Müpa Műsorfüzet - Frédéric Champion orgonaestje (2017. február 3.) by Müpa Budapest

Frédéric Champion orgonaestje 2017. február 3. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Csatlakozzon ingyenes hűségprogramunkhoz, gyűjtse a pontokat és élvezze a kedvezményeket!

mupa.hu/husegprogram

3 February 2017 Béla Bartók National Concert Hall

2017. február 3. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Organ concert Frédéric Champion with Frédéric Champion orgonaestje Featuring: Gergely Bíró, Tamás Schlanger – percussion

Közreműködik: Bíró Gergely, Schlanger Tamás – ütőhangszerek

Franck: Chorale in E major Duruflé: Three Dances, op. 6 Liszt: Legend in E major (St. Francis of Paola Walking on the Waves) Debussy: Three Nocturnes – Festivals Saint-Saëns: Danse macabre, op. 40 Mussorgsky: Night on Bald Mountain

Franck: E-dúr korál Duruflé: Három tánc, op. 6 Liszt: E-dúr legenda (Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár) Debussy: Három noktürn – Ünnepek Saint-Saëns: Haláltánc, op. 40 Muszorgszkij: Éj a kopár hegyen

The English summary is on page 11.

Különleges céh A muzsikusok világában senki sem hasonlít az orgonistákhoz. Különleges céh az övék, s hogy ez így alakult, annak oka a barokk korszakig nyúlik vissza. A templomi orgonisták – s a korábbi évszázadokban még kizárólag ilyenek működtek, az ugyanis, hogy hangversenytermekben is elhelyeznek orgonákat, csak a polgári hangversenyéletben, a nagy 19. századi koncerttermek megépítésének idején vált szokássá – rendkívül sokoldalú feladatkört láttak el. Egy templomi orgonistának játszania kellett az istentiszteleteken, de a komponálás is kötelessége volt, vagyis a templomi orgonista magától értődőn zeneszerzőként is működött, s e minőségében nemcsak billentyűs műveket alkotott, hanem egyházi kantátákat, miséket ugyanúgy. Ha komponált, be is tanította az általa írt művet, értenie kellett tehát a vezényléshez, a kórusvezetéshez. Emellett az orgonista minden korban a rögtönzés mestere volt. Ezzel még nincs vége a sok és sokféle megkövetelt tudás felsorolásának: az orgonista (aki többnyire tanított is) nemcsak játékosként ismerte kiválóan hangszerét. Orgonákat tervezett, építésükben szakértőként működött közre. Egy jó orgonista tehát minden muzsikusok legsokoldalúbbja volt: zenei polihisztor, egy személyben hangszeres előadó, zeneszerző, karmester, kóruskarnagy, hangszerkonstruktőr, pedagógus és zenetudós.

Egyszemélyes zenekar Így van-e ez ma is? Többnyire igen. Bár a modern korban az orgona már nem kizárólag templomi hangszer, és van liturgiai kötöttségektől független repertoárja is (sőt már a barokkban is volt, gondoljunk csak a prelúdiumokra és fúgákra, toccatákra, triószonátákra), azért a hangszer játékosai közül máig sokan kötődnek az egyházzenei tevékenységhez, ellátva egy kisebb templom vagy éppen egy nagy és fontos székesegyház muzsikusának feladatkörét. De a világjáró koncertorgonisták is megmaradtak zenei polihisztoroknak. (Erről a Müpa Orgona-párbajainak közönsége is meggyőződhet, hiszen ez a sorozat éppen az orgonisták sokoldalúságára épít.) Ma is természetes, hogy aki orgonát tanul, zeneszerzést is tanul, és az is, hogy egy orgonista tud improvizálni, saját kútfőből éppúgy, mint más által megadott dallamra. Nem beszéltünk még egy fontos tevékenységi körről: ez az átiratkészítés, amely mindenekelőtt a nagy hangversenytermekben található „világi” hangszerekhez

kapcsolódik. Egy-egy híres szimfonikus zenekari mű orgonaátirata nem templomba való, ám hangversenytermi körülmények között izgalmas ilyesmit hallgatni. Miért van ezekre szükség? Egyrészt mindig érdemes gyarapítani egy hangszer repertoárját, másrészt az orgona a maga seregnyi regiszterével maga is egyszemélyes zenekar, amely ezer színt és színkombinációt képes megszólaltatni. Miért ne vágyna arra egy mai orgonista, hogy az elmúlt századok vagy akár a mai kor híres zenekari kompozícióit saját hangszerén szólaltassa meg?

Bajnok Lyonból Már a Müpa honlapján is olvashattunk arról, hogy Frédéric Champion a nomen est omen esetét példázza: a lyoni születésű, idén negyvenegy éves orgonista nevéhez híven valóban bajnok, hiszen számos rangos versenyen nyert különféle díjakat. Előbb szülővárosában tanult, majd a párizsi Conservatoire-ra került, Michel Bouvard osztályába. Időközben csembalótanulmányokat is folytatott, Párizson kívül pedig Toulouse-ban és a hírneves bázeli főiskolán, a Schola Cantorum Basiliensisben képezte magát. Nemzetközi versenygyőzelmeit felsorolni sem könnyű: 1998-ban megnyerte a toulouse-i nemzetközi Xavier Darasse Versenyt; 2000-ben második lett a bruges-i nemzetközi Musica Antiqua Versenyen. 2001-ben ő lett a freibergi nemzetközi Gottfried Silbermann Verseny első helyezettje; 2002-ben a párizsi FNAPEC Kamarazenei Verseny és a Luzerni Orgonaverseny második díjat termett számára. 2004-ben Bachpreisträgerként végzett a Lipcsei Bach Versenyen és első díjat nyert a tokiói Minoru Yoshida Versenyen. 2008-ban a Kanadai Nemzetközi Orgonaverseny első helyezettje és közönségdíjasa. Európa- és Amerika-szerte koncertezik; a szaksajtó (American Organist; Choir and Organ) értékelése szerint „az egyik legkiválóbb orgonista”. Estjén a Müpában két magyar muzsikus is közreműködik: Bíró Gergely (1971) tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte, 2000 óta a Nemzeti

FRÉDÉRIC CHAMPION ORGONAESTJE

Filharmonikus Zenekar szólamvezető ütőhangszeres művésze. Schlanger Tamás (1978) is a budapesti Zeneakadémián szerezte diplomáját: 2006-ban végzett Rácz Zoltán növendékeként.

5:1 az átiratok javára Frédéric Champion olyan orgonista, aki nemcsak hajlandó átiratokat készíteni, hanem szívesen is teszi ezt. Mai műsora különleges: a megszólaló hat kompozíció közül csupán a legelső, César Franck népszerű E-dúr korálja fogalmazódott eredetileg is orgonára, a további öt darab kivétel nélkül zenekari művek orgonaváltozata. Ha a koncertlátogató végigtekint az átiratok listáján, könnyen rájöhet, mi az, ami e kompozíciók többségét közös nevezőre hozza: egy kivétellel erőteljesen ábrázoló szellemű, pittoreszk, láttató erejű zenék. Van köztük olyan, amely eredetileg zongorára készült, a többség azonban zenekari partitúrából alakult át orgonakottává. Legtöbbjük esetében igaz, hogy az átirat készítője számára a legfőbb ihlető erő a művekbe foglalt látomás közvetítése, legyen az egy vízen járó szent alakja, egy ünnepi forgatag, egy középkori haláltánc vagy egy boszorkányszombat félelmetes, pogány rítusa. És még valamit érdemes megfigyelni: az átiratok alapjául szolgáló művek többségükben a társművészetek valamely alkotásának – festmény, irodalmi mű – hatására készültek.

Modulálni, modulálni! A belga zeneszerző, orgonaművész, tanár és híres rögtönző, César Franck (1822–1890), a párizsi Sainte-Clotilde-templom orgonistája nem sok művet írt hangszerére, ezek azonban az orgona 19. századi repertoárjának megbecsült részét alkotják. Három korálja (E-dúr, h-moll, a-moll) az életút végét jelzi: halálának évéből származik. A mintegy negyedórás E-dúr korál alapkaraktere a csendes, békés meditáció, ennek megfelelő tempóval és hangerővel, amely csak ritkán jut el nagyobb fortékig (mint a Maestoso formaszakaszban) és gyorsabb lélegzetű részletekig. Többszakaszos, variatív-fejlesztő forma, amely érzékeny választékossággal dolgozza fel az alapjául szolgáló melódiát, és mindvégig kitart a barokktól örökölt ellenpontos szerkesztés mellett.

Legfontosabb élményünk az állandó tonális változékonyság, s ez aligha véletlen, hiszen a zene lankadatlanul modulál, vándorol újabb és újabb hangnemekbe. A hallgatónak eszébe jut a sokszor idézett anekdota a fiatal Debussyről, aki a párizsi Conservatoire növendékeként olykor beült César Franck óráira, de elkedvetlenítette a nagy tekintélyű tanár folytonosan hangoztatott tanácsa: modulez, modulez! – modulálni, modulálni! Az E-dúr korálban aztán van moduláció bőven... Fennkölt hangvétel, kifinomult eszköztár jellemzi a művet.

A templomi orgonista táncai Akárcsak César Franck, Maurice Duruflé (1902–1986) is orgonista-zeneszerző volt. Ő Párizs egy másik híres temploma, a Saint-Étienne-du-Mont orgonistája volt, ám a Notre-Dame-ban is ellátott asszisztensi feladatokat, nem kisebb pályatárs, mint a nála harminckét évvel idősebb Louis Vierne mellett. Írt orgonaműveket, kamarazenét, zongora-, zenekari és kóruskompozíciókat. Egyik legsikeresebb darabja (persze a főműként számon tartott Requiem mellett) mégsem orgonamű: a ma este megszólaló Három táncot (op. 6) a zeneszerző 1932-ben, harmincesztendősen szimfonikus zenekarra írta, s ebből a változatból maga készített zongorára kétkezes és négykezes, sőt kétzongorás verziót is. A Debussy és Ravel impresszionizmusát folytató opus nyitótétele, a Divertissement friss mozgású, szórakoztató karakterű zene, gyors hármas ritmuscsoportokkal – de az élénk alapkarakterű tételben nyugodtabb epizódok is helyet kapnak. A második tétel, a Danse lente címéhez híven lassú tánc, melynek halk kísérőformulái fölött széles ívű, éneklő dallamok bontakoznak ki. A tétel középrésze mozgékonyabb és eseménydúsabb zene kontrasztját hozza. A háromrészes ciklus lassú tétele után a sodró és vidám Tambourin igazi pergő, temperamentumos finálé.

Hangokká lényegült festmény Liszt Ferenc (1811–1886) 1863-ban zongorára komponálta Két legenda című tételpárját, amelynek első tagja a madaraknak prédikáló Assisi Szent Ferencet ábrázolja, a második címe pedig Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár. A himnikus hangvételű, átszellemült tétel erőteljesen ábrázoló szellemű: a mindvégig intenzíven mozgékony balkéz-szólam fel-le hullámzó oktávjait, skálameneteit és harmóniafelbontásait

FRÉDÉRIC CHAMPION ORGONAESTJE

hallgatva nem nehéz magunk elé képzelni a Messinai-szoros kavargó vizét, a jobb kéz pátosszal teli akkord-dallama pedig a habokon megdicsőülten átkelő szentet állítja elénk. Lisztet gyakran inspirálták zeneművek komponálására a társművészetek: vers vagy hosszabb irodalmi mű, festmény vagy éppen épület. A tétel megszületése mögött ezúttal is effajta ösztönzés rejlik: a Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár ihletője Eduard von Steinle (1810–1886) festménye. (Paolai Szent Ferenc egyébként Liszt névadó szentje volt.) Az egymástól erősen eltérő kétféle zenei anyagot szembeállító komponálásmód az a rendező elv, amely a Két legenda két tagját összefűzi: ugyanez a módszer figyelhető meg az Assisi Szent Ferencet ábrázoló tételben is.

„Csak általános és dekoratív jelentéssel” A zenekarra komponált Három noktürn Claude Debussy (1862–1918) századfordulós darabja: 1899 decemberében fejezte be. Bevezető magyarázatában a zeneszerző jelzi, hogy a noktürn műfajmegjelölést nem a megszokott értelemben, hanem „csak általános és dekoratív jelentéssel” használja. Sajátos szokása volt ez Debussynek és Ravelnek egyaránt: egy-egy művük olykor csak azért kapta címét, mert a szavak zenéje megtetszett a zeneszerzőnek… Debussy még azt is írta a partitúra előszavában, hogy az Ünnepek „a levegő vibrálását, táncoló ritmusát és a fény villanásait jeleníti meg. Egy felvonulás epizódja is felbukkan: egy kápráztató, különös látomás, amely átvonul az ünnepi színen, és beleolvad a forgatagba. De a háttér ugyanaz marad: az ünnepség, amelynek kozmikus ritmusában zene keveredik a csillámló porral.” A Három noktürn lassú–gyors–lassú tempóelrendezésű triptichonját (Felhők, Ünnepek, Szirének) ugyanúgy festmény inspirálta, mint Liszt esetében a Két legendát, csak ezúttal nem egy, hanem több alkotásról, az amerikai impresszionista, James Abbott McNeill Whistler (1834–1903) képsorozatáról van szó. Emellett az Ünnepek sodró lendületű, élénken ritmikus, telt hangzású zenéjének megírásához ösztönzésként hozzájárult egy népi mulatság is, amelyet a zeneszerző a Bois de Boulogne-ban látott.

A halál hegedűje – orgonán A Liszt Ferencnél negyedszázaddal fiatalabb Camille Saint-Saëns (1835–1921) nem hiába volt a romantika nagy hatású vezéralakjának barátja és pártfogoltja: életművében megtalálhatjuk a nyomait annak, hogy Liszt hatott a francia komponistára, aki sok mindenben követte őt. Nyilvánvalóan Liszt hatására keletkezett a Haláltánc (Danse macabre, op. 40, 1874) is, bár Saint-Saëns műve nagyon más, mint Liszt Totentanza: Liszt a pisai Camposanto monumentale freskói által megihletve negyedórás, egytételes zongoraversenyt írt, amelynek középpontjában a középkori gregorián Dies irae-dallam áll, alaphangulatát pedig a szintén középkori gyökerű, de a romantika által előszeretettel újra átélt halálélmény borzalma határozza meg. Saint-Saëns műve viszont – amelyet nem lehet megérteni a zenetörténeti előzmény, Liszt kompozíciója nélkül – a kortárs francia költő, Henri Cazalis (1840–1909) verse által ösztönözve született. A darab mindössze nyolc-kilenc perces, fontos benne a hegedűszóló (ez természetesen a hegedülő Halál, ahogy régi ábrázolásokon sokszor látjuk), de a legfontosabb, hogy ez már egy alapvetően dekadens, frivol szimfonikus költemény, amelyben a táncforma: egy bódító keringő! A bevezetőben tizenkét harangszó jelzi az éjfelet, s a darab során megszólal a Dies irae dallama is, akárcsak Lisztnél, de itt nem ez a főszereplő, és meglepő módon dúrban halljuk. Fontos még a hangzásvilágban a „diabolus in musica”, a hamisan hangzó tritonusz hangköz, amely szintén a mű sötét konnotációit hivatott erősíteni. Érdekes visszacsatolás: Saint-Saëns Haláltánca Lisztre is hatással volt, hiszen a zeneszerző virtuóz zongoraátdolgozást alkotott belőle.

Szentivánéji boszorkák Saint-Saëns Haláltánca után nehéz volna elképzelni frappánsabb befejezést, mint Mogyeszt Muszorgszkij (1839–1881) „zenei képét” (valójában szimfonikus költeményét), az Éj a kopár hegyent, hiszen míg Saint-Saëns 1874-ben a maga makabreszk témáját a nyugati zene megvilágításában dolgozza ki, addig orosz kortársa huszonnyolc évesen, 1867-ben a maga semmivel sem kevésbé hideglelős boszorkányszombat-vízióját a pogány Kelet harsányabb tónusaival festi meg. Nem is aratott sikert a mű még a szerző legközvetlenebb művésztársai körében sem, s így a bemutatóig sem jutott el

FRÉDÉRIC CHAMPION ORGONAESTJE

Mogyeszt Muszorgszkij

Muszorgszkij életében, de még halála után is csak Rimszkij-Korszakov átdolgozásában válhatott ismertté. A Fantasztikus szimfónia (Berlioz, 1830) fináléjával (Boszorkányszombat) közeli rokonságban álló mű nyers effektusokat tartalmaz, és nem riad vissza az erőteljesen naturalisztikus ábrázolásmódtól: szinte halljuk a tivornyázó boszorkák sikongatását, és persze fel kell figyelnünk a szláv népzenei ihletésre is. Muszorgszkij vad forgatagának fontos zenei alkotóeleme a motívumismétlés, a témákat mozaikszerűen egymás mellé helyező formálás és a fokozás. A szimfonikus költemény szerzői programja szerint a mű először a föld mélyéből hallatszó szellemhangokat szólaltatja meg, majd előjönnek a sötétség démonai, végül maga a Sátán jelenik meg, akit mindenki hódolva imád. Fekete mise következik, ám a pogány orgia csúcsán a virradatot jelezve megkondul egy falusi harang, melynek hangjára eltűnnek a sötétség szellemei. Muszorgszkij műve tehát azzal fejeződik be, amivel Saint-Saëns Haláltánca elkezdődött: harangszóval. Írta: Csengery Kristóf

Summary Organists are a special breed of musicians: working in churches from the Baroque period on, they had to be highly versatile, performing the functions of a conductor, composer, instrument designer and musicologist, with a deep understanding of improvisation and the art of transcription. French organist Frédéric Champion performing tonight in collaboration with two Hungarian percussionists, Gergely Bíró and Tamás Schlanger, is himself a skilled transcriber. Born in Lyon in 1976, he studied at the Conservatoire de Paris, in Toulouse, and at Schola Cantorum Basiliensis. The winner of numerous international organ competitions since the late 1990s, Champion is today ranked among the finest masters of his instrument. Interestingly, of the six pieces to be played at his concert, only one was originally written for the organ: César Franck’s Chorale in E major (1890). This sophisticated composition, which is contrapuntal in structure, emphasises restrained stylistic gestures and meditative playing, with the use of constant tonal digressions and modulations an important feature. Although Maurice Duruflé was, like Franck, both an organist and composer, his Trois danses was originally written for symphony orchestra. In the original piano score for Ferenc Liszt’s 1863 Saint Francis of Paola Walking on the Waves, the second of his Deux légendes, the undulating movement of the left-hand part represents the sea, while the hymn-like melodic chords of the right hand depict the saint himself. Claude Debussy’s Fêtes, the second element of his Trois nocturnes, composed for orchestra in 1899, envisions a merry tumult. While Liszt’s legend was inspired by the painting by Eduard von Steinle, Debussy found his impetus in a series of paintings by James Abbott McNeill Whistler. Camille Saint-Saëns opens his Danse macabre, a frivolous, decadent and intoxicating waltz from 1874, with twelve tolls of a bell. The work also features the “diabolus in musica”, that is, the “false” interval of the tritone, as well as Death playing violin and a melodic quote from the medieval Gregorian Dies irae. Here we also find inspiration from another art form, this time from poetry: a verse by Henri Cazalis. While Saint-Saëns develops his macabre theme according to the tastes of Western music, his Russian contemporary Modest Mussorgsky depicts his uncanny vision of a witches’ sabbath through the harsher tones of the pagan East. Night on Bald Mountain, dating from 1874, contains raw effects and powerfully naturalistic depictions. Important elements of its musical structure include the repetition of motifs, juxtaposing the subjects against each other like a mosaic, and building to a climax, whereupon Mussorgsky’s work ends the same way that Saint-Saëns’s Danse macabre begins: with a tolling bell.

SUMMARY

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Simone Kermes: Vihar

2017. március 1.

Fotó © Sandra Ludewig

Évszakok keringője

Közreműködik: Roby Lakatos, Duna Táncegyüttes, Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor

2017. március 18.

Hollerung Gábor Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

R. Strauss: József-legenda

Közreműködik: Szegedi Kortárs Balett, Nemzeti Filharmonikus Zenekar Koreográfia: Juronics Tamás Vezényel: Stefan Soltesz

2017. április 7. Fotó © Posztós János, Müpa

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

René Jacobs és az Akademie für Alte Musik

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Daniele Gatti és a Mahler Chamber Orchestra

2017. április 17.

FELFEDEZÉSEK

MÁV Szimfonikus Zenekar

Közreműködik: Pusker Júlia, Pusker Ágnes – hegedű, Demeniv Mihály – harmonika Vezényel: Bolyky Zoltán

előzetes,

AJÁNLÓ

Vigye haza az élményt! Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban! mupa.hu

Müpa élmény gombnyomásra

Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:

mupa.hu

Stratégiai partnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Frédéric Champion Címlapfotó: Bonnie Nichol A szerkesztés lezárult: 2017. január 26. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000