Százhalom 2015 október

Százhalom Az utolsó tanú

Kerekasztal az Óvárosról

III. ÉVF. 30. SZÁM

Márton Béla emlékezete

2015. OKTÓBER

Ó V Á RO SI KÖ ZÖS S ÉGI, KÖZÉLET I FOLYÓIRAT

Rohan az idő A TARTALOMBÓL: 1956: Az utolsó tanú • Márton Béla síremléke • Egykor és most • Szomszédoló: Az Érdikum • Rohan az idő - beszélgetés Tolnai Bélával az 50 éves DUFI-ról és másokról • Kerekasztal: Egyéni utak és közösség • Októberi képeslapok

Szerzőink A Százhalom magazin a helyi civil összefogás lapja. Közreműködő munkatársai idejüket, szakértelmüket bocsátják díjmentesen rendelkezésünkre. A szerkesztőség tisztelettel ezúton is köszöni Százhalombatta Óváros és közössége nevében munkájukat.

Balpataki Katalin

tó elnöke, lokálpatrióta, helytörténeti író, Százhalombatta Város Díszpolgára. Eddig öt könyve jelent meg.

lés - pedagógia szakon.

1975-87-ig a BMK, 19872004-ig a „Matrica” Múzeum munkatársa volt.

Kovács Edina A Szegedi Tudományegyetemen tanultam filozófiát és történelmet. Pályafutásomat az orosházi Jelenleg Szántó Kovács János Terü- (Hírtükörbe). szabadúszó.

A Miskolci Egyetem történelem szakán végeztem, jelenleg mesterkurAlmási-Szabics Judit zuson folytatok néprajzos A Kodolányi János Főtanulmányokat. 2001-től iskolán végzett kommunia Matrica Múzeum történésze vagyok, ahol Százhalombatta helytörténetének kutatásával foglalkozom. Ferenci Illés monográfiájának megírása is a nevemhez fűződik. leti Múzeumban kezdtem történészként. 2013 óta Jankovits Márta Családja több gene- dolgozom a Hamvas Béla ráció óta él Óvárosban. Városi Könyvtárban, a VáA Faluvédő Egylet alapí- rosi Archívumban. kációs szakon. 2002-től a Halom TV szerkesztő-riLászló Anikó Negyven éve él Száz- portere, valamint a Hírtühalombattán. Foglalkozott kör munkatársa. Jelenleg filmezéssel, volt titkárnő, szabadúszó újságíróként rendezőasszisztens, ope- dolgozik.

Jelenleg nyugdíjas, többgenerációs óvárosi család tagja. Lokálpatrióta.

Pap Miklós Több mint egy éve rendszeres közreműködője fotóival lapunknak.

Szenvedélyes amatőr

fotós, amellett az önkorratőr a Halom TV-nél. Volt mányzat képviselőtestüleeladó a családi könyves- Szegedinácz Anna tének tagja. boltban. Tizenegy éve ír Az Egri Tanárképző FőA szerkesztőség rendszeresen újságokba iskolán végzett népműve-

SZÁZHALOM • 2015. OKTÓBER

3

Méltó emlék a város festőművészének

Márton Béla síremlékének avatása A Márton Béla festőművész (1913-2007) tiszteletére állított síremléket október 22-én ünnepélyesen avatták fel a Százhalombattai köztemetőben. A síremléket 2015-ben, közadakozásból állította az Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület és a Márton Béla Társaság. A fejfát Szabó Ottó fafaragó, a sírboltozatot a Kővarázslat 2006 Bt. készítette.

Márton Béla Amerikában született, sokáig élt Rozsnyón, ahol tanulmányait folytatta, kis kitérővel Budapesten fejezte be a Képzőművészeti Főiskolát. Élt Ungváron, majd Százhalombattán.

Az avató ünnepségen Márton Bélára emlékezett Vezér Mihály Ph.D. polgármester, az Értünk Százhalombatta Közéleti Egyesület elnöke és Takács Péter, a Márton Béla Társaság elnöke. Közreműködött József Rozsnyai Júlia színművész.

Az ünnepi hangulatot megteremtve Jó­ zsef Rozsnyai Júlia színművész Faludy György Meditáció című versét adta elő.

Vezér Mihály polgármester emlékező beszédében elmondta, hogy személyes élmények fűzik Márton Bélához. Magával ragadó személyiség volt, aki munkásságával, művészetével, optimista életszemléletével sajátos életérzést sugárzott. Elegánsan volt úriember, udvarias, barátságos, egyéni stílusa összetéveszthetetlenné tette. Örök fiatalként maradt meg emlékünkben, rendkívül termékeny, kiváló tehetségként.

Százhalombattai otthona az Óváros volt, itt festette a legszebb képeket. Élete utolsó szakaszában otthonba kényszerült, de ott is mindennap úgy kelt fel, hogy aznap is festeni fog, mindaddig, amíg bír, hiszen ez az örök szerelem éltette. Százhalombattát nagyon szerette, büszke volt arra, hogy ez az ő városa, hogy itt élhetett és befogadták.

Márton Béla a festményeivel üzent a jövőnek, a fiataloknak, a felnövekvő nemzedéknek. A városnak soha nem szabad megfeledkezni azokról, akik életük során

kimagasló teljesítményükkel sokat tettek a kultúra, a sport vagy az élet más területén.

A polgármester beszédében hangsúlyozta, hogy fontos a társadalmi összefogás, a múlt ápolása, emlékek őrzése, a példamutatás. Ez a kezdeményezés is jó példa arra, hogy az Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület és a Márton Béla Társaság kezdeményezésére közadakozásból megvalósulhatott a síremlék. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek a síremlék megvalósításában.

Takács Péter, a Márton Béla Társaság elnöke beszédében személyes emlékeit idézte fel. Kiemelte, hogy a Faludy György vers nagyon találó választás volt, hiszen a két művész személyesen is ismerte egymást.

Takács Péternek első találkozása meghatározó volt Márton Bélával, Ferenczi Illés néhai tanácselnök mutatta be, akinek a sír-

Fotó: Szabó Tímea

emléke éppen szemben áll a művészével.

Hatvan évesen 1972-ben települt át Magyarországra, Szekszárdra, majd 1973 és 2007 között Százhalombattán élt a családjával. Az elnök felidézte, hogy a festőnek különleges kapcsolata volt az Óvárossal, a szerbekkel, a magyarokkal, az itt élőkkel.

Szerette megfesteni, ami elé tárult, megörökítve a látványt sajátos stílusában. Festett tájképet, portrékat, életében több mint harminc tárlata volt.

2003 novemberében Százhalombattán egyszerre három helyszínen rendezték meg

„Első kilencven évem” című kiállítását.

Számos elismerést kapott munkásságáért. 1995-ben Százhalombattán megkapta a Pro Urbe Díjat, 2000-ben pedig a Százhalombatta Kultúrájáért címet. 2003-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.

2013-ban – Márton Béla születésének századik évfordulója alkalmából – ismét három kiállítás nyílt Százhalombattán az életműből.

2013. október 2-án megalakult a Márton Béla Társaság, célja, hogy emlékhelyet, állandó tárlatot hozzon létre a művész munkásságának bemutatására, s megismertesse Márton Béla alkotó tevékenységét a százhalombattai felnövekvő nemzedékkel és az ide érkező érdeklődőkkel.

Takács Péter kezdeményezésére és közreműködésével albumot adott ki az önkormányzat a művész életéről és munkásságáról. Takács Péter örömét fejezte ki, hogy a Márton Béla Társaság tagjai és az Értünk Százhalombatta Egyesület tagjai örömmel járultak hozzá anyagilag is a síremlék megvalósításához. A Társaság feladata, hogy Márton Béla emléke tovább éljen, megőrizve emlékét és tovább vigye kitűzött a célokat.

Az emlékező beszédek után Illéssy Mátyás katolikus plébános felszentelte a síremléket, majd az ünnep zárásaként a megjelentek elhelyezték a megemlékezés virágait.

Az ünnepségen szép számmal vettek részt: a Márton Béla Társaság tagjai, a város vezetői, az Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület tagja, intézményvezetők, civilek, Márton Béla fia. Szabó Ottó fafaragó is ideutazott Erdélyből, aki elmondta, a fejfára mi mást faraghatott volna, mint Márton Béla portréját, amit emlékezetből készített el. Az ecset és a paletta szimbólumként került megjelenítésre, a zsindelyes tető pedig inkább a gótikához kötődik.

Márton Béla idén lenne 102 éves. Több mint tízezer festményt hagyott maga után emlékként a világ számos pontján. Százhalombattán is sok családnál, intézményben megtalálhatóak munkái.

Halála után méltó emléket állítottak a művésznek, aki feleségével együtt élete nagy részét Százhalombattán töltötte és itt festette a számára legkedvesebb Óvárosi képeket örök emléket hagyva maga után.

Dobos Ágnes

4

SZÁZHALOM • 2015. OKTÓBER

Jankovits Márta

Egykor és most Az idős asszony botjára támaszkodva lassan lépdelt a sírok között. Az unokája kocsival hozta el, mert már régen nem tudott egyedül biztonságosan közlekedni.

Még nem is olyan régen naponta járt ki a temetőbe, mióta a férje is meghalt.

Tíz éve, hogy egyedül maradt a számára már igencsak óriási házban. Egyetlen fia messze költözött, külföldre házasodott.

Telefonon gyakran beszéltek, de csak ötévenként tudtak hazalátogatni. Hívták gyakran, szerették volna, ha végleg ki is költözik a tengeren túlra.

Köszönöm fiam, de én már csak itt maradok a faluban – mondta ilyenkor szomorúan gondolva, a hosszú téli magányosan töltött estékre.

Tavaly aztán valahogy megcsúszott a jeges lépcsőn, boltba menet. Szerencsére meglátta a szomszéd és kihívta a mentőket. Nem értesítette a fiát, ne legyen még rá is gondja, vagy haza akarjon jönni. Egy éve jártak itt az amerikai feleségével, aki pár szót tudott csak magyarul. Tavasszal a fia telefonált, hogy a fiú unoka szeretne Magyarországon tanulni, Budapesten, örült, mert, régen nem kapott ilyen jó hírt, mint most. Ment is mesélte a faluban, jön haza az amerikai unoka. A barátnők vele örültek, tudták milyen magányos, főleg mióta a baleset érte. Gyermekkori barátai és a szomszédok bevásároltak, elvitték kocsival az orvoshoz. Naponta hoztak melegételt az Önkormányzattól, főzni sem kellett. A kertben is lett segítsége, egy távoli rokon minden hónapban lenyírta a füvet, összegereblyézett, rendet rakott. Csak azok az ünnepek, a hosszú hétvégék ne lettek volna! Legjobban a karácsonytól félt, emlékezve mikor tele volt a ház. Még éltek a szülei, a testvérei, a férje. Mindig örömmel készülődött, sütött, főzött, de amióta egyedül maradt még ahhoz sem volt kedve. Szenteste a fia felhívta, azt sohasem felejtette el, de mikor letette a telefont még nagyobb lett az üresség.

Az idén nem így lesz – újságolta boldogan, mindenkinek, aki betért hozzá.

Augusztusban aztán megérkezett az unoka. Egy asszony járt hozzá a faluba takarítani, mióta eltörte a lábát, vele hozatta rendbe a fia régi szobáját az emeleten. Évek óta már minden felesleges holmit oda vitt fel, de most kellett a hely a gyereknek. Vett új heverőt, szekrényt, íróasztalt. Fent majd nyugodtan tud tanulni – tervezte boldogan kettőjük jövendő életét.

Holnap kisfiam – mert így szólította – kimegyünk a temetőbe – rendbe tesszük a sírokat a halottak napjára. Még két hét van, de jobb, ha készen vannak a sírok, hátha leesik a hó. Valamikor 21 sírt ápoltam de már évek óta nem bírok ennyit.

vele, hogy itt van a múltjának egy része, a már egyre kisebb sírhalmok alatt.

A nagymama leült egy közel eső sír betonjának a szélére és nézte az unokáját, kapával, gereblyével a kezében.

- Tudod a legtöbb családtag, itt nyugszik az „öregtemetőben”. A dédapám harcolt az első világháborúban, az apám a másodikban.

A régi sírokba nemsokára új embereket temetnek, még a fejfájuk sem maradt meg. Nagyapád, amit tudott hazavitt, mielőtt kidobták volna.

Az idős asszony emlékeibe merülve járt a sírok között, megállva egyik másiknál.

Aznap visszük a krizantént is, a virágboltban veszünk, minden sírra pár szálat.

Tudod, míg bírtam magam volt nekem a temetőbe való virágom, egy egész fateknővel, nem csak pár szál, mint most.

Vigyáztam, nehogy elfagyjon halottak napjáig.

Az Amerikában született fiú némán járkált a sírok között. Némelyik már egészen besüpped, a keresztet is kivették, már csak az idős családtagok tudták ki nyugszik alatta.

Eddig háromszor hozták el a szülei, így semmit nem tudott apja családjáról, de eddig nem is érdekelte. Most szembesült

Itt nyugszik anyám, mellette édesapám, de csak a neve áll a fejfán. Ott maradt a háborúban, a sírban nem fekszik senki.. A neve hősi halottként ott van a falusi templom előtti falon. Ki tudja, hol porladnak a csontjai. Anyám egy értesítést kapott, hogy férje eltűnt a harcokban, valahol Oroszországban. ezért aztán várta vissza egész életében. Azt írták eltűnt, nem azt, hogy meghalt- ezt mondogatta mindig szegény. Ezért is üres a koporsó. Rendezett neki igazi temetést, mintha itt lenne.

Nagyapádat te is ismerted. A háború alatt született 1944-ben, ősszel Az oro-

SZÁZHALOM • 2015. OKTÓBER szok akkor jöttek át a Dunán. Az apja cipész volt, mindig mesélte, hogy az egyik orosz marsallnak csizmát varrt. Ott ült a konyhában, nézte, hogyan dolgozik.

Nagyapád mindig mesélte, hogy őt az oroszok ringatták, tejet is szereztek, meg élelmet. Egyszer jöttek az orosz katonák, jártak házról- házra, mindent vittek, ami ehető volt. Oda is bementek ahol a marsall ült a konyhában a széken. A köpenye fel volt akasztva az előszobában a szegre. Nagyapád mindig nevetett, mikor ezt mesélte. Embert még nem láttak, így futni, mint azokat, mikor meglátták a marsall rangjelzését. Soha többet nem jöttek abba a házba.

Neki is sokszor mesélték ezt a történetet, én meg tovább adom.

A fiú kezében megállt a kapa, úgy hallgatta a nagyanyját. Ilyen történeteket soha senkitől nem hallott. Ott Amerikában tanulták ugyan a történelemben az európai háborúkról, de az csak tantárgy volt. Most szembesült vele, hogy azok az emberek, akiknek a nevét viseli, és olvassa a fejfákon, ezt végig élték, végig szenvedték.

- Tudod a mi családunk soha nem maradt ki a világ történéseiből. A férfiak a frontokon, az asszonyok és a gyerekek itthon élték át a temérdek szenvedést.

Nagyapád sem maradt ki a sorból, bár még csak 16 éves volt mikor jött 1956.

Az édesanyja sokszor mesélte, mit élt át azon az októberi napon. Nagyapád elindult vonaton Pestre az iskolába, mint máskor. Nagyon jó volt matematikából meg fizikából, mérnök akart lenni. Addig még nem volt diplomás ember a családjukban, így aztán nagyon büszkék voltak rá, hogy milyen jól tanul. Délután négy órára ért haza majdnem minden nap, ha valami más dolga akadt, már reggel szólt, hogy később jön. Ismerte az anyját, hogy rögtön rémeket lát, ha nem ér haza időben. Ö óra, hat óra még mindig sehol.

Ahányszor jött a busz, szaladt a megállóba, de a fia nem szállt le. Estefelé már jöttek a hírek, hogy Pesten kitört a forradalom, de senki nem tudott biztosat. A szülei jól ismerték, tudták ott lesz a sűrűjében. Mondták is neki sokszor, ha ennyit jár a szája, nem veszik fel a főiskolára vagy az egyetemre.

Már november vége volt, mikor kaptak egy hivatalos levelet, hogy a fiúk börtönben van az „ellenforradalomban való

5 részvétel miatt”. Vége lett a több hetes bizonytalanságnak, már annak is örültek a szülei, hogy életben van. Szerencséje volt, mert nem végezték ki, aztán 1960ban szabadult. Tovább persze nem tanulhatott sem egyetemen, sem főiskolán.

Később szakmunkás lett, rádió és Tv szerelő. Akkor terjedt el a televízió, így aztán azt is kitanulta. 1969-ben házasodtunk össze, 1970-ben aztán megszületett édesapád. Remélem Te, már nem kerülsz ilyen helyzetbe. Csak nem lesz már se háború, se forradalom.

Na de kisfiam, mára eleget meséltem készen vagyunk, mehetünk haza – hívta a nagyanyja – már csak a virágokat kell majd kihozni, meg a mécseseket meggyújtani. Mikor esteledik, kijövök, leülök egy padra és nézem a kivilágított temetőt, csodás látvány. *** A férfi nem hozott magával csomagot.

A repülőből kiszállva autót bérelt, azzal indult Százhalombatta felé. Nyolc éve, elvégezve az orvosi egyetemet, visszament Amerikába. Az idő múlt, el kellett indítani a praxist, még a nagyanyja temetésére sem tudott eljönni. Halasztotta évről évre, de most úgy gondolta az esküvőjére készülve elbúcsúzik az asszonytól, aki végig gondoskodott róla, míg egyetemre járt.

A házat a szülei eladták még a temetés után, így aztán az útja egyenesen a temetőbe vezetett. Az évek elmosták az emlékeket, amit nagyanyja azon a régi októberi napon mesélt az itt nyugvókról.

Megállt a virágbolt előtt, emlékezve, krizantént kell ilyekor a temetőbe vinni és mécsest gyújtani. Látva a sok új sírt elveszetten bolyongott közöttük. Az ősz férfi, aki a gondnok lehetett, látva, hogy az idegen férfi nem találja a szerettei sírját, megszólította.

- Kit keres, hátha tudok segíteni?

- A nagyanyám sírját. Ismerte talán?

- Igen, egy iskolába jártunk, itt Battán.

Na de most látom csak, maga az amerikai unoka, hiába, múlnak az évek.

Köszönöm a segítséget, de indulnom kell, hogy elérjem a repülőt – nézett az órájára.

A virágot a fejfánál lévő tartóba tette, mellette meggyújtotta a mécsest és elindult a kapu felé, ahonnan még utoljára visszanézett. n

SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN

Ha családtagja, barátja, ismerőse, hozzátartozója jogait megsértették a pszichiátrián, jelezze panaszát az alábbi elérhetőségeken.

Alapítványunk 20 éve biztosít ingyenes jogsegélyszolgálatot azok számára, akiket sérelem ért a pszichiátriai kezelésük során.

Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.

Telefon: 06 (1) 342-63-55, 06-70-330-5384 E-mail: panasz@cchr.hu Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!

Pszichiátriai szerek viselkedési problémákra?

Ha gyermeke „tanulási problémára” vagy „viselkedési rendellenesség” miatt pszichiátriai szereket szed, és úgy érzi, hogy a gyermek állapota semmit sem változott vagy rosszabbodott emiatt, keresse az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítványt. Az alapítványtól ingyenes tájékoztató kiadvány is kérhető a hiperaktivitás témájában.

Cím: 1461 Budapest, Pf.: 182.

Telefon: 06 (1) 342-63-55, 06-70-330-5384 E-mail: info@cchr.hu Weboldal: www.emberijogok.hu Minden információt bizalmasan kezelünk!

SZÁZHALOM

Óvárosi Közösségi, Közéleti Folyóirat Meg­je­le­nik havonta Fe­le­lős ki­adó: Száz­ha­lom­bat­tai Fa­lu­vé­dő Egy­let, elnöke: Jankovits Már­ta Szerkeszti a szerkesztőbizottság.

Postacím: 2440 Száz­ha­lom­bat­ta, Avar köz 2.

Honlap: www.faluvedo.battanet.hu E-mail: faluvedoegylet@gmail.com Te­le­fon: 06-23/356-343 ISSN szám: 2060-2766 Nyomdai munkák: Hírhalom Kft., Százhalombatta

6

SZÁZHALOM • 2015. OKTÓBER

Az utolsó tanú

Megjelent Szaniszló József: Népfelkelés, forradalom, megtorlás c. könyvében - Azért nekem szerencsém volt Kistar­csán mondta Kovács Miklós, az utolsó battai ’56-os tanú -, mert sarokba kerültem a nagy pofozás napján. A pufajkás sorra fejel a falba verte az internáltakat, és csak egyet kellett volna továbblépnie, hogy ugyanarra a sorsra jussak, de úgy látszik restellte azt a lépést, és tovább folytatta a másik falnál.

Utolsó tanúnak azért mondom Kovács Miklós egykori agrármérnök magángazdálkodót, a Tóth tanya volt bérlőjét, mert az előző években október táján egyenként felkerestem a battai meghurcoltakat. Csak az egykori magángazdálkodót nem sikerült felkutatnom. A szerencse segített, no meg a „Matrica” Múzeum dolgozói.

- Mi volt Ön ellen a vád?

- Ha hivatalos vádemelésre gondol, akkor téved. 1957. március 8-án begyûjtöttek minket ötödmagammal, és ott mondták a pufajkások, hogy feloszlattuk a járás legjobb termelőszövetkezetét. Nekem külön a szememre vetették, hogy „elmozdítottam helyéről” Czakó Béla agrármérnököt, és a helyébe ültem.

- Mi volt a vád valós alapja?

- Két téesz magától bomlott fel, és Czakó Bélának annyit nem mondtam, hogy állj arrébb.

Nyilvánvaló volt, hogy a megtorlás, a megfélemlítés volt a cél. A veréseket is abbahagyták, és amikor az internáltak közé került Jáki Tóni

Érdről, a konyha tûrhetőbb lett. Csak azt nem lehetett tudni, mikor ér véget az egész. Megint Recsk lesz ebből, vagy éppen Oroszország?

Aztán október végén, hat hónapos internálás után elzavartak minket vádemelés és felmentés nélkül.

- Hogy alakult az Ön sorsa 1957 után?

- Hazamentem Battára és tovább gazdálkodtam. Na igen, megfosztottak a tartalékos hadnagyi rangomtól. Én ugyanis agrárfőiskolát végeztem és az akkori szokás szerint tartalékos tiszt voltam. Amikor újra kezdték a téeszesítést, kitöltöttem az 1-es típusú nyomtatványt és máris kértem a munkakönyvem. El is ámult a vb-titkár.

Budatétényben telepdtem le, egy évig gazdálkodtam, utána egy kitûnő állás ígérkezett. Kineveztek a Törley kastély állatház vezető helyettesének, onnan mentem nyugállományba.

Nyolc unokám van, bár tizenhatnak kellene

lennie, mert nekünk négy gyermekünk van. De hát a fiatalok másként gondolkodnak. ’57-ben nem engem büntettek, hanem a feleségemet. Gondolhatja, állandóan Tarcsára utazni, órákat várni a bizonytalanságban, bizony neki nem volt könnyû! Meg még a gyermekek gondja is. De hát az is eltelt, átéltük, egészségesek, épek maradtunk. * Lassacskán kialakul bennünk egy kép arról, hogy mi történt október 23-a és november 4-e között Százhalombattán. A népharag ledöntötte a szovjet emlékmûvet. Talán azért is, mert a nép még igen jól emlékezett a „felszabadítók” garázdálkodásaira. A három „laza szerkezetû” téeszek közül kettő széthullott. Az egykori tanács megszûnt mûködni, ideiglenesen egy választott testületi ember vette át az irányítást. A forradalom bukása után öt ártatlan embert hurcoltak meg.

Abban az egykori falucskában, ahol „még egy pofon sem csattant el”, az évtizedeken keresztül tartó boszorkányüldöző buzgalom miatt embersorsok módosultak - mondanunk sem kell - a nem kívánt, negatív irányba.

Ezzel talán le is zárhatjuk a battai „’56-os dossziét”.

Szaniszló József Hírtükör, 1994. október 21.

Szomszédoló – Érd Települési Értéktár

Nepomuki Szent János szobra

Nepomuki Szent János szobra Érd-Óvárosban

Nepomuki Szent János a folyók, hidak, hajósok, vízimolnárok, halászok védőszentje, így nem csodálkozhatunk azon, ha a XVIII. sz.-ban Érden több szobra is létezett. Érd híres volt - még a múlt században is - hajómalmairól, halászatáról. A vízimolnárságnak több száz évre visszamenő hagyománya volt Érden. Erre utal az az adat is miszerint 1490ben Bornemissza János két érdi dunai malmát adta oda Orbán egri püspöknek. Az 1780 körül készített copf posztamensű szobor a templomtér központi dísze.

Nepomuki Szent János szobrát az 1792. évi canonica visitatio már említi, és az 1818. évi egyházlátogatói jegyzőkönyv szerint Illésházy János gróf emeltette és Radnics Pál érdi esperes áldotta meg.

Nepomuki Szent János 1340-ben született Csehországban egy Pomuk vagy Nepomuk nevű mezővárosban. A prágai udvarban ka-

nonokként működött, IV. Vencel király feleségének gyóntatója volt. A féltékeny király egyszer rá akarta venni felesége gyónásának elárulására Jánost, de sikertelenül. A király a Moldva folyóba ölette az akaratának ellenszegülő papot 1383-ban. A prágai Szent Vid-templomban temették el. A XVI-XVII. sz.tól kezdve sírjánál rendkívüli eseményeket észleltek, 1729-ben szentté avatták.

A templomkerti szobor ikonográfiai különlegessége, hogy Nepomuki Szent Jánost fedetlen fővel ábrázolta megalkotója, birétumát a bal kezében tartja. Szokásos megjelenítése papi ruhában, vállán hermelinpalásttal, karján feszülettel, fején birétummal és dicsfénnyel történik. Az érdi szobor is festett volt, hasonlóan az országban számos helyen lévő társaihoz. A helyreállítás 1998-ban készült el, s az újjászületett szobor a püspök áldásában is részesült.

SZÁZHALOM • 2015. OKTÓBER

7

Kerekasztal az Óvárosról

Egyéni utak és közösség Akárcsak egy anekdotában, a faluvezető, a pap és a doktorülnek az asztal körül, és a közösség mindennapi dolgairól beszélgetnek. Ezúttal a hagyományosan közösségvezetői szerepet betöltők - Sinka László alpolgármester, képviselő, Illéssy Mátyás plébános és dr. Tóth Béla orvos – fogadták el meghívásunkat egy kötetlen kerekasztal-beszélgetésre Óváros közelmúltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Az egykori faluban a rendszerváltás környékénkörülbelül 1300-an laktak.

Ezt követően kezdtek a fejlesztések erre a területre irányulni. Az egykori háztáji földek, szőlők és gyümölcsösök helyén új lakóövezet alakult ki, aminek következtében a lakosságszám majdhogynem megháromszorozódott. Mára Százhalombatta legdinamikusabban fejlődő, mostanra közel 4000 lakost számláló városrésze Óváros.

Sinka László(SL) – Mindhárman egybehangzóan mondjuk, hogy szeretjük, ha zajlik az élet Óvárosban. Mindegyi-

ját nevet kell közösenkitalálni! Mára ez az északi irány maradt a város bővülésének egyetlen lehetősége. Nagyon erős a lakótelepről az eláramlás errefelé, rengetegen építkeznek. Mindez mit igényel? Olyan ellátást, ami a város belső részén rendelkezésre áll. Például gyógyszertárat, abc-t. Viszont hiába élnek többen az új részen, ha ők inkább bemennek a városba. Nem is jelentkezik köztük olyan nagy igény a bolt iránt, mint a régi részen. Szerintem az a kereskedő lesz okos, aki kihelyezett részleget működtet itt.

künk területének van olyan szegmense, ami mozgatórugója a közösségi életnek.

A léptéket kell megtalálni. Szerintem mesterkélt kifejezés, hogy Óváros. Ez itt Ófalu. Igaz, a fenti részt már többen lakják. Annak a területnek mielőbb sa-

Illéssy Mátyás (IM) – A lakosságszám ugyan robbant a városrész egészében, de a régiek közül sokan megtértek mára a Jóistenhez. A hétköznapi szent misén tapasztalom, hogy csökkent a gyülekezet létszáma. Az új részekről többen is

lejönnek, de tagadhatatlan a város elszívó hatása. Nagy öröm, ha itt, a klas�szikus misén új arcokat, fiatal házasokat látok. A Szent László templom, a mellette lévő tér többszörös rendbetétele, felújítása nagyon jól sikerült. Technikailag pompásan működik a templom, de nincs még vége. Régi álmom, hogy nyaranta a kivilágított templom üvegablakain kiszűrődnek a színes fények és egy igazi, sípos orgona hangjai! Azt mondják, ez már luxus. Pedig szakralitás nélkül a település profanizálódik, és a profanizált világ kegyetlen. Véleményem szerint, a falu egyházi szempontból messze nincs kihasználva. Én nagyon szeretem az autókat, de egyre jobban utálom a mobilitást. Annyira antiszocializálja a gyerekeket, hogy csak beülnek az autóba, úgy viszik őket az iskolába! Ha az első négy osztályt meg lehetne oldani itt helyben, gyalogolhatnának a gyerekek.

Kapnának egy kis nyugalmat, biztonságot. Sok reményt fűzök a templom miliőjéhez, mert remek közösségteremtő ereje lehetne. Ott van még a plébánia épülete, területe. Vannak tervek, 40-50 fős idősotthon például. A templom egész környékét kiváló rekreációs, patinás hellyé lehetne varázsolni.

Dr. Tóth Béla (TB) – A régi falurész elöregedik, itt nincs autójuk az embereknek. Számukra a gyógyszertár és a bolt mellett postára lenne a legnagyobb az igény. 1981 óta élek itt, még az utolsók közt kaptam egy falatot a régi százhalombattai életből, mikor még lovas kocsik jártak, kalákában építkeztek, három generáció élt együtt. Sajnos, mostanra ez a hagyományos falusi létforma megszűnt, de talán most újra felfedezik az emberek a kis háztáji gazdálkodás hasznát. A saját termény mellett egészségügyi érvek is szólnak, nem beszélve a mozgásról, amivel egy kiskert jár. A légúti megbetegedések egyértelműen lecsökkentek az utóbbi időben. Az egészség azonban nem csak a tiszta levegőtől függ. è

8 Azt hiszem, lassan fel kellfedeznünk szüleink, nagyszüleink értékeit. Újra kertet művelni, permetezni, metszeni. Remélhetőleg a józan ész és az életben maradni akarás alapvető ösztöne vis�szatéríti az embereket a régi útra! Hiába akarjuk feléleszteni, a falusi miliő megszűnt. Azok az emberek kihaltak, azok az igények megszűntek. De a jó emberi kapcsolatok létrehozzák a megfelelő kapcsolódási formákat, ha az egymásra figyelés képességét nem öljük ki magunkból.

SL – Az ember-ember közötti kapcsolatot nem kell várni, hogy az iskolában tanítsák. Én örömmel köszönök az utcán bárkinek, úgy érzem jól magam. Azt szoktam meg kisgyerekként, az abszolút nyitottságot egymás iránt. Ez nekem rengeteget hoz a belső konyhámra. Ezért nem gondoltam soha, hogy elköltözzek, pedig sok volt a csábítás, akár külföldre is. Ehhez azokra az emberi, baráti kapcsolatokra van szükségem, ami húz és vonz haza. Ezzel szemben, ha esténként körbemegyek a felső részen: senki, egyetlen gyerek sincs az utcán, nem kerekeznek, ahogy mi gyerekkorunkban. Így aztán gyorsan el tudnak kopni az

egyébként bennünk élő emberi értékek.

IM – Mondanék egy példát. Belvárosi gangos házban nőttem fel. Nyitott volt az ablak, tudtuk, kik laknak a szomszédban, ki jegyzetel, ha a Szabad Európát hallgatjuk. Fegyelem volt, de nem fenyegető. Most kaputelefon van, biztonsági kamerák, de semmi kapcsolat a szom-

SZÁZHALOM • 2015. OKTÓBER szédok között. A faluban normális léptékűek az emberi kapcsolatok, a mobilitás azonban burokba zár. Elmarad a köszönés. Gyönyörű házak vannak fent a hegyen, de nincs arca. Ismerik vajon

egymást az ott lakók? Behívják a szomszédot egy süteményre vagy fröccsre? Átrendeződött a település. Ahhoz, hogy megtartsa magát, szüksége van iskolára, templomra. A szakralitást helyére kell rakni. Nagyon jó, hogy rendelkezik egy közösségi házzal a falu. A kultúrába való befektetés hosszútávon hozza meg a gyümölcsét. Meg kell tanítani a fiatalokat kulturáltan szórakozni. Sokba kerül, de megéri, ha ide tudjuk vonzani, itt tudjuk tartani a fiatalokat.

TB – Városi létforma, hogy csak aludni járunk haza. A régi erényeket, ha a magunk környezetében megpróbáljuk újraéleszteni, semmitől sem kell félni.

SL – Mindig jelen van a gondolataimban, hogy még aktívabbá, színesebbé kell tenni a közösségi ház és ezzel a közösség életét. Kellenek az ünnepek, de nem csak egy-kettő! Igénylik az emberek a különböző rendezvényeket.

IM – Ha az ember elfelejti, honnan indult, ha egy település nem ápolja a gyökereit, akkor hiába pumpálja a közösséget, homokra épít. Van egy fixa ideám a Téglagyári völgyről. Nagyon hiszem, hogy a rend, a fegyelem hihetetlenül fontos a fiatalság számára. Találni kellene egy olyan szerzetesközösséget, egy olyan mecénást, akinek a segítségével iskolaközpontot lehetne felépíteni, ami

erősítené egyúttal a város kulturális erejét, felemelné a falu szellemi életét.

SL – Nem csak a faluról, az egész városról vannak konkrét elképzeléseim.

A Téglagyári völgy az egyik legértékesebb terület. Nagyon fontos lenne hasznosítani, hiszen így semmi hozadéka, szellemileg sem ad újat. Én abszolút szabadtérben gondolkodom. A nyugodt településrész nyugodt helyszíne kell, hogy maradjon, ahol az emberek jól érzik magukat. Bőven van hely arra is, hogy óriási nyitott területként működjön. Pénz kérdése az egész. Ugyanis nem csak felépíteni kell, de működtetni is. Kellene egy olyan mecenatúra, ami képes lenne rá, akár iskolaként, akár idősek házaként. Több tíz érdeklődőnek mutattam már meg a területet. Elsápadnak

a csodájától. El kell bontani a maradék épületet és abban a pillanatban, hogy biztonságos, meg kell nyitni az emberek előtt. Ha csak azt nézem, hogy a fiatalok, a családok milyen erővel vették birtokba a Csónakázó tónál a félszigetet, vagy Kossuth Lajos utcánál a Duna parti játszóteret! Varázslatos változást hozna Óváros életében! Erre azt mondanák a vállalkozók is, hogy megérné valamit nyitni. Elindulna egy olyan mozgás, ami nem visz, hanem hoz. Nyilván nem fog egyik napról a másikra menni, de jó lenne részese lenni a megvalósulásnak!

LA

(Köszönjük a Magyar Mesterek Műhelyének, Pozsgainé Szabó Évának a beszélgetéshez biztosított hangulatos helyszínt!)

SZÁZHALOM • 2015. OKTÓBER

9

Vendégségben Tolnai Béláéknál

Rohan az idő

Beszélgetés magáról, másokról és az 50 éves DUFI-ról Takaros ház a szerb templom szomszédságában. Ketten élnek benne, Tolnai Béla feleségével – leánykori nevén Osztovics Emiliával –, vagy ahogyan mi ismerjük Milcsivel. A kedves becenevet apai nagymamájától kapta.

Fiúgyermekük feleségével, két gyermekével a tágas kert Hun utca felöli oldalán lakik szép új házban.

Egy csendes vasárnap délután kerestem fel őket, akiknek élete, munkája szorosan összefonódott a város egyik nagy vállalata történetével. Ezekről kérdeztem Tolnai Bélát és feleségét, akiket gyermekkoruk óta ismerek.

T. Béla: - 1944-ben születtem. Apám Tolnai János, édesanyám Vizes Mária. Hatan voltunk testvérek. Úgy jöttünk egymás után, mint az orgonasipok: 1940, 41, 44, 47, 49, 52-ben.

1949-ben költöztünk szüleimmel Battá­ra Tiszaigarról. Apám asztalosként dolgozott a vasútnál. Messziről kellett bejárnia a munkahelyére, ezért változtatta meg lakóhelyét.

A mostani lovas tanya helyén volt Franciska puszta. A kastély mellett cselédházak voltak és egy nyári lak. Ide költöztünk valamennyien.

1960-ban épült fel az újtelepi víztorony mellett a családi házunk, akkor költöztünk oda.

Első-második osztályban a Franciska pusztai iskolában tanultam.

Még nem voltam hat éves, amikor elkezdtem iskolába járni, mert unatkoztam otthon. Mária néni volt a tanitónőnk.

Tizenöten-húszan lehettünk az összevont osztályban.

Egy óra út volt a falusi iskola, ahová harmadiktól gyalog jártunk társaimmal – ami gyerekként nem esett nehezünkre –, aztán később busszal a vasútállomástól.

Nyolcadik után a Nyomdaipari Gépgyárban lettem lakatos inas. Ipari iskolánk a XIII. kerületi Petneházi utcában volt. Vonattal jártam be egy darabig,

aztán bentlakásos tanuló lettem.

Inasként dolgoztam az Óbudai Hajógyárban is.

Amikor elvégeztem a sulit a Hárosi Falemez Művekben helyezkedtem el, ott voltam egészen a katonaságig. A szombathelyi határőrségtől 1964-ben szereltem le. Három hónapig a battai téglagyárban vállaltam segédmunkát, mert nem volt másra felvétel.

1967. június 1-vel felvettek a DKVhoz a TMK-ba karbantartónak.

Később megkedveltem a hegesztést, ezért ezen a szakterületen kezdtem képezni magam. 1968-tól már hegesztőként dolgozhattam ott egészen 2005ig.

Nagy család lévén a szüleim nem tudtak tovább tanittatni, de én igyekeztem szakmailag folyamatosan fejlődni.

Először betanitott hegesztő tanfolyamot végeztem el, majd részt vettem szakmunkás képzésben is. Azután hegesztő technikus, majd, mint hegesztő technológus dolgoztam. Így lettem a Karbantartó műhely Hegesztési részlegének vezetője. A Karbantartáshoz tartozott:

a Géplakatos-, Armatúrás-, Készülékes-, Forgácsoló részleg is.

Az első időkben még nem épült meg minden üzem - a karbantartói munka sem kötötte le minden kapacitásunkat, ezért részt vettünk, vehettünk az új üzemek épitésében is.

Az AV-I., Propán, MEK-I. volt még csak meg és akkor fejezték be a MEK-II. épitését.

Mindjárt mély vizbe dobtak, tornyot kellett szerelni. Új volt a feladat és én nagyon élveztem a munkám. Szereltünk hőközpontot is. Részt vettünk a Parafin Üzem épitésében.

Rövid időre - négy hónapra - a BKGhoz helyeztek át bennünket, munkakönyvvel együtt. Csővezetékeket, műszereket szereltünk, majd újra visszahelyeztek a DKV állományába.

1968-ban súlyos baleset történt az AV-II. próbaüzeme során többen megégtek. Az anyagi kár nem volt jelentős, az emberi veszteség igen. Mi is részt vettünk a helyreállitásban és az AV-III. beruházásában is.

Rácz Zoli bácsi volt a karbantartás vezetője, majd Kürthy Józsi bácsi és Nádasi Pista - a későbbi igazgató.

Nagyon jó közösség alakult ki a munkatársakkal. Szerettünk bejárni dolgozni. Mindenki fiatal volt és lelkes, vezetők, beosztottak egyaránt.

Amikor a régiekkel összefutunk valahol, szivesen emlékezünk vissza ezekre az időkre. Sok kedves emlék van, amire örömmel emlékezhetünk.

Nappalos műszakban dolgoztunk, de ha kellett - a feladat úgy kivánta -, bármikor bementünk utána is. Előfordult, hogy éjjel kettőkor jöttek értünk.

Nádasi után Tóth Jóska lett a vezetőnk.

1996-ban kiszervezték a TMK-át, a Műszerészeket, az Épitészetet, és Perger Jóska lett a vezetőnk. A különválás nem è

10

SZÁZHALOM • 2015. OKTÓBER

volt kedvünkre való, megváltozott a közhangulat is. Dunafix lett a nevünk. Új változás, amikor a Dunafixet átvette a Petroszolg Kft - egy tiszaújvárosi alapcég - Győrfi Lajos igazgatóval.

Magával hozta a munkatársait is. A munkaszervezésben, a technológiában teljesen más irányt képviseltek, mint ami a finomitónál korábban volt.

Mi együtt éltünk az üzem épitésével és „ha álmunkból keltettek fel bennünket”, akkor is tudtuk, mi hol van, vagy milyen csővezeték a Reformáló II. tornyában, mert ott voltunk az épitésénél.

A Tiszai Finomitó sokkal kisebb üzem volt, más elvekkel működött, ebből sok konfliktus származott az új vezetéssel.

Szabálytalanságokat is elkövettek, igy menniük kellett.

volt, majd az üzemen belül béreltek helyet.

Később megnyertük a Krakk Üzem rehabilitációjának projektjét, ehhez új gépek, berendezések kellettek volna, de a cég nem vállalta a beruházását visszaléptek.

Akkor hagytam ott őket, ezzel egy időben megszűnt a vállalkozás is.

2013. január 31-én végleg befejeztem a munkavállalást, 69 éves koromban.

Talán lelkileg megviselt a hirtelen jött szabadság, mert áprilisban szivinfarktust kaptam. Már jól vagyok és most az unokáim töltik ki az életem jelentős részét.

Viszem-hozom őket iskolába, iskolából … edzésre, edzésről … segitve a gyermekeinket.

2005-ben mentem nyugdijba. Sokan elmentek akkor közülünk, vagy átmentek a DUFI-hoz.

Folyamatosan dolgoztam ezután még nyugdijasként is, mert mindig visszahivtak. Kevés volt a hegesztő szakember, igy hat évet ráhúztam a kötelező munkaévekre. Dolgoztam egészen 2011-ig. Akkor választanom kellett. Az új törvény szerint vagy munkabért kaphattam, vagy nyugdijat. Az utóbbit választottam.

Ezek után hegesztőnek hivtak egy német céghez, a központjuk Érden volt. A finomitónál vállaltak felújitásokat. Kezdetben műhelyük a Battai Ipari Parkban

Fiatal koromban fociztam a battai csapatban. Az Egyletben volt az öltözőnk és Osztovics Gyurka udvarába jártunk edzés és meccs után mosdani a kerekes kúthoz. Milcsi sokszor tartotta nekem a törülközőmet még kislányként.

Amikor a katonaságtól leszereltünk, azzal a vonattal utazott ő is haza, harmadikos gimnazistaként. Igencsak megnéztük egymást, mert a gyermeklányból gyönyörű fiatal nő lett.

A Hőerőmű klubjában bál volt. Ő is ott volt, barátnőjével Reisz Klárival. És jött a mindent elsöprő szerelem. 1968ban házasodtunk össze.

Ahogy már emlitettem, a katonaság

után először a téglagyárban dolgoztam három hónapig, majd munkát kaptam a DKV-nál. Érettségi után Milcsi is itt helyezkedett el a Munkásellátáson, ami később a Szociális Ellátás, Humán osztály lett. Ő is innen ment elő nyugdijba 2004-ben.

Akkor születtek első unokáink, a lányom és a menyem gyermekei. Szükség lett a nagymama segitségére.

Házasságunk kezdetén 1972-83-ig a lakótelepen laktunk, majd új házat épitettünk az Óvárosban, Milcsi nagymamájának épülete helyén.

Gyermekeink Mirjana 1971-ben, Gyuri fiam 1974-ben született.

Mirjana Pestre járt az Apáczai Csere János Gimnáziumba, majd az ELTE szláv szakán diplomázott.

Egy kisfia van - a 11 éves Péter - magyar férjétől, Hetei Pétertől, aki most Szarajevóban képviseli hazánkat.

A fiam üveges szakember lett. Gyermekei Milán 11 éves - vizilabdázik.

Emilia Mira 7 éves szintén. Így gyakran hozom-viszem őket edzésre és sokat vannak velünk. Igazán boldog nagyszülőknek mondhatjuk magunkat.

Visszatérve a munkában töltött időkre. A hegesztés a Dunai Finomitóban külön műfaj, mivel tűzveszélyes az üzem.

Hibázni nem lehetett, mert hamar ipari katasztrófa lett volna belőle. Nagyon nagy figyelmet igényelt ez a munka. Különböző saválló, krómozott, hőálló anyagokat használtunk. Króm 5-ös, króm 9-es minőségűeket, nagyon szigorú előirások mellett.

Hegesztés előtt elő kellett melegítenünk a munkadarabokat 350 C fokra, ami nagy gyakorlatot, figyelmet, fegyelmet igényelt.

A végzett munkám elismeréseként há­ romszor lettem Kiváló Dolgozó. Tisza­ újvárosban az Olefin Üzem átadásakor műszaki átvevőként képviselhettem a helyi Petroszolg Kft-t. Minősitő hegesztő tanfolyamot oktattam a Széchenyi István Szakközépiskola Hegesztő Bázisán.

Ha bárhol összefutunk a régi munkatársakkal, örömmel emlékszünk vissza ezekre az időkre, mert tele volt szép kihivásokkal, és mi igyekeztünk legjobb tudásunk szerint megfelelni ennek. Úgy éreztük, miénk az üzem, magunknak épitjük fel.

Szegedinácz Anna

Októberi képeslapok

Fotó: Pap Miklós

Fotó: Pap Miklós

Fotó: Szabó Tímea

Fotó: Pap Miklós