Ulrich Sára by Dora Balla

Ulrich Sára

Stefan Sagmeister ‒ az alkotói autonómitás megőrzése a megrendelői elvárások mellett

Konzulens: Balla Dóra, Horányi Attila 2011-05-02. MOME

Tartalomjegyzék

Sagmeister szerepe a tervezőgrafikában

A Things I Have Learned In My Life So Far projekt

Képzőművészeti aspektusok

A projektek közti hasonlóságok és különbségek

A Things I Have Learned kiadványa

A portói Casa da Música dinamikus arculata

Sagmeister jelentősége

Jegyzetek

Képek elérési útvonala

Bibliográfia

1. kép: Stephan Sameister portéja

Stefan Sagmeister hírnevének és presztízsének egyik alkotóeleme az a szabadság, melyet alkalmazott grafikusként kiharcolt a megrendelőitől, az elismertségnek a másik összetevője az a munkásság, melynek megalkotására felhasználta ezt a szabadságot. Az alkalmazott művészek számára Sagmeister annak példaképe, hogy hogyan lehetséges megőrizni az alkotói autonómitást a megrendelők elvárásai és a reklám célok által megkötött világban. Továbbá Sagmeister képviselője olyan értékeknek, melyek elsajátítása fontos a tervezőgrafika mélyebb megértéséhez és műveléséhez, s melyek olykor a kezdő grafikusokból még hiányoznak – legyen szó például a tiszta kommunikáció képességéről, a tudatos és rugalmas tervezői hozzáállásról, vagy a grafikai nyelv tiszteletéről. Tehát Sagmeister munkáiban rejlő szellemi tartalom megértése fontos lehet mindazok számára, akik alkalmazott művészként kívánnak érvényesülni.

Sagmeister szerepe a tervezőgrafikában

2. kép: Sagmeister saját előadását hirdeti

3. kép: Lou Reed albumának borítóján is két Sagmeister jellegzetesség jelenik meg: a saját kézírás és az emberi arc használata grafikai elemként

Az osztrák származású Stefan Sagmeister a kortárs tervezőgrafikusok egyik legismertebbje. Talán a hírneve és a tervezőgrafikára tett hatása nem érte még el azt a mértéket, melyet például David Carson elért a 90es években, de sikere egészen más természetű. Munkáinak sokszínűsége, univerzális értékei talán abból is erednek, hogy mind az európai, mind az amerikai tervezőgrafikai hozzáállást elsajátíthatta - tanult a bécsi Iparművészeti Egyetemen és a Fulbright ösztöndíj elnyerésével a new york-i Pratt Institute-ban. Sagmeister a világ minden pontjáról kap megbízásokat, előadói felkéréseket, ráadásul azon kevés tervezőgrafikushoz tartozik, akit a kortárs képzőművészet is számon tart - grafikai munkái bekerültek a MOMA (a new york-i Museum of Modern Art) gyűjteményébe. Bár talán legismertebb munkája, a saját bőrébe vágott plakát (2. kép), melyet az AIGA (American Institute of Graphic Arts) Detroitban tartott előadása számára készített, (1) már ezt megelőzően grafikus legendának számított. Sagmeisterre nagy hatással voltak az előző grafikus generá-

ció értékei: leginkább a Tibor Kalman által képviselt erőteljes, személyes vélemény központú tervezői hozzáállás. Sagmeister saját cégének megalapításával zenei érdeklődését kívánta összehozzni a grafikai tervezéssel: olyan legendás zenészek CD borítóit készítette el, mint Lou Reed (3. kép), Davis Byrnes, Rolling Stones. Sagmeister annyiban tett hozzá stílusával (melynek létezést egy időben teljes mértékben tagadta) (2) a tervezőgrafika gyakorlatához, hogy ellene ment az uralkodó trendnek, előtérbe hozta a kézzel készítettséget, a kézműves, analóg felfogást, mikor grafikus társai legtöbbje határtalanul boldog volt a számítógép egyre bővülő lehetőségeivel, hűvös, technikai hangulatával, uniformizálható elemeivel. Sagmeister mindig is híres volt arról, hogy olyan dolgokkal tudott előrukkolni, amikre más gondolni sem gondolt volna. Ugyanakkor munkásságára nem lehet úgy tekinteni, mintha hermetikus térben jött volna létre, s az általa képviselt értékekkel egyedülálló lenne. Számos más grafikus fordult újra a szándékoltan tökéletlen, de erőteljes számítógép-mentes technikákhoz (Ed Fella sketchbookolása, Martin Woodtli valóságban létrehozott alkotásai, Why Not Associates mise-enscéne-jei), (3) hiszen a tér- és időbeliség, a valós tárgyak használata, az anyagokkal való kísérletek számos új lehetőséget jelentenek, ezenfelül a képek megfejtését is izgalmasabbá is teszik befogadó számára. Tehát Sagmeister egyszersmind szembehelyezkedik a divatos tervezőgrafikai irányzatokkal, s ezzel egy időben ikonjává is válik, hiszen ugyanúgy részese és erősítője más nemzetközi szinten jelentkező grafikai folyamatoknak. Sagmeister egyik legszélesebb körben ismert projektje a Things I Have Learned In My Life So Far, mely húsz, lazán kapcsolódó munka összefoglalása, s melyet végül 2007-ben ugyanezzel a címmel könyvben jelentetett meg, illetve egy kiállítás során mutatott be. A könyv tovább hangsúlyozza a projekt személyességét, Sagmeister ugyanis a képi anyagot a koncepció megszületéséhez és az elkészítéshez kapcsolódó anekdotákkal egészítette ki.

A Things I Have Learned In My Life So Far projekt Képzőművészeti aspektusok Sagmeister hét évnyi munka után saját stúdiójában, 2000-ben úgy döntött, hogy egy évre visszavonul a megrendelőknek készített munkáktól, hogy figyelmét teljes mértékben tervezőgrafikai kísérletezésre fordíthassa. Sagmeistert az érdekelte, hogy milyen hatással van a munkájára az, ha nincsenek külső korlátozások és határidők. Mindez, bár úgy tűnhet, egy olyan viselkedés, mely közelebb sodorja Sagmeistert a képzőművészeti felfogáshoz, valójában egy nagyon sikeres marketinghúzásnak bizonyult. Sagmeister az egy éves szünetet megelőzően úgy tervezte, hogy titokban tartja majd a szabadság indokát, azonban utolsó pillanatban mégis úgy döntött, hogy nyíltan felvállalja a szünet valódi okát. A kis stúdió ideiglenes bezárása érthetetlen döntésnek látszott - az 1999-es év a legsikeresebb éve volt - és a hosszú szünet magában hordozta a hanyatlás

4. kép: „Minden, amit teszek végül visszatér hozzám.” Mindegyik kép külön oldalpáron volt látható a .copy magazinban. Később számos másik magazin is átvette és leadta az anyagot.

lehetőségét. Ráadásul Sagmeister számos interjúban nyilatkozta (például a saját honlapján olvasható interjúban is), hogy egyszerűen nem dolgozik saját magának, mert magában a megvalósulásban látja a projekt értelmét, kiteljesülését. „Nem azért dolgozom, hogy kiűzzem a démonjaimat, s nem ez a személyes terápiám, azért dolgozok, hogy beszéljek, megmondjak, kommunikáljak.” (4) Mindez a kommunikációs képesség később megnyilatkozott abban, ahogy Sagmeister a kísérleti évből hatalmas lehetőséget, meglepő előnyt kovácsolt. Valószínűleg, ha nem dönt úgy, hogy kereken megmondja a potenciális megrendelőknek, hogy a szünet oka valójában a kísérletezésre való igény, az új kifejezési formák, technikai próbák keresése, nem keltette volna fel a kíváncsiságukat, és a fogadtatás sem lett volna ennyire nyitott. Mikor 2001-ben a stúdió újra kinyitott, a beérkező megrendelések hatalmas szabadságfokot engedtek a stúdiónak. Az egyik ilyen megrendelés a .copy magazintól érkezett, mely hat üres oldalpárt biztosított a stúdió designja számára, tematikai megkötések nélkül. Sagmeister végül úgy döntött, hogy a kísérletező év egyik naplóbejegyzését használja föl az oldalak kitöltésére. Ennek címe az volt, hogy „A dolgok, amit eddigi életem során tanultam” és egy húsz pontból álló listát tartalmazott, melyben Sagmeister általános érvényességű igazságokat fogalmazott meg saját magának. Ezek közül választott ki egyet a .copy magazin számára: „Minden, amit teszek, végül vis�szatér hozzám.” (4. kép) Majd ezt a mondatot hatfelé osztotta, és meglepő, tobzódó tipográfiával ábrázolta. Az egy évnyi szünetnek és ennek az első projektnek végül egy kiállítás és egy saját könyv kiadása lett a kifutása. Sagmeister a .copy számára készített munka felépítését követve megalkotta mind a húsz életigazság tipográfiai megjelenítését 2007-ig, majd ezeknek a lazán összekapcsolódó munkáknak az összefoglalását adta ki Things I Have Learned In My Life So Far című könyvében. A

5. kép: „Mindenki mindig azt gndolja, hogy igaza van.” A szemlélő csak egyik helyről a másikra utazással vagy a médián keresztül láthatja át a projektet

6-7. kép: Robert Smithson: „A Yucatánon tett tükörutazás eseményei” (1969 ) - az egyik installáció fotodokumentációja és a teljes mű áttekintése egy újság lapjain

projektek fontos eleme, hogy mindegyik munkát megrendelő felkérésére készítette el, s azon életigazságokat, melyeknek nem talált megrendelőt, vagy még inkább szponzort, a könyv csak a látványtervét tartalmazza, és az elképzelt kivitelezést, sőt hirdetést is ezen alkotások finanszírozására. Bár az egyes igazságok megvalósulását olykor évek választják el, a megrendelések pedig a legkülönfélébb országokból érkeztek, számos elem mégis egymáshoz kapcsolja a munkákat. Olykor az életigazságok egyes szavai is külön-külön helyszíneken kerültek megrendezésre, (például ilyen a „Mindenki mindig azt hiszi, hogy igaza van”, melynek szavai Skócia különböző városaiban voltak láthatóak több méter magas, felfújt, fehér majomalakú légszobrokon ) így a néző csak a részletét ismeri az egész projektnek, és csak a médiából értesülhet a részleteket összefogó koncepcióról. (5.dik kép) Nancy Spector, a Guggenheim Múzeum kurátora, Stephan Sagmeister koncepcióját az 1960-as években felbukkanó jelenséghez hasonlítja, ezen belül is Robert Smithson és Dan Graham egyes munkáihoz. Spector szerint Sagmeister Things I Have Learned In My Life So Far projektje abból a szempontból értelmezhetőek hasonlónak Smithson és Graham alkotásaihoz, hogy ők is olykor a tömegkommunikációt felhasználva mutatták be műveiket, melyek tulajdonképpen nem léteztek a tömeg-gyártott magazinok lapjain kívül, s melyek értelmezhetősége ettől a bemutatástól függött. Spector példaként Smithson „A Yucatánon tett tükörutazás eseményei” című 1969-es munkáját (6-7. kép) és Graham „Amerika otthonai” 1967-es munkáját említi. (8-9. kép) (5)

8-9. kép: Dan Graham: „Amerika otthonai” (1967) - az újságban megjelenő cikk és a kiállított fotók

10. kép: „Azzal, hogy jónak próbálok tűnni, limitálom az életem.” első képe a franciaországi, Seine-Saint-Denis hirdetőtábláján és egy belgrádi kiállítótérben 2007-ben

Bár maga Sagmeister minden lehetőséget megragad arra, hogy hangsúlyozza, ő nem művész, hanem tervezőgrafikus (6), alakjának és alkotásainak megítélése már közel sem ilyen határozott. A Things I Have Learned In My Life So Far projektek kimondottan vitás helyzetben vannak. Nancy Spector ezt úgy fogalmazza meg, hogy „Egyszerűen a művészet és a design közti határvonalak elhomályosítása, mely az elmúlt évek népszerű trendje, nem lett volna elég Sagmeister tekervényes és huncut gondolkodásának. Ehelyett, a Things I Have Learned In My Life So Far munkájában Sagmeister designt használ a képzőművészet köntösébe öltöztetve, hogy vis�szahódítsa magának azt a teret, ami tulajdonképpen jogosan az övé. S e folyamat közben a design magába szívja a képzőművészet lényegét: a szabadságot.” (7) Steven Heller, az a designkritkus és történész, akit Sagmeister a Thing I Have Learned könyvben társszerzőéjül választott, Sagmeister eredetiségét és varázserejét abban látja, hogy Sagmeister egyáltalán nem tekinti a reklámgrafikát szemétnek, melyből egy művész keze tudna csak aranyat, művészeti értéket kiemelni, mert Sagmeister munkáját a tervezőgrafika szakmája inspirálja. (8) Az viszont tagadhatatlan, hogy míg a számos munkája például a Lou Reed, vagy David Byrne számára készített CD borító tisztán tervezőgrafikai munka, ahol grafikai keretet, vizuális alátámasztást alkotott a zene számára, addig a Things I Have Learned In My Life So Far munkái sok szempontból a képzőművészeti alkotás szerepét, viselkedését veszik föl. Érdekes például megfigyelni, ahogy a megrendelő és grafikus viszonya átalakult azzal, hogy Sagmeister ekkora tervezői szabadságot harcolt ki magának. Például az „Azzal, hogy jónak próbálok tűnni, limitálom az életem.” (10. kép) megrendelői briefingje mindössze ennyi volt: „Vannak üres hirdetőtábláink, csinálj oda valamit.” (9) Ezzel a megrendelő inkább szponzorrá válik, s a viszony a régi művész-patrónus kapcsolatra kezd hasonlítani. Annál is inkább, mert míg mondjuk a reneszánsz mecénások megrendelésére készített műalkotások tulajdonképpen reklám célokat is szolgáltak, hiszen a megrendelő erényeit hirdették, addig például

11. kép: Maria Banjes kanadai tipográfus cukorból készített kompozíciója (részlet)

12-14. kép: „A pénz nem tesz engem boldoggá.” a japán tervező Ken Miki & Assiciates munkája - a linzi Casino homlokzatán és eredeti képek közül kettő

az „Azzal, hogy jónak próbálok tűnni, limitálom az életem.” nem próbál eladni semmit, nem próbál reklámozni semmit, önmagában áll, csak a befogadó szórakoztatására. Még egy különbség Sagmeister ezen munkái és CD csomagolások, poszterek, könyvborítók között az, hogy itt az alkotás értelmezése sokkal inkább a befogadóra van bízva. Ezenfelül a személyesség kérdésében is izgalmas képzőművészeti hasonlóságokat lehet felfedezni. Főleg a koncepció kidolgozása, a kivitelezésben játszott szerep, a saját személyes vízió megvalósítása szempontjából lehet érdekes képzőművész magatartásformákat megfigyelni. Ha a megrendelő csupán támogatója a grafikus víziójának megvalósulásában, s nincs más elvárása a grafikussal szemben, mint hogy saját elképzelését hozza, s magába az alkotás elkészülésébe nem szól bele, az mindenképp a művész és mecénás viszonyához hasonló, még ha maga az elkészült mű hatásában grafikai alkotás. Ez a szabadság azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy Sagmeister azt a minőséget, hozzáállást hozza, melyért tulajdonképpen felbérelik. Az alkotói szabadság kiharcolása az, mely Sagmeister számára lehetővé tette, hogy ennyire más felfogású, egyedi, meghökkentő megközelítéseket prezentáljon a megrendelőinek. Sagmeister egész cégének hírneve, szellemisége a munkáikban megjelenő személyességre, egyediségre, különc megközelítésre van felépítve. Kezdve attól, hogy a céget Sagmeister Inc.-nek hívják, a kis létszámú állandó munkatársakon, a Sagmeister arcának, testének és kézírásának designelemként használásán át, a nagyszámú TV-és, rádiós interjúig minden erre a személyes, bensőséges hangulatra erősít rá. Valójában ez sokkal inkább egy reklámgrafikus tudatos marketingje, mint maga a valóság. Rick Poynor szerint

15-16. kép: Jenny Holzer: Igazságok c. sorozata (1977-79) közül kettő: „Védj meg attól, amit akarok.” és „A hatalommal való visszaélésben nincs semmi meglepő.” állítások hatalmas hirdetőtáblákon, városi térbe helyezve a reklámok helyét foglalják el, azonban nem hírdetnek semmit. Később Jenny Holzer a homlokzatokra vetítés technikáját is használta a hatalmas installációk elkészítéséhez

Sagmeister sikerének és hírnevének titka, hogy épp oly tudatosan lép fel a designer szerepében, mint mondjuk, Jeff Koons vagy Damien Hirst a képzőművészt megtestesíti a nagyközönség számára. (10) Sagmeister részvétele például a Thing I Have Learned különböző projektjeiben más és más mértékű. Némelyikben sokkal kevésbé van benne a keze munkája, mint ahogy elsőre tűnne, ezekben az esetekben csak maga a bölcselet származik tőle, az anyaghasználat és képi megjelenítés egyáltalán nem. Például a „Ha valami újat akarok a szakmámban fölfedezni, először nekem kell kipróbálnom.” (11. kép) megalkotását átengedte Marian Banjesnek, és a „A pénz nem tesz engem boldoggá.” című munkát teljes mértékben Ken Miki & Associates tervezte és valósította meg (1214. kép), így bár ezek a munkák is beleillenek a projekt egészének hangulatába és stílusába, nem Sagmeister grafikusi döntései. Ezt Sagmeister azzal magyarázza, hogy szeretne új munkastílusokat kipróbálni, például többet együtt dolgozni más tervezőgrafikusokkal is, nem csak mint alkalmazott tipográfusok vagy illusztrátorok, hanem mint grafikustársak. (11) Sagmeister jó grafikus módjára építette ki a saját vállalkozásának egyedi arculatát. Egy design tendenciákról szóló konferencia során megjegyezte, hogy nem szeret logókat használni, hogy elkerülje azt, hogy logó eltolja a design jelentését más irányba. (12) A Sagmeister Inc.-nek nincs logója. Ugyanakkor saját személyiségét az előtérbe helyezi, és saját arcát szinte munkájának jelképeként, brand elemként használja, legszembetűnőbben a Thing I Have Learned projektben, ahol a könyvborítón az arcképe szerepel, melyet sok-sok stancolt lyuk tesz izgalmassá. A könyv kinyitásával mintha az alkotója fejébe lépnénk be. Ráadásul az egész kiadványban a saját magának megfogalmazott életigazságokat jeleníti meg képi eszközökkel, majd egészíti ki személyes hangvételű anekdotákkal. Felmerül a kérdés, hogy ha valami ennyire szubjektív, hogyan alakítható univerzálissá, mindenki számára izgalmassá. Valójában a húsz kiemelt életigazság, semmi olyan, amit Sagmeister maga talált volna ki, csak meglévő bölcseleteket alakított át többnyire egyes szám első személyűvé, talán mert így sokkal erőteljesebben hatnak, mintha meghagyta volna általános alanyban. S épp úgy, ahogy ő átfordította ezeket a bölcsességeket saját maga számára, ugyanúgy tudja a közönség visszafordítani, saját életére vonatkoztatni. Sagmeister megjegyzi ennek kapcsán, hogy mivel az életigazságokat úgy írta le, mint néhány élményének összegzése, csak később gondolt rá, hogy tulajdonképpen már meglévő bölcseletek máshogy megfogalmazva. Például a „Minden, amit

17-20. kép: a „Minden, amit teszek végül visszatér hozzám.” részletei legalább annyira ki vannak dolgozva, mint a projekt egésze - a meghökkentő elemek megtartják a befogadó figyelmét

teszek, végül visszatér hozzám.” a „Ki mint vet, úgy arat.” -nak megfeleltethető, s bár saját megfogalmazása személyesnek, s épp ezért tartalmasnak tűnt számára, végül ez is ki fog üresedni, éppúgy, mint a közmondás a sok-sok használatban. (13) Az általános bölcsességek amúgy is könnyen közhelyessé válhatnak, ha nem kapcsolódik hozzájuk újszerű, egyedi megjelenítés, mely az értelmezési lehetőségeket megtöbbszörözi, a jelentést árnyalja. Számos képzőművészeti példát találni (15-16.kép), mely nyelvi elemekre építkezik, ilyen például Jenny Holzer (Igazságok című alkotása 1977-79-ből), akit Sagmeister egyik fontos példaképeként emleget (14). Hozzátesz a hatáshoz, hogy mind Holzer, mind Sagmeister munkája közösségi térben, általánosan reklámoknak helyt adó felületeken jelentek meg. A felfedezés, hogy ezeknek nincs semmiféle marketing céljuk, meglepetést vált ki, egy pillanatra feltartóztatja a befogadó mindennapi élet. Sagmeister Things I Have Learned munkájában többszörösen kihasználja a meghökkentés eszközét. Nem elégszik meg azzal, hogy egy pillanatra megtorpantja a közönségét, a pár másodpercnyi szemlélés után is újabb meglepetést szolgáltat. Ennek egyik lehetősége a hagyományostól eltérő anyaghasználat és a különös, épített, experimentális tipográfia. Sagmeister híres arról, hogy nem fél olyan felületeket és anyagokat felhasználni, melyet mások ízléstelennek, alantasnak bélyegeznének, pláne hogy mennyire idegenérzetű a tipográfia absztrakt, tiszta világától. Ilyen akár az emberi szőr, az izzadság, a felvagdalt virsli vagy a Sagmeister mellkasára halmozott méhsereg. Ez a kontraszt, ez az állandó meghökkentésre való képesség adja a munkák humorát. Így fogalmaz ezzel kapcsolatban: „A humor csakis annyira fontos vagy nem fontos a tervezésben, mint amennyire az életben.” (15) A humor eszköze abból a szempontból fontos, hogy Sagmeister elsődleges célja a kommunikáció, a közönség megérintése. Szélsőségeket használ, ezért nem lehet a munkájához semlegesen viszonyulni. Steven Heller mondja erre: „Mindegy mennyire próbál az egyszerű arrajáró kívül maradni […] nehezen lehet. Pontosan ez a fogalma a látványosságnak – kapcsolatot teremteni, kihívónak lenni, stimulálni… ” (16)

21-26 kép: a „Merésznek lenni mindig működik nekem.” képei könnyedek, keresetlennek tűnnek, mert a mindennapi helyzeteket haszálják föl a szavak megteremtéséhez

Ugyanakkor Sagmeister munkájában kiemelkedő minőség, hogy bár szélsőséges, olykor ízléstelen elemeket alkalmaz, mindig tudatos, kiegyensúlyozott arányokkal, így a humor nem válik olcsó szórakoztatássá, a képi tobzódás nem üresedik ki, hanem mindkettő megmarad a kommunikációt segítő grafikai eszköznek.

A projektek közti hasonlóságok és különbségek Sagmeister hozzáállása a képi megjelenítés és a tartalom kapcsolatához projektről-projektre változik. Olykor külön elképzelés volt, hogy a kép ne a szöveget illusztrálja, hanem legyen attól teljesen független. Ilyen például az elsőként elkészült, s a teljes projektet beindító bölcsesség, a „Minden, amit teszek, végül visszatér hozzám.” Itt a hat képnek semmi köze nincs magához a tartalomhoz. A képsorozatot viszont összeköti a képi építkezés néhány közös eleme: a betűk fotózva vannak, a háttér egy része is, de a háttérbe meglepő és tobzódó számítógépes grafikákat kevertek, illetve akár kézzel is belerajzoltak. Például fényképből számítógéppel kivágott műanyaglovacskák (17-18. kép), géppel rajzolt kristályok. Leghangsúlyosabb talán a bölcselet közepén elhelyezkedő „ALWAYS” szó, melynek a háttere majdnem egységes vörös, a kialakított szó pedig kapitális betűkkel van írva. Sagmeister minden képbe belecsempészett némi humort, melyet a szem csak némi vándorlás után tud felfedezni - ezt a célt szolgálják az uborkák a plüssállatok között (20. kép). Ezzel teljesen ellentétes koncepció alapján alakította ki például a „Merésznek lenni mindig működik nekem.” (21-26. kép) projekt képeit. A bölcsesség itt is ugyanúgy hat képre van felosztva, mindegyiken egy-egy szó szerepel. Sagmeister itt tisztán a fotódokumentációra hagyatkozott, ha bele is nyúltak számítógéppel azt csak színkorrekció, retus miatt. A lényeges különbség például, hogy itt minden szóhoz egy képpár készült, mely mutatja azt a változást, ahogy

27 kép: az „Azzal, hogy jónak próbálok tűnni, limitálom az életem.” plakátjai - mindegyik az arizóniai táj talált elemeit használja föl a betűk kialakításához.

az átlagos környezet átalakul egy tipográfiai mű helyszínévé. Olykor ezt a fényképezőgép szemszögének megváltoztatásával éri el, téri illúziókat használ, míg néha a tér elemeinek átrendezésével. A második kép mindig úgy hat, mint egy vicc csattanója, mely a közönség számára felfedi a kép valódi jelentését. Ráadásul a képpár eszközével Sagmeister képes volt az egyik leghatásosabb elemet belevinni a grafikákba - a teret és az időt. A képek sokkal egyszerűbbek, mint a „Minden, amit teszek mindig visszatér hozzám.”, kevesebb bennük a szándékosan beletett zavaró elem, noha mindegyik Sagmeister stílusához illően kerüli, hogy túlságosan letisztult, steril, semleges legyen. Ennél a projektnél sincs közvetlen kapcsolat a képi megjelenítés és a tartalom között. Kompozíciós, fotós szempontból az „Azzal, hogy jónak próbálok tűnni, limitálom az életem.” (27. kép) talán a legerősebb. Ez az a projekt az, ami talán a legtöbbet idézett, a leghíresebbé vált. Talán azért alakult így, mert már maga a kiindulási pont egy olyan életigazság, mely tényleg kifejezi Sagmeister törekvéseit, szellemiségét, ugyanakkor bárki tudja saját magára is vonatkoztatni. A képekről egyértelműen kiderül, hogy egy sorozat részei: mindegyik hasonlóan van komponálva – a kialakított szöveg középen, az előtérben növények fekete sziluettjei (melyekről csak némi megfigyelés után derül ki, hogy számítógéppel utólag odatett réteg, mely a kompozíció dinamikáját és kiegyensúlyozását szolgálja, továbbá ugyanolyan rejtett poén, mint mondjuk az uborka a „Minden, amit teszek, végül visszatér hozzám.” projektben.) Érdekes részlet ehhez a projekthez, hogy Sagmeister itt egy tőle idegen dolgozási technikát próbált ki: előzetes tervezés, és szkeccsrajzok nélkül vágott neki a munkának, csak magára a talált környezetre, és a talált anyagok inspirációjára hagyatkozva. Mindegyik kép egyetlen nap alatt készült el, mely szintén nem jellemző – Sagmeister így fogalmazott az iroda munkamenetével kapcsolatban: „Általában szuper lassan dolgozunk.” (17) Talán a pont a rögtönzésből, a spontaneitásból és egyszerűségből ered ennek a munkának az energiája. Összességében a húsz bölcselet szélsőségesen másnak tűnő megjelenítése kerek egységet alkot – Sagmeister

28 - 30. kép: A Things I Have Learned stancolt borítója - mely valójában inkább egy tartódoboz, mint egy könyvborító - és a benne rejlő játékos változtatási lehetőségek a füzetek szélsőségesen különboző címlapjait felhasználva

még azokat a darabokat is teljes mértékben integrálni tudja a munkájába, melyeket más grafikusok kiviteleztek az ő instrukciói alapján – mindenben megjelenik egy olyan gondolatiság, mely Sagmeister sajátja: az átlagember megérintése, megszólítására való képesség a meglepetés erejével, a tervezőgrafika nyelvén.

A Things I Have Learned kiadványa Míg az egyes projektek olykor tudatosan az ízléstelenség határán táncolnak, a képek szándékosan nem a tipográfia hagyományos, letisztult nyelvén szólnak, hanem készakarva túlzsúfoltak, és megdöbbentően széles skálán mozognak a geometrikus fekete-fehér mintáktól a figuratív, színes, kézzel rajzolt ábrákig, addig maga a Things I Have Learned In My Life So Far könyv designja kívülről egyszerű, letisztult. Erős fotóval (Sagmeister néz szembe az olvasóval) és fekete-fehér, hangsúlyos tipográfiával fejti ki a hatását. (28. kép) Valójában azonban az első ránézésre hagyományos könyvnek tűnő kiadvány, egy stancolt tok tizenöt szélsőségesen más borítóval ellátott füzet számára, melynek sorrendjét az olvasó kedvére váltogathatja, teljesen megváltoztatva Sagmeister lyuggatott arcának karakterét. (29. kép) Míg a projektek többsége az éppen arra járók, az átlagember számára készült, magában foglalva a lehetőséget, hogy teljes értetlenkedéssel, vagy akár elutasítással fogadják, addig a kiadványnak egyértelműen a tervezőgrafika iránt érdeklődők a célközönsége. Sagmeister a honlapján olvasható interjúban megjegyezte, hogy ez a kedvenc közönsége a könyv számára: más tervezőgrafikusok és diákok, aki esetleg inspirációs forrásként, fejlődési lehetőségként forgatják. (18) Számos ponton ellene ment az átlagos könyvtervezési konvencióknak. (30. kép) A füzetekre osztás egyfajta gondolati tagolást tesz lehetővé, de például elhagyott olyan elemeket, mint az oldalszámozás, így a projektek készülési sorrendje, időbelisége sem derül ki egyértelműen. A munkát összefoglaló-elemző füzetet úgy emelte ki, hogy másfajta papírra nyomtattatta. Magát a kiadványt Sagmeister egyik kollégájával, Matthias Ernstbergerrel együtt tervezte, aki a Things I Have Learned szinte minden projektjében részt vett. Mivel Sagmeister saját bevallása szerint ő „komplett idióta a számítógéppel” (19) magánál a tördelésnél Sagmeister csak art direktorként lépett fel. A könyv külseje letisztult, bár nem nélkülözi a Sagmeisterre jellemző képi

31. kép: Casa da Música a holland építész, Rem Koolhaas tervei alapján épült .

humort, elrejtett plusz rétegeket: ilyen például a gerincre csempészett pici rajzolt „Azt gondolni, hogy az életem jobb lesz a jövőben, hülyeség, most kell élnem.” A tok belseje a külső elemek fordítottját tartalmazza, tükrözött betűket, inverz színeket. Ráadásul a tok belsejében látható Sagmeister olvasótól függően bevezetője vagy zárószava: egy anekdota azzal kapcsolatban, hogy miért rakta a saját arcát a borítóra. Sagmeister azzal mentegeti magát, hogy ez csak egy kön�nyű és csábító grafikai húzás. Ez a kijelentés is azt bizonyítja, hogy Sagmeistert nem a véletlenek összejátszása teszi univerzálisan érthető tervezővé, hanem a tudatos eszközhasználat, a grafikai nyelv széles palettájának bevetése miatt közérthető. A kiadvány olyan szempontból különleges helyzetben volt, hogy a támogatók nem követelték meg, hogy Sagmeister a logóikat megjelenítse – így megint Sagmeister saját stílusa érvényesülhetett, és nem kellett tőle idegen arculati elemeket alkalmaznia, melyek használatát amúgy elítéli. (20)

A portói Casa da Música dinamikus arculata

32-33. kép: a Casa da Música logojának egyik lehetséges formája. A Beethoven festmény színeit felhasználva a Sagmeister és Ralph Ammer által kitalált program egyedi színharmónikát generál az adott eseményhez.

Első ránézésre hatalmas szakadék választja el a Things I Have Learned projekt és a portói Casa da Música (31. kép) arculattervét egymástól. Míg a Things I Have Learned már messziről tükrözi a „kézzel készítettség” szellemiségét, melyet Sagmeister leginkább stílusjegyének tart – ha már muszáj bármiféle stílust magáénak neveznie – ellenben a Casa da Música elkészített arculata visszafogott, egyszerű, s ráadásul olyan grafikus feladat, melyet Sagmeister általában elkerül: arculat tervezés. Ami mégis összeköti a Things I Have Learned projektet a Casa da Música logótervének és arculatának kidolgozásával, az a grafikai tervbe rejtett változtatási lehetőség, a használó döntéshelyzetbe-hozása. A Thing I Have Learned könyv éppúgy tartalmaz interaktivitásra való törekvést, mint más, korábbi Sagmeister Inc. munkák és mint a Casa da Música arculatdesignja. Ez a megközelítés

15 34. kép: a Casa da Música logojának egyik lehetséges formája. A Beethoven festmény színeit felhasználva a Sagmeister és Ralph Ammer által kitalált program egyedi színharmónikát generál az adott eseményhez.

nem idegen a kortárs tervezőgrafikában megjelenő tendenciáktól sem - számos arculat épül föl a dinamikus változtatási lehetőségekre, használja föl a játékosságot a teljes egész, a sorozatiság kialakításához. A dinamikus arculatkialakítás jelensége több okra vezethető vissza. A hatalmas reklámdömping, mely az átlagfogyasztót éri, épp az ellenkező hatást váltja ki olykor, mint amit elérni akar: az átlagember bezár, elutasítóvá válik a termékeket és a reklám minden formáját illetően. Míg korábban az arculat egységesítése, a logó lehető legtisztább, legegyszerűbb formájának megtalálásában látták a célt, mely idővel a fogyasztó tudatába ég, addig most a grafikusok inkább megszólítani, kommunikálni próbálnak a közönséggel. (21) Ez a fajta hozzáállás leginkább jellemző azokra a kulturális intézményekre, melyek a legnagyobb, és legkülönfélébb emberréteget kell, hogy megtalálják a megfelelően kialakított arculattal. Ennek a célnak az eléréséhez azonban sokszor az utolsó pontig meghatározott arculat nem megfelelő. Az ilyen dinamikus arculat egyik meghatározott kritériuma, hogy magának a designnak nem csupán leírnia kell a reklámozott értéket, hanem alkalmaznia is kell. (32-33. kép) A Casa da Música programok sokszínűségét, hatalmas zenei változatosságot kínál, épp ezért arculatának kialakítása is ezt kell, hogy sugallja. Sagmeister, mint ahogy ellene megy más grafikai konvencióknak is, nem sokra tartja az arculattervezést. „A branding túl van értékelve, túl van haladva. Senki sem mondja, de valakinek kéne.”

35-36. kép: két Casa da Música plakát: az arculati elemek (pl. a logo szerepeltetése, betűtípusok) megőrzése mellett nagy változatossággal készíthetőek. Az arculat-gondozást már nem a Sagmeister Inc. végzi, hanem helyi grafikai stúdiók.

(22) Azonban az a fajta gondolkodás, mely kommunikációt tud teremteni a grafikus és közönsége számára, mely magába építi a változást és az interakciót Sagmeister tervezői hozzáállásának a legtökéletesebben megfelelő. Sagmeistert a Casa da Música marketing igazgatója, Guta Moura Guades kereste meg az arculat-tervezés felkérésével. Eleinte több design céget akartak versenyeztetni az intézmény grafikai terveinek elnyeréséért, végül azonban mégis Sagmeister Inc. egyedi látásmódjára bízták magukat. Sagmeister a tervezési folyamatot az épület hangulatának, építészeti elemeinek, a filozófiai tartalmaknak, anyaghasználatnak a feltérképezésével kezdte el. Elsődleges volt számára a helyszínnek, az intézménynek a megismerése, hogy az arculat visszaadhassa, sőt a közönség számára demonstrálhassa a Casa da Música szellemiségét. (23) Sagmeister stílusához hűen valami egyedi megközelítési formát szeretett volna találni az arculat megfogásához, és el akarta kerülni az épület felhasználását a logóban. Azonban a kutatás eredménye az volt, hogy az maga az épület az, mely legteljesebben kifejezi egyrészt az intézmény által kínált programok sokszínűségét, másrészt azt gondolatiságot, mely mindezek mögött meghúzódik. Sagmeister a legjobban illeszkedő konceptuális megközelítést és a grafikai lehetőségeket leginkább a Rem Koolhaas által tervezett 17 különböző homlokzat leegyszerűsített képét felhasználva találta meg. Így az előzetes ellenérzések ellenére, magából az épület képéből vált logó – ez azonban a 80-as, 90-es évek merev, megváltoztathatatlan logóival ellentétesen működik: maga a logó, a 17-féle lehetséges megjelenítéssel, az alapja annak a hihetetlen a kombinációs rendszernek, mely végigvonul az arculaton. A logóhoz Sagmeister felkérésére Ralph Ammer, tervezőgrafikus és programozó színgenerátor programot hozott létre, mely egy kép meghatározott pontjaiból színmintát véve, esetrőlesetre, személyről-személyre színezi be a logót különböző színharmóniájúra. (34. kép) Így minden felhasználáshoz más és más hangulat társítható. Sagmeister felszólítja a felhasználót (pl. a Casa da Música dolgozóját, aki saját maga alakíthatja a névjegyét) arra, hogy részt vegyen az intézmén�nyel való kommunikációban, ráadásul a különböző logóformák és színharmóniák lehetővé teszik,

hogy a hirdetőfelületek a műfajtól, a megfogni kívánt fogyasz-

37-38. kép: az intrukciókon keresztül Sol LeWitt számos falrajzot készíttetett: a felső képen az 1081-es számú látható, mely San Fransiscoban a Museum of Modern Art számára készült 1975-ben. Alatta az egyik aszisztens látható.

tói csoporttól függően más és más hangulatúak legyenek, mégis egységben álljanak az arculat egészével. (35-36.kép) Nemcsak a tervezőgrafikában található meg ez a fajta gondolkodás. Az összetartó szabályrendszer és a nyitottan hagyott részletek izgalmas kettőse megjelenik képzőművészeti, zenei alkotásokban is. Például egészen hasonló építkezési rendszer figyelhető meg az amerikai minimalista és konceptuális alkotó, Sol LeWitt egyes munkáiban, (Falrajzok. 1970) (37. kép) de például hasonlítható John Cage szerzeményeihez is, ahol az alkotó szándékosan kitöltendő lyukakat hagy a megírt részek között az improvizálásra, míg Sol LeWitt algoritmikus rendszerű instrukciókkal látta el azokat (38. kép) , akik kivitelezték a művet helyette, szándékosan teret hagyva a véletlennek. Sol LeWitt célja volt, hogy elkerülje, hogy az elemek elhelyezése miatti mintázat keletkezését. „A véletlen alkalmazásának ötlete abból ered, hogy megelőzhető legyen az elemek tudatos elrendezése annak érdekében, hogy minta alakuljon ki.” (Sol LeWitt) (24) Ez a metódus magára a koncepcióra helyezte a hangsúlyt, nem pedig a kivitelezésre – vagy még inkább: nem a kivitelező személyére – de a művészi utasítások különféle értelmezése miatt a végeredmény is esetről-esetre más lett, ami megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy a műnek csak egyetlen végleges formája lehet. (25) De akár megemlíthető más kortárs képzőművész munkája is, például Daniel Eatock vagy Tom

Friedmann is a hasonló konceptuális megközelítésre helyezi a hangsúlyt. (Tom Friedmannt maga Sagmeister is említi, mint szívének kedves inspirációs forrást.) (26) A Casa da Música arculata tehát megfelel a megrendelői elvárásoknak, és nem csak egy absztrakt ábrával sugallja az intézmény értékeit, hanem önmagában demonstrálja is. A megrendelői elvárásokon túl illeszkedik a kortárs tervezőgrafikai irányvonalakba, egy új utat biztosít a fogyasztók figyelmének felkeltésére, s mindeközben magán hordozza a rendszer megalkotójának egyediségét – híven tükrözi Sagmeister tervezői hozzáállását.

Sagmeister jelentősége A két teljesen különböző, s mégis gondolatiságában hasonló munka feltárja, hogy mi az, ami Sagmeistert kiemeli a szakmájában. Ez pedig a lehető legegyszerűbb: maga a gondolkodás elengedhetetlenségének felismerése. Sagmeister ebben látja a tervezőgrafikus igazi feladatát – a többi, a tipográfia, a tördelés, a számítógépes megjelenítés csak a szakma átalakulásával magába olvasztott, régén más szakemberhez tartozó kiegészítő feladatok. Sagmeister ilyen tekintetben összekötő kapocs az előző grafikus generáció és a legifjabbak között: a gondolatiságot, véleménynyilvánítást középpontba helyező, a technikai eszközök bűvöletétől mentes grafikai munkásságot hozzot létre, azonban megközelítése a lehető legmaibb: állandó interaktivitásra, megszólításra, dinamikus változatosságra épít. Munkáiban a magas minőséget a grafikai nyelv és eszköztár, a képi trükkök, pszichológiai hatások ismeretével éri el - s a személyes és az univerzálisan érthető állandó egyensúlyozásával. A tartalmat illetően a tiszta gondolkodás, az erős központi gondolat az, mely kiindulópontjául szolgál, és így a hozzásegíti a sikeres alkotó és közönsége közti kommunikációhoz – legyen szó művészi alkotásról vagy tiszta tervezőgrafikai munkáról. Sagmeister e kettő között nem tesz különbséget olyan értelemben, hogy mi az, ami hatással lehet az emberre, mert meggyőződése, hogy erre a tervezőgrafika épp annyira alkalmas, mint a művészet bármelyik ága.

Jegyzetek (1) Rick Poynor fogalmaz így Briliant, Engaging, But Modest It’s Not című írásában (2) Sagmeister a stílus létjogosultságának megkérdőjelezésére utal több helyen is, de például a saját honlapján olvasható „Answers”-ben már felülbírálja magát, és elismeri, hogy az egyéni stílus olykor elengedhetetlen. (3) Twemlow, Alice, ford.: Nyuli Kinga: Mire jó a grafikai tervezés? Scolar Kiadó, Budapest, 2008 125. old. (4) Sagmeister Inc. honlapján olvasható interjúban fogalmaz így. www.sagmeister.com/Answers (5) Nancy Spector: States of Wonder c. esszéjében írja ezt, mely A Things I Have Learned in My Life So Far könyvben szerepel (Abrams, New York, 2007) (6) Például a Debbie Millmann által készített interjúben. Design Matters: Interview with Stephan Sagmeister. (hanganyag) 2009, november 19. (7) lásd. 5. jegyzet (8) Steven Heller Stefan Sagmeister’s Gesamtkunstwerk c. esszéjében írja ezt, mely A Things I Have Learned in My Life So Far könyvben szerepel (Abrams, New York, 2007) (9) Things I Have Learned in My Life So Far könyvben szerepel (Abrams, New York, 2007) (10) Rick Poynor véleménye Briliant, Engaging, But Modest It’s Not című írásában olvasható (11) lásd. 4. jegyzet (12) Schuster, Brigitte: Design Tendencies Conference Journal. 2007, december 7. (13) Sameister saját véleménye - lásd. 9. jegyzet (14) lásd. 9. jegyzet (15) lásd. 4. jegyzet (16) lásd. 8. jehyzet (17) lásd. 4. jegyzet (18) lásd. 4. jegyzet (19) lásd. 4. jegyzet (20) lásd 12. jegyzet (21) Ulrike Felsing: Talking about books, Dynamic Identities in Cultural and Public Contexts (Lars Müller, 2010) (22) Lucienne Roberts idézi Sagmeistert (Roberts, Lucienne és Wright, Rebecca: Casa da Música identity designer – Stefan Sagmeister In Design Diaries. Laurence King Publishing, 2010) (23) Sagmeister számos előadásában beszél a munkafolyamatról. Például: http://www.ted.com/ talks/stefan_sagmeister_the_power_of_time_off.html (24)Sol LeWitt: Wall Drawings c. cikkben idézik Sol LeWittet (http://www.field.io/process/research/art/sol-lewitt) (25)lásd. 24. jegyzet (26) Sameister írja - lásd. 9. jegyzet

Képek elérési útvonala 1.kép: http://desigmuseum.org/_entry3994?style=design_image_popup (2011-04-25) 2.kép: http://www.sagmeister.com/node/5 (2011-04-25) 3. kép: http://2143.tumblr.com/post/24240434/stefan-sagmeister-poster-for-lou-reeds-set-the (2011-04-25) 4. kép: http://tmagazine.blogs.nytimes.com/2008/02/11/for-the-moment-stefan-sagmeister/ (2011-04-25) 5. kép: http://www.21cmuseum.org/museum/exhibits/sagmeister-everybody.aspx (2011-04-27) 6.kép: http://www.untitledspace.net/untitled_space_00.html (2011-04-25) 7. kép: http://andreasangelidakis.blogspot.com/2011/01/incidents-of-mirror-travel-in-yucatan. html (2011-04-25) 8. kép: http://www.artsconnected.org/resource/83406/homes-for-america (2011-04-25) 9. kép: http://www.artnet.com/magazineus/features/scott/dan-graham7-7-09_detail. asp?picnum=3 (2011-04-25) 10. kép: http://tdctokyo.org/eng/?award=05_stefan-sagmeister (2011-04-25) http://www.dezeen.com/2007/07/18/stefan-sagmeister-in-belgrade/(2011-04-30) 11. kép: http://www.sagmeister.com/node/221 (2011-04-30) 12. kép: http://www.linz09.at/en/artikel/programm/1166276.html (2011-04-30) 13. kép: http://www.sagmeister.com/node/220 (2011-04-30) 14. kép: http://www.sagmeister.com/node/222 (2011-04-30) 15. kép: http://jli.tumblr.com/post/38301235 (2011-04-27) 16. kép: http://fak3r.com/media/jenny-holzer-truisms/ (2011-04-27) 17 - 20. kép: http://tmagazine.blogs.nytimes.com/2008/02/11/for-the-moment-stefan-sagmeister/ (2011-04-25) 21 -26. kép: http://3.bp.blogspot.com/_okwKCWrddmU/S8ON0aZUAnI/AAAAAAAACFE/ WFaQTVPG6z0/s1600/havingguts (2011-04-25) 27. kép: http://pinterest.com/pin/224453/ (2011-04-25) 28. kép: http://ilovebreda.unblog.fr/files/2009/04/dsc06154.jpg (2011-05-01)

29. kép: http://zoee.tumblr.com/post/53817196/photos-i-put-together-of-stefan-sagmeistersbook (2011-05-01) 30. kép: http://aknweekly.com/2011/01/things-i-have-learned-in-my-life-so-far/ (2011-05-01) 31. kép: http://4.bp.blogspot.com/_8lTXFZzVPIg/TNrOLs9KNBI/AAAAAAAAV2o/0Ycd7AjPzYw/ s1600/casa+da+musica.jpg (2011-05-01) 32. kép: http://jpn.icicom.up.pt/2009/06/23/passatempo_casa_da_musica_ganhe_entradas_dup�� las_para_monobloco.html (2011-05-01) 33. kép: http://bp3.blogger.com/_ScdnDt-ZTeI/SG9aFey1vvI/AAAAAAAAAf0/fbZe-6IQcyk/ s1600-h/casadamusica_sagmeister.jpg (2011-05-01) 34. kép: http://flux.longmate.net/?p=1 (2011-04-25) 35. kép: http://posterous.com/explore/tag/sagmeister (2011-04-20) 36. kép: http://www.last.fm/event/899802+Clubbing+Maio (2011-05-01) 37. kép: http://bombsite.com/issues/85/articles/2583 (2011-05-01) 38. kép: http://www.nga.gov/press/2004/releases/spring/lewitt.shtm (2011-05-01)

Bibliográfia Designboom – Stephan Sagmeister Interview. 2006, május 23. http://www.designboom.com/eng/interview/sagmeister.html (2011-04-08) Design Museum: Stephan Sagmeister http://designmuseum.org/design/stefan-sagmeister (2011-03-28) Field: Sol LeWitt: Wall Drawings, 2009, július 29. http://www.field.io/process/research/art/sol-lewitt Hall, Peter; Sagmeister, Stefan; Pearlman; Chee : Sagmeister: Made You Look. Booth-Clibborn Editions, 2001 Millmann, Debbie: Design Matters: Interview with Stephan Sagmeister. (hanganyag) 2009, november 19. http://designobserver.com/observermedia/audiofile.html?entry=11857 (2011-03-28) Rick Poynor: Briliant, Engaging, But Modest It’s Not, 2008, június 18. http://www.metropolismag.com/story/20080618/brilliant-engaging-but-modest-its-not (201104-08) Roberts, Lucienne és Wright, Rebecca: Casa da Música identity designer – Stefan Sagmeister In Design Diaries. Laurence King Publishing, 2010 Sagmeister Inc. http://www.sagmeister.com (2011-03-28) Sagmeister, Stefan; Heller, Steven; Nettle, Daniel, Spector, Nancy: Things I Have Learned in My Life So Far. Abrams, New York, 2007 Schuster, Brigitte: Design Tendencies Conference Journal. 2007, december 7. http://brigitteschuster.com/design-tendencies-conference (2011-04-08) Sagmeister, Stephan: How Good is Good? http://www.typotheque.com/articles/how_good_is_good (2011-03-28) Ted Talks - Sagmeister: The Power of Time Off http://www.ted.com/talks/lang/eng/stefan_sagmeister_the_power_of_time_off.html (2011-03-28) Twemlow, Alice, ford.: Nyuli Kinga: Mire jó a grafikai tervezés? Scolar Kiadó, Budapest, 2008. 124128.old. Ulrike Felsing: Talking about books, Dynamic Identities in Cultural and Public Contexts, Lars Müller, 2010 (könyvösszefoglaló) http://rulesbased.wordpress.com/2010/05/28/dynamic-identities-in-cultural-and-publiccontexts/ (2011-04-09)