Hálaadási különszám
2012. Ősz
Nagy Ákos Az őszi hálaadásról dióhéjban Az alábbi cikket a nem unitárius kedves olvasók figyelmébe ajánlom. Unitáriusok számára újdonságot nem tartalmaz. Mivel bízom abban, hogy oldalunkat egyre több fiatal keresi fel szükségét éreztem egy remélhetőleg – könnyen áttekinthető összefoglalást készíteni az „Őszi hálaadás” ünnepéről. Az amerikai filmekben elég gyakran emlegetik a Hálaadás ünnepét. Romantikus vígjátékokban, egyéb limonádéfilmekben a lányos apa közeledésének jele, ha az udvarlót meghívják Hálaadásra vendégségbe. Ez persze mindig több napos mulatozás érzetét kelti és jobban hasonlít egy hosszú hétvégére. Ilyenkor pulykát esznek, semmitmondó dolgokról fecserésznek. De ezek csak sztereotípiák, azt leszámítva, hogy az ünnepet az egyik legfontosabb szabadságpótló ünnepként, kiemelt helyen kezelik. Az Egyesült Államokban november 4. csütörtökén, Kanadában október 2. hétfőjén adnak hálát a szüret, aratás, betakarítási munkákat követően. Vallási ünnep, de nem köthető egyetlen egyházhoz sem kizárólagosan, pontosabban valamennyi keresztény, vagy keresztyén egyház kebelében megünnepelhető lenne, ha … és most dogmatikai fejtegetésekbe nem bocsátkozom. A gazdag termésért, a túlélés biztosítéka feletti örömből utólag, vagy a vadászó, halászó, gyűjtögető ember életében a zsákmányért sikeréért áldozatot mutattak be előre, a maguk sajátos módján eleink. A hagyomány gyökerei a történelem előtti időig nyúlnak vissza. Ekkor még természetesen a vallási szertartások, vagy inkább rítusok, nem kaptak egyházi színezetet, egészen azon egyszerű oknál fogva, hogy nem léteztek még egyházak sem. Azt már sokkal kevesebben tudják, hogy a magyar egészen pontosan erdélyi – hagyományok körében is tisztelik ezt a szép őszi eseményt. Még pontosabban az éppen idén „újraegyesült” unitárius egyház egyik legfontosabb ünnepeként. Az unitárius egyház az egyedüli magyar (erdélyi) alapítású egyház, ennek ellenére nem tapasztalható magyarországi létszámának alakulásán a
„nemzeti egység és hovatartozás” erősödése, magyarán honfitársaink felolvadnak a rovásírás rejtelmeiben, de nem tüsténkednek saját, ősi és keresztény egyházunk építésében. Magyarországon ellentétben az Egyesült Államokkal és Kanadával nem hivatalos és felekezettől erősen függő ünnep. Némi magyarázatra szorul, miért ilyen „mostoha” az unitáriusok sorsa. Nincs még egy keresztény (keresztyén) egyház, történelmi egyház pedig főleg, amely dogmatikai kérdésekben tessék mégsem tudom elkerülni a többi keresztény (keresztyén) egyházzal. Anélkül, hogy történelemórát tartanék emlékeztetném a tisztelt olvasót az antitrinitáriusokra. Még visszább is tekinthetnénk az ariánusokig, de nem teszem annak ellenére, hogy Arius tanainak betiltását követően még évszázadokig megtalálhatók voltak a tan hívei Európa szerte. (Még István király udvarában is akadtak ariánusok.) Ez az időutazás azonban nem ad választ a kirekesztettségre – és mindenkit kérek ne dőljön be az ökumenikus látszatbarátságnak, elfogadásnak. Mert ez egészen egyszerűen alapjaiban lehetetlen. Az unitáriusok – bár pozitív megközelítésben nem antitrinitáriusok, hiszen annak lényege a szentháromság tagadásában bontakozik ki, inkább úgy definiálják magukat, akik az egy Istenben hisznek, de a szentháromságban nem. Illetve – mivel épp most említettem, hogy pozitívan állnak a világhoz – nem a tagadásra helyezik a hangsúlyt, hanem az Isten egyedüli személyébe vetett hitre. Jézust nem Isten fiaként, hanem egy kiemelkedő képességű embernek, tanítónak tartják. Ezekért a tanokért néhány száz éve még máglya járt, mint ahogy az első nagy unitáriusok egyik legkiemelkedőbb bölcselőjét Szervét Mihályt is megégették. És most tessenek kapaszkodni, nem a katolikus inkvizítorok, hanem a nagy reformátor Kálvin. Ez a különleges egyház 1568ban a tordai országgyűlésen elérte, hogy az e tanokban felolvadó János Zsigmond türelmet hirdetett, először Európában, így a világon is. Azt hiszem erre is büszkék lehetnénk. Sajnos a fejedelem halála után visszaállt a „régi rend” és nem tolerálták az egy Istenbe vetett hitet. Az unitáriusok 4 legjelentősebb ünnepe a húsvét, pünkösd, őszi hálaadás és a karácsony. Ezen alkalmakkal vesznek csak úrvacsorát. A mindennapi kenyérért (bőséges termésért) – kvázi a miatyánk igéje alapján „...mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...” és az életért adnak
hálát Istennek. A tengerentúli hálaadás szokása inkább eredeztethető a magyar unitárius hagyományokból, mint fordítva. Ez nem egy újabb Valentin nap. Ne feledjük az Új világ a szabad gondolkodás és a szabadelvűség hazája lett. Ne csodálkozzunk, ha már a második elnök is unitárius volt, mint még számos tudós és felvilágosultan, szabadon gondolkodó. (Csak, hogy még néhány időben és térben egymástól távol álló meggyőződéses unitáriusról szóljak a teljesség igénye nélkül, közéjük tartozott John Adams az USA második elnöke, Thomas Jefferson a harmadik elnök, Benjamin Franklin a nagy államférfi, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik alkotója, John Quincy Adams a hatodik elnök, Charles Dickens, Charles Darwin, Graham Bell, Linus Pauling, Heltai Gáspárt, Bartók Béla, Orbán Balázs a nagy utazó és író, valamint László Gyula, aki a kettős honfoglalás elméletével írta be magát a magyar történelemtudomány históriájába. ) Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a tengerentúlon és a világ csaknem valamennyi pontján első sorban az unitárius univerzalisták, az erdélyi, magyarországi biblikus unitarizmustól nagyban eltérő módon gyakorolják hitüket. A két irányzat mellett számon tartjuk még a racionalista unitarizmust, amely már távolodik a bibliai tanok és levezetések érvrendszerétől. A legliberálisabban az imént említett univerzalisták gondolkodnak. Az ő köreikben más felekezetek tagjai is megtalálhatóak és a Bibliát egy opcionálisan használható, alkalmazandó szöveggyűjteménynek tartják. Úgy gondolom, hogy legalább felszínesen, de be tudtam mutatni ennek a szép ünnepnek a lényegét és talán kedvet is sikerült teremtenem a további kutatómunkához, mely ugyancsak meglepő érdekességekkel ajándékozza meg az új ismeretekre nyitott olvasót.
Nagy Ákos Ősz A legtökéletesebben sikerült ez az évszak. Időben eljátssza a szerepet, amit ráosztottak. Nem csúszik a virágzás, nem késik a termés, pont jókor havazik, az olvadás is megy a rendjén. A szivárványt évről évre a lombokra festi, a bogyós gyümölcsét édeskésre csípi. A tél nem talál már lombos fára, mindent emlékeztet s búcsúzásra.
Máté Anita Az öreg szamár és a tenger Hol volt, hol nem, inkább csak úgy létezett egy öreg szamár az Élet nevű tenger egy aprócska szige tén. Ez a vén szamár egyedül élt, mint a kisujjam. Mindenkit elmart maga mellől, csökönyös volt és nap hosszat csak morgott, semmi nem volt jó neki. Szamarunk egyetlen jelmondattal élt: „Majd csak lesz valahogy!” Soha nem tervezett, nem készített stratégiát, nem volt B verzió. Csak bízott. Vagy inkább egészen egyszerűen hanyag volt. Naphosszat lógatta nagy füleit a vízparton és nézte magát a víztükörben. Tudta, nagyon jól tudta, hogy tele van hibával, de mindahányszor megbízott valakiben és jó csacsi akart lenni, vagy kihasználták, vagy megbántották, s ezért visszavisszamenekült magá nyos, mord, céltalan életébe. Egy reggel arra ébredt, hogy víz nyaldossa a patáját. Ijedten ugrott fel és tapasztalta, hogy dagály van, nem is akármilyen. Kicsiny szigete eltűnőben van. Járkált felalá, de igazából fogalma nem volt mihez kezdjen. Majd végül fel mászott egy magasabb sziklára és elkezdett reggelizni. „Majd csak lesz valahogy!” gondolta és nagyot harapott a répába. A víz a part melletti kunyhóját öblögette. Tovább evett és azon gondolkodott, hogy minden és mindenki összeesküdött ellene, hogy miért épp az ő szigetét és különben is mi baja a tengernek vele, hisz soha nem bántotta, miért bün teti. Aztán meg azon morfondírozott, hogy vajon csak az ő kunyhója megy e tönkre, vagy más szigetlakóknak is megkeserítette a tenger a ma reggelt? Felmászott hát a legmagasabb pálmafára és körülnézett. Azt látta, hogy a mellette lévő szomszéd homokkal tölt meg zsákokat és azokat rakja a kis szigetén körbe. Bolond! gondolta szamarunk és nevetett egyet. Aztán a mögötte lévő szigetlakót szemlélte meg. Az pedig árkot ásott, ahová elfolyt a víz, majd pedig onnan visszaszivattyúzta a tengerbe. Még bolondabb! mondta ki már hangosan is amit gondolt. Majd lemászott a fáról és még mielőtt belekezdhetett volna a kárörömébe,
azt látta, hogy eltűnt a háza. Pontosabban nem látta a házát, mert már víz alatt volt. Ajjaj, most mi lesz vele? Hol fog aludni? Majd folytatta előbbi gondolatmenetét. Az a másik két szamár jól megjárta és mennyit dolgoznak feleslegesen, hisz mindjárt történik valami, mert történnie kell valaminek, mert az nem lehet, hogy az ő kis szigete eltűnjön a víz alatt. De az már nem jutott eszébe, hogy ő tegyen valamit ezért! Gondolataiból a hideg víz érintése ébresztette, mert már a szikláról is le emelte a reggelijét és tovaúsztatta. Felkuporodott hát a pálmafa tetejére és várt. „Majd csak lesz valahogy!” mondta ugyanolyan nyugalommal és közönnyel, mint az elején. Bízott valamiben, ami majd megmenti. Megmenti a katasztrófától, a munkától és végül önmagától. Ekkor kiabálást hallott több felől is. A szomszéd szamarak integettek neki, hogy ússzon át hozzájuk. Bolondok! kiabálta vissza emez. Nem megyek sehová, mindjárt elvonul a dagály. A víz tetőzött, pont a fa tetején. Szamarunk csak gubbasztott és gubbasztott napokig és éjeken át. Ette a sárga irigység, hogy a szomszédok süttetik a hasukat, jókat esznek a barikádok mögött, míg az ő bőre már csupa ráncos a vízben ázástól. Hát miért nem történik már valami? Miért nincs már valahogy? A sors nem le het hozzá ilyen kegyetlen, hogy neki kelljen tennie valamit, ne adj isten dol gozni! Brrr! És csak fonnyadt ott a pálma tetején és éhezett, míg egy nap elkezdett apadni. Szépen lassan leereszkedett a földre, de szomorúan tapasztalta, hogy a víz elvitte mindenét, a házát és az ebédlőasztalának használt sziklát is. Nem gondolta végig a történetet, nem vont le tanulságot, csak belerú gott egy kavicsba és azt mondta: Majd csak lesz valahogy!
Nagy Ákos Ropog a tűz
Ropog a tűz, pattog a rőzse. A vörös kakas hadd eméssze! A füstvér felfolyik az égre, ömlik,majd csordogál, aztán vége. Halálos nyelve nyalja a gazt, kiharap belőle ezt, meg azt. Jóllakottan morog,nem hallat panaszt, telt bendővel tovább fal, ha éghetőt adsz. Nagy igyekezetében alaposan kimelegszik, verejtéke körülötte a füvet sárgára festi. Ontja nem sajnálja és nem is szégyelli, mindenki kap belőle, aki s ami el tud égni. Órákig tart a lakoma és igen látványos, sokáig bámultam, hogy fal a bélpoklos. Én már biztos elrontottam volna a gyomrom, ha nekem is a zabálás lenne csak a gondom.
Irigylem e csípős csapodárt, kit minden látó lény csodál s látványt félelemmel kombinál. A fájdalom s gyönyör kéz a kézben jár. Ropog a tűz, fonnyad a füstje, a kakas lassan visszabú az ülőre. Halkan serceg az avar, a tőke. Elalszik szépen most, de nem örökre.
Bártfai Csilla Hála Korunk emberei már elfelejtették, hogy milyen óriási jelentősége van a hála kifejezésének, a hála kimutatásának. De mit is jelent a hála? Egyszerűen kijelentve: köszönetet. Ezt az egy szót felejtettük el használni. De ha még használjuk is, akkor is megszokásból, mintegy rutinból tesszük mindezt. Nem gondoljuk végig, mekkora jelentősége van ennek az egyetlen egy szónak! Hétköznapibb módon megfogalmazva, mikor a szürkében meglátjuk a színek pompázatos világát. Észre vesszük az élet apróbb örömeit. A hála az az átformáló erő, mikor a rosszban meglátjuk a jót. A hála az a kimondott szó, mi az ember szívéből, legbensőbb érzéseiből fakad. Örömmel tölt fel. Felszabadít. Teremt. Épít. Boldogsággal tölt el. Begyógyítja a lelki sebeket. Egyetlen egy szó: Köszönöm! Ez a hála. Mélyebb értelemben a hit azon ritka gyümölcse, mikor az ember elismeri, felismeri, hogy Isten van, létezik, és minden egyes emberért munkálkodik. Ő a Teremtő, kinek az életért lehetünk hálásak. Ő a kegyelmes és irgalmas Isten, mert áldozatot hozott az emberiségért. A sötétségből, a világosságra hívott minket, embereket. De mi is volt ez az áldozat? Ábrahám és Izsák története szemlélteti ennek az áldozatnak a fontosságát. Ábrahám egy kivételes személy volt. 120 éves, mikor Isten megparancsolja neki, hogy “Vedd a te fiadat, ama te egyetlen egyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földjére, és áldozd meg ott égő áldozatul..” 1Móz. 22:2 Ebben az egy mondatban a hangsúly, az egyetlen egyen van, és azon, hogy ‘akit szeretsz’. Ezt a szeretett fiút áldozza fel az atyja égő áldozatul. Mózes harmadik könyvében találunk magyarázatot az égő áldozatra. Mi is volt ennek a hordereje. 3Móz.1:25 “Ha valaki közületek áldozni akar az Úrnak, barmokból, tulok és juhfélékből áldozzatok.. hímmel és éppel áldozzék. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogy kedves legyen az Úr előtt. Tegye kezét az égő áldozat fejére, hogy kedves legyen őérette, hogy engesztelést szerezzen az ő számára..” Ebből az ige szakaszból kitűnik, hogy az égő áldozat önkéntes kellett, hogy legyen. Bemutatója engesztelést szerezhetett általa. A megerősítés és az odaszentelődés jele volt. A teljes odaszentelődést jelképezte, mivel mindenestül Istennek ajánlották fel. Az áldozó jelképesen önmagát helyezte
az oltárra, ezzel fejezve ki, hogy egész életét Istennek szánja. Ez az áldozat Krisztust is jelképezte. Ő volt az, aki teljesen átadta magát Isten szolgálatára. Életével állított példát az embernek, hogy lépjen a nyomdokaiba. Jn.14:6 “Én vagyok az út, az igazság és az élet..” Az égő áldozat tehát a megtisztítást, a megfehérítést, az odaszentelődést
jelképezte. Önmagában is vihették az oltárra, de általában a bűnért, illetve a vétekért való áldozat mellett mutatták be. Kiemelném tehát, hogy Ábrahám Isten parancsára tette mindezt! Nem önként, önszántából. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért követelt ekkora ‘áldozatot’ Isten? Krisztus szavai adják meg a választ: “Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat, látta is, és örült.” Jn.8:56 Ábrahám akkor látta a ‘Krisztust’, mikor Izsákra emelte kését, hogy feláldozza Istennek! “Ekkor kiáltott az Úrnak Angyala az égből: Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre, most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedveztél a te fiadnak, a te egyetlen egyednek énértem.” Ekkor Ábrahám észrevette, hogy egy kos a
szarvánál fogva fenn van akadva a bozótban, és így a fia helyett ezt áldozta fel Istennek. Meg volt a helyettes áldozat! Isten gondoskodott helyettes áldozatról. “Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltság díjat találtam!” Jób 33:24 Ezt látta Ábrahám! Mekkora öröm, és hála tölthette el szívét! Az Isten adott váltság díjat az Ő fia helyett. Akit szeretett, és aki az egyetlen egye volt neki. Anyaként fel sem tudom fogni, hogy mekkora ereje, hite és akarata volt Ábrahámnak, hogy elinduljon, megtegye a három napos utat Mórija földjéig, majd a fia hátára tegye a tűzifát, és elinduljon végzete felé. A kés a kezében, és arra várt, hogy lesújtson vele. De elmondhatnám ugyanezt Izsákról is! Hisz ereje teljében lévő, fiatal férfi volt. Apjának mégsem szegült ellen! Szó nélkül engedelmeskedett neki. Mekkora hit kellett mindehhez! A hit győzött! “Hitt pedig Ábrahám az Istennek és tulajdonítatott az őneki igazságul.” Jak.2:23 De hol is marad a hála? A hála ott van, ahol az Isten szabadítása. Ott, ahol a hit megcselekszi annak akaratát, kitől származik a Mindenség! A Mindenért való köszönet, Istenem. A zsoltár író szavaival élve: “Aki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Isten szabadítását.” Zsolt.50:23
Máté Anita A jövőből 2065. november 23. Hétfő 05:50 Még nem ébreszt az óra, de ébren vagyok. Élvezem a kellemes időt. Forró nyarunk mintha az elmúlt évhez képest kicsit hamarabb enyhülne. Ma kezdődik az iskola. Elmerengek kicsit. Az én időmben gyerekként a szeptembertől borsódzott a hátunk. A rövid, 2 hónapos nyári szünet után az egyetlen jó az volt, hogy találkozhattam újra az osztálytársakkal. Nem voltam kitűnő tanuló, nem tudtam értékelni sem az új ruhákat, könyveket sem a lehetőséget, hogy iskolába járhatok. Hisz oly természetes volt. Hallom a csengőszót, a gyerekzsivajt, ujjaim között érzem a krétaport, látom magam előtt a tábla fölé szegelt himnusz felkunkorodó sarkát, melyre matek képleteket írtunk dolgozat előtt... Az unokám, Áhim szájtátva hallgatja a történeteimet. El nem tudja képzelni, mit tanultam én 17 éven keresztül, hiszen neki csak 6 évet kell. Ennyi a kötelező. Nem is tudnék többet finanszírozni, mindent eladtam, mi értéktelen volt az én időmben, s amiért ma iskolába járhat valaki. Ekkor nyílik az ajtó, Áhim megjelenik. Kész vagyok, mehetünk! kiáltja izgatottan! Pizsamában akarsz menni? Előbb mosdás, majd felöltözünk, reggeli és aztán mehetünk. Természetesen ezek a szavak, ez a mondat teljesen más jelentéssel bír ma már. Leszállok az ágyról, kézen fogom és felmegyünk a lépcsőn. A fürdőszobában felállítom a kisszékre a tükör elé. Szüleinek fényképe a tükör két szélén mosolyog rá. Több éve már, hogy meghaltak. Az orvosok sem tudják miben. A vírusok, betegségek úgy elszaporodtak, hogy a tudomány képtelen követni, felismerni és ellenanyagot gyártani. A középkorosztály szinte teljesen eltűnt. Mi, öregek, kik még a vég kezdeti szakaszában születtünk, valamelyest jobban védekezünk a betegségek ellen. A mi szervezetünkbe még nem épült annyi tartósítószer, műanyag és
vegyszer, mint az utánam következő generációéba. Csupasz testét és kopaszra nyírt fejét megtörlöm egy nedves törölközővel. Törvénybe iktatták a kopaszságot, mióta képtelenség az élősködőktől szabadulni hajmosás hiányában. Neki ez már természetes, nekem nagyon hiányzik egy vízzel teli kád. Könnybe lábad a szemem, ha arra gondolok, mi, én tettem ezt az unokáinkkal. Könnyelműek voltunk, ez az ára. Nagy kincs a víz, a hús háromszorosa. De hát minden az. Nincs termelés, nincs gazdálkodás, az időjárás önmagában kevés a terméshez. Asztalhoz ülünk és kipakolom a szekrényből a tubusokat. Mit kérsz reggelire Áhim? Nem vagyok éhes! Enni muszáj, csak úgy veheted be a vitamint is. Tányérjára nyomok egyegy adagot a rántotta és a paradicsom feliratú tubusokból, majd elmesélem, mit eszik, hogy az hogy nézett ki régen. Milyen volt a tyúk, mekkora volt a tojás és ha beleharaptunk a lédús paradicsomba, hogyan fröccsent szét. Gyorsan bekanalazta a krémreggelijét, majd bekapta a maréknyi vitaminját, végül a fogmosógolyót is utánuk hajította, de már futott is az ajtó felé. Nem szereti a bezártságot, de hisz megértem. Majd fél évet töltött a ház alagsorában. A nagy forróság elől nappal több, mint 30 éve a hűs Földanya mélyébe bújunk. Mint rossz gyermekek, megtérünk óvó ölébe, hogy fél évig vezekeljünk ellene elkövetett bűneink miatt. Éjszaka járunk fel dolgozni, beszélgetni. Nagyi! Menjünk már! kiált rám újra. Kilépünk az ajtón a tömegbe. A megfehéredett arcok mégis mosolyognak. Fél éves éjszakai élet után újra elviselhető a nappal. Sivatagi port kavar a szél. A néhány öreg fán kívül nem tarkítja az utcát semmi. Az iskola egy órányi sétára van. Ehhez is hozzászoktam. Végül is az autókat már az én időmben is nagyzolásra használták, egy hatalmi jelkép volt. Én örülök annak, hogy nem kell a büdös kipufogót szagolnom. Lehetnének elektromos autóink, de nem volt idő felkészülni a gyártásra. Senki nem hitte, hogy ilyen hamar kiszipolyozzuk az utolsó nyersanyagokat
is. Én sem. Egy újságpapírt kavar elém a szél. Rávetem magam, térdre rogyok. Hatalmasat dobban a szívem, ismerős érzés fog el, ahogy a kezembe fogom. Istenem, hát mégiscsak nyomtatnak valahol! Pedig úgy tudom, már két éve nem adnak engedélyt a papírgyártásra. Luxusnak minősítették a fák nagy részének kiszáradása, elpusztulása és elpusztítása után. Ekkor nézem a dátumot: 2062. tavaszi szám. Elkeseredek. Áhim áll mellettem szótlanul. Nem érti, de együttérez. Remegve állok fel, leseprem a port a ruházatomról és bekísérem az iskolakapun. Csókot nyomok a homlokára. Délután jövök! Ügyes legyél! Csak kifelé menet magamban mormolom a többit: Az Isten vigyázzon rád, mert én már nem tudok!
Nagy Ákos Őszi Hálaadásra
Az első kérdés ne az legyen kinek! A második sem. Ugyan minek!? A miért az oldal, ahonnan megközelítem miért is olyan jelentős ez az ünnep. Miért adunk hálát, elmélkedjünk! Nagyon fontos, hogy erre ráébredjünk, mert míg nem vagyunk tudatában a hála tárgyának addig csak vaktában jelölünk helyet az áldásnak. Mindnek más, amiért kezét imára kulcsolja. Az agrárium életében kevesebbnek játssza a főszerepet, mint ahányan megülik e szép ünnepet, bár tudja mind az elégít ki számos szükségletet. De kinek jut eszébe naponta, amikor a falatot szájához emeli, neki a legkönnyebb rész adatott, a fogyasztás, ha már a termelésből részét ki nem vette a földet túrót, tehenet fejőt gyakran kinevette.
A szüret, az aratás ,ma nem lebeg a hamburgerzabáló egyre tohonyább, elhízott, lusta városlakó lelki szemei előtt, még ha a hálaadáshoz ünneplőt is ölt. Nem az éhezés, koplalás, hanem ez az igaz szellemi böjt. De ezt nem időszakosan, hanem egész éven át szigorúan betartja, mert bizony őt a szellemi táplálék nem igazán foglalkoztatja. A hála szó más helyen van bejegyezve szótárába, de azt sem forgatja, azzal van kitámasztva az asztal lába. Kit is kellene ünnepelnünk ezek után döntse el kiki maga, a hagyománytiszteleten kívül, hogy mi lehet az indoka megfejtenem nem sikerült, de ez ebből a versből kiderült. Ha ki akarná találni valaki, igyekezzen, míg emléke el nem merül!
Kovács Anett Nóra Adj hálát! A nyár meleg és pörgős időszakának lassan vége, megjött az ősz, majd hamarosan érkezik a tél, és ezzel együtt életünk napi fordulatszámlálója is lelassul. Rövidülnek a nappalok, hosszabbodnak az éjszakák, hideg, ködös, nyirkos idő van, és eljön az év végi számvetés időszaka is. Jön a Hálaadás, a Karácsony és az új év. Esténként a jó meleg otthonunkban a kanapén kucorogva egy jó könyvvel és egy pohár borral, végiggondoljuk szép lassan az elmúlt évünket. Mit értünk el, miben fejlődtünk, megvalósítottuke terveinket, vagyis mérleget készítünk, majd pedig a kapott eredmény után elkezdjük a következő évünket tervezni. Kíváncsi lennék, hogy vane olyan ember, aki sosem összegez és sosem készít terveket. Mert ha nincs terved nincs célod, és nincs eredmény, melynek sikere után hálás lehetnél elsősorban önmagadnak, mert hittél valamiben és kitartóan végigcsináltad. Az eredmény pedig, amit kaptál, sikerre ösztönöz, és még erősebb hited lesz önmagadban, tehát még nagyobb ötleteken törheted a fejedet, és haladhatsz a fejlődésed útján. Töprengünk, hogy mennyi mindent szeretnénk még, mert annyi álom van még megvalósítatlanul. Ahogy hullanak a fákról az őszi sárgás, pirosas, barnás falevelek, felelevenednek gondolatainkban események és történetek a múltból, melyeket rövid verzióban elénk tár a képzeletünk, és hol hálásak, hol pedig elégedetlenek leszünk az apró történetek újra átélésének hatására. Bízom benne, hogy a hálás érzésekből kapjuk a többet. Tudsz hálás lenni azért a sok apróságért, melyben nap mint nap részed lehet? A felkelő nap sugarának,erejének és tisztaságának? Minden nap egy új fejezet, tiszta lappal indulunk, de mégis elmegyünk emellett, és egész évben meg sem állunk, csak törünk előre. Voltál már hálás a reggeli
tejeskávédért? Van a konyhádban minden kelléked, hogy kávét főzhess és bögréd, kedvenc bögréd, amiből iszogatod, és élvezed az ízét, és erejét. Megfordult már a fejedben ilyenkor, hogy hány embernek élete egyik leghőbb vágya, hogy a reggeli kávéját a hangulatos otthonában ihassa? Voltál már hálás azért, mert megúsztál egy nehéz helyzetet? Szoktad néha csak úgy kimondani a szót, köszönöm!? A hála szó jelentése a magyar értelmező szótár szerint: hála – A köszönetnek és lekötelezettségnek jótevőnk iránti érzése. A hála mélyen a bensőből jövő érzés, érzelem. Az ál, az áldás gyökszava. A szó alázatot is kifejező, ősmagyar nyelvi. Az Unitárius Egyház az egyetlen magyar alapítású egyház, mely a reformáció legfiatalabb ága. Megalakulását az 1568as Tordán tartott országgyűlésen kimondott lelkiismereti és vallásszabadság törvényétől számítja. Az Unitáriusok minden szeptember utolsó vasárnapján úrvacsorával egybekötött istentiszteletet tartanak. Ebből az alkalomból hálájukat és köszönetüket fejezik ki Istennek a mindennapi kenyérért és életért. Az őszi hálaadás ünnepe az egyik az évi négy úrvacsora (hálaadás, karácsony, húsvét, pünkösd) közül. Tisztán és szépen felöltözve ülnek le az Úr asztalához. Négy feltétel szükséges ahhoz, hogy méltó vendégek legyünk, a hálaadás, tisztelet és szeretet érzelmeivel Jézus iránt, a jóindulattal és a megbocsátás szándékával, valamint hibáink megbocsátásával. A nagyhét az egymásnak való megbocsátás időszaka, mert emberségünk velejárója az egymás elleni vétkezés. Vétkezünk, mert emberek vagyunk, és mások is vétenek ellenünk, mert ők is csak emberből vannak. Vajon melyik a gyakoribb, mi vétkezünk vagy ellenünk vétkeznek gyakrabban? Önmagunkkal elnézőbbek vagyunk? Más szemében a szálkát is, de a
magunkéban a gerendát sem vesszük észre? Te belátod a hibáidat azt, ha tévedtél, vagy ha netán egy adott helyzetben nem neked van igazad? Miért csak hálaadáskor és karácsonykor vetünk számot? Miért ilyenkor vagyunk érzékenyebbek és emberibbek? Miért csak ilyenkor érzékenyülünk el egy film vagy történet kapcsán? Miért csak ilyenkor összegezzük a múltat, miért rohanunk el a fontos pillanatok és a köszönet mellett? Az év többi részében miért nem állunk meg időnként egyegy pillanatra, és tekintünk vissza? Pedig ha ezt gyakrabban tennénk, mondjuk egy forró fürdő alkalmával, nagyobb rálátásunk lenne az életünkre és dolgainkra, és ezáltal jobb és magabiztosabb döntéseket hoznánk. Szoktál beszélgetni magaddal? Van annyi erőd, hogy magadnak bevalld, ha hibáztál, vagy másképp kellett volna valamire reagálnod, A nagyhét ideje az önvizsgálatról szól, de miért csak ez az alkalom váltja ki belőlünk a hálaadás fontosságát és gyakorlását? Miért nem tesszük ezt naponta, akár többször is? Talán nincs miért? Nézz a színfalak mögé, és biztosan fogsz találni sok olyan dolgot, melyekért őszintén hálás lehetsz! Vannak olyan helyek, ahol a szelet kenyér kincs, a pohár víz, az élet. Ez egy jó kiindulási pont, étel és ital, melyek gondoskodnak az életben maradásunkról napról napra. Vannak emberek, akik számára a kenyér és a víz valóban az életben maradást jelenti, és vannak olyan emberek, akik számára a fényűzés és hatalmas vagyon is kevés. Az ember nem azért ad hálát, mert jó létben él, hanem azért kesereg, mert jobbat szeretne. Ez az igény visz minket előre, de ugyanakkor veszélyes is, mert ha nem tudod megtartani a mértékletességet, akkor könnyen megrepedhet a lelked békéje. megoldanod?
Egy jó barát, olyan, mint egy falat kenyér. Anyáink törődése, gyerekeink feltétel nélküli szeretete, nagyszüleink gondoskodása, házastársunk támasza mind hálával kellene, hogy eltöltsön bennünket, mégis leginkább akkor tudjuk őket értékelni, amikor megérint az elvesztés lehetősége. Amikor valaki beteg lesz a családunkban vagy a közvetlen közelünkben, minden addigi apróság valahogy egy pillanat alatt felértékelődik, és azonnal meglátjuk, érezzük a szeretett személy fontosságát. Azonnal eszünkbe jutnak a közös élmények, és minden jó, ami hozzá fűződik. Azért kapjuk életünk során a pofonokat, hogy megtanuljuk értékelni a dolgokat? Nos, azt gondolom, hogy igen. A ritka percek áldását még értékesebbé kell tennünk! Fotó: Kovács Anett Nóra
Nagy Ákos Itt van az ősz, itt van Gyula Itt van az ősz és megjött Gyula, feljegyezte a szüretem. Na nem dolgozni jött, ahhoz mulya csak, hogy keserítse az életem. Puttony a hátamon, metszőolló a kézben, nála semmi. Jelzi torka igencsak porzik, de hiába kínálom meg vízzel szürke arccal elfintorodik. Mit is adjak neked Gyula szomjadat oltani? Érkezik a válasz hamar „Borocska jó lesz” és nem is tudom meggyőzni még a tőkén függ, miből egykor lesz a szesz. Gyula szomorúságot tettet, de nem dőlök be, A pincekulcsot magamhoz veszem, mert látom indul egy felfedezőkörre. Pedig ha tudná szeretem, de hogy szeretem. Szerszámoknak közelébe férkőzni nem fűlik foga. Indiánként lopakodik rejtett leshelyére, várja mikor indul a szüreti „motolla” itt hagyjuk hogy belekezdhessen a pihenésbe.
Abban óriási gyakorlata van, mestere a henyének rendeztünk terepet, kényelmes kerevet rendelkezésére nem állt, így csúnya vége lett a mesének. Felállt és szomjasan, fáradtan vetett véget a szüretnek. Integettünk neki egy darabig még, aztán buszra szállt. Hogy a sofőrt mivel etette meg, örök titok maradt. Ahogy magunkra hagyott, megvonta magát tőlünk nem bánt azt hiszem, hogy semmit sem hozott, szedett, mégis több maradt.
Ezen sajtóorgánum az Unitárius Alkotók Társaságának bejegyzett és engedélyezett online lapja. Tartalmát tekintve egészében, vagy részleteiben eltér, illetve eltérhet a bejegyzett és engedélyezett megegyező nevű Partium című irodalmi,kulturális, közéleti folyóiratban megjelent írásoktól. Az online Partium szerzői kijelentik és beleegyezésüket adták írásaik, vagy azok részletei, illetve művészeti tevékenységük egyéb termékei pl. grafika, fotó, festmény stb. a lapban leközlésre kerüljenek, azzal a szerkesztőség, illetve a nyomtatott Partium szerkesztősége rendelkezzen, a forrás feltüntetése mellett akár többször is leközölje, gyűjteménybe foglalja. Az Online Partium platformot kíván nyújtani az önmagát kifejezni kívánó, magában tehetséget érző írók és költők számára, akik részben kötődést éreznek az unitarizmus, illetve az unitárius univerzalizmus irányába. A lapban olvasható írások hivatottak igazolni az emberi gondolkodás, ízlés sokszínűségét, változatosságát, de a közlés ténye ellenére, nem minden esetben tükrözik a kiadó véleményét, álláspontját. Minden jog fenntartva. Impresszum: Online Partium – Az Unitárius Alkotók Társaságának internetes folyóirata. Kiadja az Unitárius Alkotók Társasága. Felelős szerkesztő: Csoltkó Gabriella, az UART titkára Felelős kiadó : Dr.Nagy Ákos, az UART elnöke Megjelenik havonta. Online szerkesztőség címe: 3534 Miskolc Stadion u. 65. Kapcsolat: 003670 213 213 0 Email: unitariusalkotok@gmail.com unitariusalkotok@yahoo.com Web: www.uart.hu