Delta37

Page 8

8

DELTA

RÉGIÓ - HIRDETÉS

Újabb fejlesztések III. Dunamocsi Burcsákfesztivál az iskolában szeNTpÉTer. A Kossányi József Alapiskola és Óvoda vezetőségének és tanári karának mindig is az volt az egyik kiemelt célja, hogy a diákok méltó környezetben, a lehetőségekhez mérten szakszerűen felszerelt tantermekben sajátíthassák el mindazt a tudományt, amely majdan a boldogulásukhoz szükségeltetik. Ezt szem előtt tartva szépítik iskolájuk környékét és bővítik szaktantermeik számát.

Ebben az évben is véradással indult a régióban zajló borfesztiválok között különleges helyet elfoglaló Dunamocsi Burcsákfesztivál.

Az elmúlt iskolai évben egy színpaddal ellátott 150 fő befogadására alkalmas előadóteremmel, a 2013/14-es iskolaévben pedig egy képzőművészeti szaktanteremmel és egy könyvtárteremmel bővült az iskola. Ezekkel együtt az oktatási folyamatban diákjaik és tanáraik nyolc szaktantermet vehetnek igénybe (két számítástechnikai szaktantermet 23 és 12 számítógéppel, két nyelvi szaktantermet 22 és 16 diák részére, egy 24 személyes kémiai-fizikai laboratóriumot a természettudományi tantárgyak oktatására és a fent említett három új szaktantermet). Az iskola vezetése büszke arra, hogy a régi óvoda épületét, ahová a napközisek jártak, sikerült díszteremmé átalakítani. Így lett egy olyan termük színpaddal, nézőtérrel, ahol az iskolai ünnepségeket megtarthatják. A terem a Kossányidíszterem nevet viseli. De nemcsak az épületet újjították fel, hanem az épület előtt is elkezdődött a megújulás. Kivágásra kerültek az öreg, beteg tujafák, és kialakítottak egy kis virágoskertet. „Minden iskolában a hétköznapokat az ünnepnapok tagolják. A kiemelt pillanatai a tanévnek az iskola közösségét erősítő élményeket hoznak. Szükséges, hogy rendelkezésre álljon egy olyan tér, amelyben méltóan meg lehet élni együttesen a felemelő, az erős érzelmi hatást kiváltó és mindenkit érintő eseményeket” – mondta az iskola igazgatója, Bukovszky János. (miriák) AI felvétele

KoNTÉNeReS

HUllaDÉKSZÁllÍTÁS • Építési törmelék • Lomhulladék • Sóder, homok szállítása • Ipari hulladékok

3 m3-es, 5 m3-es és 8 m3-es konténerek közületeknek és magánszemélyekne k A LEGJOBB ÁRON!

NAKOR, s.r.o., tel.: 0917 430 667

Igen gazdag volt a programkínálat, pénteken este a Little Symphony Kvartett, Vadkerti Imre és a Csík zenekar lépett színpadra, majd DJ Batyi szolgáltatta a talpalávalót. Szombaton lecsófőző versenyre invitálták a vállalkozó kedvű csapatokat, ahol zsűri értékelése alapján a győzelmet az izsai tűzoltók szerezték meg, megelőzve a Csemadok mellett működő Vadvirág hagyományőrző csoportot és a dunamocsi tűzoltók csapatát. Egy Csehországban élő vállalkozó jóvoltából a főzőversenyben résztvevő hölgyek közül három – Friderika Filakovská, Rozzon Szilvia és Csontos Veronika a „ Miss Sympatia” tárgyi jutalomban is részesültek. Ezen kívül volt aszfaltrajzolás, asztalitenisz és tűzoltóverseny is, a gyerekeket ugrálóvár, pónilovaglás, kézműves foglalkozások várták, és bemutatót tartott a helyi testépítők szövetsége. A kulturális program szombaton a KARaBÁBÉ

bábelőadásával indult, őket a Cheerfuldance tánccsoport, a Felvidéki Rockszínpad és a Patiki tánccsoport követte, majd fergeteges RGO-koncerttel és a Zseb zenekar utcabáljával zárult a kétnapos rendezvénysorozat, közben a szerencselampionok közös felengedésére is sor került. A rendezvényt ifj. Lajos András színművész konferálta. A legszerencsésebb látogató az élményeken kívül még egy Škoda Citigóval is gazdagabb lett. A szerencse a karvai Virágh Cynthiának kedvezett. A második díj egy háromnapos hévízi üdülés, a harmadik 150 liter üzemanyag, a vigaszdíj pedig 20 liter burcsák volt.

„Mindig is odafigyelünk arra, hogy rendezvényeink közösségi élményt jelentsenek az itt élők számára, a távolabbról érkezők pedig pozitív benyomásokkal térjenek haza és jó hírét vigyék községünknek. Az első két év tapasztalatai alapján leszögezhető, hogy a térségben zajló különböző bornapok között egyedi helyet foglal el a burcsákfesztivál, amely évente 4-5000 látogatót vonz Dunamocsra a szűkebb és tágabb régióból. A gazdák fokozatosan szüreteltek, így különböző erjedési fokozatú burcsákot tudtak kínálni, de természetesen a tavalyi borokból is bő volt a választék” – mondta el Banai Tóth Pál. Kép és szöveg: miriák


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.