a weboldal alapján: a oldalt működtető vállalkozást nyilvántartásba vevő cégbíróság készülék kiválasztása, a megrendelés, a megrendelés véglegemegnevezése 5 esetben hiányzott, míg adószámát 3 vállalko- sítése, és a megrendelést visszaigazoló e-mail küldése. zás mulasztotta el feltüntetni. A szerződéskötés feltételeire vonatkozó előírásokat 6 esetben nem teljesítette maradéktalanul A Kúria álláspontja: „A Ptk. 205.§ (1) és (2) bekezdése, a 213.§ a szolgáltató, illetve 5 kuponos értékesítést folytató vállalkozás (1) bekezdése értelmében a felperes ajánlatának megrendelő nem megfelelően tájékoztatta a fogyasztókat az elállási jog in- általi elfogadásával, az online shop-ban a megrendelés véglegetézményéről. sítésével, a felperes részére történő elküldésével a megérkezés időpontjában a távollevők között kötött szerződés létrejött. Az alÖsszegezve a szóban forgó 4 év tapasztalatait, elmondható, peres és a bíróság a megrendelést visszaigazoló e-mail küldését hogy a folyamatos hatósági jelenlétnek köszönhetően a jogsér- tévesen azonosította a megrendelés elfogadásával a szerződés tések számában enyhén csökkenő tendencia érzékelhető. létrejötte mozzanataként.” A közeljövő új kihívások elé állítja mind a hatóságot, mind a vállal- „A webshopon történő rendelés leadása a felperes eladásra kíkozásokat, mivel 2014. június 13-ától új jogszabály, a fogyasztó nált termékeire vonatkozó ajánlat elfogadását jelenti a vásárló és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló részéről - a honlapon közzétett szerződési feltételekkel -, ezért a 75

V. évfolyam I. szám


szerződés a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 205.§ (1)-(2) bekezdése és a 213.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevőhöz történő elfogadó nyilatkozat megérkezésével jött létre, azaz amikor a vásárló az ajánlatot elfogadó nyilatkozatát a felpereshez megküldte, és nem pedig akkor, amikor a futár a terméket a megrendelőnek kiszállította, és az a szerződést aláírta.” „A felperesnek ezért az R. 2.§ (1) bekezdés e) pontja szerint az elállás jogáról tájékoztatnia kellett volna a fogyasztókat. Az a kötelezettség, hogy a felperesnek az előfizetői szerződés módosítását írásba foglalt szerződésben kell rögzítenie, nem érinti a távollevők között kötött szerződés megkötésének időpontját, az utólagos írásba foglalás a szerződés létrejöttének időpontját nem változtatja meg, csak a szerződés megkívánt írásbeli formájának rögzítésére szolgál.” „Távollevők között kötött szerződés az ajánlattevőhöz az elfogadó nyilatkozat megérkezésekor jön létre azzal, hogy a vevő a megrendelését az online webshopon keresztül az ajánlattevőnek elküldi és az oda megérkezik [1959. évi IV. tv. 205. § (1) bek., 205. § (2) bek.; 17/1999. Korm. 1. § (1) bek., 2. § (1) bek.].”

különböző jogszabályi előírások megtartását vizsgálja, ezáltal elősegítve a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelmét és a megfelelő tájékoztatáshoz fűződő jogaik érvényesülését. Ennek keretében a fogyasztóvédelmi hatóság elsősorban a sok vendéget vonzó vízparti nyaralóhelyek, strandok, wellness és gyógyturisztikai helyek, városközpontok vendéglátó-ipari egységeinek, valamint a különféle rendezvényekre, vásárokra, továbbá a fesztiválokra kitelepült kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységek vizsgálatára, továbbá a személyszállító taxik szolgáltatásának ellenőrzésére koncentrál. Az ellenőrzések mellett fontos kiemelni a fogyasztóvédelmi hatóság prevenciós szerepét a különböző fesztiválok, rendezvények helyszínein, amelyek során a felügyelőségek munkatársai hasznos tanácsokkal, különböző tájékoztató anyagokkal nyújtottak segítséget az érdeklődők számára. A 2010. és 2013. közötti időszakban összesen 11 519 ellenőrzés történt, amelyek alkalmával a területi felügyelőségek 3 027 esetben tártak fel valamilyen szabálytalanságot, amely 26%-os kifogásolási arányt eredményezett.

AZ IDEGENFORGALMI FŐSZEZONBAN VÉGZETT KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÁSI TEVÉ- A vendéglátó-ipari egységek ellenőrzése során a felügyelők KENYSÉGEK ELLENŐRZÉSE különösen nagy hangsúlyt fordítottak a szeszes, illetve alkoholA fogyasztóvédelmi hatóság évek óta kiemelt figyelmet fordít az idegenforgalmi főszezonban a vendéglátó-ipari egységek, valamint a személytaxi-szolgáltatók ellenőrzésére, amely során a

Fogyasztóvédelmi Tükör

76

mentes italok, valamint a tömegre értékesített termékek visszamérésére, a mérőeszközök hitelességének ellenőrzésére, az ártájékoztatási szabálytalanságok feltárására, továbbá az általános kereskedelmi feltételek vizsgálatára.


www.nfh.hu

A kifogásolási arány fentebb ismertetett alakulása mindenképpen indokolja, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a továbbiakban is végezzen ellenőrzéseket a vendéglátó-ipari egységeknél. A személytaxi-szolgáltatás vizsgálata egyaránt kiterjedt a taxitársaságokhoz tartozó, illetve az ahhoz nem tartozó vállalkozások, a nappali és éjszakai, valamint a taxiállomásokon álló és a próbautazással egybekötött ellenőrzésekre. A felügyelők többnyire pályaudvarokon, szórakozóhelyeken, nagyobb kórházak környékén, továbbá idegforgalmilag frekventált helyszíneken folytatták le az ellenőrzéseket jellemzően társhatóságok közreműködésével. A felügyelők személytaxi-szolgáltatók esetében a taxiengedéllyel, a személytaxi-igazolvánnyal, illetve a díjtáblázattal, valamint a hatósági árral kapcsolatos jogszabályi előírások betartását vizsgálták. A próbautazások során további ellenőrzési szempont volt annak vizsgálata, hogy a szolgáltatók alkalmazzák-e a taxamétert, és azt a díjtáblázatnak megfelelően állítják-e be, valamint eleget tesznek-e a nyugta-, illetve számlaadási kötelezettségüknek. Az összesített adatok alapján megállapítható, hogy az idegenforgalom területén 2010 óta a jogsértések számát – és tendenciájában a kifogásolási arányt (2010-ben 22%, 2011-ben 28%, 2012-ben 23%, 2013-ban 17%) – tekintve csökkenés tapasztalható, amelyhez nagymértékben hozzájárult a hatóság rendszeres ellenőrzése, illetve a jogszabályok megismertetését szolgáló folyamatos tájékoztató munkája. 2014-ben a témavizsgálat ideje alatt országosan 1936 ellenőrzésre került sor, amely 1792 vendéglátó-ipari egységet, valamint 144 személytaxi-szolgáltatót érintett. A felügyelőségek összesen 575 esetben állapítottak meg valamilyen jogsértést, amely 30%-os kifogásolási arányt eredményezett. A vizsgálat alkalmával a vendéglátó-ipari egységekben összesen 554 esetben tártak fel szabálytalanságot a felügyelőségek, ami 31%-os kifogásolási arányt jelentett, míg a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzése során 21 esetben állapítottak meg valamilyen mulasztást (15%).

FIATALKORÚAK KISZOLGÁLÁSA ALKOHOLTARTALMÚ ITALOKKAL ÉS DOHÁNYTERMÉKEKKEL A fogyasztóvédelmi hatóság jogszabályban biztosított hatáskörében a fiatalkorúak egészségének védelme érdekében minden évben, rendszeresen ellenőrzi az alkoholtartalmú italok és dohánytermékek fiatalkorú személyek részére történő értékesítésére vonatkozó jogszabályi előírások betartását. A védett korosztály vásárlási szokásaira tekintettel a dohányáruk és az alkoholtartalmú italok értékesítésére vonatkozó előírások megtartásának ellenőrzésére elsősorban a közoktatási intézmények közelében, valamint a vásárlói forgalom szempontjából frekventált helyen üzemelő vendéglátóhelyeken, presszókban, borozókban, sörözőkben, éttermekben, büfékben, valamint egyéb kereskedelmi egységekben, élelmiszerüzletekben, hírlapárusoknál, hipermarketekben, bevásárlóközpontokban, üzemanyagtöltő állomásokon, italboltokban, 2013. július 1-jét követően pedig nemzeti dohányboltokban kerül sor. A fogyasztóvédelmi törvény rendelkezése szerint tilos tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére alkoholtartalmú italt, valamint dohányterméket értékesíteni és kiszolgálni. Az értékesítési és kiszolgálási korlátozás érvényesítése érdekében a vállalkozás vagy annak képviselője kétség esetén felhívja a fogyasztót életkorának hitelt érdemlő igazolására. Az életkor megfelelő igazolásának hiányában a termék értékesítését, kiszolgálását a vállalkozásnak meg kell tagadnia. A dohánytermék és szeszes ital fiatalkorú részére történő értékesítése, kiszolgálása esetén az ellenőrző hatóság a cselekmény szándékosságát, felróhatóságát nem vizsgálhatja. Az első fokon illetékes megyei fogyasztóvédelmi felügyelőségek a próbavásárlásokhoz törvény rendelkezése alapján közreműködőként fiatalkorúakat vonnak az ellenőrzésekbe. A fiatalkorú személyek minden esetben rendelkeznek megbízólevéllel, amellyel a hatóság igazolja, hogy a közreműködő személyek a 18. életévüket még nem töltötték be. A próbavásárlásokat megelőzően a felügyelőségek a fiatalkorúak figyelmét felhívják arra, hogy az életkorukra vonatkozó kérdésre mindenkor valósághű választ adjanak, továbbá részletesen tájékoztatják őket a próbavásárlással kapcsolatos feladatokról, tudnivalókról.

A 2010. és 2013. közötti időszakot összefoglalva a hatósági tapasztalatok alapján elmondható, hogy a hatósági jelenlétnek, Mindkét ellenőrzési területen 2 százalékponttal javult a kifogá- vagyis a folyamatos ellenőrzéseknek, továbbá a 2013. július solási arány a megelőző évi vizsgálati eredményekhez képest, 1-jétől üzemelő nemzeti dohányboltoknak pozitív hatásai vannak ahol ez a mutató a vendéglátó-ipari egységeknél 33%, míg a a kifogásolási arányok csökkenését illetően. személytaxi-szolgáltatóknál 17% volt. 2010-ben a felügyelők 429 kereskedelmi egységben és vendéglátóhelyen folytattak le próbavásárlást, melyek közül 188 egységben, az ellenőrzött egységek 44%-ában tapasztaltak jogsértést. 2011-ben a felügyelőségek által megbízott fiatalok összesen 279 esetben kértek dohányterméket és/vagy alkoholtartalmú italt. Az esetek 37%-ában, azaz 104 esetben megtörtént a jogsértő 77

V. évfolyam I. szám


kiszolgálás. 2012-ben 247 ellenőrzés esetében 126 esetben szolgálták ki a fiatalkorúakat, mely 51 %-os kifogásolási arányt eredményezett. 2013. július 1-jéig, azaz a nemzeti dohányboltok megnyitását megelőző időszakig 216 esetben csak alkoholtartalmú italt, 10 alkalommal kizárólag dohányárut, további 9 esetben alkoholtartalmú italt és dohányterméket együtt próbált vásárolni a közreműködő fiatalkorú. 2013. július 1-jéig az összes kifogásolási arány 40% volt. 2013. július 1. - december 31. között nemzeti dohányboltokban végzett 1140 ellenőrzésből 142 esetben történt meg a fiatalkorúak dohánytermékkel történő kiszolgálása, amely mindösszesen 12,4%-os kifogásolási arányt jelentett.

ben; a területen bekövetkező bármilyen változás közvetve vagy közvetlenül a legtöbb magyarországi háztartást érinti. A villamosenergia- és földgázszolgáltatás területén – annak érdekében, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság nyomon követhesse, felismerhesse a fenti szolgáltatási területeken esetlegesen újonnan vagy továbbra is jelentkező fogyasztói problémákat, illetve jogalkalmazási nehézségeket – 2011. évtől kezdődően a felügyelőségek folyamatosan adatokat szolgáltatnak a fogyasztói beadványok számáról.

Ennek eredményeképpen 2011-ben a földgázszolgáltatás területén 2584 db fogyasztói beadvány érkezett, amelyből csupán 1362 db igényelt érdemi intézkedést. A villamosenergia-szolgálKÖZSZOLGÁLTATÁS tatás területén 1665 beadvány érkezett a felügyelőségekhez, amelyből 865 beadvány igényelt érdemi intézkedést. MegfigyelVillamosenergia- és földgázszolgáltatás hető tehát, hogy a panaszok nagy része – csaknem fele – tájékoztató levél kiküldésével vagy egyéb módon, például a hatásA villamosenergia- és földgázszolgáltatás területén a piacnyitás- körrel rendelkező hatósághoz történő áttétellel zárult le. sal egy időben életbe lépő új szabályozás – mely széles hatásköri jogosultságokkal ruházta fel a fogyasztóvédelmi hatóságot A felügyelőségek részéről 2011-ben érkezett adatok tanúsága – megjelenése óta eltelt idő kellő hosszúságúnak bizonyult ah- szerint nagy számban kellett a kérelmezőket arról tájékoztatni, hoz, hogy a Hatóság a felügyelőségekhez érkezett számtalan hogy a hatósági eljárást megelőzően kötelesek panaszukkal fogyasztói panaszon keresztül megismerhesse és kellő rálátást, igazolható módon a szolgáltatóhoz fordulni. Az ágazati jogszatapasztalatot szerezzen az e két szolgáltatási területen elsődle- bályok 2011-ben hatályba lépő módosítása kedvező változást gesen felmerülő fogyasztói problémák kapcsán. hozott, mivel az elmúlt évek gyakorlata azt a tendenciát mutatta, hogy a fogyasztó és a szolgáltató közti eredményes kommunikáA piacnyitás eredményeként bekövetkező jogszabályi változások ció hatására sokszor a korábban fennálló vita vagy értelmezési mind a villamosenergia-, mind a földgázszolgáltatás területén le- ellentét feloldásra került, melynek következtében a későbbiekhetővé tették a fogyasztóvédelmi hatóság számára, hogy ezen ben szükségtelenné vált a hatósági eljárás lefolytatása. Előbbiszéles fogyasztói kört érintő területen kiemelt ellenőrzéseket eket támasztja alá, hogy a tájékoztatást követően a bejelentők végezzen, valamint felléphessen az energiafogyasztók jogainak csekély hányada nyújtja be ismételten panaszát. érvényre juttatása érdekében, hiszen ezen keresztül lehetővé válik a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme, a korrekt tájé- A fogyasztóvédelmi hatóság 2012-ben lefolytatott vizsgálata a fekoztatáshoz fűződő joguk érvényre juttatása, valamint hosszabb lügyelőségekre beérkezett fogyasztói beadványokból leszűrhető távon a magasabb színvonalú szolgáltatás elérése. tapasztalatokon keresztül kívánta összegezni a szolgáltatási területeken bekövetkező legjellemzőbb változásokat, a fogyasztók A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi az: nagy számát érintő gyakorlati problémákat, illetve a felmerülő • elszámolásra, jogalkalmazási nehézségeket. • számlázásra, • díjfizetésre vagy A villamosenergia- és a földgázszolgáltatás területi jellemzőinek • mérésre, valamint és szabályozásának hasonlóságából adódóan, és feltehetően a • az ellátásból történő, fizetési késedelem miatt végrehajtott fel- szolgáltatási területek súlyának azonos társadalmi megítélése függesztésre vagy kikapcsolásra, illetve következtében megfigyelhető volt, hogy e két terület vonatko• a tartozás rendezését követően a felhasználó ellátásba törté- zásában a beérkező – fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe nő ismételt bekapcsolására tartozó – fogyasztói beadványok arányaikban hasonló módon oszlottak meg. vonatkozó jogszabályban és az engedélyesek üzletszabályzatában foglalt rendelkezések, lakossági fogyasztókkal szembeni A fogyasztóvédelmi hatósághoz a villamosenergia-szolgáltatást megsértését. Mindezt a Magyar Energetikai és Közmű-szabá- érintően a 2012. évben összesen 1832 fogyasztói beadvány érlyozási Hivatal (MEKH) hatásköreinek tiszteletben tartása mellett kezett, melyek közül az adatszolgáltatás időpontjában összesen folytatja a Hatóság. 765 fogyasztói beadvány igényelt érdemi intézkedést a Hatóság részéről, 63 esetben került sor a beadvány érdemi vizsgálat nélA villamosenergia- és földgázszolgáltatás létszükségletekhez kö- küli elutasítására. 2012-ben a fogyasztóvédelmi hatóság 131 tődő jellege miatt meghatározó szereppel bír a fogyasztók életé- esetben bocsátott ki eljárást megszüntető végzést, illetve 560 Fogyasztóvédelmi Tükör

78


www.nfh.hu

esetben küldött eljárásával párhuzamosan, vagy annak hiányában a fogyasztói tudatosság növelése érdekében tájékoztató levelet.

A 2013. évben a földgázszolgáltatás területén összesen 2195 fogyasztói beadvány érkezett a fogyasztóvédelmi felügyelőségekhez, amelyből 1005 beadvány igényelt érdemi intézkedést.

A fogyasztóvédelmi hatósághoz a földgázszolgáltatást érintően 2012-ben összesen 1916 fogyasztói beadvány érkezett. Az adatszolgáltatás időpontjában összesen 804 fogyasztói beadvány igényelt érdemi intézkedést a Hatóság részéről, 58 esetben nem került sor érdemi intézkedés megtételére, 110 esetben bocsátott ki eljárást megszüntető végzést és 548 alkalommal küldött lakossági fogyasztók számára – esetük megértését elősegítve – tájékoztató levelet.

Általános tapasztalatként megállapítható, hogy a beadványok többségében a szolgáltatók számlázási és elszámolási gyakorlatát, a számlák összegét, illetve jogalapját kifogásolták, tekintettel arra, hogy a magas összegű számlák kifizetése érinti a legérzékenyebben a fogyasztókat. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a felügyelőségekhez beérkezett fogyasztói beadványok száma 2013ban bár megnőtt, azonban ez a növekedés feltételezhetően a rezsicsökkentés bevezetésének tudható be.

A 2012-ben lefolytatott ellenőrzés tapasztalatai alapján elmondható, hogy a fogyasztóvédelmi hatóságnak kiemelkedő jelentősége van a fogyasztók tájékoztatáshoz való jogának érvényesítése, valamint a fogyasztói tudatosság növelése során, mivel a két szolgáltatási területen észlelt problémák egy része – jellege alapján – korrigálható a tudatos fogyasztói magatartás révén. A villamosenergia-szolgáltatás területén 2013-ban 36%-kal több beadvány, összesen 2498 érkezett a felügyelőségekhez, mint 2012-ben. A 2013. évben beérkezett beadványok megoszlása alapján növekvő tendencia figyelhető meg a szolgáltatók számlázását, elszámolását, továbbá a ki- és visszakapcsolással kapcsolatos gyakorlatát érintő panaszok számánál, de az elosztókat érintő, mérőórával, méréssel, leolvasással összefüggő fogyasztói panaszok esetén 38%-os csökkenés mutatkozott a 2012. évben beérkezett beadványokhoz képest.

79

A 2014. harmadik negyedév végéig a villamosenergia-szolgáltatás területe vonatkozásában összesen 1496 fogyasztói beadvány érkezett, amelyből 662 érdemi intézkedést igényelt. Az érdemi intézkedést igénylő beadványok közül 365 panasz számlázással, 92 panasz elszámolással, 99 panasz méréssel, 118 panasz ki- és visszakapcsolással (ebből 83 panasz a szolgáltató, 35 panasz az elosztó tevékenységével kapcsolatos), illetve 13 panasz ügyfélszolgálati tevékenységgel volt kapcsolatos. A 2014. harmadik negyedév végéig a földgázszolgáltatás területe vonatkozásában összesen 1049 fogyasztói beadvány érkezett, amelyből 532 érdemi intézkedést igényelt. Az érdemi intézkedést igénylő beadványok közül 353 panasz számlázással, 127 panasz elszámolással, 59 panasz méréssel, 82 panasz ki- és visszakapcsolással (ebből 58 panasz a szolgáltató, 24 panasz elosztó tevékenységével kapcsolatos), illetve 89 panasz ügyfélszolgálati tevékenységgel volt kapcsolatos. V. évfolyam I. szám


A beérkezett fogyasztói beadványok – mind a villamosenergia-, mind a földgázszolgáltatás területén – számottevő része a számlázással, elszámolással voltak kapcsolatosak az elmúlt években. Erre tekintettel megállapítható, hogy fontos ezen hatásköri területek minden évben történő fokozott ellenőrzése illetve az ezekre vonatkozó fogyasztói érdekeket előtérbe helyező, számlázásra és elszámolásra vonatkozó részletszabályok nem üzletszabályzati, hanem jogszabályi szinten történő szabályozása. Fontos továbbá, hogy a Hatóság a megszerzett tapasztalatokat a jövőben is folyamatosan összegezze annak érdekében, hogy a mindenkori szolgáltatói gyakorlatot a következő években is megismerhesse, illetve levonhassa az egyes szolgáltatási területeket érintő legfontosabb következtetéseket. Kiemelt jelentősége van a fogyasztók életét érintő legfontosabb gyakorlati problémák megismerésének, melyek eredményeképpen biztosítható a hatékony hatósági fellépés, valamint - a fogyasztói tudatosság megerősítésén keresztül - a fogyasztói kiszolgáltatottság jelentős mértékű csökkentése.

VÍZIKÖZMŰ-SZOLGÁLTATÁS 2011. december 30-án elfogadták a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvényt (a továbbiakban: Vksztv.). A Vksztv. hatályba lépése eredményeként a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe került a víziközművekkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi feladatok jelentős része. A Vksztv. rendelkezései alapján 2012. július 15-től a fogyasztóvédelmi hatóság jogosult eljárni az elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre, mérésre, valamint a víziközmű-szolgáltatás korlátozásával és felfüggesztésével kapcsolatos, illetve felhasználók tájékoztatására vonatkozó rendelkezések lakossági felhasználókkal szembeni megsértése esetén. Minden más esetben a MEKH jogosult az eljárásra.

A szolgáltatási terület kiemelt jelentőségét, illetve a fogyasztóvédelmi hatóság víziközmű-szolgáltatási területre vonatkozó széles hatáskörének a létjogosultságát támasztja alá a felügyelőségekhez érkezett magas fogyasztói beadványszám. A víziközmű-szolgáltatás területét érintően 2012-ben összesen 627 fogyasztói beadvány, 2013-ban 954 fogyasztói beadvány érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz, amelyekből 2012-ben 207, 2013-ban pedig 521 beadvány igényelt érdemi intézkedést a felügyelőségek részéről. A 2014. harmadik negyedév végéig a víziközmű-szolgáltatás területe vonatkozásában összesen 709 fogyasztói beadvány érkezett, amelyből 367 érdemi intézkedést igényelt. A beérkezett beadványok tartalom szerinti megoszlását tekintve kiemelt jelentőséggel bírtak az elszámolással és számlázással kapcsolatos fogyasztói panaszok. Mérőcserével, hibás méréssel és a szolgáltatók ügyfélszolgálatainak működésével kapcsolatban csekély számú fogyasztói beadvány érkezett a felügyelőségekhez. A beérkezett fogyasztói beadványok vizsgálata szempontjából kiemelt jelentőséggel bír azon szabály, miszerint a hatósági eljárást megelőzően a felhasználó köteles panaszával igazolható módon a víziközmű-szolgáltatóhoz fordulni. A felügyelőségek visszajelzései alapján a fogyasztó és a szolgáltató közti eredményes kommunikáció hatására sokszor a korábban fennálló vita vagy értelmezési ellentét feloldásra került, így szükségtelenné vált a hatósági eljárás lefolytatása. Azokban az esetekben pedig, amikor a szolgáltatóval való egyeztetés nem vezetett eredményre, a szolgáltató fogyasztó részére megküldött válaszlevele sokszor megkönnyíti a tényállás felderítését, amely nagyban hozzájárulhat a hatósági ügyintézés időtartamának csökkenéséhez.

HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI KÖZSZOLGÁLTATÁS A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény 83. § (1) bekezdése alapján a közszolgáltató által

2013. március 1-jén hatályba lépett a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehaj- • az elszámolással, tásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet, amely a szolgálta- • számlázással, tási terület részletszabályait tartalmazza. • díjfizetéssel kapcsolatban, • a díjhátralék esedékességét követően megtett intézkedésekA Vksztv. 2014. október 7-én módosított 3. § (2) bekezdése kire, mondja, hogy • valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatást érintő értesítési, tájékoztatási, szolgáltatásnyújtási kötelezettségre • elszámolásra, vonatkozó rendelkezések természetes személy ingatlanhaszná• számlázásra, lókkal, társasházakkal, illetve lakásszövetkezetekkel szembeni • díjfizetésre, megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. • mérésre, valamint a • víziközmű-szolgáltatás korlátozásával vagy felfüggesztésével Az említett jogszabály 2013. január 1-jén történő hatályba lépésével és az új hatáskör telepítésével, a fogyasztóvédelmi hatókapcsolatos jogszabályban vagy üzletszabályzatban foglalt ren- sághoz beérkezett hulladékkal kapcsolatos bejelentések száma delkezések lakossági felhasználókkal szembeni megsértése megnövekedett. 2013-ban a fogyasztóvédelmi hatósághoz ös�esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. szesen 736 fogyasztói beadvány érkezett. Az összes beadványFogyasztóvédelmi Tükör

80


www.nfh.hu

ból 253 beadvány igényelt érdemi intézkedés a felügyelőségek részéről. Tekintettel arra, hogy az ügyek többségében tájékoztató levél kiküldése is elegendő volt, 435 esetben tájékoztató levél kiküldésére került sor az érintett lakossági fogyasztók számára. További 48 beadvány a MEKH részére került áttételre, figyelemmel arra, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás területén megosztott hatáskörrel rendelkezik Hivatallal. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy fogyasztók leggyakrabban a számla összegét és jogalapját kifogásolták, különös tekintettel az üdülőingatlanok esetében, illetve a különböző kedvezmények és szüneteltetések vonatkozásában. A beérkezett fogyasztói panaszok alapján általános tapasztalat, hogy a beadványok túlnyomó része a számlázással, díjfizetéssel volt kapcsolatos. Gyakran a fogyasztók arra hivatkoztak, hogy a háztartásukban egyáltalán nem, vagy az edénymérethez képest jelentősen kevesebb elszállítandó hulladék keletkezett, ezért az „el nem végzett szolgáltatás” után kiszámlázott díjat nem tartották jogszerűnek. A felügyelőségek ilyen esetben tájékoztató levélben hívták fel a fogyasztók figyelmét a közszolgáltatás kötelező jellegű igénybevételére, továbbá arra, hogy az ingatlantulajdonosok és a közszolgáltatók közötti jogviszonyt nem minden esetben szerződés, hanem jogszabály hozza létre. Jellemző volt továbbá az üdülőingatlannal rendelkező tulajdonosok részéről, hogy sérelmesnek tartották a törvény azon rendelkezését, miszerint az üdülőként nyilvántartott ingatlannal rendelkező tulajdonosok esetében az éves hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj 50%-át kell megállapítani, mivel az ingatlant nem, vagy csak időlegesen használják. A legtöbb önkormányzati rendeletben szabályozásra kerül – többek között – a közszolgáltatás szüneteltetésének lehetősége, valamint az, hogy ezt milyen módon kérheti a fogyasztó az ellátást nyújtó szolgáltatónál. E körben arra vonatkozó panaszok érkeztek a felügyelőségekhez, miszerint a fogyasztó kérte a hulladékszállítással foglalkozó vállalkozástól a szolgáltatás szüneteltetését, azonban a következő évben – az előírtakkal ellentétben – a bejelentést elmulasztotta megtenni, vagy az késve érkezett a szolgáltatóhoz, ezért a szolgáltató díjat számlázott ki részére. A 2014. harmadik negyedév végéig a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás területe vonatkozásában összesen 511 fogyasztói beadvány érkezett, amelyből 213 érdemi intézkedést igényelt, 12 fogyasztói panasz egyéb hatáskörrel rendelkező szervhez került áttételre, valamint 205 esetben tájékoztató levél került kiküldésre. A beadványok tárgya szerint a számlázás/díjfizetés, valamint a panaszkezelés kategóriájában érkeztek a legmagasabb számban fogyasztói panaszok (számlázás/díjfizetés: 150 beadvány, panaszkezelés: 32 beadvány). Tekintettel arra, hogy ezen szektor vonatkozásában a fogyasztóvédelmi hatóság 2013. január 1-jétől rendelkezik kiterjesztett hatáskörrel, továbbá, hogy ez az egyik olyan szolgáltatási terület, 81

amely minden háztartást érint, kiemelten fontos a jövőben is a szolgáltatók tevékenységének fokozott ellenőrzése a hatékonyabb fogyasztóvédelem megvalósítása érdekében.

TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS Az elmúlt években bekövetkezett jogszabály-módosításoknak köszönhetően a fogyasztóvédelmi hatóság mára a távhőszolgáltatás területén is kibővült hatáskörrel rendelkezik. Erre tekintettel indokolt a hatóság részéről e szolgáltatási terület fogyasztói beadványokon alapuló vizsgálatok keretében történő nyomon követése. A távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) 8. § (1) bekezdésének b) pontja értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság eljár a Tszt. 11. § (2) bekezdésében, a 36. §-ban, a 40. § (2) bekezdésében, a 43. § (1)-(4) bekezdésében, a 44. §-ban, a 46. §-ban, valamint az 53. §-ban foglalt rendelkezések lakossági felhasználóval, illetve természetes személy díjfizetővel szembeni megsértése esetén. Ezen előírások jellemzően a szolgáltatók tájékoztatási kötelezettségeinek teljesítéséhez, illetve méréshez, elszámoláshoz, díjfizetéshez kapcsolódnak. A fogyasztóvédelmi hatósághoz 2011 folyamán összesen 138, 2012 folyamán összesen 365, míg 2013 folyamán összesen 633 távhőszolgáltatást érintő fogyasztói beadvány érkezett, melyből 2011-ben összesen 37, 2012-ben összesen 47, a 2013. évben pedig összesen 167 igényelt érdemi intézkedést. A fenti diagram a távhőszolgáltatás területét érintő beadványszámok alakulását szemlélteti a megjelölt három év viszonylatában. Az ábráról leolvasható, hogy a távhőszolgáltatást érintő beadványok száma az évek előrehaladtával folyamatosan emelkedő tendenciát mutat. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy a beadványok össz-száma és az érdemi intézkedést igénylő beadványok száma közötti viszonylag nagy különbség oka, hogy a hatóság eljárásával párhuzamosan, vagy annak hiányában a fogyasztói tudatosság növelése érdekében sok esetben tájékoztató levelet küldött a fogyasztóknak. A diagram a következőket szemlélteti: az utóbbi három évben beérkezett fogyasztói beadványok legnagyobb része az elszámolás kérdéskörét érintette (24, 22 és 118 db), valamint jelentős számú beadvány érkezett a szolgáltatók tájékoztatási kötelezettsége, panaszkezelése vonatkozásában is (összesen 20, 23 és 21 db). Gyakoriak voltak továbbá a szolgáltatók számlázási gyakorlatának kivizsgálására irányuló megkeresések is. Az elszámolást érintő fogyasztói beadványok többsége évek óta a költségmegosztók alapján készült elszámolásokra vonatkozó kérdéseket tartalmaz, mely panaszok jellemzően nem a távhőszolgáltatás, hanem a költségmegosztók leolvasását, az adatok kiértékelését végző vállalkozások ellen irányulnak, illetőleg a társasházi közgyűlés által megállapított elszámolási arányszámokat kérdőjelezik meg, valamint az elszámolás értelmezhetetlenségét sérelmezik. A fogyasztók sok esetben a szolgáltatási V. évfolyam I. szám


számla összegének költségmegosztók felszerelése utáni drasz- 7 esetben, méréssel kapcsolatos beadványok 4 esetben, ügytikus emelkedésének okára, valamint a költségmegosztón leol- félszolgálatok működésével kapcsolatos beadványok 1 esetben, vasható egy egység árára is kíváncsiak voltak. továbbá panaszkezeléssel kapcsolatos beadványok 15 esetben. A szolgáltató tájékoztatási kötelezettsége, panaszkezelése vonatkozásában gyakori kifogásként szerepelt, hogy a szolgáltató a fogyasztó írásbeli vagy szóbeli panaszát késedelmesen vagy egyáltalán nem válaszolta meg, arról nem vett fel jegyzőkönyvet. Az elutasító válaszok vizsgálata sokszor állapította meg, hogy abban a szolgáltató nem tájékoztatott arról, hogy a fogyasztó panaszával – annak jellege szerint – mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, így e hatóságok/békéltető testületek levelezési címét sem közölte. A számlázást érintő beadványokban a fogyasztók főként az elszámoló és részszámlák kibocsátásának gyakoriságát, határidejét kifogásolták, valamint az adott szolgáltató által kibocsátott számlatartalom vizsgálatát kezdeményezték. A 2013. évtől bevezetett rezsicsökkentéssel kapcsolatos beadványok javarészt a számlák jogszabálynak való megfelelőségének, valamint a rezsicsökkentés megvalósulásának ellenőrzésére irányultak. Jellemző volt az is, hogy a fogyasztók tájékoztatási céllal keresték meg a felügyelőségeket, hogy segítséget kérjenek a számla és a csökkentés mértékének megértése érdekében. A 2014. harmadik negyedév végéig a távhőszolgáltatás területe vonatkozásában összesen 286 fogyasztói beadvány érkezett, amelyből 83 érdemi intézkedést igényelt. Az érdemi intézkedést igénylő beadványok panasz-kategóriák szerinti megoszlása a következő volt: tájékoztatás 7 esetben, elszámolással kapcsolatos panaszok 55 esetben, számlázással kapcsolatos panaszok Fogyasztóvédelmi Tükör

82

Az eddigi adatok alapján megállapítható, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság törvényben biztosított hatásköre túl szűk ahhoz, hogy lehetősége legyen az egyedi díjfizetők számlázási problémáinak érdemi kivizsgálására, mivel az gyakran nem a távhőszolgáltató, hanem a költségmegosztókat üzemeltető cég, illetve a társasházi közös képviselő tevékenységére vezethető vissza.

Az Európai Unió Bírósága előtt: C-472/10. sz. ügy – NFH vs. Invitel Előzmény: A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság közérdekű keresetet nyújtott be az Invitel Távközlési Zrt.-vel szemben. Az alperes 2008 januárjától módosította az általa alkalmazott általános szerződési feltételeket (ÁSZF). A módosított ÁSZF alapján a szolgáltató jogosulttá vált postai készpénz-átutalási megbízással járó költségeket – ún. csekkdíj felszámítása útján – a fogyasztókra hárítani. Emellett az ÁSZF díjszabást tartalmazó melléklete nem tartalmazta a csekkdíj pontos mértékét. Az NFH tehát vitatta az Invitel azon gyakorlatát, amelynek lényege, hogy a határozott időre szóló, úgynevezett hűségnyilatkozattal kötött szerződésekben a felek által előzetesen meg nem tárgyalt díjakat érvényesít utólag a fogyasztók terhére. Keresetlevelében az NFH kérte a bíróságtól annak megállapítását, hogy a vonatkozó ÁSZF-kikötés tisztességtelen. Első kérdés lényege: Nem ellentétes-e az uniós irányelvvel azon nemzeti szabály, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben szereplő ÁSZF részét képező tisztességtelen kikötés érvény-


www.nfh.hu

telenségének a nemzeti szabályozásban kijelölt szervezet által a fogyasztók nevében közérdekből, valamely eladóval vagy szolgáltatóval szemben indított, a szóban forgó irányelv 7. cikke szerinti, jogsértő magatartás abbahagyására való kötelezés iránti eljárásban történő megállapítása a hivatkozott szabályozás értelmében valamennyi, ugyanezen ÁSZF et alkalmazó szerződést megkötő fogyasztóval szemben – a jogsértő magatartás abbahagyására való kötelezés iránti eljárásban részt nem vevő fogyasztókat is beleértve – keletkeztet joghatásokat, másfelől pedig a nemzeti bíróságok kötelesek e – a jövőben is – hivatalból alkalmazni valamennyi, a nemzeti jog által előírt következményt? Válasz az első kérdésre: A 93/13/EGK irányelvvel nem ellentétes az, hogy a fogyasztói szerződésekben szereplő általános feltételek részét alkotó tisztességtelen kikötés érvénytelenségének a nemzeti szabályozás által kijelölt szervezet által a fogyasztók nevében közérdekből, valamely eladóval vagy szolgáltatóval szemben indított, a szóban forgó irányelv 7. cikke szerinti, jogsértő magatartás abbahagyására való kötelezés iránti eljárásban történő megállapítása a hivatkozott szabályozás értelmében valamennyi, ugyanezen általános feltételeket alkalmazó szerződést megkötő fogyasztóval szemben – a jogsértő magatartás abbahagyására való kötelezés iránti eljárásban részt nem vevő fogyasztókat is beleértve – keletkeztet joghatásokat, ha a fogyasztói szerződésekben szereplő általános feltételek részét alkotó kikötés tisztességtelen jellege ilyen eljárásban megállapításra kerül, a nemzeti bíróságok a jövőre nézve is kötelesek hivatalból alkalmazni valamennyi, a nemzeti jog által előírt következményt a célból, hogy az említett kikötés ne jelentsen kötelezettséget az ugyanezen általános feltételeket tartalmazó szerződést az érintett eladóval vagy szolgáltatóval megkötő fogyasztóra nézve. A második kérdésről: A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv az alábbiak szerint rendelkezik: „3. cikk (1) Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára. (3) A melléklet tartalmazza azoknak a feltételeknek a jelzésszerű és nem teljes felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők. Melléklet 1. pont j) alpontja: A 3. cikk (3) bekezdésében említett feltételek azok a feltételek, amelyek tárgya vagy hatása az, hogy feljogosítják az eladót vagy szolgáltatót a szerződési feltételek egyoldalú megváltoztatására a szerződésben feltüntetett és érvényes indok nélkül. Melléklet 2. pont d) alpont: A j) pont nem akadályozza árindexálási záradékok alkalmazását, amennyiben azok megengedettek, és az árváltoztatási módszerről egyértelmű leírás áll rendelkezésre.” 83

A második kérdés lényege, háttere: Ha valamely eladó vagy szolgáltató a fogyasztói szerződésekben szereplő ÁSZF részét alkotó kikötésben a nyújtandó szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjak egyoldalú módosítását írja elő, anélkül azonban, hogy e költségek kiszámításának módját egyértelműen meghatározná, és anélkül, hogy e módosítás érvényes indokát megjelölné, e kikötés tisztességtelennek minősül? Válasz a második kérdésre: „A nemzeti szabályozás által kijelölt szervezet által a fogyasztók nevében közérdekből indított, jogsértő magatartás abbahagyására való kötelezés iránti eljárásban döntést hozó nemzeti bíróság feladata, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5 i 93/13/EGK irányelv 3. cikkének (1) és (3) bekezdése tekintetében értékelje a fogyasztói szerződések általános feltételei között szereplő olyan kikötés tisztességtelen jellegét, amelyben az eladó vagy szolgáltató a nyújtandó szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak egyoldalú módosítását teszi lehetővé, anélkül azonban, hogy e költségek kiszámításának módját egyértelműen meghatározná, és anélkül, hogy e módosítás érvényes indokát megjelölné. Ezen értékelés keretében e bíróságnak a fogyasztói szerződésekben foglalt általános feltételek között – amelyeknek a vitatott kikötés részét alkotja – szereplő valamennyi kikötés, valamint a szóban forgó általános feltételekben előírtakat esetleg meghaladó jogokat és kötelezettségeket előíró nemzeti szabályozás fényében azt kell megvizsgálnia, hogy a nyújtandó szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak változtatásának okait vagy módját egyértelműen és érthetően fogalmazták e meg, illetve – adott esetben – azt, hogy a fogyasztók jogosultak e a szerződés felmondására.” A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tehát nem csak hatósági feladatot lát el. Az NFH ellenőrzi a fogyasztói szerződés megkötésénél alkalmazott vagy e célból nyilvánosan megismerhetővé tett általános szerződési feltételeket abban a tekintetben, hogy azok nem tartalmaznak-e a jóhiszeműség és tisztesség követelményébe ütközően a szerződéses jogokat és kötelezettségeket egyoldalúan és indokolatlanul a fogyasztó hátrányára megállapító feltételt. Az NFH szükség esetén a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés részévé váló tisztességtelen általános szerződési feltétel érvénytelenségének megállapítása iránt közérdekű keresetet indíthat. Közérdekű kereset alapján a bíróság a tisztességtelen általános szerződési feltétel érvénytelenségét az annak alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal állapítja meg. A közérdekű perekben a Hatóságnak komoly polgári jogi kérdésekben kell tudnia megvédenie valamely jogkérdéssel kapcsolatos álláspontját. A szóban forgó NFH vs. Invitel ügyben hozott C-472/10. számú határozat jelentőségét, joggyakorlatra kifejtett hatását mutatja például, hogy a Kúriának a fogyasztói kölcsönszerződésben pénzügyi intézmény által alkalmazott általános szerződési feltételekben szereplő egyoldalú szerződésmódosítási jog tisztességtelenségéről szóló 2/2012 (XII. 10.) PK véleményében hivatkozási alapul szolgált.

V. évfolyam I. szám


SZABÓ PÉTER:

Piacfelügyeleti tapasztalatok a termékbiztonsági ellenőrzések tükrében A PIACFELÜGYELET FOGALMA, CÉLJA A piacfelügyelet a hatóságok által annak biztosítása érdekében végzett tevékenység és hozott intézkedések, hogy a termékek megfeleljenek a vonatkozó közösségi harmonizációs jogszabályokban megállapított követelményeknek, illetve hogy ne jelentsenek veszélyt az egészség, a biztonság vagy közérdek bármilyen más elemének szempontjából. Fentiek alapján a piacfelügyelet célja, hogy a forgalomba szánt vagy forgalmazott termékek megfeleljenek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak, ne jelentsenek veszélyt a személyek életére, egészségére biztonságára, a környezetre, valamint más közérdekre, biztosítva ezáltal a jogszabályok követelményeit kielégítő termékek szabad áramlását. Az előírt követelmények érvényesülését a piacfelügyeleti hatóságok ellenőrzik, amelyek rendelkeznek a tevékenységük ellátásához szükséges jogosultságokkal.

tézkedések, hogy a termékek megfeleljenek a vonatkozó közösségi harmonizációs jogszabályokban megállapított követelményeknek, illetve hogy ne jelentsenek veszélyt az egészség, a biztonság vagy közérdek bármilyen más elemének szempontjából.

A PIACFELÜGYELETI HATÓSÁGOK A piacfelügyeleti hatóságok feladat- és hatáskörüket függetlenül, pártatlanul és elfogulatlanul, a jóhiszeműség és a tisztesség elvének figyelembevételével végzik, eljárásuk során együttműködnek a gazdasági szereplőkkel, intézkedéseik hatékonyak, arányosak és kellően visszatartó erejűek. Magyarországon jelenleg a következő szervezetek látnak el piacfelügyeleti feladatokat. A piacfelügyeleti hatóságok hatáskörét a termékkör és annak jellege határozza meg.

A piacfelügyeleti tevékenység célját az alábbi két jogszabály is 1. Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Orszámegfogalmazza. gos Tisztifőorvosi Hivatala (OTH) és a fővárosi és megyei • A termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törkormányhivatalok népegészségügyi szakigazgatási szervény 3. § alapján: Csak biztonságos és az általános hatályú, vei, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal járási közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktu(fővárosi kerületi) hivatalának járási (fővárosi kerületi) népsokban és a jogszabályokban foglalt követelményeknek egészségügyi intézete, (biocid hatóanyagok és termékek, megfelelő termék hozható forgalomba, forgalmazható, üzebiociddal kezelt termékek, kozmetikai termékek, valamint meltethető, vagy bocsátható a fogyasztók és felhasza vegyi anyagok, készítmények, keverékek, egyes korlátonálók rendelkezésére. zással érintett termékek), • A 2010. január 1-jétől alkalmazandó, a termékek forgalma- 2. Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal zása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírá(EEKH) (orvostechnikai eszközök), sainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon 3. Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetkívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács fejlesztési Intézet (GYEMSZI), (gyógyszer és gyógyszer765/2008/EK rendeletének ( 2008. július 9.) 2. cikk 17. benek nem minősülő gyógyhatású készítmény), kezdése szerint: „piacfelügyelet” a hatóságok által annak 4. Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) és a bábiztosítása érdekében végzett tevékenység és hozott innyakapitányságok, (bányászati alkalmazásra szánt gépek, Fogyasztóvédelmi Tükör

84


www.nfh.hu

SZABÓ Péter főosztályvezető Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Piacfelügyeleti Főosztály

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11. 12.

berendezések, külfejtésben alkalmazott rakodógépek bányamentő és egyéni önmentő készülékek, oxigénpalackok és a bányákba szánt robbanásbiztos berendezések), Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH), (gazdasági célfelhasználású gépek és villamossági termékek, egyes nyomástartó edények és rendszerek, egyes szállítható nyomástartó edények, bányáktól eltérő környezetbe szánt robbanásbiztos berendezések, gázfogyasztó készülékek, egyes kötelező hitelesítésű mérőeszközök, egyes környezetbarát tervezéssel és energiafogyasztási címkézéssel kapcsolatos termékek, továbbá a mozgólépcsők, mozgójárdák és felvonók), Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) és a fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei, (fogyasztói forgalomba szánt villamossági termékek, gépek és egyéni védőeszközök, ruházati termékek, lábbelik, játszótéri eszközök, öngyújtók, gyermekjátékok, bútorok, mosó- és tisztítószerek, építési termékek, festékek és lakkok, valamint minden egyéb a fogyasztói forgalomba szánt termék), Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) és a fővárosi és megyei kormányhivatalok közlekedési felügyelőségei, (járművek, járműtartozékok és alkatrészek) a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervei, (gazdasági célfelhasználású egyéni védőeszközök), Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), (rádióberendezések, elektronikus hírközlő végberendezések, továbbá olyan berendezések esetében, amelyek elektromágneses zavart okoznak), BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF), (tűzoltó-technikai termékek, továbbá tűz- vagy robbanásveszélyes készülékek, gépek, berendezések, építési termékek), Rendőrség szervei (Rendőrség). (pirotechnikai termékek) Nemzeti Adó- és Vámhivatal és területi szervei (a továbbiakban: vámhatóság) a részt vesznek az importtermékek ellenőrzésében.

A „TERMÉK” Termék alatt minden olyan ingó dolgot értünk, amelyet fogyasztóknak és felhasználóknak szántak, és üzleti tevékenység folyamán ellenszolgáltatás fejében vagy anélkül, új, használt vagy újra feldolgozott állapotban szállítottak vagy bocsátottak rendelkezésre. Ezek alól a következők képeznek kivételt: • élelmiszer, • takarmány, • élő növény vagy állat, • az emberi eredetű készítmény vagy a közvetlenül a növények vagy állatok reprodukciójához kapcsolódó növényi vagy állati eredetű készítmény, • a villamos energiáról, a földgázellátásról és a távhőszolgáltatásról szóló törvény hatálya alá tartozó termékek és szolgáltatások

85

A termékek fogalma alól kivételt képeznek továbbá azon termékek, amelyek esetében a forgalmazó a termékek forgalmazásakor egyértelműen közli a fogyasztóval vagy a felhasználóval, hogy a termék régiség, vagy a terméket használat előtt meg kell javítani, vagy helyre kell állítani.

AZ EURÓPAI UNIÓS PIACFELÜGYELETI SZABÁLYOZÁS RENDSZERE A fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme, az egységes termékbiztonsági horizontális előírások, illetve a magasabb színvonalú, hatékonyabb, eredményesebb és az egységes piacfelügyeleti intézmények és mechanizmusok megteremtése érdekében az Európai Parlament és a Tanács megalkotta az általános termékbiztonságról szóló 2001/95/EK irányelvet (a továbbiakban: 2001/95/EK irányelv) amely 2001. december 3-án került elfogadásra, és 2004. január 15-től hatályos. A 2001/95/EK rendelet azon termékekre alkalmazandó, ahol nincs közösségi harmonizációs szabályozás.

V. évfolyam I. szám


A magyar jogrendszerben a 2001/95/EK irányelv rendelkezései két külön jogszabályba, a termékek piacfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvénybe, illetőleg a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló 6/2013. (I. 18.) Korm. rendeletetbe kerültek átültetésre. A termékek forgalmazása tekintetében az akkreditálás és piacfelügyelet előírásainak megállapításáról és a 339/93/EGK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 765/2008/EK rendelet (a továbbiakban: 765/2008/EK Rendelet) elfogadásával, amelynek hatálya már kiterjed a nem fogyasztói – professzionális – termékekre is, a jogalkotó érvényesíteni kívánta a közösségi harmonizációs jogszabályoknak a piacfelügyeletre vonatkozó, már létező rendelkezéseit és azok végrehajtását.

Fontos szempont, hogy a törvény hatálybalépése semmilyen módon nem korlátozta az európai uniós jogi aktusban vagy jogszabályokban meghatározott előírásokat, mivel a törvény előírásait abban az esetben kell alkalmazni, ha európai uniós jogi aktus vagy jogszabály nem tartalmaz a törvénytől eltérő rendelkezéseket. A törvény végrehajtására a Kormány elfogadta a piacfelügyeleti tevékenység részletes szabályairól szóló 6/2013. (I. 18.) Korm. rendeletet, amelynek rendelkezései 2013. február 2. napjától hatályosak. Ezen túlmenően a piacfelügyelet jogi alapját képezik az európai uniós jogi aktusok végrehajtása vagy átültetése céljából elfogadott kormányrendeletek vagy miniszteri rendeletek, illetve az egyes termékköröket nemzeti szinten szabályozó normák. Ezek közül kiemelendőek az alábbiak:

A termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeréről, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló 768/2008/EK határozat (a továbbiakban: 768/2008/ EK határozat) elfogadásával az Európai Parlament által az egy- • 79/1997. (XII. 31.) IKIM rendelet az egyes villamossági terméséges piacfelügyelet megteremtése érdekekében újabb közös kek biztonsági követelményeiről és az azoknak való megfeleelvek és referenciarendelkezések kerültek lefektetésre. Ami kilőség értékeléséről emelendő, hogy a határozat – többek között - rendelkezéseket • 44/2000. (XII. 27.) EüM rendelet a veszélyes anyagokkal és a tartalmaz a gazdasági szereplők általános kötelezettségeire. A veszélyes készítményekkel kapcsolatos egyes eljárások, illet768/2008/EK határozat címzettjei a tagállamok, így a határozatve tevékenységek részletes szabályairól ban meghatározott rendelkezések csupán a tagállamokra nézve • 9/2002. (X. 17.) ESZCSM a cumik és cuclik egészségügyi kökötelezőek. vetelményeiről, valamint a forgalmazás feltételeiről • 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet a játszótéri eszközök biztonFentieken túl léteznek az úgynevezett közösségi harmonizációs ságosságáról jogszabályok, amelyek esetében az adott termékkört egy euró- • 7/2007. (I. 22.) GKM rendelet a mutatványos berendezések pai uniós jogi aktus szabályoz. Ilyenek például: biztonságosságáról • orvostechnikai eszközök (207/2012/EU Európai Parlament és • 28/2007. (III. 7.) GKM rendelet az öngyújtók forgalomba hozaTanácsi rendelet) talának egyes követelményeiről • építési termékek (305/2011/EU Európai Parlament és Tanácsi • 16/2008. (VIII.30.) NFGM rendelet a gépek biztonsági követelrendelet) ményeiről és megfelelőségének tanúsításáról • mosó- és tisztítószerek (648/2004/EK Európai Parlament és • 18/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet az egyéni védőeszközök köTanácsi rendelet) vetelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról • játékok (2009/48/EK Európai Parlament és Tanácsi irányelv) • 4/2009. (III.17.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközökről • gépek (2006/42/EK Európai Parlament és Tanácsi irányelv) • 38/2011. (X. 5.) NGM rendelet a gyermekjátékok biztonságá• villamossági termékek (2006/95/EK Európai Parlament és Taról nácsi irányelv) • 142/2001. (VIII. 8.) Korm. rendelet a háztartási gépek zajkibocsátási értékeinek feltüntetési kötelezettségeiről A NEMZETI PIACFELÜGYELETI SZABÁLYOZÁS • 155/2003. (X. 1.) Korm. rendelet a polgári célú pirotechnikai RENDSZERE tevékenységek felügyeletéről • 25/2006. (II. 3.) Korm. rendelet az egyes festékek, lakkok és Az Országgyűlés 2012. június 18-án fogadta el a termékek pijárművek javító fényezésére termékek szerves oldószer taracfelügyeletéről szóló 2012. évi LXXXVIII. törvényt (a továbbitalmának szabályozásáról akban: Pftv.), amely egységes keretet teremtett a piacfelügyelet • 275/2013. (VII. 16.) Korm. rendelet az építési termék építszámára. A törvény - az európai uniós jogi aktusok mellett - a ménybe történő betervezésének és beépítésének, ennek sopiacfelügyelet legfontosabb jogi alapját képezi Magyarországon. rán a teljesítmény igazolásának részletes szabályairól A törvény egyszerre szolgálja: • a 2001/95/EK irányelvnek való megfelelést; • a 765/2008/EK rendelet végrehajtását segíti elő, valamint • a 768/2008/EK határozattal összhangban álló szabályozást tartalmaz. Fogyasztóvédelmi Tükör

86

Végezetül meg kell említeni az egyes termékekre vonatkozó szabványokat (nemzetközi, harmonizált, honosított harmonizált vagy nemzeti), illetve az Európai Unió Bizottsága által hozott határozatokat, javaslatokat, ajánlásokat és állásfoglalásokat, amelyek szintén a piacfelügyeleti joganyag részét képezik.


www.nfh.hu

Összefoglalva a magyar piacfelügyelet jogi rendszere a következőképpen épül fel: • általános hatályú és közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktusok (rendeletek) • a Pftv. és végrehajtási rendelete • az európai uniós jogi aktusok végrehajtása vagy átültetése céljából elfogadott kormányrendeletek vagy miniszteri rendeletek • nemzeti szintű termékspecifikus jogszabályok • a Bizottság határozatai • szabványok • a Bizottság ajánlásai és állásfoglalásai

• • • •

A BIZTONSÁGOSSÁG ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI Mivel a forgalmazói lánc elején minden esetben a gyártó áll, így elsősorban a gyártó köteles gondoskodni a termék gyártása és tervezése során arról, hogy biztonságos és a jogszabályi előírásoknak megfelelő termék kerüljön forgalomba. Fontos azonban, hogy az importőr és a forgalmazó sem hozhat forgalomba, illetve forgalmazhat olyan terméket, amelyről szakmai gondossága körében tudja, vagy a rendelkezésére álló tájékoztatás vagy szakmai ismeret alapján tudnia kellene, hogy nem biztonságos vagy nem megfelelő. Mindezek alapján tehát a teljes forgalmazói lánc felelősséggel tartozik azért, hogy csakis biztonságos és a jogszabályi követelményeknek megfelelő termék kerüljön a fogyasztók vagy a felhasználók birtokába. Egy termék biztonságosságát elsősorban meghatározhatja jogszabály, uniós jogi aktus vagy a jogszabállyal összhangban álló szabvány. Ha azonban a termék biztonságosságának követelményei nincsenek vagy nem teljeskörűen vannak meghatározva, akkor egy termék biztonságosságát elsősorban a következők alapján kell megítélni: • a termék alapvető ismérvei, különösen összetétele, csomagolása, valamint összeszerelésére, beszerelésére és karbantartására, felhasználására vonatkozó előírások, • a terméknek más termékre gyakorolt, valamint az egészségre és környezetre gyakorolt – az együttes használat során és�szerűen várható – hatásai, • a termék külső megjelenítése, címkézése, használati és kezelési útmutatója, hulladékkezelési vagy más tájékoztatója, • a termék használatának hatása a fokozott veszélynek kitett – különösen a gyermek- és az időskorú, valamint a fogyatékkal élő – fogyasztókra.

mazandó nemzeti szabványok, az abban a tagállamban megállapított szabványok, amelyben a terméket forgalomba hozzák, az Európai Bizottságnak a termékbiztonság értékeléséről szóló iránymutatásokat megállapító ajánlásai, az érintett ágazatban hatályos szakmai termékbiztonsági követelményrendszer, a tudomány és a technika mindenkori állása szerinti egészségügyi, műszaki-technikai, valamint a biztonságossággal összefüggő ismeretek, a biztonságossággal összefüggő ésszerű fogyasztói vagy felhasználói elvárások, valamint a szakmai szervezetek által kidolgozott ajánlások.

Fontos szabály, hogy ha egy termék használatával járó kockázat figyelmeztetés nélkül nem észlelhető azonnal, a gyártó köteles a fogyasztót és a felhasználót írásban figyelmeztetni olyan módon, hogy a fogyasztó és a felhasználó felmérhesse a termék rendeltetésszerű vagy ésszerűen várható használatával járó veszélyt, illetve megtehesse a veszély elleni óvintézkedéseket. A termék biztonságosságával kapcsolatosan két megdönthető vélelem is fennáll. Egyrészt, ha jogszabály vagy közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus a termék meghatározott tulajdonságai tekintetében biztonságossági követelményeket határoz meg, az e követelményeknek megfelelő terméket az ilyen tulajdonságok tekintetében biztonságosnak kell tekinteni. Másrészt a honosított harmonizált szabványban meghatározott biztonságossági követelményeknek megfelelő termék biztonságosságát a szabványban meghatározott tulajdonságok tekintetében vélelmezni kell. Fentiekkel összefüggésben kiemelendő azonban az a tény, hogy egy termék biztonságosságának megítélését nem befolyásolja önmagában az, ha később nagyobb biztonságot nyújtó termék kerül forgalomba.

A MEGFELELŐSÉGÉRTÉKELÉS A 765/2008/EK rendelet 2. cikk 12. pontja értelmében a megfelelőségértékelési eljárás az az értékelési eljárás, amely bizonyítja, hogy egy termékkel, eljárással, szolgáltatással, rendszerrel, személlyel vagy szervezettel kapcsolatos, meghatározott követelmények teljesültek.

Amennyiben közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus vagy jogszabály előírja, a termék csak megfelelőségértékelési eljárást követően hozható forgalomba, vagy forgalmazható. A megfelelőségértékelési eljárást a gyártó köteles a jogszabályban meghatározott módon elvégezni vagy elvégeztetni. A módozattól függően – amelyet jogszabály határoz meg Ezen túlmenően egy termék biztonságosságának meghatározá- - a megfelelőségértékelési eljárást vagy maga a gyártó végzi el, sánál az alábbiakat is figyelembe lehet venni: vagy megbíz egy arra kijelölt szervezetet. • nemzetközi szabványok, harmonizált szabványok, vagy a megfelelő európai szabványokat átvevő, önkéntesen alkal87

V. évfolyam I. szám


Gyakori hiba, hogy a gyártó nem az adott termék megfelelőségértékelésének elvégzésére jogosult szervezetet bíz meg. A megfelelőségértékelést végző szervezet kiválasztásánál tehát körültekintően kell eljárni, főleg ha az adott szervezet nem az Európai Unió területén végzi tevékenységét.

gyártó, vagy meghatalmazott képviselője tüntetheti fel, nem takarhatja el semmilyen egyéb információ vagy felirat. Tilos továbbá a CE megfelelőségi jelölés feltüntetése azokon a termékeken, amelyeken jogszabály nem írja elő feltüntetését.

Gyakori hiba, hogy a CE megfelelőségi jelölés formai kialakítása Azt, hogy a megfelelőségértékelési értékelési eljárás során me- nem megfelelő: lyik módozatot (modult) kell alkalmazni, meghatározhatja az • A CE megfelelőségi jelölés kicsinyítésekor vagy nagyításakor általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi a fenti rajzon látható arányokat meg kell tartani. aktus vagy jogszabály. A megfelelőségértékelési eljárások mo- • CE megfelelőségi jelölés különböző elemeinek alapvetően duljait a termékek forgalomba hozatalának közös keretrendszeazonos magasságúakban kell lenniük, amely magasság nem réről, valamint a 93/465/EGK tanácsi határozat hatályon kívül lehet kevesebb mint 5 mm. helyezéséről szóló 768/2008/EK határozat, az építési termékek vonatkozásában az építési termékek forgalmazására vonatkozó MÁR FORGALOMBA HOZOTT TERMÉKEK PIACharmonizált feltételek megállapításáról és a 89/106/EGK tanácsi FELÜGYELETE irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 305/2011/EU rendelet foglalja össze. A piacfelügyeleti hatóságok a felhasználókat és a fogyasztókat védve jogosultak eljárni azon termékek esetében, amelyek nem A megfelelőségértékelési eljárás lefolytatását minden esetben felelnek meg a követelményeknek, illetve súlyos veszélyt jelenvalamilyen megfelelősséget igazoló dokumentum igazolja (pl: tenek a fogyasztókra, a felhasználókra, vagy a környezetre és a megfelelőségi tanúsítvány, gyártói megfelelőségi nyilatkozat). közérdekre nézve. Ezt a dokumentumot a forgalmazás során végig biztosítani kell, és a forgalmazó is köteles meggyőződni a dokumentum meglé- A piacfelügyeleti hatóságok ellenőrzéseire és intézkedéseire votéről és megalapozottságáról. natkozó alapvető szabályokat a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény és az ágazati jogszabályok A CE MEGFELELŐSÉGI JELÖLÉS mellett a Pftv. 15. § tartalmazza, mely szerint a piacfelügyeleti hatóságok jogosultak bármely termék biztonságosságát, megA közösségi harmonizációs jogszabályok meghatározzák azon felelőségét, egészségre gyakorolt hatását, illetve a termékhez termékek körét, amelyek kizárólag CE megfelelőségi jelöléssel tartozó dokumentációt ellenőrizni, továbbá laboratóriumi vizsgáellátva hozhatók forgalomba. lat, megfelelőségértékelő szervezet általi vizsgálat vagy a hatóság mérése céljából ingyenes mintát és ellenmintát venni. Ezen A CE megfelelőségi jelöléssel a gyártó azt jelzi, hogy a termék túlmenően a súlyos veszélyt jelentő terméket a piacfelügyeleti megfelel azon közösségi harmonizációs jogszabályokban rögzí- hatóságok a jogszabályban meghatározottak szerint jogosultak tett követelményeknek, amelyek a jelölés alkalmazását előírják. lefoglalni és a jogsértést elkövető gazdasági szereplő költségére A CE megfelelőségi jelölés tehát egyrészt fontos információval megsemmisíteni. szolgál a piacfelügyeleti hatóságok, másrészt a fogyasztók/felhasználók számára. Az eljárás során a gazdasági szereplő köteles a piacfelügyeleti hatósággal együttműködni, a piacfelügyeleti hatóság felhívása A CE megfelelőségi jelölést láthatóan, jól olvashatóan csak a esetén köteles adatot szolgáltatni (pl.: megfelelőségi dokumentáció bemutatása) és hitelt érdemlően igazolni azt, hogy kitől szerezte be a terméket, illetve azt kinek értékesítette tovább. Amennyiben a gazdasági szereplő az eljárás során nem működik együtt, vagy a hatóság felhívásának nem tesz eleget, a hatóság jogosult eljárási bírságot kiszabni. Természetesen a gazdasági szereplőt megilletik bizonyos ügyféli jogok, így a gazdasági szereplő az eljárás során jogosult bármikor nyilatkozatot tenni, bizonyítékot benyújtani, illetve az iratokba betekinteni. Ha a gazdasági szereplő a hatóság által hozott döntést sérelmesnek tartja, úgy pedig jogosult igénybe venni a vonatkozó jogorvoslati lehetőségeket (pl: fellebbezés, bírósági felülvizsgálat). Amennyiben a piacfelügyeleti hatóság megállapítja, hogy egy Fogyasztóvédelmi Tükör

88


www.nfh.hu

termék nem felel meg a vonatkozó jogszabályi követelményeknek, úgy jogosult: • a termék használatából származó veszélyre vonatkozó figyelmeztető tájékoztatás elhelyezését előírni, • széles körű tájékoztatást elrendelni úgy, hogy a termék használatából származó veszélyről időben és megfelelő módon – szükség esetén a rádiós vagy audiovizuális lineáris médiaszolgáltatásban vagy sajtótermékben – a fogyasztók vagy a felhasználók értesüljenek, • a termék forgalomba hozatalát, reklámozását korlátozni vagy megtiltani, és a tilalom betartásához szükséges kísérő intézkedéseket bevezetni, • a már forgalomba hozott termék forgalomból való kivonását elrendelni, és előírni az erről való tájékoztatást a b) pontban meghatározott módon, • elrendelni a termék visszahívását, vagy – ha ez indokolt – a gazdasági szereplőkkel együttműködve megszervezni a termék fogyasztóktól vagy felhasználóktól történő visszahívását és környezetvédelmi szempontok figyelembevételével történő megsemmisítését, valamint ellenőrizni ezek végrehajtását, • határidő tűzésével a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére kötelezni a gazdasági szereplőt azzal, hogy a gazdasági szereplő a hibák, hiányosságok megszüntetése érdekében tett intézkedéséről köteles értesíteni a piacfelügyeleti hatóságot, • a jogszerű állapot helyreállításáig feltételhez kötni vagy megtiltani a termék forgalmazását, értékesítését, • bírságot kiszabni. A piacfelügyeleti hatóságok által alkalmazott jogkövetkezménynek minden esetben hatékonynak, arányosnak és kellően vis�szatartó erejűnek kell lennie. A szankció mértékénél a hatóságnak figyelembe kell vennie azt, hogy ugyanazon tényállás esetén az adott gazdasági szereplő 3 éven belül megsértette-e már e törvény, valamint más jogszabályok ugyanazon rendelkezéseit. A piacfelügyeleti hatóságok 15 ezer forinttól 500 millió forintig terjedő bírsággal sújthatják a gazdasági szereplőt. Ha a jogsértés a fogyasztók vagy felhasználók életét, testi épségét, egészségét sértette vagy veszélyeztetette, akkor a bírság összege 15 ezer forinttól 2 milliárd forintig terjedhet. A piacfelügyeleti hatóságok ez utóbbi esetben minden esetben bírságot szabnak ki, ha a kis- és középvállalkozásokról szóló törvény (Kkvtv.) eltérően nem rendelkezik. A Kkvtv. 12/A. § (1)-(2) bekezdései értelmében a hatósági ellenőrzést végző szervek kis- és középvállalkozásokkal szemben az első esetben előforduló jogsértés esetén - az adó- és vámhatósági eljárást és a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények ellenőrzésére irányuló eljárást kivéve - bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmaznak, illetve kötelesek megvizsgálni a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott eljárás alkalmazásának lehetőségét. 89

Nincs lehetőség a bírságtól való eltekintésre, ha a. a jogsértés emberi életet, testi épséget vagy egészséget sért vagy veszélyeztet, b. a bírság kiszabásának alapjául szolgáló tényállás megvalósulásával környezetkárosodás következett be, c. a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek védelmét célzó jogszabályi rendelkezés megsértésére került sor, vagy d. a jogsértésre a személyeknek koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportjához tartozó személlyel szemben került sor. Amennyiben az eljárás során mintavételre kerül sor, és a laboratóriumi vizsgálat, a megfelelőségértékelő szervezet általi vizsgálat vagy a hatóság mérése alapján a termék nem megfelelőnek bizonyul, akkor a vizsgálat költségeit a gyártó, az importőr vagy az a forgalmazó, amelynél a terméket vizsgálat alá vonták, köteles megfizetni. Súlyos veszélyt jelentő termékek esetében a piacfelügyeleti hatóságok jogosultak azonnali intézkedést hozni a termék használatából eredő veszélyek és károk mértékének csökkentése, valamint elhárítása érdekében. A piacfelügyeleti hatóságok az intézkedések végrehajtása során a gazdasági szereplőkkel szorosan együttműködnek. A gazdasági szereplők jogainak, jogos érdekeinek védelme miatt egy fontos garanciális szabály került beépítésre a Pftv.-ben, hiszen amennyiben a piacfelügyeleti hatóságok az Európai Unió más tagállamában vagy az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államában gyártott termék forgalomból történő kivonásáról döntenek, úgy kötelesek a rendelkezésre álló elérhetőségen az érintett gyártót a döntés meghozatalát követő 3 naptári napon belül írásban tájékoztatni. Mindezek alapján nemcsak a magyarországi, hanem minden érintett gazdasági szereplő értesül a termék nem megfelelőségéről, esetleges veszélyéről, valamint az adott intézkedés pontos okáról. A piacfelügyeleti hatóságok a fogyasztók, felhasználók testi épségének, egészségének védelme érdekében, továbbá a fogyasztók, felhasználók széles körét érintő kárral fenyegető veszély elhárítása érdekében az ügydöntő határozatuk meghozataláig terjedő időtartamra fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható végzésben elrendelhetik a termék használatából származó veszélyre vonatkozó figyelmeztető tájékoztatás elhelyezését. Továbbá elrendelhetik széles körű tájékoztatást közzétételét úgy, hogy a termék használatából származó veszélyről időben és megfelelő módon – szükség esetén a médiában – a fogyasztók vagy a felhasználók értesüljenek. Ezen végzésben a piacfelügyeleti hatóságok jogosultak továbbá a termék forgalomba hozatalát, reklámozását korlátozni vagy megtiltani, és a tilalom betartásához szükséges kísérő intézkedéseket bevezetni, illetve a jogszerű állapot helyreállításáig feltételhez kötni vagy megtiltani a termék forgalmazását, értékesítését. V. évfolyam I. szám


A fogyasztók és a felhasználók védelme érdekében a piacfel- Tekintettel arra, hogy egy vámeljárás jelentős költségeket jelent, ügyeleti hatóságok határozataik, illetve az ideiglenes intézke- így az eljárás esetleges elhúzódását meggátolva garanciális désről szóló végzéseik kivonatát – jogorvoslatra tekintet nélkül – szabályként jelenik meg a vámkezelést kérőre nézve az, hogy közzéteszik honlapjukon, ha eljárásuk során megállapítják, hogy amennyiben a vámhatóság 3 munkanapon belül nem értesül a vizsgált termék nem felel meg a biztonságossági követelmé- a piacfelügyeleti hatóság által indított eljárásról vagy a termék nyeknek. jogszabályi előírásoknak való megfelelősége tárgyában hozott döntésről, akkor a vámhatóság a felfüggesztést megszünteti, és Ezt követően a piacfelügyeleti hatóságok a kivonatot a közzé- a vámkezelést lefolytatja és a termék szabad forgalomba történő tételtől számított hat hónap elteltével, vagy annak okafogyottá bocsátását engedélyezi. válásakor, honlapjukról eltávolítják. Amennyiben a piacfelügyeleti hatóságtól 3 munkanapon belül A törvény értelmében a piacfelügyeleti hatóság piacfelügyeleti érkezik olyan visszajelzés, hogy az adott termék veszélyes, okeljárásában az ügyintézési határidő 90 nap, amit az eljáró ható- mányhiányos, megtévesztő a CE megfelelőségi jelölés, akkor a ság vezetője annak letelte előtt indokolt esetben egy alkalommal, vámhatóság a kísérő okmányokon elvégzi a 765/2008/EK Renlegfeljebb harminc nappal meghosszabbíthat deletben foglalt intézkedéseket. A fokozott védelem érdekében a vámhatóság a súlyos veszélyt jelentő termékeket megsemmisítVégezetül fontos megjegyezni, hogy a törvény eltérő rendelke- heti, vagy elrendelheti a megsemmisítést. zése hiányában a piacfelügyeleti hatóság eljárása során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Amennyiben a piacfelügyeleti hatóságok azt állapítják meg, hogy szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. az adott termék nem felel meg a forgalomba hozatal követelményeinek, úgy megtiltják a termék szabad forgalomba bocsátását. IMPORTTERMÉKEK PIACFELÜGYELETI ELLEN- Egyúttal felhívják az illetékes vámhatóságot, hogy a vámárut kíŐRZÉSE sérő okmányra a következő záradékokat helyezze el: „nem megfelelő termék – szabad forgalomba bocsátás nem engedélyezett Ahogy az előzőekben is kifejtésre került, ahhoz, hogy egy ter- – 765/2008/EK rendelet”; vagy „veszélyes termék – szabad formék az Európai Unió, illetve Magyarország területén forgalomba galomba bocsátás nem engedélyezett – 765/2008/EK rendelet”. kerülhessen, meg kell felelnie a vonatkozó biztonságossági és megfelelőségi előírásoknak. A piacfelügyet egyik fontos területe További jogosultság, hogy a súlyos veszélyt jelentő termékeket az importtermékek ellenőrzése, amely révén elérhető az, hogy a piacfelügyeleti hatóságok külön jogszabályban foglaltak szea nem megfelelő vagy veszélyes termék ne kerülhessen forga- rint megsemmisíthetik, elrendelhetik megsemmisítésüket, illetőlomba. leg egyéb módon működésképtelenné tehetik azokat. Mindezek mellett a hatékonyabb és eredményesebb intézkedések érdekéE körben kiemelt feladat hárul a vámhatóságra, hiszen a sza- ben a piacfelügyeleti hatóságok azonnal és haladéktalanul megbad forgalomba bocsátásra irányuló eljárást a vámhatóság fel- küldenek a vámhatóságnak minden olyan információt, amely az függeszti, ha megállapítható, vagy alapos gyanú merül fel arra, importtermék jelentette súlyos veszélyre vagy meg nem felelésre hogy az importtermék tulajdonsága, kialakítása alapján üzembe vonatkozhat. helyezése, karbantartása és használata esetén súlyos veszélyt jelenthet az egészségre, a biztonságra, a környezetre vagy a A KÖZPONTI PIACFELÜGYELETI INFORMÁCIÓS közérdekre. Felfüggesztésre kerül továbbá az eljárás akkor is, RENDSZER (KPIR) ha megállapítható, hogy az importtermék okmányhiányos, jelölése nem szabályos, illetve – a CE megfelelőségi jelölés köteles Az információk gyors és kölcsönös áramlása érdekében a piacfeltermékek esetében – a CE megfelelőségi jelölés feltüntetése ügyeleti hatóságok az egyes termékekkel kapcsolatos folyamanem megfelelő, vagy nem megalapozott. tos és naprakész adatokat, intézkedéseket a KPIR-ben rögzítik és tartják nyilván. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló Gyanú esetén a vámhatóság a további vizsgálatok lefolytatása 225/2007 Korm. r. 6. § (1) bekezdésének d) pontja értelmében céljából haladéktalanul értesíti – vámriasztás keretében – az ille- a KPIR működtetéséért a Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság (a tékes piacfelügyeleti hatóságot, amely lefolytatja a termék piac- továbbiakban: NFH) a felelős. felügyeleti vizsgálatát. A KPIR tehát az az információs adatbázis, amelyben a piacfelA felfüggesztést követően az illetékes piacfelügyeleti hatóság ügyeleti hatóságok – figyelembe véve a külön jogszabályban állapítja meg azt, hogy a termék megfelel-e a jogszabályi előírá- meghatározott információszolgáltatási kötelezettségeket is – egy soknak. Amennyiben megállapítást nyer, hogy a termék kielégíti vizsgált termékkel kapcsolatos tényeket, adatokat, intézkedésea vonatkozó jogszabályi előírásokat, illetőleg egyéb biztonsági ket rögzítenek, illetve erről a KPIR-en keresztül tájékoztatják az követelményeket, úgy a piacfelügyeleti hatóságok döntésükben NFH-t. engedélyezik a termék szabad forgalomba bocsátását. Fogyasztóvédelmi Tükör

90


www.nfh.hu

Ezen adatok nyilvántartásának kiemelt jelentősége van a nem megfelelő, illetve a nem biztonságos termékek esetében, hiszen a KPIR-ben a termékről minden lényeges információ rögzítésre kerül (a termék pontos megnevezése; azonosításra szolgáló adatai, jelölései, csomagolása; származási helye; a gyártás időpontja; az érintett gazdasági szereplők (gyártó, forgalmazó, importőr, stb.) neve, címe; a laboratóriumi vizsgálatok eredményei, a kockázatértékelés és szakvélemény, fényképfelvételek; a jogerős közigazgatási határozat száma, kelte), amely elősegíti a nem megfelelő termékek hatékony és eredményes kiszűrését mind Magyarország, mind a Közösség területéről. A veszélyes és forgalomba nem hozható termékek kiszűrése tehát nemcsak Magyarországon történik meg, hiszen ezen termékekről az NFH az Európai Bizottságnak szolgáltat információt. A piacfelügyeleti hatóságok által letiltott és veszélyesnek minősülő termékekről bárki szabadon tájékozódhat http://www. piacfelugyelet.hu honlapon.

A KÖZÖSSÉGI GYORS TÁJÉKOZTATÁSI RENDSZER (RAPEX) A piacfelügyeleti feladatok hatékony és eredményes ellátásához az együttműködés nemcsak a nemzeti piacfelügyeleti hatóságok között valósul meg, hanem az információk kölcsönösen áramlanak a tagállami piacfelügyeleti hatóságok és az Európai Bizottság között is.

hatóság haladéktalanul tájékoztatja az NFH-t, aki hivatalos értesítési formanyomtatvány felhasználásával a RAPEX-en keresztül tájékoztatást ad az Európai Bizottságnak, amelyben megadja a termék azonosítását lehetővé tevő információkat, ideértve a termék gyártóját is; a fennálló veszély leírását, a veszély szintjének értékelése szempontjából jelentős vizsgálatok eredményeit és az azokból levont következtetések összefoglalását; a meghozott vagy elhatározott intézkedések jellegét és időbeni hatályát; a termék értékesítési-forgalmazói láncára vonatkozó információkat, különös tekintettel a rendeltetési országokra; amennyiben történt ilyen, akkor a gazdasági szereplő által hozott önkéntes intézkedést. Ezen túlmenően az NFH az intézkedések módosításáról vagy a lépések visszavonásáról is haladéktalanul tájékoztatja az Európai Bizottságot. Az Európai Bizottság felé nyújtott tájékoztatás formáját és módját a veszély jellege és kiterjedtsége határozza meg. Ha a veszély hatásai Magyarország határain nem terjednek túl, akkor az NFH az intézkedésekről csak annyiban nyújt tájékoztatást, amen�nyiben azok termékbiztonsági szempontból információkat tartalmaznak, és amennyiben azok olyan új veszéllyel kapcsolatosak, amelyek más értesítésekben addig még nem szerepeltek.

Amennyiben egy tagállamban veszélyes termék bukkan fel, akkor az adott tagállam a termékről valamennyi fontos információt megküld a többi tagállamnak és az Európai Bizottságnak is.

Súlyos veszély esetén az NFH minden esetben értesíti az Európai Bizottságot, ugyanígy a gyártók és forgalmazók által hozott önkéntes intézkedésekről. Amennyiben az NFH az Európai Bizottság útján más tagállamból származó veszélyes termékről kap értesítést, úgy a későbbiekben tájékoztatja az Európai Bizottságot a nemzeti piacfelügyeleti hatóságok által megtett intézkedésekről.

Az információk gyors továbbítását biztosítja az erre a célra létrehozott riasztási rendszer, a RAPEX (Rapid Alert System for Nonfood Products).

Az Európai Unióban letiltott és veszélyesnek minősülő termékekről szintén bárki szabadon tájékozódhat a www.ec.europa.eu/ consumers/safety/rapex internetes felületen.

A rendszer célja, hogy a veszélyes termékek felkutatása és forgalomból történő gyors kivonása érdekében a tagállamok illetékes hatóságai együttműködjenek. Fontos kiemelni, hogy a RAPEX csak a nem élelmiszer jellegű termékekre vonatkozik, az élelmiszerekkel és takarmányokkal kapcsolatos riasztásokat a „RASFF” (Rapid Alert System for Food and Feed) elnevezésű adatbázisban kezelik. Magyarországon az NFH vesz részt a termékbiztonsággal kapcsolatos ügyekben az illetékes piacfelügyeleti hatóságok európai hálózatában, azaz az Európai Termékbiztonsági Hálózatban. Magyarország az NFH-n keresztül kapcsolódik tehát a RAPEX hálózatához. Ha a piacfelügyeleti hatóság egy termék forgalomba hozatalát tiltó, kivonásukat vagy visszahívásukat elrendelő, illetve korlátozó intézkedéseket hoz, vagy a gyártókkal és a forgalmazókkal állapodik meg hasonló intézkedésben, akkor erről a piacfelügyeleti 91

V. évfolyam I. szám


Fogyasztóvédelmi Tükör

92


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.