A centrális és renális szimpatikus rendszer kölcsönhatása egyre inkább a hipertónia okozta szív-érrendszeri károsodások progresszióját eredményezi. A szimpatikus rendszer és a vese közötti kapcsolat terápiás jelentőségét hangsúlyozza, hogy terápiarezisztens hipertóniában a vese szimpatikus rostjainak denervációja 6 hónap alatt a vérnyomás 32/12 Hgmm-es csökkenését eredményezte, míg a kontroll csoportban a vérnyomás nem változott (15).
▌▌A szimpatikus túlsúly jelentősége krónikus veseelégtelenségben A végstádiumú veseelégtelenséget jellemző szimpatikus túlsúly már évtizedek óta ismert, jelentőségét a krónikus veseelégtelenség korai stádiumában azonban csak az elmúlt években ismerték fel (16). A közelmúltban igazolódott, hogy a szimpatikus aktivitás fokozódása a vesebetegség progressziójában, és a krónikus vesebetegséggel összefüggő szív-érrendszeri halálozásban is kiemelkedően fontos szerepet játszik (17). Végstádiumú veseelégtelenségben a fokozott szimpatikus aktivitás kedvezőtlen kardiovaszkuláris hatásai (3. ábra) közül kiemelendő a koronária vazokonstrikció, a miokardiális oxigénfogyasztás fokozódása, a proarritmogén hatás, valamint a balkamra-hipertrófia és a disztolés diszfunkció (6,18,19). Mindezek a kedvezőtlen hatások magyarázzák, hogy végstádiumú veseelégtelenségben a szimpatikus túlsúly a prognózis egyik legmegbízhatóbb előrejelzője, ami szoros negatív összefüggést mutat a túléléssel (6). Vasokonstrikció Balkamra-hipertrófia és diasztolés diszfunkció
Tahikardia
Vaszkuláris simaizomsejt hipertrófia és proliferáció Fokozott szimpatikus aktivitás
Érfalmerevség
Proarritmogén hatás Ateroszklerózis
Endotheldiszfunkció
3. ábra. A szimpatikus túlsúly kedvezőtlen kardiovaszkuláris hatásai (18) Grassi és munkatársai a közelmúltban igazolták, hogy a szimpatikus aktivitás fokozódása már a veseelégtelenség korai stádiumaiban is kimutatható, és szoros összefüggést mutat a GFR csökkenésével (20). Eredményeik terápiás konzekvenciája, hogy - a szívelégtelenséghez hasonlóan - már a veseelégtelenség korai szakában is szükség van a szimpatikus tónust csökkentő kezelésre. A korai stádiumban alkalmazott szimpatolítikus kezelés hatékonyságát igazolja, hogy a mikroalbuminuria stádiumában lévő, de még normotoniás diabeteses nephropathiás betegek imidazolin-1 (I-1) receptor agonista kezelése a vérnyomás-csökkenéstől független albuminuria csökkenést eredményez (21). A krónikus veseelégtelenségben észlelt szimpatikus aktivitásfokozódás patomechanizmusa még nem teljesen tisztázott, de az eddigi vizsgálatok alapján szoros összefüggést mutat az angiotenzin II centrális szimpatikus aktivitást fokozó hatásával, az oxidatív stresszel, és a nitrogén-monoxid szintézis csökkenésével (6, 22).
71