Müpa Műsorfüzet - Brahms-maraton (2017. január 22.) by Müpa Budapest

Brahms-maraton

Művészeti vezető: Fischer Iván

Müpa

2017.

01. 22.

mupa.hu

22 January 2017 Béla Bartók National Concert Hall, Festival Theatre, Glass Hall, Auditorium

Brahms Marathon

Artistic director: Iván Fischer

A joint production by the Budapest Festival Orchestra and Müpa Budapest CONCERTS 10.30 am 11.30 am 12.30 pm 2 pm 3 pm 4 pm 5 pm 6 pm 7 pm 8 pm 9 pm

Symphony No. 1 in C minor, op. 68 Serenade No. 1 in D major, op. 11 Symphony No. 2 in D major, op. 73 Sextet in B-flat major, op. 18 Symphony No. 3 in F-major, op. 90 Three Motets, op. 110 Liebeslieder Waltzes, op. 52 – excerpts Five Songs for Mixed Choir, op. 104 Symphony No. 4 in E minor, op. 98 Clarinet Quintet in B minor, op. 115 Piano Concerto No. 1 in D minor, op. 15 Eight Pieces for Piano, op. 76 Variations on a Theme by Schumann, op. 9 Surprise concert

FREE CONCERTS VIDEO SCREENINGS EXHIBITION The English summary is on page 31.

2017. január 22. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Fesztivál Színház, Üvegterem, Előadóterem

Brahms-maraton

Művészeti vezető: Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa közös rendezvénye

10.30 11.30 12.30 14.00 15.00 16.00 17.00 18.00 19.00 20.00 21.00

I. (c-moll) szimfónia, op. 68 7 I. (D-dúr) szerenád, op. 11 9 II. (D-dúr) szimfónia, op. 73 11 B-dúr szextett, op. 18 13 III. (F-dúr) szimfónia, op. 90 15 Három motetta, op. 110 17 Szerelmi dalkeringők, op. 52 – részletek Öt ének vegyeskarra, op. 104 IV. (e-moll) szimfónia, op. 98 19 h-moll klarinétötös, op. 115 21 I. (d-moll) zongoraverseny, op. 15 23 Nyolc darab, op. 76 25 Változatok egy Schumann-témára, op. 9 Meglepetéskoncert 27

INGYENES KONCERTEK 28 VETÍTÉSEK 29 KIÁLLÍTÁS 30

Johannes Brahms (1833–1897) a 19. század egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb zeneszerzője. Akkor látta meg a napvilágot, amikor a romantikus stílus első nagy generációjának tagjai már felnőttek voltak és jó ideje komponáltak (születésekor Paganini ötvenegy, Berlioz harminc, Mendelssohn huszonnégy, Schumann és Chopin huszonhárom, Liszt és Wagner huszonkét éves), zeneszerzői kibontakozása azonban az 1850-es évek első, markánsabban romantikus kísérletei (zongoraszonáták, Esz-moll scherzo, Négy ballada) után erőteljesen a klasszikus formák irányába terelte, s e kiforrott, tiszta és világos szerkezeti képletek mellett később is eltökélten kitartott. Kifejezésmódja mégis vérbeli romantikussá tette, igaz, művei soha nem közvetítenek irodalmi programot, ő az „abszolút zene” elkötelezettje. Ugyanakkor harmóniavilágában, sokszor „becsapósan” bonyolult ritmikai képleteiben számos olyan előremutató vonás lelhető fel, amelyet inkább a szűkebb szakma képviselői – zeneszerzők, zenetudósok – vesznek észre, s közülük is a későbbi korok gyermekei: születésének centenáriumán Arnold Schönberg, a modernség egyik zászlóvivője ír róla tanulmányt, amelynek már címében azt hangsúlyozza, hogy Brahms haladó komponista. Igen ám, de ez a „haladó” szerző nagyon sokat merít a német barokk, Schütz, Schein, Bach, Händel és a későbbi mesterek, Haydn, Beethoven, Schubert, Schumann műveiből. Ráadásul „rejtőzködő”, szemérmes alkotó: szereti az igazán fontos ötleteit úgy elbújtatni művei összefüggésrendszerében, hogy azok ne legyenek egykönnyen észrevehetők, csak az értő kottaolvasó, a felkészült hallgató fedezhesse fel őket. Magányos mester – magánéletében is, és a zenetörténetben is. Mert bár sok a barátja, mégis egyedül él, család nélkül, és rajta kívül az általa művelt stílusirányzat is inkább terem epigonokat, mint hozzá hasonlítható nagyságrendű alkotókat. Ennyiben akár egyik nagy ellenlábasához, Richard Wagnerhez is hasonlíthatnánk, akit egyébként, bár nem szeret, mégis csodál és nagyra becsül, még egyik kéziratát is megszerzi autográf-gyűjteménye számára. A Tannhäuser alkotója azonban (ennek az operának egy részletét birtokolta egy ideig Brahms: a mű párizsi változatának Vénuszbarlang-jelenetét kapta ajándékba Carl Tausig zongoraművésztől), mikor megtudta, hogy kézirata az „ellenséghez” került, visszakövetelte Brahmstól a kottát, aki szabadkozó levél kíséretében korrekt módon el is küldte a becses ereklyét a szerzőnek. Részben talán Wagner az oka annak, hogy Brahms soha nem mert opera írásába kezdeni, noha tervezte ezt, készült rá – a nagy kortárs példája azonban elbizonytalanította. Liszttel sem kedvelték egymást: Brahms Schumann felfedezettje volt.

BRAHMS-MARATON

Hamburgban született (van is a zenéjében nem kevés „északnémet” zordság), de bécsi lakosként töltötte életének érett évtizedeit. Kortársai nagy természetjáróként jellemzik: egyike volt az első modern értelemben vett turistáknak, aki szeretett városokat megismerni, műemlékeket megtekinteni. Igazi finom ízlésű „irodalmi” zeneszerzőt tisztelhetünk benne, akárcsak Schubertben és Schumannban, s ez a körülmény kora legnagyobb dalköltőjévé tette. Pompás pianistaként tartották számon, B-dúr zongoraversenyét maga mutatta be Budapesten – de nem volt elegáns és hódító bravúrjátékos, mint Liszt, inkább robusztus erő jellemezte. Műveinek virtuozitása is meglehetősen különc módon jut érvényre: nagyok, sőt sokszor kíméletlenek a szólistával szemben támasztott követelményei, de kevés lehetőséget nyújt a mutatós csillogásra. Mert valljuk meg, Brahms nem volt mindig előzékeny, nem volt mindig kedves, sokan zordnak és mogorvának ismerték. Mégis volt humora, olykor harsány, máskor szelíd. És noha igen-igen komoly szerző volt, mégis rajongott a könnyű műfajért: ő maga is írt könnyedebb darabokat: valcersorozatot, a varázslatos Szerelmi dalkeringőket, és persze a Magyar táncok világsikerű gyűjteményét. Ifjabb Johann Strauss Kék Duna-keringőjéről pedig egyszer, egy emlékkönyv-dedikációban azt írta: „sajnos nem tőlem való”. Mélyen hívő volt, akárcsak Bach vagy Haydn, életvitelszerű bibliaolvasó, de ez a jámbor és komoly lélek közeli kapcsolatban állt az alkohollal (cirrózisban halt meg), Bécsben A vörös sünhöz címzett fogadó törzsvendége volt, és jól ismerték őt a város prostituáltjai, akik köszöntéskor „Herr Doktor”-nak szólították. Nagy sikereket aratott és komoly summákat keresett, mégis mindig puritán módon élt. Zeneszerző volt, de tudós is: az ő idejében kezdett kifejlődni a zenetudománynak az az ága, amelyik alapos filológiai kutatásokra épülő kritikai összkiadásokat készít. Ezeknek előfizetője és gyűjtője volt, némelyiknek nagy felkészültségű munkatársa is. Mai fogalmaink szerint fiatalon, hatvannégy évesen halt meg, de halála idején már közel egy évtizede egy öregember tudatával és lelkiállapotában élt. A társaság középpontja? Mizantróp? Hedonista? Remete? Elkésett romantikus? Korai modern? A régi stílusok búvára és szerelmese, aki legszívesebben nem is a klasszikába, hanem a barokkba álmodta volna vissza magát? Mindegyik és egyik sem: ő volt Johannes Brahms.

BRAHMS-MARATON

Keller András Fotó © Fejer Gábor

10.30 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

I. (c-moll) szimfónia, op. 68

I. Un poco sostenuto – Allegro – Meno allegro II. Andante sostenuto III. Un poco allegretto e grazioso IV. Adagio – Più andante – Allegro non troppo ma con brio – Più allegro Concerto Budapest Vezényel: Keller András Amikor a húszéves Brahms megismerkedett Schumann-nal, a nagy tekintélyű idősebb pályatárs a Neue Zeitschrift für Musik hasábjain, Neue Bahnen (Új utak) című cikkében lelkes szavakkal mutatta be felfedezettjét. Óriási lendületet adott ezzel a kezdő zeneszerző pályájának, ám egyszersmind nyomasztó megfeleléskényszerrel is megterhelte védencét. Ez a súly sokáig nehezítette Brahms lépteit azon az úton, amelyet a klasszikus műfajok birtokbavétele felé kellett megtennie. Két műfajjal volt különösen nehéz megküzdenie: a vonósnégyes és a szimfónia volt az a két megszólalási forma, amely csak nehezen és nagy sokára, számos eldobott vázlat után adta meg magát a zeneszerzőnek.

I. szimfóniáját Brahms saját bevallása szerint huszonegy éven át érlelte. A kész művet 1876 novemberében, Karlsruhéban mutatták be. A négytételes kompozíció erősen mutatja a klasszikus hagyomány, s ezen belül Beethoven hatását. Ezt a klasszikus hagyománytiszteletet nyomatékosítja, hogy mind a szonáta formájú nyitótétel, mind a – leginkább himnikus indulóként értelmezhető – finálé lassú bevezetéssel kezdődik (a későbbi Brahms-szimfóniákban már nem találunk lassú bevezetést). A viharosan energikus, sűrű ritmikájú nyitó c-moll Allegrót háromszakaszos, pasztorális E-dúr Andante sostenuto követi, szélesen éneklő hegedűkantilénával és beszédes fafúvós szólókkal. A harmadik tétel szembesít először azzal, hogy a Brahms-szimfóniákban nincs a szó romantikus értelmében véve „igazi” scherzo: sem a feszes pergés, sem a hatos vagy kilences metrumú lüktetés nem jellemzi e tételeket. A szelíden szemlélődő 2/4-es Asz-dúr tétel (Un poco allegretto e grazioso) az Andante sostenuto pasztorális karakterét folytatja, sok kamarazenei részlettel. A fináléban (Adagio – Più andante – Allegro non troppo ma con brio – Più allegro) a legfontosabb a feszültségteremtő lassú bevezetés utáni oldódást meghozó, átszellemült és méltóságteljes kürtszóló. Ez a mű leginkább beethoveni tétele: az emelkedett indulódallam és az Örömóda néhány részletének felszíni egyezését kritikusai vádként igyekeztek felhasználni a „plagizáló” Brahms ellen (a nyitótétel egyik-másik háromhangos dallamrészletét pedig az V. szimfónia reminiszcenciájaként értékeltek), ő azonban szégyenkezés nélkül, büszkén vállalta a Beethovenre való hivatkozást. A mű rövidesen megtalálta és azóta is őrzi előkelő helyét a szimfonikus repertoárban. A Concerto Budapest a főváros egyik legrégebbi múltú szimfonikus zenekara, amelynek munkáját 2007 óta irányítja Keller András hegedűművész és karmester. Vezetésével az együttes játékstílusa gyökeresen megújult, repertoárja felfrissült, megtelt ritkaságokkal és újdonságokkal. Mára a Concerto Budapest a magyar szimfonikus zenekari élet egyik legizgalmasabb műhelye, amely a kortárs zene megszólaltatására is jelentős figyelmet fordít. A zenekarral rendszeresen fellépnek olyan ünnepelt szólisták, mint Gidon Kremer, Vagyim Repin, Isabelle Faust, Borisz Berezovszkij, James Galway vagy Khatia Buniatishvili.

BRAHMS-MARATON

Budapesti Vonósok

11.30 / Fesztivál Színház

I. (D-dúr) szerenád, op. 11 I. Allegro molto II. Scherzo. Allegro non troppo III. Adagio non troppo IV. Menuetto I.–II. V. Scherzo. Allegro VI. Rondo. Allegro

Budapesti Vonósok Művészeti vezető: Botvay Károly Koncertmester: Pilz János Az 1850-es évek második felében a huszonéves Brahms, kissé talán anakronisztikus körülmények között, félig-meddig „rezidenciális muzsikusként” (bár ez a fogalom akkoriban már nemigen létezett, legalábbis nem úgy, ahogy Haydn idejében) néhány nyarat a Hannover melletti Detmold hercegi udvarában töltött, ahol zenét tanított, kórust vezetett, zongorázott – és persze komponált. Itt keletkezett művei közül való két szerenádja is, amelyek a szimfonikus zenekari komponálás terén tett első lépései. A zenehallgató a kompozíciók mögé tekintve joggal gondolhatja:

Brahms azért ír szerenádot, mert valójában szimfóniát szeretne írni – de azt egyelőre nem mer… A két mű közül az első a D-dúr szerenád (1858), amelyet a zeneszerző először egy fúvós és egy vonós oktettre fogalmazott, majd utóbb ezt a változatot dolgozta át szimfonikus zenekarra. Ebben a formájában vált ismertté az 1860 márciusában, Hamburgban lezajlott ősbemutatót követően. A hattételes mű nyitótétele és fináléja akár egy szimfónia két saroktétele is lehetne (a nyitótétel feltűnően pasztorális, sőt már-már parasztzenei hangulatú), a külső héj alatt pedig (második és ötödik tételként) két scherzo foglal helyet – az első d-moll, a második D-dúr. Brahms ekkor még nem olyan szuverén, mint később a szimfóniákban: egyelőre engedelmesen alkalmazkodik a konvencióhoz, és mindkét scherzót hármas lüktetéssel, gyors tempóval komponálja meg. Az első melódiája kromatikusan indázik, a másodiké beethovenien tenyeres-talpas és vaskos. A mű magját a harmadik tétel bensőséges B-dúr Adagiója és a negyedik tétel kecses ritmikájú Menüettje alkotja – az utóbbi tétel emlékeztet leginkább arra, hogy a szerenád a bécsi klasszika kedvelt műfaja volt. A mű hangszerelése hol könnyed, hol szándékoltan nyersebb, emellett a jellegzetesen telített brahmsi színvilágnak is érzékletes példája: a vonósok dúsan szólnak, a fúvósok hangzása aranyló fényt áraszt. Brahms D-dúr szerenádjában a 19. század komponistája visszaálmodja magát egy letűnt aranykorba – amely, mint a klasszikusok életrajzából tudjuk, korántsem volt mindenben olyan vonzó, de a romantikából nézve talán annak tetszett. A Budapesti Vonósok kamarazenekart 1977-ben alapították a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola végzős növendékei, művészeti vezetője a kezdettől Botvay Károly. Az együttes 1982-ben első díjat nyert a Belgrádi Nemzetközi Kamarazenekari Versenyen. Az együttes Fertőd-Eszterházán 1995 óta évente megrendezi a Haydn Fesztivált, a nemzetközi zenei fesztiváloknak pedig rendszeres vendége idehaza és külföldön egyaránt. A kamarazenekar koncertmestere 2012 óta Pilz János, akit a magyar és a nemzetközi zeneélet korábban többek közt a Keller Vonósnégyesből ismert, amelynek huszonhárom éven át volt tagja.

BRAHMS-MARATON

Győri Filharmonikus Zenekar Fotó © Mekli Zoltán

12.30 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

II. (D-dúr) szimfónia, op. 73 I. Allegro non troppo II. Adagio non troppo III. Allegretto grazioso IV. Allegro con spirito

Győri Filharmonikus Zenekar Vezényel: Berkes Kálmán Az I. szimfónia kedvező fogadtatása a gátlások feloldódását eredményezte Brahmsnak a műfajhoz fűződő viszonyában: miután első ilyen műfajú művére több mint húsz éven át készülődött, a másodikra alig néhány hónapot várt: a művet fél évvel az I. szimfónia bemutatója után, 1877 nyarán megkomponálta. Ha az I. szimfónia elemzői Beethoven IX. és V. szimfóniájának hatását vélték felfedezni Brahms művében, most a VI. szimfónia inspirációja tűnt nyilvánvalónak. A II. szimfónia ugyanis tőről metszett pasztorális alkotás. Erre utal a mű derűs-békés D-dúr hangneme,

a háromnegyedes metrumban ringatózó nyitótétel (Allegro non troppo) sok világos fúvós színe és szelíd bevezető dallama, amelyet – hogy minden végképp egyértelmű legyen – a legeslegpasztorálisabb hangszer, a kürt szólaltat meg. Gyors tétel ez egyáltalán? – kérdezheti a hallgató, pedig csak a brahmsi nyitótételek jellegzetes kétarcúságával találkozik, azzal a módszerrel, ahogyan Brahms a lágyan elomló melodikát és a dacosan megfeszülő ritmusokat váltogatja, jellegzetesen kétarcú tételeket hozva így létre. Ilyen a II. szimfónia nyitótétele is. A szonáta formájú tételben Brahms felhasználja pár évvel korábban komponált Bölcsődalának (Wiegenlied, op. 49, No. 4) dallamát is, mintha ezzel az utalással is csak a tétel békéjét igyekezne hangsúlyozni. A szintén szonáta formájú második tétel, az Adagio non troppo széles ívű, lágy cselló-kantilénával indul – a dallam utóbb himnikussá hevül. A kezdő ütemek máris előlegezik a teljes tétel egyik legfőbb vonását: a dús vonóshangzás meghatározó szerepét. Ahogyan már az I. szimfóniában tapasztalhattuk, itt sincs a szó mendelssohni vagy berliozi értelmében vett (eredendően persze Beethoventől örökölt), sebesen pergő, 6/8-os vagy 9/8-os scherzo, helyette az Allegretto grazioso szelíd, háromnegyedes oboadallamot mutat be, a triószakaszok pedig (ezekből kettő is van) a főtéma távoli variációit fogalmazzák meg, először 2/4-ben, majd 3/8-ban. A finálé az eddigi sok-sok szelídség után csupa szilaj energia és kitörő ujjongás, amelyhez ráadásul hatalmas lendület is társul: ez az Allegro con spirito Brahms szimfóniatermésének legnagyobb sodrú, leghatásosabb és „leghangosabb” tétele, amely az öröm valóságos tombolásával ér véget. A II. szimfónia ősbemutatóját a Bécsi Filharmonikusok élén Brahms barátja, Richter János (1843–1916) vezényelte. Az ő édesapja, Richter Antal alapította meg a Győri Férfidalegyletet, amely később átalakult Győri Ének- és Zeneegyletté, a mai hangversenyen fellépő Győri Filharmonikus Zenekar jogelődjévé. A Győri Filharmonikus Zenekar városi zenekarként már 1894-ben működött, s 1968-ban lett félhivatalos művészeti intézményből professzionális zenekarrá. A Győri Filharmonikusokkal a legkiválóbb hazai karmesterek és szólisták léptek és lépnek fel, külföldi vendégművészei sorában pedig olyan muzsikusok találhatók, mint Jörg Demus, Cyprien Katsaris, Ida Haendel vagy Jevgenyij Nyesztyerenko, és olyan karmesterek, mint Carlo Zecchi, Arvid és Mariss Jansons, Kobajasi Kenicsiró vagy Jurij Szimonov. Az együttes művészeti vezetője Berkes Kálmán klarinétművész és karmester, aki 1992 óta a tokiói Musashino Zeneakadémia professzora.

BRAHMS-MARATON

Kelemen Kvartett Fotó © Böröcz Balázs,Pilvax Studio

14.00 / Fesztivál Színház

B-dúr szextett, op. 18

I. Allegro ma non troppo II. Andante, ma moderato III. Scherzo: Allegro molto IV. Rondo: Poco allegretto e grazioso Kelemen Kvartett, Makszim Riszanov – brácsa, Kokas Dóra – cselló Ahogyan Brahms tartott a szimfóniaműfaj nagy megmérettetésétől, s ezért sokáig késleltette e téren való bemutatkozását a világ előtt, ugyanúgy – és hasonló okokból – feszélyezte a vonósnégyes is. Ebben a műfajban ugyanaz történt nála, mint a szimfóniakomponálás esetében: széttépett és megsemmisített vázlatok sokasága előzte meg az első két vonósnégyest, a c-moll és az a-moll művet, amelyet egyszerre fejezett be negyvenévesen, 1873-ban. Brahms azonban nem lett volna az a módszeresen dolgozó és tudatos zeneszerző, akinek ismerjük, ha nem talál önmaga számára az elhatározó, első nagy lépés megtétele előtt kárpótlást a várakozásért, egyszersmind lehetőséget a felkészülésre. Éppenséggel írt ő vonós kamarazenét

az első két vonósnégyes előtt is (összes kvartettjeinek száma végül mindössze három lett), csak éppen nem vonósnégyest, hanem vonóshatost: ezen a területen nem kellett éreznie a nagy bécsi klasszikus elődök, Haydn, Mozart és Beethoven műveinek nyomasztó hatását. Két vonós szextettje közül az elsőt huszonhét évesen, 1860-ban fejezte be. A mű egyik fontos tulajdonsága a két hegedű, két brácsa és két cselló jellegzetesen telített, túlcsordulóan dús megszólalásmódja, amely Brahmsnál szinte minden tételben – de tegyük hozzá: minden tételben más és más módon – valóságos hangzásmámort eredményez. A háromnegyedes metrumú nyitótételben (Allegro non troppo) meghatározó a széles íveket átfogó, vokális ihletésű, daloló melodika. A mű leginkább figyelemreméltó, egyszersmind legsúlyosabb tétele a d-moll Andante, ma moderato, amely a maga barokkos chaconne-témájával és az azt követő variációsorozattal félreérthetetlen hódolat a szólóhegedűre komponált d-moll chaconne (BWV 1004) szerzője előtt. (Mint ismeretes, Brahms később zongorára, bal kézre is átírta Bach Chaconne-ját.) A Scherzo ezúttal igazi beethoveni metrumú és ritmusú, 3/4-es Allegro molto, melynek friss tempóját a kissé népies ízű triószakasz (Animato) tovább fokozza. A rondó formájú (Poco allegretto e grazioso) finálé egyike azon Brahms-tételeknek, amelyekben a felszabadult éneklésé a főszerep. A Kelemen Kvartett 2010-ben alakult. Jelenlegi tagjai: Kelemen Barnabás (hegedű/ brácsa), Kokas Katalin (hegedű/brácsa), Homoki Gábor (hegedű/brácsa), Fenyő László (gordonka). Az együttes 2011-ben elnyerte a Melbourne-i Nemzetközi Kamarazenei Verseny második díját, közönségdíját és egyik fődíját, ugyanabban az évben pedig a 4. Pekingi Nemzetközi Zenei Verseny első díját hozták haza. Az Ukrajnában született brácsás, Makszim Riszanov a moszkvai Központi Különleges Zeneiskola, majd a londoni Guildhall School of Music and Drama növendéke volt, a csellista Kokas Dóra pedig a budapesti Zeneakadémián tanult, és számos mesterkurzuson, nemzetközi versenyen szerepelt sikerrel.

BRAHMS-MARATON

MÁV Szimfonikus Zenekar

15.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

III. (F-dúr) szimfónia, op. 90 I. Allegro con brio II. Andante III. Poco allegretto IV. Allegro – un poco sostenuto MÁV Szimfonikus Zenekar Vezényel: Csaba Péter Érdekes a Brahms-szimfóniák keletkezésének időrendje. Az első kettő két egymást követő évben születik, s ugyanezt ismétli meg a harmadik és a negyedik, csak éppen a két páros között eltelik hat év szünet. Brahms tehát először feloldódik a megfeleléskényszer görcse alól, majd gyorsan ismétel, ám aztán sokat vár, amíg harmadszor is szimfóniaírásba fog. Az ember azt gondolná, talán azért, mert azt szeretné, hogy sikerüljön olyasmivel előrukkolnia, aminek kapcsán nem fogják már megint Beethovent emlegetni, ahogyan az első és a második mű után tették. Ha volt ilyen szándéka, az nem teljesült: a III. szimfónia kapcsán maga az 1883-as ősbemutató

karmestere, a magyar Richter János (Hans Richter), a kor legnagyobbja követte el a merényletet, amikor a művet „Brahms Eroicájának” nevezte. Nem akart rosszat ezzel, éppen ellenkezőleg: úgy vélte, az alkotás rangját növeli, ha Beethoven remekművéhez hasonlítja – de hát Brahms szimfóniája maga is remekmű, amely saját jogon kérhet helyet a zenetörténet halhatatlan kompozíciói között, nem kell feltétlenül más nagyok műveihez hasonlítgatni. Éppenséggel a sorszám puszta egyezésén kívül is van miért Eroica-szerűnek vélni a művet, hiszen a két szélső tételben (mindkettő szonátaforma) kétségkívül hősi hangvétel uralkodik. De azért kínál ez a szimfónia más érdekességet is. Például a nyitótétel F-A-F mottóját, amelyben az elemzők a fiatal Brahms hajdani „Frei aber einsam” (F-A-E, szabadon, de magányosan) jelmondatának Frei aber Froh-ra (szabadon, de vidáman) módosított változatát vélik felismerni. Vagyis a sors harmonikus elfogadása volna a látszólag küzdelmes III. szimfónia hangmagasságokba kódolt üzenete? Mindenesetre a két középső tétel békéje ezt erősíti meg. A romantikus scherzo-modelltől Brahms mostanra már annyira eltávolodott, hogy szinte nem is tudjuk, a második vagy a harmadik tételt véljük scherzónak. Mert egyik sem az. Ha már, akkor mindenképpen a harmadik, főképp, mivel a szelíd klarinétszólóval induló Andante második tétel ugyanúgy szonátaforma, mint a két szélső. De hát olyan bánatos, őszies, dekadens „scherzót”, amilyent a lágy csellószólót exponáló harmadik tétel kínál, még nem látott a világ. Még mondja valaki, hogy Brahms „konvencionális” szerző! Ellenkezőleg: folyton ellentmond a konvencióknak. A mű legvége a vonóstremolók sejtelmes zsongásában, szinte csak jelzésszerűen visszaidézi a szimfónia kezdőhangjait. A MÁV Szimfonikusokat 1945-ben alapították azzal a céllal, hogy a Magyar Államvasutak intézményeként részt vegyen a kultúra terjesztésében. Első karnagya Szőke Tibor volt, majd Lukács Miklós, Pécsi István, Oberfrank Géza, Nagy Ferenc, Mark Gorenstein, Gál Tamás, Kollár Imre és Takács-Nagy Gábor állt az együttes élén. A zenekar a 2012/13-as évad óta Csaba Péter irányításával dolgozik. A kolozsvári születésű hegedűművész és karmester a bukaresti zeneakadémián tanult, s 1983 óta a franciaországi Lyonban él. Nemzetközi fesztiválok állandó vendége, világszerte tart mesterkurzusokat. Olyan világhírű zeneszerzők ajánlották számára kompozícióikat, mint Penderecki, Gubajdulina, Schnittke vagy Dutilleux.

BRAHMS-MARATON

Cantemus Vegyeskar

16.00 / Fesztivál Színház

Három motetta, op. 110

I. Ich aber bin elend II. Ach, arme Welt III. Wenn wir in höchsten Nöten sein

Szerelmi dalkeringők, op. 52 – részletek Öt ének vegyeskarra, op. 104 I. Nachtwache 1 II. Nachtwache 2 III. Letztes Glück IV. Verlorene Jugend V. Im Herbst

Cantemus Vegyeskar Zentai Károly, Bizják Dóra – zongora Vezényel: Szabó Soma Nem kellett ahhoz operakomponistává válnia, hogy Brahms igazi vokális szerző legyen. Ott volt számára az oratórium, a kantáta műfaja, ott a sok a cappella kórus lehetősége, és persze ott volt a dal, amelyet szóló, duett és kvartett formájában is művelt. Ráadásul ezek csupán az apparátusok, amelyek maguk is sokfélék – és akkor még nem szóltunk a hangvételek és funkciók sokféleségéről, hiszen Brahms írt nagy és komoly egyházi motettákat, de lágy és érzéki, szerelemittas apróságokat is. A Brahms-maraton kóruskoncertje dióhéjban igyekszik ízelítőt adni Brahms vokális

művészetének gazdagságából. A koncertet két a cappella kórusciklus keretezi, két különböző műfajban – de mindkettő az 1880-as évek végének termése. Az 1889-ben befejezett Három motetta vallásos szövegeket dolgoz fel négy, illetve nyolc szólamban. Az első kórus (Ich aber bin elend – Én azonban nyomorult vagyok) a 69. zsoltár és Mózes második könyve részleteit zenésíti meg. A második – ez a ciklus négyszólamú tétele –, az Ach, arme Welt, du trügest mich (Ó szegény világ, becsapsz engem) ismeretlen költő versére íródott, míg a harmadik motetta, a Wenn wir in höchsten Nöten sein (Mikor a legnagyobb szükségben vagyunk) Paul Eber ismert korálszövege 1550-ből. A feldolgozásmód régies stílusú, a polifon és homofon részek váltakozása Bach, sőt Schütz kórusművészetének erőteljes hatását jelzi. A koncert végén ugyanebből az időszakból az Öt ének vegyeskarra (1886/88) lírai szövegekre (Friedrich Rückert két, Max Kalbeck, Joseph Wenzig és Klaus Groth egy-egy versére) készült, s az alapvetően melankolikus, négy-, illetve hatszólamú kórusok (Virrasztás 1. és 2., Utolsó boldogság, Elveszett ifjúság, Ősszel) a szerelem és elmúlás tájait járják be, hol dal-, hol madrigálszerűen. Az 1880-as évek végének két kórusciklusa között egy jóval korábbi remeklés: a Szerelmi dalkeringők részletei (op. 52) 1869-ből. Ezek a humoros, pajkos, lírai, udvarló vagy épp melankolikus dalok – olykor csak röpke dalocskák – változatos felrakásúak és kidolgozásúak, nagy népszerűségre tettek szert. A magyar hallgató számára érdekesség, hogy itt-ott magyaros motívumok is felbukkannak bennük, sőt Brahms a sorozat záró darabja (Es bebet das Gesträuche) esetében Petőfi Reszket a bokor… kezdetű versének első négy sorát zenésíti meg német fordításban. A Cantemus Vegyeskar a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola egykori tanulóiból, alkalmi együttesként alakult. Állandó munkáját 1998-ban Szabó Soma vezetésével kezdte meg. Azóta számos nemzetközi kórusversenyen szerepelt sikerrel, nemzetközi fesztiválokon lépett fel és hangversenykörutakat tett Európa-szerte. Zentai Károly és Bizják Dóra 1996-ban szerezte meg zongoraművészi diplomáját a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Később az Illinois State University hallgatóiként folytatták tanulmányaikat: itt szereztek mesterdiplomát. Mindketten elismert zongorakísérők és korrepetitorok, rendszeres előadói négykezes és kétzongorás kompozícióknak.

BRAHMS-MARATON

Nemzeti Filharmonikus Zenekar Fotó © Wágner Csapó József

17.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

IV. (e-moll) szimfónia, op. 98 I. Allegro non troppo II. Andante moderato III. Allegro giocoso IV. Allegro energico e passionato Nemzeti Filharmonikusok Vezényel: Kovács János Az utolsó szimfónia, a Negyedik, amelyet Brahms 1884-ben és 1885-ben komponált, mind között a legsötétebb tónusú, ez tartalmazza a legtöbb rezignált vagy melankolikus részletet. Tudta ezt maga a zeneszerző is, mert Mürzzuschlagból, ahol a művet befejezte, egy ismerősének arról írt, hogy a szimfónia az ottani légkört árasztja – és sajnos arrafelé a meggy nem édes. A komor hangvétel ellenére a meiningeni ősbemutató hatalmas sikert aratott. Ezúttal már nem volt hasonlítgatás: a IV. szimfónia nem ad okot arra, hogy Beethovent emlegessük. Brahms rendkívül eredeti művet írt, olyat, amely egyszerre igen modern (de talán mondanunk sem kell: nem demonstratívan az) és archaikus. Ez a kettősség a zeneszerzőnek eddigre védjegyévé vált.

És valóban: a IV. szimfónia nyitódallama, amely mi-dó-lá-fá re-ti-szi-mi szekvenciával látszólag változatosan és kiegyenlítetten lépdel lefelé és felfelé, valójában – ha ezeket a lépéseket egy irányban, „kiegyenesítve” írjuk le – egy fentről lefelé haladó, nyolctagú terctornyot ad ki, amely enyhén szólva nem volt divat a 19. században, és az elemzőknek leginkább Schönberget, a Kamaraszimfónia (op. 9) híres kvarttornyát juttatja eszébe, mint valami öntudatlan zenetörténeti előlegezés. Schönberg hivatkozik is erre a részletre a haladó Brahmsról írott tanulmányában – igaz, ő más vonatkozásban, mivel ugyanez a dallam még a fináléban is megjelenik, ilyenformán tematikus kapcsot hozva létre a két szélső tétel között. Ez is modern vonás: a monotematizmus vagy a tématranszformáció Lisztet és követőit jellemezte a 19. században, nem Brahmsot. A lírai kürtszólóval kezdődő, párás-őszies lassú tételt bárki könnyen megérti: elmúlászene ez, búcsú a világtól (mert műveiben Brahms viszonylag nagyon korán, már ötvenegynéhány évesen elkezdett „búcsúzkodni”). De aztán jön a C-dúr scherzo a maga kétnegyedes metrumával, duhaj harsányságával és ritmikai tombolásával. Ez a vaskos zene megint csak ellentmond minden hagyománynak és konvenciónak, miközben ugyanakkor van benne valami tenyeres-talpas, régies németség is. És a finálé? Ki hallott már romantikus szimfóniát, amelynek végén barokk passacaglia szólal meg? Ez a hatalmas sodrú, elemi erejű variációs tétel Brahms egész szimfonikus művészetét koronázza meg, egységet teremtve modernség és archaizmus között. Az egyik variációban a harsonák és kürtök távolról mintha Wagnert visszhangoznák, egy dallamot, amely a Tannhäusert juttathatja a hallgató eszébe. Véletlen áthallás vagy tudatosan elrejtett idézet, amellyel Brahms a „másik tábor” vezéralakjától vesz megbékélve búcsút, két évvel a Ring szerzőjének halála után? A Nemzeti Filharmonikus Zenekar két jogelődre tekint vissza: az 1952-ben alapított Állami Hangversenyzenekarra és annak elődjére, az 1923-ban létrehozott Székesfővárosi Zenekarra. Az együttes első nagy korszaka Ferencsik János nevéhez fűződik, aki 1952-től 1984-ben bekövetkezett haláláig állt a zenekar élén. Vezetését 1997-ben Kocsis Zoltán (1952–2016) vette át, akinek irányítása alatt az NFZ világszínvonalú zenekarrá fejlődött. Kovács János karmester 1973-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Idehaza és külföldön sokat dolgozó, sikeres koncertdirigens, tevékenysége azonban mindenekelőtt a Magyar Állami Operaházhoz kapcsolódik, ahol szinte minden zenei funkciót betöltött.

BRAHMS-MARATON

Eckhardt Kvartett Fotó © Érdi Harmos Réka

18.00 / Fesztivál Színház

h-moll klarinétötös, op. 115 I. Allegro II. Adagio III. Andantino IV. Con moto

A Budapesti Fesztiválzenekar muzsikusai: Ács Ákos – klarinét, Eckhardt Violetta, Bujtor Balázs – hegedű, Sipos Gábor – brácsa, Sovány Rita – cselló A 19. század zeneszerzői közül sokan tekintettek csodálattal Mozartra. Brahms számára is Mozart volt az egyik leginkább megbecsült példa a múlt nagyjai között. Az élet egy frappáns párhuzammal meg is jutalmazta a zeneszerző iránti szeretetéért. Ahogyan Mozart pályáján is volt egy meghatározó zenészbarátság – Anton Stadlerrel –, amely halhatatlan kései klarinétműveket termett (az A-dúr klarinétötöst és a szintén A-dúr klarinétversenyt), ugyanúgy Brahmsnak is akadt egy klarinétfenomén „múzsája”, ráadásul szintén pályájának kései szakaszában: a meiningeni hercegi zenekar virtuóza. Pedig Richard Mühlfeld eredetileg hegedűsként csatlakozott az udvari zenekarhoz, és csak három évvel később váltott át a klarinétra.

Brahms elragadtatottan hallgatta őt Weber f-moll klarinétversenyében, Mozart A-dúr kvintettjében és Spohr műveiben, összebarátkozott vele, és nemcsak ezüst teáskanalakkal ajándékozta meg, hanem két klarinét–zongora szonátával (op. 120/1, 2), a klarinétra, zongorára és csellóra komponált a-moll trióval (op. 114), valamint a h-moll klarinétötössel (op. 115) is. E négy mű Brahms kései stílusának kivételes remeke, s valamennyit jellemzi az a sajátos clair-obscure játék, amely nemcsak a fények és árnyak váltakozásában, de ezzel párhuzamosan „a kései művek melankóliájának” és „a kései művek derűjének” hasonlíthatatlan elegyében is megnyilvánul. A h-moll kvintett írásakor (bemutató: Meiningen, 1891. november 24. – Mühlfeld, Joachim Kvartett) Brahms Mozart kvintettjét tekintette modellnek, és sikerült is olyan művet írnia, amely kvalitásait tekintve egyenrangú a példaképpel. Szemlélődő hangvétel és energia kettőssége jellemzi a négy tételt. A nyitótétel megint egyszer a „nem igazán Allegro karakterű” első tételek sorába illik, a finálé variációs szerkezetű, a lírai Adagio második tételt pedig ezúttal is a Brahmsra jellemző „puha scherzo” követi. A Mozart-hatás ellenére Brahms alkalmat talál, hogy a nyitótétel közepe táján – Mühlfeldnek kedveskedve – idézzen Weber f-moll klarinétversenyéből. A kvintett számos pontján megfigyelhető, hogy kedvence iránti előzékenységből a zeneszerző ezúttal átmenetileg még szokott puritán hangszerkezelését is feladja, és számos ponton mutatós futamokat, hangzatfelbontásokat és „egyéb nyalánkságokat” ír a klarinétszólamba, hadd csillogtassa meg hangszeres tudását Mühlfeld. Ezek a szakaszok mind a harmadik tételben, mind a fináléban alla zingarese koloritot hoznak a mű színvilágába – másképp fogalmazva (mivel a két kategória a 19. században egyet jelentett): a h-moll klarinétötös is Brahms magyaros műveinek sorát gyarapítja. Ne feledkezzünk meg a finálé költői, lekerekítő formai gesztusáról sem: a mű vége előtt a zeneszerző visszaidézi a nyitótétel kezdetét – ahogy a III. szimfóniában is tette. Ma fin est mon commencement. A Budapesti Fesztiválzenekar régóta szorgalmazza, hogy tagjai aktívan kamarazenéljenek, s ezt hangversenyekkel is elősegíti. A h-moll klarinétötöst megszólaltató muzsikusok a zenekar erősségei. Ács Ákos 1999 óta a klarinétszólam vezetője, de szólistaként is többször fellépett már a BFZ-vel, egyebek közt Stamitz és Mozart versenyműveiben. Eckhardt Violetta, Bujtor Balázs, Sipos Gábor és Sovány Rita pedig „együttes az együttesben”, hiszen ők alkotják a Budapesti Fesztiválzenekar egyik ismert kamaraegyüttesét, az Eckhardt Vonósnégyest, amely már számos hangversenyen sikerrel szerepelt.

BRAHMS-MARATON

Pannon Filharmonikusok

19.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

I. (d-moll) zongoraverseny, op. 15 I. Maestoso II. Adagio III. Rondo. Allegro non troppo

Pannon Filharmonikusok Közreműködik: Várjon Dénes – zongora Vezényel: Vass András Brahms első zongoraversenye egyben életművének legelső zenekari kompozíciója is. A nyitótétel legelső vázlatait a huszonegy éves zeneszerző nem sokkal azután vetette papírra, hogy felfedezője és mentora, Schumann 1854-ben öngyilkosságot kísérelt meg, a Rajnába vetve magát. A mű hosszú és fordulatos keletkezési folyamata végére csak két évvel Schumann halála után, 1858-ban került pont. Érdekes az apparátus változása: a darab először kétzongorás szonátának indult, majd Brahms – 1854 júliusában – meggondolta magát, és ettől kezdve négytételes szimfóniában gondolkozott. Ekkoriban azonban még nem voltak hangszerelési tapasztalatai, ezért sokban kellett hagyatkoznia idősebb barátai: a szintén zeneszerző Julius Otto Grimm, no meg persze a hegedűs Joachim József (Joseph Joachim) észrevételeire és tanácsaira. Hosszas vajúdás és persze – ahogyan az Brahmsnál

gyakran történt – megsemmisített részletek és elvetett vázlatok után a mű végül zongoraversenyként született meg. A háromtételes darab egy hatalmas lendületű és súlyos gesztusvilágú, tragikus hangú, szonátaformájú Maestoso nyitótételből (a bevezetésben Beethoven IX. szimfóniájának első ütemeire emlékeztető hangütéssel), egy háromszakaszos, bensőséges D-dúr Adagióból és egy rendkívül lendületes, elszánt hangot megütő, de egészen a végkifejlet dúr kivilágosodásáig a nyitótételhez hasonlóan dúlt és zaklatott lelkiállapotot ábrázoló Allegro non troppo rondóból áll. A zongoraszólam gyilkosan nehéz, de egyáltalán nem mutatós – nem alkalmas arra, hogy a szólista „bravúrjátékosként” arasson babérokat. Egyáltalán: a versenymű egésze, a maga nagy erejével, nemegyszer robusztus nyerseségével és súlyával, mindenekfelett pedig hangvételének engedményt nem ismerő komolyságával gyökeresen más volt, mint amit akkoriban, a virtuozitás korában a közönség egy versenyműtől elvárt. Brahms, ezt joggal állíthatjuk, ebben a művében szembefordult a konvenciókkal. Ezért aztán az első néhány előadás (ősbemutató: Hannover, 1859. január 22.) rideg elutasításban részesült, egészen a hatvanas évek közepéig: ekkor kezdődött el az a folyamat, amelynek eredményeképpen Brahms d-moll zongoraversenye, ez a páratlanul gazdag, katartikus mű lassan és nehezen a közönség körében is kivívta magának a megértést és az elfogadást. A közönséggel ellentétben a muzsikusok, Clara Schumanntól Joachimon át Hans von Bülow-ig már a kezdet kezdetén is felismerték az alkotás értékeit. Várjon Dénes Falvai Sándor, Kurtág György, Rados Ferenc és Devich Sándor növendéke volt a Zeneakadémián, amelynek 1991-ben tanára lett. Világszerte koncertező szólista, nemzetközi fesztiválok sztárja, a bachtrack.com szerint 2014-ben ő volt a világ harmadik legkeresettebb zongoristája. A Pannon Filharmonikusok Pécs szimfonikus zenekara, vezető karmestere 2011 óta Bogányi Tibor, állandó karmestere Vass András. A Pannon Filharmonikusok a pécsi Kodály Központ rezidens zenekara, rendszeresen koncertezik a Müpában, valamint külföldön is. Hangversenyein világhírű vendégművészek lépnek fel Sharon Kamtól Fazil Sayig, Mischa Maiskytól Maxim Vengerovig.

20.00 / Fesztivál Színház

Nyolc zongoradarab, op. 76 I. fisz-moll capriccio. II. h-moll capriccio III. Asz-dúr intermezzo IV. B-dúr intermezzo V. cisz-moll capriccio VI. A-dúr intermezzo VII. a-moll intermezzo VIII. C-dúr capriccio

Változatok egy Schumann-témára, op. 9 Rados Ferenc

Rados Ferenc – zongora Brahms zongoraművei között kulcsfontosságúak az olyan, rövid tételekből álló sorozatok, amelyeknek tagjait a zeneszerző többnyire capricciónak vagy intermezzónak, ritkábban balladának, románcnak, rapszódiának nevezi. Szuverén módon használja e műfajmegjelöléseket, hiszen az ő rapszódiái nem olyan virtuózak, mint a Lisztéi, balladái nem olyan szenvedélyesek, mint a Chopinéi, capricciói pedig nem „csaponganak”. Az egytételes zongoradarabokból összefűzött ciklusok Brahms művészetének legköltőibb fejezetét alkotják. Érdekes ellentmondás: formailag ezek a darabok többnyire nagyon fegyelmezettek, és e szempontból jelentős újdonságot sem hoznak, hiszen felépítésük általában háromrészes, visszatéréses szerkezet. Tartalmuk viszont egyrészt rendkívül személyes, intim, vallomásszerű, másrészt Brahms művészetében itt találjuk a legkifinomultabb harmóniai ínyencségeket és ritmikai struktúrákat, a legrafináltabb felrakásokat, legérzékenyebben megfogalmazott dallamokat. Az op. 76-os Nyolc zongoradarab (1878) markáns, összetéveszthetetlen arcélű karakterdarabokból áll. A fisz-moll capriccio fájdalmas moll dallamát nyugtalanul felle hullámzó tizenhatodok kísérik. A h-moll capriccio négyes tizenhatod-csoportjainak staccatója és az ezekhez kapcsolódó daktilusok hangulata schuberti impromptués moment musical-emlékeket idéz. Az Asz-dúr intermezzo földöntúli békéjű, meghitt dallamát lágy jobbkéz-akkordok diszkant-csilingelése rajzolja ki. A B-dúr intermezzo finom komplementer ritmusú belső szólamokkal kísért jobbkéz-dallama mögött halvány Chopin-emlék sejlik fel. Egyfelől viharzó indulatokat exponál,

BRAHMS-MARATON

másfelől szimfonikusan telített textúrájú a virtuóz cisz-moll capriccio. Különös dallami és ritmikai imbolygás adja a lírai A-dúr intermezzo álomszerű alaphangulatát (a ritmikai imbolygás hátterében egyébként a kettes és hármas ritmusok következetesen végigvitt ütköztetése áll). A melankolikus a-moll intermezzo kromatikus hangközlépései, miközben nem szembesítenek meghökkentő disszonanciákkal, mégis előremutatnak a századforduló késő romantikus dallamépítkezése, s az ezt követő modern korszak felé. Az izgatott öröm hangján megszólaló, befejező C-dúr capriccio hangulatához hozzájárulnak a mozgékony ritmikájú 6/4-es darab harmóniavilágának mindvégig érvényesülő, finom fényhatásai. Brahms zongoratermésének egy másik fontos vonulata a variációsorozatok világa. Bach és Beethoven után alighanem ő volt a zenetörténet harmadik legnagyobb variációalkotó szerzője. Az op. 76 érett kori sorozata mellé a Brahms-maraton zongoraestje egy korai variációs ciklust állít: a zeneszerző első lépését e műfaj területén. Érdekessége, hogy az op. 9-es műben (1854) Brahms Schumann témáját dolgozza fel: afféle hódolat ez (egyébként nem Robert, hanem Clara Schumann-nak szóló ajánlással), amelyben mesterének egy dallama felé fordul az ifjú felfedezett – az op. 99-es Bunte Blätter (Tarka lapok) sorozat egy rövidke, bánatos fisz-moll Albumlapjáról van szó. Ez szinte nem is egyéb, mint puszta akkordsor dallammal, zenei váz, amely kidolgozatlanságával szinte kiált a további megmunkálásért. Ezt végezte el Brahms a téma bemutatását követő tizenhét variációban, amelyekben a zenei ötletek kifogyhatatlannak tűnő dallami, harmóniai, ritmikai, metrikai és a faktúra kialakítása terén megnyilvánuló gazdagságáról tesz tanúságot. Más szóval arról, hogy már huszonegy évesen mindent tud a zeneszerzésről, amit a legnagyobbak valaha is tudtak. Rados Ferenc a budapesti Zeneakadémián Kadosa Pál, a moszkvai Konzervatóriumban Viktor Merzsanov növendéke volt. Hazatérve a budapesti Zeneakadémián Kadosa tanársegédje lett. Működéséhez fűződik a különleges tehetségek oktatása: Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András mind az ő növendéke is volt. Legendás kamarazene-tanár. Negyedszázada távozott a Zeneakadémia kötelékéből, azóta magánórákat és mesterkurzusokat tart idehaza és külföldön. Koncertező tevékenységét a nyolcvanas években felfüggesztette, csak a legutóbbi években tért vissza a pódiumra.

BRAHMS-MARATON

21.00 / Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Meglepetéskoncert Fischer Iván Fotó © Marco Borggreve

Budapesti Fesztiválzenekar Vezényel: Fischer Iván

A Budapesti Fesztiválzenekart 1983-ban alapította Fischer Iván és Kocsis Zoltán. Az együttes, amely Magyarország legjobb hangszeres muzsikusait gyűjtötte össze, hamar a budapesti hangversenyélet fontos tényezőjévé vált, működésének eredményeként újfajta igényesség szelleme honosodott meg a hazai zenekari játékban. Történetének fordulópontja volt a kilencvenes évek elején a zenekar intézményesülése. Kocsis Zoltán 1997-ben megvált az együttestől, ettől kezdve a Fesztiválzenekar kizárólag Fischer Iván művészeti vezetésével dolgozik. A BFZ rendszeresen látja vendégül a világ élvonalbeli szólistáit és karmestereit, műsorpolitikája egyedülállóan innovatív. Fischer Iván újító szellemű irányításával a zenekar a historikus régizene-játéktól az új zenén át az operáig minden területen világszínvonalat nyújt. Koncertjei világszerte telt házakat vonzanak, hanglemezfelvételeit nemzetközi elismerés övezi. A Budapesti Fesztiválzenekar a Müpával együttműködésben egy évtizede rendezi meg a zeneszerző-maratonokat, sikeres projektje volt a Budapesti Mahler-ünnep, jelenleg pedig – szintén a Müpával együttműködésben – társrendezője az őszi Európai Hidak fesztiválnak. A műsorfüzetet írta: Csengery Kristóf

INGYENES KONCERTEK Üvegterem

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak koncertjei 11.30

c-moll scherzo

Korossy-Khayll Csongor – hegedű, Balogh Ádám – zongora

e-moll szonáta, op. 38

I. tétel: Csőke Flóra – cselló, Várallyay Fülöp – zongora II.–III. tétel: Bali Gabriella – cselló, Várallyay Kinga – zongora 14.00

esz-moll scherzo, op. 4 Horváth Ábel – zongora

6 zongoradarab, op. 118

I. a-moll intermezzo II. A-dúr intermezzo III. g-moll ballada Alberto Tejera Hernanz – zongora

a-moll trió, op. 114 – I. tétel

Gari Krasznai-Cayuelas – klarinét, Kristina Vocetková – cselló, Daniel Krasznai-Cayuelas – zongora 16.00

Brácsadalok, op. 91

Kiss-Judit Anna – ének, Bor Péter – brácsa, Szűts Apor – zongora

Esz-dúr szonáta, op. 120/2

Bor Péter – brácsa, Katona Kristóf – zongora 18.00

c-moll zongoranégyes, op. 60

Lisa Romain – hegedű, Szűcs Boglárka – brácsa, Márkus Ágnes – cselló, Andor Krisztián – zongora 20.00

H-dúr trió, op. 8

Kiss Enikő – hegedű, Kónya Attila – cselló, Okazaki Misa – zongora

VETÍTÉSEK Előadóterem 11.30

A-dúr hegedűszonáta, op. 100 d-moll hegedűszonáta, op. 108 Anne-Sophie Mutter – hegedű (Az Unitel GmbH szíves engedélyével) 12.30

Német requiem

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara, vezényel: Helmuth Rilling (A Müpa felvétele) 14.00

c-moll zongoratrió, op. 101 a-moll klarinéttrió, op. 114

Elena Bashkirova – zongora, Maxim Vengerov – hegedű, Borisz Pergamenscsikov, Dietmar Schwalke – cselló, Wenzel Fuchs – klarinét (A Metropolitan GmbH szíves engedélyével) A látott felvétel DVD formátumban is elérhető. 16.00

Altrapszódia

Sara Mingardo – ének, Luzerni Fesztiválzenekar, a Bajor Rádió Énekkara, vezényel: Andris Nelsons (Az Accentus Music GmbH szíves engedélyével)

Kettősverseny

Gidon Kremer – hegedű, Mischa Maisky – cselló, Bécsi Filharmonikus Zenekar, vezényel: Leonard Bernstein (Az Unitel GmbH szíves engedélyével) 18.00

Hegedűverseny

Gidon Kremer – hegedű, Bécsi Filharmonikus Zenekar, vezényel: Leonard Bernstein (Az Unitel GmbH szíves engedélyével)

BRAHMS-MARATON

20.00

Tragikus nyitány Akadémiai ünnepi nyitány Változatok egy Haydn-témára

Bécsi Filharmonikus Zenekar, vezényel: Leonard Bernstein (Az Unitel GmbH szíves engedélyével)

KIÁLLÍTÁS

Emeleti előcsarnok

Johannes Brahms és Joachim József – egy művészbarátság története

Kiállítás a hamburgi Johannes Brahms Társaság anyagából

Summary Johannes Brahms (1833–1897), one of the 19th century’s most exciting composers, was born at a time when the members of the first generation of Romantics, having already reached adulthood, had been composing for some time. His evolution as a composer, however, after some markedly Romantic initial experimentation in the 1850s, led him in the direction of classical forms, and he stuck firmly with these clear and mature structural formulas later on as well. And yet, his manner of expression made him a genuine Romantic, even though his works never followed a literary programme, since he was committed to “absolute music”. Brahms – as Schoenberg put it – was a “progressive” composer, albeit one who drew a great deal from the German Baroque – Schütz, Schein, Bach, Händel – as well as from the works of later masters Haydn, Beethoven, Schubert and Schumann. He was also a shy and “secretive” artist who liked to hide his truly important ideas in the system of interrelationships within his works, perceptible only by savvy readers of the score and experienced listeners. His personality and musical temperament were full of contradictions: he was surrounded by friends, yet was lonely. He wrote extremely difficult pieces, and yet the virtuosity of his works was never showy, making it difficult for lovers of bravura playing to find glory with them. There is much hidden modernity in his works, even as they incessantly refer to the greats of the past, to the Classical and the Baroque. His compositions reveal both crude crassness and a wealth of tender emotion. In 11 concerts by Hungary’s finest orchestras, conductors, instrumental soloists and one chorus, the Brahms Marathon offers a cross-section of the oeuvre of the Hamburg-born composer who spent much of his life in Vienna. Making up the core of the programme are the four symphonies: this genre is one that Brahms – who was in his 20s when Schumann “discovered” him and introduced him as an epochal new talent in an article titled New Paths – struggled with mightily: he was oppressed by the example of Beethoven, and this is why it was only after many discarded outlines that the audience would get to hear his Symphony No. 1 (op. 68) in 1876. This was soon followed by the second (op. 23) in 1877, and after a pause of seven years, the third (op. 90) in 1883. Audiences and critics alike compared Brahms’s first three symphonies to Beethoven’s: the first one to his Ninth and Fifth, the second to the Pastorale, and the third to the Eroica. Eventually, with 1884’s Symphony No. 4 (op. 98), Brahms succeeded in completing a work that, with its simultaneously

SUMMARY

modern and archaic spirit (its closing movement is a passacaglia evoking the Baroque) dismissed all comparisons and parallels. In the years he spent preparing in Detmold, he also produced two orchestral serenades. The first of these to be completed, the 1858 D major (op. 11), is also being performed at the marathon. Brahms took just as long to present string quartets as he did symphonies. Part of this preparation was a relatively early masterpiece from 1858/60: his String Sextet in B-flat major for two violins, two violas and two cellos (op. 18), marked by a sensually rich fullness of sound and the undisguised homage paid by the slow and Baroquestyle second movement to Bach’s Chaconne in D minor. It is to Mozart, however, that the marathon’s other chamber work pays tribute: the Clarinet Quintet in B minor (op. 111) from 1891, with its Hungarian elements, owes its inspiration to clarinet phenomenon Richard Mühlfeld. From Brahms’s vocal music, along with two a cappella choral cycles (Three motets, op. 110 from 1889 and Five Songs for Mixed Choir, op. 104, from 1886/88), the marathon’s planners have selected his series of Liebeslieder Waltzes (op. 52, 1886/89) accompanied by dual pianos. The selection is also informative in that the three series show Brahms the follower of archaic Baroque models just as much as they do the composer of Romantically lyrical choruses, employing choral church music together with temporal – love – poetry. Brahms’s piano music is represented by the heavy and tragic Piano Concerto No. 1 in D minor (op. 15, 1858), a masterpiece that initially met a cold reception and struggled long before before finding success, and an hour-long programme of piano works. The latter includes the poetic capriccios and intermezzos, with their unusually individualistic profile and thrilling harmonic style, of Eight Pieces for Piano (op. 76, 1878) as well as Variations on a Theme by Robert Schumann (op. 9, 1854), an early masterful arrangement of one movement from Bunte Blätter. Crowning the Brahms Marathon will be a surprise concert from the host of the series, the Budapest Festival Orchestra, under the baton of Iván Fischer.

Budapesti Fesztiválzenekar

Zeneigazgató: Fischer Iván Ügyvezető igazgató: Stefan Englert Ügyvezetőigazgató-helyettes: Erdődy Orsolya Főkönyvelő: Maglódi Györgyné Könyvelés: Szalai Lászlóné Operatív menedzser: Magyarszéky Dóra Operatív munkatárs: Szani Szolongo Turnémenedzser: Pócs Bence Turnéasszisztens: Wolf Ivett PR-menedzser: Tossenberger Adél Marketingmenedzser: Tihanyi Kinga Kapcsolatfejlesztés: Garai Valéria Közönségkapcsolatok: Bagi Orsolya Titkársági és ifjúságiprogram-koordinátor: Balogh Adrienn Titkársági asszisztens: Aranyosné Boros Angyalka Zenekari titkár: Kelemen Éva Technikai vezető: Zentai Róbert Technikai munkatárs: Kathi Sándor, Siba István Tanácsadók: Deák Zsuzsanna (támogatói klub), Fejér Ágnes (közönségkapcsolatok), Inga Petersen (a zeneigazgató személyi titkára), Váradi Júlia (PR, kommunikáció)

Budapesti Fesztiválzenekar Alapítvány

Elnök: Simor András Kurátorok: Boros István, Heal Edina, Marschall Miklós, Konstantin Schimert, Strohmayer János, Szecskay András, Sylvia Tóth, Varga Zoltán, Hubertus von Wulffen, Zwack Izabella A felügyelőbizottság tagjai: László Csaba (elnök), Jalsovszky Pál, Juvancz Beáta, Terták Ádám A Budapesti Fesztiválzenekar Egyesület elnöke: Bánffy Eszter

BRAHMS-MARATON

A BFZ Támogatói Klubjának tagjai a 2016/17-es évadban

Platina fokozat: Flüh, John és Caroline; Schröder, Isolde; Simor András; Toth, Sylvia; von Falkenhausen, Jutta; von Wulffen, Hubertus Gyémánt fokozat Balássy M. László és Petra; Benko, Stephen és Radka; Bojár Gábor és Zanker Zsuzsanna dr.; Hulla, Bernhard Arany Mecénás fokozat Bencsik László és Kis Bernadett dr.; Bottka Erzsébet dr. és Feldmájer Péter dr. ‫ ;מהרבא ןב קחצי רזעילא‬Juhász Zoltán hangszerész mester; Kabcenell, Nicholas és Gudor Orsolya; Meinczinger-Krug Zsuzsanna és Krug Armin; Mosonyi György és Mosonyi Ágnes; Szecskay Ügyvédi Iroda; Varga Júlia; Zsámboki Gabriella dr. Ezüst Mecénás fokozat Bíró Ágnes; Bognár Péter – Vaya Travel Kft.; Brasher, Richard; Csík Gabriella dr. és Hudecz Ferenc dr.; Farago, John és Martin, Jeanne; Jalsovszky Ügyvédi Iroda; Kirkby, David; Kirkby, Ruth; Kohlrusz Milán és Szabó Dária; Marschall Miklós dr.; Mécs Endre és Andrea; Nyitrai István; Pelly, Richard és Michelle; Reichardt Ibolya és Lengyel Péter; Rényi Andrea és Straub Elek; Rosta Ildikó dr. és Ferjentsik Miklós dr.; Roszkopf Nyina; SBGK Ügyvédi Iroda, Szamosi Katalin dr.Steiner László és Zsuzsa; Szelényi Iván; Thompson, David és Petra; Vámos György dr. Patrónus fokozat Arriba Taqueria; Bakró-Nagy Marianne; Balázs Árpád és Dénes Andrea; Berger Györgyné; Bernabei-Reynolds, Loreta; Boros István; Bőcs Ferenc és Sárdy Ágnes; Bródy Péter dr. és Ildikó; Cseszkó Magda; Csépe Valéria dr. és Molnár Imre; Dornbach Alajos dr. és Zachár Zsófia; Faber Holland-Magyar Kereskedelmi Kft., Felkai Tamás; Fuzesi, Nancy és Stephen; Göncz Kinga és Benedek László; Gyarmati György dr. és Kuti Katalin; György Pál dr. és Simon Ágnes; Győri Zsuzsanna dr. és Garai Ferenc; Hanák Gábor és Tatai Ágnes; Havass Miklós; Horváth Ágnes dr.; Huebner, Charles és Suzanne; Jankovich József Béla; Kalmár György; Kelemenné dr. Visky Katalin;

Kertész Gabriella dr.; Király Júlia; Királyfalvi György dr.; Komáromy Péter és Pollák Katalin dr.; Kökény Mihály dr. és Stiller Mária; Marker Kft.; Markovich György dr. és Sátai Anikó dr.; Mártonfi Attila; Mester Éva és Hancz László; Molnár Gábor dr.; Németvölgyi Ágnes; Nyárádiné dr. Szabady Judit; Pre-Tax Kft.; Professional Orvosi Kft.; Sárváry Mariann; Sólyom Éva dr.; Somfai Éva dr. – Somfai és Társai Iparjogi Kft.; Surányi Sándor és Sándorné; Szántó Csaba és Szántó-Kapornay Emőke; Szauer Péter; Székely Zoltán és Leposa Csilla; Thomas, Geoffrey; Tóth Gábor és felesége; Török Zoltán; Varga Ildikó dr. és Nagy Péter dr.; Varsányi Pál és Katalin; Vihar Judit dr.; Zoltán István és Ágnes Arany fokozat B. Nagy András; Bálint Andrásné dr.; Bánáti Mária; Baráth Barna és dr. Szemerédy Viktória; Beghetto Oreste Paolóné; Bitter Brunó és Iványi-Bitter Brigitta; Bittner Péter; Burger Balogh Ingeborg és Balogh Tibor; Csernay László dr.; Csillag György dr. és Keszthelyi Alexandra dr.; Drexler Miklós és Lengyel Gabriella; Eisler Péter dr.; Gálné Győrfi Gabriella Anna és Gál György; Hall, Karl Philip; Hargitai Tibor és Ilona; Holéci József; Horváthné Szakonyi Mirella; Kertész Viktor és Terézia; Kocsány János; Lantos István dr. és Misius Magdolna; Madar Gyula és Batta Mária; Matskási István dr.; Nagy Károly dr.; Pálfia Judit dr.; Pallag Tibor és Karner Anikó; Palotai János és Soltész Anikó dr.; Salgó Judit; Sápi Hedvig; Sápi LajosnéSeres Béla; Sessler István és Judit; Soltész + Soltész Kft.; Szabó Gábor dr.; Szabóné dr. Szomor Erika; Szever Zsuzsanna dr. és Dalos Mihály; Szigeti Ágnes; Szilágyi Béláné, Szilágyi Éva és Horváth Péter; Szűcs András; Tanos Zsuzsa; Varga Péter; Wetzker, Konrad Ezüst fokozat Alföldi István; Ambrus Ágnes dr.; Apáthy István és Ármay Zsuzsanna dr.; Bacher Gusztáv; Barczikay László; Barkóczi Jolán; Barta Istvánné; Bende Zoltán; Benedek Andor; Benedek János és Molnár Magdolna; Bérczi Gábor; Berényi Gábor és Pető Katalin dr.; Bertalan Éva dr.; Böszörményi Katalin dr.; Csanádi Judit és Gyabronka József; Doleschall György és Szabó Katalin; Dögei Anna; Elsner Miklós dr.; Farkas Zoltán; Feldmájer Lea és Kocsis Tamás; Félegyházi Pál; Feuer István és Feuer Mária; Földényi Éva és Korda Péter; Füredi Gábor; Gabriel Szilvia dr. és Kalmár Lajos dr.; Galambos Éva dr.; Gálosi György és Júlianna; Garai Péterné; Géta Center Kft.; Gordon Pál; Görgényi Judit és Dénes Miklós; Gosztákné Plank Mária és Madaras Olga; Greiner Ákos; Gyulai András;

BRAHMS-MARATON

Halmos Judit és Magyar Mihály; Hámori Ferenc és Ács Éva; Hardy, Thomas G.; Hegyes Erzsébet dr. és Szolnoki Gábor; Hollay György; Hornung Hajnalka és János; Horváth Anna; Horváth László; Ihász Márta és Spollár József; Jáger Gyula; Jáger Zsuzsanna; Kabódi Erzsébet; Kabódi Ferenc; Kabódi Mátyás; Kádi Anna és Sziráczky Zoltán; Kenesei Gáborné; Kertész Zsuzsanna; Keviczky László; Kis Ádám; Klauber András dr. és Szigeti Éva dr.; Komlósi Júlia és Zsolt; Kőszegi László; Kreiss Gábor és Hartai Gabriella; Lastofka Péter és Patkós Katalin; László János dr. és Péley Bernadette; Lövenberg Gábor és Radó Júlianna dr.; Makai Katalin dr. és Ungár János; Malatinszky István; Márton János; Mitsányi Zoltán és Juvancz Beáta; Müller György és Bárd Anna; Nagy István; Nagy László; Nagy Mária Éva; Nagy Péter dr. és Varga Ildikó dr.; Németh Erzsébet; Németh György; Paksy László dr.; Pappné Radics Edit dr.; Patyánik Mihály dr.; Pék Mária; Pelle Gáborné; Pernesz Péterné; Petrucz György; Prágai Éva; Radinkó Erzsébet dr.; Révai Péter dr. és Maya; Rimanóczy Zoltán és Csala Éva; Rónai Márton és Bereczki Éva; Rónai Tiborné; Simó Judit és Bokor László; Sitkei Éva dr.; Sívó Róbert; Somogyi Éva és Horváth László; Spohn Ferenc; Stenczer Noémi és Vámos Tibor dr.; Szabó Klári; Szentesi Péter dr.; Tárnok Gyöngyi; Thurzó Sándor dr. és Turcsányi Rozália; Torma Kálmán és Halász Anna; Tóth Katalin; Tóth Mihály és felesége; Tóth Tamásné özv.; Törő Andrásné dr.; Váradi János; Váradi Mónika dr. és Varjú Gabriella; Várkonyi Vera; Varsányi Gyula; Végh György dr. és Karacs Ildikó dr.; Végh Józsefné; Vígh János; Vörös Imre Bronz fokozat Abonyi Iván dr. és felesége; Ábrahám Zoltán; Albáné Feldmájer Lívia; Alföldy Zoltán és Szász Erika; Almási József dr.; Almási Józsefné; Árvay Jánosné; Balázs Gabriella; Balázsné Szücs Judit; Balogh Edit; Bánki Ervinné; Baranyi Éva dr.; Barna István dr., Szabó Zsuzsanna és Barna Rebeka Eszter; Barsi Gusztáv dr.; Benkő Judit dr.; Bérczi Gábor; Berecz József; Béres Károlyné; Biksz Péter; Birman Erzsébet és Tóti Magda; Bodor Aranka és Liliom Károly; Bodor József; Bogdán Istvánné; Bogdány Éva; Bognár Béla; Bonta János és Nemes Katalin; Borissza József és felesége; Boryné Laczkó Ágnes; Bölöni Eszter és Felsmann Balázs; Bumberák József dr.; Búzás Józsefné; Buzás Viktória; Csepregi Terézia; Csillag Beáta; Csurgó Ottóné dr.; Dalmy Dénes; Danziger Éva dr.; Deák János; Doubravszky Júlia; Duba Andrea; Duba Jenő dr.; Dvorák Lajos; Egri István; Eördögh Éva; Fáberné Fejes Katalin; Faragóné Ható Katalin; Farkas Gábor; Fazekas László; Fábián András; Fehéregyházi Zsuzsa; Feldmájer Györgyi

és Benedek Zsolt; Feldmájer Benjámin ‫ ;ןימינב רימדלפ‬Feldmájer Ágnes és Sándor; Feldmájer Máté; Félix László; Fenyő Péter dr.; Földi Antalné; Francsicsné dr. Czinege Erzsébet; Gadzsokova Kraszimira; Gál Mátyásné; Gál Nóra dr.; Galambos Imréné; Gallasz József és Edit; Gecse Jolán; Gecsey Dezsőné; Gerő Judit és Reich Tamás; Gidáli Júlia dr.; Görög Tamásné; Grósz György dr.; Gurubi Imre és Jónás Katalin; Guti Péter; Gyarmati Béla és felesége; Hajdu András dr.; Halász Gábor; Halász Péterné; Halbrohr Pál; Hámori Rudolf dr.; Harkányi Mária; Havas Ágnes; Havas István dr.; Hegedűs Andrásné; Hetényi Ágnes és Bender Györgyné dr.; Hlavács Éva dr.; Hollós János; Horváth István dr.; Horváth Jánosné dr.; Horváth Lajos; Horváth László; Horváth Sándor; Horváth Vilmos és Kőszegi Anna; Horváth-Lindberg Judit; Hőnig Gábor; Jáki János és Jáki Marika; Jakob Károly; Jankó Katalin és Béla; Jeney Sarolta; Jórend Judit dr. és Herczeg Ferenc; Kardos István; Kádár Lászlóné; Kádár Zsuzsanna dr.; Káldor Mária; Kalivoda Imre; Kálmán Istvánné dr.; Kárpáti András; Kelemen Antal; Kerékgyártó Kálmán; Kerényi Gyula; Keve Károly és Urbán István; Kirsch Bertalanné; Kiss Andrea; Kiss Mariann dr. és Szamarasz Theodorakisz; Kitainik, Leonid; Klinga Ágnes; Kocsis György és Hídvégi Gizella; Komjáth Péter dr.; Komlósné Hlatky Katalin; Kónya Albert és Sárközi Alice; Kónya Katalin dr.; Koós Ágnes; Korda János; Korodi Mihály dr. és Magyar Zsuzsanna; Kósa Jánosné dr.; Kovács Katalin; Kovács Péter dr.; Krausz András; Kriston József dr.; Kutas Magdolna; Láner Judit; Láng Béla; Lantos Bálint dr.; Lantos Gáborné dr.; Lantos Zsolt dr.; László Júlia; Lázár József és Belényi Zsuzsanna; Lehel E. Katalin; Lellei György dr.; Levente Péter és Döbrentey Ildikó; Lovas Jánosné dr.; Maár Judit dr. és Krokovay Zsolt dr.; Magyar Iván dr. és Fadgyas Ildikó dr.; Magyar Sylvia; Major György; Marosffy László dr.; Máté András; Matos Lászlóné dr.; Matus László; Merényi Gábor; Mészáros Sándorné; Mezei Katalin; Mituszova Mila dr.; Molnár Gáborné; Monoki Klára; Nagy Ákos és Papp Izabella; Nagy Anna; Nagy Boldizsár; Nagy Gábor; Nagy Gyuláné; Nagy Judit és Kis Róbert Gábor; Nagy Margit és Lantos György; Nagy Pál; Németh Zsófia; Németujvári Lászlóné; Pálné Kutasi Éva és Banász Andrásné; Palotai Valéria; Pankotai Csaba; Pankotainé Lux Margit; Pap Ágnes; Papp Adrienn dr. és Hámori Rudolf dr.; Papp Szabolcs; Pártos Oszkár dr.; Pável Iván dr. és Pável Ivánné; Piller Tibor; Pongó Judit; Potzmann János; Prepeliczay Istvánné; Rácz Zsuzsanna; Radnóti István dr.; Radó Andrásné; Radó János dr.; Réti Józsefné; Rimanóczy Kálmán és Szomor Márta; Rózsa Gyula; Rudas Jánosné; Ruttkai Ágnes; Sáfár Judit és Kocsis Sándor; Sáfár László; Sárdi Gyula; Sáska Géza; Segesváry Gábor és felesége;

BRAHMS-MARATON

Sikóné dr. Horváth Ágnes; Soltész András; Szabó Márta; Szabó Piroska dr. és Oláh Ruben dr.; Szántó Gabriella; Szegvári Mária dr.; Székely József dr.; Szemenyei Klára dr.; Szent-Martoni Mária; Szepesi András; Sziráki Edit; Szőke András és Helga; Szőke Mariann; Szőnyi Péterné dr.; Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség; Thuróczy Györgyné dr.; Török Ilona; Turi Mária dr.; Ujvári Tibor és Erika; Vágó Júlia dr.; Vajda János dr. és Radnai Mónika; Vajda Julianna dr.; Valis Éva Márta; Varga Márta; Várnai Magdolna és Kajtár István dr.; Vas Ferenc; Vass Gabriella; Végh Anna; Vidák Jánosné; Volenszky Paula; Wéber László és Arányi Zsuzsanna dr.; Zahorán Pál és Komáromi Éva; Zeidler Gerdné; Zelczerné Déri Erzsébet; Zlatniczky Tamás dr.

Varázslat Wagner vonzásában A fiatal sztárkarmester, Robin Ticciati visszatér a Budapesti Fesztiválzenekarhoz február 24-25+27., Müpa Jegyek: www.bfz.hu rendeles@bfz.hu +36 1 489 4330

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Müpa jeggyel még több élmény!

mupa.hu

Művészet és építészet képekben Keresse a Librinél, vagy a Vince Könyvesboltban a Müpában.

mupa.hu

Rossini: A sevillai borbély

Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor Rendező: Káel Csaba

2017. február 18.

Budapesti Fesztiválzenekar

Közreműködik: Radovan Vlatković – kürt Vezényel: Robin Ticciati Wagner, R. Strauss, Bruckner

2017. február 24., 25., 27.

Radovan Vlatković

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Simone Kermes: Vihar

2017. március 1.

Budapesti Fesztiválzenekar

Közreműködik: Gerhild Romberger, Robert Dean Smith – ének Vezényel: Fischer Iván Mendelssohn, Mahler

Budapesti Fesztiválzenekar

Közreműködik: Ökrös Oszkár – cimbalom, Dejan Lazić – zongora Vezényel: Fischer Iván

R. Strauss: József-legenda

Közreműködik: Szegedi Kortárs Balett, Nemzeti Filharmonikus Zenekar Koreográfia: Juronics Tamás Vezényel: Stefan Soltesz

2017. április 7.

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai partnereink:

Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2017. január 16. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000