Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2004/ 1. szám

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREGI SZEMLE XXXIX. évfolyam

2004. február

1. szám

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK FOLYÓIRATA

SZERKESZTŐSÉG: † Mező András főszerkesztő Futaky László olvasószerkesztő Fábián Gergely társadalom Karádi Zsolt művészet Nagy Ferenc tudomány Orosz Szilárd krónika Erdélyi Tamás tervezőszerkesztő

E SZÁMUNK SZERZŐI: Bakajsza András középiskolai tanár, Kisvárda Csermely Tibor ny. középiskolai tanár, Nyíregyháza Fábián Gergely főiskolai adjunktus, Nyíregyháza Filepné Nagy Éva közgazdász, Nyíregyháza Fónai Mihály egyetemi docens, Debrecen Futaky László ny. könyvtárigazgató-helyettes, Nyíregyháza Hajdu Bertalanné közgazdász, Nyíregyháza Jánosi Zoltán főiskolai tanár, Nyíregyháza Karádi Zsolt főiskolai tanár, Nyíregyháza Kávássy Sándor főiskolai tanár, Nyíregyháza Margócsy József ny. főiskolai tanár, Nyíregyháza Margócsy Klára főiskolai tanár, Nyíregyháza Mizser Lajos főiskolai tanár, Nyíregyháza Orosz Szilárd ny. tanár, Nyíregyháza Pattyán László főiskolai adjunktus, Nyíregyháza Piti Ferenc tudományos munkatárs, Szeged Szakállas Sándor főiskolai adjunktus, Nyíregyháza Szoboszlai Katalin főiskolai adjunktus, Nyíregyháza Tóth Gergely könyvtáros, Nyíregyháza

INDEXSZÁM: 25923

ISSN: 1216-092X

A SZEMLE EGYES SZÁMAI 2003-TÓL AZ INTERNETEN: http://www.mzsk.hu/szemle/szemle-evfolyam/2004/

MEZÔ ANDRÁS 1939–2003 Szerkesztôségünk mély fájdalommal búcsúzik folyóiratunk fôszerkesztôjétôl, a kitûnô nyelvésztôl, történetírótól, a kiváló embertôl, baráttól. Dr. Mezô Adrást a Nyíregyházi Fôiskola saját halottjának tekintette. A nyíregyházi Északi temetô ravatalozójában dr. Jánosi Zoltán kari fôigazgató, dr. Pregun István rektor, dr. Nyirkos István akadémikus, dr. Karádi Zsolt fôiskolai tanár, s a tanítványok nevében Fábián György újságíró búcsúztatták.

A fôiskolán dr. Balogh Árpád rektor az Oktatási Minisztérium, a megye és Nyíregyháza város nevében búcsúzott a kiváló tudóstól és pedagógustól.

2

Búcsú Mezô Andrástól* Jánosi Zoltán Anyanyelvünkön: Mezô András – emberi nyelvünkön: „szent lázadások, vágyak, s ifjú hitek, örökös urának” koporsójához hívott most bennünket utoljára az idô, az idônek ez a hirtelen fekete kristállyá sûrûsödött pillanata, hogy közösen gondoljuk át még egyszer a tudós professzor, a férj, az apa, a tudományszervezô, a tanár, a barát példázatos emberi útját és a vele történt találkozásaink bennünk örökre megmaradó mélyebb értelmét is. Az emberét, aki 1939. november 28-án, a háború elôtti csöndtôl is sújtott, torokszorító, vasmegyeri szegénységben érkezett a fényre, idôsebb Mezô András és Veress Mária házában, és 2003. december 31-én köszönt el végleg csillagtól, madártól, szerelemtôl, szótól, Naptól és fûszáltól, a kenyér ízétôl, s gyöngyvirágot vetô kézfogásaitól, magunkra hagyva minket immár az ô hiányától vacogó szegénységben. Hisz – noha életében kitüntetések, díjak sorát kapta meg, az Apáczai-, a Csûry Bálint-, a Pais Dezsô-díjaktól a Szent László-plakettig és a Krúdy-gyûrûig – az ô legnagyobb kitüntetése a nekünk, másoknak adott emberi kéznyújtása, bíztató mosolya, a tanítványai sikerén érzett büszkesége volt.

Mert ahonnan ô jött, ott nemigen volt egyebet adni másnak, csakis az emberséget. S kilépve a vasmegyeri, majd a nyírbogdányi végekrôl – noha a legmagasabbra, egyetemekig, tudós társaságokig, az akadémiáig nôtt – mindvégig az maradt, aki volt: a Mindenség porában járó mezítlábas fiú, aki a lelkét ajánlotta fel cserébe ezer évért. Ezer év történelmi kivertségéért. Mert elindulva a legárvábbak közül, azt a megrendítô vágyat vallotta kezdettôl mértékül, s választotta vezérlô csillagául, amit a század másik nagy árvája fogalmazott meg halhatatlanul, szemben a folytonos történelmi kitaszításokkal: „S mégis magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad – édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hûséges fiad!”

Ezzel a nagy sikoltással a szívében, csontjaiban generációk számkivetettségének emlékét hordva eredt aztán a magyar szavak nyomába, arra a gyönyörû julianusi útra, az ô „édes hazájáért”, hogy nagyobbá, erôsebbé építse azt, és szebbnek meg* Elhangzott Mezô András búcsúztatásán, 2003. január 12-én a nyíregyházi temetôben.

Mezô András (1939–2002)

3

ôrizve adhassa most át nekünk. Európa leghátsó udvaráról indulva el, mint a mesebeli szegényember, aki aztán a csillagokba lép, így lett a nyíregyházi diákévek, majd a debreceni egyetem és a fôvárosi aspirantúra után az akadémiai doktori, a habilitált egyetemi tanári cím birtokosa, tucatnyi könyv s mintegy kétszáz tanulmány nemzetközileg elismert szerzôje.

S a hosszú út porából a köpönyeget ô nem a földi, hanem a szellemi térben merítette. Az elôször magyarul imát próbálgatók felgyújtott kámzsáit, Sylvester János, Szenci-Molnár, Apáczai három részre szakadt darócköpönyegét, Bessenyei, Kazinczy, Sajnovics, Reguly Antal kétfejû sas-tépte zekéjét, Bárczi Géza, Lôrincze Lajos gépfegyverszó-lyuggatta kabátját próbálgatta magára már fiatalon, hogy vajon képes-e viselni ôket, vinni tovább a beléjük varrt örökséget, és egyszerre hordozni a rájuk metszôdött sebeket és a küldetéstudatot.

De ezt a köpenyt már sok százezren segítették rá és tartották rajta, adták a kezüket és a szellemüket a viseléséhez, amikor arcot öltött benne a Szándék. A történelem zsákutcáiba vetett hosszú parasztgenerációk, a kétkeziek csak a hatalomhoz és a pofonokhoz néma, de fûvel, fával, virággal, lovacskákkal beszélgetô, balladával fekvô, népdalra virradó hosszú sora. S ô elsô lépteitôl ennek az alávetett létnek a Móricztól megérzett iszonyú akaratát, történelemfeszítô erejét hordozta magában, s mögötte évezredek emberi történetének szabadságvágyát.

S a néma századok mélyrôl jött emberének tudásszomjával s értékfelmutató akaratával, mintha a történelem vak korszakaiban felhalmozódott hiányt mind egyszerre akarta volna pótolni. Mintha a szabolcsi szegény nép „ez a magyarul beszélôk sokasága... ôt szemelte volna ki, hogy egyértelmûen megmutassa: veszteségek és kudarcok után mire képes még egyáltalán? Milyen magaslatok bevételére?” S Mintha Petôfi kiáltott volna föl benne: „Föl hazám! Föl! Százados mulasztást visszapótol egy hatalmas óra!” Személyisége is azokat az emberi szerepeket, feladatokat, irányulásokat építette szikrázóan magába, amelyektôl ôsei láncolatát megfosztotta a történelem. Egyszerre volt tudós, tanszékvezetô, tudományszervezô, felsô vezetô, szerkesztô és éneklô, citerázó, versmondó és a történelemre figyelô közéleti ember.

S ezt a sokféle arcát élete utolsó harmadában szinte állandó szenvedések közepette, napról napra – „vérbôl, jajból és lángból” szedegette össze, minden reggel föltéve a kérdést, hogy lesz-e kiút a sebekbôl, kötésekbôl, az injekciós tûk, a szikék ostromából, s hogy a „vattabálák, szörnyû csipkék/ telébôl mikor megyünk ki?”.

Miközben az Ómagyar Mária-siralom és a Halotti Beszéd magyarra ültetôi voltak a legközvetlenebb szellemi rokonai abban az elemi, már-már archaikus, történelmet és sebet egyaránt gyógyító áhítatban, amivel a magyar szavakhoz nyúlt.

Mezô András! Kedves András! Drága Barátunk!

A halálos ágyán a létéért viaskodó Babits keserûen rótta papírra, hogy „barátaim egyenkint elhagytak,/ akikkel jót tettem, megtagadtak,/ akiket szerettem, nem szeretnek.” A megbántott és sajgó Babitscsal szemben Te egyre közelebb kerültél barátaidhoz. Mind jobban a Te nagy, életet akaró életes szívedhez kötötted ôket.

Nap mint nap körülálltak, figyeltek rád, beszéltek veled, mert az ô jövôjüket, a fôiskoláét, a városét, a Nyírségét és velük az „édes hazáét” is mondtad – a léteddel tôlük már más irányba ringó hajóról. Adyval szólva egész embertelen szenvedéseddel tanúsítottad, hogy:

4 „Mindig volt titkos, valamis Názárethje az emberi Jónak, Honnan elindult könnyesen, Dagadón, szánva bús milliókat És soha nem ölt meg iszap Bátor, nagyvizû s tiszta folyókat.”

S amíg eltársalogtál utódaiddal, szellemi fiaiddal, még betegágyadról is „másokért csatázó” nagy példáddal segítetted át ôket a csüggedésen, kicsinyességen, önzésen, a hamis eszméken, ösztönökön, át a megriadásokon, a félelmeken. Így lettél a mi eleven önarcképünk, szivárvány-mértékünk, hisz másfél évtizedes heroikus harcod a betegséggel, mit is példázott volna mást, mint hogy az ember története „csillagzó viaskodás, ágaskodás testi és lelki katasztrófából”, s hogy ami a legerôsebben izzott benned mindig a szenvedés fölött: az ifjúság iránti apadni nem akaró szeretet.

Ezért nem mentél el sohasem közülünk. Pedig hányan, de hányan keresték – itt felfénylô – tündökletes elmék: tudósok, mûvészek, orvosok a boldogulást másutt, szinte elmenekülve innen, magára hagyva még szegényebben ezt a szûkebb hazát, szegény hazát, ezt a Kölcseyt, Krúdyt, Móriczot fölnevelô földet, miközben hullott a sötét jelzô a Himnusz szülôhelyére. Mehettél volna Te is. Tárt karokkal várta volna Budapest és a külföld magát nem kímélô, minden feladatra teljes lényeddel összpontosító nagy tehetségedet. De Te megfordítottad a menekülési irányt – és még közelebb hajoltál ehhez a földhöz. S leszámítva lektori, vendégtanári éveid – Ungváron, Nyitrán, Debrecenben – egy tapodtat sem mozdultál innen.

Mindent itt építettél föl, itt alapítottál családot, iskolát, tudományt, emeltél tanszéket, sorsot, ide születtek gyermekeid, és itt nevelôdtek föl szellemi fiaid és leányaid is. Minden arcvonásoddal a Veres Péter-i küldetés igazságát hitelesítetted: „Én nem mehetek el innen sehova – sehova.

Nekem... nincs gazdag rokonom, barátom, millió sárba ragadt paraszt a szomszédom ezeknek a sorsa az enyém, s az is marad örökre.”

András! Te igazi templomalapító ember voltál, aki a magyar szavak felnyitott ablakán át egyszerre néztél a múltba és a jövôbe. Nemcsak lelkednek közösséget alapozó és értékvédô természete szerint voltál az, hanem templomos szavakból óriás székesegyházat is emeltél, amelybe a kárpát-medencei történelem és népek egymást keresztülvérzô századait megforgatva szavakból belehordtad, beleraktad Magyarország minden létezô vagy emlékekben élô templomának egy-egy kövét. És templomépítô szíved darabjai ott vannak a fôiskola épületében és szellemiségében is.

Tisztelt Tanár Úr! Drága Mezô András!

Embertársunk a kimért idôben és sorsban!

Mennyi szót ejtettél ki nekünk, amíg valóban hinni kezdtük: életre kelthetô a csoda, amit napról napra dédelgettél, hómezôn vánszorgó világháborús sebesültként

Mezô András (1939–2002)

5

a szenvedéseidben, amíg megtanultuk tôled a bennünk fészkelô félelmekkel és a folytonos külsô merénylésekkel szemben is önmagunk legjobb esélyeinek tiszteletét. Hogy legyen bátorságunk végre – a költônô, Szécsi Margit szavaival – veled együtt kimondani: „Úgy néztem magamra mindig/ ahogy csodára nézni illik. Csodára:/ az ember fiára/ kezeire, nyírott hajára.” Mennyi fogalmat magyaráztál meg nekünk, amíg elhitetted velünk a „Ne add föl soha” értelmét, az „itt maradás” parancsát.

Mennyi fiatal tekintet virradt meg példádon a magyar nyelv csodáira, miközben a homályból bontogattad a szavak jelentésének lobbanó gyertyácskáit. S mennyi különös nevet megfejtettél nekünk – de ki fejtheti meg igazán Mezô András nevét?

Mennyi népdalsort hoztál közelebb a szívünkhöz, de lényed dallamát, s nevedbôl az elszánt szeretet morfémáit ki képes elemezni vagy kottákba írni? Mennyi hangváltozást tettél világossá, de a lényedben csendülô vox humana üzeneteit ki rögzíthetné a hangtan törvényeivel? A nevedben megjelenô küldetés erkölcsi igényét ki értelmezhetné világosabban, mint önmagad, a magad eleven lénye, ami most már egyszerre égetô hiányunk és örökségünk.

S most elhallgatnak gyönyörû népdalaid, az arcodról felszállt nemzetiszínû madarak, s a magyar szavak is fekete ruhát öltenek, mert Te hiányzol nekik. Most Szentlászlótól Marosszentimréig, Garamszentbenedektôl Fehéregyházig megrendülnek a templomcímek, a kápolnák, bazilikák és kolostorok, a helynevek: a kárpátmedencei falvak, városok, tanyák, vizek, dûlôk, hegyhátak, mert Te hiányzol nekik. Most hiányodtól szótlanul állnak szeretteid, barátaid, kollégáid, a tudomány jelesei, tanítványaid, mert Te, Te, Te hiányzol nekik.

Elôször hát a szavak búcsúzzanak tôled, akik sohasem lettek hûtlenek hozzád.

Elsüllyedt, szétvert, felégetett magyar falvak nevei simultak rá gyolcsként a sebeidre, hogy megvédjenek téged a csöndtôl. Lenyilazott, rabszíjra, deresre vetett jobbágyok nevei emeltek ölükbe, hogy megvédjenek téged az éjtôl. Csillag- és haramianevek térdeltek ujjaidhoz, hogy megragyogtasd ôket és megvédjenek téged a mozdulatlanságtól. „Virágom, virágom” – mondtad Te mindegyiknek, miközben a kárpát-medencei népek egymásra rontó dühei is szócikké békültek tenyeredben, szerveid belsô virágai pedig egyre közelebb hajoltak a porhoz.

De a szavak körbevirágozták szenvedésed: virágtemplomot raktak köréd betûszirmokból, hanglevelekbôl, s virággal kötötték be fájdalmad, virágot kiáltottak a sötétségre, hogy: vissza-vissza! És most is itt sorakoznak körülötted a népdalbeli rózsák, tulipánok, violák és nefelejcsek, akik legjobban tudták, hogy virág vagy magad is: „Szivárvány havasán felnôtt rozmaringszál.” Aki már nem viselheti, nem bírhatja tovább a földi sziklát. „Nem szereti helyét, el akar bujdosni. / Ki kell onnan venni, új helybe kell tenni. / Ki kell onnan venni, új helybe kell tenni”.

S búcsúzik ez a szavak mögötti tájképekbôl összerakott ország: Öregszöllôhegy és Pusztahalom, Harangod, Farkasvölgy, Zólyom, Hárskút és a többi – de mindenek elôtt Andrásfalva, ahol mindig is laktál, s ami most bizony nagyon messzire került, messzire és mégis közel: mert elôbb az égbe emelkedett fel ez a magyar falu, ez a kicsike, dacos Magyarország, akit Mezô Andrásnak hívtak, aztán beköltözött a szívünkbe.

S utolsó kérdéseink is a szavak virágaiból fonnak koszorút föléd: ki dédelgeti, becézi tovább a szavakat, a szavakban Magyarországot, „ki becéz falban megeredt/ hajakat, verôereket/ és dúlt hiteknek kicsoda állít” perlô szavakból katedrálist,

6 ebben a századok óta összezavart, s magával sokszorosan szembefordított magyar létben?

Mondd, tudtad-e, hogy a Te látható, mindennapi küzdésed a Halotti Beszéd gyönyörû ellenpontja, maga a testet öltött Életes Beszéd, az Ember beszéde, az akarat két lábon járó himnusza, a Te szellemiséged büszke Nemzeti dala minden nap, minden reggel azt kiáltva oda a létnek, hogy „most vagy soha!”

András, hát hogyan is láthatnánk másképp – ki ifjú szívekben élsz, s mindig tovább – mint élônek, munkás kezûnek odaát is? Ahogy kezedben jegyzetfüzettel, galaktikus szótárakkal, csillagközi térképekkel s a Mindenség történelemkönyvével elindulsz a Naprendszer bozótosában, a Tejút fénylô dombhátain, túl – már finnugorként is – világszínvonalú földi küldetésed után, hogy felfedezd nekünk magyarul azt a fenti országot, azt a tágasabb „édes hazát” is? S lám mennyi Angyalvölgy, Reményvár, Hitesrét, Úrszállás, Csillagfalva, de Emberkönny és Emberjaj is túl a semmibe ívelô hidakon, a fellegek tömte gödrök s a végtelenség gázlói mögött; száz és százezer évekre elegendô munka számodra András, amiképpen a földön, azonképpen ott az égben is.

Engedjünk utadra hát!

Negyvenegy éven át tartó boldog házasság és szerelem után búcsúzik tôled – karjával most is lelkedet ölelô – feleséged, Horváth Margit, akihez – egész életmûved fölé véshetôen – írtad fô munkád elôszavában: „Legfôképpen azonban feleségemnek tartozok köszönettel, aki mindvégig biztosította számomra a munka befejezéséhez szükséges lelki támaszt és fizikai körülményeket.” Búcsúzik két fiad: két ékességed: András és Szabolcs, akikre a magyar szavak mellett életedben legbüszkébb voltál, és velük két megrendült menyed, Tünde és Annamária. Fájdalommal köszönnek el tôled sógornôid, sógoraid, keresztgyermekeid és valamennyi rokonod, barátod; a magyar és az egyetemes tudomány, s Nyíregyháza, Nyírbogdány és a megye megjelentjei, s mindazok, akik tiszteltek és szerettek.

Tisztelt Tanár Úr! Drága Munkatársunk! Végül a Nyíregyházi Fôiskola vezetôje, évtizedekig hûséges barátod és az intézmény építésében küzdôtársad, a szívében is mély gyászba öltözött Balogh Árpád rektor úr s munkád és szellemed gyümölcse: a Bölcsészettudományi és Mûvészeti Fôiskolai Kar, valamint a Bachát László után teremtett nagy iskolád, a Magyar Nyelvészeti Tanszék munkatársai, egykori és mai tanítványaid, és az intézmény valamennyi oktatója és dolgozója nevében búcsúzom tôled, mindazok hangján, akik 40 éven át élhettek figyelmedben, gondoskodásodban.

Köszönjük, hogy velünk voltál, hogy bíztattál, szerettél és megértettél bennünket. Köszönjük a nekünk adott éveid. Nyelvben, hûségben, magyarságban és hitben példád és kedves költôd: Ady szavaival mondom hát, valamennyiünk nevében: „... legyen örökké / Áldott”, ki már „nem tudja, miért szomjas, / aki nem tudja, hogy mi fáj / ... ki korona nélkül / is király”.

Isten veled! Nyugodj békében!

Mezô András (1939–2002)

7

Karádi Zsolt Tisztelt gyászoló család, tisztelt gyászoló gyülekezet!

Kedves barátaim!

A Szabolcs-szatmár-beregi Szemle szerkesztôsége nevében búcsúzom Mezô Andrástól, aki tizennyolc évig volt a lap fôszerkesztôje. Annak a folyóiratnak a nevében szólok, amely immár végérvényesen összeforrott az ô nevével.

Tizennyolc esztendô nagy idô – Mezô András élete utóbbi két évtizedében eme évnegyedes folyóirat tartalommal való megtöltését tekintette egyik legfontosabb feladatának. Sokszor emlegette, mennyire büszke a szépen gyarapodó lapszámokra, s mennyire készült arra, hogy megünnepelhesse fôszerkesztôségének huszadik évfordulóját. A gondviselés azonban nem engedte ezt meg számára, pedig nagyon szerette volna. Eszmélkedése végsô pillanatáig, az intenzív osztály csöndjében, késôbb a szeptikus sebészet infúziós állványai között is talán a Szemle volt az utolsó, evilághoz kapcsolódó gondja. A végzetes betegséggel küzdve, álom és ébrenlét, a kórterem s a túlvilág közötti mesgyérôl vissza-visszatérve az foglalkoztatta leginkább, hogy mi lesz a lappal, elkészülünk-e határidôre, milyen lesz az új borító. S amíg mi, szerkesztôtársai, vacogó lélekkel, s vég nélküli szenvedésének adózó tehetetlen fájdalommal álltunk ágya mellett, ô mindenrôl tudni akart, ami a szerkesztôségben történt. Utolsó közös munkánknak, a Krúdy Gyula-emlékére készített összeállításnak azonban már nem örülhetett. A nyíri pajkos címmel kiadott, legutóbbi számunk megjelenésekor földi útján ahhoz a ponthoz érkezett, amikor lélek és test, szellem és anyag végképp elválni látszott egymástól.

Ezt megelôzôen Mezô András csaknem két évtizeden keresztül irányította a Szemlét, s tette szívós akarattal, erôs következetességgel, körültekintô elszántsággal olyan orgánummá, amely országosan jegyzett fórum lett, amelyben rang volt publikálni, s amelyet tudományos körökben is elismertek.

Mezô András neve hetvenöt számon olvasható fôszerkesztôként. Irányításával 1985 óta 1200 szerzô több mint tízezer oldalon 1396 írást adott közre. A publikálók között 9 akadémikust üdvözölhettünk, 21 szerzô a tudomány doktora, 196 pedig a tudomány kandidátusa minôsítéssel rendelkezett. Lakóhely szerint 80 százalékuk szabolcs-szatmár-beregi illetôségû.

Mezô András 1985 elején, a korábbi fôszerkesztô, Hársfalvi Péter halála után kapott megbízást a lap gondozására. Elôször az 1985-ös év 2. számának impresszumában olvasható a neve mint felelôs szerkesztôé. Hat évig a szerkesztôbizottság elnökeként jegyezte a folyóiratot, majd 1991 tavaszától, új szerkesztôség létrehozása után, új borítót terveztetve folytatta megkezdett misszióját. 1995 telén, a Szemle fennállásának 30. évfordulója tiszteletére összeállított, azévi negyedik szám elôszavában Mezô András a következôképpen fogalmazta meg hitvallását: „Folyóiratunk szerkesztôsége kezdettôl fogva azt vallotta, hogy az országnak emez észak-keleti–keleti régiója föl tudja mutatni azt a szellemi erôt, vagy magához tudja vonzani azokat az alkotókat, az országhatáron belülrôl vagy kívülrôl, akik az egészhez mért színvonalon képesek megszólaltatni e régió hagyományait, föl tudják vetni gondjait és keresik az ezek megoldásához vezetô utakat; akik érzékeny felelôsséggel alakítói Kelet-Magyarország kulturális, mûvelôdési és tudományos életének.

8 Abban reménykedünk, hogy e törekvéseink találkoztak Kedves Olvasóink elvárásaival, s fölfedezték folyóiratunkban e magasan levô elhivatottság betöltésének szándékát.”

Mezô András mindvégig ügyelt arra, hogy a Szemle ne lehessen efemer gondolatok és indulatok gyûjtôhelye. Arra törekedett, hogy a publikációk mint írásmûvek tudományos – illetve szépírói tehetségek megnyilatkozásai legyenek. Ô maga ritkán jelentkezett tanulmánnyal; szerkesztôtársait is arra intette: ne szerepeljenek túl gyakran a hasábokon. A mûvészet, a tudomány, a valóság, a szemle, s a krónika rovatokban a megye múltja, történelme és jelene, gazdasága és mûvészete, irodalma és színháza egyaránt helyet kapott. Beszélt a Szemle a honfoglalásról és a holocaustról, a 800 éves Halotti Beszédrôl és Fejes Endrérôl, Kölcseyrôl, Bessenyei– rôl, Ratkó Józsefrôl és Váci Mihályról, Szent Lászlóról, Krúdy Gyuláról és Németh Lászlóról, a munkanélküliségrôl és pályakezdô költôkrôl. Kiadtunk ún. Szemlefüzeteket és kiadtunk különszámokat. 1200 szerzô, 1396 írás, tízezer oldal.

Immár kész a leltár. Kész a leltár, a számadatokban összegezhetô.

De a számvetéshez hozzátartozik az is, hogy elmondjam: a lap kollektívája Mezô András számára baráti társasága is volt; olyan közösség, amelytôl nem idegen a jókedélyû adomázás, a közös kirándulás, a jóízû beszélgetés. Emlékszem, nem egy összeállításunk éppen az efféle kötetlen diskurzusok szabad légkörében született és vált olyanná, amilyen formában késôbb megjelent.

Drága barátom, András!

Búcsúzom tôled, a szerkesztôség nevében. Amikor utoljára voltam nálad a szeptikus osztályon, s a fôiskola új épületérôl készült fotókat nézegetted, Adyt idézted: „Csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.”

Te bátor voltál, András! Nyírbogdányból, Nyíregyházáról lettél a tudomány doktora, s bennünket is, engem is arra bíztattál mindig, hogy nincs vidéki tudomány, csak tudomány van, s Szabolcsból is el lehet jutni a legmagasabbra. Te eljutottál oda, s most várjuk, várom: bólints, hogy érdemes. Üres a széked a szerkesztôségi asztalnál, havazik a szívemben is, nemcsak a magasabb hegyekben. Most „Tél van és csend és hó és halál”.

Az égi redakcióban, Osvát, Móricz társaságában ott van talán Áprily Lajos is, az ô Vallomás címû versének részletével búcsúzom tôled, drága barátom: Ha nem leszek, nem fogja tudni senki, sorsomnak mennyi furcsa titka volt.

A hûlt sorok: megannyi érc-koporsó, s a könyv, a könyvem gránit-kriptabolt.

De túl romon, ha perce jön csodáknak a mély megkondul, mintha vallana, s a bolt alól harang-tisztán kicsendül s magasra száll az ember dallama!

Nyugodj békében, András!

Piti Ferenc

Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékre vonatkozó országbírói oklevelek a V ay család berkeszi Vay levéltárában (1343–1355) A Vay család berkeszi levéltára Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékre vonatkozó, I. Lajos-kori (1342–1382), világi oklevélkiadók által kibocsátott és mindeddig publikálatlan oklevelei feldolgozásának soron következô dolgozata a címben feltüntetett idôszak országbírói diplomáit veszi sorra,1 felsorakoztatva ezeket az Anjou-2 és Zsigmondkori Oklevéltár3 számos „berkeszi” regesztája mellé.

Csak azon oklevelek regesztáit készítettem el, amelyeket az OL adatbázisában4 történt keresés során ezen idôszakra és oklevélkibocsátóra az adatbázis kijelölt, illetve, amelyek e három megyére vonatkoznak. Megjegyzendô, hogy bár az alább olvasható források jelentôs része (lényegében azonos szerkezetû, uniformizált mondandójú, rövid) perhalasztó oklevél, de csupán emiatt nem szabad a közlésükrôl lemondani: a történész számára értékes források, hiszen pl. birtoktörténeti, genealógiai és perjogi vonatkozásokban számos lényeges információt hordoznak ezek is.

A regesztákat egészükben közlöm és az immár bô évtizede folyamatosan megjelenô Anjou-kori Oklevéltár bevett rövidítéseit alkalmaztam. A pecsétleírásokra is törekedtem, ámbár fontos megjegyezni, hogy az eredeti berkeszi állomány 1945ben megsemmisült, és a kutatónak csupán fotókról van módja dolgozni. Ezek a fényképek pedig „csak” az oklevél elôlapját tartalmazzák (így értelemszerûen a hát1. A korábbi közleményeim: Szabolcs, Szatmár és Bereg megyék 1342–1382 között kiadott oklevelei a Vay család berkeszi levéltárában. In: A nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve. Szerk.: Németh Péter.

Nyíregyháza 2000. 111–120.; Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékre vonatkozó nádori oklevelek a Vay család berkeszi levéltárában (1342–1372). Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2000/4. 385–396.; Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékre vonatkozó nádori oklevelek a Vay család berkeszi levéltárában (1373–1382). Szabolcsszatmár-beregi Szemle 2001/2. 121–133.; I. Lajos király Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékre vonatkozó oklevelei a Vay család berkeszi levéltárában (1343–1366). Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2002/1. 1– 9.; I. Lajos király Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékre vonatkozó oklevelei a Vay család berkeszi levéltárában (1367–1382). Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2002/3. 249–257.

2. Anjou-kori Oklevéltár. Documenta res Hungaricas tempore regum Andegavensium illustrantia. I–XII., XVII., XXIII–XXIV. Szerk.: Almási Tibor, Blazovich László, Géczi Lajos, Kristó Gyula, Piti Ferenc. Budapest–Szeged, 1990-tõl.

3. Zsigmondkori Oklevéltár. I–VII. Összeállította: Borsa Iván, Mályusz Elemér. Budapest, 1951-tõl.

4. Magyar Országos Levéltár. Királyi könyvek, Mohács elôtti oklevelek. CD. Készítették: Rácz György–Vissi Zsuzsanna–Trostovszky Gabriella–Németh István. Budapest, 1999.

10

Piti Ferenc

lapon szereplô feljegyzéseket nem tudtam megadni), legfeljebb a pecsétek elôlapra átütô körvonalainak felismerésére szorítkozhattam. Végül a regeszták után egy névmutató szerepel.

1343. aug. 29. Visegrád Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Gylet fiai: Miklós nádor és János mr. aug. 22-én (oct. fe. Ass. virg. glor.) viseltek színe elôtt Berench-i Keled fia István fiai: Domokos, László és Keled ellenében az örökös nélkül elhunyt Apey fia: István birtokainak ügyében, a király írásos parancsára nov. 11-re (oct. fe. B. Martini conf.) halasztja el. D. in Wyssegrad, 8. die termini prenotati, a. d. 1343.

Dl. 96 239. Zárópecsét körvonala.

1343. nov. 25. Visegrád Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Gylet fiai: Miklós nádor és János mr. nov. 18-án (oct. fe. B. Martini conf.) viseltek színe elôtt Berench-i Keled fia István fiai: Domokos, László és Keled ellenében az örökös nélkül elhunyt Apey fia: István birtokainak ügyében, István herceg írásos parancsára [1344.] jan. 20-ra (quind. fe. Epiph. d.) halasztja el. D. in Wyssegrad, 8. die termini prenotati, a. d. 1343.

Dl. 96 241. Zárópecsét körvonala.

1344. jan. 27. Visegrád Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Gylet fiai: Miklós nádor és János mr. (akiknek nevében István mr. litteratus állt elô a nádor ügyvédvalló levelével) jan. 20-án (quind. fe. Epiph. d.) viseltek színe elôtt Bachka-i András fiai: Miklós, László és András, ue. Miklós fia: János, valamint Berench-i Keled fia István fiai: Domokos, László és Keled ellenében (akik közül Bachka-i Miklós és István fia: László jelent meg a Lelez-i konvent ügyvédvalló levelével) az örökös nélkül elhunyt Apey fia: István birtokainak ügyében, a felek akaratából máj. 1-jére (oct. fe. B. Georgii mart.) halasztja el, ha a felek idôközben nem tudnak megegyezni. D. in Wyssegrad, 8. die termini prenotati, a. d. 1344.

Dl. 96 243. Zárópecsét körvonala.

1344. máj. 6. Buda Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója azon pert, amit a váradelôhegyi Szt. István elsô vértanú-monostor konventje idézôlevelének megfelelôen Woya-i János fia: László ápr. 29-én (f. V. p. fe. B. Georgii mart.) viselt színe elôtt Iwankabanhaza-i Church (dict.) János ellenében, a király írásos parancsára aug. 27-re (oct. fe. B. regis Stephani) halasztja el. D. Bude, 8. die termini prenotati, a. d. 1344.

Dl. 96 244. Zárópecsét körvonala.

1344. szept. 3. Visegrád [Pál c., I.] Lajos király (H) országbírója azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Detric fia: Mihály [és Gurke] – István mr. királyi [különös jegyzô] jobbágyai (akik nevében István litteratus állt elô királyi ügyvédvalló levéllel) – aug. 27-én (oct.

Országbírói oklevelek a Vay család berkeszi levéltárában

11

B. regis Stephani) viseltek színe elôtt hatalmaskodás ügyében László litteratus és fr.-e: Miklós, valamint Mihály fiai: Ábrahám és Benedek, Woya-i nemesek ellenében (akik közül Ábrahám jelent meg a váradi kápt. és a váradelôhegyi Szt. István elsô vértanú-konvent ügyvédvalló levelével), a felek képviselôinek akaratából nov.

18-ra (oct. B. Martini conf.) halasztja el. D. in Wyssegrad, 8. die termini prenotati, a. d. 1344.

Dl. 96 248. Zárópecsét körvonala. Az oklevél felül foltos.

1345. jan. 24. Visegrád Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója elôtt korábbi oklevelének megfelelôen jan.

13-án (oct. Epiph. d.) megjelent Olivér fia: Demeter – EghazasGegen-i János fia: László nevében a királyi kápolnaispán ügyvédvalló levelével – és Doboka-i Kupe (dict.) István fiai: János és Miklós, valamint Doboka-i Kupe (dict.) Péter fia: Balázs ellenében bemutatta a Lelez-i konvent oklevelét, amely szerint amikor Mada-i Jakow fia: Leukus királyi ember Miklós testvérrel, a konvent tanúságával 1344. ápr. 23án (f. VI. an. fe. B. Georgii, a. nunc prox. elapso) a Zoboch m.-i EghazasGegen birtokot a szomszédok és határosok összehívásával régi határai mentén bejárta és iktatni akarta János fiainak: Lászlónak és Lukácsnak, Kupe (dict.) István fiai és Balázs nem a bejárástól, hanem a határjelek emelésétôl tilalmazták János fiait. A tilalmazás okaként Miklós a maga, fr.-e: János és Balázs nevében a Lelez-i konvent ügyvédvalló levelével azt adta meg az országbíró elôtt, miszerint László a határjel-emeléssel nagy részt akart az ô Kupehazaydoboka nevû birtokukból elvenni.

Demeter képviselô erre azt mondta, hogy László EghazasGegen-t a többi birtoktól és birtokrésztôl Dénes néhai nádor (H) és Zonuk-i c. albírája: Albert c. 1237. évi, e birtok határait tartalmazó privilegiális oklevele szerint (amit Dénes nádor is megerôsített privilegiális oklevelével, és amit Demeter az országbíró kérésére eredetijében is bemutatott) akarta elkülöníteni, de a tilalmazás miatt ez nem sikerült. Mivel tehát EghazasGegen és Kupehazaydoboka birtokok bejárására és elkülönítésére szükségesek a királyi emberek és a kápt. tanúságai, Pál c. kéri az egri kápt.-t, hogy küldjék ki tanúságaikat, akik jelenlétében Albert fia: Pál v. Jakow fia: Leukus v. Tereche-i Pethenye fia: Miklós királyi emberek valamelyike (László részére), ill.

Zolnuk-i Tamás v. Luew-i Péter fia: Petheu királyi emberek valamelyike (István fiai és Balázs részére) ápr. 3-án (oct. fe. Passce d.) Eghazasgegen birtokot a szomszédok és határosok összehívásával, a felek v. képviselôik jelenlétében Albert c. és Dénes nádor privilegiális oklevelének megfelelôen (amiket László v. képviselôje a helyszínen mutasson majd be) járják be, különítsék el a felek birtokait, ahol szükséges, új határjeleket emelve a régiek mellé, és mindenkinek a maga birtokjogát hagyják békés birtoklásra, ha a felek meg tudnak egyezni mindenben, és nem lesz ellentmondás. Az esetleges ellentmondókat idézzék meg máj. 1-jére (oct. B. Georgii mart.) a királyi jelenlét elé (ha István fiai és Balázs mondanak ellent, ôket nem kell megidézni, mert már perben vannak, így a kijelölt napon úgyis elô kell állniuk), a bárki által tilalmazott birtokrészeket pedig jelekkel jelöljék ki, királyi mértékkel mérjék meg v. fogott bírók szemmel becsüljék fel az ország szokásnak megfelelôen, majd a kápt. tegyen jelentést a királynak szintén máj. 1-jére. D. in Wyssegrad, 12. die oct. fe. Epiph. d. predict., a. d. 1345.

Dl. 96 256. Zárópecsét körvonala.

12

Piti Ferenc

1345. febr. 16. Visegrád Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Gelet fiai: Miklós nádor és János mr. febr. 9-én (oct. Purif. B. virg.) viseltek színe elôtt Berench-i Keled fia István fiai: Domokos és László ellenében az örökös nélkül elhunyt Apa fia: István birtokainak ügyében, a királyné parancsára máj. 1jére (oct. B. Georgii mart.) halasztja el. D. in Wissegrad, 8. die termini prenotati, a. d. 1345.

Dl. 96 254.

1345. ápr. 30. Visegrád Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója kinyilvánítja, hogy döntését tartalmazó korábbi oklevelének megfelelôen Mihály fiai: Ábrahám és Benedek, valamint Woyai Ábrahám fia János fiai: László litteratus és Miklós ápr. 16-án (sab. p. quind. fe.

Passce d.) tartoztak a Lelez-i konvent elôtt esküt tenni (mindannyian harmadmagukkal, nemesekkel) Detric fia: Mihály és Gurke – István királyi különös jegyzô jobbágyai – ellenében arról, hogy e jobbágyok 4 évvel azelôtt, Vízkereszt ünnepe táján (circa fe. Epiph d., cuius tempore proposicionis 4. pretererat revolucio annualis) az ô Loskud nevû birtokukról az engedélyükkel mentek lakni István mr. Ewr nevû birtokára, ôk e jobbágyokat a birtokaikon elvetett termények levágásától nem tilalmazták, s ezzel nem okoztak Gurke-nak 10, Mihálynak pedig 20 M. kárt; majd az eskürôl szóló jelentést a konvent oklevelében vigyék vissza az országbírónak ápr.

23-án (8. die). Akkor Mihály fia: Ábrahám bemutatta Pál c.-nek a konvent oklevelét, amely szerint Mihály fiai és János fiai eskütársaikkal együtt az esküt letették, így az országbíró mindezek ügyében ôket nyugtatja. D. in Wyssegrad, 8. die termini reportacionis seriei prenotate, a. d. 1345.

Dl. 96 260.

1346. febr. 14. Visegrád Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója kinyilvánítja, hogy Gelet fiai: Miklós nádor (H), a kunok bírája és János mr. Turuch-i c. Bachka-i András fiait: Miklóst, Lászlót és Andrást, ue. Miklós fiát: Jánost, valamint Berench-i Keleed fia István fiait: Domokost, Lászlót és Keleed-et a váci kápt. idézôlevele szerint 1343. márc. 5én (oct. diei Cynerum) a királyi jelenlét elé perbe vitték, amit az országbíró számos oklevele szerint többszöri halasztás után a Horváto. ellen indult királyi had oszlása kihirdetett napjának: jan. 20-nak a 15. napjára, azaz 1346. febr. 3-ra (quind. residencie exercitus regii versus Croaciam moti et ad quind. Epiph. d. proclamate) tûztek ki. Akkor (idôközben Keleed meghalt) az országbíró elôtt Gelet fiai elôadták Bachka-i András fiai, János és István fiai ellenében, hogy amikor ôk a királyi emberrel és a váci kápt. tanúságával a néhai Apay fia: István minden, bármely megyében is levô birtokát és birtokrészét, különösen pedig a Byhor és Zabouch megyében és Nyr districtus-ban levôket (amiket Lajos király adott nekik szolgálataikért nyílt oklevelével – s ezt Pál c.-nek be is mutatták – mint örökös nélkül elhunyt emberéét) 1343. jan. 31-én (f. VI. an. fe. Purif. virg. glor., a. superius expresso) a szomszédok és határosok jelenlétében bejárva e királyi adomány címén maguknak iktatni akarták, Bachka-i Miklós fia: János a maga, apja, annak fr.-ei: László és András nevében, valamint Keleed fia István fiai az iktatáskor ellentmondottak (mi-

Országbírói oklevelek a Vay család berkeszi levéltárában

13

ként mindez a váci kápt. mondott oklevelében szerepelt), és most Gelet fiai ezen ellentmondás okát akarták megtudni. Erre András fiai: Miklós és András, János és István fia: László (a maguk és fr.-eik: László és Domokos nevében a Lelez-i konvent ügyvédvalló levelével) elôálltak, és András fiai azt állították, hogy avus-uk: Nagy (Magnus) András és Apay fia István avus-a: Nagy (Magnus) Apay a néhai Miklós bán fiai voltak, a hozzájuk és ezen Apay fiához: Istvánhoz tartozó birtokaikon nem tettek birtokosztályt, ezért Apey fia: István minden birtokának a jog szerint az ô kezükre kell háramolniuk, s bemutattak 10 (hasonló szövegû, királyi parancsra kiadott) zárt tudományvevô oklevelet: Mykch-ét, egész Sclauonia egykori bánjáét (amely szerint a bán hitére azt válaszolt a király kérdésére, hogy bánsága nemeseitôl, nemtelenjeitôl és más közrendûitôl megtudta, hogy Bachka-i András fiai: Miklós, László és András Apey fia: István – aki épp akkor halt meg – fr. patruelis-ei, oly módon, hogy András fiai avus-a: Nagy (Magnus) András és ezen István avus-a: Nagy (Magnus) Apey fr. uterinus-ok voltak, ti. Miklós bán fiai; András fiai és Apey fia: István örökbirtokaikat és birtokrészeiket addig osztatlanul, együtt birtokolták), az egri, szepesi, zágrábi, csázmai kápt.-okét és a Lelez-i konventét (amelyek szerint a király ezügyben kiküldött emberei e kápt.-ok és konvent tanúságaival azt tudták meg, hogy az örökös nélkül elhunyt Apey fia: István Bachka-i András fiaival: Miklóssal, Lászlóval és Andrással vérrokon – in una et eadem linea generacionis et consanguineitatis – volt, oly módon, hogy András fiai avus-a: Nagy (Magnus) András és ezen István avus-a: Nagy (Magnus) Apey fr. uterinus-ok voltak, ti. Miklós bán fiai; örökbirtokaikon és birtokrészeiken soha nem tettek osztályt, hanem közösen birtokolták), a Zemlin ~ Zemlyn és Zabouch megyei c.-ek és szb.-két (amelyek szerint ôk mind congregacio-ikon, mind egyéb, királyi parancsra kitûzött idôpontokban e megyék minden emberétôl a Szt. Korona iránti hûségükre azt tudták meg, ami a nevezett kápt.-ok és konvent oklevelében szerepel), András egykori váradi püspökét, Bereck fia János mr. Zothmar ~ Zathmar-i c.-ét és Gyozeegh-i Durugh fia Péter fia: Iwahun mr.-ét (amelyek szerint ôk királyi parancsból a közösen elrendelt napon egybegyûltek és a királynak egybehangzóan azt felelték, hogy néhány éve Apey fia: István, András fiai: Miklós, László és András Waradinum-ba mentek, és az ô jelenlétükben a birtokosztályukról tanácskoztak: István András fiainak 2 birtokot adott volna, úgy, hogy más birtokain ôt élete végéig békésen engedjék tartózkodni és ha örökös nélkül hunyna el, birtokai András fiaira háramoljanak, ha pedig lenne örököse, akkor halála után András fiai elégedjenek meg e 2 birtokkal, és sem ôt, sem örököseit ne zaklassák többért; András fiai elôször 5 birtokot kértek, majd 3-at, azzal, hogy ezért Istvánt élete végéig a többi birtokain engedik maradni, ha pedig örököse lenne, akkor az minden birtokát velük egyenlôen ossza meg; ebbe István nem egyezett bele, így nem tudtak megegyezni, István azonban jelezte az oklevélkiadóknak, hogy okt. 6-ig (usque fe. S. Michaelis) kitalálja, hogyan egyezhetne meg András fiaival, de ezután kis idôvel meghalt). Majd Berench-i István fia: László a maga és fr.-e: Domokos nevében elmondta, hogy avus-uk: Keled Nagy (Magnus) Apey-el, ezen Apeykereztura-i István apjával egy avus-tól született, fr. patruelis-ek voltak, birtokaikon és a Zolad-i monostor kegyúri jogán sosem osztoztak meg, így István birtokai, bárhol is legyenek Mo.-n (regnum Hungarie), ôket András fiaival együtt egyenlô joggal illetik, és bemutatott 6, azonos szöveggel és módon tudományvevô oklevelet, ti. a váradi és egri kápt.-ét, a váradelôhegyi Szt. István

14

Piti Ferenc

elsô vértanú-konventjéét, valamint a Zathmar, Beregh és Zabouch megyei c.-ek és szb.-két, és ezek szerint a kiküldött királyi emberek a kápt.-ok és konvent tanúságai alatt, ill. a c.-ek és szb.-k emberei a királyi felség parancsára megtudták a szomszédos nemesektôl, nemtelenektôl és más közrendûektôl, hogy Berench-i István fiai: László, Domokos és Keleed avus-a: Keleed Nagy (Magnus) Apey-el, a már elhunyt Apeykerezthura-i István apjával egy avus-tól született, fr. patruelis-ek voltak, birtokaikon és a Zolad-i monostor kegyúri jogán sosem tartottak örök osztályt, hanem azokat közösen birtokolták. Az országbíró a felek elôadását meghallgatva és okleveleiket megtekintve a per végsô tárgyalását az érettebb megfontolás érdekében febr. 5-re (ad 3. diem immediate sequenti) halasztotta el a felek akaratából a fôpapok, bárók és az ország nemesei döntésére. Akkor András fiai: Miklós és András, ue. Miklós fia: János és István fia: László a maguk, ill. Miklós és László fr.-eik: László és Domokos nevében is a Lelez-i konvent ügyvédvalló levelével az országbíró elôtt kérték a per befejezését, Pál c. pedig amikor háromszor megkérdezte Miklós nádort és János mr.-t, hogy a bemutatott oklevelekkel formájával és tartalmával szembe akarnak-e helyezkedni, v. Bachka-i András fiai, Berench-i István fiai és Miklós fia: János állításaival szemben akarnak-e ellentmondani, v. valamely erôsebb bizonyítással rendelkezô oklevelet kívánnak-e bemutatni Apey fia: István birtokai adományozásáról, mindháromszor nemmel feleltek, mondván, hogy csak 1 oklevelük van Kerezthur birtok és tartozékai elzálogosításáról. Mivel tehát András fiai, János és István fiai bizonyították elmondásaikkal és okleveleik bemutatásával az országbíró és az ország vele ítélkezô nemesei elôtt, hogy Apey fiával: Istvánnal rokonok (in una propinqua generacionis linea), avus-aik között, ill. ôközöttük és István között birtokaikon nem tartottak eddig osztályt, e birtokokat István a haláláig velük közösen, osztály nélkül tartotta és birtokolta, Miklós nádor és János mr. pedig, noha királyi jogot véltek István birtokaiban és ezért maguknak igényelték, felismerték, hogy István minden birtoka András fiaihoz, Jánoshoz és István fiaihoz tartozik, elmondásaikkal és okleveleikkel szemben nem tettek ellentmondást, sem erôsebb bizonyító erejû oklevelük nincs István birtokainak adományozásáról, az országbíró István erdélyi vajdával, Lôrinc királyi és Pál királynéi tárnokmr.-rel, Tamás egykori erdélyi vajdával, Olivér mr. királynéi udvarbíróval, Péter fia: Tamás mr. Lyptou-i és Treutul (dict.) Miklós mr. pozsonyi c.-szel, Teutus királyi ajtónállómr.-rel, és az ország számos más, vele ülésezô procer-ével folytatott tanácskozás után Apey fia: István minden, Mo. bármely megyéjében is levô birtokát és örökjogát Bachka-i András fiainak, Jánosnak és Berench-i István fiainak ítéli minden haszonvétellel és tulajdonnal, örök birtoklásra, más jogának sérelme nélkül, s mivel Miklós nádor és János mr. azt állították, hogy a mondott királyi adományt leszámítva Kereztur birtok és tartozékai jogáról még van oklevelük (bár korábban errôl nem tettek említést a per folyamatában), Pál c. meghagyja, hogy ha ezzel jogot vélnek maguknak, ezt v. egyéb okleveleket bármikor bemutathatják az országbíró v. az ország más jogszolgáltatója elôtt. Errôl függôpecsétjével megerôsített privilegiális oklevelet bocsát ki. D. in Wyssegrad, 12. die quind. residencie exercitus regii predict., a. d. 1346. Á.: I. Lajos király, 1365. aug. 27. (Dl. 96 397.) (a regeszta ez alapján készült) Tá.: Szepesi Jakab országbíró, 1376. febr. 28. (Dl. 96 505.)

Országbírói oklevelek a Vay család berkeszi levéltárában

15

1346. aug. 12.

Pál c. országbíró 1346. aug. 12-én (12. die oct. fe. B. Jacobi ap.) kelt privilegiális oklevele szerint a királyi ember és a budai kápt. tanúsága Pál c. bírói meghagyásának megfelelôen Apay fia: István valamennyi birtokát és birtokrészét – a Keres m.i Apaykerezthura, Cosmadamian, Kethel birtokokat, az Apaykerezthura-n levô várat, a Symig m.-i Filke és Be[r]kes birtokokat, a Zalath és Nezde birtokokon levô birtokrészeket, a Byhor m.-i Zoladmonustra birtokot, a Zabouch m.-i Anarch, Benk és Monyoros birtokokat – régi határaik mentén a szomszédok jelenlétében bejárták, s minden haszonvétellel és tartozékkel iktatták örök birtoklásra Bachka-i András fiainak: Miklósnak, Lászlónak és Andrásnak, ue. Miklós fiának: Jánosnak és Berench-i István fiainak: Domokosnak és Lászlónak, más jogának sérelme nélkül, ellentmondás nem lévén, és az iktatást az országbíró ezen privilegiális oklevelével megerôsítette.

Tá.: Szepesi Jakab országbíró, 1376. febr. 28. (Dl. 96 505.)

1348. febr. 5. Buda Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója kéri a Jazou-i konventet, hogy küldjék ki tanúságukat, akinek jelenlétében Marky-i Miklós fia: Egyed királyi ember idézze meg a királyi jelenlét elé Iwanusy-i Cantor (dict.) Miklós fiait: Istvánt és Rolandot (Lorand) – meghagyva, hogy állítsák elô famulus-aikat: Máté fia Péter fiát: Mátyást, Byhen fiát: Imrét, Katrunchas (dict.) Miklóst – Laskud-i Mihály fia: Ábrahám ellenében, majd a konvent tegyen jelentést a királynak. D. Bude, f. III. p. fe. Purif. virg. glor., a. d. 1348. Á.: Jászói konvent. 1348. márc. 12. (Dl. 96 293.)

1348. jún. 24. Buda Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Laskud-i Mihály fia: Ábrahám (akinek nevében Tamás fia: Lewkus jelent meg a Jazow-i konvent ügyvédvalló levelével) Iwanusy-i Cantor (dict.) Miklós fiai: István és Roland (Lorand), valamint általuk elôállítandó famulus-aik: Máté fia Péter fiát: Mátyás, Byhen fia: Imre és Katrunchas (dict.) Miklós ellenében (akik érdekében Péter fia: János jelent meg a váradelôhegyi Szt. István elsô vértanú-konvent ügyvédvalló levelével) jún. 15-én (oct. fe. Penth.) viselt színe elôtt, aug. 27-re (oct.

S. regis Stephani) halasztja el, mivel Ábrahám képviselôje kinyilvánította ugyan keresetét Miklós fiai és famulus-aik ellenében hatalmaskodás ügyében, de azok képviselôje azt felelte, hogy nevezettek ilyen nehéz ügyben fr.-eik és rokonaik tanácsa nélkül nem tudnak választ adni. D. Bude, 10. die termini prenotati, a. d.

1348.

Dl. 96 294.

1349. máj. 12. Visegrád Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Bochka-i András fia: András mr. – akinek nevében szerviense: Nagy (Magnus) Tamás állt elô a Lelez-i konvent ügyvédvalló levelével – máj. 1-jén (oct. B. Georgii mart.) viselt színe elôtt Berench-i István fia: Domokos ellenében – akinek nevében fr.-e: László jelent meg ue. konvent ügyvédvalló levelével –, a felek akara-

16

Piti Ferenc

tából okt. 6-ra (oct. B. Michaelis arch.) halasztja el. D. in Wyssegrad, 12. die termini prenotati, a. d. 1349.

Dl. 96 301. Zárópecsét körvonala.

1349. máj. 31. Buda Pál c., [I.] Lajos király (H) országbírója azon pert, amit a királyi kápolnaispán idézôlevelének megfelelôen Sum-i Demeter máj. 26-án (f. III. p. fe. B. Vrbani pape) viselt színe elôtt Monostor-i István fia: László ellenében, a felek akaratából okt. 6ra (oct. fe. B. Michaelis arch.) halasztja el. D. Bude, 6. die termini prenotati, a. d.

1349.

Dl. 96 302. Zárópecsét körvonala. Az oklevél alján más kéztôl feljegyzés: a felperes személyesen, az alperes részére Demian a nádor ügyvédvalló [levelével] máj. 1jére (actor personaliter pro adverso Demian cum procuratorio palatini ad octavas G[eorgii]).

1349. okt. 13. Buda Tamás országbíró és Keue-i c. azon pert, amit Pál c. néhai országbíró oklevelének megfelelôen Bochka-i András (akinek nevében Tamás mr. állt elô a Chazma-i kápt. ügyvédvalló levelével) okt. 6-án (oct. fe. B. Mychaelis arch.) viselt színe elôtt Baranch-i [!] László ellenében (akinek nevében Demyen jelent meg Miklós nádor ügyvédvalló levelével), a felek akaratából máj. 1-jére (oct. B. Georgii mart.) halasztja el. D. Bude, 8. die termini prenotati, a. d. 1349.

Dl. 96 307. Zárópecsét körvonala.

1350. máj. 8. Buda Tamás, [I.] Lajos király (H) országbírója, Turuch-i c. azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Bochka-i András fia: András (akinek érdekében királyi oklevelet mutattak be perhalasztás ügyében) máj. 1-jén (oct. fe. B. Georgii mart.) indított színe elôtt Berench-i István fia: Domokos ellenében (akinek nevében fr.-e: László jelent meg a Lelez-i konvent ügyvédvalló levelével), a mondott okleveles királyi parancsból ezen máj. 1-rôl 1 évvel elhalasztja. D. Bude, 8. die termini prenotati, a. d. 1350.

Dl. 96 312. Zárópecsét körvonala.

135[0. máj. 8. Buda] Tamás, [I.] Lajos király (H) országbírója, Turuch megye honorbirtokosa azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen B[och]ka-i [András fia:] An[drás máj. 1-jén (oct. fe. B. Georgii mart.) indított színe elôtt] Berench-i László ellenében (akinek nevében ….. Deseu jelent meg a Lelez-i konvent [ügyvédvalló levelével]), a felek akaratából …..-ra (ad oct. ……) halasztja el. [D. Bude, 8.] die termini prenotati, a. d. 135[0].

Az oklevél nagy részén erôsen foltos. A Magyar Országos Levéltár adatbázisa szerint 1350. évi oklevél.

1352. szept. 7. Buda Tamás, [I.] Lajos király (H) országbírója, Turuch megye honorbirtokosa tudatja, hogy korábbi oklevelének megfelelôen Loskud-i Nagy (Magnus) Ábrahám tartozott

Országbírói oklevelek a Vay család berkeszi levéltárában

17

kifizetni neki (mint rendes bírójának) aug. 27-én (oct. B. regis Stephani) azt a békebírságot, amivel a Damanhyda-i Miklós fiával: Andrással 80 ökör és 2 ló elvételének ügyében, az országbíró engedélyével létrejött megegyezés miatt tartozott. Az országbíró e békebírság negyedét famulus-a: Chohul-i Nagy (Magnus) János mr. fia: Sebestyén kérésére Ábrahámnak elengedi és ôt ezügyben nyugtatja. D. Bude.

12. die termini prenotati. a. d. 1352.

Dl. 96 332.

1352. nov. 26. Buda Tamás, [I.] Lajos király (H) országbírója, Turuch megye honorbirtokosa azon pert, amit a váradi kápt. birtokbejáró- és idézôlevelének megfelelôen Rosal-i Gergely fia: György mr. és Elleus fia: Barch (akik közül elôbbi jelent meg a maga és Borch nevében a váradelôhegyi Szt.István elsô vértanú-konvent ügyvédvalló levelével) nov.

19-én (2. die oct. fe. B. Martini conf.) viseltek színe elôtt István fia: László és Monostur-i Domokos fia: János ellenében (akinek nevében ügyvivôk jelentek meg), mivel azok a Byhor m.-i Zenthpal birtok iktatásakor ellentmondottak, az idôpont koraisága miatt máj. 1-jére (oct. fe. B. Georgii mart.) halasztja el. D. Bude, 8.die termini prenotati, a. d. 1352.

Dl. 96 333. Zárópecsét körvonala.

1353. máj. 8. Buda Tamás, [I.] Lajos király (H) országbírója, Turuch megye honorbirtokosa azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Rosal-i Gergely fia: György mr. és Elleus fia: Barch máj. 1-jén (oct. fe. B. Georgii mart.) viseltek színe elôtt István fia: László és Monostur-i Domokos fia: János ellenében, mivel azok a Byhor m.-i Zenthpal birtok iktatásakor ellentmondottak, a király írásos parancsára okt. 6-ra (oct. fe. B. Mychaelis arch.) halasztja el. D. Bude, 8.die termini prenotati, a. d. 1353.

Dl. 96 335. Zárópecsét körvonala 1353. máj. 8. Buda Tamás, [I.] Lajos király (H) országbírója, Turuch megye honorbirtokosa azon pert, amit korábbi oklevelének megfelelôen Bochka-i András (akinek nevében Nagy – Magnus – Tamás állt elô a somogyi konvent ügyvédvalló levelével) máj. 1-jén (oct. fe. B. Georgii mart.) viselt színe elôtt Berench-i László ellenében, a felek akaratából okt. 6-ra (oct. fe. B. Mychaelis arch.) halasztja el, ha a felek idôközben nem tudnak megegyezni. D. Bude, 8. die termini prenotati, a. d. 1353.

Dl. 96 336. Zárópecsét körvonala.

1355. febr. 10. Buda Drugeth Miklós c., [I.] Lajos király (H) országbírója, Turuch megye honorbirtokosa azon pert, amit Bochka-i András (akinek nevében István fia: János állt elô a Lelezi konvent ügyvédvalló levelével) az országbíró korábbi oklevelének megfelelôen a Szerbia ellen indult királyi had oszlása kihirdetett napjának: jan. 20-nak a 15. napján, azaz 1355. febr. 3-án (in quind. residencie exercitus regii versus Rassciam moti et ad quind. Epiph. d. proclamate) viselt színe elôtt Berench-i István fia: László ellenében, a felek akaratából máj. 31-re (oct. fe. Penth.) halasztja el. D. Bude, 8. die

18

Piti Ferenc

termini prenotati, a. d. 1355.

Dl. 96 344. Zárópecsét körvonala.

1355. febr. 27. Buda Drugeth Miklós c., [I.] Lajos király (H) országbírója, Turuch megye honorbirtokosa tudatja, hogy Anarch-i István fia: László a Szerbia ellen indult királyi had oszlása kihirdetett napjának: jan. 20-nak a 15. napjától, azaz 1355. febr. 3-tól (a quind. residencie exercitus regii versus Rasciam moti et ad quind. Epiph. d. proclamate) 24 napig várt Pertholt-i Egyed fiai: Demeter és János (akik az országbíró korábbi perhalasztó oklevelének megfelelôen tartoztak volna választ adni) ellenében színe elôtt, de azok nem jelentek meg, nem is küldtek senkit, így az országbíró ôket bírságban marasztalja el, ha magukat nem tudják ésszerûen kimenteni. D. Bude, 25. die termini prenotati, a. d. 1355.

Dl. 96 257. Zárópecsét körvonala.

A regesztákban szereplô helynevek mutatója Anarcs (Anarch), Szabolcs m. *Apajkeresztúr (Apeykerezthura, Apaykerezthura, Kerezthur), Kôrös m. A mai Rasinja (Horvátország) területén feküdt.

Bacska (Bachka, Bochka), Zemplén m. Ma Baèka, Szlovákia.

Benk, Szabolcs m.

Bereg (Beregh) m. *Berkes (Somogy m.). A mai Gamás közelében feküdt.

Bertót (Pertholt), Sáros m. Ma Bertotovce, Szlovákia.

Bihar (Byhor) m.

Buda, Pilis m. Ma Budapest része.

Csázma, Kôrös m. Ma Čazma, Horvátország.

Diószeg (Gyozeegh), Bihar m. Ma Diosig, Románia. *Doboka (Kupehazaydoboka), Szabolcs m. A mai Pátroha területén feküdt.

Domahida (Damanhyda), Szatmár m.

Eger, Heves m.

Erdély *Filke, Somogy m. A mai Somogybükkösd mellett feküdt.

Gégény (Eghazasgegen), Szabolcs m.

Horvátország (Croacia) *Ivánkabánháza (Iwankabanhaza), Szabolcs m. A mai Tiszarád területén fekhetett.

Jászó (Jazou), Abaújvár m. Ma Jašov, Szlovákia.

Kántorjánosi (Iwanusy), Szatmár m. *Kethely (Kethel), Kôrös m.

Keve (Keue) m. *Kozmadamján (Cosmadamian), Kôrös m. A mai Rasinja (Horvátország) vidékén feküdt.

Kôrös (Keres) m. *Laskod (Laskud, Loskud), Szabolcs m. A mai Kántorjánosi területén feküdt.

Lelesz (Lelez), Zemplén m. Ma Leles, Szlovákia.

Liptó (Lyptou) m.

Magyarország (H, regnum Hungarie) *Mark (Marky), Szabolcs m. A mai Ramocsa területén feküdt.

Nagyvárad (Waradinum, Várad), Bihar m. Ma Oradea, Románia. *Nezde, Somogy m. A mai Teleki közelében feküdt.

Nyír(ség) (Nyr) Nyírcsaholy (Chohul), Szatmár m.

Nyírlövô (Luew), Szabolcs m.

Nyírmada (Mada), Szatmár m. Ôr (Ewr), Szatmár m.

Pozsony m.

Rétközberencs (Berench, Baranch), Szabolcs m.

Országbírói oklevelek a Vay család berkeszi levéltárában *Rozsály (Rosal), Szabolcs m. A mai Szabolcsveresmart területén feküdt.

Somogy (Symig) m.

Somogy(vár), Somogy m.

Szabolcs (Zabouch) m.

Szatmár (Zathmar, Zothmar) m. *Szentpál (Zenthpal), Bihar m. A mai Debrecen közelében feküdt.

Szepes(hely), Szepes m. Ma Spišská Kapitula, Szlovákia.

Szerbia (Rascia, Rasscia) Szlavónia (Sclauonia) Szólád (Zalath), Somogy m. *Szólátmonostor (Monustur, Zolad, Zoladmonustra), Bihar m. A mai Debrecen területén feküdt. *Szolnok (Zolnuk), Szabolcs m. A mai Nyírbogdány területén feküdt.

Szolnok (Zonuk) m. *Terecse (Tereche), Szabolcs m. A mai Nyírjákó területén feküdt.

Tiszamogyorós (Monyoros), Szabolcs m.

Turóc (Turuch) m.

Vác, Nógrád m.

Vaja (Woya), Szatmár m.

Váradelôhegy, Bihar m. A mai Nagyvárad (Oradea, Románia) része.

Visegrád (Wissegrad, Wyssegrad), Pilis m.

Zágráb, Zágráb m. Ma Zagreb, Horvátország.

Zemplén (Zemlin, Zemlyn) m.

A törökök! Meneküljünk!

19

20

Mizser Lajos

Mizser Lajos

Régi utcanevek Szatmárban Pesty Frigyes helynévgyûjtô mozgalmában Szatmár megye is részt vett.* Ám a szervezô nemcsak a külterületi elnevezésekre volt kíváncsi, hiszen kérdôívén ezt is írja: „Ide tartozik sokszor a külvárosok, városrészek, utak, terek és utcák neveinek felemlegetése, ha ezen nevekben valami eredetiség lappang, vagy ha nemzeti emlékekkel összekapcsolvák, és így rólok történetileg vagy nyelvészetileg valami felderités várható”. A legtöbben nyilván úgy vélték, hogy nem „lappang eredetiség”, ezért csak 22 helység lejegyzôje tartotta fontosnak, hogy az utcaneveket is megemlítse. S az is igaz, hogy sok helységben egyáltalán nem voltak utcanevek (legfeljebb tájékozódási pontok, mint pl. a templom). Olykor kommentálják is, máskor csak felsorolásszerûen közlik a neveket, szám szerint 99-et – ha az ismétlôdéseket nem számítjuk. Ez nem is sok, nem is kevés. A hasonló nagyságú területû Zemplén megyébôl 13 helység 67 nevet tartott fontosak megjegyezni.

A 22 helység a következô: Aranyosmeggyes (Medieşu Aurit, Románia), Avasfelsôfalu (Negreşi Oaş, Románia), Börvely (Berveni, Románia), Csanálos (Urziceni, Románia), Csenger, Erdôd (Ardud, Románia), Érendréd (Andrid, Románia), Fehérgyarmat, (Mezô-) Fény (Foieni, Románia), Gebe (1955-tôl Nyírkáta), Ilk, Királydaróc (Craidrolţ, Románia), Madarász (Mădăras, Románia), Mezôterem (Tiream, Románia), Olcsva, Ópályi, Portelek (Portiţa, Románía), Szentmárton (Mărtineşti, Románia), Tyukod, Válaszút (Răscruci, Románia), Vezend (Vezendiu, Románia), Vitka (1969ben Vásárosnaményhez csatolták).

A neveket ABC-sorrendben közlöm, s ahol van megjegyzés a leírásokban, azt is hozom – megtartva a lejegyzô helyesírását.

Alsó utca: Alsó utcza (Aranyosmeggyes), Alsó uttza (Avasfelsôfalu), Alsó utza ,,mely Sárosnak neveztetik” (Érendréd).

Bába sora: „Bábasora – mível azon soron a községi bába lakott” (Vezend).

Bagamér utca: Bagamér ucza (Gebe). Nem tudható, hogy mi volt a névadás alapja.

Bakony-szeg: Bakony szeg „város rész, Monda szerént gonosztévôk men helye” (Királydaróc).

Bánát: Bánát. „Ezen kis utcza szeglet még tagositás elött jóval a tágasabb kertek végeín építtetett ‘s mivel már termékeny földekbôl hasittatott ki el neveztetett Bánátnak, innen lett azon köz mondás, »hogy elment az úr a Teremi Bánátba«” (Mezôterem). * Leírása: Mizser Lajos: Szatmár vármegye Pesty Frigyes 1864–66. évi helynévtárában. Nyíregyháza, 2001.

Régi utcanevek Szatmárban

21

Bátori utca: Bátori ucza (Gebe); Nyírbátorba vezet.

Berek alja: Berek allya: „Kétberek allyai utza nevét vete ezen utzák keletkezésekor, hajdan ot létezett berkes helyekröl” (Csenger).

Borsó utca: Borsó utsza „hol hajdan borsó termesztetett, míg mások állítása szerént a Vár hûbéresei lévén az ott lakók igen erôs egyének vóltak – míg mások szerént a bor savról nevezödtek el borsó utszaiaknak” (Erdôd).

Bukurest: Bukurest „város rész; nagyon hihetö, hogy Oláh származékos szó s jelent víg kedvüeket” (Királydaróc).

Bürgezd: „Északi uttzája hajdan külön községvólt, mely Bürgezdnek hivatott” (Tyukod).

Czine-vég: Czine vég „éjszaki útszája” (Ópályi), nyilván az ott lakó Czine nevüekrôl.

Császán utca: Császári ucza (Gebe).

Csödör utca: Csôdör uttza (Vitka). Talán ott volt a csödöristálló.

Dendelegi utca: Dengelegi utza (Érendréd): Érdengelegre vezet.

Derék utca: Derék uttza „a’ Varós közép része” (Fehérgyarmat).

Derítö: Deritô: „déli utsza, hogy holnan vette nevezetét nem tudatík” (Ópályi).

Erdôdi utca: Erdödi utsza (Madarász): Erdôdre vezet.

Felsô utca: Felsô uttza (Avasfelsôfalu). Itt jegyzem meg, hogy a felsô nem feltétlenül északi irányt jelöl, hanem a hegy(ek)hez való közelfekvést.

Fényi utca: Fényi uttza (Csanálos): Mezôfénybe vezet.

Fô utca: Fô uttza (Csanálos, Fény), Fö utza (Érendréd).

Gemzsi utca: Gemzsi utca, „gemzse községe felé ezen utsza vezet” (Ilk).

Géres utca: Géres utsza (Madarász): Magyargéresre vezet.

Gonda sor: „Régi jobbágy vagy gondasor” (Szentmárton), valószínûleg az ott lakó Gonda nevû emberekrôl.

Gödör utca: Gödör utsza (Erdöd), feltehetôen a közelében levô agyag- vagy vályoggödörrôl nevezték el.

Gyepes zug: Gyepes zug, „mellyen a Legelöre járnak” (Vitka).

Hajnal utca: Hajnal uttza „keletre fekszik” (Fehérgyarmat) Halom utca; Halom utza, „egy az utcza végén létezö és emberi kezek által felhánytnak látszó magas halom dombtól veszí nevét, de mikor hányatott oda arra emlékezet nínts” (Csenger).

Hegy utca: Hegy utsza (Madarász).

Hofstadt: Hofstadt: „Kisebb ucza már mondva van németesen vagyis a szomszéd Sváboktol eltanulva Svábosan neveztetik” (Portelek).

Hostánc utca: Hostáncz utcza, „mely vezet a Grófi udvarhoz” (Mezôterem) Hostenc: Hostenc: „NKárolyba vezet” (Vezend).

Kálmándi utca: Kálmándi uttza (Csanálos): Kálmándra vezet.

Karászi utca – „Karász községébe ezen utcán van bejárás” (Ilk).

Karoda utca: Karoda uttza (Fény). Feltehetöen kaloda volt az utca mellett.

Károly-Debreceni utca: Károly Debretzeni uttza (Fény). Egyik része Nagykárolyba, a másik része Debrecenbe vezetett.

Károlyi út: Károlyi út: Nagykárolyba vezet (Érendréd).

Kastély sor utca: Kastély sor utza „nevét vete egy ot létezô magaslaton feküdt Kastélyról, melyet hajdan Melich nevü Család bírt” (Csenger).

Kaszárnya utca: Kaszárnya uttza: ,,1701-ben kaszárnya épült ide” (Fehérgyarmat).

22

Mizser Lajos

Kert alja: Kert alja, „város rész” (íCirálydaróc).

Kert aljai utca: Kertaljai ucza (Gebe).

Kirputz utca: Kirputz vagy Nyáras utza (Érendréd). A Kirpucz szó kétségtelenül román eredetû, de nem felel meg a Nyárasnak, mert akkor Plopiş lenne. A község helynevei mind magyarok. A Kirputz csak személynév lehet (cîrpă = rongy, kendô, ehhez járul az -uţ kicsinyítô képzô).

Kis erdô utca: Kis erdö uttza (Fény). A Kis erdô nevû külterületi helyhez vezet.

Kis Gyarmat: Kis gyarmat. „a város északi része” (Fehérgyarmat).

Kis vég: Kis vég (Gebe).

Kis utca: Kis utza: „honan let eredetérôl tudomás nínts” (Csenger).

Körber utca: Körber úttza (Csanálos). Körber nevü családok laktak ott.

Láng utca: Láng utsza „mely nevezetét csak 1857-ik év ólta veszi, midön 1856-d október 22-én a Nagy utsza és tábla utszán Szüret alkalmával a lakosok kint lévén szüretelni 156 lakház 300 mellék épület lett a tüz martaléka s minden nyári termés hamuvá lett” (Erdôd).

Major utca: Major Uttza „az Úrasági Majorságról’’’ (Börvely).

Makó szorosa: Makó Szorossa „zug uttza” (Vitka). Az elôtag személynév lehet.

Malom utca: Malom uttza (Avasfelsôfalu, Csanálos), Malom utza „a malom járás mellett” (Szentmárton).

Mester utca: Mester utsza (Erdôd).

Mora Borsi: „[Válaszút] alsó része pedig Mora Borsinak neveztetik egy a’ község kezdetétöl fogva fen álló malomtól melly a’ még életben lévô Borsa családtol veszi nevezetét” (Válaszút).

Nagykárolyi utca: Nkárolyi uttza (Csanalos).

Nagy utca: Nagy Úttza „mivel leg nagyobb” (Börvely), Nagy utca – „ez a’ többi utcánál szélesb – azért neveztetett el bizonyosan” (Ilk), Nagy ucza (Portelek), Nagy utcza (Vezend), Nagy utsza „melly a Vár és a templom közötti széles utszát képezi” (Erdôd).

Nagy vég: Nagy vég (Gebe).

Namény vég utca: Namény vég uttza (Vitka). Vásárosnaményba vezet.

Nyáras utca: Kirputz vagy Nyáras utza: „Kelet felöl Nyáras nevü Erdö föld hajdan Nyáros erdö volt, a Nyárasszéltében van a G. C. Temetö melyhez Nyáras utza szolgál ki ‘s be járatal” (Érendréd).

Nyires utca: Nyires uttza (Avasfelsôfalu). A Nyires-dûlôbe vezetett.

Oláh utca: Olah Úttza „regentén Oláh nevüek lakták” (Börvely).

Olcsvai utca: Olcsvai uttza (Vitka). Olcsvára vezet.

Orosz vég: Orosz vég – „hol többnyire görög Catholicusok laknak” (Gebe).

Országút utca: Ország út uttza (Avasfelsôfalu).

Pap(p) utca: Papp uttza (Vitka), Vagy a paplak állt ott, vagy Papp nevezetûek lakták.

Pásztor utca: Pásztor uttza (Csanálos). Valószínüleg személynévi eredetû.

Patak utca: Patak uttza (Avasfelsôfalu). A Ráksa vagy a Tána patak melletti utca.

Péri utca: Peéri utza (Érendréd). Pérbe vezet.

Piac utca: Piac uttza „a’ Varos közép része” (Fehérgyarmat).

Rákóczi utca: Rákotzi uttza „hajdan Rákotzié volt” (Fény).

Régi jobbágy sor: Régi jobbágy vagy gondasor, „a volt jobbágyoktól gondáktól” (Szentmárton).

Régi utcanevek Szatmárban

23

Rekittyi utca: Rekittyi uttza (Avasfelsôfalu). A Rekitt-dúlôbe vezetô utca.

Sáros utca: Alsó utza mely Sárosnak neveztetik (Érendréd), Sáros utcza ,,mely a feneketlen Sár miatt neveztetik” (Mezôterem), Sáros utcza, „annak idejében járhatatlanságáról” (Vezend).

Sikátor: Sikátor „melyen a mezôre ki járás van” (Avasfelsöfalu), Sikátor „a Temetôhöz vezet” (Érendréd).

Somos utca: Somos uttza (Avasfelsôfalu). A Somos-dûlôbe vezet.

Szalonna-gödörutca: Szalonna gödör uttza. „Szalonna lopásról neveztetik” (Csanálos).

Szatmári utca: Szathmári utsza (Madarász). Szatmárnémetibe vezet.

Szátu máre: „Fôutzája a Nép által Szátu máre névvel neveztetik – az az Nagy falu” (Portelek).

Szík utca: „Szík – ezen fel utcza azon része a legelöböl fel fogott térnek, mely Szíkességénél fogva soha termö nem vólt” (Mezôterem).

Szugoly: Szugoly „város rész, jelesûl keskeny rövid utca, melly egyik végével a Krasznába nyulik” (Királydaróc).

Tábla utca: Tábla utsza (Erdöd), Tábla utcza, „mely a Grófi tagba vezetô út” (Mezöterem).

Temetô utca: Temetö utza (Fény).

Templom köz: Templom köz, „ez azon tér, hol hajdan el bontott fa templom állott s most egy fel sort képezö utcza áll” (Mezôterem).

Templom utca: Templom uttza (Avasfelsôfalu), Templom Uttza „itteri vagyon a’ Ref. Templom és Pap és Tanitók laka” (Börvely), Templom útcza (Szentmárton).

Tengeri utca: Tengeri uttza (Csanálos). A kukoricaföldekhez vezet.

Terebesi utca: Terebesi utcza „hajdan bizonyos Terebesi egyén lak tanyája [értsd: lakhelye] következtében” (Vezend).

Tó utca: Tó útcza „a tóhát mellett” (Szentmárton).

Tóhát: Tóhát, „városrész, mely a Kraszna folyó partján hátas, emelkedett helyen fekszik” (Királydaróc).

Tóth utca: Tóth utza „honan let eredetérôl tudomás nínts” (Csenger).

Tömösvár; Tömös vár „déli vége a Varós közepéig” (Fehérgyarmat).

Turvékonyi utca: Turvékonyi uttza (Avasfelsôfalu). Turvékonya községbe vezet. Új utca: Uj vagy uri útcza „mivel a Szamos elhordta a falu egy részét, s ide épitkeztek az emberek ‘s leg inkább az Urak” (Szentmárton).

Ura utca: Ura utsza (Madarász). Ura község felé vezet. Úri utca; Uj vagy uri útcza (Szentmáron), ld. Új utca!

Válaszút: „e’ Községnek dombon levö része Válaszutnak... neveztetik” (Válaszút).

Vállaji utca: Vállaji uttza (Csanálos). Vállajba vezet.

Várbeli utca: „Zug uttza, mellyet Várbelinek nevezünk” (Olcsva).

Vasvári utca: Vasvári ucza (Gebe). Nyírvasváriba vezet.

Vezendi utca: Vezendi utcza, ,,mely Vezend községébe vezet” (Mezôterem).

Zug utca: Zug uttza, „mellyet Várbelinek nevezünk” (Olcsva).

Zsadány utea: Zsadány utsza (Madarász). Szatmárzsadányba vezet.

Valamennyi név természetes úton jött létre. Többségük ún. irányutcák (Madarászon érdekes módon -i képzô nélkül), azaz valamely helységbe vagy külterületi

24

Mizser Lajos

részbe vezetnek (Császári utca, Somos utca). Utalhatnak az elhelyezkedésre (Alsó, Kertaljai utca), valamely objektum közelségére (Kastély, Malom utca), a talaj minôségére (Sáros, Szík utca), az ott lakó családokra (Oláh utca, Czine vég), sôt még eseményre is (Láng utca, Szalonna-gödör utca). A falu- és városrésznevek, illetôleg az utcanevek között ekkor még alig-alig van különbség. A század végén kezdték el rendezni az utcaneveket, s a népi neveket újakkal (rendszerint személynévi eredetûekkel) cserélték fel.

Lovassági támadás a bánáti oldalon

SZEMLE

111

A Váci Mihály Irodalmi Kör kislexikona A tekintélyes méretű mégis kézbesimuló kötet fedőlapjáról Váci Mihály felénk forduló, töprengő arca keresi a tekintetünket. Amikor találkozik pillantásunk – bennünk, akik ismertük őt – sok év távolából is felidéződnek lelkesült szavai, a jobbért munkálkodó mozdulatai, baráti gesztusai, a sikereken örvendezni tudó vidám kacagása, vagy éppen a társadalmi anomáliák miatti haragvó szomorúsága. Az ő képét keretbe foglalják – döbbenten tapasztaljuk meg – azoknak a jelentős alkotóknak a képei, akik már szintén nincsenek közöttünk. Az ő képeik betöltik a kötet hátoldalát is. Hány ismerős arca tekint itt is ránk! Emlékező szeretetünk felvillantja az egykori találkozások, együtt munkálkodásaink élményeit.

Tartok tőle, hogy most, amikor e szokatlan vállalkozásról írok ismertetést, véleményt, kritikát, elfogultságot kell bejelentenem, és ez óhatatlanul befolyásolja objektivitásomat akkor, amikor a szándék és a megvalósulás közötti különbség megítélésére vállalkozom.

A kötet szerkesztője, Madár János, a kislexikon bevezetőjében arról ír, hogy az irodalmi kör megalakulásától, 1981-től fontosnak tartja, hogy a pályakezdők és az országosan ismert (és elismert) alkotók közelebb kerüljenek egymáshoz. Ezt a célt szolgálták a szabolcsi írótáborok, ahol minden év augusztusában közel százan töltöttek el nyolc napot együtt könyvbemutatók, konferenciák, író-olvasó-találkozók, műhelymunkák, irodalmi kirándulások keretében. Ezek az alkal-

mak – amint a szerkesztő írja – a pályakezdőknek lehetőséget biztosított a bemutatkozásra, pozitív művészi töltekezésre, míg az ismert alkotóknak kikapcsolódásra, egy kis üdülésre, pihenésre. Ugyanakkor jelen voltak a táborban más művészeti ágak képviselői is: képzőművészek, színészek, zenészek, előadóművészek, de ott találjuk a művészetbarátokat, a pedagógusokat, népművelőket, könyvtárosokat, értő olvasókat is.

Ha a jelenlévők összetételét figyeljük, akkor a mű megszületésétől a befogadásig nyomon követhetjük a művészi alkotás folyamatát.

A Váci Mihály Irodalmi Kör jelenlegi létszáma 512 fő. A megnövekedett létszám és az eltelt idő is indokolta, hogy az első ízben 1997-ben megjelent Kislexikon után most, hat év múltán ismét összegezzék az eredményeket. Egy újabb, immár második “jelenléti ívet” állítsanak össze és adjanak közre.

A szerkesztői koncepció jól tetten érhető, ha a lexikonban szereplők három rétegét felismerjük. Kétségtelenül az ún. törzstagok jelentik az első csoportot. Ők azok, akik rendszeresen részt vesznek a kör rendezvényein, alkotótáboraiban. Vannak, akik lazább szálakkal kötődnek az irodalmi körhöz, ők alkotják a kötetben szereplők második, igen nagy, csoportját. A harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akik elsősorban a névadó költészetéhez, szellemiségéhez kötődnek. Ők főleg tanácsaikkal segítő kritikáikkal, példamutató művészetükkel járulnak hozzá a kör

112

irodalmi tevékenységéhez. Nem lehet tagadni, hogy a személyes kapcsolatoknak, a baráti kötődéseknek is meghatározó szerepük van mindhárom esetben.

A kislexikonban jelenlévők sokszínűségét már az eddig elmondottakkal is jeleztük, most még hozzátesszük, hogy jelen vannak a példaképek, az itt élő vagy ide kötődő alkotók, a népi-nemzeti jelleget átörökítő írók, de velük együtt a különféle divatok, izmusok, avantgárd törekvések és azokhoz közel álló kísérletezők is.

Nem lehet meg nem említeni, hogy a szerkesztő a kötet előszavában Váci Mihály méltatlanul elfelejtett költészetéről tesz személyes meleg hangú megjegyzéseket. Amikor a kör névadójának művészetét, emberi habitusát, hatását elemzi, indokolja kötődésüket a költőhöz.

A Kislexikon követi a magyar ABC szerinti betűrendes felépítést. Azt, hogy nem tesz különbséget alkotó és más a körhöz kötődő személyek között a szerkesztő egyfajta közvetlenséggel indokolja. Amikor szóvá tesszük a szövegbeli és egyéb aránytalanságokat, akkor tudomásul kell vennünk, nem irodalomkritikai és filológiai igényű összeállításról van szó. A nyelvi, formai és ter-

SZEMLE

jedelmi nehézségeket növelték, hogy – amint azt a szerkesztő is bevallja – számtalan egyéni szerzői kérésnek tettek eleget, engedve az életrajzok hangsúlyainak. Mindez persze azzal a veszéllyel jár együtt, hogy a terjedelmesebb bemutatás a lexikoni gyakorlatnak megfelelően az olvasóban – itt azonban gyakran tévesen – a pozitív értékítélettel párosul, és ennek a fordítottjára is következtethet. Ez azonban némileg kordában tartható lett volna esetleges egységes koncepciót tartalmazó, pl. kérdőívre adott válaszos életrajzzal. Azt már csak sajnálni lehet, hogy a korábbi, az 1997ben megjelent kislexikonban szereplők további hat évének munkásságáról, azóta született és megjelent alkotásokról többnyire nem ad hírt ez az újabb kötet.

Mindezen túl örülnünk kell a Rím Kiadó gondozásában megjelent kötetnek. Óriási gyűjtő- és szervezőmunka eredménye. Ha az alkotók és a művészetet kedvelők nemcsak a kötet lapjain találkoznak egymással a jövőben is, pezsgőbb szellemi élet alapjait teremthetik meg és vihetik tovább.

Kislexikon. Rím Könyvkiadó, Nyíregyháza–Tokaj, 2003. 367 p.

Csermely Tibor

Szemelvények a tájirodalomból A jó emlékű Katona Béla irodalomtörténész, közel tíz éve közreadott topografikus szempont szerint szerkesztett regisztrációja,1 hasznos kalauzul szolgált a megyében élő lírikusok, prózaírók megismeréséhez. Településnevekhez kötötten eligazodhattunk a megye irodalmi térképén, megtudhattuk, hogy az alkotók közül ki, hol, milyen műfajban tevékenykedett, illetve továbbra is jeleskedik. Nemrégiben Jánosi Zoltán, a

literatúra avatott ismerője nagy ívű, elemző tanulmányban2 körültekintő alapossággal tekintette át a megye irodalmi életét, tudósított a változásokról, követte nyomon e földrajzi térségben működő alkotók törekvéseit. A szellemi élet leírt jelenségei az eredmények mellett jól mutatják a mára kialakult helyzetet, azt tudniillik, hogy a reményt keltő tehetségesek közül sem sikerült mindenkinek megkapaszkodni az irodalom

SZEMLE

berkeiben. (Az okok között említeni kell a visszajelzés nélkül maradt kötetek miatti elbizonytalanodást, mely tény a régi adósságra, a rendszeresen megjelenő ismertetés, az érdemi kritika hiányára figyelmeztet.)

Szerencsére azonban vannak szép számmal olyanok is, akikre teljesítményük alapján hivatkozni lehet, akiket nem hagy nyugodni a jobbért küzdés kísértő láza. Akik a dekulturálódás silány mintáitól ékített korunkban, nemes erkölcsi tartással, az igaz és a szép szó erejével próbálnak hatni, ellensúlyozandó a társadalom sokszor vadhajtásoktól terhes kommunikatív zűrzavarát.

Következőkben három szerző egy-egy új könyvéről szólunk. Bár a kötetek mondanivalóban, megformálásuk módjában eléggé messze esnek egymástól, mégis együvé tartoznak szellemi eredőjük, alkotói világuk szemléleti azonossága miatt. A szerzők mindhárman morális érzékenységű tanárok, témaválasztásuk, élményanyaguk forrásvidéke a megyebeli Szatmár, létükkel ide kötődnek, nosztalgikus érzésekkel vonzódnak hozzá.

Losonczi Léna a kilencvenes évtized elején tette ismertté nevét a megyei irodalomban, aztán tágabb körben is. A Mátészalkán élő pedagógus-költőnek indulásakor szinte évente jelentek meg kötetei (Talán még utoléred..., 1991, „Futásodat elvégezted”, 1992, Bodzák tenyerén, 1994), majd az erőgyűjtésre szánt szünet után ismét újabb kötetekkel jelentkezett (Debora-dalok, 1997, Vallomások versben – Vallomások prózában, 2000), s most a legújabb gyűjteményét adta közre A Végtelen felé címmel. Fegyelmezett lélekkel, asszonyszívvel írt, érzelmektől gazdag lírája az idők során letisztultabbá, ugyanakkor színesebbé vált, versválasztása a világi jellegű tematika felől egyre inkább a szakrális irányába hangolódott. Versbeszédét közösségi elkötelezettségű felelősség, szociális érzékenység, a szülőföld iránti

113

mély szeretet hatja át, Istent kutató zsoltáros imádságaival a keresztény eszmerendszer igazságaiba fogódzik, keres menedéket, vigasztalást. Losonczi Léna egyszerre alázatos és büszke lélek, emberi tartásának, lírájának méltósága van.

A Mátészalkai Művészetbarát Egyesület kiadásában megjelent A végtelen felé című, válogatott verseket tartalmazó kötetben, szerzője újszerű szerkesztési módot alkalmaz. A hat ciklusba sorolt (Ragaszkodás, Te és Én, Idő, Keresztre születtünk, Verssel vert asszonyi sors, Alkony) versekhez mintegy olvasói véleményként egy-egy diák-esszé kapcsolódik. Effajta kísérletező kedvére már korábban is felfigyeltünk, hogyan lépte át a műfaji homogenitás kereteit, rendezte olvasmányosabbá a lírai és prózai anyagot.

A mostani megoldás okáról, céljáról maga így ír: „Milyen érzéseket, gondolatokat váltanak ki a versek a fiatal olvasókból?

Hogyan használható a mai költészet nevelésre? – Az is érdekelt, mint gyakorló magyartanárt, nyithatjuk-e szemléletünket, versértésünket, s a magunkét is a gondolatszabadság végtelenje felé, vagy maradunk a XXI. században is a hagyományos, „belemagyarázós” versértelmezésnél. Meg akartam bizonyosodni arról, hogy van értelme, célja, jellemformáló ereje mai is a versnek, ebben az anyagias szemléletű, roham-léptékű világban.”

E kötetben testet öltött nem mindennapi verselemzési példatárnak, gyakorlatnak, tesztnek nyilvánvalóan megvan a dicsérhető többlete, hozadéka tárgyismeretben, az irodalomtanítás módszertanában. Felsorolás helyett csak annyit jegyzünk meg, Losonczi Léna versválogatása önmagában értékes, tartalmas gyűjtemény, méltóképpen reprezentálja költészetének erényeit. Amit pedig az Esze Tamás Gimnázium tanulóinak tollából hozzáolvastunk, az szívet melengető ráadás.

114

* Az irodalomban korántsem elszigetelt jelenség, hogy egyes szerzők több műfajban is jeleskednek. Szépírói körben ez természetesnek mondható. Jóval kevesebb példa hozható fel azonban arra nézve, hogy a tudomány művelői szakterületük stíluskötelmeit áthágva, az ismeretközlő kifejezésmód egyéb eszközeivel is éljenek, ebben is kipróbálják magukat. Hogy milyen oka lehet ennek? A több közül csupán arra az egyre hivatkozunk, amely nagy valószínűséggel e könyv szerzőjét is erre a lépésre késztette. Túl a hetvenen, de még innen a nyolcvanon, Futaky István életében is elérkezett az az idő, hogy a kutatómunka penzumai helyett, számot vetve valamikori önmagával, papírra rögzítse ifjúkorának történéseit. Így is összegezzen. A Szalka, Szalka... című kis kötet e szándékból fakadó, tágabb kitekintésű önéletírásnak az első tagja, megvalósult darabja.

A szerzőről elöljáróban el kell mondani, hogy Nyícsaholyban született, Mátészalkán gyerekeskedett, de újkori magyar történelmünk szeszélyes politikai hullámverése őt is külföldre sodorta ötvenhat után. Mint a göttingeni egyetem finnugor tanszékének professzora nemrég ment nyugdíjba. Több évtizedes nyelvészeti, hungarológiai kutatásának eredményeképp jó néhány, tudománytörténeti szempontból fontos könyvet, számtalan tanulmányt, egyéb írást adott ki a keze alól – s most ezt a könyvet.

A szerző származása jogán, úgy tűnik, fontosnak tartotta, hogy a múlt több mint fél évszázadon túli homályából megidézze az általa látott, tapasztalt bölcsőhely-körüli tájat, kora ifjúságának színterét, a régi-régi Szalkát, a felnevelő, útra bocsátó szülői házat. Ugyanis ennek az önéletrajzi fogantatású, vallomásos kisprózának minden történeti eleme tényszerűen és valóságosan belegyökerezett a mátészalkai, szatmári tájba. A földrajzilag meghatározott kisebb

SZEMLE

haza, megnevesített utcáival, tereivel, épületeivel, a sokarcú, színesen tagolt társadalom, néven nevezett szereplőivel, a családi otthon élményvilága, egyszóval mindaz, ami egy kamaszodó ifjú ember tudatába vésődött, megőrződött, s most újólag feldereng. Az emlékezet rejtett mélységeiből tör föl, hogy Futaky tolla nyomán nem titkolt nosztalgiával rajzolódjon elénk. A visszaemlékezés füzérén megelevenedik a múlt, feltűnnek a város akkortájt már jellegzetesnek számító látványképei, közkedvelt helyei (a felekezeti templomok, a Tisza István utca-sarki „Csizmadiapalota”, a híres Péchy-féle ház, a Csikó-hegy stb.) és egyéb rekvizitumok, szemlélődésének fókuszában pedig a legizgalmasabb: a felfedezhető, megismerhető felnőtt- és gyermektársadalom. Nagyszülők, szülők, családtagok, tanárok, diáktársak és mások, s velük való kapcsolatában önelemző megfigyelések tükrében megmutatkozik ő maga.

A tapasztalatok sűrítését hordozó epizódokból, a múlt iránti érzékenység miniatúráiból alkotott, polgáriasuló Szalka, Szalka... nyilvánvalóan nem hasonlítható a világirodalomból vagy a magyar irodalomból ismert nagy lélegzetű családregényekhez, melyek teljes társadalmi-történelmi komplexitásban mutatják be az egymást követő nemzedékek sorsát. Nem. Ez a szikár stílusú, visszafogott oldalszámú kötet bár nincs híján a családtörténeti adatoknak, s a leszármazottak számbavételével generációs összefüggéseket tár fel, elsősorban mégis egyes szám első személyre kihegyezett önéletírás. A szerző a szülőföld iránti szeretet s ragaszkodás hangján szólal meg benne, a hovatartozás életre szóló élményéről beszél. * Ebben a folyóiratban, első kötetei kapcsán (Elfelejtett színek requiemje, Üzenet Orpheusnak, Álarc a csönd) korábban írtunk már a szintén Mátészalkán élő, tehetséges

SZEMLE

lírikusról Oláh Andrásról. Elmondtuk, hogy az önmeghatározás erőpróbái, az útkeresés első lépései után hamar rátalált a saját hangjára. Dicsérni lehetett a magánéleti élménykörből született verseit. Megkapó természeti képeire „Poros kövekbe törli / ingét a nyár” (Krasznaparti emlék) stb., nem lehetett oda nem figyelni. Az effajta sorokból pedig bekötözzük a megcsonkolt fákat föltörjük a bezárt kalitkákat gödröt vájunk a megfagyott földbe minden átkot abba eltemetve otthont adunk a megtisztult szónak kikötöket hánykódó hajóknak lemossuk a szeplőket az égről csöndet festünk rá a tiszta kékből (Bekötözzük) az elhivatottak küldetéstudatát, a társadalmi bajok orvoslására készülő romlatlan lelkű fiatal nemzedék egyik itt élő tagjának szándékát, programját véltük kihallani.

Becsülhető volt történelemszemléletében a magyarság sorsáért megnyilvánuló aggódás, a nemzeti hagyományok iránti tisztelet, az ahogyan a márciusi ifjak lelkesültsége soraiban fel-fel parázslik.

Az Egy filmszakadás vége címűnél már a kötetcím intonálja a közlés szándékát, a mondanivaló alaphangulatát: valami végképp abbamaradt, elveszett, visszahozhatatlanul véget ért. A ciklusok (A legmélyebb csönd felé, Az üveghegyen túlról, A nyolcadik napon, Közjáték vagyunk) mindezt felerősítik, nyomatékosítják a lemondást, a versekből szinte árad a borúlátás, csupa sötét szín jelenik meg Oláh András lírai palettáján. A remény mélyzuhanásának nevezhetnénk az olvasottakat „kiterítve fekszünk: / eszmék, rögeszmék szennyese közt / csupa eldobható kacat”

115

(napfogyatkozás), a társadalom visszás jelenségeiből fakadó rossz közérzet transzferálódik versekké (sirató, a játszma, búsmagyar), vagy babitsi haragvással „elbizakodott elfajzott sokaságot” említ, „kiken nem segít jó szó vagy profécia / sem rájuk mért szenvedés / mert legyen bár özönvíz / omoljanak le Ninivé gőgös falai / azok ott semmit nem tanulnak / s még a kiválasztottak népe is / veszélyes öntudattal ácsol kereszteket...”

A lét valóságos csapdáiban magára maradt lélek vergődésének gondolati, érzelmi ellenpontozását az Odüsszeusz szerelmei ciklusba sorolt, archaizáló tónusú versekben találjuk. A szeretett lény utáni sóvárgás, a béke, a nyugalom szigetének képzete oldja némiképp a XXI. század eleji „modern vízözön” okozta sokkot, világvége hangulatot. Oláh András lírája furcsa módon mégsem csak pesszimizmusra hangol. Sokkal inkább embervoltunk nemes feladatára, a jobbért küzdés vállalására bíztat. A kötet intellektuális élményt nyújt, érdemes kézbe venni.

A legfontosabb jellemzőjük alapján, három kötetről szóltunk. A szerzők hivatásuk szerint tanárok. Tanárok, akikben mélyen élnek e táj erkölcsi előképei, Bessenyei, Kölcsey és a többiek, őrzik a nemzeti hagyományt, ápolják az anyanyelvet, s nemcsak tanítják, de legjobb képességeik szerint írásaikkal gazdagítják a magyar irodalmat.

Losonczi Léna: A végtelen felé. Mátészalkai Művészetbarát Egyesület, Mátészalka, 2003. 198 p.

Futaky István: Szalka, Szalka... noran kiadó, Budapest, 2003, 110 p.

Oláh András: Egy filmszalag vége. Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2002. 77 p.

Futaky László 1. Katona Béla: Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmi topográfiája.

I. Nyíregyháza, 1994, 204 p. II. Nyíregyháza, 1996. 296 p.

2. Jánosi Zoltán: Nyírfatűz. Szabolcs-Szatmár-Bereg irodalmának újabb évtizedei. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2003/2.

SZEMLE

116

Zoltán András: Oláh Miklós Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása Az elmúlt XX. század a két világháborún kívül szélsőséges társadalmi rendszerekkel és elkülönüléssel is keserítette a korszak embereinek életét. A korábbi századokba visszatekintve ilyen nagy szakadék azonban nem volt a társadalmak és kultúrák között. Sokkal nyitottabbak voltak a határok (ha egyáltalán szorosan meghúzták azokat!), s a világkereskedelem és a peregrináció hozta vitte a híreket, értékeket. A XVI. század politikai berendezkedései nem etnikai, hanem területi alapon szerveződtek, s ez az egyének mobilitását korántsem gátolta. A jó történetnek, a reformáció után felpezsdülő könyvnyomtatásnak jelentős szerepe lett a kultúrák közvetítésében.

A kultúrák hordozója, az ember (különösen az akkor egységes keresztény kultúrájú nyugat-európai, s benne a magyarországi) tehetsége révén eljuthatott a korabeli egyetemekre, s ott az élvonalbeli (akkor reneszánsz) kultúrát magába könnyedén szívhatta, mert a művelt európai emberek kapcsolattartását megköny-nyítette az Európa-szerte élő nyelvként használt latin.

Ez a tény a reformáció nyitottságával párosulva a kultúra gyors fejlődését eredményezte. Ennek jegyében a korabeli ember figyelme a korábbi történelem felé is fordult.

Nagyobb lélegzetű, önálló munkák születtek, azok a korábbi századokhoz képest gyorsan ismertté váltak.

A teljes kapcsolattartást azonban megnehezítette a tőlünk keletre (1054 óta) elkülönülő ortodox kereszténység görög-szláv érintkezési nyelv, mintegy határt is képezve a nyugati kultúra terjedésének. A nyelven kívüli jelentős gátat szabott e folyamatoknak a kelet-európai gazdasági-társadalmi és kulturális másság, amely a hatalom érdekeit mindenben kiszolgálta.

Mindezek azonban csak nehezítették, de nem zárták le a két kultúra találkozását, ér-

tékcseréjét. Maga Oláh Miklós (1493–1568) is ennek a kornak a szülötte. Apai ágon Havasalföldről Erdélybe vándorolt román nemesi család sarja, aki Magyarországon lett humanista. Papi és politikai műveltsége révén lett II. Lajos, majd Mohács után Mária özvegy királyné titkára, később esztergomi érsek. „Emigrációba” kényszerülve 1536–37-ben Németalföldön írta meg latinul Athila című munkáját. A hunok királyának története megmozgatta a középkori történetírók fantáziáját, de a szerző nevének elhagyása mellett a történetet megismerték északi és keleti szomszédaink (lengyelek és fehérorosz, majd a nagyorosz szlávok) is. Jellemzően, itt kissé megkésve, a lovagregényekre éhes XVI. század utolsó harmadának uralkodó osztálya lelki-eszmei rokonságba kívánt kerülni a nagy hun uralkodóval. Kelet és Nyugat között a kapcsolódó szálak ritkák, de vannak.

A korszak kapcsolatrendszerét vizsgálja a XX. század végi kutató több síkon, több helyen (a Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, a Veszprémi Egyetem Főiskolai Kara és az ELTE Ukrán Filológiai Tanszéke), jórészt Udvari István vezetésével. Gazdasági, politikai kapcsolataink – már-már európai uniós tagságunk küszöbén – igényli a párbeszédet. Szomszédainkkal való érintkezésekről egyre több publikációval jelentkezik ez a nagy alkotói gárda. Munkásságuk eredményeként alapvető új fogalmakkal kell megismerkednünk: „interszláv nyelvi kontaktusok”, szláv–magyar nyelvi érintkezések a kora-újkorban, nyugat-orosz kancelláriai írásbeliség. Ízlelgetve az új fogalmakat rá kell ébrednünk, hogy ezek természetes következményei szomszédságunknak. Lengyel vonatkozásait könnyebben el tudjuk képzelni hasonló gazdasági-társadalmi-politikai berendezkedésük okán, a keleti hatások feltárása azonban igazi

SZEMLE

újdonság a nyelvészet mellett a történettudományban is. E kapcsolatrendszer megléte bizonyítja azonban a latin kultúra kisugárzását és hatását a szomszédos, meg az ún. keleti népek kultúrájára. Van azonban visszahatás is!

S hogy az „oláhi” munka nem süppedt el az ismeretlenség homályába, abban a kiadó, Zsámboki János magyar humanista mellett, Cyprián Bazylik lengyel (1574), majd az ebből származó fehérorosz fordítás is szerepet játszott. Amíg a lengyel fordítást magyarázza némileg a Báthory-féle perszonálunió és a közös török sors, addig a fehérorosz és a nagyorosz fordítások inkább csak irodalmi kuriózumként foghatók fel. Ez utóbbi megállapítás helyességét vagy cáfolatát további kutatások támaszthatják alá.

Oláh Miklós Athilája többször is megjelent latinul Magyarországon, s ezáltal mély nyomot hagyott a hun–magyar rokonság megmaradásában. Magyar fordítás csak 1977-ben készült Kulcsár Péter munkája eredményeként.1 Ezek a megjelenések2 és

117

idegen nyelvi fordítások tették lehetővé Zoltán Andrásnak egyrészt az elveszett részek rekonstrukcióját, másrészt a szövegek összehasonlítása révén a nyelvi egymásrahatások megállapítását. Így állapíthatta meg a szerző, hogy a lengyel, fehérorosz és nagyorosz fordítások kiinduló forrása csakis Oláh Miklós munkája. S ha a hun-magyar rokonság ma már múltbéli felfogásnak tűnik, mégis jelentős a teljes Oláh Miklós-mű, mert általa megismerhetjük a korabeli hagyományok szellemiségét. Zoltán András terjedelmes munkája pedig az összehasonlító és elemző nyelvtudomány új területekre (hungaroszlavisztika) mutató jelentős állomása.

Dimensiones Culturales et Urbariales Regni Hungariae 6. Zoltán András: Oláh Miklós Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása. Nyíregyháza, 2004. 554 p.

Szakállas Sándor 1. Kulcsár Péter, Oláh Miklós: Athila. Humanista történetírók.

Bp., 1977. 1092–1095. p.

2. Oláh Miklós: Hungária – Athila. Szerk. Kulcsár Péter. Bp., 2000.

Egy könyv Tokaj történelméről Mindig öröm kézbe venni egy olyan munkát, amely ugyan nem szorosan a megyénkről szól, mégis jó szívvel ajánlható a történész szakmán túl a régió szélesebb olvasóközönségének is. S bár Tokaj Borsod-AbaújZemplén megye települése, a közigazgatási határokat átlépve, a történelmi Zemplén ezer meg ezer szállal kötődik Szabolcs-SzatmárBereg megyéhez. Elég itt csak utalni a tokaji uradalomhoz tartozó szabolcsi településekre (Rakamaz, Balsa, Újfehértó, Gávavencsellő, Szabolcs), vagy Tokajt és a megyét összekötő réven, majd később az állandó hídon áthaladó kereskedelmi kapcsolatokra. Tokaj nevével szorosan összefonódik Bencsik János múzeumigazgató neve, hiszen immár több mint húsz éve folyamatosan járja utcáit, kutatja múltjának gazdagságát. Több évtizedes munka eredményeként apránként térképezte fel a város régmúltját,

kisebb cikkeiben, nagyobb tanulmányaiban folyamatosan összegzi eredményeit. Elindítja és szerkeszti a Tokaj és Hegyalja sorozat általunk jól ismert köteteit, patrónusa a Várostörténeti tanulmányoknak, a Tokaji Városszépítő Egyesület tagjaként, pedig szépíti és építi lakóhelyét, városát.

Bencsik János a nyár folyamán újabb tanulmánykötettel jelentkezett, s a tőle megszokott módon alapos forrásfeltáró munkával sikerült bemutatnia Tokaj kapitalizálódó gazdaságát, polgárosodó társadalmát. Könyvének felépítése logikus, jól áttekinthető, tematikusan öt fejezetre osztható. A bevezetőben a szerző az 1869-es népszámlálás íveinek tokaji kötegét ismerteti, rámutatva annak történelmi jelentőségére. Az összeírást az első hivatalos magyar népszámlálásnak tekinthetjük, hiszen bár az osztrák népszámlálás mintájára fogalmazták, magyar közigazgatással

SZEMLE

118

szervezték és a magyar törvényhozás döntéseként bonyolították le. A további fejezetek ezen iratcsomók feldolgozásán alapulnak. A kötetben mindvégig tetten érhető a törekvés, hogy hitelesen ábrázolja Bencsik János a kiválasztott témát, a könyv legnagyobb erénye pontosan a fent említett levéltári forrásokra való biztos támaszkodás.

A második fejezetben (Megindul az élet) megismerhetjük a közigazgatás felépítését, személyeit, a város gazdasági berendezkedését, de olvashatunk a helyi adópolitika kérdéseitől kezdve, egészen a városi korcsmáltatás jogának alakulásáig. A szerző külön részt szentelt az 1848-as jobbágyfelszabadítás helyi bemutatására. E harmadik fejezetben (A jobbágy-felszabadítás végrehajtása) nyomon követhetjük a feudális tulajdonviszonyokat megszüntető törvények tokaji fogadtatását. Ezek szerint a ’48-as törvények felemás helyzetben találták a tokaji mezővárosi földek tulajdonviszonyát. Ha felemás volt a tulajdon- és jogviszony, akkor a polgári átalakulás további kuszaságot, társadalmi magatartás területén pedig elégedetlenséget eredményezett. A felvetett kérdésekre azonban világos, jól érthető válaszokat kapunk a szerzőtől. A fejezet egyben átvezet a kapitalizálódó gazdaság szintteréből a polgárosodó társadalmi viszonyokba.

A következő, negyedik fejezetben (A város társadalomrajza: csoportok, rétegek, osztályok) úgyszintén igen széles spektrum került bemutatásra. A város társadalomrajzáról kapunk átfogó képet, a különböző szakmák bemutatásán túl, megismerhetjük az épített környezet változását, a város művelődési kapcsolatait, vagy akár a szociális gondozás történetét is.

Az ötödik fejezetben (Identitástudat a Tokaj-Hegyalján) zárásként egy igazi művelődéstörténeti érdekességet részletez a szerző. A város cívis életmódját, tudattartalmának összetevőit veszi számba, s számos olyan mozzanatra hívja fel figyelmünket, amely esetenként továbbgondolható és fejleszthető.

Említésre méltó még a tanulmány pontos jegyzetapparátusa, a hasznos angol nyelvű rezümé. Összességében csak dicsérni lehet Bencsik János újabb művét, s mivel a kötet a szerző hetvenedik születésnapján jelent meg, kívánunk mi is jó egészséget, töretlen alkotókedvet.

Bencsik János: Kapitalizálódó gazdaság, polgárosodó társadalom: Tokaj népessége 1869-ben. Miskolc, 2003. 258 p.

Tóth Gergely

Háború és béke.

Huszonöt olajfestmény a zentai csatáról Az elmúlt év végi postás meglepetést tartogatott: a Vajdaságban élő, Zentán 1915-ben született idős művésznek, Andruskó Károlynak kitűnő színes reprodukciókat tartalmazó albuma érkezett.

A művésznek elsősorban fa- és linómetszeteit ismeri megyénk közönsége: a 70-es, 80-as években gyakran járt erre és szerepelt kiállításainkon is. Barátságos, közvetlen egyéniségével tiszteletet szerzett magának, megannyi minikönyvével is. Nagyobb mé-

retű műve több városháza üléstermét díszíti, egy-egy szép lapja, ex librise családi gyűjteményeknek is szívesen őrzött kincse.

Egyébként is: ex libriseivel aratta tekintélyes nemzetközi sikereit is. Az UNESCO keretein belül működő belgrádi, szlovéniai, magyarországi, svájci, dániai Ex libris Társaságok tagjaként egyéni és csoportos kiállításokon ismerte meg művészetét a közelebbi és a távolabbi külföldi nézőközönség is.

SZEMLE

Ezúttal olajfestő-művészetének 25 képét reprodukálja a kapott kötet. Valamennyi az 1697. november 11-i, zentai csata néven ismert nagy jelentőségű hadi esemény emlékére készültek a sokszínű tablók még 1997ben, a csata 300 éves jubileuma alkalmából.

A kötet maga 2003-ban jelent meg. A zentai Thurzó Lajos Közművelődési Központnak szép kiadványát Hajnal Jenő igazgató rövid ajánló bevezetése nyitja meg. Többek közt ezeket írja: „A festői szemlélet töretlen azonossága formálja a huszonöt olajképet egyetlen nagy egésszé: pillanatfelvételek és finoman megmunkált epizódok egymásutánjait történelmi tablóvá és az alkotó ember életének filmjévé az öröklét igényével.”

Az Andruskó szülővárosának határában lezajlott hajdani sorsdöntő csatában a Savoyai Jenő herceg (1663–1736) vezette seregek elsősorban a Zichy és Batthyány parancsnoksága alatt harcoló huszárok rajtaütésszerű eredményes bekapcsolódása folytán a török csapatok megsemmisítő vereséget szenvedtek. Emlékezetünk felfrissítése érdekében megjegyzendő, hogy a győzelem eredményeként majd az 1699 januárjában megkötött karlócai béke szerint a törökök lemondtak Magyarország és Erdély megszállásáról (Temesvár és a temesi bánság kivételével), és lényegében ekkor zárulhatott le a Mohács után másfél évszázadig tartó török uralmának, befolyásának, elnyomásának keserű korszaka. Ezért áll ma is a budai vár homlokzata előtt, a Duna felett magasló lovas szobor, mely emlékeztet Savoyai Jenő zentai győzelmére, sőt a hadvezér Budának 1686. szeptember 2-i visszafoglalásában kifejtett hősiességére is, továbbá a zentai csata záróakkordjaként 1716-ra is, amikor Savoyai Temesvárról is kiűzte a békeszerződés értelmében még otttartózkodó török csapatokat. (Érdemes megjegyezni, hogy ez az elegáns budavári lovas szobor annak a Róna Józsefnek művészi alkotása, aki a nyíregyházi főiskola nagytermében felállított Bessenyei-szobor kivitelező művésze.)

119

Térjünk azonban vissza az Andruskó festette 25 képre: amelyek mind a zentai csatához kapcsolódnak. Így egy nagy vállalkozásnak, egységes szándékú sorozatnak 25 darabját nézhetjük végig. Az első három kép a békés zentai szorgalmas dolgozók munkás hétköznapjait mutatja be. A következő képek a közeledő pusztulás pillanatfelvételei: a zentaiak meneküléséről a csókai nádasokba. A hetedik tabló már a szekérsáncba szervezett ellenséget mutatja, majd zártrendű felvonulással indulnak a harcok. Ugyanakkor a bánáti oldalról már a Tiszán átúsztató huszárok lendülnek támadásba. Így következik a legyőzötteknek kifejezett tiszteletadás, ahogy menekülnek és a csatát követő nap felkelte után a letarolt harci térség rettenetes képe döbbent rá a pusztításra, pusztulásra.

Az album címlapja megismétli ezt a 18. képet: a folyópart sekély vízében csak sziluettjét foghatjuk fel egy huszáráldozat lebegő hullájának, a közelében a magányosan maradt lova iszik éppen, de áll, vagyis igazolja a kép címét: „az életnek mennie kell tovább”. Így aztán a következő hét kép tanúsítja Andruskónak életszerető, humanista gondolkodását, mert sokkal bővebben ábrázolja az újjá éledő szülőföld tisztes magára találását egészen a 25. képig, amelyen a vértől is megtisztult Tiszán már a munkát és életet jelentő tutajok járnak, oldalt pedig a hálás utókor által emelt emlékoszlop körvonalai láthatók. Érzékeny lélekkel Andruskó csak kevés csataképet készített, többségében a zentai ember áll a középpontban, ahogy elszenvedi határa pusztulását a csata miatt, majd a tájképeken a csata utáni új életet hangsúlyozza képeivel. Szép összefoglalása ez a nyolcvanas éveinek végére ért művész életigenlésének, földijei iránt érzett hűséges szeretetének afféle nemes művészeti hitvallásaként.

Andruskó Károly: A zentai csata képei – Slike Senčanske bitke.

Thurzó Lajos Közművelődési Központ, Zenta, 2003. 55 p.

Margócsy József

KRÓNIKA

120

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG IRODALMA Válogatott bibliográfia 2003. július 1–szeptember 31.

Összeállította a Móricz Zsigmond Könyvtár sajtófigyelő szolgálata ÖNÁLLÓ MŰVEK ÉS GYŰJTEMÉNYES MUNKÁK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozó közleményei 233. 2001. évi népszámlálás 6. területi adatok. SzabolcsSzatmár-Bereg megye. 1–2. köt. – Bp. : KSH., 2001.

– 2 db.

234. Barzó Endre Társaság Albuma / szerk. Horváth János, H. Németh Katalin. – Nyíregyháza : Barzó Endre Művészeti Társaság, 2001. – 127 p.

235. BENE János – SZABÓ Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938–1945. – Nyíregyháza : Jósa András Múzeum, 2003. – 566 p. A Jósa András Múzeum Közleményei 52.

236. Beszámoló Nyíregyháza 1998–2002. – Nyíregyháza : Polgármesteri Hivatal, 2003. – 128 p.

237. BODNÁR István: Az Alföld élő múzeuma : Barangolás erdőn, lápon és vízen. – Nyíregyháza : Kaleidoszkóp M. Bt., 2003. – 130 p.

237. BODNÁR István: Tiszán innen Tiszán túl : irodalmi barangolások. – Nyíregyháza : Kaleidoszkóp M. Bt., 2003. – 132 p.

239. BODNÁR István–KÁNTOR Éva, Sz.: „… amikor a lányom színpadra lép”. – Nyíregyháza : Kaleidoszkóp M. Bt., 2003. – 159 p.

240. Dombrád / szerk. Németh Péter. – Dombrád : Városi Önkormányzat, 2003. – 232 p.

241. FEDINEC Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944. – Galánta – Dunaszerdahely : Fórum Intézet, Lilium Aurum K., 2002. – 533 p.

242. FIGULA Erika: A pedagógus viszonya a konfliktuskezeléshez, a személyiségvonások függvényében. – Nyíregyháza : Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Tudományos Közalapítvány, 2002. – 215 p.

243. Halálozási viszonyok Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében / Összeáll.: Szabó Sándorné. –Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2003.

– 26 p.

244. HANKÓ András: Szentmihály napszámosa. – Tiszavasvári : szerző, 2002. – 172, 6 p.

245. Kereseti tendenciák és különbségek a megyében / készítette: Malakucziné Póka Mária. – Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2003. – 33 p.

246. Az Esze Tamás Gimnázium évkönyve 2002. / szerk.

Kovácsné Bálint Mária, Szabóné Zsoldos Valéria, Vargáné Harman Anna. – Mátészalka : E. T. Gimn., 2003. – 367 p.

247. Kistérségek szerinti jövedelmi különbségek a megyében / készítette: Malakucziné Póka Mária. – Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2003. – 32 p.

248. KÖLCSEY Ferenc: Országgyűlési naponkénti jegyzések. – Bp. : Universitas K., 2002. – 399 p.

249. KRÚDY Gyula: Gyémántmesék. – Bp. : Holnap, 2003.

– 124 p.

250. Lakossági kettős-kézikönyv a környezetünk védelméért. – Nyíregyháza : Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal, 2002. – 882 p.

251. A lakosság jövedelmének és fogyasztásának jellemzői Észak-Alföldön 1993 és 2001 között / készítette: Sólyom Ildikó. – Nyíregyháza : KSH Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Igazgatósága, 2003. – 34 p.

252. Magyarország történeti statisztikai helységnévtára 16.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. – Bp. : Központi Statisztikai Hivatal Népszámlálási Főosztály, 2000. – 341 p.

253. A Magyar Tudományos Akadémia Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Tudományos Testülete tudományos ülésének előadásösszefoglalói / szerk. biz. elnöke: Kecskés Mihály. – Nyíregyháza : MTA Szabolcs-SzatmárBereg Megyei Tudományos Testülete, 2003. – 225 p.

254. A megye mezőgazdaságának jellemzői az ezredfordulón / készítette: Dajka János. – Nyíregyháza : KSH SzabolcsSzatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2003. – 28 p.

255. Nyíregyházi Fotóklub. – Nyíregyháza : Váci Mihály Városi Művelődési Központ és Gyermekcentrum, 2001. – 126 p.

256. A nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium évkönyve 2001–2002 / szerk.: Birkó Sándorné, Kajatin Béla, Sallai Judit. – Nyíregyháza : Krúdy Gyula Gimnázium, 2003. – 120 p.

257. Ratkó József összes művei I. versek / szerk. és jegyz.: Babosi László. – 2. bőv. Kiad. – Bp. : Kairosz K., 2003, 599 p.

KRÓNIKA

121

258. Statisztikai évkönyv, 2002. – Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2003. – 399 p.

273. LENGYEL Gabriella: Részletek Tiszavasvári cigányságának népességleírásából = Kisebbségkutatás, 2. sz.

316–343. p.;

259. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza sportévkönyve / írta és szerk.: Bodnár Tibor, Hájer Zsigmond. – Nyíregyháza, 2001. – 266 p., illusztr.

274. IMRE Rubenné: Móricz Zsigmond realizmusa = Módszertani Közlemények, 4. sz. 179–187. p.; irodalomtörténet

260. SZAKÁLY Orsolya: Egy vállalkozó főnemes Vay Miklós báró (1756-1824).– Bp. : ELTE Eötvös K., 2003.

– 264 p.

275. DÉRCZY Péter: Az igaz történet hazugsága = Jelenkor, 7–8. sz. 798–805. p.; irodalomelmélet; Krúdy Gyula; Urak, betyárok, cigányok; Krúdy Gyula; Benczi Gyula

261. A Szent László Szakközépiskola jubileumi évkönyve 1992–2002 / szerk. Szanyi Katalin. – Kisvárda : Szent László Szakközépiskola, 2003. – 266 p.

262. A telefonhálózat kiépítettsége, üzemeltetői és távbeszélő-forgalom alakulása / készítette: Tar Ferenc. – Nyíregyháza : KSH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 2003. – 19 p.

263. TÓTH Otília: Képeslapok egy pillangó szárnyáról / ill.: Lakatos Tamás. – Nyíregyháza : Stílus irodalmi Társaság, 2003. – 115 p.

264. UDVARI István: A Mária Terézia-féle úrbérrendezés forrásai magyarországi délszláv népek nyelvén 2. – Nyíregyháza : Örökségünk K., 2003. – 214 p.

265. UDVARI István: Vasvári Pál családjáról, életéről. – Tiszavasvári : Vasvári Pál Középiskola, Szakiskola és Kollégium, 2003. – 73 p. Vasvári Pál Társaság füzetei

IDŐSZAKI KIADVÁNYOK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére vonatkozó közleményei 2003. július 266. FERENCZ Zoltán–VÁRI Anna: A 2000. évi ciánszennyezés és utóélete = Társadalomkutatás, 1. sz. 33– 50. p.; környezetszennyezés; Tisza-folyó 267. MINYA Károly: Szerzők, rendezők, színészek, nézők – találkozások = Pedagógiai Műhely, 2. sz. 27–44. p.; Kisvárda; Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja 268. ANDÓ Károly: Az iskola története = Pedagógiai Műhely, 2. sz. 45–46. p.; Nagyecsed; Dancs Lajos Zenei Tagozatos Általános és Zeneiskola 269. KOCSIS Miklós: A zenei tagozatról = Pedagógiai Műhely, 2. sz. 47. p.; Dancs Lajos Zenei Tagozatos Általános és Zeneiskola 270. PETHŐ József: „Hogy író lettem, azt neki köszönhetem...” = Pedagógiai Műhely, 2. sz. 49–52. p.; Krúdy Gyula

276. NOVOTNI Péter: 11. Nyíregyházi Tenyészszemle = Kistermelők lapja, 7. sz. 49. p.; lótenyésztés 277. LINDNER András–HORVÁTH Zoltán: Portré: Csabai Lászlóné = Heti Világgazdaság, 26. sz. 114. p.; interjú 278. SZIGETI László: Az egyház és a cigányok = Új ember, 26. sz. 9. p.; egyházak; cigányság; dr. Keresztes Szilárd 279. BALOGH Géza: Csarodán megélhetést hozhat a Csaronda vize = Szabad Föld, 27. sz. 3. p.; 280. BALOGH Géza: A rozs jobban bírja az éhezést a szomjazást = Szabad Föld, 27. sz. 5. p.; gabonatermesztés; Pócspetri 281. BALOGH Géza: Körmendi tanya kijárta hogy iskolája legyen = Szabad Föld, 28. sz. 2. p.; Nyíregyháza-Körmendi tanya 282. BALOGH Géza: Salánk = Szabad Föld, 29. sz. 22. p.; szociográfia 283. FEHÉR István: Szerbiában a Szabolcs-Gabona = Világgazdaság, 29. sz. 9. p.; Nyíregyháza; Szabolcs Gabona Holding Rt. 284. Ötvenöt éve történt a Pócspetri-ügy = Evangélikus Élet, 29. sz. 6. p.; koncepciós per; Királyfalvi Miklós 285. AVAR László: Aszalt gyümölcs = Magyar Mezőgazdaság. 30. sz. 16–17. p.; gyümölcsfeldolgozás; Mátészalka 286. KÁCSOR Zsolt: Milliárdos ivóvízjavító program = Népszabadság, 154. sz. 6. p.; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye; Nyírségvíz Rt. 287. LEFLER György: Tiszadadai körkép = Kelet-Magyarország, 154. sz. 7. p.; nyugdíjasok; általános iskola; önkormányzat; turizmus 288. BÓTA Gábor: Kisvárda lepipálja Pécset = Magyar Hírlap, 155. sz. 25. p.; színházi találkozó; Kisvárda; Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja

271. KATONA Gyuláné: A roma gyermekek óvodai nevelése a gyakorlatban, óvodai mérések tükrében = Pedagógiai Műhely, 2. sz. 65–67. p.;

289. FULLAJTÁR András: Felelevenítik a régi mesterségeket = Kelet-Magyarország, 156. sz. 5. p.; népművészet; tábor; Nagykálló-Harangod; Kaláris Népművészeti Tábor

272. KÓSÁNÉ OLÁH Júlia: A nyelvtanulásnak is vannak ünnepnapjai = Pedagógiai Műhely, 2. sz. 73–76. p.; nyelvoktatás; nyelvtanulás; Nyíregyházi Főiskola

290. LADÁNYI TÓTH Lajos: Nyíregyházi polgár = KeletMagyarország, 159. sz. 7. p.; szakképzés; szociális gondozás; polgárőrség

KRÓNIKA

122 291. Csángó táncok dalok a Tiszánál = Kelet-Magyarország, 160. sz. 5. p.; csángótábor; Tiszadob 292. LEFLER György: Lakásra mennek hogy segítsenek = Kelet-Magyarország, 164. sz. 3. p.; munkanélküliek; mentorprogram; Nyíregyháza; Magyar Vöröskereszt Sz.-Sz.-B. Megyei Szervezete 293. KOVÁCS Éva: Társadalmi vita a nyírbátori művelődési központról = Kelet-Magyarország, 165. sz. 5. p.; művelődési központ; városfejlesztés; vitafórum; Nyírbátor 294. LEFLER György: Európa művészete Nyíregyházán = Kelet-Magyarország, 167. sz. 5. p.; rendezvénysorozat; képzőművészet; Európa Nemzeteinek Művészeti Fesztiválja 295. VARGA Attila: Vicinálisok szomorú alkonya = Magyar Nemzet, 167. sz. 5. p.; kisvasút; közlekedés; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 296. SOLTÉSZ Albert: Közelebb hozta hozzánk Erdély gyönyörű világát = Kelet-Magyarország, 167. sz. 9. p.; grafikusművész; Nyíregyháza; Csizmadia Attila 297. GYÖRKE László: Tiszaeszlári körkép = Kelet-Magyarország, 172. sz. 7. p.; önkormányzati támogatás; intézmények; településtörténet; tájház; falugazdász 298. Tiszadob dallamokkal üzen a világnak = Kelet-Magyarország, 175. sz. 4. p.; Zongora Ünnepe Keleten; Hauser Adrienne 299. LADÁNYI TÓTH Lajos: Értékes faliképekre leltek Lónyán = Kelet-Magyarország, 176. sz. 1, 5. p.; műemléktemplom; Lónya; Árpád-kori falikép

Augusztus 300. KUJBUSNÉ MECSEI Éva: „Nyíregyházán láttam egész nagyságában az örökváltság eszméjét, magát tanúsítani” = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 3. sz. 252–272. p.; településtörténet 301. TAKÁCS Péter: Nyíregyháza lakóinak életmódja az 1753-as megtelepedés után = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 3. sz. 273–286. p.; 302. MARGÓCSY József: A polgárosodás útjai a magasabb iskolák kapuin vezetnek keresztül = Szabolcs-szatmárberegi Szemle, 3. sz. 287–298. p.; egyházi iskolák; elemi iskola; felsőoktatás; Nyíregyháza 303. KOPKA János: Mit tudunk a gyökerekről? = Szabolcsszatmár-beregi Szemle, 3. sz. 299–308. p.; tirpákok; településtörténet; Nyíregyháza 304. MAGYAR László: A nyíregyházi evangélikus gyülekezet első három évtizede = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 3. sz. 309–313. p.; 305. DEMCSÁKNÉ BALCZÓ Ildikó: Érdekességek a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség 250 éves történetéből = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 3. sz.

314–324. p.;

306. MIZSER Lajos: II. Rákóczi Ferenc Pesty Frigyes helynévtárában = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 3. sz.

325–329. p.; Szabolcs megye; Ung vármegye; Szatmár megye; Bereg megye 307. ANTAL Miklós: Beregben élő hagyomány Rákóczi = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 3. sz. 330–331. p.; II. Rákóczi Ferenc 308. KOROKNAY Gyula: A felső-tiszai fatornyok útja Erdélybe = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 3. sz. 332– 342. p.; fatorony; műemlékek; Felső-Tisza-vidék 309. MARGÓCSY József: Egy köztiszteletben megöregedett bohém halálára = Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 3. sz. 343–345. p.; nekrológ; Koroknay Gyula (1918-2003) 310. NYÉKI Zsolt: Hasznosított, válogatott hulladék = Gazdasági Tükörkép, 8. sz. 33. p.; Nyíregyháza; Városüzemeltetési Kht. 311. H. Cs.: Öko-fesztivál Paposon = Kertészet és Szőlészet, 34. sz. 2. p.; 312. VESZPRÉMI Erzsébet: 250 éves a nyíregyházi gyülekezet = Evangélikus élet, 35. sz. 3. p.; evangélikus egyház 313. Leégett a szatmárcsekei református templom= KeletMagyarország, 178. sz. 1., 6. p.; Szatmárcseke; 2003. júl. 31.; 314. LADÁNYI TÓTH Lajos: Tiszateleki körkép = KeletMagyarország, 178. sz. 7. p.; önkormányzat; általános iskola; 315. Példaértékű a szalkai Segítő Kéz Otthon = Kelet-Magyarország, 181. sz. 1. p.; fogyatékosok; rehabilitáció; Mátészalka; Segítő Kéz Otthon 316. Tiszatér fejlesztések Phare-alapból = Kelet-Magyarország, 182. sz. 7. p.; regionális fejlesztés; pályázat 317. CSERVENYÁK Katalin: Orosi körkép = Kelet-Magyarország, 184. sz. 7. p.; csatornázás; beruházás 318. Városszépítők és környezetvédők = Népszabadság, 188. sz. mell. 1. p.; megyei adatok; civil szervezetek; Szabolcs-SzatmárBereg megye 319. NÁBRÁDI Lajos: Turisták a szilva-úton = Népszabadság, 188. sz. mell. 4. p.; turizmus; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 320. Megújult a pszichiátriai részleg = Kelet-Magyarország, 189. sz. 1., 5. p.; Nagykálló; Pszichiátriai Szakkórház 321. CSERVENYÁK Katalin: Huszonöt éve avatták a Jósavárost = Kelet-Magyarország, 189. sz. 7. p.; Nyíregyháza-Jósaváros 322. Zenei ünnepek ősi helyszíneken = Kelet-Magyarország, 190. sz. 9. p.; Nyírbátori Zenei Napok

KRÓNIKA

123

323. LEFLER György: Nyírteleki körkép = Kelet-Magyarország, 190. sz. 7. p.; önkormányzat; általános iskola 324. BALOGH József: Nyit a nemzetközi néptáncfesztivál = Kelet-Magyarország, 191. sz. 1., 9. p.; Nyíregyháza; 4. Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál 325. LEFLER György: Tiszabecstől Tokajig gördült a Zöld Kerék = Kelet-Magyarország, 194. sz. 4. p.; 4. Nemzetközi Tisza Kerékpártúra 326. A fogyatékkal élőket segítik = Kelet-Magyarország, 194. sz. 7. p.; Nyíregyháza; Mentálhigiénés Központ 327. GYÖRKE László: Nyírtéti körkép = Kelet-Magyarország, 195. sz. 7. p.; önkormányzat; óvoda; foglalkoztatás 328. NYÉKI Zsolt: Új iparág ereszt gyökeret a Nyírségben = Kelet-Magyarország, 198. sz. 3. p.; Electrolux Nyíregyházi Gyára 329. NAGY István Attila: A doktorok a színpadon gyógyítottak = Kelet-Magyarország, 200. sz. 4. p.; színház; színikritika; Kisvárda; Szörényi Levente– Bródy János–Szentmihályi Szabó Péter: A kiátkozott; Doctoroc Társulat 330. SZILÁGYI A. János: Pusztul az apadó Tisza élővilága = Magyar Hírlap, 200. sz. 5. p.; aszály; Felső-Tisza

340. HUSZTI Zoltánné: A szakmai bemutatók és foglalkozások hatása a körzet óvodapedagógusainak munkájára = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 40–43. p.; Fehérgyarmat 341. FERENCZ Mihályné: A Tavaszi Pedagógiai Napok és kulturális seregszemle hatása rétközi óvodákban = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 43–45. p.; 342. BADAK Gyuláné: Továbbképzések, előadások, bemutatók hatása az óvodapedagógusok munkájára = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 45–47. p.; Vásárosnamény 343. CSEH Árpádné: A bázisprogramok kutatási elemzése : Szakmai napok és továbbképzések ... = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 47–50. p.; óvodapedagógia; pedagógiai kutatások; Nagykálló 344. KÁRÁSZ Andor: Almaháború = Magyar Demokrata, 42. sz. 50–51. p.; almatermesztés; állami támogatás; Szabolcs-SzatmárBereg megye 345. DOMBI Margit: Nívódíjas falu, elfelejtett faluház = Magyar Nemzet, 204. sz. 5. p.; Tákos 346. Ilosvay Gyula halálára = Kelet-Magyarország, 206. sz.

5. p.; nekrológ; lokálpatrióták; Ilosvay Gyula (1933–2003)

331. LADÁNYI TÓTH Lajos: Besenyődi körkép = KeletMagyarország, 201. sz. 7. p.; általános iskola; településtörténet

347. SIPOS Béla: Kassán mutatják be a Rodostót : TóthMáté Miklós egyfelvonásosának bemutatója Kassán = Kelet-Magyarország, 206. sz. 8. p.; színikritika; Rodostó. R. Mécs Károly. Ősbem. Kassa

332. GYÖRKE László: Árvízi tározóval biztonságosabb = Kelet-Magyarország, 202. sz. 3. p.; Vásárhelyi-terv

348. M. MAGYAR László: Teherbíró híd épült a két város között = Kelet-Magyarország, 209. sz. 7. p.; testvérváros; Nagykálló; Metzingen

Szeptember

349. GYÖRKE László: A Vásárhelyi-tervről beszélt a miniszter = Kelet-Magyarország, 211. sz. 5. p.; árvízvédelem; kerékpárút; Vásárhelyi-terv

333. PATAKI József: Horváth Miklós = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 5–6. p.; nekrológ 334. CSIZMADIA Valéria–HADHÁZY Jenő: A távoktatás néhány tapasztalata a Nyíregyházi Főiskolán = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 14–17. p.; 335. KARÁDI Zsolt: Krúdy-ünnepségek Nyíregyházán = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 23–24. p.; 336. ERDŐS Jenő: Zenepedagógus példaképek = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 25–29. p.; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 337. MATYASOVSZKI József: Iskolarendszerű néptánc képzés a művészetiben = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 30–31. p.; Művészeti Szakközépiskola; Nyíregyháza

350. M. MAGYAR László: Előtér épült a csodarabbi síremlékéhez = Kelet-Magyarország, 211. sz. 7. p.; Nagykálló; Taub Eizik Izsák (1751–1821) 351. Műtéti eljárás a test felnyitása nélkül = Kelet-Magyarország, 216. sz. 11. p.; évforduló; Jósa András Megyei Kórház Urológiai Osztály; Mohácsi László dr.

352. GYÖRKE László: Számítógépes távjelző a gőzgép mellett = Kelet-Magyarország, 217. sz. 3. p.; Nagyecsed; szivattyútelep 353. CSONKA Károly: Tervezik már Nyíregyházát a jövőnek (1–2) = Kelet-Magyarország, 221–222. sz. 3. p.; településszerkezet; városrendezés 354. RÉVAY Zoltán: Beregi vita a víztározókról = Népszabadság, 223. sz. mell. 2. p.;

338. HERCZKU Pálné: A továbbképzések hatása = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 32–35. p.; óvodapedagógia

355. PODHORÁNYI Zsolt: Szálloda a gyermekotthonban = Népszava, 223. sz. 6. p.; Tiszadob; Andrássy-kastély

339. HARCSA Ferencné: A kutatás eddigi eredményei = Pedagógiai Műhely, 3. sz. 35–40. p.; óvodapedagógia; pedagógiai kutatások; Nyírbátor

356. NYÉKI Zsolt: A világpiacig jutott az egykori ládagyár = Kelet-Magyarország, 225. sz. 3. p.; Vásárosnamény; Interspan Kft.

KRÓNIKA

124

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE POLITIKAI, GAZDASÁGI ÉS KULTURÁLIS ESEMÉNYEI 2002. július 1–szeptember 30.

Július 2. Ünnepélyes taggyűlésen emlékezett meg alapításának tizedik évfordulójáról a Nagy Imre Társaság megyei szervezete.

Nyíregyháza újratelepítésének 250. évfordulója alkalmából csoportos képzőművészeti kiállítás nyílt a Pál Gyula-teremben. Az ünnepélyes megnyitón átadták a Magyar Alkotóművészek Egyesületének díját Kerekes Elek festőművésznek, a Nyíregyháza polgármestere általadományozott díjat Székhelyi Edith festőművésznek.

A Szabolcs Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport megkezdte vendégszereplését a finnországi Kajaaniban, Nyíregyháza testvérvárosában, a Költészeti hét programsorozatban.

3. A Mandala Dalszínház a nyíregyházi szabadtéri színpadon bemutatta a Valahol Európában című musicalt.

4. Tizenegy országművészeinek részvételével megkezdődött a Szárnyas Sárkány Hete elnevezésű, XI. Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál Nyírbátorban.

Nyírbátorban, a köztisztviselők megyei ünnepségén átnyújtották az újonnan alapított Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közigazgatásáért díjat dr. Fekete Zoltánnak, dr.

Dudás Ferencnek, Bacskai Istvánnénak, Bártfai Attilának, Dienes Károlynak, Pataki Józsefnek, Sipos Bertalannénak, Tóth Ervinnének, Virányi Tibornénak és Győri Andrásnak.

Több mint húsz kiállítóval megnyílt a Nyírbátor és Térsége Expó.

Vasutas Kultúráért Díjat kapott Beszterczi Mihály, a Vasutas Művelődési Ház egykori igazgatója.

Szilárd útburkolatot kapott Paszabon három utca, így „portalan község” lett.

8. Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, a Tókuckó intézményben megnyílt a VII. Nemzetközi Közlekedésbiztonsági Szaktábor.

Nyíregyháza volt a házigazdája az alkotók, írók, képzőművészek 14. országos találkozójának.

Guinesse-rekordot állítottak fel a bowlingmaratonban a nyíregyházi Fun City Bowling Clubban.

11. Mészáros Gyula festőművész munkáiból kiállítás nyílt a nyíregyházi szakszervezetek Házában.

12. A Magyar Földrajzi Társaság Nyíregyházán tartotta 56. Földrajzi Vándorgyűlését, amely egyben a társaság 127. közgyűlése is volt.

15. Az oktatási miniszter Arany Katedra-díjjal jutalmazta a tanés végén Pusztai Józsefet, az ibrányi Általános és Művészeti Iskola igazgatóját, valamint Kiss Gyulát, a besztereci Általános Iskola igazgatóját.

16. A Fiatal Tehetségekért Alapítvány V. Nemzetközi Vonóstáborának első nyilvános hangversenye Sóstófürdőn, a Krúdy Vigadóban.

A Nyíregyházi Főiskola bölcsészettudományi és művészeti főiskolai kara által alapított Krúdy Gyula-gyűrűt elsőként dr. Mező András egyetemi tanárnak, a magyar nyelvészeti tanszék vezetőjének ítélték oda.

KRÓNIKA 18. A várossá válás tizedik évfordulója alkalmából megnyitották Máriapócson a Hungaricum Vendégházat, mellyel egy időben a Határok Nélkül Nemzetközi Művészeti Alkotótábor kiállítást rendezett.

Nyíregyházán megnyílt a VIII. Országos Mesterremek Pályázat Kovácsművészeti és a IV. Nemzetközi és Országos Kerámia-fazekas Kiállítás.

19. Kisvárdán, a vár falán elhelyezett dombormű felavatásával emlékeztek meg a város lakói arról, hogy II. Rákóczi Ferenc 1703 július 19én és 20-án a településen járt, s itt tartotta összegyűlt seregei első seregszemléjét. A dombormű Györfi Sándor alkotása. Ünnepélyesen felavatták a BeregsurányLuzsanka (Asztély) közötti határátkelőhelyet.

21. Megkezdődött a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár szervezésében a Szomszédoló elnevezésű nemzetközi gyermek-olvasótábor.

26. Hatodik alkalommal emlékeztek őseinkre Szabolcs vezér ünnepén a szabolcsi földvárban megrendezett hétpróbás, tradicionális íjászversennyel és virtuskodással.

Tiszabecsen megkezdődött a 36. Nemzetközi Tisza-túra.

Tájházat és teleházat avattak Tiszadadán.

27. Fennállásának századik évfordulóját ünnepelte a Tiszadadai Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Új református templomot avattak Tiszaszalkán.

30. Pócspetri egykori papjának, Asztalos Jánosnak emléktáblát állítottak a római katolikus templom bejáratánál.

31. A Nagykállóban megrendezett megyei polgárőr napon kitüntetéseket adtak át. A Polgárőr Érdemkereszt arany fokozatával tüntették ki Czura István nyíregyházi, Sasvári Pál mátészalkai és Serbán János nyírbélteki polgárőrt. Ezüst fokozatot hárman, bronz fokozatú kitüntetést ketten kaptak.

125

Augusztus 1. A nyíregyházi Városi Galériában megnyílt a 27. Sóstói Nemzetközi Éremművészeti és Kisplasztikai Alkotótelep műveiből válogatott kiállítás.

Megkezdte működését a Nyíregyházi Szocio East Egyesület szolgáltató központja.

Balázs Péter nyíregyházi tervezőt a Magyar Építőművészek Szövetsége Csonka Pál-díjjal tüntette ki.

2. Megkezdődött a Rétközi napok programsorozata.

A Nyíregyházán megrendezett 108. Atlétikai Magyar Bajnokságon aranyérmet nyert női súlylökésben és diszkoszvetésben Kürti Éva (NYVSC).

Negyedik alkalommal rendezték meg Tiszalökön a mezőgazdasági kiállítást és városnapot.

3. Kiállítás nyílt Nyíregyházán a tiszaeszlári vérvád szereplőiről készült korabeli rajzokból a pör 120. évfordulóján.

4. A mátészalkai Baross László Mezőgazdasági Szakközépiskola Ópályiban lévő tangazdasága területén átadták a Fogyatékosok Bentlakásos és Nappali Foglalkoztató Otthonát.

5. A Fehérgyarmati Művelődési Házban vendégszerepelt a franciaországi Les Vandangeurs néptáncegyüttes.

6. Csengersimán átadták a teherforgalmi terminált.

7. Megkezdődött Tiszadobon a hagyományos Zongorafesztivál. Az Andrássy-kastély franciakertjében Rohmann Imre, Salzburgban élő zongoraművész Beethovenszonáta-estje nyitotta a programot.

8. Huszár István festőművész és Nagy Lajos Imre szobrászművész anyagából kiállítás nyílt Sóstófürdőn.

13. Felavatták a nagykállói kórház férfi pszichiátriai részlegét.

126 14. A Nyíregyháza-sóstófürdő-i Krúdy Vigadóban megnyílt Székely Mendel Melinda színművész, képzőművész kiállítása.

15. Megkezdődött Újfehértón a Napraforgó-fesztivál, Mátészalkán az V. Szatmári Fesztivál, Szatmárcsekén a Szatmári Zenei Napok programja.

Nyíregyházán megalakult a Mentálhigiénés Központ, amelynek főbb feladatai közé a fogyatékossággal, illetve pszichiátriai betegségekkel élők és családtagjaik segítése.

16. Megkezdődött a 37. Nyírbátori Zenei Napok programja.

Negyedik alkalommal rendezték meg a Nyírség nemzetközi Néptáncfesztivált Nyíregyházán.

A Pro Musica Leánykar hangversenye a nyíregyháza-jósavárosi görög katolikus templomban.

Nemzetközi CACIB kutyakiállítást rendezett Nyíregyházán a MEOE Nyíregyházi Önálló Jogú Szervezete a Sóstói Múzeumfaluban.

17. Liget Nemzetközi Gyermek Néptáncfesztivál Fényeslitkén. A képviselő-testület díszpolgári címet adományozott dr. Szegvári Péternek.

KRÓNIKA Jánost (Tiszabercel) és Bodó Sándort (Szamosszeg). Nyíregyházán életműdíjat kapott: Ádám László, dr. Fekete Zoltán, dr. Mező András, Salzmann Tamás, Teszenyi József.

Trefort Ágoston-díjat kapott Boronkai Ferencné (Nyíregyházi Főiskola). A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány kuratóriuma közéleti díjat adományozott Farkas Kálmánnak és Együd Jánosnak (Nyíregyháza).

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Közgyűlése Pro Comitatu díjat adományozott dr. Helmeczy Lászlónak, Leskovics Józsefnek, Alkotói Díjat dr. Angyal Sándornak, Pacza Mihálynak, dr. Pikó Károlynak, Vass Lajosné dr.-nak. Emlékérmet kapott Novák Istvánné.

A Tóth Nándor verseire írt kantáta ősbemutatója a jósavárosi görög katolikus templomban.

Nyírteleken átadták a Fogyatékossággal Élő Személyek Gondozóházát.

A Sóstói Múzeumfaluban Csipkébe szőtt álmok címmel a XVIII-XX. századi máramarosi csipkéket bemutató kiállítás nyílt.

Félszáz idős ember ellátására szolgáló bentlakásos idősek otthonát avatott Bökönyben Gazda László, a megyei közgyűlés elnöke.

18. Átadták a beregsurányi határ-átkelőhely személyforgalmi terminálját.

Fényeslitkén átadták a református idősek otthonát.

19. Új iskolát avattak Kemecsén.

Felavatták Nyíregyháza-Kőlaposon az új szennyvízberuházást.

Átadták rendeltetésének a Nyírtelekhez tartozó görögszállási közösségi házat.

20. A magyar államalapító ünnepe alkalmából kitüntetéseket adtak át. Kormánykitüntetést kapott Bán Ferenc Kossuth-díjas építész, Fazekas László vízügyi igazgató, dr. Hadházy Tibor rektorhelyettes, dr. Németh Péter múzeumigazgató, dr. Vágvölgyi János igazgató-főorvos, Dolgos Sándor osztályvezető, Fábiánné Bandula Jolán irodavezető, Fehér Ottóné főiskolai tanár, Harcsa András tanár, Paládi Erzsébet tanár, Sulyok József polgármester, Medgyesy József ny. köztisztviselő, volt m. elnök. Díszpolgári címmel tüntették ki dr. Szabó Gyula főorvost (Nyíregyháza), Losonczy Lajost (Tiszalök), dr. Kuknyó

22. Szentpéteri Csilla zongoraművész estje a szabadtéri színpadon.

Megalakult a Nyíregyháza és Térsége Hulladékgazdálkodási Társulás.

A rádióstájfutás országos bajnokságán a Nyíregyházi Városi Rádióklub versenyzői 13 bajnoki címet, 7 ezüstérmet és 4 bronzérmet nyertek.

23. Nyolcadik alkalommal rendezték meg Nyíregyházán a huszártalálkozót. Magyar Huszár Alapítvány emlékéremmel tüntették ki Bozorádi Zoltán evangélikus püspököt és dr.

Németh Péter nyugalmazott múzeumigazgatót.

KRÓNIKA Az újkenézi millenniumi emlékparkban felavatták a háborús emléktáblát.

24. Váradi Antal stuttgarti orgonaművész koncertje a római katolikus társszékesegyházban.

25. A Móricz Zsigmond Színház társulati ülésén Széles Zitának és Egyed Attilának a pécsi fesztiválon nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Nyíregyháza Város jubileumi emlékérmét adományozták. Honti György Lipótdíjat kapott.

Nyíregyházán, a Kálvin téren, a volt Barzó ház homlokzatán emléktáblát avattak a városépítő Barzó-testvérek tiszteletére.

Sváby Lajos Kossuth- és Munkácsy-díjas érdemes művész festményeiből kiállítás nyílt a Szatmár Múzeumban.

27. A Vidék Kulturált Ifjúságáért Egyesület kezdeményezésére első alkalommal rendezvénysorozat kezdődött Nyíregyházi Zenei Napok címmel.

29. Ünnepi hangversennyel lépett a közönség elé a megalakulásának 15. évfordulóján a Banchieri Énekegyüttes. Óvodaavató Érpatakon.

Felavatták Tarpán az új polgármesteri hivatalt.

30. A Tokiói Egyetemi Kórus és a Cantemus Vegyeskar közös hangversenye Nyíregyházán, a Kodály Zoltán Általános Iskolában

127 ja alkalmából eseménysorozat kezdődött Vajdabokorban. Ennek keretében indították munkába a Joób Olivér Szeretetintézmény bővülő szolgálati ágának új dolgozóit.

Szeptember 1. Átadták a Tiszanagyfalu és Tiszaeszlár között, a Tisza-töltésen épült 5,4 kilométer hosszú kerékpárutat.

4. Kolozsváry Katalin képeiből kiállítás nyílt Nyíregyházán, a Szarvas utcai Fortuna Kávézó Galériájában.

Mátészalkán útjára indították a Mátészalkai Fényes Napok Kulturális és Idegenforgalmi Fesztivált.

Bujon az óvodát ünnepelték. Száz éve nyílt meg ugyanis a gyermekintézmény a községben.

A Rákóczi-szabadságharcért fegyvert ragadó elődök emlékére kopjafát avatott a nagyari református gyülekezet.

Felszentelték a nyíregyházi Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola új épületét. Keresztes Szilárd megyéspüspök Szent Atanáz-díjat adott át Balázs Béla tervezőnek és Tordai Károlynak, a kivitelező Nyírép Kft. építésvezető főmérnökének.

Az I. Nyíregyházi Országos Ifjúsági Majorette Fesztiválon arany oklevelet kapott a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport Kék Delfinek csoportja a 10-14 évesek korcsoportjában, valamint a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskola Jonatán Junior csoportja.

31. Beregdarócon hálaadó örömünnep keretében átadták a Tiszántúli Református Egyházkerület Hét csillag elnevezésű új üdülő- és konferenciaközpontját.

A Nyíregyházi Főiskolán felavatták a Bessenyei Györgyről elnevezett Hallgatói Információs Központot, s ennek olyan új berendezéseit is, amilyen az ország egyetlen elsőfokú intézményben sincs.

Megkezdődött a VI. Vidor Fesztivál Nyíregyházán. Nyolc nap alatt 19 bábelőadás, 19 film, 84 órányi élőzene, 243 program, 306 fellépő művész, 31 színházi előadás gondoskodott arról, hogy a vidámság egy hétig befészkelje magát Nyíregyházára és 12 vidéki helyszínre.

Nyíregyházán, az evangélikus nagytemplomban orgonazenés áhítat. Orgonál: Gyülvészi János paltamói kántor.

10. Csoma József festőművész-tanár képeiből nyílt kiállítás Nyíregyházán, a helyőrségi tiszti klubban.

A város újratelepítésének és az evangélikus gyülekezet megalapításának 250. évforduló-

11. Szülésznők országos konferenciája Nyíregyházán.

128

KRÓNIKA

A tiszaeszlári vérvád 120. évfordulója alkalmából tudományos konferencia Nyíregyházán, a per hajdani helyszínén.

20. Beregsurányban átadták a 20 főnek állandó lakhelyet s további 15 idős embernek nappali ellátást nyújtó idősek otthonát.

Egy vadonatúj, föld alá rejtett nagy kapacitású szivattyútelepet adtak át Nagyecseden.

A nyíregyházi evangélikus gyülekezet fennállásának 250., az Emmaus Szeretetotthon megnyitásának 10. évfordulójára nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeztek meg a megyeszékhelyen.

12. Megkezdődött Nyíregyházán az immár hagyományos Nyírségi Ősz programsorozata.

Gyulaházán átadták az Idősek Gondozó Otthonának új szárnyát, a könyvtárat, kiállítótermet és szabadtéri színpadot.

Megkezdődött a Megyei Jogásznapok programsorozata.

Nyíregyházán, a Szarvas utca végén felavatták a Szuper Fashion Divatáruház új épületét.

13. Miniatürtextil-tárlat és Zászlók című kiállítás nyílt a Szombathelyi Képtár anyagából Nyíregyházán, a Városi Galériában.

A Honvédelmi Minisztérium középiskolás hadtörténeti vetélkedőjén első lett a kisvárdai Szent László Szakközépiskola, második a fehérgyarmati Zalka Máté Gimnázium csapata.

Negyedik alkalommal ad otthont az Országos Karikatúra Biennálénak a Hotel Centrál.

16. A Vikár Sándor Zeneiskolában felavatták a kelet-magyarországi elektronikus zenei oktató központot.

17. A Hannoveri Regionális Kulturális Egyesület meghívására Németországba utazott a Banchieri Énekegyüttes.

19. Mintegy nyolcmilliárdos beruházást adtak át az Interspan Kft. vásárosnaményi telephelyén.

Nyíregyházán, a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola alapításának 85. évfordulója alkalmából egész napos megemlékezés volt az intézményben. Az ünnepség során rózsafát ültettek az udvaron, majd felavatták Margócsy Emil iskolaalapító igazgató emléktábláját.

23. Harminckét szociális bérlakást adtak át Demecserben.

25. A Megyei Levéltár tizedik alkalommal rendezte meg, helyi és térségi iratait őrző határon túli tudományos intézetek részvételével a levéltári napokat. Fő témák: Rákóczi és kora a források tükrében; a 250 éve újratelepült Níregyháza múltja.

26. 110 éve alakult meg a Nagykállói Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A jubileum alkalmából emlékülés a helyi művelődési házban.

A Nyíregyházi Ipari Parkban felavatták a Schlosszer Kft. újrafutózó üzemét, logisztikai és szervizközpontját.

Megkezdődött az MTA megyei tudományos testülete közgyűlése. Összeállította: Orosz Szilárd

Dr Dr.. Gergely László emlékezései (részletek)* Dr. Gergely László 1879. július 4-én Szatmár megyében, Szinérváralján született.

A gimnázium hét osztályát Szatmáron végezte, a nyolcadikat Szolnokon, és ugyanitt érettségizett 1898-ban. Még ugyanez év ôszén a Máramarosszigeti jogakadémiára iratkozott be, majd Budapesten tanult és Kolozsvárt a Ferenc József Tudományegyetemen szerezte meg a jogi doktorátust. Közben 1902. december 15-tôl 1905. november 3-ig dr. Miskolczy Sándor ügyvédnél Nagybányán, majd 1905. november 3-tól 1910. augusztus 20-ig dr. Tatár János ügyvédnél, Szinérváralján volt ügyvédbojtár. 1911. december 29-én Marosvásárhelyen szerzett ügyvédi oklevelet, és a következô év elején Szinérváralján nyitott ügyvédi irodát. 1914-ben ôt is behívták, s a kiképzés után az olasz frontra került. Részt vett a 10. isonzói csatában, megkapta a sebesülési érmet, a Károly-csapatkeresztet és a Nagyezüst vitézségi érmet. A háború után egy ideig otthon, illetôleg Budapesten tartózkodott, majd hazatért Szinérváraljára. Az 1920-as évek közepétôl Avasfelsôfaluban ügyvédkedett. Észak-Erdély visszacsatolása után, 1940. november 26-án az igazságügyminiszter a nagysomkuti járásbíróság bírói teendôinek ideiglenes ellátásával bízta meg.

1941. március 26-án ugyanoda járásbírósági elnökké nevezték ki. 1944 ôszén a kiürítési kormánybiztos utasítására Celldömölkre ment, s ott dolgozott 1945 augusztusáig. Ettôl, illetôleg 1946-ban történt nyugdíjaztatásától kezdve Tyukodon, majd 1965. november 6-án bekövetkezett haláláig Kölcsén élt. Közben megszakításokkal 1948 és 1956 között Budapesten, részben Mátészalkán lakott. 1961. szeptember 11-én a Ferenc József Tudományegyetem jogutóda, a Szegedi Tudományegyetem aranydiplomával tüntette ki. Ez alkalomból a helyi sajtó meleghangú riportot közölt róla (Gál Béla: Egy óra a nagybányai festôk aranydiplomás barátjával. Kelet-Magyarország, 1961.)

Emlékezéseit 75 éves korában, 1954-ben, mátészalkai tartózkodása idején írta, és 1945-ig beszéli el a vele esett dolgokat. A munka terjedelme 125 kézzel írott oldal. Az itt közölt részben elsô világháborús emlékeit beszéli el.

Mi teszi indokolttá, hogy dr. Gergely László eredetileg nem nyilvánosságnak szánt, és inkább csak idôtöltésbôl írott Emlékezéseit, vagy legalábbis egyes részeit közzé tegyük? Két okra hivatkozhatunk. Egyfelôl arra, hogy memoárok elsôsorban az ún. nagy emberekrôl állnak rendelkezésünkre, és viszonylag csekély a kisebb szereplôk tollából származó emlékiratok száma, és ezért ezek – köztük nyilván a szóban * Közli és a bevezetôt írta: Kávássy Sándor

26

Kávássy Sándor

lévô is – sajátos forrásértéket képviselnek. Másfelôl az épp e lap hasábjain történô közlést az teheti indokolttá, hogy az író, néhány évtôl eltekintve, egész pályáját Szatmárban futotta meg, s így adatai alkalmasint figyelemre méltó adalékok lehetnek azok számára, akik a megye történetét kutatják.

–––––––––––––––––––––– Apám Gergely József, anyám nemes Horváth Terézia volt. Ebbôl a házasságból négyen születtünk, három leány és én, a fiú. Két lány testvérem, mindkettô Ilonka, még éves korukban elhaltak. Nagyanyám1 és én értük el magas korunkat.

Legelsô emlékem három éves koromra esik, amikor nagyanyám, Szakaszi Vankay Erzsébet Franciska, férjezett nemes Horváth Károlyné ôsi kis házából, az apám által Jakab Pétertôl megvett piaci házba költöztünk. Mint a költözködésnél alkalmatlan valakit, engem hagytak a legutolsó szállítmánynak. Jól emlékszem arra, hogy a régi kis ház elôtti Szinér patak hídján állottam és vártam, mikor kerül már reám is sor.

Végre én is sorra kerültem, nagyanyámnak az unokaöccse, Vankay József a 48-as honvédnek, Szakaszi Vankay Károlynak a fia, aki apám üzletében volt kereskedô inas, vett a hátára, és én a nyakába kapaszkodva tettem meg az utat új otthonunkba.

Valószínûleg út közben elaludtam, és az utazás részletei eltûntek emlékezetembôl, vagy talán a szokott mindennapi események emlékezetemben egybefolytak, és nyomot nem hagytak. * 1898–99-ben Bánffy Dezsô volt miniszterelnök a bécsi érdekek opponense. Mi jogászok természetesen 48-as, függetlenségi eszmék zászlóvivôi voltunk. Akkor a parlament a múzeummal szemben, a Sándor utcában, egy szerény, emeletes sárga házban volt. Egy alkalommal ott tüntettünk a képviselôház elôtt, és abcugoltuk Bánffy Dezsôt. Valaki egy elhajított kôvel betörte Bánffy kocsijának az ablakát – valami suszterinas lehetett –, mire a rendôrség pár száz fôre emelkedett és gyûrûbe akarta szorítani a tüntetô csoportot. A tüntetôk a Múzeum körúton lévô Mûegyetem udvarára menekültek, ahová a rendôrség nem követhette ôket. A képviselôház büfféjének az ablakai a Mûegyetem udvarára néztek. A tüntetést ott folytattuk, abcugolva a kormányt, éltetve az ellenzéket. Egyszer csak kinyílt az egyik ablak, és abban megjelent Apponyi Albert tekintélyes, markáns arculatú alakja, persze lelkes éljenzéssel fogadtuk. Megszólalt az ô jellegzetes bariton hangján, és felhívott, hogy oszoljunk széjjel, mert bár magatartásunk hazafias lelkesedésrôl tanúskodik, de az nem ügydöntô. A tüntetôk erre azt válaszolták, hogy a rendôrség az utcán már vár az alkalomra, hogy lefogja ôket. Apponyi Albert a parlamentbôl hozzánk jött és kivezetett minket a Múzeum körúton át a Központi Egyetemre. Utunkon éltettük Apponyit és Kossuth-nótákat énekeltünk. Ô eltávozott, a rendôrség mostmár a Központi Egyetem körül állott fel. Az egyetemen a többi egyetemi polgár is csatlakozott a tüntetôkhöz, és abcugoltuk a rendôrséget. Természetesen az egyetem aulájába a rendôrség nem jöhetett be, mert az egyetem a területenkívüliség jogát élvezte. A rendôrség, úgy látszott, a kormány utasítására be akart hatolni az egyetemre, de a kapukat a tüntetôk bezárták. Ezért az ablakokon át kísérelték meg 1. Szül. Gergely Izabella (1877–1956).

Dr. Gergely László emlékezései

27

a behatolást. Az egyetemi polgárok védték az egyetemet, és az ostromló rendôrséget minden eszközzel, mi kézügybe került, a földszinti és emeleti ablakokból is visszaverték. Végül is a tüntetôk gyôztek. A rektor telefon-intervenciójára a rendôrség visszavonult, és a tüntetôk kisebb csoportokban kivonulva hazamentek. * Célom az volt, hogy ügyvéd legyek, ehhez pedig doktorátust kellett szereznem. Ezért úgy döntöttem, hogy a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen folytatom tanulmányaimat. Itt is szorgalmasan tanultam, s bár a kollokválás nem volt kötelezô, mindenbôl igyekeztem kollokválni, és ez jeles, jó eredménnyel sikerült is. Másfél évig jogászkodtam Kolozsváron. Letettem az elsô szigorlatot. Haza utaztam és kerestem az ügyvédet, aki bejegyeztet patvaristájának az ügyvédi kamaránál. Egy sem akadt, azt hozták fel kifogásul, hogy több adót kell fizessenek, ha patvaristát tartanak. Fizetést nem kértem, de úgy sem vállaltak. Dr. Miskolczy Sándor nagybányai ügyvéd történetesen Váralján volt, és neki adtam elô panaszomat. Ô azonnal ajánlkozott, hogy bejegyeztet, mert éppen ügyvédjelöltre van szüksége és 35 forint fizetést kínált fel. Elfogadtam ajánlatát, csomagoltam és búcsút mondva szülôfalumnak, kocsiján Nagybányára mentem új életet kezdeni.

Nagybánya, nem hiába választotta a müncheni festôiskola nyári telepének, épületeinek eredetiségével, a várost körülvevô hegyek láncolatával és az ég sötétkékben tündöklô szépségével tûnt ki. A városban bohém élet folyt. Miskolczy Sándor Nagybánya város tiszti ügyésze volt, nagy szeretettel fogadott, és így Posvék Ödön kollégám és irodatársammal együtt minden házi mulatságon részt vettünk. Olyan víg élet folyt, hogy bátran nevezhetném ezt az idôszakot fiatal éveim tavaszának.

Ezekrôl a mulatságokról természetesen a mûvész-gárda sem hiányzott, ôk is fiatalok voltak, 30–33 évesek, nagyobb részt nôtlenek.

Itt kezdtem el én is a szobrászkodást. Nekem Thorma Jancsi korrigált.

A városban tartózkodó mûvészekkel közös szórakozási helyünk volt az úri kaszinó, a polgári kör, szombat este pedig a Korona Szálló és gyakran találkoztunk a bálokon.

A bálok általában a szombati napra estek, de az is megtörtént, hogy két bál is volt egy héten. Ezek kivilágos-kivirradtig tartottak, vasárnap délutánra pedig valamelyik lányos házhoz voltunk hivatalosak a bál sikerének megvitatására, a mulatság folytatására. Ez is az éjféli órákig tartott. Szegény frakkom minden héten vasaló alá került, és csak a farsang végén került a ruhás szekrénybe pihenôre.

Miskolczy Sándor nagy szöllôsgazda is volt. Ilobán volt vagy 30 holdas szöllôje.

Bora is sok termett, és bizony, ennek a kezelése is a patvaristák és az irodai alkalmazottak ügykörébe tartozott. Borfejtés, palackozás, a vendéglôsökkel való elszámolás, pénzkezelés stb. stb. Erre minden szombati napon került sor, és akkor az iroda levonult a pincébe, hogy a palackozott borkészletet kiegészítse. A szüret ünnepségszámba ment, a nagybányai társaság Ilobára rándult. Ilyenkor a munkálatok vezetése Posvék Ödön irodatársam kötelessége volt. Harminc vendég is összegyûlt, én mint vendég szerepeltem, és az eszem-iszomon kívül más kötelességem nem volt. *

28

Kávássy Sándor

Ma már megérteni sem tudom, hogy a világháború kitörésekor micsoda ôrület szállta meg a lelkeket. Az egész országban mindenütt, így Váralján is mindenki éltette a háborút. Fiatal diákok szavaltak a piacon, felvonulások voltak, a rajongó lelkesedés nem ismert határt.

1914. szeptember közepén, éppen írógép mellett Branch Mihály perén dolgoztam, amikor a rendôr nekem szóló behívót kézbesített. Máramarosszigetre kellett bevonulnom. Sepsy Károly községi jegyzôt kértem, hogy másnap reggelig adjon halasztást a bevonulásra, hogy a periratot befejezve postára tehessem.

Nem tudtam elképzelni, miért hívtak be, amikor én mint második osztályú népfelkelô, szolgálat alól mentesítve voltam, jelentkezésre nem voltam köteles. Ügyvédi irodámat dr. Lányi Sándorra bízva bevonultam Máramarosszigetre. Ott kitûnt, hogy ôrszolgálatot kell teljesítsek. Hajtai Pál, civilben tanár, volt a szigeti pályaudvar parancsnoka, aki irodai szolgálatra osztott be. Ott találtam dr. Markovits Marci iskolatársamat, marosvásárhelyi ügyvédet, aki hasonlóan irodai szolgálatot teljesített. Nekem ez a szolgálat nem nagyon tetszett, és ezért írtam Fleismann Oszkár századosnak, aki a népfelkelô parancsnokság fônöke volt, hogy mentesítsen engem. Fleismann barátom azzal nyugtatott meg, hogy karácsonyra úgy is vége a háborúnak és így elmondhatom, hogy én is szolgáltam a háborús hadsereg kötelékében. Nem volt mit tegyek, belenyugodtam a változhatatlanba. Így kezdôdött meg tényleges katonai szolgálatom. Beoltottak kolera, tífusz, himlô és vérhas ellen. A kolera elleni oltást hasfalba kapuk, ez nagyon kellemetlen volt, mert nemcsak hogy magas lázat okozott, hanem csak derékban elôre görbülve tudtunk járni, mint akinek hasgörcse van.

A hadseregfôparancsnok Pflanzer Baltin volt, a parancsnokság Szigeten a br.

Grödl-villában volt beszállásolva. Minden megérkezett katonai szállítmányt telefonon oda jelentettünk, és a további irányítást a vezérkar adta meg. A front erôsen tartotta a visszaszerzett állásokat. Százezer létszámú katonaság volt iderendelve, és a vonatok éjjel-nappal szállították a katonákat és a szükséges felszerelést. A frontról viszont megindultak a sebesült-szállító vonatok. A Szigeten felállított kórházak csakhamar megteltek, a sebesült-vonatokat mind beljebb-beljebb irányítottuk, csakhamar Szatmár, Debrecen vették át a sebesülteket. Váralján is állítottak kórházat a könnyû sebesülteknek. Sok fogolyszállítmány is érkezett. Egyszer jeleztek egy nagyobb fogolyszállítmányt. Szemlét tartani kijött Pflanzer Baltin altábornagy és a vezérkara. A vonat több mint 1200 orosz fogollyal futott be. A zsúfolt vonatot kocsinként két-két öreg népfelkelô ôrizte. Mikor a foglyok kiszállni kezdtek, akkor vettük észre, hogy mindegyik vállán szuronyos fegyver van, és teljes harcfelszereléssel vannak ellátva. Volt nagy rémület. Ilyen körülmények között, ha a foglyokban harci kedv lett volna, nemcsak az egész vezérkart foghatták volna el, de Szigetet is elfoglalhatják és az ott felhalmozott hadianyagokat is. A foglyok kiszállását csak kocsinként engedtük meg, és a fegyvereket le kellett tenniök. Szívesen engedelmeskedtek a jámbor oroszok, megunták a puskaropogást, örvendtek, hogy hátat fordítottak a csatározásnak és jóízûen nevetgélve fogyasztottál az ôket készen váró gulyáslevest. Egy órai pihenô után ismét tovább vitte ôket a vonat, de már fegyver nélkül a fogolytáborba.

Nem sokára jöttek a kórházvonatok is. Addig még soha nem láttam kolerás beteget. Hordágyakban a mészhabarccsal leöntött peronra rakták le ôket sorjában.

Dr. Gergely László emlékezései

29

Mintha nem is emberi ábrázatuk lett volna. A kíntól és elgyötörtségtôl torzult emberi roncsok voltak. Látni is szörnyû volt, hát még panaszos nyöszörgésüket, jajgatásukat hallani. Olyan jelenség volt, mintha a pokol kínjai között vergôdôket látta volna az ember. Mi közöttük jártunk, amíg átszállították ôket az állomással szemben felállított deszka barak-táborba. Azzal védekeztünk az oltáson kívül a ragály ellen, hogy különbözô fertôtlenítô szerekkel gyakran mostunk kezet. Nem is kapta meg egyikünk sem a ragályt.

Karácsonyra Pflanzer Baltin altábornagy tizedessé léptetett elô. Büszke voltam a krumpli-virágokra. Közben Schwarz ôrnagyot Bécsbôl a Centraltransportleitung Szigetre helyezte, mint a tábori szállítási kirendeltség parancsnokát, én hozzá lettem beosztva, így a pályaudvar parancsnokságon végzett szolgálatom véget ért, de munkabeosztásom nem változott meg, Schwarz nagyon megértô, jó katona volt.

Az oroszok mindinkább visszaszorultak, már Lemberget is kiürítették, és a vezérkar is elôbbre vonult. A kirendeltség is Lemberg közelében, Podvisankiban helyezkedett el. Engemet, nagy bánatomra Debrecenbe vezényeltek Asbóth kapitány mellé, ugyancsak a tábori szállítás vezetôségéhez. 1915 szeptemberében kezdtem meg itteni szolgálatomat. Nagyon megörvendeztem, amikor itt találkoztam dr. Fekete Dezsô szatmári ügyvéd barátommal, aki hadnagyi rangban volt. Sok és nehéz munkakörünk volt. A vasutasok grafikonon rajzolták le a vonatok menetirányát, és ezekrôl kellett távirattal értesítsük a bevaginírozó hely és a végállomások között lévô állomások katonai parancsnokságait és a vezérkart. A táviratot a mellénk beosztott távírászok kopogtatták le. Idôközben megüresedett a lavocsnei kirendeltség. Dr. Fekete Dezsô megkérte Asbóth századost, hogy vezényeljen minket oda. E kérés teljesült is. Felutaztunk Lavocsnéra, amely a Beszkidektôl keletre fekszik.

Az állomás romokban hevert, csak egy emeleti szoba volt használható. A hivatalt itt rendeztük be, lakást a közelben rekviráltunk.

Szolgálatunk kellemesnek volt mondható. Fekete Dezsô és én felváltva szolgáltunk. Hamar leesett a hó, a hegyek lejtôin jó ródlipálya volt. Fekete Dezsô felhozta a feleségét is és kerített egy zongorát is. A felesége ügyesen zongorázott, pezsgôt hozattam Pestrôl és békebeli hangulatban éltünk. Ródliztunk, muzsikáltunk és mulatoztunk. A tiszti étkezdében kosztoltunk, kitûnôen fôzött a szakács, volt cigaretta, szivar, fizetni sem kellett érte, csak igazolni kellett az átvételt. Nagyban készültünk a karácsonyra. A telefonnál az altisztet hagytuk inspekciósnak. Egyszer csak rohanva jön és jelenti, hogy engem hívnak a telefonhoz. Azt hittem, hogy az elôléptetésemmel akarnak meglepni. Hát a meglepetés a lehetô legnagyobb volt, tudniillik értesítettek, hogy 1916. január elsején jelentkezzem Egerben a 12. honvéd zászlóalj parancsnokságánál szolgálattételre. Szép karácsonyi meglepetés! Jelentettük Debrecenbe Asbóthnak, ô interveniált Bécsben a Centraltransportleitungnál, ez megkereste Kassát, a hadtestparancsnokságot, de nem sikerült közbelépnie. Sorsom el volt határozva, bevonultam Egerbe. * Egerben Binga Sándor alezredes pótzászlóalj-parancsnoknál jelentkeztem, és elôadtam, hogy kortársaim még nem kerültek sorozás alá, szabadságoljon, és majd a falumban sor alá állok. Hivatta az ôrmestert és az állandóan mûködô sorozóbi-

30

Kávássy Sándor

zottsághoz küldött. Besoroztak. Na, most már be vagy sorozva, mondta, és felszólított, hogy a tizedesi rendfokozatomat, a csillagokat vágjam le. Ezt megtagadtam, és azt mondtam, hogy azokat Pflanzer altábornagy adta, és azoktól ô nem foszthat meg. Így a csillagok fentmaradtak, de hogy az alezredesnek is igaza legyen, az esti parancsban ô is elôléptetett tizedessé.

Ezután az önkéntes kiképzô osztagba osztottak be.Parancsnokom Cseh János tizedes lett, aki civilben Józsefházán volt kondás. Szolgálatban ô parancsolt, de mivel én voltam a rangidôs, szolgálaton kívül ô állt vigyázzba elôttem. Önkéntes társaim elôtt nagy tekintélyem volt, és Cseh tizedessel egy pohár sörrel minden bajt el tudtam simítani. Az önkéntes kiképzés nyolc hétig tartott, de mert az önkéntes iskola még nem nyílt meg, az altiszti iskolába osztottak be továbbképzésre. Itt Fórizs János törzsôrmester volt a parancsnok. Minden áron azt akarta bebizonyítani, hogy az ô emberei jobb katonák, mint az önkéntesek. Nem számított arra, hogy az önkéntesek mégis csak furfangosabbak, és túljárnak a bundások eszén. Egy gyakorlat alkalmával az egyik önkéntes pálinkaárusnak maszkírozta magát, és az ellenfél táborában kínálgatta áruját, közben kikémlelte azok hadállását. Ezt ismerve, bekerítettük Fórizs táborát.

Az altiszti iskolában mindössze négy hetet töltöttem, azután Miskolcra kerültem tiszti iskolába. Ott azonban csak két hétig voltunk, mert Kassára vezényeltek át. Délelôtt kivonulással, gyakorlatozással foglalkoztunk, délután elméleti oktatásban vettünk részt. Négy ezrednek voltak itt az önkéntesei. Két hónap eltelte után következett a tiszti vizsga. Én lettem a rangelsô. Ezután bevonultunk Egerbe a pótzászlóaljhoz. Amikor Dinga alezredes megkapta az értesítést, hogy a 12-esek közül került ki a rangelsô, az esteli parancsban elismerése jeléül hadapródôrmesterré léptetett elô, s ezután hosszúkard verte a ballábamat. Beosztott a gyakorlótéren a kiképzés ellenôrzésével. Nem volt egyéb dolgom, mint az, hogy egyik szakasztól a másikhoz sétáltam, és a szükségesnek látszó utasításokat megadtam.

Ez nem tartott sokáig. Parancs jött, hogy vonuljak be Miskolcra az önkéntes iskolába segédoktatónak. A legközelebbi vonattal Miskolcra mentem. * Az olasz frontra irányítottak. 1916. december 31-én este 10 órakor az egri állomásról indultunk. Az elsô szakaszba voltak beosztva dr. Ádám István és dr. Bartha Náci tizedesek is, kérték, ha lehet, léptesse elô Dinga alezredes ôket is hadapródôrmesterekké. Kérésemre az alezredes a december 31-i parancsban, amely útbaindításunkról is rendelkezett, mindkettôt kívánságuk szerint elôléptette, és már a vasúthoz való kivonuláskor ôrmesteri rangjelzéssel jelentek meg. A vasúti állomáson, mint az szokás volt, a város leányai, asszonyai is megjelentek és kinek-kinek az ismerôse a virággal ékesített tiszti kardokat megôrzés végett magához vette (a kardot ekkor már a frontra nem lehetett vinni, csak bajonettet) és miután a vonat elindult, haza vitte, várva vissza a gazdáját.

Megérkeztünk Füzesabonyba. A legénység tele kulaccsal indult útnak, és a tisztek is fel voltak szerelve boros, konyakos palackokkal, és mint ilyenkor szokás, a hazafias lelkesedés a búsulás nótázásban jutott szóhoz. Ilyen nótázás közepette Prsibiszlawszky százados úr magához hívatott, ô volt ugyanis a két századból álló

Dr. Gergely László emlékezései

31

fél zászlóalj parancsnoka, és röviden tudtul adta, hogy a szakaszparancsnokságot más tisztnek adja át, engem pedig magához oszt be segédtisztnek. Kérte, hogy maradjak a fülkéjében, az ô legénye majd gondoskodik a hátizsákom és egyéb felszerelésem átszállításáról. Engemet kellemetlenül érintett ez a parancs, mert Prsibiszlavszky roppant különc és túl szigorú katona volt, aki a lovát is képes volt kiköttetni, mert lovaglás közben felhányta a farát. Rövid ideig beszélgettünk, aztán leheveredve elaludtunk. Reggel, felébredve, azt hittük, hogy már valahol a Dunántúl járunk, de csodálkozva vettük tudomásul, hogy még mindig a füzesabonyi állomáson vesztegelünk. Nekünk nem volt sietôs az utunk, és a nyolc órás késésért nem tettünk szemrehányást a vasútnak. Reggel azonban továbbindultunk, és dél tájt a Kelenföldi-pályaudvarra érkeztünk meg. Itt közölték, hogy este 6–7 óra tájban indulunk tovább. Az állomáson kaptunk ebédet, gulyást, és vacsorára teát feketekávéval és valami felvágottal. Este valóban tovább is indultunk, és reggel már túl voltunk az országhatáron, a Leibachon-túli állomáson kivagoníroztunk. Itt már a vonatunkhoz csatolt kocsikból kiszálltak a 20-as, 31-es és 32-es honvédek is, szóval a hadosztályhoz tartozó honvédezredek századai. Prsibiszlawszky és utána én bementünk az ottani katonai elosztó parancsnoksághoz, ahol kiutaltak 8 lovasszekeret és kijelölték a községeket elszállásolásunkra, valamint az élelmezési anyag hadi állomásait. Prsibiszlawszky átvette a parancsnokságot, a jelentéseket meghallgatta, és az alakulatokat a kijelölt községekbe vezényelte. Így kerültünk mi Szvircsák községbe, a fronttól vagy 120 km távolságra. Én irodai munkát végeztem a segédtiszti hatáskörben. Jártam a szekerekkel Neumarkban és Keisburgban élelmet felvételezni. 38. évemben voltam, bírtam a fáradságot, a hideget.

Itt, a fronttól 120 km távolságban, minden irányban, minden község meg volt rakva harcra kész katonákkal, s ha újabb menetszázadok jöttek, az elôbbiek elôbbre mentek a front felé. Február elején mi is parancsot kaptunk, hogy állomáshelyünkrôl délre Ober- és Unterkosahora meneteljünk. Ez, bizony, nagy távolság volt, napi 41 km-t kellett menetelni gyalog. A szálláscsinálók mentek elôre, hogy az 1300 fôbôl álló 8 menetszázadnak hálóhelyrôl gondoskodjanak. Reggel 6 órakor volt az indulás, teljes menetfelszereléssel. Így mentünk át Leibachon is, ott meg is háltunk.

Reggel jól esett a forró tea és a kulacs feketekávé. Csak az volt visszatetszô, hogy amíg mi, honvédek gyalog bandukoltunk, a német katonák teherautókon száguldottak el mellettünk és gúnyosan integettek felénk. A harmadik napon, miután megmásztuk az Adelsberg elôtti hatalmas szerpentinutat, Prsibiszlawszky századossal jelentkeztünk Adelsbergben Boreiovics Szvetozár altábornagy hadtestparancsnoknál. Itt szekereket kaptunk, hogy Szentpéterre elôbb érkezhessünk meg, mint a katonai menet. Szentpéteren volt elhelyezve a gruppenkommandó. Itt megint tábornok, ezredes és a hozzájuk tartozó kíséret várt ránk. Jelentkezés után mi is hozzájuk csatlakozva rangsor szerint felállottunk, hogy a bevonuló honvédeket végigszemléljék. Katonabandát küldtek eléjük. A katonabanda ütemes indulójára díszlépéssel vonult el a 8 század, a honvédek kitettek magukért, a háromnapos menetelés fáradtságának nyomát sem lehetett észrevenni. A tábornok elismerése után mi is leléptünk, és a katonai menet után mentünk. A szálláshelyig még vagy 6 km-nyi utat kellett megtenni. Amikor végre Kozanóban megérkeztünk, kitûnt, hogy a legénységnek nincs szállása. Mit volt mit tenni, a lakások padlásain helyeztük el ôket, hogy a hideg ellen védekezzenek. Mondani sem kell, hogy a háromnapi fá-

32

Kávássy Sándor

radtság után úgy aludtak, mint a bunda. Kétnapi pihenôt kaptak, és ezen idô alatt mindenki megfelelô szálláshoz jutott.

Dr. Ádám Pista járt minden nap Szentpéterre a parancsokért, dr. Bartha Náci pedig a raktárt kezelte. A raktárban a készlet fél kg szalonnával több volt. Ezért Prsibiszlawszky százados 8 napra becsukatta, és utána a frontra küldte ki. Egyszer meg egy egész szakaszt köttetett gúzsba, mert a hadikészletbôl a kétszersültet megették. Mikor megnéztem a szerencsétleneket, a hidegtôl megdermedten fetrengtek a földön. Azonnal jelentettem a századosnak, hogy az egész szakasz meg fog fagyni, mert a vérkeringésüket a kikötés elzárja. Megengedte, hogy feloldozzuk ôket.

Az ôrmestert magam szabadítottam ki, és másokat, és azok egymást oldozták ki.

Nem is volt semmi baj, de a katonák nagyon hálásak voltak.

Február végén megérkezett a parancs, hogy a századok vonuljanak be ezredeikhez a vonalba. Az önkéntesek pedig Szentpéterre a tiszti iskolába. Prsibiszlawszky engem visszatartott, hogy vele menjek ki segédtisztként a frontra. Azonban a csoportparancsnokság berendelt. Tehát én is az iskolába kerültem, de Prsibiszlawszky megígértette velem, ha lekerülök a vonalba, hozzá kérem beosztásomat. Megígértem.

Szentpéteren nagy barakkokban volt a szállásunk. Én a honvédek kiképzôparancsnoka lettem. Külön fülkém volt. Más hadosztályok honvéd önkéntesei is hozzám kerültek. Jó dolgom volt. Itt is gyakorlatokkal teltek a délelôttök, délután pedig tanítás folyt. Négy hetet töltöttünk ott. A vizsga után ki-ki ezredéhez vonult a frontra. A hadosztályhoz tartozó önkéntesekkel a temnicsi erdô-táborba mentem és jelentkeztem. Ez a hely a fronttól mintegy 3 km-re volt. Itt voltak a trének, az élelmezési és a hadianyag raktárak. Itt találkoztam Magos Menyhért szinérváraljai barátommal. Egy napi pihenôt töltöttünk itt, de ezen idô alatt is ízelítôt kaptunk a háborúból, a messzehordó ágyúk is be-belôttek. A nehézkesen mozgó Caproni kétfedelû repülôgépek is keringtek az erdô fölött, mindegyiket két-két gyorsan mozgó Fokker kisgép kísérte és keringett körülötte. (Itt lôtt le egy repülôgépet puskájával Magos Menyus, és ezért kapott nagyezüst vitézségi érmet.) Másnap este vonultunk be az ezredparancsnoksághoz. A lôszert és élelmiszert szállító szekerekkel együtt ballagtunk mi is nagy csendben. Ezt az utat az olasz ágyúk minden este lôtték, hogy az utánpótlást akadályozzák. Ha egy-egy szekér találatot kapott, azt félredöntötték az útból, hogy a közlekedést ne akadályozza. Ami ezredünk részére szállító utánpótlás szekereket Magos Menyus kísérte. Vele mentem az úton, el-elbeszélgetve az otthoniakról. Az olasz vonalban ébren ôrködtek, és a világító rakéták százait lôtték a levegôbe. Olyan képet mutatott a sokszínû rakéta, mintha népünnepélyt rendeztek volna. Szomorú ünnepély volt ez is. Elôttem ismeretlen utakon kanyarogtunk, míg végre beérkeztünk valami földalatti helyiségbe. Seffert ezredes elôtt jelentettük bevonulásunkat. Röviden megkérdezte, hogy ki melyik zászlóaljhoz kéri a beosztását. Én, ígéretemhez híven, Prsibiszlawszky zászlóaljához kértem. Csodálkozott kérésemen. Ám legyen – mondta, és egy katona odavezetett. Nem messze volt az ezredparancsnokságtól, pár száz lépésre. Csakhamar ott voltunk. Jelentkeztem, a százados nagy örömmel fogadott, leültetett, és mindjárt teát hozatott a legényével. Elbeszélgettünk a hadihelyzetrôl. A többi beosztott önkéntes is jelentkezett, beosztotta ôket a századokhoz. Azok, látva, hogy én ülök, hozzám hasonló fogadtatást reméltek, de Prsibiszlawszky ôket „lelépni” vezényszóval kiutasította, és a századokhoz küldte. Engem segédtisztnek tartott vissza, és szállásomat az ô, mond-

Dr. Gergely László emlékezései

33

juk „szobájával” szomszédos fülkében jelölte ki, ahol a zászlóalj-orvos is el volt helyezve. Az éjjel eléggé csendben ment el, de már hajnalban megkezdôdött a tüzérség hangversenye. Egész nap lôttek minden kavernát. A nappali mozgás lehetetlen volt, hacsak nem volt muszáj, passzióból senki sem hagyta el a sziklába vájt, és a nagy természettôl védett barlangot.

A mi vonalunk az Isonzó folyócska mentén húzódott. Az állásunk a Doberdó fennsík nyugati lejtôjén volt. A balszárny a trieszti lejtôre támaszkodott, ott a közös hadsereg alakulatai voltak, ettôl jobbra a bosnyákok, mellette a csehek, a csehektôl jobbra a 12-esek, 20-asok, 31- és 32-es honvédek. A bosnyák-vonal és az olaszvonal között alig volt 50 méter, a kézigránátot át lehetett hajítani. Egyszer megtörtént, hogy egy olasz átkúszott a bosnyákokhoz, jelezni, hogy az olaszok támadni akarnak. A bosnyák levágta az olasz szökevény fejét, és visszadobta az olasz lövészárokba. Volt is tekintélyük a bosnyákoknak az olaszok elôtt. Ha rohamra mentek, rohamkésüket a szájukba vették, és rohantak puskatussal az ellenre. Hôsök voltak. De annál gyávább volt a jobboldalon lévô cseh ezred. Azért is tették a bosnyákok mellé, hogy azok akadályozzák meg az esetleges cseh árulást.

Nem sokáig voltam segédtiszt. Egy este az ezredtôl parancs jött, amely az elsô századhoz szakaszparancsnoknak osztott be. Még akkor este átvettem a szakaszomat. Egy külön kavernában voltak. Ez köralakban volt a sziklába vágva. A szélessége két méter lehetett, mert ahogy az emberek egymás mellett feküdtek, a lábaknál csak alig lehetett elmenni. 40 és egynéhány emberem volt, románok, rutének, magyarok. Mint ahogy szokás volt, noteszemben névsort készítettem róluk, családi, személyi adataikat feljegyeztem, szóval ismerkedtem velük. Megvizsgáltam felszerelésüket, a hiányokat pótoltam, és unalomûzésbôl foglalkoztam velük. Ha ránk került a sor, este bementünk a 600 lépésre esô vonalba, ott a lövészárkokat kijavítottuk, és a vonalbeli tisztekkel elbeszélgettünk. A vonalbeli szolgálat két hétig tartott, aztán a zászlóaljak egymást váltogatták. A vonalból pihenôbe, a pihenôbôl tartalékba, onnan ismét vonalba vitt a szolgálat. A vonalban vagy tartalékban este kaptuk meg az egész napi élelmet, nappal ti. a közlekedés lehetetlen volt, mert talán minden 3–4–5 percben minden kavernát nehézágyúkkal lôttek, úgyhogy még szükségleteink elvégzését is estére kellett halasztanunk.

Az én századparancsnokom Gregor fôhadnagy volt. Ô és Remes géppuskás-századparancsnok, nem törôdve a tallián folytonos ágyútüzével, nyugodtan jártakkeltek, szinte istenkísértés számba menôen vizsgálták a legénység helyzetét. Mikor ezt szóvá tettem, azt mondták, hogy ôket nem fogja a golyó, és meghívtak engem is a sétára, de én szívesebben ültem barlangomban.

Közben kisebb csatározások voltak, a tallián puhatolta, hol lehetne áttörni a frontot, de ezeket a kísérleteket vagy már a tábori ôrs, vagy a vonal visszaverte. Így telt az idô 1917. május 28-ig. Ezen a napon riadó volt, és parancsot kaptunk, hogy a 32-es honvédek vonalába betört olaszokat verjük vissza. Déli 12 óra lehetett. Az olasz ágyúk a tüzet a tartalékra irányították, az ágyúdörgések egybeolvadtak, úgyszólván egyetlen dübörgô hangot lehetett hallani. Szakaszomat ágyútûzben sorakoztattam. A katonák érezték, hogy a biztos halálba mennek. Keresztet vetettek, imakönyvüket a szívök felé helyezték. Bámulom most is, hogy akkor milyen megnyugodva álltak sorba. Mikor a terepet, melyen át kellett haladnunk, megtekintettem, olyannak tûnt fel a gránátok becsapódása, mintha az egész tûzbokrokkal lett

34

Kávássy Sándor

volna beültetve. Rajvonalba ritkulva megindultunk. A vonalig 600–800 lépést kellett megtegyünk, de már a menet kezdetén aratott a halál. Hol itt, hol ott hangzott fel a halálordítás. Amikor pedig a vonaltól már csak 300–400 lépés választott el bennünket, az ágyúk összpontosítva, zárótûzzel zárták el elôlünk a vonalat. A függönyszerû gránáttûzön keresztülhatolni egyet jelentett a halállal, de a megállás még veszedelmesebb volt, mint az elôretörés. Közben a második szakasz parancsnoka megsebesült, és így annak vezetését is át kellett vennem. Mire a vonalba bejutottunk, a két szakasz 80 emberébôl alig maradt 40 ember, a többi vagy elesett, vagy megsebesült. Szakaszvezetômnek lábát vágta le a gránát, az egészségügyi ôrvezetômnek a sebesültek kötözése közben a koponyáját szedte le. Orgiát ült a halál.

Zûr-zavar volt. Közben a muníció kifogyott. A szomszéd ezred segített ki bennünket. Amikor a gépfegyverek újra megszólaltak, biztosan tudtuk, hogy gyôzünk. Tizenegyszer támadta meg a 32-es vonalát a tallián. A mieink 40–50 lépésnyire engedték közeledni ôket, és ekkor gépfegyverek kereszttüzébe fogták ôket, s mint a kasza elôtt a kalász, úgy dôltek halomra. Ez így tartott este 8 óráig. Mellettem is becsapott egy nagy gránát, az volt a szerencsém, hogy 20–30 lépés távolságban lehetett, így a robbanás szórásán kívül maradtam, és a légnyomáson kívül egyéb bajom nem esett. A századparancsnokom, Gregor fôhadnagy és Remes, géppuskás századparancsnok emeltek fel, és vittek be a 32-esek kavernájába, ahol egy zászlós ágyára fektettek. Az ütközet még javában folyt, amikor tudatára ébredtem, hogy csak a jó Isten különös kegyelme mentett meg. A kavernában elhelyezett sebesültek jajgatása, ordítása szinte elviselhetetlen volt. Végre elcsendesedett minden. Megindult a sebesültek elszállítása. Engemet is karonfogott két katona, hogy az ezredhez vigyen. Mikor a 32-esek kavernájából kiléptünk, a bejáratnál egy sátorlappal letakart hullába botlottam meg. Ki az? – kérdeztem. Gregor fôhadnagy – felelték. Mikor pedig az ezredünk kavernájába vittek, ott találtam hordágyon fekve Remes fôhadnagyot. Ô géppuskasorozatot kapott a hasa alsó részébe. Itt tudtam meg azt is, hogy a második szakasz 80 emberébôl 20–25 maradt épen.

Innen továbbszállítottak a hadosztály-segélyhelyre. Ott láttam viszont Remest is holtan. Mindketten, akik az életemet megmentették, akiket a golyó nem fogott, akik igazi bátrak és hôsök voltak, a csatában maradtak. Itt, a segélyhelyen találkoztam zászlóalj-parancsnokommal, Prsibiszlawszkyval is. Az egyik szobában feküdt. Mondta, hogy maradjak vele, de én haza vágytam, magyar földre…

Ez volt a 10. isonzói csata. A részvételért a nagyezüst vitézségi érmet kaptam. A kísérô irat szövege így hangzik: „A 10. isonzói csatában szakaszát minden harcban, különösen ellentámadások alkalmával, körültekintéssel, higgadtan és példát mutató bátorsággal vezette.” * Az 1918. évi román elôretörés nyomán Szinérváralja is hadszíntér lett. A románokat Sikárló táján sikerült a székely katonáknak megállítaniok. A lövészárok Iloba és Sikárló között vonult a Szamosig, ettôl pedig Erdôszáda és Barlafalu között haladt tovább Zilahnak. A románok megállítására önkéntes századok alakultak az apahegyi, avasújvárosi, szinérváraljai magyar fiatalokból, és ezek a barátfalusi vonalat biztosították.

Dr. Gergely László emlékezései

35

A székely zászlóalj parancsnoka Kolozsváry százados volt, és az önkéntes századok parancsnoka Prsibiszlawszky Ferenc százados, az én egykori zászlóaljparancsnokom. Az avasi hágókat pedig két századdal egy Magyar nevû székely fôhadnagy védte, hogy a hátbatámadást elkerüljék.

Egy alkalommal Károlyi Mihály köztársasági elnök és Böhm hadügyminiszter különvonattal megérkeztek Váraljára. A vasútnál a székely díszszázad felsorakozva, hadifelszereléssel fogadta. Két ágyút is felállítottak a román tüzérséggel szemben. A kíváncsiság az egész falut a vasúthoz csalta. A nemzeti tanács elnöke, Sátor Dávid nagytiszteletû úr volt, de ô nem jelenhetett meg a fogadásnál, mert a megelôzô napi ütközetben két székely katona elesett, és azoknak a temetésére készült.

Mint a nemzeti tanács titkára, én voltam megbízva az üdvözlôbeszéd megtartásával. A vonatból kilépô elnököt köszöntve, hangsúlyoztam, hogy fegyverre van szükségünk, a fegyverekhez szükséges katonákról mi gondoskodunk, s rávilágítottam arra, hogy ha a sikárlói vonalat nem tarthatjuk, akkor nyitva áll az út a románok elôtt az Alföldre, és feltartóztathatatlanul törnek elôre a Tiszáig. A románok ezalatt az idô alatt ágyúztak, és srapnelekkel zavarták a váraljai állomást. Károlyi Mihály és kísérete – érthetôen – ideges volt. Az elôterjesztett kérésekre azt felelte, hogy a kormány kellô idôben gondoskodni fog a védelmi vonal megerôsítésérôl. Ezalatt bejött a faluba a két székely hôs temetésére, ennek végeztével visszautazott.

Nem sokára a románoknak Zilahnál sikerült áttörni a frontot, és Nagykároly felé nyomultak elôre. Ez bekerítéssel fenyegette a váraljai vonalat, és visszavonulást rendeltek el.

Az egész falu megmozdult, félve a románok fenyegetô magatartásától. Aki csak tehette, a visszavonuló székely zászlóaljjal tartott. Nagyanyádékkal én is velôk mentem. Elôször Sárközújlakra vonultunk vissza. Itt az a hír terjedt el, hogy Zilahnál visszaverik a románokat, és másnap mi is visszamegyünk eredeti állásainkba. Nem vált valóra, s mi Batizig vonultunk vissza. Már a tábori telefont szerelték, amikor hírül vettük, hogy a románok már a szatmári Szamos-hídnál vannak. Egy félóra múlva már Szatmár felé meneteltünk, mikor pedig Szatmárra érkeztünk, a román csapatok már a város piacterén voltak. Mi a tanítóképzô felé mentünk, az esetleges összecsapásra is felkészülve, de a románok nem keresték az alkalmat, s mi Németin keresztül, magunkat utóvéddel biztosítva, Csengersimára vonultunk. Itt harcra készen letáboroztunk. Ekkor Fehérgyarmat felôl két szekér érkezett négy magyar csendôrrel és négy civillel. A civileket, akik kommunisták voltak, Szatmárra akarták vinni. Kolozsváry százados azonban értesítette a csendôröket, hogy Szatmáron már bent vannak a románok, és kérte, hogy térjenek vissza Fehérgyarmatra. A székely katonák a civileket le akarták ráncigálni a szekérrôl, hogy majd ôk végeznek velük, de ezt Kolozsváry erélyes fellépése megakadályozta. A megmentett civilek közt volt dr. Dobos István szatmári ügyvédjelölt, késôbbi barátom is. Nem sokára mi is Fehérgyarmatra mentünk. Azonban alighogy lepihentünk, riadó adta tudtul, hogy Mátészalkára kell menni, ahol a székely hadosztály állomásozik. A Szamoson való átkelés nehéz feladat volt, mivel akkor a Szamoson még nem volt híd, csak komp.Az átkelés sok idôt vett igénybe, mivel a komp kicsi volt, de sok volt a jószág, a szekér, a katona, a civil. Mire véget ért, már magasan járt és melegen sütött a nap. Ezután a kompot leeresztették a Szamoson, hogy a románok elôretörését ezzel is akadályozzák. Mi, Matolcson hátvédet hagyva, Gyôrteleken,

36

Kávássy Sándor

Kocsordon át Mátészalkára mentünk. A húsvétot az országúton ünnepeltük.

Mátészalkán sok katona gyûlt össze, úgy hogy fel lehetett volna venni a harcot a románokkal. Ámde a románok Nagykároly felôl is elôre törtek Nyíregyháza felé, és elvághatták volna a visszavonulás útját. Erre Kratochwill ezredes tárgyalásokba kezdett a románokkal, hogy azok fegyverletétel esetén, szabad hazatérést biztosítanak a székely katonáknak. Így történt, hogy Mátészalkán 1919-ben, a húsvét utáni héten sor került a fegyverletételre. A mi székelyeink, ti. az az alakulat, amelyikkel mi menekültünk, nem tették le a fegyvert. Háromnapi szalkai táborozás után, két századdal Nyírbátoron és Nagykállón át Nyíregyházára vonultunk, ahová hajnal táján, esôben érkeztünk meg.

Nyíregyházán nagy volt a zûr-zavar. A hatóságok már nem voltak a helyükön, menekülésre gondoltak. A város utcáit menekülô vöröskatonák járták, akik Nagykároly környékérôl kerültek ide. Ezt látva, a nyíregyházi fehérek ellenforradalomra gondoltak, de leverték ôket. Mi már arra ébredtünk reggel pihenônkbôl, hogy az ellenforradalmárokat elfogták, és diadalmas menetben zene és ének hangjaival ünneplik a kommünt. Délután már megérkezett sínautójával Szamuelly Tibor is, hogy rendet teremtsen. Az elfogott ellenforradalmárokat a fôtéren elôállították, és rövid jelentés után golyó és kötél általi halálra ítélte ôket. Harmadnapra mi is útra keltünk székelyeinkkel, Rakamazig meneteltünk. Itt megpihentünk, majd Tokajon át folytattuk a már céltalannak látszó utat. * 1926 novemberében az ügyvédi kamara felhívott, hogy jegyeztessem be magam. A kérést elô is terjesztettem, és a bejegyzés megtörtént. Ugyanekkor az Avasban Bikszád székhellyel járásbíróságot állítottak fel. Kamenszky Viktor ügyvéd barátommal úgy döntöttünk, hogy Bikszádra megyünk, és ügyvédi irodát nyitunk. 1926 novemberében meg is kezdtük mûködésünket.

Két év elteltével a bíróságot Avasfelsôfaluba helyezték át. Mi is átköltöztünk.

Kamenszky azonban öt év közös munka után visszatért Szinérváraljára, ott nyitott ügyvédi irodát… Összesen 14évig voltam avasi ügyvéd. 1940-ben, amikor a határok rendezésével az Avas is Magyarországhoz csatoltatott vissza, a debreceni tábla elnökének rábeszélésére, pályázatot nyújtottam be bírói állásra, és Nagysomkútra neveztek ki.

Margócsy Klára

„Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit.”

A Vasárnapi krónika alapján Márai Sándor gondolatairól „De hol a sziget?”

Márai Sándor egy kötetben gyûjtötte össze azokat a cikkeit és elmélkedéseit 1943ban, amelyek 1936-tól 1943-ig jelentek meg. (Az utolsó megjelenési dátuma 1943. január 17.) Ha jól meggondoljuk, ez nemcsak hét év egy ember életében, hanem hatalmas változások, átalakulások idôszaka: Európa térképe gyökeresen módosul, s Magyarország sorsa is hamarosan megpecsételôdik. Különösen érdekes vizsgálni akkor a szövegeket, amikor az író hangsúlyozza: változatlanul közölte korábban leírt írásait, nem javított rajtuk. Vagyis nem korrigál utóbb, pedig egyes cikkek akusztikája ugyancsak megváltozik ez alatt a néhány háborús év alatt. Figyelemreméltó, hogy az idôk sodrása nyomán milyen jelenségekre figyel, mit ítél említésre méltónak, milyen értékekre figyelmeztet. Valószínûleg nem véletlenül választ néha igencsak felejthetô témát az író ezekre a rövid, esszészerû fejtegetésre, de minden, legapróbb ürügyet is felhasznál, csakhogy stabil, számára becses dolgokra figyelmeztessen.

Természetesen ezek a cikkek, már csak apró terjedelmük, kicsit retorikusra, fennköltre szerkesztett mivoltuk miatt sem tarthatnak arra igényt, hogy Márai legjobb írásai között tartsuk ôket számon, de mégis mindegyiken rajta van a sajátos írói gondolkodás nyoma, s az esetlegességeket leszámítva talán egy csokorba gyûjtve nem lesz érdektelen mindezt felidézni. Sok tekintetben rokonok ezek a gondolatok Márai legjobb mûveinek alapérzéseivel, s különösen hasonlóak a Füves könyv fôbb tendenciáihoz.

Ezek az írások – talán a tárcákhoz állnak a legközelebb – többnyire valamilyen aktuális, szinte banális helyzetbôl indulnak ki, s utána térnek rá a fejtegetésre, néha moralizálásra, tanácsadásra, útmutatásra, szentenciák megfogalmazására. Mindebben némi közhelyesség mellett a mai olvasó számára túlzott naivság, az értelembe, az emberek pozitív tulajdonságaiba, jóindulatába vetett túlméretezett hit, a mûveltség mértéktelenül nagyra becsülése figyelhetô meg. Márai a szónak, az értelmiségi embernek a világra gyakorolt hatását jóval nagyobbnak véli, mint az a valóságban valaha is volt. S ami még általánosságban megemlítendô: a cikkekbôl ugyan látszik valamilyen fenyegetettség, veszélyérzet, de ez egyelôre csak Európa más tájait

38

Margócsy Klára

érinti, Magyarország csak a légógyakorlatok elsötétítési próbáit éli, itt még nem dúl a háború. Bár kellemetlen, ha este túl hamar haza kell menni, de ilyenkor kedélyesen lehet olvasgatni, és a családi élet is szinte biedermeier idillként élhetô. Mindössze fényképek, újságcikkek jelentik a háborúban álló Európát, megemlíti a szomszéd Ausztriában bekövetkezett Anschlusst, de még az itteni életet közvetlenül fenyegetô veszély nem érzôdik. Ám tisztában van azzal, hogy mindezzel valami visszafordíthatatlan kezdôdött el. (54–57.) Ezzel szemben mindenki gyanútlanul éli a hajdani rutinnal – némi megszorítással, s kis, talán bevallatlan riadozással – a régi életét.

Márai negyvenhárom januárjában is könyvei mögé rejtôzik, nyilván abból az írói szándékból, hogy olvasóit szintén ilyen magatartásra ösztönözze elbarikádozva ôket a valóság egyre fenyegetôbb rémeitôl. Ám már az utolsó írás azzal a tömören megfogalmazott rettegô költôi kérdéssel zárul, amely a cikkgyûjteményen folyamatosan végigvonul, szinte öntudatlan vörös fonalként, hogy a Defoe kapcsán megidézett Robinsonhoz legyünk hûek: „De hol a sziget?” (246.) Vagyis rádöbben arra, hogy nagyon jó lenne elmenekülni innen, de nincs hova.

Tudja, hogy mindenkiben él a vágy, hogy szigeten élhessen, hogy függetlenítse magát a világtól, szeretné „megajándékozni az életet azzal az édes és sûrû békével, melyben nincs semmi Európa és Amerika harsány és rikoltó izgalmából...” (76.) És azt is, hogy „A szigetvágy nem más, mint örök tiltakozás a felelôsség és kötés ellen, mellyel a világ és az otthon szól hozzánk.” (76.) „Mert Papiti, sziget, kitérés és elodázás van sokféle, s nem kell feltétlenül teherhajóra ülni s hónapokon át csatangolni az óceánon, hogy elszökjünk kötelességeink elôl.” (45.) „...mindenfelé, ahol sértett emberek élnek, erdôkben, hivatalokban és irodalmi kávéházakban; emberek, akik nem bírják elviselni a valóságot, s nemes és suta, de nem éppen hôsies vágyakozással gondolnak a távoli Szigetre, ahol csend van és fény, a tenger tiszta és átlátszó, gyöngy-zöld vizében különös, színes halak úsznak...

(40.) „... akit megsértettek Európában; csendesen és jól nevelten ment el,... Papiti egy nemzedék sérültjei számára nem annyira úti cél volt, mint inkább csak költôi eszmény. Tudták, hogy van, s talán csakugyan el is lehet utazni oda, de csak annyira hittek gyógyerejében, mint a Hold tájainak valóságában.” (41–42.)

Fellázadtak az emberek, mert nem érezték sehol magukat otthon, lázadoztak a már nem is titkolt ordenáréság ellen, amely a Szellem és az Ízlés ellen irányult.

Mindezen finom lelkek szerettek volna elutazni valamilyen szigetre. Az „európai kiábrándultság hajótöröttjei elvágytak, oly bensôséggel és hittel, ahogy Kolumbusz vágyott valamikor az ismeretlen földrész után.” (43) Hiszen a szigeten úgy gondolták: „ahol az idô és a távolság hullámverésén megtörik az európai zsivaj- ami nekünk fáj és irtózatos, az nem fáj már Papitiben, ami nekünk öt centiméteres újságcím és akut végveszély, az ásításra ingerlô, ócska és érdektelen pletyka odaát, s ami nekünk vágy és reménység, az Papitiben unalmas napihír egy világból, amelynek körvonalai, a szellemiek és a földrajziak, elmosódnak az óceán ködében.” (43–44.) Ám ilyen helyek többé nem léteznek. A szigetek elfogytak sajnos, amelyek megszûrték a világ zörejét, hangfogót szereltek arra a kegyetlen hangszerre, ami az élet.

„Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit.”

39

Némi rezignált humorral meséli el azt a történetet, amikor regényének egyik szereplôje számára szeretett volna keresni egy olyan helyet, ahol béke és nyugalom van, ezért addig forgatta a földgömböt, amíg Szumátrára nem akadt, ahol feltételezte: háborítatlan világ van, de – néhány hónap leforgása alatt – felfordult és megváltozott ott is minden, ezért kénytelen keserûen tudomásul venni: „Nincs egyetlen hely a földgömbön, ahol biztonságban elhelyezhetném regényhôsömet.” (199.) „... az otthoni sors elôl nem lehet s valamilyen bonyolult, magasabb illemtan értelmében nem is illik elszökni semmiféle Papitibe. Most mifelénk is kezd átkozottul egzotikus lenni az élet.”(44.)

S miután bölcsen felméri, hogy nincsen számára másutt hely, ezért a belsô béke, a belülrôl építkezés szigorú elvét hangoztatja. Márai hisz a mûveltségben, talán túlméretezetten is bizakodik abban, hogy minden jóra fordul: „A számvetés, az önmegismerés, a számonkérés idejét éljük. Tudnunk kell, miben hibáztunk, meg kell ismernünk a valóságot, fel kell készülnünk, gyáva szorongás és hazug önsajnálat nélkül, a jövô mindenfajta feladataira. Egyetlen, pártatlan tanácsadónk az igazi könyv: kihez fordulhat az emberiség a szorongattatás és a nagy kérdések óráiban?” (187.) A nagy szorongattatások idején, az óriási megpróbáltatások közeledtével fel kell vérteznünk magunkat a jövôre, és ez csak a kultúra, a mûveltség védelmezô segítségével lehetséges: „... utolsó pillanatig verekedni azért, hogy a végzet, mely nem vajákos természetû erô, hanem a magunk akaratának sugárzása, ne következzen be.” (45.) Mindig ezt vallotta: „Amíg könyveink vannak, nem vagyunk egyedül a világban.” (187.)

A könyvtár rejtekhely számára és reméli, hogy nagyon sokak számára ugyanezt jelenti: „úgy érzem, e vad világban, ahol minden ég, ez egyetlen, igaz otthonom, melynek tárgyi valóságát talán nem tudom megmenteni a végzet kegyetlen szeszélyei elôl, de tartalmi valóságát köteles vagyok megmenteni, mert ez Európa rangja, értelme; ez a másik valóság, melyet a könyvek zárnak magukba.”(187–8.) „Két hadsereg küzd ma Európa jövôjéért, az élôk és a holtak, a fegyverek és a könyvek hadserege. A könyvek ráérnek: most is megvárták gyôzelmük idejét.

Bosszújuk csendes, de következetes. Élni lehet idôszakokon át nélkülük, de az életnek értelmet adni nem lehet nélkülük.” (188.) Így világítja meg az olvasmány a jelen sötétjét. A könyvtárat a magyar szellem egyik bástyájának nevezi, amely gát a szenvedély, az önzés, butaság, erôszak, tájékozatlanság ellen. (213., 215.) Erre a következtetésre jut akkor, amikor arról olvas, hogy a megszállt Párizsban az emberek sorban állnak a könyvtárak elôtt, mert olyan erôs bennük az önmegismerés, a helyzetismerés a tájékozódás vágya. „Európa oly mohón, komolyan, szorongó lélekkel olvas, mintha vezekelne. Mintha könyvektôl várná a választ a jelen és a jövô nagy kérdéseire, mintha át kellene ismételnie a jövô nagy vizsgája elôtt a múlt egész tananyagát, Platontól Goethén át a kortársakig.”(187.)

Csak azok a könyvek bírják el az idô próbáját, mint például a Háború és béke, amelyek választ adnak kínzó kérdéseire, vagy egy olyan törvényt fogalmaznak meg, amely elôl nem lehet kitérni. Úgy érzi: a regény kiáradt az életbe: (141.) hiszen segít megérteni mindenkinek saját sorsát.

Példaértékûnek ítéli azt, hogy a megszállt Párizsban a tudósok erôt, idôt és fáradságot nem kímélve, rendszeresen összegyûlnek, a Francia Akadémia a megszállt

40

Margócsy Klára

Párizsban megtartja üléseit, hogy csendes és konok munkálkodással „ôrködjék egy nemzeti szerencsétlenségtôl megrázkódtatott, balsorstól sújtott nép nyelvének és szellemének tisztaságán.” (205.) Mert tudják, hogy „a szótárt valakinek át kell menteni, minden szavával, az idôre, mikor a szavaknak megint eredeti és valóságos értelmük lesz.” (207.) Ehhez hôsiesség és bátorság kell, a szellem erejében való feltétlen hit, amely minden sanyarú körülmény dacára él a franciákban. Mindez, úgy érzi a többi európai értelmiséginek példaképül kell szolgáljon.

Beszél azokról a fentiekkel ellentétes, itthoni élményeirôl is, amelyek az olvasással, a kultúra alantasabb területeivel vannak összefüggésben. S elmeséli azt a kalandját, amikor: „Költséget és fáradságot nem kímélve megvásároltam és elolvastam az utolsó ponyvafüzetek egyikét”, (216.) arra a bánatos következtetésre jut, hogy „A bestseller rémuralmát természetesen nem szabad összetéveszteni az olvasás igazi igényének tüneményével. Mind ritkább volt az olvasó, aki nemcsak pénzbeli, hanem lelki, idegbeli áldozatkészséggel közeledett a múlt és a jelen nehezen feltárható szellemi tüneményei felé. Mind ritkább volt az ember, aki az olvasás kétségtelenül mély erôfeszítést követelô munkájának rendszeresen áldozott mindennapijaiból néhány órát, s mind több volt az értesült olvasó, aki „lépést tartott” az irodalmi tüneményekkel...A vizuális és hallucinációs értesültségi élmény elvarázsolta és igézetben tartotta a tömegeket.” (186.) Vagyis egyre fogy az igazi olvasóknak a tábora, s nagy fájdalommal állapítja meg, hogy a ponyva a tömegek agressziós és libidinózus ösztöneit szolgálta ki, s „félelmes elgondolni, hogy ez a nyomdafestékkel elmaszatolt vérszomj milyen sötét folyammal hömpölygött végig a magyar értelem mélyebb tájain.” (217.) Úgy véli, hogy mindez rettenetes nagy kárt okozott az emberek gondolkodásában, de ugyanilyen súlyos szavakkal ítéli el a hazafias valósághamisítást vagy a valláserkölcsi lepelbe takargatott silányságot. (217.) Az olvasmányokat finnyás ízléssel szemléli, mert tudja, hogy a hazafias vagy valláserkölcsi ponyva is ugyanúgy roncsolja az emberek ízlését, mint a rémregény. De rámutat arra, hogy a kártékony, ártó irodalommal, hitvány, gyatra kultúrával szemben nincs sok eszköze, nem lehet az embereket minderrôl hamar leszoktatni: hiszen „Az emberek semmivel nem szakítanak oly nehezen, mint a mérgekkel, melyek károsak a lélekre vagy a szervezetre.” (218.) Nem megoldás az sem, ha az irodalom az álnemzetiesség és álerkölcsiség leplébe csavarva gondolja eladni a maga gyanús, hazug árúját, ez éppen úgy romboló, hiszen mûvészet és katarzis nélkül csak butítják az embereket, igénytelenné teszik gondolkodásukat még inkább primitivizálják. (218.) „Ha a rémregény helyett hazafias ponyvát vagy valláserkölcsi ponyvát adunk – mert van ilyen is; a szándék a döntô, nem a témakör –, ez a nagy nemzetnevelô kísérlet éppen úgy megbukik, mint minden olyan kísérlet melynek jó szándékú leple alatt az üzleti szándék korszerû jelszavakkal siet eladni a maga selejtes portékáját.”(218.)

Rendíthetetlenül, és egyre naivabban hisz abban, hogy az ocsú elválik a búzától, és a tömegek egyszer képesek lesznek megkülönböztetni az igazit a hamistól:”Fontos az, hogy most, mikor a ponyva mérgét megvonjuk a lelkektôl, adjanak nekik az elsô idôben helyette olcsón megszerezhetô, olvasmányos s mégis önmûvelésre késztetô, igaz irodalmat, mentôl nagyobb tömegben és választékban. Éppen úgy van szükségünk erre, mint ágyúra és tankra.” (220.)

„Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit.”

41

Ezért kellene a mûveltséget mindenképpen terjeszteni, és olvasó embereket nevelni: „Nem az irodalmat kell mindenáron népiessé tenni, hanem a társadalmat olyanná, hogy a nép megértse és élvezze, átvegye, feldolgozza az irodalmat.” (128.)

Javaslata a következô. „Azt hiszem, vegyes táplálékot kell adni, s mindig igazi tápanyagot, nem pótszereket: mert az igazi irodalom mindig nemzeti is, erkölcsös is, akkor is, ha e nagy fogalmak konjunktúraárusai nem érzik annak. Természetesen nem úgy nemzeti és erkölcsös, ahogyan ezt az alkalmi politikus vagy az erénycsôsz elképzeli. Az irodalom, a nagy hôfokú és igaz irodalom nemzeti célzatú, mert a nemzetet valóságismeretre neveli s erkölcsös, mert tisztázza a fogalmakat, s megtanítja az embereket arra, hogy különböztetni tudjanak vágyaik és a valóság, a jó és rossz között. Minden igazi mûnek ez a célzata és legfôbb értelme: a világirodalom nevelés, évezredes pedagógia. Az író nemcsak a rémregény hazugságait veti meg, hanem a jámbor, selypítô, jó hangzású téveszméket terjesztô mûkedvelés irodalmát is. Mindkettô egyformán kártékony; nemzetnevelési szempontból a hazafias ponyva éppen olyan veszély, mint amilyen veszélyben volt Szigony Jimmy és olvasója.” (219.)

Márait rendkívül erôteljesen foglalkoztatja, az idôponttól nem függetlenül, Európa sorsa. Bízik abban, hogy a mûveltség megmentheti Európát. Ahol az értelem, a ráció mellett a hit uralkodik. „Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit.”

(8) Úgy gondolja, hogy minden egyéni indulat és elfogultság mellett az európai emberben él egy alapvetô szolidaritás, a közös mûveltség kötelezô szolidaritásának parancsa. (8.) Most a háború közeledtén a legnagyobb szomorúsággal veszi tudomásul, hogy az európai emberek fegyverrel állnak egymással szemben, vagyis mindattól, amit korábban az úgynevezett európai szellem, európai felelôsség elnevezés alatt értettek, el kell búcsúzni. Hiszen ehelyett csak pártprogramok maradtak, a feléledô és zabolázhatatlannak vélt ösztönök rémuralma. Márai búcsúzik a már csak emlékekben élô Európától, de hiszi, hogy ez a búcsú nem lehet végleges. Kénytelen tudomásul venni, hogy az európai csavargásoknak, kódorgásoknak vége .(170.)

A mai nemzedék már más: a korábbi generációk még lézenghettek, kódoroghattak, csavaroghattak Európában, sok idôt eltölthettek Európa nagy és kis városaiban, de ennek vége, hiszen kitört a háború és Európa becsukta kapuit. „A nemzedék lekéste a vonatot, mely Európába indult.” (132.) „...a sorompókat leengedték, a világ megtelt feszültséggel, mesterséges akadályokkal, nem nyájas hazák élnek már egymás mellett, hanem gyanakvó, fogaik között kést szorongató, pincébôl vicsorgó ellenfelek. Európa felbomlott harminc-egynéhány féltékeny és gyanakvó államra, ahol tegnap még Dürer egyik képe lógott, ott ma homokzsákok védik a falat.”(132.)

A kultúra igényét felváltotta a kényszer szülte védekezés elemi ösztöne.

Márai korosztálya szeretett élni, alkotni, eszmét és szívet cserélni, (133.) választékos igényességgel élte az életét, (237.) és „hû a mûveltséghez, a jellem parancsaihoz, az ízlés és tapintat divattól mentes életszabályaihoz.” (210.) Ôk következetesen, nagylelkûen, makacs emberi magatartással éltek, azzal a jelszóval: „Mert segíteni annyi, mint megérteni.” (72.) Ôk tudták, hogy „Európa mindenekfölött életforma volt; de az életforma több mint a létezés, több mint az egyszerû létezés; az életforma kötelez.” (95.)

Az író reménykedik az európai alkotó értelmiségiben, aki éppúgy, mint az egykori ókori tudós, azt mondja: „ne zavard köreimet!” hiszem, dolgom van, a mûvem-

42

Margócsy Klára

mel foglalkozom. Ez a tudós, mûvész bármi történik is a világban, aprólékos makacssággal, szívós konoksággal hajol munkája fölé, mert tudja, hogy feladata van.

Hisz abban, hogy él még néhány író, mûvész, tudós a világon, aki az igazságot keresik. „Ôk mentik majd meg az embereket önmaguktól, csak ôk, ezek a magányosak, akik tudják, hogy a tiszta szó egyértelmû a tiszta szándékkal, a pontos jelzô egyértelmû az igazsággal.” (80.) Mert az önismeret az egyik legfontosabb dolog a világban, ez kinek- kinek a maga feladata. „Hiszek a magányos emberben, aki nyugodtan áll a tömegek terrorjával szemközt, nyugodtan és türelmesen, mert dolga van a földön, melyet senki nem végezhet el helyette.” (80.) Ezt nevezi Márai igazi hôsiességnek és bátorságnak.

Bízik abban, hogy a mostani rendetlenség csak átmeneti, az a sértôdöttség, ami most úrrá lett rajta, elmúlik, bár tudja, hogy az úgynevezett európai szellem már nem létezik, hiszen otromba támadás indult ellene. Márai idejében már csak egyes országok léteznek a korábbi, népek feletti szellemiség helyett. „Tíz év elôtt még komolyan hittem, hogy magyar, angol, olasz és francia írók egy napon találkozunk valahol, s ünnepélyes keretek között szövetkezünk az európai szellem védelmére; ma tudom, hogy nincs semmi más dolgom, mint minden eszközzel szövetkezni – azokkal, akik e célra alkalmasak- a magyar szellem védelmére. Tíz év elôtt még könnyedén használtam ilyen szavakat, mint „európai világkép”. Ma lesütöm a szemem, ha valaki ilyesfélét szajkol elôttem... Mondom, én még láttam. Amit láttam, nincs többé. Maradt helyette egy földrész.” (14.)

Némi reménnyel tölti el, hogy hallott egy alakulóban lévô elképzelésrôl: „Egy svájci mozgalom, melyrôl csak annyit tudok, hogy az „Európa-Unió” címet viseli, kiáltvánnyal fordult Európához: Ezt írja: „Adjatok a szenvedô Európának új célt, adjátok meg a hitet az észszerû életre, az emberhez méltó sorsba vetett hitet.

Nem szabad engedni, hogy új tévedések, új katasztrófák útját készítsék elô. Szabad, egyenjogú népek társadalmának kell alakulnia Európában, hogy ennek a társadalomnak egyesült ereje a jogot és ezzel mindenki nemzeti biztonságát, a szociális haladást, a gazdasági jólétet és a kulturális felemelkedést megvédje.” (94.) „Egyszerûen arról van szó, hogy vissza kell adni az európai embernek küldetésébe, hivatásába vetett hitét. Nem igaz, hogy hit nélkül, a küldetés, a hivatás, a szerep hite nélkül lehet élni... Népek, éppen úgy, mint egyének, csak azért élnek – s néha már azt hiszem, csak addig élnek –, amíg a szerepükbe, küldetésükbe vetett hitük eleven, amíg hisznek abban, hogy dolguk van a világban, szükség van rájuk.” (95.) Hit és elkötelezettség, hivatástudat mindig élt itt.”Európa mindig azért volt nagy, mert tudott hinni egy eszme embert és népet alakító erejében.” (95.)

De Európa ma a nyugtalanság völgye. „A gyûlölet, mely végsô politikai formulákban általánosan fejezi ki magát, oly bensôséggel hatja át a magánéletet, mint talán soha azelôtt; mindenféle piros és fehér rózsák jegyében harcolnak; mindenféle guelfek és ghibellinek vicsorognak egymásra, származás, faj, világnézet, osztály, nyelv, a birtoklás jogos ténye és a szükséglet indokolt igénye, mindez fokozottabban elválasztja ma a civilizáció nagy és tökéletesedô egységén belül az embereket, mint elválasztotta száz év elôtt vagy a harmincéves háború korában.” (46–9.)

Mindez szorongással, aggodalommal tölti el. „Ez a korszak telítve van kétellyel és bizonytalansággal, erôfeszítéssel és halálra szánt fegyelemmel. Mindenfelé fegyverek csörömpölnek, és gázmaszkok vigyorog-

„Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit.”

43

nak... Nyugodjunk bele, hogy ez a természetes, ez a szabályos. Vagy ne nyugodjunk bele, csak értsük meg.” (65.)

Mindenütt feszültség, izgalom, sehol egy kis nyugalom, biztonságérzet, ezért az értelmiségi meghasonlott, zavarodott helyzete: hiszen nem tud dönteni: hova tartozik, eretnek-e vagy jó keresztény. Lázadjon-e, vagy esetleg vonszolja életét Európa üszkös városai között, mint annyi más emigráló, vándorló mûvész például Holbein?

Ez sem vonzó jövô, hisz ô – bár próbálta sok éven át a külföldön élést, de az inkább kirándulás volt számára – még csak sejti, hogy „A számûzetés, ez a rettenetes erkölcsi és jellembeli erôpróba,” (37.) amely megtörheti vagy átalakíthatja a mûvészt.

Szól Magyarország sajátos, kivételezett helyzetérôl: „Bennünket Közép-Európában elkényeztetett az élet. Volt itt ötven esztendô, a kiegyezéstôl a világháborúig, mikor az emberek gôgös biztonságérzettel építették ki az élet – a magánélet és a közélet – körvonalait. A biztonságnak ilyen hosszú idôszaka ritka az emberiség életében.” (64–65.) Sajnos az „életben az a szabályos, ha az ember nem tudja, mire ébred- minden más, a béke, a biztonság rendhagyó és szabálytalan.” (65.) A kétely, az állandó erôfeszítés, alkalmazkodás sajnos a mai nemzedék sorsa, az apáknak jutott aranykori béke után az üldöztetés, a számûzetés ideje következik, de ezen idôben is lehet s kell alkotni. „... Kissé megvetem mindazokat, akik ma sápadtan követelik a biztonságot, s panaszkodnak, hogy mûvük és életük veszélyben. Mindig így volt... Dante azért volt Dante, mert rendszeres üldöztetés és számûzetések közben megírta az Isteni Színjátékot... Mindig így élt, alkotott, égett, szenvedett, fejlôdött és bukott el az ember.” (65.) Minden történelmi irodalmi példát, mintát elôvesz, hogy lelkileg erôsítse magát és olvasóit.

A háború kitörését – bizonyos fokig – az emberek erkölcsi romlásának, züllésének következményének véli.”Ez a háború kitört, mert a lelkek csodálatosan kiszáradtak, mint a bibliai kutak. Ez a háború kitört, mert az emberek elfásultak, mert valami recsegô közhelyszerûség számûzte a lelkekbôl az értelem, a kétely, a hit, a küldetésérzet fogalmait.” (96–7.)

Márait folyamatosan az foglalkoztatja, hogy mit lehetne tenni e kiüresedés, e mármár bûnös közömbösség ellen. Ezért véli úgy, hogy az emberek jóra való ösztönzését, a lelki feltöltést, a biztatást soha nem lehet abbahagyni: „Vissza kell adni az embereknek az önbizalmat, a magukba és népükbe vetett hitet, vissza kell adni az európai ember méltóságát, rangját. Meg kell találni lelki egyensúlyunkat, különben hiába verekednek ki hatalmi egyensúlyokat. A háború nemcsak a harctereken történik, hanem Európa lakosságának lelkében is.” (96.) Az író szívósan, konokul makacsul ismételgeti szinte már rögeszméjévé váló gondolatait: az emberek lelki, szellemi átalakítására van szükség: a mûveltség csodákat tehet. Meg kellene teremteni újból az úgynevezett európai szellemet, s erre az egyesült Európa talán képes lesz.

A háború okai kapcsán az író nemcsak a morális züllést jelöli meg, de más indokokat is lát, hogy idáig jutott e földrész. „Az egyezményeket húsz-egynéhány éve következetesen megkötik Európában, s világszerte mindenütt, s aztán csaknem éppen olyan következetesen nem tartják meg- valószínûleg, mert nem tehetnek másként, vagy mert közben valamilyen jobb és okosabb megoldás jutott az aláírók eszébe. Ez a politika. De érdemes eltûnôdni fölötte, kihat-e s ha igen, milyen erôsen hat ki ez a bölcs, egészséges, elszánt és következetes megsemmisítése az egyezményeknek az európai emberek magánéletére?” (100.)

44

Margócsy Klára

De ha a nagyhatalmak, a politikusok felrúgják a megállapodásokat, mindez nagyon erôsen hat a magánéleti erkölcsre, az emberek hétköznapi viselkedésére, hiszen miért tartaná be az egyességeket valaki, ha nap mint nap ennek ellenkezôjét látja igazolva a nagyvilágban. „Miért kívánjuk személyes ismerôseinktôl, hogy megtartsák a szerzôdést és egyezményt, mikor hatalmak, melyek nevünkben cselekszenek, ilyen nagyvonalúan és könnyedén nem tartanak meg semmit? Nem gondolják-e, hogy az emberi együttélés legnagyobb veszélye ez a felszabadult semmibevevése minden pecsétes és aláírásos emberi vagy nagyhatalmi egyezménynek? ... Nem gondolják, hogy az egyezmény, melyet hatalmak nem tartanak meg, felmenti az egyént, hogy megtartsa a szerzôdést és egyezményt, melyet embertársaival és önmagával kötött? Nem gondolják, hogy hiába írnak alá most vagy a jövôben akármit, nincs már egyetlen ember a világon, aki hisz írásnak, pecsétnek és zsakettes ünnepségnek? Nincs itt valami baj?” (100–101.)

Márai úgy véli, hogy a bizalom megrendülése igen nagy bajokat okozhat az életben, hiszen akkor szétroncsolódnak az emberi kapcsolatok, viszonyok. „Bizalom nélkül minden erôfeszítés hamuvá porlik az idôben.” (190.) Ezért lenne példaértékû, ha az élet legmagasabb szintjétôl a legalacsonyabbig, hogy „Tartsuk tiszteletben a szerzôdéseket!” (191.) A becsületes magatartás rendkívül kívánatos lehetne, nagyon sokat vár a viszonyok e téren való megváltozásától: „Vigyázzunk minden kiejtett és leírt szóra. Ne ígérjünk semmit, amit nem tudunk mindenáron és föltétlenül megtartani, kezdjük olyan pedánsnak és kicsinyesek lenni ígéretben és követelésben,... mintha elölrôl kellene felépítenünk az emberi világot.” (191.)

A magánéleti felelôsség vállalás a döntô az emberek viszonyaiban, minden téren. Ezért érzi igen jelentôsnek azt a gesztust, amikor egy dán állampolgár béketervet nyújtott be az angol és német külügyminiszternek, mert úgy érezte, rajta, az ô döntésén is múlik, múlhat Európa sorsa, így nem hallgathatott. Pedig tudta, hogy „Hasztalan szólt, de példát mutatott: példát arra, hogy a magánembernek nincs joga belenyugodni az általánosba, nincs joga feltartani két kezét és megadni magát, s ezt kiáltani: »Nem vagyok felelôs érette, engem nem kérdeztek meg!« Szólj akkor is, ha nem kérdeztek meg! Szólj, amíg torkod hangot tud kiadni! Szólj, mert te is felelôs vagy! ... Így érzi mindenki, aki tudja, hogy van egy ítélôszék, ahol egyszer felelni kell mindenért mindenkinek, aki kortárs volt és hallgatott.” (113.)

Nagy sajnálattal veszi tudomásul, hogy a világ nem efelé megy, erôsen megváltozott, az egyéniségek elvesztek, meghaltak, nincsenek szuverén személyiségek, „... a civilizáció nagy válságában elszürkülnek a színes jellemek. Kis stréberek, szánalmas neurotikusok tömegében élünk ma; egy-egy színes, bôséges, sokárnyalatú jellem egyre ritkább. ... A civilizáció nem jellemeket termel, hanem társadalmi alkatrészeket. Bizonyos álmûveltség általános ma, de egyre ritkább az öntudatos jellem, aki ismeri kötelességét az idôvel, hazájával és az emberiség nagy megegyezéseivel szemben.” (151.) „... mind kevesebben tudatosítják a jellem szerepét a civilizáció álmûveltségében elsatnyuló kortársi nevelés szempontjából. A mûveltség bizonyos konfekcióátlaga ma olcsó és könnyen hozzáférhetô.” (152.)

Nem a mûveltek, hanem a felületesen értesültek tömege önti el a világot, s ez végtelen szomorúsággal tölti el:”Ma egyre több az ember, aki hallott a világ anyagának emberi, földrajzi, mûvészi, irodalmi vagy tudományos címszavairól, s egyre kevesebb, akinek e címszavakkal kapcsolatban önálló véleménye van.” (152.) „Volt

„Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit.”

45

idô, nem is olyan régen, amikor az emberek a használati tárgyaktól is megkövetelték az arányt, a kellemességet, a mûvészi jelleget.” (155.) Most minden gyatra, silány és hitvány. A tárgyak is elvesztették lelküket.

Régen derûsen, kényelmesen telt az idô: „Ez az idô még ráért. A másodpercekkel senki nem törôdött, az emberek általános, laza idôfogalmakkal dolgoztak, mint az eleven, nagy kultúrák emberei általában.” (156.) „ A félelmes elemet, az idôt, mely korunkban vágtat, mint egy megveszekedett ördögmotolla, kedélyesen kimérték, mintha valaki dinamitot árulna kilóra, papírzacskóban.” (156–7.)

A mostani nyugtalanabb, kicsinyesebb rekordvágy már másodpercekben és stopperórákban érez és érzékel. (156.) Mindenütt sietés, mohóság, falánk étkezés, gyors italozás, áljókedv, félelem, hogy lekésünk valamirôl. Úgy fest minden, mint a hajótöröttek bárkája. Ki kell használni az idôt, mert minden perc szinte utolsóként hat: a világban vízözön van. „Valaminek zárórája van, s a legendás budapesti éjszaka ebbôl a zárórából aligha fog feltámadni.... Valaminek vége van, nemcsak nálunk, talán egész Európában. Ez a háború becsukott egy világképet.” (160.) „aztán csend lesz és sötét, s lehet, hogy a nappal egy más világon virrad, amilyenrôl nem is álmodtunk.” (160.) S errôl a jövôrôl csak borús víziói lehetnek.

Márait mindig érdekelte saját korosztályának kiemelt feladatköre. Mit lehet tenni negyvenévesen ebben a rettenetes idôben, amikor körülötte mindenütt nyugtalanság, tanácstalanság, felfordulás, lelki zavar? „Abban a korban vannak, amikor az ember már nem programokkal, hanem mûvével kénytelen az élet kérdéseire felelni.” (21.)

Csak egy életcélja lehet: valami makacs csökönyösséggel túlélni a szörnyû idôket. Átvészelni, semmit nem elsietni, elhamarkodni, elkapkodni. „Viharban maradjon az ember legalább olyan erôvel a helyén, mint mûve.” (195.) Sokféle szálból táplálkozik az ô világszemlélete, az aranykor éppúgy motiválta, mint az elsô világháború sokkja: „Eszmélete még telítve a polgári hôskor emlékeivel, idegeiben a „nagy mûveltség” reflexei. ... Áll a helyén és ôriz valamit, amirôl nem tudja egészen biztosan, van-e még és annyit ér, hogy érdemes élni és meghalni érette... De amikor éppen ezt vették el tôle, húsz év elôtt: a csodát, a hitet az életben, hitet az eszményekben, melyek fenséges feszítôerôvel töltik meg az élet brutális kalandját. Ez a nemzedék megbízható; csak már nem bízik semmiben.” (24–25.) Ennek oka az, hogy az elsô világháború miatt a negyvenéves férfi egy személyben illúziók nélküli bíró és illúziókkal teli vádlott. (24.)

Márai az európai polgárról is kifejti nézeteit, mindezek azonban talán a valóságosnál jóval többet tételeznek fel pozitív értelemben az emberekrôl: a szellemi igényességet, az emberi méltóság védelmét, önbecsülést:: „...az emberek tisztességre és megbecsülésre vágynak.... a tömeg a kenyéren és a cirkuszon túl, mélyen és öntudatosan, akar valamit: azt a tudatot, hogy egyedeiben ember, az emberi méltóság megbecsülését.” (179.) S szinte gyerekes gyanútlansággal úgy véli: az emberi jogok sérthetetlensége rendkívül fontos mindenki számára: „Az emberek, minden európai jel erre mutat, a tömegben is egyének akarnak maradni. Méltóságigényük magasabb, mint valaha is volt, emberi jogaikat többre becsülik, mint az esetleges anyagi elônyöket, melyeket emberi jogaik részleges feláldozása árán alkalmilag szerezhetnek.” (180.)

Soraiból az érzôdik, hogy rossz tapasztalatai ellenére is állhatatosan bízik az emberekben, folyamatosan az ember ideális, legjobbnak vélt szellemiségére céloz:

46

Margócsy Klára

„... úgy érzem, a jelen minden feszültségéért, viszonylagosságáért kárpótol az a tudatosság, mellyel az európai ember szembenéz a veszéllyel. Bizonyos, hogy ez a nemzedék nem nyafog többé. Amitôl az elôzô félt, mint lehetôségtôl, azzal mi már élünk és számolunk, mint valósággal. A valóság néha förtelmes, néha érthetetlen, de a valóság soha nem olyan félelmes, mint a szorongás, mely az elképzelt veszélyeket megelôzi. ...Ez a nemzedék nem „boldog”, mint elôdei, de a szenvedés talán ráneveli az emberi együttélés legnagyobb leckéjére; az önismeretre és a valóságismeretre.”(175–6.)

Az író feladatairól is szól: „..legtöbbször beéri azzal a szelíd ellenállással, hogy megmenti mûvében, amennyire már lehet, ízlését és egyéniségét.” (32.) Ezért vissza kellene térni a mértékhez, a felvilágosításhoz, neveléshez, a kultúrához, hiszen e fülsiketítô üzleti zsivajban következmény nélküli az alkalmi kontárság, a dühöngô mûkedvelés, amely gyakran az indulattal és bosszúval keveredik, s gyûlöletkeltésre rendkívül hamar alkalmas lesz. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy az indulati járvány vak szenvedélyektôl, tragikusan átfûtött kontárjai a rosszhiszemû kritikusok, akik igen hamar és meggondolatlanul kiáltanak vérvádat valakire.

Az irodalom megváltozott helyzetére is utal, s kétkedve szinte értetlenül kérdezi:”... az író már nem is annyira mûvével hat, hanem politikai, vagy magánéleti, vagy társadalmi sex appealjéval?” (35.) Vagyis a mû már alig-alig számít, mûvészeten kívüli elemek vegyülnek a hatásba. Így a szerzôk nem is igazán foglalkoznak a szépirodalommal: „...nem érnek reá nevelni, igényesíteni, tisztulásra és munkára fogni a nézôt.” (34.) Egyre inkább bizonyossá válik sejtése, hogy az író e világban idegen: „kissé leköszönt a rangjáról s morganatikus házasságot kötött – a korszellemmel.” (33.)

Azt érzi, hogy az olvasókra gyakorolt befolyás szintén megváltozott, hiszen „Az emberek nagy tömegei általában nem szeretik, ha valaki nap mint nap helyettük is érez lelkiismeret-furdalást.” ( 39.) Vagyis szinte feleslegessé válik eszménye az irodalmi mû hatásáról. Ezért megérezve a hazug közszellemet, „egy napon észre kellett vennie, hogy ez a kultúra, mely lebegteti létét és sikerét, telítve van az álkultúra bomlandó anyagaival. Észre kellett venni, hogy közte és világa között szakadék tátong – már csak sikere lehet, rangja nincs többé.” (33.) Mindez reménytelenül sivár, de kénytelen kelletlen tudomásul kell vennie, hogy egy világjelenséggel áll szemben. A mûveltség szétzilálódását, hígulását látva nem sok reményt lát a kultúra új felvirágozásához.

Titkon abban bizakodik, hogy a háborús események talán megtanítják az embereket egy másik, ideálisabb viselkedésre. „... arra gondolok, hogy eljön egy pillanat, s ez a pillanat talán nincs is messze, mikor mind, akik ma idehaza világnézeti gerillaharcokban, sistergô gyûlölettel pusztítják egymást, végre megértik, hogy nem pártokról és világnézetekrôl van szó, hanem Magyarországról.” (55.) Hátha megtanulják politikusaink, hogy felül kellene emelkedni a kicsinyes ellentéteken és magasabb igények szerint alakítani véleményüket.

Strassburgot városát kiürítették, így néptelenül és sötéten áll. „Lehet, hogy ez a néma és halott város példa és jelkép akar lenni? Talán így alszik minden, amiért érdemes volt élni, s aminek gyûjtôneve ez volt; Európa? Még nem dôlt össze, csak nincs már benne igazi élet. Az élet elment harcolni, támadni és védeni, amit lehet.”

(125.) A franciaországi cirkuszi mûvészek elôadások tartása helyett kénytelenek

„Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit.”

47

voltak áttérni az ôstermelésre, így az elefánttal szántanak, a zebra vizet hord, a koreai akrobata pár kalarábéval foglalatoskodik, várják, egyre kevesebb reménnyel az idôk jobbra fordulását.(164.)

A francia menekültek fényképes arcképcsarnokát tanulmányozva, most is a jövôt fürkészi: „Pontosan ez az arc tûnik majd el az új Európából, ez a sértôdötten kérdezô, tehetetlenül gyûlölködô kispolgáriság, aki csak az országúton értette meg, tizenkétmillió ember szenvedésének zûrzavarában, hogy nem lehet lelkiismeret és felelôsség nélkül élni, nem lehet török értékcímletek járadéktávlatában politikát csinálni, nem lehet lelkiismeret nélkül európai embernek lenni, sem az egyénnek, sem a hatalmaknak...” (167.) Úgy érzi, meg kellene tanulni felelôsséggel és lelkiismerettel élni és gondolkozni: „Az új francia embernek vissza kell kapni azt a mosolyt, mely másfél század óta eltûnt a francia arcokról: az európai ember okos mosolyát, mely nem gúnyos, hanem az erejében és lelkiismeretében bízó ember szuverén önismertétôl sugárzó... Ez a mosoly, mely eltûnt az európai arcról, s talán nem is lesz egészen világos, addig az elsötétített Európában, míg fényleni nem kezd az európai arcokon ez a mosoly.” (167–8.)

Eltántoríthatatlanul visszatér fixa ideájához, hogy az emberek jobbak annál a képnél, amit mutatnak. Bízik abban, hogy mindenki felül tud emelkedni önmagán, meg tudja majdan mutatni legjobb énjét. Ezért véli, hogy mindenkiben él „egy honvágy a nemesség és szolgálat után, mely önkéntes, nagylelkû, magasztosan kalandos.” (209.) Biztos abban, hogy az emberek nagy többsége efelé fog elmozdulni: „Lovagiasnak lenni annyi, mint következetesnek, de fanatizmustól mentesnek lenni; annyi, mint elviselni valamit, amit jellemünk követelményének ismertük meg; annyi, mint szolgálni, cél és érdek nélkül, s mindig büszkén szolgálni.”(209–10.)

Jelképet lát abban, hogy karácsonyi ajándékként lámpát vásárolnak az emberek, hiszen Európa sötét és barátságtalan e télen, s otthon ülve meggyújtják a lámpát, bár az otthon rejtettségében, rejtôzködô magányát is félelmek szabdalják. Tudják, hogy ez a külsô sötét eltarthat sokáig, de abban is bízik, hogy egyszer megint fény lesz mindenütt: „még mindig emberhez méltóbb otthon várni be a kutató kardokat, mint a külvilág gyanús bajvívó porondján.” (148.)

A légóveszély idején mindenki iparkodik fedél alatt lenni, igyekszik a háza meghittségében valamennyire jól érezni magát. „Mikor a napóleoni háborúk után az emberek halálfáradtan körülülték lakásaikban a biedermeier kerek asztalt, mintegy visszamenekültek a világból az otthonba, az emberiségbôl a családba, a félelmesbôl és kalandosból a meghittbe. Effajta megtérések nem tartanak soká, mert a veszély múltával az emberek megunják az idillt, s új, mind félelemesebb portyázásra indulnak a világban. De átmeneti idôszakok a megszeppent emberiséget mindig visszaültetik a kerek asztalhoz. Most a vastag regények, hosszú éjszakák, családi vacsorák és korai lefekvések ideje következik, sokáig még, háborúban és békében is. ... Az emberek iparkodnak életformáikkal szelídíteni és emberiesíteni ezt a vad és kaotikus világot.” (228.) A kultúra értékeihez menekülve szeretnék elviselhetôbbé tenni az életüket.

Félve gondol arra: mi lesz a háború után, hogyan lehet újjá építeni Európát, Magyarországot.”De bizonyos, hogy e háború után vagy lesz egy új, a régire csak körvonalakban emlékeztetô Európa, vagy pedig csak romjai lesznek; s én inkább hiszek az újban, ami azt is jelenti, hogy nem bízom többé a régi feltámadásában.

48

Margócsy Klára

Most nemcsak arra gondolok, hogy holnap vagy esztendô múltán bizonyos katedrálisok, vagy városok, vagy közterek, tájak nem állanak sértetlenül helyükön. Ez is fájdalmas lesz, de Európát nemcsak kövekbôl építették. ... Ez a háború nemcsak a csatatereken zajlik le, hanem a lakásokban és a lelkekben is.” (131.) „Mindenki fronton lesz kissé, elébb-utóbb, ha otthon ül a szobájában és hallgatja a rádiót vagy olvassa az újságot” (132.) Hisz abban, hogy a vész elmúltával a teljes körû: a jó értelemben zajló átalakulás fog bekövetkezni. Testileg és lelkileg. És az értékek kerekednek felül: „Magyarországot nem a kitanult és begyakorlott álhazafias mágia alkotja újra, hanem a munka, a józanság, és az akarat, a halálmegvetés és a nagylelkûség.” (232) Nem unja meg hangyaszorgalmúan folyamatosan ismételni ideális elképzeléseit az emberi magatartásról: „... élettel és halállal szemben, szenvedés és emberi nyomorúság végzetével szemben, tehát a lázadással és a türelmetlen terrorral szemben az igazi ember egyetlen, különös fegyvere a türelem és az alázat... Mert igazi élet, mint igazi halála, nincs méltóság, bölcsesség és türelem nélkül. Ez a „stílus”, amelyet ma sokan lenéznek. De a stílus – így tanultuk – az ember.” (73.) Így látja példázatosnak a Curie házaspár szerény és áldozat teljes életét, amikor egy eszmének s az emberek szolgálatának szentelték munkásságukat. Hisz abban, hogy az ilyen sorsok elgondolásra késztetik az embereket, hátha megjavulnak: „valami sugárzik az életanyagból, valami becses, elpusztíthatatlan és ellenállhatatlan, valami, ami milliószor aktívabb, mint a rádium. Egy élet tartalma ez a fény. Divatos reflektorfények között is megérinti szemünket, oly meleg erôvel, hogy csodálkozva pillantunk fel rá.” (53.) Ezért örül azoknak a híreknek, amelyekben a háborús fenyegetettség dacára is kutató tudósokról adnak hírt: „Az öröm, hogy ez a világ nemcsak bombavetôket és légelhárító ágyúkat, nemcsak tökéletes pestislövegeket és mustárgázbombákat gyárt; az emberi lélek e sistergô és félelmes harci készülôdés közepette is átadja magát az örök, gyermekes és nagyszerû kíváncsiságnak, melynek igazi neve: tudomány.” (78.)

Minden tisztelete azé a kutatóé, aki „aprólékos makacssággal hajol” (79.) a mikroszkóp fölé, mert ô túllát a mindennapok borzalmain: „Hiszek az emberben, aki a nagyító fölé hajol, s egy világban, mely indulatai gôzén át már nem látja az emberi méreteket, makacsul meg akarja ismerni a végtelen kicsiben az emberfelettit, a titkot.” (81.)

A haza fogalmával kapcsolatban igen határozottan fogalmaz, elítéli a szájtépô, melldöngetô, állandóan a hazára való hivatkozó magatartást: A haza fogalmával való visszaélést „a hazafias mágustrükköket” (232.) mélyen megveti. Reméli, hogy a hazával kapcsolatos torz érzéseket is jóra fordítja az idô, naiv jó szándékkal hisz abban, hogy a háború egyfajta erkölcsi megtisztulás lesz, katartikus purgatóriumszerû átváltozás. „A haza végzet, nem pedig trükk és mutatványszám. S a hazafiasság a legszemérmesebb magatartás, olyasféle kötés és parancs, melynek mutogatásával nem szabad tapsokat aratni. De hányan és milyen lehetetlen alkalmak ürügyén élnek ebbôl a trükkös, fröccsös hazafiságból – élnek és éltek, mert ez a legbiztosabb mutatványszám mindenféle pódiumon. Egy végtelen nagyközönség, a nemzet legmélyebb indulatait és öntudatát szívében áhítattal ôrzô nép hitét és lelkesedését hányszor érintették meg a különféle politikai bûvész színpadokon kitanult, ügyes kezû mágusok ezzel a mutatvánnyal, a biztos tudatban, hogy a taps nem maradhat el!” (232.)

„Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit.”

49

Gyanúsnak, erôltetettnek ítéli a hazára való szakadatlan hivatkozást: „az olcsó és híg hazafiasságot, mely mindig csak takargatása valaminek, önigazolás.” (92,) Fiatalsága elmúltával egy kötelessége maradt: „... már nincs más dolgom, csak hinni Magyarországban, ez a nemzet az ezeréves országhatár, egy vad és lágy, simulékony és erôsen egyéni, titokzatos nyelv és mítosz keveréke.” (92.) A hazát szemérmesen, nem maga mutogatóan kell szeretni.

Makacs következetességgel tér vissza a lelki és testi egészséget biztosító, általa polgári életformának nevezett életfilozófia taglalásához. Ez a józan és nemes életmenet az ôsökhöz való hûséget, szorgos és józan rendszeres tevékenységet jelenti, amely nem ismeri a szerzés és a hódítás mohóságát. A gôgös becsvágyat, az egyvégtében forrongó indulatokat, szerénytelenséget, elbizakodottságot, igénytelenséget Márai mindig ostorozza. Az élet már csak versenyfutás, karriervágy, nem békés ünnepély, derûs szemlélôdés, hiszen a „mozi, rossz irodalom, vacak sajtó megtöltik a lelkeket olyan ábrándokkal, vágyakkal és nyugtalansággal, melyet az erôsek sem tudnak erôfeszítés nélkül közömbösíteni és elintézni: mindenki rekordot akar, a pályafutás, a társadalmi érvényesülés, az élvezet rekordját! (116-7.) Ezért az ember „tele van hazug és pöffeteg és tisztázatlan vágyakkal és igényekkel, melyek legalább úgy roncsolnak, mint a politika, a nikotin vagy a feketekávé.” (117.) Sajnos minderrôl az emberek nem tudnak, és nem is akarnak lemondani, pedig tudhatnák, hogy „Az élet viszonylagos egészséges idôszakai s az úgynevezett egészséges emberek példája arra tanítottak, hogy bizonyos közönnyel, és türelemmel teljesített alázat az egészség titka; ennyi és nem több, s minden más – életmód, kapcsolat a világgal, balesetek és csapások elviselése – ennek következése csak.” (116.) „Valamilyen szerényebb magatartás a világgal szemben, valamennyi megértés és beletörôdés, egy csipetnyi alázat a sorssal és vágyainkkal szemben: ez a gyógyszer. Keserû gyógyszer. Vedd be és gyógyulj meg, ha tudsz.” (117.) Mint egy bölcs orvos ajánlja az általa helyesnek vélt gyógymódot. Kérdés, hogy mennyien hallgatnak rá, és követik, hiszen az alázat, a szerénység, a mások iránti megértés fogalma nem túl népszerû ez idôtájban.

Ebben a zûrzavaros, törékeny életérzésû, bizonytalan Európában Márai szerint egy kötelesség maradt: a fentiekben vázolt polgári erények állandó, hajthatatlan, csökönyös ismételgetése és fôleg életelvként megvalósított gyakorlata mellett a mostani szennyes, mocskos háborús események ellenére bizakodva tekinteni a jövôbe, hinni hazánk elôrehaladásában. Minden pillanatot megragadva tanulni, mûvelni magunkat. A múlt, az igazi kultúra nagyjaitól elsajátítani a követendô magatartást. Pálffy János emlékiratait olvasva ezeket a sorokat tartotta kiemelendônek: „A jelennek, fôleg a közelebb múlt idôk eseményei s történelmi embereirôl csak szolgalélek írhat most bértollal hazugságot... Én a jövônek írok azon rendületlen hitben, mely nélkül egy óráig sem akarnék írni, hogy nemzetemnek van jövôje.” Így kell ma is írni és olvasni; látni a személyeket, élesen, s túlnézni fölöttük, a jövô felé.

(153.)

A haza jobb sorsa, a bizton hitt, érdemesebb jövô felé tekintve túl kell látni a napi förtelmen, megôrizve az ember egyéniségének legteljesebb integritását, minden pillanatot felhasználva a tanulásra, az öntökéletesedésre, alapvetô értékeinket soha föl nem adva: „A rinocérosz, az elefánt, a tündérrózsa, a rovarevô növények, mindez végzi a dolgát, törvény szerint, mely örök, mint a csillagok. Tanulj

50

Margócsy Klára

tôlük, barátom: maradj erôs és szeresd az életet, mint az elefánt, iparkodj tökéletes lenni, ha rövid idôre is, mint a tündérrózsa. S fôként ne változtasd gyorsan a színeidet.” (184.)

Tömören összefoglalva a tanulságokat, így elmélkedik: „Egy ember, sok nemes harc után megérti, hogy egyedül kell maradni. Egy kutya, egy barát s valamilyen sziget, melyet az élet és az idô végtelensége morajlik körül: talán ez a legjobb, amit az élet egy embernek adhat.” (245–6.) De mindig ott motoszkál a tudatában a szûnni nem akaró kérdés: „De hol a sziget?” Nincs hova menekülni, bármilyen csábító lehetôség is lenne, csak képzeletben lehet elszökni, hiszen Európa és az egész világ lángokban áll. És a sziget elérhetôségének esélye egyre zsugorodik. Már csak a vágyakban fogalmazódhat meg.

Felhasznált irodalom: Márai Sándor: Vasárnapi Krónika, Budapest, 1994. A zárójelbe tett számok e kiadás lapszámaira vonatkoznak.

Fried István: Márai Sándor titkai nyomában, Salgótarján, 1993.

Az életnek mennie kell tovább!

Bakajsza András

Szépíróink dr dr.. Béresért és cseppjeiért „kéz is lesz, hogy írjon” (Nagy László: Elhúllt bolondok nyomán Dr. Béres Józsefnek) 1977. április 10-én, a fontosnak tartott megjegyzés szerint húsvétvasárnap kelt a költô hitvallása: „lesz a veszett ügynek bolondja / világra a gondot kibontja / lesz idô ami sose felejt / mert kéz is lesz hogy, írjon röhejt / s kínt az országos panaszkönyvbe –”. Itt állította meg az egyetlen írásjel, a gondolatjel, Nagy László ars poeticáját, itt, a zárlat elött. Ötször használja a lesz létigét, háromszor az iménti négy sorban, hogy egyetemes magasságba szárnyaljon végül a küzdô, az igazságért küzdô ember: „száll csuklómra csillagok örve / kiszakad a fohász az árva”. Értelmezô jelzôként sorvégi s hívórímes helyzetben az árva szó egymaga is érzékelteti a küzdô keveseket, közvetve pedig Béres József szisztematikus üldöz(tet)ését. A válaszrímes sor népi szólást idéz, feltételes igemódban. Rímtelen sor rekeszti be a felkavaró költeményt, mely reményt pendít mégis: „hogy egy bolond százat csinálna / a száz pedig milliomot”.

Kozmikus küldetés hát, „elrendelés” az „országos panaszkönyvbe” írás, legyen az kín(szenvedés) vagy röhej (a káröröm és nemtörôdömség miatt). Írnok, író kéz el nem fáradhat, el nem kedvetlenedhet a vállalt küzdelemben. A „... hideget, árnyakat... A kampó csöndjét, azt jegyezd” – szól Pilinszky parainézise. Mert idôtlen idôk óta, végtelen sorban tort ül a gaz, miközben kimenôs az igazság (szolgáltatás).

Balthasar, babilóniai király országos lakodalmat csap, vele dôzsölnek a hûbéres hatalmasok, a felfuvalkodott bennfentesek. Templomi edényekbôl dôl a bor, ám „Ugyanazon órában kijövének emberi kéznek ujjai, és írnak vala az gyertyatartó ellenében a király palotájának falán, és az király nézi azt a kéztenyért aki ír vala.

Akkoron a király ábrázatja megváltozék.” (Vizsolyi Biblia, Dániel, 5, 5.)

A királyé igen, a Kádár-kori kiskirálykodóké nemigen. Szécsi Margit, Nagy László költôfelesége is írt a kor falára. Így kezdi A veszélyek ôsfotóját: „Mármost minden: amint van, / útszélinek ami gyom / gaz képpel a gazember / örökítve maradjon”. Ezredek múltán is „Ország-szerin, tova” sok az örökítenivaló, ha két országra szól a húzni- (és siratni) való. Mindegy, hányan hulltak el a hosszú úton, mindegy, mennyi veszély terem rajta, lesz, aki rálép: „... lesz a májusért fölkelt beszéd / ha napozik a bírói szék / s négy lába négy szál százszorszépen”.

52

Bakajsza András

Ahogy az Úr mondta Jónásnak: ,,Kelj fel és menj / Ninivébe, kiálts...” a megáradt gonoszság ellen, a májusért, a virágzásért és a beteljesülésért. Az Elhúllt bolondok nyomán fogalmazványában ezt olvashatjuk: „májust imádó verses beszéd’’.

A végsô változatban kevésnek találta költônk a passzív imádást, keményebbre kalapálta szent fogadalmát, zúdítva súlyos metonímiákat ninivei falakra: fölkelt beszédet, hevesen sistergô rapszódiát; és két bûnét az igazság székének: közönyös kempingezését és szép szálegyenes virágok tudatos taposását. A Verseim versében felszólító módban az ige: az ember egyenes gerinccel „ÁLLJON DE A VILÁGNAK / LETÉRDEPELJEN”.

1964-ben „jóért lázító” hosszúverset ír, döbbenetes erejût, Menyegzô címen: „... jussunkat emészti, nyoszolyánkon bagzik a lakodalom ... a romlás nászéjszakája...” Itt az IGE testet nem ölthet, SÓLYOMMADÁR föl nem röppenhet, de a költô is itt áll, el nem moccan: „gyöngy még bennem az elrendelés /hogy a bolondok útját járjam”. Gyönyörû ez a teljes metafora, az igazságra eleve kiválasztottság predesztinációja. Ír pedig a kéz megméretést és híjával találást, itt „a fények vesztôhelyén”, hol hollók vájják ki „babarózsák szemét”. A híjával találásra utóbb derül fény. (Tennék tudniillik ama író kezet és írásának fényudvarát ágy alá, véka alá, korai sírba.) „HA MEGÖLTÖK, ÜNNEP LESZ AZ” – mondja megalkuvástalanul.

Magam sem gondoltam sokáig a Nagy László Versek és versfordítások (1978) elsô kötetét forgatva, hogy az Így írlak versbe ciklus harmadik darabja „célirányos” alkotás. Mígnem megvilágosodott elmém, lóvá tett olvasónak. 1999-re lehullott a hályog szememrôl, miután rálapoztam Béres Klára Szirtfoknak lenni Béres József életútja címû könyvében Nagy László nevére és versére: Elhúllt bolondok nyomán. Ott az ajánlás, a bajtársi kézfogás, harci üzenet a hollóknak, a fényveszejtôknek, ott a kiáltó név a hökkentô cím és az in medias res kezdés között: Dr. Béres Józsefnek. Nagy László ritkán ajánlotta versét, négyszer csak talán: Margitnak, Szervátiusz Tibornak, Zelknek, Kormosnak. És a meggyávításra, részsikerre ítélt Béres Józsefnek.

Ez a szikrázó vers, remekké kovácsolt rapszódia nemcsak Nagy Lászlóé, a tudós föltalálóé is. És mindannyiunké, akik éhezzük és szomjúhozzuk az igazságot.

Ha ô, Béres József nem feszül föl a szivárványra a reményüket vesztôk szemében, ha öt – kedvenc igéjével élve – „berezeltetik” a remény – rablók; nos, akkor nem születik meg (vagy nem sikeredik tüzesre) az Elhúllt bolondok nyomán. Egy nyár, egy ôsz, egy tél még, és Nagy László léte lemerül (1978. január 30-án).

De „amíg a vérem kereke jár / a szél amíg számat csiszolja / lesz a veszett ügynek bolondja”. Életre-halálra szól szegôdése a bekerített Béres József nemes harca mellett, a fölismeréstôl szíve erejének elfogytáig. Ott az írás, az elsô 1976-ból, Krónika-töredék fôcímû naplójában (Helikon Kiadó, 1994): „július 10., szombat... Öcsiékhez (Kósa Ferenc) mentünk lakásszentelôre... Beszéltünk a filmrôl. Egészen beletüzesedtünk a beszélgetésbe. Dr. Béres rákellenes találmányán gondolkoztunk fél 1-ig. Egyetlen dolog a fontos: minél elôbb szabadalmaztatni. Ezt segíti elô a film minél elôbbi elkészítése és bemutatása fontos politikai tényezôknek... Az ország érdeke!” (A film Kósa Ferenc: Az utolsó szó jogán, 1978–87 címû, Béres Józsefrôl készített portréfilmje.)

Az ország érdeke ... hajnalig gyötrôdik hát, mi mást tehet. Szécsi Margit Levél N. L.-nak címû létösszegzö „episztolája” a túlsó partra szól át, két szóval összekötve

Szépíróink dr. Béresért és cseppjeiért

53

ôket örökre (s mindazokat, akik kiálltak a meghurcolt igazságért, pl. Béres Józsefért): „... fogalmaink: az ember és haza”. Amint írva van hét évszázad magyar költészetében, Vörösmarty Pázmán címû disztichonjában: „Legszentebb vallás a haza s emberiség”. Vagy Kölcsey diétai búcsúbeszédében: „Jelszavaink valának: haza és haladás.”

Kik ezek az elhullt s mégis nyomot hagyó bolondok, hogy a magyar líra egyik legnagyobbja útfogytáig társul hozzájuk? „A bolondok útját elkezdtem. Látom már, hogy lesz belôle vers, csak türelem” – írja naplójába 1977. április 4-én. Egy hét alatt, dolgozva rajta, a teremtés hetedik napján is, lett készen. Vasárnap volt, a feltámadás, a fausti ember ideje: a mindig jobbra törekvésé.

Mormolom magamban a címet, tagolom a három szót, itt dobognak a nyelvemen. Mélyek a magánhangzói, komolyak, csak az e kivétel. Gondolatpárhuzamok indulnak azonnal: „... elhulltanak legjobbjaink / A hosszú harc alatt” A Szózat érinti szívünket máris, a rendületlen helytállás, az „ittlét” imperatívusza. „Nem jutott eszembe, hogy másutt költô lehetek” – summázta az ötvenéves Nagy László. „... nekem ez az ország nem átjáróház, az ôseim is itt éltek és haltak, és én ezt a népet nem hagyom el, bármit ígérjen is Aczél [elvtárs]” – szögezte le egyszer s mindenkorra Béres József, túl az ötvenen. (Aczél György kulturális fô-mindenható, a három „T” váltókezelôje: támogatott, tûrt, tiltott kategóriába sorolta a tudósokat és mûvészeket. Ez utóbbiba dömöckölte a Béres Cseppeket. Szépirodalmi támogatóit a tûrtbe merészelte csak, lévén közöttük több halhatatlan életmûvû, például Illyés Gyula, kinél gyakori vacsoravendég volt.)

Mondhatnánk úgy is: elhullt legjobbjaink nyomán. Ôk szintén szirtfokok, tetteik egyeznek szavaikkal; így lehetnek ôsei, példaképei Nagy Lászlónak. (Balassi, Berzsenyi, Csokonai, Petôfi, Ady, József Attila, Radnóti, Váci és a többi...)

Szikrázó, villámló költôi kiállások kellettek itt, mint Nagy László „gyémánttal, hóval és haraggal fölcsillagozott versei”. (Ilyen szóképesen jellemezte a Tenger és diólevélben Csoóri Sándor.)

Hosszú volt a hitvalló irodalom harca a negligálásra és (ha nem nyugszik bele) eltaposásra ítélt Béres Józsefért. Nagy László 1977. január 25-én kelt följegyzése a Krónika-töredékben: „Fél 9-kor Pozsgay [mûvelôdésügyi miniszter]... Bérest mindenki támadja. Támadni szabad? Védeni nem? Feldühödtem, itt vagy szennyemberré válik valaki, vagy fölakasztja magát – ez a magyar ugar. De én olyan ribilliót csinálok, hogy nemcsak a magyar égbolt szíkrázik!” Aczél Györggyel is gyôzködik, felemás sikerrel. (A nevét azonban nem írja le, A.-val jelzi.) Pozsgayban támogatót talált a „Béres-ügy”, igaz támogatót mindvégig; azután is, hogy nem volt már valóságos politikai hatalma. (Közös fényképük a Szirtfoknak lenni 101. oldalán.)

Tanú a Krónika-töredék, a költô maga jellemzi versét: „... nyílt beszéd, egyenesen fut, jó ritmus, jó rímek, érdekes asszociációk, közhely egyetlen sincs benne”.

Micsoda magas frekvenciájú felütés: „Dehogy merevít meg delelés!” Azoknak szól, akiket emberárulónak nevezett József Attila! címû költeményében; azoknak a keselyüknek, akiknek elrettentését feladatának tartja (és minden magyar szépíró feladatának), hogy át tudják menteni „a Szerelmet a túlsó partra”.

Két szép metafora (madár a májam, gyöngy az elrendelés) tükrözi nemes harcát. Fönt szárnyal még a sólyommadár, Prométheuszként teszi hát dolgát (bár keselyük tépik) fönt a hegyélen. Ötszörösen alliterál az m, kétszeresen kemény a d

54

Bakajsza András

mássalhangzó. Nincs pihenés, babérnézegetés, ha fénykarátos embert akarnak elveszíteni. Magánhangzós keresztrímek, pompás asszonáncok szögezik le indulatos versindítását: delelés – májam, rendelés – járjam. (Az indul igébôl képezte nyelvédesanyánk az indulatot. Elindul-e vajon az indulattalan, a langyos, akit az Isten is kivet a szájából?) Alkot és gyarapít-e, aki nem tud hatni? Hangszimbolika közvetíti elszántságát: „a szél amíg számat csiszolja”, a „lesz” esküvésig négyszeresen sziszeg az sz. Rossz csillagok kevélykedtek immár harmadik évtizede, mikor Nagy László „a veszett ügynek” fölkarolója, sôt „frontembere” lett.

Béres József, a kísérletezô–szintetizáló természettudós megbolygatta a szocialista Magyarország egészségügyének állóvizét. Mégha csak megpezsdítette volna, de szirtfok-magatartásával, hullám-csiszolta kavics-természetével állandó körgyûrûzést, partomlást idézett elô a kerítéssel rekesztett fôágon. A puha pártdiktatúra is cerberus cenzúrába abroncsolta a kultúrát, a gyógyítást. Vácit harsogták országosan (de csak harsogtatták): „Nem elég útra lelni, az úton menni kell! / egyedül is!”. Hogyne érintette volna szíven a sorokból sütô költôi szenvedély, a Kelet felôl induló énekes az útra kelô, nagy álmot dédelgetô Béres Józsefet? Még nem elég! – vallja a költôvel, vallja ma is, nyolcvanhárom évesen: „Nem elég jóra vágyni: / a jót akarni kell! És nem elég akarni: / de tenni, tenni kell!” Itt az ismételt fônévi igenév rokonítja a költôt és a tudományos kutatót. (Ez van írva tudományos kutató–dolgozószobája ajtaján a Kisvárda-közeli Kísérleti Intézetben.) Naponta bizonyítja a találékony nyelvtani elnevezés jogosságát: kutató ember ô, folyamatos az az igenév mindmáiglan.

Ha az 1970-ben elhunyt Váci is érzékeltette a bajokat, a nagy bajokat: „... s országos árulásokon / elbôgd magad még – te bolond!”, miért hagyja feliben-harmadában felszólító igesorát? „De mondd, kiáltsd, terjeszd, dadogd / jogos igazad, igaz jogod! / Elhallgatnak? – Légy hangosabb!” Úgy ment el, hogy „Újra kell kezdeni mindent...”, a Valami nincs sehol hitdôlésében. Ám amíg országosak az árulások, csendes elsorvasztást takarnak az elhallgatások; amíg veszett üggyé tehetik az ország orgazdái Dr. Bérest és gyógyhatású Cseppjeit, addig kiáltani kell. „Ha majd...” – teljesülnek az alapvetô emberi élet föltételei, így szól Petôfí híres ars poeticája, akkor megállhatunk – az elhullt bolondok nyomán.

De amíg egymást érik a feltételes idôhatározó szók: „ha napozik a bírói szék”, ha hollók csaphatnak lefejezett rózsákra, „ha tüntetve, hogy éljen a rák / harsog a köpenyhad fehéren’’, ha fekete posztó veszejti el, aki fény; „ha nyög a remény” hétrét görnyesztve, ha zászló szolgál kapcaként, „rühes apokalipszis kanca / rablónak, ha szivárványt sárlik” – addig szót emel a költô, katapultálván mázsás szóképeit felhuzalkodott latrokra. Ahol zászlóra a gázló rímel, a fehérenre a veszélyben, majd a feketében, ott megtalálja egymást a kapca és kanca, a sárig és a sárlik hívóés felelôszó. Hol vagyunk a Ki viszi át... szivárvány-hitétôl, hol a katedrálisemelôk sziklaszavaitól?

Eszembe ötlik A Guttenberg albumba, Vörösmarty feltételsora, közülük is a két leginkább ideillô: „Majd ha... áldozni tudó szív nemesíti az észt”, és „... egy szó válik kí dörögve: igazság!”

Nagy László e remek rapszódiában nem írja le az igazság szót, de azért viharzik verse; azért rak „csillag-erejû máglyát, választ „virrasztó igéket” (lesz, kidadogja,

Szépíróink dr. Béresért és cseppjeiért

55

fölzokog, kiszakad stb.). Egyvégtében folyik a vers, elôször nekiáramlik, majd partra döng, görögtüzet hány (a minden magasságot legyaluló innensô partra, lásd a tulipánfa metaforát!), hogy aztán hitvalló keményen tudomására hozza kinek-kinek: „kéz is lesz, hogy írjon”. A végén világtörvényt villant fel, az igazság oszthatatlan egyetemességét: csillagok vigyázzák csuklóját. A legnagyobbaknak sikerül csak a fölismerés és megvalósítás, József Attilának pl.: „Ha már / ennyi a kín... minden szervem óra / mely csillagokhoz igazítva jár.”

Fohász, invokáció zárja az Elhúllt bolondok nyomán dr. Béres Józsefnek ajánlott alkotást. Nevezném inkább seregszemlének, a költôi szó hatalmas demonstrációjának, Nagy László egyik kulcsversének. Teljes fegyverzetben volt addig is, harci állásponton, míg elorozták a dedikációt. Úgy kerülhetett csak végleges helyére a magyar irodalomtörténetben, hogy a kézirat után nyomtatásban is szerepel a név, dr. Béresé. Mikortól? A „megbonthatatlan” megbomlásának idejétôl: 1990-töl. A költôtársakat is az bántotta s indította lándzsatörésre, ami Nagy Lászlót. A vigyázó szemüket Moszkvára vetôk és lakájseregük abszurd és immár huzamos lagzija: „... tüntetve, hogy éljen a rák / harsog a köpenyhad fehéren”. (Az eredeti fogalmazványon nagybetûsre van javítva az éljen, a rák pedig kezdettôl: Rák.) Maró szatíra jeleníti meg a képtelenséget: éppen az egészségügy kreál „Béres ügyet”! Épp a „köpenyhad” (hadra fogott orvosok, mesteri metonímia!) acsarkodik, harsonázik, miközben a rákos emberek ezrei a delelô kort sem érik meg. Szakmai féltékenység volt? s maradt mára is még?

A Versben bujdosó bármikor kész és képes kitörni, mint a vulkán, ha Eötvösregénybe illô Nyúzó-félék nyaggatják a törvény alá hullt számon kívülieket. Nevükön neveztetnek: veszejtôk és rablók, sôt betûrímes jelzôt is kap a rabló: rühes...

Velük kél birokra, vállalván példaképe hitét: „Nincs alku –” A világosság fegyvereivel vívott harcához József Attila segítségét kéri: „Segíts, hogy az emberárulók szutykát erôvel gyôzze a szív, / szép szóval a száj!” Hogy más is gyôzze a rettenetes rák és a rosszindulatú értetlenség ellenében, a költôi szó erejével támogatja. Ezt írja könyvébe: „Dr Béres Józsefnek a világ kommenciótlan béresének biztatással: Nagy László Bp. 1977. IV. 25.” (Nagy László Versek és versfordítások, Magvetô Kiadó, 1975.) Tömör, láttató erejû ajánlás, rendkívül alkalmas egy világhírûvé váló tudós föltaláló kivívott és a hatalom által neki szánt helyének pontos megörökítésére. Ellentét feszül a tágterû világ és a fosztóképzôs kommenciótlan szó között. A beszédes Béres tulajdonnévre a köznévi változat „játszik” rá. Az ilyen fajta, ha szegôdik, egyúttal hitre és hûségre is, ahogy a szülôfalu tanította. A szerelemben szintén egyhez társul. Elmarad a jogos járandóság? Akkor is alkot, halálig tisztán, hisz a világ bérese. Miként József Attila, ,,a Mindenség summáslegénye”. Ebben a 62-bôl származó Nagy László-költeményben, illetve szóképben gyökerezik a kommenciótlan béres minôségjelzôs szerkezet. Ott, a József Attila! címû mûben a „legénye” hívórímre az „egészre” válaszrím következik: „... részt se kaptál, pedig az egészre / futotta érdemed.” Lám, mégiscsak kapott kommenciót dr. Béres, méghozzá a legértékesebbet: a magyar szépirodalom legnagyobb mûvelôitôl.

Nagy László ugyanaznap, amikor kisemmizettnek nevezte Béres dr.-t, nem érte be a bíztatással. Másik könyvét (Válogatott Versek, Magvetô és Szépirodalmi Kiadó, 1976.) így ajánlotta: „Dr. Béres Józsefnek, a nagyon erôs és igaz embernek jókívánsággal: Nagy László”. Ugyanaz a tiszteletteljes hangütés, komoly, komázástalan.

56

Bakajsza András

Szemérmes fajta a paraszti, ott a Bakonyalján és itt a Tisza-könyök ölelésében vagy szorításában. Három jelzô kíséri azóta a kísérletezô és bizonyító tudóst: kommenciótlan, erôs és igaz. Aki írta, azért írta, mert így van; és azért is, hogy vegye tudomásul a világ végre.

Evangéliumi egyszerûségû költôink kiállása a Hegyi Beszéd két igazságával áldott és vert Béres Józsefért: „Legyen vállalható / aki átlátható, / legyen fölfogható / aki elfogható, / legyen elrejthetô / aki megköthetô” – szól a halálosan komoly szójáték az Elhullt bolondok nyomán... s közelében.

A másik némíthatatlan, hívatlanul is jelentkezô (tanúbizonyság) a történelmi „Béres-perben”: a Krónika-töredék, Nagy László naplója 1975. február 14-tôl 1978. január 29-ig. Töviskoronás borítón téglalap emeli ki az illúziótlan, a csodát nem magyarázó, de cselekvô költôt. (Helikon Kiadó, 1994.)

Nálunk, ami nagyszerû, elgáncsolják. Sánta Ferenc érkezését említi: „Béres Józsefet ô is ösmeri, sokat tett érte”. Kijelentô mondatok ezután is, július 19-rôl pl. kommentár nélkül is mentalitásokat mutatnak meg: „Kósa Öcsi telefonál: csütörtökön lesz vetítés. Illyés nem jön, Illés Endre feleségét temetik, oda megy”. Pár nap múlva: „Csoórit útközben fölvesszük. Megrendítô a film. Meggyógyított rákosok beszélnek. Látnivaló, hogy Béres gyógyította meg ôket.”

1977. Gyorsulnak az események, élesednek a kardok. Nagy László írni akar, a csak támadható kutatóról. Halasztgatják, altatgatják, mire fel kilépését határozza el az Írószövetségbôl. Drámai mondatok: „Sírtam kicsit... Pozsgaynál szabad az út, A.-nál [Aczél elvtárs] fecsegés után szintén. Csak nem kell hinni nekik.”

Nagy László prózában is pörölt a gyógyító tudományért. Karácsony-várásban készült írásának címe egy múlt idejû ige: Megszületett. Okosan érvel és cáfol, tárgyilagos és gúnyos, hivatkozik a „gyógyulás gyanújába keveredtek” ajándék életére. Most nem izzóan ítélkezô metaforák a fegyverei, hanem gondolatívei, felelôsségteljes, szépen szerkesztett mondatai. „Aggódok a föltalálóért s találmányáért és aggódok sok ezer emberért, aki élni szeretne.” Ars poetica ez is, szépprózában. „A tudományt, a kutatásokat figyeljük, erônktôl telhetôen követjük is, ahogy illik mai költôkhöz.” Tegyük hozzá hamar: erkölcsi tisztaságukkal és súlyúkkal kiállni érte, ez mindennapi hitvallásuk.

Az utolsó szavak dr. Béresrôl a költô halála elôtt öt nappal keltek: „Béres is hívott, jelezte, hozott gyógyszert, majd Öcsi átveszi. Ô siet haza.” Siet, hogy megtalálja, elôbb kisebb hazájában találja meg a nagyobbikat, ahol ereje szerint s erôn fölül is küzdhet a „legnemesbekért”; és ahol „igazán” mosolyoghat, sírhat, és harcolhat szép igazáért.

Az elhullt bolondok nyomán dr. Béres Józsefért Ratkó József tette az elsô lépéseket. Akkor (1975-ben) nem tudta még, hogy dr. Béres József három évet vett el az életébôl, azt tudta csak: „... Nem sajnálom”. Ez a két szó, nem sajnálom, fényesen igazolja a költô emberségét és – mondjuk ki bátran – kereszténységét, vagy ahogy jobban illik hozzá: keresztyénségét. Van-e szebb, teljesebb Krisztus-követés annál, mint aki örömmel áldozza három évét másért, a várhatóan kevésbôl. „Nem sajnálom ezt az írástól elparancsolt idôt. Keserûség, düh és jó remény váltóláza gyötörtedzett mindannyiónkat, akik végül is a Béres-ügy mellé szegôdtünk – irót, fílmest, öttusa-vjlágbajnokot...” – nyilatkozta Ratkó a Mozgó Képeknek. „Ratkó mesélt rólam, a tortúráimról...” – olvashatjuk a Béres József életútjában.

Szépíróink dr. Béresért és cseppjeiért

57

Ratkó hagyatéki kéziratban olvashattam: „Hírlik, hogy dr. Béres József magyar agrobiológus, biokémikus húsz évvel ezelôtt olyan kísérletekbe fogott, amelyek, a jelekbôl ítélve, elvezették a rák kórokozójának felismeréséhez, és egy olyan komplex gyógyszer elôállításához, amely a rákbetegségek gyógyításában eredményesen alkalmazható. A magyar egészségügyi kormányzat eddig megakadályozta a gyógyszer kipróbálását. Ez is tudománytalanság. És még valami: dehumanizmus... Volt és van a magyaroknak néhány nagy tudósuk, köztük nem egy Nobel-díjas is, akik külföldre kényszerültek hazai sorsuk miatt. Kíváncsiak vagyunk: vajon milyen hazai sors vár rá és gyógyszerére?”

Ratkó jelek nyomán indult, nem is állt meg a kíváncsiságnál. Mi hajtotta? Segítsd a királyt! címû történelmi drámájának kezdete elôtt köszönetet mond hat magyar írónak, hogy átengedték neki „az magyarságért és hitünkért aggódó szavaikat, gondolataikat”. Világos beszéd. Mi ûzte a korán elhullt bolondok nyomán?

Ebbéli aggódása. Ugyanaz, ami Nagy Lászlót. Van e hajtóerô különb? Különb ügy nemzeti létünknél? Nemzeti „kislétünknél”, ha már „Nemzeti nagylétünk” eltemetôdött Mohácsnál. De „Él magyar...” – Kisfaludy Károly szállóigéje szerint, ha „égve honért” cselekszik.

Nemde ilyen Ratkó József lírája, prózája és drámaköltészete? Hitvallása: a vers erkölcsi tett, amint írva van Kölcsey, a csekei dalnok négy szócskájában: ,,A haza minden elött”. De írva van eleitôl fogva a Pannónia dicséretében, majd magyarul Balassinál („... én édes hazám”), a legszebben talán nála: „... az szép tisztességért ôk mindent hátra hadnak, / Emberségbôl példát... mindeneknek ôk adnak...’’ Minek folytassam?

Ratkónak Béres mellett volt a helye, pokoljárás árán is, költôi hitvallása szerint; ,,... dolga, hogy igazat tegyen. Hová is ment volna, „hûségese a dalnak”? A Szûkebb hazám: Magyarország-ban mondja: „... a vers... az emberség hologramja... de nagyobb szükség van... konkrét emberségre...” Mondja másutt is: „... a költôi szó a dolgokra irányított ív-fény”.

Szerette, idézgette, okos érvként vagy fegyverként forgatta Nagy László prófétai elszánású és haragvású rapszódiáját, az Elhúllt bolondok nyomán címût. „Ha naparanyból annyi karát / vész el...”, akkor igazán „gyöngy” a költô elrendeléses küzdelme. Így lett méltó társ a szépírók, az igazság-írók közt Ratkó József. Lakó- és halóföldnek választotta Szabolcsot, vitte hát a hírt a megyéjebeli híres emberrôl, Béres Józsefrôl. Rendeznivaló közös dolgok a Tiszánál is akadnak.

A költô kállói otthonában példaképeire pillanthatott szépirodalmi mûhelyének látogatója: a „Szépen megírni csak azt lehet, ami fáj, ami megsebzi az embert” Móriczára, a fekete bojtár Sinka Istvánra (a Ratkónál mélyebbrôl jövôre), József Attilára, aki holtig kereste hazáját, Nagy Lászlóra, akit ô mozgósított: most Béres mellett a helyünk... „...olyan ügy mellé szegôdtem, ami igen sok idôt, energiát vett és vesz el tôlem, s nemcsak tôlem... Dr. Béres Józsefrôl és rákellenes szerérôl van szó... ez etikai kérdés... Mi állított minket Béres ügye mellé? Egyfelôl az a keserves tapasztalat, hogy igen sok nagy találmányunk hever kihasználatlanul... Másfelôl hogy a szer jó... Mit tehetnénk, ha azok, akiknek dolguk lenne az igazságosztás, segítségadás, halogatják a dolgukat? Félreteszem a verset” – így válaszolt a kérdezôknek nyíri otthonában.

58

Bakajsza András

A szentendrei író-olvasó-találkozón (1979-ben) egészében idézte az Elhúllt bolondok nyomán címû Nagy László-költeményt... (Rajta kívül tudja – e valaki ezt a harmincöt sornyi „fölkelt beszédet”?)

Béres dr. megismerése után „szóltam Kósa Ferencnek, Csoórinak...” Hát így indult. Íme, a Béreshez szegôdés szép dokumentumai: a Ratkó-ajánlások. Egyikük megindító nagyon. Az elsô: a Törvénytelen halottaim verseskötet címe alatt: ,,Dr. Béres Józsefnek adom tisztelettel, jó szívvel Ratkó József Nagykálló, 1976. március 27.” Az ezt követô imígyen hangzik: „Dr. Béres Józsefnek, Jóska bácsinak – Nagy László helyett is – József-napra és a Költészet Napjára, azzal a megjegyzéssel, hogy legnagyobb ellenfelünk: a Halál, s Te, Jóska Bátyám, legnagyobb ellenfele vagy a Halálnak. Öleléssel, tisztelettel: Ratkó József Nagykálló, 1978. március 17-én.” A szépírású sorok fölött: Szép Versek 1977. Jellemzô emberközi kapcsolatukra a névfokozás, a hivatalostól a familiárisig: a Jóska bátyámig. (József Attila Juhász Gyulához írt versének kezdése hasonlít hozzá: „Bátyám...”) Alig másfél hónapja temették a haláláig tiszta „versben bujdosót”, felfohászkodik hát a továbbélô küzdôtárs: „Megyünk utánad...” Amiképpen Csoóri is kijelölte: „megyek, mert más út nincsen”, csakis a Nagy László-i út egyenessége és tisztasága. Névnapi köszöntô is a ratkói dedikáció és a József napban benne van mindig az a 48-as márciusi József-nap.

Nem engedni a negyvennyolcból!

Szól továbbá az írás a magyar költészet neve napjáról, tudván, a humanista tudós szereti a teremtésre szólító verseket; azt, aki a vadócba rózsát olt és azt, aki gyakorolja is a még nem elég hitvallást. Amiként az Ady-versekben, itt szintén nagybetûs a Halál. Béres József dr. azért él, hogy a Halál lovai minél késôbb álljanak meg a halandó ember hajléka elôtt.

Utolsó verses könyvét: A kô alól cínût Debrecenben nyújtja át, 1987. ápr. 25én: „Béres Jóska bácsinak adom – a régi barátsággal Ratkó Jóska”.

Szabolcs-Szatmár-Bereg itt élô alkotói közül ketten szegôdtek hûséggel Béres József küzdéses küldetéséhez: Ratkó József és Bory Zsolt. Ratkót a sorsa hozta ide, hogy megkedvelje; „ a „Tied vagyok én nagy haragomban’’ is szeresse a Nyírséget, hogy jónak lássa lakó- és halóföldnek... Nagykálló lankái közt lelt otthonra és fejtôl való fára. A kettô között pedig olykor országossá táguló küzdôtérre.

Bory Zsolt neve alig ismert már. Finom, halk lírája nem vert körgyûrûket távolabb.

Mint Tóth Árpádéra, bánat tett rá hangfogót. E tájhoz kötôdik gyökereiben s kidôlésében is. Bölcsôhelye Nagykálló. Mint al- és fôkönyvtáros, Nyíregyházán élt.

Költôként kisebbik hazánkhoz kötôdik, a kanyargó Tiszához, a Nagyar-végi öreg tölgyhöz (Petôfi fájához), Kölcsey csekei hantjához..., az alig idôsebb Béres Józsefhez.

1975-ös Mélyhegedûjét így ajánlotta: „Drága Béres Jóska, ha nem volna igazad (amit nem hiszek), akkor is igazad lenne, mert gyönyörû és igaz az emberekért vívott küzdelmed, és igazak mind, akik téged támogatnak, szeretnek. Büszke vagyok rád, hogy ismerlek! Öleléssel; Zsolt Kisvárda 1976. XI. 10.”

Közönséges géppapíron különös címû költemény: Ribonukleinsav. A kézírásos vers jelzi a baráti megbecsülést. Ime!

Szépíróink dr. Béresért és cseppjeiért

59

60

Bakajsza András

Ötstrófás borongás, húszsornyi 1étösszegzés után pontos dátum. A napszakjelölés (az -után utótaggal a tudatban vagy a tudat alatt) Kosztolányi nagy számadását, a Szeptemberi áhítatot villantja: ,,aztán a délután is furcsa nékem, / ahogyan a napot árnyékok temetik...” A cím a kutató elmének szól: biokémiai szakkifejezés. Hatvan éves írta a hatvan évesnek az elmúlás elôsuhanásában, a mi marad utánam számvetésében. Semmi kétségük, ember az emberért úgy tehet csak: vállalt és végigvívott küzdelemben, rácáfolva Ady hôkölô harcú magyarjaira.

Kíméletnek nincs itt helye. DNS és RNS nélkül nincs élet. A rákkeltô vírusok is e kettôbôl állnak. „A fertôzés hordozója a vírusnukleinsav” – állapította meg dr. Béres.

A költôbarát elsô szava: Élet. A lírai én a legkínzóbb kérdést feszegeti: hogyan lehet túlélni halálunkat. Az utolsó elôtti sorban a „túléled” ige kapcsol vissza a versindító fônévhez. Egyes szám második személyû, az önmegszólítás mellett valaki mást is megérint. Egy jó barátot, egy tûnôdô olvasót...: „benned is emberré vált, a ribonukleinsav.” Emberré, alkotóvá. Föltalálóvá, szépíróvá, akinek társa a magány: ... midôn teremt új dolgokat, / S a semmibôl világokat.” (Csokonai A Magánossághoz írt szavai szerint.)

Ez az egyetlen igazolása a teremtô embernek: „A süket semmiségbe / egyetlen sugár int csak...” Vigasztalan szinte az s négyszeres betûríme, ám erôt ad a fénysugár baráti intése. Illyés öregkori kötetcíme asszociálódik: A Semmi közelít. A Boryversben egy harmadik személy is jelen van, személytelennek tûnt bár a fônévi igenevekben: elköszönni, félni... Ez a harmadik leveti álarcát, most már harmadik személlyé véglegesül; s ott van mindenütt, minden szófajban; ott a hozzá, az átöleli, a kínozná, a kattog, a vált szóban... A lezárás, az elföldelés marad csupán: „... rád / födelet csavaroznak.” Még sincs vége. Miért féljen, kiben „... emberré vált / a ribonukleinsav”, és szívében „... nem volt helye a rossznak”? Ezt mutatja föl a versajánlás: „Béres Jóskának (az ö papírjára, az ô tollával, az ô szemüvegével) írtam le emlékezetbôl ezt az új versemet: hátha megerôsítem vele ôt az embermentésért vívott csodálatos küzdelmében.”

Bory Zsolt két dedikációja bizonyára megerôsítette Béres dr.-t, mert megindítja az olvasót is katarzis érzésében: gyönyörû és igaz a megvívott küzdelem.

A szülôföld olyan, mint a sarkcsillag. Elkerül innen az ember, hogy vissza-visszatérüljön. Hodászra például, a szülôfaluba, s más régi, kedves helyekre azon a tájon. „Azon a tájon gyönyörûen beszélnek az emberek” vallja büszkeséggel, mosolyosan midnig: Czine Mihály professzor, az irodalomtudós.

Faluszéli házukban megfordult Szabó Pál, a Talpalatnyi föld írója, Veres Péter, Sánta Ferenc, Nagy László... E tájon „Vízzel, aszállyal, árral küzdô, mindig újrakezdô, tiszta lelkû emberek” élnek – mondta a közülök vétetett. A szülöhelyük: SzabolcsSzatmár címû, 85-ben megjelent könyvben a nyolcvanöt portré között Balczóé, Kósáé, Czinéé. A záhonyi születésû dr. Béres Józsefé nem fért közéjük. Hogyan is fért volna, ôt nem ajánlhatták megyei pártbizottság elvtársai. Egyedül merészelt menni az úton.

Czine Mihály Szabó Pálja mondja egy helyütt: „... szebb lett a föld kezem nyomán”. Nemde illik ez a vadócba rózsát oltó Béres Józsefre is? Ajánlja hát Németh László eklézsiájában címû könyvét (1997) „Jóskának, dr. Béres Józsefnek a kutató teremtô nagy tudósnak, köszönettel, szeretettel – Czine Miska”. Dátumtalan, helynévtelen a köszönet és a szeretet; Czine sortartása meg-megbicsaklik. Epiló-

Szépíróink dr. Béresért és cseppjeiért

61

gus az immár.

A Béres Cseppek névadója, Vizy E. Szilveszter (ma a Tudományos Akadémia elnöke) nagyszerûen érzett rá a Béres Cseppek létrehozójának „títkára”: „... személyében összesûrítve található nemzete minden vonása, mint cseppben a tenger.”

Hozzáfûzhetnénk: a minden jellemvonás egyike, legfontosabbika talán az a Móra Ferenc-i hitvallás, amit a szegényparaszti örökség révén Béres József sorsa is igazol: ,,Hiszek az ereszet alatt élôk dolgos emberségében.” Dolgos emberség, ennyi a titok. Nagy László mondaná így: a szülôföld és fölötte a csillagok. Nélkülük utat téveszt vagy utat veszt az emberfia. Egy Csoóri-verscím és versmondat érzékeltesse végül, milyen idôkben voltak vigyázók a napszámos Béreshez társult szépírók: „... de csak Magyarország korán jött zúzmarája / ült rá megint a küszöbömre”. (Töredék a hetvenes évekbôl).

Dr. Béres József nem mulasztja el köszönetét kifejezni „azoknak a barátoknak, íróknak, költôknek, újságíróknak..., akiknek a múltban is volt bátorságuk a Béres-ügy mellé állni.” (Béres József: A malignus daganatok biológiai, biokémiai okai, 191. oldal, Béres RT., 2000.)

Illyés írja Bartókról szóló költeményében: „volt törvény abban, hogy éppen e nép, / lelke mélyébôl” szakadt föl zenéje. Volt törvény abban, hogy az ízig-vérig magyar parasztfi, a »kommenciótlan béres« sikerrel harcolja meg ama nemes harcát az eltörlô típusú törvénytelen hatalom ellenében. És abban is, hogy éppen a nemzeti örökségünket tovább vívó és gyarapító szépíróink sorakoztak mellé, kiáltó szóval, találó szóval rettentvén a keselyût. Miképpen Ésaiás szájával szól az Úr: „... ôrizôket állatok... ne hallgassatok.” (És. 62, 6.)

Miért a szó mûvészei – Ratkó, Nagy László és a többiek – ijesztették a „farkast, veszett varjút”? Errôl szól hét évszázad magyar irodalmának legjava, akkor is, ha nem akarta meghallani sok „sehonnai bitang ember”.

Illô hát, hogy szóba hozzuk Béres József kedvelt poétáit, emlegetett verseit, verssorait. Szerzôi jogvédelem alatt álló videokazettáján két lírai szó olvasható: „Vadócba rózsát...” Mécs László alkotásának címe életfilozófiává mélyült: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! Szó szerint veendô: Jóska bácsi is oltogatta a vadrózsát a tiszai ártéren, otthon, Záhonyban. Rácsodálkozott, kinek arra vitt útja – tearózsa kinn, a prérin?

Ilyen lett volna a Béres-kert: „Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán... Közöttük ül, szemezget...” (Három holdra vágyott hajdan, hogy ültessen, oltson, mint az Epilógus Arany Jánosa.) Vagy úgy élt volna, mint fôhadnagy Fazekas úr Csokonai költeményében: „... a rendtartó méheknél / Kedve-telve ácsorog, / S érzi, hogy az embereknél / Az ország nem így forog.”

Elôkerül emlékezetébôl más Mécs-mû is, A királyfi három bánata: „Amikor születtem, nem jeleztek nagyot / messiás-mutató különös csillagok, / csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok...”

A királyfi elindult, hosszú harcban gyôzött, majd megkoronáztatott. Idôjártával átadta országát, mint ama Shakespeare-dráma hôse, Lear király. Hó hullott a szirtfokra, de ôrt áll még a forrásvidéken. Hadd ajánlja hát a dolgozatíró a nyolcvanhárom éves Jóska bácsinak a Piros csizmán ôszi harmat címû Mécs verset: „Egyenes még jó gerincem, /a lelkemen törés nincsen, / feszül még a lábom izmán / mérföldlépô piros csizmám. / De a csizmán ôszi harmat. / Mázsás súlyú a könnyharmat. / Boszorkányság fonja sorsom / a fekete párka-orsón... / Se tova, se té!

62

Bakajsza András

Nem visz mán / mesékbe a piros csizmám... / Szívem szállna, mint a darvak, / s vágyon, csizmán könnyes harmat.” Elégia? Az, de óda is: fenséges, magasztos.

Mintázódhatott volna Jóska bácsiról is Sarkadi Imre Elveszett paradicsomának bölcs, öreg Sebôkje: „... most is az az elgondolásom, hogy egyes növényeknek a virágzási és beérési idejét megváltoztassam,... hogy a növényi kártevôk megjelenése ne essen vele egybe. A halál ellen csinálom”.

Találkoztam típusával tanulmányban (Németh László: A kísérletezô ember, A minôség forradalma, Gályapadból laboratórium). „... az ember nemcsak természet, vállalkozás is” – tanítja az író. Továbbá: „... nincs az a munkahely, amit a kísérletezô ember laboratóriummá ne tudna alakítani, nincs az a robot, amit a minôség lehelete vívmánnyá nem varázsolhat át.” A Németh László-i gondolat szó szerint igazolódott itt, Kisvárdán, az Isten háta mögötti homokbuckákon. Béres József itt, a hajdani Nagytanyán teremtette meg laboratóriumát, igazolva a régi római bölcsességet: Labor omnia vincit, a munka mindent legyôz.

Miközben a Szépíróink dr. Béresért és Cseppjeiért témán dolgoztam, katartikus élményben lehetett részem, és ez feledtette velem veszôdségeimet. Tudományosan megközelíteni és értékelni dr. Béres Józsefet és mûvét, nem lehetett tisztem; ám a szépirodalom felôl közelíteni hozzá, megindító és megtisztító folyamat. A szépírók kinyitják szemünket a tisztánlátásra, hogy alkotásaik segítségével találjuk meg a Szép testvérét, az Igazságot, miként Keats angol költô megverselte. S azt is, hogy nemcsak a rózsa és a rózsaoltó mozdulat lehet szép. Szép lehet a nagyság is, egyegy nagy sors, egy-egy nemes küzdelem. A kiállás, a szivárványra fölfeszülés.

A Béres-ügy lezárult. De azok az évek, évtizedek nem pereghetnek el. Illyést idézve: ,,A megíratlan idô... egyszerûen el se megy; ködszerûen üli meg a tájat és az elmét.” Ha hozzájárulhattam, erôm szerint, a köd oszlatásához, az adósságunk csökkent vele.

Megjegyzés: Terjedelmi okok miatt itt most elhagyni kényszerültem Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Zelk Zoltán, Mezey András, Gyurkovics Tibor dr. Béres József melletti szépírói kiállásának taglalását.

Nagy László Elhúllt bolondok nyomán Dr. Béres Józsefnek Dehogy merevít meg delelés még romlatlan madár a májam gyöngy még bennem az elrendelés hogy a bolondok útját járjam amíg a vérem kereke jár a szél amíg számat csiszolja lesz a veszett ügynek bolondja békákkal tûzdelt kalap alatt lesz a májusért fölkelt beszéd ha napozik a bírói szék s négy lába négy szál százszorszépen s hollók ha babarózsák szemét kiszedik szólva hogy jómadár egy se marad étlen se tétlen

Szépíróink dr. Béresért és cseppjeiért ha tüntetve hogy éljen a rák harsog a köpenyhad fehéren fölzokog a vers feketében kidadogja ki van veszélyben ha naparanyból annyi karát vész el a fények vesztôhelyén ha nyög a remény ha a zászló a veszejtôk lábain kapca vonszolódik titkon a sárig s tulipánfák tornyát legázló rühes apokalipszis – kanca rablónak ha szivárványt sárlik lesz a veszett ügynek bolondja világra a gondot kibontja lesz idô ami sose felejt mert kéz is lesz hogy írjon röhejt s kínt az országos panaszkönyvbe – száll csuklómra csillagok örve kiszakad a fohász az árva hogy egy bolond százat csinálna a száz pedig milliomot

Úszni tudó török katonák menekülése

63

Krúdy Gyuláról (1878–1933) Krúdyt, a nagy írót középiskolás koromban vagy még késôbb ismertem meg alaposabban, és azóta is kedves íróim közé tartozik. Kedves íróim közé két okból is. Azon a vidéken élek, amelyen ô született és élt, s amelyhez szavai és szíve mindig visszahúztak. A másik ok: Krúdy egyszerûen zseniális író. Nyelvi ínyenc.

Ha a szavakkal festeni lehetne, akkor ô lenne a magyar nyelv legnagyobb festôje. Hogy mi táplálja egyáltalán egy író nyelvét, Krúdy írói nyelvét is, pontosan meghatározni nem tudom.

Gyanítom csak, hogy a szülôföld iránti szeretet, hûség. Nagy szerencse, de nagy kár is egyben, hogy Krúdy magyarul írt. Ha netán franciának született volna, azt hiszem, Nobel-díjas író lenne ma.

Gazdag föld ez, amelyen ô élt, amelyen mi élünk. Nagy álmú és nagy szavú embereket adott az országnak: Móriczot, Kaffka Margitot, emlegethetnénk Kölcseyt, Bessenyeit és igen sok nem jegyzett írót is. Olyan beszélô embereket, akik – mert az élet körülöttük nyomorúságos volt – megtanulták a szépséget, hogy szépen is éljenek. A mesemondókra is gondolok, a szabolcsi, szatmári mesemondókra, az énekes emberekre.

Miért szeretem olvasóként? Azért, mert azt a világot, amelyben élnie adatott, nagyon pontosan, nagy szeretettel, nagy igazságérzettel és gyönyörûszépen – ahogy Csoóri Sándor szokta volt mondani: „a soha nem hallott szép szavak anyanyelvén” – fogalmazta meg magyarul.

(Ratkó József elôadása elhangzott a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiójában, 1973(?)-ban – Babosi László közlése. Az elôzô számunkból kimaradt írás – A szerk.)

Hajdu Bertalanné

Munkaerôpiaci helyzetkép, foglalkoztatási feszültségek Szabolcs-Szatmár -Bereg megyében Szabolcs-Szatmár-Bereg Bevezetô Az ország keleti térségében elterülô, három országgal határos, kedvezôtlen természeti-közgazdasági adottságokkal rendelkezô Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népességeltartó képessége mindig alacsony volt. Az életszínvonalat is jellemzô foglalkoztatási, jövedelmezôségi mutatók jóval elmaradtak a többi megye átlagától.

A gazdasági ágazatokat a tôkeszegénység, az infrastruktúrát az elmaradottság jellemezte. A fontosabb gazdasági fejlettséget mérô statisztikai mutatók alapján, a megyék közötti összehasonlításban, évtizedek óta nem sikerült elmozdulni az utolsó helyrôl, emiatt az itt élôk életszínvonala is szerényebben alakult.

Az 1990-es évek elejére az elavult gazdasági szerkezet, valamint a piacok beszûkülése miatt a gazdasági fejlôdés megtorpant, a foglalkoztatási feszültségek kiélezôdtek. Az új piacgazdasági követelményekhez a megyei lakosság jelentôs rétege nem tudott alkalmazkodni. Az aktív keresôk jelentôs része munkanélkülivé vált, egy része „kényszervállalkozásba” kezdett, egy szûk réteg viszont sikeres vállalkozásokat mûködtet.

A jövedelmek jelentôsen differenciálódtak. A legalacsonyabb és legmagasabb lakossági jövedelmek közötti különbségek több mint tízszeresére nôttek. A lakosság középrétegei leszakadtak és az alsó jövedelmi kategóriába kerültek, míg egyes rétegei elszegényedtek. Ezt a folyamatot az életszínvonal mutatói jól tükrözik.

A gyors szerkezetváltozásra, megújulásra, a piacgazdasághoz való alkalmazkodásra a gazdasági ágazatok sem voltak képesek. Legnagyobb veszteség a megyében a mezôgazdaságot érte.

A gazdasági fejlettséget tükrözô átfogó mutató a bruttó hazai termék, amelynek mindössze 3,3 százalékát állítják elô a megyében. Az egy lakosra jutó bruttó hazai termék 826 ezer Ft volt 2001-ben, ez a megyék átlagának 72 százaléka, az országosnak alig több mint fele (57százaléka). A megyék sorrendjében ez a mutató Nógrád után az utolsó elôtti helyet foglalja el. A bruttó hozzáadott érték kétharmadát a szolgáltató szektor állítja elô, a mezôgazdasági ágazat szerepe jóval elmarad az ipari szektortól.

66

Hajdu Bertalanné

Az utóbbi években megvalósított új termelô és infrastrukturális beruházások már megfelelnek az európai normáknak, illetve a piaci követelményeknek, így több területen minôségi változásokat eredményeztek. A fejlesztések ellenére azonban a megye hátrányos helyzete a rendszerváltás óta lényegesen nem változott. A térség gyorsabb gazdasági fejlôdésére, új munkahelyekre és a támogatások intenzívebb hasznosítására lenne szükség.

A népesség jellemzôi A 2001 évi népszámláláskor 582 ezren éltek a megyében, az ország népességének 5,8 százaléka. A népesség száma az 1980 évi népszámlálás adatai szerint még 592 ezer, 1990-ben 571 ezer volt. Az utóbbi évtized népességszám növekedésére több tényezô hatott: – A más megyei létszámleépítések következtében a távolsági ingázók nagy része visszatért a megyébe, zöme munkanélküli lett. (Számuk változó, 25–30 ezer fô körüli volt.)

– A munkaerô piac beszûkülése miatt a vándorlási veszteség jóval kisebb volt, mint korábban. (1960–1970 között 44 ezer, 1990–2002 között 25 ezer.)

– A természetes szaporodás pozitív irányú volt az országosnál magasabb élve születési mutatók és alacsonyabb halálozási arányok miatt.

2002-ben a népességszám csökkent -a többi megyéhez hasonlóan- természetes fogyás következett be. 1999-tôl évente 300-500-zal kevesebb az élve születés, mint a halálozás.

Nemek között – az ország többi térségéhez hasonlóan – a nôk vannak többségben, ezer férfira 1083 nô jutott, korcsoportonként eltérôek az arányok. A népesség egyötöde 14 éven aluli, 17,4 százaléka 60 évesnél idôsebb. A 40 évnél fiatalabb korcsoportokban a férfiak vannak többen. A 40–60 év között kiegyenlítettebb a nemek aránya, (a népesség 26 százaléka tartozik ide) a 60 év felett a nôk vannak jóval többen.

A népesség összetétele korcsoportonként, 2001 Korcsoport, év 0– 4 5–14 15–19 20–29 30–39 40–49 50–59 60–69 70– X Összesen:

Férfiak

Nôk

Együtt

Megoszlás %

Ezer férfira jutó nô

18 42 22 47 40 43 31 21 18

17 41 22 45 38 44 35 30 34

35 83 44 92 78 87 66 51 52

6,2 13,2 7,1 14,8 12,6 14,3 11,4 9,9 11,0

953 964 982 965 971 1055 1112 1446 1897

282

306

588

100,0

1088

Munkaerôpiaci helyzetkép, foglalkoztatási feszültségek

67

A nemek szerinti nagy különbségeket az egyes korcsoportokban több tényezô okozza: – az élve születések között a fiúk vannak többségben, – a születéskor várható élettartam a fiúknál 10 évvel kisebb (66), mint a nôknél (76 év), – az 50 évesnél idôsebb férfiak között magasabb a halandóság, amit az életmóddal, a társadalmi-gazdasági környezeti hatásokkal magyaráznak a szakemberek.

A népességen belül a legnagyobb létszámú korcsoportot a 25–29 évesek képviselik. Ez a nagy létszámú korosztály az 1970-es évek közepén megfigyelhetô „demográfiai csúcs”, „élve születési boom” eredménye.

– A népesség számának növekedésére szolgáló „központi népesedéspolitikai intézkedések” hatására az élve születések száma folyamatos emelkedést mutatott. Legmagasabb 1973–1975 között volt, akkor a megyében évente 11–13 ezer élve születés történt, a jelenleginek a kétszerese!

– 1980 után az élve születések száma folyamatosan csökkent. Az 1990-es években még 8 ezer felett volt a megyében, jelenleg a 7 ezret sem éri el.

A lakónépesség (48 százalék) közel fele a megye 23 városában él, viszont az ellátottsági mutatók az egyes települések között jelentôs különbségeket mutatnak.

A népesség gazdasági aktivitása, foglalkoztatása jellemzôi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az életszínvonalat kedvezôtlenül befolyásolta, hogy az aktív korúak foglalkoztatása, elhelyezkedése évtizedek óta probléma, emiatt több tízezren hagyták el lakóhelyüket végleges, vagy ideiglenes jelleggel.

A foglalkoztatási színvonalat, a gazdasági aktivitást tükrözô mutatók kedvezôtlenebbek, mint a többi megyében, egy aktív keresônek itt jóval több (117) eltartottról kell gondoskodni.

A 15–74 éves népesség gazdasági aktivitásának változása a megyében Megnevezés

1997

1999

2000

2001

2002

Gazdaságilag aktív, 1000 fô Ebbôl: foglalkoztatott munkanélküli Gazdaságilag nem aktív, 1000 fô Ebbôl: passzív munkanélküli Aktivitási arány, % Munkanélküliségi ráta, %

182,2 186,1 189,1 158,8 164,2 168,3 23,4 21,9 20,8 244,5 240,4 235,7 14,1 13,9 15,1 42,7 43,6 44,5 12,8 11,8 11,0

189,8 168,5 21,3 233,3 15,1 44,9 11,2

192,4 173,9 18,5 230,2 15,5 45,5 9,6

192,7 174,7 18,0 228,2 14,0 45,8 9,3

KSH Évkönyv, 2001

1998

68

Hajdu Bertalanné

A 15–74 éves népesség gazdasági aktivitása a népszámlálás szerint. A munkaerôforrás A legutóbbi népszámlálás szerint a lakó népességbôl 456 ezer fô, a népesség 78,3 százaléka tartozott a munkaképes korúak (15 évesnél idôsebbek) korcsoportjába.

Közöttük is a nôk vannak többségben. (241 ezer) A munkaképes korúak között 193 ezer a gazdaságilag aktív, 389 ezer a gazdaságilag nem aktív népesség. A legnépesebb csoportot az inaktívak (208,8 ezer) képviselik, arányuk 46 százalék.

Az aktív foglalkoztatottak (157 ezer fô), legnépesebb csoportját a 40-49 évesek adják. A gazdaságilag nem aktív népesség között legtöbben a 60-69 évesek vannak.

A 15 éves és idôsebb népesség gazdasági aktivitás és korcsoport szerint, nemenként •(A népszámlálás adatai, 2001. 02. 01.)

Korcsoport (év) 15–19 20–29 30-39 40–49 50-59 60–69 70–74 75– X

Gazdaságilag aktív Összesen

42 494 90 089 77 684 87 607 62 604 48 720 20 705 26 567

Gazdaságilag nem aktív

Foglal- MunkaEgyütt koztatott nélküli 5 961 55 891 53 277 55 245 21 649 1 751 175 143

3 045 41 930 42 877 47 794 19 729 1 620 175 116

Összesen 456 470 194 092 156 986

2 916 13 961 10 400 7 751 1 920 131 27

Együtt 36 533 34 198 24 407 32 362 40 955 46 969 20 530 26 424

Inaktív keresô 1 684 22 766 21 917 29 901 39 915 46 379 20 263 25 988

Eltartott 34 849 11 432 2 490 2 461 1 040 590 267 436

37 106 262 378 208 813 53 565

A különbözô foglalkozási fôcsoportok közül a legtöbben a szolgáltatás jellegû ágazatokban dolgoznak, arányuk 63 százalék, az ipari és építôipari foglalkozásúak aránya 31 százalék, a mezôgazdaságiaké mindössze 6 százalék.

A vezetô, értelmiségi (19 százalék) és egyéb szellemi (18 százalék) foglalkozásúak száma együtt 57 ezer. Figyelemre méltó, hogy közöttük a nôk vannak többségben és az egyéb szellemi dolgozók között is háromszor annyian vannak, mint a férfiak. A fizikai munkakörökben fordított a helyzet, ott a férfiak képeznek nagyobb arányt.

A különbözô foglalkozási fôcsoportokban a vezetô, értelmiségi és szellemi foglalkozásúak száma az életkor növekedésével emelkedik, legtöbben a 40–49 évesek vannak, minden harmadik ide tartozik. Az 50 év felettiek száma is meghaladja a 30 évnél fiatalabbakét. A fizikai foglalkozásoknál fordított az arány, a legfiatalabb (15–29 éves) korúak vannak a legtöbben, és a korcsoport növekedésével számuk folyamatosan csökken.

Munkaerôpiaci helyzetkép, foglalkoztatási feszültségek

69

A foglalkoztatottak iskolai végzettség és összevont foglalkozási fôcsoport szerint, 2002. 02. 01.

Összevont foglalkozási fôcsoport

Vezetô, értelmiségi Egyéb szellemi Szolgáltatási Mezôgazdasági Ipari, építôipari Egyéb foglalkozású Összesen

Általános iskola

Összesen

29 817 28 560 25 511 5 706 50 686 16 706 156 986

Középiskola

Felsôfokú iskola elsõ v.

8 8.

9–15. magasabb osztálynál évfolyam (osztály) évfolyama alacsonyabb

49 390 369 596

274 1 506 2 945 2 162 10 699 7 449

8 177 22 776 21 530 2 939 39 243 7 829

21 366 4 278 987 21?

375 832

1 404

25 035

102 494

28 053

A foglalkozási fôcsoportok szerinti besorolás és az iskolai végzettség között szoros kapcsolat figyelhetô meg. A vezetô, értelmiségi foglalkozásúak több mint 70 százaléka felsôfokú végzettségû, az egyéb szellemi foglalkozásúak döntô többsége (95 százaléka) közép, vagy felsôfokú végzettségû.

A fizikai foglalkozásúak között 8 osztálynál alacsonyabb végzettségû 1404 fô volt (arányuk 1,3 százalék). Csak az általános iskola 8 osztályával 16 százalékuk, míg a döntô többségük ennél magasabb iskolai végzettséggel rendelkezett.

Jelentôsen megváltozott a foglalkoztatási szerkezet is, csökkent a termelô ágazatok és nôtt a tercier szektor létszáma. A foglalkoztatottak több, mint hattizede a szolgáltatási jellegû ágazatokban, egyharmada az iparban és mindössze 6,6 százaléka a mezôgazdaságban dolgozik.

A foglalkoztatottak korcsoport és összevont nemzetgazdasági ág szerint 2001. 02. 01. Összevont nemzetgazdasági ág Mezôgazdaság, erdôgazdálkodás Ipar, építôipar Szolgáltatási jellegû ágak Összesen

Összesen

15–29

30–39 é

40–49 v

e

50–59

60–X

s

9 522 48 956

1 956 15 898

2 518 13 092

2 929 14 650

1 585 5 150

534 166

98 508

27 121

27 267

29 915

12 994

1 211

156 986

44 975

42 877

47 494

19 729 1 911

70

Hajdu Bertalanné

A gazdaságilag nem aktív népesség Az inaktív keresôk száma 204,4 ezer, közülük majdnem minden második (97 ezer fô) 60 évesnél idôsebb, többségük nyugdíjas, 46 ezren a 30-49 évesek korcsoportjába tartoznak, 22,7 ezren részesülnek gyermekgondozási ellátásban.

Az inaktív keresôk jelentôs része munkaerôforrásként vehetô számításba, 38 ezer fô a korhatár alatti rokkant nyugdíjasok száma. Közülük 18 ezren 1950 után születtek, jelentôs hányaduk még családok eltartásáról gondoskodik!. Becslések szerint az inaktívak közül legalább tízezer körüli munkavállaló lehetne.

A népesség egyharmada (185 ezer) az eltartott, közülük 120 ezer fô a 15 évesnél fiatalabb. A 65 ezer munkaképes korú eltartottból 49 ezren 30 évesnél fiatalabbak.

A 20 évesnél fiatalabbak többsége még középfokú iskolában tanul. A 20–29 évesek korosztályába 2,5 ezer fô tartozott, ezek döntô része felsôfokú oktatásban tanul.

A 30–39 évesek 2,5 ezres rétege már valószínûleg nem tanul tovább, nem regisztrált munkanélküli, így jelentôs részük munkaerô forrásként jöhet számításba.

A munkaerôpiac jellemzôi A KSH rendszeresen megfigyeli a 4 fônél többet foglalkoztató szervezeteket. (A megfigyelés a 4 fônél többet foglalkoztató adatszolgáltatókra, megyei székhelyû vállalkozásra, a költségvetési szervekre és a non-profit szervezetekre terjed ki). A megyében 2002. évben a KSH 38,9 ezer mûködô gazdasági szervezetet tartott nyilván.

Ezen belül 23 ezer egyéni, 12 ezer társas vállalkozási formában mûködött.

A vállalkozások gyakorisága jóval szerényebb, mint az ország többi részén. A társas vállalkozásoknak mindösszesen 3,2 százaléka, az egyéni vállalkozásoknak 4,9 százaléka található a megyében. Ezer lakosra 60 vállalkozás jutott (40 egyéni és 20 társas), országosan 83, Gyôr-Moson-Sopron megyében 88.

A vállalkozások legnagyobb hányada a kereskedelemmel foglalkozik, a társas vállalkozások közel négytizede, az egyéni vállalkozások közül minden negyedik.

A megfigyelt szervezetek szerepe a foglalkoztatásban A KSH által megfigyelt körben az alkalmazásban állók létszáma 112 ezer körüli, négytizedük szellemi foglalkozású munkakörben dolgozik.

Az egyes ágazatok szerepe a foglalkoztatásban eltérô. Legtöbben (33,2 ezer) az iparban, döntôen a feldolgozóiparban (31 ezer fô) dolgoznak. Jelentôsen csökkent a mezôgazdaság és az építôipar szerepe. A két ágazat mintegy 4-4 ezer embert foglalkoztat. Megnôtt viszont a nem anyagi ágazatok (tercier szektor) szerepe, a foglalkoztatottak hattizede ide tartozik.

A keresetek, a jelentôs emelkedés ellenére, valamennyi nemzetgazdasági ágban 20–23 százalékkal maradnak el az országos átlagoktól. Nagyobb az elmaradás a verseny szférában, fôleg a szellemi foglalkozásúaknál. Ez összefüggésben van az ágazati szerkezettel és az alacsony jövedelmezôséggel, valamint a közszférában végrehajtott dinamikus ütemû béremeléssel is.

Munkaerôpiaci helyzetkép, foglalkoztatási feszültségek

71

Egyéni vállalkozások A foglalkoztatásban betöltött szerepük jelentôsnek értékelhetô, bár egy részük „kényszervállalkozónak” minôsíthetô. A 23 ezer egyéni vállalkozóból 13 ezer fôfoglalkozásúként, 4,5 ezer nyugdíj mellett, 5,7 ezer mellékfoglalkozásként tevékenykedik.

Egyéni vállalkozásban az alkalmazottakkal együtt a megyében összesen kb. 15 ezer fô dolgozik. Jellemzô, hogy a vállalkozók 80 százaléka egyedül végzi tevékenységét, egyötödük 1–9 fô közötti munkavállalót foglalkoztat. 10 fônél nagyobb létszámot mindössze 95 vállalkozás foglalkoztat, ebbôl háromban haladja meg a létszám az 50 fôt.

A külföldi érdekeltségû vállalkozások szerepe a foglalkoztatásban nem ismert!

Jelenleg 1119 külföldi érdekeltségû vállalkozás mûködik a megyében, 85 százaléka a kereskedelemben folytat tevékenységet, ezek alacsony tôkeigényûek.

Egyéni gazdaságok A megye 99 200 egyéni gazdaságában és mintegy 500 gazdálkodó szervezetében 229 ezer fô folytatott mezôgazdasági tevékenységet a 2000. évi általános mezôgazdasági összeírás szerint. Az egyéni gazdaságokban az átlagos földterület 2,1 hektár. A gazdaságok kétharmadában a földterület egy hektárnál kevesebb, 23 százalék 1–5 hektár közötti. Az 50 hektárnál nagyobb földterülettel rendelkezôk aránya nem éri el az 1 százalékot. Ezek az arányok a megye kistérségei között nem mutatnak nagy eltéréseket.

Ez a gazdasági forma fô megélhetési forrást nem nyújt. Egy egyéni gazdaság által elôállított mezôgazdasági termelési érték a gazdaságok átlagában 534 ezer forint volt.

Ez az érték alacsonyabb, mint a régió másik két megyéjében. A régió átlaga 562 ezer forint. Hogy ezekben a gazdaságokban mennyi a költség, illetve a jövedelemhányad, illetve hány embernek jelent megélhetést, arra vonatkozóan nincs információ.

Az 1900 családi gazdaság szerepe a foglalkoztatásban nem jelentôs. A gazdálkodókon kívül 3700 személy él itt, használatukban 75 341 hektár van, a megyei termôterület 15 százaléka.

A családi gazdálkodók 3 százaléka legfeljebb 8 általános iskolát, 30 százalékuk szakmunkásképzôt, 18 százalékuk középiskolát végzett. Felsôfokú iskolai végzettséggel 13 százalékuk (230 fô) rendelkezik. A szakmunkások 84 százaléka nem mezôgazdasági jellegû iskolában szerezte szakmáját. A középfokú végzettségûeknek viszont 53 százaléka, a felsôfokú iskolát végzetteknek pedig 79 százaléka mezôgazdasági képesítéssel rendelkezik.

A munkanélküliség helyzete A munkát keresôk száma az utóbbi években is dinamikusan nôtt, ugyanakkor a felkínált álláshelyek száma és összetétele mérsékeltebben változott, ami kiélezte a munkaerô piaci feszültségeket a megyében is

72

Hajdu Bertalanné

A munkanélküliségi ráta a régió átlagában 12,7 százalék. Ezen belül Jász-Nagykun-Szolnok megyében 9,6 százalék, Hajdú-Biharban 12,4 százalék SzabolcsSzatmár-Bereg megyében 15,6 százalék.

Magyarországon a nyilvántartott munkanélküliek közül minden tizediket Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében regisztrálták, számuk 32-34 ezer fô körül alakul.

Elhelyezkedésük a megyén belül nem egyenletes. A munkanélküliségi ráta Nyíregyháza térségében a legalacsonyabb (10 százalék) és Csenger és Vásárosnamény térségében a legmagasabb (23 százalék).

A munkanélküliek jellemzôi A megyében regisztrált munkanélküliek száma és aránya az 1990-es évek közepéhez viszonyítottan jóval kevesebb. 1995-tôl számuk 44,7 ezerrôl 1998-ra 37,5 ezerre csökkent, majd 1999-ben ismét nôtt, azóta csökkenô irányt mutat.

A munkanélküliség alakulása a megyében* Megnevezés Regisztrált munkanélküli Ebbôl: pályakezdô Bejelentett betöltetlen álláshely Ebbôl: fizikai szellemi: Egy álláshelyre jutó munkanélküli Tartósan (180 napon túl) munkanélküli Ebbôl: férfi nô

1997

1998

1999

2000

2001

2002

43 063 37 538 40 215 38 373 36 145 33 308 5 807 3 742 4 090 3 703 3 690 3 969 1 324 1 503 858 1 135 1 060 1 006 1 211 1 365 723 1 017 934 902 113 138 135 118 126 104 33 25 47 34 34 34 23 478 21 669 19 973 21 896 18 817 18 615 13 710 12 934 11 244 12 140 10 602 10 510 9 768 8 735 8 729 9 756 8 215 8 105

*Forrás: Foglalkoztatási Hivatal

Magas a fluktuáció, egy éven belül több mint ötvenezer a belépô, és közel ennyi a kilépô, akiknek jelentôs része újra visszakerül. Egy részük elhelyezkedése kilátástalan, közülük minden negyedik (25 százalék) már egy évnél hosszabb ideje, minden második 180 napot meghaladóan regisztrált, többségük férfi.

Pályakezdô munkanélküliek A regisztrált munkanélküliek 10-13 százaléka pályakezdô. Számuk évek óta lényegesen nem változik, 4000 körüli. Egyharmaduk csak általános iskolát, minden második szakmunkásképzôt, vagy középiskolát, 170 fô fôiskolát, 50 fô egyetemet végzett.

Munkaerôpiaci helyzetkép, foglalkoztatási feszültségek

73

2003 elsô hét hónapjában 2900 pályakezdô regisztráltatta magát a megyei munkaügyi kirendeltségeken, vagyis 350-nel több mint 2002-ben. Nyíregyháza és térségében a regisztrált pályakezdô munkanélküliek száma 1200, ami az elôzô év hasonló idôszakához képest 300-zal több.

Jelentôsen nôtt a fôiskolát végzett pályakezdô diplomás, a megye tíz kirendeltségére 420-an jelentkeztek be az elsô hét hónapban jóval többen, mint korábban.

Júliusban 5100 pályakezdô munkanélkülit tartottak nyilván, ez 800-zal több, mint egy évvel korábban. A jelenleg regisztrált 750 fô diplomás között 160 egyetemi végzettségû van, közülük 280 fô a pedagógus, akik iránt igen csekély az érdeklôdés, mindössze 25 pedagógus állásajánlat érkezett.

Bejelentett, betöltetlen álláshely A munkaerô iránti kereslet volumene és szerkezete évek óta alig változott. A felkínált álláslehetôség az igényekhez képest igen szolid és éven belül változó. Legnagyobb a kereslet a nyári-ôszi hónapokban. Zömmel fizikai, betanított, vagy szakmunkásokat keresnek, fôleg a vidéki feldolgozó ipari üzemekben. Szellemi foglalkozású munkaerôre az igények 10–12 százaléka érkezik. Egy bejelentett álláshelyre 34 munkanélküli jut! Sajnos a bejelentett igények és lehetôségek között általában nincs összhang.

A regisztrált munkanélküliek és a bejelentett betöltetlen álláshelyek fôbb jellemzôi

Idôszak

1995.

1996.

1997.

1998.

1999.

2000.

2001.

2002.

2002.

december december december december december december december szeptember december

Regisztrált Ebbôl: munkanélküli pályakezdô 44 725 42 091 43 063 37 538 40 215 38 373 36 145 32 002 35 308

5 044 3 847 5 807 3 742 4 090 3 703 3 690 4 404 3 976

Munkanélküliségi ráta, % 18,8 19,0 19,3 16,9 19,4 18,9 17,2 15,6 17,2

Bejelentett Egy állásbetöltetlen helyre jutó álláshely m.nélküli 592 898 1 324 1 503 858 1 135 1 060 1 987 1 006

73 47 33 25 47 34 34 16 34

A munkanélküliek jellemzôi, állománycsoport, életkor, iskolai végzettség szerinti összetételük évek óta nem változott lényegesen. A fizikai foglalkozásúak aránya 87 százalék, minden 3. munkanélküli szakmunkás, a betanított (26 százalék) és a segédmunkások (27 százalék) hasonló arányt képviselnek. A szellemi foglalkozásúak között az ügyintézôk vannak többségben, számuk 3000 körüli. A vezetôk, irányítók csoportjába 650 fô (2 százalék) tartozik.

74

Hajdu Bertalanné A regisztrált munkanélküliek a keresett foglalkozás állománycsoportja szerint* 1997–2001

Megnevezés

Szakmunkás Betanított munkás Segédmunkás Fizikai foglalkozású összesen Szellemi foglalkozású összesen ÖSSZESEN

1997

1998

fô

fõ

1999 fõ

2002

2000 fõ

fõ

megoszlás, %

15 021 11 099 10 190

13 687 9 943 8 886

14 315 10 519 9 624

13 231 9 958 9 817

11 828 8 912 10 140

33,5 25,2 28,7

37 210

32 516

34 458

33 006

29 880

87,5

5 853 43 063

5 022 37 538

5 757 5 367 4 428 12,5 40 215 38 373 35 308 100,0

*Forrás: Foglalkoztatási Hivatal

Kistérségek

Munkanélküliségi ráta éves átlaga, %

Regisztrált munkanélküliek létszáma

Tartós munkanélküliek aránya, %

Pályakezdô munkanélküliek aránya, %

Rendszeres támogatásra jogosultak aránya, %

Új állásbejelentések éves átlaga

Az életkor szerinti összetételben, a legtöbben a 26–35 éves korcsoportba tartoznak (az összes egyharmada), 2 200 fô (6 százalék) 50 évesnél idôsebb, 2 700 fô 20 évnél fiatalabb.

2002 év végén minden második fô általános iskolai vagy alacsonyabb, egyharmada szakmunkás, szakiskolai végzettséggel, 5650 fô közép-, 559 fôiskolai, 150 fô egyetemi végzettséggel rendelkezett. 2003-ban jelentôsen emelkedett a diplomások száma.

A munkanélküliek jellemzôi a megye kistérségeiben, 2002

Kisvárda Mátészalka Nyírbátor Nyíregyháza Fehérgyarmat Vásárosnamény Tiszavasvári Csenger Nagykálló Baktalórántháza ÖSSZESEN

16,6 19,2 22,4 11,0 20,9 24,5 19,3 25,5 16,7 22,0 16,7

4 863 4 597 3 557 8 165 3 004 3 329 1 987 1 300 1 876 1 607 34 287

27,5 32,7 31,2 21,0 19,4 21,3 24,4 26,0 33,0 23,2 25,6

15,2 11,7 11,6 10,7 9,3 10,5 11,9 10,6 10,4 11,6 11,5

44,6 52,8 52,6 27,8 50,6 50,9 42,9 59,3 43,4 45,7 44,1 1

98 108 109 422 58 47 32 21 20 91 006

*Forrás: Foglalkoztatási Hivatal

Munkaerôpiaci helyzetkép, foglalkoztatási feszültségek

75

A munkanélküli-ellátás formái, a foglalkoztatási programok A munkanélküliség kezelésének, illetve a munkanélküliek támogatásának egyre több módszerét alkalmazzák az arra hivatott intézmények. A regisztrált munkanélküliek többsége rendszeres pénzbeli támogatásban részesül, több mint egyharmadukat úgynevezett „aktív eszközökkel” támogatják.

Az aktív eszközökkel támogattak közül több ezren különbözô képzési formákban vesznek részt: pénzügyi ügyintézôi, mérlegképes könyvelôi, számítógépes kezelôi stb. képesítést szereznek. A képzési díjat a Foglalkoztatási Hivatal téríti. Évente 34 ezren vesznek részt közhasznú foglalkoztatásban.

A munkaadók bérjellegû támogatást is több címen kérhetnek, vehetnek igénybe: – tartósan munkanélküliek foglalkoztatása, – megváltozott munkaképességûek bértámogatása, – pályakezdôk foglalkoztatásának támogatása.

Kiemelt támogatásban részesítik az új munkahelyek teremtését, a beruházásokat. Ennek feltétele, hogy a foglalkoztatást éveken keresztül biztosítsák. Új program indult a megyében, 2003-ban száz diplomával rendelkezô, de munkát nem találó regisztrált fiatal munkanélküli részére. Célja a fiatal értelmiségiek elvándorlásának fékezése, letelepedésük támogatása. A program keretében pályázatot írtak ki olyan munkaadók részére, akik fiatal diplomás szakemberek foglalkoztatását vállalják 4 éven keresztül. Az elsô két évben a bért és a hozzá kapcsolódó járulékokat teljes mértékben támogatják. Az érdeklôdés a diplomások részérôl igen nagy, a 100 helyre hatszoros jelentkezés volt.

A megyében letelepedô cégek új beruházásai eredményeként új munkahelyek létesítése is folyamatban van, ebben az évben Baktalórántházán 400, Nyíregyházán újabb 600 fô elhelyezkedésére nyílik lehetôség fôleg fizikai, illetve szakmunkások részére.

A munkaerôpiac sajátosságai, várható változásai A munkanélküliségi ráta magas szintje a megye sajátosságaiból származik, és több okkal magyarázható: A vállalkozások tôkeszegénysége miatt a megyében a rendszerváltás óta kevés új munkahely létesült. A munkaerô kínálat mindig jóval meghaladta a keresletet. A jellegzetességek közé tartozott a nagy létszámú „távolsági ingázó” réteg visszatérése. Alacsony iskolai végzettségük és szakképzettségük miatt a munkaerô felvételeknél hátrányosan indulnak A racionális munkaerô gazdálkodást, a „kényszervállalkozások” megszüntetését serkentette a megyén belüli gazdálkodóknál is: a minimálbér felemelése, a közgazdasági intézkedések hatásai: a versenyhelyzet, a piacok beszûkülése, a szubvenció, az export támogatásának megvonása, a forint árfolyamának felértékelése.

Mindezek fôleg az exportra termelô élelmiszer és könnyûipari cégeknél jelentôs, több száz milliós bevételkiesést okoztak. A termelés visszaesése ezeknél a munkaerô leépítésével járhat!

A munkaerô központoknál nyilvántartott munkaerô egy része nem is akar munkát vállalni, így egy részük kikerült a regisztrált munkanélküliek közül. A munka-

76

Hajdu Bertalanné

nélküli járadék összege (37 130 Ft) és a minimálbér közötti különbség nem ösztönöz a munkavállalásra!

A munkaerô központok az utóbbi években 5-7 ezer fôt szervezett szakképzettséget nyújtó továbbképzésben részesítettek. Ezzel egy részük munkát tudott vállalni, nagy részük viszont gyakorlat hiányában visszakerült a munkanélküliek közé.

Az elbocsátott munkaerô egy része rokkant nyugdíjassá vált, számuk meghaladja a 63 ezret. Közülük 38 ezer fô a korhatárnál fiatalabb, sôt több mint 18 ezer fô 52 évesnél fiatalabb, akik jelentôs része még munkaerôforrásként vehetô számításba!

A munkaerô forrást nagymértékben bôvíti a pályakezdô fiatalok rétege, akik egy része az elhelyezkedési gondok miatt hagyja el a megyét! A középiskolát évente 1516 ezren fejezték be (gimnáziumot 9,2 ezer, szakiskolát 4 ezer). Közülük minden második jelenik meg a munkaerô piacon. Emellett 1-2 ezer fô nem tanul tovább az általános iskola befejezése után, ôk is a munkaerôpiac szereplôi lesznek.

A megye fôiskoláin évente 1500–2000 fô szerez diplomát, ebbôl 1000 fô nappali tagozaton. Sajnos elhelyezkedésük, munkavállalásuk egyre nehezebb. A gazdasági társaságok fôleg gyakorlott, fiatal munkaerôt keresnek, aminek a pályakezdôk még nem tudnak megfelelni. Így sajnos többségük be sem kerül szervezett keretek között a munkaerô piacra.

Elterjedt a „fekete munka, megfigyelhetô a nem teljes munkaidôben foglalkoztatottak számának bôvülése is.

A munkaképes lakosok között is növekvô számban van jelen a roma lakosság.

Többségük szakképzetlen, fôleg fizikai munkára alkalmasak (1-2 ezer fô évente), amire nincs tömeges igény. Tartós munkavégzésre jelentôs részük nem is hajlandó.

Az új munkahelyteremtô pályázatokra a gazdálkodók egyre óvatosabban jelentkeznek. A saját erô biztosítása a tôkeszegény, alacsony jövedelmezôségû ágazatokban gondot jelent, a tartós munkanélküliek foglalkoztatását több évig kell vállalni. Az értékesítés piaca nincs garantálva, a piacra jutás támogatása szûkül, sôt több élelmiszer terméknél megszûnt. A magas élômunka igényes ágazatokban a munkabér költségeit nem tudják kigazdálkodni, nem képesek az árakban érvényesíteni.

Mindezek a sajátosságok azt erôsítik, hogy a munkanélküliség problémáját kiemelten kell kezelni, a foglalkoztatási lehetôségek bôvítésére több megoldást kell alkalmazni.

– Új munkahelyek létesítése.

– Kis- és középvállalkozások erôsítése.

– A meglévô munkahelyek megtartásának támogatása.

– A hátrányos helyzetûek foglalkoztatását segítô pályázatok kiírása, támogatása.

– A mezôgazdasági tevékenység, a helyi speciális adottságok kihasználása (gyógynövénytermesztés, biogazdálkodás, méhészet, szociális földprogram.)

– Falusi turizmus fejlesztése (lovas turizmus, a Tisza lehetôségeinek hasznosítása).

– Infrastruktúra mielôbbi kiépítése (autópálya program, repülôtér, határátkelôk).

– A termelés jövedelem termelô képességének javítása, az export támogatása.

– Határ menti kapcsolatok élénkítése.

Mindezek megvalósításához központi források igénybevételére és hatékony alkalmazására van szükség, mivel saját forrás szûkösen áll rendelkezésre mind a lakosságnál, mind a vállalkozásoknál, mind az önkormányzatoknál.

Munkaerôpiaci helyzetkép, foglalkoztatási feszültségek

77

Összegzés A munkaerô piac gyors ütemû, látványos átalakulására nem lehet számítani. A munkaerô kínálat lényegesen nem csökken, szerkezete gyors ütemben nem képes változni. A munkanélküliek egy része végleg kiszorul a munkaerô piacról. A foglalkoztatási problémák tartós jellegûnek ígérkeznek.

A megyében nagytömegû munkaerôforrás áll rendelkezésre, a ténylegesen munkát vállalni képes népesség száma megközelítôleg 40 ezer fô, a kereslet irántuk igen szerény.

A munkanélküliség problémájának kezelésére a megyei sajátosságok, a közgazdasági, természeti adottságok figyelembe vételével több módszert is alkalmaznak.

Ennek ellenére nagy a veszélye, hogy sokan kikerülnek az ellátási rendszerekbôl.

A tartós munkanélküliség egyénre és társadalomra gyakorolt negatív hatásait már többen leírták, ismertették.

A mellôzöttség, a feleslegessé válás, a kilátástalanság sok embert sodor a szenvedélybetegség irányába. A hosszan tartó munkanélküliség következtében a szakmai tudás gyorsan elavul, ezek az emberek már nem lesznek versenyképesek, vagyis végleg kiszorulnak a munkaerôpiacról.

Ezt a folyamatot súlyosbítja a romakérdés kezelése a megyében. Egy részük elhelyezkedése szinte kilátástalannak látszik. Egyre nagyobb gond a pályakezdôk elhelyezkedése, minden eszközzel el kell kerülni e réteg tartós munkanélkülivé válását.

A munkaerôpiacot jellemzô sajátos tényezôk igénylik, hogy a megye gazdaságfejlesztését, a foglalkoztatási gondok, a jövedelmi helyzet javítását a helyi adottságoknak megfelelô módszerekkel kezeljék E nélkül a térség gazdasági leszakadása és az itt élôk életszínvonalának, jövedelmi helyzetének további rosszabbodása fokozódik.

Irodalom Faluvégi Albert: A magyar kistérségek fejlettségi különbségei. Területi Statisztika, 2000. július.

Kovács Tibor: Prológ a statisztikai kistérség területbeosztás felülvizsgálatához. Területi Statisztika, 2002. május.

Dr. Lakatos Judit: Foglalkoztatottság – munkanélküliség. Gazdaság és statisztika, 1997/6.

Malakucziné Póka Mária: Kistérségek szerinti jövedelmi különbségek a megyében. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2003/2.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Munkaügyi Központ tájékoztatója, 2002.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Statisztikai évkönyve, KSH, 2000, 2001.

78

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota Bevezetés Az utóbbi évtizedekben nemzetközileg megfigyelhetô tendencia a humán tôke szerepének a növekedése. A gazdasági fejlôdés szempontjából a fejlett országokban döntô termelési tényezô a népesség helyzetének minôségi javulása. Ezt a jellemzôt a következô paraméterek együttese határozza meg: születési, halandósági, egészségügyi viszonyok, képzettség és iskolázottság, kereseti és foglalkoztatási elemek, a családok helyzete, valamint a családok, illetve a háztartások gazdálkodását motiváló tényezôk.

Az Európai Unió „Útmutató a 2000–2006 közötti idôszakra vonatkozó programok kidolgozásához” címû tervezési dokumentumának Európai Foglalkoztatási Stratégia fejezetéhez kapcsolódva a humán erôforrás fejlesztésére vonatkozó célkitûzéseket az Európai Uniós Szerzôdés cikkei fogalmazzák meg. A 129. cikk szerint cél az egészség védelme, illetve az egészségügyi és biztonsági óvintézkedések biztosítása a munkahelyeken. Szintén e szerzôdés tûzi ki a szociálpolitikáról szóló cikkelyeiben az élet- és munkakörülmények javítását, a foglalkoztatás és az esélyegyenlôség elômozdítását, valamint a minimális szociális védelem megvalósítását.

A humán erôforrások minôségének egyik legalapvetôbb eleme a népesség egészségi állapota, ezért a területi fejlôdés szempontjából is kiemelt feladat az egészségi állapot javítása. Az egészségi állapot elemzésekor két fô elvet szükséges szem elôtt tartani. Az egyik, hogy az egészségi állapotot az egészségügyi rendszer mellett döntôen a szociális és életmódbeli tényezôk befolyásolják, a másik, hogy a népesség egészségi állapota összetett jelenség, ezért jellemzéséhez több mutatót is figyelembe kell venni. A népesség egészségi állapotának javítását célzó fejlesztések során a legfontosabb beavatkozási lehetôségek az egészségügyi rendszeren kívüliek: az életmód, az egészségkultúra és a társadalmi környezet egészének fejlôdésétôl/ fejlesztésétôl függenek.

A piacgazdaságnak szükségszerûen vannak vesztesei. A róluk való gondoskodás, egyfajta szociális védôháló mûködtetése a társadalom érdeke, feladata is. Magyarországon az 1968-as gazdasági reform, a gazdaság liberalizálása, az ún. második gazdaság erôsödése fokozta a társadalom polarizációját, a jövedelmi különbségeket.

A megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota

79

A liberalizáció korlátozása a hetvenes évek második felétôl ismét a nivellálódás irányába hatott, majd a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején a rendszerváltás, a piacgazdaságra való átállás korábban nem tapasztalt vagyoni, társadalmi különbségeket eredményezett. A differenciáltság térségi szinten is megjelent, összefüggésben az erôforrások eltérô rendelkezésre állásával. E folyamatok vesztesei fôleg az elmaradott gazdasági struktúrájú, illetve mezôgazdasági jellegû vidékek, így többek között Szabolcs-Szatmár-Bereg volt. Eközben a polarizáció a megyén belül is mind területi vonatkozásban, mind az egyes háztartások szintjén fokozódott. A szociális gondoskodásra szorulók száma nagymértékben növekedett.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye gazdasági-társadalmi válsága legszembetûnôbben az életminôség romlásában jelentkezett. Az 1996-ban elfogadott, 2000-ben aktualizált megyei fejlesztési koncepció hosszú távú célként a lakosság életminôségének javítását fogalmazza meg. A koncepció alapstratégiája a gazdaság fejlesztése, mely hosszú távon biztosan pozitívan befolyásolja majd az életminôséget is, azonban a jelenlegi fejlesztési idôszakban a piacgazdasági kiegyenlítô mechanizmusok nem bizonyulnak elegendônek a helyzet javításához, pótlólagos fejlesztési intézkedések szükségesek. E téren a következô fontosabb szükségletek, illetve problémák fogalmazhatók meg: A morbiditási és mortalitási mutatók alapján a megye lakosságának jelenlegi egészségi, szociális és mentális állapota – a legtöbb összehasonlító adat és mutató alapján – rosszabb helyzetben van, mint az országos átlag, ezért mindenképpen indokolt ennek a területnek a kiemelt fejlesztése.

Egyes területeken krízis szituációk alakultak ki, vagy alakulhatnak ki hamarosan, mint például a tartós munkanélküliek, a roma etnikum, általában a többszörösen hátrányos helyzetû rétegek egészségügyi, szociális ellátottságában és életkörülményeiben. Egyre súlyosabb gond a szenvedélybetegek ellátása. A szociális intézményrendszer túlterhelt, egyes kisebb településeken, ill. kisebb térségekben (fôként a megye perifériás részein) az alapvetô ellátások elérhetôsége is nehéz.

Mindezek alapján határozott a Szabolcs -Szatmár – Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács a megyei szintû egészségügyi és szociális fejlesztési koncepció és program összeállításának szükségességérôl. A koncepció elkészült, a Megyei Területfejlesztési Tanács 2003. december 4-i ülésén azt elfogadta.

A megyei egészségügyi és szociális fejlesztési koncepció elsô része a helyzetelemzést tartalmazza: bemutatja a lakosság egészségügyi és szociális helyzetét befolyásoló fôbb társadalmi-gazdasági tényezôket, a lakosság egészségi állapotát, az egészségügyi, valamint a szociális intézményrendszer meghatározó paramétereit. A helyzetelemzés önálló blokkja annak a kutatásnak az ismertetése, amelynek keretében közel 1452 megyei háztartás körében került sor – interjús, kérdôíves formában – az egészségi állapot, valamint a szociális helyzet felmérésére, annak értékelésére vonatkozóan. Jelen cikk e kutatás legfontosabb eredményeit ismerteti.

Mintaválasztás és a kutatás dimenziói 2003 tavaszán lépcsôzetes mintaválasztáson alapuló, kérdõíves adatfelvételre került sor Szabolcs-Szatmár-Bereg megye lakossága körében, a Debreceni Egyetem

80

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely

Egészségügyi Fôiskolai Karának hallgatóinak, mint kérdezôbiztosoknak a részvételével. A felmérés elsôsorban a következô témák feltérképezésére irányult: (1) jövedelmi helyzet; (2) a háztartások felszereltsége, lakásviszonyok; (3) életmód, egészségi állapot; (4) mentális státusz; (5) az ellátórendszerek igénybe vétele.

Településtípus és kistérségek szerint a minta összetétele reprezentatívnak tekinthetô. A kistérségek, a nemek, illetve a településtípusok szerinti megoszlás a következô: 1. táblázat A minta megoszlása

(Forrás: KSH, illetve saját adatfelvétel)

1. A jövedelmi helyzet jellemzôi A kérdôíves felmérés során több kérdéssel vizsgáltuk a jövedelmeket, illetve azok összetételét. A havi nettó háztartási jövedelmeket figyelembe véve a háztartások átlagjövedelme 111 ezer Ft volt. A jövedelmek szóródása, azaz a jövedelmi egyenlôtlenség jelentôs, hiszen az átlagos szóródás 75 ezer Ft körül alakult. A legmagasabb háztartási nettó jövedelem 880 ezer Ft volt, a leggyakoribb érték pedig 80 ezer Ft. A jövedelmi egyenlôtlenségek megyei jellemzôi leképezik az országos tendenciákat.

2. táblázat A havi nettó háztartási jövedelmek átlagai a megkérdezettek neme alapján

(Forrás: saját adatfelvétel)

A jövedelmek nemek közötti eltérése általános jellemzôként definiálható Magyarországon, ez a jelenség a megyében is megfigyelhetô. Különösen rossz helyzetben vannak azok a nôk, akik özvegyként, vagy elváltként élnek egyedül, hiszen körük-

A megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota

81

ben mérhetôek a legalacsonyabb átlagjövedelmek – 71 000 (az özvegyek), illetve 91 000 forintos (az elváltak) összeggel.

A jövedelmek alakulását természetesen nemcsak az életkori és családi adatok alakítják. Erôteljesebb befolyást gyakorolnak az ennél keményebb változók, mint az iskolázottság, illetve az aktivitás, inaktivitás.

3. táblázat A havi nettó háztartási jövedelmek alakulása az iskolázottság függvényében

(Forrás: saját adatfelvétel)

Az iskolai végzettség és a jövedelmek között lineáris összefüggés tapasztalható, a végzettség emelkedésével növekszik a jövedelem is. A jövedelmek szóródása is lineárisan növekszik, a diplomások körében a legmagasabb, ami azt jelenti, hogy körükben erôteljesebbek a jövedelmi egyenlôtlenségek, azaz egyes diplomás foglalkozások kedvezôbb feltételeket biztosítanak, mint mások.

A havi nettó háztartási jövedelmek kistérségek szerinti vizsgálata ugyancsak jelentôs regionális eltéréseket mutat.

4. táblázat A havi nettó háztartási jövedelmek alakulása az egyes kistérségekben

(Forrás: saját adatfelvétel)

Amennyiben az így kapott adatokat összevetjük a KSH egy állandó lakosra jutó szja-alapot képezô jövedelmi vizsgálatával,1 azt látjuk, hogy a módszertanilag különbözô adatfelvételek számos azonosságot mutatnak. Mindkét szempontból kiemelkedôen kedvezô helyzetûnek minôsíthetô Nyíregyháza, illetve a két legkedvezôtlenebb adatokkal rendelkezô kistérsége a megyének, a baktalórántházi és a csengeri.

Nyíregyháza város vezetô szerepe a településtípusok közötti eltérésekben is megmutatkozik: míg a megyeszékhelyen a nettó háztartási átlagjövedelem 1. Malakucziné Póka Mária: Kistérségek szerinti jövedemi különbségek a megyében. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle, 2003/2. 121–137.

82

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely

meghaladja a 131 ezer Ft-ot, ugyanez a mutató a többi város esetében csupán 116 ezer Ft, a községekben pedig alig több 100 ezer Ft-nál.

A jövedelmi helyzet differenciálódásának jellemzôi alapján joggal vetôdhet fel a kérdés, vajon a megyei lakosság hány százaléka nevezhetô szegénynek, milyenek a szegénynek definiálható háztartások jellemzôi, mely társadalmi-gazdasági csoportok a legveszélyeztetettebbek ebbôl a szempontból.2 A TÁRKI 2001-re vonatkozó számításai szerint a szegénységben élôk aránya Magyarországon 14,4%.3 Vizsgálatunk szerint a megyében ez az arány 16,1%. A megyében mindkét nem esetében magasabb arányok tapasztalhatók, a nôk hátrányosabb helyzete azonban itt is megfigyelhetô. Ugyancsak látható, hogy az iskolázottság növekedésével folyamatosan csökken a szegénységben élôk aránya. A településtípus szintén meghatározó tényezô: a megyebeli falusi lakosság ötöde szegénynek tekinthetô, ugyanez a mutató a vidéki városok esetében 15,3%, Nyíregyházán pedig 7,0%.

A jövedelmi, illetve szegénységi adatokat érdemes összevetni a háztartások nagyságára, illetve az eltartott gyermekekre vonatkozó adatokkal. A háztartásban élôk létszámával egyenes arányban nô a szegénység rizikója; jelentôs ugrás tapasztalható az ötfôs háztartások esetében.

5. táblázat A relatív szegénység alakulása a háztartások létszáma alapján, %

(Forrás: saját adatfelvétel)

A gyermekek létszámának növekedése növeli a szegénységben élés kockázatát is. Az egy, illetve két gyermeket nevelô háztartások esetében kapott adatok megegyeznek az országos helyzettel, illetve hasonlítanak a TÁRKI által mért gyermekszegénységhez. A három, vagy annál több gyermeket nevelôk körében azonban már lényegesen kedvezôtlenebb a helyzet. Általánosságban elmondható, hogy a megyei háztartásokban élô gyermekek közel 23%-a él szegénységben, amely valamivel magasabb az országosan tapasztalhatónál.

(A TÁRKI kutatásában a 0–14 éves korosztály esetében 14 százalékos, a 0–19 éves korosztály esetében pedig 21 százalékos szegénység jellemzô.)

A gyermekszegénység alakulását befolyásolja a roma populáció közismerten hátrányos helyzete is. Körükben az átlagos háztartás létszáma, következésképpen a háztartásban élô gyermekek száma is magasabb, így a gyermekszegénység is 2. A társadalomtudományokban jelenleg nem létezik egységes szegénységdefiníció, a szegénységi küszöbök megállapítása, s így a szegénységben élôk aránya rendre eltérô annak függvényében, kiket tekintünk szegénynek. Az ún. „relatív szegénység” fogalma az országos átlagjövedelmet tekinti kiinduló pontnak, s az átlagjövedelem bizonyos százaléka alatti jövedelembôl élôket tekinti szegénynek. A leggyakrabban használt szegénységi küszöb az átlagjövedelem 50 százaléka.

3. TÁRKI – Monitor vizsgálatok.

A megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota

83

magasabb értékeket mutat. (Az önmagát romának tartó háztartásfôk családjaiban nevelt gyermekek 70 százaléka minôsíthetô szegénynek a megyében.)

A szegénység alakulására a roma kisebbséghez való tartozás és az iskolázottság gyakorolják a legerôteljesebb hatást, ezt követik a településtípus, illetve az életkor változók. Ugyanakkor erôs korreláció figyelhetô meg a roma – nem roma népesség iskolázottsága, illetve egyes településtípusokon, kistérségekben való jelenlétük között.4 1. ábra A gyermekszegénység aránya a településtípusok függvényében, %

(Forrás: saját adatfelvétel)

A vizsgálat következô lépéseként érdemes megtekinteni, hogyan alakul az önkormányzati segélyezésben részesültek összetétele.

6. táblázat A segélyben részesülôk iskolai végzettség szerinti megoszlása, %

(Forrás: saját adatfelvétel)

Az alacsonyan iskolázottak hátrányos helyzete a magasabb iskolai végzettségûekkel szemben a fenti adatsorból is jól látszik. Míg az átlagos háztartás nagyság 3,2 fô a teljes minta esetében, addig a segélyezettek körében ez az átlagérték 4,33 fô.

Ez a különbség természetesen az egy fôre esô jövedelmek tekintetében is megmutatkozik, a teljes minta esetében ez 40.805 Ft, a segélyezettek körében pedig 22.197 Ft. Az alapinformációk arról gyôznek meg, hogy az önkormányzati segélyezés viszonylag jól mûködik, hiszen a szegénységben élôk és a segélyezettek aránya közel azonos a megyében.

A segélyezés természetesen sok esetben nem mutat feltétlenül szignifikáns összefüggést a szegénységben élôk arányával, hiszen mind a nemzetközi, mind a hazai kutatások ismerik a „szemérmes szegények” fogalmát, azaz az olyan egyéneket, háztartásokat, melyek szegénységük ellenére sem folyamodnak segélyért.

4. A megyében élô romák helyzetét részletesen elemzi Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály tanulmánya. Szabolcs-szatmár-beregi Szemle 2001/2. 166–190.

84

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely

Az anyagi természetû problémák körében elsôdleges, hogyan alakul azon háztartások aránya, akiknél gyakoribb a hó végi pénzzavar. A felmért háztartások 54,6%-ánál fordult már elô ilyen szituáció. Egy ilyen helyzetben az az érdekes, vannak-e a család, a háztartás közelében olyan támogatók, akiktôl az érintettek anyagi segítséget remélhetnek. Elsôdleges segítôként a család és a rokonság említése áll, ezután következnek a szomszédok, majd harmadik helyen a különbözô bankok, hitelintézetek. Csak ezután következnek az olyan „közszolgáltatások”, mint az önkormányzat, az egyházak vagy a különbözô civil szervezetek.

Ha a háztartások pénzzavarral küzdenek, takarékoskodniuk kell. Ezért érdekes kérdés, vajon melyek azok a kiadások, amelyeken a megkérdezettek spórolni tudnak.

2. ábra Kiadások, melyeknél a háztartások szükség esetén takarékoskodni tudnak. (Az említések gyakorisága, fô)

(Forrás: saját adatfelvétel)

Mivel a kérdôívben ezt a kérdést a szerkesztôk „nyitva hagyták”, azaz a megkérdezettek a saját szavaikkal válaszolhattak, különösen fontos lehet a második leggyakrabban említett terület, azaz az étkezés egyfajta visszafogása, mely hazai kutatások eredményei alapján nem elsôdlegesen mennyiségi visszafogást, hanem az elfogyasztott ételek minôségi „korlátozását” jelenti.

Ez a fajta takarékoskodás egyfajta önkorlátozást jelent, a szülôk, felnôttek önmaguk fogyasztásának korlátozását preferálják, a visszafogás többnyire nem terjed ki a család gyermek tagjaira.

A háztartások kiadásainak nem fizetése sem igazán számottevô, 10–12 százalék között mozog. A fizetési felszólításon felüli retorzióval viszonylag ritkábban éltek eddig a szolgáltatók, a felmért háztartások esetében 7,1%-nál fordult elô, hogy kikapcsolták az adott szolgáltatást.

Mindez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a megyei háztartások problémái között ne az anyagi természetûek lennének az elsôdlegesek.

2. Lakásviszonyok, a háztartások felszereltsége A felmért háztartásoknál domináns tulajdonforma a saját tulajdonú kertes ház (76,7%), ezt követi a panelépületben található, de saját tulajdonú lakás (8.9 %), illetve a sorházi saját tulajdonú lakás (5,2%). A felmértek 2,2%-a lakik jelenleg albérletben.

Az önkormányzati bérlakások aránya 1,5%, a szükséglakásoké pedig 1%.

A megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota

85

A lakások alapterülete változatos képet mutat, a domináns méret 41 és 85 m2 közé esik. A lakások döntô részt két, illetve háromszobásak (arányuk 36,0, illetve 42,7%), 14,1%-ot tesznek ki a négy vagy annál több szobával rendelkezô lakások.

A házak, illetve lakások életkora átlagosan 29 év, e tekintetben azonban jelentôs különbségek tapasztalhatók a településtípusok tekintetében. A legalacsonyabb átlagéletkor (26,5 év) a megyeszékhelyre jellemzô, a legidôsebb házak (31 év) a megye falvaiban találhatók.

A házak, lakások leggyakrabban említett problémái közül elsô helyen a tetôbeázás áll (193 esetben), ezt követi a salétromos fal (175 esetben), a felázott vályogfal (113 esetben), illetve a belvizes telek (84 esetben).

A lakások felszereltsége viszonylag jónak mondható, kivéve a szennyvízelvezetés problémáját. A megyei háztartások felszereltsége, a felszereltség jellege nem különbözik az országosan tapasztalhatóktól, vagyis pl. a hûtôszekrény, a színes televízió ma már nem számítanak luxuscikkeknek, a háztartások alapfelszerelése közé sorolhatók, szemben a legfrissebb technológiát képviselô DVD-lejátszókkal, videokamerákkal, számítógépekkel, vagy éppen az internet-hozzáféréssel. (A KSH 1999-re vonatkozó adatai szerint a magyar háztartások 97,3%-a rendelkezett hûtôszekrénnyel, illetve 89,3%-ában volt színes televízió.)

7. táblázat A lakások felszereltsége, %

(Forrás: saját adatfelvétel)

8. táblázat A háztartások felszereltsége, %

86

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely (A 8. táblázat folytatása)

A megye egyfajta elmaradottsága a vezetékes telefon esetében figyelhetô meg, bár ebben az esetben sem jelentôs a lemaradás.

A modern kommunikációs eszközökkel való ellátottság jelentôs különbségeket mutat, mind a legfontosabb társadalmi változók függvényében, mind területileg. A jövedelmi, gazdasági-társadalmi egyenlôtlenségek egyik újabb dimenziója a kommunikációs eszközökhöz való hozzáférés, azok használata, hiszen a mai, tudásalapú társadalomban mindezek birtoklása, illetve használata alapvetô követelmény az élet számos területén. A megyében ez az egyenlôtlenségi dimenzió igen erôteljes. A kommunikációs eszközökkel való ellátottságot elsôdlegesen a jövedelem, majd az iskolázottság, illetve a településtípus határozza meg a legerôteljesebben.

Ha a kommunikációs eszközök együttes elôfordulását vizsgáljuk, azaz azon háztartások arányát és megoszlását, melyekben mind a vezetékes telefon, mind a mobiltelefon, mind pedig az Internet-hozzáférés megtalálható, akkor az ilyen, modern „kommunikációs – háztartások” aránya a megyében 7,1 százalék.

3. Életmód, egészségi állapot Az életmódra vonatkozó kérdéseket mint az egészségi állapotot befolyásoló változókat vizsgáltuk, azt, hogy a megkérdezetteknek mi a véleménye az életmód egyes vonatkozásairól, illetve azt, hogy saját válaszaik szerint azok hogyan jelentkeznek az esetükben. Az életmód és az egészségi állapot közötti összefüggést az ismeretek szintjén elfogadják a megkérdezettek, azaz többnyire tudják, hogy az egészségi állapotot általában mi alakítja. Ezektôl a véleményektôl és ismeretektôl lényegesen eltér a mintába kerültek tényleges életmódja.

9. táblázat Mennyiben alakítják az egészségi állapotot (gyakoriság)

(Forrás: saját adatfelvétel)

A megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota

87

Az egészségi állapotot alakító tényezôk között a stressz került az elsô helyre, ami a stressz magas szintje mellett az önfelmentésre is utalhat, azaz „én mindent megteszek az egészségemért, de…”. A megkérdezettek mindamellett nagyon jelentôsnek tartják az egészség szempontjából a „káros szenvedélyeket” is, ám pl. a táplálkozás esetében nem kapcsolják össze a táplálkozás és a testsúly problémáját.5 Az egyéni cselekvés és felelôsség hatását az egészségi állapotra a „Mennyit tehet az egészségéért” kérdéssel teszteltük. Egy négyfokozatú skálán, ahol a „4” jelentése az, hogy nagyon sokat tehet az egészségéért, a háztartásfôk 2,97-es értéket adtak, ami azt jelenti, hogy nemcsak az egészségi állapotot alakító tényezôkrôl vannak pontos ismereteik, de azt is tudják, hogy arra leginkább ôk gyakorolhatnak hatást. Ezek az adatok a lehetséges prevenció szempontjából jelentôsek.

Az egészségi állapotukat a válaszolók egy tízfokozatú skálán fejezhették ki. A kistérségek között nem érvényesül szignifikáns különbség, mindenhol relatíve alacsonyan értékelik a saját egészségi állapotukat.

Településtípusok szerint már szignifikáns eltérés tapasztalható, ami a más területeken is érvényesülô, ún. „urbanizációs lejtônek” felel meg, azaz a relatíve legjobbnak a nyíregyháziak, míg legrosszabbnak a községekben élôk tartják az egészségi állapotukat.

10. táblázat Mennyi cigarettát szív, %

(Forrás: saját adatfelvétel)

A falvakban élôk valamivel többet dohányoznak, bár némileg magasabb a nem dohányzók aránya is, azaz aki dohányzik, intenzívebben teszi.

Az egészségi állapotot alakító szenvedélyek közül az alkoholfogyasztásra a szociális eseményekhez fûzôdô, ritka fogyasztás jelenik meg a legjellegzetesebb válaszként; válaszadóink négytizede soha, másik négytizede ritkán, nagy családi és társas események alkalmával fogyaszt alkoholt. A „mindennap egy keveset” fogyasztók egytizedét teszik ki a vizsgált populációnak, valószínûleg ôk adják az utánpótlását a sokat fogyasztóknak. A megkérdezettek kevesebb, mint két százaléka jelezte azt, hogy kifejezetten sok alkoholt fogyaszt.

5. A mintabeliek 62,9 százaléka szerint ô maga átlagos testsúlyú. 19,3 százalék túlsúlyosnak és 3,9 százalék kövérnek tartja magát.

88

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely 11. táblázat Mennyi alkoholt fogyaszt?

(Forrás: saját adatfelvétel)

A férfiak egynegyede rendszeresen fogyaszt alkoholt és minden huszonötödik férfi kifejezetten sokat. A megkérdezettek csaknem egytizedének volt már olyan érzése, hogy csökkenteni kellene az alkoholfogyasztást, és hasonló az aránya azoknak, akik már éreztek lelkiismeret-furdalást az alkoholfogyasztás miatt. Ez azt jelenti, hogy a „mindennap egy keveset” fogyasztók között is van egy jelentôs csoport, amely problémásnak érzi az alkoholfogyasztást.

Az egészséget meghatározó életmód-szokások között nagy jelentôsége van az étkezésnek. Magyarországon ismert módon „egészségtelen” étkezési szokások terjedtek el (túlzott só fogyasztás, magas telített zsírtartalmú húsok, alacsony gyümölcs-és zöldségfogyasztás). Ezeknek a tesztelésére vizsgáltuk a különbözô étrendek és fôzési szokások elterjedtségét a mintabeli háztartásokban. A kistérségek között nincs szignifikáns eltérés a lehetséges étrendet illetôen, azt a településtípus alakítja. A településtípus esetében az ismert „urbanizációs lejtô” elv érvényesül, azaz az egészséges táplálkozás inkább a városi háztartásokat jellemzi.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a települési változó számos, más változó indikátora, hisz a városban élôk iskolázottsága, gazdasági aktivitása és jövedelme rendre magasabb, ami jelentôs mértékben alakítja az életmódot, így pl. a táplálkozási szokásokat, a lehetséges étrendet. Ez azt is jelenti, hogy önmagában a lehetséges fókusz-csoportok meghatározása nem segíti a prevenciót, a prevenció ugyanis jelentôs mértékben társadalmi státusz-függô, azaz nagyobb az esély arra, hogy egy iskolázottabb, magasabb jövedelmû társadalmi csoportban az egészséges életmódra fókuszáló prevenciós tevékenység eredményes lesz.

12. táblázat Hogyan veszik ki a szabadságot?

(Forrás: saját adatfelvétel)

A megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota

89

(Forrás: saját adatfelvétel)

Az adatok alapján a megye lakossága nagyon elaprózza szabadsága kivételét és kevesen használják a szabadságot valódi rekreációra. A szabadság-rekreáció és a rendszeres sport-tevékenység esetében is érvényesül az „urbanizációs lejtô”, azaz a falvakban élôk fordítják legkevésbé pihenésre szabadidejüket. E szokásokat a jövedelmi helyzet és az iskolázottság mellett a tradíciók is alakítják.

4. Mentális státusz A megkérdezettek mentális státuszát egy harminc kijelentésbôl álló kijelentéssorral mértük.

Az egészségre, betegségre és a mentális állapotra vonatkozó kérdésekre adott válaszok alapján megfigyelhetô, hogy a teljes minta egynegyede – egyötöde látja úgy, hogy problémák vannak az egészségével. Ez konzekvensen hasonló arány, ami azt jelenti, hogy a megye népességének mintegy egyötöde folyamatosan egészségi problémákkal küzd. A csoport pontos behatárolása segítheti a prevenciót is. Figyelmeztetô adat, hogy a válaszolók egyötöde az elmúlt idôszakban úgy érezte, hogy szüksége lenne „valamilyen erôsítô szerre”, azaz problémáit nem tudja kezelni és megoldani.

A „pánik–állapotra” utaló kérdések elemzése alapján megállapítható, hogy a megyében magas azoknak az aránya, akik problémáik miatt állandó feszültségben és nyomás alatt élnek, ami mindennapi életüket, életvitelüket is megkeseríti. Magasnak mondható azoknak az aránya, akik állandó fejfájással, alvási problémákkal, ideges és rossz hangulattal, teljes kiszolgáltatottsággal jellemzik a helyzetüket. A megyében minden hatodik felnôtt ide sorolható az adatfelvétel eredményei alapján. Kifejezett pánikbetegségre a megkérdezettek 7,5%-a utalt, ami ugyancsak magas mutató. Ezek az eredmények azt jelzik, hogy a megye különbözô közszolgáltatásainak az eddiginél sokkal koordináltabban kell együttmûködnie, csak az egészségügy vagy csak a szociális intézmények eszközeivel ezek a problémák nem kezelhetôk.

A koncentrációra és a munkaképességre utaló kérdésekre adott válaszok is azt jelzik, hogy a megye felnôtt lakosságának egyötöde, egy hatoda tartós figyelemösszpontosítási problémákkal küzd, egytizedük pedig kifejezetten azt érzi, hogy rosszul

90

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely

végzi a feladatait, ami a felnôttséggel együtt járó, kritikus önértékelés képessége mellett az önértékelés ellentmondásait is jelezheti.

Ezt igazolják a hasznosságra és az elégedettségre vonatkozó kérdések is. E vonatkozásban a háztartásfôk egytizede – egyötöde számolt be a hasznosságérzet, az elégedettség, a döntésképesség problémáiról. E, relatíve magasnak mondható mutatók (az eddig elemzett dimenziók mindegyikében) kellôen magyarázzák a depresszióra és az élet értelmetlenségére vonatkozó kijelentések értékelését. A megkérdezett háztartásfôk hat-tíz százaléka látja értelmetlennek az életet, érzi azt, hogy semmire sem megy. Ettôl függetlenül a teljes önleértékelés (hitványnak érezte-e magát), illetve az életbôl való „kiszállás” „csak” a megkérdezettek 2-4 százalékát jellemzi, e csoport azonban nagyon erôs szuicid késztetéseket mutat.

A kutatás adatai alapján a megye felnôtt lakosságának fele érezte már magát feszültnek, depressziósnak, idegesnek, 15%-uk pedig gyakran, és kifejezetten rosszabbul, mint máskor, azaz a lakosság mintegy egyhatoda állandó depresszióval küzd.

5. Az egészségügyi ellátórendszerhez fordulás és az ellátások igénybevételének gyakorisága A kutatás során vizsgáltuk az egészségügyi ellátórendszer igénybevételének a gyakoriságát és bizonyos ellátások igénybevételének jellegzetességeit. E mutatók részben alkalmasak a lakosság egészségi állapotának a jellemzésére is, hisz az esetek egy részében a meglévô egészségi állapot problémái miatt fordulnak az ellátórendszerhez.

Megállapítható, hogy nagyon alacsony a „megelôzô” szándékú igénybevétel, azaz a lakosság meghatározó módon már meglévô panaszaival és betegségeivel veszi igénybe az egészségügyi ellátásokat. Mindebbôl következôen magas a látens betegek aránya, akik soha vagy csak nagyon késôn kerülnek panaszaikkal és betegségeikkel a rendszerbe.

13. táblázat Milyen gyakran fordulnak az egyes ellátásokhoz (százalékban)

(Forrás: saját adatfelvétel)

A megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota

91

A mintába került háztartásfôk leginkább a háziorvosi ellátást veszik igénybe.

Szakorvoshoz viszonylag gyakran fordul egynegyedük, ami az érintett kör valamilyen egészségi problémájára utalhat. Hattizedük szinte soha nem volt még fogorvosnál, ami a prevenció egyik, lényeges területét jelentheti a megyében is; a lakosság fogainak az állapota számos, egyéb egészségi probléma és betegség kialakulását eredményezheti. A mintabeli háztartásfôk elhanyagolható mértékben fordulnak természetgyógyászhoz és gyógytornászhoz.

Az ellátórendszerhez fordulás okait a háziorvoshoz legalább évente többször fordulók között vizsgáltuk. Azok fele, akik rendszeresen járnak háziorvoshoz, fôként „gyógyszeríratás miatt” keresik fel orvosukat, háromtizedük valamilyen idült egészségi probléma miatt és egytizedük azért, hogy rendszeresen ellenôriztesse egészségi állapotát, ami a teljes mintában minden huszonötödik személyt jelentene. Ez megfelel a teljes mintában kérdezett orvoshoz fordulási okok gyakoriságának is.

Három csoport körvonalazható a válaszok alapján. Az elsôbe azok tartoznak, akik nagyobb panasszal fordulnak orvoshoz. A második csoportot a „halogatók” jelentik (csaknem hattizede a megkérdezetteknek), akik csak nagy fájdalmak esetén veszik igénybe az egészségügyi ellátórendszert; ôk a legveszélyeztetettebb csoport, gyakran túl késôn kerülnek az ellátórendszerbe. A megkérdezettek több mint egytizede már kisebb panasszal és „megelôzési” célból is orvoshoz fordul.

A morbiditási állapot jellemzésére azokat a betegségeket és panaszokat vettük figyelembe az elmúlt három évbôl, amelyeket orvos kezelt, azaz szakember állapította meg a beteg státuszát.

14. táblázat Az elmúlt három évben mivel kezelték és milyen vizsgálaton vett részt (százalékban)

(Forrás: saját adatfelvétel)

92

Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely

A vizsgálatok, panaszok, és betegségek listája megfelel a hazai lakosság megfelelô mutatóinak, azaz magas a vérnyomással, a látással, az érrendszerrel, a vércukorszinttel, a koleszterinszinttel, az allergiás panaszokkal és a nôgyógyászati problémákkal összefüggô válaszok aránya. A betegségek és panaszok eredete jelentôs mértékben az életmódban keresendô, azaz ezek megelôzésére kell programokat tervezni és indítani. Az eddigi prevenciós programok nagyon mérsékelt sikere azonban óvatosságra int a megelôzés hatékonyságát illetôen, ezért csak nagy idôtávra tervezett prevenciós programok és projektek indítása indokolható.

Az ellátási formák igénybevételére vonatkozó válaszok megoszlása a következô: – „Minden helyben (elérhetô távolságban) van, nincs olyan ellátás, amit máshol venne igénybe”: 55,7% – „Nincs olyan igénye, hogy helyben (elérhetô távolságban) legyen az ellátás, mert semmit sem vesz rendszeresen igénybe”: 30,2% – „Van olyan ellátás, amit legszívesebben helyben (elérhetô távolságban) venne igénybe”: 14,1% Az adatok alapján a válaszolók egy hetedének van olyan elvárása, hogy egy vagy több ellátást helyben vagy közel venne igénybe. Ezek meghatározó módon az alapellátási formákra és a képalkotó eljárásokra vonatkoznak, azaz a megye kialakult egészségügyi ellátórendszerének a térbeli struktúrájával a megkérdezettek nem elégedetlenek. A fejlesztési elvárások a falvakban élôk körében fogalmazódnak meg a legerôteljesebben. A szakellátások közül azokat, amelyek kórházakban elérhetôk, a térség kórházaiban vennék igénybe a megkérdezettek.

Fészekrakás

Szoboszlai Katalin–Pattyán László

Hajléktalanok a Keleti-régióban A hajléktalanok intézményes ellátásának történetét általában 1989/90 telétôl szokták számítani. Az utcán élô embeerek tömeges megjelenése társadalmi reakciót1 váltott ki, és intézményes válaszokat sürgetett. Ennek eredményeképpen az országban 1994-re kiépült a hajléktalanellátó-rendszer 50 százaléka. Az intézmények mennyiségi fejlesztése következtében 1998-ra már mintegy nyolcezer ágy biztosított lehetôséget a hajléktalanok elhelyezésére.

Annak ellenére, hogy már az 1980-as évek közepétôl születtek kutatások, melyek elôre jelezték a hajléktalanok tömeges megjelenésének kockázatát,2 a hajléktalan ellátás krízis építkezése nem figyelt a probléma jellegére, a hajléktalanok ellátását uniformizáltan, elsôsorban átmeneti szállások létrehozásával próbálta megoldani. A rehabilitációs és tartós bentlakást nyújtó intézmények férôhely aránya ma is csak 10 százalék körül mozog. A probléma kezelését oda koncentrálta, ahol a hajléktalanok a legnagyobb tömegben voltak jelen, így az intézmények fele a fôvárosban, a másik fele pedig az ország nagyvárosaiban mûködött. A rohamtempóban kialakított intézmények alkalmassága hamarosan komoly problémákat vetett fel, fizikai állaga, zsúfoltsága következtében nem felelt meg az 1994-ben3 megjelent minimum feltételeknek. 2002-ben a hajléktalan ellátó intézményeknek még mindig csak 10%-a felelt meg a mûködtetés minimum követelményeinek.4 Láthatóvá vált tehát, hogy a „hodályok”, a hajléktalanokat megtartó funkciójú intézmények5 nem tudnak egyénre szabott megoldásokat nyújtani a probléma kezelésében. Felmerült az igény a hajléktalanok összetételének, hajléktalanságuk okainak, hajléktalanná válásukat követô életüknek, migrációjuknak vizsgálatára.

1. 1989/90 telén azóta is példátlan társadalmi mozgalom indult Budapesten a hajléktalanok érdekében, melyet a pályaudvar-bezárások indikáltak. A „hajléktalan-demonstrációhoz” neves szakmai és közéleti szereplôk is csatlakoztak. Az akció eredményeképpen rohamléptekben kezdôdött meg a hajléktalan-ellátás kiépítése. Lásd részletesen: Iványi Gábor: Hajléktalanok. Sík Kiadó, Budapest, 1998.

2. Lásd: Utasi Ágnes: Hajléktalanok csavargók. Peremhelyzetek, Rétegzôdés-modell vizsgálat VIII., és Gyôri Péter: Gyorsjelentés a hajléktalanságról Magyarországon. In: Társadalmi Riport, 1990. Szerk.: Andorka R, Kolosi T, Vukovich Gy, TÁRKI. 3. Az ellátás feltételeire vonatkozó elsô jogszabály a 2/1994. (I. 30.) népjóléti miniszteri rendelet volt, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. végrehajtási rendeleteként.

4. Gyuris Tamás: Hajléktalanság 2001–2002. Kutatási beszámoló, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (kézirat 2002.).

5. A jelenleg hatályos szabályok értelmében éjjeli menhelyen egy lakószobában maximum 20 fô, átmeneti szállón 15 fô helyezhetô el. 1/2000. (I. 7.) ESZCSM rend. 105–107. §.

94

Szoboszlai Katalin–Pattyán László

A hajléktalanságot vizsgáló kutatások kérdései, dilemmái – A hajléktalanokat célzó kutatások éveken keresztül csak a hajléktalan szállókat igénybevevôkre terjedtek ki, hiszen így könnyû volt a célcsoportot elérni.

Az így nyert adatok azonban erôsen torzíthatnak, mivel nem számolnak azzal, hogy ma hazánkban minden hetedik ember tud ilyen intézménybe bejutni.6 Feltételezhetô az is, hogy az intézmények, vagy a benne élôk szelekciója miatt egyes speciális problémákkal küzdô hajléktalan csoportok, pl. fertôzô betegek, alkoholbetegek, pszichiátriai betegek stb. kimaradhatnak a vizsgálatból.

– Ha a mintaválasztást a területen dolgozó szakemberekre bízzuk, akkor azok a hajléktalanok maradnak ki belôle, akik nem találkoztak még segítô szervezet képviselôjével.

– A hajléktalanok körében végzett vizsgálatok néhány helyi kivételtôl eltekintve 7 mind a fôvárosi hajléktalanságot érintik.

– Nehéz tisztázni, hogy a vizsgálódás során ki tekinthetô hajléktalannak.

A kutatás célja, hipotézisei A kutatás célja, hogy képet kapjunk a keleti régióban tartózkodó hajléktalanok szociális jellemzôirôl. A vizsgálat során külön figyelmet fordítottunk a demográfiai adatok megismerése mellett a hajléktalanná válás körülményeinek és a hajléktalanság idejének felmérésére, az egészségi állapotra, foglalkoztatási helyzetre, jövedelmi viszonyokra, a szociális és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés vizsgálatára.

A regionális adatok feldolgozása során összevetjük az egyes városok mutatóit, és adatainkat összehasonlítjuk az 1999-ben és 2001-ben készült fôvárosi kutatások eredményeivel.8

A mintaválasztás kérdése Kutatásunk négy megyére, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnokra terjedt ki. Kérdôíves vizsgálatot végeztünk, az adatfelvételre a megyeszékhelyeken került sor 2003. július elsô hetében.

A kutatás tervezése során figyelembe vettük a 1999-ben Nyíregyházán készített vizsgálatunkat,9 ahol 105 megkérdezett hajléktalan közül 90 fô élt hajléktalanná válása elôtt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közülük 60 fô Nyíregyházán. Ebbôl arra következtettünk, hogy a megyében hajléktalanná válók egy része a megye6. Lásd: Gyuris, uo.

7. A szerzôk 1999-ben Nyíregyházán vizsgálták meg a hajléktalanok helyzetét és az intézményrendszer mûködését. A továbbiakban többször hivatkozunk ennek a kutatásnak az eredményeire.

8. Bényei–Gurály–Gyôri–Mezei.: Tíz év után. Gyorsjelentés a fôvárosi hajléktalanokról. Esély 2000/1. 62-95.

9. Pattyán László–Szoboszlai Katalin: Hajléktalanok Nyíregyházán. A hajléktalan-ellátás rendszerének és a hajléktalanok helyzetének vizsgálata alapján „Peremvidék”. Szociális kutatások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Szerk.: Lukácskó Zsolt–Fónai Mihály–Fábián Gergely DOTE EFK–NKK, Salgótarján, 1999.

Hajléktalanok a Keleti-régióban

95

székhelyet választja tartózkodási helyként. Kétségtelen, hogy ezzel a módszerrel nem tudtuk elérni azokat a hajléktalanokat, akik kisebb városokban tartózkodnak, vagy szülôhelyükön maradtak hajléktalanként.

A mintaválasztást nem lehet reprezentatívnak tekinteni. A kérdezôbiztosok a helyi hajléktalanellátó intézmények kollégái segítségével keresték fel a válaszadókat, így az utcán élô és intézményben tartózkodó hajléktalanok megoszlását az adott intézmény kliensköre is meghatározta. A mintából kimaradtak azok a hajléktalanok, akik nem kerültek egyetlen hajléktalanszálló, vagy utcai szociálismunka-szolgálat ellátotti körébe sem. A kutatás 2003 júniusában zajlott, összesen 375 értékelhetô kérdôívet tudtunk feldolgozni.

Fedél nélküli, effektív hajléktalan, lakástalan, otthontalan A hajléktalanokról készülô kutatások módszertani kérdése, hogy a „hajléktalan” gyûjtôfogalom mely részcsoportját vizsgáljuk. A lakhatáshoz való viszony alapján egy fôvárosban készült kutatás10 módszertanát követtük: – Fedél nélküliek: akik éjszakáikat életvitelszerûen közterületen töltik.

– Effektív hajléktalanok: a fedél nélküliek, valamint azok, akiknek semmiféle tartós lakhatási lehetôségük nincsen, átmeneti intézményekben, vagy megtûrtként tartózkodnak valahol.

– Lakástalan: fedél nélküliek, effektív hajléktalanok, vagy akik átmenetileg lakásban töltik éjszakáikat, de a lakás folyamatos használata fölött nem rendelkeznek.

– Otthontalanok (hajléktalanok): fedél nélküliek, effektív hajléktalanok, lakástalanok, vagy lakással rendelkeznek ugyan, de az alkalmatlan arra, hogy benne otthont rendezzenek be, családot alapítsanak.

A fenti csoportosítást követve a teljes minta 34 százaléka fedél nélkülinek, 66 százaléka effektív hajléktalannak tekinthetô. Ez utóbbi csoportból a teljes minta 45 százaléka hajléktalanok átmeneti intézményeiben, 21 százalék más lakhatási formában élt a kérdezés idején.

Ellátási formák megoszlása a vizsgált területeken Az országos adatokat megvizsgálva megállapítható, hogy a hajléktalanok ellátására (átmeneti vagy tartós bentlakására) szolgáló intézmények férôhelyszámai 1998tól csökkentek. A mintegy nyolcezer férôhely 14–16 százalékos csökkenésének oka, hogy az intézmények zsúfoltak, nem felelnek meg a minimum elhelyezési irányelveknek.11 A mintegy 7000 rendelkezésre álló férôhely is egyenlôtlenül oszlik meg hazánk területén. A fôvárosban mûködik a férôhelyek fele, és az ellátás megyénként is megdöbbentô eltéréseket mutat.

10. Bényei–Gurály–Gyôri–Mezei: Tíz év után. Gyorsjelentés a fôvárosi hajléktalanokról. Esély, 2000/1. 67– 69.

11. A leggyakoribb problémák: 1. zsúfoltság (egy lakószobában 4 m2 alapterület kell, hogy jusson egy ellátottra). 2. az intézmények igen rossz fizikai állaga, 3. a területen dolgozó szakemberek szakképzetlensége. Lásd részletesebben: Gyuris T: Hajléktalanság, 2001–2002. Kutatási beszámoló.

96

Szoboszlai Katalin–Pattyán László

1. sz. táblázat A vizsgált területen mûködô egyes intézmények megoszlása a férôhelyek típusa szerint (zárójelben a megyeszékhely ellátottsági adatai)

Az érintett négy megyeszékhely ellátottsági mutatója:14 Debrecen: 23,6; Nyíregyháza: 15,4; Szolnok 6, Miskolc: 14.

A régió megyéit figyelembe véve látható, hogy Szabolcsban a legjobb a megyeszékhelyen kívül mûködtetett ellátások száma (5 település), míg Hajdú-Bihar megyében csak egy, Szolnok megyében két településen található valamilyen hajléktalan ellátási forma. Szolnok megyében a megyeszékhelyen kívül csak nappali ellátás, Hajdú-Bihar megyében és Szabolcsban csak átmeneti szálló mûködik. Kiemelkedô Szabolcs megye, ahol a megyeszékhelyen kívül 90 átmeneti férôhely üzemel.

Borsod megyében a legmagasabb a rendelkezésre álló férôhelyek száma, míg Szolnok megyében szállást csak a megyeszékhelyen kaphatnak a hajléktalanok.

További vizsgálatok tárgya lehet a megyeszékhelyen kívül mûködô ellátások tekintetében az, hogy milyen a férôhelyek hozzáférhetôsége. Tapasztalataink szerint a kisebb városokban erôsebb az átmeneti férôhelyek bedugulásának lehetôsége. A bent lévôk tartós lakhatási alternatívaként használják a szállót, míg a kirekedôk nem tudnak hozzáférni az ellátáshoz.

Szomorú, hogy megyénkben nincsen bentlakásos ellátás, rehabilitációs ellátás, valamint a hajléktalanok kilépését segítô férôhelyek sem mûködnek, így gyakorlatilag a hajléktalanságból kilábalást segítô intézmények nem funkcionálnak, erôsítve ezzel a rendszerben való bennragadást, az átmeneti intézmények diszfunkcióját, bedugulását.

12. Forrás: Oross–Gyuris. 1999.

13. Megjegyzés: A jelzett intézmény nem szociális szolgáltatás, de a hajléktalansággal veszélyeztetettek átmeneti lakhatását biztosítja.

14. Gyuris Tamás: Hajléktalanság 2001–2002. Kutatási beszámoló, Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet. Kézirat p. 21–22. Ellátottsági mutató: egy éjjeli menhely férôhelyre jutó hajléktalanok becsült száma.

Hajléktalanok a Keleti-régióban

97

A kutatásról általában A kutatásba bevont megyeszékhelyeken a válaszadók aránya (N = 375) a következôképpen alakult: Nyíregyháza 126 fô (34%), Miskolc 125 fô (33%), Debrecen 74 fô (20%) és Szolnok 50 fô (13%). A kutatás indításakor nem törekedtünk arra, hogy a jelzett városokban élô teljes hajléktalan-populációt felmérjük. Akadályként merült volna fel, hogy nincsenek pontos adatok a településeken élô hajléktalanok számára vonatkozóan. Ez alól kivétel Debrecen, ahol néhány évvel ezelôtt regisztrálták a hajléktalan-ellátórendszerben segítséget kérô hajléktalanokat, ami alapján kb. ezer fôben állapították meg a Debrecenben tartózkodó hajléktalanok számát. A többi városban tudomásunk szerint hasonló regisztráció nem történt, ezért csupán becsült adatok vannak a hajléktalanok számáról. Országos és fôvárosi helyzetet tekintve sem lehet pontos számadatokkal találkozni.15 A becsült adatok mellett, az egyes ellátásokat igénybevevôk száma adhat támpontot erre vonatkozóan, valamint a szállást nyújtó ellátások esetében, a férôhely számok, és azok kihasználtsága jelenthet kiindulópontot a hajléktalanok számának meghatározásakor.

A nemek aránya A mintába került 375 fôbôl 280 fô (75%) férfi és 95 fô (25%) nô. A nemek arányát összehasonlítva, a 2001-ben felvett budapesti adatokkal azt látjuk, hogy vizsgálatunk földrajzi területén magasabb a hajléktalan nôk száma, mint a fôvárosban.16 Ismereteink alapján elmondhatjuk, hogy a hajléktalanná váló nôk viszonylag gyorsan tudnak olyan lehetôséggel élni, ami eltávolítja ôket az utcán lévô vagy átmeneti szálláshelyet igénybevevô hajléktalanok körébôl. Ilyen például, új ismeretségbôl származó szívességi lakhatás, vagy lakhatásért cserébe munkavállalás, vagy a gyermekével együtt lakhatását elveszített nô esetében a családok átmeneti otthonában való ellátás. Ez utóbbi, a hatályos jogszabályok alapján a gyermekvédelem körébe tartozik, ezért az ellátást igénybevevô nôk nem jelennek meg a hajléktalanok számára szociális ellátásokat nyújtó intézményekben. Valószínûleg a fôvárosban több lehetôség van a hajléktalanná vált nôknek arra, hogy szívességi szálláshoz jussanak, illetve hajléktalanná válásuk esetén, a fôvároson kívül keressenek lakhatási megoldást.

Kormegoszlás A mintába került hajléktalanok átlagéletkora 45 év. Egy 1999-ben, a magyarországi hajléktalan-ellátásról készített értékelésben a szerzôk 38–44 év közé teszik a haj15. A hajléktalanok számának meghatározásakor éles különbséget mutatnak az ellátók és a finanszírozók által közölt adatok. Az ellátásokat mûködtetô szakemberek által megnevezett adatok – az ellátásokat igénybe nem vevô fedél nélkülieket is figyelembe véve – jóval magasabb, mint a finanszírozók által, leginkább a férôhelyszámok és azok kihasználtsága alapján közzétett adatok.

16. Gurály–Gyôri–Mezei–Pelle fôvárosi kutatása, ahol a 2001-ben történt adatfelvételkor a férfiak 84 százalékban, míg a nôk 14 százalékban kerültek be a mintába. Ebben a kutatásban a nemek aránya megegyezô a közterületen felvett adatok és a nem közterületen felvett adatok vonatkozásában.

98

Szoboszlai Katalin–Pattyán László

léktalanok „átlagos életkorát”.17 Összevetve a regionális kutatás adataival látható, hogy a felsô határt tekintve a keleti régió megyéiben lévô hajléktalanok esetében magasabb az átlagéletkor. A hajléktalanok összetételét tekintve ez azt jelenti, hogy többségében a középkorosztályhoz tartozók válnak hajléktalanná. A mintában szereplô hajléktalanok korcsoport megoszlása a következôképpen alakul: 20–29 év közötti a hajléktalanok 14 százaléka, 30–60 év közötti 75 százaléka és 60 év felett 10 százaléka. Kutatásunk adatait tekintve a 30–60 év közöttiek aránya hasonló a Gyuris–Oross által 1999-ben közétett adatokhoz, vagyis a hajléktalanok háromnegyede tartozik a középkorosztályhoz. Kutatásunk adatai alapján a legidôsebb életkor 75 év volt, három fô esetében. A 10 százalékot kitevô 60 év feletti csoport aránya magas. A felvétel helyszíneit tekintve a csoporthoz tartozó személyek utcán, nappali ellátásban vagy átmeneti szállást nyújtó intézményben kapnak ellátást, és nem idôskorú hajléktalanok otthonában. Az ok egyszerû. Országosan nagyon kevés férôhely áll rendelkezésre az idôskorú hajléktalanok ellátására. Az ún. bentlakásos intézményi férôhelyek száma18 országosan nem haladja meg az összes férôhely 10 százalékát.

Az életkorra vonatkozó adatoknál fontos még kiemelni, hogy az utcán és az éjjeli menedékhelyen tartózkodó hajléktalanok átlagéletkora 45–46 év. Ôk azok a hajléktalanok, akiknek naponta meg kell küzdeniük az életben maradásért, intézményi vagy intézményen kívüli szállásért. Ez az életkor, figyelembe véve a hajléktalanok kedvezôtlen egészségi állapotát és a szállást nyújtó intézmények férôhelyeinek szûkösségét,19 évrôl évre csökkenti a hajléktalanok életesélyeit.

Családi állapot A hajléktalanok családi állapot szerinti összetételét vizsgálva legmagasabb arányban az elváltak (43%) szerepelnek, ôket a nôtlenek és hajadonok követik, arányuk együttesen 26 százalék. Az élettársi kapcsolatban élôk és a házasok aránya a mintában közel hasonló, mindkettô 10 százalék körüli értéket mutat. Az özvegyek aránya 7 százalék, míg a különélôké 4 százalék. Az elváltak magas aránya igazolja azoknak a kutatásoknak az adatait, amelyek a hajléktalanság okai között említik a megromlott családi kapcsolatokat, házastársi konfliktusokat és a válást.20 A Bényei– Gurály–Gyôri–Mezei-vizsgálat 1999-ben felvett adatai szerint a fôvárosban lévô hajléktalanok, a hajléktalanná válás okai között elsô helyen a személyes okokat, konfliktusokat említették (64%).21 17. Gyuris Tamás–Oross Jolán: Tények és hátterük. Rövid áttekintés a magyarországi hajléktalan-ellátásról. Konferenciaanyag. 1999. 10.

18. A bentlakást nyújtó intézmények körébe sorolja a Szociális törvény a rehabilitációs intézményt és az idôskorú hajléktalanok otthonát.

19. A Nemzeti Család és Szociálpolitikai Intézet 2001–2002 kutatási beszámoló adatai alapján összesen 5011 átmeneti elhelyezést nyújtó férôhely van az országban. A hajléktalanok számáról szóló óvatos becslések is legalább 30.000 fedél nélküli emberrôl tesznek említést. Ezt alapul véve, a hajléktalanok kevesebb, mint 20 százaléka jut intézményi szálláshelyhez. Kivéve a téli idôszakot (novembertôl áprilisig), amikor a krízisférôhelyek kialakításával legalább duplájára emelkedik az éjszakai férôhelyek száma.

20. Vö. Pattyán László–Szoboszlai Katalin: Hajléktalanok Nyíregyházán. A hajléktalan-ellátás rendszerének és a hajléktalanok helyzetének vizsgálata alapján „Peremvidék”. Szociális kutatások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Szerk. Lukácskó Zsolt–Fónai Mihály–Fábián Gergely DOTE EFK–NKK, Salgótarján, 1999. 172.

21. Vö. Bényei–Gurály–Gyôri–Mezei: Tíz év után. Gyorsjelentés a fôvárosi hajléktalanokról – 1999. Esély, 2000/1. 81.

Hajléktalanok a Keleti-régióban

99

A regionális kutatás városaiban külön-külön is jellemzô, hogy az elvált hajléktalanok száma a legmagasabb. A magányos, társ nélküli hajléktalanok száma ebben a mintában is kiugróan magas, közel 80 százalék, ami kedvezôtlenül hat a hajléktalanok esetében a társas kapcsolatok kialakítására és társadalmi integrációjukra. Nôknél figyelhetô meg, hogy hajléktalanként viszonylag hamar alakítanak ki élettársi kapcsolatot, mivel biztonságot nyújt nekik, ha valakihez tartozhatnak. Az élettársi kapcsolatban élôket városonként tekintve Nyíregyházán jellemzô leginkább az élettársi kapcsolat.

Iskolai végzettség A mintába került hajléktalanok iskolai végzettségét tekintve többségben a 8 általános, illetve szakmunkás végzettséggel rendelkezôk teszik ki a hajléktalanok közel háromnegyedét (74%). Ez az eredmény megegyezik a Gyuriss–Oross (1999) által közölt adatokkal.22 Az érettségivel rendelkezôk aránya 12 százalék, míg a diplomásoké 4 százalék. Érdekes adat azoknak a jelenléte, akik nem fejezték be a 8 általános iskolát, akik a minta közel 10 százalékát (36 fô) jelentik. A vizsgált városok adatai alapján 8 általános iskolát be nem fejezôk száma Miskolcon a legmagasabb (16 fô). Összevetve a nemre jellemzô adatokkal azt látjuk, hogy többségében a férfiak nem fejezték be az alapfokú oktatási intézményt.

Elôzô éjszaka Kutatásunk során választ kerestünk azokra a kérdésekre melyek az éjszaki szálláshelyek formáiról adnak információt, illetve arról, hogy esetenként mennyi idôt töltenek el ott a hajléktalanok Feltételeztük, hogy a szállást nyújtó intézményi férôhelyek a jelentkezô szükségleteket képtelenek kielégíteni, ezért többen kirekesztôdnek az ellátásból. Mivel az adatfelvételre nyáron került sor, a szállást nyújtó intézmények annyi férôhelyet mûködtetnek, amennyirôl mûködési engedélyük szól. Az átmeneti férôhelyek országos adatát tekintve összesen 5011 férôhely van (2002), míg a vizsgált területen a megyék összesített adatai alapján az átmeneti szállást nyújtó férôhelyek száma 682, aminek 46 százaléka éjjeli menedékhely és 54 százaléka átmeneti szállás.23 A mintában szereplô hajléktalanok 1/4-e éjjeli menedékhelyen töltötte az elôzô éjszakát, 1/5-e átmeneti szálláson aludt. Ez alapján megállapítható, hogy a hajléktalanok közel fele (45%) intézményi férôhelyen töltötte az elôzô éjszakát. Jelentôs azok száma, akik az utcát jelölték meg az elôzô éjszaka helyszíneként. Ôk a minta 34 százalékát jelentik. A városokat tekintve Nyíregyházán a legmagasabb az utcát megnevezôk száma, a 126 fôbôl 53 fô (42%). Számunkra ez az adat azért nem meglepô, mivel a férôhely adatokat tekintve a vizsgált idôszakban Nyíregyháza városban a legkevesebb az átmeneti elhelyezést nyújtó szálláshelyek száma.

22. Gyuris Tamás–Oross Jolán: Tények és hátterük. Rövid áttekintés a magyarországi hajléktalan ellátásról. Konferenciaanyag. 1999. 10.

23. Az Észak-alföldi és az Észak-magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálatok adatai alapján (2004. január)

100

Szoboszlai Katalin–Pattyán László

Gondolhatná az olvasó, hogy nyári idôszakban ez elviselhetô, és akár a hajléktalanok maguk is választhatták ezt a megoldást. Valóban, sokszor a hajléktalan ember saját döntése alapján nem veszi igénybe a szállást nyújtó intézmények szolgáltatásait. Több kutatás rávilágított erre és elemezte ennek okait,24 ami összefügg a szállókon megjelenô deviáns viselkedési formákkal és a házirend megsértésébôl eredô konfliktusokkal. A hajléktalanok egy része éppen ezért tartja távol magát a szállóktól. Nagyon leegyszerûsödne a probléma, ha a hajléktalanok saját döntésével magyaráznánk a férôhelyek igénybe nem vételét. Véleményünk szerint a férôhelyek alacsony száma és a szálláshelyek mûködési problémái együttesen járulnak hozzá ahhoz, hogy a hajléktalanok több mint 1/3-a az utcát választja szálláshelyként. Tapasztalataink alapján a téli idôszakban, a férôhelyszámok jelentôs emelkedésével, jóval kevesebb az utcán, lépcsôházakban, bódékban, lakhatás céljára nem alkalmas épületekben alvók száma, azonban a hajléktalanok ilyenkor is fenntartásokkal fogadják az intézményi szállást, és többen csak nulla fok alatti hômérséklet esetén veszik azt igénybe.

A kutatásban összevetettük az elôzô éjszaka helyszínét és az ott tartózkodás idejét. Az éjjeli menedékhelyre vonatkozó adatok azt mutatják, hogy az 1 éjszakára szóló szállást, az elôzô éjszaka éjjeli menedékhelyen alvók 50 százaléka legalább egy éve naponta igénybe veszi, és közülük minden második személy több mint két éve rendszeres lakója az éjjeli menedékhelynek. A 1999-ben felvett fôvárosi kutatásból egyértelmûen megfogalmazódik, hogy a hajléktalanok – hasonlóan más emberekhez – lakni, szeretni és élni szeretnének. Mindehhez szükség van egy lakhatást biztosító helyre, ahol egyedül vagy társsal együtt lehet élni. Az intézményi férôhelyeket állandó jelleggel használó hajléktalanok ezt az igényüket elégítik ki akkor, amikor naponta, több hónapon keresztül, sokszor ugyanazt az ágyat veszik igénybe éjszakai szállásra. A társsal való együttélést az intézmények házirendje nem engedélyezi. Külön férfi és nôi szálláshelyek mûködnek, ezért az élettársi vagy házastársi kapcsolatban lévôk inkább választják az utcai életet a közös élet érdekében.

Az utcán alvók közel 1/3-a legalább egy éve naponta az utcán, közterületen tölti éjszakáit, és 1/5-e az utcán alvóknak több mint két éve teszi ezt. Véleményünk szerint ez az adat is jól mutatja a szükségleteket ki nem elégítô férôhelyszámokat, az intézményi ellátás bedugulását.

Lakhatás – hajléktalanság Kutatásunkban kitértünk annak vizsgálatára, hogy a hajléktalan személy mikor lakott utoljára lakásban és milyen utat járt be a lakás elveszítése óta. A lakásban élés óta eltelt idô hossza véleményünk szerint csökkenti a lakhatásba való visszakerülés esélyét, mivel a hajléktalan lét és a környezeti ártalmak következményei úgymint egészségügyi, jövedelmi, társas kapcsolati és a kirekesztôdés problémái növelik a hajléktalanok deprivációját.

24. Vö. Pattyán László–Szoboszlai Katalin: Hajléktalanok Nyíregyházán. A hajléktalan-ellátás rendszerének és a hajléktalanok helyzetének vizsgálata alapján „Peremvidék”. Szociális kutatások Szabolcs-SzatmárBereg megyében Szerk: Lukácskó Zsolt–Fónai Mihály–Fábián Gergely DOTE EFK–NKK, Salgótarján, 1999.

173. Továbbá: Bényei–Gurály–Gyôri–Mezei: Tíz év után. Gyorsjelentés a fôvárosi hajléktalanokról – 1999.

Esély 2000/1. 86.

Hajléktalanok a Keleti-régióban

101

Az eredmények alapján a hajléktalanok közel 2/3-a legalább egy éve nem lakik lakásban, 1/4-e több mint öt éve lakott utoljára lakásban. A hajléktalanok 18 százaléka féléven belül veszítette el lakhatását. Erre az adatra azért érdemes odafigyelni, mert a hajléktalanságból leginkább azoknak van kitörési esélye, akik relatíve kevés idôt (0–6 hónap) élnek hajléktalanként. Érdekes adat, hogy a mintában 5 százalék azoknak az aránya, akik soha nem laktak lakásban. Közöttük találjuk azokat, akiknek megszûnt a munkásszállón való lakhatása, vagy szociális, illetve gyermekvédelmi intézményi ellátásból kikerülve váltak hajléktalanná.

Azok, akik hajléktalanná válásuk elôtt lakásban éltek, több mint 1/3-uk házastárs vagy élettárs lakásában élt, és a megromlott kapcsolat miatt kellett elhagynia a lakást. A hajléktalanok közel 1/4-e albérletben élt, mielôtt hajléktalanná vált. Saját tulajdonú lakással a 18 százalékuk rendelkezett. Tapasztalataink alapján mondhatjuk, hogy ezeket a lakásokat a volt feleségnek, élettársnak és gyermeknek hagyják hátra a lakásból távozók. Az esetek egy részében a válást kísérô vagyonmegosztás kedvezôtlen a további lakhatást illetôen a férfiak számára, mivel a bíróság a gyermeket nevelô szülô számára biztosítja a lakáshasználatot.

Hajléktalanút a lakhatás elveszítése után A hajléktalanság fontos összetevôjének gondoljuk azt az utat, amit a hajléktalan ember a lakása, lakhatása elveszítése után bejár. Ez az út jelzés értékû arra vonatkozóan, hogy hová került közvetlenül a lakhatás elveszítése után, és információkat nyújt a természetes és a mesterséges (intézményi) támogatórendszer elérésének lehetôségérôl és igénybevételérôl.

Az összesített adatokat tekintve, a hajléktalanok 21 százaléka a lakhatás elveszítését követôen közvetlenül az utcára került, és a felvétel idôpontjában is ott tartózkodott. A következô út a lakásból az utcára és onnan a szállóra vezet a hajléktalanok 17 százalékánál. A hajléktalanok 12 százaléka lakhatása elveszítése után hajléktalan szállón kapott elhelyezést. A természetes támogatórendszer tagjainak segítsége kezdetben jellemzô, mivel a hajléktalanok 25 százaléka, a lakhatás elveszítése után ismerôsénél (testvér, szülô, rokon, barát) lakott, csak késôbb lett az utca vagy a szálló az „otthona”. A hajléktalanok 4 százaléka a lakhatás után hajléktalan szálláshelyen aludt és késôbb került utcára. Az esetek 5 százalékában a lakhatásból utcára, majd szállóra és onnan ismét utcára vezetett az út. Ez utóbbi két út esetében a szállóról az utcára kerülést a szálláshelyeken tapasztalható személyes konfliktusok és a normák megszegésébôl eredô okok váltják ki. Ilyenkor az intézmény kizárással bünteti a normasértô módon viselkedô személyt, vagy a hajléktalan ember az ôt ért atrocitások és a kialakuló problémák elkerülése érdekében nem veszi igénybe a szálláshelyet. Összességében az látszik, hogy aki utcán kezdi a hajléktalan életet, nagy valószínûséggel ott marad, és minimális esélye van annak, hogy intézményi ellátást vegyen igénybe. Az ebbe a csoportba tartozók egyedül, társsal vagy kiscsoportban (3-4 fô) küzdenek meg naponta a túlélésért, és ôk azok – figyelembe véve a környezeti ártalmakat –, akiknek elérésére és az ellátásokba történô bevonására fokozottan oda kell figyelni. A szállóra kerülés számait értékelve elmondhatjuk, hogy azok a hajléktalanok, akiknek lehetôségük adódott több éjszakán keresztül szállón aludni, igyekeznek megtartani ezt a lehetôséget.

102

Szoboszlai Katalin–Pattyán László

Külön említést kell tennünk azokról a hajléktalanokról, akik intézményi lakhatásból váltak fedél nélkülivé. Az ô esetükben kevesebb azok száma, akik az intézménybôl utcára kerültek, a minta 4 százaléka. Az intézménybôl a vizsgált hajléktalanok 12 százaléka hajléktalanok átmeneti elhelyezését szolgáló szálláshelyre került, és ott tölti éjszakáit. Az intézményi lakhatásból kikerülô emberek hajléktalanná válása több tipikus esetet hordoz magában. Az egyik ilyen, a bentlakásos szociális intézményekbôl, az intézményi jogviszony megszüntetését követôen hajléktalanná vált emberek csoportja. Sajnos elôfordul, hogy idôskorúak otthonából, pszichiátriai betegek vagy szenvedélybetegek otthonából kikerülve válnak hajléktalanná emberek. Ezekben a bentlakást nyújtó intézményekben, ahol az ellátottak számára sokszor teljes körû ápolást, gondozást nyújtanak, az ellátottal kapcsolatos problémákat az intézményi jogviszony megszüntetésével oldják meg. Amennyiben erre sor kerül, és az ellátott személynek nincs lakása, vagy ismerôse, aki befogadja, akkor egyenesen az utcára kerül. A vizsgálat során 21 fô számolt be arról, hogy korábban valamilyen ápolást, gondozást nyújtó intézmény lakója volt. A csekély elemszám ellenére ez az információ mindenképpen fontos, a hajléktalanok szociális kirekesztésének intézményes módszerét jelenti. A következô csoportba tartoznak a gyermekotthonokból kikerülô fiatalok közül azok, akik 1997 elôtt25 váltak felnôtt korúvá, és akiknek más alternatíva hiányában, a hajléktalan-ellátás intézményeiben elfoglalt férôhely jelenti a lakhatást. A „fiatalok” jelenléte (25–30 év közötti) együttélési és generációs problémákat vet fel a szálláshelyeken tartózkodók között. Sok esetben az idôs hajléktalanok a fiatalok negatív viselkedése miatt utasítják el a szálláshely igénybevételét. Nyilvánvaló, hogy a hajléktalan-ellátás alkalmatlan a gyermekvédelem anomáliájának kezelésére, ezért erre a szakembereknek együttesen kellene megoldást találni.

A városok adatait vizsgálva azt találtuk, hogy a Nyíregyházán lévô hajléktalanok esetében jellemzô leginkább, hogy lakhatásból közvetlenül utcára kerülnek (53%), míg a többi városban 10–20 százalék közötti értékeket találunk. A nyíregyházi adatokat tekintve magas értéket képvisel az ismerôs szívességi befogadása után az utcára kerülés, ami Nyíregyházán 40 százalék, míg a többi városban ennél alacsonyabb. Az okokat keresve azt gondoljuk, hogy ezekben az esetekben a természetes támogatórendszer nem képes megtartani a lakhatásukat elveszítô embereket, és ôk azok, akik férôhely hiány miatt nem kerülnek be szállást nyújtó helyre, illetve elôfordul, hogy maguk a hajléktalanok utasítják el az intézményi ellátást.

Az is jellemzô, hogy a vizsgált városok közül éppen Nyíregyházán kerülnek legtöbben utcáról szállást nyújtó intézménybe (48%). Ez csak látszólagos ellentmondás az elôzôhöz képest, ugyanis a többi városban más utak erôsebbek, úgymint ismerôstôl szállóra vagy éppen utcára kerülés (Miskolc és Debrecen vonatkozásában).

Kiemeljük még a lakhatásból szállóra kerülés útját, ami Miskolc 41 százalék, Debrecen 26 százalék, Szolnok 18 százalék és Nyíregyházán 15 százalék. Az értékek jól igazolják, hogy jelentôs különbségek vannak a városok között a szállást nyújtó intézmények férôhelyszámait tekintve. A felvétel idôpontjában a szállást nyújtó in25. Az 1997. november 1. óta hatályos gyermekvédelmi törvény (lásd: 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelmérôl és gyámügyi igazgatásról) bevezetett több olyan ellátási formát, melyekkel a gyermekvédelmi gondoskodásban felnôtt korúvá váltak életkezdésérôl kívánnak gondoskodni. Ilyen ellátás az otthonteremtési támogatás és az utógondozói ellátás.

Hajléktalanok a Keleti-régióban

103

tézményekben a férôhelyszámok a következôképpen alakultak.26 Miskolcon 110, Debrecenben 50, Szolnokon 34 és Nyíregyházán 50 férôhely. Mint látható, hiába kedvezôbb a férôhelyek száma Nyíregyházán, mint Debrecenben, mégis erôsebb a lakásból az utcára kerülése a hajléktalanoknak a szabolcsi megyeszékhelyen és csak késôbb válik alternatívává az éjszakai szálláshely igénybevétele.

Külön kíváncsiak voltunk arra, hogy vajon mennyi idô telik el a lakhatás elveszítésétôl a szállóra kerülés idôpontjáig. Az elôzô gondolatra visszautalva már nem meglepô, hogy a hajléktalanok 28 százaléka egyáltalán nem aludt még átmeneti elhelyezést nyújtó szálláshelyen. Figyelemre méltó, hogy a válaszadók közül majdnem minden ötödik személy (19%) a lakhatás elveszítésétôl számított egy hónapon belül járt szállást nyújtó intézményben. További 25 százaléknak 1–6 hónapon belül sikerült férôhelyhez jutni. Jelzésértéke van annak a 10 százaléknak, ahol több mint két év telt el az elsô szállóra kerülés idôpontjáig. Valószínûleg ôk azok, akik elutasítják az intézményi szálláshelyeket, és kívül rekednek.

Foglalkoztatási, jövedelmi viszonyok A társadalmi integráció egyik leghathatósabb eszköze a társas kapcsolatok mellett a munka. Mibôl élnek a keleti régióban a hajléktalanok?

Kutatásunkban sorra vettük a munkából és szociális transzferekbôl származó jövedelmeket, bevételi lehetôségeket egyaránt. Jelen kutatásunk elôzményeként Nyíregyháza városban27 végzett vizsgálataink alapján bejelentett rendszeres munkából a hajléktalanok 25 százaléka élt. Jelen kutatásunkban a jövedelemszerzés módjait megbontottuk. Ennek alapján rendszeres bejelentett munkából származó jövedelme a teljes minta 12 százalékának volt, nem bejelentett (fekete) munkából 7 százalék, rendszeresen végzett alkalmi munkából a megkérdezettek 6 százaléka, alkalmi munkából a válaszadók 20 százaléka élt, tehát munkából származó jövedelme a hajléktalanok 45 százalékának volt.

Korábbi vizsgálatunkban a hajléktalanok megközelítôleg 39 százaléka társadalombiztosítási, 17 százaléka rendszeres szociális ellátásban részesült, és közel 40 százalékuk kapott átmeneti támogatást a vizsgálatot megelôzô évben. A regionális mintában szociális ellátásban a hajléktalanok 25 százaléka részesült, melybôl rendszeres támogatást 23 százalékuk, átmeneti támogatást (is) 23 százalékuk kapott a vizsgálatot megelôzô 6 hónapban. Társadalombiztosítási juttatást a hajléktalanok 25 százaléka kapott a vizsgálatot megelôzô idôszakban.

Jövedelemmel és szociális ellátásból származó juttatással olyan kevesen rendelkeznek, hogy abból százalékos adatokat bontani nehéz lenne, mégis érdemes megtekinteni a településenkénti és az ellátásonkénti elemszámot a következô táblázatokon:

26. Az Észak-alföldi és az Északkeleti Regionális Diszpécser Szolgálatok adatai alapján (2004. január) 27. Pattyán László–Szoboszlai Katalin: Hajléktalanok Nyíregyházán. A hajléktalan-ellátás rendszerének és a hajléktalanok helyzetének vizsgálata alapján „Peremvidék”. Szociális kutatások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Szerk. Lukácskó Zsolt–Fónai Mihály–Fábián Gergely DOTE EFK–NKK, Salgótarján, 1999.

104

Szoboszlai Katalin–Pattyán László 2. sz. táblázat A jövedelem típusai a megyeszékhelyek megoszlásában (esetszám)

A mintába került hajléktalanok közül Nyíregyházán a legmagasabb a munkát végzôk aránya. Sajnos ez a munka leginkább alkalmi, vagy fekete munka. Az alkalmi munka igazodik a hajléktalanok szociális körülményeihez, hiszen a nap végén jövedelemhez juthat a munkavállaló. A hajléktanok által végzett alkalmi munkák leginkább olyan feladatok, melyet a munkaerôpiacon más nem végezne el alulfizetettsége, vagy alantassága miatt. A jobban fizetô munkák pedig alkalmi, idényjellegû feladatok, amelyek nem biztosítják a kiszámítható jövedelmet, így a gazdasági stabilitást. A fentiek következtében alig lehet olyan hajléktalant találni, aki munkanélküli járadékot kapna. A szociális ellátáshoz való hozzáférés adatai meglepôek. Átmeneti és rendszeres szociális ellátást Nyíregyházán kaptak legnagyobb számban a hajléktalanok, míg társadalombiztosítási juttatásokban a Miskolcon tartózkodók részesülnek magasabb számban.

3. sz. táblázat Jövedelemtípusok a tartózkodási hely (hol aludt tegnap) szerint (esetszám)

A táblázat adatai sokkal kiegyenlítettebb képet mutatnak, mint azt 1999-ben Nyíregyházán láthattuk. Különösen figyelemreméltó az, hogy az utcán élô és az intézményes ellátást igénylô ügyfelek ellátáshoz, illetve jövedelemhez jutása között nagyon kicsi az eltérés. Ezeket az elemszámokat a kutatás teljes mintájához viszo-

Hajléktalanok a Keleti-régióban

105

nyítva azonban megállapítható, hogy a munka világában, és a szociális ellátásokban kevesen tudnak részt venni. További kérdés lehet, hogy ilyen jövedelemszerzési mutatók mellett mennyi jövedelembôl élnek meg a hajléktalanok?

Erre a válaszadók egy része csak nehezen tud válaszolni. Ennek egyszerû oka, hogy a jövedelem beosztás nem hónapra történik, gondoljunk például az alkalmi munkára. További jövedelem beosztásra vonatkozó sajátosság a hajléktalanok körében gyakran tapasztalt vagyonközösség. Az együttélési közösségek a közösen megszerzett bevételt közösen használják fel, tehát amit egy ember kap, azt egy – gyakran változó összetételû – csoport kapja. Ezzel kapcsolatban sok tapasztalatot szereztünk a ’99-es nyíregyházi kutatás során, ahol a napi bevételt a megkérdezettek könnyebben meg tudták mondani, mint azt, mennyi pénzbôl él egy hónapban.

Jelen kutatásunkban mégis a havi bevételre koncentráltunk, mivel a napi bevétel olykor nem ad pontos információkat, pl. ha van munka, 5000 forintot keres a megkérdezett, ha nincsen, 500 forintot szerez guberálással. Egy fôvárosi kutatásban Mezei György28 azt találta, hogy a kérdezés idôpontjában a megkérdezett hajléktalanok jelentôs részének jövedelme elérte az akkori minimálbér mértékét.

Adataink alapján a válaszadók 15 százaléka havi 10 ezer forint alatti jövedelembôl él (7 százaléknak nincsen semmiféle jövedelme). 33 százalékuk havi 25 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkezik, míg 35 százalékuk havi 25–50 ezer forint közötti bevétellel rendelkezhet. További 10 százalék ennél magasabb jövedelemrôl számolt be.

A havi bevételt a városokkal összevetve szignifikánsan nincsen eltérés egyik település irányában sem. Sokkal érdekesebb a kép, ha a tartózkodási hellyel vetjük össze a havi bevételt. Egyértelmûen magasabb a jövedelme az átmeneti szállón élôknek, míg alacsonyabb a menhelyen és az utcán alvóknak, valamint azoknak, akik ismerôsöknél töltik éjszakáikat.

Az utcán élés, vagy menhelyen tartózkodás, de nyugodtan mondhatjuk, hogy a hajléktalan életvitel nem kedvez a jövedelem idôbeli átrendezésének, vagyis a felhalmozásnak, spórolásnak. A hajléktalanok közötti vagyonközösségrôl már szóltunk, a hajléktalanok nem tudják vagyonukat megôrizni, sajnos gyakori az idôsebb ügyfelek kifosztása, mely leggyakrabban a látencia homályában marad.

Egy hajléktalan ember példáján keresztül szeretnénk érzékeltetni, hogy a társadalmi kirekesztôdés hogyan teremt egyfajta sajátos gazdálkodási módot. A hajléktalan ember 56 éves, rossz egészségi állapotú, gyenge fizikumú. Amikor havi rokkantnyugdíját megkapta, taxival érkezett a hajléktalan-szállóra, amit egy gondozó szóvá tett neki. Az ügyfél elmondta, hogy reggel kapott nyugdíjat, és az utolsó forintokból kérte a szállítást. Napirendje a következô volt: a pénz felvétele után mindenkinek szívességbôl fizetett ételt, italt, napi fogyasztási cikkeket, majd maga is bevásárolt, evett egy jó meleg gulyást és taxit hívott. Holnap már nem lesz nála készpénz. Elmondása szerint, ha a szálló közelébe megy a nyugdíjával, akkor mindezt más tette volna meg a pénzébôl. Másnap aztán felkerekedik, hogy ismerôseit végigjárva, visszakapja a tegnapi szívességi meghívásokat. Ez a jövedelem idôbeli átrendezése.

A példa természetesen egyedi, csak azért választottuk ki, hogy láthatóvá váljon, az otthontalan ember másként gazdálkodhat, mint ahogyan mi azt elképzeljük.

Mindazonáltal megfontolandó, hogy a kérdezettek elmondása alapján a minta 40 százalékának magasabb a havi bevétele 50 ezer forintnál. Ha a hajléktalanok 28. Mezei György: Vendégségben a polgári világban. Hajszolt Hírlap, 1998. Konferenciaszám. 4–9.

106

Szoboszlai Katalin–Pattyán László

lakástól való megfosztottságát, mint egyik alapproblémát tekintjük, úgy tûnik, ügyfeleink egy része képes lenne alacsonyabb fokozatú lakhatásban élni, azt fenntartani. A szükséglakás nem új fogalom a hajléktalan ellátásban, a két világháború között elsôsorban családosok elhelyezésére használták. A kérdés szociálpolitikai és egyben humanitárius értékek között dôl el: mi az emberhez méltóbb? Alacsony fokozatú, de önállóan használható támogatott lakásokban élni, vagy hodályokban aludni, utcán kóborolni, utcán, közterületeken élni életvitelszerûen?

A jelenlegi intézményes elhelyezési lehetôségeket is figyelembe véve látható, hogy a megôrzô típusú ellátás nem képes a problémát kezelni, így kilépés gyanánt csak a rehabilitáció erôsítése, az ellenôrzött és támogatott foglalkoztatás, valamint a lakhatási alternatívák nyújtása apaszthatja a hajléktalanok tömegét. Kutatásunk rámutatott arra, hogy akár a fôvárost, akár a keleti régió adatait nézzük, a hajléktalanság ugyanazokkal a megfosztásokkal jár.

Hely – idô Kutatásunkban kíváncsiak voltunk arra, hogy a hajléktalanok 2003. január és június között mennyi idôt töltöttek el különbözô intézményi helyeken és szálláshelyeken. A helyek kiválasztásában szakmai tapasztalataink mellett szerepe volt annak, hogy eloszlassuk azt a tévhitet, miszerint a hajléktalanok állandó ügyfelei az egészségügyi, szociális és egyéb ellátásoknak, intézményeknek.

4. sz. táblázat Mennyi idôt töltött 2003. január–június között?

Az összesített adatokból kitûnik, hogy a hajléktalanok kevesebb, mint 50 százaléka járt szociális és egészségügyi intézményben. A hajléktalan szállások esetében ez 30–40 százalék, míg az egyéb szociális intézményekben (pl. idôsek otthona, szenvedélybetegek átmeneti otthona) a hajléktalanok 14 százaléka járt a vizsgált idôszakban. A vizsgált félév adatait tekintve a hajléktalanok alig több mint 10 százaléka feküdt kórházban. Tapasztalataink alapján többször volna szükség a szakorvosi ellátásra, mint ahányszor ténylegesen sor kerül rá. Az egészségi állapot jellemzôivel és az ellátások kérdéseivel a tanulmányban még foglalkozunk. A társadalmi normák megsértésével együtt járó felelôsségre vonásra, szabadságvesztésre az esetek 10 százalékában került sor. Korábban már foglalkoztunk a természetes támogatórendszer hiányosságaival, amivel kapcsolatban a hely–idô adatai is megerôsítik megállapításainkat, ugyanis többségében (67%) nem kerestek fel ismerôst

Hajléktalanok a Keleti-régióban

107

(ide tartozik a rokon, barát is) az elmúlt fél évben a hajléktalanok. Lakhatási alternatívaként albérlet az esetek 85 százalékában nem jön számításba. Az utca adatait elemezve látjuk, hogy minden második hajléktalan nem az utcán töltötte éjszakáit. Ez kedvezô, viszont 23 százalékban 4–6 hónap közötti idôt töltött el a hajléktalan ember az utcán. Ez az adat mindenképpen megerôsíti azt a megállapításunkat, hogy a hajléktalanok egy része még a téli idôszakban sem választja a szállást nyújtó intézményekben való pihenést. A városokat tekintve Nyíregyházán a legmagasabb a 4–6 hónapot utcán töltô hajléktalanok száma, ami egyértelmûen összefüggésbe hozható a férôhelyek hiányosságaival.

Hajléktalanná válás ideje és helye Izgalmas kérdésnek találtuk annak megismerését, hogy mikor és hol váltak hajléktalanná az emberek, és miért éppen abban a városban tartózkodnak, ahol a kérdôív felvételekor voltak. A hajléktalanná válás idôpontját tekintve a minta a következôképpen alakult: 0–6 hónappal korábban vált hajléktalanná 16 százalék, 6 hónap és 1 év között 11 százalék, 1–3 éve 21 százalék, 3-5 éve 18 százalék és több mint öt éve hajléktalan 37 százalék. Az utóbbi adat súlyos problémaként mutatja a hajléktalanságot, hiszen a hajléktalanok közel negyven százaléka öt év elteltével is effektív hajléktalan. Továbbmenve, ha ehhez hozzáadjuk a legalább három éve hajléktalanok arányát, akkor azt látjuk, hogy minden második hajléktalan (55%) bennragad ebben a helyzetben. A hajléktalanságban eltöltött idô kitolódásának oka a hajléktalanság társadalmi kezelésének problémájaként definiálható, úgymint a tartós lakhatás hiányát fenntartó hajléktalan-ellátórendszer, reintegrációs programok (pl. rehabilitációs intézményi férôhelyek, foglalkoztatási, képzési lehetôségek), kilépést jelentô lakhatási formák hiánya (pl. támogatott albérlet, bérlakás).

A hajléktalanná válás helyét tekintve a hajléktalanok 61 százaléka abban a városban vált hajléktalanná, ahol a kérdezés idôpontjában tartózkodott, további 15 százalék korábban a megye valamelyik településének volt állandó lakosa. Korábbi 1999-ben végzett kutatásunk a Nyíregyházán található hajléktalanokra vonatkozóan már igazolta ezt a tényt.29 Arra is választ kaptunk, hogy miért maradnak abban a városban a hajléktalanok. A válaszok 43 százalékában a településhez való kötôdés az a tényezô, amiért maradnak (itt született, itt élt), és csak ezután merül fel a nagyváros kínálta több lehetôség és a személyes kapcsolatok (ismerôs, élettárs) miatt való maradás (22–22%).

Kutatásunk eredményei egyrészt megerôsítették korábbi megállapításunkat, másrészt ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy a hajléktalanná vált emberek abban a közösségben veszítették el lakhatásukat, ahol jelenleg hajléktalanként élnek. A hajléktalanok ellátásáért felelôs önkormányzatoknak elsôsorban helyi szinten kell megoldani a lakhatás nélkül maradt emberek problémáinak kezelését. Ehhez egy elem lehet a hajléktalan ellátások mûködtetése, emellett szükséges más produktív eszközök alkalmazása, úgymint lakhatáshoz jutás helyben történô megoldásának segítése a rendelkezésre álló intézmények és támogatási formák felhasználásával.

29. Vö. Pattyán László–Szoboszlai Katalin: Hajléktalanok Nyíregyházán. A hajléktalan-ellátás rendszerének és a hajléktalanok helyzetének vizsgálata alapján „Peremvidék”. Szociális kutatások Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Szerk: Lukácskó Zsolt–Fónai Mihály–Fábián Gergely DOTE EFK–NKK Salgótarján 1999. 171.

108

Szoboszlai Katalin–Pattyán László

Az egészségi állapot összefüggései A hajléktalan emberek egészségi állapota rossz. Ez a megállapítás nemzetközi tendenciákat figyelembe véve is megállja a helyét. Az egészségügyi problémákat általában két csoportra szokták osztani: – a hajléktalanná válás elôtt létezô problémák gyakran a hajléktalanná válás hajlamosító tényezôi (pl. szenvedélybetegség, pszichiátriai problémák stb.)

– a másik csoportba a hajléktalan életmóddal kapcsolatban megjelenô betegségek tartoznak (alultápláltság, légzôszervi megbetegedések, baleset, bántalmazás, fagyás, stb.).

A nemzetközi irodalom sokat foglalkozott „a tyúk vagy a tojás” dilemmával a hajléktalanok egészségkárosodásával kapcsolatban, megnyugtató eredményeket azonban nem sikerült produkálni. Kétségtelen, hogy egyes megbetegedések, (pl. pszichiátriai betegségek, szenvedélybetegségek) esetében a társadalmi, közösségi kirekesztôdés folyamata az egészségügy rendszerén átível az utcára.

A hajléktalanok egészségi állapotát vizsgáló kutatások eredményeibôl egyértelmûen kiderül, hogy a hajléktalanság egyben egészségtôl való megfosztottságot is jelent. Egy Nagy-Britanniában készült vizsgálat30 szerint egy embernek 3-szor nagyobb az esélye meghalni, 150-szer nagyobb halált okozó bántalmazást elszenvedni, 8-szor nagyobb balesetet szenvedni, 3-szor nagyobb az esélye kihûlni, ha hajléktalan. Hazai kutatási eredmények alapján31 a budapesti hajléktalanok (férfiak) 44 százaléka tartósan rokkant, 45 százaléka szenved állandó légúti betegségtôl, 89 százaléka rendszeresen dohányzik, és a hajléktalanok körében 10-szer gyakoribb a tuberkulózis elôfordulása. A szerabúzus elôfordulása alapján,32 a hajléktalanok 80 százaléka fogyaszt rendszeresen alkoholt, 45 százaléknak jelent súlyos problémát az alkohol az életében és 21 százalékuk volt valaha alkoholelvonó kezelésen.

A beteg emberek kirekesztôdését fokozzák az egészségügy finanszírozását újraszabályozó reformok, melynek következtében sok hajléktalan kerül utcára úgy, hogy utókezelése az utcán nem megoldott. Hasonló helyzet alakult ki az alkoholbetegek aktív kezelésével, ahol 14 napot finanszíroz a társadalombiztosítás. Az átfogó reform következtében mintegy 6000 krónikus pszichiátriai ágyat számoltak fel.

Kutatásunk során megvizsgáltuk a hajléktalanok egészségi állapotát, kiemelve három gyakori problémát, a légzôszervi betegségeket, az alkoholbetegséget, valamint a pszichiátriai betegséget.

Arra a kérdésre, hogy „van-e egészségügyi problémája?”, a megkérdezettek 46 százaléka válaszolt igennel. A betegség típusai szerint kiemelkedô a belgyógyászati problémák száma (21%), de megjelentek a mintában a mozgásszervi betegségek (12%), a pszichiátriai, neurológiai kórképek, valamint a fertôzô betegségek is.

A pszichiátriai és szenvedélybetegségekkel kapcsolatban igen alacsony volt a válaszadási hajlandóság, ezért a betegség tényét nem a válaszadók szubjektív érzéseire bíztuk. Csak azokat tekintettük betegnek, akik korábban hosszabb kezelésen vettek részt az említett problémák miatt.

30. Simon Keyes–Michael Kennedy: A hajléktalanság halálos betegség. In. Periferia Seria: A hajléktalanság sebei. Szerk: Kovács Ibolya, Kiadja: Népjóléti Minisztérium PRO DOMO, 1996. 83–132.

31. Dr. Molnár D. László–Dr. László Klára: Budapesti hajléktalanok egészségi állapota. In. Periféria Seria: A hajléktalanság sebei. Szerk.: kovács Ibolya, Kiadja: Népjóléti Minisztérium PRO DOMO, 1996. 33–62.

32. Oross Jolán: A szabadság rád fagy. In: Periféria Seria, 1996. 143–150.

Hajléktalanok a Keleti-régióban

109

Pszichiátriai kezelésen a teljes minta 25 százaléka esett át, tüdôosztályon tartósan feküdt a minta 14 százaléka, 20 százalékuk volt legalább egy alkalommal alkoholelvonó kezelésen. Egyéb, elsôsorban belgyógyászati problémák miatt a teljes minta 40 százaléka állt tartósan kórházi kezelés alatt. Ezek az adatok igazodnak az országos tendenciákhoz.

A hajléktalan ellátás szelekciós mechanizmusát több fôvárosi kutatás is vizsgálta. Eredményeik szerint az utcán élôk idôsebbek és betegebbek, mint a szállókon élôk. Az egészségi állapotot összevetettük azzal, hol töltötte a válaszadó az elôzô éjszakáját. Adataink szerint a keleti régióban az utcán élôk harmada (31%) számolt be egészségügyi problémáról, míg a menhelyen alvók 23 százaléka, az átmeneti szállón élôk 23 százaléka említett egészségügyi problémát.

5. sz. táblázat Az egészségi állapot és tartózkodási hely összehasonlítása (%)

Az a feltételezésünk, hogy egyes betegségekben (pl. pszichiátriai, szenvedélybeteg) szenvedôk inkább az utcára szorulnak, beigazolódni látszik. Feltételezhetjük, hogy a szállást nyújtó intézményekben azok az ügyfelek élnek, akik jelenleg nincsenek a betegségük aktív fázisában. Megvizsgáltuk a fenti változókat városok szerint is, de nem találtunk szignifikáns eltéréseket. Általában a miskolci és nyíregyházi hajléktalanok egészségi állapota volt rosszabb.

A legjellemzôbb egészségügyi problémák mellett vizsgáltuk a hajléktalanok egészségkárosodásának mértékét is. Az 1999-ben és 2001-ben készült fôvárosi kutatások megdöbbentô eredményeket mutatnak. Az elsô vizsgálat idején a hajléktalanok 34 százaléka, 2001-ben a válaszadók 46 százaléka volt munkaképtelen.33 A jelen vizsgálatban válaszoló hajléktalanok 33 százaléka számolt be igazolt (orvosi bizottság által megállapított) egészségkárosodásról. A munkaképesség csökkenés mértéke az esetek túlnyomó többségében 50–67 százalék között mozog. A munkaképesség csökkenés megállapítására leggyakrabban valamilyen keresetpótló juttatás megigénylése során kerül sor, így azok az ügyfelek, akik nem rendelkeznek elegendô járulékfizetésben eltöltött idôvel, nem sürgetik az eljárást, nem beszélve arról, hogy a munkaképesség-csökkenés megállapítása beszûkíti a foglalkoztatási lehetôségeket is.

Az egészségi állapotot figyelembe véve logikusan következik a kérdés: milyen esélye van a hajléktalanoknak egészségügyi ellátáshoz jutni?

A válaszadók 73 százaléka nyilatkozott arról, hogy bármikor egészségügyi ellátáshoz juthat! Az ellátás igénylésével kapcsolatos ellenérvek: nem tudja gyógyszerét kiváltani (19%), nem tud pénzt adni az orvosnak (13%), csúnyán, megalázóan bánnak vele hajléktalansága miatt (13%). Betegség esetén a hajléktalanok fele a 33. Gurály–Gyôri–Mezei–Pelle: A margó szélén. Esély, 2002/3.

110

Szoboszlai Katalin–Pattyán László

hajléktalan-ellátásban tevékenykedô, ún. hajléktalanok orvosához fordul, harmaduk háziorvost keres fel.

Az orvoshoz jutás lehetôsége meglehetôsen fölülreprezentáltnak tûnik a gyakorlati tapasztalataink alapján, így érdemes összevetni azzal, mikor járt utoljára orvosnál a válaszadó. A válaszadók 13 százaléka fél évnél régebben, 24 százaléka 1 évnél régebben látogatta meg orvosát (egy válaszadó utoljára 27 éve volt orvosnál).

Az orvos látogatásánál azt is figyelembe kell venni, hogy a szállón élôknek (jelen minta 25 százaléka) az ellátás igényléséhez orvosi igazolás szükséges a fertôzésmentességrôl.

A kutatás eredményei, összegzés A hajléktalanok szociális és demográfiai mutatói nem térnek el lényegesen az országos mutatóktól, és a regionális kutatásban vizsgált megyeszékhelyek között sem tapasztalható számottevô eltérés. A hajléktalan utak tekintetében megállapítható, hogy a fôvárosinál erôteljesebb az a tendencia, miszerint ha a hajléktalan ember szállóra kerül, akkor tartósan ott marad, ami a szállást nyújtó intézmények bedugulását okozza. Azok a hajléktalanok pedig, akik a lakhatás elveszítése után az utcán élnek, tartósan az utcán rekednek. Nem gyôzzük elégszer hangsúlyozni, hogy átmeneti szállások elégtelen férôhelyszáma miatt az intézményes szálláshelyek képtelenek kielégíteni a szükségleteket, valamint hiányoznak az effektív hajléktalanságot megszüntetô rehabilitációs és kiléptetô megoldások. Figyelemfelhívó tapasztalat, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nem találunk kiléptetô, rehabilitációs célú ellátást, illetve nem mûködik idôskorú hajléktalanok ápolását, gondozását végzô intézmény sem. Így a jog által biztosított lehetôségekkel, ellátásokkal a hajléktalanok nem tudnak élni. Az ellátások hiányosságai inadekvát ellátást eredményeznek, mivel az utcán maradnak, átmeneti szálláson élnek, illetve idôsek vagy szenvedélybetegek otthonaiba kerülnek, ahonnan hamar kiszorulnak.

Az átmeneti szálló tartós használata arra enged következtetni, hogy az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben lévô hajléktalanok egy része lakhatási alternatívaként használja az ellátást, mivel számukra a lakás hiánya a legnagyobb probléma. Összevetve a jövedelmi helyzettel, azt látjuk, hogy van egy csoportja a hajléktalanoknak, akik képesek arra, hogy nem piaci alapon mûködô lakbért fizessenek. Számukra a hajléktalanságból való kilépést jelentheti az alacsony komfortfokozatú és támogatott lakásokban való lakhatás.

Annak ellenére, hogy a hajléktalanok többsége könnyen hozzáfér egészségügyi ellátáshoz, az egészségügyi állapot és az utolsó orvosi ellátás idôpontjából kiderül, hogy fokozottan oda kell figyelni a hajléktalanok egészségügyi ellátására. Tekintettel arra, hogy a hajléktalanok többsége nem rendelkezik rendszeres bejelentett munkával, azonban a munkavégzés iránt elkötelezett, ezért szükséges a hajléktalanok egészségügyi állapotához igazított, támogatott foglalkoztatási programok indítása. Összegzésként megállapítjuk, hogy a szakemberek és a döntéshozók közös felelôssége, hogy a hajléktalan lét és a környezeti ártalmak következményeibôl kialakuló problémák – úgymint lakhatás, munkavégzés, jövedelmi, társas kapcsolati és egészségügyi – ne a kirekesztôdést és a hajléktalanok deprivációját növelje, hanem a társadalom (közösség) megtartó képessége erôsödjön az által, hogy gondoskodik embertársairól.

TARTALOM

Mező András (1939–2003) (Jánosi Zoltán – Karádi Zsolt) ............................................................. 1

hagyomány

Piti Ferenc: Szabolcs, Szatmár és Bereg megyékre vonatkozó országbírói oklevelek a Vay család berkeszi levéltárában (1343–1355)........................................................................... 9 Mizser Lajos: Régi utcanevek Szatmárban................................................................................... 20 Dr. Gergely László emlékezései (Kávássy Sándor)......................................................................... 25

irodalom

Margócsy Klára: „Európainak lenni annyi, mint megérteni valamit.”....................................... 37 Bakajsza András: Szépíróink dr. Béresért és cseppjeiért............................................................. 51 Krúdy Gyuláról (Ratkó József)........................................................................................................ 64

valóság

Hajdu Bertalanné: Munkaerőpiaci helyzetkép, foglalkoztatási feszültségek Szabolcs Szatmár-Bereg megyében............................................................................................................ 65 Filepné Nagy Éva–Fónai Mihály–Fábián Gergely: A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei népesség szociális helyzete és egészségi állapota........................................................... 78 Szoboszlai Katalin–Pattyán László: Hajléktalanok a Keleti-régióban.................................. 93

szemle

A Váci Mihály Irodalmi Kör kislexikona (Csermely Tibor).......................................................... 111 Szemelvények a tájirodalomból (Futaky László)........................................................................... 112 Zoltán András: Oláh Miklós Athila című munkájának XVI. századi lengyel és fehérorosz fordítása (Szakállas Sándor)...................................................................................................... 116 Egy könyv Tokaj történelméről (Tóth Gergely)............................................................................. 117 Háború és béke. Huszonöt olajfestmény a zentai csatáról (Margócsy József)............................... 118

krónika

Bibliográfia.................................................................................................................................... 120 Eseménynaptár............................................................................................................................... 124 Az illusztrációk Andruskó Károly A zentai csata című könyvéből valók.