2012/ 4. szám

S zabolcs - szatmár - beregi

Szemle

Társadalomtudomány • Irodalom • Mûvészet A megye önkormányzatának folyóirata Megjelenik negyedévEnként 47. évfolyam, 2012. 4. szám Főszerkesztő: Karádi Zsolt Szerkesztőség: Babosi László, Fábián Gergely, Galambos Sándor, Ilyés Gábor, Marik Sándor Tördelőszerkesztő: Erdélyi Tamás Kiadja: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár, Nyíregyháza, Szabadság tér 2.

Felelős kiadó: Kührner Éva igazgató A szerkesztőség címe: Nyíregyháza, Szabadság tér 2.

Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 23.

Telefon: (42) 598-888, fax: 404-107 E-mail: szabolcsi.szemle@gmail.com http://szszbmo.hu/szemle ISSN: 1216-092X Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletág.

Előfizethető közvetlenül a postai kézbesítőknél, az ország bármely postáján, Budapesten a Hírlap ügyfélszolgálati irodákban és a Központi Hírlap Centrumnál. Évi előfizetési díj 2000 Ft. Befizetéskor minden esetben kérjük feltüntetni a Szabolcs-szatmár-beregi Szemle nevet!

A folyóirat Nyíregyházán megvásárolható a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban és a Szent István Könyvkereskedés és Teaházban (Szent István u. 4.).

Nyomda: IMI Print Kft., Nyíregyháza

falak és választóvonalak

Kaposi Zoltán

Gazdasági választóvonalak a magyarországi arisztokrácián belül a dualizmus korában* A magyarországi arisztokrácia jövedelmeiről és vagyonáról szaktudományos munkát írni nem könnyű feladat. Már önmagában a társadalmi réteg definiálása is nehézkes.

Elvileg könnyű dolgunk van: arisztokrata az, aki valamilyen hivatalosan elismert főrangú címmel rendelkezik. Ám ha a réteg valóságos társadalmi funkcióit vizsgáljuk, akkor már sokkal bonyolultabb a helyzet. A nehézségek több okra vezethetők vissza.

Egyrészt az arisztokrácia sok száz éves múltja során időnként más és más funkciói kerültek előtérbe. Eleinte a katonáskodás, a haza védelme, később a politika és az államigazgatás játszott nagy szerepet működésében. A 19. század második felében e funkciók helyett a birtokvezetés, a társadalmi reprezentáció, a mecenatúra került előtérbe. Tény, hogy erre az időre a hazai arisztokrácia már igen sokoldalúan rétegzett társadalmi csoporttá vált. Tagjai foglalkozásuk, vagyonuk, jövedelmük, származásuk, politikai befolyásuk szerint bonyolult szeletét képezték a társadalomnak. Másrészt el kell vonatkoztatnunk a politikailag determinált megítélésektől. A 20. század során a hazai arisztokráciáról igen sok negatív beállítású leírás született. A népi írók, de a baloldaliak is inkább csak e réteg feleslegességét emelték ki. A nagybirtokokkal, a kastélyokkal szembe állított cselédállapot egyértelműen mutatta a társadalmi ellentéteket.

Harmadrészt jegyezzük meg, hogy az arisztokrácia jövedelmeiről, vagyonáról egységes, átfogó forrásanyag nem maradt fenn, s ilyen előkerülését nem is várhatjuk. Éppen ezért a vizsgálatok (jelen esetben a mienk is) igen széles, sok területet érintő forrásokon, így családtörténeteken, adójegyzékeken, birtokkimutatásokon, uradalomtörténeteken, s egyéni visszaemlékezéseken alapulhatnak csak.

A rovat írásai a Nyíregyházi Főiskolán 2012. november 29–30-án megtartott Falak és választóvonalak a történelemben c. konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatai.

1 Az arisztokrácia hazai megítélésére lásd: Csekonics Erzsébet: A magyar arisztokrácia válsága. In: Az úri Magyarország. Szerk. Léderer Pál. Budapest, 1993. 36–40.; illetve Erdei Ferenc: A magyar társadalom a két világháború között. In: Az úri Magyarország. Szerk. Léderer Pál. Budapest, 1993. 22–26.; Weis István: A mai magyar társadalom. Budapest, 1930.

*

Kaposi Zoltán

Ez a sokoldalúan tagolt arisztokrácia az idők során persze megpróbált valamenynyire alkalmazkodni a gazdasági és társadalmi változásokhoz. Sok jele volt ennek. A 19. században az arisztokraták gyermekei – a korábbi magánoktatás helyett – egyre nagyobb számban jelentek meg a közoktatás és a felsőoktatás különböző intézményeiben. A felsőfokú tanulmányok révén jogászok, ügyvédek, jogtanácsosok, gazdászok, vállalati vezetők, mérnökök kerültek ki soraikból, nem is beszélve jó néhány tudósról. Egy másik lehetőség volt a hagyományos pályákon való szereplés: katonáskodással, egyházi tanulmányokkal, különböző vett vagy kiérdemelt címek megszerzésével a politikai élet magas szintjére lehetett eljutni. Az is biztos ugyanakkor, hogy a korhoz való alkalmazkodással mindig szemben állt a hazai főrangúak kasztjellegének erősödése. Ott volt a Nemzeti Kaszinó, a Lovaregylet, az országgyűlés főrendiházának megalakítása, az összetartozó csoportok közös tevékenysége (bálok, vadászatok, egyéb közösségi programok stb.). Mindez akár azt a tudatot erősíthette, hogy a csoport érinthetetlen.

Pedig már régen nem volt az. A 18–19. században a hazai arisztokrácia gyorsan szaporodott. A magas születési szám, s az átlagost jóval meghaladó közegészségügyi és fogyasztási lehetőségek miatt a famíliák létszáma gyorsan bővült, ami óhatatlanul a vagyon valamilyen megosztását feltételezte. A régi lehetőségek kihasználása már nem oldhatta meg a problémát. A három-négy fiú közül egyet-egyet még lehetett egyházi pályára vagy katonatisztnek küldeni, még néha lehetett egy szerencsés, vagyont hozó házasságot kötni, de a vagyon felosztását hosszú távon nem lehetett megúszni. A lányok örökségének kifizetése az adósságokban úszó arisztokraták, illetve az örökösök sokszor teljes pénzügyi ellehetetlenülését is magával hozhatta. A hitbizományi jog megszerzése ugyan a földek családi kézben való maradását biztosította, ám a birtoklásból kiszorultak esetében a főnemesi lét lehetőségei beszűkültek. Természetesen előfordulhatott, hogy a gyermekáldás szerényebb volt. A herceg Esterházy család esetében nagy könnyebbség volt, hogy több esetben csak egy fiúörököse volt az irdatlan méretű földeknek. Egy ezzel ellentétes példa a herceg Batthyány família, ahol az 1914-ben birtokba lépő László hercegnek 12 gyermeke született.

A szaporodás miatti birtokméret-csökkenés azzal járhatott, hogy egy-két generáció elteltével a nem túl nagy földekkel bíró famíliák tagjai már csak olyan birtokokat örökölhettek, amelyekkel a korábbi státus nem volt fönntartható. Főleg a felvidéki és az erdélyi arisztokraták esetében, ahol amúgy is kisebb méretű uradalmak alakultak ki, vált kritikussá helyzet. A földbirtokok csökkenéséhez persze objektív folyamatok is hozzájárultak. Már az 1848. évi jobbágyfelszabadítás, amely az úrbéri A polgári származásúak mellett főleg a vidéki arisztokraták és a köznemesek gyermekei jelentek meg nagyobb számban a városi iskolákban. A Dél-Dunántúlon például a nagykanizsai és a pécsi középiskolák voltak a leglátogatottabbak.

A dualizmus időszakában a vezető kormányzati beosztásban dolgozók között még igen sok főnemesi családból származó egyén működött.

Egy példa erre gróf Festetics Miklós esete, akinek eladósodásában nagy szerepet játszott, hogy nagyapja Miklós gróf két lánytestvérére 140–140 ezer forintot testált. A hitelfelvétel következménye birtokai elveszítése lett. Lásd: Kaposi Zoltán: Uradalmi gazdaság és társadalom a 19. században. Budapest–Pécs, 2000. 70–71.

Katona Mór: A magyar családi hitbizomány. Budapest, 1894.

Lásd: Magyarország Gazdacímtára. Szerk. Rubinek Gyula. Budapest, 1911. [Magyarország Gazdacímtára, 1911.]

Gazdasági választóvonalak a magyarországi arisztokrácián belül...

telket paraszti tulajdonná tette; majd azt követően a földesurak és a jobbágyok által korábban közösen használt erdők, legelők szétválasztása miatt is csökkent az úri földállomány. E folyamatok eredményeképpen 1848–1870 között a korábbi nagybirtokok területe kb. a felére apadt. A területcsökkenés ugyanakkor a jövedelmek fogyását is magával hozta. Nagy csapást jelentett az is, hogy 1848 után a megmaradt birtok adókötelessé vált, miközben elveszett a korábbi adóbevétel s a robotos munkaerő is; 1850 után már csak fizetett munkaerő alkalmazásával tudtak termelni. A negatív hatások mellett kihasználható lehetőség volt az 1853. évi földtehermentesítési rendelet, hiszen az 1856-tól meginduló állami kárpótlás folyósítása a majorságok tőkés jellegű átszervezésére sok esetben alkalmat biztosított. Szintén pozitív hatású volt az 1850–1873 közti világpiaci konjunktúra. A közlekedés forradalma és a hitelbőség is javította az agrárium helyzetét. Mindazonáltal e pozitívumok ellenére is úgy tűnik, hogy a hazai főnemesek többsége elszenvedője volt a változásoknak: 1850 után földjeik és jövedelmeik csökkenésével kellett számolniuk.

A hanyatlás jól látszik az 1885. évi VII. tc. szerint átszervezett főrendiház létrejöttében is. A törvény megszüntette azt a régi gyakorlatot, amely szerint minden főnemesi címmel rendelkező, 24. életévét betöltő személy meghívást kapott az országgyűlésre. Ezt a jogot csak azoknál hagyta meg, akiknek a magyar állam területéről származó állami földadója a saját vagy családtagjai földbirtokáról legalább az 1885. évi 3000 forintot elérte. Ez kemény vagyoni korlát volt, hiszen így sok főnemes kiszorult a Házból. A törvény szerint a honosítottak (vagyis a más országból származó főrangúak) csak akkor lehettek tagjai a főrendi háznak, ha más országokban lévő hasonló jogaikról lemondtak. Kimondták azt is, hogy a főrendiház tárgyalási nyelve csakis a magyar lehet, amivel a külföldi főrangúak közül sokan kizáródtak. Ennek eredményeképpen az 1884/87. évi országgyűlésre összesen 698 főrangú kapott meghívást. A 698 főrangú személy 12 hercegi (29 fő), 108 grófi (435 fő) és 86 bárói (234 fő) családból került ki. Összesen 206 családból származtak a főrendiház tagjai. A 206ból 50 család 102 tagja volt honosított főrangú. Ezek a családok döntően a Habsburg birodalmi arisztokráciából származtak.10 A jövedelmi vizsgálatok egyik gyakran használt módszere az adóbefizetések elemzése. Az 1884. évi legnagyobb adófizetők jegyzéke, valamint a főrendiház listája alapján megvizsgáltuk, hogy mekkora adót fizettek a hazai főnemesek, s milyen volt az adók eloszlása.11 A két jegyzék személyenkénti egybevetéséből 204 világi arisztokratát tudtunk elkülöníteni. A 204 személy által befizetett összes adó 2 409 426 forint volt, vagyis egy főre 11 811 forint jutott.

Kaposi, Zoltán: Die Entwicklung der Wirtschaft und Gesellschaft in Ungarn 1700–2000. Passau, 2007. 73.

Vörös Károly: A főrendiház 1885. évi reformja. In: Rendi társadalom – polgári társadalom 1. Szerk. Á. Varga László. Salgótarján, 1987.; Gudenus János – Szentirmay László: Összetört címerek. Budapest, 1989.

Ehhez jöttek még a főispánok, püspökök stb., akikkel együtt a főrendiház összlétszáma 802 fő lett.

10 A főrendiház 1918-ban megszűnt, majd pedig 1926-ban felsőházként alakult újjá.

11 Máté J. Lajos – Mezei Antal: Magyar Almanach. Budapest, 1888. [Máté J. – Mezei, 1888.]

Kaposi Zoltán

A befizetett adó kategóriák szerint 1884-ben (forintban)

A befizetett adót kategóriákba sorolva azt találtuk, hogy a főrendiházi világi arisztokraták 28 százalékának adója nem érte el a törvényben meghatározott minimumot sem. Esetükben a főrendiházba való bekerülés egyéb jogcímet feltételezett. Ilyen lehetett például az uralkodó által kiválasztott 50 fő közé való bekerülés; bizonyos funkciók betöltésével együtt járó főrendiházi tagság stb. A legnagyobb létszámú az 5000–10 000 forintot fizetők csoportja volt.

A legtöbb adót a vizsgált hazai arisztokraták közül Habsburg Albrecht főherceg (156 000 forint) és hg. Esterházy Miklós fizette (121 942 forint), utána a sorban Csekonics Endre gróf következett 82 248 forinttal, míg a negyedik legnagyobb adófizető gróf Erdődy Ferenc volt 62 314 forinttal. Az adófizetők húszas toplistáján összesen három-három Esterházy és Károlyi, két-két Festetics, Pálffy és Zichy családbeli található, a többi família egy-egy taggal képviseltette magát.12 Érdekesség, hogy már bent volt az első húszban az iparbáró és nagybirtokos Wodiáner Albert is. Tegyük hozzá ugyanakkor, hogy kutatási tapasztalataink szerint a következő években megnőtt az adófizetési hajlam, már csak a főrendiházba való bekerülés lehetősége miatt is. Így került be például gróf Somssich Adolf, a Somogy megyében lévő kivadári és babócsai uradalmak birtokosa, akinek összesen 4000 hold13 földje volt, évi 4774 forint egyenes adó fizetését igazolta egy utólagos eljárás során.14 Kérdés persze, hogy a 3000 forint egyenes adó mekkora jövedelmet feltételezett abban a korban. A Dunántúl területére eső uradalomtörténeti kutatásaink alapján azt mondhatjuk, hogy ebben a korban az uradalmaknak az összbevételük mintegy harmadát-negyedét kellett leadózni. Az adó mértéke legjobban a földek ún. kataszteri aranykorona értékétől függött. Ezt az 1870-es évek telekkönyvezései során állapították meg, jelentős visszaélésekkel tarkítva.15 Számos nagybirtokos ugyanis elérte, hogy alacsonyabb kategóriába sorolják földjét, ezáltal csökkentve a fizetendő adó mértékét. A következő évtizedekben sokan joggal tartottak igényt az adókorrekcióra. Egy példa erre a Baranyában lévő dárdai uradalom, ahol Schaumburg-Lippe herceg uradalmi földjeit a hatodik osztályba sorolták, Utóbbiak: Almássy, Csekonics, Erdődy, Koburg, Pallavicini, Schönborn, Thurn und Taxis família.

Minden területi adatot kat. holdban adunk meg. 1. kat. hold = 1597 négyszögöl, vagyis 0,57 hektár.

14 Országgyűlési dokumentumok. Főrendiházi irományok. 1887. XXIII. kötet. 326.

15 Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól az első világháborúig. In: Gyáni Gábor – Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig. Budapest, 1998.

12 13

Gazdasági választóvonalak a magyarországi arisztokrácián belül...

míg a községi földek, amelyeket sokszor csak egy országút választott el tőlük, a negyedik osztályba kerültek.16 Tapasztalataink alapján azt mondhatjuk, hogy a 10–15 000 forint körüli éves bevétellel rendelkező főrangú kerülhetett be a főrendiházba.

Az adófizetési adatok alapján világos, hogy a főnemesi famíliák tagjai között – a földterületekkel arányosan – hatalmas jövedelmi különbségek alakultak ki. Két esetet említünk erre.

A gróf Festetics família birtokai alapvetően két ágon, a keszthelyi és a dégi ágon öröklődtek.

A keszthelyi ág földjei hitbizományként működtek, ami garantálta az egyben maradást. A mintegy 162 000 holdas birtok után gróf Festetics Tasziló 1884-ben csaknem 40 000 forint adót fizetett.17 A hajdan a keszthelyivel még egyenlő méretű dégi ág földjei viszont az örökösök között eleinte felosztattak, így azok mérete folyamatosan csökkent. Nem véletlen, hogy Imre gróf a csertői uradalom után 7646 forintot fizetett; Dénes gróf a Vas és Somogy megyei uradalmai után 3124 forintos adójával éppen befért a főrendiházba. De hasonló különbségeket láthatunk a Batthyány família esetében is. A hercegi kézben öröklődő, négy uradalomból álló hitbizomány után Batthyány Ödön herceg 23 000 forint adót fizetett. Ezzel szemben a grófi ágon, ahol megosztották a birtokokat, a szegényebb családtagok közül Batthyány Arthúr a rakicsányi uradalom után 1662 forintot, gróf Batthyány Ernő a kustányi birtoka után 1334 forintot adózott.18 Példáinkból látható, hogy a korábbi időszakok osztozkodása, a családtagoknak juttatott földek mérete alapjaiban befolyásolhatta a 19. század végi arisztokrata jövedelmeket és pozíciókat. A vagyon öröklése a családon belüli veszekedések melegágya is lehetett. Károlyi Mihály írja egy helyen, hogy váratlan házassága milyen problémát jelentett: „Imre egykori gyámomnak, Károlyi Tibornak volt a fia, és sohasem kedvelt engem, házasságom óta pedig kölcsönös ellenszenv az ő részéről heves gyűlöletté fokozódott. Addig nyíltan abban reménykedett, hogy hitbizományomat az ő fiai fogják örökölni, … házasságommal ezek a remények kútba estek, s érzelmeit… kevéssé tudta leplezni.”19 Nézzük meg, hogy a magyarországi arisztokrácia a 19–20. század fordulóján miből szerezhette jövedelmét, s ezek alapján milyen jellegzetes típusok rajzolódnak ki.

A földbirtok mint jövedelmi forrás A földtulajdon a főrangúak számára presztízs volt. Azonban még a nagybirtokok sem biztosítottak mindig magas jövedelmet. Voltak riasztó esetek, amelyek közül kiemelkedett az 1860-as évek közepén bekövetkezett Esterházy-csőd. A hercegi hitbizomány a legnagyobb hazai birtokkomplexum volt, ám a folyamatosan növekvő adósságok nagyon megnehezítették a gazdálkodást. Az 1860-as években már nem volt más mód a helyzet stabilizálására, mint a földek egy részének értékesítése. Végül is összesen kilenc kisebb-nagyobb uradalmat adtak el; ennek eredményeképpen 684 ezer holdról 466 ezer holdra csökkent a hitbizomány földterülete.20 Ezzel egy időben lépéseket tettek a Országgyűlési dokumentumok. Képviselőházi Napló, 23. kötet. 398. 1909. február 8.

Máté J. – Mezei, 1888. 98.

18 Uo. 20.

19 Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül. Budapest, 1977. 111.

20 Nyulásziné Straub Éva: A hg. Eszterházy-hitbizomány 1865-ös pénzügyi csődje és előzményei. Budapest, ELTE, 1976.; Kaposi Zoltán: A herceg Esterházy família magyarországi földbirtoklása. Limes, 2003. 4. 27–41.

16 17

Kaposi Zoltán

megmaradt birtokok gazdálkodásának átszervezésére. Az Esterházy-csőd jelentősége abban van, hogy ráirányította a figyelmet az agrármodernizáció szükségességére. De meglegyintette a majorátus csődjének szele a gróf Festetics családot is. Már a 18. század második felében is óriási adósságot halmozott föl a família, amit a 19. század elejére – a háborús konjunktúra alatt – Festetics Györgynek sikerült eltüntetni. Egyes családtagok költekezése miatt azonban a század közepére megint a tönk szélére került a hitbizomány. Az 1850–60-as években – egy korábbi testvéri egyezség révén – II. György gróf vállalta a birtokok rendbe hozását, amit 11 évig tartó szívós munkával sikerült is elérnie.

A sok uradalomból összeálló, mintegy 162 ezer holdas hitbizomány újra a minőségi gazdálkodásáról vált híressé, főleg az állattartás terén tudtak sikereket elérni.21 A nehézségek mellett azért más arisztokratáknál is előfordultak sikerek. Ilyen volt például a herceg Batthyány-Strattmann hitbizomány esete. A mintegy 30 000 holdat kitevő birtokok 1871-ben az Angliában élő Batthyány Gusztáv kezébe kerültek.22 A stabil jövedelmek biztosítása miatt a négy uradalomból álló birtokkomplexum mezőgazdasági területeit bérbe adták, de az erdők saját kezelésben maradtak.23 A hitbizomány uradalmai a tőkés korszakban jól működtek, s bár számos kívülről jött nehézséget kellett kezelniük (az 1920. évi földreform, az 1921. évi vagyonadó, öröklési adó stb.), de végül is biztosították a tulajdonosok anyagi igényeit.24 Fontos volt ebben a korban, hogy a legnagyobb birtokosok szintjén is többször újra kellett gondolni a bevételek és kiadások működési rendszerét. Az említett Batthyány-Strattmann hitbizomány esetében a jószágkormányzás már a 19. század közepe felé felismerte, hogy a hagyományos majorsági árutermelésről egyre inkább a bérleti bevételek felé kell lépni. Ez nemcsak a fent említett uradalmi nagybérletet jelentette, hanem a városokban, főleg Nagykanizsán és Körmenden lévő házak, kereskedő épületek és egyéb más funkciójú építmények bérbe adását is. Ennek eredményeképpen a hitbizomány gazdálkodásában a bérleti bevételek egyre nagyobb arányúvá váltak.25 A gazdálkodáshoz a vidéki, kisebb birtokokkal rendelkező főnemesek igen szorosan kötődtek. A vidéki arisztokrácia általában helyben lakott. Az ő esetükben földjük, birtokuk szeretete régi vonás. A legtöbb esetben ők is ott születtek, a szülők kastélyában nevelkedtek, később is ott éltek, őseik kriptája sokszor csak pár lépésre volt a kastélytól.26 Természetes elfoglaltságuk volt birtokaik irányítása. Birtokaik a dualizmus korszakában sokszor csak pár ezer holdasak voltak, s alig terjedtek ki néhány falu határára, ugyanakkor sokan közülük élen jártak az agrármodernizációban. Mivel az 1880-as évektől kezdve a gabonakonjunktúra megszűnt, viszont a hús és egyéb állati termékek ára viszonylag magas maradt, így a csoport tagjai közül egyre többen az állattenyésztés modernizálása felé fordultak. Főleg a speciális Egy kevéssé ismert miniszter az Andrássy-kormányból: gróf Festetics II. György. In: Múlt-idő Történelmi Magazin. http://mult-ido.blog.hu/ Letöltés: 2011. 10. 20.

22 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára [MNL OL] P 1313. Fasc. 136. No. 14.

23 Kaposi Zoltán: Az agrárkonjunktúra hatása a nagykanizsai uradalom erdőgazdálkodására (1850–1914). KözépEurópai Közlemények, 2012. 2. sz. 180.2 24 Kaposi Zoltán: A hitbizományi működés nehézségei a piacosodás korában. In: Birtokosok és birtokok. Discussiones Neogradienses, 12. Szerk. Szirácsik Éva. Salgótarján, 2012. 209.

25 MNL OL P 1322. Fasc. 100. No. 675.; illetve P 1322. Fasc. 173.

26 Bethlen Györgyné Gróf: Rokon vonások az arisztokrata és a paraszt között. In: Az arisztokrácia válsága és jövője. Ankét. Budapest, 1942. 30–33.

21

Gazdasági választóvonalak a magyarországi arisztokrácián belül...

szarvasmarhatartás terén értek el komoly jövedelmet hozó eredményeket, de találkozhattunk a juh- és a lótenyésztés kapcsán is sikeres vállalkozásokkal.27 E vidéki főrangú réteg tagjai ott voltak a vármegyei fejlesztéseknél, alapításoknál, sokszor előmozdítói, máskor finanszírozói voltak a helyi beruházásoknak. Elképzelhetetlen lett volna a helyi vasúti rendszer kiépítése e réteg támogatása, befolyása nélkül. Egy esetet ismertetünk. 1894-ben a Kaposvár–Szigetvár közötti zselici vasút előmunkálataira többek között gróf Széchényi Ferenc és Biedermann Ottó kért engedélyt. Széchényi gróf a Barcs melletti Somogytarnócán volt egy 14 ezer holdas uradalom tulajdonosa, míg a bécsi bankári famíliából származó Biedermann Ottó testvérével együtt a Szigetvár melletti mintegy 10 ezer holdas mozsgói uradalommal rendelkezett.28 Természetesen a két család tagjai bekerültek az rt. igazgatótanácsába is. Tegyük még hozzá, hogy a helyi tejszövetkezetek, vaj- és sajttermelő üzemek, gőzmalmok, téglagyárak stb. kiépítésében is oroszlánrészt vállalt a helyi arisztokrácia, de mellette igyekeztek bekapcsolódni az országos gazdasági folyamatokba is.29 A helyi arisztokraták befolyásukat igyekeztek minden téren növelni. Házat építettek a vármegyeközpontokban, ügyvédeik révén ott voltak minden helyi döntésnél. A vidéki arisztokrácia uralkodott a vármegyében: tagjai a törvényhatóságokban, városokban az adófizetői listákon igen előkelő helyen álltak. Vidéki udvartartásuk esetében hamar kialakult a hasonló jövedelemmel rendelkezők között az összejárás, a szabad idő együttes eltöltése, vadászatok stb. Ezek évtizedek alatt szorosabb, sokszor rokoni kapcsolatok kialakítását eredményezhették.30 Az ilyen közösség-szerveződés tovább növelhette a vidéki arisztokrácia helyi vagy regionális szintű szerepét. Számos család előre megtervezte a leszármazottak közötti birtokfelosztást, amivel a felnövekedő generáció tagjai kiszámítható karrierlehetőséghez jutottak. Ez a réteg sokkal közelebb állt a társadalom más csoportjaihoz, mint a gazdag, elkülönülő felső réteg.

Kastélyaik, épületeik emberléptékűek voltak, a legtöbb esetben igen funkcionálisak, s messze elütöttek a csúcsjövedelmű arisztokraták 40–50 szobás építményeitől. A vidéki kastélyokban közvetlenebb kapcsolat alakulhatott ki a birtok irányítóival, az intézőkkel. Jól mutatja ezt az, hogy pl. a Somogy megyei Gesztiben mintegy 1500 holdat birtokló gróf Somssich Gyula az intézője lányát vette feleségül.31 Ugyanezen família grófi ágából származó Somssich Viktor hosszú éveken keresztül a legnagyobb nyilvánossággal vadházasságban élt egy helyi kereskedő feleségével.32 Összevetve ezt a mágnásokkal, érdemes a keszthelyi Festetics Tasziló hercegről idézni egy kortársi visszaemlékezést: „A herceg előtt csak meghívásra lehetett megjelenni, aki kihallgatást kért, annak az okot, a tárgyat írásban kellett közölnie az udvarmesterrel vagy a herceg Király István: A Dél-Dunántúl mezőgazdasága és állattenyésztése, 1848–1944. Kaposvár, 2004.

Magyarország földbirtokosai. Szerk. Baross Károly. Budapest, 1893.; illetve Magyarország Gazdacímtára, 1911. adatai.

29 Erre vonatkozóan érdemes áttekinteni a Borovszky Samu szerkesztette Magyarország vármegyéi és városai című sorozat megyei köteteinek mezőgazdasági fejezeteit.

30 Somssich-Szőgyény Béla: Alaprajz. Nagyatád, 2006. 29–30.

31 Somssich Gyula gróf felesége az 1893-ban Rácegresen született nemesjáczi Szecsányi Magdolna volt.

32 Budapest Főváros Levéltára. VII. 2. c. 1896. V. 0082. Házassági bontóper.; http://www.archivportal.arcanum. hu/kozos/opt/a111118.htm?v=pdf&q=WRD%3D%28gr%F3f%20somssich%20%29&s=SORT&m=1&a=rec Letöltés: 2012. 12. 15.

27 28

Kaposi Zoltán

titkárával. A meghívottaktól, a jelentkezőktől megkívánta a pontos megjelenést, egy perc késés menthetetlen mulasztás volt, a mulasztó neve örökre lekerült a Keszthelyre vagy a vadászatokra meghívandók listájáról… még a bizalmi embereknek is csak a herceg által felvetett témához szólhattak, várniuk kellett a kérdést, míg a herceg fejének egészen gyenge biccentésével jelezte, hogy a kihallgatás véget ért”.33 Sajátos csoportot képezett az arisztokrácián belül a külföldiek csoportja. Érdekes tendencia figyelhető meg e csoport földjeit illetően. A 18. század elején az állam volt hadvezéreinek, hitelezőinek, szállítóinak hatalmas birtokokat osztott ki, ám e réteg tagjai pár évtized után földjeik nagy részét eladták.34 A honosított főnemesek kezében lévő terület a 19. században folyamatosan csökkent, ugyanakkor e csoport kisebb része elmagyarosodott. A főrendiházi törvény idején már csak igen kis számban voltak jelen, bár kétségtelen, hogy köztük jó néhány hatalmas kiterjedésű nagybirtokos is előfordult. Gondoljunk csak arra, hogy Habsburg Albrecht herceg bellyei uradalma mintegy 110 000 holdat tett ki; a hatalmas latifundium vagyonértéke az 1880-as évek elején mintegy 8,3 millió forint volt.

A birtok földjei árvízjárta vidéken helyezkedtek el, ezért a vagyon felét épületek adták, a föld alig több mint 20 %-át érte el az össztőkeértéknek. Az uradalom évi tiszta jövedelme mintegy 205 ezer forint volt.35 A mellette lévő Schaumburg-Lippe herceg tulajdonában lévő dárdai uradalom 49 ezer, a szlavóniai területeken lévő verőczei és szlatinai nagybirtoka 70 ezer holdas volt.36 Utóbbi tőkeerejét mutatja, hogy 1880-ban ő kölcsönözte a magyar államnak azt a 220 ezer forintot, amiből a Barcs és Terezienfeld közti Dráva-híd megépülhetett.37 Persze az is igaz, hogy a külföldi arisztokraták nem csak a magyarországi birtokaikból profitáltak, hiszen a Monarchia többi országrészében, illetve a német területeken is jelentős vagyonuk halmozódhatott föl. A Thurn-Taxis családnak, amely 1885ben ismertette el Magyarországon hercegi címét, Bajorországban, Württembergben és Ausztriában is voltak birtokai. Közülük Egon herceg 1871-ben került Torontál megyébe, ahol Lázár Zsigmond, a korábbi écskai nagybirtokos özvegyét feleségül véve jutott hozzá egy hatalmas uradalomhoz.38 A külföldi eredetű családoknak főleg a Délvidéken voltak kiterjedt birtokai. Említsük meg közülük Pejacsevics gróf 43 ezer, vagy Normann gróf 53 ezer, avagy a fentebb említett Thurn-Taxis herceg 63 ezer holdas uradalmát.39 Az általában külföldön élő főnemesek ritkán fordultak meg itteni birtokaikon.

Leginkább az évenkénti két alkalommal megrendezett presztízsértékű vadászat vonzotta őket. A vadászkastély-építés kötelező program volt. Az egyik Habsburg-főherceg 1891-ben Karapancsán épített vadászkastélyt.40 A vadászat és a birtokkoncentráció sok esetben együtt járt; így épült ki Hohenlohe Kraft Keresztély latifundiuma Török Imre: Kedves lovakról, furcsa emberekről. Budapest, 1985. 102.

Kaposi, Zoltán: Die Funktionsänderungen der adeligen Gesellschaft in Südtransdanubien im 18. und 19. Jahrhundert. In: Internationales Kulturhistorisches Symposium Mogersdorf 35. Szerk. G. Pferschy – P. Wiesflecker.

Graz, 2007. 49. [Kaposi, 2007.]

35 Albrecht főherczeg Ő Fensége bellyei uradalmának leirása. Wien, 1883. OMGE, 110–112.

36 T. Mérey Klára: Dél-Baranya ipara és kereskedelme a XIX. sz. második felétől az első világháborúig. In: Baranyai helytörténetírás 1989. Szerk. Szita László. Pécs, 1990. 346.; illetve Huszadik Század, 1909. június.

37 Országgyűlési dokumentumok. Főrendiházi irományok, 1878. V. kötet, 454.

38 Gudenus J. József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája IV. Budapest, 1998. 122.

39 Csuka János: Akiktől elvették a földet és akiknek odaadták. Kalangya, 1940. 7–8–9. sz.; http://adattar.vmmi. org/?ShowObject=folyoirat_oldal&id=3752&page=13 Letöltés: 2012. 12. 15.

40 Bagyinszki Zoltán: Kastélyok és paloták a történelmi Magyarországon. Budapest, 1999. 85.

33 34

10

Gazdasági választóvonalak a magyarországi arisztokrácián belül...

is. A német herceg közismert volt vadászszenvedélyéről, amely kielégítésére számos magyarországi birtokot vásárolt. Vett 32 000 holdat a Szepességben, de volt Pozsony vármegyében is 6000 holdja.41 Hohenlohe herceg egyszer részt vett egy vadászaton Belső-Somogyban, Szenta, Somogyszob és Bolhás környékén, s élményei hatására elkezdte a környék birtokosaitól összevásárolni földjeiket. 1911-ben megvett az Esztergomi Főkáptalantól egy 10 ezer holdas területet 7 millió koronáért, majd pedig herceg Festetics Taszilótól vásárolt 4200 hold erdőt 3 millióért, amit aztán kiegészített néhány kisebb földdel, s így egy 18 000 holdas területet hozott össze. Az ügyletet praktikusan végezték: mivel a külföldiek földvásárlásai nehézkesen történhettek csak, nem véletlen, hogy a megvett földek a Késmárki Ingatlanforgalmi Rt. kezébe kerültek, ahol a herceg alkalmazottai voltak (papíron) a részvényesek.42 Természetesen a főúri vadászatokon is szigorúan érvényesült az arisztokrácián belüli hierarchia: egy hercegi vadászatra egy sima vidéki grófot vagy bárót természetesen nem hívtak meg, igen erős volt az összetartozás tudata e rétegen belül.

A külföldi származású, de Magyarországon letelepedett főrangúak néha meglepően kicsi birtokkal rendelkeztek. A dél-dunántúli területekre érkező osztrák és német származású főrangúak a leggyakrabban házasság vagy birtokadomány révén telepedhettek le. Az osztrák politikai és katonai karriert befutó Welserheimb Zénó 1870ben Roden Katalin kezével jutott hozzá Tab környékén egy 1700 holdas birtokhoz.43 A báró Puchner-féle, az 1840-es évek elején még 4000 holdas bikali uradalomból a család kezén megmaradt földek mérete a század végén már nem érte el az 500 holdat sem.44 Egyértelmű, hogy a folyamatos birtokosztódások, a földek értékesítése és más okok folytán e csoportnak befolyása csökkent, a társadalmi munkamegosztásban rangjukhoz illő pozíciót nem tudtak betölteni. Igazából címükön kívül mással nem, legfeljebb szerény magyarországi vagyonnal rendelkeztek.

Az ipar, a pénzügy és a kereskedelem lehetőségei A 19. századi iparosodás hatásai az arisztokráciát is megérintették. A nemzetközi szakirodalomból ismert, hogy a nyugati arisztokrácia egyre nagyobb energiával fordult a modern ipari vállalkozások felé: földjeiken sokszor bányákat nyitottak vagy ipari üzemeket alapítottak.45 Még a Habsburg-családon belül is szép számmal voltak, akik a Monarchia A külföldiek magyarországi földvásárlása engedélyköteles volt, így az ügyletről 1902-ben Berlinben egy külön szerződést kellett kötni az állammal. Lásd: Országgyűlési dokumentumok. Képviselőházi irományok, 1901. XXIII. kötet. 514–531.

42 http://www.kaszort.hu/erdogazdasag/kaszo-telepules. Letöltés: 2012. 12. 15.

43 Kaposi, Zoltán: Die Wirtschaftsfunktione der Großgrundbesitze in Süd-Transdanubien, die in den Händen der deutschen und österreichischen Eigentümer waren, an der Wende des 19-20. Jahrhunderts. Pécs, 2011. PTE BTK.; http://nemettortenelem.tti.btk.pte.hu/files/tiny_mce/File/19_szazad_E-publ/Kaposi_Zoltán.pd Letöltés: 2012. 12. 15.

44 A magyar korona országainak mezőgazdasági statisztikája 1895. II. kötet. Gazdacímtár. Budapest, 1897. Szerk. és kiadja a Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal.

45 Stone, Lawrence: Anglia és a nyitott nemesség (1540–1880). In: Túlélők. Elitek és társadalmi változás az újkori Európában. Budapest, 1993. 77–116.

41

11

Kaposi Zoltán

területén jelentős ipari üzemeket alapítottak.46 Magyarországon ez azonban sohasem öltött ilyen mértéket, aminek persze több oka is volt. Egyrészt a hazai főrangúak területi elhelyezkedésénél figyelembe kell vennünk, hogy az igazi nagybirtokok a dunántúli és az alföldi, vagyis a jelentős ipari nyersanyagot nélkülöző vidékeken feküdtek. Másrészt közismert a földesurak hosszú távú tartózkodása az ipartól és a kereskedelemtől: a forgalom és a pénz világa sokáig idegen volt számukra. Kétségtelen, hogy a reformkori kezdeményezések ezen már rést ütöttek. Széchenyi ipari vállalkozásai, Batthyány Lajos ikervári, Czindery László szigetvári cukorgyára stb. világos jelét mutatták a változásoknak.47 1850 után egyre több hazai földesúr került kapcsolatba részvénytársaságokkal, bankokkal, vasúttal. Az egyik legnagyobb hazai kereskedelmi pénzintézményt, a Magyar Általános Hitelbankot papíron őrgróf Pallavicini Ede vezette (a valóságban Kornfeld Zsigmond).48 Mindez azonban az alapvető felfogáson nem sokat változtatott. Ipari és kereskedő vállalkozó főnemes kevés volt, helyette inkább a finanszírozó, a kijáró és a „csendes tag” funkciója jutott az arisztokratáknak. Szaporodó kivételek persze mindig voltak. Példa erre gróf Andrássy Emánuel (1821–1891), avagy a „vasgróf ”, aki örökségként szerzett hatalmas birtokaira alapozva építette ki ipari vállalkozásait. Örökölte az oláhpataki Károly-kohót, felépítette az alsósajói vasolvasztót, megvette a betléri, a berzétei, a gombaszögi és a vígtelkei vasgyárakat. Ő hozta létre a salgótarjáni és a borsodi vasmű társulatot. A kohókhoz faszén is kellett, amihez Andrássy gróf 85 000 holdas erdőbirtoka szolgáltatta az alapanyagot. A vasművei mellett nagy szerepe volt a grófnak az északi vasútvonalak kiépítésében.49 Látványos változás volt ugyanakkor, hogy a századfordulón egyre több ipari vagy kereskedelmi vállalkozó szerzett főrangú címet, s került ezzel közel a hazai történelmi arisztokráciához. Csak közel, mert be nem nagyon. Az újonnan jöttek, az iparbárók bár hihetetlenül gazdagok voltak, egy dolgot nem tudtak megszerezni: a hagyományt, a tradíciót. Minden egyébre volt pénzük. Építhettek palotát a városokban vagy kastélyokat vidéken. Rendezhettek estélyeket, bekerülhettek a főrendi házba, mégis alig-alig látunk példákat a régi főrangú famíliákhoz való közeledésre. Voltak ennek etnikai okai is, hiszen a Kornfeldek, a Weissek, a Gutmannok stb. zsidó származása közismert volt még akkor is, ha idővel az iparbárók egy része katolizált. Az új arisztokrata réteg hatalmas vagyonnal és mobil tőkével rendelkezett, s munkája révén sokszor finanszírozója volt a régi arisztokráciának. Leszámítva a nagy vagyonú mágnásokat, a hazai grófok és bárók jó része anyagi szempontból egy-egy iparbáró mellényzsebébe belefért volna.

A földtulajdon presztízse e réteget is befolyásolta. E téren legmesszebb talán a nagykanizsai kereskedősegédből ipari és pénzügyi birodalmat építő Gutmannok jutottak. Gutmann S. Henrik az 1850-es években jó érzékkel vette észre, hogy a Monarchia vasútfejlesztése és iparosodása óriási keresletet támaszt jó minőségű fatermékek iránt, ezért hozta létre Nagykanizsán hordó- és dongagyártó üzemét. Az eredmény nem is maradt el: életében nemességet, fiai közül Vilmos bárói címet szerzett.

Kiemelkedő példa erre Habsburg Frigyes (1856–1936) főherceg gazdasági tevékenysége.

Kaposi, 2007. 42.

48 Halmos Károly: Kornfeld Zsigmond. In: Sokszínű kapitalizmus. Szerk. Sebők Marcell. Budapest, 2004. [Halmos, 2004.] 161.

49 Kovács Ágnes: 185 éve született gróf Andrássy Manó. Bányászattörténeti Közlemények, 2006. 59–64.

46 47

12

Gazdasági választóvonalak a magyarországi arisztokrácián belül...

Gutmann Henrik mind a négy fia beépült a hazai gazdasági elitbe.50 A bárói címhez birtok is kellett, aminek megszerzése összekapcsolódott az ipari és kereskedelmi tevékenységgel. A Gutmann-fivérek 1884-ben a Drávától délre, a szlavóniai Beliscsén építették fel azt a fűrészgyárat, amely a századfordulón már mintegy 3000 dolgozót foglalkoztatott. A gyár működtetéséhez felvásárolták a környéken lévő hatalmas erdőket. Birtokaik mérete a háború előtt már elérte a 16 ezer hold mezőgazdasági és 105 ezer hold erdőterületet. Rokonsági kapcsolataik főleg a hazai bank- és iparvilág családjaihoz fűződtek. Anyagi erejüket mutatja, hogy az első világháború elején mintegy 4 millió korona értékben jegyeztek hadikölcsönt.51 A báró Wodiánerek Somogy, Békés és Nyitra megyében szereztek jó néhány uradalmat. Közülük Mórnak az 1872. évi végrendelete szerint 6,4 millió forint tiszta vagyona volt.52 A legtöbb földet minden bizonnyal Sina György szerezte meg, aki már a reformkorban építgette birtokait. Halálakor 28 uradalma volt, birtokai mintegy 214 ezer holdat tettek ki; a tartozások levonása után 21 millió forintot hagyott örököseire.53 Weiss Manfréd, a csepeli óriásgyár létrehozója Csongrád megyében a Károlyiaktól vásárolta meg a derekegyházi 10 ezer holdas birtokot. A nagyvállalkozó összvagyona mintegy fél milliárd koronát tett ki. Kornfeld Zsigmond bankár 1890-ben vásárolta meg a Trencsén megyében lévő rakovicai birtokot, ahol a helyi zsidó lakosok számára zsinagógát is épített.54 A Tolna megyei fölsőiregi (ma Iregszemcse) uradalmat Weiss Manfréd vette meg, s adta lányának, akinek kezével az báró Kornfeld Móriczhoz került. Wahrmann Mór főrendiházi tag 1869–70-ben Szabolcs és Hajdú megyében mintegy 8500 hold földet vett, köztük az Esterházy-birtoktömegből a kisvárdai uradalmat vásárolta ki.55 Mindebből látható, hogy az új főnemesi réteg intenzíven törekedett földvásárlásra, amellyel a történelmi arisztokráciához hasonló státuszt vélt elérni.

Életmód és vagyonvesztés Az arisztokratáknak volt egy csoportja, amely életmódjával, gazdasági tevékenységével nagyban hozzájárult vagyona és jövedelme elherdálásához. Mivel a korabeli sajtó vagy a politika általában ezeket az eseteket felnagyítva kezelte, így akár az a képzetünk is támadhatna, hogy alapvetően ez jellemezte az arisztokráciát. Ez azonban nem igaz, bár kétségtelen, hogy néha igen magas rangú családok esetében is találunk eseteket a vagyonvesztésre. A 19. századra vonatkozóan a levéltári források, de a szakirodalom is gyakran említ ilyen eseteket. Egyik tipikus módja volt a vagyonvesztésnek a kártyaadósság. Az egyik Odescalchi herceg így vesztette el a Somogy megyei bolhási birtokát: a kényszereladás miatt az uradalom a Somssich grófok kezébe Kerecsényi Edit: A nagykanizsai Gutmann-család felemelkedése a nagyburzsoáziába. In: Közlemények Zala megye közgyűjteményeinek kutatásaiból 1979. Zalai gyűjtemény 12. Zalaegerszeg, 1979. 157.

Róza báróné halálára. In: Huszadik Század, 1932. július.

52 Kövér György: Rotschild – Sina – Wodianer. Bécsi bankárok az ún. magyar konzorciumban 1867 után. Budapesti Negyed, 2006. 4. sz. 39–52.

53 Kerényi B. Eszter: A magyar kultúra görög mecénása. Budapesti Negyed, 2006. 4. sz. 13.

54 Halmos, 2004. 161.

55 Vörös Károly: Wahrmann Mór. In: Sokszínű kapitalizmus. Szerk. Sebők Marcell. Budapest, 2004. 225.

50

51

13

Kaposi Zoltán

került, később pedig a már említett Hohenlohe nagybirtok része lett.56 1887-ben gróf Bethlen Márk egyetlen éjszaka alatt elkártyázta az Erdélyben lévő radnóti uradalmát.

A nyertes Haller József gróf volt.57 A léha, külföldi életmód, a mértéktelen pénzszórás, okozta Czindery-Wenckheim Béla báró bukását is, akinek Szigetvár környéki birtokait rokonai vásárolták meg, így legalább a földek a família kezében maradhattak.58 Batthyány Gusztáv 1838-tól haláláig Angliában élt, a nem hitbizomány-jogú, szabad uradalmainak eladásából fedezte költséges életmódját, a lóversenyeket és a versenyistálló fenntartását.59 A herceg Esterházyak gazdasági nehézségeit már korábban említettük. Bőven vannak eseteink arra, amikor a bankok kezébe kerültek nagybirtokok. Más esetekben a földek örökítésénél érvényesítették azt a gyakorlatot, hogy a birtokhagyományozó a végrendeletben pontosan leírta, hogy egyik gyermeke azért kap kevesebbet, mert az apa már kifizette a fia adósságát.60 Teljes vagyonbukás ritkán következett be, az általunk ismert esetekben a földek egy részének értékesítése átmenetileg megoldotta a finanszírozási problémákat. De azért előfordult, hogy egyes főnemesek anyagi problémák elől menekülve lettek öngyilkosok; így például a korábban algíri diplomata és komádi nagybirtokos, ifj. Thurn-Taxis Egon 35 évesen, apja kriptájánál lőtte szíven magát anyagi gondjai miatt.61 Mindebből kitűnik, hogy az arisztokrácia élete korántsem volt állóvízhez hasonló, a gyorsan változó külső hatások sajátos reakciókat hívhattak elő.

Látható az eddigiekből, hogy a 19. század második felében a magyarországi arisztokrácia anyagi helyzete bár sokat változott, de mégis az ország leggazdagabb rétegét jelentette. A korábban megszerzett földvagyon jövedelmeztetése már nem tudott minden problémát megoldani. Szükség volt a birtokgazdálkodás modernizálására, újabb jövedelemforrások felkutatására. Megérintette az arisztokráciát az iparosodás is, hiszen egyrészt alulról egyre többen jutottak be a főnemesek zárt világába, másrészt pedig a jövedelmek megszerzése miatt is alkalmazkodni kellett az ipar és a kereskedelem gyors fejlődéséhez. Még tartotta magát valamennyire a különböző politikai alapú állások és megbízatások elnyerésének régi technikája. A jövő azonban már egy rugalmasabban működő, szakképzettebb, a társadalmi munkamegosztásba mélyebben integrálódni képes arisztokráciát feltételezett. Az első világháború következményei, a nagybirtokok jelentős részének a trianoni országhatáron kívülre kerülése, a Nagyatádi-féle földreform és a vagyonadó, illetve a politikai befolyás csökkenése viszont kétségtelenül megroppantotta a réteget, amely régi fényét a két világháború között már nem tudta visszaszerezni.

Véssey Lajosné Somssich Ágáth: Somssich Pál élete és működése. Budapest, 1944. 231. http://mezoseg.eloerdely.ro/epitett-orokseg/kastely/radnoti-kornis-rakoczi-kastely Letöltés: 2012. 12. 15.

Kaposi Zoltán: A nagybirtok modernizációjának lehetőségei a 19. századi Dél-Dunántúlon. In: A tudomány és az oktatás vonzásában. Szerk. Kaposi Zoltán, Lendvai Tamás, Oroszi Sándor. Pécs, 2012. 82.

59 Rákossy Anna: Batthyány Gusztáv, a hitbizomány birtokosa 1870–1883 között. In: A Batthyányak évszázadai.

Szerk. Nagy Zoltán. Körmend–Szombathely, 2006. 181–186.

60 MNL Somogy Megyei Levéltára, XIII. 28–30. Somssich család iratai. Somssich Antal 1777-es végrendelete.

61 Thurn Taxis Egon báró titokzatos öngyilkossága. In: Huszadik Század, 1921. március.

56 57 58

14

Reszler Gábor

A totalitárius rendszerek és a társadalmi tér választóvonalai Ha a geográfus nem veszi figyelembe az időt mint dimenziót, a történész pedig hasonlatosan megfeledkezik a térről, amelyben a történeti folyamatok lezajlanak, akkor mindketten csak részleges megállapításokig juthatnak el kutatásaik során. A társadalmi tér konkrét hely- és időkoordináták közötti vizsgálata lehetőséget ad a társadalomtörténész számára új nézőpontok kiválasztására, a vizsgált téma újabb szempontú megközelítésére. Megítélésem szerint a 20. századi totalitárius rendszerek társadalmat átformáló törekvéseinek, hatalmi gyakorlatának elemzésénél is hozhat friss eredményeket a társadalmi térben, mint keretben elvégzett vizsgálat. Nem a hatalom társadalomszerkezetre, életmódra, viselkedésre, mentalitásra gyakorolt hatását törekszem bemutatni ebben a tanulmányban, hanem azokat a térhasználati szokásokat, taktikákat és manipulációs technikákat értelmezem, melyek a totalitárius rendszerek kiépítésekor, működtetésekor adottak voltak. A társadalmi tér fogalmát elhatárolom a természeti tértől, ami az emberi tevékenységtől függetlenül létező, az emberi tevékenység által is formált fizikai környezet, illetve a természetföldrajzi tértől, ami előbbinek az emberek által érzékelhető földi léptékű része. A társadalmi tér az egyének cselekvésének keretfeltétele, tárgya és eredménye egyszerre. Ez a keret, azaz az adott pillanatban létező térbeli szerkezet meghatározza az emberi cselekvések fizikai lehetőségeit, ösztönzőleg és korlátozólag hat egyszerre. „A társadalmi tér ugyanakkor eredménye is a cselekedetnek, mert társadalmi tér ott létezik, ahol emberi cselekvés van. Az emberi cselekvés szféráján kívüli természeti tér nem létezik társadalmi térként, legfeljebb potenciális társadalmi térként lehet számon tartani.”

A történettudományi közelítés a társadalmi térnél elsődlegesen a magán- és közszféra viszonyára figyel, mert e kettő egymáshoz való kapcsolódása tükrözi egy adott kor társadalmi térhasználatát. A középkori városokban nem különült el élesen a magán- és a közélet, ez a térhasználatban is megmutatkozott. A 19. században Európában ugyanakkor lejátszódott a két szféra fizikai elkülönülése, így létrejöttek a A társadalmi tér elemzéséhez Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. A társadalmi térhasználat Budapesten (1870– 1940) című munkája szolgált alapul. Budapest, 1998. Új Mandátum Könyvkiadó.

Dusek Tamás: A területi elemzések alapjai. ELTE TTK Regionális Földrajzi Tanszék, Regionális Tudományi Tanulmányok 10. Budapest, 2004. 15.

15

Reszler Gábor

nyilvános teret és magánteret (otthonokat) elválasztó határvonalak. A szociabilitás, a társas érintkezés egyre inkább kiszorult a nyilvánosságból és a magánélettel szinonim fogalommá vált, az otthon, a család életterébe szorult vissza. A nyilvános térben a kötetlen társas viselkedés elutasítottá, nem megengedetté, tiltottá vált, a nyilvánosság terében az önmegtartóztatás, a fegyelem, azaz a polgári viselkedés normái váltak irányadóvá. A 19. század második felében és a századfordulón a magán- és közélet ilyetén szétválását a nagyvárosi tér átalakulása követte szerkezetében és küllemében egyaránt. Markáns megkülönböztető külső jegyeket öltöttek magukra a középületek és a lakóházak, amelyek a térben is elkülönültek egymástól. A városok fizikai átalakulása a korábbi utcai nyilvánosság színtereit visszaszorította, megszüntette, ugyanakkor helyükre új színtereket, köztereket teremtett. Rakovszky Iván nyomán Gyáni Gábor a szűkebb értelemben vett közterek négy típusáról írt. A fórumot, a piacteret, a forgalmi teret és a sétateret vagy nyilvános parkot lehet markánsan elkülöníteni.

Hogy témánkhoz közelítsünk, feltesszük a kérdést: hogyan viszonyultak a totalitárius mozgalmak, majd hatalmi rendszerek a nyilvános térhez, a köztérhez?

Az utcák, terek, parkok nyíltan politikai célra történő igénybe vétele, esetenként kisajátítása, a nyilvános tér politikai színpaddá lényegítése az ipari társadalmakban a munkásmozgalom kibontakozásával valósult meg. A munkásság eleinte közösségi életének színtereit, a korcsmákat és vendéglőket használta fel rendezvényeihez.

A mozgalom tömegessé válásától fogva – például a választójogi küzdelem idejétől – már igényelte a városi közteret. Az első világháborút követő forradalmi megmozdulásoknál, de azt megelőzően a háborúellenes demonstrációknál is a nyilvános tér birtokba vétele játszódott le a gyűlések, tömegrendezvények lebonyolításakor. A rogyadozó cári birodalom ellen 1916-tól állandósuló sztrájkok, tüntetések nagy utcai megmozdulásokhoz, tömegakciókhoz vezettek. Állandósult a kérdés: ki, azaz melyik politikai szervezet uralja az utcát? A folyamatos tüntetések torkolltak végül az 1917es februári forradalomba. A kettős hatalom időszakában a különböző pártszíneket magukra öltő szovjetek igyekeztek kezükben tartani az utcát, hogy nyomást gyakoroljanak az Ideiglenes Kormányokra. A békés politikai átmenet reményében a bolsevikok ugyancsak határozott utcai akciótól remélték – például július 4-én – a kormány bukását. Kísérletük kudarcot szenvedett, a kettős hatalom állapotát a határozottan fellépő kormányzat megszüntette, a bolsevik pártot illegalitásba kényszerítette. A bolsevikok októberi hatalomra kerülésük után, majd az intervenció és a polgárháború hónapjaiban folyamatosan a mozgósítás eszközeként használták az utcákat, tereket, a nagy tömeggyűlések állandósult színtereit.

A szélsőséges radikális jobboldali ideológiák jegyében szerveződő mozgalmak is ráéreztek a modern hatalmi nyomásgyakorlás nyilvános terekhez kapcsolódó módozataira. Ennek példája az olasz fasiszta feketeingesek római menetelése 1922 októberének végén. Hitler maga is politikai pályája kezdetétől tudatosan kezdte használta Gyáni Gábor: Nyilvános tér és használói Budapesten a századfordulón. Századok, 1994. 6. sz. [Gyáni, 1994.]

1057.

A köztér fogalmát Gyáni Gábor értelmezésében negatív állításokkal határozhatjuk meg a legvilágosabban. Ezt a szférát azok a tiltások határolták, amelyek „a köztér helyes, elvárt használatát szabályozták.” Gyáni, 1994. 1059.

16

A totalitárius rendszerek és a társadalmi tér választóvonalai

a nyilvános teret, mindaközben megteremtve azt a sajátos liturgiát, díszletet, ami azután többek között a nürnbergi pártrendezvények elválaszthatatlan részévé vált. Az SA rohamosztagainak utcai menetelése, randalírozása az NSDAP köztéri jelenlétének nyitányát jelentette. A nácizmus hatalomra kerülése után a társadalmi tér szisztematikus birtokba vétele következett.

A totalitárius rendszerek kiépítésére törekvő politikai erők számára hatalomra kerülésük után a társadalmi tér folyamatos ellenőrzése volt az egyik fontos megoldandó feladat. A birtokba vételt kezdetben szimbolikusan valósították meg a mozgalom és a párt jelképeinek közterekre helyezésével. A következő szimbolikus tett az utcanevek megváltoztatása, valamint a hatalomra került ideológiával összebékíthetetlen politikai tartalmat hordozó köztéri szobrok ledöntése, eltávolítása volt. Azután következhetett az ugyancsak ideológiák által meghatározott, sajátos vonásokat hordozó városrendezés, átépítés. A megvalósítás során esztétikai-politikai értéket nyertek a nagy méretek, amelyek az egyén törpeségét és a birodalom mindenhatóságát, örökkévalóságát egyszerre hirdették. Az építészet grandiózus feladata lett, hogy a kultikus emlékművekkel, a gigantikus középületekkel a totalitárius eszmerendszereket a társadalmi térbe maradandóan beágyazzák. „Miért mindig a legnagyobbat? – tette fel a kérdést maga a Führer.

– Ezt azért teszem, hogy az egyszerű németnek visszaadjam az öntudatát. Hogy száz helyen is mondhassam az egyszerű embernek: egyáltalán nem vagyunk alábbvalóak, sőt: minden más néppel abszolút egyenrangúak vagyunk.” A Harmadik Birodalom vezére a második világháború alatt is gyakran elmélkedett a világbirodalom fővárosává váló Berlinről: „A rútat eltüntetjük Berlinből, az pedig, amit most fog kapni, a teljessége lesz mindannak, amit egyáltalán kaphat a mai eszközökkel. Aki belép a Birodalmi Kancelláriára, érezze, hogy a világ ura elé járul, és erre már az odavezető út, a széles sugárutak, a Diadalív, a Katonák Csarnoka és a Nép Tere készítsék föl.”

A terek birtokba vétele a nemzetiszocializmus és a sztálinizmus ideológiájának jegyében egyet jelentett a nagy építkezésekkel. Ez az építészet nem teremtett új, korábban nem ismert funkciójú épületeket, hanem a világ más nagyvárosaiban megépült sugárutakat, diadalíveket, pályaudvarokat, kupolás gyűléstermeket kívánták túlszárnyalni grandiózus méretekkel. Germánia, az új birodalmi főváros tengelyét sugárút képezte volna a párizsinál háromszor nagyobb diadalívvel, melynek gránitjába bevésték volna az első világháborúban hősi halált halt 1,8 millió német katona nevét.

A Führer már az 1920-as években képeslapon felvázolta annak a 180 ezer ember befogadására alkalmas csarnoknak a kontúrjait, amelyik tizenhétszer lett volna nagyobb a római Szent Péter-bazilikánál. Hitler építészeti megalomániáját Albert Speer vitte tervezőasztalra, formált belőlük makettet, és épített meg ebben a szellemben néhány épületet. A nagy náci tömegrendezvények „vezető díszlettervezője”, aki légvédelmi Idézi Németh István: Hitler stílusa. Neoklasszicizmus és gigantizmus. Rubicon, 2012. 6. sz. [Németh, 2012.] 7.

Lásd még Berend T. Iván: Válságos évtizedek. A 20. század első fele közép- és kelet-európai történetének interpretációja. Budapest, 1987. Magvető Könyvkiadó [Berend T., 1987.], 435.

Adolf Hitler: Asztali beszélgetések. Monológok a vezéri főhadiszálláson, 1941–1944. Budapest, 1999. Ármádia Kiadó, 95.

Berend T., 1987. 436.

Daniel Vernet: Berlin regénye. Budapest, 2010. General Press Kiadó [Vernet, 2010.], 146.

17

Reszler Gábor

reflektorokkal hátborzongató méretű virtuális termet formált a Zeppelin-mezőn, megépítette az 1936-os olimpiai játékok pavilonját és a kancellária 1939. január 8án elkészült épületét. A többi terv megvalósítását a második világháború elvesztése meghiúsította.

Az építkezési tervek, az építkezések kifejezték a két pártállam, Németország és a Szovjetunió reprezentációs szándékát, ami igen hasonló építészeti környezetet teremtett. A kortársak ezt az 1937-es Párizsi Világkiállításon figyelhették meg. A kiállítás rendezői nem minden célzatosság nélkül egymással szemben helyezték el a német és a szovjet pavilont. Míg Albert Speer épülete inkább méltóságteljes és statikus volt, addig Borisz Jofané lendületes és dinamikus vonásokat mutatott. A hozzáértők kielemezhették az azonos jellemzőket: az emblematikus kompozíciót, a kővel burkolt lapidáris formákat, az erőtől duzzadó naturalista szobrokat és nem utolsósorban a monumentalitás jegyeit.

Az azonosságok mellett a különbözőségek is nyilvánvalóak voltak az építészet stílusában, a városépítésben és a lakásideálban. A Harmadik Birodalom építészete elhagyta a klasszicizmus gyökereit és bombasztikus formanyelvet alakított ki.10 Hitler stílusa a neoklasszicizmus és a gigantizmus fogalmaival fejezhető ki, ugyanakkor a tereket uraló építményei a klisészerűség és az üresség érzetét keltették. A sztálinizmus építészeti stílusával többen a barokk, neobarokk („Sztálin-barokk”) jegyeit rokonítják, míg Szilágyi Ákos egyszerűen „paradicsomi realizmusról”, illetve a vallásos művészet gigantikus paródiájáról ír.11 Egyedi vonás, hogy a térhasználatba a sztálinizmus szakrális elemeket épített be. Már Lenin temetésének tömegeseménnyé fokozása ezt a vallásos áhítatot hordozta, azután a holttest mumifikálásával, mauzóleumba helyezésével a bolsevik párt főtitkára tudatosan zarándokhelyet, amolyan szocialista „kegyhelyet” teremtett. Ezt a szakrális helyszínt a főváros központi terén, a Vörös téren jelölte ki.

A későbbi városrendezések további „energikus pontokat” hoztak létre, melyeknek mindegyike az új világot ígérő legyőzhetetlen eszmét és annak képviselőjét, Sztálint dicsőítette. Az egész sztálini totalitarizmus értelmezhető tehát vallásos kultúraként, a középkori teokrácia paródiájaként.12 Mivel a sztálinizmus kultúrája antimodern, államvallásos kultúra, ezért eltérő vonásokat mutat a nemzetiszocializmus kultúrájához képest, más vonatkozásban – ahogyan már utaltam rá – a hasonló hatalmi struktúra és a mindkét pártállam részéről megmutatkozó reprezentációs szándék sok azonosságot is teremtett.13 Ez a reprezentációs szándék összekapcsolódik a kommunikációs igénnyel. Az épületek, az épületek díszítései, az ideológiát hordozó emlékjelek, azaz köztéri szobrok mind-mind kommunikációs célokat szolgáltak. Nagy Lajos író 1934ben az írókongresszusra kapott meghívóval látogatott a Szovjetunióba. Érzékeny Ferkai András: A sztálinizmus építészetéről. In: A művészet katonái. Sztálinizmus és kultúra. Szerk. György Péter, Turai Hedvig. Budapest, 1992. Corvina [Ferkai, 1992.], 25.

10 Németh, 2012. 7–9.; Ferkai András értelmezésében a hitleri építészet nem egységes: a középületei klasszicizálóak, a kommunális- és lakóépületeire az ún. Heimatstil jellemző, míg az ipari, közlekedési és mérnöki létesítmények a modern építészet funkcionalitását hordozták. Ferkai, 1992. 25–26.

11 Szilágyi Ákos: Paradicsomi realizmus. Totalitárius államművészet a XX. században. In: A művészet katonái. Sztálinizmus és kultúra. Szerk. György Péter, Turai Hedvig. Budapest, 1992. Corvina [Szilágyi, 1992.], 8.

12 Szilágyi, 1992. 9.

13 Ferkai, 1992. 24–25.

18

A totalitárius rendszerek és a társadalmi tér választóvonalai

szemmel vizsgálta a valóságot. Már a lengyel–szovjet határon találkozott a bolsevik hatalom szimbólumaival. „Elérünk a határvonalhoz, egy kis szorongás fut át rajtam.

Egy fából szerkesztett, napszítta, esőverte kapun megy át a vonat. Erről a kapuról már olvastam. Rajta a sarló, a kalapács és a szovjet címer. A felírás, melynek jelentését később tudtam meg: Üdvözlet a nyugati dolgozóknak!”14 [Kiemelés az eredetiben!] A poggyászvizsgáló teremről megállapítja, hogy tiszta, nagy és majdnem díszes. „Négy falára négy nyelven, mégpedig oroszul, angolul, franciául és németül van felírva: Világ proletárjai, egyesüljetek!15 [Kiemelés az eredetiben!] Azután útja során számos Lenin- és Sztálin-szobrot valamint -képet látott köztereken, intézményekben, üzemekben, klinikán, sőt még tejelosztóban és istállóban is. Leningrádban meglepődve tapasztalta, hogy a pályaudvar előtti téren megmaradt III. Sándor cár lovas szobra. „A szobrot tehát, noha cár szobra, nem robbantották fel a bolsevikiek – írta hazatérése után megjelent cikksorozatában Nagy Lajos –, pedig bizonyos, hogy holmi ellenforradalmi uralom Lenin valamennyi szobrát megsemmisítené. A szobor létének különlegességét egy versikével próbálták ellensúlyozni, melyet Demján Bjednij, a forradalmuk afféle hivatalos verselője faragott.” A verset rávésték a talapzatra és valahogy úgy hangzott: Te itt maradtál gyalázatul, örök madárijesztőnek. „Hát ez elég ostobaság – állapította meg a magyar író. – Mert madárijesztő csak az lehet, ami groteszkül rút, márpedig a szobor is szép, III. Sándor is fess ember, sőt még a paripa, amelyen ül, az is igen jóállású kis ló. Szóval valami okosabbat kellett volna kitalálni.”16 A birtokba vett tér használatán is nyomot hagytak a totalitárius rendszerek vezéreszméi. A köztereken a hatalom által szervezett ünnepségek, felvonulások, tömegdemonstrációk sora zajlott, a nyilvános teret kizárólagosan csak az államilag szervezett tömegrendezvényekre lehetett igénybe venni. Spontán demonstrációra, az emberek szabad akaratából, elhatározásával szervezett eseményekre nem kerülhetett sor. Maradtak a nürnbergi pártnapok, illetve a november 7-i, május elsejei felvonulások. Ezeknek az eseményeknek a térhasználata tükrözte a hatalom természetét: az emelvényen, tribünön a vezetők, a felvonulási téren a tömeg. A forradalmi lendületű rendezvényeknek a koreografálásában a nácik jutottak legmesszebbre. Például az 1933. március 21-én megszervezett Német Nap a régi és az új Németország egymásra találását volt hivatva kifejezni, a Führer 50. születésnapjára szervezett katonai parádénak pedig már a közelgő háborúra kellett volna mozgósítania a német társadalmat. A nürnbergi Zeppelin-mezőn tartották 1933-at követően évente a náci pártgyűléseket, melyek a térhasználat sajátos példái voltak. Kísérő elemét adta a tömegrendezvényeknek a gigantizmus, ami a náci építészeti stílusnak is lényegadó vonásává vált. A felvonulási tér területe meghaladta a 16 négyzetkilométert, amit több mint 15 méter magasra emelkedő, 160 ezer ülőhelyet adó karzat vett körül. Több ezer zászló tíz oszlopba tagolva alakította ki a felvonulási utakat, melyek a hatalmas teret uraló sas figurájával a birodalmi pártnapok résztvevőire impozáns összhatást gyakoroltak.17 Nagy Lajos: Tízezer kilométer Szovjet-Oroszország földjén. Budapest, 1989. Interart Szépirodalmi Könyvkiadó [Nagy, 1989.], 30.

15 Uo. 32.

16 Uo. 94.

17 Berend T., 1987. 432–435.

14

19

Reszler Gábor

A tér kommunikációs eszközként funkcionált a sztálinizmus számára is. „Milyen építőművészetre van szüksége a mai társadalomnak? – tette fel a kérdést 1949-ben Perényi Imre építész. – Olyanra, amely érthető a kortársak számára, amely a mai generáció forradalmi jellemét örökíti meg, a kort dicsőíti, a dolgozó népet derűvel és boldogsággal tölti el és új győzelemre hív és vezet.”18 Ez az elv az 1930-as évektől hatott a Szovjetunióban a városépítésben, a társadalmi tér fizikális elemeinek – épületek, útvonalak stb. – átalakításakor. Míg Germánia terve monumentális központjával, melyet középületek uraltak volna, a római császárfórumokra emlékeztetett, addig a sztálini változatban az olasz–francia barokk városkompozíciók példája jelent meg.

A szocialista városépítés prototípusa Moszkva lett, és megjelenítette mindazokat az elveket, melyek a tervszerű szocialista városépítés lényegét adták. „Moszkva átépítésekor megőrizték a város eredeti szerkezetét, de új utak-terek létesítésével és a meglévők kiszélesítésével, átépítésével továbbfejlesztették, és hatalmas léptékűvé növelték – írta idézett tanulmányában Ferkai András. – Politikai jelentőségű szempont volt, hogy a városközpont és a külvárosok közötti – a kapitalizmusból örökölt – minőségi különbséget a nyomornegyedek lebontásával és a belvárossal egyenértékű új városrészek építésével megszüntessék. Figyelmet fordítottak a közlekedési gondok megoldására (széles utak, hidak, metró), a rakpartok rendezésére, parkok, kertek, fasorok telepítésére, a beépítési magasságok szabályozására.”19 Milyennek látta Moszkvát a Szovjetunióba látogató Nagy Lajos? Summásan azt írta róla, hogy nem szép. „Azaz bocsánatot kérek mindenkitől, akit illet, a város csúnya. Szép nőt, szép férfit egyet se látok. Biztosan vannak ilyenek, de hát, újra bocsánatot kérek, nem láttam őket, talán otthon maradtak, vagy másfelé akadt dolguk.”20 A Moszkva-híd „tömör és dísztelen, hasonlít a pesti Margit-hídhoz, csak jóval rövidebb, mivel a Moszkva (folyó) maga is jóval keskenyebb a Dunánál.”21 A Vörös teret szépnek találta, bár a fák hiánya miatt rideg, a házak pedig nagy kőtömbök. „A kirakatok dísztelenek, csaknem minden kirakatban Lenin-szobor és Sztálin-kép. Még a zöldséges üzemben is a kirakatban Sztálin-kép, benn Lenin-szobor s újra Sztálin-kép.”22 Mivel a diktatúrák a társadalmat alkotó egyén köz- és magánéletét egyaránt ellenőrizni kívánták, ezért elvéknyultak a köz- és a magántér közötti válaszfalak. A hatalom folyamatosan szem előtt kívánta tartani alattvalóit, ezért a munkahelyen, köztereken, sőt még az otthoni életkeretekben is figyelemmel kísérte őket. Ezen utóbbi megfigyelői szerepkört többek között a városok lakótömbjeiben a házfelügyelők, házbizalmik látták el. A totalitárius hatalom fürkésző tekintetei voltak ők, akik lesték, ki kivel találkozik, kihallgatták, ki hogyan vélekedik politikai kérdésekről. Az olasz fasiszta rendszer, a náci Németország és a sztálini Szovjetunió beépített bizalmi emberei voltak a házmesterek. Újra Nagy Lajostól: „Leszálltunk az autóról, gyalogosan sétáltunk hazafelé. Az utcákon minden ház előtt kinn áll a házmester, ha valaki a kocsiútra Idézi Prakfalvi Endre: Az 1953-as városépítészeti vita. 2009. április 14. http://bfl.archivportal.hu/index. php?action=print&news_id=276 Letöltés: 2012. 10. 9.

19 Ferkai, 1992. 28.

20 Nagy, 1989. 39.

21 Uo. 43.

22 Uo. 45.

18

20

A totalitárius rendszerek és a társadalmi tér választóvonalai

lelép, vagy szabálytalanul akar átkelni az utcán, a házmester belefúj a sípjába. Valami új próbálkozásról van szó, hogy az utcán járás-kelés szabályaira rászoktassák a lakosokat.”23 A magántér kerete a lakás, az otthon. A náci és a sztálini rendszer lakásideálja között óriási különbségek voltak az otthonok jellegét, a lakóháztípusokat tekintve. A nemzetiszocializmus a saját otthon, a kertes ház ideájából indult ki, a német falvakban és városok munkáslakótelepein magastetős, zsalugáteres házakat képzelt el a hatalom, amelyek az atomizált tömegembernek biztonságot és kispolgári miliőt nyújtanak. A totális győzelem után a német családok számára lakótelepek épültek volna 80%-ban 74 m2-es erkélyes lakásokkal, melyek négy helyiségből, zuhanyzóból és WC-ből álltak volna. A fennmaradó 20 százaléknyi lakás 62 m2-es, háromhelyiséges, vagy 86 m2-es, öthelyiséges lett volna.24 Ezzel szemben a sztálinizmus idealizált lakásformája a bérház, a „házkombinát”, amelyekben a magasztos ideológia jegyében újrateremtődik a régi orosz faluközösség, az obscsina, a totális tömegtársadalom keleti típusa.25 A lakások alaprajzában a funkcionalizmus-ellenesség mutatkozott meg. A reprezentatív helyiségek a bejárati hall köré rendeződtek, az elrejtett mellékhelyiségeket külön közlekedő folyosóról közelíthették meg.26 A sztálini társadalmi térformálás lényege, hogy mindent egységes szellemben tervezett meg a lakástól a városi épületek tömbjeiig.

A Szovjetunióban a forradalmi korszak avantgárd építészete a sztálini államszocializmus áldozata lett, ellenben Olaszországban tovább élhettek, ha korlátok közé fogva is, a modern művészet irányzatai. A dél-európai országban ugyanakkor megjelent az avantgárdtól elforduló stílus. A Gruppo del Novecento 1923-ban mutatkozott be először kiállítással éppen a fasizmus fellegvárának számító Milánóban. Az első szakaszában a futurizmussal ellentétben kerülte a mozgás ábrázolását, egyes alkotóknál hatott az „édeskés naturalizmus”.27 1926 és 1933 között már a historizmus, az archaikus latin formakövetés vált jellegadóvá, de nem kizárólagossá. A művészeti ágakat a harmincas évek végéig nem sújtotta a fasiszta állam ízlésdiktatúrája. Mussolini, aki a politikust a művészhez hasonló alkotónak tartotta,28 nem akarta, hogy az állam közvetlenül beleszóljon a művészetbe. Ennek köszönhetően a Novecento mellett a modernizmus, az absztrakt művészet is tovább virágozhatott. Ezt a sokszínűséget nem csak Mussolini szabadabb ízlése tette lehetővé, hanem a fasiszta kormányfő kapcsolata a futuristákkal, többek között Marinettivel, aki a Ducénak szellemi társa, programadója volt egészen haláláig.29 Mindez természetesen nem zárta ki, hogy az olasz fasiszta állam köztéri szobrokkal és nagyszabású festményekkel terjessze ideáljait. Ez a gyakorlat azonban nem vált kizárólagossá, az alkotók eleven kapcsolatot ápoltak Párizzsal, a francia kultúrával, így a két világháború közötti olasz művészet sikeresen elkerülte az egysíkúságot, és világszínvonalú maradt.

Uo. 98.

Vernet, 2010. 140.

25 Ferkai, 1992. 25.

26 Uo. 30.

27 Berend T., 1987. 442.

28 Ormos Mária: Mussolini. Politikai életrajz. Budapest, 1987. Kossuth Könyvkiadó, 222.; A 2012 novemberében Firenzében nyílt kiállítás is példázta az 1930-as évek művészeti pluralizmusát. Miklós Gábor: A Duce futuristái.

Népszabadság, 2012. november 12. 15.

29 Madarász Imre: Futurizmus és fasizmus. PoLíSz, 2010. 129. sz. 58–62.

23 24

21

Reszler Gábor

Befejezésül megállapíthatjuk, hogy a 20. századi totalitárius rendszereknek számos közös jellemzője volt, függetlenül attól, hogy szélsőséges radikális jobboldali vagy baloldali ideológián alapultak. Úgy vélem, a társadalmi tér birtokba vétele, kisajátítása, a monopolisztikus hatalomnak alárendelt használata ilyen további közös ismertetőjegy. A művészeti stílusukban megfigyelhetők hasonlóságok, például a monumentalitásra törekvés, ugyanakkor a formanyelvben adottak a sajátosságok. A nácizmusra a neoklasszicizmus valamint a gigantizmus volt jellemző, a sztálinizmus a neobarokk jegyeit viselte, és ateizmusa ellenére sajátos vallásos kultúrával elegyítette azt. Az olasz fasizmus alatt megjelent a modern irányzatokat tagadó, korábbi évszázadok stílusát felelevenítő törekvés, de nem tudta olyan módon kiszorítani az avantgárdot, ahogyan az a Harmadik Birodalomban és a Szovjetunióban lezajlott. A birtokba vett köztér használatánál ismét az azonos vonások a jellemzők, hiszen a hatalom által szervezett és celebrált tömegrendezvényeken a térhasználat szabályait az emberek és „felkent vezetőik” számára a totalitárius vezéreszmék írták elő. A magántér – a lakás, az otthon – esetében ismét a különbségek szembeötlők, akár az otthonok jellegét, akár az ideálisnak tartott lakóháztípust tekintjük. További kutatás adhat választ arra a kérdésre, hogy a totalitárius rendszerek a társadalmi térhasználatban hatottak-e egymásra, vagy a hatalom jellege okozta önmagában a külsőségekben megnyilvánuló hasonlóságokat. Annyi bizonyos, hogy az olaszországi fasizmusnak, a nácizmusnak és a sztálinizmusnak a társadalmat övező terek birtokba vételével a totális hatalomgyakorlás kiteljesítése volt a célja.

22

Jobst Ágnes

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

A határ mint entitás és a vasfüggöny szimbóluma

A határ mint entitás azt jelenti, hogy mögötte valami más kezdődik. Jóllehet a fogalom jelentése többrétű, fő elemét kétségkívül a lehatárolás mozzanata adja, ezáltal szorosan kötődik a modern kori állam fogalmához. A bekerítés nem jelenti automatikusan az átjárás hiányát is egyben, az országok közötti közlekedés lehetőségét határátkelő helyek biztosítják. A magyar határőrszaknyelv a forgalomellenőrzési pont terminussal illeti a határátkelőket, amely az országhatárokon való átlépés állami kontrolljára irányítja a figyelmet.

Európa történelmét a 20. század második felében legkarakterisztikusabban a hidegháború szimbóluma, a vasfüggöny jellemezte. Az Északi-tengertől egészen az Adriáig húzódó hermetikus zár többet jelentett puszta határnál; két egymással szembenálló világrend kibékíthetetlen ellentétét jelképezte, amely az információáramlás blokkolását, utazási korlátozásokat és a személyes kapcsolatok meggátolását vonta maga után. A vasfüggöny eredetileg a színházi berendezés egy 18. században meghonosított elemét képezte, amely az akkoriban gyakran előforduló tűzvészeknek a nézőtérre való átterjedését akadályozta meg. Jóllehet a politikai közgondolkodás Winston Churchill brit miniszterelnök 1946 márciusában tartott fultoni beszédétől eredezteti a vasfüggöny fogalmának szimbolikus használatát, mindazonáltal Európa II. világháború utáni politikai kilátásainak jellemzésére Churchill maga is alkalmazta már korábban ezt a fogalmat, így például a brit parlament alsóházában 1945. augusztus 16-án tartott beszédében, azt megelőzően pedig 1945. május 12-én Truman elnöknek küldött táviratában: „Vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén. Hogy mögötte mi történik, arról mit sem tudunk. Nemigen lehet kétséges, hogy a Lübeck– Trieszt–Korfu vonaltól keletre eső térségek csakhamar teljesen a kezükre kerülnek.

Ehhez még hozzá kell tennünk azt a hatalmas területet, amelyet az amerikai seregek Jobst Ágnes: A magyar állambiztonsági szervek és a Stasi együttműködése. In: Állambiztonság és rendszerváltás.

Szerk. Okváth Imre. Budapest, 2010. L’Harmattan Kiadó, 63–103. 73.

Sandgruber, Robert – Loidol, Norbert: Das Symbol „Eiserner Vorhang”. In: Der Eiserne Vorhang. Die Geschichte – das Ende – die Mahnung. Hrsg. Roman Sandgruber. Linz, 1999. Universitätsverlag Rudolf Traumer [Sandgruber – Loidol, 1999.], 18.

23

Jobst Ágnes

foglaltak el Eisenach és az Elba között, s amelyet – gondolom – néhány héten belül, ha az amerikaiak kivonulnak, orosz katonaság száll majd meg.”

A következetes fogalomhasználat a tűzvész és a károsnak ítélt idegen eszmék gyors terjedésének analógiáján nyugvó bejáratott metaforát sejtet, amelynek jelentéstörténetét az alábbi példák szemléltetik: – A 20. század fordulójának angolszász szépirodalmában H. G. Wells Az istenek eledele címmel 1904-ben megjelent regényében a főhős mentális elkülönülését jelezte a vasfüggöny metaforájával.

– Az első világháború idején a német–belga frontvonalon alkalmazott, 200 V feszültséggel táplált kerítés, a „halálos huzal” szinonimájaként fordult elő, amellyel meggátolni igyekeztek a szembenálló frontvonalak közötti hírszerzést.

Az első világháborút követően használata az európai kontinens két, a nemzetközi politikai életben különböző okok miatt izolálódott állama, Németország és a Szovjetunió köré szerveződött.

– A fogalom Szovjetunióval kapcsolatos első említése Rozanov nevéhez kötődik, aki Korunk apokalipszise címmel 1918-ban közzétett írásában a forradalom korszakhatár jellegét hangsúlyozta vele. Következményeit apokaliptikus méretű színházi előadáshoz hasonlította, amely megszünteti a néző pozícióját; s az általános kataklizma hatására mindenki az események szereplőjévé válik.

– Ethel Snowden angol feminista politikus 1920-as szovjet útjáról Through the Bolshevik Russia címmel írott beszámolójában ugyanakkor már az új bolsevik állam nemzetközi elszigetelődésével kapcsolatban használta.

– Németországgal kapcsolatos első említése az 1920-as évek közepén Lord Edgar Vincent d’Abernon, berlini brit nagykövet nevéhez köthető, aki a francia és német területek között kialakítandó semleges zóna kapcsán alkalmazta.

– A Harmadik Birodalom hivatalos nyelvhasználata a II. világháború végső szakaszában élt vele. Legismertebb példája Goebbels propagandaminiszter krími konferenciára reagáló cikke a „Das Reich” című lap 1945. február 25-i számában, amelyben arról írt, hogy egy esetleges német kapitulációt követően a szovjetek vasfüggöny mögé vonnák az általuk megszállt területeket, s ott tömeges mészárlások vennék kezdetüket.

– Nem hagyhatjuk említés nélkül a későbbi nyugatnémet kancellár, Konrad Adenauer 1945. július 5-én írott levelét sem, amelyben az immár megszállási övezetekre felosztott Németország újbóli egyesítésének kilátásait latolgatva szkeptikusan hivatkozik a szovjetek által leengedett vasfüggönyre.10 Churchill, Winston Spencer: A második világháború. 2. köt. Budapest, 1999. Európa Kiadó, 624–625.

Wells, Herbert Georg: Az istenek eledele. Budapest, 1982. Európa Kiadó, 365–366.

Sallai János: Egy idejét múlt korszak lenyomata. A vasfüggöny története. Budapest, 2012. Hanns Seidel Alapítvány [Sallai, 2012.], 13.

Rozanov, Vaszilij: Korunk apokalipszise. In: Apokalipszis – 1917. Írások az orosz forradalomról. Szerk. Szőke Katalin. Budapest, 1997. Európa Kiadó, 321–423., 392.

Sandgruber – Loidol, 1999. 17.

Uo. 17–18.

Uo. 18.

10 Adenauer, Konrad: Briefe über Deutschland 1945–1955. Ausgewählt und eingeleitet: Hans Peter Mensing. München, 1999. Goldmann, 18.

24

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

– Végezetül egy magyar nyelvi adat annak jelzésére, hogy a vasfüggöny mibenlétével Budapesten is tisztában voltak, még mielőtt Churchill fultoni beszédében erre felhívta volna a figyelmet: „mellékelek 2 újságcikket… mivel úgy tudom, nem kerülnek el hozzátok sajtótermékeink a vasfüggönyön keresztül” – írta Reiner Mária Révai Andrásnak Londonba, 1945. október 14-én.11 A két világrend határán felépült „záróvonal” földrajzilag a következő részekből állt: – a két német állam, a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) és a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) között húzódó belnémet határ, – a német fővárost kettéosztó berlini fal, – a keleti blokk tagországainak a kapitalista országokkal szomszédos nyugati határa Csehszlovákia és az NSZK, valamint Csehszlovákia és Magyarország, illetve Ausztria között, – valamint a szocialista blokk államainak keleti határa Bulgária és Törökország. illetve Görögország között, – a szovjet–jugoszláv viszony megromlása folytán a fent említettek 1948-tól a szocialista táborból kiközösített Jugoszlávia köré vont védvonallal egészültek ki.

A vasfüggöny magyar szakasza A vasfüggöny magyar szakaszát az Ausztriával közös, 356 kilométeres nyugati határ képezte, amely több szempontból is különlegesnek számított. 1949-es megépítésekor történetesen nem a kelet–nyugati tömb határán húzódott, hiszen Ausztria keleti tartományai 1955. május 15-ig, az osztrák államszerződés megkötéséig szintén a szovjet megszállási övezetbe tartoztak. Csak Ausztria semlegességének kinyilvánítását és a szovjet csapatok Ausztriából való kivonását követően került „geopolitikai helyére”. A metaforikus jelentéseket kumuláló vasfüggöny szimbóluma a határ bekerítő szerepét hangsúlyozta, amelyet a keleti blokk államai olyan szögesdrótból, aknamezőből és magaslati figyelőhelyekből álló műszaki zár kiépítésével valósítottak meg, mely az átjárást mindkét irányból ellehetetlenítette. Egy korabeli szemtanú érzékletes beszámolóban írta le az életveszélyes akadályrendszeren való átkelés buktatóit: „Osztrák oldal felől nézve a »vasfüggöny« a szögesdrótokkal kezdődik… Ettől befelé következik az aknazár, amely úgy van felállítva, hogy minden 36 méteren van egy akna, amely a földből kiálló cukorrépához hasonlítható és 2 méterrel beljebb a két-két akna távolságának közepén, tehát mindkettőtől 18–18 méter szélességben és befelé 2 méter távolságban még egy akna van. Mindezek az aknák, illetőleg azoknak gyújtószerkezete dróttal van összekötve. Ez azt a célt szolgálja, hogy a fűben, gazban gázoló határátlépő ne láthassa a drótot, de lehetőleg akadjon bele. A drót érintésére valamelyik aknának okvetlenül robbannia kellene…

Az aknák után ugyanis következik az egész határon áthúzódó 10 méteres gereblyélt határsáv. Ennek is megvolna a maga célja. Az ÁVH-s határőrök nyomban láthatják, hogy történt-e határsértés. Ez a szabály azonban csak nyári és tavaszi, vagy késő Czigány Lóránt: Államosított szavaink átvilágítása. Kortárs, 1999. 7. sz. [Czigány, 1999.] 5.

11

25

Jobst Ágnes

őszi időkre vonatkozik, mikor a »vasfüggönyt« gondosan lehet gereblyézni… A gereblyézett sáv után még egy akadály vár az érkezőre, vagy a távozóra. A felgereblyézett részre 45 fokos szögben egy-egy alacsonyabb cölöp közé újabb drótok vannak kötve. Ha valaki egyenesen szemben megy a dróttal, akkor okvetlenül megérinti azt. A jelentő akna robban s az őrtornyokból az ÁVH azonnal gépfegyverezni, reflektorozni kezd. ”12 A magyar–osztrák viszony javítása érdekében a belügyminiszter 1956. június 11én kelt parancsa az aknazár felszedéséről határozott – ez tette lehetővé a forradalom leverését követő menekülthullám akadálytalan külföldre jutását –, 1957 márciusában azonban újból aknazárat telepítettek. A magyar–osztrák tárgyalásokon mindig élesen vetődött fel a vasfüggöny kérdése. Több baleset is történt, így például 1962 februárjában az árvíz számos aknát kimosott és azokat magyar, illetve osztrák területre sodorta.13 Az ehhez hasonló esetek elkerülésére az MSZMP Politikai Bizottsága 1965. május 11-i határozatában az aknamező végleges eltávolítása és szovjet típusú elektromos jelzőrendszer telepítése mellett döntött.14 A hidegháború évtizedeit jellemző mesterséges záróvonal nemcsak a szomszédos országokat szigetelte el egymástól, de a határ melletti országrészek fejlődését is erősen visszavetette. A határ keleti oldalán szigorúan ellenőrzött 15 km-es övezetet alakítottak ki, s az ott élők mindennapjait a fegyveres testületek fokozott jelenléte határozta meg. A határ nyugati oldalán élők helyzetét ugyanakkor a hagyományos kereskedelmi útvonalak elzárása és a beruházások hiánya nehezítette, amelyek az érintett tartományok gazdaságának elsorvadását vonták maguk után. Egy 1971-ben készült burgenlandi gazdaságpolitikáról írott elemzésből idézve: „Szép álom volna a többi tartomány utolérése, de ez álom is marad. Már csak ilyen a peremvidékek helyzete! Még a gazdag Szövetségi Köztársaságban [az NSZK-ra utal a szerző] sincs másképpen… Véleményem szerint ebben a gazdaságpolitikai helyzetben alapvető változás csak akkor képzelhető el, amennyiben megszűnik a vasfüggöny, és Pozsony, illetve Budapest számunkra gazdaságilag ugyanazt jelenti majd, mint Zürich és München a tiroli vagy a felső-ausztriai tartományok lakói számára.”15 Nem meglepő tehát, hogy Németh Miklós magyar miniszterelnök és Franz Vranitzky osztrák kancellár határnyitást előkészítő találkozóján mindkét fél részéről jelentős szerepet kaptak a gazdasági megfontolások. A magyar vásárlók igényeinek kielégítésére a burgenlandi tartományi kormány új határátkelőhelyek kialakítására és Sopron térségében egy szabadkereskedelmi övezet létrehozására tett javaslatot. A közösen megrendezendő világkiállítás elképzelése szintén nagy figyelmet kapott az 1989 februárjában tartott tárgyalásokon. Meglepőnek tűnik ellenben, hogy a műszaki zár küszöbön álló Túl a vasfüggönyön. Hadak Útján, 1953. 3. sz. 6–7.; Az Államvédelmi Hatóság határvédelemmel kapcsolatos említését az magyarázza, hogy 1950. január 1-től a Határőrséget az Államvédelmi Hatóság szervezetébe tagozták be.

13 Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára, [MNL GYMSM SL], XXIV. 1601. Soproni Határőr Igazgatóság iratai, 019/1962. Műszaki zár megrongálódásának jelentése. Sopron, 1962. február 20.

14 HŐR Központi Irattár, 022/43/1987. http://www.historia.hu/archivum/2006/0605_07.htm Letöltés: 2012. 12. 12.

15 Graf, Robert: 50 Jahre Fortschritt – 50 Jahre Nachteil. In: 50 Jahre Wirtschaft in Burgenland. Eisenstadt, 1971.

Eigenverlag, 69.

12

26

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

megszüntetése és a romániai, valamint a keletnémet menekültek problémája a megérdemeltnél lényegesen kisebb hangsúllyal jelent meg az osztrák külügyminisztérium által összeállított előterjesztésben.16

A határátlépés kriminalizálása Diktatúrák esetében különösen érvényes, hogy a határsértés nemcsak az országhatár, de a fennálló állam törvényeinek megsértését is jelenti egyben. A keleti blokk országai az állampolgárok kifelé irányuló mozgását minden eszközzel gátolni igyekeztek, a kivándorlást – korabeli szóval élve: disszidálást – szigorúan szankcionálták. A diszszidens szó pejoratív jelentésűnek számított, használatát az emigráns szó elkerülésének szándéka 1949 körül hívta életre. Ily módon akarták elkülöníteni ugyanis a népi demokratikus rendszer elől menekülőket a Kossuth-kultusz, majd az illegális kommunista mozgalom dicső emigrációjától.17 A hatalmi diskurzus formálói arra is kísérletet tettek, hogy a disszidál kifejezésnek pozitív jelentéstartalommal bíró ellentétpárt alkossanak: „Visszidál az, aki disszidál, de rájön, hogy ott kint Nyugaton milyen rossz az élet... Élettől duzzadó válasz ez népi demokráciánk rágalmazóinak, az új szó pedig (visszajön+disszidál kontaminációja) új fogalom köntöse: a hazáját hűtlenül elhagyónak visszakullogása a hazai földre, ahol még az efféle embernek is jobb, mint kint az állítólagos Eldorádó hamisfényű világában.”18 A kivándorlás stigmatizálása nemcsak a szavak szintjén nyilvánult meg. A tiltott határátlépést bűncselekménynek tekintették, ennél fogva büntetőjogi következményeket vont maga után. A kitelepülés kriminalizálása nemcsak az elkövetőt érintette, segítője tettestársnak számított. A magyar bűnügyi szaknyelv a kriminalisztikailag determinált embercsempész terminussal illette mindazokat, akik segítséget nyújtottak a népi demokratikus rendszert hűtlenül elhagyni szándékozóknak. Az embercsempész szóval egyfelől csempészáruként, vagyis tárgyak gyanánt kezelték a menekülőket, másfelől az anyagi ellenszolgáltatás kérdését helyezték a figyelem középpontjába. A tevékenység megítélése és a mentális feldolgozás szempontjából azonban korántsem közömbös, hogy a határvidéket jól ismerő helybeliek magatartását valóban csupán a haszonszerzés igénye motiválta-e, avagy a segítségnyújtás gesztusa vezette őket. Diktatúrák esetében tovább árnyalja a képet, hogy a menekülni kényszerülők megsegítése egyben a politikai egyet nem értés kifejezésének, az állampolgári engedetlenségnek egyik formáját is jelentette.19 A Belügyminisztérium határsértési esetekről készített alábbi statisztikája azt mutatja, hogy a befejezett, illetve megkísérelt illegális határátlépések mellett minősített bűncselekményként tartották számon a szökés előkészületét, megsegítését, illetve a helyeslő megnyilvánulásokat is. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára [ÁBTL] 2.7.3. 7/90/89. Osztrák háttéranyag Németh Miklós miniszterelnök és dr. Franz Vranitzky szövetségi kancellár 1989. február 13-án kezdődő tárgyalásaihoz. Budapest, 1989. február 7.

17 Czigány, 1999. 6.

18 Magyar Nyelvőr, 1951. 104.

19 Boesch, Ina: Grenzfälle. Von Flucht und Hilfe. Fünf Geschichten aus Europa. Zürich, 2008. Limmat Verlag, 239.

16

27

Jobst Ágnes

Törvénytelen határsértések elkövetése, 1961–197220 Illegális Illegális Illegális Illegális Agihatárátlépés határátlépés határátlépés határátlépés táció kísérlete előkészülete segítése 1961 93 4 1 1962 72 10 1963 22 20 2 1 1964 10 36 1965 23 55 35 3 1966 27 68 47 1 1967 40 66 48 1 1968 58 50 23 5 7 1969 68 77 48 6 2 1970 72 124 51 8 1971 85 95 39 13 1972 89 84 62 1 -

Egyéb 1 1 1 1 6 10 5 6 2 -

A keleti tömb tagországai a határok átjárásának tilalmát kölcsönösen kiterjesztették egymás államhatáraira. Kétoldalú, úgynevezett jogsegélyegyezményeket kötöttek, amelyekkel elejét tudták venni a szövetséges országok területén át történő disszidálásoknak. A Magyar Népköztársaság az első ilyen jellegű szerződést 1957. október 30án az NDK-val kötötte. Mivel a két német állam megalakulását követően az NDKnak létérdeke volt a munkaerő elvándorlásának megakadályozása, ezért már 1952. május 26-án kezdetét vette a belnémet határ lezárása, amely a berlini fal 1961-ben történt megépítésével vált teljessé. A vasfüggöny ezen létesítményei egy történetileg egybetartozó térséget szakítottak ketté. A keletnémet vezetés a nyugati irányba való mozgásszabadság hiányát a keleti tömb más országaiba, elsősorban a Csehszlovákiába, Bulgáriába és Magyarországra irányuló turistaforgalom ösztönzésével próbálta ellensúlyozni. Magyarország az NDK turisták közkedvelt úti céljának számított, ahol a Balaton partján a nyugatnémet rokonokkal és ismerősökkel való találkozásra is lehetőség nyílott. Az idegenforgalmi célok hátterében azonban sok esetben a nyugati irányba való könnyebb továbbjutás reménye állt.

ÁBTL 1.11.9. BM III/1. 34-154/1974. Jelentés a baráti állambiztonsági szervekkel folytatott írásos információcsere tapasztalatairól. Budapest, 1974. június 4. 28.

20

28

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

A külföldiek által elkövetett határsértési bűnesetek megoszlása, 1961–197121

A keletnémet állam által 1963-ban megújított jogsegélyszerződés ezért a meghiúsult határsértést követő kiadatási eljárás szabályozására és az ügyészségi felajánlásra is kiterjedt.22 A határsértőket a Határőrség vette őrizetbe, majd a vizsgálati eljárást a Magyar Népköztársaság Belügyminisztériumának Vizsgálati Osztálya folytatta le. Az NDK Állambiztonsági Minisztériuma IX. osztályának értesítését követően a Stasi különgépével toloncolták haza őket, s a keletnémet ügyészség emelt vádat ellenük.23 Az NDK állambiztonsági minisztere a keletnémet turistaforgalom kontrolljára operatív csoportok létrehozásáról rendelkezett a szövetséges országokban.24 A magyarországi operatív csoport kezdetben 3, majd 7 tagból állt. Munkatársai Budapesten és a Dunántúl kedvelt turistaközpontjaiban, Veszprémben, Siófokon és ÁBTL 4.1. A-1353/4. A BM III. Főcsoportfőnökség vizsgálati szervei által 1961–1971 között terheltként felelősségre vont külföldi állampolgárok bűnügyeinek tapasztalatai. Budapest, 1972. november 5. A 4. melléklet alapján.

22 ÁBTL 1.11.12. 41-11-N-32/11-68. Megállapodás a Magyar Népköztársaság belügyminisztere és az NDK állambiztonsági minisztere a két állam igazságügyi miniszterével, valamint a legfőbb ügyésszel egyetértésben az 1957. október 30-i polgári, családjogi és bűnügyi jogsegély egyezményből adódó feladatokról. Budapest, 1963. június 23.

23 Die/Der Bundesbeauftragte für die Unterlagen des Staatssicherheitsdienstes der ehemaligen Deutschen Demokratischen Republik [BStU] Ministerium für Staatssicherheit [MfS] HA IX 13691. Verfahrensweise bei Übernahmen bzw. Übergaben von Ermittlungsverfahren von bzw. an die Bruderorgane der sozialistischen Staaten. Berlin, 1966. szeptember 26. 2–4.

24 BStU MfS BdL I Dok. 000887. Befehl Nr. 373/64.

21

29

Jobst Ágnes

Hévízen teljesítettek szolgálatot. Szervezési és technikai ügyekben a csoport vezetője a BM III/II-10. Nemzetközi Kapcsolatok Osztályával tartotta a kapcsolatot. A nyári szezon idején az operatív csoport munkatársai az érintett dunántúli megyék (Zala, Somogy, Veszprém és Baranya megye) kémelhárító osztályvezetőivel közvetlenül is érintkeztek.25 A Magyarországra irányuló keletnémet idegenforgalom biztosításának nehézségét az egyéni formában történő beutazások magas aránya okozta.26 1966-tól az operatív csoport munkáját ezért nagy létszámú megfigyelő brigádok támogatták, amelyek a keletnémet turistaforgalom „biztosítása” mellett a nyugati országok állampolgáraival való kapcsolattartást és az ideológiai fellazítást is figyelemmel kísérték.27 A magyarországi brigád létszáma 1987 nyarán 43, az év többi részében 15 főből állt, ami az Állambiztonsági Minisztérium szocialista országokban foglalkoztatott ügynökhálózatának 63%-át tette ki.28 Az ún. Balaton-brigád tagjait a Balaton és a főváros mellett az ország számos turisztikai célpontjában, Várgesztestől Egeren és Hajdúszoboszlón át egészen Szegedig bevetették.29 Magyarországról 1963-ban 41 keletnémet állampolgár kiadatására került sor. 1966-ban 100, 1979-ben 200 fő fölé emelkedett a hazatoloncoltak száma, 1988-ban már 402 főt adtak át az Állambiztonsági Minisztérium képviselőinek.30

A magyar nyitás politikája A második világháború után Európa felosztása a győztes nagyhatalmak megegyezésével ment végbe, ily módon a vasfüggöny megnyitása is csak a megfelelő világpolitikai háttér függvényében volt lehetséges. A négy évtizedes kettéosztottság megkérdőjelezését a nyolcvanas évek második felének új szovjet külpolitikai irányvonala, a gorbacsovi peresztrojka tette lehetővé. Miként Alois Mock osztrák külügyminiszter megjegyezte, Ausztria részvételét a kelet–nyugati közeledésben földrajzi fekvése eleve meghatározta. 1986–1989 között Bécsben került megrendezésre a helsinki folyamat záróakkordját jelentő Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet utótalálkozója, amelynek záródokumentuma a szabad mozgás és a családegyesítés jogát helyezte előtérbe.

Az osztrák külügyminiszter megállapítása Magyarországra nézve hasonlóképpen érvényes volt. A magyar nyitás politikájának jelentős eseményeit a világútlevél bevezetése, a határra telepített műszaki zár lebontása és a genfi Menekültügyi Egyezményhez Uo. HA II/10. 279. Neubestimmungen/Abgrenzung der Aufgaben der Operativgruppen in den Bruderländern.

Berlin, 1988. március 17. Fragen der Arbeitsorganisation und des Arbeitslaufes. 1–2.

26 Uo. SdM Nr. 1435. Aufstellung über den Informationsaustausch mit der VR Ungarn in der Zeit von 1963 – Mai 1967. Arbeit der Operativ-Gruppe in der VR Ungarn. 1967. április 20.

27 Uo. SdM 1435. HA XX/5. Anlage 4. Arbeit der Operativ-Gruppe in der VR Ungarn. Berlin, 1967. április 20. 5.; Befehl 10/66. 1966. május 10.

28 Uo. HA VI. 18. Berichterstattung 1986. december 17. 8.

29 Uo. HA VI. 4432. Evidenzbuch für Kontrollersuchen in der UVR 1983–1985; HA VI. 4433 Evidenzbuch für Kontrollersuchen in der UVR 1988–1989.

30 Tantzscher, Monika: Die verlängerte Mauer. Die Zusammenarbeit der Sicherheitsdienste der Warschauer-PaktStaaten bei der Verhinderung von „Republikflucht”. Berlin, 1998. BStU, 76.

25

30

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

való csatlakozás képezte. Az 1987. évi 25. törvényerejű rendelettel bevezetett magyar világútlevél 1988. január 1-jétől korlátozás nélkül lehetővé tette a külföldi utazást.31 A magyar állampolgárok szempontjából ily módon a műszaki zár lebontása és a nyugati határ megnyitása inkább szimbolikus, semmint gyakorlati jelentőséggel bírt. Az elektromos jelzőrendszer igen rossz állapotára és az ebből fakadó problémákra Székely János vezérőrnagy, a magyar határőrség főparancsnoka 1987. október 5-i jelentésében hívta fel a figyelmet. A felújítás beláthatatlan költségei folytán jelentésében a technikailag és erkölcsileg egyaránt elavult elektromos jelzőrendszer lebontását javasolta.

Javaslatát egyebek között a nyugat-dunántúli idegenforgalom megnövekedésének szempontjával támasztotta alá.32 A Politikai Bizottság 1989. február 28-án megtartott ülésén fogadta el az előterjesztést, és az elektromos jelzőrendszer megszüntetéséről határozott.33 A csehszlovák határszakaszon Rajka térségében április 19-én próbabontást végeztek, majd május 2-án nagy sajtónyilvánosság előtt került sor a nyugati határ legfrekventáltabb határátkelőhelyein, Hegyeshalom, Sopron és Kőszeg térségében a bontás tényleges megkezdésére. Noha a bontási munkálatok bevégzését eredetileg 1991 végére tervezték, olyan jól haladtak vele, hogy 1989. június 27-re, amikor Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszterek a kamerák széles nyilvánossága előtt ollóval vágták át az utolsó szakaszt, már a megfelelő szögesdrót megtalálása is gondot jelentett.34

Csatlakozás a Genfi Menekültügyi Egyezményhez A magyar belügyi szerveknek 1988-ig nem okoztak gondot a szocialista országokból beutazók, akik hazájuk elhagyásának szándékával érkeztek. Néhány magyar nemzetiségű romániai állampolgárt kivéve az erre vonatkozó hatályos kétoldalú szerződések alapján visszaadásukra került sor. 1988-ban azonban már 6460 főre emelkedett a Romániából Magyarországra menekültek száma. Jóllehet a genfi konvencióhoz való magyar csatlakozást a hátrányos nemzetiségi megkülönböztetésük és az emberi jogok megsértése miatt Romániából átszökött magyar nemzetiségű menekültek ügyének rendezésére irányuló törekvés indította el, mindazonáltal már a csatlakozás előkészítő szakaszában visszatérő problémaként merült fel a keletnémet határsértők problémája. A BM III/1. (Vizsgálati) Osztály összeállítása szerint ugyanis a szövetséges országok állampolgárai közül a keletnémetek jártak élen az illegális határátlépések elkövetésében.35

1987. évi 25. tvr. a külföldre utazásról és az útlevélről. In: Törvények és rendeletek hivatalos gyűjteménye 1987.

Budapest, Közgazdasági és Jogi K., 1988. 246–248.

32 HŐR Központi Irattár, 022/43/1987.; http://www.historia.hu/archivum/2006/0605_07.htm Letöltés: 2012. 12. 12.

33 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, M-KS 288. F. 5/1054. ö. e. (1989. 02. 28.) SR/191. Jegyzőkönyv az MSZMP Politikai Bizottság 1989. 02. 28. üléséről. 5–6.

34 Sallai, 2012. 84.

35 ÁBTL 1.11.9. 34-242/1989. Kimutatás az 1984–1989 között tiltott határátlépés kísérlete és előkészülete miatt eljárás alá vont külföldi állampolgárokról.

31

31

Jobst Ágnes

Kimutatás a szocialista országok állampolgárai által Magyarországon elkövetett határsértésekről, 1984–1988 1984 1985 1986 1987 1988 NDK

151

107

139

227

404

Csehszlovákia

51

74

49

76

41

Lengyelország

24

24

48

39

11

Románia

120

87

136

225

19

Bulgária

2

5

8

1

5

Szovjetunió

2

3

-

-

1

Jugoszlávia

2

6

6

-

5

365 fő

322 fő

399 fő

574 fő

491 fő

Összesen:

A menekültügy kezelésével kapcsolatban a BM Menekülteket Befogadó Állomásokat Előkészítő Bizottsága a jugoszláv, az osztrák, a nyugatnémet és a svéd gyakorlatot tanulmányozta.36 A lépés konzekvenciáit mérlegelve a belügyi vezetők egy része aggályosnak tartotta a menekültügyi egyezményhez való csatlakozást, mert annak következtében Magyarország könnyen a szocialista, illetőleg a fejlődő országok menekültjeinek tartózkodási helyévé illetve célországává válhat. Az ország nemzetközi kapcsolataira nézve is hátrányosnak ítélték meg, ha menekültként kellene elismerni a hasonló társadalmi berendezkedésű országokat elhagyni szándékozókat: „Korábbi állásfoglalásunkban a szövetséges szocialista országokkal való kapcsolatok megromlásának veszélye miatt nem értettünk egyet a konvencióhoz való csatlakozással, ha ez a veszély – a Külügyminisztérium álláspontjától eltérően – reális, akkor korábbi véleményünket fenntartjuk” – olvasható Wéber János rendőr ezredes, a BM III/1.

Osztály vezetője által 1988. december 13-án írott feljegyzésben.37 A Vizsgálati Osztály vezetője emiatt még 1989 januárjának közepén is más megoldások kidolgozását ajánlotta a Romániából hazánkba menekültek helyzetének rendezésére.38 A magyar csatlakozásról szóló okiratot hazánk New York-i ENSZ-képviselete 1989. március 14-én helyezte letétbe.39 Előkészületi munkálataihoz, azaz a menekültügy jogi és gyakorlati hátterének megteremtésére három hónap állt rendelke Uo. 34-229/1989. Jelentés a Menekültügyi Egyezményhez való csatlakozás végrehajtására vonatkozó feladatokról 1989. június 9.; Iktsz. n. Feljegyzés a menekültügyi eljárásról Ausztriában, az NSZK-ban és Svédországban. 1989. január 19.; 00753/9/1988. Feljegyzés a Menekültügyi Főbiztossággal folytatott belgrádi konzultációról. 1988. december 12.; 95-58/21-1989. Jelentés a menekültügyi kérdésekben Ausztriában történt konzultáció főbb tapasztalatairól. 1989. március 31.; BM III/II-9/B. Iktsz. n. A zindorfi menekült tábor és a menekültek ügyeinek intézése az NSZK-ban. d. n.; BM III/II-9/B. Iktsz. n. Ausztriában politikai menedéket kérők ügyeinek intézése a traiskircheni menekült táborban. d. n.

37 Uo. 34-22-274/1988.

38 Uo. 34-50/1989. Feljegyzés a Menekültügyi Konvencióhoz való csatlakozás problémáiról. 1989. jan. 16.

39 Uo. Iktsz. n. (iraton: KÜM J-110/1/1989.) Jelentés a Menekültügyi Egyezményhez való csatlakozásról. 1989. márc. 24.

36

32

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

zésre. A magyarországi tartózkodásra engedélyt kérők átmeneti elhelyezésére a Minisztertanács menekülttáborok felállításáról rendelkezett, egyben a belügy-, a külügy- és az igazságügy-miniszter bevonásával a menekültek befogadásával kapcsolatos eljárás kidolgozásáról határozott.40 A határozat 4. pontja arra utal, hogy már az egyezményhez való csatlakozás előkészítő szakaszában visszatérő problémaként merült fel a Varsói Szerződés tagállamaival kötött kétoldalú szerződések kérdése, mert a bennük vállalt kötelezettségek ellentétben álltak a menekültügyi konvenció rendelkezéseivel.41 Az NDK budapesti nagykövetsége 1989. március 3-i jelentésében számolt be a csatlakozás előkészületeinek lezárulásáról. A jelentés azt az NDK szempontjából fontos kérdést is felvetette, hogy vajon milyen kihatással lesz a döntés a Varsói Szerződés másik hat országának érdekeire.42 A csatlakozás következményeiről március 20-án készült keletnémet feljegyzés már egyértelműen rámutatott az egyezmény 32–33. cikkelyének és a korábban kötött magyar–keletnémet jogsegélyszerződésnek az ellentmondására.43 Mivel a korábban megkötött államközi szerződések és magas szintű megállapodások a magyar külpolitika mozgásterét gátolták, szükségessé vált a szocialista országok irányában vállalt magyar kötelezettségek mielőbbi felülvizsgálata.44 A külügyi és a belügyi tárca közötti egyeztetés az 1989. március 30-i ad hoc tárcaközi bizottsági üléssel vette kezdetét, melynek kapcsán a Külügyminisztérium áttekintette, hogy melyek azok a határkérdésekkel foglalkozó kétoldalú szerződések, amelyeket az ENSZ égisze alatt született emberi jogi okmányokkal való szembenállásuk folytán felül kell vizsgálni. A szerződések módosításának előkészítését a belügyi tárca hatáskörébe utalta.45 A BM III/1. Osztály április 6-i feljegyzésében tett kísérletet a visszás helyzetből fakadó kérdéskomplexum áttekintésére.46 Elöljáróban leszögezte, hogy a szocialista országokkal aláírt kétoldalú szerződések megkötésének idején a szocialista országok között menekültügyi probléma nem létezett: „A társadalmi rend azonossága, annak közös büntetőjogi védelme, a szövetségesi viszony miatt elképzelhetetlen volt, hogy az egyik szocialista ország menedéket nyújtson egy másik szocialista ország állampolgárának, mert hazájában »faji, vallási, nemzetiségi, bizonyos társadalmi szervezethez tartozása vagy politikai véleménye miatt üldözik«, illetőleg »demokratikus magatartásáért, a társadalmi haladás, a népek felszabadítása, a béke védelmében kifejtett tevékenységéért üldözik« és e körülményekre a szerződő felek az egyezmények megkötésénél figyelemmel legyenek.”47 Minisztertanács 2010/1989. (HT. 3.) MT határozata a menekültügy helyzetéről és feladatairól. Magyar Közlöny Határozatok Tára, 1989. 3. sz. (1989. márc. 7.)

41 ÁBTL 1.11.9. Iktsz. n. (iraton: KÜM 0060/3/1989.) Várkonyi Péter külügyminiszter átirata Horváth István belügyminiszternek a menekültügy szabályozásáról. 1989. február 27.

42 BStU MfS HA IX. 8342. AV-Mitteilung, 1989. március 3.

43 Uo. AV-Mitteilung vom Botschaft Budapest, 1989. március 20.

44 ÁBTL 1.11.9. Iktsz. n. (iraton: KÜM 0060/3/1989.) Várkonyi Péter külügyminiszter átirata Horváth István belügyminiszternek a menekültügy szabályozásáról. 1989. február 27.

45 Uo. Iktsz. n. (iraton: KÜM 00236/9/1989.) Jelentés a kétoldalú nemzetközi szerződésekről. 1989. ápr. 24. A feljegyzés melléklete tizenegy országgal kötött jogsegélyszerződést, négy határforgalmi szerződést és két belügyi megállapodást sorol fel.

46 Uo. 34-111/1989.

47 Uo. 40

33

Jobst Ágnes

A feljegyzés azt is megállapította, hogy a menekültügyi egyezményhez való csatlakozás nemcsak a határrendészeti és bűnügyi tárgyú kétoldalú megállapodások hiányosságait hozza felszínre, de a menedékjog, a menekültek jogállására vonatkozó belső szabályozás szükségességét, az idegenrendészeti szabályok korszerűsítését és az alkotmánymódosítás kérdését is felveti. A megalapozatlan kérelmek tömeges benyújtásának elkerülése érdekében a feljegyzés összeállítója a magyar menekültpolitika elveinek jogi rendezését és egyértelművé tételét javasolta. Az osztály május 30-án kelt jelentése már az 1951. évi menekültügyi egyezmény 31. és 32. cikkelyében foglaltakra való tekintettel vizsgálta felül a kiadatás és a felajánlás szabályozását a jogsegélyszerződésekben és az ügyészségi megállapodásokban. A jelentés szerzője immáron úgy értékelte, hogy a fennálló jogsegélyszerződések – szemben a korábbi évtizedek során követett gyakorlattal – a hazánk államhatárának sérelmére tiltott határátlépést elkövető külföldi állampolgárokra nem vonatkoznak: „Annak ellenére ugyanis, hogy mind a magyar Büntető Törvénykönyv, mind az európai szocialista országok büntető törvényei büntetni rendelik a tiltott határátlépést, a problémát az okozza, hogy minden állam a tiltott határátlépés szankcionálásával csak a saját határátlépési rendjét védelmezi. Így van ez akkor is, ha a saját határátlépési rend megsértése egyúttal a másik állam ilyen rendjének megsértését is jelenti. Például ha az NDK állampolgár hazáját legálisan elhagyva a tiltott határátlépést hazánk területén követi el, az NDK törvényei ezt azért rendeli[k] büntetni, mert megszegte az útvonalra, illetve a külföldön tartózkodásra vonatkozó szabályokat” – olvasható okfejtésében.48 Jóllehet a menekültügyi egyezmény június 12-én lépett volna hatályba, a csatlakozás kihirdetésének elmaradása, valamint a menekültügyi törvény és a végrehajtási utasítások előkészítésének kezdeti stádiuma még nem tette lehetővé rendelkezéseinek alkalmazását. Életbe lépésének időpontjára mindössze egy ütemterv készült el, amely a nemzetközi szerződésekkel kapcsolatos belügyminisztériumi feladatköröket és a felelős szervezeti egységeket jelölte meg:49 A menekültügyi törvény megalkotásának csúszása visszás helyzetet teremtett. Wéber Gyula rendőr ezredes, a III/1. Osztály vezetője Pallagi Ferenc miniszterhelyettesnek írott jelentésében a következőképpen jellemezte a helyzetet: „… az egyezmény hatályba lépésére vonatkozó június 12-i időben a végrehajtásban érintett szervek között az időlegesen alkalmazható eljárással egyeztetett álláspont nem alakult ki. Így több hónapon keresztül a jelenleg még hatályos, törvénybe foglalt rendelkezések, avagy a genfi egyezményhez történt csatlakozásból eredő módon kell a hazánkban menedékjogot kérő személyek ügyét intézni. (Az első változat szerinti eljárás esetében a tömegkommunikáció és a nyugati országok, a második szerinti esetében pedig a szocialista országok „nemtetszésével” lehet számolni, amely a végrehajtó szervekre irányul.) Kívánatos lenne az adott „joghézagos” helyzetben követendő gyakorlatról egységesen rendelkezni, és erről a szükséges mértékben a nyilvánosságot is tájékoztatni.”50 ÁBTL 1.11.9. Iktsz. n. Jelentés. 1989. május 30.

Uo. BM Titkárság 10-111/1989. Ütemterv a menekültügyi egyezményhez való csatlakozással kapcsolatos belügyminisztériumi feladatok végrehajtására. 1989. június 12.

50 Uo. 34-229/1989. Jelentés a Menekültügyi Egyezményhez való csatlakozás végrehajtására vonatkozó feladatokról.

1989. június 9.

48 49

34

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

A BM Határőrség Országos Parancsnokságával, a BM ORFK III-2. Külföldieket Ellenőrző Osztály megbízottjával, a Menekültügyi Főosztály vezetőjével, valamint a Legfőbb Ügyészség Államelleni Ügyek Osztályával folytatott egyeztetést követően az átmeneti időszakra vonatkozóan a következő álláspont körvonalazódott: 1. A magyar fél az egyezmény végrehajtása során az NDK állampolgárok ügyében továbbra is a nemzetközi kapcsolatok megtartásának érdekeit kívánja szolgálni. Az egyezményhez való csatlakozás folytán ugyanakkor változtatni kell a tiltott határátlépési ügyekkel kapcsolatos gyakorlaton. Érvénytelennek kell nyilvánítani a legfőbb ügyészek és az illetékes miniszterek közötti korábbi megállapodásokat, vagyis megszűnik az ügyészi „kvázi” felajánlás gyakorlata. A hazánkban elkövetett tiltott határátlépési ügyekben az elkövetőket – cselekményüket akár útlevéllel, akár anélkül követték el – várhatóan a nyomozások megtagadásával, szabadságkorlátozó intézkedések nélkül, a tartózkodási engedélyek megvonásával kiutasítjuk az országból (a Csehszlovák Szocialista Köztársaság felé, de külön vizsgálható esetleg a repülőgépen történő kiutasítás); vizsgálati intézkedéseket velük szemben általában nem foganatosítunk, kivételt képezhetnek az intézkedések során garázda, közveszélyes magatartást tanúsító elkövetők.

2. A genfi egyezményhez való csatlakozás folytán minden külföldi esetében meg kell indítani a menekült státus vizsgálatát, amennyiben az ilyen irányú kérelmet terjeszt elő. Ha NDK állampolgárok terjesztenek elő menekült státus iránti kérelmet, az eljárást megindítjuk, de előzetes elképzelések szerint nagyon kivételes esetben évi egy-két fő kaphat menekült státust, amennyiben üldöztetését okmányokkal igazolja.

Egyébként az NDK-n belüli viszonyokat általában hivatalos eljárásban sem tekintjük olyannak, mint ahol politikai üldözés folyna.

3. A menekültkérdés egyezményben foglalt aspektusaival (családegyesítés, letelepedési hely megválasztásának szabadsága) kapcsolatban várható az NSZK budapesti nagykövetségének bekapcsolódása az NDK állampolgárok ügyébe. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban az igazságügyi szervek állásfoglalásáig a visszautasítás mellett döntöttünk.51

A keletnémetek és a magyar menekültügy Az NDK állampolgárok határsértési ügyeiben folytatott vizsgálatok alakulásáról és változásairól szóló első megbeszélésre az NDK Állambiztonsági Minisztérium képviselőivel 1989. június 12–14. között Budapesten került sor. A német partnert arról tájékoztatták, hogy az egyezményhez való csatlakozással szükségessé válik a kétoldalú jogsegélyszerződések érvénytelenítése.52 Minden legálisan vagy illegálisan hazánkba érkező külföldi állampolgár ügyében ugyanis, aki a magyar hatóságoktól menekült státus regisztrálását kéri, meg kell indítani az államigazgatási eljárást, melynek során Uo. ÁBTL 1.11.9. 34-242/1989. Jelentés az NDK Állambiztonsági Minisztériumából érkezett delegáció fogadásáról.

1989. június 15.

51 52

35

Jobst Ágnes

az igazolt tények alapján születhet döntés a megadásról vagy az elutasításról. A tiltott határátlépést megkísérlő NDK állampolgárokat – részben az ügyek magas száma miatt is – várhatóan a nyomozás mellőzésével, idegenrendészeti intézkedés keretében utasítják majd ki az országból, s csak kivételesen súlyos esetekben kerülhet sor szabadságkorlátozó intézkedésre és a nyomozás elrendelésére. Ezt a magyar hatóságok a szokásos idegenrendészeti eljárás keretében folytatják le, ügyészségi felajánlásra többé nem kerül sor. A német fél által tett javaslatok a korábbi gyakorlat fenntartását célozták. Azt szorgalmazták, hogy a magyar belügyi hatóságok a kiutasító végzést az útlevélbe pecsételjék be, ami egyértelműen jelezné számukra a disszidálás kísérletét, és továbbra is értesítést kértek a Magyarországról kiutasított, illetve tartózkodási engedélyüktől megfosztott NDK állampolgárokról. Annak lehetőségét is felvetették, hogy érintettek hazaszállításáról külön repülőgéppel maguk gondoskodnának.

A Magyarországra irányuló keletnémet idegenforgalom határsértési eseteinek adatai, 1985–1989. június 12.53 Az MNK területére beutazó Átutazó NDK Meghiúsított Befejezett illegális NDK turisták száma turisták száma határsértések határátlépések 1985 620.786 521.504 149 62 (106+43)◘ 1986 693.735 476.628 183 70 (134+49) 1987 772.411 507.184 330 83 (231+99) 1988 800.898 539.350 552 210 (397+155) 1989 201.834* 156.088* 554 212 (406+148) *1989. január 1 – június 30. közötti adatok ◘ A zárójelben közölt adatok közül az első a magyar, a második az NDK hatóságokra vonatkozik.

Az NDK-val kötött állambiztonsági szerződések és megállapodások áttekintése után a jogilag is megnyugtató megoldást a jogsegélyszerződés 1977. évi 26. törvényerejű rendelettel történt módosítása képezte, amelyet követően a két állam igazságügy-minisztere abban állapodott meg, hogy a tiltott határátlépés voltaképpen nem kiadatást eredményező bűncselekmény. Az NSZK–NDK kettős állampolgárságú személyek kiadatásához fűződő 1979-es jogi irányelvek azt is kimondták, hogy „A kiadatásra (átadásra) vonatkozó döntésnél a Magyar Népköztársaság általános külpolitikájából kell kiindulni: figyelembe kell venni a szocialista közösség országaihoz fűződő alapvető jelentőségű, szövetségi, baráti kapcsolataink mellett általános külpolitikai érdekeinket, nemzetközi jogi kötelezettségeinket, BStU MfS – ZAIG Nr. 13067. Protokoll zum Abkommen zwischen der Regierung der Deutschen Demokratischen Republik und der Regierung der Ungarischen Volksrepublik über den visafreien grenzüberschreitenden Verkehr. Anlage: Übersicht zur Entwicklung des Reiseverkehrs nach der UVR und zum ungesetzlichen Verlassen der DDR unter Mißbrauch des Territoriums der UVR. 1989. június 20.

53

36

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

az európai enyhülés folyamatában való érdekeltségünket és a nemzetközi jogi alapelveket is… általában ki kell térni az NDK hatóságai által a büntetőeljárás átvételének magyar felajánlását szorgalmazó lépések elől.”54 Mivel az 1981-ben megkötött hatályos megállapodás a két ország vizsgálati szerveinek együttműködését az 1977. évi törvényerejű rendeletre alapozta, Wéber Gyula rendőr ezredes, a III/1. osztály vezetője Túrós András rendőr vezérőrnagy miniszterhelyetteshez írott 1989. július végi jelentésében már maga is az 1963. évi megállapodás érvénytelen volta mellett foglalt állást.55 Augusztus 1-jére öszszeállt a menekültté nyilvánítási eljárás és a menekültek jogállásáról szóló minisztertanácsi határozat tervezete. A tervezettel kapcsolatban felmerült aggodalmak egyfelől gazdasági természetűek voltak, másfelől az ország addigi szövetségesi rendszerében való esetleges ellehetetlenülésre vonatkoztak. Pajcsics József rendőr alezredes, a III/1. osztály megbízott vezetője augusztus 3-i feljegyzésében fejtette ki ezzel kapcsolatos véleményét: „Magyarország – gazdasági helyzete, szövetségesi kapcsolatai miatt – nem válhat a kelet-európai országokból érkező menekülők célországává, a fejlett európai tőkés országokba való áttelepülés kivezető csatornájává. Fennáll annak a veszélye – a tőkés országok csökkenő fogadókészsége miatt –, hogy az országnak nagy tömegű menekültről kellene gondoskodnia. Ezért az Egyezmény szerinti menekült meghatározás megszorító értelmezésével egyetértünk, ugyanakkor nem tartjuk kívánatosnak – a fenti ok miatt – a »de facto«, »humanitárius« és »gazdasági menekült« státus elismerését és alkalmazását.”56 Nagy Károly rendőr ezredes, a BM ORFK III–2. (Külföldieket Ellenőrző) Osztály vezetője augusztus 4-i jelentésében arról számolt be, hogy az NDK állambiztonsági szervei számára utoljára 1989. július 31-én adtak át határsértő keletnémet polgárokat. A magyar határőrség továbbra is köteles volt ellenőrizni az NDK állampolgárok úti okmányainak területi érvényét, és nem megfelelő okmányok esetén a továbbutazást megakadályozni, ami naponta 60–80 NDK határsértő feltartóztatását eredményezte. Tapasztalataik szerint az új gyakorlat nem működött megfelelően, vagyis a nyomozás megtagadása vagy megszüntetése mellett megrovásban részesített és idegenrendészeti kényszerintézkedésekkel sújtott NDK állampolgárok egy része az ország elhagyására vonatkozó felszólításnak nem tett eleget, inkább újból tiltott határátlépést kísérelt meg. A keletnémet polgárok egyre nagyobb számban fordultak a magyar hatóságokhoz menedék, illetve az NSZK-ba történő kiutazás iránti kérelemmel: „Meghallgatásuk alapján egyetlen NDK állampolgár sem tudott olyan tényt bizonyítani vagy valószínűsíteni, hogy politikai meggyőződése – vagy a Konvenció menekült fogalmába tartozó ok – miatt üldözték volna, vagy az NDK-ba történő visszatérése esetén személyes szabadsága veszélybe kerülne.

(Természetesen azokon kívül, akiket a Magyarországon elkövetett bűncselekmény miatt eljárás alá vonhatnak.) Szinte valamennyien az utazási korlátozásokra, megoldatlan családegyesítési ügyekre hivatkoztak” – szerepel Nagy Károly jelentésében,57 aki arra is kitért, hogy a menedékkérésre és a kiutazás engedélyezésére vonatkozó kérelmeket az egyértelmű szabályozás kiadásáig elhárították. Ennek magyarázatát az alábbiakban fogalmazta meg: „A menedékjog ÁBTL 1.11. 9. Iktsz. n. (iraton: 0037/3/1979) Igazságügyi Minisztérium Igazgatási és Nemzetközi Kapcsolatok főosztálya a Magyarországra NSZK úti okmánnyal beutazó NDK–NSZK kettős állampolgárok kiadásának elbírálása. Tervezet 1979. február 27.

55 Uo. 34-298/89. 34-273/61/89. Jelentés az NDK állampolgárokkal kapcsolatos kiadatási eljárásról. 1989. július 24.

56 Uo. 34-308/1989.

57 Uo. BM ORFK III-2. Iktsz. n. (iraton: 6-280-89) 54

37

Jobst Ágnes

biztosításával kapcsolatban az a véleményünk, hogy arra – a vonatkozó jogi szabályozás megjelenése után is – csak a Konvenció szűk értelmezése mellett kerüljön sor. Ezzel összhangban az utazással és kivándorlással kapcsolatos problémák nem kezelhetők menekült kérdésként, azok az NDK belügyét képezik, illetve az NSZK érdekeit érintik. A Konvenció nem tartalmaz olyan kötelezettséget, amely alapján bármely állam vagy nemzetközi szervezet a Magyar Népköztársaságot az egyezmény megsértésével megalapozottan vádolhatná a továbbutazás megtagadása miatt.”58 Tekintettel arra, hogy a további tömeges tiltott határátlépések és a menedék iránti kérelmek kapcsán feszültségek voltak várhatóak, Nagy osztályvezető az eljárás – alábbi módon való – egységesítését javasolta: A) Tiltott határátlépés miatt többé ne kerüljön sor NDK állampolgárok átadására.

B) Az idegenrendészeti kényszerintézkedéseket három lépcsőben differenciálják.

Akiknél családi vagy más méltányolható ok motiválta a bűncselekmény elkövetését, azokat figyelmeztessék a magyar jogszabályok betartására. Akiknél méltányolható körülmény nem merült fel, de valószínűsíthető a jogkövető magatartás és a tiltott határátlépéstől való elállás, azoknál a tartózkodási engedély visszavonását külön lapra jegyezzék. Ezekről az esetekről az NDK nagykövetségét ne tájékoztassák, a külön lapra nyomott bélyegzőt az országból való kiléptetés során a Határőrség szervei távolítsák el. A tiltott határátlépést ismételten elkövetőkkel, valamint mindazokkal szemben, akik kiutasításukat követően az ország területét önszántukból nem hagyták el, a korábbi gyakorlat szerint járjanak el, vagyis a tartózkodási engedély visszavonását, illetve a kiutasítást jegyezzék be az úti okmányba, és az intézkedésről tájékoztassák az NDK nagykövetségét.

C) A magyar–csehszlovák határszakaszt befelé tiltott módon átlépőket továbbra is adják vissza a csehszlovák határőrizeti szerveknek.

D) A menedék iránti kérelmeket a Genfi Konvenció szűkebb értelmezésével bírálják el. A nyilvánvalóan alaptalan kérelmek gyorsított eljárásban – szóbeli előterjesztés esetén szóbeli közléssel – kerüljenek elutasításra.

E) Az NSZK-ba irányuló kiutazási kérelmeket utasítsák el. Ha bizonyítottan családegyesítésre vonatkoznak, vagy különös méltánylást érdemlő körülményt tartalmaznak, a KEO terjessze fel döntésre a közbiztonsági miniszterhelyetteshez. Engedélyezés esetén a KEO a BM Határőrség Felderítő Osztályával együttműködve biztosítsa az érintett személyek nyomtalan kiléptetését.

F) Az NSZK budapesti nagykövetségén tartózkodók részére – ha ügyük rendezésével kapcsolatban az NDK budapesti nagykövetségével megegyezés születik – adják ki a kiutazási engedélyt, függetlenül attól, hogy eleget tettek-e az esetleges magyar hatósági kötelezésnek.

G) Mielőbb kerüljön sor a hazánk által kötött vízummentességi egyezmények felülvizsgálatára. A Külügyminisztérium a MNK által vállalt nemzetközi kötelezettségekkel összhangban kezdeményezzen konzultációkat az érintett államok külügyminisztériumaival az egyezmények módosítása érdekében.59 Az idegenrendészeti intézkedések differenciálásával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a „pecsételések” gyakorlatának mielőbbi beszüntetését Hans-Dietrich Uo. Uo.

58 59

38

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

Genscher nyugatnémet külügyminiszter már július végén sürgette, az NSZK budapesti nagykövete, Alexander Arnot pedig Horváth István belügyminiszterrel folytatott augusztus 4-i megbeszélésén az elfogott NDK állampolgárokról való adatszolgáltatás felfüggesztését kérte.60 A jelentésben foglaltak megvitatására Pallagi Ferenc rendőr vezérőrnagy főcsoportfőnök az érintett belügyi és társszervek bevonásával még aznap értekezletet hívott össze. Az értekezlet résztvevői az alábbi módosításokkal és kiegészítésekkel fogadták el a javaslatokat: 1. Azokat az NDK állampolgárokat, akik a tiltott határátlépés kísérletét családi vagy más méltányolható ok miatt első ízben követték el, az őket elfogó határőrizeti szervek részesítsék figyelmeztetésben, irányítsák vissza és hívják fel figyelmüket a magyar jogszabályok betartására.

2. Tekintettel a nagy nemzetközi és hazai érdeklődésre, a közvélemény tájékoztatására kerüljön kiadásra egy olyan BM közlemény, amely a menekültügyi egyezménynek megfelelő belső jogrend és gyakorlat kialakítását, valamint az átmeneti időszakban követett eljárást foglalja össze.

3. A gyors és szakszerű ügyintézés érdekében a nyugati és déli határszakaszon a frekventált BM HŐR FEP-eken (forgalomellenőrző pontokon) legyen kihelyezett idegenrendészeti ügyintéző. A szükséges létszám központi keretből történő biztosítására, az érintett FEP-ek megjelölésével soron kívül javaslatot kell készíteni.61 A megyei ügyészek és a fővárosi főügyész tájékoztatására az előterjesztés alapján iránymutatást adtak ki a határsértő NDK állampolgárokkal kapcsolatos eljárás új rendjéről. Amennyiben a határsértők nyomós ok, elsősorban családi körülmény miatt követték el tettüket, a büntetőeljárást megrovás ellenében megtagadták. Ha az elkövető ismételten megkísérelte az illegális határátlépést, vele szemben kényszerintézkedést kellett alkalmazni. Abban az esetben, ha a külföldi állampolgár a tiltott határátlépésen kívül más bűncselekményt is elkövetett, a büntető felajánlás kérdésében előzetesen a Legfőbb Ügyészség Államelleni Ügyek Osztályának véleményét kellett kikérni.62 A magyar és a keletnémet külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetői a német fél kezdeményezésére 1989. augusztus 10-én megbeszélést tartottak Budapesten, melynek során a német fél azt közölte, hogy a keletnémet állampolgárok hazánkból történt disszidálásai dacára az NDK nem kívánja korlátozni a Magyarországra irányuló idegenforgalmat, ám a turistaforgalom biztosításával kapcsolatos hatósági intézkedések tisztázására szakértői konzultációt kezdeményezett.63 A BM részéről az idegenrendészeti feladatokat ellátó KEO vezetői és a Menekültügyi Hivatal munkatársai, valamint a Külügyminisztérium szakértői kaptak helyet a küldöttségben.64 A magyar BM és az NDK ÁBM delegációjának Andreas Schmidt-Schweizer – Dömötörfi Tibor: „Kijelentette: nem érdekük, hogy az NDK-ból tömegesen meneküljenek az NSZK-ba.” Két dokumentum a Magyarországra menekült keletnémet állampolgárok és a nyugatnémet–magyar kapcsolatok történetéhez 1989. augusztus elején. Történelmi Szemle, 2009. 2. sz. 306–308.

61 ÁBTL 1.11.9. BM ORFK III-2. Iktsz. n. (iraton: 6-280-89) Kiegészítés Nagy Károly osztályvezető 1989. augusztus 4-i jelentéséhez. 1989. augusztus 8.

62 Uo. 32-22/1989. Legfőbb Ügyész helyettese: Iránymutatás a megyei (fővárosi) főügyészeknek. 1989. augusztus 8.

63 Uo. 34-314/1989. Feljegyzés az MNK–NDK KÜM konzuli főosztály vezetőinek konzultációjáról. 1989. augusztus 10.

64 Uo. 34-311/1989. Feljegyzés az NDK Állambiztonsági Minisztérium delegációjával történő újbóli konzultációval kapcsolatban. 1989. augusztus 4.

60

39

Jobst Ágnes

újabb tárgyalására augusztus 16–17-én, Budapesten került sor.65 A jogellenesen hazánkban tartózkodó NDK állampolgárok ügyeiről a magyar küldöttség azt a tájékoztatást adta, hogy a korábbi büntetőeljárás helyett idegenrendészeti hatáskörbe vonják őket. Az 1969. évi 31. tvr. 8. cikkében foglalt információadási kötelezettség értelmezésével kapcsolatban az NDK partner eleinte ragaszkodott a teljes körű információ-szolgáltatáshoz, ám a tárgyalások eredményeként elfogadta a magyar álláspontot, amely szerint hazánkból csak a súlyos jogsértést elkövető NDK állampolgárokat utasítjuk ki, és a magyar fél kizárólag rájuk vonatkozóan szolgáltathat adatot. A Külügyminisztérium Konzuli Főosztályáról bevont alosztályvezetők a Külügyminisztérium álláspontját ismertették a menekültügyi konvencióhoz való csatlakozás belső előkészítése során felmerült megoldási elképzelésekről.

Indokolták a szocialista országokkal fennálló bilaterális megállapodások felülvizsgálatának szükségességét, és kilátásba helyezték, hogy a készülő menekültügyi szabályozásról a szocialista országok külügyminisztériumait előzetesen tájékoztatják. Az NDK delegációját elsődlegesen az érdekelte, hogy a Magyarországon tartózkodó állampolgárait a magyar hatóságok a jogi szabályozás hatályba lépésével vajon politikai menekültnek fogják-e tekinteni. A magyar fél tájékoztatása szerint az NDK állampolgárok Magyarországon politikai menekült státust ugyan nem kapnak, de az otthoni retorziók miatt NDK-ba való visszatoloncolásuk mégis akadályba ütközhet. Az NDK delegációja erre reagálva a hazatérők büntetlenségét garantálta.66 Az előzetes várakozásoknak megfelelően a műszaki zár elbontásának híre és a Menekültügyi Egyezményhez való magyar csatlakozás gyorsan hazánk nyugati határára vonzotta az áttelepülni vágyó NDK állampolgárokat, akinek létszáma a turistából menekültté avanzsáltakkal együtt a nyár végére hozzávetőleg 20 000 főre duzzadt. A határsértők vallomásai szerint a korábbi évekkel szemben, amikor a disszidálásokat elsősorban a jobb megélhetés reménye, a rokoni kapcsolatok és a kalandvágy motiválták, 1989 nyarára egyre nagyobb hangsúlyt kapott az NDK társadalmi berendezkedésével, utazási korlátozásaival kapcsolatos egyet nem értés. Mivel a szocialista tömb más államainak polgáraival szemben nekik megadatott a lehetőség, hogy kitelepülésüket követően az NSZK-ban továbbra is németként élhessenek, ezért a kitelepülés mellett döntöttek.67

Határnyitás A nyugatnémet külképviseletekre menekült keletnémet állampolgárok ügyében az NDK és az NSZK közötti diplomáciai kapcsolat felvételére Herbert Krolikowski, az NDK külügyminiszter-helyettese és bonni tárgyalópartnere, Rudolf Seiters, a Szövetségi Kancelláriai Hivatal vezetője – egyben a különleges ügyekért felelős miniszter – részvételével augusztus 18-án Berlinben került sor. A kemény hangnemben folytatott tárgyaláson a tárgyaló partnerek egymást okolták az NSZK külképviseleteken Uo. 34-22/1989. BM III/1. Feljegyzés az NDK-s delegációval folytatott tárgyalásról. Budapest, 1989. augusztus 23.

Uo. 67 Mayer, M. Kurt: „Unsere Geduld ist zu Ende”. 1989 verlassen voraussichtlich 100.000 DDR-Bürger, meist junge Arbeitskräfte, ihr Heimatland – warum? Kurier, 1989. augusztus 18. 19.

65

66

40

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

kialakult áldatlan helyzetért. Krolikowski a menekülők számára kiállított nyugatnémet útlevelek kiadásának azonnali beszüntetését követelte, és nyomatékosan kérte a nyugatnémet külképviseletek haladéktalan kiürítését. Ezzel kapcsolatban 500 darab, a budapesti nyugatnémet nagykövetség által NDK állampolgárok számára kiadott nyugatnémet útlevélről és további 1000 darab útlevél Budapestre szállításáról tett említést.68 Székely János határőrparancsnok augusztus 21-én kelt jelentésében szintén beszámolt arról, hogy több keletnémet polgár nyugatnémet úti okmánnyal tett kísérletet az osztrák határátkelőhelyeken való kilépésre.69 Az augusztus 19-én a Sopronpuszta térségében megrendezett Páneurópai Piknik során a Magyarországon rekedt keletnémet állampolgárok közül több száz fő megrohamozta az ideiglenesen megnyitott osztrák–magyar határt. Létszámukat illetően a becslések eltérőek. A szolgálatot teljesítő osztrák csendőrök mintegy 200 főt említenek,70 a sajtótudósítások ezzel szemben az NSZK bécsi nagykövetségén éjjel fél 1-ig 661 beutazási kérelem kitöltéséről számolnak be.71 Az augusztus 22-én tartott külügyminisztériumi megbeszélésen az NDK-val 1969-ben kötött szerződés egyes pontjainak hatályon kívül helyezéséről határoztak, és a budapesti nagykövetségen tartózkodókat a rákövetkező nap éjszakáján repülőgéppel Bécsbe szállították.72 Mivel az NSZK és NDK között folytatott tárgyalások eredménytelenek maradtak, a menekültválság megoldására a határnyitáson kívül más mód nem adódott. A kormánydöntést 1989. szeptember 10-én 19.00 órakor az MTV A Hét című műsorában, valamint a Magyar Rádióban hozták hivatalosan nyilvánosságra. A Magyarországon tartózkodó NDK állampolgárok 1989. szeptember 11-én 00.00 órától vízum nélkül, NDK és NSZK útlevéllel vagy személyigazolvánnyal, mindezek hiányában a Vöröskereszt által kiállított utazási okmánnyal hagyhatták el a Magyar Népköztársaság területét.73 Az Ausztria felé kiutazó keletnémet áttelepülők létszámát 24 500 főre becsülték, a nyugati hírügynökségek ezen felül további 6000, a zöld határon átkelt személlyel számoltak. A magyar politikai vezetés felelős döntése nyomán a keletnémet menekültügy sikeres végkifejlettel zárult le. Magyarország nyugati határának megnyitásával a berlini fal megkerülhetővé vált, ezzel új korszak nyílott Európa 20. századi történelmében.

BStU MfS – HA IX. 11385. Vermerk über das Gespräch des Staatssekretärs und 1. Stellvertreters des Ministers für Auswärtige Angelegenheiten, Genossen Dr. Herbert Krolikowski, mit dem Bundesminister für besondere Aufgaben und Chef des Bundeskanzleramtes der BRD, Rudolf Seiters, am 18. August 1989 im Ministerium für Auswärtige Angelegenheiten.

69 ÁBTL 1.11.9. 34-22/1989. A BM Határőrség országos parancsnokának értesítése a BM HŐR I-II. kerület és Budapesti Légi és Folyami FEP Parancsnoka számára. Budapest, 1989. augusztus 21.

70 Biricz, Stefan: Die Flucht bei St. Margarethen. Der Anfang vom Ende der Deutschen Demokratischen Republik als selbständiger Staat. In: Zwischen Gefahr und Berufung. Hrsg. Firtz Hörmann, Gerald Hesztera. Wien–Werfen, Museumsverein Werfen – Bundesministerium für Inneres Gendarmeriezentralkommando, 1999. 219–222.

71 Spektakuläre Massenflucht von DDR-Bürgern nach Österreich! Ostdeutsche nützten Veranstaltung und drückten Grenztor auf. Der Kurier, 20. 8. 1989. 1., 15.; Die Welt schaut auf uns. Fast wie ’56. Burgenländische Freiheit.

1989. augusztus 23. 1–3.

72 Oplatka András Egy döntés története. Magyar határnyitás 1989. szeptember 11. nulla óra. Budapest–Bécs, 2008.

Helikon – Századvég Kiadó – Paul Zsolnay Verlag, 206.

73 MNL GYMSM SL, XXIV. 1601. Belügyminisztérium Határőrség 11. kerület parancsnokának 038/1989. számú intézkedése a 084. számú géptávirati utasításban meghatározott feladatok végrehajtására. Sopron, szeptember 9.

68

41

egy fÔúr a 16. századból

Sípos Ferenc

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek” Portrévázlat Bátori II. András tárnokmesterről Apja, ugyancsak András – a Bátori család ecsedi ágában e néven az első – pár évvel halála előtt ezeket az intelmeket vésette az általa felújíttatott ecsedi vár belső kapuja fölé: „A nagylelkű Bátori András, hazájának atyja építette ezt a várat nemzetsége, mint örökösök számára nyugalmuk és védelmük érdekében, gondoskodva és aggódva, mivel a békébe háborúk és viszályok keverednek; aki arra vezérli örököseit, hogy meg ne feledkezzenek a Bátori névről.

Először. Hogy közöttük egyetértés legyen, mert egyetértés által a kis vagyon gyarapszik, a torzsalkodás a nagyobbat elenyészteti. Továbbá. A szerzeményeket el ne fecséreljék. Ugyanis nem kisebb erény szerezni, mint a területre vigyázni. Végül. Tűrés és önmérséklet, mert eltávolodni a gonosztól és jót tenni, ez az emberi boldogság. Anno 1492.”

Bár I. András jól megerősített, mocsárral védett, szinte bevehetetlen várat hagyott utódaira, mégse a visszahúzódást, a közügyektől való elfordulást szabta feladatul nekik, hanem a család hírnevéhez méltó cselekvést. A név kötelez: „meg ne feledkezzenek a Bátori névről!” (E névben benne van a magyar „bátor” szó. Lehet, hogy erre is utal a szöveg, nemcsak a Bátori nevet viselő jeles elődökre!) Példaképért nem kellett a távoli múltba visszamenni, az intelmeket fogalmazó édesapja és testvére a törökellenes küzdelmek részese volt: I. István (rövid ideig az országbírói tisztet is betöltötte) a várnai csatában (1444. november 10.) az ország zászlajával a kezében esett el, II. István (országbíróként és erdélyi vajdaként tevékenykedett, sőt még koronaőrnek is megválasztották ) – síremlékének felirata szerint vezér volt és a haza atyja – már Az ecsedi várat a Rákóczi-szabadságharc után lerombolták, köveit széthordták, a latin felirat megsemmisült, de szövegét megőrizték a feljegyzések. Magyar Nemzeti Levéltár [MNL] Országos Levéltára [OL], P 108. Családok, testületek és intézmények levéltárai: Eszterházy család hercegi ága, Repositoriumok. Rep. 41. Fasc. M. No. 509. [P 108. Rep. 41.

Fasc. M. No. 509.] (Mikrofilmtár, 14518. doboz). Ettől némileg eltérő szöveggel: MNL OL, E 156. Magyar Kamara Archívuma: Urbaria et conscriptiones. Fasc. 13. No. 47. és 51. (Mikrofilmtár, 2227. doboz); Uo. Irreg. Fasc. 10. No. 26. (Mikrofilmtár, 2557. doboz); MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, IV. A. 1/b. Szabolcs vármegye nemesi közgyűlésének iratai, 1335–1848. Fasc. 48. No. 32. 1747. Kiadva, latinul: Urbaria et conscriptiones, 1. füzet.

Az anyagot gyűjtötte és a bevezetést írta Baranyai Béláné. Budapest, 1967. 141.; Urbaria et conscriptiones, 8. füzet.

Az anyagot gyűjtötte Baranyai Béláné és Csernyánszky Mária. Budapest, 1990. 49. Kiadva magyarul: Magyarok életrajzai. Szerk. Kerékgyártó Árpád. Pest, 1858. I. köt. [Kerékgyártó, 1858. I. köt.] 349–350.

Neumann Tibor: II. Ulászló koronázása és első rendeletei. (Egy ismeretlen országgyűlésről és koronázási dekrétumról.) Századok, 2008. 2. sz. 332–333.

II. Rákóczi Ferenc ezertizenkét napja. Beniczky Gáspár fejedelmi titkár diáriuma, 1707–1710. Sajtó alá rendezte, az előszót és a jegyzeteket írta Bánkúti Imre. Budapest, 2005. Nap Kiadó, 104.

42

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek”

győztesen, zsákmánnyal megrakodva hagyta el a csatateret. (Kenyérmező, 1479. október 13.)

A birtokszerzés, az állandó gyarapodás ugyan korparancs, a rendszer lényege, ám I. András aggódott, nehogy három fia szétszaggassa, eltékozolja az ősi birtokokat, ezért foglalkozott intelmeiben viszonylag részletesen e kérdéskörrel. Végül a keresztény erkölcs lényegét igyekezett megfogalmazni: tűrés és önmérséklet, kerülni a bűnt és jót tenni.

Ifjabb Bátori András, azaz II. András – ő volt a legkisebb fiú, a harmadik – gyakran megfordult az ecsedi várban, akár naponta szembesülhetett az atyai intelmekkel.

Megfogadta-e azokat? *** Bátori I. András 1497-ben halt meg. Oklevél élőként utoljára 1497. április 16-án említi. (Engel Pál szerint 1497. december 21. előtt hunyt el. ) II. András ekkor még kiskorú volt. (II. Andrást először 1490. április 28-án említi oklevél. ) A család ügyesbajos dolgait bátyjai, I. György és III. István intézték. Tőlük követelték a leánynegyed kiadását a rokonok. Nekik kellett helytállniuk a Károlyiak által indított hatalmaskodási perekben (bár az oklevelek özvegy édesanyjukat, Rátolti Juliannát10 és öccsüket, II. Andrást is felelőssé teszik a történtekért). Sőt a Károlyiak – kihasználva a Bátori család hatalmi pozíciójának megingását – 1500-ban egy tíz évvel korábban, I. András és II. István (vagyis elhunyt apjuk és nagybátyjuk) által elkövetett hatalmaskodás miatt is ellenük tesznek panaszt az uralkodónál!11 Nem tudjuk, mikor lett nagykorú II. András. (Mint ahogy gyermekkoráról, neveltetéséről sincsenek adatok. Tanult ugyan latinul, de ezt a nyelvet nem sajátította el tökéletesen.12 Ennek ellenére még bátyjának, I. Györgynek se magyarul írt levelet.13) Aláírása – „Et ego Andreas de Bathor propria manu”14 – először egy 1499. április 12-i MNL OL, Diplomatikai Levéltár [DL] 32859.

Engel Pál: Középkori magyar genealógia. Gutkeled nem 1. Rakamazi ág. 6. tábla: Bátori (ecsedi). Arcanum DVD könyvtár, IV. Családtörténet, heraldika, honismeret.

DL 90900.

C. Tóth Norbert: Ki kicsoda az ecsedi Bátori családban. A Bátori család ecsedi ágának tagjai, 1377–1541. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle [SZSZBSZ], 2009. 1. sz. [C. Tóth, 2009/a.] 29.

Nagy Iván: Nógrád vármegye története az 1544-ik évig. Balassagyarmat, 1907. 134. [Nagy, 1907.]

DL 99195.; DL 99196. Kiadva: A Nagy-Károlyi gróf Károlyi család oklevéltára. A család megbízásából kiadja gróf Károlyi Tibor, sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. Budapest, 1885. III. köt. [Géresi, 1885. III. köt.] 34–36.; DL 20851.

10 C. Tóth, 2009/a. 15–16. (A korábbi szakirodalom tévesen Drágfi Juliannát tartotta I. András feleségének.) Egészen pontosan Rátolti Julianna III. István és II. András édesanyja volt; I. György I. András előző, Várdai Dorottyával kötött házasságából született.

11 DL 20956.; DL 73536.; DL 99210.

12 Szabó Dezső lesújtó véleménnyel volt nyelvtudásáról, egyik levelét „rettenetes latinságú”-nak minősítette. A magyar országgyűlések története II. Lajos korában. Sajtó alá rendezte Szabó Dezső. Budapest, 1909. [Szabó, 1909.] 103.

13 Buda, 1522. szeptember 4. Bátori András latin nyelvű levele bátyjához, Györgyhöz a sajtó alá rendező Szabó Dezső (sic) beszúrásaival tarkítva. Uo. 189.

14 DL 71073. Kiadva: Documenta ad historiam familiae Bátori de Ecsed spectantia I. Diplomata 1393–1540 Ad edendum praeparaverunt Richardus Horváth – Tiburtius Neumann – Norbertus C. Tóth. Nyíregyháza, 2011.

236–237. [Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt.] Vö. A Perényi család levéltára, 1222–1526. Közzéteszi: Tringli István. Budapest, 2008. [Tringli, 2008.] 334.

43

Sípos Ferenc

keltezésű oklevélen szerepel. Testvérei ekkor vonták be a család ügyeinek intézésébe, tehát ekkor már nagykorúnak kellett lennie.15 (A törvényes kor a férfiaknál a 14. év volt.)16 Ám a cselekvés szabadságát, az önállóságot csak évekkel később nyerte el.

Testvéreit, I. Györgyöt és III. Istvánt ugyanis Szatmár vármegyéből elszólította a hivatali kötelesség – előbbi királyi lovászmester és Somogy vármegye ispánja, utóbbi budai várnagy, Temes vármegye ispánja, majd nádor lett –, szerzett birtokaik is távol feküdtek Ecsedtől. Az ősi birtokok kezelése így II. Andrásra maradt.

1511 fordulópont a legkisebb fiú életében: önállóvá vált; öröm és büszkeség tölti el. Ebben az évben készültek el ugyanis Nyírbátorban a máig csodált, szép faragású stallumok. (Az egyik 14, a másik 12 üléses. A felirattal ellátott, díszesebb padsor 1931 óta a Nemzeti Múzeum állandó kiállításán látható, az egyszerűbb kivitelű először a debreceni Déri Múzeumba került, de 1958 óta a nyírbátori Bátori István Múzeumban tekinthető meg.17) A feliraton azzal dicsekszik, hogy bár bátyjaival együtt fogott hozzá a hátas padsorok elkészíttetéséhez, mégis ő, a legfiatalabb gondoskodott a munka befejezéséről: „Ezt a művet csináltatták a nagyságos gróf urak: Bátori György királyi lovászmester és Bátori István temesi ispán és az Alsó Részek főkapitánya, nemkülönben Bátori András, szatmári és szabolcsi vármegyéinek ispánja, ki jóllehet náluknál ifjabb volt, mégis az ő fáradozásával fejeztetett be a kiváló mű az Úrnak 1511. évében.”18 Még büszkébb lehetett a Szent György templomra. Apja és nagybátyja csak az alapok elkészítéséig jutott el. (Pontos adatok a templomépítkezésről nincsenek, korábban úgy vélték, hogy a munkák 1484-ben már javában folytak, ám a legújabb kutatások szerint „a templom építése 1494-ben, esetleg egy, maximum két évvel korábban, tehát Báthori István halála körül kezdődött meg.”19) Ő viszont egyedül, bátyjai támogatása nélkül fogott hozzá az építkezés befejezéséhez: a falak felhúzását, a tetőszerkezet elkészítését saját pénzéből fedezte, ahogy erről a déli reneszánsz kapu fölötti felirat tanúskodik: „A nagy Isten és anyja, szeplőtelen Szűz Mária, valamint Szent György vértanú tiszteletére nagyságos András úr, Bátori András fia saját költségén ezt a templomot az alapoktól építette fel, kegyességből.”20 Ez az épület, a mai református templom még most is – ötszáz év múltán! – Nyírbátor egyik ékessége.

Bátori II. András a család névadó településén nemcsak épített, szépített, arra is volt gondja, hogy a mezőváros továbbra is megőrizhesse jogállását: 1512. május 3-án megerősíttette az uralkodóval a Nyírbátor lakosainak kiváltságairól szóló 14. századi okleveleket.21 C. Tóth, 2009/a. 29.

C. Tóth Norbert: A Bátori család ecsedi ága az 1440-es években. SZSZBSZ, 2006. 3. sz. 268. 14. jegyzet.

17 Szabolcs–Szatmár megye műemlékei, II. Szerk. Entz Géza. Budapest, 1987. Akadémiai Kiadó [Entz, 1987. II. köt.], 148.

18 A latin felirat a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán olvasható, erről képet közöl Bárányné Oberschall Magda: A nyírbátori stallumok. Budapest, 1937. VII. tábla 2. fotó.

19 Entz, 1987. II. köt. 141.; Papp Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon, 1480–1515. Budapest, 2005.

Balassi Kiadó [Papp, 2005.], 69.

20 A latin felirat ma is olvasható a nyírbátori református templom bejárata fölött. Közölve: Entz, 1987. II. köt. 145. (fotóval); Papp, 2005. 195. (263. kép) 21 DL 2593.; DL 14020.; DL 2467.

15 16

44

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek”

Az önállósodás folyamatát a családalapítás tetőzte be: 1513-ban kötött házasságot Rozgonyi István leányával, Katalinnal.22 Az ifjú férj csakhamar jó viszonyt alakított ki apósával, aki fiának szólította vejét23 és végrendelete végrehajtásával is őt bízta meg.24 Kihasználva új rokoni kapcsolatát Bátori II. András 1518-ban apósa közvetítésével Bártfa városától kért egy olyan festőt, aki az aranyozáshoz is ért.25 A házasságkötés birtokszerzési lehetőséggel is kecsegtetett. Rozgonyi Istvánnak ugyanis nem volt fia, halála után birtokai a koronára szálltak volna vissza. Ezt megelőzendő 1519. november 30-án Budán II. Lajos király előtt Bátori III. István, II. András és I. György kölcsönös örökösödési szerződést kötött Rozgonyi Istvánnal minden birtokukra.26 Ezzel a király tudomásul vette, hogy az egyik fél kihalása esetén a másik fél örököl. Ez az oklevél felért egy adománylevéllel! Megszerzése az udvarban forgolódó, az uralkodó kegyében álló Bátori III. István nádor érdeme. Az oklevélben a Bátori-birtokok felsorolása merő formalitás, hisz nem az ő családjuk állt kihalás előtt. A megjelölt Rozgonyi-birtokokról – három váruradalom (Csicsva, Monyorós és Cserép), három mezőváros (Varannó a kastéllyal, Rozgony és Tura), valamint Gyöngyös mezőváros fele – viszont biztosan lehetett tudni, hogy hamarosan a Bátoriakra szállnak, s ez lesz az ecsedi Bátori család legjelentősebb birtokgyarapodása.

Az örökösödési szerződés mondhatni bevált formája volt a Bátoriak birtokszerzési törekvéseinek. II. András apja és két nagybátyja, II. István és László a vérségi kapcsolatot kihasználva így szerezte meg a kihalt Marcali-család birtokait. Igaz, tényleges átvételük nehézségekbe ütközött.27 II. András apja és két nagybátyja, II. István és Pál – bevonva az ügyletbe Perényi János királynéi ajtónállómestert is – Meggyesaljai Móroc Istvánnal kötött kölcsönös örökösödési szerződést, pedig a felek között nem is volt vérségi kapcsolat! Ám amikor a hagyaték átvételére került volna a sor, többen is jelentkeztek jogigénnyel; évtizedekig tartó perek vezettek el az osztozkodáshoz.28 Mindkét esetben Bátori II. István országbíró, erdélyi vajda rangja, a királynak tett szolgálatai vezettek el az örökösödési szerződés megkötéséhez. A minta tehát adva volt.

Rozgonyi István 1523 nyarán halt meg. II. Lajos a következő évben a birtokokról kiállította az adománylevelet is Rozgonyi István leányai (Bátori II. András felesége, Katalin és a hajadon, ugyancsak Katalin) részére.29 Tehát a korábbi két esettel ellentétben ezúttal zökkenőmentesen, minden komplikáció nélkül zárult le a birtokok átvétele.

C. Tóth, 2009/a. 27–28.

Uo. 29–30.

24 Horváth Richárd: Az ecsedi Bátoriak várbirtokai a kései középkorban. SZSZBSZ, 2006. 3. sz. [Horváth, 2006.]

321. 92. jegyzet.

25 Varannó, 1518. július 27. Rozgonyi István levele Bártfa városához. Ábel Jenő: Műtörténeti adatok a XV. és XVI. századból. Történelmi Tár, 1884. 542–543.

26 DL 23284. Kiadva: Horváth Richárd – Neumann Tibor – C. Tóth Norbert: Oklevelek a Bátori család történetéhez. SZSZBSZ, 2006. 3. sz. [Horváth – Neumann – C. Tóth, 2006.], 348–351. valamint Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt. 289–293.

27 A részletekre: Horváth, 2006. 313–317.

28 Uo. 318–320. és Neumann Tibor: Verbőci István 1520. évi utazásai Szatmár megyében. A somlyói Bátoriak és a Móroc-örökség. SZSZBSZ, 2006. 3. sz. 293–303.

29 Horváth, 2006. 321.

22 23

45

Sípos Ferenc

Bátori II. András vallásos, hívő lélek volt. Ismeretlen mesterrel készíttetett egy – eredetileg talán magánájtatosságra szánt – domborművet: a Madonnát ábrázolja gyermekével.30 Erre később szöveget is vésetett: „Isten számunkra szent arca, szűz anya, Mária, kegyelem a belépőknek! Ezt a jeles művet készítette Bátori András fia, András. 1526.”31 (A feliraton szereplő végzetes esztendő lehet, hogy a mohácsi csatára utal. Talán megmenekülése emlékére készült a fohász szerű szöveg.) A márgából faragott reliefet32 az ecsedi vár belső kapuja fölé tétette. Magasabbra az apja által ott elhelyezett feliratnál.33 *** Bátori II. Andrást építtetőként, művészeteket kedvelő, pártoló főúrként is emlegethetné az utókor. A jótékony mecénás portréján azonban el kell helyeznünk a hatalmaskodó főúr vonásait is!

1515 novemberében Bátori II. András majtényi és kálmándi tiszttartóit – akik nemes emberek voltak – 40 majtényi, 3 tagyi, 6 terebesi, 30 szentmiklósi és 17 kálmándi fegyveres jobbággyal Bobáldra küldte, hogy Károlyi István ménesét Majtényra hajtsák. Itt a lovakat akolba zárták: Bátori II. András lovaitól rühesek lettek. Károlyi Istvánnak több mint 500 aranyforint kára keletkezett. 1516 januárjában vagy februárjában e nemeseket Bátori II. András fegyveres jobbágyokkal ismét Bobáldra küldte, hogy Károlyi István ménesbeli lovait az említett akolba hajtsák, fertőzzék meg és tegyék beteggé – Károlyi Istvánt ez alkalommal több mint 100 aranyforint kár érte.

Szeptember vége tájt Bátori II. András emberei Vadán, Károlyi Cseh Mátyás birtokán garázdálkodtak.34 Talán csak apja és nagybátyja példáját követte?! 1476-ban ugyanis Bátori I. András emberei több rendbeli hatalmaskodást követtek el: megtámadták Károlyi Mihály Muzsalyból bort szállító jobbágyait, elvitték az ömbölyiek szénáját, a kaplyoni vetéseket pedig juhokkal legeltették le a földbirtokos, Károlyi Mihály nem kis kárára.35 Mátyás király halála (1490. április 6.) után Bátori II. István országbíró, erdélyi vajda és testvére, Bátori I. András csaknem 200 fegyverest küldött a Károlyiak ellen. Nemesek, familiárisok vezetésével indultak útnak a Bátorból, Dobról, Gilvácsról, Terebesről, Majtényból, Szoldobágyteremből, Mérkről, Fábiánházáról, Ecsedről, Kálmándról, Szentmiklósról, Szaniszlóról, Vállajról, Vasváriból, Domahidáról, Tagyról fegyverbe szólított jobbágyok. Károlyban elfoglalták Károlyi János fia, László nemesi kúriáját, s onnan többek között egy tíz forint értékű lovat is elvittek; teljesen kifosztották Károlyi László és Károlyi Bertalan jobbágyait (az okozott kár értéke 400 forint fölött volt); Károlyi Bertalan Mikó Árpád: Báthori András Madonnája. Művészettörténeti Értesítő, 1998. 3–4. sz. 169. [Mikó, 1998.]

A Madonna megtekinthető a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításán; fényképfelvételen Mikó, 1998. 171.; a felirat szövege MNL OL, P 108. Rep. 41. Fasc. M. No. 509.

32 Mikó, 1998. 170.

33 A kaputornyon elhelyezett emlékek sorrendje: Madonna, Bátori címer – nem tudjuk, hogy ezt az apa vagy a fia készíttette-e; inkább az előbbi –, felirat a vár felújításáról. MNL OL, P 108. Rep. 41. Fasc. M. No. 509.

34 Géresi, 1885. III. köt. 100–104.

35 A Nagy-Károlyi gróf Károlyi család oklevéltára. A család megbízásából kiadja gróf Károlyi Tibor, sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. Budapest, 1883. II. köt. 450–451., 453–456.

30 31

46

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek”

megkínzott jobbágyaitól 40 forintot zsaroltak ki; végül Károlyi István birtokát, Csanálost dúlták fel: innen hat jobbágyot vittek el Kálmándra és Vállajra.36 1490. július 22. tájt Bátori II. István és Bátori I. András ismét nemeseket küldött fegyveres jobbágyokkal Fény faluba. A támadók 200 sajtot és 150 birkát raboltak el Károlyi István jobbágyaitól, továbbá Károlyi Lancz László három jobbágyát Fényről Szoldobágyteremre, egy csomaközi és egy mezőpetri jobbágyát pedig Szaniszlóra hurcolták. 37 A Bátoriak és a Károlyiak birtokai szomszédosak voltak. A két rivalizáló család sehogy se fért össze. A hatalmaskodások, perek már a 14. században javában folytak.

Egy 1398-ban kötött egyezség csak időlegesen zárt le egy minden bizonnyal hoszszabb ideje tartó ellenségeskedést.38 Ezek a tettek nem öregbítették sem a Bátori névre kényes Bátori I. András, sem a fia, II. András hírnevét. (Talán nem tévedünk nagyot, ha a Bátori–Károlyi magánháborúval hozzuk összefüggésbe az ecsedi vár 1492-re elkészült felújítását, hisz külső ellenségtől ekkor még nem kellett tartani ezen a tájon. A mocsárban elterülő vár reprezentatív célokat aligha szolgált, arra ott volt a névadó település, Bátor a család udvarházával, templomaival, ahol az élők lelki vigaszt, a halottak nyughelyet kaphattak.) *** Talán az ország, a haza, a király szolgálatára is gondolt Bátori I. András, amikor atyai intelmeiben megfogalmazta: az utódok a Bátori nevet ne engedjék feledésbe merülni!

(Hisz élhettek volna békében, nyugalomban, birtokaikra visszahúzódva, csak a gazdálkodással törődve.)

Bátori II. András a közéletben nemcsak a születési előjogok alapján érvényesült, befolyásos bátyja – III. István pályája a nádori méltóság megszerzéséig ívelt – hathatós támogatását is élvezte. Testvére mellett immár ő is fontos embernek számított: 1518-ban nemcsak jelen volt az országgyűlésen, de a törvények megalkotásában is részt vett;39 püspökökkel, országnagyokkal kötött szövetséget (1522. augusztus 22.);40 1524. március 5-én sürgős megbeszélésre az országtanács ülésére hívták; 1524. augusztus 6-án tőle kért véleményt a váradi püspök a közelgő országgyűlésen várható fejleményekről.41 Budán vett házat, hogy közelebb legyen a királyi udvarhoz.42 Azonban nemcsak a sikeres élet lehetősége villant fel Bátori II. András előtt, csakhamar éreznie kellett, hogy sorsa, érvényesülése a bátyjáéhoz van kötve: amikor III. István nádort leváltották, latin nyelvű levélbe szőtt magyar szavakkal vigasztalta magát: „meg az my hazuk (!) elewt is verewfyn kelhet.” (Azaz: még a mi házunk előtt is verőfény kelhet.43) DL 20956. (Mikrofilmtár, D 79. doboz); DL 99210. (Mikrofilmtár, D 354. doboz).

Géresi, 1885. III. köt. 41-43.

38 A Nagy-Károlyi gróf Károlyi család oklevéltára. A család megbízásából kiadja gróf Károlyi Tibor, sajtó alá rendezi Géresi Kálmán. Budapest, 1882. I. köt. 485-487.

39 Szabó, 1909. 229–232.

40 Uo. 181–184.

41 Uo. 195–196. és 197–199.

42 A vásárlás időpontja nem ismert. Meglétére: Tringli, 2008. 427–428. (1526. május 15.)

43 Buda, 1526. február 25. Báthori II. András levele Dóczi Ferenchez. Szabó, 1909. 217. (Ezt a levelet nevezte Szabó Dezső „rettenetes latinságú”-nak. Uo. 103.)

36 37

47

Sípos Ferenc

Bátori II. András élete során igen sokféle tisztséget töltött be. Volt szatmári és szabolcsi ispán, királyi kamarás, nándorfehérvári bán, kincstartó, tárnokmester, királyi tanácsos.44 Hogy tudott ezeknek megfelelni? Közszereplését – mint a nyírbátori stallumok 1511-ben készült feliratából láttuk – Szatmár és Szabolcs vármegye ispánjaként kezdte. Évszázadok távlatából – közgyűlési jegyzőkönyvek hiányában – tevékenységét nehéz megítélni. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy 1514-ben nem állt a helyzet magaslatán. Fel kellett volna lépnie a gondjaira bízott területen dúló parasztokkal szemben: familiárisaival, szervitoraival hadba szállni, a nemeseket csatlakoztatni, s egyesült erővel megtámadni a fosztogató felkelőket! Ehelyett mit látunk? Szatmár vármegye síkvidéki részének déli járásait háborítatlanul dúlja egy paraszttábor, amely jelentős erőkkel rendelkezhetett, mert még az erdődi várat is meg merte támadni!

Erdődöt senki se mentette fel – az ostromlókat a Drágfi család udvarbírája űzte el.45 Úgy tűnik, nemhogy a két vármegyét, de saját családi birtokait se tudta megoltalmazni Bátori II. András. Nyírbátorban, a család ősi fészkében is napokig táborozhatott háborítatlanul egy paraszthad. De akkor se támadta meg őket senki, amikor tovább vonultak Micskére, Boltra, Geszterédre!46 Nem tudjuk, hol tartózkodott ezekben a nehéz időkben Bátori II. András (lehet, hogy bezárkózott az ecsedi várába). Egy biztos: kivárta az események végét! A parasztfelkelés leverése után viszont keményen lépett fel a védtelen jobbágyokkal szemben! Bajoni János ugyanis 1514. augusztus 22-én Budán kelt levelében arról írt testvérének, hogy a király, II. Ulászló megparancsolta Bátori II. Andrásnak: engedje szabadon az érsek és a levélíró jobbágyait.47 Ugyanis nem hadifoglyokról van itt szó, Bátori II. András elszenvedett kárai jóvátétele reményében ejtett túszokat! (Bajoni János fenti leveléből az is kitűnik, hogy nemcsak Bátori II. András cselekedett így – különben a királynak nem kellett volna közbenjárót kiküldenie a környék összes urához, „hogy hagyjanak fel a parasztok üldözésével és zaklatásával!”)

A parasztfelkelés leverése után az abban részt vett kisnemesek birtokait hűtlenség címén az uralkodó elkobozta. A főurak, köztük a Bátoriak is, ezekből igyekeztek minél többet megkaparintani korábbi érdemekre hivatkozva, sőt még attól se riadtak vissza, hogy kisnemeseket jelentsenek fel, s maguknak kérjék birtokaikat! Hogy pontosan hogyan szerezte meg húsz tyukodi és gencsi nemes birtokait Bátori II. András, nem tudjuk.

Egy biztos, ezek a nemesek részt vehettek a parasztfelkelésben, mert a beiktatás 1515. március 2-án Tyukodon, majd másnap Gencsen ellentmondás nélkül történt meg!48 A Vetési család birtokaira többeknek fájt a foguk. Perényi Gábor feljelentette a királynál Vetési Gergelyt, Albertet és Miklóst. Azzal vádolta őket, hogy ott voltak abban a C. Tóth, 2009/a. 31.

Barta Gábor – Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben. Budapest, 1973. Gondolat Könyvkiadó [Barta – Fekete Nagy, 1973.], 177.

46 Márki Sándor: Dósa György. Budapest, 1913. 345–355.; Szakály Ferenc: Az 1514-es parasztháború szabolcs– szatmári „oklevéltára”. Szabolcs–Szatmári Szemle, 1972. 4. sz. [Szakály, 1972.] 80–83. ; Barta – Fekete Nagy, 1973. 177–180.

47 Uo. 221.

48 Szakály, 1972. 78.; Monumenta rusticorum in Hungaria rebellium anno MDXIV. Maiorem partem collegit Antonius Fekete Nagy. Ediderunt Victor Kenéz et Ladislaus Solymosi atque in volumen redegit Geisa Érszegi.

Budapest, 1979. Akadémiai Kiadó [Fekete Nagy, 1979.], 288.

44 45

48

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek”

paraszthadban, mely az ő Nyaláb nevű várát ostromolta. Perényi Gábor nemcsak vádolt, kért is: a hűtlenek birtokait! Vele kelt versenyre a három Bátori testvér: I. György, III. István és II. András e birtokok megszerzésére. A nagy kiterjedésű Szatmár és Ugocsa vármegyei birtokok egyik részét Perényi kapta meg, másik részét pedig 1515. január 31én a Bátoriaknak juttatta az uralkodói kegy. A beiktatáskor (1515. március 1.) azonban a Vetésiek ellentmondtak. Lehet, hogy ártatlanul vádolták őket?! A pert nem ismerjük.49 De más visszaélések is történtek. Szabolcs vármegyében a felkelés leverése után a nemesség úgy határozott, hogy bizonyos adót vetnek ki valamennyi jobbágyra, s a befolyt pénzből kártalanítják társaikat. Később ezt a határozatukat úgy módosították, hogy ki-ki az ilyen igényét közvetlenül a kárukat okozókkal szemben érvényesítse, ám időközben már nemcsak behajtottak, de szét is osztottak bizonyos összeget. Ebből Bátori II. András is részesült. A vármegye elrendelte ugyan a felvett összegek visszafizetését, de ez nem történt meg. II. Lajos 1519. február 24-én megparancsolta Szabolcs vármegye tisztségviselőinek, hogy Bátorit és társait – birtokaik és javaik feldúlásának terhe alatt – a pénz viszszaszolgáltatására kényszerítsék, s eljárásuk eredményéről jelentést tegyenek.50 A Szabolcs vármegyében kirobbant botrány volt Bátori II. András leváltásának közvetlen előzménye: a király hivatkozva a bácsi országgyűlés határozatára51 – senki se állhat két vármegye élén – 1519. április 5-én Várdai Mihályt nevezte ki Szabolcs vármegye ispánjának.52 Az uralkodó haragja azonban hamar elpárolgott: néhány hónap múlva nándorfehérvári bánná léptette elő Bátori II. Andrást. E tisztségében először egy 1519. augusztus 23-i keletű oklevél említi.53 Ekkoriban ezt a posztot – tekintettel a vár fontosságára – ketten töltötték be. Azért ketten, hogy váltani tudják egymást, egyiküknek ugyanis állandóan Nándorfehérváron kellett tartózkodnia. Sőt a bánoknak még helyetteseik is voltak!54 1519-ben halt meg Török Imre (élőként utoljára 1519. január 26-án említi oklevél),55 az ő helyére került volna Bátori II. András. Török Imre fia, Bálint még kiskorú volt, érdekeit gyámjai képviselték, akik nem voltak hajlandóak addig átadni a várat, míg II. Lajos ki nem egyenlíti a Török Imrével fennálló tartozást, ami nevezett elmaradt fizetését, valamint a báni működése során Nándorfehérvár megerősítésére, a katonák zsoldjára elköltött pénzt jelentette.56 A követelt tetemes összeget az uralkodó nem tudta kifizetni, így hát kényszerű megoldásként – a tartozás fennállásáig, zálog gyanánt – Török Bálint kezén maradt a vár, és a báni címet is használhatta, bár helyette nyilván gyámjai látták el a tisztségből adódó feladatokat.57 Szakály, 1972. 78–79.; Barta – Fekete Nagy, 1973. 177. és 220.; Fekete Nagy, 1979. 325–327.

Szakály, 1972. 80.; Fekete Nagy, 1979. 448–449.

51 1518. évi 18. cikkely. Corpus Juris Hungarici. Magyar Törvénytár. 1000–1526. évi törvényczikkek. Szerk. Márkus Dezső. Budapest, 1899. Franklin Társulat, 763.

52 DL 82521.

53 DL 23211. Kiadva: Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt. 277–280.; Kiss Lajos: Nándorfehérvár bukása, 1521. Hadtörténelmi Közlemények, 1889. 412. [Kiss, 1889.]; Enyingi Török Bálint. A bevezetést írta és a forrásokat közzéteszi Bessenyei József. Budapest, 1994. Magyar Történelmi Társulat, XXXVII. 37. jegyzet. (Hibás évszámmal!) [Bessenyei, 1994.]

54 Závodszky Levente: A Héderváry-család. In: A Héderváry-család oklevéltára. A Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottsága megbízásából közli Závodszky Levente. Budapest, 1922. II. köt. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia [Závodszky, 1922. II. köt.], LI. 55 Bessenyei, 1994. XXXVII. 37. jegyzet.

56 Závodszky, 1922. II. köt. LI.; Bessenyei, 1994. VII. 57 Bessenyei, 1994. VII. 49 50

49

Sípos Ferenc

Nem hallgatható el, hogy a Török Bálint érdekeit képviselő Sulyok Balázs és Sulyok István nemigen szívelték a három Bátori testvért, hisz azok jogos örökségükből forgatták ki őket: a magtalanul elhalt Sulyok Lajos birtokait II. Lajos 1519. szeptember 2-án Bátori III. István nádornak, Bátori I. György lovászmesternek, somogyi ispánnak és Bátori II. András szatmári ispánnak adományozta.58 Lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy megakadályozták Bátori II. András beiktatását. Vagy előbb akadályozták meg a beiktatást, s a nádor bosszúból forgatta ki őket az örökségükből?

Nehéz tisztázni a kronológiai sorrendet, mert Bátori II. Andrást nándorfehérvári bánként először 1519. augusztus 23-án említi oklevél, a birtokadományozás pedig szeptember 2-án történt, e rövid időköz arra utal, hogy a Bátoriak előbb szerezték meg a két Sulyok testvér jogos örökségét, s e miatti felháborodásuk is közrejátszott Bátori II. András beiktatásának meghiúsításában. Ha azonban azt is figyelembe veszszük, hogy Török Imrét élőként utoljára 1519. január 26-án említi oklevél, akkor Bátori II. András kinevezése augusztus 23-ánál jóval korábbra is helyezhető. Így már az is elképzelhető, hogy előbb történt a beiktatás meghiúsítása, s ennek megbosszulása a II. Lajostól kicsikart adománylevél.

Ebben a kényszerhelyzetben II. Lajos – hogy Bátori II. András kinevezésének érvényt szerezzen – a másik nándorfehérvári bánt, Héderváry Ferencet próbálta tisztségéből elmozdítani. Bátori III. István, hogy testvérét segítse, ötszáz forintot kölcsönzött az uralkodónak 1519. december 17-én.59 Ezzel sem sikerült azonban a fennálló tartozást Hédervárynak megadni, aki továbbra is nándorfehérvári bán maradt. Így enyészett el Bátori II. András számára a kinevezés. Ténylegesen tehát soha sem volt nándorfehérvári bán, csak a címet használta, de azt is csak addig, amíg reménye volt a beiktatásra.

(Oklevélben utoljára 1520. január 28-án szerepel nándorfehérvári bánként.60) Kevés hitele van azon állításnak, hogy Bátori II. András familiárisaival, szervitoraival Nándorfehérvárra vonult a vár átvételére, de nem engedték be.61 Valószínűbbnek látszik, hogy a Török Imre halála után kialakult helyzet megoldásáról Budán, a királyi udvarban folytak a tárgyalások, s ennek során derült ki, hogy Török Bálint gyámjai csak olyan feltételekkel hajlandók Nándorfehérvár átadására, melyeket a kincstár képtelen teljesíteni. Bátori II. Andrásnak tehát aligha kellett magánhadserege élén Nándorfehérvárra vonulnia ahhoz, hogy megtudja: a várba nem fogják beengedni.

Valószínűleg az elsietett nándorfehérvári báni kinevezés, a beiktatás elmaradása miatt, mintegy kárpótlásként nevezte ki kincstartónak a király Bátori II. Andrást 1521-ben. (Először 1521. október 7-én említik ebben a tisztségében.)62 Az ország rossz gazdasági helyzetén azonban ő sem tudott segíteni: a dénár ezüsttartalmának felére csökkentése nem hozta meg a kívánt eredményt, a kincstár pénzkészlete nem DL 23219. Kiadva: Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt. 280–281. Vö. Kiss, 1889. 414–415.

A Héderváry-család oklevéltára. A Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottsága megbízásából közlik Radvánszky Béla és Závodszky Levente. Budapest, 1909. I. köt. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia, 568–569.

60 DL 23326.; DL 30080. Kiadva: Horváth – Neumann – C. Tóth, 2006. 354–357., valamint Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt. 297–300. Vö. C. Tóth, 2009/a. 31.

61 Szirmay Antal: Szathmár vármegye’ fekvése, történetei, és polgári esmérete. Buda, 1809. I. köt. 100.; Budai Ferencz Polgári lexicona. Pest, 1866. I. köt. [Budai, 1866. I. köt.] 111.

62 Soós Ferenc: Magyarország kincstartói, 1340–1540. Budapest, 1999. Argumentum, 62.

58 59

50

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek”

emelkedett a duplájára. Minden bizonnyal ez magyarázza, hogy csak pár hónapig – utoljára 1521. november 24-én szerepel kincstartóként63 – tevékenykedett ezen a területen: nem tudni, lemondott vagy leváltották. ***

Tisztségeiben nem volt igazán sikeres Bátori II. András, talán a csatatéren terem babér neki?!

Ha hinni lehet Szeréminek, az 1521-es hadjáratban Bátori II. András a naszádosok kapitányaként vett részt.64 Az viszont bizonyos, hogy szeptember 13-án Bátán tartózkodott.65 Alighanem itt tudta meg Nándorfehérvár augusztus 29-i elestét. Ez a hír érzékenyen érinthette: nehéz lehetett belegondolnia abba, miként alakul a sorsa, ha mint nándorfehérvári bán átveheti annak idején a parancsnokságot. Ez a lelkiállapot adhat magyarázatot arra, katonáit magukra hagyva miért tűnt el napokra, miért imádkozott oly buzgón a közeli bencés apátságban.66 E hadjárat során a Nándorfehérvárt ostromló szultáni hadsereg és az annak felmentésére mozgósított magyar haderő közt összecsapásra nem került sor. A következő, 1526-os hadjárat viszont már igen véres ütközettel ért véget.

Bátori II. András 1526. július végén az elsők között csatlakozott fegyvereseivel a király hadához Ercsiben. A szemtanú, Brodarics István az uralkodó hadát (kb.

3000 lovas és gyalogos) csapatocskának nevezi, s ehhez viszonyítva jegyzi meg, hogy mióta II. Lajos Budáról elindult „a főemberek közül csak Báthori András jött hozzá nem megvetendő csapattal.”67 Hogy ez pontosan hány katonát jelenthetett, nem tudjuk, de bízvást kijelenthetjük: Bátori II. András komolyan vette a mozgósítást, lelkiismeretesen járt el: összeszedte minden otthon nélkülözhető fegyveresét, s gyorsan tette meg – csapata nyilván csak lovasokból állt – a hosszú utat Ecsedtől Ercsiig.

1526. augusztus 29-én a mohácsi csatamezőn Bátori II. András katonái élén a harcot megkezdő jobbszárnynál (első hadrend) küzdött. Amikor a ruméliai sereg meghátrált, visszavágtatott az eredeti helyén, hátul, a második hadrendnél várakozó uralkodóhoz, jelentette a sikert, s rávette az előnyomulásra. Ez a mozzanat, a szép lovasteljesítmény kivívta a szemtanú, Brodarics István elismerését: „És már röpül is a királyhoz Báthori András, hogy az ellenség hátat fordít, a győzelem a miénk, az előnyomuláson a sor, és hogy támogassuk a mieinket, akik a megfuttatott ellenséget üldözik.”68 Bátori II. András már jócskán túl volt élete delén, amikor a mohácsi csatamezőn, Uo. Szerémi György: Magyarország romlásáról. Erdélyi László fordítását átdolgozta Juhász László. A bevezetést és a jegyzeteket írta Székely György. Budapest, 1961. Magyar Helikon [Szerémi, 1961.], 86–87.

65 C. Tóth, 2009/a. 42.

66 Szerémi, 1961. 87.

67 Brodarics István: Igaz történet a magyarok és Szulejmán török császár mohácsi ütközetéről. In: Humanista történetírók. A válogatás, a szöveggondozás és a jegyzetek Kulcsár Péter munkája, Kulcsár Margit közreműködésével.

Magyar Remekírók. Budapest, 1977. Szépirodalmi Könyvkiadó, 303.

68 Uo. 322.

63 64

51

Sípos Ferenc

kiválva a harcolók közül, visszavágtatott a királyhoz. A régebbi szerzők69 úgy tüntetik fel, mintha hebehurgya tettével ő okozta volna II. Lajos halálát. Az újabbak szerint70 csupán Tomori Pál fővezér parancsát teljesítette. Az lehetett ugyanis a haditerv, hogy a csatatérre lejtőn leereszkedő ellenséget nem engedik felsorakozni: külön-külön verik meg a ruméliai sereget (balszárny), a középhadat és az anatóliai sereget (jobbszárny).

A török középhad váratlanul gyors közbeavatkozása azonban megfutamította a kezdetben sikeres magyar jobbszárnyat. A csata elveszett, a második hadrend már csak késve avatkozhatott a küzdelembe...71 *** Mintha a jövőbe látott volna Bátori I. András: „a békébe háborúk és viszályok keverednek.” Azt azonban ő sem gondolhatta, hogy lesz egy olyan időszak, amikor több lesz a háború, mint a béke. Rendkívüli idők jöttek, végveszedelembe került az ország…

Bátori III. István nádor pár héttel a mohácsi csata után Pozsonyban tűnt fel, ahol már az özvegy királyné, Habsburg Mária a testvére, Ferdinánd magyar királlyá választását készítette elő.72 Lista készült azokról a főurakról, egyházi személyekről, királyi és királynéi tanácsosokról, akik túlélték a mohácsi csatát, vagyis akiket a cél érdekében meg kellett nyerni. A névsorban „nagyságos Báthori András” is szerepelt.73 A Pozsonyban szervezkedők azonban lépéshátrányban voltak Szapolyai János erdélyi vajdával szemben, aki hadak élén Szegeden tartózkodott. A mohácsi csatát ugyan lekéste, de az általános zűrzavarban egyetlen erőként mutatkozhatott.

Tokajba vonult. Gyűlésbe hívta az urakat, hogy az ország megmentéséről tanácskozzanak.

1526. október 14-én – ekkor még nem sokat tudva a pozsonyi szervezkedésről – Bátori II. András is megjelent Tokajban, ahol végül Szapolyai János királlyá választását készítették elő.74 Itt ő a gyűlés döntő szavú résztvevőjének számított.75 Megbecsültségét az is jelzi, hogy a Székesfehérvárra meghirdetett királyválasztó országgyűlés meghívólevelét negyedikként írhatta alá megelőzve rangban fölötte álló több főurat. (A Tokaj, 1526. október 17-i keltezésű meghívólevelet 31 főúr látta Kerékgyártó, 1858. 359.; Budai, 1866. 111.; Wertner Mór: A Báthoryak családi történetéhez. (Egy genealógiai táblával.) Turul, 1900. 1. sz. 13.

70 Gyalókay Jenő: A mohácsi csata (1526. augusztus 29.) In: Mohácsi emlékkönyv, 1526. Szerk. Lukinich Imre.

Budapest, 1926. Királyi Egyetemi Nyomda, 231.; Hóman Bálint – Szekfű Gyula: Magyar történet. Budapest, 1936. II. köt. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 610.; Perjés Géza: Mohács. Budapest, 1979. Magvető Kiadó [Perjés, 1979.], 415.

71 Perjés, 1979. 410–412.

72 C. Tóth Norbert: Ecsedi Bátori István nádor pozsonyi tartózkodásának számadáskönyve. Adalékok Magyarország 1526 végi politikatörténetéhez. Levéltári Közlemények, 2009. [1–2. sz.] [C. Tóth, 2009/b.] 171.

73 Egyháztörténelmi emlékek a magyarországi hitújítás korából. Szerk. Bunyitay Vincze, Rapaics Rajmond, Karácsonyi János. Budapest, 1902. I. köt. Szent István Társulat [Bunyitay – Rapaics – Karácsonyi, 1902. I. köt.], 295–296.

74 Szalay László: Magyarország története. A’ mohácsi vésztől a’ linczi békekötésig, 1526–1645. Lipcse, 1854. IV. köt.

[Szalay, 1854. IV. köt.] 13–14.

75 Détshy Mihály: Sárospatak vára és urai 1526-tól 1616-ig. Sárospatak, 1989. Rákóczi Múzeum Baráti Köre, 6.

69

52

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek”

el kézjegyével.76) A trón várományosa talán arra gondolt, hogy általa a bátyját, III. Istvánt is megnyerheti.

Nem tudjuk, részt vett-e Bátori II. András Szapolyai János székesfehérvári koronázásán (1526. november 10.); ekkor már értesülnie kellett arról, hogy bátyja Pozsonyban Habsburg Ferdinánd magyar királlyá választásán fáradozik. Bár az ország számára előnyösebbnek tűnhetett Ferdinánd uralkodása, de mindkettejüknek mérlegelni kellett: az ősi Bátori-birtokok a Tiszántúlon, a szilárdan Szapolyai János hatalma alá tartozó területen fekszenek, s itt a Ferdinánd-párti urak hűtlenség címén könnyen elveszíthetik birtokaikat. Bátori II. Andrásnak tehát nem volt tanácsos nyíltan szembefordulnia I. János királlyal.

Alighanem téved az a krónikaíró, aki az 1526. év eseményeit sorra véve azt állítja, hogy Bátori II. András is megjelent Pozsonyban, Habsburg Mária udvarában: „Mária királné asszon Posonban lakozik az magyari urakkal: sánta nadrispánnal, Báthory Andrással, Turzó Elekkel, Tamás pispekkel és nehán egyéb urakkal, kik magyarok valának.”77 (Talán a nádort akarta megnevezni, de István helyett Andrást írt, vagy a nádor másik testvérét, Györgyöt kívánta szerepeltetni, de keresztnevet tévesztett. Bátori I. György ugyanis ott volt a pozsonyi királyválasztó országgyűlésen.78) Csak annyi bizonyos, hogy Mária királyné 1526. november 7-én már számít Bátori II. András és I. György csatlakozására is: korábban csak III. Istvánnak juttatott adományt, ezúttal a három Bátori testvért jutalmazza Varasd várával és tartozékaival.79 (Testvére okleveleit a királlyá 1526. december 17-én Pozsonyban megválasztott Ferdinánd 1527. július 11-én írta át, erősítette meg.80) János király is megpróbálta maga mellett lekötelezni Bátori II. Andrást: 1527. február 26-án egy falut adományozott neki Szabolcs vármegyében.81 Bátori II. András továbbra is óvatos volt, lojalitást mutatott: részt vett az I. János által március 17-ére összehívott budai országgyűlésen, sőt március 24-én ő is aláírta azt a levelet, amelyben a rendek felszólítják Ferdinándot: „ne czímezze magát Magyarország királyának, ne avatkozzék az ország kormányzásába, adja vissza az általa nem rég elfoglalt városokat, és ne akadályozza őket készületükben, melyeket a török ellen viselendő háborúra tesznek; sőt inkább lépjen barátságos viszonyba királyukhoz, és igyekezzék vele együtt a kereszténység közös ellenségének leküzdésére.”82 Jászay Pál: A magyar nemzet napjai a mohácsi vész után. Pest, 1846. I. köt. 85–87.; Magyar országgyűlési emlékek. Szerk. Fraknói Vilmos. Budapest, 1874. I. köt. [Fraknói, 1874.] 8–10.; Acsády Ignác: Magyarország három részre oszlásának története, 1526–1608. In: A magyar nemzet története. Szerk. Szilágyi Sándor. Budapest, 1897. V. köt. Athenaeum [Acsády, 1897.], 23. (hasonmás) és 677. (a hasonmás olvasata) 77 Verancsics Antal magyar királyi helytartó, esztergomi érsek összes munkái. Közli Szalay László. (Magyar Történelmi Emlékek. Második osztály: írók. III. köt.) Pest, 1857. II. köt. 27. Újabb kiadásban: 1504–1566. Memoria rerum. A Magyarországon legutóbbi László király fiának születése óta esett dolgok emlékezete. (Verancsics-évkönyv.) Sajtó alá rendezte, az utószót és a jegyzeteket írta Bessenyei József. Budapest, 1981. Magyar Helikon, 32.

78 C. Tóth, 2009/b.. 173.

79 Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt. 346–347.

80 Fraknói, 1874. I. köt. 53.; Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt. 349–350.

81 A falu neve Bakta (Baktha). MNL OL, I 22. Bécsi levéltárakból kiszolgáltatott iratok. Hofkammerarchiv, Handschriften: Lajstromok. No. 412: Extractus Litterarum familiae Báthory, 19. A kiadványban viszont a Bereg vármegyei Bátfa (Bahtfa) szerepel. Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt. 347. Ez téves olvasat.

82 Fraknói, 1874. I. köt. 109. és 125–130.

76

53

Sípos Ferenc

Nem tudjuk, mi történt az országgyűlést követő hetekben, mivel vonta magára mégis János király haragját Bátori II. András. Talán fény derült arra, hogy ő is, mint a budai országgyűlésen résztvevők közül mások is, V. Károly levelének hatására titokban Ferdinánd híve lett?! (A tekintélyes haderővel rendelkező német király már 1526. november 26-án levelet intézett a magyar rendekhez testvére, Ferdinánd megválasztását szorgalmazva, ugyanakkor segítségét is felajánlotta a törökök ellen. Ezt a levelet 1527 márciusában olvasták fel a budai országgyűlésen.83) Csak a tényt rögzíthetjük: 1527 áprilisában Bátori II. András kegyvesztetté vált, s elvesztette birtokait! Ő maga írja Ferdinándnak 1528. június 18-án: „Tizennégy hónapja, hogy földönfutó lettem.

Az ecsedi vár, s ebben családom levéltára az ellenség kezében van; törvény előtt is kiki azt követelhet tőlem, amit akar, oklevelek nélkül nem védhetem magamat.”84 Ferdinándnak még nem volt hadserege, a két király hívei között mégis dúlt már a harc olyannyira, hogy a szemben álló felek lengyel közvetítéssel béketárgyalások megkezdését fontolgatták, s előzetesen fegyverszünetet kötöttek. János király az egyezséget 1527. április 14-én írta alá.85 Az ecsedi vár elfoglalására tehát az ezt megelőző napokban kerülhetett sor. Bátori II. András talán tudott a várható fegyverszünetről, hisz azt Ferdinánd március 26-án kezdeményezte, ezért is érhette váratlanul, készületlenül a támadás. A mocsár övezte várat csakis csellel, az őrséget meglepve lehetett megszerezni.

Egy megtört ember jelent meg 1527. május 12-én Leleszen, a Szent Kereszt Egyház konventje előtt: gyengélkedéseire, lábköszvényére, sebesüléseire panaszkodott, előadta, hogy testének sokféle fogyatkozása miatt dolgoznia nem csekély gyötrődés olyannyira, hogy már magát napokig kimerültnek érezte, és ezért birtokainak gondját viselni már nem képes. Idáig jutott hát Bátori II. András, aki a továbbiakban kijelentette, hogy az összes, név szerint felsorolt birtokait mostani (Bonaventura András, György és János) és ezután születendő gyermekeire ruházza át.86 (Lehet, hogy mindez csak taktika volt, azt akarta elérni, hogy János király ne adományozza el másoknak a birtokait, hisz azok immár nem az ő tulajdonában vannak – ám az önmagáról festett kép, ha a cél érdekében itt-ott talán túlzó is, egy kétségbeesett embert mutat.)

Ferdinánd megpróbálta kárpótolni a Bátori családot az elszenvedett veszteségért: 1527. július 13-án Szapolyai János szepesi gróf – így említi, hisz nem ismeri el királynak – budai házát, november 3-án pedig a várait (Tállya, Tokaj, Regéc, Boldogkő, Dévény, Solymos és Lippa) adományozza a három testvérnek.87 A kiállított oklevelek – bár regesztáik még a Királyi könyvekbe is bekerültek – azonban semmit sem használtak, ezeket a javakat nem lehetett tartósan elvenni János királytól!

Az ecsedi vár elvesztése után hosszú hónapok teltek el, mire Ferdinánd idegen hadak élén megjelent Magyarországon. Komoly ellenállásba nem ütközött, 1527. november 3-án háborítatlanul tarthatta meg a koronázási szertartást Székesfehérváron, Uo. 98–99.; Acsády, 1897. 43.

Geschichte der Regierung Ferdinand des Ersten. Aus gedruckten und ungedruckten Quellen herausgegeben von F. B. von Bucholtz. Wien, 1832. III. köt. [Bucholtz, 1832. III. köt.] 269.; Szalay, 1854. IV. köt. 81. 156. jegyzet.

85 Acsády, 1897. 46–47.

86 DL 24555. 1613-ban készült hiteles másolat. Ismertetve: Nagy, 1907. 137.

87 Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt. 350–351. és 352–354.

83 84

54

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek”

ahol megjelent Bátori II. András is, akit az új uralkodó november 10-én tárnokmesternek nevezett ki.88 Az időpontnak ellentmond, hogy adománylevelében Ferdinánd november 4-én már tárnokmesternek titulálja Bátori Andrást.89 Bonyolítja a helyzetet, hogy Thurzó Elek – akinek a helyére lépett Bátori – november 4-i oklevelekben szintén tárnokmesterként szerepel, tehát országbírói kinevezését még nem nyerte el.90 A harmadik, a legkisebb fiú pályája csúcsára ért: a nádor, az országbíró és a horvát– szlavón bán után ő lett az ország negyedik zászlósura! A Magyarországról távozni készülő Ferdinánd 1528. március 7-én, távolléte idejére, Bátori III. Istvánt nevezte ki helytartónak, a munkáját segítő tanácsba bekerült Bátori II. András is.91 A szinai csatában (1528. március 8.) elszenvedett vereségét követően János király Lengyelországba, Tarnówba menekült. Fordult a kocka! Bátori II. Andrásnak tanácsosként, társaival együtt, Budán kellene tartózkodnia, de őt fűti a visszavágás vágya.

Az ecsedi várral együtt az ősi Bátori-birtokokat is elvesztette, még 1528. június 18-án is ezen kesereg,92 ám augusztusban már familiárisaival és felfegyverzett jobbágyaival I. János híveire támad: Szatmár vármegyében „iszonyú pusztítást visznek véghez még a templomokban és ezek kincstáraiban is.”93 Ennek híre nemcsak Budára, Tarnówba is eljutott. Szalaházy Tamás egri püspök, kancellár, a helytartótanács egyik tagja Ferdinándnál tett panaszt „Báthory Andrásnak Szatmár vármegyében elkövetett kegyetlenkedései ellen, mikkel a király hűségére visszatért lakosokat kínozza, attól tart, ha a király a kegyetlen embert meg nem zabolázza, az igazságos fejedelem nevét, melyet érdemeivel kivívott, kockáztatni fogja.”94 A Lengyelországban tartózkodó I. János arról értesült, hogy Bátori III. István nádor édes testvére, II. András csapatai „Magyarország azon részét, mely nekünk nyilvánvalóan engedelmeskedik, vassal és tűzzel, sajnálatra méltó és igen könyörtelen módon pusztította.”95 1528 nyarán Bátori II. Andrásnak sikerült az ecsedi várat visszafoglalnia. „Tűrés és önmérséklet, mert eltávolodni a gonosztól és jót tenni, ez az emberi boldogság” – olvashatnánk Bátori II. András fejére az atyai intelmek utolsó pontját.

Magyarokat, keresztényeket ölt, a magyar földet pusztította. Igaz, korábban őt is magyarok, keresztények támadták meg, elfoglalták az ecsedi várát, birtokait pusztították.

Rendkívüli idők jöttek, végveszedelembe került az ország… Számon kérhetők-e az atyai intelmek?!

A Ferdinánd-párti urak, egyháznagyok Szatmár mellett táborba szállt hadserege a János-pártiakat üldözve Nagyváradig nyomult: a várost ugyan elfoglalta, de a várral Okmányos közlések Podhradczky József-től. Magyar Történelmi Tár, VI. köt. Pest, 1859. 239.

Horváth – Neumann – C. Tóth, 2011. I. köt. 354–355.

90 Bethlenfalvi Thurzó Elek levelezése (Források a Habsburg–magyar kapcsolatok történetéhez). I. köt. 1526–1532.

Közreadja és a bevezető tanulmányt írta: Erdélyi Gabriella. Budapest, 2005. [Erdélyi, 2005. I. köt.] 37.

91 Vegyes közlések. I. Ferdinánd igazolja hazánkból távozását. 1528. márcz. 7. Óvár. Közli: Karácsonyi János.

Történelmi Tár, 1892. 748.; R. Kiss István: A magyar helytartótanács I. Ferdinánd korában és 1549–1551. évi leveleskönyve. Budapest, 1908. Kiadta a Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottsága [R. Kiss, 1908.], 337–339.

92 Bucholtz, 1832. III. köt. 269.; Szalay, 1854. IV. köt. 81. 156. jegyzet.

93 Bunyitay – Rapaics – Karácsonyi, 1902. I. köt. 394–395.

94 Uo. 395–396.

95 I. János király leveles könyvének töredéke. Ex Johannis regis litteris. Közli: Pettkó Béla. Történelmi Tár, 1889.

318. Hibás évszámmal!

88 89

55

Sípos Ferenc

nem boldogult, így Temesvárig már nem jutott el.96 Nem tudjuk, hogy velük tartott-e Bátori II. András, de az őszi hadműveletekben már részt vett. 1528. szeptember 6án Kassa környékén táborozott, s drámai hangú levélben kért segítséget: „a lázadók közepette állok, előttem a halál. Háromszáz lovas emberem van mindössze, kérek segédet.”97 A budai királyi helytartóság erre Révay István naszádos főkapitányt nevezte ki „a királyi lovasság és az urak bandériumainak vezérévé.”98 A Ferdinánd-pártiak fegyvereit azonban nem kísérte szerencse. Szeptember 17-én Sárospatak tájékán Bátori II. András előretolt csoportját megverte és visszaszorította a János király által a Tiszántúlról felrendelt, Czibak Imre vezette mintegy 4000 fős had, melynek a Lengyelországból beküldött erőkkel kellett egyesülnie. A néhány ezer lengyel gyalogos és 700 magyar lovas Athinay Deák Simon parancsnoksága alatt kelt át a Tátrán, s Kassa felé közeledett. Az egyesülés után János király hadai szeptember 25-én – egyes források szerint Kassa tájékán, mások szerint Sárospataknál – döntő győzelmet arattak a mintegy 5000 főnyi Ferdinánd-párti katonaság fölött, amely Révay István, Serédy Gáspár és Lascano Tamás parancsnoksága alatt állt.99 Véget ért a száműzetés, János király visszatérhetett Tarnówból.

Ekkoriban röppent fel a más forrásokból meg nem erősített hír Bátori II. András fogságba eséséről: „Báthori Andrást, a nádorispán testvérét elfogták nemrég valahogyan egy jelentéktelen összecsapásban és Újhelyen, őfelsége várában tartják fogságban, ez a győzelem már a hatodik miután őfelsége bevonult Magyarországra.”100 A két király küzdelme a magyar trónért tovább folytatódott...

A nagyobb hadműveleteket a téli esőzések, a sáros utak megakadályozták ugyan, de az 1529. február 6-i keltezésű jelentés beszámol egy kisebb összecsapásról: (a fogságból kiszabadult?) Bátori II. András megfutamította valamelyik János-párti hadnagy seregét.101 Úgy látszik, Budán, a helytartótanácsnál nem értékelték kellően ezt a „haditettet.” Bátori II. András pénzt kért katonái zsoldjára, de nem kapott.

Emiatt csúnyán összeszólalkozott Szalaházy Tamás egri püspökkel, kancellárral, aki emiatt 1529. február 10-én levélben tett panaszt Ferdinándnál: „Itt van Báthory András, az összes emberek közt, akiket én ismertem, a legkérkedőbb, sok minden merész dolgot beszél a népnek, melyekkel elsősorban engem sért meg jogtalanul, engem becsmérel, engem gyaláz olyannyira, hogy már akár magát Szokratészt kihozná a sodrából...”102 Bunyitay – Rapaics – Karácsonyi, 1902. I. köt. 396–397. és 399–400.

Bucholtz, 1832. III. köt. 253–254.; Szalay, 1854. IV. köt. 81.; Doberdói Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Tizenharmadik rész: Ferdinánd és Szapolyai János ellenkirályok küzdelmei; az ezt követő nehéz idők; a török hódítások korszaka Szulejmán haláláig, 1526–1566. Budapest, 1940. [Bánlaky, 1940.] 45–46.

98 Bánlaky, 1940. 46.

99 Uo. 45–46.; A Magyar Tudományos Akadémia Történelmi Bizottságának oklevél-másolatai. Ismerteti Óváry Lipót. Budapest, 1894. II. füzet, 28.

100 Lubnice, 1528. november 18. Lasky János levele Rynkon Antal francia kir. tanácsoshoz. Magyar történelmi okmánytár. Londoni könyv- és levéltárakból összeszedte s lemásolta Simonyi Ernő. (Magyar Történelmi Emlékek.

Első osztály: Okmánytárak. V. köt.) Pest, 1859. 171.

101 Bucholtz, 1832. III. köt. 271.; Szalay, 1854. IV. köt. 85. 163. jegyzet.

102 Bucholtz, 1832. III. köt. 271.; Urkunden und Actenstücke zur Geschichte der Verhältnisse zwischen Östereich, Ungern und der Pforte im XVI. und XVII. Jahrhunderte. Aus Archiven und Bibliotheken. Gesandschaften König Ferdinands I. an Sultan Suleiman I. 1528 und 1529. [Szerk. Anton von Gévay] Wien, 1840. I/2. füzet, 70–71.; Szalay, 1854. IV. köt. 85.

96 97

56

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek”

A katona és a hivatalnok örök ellentéte. Tél van. A katona fizetetlen, ázik, fázik, nyomorog, a hivatalnok jó meleg irodában ül, ír és olvas, aktákat tologat. A katona követelőzik, nem hiszi el, hogy nincs pénz, a hivatalnok tudja, hogy nincs.

Bátori II. Andrásnak úgy látszik, értésére adták, hogy Budán a helye, tisztségénél fogva vegyen részt végre az országot irányító helytartótanács munkájában. 1529. március 22-én innen panaszolja el, hogy a neki Ferdinánd által átengedett lietavai várkastély árulás folytán a János-pártiak kezére került.103 Ez az egyéni veszteség azonban eltörpült az országot fenyegető veszedelem mellett: János király hívására a szultán vezetésével megjelent a török hadsereg. A helytartótanács 1529. augusztus 7-én arról értesíti Ferdinándot, hogy Budáról Esztergomba költöztek. Innen feltehetőleg Pozsonyba, majd Bécsbe menekülnek, de később Bécset is el kell hagyniuk a törökök közeledése miatt. 1529. szeptember 30-án már bécsi menekülésük után írják levelüket, olyan éles hangon jelzik Ferdinánd iránti csalódottságukat, hogy – az uralkodó megítélése szerint – az „a hűséggel és állhatatossággal ellentétesnek látszott.”104 (Azaz már-már a felségsértés határát súrolta.) Ferdinánd 1529. október 8-án Prágából válaszolt elkeseredett híveinek: Levelük hangneméért „kegyelmesen megbocsát nekik, kitartásra inti és biztatja őket, hogy a szerencsétlenség nem fog soká tartani, csak bízzanak Istenben és benne is, mert sietni fog Bécs felmentésére és azután Magyarország megszabadítására. Mivel a tanácsosok – különösen pedig Báthory –, majd összes birtokaikat elveszítették, biztosítja őket, hogy mihelyt Linzbe érkezik, gondoskodik fenntartásukról és addig is, amíg az állapotok megváltoznak, ajánlja, hogy Budweisban tartózkodjanak. Átköltözésük megkönnyítésére német és cseh leveleket küld nekik, amelyeket használjanak fel belátásuk és a körülmények szerint.”105 A társaival tartó Bátori II. András immár nemcsak földönfutó lett, de hontalan emigráns is. Ide vezetett a testvérháború, az elvakult pártoskodás tönkretette, két nagyhatalom, a német–római császárság és a török birodalom hadszínterévé tette az országot.

Szulejmán szultán nem tudta Bécset elfoglalni, hatalmas seregével Magyarországon keresztül vonult vissza – pusztaság jelezte útját. Hazatérhettek a Ferdinánd-párti magyar urak is. Csalódtak uralkodójukban, mert nagyhatalmú bátyjától, V. Károly német királytól nem kapott akkora katonai segítséget, mellyel megvédhette volna Magyarországot a török birodalom ellenében. Pedig ezzel hitegette őket, ebbeli reményükben választották királyukká! Az ország sorsáért felelősséget érző magyar politikusok ún. részországgyűléseket tartottak, hogy a reménytelen helyzetből kiutat találjanak. Ferdinánd eltiltotta ugyan híveit, hogy ezeken részt vegyenek, de megakadályozni nem tudta.

Bátori III. István nádor 1530. május 8-án meghalt,106 így a továbbiakban már ő sem lehetett hatással öccse, II. András tetteire, aki 1531 végén kijelentette, hogy egyetért a többiekkel, képviselteti magát a gyűlésen, Linzbe viszont nem megy el. (December 25-re ugyanis Bucholtz, 1832. III. köt. 271.

R. Kiss, 1908. XXIV. Uo. XXIV–XXV. és 341–342.

106 C. Tóth, 2009/a. 28.

103 104 105

57

Sípos Ferenc

ide hívta tanácsosait a király.)107 Megpróbált János királlyal is kiegyezni: 1530 nyarán több ízben is elküldte hozzá írnokát.108 1532 tavaszán pedig ő és Csulai Móré László küldött követeket János királyhoz, ám a tárgyalások eredményéről nincs adat.109 Sokkhatásként érte Ferdinánd tanácsosait Szulejmán szultán újabb, Magyarországot pusztító hadjárata. 1532. október 18-án Pozsonyból az uralkodóhoz írt levelükben nem rejtik véka alá a véleményüket. Csalódniuk kellett felszabadulásuk reményében, mert meghiúsulni látszik V. Károly (aki ekkor már német–római császár) és Ferdinánd király megegyezése. Bécsből azzal a biztos ígérettel jöttek el, hogy a király „olyan sereget és hajókat küld az országba, amelyek nem csak Buda visszaszerzésére, de sokkal nagyobb dolgokra is képesek. De nem érkezett sem olasz, sem spanyol, sem német és semmilyen nagyobb hadsereg, a Katzianer által vezetett csapatok talán még Esztergom felszabadítására sem elegendők, ráadásul azt beszélik, hogy napokon belül ez a sereg is feloszlik vagy távozik az országból.” Így aztán Ferdinánd hamarosan az egész országot is elveszítheti. „A magyarok nem bízhatnak tovább a császár, a Német–római Birodalom és más fejedelmek segítségében, és a király védelméről is lemondva egymással egyetértésben a közjóról tárgyalnak.”110 A levelet Bátori II. András is aláírta – talán ez volt az utolsó politikai tette: még ugyanebben az évben meghalt.111 A már-már alig létező ország negyedik zászlósura csendben távozott, halálának, temetésének helye, pontos ideje nem ismert.

Végrendeletét 1532-ben készítette el hónap, nap és hely megjelölése nélkül.112 Távolodóban a földi léttől tisztségek, rangok nem számítottak, már csak a puszta név maradt. „Ego Andreas de Bathor memorie commendo quibus expedit, universis”113 – fohász után így kezdi saját kezével írt sorait: feleségétől, gyermekeiktől, Klárától, Bonaventura Andrástól, Györgytől, Istvántól és a kicsi Miklóstól búcsúzik. Ők lehettek egyedüli vigaszai. Tudhatta, hogy bátyjának, I. Györgynek nem születtek gyermekei, III. Istvánnak csak lánya maradt életben – az összes Bátori-birtokot az ő utódai öröklik. Gyarapodott tehát a vagyon, torzsalkodás nem emésztette fel.

Erdélyi, 2005. I. köt. 317.

Geschichte der Regierung Ferdinand des Ersten. Aus gedruckten und ungedruckten Quellen herausgegeben von F. B. von Bucholtz. Wien, 1833. IV. köt. 555.

109 Erdélyi, 2005. I. köt. 353.

110 Uo. 388–390.

111 „Báthory András, Szatmár megye főispánja, tárnokmester 1532 végén halt el. (Bécsi Staatsarchiv, Hung. 1532. f.

21.)” A Podmanini Podmaniczky-család oklevéltára. Közzétette, családtörténeti bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Lukinich Imre. Budapest, 1939. II. köt. 527. 2. jegyzet.

112 MNL OL, E 148. Magyar Kamara Archívuma: Neo-regestrata Acta. Fasc. 43. No. 10. (Mikrofilmtár, 5876. doboz.)

113 Én, Bátori András tudtul adom, akit illet, mindenkinek...

107 108

58

interjú

Marik Sándor

Feltárulnak a világűr titkai

Beszélgetés Márka Szabolccsal, a New York-i Columbia Egyetem Nyíregyházáról származó kutató-oktatójával Márka Szabolcs (1969) fizikus, a New York-i Columbia Egyetem docense. A nyíregyházi születésű tudós nyolc éve a fizika tanszék munkatársa.

– Mielőtt rátérnénk személyes munkásságára, kérem, mutassa be a munkahelyét!

– A Columbia magánegyetem, több mint 250 éve alapították. Huszonötezer hallgatója van, három és fél ezer oktató, kutató dolgozik itt. Sok híres tudós, orvos, jogász, író-újságíró, politikus szerezte diplomáját ezen az egyetemen, köztük az Egyesült Államok több elnöke is. Számos részlege közül csupán egy a fizika tanszék, amelynek különböző területein évfolyamonként általában húsz doktoranduszhallgató kezdheti meg tanulmányait. Széleskörű a specializáció az atomfizikától a molekuláris fizikán át az optikai fizikáig; én az asztrofizikai intézetben kutatok.

A tudományos élet színvonalát jellemzi, hogy csak a mi tanszékünk harminc olyan Nobel-díjast jegyez, akik itt tanultak, vagy oktattak. Az intézet több épületkomplexumot foglal el, én a legrégebbi, központi épületben dolgozom, amelynek neve Pupin Hall. A névadó Mihail (Mihajlo Idvorski) Pupin világhírű fizikus-feltaláló, aki még az Osztrák–Magyar Monarchia idején született a bánáti Torontáludvaron. Fiatalon, néhány dollárral a zsebében érkezett Amerikába, évekig fizikai munkásként dolgozott, aztán lett a Columbia hallgatója, később tanszékvezetője, sok találmánya révén pedig gazdag ember.

– Az ön pályája az Egyesült Államokban könnyebben indult, hiszen ösztöndíjasként eleve egyetemi polgárként kezdte…

59

Marik Sándor

– Ez részben igaz, de aki arra gondol, hogy automatikusan nyíltak az ajtók, csak be kellett lépni azokon, téved. A párommal mi is lapos pénztárcával, s mindössze két hátizsákkal érkeztünk. Ha most visszatekintek, szinte életstílusunk lett az állandó koncentráció, ami jószerével minden mást felemésztett. Rengeteg munka révén jutottunk előre, sok áldozatot hoztunk mindketten. Nekem is többször kellett dönteni Pupin Hall – a fizikatudomány szentélye a Columbia Egyetemen gyökeres változások mellett, mielőtt egyenesbe jött a karrierem, de most már évek óta azzal foglalkozhatok, ami a legjobban érdekel.

– Kezdjük az elején… Miként kötött barátságot a fizikával, milyen út vezetett Amerikába?

– Részben családi hatásra már gyermekként érdeklődtem a fizika iránt, mert édesanyám, Márka Istvánné e tárgyat is tanította, de egykori tanáraim – Nagy Endre, Oláh Lajos, Kovalicky István, Agócs László, Tátrai Béla – is erősítették a köteléket.

A Zrínyi Ilona Gimnáziumban, ahol érettségiztem, tanáraim közül ki kell emelnem Izsépi Bélát, akinek bölcsessége és tanítása végigkísért eddigi életemen. Pocsai Péter tanár úrra pedig azért gondolok megkülönböztetett nagyrabecsüléssel, mert el tudta érni, hogy képességeink legjavát mozgósítsa bennünk. A csillagászattal is Nyíregyházán kezdtem barátkozni, a hajdani Tanárképző Főiskolán, a Göőz Lajos tanár úr által létrehozott csillagdában kaptam kedvet hozzá. Fizikus diplomát Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szereztem, ahol akkoriban nagyon jó kísérleti fizikusok tanítottak. Raics Péter volt a témavezetőm, akivel már a gimnáziumi évek során kapcsolatba kerültem, és most is vannak közös projektjeink. Ő tudósként és családapaként is példakép számomra. Amerikába ösztöndíjasként jutottam ki.

Tennessee államban, a Nashville-i Vanderbilt Egyetemen tanultam. Részecskefizikára szakosodtam, egy szenzációs magyar fizikus, Csorna István volt a témavezetőm.

A PhD-fokozat megszerzése után azonban témát váltottam, végre visszatérhettem gyermekkori álmomhoz, ami elindított a fizikusi pályán, az asztrofizikához. Ez már Pasadenában, a Kaliforniai Műszaki Egyetemen (Caltech) történt, ahol a leghíresebb amerikai fizikusok egyike, Barry Barish mellett dolgozhattam, aki szintén részecskefizikáról váltott asztrofizikára.

– Miért gondolta, hogy az új szakterület jobb lesz, mint az előző, amit évekig művelt?

– Megerősödött bennem, hogy a fizikában az asztrofizika területén történnek majd nagy változások belátható időn belül, új felfedezések születnek, s ezek

60

Feltárulnak a világűr titkai

részese akartam lenni. Szerencsésnek éreztem magam, amikor néhány év múlva lehetőséget kaptam, hogy a Columbia Egyetemen építsem fel saját csoportomat, ahol a szélesen értelmezett asztrofizika és kozmológia egyik legjobb kutatócsapata dolgozik. Családommal együtt emiatt költöztünk New York-ba. Itt elköteleztem magam a gravitációs hullámok kutatására. Arra készülök, hogy ha mi, asztrofizikusok végre meglátjuk a világűr első konkrét gravitációs hullámjeleit, megtudjuk majd, hogy miről suttog az Univerzum. Forradalmi felfedezés van születőben, lehet, hogy nemsokára alaposan megváltoznak a világmindenségről alkotott ismereteink, s a felfedezők nagy csoportjában mi is ott lehetünk. Természetesen az első sorokban szeretnénk lenni, de igazából mindegy, pontosan hol, hiszen a felfedezést követő korszak mindenképpen új eredményeket tesz majd elérhetővé számunkra. Ez talán öröm lenne fizikatanáraimnak is, akik felébresztették érdeklődésemet e szép terület iránt, és egyengették is az utamat, míg saját lábra nem álltam.

– Mit lehet tudni az imént említett nagy célról, hogyan nyitnának új ablakot az égboltra, és miért éppen most?

– Az asztrofizika ma is a csillagok fizikai tulajdonságait vizsgálja, mint régen. Csakhogy az utóbbi néhány évtizedben alaposan megváltoztak a feltételek. Nemcsak többet tudunk már, hanem új eszközök, időközben született felfedezések, találmányok is rendelkezésre állnak, olyanok, amelyeket elődeink még nem használhattak. A gravitációs hullámok kísérleti kutatásában sorsdöntő volt az 1992. év, ekkor hagyta jóvá az Egyesült Államok kongresszusa a LIGO (Lézer Interferometriás Gravitációs Hullám Obszervatórium) megépítését. Tehát visszautalnék saját szakmai váltásom okára: akkor még éppen csak elkezdődtek korunk egyik legnagyobb szabású, összehangolt kísérleti fizikai mérései, és már szakértőként dolgozhattam az új tudományos központban.

Megemlítem, hogy nemcsak az Egyesült Államokban épültek óriási obszervatóriumok a gravitációs hullámok megfigyelésére, hanem Németországban, Olaszországban és Japánban is. Éppen ez az összehangolt nemzetközi munka – amelyben most mintegy hatvan tudományos intézet több mint nyolcszáz kutatója vesz részt – teszi lehetővé a gravitációs hullámok minden eddigitől különböző megfigyelését. Csak jellemzésként, miről is van szó. A LIGO több különálló, de egy obszervatóriumként működtetett létesítmény. Képzeljünk egy olyan hatalmas parabolaantennát, amelynek egyik pereme az Egyesült Államok északnyugati partjainak közelében van Washington államban (Hanford), a másik pedig a légvonalban körülbelül háromezer kilométerre lévő déli Louisiana államban (Livingston). Erre mondhatjuk, hogy a LIGO antennái a Föld fülei, amelyek a világűr jeleit figyelik. Talán hamarosan növeszthetünk egy harmadik „fület” is, Indiában. Mások a Föld szemeit építik több földrészen: gigantikus antennákat, távcsöveket és műholdakat. Az új eszközökkel talán megismerhetjük a kozmosz azon rejtett részeit, amelyeknek kapuját már évtizedek óta ostromoljuk.

61

Marik Sándor

– A gravitációs hullámok szakmai részleteiben elmerülni reménytelen vállalkozás lenne. Ezért csak az alapokat tekintsük át!

– A gravitációs hullámok létét Albert Einstein már 1916 körül levezette az általános relativitáselméletből. A gravitációs hullám azonban oly csekély kölcsönhatás, hogy maga a tudós megkockáztatta a kijelentést: talán soha nem sikerül a hullámok közvetlen kísérleti érzékelése. A téma jelentőségét mutatja, hogy a gravitációs hullámok közvetett kimutatásáért Russell A. Hulse és Joseph H. Taylor 1993-ban Nobeldíjat kapott. Régen tartja magát a vélemény: a kellő erősségű hullámok forrását nem földi laboratóriumokban, hanem nagyenergiás kozmikus jelenségekben kell keresni – ezeket figyeljük mi is. Mindezek alapján jogosan mondhatjuk, hogy most korszakalkotó felfedezések küszöbén állunk; pontosabban a tudomány, a technika mostanra teremtette meg a feltételeket és most van erre elegendő pénz is. Érdekes módon a világgazdasági válság némileg gyorsított is a folyamaton, hiszen a csúcstechnológiával foglalkozó cégek így kedvet kaptak ahhoz, hogy viszonylag elérhető áron adjanak el nekünk kis szériában új fejlesztésű alkatrészeket.

– Miért érdekes számunkra, hogy mi történik tőlünk fényévekre?

– Szűkebb környezetünkről már elég sokat tudunk, ezért ki kell terjesztenünk ismereteink kereteit. Meg kellene ismerni a Föld környezetének sajátosságait, bolygónk fenntartható fejlődésének lehetőségeit. Jó lenne tudni, van-e élet a Földön kívül. Sok mindent nem tudunk még. Az asztrofizikában pedig az a különösen szép, hogy már olyan konkrétumokról van hosszú listánk, amikről tudjuk, hogy meg kell ismernünk. És ez az első lépés. Itt van például a gravitáció, amely Einstein elmélete óta a fizika egyik legizgalmasabb kérdése. A gravitációról tudjuk, hogy nem volt tesztelve olyan helyen, ahol mi tudnánk felfedezni eltérést az elmélet és a kísérlet között. Kis tömegek esetében szinte mindent tudunk, amit megenged a technológia, de nem tudjuk, hogyan viselkedik igazán nagy tömegeknél, például a világűrben, közel egy „fekete lyuk” eseményhorizontjához. Mi történik, amikor két neutroncsillag vagy két fekete lyuk összeolvad? Hogyan működhet a gravitáció, ha egy fekete lyuk és egy neutroncsillag összeütközik? Vannak persze alternatív elméletek az einsteni mellett, de azokat kísérletileg még nem tesztelték, tehát nem tudjuk, hogy jól gondoljuk-e, mi is történik ilyen extrém helyzetekben. Einstein elmélete sok mindent megvilágít, de már a tudós is ismerte a korlátait. Azóta a kvantummechanika adott újabb tudást, most pedig a legdinamikusabban fejlődő elméletek egyike a kvantumgravitáció. A tudósok megpróbálják a kvantummechanikát és gravitációt összeházasítani, ami nagyon nehéz. Eddig sok elmélet született, mi most megpróbálkozunk majd a kísérletekkel, hogy eldöntsük, melyik elmélet fér össze a mi univerzumunk valóságával. Jó esélyünk van arra, hogy tudunk érdekes dolgokat mérni. Ezekből pedig levonhatjuk a következtetést, merre is kell tapogatózni, hogy jobban megismerhessük a világegyetem működését és eredetünket.

– Hogyan lehet ilyesmit mérni?

– Elkészítjük a világegyetem általunk ismert modelljét, és megvizsgáljuk, úgy működik-e, ahogy elképzeljük. Ha nem találunk hibát, akkor azt mondjuk, hogy valóban ez a helyes. Mégis állandóan kételkedünk, biztos-e, hogy mindig így történik? A modellekben

62

Feltárulnak a világűr titkai

különböző határeseteket állítunk be, és nézzük, hátha elcsípünk egy kísérletileg kimutatható effektust, ami nem magyarázható meg az elméleti modell segítségével. Egyre pontosabban, majd még pontosabban mérünk, hátha találunk új szempontokat. Az einsteini relativitáselméletet – ami egyébként nagyon jól működik – olyan paraméterekkel teszteljük, amelyekkel van esély, hogy eltérést tapasztaljunk. És ott lesz új eredmény, ott derül ki, hogyan is kell gondolkodni most a világegyetemről. Néha ez a változás drámai. A kvantummechanika például teljesen megváltoztatta a világképünket. Vannak erre korábbi példák is a tudománytörténetből. A newtoni gravitáció elmélete sokáig elfogadott volt, amíg el nem értünk olyan határesetekhez, amikor már hibákra leltünk. Pontos mérések kellettek hozzá, és kiderült, hogy nem a newtoni, hanem az einsteini relativitáselmélet a helyesebb leírás. De itt van egy friss példa is, az óriási médiaérdeklődést kiváltó Higgs-bozon, vagy Higgs-részecske, amelynek létezését a részecskefizika standard modellje jósolta meg. Amikor néhány hónapja az európai részecskefizikai kutatólaboratóriumban (CERN) végrehajtott óriási kísérletben bebizonyították a létezését, sokan azt mondták, értjük a világegyetemet. Mert megjósolták, s meg is találták azt a bizonyos fizikai részecskét. Azaz a kísérlet nem okozott meglepetést. Szerintem viszont jobb, ha meglepetés éri a kutatókat, mert akkor esélyt kaphatunk, hogy újat tanulunk, és így tovább léphetünk.

– Kissé bonyolultnak tűnnek e dolgok…

– Nem mindig. Az új ismeretek leülepednek majd, s nem az oda vezető útra emlékezünk, hanem csak az eredményre. Például nemrégiben találtam rá egykori tanszékvezetőnk, Isidor Isaac Rabi egyik tudományos közleményére, ki is tettem a labor faliújságjára.

Mindössze egy oldal – és Nobel-díjat kapott érte. Ezt csak azért mondom, mert egy folyóiratoldal terjedelemben aligha lehet valami túl bonyolult, mégis lehet érte Nobeldíjat is kapni, ha merőben új felfedezés. Az 1930-as években a molekulán belüli atommagok mágneses tulajdonságait vizsgálta, ez vezetett el a nukleáris mágneses rezonancia spektroszkópia módszer (az MRI alapja) megalkotásához, végső soron az 1944. évi fizikai Nobel-díjhoz. Hogy milyen lényeges tudást alapozott meg, az abból derül ki, hogy a mágneses rezonanciás képalkotás továbbfejlesztéséért még négyszer (1952, 1991, 2002, 2003) adományoztak Nobel-díjat. Rabi professzor egyébként 1898-ban szintén az Osztrák–Magyar Monarchiában született, Galíciában, a mai Lengyelország területén.

– A fizika új eredményei milyen gyorsan épülnek be a mindennapi életünkbe?

– Ez nagyon fontos kérdés. Megkockáztatom, hogy a fizikatudomány eredményei forradalmasítottak sok más tudományterületet. Ha csupán az előző témára utalok, a mai orvostudomány elképzelhetetlen a modern képalkotás nélkül. A kórházban a bonyolultabb műtétek előtt elvégzik a képalkotó vizsgálatokat (CT, MRI), betekintenek az emberi test belsejébe, sőt akár az ember pszichéjébe. Tehát a szakorvos látja, van-e az agyban vérzés, tumor, vagy jó-e a csont. Azt is láthatja, hogyan működik az agy, valós időben. Vagy itt van a háromdimenziós dinamikus ultrahang. Megtudhatom, hogy a szívem bármelyik egy milliméteres darabja rendben van-e, az orvos megmondja, hogy a kritikus helyeken nem kezdődött-e meg az érelmeszesedés. Tehát a diagnosztika, amelynek segítségével az emberi testet karbantarthatjuk, mind-mind a

63

Marik Sándor

fizika eredményein alapul. Ha a modern biológiáról, genetikáról beszélünk: ma már a jobb amerikai klinikákon pár száz dollárért DNS-vizsgálatot végeznek, azaz például meghatározzák az örökletes genetikai információkat. Ehhez újabban lézert és interferométert is használnak – amelyek hasonló alapelveken működnek, mint amilyenekkel mi a gravitációs hullámokat keressük –, és sokáig azt hittük: csupán a fizika eszközei.

Az infravörös, az ultraibolya, az elektromágneses, a mikro- és más (látható vagy nem látható) hullámok is már régen a gyakorlat szolgálatában állnak. A kérdésre tehát azt mondhatom: a fizika új eredményeit szinte minden tudományágban és az emberi élet javításában is elég gyorsan alkalmazzák. Bár ritkán látni előre a pontos hasznot, szinte mindig kamatostól megtérül a fizikába történt befektetés.

– Evezzünk hazai vizekre! Milyennek látja Amerikából a magyarországi szakmai közéletet?

– Kiváló fizikusaink vannak, nagyon jó szakemberek jönnek át az Egyesült Államokba időről időre. A legjobb egyetemeken, a Harvardon, Princetonban is elnyernek professzori állásokat, pedig azok mindegyikére több száz hasonlóan felkészült tudós pályázik a nagyvilágból. Mégis gondot érzékelek, mert professzorainkkal ellentétben a diákjaink egyre kevésbé versenyképesek Észak-Amerikában, mind kevesebb magyar fizikus doktorandusz kerül be az amerikai PhD-képzésekre. Évek óta nem találkoztam új magyar doktorandusszal a Columbia fizika tanszékén, de a konferenciákon is csak elvétve. Az okokat nem ismerem teljes mélységükben, lehet, hogy más európai egyetemekre mennek, vagy otthon tanulnak. Ha így volna, nagyon jó lenne. Úgy tűnik azonban, hogy otthon is kevés a tehetséges fizikushallgató. Talán azért, mert kevesen látják jövőbeni egzisztenciájukat abban, amit igazán imádnának, így próba nélkül megkötik a kompromisszumot az élettel. Ez, sajnos, nagyon szomorú. Egy tudományos életpálya gyönyörű lehet, és az intellektuális ajándékok pénzért nem megvásárolhatóak. Summa summarum: a tendencia, amit látunk, szerintem egy késleltetett hatást eredményezhet, aminek az lesz a következménye, hogy előbb-utóbb megritkulhatnak a sikeres profeszszori pályázatok is, mert nem lesz elég a minőségi utánpótlás. És, ha mi, magyarok nem folytatjuk azt, hogy vezető szerepet vállalunk a nemzetközi tudományos életben itthonról és külföldről egyaránt, azt hosszú távon megsínyli majd a magyar gazdaság és általában a közélet is. Nagyon fontos ezért, hogy a kitűnő koponyákat támogassuk és lehetővé tegyük, hogy a tudománnyal foglalkozzanak; lehetőleg otthon, de ha a nagyvilágban lesznek sikeresek, az ugyanúgy segítheti a magyar gazdaságot. Manapság nem lehet elszigetelten élni. A világon egy tudomány és egy csúcstechnológia létezik, és a világ minden tudósa ehhez az egy egyetemes tudáshoz járul hozzá.

– Mit gondol, mi lehet annak az oka, hogy egyre többet gondolunk a lemaradásunkra?

– Talán gondok lehetnek a kiválasztással, a tehetséggondozással. Gyermekkoromban ezt szenzációsan csinálták, mi mindent megkaptunk, hogy tehetségünk szerint leggyorsabban fejlődjünk. Lassan tíz éve, hogy átszervezést átszervezés követ a magyar oktatásügyben. Előbb az áttérés a bolognai rendszerre, aztán a véget érni nem akaró integráció zilálja szét a hagyományos műhelyeket, s közben sok tehetséges diák elvész a magasabb képzés számára. A korai tehetséggondozást nem lehet a

64

Feltárulnak a világűr titkai

piacgazdaság alapelvei szerint működtetni, ez alapvetően veszteséges az első húsz évben. El kell fogadnunk, hogy a tehetséggondozás rizikós befektetés, mert óvodás korban kezdődik és csak 30–40 év múlva hoz hasznot. Óriási hasznot hozhat, de csak statisztikai értelemben, mert az egyes emberek élete megjósolhatatlan. Jól képzett és kimagasló intellektusok nagyobb csoportjai bizonyosan képesek ma még elképzelhetetlen eredményekre. A tudomány globalizálódott, csak nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező kutatóműhelyek, csapatban együttműködő tudósok képesek átütő eredményeket elérni, manapság a kizárólag egyedül dolgozó tudósok egyre ritkábban versenyképesek. A tapasztalat azt mutatja, hogy a magyar tudományos élet még keresi helyét a globális tudományban, nem mindig a fősodorral halad, ámbár szerencsére láthatóak kiemelkedő egyéni teljesítmények. Ezért az elhivatott tanárok támogatását és a magas színvonalú ingyenes korai tehetséggondozást hiányolom leginkább. Frederick Douglass kiváló amerikai államférfit idézem: „Könnyebb erős gyermekeket nevelni, mint megtört felnőtteket helyreállítani!”

– Mi volna még szükségszerű a jobb tehetséggondozáson kívül?

– Azt látom, hogy kevés az oda-vissza áramlás. Ausztráliából, Japánból, Kanadából is rengeteg fiatal jön tanulni Amerikába, de már a második, harmadik évben félszemmel haza tekintenek, és versenyeznek, ki tud haza menni, ki nyeri el az otthoni tanársegédi, adjunktusi egyetemi állásokat. Megjósolhatóan csak legjobbjaikat – akik külföldön sikerrel szerepeltek – várjak ott haza, hiszen oktatóik jó része is rendelkezik külföldön elért sikerekkel és használható szakmai kapcsolatokkal. Tanársegédként, adjunktusként pedig újra a nagy tudáscentrumok pályázatait figyelik, hogy előbb-utóbb ismét elmehessenek néhány évre kutatni, oktatni, magasabb tudományos minősítést szerezni. Az említett országokban sokszor reménye sem lehet hazai professzori állásra olyannak, aki egy ideig nem volt sikeres külföldön. Mindezt ösztönzik, szervezik, államközi egyezményekkel, ösztöndíjakkal támogatják. Náluk hazatérni kitüntetés, amiért versenyezni érdemes! Nálunk is meg kellene fontolni ezt.

– Esetleg személyes tapasztalataik is vannak?

– Igen. Feleségemmel, aki szintén a Columbia Egyetem kutató-oktatója, az utóbbi két évtizedben sokszor gondolkodtunk a hazatérésen, sajnos nem mutatkozott életképes lehetőség. Pedig milyen jó is lett volna négy gyermekünket otthon felnevelni.

Amikor mi ösztöndíjasok lettünk, a nagy többség azt tervezte, a PhD és néhány év tapasztalatszerzés után hazajön. Ahogy teltek az évek, többségünk számára mind távolabb került a hazajöveteli terv, majd le is került a napirendről. Pedig csak versenyképes ajánlat – és megtizedelt bürokrácia – kellett volna. Ha annyi bürokratikus akadály lenne otthon, mint amennyi lehetőség van, és annyi lehetőség lenne, mint most bürokratikus akadály, Dunát lehetne rekeszteni a hazatérő tudósokkal. Magyarországon leginkább a hosszú távú gondolkodás, a következetesség hiányát érzékelem. A külföldön igazán sikeres emberek hosszú távú biztonsággal rendelkeznek, és aki nem, az nem sikeres. Igazából illúzió azt gondolni, hogy a legjobbak hosszú távú termékeny tudományos pályájukat feladják majd egy folyamatosan veszélyeztetett életútért.

65

Marik Sándor

Sok a kisebb-nagyobb szekértábor is, amit bizony nem nagyon engedhetnénk meg magunknak a globalizált világban. Mindezek ellenére úgy érzem, hogy Magyarország jó közösség, kiváló lehetőségekkel. Összefogva – és a legjobbaknak garantált biztonságot teremtve – nagy sikereket érhetne el az ország otthon és külföldön egyaránt.

– Gyakran kerül szóba, hogy a magyar tudományos élet krémje évtizedek óta külföldön dolgozik, le is telepedett. Ön szerint haza lehetne hozni a már külföldön is nevet szerzett magyar professzorokat?

– Természetesen! Szakmai fórumokon sokszor beszélgetünk ilyesmiről. Szögezzük le: nem az a baj, hogy kinn dolgoznak tudósaink, hanem az, hogy időről időre nem dolgozhat legtöbbjük otthon is. Tehát a lehetségesnél vagy szükségesnél kevésbé tudják átadni az ismereteiket a hazai fiatalabb generációnak. Ezen csak részben szépít, hogy sok „helyzetben lévő” magyar professzor rendszeresen hív meg fiatalokat itthonról külföldi intézetébe. Az „agy-hazahozatalon” én a mostani gazdasági helyzetet reálisan szemlélve nem is hazaköltözést értenék. Mert ez általában csak néhány évi külföldi lét – azaz a fiatal generáció – esetében reális; általában azok körében, akik még nem bizonyíthatták, hogy tényleg sikeresek és minden körülmények között megállják helyüket. Hosszabb idő elteltével sokan megházasodnak – gyakran külföldi párt választanak –, lakást vesznek, iskolás gyerekeiket nem szívesen mozgatják, ezek mind súlyos akadályozó tényezők. Őket nem hazaköltözésre kellene biztatni, hanem jobban bevonni a hazai tudományos életbe. A rövid konferenciák, kongresszusok, alkalmi meghívások ma is jellemzők, de teljesítményképesebb lehetőségek kellenének.

– Például?

– Egy lehetséges megoldás, amit többen ésszerűnek tartunk, az a „sabbatical” import. Ezen a következő értendő: az Egyesült Államok egyetemein a kinevezett professzorok minden hetedik tanéve szabad, nincsenek óráik, de kapják a fizetésüket – intellektuálisan regenerálódnak, új kutatási lehetőségeket keresnek. Mivel ezek tervezhető, előre látható évek, lehetne számukra „magyar szemesztereket” szervezni.

Számoljunk csak: vegyük a száz népszerű egyetemet, annak tíz-tíz tanszékét, ahol tanít egy-két magyar professzor. Jó, nem akar mindenki hazajönni, akit hívnak, de a fele biztosan. Mondjuk, öt–hatszáz szívesen jönne. Ez évi ötven–hatvan kiváló tudós. Nos, az ő munkájukat, ellátásukat és tudományos bekapcsolódásukat kellene megszervezni. Több hónapra gondolok itt. Ragyogó professzori iskolák lehetnének, viszonylag alacsony befektetéssel. Ehhez azonban kezdeményező meghívás, gondos szervezés kellene. Ráadásul ma már a fiatalok nagy része tökéletesen kommunikál angolul, tehát lehetne hívni külföldi nagy neveket is, sokan szeretik Magyarországot, és szívesen töltenének hónapokat vagy egy évet is hazánkban.

– Népszerűsítette már ezt az ötletét?

– Igazából ez többünk közös ötlete. Természetesen nem itt és nem először mondom el. Szakembereket, politikusokat és tudósokat „megfertőztem” már különböző konferenciákon, látogatásokon. Nagy dolgokhoz azonban idő kell. Szerintem ez egy megjósolhatóan

66

Feltárulnak a világűr titkai

sikeres és költséghatékony megoldás lehet. Az is érdekes ebben, hogy e területen a magántőke ugyanolyan hatásos, mint az állami befektetés. Amikor a hagyományos gondolkodás csődöt mond, különleges megoldások működhetnek. Egy első látásra „őrült ötlet” esetleg nem is olyan őrült, ha a részleteket megfontoljuk. Például, rendbe lehetne hozni egy ilyen cél érdekében néhány romló állagú kastélyt, régi kúriát, úgy tudom, sok olyan van, amivel régen nem tud mit kezdeni az állam, csak az adófizetők pénzét nyeli az épület. Nem volna rossz befektetés a tudományos célú renoválás, és ezek a helyek vonzóak a többség számára. Ha konferenciákat is szerveznének itt, akkor a költségek egy része is megtérülne.

Nyugat-Európában több tudományos centrum létezik kitűnő helyeken, ahová minden meghívott szívesen utazik. Igenis fontos, hogy milyen a környezet és milyen talentumú tudós dolgozik, vagy éppen pihen a szomszéd szobában. Kitűnő helyek, kitűnő kollégák kitűnő tudósokat vonzanak majd. Természetesen ez nincs ingyen, ez is hosszú távú befektetés, ami nyilvánvalóan nem fog megtérülni négy év alatt.

– Tavaly ön is hosszú távú befektetésnek tekinthető díjak hírével került be a hazai médiába: kétszer is jutalmazták. Először a Melinda és Bill Gates Alapítvány egymillió dolláros díját nyerte el csapatával, majd a New York-i Tudományos Akadémia Blavatnik-díját kapta meg a természettudományokban elért innovatív eredményért. Miként alakul ezek utóélete?

– Részben átfedés van köztük, mindkét díj indokolásában említették a malária megfékezése érdekében kezdett munkát, de utóbbiban előtérbe helyezték fő munkámat, a gravitációs hullámok kutatását is.

– Hogyan került asztrofizikusként a maláriakutatás közelébe?

– Valójában nem közvetlenül maláriakutatással foglalkozunk, hanem sokkal szélesebben, az idegrendszerek kutatásával fizikában kidolgozott módszerek révén. A szúnyogok esetében ennek egy vetülete az, hogy miként lehetne ezt a szörnyű betegséget megelőzni. Ugyanis – főleg trópusi vidékeken – évente negyedmilliárd maláriás megbetegedés történik. Még most, a 21. században is 800–900 ezren halnak meg minden esztendőben; van olyan afrikai ország, ahol minden negyedik gyermek. Április 25-e a Maláriaellenes Világnap, ilyenkor az Egészségügyi Világszervezet közzéteszi az aktuális számadatokat, amelyek számomra mindig sokkolók. Munkatársaimmal azon gondolkodtunk: az univerzumot kutatjuk, miközben emberek milliói halnak meg a mi bolygónkon, tőlünk csupán néhány ezer kilométerre. Kreatív séta alatt jött az ötlet: mi jobbára csúcstechnikát alkalmazó optikával és műszerekkel foglalkozunk, mi lenne, ha ebből kiindulva keresnénk megoldást. Segíthetne, ha el lehetne szeparálni a betegséget terjesztő moszkitókat a veszélyeztetett emberektől. Lehetne ez a vérszívók érzékeit megzavaró vagy károsító fény, vagy valamilyen „lézerfüggöny”, mert – az Egyesült Államokról lévén szó – a moszkitó, mint élőlény kiirtása szóba sem jöhetett. Aránylag hamar találtunk egy alkalmasnak látszó megoldást, amelyet a Gates-alapítvány pályázatára adtunk be, tudtuk, hogy ott szakmailag alapos véleményre számíthatunk. Először egy kisebb díjat nyertünk, lehetőséget kapva arra, hogy igazoljuk elképzeléseink életrevalóságát. Másodszor pedig – már alaposan kidolgozott tervvel – tizennyolcezer pályázó közül mi kaptuk meg az egymillió dolláros díjak

67

Marik Sándor

egyikét. Természetesen nem váltottunk kutatási területet, mindezt az asztrofizika mellett folytatjuk, mint annak praktikus kiegészítését.

– Mi történt azóta, hogy külön pénzt, lehetőséget kaptak?

– Először laboratóriumot rendeztünk be, és egyfelől a moszkitók életét, biológiáját, szokásait kezdtük tanulmányozni, másfelől pedig azokat az eszközöket, amelyektől megfékezésüket reméltük. Az hamar kiderült, hogy jó úton járunk. A kísérleti kamrák nyílásaihoz elhelyezhető eszközeinkkel mintegy lézerfüggönyt képeztünk, amelyen a moszkitók nem repültek át, látszott megzavarja tájékozódási képességüket, elmenekülnek. A megoldás kivitelezhetőnek tűnt, de a szükséges eszközöket egyedileg készítettük, ezért drágák voltak, holott nagyon sok kellene belőlük. Az árcsökkentés lehetséges, és többszázezres/milliós darabszám esetén reális árat lehet elérni.

– Biztosak voltak abban, hogy ami a laboratóriumi körülmények között megfelelőnek látszik, alkalmazható majd a gyakorlatban is?

– Természetesen mi is gondoltunk erre, de ennek vizsgálata a következő lépés. Tavaly tavasszal négyezer kilométeres expedíciót szerveztünk Afrikába, a maláriaveszéllyel számottevően érintett Tanzániába. Tapasztalataink között voltak olyanok, amelyek igazolták elképzeléseinket, de olyanok is, amelyek teljesen más megvilágításba helyezték a megoldandó problémát. Érzelmileg feltöltődtünk, hogy olyasmit kezdtünk el, amivel nagyon sokat tudunk segíteni, ha megoldjuk. A helyszínen viszont azzal is szembesültünk, hogy a valóság sokban eltér az elképzeléseinktől. Nagyon barátságos emberekre leltünk, megmutatták, hogyan élnek, honnan jönnek a moszkitók, mit tesznek velük, mik a következmények. Mi úgy gondoltunk a maláriára, mint egy betegségre: beteg a gyerek, bevisszük a sürgősségire. Ott, ahol a malária mindennapos, Tanzánia nagy területein az orvoshoz vitel hosszú gyaloglást jelentene, majd költséges gyógyítást. Tudják, hogy nagyon sokszor már út közben vissza kellene fordulni, ezért aztán általában el sem indulnak. A mi elképzeléseinkben a malária betegség, az övékben nem szükségszerűen az. Sokszor úgy kezelik, mint egy természeti csapást a sok közül, egy tornádót, földrengést vagy villámcsapást

Expedíció Tanzániában

68

Feltárulnak a világűr titkai

– ilyesmiben is mindig sokan meghalnak. Amikor az első faluban megálltunk, és a malária iránt érdeklődtünk – hiszen első látásra nyilvánvaló volt, hogy van, láttuk a pocsolyákat, a moszkitókat – meglepődtünk a válaszon. Kiderült: ők nem maláriának hívják, hanem szenvedésnek. Az nem betegség, hanem része az életnek, folyamatosan ezzel élnek, egy távoli faluban ez nem probléma. Pedig valójában életbevágó kérdés, hiszen nincs olyan család, amelyeikben ne vitt volna el a kór egy vagy több embert.

– Mi volt a helyzet közelebb a műveltséghez, az egészségügyhöz?

– Voltunk kórházban, beszéltünk ott dolgozó orvosokkal. Megmutattak mindent, el voltak ragadtatva, amikor megtudták, hogy mit vettünk a fejünkbe. Végül összeállt a kép: nem kutatóúton voltunk, ahol a kísérleteinkhez gyűjtöttünk helyszíni tapasztalatokat, hanem azt értettük meg, hogy mivel is állunk majd szemben, ha a terepen kell dolgozni. A malária legfeljebb tíz százalékban orvosi probléma, kilencvenben pedig szociális, pszichológiai gond, amit nem lehet úgy megoldani, ha csupán oda viszünk akármilyen jó lézerfüggönyt, vagy bármi más eszközt. Tanzániai ágyat védeni nem is olyan egyszerű dolog, merthogy az ottani fekvőhely fogalma ugyancsak eltér a nálunk szokásostól, de az ajtó, ablak – nyerő lehet. Most már pontosan tudjuk, hogy milyen egy maszáj vagy más törzs családi otthonában az ajtó, ablak – és fogunk találni megoldást.

Először laboratóriumi körülmények között – már építjük a sárkunyhó-szimulációt –, majd a valóságban is. Egyébként fantasztikus dolgokat láttunk. Mi legfeljebb múzeumból ismerjük az őrlőkövet, ők ma is használják, és ugyanolyan természetességgel, mint például a mobiltelefont is. Egészen másként kell küzdeni a malária ellen hosszú távon, mint korábban gondoltuk, de amerre indultunk és megyünk, az jó irány.

– Hogyan viszonyul ahhoz a fizika tanszék, hogy Manhattan közepén sárkunyhót építenek, szúnyogot tenyésztenek?

– Az amerikai társadalom rendkívül toleráns, megtapasztalta, hogy időnként igen „vad” ötletekből szenzációs eredmények születhetnek. Az egyetem támogatja, hogy a hosszú távú, részben elméleti kutatások résztvevői felhalmozott tapasztalataikat kisebb-nagyobb projektekben, főképp humanitárius céllal, hasznosítsák. A miénk pedig éppen ilyen.

– És hogyan fér meg egymás mellett, egy laboratóriumban több, egymástól ennyire eltérő munka?

– Szerencsém van, már három és fél laboratórium munkáját irányítom, a különböző feladatok legfeljebb fejben keverednek. Az első laboratóriumban a következő generációs gravitációs hullámdetektor szívét fejlesztjük, ez a feleségem birodalma, ő az elektronikai fejlesztésekkel foglalkozik. A másodikban kifejlesztettünk egy nagyon korszerű digitális műhelyt, ahol lézervágótól a 3D nyomtatóig minden van már. Régi álmom volt, hogy ha megtervezek valamit a számítógépen, megnyomok egy gombot, és megkapom az eszközt. Mégpedig olyan pontos célszerszámot, amelynek méretei a hajszál átmérőjének töredékéig pontosak. És amikor erről beszélünk, akkor azon valami fizikai dolgot értek, például egy csavarkulcsot – de legót is tudok nyomtatni. A harmadik a moszkitóké, ami csak részben tér el a régebben meglévőtől: talán meglepő, de egy tiszta és kontrollált lézer laboratóriumnak hasonlóak a követelményei, mint egy biológiainak. A

69

Marik Sándor

negyedik labor még csak félig van kész. Ezt arra szánom, hogy visszahozzuk a gyakorlati munkát az oktatásba, és a diákok el tudjanak készíteni bizonyos eszközöket a saját kezükkel. Ugyanis elméletileg kiválóan felkészültek, nagyon jól tudnak gondolkodni, programozni, de valahogy kiveszett az eszköztárból az a készség, hogy meg is tudjanak csinálni olyan célszerű dolgokat, amelyek a kísérletekhez kellenek. Nem lehet ilyesmivel mindig másra várni. Szándékaimat igazolják a gyakorlatok, amikor látom, mekkora örömöt jelent, milyen sikerélmény az, ha kitalálunk valamit, elkészítjük, és működik.

Például egy alumíniumdarabból létrehozunk egy olyan precíziós komponenst, ami kell a további munkához. Valami olyat, ami látható, amit meg lehet fogni, nem csak egy számítógépben vagy papíron létezik. Ez az utóbbi időben kimaradt az oktatásból, mert drága és a régimódi szerszámok veszélyesek is lehetnek. Sok helyen éppen ezért a gyakorlati oktatást csökkentik. Nálunk ezzel szemben hamarosan lesz egy olyan labor, ahol a diákokkal kiválasztunk érdekes feladatokat, például mérést vagy célt, ami nehéz, s még nincs megoldva. És elkezdjük a szisztematikus munkát az ötlettől a megvalósításig, amit részben a digitális szerszámok tesznek lehetővé és biztonságossá. Nem lehet féloldalas műveltségű az új generáció, kellenek az új felfedezések.

– Éppen most érkezett vissza Kínából, ahol a Columbia Egyetemre jelentkező diákokkal ismerkedett. Milyen tapasztalatokat szerzett?

– Kína villámgyorsan fejlődik, a diákok motiváltak, okosak és kreatívak. Nagy súlyt helyeznek a fejlesztésekre, és ez meg is látszik. Érdemes figyelni erre az országra, tudományára és diákjaira. Mindenkinek ajánlom, hiszen a kitűnő tudományos és üzleti lehetőségek mellett a természeti kincseik is páratlanok.

– Végül ejtsünk szót a családról, hiszen az „Óperenciás tengeren is túl” révbe érni embert próbáló dolog. Említette, hogy felesége szakmabeli…

– … és mindketten nyíregyháziak vagyunk, Hargitai Zsuzsa a Krúdyban, én a Zrínyiben érettségiztem. Egyszerre diplomáztunk Debrecenben, én fizikus lettem, Zsuzsa vegyész, de utóbb ő is átnyergelt a fizikára. Az amerikai ösztöndíjakra már együtt pályáztunk, mindketten a Vanderbilt Egyetemen szereztük meg PhD-minősítésünket. A „vándorévek” már egy gyermekkel kezdődtek, Emese Nashville-ben született; ahol tanultunk. Zsolt Kaliforniában látta meg a napvilágot, mert akkor ott dolgoztunk a Caltechen, Árpád és Gyula pedig már New Yorkban. Ez idő alatt Zsuzsa többször volt főállású anya, közben tanult is. Mára – úgy érzem – mindketten révbe értünk, bár nem volt könnyű. Most színvonalas helyen dolgozunk, sikereket érünk el, vannak céljaink, és van négy szép gyermekünk, immár 12, 10, 8, 5 évesek. Mindegyikük ugyanolyan jól beszél magyarul, mint angolul, a nagyobbak a legjobb iskolákba járnak, kitűnő tanulók. És – köszönhetően a nagyszülőknek is – itthon szintén járatosak, évente leteszik a magyarországi iskolai vizsgákat is, általában jeles eredménnyel.

Fontos is ez, hiszen Zsuzsa jelentős szerepet vállal a New York-i magyar iskolában, én pedig a tudományos társaságban. Így jó ez, így illik. Tehát bőven van tennivalója és célja a család minden tagjának. De a legjobb azt hallani, amikor a gyerekek minden késő tavasztól azt kérdezik, mikor mehetnek már haza a magyarországi nyárba.

70

valóság

R. Fedor Anita – Fónai Mihály

Kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzői és a családtámogatások igénybevétele Vizsgálatunk a kisgyermeket nevelő nők munkaerő-piaci integrációjára irányul, akik nemi szerepeikből adódóan hátrányos munkavállalói csoportként jelennek meg a munka világában. A rendszerváltozás hatására megváltozott társadalmi, gazdasági környezet tovább fokozta a kisgyermeket nevelő nők munka világába való be- és visszakapcsolódásának nehézségeit, melyet jelentősen befolyásol a családban nevelkedő gyermekek száma és életkora.

Kutatásunk a kisgyermeket nevelő nők munkaerő-piaci integrációjának vizsgálatára irányul. Arra keressük a választ, hogy a gyermekvállalással összefüggésben, a munka világából rövidebb-hosszabb időre kiszakadó (kivonuló) nők meddig maradnak távol a fizetett munkától, mikorra időzítik visszatérésüket, továbbá erre vonatkozó döntésüket milyen egyéni és külső indítékok határozzák meg.

Vizsgálatunkat – Szűcshöz hasonlóan – két alminta bevonásával végeztük, mivel a kisgyermeket nevelő anyák csoportja nem homogén. A gyermekgondozási szabadságot követően a munka világába már visszatért anyák alkotják az egyik (dolgozó anyák), a jelenleg még gyermekükkel otthon (gyeden/gyesen) lévő anyák a másik almintát. A dolgozó anyák almintáján a már megvalósult folyamat eredményét elemezzük, míg a gyeden/gyesen lévők almintáján a későbbi fizetett munkavállalással kapcsolatos terveiket vizsgáljuk. Az anyák két csoportjának vizsgálata azt a célt szolgálja, hogy megfigyelhessük: a két alminta munkavállalási attitűdjei mennyiben hasonlóak, illetve térnek el egymástól.

Ismert jelenség, hogy a fizetett munkavégzés és a családi teendők összeegyeztetése komoly nehézséget okoz a kisgyermeket nevelő nőknek. Mindemellett a nők többsége megpróbál alkalmazkodni a munkaerőpiac egyre szigorúbb feltételeket támasztó kívánalmaihoz. Magyarországon az elmúlt néhány évtizedben a nők társadalmi Szűcs Ildikó: Kisgyermekes nők belépési és visszatérési esélyei a munkaerőpiacra a család és a foglalkoztatáspolitika viszonyrendszerében. 2005. www.echosurvey.hu. Letöltve: 2011. december 06.

71

R. F edor A nita – F ónai M ihály

munkamegosztásba való bekapcsolódását egy sajátos ellentmondás jellemezte. A nők kereső tevékenységének általánossá válása mellett a háztartási feladatok nagy részét továbbra is ők végzik. A családos, kiskorú gyermekkel rendelkező nők nem felelnek meg a munkahelyek, a munkaerőpiac elvárásainak – legalábbis családi életciklusuk azon periódusában, mikor iskoláskor alatti gyermeket nevelnek. A nők többsége a tapasztalt problémák, nyomások és ellentmondások következtében az úgynevezett „kettős kötődésű karriert” tekinti ideálisnak, melyben céljuk a fizetett munkavégzés és a családi feladatok összehangolása. Az egyensúly megteremtése nem egyszerű feladat. A munka és magánélet harmóniájának megteremtése a hazai társadalmi-gazdasági környezetben nehéz feladat. Az atipikus munkavégzési formák elterjedésének hiánya, a családokat támogató eszközök időről időre történő változása nehéz helyzetbe hozza a családokat. Az anyák munkaerő-piaci integrációja, kettős szerepben való helytállása akadályokba ütközik, főleg a gyermek születését követő két családi életciklusban, a gyermek születésétől a kisiskolás korig.

Kutatásunk alapötletét az Echo Survey Szociológiai Kutató Intézetben, a Szűcs Ildikó által vezetett országos kutatás adta, melyben a gyermeket nevelő anyák munkaerő-piaci lehetőségeit vizsgálták. A kutatás leíró jellegénél fogva a mélyebb összefüggések vizsgálatát nem vállalhatta. Úgy gondoltuk, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, hátrányos helyzetéből adódóan is, alkalmas lehet a bevezetőben említett öszszefüggésekre rávilágító kutatómunkának.

A kutatás mintája Mintánkba a legalább egy, 7 éves korú vagy annál fiatalabb gyermekkel rendelkező nők kerültek be. A megyei Védőnői Szolgálat segítsége nagymértékben megkönnyítette a munkákat, hiszen a védőnők hétéves korukig (van olyan település, ahol 14 éves korig) tartják nyilván a gyerekeket, így eljutottunk a mintánk alapját képző kisgyermekes nőkhöz.

Empirikus vizsgálatunk adatgyűjtését Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében végeztük, ahol 450 fő, 0–7 éves korú gyermeket nevelő nő személyes megkeresésére került sor többlépcsős mintavételi eljárással. A kérdőívek lekérdezése a területi védőnői körzetekben történt 2010-ben. A felhasználható 427 kérdőívből a dolgozó anyák 212 főt, a gyesen/gyeden lévő anyák 215 főt jelentettek.

Koncz Katalin: Diszkrimináció a munkahelyeken. Munkaügyi Szemle, 2006. 1. sz. 13–16.

Koncz Katalin: Női karrier jellemzők. Esélyek és korlátok a női életpályán. In: Házastárs? Vetélytárs? Munkatárs? A női szerepek változása a 20. századi Magyarországon. Szerk. Palasik Mária – Sipos Balázs. Budapest, 2005. Napvilág Kiadó, 57–77.

72

Kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzői...

A kisgyermeket nevelő nők szocio-demográfiai jellemzői Tanulmányunkban elsőként a vizsgált minta általános jellemzőit ismertetjük. Leíró elemzésünk célja, hogy átfogó képet kapjunk a kisgyermekes nők szocio-demográfiai, szociokulturális, gazdasági hátterének főbb jellemzőiről. A leíró elemzésben a két almintát először együtt kezeljük, majd külön-külön vizsgáljuk a dolgozó és a jelenleg gyeden/gyesen lévő anyák csoportját.

A mintába került nők kormegoszlása változatos képet mutat. A legidősebb 44, a legfiatalabb 18 éves volt a megkérdezés (2010) idején. Többségük (76,1%) 1974 és 1985 között született, vagyis a 25–36 éves korosztályhoz tartoznak. Ez az első gyermekvállalás későbbre tolódása általános trendjének a következménye, Magyarországon is az elmúlt tíz évben jelentősen kitolódott a gyermekvállalási kor. Jelenleg a magyar nők átlagosan 27–28 évesen szülik első gyermeküket. Az anyák átlagos életkora 31 év volt a megkérdezés pillanatában.

1. számú ábra. A kisgyermekes anyák életkora (N=427) 10,0 9,0 8,0 7,0 6,0 % 5,0

4,0 3,0 2,0 1,0 0,0 18

20

21

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

38

39

40

41

43

44

Életkor (év)

Többségük 23 és 29 éves kor között szült először, ez a megkérdezettek 59,3%át jelenti. A 20 évesen, vagy annál fiatalabb korban gyermeket vállaló anyák aránya 12,2%, míg a 30 év felett először szülők teljes mintán belüli aránya 13,4%. A válaszadó anyák átlagosan 25,6 évesen vállalták első gyermeküket. A saját mintánknál tapasztalt átlagos szülési átlagéletkor 2–2,5 évvel eltér a Népességtudományi Kutatóintézet által 2010-ben közölt országosan mért adattól, 27–28 év.

Ennek tervezéséhez figyelembe vettük a megyében folytatott korábbi, reprezentatív mintaválasztással készült, a háztartások helyzetét elemző kutatás eredményeit is: Fónai Mihály – Fábián Gergely – Filepné Nagy Éva: A megye népességének szociális jellemzői – kistérségi különbségek. In: MTA Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Tudományos Testületének XIII. évi közgyűléssel egybekötött tudományos ülésének előadásai. Szerk. Kókai Sándor. Nyíregyháza, 2004. 101–107.

Kapitány Balázs – Spéder Zsolt: Gyermekvállalás. In: Demográfiai portré. Jelentés a magyar népesség helyzetéről. Szerk. Monostori Judit – Őri Péter – S. Molnár Edit – Spéder Zsolt. Budapest, 2009.

KSH – Népességtudományi Kutató Intézet, 29–40. [Kapitány – Spéder, 2009.]; Blaskó Zsuzsa: Meddig maradjon otthon az anya? A gyermekfejlődés szempontjai. Esély, 2010. 3. sz. 89–114.

Kapitány – Spéder, 2009. 29–40.

73

R. F edor A nita – F ónai M ihály

2. számú ábra. Az anyák életkora első gyermekük születésekor (N=427) 12,0 10,0 8,0 % 6,0 4,0 2,0 0,0 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 41 Életkor (év)

Az anyák iskolai végzettség szerinti megoszlását vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők jelentős része 24 éves koránál hamarabb, átlagosan 22,1 évesen, a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők pedig 25–27,3 éves korban vállalták első gyermeküket. Az alacsony iskolai végzettségű csoportban a legfiatalabban szülő nő 15 éves volt, a diplomával rendelkezők közül pedig 20 éves (5 fő), a legidősebb először szülő nő 41 éves volt. A diplomával rendelkezők átlagosan 27,3 évesen, míg az érettségivel rendelkezők két évvel korábban (25 évesen) vállalták első gyermeküket. Az iskolázottság szerinti eltérés az oktatásban eltöltött időtartam növekedésével magyarázható, a kvalifikált nők gyermekvállalási halasztása országos trend. Még pontosabb tendenciát akkor tudnánk kimutatni, ha ismeretében lennénk annak, hogy a diplomával rendelkezők nappali vagy levelező tagozaton végeztek, hiszen a gyermekvállalás kitolódása még erőteljesebben érzékelhető azon fiatalok körében, akik az érettségi megszerzése után közvetlenül folytatták tanulmányaikat. Az iskolai végzettség és az első szülés átlagos életkora szignifikáns összefüggést mutat.

A gyermekek száma a vizsgált családokban A vizsgált sokaságban a hazai demográfiai helyzetet tükröző, egy gyermeket nevelő anyák vannak többségben. A gyermekszám szerinti megoszlás alapján az anyák 53,6%-nak egy gyermeke, 37,9 %-nak kettő, 7,3%-nak három, 1,2%-nak négy és több gyermeke van. Az átlagos gyermekszám 1,56. Ez a hazánkban mért teljes termékenységi arányszámhoz viszonyítva sokkal kedvezőbb, mely 2010-ben 1,27 volt.

A vizsgált minta gyermekszámra vonatkozó adatai még kedvezőbbek, ha figyelembe vesszük, hogy tartalmaz olyan válaszadókat, akik még nem zárták le gyermekvállalási terveiket. A kedvező adat azonban arra is utal, hogy a gyermektelen nők nem tartoztak az alapsokasághoz, ami egyértelműen lefelé mozdítaná a relatíve magas átlagot.

Husz Ildikó: Iskolázottság és gyermekvállalás időzítése. Demográfia, 2006. 1. sz. 46–67.

Kapitány – Spéder, 2009. 29–40.

74

Kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzői...

Az iskolai végzettség és a gyermekszám változó együttes vizsgálatánál az tapasztalható, hogy a nyolc osztállyal és a szakmunkás bizonyítvánnyal, szakiskolával rendelkezőkön kívül minden iskolai végzettségű csoportban az egygyermekesek aránya a legmagasabb. A kivételként említett, előbbiektől alacsonyabb végzettséggel bírók csoportjában azonban a kétgyermekesek vannak többen. Az érettségizetteken belül a legnagyobb arányban az egygyermekesek vannak, közel kétszer annyian, mint a kétgyermekesek. A diplomások közel 60%-a nevel egy gyermeket, 34% két gyermeket, s mindössze 4,8%-nak van három, illetve 1 főnek 4 gyermeke. A háromgyermekesek aránya a 8 osztállyal rendelkezők csoportján belül a legnagyobb, a négy vagy több gyermeket nevelők aránya a különböző iskolai végzettségű csoportok esetében elenyésző.

3. számú ábra. A gyermekek száma az anya iskolai végzettségének függvényében (N=427)

Településtípus szerint nem tapasztaltunk számottevő különbséget a gyermekek számát tekintve. Mindhárom településtípus családjaiban az egy gyermek volt a legjellemzőbb. A három és több gyermeket nevelő nők többsége községekben élt.

A családi állapot esetében megfigyelhető, hogy a megkérdezettek legnagyobb hányada, 79,1% házas, élettársi kapcsolatban él 14%. Az elváltak csoportjába mindössze 1,4% tartozik és hasonlóan alacsony a hajadonok, özvegyek aránya.

75

R. F edor A nita – F ónai M ihály

1. számú táblázat. A válaszolók családi állapot szerinti megoszlása

Házas Élettársi kapcsolat Elvált Özvegy Hajadon Összesen (N)

Gyakoriság 338 60 6 1 7 412

% 79,1 14 1,4 0,2 1,6 100

Az országos válási statisztika adatainak – mely szerint minden második házasságkötés bontóperrel végződik – saját mintánk családi állapot szerinti megoszlása ellentmond. Ez a válaszadók alacsony átlagos életkorával magyarázható, akik viszonylag fiatal házasnak tekinthetők. Körükben az elváltak aránya kevésbé jelentős, az országos adatok szerint a különválást választó párok átlagosan 12,5 évet élnek együtt mielőtt elválnak.

A háztartásban élő felnőttek száma arról ad információt, hogy az édesanya gyermekgondozással és háztartással kapcsolatos terhei mennyire oszthatók meg. A válaszadók 65%-a olyan családban neveli gyermekét, ahol két nagykorú él, ők általában a házastársak. Közel egynegyedük (21,6%) nyilatkozott úgy, hogy három, vagy annál több 18 évnél idősebb személy tartozik a háztartáshoz, akik többségét valamelyik fél szülőjének, illetve az anya vagy apa saját testvérének a családon belüli jelenléte jelenti.

Elenyésző, mindössze 10 fő azok száma, akik egyéb rokonnal élnek együtt. 13,4% az egyszülős, más felnőtt korú személyt nem tartalmazó háztartások aránya.

A kisgyermekes anyák és partnereik szociokulturális paraméterei, gazdasági aktivitása Az iskolai végzettség változóra vonatkozó válaszlehetőségek öt csoportját tartalmazta kérdőívünk: nyolc általánosnál kevesebb, nyolc általános, szakmunkásképző iskolát végzett, érettségivel, diplomával rendelkezők.

2. számú táblázat. A kisgyermekes nők iskolai végzettség szerinti megoszlása Iskolai végzettség Kevesebb, mint 8 osztály 8 osztály Szakmunkás Érettségizett Diplomás Összesen (N) Kapitány – Spéder, 2009. 29–40.

76

Gyakoriság 7 19 58 188 133 405

% 1,6 4,4 13,6 44,0 31,1 100

Kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzői...

Az édesanyák legnagyobb részét az érettségivel (44%) és diplomával (31%) rendelkezők alkotják, majd őket követi a szakmunkás bizonyítvánnyal bírók csoportja (13,6%), s jóval kisebb arányban jelennek meg a nyolc osztállyal (4,5%), vagy kevesebb, mint nyolc osztállyal (1,6%) rendelkezők.

Mintánkban felülreprezentáltak a diplomával és érettségivel rendelkező nők, melynek a körükben tapasztalható magasabb válaszadási hajlandóság az oka. Ezt támasztja alá a kérdőíves adatbázisunk elemzésekor tapasztalt válaszhiányok aránya is.

Jellemzően a diplomás anyák körében volt a legkevésbé megfigyelhető a válaszadás megtagadása, válaszadással kapcsolatos közömbösség, míg az iskolai végzettség csökkenésével arányosan nőtt a válaszhiányok száma.

A teljes mintában a szakmunkás bizonyítvánnyal és érettségi bizonyítvánnyal rendelkező apák többsége a jellemző. A két iskolai végzettségű csoport részesedése 33 és 31,6%. Valamivel kevesebben vannak a diplomás társak, közülük minden negyedik részt vett valamilyen felsőfokú képzésben. A két legalacsonyabb végzettségi kategóriába összesen 22 fő tartozik. 21 fő elvégezte az általános iskola nyolc osztályát, s mindössze egy fő ennél kevesebbet.

Az apák jelentős többsége, 82,7% rendelkezik állandó, bejelentett munkahellyel, s 6,6% azoknak az aránya, akik a megkérdezés időpontjában munkanélküliek voltak.

Mindössze három fő volt már túl az inaktív munkavállalási koron (nyugdíjas), 2 fő tanult, 4 főt az egyéb inaktív kategóriába sorolt a megkérdezett kisgyermekes anya.

Utóbbiakat az egyszerűbb elemzés és az alacsony elemszám miatt a későbbi elemzésekben összevonva kezeljük és a nem dolgozók elnevezéssel illetjük őket.

A kisgyermekes anyák gazdasági háttere A „bevétel” változó lekérdezésénél a kvantitatív adatgyűjtési módszer jövedelemre vonatkozó ajánlására hagyatkozva nem konkrét összeg megadását vártuk. Arra kértük a válaszadókat, hogy a megadott összeghatárok közül válasszák ki a háztartásuk bevételére leginkább jellemzőt. Így csökkenthető a válaszhiányok aránya, ám ennek ellenére a nem válaszolók aránya meghaladta a 11%-ot.

Az anyák összesen hat jövedelmi kategóriába sorolhatták magukat. A gyakoriság a két szélsőséges jövedelmi kategóriában volt a legalacsonyabb. Kevesen, mindössze öt fő él 50 000 Ft alatti jövedelemből, míg 17-en 300 000 Ft feletti összegből. 50 001 és 100 000 Ft közötti havi bevételből gazdálkodik 9,6%, a két legtöbbek által választott kategória a 100 001–150 000 Ft, illetve a 150 001–200 000 Ft-os bevétel volt, 200 001–300 000 Ft-ból gazdálkodik 15,5%.

A család anyagi hátterére vonatkozó kérdésünkben az anyák szubjektív véleményére is kíváncsiak voltunk. A havi átlagos bevétel ugyanis önmagában nem igazán beszédes, hiszen az érintettek másképpen vélekednek egy havi 200 000 Ft összegű bevételről, preferenciáiknak, sajátos élethelyzetüknek megfelelően. Azonban az „Ön hogyan vélekedik”… kérdések válaszaiban már megjelenik a megkérdezettek véleménye arról, hogy kiadásaikhoz képest mennyire elégedettek a rendelkezésükre álló

77

R. F edor A nita – F ónai M ihály

bevételükkel. A gond nélkül megélők csoportját 34 fő alkotja, ami magába foglalja a 300 000 Ft feletti bevételről beszámolókat. A válaszolók 26,7%-a ügyes beosztással kijön a pénzből, 45,9%-ának vannak kisebb anyagi gondjai, gyakori anyagi nehézségekről 11,7%-uk vallott.

Az iskolai végzettséggel arányosan nő a család anyagi helyzetével elégedettek aránya, mely minden bizonnyal arra utal, hogy a magasabb végzettség kedvezőbb foglalkoztatást és ezáltal magasabb jövedelmet von maga után. Viszonylag alacsony az anyagi terhek nélkül élők aránya, azonban ennek mértéke és az iskolai végzettség kapcsolata nem egyértelmű. A diplomával rendelkezők 10%-a, az érettségizettek 2,7%-a, a szakmunkások 13,2 %-a mondta azt, hogy minden gond nélkül megél a rendelkezésére álló jövedelemből.

A gyermekek száma szintén meghatározó az életszínvonal minőségéről vallott nézetek tükrében. A növekvő gyermekszám függvényében emelkedik az anyagi nehézségekkel küzdők aránya. Míg az egygyermekesek 49,3%-nak vannak kisebb-nagyobb anyagi gondjai, addig a kétgyermekesek 53%-át, a három és több gyermekesek 55%-át érinti ez a probléma. Azok, akik a legkisebb gyermekük születése előtt nem dolgoztak, érthető módon nagyobb arányban nyilatkoztak megélhetési problémákról, mint a munkaviszonyban állók. Előbbiek 50,5%-a számolt be megélhetési gondokról, utóbbiaknál ez az arány 30%. A gyermeküket egyedül nevelők közül senki sem válaszolta azt, hogy ne lennének anyagi gondjai. A házasságban és az élettársi kapcsolatban élőknél ez az arány 5–20%. Az anyagi nehézségek mindhárom csoportban jellemzőek, azonban az egyszülős családok több mint fele küzd ideiglenes vagy gyakran jelentkező anyagi nehézségekkel.

Az anyák foglalkoztatási jellemzői A gyermekvállalást megelőző munkaerő-piaci jelenlétnek számos előnye van. Hátrányként csak az említhető, hogy azok az anyák, akik hosszabb munkaviszonyt követően alapítanak családot, nagyobb valószínűséggel szülnek húszas éveik végén, harmincas éveik elején. Esetükben a további gyermek vállalása kerülhet veszélybe.

Ez a probléma elsősorban az oktatási rendszerben huzamosabb ideig maradó, tehát a felsőfokú végzettséggel rendelkező anyákat érinti jobban, akikre kevésbé jellemző, hogy közvetlenül, tanulmányaikat befejezve gyermeket vállalnának. Sokkal gyakrabban választják a diploma megszerzése után a fizetett munkát.

Az előnyök között említhető, hogy a szülést megelőző munkaerő-piaci kötődés meghatározza a gyermekgondozással összefüggésben igénybe vehető ellátást, melynek összege kedvezőbb a szülés előtt dolgozók számára. Pozitívumként említhető az is, hogy akik a szülés előtt munkahellyel rendelkeztek, azoknak a munka világába történő visszatérése szinte zökkenőmentes, kivéve, ha jogutód nélkül szűnik meg a munkáltató. A válaszadó 427 fő édesanya közül 23,7% nem rendelkezett a szülés előtt munkaerő-piaci tapasztalattal, ők a gyermekvállalást megelőzően nem dolgoztak. A családalapítást megelőzően munkaviszonnyal bírók többsége (53,4%) állami,

78

Kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzői...

önkormányzati intézményben dogozott a legkisebb gyermek születése előtt, 11,4% nagyvállalatnál, 21,8% közepes és kisvállalatnál, civil szervezetnél 2,5%, 5,5% egyéni vállalkozásban. A gyermekes nők több mint háromnegyede a szellemi, szolgáltató, egynegyedük a fizikai szolgáltató szektorban végzett fizetett munkát. A megkérdezettek 80%-a heti negyven órában, 13,3%-uk több műszakban, 12% pedig rugalmas munkaidőben dolgozott. Részmunkaidős foglalkoztatásról az érintettek 8,9%-a nyilatkozott, mely az országos trenddel közel azonos mértékű. Heti 40 óránál hosszabb munkaidőről az érintettek 5%-a számolt be.

A mintába került anyák közül a legnagyobb munkatapasztalattal bíró 18 évet dolgozott a gyermekvállalást megelőzően, és voltak, akik pár hónapos munkaviszony után, vagy pályakezdőként szültek. A nők első terhességük előtt átlagosan 44,1 hónapot, tehát 3 év hat hónapot töltöttek a munka világában. Ez a gyermekvállalási kor kitolódásának ismeretében igen rövid időnek tűnik, azonban a felsőfokú végzettségűek mintán belüli felülreprezentáltsága magyarázhatja ezt a jelenséget. Hazánkban a felsőfokon, nappali képzésben tanulók húszas éveik elején, közepén szerzik meg diplomájukat, s ezt követően néhány év munkatapasztalat után szülik meg első gyermeküket.10 A munkatapasztalatra s annak időtartamára a családban nevelkedő minden egyes gyermekre lebontva külön-külön rákérdeztünk. Míg az első gyermek megszületését követően az anyák átlagosan három és fél évet dolgoztak, addig a második gyermek vállalását megelőzően már csak valamivel több, mint másfél évet (19,8 hónap). Ezt követően minden további gyermek jelentősen csökkentette a két szülés közötti munkaerő-piaci jelenlétet. A két szülés között az édesanyák úgy kalkulálnak, hogy viszonylag rövid időre térnek vissza a munkaerőpiacra, mely időtartam alatt megszerzik a jogosultságot a magasabb összegű, munkaviszonyhoz kötött gyermekgondozási díjra. Okfejtésünket nem tudjuk alátámasztani a kérdőívek válaszaiból, hiszen arra konkrétan nem kérdeztünk rá, hogy miért mentek vissza dolgozni két szülés között. Azonban a tudatos családtervezésre vonatkozó válaszok, ha közvetve is, de igazolják fenti magyarázatunkat, mely szerint a válaszadók közel háromnegyede tervezte legutóbbi terhességét. 12%-uk ugyan tervezte legkisebb gyermekének születését, azonban ennek megvalósítását egy későbbi időpontban képzelte el és közel ugyanennyien egyáltalán nem tervezték legutóbbi terhességüket.

3. számú táblázat. Tervezte-e legutóbbi terhességét?

Gyakoriság Nem tudja 2 Tervezte 310 Későbbre tervezte 50 Egyáltalán nem tervezte 44 Összesen (N) 406

% 0,5 72,6 11,7 10,3 100,0

Spéder Zsolt: Mintaváltás közben. A gyermekvállalás időzítése az életútban, különös tekintettel a szülő nők iskolai végzettségére és a párkapcsolati státusára. Demográfia, 2006. 2–3. sz. 113–148.

10

79

R. F edor A nita – F ónai M ihály

A gyermekszám és a terhesség tervezettsége között szignifikáns kapcsolatot tapasztaltunk. A családban nevelkedő gyermekek számának növekedésével lineárisan nőtt a nem tervezett, illetve a későbbre várt gyerekek száma. Az egy- és kétgyermekesek 7,9 illetve 9,3%-a, míg a háromgyermekesek közül minden harmadik válaszolt úgy, hogy nem tervezte legutóbbi gyermekét. Az öt négygyermekes anyuka közül kettő nyilatkozott hasonlóan.

Az iskolai végzettség függvényében szintén szignifikáns kapcsolat jelenlétét tapasztaltuk. A legfeljebb nyolc általánost végzett anyák közül minden harmadik, a szakmunkások 13,4%-a, az érettségizettek 8,5%-a és a diplomások 6,9%-a nem tervezte legkisebb gyermekét. A későbbre tervezők aránya is ennek megfelelően alakult, azzal a különbséggel, hogy e tekintetben a diplomások (12,7%) megelőzték az érettségivel rendelkezőket (8,5%). Az első szülés előtt kevesebb, mint egy évet dolgozott az anyák 16,6 %-a, ők az akkori jogszabályok miatt nem szereztek jogosultságot a magasabb összegű gyermekgondozási díjra. A diplomával rendelkezők átlagosan 32 hónapot dolgoztak az első szülést megelőzően, az érettségizettek 37,6 hónapot. Fele ennyi munkaerő-piaci tapasztalatra tettek szert a szakmával rendelkezők (16,1 hónap), s még ennél is rövidebb időt töltöttek a munka piacán a nyolc általánossal vagy azzal sem bírók (11,2 hó).

A gyermekek száma szerint vizsgálva a munkatapasztalatot (4. számú ábra) azt találtuk, hogy a gyermekek számának emelkedésével csökkent a terhességet megelőzően munkaviszonyban állók aránya. Míg az első terhesség előtt a megkérdezettek 78%-a dolgozott, addig a második várandóság előtt ez az arány már csak 43,%, a harmadik és további terhességek előtt, pedig 38,3% volt. Ennek oka, hogy a válaszadó édesanyák jelentős része (első gyermek után 37,4%, második gyermek után 29,3%) a további terhességek előtt, nagyobb gyermekükkel voltak otthon.

Az anyák gazdasági aktivitása Az anyák iskolai végzettsége és gazdasági aktivitása között szignifikáns kapcsolat érvényesül. Minél magasabb az érintett anya iskolai végzettsége, annál valószínűbb, hogy dolgozott legkisebb gyermeke születése előtt. Mindkét almintánál igazolódott a magasabb emberi tőke munkaerő-piaci haszna (az emberi tőkét az iskolai végzettséggel mértük). A diplomások között volt a legalacsonyabb és a legfeljebb nyolc általánossal rendelkezők körében a legmagasabb a gyermekvállalást megelőzően a munkaerőpiacon kívül rekedtek aránya.

A jelenleg gyeden/gyesen lévők között a diplomások csoportjában találtuk a legtöbb, a tanulmányok befejezését követően gyermeket vállaló anyát, s ezen alminta mintegy 10%-a válaszolt úgy, hogy jelenleg otthon lévő gyermeke közvetlenül a különböző fokú tanulmányok végeztével született. A dolgozó anyák almintájában ez az arány 2,6%-os volt. A munkanélküliek és háztartásbeliek aránya a dolgozó nők almintáján belül 3,8%, a gyeden/gyesen lévőknél 12,6%. Míg a dolgozó anyáknál nem találkoztunk olyan diplomás anyával, aki a gyermekvállalást megelőzően

80

Kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzői...

munkanélküli vagy háztartásbeli lett volna, addig a jelenleg otthon lévőknél közel 10%-a tartozott ebbe a kategóriába.

Fentiek figyelembevételével megállapíthatjuk, hogy összességében a két alminta munkaerő-piaci kötődése jelentősen eltér egymástól, e tekintetben a gyeden/gyesen lévők hátránya rajzolódik ki.

4. számú ábra. A gyermekvállalást megelőző gazdasági aktivitás (N=427)

A gyermekszám függvényében emelkedik a két terhesség között munka nélkül maradók aránya. A három- és többgyermekesek közel 15%-a válaszolta azt, hogy legutóbbi terhessége előtt munkanélküli volt. Ez majd háromszorosa az egy- és kétgyermekesekhez képest. Hasonló tendencia figyelhető meg a háztartásbeliek számának változásában is.

A fizetett munkavégzés megszakítása A munkától távol töltött időszak nem azonos a gyermekgondozási szabadságon töltött idő hosszával. Ez az eset akkor állna fent, ha a munkaviszonyban álló kismamák a szülés napjáig dolgoznának. Azonban az anyák válaszából kiderül, hogy többségük ennél hamarabb felhagyott az aktív munkavégzéssel, így a munkától távol töltött időszak ezzel az időintervallummal bővül. Ennek elemzését az tette lehetővé, hogy a kérdőívben megkérdeztük, a válaszadó a terhesség hányadik hónapjáig dolgozott.

81

R. F edor A nita – F ónai M ihály

4. számú táblázat. A terhesség hányadik hetéig dolgozott? (N=427)11 Negyedik Első Második Harmadik és további gyermekével gyermekével gyermekével gyermekével A várandóság 28,7 27,4 20,9 23,711 hete (átlag) A megkérdezettek átlagosan a várandóság 28,7 hetéig dolgoztak első gyermekükkel, a második gyermeknél a 27,4 hétig, a harmadiknál 20,9, míg a negyedik és további gyermek esetében a terhesség 23,7. hetéig. A munkából való kilépés időpontja igen változatos képet mutat. A gyermekvállalással összefüggésben, a legkorábban kilépő a várandósága harmadik hetében hagyott fel a munkavégzéssel, míg 15 fő a szülésig dolgozott. Összességében vizsgálva a kilépés időzítésének tendenciáját, azt tapasztaltuk, hogy a válaszok több kiemelkedő időpont köré csoportosultak, a 9., a 12., a 30. és a 40. hét köré. A nők több mint egyötöde a 30–32. hét között, egynegyedük a terhesség 12. hetéig dolgozott, ezen belül a legtöbben a terhesség 9. hetéig, tehát addig, amikor már nagy valószínűséggel túl voltak a korai vetélés szempontjából legrizikósabb időszakon.

Ugyanezzel magyarázzuk azt az eredményt, hogy a nők 56%-a a 9–12. hét közötti időtartamot tekintette a legideálisabbnak arra, hogy munkahelyükön felettesüknek, kollégáiknak bejelentsék terhességük tényét, akik a válaszadók közel háromnegyede szerint támogatóan viszonyultak a hír bejelentőjéhez. Az édesanyák közel 40%-a, a 30–40. hét közötti időpont valamelyikét jelölte meg a munkából való kilépés időpontjaként. Akik nem sokkal a kiírt szülés előtt hagytak fel a fizetett munkavégzéssel, azok többsége szülési szabadságra ment. Jelentős a veszélyeztetett terhesség és egyéb egészségügyi okból, utazási nehézségek és munkahelyi környezet miatt távol maradók aránya.

A családtámogatások igénybevétele Vizsgálatunk alanyait arra kértük, ötfokú skálán értékeljék, hogy az adott családtámogatási formákat mennyire tartják fontosnak. Az osztályozásra kerülő ellátási formák közül azok kerültek vizsgálatunk fókuszába, melyeket az állami szabályozás a gyermek születéséhez, neveléséhez köt (5. számú ábra).

Mindkét alminta igen fontosnak tartja a felsorakoztatott családtámogatási formákat, szinte minden esetben 4 és 5 közötti átlagértékek jelentek meg. A kivételek közé tartozik a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, melyet a dolgozó anyák átlagosan 3,7-es, a gyeden/gyesen lévő anyák pedig 4-es fontosságúnak értékeltek. A relatív alsó mezőnybe tartozik még a gyet és az apák számára járó szabadság. A leginkább fontosnak tartott ellátási formának a családi pótlék és a gyed bizonyult. Előbbit a teljes minta 77, utóbbit 76%-a értékelte ötös osztályzattal, vagyis tartotta a leginkább fontosnak.

A gyermekvállalást megelőzően munkával rendelkezők körében a gyed prioritása a legerősebb, 83%-uk vélte úgy, hogy számukra ez a családtámogatási forma a Az elemszám alacsony.

11

82

Kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzői...

5. számú ábra. Ön mennyire tartja fontosnak a családtámogatási formákat?

(N=427) (ötfokú skálán) 4 ,7 7 4 ,6 2

Államilag fenntartott bölcsődék, óvodák

4 ,0 2 4 ,1 9

Apák számára járó szülési szabadság

3 ,9 7 4 ,1 4

GYET

4 ,5 9 4 ,5 4

GYES

4 ,7 6 4 ,6 4

GYED

4 ,6 4 4 ,4 3 4 ,4 9 4 ,5 3

Szülési szabadság Terhességi gyermekágyi segély 3 ,7

Rendszeres gyermekvédelmi támogatás

4 ,4 7 4 ,2 5 4 ,7 3 4 ,6 6

Családi adókedvezmény Családi pótlék

4 ,4 7 4 ,5 7

Anyasági támogatás Dolgozó anyák Gyeden/gyesen lévők

4 ,0 1

0

1

2

3

4

5

legfontosabb. Érthető, hiszen a munkaviszonyban álló, átlagos keresettel rendelkezők számára a gyed egy viszonylag kedvező összegű és időtartamra szóló ellátási forma, mely anyagi biztonságot szavatol az otthon töltött időszakra. A szülést megelőzően munkanélküli, háztartásbeli és tanuló anyák 57%-a vélekedett hasonlóan. Körükben a gyes vált leginkább favorizált ellátássá, háromnegyedük választotta a legfontosabb támogatási formák közé. A családi pótlék támogatottsága annak köszönhető, hogy minden gyermekkel rendelkező család számára viszonylag hosszú periódusra jár.

Az állam által fenntartott bölcsődék, óvodák mindkét vizsgált csoport számára igen fontosak, összességében a három legmeghatározóbb családtámogatási formák közé sorolták az anyák. Százalékos megoszlásban azt tapasztaltuk, a gyeden/gyesen lévők 73,5%-a, míg a dolgozó anyák 83%-a válaszolta, hogy teljes mértékben fontos számukra a gyermekgondozás intézményes formája. A két almintánál megfigyelhető közel 10%-os különbség arra utal, hogy a munkaerőpiacra már visszatért anyáknál a munkavégzés időtartamára szóló gyermekelhelyezés központi kérdés a munka és család konfliktusának kezelésében.

A készpénzes családtámogatási formák a gyermekneveléssel kapcsolatos megemelkedett családi kiadások enyhítésére, míg a természetben nyújtott szolgáltatások a családdal, gyermekneveléssel kapcsolatos teendők és a munkavégzés összehangolásának megvalósítására szolgálnak. A gyermeket nevelő anyák számára láthatóan mindkettő fontos, hiszen az általuk megjelölt négy fajsúlyosnak ítélt kategória a gyed, a gyes, a

83

R. F edor A nita – F ónai M ihály

családi pótlék, és a gyermekek napközbeni ellátását szolgáló, állam által finanszírozott bölcsődék, óvodák voltak. Az egyes ellátások igénybevételi megoszlása is ennek megfelelően alakult. A családi pótlék igénybevétele, illetve tervezett igénybevétele a minta szinte teljes körére jellemző volt, hasonlóan az anyasági támogatáshoz és a terhességi gyermekágyi segélyhez. A népszerű családtámogatási formák közé tartozik a gyed is, a megkérdezettek háromnegyede él, illetve kíván élni ezzel a lehetőséggel. A fennmaradó 15% a jogosultság hiánya miatt utasította el azt az ellátási formát. A válaszadók 68%-a mondta azt, hogy igénybe vette, vagy tervezi igénybe venni a gyest, vagyis az anyák megközelítőleg 30%-a nem tervezi, hogy a gyermekgondozási szabadság maximális időtartamára otthon marad a gyermekével. A legkisebb igénybevételi ráta a rendszeres gyermekvédelmi támogatáshoz, a gyet-hez és az apa szülési szabadságához kapcsolódik. Nem véletlen, hiszen utóbbi két ellátási forma a fontossági sorrend legvégére került. A megkérdezett anyák közül minden második élt, s további 29%-a tervezi, hogy élni fog a gyermekek napközbeni ellátását biztosító, bölcsődei és óvodai ellátással. Ezzel összhangban van, hogy a teljes minta 78%-a az egyik legfontosabb családtámogatási formaként értékeli az elsősorban állami óvodákat és bölcsődéket.

Kíváncsiak voltunk arra, hogyan gondolkodnak az anyák arról, hogy a kisgyermeket nevelő nők problémáinak megoldásában kinek kell, illetve kellene vállalni a legnagyobb szerepet. Ezért arra kértük őket, hogy rangsorolják az alábbi szereplőket: állam, barátok, civil szervezetek, család, egyházak, munkáltatók és önkormányzat. A teljes minta 57%-a a család elsődlegességét hangsúlyozta, de igen jelentős az állami szerepvállalást igenlők aránya, melyet 33% sorolt az első helyre. Viszonylag sokan, minden negyedik anya számít első helyen a barátok segítségére, s valamivel kevesebben az önkormányzatokra, civil szervezetekre és az egyházakra.

A gyermeket nevelő családok összjövedelmének jelentős hányadát a készpénzes családtámogatások alkotják. Ezek az ellátások a 3 évesnél fiatalabb gyermeket nevelők esetében elsődleges fontosságú bevételi forrásként jelennek meg. A családtámogatásoknak a háztartások jövedelmén belüli aránya a gyermekek száma, egészségi állapota, s a család típusa szerint differenciált. Hazánkban a 0–3 éves korú gyermeket nevelő családok összjövedelmének a 24,5%-át a készpénzes családtámogatási ellátások teszik ki.12 Ezt alapul véve, a válaszoló édesanyákat arra kértük, becsüljék meg, hogy a családi pótlék, a gyed, gyes és egyéb gyermeknevelési támogatás együttesen mekkora részét jelenti a háztartásuk havi bevételének. A dolgozó anyák jövedelmének átlagosan 20%-át alkotják a különböző pénzbeli családtámogatási ellátások, és ennek közel kétszeresét, 37%-át a gyeden/gyesen otthon lévő anyáknak. Figyelemre méltó és egyben mégsem meglepő, hogy a gyeden/gyesen lévő anyák 10%-a nyilatkozott úgy, a család bevételének fele vagy annál nagyobb része a családtámogatásokból származik. Közülük kerültek ki azok is, akik a támogatás súlyát 100%-osnak ítélték.

Gábos András: Családtámogatási rendszer és a családok helyzete. In: Társadalmi Riport. Szerk. Kolosi Tamás – Tóth István György. Budapest, 2008. TÁRKI, 304–323.

12

84

Kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzői...

A családtámogatások munkaerő-piaci hatása Bálint és Köllő13 a családtámogatások munkaerő-piaci hatásának vizsgálatában arra a következtetésre jutott, hogy a magyar kisgyermekes anyák alacsony foglalkoztatási rátájának egyik oka az, hogy a hazai családtámogatási rendszer hosszú időtartamra szóló otthonmaradást kínál az anyák számára.

A családtámogatások munkaerő-piaci hatását két ellátási forma, a gyed és a gyes igénybevételén és tervezett igénybevételén keresztül mértük. Úgy jártunk el, hogy mindkét almintánál megnéztük, a válaszadó anyák a fent említett két gyermekgondozási szabadság közül melyik lehetőséggel éltek, illetve kívántak élni, s ez alapján láthatóvá vált, hogy azok, akik a gyed után nem választották a gyesen tölthető periódust, a gyermek három éves koránál hamarabb megjelentek a munkaerőpiacon. A gyes által nyújtott három éves időtartamra szóló ellátási formát igénybe vevők jelentős része a gyermek három éves korában vagy később állt munkába, illetve tervezte újbóli munkaerő-piaci jelenlétet. Azonban voltak olyanok is, akik megjelentek a gyest igénybevevők körében, viszont annak lejárta előtt újra munkába álltak.

A dolgozó anyák 15%-a munkaviszony híján csak a gyest tudta igénybe venni. A magasabb összegű ellátásra jogosultak (gyed) 21,2%-a nem élt a kétéves periódust felváltó gyes lehetőségével, ők a második év végéig visszatértek dolgozni. A gyest igénybevevő anyák jelentős része nem merítette ki teljesen a három éves periódust, 47,6%-uk a gyermek 36 hónapos kora előtt, tehát a gyesre való jogosultsági időtartam lejártát megelőzően visszatért a munkahelyére.

A gyeden/gyesen lévő anyák 80%-a tervezi, hogy igénybe veszi a gyest, várhatóan mindössze 20%-uk fog visszatérni a gyermek három éves koránál hamarabb. Meg kell jegyezni, hogy a jelenleg otthon lévő anyák körében ezek a tervek időközben módosulhatnak, így a megkérdezés pillanatában tervezett és majd a későbbiekben megvalósult munkaerő-piaci visszaáramlás nem biztos, hogy egybeesik.

A családtámogatások munkaerő-piaci hatását hazánkban eddig egyetlen vizsgálat elemezte. Bálint és Köllő14 arra az eredményre jutott, hogy az anyák többsége kimeríti a maximális jogosultsági időtartamot, így a szülést megelőzően munkaviszonyban állók átlagosan 3,7 évet, míg a korábban nem dolgozó anyák 4,7 évet töltenek otthon első gyermekükkel. Saját vizsgálatunk eredményei ennek ellent mondanak. Ha figyelembe vesszük, hogy saját mintánkhoz tartozó anyák átlagosan a várandóság 29. hetéig dolgoztak, tehát a szülés előtt tizenegy héttel hagytak fel a fizetett munkával, és ehhez hozzáadjuk a visszatérés tényleges és elképzelt időpontját, akkor megkapjuk az otthon töltött időszak hosszát.

A dolgozó anyák átlagosan a gyermek 25,7 hónapos korában tértek vissza dolgozni, míg a gyeden/gyesen lévők elképzelése szerint gyermekük 31,9 hónapos lesz, mikor újra munkába állnak. Így a dolgozó anyák átlagosan 28,5 hónapot, míg a jelenleg otthon lévő anyák 34,7 hónapot töltenek majd otthon gyermekgondozási szabadságon. Látható, hogy mindkét alminta esetében három éven belül marad az Bálint Mónika – Köllő János: A gyermeknevelési támogatások munkaerő-piaci hatásai. Esély, 2008. 1. sz. 1–21.

Uo.

13

14

85

R. F edor A nita – F ónai M ihály

otthon töltött időtartam. Az országos és saját adataink által mért különbség jelentősnek mondható, melynek egyik oka az lehet, hogy a gyermekgondozási szabadság alatt felhalmozódott munkavégzéshez kapcsolódó szabadság időtartamára vonatkozó adat nem állt rendelkezésünkre, így annak figyelembevételétől el kellett tekintenünk. Valószínűsítjük, hogy Bálint és Köllő számításában ez az időszak is szerepel, azonban meglátásunk szerint a fent említett különbséget ez nem magyarázza teljes mértékben.

Összegzés Tanulmányunkban a kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzőit és a családtámogatások igénybevételét vizsgáltuk, két, eltérő élethelyzetű almintában, a gyermekgondozási szabadságról visszatért, és még azon lévő nők körében. A foglalkoztatottság mellett olyan demográfiai jellemzőket is elemeztünk, mint a gyermekek száma, az anyák életkora a gyermekek születésekor, az anyák iskolai végzettsége és foglalkoztatása. Különbségek elsősorban az eltérő iskolai végzettség és az eltérő jövedelmi pozíciók alapján figyelhetők meg a vizsgált almintákban, a magasabb iskolai végzettség magasabb foglalkoztatási aránnyal és jövedelemmel jár együtt, és alakítja a szülések időpontját az anyák életkora szerint, valamint a születő gyermekek számát is – e területeken az alacsonyabb iskolai végzettségnek van nagyobb hatása. A családtámogatások igénybevétele inkább tűnik általánosan érvényesülő mintázatnak, a gyet és a gyed iránti igények esetében, ugyanakkor e területen is érzékelhető különbség van az egyes csoportok között, hisz a gyedet inkább a magasabb jövedelműek választják.

A megkérdezett anyák viszonylag hosszú időt töltenek otthon gyerekükkel, ezt elsősorban az anyák iskolai végzettsége, munkaerő-piaci pozíciója és esélyei, valamint az apák családon belüli szerepvállalása alakítja.

86

P. Lakatos Ilona – T. Károlyi Margit

A trianoni határ mint nyelvi és mentális határ Tanulmányunk alapját azok a szociodialektológiai szempontú nyelvföldrajzi és változásvizsgálatok jelentik, amelyeket kezdetben az északkeleti nyelvjárási régió magyarországi részén végeztünk, majd kiterjesztettük Kárpátalja és Románia közvetlenül a határ mentén fekvő, főleg magyarok lakta településeire is. Amikor 1997-ben, a rendszerváltások első évtizedében a mai Magyarországon túli kutatásainkat kezdtük, először nyílt lehetőség az országhatár két oldalán fekvő településpárokon a trianoni határok nyelvi elkülönítő szerepének kutatására, hiszen az addig zárt határok végre átjárhatókká váltak. Ugyanakkor a mesterséges határ ilyen nyelvi, kommunikációs elkülönítő szerepének vizsgálatára egyben az utolsó lehetőség kínálkozott, mivel minden értelemben megszűnt a kommunikációs vasfüggöny. Nemcsak a határ két oldalán élő emberek léphettek egymással kapcsolatba, de az országhatár mentén élő kisebbségi magyarok számára anyanyelvükön is kinyílt a (nyelv)határ: magyar nyelvű rádió- és televízióadások műsorait hallgathatták, nézhették, s nyilvánvaló volt, hogy a többségi magyar nyelvhasználat hosszabb-rövidebb idő után változásokat indukál(hat).

Azt mondhatjuk tehát, hogy az utolsó pillanatot ragadtuk meg az országhatár három generáción keresztül érvényesülő, a nyelvi változásokat késleltető szerepének kutatására.

18 településről (8 magyarországi, 6 kárpátaljai, 4 romániai) 537 adatközlőtől különböző módszerekkel gyűjtött 143 000 (informatizált) nyelvi adatból válogatva, a kutatási célkitűzéseinknek leginkább megfelelő 6 településpárt kiemelve készítettünk el 141 többdimenziós (a nyelvi adatoknak a társadalmi változókkal való összefüggésükben és területi vetületükben való ábrázolását adó) morfológiai és lexikai térképlapot az OTKA K 76 239 számú pályázat segítségével. Munkánk eredményeként jelent meg a Változó nyelvhasználat a hármas határ mentén. Többdimenziós nyelvföldrajzi térképlapok tanúságai című kötetünk, mellékletében a térképlapokat is tartalmazó CD-vel.

A 20. század ’90-es éveiben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 8 községében (Géberjén, Hermánszeg, Kék, Nyírtét, Oros, Ófehértó, Tiszakerecseny, Tyukod) végzett Budapest, 2012. Tinta Könyvkiadó.

87

P. L akatos I lona – T. K árolyi M argit

vizsgálatunk ún. változásvizsgálat volt, nyelvi/nyelvhasználati adatainkat közel fél évszázad után vetettük össze a vizsgált településekről a Magyar nyelvjárások atlaszában található adatokkal. A ’70-es években a beszélőközösségek nyelvhasználatát, annak változását tükröző nyelvi változásvizsgálatok Európában és Magyarországon is jellemző fellendülésnek okait a következőkben foglalhatjuk össze: a nyelvi helyzet korábban nem tapasztalt ütemű átalakulása, amelyet a 20. század közepének gazdaságitársadalmi-kulturális változásai, a migráció, a társadalmi mobilitás alakulása váltottak ki, s amelynek következménye a korábban egységesebbnek tekintett nyelvhasználat differenciáltabbá válása, a felbomló nyelvi stabilitás lett. A regionális variabilitás és a variabilitás okainak szükségessé váló vizsgálata változást hozott a nyelvtudományban, megváltoztatta a nyelvtudományi szemléletet, hozzájárult a szociolingvisztika (a nyelv és a társadalom kölcsönhatásának vizsgálata) térhódításához. A szociolingvisztika jelentős képviselőjének, William Labovnak a tétele, „a nyelv változik és változatokban él”, magával hozta a nyelvváltozatok (pl. nyelvjárások, csoport- és rétegnyelvek) egyenrangúságának elfogadását, ugyanakkor annak hangsúlyozását is, hogy az egyes nyelvváltozatok különböző nyelvhasználati színterekhez, beszélőközösségekhez kötődnek, megtanított arra, hogy a beszélőközösségek tagjai számára nagyon fontos a különböző nyelvváltozatok funkcionális használata, ezzel együtt az ún. kódváltás képességének elsajátítása. (A kódváltás az adott nyelvhasználati színtérhez és az adott beszélgető partnerekhez való nyelvi alkalmazkodás, illetve az ezektől függő nyelvi elemek és szabályok váltogatásának, az egyik nyelvváltozatból a másikra váltásnak a képessége.) A nyelvet beszélő közösség valamennyi tagja számára egységes és ezért is társadalmi megítélése alapján a többi nyelvváltozat fölé boltozódó köznyelv presztízsértéke, etalonszerepe továbbra is alapvető, de a korábbi normafogalom is új értelmet nyer abban a vonatkozásban, hogy minden nyelvváltozatot normatívnak kell tekintenünk, de csak a köznyelv (a standard) a normalizált, kodifikált, szabályokban rögzített. Ez a megújuló szemlélet vezethet el majd azokhoz az empirikusan is igazolt megállapításokhoz, hogy a köznyelviesedés kétségtelenül erős folyamata nem a nyelvjárások (korábban megjósolt kihalásához), hanem a nyelvjárási elemek és szabályok variabilissá válásához vezet, hogy a leglényegesebb változás a fentiek értelmében nem a nyelvjárások rendszerében, hanem a kommunikációs funkciók és nyelvhasználati színterek csökkenésében, átalakulásában van. [Az anyanyelvi oktatásban is egyre jellemzőbbé válik, és még jellemzőbbé kell, hogy váljon az ún. hozzáadó szemlélet, amely szerint az elsődleges nyelvi szocializáció során, a családban megtanult anyanyelv(változat)ra, anyanyelvjárásra – azt nem „kiirtva” – kell „ráépíteni” a köznyelvi változatot.]

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében végzett változásvizsgálatunk eredményei arra a felismerésre vezettek bennünket, hogy az északkeleti nyelvjárási régió jellemző sajátságait a maguk lehető teljességében már csak a történelmi megye határainkon túli településein lehet megtalálni. Szükségessé vált tehát a kutatópont-hálózat kiterjesztése az országhatár túlsó oldalán lévő kárpátaljai és romániai magyarok lakta települé Kiss Jenő: Változásvizsgálat a magyar dialektológiában. In: Tanulmányok a magyar nyelvtudomány történetének a témaköréből. Szerk. Kiss Jenő – Szűts Jenő. Budapest, 1991. Akadémiai Kiadó, 371–381.

88

A trianoni határ mint nyelvi és mentális határ

sekre. Gyűjtőhelyeink így a magyarországi Lónya, Barabás, Beregsurány, Tiszabecs, Nagyar, Rozsály, Csengersima, Bátorliget és a velük „átellenben” lévő, az országhatár elválasztotta Bótrágy (Batragy), Beregsom (Som), Mezőkaszony (Koszony), Tiszaújlak (Vilok), Badaló (Badalovo), Beregszász (Berehove) (Ukrajna, Kárpátalja), valamint Pusztadaróc (Dorolţ), Kispeleske (Pelişor), Szamosdara (Dara), Börvely (Berveni) (Románia). A kutatópontok a történelmi Szatmár, Bereg, Ugocsa megyéhez tartoztak, az északkeleti nyelvjárási régióba sorolhatók. A trianoni mesterséges határ az addig szoros kapcsolatban lévő településeket elszakította egymástól, így az elmúlt évtizedek nyelvi változásai eltérő társadalmi, gazdasági és nyelvpolitikai körülmények között mentek végbe, s a múlt század ’90-es éveinek társadalmi-politikai változásai is más-más helyzetet teremtettek Magyarországon, illetve Ukrajnában és Romániában is. Kutatópont-hálózatunk keletre, illetőleg északkeletre történő kiterjesztésével az országhatár nyelvi egységesülést és az ezzel összefüggő elkülönülést befolyásoló szerepének vizsgálata mellett lehetővé válhatott a nyelvjárási határok és egyes vizsgált jelenségek izoglosszáinak* pontosabb megrajzolása, de az eltérő történelmi-társadalmi és a beszélőközösségi kontextus nyelvi változást befolyásoló szerepének vizsgálata is. Ennek megfelelően a korábbi kutatásaink szempontjai mellett fő célkitűzéssé az országhatár nyelvhasználatot befolyásoló szerepének kutatása vált. A munkánkat kezdetektől fogva meghatározó szociodialektológiai (a nyelvhasználat területi s benne társadalmi változatosságának, variabilitásának vizsgálata), a fentebb jellemzett labovi variacionista megközelítés mellett az ún. dimenzionális szemlélet adta meg kutatásaink keretét. Ennek lényege: a nyelvi adatokat a tér, az idő, a humán/társadalmi és a kulturális, interkulturális hatások függvényében, összetettségében vizsgálni. E dimenziók közül jelen tanulmányunkban – a címnek megfelelően – a tér és a humán/ társadalmi szempontok néhány eredményéről írunk.

A tér, a területiség dimenziója A nyelv területi tagolódásának mint egyetemes nyelvi jegynek a vizsgálata a nyelvjárástan (dialektológia) feladata volt és lesz, de a nyelvi valóság egyre differenciáltabb volta és ennek következtében a dialektológia szükségszerű szemléleti és módszertani átalakulása e dimenzió egyre komplexebb módon való vizsgálatát tette szükségessé.

Más módszerekkel lehetett és kell vizsgálni a klasszikus nyelvjárási egységeket (régiókat, a különböző településtípusokat stb.). („… a változások minden településtípuson folyamatban vannak, de van számos olyan változás, amely egyik vagy másik településtípusra korlátozódik.” ) Juhász Dezső: A nyelvjárási régiók. In: Magyar dialektológia. Szerk. Kiss Jenő. Budapest, 2001. Osiris [Juhász, 2001.], 292–296. * Izoglossza: nyelvi térképen az azonos helyi nyelvi jelenségeket összekötő görbe.

Kiss Jenő: Társadalom és nyelvhasználat. Budapest, 1995. Nemzeti Tankönyvkiadó, 66.

Nyelv és társadalom a rendszerváltáskori Magyarországon. Szerk. Kontra Miklós. Budapest, 2003. Osiris, 207.

Erről részletesebben: Változó nyelvhasználat a hármas határ mentén. Többdimenziós nyelvföldrajzi térképlapok tanúságai. Szerk. P. Lakatos Ilona. Budapest, 2012. Tinta Könyvkiadó, 11–12.

89

P. L akatos I lona – T. K árolyi M argit

A területiség több szempontú megközelítése különösen fontos volt vizsgált területünkön, kutatópontjainkon, hiszen valamennyi település a trianoni mesterséges határ két oldalán helyezkedik el, de adataink igazolják, hogy az országhatáron kívül számos egyéb (alább részletezett) tényező is befolyásolja a nyelvhasználatot.

A trianoni országhatár nyelvi hatásáról elöljáróban három idézetet közlünk: Szilágyi N. Sándor (2008): „Trianonnal véget ért az a nyelvtörténeti korszak, amikor a magyar nyelvet a magyarországi magyar nyelvvel lehetett azonosítani.”

Kiss Jenő (1995): „A magyar nyelv Trianon óta területében visszaszoruló, létszámát tekintve csökkenő, államilag szétdarabolt nyelvközösségekben létezik. A magyar nyelvközösség biológiai és asszimilációs fogyása tény.”

Péntek János: „… a határ a kommunikációs fal, vasfüggöny szerepét is betöltötte.

Erőteljes diszkontinuitás következett be a nyelv általános, időbeli mozgásában; új nyelvi változatok jöttek létre, a peremterületek kisebbségi változatai.”

A Trianon okozta leglényegesebb nyelvi változásokat az alábbiakban foglalhatjuk össze: • a magyar nyelv státus- és presztízsvesztése, • az anyanyelvhasználat funkcionális leszűkülése (a familiáris szintre), • a magyar nyelv belső változatait (szaknyelv, tudomány, oktatás nyelve stb.) érintő szétfejlődés, • a nyelvcsere irányába ható instabil kétnyelvűség térhódítása (az államnyelv hatása).

Vizsgált területünkön a fentieken kívül az alábbi következményeket emelhetjük ki: A magyar–ukrán és a magyar–román határ két oldalán található kutatópontként szereplő települések mindegyikére jellemző a perifériális peremhelyzet annak minden negatív társadalmi, gazdasági s talán kevésbé negatív nyelvi, nyelvhasználati vetületével. Ez a helyzet magában hordozza az elszigeteltséget, a kapcsolatok hiányát is, hiszen a trianoni határrendezés elvágta a természetes út- és vasútvonalakat, s ennek következtében a határ menti falvak ún. zsákfalvakká váltak, amelyeket csak egy úton lehetett megközelíteni, s ahonnan nem vezet tovább út vagy vasút, ezért átmenő forgalommal sem rendelkeznek. Ez az elszigetelt helyzet a ’90-es években éppen a határok megnyitásával, a kishatárforgalom megindulásával szűnt meg a településeken.

A zsáktelepülés jellegű falvak közül a határ magyar oldalán például határátkelőhellyé vált két kutatópontunk, Lónya és Barabás. A vizsgált települések közös jellemzője, hogy jelenleg egyiknek sincs városi rangja. Nagyobb részt mezőgazdasági jellegű, falusi településeken végeztük a gyűjtést, ahol a lakosság többsége magyar s mezőgazdasággal foglalkozik. A rendszerváltás előtt természetesen a kisebbségi és többségi településekre is jellemző, hogy „az ipari termelés leállásáig a megyén belüli népmozgás is állandó volt. A városok közelében lévő falvak férfilakosságának nagy része a viszony Péntek János: A határok és a magyar nyelv(észet). Kézirat. [Péntek, é. n.]

Nagyné Molnár Melinda: A területi egyenlőtlenségek regionális összefüggései. In: uő. Regionális gazdaságtan.

Szerk. Káposzta József. Debrecen, 2007. DE Kiadó, [Nagyné, 2007.] 169.; Hajnal Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasága 1990–1993. Statisztikai Szemle, 1995. 3–4. sz. 340–354.

Nagyné, 2007. 205.

90

A trianoni határ mint nyelvi és mentális határ

lag kielégítő közlekedési viszonyokat kihasználva a városokban vállalt munkát”. A kisebbségi települések közül Mezőkaszony és Börvely polgárosodottabb községek, a békediktátum előtt fontos mezővárosi, kereskedelmi, hajózási központok, bankokkal, tisztviselőkkel vagy ipari üzemekkel. Tiszaújlakon a ’90-es évekig több iparvállalat (cipőgyár, bútorgyár, kenyérgyár stb.), Börvelyben a rendszerváltás előtt kendergyár működött. A ’90-es évektől a munkanélküliség ugyanúgy sújtotta ezeket a községeket is, mint a kisebb falvakat. A lakosság leginkább mezőgazdasággal foglalkozik, illetve magyarországi gazdáknál vállal idényjellegű munkát.10 A peremhelyzet nyelvi következményeiből adódóan kutatópontjaink a nyelvi egységesítő erők hatásának kevésbé voltak/és vannak kitéve. A peremhelyzet, az elszigeteltség kedvez a regionalizmusok megőrzésének, a nyelvjárások konzerválódásához, a „nyelvjárásba zártság” állapotához vezet.11 Igaz ez magyarországi és még fokozottabban igaz határon túli gyűjtőhelyeinkre. Péntek Jánost idézzük: „A XX. században a peremrégióknak más-más államiságba való kerülésével szétfejlődés indult el. Nem maga a nyelvi környezet változott meg egyik napról a másikra, hanem a magyar nyelv jogi státusa, bekövetkezett az államhatárok okozta elszigeteltség, amely már önmagában is szétfejlődést indíthat el”.12 Ezek a területek – elsősorban a kárpátaljaiak – azonban már Trianon előtt is a magyar nyelvterület szélén helyezkedtek el, így a mesterséges határvonal meghúzása előtt szintén jellemző volt a konzervativizmus és a kontaktushatások megléte.13 Trianon ezt erősítette fel, az anyaországtól, a magyarországi magyar nyelvtől elzárt beszélőknek pedig nem volt lehetőségük a standard nyelvváltozat – amely Magyarországon is csak később vált általánossá – elsajátítására és használatára, ennek következtében nyelvhasználatuk nyelvjárásiasabb, mint a velük azonos társadalmi réteghez, műveltségi csoporthoz, nemzedékhez tartozó magyarországi beszélőké.14 Ugyanakkor – s ezt saját kutatásaink is igazolták – megőrződnek olyan jelenségek, lexémák, amelyek a szomszédos magyarországi nyelvterületeken visszaszorulóban vannak, vagy már archaizmussá váltak.

Trianon után az országhatár túloldalán élő lakosság őshonos kisebbséggé vált, nyelve kisebbségi (nemzetiségi nyelvvé). Kutatópontjaink elhelyezkedése, zártsága [a mindegyik települést jellemző magyar nyelven folyó általános (középiskolai) tanítással összefüggésben] idős adatközlőink jelentős része egynyelvűnek, a fiatalabbak és a vegyes lakosságú településeken lakók (elsősorban a beregi rész, Tiszaújlak és Börvely lakói) magyar domináns kétnyelvűeknek tekinthetők. A nyelvjárási nyelvhasználat – a határon túl szükségszerűen más társadalmi, politikai, gazdasági körülmények között Csernicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest, 1998. Osiris Kiadó – MTA Kisebbségkutató Műhely, [Csernicskó, 1998.] 45.; a társadalmi és mobilitási helyzethez lásd még Andorka Rudolf: A társadalmi mobilitás változásai 1973-tól 1992-ig. Statisztikai Szemle, 1995. 2. sz. 101–120.

10 Csernicskó, 1998. 46; Szatmári Népújság: http://groups.yahoo.com/group/onkormhir/message/442 11 Pl. sokak mellett Juhász Dezső: Néhány gondolat a nyelvjárások veszélyeztetettségéről. Magyar Nyelvjárások, 2003. 41. sz. 257.; Kolláth Anna: Magyarul a Muravidéken. Maribor, 2005. [Kolláth, 2005.] 46.

12 Péntek János: Változatok és változások a mai magyar nyelvben. Magyar Nyelv, 2010. 106. sz. [Péntek, 2010.] 18.

13 Csernicskó, 1998. 20.; Csernicskó, 2003. 59.

14 Többek között Lanstyák István – Szabómihály Gizella: Magyar nyelvhasználat – iskola – kétnyelvűség. Pozsony, 1997. Kalligram Könyvkiadó, 6.; Mutatványok a hármas határ menti nyelvhasználat kutatásából. Szerk. P. Lakatos Ilona. Nyíregyháza, 2002. Bessenyei Könyvkiadó, 8.; Kolláth, 2005. 78.

91

P. L akatos I lona – T. K árolyi M argit

végbemenő – variálódása következtében nagy többségük ugyanakkor kettősnyelvű.

A kisebbségben élőket a magyar köznyelv kisebb fokú jelenléte (korábban hiánya) és kevésbé (korábban alig) érvényesülő hatása miatt inkább nyelvjárásdomináns kettősnyelvűség jellemzi, szemben a magyarországi magyarság már kiegyensúlyozottabb kettősnyelvűségével. A nyelvváltozatok közötti funkció- és presztízskülönbség a határokon túl kevésbé van jelen, mint az anyaországban.

Mindezek elismerése és empirikus adatokkal igazolt volta mellett mi is valljuk, hogy a különböző társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális körülmények között természetes nyelvhasználati, kommunikációs funkcióbeli eltérések mellett „a magyar nyelv megőrizte viszonylagos szerves egységét”;15 „a (kisebbségi) magyar nyelvi változatok részei a standard magyarnak, annak regionális és kontaktusváltozatai”.16 (Vö. még „… magyarul beszélni többféleképpen is lehet, ez így van rendjén. Ez nem azt jelenti, hogy már nem érvényes a »csak egy magyar nyelv van« tétele. De csak akkor maradhat az, ha úgy fogjuk fel, hogy ezen az egy magyar nyelven az emberek különbözőképpen beszélnek, helyzetüknek megfelelően.”17)

Péntek, 2010. 18.; Lanstyák István: A magyar nyelv Szlovákiában. Budapest – Pozsony, 2000. Osiris Kiadó – Kalligram Könyvkiadó – MTA Kisebbségkutató Műhely, 229.; A mi szavunk járása. Bevezetés a kárpátaljai magyar nyelvhasználatba. Szerk. Csernicskó István. Ungvár, 2003. PoliPrint. 251., 256–257.

16 Péntek János: Stílus, presztízs, attitűd és a kisebbségi nyelvváltozatok értékelése. In: Hungarológia és dimenzionális szemlélet. Szerk. Hoffman István – Juhász Dezső – Péntek János. Debrecen – Jyväskylä, 2007. [Péntek, 2007.] 313.

17 Szilágyi N. Sándor: A magyar nyelv a Magyarországgal szomszédos országokban. In: Értékek, dimenziók a magyarságkutatásban. Szerk. Fedinec Csilla. Budapest, 2008. 115.

15

92

A trianoni határ mint nyelvi és mentális határ

Adataink alapján az országhatár szerepét a következőkben foglalhatjuk össze: a kisebbségi magyar nyelvjárások konzervatívabbak, a nyelvi változásokat tekintve fáziskésésben vannak; az országhatár a nyelvjárásba zártságot, a fáziskésést erősítő tényező. Jól szemlélteti ezt a több tízezer adat alapján, a nemzedékek nyelvhasználatát összevető előző diagram is: Magyarországon a nyelvi változások dinamikusabban mennek végbe, a köznyelviesedés folyamata gyorsabb, az egyes életkori csoportok között nincs akkora különbség, mint a kisebbségi beszélőközösségekben. A legszembetűnőbb különbség a középgeneráció adatai között mutatkozik: a középnemzedék nyelvhasználata kisebbségi helyzetben a nyelvjárási alapréteg hordozóiéhoz, az idősekhez áll közelebb, Magyarországon pedig a fiatalokéihoz.

A területiség szempontjából – az országhatár szerepe mellett – ugyanakkor számos egyéb tényezővel is számolnunk kell, hiszen vizsgált területünk korábban földrajzi egységként a Felső-Tisza-vidékhez, közigazgatási egységként Szatmár (Tiszabecs, Rozsály, Csengersima, Bátorliget; Kispeleske, Szamosdara, Börvely), Bereg (Lónya, Barabás, Bótrágy, Mezőkaszony) és Ugocsa (Tiszaújlak) vármegyéhez tartozott; néprajzilag pedig a Szatmári-síkság (Tiszabecs: Erdőhát; Rozsály: Szamosköz), a Szamoshát (Csengersima, Szamosdara, Kispeleske), valamint az Ecsedi-láp (Börvely) és a Nyírség (Bátorliget) területén feküdt.18 Láthatjuk, hogy kutatási területünkön mennyi – az évszázadok során kialakult – egymással összekapcsoló, ugyanakkor egymástól elválasztó tényező hatott erősítve, esetleg gyengítve is egymást. Kutatásaink térképlapra is vetített eredményeivel igazolt lényeges tanulsága lesz, hogy – bár a mesterségesen megvont országhatárokkal ezek a földrajzi, közigazgatási egységek megszűntek – bizonyos nyelvi jelenségek az egységhez tartozást mindmáig megőrizték. Az ebben az értelemben használt regionalitás, regionális különbség az országhatár független változója fölé boltozódik/boltozódhat.

Mindezt jól mutatja a kukorica nyelvi és társadalmi változóit korrelációjukban ábrázoló térképlapja (l. a következő oldalon!).

A magyarországi standardnak tekinthető kukorica minden településen megjelenik variánsként, de előfordulási aránya a határon túl lényegesen kisebb. A magyarországi településeken sem haladja meg az 50%-ot (ugyanakkor minden életkorú és iskolai végzettségű adatközlőtől kaptunk rá adatot). A változatok izoglosszája jól kirajzolódik, a román eredetű málé előfordulási aránya a romániai Kispeleskén és Szamosdarán a legnagyobb, a szomszédos magyarországi településeken is megjelenik, de az eltérő arány mutatja az országhatár elkülönítő szerepét is (pl. Csengersima 33,33% – Szamosdara 63,64%). Ugyanakkor a málé izoglosszáján belül a szintén dialektális tengeri megterheltsége sem elhanyagolható, elsősorban a magyarországi területeken (Tiszabecs, Rozsály, Csengersima) aránya megegyezik a málé arányával. A jelenség magyarázata több okban is kereshető, egyrészt a tengeri a kevésbé nyelvjárásiasnak érzett változat, tehát használatában is bizonyos változási folyamat ragadható meg: másrészt mivel e dialektális változat előfordulási aránya az idősebbek és az alacsony végzettségűek nyelvhasználatát jellemzi, számolnunk kell az elmúlt évtizedekben a falvakban Kósa László – Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódása. Budapest, 1975. Akadémiai Kiadó.; Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz. Budapest, 1979. Corvina, 27–44.

18

93

P. L akatos I lona – T. K árolyi M argit

Jelen dolgozat eredetileg színesben készült térképlapjait folyóiratunk nyomdatechnikai okokból csak fekete-fehérben tudja közölni.

94

A trianoni határ mint nyelvi és mentális határ

működő jellemző termelőszövetkezetek, mezőgazdasági szervezetek nyelvhasználatot módosító szerepével. A tengeri izoglosszája is jól elkülöníthető (határon innen és túli párok esetében is: Lónya 51,61% – Bótrágy 85%, Barabás – Mezőkaszony, Bátorliget – Börvely). A fáziskésés tényét támasztja alá a gyakorisági arányokon kívül az életkor és az iskolai végzettség szerinti különbség (pl. Mezőkaszony, Bótrágy adatai).

A másik ábra azt értékelteti, hogy az északkeleti nyelvjárási régió vizsgált határon inneni és túli részein ott a legnagyobb a nyelvi variabilitás, ahol a globális és a regionális tényezők hatásai – köznyelvi, országhatár, multikulturalitás stb. – leginkább összegződik (Magyarország, Szatmár/Ugocsa; Tiszabecs, Rozsály, Csengersima.)

Adatbázisunk és térképlapjaink a mesterséges, politikai határ okozta különbségek megléte mellett azt is igazolják, hogy az északkeleti nyelvjárási régiót a meglévő természetes különbségekkel együtt is a határon inneni és túli nyelvjárások egységeként lehet és kell szemlélnünk. Az északkeleti hármas határ menti nyelvhasználat változásában fontos szerepe van az országhatárnak, a sajátos geopolitikai helyzetnek, de meghatározó az a peremhelyzetből adódó multikulturális-multietnikus hatás s az ezzel szorosan összefüggő beszélői/beszélőközösségi attitűd is, amely a régiót jellemzi, s amely a nyelvmegőrzés szempontjából a határ mentén erősebb az országhatár – politikai, gazdasági, mentális stb. voltából adódó, a magyarországi standard terjedésével is összefüggő – elkülönítő funkciójánál.

Itt jutunk el a címben jelzett második nagy kérdéshez: mentális határ-e a trianoni határ? A válasz Péntek János szavaival egyértelmű: a politikai határ „a tudatba is beépülő, a gondolkodást is befolyásoló, meghatározó mentális határrá vált”. A bevezetőben említett dimenzionális szemlélet egyik meghatározó tényezője a humán/társadalmi dimenzió, amely az adatközlők kiválasztásának szempontjai s számos egyéb összetevő mellett magában foglalhatja a társadalmi okokra visszamenő s a nyelvhasználatot befolyásoló beszélői viszonyulásnak, a nyelvi attitűdnek a vizsgálatát is.

Kutatási területünk helyzetéből adódóan attitűdvizsgálatunk annyiban volt újszerű, hogy azt egy, a 20. század elejéig közel azonos nyelvet/nyelvjárást beszélő közösséget elvágó, mesterséges politikai határ két oldalán végeztük. A határ, amely keresztezte a természetes határokat, kommunikációs falat húzott fel, azt is eredményezte, hogy az anyaországban maradottak is peremhelyzetben élnek, az elszigeteltségi tényezőknek itt is szerepük van, de a magyar köznyelvvel való kapcsolatuk természetes, mintahogyan kettősnyelvűségük, kódváltásra való képességük is; napjainkra többségük nyelvhasználatát a kiegyensúlyozó–funkcióelkülönítő attitűd irányítja.19 A túloldalon élőket a trianoni határ „elvágta” a köznyelv kialakulásának és elterjedésének lehetőségétől, sőt saját anyanyelvjárásuktól is, így „a beszélők többsége anyanyelvének csak egy szűk, korlátozott, alárendelt szerepű kódját ismerhette”.20 A hat anyaországi és a hét kisebbségi beszélőközösségben kérdőívvel készített felméréssel21 arra a kérdésre kerestük a választ, hogy az országhatár jelent-e, ponto Kiss Jenő: A regionális nyelvhasználat. In: Juhász, 2001. 222.

Péntek János: Magyar nyelvi gondok Romániában. Magyar Nyelvőr, 1993. 117. sz. 483.

Lásd P. Lakatos Ilona – T. Károlyi Margit: Hátrányos helyzet – pozitív attitűd (és ami mögötte van). In: Nyelvi közösségek – nyelvi jogok. Szerk. Benő Attila és Szilágyi N. Sándor. Kolozsvár, 2006. 215–219.

19 20 21

95

P. L akatos I lona – T. K árolyi M argit

sabban milyen tényezők szempontjából jelent nyelvi attitűdbeli határt, és ez hogyan hat, hathat vissza a nyelvhasználatra, a nyelvváltozat-választásra; hogyan függ össze a határ két oldalán meglévő társadalmi, gazdasági, nyelvpolitikai különbségekkel. („A különböző helyzetben élő magyar ajkú lakossághoz más-más érzelmi, nyelvi, társadalmi attitűdök és stratégiák kötődnek, melyeknek az anyanyelvre gyakorolt hatása – egy képzeletbeli skálán – a stabil nyelvfenntartástól a nyelvcseréig terjedhet.”22) Megpróbáltuk megragadni a nyelvről, nyelvjárásról, illetve a nyelvhasználatról való tudás és az ehhez való viszonyulás explicit, tudatos vagy tudatosabb szinten lévő elemeit, és „felszínre hozni” a rejtettebb, nem vagy kevésbé tudatos implicit ismereteket, viselkedési formákat is.

Eredményeink közül az alábbiakat emeljük ki. Mind a magyarországi határ közelében fekvő településeket, mind az ugyanilyen helyzetű határon túli beszélőközösségeket összességében a pozitív attitűd jellemzi. A határon túl a helyi nyelvváltozathoz való pozitív viszony legfontosabb előhívója az értelmi-érzelmi-viselkedési oldal összhangját mutató megőrzési szándék, a magyarság és a magyar nyelv megmaradásának megélt, átélt, vállalt szükségszerűsége. Ez táplálja azt a büszkeséget és öntudatot, amely a határ melletti kisebbségi környezetben élőket jellemzi, ha a nyelvükről beszélnek; ez segíti a vizsgált településeken a kisebbségi magyar nyelv nemzedékről nemzedékre való átadásának elszánt akarását, ezzel a generációk közötti kontinuitás biztosítását;23 ez mondathatja velünk azt, hogy az országhatárhoz közeli magyarok lakta beszélőközösségekben az etnolingvisztikai vitalitás magas fokú24: „A beszéd az marad fiúról fiúra, igaz?” – kérdezi állítva egy adatközlőnk.

A magyarországi területeken az attitűd komponensei közül az értelmi, a tudat szintjén lévő elemek a meghatározók: a változás, a fejlődés szükségszerűségének hangsúlyozása, a nemzedékek közötti különbségek természetességének elfogadása, a magasabb műveltséggel társított magyar standardhoz való közeledés igénye, a kódváltás elfogadása és gyakorlása.

Határokon túli adatközlőinket ugyanakkor kettős irányú elkülönülési szándék jellemzi. Egyrészt elhatárolódás az anyaországi nyelvhasználattól, másrészt bizonyos elkülönülési szándék a szintén kisebbségi körülmények között, de távolabb élőktől vagy más nyelvjárást beszélőktől. S mindkettő mögött ugyanaz az ok húzódik meg.

A saját, nagyon erős és sokszor kétségbe vont magyar identitástudat hangsúlyozása, a magyarság, a magyar nyelv megőrzésének mindenképpen vállalt szükségessége. Határon túli adatközlőink véleménye szerint saját nyelvhasználatukat az anyaországiétól a tiszta, szebb magyarságú, archaikusabb, szlengtől mentes, nem tájnyelvi beszéd különbözteti meg: „Mi szebben beszéljük a magyar nyelvet, mint ők”; „Hát itten eredeti magyarúl beszélünk […] Mi beszélünk a legtisztábban”. Közvetlenül a határ mellett található kisebbségi kutatópontjaink nagy többségében ez az „itt” és az „ott”, Bartha Csilla: A nyelvi másság dimenziói. A kisebbségi nyelvek megőrzésének lehetőségei. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály – Keszler Borbála. Budapest, 2003. 304–311.

23 Fishman, Joshua: Reversing Language Shift: Theoretical and Empirical Foundatious of Assistance to Threatened Languages. Clevedon, 1991. Multilingual Matters.

24 Language, Ethnicity and Intergroup Relations. Szerk. Giles, Howard. London, 1977. Academia Press, 307–348.

22

96

A trianoni határ mint nyelvi és mentális határ

a „mi” és az „ők” szembeállításához vezet.25 A „nyelvi másság” hangsúlyozása a hovatartozás érzését erősíti, az összetartozás-tudat kifejezője lesz. A legtöbb adatközlő által tiszta, „eredeti magyarnak” jellemzett, a magyarországival szembeállított, annál nagyobb presztízsűnek tartott helyi beszédmód azt az anyaországhoz fűződő sajátos kötődést és elhatárolódást jelenti, amely a kisebbségi létből fakad, s amely a határ közelében még sajátosabb lesz. Mi is tapasztaltuk, adatközlőink válaszai pedig egyértelművé teszik, hogy éppen a magyarságtudat, a magyar nyelv megőrzésének szándéka, a magyarországiakéinál is tisztább magyarság bizonyításának szükségessége vezet az elhatárolódáshoz. És éppen a határ szabadabbá válásával, az átjárhatósággal együtt sajnos mindennap megélhető, „átélhető élménnyé” vált, hogy az anyaországbeli magyarok lekezelően, lenézően viszonyulnak a kisebbségben élőkhöz.26 A nyelvi attitűddel szorosan összekapcsolható fogalom a presztízs és a (külső és belső) stigma. Magyarországi kutatópontjainkon a standard presztízse nagy, de a legfiatalabbak kivételével nem társítanak stigmát a helyi nyelvváltozathoz sem. Láthattuk, hogy az anyaországi településeinken adatközlőink többségének véleményéből a nyelvváltozatok egyenrangúságának hite bontakozott ki. Feltételezhetjük azonban, hogy a magyar lakosság által minden szempontból központnak tekintett Budapesttől távol, peremhelyzetben élő alanyaink véleményében a külső stigma elleni védekezés és az önigazoló attitűd is benne foglaltatott: „… de van, aki városi … jaj, lenéz mindenkit, mert ő városi … Nyelv után nem lehet, szabad megítélni … Ugyanolyan értékű az ember.”

A határon túli kutatópontjainkon (szemben Szlovákiával vagy a Vajdasággal) – a fentebb vázoltak miatt is – a helyi nyelv presztízse a nagyobb.27 A büszkeség, az öntudat, a nyelv megőrzésének vállalása általában megakadályozza, hogy a határon túl a helyi nyelvjárásokhoz belső stigma társuljon, s egyelőre ellenáll a külső stigmáknak is.

Azt, hogy a politikai határ mentális, nyelvi attitűdbeli határrá is válik, az adatok szociolingvisztikai tényezők függvényében való elemzése is igazolja. A magyarországi fiatalok többsége nem sajnálná, ha „eltűnne” a szülőhelyét jellemző nyelv. A határon túl lényegesen kisebb a fiatalok attitűdjében ez a tendencia. A magasabb végzettségűek véleményét az érzelmi/értelmi komponens együttesen irányítja, és így vezet a magyar nyelv „kiszorulását” sajnálva elfogadáshoz, de az anyanyelv(járás) megőrzésének szándékához is.

A határon közvetlenül túli, alapvetően még mindig egynyelvű, legfeljebb erősen anyanyelv-domináns kétnyelvű kutatópontjainkon éppen a külső és belső nyitottá válással egy időben az érvényesülés lehetősége lesz a nyelvmegőrzést csökkentő tényezővé (a formális helyzetek gyakoriságának növekedésével és az azokban meg Lásd még Bartha Csilla: A nyelvi másság dimenziói. A kisebbségi nyelvek megőrzésének lehetőségei. In: Köszöntő könyv Kiss Jenő 60. születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály – Keszler Borbála. Budapest, 2003. 304–311.

26 Karmacsi Zoltán: Tiszaújlak lakosságának nyelvválasztási szokásai és identitástudata. In: 11. Élőnyelvi Konferencia. Az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének Évkönyve. Különszám. Szerk. Papp György. Újvidék, 2001.

150.; lásd még Cocora, Beatrice: Magyar és/vagy román? In: Nyelvvesztés, nyelvjárásvesztés, nyelvcsere. Szerk.

P. Lakatos Ilona – T. Károlyi Margit. Budapest, 2004. Tinta Könyvkiadó, 95.

27 Veress Márta: Attitűdvizsgálat és nyelvhasználat a kolozsvári magyar fiatalok körében. In: Nyelvek és kultúrák érintkezése a Kárpát-medencében. (A 10. Élőnyelvi Konferencia előadásai.) Szerk. Borbély Anna. Budapest, 2000.

MTA Nyelvtudományi Intézet, 244.

25

97

P. L akatos I lona – T. K árolyi M argit

kívánt hivatalos nyelvhasználattal együtt): „Magyar iskolába járathatod a gyereket, de azért, ha azt akarod, hogy igenis menjen a gyereked valahová, akkor az ukránt tudnia kell.”

Figyelmeztető, hogy a szégyenlő attitűd valamennyi beszélőközösségben leginkább a fiatalok sajátja, a határon túl pedig a nagyobb végzettséghez is társulhat: „Hogyha olyan közegbe kerülök …, akkor oda kell figyelnem, vigyáznom kell magamra, hogy ne váljak nevetségessé emiatt”.

Saját közösségében minden adatközlőnk egyformán, a beszélőközösség helyi normáinak, elvárásainak megfelelően beszél. Magyarországon a kódváltás felismerése, szükségességének elismerése jellemzőbb, de az életkor és az iskolai végzettség befolyásoló tényező a határon túl is: „A családommal így beszélek. De ha már …, ha olyan környezetbe kerül az ember ….” A „másképpen beszélés”, a kódváltás okaként fejlett nyelvi tudatossággal az életkori, a műveltségbeli különbségeket, a formális–informális helyzet megkívánta eltéréseket és gyakran (főleg Magyarországon) a falu–város nyelvhasználatából adódó különbségeket emelik ki).28 A fentiek igazolására nézzük meg az alábbi – irányított interjúk alapján készített – diagramok adatait és néhány jellemző – a különbségeket is érzékeltető – választ!

66,70%

48,60% 42,90%

23,50%

Válaszok: • … hát több a tanult ember; meg a tévé, rádió, ezektől csak tanuljuk, és akkor igyekszik mindenki szebben beszélni (68 éves alacsony végzettségű nő, Csengersima).

• Hetven éve több rendszer vót, orosz is vót, ukrán rendszer is vót, és mégis … azt lehet mondani, hogy a fiatalok is, … nem váltanak át (65 éves alacsony végzettségű férfi, Badaló).

28

98

Az attitűd és a kisebbségi nyelvhasználat kérdéséhez vö. pl. Csernicskó, 1998. 133–138.; Beregszászi Anikó – Csernicskó István: „… itt mennyit ér a szó?” Írások a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról. Ungvár, 2004. PoliPrint Kft., 186–206.; Péntek, 2007. 311–315.; Csernicskó István: „Szépen, igeragozás szerint beszélnek”. Mi, ti és ők, avagy hogyan látják nyelvváltozataikat a kárpátaljai magyarok. In: Nyelvideológiák, attitűdök és sztereotípiák. Szerk. Borbély Anna – Vančoné Krammer Ildikó – Hattyár Helga. Budapest, 2009. Tinta Könyvkiadó, 406–413.

A trianoni határ mint nyelvi és mentális határ

Válaszok: • Nem sajnálnám. Szerintem már a mai világba nem illik bele ez a régies beszéd (14 éves fiú, Bátorliget).

• Akkor milyen beszédmód jönne? Nekünk már ez az anyanyelvünk … És nem is kereshetünk mást! (72 éves középfokú végzettségű nő, Beregsom).

Eredményeinket összegezve megállapíthatjuk, hogy a nyelvhasználati variabilitásban a humán/társadalmi tényezőknek nagyobb szerepe mutatkozik, mint a területiségnek. A változásvizsgálatok tapasztalatai – az életkorral csökken, az iskolázottsággal növekszik a köznyelvi változatok választási/használati gyakorisága – általában igazolódik, de adataink (és a követéses vizsgálatok) arra is figyelmeztetnek, hogy ezen tényezőket csak nagyon komplexen, számtalan mikrovizsgálattal lehet feltárni.29 Az attitűd a hármas határ mentén a nyelvhasználatot erősen befolyásoló tényező.

A mentális határrá is vált országhatár elkülönítő szerepe ebből a szempontból több jelenség esetében meghatározóbb, mint földrajzi határ volta.30 (Pl. a diplomások archaikus nyelvjárási jelenségeket megőrző szándéka, a nyelvjárási jelenségek identitást jelölő szerepének tudatosítása; a fiatalok attitűdje stb.)

Kontra Miklós 1999-ben még így fogalmaz: „A magyar nyelvészet egyik hatalmas adóssága, hogy Trianon nyelvi következményeit soha végig nem gondolták nyelvészeink, nemhogy empirikus vizsgálatokat végeztek volna a határokon túl”. A Kárpát-medencében végzett kutatások eredményeként napjainkig sorra jelentek meg a kisebbségi magyarság helyzetét feltáró munkák: Csernicskó István: A magyar nyelv Ukrajnában (Kárpátalján). Budapest, 1998.

Osiris Kiadó és MTA Kisebbségkutató Műhely.

Göncz Lajos: A magyar nyelv Jugoszláviában (Vajdaságban). Budapest – Újvidék, 1999. Osiris Kiadó – Fórum Könyvkiadó – MTA Kisebbségkutató Műhely.

Lanstyák István: A magyar nyelv Szlovákiában. Budapest – Pozsony, 2000. Osiris Kiadó – Kalligram Könyvkiadó – MTA Kisebbségkutató Műhely.

Szépfalusi István – Vörös Ottó – Beregszászi Anikó – Kontra Miklós: A magyar nyelv Ausztriában és Szlovéniában. Budapest, 2012. Osiris Kiadó és MTA Kisebbségkutató Műhely.

99

irodalom

Karádi Zsolt

„Egy író ott kezdődik, hogy önmagát nem kíméli”

Forgách András Móricz Zsigmondról, Petri Györgyről, Bódy Gáborról

A VIDOR Fesztivál irodalmi programjának részeként művész–közönség találkozón vett rész Forgách András, író, dramaturg, esszéista, drámaíró 2012 augusztusában Nyíregyházán. Az itt következő interjú a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.

– Hadd kérdezzelek meg, András, mióta van szorosabb kapcsolatod Nyíregyházával? Mikor jutottál el szerzőként először a Móricz Zsigmond Színházba?

– Először, azt hiszem, a Tercett című drámámat játszották itt. Nagyon jó előadás volt. Azután jött a Kulcs a VIDOR Fesztiválon, majd a Móricz-egyfelvonásos est, amelynek egyik darabját én írtam. Közben eszembe jutott, hogy a VIDOR blogírója is voltam két-három évvel ezelőtt.

– Amikor 2010-ben és 2011-ben én készítettem a fesztiválnaplót, megmondom őszintén, belepillantottam a blogba: hogyan csinálta ezt Forgách András. Nagy élvezettel olvastam a szövegeket.

Még egy apróság: a mai találkozásunk plakátján lévő Forgách András-portrét én bátorkodtam elkövetni akkor, amikor Budapesten, az Írószövetségben a Móricz 2009 bemutatójáról beszélgettünk…

– Véletlenül ugyanez a T-shirt volt rajtam, vagy nevezhetjük pólónak is...

– Bár azt mondják, nincsenek véletlenek, avagy talán mégis… Közben azon is gondolkodtam, hogy néhány nappal ezelőtt, július 18-án töltötted be 60. életévedet. Ha ebből az alkalomból leltárt készítenél, tudod-e, hány színdarabot írtál? Hány szerzőt fordítottál magyarra? Regényeid számát nyilván tudod. Van kimutatásod?

– Kimutatás nincs, de curriculum vitae, az van. Tizennyolc színdarabom lehet összesen, de igazából nem tudom. Az biztos, hogy számuk tíz fölött és húsz alatt van. Nem mintha ez mondana valamit a művek minőségéről. Hozzá kell tennem, ezt már sokhelyütt elmondtam, hogy színdarabot, ritka kivétellel, mindig megrendelésre írtam.

100

„Egy író ott kezdődik, hogy önmagát nem kíméli”

Soha nem akartam dramaturg lenni és nem érdekelt a színház sem. Egészen addig, amíg a bölcsészkar elvégzése után állást nem kaptam 1976-ban, Kecskeméten. Akkor viszont nagyon szenvedtem: fogalmam sem volt róla, hogy mit csinálnak a dramaturgok, akik általában függésben levő, a színház fogaskerekei közé esett emberek, a kevés kivételtől eltekintve. Habár ez mostanában változóban van. Fél évvel azután, hogy dramaturgként munkához láttam Kecskeméten, írni kezdtem egy színművet, amit jóval később, 1985-ben, a Katona József Színházban mutattak be. Ez volt a Játékos, az első darabom. Úgy született, hogy a színház lépcsőházában szembe jött velem Szurdi Miklós, aki akkor ott dolgozott, és így szólt: van egy nagyon jó regény, Dosztojevszkij írta, ismered? Na, ebből kéne darabot írni. Számomra mindig fontos volt a színházi munkában az, hogy legyen valamilyen igény, társadalmi megrendelés.

Néhányszor ugyan megszegtem ezt a szabályt. Például A kulcsot magamnak írtam, és nagyon sokat vacakoltam vele. De már a Vitellius című drámám is, ami egy régi ötletem megvalósulása, hasonlóképpen készült. Ezt a Győri Nemzeti Színház rendelte, ahol akkoriban Szikora János volt a főrendező, Nádas Péter és Morcsányi Géza pedig a dramaturgok. Drámaírói ösztöndíjat kaptam tőlük a ’80-as évek elején; hét évvel később mutatta be a Pécsi Nemzeti Színház, Vincze János rendezésében, Koltai Róberttel a főszerepben. A színházban fontos számomra, hogy úgy induljak el: valaki rajtam kívül is akarja. Fordításaim is nagyjából így születtek. Persze itt is van kivétel: beleszerettem egy Kleist-darabba. Ez volt a Schroffenstein-család. Lefordítottam, majd évekkel később megrendeztem, amikor a Budapesti Kamaraszínházban alkalom adódott rá. Ez volt az első rendezésem. Soha nem akartam rendezni, de aztán a kaland elcsábított, és ebbe az első munkába majdnem belerokkantam. Ugyanis rájöttem, hogy hiába dolgozom már 15 éve színházban, nem tudom, miért jön be a színész a színpadra. De ez egy másik történet.

– A továbbiakban úgy folytatjuk a beszélgetést, hogy bizonyos hívószavakat, hívóneveket mondok. Kérlek, reagálj rájuk. A színházzal való találkozásod a ’70-es évek derekára tehető. Az első név így Ruszt József…

– Igen, ő volt az, aki a bölcsészkar után Kecskemétre hívott dramaturgnak. Tíz évig tartott az a kaland. Akkor ő csúcsformában volt, éppen létrehozta saját társulatát. Egyenlően állt a szolnoki, a kaposvári, valamint a kecskeméti színház. Akkoriban ezek voltak „a” vidéki színházak. Aztán 1978-ban Zsámbéki Gábor és Székely feljött Pestre; ezzel párhuzamosan, egy nagy átszervezési akció keretében Ruszt is. Ők a Nemzetit, Ruszt a Népszínházat kapta meg. Ezzel véget ért a kecskeméti korszakom. Rengeteget tanultam tőle, ő volt az első színházi mesterem. Bonyolult volt a kapcsolatunk, mert Ruszt nehéz ember volt. Annál is inkább tudom ezt, mert most sorban jelennek meg naplói és művei, interjúi, amelyeket Nánay Istvánnal és Tucsni Andrással együtt én szerkesztettem. Ha annak idején olvashattam volna ezeket, akkor lehet, jobban értettem volna a motívumait, beleláttam volna a fejébe, értettem volna a furcsaságait. De azt akkor is láttam, hogy mennyire átjárja utolsó porcikájáig, utolsó sejtjéig is a színház és a zene. Kedvenc kijelentései közé tartozott, amit sokszor elmondott és sokszor elmondanak róla, hogy a színházban legjobban a próbát

101

K arádi Z solt

szereti, a próbában pedig a szünetet. Valóban: többször is láttam, hogy a klubban, kezében egy kisunikummal néha többet elért a színésznél három odavetett, látszólag mellékes, vagy éppen provokatívan huncut, vesébe látó mondattal, mint a színpadon, a próbán. Amikor megismertem mint művészt, ő már teljesen készen volt, minden eszköze birtokában, én pedig teljesen éretlen voltam, nem rendelkeztem túl fejlett emberismerettel sem. Annak ellenére, hogy egyetemet végzett ember voltam, sőt, világot látott, nem sok fogalmam volt a dolgokról. És nem tudtam, mik azok a lelki tényezők, élettörténések, amelyektől ő pont olyan lett, amilyen lett, számomra kiszámíthatatlan, nagyon vonzó és ugyanakkor taszító is. Arról, hogy mennyire korszerű ma az a fajta gondolkodás, amit képviselt, nyilván lehetne vitatkozni. Ő nem azt a realista, pszichorealista színházat csinálta, amit a kaposváriak, hanem operaszerű világot teremtett minden előadásból. Ennek köszönhető, hogy ezt e műfajt is felfedeztem. Szüleim annak idején nem vittek az Operaházba – halottnak tekintették. Ma viszont lényegében ez lett az egyik vezető színházi műfaj: a színház nagyon gyakran az operát utánozza. Hogy kihalóban levő művészeti forma lenne, az éppenséggel nem igaz. Sok év telt el közben, ’83-ban szabadúszó lettem. Ruszt később hívott Zalaegerszegre, de dolgoztam vele Budapesten is. Marlowe II. Edwardját az én fordításomban rendezte meg a Kamaraszínházban. Szép előadás volt. Nagy szünetekkel újra meg újra találkoztunk. Amikor meghalt, éppen külföldön voltam, Skóciában. A halála előtti napon felhívott a kórházból, a műtét után, amiről az orvosok előre megmondták, hogy ez már csak egy utolsó utáni esély. Rám hagyta számítógépének egész tartalmát egy CD-n, fontos volt a számára, hogy megőrizzem; hogy tudjam, ki volt ő. Én most hatvan éves vagyok: ennek vannak előnyei is, mert az ember, amikor hatvan esztendős, akkor lehet tíz éves, el tudja képzelni, milyen tizenhét évesnek lenni, vagy huszonötnek, de egy tíz éves nem lehet hatvan. Diákjaim, akiket tanítok a Színművészeti Egyetemen, dramaturg osztályom tagjai húsz-huszonhárom évesek: hét évesek már ők is tudnak lenni, ám negyven: nem. De visszatérve Rusztra. Az idő megadta azt, hogy megkapjam egy titokzatos, rejtélyes, nehéz ember naplóját. 1937-ben született, 2005-ben hunyt el, hatvannyolc évesen. Volt egy másik barátom, talán legjobb barátom, Petri György költő, aki ötvenhét évesen ment el, 2000-ben. Mindenesetre az idő megélésének, vagy a hosszú életnek van olyan előnye, olyan lehetősége, esélye is, hogy az ember meg tudja látni a másik oldalt is, és beláthat egy másik élet kulisszái mögé. Különös érzés.

– Ha már a naplót említettél, hadd mondjam el azt a kedves történetet 2009-ből, amikor a Móricz-bemutató készült. Emlékszem, Tasnádi Csaba riadtan felhívott azzal, hogy baj van.

A Móricz-örökösök őrjöngnek. Nézzem már át ezeket a darabokat másnap reggelig (elküldik e-mailben), mert jön a Móricz-örökös és beszélgetni kellene vele. Nem akarja engedélyezni. Éjjel elolvastam a drámákat, másnap pedig bementem a próbára. A hölgy nagyon kedves volt, egyáltalán nem értettem, hogy miről van szó és miért tiltakoznak. Különösen Forgách András darabjaival miért van annyi gondja. Tudtommal azt nehezményezte, hogy szerinted Móricz hidegen szereti a pörköltöt. Később az írószövetségi beszélgetéskor árultad el, hogy te már olvastad azokat a kéziratos naplókat, amelyek akkor még nem jelentek meg. E lapokon ott van minden, ami a te szövegben benne volt.

102

„Egy író ott kezdődik, hogy önmagát nem kíméli”

– Igen, fölöttébb kedves hölgy volt Kolos Réka, Móricz unokája, nagyon megbarátkoztam vele. De nem a hideg pörköltet nehezményezte. Szerinte azt Móricz soha nem vitte be az íróasztalára, hanem kiment a kamrába enni. Sőt, kifejezetten szerette megenni hajnalban a hideg töltött káposztát. (Egyébként én is nagyon szeretem; a reggeli kaparászásnak a fazékban külön bukéja van.) A fő probléma azonban nem ez, hanem az, hogy Móricz első felesége öngyilkos lett. Ezt én is akkor tudtam meg, amikor a Tercettet írtam, ez annyira nem volt köztudott. A mű Móricz és a színésznő, illetve A jó, a csúf és a gonosz címen is futott. Először filmforgatókönyv készült belőle Fehér selyemben címmel. Akkor a család akadályozta meg, hogy elkészüljön a tévéfilm. Ekkor szerettem bele halálosan Móriczba. Akkor, amikor végigolvastam – a részben éppen a lányai által közzétett – személyes történetét. Most megjelent naplóinak második kötete is Cséve Anna szerkesztésében, ez a napló annyira őszinte, hogy ennél őszintébb ember nem lehet. Önmagával szemben nagyon kegyetlen. Azt lehet megtanulni belőle: az író ott kezdődik, hogy önmagát nem kíméli. Egy ember meghalt miatta, de a lányai… (Ők nem Simonyi Mária színésznő lányai voltak, akit később feleségül vett, neki nem volt gyermeke, illetve elvetette, anélkül, hogy ezt megbeszélte volna az íróval; ezt az epizódot aztán Móricz egy kegyetlen regényben, a Míg új a szerelemben megírta.) Érthető, hogy a lányok nagyon vigyáztak rá, milyen kép jelenik meg a nyilvánosság előtt édesanyjukról, a rendkívüli és különleges Holics Jankáról, aki nagyban formálta Móricz írói és emberi alakját. Továbbá, hogy milyen kép jelenik meg anyjuk és apjuk viszonyáról, a harcról, amit egymással folytattak. És lehet mondani, hogy ez valóban magánéleti tény, de a Móricz-naplók nyilvánosságra kerülése után talán mégsem. Tulajdonképpen ez az elem volt az, ami irritálta őket. A darab tényeibe nehéz lett volna belekötni. Ha valaki végigolvassa a naplókat, láthatja, hogy én voltaképpen nagyon kíméletes voltam a szereplőkkel. Az az epizód ragadott meg először, amikor Janka öngyilkos lett. Móricz a kórházban ült a felesége ágya mellett, és mivel „magnóagya” volt, mindent megjegyzett, utána otthon mindent leírt. Ezek a dialógusok olyanok voltak, mint egy Harold Pinter-dráma párbeszédei – tökéletesek. Réka végül megszerette a darabomat, a premieren teljesen elolvadt, szinte azonosult a színésszel, mert az apját látta benne. A Móriczot megformáló Horváth László Attila e játék a kedvéért szedett fel húsz kilót; amikor a Veszedelmes viszonyokban játszott, akkor meg leadott ugyanennyit….

– A következő ember, aki fontos személyiség volt az életedben: Bódy Gábor…

– Igen, ő volt, mondhatni, az első mesterem. 1985-ben, harminckilenc évesen lett öngyilkos. Talán nem akart negyven lenni, akárcsak Domján Edit. Ez az egyik elmélet a halálával kapcsolatban. Van olyan elmélet is, hogy a kelet-német titkosszolgálat ölte meg…

– Hogyan kezdődött a barátságotok?

– Arra emlékszem, hogy egy francia újhullámos film vetítésén ültünk az Egyetemi Színpadon. Éppen beszélgettem valakivel, amikor Bódy átugrott három sort, hozzám fordult és megkérdezte: „Akarsz egy filmben játszani”? Ismerkedésre mindenesetre jó egy ilyen mondat, és én sem tudtam ennek ellenállni; így kezdődött a

103

K arádi Z solt

beszélgetésünk. A mű a Balázs Béla Stúdió filmjeként készült el 1971-ben, a címe az lett, A harmadik. Ez volt Bódy első munkája, egy pszeudo-dokumentumfilm arról, hogy egy egyetemi csoport Goethe Faustját próbálja. Bódy nekem, a tizenkilenc esztendős egyetemistának két könyvet ajánlott: az egyik Dosztojevszkijtől az Ördögök, a másik pedig az Ulysses. Beültem a Széchényi Könyvtárba, és elolvastam mindent, ami Joyce-tól hozzáférhető volt. És ami Dosztojevszkijtől. Joyce döntően meghatározta például a Játékos című darabom szerkezetét. Itt azt csináltam, hogy a regény mondatait összekevertem az utcán vagy bárhol hallott mondatokkal. Ebből egy sajátos szövegzuhatag lett.

– Bódynak tehát ezt a két könyvet köszönheted…

– Igen. És azt, hogy rengeteget beszélgettem vele. Sétáltunk és beszélgettünk. Örökre a fülemben maradt nazális hangjának zengése. Ő rajtam kívül még nagyon sok embernek volt nagyon fontos. Idővel bebizonyosodott, hogy nemcsak filmrendező, hanem: szellem. Aztán később, halála után kiderült, pesti éveiben feljelentéseket is írt, tehát III/III-as is volt. Senki nem értette és nem hitte el, de nekem belefért a képbe, abba a talán torz romantikába, ami a személyiségét meghatározta, s amelyben a művészi ösztönnek fontosabb szerepe volt, mint az erkölcsi integritásnak. A megcsalás, a hódítás, a kettős élet, mindez hozzátartozott Gábor mitológiájához, önképéhez. Én ettől utólag nem néztem rá ferdébb szemmel. Nem lepődtem meg.

Valószínűleg azzal zsarolták, hogy nem veszik föl filmrendezőnek, ha nem írja alá azt a papírt. Abban az időben filmet olyan ember nem készíthetett, aki nem végezte el a Filmművészeti Főiskolát. Azzal hitegette magát, baloldali gondolkodású ember lévén, hogy még hasznos is lehet a hazájának azzal, amit csinál. A ’80-as évek elején Nyugat-Berlinben élt. Ott is találkoztam vele. Állítólag ott történt meg a szakítás a kommunista titkosszolgálatokkal. Két évvel később talán ezért lett öngyilkos. De ezek csak elméletek. Bódy rendkívül eredeti ember volt. A leghíresebb alkotásai között található egy főiskolás vizsgafilm; a szakmában híres mű ez, amit azonban moziban nem vetítenek, habár az interneten hozzáférhető. Az a címe: Hogyan verekedett meg Jappe és Don Escobar után a világ. Alapja egy Thomas Mann-novella: két fiú párbajozik, verekszik egy fürdőhelyen, az I. világháború idején. Gábor úgy vette fel az egészet, mintha korabeli némafilm lenne, és erre a kis játszi epizódra rávetülnek kozmikus események, az egész világháború. Sajátos filmnyelvi elmélet alapján forgatott, Pasolini filmnyelv-elmélete nagy hatással volt rá. Bódy ismertetett össze egy számomra másik nagyon fontos emberrel, Zsilka János nyelvészprofesszorral. Később elkészítette az Amerikai anzixot, amelyben statisztáltam is, sokszor kint jártam a forgatáson. Nagyon érdekes volt: egy észak amerikai tisztet kellett játszanom. Bajuszt ragasztottak nekem, amitől kifejezetten rossz, valósággal romlott arcom lett. Teljesen megváltozott a fizimiskám. Egészen megrémültem magamtól.

– Azóta sem volt bajuszod?

– Nem, soha. Mikor belenéztem a tükörbe, nem hittem a szememnek. Közben asszisztenskedtem is. Bódy elküldött a Nemzeti Bankba, hogy hozzak neki autentikus

104

„Egy író ott kezdődik, hogy önmagát nem kíméli”

dollárt az amerikai polgárháború idejéből. Színházban is dolgozott. Megrendezte a Hamletet Győrben Cserhalmival, itt a díszletet Bachman Gábor készítette, aki a Nárcisz és Psyché látványtervezője volt. És forgatott meglehetősen újszerű tv-játékokat. Nagyon izgalmas volt. A Nárcisz és Psychében is dolgoztam, ám mire a forgatás elkezdődött, már kisodródtam belőle. Egyébként Ruszt is rendelkezett démoni vonásokkal.

– Vonzódsz a démoni figurákhoz?

– Ezek szerint igen. Petri Györgyben azonban semmiféle démoni nem volt. Ő valójában angyal volt. Talán meglepő, amit mondok. Olykor könyörtelen másokkal és önmagával, nagyon magának való ember, de angyal. Ötvenhét évesen halt meg garatrákban, de olykor nyolcvankettőnek is kinézett. Az alkohol rengeteget rombolt rajta, fizikailag és szellemileg is. Csodálatosan okos ember, talán a legokosabb ember, akit valaha ismertem. Sokan radikális költőnek tartják, ő önmagát inkább konzervatívnak.

Mostanában elkezdtem újra olvasni a verseit. Nagyon tisztességesen, az utolsó szögig meg vannak írva, teljesen függetlenül a politikai üzenettől vagy rossz közérzettől.

Petri egyébként borzasztóan szeretett főzni. A ’70-es, ’80-as években nagy ellenzéki bulik voltak Budapest környékén, Adyligeten, Nagy Bálint házában, akinél Gyuri akkoriban lakott, és ahol a Beszélő című szamizdat is gyakran tartotta szerkesztőségi üléseit. Gyuri hatalmas kondérban főzte a kertben a pörköltöt. Nagyon rafinált ételeket is tudott készíteni. Gyerekkorában kiült a konyhába, nézte a nagymamáját; így tanult meg főzni. Könyvtárának egyik fele – kis túlzással – szakácskönyvekből állt, a másik fele pedig krimikből. Akadt azért irodalom is, komoly és szép könyvtár volt, habár amikor Gyuri megszorult, a legdrágább könyveit eladta antikvárban. Imádott főzni, de enni nem. Engem olykor konyhamalacnak hívott, mert mindent megettem, amit főzött. Ki tudja, lehet, hogy ez volt a barátságunk alapja. Van egy dolog azonban, amit sosem bocsátok meg magamnak. Halála előtt fél évvel megkért, hogy hívjam fel a Magyar Konyhát, mert szeretett volna egy recept-testamentumot hagyni. El is kezdtem írni, lediktált nekem öt-hat receptet, aztán elfáradt, mert már nagyon beteg volt.

– Bódyval kapcsolatban jutott eszembe hajdani évfolyamtársam, Csontos Sándor, aki az egyetem után az Új Írásnál dolgozott, s közben valahogy Bódy közelébe került. 31–32 éves korában öngyilkos lett. Halála után néhány esztendővel Farkas László azt mondta nekem, Alex kétszer lett öngyilkos. Az első kísérlet nem sikerült. Tettét közvetlen munkatársai annak tulajdonították, hogy elolvasta Bódy naplóját. Először felgyújtotta magát, de életben maradt. Összeplasztikázták.

Másodszorra már biztosra ment. Azóta sem tudom, mi történt pontosan. A debreceni temetőben nyugszik. Visszatérve Petri Györgyre: egyszer említetted, hogy sajátos fordítói együttműködés alakult ki köztetek, főleg amikor Molière-t fordítottátok…

– Petri nem tudott franciául. Ez azért elég nagy akadály, ha az ember Molièret akar fordítani. A Don Juan-t, a Tartuffe-öt, s a Mizantrópot, később az Amphitryont ültette át magyarra. A nyersfordítást mindig én csináltam. Ez persze folyamatos értelmezés is volt. Eme együttlétek hasonlítottak azokhoz, amikor Ascher felkérésére Kafka A kastély című regényéből készítettünk színpadi változatot. A Don Juan főleg próza, ott talán aktívabb voltam, és nyersfordításnál többet adtam hozzá, de ahol vers 105

K arádi Z solt

van, az száz százalékig Petri. A Mizantróp lett a legsikeresebb, amit a Katona József Színháznak fordított, azt minden évben játsszák valahol. Munkánkat lehet közösnek is mondani, és utólag egy pillanatát nem bánom ennek az aládolgozásnak.

– Pályádon írtál filmforgatókönyveket is, többek között Janisch Attilának. Hogyan dolgoztatok együtt?

– Attilával Kecskeméten találkoztam, ’76-ban. Ő tizenkilenc volt, én meg huszonnégy. Akkor még nem vették fel a Filmművészeti Egyetemre, valami filmes raktárban dolgozott, ahol a plakátokat, filmtekercseket őrizték. Mindenáron a filmek közelébe akart kerülni, még raktáros is szívesen lett ennek a kedvéért. Egyébként Ruszttal szomszédos házban lakott. Egyszer felmentem Ruszthoz és ott ült Attila, fehér ingben. Egy tv-játék forgatókönyvén dolgoztak. Kecskeméten Attilával együtt jártunk filmklubba, aztán mulatságos amatőr filmeket forgattunk, nyolcmilliméteres filmre. Később valamin halálosan összevesztünk. Amikor fölvették az egyetemre, megint összefutottunk és megkért, segítsek neki. Mondtam, hogy nem érdekel ez a fajta munka. Hozott egy nagyon rossz forgatókönyvet: idegesítően rossz volt. Kicsit javítottam rajta. Erre rögtön le is forgatta. Ez lett az első vizsgafilmje: a Róbert és Róbert. Ettől kezdve gyakorlatilag minden filmjét én írtam. Illetve amelyiket nem én, hanem a Szász János, abba egy fontos mondatot írtam bele. Ezt Attila azóta is emlegeti.

– Mennyiben más forgatókönyvet írni, mint regényt?

– Forgatókönyvíráskor elfogadom a rendező vízióját. Nem akarom a magaméval helyettesíteni. Sok-sok empátia kell hozzá. Egyébként talán filmrendező lennék, ha volna bennem kellő gonoszság és önzés, önérvényesítő akarat.

– Egyik szövegedben a rendezőket akaratgépeknek nevezted…

– A rendezés alapjában erőszakos tevékenység, ez nekem nem áll jól. A rendezőnek az a dolga, hogy odáig manipuláljon, trükközzön, amíg a színész valamilyen nem lesz. Az összes munkatársának át kell adnia, naponta, pillanatonként azokat az impulzusokat, amelyek következtében majd megfelelnek egy belső képnek. Én inkább visszahúzódó ember vagyok, ez a fajta manipuláció nem az én kenyerem. Viszont a fejemben rengeteg film van, filmszerűen tudok jeleneteket leírni. Ez nem összetévesztendő a prózával. Nem biztos, hogy egy forgatókönyvbeli jó mondat prózában is megállja a helyét. Engem ez sokáig megtévesztett, nem tudtam különbséget tenni, ez akadályozott is abban, hogy megtaláljam a saját nyelvemet.

– Eddig beszéltünk filmről, színházról, irodalomról. Egy dologról nem szóltunk, a grafikáról.

Mondanál néhány mondatot arról, hogyan viszonyulsz a képzőművészethez?

– Bátyám, Forgács Péter, aki ismert filmrendező, állandóan rajzolt. Engem is sokszor lerajzolt gyerekkoromban. Ő volt a családban a képzőművész. Hozzáteszem, hogy a dédapám iparművész és grafikus volt. Bámulatos kalligráfiái, szecessziós rajzai vannak. A nagyanyám gyönyörű hímzéseket és faliszőnyegeket készített. Én az egyetemen kezdtem el csoporttársaimról karikatúrákat rajzolni, közben Péter, mintha 106

„Egy író ott kezdődik, hogy önmagát nem kíméli”

váltottuk volna egymást, abbahagyta a rajzolást és filmekkel kezdett foglalkozni. A Privát Magyarország gondolata ekkor született meg benne. Egy időben, amikor disszidálási gondolatok foglalkoztattak, azon töprengtem, hogy kint majd utcai rajzolással keresem meg a kenyerem, mivel a nyelvet olyan szinten nem tudom megtanulni, hogy kint író lehessek. Szisztematikusan képeztem magam, akkor kezdtem el részben gyufás skatulyákat rajzolni. Egy doboz lerajzolása jól majdnem ugyanolyan bonyolult feladat, mint egy arcé. Később Dürer-fametszeteket másoltam. Az összes fametszetét lemásoltam. A harmadik ilyen szakasz pedig Petrivel függ össze. Amikor találkoztunk, kocsmában vagy bárhol, mindig lerajzoltam. Mondhatni, végül az ő arcán tanultam meg rajzolni. Petrinek csodálatos arca van, németalföldi táj, tele sziklákkal, bozóttal.

Ragyás, himlőhelyes arc, hatalmas húsos orral. Kétszer tanúja voltam, hogy levágta a szakállát: akkora álla volt, mint másnak az arca. Hihetetlen erőteljes és szurokfekete szemek. Roppant különös lény. Egyébként a nagyapámat is sokszor lerajzoltam, meg a barátaim gyerekeit. Az írás szüneteiben, válságos időszakokban gyakran rajzolok.

Az utóbbi időben megint sokszor elkap ez a szenvedély.

– Ezek a művek publikusak?

– Sok megjelent közülük az Élet és Irodalomban, egyes kötetekben, például Petri György egyik összefoglaló könyvében is, ami a Jelenkornál jelent meg, megtalálható pár rajzom róla.

Nemrég megkeresett az Atlantisz kiadó azzal, hogy csináljunk a rajzaimból egy Petri-albumot.

Ezért aztán beszkenneltem az összes létező rajzot és kiderült, hogy nem százötven van, hanem sokkal több, talán négyszáz. Bugyogtak elő a rajzok, amelyeket már teljesen elfelejtettem. Remélem, hogy lesz a könyvből valami. Az jó dolog, hogy a kiadó kért föl, s nem én kilincseltem náluk. Egyébként elég jól megtanultam rajzolni; már nem tartom amatőrnek, amit csinálok. Nem mindent tudok, például kezet nem tudok elég jól rajzolni. A másik gond a perspektíva. Van Gogh, amikor elkezdett komolyan festeni, el-

Forgách András: Petri György

107

K arádi Z solt

készítette Dürer négyzethálóját, ami azon a rajzon látható, amelyen éppen egy lant rövidülését rajzolja a festő.

– Ha olvasgatja az ember a műveidet, illetve a rólad szóló szakirodalmat, fölmerülhet benne az a kérdés, hogyan írsz? Jókai legendája arról szól, hogy reggel hattól délig írt. Neked van ilyen időszakod?

– Az írás igazából nekem délelőtt megy. Általában akkor, ha erős álmom volt, ami elég sokszor előfordul velem. Az álom eligazít egy csomó mindenben. Igazából akkor megy jól, ha felébredek, és senki nem szól hozzám. Akkor tudok írni. Ha napközben hazamegyek a városból, nem tudok semmit csinálni. Akkor úgy érzem, hogy bepiszkolt lap vagyok, és le kell feküdnöm, aludni. Volt olyan korszakom, amikor éjszaka írtam. Az csodálatos dolog. Kafka és Balzac is éjjel írt. Meg lehet különböztetni a nappali és az éjszakai írókat. Teljesen más alkat a kettő. Az éjszakai írás rendkívül sokat kivesz az emberből, mármint fizikailag. Balzac ötvenegy, Kafka negyvenegy évesen halt meg. Az éjszaka egy bizonyos pontján az ember teljesen eufórikus állapotba kerül, már ha beindul az írás; az ember átalakul, elemelkedik önmagától. Nem ez a józan, tiszta írás ideje. A legjobb az, ha az ember heteken vagy hónapokon át képes dolgozni egyvalamin, folyamatosan, megszakítás nélkül, akkor olyan viszonya születik a saját mondataihoz, ami hajtja előre, ami a formát megteremti, egyfajta látnokiság ez. A svájci ösztöndíjam ezért is volt csodálatos, mert minden nap tudtam írni. Az éjszaka tulajdonképpen drogként működik. Csönd van, mindenki alszik; te vagy a kiválasztott, aki írsz. Közben érezhetően kiválasztódik az emberben egy kémiai anyag is: hirtelen vizuálissá válik minden, a szavaknak teste lesz, valami zene szól, zúg az emberben, mint a szél vagy a víz. Szegény Kafka! Dolgozott egész nap a hivatalban, otthon lefeküdt egy kicsit aludni, aztán felkelt és írt. Állítólag Shakespeare is éjjel írt, napközben aludt, nagy alvó volt, majd ment a színházba játszani. Balzac minden éjjel megivott tizenöt kávét, hogy ébren tudjon maradni, talán emiatt pusztult el olyan korán. Az emberi színjáték figurái ott sorakoztak az asztalán, így tudta azonosítani a személyeket, akik egyik regényből a másikba vándoroltak. Hajnali hatkor beült egy kád forró vízbe és az előző regénye korrektúráit javította. Vajon hogy nézett ki az a korrektúra? Mindenkinek más a szokása; van, aki húz a szövegéből, és van, aki hozzáír. Balzacnál egy korrektúra után háromszor olyan hosszú lett a mű. És ez folyamat többször is megismétlődött. Gondolom, az őrületbe kergette a szedőket…

– Az egyik interjúdban megkérdezte tőled a riporter, mennyi idő alatt készült az első regényed.

Azt felelted, hogy nyolc-tíz év alatt. A költő nem képes ennyi ideig írni egyetlen művet. Hogy működik a prózaírói ihlet?

– Vannak nagyon jó prózaíró költőink, mint például Kemény István. Egy dolog kell hozzá: amikor eszébe jut az embernek egy érzésről, hogy az regény, akkor azt a képet kell megközelíteni, ami akkor képződik benne. Ami nem egy fénykép vagy egy szokásos kép, hanem egy érzet vagy egy ív gondolata, amelyik az egész regényre igaz. Ha ezt a képet az ember valamikor meglátta, akkor tudhatja megírni. Egy őskép.

A Zehuze is így keletkezett. Az utolsó esztendőben évhalasztást kaptam, mert olyan

108

„Egy író ott kezdődik, hogy önmagát nem kíméli”

nehéz feladatot tűztem magam elé, hogy nem készültem el határidőre. Napi 18 órát írtam a könyvet – de ehhez a napi 18 órai munkához szükséges az őspillanat. Ami nem a könyv ötlete, több annál, egy ilyen mag, ami az egész kibomló szerkezetet is tartalmazza és a figurákat is, csak még nincs kifejtve – ez tehát a prózaírásban nagyon fontos. A másik pedig az, hogy bírni kell „seggel”. Bírni kell ülni. Nagyon sokan nem bírják ezt fizikailag. Petri Gyuri, amikor fölmentem hozzá a Batthyányi utcai lakásába, két vastag könyvet szuggerált a könyvespolcon, Nádas és Esterházy regényét. Maya, a felesége jött oda hozzám, mert Gyuri meg se mozdult, csak nézte azt a két testes könyvet. Maya halkan mondta nekem, Gyuri most azon töpreng, dühöng, meditál, hogy ő mért nem írta meg a főművét, mért nem tud ilyen vastag könyvet, mert ő is regényt szeretett volna írni. De az ő belső ideje, az ő belső órája másként működött.

Rövidebb távú volt, ami az alkotás idejét illeti. Meg is írta ezt a nagyon szép Történet c. versében: „Egyedül kéne élnem. / Hajnali, hosszu sétákon érlelnem magam. / Bor és – főleg! – szivar mellett / (mert a cigaretta a kapkodásnak / kedvez, sok rövidlejáratu tervnek) / lassan fürkészni ki / amit múltamnak / – éppúgy önmagamnak nevezek.

Talán hasznos / volna regénybe fogni.”

– 1992 óta számtalan elismerésben részesültél. Megkaptad – többek között – a Szép Ernő-, a Jászai Mari-, a József Attila-, a Déry Tibor-, a Füst Milán-díjat. Mindezek mellett van egy érdekes nevű, az Üveggolyó-díj. Mit kellene erről tudnunk?

– Ez a legszebb díj! Az Írók Boltja adja. József Attila mondta: „a távolságot mint üveggolyót megkapod”. A leendő díjazott nem tudja előre, hogy ő lesz a kitüntetett.

Ilyenkor a boltban a lányok azt súgják: „feltétlenül gyere el”. Persze az ember elmegy, mert örül a másik örömének is. Ebben a díjban rengeteg szeretet sűrűsödik. Ezért is ez a kedvencem. Egyébként, ha már, akkor arra vagyok valamennyire büszke, hogy van József Attila-, Jászai Mari-, és Balázs Béla-díjam is. Ez a három így együtt talán nincs senki másnak. Az írás, a színház, a film. Ezeken a területeken működtem, és ezek szakmai elismerések. Persze ettől még nem lesz zseni az ember, de azt jelzi legalább, hogy észrevették, amit csinált. Az az eléggé kelet-európai szokás, hogy az ember az állami díjak ranglétráján kapaszkodik fölfelé, azért annyira nem vonz. Sőt, inkább taszít. Talán le kéne szoktatni magunkat arról, hogy az állam adjon díjakat, de ez hosszú folyamat lesz még nyilván.

– Forgách András egyszer azt írta magáról, „én rejtőzködő ember vagyok”. Az, hogy egy író mennyire rejtőzködik, vagy mennyire tárja fel önmagát, műveiben van. Vele beszélgetni mindig élmény; az igazi életmű azonban könyveiben és drámáiban rejtőzik.

109

Forgách András

Az Előadás Az igazgató izgatottan dörzsölte össze a kezeit. Még sehol nem volt ez az előadás, csupán egy vad elképzelés volt a fejében – a titkárnő ott állt az asztala előtt, kezében az aláírandók vastag dossziéjával, mozdulatlanul, mivel tudta, hogy merengés közben nem szabad megzavarni az igazgatót, meg nem bocsátható bűn lett volna ez, de immár kimenni sem tudott, ha egyszer már bement –, az igazgató telefonon hívta be, közben, abban a pár másodpercben, mert a titkárnő gyors volt, mint a villám, jöhetett rá ez az elrévedés –, most már meg kell várnia, amíg az igazgató tekintete élettel telik meg. Az igazgatónak ugyanis abban a pillanatban jutott az eszébe az előadás, sőt, az Előadás, így, nagybetűvel, hogy behívta a titkárnőt, és ebben az éles és pontos vízióban, amelyik a szeme előtt most életre kelt, az előadást (az Előadást) szinte minden parányi részletében kirajzolódni látta. Nem csak az előadást, hanem magát az előadás után hosszan tomboló sikert, a kritikákat is, amelyek kisvártatva megjelentek a napilapokban és a szaklapokban, éspedig az elvárhatónál sokkal hamarabb, egy rossz kritikát is képzelt, mert az adja meg az igazi siker sava-borsát, a rettegett főkritikus rafinált szóképeit is sorban elképzelte, amelyekkel, a dicséret mézébe mártott mérgezett tőrt átnyújtja neki, netán a rózsaszín selyemzsinórt, de ő fittyet hány erre, és kirakja a többi mellé a faliújságra, hadd olvassák a színészek, de nem állt meg itt, hanem még a tomboló és megérdemelt siker utáni kínos és elkerülhetetlen másnaposságot is maximálisan kiélvezte gondolatban.

Mennyire szerette ezt a fajta pokoli másnaposságot, a nagy sikerek utáni másnaposságot, de ha meggondolta, bevallotta magának, hogy a bukások utáni rémes másnaposságokat legalább úgy szerette, sőt: azt az érzést, ahogyan az ágya szélén ülve képtelen elszánni magát arra, hogy fölálljon; hogy lüktet, pulzál a halántéka, fáj a feje, a szája büdös, maró savakkal van teli, egyszercsak élesen és fájdalmasan böfögnie kell, hatalmasat böfög a nikotinszagú hálószobában, nehezen, szinte zihálva vesz levegőt, mert persze agyondohányozta magát a büfében, mert erről nem hajlandó lemondani, s az ágyban, mellette, ahogy egy rendes igazgatóhoz illik, egy táncosnő alig elhasznált, sőt, üdének mondható teste hever. Ő ekkor óvatosan lehúzza a táncosnőről a paplant – a titkárnő most alig észrevehető moccanást látott az igazgató szája sarkában, megrezzent ott valami, ami mosolynak tűnt –, sokáig gyönyörködik a fiatal táncosnő karcsú hátában, megérinti a kemény fenekét, végigsimít rajta,

110

Az Előadás

ráhajol és nedves szájjal, borostáival finoman beleszúrva a ruganyos, puha bőrbe, megcsókolja, a táncosnő megborzong, összehúzódzkodik, nagyot sóhajt, sőt, nyög, tiltakozás és élvezet határán, ő gondosan újra betakarja a meztelen testet, de még mindig nem képes fölkelni az ágy széléről. Érzi, ahogyan az arcán kiütköző borosta sikálja a levegőt, a feje előrebukik, és az álla váratlanul beleszúr a mellkasába, és ott ül az ágy szélén, félhomályban, lehorgasztott fejjel, teljesen tehetetlenül, még abban sem egészen biztos, hogy tudja, kicsoda is ül ott, ki az a valaki, aki az előbb felébredt; ott ül, dagadt ujjakkal és bokával, és zihálva szedi a levegőt, és minden egyes zihálás az élet teljességének érzetével tölti el. Különösen szerette a vízzel teli ujjait bámulni, ahogyan a tenyere végén úgy fityegtek, mint holmi uborkák, fogni sem tudott velük, de még egy pakli cigarettát sem rendesen megtartani, arra gondolni sem mert volna, hogy belenyúljon abba a pakliba, és kihalásszon belőle egy szálat, mert eltört volna ormótlan, reszkető ujjai között.

Igen, ez volt az a bizonyos premier utáni másnaposság – akár kudarc, akár siker után –, amikor zúgó üres fejjel ébredt, és semmire sem tudott gondolni, még az előző esti előadásra sem, még azt sem tudta fölidézni magában, mit művelt éjfél után a színészbüfében, ahol – és erre emlékezett – már a jövő évadra készülve, illetve a következő premierre –, előre megtervezett gonoszsággal vérig sértette a tehetséges fiatal rendezőt. Bukás volt, a bukást képzelte el, viszont ha siker lett volna, arról sem a tehetséges fiatal rendező tehetett volna, a sikerhez és a bukáshoz is csak mindig ő kellett, kellett ahhoz, hogy egy előadás egyáltalán talpra álljon, ahhoz, hogy olyan legyen a szereposztás, a díszlet, a hangulat a próbafolyamat során, és egyáltalán, hogy az a bizonyos előadás beilleszkedjen egy nagyobb valamibe, egy úgynevezett koncepcióba – de ezt rajta kívül senki sem értette. Igen, iszonyatos volt az ő magánya, egy Góbi-sivatag, és mégis, mégis mennyi irigye van, hányan gondolják úgy, hogy neki aránytalanul és életszerűtlenül magas fizetése van, és hogy talán nem kellene rendeznie a saját színházában, és hogy ráadásul a fiatal színésznők – ha nem is mindegyik, de a megkísérthető típus, amilyenből minden évadra jut néhány – az ágyába fekszenek, igen, tudta jól, hogy az ő zsenialitása a mások tehetségének előmozdításában rejlett, mert arról másoknak sejtelmük sem volt, hogyan kell, évadról évadra összehozni egy működő műsortervet – – – az igazgató most, révedezésének ezen a pontján, mert érezte, könnyek gyűlnek a szemébe, és nem szerette, ha ennek bárki is a tanúja lehet, fölpillantva meglátta a titkárnőt, ahogyan ott áll előtte, az asztalon túl, és mereven – közben a titkárnő is elzsibbadt – nézi őt.

– Mit áll ott angyalkám, ide vele!

Villámgyorsan aláírt mindent, meg se nézte, mit, a titkárnő halkan, szinte lábujjhegyen távozott, mint ahogyan egy kórteremből távozik valaki, gyorsan kiment a szobából, csöndesen becsukta maga után az ajtót, ő pedig megint arra a fantasztikus előadásra gondolt – az előadásra, amely most nem volt sehol. Egyáltalán sehol.

Nem volt előadás, sem a premier utáni másnaposság, sem a zavarbaejtően fiatal színésznő háta (tizenhat évesnek látta, és belepirult, amikor megtudta, hogy harmincegy, ebből arra következtetett, hogy menthetetlenül megöregedett), nem volt az ifjú titán, a fiatal rendező káromkodása a színészklub előtti folyosószögletben, ahogyan

111

F orgách A ndrás

magában fortyogott, tökrészegen, és vadul rugdosta a falat, s az igazgató, nehogy kárt tegyen önmagában, kiküldött hozzá valakit, hogy lecsitítsa, és amikor az illető nem járt sikerrel, maga ment ki, kezében egy üveg whiskyvel – nem, semmi nem volt az igazgató fejében. A tiszta űr.

Még egyszer megpróbált rájönni, mi is lehetett az a káprázatos előadás, amit az előbb maga elé képzelt, amelyik ennyire fölkavarta, úgy, hogy könnyeket csalt a szemébe, úgy, hogy közben – igaz, csak képzeletben –, egyszercsak, a második felvonás közepén kirontott az igazgatói páholyból a folyosóra, hogy szabadon áradhassanak forrón felbuggyanó könnyei (mert azt senki sem tudta róla, milyen gyönyörűen tudott sírni egyedül, milyen forrón és hisztérikusan), hogy csak úgy rázta a vállát a vad zokogás, de maga az előadás nem volt sehol. Érezte, hogy ha most akár csak egy perccel tovább töri a fejét azon, miféle előadást is látott maga előtt, amikor a titkárnő – a lehető legalkalmatlanabb pillanatban – belépett hozzá, akkor nem hogy ez az előadás nem lesz meg soha, amelyre most hirtelen nem is emlékezett, hanem az egész évad, úgy ahogy van, elsüllyed és romba dől, elpusztul, mielőtt megszületne, nem lesz belőle soha semmi, elvész, visszavonhatatlanul. Azt is érezte ugyanakkor, hogyha ez a bizonyos elképzelt előadás nem szerepel majd a következő évadban, akkor neki vége van, zenés után jön a próza, tragédia után a komédia, stúdió után nagyszínpad, most tehát itt állt, az elképzelt és elfelejtett előadás légüres terében, és úgy érezte, mindjárt megbolondul, ezért úgy döntött, hogy nem tesz további erőfeszítést, és azért sem fogja fölidézni, sőt, soha többé meg sem kísérli többé felidézni ezt a bizonyos előadást, mert ha sikerülne, az egész világa összeomlana.

Nem kell az előadás, nem kellenek a nyugtalanító gondolatok, nem kell a színésznő nádszál gerince, és a nagy büdös semmi, ami várt rá, és ami hirtelen megképlett előtte, olyan angyali, csorgatott mézhez hasonló nyugalommal töltötte el, amilyent addig még sohasem tapasztalt. Milyen édes volt az előadás hűlt helye! Ó, jaj, milyen megfoghatatlanul édes a meg-nem-valósulás! Kiverte a fejéből, kiverte a fejéből még a helyét is, de még a helyének a helyét is.

112

Bíró Zoltán

Czine Mihály Laudáció a Magyar Örökség Díj átadásán* Nem voltak daliás idők, amikor Czine Mihály tanári, irodalomtörténészi pályáját befutotta. Az ő daliás alakja és egyénisége túlnőtt a korszak kisszerűségén, ezért szövődött köré már fiatal tanár korában legenda. Ki Czine tanár úrnak szólította, ki Czine Miskaként emlegette, de ez utóbbiban sem volt tiszteletlenség, bár tanítványai is többnyire így mondták. Czine tanár úr ugyanis szerette magáról lelökni a professzori pózokat, nem az óvatos, kimért távolságtartás, hanem a barátkozás fakadt a természetéből és hagyta, hogy a szerep helyett a saját természete irányítsa. Munkásságára, tanárként, irodalomtörténészként is ez volt jellemző. Két „földije”, a 20. század két klasszikusa, Krúdy és Móricz olyasféle vonzást jelenthetett számára, mintha önnön természetének két összetevőjét látná bennük: a nyírségi dzsentrit és a szatmári magyar parasztot, de mindkettőjükben elsősorban a magyar ember, a magyar sors nagy megjelenítőjét.

Szécsi Margit mondta egyszer egy beszélgetésünk során: „Miska az utolsó magyar lovag”. Ám ez a tömör jellemzés korántsem jelentette csupán a férfiúi lovagiasságot.

Inkább egy már akkor is kiveszőben lévő erkölcsi tartásra utalt. A valós értékek, a magyar kultúra melletti kiállás erkölcse volt ez, amit Czine Mihály irodalomtörténészként vállalt, a maga tudósi előmenetelének kockáztatásával is. Azt a „népi” irodalmat és azt az utódállamokban élet-halál harcot vívó magyar kisebbségi irodalmat karolta fel, amely nem volt kegyeltje sem a hatalomnak, sem az úgynevezett „urbánus” köröknek. Ennél fogva a hatalmi szó, a kritika, ha a „népiek” köréhez sorolt írókról volt szó, szinte mindig rájuk ütötte a „nacionalizmus” vagy a „korszerűtlenség” bélyegét.

Ha a Népszabadságban jelent meg ilyen vád, annak többnyire egzisztenciális következményei is voltak. Czine vállalt misszióját ehhez a helyzethez kell mérni.

Nemcsak a maga paraszti családi kötelékei, neveltetése, nemcsak a hodászi kis ház emléke, de a tízgyermekes családból – tanítója segítségével – egyedüliként diplomás értelmiségivé lett Czine Mihály érezte talán erkölcsi kötelességének a képviseletet és *

Czine Mihály (1929–1999) irodalomtudósi és pedagógusi életműve posztumusz Magyar Örökség Díjban részesült.

A laudáció 2012. december 22-én hangzott el a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében

113

B író Z oltán

azt a védelmet, amivel életútján szolgálhatott a magyar irodalom ügyének. Tanítványai emlékezhetnek arra, hogy nemcsak Illyésről, Németh Lászlóról, Veres Péterről beszélt előadásaiban a hivatalostól merőben eltérő értékítélettel, és hangnemben, de tőle hallhattunk csaknem egyedül például Szabó Dezsőről vagy Sinka Istvánról. Iskolateremtő tanár volt. Ő volt az kritikusként is, aki nem azon fáradozott, hogy az írói alkotásban minden áron találjon kivetnivalót, hanem azon, hogy meggyőzően tegye közkinccsé a benne foglalt erkölcsi és esztétikai értékeket. Ezzel is példát adott a hatalmi szempontú ledorongoló bírálatokkal szemben egy más fajta kritikusi magatartásra. Ott állt a nagy öregek után érkező, vele egykorú vagy nála fiatalabb tehetségek mellett és kiállt értük következetesen. Nagy László, Szécsi Margit, Sánta Ferenc, Fekete Gyula, Csoóri Sándor, Ratkó József és sokan mások tudhatták képviselőjüknek a korabeli irodalmi élet különféle viszontagságai közepette. Támogatta az együtt induló fiatalabb tehetségek csoportosulásait, a „hetek” vagy a „kilencek” indulását, és figyelemmel kísérte pályájuk alakulását.

Czine Mihály nem ontotta magából a sok száz oldalas monográfiákat. E helyett írásaival és előadásaival, személyes hitelével és vonzásával híveket toborzott a magyar irodalomnak. Voltak pályatársai, akik ezt meg is jegyezték, olykor képességeinek elherdálását vetve a szemére, máskor mások a személyével szemben felgyűlt idegenségük kifejezéseként, lekicsinylően emlegetve „vándorprédikátori” szerepléseit.

Valóban, akár kiváló képességét, akár munkabírását tekintve, könyvtárnyi tanulmányt, monográfiát írhatott volna össze egymaga. Csakhogy tőle valami mást és alighanem többet követelt a sorsa. Az ország és az elcsatolt területek magyar íróit látogatva vagy otthonában vendégül látva (Czine Erzsike a megmondhatója, milyen családi áldozatokkal), könyvtárakat, iskolákat és művelődési házakat járva a rendszer kulturális politikájával, erkölcsi, esztétikai ítéleteivel szemben építette a másik Magyarországot. Nemcsak azzal, amit mondott, azzal is, ahogyan mondta, példátlanul szép magyar mondatokban, valóban talán egykori protestáns prédikátorok emelkedettségével és szónoki igényességével. Azon kevesek közül való volt, akikben akkor maga a magyarság érezhette megbecsülve magát. Önálló magyar kulturális politika terhét vette a vállára és vitte életútján végig, rendületlenül. Állítólag Aczél György egy alkalommal ilyenformán figyelmeztette: „Czine, magának még a mosolya is kihívó”. És Aczélnak ebben igaza volt. Kis túlzással mondhatjuk, hogy a világ magyarsága ismerte ezt a mosolyt és szerette. Természetes hát, hogy az a hatalom nem szerette. Ám Czine Mihály egész élete, munkássága volt a kihívás, jellegzetes mosolya és fejtartása kíséretében, mert minden mondatával és gesztusával magyar népe öntudatát szolgálta. Ez volt rendelt és vállalt küldetése.

Czine Mihály misszióját és személyiségét méltán tekinthetjük magyar örökségünk részének, azzal a bizonyos, mindig szelíd és mégis kihívó mosollyal együtt.

114

szemle

Régi romlás mai tükörben

Monográfia Szerémi Györgyről és munkájáról Szerémi György történetírásunk különös alakja. Magyarország romlásáról című munkája a 15. század utolsó évtizedeitől 1543-ig tárgyalja országunk históriáját, ám nem a krónikák szokásos metódusa szerint. Az elsötétedő egű korszakot alulnézetből szemléli, babonás történetekkel, anekdotákkal tűzdelve meg a történeti események bemutatását. Írása emlékirat is, színes korrajz is, sok részlete későbbi történelmi regényeink felé mutat. Szemléletének erkölcsi alapozottsága, az egyszerű emberekkel (jobbágyokkal, dunai sajkásokkal, hajdúkkal) való közösségvállalása okán több kutató első népi írónkat látja benne.

Kismonográfiájában Csorba Dávid a Szerémi-mű azon fejezeteire koncentrál, melyek a mohácsi csatát közvetlenül megelőző eseményeket ismertetik. Ezek közül is különös figyelmet szentel az 1523-as szávaszentdemeteri ütközetnek, melyben a Tomori Pál vezette magyar csapatok győzelmet arattak a törökök felett. Szempontjairól a monográfia szerzője így ír: „ a kis kötetben található esettanulmányok azt vizsgálják, hogyan épült fel s milyen építőelemekből áll(hat) egy olyan rendszer, mint a Szerémié; azaz hogyan épül fel egy új, fikcionalizált kép a történelemről.” Ennek megfelelően szó van a munkában Szerémi

műveltségének rétegeiről, a szövegében előforduló allúziók, szimbólumok szerepéről, a délvidéki szerző elfogultságairól, csúsztatásairól s ezek okairól.

Különösen érdekesek Csorba Dávid kultúrtörténeti vizsgálódásai. A mohácsi csatát megelőző említett ütközetről szólva például hosszan ismerteti a csataleírásban előforduló farkas-metafora jelentéseinek (arab-perzsa) mesei forrásait, új, allegorikus értelmezési lehetőségeit tárva fel ezáltal az emlékiratrészletnek. Ugyancsak e szövegrészt elemezve 115

Szemle

a szerző az összecsapásról szóló, ám az idők során elveszett szerb énekek vázlatos rekonstruálására is vállalkozik.

A könyv vissza-visszatér Szerémi emlékiratának Tomori Pált bemutató-értékelő passzusaira. Különös ugyanis, hogy a kortársai közül elkötelezettségével, tisztességével kiemelkedő Tomorit Szerémi nem hősként jellemzi, hanem a kor olyan szereplőjeként, „akinek sorsában, cselekedeteiben kódolva volt a várható katasztrófa,” s aki így maga is „elősegítője volt Magyarország szükségszerű romlásának”. Tomori kalocsai érsekként megtartotta ferences szerzetesi öltözetét mind a szávaszentdemeteri, mind a mohácsi csatában. A monográfia aprólékos, elemző munkával igazolja, hogy ezt Szerémi, bár maga is pap volt, miért helyteleníti, miért tartja rossz előjelnek.

A Tomorival kapcsolatos hasonló megnyilatkozások, vélemények összegzése során Csorba Dávid arra a következtetésre jut, hogy a kiváló katonáért korábban rajongó Szerémi a mohácsi csatát követően az egykori fővezért már „nem tudta mártírizálni, meggyűlölte,” s viszszamenőleg deheroizálta. Érdekességként jegyzem meg, hogy Szerémi elfogult jellemzése is hozzájárulhatott a Tomoriról évszázadokra rögzült negatív képhez. Még nagy romantikus költőnk, Kisfaludy Károly is ellenszenvvel emlékezik meg a hősi halált

116

halt érsekről Mohács című híres elégiájában. (Lásd: „Tomori! büszke vezér! mért hagytad el érseki széked; / Nem halt volna hazánk dísze, virága veled. / Harc tüze lángítá bizton viadalra kikelted / S érted mennyi dicsők estenek áldozatul! / Szűk vala egy ország! be kicsiny most néma lakásod! / Tárogatód megszűnt, rozsda emészti vasad.”)

Szerémi György korában nem vált még el élesen a történeti (krónikás) irodalom s a szépirodalom. Csorba Dávid könyvét ezért haszonnal forgathatják nemcsak a történelem (politikatörténet, hadtörténet, kultúrtörténet stb.), hanem a régi magyar irodalom iránt érdeklődők is. A tanulmánygyűjtemény szerzője kiváló elemző, tud a sorok között olvasni.

Tehetsége mellett nagy szerepet játszik ebben felkészültsége. (Több mint kétszáz tanulmányt, könyvet olvasott el a témáról.) Monográfiájának kiállítása igen esztétikus, igényes, a gondolatmenetek követését nagyban megkönnyíti a kötet végén található Képtár. Egyetlen kritikus észrevételem: nem ártott volna a szöveget még egyszer figyelmesen átfésülni, s kijavítani benne az elírásokat s az egyéb hibákat.

Antal Attila Csorba Dávid: Mohács – egy „mesemondó” szemével: Emlékezeti rétegek Szerémi György Epistolájában.

Nyíregyháza, 2012. Móricz Zsigmond Kulturális Egyesület, 180 p.

Szemle

Kövek között

Nyíregyháza zsidó emlékei – képekben elbeszélve A Chevra Kadisa (egykori zsidó jótékonysági és temetkezési egylet) elöljáróságának felhívásán azt olvashatták hajdan a nyíregyházi zsidó temetőbe belépők, hogy a kegyeletes hangulatot sértik a rikító virágok, ezért kérik, csak zöld és fehér színűeket hozzanak a sírok díszítéséhez. Ezt a táblát örökítette meg Fazekas Árpád és Szekrényes András Nyíregyháza temetői című, 1990-ben megjelent kötetében. Ma már semmilyen utasító vagy tiltó felirat nem létezik, ahogyan városunkban Chevra Kadisa sem. A tévhiteket eloszlatván, a temetőbe bárki szabadon beléphet. Igazából azonban az utódok nem is virágokkal emlékeznek elhunyt szeretteikre, hanem kövekkel, aminek történeti gyökerei vannak. Évezredekkel ezelőtt a zsidóság a hajdani Izrael sivatagos vidékén élt. Itt a holtak eltemetése nem volt egyszerű, hiszen a talajba mély gödröt ásni nagy nehézséget jelentett, ezért a sír kimélyítése után nagy kövekből halmot emeltek a holttest fölé, nehogy az a vadállatok martalékává váljon. A családtagok, ismerősök úgy tudtak az elhunyt javára tenni, ha vittek egy követ a sírra, hogy az minél masszívabb legyen. Ezt a hajdani praktikus szokást őrzi a hagyomány; bár nagy kő helyett manapság egy kis kavics is megteszi. A sírra helyezett kő vagy kavics jelzi azt is, hogy az elhunyt emléke tovább él, a közeli hozzátartozókat jó érzéssel töltheti el, hogy vannak mások is, akik felkeresik a sírt. A kő maradandóbb is, mint a perc életű, bár szép virág.

Ilyen kavicsok és sírkövek között éli napjainak jó részét Somos Péter, a

temető gondnoka, a sokoldalú ember.

(Volt újságíró, zenész, költő, a nyíregyházi zsidó hitközség alelnöke, előimádkozója, a Szabad Európa Rádió egykori izraeli tudósítója, zenetanár, fotós, s szinte alig lehetséges összeszedni, mi mindennel foglalkozott eddig – hol Magyarországon, hol Izraelben – életének igen változatosan eltelt évei alatt.) Nem véletlen tehát a harmadik, ezúttal fotós tudását megcsillogtató kötetének címe: Kövek között. Még ifjú korában Őszelő címmel jelent meg verseskönyve, 2009ben pedig Nyírzsidók címen érdekfeszítő interjúkötetet adott ki. Bár a pénz hiánya szülte, hogy fekete-fehér fotókat láthatunk az új albumban, annak első, a zsidó temetőt bemutató részében teljesen helyénvalónak találjuk a „színek” hiányát. Jóllehet, először az itt látott anyag bővebb verziója színesben egy kiállításon került a látogatók elé, ám kötetben így megjelentetve fölöttébb költséges lett volna.

117

Szemle

Korábban már néhány kép erejéig betekintést kaptunk Fazekas Árpád és Szekrényes András jóvoltából a bevezetőben említett Nyíregyháza temetői című kötetben a kevesek által ismert, 1843 óta létező zsidó temetőbe, ezúttal azonban egy olyan kalauza akadt a könyvet forgatónak, akinél jobban kevesen ismerik ezt a hatalmas területen fekvő nyughelyet. Nyilván nem volt könnyű kiválogatni azt az erről készült 24 alkotást, ami egyben egy nép kultúrájába is bepillantást enged. A címlapon sok-sok kavicsból összeálló, vassal összefogott valamin keresztül pillanthatunk be a temető egy részébe. Megértéséhez tudnunk kell, hogy az ortodox és a neológ zsidók között olyan mély a szakadék, hogy nem voltak hajlandóak egy helyre temetkezni. Itt a képen az alaposan megrongálódott, lebontásra ítélt „demarkációs vonalon” túlra láthatunk, a másik térfélre.

Mire is „jó” a pénzhiány: lebontja a lebonthatatlannak hitt falakat. Az ortodoxok „fejfái” műkő alapúak, a cifraságnak nyoma se lehet rajta, a felírások héber-, esetleg kétnyelvűek. Ők a vallási előírásokhoz, rituális szokásokhoz mereven ragaszkodnak, külsőre is könnyen felismerhetők fekete kaftánjukról, kalapjukról, pajeszükről.

A megkopott felírásokat nem javítják, úgy gondolják, ha a természet teszi a dolgát, abba nem szabad beleavatkozni. A neológokén nincs kizárólag héber, csak magyar vagy kettős felírás.

Az alapanyag is díszesebb: gránit vagy márvány. Néhány kripta is előfordul a II. világháború előtti időkből. A képeken látogatót nemigen találunk. Ez nem véletlen, hiszen a körülbelül kétezer sír alig tíz százalékához érkeznek

118

hozzátartozók. A síremlékek egy részének állapota a képek tanúsága szerint elég rossz, sürgős felújítás nélkül hamarosan kidől.

Megfigyelhető, hogy neveket alig olvashatunk a fotókon. Ez nem véletlen, hiszen esetleg sérthetné valamelyik hozzátartozó érzékenységét. A születési évet ritkán jelzik, a halálozási idő azonban mindig pontos, mert évente akár külföldről is eljönnek azért, hogy gyászimát mondjanak az elhunytért; ehhez legalább tíz férfi jelenléte szükséges. Ahogyan a temető bejáratánál, úgy több síron is találkozunk a Dávidcsillaggal, ami tulajdonképpen Magen David, azaz Dávid pajzsa, ugyanis a hagyomány szerint Dávid király katonáinak ilyen alakú volt a pajzsa, s a szimbólumot két szembeállított háromszög alkotja. Minden egyes sírkövön találunk egy 5 betűből álló rövidítést. A teljes alak jelentése: „Legyen lelke bekötve az örök élet csokrába”, ami a Bibliából való: Sámuel I., 25.

29. Több képen is láthatjuk a temetőtől elválaszthatatlan, onnan kiirthatatlan borostyánt, amint nem ráborul a kövekre, hanem felülemelkedik rajtuk, mintegy uralja azokat. A kultúrák meglepő keveredésének tűnik az egyik héber betűjű görög oszlop talapzatán a kő rózsaág, a háttérben pedig egy magyar nyelvű Nyugodj békében! felirat.

A kő alapanyag helyett a 43. oldalon látható képen egy vaskapunak tűnő, név részt nem tartalmazó emlékjelet láthatunk indákkal átfonva.

Több képen szerepel az az emlékmű, amit az 1880-ban a Szarvas utcán felépült status quo hitközség zsinagógájának maradványaiból emeltek mementóként. Mint Riczu Zoltán Zsidó épületek

Szemle

és emlékek Nyíregyházán című könyvéből tudhatjuk, a zsinagóga szép dísze volt a városnak, ám 1944-ben tisztázatlan körülmények között kiégett. A megmaradt falakból emeltek először az eredeti helyen 1949-ben emlékművet a megye 17 ezer deportáltjára emlékezve, majd ezt 1953-ban átszállították a Kótaji úti temetőbe. Itt láthatók az egykori nagytemplom kőtáblái is. „Holtukban sem váltak meg egymástól” – olvashatjuk a bibliai idézetet. Csak azoknak a holokauszt- áldozatoknak a nevét vésték fel rá, akiknek hozzátartozói ezt kérték, a lista tehát nem teljes.

Díszítettségével kiemelkedik az itteni hagyományoktól eltérő, az 51. oldalon látható fehér márványból készült, lábakon álló síremlék, amely Geiger Bélára, a hajdani Geiger Bank egyik tulajdonosára emlékeztet. (Pénzintézetük a mostani anyakönyvi hivatal épületében működött.) Mint ahogyan több képen, úgy itt is megfigyelhetjük a napfény játékosan incselkedő ragyogását, oldani próbálva a halálba vittek névsorának tragikumát.

Szomorúságot kelt a nézőben az a kép is, amelyiken a természet eluralkodik az ember által emelt emlékjeleken. Sorsuk hamarosan az enyészet lesz, az eggyé válás a környezettel. Bele kell törődni az emberi múlandóságba, a természet rendjébe.

A temetőben van Kain Albert mérnök sírja, aki a vasútépítések második, XX. század eleji szakaszában alkotott nagyot, s az alagútépítés nemzetközi tekintélyévé vált. (A Nyíregyházi Napló 2013. február 8-i számában Pápai Ferenc emlékezett rá.) Erdély területén sok vasútvonal építkezésénél tevékenykedett; erről emlékmű avatásával kívánnak megemlékezni május 13-án,

a zarándokvonatok az 1000 éves határhoz érkezésekor.

Itt nyugszik Burger István földbirtokos is, aki 1300 holdas vagyonát jótékony célra ajánlotta fel, s mint Margócsy József Utcák, terek, emléktáblák című könyvének III. kötetében olvashatjuk, ebből korszerűsítették, bővítették például a sóstói gyermeknyaraltató helyet, az egykori Szeréna-lakot. Fegyvert adott kölcsön egy ismerősének, aki véletlenül lelőtte.

A Széchenyi utca – Deák Ferenc utca városközpont felőli sarkán lévő háza még mai állapotában is árulkodik hajdani szépségéről. Egykori tulajdonosának nevét a Nyíregyháza város által alapított Együtt egymásért Burger István-díj őrzi, amit a szociális ellátás és gondozás területén kimagasló tevékenységet folytatók kaphatnak meg. (Talán érdemes lett volna névsorukat feltüntetni az albumban.)

Nyilván nem volt könnyű helyzetben a képek készítője, amikor kötetbe kellett rendeznie, kiválogatnia azt a néhány felvételt, amit ilyen módon tud közel hozni a honi, esetleg külföldön élő érdeklődőkhöz, de szívesen láttuk volna például hüvelykujjal összeérő két kézfejet ábrázoló kohenita (papi személy) sírt is.

Mindenesetre az érdeklődést felkeltette a kötet, s felhívja a figyelmet arra is, hogy a megmentésre, védelemre méltó emlékkertet meg kell őrizni az utókor számára.

A könyv második része, huszonöt fotó erejéig a zsinagógát tárja elénk. Itt sajnálhatjuk viszont, hogy a csodálatosan felújított épületet nem láthatjuk színesben. Hogy mit veszítünk, azt részben érzékelhetjük a Kopka János szerkesztette, 2008-ban kiadott Nyíregyháza templomai, kápolnái, imaházai című kiadvány néhány színes fotójának láttán. A neves

119

Szemle

budapesti mérnök, Baumhorn Lipót tervei alapján 1923–24-ben emelt épület végleges arculata 1932-re jött létre. Újszerű volt abban az időszakban, hogy vasbetonból készült. Az akkor ortodoxok számára megalkotott épület karzatán foglaltak helyet a nők. Ma már Nyíregyházán nincsenek ortodox vallásúak, s a nők a földszint egyik oldalán ülhetnek.

Ez a megye legnagyobb zsidó istentiszteleti helye. Az egykor elhanyagolt épület belseje most ismét városunk dísze, kiválóan alkalmas például hangversenyek tartására. Megtekinthetjük a fotókon a kegytárgyakat, díszítő elemeket is.

A két szerkezeti rész mindegyike után Riczu Zoltán a zsidótemető és az ortodox zsinagóga történetéről írt, háttérismereteket nyújtó epilógusát olvashatjuk.

A felvételek digitális fényképezőgéppel készültek; ettől a technikától kezdetben ódzkodott a hivatásos fotós, mert így könnyen manipulálhatóak a képek, ám a végeredmény nem igazolta félelmeit. Az alkotások bravúrok, csillogás nélküli, a témához illő formát választók lettek.

Sz. Kántor Éva Somos Péter: Kövek között. Nyíregyháza, 2011. Kalenda Szerkesztőség, 113 p.

Pénzes Ottó két kötetéről A megye szellemi életében az utóbbi évtizedben sajátos helyet foglal el a Mátészalkai Művészetbarát Egyesület. Nemcsak érdekes színfolt a közművelődés palettáján, de mással nem helyettesíthető tevékenységet fejt ki a régió kulturális közegében.

A fiatalabb generációból néhányan (muzeológusok, tanárok, könyvtárosok, népművelők) arra szövetkeztek, hogy a lokálpatriotizmus, az azonos értékrend és történelemszemlélet jegyében minőségi kultúrát honosítanak meg a városban.

Az alapítók, a Szatmári Múzeum igazgatója Cservenyák László elnök és Pénzes Ottó titkár irányításával maguk köré gyűjtötték az alkotó vénájú, feladatvállaló társakat a művészeti ágak tudatosabb művelésére, és így szorosabb összefogás vált valóra a mátészalkai tudományos,

120

oktatási és közművelődési intézményekben dolgozók között.

Nagyszabású irodalmi, zenei rendezvények, színházi és egyéb tematikus előadások sora, képzőművészeti kiállítások vezettek közönségsikerhez, igazolva a helyesen választott és eddig megtett utat. Megjelentették az egyesület publikációs fórumát, a szellem jelzőfényét, a Mécsvilágot, s mindez a megyehatáron túl is elismertté tette a lelkes csapatot.

A könyvismertetésnek nem szokványos módja, hogy méltatója írását a szerző bemutatásával kezdi. Ez esetben mégis ezt a módot választottuk, rövid nacionáléval vezetjük be a Magad, hogy meg ne botolj, másnak is világolj című kötetet. Azért, hogy felfedjük, kit takar az „egy kispolgár vallomásai” alcím, és arra gondolva, ez az intonáció segítheti ennek a sajátos

Szemle

műfajú önéletírásnak a jobb értelmezhetőségét.

Pénzes Ottó a Mátészalkai Esze Tamás Gimnáziumban érettségizett, majd felsőfokú tanulmányokat folytatott. A helyi Képes Géza Általános Iskola magyar-történelem szakos tanára, a keresztény értékeken alapuló oktatás, nevelés elkötelezettje, ízig-vérig közéleti ember, művelődésszervező. Alkatából, személyiségéből következően példaadó munkabírással, a szülőhely iránti jobbító szándékkal teszi a dolgát. Népszerűsíti Mátészalka művelődéstörténeti értékeit, élesztője és őrzője legjobb szellemi hagyományainak. Újságírói, szerkesztői tevékenysége számottevő. A már említett Mécsvilág c. negyedéves megjelenésű lapnak kezdettől vezető zsurnalisztája. Munkásságát 2007-ben Pro Urbedíjjal ismerték el, és nem véletlenül a Pannon Példakép-díj birtokosa is. A

munkamegosztás, valamint Cservenyák László egyéb kötelezettségei miatt, a titkári poszt után 2011-től az egyesület elnöki tisztségének betöltésére kapott bizalmat.

Akik járatosabbak a megye sajtóorgánumainak körében és lapozhatták a mátészalkaiak tartalmas tájékoztató hírforrását, a Mécsvilágot, felfigyelhettek arra is, hogy a művelődésügy problematikájáról milyen avatott módon szól, mennyire naprakészen tart lépést a tágabban értelmezett kultúra időszerű kérdéseivel.

Akik tehát olvasták Pénzes Ottónak az újságírás szürkébb stílusigényén túlmutató, lokálpatriótai hevülettől áthatott írásait, joggal gondolhattak arra, hogy az efféle író ember keze alól előbb-utóbb könyv is kikerül majd.

A Magad, hogy meg ne botolj, másnak is világolj – önismereti kalauzként is értelmezhető és mások számára is ajánlható – vallomásos kötetet kendőzetlen őszinteség jellemzi. Múltat és jelent idéz. Az egyesület meghívására korunk legkiválóbb művészei, alkotói, gondolkodói közül sokan fordultak meg Mátészalkán: Jókai Anna, Kocsis Zoltán, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Popper Péter, Somogyi Győző és még hosszasan sorolhatnánk… A magyar kultúra követei ők, akiknek példája, a társdalomról alkotott nézete is alakította e kötet szerzőjének világszemléletét, a humanitás iránti érzékenységét. És az olvasmányélmények! Pl. Hamvas Béla könyveinek olvasása! Eljutva filozófiájának mélyebb megértéséig, szerzőnkben sürgető paranccsá vált az elmélet gyakorlatba való átültetése. De talán a legfontosabb kérdés számára az, hogy mivel gyarapíthatjuk lakóhelyünk szellemi életét. Erről is szól ez a könyv, mert a művelődés, a

121

Szemle

műveltség minőségben lemérhető változást indukál az emberben, és hozzájárul a legújabb kori társadalmi átrendeződés folyamataihoz is. A korszerűen gondolkodó értelmiségi törekvéseit mutatja fel ez a vallomásos napló, s vetíti elénk annak az írónak személyiségrajzát, aki az emberről, a korról, a világról szemléletesen, hitelesen tud újat mondani. Könyvének szerkesztési leleménye az alkalmazott montázstechnika. A narrációba a korábban megjelentetett publikációiból, a kereszténységről, a művészetekről írt elmélkedő írásaiból emel be szövegrészleteket, melyek hangsúlyossá avatják a mondanivalót. Mindezt úgy teszi, hogy ez az ötvözés stílusban harmonizált, egységes gondolati kapcsolatot tartalmazó olvasatot eredményez. Egyszóval, igényes prózát.

A másik könyv, A kerek világ közepén című, az előbbitől eltérő természetű mű.

A hosszú alcím – Igaz mesék Mátészalka valaha volt hőseiről, tudósairól, szélhámosairól... – pontosan fedi a műfajt és a tartalmat, amivel és akikkel az olvasó találkozni fog.

A kötetben közel nyolcvan igaz „mese”, történet található. Megírásuk nemcsak feltételezte, de minden bizonnyal megkövetelte a levéltári kutatást, az annalesek forgatását, a történeti munkákban elmélyült oknyomozó türelmet. Sőt, a korabeli megyei sajtó, a laptudósítások szemléjét, valamint azt, hogy mit őrzött meg a szájhagyomány. Erre a széles „adatbázisra” alapozva vonultatja fel az idő síkján, a régmúlttól a közelmúlton át a jelenig, mesének aposztrofált történeteit. Áradó mesélőkedvvel, anekdotizáló hangnemben ír, és a történelem rejtettebb zugaiba bepillantást engedve idéz meg nem mindennapi hősöket, érdekes

122

személyiségeket. Erről így vall: „olyan emberekről szólok, akik valamilyen módon kötődtek Mátészalkához, s emberi mércével mérve jelentős dolgokat vittek véghez, de legalábbis érdekesek voltak”.

Meg sem kíséreljük a név szerinti felsorolást, mindenesetre a felvillantott portrék, az, hogy ki-mindenkinek volt évszázadok alatt (a Királyi lábnyomok Szalka földjéntől, Kádár János hagyatékáig) kapcsolata a várossal, még a szakmabelieket is kisebb ámulatra késztetheti. A históriából előhívott, nagyító alá vett korok történetei bizonyára lekötik a figyelmet, s lesz olvasó, akiben a régmúltból felderengő valamikori szebb idők – mert voltak ilyenek is – felemlítése reminiszcenciákat ébreszt. Annyi bizonyos, hogy a történelem jobb megismeréséhez hozzásegít ez mű.

Ha valaki tájékozódni akar Mátészalka múltjáról, s az eddig ismert tényeken

Szemle

túl, többet szeretne megtudni szociográfiai arculatának homályba maradt vonásairól, régvolt lakossága érzelmi, hangulati „mikroklímájáról”, akkor a fellelhető monográfiák mellett, feltétlenül lapozza fel a szerző könyveit. Pénzes Ottót aszkézisre hajló természete, vállalt feladatok iránti alázata arra hangolja, hogy kisebbítse érdemeit. Ennek azonban ellene mond maga a teljesítmény, a kultúra területén végzett több évtizedes tevékenysége, illetve ez az egymás után

megjelent két kötete. Ezek a megkésett sorok tudósítanak, hogy megyénk, egy itt élő újabb íróval lett gazdagabb.

Futaky László Pénzes Ottó: Magad, hogy meg ne botolj, másnak is világolj. Egy kispolgár vallomásai. Mátészalka, 2010.

Mátészalkai Művészetbarát Egyesület, 175 p.

Pénzes Ottó: A kerek világ közepén. Igaz mesék Mátészalka valaha volt hőseiről, művészeiről, tudósairól, szélhámosairól..., Pénzes Ottó által elbeszélve. Mátészalka, 2012. Mátészalkai Művészetbarát Egyesület, 288 p.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége által meghirdetett XXXI. Magyar Sajtófotó Pályázat 2012 zsűrije januárban közzétette: több mint 7500 fotó közül választotta ki a legjobbakat. Megyénkből Bócsi Krisztián mátészalkai születésű fotóriporter az Emberábrázolás-portré (sorozat) kategóriában második helyezést ért el. A fotósorozat négy képben a Nobel-díjas Kertész Imrét mutatja be az író berlini lakásában. (A sajtófotó pályázat legjobb képei és alkotóik neve a magyar sajtó-fotó portálon tekinthető meg: http://www.sajto-foto.hu/hu/2012/dijazottak)

123

bibliográfia

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről és Kárpátaljáról szóló tanulmányok és cikkek válogatott bibliográfiája 2012. augusztus 1 – 2012. december 31.

– efel –: Horváth Lajos: Hungarika Kárpátalján 1920–2012 = Bélyegvilág, 65. (2012.) 12., p. 24. könyvismertetés, Horváth Lajos: Hungarika Kárpátalján 1920–2012 A város visszavár = Kelet-Magyarország, 69.

(2012. 12. 12.) 290., p. 12. könyvbemutató, Bodnár István – Karádi Zsolt: A város visszavár – Életképek Nyíregyházáról Ablonczy Bálint: Kié a vár? : időközi választás a Jobbik mintavárosában = Heti Válasz, 12.

(2012. 10. 25.) 43., p. 19–21. időközi választás, önkormányzati választások, pártok, Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt Ballai László: A tiszaeszlárizmus = Ezredvég, 22.

(2012.) 5., p. 79–84.

Antiszemitizmus, vérvád, zsidóság, Solymosi Eszter, Tiszaeszlár Balogh Géza: Magad, uram, szigorúan szeszmentesen! = Szabad Föld, 68. (2012. 10. 12.) 41., p. 14–15. szociográfia, cigányság, közmunka, Rozsály Balogh Tibor: Szégyellnivalója nincs : Magyar Színházak XXIV. Kisvárdai Fesztiválja = Criticai Lapok, 21. (2012.) 9., p. 23–26.

Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, színházi találkozó, fesztivál, rendezvénysorozat, Kisvárda

124

Bánkúti Imre – Mészáros Kálmán: Már nem háború, de még nem béke : iratok a Rákóczi-szabadságharc végnapjainak történetéhez (1711. május–június) = Hadtörténelmi Közlemények, 125. (2012.) 4., p. 1087–1137.

Rákóczi-szabadságharc, Nagykároly, Munkács, Huszt, Károlyi Sándor, Sennyey István, hadtörténet, Munkácsi vár Barta János: Károlyi és Pálffy : két típus, kétféle életvitel = Rubicon, 23. (2012.) 240., p. 56–57.

Károlyi Sándor, portré Boros László: Tokaj-hegyaljai borvidék. Hazánk első történeti tája = Földrajzi Közlemények, 136. (2012.) 3., p. 354–356. könyvismertetés, Frisnyák Sándor – Gál András (szerk.): Tokaj-hegyaljai borvidék. Hazánk első történeti tája Bozók Ferenc: Váci Mihály vallásossága : (egy kommunista költő költészetének bibliai háttere) = Kapu, 25. (2012.) 9–10., p. 141–142.

Váci Mihály, költészet, vallás Csabai László: Folyók, vonatok = Élet és Irodalom, 56. (2012.) 48., p. 14.

Csabai László: Gátlás : 2. rész = Kalligram, 21.

(2012.) 12., p. 22–34.

Csunderlik Péter: Miért beteg? : Szekfű Gyula és Végh Antal hanyatlástörténeti párhuzamai = Kommentár, évf. n. (2012.) 6., p. 54–63.

Végh Antal

Bibliográfia Dombi Margit: Az asszonylázadás emléke ötvenkét év után : sokan a börtönbüntetés után is rettegtek, lesz-e újabb következménye az erőszakos téeszesítés elleni megmozdulásnak = Magyar Nemzet, 75. (2012. 11. 20.) 317., p. 5.

Nyírcsaholy, emlékmű, nők, termelőszövetkezet, tiltakozás, földtulajdon, településtörténet, 1960. február 26.

E. É.: Két hét szubjektív krónikája : beszélgetés dr. Fabinyi Tamással, az Északi Egyházkerület püspökével = Evangélikus Élet, 77. (2012.) 51–52., p. 3.

Fabiny Tamás, portré Estók József: A magyar börtönügy arcképcsarnoka : Megyery István (1859–1931) = Börtönügyi Szemle, 31. (2012.) 3., p. 103–110.

Fazekas Árpád: Ki volt Bán István? : – forradalmárok közt lelkipásztor, lelkészeknek forradalmár – = Partium, 21. (2012.) 4., p. 66–68.

Bán István, 1956 Fazekas István: Az elveszett „Cinema Paradiso” : Fazekas István beszélgetése Fodor Katalinnal, Balázs József özvegyével = Stádium, 1. (2012.)

3., p. 12–13.

Balázs József író, portré Felhős Szabolcs: Beszélgetés a Partiumról = Unitárius Élet, 66. (2012.) 3–4., p. 47–48.

Partium folyóirat, Bakos Kiss Károly, interjú Felhős Szabolcs – Joó Adrián: Valóban egy elfeledett mártír? = Partium, 21. (2012.) 4., p.

69–70.

Dandos Gyula, 1956 Ferenczi Borbála: Ugye mi jó barátok vagyunk? : Kálmán Kata, Móricz Zsigmond és a Csibeügy = Valóság, 55. (2012.) 11., p. 113–116. könyvismertetés, Kálmán Kata: A Csibe-ügy: Egy fotográfus naplója Móricz Zsigmond utolsó éveiről Frisnyák Sándor: Boros László 75 éves = Földrajzi Közlemények, 136. (2012.) 3., p. 344–345. portré Gálla Edit: Börtönvilág = Holmi, 24. (2012.) 11., p. 1414–1419. könyvismertetés, Tóth Erzsébet: Kőrózsa

Gazdag Vilmos: Főhajtás Udvari István emléke előtt = Kisebbségkutatás, 21. (2012.) 3., p. 659–665. könyvismertetés, Zoltán András, Udvari István élete és munkássága Gereben Ferenc: Magyar olvasáskultúra a Kárpátmedencében : mi történt az ezredforduló után? = Könyv Könyvtár Könyvtáros, 21. (2012.) 12., p. 5–27. olvasási szokások, Kárpátalja Helycsere : időközi választások = Ön Kor Kép, 22.

(2012.) 5., p. 14–15. önkormányzati választás, Tiszavasvári, Szamosszeg, Nagydobos HHÁ: Bokortanyák között Istent dicsérve : hetvenéves a kálmánházi templom = Evangélikus Élet, 77. (2012.) 46., p. 3. evangélikus templom, Kálmánháza HHÁ: Házról házra Nyíregyházán = Evangélikus Élet, 77. (2012.) 51–52., p. 1., 3. evangélikus egyház, Nyíregyháza HHÁ: Időnk véges, Teremtőnk örök : tizenötéves a nagycserkeszi templom = Evangélikus Élet, 77. (2012.) 46., p. 10.

Nyíregyháza-Nagycserkesz, evangélikus templom, évforduló Horváth Lajos: Kárpátalja határa 1946-ban a gomeli fogolytáborból nézve = Bélyegvilág, 65. (2012.) 12., p. 10–11.

Kárpátalja, Beregi Tiszahát, 2. világháború, málenkij robot Horváth Lajos: Nyomozás vereckei emlékművek ügyében = Bélyegvilág, 65. (2012.) 10–11. p. 10.

Vereckei emlékmű, 1881–1956 I. B.: Hozzáférhető város-díjjal tüntettek ki négy hazai települést = Humanitás, 32.

(2012.) 3., p. 5. kitüntetés, akadálymentesítés, Nyíregyháza Illik Péter: Örökös háború két világ határán : katonák, fegyverek és hadviselés a törökök elleni küzdelemben = Hadtörténelmi Közlemények, 125. (2012.) 4., p. 1168–1169. könyvismertetés, Szabó Sarolta: Örökös háború két világ határán

125

Bibliográfia J. J.: A fogadott lány – a Csibe-ügy = Könyvhét, 16.

(2012.) 4., p. 237. könyvismertetés, Kálmán Kata: A Csibe-ügy : Egy fotográfus naplója Móricz Zsigmond utolsó éveiről Jóbiné Tamás Erzsébet: Ne add fel! = Havi Magyar Fórum, 20. (2012.) 11., p. 72. könyvismertetés, Kurucz Gyula: Mire vársz?

Kabdebó Lóránt: Móricz Zsigmond naplói = Forrás, 44. (2012.) 12., p. 102–104. könyvismertetés, Móricz Zsigmond: Naplók, 1924–1925; Naplók, 1926–1929 Kácsor Zsolt: Kótaj harca a Tigázzal : a leggazdagabb magyar falu lehetne, ehelyett évek óta pereskedik = Népszabadság, 70. (2012. 10. 22.) 248., p. 7.

Kótaj, gázszolgáltatás, önkormányzat, Tigáz Kácsor Zsolt: Szindbád nem ment haza : Krúdynapok az író 134. születésnapjára = Népszabadság, 70. (2012. 10. 24.) 249., p. 14.

Szindbád Fesztivál, Krúdy Gyula, rendezvénysorozat, évforduló, Nyíregyháza Kárász Andor: Laci bácsi gazdasága : tíz hektárnyi magyar jövő az évtizedek óta helyben topogó Ukrajnában = Magyar Demokrata, 16. (2012.

10. 03.) 40., p. 26–28. szociográfia, gyermekotthon, Nagydobrony Kecskeméti Károly: Hogy vége legyen a nagy pernek, mely ezer(száz) éve folyik = Aetas, 27.

(2012.) 2., p. 181–189. könyvismertetés, Kövér György: A tiszaeszlári dráma Kelecsényi László: Hol van Krúdy Gyula? = 168 óra, 24. (2012.) 47., p. 40–41.

Krúdy Gyula, film, lemezkiadás Kelemen Zoltán: „Meg kellett menteni a régi Magyarországot!” : (Krúdy Gyula történelem- és magyarságélményéhez) = Irodalomtörténeti Közlemények, 116. (2012.) 3., p. 300–323.

Krúdy Gyula, irodalomelmélet Koncz Veronika: „Az Isten adott szemet, hogy lássam a szükséget...” : beszélgetés a Szent Erzsébet rózsája-díj idei kitüntetettjével = Új Ember, 68. (2012.) 48., p. 1., 2.

126

Karitasz, kitüntetés, római katolikus egyház, Pusztadobos Konferencia a tiszaeszlári per védőjéről = Reformátusok Lapja, 56. (2012.) 46., p. 7.

Eötvös Károly, tiszaeszlári vérvád Koronczay Lilla: Így szerettek ők : íróink, költőink, legnagyobbjaink viselt dolgai = Nők Lapja, 63. (2012.10.30.) 44., p. 76–78.

Krúdy Gyula, portré Kosztyó Gyula: A Klebelsberg-féle iskolán kívüli népművelés intézményének meghonosítása Kárpátalján (1940) = Fórum, 14. (2012.) 2., p.

107–117. iskolánkívüli nevelés, 1940., Kárpátalja, Klebelsberg Kunó Kovách Tamás: Pócsmegyer díszpolgára lett... + Móricz Zsigmond Pócsmegyer díszpolgára lett = Reformátusok Lapja, 56. (2012. 09. 16.) 38., p. 1., 5.

Móricz Zsigmond, díszpolgár, Pócsmegyer Kövér György: Tiszaeszlár, 1882–1883 : helyszíni szemle rekonstrukciós kísérlete = História, 34.

(2012.) 8., p. 13–16.

Tiszaeszlár, vérvád, Solymosi Eszter Krahulcsán Zsolt: Biszku Béla és a „kommunisták bibliája” : a „politikai nevelő munka” a Belügyminisztériumban a forradalom leverését követő időszakban (1956–1959) = Kommentár, évf. n. (2012.) 6., p. 80–87.

Biszku Béla Kührner Éva: Gerlei Ferenc (1901–1970) : Korrekció egy Kossuth-díjas orvos életrajzához = Orvosi Hetilap, 153. (2012.) 4., p. 154–157.

Lass Gábor: Bezárni mindenáron : Mohácsi Erzsébet és az erőszakos integráció bukása = Magyar Demokrata, 16. (2012. 10. 10.) 41., p. 14–17. cigányság, integráció, általános iskola, Nyíregyháza-Huszár telep Lass Gábor: Elolvadt többség : Tiszavasvári kérdőjelek = Magyar Demokrata, 16. (2012. 10.

17.) 42., p. 20–22. időközi választás, önkormányzati választások, pártok, Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt, Tiszavasvári

Bibliográfia LTL: Emléktáblát avattak és a költőnőre emlékeztek = Kelet-Magyarország, 69. (2012. 12. 31.) 304., p. 6. Ölbey Irén, hagyományápolás, költő, avatóünnepség, emléktábla, Döge Magyar Gábor – Magyar György: Koncepciók : Biszku Béla büntetőjogi felelősségre vonásáról = Élet és Irodalom, 56. (2012.) 49., p. 9.

Biszku Béla, 1956-os forradalom és szabadságharc Magyar László, M.: A pálinka a magyar életforma része = Magyar Mezőgazdaság, 67. (2012.) 38., p. 26–27.

Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztivál, Zsindelyes Pálinkafőzde, rendezvénysorozat, gasztronómia, Érpatak-Zsindelyestanya Magyarország legjelentősebb szegregátumai : gettósodott negyedben élők száma = Heti Válasz, 12. (2012.) 48., p. 28–29. szegregáció, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, cigányok Medveczky Attila: Samassa érsek látomása : érsek úr saját pénzén, 400 ezer koronából építette föl a Magyarok Nagyasszonya templomot = Magyar Fórum, 24. (2012.) 51–52., p. 12–13.

Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház, Nyíregyháza, Samassa József, Komiszár Dénes, interjú Menyhért Anna: A másság kánontalansága : a boszorkány: Czóbel Minka = Palócföld, 58.

(2012.) 4., p. 46–60.

Czóbel Minka, irodalomelmélet, pályakép Mezei Éva, B.: Harc a szinten maradásért = Manager Magazin, évf. n. (2012.) 11., p. 14–15.

Zsindelyes Pálinkafőzde, Érpatak, Papp József Mezey László Miklós – Pegán Anita: A könyvtár, ami összeköt : interjú a „Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése” című ösztöndíjprogram résztvevőivel = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 21. (2102.) 12., p. 35–46. könyvtár, Kárpátalja, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, határon túli magyarok Móricz-park Tiszacsécsén = Reformátusok Lapja, 56. (2012.) 39., p. 5.

Móricz-park, avatóünnepség, pályázat, református egyház, Tiszacsécse

Nagy Gyula – Boros Lajos: Egy évtizeddel később – életminőség a 2001-es beregi árvíz által érintett településeken = A Falu, 27. (2012.) 4., p. 5–15. árvíz, 2001, Bereg Nyerges Gábor Ádám: A rajtakapott krónikás = Népszabadság, 70. (2012. 12. 15.) 293., mell. p. 15. könyvismertetés, Aczél Géza: (búcsú)galopp NyZs: Már az unokák is a gépek mellett állnak = Kelet-Magyarország, 69. (2012. 12. 04.) 283., p. 4. papíripar, Nyíregyházi Papírgyár, évforduló, ünnepség, Nyíregyháza, Dunapack Rt. Ócsai Éva: Az eltévedés útján : Balla D. Károly: Tejmozi = Tiszatáj, 66. (2012.) 11. p. 89–91. könyvismertetés, Balla D. Károly: Tejmozi Oláh Jenőné Kántor Eleonóra: Hála a megújulásért = Reformátusok Lapja, 56. (2012.) 51., p. 5. református templom, Rohod, hálaadó istentisztelet Orosz Ildikó: A történelem margóján = Magyar Narancs, 24. (2012.) 47., p. 34–35. könyvismertetés, Kováts Judit: Megtagadva Paksa Rudolf: A tiszaeszlári bűnper – Bary József vizsgálóbíró emlékiratai (Egyetemi Nyomda, Budapest, 1933) : Tiszaeszlár öröksége = Kommentár, évf. n. (2012.) 4., p. 7–9. könyvismertetés, Bary József: A tiszaeszlári bűnper PI: Megjelent az Örökségünk jubileumi emlékszáma = Kelet-Magyarország, 69. (2012. 12. 11.)

289., p. 7.

Nagy Imre Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, jubileum, Örökségünk folyóirat Pilhál Tamás: Bűnpártolás gyanújában : Biszku Bélát ismét kihallgatták az ügyészségi nyomozók = Magyar Nemzet, 75. (2012. 10. 06.) 274., p. 1.

Biszku Béla, büntetőügy Rába Tamás = Kelet-Magyarország, 69. (2012. 12.

08.) 287., p. 7. könyvtáros, nekrológ Sallai József: Ötvenéves a nyíregyházi tanárképzés = Honismeret, 40. (2012.) 6., p. 23–26.

127

Bibliográfia

Nyíregyházi Főiskola, főiskola, Nyíregyháza, évforduló Sándor Zsuzsanna: A hallgatás falai : történelmi terápia = 168 óra, 24. (2012. 10. 04.) 40., p.

28–29. könyvismertetés, Kováts Judit: Megtagadva SZA: Buddha lábnyomai képeken = Kelet-Magyarország, 69. (2012. 12. 10.) 288., p. 6.

Normantas Paulius, fotóművész, könyvkiadás, Normantas Paulius: A Buddha négy lábnyoma : A négy szent város Szabó Ferenc: Száz esztendeje született Balogh István, a magyarságismeret debreceni jelese = Honismeret, 40. (2012.) 6., p. 13–14.

Balogh István, pályakép, évforduló Szakács Gábor: A zarándokvonat célba ért : apró csodák követték a Kárpátalja Express útját = Magyar Demokrata, 16. (2012. 10. 10.) 41., p. 23–25. vasúti közlekedés, határon túli magyarok, Kárpátalja Expressz, rendezvénysorozat Szegő György: Vándorfotózás : Normantas Paulius összehasonlító kép-tudománya = Fotóművészet, 55. (2012.) 4., p. 17–22.

Normantas Paulius, fotóművészet Szitár Katalin: Krúdy lírai prózájának értelmezéséhez II. : a Női arckép a kisvárosban című novella alapján = Irodalmi Szemle, 55. (2012.)

12., p. 72–80.

Krúdy Gyula, irodalomelmélet, műelemzés Szűcsné André Ildikó – Balkánszkyné Oláh Erika: Gyülekezeteiben élő egyház : Kodály szellemében + Keresztyén család ma = Reformátusok Lapja, 56. (2012.) 47., p. 6.

Túrricse, Nyírmeggyes, református gyülekezeti ház, református gyülekezet, Kodály Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete, emléktábla-avatás, Kodály Zoltán Tarján Tamás: Karácsony, titok = Könyvhét, 16.

(2012.) 6., p. 343.

Könyvismertetés, Kováts Judit: Megtagadva

128

TG: A hazájának szolgálatában + Jó- és balsorsban is a haza szolgálatában = Kelet-Magyarország, 69. (2012. 12. 24.) 300., p. 1., 6.

Kállay Miklós, évforduló, hagyományápolás, Kállay-gyűjtemény, Nyíregyháza, múzeum Tóbiás Áron: A negyven éves Tokaji Írótábor : Móricz Zsigmondtól az eltiltott és elfeledett irodalom feloldásáig = Kapu, 25. (2012.) 9– 10., p. 111–115.

Tokaji Írótábor, irodalomtörténet, Tokaj Varga Béla: Kárpátaljáról jelentem... : Turul-ünnepség a kárpátaljai Tiszaújlakon + Legyen regionális nyelv a magyar Kárpátalján + Eltüntetik az ukrán történelmi múlt emlékeit Kárpátalján = Prágai Tükör, 20. (2012.) 3. p. 33–35.

Kárpátalja, határon túli magyarok, Tiszaújlak, KMKSZ Varga Zsolt: Amikor nem köt a kötbér : hatalmas csúszás az új Tisza-hídnál = Figyelő, 56.

(2012.) 50., p. 24., 26.

Tisza-híd, Vásárosnamény, kivitelezés, K-A 2011 Konzorcium Vasvári Zoltán: Tükör a Balatonról : a hetven éve elhunyt Móricz Zsigmond Balaton-képe = Honismeret, 40. (2012.) 5., p. 9–12.

Veszprémi Erzsébet: Húsz éve a nevelés szolgálatában : a nyíregyházi Luther Kollégium jubileuma = Evangélikus Élet, 77. (2012.) 48., p. 13.

Luther Márton Kollégium, Nyíregyháza, evangélikus egyház Zappe László: Musical és opera között : Szomor György – Miklós Tibor: Báthory Erzsébet = Criticai Lapok, 21. (2012.) 10., p. 22–23. musical, Báthory Erzsébet, szabadtéri színház, színikritika Zsigmond Adél: Móricz-adaptációk gyártástörténete = Korunk, 3. (2012.) 11. , p. 107–108. könyvismertetés, Hamar Péter: Móricz Zsigmond művei a filmvásznon

Készítették a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár dolgozói

Tartalom FALAK ÉS VÁLASZTÓVONALAK

Kaposi Zoltán

Gazdasági választóvonalak a magyarországi arisztokrácián belül

a dualizmus korában

Reszler Gábor

A totalitárius rendszerek és a társadalmi tér választóvonalai

Jobst Ágnes

Vasfüggöny – határnyitás – menekültügy

A határ mint entitás és a vasfüggöny szimbóluma

3 15 23

EGY FŐÚR A 16. SZÁZADBÓL Sípos Ferenc

„... a békébe háborúk és viszályok keverednek...”

Portrévázlat Bátori II. András tárnokmesterről

42

interjú

Marik Sándor

Feltárulnak a világűr titkai

Beszélgetés Márka Szabolccsal, a New York-i Columbia Egyetem

Nyíregyházáról származó kutató-oktatójával

59

VALÓSÁG

R. Fedor Anita – Fónai Mihály

Kisgyermekes nők foglalkoztatási jellemzői és a családtámogatások

igénybevétele P. Lakatos Ilona – T. Károlyi Margit

A trianoni határ mint nyelvi és mentális határ

71 87

IRODALOM

Karádi Zsolt – Forgách András

„Egy író ott kezdődik, hogy önmagát nem kíméli”

Forgách András Móricz Zsigmondról, Petri Györgyről, Bódy Gáborról 100

129

Forgách András

Az Előadás Bíró Zoltán

Czine Mihály

Laudáció a Magyar Örökség Díj átadásán SZEMLE

Régi romlás mai tükörben

Monográfia Szerémi Györgyről és munkájáról (Antal Attila)

Kövek között

Nyíregyháza zsidó emlékei – képekben elbeszélve (Kántor Éva)

Pénzes Ottó két kötetéről (Futaky László)

110 113

115 117 120

Bibliográfia

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéről és Kárpátaljáról szóló tanulmányok

és cikkek válogatott bibliográfiája, 2012. augusztus 1 – 2012. december 31. 124 A címlapfotó Balázs Attila illusztrációja.

A hátsó borítón látható szoborkompozíció a Sopron közelében található Páneurópai piknik emlékparkban áll.

130

E számunk szerzői:

Antal Attila – irodalomtörténész, főiskolai tanár, Nyíregyháza

Bíró Zoltán – irodalomtörténész, Budapest

Fónai Mihály – szociológus, Debrecen

Forgách András – író, dramaturg, Budapest

Futaky László – ny. könyvtáros, Nyíregyháza Jobst Ágnes – könyvtáros, Budapest Kaposi Zoltán – történész, egyetemi tanár, Pécs Karádi Zsolt – főiskolai tanár, Nyíregyháza Marik Sándor – újságíró, Budapest P. Lakatos Ilona – nyelvész, főiskolai tanár, Nyíregyháza

R. Fedor Anita – szociológus, Nyíregyháza

Reszler Gábor – történész, főiskolai tanár, Nyíregyháza

Sípos Ferenc – történész, Budapest Sz. Kántor Éva – tanár, újságíró, Nyíregyháza T. Károlyi Margit – nyelvész, főiskolai tanár, Nyíregyházi Főiskola

131

132