Tarjáni Városlakó Magazin 2019/04

TARJÁNI

2019/4. • 30. SZÁM

VÁROSLAKÓ KÖZÉLETRŐL ÉS KULTÚRÁRÓL SALGÓTARJÁNBAN

MAGAZIN

Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk a 30. Tarjáni Városlakó Magazin valamennyi munkatársa nevében!

Komka Péter

Ötórai tea irodalommal

Kelemen József

Tarnóczi Jakab

Búcsúzó Szerdatársaság

Szent Lázár Lovagrend

HOSPICE-TÓL A TÁNCOLÓ APÁCÁKIG PÁLYAKEZDŐK KÖZT A LEGÍGÉRETESEBB

Pataki Csaba

„EGYÜTT SÜTI ARCUNKAT A NAP”

ESTÉK A PÁLFALVAI KÖZÖSSÉGI TÉRBEN 12 ÉV AZ IRODALMI KÁVÉHÁZBAN

Manyasz Róbert

„ÉN MÉG ENNYI FÉLELMET EMBEREK SZEMÉBEN NEM LÁTTAM”

CSODÁS VILÁG A FÁK KÖZÖTT KÖSZÖNET: AZ ÖRÖM A MÁSIK ARCÁN

Oláh Károly

„ALKUDNI NÁLAM KÖTELEZŐ”

ÜNNEP

TARTALOM 2 RÉGI KARÁCSONYOK A „HEGYEN” Hogy a jászol közelébe férjünk 3 KOMKA PÉTER Hospice-tól a táncoló apácákig 6 TARNÓCZI JAKAB Pályakezdők közt a legígéretesebb 8 ÖTÓRAI TEA IRODALOMMAL Izgalmas esték a Pálfalvai Közösségi Térben 11 PATAKI CSABA „Együtt süti arcunkat a nap…”

RÉGI KARÁCSONYOK A „HEGYEN”

KORÁN INDULTUNK, HOGY A JÁSZOL KÖZELÉBE FÉRJÜNK

12 SZERDATÁRSASÁG 12 év az Irodalmi Kávéházban 14 MANYASZ RÓBERT „Én még ennyi félelmet emberek szemében nem láttam” 18 KELEMEN JÓZSEF Csodás világ a fák között 21 MEDE ZSUZSANNA Szerelem – Minden lehetséges!

22 KOVÁCS BODOR SÁNDOR, KOVÁCS LEA Pillanataik a miénkké válnak 24 STÍLUSGYAKORLATOK A gomb felvarrása a Zenthe Színházban 26 NAGYÍTÁS Séta a Maryon Parkban 29 ESÉLY AZ EMBERIBB ÉLETRE Civil kurázsi és jubileum 32 EZREKEN SEGÍT A LOVAGREND Köszönet: az öröm a másik arcán 34 AMERRE A VADDISZNÓK JÁRNAK Féljünk-e a városba kóborló állatoktól?

36 OLÁH KÁROLY „Alkudni nálam kötelező!”

39 PARÓCZAI CSABA VERSEI 2

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

Könnyen megeshet velünk, hogy egyre inkább vágyódunk a gyermekkorunkban lejátszódó események felé. A karácsony közeledtével próbálom felidézni ennek az ünnepnek a hangulatát, annál is inkább, mert a Jézusvárás bensőnkből fakadó varázslatos érzés.

A vágyódás a távoli időkbe most olyan eleven, hogy egészen kicsi koromig visszalátok.

Látom a gyerekkori pajtásaimat és a felnőtteket a régi Cigányhegyen, látom a Pécskő utcát az Őrangyal patikától felfelé, egészen az utca végéig. Karácsony közeledtével eleven képeket látok az ünnepre való készülődés izgalmáról.

Az adventi időszakban és a karácsony három napján mintha az emberek hosszantartó türelemmel viseltettek volna egymás iránt, féltek az istenbüntetéstől. Ilyenkor elmaradtak a szokásos napi veszekedések, Jézus szeretetparancsa hatott. Nagy volt az ünnepre való készülődés. Édesanyám elvitt minket a templomba megnézni a felépített jászolt, ahol a kis Jézus született. Mária szalmán ült, ölében a kisdeddel, mögöttük József állt, vigyázva a családra. Körülöttük három, négy bárány is volt. A megvilágított barlangot elbűvölően szépnek találtuk.

Az ünnepi bejglihez való diót és mákot Kovács bácsihoz, a fűszereshez vittük megdarálni. A háza ott állt, ahol most a Bolyai Gimnáziumhoz vezető lépcsősor kezdődik.

Vele szemben, baloldalon működött Lipták bácsi péksége, ahová az otthon elkészített bejgliket vittük, és ott a kemencében kisütötték. (A pékség udvarában lakott Snétberger Ferenc családja is.) Minden tepsire egy tojássárgájával felragasztott cetli került, amire ráírták a tulajdonos becenevét, így nem volt keveredés.

A karácsonyfa vásárlása és állítása a családfő dolga volt. Mi, gyerekek a fa körül szorgoskodtunk, segítettünk szaloncukrot kötözni. Emlékszem Rudi bácsira, aki min-

dig különös műgonddal készítette el a karácsonyfáját. Csakis olyan fenyőfát vásárolt, ami a földtől a plafonig ért. Ha nem találta elég formásnak, akkor a sűrűbb helyekről levágta az ágak egy részét, a ritkább helyekre lyukakat fúrt, és a levágott ágakat ezekbe befaragta. A fa öltöztetését is ő vállalta. Ha készen volt, áthívta a szomszédokat, hogy csodálják meg a művét.

Nálunk az idősebb nővérem és apám öltöztette a fát. Volt olyan otthon is, ahol annyira szűk volt a tér, hogy csak a plafonból lógott egy kis feldíszített karácsonyfa.

Az ünnepet, mi, gyerekek azért is vártuk nagyon, mert ilyenkor a Jézuska játékokat tett a fa alá. Jól emlékszem arra a reggelre, amikor egy „Ki nevet a végén” nevű társasjátékot találtam az ajándékok között. Ennek nagy sikere lett a szomszéd gyerekek körében is.

Szepesi Jóska barátommal sokat játszottunk ezzel a társassal.

24-én este már a templomba készülődtünk, az éjféli misére. Korán elindultunk, hogy a jászol közelébe férjünk. A mise után hazaérve, egy-egy társaság reggelig együtt maradt bibliai történeteket mesélni és hallgatni.

Az idősebbek, akik megjárták a háborút, elmondták, hogy ilyenkor a fronton is elhallgattak a fegyverek, a katonák nagyobb kenyéradagot kaptak.

Mint annyi helyen a világban, a Pécskő utcai Cigányhegyen is a karácsony volt a legnagyobb ünnep. Ha pedig fehér hó takarta a várost, még csendesebb, meghittebb lett az élet.

Balázs János azt mondta a karácsonyról: „Ez az a pillanat, ami egy egészen dölyfös és közömbös népet képes a lábai elé görnyeszteni.” Egyébként neki sosem volt karácsonyfája…

Botos Zoltán

Botos Zoltán festőművész kiállítása 2020. február végéig látogatható a Madách Imre Gimnáziumban.

KOMKA: A FOTÓS LÉT KICSIT MÁST HOZ KI AZ EMBERBŐL Komka Pétert sokan ismerik természetfotósként. Villámlás, zúzmara lepte táj, meteorraj, felkelő nap előtt elhaladó repülőgép, vagy Salgótarján éjszakai fényei, amire még itt élve is rácsodálkozunk, mind a munkáját dicsérik, egy internetes oldal Magyarország első számú ködfotósának nevezte ki.

 KOMKA PÉTER – ASZTROFOTÓ KIÁLLÍTÁS

voltak, és ezt elismerésre méltónak érzem.

Ahogy az ott dolgozók munkáját is. Rettenetesen sok múlik rajtuk, és tőlük működik az egész. Mindent megtesznek, hogy szép legyen az élet vége, önkéntesek segítségével belső kertet is kialakítottak a betegeknek.

Tartanak ünnepi műsorokat is, így jártam én ott először tavaly adventi gyertyagyújtást fényképezni. Ez végül elmaradt, mert

 FOTÓ: KOMKA PÉTER

Kevesebben tudják, milyen sokat foglalkozik nehéz emberi sorsokkal, élethelyzetekkel, és azt mondja, visszajelzést is inkább „a szép képekről” kap. Ismerkedjenek meg a Magyar Távirati Iroda Salgótarjánban élő fotósával, érdemes.  Az egri kórház hospice osztályán dolgoztál nemrégiben. Nagy feladat olyan embereket fényképezni, akik tudják, hogy már csak rövid idejük van az életben.

– Bennem vannak a legnagyobb gátak, hogy mit tehetek meg ilyen szituációban, nem tudtam, hogyan fognak reagálni, hogy az ő élethelyzetükben beállítok egy nagy fényképezőgéppel, de a képeken szereplő emberek örültek, hogy foglalkozunk velük.

Találkoztam az osztályt rendszeresen látogató MANCS Terápiás Kutyás Egyesület segítőjével, Kapaló Évával is, jó volt látni, hogy mennyire örülnek a betegek a kutyáknak.

Az érdekelt, hogy az osztályon fekvők hogyan viselik a helyzetüket; egyszerűen elszenvedik, vagy próbálnak tenni valamit, elfoglalják magukat. Volt, aki itt kezdett rajzolni, korábban soha nem foglalkozott ezzel.

Rám nagy hatással volt egy néni, akit úgy láttam meg, hogy a babájával aludt. Egy másiknak plüsscicája volt.

Kétszer mentem vissza, és többekkel nem találkoztam, akik az első képeken még szerepeltek. Nem találkoztam mindannyiukkal, azokat fényképeztem, akik beleegyeztek, vagy a családtagok megengedték. Sok hozzátartozó mindig ott volt, általában feleségek. Segítettek a szeretteiknek, együtt

a lelkész, akit felkértek a szertartásra, kisebb közlekedési balesetet szenvedett, és nem érkezett meg. Amíg vártunk, volt idő beszélgetni arról is, hogy szeretnék, ha fényképek készülnének az osztály életéről. Most ősszel mentem vissza, a Hospice Ellátás Világnapjára készült fotókat az MTI is kiadta.  Sokat foglalkoztál az autisták életével. A 2015-ös országos kampányban, amelynek Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár volt a fővédnöke, a te képeiden mutatták be vándorkiállításon egy fiatal lány és négy, autista gyermeket nevelő édesanya életét. Ez volt a „Nők kékben”, és ugyancsak országos kiállítás volt az Ezerarcú autizmus, ezt a tárlatot az alapvető jogok biztosának hivatalában nyitották meg 2017-ben. De még korábban kezdődött.

– Semmit nem tudtam az autizmussal élőkről, de amikor megláttam a naptárban, hogy létezik autizmus világnapja, szerettem volna képeket készíteni, és sajtóban publikálni.

Kerestem a kapcsolatokat, így ismerkedtem meg Kővári Edittel, aki évek óta az Autisták Országos Szövetségének elnöke.

A korábbi tapasztalataik miatt nehezen engedték meg, hogy elmenjek fotózni. Az autisták rosszul veszik, ha ismeretlen helyzetbe kerülnek, és ha jön egy fotós, az felborítja a napirendet. Voltak fenntartásaik, de semmi rossz nem történt. Elüldögéltem a sarokban, csináltam a képeimet, és nem borult fel tőlem az élet. Az első képek Salgótarjánban készültek iskolában, napközi otthonban. Ezután már a szövetség is felkért fotózásokra, és voltak az autizmussal élőkkel foglalkozó sajtós megbízásaim is.  A Nők kékben kampányban családoknál jártál. Az sem lehetett könnyű.

– Az országos szövetség kampányában az autizmussal élők és az ő környezetük volt a téma. Azt próbáltam megmutatni, hogy az

FÉNY-KÉP

HOSPICE OSZTÁLYTÓL A TÁNCOLÓ APÁCÁKIG

 „AZ ÉLET ÉL ÉS ÉLNI AKAR” 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

3

FÉNY-KÉP  FOTÓK: KOMKA PÉTER

 VIDÁMAN TÁNCOLÓ NŐVÉREK

édesanyák hogyan terelgetik a gyereküket az életben. Van egy elméletem, hogy a világ a megszállottaktól működik, és ők azok, a szó legjobb értelmében. Ezek az anyák felfoghatatlan energiával rendelkeznek. Az egyiküknek nem elég, hogy autista a gyereke, de mozgássérült is, van férje, néhány egészséges gyereke, és mindemellett sportol. Ilyen emberek segítik ezeket a fiatalokat élni. Nélkülük nem megy. Ugyanúgy, mint a hospice ellátásban dolgozók nélkül sem.

Megszállottság, odaadás, elkötelezettség, nem is tudom, mi rájuk a legjobb szó.  Olyan, mintha keresnéd a nyomasztó szituációkat.

– Magánemberként, ha nem sajtófotózom, ezeket a helyzeteket kifejezetten elkerülöm.

Viszont a fotós munka, a fotós lét kicsit más személyiségjegyet hoz elő, és úgy már beleereszkedem azokba a helyzetekbe, amik nekem annyira nem kellemesek. Egyiket sem bántam meg, bár lehet, hogy annyira nem volt örömteli, lehet, hogy olyan dolgokat láttam, amiket soha életemben nem akarok látni, de akkor is megérte. Ha nincs a fényképezőgép, magamtól nem vállalom, nem is gondolok rá, hogy vállalhatnám, de az, hogy fotós vagyok, hogy megbíznak bizonyos feladatokkal, átsegít ezen a problémán.  Ilyen helyzetek más területen is vannak.

Tudom, hogy készítettél úgy barlangfotókat, hogy csak négykézláb tudtál közlekedni.

– Hát, szerencsére nem csak egyféle dolgot fényképezek. Több barlangos történetem is van. Mindegyik úgy indul, hogy de jó lenne ott képet csinálni. Úgy képzelem, hogy besétálok, leteszem az állványt, és kattintok egyet, aztán, amikor elmondom egy barlangásznak, elvisz olyan helyre, ahol hason kell csúszni.

4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

 Leteszem az állványt és kattintok?!

Nem vagy te ilyen kényelmes.

– Az eredményért általában meg kell dolgozni, bármi is legyen az, emberi téma vagy nem, mindenütt adódnak nehézségek.

Engem nem zavar, ha mászni kell a barlangban, az más kérdés, hogy mennyi felszerelést tettem már így tönkre. Igazából a barlangfotózás is egy jó játék. Nem egyedül megyek, és szerintem a barlangászok jókat szórakoznak rajtam. Jövök ide, megyek oda, tegyük ide a vakut, világítsunk onnan. Attól kezdve, hogy ott vagyunk lent, az átlagos szemlélő számára egy sötét lyukban, elkezdek azzal játszani, hogy lehet ebből valami

 A LELKEKET IS ÁPOLJÁK A NŐVÉREK

érdekes látványt kihozni. Olyankor nincs veszélyérzetem, rossz érzésem attól, hogy hol vagyok.  Sokan a szép természeti fotókat kötik hozzád, és amikor beírtam a neved az internetes keresőbe, a hetven kapott fénykép döntő többsége is ilyen volt.

– Időnként foglalkozom ezzel, de tényleg nem ilyen az arány. Száz képemnek ez tíz vagy öt százaléka. A munkám meghatározó része a sajtófotók készítése a sporttól a politikai rendezvényekig. Nem tőlem van a gondolat, a nemrég elhunyt Habik Csaba fotóriporter, fotóművész mondta, hogy egy unalmas eseményről jó képet csinálni, ami kifejezi azt, hogy mi történt, sokkal nagyobb teljesítmény, mint elmenni egy háborúba vagy egy földrengéshez.

A sok mindennapi munka mellett akadnak nagyon jó szituációk, például az érdekes, értelmes, nem is ismert emberekkel való találkozások.  A természetfotó sem egy kattintás.

– Nem, rá kell készülni, és törekedni kell rá, hogy tökéletes legyen, minden szempontból, de akkor sem érzem egyenrangúnak az előbb emlegetett anyagokkal. Ha kiteszek a Facebookra egy szép fotót, ahol a nap átsüti a ködöt, és kiderengenek a fák, egy óra alatt száz embernek tetszik. Felteszem a nénit, aki a babát átölelve alszik a hospice osztályon, két hét alatt öt visszajelzést kapok. Én fordítottnak érzem a jelentőségbeli különbséget. A „szép képeket” – szép képeket mondok, mert van köztük nem természetfotó is – nem lehet nagyon továbbgondolni. Egy pillanatra szép, jó háttérképnek a telefonra, rövid időre örömöt okoz, aztán elfelejtjük. De nem biztos, hogy annak a néninek az arcát elfelejtjük.

Szeretem a természetfotókat, de az inkább pihenés, levezetés, játék. Játsszunk azzal, hogy kel fel a salgói vár mögött a nap. Tervezgetni kell, mikor megy el a nap előtt az

FÉNY-KÉP

űrállomás. Műveleti sorrendet kell végrehajtani: másfél órával előtte ott kell lenni, felállítani az állványt, irányba, élesre állítani.

Olyan ez, mint amikor gyufaszálakból építünk valamit. Nekem ez a játék, de talán a másik a fontosabb.  Sok száz embert is bevonsz, bevontok ebbe a játékba, hiszen ötletgazdája és szervezője vagy az évek óta sikeres Medvesi Fotós Maratonnak.

– Drexler Szilárdnak, a geopark irodavezetőjének nagyobb ebben a szerepe. Egy csillagfényes éjszakai fotózáson kezdtünk róla beszélgetni a Boszorkánykőnél, hogy jó lenne, ha többen megismernék a mi természeti szépségekkel, ritkaságokkal, teli területünket. A fotós maraton ötlete arra épül, hogy számos fotós jön ide az ország minden részéből, sokuk munkáját sokan követik, és az itt készült felvételeket megosztva, segí SALGÓI NAPKELTE

 SEMMIT SEM TUDTAM AZ AUTIZMUSSAL ÉLŐKRŐL tenek megmutatni Salgótarján környékét.

Lehetőség van olyan felvételek készítésére is, amikre más napokon nincs, például kivilágítjuk a várakat, így ez jó program a résztvevőknek, és a cél, a környék népszerűsítése szerintem sikeres.  Térjünk vissza az emberekhez: ismert lett a képed, amin apácák nevetve táncolnak. A legrászorultabbakat segítő ferences szegénygondozó nővérekről készült sorozatod dicséretben részesült a 37. Magyar Sajtófotó Pályázaton.

– Az összes történetem teljesen ártatlanul indult, ide sem azért mentem, hogy táncoló apácákat fotózzak. Egerszalókon a Katolikus Ifjúsági Találkozón találkoztam velük először, és az egyik alkalommal lefotóztam, amikor táncot tanítottak. Majd kaptam egy megbízást, hogy ha tudom, mutassam be egy rend életét. A segítő ferences szegénygondozó nővérek 1927-ben alapított rendje kerek évfordulót ünnepelt két éve, emiatt kerestem meg őket.

Ők nem a nyilvánosság előtt élnek. Több hétig tartott, amíg bejutottam hozzájuk, Szécsénybe és Esztergomba. Ez is ugrás volt az ismeretlenbe, de ők is komolyan vették, és nagyon kedvesek voltak. Legközelebb megint Egerszalókon találkoztunk, foglalkozást tartottak fiataloknak, beszélgettek, gitároztak, és belekezdtek egy játékba, amiben meg kellett szerezni a vizes flakont. Ezen a képen is úgy tűnik, mintha táncolnának, de ha megnézed, egyikük kezében ott van a palack. Esztergomban sok helyre elmentünk, ahol segítő munkát végeznek, voltunk egy intézetben, ahol beteg gyerekekkel foglalkoznak, majd visszatérve a rendházba, megtanítottak egy társasjátékra. Kiderült, hogy a sztereotípiák megint nem igazak, és itt is bebizonyosodott, hogy bizonyos emberektől működik jól a világ.  Tervezel valamit, amire még nem volt módod, de szeretnéd megörökíteni?

– Sosem gondolkoztam azon, hogy mit szeretnék fotózni. Majd adja az élet. Pár éve kaptam egy megbízást, a téma: szklerózis multiplex. Elmentem Komárom–Esztergom megyébe egy férfihoz, aki ezzel a betegséggel él, és együtt töltöttünk egy napot.

Egy korombeli emberről beszélünk, akinek normálisan futó élete volt, amíg fel nem fedezték ezt a problémát. Amikor mi beszélgettünk, már nem tudott járni, és csak a bal keze működött. Mindig is jobbkezes volt.

Megmutatta, hogyan tartja fenn magát, például megtanult fél kézzel hagymát pucolni.

Volt egy kutyája, ha leesett valami, feladta.

Nem ült mindig otthon, motoros kocsival járta a várost.

Azt mondta, már tud írni bal kézzel is, megkértem, hogy írjon valamit. És akkor leírta azt a mondatot, hogy „Minden reggel, amikor felébredek, az ajándék az élettől. Köszönöm a mindenségnek.” Ezt nem tudod előre, hogy ez lesz.  Vannak megrázó élmények, amiket nagyon nehéz letenni. Te ezekkel mit csinálsz?

– Lehet tanulni azoktól, akik folyamatosan ilyen helyzetben vannak, rendőrök, tűzoltók, egészségügyi dolgozók. Foglalkoztatnak történetek, de nem rémálomként jönnek elő.

Némelyiket megőrzöm, mint ezt a férfit, bizonyos helyzeteket talán jobb elfelejteni, de valahol ezek formálnak belül, akár akarom, akár nem.

Dudellai Ildikó

KOMKA PÉTER ELISMERÉSEI 2019: Heves megyei sajtódíj. 2018: Magyar Sajtófotó Pályázat – dicséret. 2018: MOB Ezüstgerely sport-művészeti pályázat – elismerés. 2016: Magyar Sajtófotó Pályázat – Művészet kategória, 2. hely. 2016: Nógrád megyei sajtódíj. 2015: Rendben lenni fotópályázat, monokróm kategória, 1. hely. 2015: Magyar Sajtófotó Pályázat – Megyékben dolgozó legjobb fotóriporter. 2015: Magyar Sajtófotó Pályázat – Természet és tudomány kategória, 2. hely. 2013: Magyar Sajtófotó Pályázat – Sport kategória, 3. hely. 2013: MOB Ezüstgerely sport-művészeti pályázat, 2. hely.

2012: Magyar Sajtófotó Pályázat – Megyékben dolgozó legjobb fotóriporter. 2012: Magyar Sajtófotó Pályázat – Sport kategória, 2. hely. 2011: Magyar Sajtófotó Pályázat – Emberábrázolás-portré kategória, 1. hely. 2011: Magyar Sajtófotó Pályázat – Megyékben dolgozó legjobb fotóriporter. 2010: National Geographic Magyarország pályázata. 2. hely.

2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

5

SZÍNHÁZ

PÁLYAKEZDŐK KÖZT A LEGÍGÉRETESEBB

TARNÓCZI JAKAB LETETTE NÉVJEGYÉT A SZÍNHÁZI VILÁGBAN

 TARNÓCZI JAKAB

Azt már májusban tudni lehetett, hogy az életműdíjas Pogány Judit lesz, júliusban pedig nyilvánosságra hozták a tizenöt kategóriában három-három esélyes nevét, s onnantól kezdve volt oka az izgalomra az egyik jelöltnek, a salgótarjáni születésű, a Zenthe Ferenc Színházban rendszeresen foglalkoztatott Tarnóczi Jakabnak is.

Végül is szeptember 22-én szállt fel a füst, s a Katona József Színházban Markó Róbert által rendezett gálaesten ki is osztották a 2018/2019-es színházi évad kiemelkedő teljesítményeit minősítő, huszonkét kritikus véleményét tükröző díjakat.

A legígéretesebb pályakezdőnek az ez év nyarán diplomázott fiatal rendező, Tarnóczi Jakab bizonyult. Személyesen nem tudta átvenni az elismerést, mert úgy döntött, hogy itt, szülővárosában nézi meg az általa az előző napokban a Zenthe Ferenc Színházban színre vitt Amit akartok (Vízkereszt) című darab éppen aktuális előadását.

Még csak tizenkilenc éves volt az 1994ben született, akkor tizenkettedik évfolyamos Bolyai-gimnazista, amikor 2013-ben a Névsorolvasás című – a 2012-ben alakult Zenthe Ferenc Színház művészeit, tagjait, közreműködőit bemutató sorozatban – ő is letette a névjegyét.

Az akkori intejú időszakában is statisztált a Nemzeti Színházban az Alföldi Róbert ren6

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

dezte előadásban, G. B. Shaw Szent Johannájában a darab végi tömegjelenetben.

Már óvodáskorában szívesen szerepelt, de kizárólag otthon: előszeretettel játszott cirkuszosat, a Salgótarjánban járt vámdorcirkuszosok hatására akkoriban artista is akart lenni.

Aztán a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola alsó tagozatában olyannnyira a színjátszás felé fordult a figyelme, hogy saját csoportot szerevezett, s a kisebb jeleneteiket, groteszk történeteiket rendre be is mutatták az alkalmi publikumnak a szünetekben, a napköziben, s aztán szélesebb körben is.

Felsős korukban korábbi osztályfőnökük, Müllerné Lenner Ildikó, aki színjátszó szakkört működtetett, nagymértékben támaszkodott Tarnóczi Jakabra és társaira. Nem véletlen, hogy közülük többen is a városi Impro’ Színpad tagjai lettek.

Első komolyabb bemutatójuk 2008-ban volt: akkor a Kamaszkorunk körül című interaktív drámajátékot vitték színre. A következő előadásokkal – a Lear király és só-val, valamint a Rímbörtönnel – már díjakat is nyertek diákfesztiválokon.

Tarnóczi Jakab hálás az Impro’ vezetőjének, Nagyné Hajdú Györgyinek, mert ő adott először kezébe Shakespeare-t, majd később – A Kaukázusi krétakör kapcsán –

 FOTÓ: KOMKA PÉTER

 FOTÓ: SZALKAI PÉTER

Magyországon – mint mindenütt másutt is – sokféle rendű, rangú kitüntetés, elismerés létezik. Értéküket növeli, ha egy kifejezetten szakemberekből álló testület, grémium dönt a díjazottak személyéről. Ilyen a Színházi Kritikusok Céhe, amely az idén immár negyvenedik alkalommal hirdetett eredményt.

Brechtet, és ezáltal akarva-akaratlanul a fajsúlyos, komoly művek irányába terelte növendéke érdeklődésért, formálta művészi ízlését.

Talán ennek is köszönhető, hogy ma sem szereti a bulvárt, az igénytelenül szórakoztató színpadi műveket. Egyébként az Impro’-ban nemcsak játszott, hanem korát meghazudtoló ötleteivel segítette is a rendezői munkát, sőt a díszlettervezést is.

Mintegy négyesztendőnyi közös munka után Tarnóczi Jakab 2011 decemberében vált ki az Impro’-ból, s a mintegy három hónapos átmeneti állapot után, 2012 tavaszán csatlakozott a Vertich Színpadstúdió társulatához.

Amikor ezt a döntését meghozta, még nem tudta, hogy a „Vertich” hamarosan Zenthe Ferenc Színházzá alakul. E lépése éppen akkor következett be, amikor a Zenthe már javában készült T. M. Plautus A hetvenkedő katona című vígjátékának bemutatására, ennélfogva a premieren már részese lehetett az előadásnak az egyik szolga szerepében.

Azon év őszén az óvodások és kisiskolások Tudor-Vidor bérletében (is) bemutatott Ensikat-darabban, A brémai muzsikusokban a szamár volt beugróként.

A. Camus Félreértés című drámájának 2012 novemberi színre viteléhez viszont már lényegesen más minőségben volt köze, hiszen Susán Ferenc rendező asszisztenseként tüskénkedett a színpadon, és segített a látványtervezésben is.

S amikor már a Zenthe színház tagjának tudhatta magát – P. Kerner Edit és Sándor Zoltán előadóművészek öszönzésére és instruálásával –, sikerrel próbálkozott meg vers- és prózamondással is.

Ilyen feladatot kapott a 2013-as magyar kultúra napi Kincses Nógrád című összeállításban, majd ugyazon év áprilisában a salgóbányai Zenthe-emléknapon Orbán Ottó Helsingör – Egy királyfi borotválkozik című

 AMIT AKARTOK – KASZÁS GERGŐ ÉS PETŐ KATA

 FOTÓ: KOMKA PÉTER

 AMIT AKARTOK – JELENET A DARABBÓL

versét együtt mondta el iskolatársával, Krista Zsolttal.

Mindeközben – és már korábban is – rendületlenül látogatta a pesti színházak előadásait, s eljutott ilyen céllal például Münchenbe, Stockholmba, Berlinbe is. A darabok zömét igyekezett előre elolvasni, megismerni, hogy a tartalom tudatában kifejezetten az elődásmódra tudjon koncentrálni.

Ilyen-olyan kurzusok, versenyek formájában is törekedett színházközelben lenni, maradni. A KÖR – azaz a Katona, az Örkény és a Radnóti Színház – által meghirdetett vetélkedőt – két másik társával együtt – sikerült megnyernie.

Az Örkény prózamondó versenyén – amelynek döntőjét az Országos Széchényi Könyvtárban tartották – második lett a névadó szerző Nápolyi című novellájával és a Rossz álom című egypercessel.

Nemcsak Mácsai Pálhoz, az Örkény Színház igazgatójához, hanem az író özvegyéhez, Radnóti Zsuzsához, a Vígszínház dramaturg­ jához is személyes kapcsolatok fűzték már ifjonc korában is.

Az utóbbi társulat részéről a magyar dráma napja tiszteletére megrendezett jelenetíró pályázaton 2011-ben és 2012-ben is bemutattaák írásait Hegedűs D. Géza egyetemi osztályának növendékei. Ugyancsak a jeles színész és rendező vezette azt a nyári egyetemet, amelyen Tarnóczi Jakab is részt vett.

Tíz napot töltött a Balázs Zoltán vezette Maladype Színháznál, ahol Shakespeare Machbethjének egyes jeleneteit tanulmányozták, elemezték.

Mindezek alapján mi sem volt természetesebb, minthogy a továbbtanulást illetően számára nem volt más alternatíva, mint a színház világa.

A fentiekben körvonalazott tudatos felkészülés nyomán – a sokszoros túljelentkezés

ellenére – első próbálkozásra felvették a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendezői szakára, Ascher Tamás osztályába.

Annál is inkább, mert utolsóéves gimnazista korában, 2014 tavaszán már egy olyan komoly kihívásnak tehetett, tett eleget, mint az i. e. V. században alkotott jeles görög drámaíró, Szophoklész egyik legjelentősebb drámájának, az Antigonénak a színre vitele a Zenthe Ferenc Színház társulatával.

A hatalommal való visszaélés, a történelmi korszakokon átívelő, mindenkor fel-felbukkanó zsarnokság még katartikusabb hatású ábrázolása, a darabban kifejtett örökérvényű erkölcsi parancs érvényesítése érdekében Horváth Eszterrel – az ugyancsak Salgótarjánból elszármazott dramaturggal – vendégszövegeket is bedolgoztak Mészöly Dezső fordításába.

Sőt, a Tarnóczi Jakab által tervezett díszlet is arra szolgált, hogy a látvány ne vonja el a figyelmet a fajsúlyos mondandóról.

S noha a felsőfokú tanulmányok során is egymás követték a gyakorlati feladatok, a Zenthe Színház sem feledkezett meg a hozzájuk sok szálon, emberileg, szakmailag – de leginkább Salgótarján megyei jogú város ösztöndíjasaként – kötődő fiatalemberről.

Ezt példázza, hogy 2016 novemberében megrendezhette az orosz V. P. Katajev (1897– 1986), a szovjet korszakban élt és alkotott író A kör négyszögesítése című vígjátékát, amely mind tartalmi célkitűzéseiben, mind pedig formai megvalósításában megfelel a mai korszellemnek, és példázza Tarnóczi Jakab színházról alkotott meglehetősen eredeti véleményét.

Még inkább érződik ez az utóbbi két Tarnóczi-bemutató esetében: a 2018 nyarán rendezett, Heinrich von Kleist 1808-ban írt Az eltört korsó című darabjában és az idén szeptemberben színre vitt Shakespeare-műben.

SZÍNHÁZ

Az előbbi egyik kedvenc szerzője – márciusban vizsgaelőadásként is A Schriffensteint család című színművét rendezte kitűnő színészekkel –, s afféle művészszínházi jelleggel jelenítette meg az ugyancsak időtlen erkölcsi motivációkra épülő Az eltört korsót, amiért Varga Zsófia dramaturgiai díjat is kapott.

Shakespeare esetében Tarnóczi Jakab még a közismert címet is megváltoztatta az Amit akartok (Vízkereszt) formára, hogy kiszélesítse, még jobban kidomboríthassa a sokrétű mondandót.

Ebben az előadásban számos szintén az idén diplomázott volt évfolyamtársának – például Kukk Zsófia dramaturgnak, Hajdú Tibor, Hunyadi Máté és Ladányi Júlia színművésznek – is alkalmat adott a salgótarjáni – s a továbbiakban több más összetételű és igényű közönség előtti – bemutatkozásra.

Alig néhány nappal Az amit akartok (Vízkereszt) premierjét követően Budapesten, a Nagymező utcai Thália Színház új játszóhelyén, az úgynevezett Télikertben mutatták be G. Hauptmann Bernd Róza című darabját – mások mellett – Molnár Piroska és Schell Judit főszereplésével.

 RENDEZÉS KÖZBEN

A Katona József Színháztól ugyancsak jelentős megbízást kapott Tarnóczi Jakab: az egyik magyar klasszikus drámát, a Bán bánt rendezheti meg. Ugyancsak a jövő évben lesz feladata az Örkény Színházban is.

Mindez – és természetesen a kitüntetés – azt igazolja, hogy Tarnóczi Jakab remekül rajtolt e nehéz művészi pályán, elismert, mondhatni népszerű mind szakmai körökben, mind pedig az új színházi tendenciákra fogékony közönség előtt az alig huszonöt éves rendező.

Kifejtette: a díj újab kihívásokra, az elvárásoknak való megfelelésre inspirálja, de egyszersmind nagy felelősséget is jelent számára megfelelni ennek a címnek.

Csongrády Béla 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

7

KULTÚRA

ÖTÓRAI TEA IRODALOMMAL

IZGALMAS ESTÉK A PÁLFALVAI KÖZÖSSÉGI TÉRBEN Sok-sok év óta okozott bosszúságot Zagyvapálfalva lakóinak az, hogy – a Gerelyes Endre Művelődési Ház ide-oda sodródása, bezárása miatt – a népes városrészben nem létezett semmiféle olyan közösségi helyiség, ahol kulturális programokat rendezhettek volna, illetve az ott élők hasznosan eltölthetnék a szabadidejüket.

– Szeretném, ha létrejönne Pálfalván egy jó, összetartó közösség – említi Handó Péter röviden, de velősen.

KUPCSULIK ÁGNES: IDE „EJTŐERNYŐZTE” A SORSA

 KASZA MARTON LAJOS

Ez a helyzet aztán végre enyhült: a régi faposta helyén nyílt meg – a Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány és a Jézus Szíve Plébánia által elnyert több mint 30 millió forint európai uniós pályázat révén – a Pálfalvai Közösségi Tér, ahol több közösségépítő program mellett egymást követik a színvonalas kulturális rendezvények.

A házba ősz elején került Handó Péter író, költő, kulturális antropológus, aki felpörgette a kulturális eseményeket.

– Szeptember elején jöttem ide, Tolnai Sándor önkormányzati képviselő kért fel, szervezzem meg a közösségi tér életét – említi Handó Péter. – Ennek érdekében több rendezvénysorozatot is elindítottunk, ilyen az Ötórai tea irodalommal, ahol helyi írók, költők mutatkoznak be, vagy a Történet és történelem emberközelből című sorozat, ahol ismert személyiségek elevenítik fel a város közel- és távolabbi múltjának egy-egy érdekes részletét. Indult egy zenei sorozat Márton Rezső vezetésével, és szintén jó visszhangot keltett a Mű–Művész–Művészet sorozat, amelyhez kiállítóterünk ugyan nincs, de egy tárlat úgy is megvalósítható, hogy kivetítjük a műalkotásokat, amelyeket akár elemezhetünk is, illetve beszélgetünk a szerzővel.

De a közösségi térben a hétköznapokon is várják az embereket, hisz itt szinte bárki hasznosan eltöltheti a szabad idejét. Sakkozhatnak, pingpongozhatnak és biliárdozhatnak is a betérők, de egy ajándék révén házikönyvtárral is gazdagodtak, sőt az őszi iskolai szünetben Handó Péter játszóházat is rendezett a gyerekeknek.

8

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

Az Ötórai tea irodalommal című sorozat első vendége Kupcsulik Ágnes költő volt, aki versei mellett élete nem mindennapi történéseit is felvillantotta a hallgatóságnak.

Mesélt kiskörei gyermekkoráról, és elmonda, hogy már a születésének körülményei sem szokványosak.

– Szüleim romantikus körülmények között ismerkedtek meg: apukám pilóta volt, és kényszerleszállást kellett végrehajtania Kiskörén – kezdte. – Éjszaka a nagyszüleimnél szállásolták el, itt találkozott anyukámmal. Összeházasodtak, megszülettem, de féléves koromban elváltak a szüleim.

Ekkor kerültem Kiskörére, ahol a szép gyermekkoromat töltöttem.

Aztán jött az újabb, mikszáthi fordulat: a szülei újra összeházasodtak, és 11 évesen került vissza szülővárosába.

– Amikor visszaköltöztünk Salgótarjánba, állandóan visszasírtam Kiskörét – folytatta.

– Beilleszkedtem, de a szívem mindig odahúzott. Így, ennyi év után viszont azt mondom: sok időt töltöttem fölöslegesen kesergéssel, gyökéreresztéssel. Most már nem mondanám magamról, hogy kétlaki vagyok. Ez a hazám.

A költészetet – mint elmondta – édesanyja halála hozta elő benne.

– Tizenöt éves koromban ez volt az az iszonyatos trauma, amely adta a lökést, hogy írni, írni kell! Így próbáltam megszabadulni a súlyos fájdalomtól – mondta.

Első zsengéit Pál József író-szerkesztőnek mutatta be, s ő jó tanácsokkal látta el Ágnest, aki ezután Hidasi József költő révén került a Balassi Bálint Asztaltársasághoz, első versei 1997-ben jelentek meg az Asztaltársasági Füzetekben. Utána jött a Nógrád Megyei Hírlap, majd a nagy álom, a Palócföld.

Kupcsulik Ágnes több versét is felolvasta.

Különösen nagy tetszést aratott az Apu a személyességével: „anyámat sirattam / te vásárolni mentél / egy fiú vállára borultam / te munkába siettél / megszelídítettem a nyikorgós kaput / el ne áruljon nyikkanással / tudtam hogy tíz után úgyis elalszol / hiába hagytad a kulcsod a zárban / macskánál ügyesebben surrantam be a spájzablakon / macskánál alattomosabban / a megadott időre hogy lehettem volna otthon / épp akkor forrtam össze a leghosszabb csókban / apu / nem voltam jó elrontottam / óvnál

KUPCSULIK ÁGNES

FÉNYCSAPDA Ez itt a világ, ez a teteje, fénycsapdát építek rá, mint az apukám.

Minden gyanútlanul arra sétáló fény beleesik, és soha többet nem tud kiszabadulni.

Benn marad a világban örökre.

Ez? Ez itt a vészkijárat, fotocellás, a fény nem fér ki rajta, csak ember.

Arra való, hogy kimehessen a sötétbe pihenni, aki elfáradt a nagy világosságban.

és nincs hatalmad rajtam / kijátszottalak és meg se szólalsz / de hiába titkolod / én hallom ahogy imádba foglalsz”.

Elmondta, mély nyomot hagyott benne József Attila.

– Ő is elveszítette az édesanyját, és azt hittem, feloldoz – mondta. – Utána egyenesen Pilinszky János „karjaiba szaladtam”, majd keresztanyám révén a kortárs költőkkel is megismerkedtem, s rájöttem, mennyi csoda van a világon. Törekedtem arra, hogy ne utánozzak senkit, és mire publikálni kezdtem, a saját hangomon szóltam.

Szó esett Kupcsulik Ágnes két önálló verseskötetéről is. Ezek az Egy asszony illata és a Fénycsapda. Azóta gyűjteményes kötetekben, folyóiratokban és antológiákban olvashatjuk költeményeit.

– Az, ahogyan haladok előre, olyan, mint az evolúció, vagy egy magzat fejlődése – mondta. – Tudattalanul végig mentem az egyes fejlődésszakaszokon. Sok költői formát kipróbáltam a szapphói strófától az epigrammán át, a szonetten keresztül a szabadversekig, de éppen az utóbbi fenyeget a legnagyobb veszéllyel, mert ott a for-

 T. PATAKI LÁSZLÓ (1934–2009)

KASZA MARTON LAJOS TÚLÉLTE A VIETNAMI HÁBORÚT Legközelebb Kasza Marton Lajos, néhány éve hazatelepült költő, a Kanadai Magyar Írószövetség tiszteletbeli elnöke mutatkozott be a közönségnek. De mielőtt megkezdte volna mesébe illő élete elmondását, a műsor vendége, Almádi Fanni, Bécsben élő fiatal, tarjáni származású énekművész – az opera világnapja alkalmából – előadta Jules Massanet Werther című dalművéből Charlotte áriáját.

KULTÚRA

ma nem ad mankót, kapaszkodót, hanem saját magamat kell beleadni.

Az alkotási folyamatról hozzátette: – A verseim többnyire fájdalom, szenvedés hatására készülnek el. Ilyen pl. a Lélekprotézis.

Itt megemlékeztek a köreinkből már eltávozott, de a költőnőre nagy hatást gyakorló Pál Józsefről, Marschalkó Zsoltról és Dukay Nagy Ádámról.

Kupcsulik Ágnes a versek mellett a prózával is kacérkodik; elárulta, hogy elkezdett írni egy regényt, amelynek a harmadával már elkészült.

S hogy mikor olvashatunk újabb Kupcsulik-költeményt? Nos: a születőben lévő új Asztaltársasági Füzetekben.

Az est hangulatát nagyban feldobták Rozgonyi Attila gitáros-énekes és Kun Tamás billentyűs zenei betétei, akik megemlékeztek Csatlós Lászlóról, a nemrég elhunyt bas�szusgitárosról, előadtak egy megzenésített József Attila-verset, és felelevenítették Garami Gyula Salgótarján, óvd meg gyermekedet! című dalát.

 KUPCSULIK ÁGNES ÉS HANDÓ PÉTER

A magas színvonalú kezdést hasonló folytatás követte. Kasza Marton Lajos élete ugyanis kész regény.

– Gyermekkorom a Gizellatelepen, a régi SBTC-pálya szomszédságában telt el – emlékszik. – Klottgatyás, mezítlábas kislegényként arról álmodoztam, hogy majd én is olyan nagy focista leszek, mint Szojka Ferenc és Dávid Róbert, de az élet elsodort. Az acélgyári iskola után Szentesen végeztem mezőgazdasági technikumot, majd a varsányi szövetkezetbe kerültem agronómusnak. Első verseimet is a szülői házban írtam. Így érkezett el 1956 októbere. Őt is magával ragadta a forradalom, melyhez lelkesen, nemzetőrként csatlakozott.

– A szabadságharc leverése után a varsányi szövetkezet párttitkára kaján vigyorral azt mondta: „Látja, Marton elvtárs: az nevet,

KASZA MARTON LAJOS

ISTEN VELED, AJTÓFÉLFA Fiam, döntöttél magadban, hogy mégy, úgy érzed, életet, jövőt menteni menned kell?

Jaj, útra indulsz, de nem tudod, nem sejted, milyen érzés az, amikor a szív kitépődik az ősi föld szentségéből, amely mindenkinek múltat, jelenidőt és jövőt jelentett! Még semmit sem tudsz közelgő szenvedéseidről, mert minden körülmény között majd élned kell, ha megalázva is, élni kell az életed.

Most, egyszerűen, nemcsak hazádtól búcsúzol el.

Ismerem ezt az érzést, mindenütt fájón követ az emlékezés, és arcodon, torkot szorítva folyik le majd a búcsúzás könnye.

Szívet, lelket tépő érzés az, amikor valaki az „Isten veled, ajtófélfa” sóhajával köszön el a háztól, a gyökerektől.

De még van egy út, ahová menni kell, mielőtt világba indul a láb, az, a temető. Ott búcsúzik a szív, ez a legfájóbb hely, ahol a múlttól, a kopjafás ősöktől, a keresztektől is el kell köszönni. Jaj, soha ne tudják meg az emberek, milyen érzés elköszönni a temetőktől, itt, múltat termet, vagy köszönt az érzés.

Itt szakad meg a gyökér, vár az eltökélt út, itt edződik a lélek, a majdnem megszakadó szív pillanata, és fájón innen indul a jelened is, az ismeretlen világ holnapjai felé.

Fiam, egyet nem tudsz még! Visszafelé, ha visszatérsz, hogyan fogad majd az a régi, régi ajtófélfa?

aki utoljára nevet”. Másnap reggel a tejesautót felkísértem Budapestre, majd nekivágtam a nyugati határnak… Társaimmal árkon-bokron jutottunk át Ausztriába, ahol menekülttáborba kerültünk. Még kiskorú voltam, ezért apám haza akart hozni, de az utolsó pillanatban feltuszkoltak egy repülőre.

A gépmadár a kanadai Montrealba repített, ahol beiratkoztam az egyetemre, de kisvártatva feloszlatták a Petőfi Házat, és az ott lakó 80 magyar fiatalt szélnek eresztették.

Ekkor mentem az ontariói dohányföldekre, ahol egy magyar – palóc! – gazdálkodó birtokán dolgoztam. 1959-ben beléptem a kanadai hadseregbe, ahol öt évig szolgáltam.

A fiatalember a leszerelés után, 1964-ben átköltözött az Egyesült Államokba, de csakhamar ott is katonákat toboroztak, és belépett az amerikai hadseregbe. Rövid úton a vietnami háború poklában találta magát.

– Mivel mesterlövész voltam, pillanatok alatt a dzsungelháború kellős közepén találtam magam – említi. – Egymást érték a legvadabb bevetések. A dzsungelben minden az ellenségünk volt: a hőség, a monszun, a vadállatok, a pókok, kígyók, rovarok és a mindenre elszánt vietkongok. Mindenre lőttünk, ami mozgott. Hullottak mellettem a társaim, az én életem is sokszor forgott veszélyben.

A háborús pokol azonban néha romantikus közjátékokkal is szolgál...

– Egyszer egy kis faluba szállásolták be a századunkat – mondja. – Megpillantottam egy lányt, aki magasabbra nőtt a többinél.

Elmondták, hogy egy francia katona lánya. Ő törve beszélt angolul, s úgy mutatkozott be, hogy „Chilly”. Összemelegedtünk, de két hónap múlva offenzívába kerültünk, s tovább vezényelték a századot. Sírt-rítt a lány, s azt mondta: úgy búcsúzik el tőlem, ahogy tőle az édesapja. Ahogy megszólalt, elakadt a lélegzetem. Furcsa kiejtéssel, de érthetően ezt mondta: „Drága kis csillagom, nagyon vigyázz magadra!” Amikor levegőt kaptam, kiböktem: „Te magyarul beszélsz!”

De erősködött, hogy nem, ő franciául beszél, ahogyan édesapja tanította. Megkérdeztem, van-e fotója az apjáról. Hazaszaladt, hozott egy régi képet, amelyen férj, feleség és egy kislány volt látható. Azt írták a hátára: „Csilla 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

9

KULTÚRA  HANDÓ PÉTER ÉS P. KERNER EDIT

(utána egy másik női név, amire nem emlékszem) és én”. Így, magyarul! A vietnami lán�nyal többé nem találkoztam, de a kislányomat az ő emlékére kereszteltük Csillának…

Emberünk túlélte Vietnamot, és visszatért Kanadába. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, sorra jelentek meg a versei, írásai az emigráns magyar lapokban. 1968-ban megalakították a Kanadai Magyar Írószövetséget, amely rendszeresen antológiát jelentet meg a magyar írók, költők műveiből. A cserkészetből is kivette a részét, egy pittsburghi dzsemborin ismerte meg feleségét, Jutkát, aki követte őt a Toronto környéki erdészetbe.

– Egy milliomos a háromezer holdnyi birtokán rám bízta az erdészetet és a kertek ápolását. Itt rendezték az 1972-es öttusavilágbajnokságot, ellátogatott hozzánk II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg, a lósport akkori világnagysága. A pazar fogadtatásból kivettem a részem: én voltam a sofőr. Amikor az uralkodói pár bevonult, a nálunk vendégeskedő édesanyám az első sorban állva néhány hónapos Géza fiamat tartotta a kezében. Egyszer csak odalépett hozzájuk Fülöp herceg, és e szavakkal szólt a kisfiamhoz: „Ugye, nem lehet elég korán elkezdeni a lovak szeretetét?!” Édesanyám majd’ elájult a büszkeségtől...

A magyar erdész-kertész később önállósította magát. Sikeres kertépítő vállalkozását akkor adta fel, amikor 1989-ben súlyos balesetet szenvedett. Vett egy kamiont, azzal járta Kanada és az USA útjait.

– Egyik alkalommal Chicagóba fuvaroztam – meséli. – Letettem a szállítmányt, és kényelembe tettem magam, amikor jelezték a szatelliten, hogy menjek ki a reptérre, és a Lufthansánál vegyek fel egy fuvart. Azt az utasítást kaptam, hogy a rakománnyal megállás nélkül hajtsak a kanadai Hamiltonba.

A fuvarlevélen meglepve láttam: az indulóhely Budapest, a feladó a debreceni Déri Múzeum. Nagyot dobbant a szívem, amikor megpillantottam a felírást; Munkácsy Mihály: Krisztus Pilátus előtt.

A Déri Múzeumban látható Munkácsy-trilógia ezen darabját akkori tulajdonosa, a ma10

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

gyar származású Joseph Tanenbaum azért szállíttatta átmenetileg vissza a hamiltoni galériába, hogy nekik ajándékozza, akik aztán kölcsönszerződéssel visszaadták a képet a Déri Múzeumnak.

A költőt a Kanadai Magyar Írószövetség 1988-ban választotta elnökévé. Családja Kanadában él. Verseskötete, az Álmot idézők a Balassi Bálint Könyvtárban is megtalálható. Azóta több saját kötetet adott ki, így társával, Szentpétery Ildikóval is, akinek a festményeihez már 60 verset írt.

T. PATAKI LÁSZLÓ: TISZTÁRA MOSTA FRÁTER ERZSIT A következő alkalommal a tíz éve elhunyt T. Pataki László író-rendezőre emlékezett özvegye, P. Kerner Edit, a Zenthe Ferenc Színház tagja, aki 42 éves házasságukból sok személyes, bensőséges történetet is megosztott a hallgatósággal, amellett, hogy felidézte a népszerű szerző, színházi ember életpályáját.

A Madách-díjas író 1934. november 12én született Budapesten, ahol a Regnum Marianum templom szomszédságában nőtt fel. Nagyon alulról indult, mindent a saját erejéből ért el, legendás műveltségét is önképzéssel szerezte meg.

A színészettel 1948-ban, a Rottenbiller utcai polgári iskolában találkozott, ahol Pálos György színész tette fel őt először a színpadra, és a színházi szenvedélye egész életében megmaradt. Közben azért szobrásznak is készült, Bokros Birman Rezső tanítványaként kisebb művei közül egy női akt korsóval ma is a lakásukat díszíti.

Első írógépét az Ecseri piacon vette, ezen írta első cikkét, amely megjelent az Élet és Irodalom hasábjain, és a súlyos monstrum még ma is látható az alsótoldi „funduson”, ahogy kis „birtokát” nevezte.

Ezután hívták a Vas Népéhez, de egy vita miatt hamar otthagyta Szombathelyt, hogy szabadúszó legyen a fővárosban, ám kisvártatva Salgótarjánban találta magát.

Közben Kerner Edit bejutott a Ki mit tud? országos döntőjébe, ahol a szereplését az akkor még pesti újságíró is látta. Mire ideért, a fiatal lány már a nyomdában dolgozott korrektorként. Ott találtak először, amikor a tollforgató lement reklamálni egy sajtóhiba miatt, és a heves hangú férfit Edit udvarias viselkedésre utasította.

Aztán 1968-ban mindketten kikerültek a szófiai Világifjúsági Találkozóra, ahol jobban megismerkedtek, majd itthon is folytatták – és 42 év lett belőle… Közben megszületett a lányuk, Edit, elmentek Győrbe, ahol a családfő a Kisalföldnél ténykedett, ám az igazságérzete miatt onnan is hamar távozott, és a helyi színházba ment, ahol kitanulta az ottani munka csínját-bínját. De visszahúzta őket a szívük – s jól van, a pénztárcájuk is – Nógrádba.

Itt a kiváló író leginkább a riport, a szociográfia és a tárcaírás nagymesterévé vált.

Kulcsár József fotóriporterrel végigjárta – és bemutatta – a megye településeit, betértek parasztházakba, imádott idős emberekkel beszélgetni, de felkutatta a falvak történelmét, és ebből állt össze az Útonjáró című, ma már legendás riportkötet.

A rendszerváltás lázában írta meg a Békák és bolondok című szatirikus regényét, amelyben – felismerhetően – a balassagyarmati politikai és társadalmi élet szereplőinek állított görbe tükröt. Megfenyegették, hogy ne tegye a lábát a városba. „Nem féltünk, de látványos volt, ahogy felfogadtam mellé két testőrt, és úgy vonultunk be a könyvbemutatóra” – említette nevetve P. Kerner Edit.

Közben a sikeres író volt az, aki – a gyarmati Szabó József evangélikus püspök indíttatására – alapos írói és kutatómunkával tisztára mosta az addig „ledér nőszemélyként” emlegetett Madách Imréné Fráter Erzsébet nevét. E témában készült a Lidércláng és a Lelkigyakorlat című monodráma, amelyeket utóbb összefésülve Kit szerettél, Ádám? címmel mutatott be – Müller Zsófia és P. Kerner Edit főszereplésével – a tarjáni Zenthe Ferenc Színház – amelynek létrejöttével beteljesült régi álma.

A színház volt ugyanis a nagy szenvedélye, megalapította a Vertich Színpad Stúdiót, ezzel letették az alapkövét a Zenthe Ferenc Színháznak, amelyet ma már az egész országban és a határon túl is ismernek és kedvelnek. De ő ezt már súlyos betegsége miatt nem élhette meg. Szembe tudott nézni az elmúlással, megírta a temetése forgatókönyvét.

Az alsótoldi házában akart meghalni, de egy rosszullét miatt a pásztói kórházba szállították, és ott végezte be földi pályáját 2009. november 27-én. Az alsótoldi „fundust” özvegye, lánya és Kai nevű fiúunokája nagy becsben tartja, építi, fejleszti. De a Magyar Kultúra Lovagja címmel kitüntetett T. Pataki László emlékét rengeteg olvasója, tanítványa, kollégája, tisztelője is híven őrzi.

S hogy milyen volt vele együtt élni? Erre P. Kerner Edit válasza: „Nehéz – de roppant szórakoztató!”

B. R.

PATAKI CSABA LETT SALGÓTARJÁN ÚJ ALPOLGÁRMESTERE

Városunkban a Salgótarján, Szeretem! Egyesület, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és a Tarjáni Városlakó Egyesület összefogása nyerte az önkormányzati választást. A város polgármestere Fekete Zsolt, a 15 tagú közgyűlésben öt képviselője lesz a Fidesz–KDNP-nek. Az alakuló ülésen a posztot korábban is betöltő dr. Dániel Zoltánt és dr. Huszár Mátét és új emberként Pataki Csabát választották meg alpolgármesterré. Őt mutatjuk be olvasóinknak.

– 1975-ben születtem Salgótarjánban, itt töltöttem a gyerekkoromat is, leszámítva három évet, amikor a szüleim munkája miatt Nyitrán éltünk – kezdte bemutatkozását Pataki Csaba.

– Az első osztályt még ott végeztem el, mielőtt hazaköltöztünk. Fiatal felnőttként Budapestre kerültem, két évig dolgoztam egy belsőépítészeti cégnél, majd hazajöttem Salgótarjánba, ahol a végzettségemnek megfelelően gépjárműveket javítottam, egészen máig.

Ez felöleli az elmúlt 24 évet, ezekben az évtizedekben a versenyszférában próbáltam érvényesülni, elmondhatom, hogy sikerrel.

Kellett ehhez az is, hogy folyamatosan képeztem magam. A mostani gépjárművek javítása, főleg költséghatékonyan, a szigorú környezetvédelmi előírásokat figyelembe véve, nem egyszerű. Egy világcég franchise vállalatánál dolgoztam, félévente jártunk továbbképzésekre. Alapvetően műszaki beállítottságú vagyok, szerettem ezt a munkát, a tanulást is.  Közben 2014-től már önkormányzati képviselő volt.

– Igen, ha mondhatom így, a szabadidőm rovására. Bizonyos időszakok eléggé megterhelőek voltak munka mellett, és be kell látni, hogy ha valaki igazán szívén viseli a teendőket, akkor, részfeladatokat ugyan meg lehet oldani, de az ügyek intézésére, a kapcsolattartásra kevés így az idő. Budapesten nem véletlenül vannak olyan kerületek, ahol a képviselők teljes munkaidőben képviselőként dolgoznak. Az elmúlt öt évben a Jobbik listás képviselője voltam, nem volt választókerületi korlátom, ha kellett, elmentem Baglyasaljára és egyéb déli városrészbe is.  Korábban volt már három alpolgármestere Salgótarjánnak, de az utóbbi években ketten végezték ezt a munkát. Most hogyan osztják el a feladatokat?

 FOTÓ: GYURKÓ PÉTER

 PATAKI CSABA

– A rendőrségi kapcsolattartásért felelek, a foglalkoztatási kft.-vel, a Költségvetési Intézmények Gazdasági Szolgálatával és a csatornaművel kapcsolatos feladatokat intézem. Úgy érzem, ez az új felállás kicsit nagyobb mozgásteret ad arra, hogy többet törődhetünk az egyéni választókörzetünkkel is, hiszen mindhárman egyéni körzetben szereztünk mandátumot.

Korábban, ellenzéki képviselőként nem volt túl sok beleszólásom a döntésekbe. Az, hogy a közgyűlés alpolgármesterré választott, habár a kormánypárti képviselők ezt nem támogatták, szimbolizálhatja azt is, hogy ma már nem az a fontos, ki jobb- vagy baloldali, főleg egy megyei jogú városban. Meggyőződésem szerint, nálunk nem jobb- vagy baloldali problémák, hanem problémák vannak. Ebből adódóan, nincsenek bal-, vagy jobboldali megoldások sem, csak megoldás lehet. A mi dolgunk, hogy ezeket a lehetőségekhez mérten megoldjuk. Én személy szerint és csapatunk élni szeretne a feladattal és lehetőséggel, nem pedig visszaélni.

A Salgótarján, Szeretem! Egyesület, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és a Tarjáni Városlakó Egyesület jelöltjeként indultunk a választáson, és azért fontos ez az együttműködés, mert nem a különbségeket keressük egymásban. Ez lehet egy minőségi ugrás is a munkában. A jobb- és baloldali megosztottság szerintem csak azoknak jó, akik szeretnek a zavarosban halászni. Amikor erről beszélnek, nem a valódi problémával, főleg nem a megoldással foglalkoznak, hanem elterelik valamiről a figyelmet. Mi megpróbálunk közös álláspontokat kialakítani, ahol mindenkinek kicsit vissza kell lépnie. Ez mutatja meg, hogy ki mennyit hajlandó feladni azért, hogy a kö-

zösség működni és fejlődni tudjon. Ez vizsgafeladat is mindannyiunk számára.

Korábban sem szerettem, amikor azt kerestük, hogy miben nem értünk egyet. Egy városban élünk, együtt kapjunk az esőt a nyakunkba, együtt süti arcunkat a nap, együtt járnak iskolába, óvodába a gyerekeink. Legyenek viták, lássuk be, ha nem nekünk van igazunk, de az semmi jóra nem vezet, és nem tehetjük meg, hogy ellenségként tekintsünk egymásra.

Nekem tanulási folyamat is lesz ez a feladatkör, más felkészültséget igényel, bár az elmúlt öt évben szerzett információk, tapasztalatok azért segítenek ebben. Számítok arra is, hogy kapok majd támadásokat, de ez nem baj. Ami nem öl meg, az megerősít – szokták mondani.  Mivel ez az első beszélgetésünk, hadd kérdezzem meg azt is, mivel tölti – egyre fogyatkozó – szabadidejét.

– Gyerekkorom óta vonzódom a repüléshez, 2003-ban megszereztem a jogosítványomat ultrakönnyű kategóriában. Sokáig nem volt saját gépem, ezért rendszerint a barátokéval repültem, mindaddig, amíg 2014-ben megszereztem a motoros sárkányrepcsimet. A másik kedvencem a motorozás. 13 éves koromban a szüleimtől kaptam egy kismotort, és innentől nem volt megállás. 2008-ban és 2009-ben belekóstoltam a versenyzésbe is, országos bajnokságban indultam gyorsasági szakágban, 1000 kcm-es kategóriában. Sajnos az anyagi lehetőségeim és egy komolyabb sérülés miatt 2009 őszén jelképesen szögre akasztottam a sisakom, pedig nem álltam rosszul a bajnokságban. Fájó döntés volt. Esténként rendszerint olvasok. A legutóbbi könyvem, már a címe is sokat mondó, a Magasabb rendű hűség volt, amelyet James Comey írt mint korábbi amerikai legfőbb ügyész, később FBI-igazgató. Ebben leírja viszontagságait Donald Trump elnökkel. Érdekes olvasmány, ajánlom mindenkinek.

A sport szeretete öröklődött a családban is. A 14 éves lányom a Bolyai gimnáziumban nyolcadikos, a 10 éves negyedikes a Besztercén.

A nagyobbik lányom művészlélek, a kicsit az informatika érdekli, és mindketten imádják az állatokat, a kedvenc időtöltésük pedig a lovaglás. Ez nem pénztárcakímélő, de úgy érzem, a szülői felelősség része az is, hogy biztosítsunk olyan tevékenységet, ami leköti a gyereket, a hobbijuk később átsegítheti őket a szürke hétköznapokon és a problémákon. Ne az alkohol vagy a drog legyen a „megoldás”!

D. I.

KÖZÉLET

„EGYÜTT SÜTI ARCUNKAT A NAP”

 ALPOLGÁRMESTEREK: PATAKI CSABA, DR. HUSZÁR MÁTÉ, DR. DÁNIEL ZOLTÁN 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

11

12 ÉV, 203 RENDEZVÉNY AZ IRODALMI KÁVÉHÁZBAN

Elérkezett hát ennek az írásnak is az ideje. Pontban két esztendővel ezelőtt, a Tarjáni Városlakó 2017/4-es számában kaptam lehetőséget arra, hogy szót ejtsek az abban az esztendőben éppen egy évtizedes múltú szellemi, közösségi műhely törekvéseiről, tevékenységéről. Mondanom sem kell, hogy mennyivel más hangulatban, közérzettel ültem neki akkor az úgymond jubileumi számvetésnek, mint most, amikor mintegy elköszönésként – ha úgy tetszik, utószóként – írhatom le az alábbi sorokat.

 FOTÓK: P TÓTH LÁSZLÓ

MŰVELŐDÉS

ELKÖSZÖN A SZERDATÁRSASÁG

 ESTERHÁZY PÉTER (BALRÓL) ÉS KŐRÖSSI P. JÓZSEF (2009)

A Szerdatársaság Irodalmi Kávéház utolsó – egyébiránt 203. – rendezvénye méltó volt az előzményekhez, a tizenkét éves műsorfolyamhoz, minthogy nem kisebb rangú, jelentőségű személyiség, mint Földi Péter festőművész hetvenedik születésnapja adta az apropóját, témakörét az estnek.

Ráadásul a Somoskőújfaluban élő Kossuth-díjas festőművésszel, a salgótarjáni születésű, az egri Dobó István Vármúzeumban dolgozó művészettörténész, H. Szilasi Ágota beszélgetett: élményszerűen. Akkor még csak felvetődött, érlelődött a kulisszák mögött a gondolat, hogy a nyári közművelődési szünetet követően ősszel nem indul új évada ennek a kávéháznak.

A szerkesztőség végül is – több tényező össz­ hatásaként – szeptemberben döntött úgy, hogy ebben a formában befejezi a közös munkát, és mindenkinek – szereplőknek, szervezőknek, támogatóknak, érdeklődőknek – megköszöni az együttműködést, azt az immár helyi művelődéstörténeti tényt, hogy eleddig létezhetett és kifejthette – sokak szerint eredményes, tanulságos – ténykedését.

A Szerdatársaság Irodalmi Kávéház közvetlen elődjének a 2005 januárjában, a magyar kultúra napja tiszteletére útjára indított Palóc Parnasszus című, élő irodalmi újság tekinthető. Az előzményekhez azonban hozzátartozik, hogy korábban a megyei könyvtárban Gerelyes Endre Irodalmi Kávéház címmel működött hasonló szerveződés.

A T. Pataki László író, szerkesztő ötletére és vezetésével alapított Palóc Parnasszus elsősorban a helyben élő ismert és felfedezésre 12

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

váró szerzőknek, alkotó embereknek, tehetséges fiataloknak, továbbá a kortárs magyar irodalom kiemelkedő személyiségeinek kívánt fórumot biztosítani, hogy ezáltal is megismertesse az itt élő értelmiségiekkel, a lakosság különböző rétegeivel, köztük a diákifjúsággal, s egyáltalán a nagyközönséggel az arra érdemes művészeti, kulturális értékeket, megteremtve a lehetőségét az ismeretszerzésnek, -átadásnak, az erkölcsi, esztétikai gyarapodásnak, az igényes időtöltésnek, kulturált szórakozásnak.

A már a „hőskorban” átlagosan havi egy alkalommal tartott programok is általában szerdánként voltak, zömmel a József Attila Művelődési Központban, de esetenként a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, sőt az Arany János Általános Iskola által működtetett Gerelyes Endre Művelődési Ház is adott otthont egy-egy eseménynek.

A pódiumújság továbbfejlesztéseként 2007. április 13-i dátummal jött létre a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház. S bármilyen furcsa, az a nap a Fő téri – ma is szó szerint kávéházként működő – helyiségeket bérbe vevő akkori tulajdonos, a világjárt médiaszeméliység, író, Frei Tamás személyes kérésére – péntekre esett.

Rajta kívül az első rendezvényen tiszteletét tette Salgótarján akkori polgármestere, Székyné dr. Sztrémi Melinda is. Sőt, a városvezető olvasta fel beköszöntőként József Attila A számokról című, az alkalomhoz többféle értelemben is oda illett versét: „Tanultátok-e a számokat? / Bizony számok az emberek is, / Mintha sok 1-es volna az irkában. / Hanem ezek maguk számolódnak

/ És csudálkozik módfölött az irka, / Hogy minegyik csak magára gobdol, / Külöb akar lenni a többinél / s oktalanul külön hatványozódik, / Pedig csinálhatja a végtelenségig. / Az 1 ilyformán mindig 1 marad / És nem szoroz az 1-es nem is oszt. / Vegyetek erőt magatokon / És legtöbbször is / A legegyszerűbb dologhoz lássatok, / Adódjatok össze, / Hogy roppant módon fölnövekedvén / Az Istent is, aki végtelenség, / Valahogyan negközelítsétek.”

Az alakulást követően sokáig minden szerdán, majd kéthetenként megtartott, egy jó ideje pedig már „csak” havi rendszerességű – Szerdatársaság Irodalmi Kávéház tevékenységét lényegében a továbbiakban is a Palóc Parnasszus szerkesztősége gondozta T. Pataki László mellett Bódi Tóth Elemér, Pál József, Sándor Zoltán és e sorok írója összetételben.

Később Bódi Tóth Elemér kivált a stábból, T. Pataki László és Pál József pedig sjnáltaos módon elhunyt. Mintegy helyettük csatlakozott a szerkesztői kollektívához Gréczi-Zsoldos Enikő és Handó Péter.

Szervezetileg a kávéház a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft., illetve azon belül a József Attila Művelődési és Konferenciaközpont, majd egy rövid ideig az utód, a Remek keretében városi önkormányzati támogatással működött.

Ez az intézmény – amelynek 2006-os felújítása, s a keretei között létrehozandó irodalmi kávéház igénye adott lendületet az ilyen típusú programoknak – biztosította a rendezvények helyszínét különböző termeiben, helyiségeiben, többször is az úgynevezett konferenciaközpontban, a mai Zenthe Szalon helyén.

Az elmúlt több mint tizenkét esztendőben számos művészeti ág képviselője szerepelt az irodalmi kávéház pódiumán. Értelemszerűen zömében írók, költő léptek fel – általában új vagy első köteteik apropóján –, de szép számmal mutatkoztak be helyi és környékbeli zenészek, énekesek, táncosok önálló est formájában vagy közreműködőként és képzőművészek, fotósok, filmesek is. Utóbbiak kamarakiállítás, illetve vetítés keretében is bemutathatták alkotásaikat.

Sor került több emlékestre (Komjáthy Jenő és Szepesi József költő, Hibó Tamás grafikusművész, Szabó Gyula festőművész és mások esetében), jubileumi, centenáriumi megemlékezésre (például a Nyugat című folyóirat, Radnóti Miklós, Mikszáth Kálmán, Faludy György, Vas István esetében) is.

Egyházi, szakrális jellegű programnak számított a Biblia évéről, a vallásos irodalomról, művészetről vagy az advent és a karácsony a művészetekben című témákról való úgynevezett törzsasztali beszélgetés, s ilyen volt a Vigília című folyóirat bemutatkozása is.

A Kőrössi P. József közvetítésével és moderátorságával a kortárs magyar irodalom több élvonalbeli reprezentánsa – mások mellett Csaplár Vilmos, Dragomán György, Esterházy Péter, Konrád György, Tóth Krisztina, Závada Pál – is szerepelt a kávéházban, de járt itt Kiss Dénes költő is.

MŰVELŐDÉS

Voltak kuriózumnak számító estek is. Ezek közé sorolható az El Camino zarándokútról szóló személyes élménybeszámoló, a verskoncertnek nevezett kívánságműsor vagy a szalonzongorista kerestetik akció is.

Ugyancsak bemutatkoztak diák és felnőtt alkotói körök, civilszervezetek (a Bolyai Helikon, a Cered–salgótarjáni Nemzetközi Művésztelep, a KiViSzI Színházi Műhely, a Nógrád és a Medalion Táncegyüttes stb.) is.

2012-ben egy sorozatot szentelt az irodalmi kávéház Salgótarján várossá válása 90. évfordulója kapcsán a különböző művészeti területeknek (építészet, zene, irodalom, színjátszás-színház), előbb pedig több vetületben is foglalkozott a 700 éves Baglyaskő várával.

A rendezvényeken a leggyakoribb fellépők a helyi színjátszómozgalom egyik legendás rendezőjéről, Vertich Józsefről elnevezett Vertich Színpadstúdió – 2012 óta Zenthe Ferenc Színház –, valamint a versmondókat mozgósító – napjainkban már nem létetző – Pódium Stúdió tagjai, előadóművészei voltak.

A közönség számára térítésmentes összejöveteleken az átlagos létszám harminc és ötven közé volt tehető, de gyakoriak voltak a száz körüli, s előfordultak annál is több érdeklődőt vonzó események is. Kétszáznál is többen voltak Esterházy Péter író és dr. Beer Miklós váci püspök vendégszereplésekor. Összességében több mint tízezres létszámú közönséget sikerült megmozgatni, s több százra tehető a fellépők száma is.

A programok a közművelődésben aktív időszakhoz igazodva ősztől nyár elejéig tartottak. A leggyakoribb műsortípusok a Helyi érték, a Kávészó, a Műsoroló, a Testvérmúzsák és mindenekelőtt a Törzsasztal voltak. Természetesen nagy figyelmet fordítottak a szerkesztők az irodalmi kávéház 2010. március 17-i rendezvényére, minthogy az volt a századik a sorban.

 BEER MIKLÓS PÜSPÖK (JOBBRÓL) ÉS RÉTI JÓZSEF SZERKESZTŐ BESZÉLGET

2014 szeptemberében, a Tragédia-költő halálának 150. évfordulóján a Madách-emlékhez kapcsolódva a Madách Irodalmi Társaság mutatkozott be. Ez volt az irodalmi kávéház 160. rendezvénye. A meghívott vendégekkel – Bene Zoltán elnökkel és Andor Csaba Madách-kutatóval – a Palóc Parnasszus két szerkesztője beszélgetett.

Októberben dr. Ferkó Attila zeneszerző (civilben orvos) volt a vendég.

Ugyanazon év novemberében, T. Pataki László – író, rendező, az irodalmi kávéház alapító szerkesztője halálának ötödik évfordulóján – emlékestjére került sor. Decemberben, a Palócföld című irodalmi, művészeti, közéleti folyóirat alapításának 60. évfordulóján Mizser Attila főszerkesztő tallózott a lapban megjelent írásokban.

Közreműködött a szécsényi Barát Attila szaxofonon.

 SZÍNHÁZIGAZGATÓK: SIMON LAJOS (BALRÓL) ÉS VIDNYÁNSZKY ATTILA

A 2015-ös év első, januári rendezvénye a „Svejk! Vacsorázzunk!” című „vendéglőjáték” volt Tóth Zoltán budapesti színművész – immár a Zenthe Ferenc Színház néhai tagja – előadásában Ernyei László harmonikaművész kíséretével.

Ugyancsak helyi érték került terítékre, amennyiben dr. Dornyay Béla helytörténész, természettudós, kutató, múzeumalapító halálának 50. évfordulóján a nevét viselő múzeum, illetve általános iskola képviselői méltatták a neves személyiség munkásságát.

Dr. Cseplák György helyi nyugalmazott bőrgyógyász főorvos bemutatta a megjelenés előtt álló „A váci múmiákról” című kötetét és szólt saját munkásságáról is. A Tarjáni Városlakó kétszer is vendége volt az irodalmi kávéháznak, különösen emlékezetesre sikeredett a 2015-ben újraindított sorozat tavaly októberi bemutatkozása a 25. megjelenés alkalmából.

Fentiek természetesen csak kiragadott példák a rendezvények sorából, de remélhetően érzékeltetik azok sokszínűségét, ízelítőt adnak a szerkesztők szándékaiból, a közönség véleményét és igényeit figyelembe vevő törekvéseiből, amelyeket jól jellemez az irodalmi kávéház mottója.

Ez az éppen tíz éve elhunyt helyi szerző, Marschalkó Zsolt drámaíró, költő „Mondóka” című versének megzenésített változatából választatott ki: „A macskakő közt / sárguló fű. / Nem a művész, / hanem a mű. / A forrás vize és / nem a kút. / Nem a cél, hanem az út.”

A Szerdatársaság Irodalmi Kávéház működése immár lezárult, de minden remény megvan rá, hogy értékei az elmúlt tizenkét év során beépültek a város szellemi életébe, művelődéstörténetébe, sőt tevékenységének bizonyos elemei, jellemzői tovább éltethetők példul az éppen az elmúlt napokban a Zenthe Ferenc Színház égisze alatt indult Teátrumi Kávéház munkájában.

Csongrády Béla 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

13

VALLÁS

„ÉN MÉG ANNYI FÉLELMET EMBEREK SZEMÉBEN NEM LÁTTAM” TALÁLKOZÁS MANYASZ RÓBERTTEL, AZ ISZLÁM TUDÓSÁVAL

Az első megkeresésre igent mondott. Egy budapesti kávézóban találkoztunk, vasárnap délelőtt volt, odakinn zuhogott az eső. „Ha most elmondhatnám, mennyire utálom ezt a novemberi időjárást, azt nemigen bírná el a mikrofon.” Másnap indult vissza a Balkánra.

Rendszeresen publikál magyar hetilapokban a közel-keleti és a balkáni történésekről.

Az islampolitics.blog.hu tulajdonosa.

 AZ SBTC ÖREGFIÚK AZ 1950-ES ÉVEKBEN. ÁLLÓ SOR, BALRÓL: HERCZEG FERENC, MANYASZ SÁNDOR, TURÁN ISTVÁN, MÉNICH ISTVÁN, KOVÁCS JÁNOS, BLASKOVITS JÓZSEF, GÁSPÁR ISTVÁN, MISECSKA SÁNDOR, BALÁZS PÁL, WAHLKAMPF LAJOS. ELÖL: SZABÓ ISTVÁN, GÉCZY PÁL, LACZKÓ SÁNDOR, BOSKÓ EDE

Ez az interjú azoknak készült, akik, hozzám hasonlóan nagyon keveset tudnak az iszlám kultúráról, a mohamedán vallásról és a Közel-Keleten élő emberek gondolkodásmódjáról.

GYERMEKKOR, TANULMÁNYOK

 Kezdjük az elején. Annyit tudok rólad, hogy Tarjánban születtél, és a Bolyaiban érettségiztél. Mesélj egy kicsit az őseidről.

– Apámék családja salgótarjáni, anyáméké Sopronból és Burgenlandból került ide. Apai ágon a dédnagyapámék jöttek ide, valahonnan északról, Losonc környékéről. Aztán a dédnagyapám 1918-ban egy nagy bányaomlásban meghalt. A nagyapám 1916-ban született, aki Manyasz Sándor, illetve Marosi Sándor néven játszott a SSE, majd az SBTC futballcsapatában, később intézője is lett. Az ő élete egy külön újságcikket érdemelne. Csak egy adalék: 1942 nyarán a Ferencvárossal játszottak az Üllői úton.

Amikor vége lett a meccsnek, belépett az öltözőbe egy katonatiszt, és közölte velük, hogy most nem a buszra szállnak fel, ami hazavinné őket, hanem a mellette álló teherautóra. Elvitték a csapatot Kárpátaljára, ott kaptak alapkiképzést, aztán irány a Don-kanyar. Tehát elment egy focimeccsre játszani, és a családja egy év múlva látta őt viszont.

Ott voltak az 1943. januári áttörésnél, ahol elmondása szerint akkora tüzérségi előkészítés zajlott orosz részről, hogy félórán keresztül egyetlen folyamatos égzengést 14

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

hallottak. A támadás következtében a magyar frontvonal szétszakadt, mindenki menekült. A legjobb barátját két helyen is eltalálták, a földre zuhant, nagyapám a hátára vette, és addig vitte, míg egy gyülekezési pontnál a szanitécek át nem vették tőle, így lebénult ugyan, de ő is túlélte. Nagyapámnak kezébe nyomtak egy sílécet, arra vannak a Kárpátok, mutatták, irány hazafelé. Így síelt le 1500 kilométert, de hazaért. Kerékpáros zászóaljként mentek ki, mínusz 30–40 fokban harcoltak, végül síelőként jöttek vissza. Kárpátalján lábadozott még egy hónapig, mielőtt hazaért, mert a nagy tífuszjárvány miatt karanténba került a társaival együtt. Később apám ezen a lécen tanult meg síelni, de ugyanígy az unokatestvérem is. Ez utóbbi sajnos eltörte a lécet, így nekem már csak a kötés maradt meg, amit rászereltünk egy újra, én azon gyakoroltam.  Hol találkoztak a szüleid?

– Apám a szécsényi mezőgazdasági technikumban végzett, ezt követően a somoskőújfalui téeszben dolgozott, ahol találkozott édesanyámmal, akit az egyetem elvégzése után idehelyeztek agronómusnak. Amikor én megszülettem, a cascós házban laktunk, iskolába pedig a Petőfibe jártam. A sporttagozaton kezdtem, de hamar rájöttek, hogy semmiféle gömbérzékem nincs, így az A osztályból átkerültem a C-be. Ma viszont képes vagyok akár 1000 kilométert is kerékpározni egy-egy szabadság alatt a világ különböző pontjain, mert így sokkal jobban

megismerem azt a kultúrát, ami érdekel.

Plusz napi rendszerességgel futok, lehetőleg hegyek között.  Mesélj egy kicsit a középiskolás éveidről!

– 1983 és ’87 között jártam a Bolyaiba, most így visszatekintve, nekünk, a korosztályomnak az volt a csúcsidőszak. Ezt nem csak a gimnáziumra értem, hanem az egész városra. Hihetetlen pezsgő kulturális életet éltünk, mi a hatvanas évek értelmiségeinek a gyermekei voltunk. Egyébként a statisztikák alapján 1987-ben a Bolyai a 10. legjobb gimnázium volt Magyarországon. Ez óriási dolog volt akkor. Nagyon erős osztályközösség voltunk, az összes barátom ma is onnan van.  Aztán következett a szegedi egyetem történelem–földrajz szaka. Mikor dőlt el, hogy ez irányba tanulsz tovább?

– Már felső tagozatos koromban nagyon érdekelt a hellenizmus. Anyai nagyapám evangélikus esperes volt, valószínűleg az ő görög-római meséi, mondái keltették fel az érdeklődésemet a téma iránt. De ő tanított először idegen nyelvekre is. És ha eljutunk a máig, számomra most is ugyanerről van szó, hogy a hellenizmusban keveredett először nagyon magas szintre a keleti kultúra.

Akkor még nem volt egyszakos képzés, így jött a történelem szak mellé a földrajz, amit egyébként szintén imádtam. Az egyetemen nagyon hamar a régészek közé sodródtam, és kitaláltuk, hogy el kéne menni Egyiptomba, megkeresni a magyarabok népcsoportját. Ekkor már megjelent a világútlevél, támogatást szereztünk az egyetemtől, még Habsburg Ottótól is, és megszerveztük az expedíciót. ’89 nyara ilyen időszak volt, ha az ember kellően magabiztos volt és elég elszánt, akkor sok helyről tudott támogatást szerezni.  Pedig még nem is volt internet.

– Postai levelezés volt. 1989. július 17én éjjel leszállt velünk a repülőgép Kairóban, és ahogy kiléptem a gép ajtaján, megcsapott az a nagyon meleg levegő, a homoknak és a rothadásnak a jellegzetes

 BEJRÚT (1999)

LIBANON, BEJRÚT

 Gondolom, ehhez ott kellett maradnod.

– Így visszatekintve azt mondhatom, hogy óriási szerencsém volt, mert a kilencvenes évek elején, közepén, nem csak a kelet-európai országokban, de a Közel-Keleten is a nyitottság felé mozdultak el az államok.

Akkor még volt arra lehetőség, hogy valaki nem muszlimként beiratkozhasson egy iszlám egyetemre. Jó kapcsolatokkal, és sok-sok segítséggel sikerült bejutnom a libanoni szunnita egyetemre, de nem rögtön. Egy évre hazajöttem, elmentem a kisterenyei gimnáziumba németet tanítani. És hogy ne essek ki a ritmusból, elkezdtem perzsául tanulni, amit aztán Bejrútban folytattam és fejeztem be.  Akkor, ha jól sejtem, mára az arabot, a törököt és a perzsát már nagyon magas szinten beszéled, azaz a fejedben nem fordítod magyarról a mondatokat.

– Amikor ezeken a nyelveken beszélek, az ott élők rögtön megkérdik, hogy a Közel-Kelet melyik régiójából jöttem. Mikor mondom, hogy egyikből sem, akkor megegyeznek abban, hogy anyai, vagy apai ágon tanultam, másképp nem lehet.  Visszamentél Libanonba.

– 1998-ban, 29 évesen fölvettek a bejrúti szunnita egyetemre, kötelező kollégiumi bentlakással. Én addig soha életemben nem laktam kollégiumban, nekem mindig kellett egy kis privát zóna, csak úgy tudtam tenni a dolgaimat. Tizennyolcan voltunk egy szobában, tőlem jóval fiatalabb közel-keleti muszlim ifjak, akik más életmódhoz szoktak. Ez még hagyján, de a napirend olyan középkori szabályok mentén szerveződött, mint egy 1600-as években működő jezsuita kolostorban. Bár én nem voltam musz­ lim, hajnal háromkor nekem is le kellett mennem a mecsetbe, és onnantól kezdve este tízig minden percünk meg volt határozva. Bár az első év kicsit nehezebben ment, de az összes, mai élő közel- és távol-keleti, balkáni kapcsolatom abból a két és fél évből származik, amíg a kollégiumban laktam.

Erős volt a sorsközösség. Az egyetem négy éves volt, az utolsó másfél évre már kiengedtek, így saját albérletben élhettem. Egy síita többségű negyedbe költöztem, miközben szunnita egyetemre jártam.

 Pontosítsuk most azokat a lépcsőfokokat, amiket be kellett járnod ebben a világban.

– A lépcsőfokok úgy kezdődnek, hogy először van a nyelv. Ezután a kulturális háttér, majd a vallás. Ezután jönnek a síiták és a szunniták, mert engem mind a két irányzat érdekelt. Az oktatásban a két – mondjuk így – felekezet között óriási különbség van. Aki szunnitaként a síitákkal próbál kapcsolatokat kiépíteni, azzal a veszéllyel játszik, hogy kiátkozzák és kiközösítik. Én még nem fejeztem be a szunnita doktori képzést, amikor elkezdtem járni a síita egyetemre, ehhez kellett némi konspiráció, de végül kiderült, és elveszítettem néhány kapcsolatot, de az igazán jó kapcsolataim megmaradtak. Ezt követően nyolc évig hauzába jártam, a síita egyetemre.  Ez összesen 12 év. Megkérdezhetem, hogy miből éltél ez idő alatt?

– Ösztöndíjakból, illetve a síita egyetemen már lehetett kutatói státusokra pályázni.

Az albérletet nagyjából kifizették, így szolidan, de meg lehetett élni. A hauzának volt iráni anyaegyeteme, egy részképzésen ott tanultam, a szunnitának pedig Egyiptomban, oda is jártam.  Elkezdtél ingázni a Közel-Keleten.

– Így igaz, közben még haza is jártam. De visszatérve Bejrútba és az ottani megosztottságra: 18 különböző felekezet él a városban, mindenki tudja a másikról, hogy melyikbe tartozik. Minden kapcsolatrendszert ez határoz meg. Ebben a közegben csak úgy lehet élni tartósan, ha az ember fölveszi ezt, és tudja, hogy kinek mikor mit lehet mondani. Mert ha esetleg nem úgy mondja, nem azt és nem akkor, amit és amikor kellene, máris megvan a baj. Ez pszichésen nagyon nehéz egy kívülállónak.

Az arab nyelv tele van olyan udvariassági formulákkal, amik valós értelmet már nem hordoznak, de kötődhetnek egy-egy felekezethez. Kicsit úgy működik, mint a japán nyelvben a társadalmi osztályok közötti kommunikáció. Tehát ismerni kellett, hogy mikor melyiket használhatja az ember, cserében viszont teljesen bele tudott helyezkedni a nyelvbe.  Soha nem kellett félned európai emberként ebben a közegben?

– 1999. június 24-én, az első vizsgaidőszak utolsó napján, miután levizsgáztunk, kimentünk úgymond dőzsölni a tengerpartra, ami annyit jelentett, hogy mindenki vett egy 2,5 literes kólát, és azt ott a vízparton benyakaltuk. Ahogy esteledett, azt vettük észre, hogy a városnegyedekben sorra egymás után tűnik el az áram. Nem ijedtünk meg, megszoktuk már, máskor is előfordult. De a távolban, a déli látóhatáron egyre nagyobb fényvillanásokra lettünk figyelmesek.

Volt velünk egy bosnyák srác, aki megélte Szarajevó ostromát, az apját a szeme láttára lőtték agyon, és ő rögtön mondta, hogy ezek rakétabecsapódások. Rohantunk vis�sza a kollégiumba, teljesen ránk sötétedett, hallottuk, ahogy a közelünkben süvítenek a rakéták, mindenütt robbanások moraja

VALLÁS

szaga, és azt éreztem, hogy most vagyok itthon. Az expedíciót követően még egy évig jártam Szegedre, de miután megtudtam, hogy Miskolcon indul arab szak, átmentem oda. Négy évig tanultam ott arab nyelvet és kultúrát, majd a csoporttársaimmal kiszerveztük magunkat a damaszkuszi egyetem nyelvi intézetébe, ott kaptunk egyéves ösztöndíjat. Ott találkoztam a legjobb tanárral, aki az alapnyelvtudásomat egy év alatt olyan szintre fejlesztette, hogy ezt követően mindenhol tudtam használni. Még a miskolci egyetemen törökül tanultam, ennek is nagy hasznát vettem később. Ez alatt az egy év alatt arra is rájöttem, hogy ezt a keleti kultúrát csak úgy ismerhetem meg igazán, ha az iszlámot tanulmányozom.

 AZ INDIAI-ÓCEÁN PARTJÁN, OMÁNBAN

kísért. Ez egy válaszcsapás volt, aznap a Hezbollah elrabolt és megölt három izraeli járőrt, válaszul jöttek az izraeli és amerikai repülőgépek. A kollégiumban letereltek bennünket a második pinceszintre, ahol teljes sötétség volt, és csak azt hallottad, hogy süvítés, becsapódás, és az épületet tartó betonoszlopok irgalmatlanul recsegnek.

Egymás mellett álltunk a bosnyák fiúval, aki megkérdezte tőlem: félsz? Persze, mondtam. Én is, válaszolta. Tudod, mit csináltunk ilyenkor Szarajevóban? Fölmentünk a tetőre, és onnan néztük a bombázást. Két eset lehetséges. Az első, ha eltalálják az épületet, mindegy, hogy a tetőn halsz meg, vagy rád szakad az egész. A második, a tetőn állva látod a támadás célpontjait, a becsapódásokat, akkor csökken a félelmed. Így is történt, fölmentünk, és mint a filmekben, premier plánban néztünk mindent. Láttuk például, ahogy az amerikai gép rakétája eltalálja a közelünkben álló szír laktanyát, onnan válaszul kilőttek rá egy hőkövetőt, ami a tenger fölött utol is érte az F–16-ost, de akkor az kibocsátott ilyen magnézium gömböket, amik eltávolodtak a géptől, így a szír rakéta azt követve és eltalálva, felrobbant a levegőben.  Gondolom, 2001. szeptember 11-e is Libanonban ért…

– Aznap éppen írásbeli vizsgát tettünk egy hatalmas teremben, amikor bejött a dékánhelyettes. Mindenki tegye le a tollat, mondta. Mindenki jeles kap a dolgozatára. „Ma harcos testvéreink végrehajtották, amit kellett.” Senki nem tudta, mi történt, az egyetem épületében sehol nem volt televízió, kivéve a portásfülkét. Ezt a készüléket kirakták az udvarra, az egész egyetem odaáramlott, hatalmas volt a tömeg, és akkor szembesültünk az ikertornyok lerombolásával. Én még annyi félelmet emberek szemébe nem 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

15

VALLÁS  BEJRÚT (2006)

láttam, mint akkor. Ott senki nem ujjongott, mindenki néma csöndben állt. Mindannyian éreztük, hogy itt, a Közel-Keleten valami gyökeresen meg fog változni, és nem a jó irányba. Mindenki arra számított, hogy két órán belül rakéták fognak becsapódni Izrael felől, meg az öbölben tartózkodó amerikai anyahajókról elindulnak a harcigépek Bejrút felé, és szétbombáznak mindent. Ez nem következett be, szerencsére. Nyílván hatalmas trauma volt ez a támadás az Egyesült Államokban, de ki merem jelenteni, hogy a Közel-Keleten legalább akkora, és hosszabb távú megrázkódtatást jelentett, és jelent még ma is. Minden elromlott. Elromlott, mert a kilencvenes években a legvallásosabb irányzatok részéről is volt egy szándék a nyitásra nyugat felé. Még ők is úgy gondolták, hogy akkor találja meg az iszlám világ a megoldásokat a saját problémáira, ha nyit a külvilág felé, és átvesz dolgokat. Ez 2001 után teljesen megszűnt, és minden kapu bezárult. Nem csak a radikálisok körében, hanem a mérsékelteknél is.  Amikor elvégezted a két egyetemet, akkor te mi lettél?

– Ez jó kérdés. Ha egy szóval kell válaszolni, akkor vallástudós. Az iszlám világban a bölcsészeti és vallási oldalon az oktatási struktúra nem olyan, mint nyugaton. A vallási egyetemen tanítják a filozófiát, a történelmet, az egész kultúrájukat. Aki ott végez, az egyben iszlám jogász lesz, meg arab nyelvész is. Ahhoz, hogy a Koránt és a régi szövegeket megfelelő jogi érvként használjuk, a nyelvet jobban kell tudnunk, mint bárki más.  Ezt a rengeteg tudást mi mindenre lehet használni?

– Aki ilyen egyetemet végez, az vagy gyakorlati bíró lesz, aki a kádi, vagy elméleti jogász, aki jogi véleményeket (fatvákat) fogalmaz meg, az a mufti. Vagy lehet mecsetelöljáró, prédikátor. Az arab világban a prédikátorok befolyásoló szerepe még ma is sokkal nagyobb, mint nyugaton a közösségi médiának. Ha az egyetem után valaki bölcsész lesz, akkor taníthatja ezeket a tantárgyakat.

De lehet akár közgazdász is.

16

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

AZ ISZLÁMRÓL

 Mi az iszlám jog sajátossága?

– A sajátossága és egyben rákfenéje, hogy amikor létrejött, mindenre választ kellett adnia. Tehát, hogy érthető legyek, amikor Jézus megjelent a történelemben, akkor ő egy működő politikai, közigazgatási, jogi és gazdasági struktúrában jelent meg, amit úgy hívtak, hogy Római Birodalom, ami akkor éppen a csúcsán volt szervezetileg.

Valójában a kereszténység megjelenése egy spirituális kérdésekre adott válasz volt. Tehát nem kellett választ adnia arra, hogyan kell kereskedni, hogyan kell kezet fogni, hogyan kell bánni a nőkkel, mi az az örökösödési jog. Abban a környezetben, ahol az iszlám létre jött, kis túlzással három dolog volt, homok, teve és napsütés. Nem volt állam, nem volt történelmi hagyomány sem, amiből meríthetett volna, amiből társadalmat építhetett volna. Magyarul, ahhoz, hogy egy új társadalmat építsen, mindenre választ kellett adnia. Nemcsak a spirituálisokra, hogy Istennek milyen attribútumai vannak, hogyan kell őt imádni, hanem arra is, hogy az embereknek hogyan

 BEJRÚTI LÁTKÉP

kell egymáshoz viszonyulni. Férj, feleség hogyan örökölnek, melyek a kereskedelmi szabályok, milyen szabályok érvényesek a muszlim és nem muszlim emberek közötti viszonyra, a szexualitásra, vagy, hogy kicsit triviális legyek, arra, hogyan töröljék ki a feneküket. Tehát szó szerint mindenre választ kellett adni. A törvény saria, nem ember alkotta jog, hanem az Isten által lefektetett normák összessége, és minden válasz mögött valamilyen isteni érv van. Így ez egy megbonthatatlan jogi korpusz, szabályok összessége. Na, most, lehet, hogy ez 1400 évvel ezelőtt kiválóan működött, de hogyan lehet ezt a modernitásba beilleszteni? És ez a szabályrendszer gúzsba köti az iszlámot immáron több száz éve. Ha mi vagyunk az isteni igazság birtokosai, nekünk Isten megmondta, hogyan imádkozzunk, eligazított minket az összes teendőnket beleértve, akkor mégis, hogyan lehetséges, hogy mi vagyunk lemaradva, és mi vagyunk alul a nyugattal szemben.  Eszerint az iszlám felvilágosodás még odébb van.

– Ezt a feloldhatatlannak tűnő egységet úgy lehetne megtörni, ha bizonyos dolgokra rámutatnának, hogy erre és erre a mai világban már nincs szükség, ez és ez ma már talán nem aktuális, viszont ez és ez még igen. Erre ma az a válasz, még mérsékelt oldalon is, hogy ez a XXI. század elején nem lehetséges.  És lehetséges-e az államtól elválasztani a vallást?

– A keresztény állam és egyház sosem volt teljesen összenőve, bár a középkorban egyes pápák erősen dolgoztak ezen. A kérdés az, vajon az iszlám jogot lehet-e modernül értelmezni? Kezdjük az elején. Mint tudjuk, az iszlámnak két ága van, a síiták és a szunniták. A szunniták a többség, körülbelül 80 százalék az arányuk. Mielőtt Mohamed próféta meghalt, igyekezett mindenre választ adni, egyetlen dologban nem foglalt állást, hogy halála után ki vezesse a közösséget. Emiatt a közösség két részre szakadt, voltak a rokonok és voltak a barátok. A barátok azt mondták, hogy a

AZ ISZLÁM VISZONYA MÁS VALLÁSOKHOZ

 Mi az, ami megnehezíti az iszlám számára a kapcsolatfelvételt más vallásokkal?

– A muszlim emberek gondolkodásában, még a tanultakéban is, ott van Mohamed próféta mint etalon. Követendő példa a cselekedeteiben, a gondolkodásában, a tanításaiban, mindenben. Ez rendben van, ez a hitük alapja. Viszont van néhány tényező a mohamedi gondolkodásban, illetve az életrajzban, ami gúzsba köti a híveit. Az egyik, hogy amikor a próféta elkezdte az egyistenhit terjesztését, akkor ezt egy kis közösségben tette, ahol hozzá hasonló beduinok és kereskedők éltek. Amikor az ismert okok miatt Mekkából Medinába kellett menekülnie, ahol két arab és három zsidó törzs élt, ott is folytatta a prédikációit. Fölkereste a zsidó törzseket is azzal, hogy ő az utolsó próféta, higgyenek benne, kövessék őt. A zsidók visszautasították, nekik már ott vannak a könyveik 1400 év óta, válaszolták, nincs szükségük egy újabb prófétára.

Erre az elutasításra Mohamed úgy reagált, azt kezdte el hirdetni, hogy valójában az iszlám nem egy új vallás, hanem örök időktől létezett. Isten időnként leküldött prófétákat a földre, különböző népekhez, de mindig az iszlámmal, csak ezt utóbb meghamisították.

perzsa. Az ő életében a perzsa történelem ugyanolyan fontos, mint az iszlám. Szíriában, a legtávolabbi faluban dolgozó pedagógussal is tudtam az ókori történelemről beszélgetni, amit ugyanúgy magáénak érzett, mint a vallást. És ezekben az országokban sokkal kevesebb a frusztráció.

VALLÁS

közösség tagjai közül bárki, aki rátermett, az megválasztható vezetőnek. Belőlük lettek a szunniták. Nyilván a családtagok másként gondolták ezt, kell a vérvonal, mondták, és bár Mohamed fiúgyermekei korán elhaltak, de volt négy lánya, és voltak unokatestvérei. A vérvonal hívei lettek a síiták. Ezt követően a szunnita többség körülbelül 200 év alatt összegyűjtötte a jogi korpuszt, ezt könyvekbe fektették, és azóta nem lehet hozzányúlni. Véleményt lehet róla mondani, de ez nem követendő a közösség számára. A síitáknál másként alakult a helyzet. A vér szerinti örökös nem csak a közösséget vezette és őrizte, hanem a közösségre vonatkozó jogi elveket az adott kornak megfelelően újra kellett értelmeznie. Sőt, eljutottak odáig, hogy ezek a vér szerinti vezetők, az imámok, nem csak jogértelmezők, de jogalkotók is lehettek. Azonban a nyolcszázas évek végén meghalt az utolsó imám, megszakadt a vérvonal. Akkor ki fogja értelmezni a jogot?

Sokáig gondolkoztak, aztán egy idő után rájöttek, ahhoz, hogy a közösség egy adott korban működjék, a régi szövegek nem elegendőek, azokat újra kell értelmezni.

Ezért úgy döntöttek, hogy a legképzettebb síita vezetők, az ajatollahák és más jogtudósok ezt megtehetik, sőt jogalkotásra is lehetőségük van szükség esetén. És ezek kötelezőek a közösségre nézve. Tehát elvileg így lehetséges lenne a régi szövegek modernizálására, ahol ez szükséges. Úgy is mondhatnám, a progresszió lehetősége a síizmusban benne van, mert mindig van élő jogforrás. Van is ilyen síita mondás: aki úgy hal meg, hogy nem ismeri saját korának a jogforrását, az tudatlan halállal hal.

TANÍTÁS A BALKÁNON

 EGY IRAKI KONFERENCIÁN

Ez így történt Mózes esetében a zsidóknál, és így történ Jézus esetében is, mondta ő.

Tehát az eredeti tanítás az iszlám volt, csak meghamisították. Ezzel Mohamed visszamenőleg negligálta mindazt, ami a gyakorlati kereszténységben és a gyakorlati zsidó vallásban volt. Tehát egy muszlim emberrel történő beszélgetésben nehéz erkölcsi kérdésekről vitatkozni, mert számára a másik oldalon nincsenek érvek, számára teológiai értelemben sem a keresztény, sem a zsidó vallás nem létezik. És az a társadalom, ami 1400 éve ebben él, tulajdonképpen gúzsba van kötve.

A másik tényező ebből következik. Mohamed tanítása szerint minden, ami az iszlám előtti világból való, az nulla, az a „tudatlanság kora”. És az a jó muszlim ember, aki csak ebben hisz. Ez egy végtelenül félelmetes helyzetet állított elő. Mert amikor az iszlám hit elterjedt távolabbi társadalmakban is, és a helyi iszlámhívők elkezdték negligálni a korábbi történelmüket és kultúrájukat, akkor ők egygyökerűvé váltak, csak Mohamed tanításában hittek. A pszichológiából tudjuk, hogy az egygyökerű ember folyamatosan frusztrált, mert attól retteg, hogy mi lesz vele, ha ezt az egy gyökerét elvágják. És emiatt nagyon hamar agresszívvé válhat. Sok társadalomban, ahol a muszlimok élnek többségében, fölismerték ezt a veszélyt, és például a középiskolás történelemkönyvekben részletesen tárgyalják az ókor eseményeit is. E tankönyvekben rámutatnak, hogy más kultúrák is léteztek.

Mert, ha csak az iszlámot tanítanák, akkor a társadalom könnyen sebezhetővé válna.

Amikor ezekben a társadalmakban időlegesen iszlamisták kerültek hatalomra, akkor az általuk kiadott történelemkönyvek úgy kezdődtek, hogy 570-ben megszületett Mohamed próféta… és előtte semmi.  Iránban és a háború előtti Szíriában hogyan működött ez?

– Egy iráni embernek az identitása ötven százalékban síita és ötven százalékban

 Térjünk vissza hozzád. Miután 2010-ben befejezted az egyetemi tanulmányaidat, hogyan folytatódott a pályád?

– Egy darabig kutatóként dolgoztam tovább, ugyanakkor elkezdtem tanítani Libanonban, sőt még Iránban is, később pedig a Balkánon. Jelenleg a Novi Pazari iszlám egyetemen dolgozom, emellett Szkopjében és Albániában is tanítok. Emellett kutatok is, főleg a balkáni szúfizmus tárgykörében.  Milyen tantárgyakat viszel?

– Balkáni iszlámtörténelmet, szúfizmust és egy új tantárgyat, Törökvilág Magyarországon címmel.  Ez miért érdekli a hallgatóidat?

– Mert a 150 évig Magyarországon tartózkodó törökök, katonák és civilek, a legritkább esetben jöttek Kis-Ázsiából. Döntő többségükben albán és bosnyák nemzetiségűek voltak. Tehát részben az őseik voltak a mai balkáni muszlimoknak. Ahogy a rendkívül mozaikos libanoni társadalomban, úgy itt, a Balkánon is tudni kell átlépkedni a meglévő törésvonalakon. Vannak a vallási törésvonalak, és vannak a sokkal fontosabb etnikai tagozódások. Tehát egy muszlim bosnyák számára egy muszlim albán „rosszabb”, mint egy ortodox szerb. Mert az ortodox szerb az legalább szláv.  Eddig arról beszélgettünk, hogy mi hogyan látjuk őket. De vajon ők hogyan látnak minket?

– Ezt mindkét egyetemen nagyon komoly kurzuson tanították. Mit mond magáról a nyugati világ, tették fel a kérdést. Azt mondja, hogy van négy gyökere. És mi a közös jellemzője ennek a négy gyökérnek? A kirekesztés, a rasszizmus. Vizsgáljuk meg egyenként. A zsidók azt mondják, hogy ők Isten kiválasztott népe, a többiek gójok. A keresztények szerint az ő híveik üdvözülnek, mindenki más pokolra jut. A görög filozófusok szerint vannak a művelt görögök, velük szemben állnak a barbárok, akik még beszélni sem tudnak. A felvilágosodás kétségtelenül a társadalmak modernizálására irányuló pozitív irányú folyamat volt, de a legnagyobb filozófusai, köztük Voltaire is azt vallották, a mi feladatunk az, hogy elmenjünk a vadakhoz, és megtanítsuk őket mindarra, amit mi tudunk. A Közel-Keleten élő muszlimok ezt a képet látják rólunk. Valójában nincs kommunikáció a két kultúra között. Én a jelenlegi tudásom alapján mindezekre a kérdésekre nem tudok választ adni, azt hiszem, nincsenek jó válaszok. Marad a személyes megnyugváskeresés, amit ugyanakkor ebben a kultúrában megtalálok.

Kovács Bodor Sándor 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

17

MŰVÉSZET

CSODÁS VILÁG A FÁK KÖZÖTT

KELEMEN JÓZSEF EGY NAGY CSALÁDBAN TELJESEDETT KI Kelemen József különleges színfolt – a szó szoros ertelmében – szűkebb hazánk kulturális életében. Rajzaival, festményeivel több, mint 30 éve szerepel rendszeresen kiállításokon, jelennek meg versei kötetekben, folyóiratokban. Ám nem tartja magát művésznek, nem is abból él: szellemileg sérült gyermekeket tanít. Szép, nagy családja van: feleségével hét gyermeket neveltek fel, akik már a maguk útját járják, de összetartanak. S idén karácsonykor is körbe ülik – már társaikkal, szeretteikkel, gyermekeikkel együtt – a családi asztalt. Addig is, ismerkedjünk meg a családfővel! még csak annyit rajzoltam, mint bármely másik gyerek.  De aztán rajzolhattál, feszt… Bár ennek kevés köze volt még a képzőművészethez!

– Igen, a tarjáni gépipari szakközépiskolában tanultam tovább, ahol a műszaki rajzban magas követelményeknek kellett megfelelnünk. Ez sokat jelentett, kialakított bennem egyfajta alaposságot, megfontoltságot, és a vizuális látásmódomat is fejlesztette. Ugyanakkor hamar rájöttem, hogy a műszaki pálya nem az én világom.  Honnan jött a művészi rajzolás, festészet iránti szerelmed?

– A kollégiumi társaság szélesebbre tárta a világot, barátságok szövődtek, társaim révén jutottam el néhányszor Iványi Dönci bácsihoz rajzolni, de ez csupán kíváncsiság volt… A rajz komolyabban az érettségi előtt kezdett el foglalkoztatni, amikor a jövővel kapcsolatos kérdéseket már nem lehetett kikerülni.  S gépiparis érettségivel felvételiztél az esztergomi tanítóképző főiskolára…

– … Ahol csodálkoztak, hogy ezzel a végzettséggel nem a technikai szakkollégiumot választottam, hanem a rajzot és a pedagógiát. A főiskolán Kaposi Endre személyében egy szuggesztív, filozófus-képzőművész volt

 KELEMEN JÓZSEF

 Honnan indultál?

– Tősgyökeres cserhátvölgyi vagyok, őseim egyszerű munkások, földművesek voltak.

Csécsén nőttem fel, egy testvérem van, Zsuzsanna. Imádtam a természetet, sokat jártam a környék erdőit, kedveltem az állatokat. Visszahúzódó gyerek voltam. Focizni szerettem a többiekkel, de amikor csak lehetett, a magam kis életét éltem.  Hogyan kerültél kapcsolatba a kultúrával, művészetekkel?

– Sokat olvastam, különösen történelmi és földrajzi témájú könyveket. A versek a serdülőkor elején törtek be az életembe, amikor először észrevettem a lányokat. Eljött az első szerelem, és ezeket az érzelmeket próbáltam a líra nyelvén kifejezni. Ez idő tájt igyekszik az ember tájékozódni a világ- és a magyar irodalom szerelmes verseiről. Így találtam rá József Attilára, és megfogott Weöres Sándor virtuóz ritmizálása…. Ekkor 18

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

 CSALÁDI EBÉD

a tanárom, aki nagy hatással volt rám. A hétvégeken is bejártam a főiskolára rajzolni, és az első vélemények már arról tanúskodtak, hogy sajátos látásmóddal rendelkezem, csak meg kell keresnem a megfelelő kifejezési formát. A mai jelrendszerem azonban csak később, már Földi Péter hatására alakult ki.  Ne ugorjunk még ekkorát! A főiskola után hová kerültél?

– 1982-ben kaptam meg a diplomámat, s igazán örültem, hogy rajzolás, festés tárgyból jelesre szigorlatoztam. Egy évig a kisterenyei nevelőotthonban dolgoztam, rajzszakkört is vezettem, és a helyi általános iskolában is helyettesítettem. 1983-ban bevonultam a pilisszentkereszti légvédelmi rakétás alakulathoz, ahol én lettem a dekorációs ügyekkel foglalkozó katona. A leszerelés után Salgótarjánban, a gyermekvédelmi intézetben helyezkedtem el, és akkor találkoztam Földi Péterrel. 1985 decemberében vittem el hozzá az addig elkészült munkáimat, amelyekből ő már válogatott a tavaszi tárlatra.

Beszélgettünk, milyen témákkal foglalkozzam, és járni kezdtem hozzá szakkörre.  Milyen stílusban rajzoltál, festettél akkoriban?

– Nagyon expresszív világot képviseltem.

Színes pasztellkrétával és olajjal is rendkívül túlburjánzó, harsány színvilágú képeket készítettem. Hegedűs Morgannal többször, de Földi Péterrel is jártam a természetbe rajzolni.  Főleg a fákat rajzoltad…

– A kilencvenes években kezdtem el a fákat megfigyelés alapján rajzolni. Kerestem a „sajátos szerkezetű” fákat. Gyökereik a mélybe, az ismeretlenbe nyúlnak, onnan a magasba törekszenek… A fizikai lét és a lelki-szellemi lét közötti átjárhatóságot, utat igyekeztem a képen bejárni, megmutatni.

 TÁJ

 Mióta állítod ki a műveid, hol szerepeltél tárlatokon?

– Először az 1987-es Tavaszi Tárlaton A zarándok című pasztellképemet állították ki. Aztán szerepeltem több megyei és országos amatőr seregszemlén, illetve tavaszi tárlaton is. Első önálló kiállításomat 1997ben Földi Péter nyitotta meg a Bolyai János Gimnáziumban. Ezután 1997-ben a Kodály Zoltán, majd az Arany János iskola galériájában szerepeltem munkáimmal. A Váczi Gyula Művészeti Iskolában 2012-ben és

L VERSEK 4

minden találkozás a reggel ünnepe Napom fényarany koronája a pillanat örömtánca lélekhárfán játszott dallamra tavaszi eső lágy permetező hullása vízcseppgyöngyök milliárd ragyogása az égboltot átfogó szivárvány íve az Úr szerződéspecsétje időtlenség árnya az örök létezés megtartó ábrándja kedves platánok hűs árnyéka a Kis-Duna parton mindörökké kószáló szélben Esztergomban ahol jártam egykor vele őt idézi reggelente üde mosolya a sápadt holdig felragyogó tekintete

MŰVÉSZET

2016-ban volt önálló tárlatom. 2004-ben az európai uniós csatlakozásra pedagógusoknak kiírt rajzpályázaton második díjat nyertem, tavaly az Őszi tárlaton aranydiploma oklevelet kaptam.  Nemrégiben viszont Balassagyarmaton láthattuk a műveit.

– Fricska Éva Artéria Galériájában főleg a kisebb rajzaimat mutattam be, amelyek jól illeszkedtek abba a térbe. A rajzokat Földi Péter válogatta ki, és a tárlatot Handó Péter nyitotta meg. A 25 kiállított munkám alapján az érdeklődők végig követhették, amit a világról ezen a nyelven szeretnék elmondani. A tárlat ideje alatt két komolyzenei hangversenyt is rendeztek a galériában, jó volt látni, érezni, mennyire megfér egymás mellett a két művészeti ág. Nekem ez a bemutatkozás nagy visszaigazolást jelentett.

Nem tekintem magam képzőművésznek, nem is abból élek, de ahogyan Kondor Béla mondta: „Jelet hagyni az emberi lét egyik legfontosabb eleme, de fogalmazhatok úgy is kihívása, küldetése”.  Verseket is írsz. A szokásos serdülőkori „szerelmi líra” mikor vált átgondolt költészetté?

– A költészet kifejezőeszközként főiskolás koromban lépett be az életembe. A főleg hangsúlyos verseléssel írt költeményeim az emberi élet nagy eseményeiről, a születésről, a szerelemről és a halálról, valamint az ember – s így jómagam – természethez való ragaszkodásáról, a felsőbb hatalomhoz, Istenhez fűződő viszonyáról szólnak.  Ott voltál immár több mint harminc éve a Balassi Bálint Asztaltársaság alapításánál is!

– A történet a szobabérlők házában kezdődött. Handó Péter „hajléka” afféle kultúrotthon volt. Oda járt a ház társasága teázni, beszélgetni, sakkozni, zenét hallgatni, és persze megmutattuk egymásnak az írásain-

ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ I. tájak helynevek arcok Csécse templomának örökké zöld tornya a szelíd dombok fölött – az iskola udvarán öreg platán mintha ő felelne a múltért és a jövőért egyaránt úgy merednek ágai az ég felé vigyázva mint az Urat engesztelő élő lelkiismeret – II. nekem örökké sír az Erzsike út fáinak sora míg jön Madách a Teremtő könnyű kocsiján jön a kedveséhez a védtelenné vált úton az örök szerelem igézete égő hit – III. örökké elvágyódtam már kora gyermekkorom olvasmányai tájai emberei mértek rám vágysorsot kijelölve az utat de mindig úgy hogy az örök visszatérés ott kolompolt szívemben ott kolompolt szívemben ezer és ezer kedves kép mondat cselekedet emberek arca szívük

 GYEREKEK ÉS UNOKÁK

melegsége ölelő kar a létezés örök áramában ott a József Attila utcában 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

19

MŰVÉSZET  NYÁRON

 EGYIK RAJZA

kat, felolvastunk belőlük, majd jött a gondolat, hogy ezt szervezett formába illesszük.

Brunda Gusztáv vetette fel, hogy az 1930-as években volt a városban egy Balassi Bálint Társaság, érdemes lenne ezt hagyományt folytatni. Így alakultunk meg 1988-ban, és jelent meg Széllyel tündökleni címmel az első kiadványunk.

20

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

 Említetted, hogy nem a művészetből élsz. Miből élsz?

– Pedagógus vagyok, már 31. éve itt dolgozom az Illyés Gyulánéról elnevezett iskolában. Tehát tanulásban akadályozott gyerekeket tanítok. A 9–10.-es szakiskolai előkészítősök osztályfőnöke vagyok, és a felsőtagozaton elsősorban rajzot, de matematikát, technikát, erkölcstant és művészeti ismereteket is tanítok vagy tanítottam.  Milyenek ezek a gyerekek?

– Őszinték, és szeretetre vágynak. A többségi iskolába járók kifejezőeszközei gazdagabbak, jobb képességekkel rendelkeznek, de az Illyésbe járó gyerekek sokkal őszintébbek, szeretetteljesebbek, érdemes velük alaposan és elmélyülten foglalkozni. Nemrégiben zajlott le a megye összes általános iskolája számára kiírt rajzpályázat, ahol szépen szerepeltek a gyerekeink. A munkáikon is látszik, hogy eltérő tantervű iskolába járnak, de amit adnak, az szívből, őszintén jön belőlük.  Akadnak köztük olyan gyerekek, akik tanulásban akadályozottak, de egy-egy területen „őstehetségek”?

– A korábbi években voltak, de ma már ritkábbak. Most is van egy fiú, Oroszi Dani, aki ügyesen rajzol, és teljesen sajátos látásmódja van; tavaly is nyert egy rajzpályázaton, és most is kapott díjat.  Jól érzed magad az iskoládban, hogy így kitartasz?

– Korábban az ILS-ben óraadóként oktattam gyermekvédelmet, és szociális munkára felkészítő foglalkoztatásokat is tartottam.

A Váczi Gyula Művészeti Iskola égisze alatt a Petőfi és az Arany iskolákban is évekig tanítottam rajzot, de ahogy fogytak a gyerekek, mind nehezebb lett csoportokat szervezni, és ráuntam a három intézmény közötti állandó rohanásra. Ezért már csak az Illyésben dolgozom. Munkám elismeréseként 2009-ben Teleki Blanka-díjat kaptam.

 S a munkádon keresztül hogy látod: javul a városban a szociális helyzet?

– Most már kevesebbet járok ki családokhoz, de azt látom, hogy a szakadék sajnos mélyül. Azzal, hogy itt-ott felszámolnak egy-egy telepet, csak máshová helyezik át a problémát. Van egy leszakadó réteg, amelyből egy-egy csoportot bevonnak a közmunkába, amiért kapnak egy minimális pénzösszeget, de ezzel a szociális helyzetük nem oldódik meg: leragadnak a mélyszegénységben.  Evezzünk a magánéleted vizeire. Van egy szép, nagy családod. Mesélj róluk!

– 1987-ben kötöttem házasságot Ambrus Andreával, hét gyermekünk született, akik mára már felnőttek. Kristóf zenei tanulmányokat folytatott, ma is ezzel foglalkozik. Piroska pedagógus, hittantanár. Sára sajnos abbahagyta az egyetemet, de megajándékozott bennünket két kislánnyal, Sárával és Ágnessel. Anna ápolónő, József asztalos, Álmos a kereskedelemben dolgozik, Zoltán Óbudán szakács. A feleségemmel sajnos 2017-ben elváltunk.  Milyen gyakran jön össze a család?

– Mindannyian hazajárnak, a nagyobb családi ünnepekkor szépen össze is jövünk, de nehéz megszervezni, hogy mindenki egyszerre itthon legyen. Legutóbb karácsonykor sikerült mindannyiunknak körbe ülni a családi asztalt. Idén is így tervezzük s a házunk legnagyobb helyiségében természetesen felállítjuk és feldíszítjük a karácsonyfát.  S a gyerekek a hétköznapokon is ragaszkodnak egymáshoz?

– Gyerekkorukban is voltak párok, akik jobban megértették egymást, és ez a felnőttkorukban is megmaradt. Volt, aki akkor is egyedül érezte jól magát, s most is.  A terveid?

– Természetesen az ember folyamatosan tervez, elgondol, s ebben a mindennapi élet történései, a versek, a képek egyaránt jól megférnek. Reményeim szerit így lesz ez a jövőben is.

B. R.

 AZ ISKOLA ELŐTT

 MEDE ZSUZSANNA A KÖNYVÉVEL

SZERELEM, SZÜLETÉSEK – MINDEN LEHETSÉGES!

IRODALOM

Vadonatúj novelláskötet ide vagy oda, Mede Zsuzsanna nem sértődik meg, ha felvetem, hogy nem ő a legnevesebb művész a családjában.

– Nagylányaim művészeti pályát választottak, Palman Zsuzsi tervezőgrafikus, Palman Kitti táncművész lett – említi. – Az egyik vőm, Váradi Gábor keresett applikációkészítő, a másik vőm, Juronics Tamás pedig Kossuth-díjas koreográfus, rendező. Ők már megajándékoztak egy kisfiú és egy kislány unokával. Negyvenéves korom táján született egy harmadik kislányom is, Virág, ő most középiskolás. Vele nemrég költöztünk a Balaton mellé egy hangulatos kis házba, amely ideális hely az íráshoz is.

Anélkül, hogy előre elárulnánk a novellák tartalmát, a szerző még megosztott a könyvről néhány érdekességet.

– A novellák alapjai megtörtént események, a családban gyakran hallott történetek, amelyeket írói fantáziámmal igyekeztem érdekessé, olvasmányossá tenni. A történetekben Anna néven szerepelek, a Zsuzsanna nevet a XX. század elején élt tragikus sorsú rokonomnak adtam, aki készülő családregényem egyik kulcsszereplője lesz.

Ebből is található egy részlet a könyvben.

ÁTÖLEL A MÚLT MEDE ZSUZSANNA NOVELLÁIBAN „Egyszer volt, hol nem volt… így kezdődik az Eperpalánta története. Minden novella megtörtént eseményeken alapul, mégis egy mesebéli varázsvilágba repít, ha vele tudsz repülni. Ehhez ki kell lépni a fénysebességgel suhanó hétköznapokból. Boríts magadra egy jó meleg takarót, ha hideg van, tedd fel a napszemüveget, ha süt a nap, és kezdd el olvasni a történeteket, melyek hol elringatnak, hol felkavarnak” – így hív minket varázslatos lelki utazásra Mede Zsuzsanna, akinek Moja Zuszka címmel nemrégiben jelent meg az első novelláskötete.

– Szinte mindegyik történetnek valóságalapja van: „Átölel a múlt”, a „Szerelmek”, a „Születések” és a „Minden lehetséges” témakörök köré csoportosítottam az írásaimat – mondja könyvéről az ízig-vérig nógrádi, sokak által ismert szerző. Említi: a novellái minden mély érzésű embernek szólnak, korosztálytól függetlenül. De talán az érzéketleneknek is.

Hátha megtörik a jég… – fűzi hozzá.

S hogy mi ihlette írásra, arról elárulja: – Nagy örömök, nagy bánatok, nagy szerelmek… Az írással édesanyám váratlan halála után kezdtem mélyebben foglalkozni. A fájdalom feldolgozása nyomán született meg a Menyegző című novella, amely egy antológiába is bekerült. Aztán készültek szépen sorban egy-egy emlék, jó érzés, vagy esemény hatására a rövidebb-hosszabb írások.

Eltelt több mint tíz év, közben elvállaltam Kovács Péter és Pál István barátaimmal a Karancsaljai Hírmondó szerkesztését. Nem egyszerű újságot készítettünk. Igyekeztünk fellelni a lakóhelyünkön élő és alkotó értékes embereket és megismertetni őket a közösséggel. Barátaim ma is folytatják az újságírást új társakkal. A Mécs László Irodalmi Társaság két kötetében és az Aposztróf kiadó antológiájában jelentek meg novelláim. Önmagáról nehezebben nyílik meg, és saját történetében is visszakanyarodik a műveire:

– Gyermekkoromban a könyvbéli Mályva utcában, a valóságban a Dobó Katica utcában, Salgótarján kertvárosi részén éltem nagycsaládommal. Serdülőkorom, szerelmeim, nővé válásom máshová szólított, de valódi otthonomnak mindig ezt a helyet éreztem. Házasságkötésem után visszaköltöztem férjemmel a házba, ide született két nagylányom. Nekik ugyanolyan – ha nem szebb – gyermekkort biztosított ez a hely, mint nekem. Önmagát „későn érő típus”-nak tartja, és a munkájában is szereti azt tenni, ami feltölti, inspirálja, ezért többféle tevékenységgel ismerkedett meg, sokszor kezdte újra...

– Eredeti szakmám óvónő, de a sors úgy hozta, hogy 10–15 évente másfajta tevékenységeket is tudtam végezni – meséli. – Nem mondhatom, hogy könnyű váltani, de megéri, mert az ember csiszolódik, vérteződik az új helyek, új tevékenységek, új közösségek által. A változások során legfontosabb volt, amit megtanultam: az alázatot és az elfogadást embertársaim, környezetem iránt. Így váltak észrevétlenül az empátia, a segítőkészség, a bizalom, a nyílt kommunikáció és a szeretet elsőrendű értékekké az életemben az anyagi és tárgyi javakkal szemben.

 A KÖNYV CÍMOLDALA

A történeteken keresztül biztosan olvashatnak majd olyan részleteket is rólam, életemből, amit eddig nem ismerhettek.

S végül azt is elmondta Mede Zsuzsanna, hogy kik segítették a kötet megjelentetésében.

– Szabó Imola Julianna író, költő és lányom, Palman Zsuzsi, az ő grafikája díszíti a könyvborítót és az egyes fejezetek első lapjait.

Fiatalos lendületük, javaslataik sokszor átsegítettek az elakadásokon.

(B. R.) 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

21

FOTÓ

PILLANATAIK A MIÉNKKÉ VÁLNAK KOVÁCS LEA ÉS KOVÁCS BODOR SÁNDOR KIÁLLÍTÁSA

A közelmúltban láthattuk a József Attila Művelődési Központ Fotógalériájában lapunk képszerkesztőjének, az ismert fotós és dokumentumfilmes Kovács Bodor Sándornak és leányának, Kovács Leának közös fotókiállítását. A tárlatra a Fotóklub szervezésében került sor, melynek ez volt az 510. rendezvénye. A kiállítás megnyitóján – az intézmény klubtermében – a nagyszámú közönség hallhatta az alkotók gondolatait, Kovács Bodor Sándor néhány filmjéből pedig részleteket is bemutattak. A kiállítók Paróczai Csaba író-költőt kérték fel, hogy meséljen a képekről. Szavait az alábbiakban olvasóink is megismerhetik.

 KOVÁCS LEA: FÉNYKERESŐK

Az ember végül homokos, szomorú, vizes síkra ér. Vagy kinéz az ablakon, bele a téli derengésbe, s mielőtt még kilépne ő is a térbe, látja azt a reggeli együttállást, melynek másodpercekkel később másokkal ő is részese lesz. Sőt, mivel már látja, már részese. Valahol itt van a fényképezés csodája, hogy ha figyelünk, látni tanít.

Arra tanít meg, hogy a képek folytonossága, amit valamennyi fényérzékelésre képes embertársunkkal, élőlénytársunkkal együtt érzékelünk, s mivel belenövünk ebbe a fén�nyel teli világba, természetesnek veszünk, leginkább különösebb tudatosulás nélkül, főként arra figyelve, hogy a látás segítésével célba érjünk, épen egészségesen – az csak a kezdet.

Látni legtöbben és legtöbbször nem a látás öröméért látunk, csak mert az életünk része. Látásra szavak nélkül is képesek lehetünk, de mégis itt derül ki, hogy a körénk teremtett világnak hány értelmezése lehetséges.

Freudhoz kötik a mondást (amit persze vitatnak sokan), hogy olykor a szivar csupán egy szivar. A szemünk által érzékelt fény vagy épp annak a hiánya természetesen van, amikor csak az anyag bizonyos fizikai tulajdonságokkal rendelkező mozgásformája, amit épp egy erre specializálódott szervünkkel érzékelünk.

De az már emberi lényegünk, hogy lehet ennél sokkal, de sokkal több. S az ember már 22

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

csak olyan, hogy rettegve önnön tökéletlenségétől paradox módon a tökéleteset nem megtalálni igyekszik, hanem türelmetlenül maga akarja megteremteni.

Nem elég a világ, az ábrázolt világnak is ugyanolyannak kell lennie, visszamenve Platónhoz: nem az asztalt, hanem annak ideáját akarja megalkotni. A fotótechnika területén már nem elég a digitalizáció, de

 KOVÁCS LEA: VÁRAKOZÓK

manapság már jobb híján egy telefonnak nevezett valamiben is legalább három kamera és negyven megapixel felbontásra képes szoftver van. S persze mindennek sok a gyakorlati haszna – csak ezzel együtt mindez nem művészet.

A fekete–fehér fotózásnak – már amióta színes egyáltalán létezik – éppen a látszólagos kevesebbsége jelentheti a többletet.

Nem azért, mert önkéntelenül is ki akarnánk találni a színeit, és ezzel már gondolkodásra késztet (persze valamennyire ezért is), hanem főként azért, mert látni tanít.

Fecseg a felszín és hallgat a mély, hogy vis�szatérjünk bevezetőnket ihlető költőnkhöz.

A fekete–fehér kép – persze csak akkor, ha jó – egy lépést tesz a műalkotássá válás irányába, hiszen a színek fecsegése helyett a tudatos kompozíció beszél szikáran, kevés szóval, s ha igazán jó a kép, kimondhatatlanul.

A világ elsajátításának (vigyázat, filozófia, tehát senki ne keressen benne aktuálpolitikai áthallásokat) három dimenziója van hagyományosan: a vallás, a tudomány és a művészet.

A fényképezés mint művészet éppen erre vállalkozik, olyan eszközzel, mint az emberi szem, amivel alapesetben valamennyien rendelkezünk, létrehozza a körülöttünk lévő valóságból a művészi igazit, s itt a szem az igazi eszköz, a gép annak segéde, s a mesterség része a segéd kezelése.

Kovács Bodor Sándor és Kovács Lea képei sok esetben elérik ezt az értelmezési szintet. Nem csupán emléket állítanak a világban megtörtént pillanatok közül néhánynak, de saját értelmezésük által elénk tárva beszélnek hozzánk, kulcsot adnak saját pillanatainkhoz, hogy e képkulcsok segítségével benyissunk emlékeinkbe, míg végül az ő megörökített pillanataik a miénkké is válnak. Szót értünk egymással, mielőtt a kommunikációt a szavak síkjára terelnénk.

A fotózás gyerekkorom óta része az életemnek. Első analóg fényképezőgépemet a szüleimtől kaptam, még általános iskolás koromban. A digitális technika térhódításával együtt kezdtem komolyabban a fényképezés felé fordulni. Ez idő tájt jártam Párizsban, az ott készült sorozatom három darabja ezen a kiállításon is látható. Két évvel ezelőtt döntöttem úgy, ideje az alapoktól kezdve megtanulni – mind technikailag, mind esztétikailag – a fotózást. Tanfolyamokra, workshopokra járok, s keresem a saját utamat, saját nyelvemet a képalkotásban. Folyamatos tanulás, fejlődés, kihívás számomra a fényképezés. Ebben segítettek, segítenek eddigi tanáraim: Vancsó Zoltán és Birtalan Zsolt.

Első önálló riportomat idén tavasszal készítettem el az Édespofa gasztronómiai témájú blog szerzője, Dénes Dóra felkérésére. Az élelmiszermentés kapcsán a Food Not Bombs nevű szervezet önkénteseit kísértem el a budapesti Vásárcsarnokba, ahol ők minden hétvégén összegyűjtik a szépséghibás, illetve már nem friss zöldségeket, gyümölcsöket, hogy abból hajléktalanoknak, rászorulóknak főzzenek több fogásos ebédet.

Kovács Bodor Sándor

(1955) dokumentumfilmes, képszerkesztő 1981 óta foglalkozik aktívan fotózással.

Fontosabb önálló kiállítások: Közelítések (Buda Lászlóval) 1991.

Egy hely… Jeruzsálem 2000.

(Helyszínek: Salgótarján, Balassagyarmat, Párizs, Budapest, Antwerpen, Eupen, Pannonhalma) „Bárki vagy…” 2005.

Szeged, Fogadalmi templom Retrospektív 2011. Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum Fontosabb díjak: Izrael képekben – online fotópályázat (2006.)

Portré kategória: I. díj, Élet kategória: II. díj, Közönségszavazás: I. díj Duna-legendárium fotópályázat (2009.)

I. díj André Kertész fotópályázat (2012.) I. díj

a XXI. század ketrecbe zárt fája egy épület tetejére száműzve, a Haza húz a virágzó fa turbulenciája mellett kondenzcsíkot rajzoló repülővel, Lea címadó fotója az erdőben járó gyermekekkel, vagy az önportré filozofikus kompozíciója. S ez csak néhány kiragadott kép a több tucatnyiból, melyek egyike sem tucatdarab.

Paul Verlaine Őszi sanzon című költeménye szószerinti fordításban megjegyezhetetlen, erőltetett képek halmaza. Tóth Árpád nem is akarta lefordítani, az eredeti műben szereplő hegedűk hangjára ma-

FOTÓ

Kovács Lea (1981) szociálpolitikus

Az eltérő életkor, élettapasztalat, lelki alkat, mondhatjuk léthelyzet persze máshová teszi a hangsúlyokat. Sándor képei általában véve filozofikusabbak, sokszor az egzisztencialisták belevettség fogalmának képi megtestesülései, míg Lea sorozatában a gyermekek kapnak kiemelt szerepet, és bár szép gyermekeket látni legtöbbünk számára kedves dolog, ennél ezek a képek sokkal többek, kimondhatjuk: allegorikusak.

S ennél a kimondásnál tovább nem is tudunk jutni. Minden szó csupán karcolgatja azt az összetett jelentéstartalmat, amit egy-egy kép magában hordoz, s ez még akkor is így van, ha valaki nagyon sok szót ismer, s ezekből nagyon sok mondatot tud alkotni. S ahogy az alkotók magukat és képeik alanyait – már eleve mögöttes tartalommal felruházva – fénykeresőkként jellemzik, úgy válunk mi nézők szókeresőkké képeiket nézve.

Mert mennyi kimondhatatlan háttértartalommal bír az Auschwitz-Birkenau című kép elágazó sínpárja a váltóval, a Minimál madara az emberalkotta kubista díszletek között,  KOVÁCS BODOR SÁNDOR: AUSCHWITZ-BIRKENAU

gyarul újra teremtette azt a magyar dal szó helyett a magyarban többlettartalommal bíró eredeti chanson felhasználásával.

A szavak leírt betűhalmaza helyett a hangzók zenéje felülírja esetenként a jelentést, és ezen keresztül érünk az érzéshez magához. Valahogy nekünk is így kellene eljárnunk: a két alkotó képeiből önmagunkban építsük fel az általuk ihletett új képet, ami úgy ők, hogy már mi is vagyunk, s köszönjük meg nekik, hogy fénykeresésükkel mindnyájunkat közelebb visznek magunkhoz, s a világ lényegéhez, melyre szavak amúgy sem lehetnek.

(P. CS.)  KOVÁCS BODOR SÁNDOR: APÁLY

(A Fénykeresők kiállítás teljes fotóanyaga elérhető a librarius.hu oldalán.)

2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

23

KRITIKA  FOTÓK: KOMKA PÉTER

 AZ ELŐADÁS NÉGY SZEREPLŐJE: MARJAI VIRÁG, BAKOS-KISS GÁBOR, JAKAB CSABA, ALBERT PÉTER

A GOMB FELVARRÁSA

STÍLUSGYAKORLATOK – A ZENTHE FERENC SZÍNHÁZ ELŐADÁSA Vannak eredeti ötletek, amelyek időtállóak. Ilyen a francia avantgárd nagymesterének, Raymond Queneau-nak a Zenthe Ferenc Színház által októberben bemutatott műve is.

Színdarabot nem mondanánk, mert az avantgárd számos megnyilvánulásához hasonlóan a Stílusgyakorlatok sem az, aminek látszik. Színdarabként – blöff, játékként – ha jól csinálják – zseniális lehet.

Jelen sorok írójának volt szerencséje a modern magyar színjátszás egyik legjobb eseményének kikiáltott nyolcvanas évekbeli Stílusgyakorlatok előadást látni a Katonában, igaz, nem a nyolcvankettő őszi bemutatón, hanem évadokkal később. Sok mindent elmond a darabról, hogy az ifjú skribler pótszéken ült, igaz, néha állt is.

Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor alakítására a nézők olyannyira fogékonyak voltak, hogy néha percekig állt az előadás, mert a végén a színészekre is átterjedt a közönség féktelenné váló jókedve. És ez fontos, mert ennek a játéknak épp ez a kulcsa, bevonni a nézőt.

Még egy eddigi titkot kell megosztani a kedves olvasóval, mégpedig az akkori előadás egyik jelenetének – ami természetesen nem azonos a mostani egyikével sem – kulcsmondatát, amely akárhányszor nekiül kedvenc színikritikusuk a klaviatúrának, hogy elkövesse írói munkássága következő opuszát, bevillan: Én nem tudok írni, nekem nem kenyerem az írás!

Azt meg nem mondjuk, mindez akkor hányadik jelenet volt, és mi köze volt a darabban verklidallamszerűen ismétlődő buszhoz, paszományos kalaphoz vagy a gombokhoz, de úgy bevésődött, hogy máig kísért.

Na, de vissza inkább a mostani októberi estéhez, ami, meg kell, hogy mondjuk, sok váratlan és vidám percet szerzett a jelenlévőknek, kezdve azon, hogy már befelé menet olyan furcsa volt minden.

Korábban premier előtt a főtéren már jólöltözött hölgyek és urak suhantak el mellettünk a művelődési központ bejáratához közeled24

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

ve, az üvegcsarnok fényárban úszott. Ahhoz képest most feltűnően üres volt a tér, és benn a ruhatárban is legfeljebb, ha tíz kabát lógott (na jó, szép, langyos őszi este volt).

Aztán kiderült, hogy a nézőtérre nem is tudunk bemenni, csak jobbról fel a színpadra.

Na, akkor leesett, hogy most valami más következik, és azt kell mondanom, hogy már félig meg is voltunk véve (igen, így szenvedőszerkezetileg).

A hagyományos nézőtér ugyanis le volt zárva, és egy ideiglenes lelátót állítottak fel a színpadra, ahol mindenki érkezésének és ízlésének megfelelően helyezkedett el. Természetesen függöny sehol, kulissza minimális, visszavonulni a nézőségbe a jótékony sötét leple alatt nem lehetséges. Nincs igazán határ

a játszó személyek és a néző között, és ez itt és most – ahogy kiderült perceken belül – jó.

Mert be kell vallanunk, hogy ehhez a bemutatóhoz tényleg ez az intim közelség passzol. Végül is erre az ötletre egy egész televíziós műfaj épül, a szituációs komédia (amerikai eredetéből népszerű nevén: sitcom, de magyarosan is láttuk már szitkomnak leírva), és hát tévét az ember nem távoli perspektívából néz.

Ez tehát mindenképpen adekvát megoldás, ugyanakkor nem tudni, hogy a színészek ezt az intimitást mennyire szeretik. A tarjáni előadókon mindenesetre nem látszott, hogy zavarná őket, az első pillanattól meglehetősen nagy energiával voltak jelen, amit aztán sikerült még fokozniuk is.

A cselekményről konkrétan nem kívánnánk beszélni, és nem azért, mert szeretnénk elkerülni a poén lelövését. Ha muszáj, tőlünk sem áll távol némi spoilerezés (ami alatt az utóbbi időkben szinte senki sem valami karosszérialakatos fortélyt ért, hanem kommentezés közbeni cselekménymesélést), de itt most nem is lehet.

Mert, ha azt kérdezné valaki, miről szól ez a darab, mi pedig elmondanánk neki, hogy a tömött ötös buszon egy feltűnően hosszú nyakú fiatalember, aki fura, hosszú szalagos kalapot hord, rátámad az egyik mellette álló utastársára, mivel az érzése szerint minden megállónál direkte a lábára lép, majd pedig felszabadulván egy ülőhely, ráveti magát arra, aztán meg két órával később egy másik férfival látják a város egy másik pontján, akinek azt javasolja, hogy varrassa feljebb a felöltője gombját, hogy ne legyen akkora a kivágás – na, akkor nem mondtunk igazán semmit.

Mert, hogy ez a darab nem erről szól.

Igazából ez a szituáció egy kiváló ürügy arra, hogy magunkról, a korról, aminek része vagyunk,, virtuális élményeinkről, saját viselkedésünkről, kulturális meghatározottságainkról, manírjainkról, életérzéseinkről beszéljünk. Meggyőződésünk, hogy ezért is kortalan és nagyon is korhoz kötött, és ezért sem szerencsés összehasonlítani egyik előadást a másikkal, különösen harmincegynéhány vagy hetven év távlatából.

Mindez egyszerre teszi könnyűvé a játékot, és állítja kihívás elé az alkotókat: a kérdés ugyanis az, hogy tudják-e rezonáltatni a nézőt, tudják-e alkotótárssá tenni, hogy mű-

ködjön az este. Ehhez kell a rendező és a dramaturg, hogy a Queneau-féle 99 jelenetből kiválasszák azokat, amelyek apropóján a saját Stílusgyakorlatukat felépítik.

Ehhez ismerni kell azt a kulturális közeget, amelyben az egyes jelenetek előhívják a nézők emlékeit filmekről, tévéműsorokról, nagyszüleink operettjeiből, melyek beépülve személyiségünk részét képezik, és amitől akár félszavakból is megértjük egymást, s amitől a jóval fiatalabbak szemében akár ufók is lehetnénk.

S persze kellenek ehhez kiváló színészek, akik szintén ennek a kulturális közegnek a gyermekei, és játékosságukkal beviszik a néző-partnert ebbe az asszociációs kalandba, hogy időnként egymásra csodálkozva hangos röhögésben törjön ki a nézőtér.

Bevalljuk, nem foglalkoztunk ez esetben sem kvantitatív elemzéssel, azon kívül, hogy egy részben megy le a játék, mert persze nem is lehetne másképp. A varázs megtörne, ha tíz jelenet után kimennénk a büfébe egy kis tereferére, hogy aztán a tizenegyedikkel folytassuk. Meg kell mondjuk azt is, nem tudtuk követni azt sem, hogy egyáltalán hány jelenet futott le – érzésünk szerint olyan huszonöt körül lehet a szám.

Avantgárd a darab annyiból is, hogy nincs klasszikus dramaturgiája, itt nincs bevezetés, nem fokozódik a drámai feszültség, hogy aztán helyreálljon az isteni rend. Katarzis, ha van, az a rekeszizmok katarzisa.

Jelenetek sora követi egymást, amelyeknél csak arra kell törekedni, hogy valamiképpen az átkötés meglegyen, az egyik ne üsse agyon a másikat, és ezt az alkotók jól megoldják. Ötletesek, és egyáltalán nem hatnak műfaj idegennek a városi tévé stílusú filmbevágások, ügyesen járulnak hozzá az élményhez az árnyjátékok, és ezzel gyakorlatilag ki is merül a színészeknek nyújtott szcenikai segítség. Ezt a darabot ugyanis ők éltetik igazán, az ő valódi komédiázásra képes egyéniségük. És ebből a nézőpontból is jól vizsgázott az előadás.

Azt az eddigi produkciókból is tudtuk, hogy Albert Péterhez közel áll ez a stílus, valahogy

a komoly szerepekben is van a karakterében valami derű, és most remek alkalma nyílik a kibontakozásra, amit gátlástalanul meg is tesz, s ez kedvünkre való.

Jakab Csabát az utóbbi két évadban sodródó modern emberként és virtigli káeurópai üzletemberként láthattuk a színen, most róla is kiderült, hogy van érzéke az őrülethez, távirányítós jelenete az Elemi ösztön paródiában az est egyik fénypontja, arcjátéka is feledhetetlen.

Marjai Virág rossz rendőr dominaként és végzet asszonyaként egyaránt meggyőző, amikor színen van. hangsúlyozottan színésznősen van jelen, saját kutyás jelenetében az is kiderül, hogy kiváló debattőr is.

S aztán ott van Bakos-Kiss Gábor, aki kokós celebműsorvezetőtől kezdve sitcom zsenin át az operett paródia táncos komikusáig bezárólag minden az este folyamán, és mindenben jó, énektudása, mozgáskultúrája

2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

KRITIKA

kritikán felüli, így nagyban hozzájárul a nézőtéri önfeledtséghez. Csokornyakkendőt ettől kezdve igazán csak homlokon tudunk majd elképzelni.

Ejtettünk már szót arról, hogy az előadás jelenetek halmaza, hogy Queneau eredetileg kilencvenkilencet írt meg, ami persze csak apropó a színházi adaptációkhoz, s hogy nincs klasszikus dramaturgiája. Éppen ezért már a játék felétől ott mocorgott két nevetés között a derék színikritikus fejében a kérdés, hogyan lesz mindennek vége, mert valahogy vége kell, hogy legyen, s minden akkor jó, ha jó a vége. Régen volt a könnyűzenei felvételeknél az a technika, hogy a banda nyomta teljes erőből, aztán a hangmérnök meg szépen fokozatosan lekeverte a zenét, és jöhetett a következő szám. Ennek mintájára az is megoldás lehetett volna, hogy egyszerűen valamely jelenet közepén elsötétedik minden, és elhallgatnak a színészek, de ennél klasszikusabb megoldást találtak ki az alkotók a jól bevált keretes szerkezettel.

Amikor Albert Péter bejött a kiérdemesült asztali írógéppel, sejthettük, hogy nemsokára véget vetnek a mulatságnak, s hát igazunk is lett, persze addig még megtörtént néhány szerepcsere, ment a bilincs vándorútra, egyik kézről a másikra, csili-csalamádé, sárga karalábé, cukor, csokoládé, Sári hipp és hopp!

Mindent összevetve derűs kis este volt, vis�szagondolva nagy nevetések emléke kísért, s ha a jelenetek egymásra tolulása folytán egyik-másikuk halványodik is, egy csöndes estén majd az asztal fölött kezét megfogva nőnk szemébe nézünk, aztán odafordulunk kedvenc zongoristánkhoz, mondván: játszd újra, Sam, s akkor szemünk tükrében a Casablanca ködös reptere és Woody Allen szemüvege mellett egy önálló életre kelt szintetizátor képe is feldereng.

Akit meg komolyan érdekel, mi az a paszomány, nézzen utána!

Paróczai Csaba

25

FILM

NAGYÍTÁS A MARYON PARKBAN 50 ÉVE LÁTTAM ELŐSZÖR ANTONIONI BLOW-UP CÍMŰ FILMJÉT

„Ha az exponált filmet különlegesen hívjuk elő, akkor a kép olyan elemeit is sikerül láthatóvá tennünk, amelyet normál előhívás nem enged meg. Például látható lesz egy lámpa gyenge fényétől megvilágított utcasarok és környezete. Ez azt jelenti, hogy a negatívon a gyengén megvilágított dolgok lenyomata ott van. Menjünk tovább elvi síkon. Eszerint az exponált film talán mindent rögzít, bármilyen fényben, akár sötétben is, csak a mi technikai felkészültségünk elégtelen ahhoz, hogy mindent előhívjunk, ami rajta van a filmen.

Eszerint az előhívott kép alatt ott van a valósághoz hívebb másik, és ez alatt még egy másik, és egy újabb ez utóbbi alatt. Egészen a valóság igaz, abszolút titokzatos lényegéig, amelyet senki sem láthat meg sohasem.”

(Michelangelo Antonioni gondolatai 1964-ben, két évvel a Nagyítás forgatása előtt.)

 ANTONIONI A NAGYÍTÁS FORGATÁSÁN A MARYON PARKBAN, 1966-BAN

1969 augusztusában láttam először a Nagyítást. Nem nagyon emlékszem arra a nyárra, pedig azzal kezdődött, hogy elballagtunk a nyolcadik osztályból. Az utolsó tanítási nap nagyszünetében pont úgy cigarettáztunk az iskola melletti patak hídjának korlátján, mint más délutánokon, a különbség csak annyi volt, hogy aznap ünneplőben feszítettünk. Aztán dolgoztam néhány hetet a Zagyvai-rakodó mozdonyjavítójában, lógtam a városban, és igyekeztem elhessegetni magamtól a gondolatot, hogy hamarosan ipari tanulónak kell állnom.

Jó filmet játszanak a Kohászban, tetszene neked, mondta egy ismerősöm, amikor

szembetalálkoztunk az utcán. Megmaradt az a szombat délutáni vetítés. Délután volt, emlékszem, mert amikor kiszédültem a moziból, még sütött a nap. Néztem a piros–kékre festett korlátot, a fölpúposodó kockaköveket, és tombolt bennem egy másik világ.

Tizennégy évesen nem gondoltam rá, hogy majd én is fotós leszek, mint a Nagyítás főszereplője. Pontosabban: erre gondolni sem mertem. Londonba eljutni meg körülbelül annyit jelentett akkor, mintha a Hold túlsó oldalára készültem volna.

Később a televízióban többször is vetítették a filmet, mindig nagy csalódást keltett, nem igazán értettem, miért, pedig egyszerű, amennyivel kisebb a képernyő mérete, annyival kisebb a hatás. Nem beszélve a 4x3-as képkivágásról, ami egyszerűen megcsonkítja a 16x9-es formátumot, tönkreteszi a gyönyörű kompozíciókat.

Mert gyönyörű beállításokból áll ez a mű.

 A YARDBIRDS EGYÜTTES 1967-BEN

 JELENET A FILMBŐL

(Emlékszem, 1977-ben Nagykanizsán majdnem megvertek a katonatársaim, amikor a világ legjobb filmjeként harangoztam be nekik a szombat esti tévéműsort, amit volt szerencsénk egy ósdi, fekete–fehér készüléken végignézni a KISZ-klubban…)

A igazság pillanata 2007-ben jött el, ekkor jelent meg Magyarországon DVD-n eredeti méretben és eredeti hanggal a Blow-up.

 CARLO DI PALMA OPERATŐR KÖZÉPEN, A KAMERA MÖGÖTT. JOBBRA DAVID HEMMINGS 26

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

Ha ehhez hozzáveszem, hogy a rónai házunk udvarán ez idő tájt már projektorral vetítgettem esténként, könnyű összerakni a folytatást. Bizony, jó néhány alkalommal a csillagos ég alatt állva, a lehető legközelebbről néztem végig a filmet.

A Maryon Park nevével is a DVD-borítón találkoztam először, ha úgy tetszik, megszemélyesítődött egy virtuálisan már sokszor bejárt filmtér. Ha egyszer eljutok Londonba, gondoltam magamban, ez lesz az első helyszín, ahová besétálok.

Sok rétege van a filmnek, most csak a legfontosabbakat veszem sorba.

1966 nyarán forgatják Londonban, még az év decemberében bemutatják New Yorkban. Apropó, London. A ’60-as évek „Swinging” Londonja nagy hatást gyakorolt Antonionira. (Maga a film ennek a világnak talán a legjelentősebb tablójává vált, filmesek egész derékhadát ihlette meg, pl. Stanley Kubrickot.)

Képviselői olyan fiatalok voltak, akik a modernitás jelszavát tűzték zászlajukra. Ez az időszak volt többek között az optimizmus, a hedonizmus, a beatzene és a filmművészet forradalmi korszaka. (Ebből, sajnos mára nem igazán maradt semmi, én legalábbis nem találkoztam vele.)

A film 1967-ben elnyeri a cannes-i Arany Pálmát.

Jellemző a kor atmoszférájára, hogy a film­fesztivált a Yardbirds együttes koncertje nyitja meg, mely zenekar egy rövid, de meghatározó jelenet erejéig szerepel a filmben, Jimmy Page-dzsel és Jeff Beckkel a soraiban.

Maga a mű egy párhuzamos montázzsal indít, ami valójában kontraszt montázs, és ez a képi világ végig jelen lesz a filmben.

24 óra alatt, reggeltől reggelig játszódik a cselekmény. A főszereplő, Thomas (David Hemmings) egy felkapott és sikeres divatfotós, aki valójában unja a munkáját, nem becsüli a kollégáit, és megveti a vele dolgozó manökeneket.

 VANESSA REDGRAVE ÉS DAVID HEMMINGS

Egy avantgárd íróval közösen terveznek fotóalbumot, ez volna az ő művészeti oeuvre-je, amelyben többek között portrék, hajléktalanokról készült szociofotók és utcai képek (street photos) is szerepelnének.

Ehhez a készülő kötethez exponál néhány új fotót egy szerelmespárról a Maryon Parkban. Miután észreveszik a leselkedőt, a pár hölgy tagja megpróbálja erőszakkal megszerezni tőle a negatívot.

Később a műteremben előhívva a filmet, Thomas fokozatosan rájön, hogy valójában egy gyilkosságot fotózott le. Úgy tűnik, a pár férfi tagját ölhették meg, mialatt ő fényképezett. Ez a közel 20 perces jelenet a film magja, tömény intellektuális izgalom, ahogy az egyenkéni nagyítások-

aztán hirtelen eltűnik a vászonról, csak a park füvét látjuk és a vége feliratot.

Vajon ez a ponttá zsugorodó ember, ebben az egyértelműségét vesztett világban tud-e valamit kezdeni mindazzal, amit erről a világról és benne önmagáról megértett?

Nem én írom le először, hogy a világ megismerhetőségének, a valóság vis�szatükrözésének kérdése áll a film középpontjában. Amit az egyén a körülötte lévő világból érzékel, az vajon egyenlő-e az objektív valósággal, vagy annak egy szubjektív, torz-szűrőn keresztülment egyedi leképezése? – kérdi Antonioni.

Amit Thomas a nagyítások mögött meglát, vajon a valóság, vagy csak látszat, a fantázia produkciója? A csupasz tényekre támaszkodó ember csak az árnyak világában jár, sugallja a film. A főszereplő kezdetben nem látja meg, valójában mi történik körülötte, a végén pedig saját fülével hallja azt is, ami nincs. (T. i. a nem létező teniszlabda pattogását.)

A film másik aspektusa a mindenkori művész felelőssége. Kudarc van itt közvetlenül szembesítve a sikerrel: az egyik

FILM

Este visszarohan a parkba, és egy bokor tövében megtalálja a férfi hulláját. Mire hazaér, a filmnegatív és a nagyítások, egy önmagában értelmezhetetlen kép kivételével, mind eltűnnek. Ezt követően előbb egy underground koncertre vetődik (Yard­ birds), majd arra a kábítószeres partira, ahol az avantgárd író társa is tartózkodik, de már nem tud vele kommunikálni, így jobb híján maga is alámerül a lebegésben.

Másnap reggel újra kimegy a parkba, de már csak a lesimult fűszálak utalnak rá, hogy valami feküdt ott a földön.

A zárójelenetben a film elején már megismert pantomimesek érkeznek a parkban található teniszpályához, stílszerűen ütők és labda nélkül kezdenek el játszani. Thomas nézi őket, majd, amikor egy nagyobb ütéstől a képzeletbeli labda átrepül a kerítésen, némi habozás után visszadobja nekik.

 DAVID HEMMINGS ÉS JANE BIRKIN

Aztán már csak az arcát látjuk, előbb elmosolyodik, majd lassan elkomorul.

(Ugyanakkor, ennél a beállításnál meghalljuk a nem létező teniszlabda pattogását.)

Az utolsó snittben egyre följebb emelkedik a kamera, Thomas már csak egy kis pont,

 DAVID HEMMINGS AZ UTOLSÓ JELENETBEN

 BLOW-UP (DAVID HEMMINGS)

ból – mint valami storyboardból, összeáll a történet.

Külön figyelemreméltó, hogy sem ebben, sem az előző parki jelenet nagy részében nincs emberi hang. Csak zajok és zörejek.

A főhős próbálja elérni közeli ismerőseit – barátai nincsenek –, de senkit nem hoz lázba a felfedezése.

 AZ ELŐHÍVOTT KÉPEK ÚGY ÁLLNAK ÖSSZE, MINT EGY STORYBOARD 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

27

slow – Lassan, lassan, lassan, nyomtatják az úttestre nagy betűkkel minden veszélyes szakaszon, közlekedési táblák helyett.

Look right - Nézz jobbra, mielőtt lelépsz a járdáról, hiszen itt baloldali a közlekedés.

Szóval eljutottam Londonba, hála a feleségem harmad-unokatestvérének, aki

 FOTÓK: KBS

FILM

oldalon ott van az ősi eredetű, az ünnep közösségét idéző, mimetikus játék, mely pusztán gesztusokkal, érzelmekkel a maga szabályai szerint a semmiből teremt valamit.

A másik oldalon pedig ott találjuk az ábrázolandó valóságtól teljesen elkülönült al-

 A MARYON PARK 2019-BEN

kotót, aki a kor legmodernebb eszközével tenné magáévá a kiszemelt világszeletet, de nemcsak hogy szándékával ellentétben képtelen azt ténylegesen birtokba venni, hanem ráadásul, éppen amikor igazi alkotásra nyílna lehetősége, az egy pillanatra megragadott valami kipereg az ujjai közül, és semmivé foszlik. Érzelmek és ezek értelmezése formálnak mindannyiunkat, életünk minden pillanatában keveredik számunkra valóság és illúzió. Aki a másik embert tárgyként szemlélve, kívül kíván maradni az érzések és a kapcsolatok sűrű szövevényén, az nem tud áthatolni a látszaton sem. Az élet mindig változó igazságát pusztán a lecsupaszított tényt rögzítve nem lehet megtalálni, üzeni Antonioni. Azt csak megélve lehet.

Az angolok nem nagyon szerethetik ezt a filmet, mert a Maryon Parkban nincs semmiféle utalás arra nézvést, hogy ott forgatták ennek a világhírű alkotásnak a legfontosabb külső jeleneteit. Pedig ami leginkább lenyűgöző bennük számomra, az a hagyományteremtés képessége és a nyelvhasználat.

Például minden információt, a legkisebbet is kiírják. Mit kiírják, kifestik! My beach is your beach! – áll a tengerparti szemeteskukákon. Deck boards may be slippery - A deszka-fedélzet csúszós lehet. Slow, slow, 28

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

megtalált minket a közösségi hálón, és fölvette velünk a kapcsolatot. Ők Colchesterben élnek, az egyetemista lányuk pedig Londonban tanul művészet-

 A FORGATÁS HELYSZÍNE 2019-BEN

történetet. Eljöttek hozzánk Rónafaluba, és rögtön meghívtak magukhoz Angliába.

Engem ez az egy hét kultúrsokként ért, erről még sokat fogok majd mesélni remélhetőleg, de most maradjunk a Maryon Parkban. Október 23-a napfényes délelőttjén jártuk be minden zugát, és ami érzelmileg a legfontosabb volt, tökéletesen megőrizte az ötven évvel ezelőtti hangulatát.

Rögtön a teniszpályán – amit bárki szabadon és ingyen használhat –, ahol gyerekek gyakorolták a különböző ütésfajtákat, és a pattogó labda hangja pontosan olyan volt, mintha a filmből emelték volna át.

(Soundtrack) A fű zöldje, a park fölső részéhez vezető lépcsők, a fák formája, minden megmaradt. Úgy lebegtem ott, mint aki pezsgőt kortyolgat, miközben sétál, és persze kattogtattam erősen. Egyáltalán, nagyon sok fotogén helyen jártunk azon a héten, ezt külön meg kell köszönnöm az égieknek és persze a vendéglátóinknak, akik önzetlenül fuvaroztak minket mindenfelé, hiszen egy fotósnak, ellentétben a festőkkel, folyamatosan mozgásban kell lennie, ha jó képeket akar készíteni. (Más kérdés, hogy el tudja-e kapni őket…)

Soha nem írtam bakancslistát, de eljutottam vágyott helyekre, Párizsba, Jeruzsálembe, Normandiába, Andalúziába és most Londonba, és Londonnak egy külvárosi parkjába, aminek a látványa ötven évvel ezelőtt eldöntött egy csomó dolgot a jövőmről, amiről én akkor nem is tudtam, de jó volt így, jobb, mintha bármely más módon történt volna, azt hiszem.

Kovács Bodor Sándor

ESÉLY AZ EMBERIBB ÉLETRE A CIVIL KURÁZSI KÉT JUBILÁNS SZERVEZETE

Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség alapvető emberi jogok. Salgótarjánban „névről” talán ismertek azok a civil szervezetek is, amelyek sokat tesznek előmozdításukért, miközben a tartalmi tevékenységük nincs igazán benne a köztudatban. Alább a jubiláns Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete (MESE) és a Nógrád Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház (CSEÖH) munkájával igyekszünk megismertetni olvasóinkat.

TÁRSADALOM

 FOTÓK: FRIEDRICH SÁNDOR

 AZ ÖNFELEDT JÁTÉK NEM ISMER AKADÁLYOKAT

98) időszakában történt, majd 1998-tól én vettem át az elnökséget. Innen számíthatjuk szerveztünk harmadik, máig is tartó fejlődési szakaszát. Az igazi nyitás 2000 tájékán történt, annak érdekében, hogy tagjaink a munka világában is megtalálják a helyüket, és hogy integrációjukat különböző programokkal is segítsük. Ebben az időszakban az egyesület tevékenysége bővült, szolgáltatási kiteljesedtek. Egyre inkább látszott, mind több rétegnek van szüksége segítségre. Ezért kezdeményeztük a Civil Szolgáltató Központ, a Civil Ház létrehozását. Ezt a MESE működtette 2011-ig. Az elnöke én voltam, de a Ház működését Vadasi Zsuzsa irányítja a mai napig is. Ez egy szolgáltató tevékenység, amely állami támogatásból valósul meg. Jelentős lépés volt, hogy 2000 körül felvettük a kapcsolatot a munkaügyi központtal, és az első komplex családsegítő programot velük közösen valósítottuk meg.

Hogy mit jelentett ez esetben a komplexitás, és milyen egyéb programokkal segítették még a rászorulókat, arról büszkén beszélt a MESE elnöke.

– A komplexitást az jelentette, hogy a program a családban a munkanélküli szülők és a tanköteles gyermekek megsegítését is szol-

MINDENBEN SEGÍTIK EGYMÁST

Uramecz Jánost, a MESE elnökét Lőwy Sándor úti irodájában először a 30 éves egyesület kezdeteiről kérdezem.

– Az előd szervezetünk a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége Nógrád megyei tagjaként működött, amikor az (1989–92 közti) első elnökünk, Alt Lászlóné azzal keresett meg, hogy a szervezetet sokkal inkább emberközpontúvá kellene tenni. Így jegyeztettük be a Mozgáskorlátozottak Egymást Segítők Egyesülete néven a szervezetet. Az alakuló ülésünkön 79 fő vett részt. A József Attila Művelődési Központban kezdtük el működésünket fő céljainknak – a mozgáskorlátozottak érdekvédelme, képviselete és segítése – megfelelően. Kezdetben segédeszközök kölcsönzésével, szolgáltatásokkal segítettük tagjainkat. Ekkor még csak a tagdíjak, a MEOSZ- és OEP-támogatások révén működtünk, önkéntesként dolgozott mindenki.

Az 1990-es évek első felét tekinthetjük az alapozásnak. Ezután egyre inkább éreztük, hogy szélesebb rétegeket kell megszólítani, nemcsak megyénkben, hanem országosan is. 1995-től számíthatjuk az egyesület második, 2000-ig tartó szakaszát.

– Mi volt a legjelentősebb eredmény?

– Kiléptünk szűkebb pátriánkból, önálló életviteltáborokat szerveztünk, először csak a mozgáskorlátozottaknak. Akik érkeztek is más – Pest, Szolnok és a távoli Somogy – megyéből is szép számmal. Főleg a súlyos sérültek számára igyekeztünk segítséget adni, ilyen táborok az országban máshol sem voltak még. Itt született meg 1997ben az országszerte elismerést aratott Salgóbányai Nyilatkozat, Kogon Mihály szakér-

 AZ EUROKULCS A MOZGÁSSÉRÜLTEK SEGÍTŐJE

tői segítségével, aki a Mozgáskorlátozottak Országos Képzési Központjának a vezetője is volt, most a budapesti egyesület vezetője.

Számos más neves szakember is jelen volt itt, és tartott előadást. Közösen a sérültekkel együtt fogalmaztuk meg a nyilatkozatot, a súlyosan sérült emberek önálló életviteli feltételeinek és lehetőségeinek bővítése és javítása érdekében. Ez országos jelentőségű eredmény volt.

– Ezek után határoztuk el, hogy nemcsak a mozgáskorlátozottaknak, hanem más hátrányos helyzetűeknek, a többi fogyatékkal élőnek, a szociálisan hátrányban lévőknek, munkanélkülieknek, rászoruló romáknak, fiataloknak, időseknek is igyekszünk segíteni.

Ez már Goldmann Lászlóné elnök (1993-

gálta. A programot Nógrád megye három keleti városában valósítottuk meg, azt két éven át egyesületünk munkaszervezete koordinálta. Ezt követően egy országos programhoz is kapcsolódtunk az Országos Foglalkoztatási Közalapítványon keresztül, amely elindította a KID – komplex, integrált, differenciált – programot, amelyet Bátonyterenyén valósítottunk meg 2002–2003 között. Az egész országban nyolc program kapott támogatást, mi voltunk az egyik, de kapcsolatban állunk a többiekkel. 2004-ben Magyarország az EU tagja lett, megnyíltak az uniós pályázati források, amelyekre sikerrel pályáztunk. Példaként említem a HEFOP-, a TÁMOP-, az EFOP-kiírásokat, melyekben részt vettünk. Köztük volt egy sikeres drogprevenciós programunk. A Palóc 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

29

TÁRSADALOM

nők a vállalkozás útján nevű programot a szécsényi járással közösen szerveztük, de volt Európai Önkéntes Központ-pályázatunk is. Az utóbbi időkben működött a Tanoda-programunk, amelynek célja a tanuláshoz való segítségnyújtás az iskolarendszeren kívül.

Az idén fejeződött be a Védőháló a családokért program. A mozgáskorlátozottak segítését szolgálta az Eurokulcs program, amelyet Besztercebánya megyével közösen szerveztünk. A kulcsot pályázat útján megrendeltük a gyártó cégtől, és megyénkben is beszereltük Szentkúton, a szálloda mellékhelyiségében, a másikat pedig a József Attila Művelődési Központ liftjéhez. Most azon dolgozunk, hogy minél szélesebb körben megismerjék ezt a nagyszerű programot.

– Bemutatnád a MESE működését, kapcsolatrendszerét? Mit gondolsz a szervezet presztízséről, híréről?

– A MESE-nek tízfős az elnöksége és háromtagú a felügyelőbizottsága. Az operatív munkaszervezet 14 fős, a kollégák döntően rehabilitációs foglalkoztatottak. A feladatokat – a pályázatírástól a szolgáltatótevé-

az Emberekért-díj ezüst- és bronzfokozatát is. A MESE jó híre eredményeinkben, kitűnő kapcsolatrendszerünkben rejlik. A lényeg, hogy több ezer embernek tudtunk segíteni, az életét elviselhetőbbé, könnyebbé tenni, pl. segédeszközök kölcsönzésével, ügyek intézésével, dokumentumok kitöltésével, benyújtásával és más módon is. Tízéves az Egyenlő Bánásmód Hatóság, amely a különböző hátrányokkal élők érdekeit képviseli. Nógrádban ez intézményünkben működik; a kihelyezett ügyvéd nálunk tartja fogadóóráit. Mindezek a jelentős eredmények megalapozzák a jövőbeli munkánkat is.

TÁMOGASSUK A RÁSZORULÓKAT!

A MESE vezetőjétől elköszönve átsétálok a Nógrád Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház (CSEÖH) megyeházi irodájába. Útközben arra gondolok, ha megkérdeznék tíz városlakót, hányan tudnák megmondani, hogy hol találom a CSEÖH-t, és mit is jelent a betűszó?

 FONTOS A GYAKORLATI FOGLALKOZÁS

kenységen át a végrehajtó munkáig – én mint elnök és egyben a munkaszervezet vezetője koordinálom. A MESE 2006-tól rehabilitációs akkreditációval rendelkezik, a szervezet jogosult a rehabilitációs tevékenységek végzésére. Így minden évben pályázhatunk a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának, támogatásra. „Felső” kapcsolatunk az országos szövetség, a MEOSZ, a városban pedig a Civil Kerekasztalon (108 bejegyzett szervezete van) keresztül szinte mindegyik városi civilszervezettel kapcsolatban vagyunk. Több más országos szervezetnek is tagja vagyunk, így az országos KID egyesületnek és a Proháló hálózatnak is.

A CSEÖH megyei szervezetével különösen jó a kapcsolatunk, több nagyobb programot közösen valósítottunk meg. Országos szövetségünk elismeréseként megkaptuk az Emberek 30

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

A kérdés költői. Azt pedig, hogy mióta létezik a szervezet, és mivel is foglalkozik, az illetékesektől, Szabó Péter irodavezetőtől és Nagy Péter szakértőtől kérdezem.

– Az Emberi Erőforrások Minisztériumának jogelődje 2004-ben hozta létre az Országos Esélyegyenlőségi Hálózatot – kezdi válaszát Szabó Péter. – Budapesten és a megyékben is megalakult az Esélyek Háza.

A Nógrád megyei szervezet első vezetője Berki Judit volt, titkára Nagy Péter. Aki hozzáfűzi, hogy Nógrád megye elsők között alakította meg az Esélyek Házát, a mai szervezet elődjét.

Aztán megtudom, hogy a CSEÖH hivatása szerint a hátrányos helyzetű, a diszkriminációval leggyakrabban sújtott csoportok társadalmi integrációját, a kormányzat kapcsolódó szakmapolitikai céljainak helyi szin-

tű megvalósulását tartja szem előtt, figyelemmel a megyei sajátosságokra.

Tevékenységének fókuszában a diszkriminációs okok, hátrányos helyzetet eredményező tényezők – egyben célcsoportok – állnak: fogyatékosság, nem (nő, férfi), kor (kiemelten a fiatalok és az idősek), mélyszegénység (kiemelten a romák, a gyermekek, a hátrányos helyzetű településeken élők), a családok és az önkéntesség.

A szervezet sok változáson ment át az eltelt másfél évtizedben. Fenntartója kezdetben a közigazgatási hivatal, majd a megyei önkormányzat volt. 2017-től a CSEÖH-öt a Nógrád Ifjúságáért Gyermek és Ifjúsági Alapítvány tartja fenn. A szervezet változott, de a célok és a célcsoportok nem, miközben a tevékenység fejlődött.

– Azzal, hogy az állam civilszervezet(ek)re bízta az Esélyek Házát, nem engedte el a kezét? – kérdezem.

– Nem – mondja Szabó Péter –, tudatosan társadalmasítani akarta. Azért is, mert az állam nem lehet ott mindenütt, a mi kapcsolatunk pedig élő, emberközeli.

– Az állam nem vonult ki – magyarázza Nagy Péter is –, hiszen a minisztériumnak konkrét sillabusza van arra, hogy adott időszakban mi a feladat, hogyan, mit és kit kell preferálni. Ez most úgy néz ki, hogy 98 esélyórát kell tartani: a vakokkal, a siketekkel és a mozgáskorlátozottakkal elmegyünk az óvodákba, iskolákba, ahol az ép és egészséges gyerekeket érzékenyítjük a sérültek megértésére, életük elviselhetőbb tételére.

– Erkölcstanórákat tartunk – így Szabó Péter –, elmagyarázzuk, mit jelent az etikus magatartás: az idősebbeknek előre köszönök, átadom neki a helyet, előre engedem őket a bejáratnál, nem zsidózok, nem cigányozok. A CSEÖH célja a társadalmi attitűd formálása, az érzékenység felkeltése, erősítése. A figyelem felkeltése a célunk: ne sajnáljuk, hanem toleráljuk, tiszteljük és segítsük a rászorulókat, így a fogyatékossággal élőket, a hátrányos helyzetűeket, a roma kisebbséget.

– Most éppen egy előadást fogok tartani – folytatja Szabó Péter – a digitális akadálymenetesítésről. A magyar népesség 20%-a nem használja az internetet, szükség van az ismeretterjesztő előadásokra. Munkánk része a hátrányos helyzetű településen élő tehetséges fiatalok felkarolása, környezetének szemléletformálása. Rá kell ébresztenünk szülőt, családot, nevelőket, hogy a tehetség az kincs, amit nem szabad eltékozolni.

Az iroda vezetője elkötelezettséggel beszél munkájukról, így az önkéntesség szerepéről, szükségességéről.

– Megfigyelhető – mondja –, hogy az önkéntesség a rendszerváltás óta visszaesett. Törekvésünk arra is irányul, hogy az önkéntesség ne csak a karitatív és egyes civil szervezetekben valósuljon meg, hanem legyen a gazdasági vállalkozások, az önkormányzatok és a lakosság mentalitásának, attitűdjének része. Hogy az önkéntesség váljék társadalmi szinten is elfogadottá.

ANDERSEN, A RÚT KISKACSA

1805-ben, a dániai Odense városában született Hans Christian Andersen, a világ egyik, ha nem a leghíresebb meseírója. Apja foltozóvarga, aki rajong a francia felvilágosodás eszméiért, így talán érthető, hogy házában jó néhány könyv gyűlik össze az idők folyamán.

Amikor meghal, fia még csak 11 éves, és bár kimarad az iskolából – az anyja tanoncnak adja egy szövőgyárba – szabadidejében az apja „könyvtárát” bújja. Az álmodozó, furcsa történeteket kitaláló és különös árnyképeket készítő fiú hamar szóbeszéd tárgya lesz Odense szegénynegyedének kopott utcáin.

Bolond szegény, súgnak össze a háta mögött az emberek. A gyerekek gúnyolják furcsa kinézetét, hamar kiközösítik maguk közül. Anyja, aki buzgón vallásos és egyben babonás asszony, szégyelli őt, és csalódottságának hangot is ad. Nem elég, hogy az ura tele hordta a házat mindenféle istentelen könyvvel, még a fiából is a negyed bolondja lett.

Andersen, miután otthon kiolvasta apja hátrahagyott regényeit, valamint Shakespeare összes drámáját előadta saját készítésű bábszínházában, 14 évesen Koppenhágába megy, hogy a Dán Királyi Színházban próbáljon szerencsét. De három évig csak utcai, házaló mutatványosként tengődik, ekkor karolja fel őt a színház gazdasági igazgatója, így kerül a társulathoz. Előbb a kórusban énekel, majd a balettkarnál pró-

bálkozik csekély sikerrel. Amikor megmutatja első verseit jótevőjének, az vállalja a fiú taníttatását. 23 évesen, kitűnő érettségi után a Koppenhágai Egyetemen folytatja tanulmányait. Ekkor már rendszeresen publikál, különböző ösztöndíjakkal beutazza Európa országait. Útirajzokat, regényeket és drámákat ír, ezek sorra megjelennek, egyre ismertebb lesz Dániában. Mesékkel csak azért kezd el foglalkozni, hogy a gazdag jótevőinek gyermekeit szórakoztassa. Amikor azonban szembesül a sorozatban megjelenő könyveinek sikerével, és az ezzel járó honorárium összegével, elkezdi tudatosan fölépíteni saját birodalmát. Nagyon hamar fölfedezik külföldön is, rengeteg nyelvre lefordítják, ő lesz kora legismertebb dán embere. Ekkor jön el az a pillanat, ami miatt belekezdtem ebbe az egész történetbe. A dán király nagyrabecsülése jeléül magához kéreti, és miután hosszan méltatja munkásságát, felajánl neki egy ajándékot, amit ő maga választhat ki. Szeretnék a királyi hintóval behajtatni Odense szegénynegyedébe, oda, ahol gyerekkoromban éltem, mondja Andersen. Így is történik. Amerre a hintó elhajt, az emberek térdre ereszkednek, keresztet vetnek, és hosszasan bámulnak utána. Amikor a királyi hajtó megáll Andersenék háza előtt, az ott élők sapkájukat levéve, mélyen fejet hajtva fogadják. A hintóból pedig nem más lép ki, mint az egykor kigúnyolt fiú, akit mindenki csak a falu bolondjaként emlegetett, és akit az anyja annyira szégyellt kiskorában…

Mindannyian Andersen rút kiskacsái vagyunk.

Ha egy mondatban kellene meghatározni meséinek hallhatatlanságát, akkor két dologra hívnám fel a figyelmet. Az egyik, hogy Andersen mindvégig meg tudta őrizni magában a gyermeki látásmódot. A másik, hogy meséiben szinte észrevétlenül keveredik a hétköznapi élet és a fantázia. Ez a maga korában forradalmi újdonságnak számított, és úgy tűnik, ma is elevenen él és hat a felnövekvő új generációkra.

Kovács Bodor Sándor

TÁRSADALOM

– Melyek a tevékenység hangsúlyos területei, főbb szakaszai?

– Meghatározó a szakmai irányító szervezet filozófiája. Az első időkben nagyobb hangsúlyt kapott a romák, a vallási alternatívákat képviselők és az idősek felkarolása, a karitatív munka elősegítése. 2010-től az érzékenyítésre, az önkéntességre, a tehetségek felkarolására, és a családra fókuszálunk.

Ezen célok realizálását szolgálták, szolgálják programjaink is.

– Melyek ezek, kiemelne néhány programot?

– Az esélyegyenlőség világnapja – május 5-én – számunkra központi ünnep, minden évben megtartottunk, helyszíne a somoskői vár volt, ahol egyben az Európa-nap programot rendeztük. Ez évben – a hatékonyság növelése érdekében is – külön tartottuk az Európa-napot és az esélyegyenlőség napját.

Ez utóbbit – a MESE munkatársaival együtt – a volt Rákóczi úti iskola udvarán rendeztük szeptember 21-én – nagy sikerrel. Itt együtt versenyeztek a siketek és hallók, a vakok és a látók és így tovább. Kedvelt programunk az adventi rendezvény a szeretet, a jótékonykodás, az ajándékozás jegyében, amit aztán majd a karácsony teljesít ki. Sokszor meglátogatjuk az intézetekben, a befogadó családokban az árva gyereket, ajándékokat viszünk nekik, játszunk velük.

Ez a legnagyobb küldetésünk, amire szeretnénk ráerősíteni a karitatív szervezetekben, az egyházaknál, más közösségekben is.

Ugyanígy elmegyünk mindig az idősek napjára, fórumokat tartunk. Eddig hagyományosan a fiatalok kérdezték az időseket, most a gyerekeket ültettük ki a pódiumra, és a nyugdíjasok kérdezhettek őket. Miért úgy viselkednek, ahogy, miért nem adják át a helyüket a buszon? Nagyon fontos visszatérő rendezvényünk az, amit az önkéntesség világnapján, december 5-én tartunk. Ezt a Mikulás-nappal együtt szervezzük, így nincs szükségünk toborzásra sem. Itt díjakat is átadunk a legjobb önkéntes személyeknek, illetve szervezeteknek.

– Mi a CSEÖH munkájának az eredménye és a jutalma?

– Eredményeinket, azokat is, amiről fentebb nem szóltunk – mondja Szabó Péter –, nem lehet patikamérlegen mérni. A legnagyobb elismerés, ha a fogyatékossággal élő, a sérült és a hátrányos helyzetben élő gyermekek az utcán, az iskolában megismernek bennünket, köszönnek, ránk mosolyognak. Ha látjuk, hogy jobbam érzik magukat, hogy könnyebben feltalálják magukat, ha beilleszkedésük a többségi társdalomba zökkenőmentesebb.

– Eredmény és öröm számunkra – fűzi még hozzá Nagy Péter –, ha felhívnak bennünket egy-egy iskolából, és azt kérik, tartsuk meg a korábbi előadást, foglalkozást azokban az osztályokban is, ahol még nem jártunk. Ha nevünket, arcunkat megjegyzik, és tudják, kik vagyunk, és mi is az Esélyek Háza.

– Ez nagyon fontos, mert ha elfogadnak, akkor azt is elfogadják, amit mondasz, amit javasolsz. Számunkra a legfontosabb hite­ lesnek lenni és maradni – zárja diskurzusunkat Szabó Péter.

Baráthi Ottó

„- Leszállok közétek, királyi madarak! Azt sem bánom, ha halálra vagdaltok, amiért ilyen rút létemre közétek merészkedtem! Inkább ti öljetek meg, mint kacsák csípjenek, tyúkok vágjanak, szolgáló rugdosson, vagy a kegyetlen tél végezzen velem! – Azzal letelepedett a patak vizére s a hattyúk felé úszott. Azok észrevették és sietve siklottak elébe. – Csak öljetek meg! – mondta a szegény kiskacsa és fejét a víztükörre hajtotta, úgy várta a halált. De mit pillantott meg a tiszta vízben? Nem a hajdani idomtalan, szürke tollú, rút kiskacsa képét, hanem egy pompás, gyönyörű hattyúét – tulajdon képe mását!”

Andersen: A rút kiskacsa Andersen meséinek utóéletéről írt tanulmányában Michael Maar (Schräge Märchen, Eichborn Verlag 1996) azt kutatja, hogyan él tovább néhány nagy író művében az anderseni életmű.

Legszembeszökőbb ez a hatás Thomas Mann életművében. Tonio Kröger alakjában Maar a kis hableányt véli felismerni, és Leverkühn, a Doktor Faustus hőse már nyíltan hasonlítja magát a hableányhoz. Kafka kastélyában Maar szerint a Hókirálynő kastélyát láthatjuk viszont, valamint Nabokov és Joyce műveiben is fellelhető egy-egy jellegzetesen anderseni mozzanat.

Mindnyájan olvasták és szerették Andersent, és „mindnyájuknak úgy szolgált, mint Az útitárs a kipróbált barátnak: titokban súgta fülükbe jó tanácsait”. A névsort megtoldhatjuk Csáth Gézával, aki Vörös Eszti című elbeszélésében állít szép emléket Andersennek: „…úgy éreztem, hogy mindaz a szépség és igazság, amit az emberek a földi életben valaha megláthatnak, együtt van a rongyos kis könyvben.”

Kertész Judit: Az ismeretlen Andersen (tanulmány) 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

31

JÓSZOLGÁLAT

EZREKEN SEGÍT A LOVAGREND

A LEGNAGYOBB KÖSZÖNET AZ ÖRÖM A MÁSIK ARCÁN 1991 óta működik a salgótarjáni Szent Lázár Katonai és Ispotályos Lovagrend Szent Ilona Kommendája, sok ezer rászorulót, nehézsorsú családot segítve. Törődnek a hajléktalanokkal, anyaotthonok, idősek otthonai lakóival, katasztrófák károsultjaival, támogatnak kórházakat is.

 A SZENT LÁZÁR-SZOBOR AVATÓJÁN

A tarjáni Lovagrend vezetőjével, Sipos Ákosné, Mariettával beszélgettünk, aki megfogalmazta: munkájukhoz, csapatmunkájukhoz, nélkülözhetetlen a belső hit és a szeretet. Arról pedig, hogy sokan csodabogárnak tartják, amiért ingyen dolgozik, azt mondja: a pénznél sokkal többet jelent meglátni az örömöt a másik arcán.

– A Szent Lázár Lovagrend a XIII. században terjedt el Európa legtöbb országában, így Magyarországon is – ismertet meg bennünket rendjükkel Sipos Ákosné. – A rend tagjai az alapításától kezdve két eszmének szentelték életüket és tevékenységüket: a lepra rettegett betegségében szenvedők segítésének és a keresztény hit védelmének. Mai korunkban a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend nemzetközi, független, országonként működő önkormányzó testület, saját alkotmánnyal.

Alkotmánya szerint a rend nem politikai, ökumenikus, azaz nem felekezeti szervezet, miután nyitott minden keresztény hitet valló férfi és nő számára egyaránt, akik tagjai valamely keresztény felekezetnek. A rendnek olyan tagja is volt, mint dr. Albert Schweit­zer. Jelenleg a világ 43 országában működik, közhasznú karitatív szervezetként.

Rendünk főkancelláriai hivatala Máltán van.

A nemzetközi lovagrendek grand vikáriusa Vittorio Galoppini Duke de Carpenedolo, nagymestere Pieter Cantacuzino herceg.

Keresztény, testvéri szeretettől áthatva működik a salgótarjáni Szent Lázár Lovagrend Szent Ilona Kommendája. Megalakulása óta számtalan nagymennyiségű adomány érkezett Németországból, Ausztriából. Fő támogatónk az osztrák Albert Schweitzer Társaság. Gyógyászati segédeszközök, kórházi felszerelések, ruhák, tartós élelmi32

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

szerek érkeznek hosszú évek óta a szomszédos Ausztriából, valamint Svájcból és Liechten­steinből a vidékünkön szükséget szenvedőkhöz. Osztrák segítőnk Jörg Christian Steiner professzor, valamint felesége, Antonia asszony. A segélyszállítmányok útját dr. Márkus László, a lovagrend nemzetközi koordinátora szervezi. Nemrégiben újabb, ezúttal hárommillió forint értékű segítség érkezett, mozgássegítő eszközök, infúziós felszerelések. A tevékenységbe bekapcsolódott a Bécsi Bajtársi Szövetség is. A munkát jelentősen segíti dr. Bercsényi Lajos, a Szent Lázár Megyei Kórház főigazgató főorvosa, irányítása mellett a kapott segédeszközök a legmegfelelőbben hasznosulnak az intézet különböző osztályain.

– A Szent Ilona Kommenda tárgyi adományok gyűjtésével foglalkozik, és adja tovább a ruhaneműt, bútorokat, lakásfelszerelési tárgyakat, gyógyászati eszközöket, kórházi berendezéseket rászorulóknak és intézményeknek. 2006-ban megalapították a Szent Lázár Lovagrend salgótarjáni Szent Ilona Jószolgálati Alapítványt, így már maguk is pályázhatnak.  Kiken segítenek, és hogyan találják meg azokat, akiknek szükségük van a segítségre?

– Már 28 éve napi kapcsolatban állunk a Nógrád megyében működő Családsegítő Központtal, a Gyermekjóléti Szolgálattal és a hajléktalanszállókkal, így nagy részben az együttműködésünknek köszönhetően tudjuk elérni a rászorulókat, a nehézsorsú családokat.

Havonta szervezünk ruhaosztást a salgótarjáni raktárhelyiségünkben, emellett rendszeresen juttatunk el a megye több településére mikrobusznyi mennyiségű adományt

az ott élő rászorulók részére, ezzel is kön�nyítve a helyi önkormányzatok helyzetén.

Egy-egy helyszínen több száz családnak tudunk ilyen módon segítséget nyújtani.

A salgótarjáni mellett a Pásztón és Balassagyarmaton működő kórházat tudtuk már támogatni kórházi ágyakkal, gyógyszerekkel, tápszerekkel, infúziós szerelékkel, gyógyászati segédeszközökkel, ágyneműkkel, ez is kiemelt feladatunk. Budapesten a Szent Imre Kórház pszichiátriai osztályát is segítettük kórházi ágyakkal.

Nagymértékben hozzájárultunk több megyei szociális otthon lakóinak jobb életkörülményeihez rehabilitációs eszközökkel, ágyakkal, tartós élelmiszerrel. A városunkban működő védőnői hálózat keretében több száz rászoruló családot segítettünk gyerektápszerekkel, cumisüvegekkel. A hátrányos helyzetű családokon, hajléktalanokon, szükséget szenvedőkön kívül szerzetesrendet is segítettünk tartós élelmiszerrel.

Segítettünk a tiszai árvíz bajbajutottjain Magyarországon és Kárpátalján, gyűjtést szerveztünk a devecseri vörösiszap-katasztrófa károsultjainak, a helyszínekre legtöbbször a Vöröskereszttel és a Máltai Szeretetszolgálattal mentünk.  Mindezek mellett ünnepekhez kötődő programokat is szerveznek, sokan várják karácsony előtt az ételosztást is.

– Hagyományainkhoz híven, ismétlődő programjaink közé tartozik a húsvéti ünnep, amikor a salgótarjáni anyaotthon lakóit ajándékozzuk meg. A gyermeknapi ünnepségen 150 óvodás és kisiskolás számára nyújtunk zenés, játékos élményt, kulturális műsort a város múzeumában. Szent Erzsébet napján több civil szervezettel közösen 400 darab Erzsébet kenyeret osztottunk ki a peremkerület szegényei között.

A karácsony előtti napokban 500 hátrányos helyzetű óvodás és kisiskolás gyermek színházi zenés műsorral, bábelőadással, játékokkal egybekötött ajándékozására került sor a művelődési központban. Ebben az időszakban tartjuk az „Egy tál meleg étel”-osztást is az Erzsébet téren, ahol 900 adag gulyáslevest, gyümölcsöket, szaloncukrot osztunk ki a hajléktalanok, rászorulók, nehézsorsú családok és az anyaotthonban élők részére.

A Baglyaskő Idősek Otthonában élők számára farsangi ünnepséget szerveztünk, zenés műsorral és fánkkal kedveskedtünk, és szereztünk örömet a közel száz lakónak.

Rendszeresen támogatjuk az Ezüstfenyő Idősek Otthonát Mizserfán és Bátonyterenyén. Fontos küldetésünk a rendszeres kapcsolattartás a külhoni magyarokkal. Ennek keretében szervezzük évente a felvidéki jótékonysági koncerteket, s a teljes bevétellel támogatjuk az ott élő nehézsorsú családokat és az iskolákban tanuló gyermekeket.  Kik segítik az önök munkáját?

– Együttműködési megállapodás keretében jó kapcsolatot ápolunk a Katasztrófavédelemmel, a Karitasszal és a Vöröskereszttel.

Több önkéntesünk van, akik részt vesznek ruhaosztásainkban, az adományok rendezésében, a meleg étel osztásában, állandó

JÓSZOLGÁLAT

programjaink megvalósításában, mindez nagy segítség számunkra. Rendtársaink sokszor éjt nappallá téve, hétvégét sem ismerve, önzetlenül dolgoznak azon, hogy a rászorulókon segítsenek, és életüket elviselhetőbbé, szebbé varázsolják.  Amikor bemutatta a szervezetet, nem tett róla említést, de beszéljünk arról is, hogy családjának köszönhetően alakult meg Salgótarjánban a Szent Lázár Lovagrend, méghozzá Magyarországon elsőként.

– Az 1950-es években Magyarországon megszüntették a szerzetesrendeket, lovagrendünk is csak a rendszerváltást követően szerveződött újjá, hazatért lovagtársak segítségével. Nagybátyám, vitéz dr. Kézdy Vásárhelyi Béla orosz hadifogság és börtön után 1956-ban elhagyta az országot, és emigrációban, Dél-Afrikában folytatta a lovagrend működését. Vezető szerepet töltött be a Szent Lázár Lovagrend nagyperjelségében. Ő hozta létre a szervezeteket a nem szocialista országokban, majd 1989 után Szlovákiában, Lengyelországban, Magyarországon is. A kapocs a testvére, édesanyám volt, dr. Margitay Lorándné, aki mindent elkövetett a megalakulásért, segítségére volt dr. Reichard Jenő, a megyei kórház akkori igazgatója.

Rengeteg munka után 1991. szeptember elsején történt meg a kórház Szent Lázár Kápolnájának felszentelése. A kápolnát már a lovagrend alakította ki, a berendezési tárgyakat Münchenből kaptuk, a kegytárgyakat, a miseruhákat, az oltárterítőt, amit Dél-Afrikában apácák hímeztek, varrtak.

Ezt az eseményt néhány nappal azelőtt megelőzte Budapesten az első lovagavatásunk, de a legnagyobb ünnepség itt volt Salgótarjánban. Eljöttek a Máltai Lovagrend tagjai, Seregély István egri érsek szentelte fel a kápolnát, részt vettek a rendezvényen a megyei és a városi vezetők, tele volt a kórház aulája, gyönyörű ünnepség volt.

A kápolnába ma örömmel mennek a betegek, a dolgozók, a falai között szeretnek megpihenni a környéken élő idős, mozgásukban korlátozott emberek is. Találkozunk itt olyan emberekkel is, akiknek a testi ba-

 ÉTELOSZTÁS

juknál nagyobb a lelki gyötrelmük. De itt van ez a kis kápolna, ahová mindig be lehet térni, nyugalmat keresni és lelki vigaszra találni.

Amikor édesanyám 1996-ban meghalt, természetes volt részemről, hogy folytatom a munkáját. 2006-ig kommenda parancsnok voltam, akkor – szavazati joggal járó – prefektusnak neveztek ki Máltáról. A lovagrend tevékenységét most már 16-an végezzük, köztük Hlédik László felvidéki plébános atyával, a lovagrend lelki vezetőjével, aki korábban Salgótarjánban teljesített szolgálatot. Vannak önkénteseink is, örömmel fogadunk mindenkit, aki segít. Csapatmunka a miénk, ugyanaz a felfogásunk, a gondolkodásunk. Mindannyian ugyanúgy érzünk a szegények, hátrányos helyzetűek, a nehézségekkel küszködők iránt. A belső hit, a szeret nélkülözhetetlen. Hit nélkül semmi nincs, és kell a szeretet ahhoz, hogy az elesettekben is meglássuk Jézus arcát.  A Szent Lázár Kápolna kialakítása volt az első eredményük az akkor még Madzsar József nevét viselő kórházban.

Véletlen, hogy a kórház később Szent Lázár nevét vette fel?

– Óriási öröm volt számunkra, hogy ez megtörténhetett 2001-ben. Sokat tett ezért

 500 GYERMEK KARÁCSONYI MEGAJÁNDÉKOZÁSA

lovagtársunk, dr. Bercsényi Lajos, a névadásról szóló döntést az akkori fenntartó, a megyei önkormányzat hozta meg. Nagy élmény volt, hogy 2016-ban felavatták a kórház aulájában a Szent Lázár feltámasztása című szobrot. Molnár Péter alkotását Beer Miklós püspök atya szentelte fel, az ország több pontjáról érkeztek lovagtársaink az ünnepségre.  Nagyhatású volt a bevonulásuk a hos�szú köpenyben, rajta a nyolcágú zöld kereszttel. Milyen alkalmakkor viselik ezt az öltözetet?

– A köpenyt Lázár napján, lovagavatáskor és egyházi rendezvényeken vehetjük fel, viselése ránk is hatással van.  Salgótarján önkormányzata 2001-ben a Szociálpolitikáért Díjat, 2008-ban a Civil Társadalomért kitüntető címet ítélte önnek, munkáját oklevelekkel is elismerték.

2016-ban kapta meg a Nógrád megyei megértés és tolerancia díjat. A megyei önkormányzattól Nógrád Megye Önzetlenségi Díját kapta meg 2006-ban.

– Nagyon meghatódtam, hogy ennyire elismerik a munkánkat. Mert ez közösségi munka. A Dóra Ottó vezette megyei önkormányzat abban az évben alapította a díjat, és nagyon jóleső érzés, hogy az első alkalommal rám, ránk gondoltak. Mi független szervezetként működünk, közvetlenül Máltához tartozunk, oda fizetjük a tagdíjat.

Sokan megmosolyognak, és kérdezik, hogy nem csak hogy ingyen dolgozunk, de még fizetünk is azért, hogy dolgozhassunk? Igen, erre azt szoktam mondani, lehet, hogy sokan „bolondnak” néznek bennünket, de nagyon jó csinálni! A pénznél sokkal többet jelent meglátni az örömöt, a boldogságot a másik arcán.

Marietta Kalkuttai Teréz szavaival búcsúzik: „A csend gyümölcse az ima, az ima gyümölcse a hit, a hit gyümölcse a szeretet, a szeretet gyümölcse a szolgálat.” Mint mondja: – Ez az idézet a mottónk, ami összeköt bennünket, keresztényeket, és ezáltal tudunk minden embertársunkhoz lehajolni. Ez a küldetésünk, ez a feladatunk.

Dudellai Ildikó 2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

33

TERMÉSZET  FOTÓ: KOVÁCS TAMÁS

AMERRE A VADDISZNÓK JÁRNAK FÉLJÜNK-E A VÁROSBA KÓBORLÓ ÁLLATOKTÓL?

Féljünk-e a városunk környékén élő vaddisznóktól? Féljenek-e a kutyások? Jó-e, ha etetjük a vadakat? Mit csináljunk, ha találkozunk velük? Egyáltalán, miért élnek ilyen közel hozzánk? Minderről Szabó Lászlóval, az Országos Magyar Vadászkamara Nógrád megyei területi szervezetének titkárával beszélgettünk. A szakembertől azt is megtudtuk, hogy dolgoznak egy lakott területi vadkárelhárítási programon, amit majd az országos kamarához juttatnak el, mert alkalmazása törvénymódosításokat igényel.

 VADDISZNÓ AZ ACÉLGYÁRI ÚTON (2019. NOVEMBER 24-ÉN)

 Gyerekkorunkban tudtuk, hogy a vaddisznó az erdőben él, és makkot eszik.

Hogyan jutottunk el oda, hogy a városok problémája lett, hogy a vadak a városok peremén laknak, az emberek környezetében? Mi foglaltuk el a helyüket? Vagy ők foglalják el a miénket?

– A civilizáció terjedésével nagyobbak lesznek a városok, növekszik a lakosságszámuk, a falvak elnéptelenednek, és az emberek elveszítik a természettel való kapcsolatukat. Régen nem jelentett gondot, ha az ember vadon élő állatot látott, tudta, hogyan kell viselkedni vele szemben.

Változik a vad viselkedése is. Megtanulta, hogy a városok környékén, az elhagyatott telkeken, bokros területeken nem bántják, nem zavarják, mert lakott területen nincs vadászati lehetőség, sokan etetik is, vagy csak megtalálja a maradékokat, úgy jut élelemhez, hogy nem kell érte megdolgoznia.

Az itt megszületett és felnövő korosztálynak már ez az élettere. Ők már kevésbé félnek az embertől, mint a vadon élő társaik.  Azt nagyjából tudjuk, hogy Salgótarján körül hol élnek?

– Nem lehet pontosan tudni. Bár mozognak, de rejtett életmódot élnek.  Van, aki szeretné, van, aki ellenzi, de mi a helyzet a kilövésükkel?

– Ahogy mondtam, a lakott területek nem minősülnek vadászati területnek, egy városban vagy faluban nincs vadászati lehetőség. A kilövésre külön engedélyt kell kérni a rendőrségtől, az eljárás körülményes és bürokratikus. Nem is vállalná mindenki, hogy lakott területen vadra lőjön, mert a mai fegyverek lövedéke nem áll meg a vad testében, és ha átmegy rajta, kiszámíthatatlan, hogy milyen irányba megy tovább, 34

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

emberben, vagyontárgyban is sérülést okozhat. Erre megoldást kell találni. Mi egy új, országosan is kiépíthető rendszeren dolgozunk néhány kollégával, a lakott területi vadkárelhárításon. Ahol a vad kárt okoz, feltúrja a temetőket, a veteményeskerteket, két lehetőség közül lehet választani.

Vagy megpróbáljuk befogni, ami nagyon körülményes, vagy a lelövésük jelenthet megoldást.  A lakott területi vadkárelhárítás tehát arról szól, hogy megvédjék az embereket a vadak, vaddisznók által okozott károktól.

Mi mindent tartalmaz az elképzelésük?

– Egy homokozóban felbukkanó, odavizelő róka járványügyi veszélyt okozhat. A vaddisznó félelmet kelthet a városon belül, és azt gondoljuk, hogy nincs itt a helye. A lakott területi vad elejtése teljesen el kell, hogy különöljön magától a vadászati tevékenységtől.

Ki kell rá képezni szakembereket, szükség van megfelelő, nem a vadászatban alkalma-

zott technológiára, jogszabályban kell szabályozni ennek a lehetőségét, és egy másik nagyon fontos rész, hogy ki finanszírozza ennek a költségeit. A költség nem kevés, csak például egy hőkamera legalább másfélmillió forintba kerül. Szabályozni kell, hogy az elejtett vad kinek a tulajdonába kerül. Az élő vad a magyar állam tulajdona, az elejtett a vadászatra jogosultaké. Jogszabályváltozások szükségesek, de ezt a kérdést meg kell oldani, mert, ahogy terjeszkedik az emberiség, a probléma egyre nagyobb lesz.  A vaddisznó ösztönösen fél az embertől.

Féljünk-e mi a vaddisznótól?

– Félni nem kell tőle, de tudomásul kell venni, hogy ő egy vadállat. Kiszámíthatatlan a viselkedése, és tévesen gondoljuk, hogy lomha és lassú. Lehetőség szerint el kell kerülni a vadat.  Elmehetek úgy mellette, mint egy kutya mellett?

– Közvetlenül mellette nem ajánlatos elmenni, egyébként meg valószínű, hogy a vad el fog szaladni. Főleg a vezérkocák hajlamosak arra, hogy megijesszék az embert.

Nem biztos, hogy támadó szándékkal, de feléjük mennek négy-öt méterre, felborzolják a szőrt a hátukon, próbálják védeni a területüket és malacaikat. Ha vaddisznóval találkozunk, a leghelyesebb, ha elkerüljük őket.  Ha erdőben találkozunk vele, az más helyzet?

– Az erdőben, ha a kitaposott utakon megyünk, nem fogunk vele találkozni. Ő nappal elhúzódik, vigyáz magára, igyekszik a sűrű bokrokban elbújni.  A kutyásoknak kell tartaniuk a vaddisznóval való találkozástól?

– A kutyát mindig pórázon kell sétáltatni, az erdőben is. Megugatja a kutya a vaddisznót, de mivel nem tud odamenni, a vaddisznó valószínűleg el fog szaladni, mert nem érzi, hogy védekeznie kell. Sokan póráz nélkül viszik ki a kutyát külterületre. Előfordulhat, hogy valamelyik bokorban megtalálja a vaddisznót, az pedig az esetek többségében védekezni fog, nekimegy a kutyának. Nem kell a kutyát elengedni kint sem.  Sok vaddisznó azért is él meg a városok szélén, erdő alatti területeken, mert találnak élelmet. Úgy halljuk, hogy Salgótarjánban is vannak, akik etetik őket.

NE ETESSÜK ŐKELMÉT! Megkérdeztük Guzsik Alfréd fővadászt is, aki elmondta, félni nem kell a vaddisznótól, ám a közvetlen találkozást, a disznó és a sétáltatott eb összetűzését kerülni kell. A kutyát póráz nélkül, szabadon sétáltatni nem ajánlott, és semmiképp ne uszítsuk, hogy fogja vagy hajtsa el a vadat – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet, hogy lakott területen semmiképpen ne etessük, hiszen a táplálék kihelyezése bevonzza és folyamatos ott tartózkodásra ösztönzi a vaddisznót.

Arra a kérdésünkre, hogy mit csináljunk, ha vaddisznóval találkozunk, azt válaszolta: alapvetően nem kell megijedni, de a közvetlen fizikai érintkezést el kell kerülni. Meg kell várni, míg nyugodtan továbbmegy a vaddisznó, esetleg hangadással jelezni, hogy mi is ott vagyunk, ha nem vett észre.

Kitért arra is, hogy az állománygyérítés csak jogszabályi feltételeknek megfelelően történhet.

TARJÁNI

VÁROSLAKÓ KÖZÉLETRŐL ÉS KULTÚRÁRÓL SALGÓTARJÁNBAN

ÜNNEPSÉG, „ÉSZAKI RANGADÓ”, FOTÓALBUM Alapításának 100. évfordulóját ünnepli 2020-ban a Salgótarjáni BTC. A centenárium jegyében a tervek szerint ünnepségeket, kiállítást, gálamérkőzést és egyéb programokat rendeznek, s egy könyvet is megjelentetnek a sikerekben gazdag fekete–fehér klub dicső hagyományainak felelevenítésére, továbbvitelére.

Az ünnepi év eseményeinek megszervezésére, lebonyolítására megalakult az SBTC 100 nevű alapítvány, amelyben a kuratórium vezetője: Ferencz Gyula, a klub egykori labdarúgója, elnöke, az MLSZ volt elnökségi tagja. A testület tagjai Básti István és Szalay Miklós olimpiai bajnok és NB I-es bajnoki bronzérmes labdarúgók, Botos András ötkarikás bronzérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes, 7-szeres magyar bajnok ökölvívó, Mecser Lajos kétszeres olimpikon, 22-szeres magyar bajnok atléta, valamint Kmetty József és Répás Béla NB I-es bajnoki bronzérmes labdarúgók.

Tevékenységüket alapítóként vagy támogatóként – többek között – Babják János, Boskó Béla, dr. Csongrády Béla, Czékmán József, Dániel Zoltán, Gyetvai László, Lakatos József, dr. Palásthy Tamás, Pilinyi László, Sági László, a háttérmunkában pedig Seregi Albert is segíti.

A tervek szerint február 15-én jubileumi öregfiúk teremlabdarágó-tornát, míg február 23-án az U14-es és U15-ös korcsoportnak rendeznek utánpótlás-seregszemlét a városi sportcsarnokban. Áprilisban az U11-es és U12-es csapatok szerepelnek tornán az üveggyári pályán épülő

utánpótlásközpontban. Ugyanott májusban családi napot és focifesztivált terveznek az U7es, U8-as és U9-es csapatok részvételével.

A felnőtt csapat május 7-én amatőr kupadöntőt játszik a Szarvassal. Az SBTC központi centenáriumi ünnepségét május 13-án rendezik a József Attila Művelődési Központban, ahol az üvegcsarnokban sporttörténeti kiállítás nyílik, majd a színházteremben ünnepi közgyűlést tartanak.

Júliusban gálamérkőzésen elevenítik fel a hajdani északi rangadók hangulatát, amikor az SBTC felnőttcsapata megmérkőzik a ma is NB I-es Diósgyőrrel a legendás mérkőzések helyszínén, a Szojka Ferenc-stadionban.

Száz év képekben címmel novemberben jelenik meg az SBTC történetét megörökítő fotóalbum, és Erdei Sándor szobrászművész készíti el az SBTC jubileumi emlékplakettjét.

A történeti kiállításhoz a szervezők már gyűjtik a képeket, díjakat, serlegeket, könyveket, filmeket és egyéb relikviákat, amelyeket Seregi Alberthez, a Rákóczi u. 13. sz. alatti épület portájára kérnek eljuttatni (tel.: 30/928-7876). A támogatásokat az OTP Bank Nyrt. 11741000-25814673 pénzforgalmi jelzőszámára várják.

B. R.

 RÉGI SZÉP IDŐK! HORVÁTH FERENC (FEHÉR MEZBEN) LÖVI A LABDÁT A HÁLÓBA (1972. VII. 2.: SBTC–BP. HONVÉD 3–1)

TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! Ezennel megrendelem a Tarjáni Városlakó Magazin 2020-as számait, ami négy megjelenést foglal magában, mindösszesen 3.500 Ft-ért. (Az előfizetési díj a postaköltséget tartalmazza.)

MAGAZIN

ELŐFIZETÉS VÁROSLAKÓ TARJÁNI

MAGAZIN

www.tarjanivaroslakomagazin.hu KÖZÉLETRŐL ÉS KULTÚRÁRÓL SALGÓTARJÁNBAN

SZÁZÉVES LESZ A STÉCE

TERMÉSZET – TÖRTÉNELEM

– A vaddisznó szerencsére nem nyitja fel a konténert, mint a medve. Ha a konténerbe teszik az ételmaradékot, azt a vaddisznó nem tudja megenni, nem szokik oda.  Ha mindenki rendet tart, senki nem eteti őket, akkor hátrább szorulnak?

– A vadászati jogosultak a környéken és más nagyobb városok térségében is elterelő etetéseket alkalmaznak a várostól messzebb eső területeken. De az erdőkben vadászati tevékenység is folyik, és ha egy kondából elejtenek egy-két állatot, azt a vaddisznó megtanulja, hogy ott félni kell.

Viszont megtanulja, hogy lakott terület nem bántják, ezért is tartózkodik ott szívesen.  Régen a vadakat az erdőben etették a vadászok. Nem lehet, hogy az állatok azért jöttek beljebb, mert már nincsenek vadetetők?

– Nem. Sőt, sokkal nagyobb mennyiségben etetnek most, mint a korábbi időszakban.

Vadgazdálkodási pályázatok vannak vadföldekre: etetőket, sózókat, mesterséges itatókat, dagonyákat alakítanak ki, erre az Országos Magyar Vadászkamarának idén is 500 millió forintos kerete van. Vannak ilyen vadföldek a Salgótarján környéki erdőkben is. A vaddisznók nagy része az erdőben él, de előfordulnak a város környéken lévő bozótos területeken is. A lakott terület közelében született egyedek már ezt tekintik életterüknek és nem is mennek el, hacsak nem sikerül hajtással messzebbre terelni őket.  Ha nem tudjuk pontosan, hol élnek, nyilván azt sem, hogy hányan élhetnek körülöttünk.

– Nem tudjuk, de az várható, hogy a vaddisznóállományt megtizedeli majd az afrikai sertéspestis, csak idő kérdése, hogy mikor jelenik meg a vírus ebben a térségben is.

A városi emberek elszoktak az állat közelségétől, de ha tiszteletben tartjuk egymást, megpróbáljuk elkerülni őket, nem hiszem, hogy konfliktus lehet belőle.

Ugyanakkor a vadnak nincs helye a városban. A vaddisznókat veszélyeztető sertéspestis az emberre nem veszélyes. De a róka különféle emberre is veszélyes betegségeket terjeszthet, előfordulhat, hogy elhagyatott házakban, tanyákon, víkendházaknál, ólaknál él. Ezért két lehetőség van, amint említettem. Befogni – ami nagyon körülményes – és elvinni az erdőbe, és van esély rá, hogy nem jön vissza. A másik, hogy azokat az egyedeket, akik bejárnak az emberek közé, ki kell lőni.  Évek kérdése, míg a vadkárelhárításra kidolgozott elképzelésük megvalósulhat?

– Inkább akaraté. Fel kell építeni azt a szervezetet, amelyik szervezi, finanszírozza, és működteti ezt a rendszert.

D. I.

Név:

..................................................

E-mail: ..................................................

Lakcím: ..................................................

Telefon: ..................................................

Tudomásul veszem, hogy az előfizetés csak akkor érvényes, ha a megrendelőlapot pontosan kitöltve a szerkesztőség címére postán, személyesen (Salgótarján, Fő tér 1.) vagy e-mailen (tarjanivaroslako@gmail.com) keresztül eljuttatom és az éves előfizetési díjat átutalással vagy készpénzben megfizetem.

2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

35

ÜZLET

vették-vitték az áruját, mint a cukrot. Aztán jobban szétnézek: itt van egy egész Ecseri piac mesés miniatűrje. De, hogy lesz valaki régiségkereskedő? – mikor még kereskedőnek sem születik senki.

Oláh Károly is messziről jött, sőt – mint maga mondja – mélyről indult. Aztán – nem is kéreti magát – mesélni kezd, és hamarosan megismerem az életét, pályáját. Mit mondjak? – én rácsodálkoztam.

 FOTÓK: KBS

KIS FALUBÓL A NAGY FŐVÁROSBA  A TARJÁNI PIAC – MADÁRTÁVLATBÓL

ALKUDNI NÁLAM KÖTELEZŐ!

OLÁH KÁROLY RÉGISÉGKERESKEDŐ KALANDOS VILÁGA A sikeres vállalkozásokról szóló írásaimban már több tehetséges szakembert, magasan kvalifikált sikerkovácsot volt szerencsém bemutatni lapunkban. Most azonban egy eddigi riportalanyaimhoz nem is hasonlít(hat)ó, színes személyiséggel ismertetem meg olvasóimat: a nagyon mélyről indult, mégis szakmája csúcsára jutott Oláh Károly cigány származású kereskedővel. Életútja egyedülálló, pályája példa nélküli. Ő maga: eredeti életművész.

Az Oláh Károlyhoz vezető utamon gyermekkorom hatvani kirakodóvásárainak színes kavalkádja, majd az 1960-as évek pesti Ecseri piacának – ahol a bóvlitól a műkincsig mindent meg lehetett kapni – kaleidoszkópszerű képei vibrálnak a szemem előtt.

„Egy forint a Jézuska, kettő párja / aki nem veszi, ne babrálja / menjen, az anyja... valahol várja.”

Jót nevet: hogyne ismerné, de neki soha nem kellett kikiáltóként kiabálnia, anélkül is

Oláh Károly 1947-ben született Ecsegen, négygyermekes cigány családból. A faluban mindegy volt, hogy magyar vagy cigány valaki, jó közösségben éltek, egy tányérból ettek, segítették egymást. Szülőfalujában járt iskolába is. Apja kubikosként dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt, a gyerekeket nevelte. Így élt szegényesen a család, amikor a tragédia bekövetkezett: érszűkület miatt apja mindkét lábát amputálták. Karcsinak is dolgoznia kellett, kimaradt az általános iskola ötödik osztálya után. Tizenkét évesen a keresztvölgyi állami gazdaságba került dolgozni. Aztán 1961-ben a Budapesten dolgozó unokabátyja a kis faluból felvitte a fővárosba, és a 14 éves, koránál többnek kinéző fiút felvették az Építő és Karbantartó Vállalat lakatosműhelyébe.

Ezt követően a Felvonószerelő Vállalathoz került. Amikor szombatonként hazajött Ecsegre, nem tétlenkedett, inkább – udva-

GYERÜNK A BAZÁRBA BE!

Fantasztikus festmények, különös képek, titokzatos tárgyak – valódiak és hamisak.

Lenin, Sztálin, Rákosi gúnyszobrai, háborús plecsnik, kitüntetések. Játékok: plüss állatkák, kisautó- és -motormodellek, kártyacsomagok, sakk-készletek. Szőnyegek, ruhák, divatáruk, farmerek.

Szerszámok százai, háztartási eszközök ezrei. Porcelánfigurák, ékszerek, bizsuk arze­ nálja. Mindenféle régiség – minden men�nyiségben. Hallani vélem a vásári kikiáltó harsány hangját, átélem a bolhapiacok, bazárok, börzék különös hangulatát. S, hogy ehhez képest mi látható, található a tarjáni régiségkereskedésben, és ki is a tulajdonosa? – ennek járok utána.

Amint belépek a festményekkel, könyvekkel körülkerített üzlethelyiségbe, amit nevezhetek bátran bazárnak is, megkérdezem Oláh Károlyt, ismeri-e az egykori kikiáltók vevőcsalogató, mondókáját? S szavalom neki:

 AZ ÜZLET ELŐTT

Lapalapító: Ercsényi Ferenc (1953–2013). Szerkeszti: a Szerkesztőbizottság. Tagjai: Balás Róbert, dr. Baráthi Ottó, Drexler Szilárd, Dudellai Ildikó, Kovács Bodor Sándor, Losonczi Tamás. Főszerkesztő: Balás Róbert. Képszerkesztő: Kovács Bodor Sándor. Tervezőszerkesztő: Kalcsó István. Kiadja: a Tarjáni Városlakó Egyesület megbízásából a Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Web: www.tarjanivaroslakomagazin.hu. E-mail: tarjanivaroslako@gmail.com. Nyomdai munkák: Polár Stúdió, Salgótarján. © Ercsényiné Bódi Éva engedélyével. Előfizetés: Nógrád Infó Bt., 3100 Salgótarján, Fő tér 1. Megvásárolható: Juhász Könyvesbolt: Fő tér 2. JAMKK-pénztár: Fő tér 5. Az Unió Coop Beszterce-lakótelepi, Gorkij-lakótelepi, Garzon alatti, Pécskő mögötti és Klapka úti üzleteiben. A Dornyay Béla Múzeumban: Múzeum tér 2. A Bányamúzeumban: Zemlinszky út 1. A Szent Lázár Megyei Kórház büféiben: Füleki út 54–56.

Címoldal: Belváros (Drón-fotó: Vasas Ádám Cusito) Hátsó borító: IV. Országos Rajztriennálé (Fotó: KBS)

36

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

HA EGY ÜZLET BEIDNDUL

A 73 éves Oláh Károly láthatóan szívesen beszél, így hamarosan feltárulnak kialakuló kiskereskedői pályájának állomásai, életútjának újabb szakaszai is. Amint mondja: az 1970-es évek elején kezdte el a rendszeres piacozást. Ecsegről gyalog ment az egy kilométere lévő buszmegállóhoz, onnan busszal Pásztóra, majd vonattal Tarjánba.

Ez így ment – négy nagy bőrönddel felpakolva –, amíg nem volt autója. Ebben az időben rendszeresen járt Bérre, Pásztóra, Hatvanba, Kisterenyére, Nagybátonyba, Salgótarjánba és a Karancs-völgyi falvakba is.

A kisebb községekben rendszerint a templom mellett pakolt ki, ott árulta a portékáját. Jöttek a népek a miséről, megnézték az árut, és már vették, vitték is. Ő volt az egyetlen férfi a világon – mondja mosolyogva magáról –, aki nem vetkőztette, hanem öltöztette a nőket. Így is jól ment az üzlet (már nevet!), olyannyira, hogy 1972ben Salgótarjánban, az akkori Martos Flóra úton (most Szérűskert út) vett kéz

alól egy társasházban egy nagyobb lakást.

(Közben megszólal, és 11 órát üt egy álló óra, ami ahogy látom az árcédulán, 280 ezer forintért zenél is nekünk.) A társasházi lakást – folytatja Károly – 300 ezer forintért vette, akkor, amikor a Pécskő utcában egy kétszobás lakás 80–100 ezer forint volt.

Itt már akkor a korábban Vanyarcról szabályosan megszöktetett harmadik nővel, az öt év együttélés után elvett feleségével,

beszélgetünk), akkor már csak én egyedül vásároztam, a feleségem meg itt árult. A lányom meg egy másikban, mert neki is vettem egy üzlethelyiséget, ezen a soron.

Nem éltünk nagylábon, pedig már tehettük volna, de nem szórtuk a pénzt. Én egész életemben nem ittam egy nyelet alkoholt, nem is dohányoztam soha. A bevételeinkből így megtakarításra is futotta. A ruházati kereskedésünk – főleg női, férfi divatáru – jó hasznot hozott. Volt jelentős kereslet az áru-

ÜZLET

rolt A jó svádájú fiatalember még nem volt 17 éves, amikor egy cigány nőtől lánygyermeke született, alig később 19 évesen egy másik roma nő fiúval ajándékozta meg.

Ez nem okozott gondot neki a pesti vállalatnál, ahol hárman dolgoztak a brigádban: a műszaki ellenőr, a szerelő és ő segédmunkásként. Járták az országot, ellenőrizték és javították a vállalati lifteket. Munkásszállón lakott, berendezkedett az önálló életre.

Aztán, egyszer csak mégis megváltozott a sorsa.

– A munkarendünknek megfelelően – így Oláh Károly – minden hónapban egyszer bementünk elszámolni a pesti központba.

A szerelőtársam egy alkalommal behozott eladásra egy orkándzsekit, ami nagy divat volt akkor. Ezt azonnal megvettem magamnak. Legközelebb megint hozott egyet, azt meg hazavittem Ecsegre. Édesanyám egy perc alatt eladta, jobb áron, mint ahogy én megvettem. Ez így ment egy ideig, mígnem a munkatársam összehozott Pesten a „gyártóval”, aki egy zsidó úri szabó volt, és akitől aztán közvetlenül vettem az árut.

Vittem is haza nyakra-főre a dzsekiket, amelyeken anyám jó áron túladott. Később szombatonként már többen is vártak rám, hoztam-e valami árut. Édesapám akkoriban 270 forint rokkantnyugdíjat kapott, a többletjövedelem bizony jól jött a családnak. Aztán gondoltam egyet, kipróbáltam a vásározást, majd rá is kaptam. Vittem a pulóverokat Pásztóra, Tarjánba és a környékbeli falvakba. Gondoltam, jó lesz ez nekem „rendes” munkának, bementem a tanácshoz, és működési engedélyt kértem.

Meg is kaptam, mert időközben – munka mellett – elvégeztem az általános iskolát.

Az engedély birtokában is fokozatosan bővítettem az árukészletemet, először a Garay piacon falvédőkkel. Arra volt kereslet.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdtem a kiskereskedést – már ruhaneműkre, majd divatárukra átállva.

 OLÁH KÁROLY

a csinos Magdival és a magukhoz vett két gyermekével – Melindával és Róberttel – éltek együtt. Salgótarján lett a törzshelyük: felesége volt az üzletben, ő maga meg más vidékeken vásározó.

Ekkor már megkönnyítette a dolgát, hogy először az ecsegi téeszelnöktől vett egy használt P70-est, ami a Trabant elődje volt.

Ezt követően pedig egy Wartburg Touristot használt, amit 1967-ben vásárolt meg. Összkomfortos, nagy lakás Salgótarjánban, feleség, két szépen cseperedő iskolás gyerek. Ez már szinte idős kereskedő életműve is lehetne, amit ő 25 éves korára a piacozással megteremtett. Aranybánya volt a vásározás? – kérdezem mintegy hitetlenkedve.

– Igen, így is mondhatjuk, és ez szinte még csak kezdet volt – válaszolja beszélgetőtársam az arcán csibészes mosollyal, majd folytatja: – Azt még nem is mondtam, hogy rengeteget dolgoztunk – naponta hajnaltól estig – a felségemmel. Aztán később persze már gyerekek is besegítettek. Talpaltunk, jártuk az országot, kezdetben együtt, aztán amikor megnyitottam ezt az üzletet (ahol most

inkra, és talán volt hozzá érzékem, érzékünk is. A jó kereskedés alapja a becsületesség, a vásárló tisztelete, a vevő szolgálata, az elhivatottság, az alázat. A feleségem a világ legjobb eladója volt. Már régen meghalt szegény, de a mai napig keresik a vevőink.

Egyébként ezt az üzletet 1983-ban nyitotta, miután beszállt ennek az ingatlannak a megépítésébe – említi.

– Ez nem a Vásárcsarnokhoz tartozik, ezek az üzletrészek itt saját tulajdonban vannak, társasházként működtetve – magyarázza. – Itt van három blokkban tucatnyi üzlet, a legvégén volt a lányomé. Ő farmerokat árult, női ruhákat, de már nem dolgozik. Akkoriban ment legjobban nekünk, évről évre nőtt a forgalmunk és bevételünk is.

– 1990-ben jött a rendszerváltás, vele a piacgazdaság. Nektek mit hozott a konyhára?

– kérdezem közbevetőleg.

– Nekünk semmi jót nem hozott, inkább vitt.

Salgótarjánra és Nógrád megyére is rászakadt a munkanélküliség, nőtt a szegénység, mind kevesebb vásárlónk akadt. Igaz, még vagy jó tíz évig, amíg jártam országszerte a vásárokat, az ottani bevétel kompenzálta az itteni kevesebb hasznot.

2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

37

ÜZLET  ALKU KÖZBEN

A SZÉPÉRZÉKTŐL A RÉGISÉGBOLTIG

Újabb kérdésemre – mikor tért át a régiségkerekedésre? – válaszolva tárul fel életének érdekes, mai napig tartó szakasza. Mindig szerette a szépet (a szép nőket is persze! – mintha kacsintana is hozzá), divatáru, festmény, dísztárgy, bármi is az. Amikor volt rá pénze, mindig vett valami kedvérevalót, és hazavitte.

Fonyódon, Siófokon, Pécsett – ahová rendszeresen járt – különösen sok értékes portékát vásárolt, rengeteg régiséget, antik holmit is. Egy jó barátja, Maczó László, Bér polgármestere gyűjtőként inspirálta, neki többek között sok száz régi rádiót és gramofont vásárolt fel, ami a faluban lévő múzeumban ma is látható.

Aztán megint gyökeresen megváltozott minden. 2004-ben meghalt a felesége, és akkor azt gondolta, egy férfi mégse próbálgassa a nőkre a ruhát. Felhagyott a divatáruval, behozta a lakásában lévő porcelánokat, festményeket, a korábban gyűjtött értékes antik műtárgyakat is.

Vették-vitték ezeket is, eleinte nagy volt a kereslet. Amit aztán felvásárlással pótolt, itt helyben. Bővítette a készletét, adta-vette a régiségeket. Ez is jól ment évekig, de aztán sorra meghaltak a közvetlenül vagy közvetve az állandó kuncsaftjai, az ismert cigány festők, Balázs János, Oláh Jolán, a férje, Balogh Balázs András és mások is.

Egyébként is visszaesik a régiségek iránti kereslet, más idők járnak, más a divat, mások az igények. Most ez az utóbbi év volt a legrosszabb – mondja kicsit keserűen. Pedig tudomása szerint nincs más régiségkereskedő a megyében rajta kívül. Mint mondja, jobb volna, ha lenne konkurencia: amikor lenn volt Siófokon, divatáruval, farmerrel, volt ötszáz sátor, mégis jól ment az üzlet.

Arra a kérdésemre, hogy melyik szerzeményére a legbüszkébb, Oláh Károly habozás nélkül sorol csaknem tucatnyi értékes antik darabot.

– Itt van a híres Horváth G. Andor – Lotz Károly tanítványa volt – egyik festménye, egy kocsmai jelenet, blondel keretben. Ez a par38

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

2019 / 4

kettaszegélyes kép Oláh Jolán festménye.

Itt egy Deák Károly-alkotás a nagybányai festőiskolából, emez meg Árkossy István tájképfestőművész alkotása. Ott fenn – mutatja – Oláh Lajos mai tarjáni cigány festő képe, most visznek tőle egyet Izraelbe. Mást is mutathatok: ez egy nagyon szép antik – három súlyos – zenélő álló óra. (Ez az, ami korábban megszólalt). Én 280 ezer forintért adom, de a hasonló értékes antik díszórák 800 ezer, egymillió forintért is mennek.

Hogy alkudni lehet-e? – erről azt mondja: – Nálam egyenesen kötelező! Egyébként itt, az üzletemben mindig a tarjáni cigányfestőknek volt a legnagyobb keletjük, és ez manapság is így van. Az ő képeik mindig kurrensek. Ezért is, 70%-ban a festmények dominálják az árukészletemet. Elég jelentős a porcelán és az üvegáru aránya, kisebb részt képviselnek az aprótárgyak, vitrinekbe való csecsebecsék. Vannak még használati tárgyak, ezüst- és rézáruk, ezeket is veszik, most is. Az öblösüveggyár szép termékei a mai napig keresettek. Én a gyárból nem vásároltam soha, csak azt adtam tovább, amit kuncsaftjaim hoztak be eladásra.

Közben átmegyünk az üzlet másik részébe, ahol gyönyörű vizslási, kazári, rimóci népviseletek láthatóak és egyéb női ruhák, vállés fejkendők is.

– Ezeket részben be is hozzák, meg megyünk is utánuk, a lányom és fiam is besegítenek a vásárlásba. Ezek a népviseltek, ruhák, kendők most is kelendőek, hiszen sok a tánccsoport, a népi együttes, azok keresik és veszik ezeket leginkább – mutatja értékes portékáit Oláh Károly.

EZ A BAZÁR – SOHA BE NEM ZÁR

Aztán a vissza-visszatérő látogatóiról, nevesebb kuncsaftjairól, értékes antikvitásokról, valami érdekes esetről érdeklődöm. Oláh Károlynak nincs titka, megtudom tőle, hogy mások mellett a budapesti Köszegi Edit ismert műgyűjtő, dokumentumfilmes is sokat járt ide, a már említett tarjáni cigányfestők képei miatt, akik – mármint a naiv művé-

szek – rendszeres látogatói voltak eladóként.

Rengeteg képet vett tőlük, jó néhányat éppen Kőszegi Editnek adott tovább. Oláh Jolánt ismerte a legjobban, halk szavú as�szony volt, nem sokat beszélt, inkább a férjével, Balogh Balázs Bandival üzletelt. A tarjáni Angyal fivérek is megfordultak nála, nagy üzletet lehetőségét kínálva. Jártak hozzá más gyűjtők, meg újságírók is. Botos Zoltán, Balázs János egykori segítője, támasza, ma is gyakran meglátogatja, jókat beszélgetnek.

Már lassan indulnék, amikor értékes antik dísztárgyként mutat: egy hatalmas, színes-díszes, művészi majolika serleget, amely állítólag egy 200 évvel ezelőtti angliai derbi első díja volt. Érdekes esetként említi, hogy egy 10–15 éve nála lévő festményt – amit a képkeretező Juhász József hozott be – valakinek a sugallatára egy Pestről érkező gyűjtő vásárolt meg tőle, potom 50 ezer forintért. Később tudta meg, hogy az aktkép egy híres olasz festő műve volt.

Sajnos, ő nem ismerte. A régiségkereskedésben a tudást, az ismeretet nem az iskola adja, hanem a gyakorlat hozza magával – fűzi hozzá. Végül az obligát kérdéseket teszem fel: hol él, hogy él mostanában?

– A fiam családjával élünk együtt. A somoskői elágazónál van egy házunk, amikor 1986ban nyaralónak megépítettem, még megvolt a régi is. De aztán megszerettük, kiköltöztünk ide, azt meg eladtam. Ez egy 350 nm-es ikerház, az egyik felében a fiamék laknak, a másikban én. Nagy kertem van, a házban pedig körülvettem magamat a kedvenceimmel. A nappaliban például van Zsolnay-porcelán darab és Oláh Jolán egyik festménye, a Kalapos lány, ami Franciaországban volt kiállításon. A hálószobánkban van az esküvői fotónk, rajta én 26, a feleségem 21 évesen. Az ő halála óta ott nem aludt senki.

Mire a legbüszkébb?

– Arra, amit elértem – mondja. – Mindenre. A cigányságomra és a magyarságomra egyaránt. Ha meghallom a Himnuszt, ma is kicsordul a könnyem. A természet, a táj szépsége is elvarázsol. Írtak már rólam többször is az újágban, és egy könyvben is benne vagyok, 200 jó palóc a címe. Készült CD rólam, DVD a családomról. Kőszegi Editnek van egy filmje is, úgy volt, hogy be is mutatják.

Mi a hobbija? – erre azt válaszolja: – Gyerekkoromtól szeretem az állatokat, egy időben volt itt vagy 30 lovam. Ugyancsak 30 évig pedig vadásztam is. Manapság az említett két gyermektől az unokáim – öt unoka, hat dédunoka, egy ükunoka – a hobbim, játszom, beszélgetek, verselek velük. Régebben sok verset írtam, megjelentek az újságban is. Egyszer azt mondtam, csak akkor hagyom el ezt az üzletet, ha visznek innen, tartom is a szavam. Az utódlásom biztosítva van, a gyermekeim veszik át a kereskedést, már most is itt dolgoznak. Rájuk is büszke vagyok. Ez a bazár reményeim szerint soha nem fog bezárni.

Baráthi Ottó

KÖLTÉSZET

ENNYI LENNE AZ ÉLET? PARÓCZAI CSABA VERSEI ELÉ

Bár nem tartozunk egy korosztályhoz, Csaba nagylélegzetű versei már a legelső alkalommal is szíven ütöttek. A rónafalui naplementében olvasta föl barátai előtt, szembenézésre kényszerítve valamennyiünket.

Ennyi lenne az élet, kérdeztem, s kérdezem ma is magamtól, és választ remélve pásztázom újra és újra a sorait. Nem vagy egyedül. Ha más feloldást nem is kínál, ez a beteljesülés most már velünk marad, amíg a versei bennünk élnek.

Kovács Bodor Sándor

PARÓCZAI CSABA VERSEI

MINTHA MINDEGY

A HOSSZÚ TÉL UTÁN

olyan az év mintha nem is volna mintha mindig minden összefolyna reggel az esttel tegnap a mával s az egész a semmi unalmával

a hosszú tél után egy parkra vágyom benne habzó sört inni korsóból délelőtt a nehéz üveget számhoz emelve látni a pezsgő és szikrázó semmiből létezőt a hosszú tél után levegőt venni vágyom édeskés földszagot mely orromban megül felszabadítja mégis aki voltam s vagyok aki életfogytos zárkában ül egyedül a hosszú tél után egy égi hangra vágyom mely pacsirtaszóként száll s emel látatlan kerengni a végtelen égben mit ember létével meg sem érdemel a hosszú tél után végül csak lenni vágyom lenni az aki nem voltam s nem vagyok lenni mindaz mi múlt nélkül lenni tud s kit nem izgat már hogy meghalok

FORGOLÓDVA HENCSEREGVE látja kedves rosszul alszom vagy nem is alszom már hencsergek csak forgolódom tíz ujjamba kapaszkodom ki magamban bíztam magamban már nem bízhatok maszatolok hát s kapkodok szólok magához is keresve keresetlen szavam együgyű ima és számot adok csak úgy csöndben (sul viso una lacrima) mindegy talán ez is ki lenni akarna túl elvégzetten s a végezetlenen innen rekedve mint szélső pontján egy tétova inga (volton volt és még való) egy pillanatra megáll és látja még azt a másikat rádobva egy kerevetre csöndes ágyban hanyatt fekve forgolódva hencseregve

létkérdések néhány lottószámmal remények cserélnek anyagárral a neved is mintha mindegy volna akárha helyettem más csókolna más a fiú s lehet más a lány is a találkozás rég nem fatális nincs villám csak hűvös őszi zápor dallá vált az ifjúsági tábor mindaz mi volt mintha nem is volna a csónak a parton felborulva nincs hamis de semmi nem reális hazudok hát s hazug a világ is mit érzek s mondok tudom nem úgy van csak úgy világit mint hold a kútban s a kötélen mintha harang lógna súlyos nyelve könnyű lábam volna

A FÉRFI MONDJA a közelben vagy érzem minden szavamon imádat mondom kezem testté vált igéd falat rombol és épít holdkirálynő hív túl szivárvány havasán éjjel és nappal mi fénye – tőlem kapta s végül benne tűnök el derült és borult és volt sok tízezer nap s a legtöbbet túléltem mikor arcába néztem mindig mosolygott isten mit látok láttam ami új az is régi járt utat járok gyermeki arcom haván ujjad lesikló idő

a kályhában a tűz majd a lélegző parázs kísért és elhagy kelyhedből elfogy borod padlón foltja felszárad egy vékony vonal szinte nem is létezik átléphetetlen kettőnk terét méri ki a fénylő nap rajzolja

ASSZONYSZAVAK nem kívántalak de megvetettem ágyad s most benne fekszem kagylóhéjként ölel át míg körülveszlek téged hányszor megbántam neked adott mosolyom mégis nevetek tiéd lett az életem ezt megtartom magamnak királylány voltam aztán te elraboltál s most szolgád vagyok éjjel néha álmodom tudom nincs szabadulás azt hiszed jó így megalkottad életünk majd lepihentél magad mellé rajzoltál lehet kiradírozom senki nem kellett csak téged akartalak s akarlak most is visszaélsz velem tudom hogy bocsássak meg neked ha alszik nézem íme az én emberem a mindig győztes kardját kifényesítem s pajzsot is adok neki

2019 / 4

TARJÁNI VÁROSLAKÓ MAGAZIN

39

facebook.com/TarjaniVaroslakoMagazin tarjanivaroslakomagazin.hu

ÁRA: 900 Ft

November 23-án nyílt meg a IV. Országos Rajztriennálé Salgótarjánban.

(1982 és 2006 között Rajzbiennáléként működött.) Összesen 168 művész 241 alkotása lett kiállítva, plusz két kamarabemutató nyílt a három évvel ezelőtti nyerteseknek.

Salgótarjánból 10 alkotó: Balázs Alfréd, Barna László, Birkás Babett, Gedeon Hajnalka, Gelencsér János, Határ Attila, Fodor Dominik Miklós, Losonczy Ildikó, Orbán György János, és Prakfalvi Anna művei láthatók, továbbá Bakos Ferenc (Szécsény), Bánkúti Gergő (Vizslás), Bardócz Lajos (Berkenye) Handó Péter (Sóshartyán), Kun Péter (Kazár) képviseli Nógrád megyét.

A kiállítás 2020. február 2-ig látogatható a Dornyay Béla Múzeumban.