Katalógus 2014 ősz

Page 1

valeyrac.exotics@gmail.com

2014 ŐSZ "Minden, amit a konyhakertünk elbír…" Hobbink, és küldetésünk is az, hogy a hazánkban elfeledett, valamint a világ más tájain ismert, de hazánkban nem elterjedt élelmiszer-, gyógy-, és fűszernövényeket kipróbáljuk, hasznosítsuk, és lehetőségeinkhez mérten elterjesszük a Kárpát-medence kiskertjeiben is. Őstermelőkként mi magunk termesztjük növényeinket. Van közöttünk a Kertészeti Egyetemen oktató kutató, szakképzett kertész, és geográfus is, mégis műkedvelőként, saját kiskertjeinkben a legnagyobb alapossággal és figyelemmel gondozott és előállított szaporítóanyagokat kínálunk. Kertjeink az Alföldön, illetve a Gödöllői dombság területén találhatóak, így a nálunk beszerezhető fajtákat több féle HAZAI talajon és mikroklímán is kipróbáltuk. Vetőmagjaink csíraképességét rendszeresen teszteljük. Számunkra fontos a minőség, hisz mi magunk is ezeket a vetőmagokat használjuk. Kizárólag szabad beporzású, és tájfajtákkal foglalkozunk. Tehát a tőlünk beszerzett növények az adott faj tulajdonságait figyelembe véve otthon is szaporíthatóak, növényeink további generációk során is megőrzik fajtajellegüket.

SZÁLLÍTÁSI MÓDOK kód

szállítási mód

ár

1

A

Személyes átvétel Fóton, Budapesten vagy Vácrátóton

0 HUF

2

B

Standard levél előreutalást követően

250 HUF

3

C

Ajánlott levél előre utalást követően

475 HUF

4

D

Standard levél előreutalást követően KÜLFÖLDRE

500 HUF

5

E

Ajánlott levél előre utalást követően KÜLFÖLDRE

1500 HUF

6

F

Postai utánvét

1900 HUF

Előreutalást elfogadunk bankszámlára, postai úton, és Paypal-en is.


MAG ÁRLISTA Termék

mennyiség / csomag

Ár

Vetési idő

1

CHILI AJÁNDÉKCSOMAG

6*5 DB

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

2

PARADICSOM AJÁNDÉKCSOMAG

6*5 DB

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

3

PARADICSOM ÓRIÁS VÁLOGATÁS

3495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

4

DÍSZNÖVÉNY AJÁNDÉKCSOMAG

6*5 DB

5

EGYNYÁRI AJÁNDÉKCSOMAG

7 FAJTA

6

ÉDES PAPRIKA AJÁNDÉKCSOMAG

6*5 DB

7

KUKORICA AJÁNDÉKCSOMAG

6*25 DB

8

HELLO KITTY AJÁNDÉKCSOMAG

7 FAJTA

9

FEKETE PÉTER AJÁNDÉKCSOMAG

10

FŰSZERNÖVÉNY AJÁNDÉKCSOMAG

11

BALKON AJÁNDÉKCSOMAG

12

EGZOTIKUSOK A KERTBEN MEGA AJÁNDÉKCSOMAG

20*5 DB

6 FAJTA

Rövid leírás / megjegyzés Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 30 mag Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 30 mag Különleges fajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 100 mag

Különleges fajtáinkból KONTÉNERES, általunk összeválogatott 995 HUF EGÉSZ ÉVBEN magcsomag Min. 30 VETHETŐ mag Különleges fajtáinkból TAVASZI általunk összeválogatott 995 HUF VETÉSRE magcsomag min. 100 mag Különleges fajtáinkból TAVASZI általunk összeválogatott 995 HUF VETÉSRE magcsomag Min. 30 mag Különleges fajtáinkból TAVASZI általunk összeválogatott 1195 HUF VETÉSRE magcsomag Min. 150 mag Különleges, rózsaszín zöldségfajtáinkból TAVASZI 995 HUF általunk összeválogatott VETÉSRE magcsomag Min. 70 mag

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Különleges, fekete zöldségfajtáinkból általunk összeválogatott magcsomag Min. 70 mag

Különleges fajtáinkból EGÉSZ ÉVBEN általunk összeválogatott 6 FAJTA 895 HUF VETHETŐ magcsomag Minimum 100 mag Különleges fajtáinkból TAVASZI, általunk összeválogatott 10 FAJTA 995 HUF NYÁRI magcsomag Min. 120 VETÉSRE mag Különleges fajtáinkból TAVASZI, általunk összeválogatott 10 FAJTA 1195 HUF NYÁRI magcsomag Min. 50 VETÉSRE mag


Tarlórépa, édesrépa, bakszakáll, bojtorjángyökér, ligetszépe, és még megannyi ízletes gyökérzöldség. Általunk összeválogatott csomag. Min. 100 mag Mustársaláták, rukkolák, mángoldok, ehető krizantém, sóskák, spenótok, és még számtalan ízletes növény, amit a leveléért szeretünk. Olyan zöldfélék, aminek íze is van. Általunk összeválogatott csomag min. 100 mag

13

ELFELEDETT GYÖKÉRZÖLDSÉGEK

6 FAJTA

ELSŐ és 995 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

14

ÍZE-IS-VAN LEVÉLZÖLDSÉGEK

6 FAJTA

ELSŐ és 995 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

6 FAJTA

Tésztához olasz, halhoz citromos, desszertbe ananász, fagyiba lime, ELSŐ és limonádéba édesgyökér 995 HUF MÁSODVETÉS illatú, vagy fahéjas. RE IS IDEÁLIS Bazsalikomot mindenbe éjjel-nappal! Általunk összeállított csomag. Min. 75 mag

6 FAJTA

Saláták, retkek, zsázsák, mustársaláták. Válogatás legrövidebb EGÉSZ ÉVBEN 995 HUF tenyészidejű VETHETŐ zöldségféléinkből. Általunk összeállítótt csomag. Min. 100 mag

15

16

ÉJJEL-NAPPAL BAZSALIKOM

EGY HÓNAP MÚLVA SZÜRETELÜNK

17

PÁR CSERÉPNYI EGÉSZSÉG

6 FAJTA

Válogatás cserépben is sikerrel nevelhető gyógynövényeinkből. EGÉSZ ÉVBEN 1195 HUF Menták, izsópok, VETHETŐ sárkányfű, kakukkfüvek, zsálya, stb. Általunk összeállított csomag.

18

OKRA VÁLOGATÁS

4 FAJTA

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Okra fajtáinkból összeállított válogatás csomag. Min. 20 mag

19

KABAKOS VÁLOGATÁS

6 FAJTA

1195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Különleges tökféléinkből összeállított válogatás min. 30 mag


20

UBORKA VÁLOGATÁS

21

KÜLÖNLEGES EHETŐ EGYNYÁRI NÖVÉNYEK

22

HALLOWEEN VÁLOGATÁS / ÖRDÖGI MAGCSOMAG

6 FAJTA

6 FAJTA

6 FAJTA

1195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Különleges uborkaféléinkből összeállított válogatás min. 30 mag

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Legszokatlanabb ehető növényeinkből összeállított válogatás. Min. 50 mag

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Legalább 60 magot tartalmazó csomag legördögibb fajtáinkból. Lehet benne pl. Vérfürdő kukorica, Soroksári ördög chili, Ördöggyapot, Sátán csókja paprika, Haloween tök, stb.

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Legalább 100 magot tartalmazó csomag kézművességhez használható fajtáinkból. Lehet benne a teljesség igénye nélkül Üveggyöngy kukorica, Porcelángyöngy kukorica, más színes kukoricafajták, Színes díszköles, Korallgyöngy inda, Henna, fehér henna, stb. Földicseresznye és kertiáfonya fajtáinkból összeállított válogatás. Min. 50 mag

1495 HUF

23

KÉZMŰVES VÁLOGATÁS

24

FÖLDICSERESZNYE VÁLOGATÁS

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25

MAGYAR ÖRÖKSÉG válogatás

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Válogatás magyar tájfajtáinkból

26

INKÁK KINCSE válogatás

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Válogatás Dél-Amerikai fajtáinkból

27

INDIA ÍZEI válogatás

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Válogatás indiai fajtáinkból.

6 FAJTA


28

NÍLUS GYÖNGYE válogatás

6 FAJTA

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Válogatás afrikai fajtáinkból

29

ZSÁKBAMACSKA VÁLOGATÁS

10 FAJTA

995 HUF

VEGYES

A listából random összeállított válogatás. Legalább 120 mag.

30

Télálló vadcitrom / Poncirus trifoliata

5 db

395 HUF

31

Édes granadilla / Passiflora ligularis magok

5 db

Gyümölcstermő EGÉSZ ÉVBEN golgotavirág. Nem 345 HUF VETHETŐ télálló. Termése édes, KONTÉNERES illatos

32

Piros sárkánygyümölcs / Hylocereus undatus

5 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Gyümölcstermő VETHETŐ liánkaktusz. Nem télálló. KONTÉNERES

33

Arany sárkánygyümölcs / Hylocereus megalanthus

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Gyümölcstermő VETHETŐ liánkaktusz. Nem télálló. KONTÉNERES

34

Tea cserje / Camellia sinensis

3 db

995 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Az igazi teacserje. Nem VETHETŐ télálló. KONTÉNERES

35

Pampafű MIX

10 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszfű, kerünk dísze lehet.

36

Hófehér pampafű

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszfű, kerünk dísze lehet.

37

Rózsás pampafű

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszfű, kerünk dísze lehet.

38

Lilikoi - Passiflora edulis var. Flavicarpa / Sárga marakuja

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

39

Banánmarakuja / Passiflora mollissima

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 345 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

HIDEGHATÁST Télálló gyümölcstermő. KÖVETŐEN Gyümölcse a citromhoz VETHETŐ hasonlóan fogyasztható.


40

Lila marakuja / Passiflora edulis

41

Black Marquisa marakuja / Passiflora edulis var. 'Black Marquisa'

42

Martabe marakuja / Passiflora edulis var. 'Martabe'

43

Banyan fa / Ficus benghalensis

44

Papíreper fa / Broussonetia papyrifera

45

Quitoi narancs / naranjilla / lulo / Solanum quitoense magok

46

Tamarillo / Trópusi paradicsomfa / Cyphomandra betacea

47

Kengurualma / Solanum laciniatum

48

Jaltomata / Mexikói áfonya / Jaltomata tlaxcala

49

Wonderberry / Csodabogyó / Csodacsucsor /Solanum burbankii

50

Amerikai kerti áfonya / Garden huckleberry / Solanum melanocerasum

51

Varjúbogyó (Empetrum nigrum)

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 345 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 345 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Gyümölcstermő golgotavirág. Nem télálló. Termése savanykás, illatos

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Évelő trópusi gyümölcstermő, potenciális bonsai alapanyag.

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Mérsékelten télálló gyümölcstermő fa. Gyümölcse ehető, ízletes, kérge is sokoldalúan hasznosítható.

5 db

395 HUF

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Latin-Amerikai évelő gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló.

5 db

EGÉSZ ÉVBEN 295 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Latin-Amerikai évelő gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló.

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Latin-Amerikai évelő gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló.

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Latin-Amerikai egynyári gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló.

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Latin-Amerikai egynyári gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló.

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Amerikai egynyári gyümölcstermő, a paradicsom rokona. Nem télálló.

5 db

TAVASZI VETÉSRE, 495 HUF HIDEGHATÁSS AL

5 db

5 db

10 db

Észak-Európai évelő gyümölcstermő. Legalább 4 hónap fagyhatást követően tavasszal vessük.


52

Norvég szeder / Havasi málna (Rubus chamaemorus)

5 db

TAVASZI VETÉSRE, 995 HUF HIDEGHATÁSS AL

Észak-Európai évelő gyümölcstermő. Legalább 4 hónap fagyhatást követően tavasszal vessük. Észak-Európai évelő gyümölcstermő. Legalább 4 hónap fagyhatást követően tavasszal vessük.

53

Kövi málna (Rubus saxatilis)

5 db

TAVASZI VETÉSRE, 995 HUF HIDEGHATÁSS AL

54

Kínai málna / Xiu mao mei (Rubus reflexus)

5 db

495 HUF

55

Japánbirs

5 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő dísznövény.

56

Birskörte

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő.

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő növény. 2-3 hónap hideghatást igényel vetés előtt

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő növény. 2-3 hónap hideghatást igényel vetés előtt

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő növény. 2-3 hónap hideghatást igényel vetés előtt

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló gyümölcstermő növény. 2-3 hónap hideghatást igényel vetés előtt

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló dísz- és haszonnövény. A levelei, és magjai is ehetőek.

57

58

59

Sárga mirabolán

Kék mirabolán

Kökény

60

Vadrózsa

61

Színeváltó lespedeza / Lespedeza bicolor

5 db

5 db

5 db

10 db

3 db

EGÉSZ ÉVBEN Kelet-Ázsiai eredetű VETHETŐ évelő gyümölcstermő. KONTÉNERES Fagyérzékeny.


62

Nyíllevelű balzsamgyökér / Oregoni napraforgó / Balsamorhiza sagittata

3 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő, télálló haszonnövény. Gyökere, szára, levelei és magja is kiváló élelemnek számít az oregoni indiánok konyhájában. Csodálatos szépségű, TÉLÁLLÓ Dél-Kínai fenyőfajta. Bonsainak is kiváló.

63

Huangshan fenyő

3 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

64

HENNA festőnövény / Lawsonia inermis magok

5 db

395 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Indiában népszerű, évelő festőnövény.

65

Fehér henna / Lawsonia alba

5 db

395 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Indiában népszerű, évelő festőnövény.

5 db

Trópusi, évelő EGÉSZ ÉVBEN gyümölcstermő. Ízletes, 250 HUF VETHETŐ - dinnyeszerű gyümölcse KONTÉNERES közkedvelt csemege. Nem télálló.

5 db

Trópusi, évelő EGÉSZ ÉVBEN gyümölcstermő. Ízletes, 395 HUF VETHETŐ - dinnyeszerű gyümölcse KONTÉNERES közkedvelt csemege. Nem télálló.

1 db

EGÉSZ ÉVBEN 99 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

Szubtrópusi/mediterrán, fás szárú, évelő gyümölcstermő. Nem télálló. Szubtrópusi/mediterrán, fás szárú, évelő gyümölcstermő. Nem télálló.

66

Papaya magok

67

Formozai óriás papaya

68

Cserimoja magok (Annona cherimola)

69

Cukoralma magok (Annona squamosa)

1 db

EGÉSZ ÉVBEN 99 HUF VETHETŐ KONTÉNERES

70

Ördöggyapot / Abroma augusta

5 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

71

India büszkesége / Banabá / Lagerstroemia speciosa

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ gyógy- és dísznövény. KONTÉNERES Nem télálló

72

Júdásfa

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő, télálló dísznövény


73

74

Jacaranda

Császárfa / Paulownia tomentosa

5 db

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ mézelő és dísznövény. KONTÉNERES Nem télálló

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő mézelő és dísznövény. A világ egyik leggyorsabb növekedésű fája. Télálló. Évelő mézelő és dísznövény. A világ egyik leggyorsabb növekedésű fája. Télálló.

75

Déli császárfa / Paulownia catalpifolia

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

76

Gyöngyvirág cserje / Pieris japonica

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszcserje. Télálló

77

Pillangóvirág cserje / Nyári orgona / Budleia davidii

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő díszcserje. Télálló

78

Ausztrál mirtusz / Baeckea virgata

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kb. - 7 fokig télálló évelő dísznövény

79

Eukaliptusz - Apple Box / Eucalyptus bridgesiana

5 db

Gyors növekedésű EGÉSZ ÉVBEN évelő illat-, fűszer-, és 295 HUF VETHETŐ dísznövény. -7 fokig KONTÉNERES télálló.

80

Eukaliptusz - Vörös gumifa / Eucalyptus camaldulensis

5 db

Gyors növekedésű EGÉSZ ÉVBEN évelő illat-, fűszer-, és 295 HUF VETHETŐ dísznövény. -7 fokig KONTÉNERES télálló.

81

Eukaliptusz - Sidney kék gumifa / Eucalyptus saligna

5 db

Gyors növekedésű EGÉSZ ÉVBEN évelő illat-, fűszer-, és 295 HUF VETHETŐ dísznövény. -7 fokig KONTÉNERES télálló.

82

Déli mahagóni / Eucalyptus botryoides

5 db

Gyors növekedésű EGÉSZ ÉVBEN évelő illat-, fűszer-, és 295 HUF VETHETŐ dísznövény. -7 fokig KONTÉNERES télálló.

83

Mimóza / Mimosa pudica

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

84

Rúzsfa / Bixa orellana / Annato

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Trópusi, évelő fűszer- és VETHETŐ dísznövény. Fás szárú. KONTÉNERES Nem télálló.


85

Amerikai keserédes / Celastrus scandens

5 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Télálló, évelő ehető-, és gyógynövény. Nem a gyümölcsét, hanem a kérgét fogyasztjuk, ami ínségeledel.

86

Új-Zélandi tollas gyöngyvessző / Sorbaria sorbifolia

10 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Télálló, évelő díszcserje. A levelei főzve ehetők.

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Hazánkban egynyári, trópusi, indás gyümölcstermő. Dinnyéhez, uborkához hasonlóan termesszük.

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Hazánkban egynyári, trópusi, indás gyümölcstermő. Dinnyéhez, uborkához hasonlóan termesszük.

87

Kiwano / Szarvasdinnye

88

Indiai uborkadinnye / Kachra / Cucumis callosus

5 db

5 db

89

Afrikai uborka

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Hazánkban egynyári, trópusi, indás gyümölcstermő. Tüskés termése disznek használható. Dinnyéhez, uborkához hasonlóan termesszük.

90

Gránátalma

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő mediterrán gyümölcstermő. -16 fokig télálló.

91

Éjjeli jázminfa / Korall jázminfa / Nycanthes arbor-tristis

3 db

495 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

92

Narancs jázmin / Murraya paniculata

3 db

495 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

93

Sárga orchideafa / Bauhinia tomentosa

3 db

495 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

94

Malabári orchideafa / Bauhinia malabarica

3 db

495 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

95

Lila orchideafa / Bauchinia purpurea

3 db

495 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES


96

Kínai arália / Aralia chinensis

5 db

395 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ gyógy- és dísznövény. KONTÉNERES Nem télálló

97

Kínai szenna / Cassia tora

5 db

395 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ gyógy- és dísznövény. KONTÉNERES Nem télálló

98

Gyertyafa / Szenna / Cassia alata

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ gyógy- és dísznövény. KONTÉNERES Nem télálló

99

Korallgyöngy inda / Rózsafűzér borsó / Abrus precatorius

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

100

Selyemgyapot fa

5 db

395 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

101

Indiai egres / Amla

5 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

102

Hosszúlevelű kefevirág / Üvegmosófa

10 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Szubtrópusi évelő VETHETŐ dísznövény. Nem télálló KONTÉNERES

103

Rózsameténg

5 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

Évelő dísznövény.

104

Navaho Tea / Thelesperma filifolia

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő teanövény. Takarással nálunk is áttelel.

105

Földimandula

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

106

Földimandula XL

20 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

107

Földimandula XXL

50 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Szubtrópusi évelő gyümölcstermő. Nem télálló.

Gumós fűféle. Nálunk egynyáriként termeszthető. Gumói édes mandulaízűek.


108

Jicama / Jamsz bab

109

110

Fahéj inda / Kínai jamsz

111

3 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

1 db

75 HUF

TAVASZI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

10 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Ízletes gumójáért termesztett Dél-Amerikai származású különleges zöldségféle. Évelő, de hazánkban egynyáriként érdemes termeszteni, hiszen nem télálló.

Ízletes gumójáért és léggumóiért termesztett Kelet-Ázsiai eredetű zöldségféle. Gumóról szaporítjuk

Hófehér gyümölcsű földieper. Gyümölcsei édesek, közepes, vagy kis méretűek.

112

Alpesi fehér szamóca

10 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

113

Indigó cserje / Indigofera pseudotinctoria

5 db

345 HUF

TAVASZI, NYÁRI VETÉSRE

114

KÉKFESTŐ / Festő csülleng / Hamis indigó

5 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Hazánkban is egykor népszerű festőnövény, a KÉKFESTŐ alapanyaga. Egynyári.

115

Brazil óriáslapu / Gunnera manicata

5 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Évelő dísznövény.

116

Vörös GYAPOT

3 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári gyapottermő és dísznövény

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

117

118

Len

Egynyári növény. Magja ehető, rostjaiból vásznat készítenek.


Egynyári növény. Magja ehető, rostjaiból vásznat készítenek.

Len

119

100 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

120

Amaránt MIX

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

121

Amaránt MIX XL

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

122

Amaránt MIX XXL

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

20 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

125

100 db

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

126

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

123

124

127

Görög lila amaránt

Alegria színes amaránt

128

Amaránt fajtáinkból összeállított magkeverék

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

129

Aranybarna amaránt

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

130

Vörös fáklya amaránt

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.


20 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

133

100 db

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

134

20 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

136

100 db

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

137

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

131

132

135

138

Lila lótusz AMARÁNT

Bíbor AMARÁNT "Oeschberg"

Lángvörös AMARÁNT - gabona, levélzöldség, spenót egyszerre

139

140

Thai amaránt

141

142

Óriás narancs amaránt

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.


Egynyári gabona-, spenót-, és dísznövény egyben.

Óriás narancs amaránt

143

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

144

15 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

40 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

100 db

995 HUF

TAVASZI VETÉSRE

SHUNGIKU / Japán ehető krizantém

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

148

SHUNGIKU / Japán ehető krizantém XL

20 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

149

SHUNGIKU / Japán ehető krizantém XXL

50 db

745 HUF

TAVASZI VETÉSRE

145

QUINOA - gabona, levélzöldség, spenót egyszerre

146

147

150

Széleslevelű shungiku

10 db

295 HUF

Latin-Amerikai gabonanövény, egynyári.

Egynyáriként termeszthető, dekoratív virágú krizantémfajta, melynek a levelei fogyaszthatóak. Akár salátában, akár főzve is kellemes.

TAVASZI VETÉSRE

Egynyáriként termeszthető, dekoratív virágú krizantémfajta, melynek a levelei fogyaszthatóak. Akár salátában, akár főzve is kellemes.

151

Sarkantyúka

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári dísz, és haszonnövény. Retek ízű leveleiért és virágaiért, valamint csípős fűszerként használatos magjaiért termesztjük.

152

Óriás napraforgó magok (4 m)

5 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Akár 4-5 méterre felnövő napraforgófajta.

153

Bársony királynő napraforgó

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Apró magvú, bordó virágú dísznapraforgó.

154

Napfény Napraforgó

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Közepes magvú, sárga virágú napraforgófajta.


155

Teltvirágú napraforgó "Teddy mackó"

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Dísznapraforgó fajta

156

Ősz csodája napraforgó

5 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Dísznapraforgó fajta

157

Alkony virága Napraforgó

5 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Dísznapraforgó fajta

158

Földicseresznye MIX

20 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Magkeverék földicseresznye fajtáinkból

159

Perui földicseresznye / ananászcseresznye / Physalis peruviana

TAVASZI VETÉSRE

A paradicsom rokona, ahhoz hasonló elbánást igényel. Gyümölcse édes, ízletes, az ananász és a földieper aromáját hordozza.

TAVASZI VETÉSRE

A paradicsom rokona, ahhoz hasonló elbánást igényel. Gyümölcse édes, ízletes, az ananász és a földieper aromáját hordozza.

TAVASZI VETÉSRE

A mexikói földicseresznye a paradicsomhoz hasonlóan termeszthető. Salsák, szószok alapanyaga.

TAVASZI VETÉSRE

A mexikói földicseresznye a paradicsomhoz hasonlóan termeszthető. Salsák, szószok alapanyaga.

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

A mexikói földicseresznye a paradicsomhoz hasonlóan termeszthető. Salsák, szószok alapanyaga.

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő növény, megvastagodott, savanykás száráért termesztjük.

160

161

162

Molly néni földicseresznyéje / Physalis pruinosa

Lila tomatillo / Mexikói földicseresznye / Physalis ixocarpa

Toma Verde tomatillo magok / Physalis ixocarpa

163

Tomatillo Rio Grande

164

Rebarbara Glaskins Perpetual

20 db

10 db

5 db

10 db

10 db

5 db

245 HUF

295 HUF

295 HUF

275 HUF


165

ABSZINT / Abszint üröm / Artemisia absinthium

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszer- és gyógynövény.

166

Egynyári üröm / Quing Ho / Artemisia annua

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári fűszer- és gyógynövény

167

Rojtos üröm / Artemisia frigida

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszer- és gyógynövény.

168

Angol levendula

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszer- és gyógynövény.

169

MACSKAMENTA

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A macskák által is kedvelt gyógy- és fűszernövény

170

ÁNIZS

15 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári gyógy- és fűszernövény

171

MENTA

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Gyors növekedésű fűszer- és gyógynövény

172

Almamenta

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Gyors növekedésű évelő fűszer- és gyógynövény

173

Kalamint / Mirigyes pereszlény

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Gyors növekedésű fűszer- és gyógynövény

174

Mexikói MENTA BÜDÖSKE

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Különleges, egzotikus aromájú, egynyári fűszernövény.

175

Indiai fogpiszkálófű / Khella / Ammi visnaga

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári gyógy- és fűszernövény

176

Moldovai sárkányfű

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári gyógy- és fűszernövény

177

Zsálya

10 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő gyógy- és fűszernövény


178

Kumin

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény

179

Koreai menta / Ánizsizsópfű

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszernövény

180

Aranylevelű ánizsizsópfű

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő fűszernövény

181

Bazsalikom MIX

20 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Bazsalikom fajtakeverék VETHETŐ

182

Ananász bazsalikom

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

183

Afrikai bazsalikom / Ocimum gratissimum

5 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

184

Fahéj illatú bazsalikom

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

185

Óriáslevelű bazsalikom

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

186

Sziám királynője bazsalikom

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

187

Rosie bíbor bazsalikom

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

188

Pistou gömb bazsalikom

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

189

Thai szent bazsalikom

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

190

Thai vörös szent bazsalikom

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ


191

lilászöld iráni bazsalikom magok

20 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

192

Iráni zöld bazsalikom

20 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

193

Bazsalikom "Fine Verde"

20 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

194

Lime illatú bazsalikom

20 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

195

Citrom illatú bazsalikom

20 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

196

Salátalevelű bazsalikom

20 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

197

Vörös salátalevelű bazsalikom

20 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

198

Opál bazsalikom

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

199

Nápolyi bazsalikom

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

200

Édeslevelű bazsalikom

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény VETHETŐ

201

Amerikai zsázsa

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári levélzöldség

202

Citromnád / Ázsiai citromfű / Cymbopogon citratus

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény. Nem télálló.

203

Pálmarózsa / Rózsanád / Cymbopogon martini

10 db

295 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény. Nem télálló.


204

GOBO / Japán bojtorjángyökér egzotikus gyökérzöldség

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Kétéves ázsiai gyökérzöldség.

205

Citromfű

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény. Nem télálló.

206

Citrommenta / citromos méhbalzsam / Citromillatú ápolka

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Évelő illat- és VETHETŐ fűszernövény. Télálló.

207

PERILLA

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári levélzöldség

208

Kakukkfű

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

209

Kúszó kakukkfű

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

210

Fodormenta

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

211

Borsmenta

30 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

212

Majoranna

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

213

Görög oregano

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

214

Turbolya

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyáriként termeszthető kétéves fűszernövény

215

Tárkony

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Évelő fűszernövény

25 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

216 STEVIA / SZTÍVIA / ÉDESFŰ - a természetes édesítőszer

Egynyáriként is termeszthető cukorpótló fűszernövény.


217

STEVIA / SZTÍVIA / ÉDESFŰ - a természetes édesítőszer

218

50 db

595 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyáriként is VETHETŐ - termeszthető cukorpótló KONTÉNERES fűszernövény.

100 db

995 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

219

Huang Qui / Kínai csűdfű / Astragalus membranaceus

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő gyógynövény.

220

Nigella / Katicavirág / Fekete kömény

20 db

225 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény

221

Görög széna / Lepkeszeg / Fenugreek

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény

20 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

495 HUF

TAVASZI VETÉSRE

100 db

895 HUF

TAVASZI VETÉSRE

222

223

BALKON FŰSZER MIX

224

Magkeverék balkonon termeszthető fűszernövényeinkből

225

Bolíviai koriánder / Quilquina

10 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény

226

Marokkói koriánder

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény, a magjáért termesztjük

227

Koriánder / Cilantro

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény, VETHETŐ a leveléért termesztjük

228

Keskenylevelű koriánder 'Confetti'

5 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény, VETHETŐ a leveléért termesztjük

229

Hosszú koriánder / Foetid eryngium

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Egynyári fűszernövény, VETHETŐ a leveléért termesztjük


230

Csokros óriás KAPOR

20 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári fűszernövény

231

Fodros levelű mályva / Malva crispa

5 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Egynyári, ókori egyiptomi eredetű salátanövény.

232

RUKKOLA

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári levélzöldség

233

Édes tölgylevelű rukkola

10 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Nem keseredő, VETHETŐ tölgylevelű rukkolafajta

234

Apolló rukkola

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN Nem keseredő, VETHETŐ nagylevelű rukkolafajta Gyors növekedésű, nagyobb levelű, csak enyhén keseredő rukkolafajta

235

Égigérő rukkola

10 db

EGÉSZ ÉVBEN 245 HUF VETHETŐ

236

Arugula / talján vad arugula saláta

30 db

195 HUF

237

Thai mustársaláta

20 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Egynyári levélzöldség

238

Wasabina - Japán wasabisaláta

10 db

ELSŐ ÉS 295 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Egynyári levélzöldség

239

Kínai mustársaláta

20 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Egynyári levélzöldség

240

Vörös óriás mustársaláta

20 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Egynyári levélzöldség

241

vörös mizuna - japán mustársaláta

20 db

242

MIZUNA

20 db

243

Déli fodros óriás mustársaláta

20 db

244

Fekete mustár

20 db

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

ELSŐ ÉS 200 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Gyors növekedésű,kisebb levelű rukkola

Egynyári levélzöldség

Egynyári levélzöldség

Egynyári levélzöldség

Magnak való mustár


245

Őszi vérfű / Csabaíre

246

Csomós ebír

247

Zöld Gömb ARTICSÓKA

10 db

ELSŐ ÉS Uborka ízű évelő, de 295 HUF MÁSODVETÉS egyéves kultúrában is RE IS IDEÁLIS nevelhető levélzöldség

50 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

5 db

295 HUF

Évelő gyógynövény. Háziállataink (kutyák, macskák) szívesen fogyasztják.

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő zöldségkülönlegesség, a második évtől hozza ízletes bimbóit.

248

Romagnai KÁRDI

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Évelő zöldségkülönlegesség, az articsókához hasonlóan termesztjük. Húsos levélnyelét fogyasztjuk, mely sok keserűanyagot tartalmaz. Ennek ellensúlyozására kell halványítani. A halványítás során enyhén keserű, kellemes ízt kap. A halványított levélnyél gazdag ásványi sókban, mészben és foszforban. Sok B1-, B2-vitamint és kevés C-vitamint tartalmaz.

249

Kék kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

250

Színes indián kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

251

Színes indián kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

252

Színes indián kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Tenyészidő : Közepes


5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

255

25 db

745 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

256

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

258

25 db

795 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

259

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

253

254

257

Üveggyöngy kukorica / Glass Gem

Rózsagyöngy kukorica / Rose Gem

Porcelángyöngy kukorica / Porcelain Gem 10 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

261

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Lila gyöngy kukorica / Purple Gem

263

A föld színei kukorica / Earth tones

Tenyészidő : Közepes

Tenyészidő : Közepes

260

262

Tenyészidő : Közepes

Tenyészidő : Közepes 10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes


264

A föld színei kukorica / Earth tones XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

265

A föld színei kukorica / Earth tones XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

266

Oaxacai zöld kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

267

Oaxacai zöld kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

268

Oaxacai zöld kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

269

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

Lisztkukorica, közepes tenyészidejű

Vörös Kova kukorica 270

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

271

Korai rózsaszín kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

272

Korai rózsaszín kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

273

Korai rózsaszín kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

274

Calico színes kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

275

Calico színes kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai


Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

279

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

280

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

445 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

276

Calico színes kukorica XXL

277

278

281

Arany pattogatnivaló kukorica

Glorious Bastard pattogatnivaló kukorica

282

283

Japán csíkoslevelű kukorica

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

284

Japán csíkoslevelű kukorica XL

10 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

285

Japán csíkoslevelű kukorica XXL

25 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

286

Vörös sárkány kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

287

Vörös sárkány kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Díszkukorica. Tenyészidő : Közepes

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai


Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

288

Vörös sárkány kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

289

Bíbor istennő kukorica

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

290

Bíbor istennő kukorica XL

10 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

291

Bíbor istennő kukorica XXL

25 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

292

Kék Hopi kukorica

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

293

Kék Hopi kukorica XL

10 db

325 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

294

Kék Hopi kukorica XXL

25 db

375 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

295 Rózsaszín Hopi kukorica / Hopi Greasy Head 296

10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

297

Vérfürdő kukorica

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

298

Vérfürdő kukorica XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

299

Vérfürdő kukorica XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Tenyészidő : Közepes

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

Dísz- és lisztkukorica. Tenyészidő : Közepes

Tenyészidő : Hosszú


300

5 db

345 HUF

Kenyai Fehér kukorica

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

301

10 db

445 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

302

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

303

Színes csemegekukorica

304

305

KUKORICA eperpiros pattogatnivaló

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

306

KUKORICA eperpiros pattogatnivaló XL

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

307

KUKORICA eperpiros pattogatnivaló XXL

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

308

309

Barna Cukor pattogatni való KUKORICA

310

311

Perui bíbor kukorica

312

Szudáni fehér CUKORCIROK

5 db

395 HUF

TAVASZI VETÉSRE

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Csemege- és lisztkukorica. Tenyészidő : Hosszú

Rövid tenyészidejű csemegekukorica

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Pattogatni való kukorica. Tenyészidő : Korai

Lisztnek, édeskukoricának, ital alapanyagnak hasznosítható különleges kukoricafajta. Tenyészideje: Hosszú

A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, anövények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is


25 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

314

50 db

895 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

315

10 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

317

50 db

895 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

318

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

320

50 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

321

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

313

316

319

322

323

Szudáni fehér CUKORCIROK

Színes CUKORCIROK

Iowai édes CUKORCIROK

Citromsárga CUKORCIROK

A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, anövények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.

A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, anövények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.

A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, anövények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.

A kukoricához hasonlóan termeszthető értékes haszonnövény. Magjai a kukoricához hasonlóan pattogtathatóak, anövények zöld szárából melasz, majd cukor nyerhető, illetve az egész növény takarmányként is hasznosítható. Bőtermő.


295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

326

50 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

327

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

445 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

100 db

795 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE Kalászos gabonanövény. Érett magjait köretként feldolgozva, illetve gabonaként fogyasztjuk.

évelő

324

325

328

10 db

Színes díszköles

Afrikai ujjasKÖLES

329

330

Japán KÖLES

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

331

Óriás SPÁRGA Connover's colossal

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

10 db

295 HUf

TAVASZI VETÉSRE

20 db

545 HUF

TAVASZI VETÉSRE

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

332

333

Telefonpózna FUTÓBORSÓ

334

335

Zöld lóbab

Kalászos dísz- és gabonanövény. Érett magjait köretként feldolgozva, illetve gabonaként fogyasztjuk.

Kalászos gabonanövény. Érett magjait köretként feldolgozva, illetve gabonaként fogyasztjuk.

Akár 2-2,5 méter magasra felfutó, nagy szemű zöldborsófajta. Támrendszert igényel.

Fejteni való bab


336

Kenyai Kék bab

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

337

Kenyai Zöld bab

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

338

Mexikói fekete bab

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

339

Mexikói fekete bab XL

40 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

340

Mexikói fekete bab XXL

100 db

795 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Fejteni való bab

341

Thai feketeszemű méteres bab

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöldbabnak való. Támrendszert igényel.

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöldbabnak való. Támrendszert igényel.

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöldbabnak való. Támrendszert igényel.

10 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöldbabnak való. Támrendszert igényel.

342

343

Rózsaszín méteres bab

344

345

Mayflower bab

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöld és szárazbabnak is kiváló

346

Skarlát futóbab

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöld és szárazbabnak is kiváló

347

Pickwick törpe futóbab

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Zöld és szárazbabnak is kiváló

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

348 Óriás vajbab

Száraz és fejteni való babnak való


Óriás vajbab 349

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Száraz és fejteni való babnak való

350

Galambborsó / Gongo bab

20 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

351

Urid perzsa bab

25 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

352

Urid perzsa bab XL

50 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

353

Urid perzsa bab XXL

100 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

354

Indiai moth bab

25 db

265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

355

Indiai moth bab XL

50 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

356

Indiai moth bab XXL

100 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

357

Barna csicseriborsó

20 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

358

Barna csicseriborsó XL

50 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

359

Barna csicseriborsó XXL

100 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy szemű, hagyományos csicseriborsó

40 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy szemű, hagyományos csicseriborsó

360

361

Csicseriborsó

Afrikai eredetű szárazbabnak való fajta.

száraz babnak való, apró szemű

száraz babnak való, apró szemű

Apró szemű, barna csicseriborsó


Csicseriborsó

362

100 db

945 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy szemű, hagyományos csicseriborsó

363

Mungóbab

25 db

265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

364

Mungóbab XL

50 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

365

Mungóbab XXL

100 db

595 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE Babpürének, édes babnak használható aprószemű szárazbab fajta.

Csírának, szárazbabnak való

366

Adzuki bab

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

367

Tehénborsó

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Szárazbabnak való

368

Vörös tehénborsó

20 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Szárazbabnak való

369

Iráni tehénborsó

20 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Szárazbabnak való

370

Tetapeche tehénborsó

10 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Szárazbabnak való

371

édeskömény

25 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

Ánizs aromájú gumót fejlesztő ízletes zöldségféle.

372

Fodros törpe kel mag

20 db

ELSŐ ÉS Levelenként 145 HUF MÁSODVETÉS folyamatosan szedhető RE IS IDEÁLIS kelféle.

373

Toszkánai fekete tépőkel

20 db

ELSŐ ÉS Levelenként 195 HUF MÁSODVETÉS folyamatosan szedhető RE IS IDEÁLIS kelféle.

374

Orosz tépőkel

10 db

ELSŐ ÉS Levelenként 195 HUF MÁSODVETÉS folyamatosan szedhető RE IS IDEÁLIS kelféle.


375

Pálmalevelű tépőkel

20 db

ELSŐ ÉS Levelenként 195 HUF MÁSODVETÉS folyamatosan szedhető RE IS IDEÁLIS kelféle.

376

Radicchio Palla rossa

25 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés aromájú fejesedő salátaféle

377

Radicchio Palla Rossa bella

15 db

ELSŐ ÉS 235 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés aromájú fejesedő salátaféle

378

Rózsaszín rúzs mángold / Pink lipstick

20 db

ELSŐ ÉS Kétéves, húsos 245 HUF MÁSODVETÉS levélnyelű levélzöldség RE IS IDEÁLIS

379

Ezüstnyelű mángold /swiss chard white silver

20 db

ELSŐ ÉS Kétéves, húsos 245 HUF MÁSODVETÉS levélnyelű levélzöldség RE IS IDEÁLIS

380

Kanári mángold /Canary yellow

20 db

ELSŐ ÉS Kétéves, húsos 245 HUF MÁSODVETÉS levélnyelű levélzöldség RE IS IDEÁLIS

381

Mángold MIX

30 db

ELSŐ ÉS Kétéves, húsos 295 HUF MÁSODVETÉS levélnyelű levélzöldség RE IS IDEÁLIS

382

Endíviasaláta

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

383

Fodros endívia

25 db

235 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

384

Holland galambbegy saláta

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

385

Szőke római saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

386

Zöld római saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle


387

Trentoi vörös saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

388

Tavasz csodája saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

389

Tél csodája saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

390

Trocadero saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

391

Ellenálló vajsaláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

392

Nagy Tavak saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

393

Mamut saláta

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

394

Jéghegy saláta / Iceberg

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

395

Kard saláta

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

396

Vörös kard saláta

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

397

Bármikor saláta

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

398

Apró ékkő saláta 'Little gem'

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle


399

Granada saláta

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

400

Lollo Rosso saláta

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

401

Lollo Bionda saláta

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

402

Vörös tépősaláta

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

403

Tépősaláta

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

404

Olasz skarlát tépősaláta

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

405

Webb óriás fejessalátája

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

406

Lobjoits green fejessaláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

407

Fahéjbarna álom saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

408

Délszláv vörös saláta

10 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

409

Forellenschluss cirmos saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

410

Zöld tölgylevél saláta (oakleaf)

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle


411

Négy évszak saláta / Merveille des quatres saisons

15 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

412

Red romaine saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

413

Rouge d'hiver saláta

15 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

414

Rubint saláta

30 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

415

Páratlan saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

416

Téli saláta

15 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Egynyári salátaféle

417

Ázsiai saláta magkeverék

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Ázsiai levélzöldségeinkből összeállított magkeverék

418

Zöldsaláta magkeverék

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Zöld salátanövényeinkből összeállított magkeverék

419

Francia levélsaláta magkeverék

25 db

EGÉSZ ÉVBEN 195 HUF VETHETŐ

A francia konyhában használatos levélzöldségeinkből összeállított magkeverék

420

Mustársaláta magkeverék

25 db

195 HUF

421

Olasz saláta magkeverék

25 db

EGÉSZ ÉVBEN 195 HUF VETHETŐ

Az olasz konyhában használatos levélzöldségeinkből összeállított magkeverék

422

Saláta magkeverék S

10 db

99 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Fejes és tépősalátáinkból összeállított magkeverék

EGÉSZ ÉVBEN Mustársalátáinkból VETHETŐ összeállított magkeverék


423

Saláta magkeverék XL

25 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Fejes és tépősalátáinkból összeállított magkeverék

424

Saláta magkeverék XXL

50 db

345 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Fejes és tépősalátáinkból összeállított magkeverék

425

Brüsszeli cikóriasaláta

20 db

Belgiumban nemesített, ELSŐ ÉS ízletes, enyhén 225 HUF MÁSODVETÉS kesernyés cikóriasaláta RE IS IDEÁLIS fajta.

426

Édeslevelű cikóriasaláta

20 db

ELSŐ ÉS 225 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Édeslevelű, fejesedő cikóriasaláta fajta, levélzöldség.

427

Zöld szív cikóriasaláta 'grumolo verde'

20 db

ELSŐ ÉS 225 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés, fejesedő levélzöldség

428

Vörös orchidea CIKÓRIASALÁTA

20 db

ELSŐ ÉS 245 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés, fejesedő levélzöldség

429

Cirmos cikóriasaláta 'Castelfranco"

20 db

ELSŐ ÉS 245 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés, fejesedő levélzöldség

430

Cikóriasaláta "Chioggia"

30 db

ELSŐ ÉS 175 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

Enyhén kesernyés, fejesedő levélzöldség

431

Hólabda KARFIOL

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

432

Minaret KARFIOL

10 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

433

Lila KARFIOL

10 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

434

Romanesco BROKKOLI

10 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS


435

Lila kései BROKKOLI

20 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

436

Ősz lándzsája BROKKOLI

15 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

437

Fehér saláta BROKKOLI

15 db

225 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

438

BROKKOLI Waltham

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

439

RAPINI

20 db

ELSŐ ÉS 245 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

440

KELBIMBÓ Long Island

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

441

KELBIMBÓ Bedfordi télálló

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

442

Kailan kelszár

10 db

275 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

443

Kínai kelszár

10 db

275 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

444

Vörös Choi Sum kínai kel

10 db

295 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

445

KÍNAI KEL

25 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

446

Lila hegycsúcs káposzta

10 db

245 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS


447

Greyhound hegyes káposzta

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

448

Áprilisi éttelelő KÁPOSZTA

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

449

KÁPOSZTA Január királya

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

450

KÁPOSZTA Vörös szikla

10 db

235 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

451

Koppenhágai káposzta / Copenhagen Market

10 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

452

Káposzta 'Offenham'

10 db

185 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

453

Arany káposzta

10 db

215 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

454

Angol SÓSKA

10 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

455

Francia Óriás SÓSKA

30 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

456

Lándzsalevelű SÓSKA

30 db

185 HUF

TAVASZI VETÉSRE

457

Malabár spenót / Bazella

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

458

Új-Zélandi spenót

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Enyhébben savas sóskafajta


459

Lila spenótfa / Purple goosefoot

15 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

460

Magenta spenótfa

15 db

275 HUF

TAVASZI VETÉSRE

461

Monopa spenót

15 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

462

Levélcékla / Ehető levelű cékla

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

463

Vízispenót

10 db

225 HUF

TAVASZI VETÉSRE

464

Bordó szárú spenót

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

465

Óriás Bloomsdale spenót

10 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

466

Thai spenót

10 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

467

Téli porcsin / Bányászsaláta

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

468

Spanyol édes fekete vajretek / tarlórépa

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

469

Pistoiai vajretek / tarlórépa

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

470

Hógolyó vajretek / tarlórépa

25 db

A tarlórépa ízletes, hazánkban is a múlt század közepéig népélelmezési cikként is ismert értékes MÁSODVETÉS 215 HUF zöldségnövény. Nyers RE IDEÁLIS fogyasztásra, de levesekbe, főzelékként, illetve püréként is ízletes.


hazánkban is a múlt század közepéig népélelmezési cikként is ismert értékes zöldségnövény. Nyers fogyasztásra, de levesekbe, főzelékként, illetve püréként is MÁSODVETÉS ízletes. 195 HUF RE IDEÁLIS

471

Vajretek "Milánói lila" / tarlórépa

30 db

472

Turnip fehér vajretek "Lodigiana" / tarlórépa

30 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

473

Lestyán

10 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

474

Arany szárzeller

30 db

ELSŐ ÉS 200 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

475

Vörös szárzeller

10 db

ELSŐ ÉS 225 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

476

KARALÁBÉ Bécsi lila

20 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

477

Prágai Óriás ZELLER

25 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

478

Saláta bakszakáll

479

480

Ligetszépe

5 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

20 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

50 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

Több hasznosítású gyökérzöldség. Főzve vagy nyersen fogyaszthatjuk édes gyökereit, és aromásan ízletes virágszárait és virágát is.

Több hasznosítású zöldségnövény. Gyökerét a fehérrépához hasonlóan fogyaszthatjuk, zsenge leveleit és virágait salátába keverhetjük. Magjából értékes olajat ütnek.


zöldségnövény. Gyökerét a fehérrépához hasonlóan fogyaszthatjuk, zsenge leveleit és virágait salátába keverhetjük. Magjából értékes olajat ütnek.

Ligetszépe

481

100 db

595 HUF

TAVASZI VETÉSRE

482

Swede / Réparepce / Tarlórépa "Brora"

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

483

Swede / Réparepce / Tarlórépa "LEGJOBB"

20 db

215 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

484

Sewede / Rutabaga / Tarlórépa 'Angela'

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

485

Sewede / Rutabaga / Tarlórépa 'Invitation'

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

486

Sewede / Rutabaga / Tarlórépa 'Rubint'

20 db

215 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

487

CUKORRÉPA

20 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE

488

Ősz királya ÓRIÁS SÁRGARÉPA

30 db

245 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

489

Kerek sárgarépa "Paris Market Atlas"

50 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

490

Sárgarépa színkeverék

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

491

Bíborvörös sárgarépa

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

492

Fekete török sárgarépa

30 db

295 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE


493

Hófehér sárgarépa "Lunar White"

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

494

Lila sárgarépa "Cosmic Purple"

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

495

Citromsárgarépa

30 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

496

Sárgarépa 'Fucino'

50 db

145 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

497

Vörösbélű sárgarépa 'Chantenay red core'

50 db

145 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

498

Mézédes sárgarépa 'Tendersweet'

50 db

175 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

499

Sárgarépa 'Nantes'

50 db

115 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

500

Sárgarépa 'Kisujj'

50 db

175 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

501

PASZTERNÁK "Guernsey-i"

25 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

502

PASZTERNÁK "Édes angol"

25 db

195 HUF

TAVASZI VAGY ŐSZI VETÉSRE

503

Fodros petrezselyem 'Envy'

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


504

Fodros petrezselyem 'Favorit'

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

505

Laura levélpetrezselyem

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

506

Olasz simalevelű petrezselyem

50 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

507

Daikon fehér ÓRIÁS RETEK

5 db

ELSŐ ÉS 295 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

508

Vörösbélű RETEK Watermelon

10 db

ELSŐ ÉS 295 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

509

Arany retek

10 db

ELSŐ ÉS 245 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

510

Húsvéti tojás RETEK

20 db

ELSŐ ÉS 245 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

511

Jégeső retek

20 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

512

Jégcsap retek

20 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

513

Talján jégretek

20 db

225 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

514

Müncheni sörretek

15 db

195 HUF

MÁSODVETÉS RE IDEÁLIS

515

Rózsaszín nyár RETEK

10 db

ELSŐ ÉS 215 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS


516

Mallorcai retek

15 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

517

Kína rózsája retek

15 db

ELSŐ ÉS 225 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

518

Francia reggeli retek

15 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

519

Skarlát gömb retek

10 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

520

Cseresznyepiros retek

25 db

ELSŐ ÉS 175 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

521

Lángnyelv retek

30 db

ELSŐ ÉS 195 HUF MÁSODVETÉS RE IS IDEÁLIS

522

Albínó cékla

10 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

523

Arany cékla / Golden Detroit

20 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

524

Chioggia csíkos cékla

20 db

200 HUF

TAVASZI VETÉSRE

525

Metélő fokhagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

526

Metélőhagyma

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

527

Póréhagyma British flag

25 db

195 HUF

TAVASZI VETÉSRE


528

Liszaboni fehér újhagyma

529

530

Fejes hagyma MIX

531

20 db

195 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

50 db

475 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

100 db

795 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

532

Savona rózsaszín hagyma

20 db

215 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

533

Firenzei LILA SONKAHAGYMA

20 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

534

Milánói Réz ÓRIÁS VÖRÖSHAGYMA

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

535

Pármai vöröshagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

536

Borettana hagyma

20 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

537

Talján fehér hagyma

20 db

275 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

538

Párizsi ezüst hagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

539

Spanyol édes fehér hagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

Magkeverék fejesedő hagymafajtáinkból


540

Kreol szépség lilahagyma

20 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

541

Burgundi lilahagyma

20 db

225 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ

542

Balzsamuborka "Szarvas csemege"

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

543

Balzsamuborka "Szerelemcsináló"

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

544

Szerencse fia luffatök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

545

Hármaslevelű luffatök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

546

Görögdinnye 'Charleston Grey'

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

547

Főzelékdinnye

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

548

Sárgadinnye MIX

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

549

Illatos robbanódinnye

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

550

Piel De Sapo / Varangybőr / Kantalup SÁRGADINNYE

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

Magkeverék különleges sárgadinnyefajtáinkból

Mézédes, spanyol fajta. 1,5-3 kg-os, aromás gyümölcseit nagy számban hozza.


551

Zöldbőrű Kantalup / Tendral tardivo SÁRGADINNYE

552

Rochet Kantalup SÁRGADINNYE

553

Nápolyi ARANYDINNYE / MÉZDINNYE

554

555

Anna királynő zsebdinnyéje

556

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Mézédes, olasz, 110 napos tenyészidejű, krémes húsú fajta. 1,5-3 kg-os, aromás gyümölcseit nagy számban hozza.

325 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Mézédes, korai fajta. 1,5-2,5 kg-os, illatos gyümölcseit bőven termi.

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Aranyhéjú, 100 napos tenyészidejű olasz, mézédes sárgadinnyefajta.

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

5 db

10 db

745 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

557

Aranyszív sárgadinnye

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

558

Filippino sárgadinnye

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

559

Nagypapák kedvence sárgadinnye "Hales best"

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

560

Zöld bélű mézdinnye

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

561

Ananász sárgadinnye

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Rendkívül illatos, apró termésű, feldolgozásra való sárgadinnyefajta.Extrém bőtermő, tövenként 2025 termésre is számíthatunk.


562

Tigrisdinnye / Thai kerek sárgadinnye

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

563

Thai muskotálydinnye

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE Futtatható, bőtermő. Gyümölcseit a zsenge rántanivaló tökhöz, cukkínihoz hasonlóan hasznosítjuk.

564

Ázsiai kígyódinnye

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

565

Egusi magdinnye

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A magból kinyerhető olajért termesztett görögdinnyefajta

566

Kandírozó dinnye

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Keményhúsú, kandírozni való görögdinnye fajta

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kiválóan eltartható a héján képződő viaszréteg miatt. Zsengén sárgadinnyeként, éretten tökként fogyasztható. Kiválóan eltartható a héján képződő viaszréteg miatt. Zsengén sárgadinnyeként, éretten tökként fogyasztható.

567

Viasztök / Télidinnye

5 db

345 HUF

568

Kantoni óriás télidinnye / viasztök

3 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

569

Hattyúnyakú tök

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

570

571

Étkezési lopótök


Étkezési lopótök

572

25 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

573

Csemege szalámi tök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

574

Kőbunkó lopótök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

575

Tennessee Táncoló Tök

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

576

Indiai almatök / India Tinda tök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

577

Apró lámpás sütőtök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

578

Asztalok királya makk alakú tök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

579

Édes gombóc sütőtök

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

580

Jarradale sütőtök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

581

Délszláv ujjastök

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

582

Burgess csészéje TÖK

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

583

Lant alakú vajtök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


584

Spagetti TÖK / Isten gyalulta tök

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

585

Rózsaszín banán TÖK

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

586

Óriás SÜTŐTÖK "Big Max"

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

587

Atlantic Giant SÜTŐTÖK VILÁGREKORDER

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

588

Galeaux d'Eyesinne sütőtök

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

545 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

591

20 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

592

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20 db

895 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

589

590

593

Lady Godiva Olajtök

Padlizsán MIX

594

595

Afrikai vörös padlizsán / Solanum integrifolium

Magkeverék különleges padlizsánjainkból

Extrém bőtermő


596

Moro rotondo padlizsán / Solanum gilo

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

597

Thai fehér gerezdes padlizsán

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

598

Gombaízű padlizsán

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

599

Mestiza padlizsán

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

600

Tigrina padlizsán

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

601

Rózsa padlizsán / Rosa bianca rotonda fumata

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

602

Thai kerek csíkos padlizsán

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

603

Thai kerek zöld padlizsán

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

604

Chaopraya padlizsán

5 db

265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

605

Thai zöld hosszú padlizsán

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

606

Thai hosszú lila padlizsán

5 db

285 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

607

Padlizsán "Fekete szépség"

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


608

Hosszú lila padlizsán

10 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

609

Padlizsán "Melanzana Viserba"

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

610

Padlizsán "Melanzana Prosperosa"

5 db

250 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20 db

895 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

50 db

1495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

611

612

Paradicsom MIX

613

Magkeverék különleges, indeterminált paradicsomfajtáinkból

614

KÉK PARADICSOM / Indigo Rose

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

615

Oregoni kék paradicsom / OSU Blue paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

616

Barna cukor paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

617

Fekete Nyamnyam paradicsom (Black Yum Yum)

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

618

"Delicious" ÓRIÁSPARADICSO M a világ legnagyobb paradicsoma

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


619

Óriás piros paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

620

Tim fekete gerezdes PARADICSOMA

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

621

Fekete cseresznye paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

622

Hófehér cseresznyeparadicso m / Snow white cherry

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

623

Csokoládé cseresznye paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

624

Sárga cseresznye paradicsom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

625

Piros cseresznye paradicsom

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

626

Partok szépe balkonparadicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

627

Kicsi Rigó / Brin de Muguet paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

féldeterminált

628

Opalka paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

629

Arany balkonparadicsom

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

630

Tomodori arany vadparadicsom / Solanum spontaneum

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

631

Galapagosi vadparadicsom /Lycopersicon chesmanii

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


632

Bolíviai vadparadicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

633

Narancs mazsola paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

634

Csokibogyó paradicsom / Chocolate berry

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

635

Matt vad cseresznye paradicsoma

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

636

Borsószem paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

637

Ligaw cseresznye paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

638

Dr. Carolyn Fehér cseresznye paradicsoma

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

639

Nyalóka paradicsom (Lollipop)

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

640

Citrombogyó paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

641

Aranyribizli paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

642

Tojás sárgája paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

643

Transparent paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

644

Ildi paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


645

Ízisz desszertje paradicsom / Isis candy

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

646

Purple calabash paradicsom

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

647

Négus fekete paradicsom / Nyagoush

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

648

Cherokee óriás tigris paradicsom (Cherokee Tiger Large)

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

649

Hawaii ananász paradicsom / Hawaiian pineapple

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

650

Kellogg's Breakfast paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

651

Németország királynője paradicsom / German queen

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

652

Öreg láng paradicsom / Old flame

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

653

Török csíkos paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

654

Oregoni korai paradicsom / Oregon Spring

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

655

Sarkvidéki paradicsom 'SubArctic Plenty'

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

656

Szivárvány paradicsom 'Big Rainbow'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

657

Újbor paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


658

Csíkos paradicsom 'Mr. Stripey'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

659

Zöld zebra paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

660

Chile Verde paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

661

Ruby néni német zöld paradicsoma

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

662

Csudazöld paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

663

Zöld cherokee paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

664

Zöld Szőlő paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

665

Csíkos töltenivaló paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

666

Odvas csíkos paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

667

Tlacoula óriás töltenivaló paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

668

Arany napkelte paradicsom / Golden sunrise

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

669

Angora narancs paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

670

Citrom paradicsom / Lemony

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


671

Sárga paprika alakú paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

672

Narancs banán paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

673

Dagma tökéletes arany paradicsoma / Dagma's perfection

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

674

Csodalámpa paradicsom / Wonderlights

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

675

Sárga orosz paradicsom 'Azoychka'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

676

Hurma paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

677

Óriás méz paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

678

Aranyláng paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

679

Agyvelő paradicsom 'Voyage'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

680

Principe Borghese fürtös paradicsom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

681

Golden jubilee paradicsom

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

682

Világszám paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


683

Mélykék paradicsom

5 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

684

Volgográdi paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

685

Belij i naliv paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

686

Csapaj paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

687

Grot paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

688

Másenyka paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

689

Világ csodája paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

690

Orosz édes szilva paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

691

Orosz szőlő paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

692

Szőlőcske paradicsom (Grapette)

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

693

Arbuznij Dinnye paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

694

Tulai fekete paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


695

Csokoládé csíkos beefsteak paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

696

Fekete tenger paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

697

Gulliver paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

698

Ace 55 fürtös paradicsom

5 db

265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

699

Meraviglia del Mercato paradicsom / Piacok kedvence

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

700

Costoluto Genovese paradicsom

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

701

Costoluto Fiorentino paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

702

Saint Pierre paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

703

Dulcia paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

704

Olasz ökörszív paradicsom 'Cuore di Bue'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

705

Rózsaszín ökörszív paradicsom / Pink oxheart

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

706

Fekete jégcsap paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


707

Fekete szív paradicsom / Brad's black heart

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

708

Berkley ökörszív paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

709

Altaji ökörszív paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

710

Rózsaszín méz paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

711

Narancs Szív óriás paradicsom (German Orange Strawberry)

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

712

Narancs ökörszív paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

713

Aranykupola paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

714

German Johnson burgonyalevelű paradicsom KÜLÖNLEGESSÉG

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

715

Lila Cherokee paradicsom / Cherokee purple

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

716

Rózsaszín brandywine paradicsom /Pink Brandywine

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

717

Lázadás paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


718

Copia paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

719

Sárga brandywine paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

720

Paradicsom 'Arkansas Traveler'

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

721

Rutgers fürtös paradicsom

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

722

Paradicsom 'Super Marmande'

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

723

Paradicsom 'San Marzano'

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

724

Róma VF paradicsom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

determinált

725

Sida Thai paradicsom / Thai rózsaszín

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

726

Paradicsom "Rio Grande"

5 db

200 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

727

Nagy fehér paradicsom 'Great White'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


728

White Tomesol paradicsom

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

729

Földibarack paradicsom 'Garden Peach'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

730

Narancs paradicsom 'Caro Rich'

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

731

Kreol paradicsom 'Creole'

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

732

Beefsteak paradicsom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

733

Black Krim FEKETE paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

734

Orosz fekete paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

735

Giant Belgium ÓRIÁS paradicsom

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

736

Mortgage lifter paradicsom

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

737

Paul Robeson FEKETE paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

738

Paradicsom "Il Pantano Romanesco"

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

739

Piros körte paradicsom

5 db

200 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált


740

sárga körte paradicsom

5 db

200 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

741

Rózsaszín körte paradicsom

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

742

Fekete körte paradicsom

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

indeterminált

743

Caigua / Achocha

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Bokorpaprikának is nevezett Latin-Amerikai zöldségféle.

744

Arany cukkíni

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

745

Kerek zöld töltenivaló cukkini

5 db

285 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

746

Olasz csíkos cukkíni

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

747

Fekete szépség cukkíni

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

10 db

495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

25 db

995 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

748

749

750

Egzotikus Uborka MIX

Magkeverék különleges uborkaféléinkből


751

Bostoni savanyítani való UBORKA

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

752

Ashley savanyítani való UBORKA

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

753

Mandzsu kerek uborka

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

754

Fehér Apróság UBORKA

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

755

Citrom UBORKA

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

756

Poona Kheera indiai UBORKA

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

757

Gyapjas medve UBORKA

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

758

Nyugat-Indiai uborka / West Indian Burr gherkin

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

759

Kalkuttai uborka

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

760

Zambiai uborka

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

761

Örmény méteres uborka

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

762

NAGA JOLOKIA PAPRIKA VILÁGREKORDER

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

A világ egyik legerősebb paprikája. SHU: 7000001000000


495 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Extrém formájú gyümölcsöt termő, közepesen csípős fajta. SHU: 10-25000

Extrém formájú gyümölcsöt termő, közepesen csípős fajta. SHU: 10-25000

763

Fütyi paprika / Peter pepper

764

Narancs fütyi paprika / Orange peter pepper

5 db

745 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

765

Lőcsei paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastagabb húsú, markánsan csípős. SHU: 75-120000

766

Santa Fe Grande chili

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. SHU: 75100000

767

NuMex Centennial chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

apró termésű. SHU: 1025000

768

NuMex Big Jim chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000

769

NuMex R. Naky chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000

770

NuMex Sandia chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000

771

NuMex Espanola chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000

772

KARIBI BŐTERMŐ CHILI / Espanola Improved chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Nagy termésű, vastaghúsú SHU: 515000

773

Fish paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

5 - 30 000 SHU

5 db


Enyhén csípős, Spanyolországi Galíciából származó paprikafajta. SHU: 05000

774

Padrón paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

775

Numex Suave Orange chili

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kis termésű. SHU: 510000

776

Thai Burapa chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony, hosszúkás. 150-200000 SHU

777

Pusa Jwala chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony, hosszúkás. 150-200000 SHU

778

Kakas sarkantyúja chili / Rooster spur

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Hegyes, hosszúkás 80120000 SHU

779

Fekete gyöngy chili / Black pearl

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Kerekded, apró 100150000 SHU

780

Bolíviai szivárvány chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 70-100 000 SHU

781

Perui lila chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

20-40 000 SCU

782

Explosive ember chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

30-50 000 SHU

783

Magyar lila chili

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Felfelé álló, közepes húsú. 150-250 000 SHU

784

Bishop's crown / Harang alakú chili

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

785

Medúza chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

30-50 000 SHU

786

Tűzgyűrű CHILI / Ring of Fire

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, hosszú. 90-130 000 SHU


787

Anaheim óriás CHILI

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú, nagy paprikák. 10-30 000 SHU

788

Serrano Tampiqueno CHILI

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 70-100 000 SHU

789

Tabasco CHILI

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-100 000 SHU

790

Portugál tüzes CHILI

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, hosszú. 90-130 000 SHU

791

Pasilla Bajio chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, hosszú. 525 000 SHU

792

Magyar fehér paprika / Hungarian Wax

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 15-50 000 SHU

793

Macskasárga paprika

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-85 000 SHU

794

Mulato Isleno CHILI

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 5-15 000 SHU

795

Korai jalapeno paprika

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-75 000 SHU

796

Lila jalapeno paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-75 000 SHU

797

Jalapeno paprika

5 db

285 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 50-75 000 SHU

798

Szecsuáni bors chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

70-100 000 SHU

799

Wiang Ping chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

800

Thai bird chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

801

Thai sárga chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU


802

Merah chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

803

Soroksári ördög paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

804

Vad chili / Capsicum baccatum

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú, apró szemű. 250-350 000 SHU

805

Scotch Bonnet Yellow / sárga skótsapka chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

806

Scotch Bonnet Red / Piros skótsapka chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

807

Inka red drop paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

808

Inka meglepetés paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU

809

Chilito de Simojovel

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

810

Mexikói glabriusculum chili (PI 593491)

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

811

Arany baccatum chili (PI 260567)

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

812

Kurafi paprika / Hijo de puta madre

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

813

Citrom habanero paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

814

Csokoládé habanero paprika

5 db

395 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

815

Madárszem chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 150-250 000 SHU


816

Piros habanero paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-400 000 SHU

817

Narancs habanero paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-400 000 SHU

818

Cayennei bors chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 90-130 000 SHU

819

Lila Cayennei bors chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 90-130 000 SHU

820

Rocoto Orange chili

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

821

Purple Tiger chili / lila tigris chili

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vékony húsú. 200-300 000 SHU

822

poblano chilipaprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 5-15 000 SHU

823

Csokoládé cseresznye paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Vastag húsú. 25-50 000 SHU Legerősebb paprikáinkból Ördög nevű macskánk által random összeállított magkeverék

824

A Macska Bosszúja CHILI MIX

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

825

Édespaprika MIX

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édespaprika fajtáinkból kevert magkeverék

826

Nyami paprika / Yummy

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

827

Pimento édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika


828

Lila marconi édes paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

829

Marconi red édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

830

Sárga mini csengettyű édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

831

Pepperoncini Frigitello paprika / Édes pepperoni

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

832

Pepperone Friarello di Napoli / Nápolyi pepperoni

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

833

Navarrai piros édes paprika / Piquillo de Lodosa

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

834

Rubens óriás édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

835

Vörös óriás édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

836

Quadrato rosso d'Asti édes paprika

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

837

Quadrato giallo d'Asti édes paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

838

Arany bikaszarv édes paprika / Corno di Toro Giallo

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

839

Vörös bikaszarv paprika / Corno di Toro Rosso

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

840

Bergamoi cigaretta paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika


841

Kápia paprika

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

842

Kalifornia csodája paprika / Sweet Yolo Wonder pepper

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

843

Napsárga Kaliforniai blocky paprika

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

844

Nagy piros Kaliforniai blocky paprika

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

845

Édes cseresznye paprika

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

846

Orgonalila édes paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

847

Lila szépség paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

848

Karamel paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

849

Csokoládé szépség paprika

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

850

Édes banán paprika

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

851

Keystone giant zöld édes paprika

5 db

250 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Édes paprika

852

Indiai kékmagvú mák

10 db

295 HUF

TAVASZI VETÉSRE


853

Fehér mák

50 db

245 HUF

TAVASZI VETÉSRE

854

Óriás gubójú mák

10 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

855

Borsszóró mák

10 db

345 HUF

TAVASZI VETÉSRE

856

Fáklyaliliom / Kniphofia

5 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

857

Tengerkék nőszirom

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

858

Rózsaszín ballonvirág

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

859

Kék ballonvirág

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

860

Fehér ballonvirág

5 db

275 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

861

Kék pompom ŐSZIRÓZSA

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

862

Sárkányvér VARJÚHÁJ

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

863

Ausztrál százszorszép / Brachycome iberidifolia

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


864

Tűzvörös gömbfű / Nyári ciprus

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

865

Kaliforniai mézontófű / Kaliforniai harangvirág

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

866

Mézontófű

20 db

175 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

867

HABSZEGFŰ

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

868

Amerikai NEFELEJCS

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

869

MÁLYVA "Indián tavasz"

10 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

870

Mályvarózsa

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

871

LÁNGVIRÁG

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

872

Csokoládéillatú gomolyvirág

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

873

Málta keresztje / Égő szerelem

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

874

Csodatölcsér 'Peru csodája'

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


875

Óriás margitvirág

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

876

Színpompás margitvirág MIX

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

877

Ernyős tatárvirág színkeverék

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

878

Vörösbegyvirág színkeverék

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

879

Illatos viola színkeverék

10 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

880

Illatos sárgaviola

20 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

881

Francia BÁRSONYVIRÁG

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

882

Görög viola / Estike

50 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

883

Tojásvirág / Limnanthes douglasii

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

884

Hófehér fátyolvirág

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

885

Tátika / Oroszlánszáj színkeverék

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

886

Óriás oroszlánszáj

25 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


887

Bíbor kasvirág

20 db

175 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

888

Afrikai százszorszép / Afrikai aranyvirág

20 db

145 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

889

Amerikai aranyvirág / Aranymező

50 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

890

Borzas kúpvirág

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

891

Arany kúpvirág

25 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

892

Tündérvirág színkeverék

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

893

Kaliforniai tündérvirág / Klárika

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

894

Kaliforniai kékszem

50 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

895

Díszdohány színkeverék

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

896

Szarkaláb színkeverék

10 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

897

Keljfeljancsi ibolya

15 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


898

Kék csillag harangláb

15 db

265 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

899

Harangláb színkeverék McKanna

15 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

900

Gyűszűvirág színkeverék

20 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

901

Porcsinrózsa színkeverék

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

902

Búzavirág színkeverék

20 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

903

Vegyes vadvirág

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

904

Rózsaszín rézvirág

10 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

905

Kanári rézvirág

10 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

906

RÉZVIRÁG / Zinnia magkeverék

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

907

Kaliforniai MÁK

25 db

175 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

908

Dán zászló pipacs

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

909

Díszpipacs színkeverék

20 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

910

Duplaszirmú Shirley pipacs színkeverék

50 db

145 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


911

Skarlátvörös díszpipacs

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

912

Lila álom díszpipacs

20 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

913

Lazacszín díszpipacs

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

914

Rokokó díszpipacs

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

915

Díszpipacs - Fekete álom / Black peony

20 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

916

Fehér hattyú díszpipacs

20 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

917

Sárga álom díszpipacs

20 db

235 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

918

Duplaszirmú pipacs színkeverék

20 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

919

Pipacs színkeverék a piros, a rózsaszín, és a fehér minden árnyalata

50 db

145 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

920

Canterbury bells harangvirág színkeverék (kék, rózsaszín, fehér)

25 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

921

Hajnalka 'Yelta csillaga'

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

922

Hajnalka 'Scarlet O'Hara'

5 db

245 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

923

Égkék hajnalka

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE


924

Roselle Teahibiszkusz

5 db

245 HUF

EGÉSZ ÉVBEN VETHETŐ KONTÉNERES

925

OKRA MIX

10 db

295 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

926

Narancs OKRA / Jing Orange

5 db

345 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

927

Hosszú zöld OKRA

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

928

Tehénszarv OKRA

5 db

215 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

929

OKRA Burgundi vörös

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

930

OKRA Iráni zöld

5 db

225 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

931

OKRA Clemson Spineless

5 db

195 HUF

TAVASZI NYÁRI VETÉSRE

Magkeverék Okra fajtáinkból

FŰSZER ÁRLISTA fajta

932

EXTRA FRISS BourbonVanília egyenesen Madagaszkárról!

933

TONKABAB Brazíliából

méret

ár

1 rúd (13-14 149 HUF cm)

1 db (kb. 1,5g)

199 HUF

AKCIÓ!

Fűszer, nem vetőmag!

AKCIÓ!

Fűszer, nem vetőmag!


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.