EVOKﾃ，Iﾃ適 4.
Jávorka Csaba: Porból lettél
Kárpáti Orsolya: Feladat Örvényleni. Üstökös porból visszacsillanni a Holdra. Ócska vetítőn tekeredni, nem megállni, forogni csikorogva. Lenni szakadt, celluloid fényű anyag, lenni pikkely, lenni lámpabúra, türkiz habként nyalni a stéget, diffundálni a múltba. Eloszlani, magadat elosztani: jussál erre meg arra. Feszülve szorítani, nyomni, lökődni távoli partra. Lenni az ékszer kék-lila bronza, lenni selyemruha ránca. Menni a táncba, lenni a bárcás kivénhedt kígyóknak álma. Lenni vak ábra, nézni magadba, rogyni a porba, homokba. Születni mégis, születni kétszer, születni újra meg újra. 3
Zsidรกkovics Mihรกly: Shopping
Pivarnyik Anikó: Shopping (haiku füzér) áldozni mennek táncoló tűsarkakon izzik a körút Gucci-infernó kapuit sarkig tárja csalóka éden próbababákon igéző s size t-shirt – torzít a tükör hosszú ujjakon papírszatyrok lógnak mélységi mámor ideiglenes idegpálya nyugalom vasárnapokon 5
Vörös Valéria: Négy évszak
Vázsonyi Judit: Daloda Hej, delide - daloda, tűzijáték ez a fa, csillagszóró, láng-eső, sárgálló és kékellő! Zöldbe hajlik, pirosba, csipkés törzsű titokfa. Ősz hűvöse, tél dere, jég virága, nap heve, tavasz füttye, nyár dala, sej, delide - daloda! Szellő-büfé, szikra-bár, illat-konyha, íz-bazár, hímes hotel, lakoda, égi-földi szálloda, évszakoknak ág-boga szivárványt sző álmodba. 7
Pokorni-Lovas Katalin: A paksi gesztenyesor
Sebestényné Jáger Orsolya: Nyári imádság Uram most megpihennék napórák álmait feledtem szélcsend lennék a nyílt vizen sirályok szállnak el felettem nád ívén lehetnék a csönd nyár esték moccanásai rezdülnék kéklő víz fölött szárnyacsapásaim sem hallani part lennék kikötők ölén kikötők kövén a régi lom megpihennének álmaim a parton feledett padon vagy távoli titkok csillaga kitárt karokkal zuhannék alattam hömpölyögne lent a szétáradó nyáresti ég. 9
Ladóczki Béla: Ősz a tóparton
Arató Csilla: Még nincs túl hideg Már elmúlt a gazdagság pehely szirma sincs már a nyárnak, a fűben bogarak alusznak az égen lomha felhők járnak. Kúszik a csend a hegyek felett lassan álomba szenderül a táj, vérző leveleket tapos lábam s a kerítés mögött pihenő a nyáj. Kabátban cammog a határ levedli sok nyűgét a fáknak, a homály, mint szerelmes úgy ölel s lassú, őszszagú esővel áztat. Mint apró madár, ülök egy ágon félő, hogy lassacskán eltűnő vagyok, gondolok egyet s kiszállok a rétre, hátha az őszben én is megduzzadok 11
Budai Tímea: Éjjeli járat
Sirák Joci: Éjjeli járat Lélekben már a kocsiszínben van A többiek között S egy hózáporos, kéklőn csillogó Nagyvárosi éjszakáról álmodik A sovány villamos
Artzt Tímea: Éjjeli járat Esti Kornél még mindig ott ült az ablak melletti kényelmes ablakülésen, míg a 47-es villamos átsiklott a vízen.
13
Wollein Mária: Margaréták
Pongrácz Ágnes: a margaréta-lányok a margaréta-lányok csak egy kis figyelmet kértek - tőled és tőlem amikor a színpadra léptek egy csokorban álltak és öt irányba néztek a margaréta-lányok majd felcsendült az ének felrepült az ének és körbejárt a dallam - én hallgatok te hallgatsz – a margaréta-lányok most is fehérek indigókéken köröttük az élet száll – száraz gizgazokba téved - én látom ezt te hallgatsz – egy indigó-lélek az égbe téved véget ér a dallam - a margaréta-lányok hallgatnak s te hallgatsz 15
Lad贸czki B茅la: Pipacsok
Sebestényné Jáger Orsolya: A nyári rét Még szénaillatot hord a szél, s kévéit lustán kibontja a nyár, de rozsdás foltját toldozgatja már bőujjú kabátján a láthatár. A sehol-sincs rét valahol itt maradt, a reszketve táncoló égerfák alatt, hol kócos boglyák álmos rejtekét simogatná kezével az ég. De tékozló traktorok szántották simára s fölötte köröznek unottan a varjak, talán az időknek táguló mezején egy mulandó virág egyszer még kisarjad. Ám addig csak, csöndes vontatottan a múló idő rója fölötte sok körét, én mégis tudom: immár múlhatatlan a nyár végi erdők ölelte rét. 17
B LĂĄng Ernesztin: SĂŠta a kertben
Pécsi Nelli: Búcsú Most elmegyek, de varázserőmmel pöttömmé teszlek, tenyerembe veszlek, szívem fölé puha zsebembe teszlek. Mint öreg fákon a rügyező gally, úgy bújsz majd ki belőlem..... de jajj! Kis kíváncsim! A szél nehogy leszegjen, mert ha elveszítlek, no mondd, tudsz-e úgy elaludni többet, hogy ne susogjak füledbe fölötted, mint rádhajló fűzfalomb.
19
Póth-Vecsei Mária: Téli vízpart
Salamon József Imre: Ott vagyunk Nézd, mily gyönyörű az élet Bár most mélyen alszik, Mint a szeretet, s a remények ‘Holtában’ gazdagszik, Hát ne félj, csodáld ezt a vágyat, És ne akarj lopni igaztalan mázat, Hisz’ ott csobban most is Boldogságunk szava, Hol zimankós a világ Nappal, és éjszaka, Mert zúzmarába fontam Mindent, mit lehetett, Hogy felhevítsem újra Termékeny öledet.
21
Benk Katalin: Fuvallat
Kárpáti Orsolya: Legvégül szorítja szirmát ingatag magához minden pillanat ütemre rebbenő fejek lüktető tarka-rőt erek virágaink úgy izzanak benn lángol még az akarat míg el nem fújnak rossz szelek és nyílnunk többé nem lehet a végső percben részegen átröppenünk a fényeken azután csak a nincs marad isten a kék semmi alatt
23
Zajácz Viktória: Céltalanul
Mészáros László: Szívkitörés Hétfői áhítat, erdők hajnali csendje, a készülő üdvösségbe zárt zuhanás: markomban felejtett apró tenyered melege. S ahogy utolszor suttogtad: Apa; a szívkitörés megmásíthatatlan jelentése, vérkörök, rózsafüzérek, szögesdrótok a kitárt világ ablakkeretére verve.
25
Gyulay Erika: Elhagyatva
Burján Gál Enikő: Haláltalanul Éjjel az utcák hajadba kúsznak, mint álmos kígyók. Madárként úsznak szemedbe a tárgyak. Hullámzó szoba mélyén tárgy vagy te is. Gondold hát oda arcodra Őt, az időn kívülit, hisz nem fájnak a ráncok. Kiürít mindent holnapra a hajnal. Láttad az őserdőt, sámánt tüzet? Átad mindent az emlék az éjnek. Magad voltál az idő, a hely s az indián. Ragadd meg a múltat, mit éltél, de nem te vagy már. Elcsábít a jelenből egy időtlen madár, életed előtti korból nem öl meg halál.
27
Király Mandi: Játék a hóban
Vassné Szabó Ágota: Angyalszárny Olyan csendes minden. Paplant dobott valaki a tájra. Cikkant egy vidám madárka. Pálcika lábain szaladgál a hóba’. Megrebben tőlünk, felrepül, dobogó szívvel egy pucér ágra ül. Pöröl kicsit, majd elcsendesül. A kutyám előttem szalad. Szabad, mint fejemben a gondolat. Hirtelen visszafordul. Okos szeme játékot koldul. Nem látja más, csak a kismadár, hogy a hegyen lefekszem a hóba - mellém bújik kutyám -, és suta két kezem kettőnknek angyalszárnyakat csinál.
29
Benk Katalin: Alkonyat
Hollósy Tóth Klára: Alkonyat Alkonyég tekint rám úszó felhők mögül, sápatag holdfény néz le a tóra, titokra szomjas est figyel a fű közül, Gondviselő jött látogatóba. Sejtelmes estárnyak kószálnak a tájon, a szél tört testeket szór szanaszét, elszunyókálna már a remeteálom, de vadul szaggatja rongyát a lét. Röpke kis levélkék ide-oda szállnak, köd karol, a táj egyre konokabb, az emlékek, s az árnyak magukba zárnak, holt szerelmet ringat az alkonyat.
31
Almรกsi Zsuzsanna: Pipacsok kรถzt
Pongrácz Ágnes: a széken egy könnyű szatyorral és pőrén érkezett a nyár a fején sötét cilindert viselt amit először csak megemelt majd riadt meleget varázsolt belőle az égre a pipacsok féltek a kék a földre égett aztán a nyár leült erre a billegő vékony-lábú székre és a pipacsok mint a selyemvirágok a lábainál maradtak mozdulatlan látod így teszek majd én is amikor leülsz aranyló-piros szirmaimmal időtlen időre körbefonlak 33
Ábrahám Béla: Prayer
Sebestényné Jáger Orsolya: Őszi imádság Engedd látnom a vadgesztenyefákat: lombjaik között elszunnyad a bánat. Engedd tudnom: ott ahol én lakom, letérdel a csönd az elárvult gallyakon. Míg haza baktatok az árnyas fák alatt a kitárult világ már mögöttem marad és köröttem puhán nyújtózik a reggel, engedd meglátnom gyermekszemekkel a szépet, mely útra kel, s kitölti a teret. - a hársfák tudják, hogy így rendeltetett míg meglátom újra pazar színein át a teremtett rend tiszta alázatát.
35
Jeles Teréz: Magány
Pásztor Piroska: Az én csendem Az én csendem az álmodó csend, alvó erdő mély éji csendje, hol titokzatos ezüst köd leng, s lepel alatt pihen az elme. Az én csendem a dübörgő csend, verembe ásott szavak csendje, bár néha-néha kitörni kész, ám sosincs olyan bátor, merész. Az én csendem a zokogó csend, egy megtört lélek fájó csendje, ki kínját ajtó mögé rejtve, hallgatag, pedig üvöltene.
37
Rad贸 L谩szl贸: Csend
Sirák Joci: Csend A hajnali szürkeségben A döglött házfalon Felpenészlik a kék és a zöld Már csak a költő álmodik
39
Kagyerjﾃ｡k Attila: ﾃ僕elﾃｩs
Zajácz Edina: Egyszerűn Téged látlak, míg a világot nézem, fátyol sem maradt, ami eltakarhat, szemednek fénye ma olyan tünékeny, mint a fűszálakon tetszelgő harmat. Mintha messzebb lennél, vagy magasabban, betakarnálak - csak félig érlek el, mikor ölelsz, rajtam a tél is paplan, s a zörgő csontú halál letérdepel. A Napot, mely ujjaink között lapul, homlokod barázdáiba csókolom, egymásnak maradtunk cicomátlanul, te az egyik, én a másik oldalon. Utánam ne maradjon bánat, se bűn, én így akarlak szeretni, egyszerűn. 41
Pokorni-Lovas Katalin: Egy vรกzรกnyi tavasz
Óbis Hajnalka: Pipacsok Pipacsok nőnek bennem mint a vágyak mindenütt úton-útfélen, szántók szélén, parlagokon tarlókon, árokszélen, búzamezőben elhagyatott, romos kertek törmelékhalmain én meg úgy nevelgetem a magam pipacsait mintha gondosan metszett nemesített rózsabokrok volnának ritkák és különlegesek, hulltukban is illatozó szirmokkal, puha szőrök helyett elegáns tüskéket növesztve és mintha rózsaolajat sajtolhatnék a szirmaikból nem pedig mákonyt. 43
Radó László: Úton
Pécsi Nelli: Retúr Kifeszült időn lépek, holtravált hajnalomon gyengítő hideg. Piros és narancs izzás, szalámi és dohányszag, monoton ringás. Forrón, gyanakvón, némán, a nap szalad talpamon zokogón, sárgán.
45
Kรกdรกr-Csomor Gรกbor: China Hotel
Kárpáti Orsolya: Hotel China volt ez a házi hajó nem rémlik China motel miarosseb Cheng kicsicsázta a tornyát lent csirkés sünt sütögettek mondtad az állvány eldől erről fúj be a szél ablakain csupa sebből ömlik a cúg meg a dér fuss ki az ajtón szóltam huss leeresztem a horgonyt el ne zakózz a finisben kértem Kincsem a lépcsőn nincs fok csengő lift kerülendő búgtad Cheng kicsinálta a drótot ha ott az a horgony nincsen Cheng a személyzet is úszott 47
Jรกvorka Csaba: Kรณdolt รถsztรถnรถk
Mórotz Krisztina: Érted Sóhajtva emelkedtél fel a fűről. Most te nem látsz engem. Nem látod, hatalmas, gesztenyebarna szemeimet, s nem láthatod nevetésre álló számat sem. Nem tudsz még rám fókuszálni, mert még más nők emléke takar el engem. de én ezeken túllépek. Érzem, hogy erőt meríthetnék gyönyör-tüzedből. Magamhoz karolnálak haladéktalanul, mindaddig, amíg ki nem fehéredne a világ köröttünk! Gerincem ívben feszül, mert már testemen elhatalmasodtak a kéj szabálytalan sávjai. 49
Lőrincz Mária Magdolna: cím nélkül
Burján Gál Enikő: Szél vagyok Szél vagyok Istenem adj nekem arcot égsima bőrömön szálljon a felhő megsebez újra a táj ez az erdő testemen éj ragyog éj ragyog éj ragyog adj nekem arcokat Isten a szél vagyok
51
Király Mandi: Remény
Jóni Barna: Remény Kifakadnék a Nappal,és úgy siratna az ég könnyeivel áldva. Ó, te Mindenség! Engeded-e még? Engeded-e még? Viszketve ágak hegyén sarjadnék, csodálkozol majd velem szép természet? Csak áldj engem a Teremtésnek! Bimbót fakassz, bimbóm fakadj! Bennem ragyogj, éledj te Nap Lennék szabad, lennék szabad...
53
Pรณth-Vecsei Mรกria: A szerelem arcai ( bรกnat)
Vaskó Ági: Isteni gyöngyöt Hajnali csendben fázik a szó, bársonyos álmon nincs takaró. Lusta a vágy is, lomha a fény, isteni gyöngyöt sír a remény. Salamon József Imre: A szerelem arcai Szép csöndjét hozza imámnak, S kelyhével úgy ölel át, Míg mosolyát szövi a bánat, Lágy zeneszó nyújt parolát. Néked is kérhetek újra Létet, szép muzsikát, Ha gyermeki szívedbe bújva Lükteti életen át, Hogy szeretni úgy kell, Mint hervadó sziromlevél, Mi életet hagy a magban, És boldogan földedbe tér. 55
Kir谩ly Mandi: Foly贸parton
Haász Irén: Nyárvég Tikkad a nyár, hűsre leült, dús öle már elnehezült. Talpa alá föld muzsikál, éji dalán szunnyad a nyár. Surran a szél, fodroz a nád, éber a szép nádi világ, róka csahol, tollpihe száll… Izzik a hold, jár a halál. Halkul a szó, félti magát, meglapulón hinti tanát. Reccsen a sors, mint a faág, tépi saját áldozatát.
57
Ábrahám Béla: A krumpliföld Jézusa
Vázsonyi Judit: Nocsak Nocsak! A krumplit a kánya vinné, távolban az a három madár? És itt? Sehol egy lélek, a határ üres. Tán bogár-ijesztő ez a rém kedves bábu? Rongyos kis életét röghöz kötötte a kereszt - ő maga. Piszkoszöld egén a felhő esendő remény csupán. Mosolya zsákarcára fagyott, mint akit elhagyott a Teremtő. Jaj, dehogy! Hisz ragyog két gombszeme! Nézd! Nem kereszt, árboc az! Vászna a rongy szélbe feszül, s mint hajó, repül a végtelen viharos krumplitengeren! Így őrködik, vigyáz, figyel halandón s öröklétűen.
59
Kรกdรกr-Csomor Gรกbor: Honvรกgy
Vermuth Attila: Haza A szeplőtelen hon: valóságok hátlapja. Vissza ne fordítsd, ha jó! Meredjen csak unt lakcímek mögül az a vágytól terhes hajó...
Felber Zsolt: Honvágy Könnycsepp-morzsolgató idő: örök télbe rejtve sír a szív, vasszeget ver belé egy nehéz kő, hív az odahagyott haza, hív…
61
Jรกvorka Csaba: Katarzis
Kárpáti Orsolya: Ez a kapaszkodó, két félkész gyerek a teremtés előtti kezdeteknél jár: Itt még nincsenek nemek. Csendben kirakom mindenem eléd: nézd, ezek az arcok mind az arcaim, ezek a galambok itt a két kezem. Tüdőm lombján sikító kerubok: sok szárnyat bontott, nyirkos félelem. Nézd ez az elem itt a hidrogén, ez az O pedig a te vegyjeled, az a sötétkék tenger lesz a könny és ami utána jön majd, az a fekete a tiszta medrű, mélységes közöny. Nézd csak, bezártalak a vággyal ebbe, e kalitkába, ami én vagyok: vér a véredből, nemző angyalod. Ez a csipke itt szoknyád cifra alja, ezek a sziklák pedig fellegek… és látod? Együtt repülünk fintorogva oda, ahol én hús vagyok s te szajha, oda, ahol nincsenek emberek. 63
Berecz Krisztina: HazafelĂŠ
Farkas Csaba: Biciklin Hazafelé tapos, pedáloz a lét Tompa szív pumpálja fáradt ütemét Lánca némán feszül, de foga csikorog Lámpája fényt ad, míg a kerék forog Magányos csöndjébe kínt hoz az éjjel S faggatják tűzlelkű árnyai kéjjel: Leszállnál-e már? Dobnád-e a terhet? Szaladsz-e játszani fájó szerelmet? Otthon, a szobában szuszog a remény Fölötte altatót dúdol tünde-lény S ringató hullámán tej ízű álom Varázsa terül szét garzon-világon Köldökzsinórral köt gúzsba a jelen Nem enged, nem ereszt - édes kötelem Felizzik lámpája, lánca muzsikál Gyorsulva járja már táncát a pedál 65
Diós Magda: Áldott állapot
Marcsek Anna Mirtill: Áldott állapot Jött a Tavasz, csábító mosollyal, Ő mohón kitárta ablakát, teste szerelemtől ujjongott, lengedezett ezernyi illatágy. Nászra kelt, sóhaját vitte a szél, kócosan, boldogan állt ott - érzi benn a gyönge mocorgást anyává válni áldott állapot.
67
KĂĄllay Zsolt: SĂrjaik hol domborulnak
Pongrácz Ágnes: itt fekszem én itt fekszem ti meneteltek bajtársak és cimborák én itt fekszem ti fenn az égben meneteltek várjatok meg bajtársak és cimborák
69
Zsidรกkovics Mihรกly: Izzรกsban
N Sebestyén Katalin: Izzó naplemente Bíbor bársonyruhát öltött korong végigpásztázza a látómezőt, utolsó sugarait szórja a naplemente, pajkos szél vörös haját égreemelte. Parázsló színvarázs öleli vásznadat, arctalan testtel szerelemittas párok az éjbe menetelnek, útjukat átszűrődő széles fénnyaláb jelöli. Izzásban lévő vérvörös alkonyat eggyé válik a horizonttal, nappali fényre esti bíborpor száll. Csillagsereg szikráit ontja, az ég peremén egy-egy hullócsillag, aranycsíkot húz az éji mennybolton. Feltűnik az éjszaka őrzője, kéklő égboltot most a sötétség uralja, fekete köntöstakaró öleli a várost. Ó! Te titokzatos, ezüstfényű égitest kérlek őrízd örökké e varázslatos színözönt az emberiség számára. 71
Jรกvorka Csaba: Csodavรกrรณk
Szilvássy Ildikó: legbelül olvas, karja a karfán legbelül nyílik a nap és madarakat enged a hajából ki, és kehelyből engedi inni magát. nyílik a föld, a világ jön megy az ember a világok között kétszer ugyanazt, többször ugyanazt csak máshogy, legbelül marad, a legeslegbelsejében középen marad és senki nem veszi észre mert csak lélegzete van hogy látnátok?
73
Zsidรกkovics Mihรกly: Mi ketten
Arató Csilla: Harmónia Van, ki látni véli a jövőt s időóceánok vad hullámait lovagolja. Nem veszi észre a pillanatot, mi körbeírja lelkünk finom rezdüléseit. Egy cseppnyi érintés, egy simogatás, egy ölelés egy lágy csók, egy maréknyi csend az időben.
75
Zsidรกkovics Mihรกly: ร ton
Zistler Richárd: Napjaim Azok voltak szép napok, szívem ide-oda költözött, szabad lelkem inge fölött világ volt az öltönyöm.
Kincses Katalin: Úton Felhőkbe nyúló falak között visz utunk, városi zajban. Villódzó fények hiába hívogatnak. Messze még a cél.
77
Rátkai Béla: Fehérló
Mihály Csilla: Táltosom, ménem Tüzet csiholó éjszakában lobbanni bátor tiszta vágyam, táplálja lelkem, míg e katlan idebenn izzik, szikra pattan. Tombol a lázam, menni kéne, nyergelj, és indulj, nézz az égre! Leszek a szemed, csillagfényű, köröttünk csendes még a szérű. Táltosom, ménem, parázs éjben lángoló szívem el kell égjen! Vágtass, ahogy tudsz, suttogásom erőt ad, hogyha hív az álom. Át kell jutnunk az erdőn, szépem, hamis karámból szökve, ébren, hajnalfényt ringat ott a távol, ihatunk még ma hűs tavából. 79
Dr. Vágvölgyi Istvánné: Kőangyal
Pécsi Nelli: Ima Lüktető hajnal, tömjénfüstös szobában lépdel egy angyal. Édes rózsavíz szivárog kis szívéből, megsebzett vadnak. Angyalszárny alatt, imában térdepelve, borzongva üvölt. Fohászba merült összezárt tenyerükben, vígasztaló dal.
81
Szilv谩ssy Ildik贸: Madonna
Zajácz Edina: Legszentebb bűnöm Legszentebb bűnöm lettél, áttetsző remény. Tűzhajnalokra virradó, falatnyi gyümölcskenyér. Ha nem szeretnélek, lehet szégyelleném; életemben egyszer hazudtam érted, te hófehér, nekem fogant, púderillatú pillanat. Az égboltozatot áthasítja egy csillagszekér, míg a képzelet hozzád vonja ujjamat. Mire virrad, tökéletesre rajzol, Milyen szép vagy, hozzám a legirgalmasabb, langyoshúsú nevetés. Talán meghagy szeretni a holnap. Nevelnélek, mint szőlőszemet, és ha belőlem fellélegeznél, tartanám egek rejtekén álmodat, s el nem ejteném. 83
Vรกgvรถlgyi Attila: Virรกgot รถlelล
Bódai-Soós Judit: Coeur-dal Örömmé olvadok karodban, fénnyé tűz-éjszakánk fölött, minden szívdobbanásod lelkembe költözött és bőröm részévé válik selymes érintésed ezer szerelmes sóhajunk között. ♥
85
Bartók Andrásné Gyöngyvér: Tűztánc
Hollósy Tóth Klára: Tűztánc Tűztáncot jár a nyár, a végtelen lángszikrája szalad szerteszét, rekkenő hőség, izzítja hevét, forr, vibrál, tüzel, vakítón remeg. Lángbozontú ölébe szendereg aléltan minden élet, bogár, gyík, s az izzó korong láza sugárzik, fényébe nézni bárki képtelen. Vérvörös lánglován vágtat a nyár olyan, mint egy hatalmas tűzmadár le kell, hogy csukja pilláját a szem. Forróságtól alél a tág határ, sugározza vadító mámorát, mint aki nem nyugodhat el sosem.
87
Dr. Vágvölgyi Istvánné: Az idő sodrában
Bódai-Soós Judit: Ősrobbanás Tér se volt talán, amíg üresen állott, ahol egy pontnyi Majdban összepréselt Minden álmodott magának világot – a létezés határán –, hol a véghetetlen súlyú Nincsen – időtlenségbe zárván a várakozásból feszült Erőt – lenni vágyott, tán ott volt az Isten, s megalkotta a Létezőt: a Vant, és lett egy pillanat, az Első, amikor a Hiány anyaggá szakadt, majd Térré tágult egy villanás alatt, hogy betöltse őt szétáradón a Semmiből fakadt Mindenség. 89
Zsolnai Tímea: Azután
H Gábor Erzsébet: Akár a fáradt szél a fán Akár a fáradt szél a fán mikor egy percre megpihen, úgy hallgat most a néma szám, megfagyott csendje épp ilyen. Nem oldja semmi fel ma már, nem jössz - a Hold is oly rideg, vajúdó ajkam szóra vár nem kell a csókom senkinek. Mozdul a szellő, tétova, fakult levélke csüng a fán lejárt már rég a fénykora, övé az éjjel még talán. Remélem én is ezt az éjt hiányod élő húsba váj, nézem a sápadt Holdkaréjt akarlak úgy, hogy szinte fáj. 91
Lőrincz Mária Magdolna:cím nélkül
Vassné Szabó Ágota: Sejtekre bomlok Kezeim fehér brokátba csomagolták az oszlásnak indult tegnapot. Vérszínű foltok ütnek át rajta. Nincs több fohász. Nincs foganatja. Elmosódott testem körül aura: pulzáló pontok. Sejtekre bomlok. Magunkba vájjuk a sírunk. Virág is kerül rá, íriszt sírunk. Nem segít már a jövő ágszerű, görcsösen kapaszkodó keze haldokló gyökérré változom vele. Tükrömben látom torzuló arcom. Szétmálló szájjal magamnak mondom: lassan észre sem veszem, kifolysz belőlem, behörpöl a föld, s belőlünk szomorú gaz terem.
93
Zsolnai Tímea: Nyárutó
Sebestényné Jáger Orsolya: Elmúlás Hársfák karjai között költözött közénk az ősz. Egy fényes reggelen a fényeken túlról érkezett, s mi néztük ámulón túl mulandón végzetünk, míg szívünk zegzugos szobáiból hangtalan suhant tova végtelen időnk véges augusztusa.
95
Jรกvorka Csaba: Autodafe
Péter Béla: amorf pillanat a szálfatermetűeket is elérte a tűz, az úr ítéletéhez már senki semmit nem fűz. lángok járnak át minden zugot, féktelen a tánc. kisimul végtelen feszesre mindennemű ránc. a földmélyi járatok megroppannak, és már reng belé a glóbusz! a teremtő ugyan min mereng? a láng túlfűtött ördögökként járja furcsa, kéjes élvektől ittas, piruettjeit: kulcsa a múlandóság bugyraiban rejtve. áttűnő képek sora. az isten előtt már csak a fű nő. a teremtmény, a visszavonhatatlan élet ellobbant. a tanúk láthatják, ez az ítélet.
97
Nemes Zoltán ‘mettor’: cím nélkül
Vassné Szabó Ágota: Bukik a nap A szomszéd házfalon, a vakolatra rozsdafoltokat fest az alkony. Cifrázza. Sápadt sárgákat kever bele, s a lemenő nap gyenge ereje még húzna egy vonalat valahová az eresz alatt. Felélednek a fénytől. Masszák csorognak, gurulnak, festik a falat. Tünékeny átverés ez. Ahogy bukik a nap, nem látsz mást végül, csak unalmas, szürke, málló foltokat.
99
Zsolnai Tímea:Hajnaltánc
Gősi Vali: Illatod őrzöm *„Vállamra ömlik a langyos végtelen.” Még átjár a lüktető, könnyed reszketés, de éled az öntudat, s a kábult szenvedély a lehulló hajnallal mögöttem marad. Még itt vagy e törékeny, szép ébredésben, mint halk, finom rezgés, éteri zene, légies árnyékként tűnsz fel a fényben, táncolni volna még érdemes veled! Kár, hogy e tünde hajnal-születéssel halkul a dallam, és elnyel a fény, foszlik a vágy, de az illatod őrzöm, *„mintha azzal is több volnék nélküled.” (*Mészáros László, Utolsó érintés)
101
Vágvölgyi Attila: A földhöz köt minden - Nem köt semmi sem
Óbis Hajnalka: A földhöz köt minden Úszva a szélben, a finom szövésű légben, megkapaszkodnék a holdfény gyökerében, ága ha nőne - időnek lombja, sárga virág lenne szalagomba fonva, levele hulltával én is együtt hullnék, aranyszín avarba szelíden simulnék.
103
Gyulay Erika: Szürreális vágyakozás
Vaskó Ági: Csenddé fakad Nézd Kedvesem a teliholdat szerelemhintóként, hogy lebeg, látod, vágyunk csillaggá olvad, s felnyársalják lándzsás hegyek. Bíbort izzó lüktető vérünk násztáncot nem jár az érfalon, egyre fakulóbb reménységünk sárgán folyik a holdudvaron. Látod Kedves, gyengülő fényünk halványkék most márvány eres, hiába bont nyoszolyát éjünk ha nem súgod már: Szeress! Szeress! Oly hideg az álmatlan hajnal, szakadt húron nem szól altató, bár csak elérnélek ajkammal, lennék párnád, lennék takaród. Nézd Kedvesem a teliholdat, fényezüstje már csenddé fakad, búcsúcsókja az égre olvad, s porrá égeti vágyszárnyamat. 105
Kagyerjรกk Attila Tamรกs: Lรกtogatรณ
Zajácz Edina: Könnyű álom Sérthetetlen messzeség a vállad. Akár gyöngyharmat a hegytetőket, éjjelente fénnyé mosdatnálak. Lángszirmú sugaraidtól égek. Mint könnyű álom sejtfalaidon, dacos csendje lettem a hűségnek. Fekete az inged, tűz az arcod. Gyenge ujjaim közt levetkőzöl, s megcsókolsz rajtam minden szilánkot. Mert éhes voltál, megetettelek. Sóhajod sóvárgom nemsokára, óh gőgös szívek hová lettetek?
107
Hídvégi Andrea: Cseppnyi világ
Ligeti Éva: Cseppnyi világ Harmatcseppjében cikázó világ, ágrügyek ágyán rezdül a virág. Fátyoltükrére gyémántfényt feszít, mindent megmutat, s aztán elveszít.
109
Jeles Teréz: Muzsikál az erdő
Lupsánné Kovács Eta: Mesés erdő Összeboruló fák koronája a kort vigyázza, a miliőt, századok óta váltja ruhái, szűri a létet, és az időt. Erdőországnak minden lakója -titkok tudója- éli a mát, harcol a létért, vízért, a fényért, naponta vív meg újabb csatát. Patak tündére mossa a sziklát, egy korhadt szilfát épp átkarol, gyengülő kérge lassan enyészik, vasfogú léttel küzd, még dacol. Több ezer levél rezzen a fákon, mint égi-vásznon a csillagok, erdő lakói koncertet adnak, messzire szálnak a dallamok 111
Balázs Zsolt: Tükörhasadás
Doktor Virág: Gondolatfonál A Nap eloson. Elbújtatva fényét elszunnyad e szikrázó szembogár. Párnára hajtja mindenki fejét, kit nem tart éberen gondolatfonál. Feslett ingét kitűrve leng a csönd, hánykolódva függeszkedik rojtjain néhány nyugtalan-lázadó föltevés, mint tűzhányó az elme romjain.
113
Almási Zsuzsanna: Rozsdásodó emlékek
JAZ: Zsiráf az - Zsiráf az! - Nem, fiam. Vénült kút csupán. Most mi van, miért nézel bután? - Zsiráf az! Te vénülsz, Apám.
115
Nemes Zoltán ‘mettor’: Út
Vermuth Attila: Mysterium Miből volt koronája, hogy a lehajló fej kibillentette a Napot? Miből volt palástja, hogy a vérző test érintetlen maradt a sakáltömegben? Miből volt jogara, hogy a gyönge kar kettészelte a valóságot? Nem tudom. De még kezemben van a kalapács.
117
Di贸s Magda: Foh谩sz
Vázsonyi Judit: Könyörgés Milyen közel, s mily távol az ég... úgy a fiam, úgy a lányom, folytatásom, véreim ők tebenned Uram. Kérlek, éltesd, növeld, tápláld magjaimat. Bimbózzanak, teremjenek s tartsanak meg - ha korhadok csak hitemet, csak reményemet, bennük én, mint szereteted, kérlek, Uram! Hadd lehessek!
119
Gyulay Erika: Szürreális várakozás
Mészáros László: Maréknyi végtelent Majd az irgalom kezére ad a csend. De tudom, ez az éj sosem ér véget, bár sötéten hideg, mégis megéget. S lángszalagként, egy maréknyi végtelent kibontott hajad lágy selymébe kötök. S amíg néhány emlékképet összetör a káprázattól beomló szemgödör, csak szívem megalvadt árnya füstölög. S mélyében elárvult, néma közeled kér az utolsó pillanatnak nevet. Fázom, és hiányod újra kitakar. Hajnalodik, nyílt seb az égen a nap, de rettenetesebb az, hogy vártalak. Csönd fénylett szememben, kezedben jogar.
121
Ajándékba kaptuk:
Fecske Csaba: Nem jön senki Zúg az erdő, szél cibálja, holt levél hull dús avarra. Sas kering, az ég királya, fönn a kéket fölkavarva. Holt levél hull dús avarra, cserjében zörög a dúvad. Fönn a kéket fölkavarva hangos vadludak vonulnak. Cserjében zörög a dúvad, a földet a dér belepte. Hangos vadludak vonulnak messzeségbe beleveszve. A földet a dér belepte, nem hallik már sehol ének. Messzeségbe beleveszve homály lepi a vidéket. Nem hallik már sehol ének, szél az ágat megzörrenti. Homály lepi a vidéket, az ösvényen nem jön senki. 123
A borítón: c. festménye A kiadást szponzorálta: Gazdag Farm Kft. Felelős kiadó: Vázsonyi Judit Kötés:
ISBN 978-963-12-3647-7