Mit tenne a népzenekutató Bartók Béla ma?
„…az a gyanúm, hogy a földkerekség minden népzenéje, ha elegendő anyag és tanulmány áll majd rendelkezésünkre, alapjában véve visszavezethető lesz majd néhány ősformára, őstípusra, ős stílus-fajra.” Bartók Béla, Népdalkutatás és nacionalizmus
Sok egyéb mellett biztosan folytatná 1936-ban megkezdett török kutatását. Nézzük mire alapozom ezt az állításomat. Bartók már 1906-ban, a magyar népdalok rendszeres gyűjtésének és tanulmányozásának megkezdése után alig néhány hónappal hozzálátott a Kárpátmedencében élő szlovákok majd később a románok népzenei hagyományainak feltárásához.[1] Meggyőződése volt, hogy csak a szomszéd és a rokon népek zenéjének alapos ismerete segítségével állapíthatjuk meg, mi a sajátosan magyar, illetve mi az, ami közös vagy eltérő a különböző népek hagyományaiban. Magyar és a szomszédnépek közötti népzenei gyűjtőmunkáját a trianoni békeszerződésig folytatta, amikor is az elcsatolt területeken végzett gyűjtőmunka ellehetetlenült.
[2]
Ezt a munkát tehát biztosan folytatta volna – és mint tudjuk számosan folytatták is utána. Intenzíven érdeklődött a ’rokon’népek és más népek zenéje iránt is: 1913-ban beutazta Észak-Afrikában a Biszkra-vidéki oázisokat, hogy az ottani arabok népzenéjét tanulmányozza.[3] 1919-ben kárpát-ukrán népdalokat gyűjtött a Felvidéken.[4] 1924-ben közölt három mari/cseremisz népdalt, melyek kvintváltó-
ötfokú stílusát a magyar népdalokéhoz hasonlította..[5] Akkora jelentőséget tulajdonított e felfedezésnek, hogy elkezdett oroszul tanulni, és gyűjtőútra készült a volgai marikhoz. A tervtől az I. világháború után kényszerűen elállt, azonban, mint a török gyűjtés bevezetőjében olvashatjuk, a gondolat később is foglalkoztatta. – Mint tudjuk ez a munkája is folytatódott. A törökség felé fordulásáról pedig hallgassuk meg magát Bartókot: "...mikor hozzáfogtunk a munkához, az a benyomás vált bennünk uralkodóvá, hogy ...a pentaton stílusnak az eredete ázsiai, és az északi törökségre mutat...[6] Nyilvánvaló, hogy minden ilyenfajta dallam egyetlen közös forrásból származik, és ez a forrás a központi régi északi-török kultúra.".[7] Az anatóliai kutatás iránt érdeklődők három könyvből is informálódhatnak.[8][9] Most tehát csak a legfontosabb tényekről és Bartók következtetéseiről szólok néhány szót.
Bartók anatóliai gyűjtése 1935-ben Bartókot a török Halkevi nevű kulturális szervezet egyik vezetője Rásonyi Lászlón keresztül felkérte, hogy adjon néhány koncertet, tartson előadásokat, és vezessen egy minta-gyűjtőutat.[10]
Bartók 1936. november 2-án érkezett Isztambulba, ahol egy napig a konzervatórium anyagát tanulmányozta, majd Ahmet Adnan Saygun török zeneszerzővel együtt Ankarába indult. Ott három előadást és néhány koncertet tartott, és el tudta kezdeni a gyűjtést is. Ezután Adana környékére mentek gyűjteni.
Erről hallgassuk meg magát Bartókot magát.
♫
www.zti.hu/sipos/Bartók beszámolója Anatóliai gyűjtéséről.mp3 A gyűjtés után Budapestre visszatérve Bartók azonnal nekilátott a hatvannégy cilinderre felvett dallamok lejegyzésének. 1937 májusára befejezte a lejegyzési munkálatok zömét.[11] A gyűjtött török dallamokról így nyilatkozik: „Az anyag alapos áttanulmányozása a következő tényeket hozta napvilágra: (1) Az anyag láthatóan legrégebbi, legjellegzetesebb és legegységesebb része, mely a teljes anyag 43%-át foglalja magába, négysoros, nyolc- vagy tizenegyszótagos, parlando ritmusú, dór, eol, illetve fríg hangnemű, ereszkedő
szerkezetű dallamokat tartalmaz, melyekben megjelennek a magyar és a cseremisz népdalokban jól ismert pentaton szerkezet nyomai. (2) Az előző bekezdésben leírt dallamok közül a nyolcszótagosak megegyeznek a régi stílusú magyar nyolcszótagos anyaggal; a tizenegyszótagosak pedig szoros kapcsolatban vannak vele. Mindez a magyar és török anyag közös nyugat-középázsiai eredetére utal, és korát legalább ezerötszáz évesnek határozza meg.
Bartók Béla 1936-ban Anatóliai gyűjtése közben A.A.Saygunnal Hallgassuk ismét Bartókot (♫)
Kevéssé közismert, hogy Bartók Amerika helyett szívesen ment volna Törökországba, hogy folytassa a megkezdett kutatást. Megkérte Saygunt, aki török útján társa volt, nézzen utána, van-e mód arra, hogy Törökországban dolgozzon népzenekutatóként. Cserébe mindössze a megélhetését fedező szerény fizetségre tartott volna igényt. Saygun először lelkesen válaszolt, jelezve, hogy jól ismeri az új minisztert, és reméli, el tudja intézni Bartók letelepedését.[12] A Törökország külés belpolitikájában bekövetkező változások miatt azonban nemcsak Bartók, hanem ő maga is nemkívánatos lett Ankarában, ezért ez a terv nem sikerülhetett.[13]
Felmerül a kérdés miért éppen Törökország miért éppen törökök? Mivel abban közmegegyezés volt, hogy a honfoglaló magyarság legfontosabb összetevői finnugor és a török népcsoportok, a magyar népzene régi rétegeinek történeti kutatása elsősorban e népekkel való zenei kapcsolatokra terjedt ki. (majd látjuk, hogy a helyzet ennél lényegesen bonyolultabb). Hamar kiderült, hogy nincs sem egységes finnugor, sem egységes török népzene.[14] Ugyanakkor a finnugor és a török-mongol népek legjellemzőbb zenei formáit viszonylag könnyen el lehet választani egymástól.[15] A finnugor népek eredeti énektípusa a motívumismétlésekkel formált, „litánia típus”, a szomszédságukban élő török-tatár népeké pedig ezzel teljes ellentétben a szigorú szimmetriával tagolt strófikus szerkezetű félhang nélküli pentaton dallamvilág. (Väisänen 189) [16] A többi török nép népzenéjéről később lesz szó.
A korábbi cikkben látunk néhány idézetet nagyjainktól. Most csak annyit szögezzük le, hogy népzenénket a szomszéd népzenék közül kiemelő ötfokú dallamainkat népzenetudósaink szinte teljes egyöntetűséggel török-mongol eredetűnek tartották[17]: „Ötfokú dalaink különféle típusai mind kapcsolatba hozhatók a Volga-vidék vagy távolabbi, török-mongol területek zenei stílusaival.”[iii] (Vargyas Lajos, A Magyarság Népzenéje, p.51). „A tapasztalat azt mutatja, hogy csak a finnugorok vettek át a törököktől, s nem fordítva.” [iv] Vikár László, A Volga-kámai finnugorok és törökök dallamai, MTA ZTI, Budapest, 1993: 33) Néhány szót kell még szólnunk az alapvetően a do-re-mi hangokon recitáló pentaton rétegről: a pentaton siratóról és hozzá tartozó pszalmodizáló dallamokról.[18] Ezt Kodály olyan „nemzetek fölötti” stílusnak tartja, melynek része a magyar hagyomány is. Dobszay László szerint: „…az a vélemény, hogy a magyar hagyományokban a stílus mégis finnugor örökségként van jelen, csak akkor igazolódik, ha más találkozások lehetősége kizárható – s ez egyelőre nem valószínű.”[19] Itt megjegyzem, hogy a Bartók által talált anatóliai párhuzamok egy része épp ebbe a stílusba tartozik, csak éppen nem pentaton.
[20]
Végül említsük meg a re-do-la-szo hangokon mozgó kisambitusú pentaton stílust, melyet ótöröknek tartunk. Ezt Vargyas Lajos fedezte fel, és Paksa Katalin egészítette ki számos dallampárhuzammal, és variánssal. [21] Hol lehet hát a finnugor zenei örökség? Bartók logikusan úgy vélte, hogy a magyar népzene finnugor rétegét a nem pentaton hangsorú magyar népdalok között lehetne keresni.[22] A finnugor népzenék egyszerű, rövid motívumokból felépülő jellegét ismerve azt gondolhatnánk, hogy pl. a gyermekjátékok, villőzés stb. ütempáros dallamai között találunk magyarugor kapcsolatokat. Kodály azonban erről a zenei rétegről így ír: „Az ütempárok, vagy általában rövid motívumok vég nélküli ismétlése ott van mint jellemző forma minden primitív nép zenéjében, sőt fejlettebb népek ősi hagyományaiban is.” (Kodály 54). És valóban, a magyar ütempáros zene legjellemzőbb néhány alapmotívumát megtaláljuk többek között a német vagy éppen az anatóliai gyermekdalok között is.
Ugyanakkor épp a jellemző magyar forgó ütempáros motívumok (pl. mrdr, slsm…) alig vannak képviselve a finnugor népeknél, ami közülük mégis előfordul, az is elvész a különböző egyszerű finnugor motivikus formák tömegében. Jellemző, hogy még Szomjas-Schiffer György, a finnugor zenei rokonság egyik fő kutatója sem talált rokon magyar-ugor ütempáros dalokat. A regölés felcsapó végű motívumát sokan kutatták, és összevetették többek között a bizánci liturgia egyik intonációs formulájával, illetve délkelet-európai valamint ázsiai illetve kaukázusi szokásdallamokkal is. Itt sem bizonyosodott be (legalábbis kizárólagosan) a finn-ugor származás. Természetesen nyitva áll a kutatás a kisebb ambitusú, egy- vagy kétsoros dallamok keleti párhuzamainak keresésére, azonban itt mindig szembesülünk azzal a nehézséggel, hogy ilyen jellegű, egymáshoz még dallammenetükben is többékevésbé hasonló dallamok sok nép zenéjében élnek. (Szomjas Sch. emelkedőereszkedő mondat dallam[23]) A sirató rokonság kutatása kiemelkedően fontos, hiszen a sirató talán a legkevésbé változékony műfaj, itt a legnagyobb esélye, hogy nagy ősiségbe pillanthassunk vissza. Időhiány miatt itt is csak két jelentősebb véleményt idézek. Vargyas (1981:261) szerint „nyilvánvaló, hogy (…) az ó-európai dallamstílushoz tartozik a magyar sirató is, azzal a különbséggel, hogy nem kötött motívumokat ismétel, hanem állandóan újra rögtönzött sorokat tesz egymás után, és a kadenciák sorrendje is állandóan változik.” Ilyenfajta rögtönzött dallamokat Vargyas a magyar siratón kívül összefüggő stílusként csak vogul-osztják dallamok között talál.[24] Hallgassunk azonban meg egy medveéneket, melynek kottája még elbírná a magyar siratóval való összevetést, de a dallam meghallgatása után világos lesz a magyar siratótól alapvetően idegen ütempáros szerkezet. Ugyanakkor épp ez az a szerkezet, amely alapvetően jellemzi az ugor népzenéket.
Vargyas egyik sirató példája): ♫
Dobszay László (1983:50-51, fn 18.), aki a legátfogóbb könyvet írta a magyar siratóról, elveti Vargyas példáinak java részét, és így foglalja össze vizsgálatainak eredményét: „A bolgár és gregorián analógiák kizárják, hogy a magyar siratót kizárólagosan ugor dallamhagyománynak tekintsük...”[25] … „Európa déli övezetére kellene e zenei nyelvet lokalizálnunk, egy keleten kissé felkanyarodó, lényegében mediterrán sávban elhelyezkedő dallamkultúra szétfejlődött utódainak kellene tekintenünk az elemzett stílusokat.„ (1983: 93). Már Robert Lach első világháborús fogolytáborokban végzett gyűjtései alapján tudjuk, hogy Kaukázus-környéki népcsoportoknál, török népeknél,[26] sőt szlávoknál is előbukkannak siratós dallamok.[27] Saját kutatásaim szerint pedig a magyar siratókhoz igen közel áll a legelterjedtebb anatóliai sirató forma.[28] Ilyen az azeri illetve a kirgiz siratók egyik központi formája is. A karacsáj dallamok között is találunk hasonló formákat, a mongóliai kazakok siratója pedig a legegyszerűbb magyar siratóval egyezik meg (ss s / mmrr / ddd // dm dr / dd d).[29] Hallgassunk meg egy azeri siratót:
♫
Foglaljuk össze rövid körképünket. Egyetértés van abban, hogy a magyar népzene régi rétegei közül a népzenénket alapvetően meghatározó pentaton ereszkedő dallamok északi török-mongol eredetűek. A siratónál, gyermekjátékoknál, regöséneknél felmerült a finnugor rokonság gondolata, de ezeket az egyszerű zenei formákat az újabb kutatás sokkal inkább egy nagy terület közös dallamkincsének véli, illetve a törökségi kapcsolatok is komolyan felvetődtek.[30]
Az őstörténeti indíttatású kutatás kiterjesztése Láttuk, hogy az első lépések a magyar zenei őstörténet keleti szálainak kibogozására irányultak, de a munka fokozatosan egy nagy terület összehasonlító zenei elemzésévé változott.[31] A törökségi népek zenei stílusainak összehasonlító kutatását még fontosabbá teszi az is, hogy e népek régóta játszanak kiemelkedően fontos szerepet Ázsiában, és zenéjük feltárása nélkül lehetetlennek tűnik Eurázsia zenei világának megértése.
Ám a célhoz vezető út nem könnyű. Nem ismerjük ugyanis a sok török nép zenéjét, és a megjelent publikációk, lexikoncikkek gyakran túl általánosak vagy éppen felszínesek, és főképp: nemigen tartalmaznak zenei elemzéseket, sőt kottát is csak módjával. A 20. század első felétől kezdve azonban folyik egy kutatássorozat magyar tudósok vezetésével. Bartók Béla 1936-os anatóliai expedíciója után[32] Vikár László és Bereczki Gábor dolgozott a Volga-Káma vidéken csuvasok, cseremiszek, tatárok és baskírok között. [33]
1987-től a mai napig magam folytatom a kutatást Anatóliában (az utóbbi
években itt a szufi közösség zenéjére koncentrálva), valamin azerik, karacsájok, nyugati és mongóliai kazakok, kirgizek és türkmének között. [34] (Kutatásaim kiterjednek a területen lakó egyes nem török népekre is.)
Közben javaslatomra 2006-ban Sheffield-ben megalakult az ICTM Music of the Turkic Speaking World kutatócsoportja, mely 2012 decemberében tartotta harmadik összejövetelét Cambridge-ben.[35] Ez és a szintén 2012-es londoni The Musical Geographies of Central Asia” konferencia[36] is azt bizonyítja, hogy nyugaton
is megnőtt az érdeklődés a török népek népzenéje iránt, miközben a turkológia szakok és műhelyek egymás után zárnak be. A törökségi népek zenéjének összehasonlító elemzése bizonyos értelemben talán korlátozottnak tűnhet, ám itt egy Kínától Bulgáriáig terjedő hatalmas eurázsiai területről van szó. Ezek a népzenék bámulatos sokszínűséget mutatnak, és a köztük levő összefüggések radikálisan eltérnek a török népek nyelvei közötti viszonyoktól.
[37]
Itt tegyünk egy kis kitérőt. A nyelv, a kultúra és ezen belül a zene más-más törvényszerűségeknek engedelmeskedik. Ahogy nem várjuk pl., hogy az indoeurópai nyelveket beszélő norvégoknak és kurdoknak a kultúrája, zenéje hasonló legyen, nem várhatjuk ezt a török (vagy éppen finnugor) népek esetében sem. Hosszú története alatt a törökség kultúrája és nyelve számos népet olvasztott magába, melyek azután eltörökösödve visszahatottak a beolvasztó kultúrára. Ez történt pl. Anatóliában is, ahol 1071-ben a kelet törökországi Manzikertnél a szeldzsuk török seregek megverték a bizánci seregeket. Ugyanakkor csak 1453-ban foglalták el Konstantinápolyt (Isztambul), és a közben eltelt időben fokozatosan bevették a mai Törökország területét.[38] A szeldzsukok beérkezésekor itt egy igen vegyes népesség élt, többek között görögökkel a tengerpartokon (pl. Trója), iráni nyelvű kurdokkal, őskeresztény és zsidó közösségekkel, és pl. a hatti, hettita és más népek utódjaival. Ugyanakkor a mai Törökország területén az emberek túlnyomó többsége törökül (is) beszél, és a többségük töröknek vallja magát. Nem csoda hát, hogy az anatóliai népzene igen eltérő a keletebbre lakó török népek népzenéjétől, és sok szempontból európai rokonságot mutat. Ez könnyen következhet a megszálló törökök és a helyi (bizánci kultúrájú) lakosság egymásra hatásából. Különösen azt tekintve, hogy a megszállók túlnyomóan férfiak voltak, a helyi lakosságnál elsősorban a nemzőképes férfiak estek el, és a hódítók előszeretettel vettek rabnőket, később feleségeket is a megszállt területekről. A nők azután megtanulták a nyelvet, de dalaikat tovább örökítethették gyermekeiknek.[39] A fentiek alapján kutatásunk a kulturálisan, nyelvileg, történetileg, mítoszaiban és a ‚mi-tudat’ által többé-kevésbé összekötött török nyelvű népek lakta területek zenéjén kívül számos, a határaik mentén élő nem török nyelvű népre is kisugárzik.
Könyveim Hadd emeljem ki, hogy Csáki Évával egy másfél-személyes kutatócsoportot alkotunk, ránk vár a pályázatok megírása, a terepmunka Ázsia különböző területein, a gyűjtött anyag digitalizálása, a dallamok és különböző nyelvű szövegek lejegyzése és természetesen a tudományos feldolgozás is. Eddig mintegy 10.000 dallamot vettünk fel, digitalizáltunk, nagy részüket lejegyeztem és elemeztem is. Könyveimben szinte kizárólag magam gyűjtötte és lejegyezte dallamokat publikálok! ● PhD dolgozat - Bartók Béla törökországi gyűjtése egy nagyobb anyag fényében
● Az anatóliai török népzenéről - Török Népzene I, MTA ZTI, Budapest, 1994 - Török Népzene II, MTA ZTI, Budapest, 1995
● Az anatóliai és a magyar népzene összehasonlító vizsgálata[40] - In the Wake of Bartók in Anatolia, Budapest, European Folklor Institute, 2000. 350 p. (Bibliotheca Traditionis Europeae 2.) 2005-ben CD-ROM kiadása is megjelent. - Bartók nyomában Anatóliában - Hasonló magyar és anatóliai dallamok, Budapest, Balassi Kiadó, 2001. 201 p. - Bartók'un izninde Anadolu'da, Pan Yayınevi, Istanbul, 2009, p. 225
● Törökországi misztikus iszlám (1) - The Psalms and the Folk Songs of a Mystic Turkish Order (Csáki Évával), Akadémiai Kiadó, Budapest, 2009, p. 710., török kiadása 2004-ben várható. Törökország ma is egy kincsesbánya az etnomuzikológusok számára. Az analitikus áttekintés mellett természetesen szükség van egy-egy közösség népzenéjének közelről való vizsgálata is. Ilyen volt a törökország európai részén élő szufi bektasik között 5 évig végzett kutatás.
● Kazak népzene (1) - Kazakh Folksongs from the Two Ends of the Steppe, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2001. 302 p. (Egymástól 1500 km-re élő két kazak közösség zenéjének összehasonlító vizsgálata.)
● Azeri népzene - Azeri folksongs - At the Fountain-Head of Music, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2004. 623 p. - Azerbaycan El Havaları - Musiqinin İlk Qaynaqlarında, Bakû, Azerbaycan, 2006, 610 p. - Azerbajdzsáni népdalok – a zene kezdeteinél (CD melléklettel), European Folklore Institute, Budapest, 2009, p.605. Az anatóliai törökök legközelebbi nyelvrokonainak az azeri törökök népzenéjének vizsgálata.
● Karacsáj népzene - A régi magyar zene nyomában – A kaukázusi karacsájok népzenéje (Ufuk Tavkullal), L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2012, p. 426. A Kaukázus északi lejtőin, illetve törökországban élő kipcsak karacsák-malkár törökség zenéjének összehasonlító vizsgálata. - török kiadása idén várható.
● Ázsiai sámándalok (1) - Shaman Songs (Hoppál Mihállyal), Budapest: International Society for Shamanistic Research, Budapest, 2010. 72.p.
● Összefoglaló kötet (1) - Comparative Analysis of Hungarian and Turkic Folk Music – Türk-Macar Halk Müziğinin Karşılaştırmalı Araştırması, TIKA (Türk İşbirliği ve Kalkınma İdaresi Başkanlığı) and Ankara Hungarian Embassy, 2006, Ankara, 320 p. Előkészületben - Kirgiz Népzene - Nyugat-türkmén népzene - Török népek népzenéje
Sipos János 1989-ben Anatóliában gyűjtés közben
Rövid népzenei utazás a török népek között Természetesen most nem ismertethetem az összes török nép valamennyi népzenei stílusát, mindössze laza ecsetvonásokkal felvázolhatjuk néhány török nép egy-két fontosabb népzenei rétegét. [41] Az érdeklődők többek között a fent ismertetett kötetekből mélyebb ismereteket szerezhetnek.
* jelöli azokat a török népeket, melyek között magyar népzenekutatók dolgoztak Körutazásunkat kezdjük Törökországgal. Ennek a közel 80 milliós népnek az kialakulása igen összetett, és ennek megfelelően népzenei kultúrája is nagyon sokszínű. Sokféle forma található itt, a néhány hangon mozgó motívumtól a majd’ két oktávon ereszkedő négysoros szerkezetekig. A területek és műfajok alapján nagy eltéréseket látunk, pl. a Toros-hegységben élő szúfi tahtadzsik népdalai lényegében egyetlen zenei formán alapulnak, míg vallási repertoárjukban számos igen különböző forma szerepel. Az anatóliai népzene áttekintése mégsem reménytelen, megpróbálkozott ezzel Bartók Béla, és egy jóval nagyobb anyagon magam is.
[42]
Most azonban csak három közkedvelt anatóliai zenei formát említhetek. A magyar sirató kisformájához hasonlóan a legáltalánosabb török sirató dallam lényege két egymás alatt párhuzamosan mozgó szabad előadású és rugalmasan
improvizált dúr-hexachord sor (1. kotta). Ilyen siratók előfordulnak a magyar, az azeri, karacsáj, kirgiz népzenében, és hasonló formákra bukkanhatunk többek között a román, spanyol, bulgár népzenékben és a gregoriánban is.[43] Sok népnek a siratója azonban teljesen más karakterű, itt tehát nem az emberi lélekből kultúráktól függetlenül- következő zenei formával van dolgunk. Mindenesetre a siratók összehasonlító vizsgálata igen fontos, mert ez a zenei réteg természeténél fogva mindig igen erősen ellenáll a változásoknak.[44]
Egy anatóliai sirató:
♫
Egy másik fontos forma négysoros ereszkedő szerkezete igen jellemző az anatóliai népzenére (2. kotta). A többnyire ereszkedő karakterű sorok rendre az 5, b3, b3/1 illetve az 1. fokokon nyugszanak meg, és a dallam közepén jellemző a mi-re-do trichordon való mozgás.[45] Ez a pszalmodizáló dallamtípus is fontos szerepet játszik Anatóliában, és megtalálható többek között a dél-nyugati kazakoknál, és a karacsájoknál (itt leginkább vallási dallamokban) valamint a székelyeknél is.[46] Ugyanakkor ritka vagy egyáltalán nem fordul elő más török népeknél.
Török pszalmodizáló dallam:
♫
Megemlítem még, hogy az anatóliai gyermekjátékdalok épp úgy a mi-re-do trichord középső hangja körül forognak, mint az egyik legfontosabb magyar gyermekjáték dallam. Egy anatóliai gyermekjáték Osmaniye-ből: http://youtu.be/viCskQaWDxg
Haladjunk most keletre az anatóliai törökök legközelebbi nyelvrokonai, az azerik felé. Tudjuk, hogy Azerbajdzsán területét ugyanazok a türkmén törzsek törökösítették el mint Anatóliát,[47] más volt azonban az alapréteg, melyre rátelepültek, ezért a két népzene alapvetően eltér egymástól. Az összetett anatóliai népzenével szemben az azeri népzene igencsak egyszerű képet mutat. Dallamai 3-4 hangon mozognak (eol, dór, fríg tritetrachordok), rövid, strófákba nem szerveződő sorokból állnak és ütemjelzésük 6/8, 2/4 vagy erre visszavezethető.[48] Török párhuzamaikat legfeljebb Törökország azerik és a kurdok által is lakott keleti részein találjuk meg. Ha egyetlen dallammal kellene jellemezni a vokális azeri népzenét, ez pl. a dián látható dallam lehetne.[49] Mint korábban említettük, jelentősebb magyar párhuzamot itt csak a siratónál találunk. Hallgassuk meg az azeri szúfik egy zikir szertartásának részletét, melyben felhangzó dallam egyben egy másik tipikus azeri népdalforma is: http://youtu.be/V2K7TtR5Qi8
Egy tipikus azeri dallam Vessünk most egy pillantást az Azerbajdzsánnal szemben, a Kaszpi-tenger túloldalán lakó jomut türkmének népzenéjére. Kutatóútjaim és az áttanulmányozott publikációk alapján kiderült, hogy a falusi türkmének vokális népdalai is igen egyszerűek, és leírásuk nagymértékben megegyezik az azeri népdalok fenti leírásával[50] Ugyanakkor épp a kis formáknál a kis eltérések nagyobb szerepet játszanak, így az azeri és a türkmén stílusok aprólékos összevetése egy fontos feladat. A türkén vokális dallamokra egy jó példa a következő lakodalmni dal: http://youtu.be/f0gZCerxIh4
Ezzel szemben a fél-professzionális türkmén bahsik ’énekmondók’ repertoárja jóval szélesebb, ebben találhatunk nagyobb ívű dallamokat is, melyek mutatnak bizonyos hasonlóságokat a Bartók által is felvett anatóliai uzun hava dalokhoz. Egy bahsi együttes játékából hallunk egy rövidebb példát.
Egy bahsi együttes
♫
Haladjunk északabbra, az azerikhez földrajzilag szintén közel eső, de tőlük az áthághatatlan Kaukázus bérceivel elválasztott karacsáj-balkárok felé. A Kaukázus északi oldala a magyar etnogenezis, és sok török nép számára is igen fontos, mert ez az a terület, ahol a sztyeppe összeszűkül, és itt haladtak el nyugat felé, a népvándorlások népei, pl. az avarok, hunok vagy éppen a magyarok. A karacsáj népzene, ha nem is olyan gazdag, mint az anatóliai, de számos eltérő formát, stílust tartalmaz. Itt azonban az egyszerűbb dalok viszonylag kevéssé vannak képviselve, és sok az összetettebb négysoros dallam. Meglepően sok párhuzamot találunk a magyar népzenéhez, ezekre könyvemben kitértem. A következőkben mutatok egy pszalmodizáló karakterű dalt, ilyenek a karacsájoknál leginkább a vallási zikr énekek között fordulnak elő: ♫
Hallgassuk meg a karacsáj ősvallás 'Gollu' dallamát, mely határozottan emlékeztet a magyar regös-dallamok egyik típusára: http://youtu.be/1ljbIzk7USA
Végül hallgassunk meg egy mi-re-do-re forgó esővarázsló dallamot:
♫
Ha madártávlatból rátekintünk a Volga-Káma-vidék török népeinek zenéire, itt meghökkentően más karakterű zenei világgal találkozunk. A tatár, csuvas és baskír népzene jellemzői a szinte kizárólag pentaton skálákon illetve annak részein mozgó, többnyire ereszkedő dallamok. Előbukkan a magyar népzenében is ismert pentaton kvintváltás, ez a jelenség azonban csak a cseremisz-csuvas határon hallható egy 100 kilométeres körben, a finnugor cseremiszeknél csak addig, amíg a csuvas török nyelvi hatás tart. A tatárok szintén teljesen pentaton népzenéjében pedig nem kvintváltás, hanem kvartváltás fordul elő. A pentaton kvart-kvintváltás nagy tömegben Külső- és Belső-Mongóliában is előfordul, így a Volga-Káma vidéken élő kvintváltó stílusnál az Aranyhorda után ide beolvadt mongolok hatására gyanakodhatunk.[51] Ezt a feltételezést erősíti, hogy a baskírok és tatárok uzun küy ’hosszú dalai’ is a mongol népzene felé mutatnak.
[52]
A
bemutatott dallamok kadencia-sora G’(D)C, de bőven találunk F(D)B, D)D)G, G’(D)x ill. G’(C)x kadenciasorú mongol dallamokat is.
Hallgassunk meg néhány ilyen belső-mongol dallamot:
♫
Du-Yaxiong, illetve már magyar a népzene-stúdiumot Kodály Zoltánnál hallgatott kínai Zhang Rei a sárga jugurok (jugurok) hasonló dallamairól beszélt. - ez azonban egy kicsi néhány ezres nép, melynek egyik fele el van mongolosodva, a másik pedig kínaiasodva. A kvintváltást inkább ők tanulták a mongoloktól mint fordítva, illetve egy nagyobb területen élő forma lehet. Itt meg kell említeni, hogy a török népek között pentaton skálák Kínától (ujgurok) Mongólián és a szibériai törökségen át Kazahsztán északi vidékein, illetve a VolgaKáma vidéken hallhatók. E területtől délebbre élő törökségi népek zenéjét a diatónia illetve a szűkebb ambitusú dallamok jellemzik.
Kazahsztán hatalmas területén sok zenei kutatás folyt, de összefoglaló munka itt sem született meg.[53] Magam a délnyugati aday kazakok és a mongóliai kazakok népzenéjét vetettem össze.[54] Ennek során kiderült, hogy bár a két csoport nyelve lényegében megegyezik. Azonban a kis ambitusú diatonikus skálákon mozgó aday kazak dalokkal ellentétben a mongóliai kazak népdalokat nagy ambitusú pentaton skálákon szenvedélyesen fel és le hullámzó dallamsorok jellemzik. Ezek azonban eltérnek a mongolok pentaton dalaitól. Általában azt mondhatjuk, hogy az aday kazakok több és egymástól is eltérő diatonikus zenei stílussal rendelkeznek, mint az azerik vagy a türkmének. Ezek a dallamok azonban jelentősen eltérnek a keletebbre élő kazakok pentaton zenestílusaitól.
Aday kazak pszalmodizáló dallam:
♫
A mongóliai kazakok egy jellegzetes dallama:
♫
A kirgizek népzenéjét 1300 dallamos nagyszabású gyűjtéseim alapján nemrég kezdtem alaposabban vizsgálni, sajnos erre idő és hely hiányában most nem térhetek ki részletesebben. Mindössze annyit említek, hogy a kirgiz zene összetettségét tekintve a karacsáj népzenére emlékeztet, de itt sokkal több elemi forma maradt meg.
Kirgiz sirató:
♫
Összefoglalás Bartók Anatóliai gyűjtésével kezdődő kutatás először a Volga-Káma vidékére terjedt ki majd folytatódott Törökországban, a Balkánon, majd az azerik, karacsájok, kazakok, kirgizek és türkmének között. Ma már nemzetközi kutatócsoport is alakult, mely ezt az összehasonlító munkát is végzi. A szibériai törökség, az ujgurok, és az üzbégek népzenéjének a kutatásba való bevonásával egy hatalmas Eurázsia terület népzenéjének átfogó (természetesen nem minden részletbe belemenő) áttekintésére nyílik lehetőség. A kutatást a nagy terület mellett még két dolog teszi figyelemre méltóbbá: 1) A török nyelvű népek népzenéje rendkívül változatos, és tanulmányozásával egy igen széles zenei palettát tekintünk át 2) A török népek (is) lényegében eltörökösödött népeknek vehetők, akik körbe vannak véve olyan népekkel, melyek egy részét maguk törökösítették el. Ezért a kutatás közvetve kisugárzik a török népek szomszédságában élő más népekre is. Végül egy óhaj: Ahogy Bartók Béla 1936-os kutatását 1957-1978 között Vikár László és Bereczki Gábor, majd a 1987-től a mai napig a magam kutatása követte, biztos vagyok abban, hogy ismét akad valaki, aki majd tovább folytatja ezt a nagy szabású összehasonlító munkát.
Hivatkozások Bartók, B. (1976). Turkish Folk Music from Asia Minor. Ed. Benjamin Suchoff. Princeton. Bartók, B. (1991). Küçük Asya’dan Türk halk mûsikîsi. Ford. Bülent Aksoy. Istanbul. Beliaev, V. M. (1975). Central Asian Music. Middeltown, Connecticut. Csáki, É. (2004). Middle-Mongolian loan verbs as they appear in Karachay-Balkar. Inner Asian Survey, No. 2. 7–35. Dobszay L. – Szendrei J. (1988).
A Magyar Népdaltípusok Katalógusa I–II. Budapest, Akadémiai
Kiadó. Dobszay L. (1983). A siratóstílus dallamköre zenetörténetünkben és népzenénkben. Budapest, Akadémiai Kiadó. Dumezil, G. (1942–43). Legendes Sur Les Nartes: Nouveaux Documents Relatifs Au Heros Sosryko. Revue De L’histoire Des Religions (Rhr), 125. és 97–128. Erdélyi I. (2000). Szádeczky-Kardoss Lajos naplója és az első Zichy-expedíció. Turán, 3:3, június–július, Budapest, 17–26. Erzakovič, B. G. (1966). Pesennaia kul’tura kazakhskogo naroda. Alma-Ata. Erzakovič, B. G. (1979). Muzikal’noe naslednie kazakhskogo naroda. Alma-Ata. Erzakovič, B. G. (1995). Narodnye pesni Kazakhstana. Alma-Ata. Gippiysa, E. V. (1981). Narodnye pesni i instrumental´nye naigryši Adygov. Tom 2 (1981), Tom 3 – Čast´ 1 (1986). Tom 3 – Čast´ 2 (1990), Moskva. Grousset, R. (1980). Bozkır İmparatorluğu. İstanbul, Ötüken Neşriyat. Jakubovskij, A. Ju. (1992). Altın Ordu ve Çöküşü. Ankara, Türk Tarih Kurumu Yayınları. Juhász, Z. – Sipos, J. (2009). A comparative analysis of Eurasian folksong corpora, using self organising maps. Journal of Interdisciplinary Music Studies (ed. Barış Bozkurt), Badoi: 10.4407/jims.2009.11.005 Karatay, O. (2003). Kafkasya Bulgarları Tarihi. Karaçay-Balkarlar – Tarih, Toplum, Kültür. Ankara, Karam Yayınları, 18–45. Klaproth, J. (1823). Voyage au Caucase et en Georgie. Paris. Kodály, Z. (1976). A Magyar Népzene. Vargyas L. által javított és bővített kiadás. Budapest, Zeneműkiadó.
Krader, L. (1966). Peoples of Central Asia. The Hague, Indiana University Publications. Ligeti L. (1986). A Magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpádkorban. Budapest. Mattei, J.-L. (1994). Kırım ve Kafkasya’da Osmanlı Nüfuzunun Gerilemesi ve Ruslara Karşı Kafkas Kabilelerinin Direniş Girişimleri (1792). Toplumsal Tarih, 7, İstanbul, 49–57. Otarov, O. (2001). Karaçay-Malkar Halik Jirla. Elbrus, Nalčik. Paksa K. (1999). Magyar Népzenetörténet. Budapest. Pröhle, W. (1909). Karatschajisches Wörterzeichnis. Keleti Szemle, 10, 83–150. Robert, L. (1929). Gesänge russischer Kriegsgefangener. Wien–Leipzig. I. Band, 1. Abt. 1926, II, 1; 3. Abt., 7–8., 14–17. Róna-Tas, A. – Berta, Á. (2011). West Old Turkic. Turkic Loanwords in Hungarian I– II. (Turcologica 84), Wiesbaden. = (WOT). Saygun, A. A. (1976). Béla Bartók’s Folk Music Research in Turkey. Budapest, Akadémiai Kiadó. Şeşen, R. (1985). İslâm Coğrafyacılarına Göre Türkler ve Ülkeleri. Ankara, Türk Kültürünü Araştırma Enstitüsü Yayınları. Sipos J. (1994). Török Népzene. I. (Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez 14) Budapest, MTA ZTI. Sipos J. (1995). Török Népzene. II. (Műhelytanulmányok a magyar zenetörténethez 15) Budapest, MTA ZTI. Sipos J. (1997). Bartók Béla törökországi gyűjtése egy nagyobb anyag fényében. PhD disszertáció az MTA Bartók Archívum könyvtárában, Budapest. Sipos J. (1997). Similar Musical Structures in Turkish, Mongolian, Tungus and Hungarian Folk Music. In Berta, Á. (ed.): Historical and linguistic interaction between Inner-Asia and Europe. Szeged, 305–317. Sipos, J. (2000). In the Wake of Bartók in Anatolia. (Bibliotheca Traditionis Europeae 2), Budapest. Sipos J. (2001a [2004!]). Egy most felfedezett belső-mongóliai kvintváltó stílus és magyar vonatkozásai, Ethnographia, 112, 1–2: 1–80. Sipos J. (2001b). Bartók nyomában Anatóliában. Budapest, Balassi Kiadó.
Sipos, J. (2001c). Kazakh Folksongs from the Two Ends of the Steppe. Budapest, Akadémiai Kiadó. Sipos J. (2001d). Népdalok a kazak sztyeppe két végéről, Magyar Zene, 39:1, 27–56; 39:2, 183–200; 39:3, 301–311; 39:4, 425–440. Sipos, J. (2002). Report on my Expedition in the Caucasus. In Varia Eurasiatica: Festschrift für András Róna-Tas. Szeged, Department for Altaic Studies. Sipos, J. (2004a). Azeri folksongs – At the Fountain-Head of Music. Budapest, Akadémiai Kiadó. Sipos, J. (2004b). The Central Style of Azeri Folksongs, Journal of Turkic Civilization Studies, № 1. Kyrgyz-Turkish Manas University – Center for Turkic Civilization Studies, Kyrgyz-Turkish Manas University Publication: 62, Bishkek. Sipos, J. (2005). In the Wake of Bartók in Anatolia. (2. DVD-s kiad.). European Foklore Institute, Budapest. Sipos, J. (2006a). Similar melody Styles in Kazakh and Hungarian Folk Music. In Traditional Music of Turkic People: Present and Future. Kizilorda, Kazakistan, 249– 266. Sipos, J. (2006b). Azerbaycan El Havaları – Musiqinin İlk Qaynaqlarında. Bakû. Sipos, J. (2006c). Comparative Analysis of Hungarian and Turkic Folk Music – TürkMacar Halk Müziğinin Karşılaştırmalı Araştırması. Ankara, TIKA (Türk İşbirliği ve Kalkınma İdaresi Başkanlığı) és az Ankarai Magyar Nagykövetség kiadványa. Sipos J. (2009). Azerbajdzsáni népdalok – a zene kezdeteinél. (CD-vel) European Folklor Institute, Budapest. Sipos, J. – Csáki, É. (2009). The Psalms and Folk Songs of a Mystic Turkish Order. (CD melléklettel) Budapest. Sipos J. (2010a). Az azeri népzene kapcsolata a magyar illetve más török népek zenéihez. In Dévényi K. (szerk.): Varietas Delectat, Tanulmányok Kégl Sándor emlékére. (Keleti Tanulmányok – Oriental Studies), Budapest, 115–130. Sipos, J. (2010b). Bir Trakya Bektaşi Cemaatinin Müziği ve Macar Halk Müziği. In Ecevitoğlu, P. et al (eds.): Haci Bektaş Veli “Güneşte Zerresinden, Deryada Katresinden”. Ankara, 359–372. Sipos J. (2010c). Milyen eredetűek a magyar népzene honfoglalás kori rétegei? Magyar Nemzet, 2010. december 18.
Sipos, J. – Tavkul, U. (2012a), A régi magyar népzene nyomában - A kaukázusi karacsájok népzenéje, Budapest: l’Harmattan Publishing House Sipos, J. (2012b). Népzenegyűjtés a zemzemek földjén (Türkmén expedíció – I. rész), Folkmagazin 2012/1, Budapest Szabolcsi, B. (1935). Eastern Relations of Early Hungarian Folk Music, Journal of the Royal Asiatic Society. Szabolcsi B. (1957). A melódia története. Budapest. Szabolcsi B. (1979).
A magyar zenetörténet kézikönyve. Budapest.
Tardy, L. (1978). The Caucasian Peoples and their Neighbours in 1404. Acta Orientalia, XXXII (1), 83–111. Tarhan, M. T. (1979). Eskiçağda Kimmerler Problemi. VIII. Türk Tarih Kongresi: Ankara, 11–15 Ekim 1976, I: 355–369. Ankara, Türk Tarih Kurumu Yayınları. Tavkul, U. (1993). Kafkasya Dağlılarında Hayat ve Kültür. İstanbul, Karaçay-Malkar Türklerinde Sosyo-Ekonomik Yapı ve Değişme Üzerine Bir İnceleme. Ötüken Neşriyat. Tavkul, U. (2002). The Socio-Linguistic Aspect of Cultural Interaction Among the Peoples of the Caucasus. Acta Orientalia, 55 (4), 353–377. Tekeev, K. M. (1987). Novıe seleniya Karačaja i Balkarija vo vtoroj polovine XIX načale XX. vv. Voprosı Arheologii i Tradicionnoj Etnografii Karačaevo-Čerkesii, Çerkessk, 90–106. Vargyas L. (2002). A magyarság népzenéje. (2. javított kiadás), Budapest. Vargyas L. (szerk.) (1992). A Magyar Népzene Tára. VIII/A, Népdaltípusok, Budapest. Vásáry I. (1972). Ógyallai Besse János kaukázusi tudósításai. Budapest, Körösi Csoma Társaság. Vikár L. (1993).
A volga-kámai finnugorok és törökök dallamai. Budapest, Akadémiai
.
Kiadó Vikár,
L. – Bereczki, G. (1971). Cheremis Folksongs. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Vikár,
L. – Bereczki, G. (1979). Chuvash Folksongs. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Vikár,
L. – Bereczki, G. (1999). Tatar Folksongs. Budapest, Akadémiai Kiadó.
Végjegyzetek
[1] Bartók (1923), Volkmusic der Rumänien von Maramureş, München; Bartók (1935), Melodien der rumänischen colinde, Wien; Bartók (1959), Slovenské L’udové Piesné – Slowakische Volkslieder, I. Bratislava. [2] 1918 után magyar-lakta területen lényegében már nem gyűjtött.. Összesen mintegy 6000 magyar dallamot vett fel és jegyzett le szövegestül, megírta alapvető könyvét A magyar népdal-t, megalkotta az Egyetemes Gyűjteményt, és a dallamok egy részét műveiben is felhasználta ( l. a Gyermekeknek vagy a Mikrokosmos sorozat számos darabját. [3] 1932-ben arab zenei kongresszuson vett részt Kairóban. [4] 1929-ben a Szovjetunióban turnézott, ahol meglátogatta a leningrádi fonogramm-archívumot. [5] Bartók (1935), Melodien der rumänischen colinde, Wien. [6] Később: …Olyan magyar dallamokon kívül, amelyek cseremisz dallamok változatai, olyan magyar dallamokat is találtunk, amelyek Kazan környékéről való északi-török dallamok változatai. Nemrég megkaptam Mahmud Ragib Kösemihalnak ... »A török népzene hangnemi sajátságainak kérdése« című könyvét, (Gazimihal:1936a), Türk halk muziklerinin tonal hususiyetleri meselesi, İstanbul.) és ott is találtam néhány ilyenfajta melódiát… [7] Bartók (1936), Halk müziği hakkında, Ankara. [8] Saygun, A.A. (1976), Béla Bartók’s Folk Music Research in Turkey, Budapest., Bartók, B. (1976), Turkish Folk Music from Asia Minor, (ed. Benjamin Suchoff), Princeton., Bartók, B. (1991), Küçük Asya’dan Türk Halk Musıkisi, İstanbul., Magyar kiadás még nincs, csak a felvett dallamok jelentek meg: Bartók Béla török népzenei gyűjtése a Néprajzi Múzeum fonográf-archívumából 2. ed. Birinyi József, Hungaroton, 1996, HCD 18219 [9] Bartók, B. (1976), Turkish Folk Music from Asia Minor, (ed. Benjamin Suchoff), Princeton.; Bartók, B. (1991), Küçük Asya’dan Türk Halk Musıkisi, İstanbul.; Magyar kiadás még nincs, csak a felvett dallamok jelentek meg: Bartók Béla török népzenei gyűjtése a Néprajzi Múzeum fonográf-archívumából 2. ed. Birinyi József,
Hungaroton, 1996, HCD 18219 és Saygun, A.A. (1976), Béla Bartók’s Folk Music Research in Turkey, Budapest. [10] Az előadások témája: 1) A magyar és a török zene [a pentatonikus régi népzene] kapcsolata; 2) A magyar zene kifejlődése és mai állapota [modern zenénk hogy kapcsolódik a népzenéhez]; 3) Hogyan születhetne meg a török nemzeti zene? - Emellett hozzátette, hogy a Halk Evi nagyon hálásan nyújtana módot gyűjtő munkára is, ezt könnyen teheti, hiszen szervezetei behálózzák az egész országot, s rendelkezésére áll az állami apparátus is." (Bartók török útja azért is válhatott valóra, mert saját óhaja egy történelmi véletlen folyamán egybeesett az akkori Törökország kultúrpolitikájával. A fiatal Török Köztársaságban nagy gond volt ugyanis, hogy az 'oszmán' kultúrát miképpen válasszák el a 'török' kultúrától. Az igazi török kultúra letéteményesének a népi kultúrát tartották, a népzenén belül pedig a pentaton hangsort számították ősi török jellegzetességnek, olyannyira, hogy egyesek a pentatónia és a törökség közé szinte egyenlőségjelet tettek: "Ahol pentatónia van: a) az ott lakók törökök; b) ott a törökség a régebbi korokban civilizációt teremtett, és az őslakókra hatott." – Saygun (1936). Egy másik zenetudós így nyilatkozott: "Be kell vallanom, hogy ma már hiszek abban, amiben régebben nem, vagyis, hogy az Amerikában és Afrikában található pentatónia közép-ázsiai eredetű." – Kösemihal (1936). A török meghívók azt remélték, hogy egy Bartók-formátumú tudós alátámasztja a törökországi zene pentaton alapjaira vonatkozó tételt. [11] Március 13-án német csapatok szállták meg Ausztriát, ami rendkívüli módon felzaklatta Bartókot. 1939 decemberében elvesztette mélységesen szeretett édesanyját, s ebben az évben véglegesen rászánta magát az emigrálásra. Tanítványával, Deutsch Jenővel elkészíttette a török zenei példák kottáinak tisztázatát, és elkészült a török szövegek írógépes példánya is. A bevezető tanulmány megírását egyelőre elhalasztotta, de ekkor komponálta a Divertimentót vonószenekarra, a VI. vonósnégyest, befejezte a második hegedűversenyt és a zongorára írt monumentális Mikrokosmost, valamint letisztázta román népzenei gyűjteményének dallamait. A szöveggel kapcsolatos problémák miatt ideiglenesen leállnak a török gyűjtés munkálatai. 1938 májusában kezdett el újra foglalkozni az anyaggal, ekkor küldte el Rásonyinak a hátralevő török szövegeket. [12] Saygun 1939. március 19-i levele, l. Saygun (1976: 416-7)
[13] Saygun így számol be Bartók 1936 februárjában neki írt leveléről: „Egy 1936 februárjában nekem írt levelében Bartók… emlékeztetett engem a török népzene iránti mély érdeklődésére, hangsúlyozta, hogy a legmegfelelőbb hely a kivándorlásra Törökország lenne. Ezután megkért, hogy érdeklődjem a kormányzat illetékeseinél, hogy lehetséges lenne-e bevonni őt országunk népzenei kutatásaiba, hozzátéve, hogy együtt hasznos munkát tudnánk végezni ezen a téren. Ha jól emlékszem, azt is hozzátette, hogy egy szerény összeg elég lenne, mely fedezné a megélhetési költségeit. Azonnal megkezdtem a szükséges lépések megtételét, de sajnos minden erőfeszítésem teljesen sikertelennek bizonyult. Bartók ugyanis nemkívánatos volt Ankarában (ezt Saygun nem magyarázza – S.J.). Tovább rontotta helyzetet, hogy Bartók javaslatát éppen én, egy másik nemkívánatos személy közvetítette… Általában véve amerikai évei nagy nehézségek között teltek, ahogy Bartók írta „félévről félévre élünk”.( Lev. 2. 17. o., 1942 december 31-i levél). [14] Közben a finn zenefolkloristák a lapp, észt, mordvin, vogul és osztják gyűjtemények közös zenei tartalmát igyekeztek megtalálni, nem sok sikerrel (A.Launis, I. Krohn, A.O.Vaisanen). Pl. Väisänen vizsgálatai szerint a vogul és az osztják dallamok forma, szerkezet és díszítőmód tekintetében teljesen egyeznek, de dallamanyagukban nincsenek közös típusok (!).Tehát e népeknél (is) a zenék közötti viszonyok sokszor alapvetően eltérnek attól, amit a nyelvek közötti kapcsolatok mutatnak [15] Väisänen az összehasonlításokról. Kifejti, hogy olyan dallamok, melyek formájukban és melódiájukban magas fejlettségűek, nem szolgálnak bizonyító anyagul ha a finnugor népek ősi kapcsolatairól zenei téren akarunk következtetéseket levonni. (189.) Ráadásul a vogul-osztják dallamkérdés az ősi szamojéd és tatár-kapcsolat valamint az újabb orosz hatás miatt rendkívül bonyolult. Väisänen szerint magyar-finn összehasonlításoknál összekötő népeket is keresnünk kell, különben metodikailag téves lesz az eljárásunk (Szomjas p.30). Az összehasonlított adat reliktum jellegű legyen, nagy múltú szokáshoz kapcsolódjon, újkori eredete kizárt legyen. Csak összefüggő stílusokat hasonlíthatunk össze. Archaikus stílusjegyek pl. a recitativók, primitív dallamépítő elv vagy éppen formátlanság, a melódiavezetés régies vonala, ritmikai különlegességek, régi hangnem vagy előadói stílus.
[16] Számos első világháborús török és finnugor eredetű hadifogolytól közölt dallamokat a Gesänge russischer Kriegsgefangener kiadványsorozatban. Sok esetben az általánosság szintjén maradt, de ő határozta meg először a finnugor és török népek zenei sajátosságait (Lach 1920, 1926). [17] A kvintváltó forma csak a cseremisz-csuvas határon, egy 100 km-es körön belül él, a cseremiszeknél csak addig, amíg a csuvas nyelvi hatás is tapasztalható. A körön kívül sem a cseremiszek sem a csuvasok között nem található meg. Mindez igen valószínűsíti, hogy a határ menti cseremisz területeken az ott élő finnugorok a török csuvasoktól tanulták el. A cseremisz kvintváltás egyébként is teljesen külön áll különállását a finnugor népzenékben, míg a csuvas harmonizál az észak-török és a mongol népzenékkel. [18] Dobszay (1983:38): A pentaton siratók fő típusának magja egy önmagában is megálló mi-re-do triton, mely mind fent, mind lent szimmetrikusan kiegészülhet (la-szo)-mi-re-do-(la-szo) pentatóniává. Motivikája általában ereszkedő (36.o. r), de a siratók jól ismert utóívére emlékeztető domború sorokkal is találkozunk (36.o. r). Egyes siratók a forma-folyamaton belül szinte didaktikusan mutatják meg a mire-do mag és a függelékes (a-ra vagy g-re történő) lecsúszás illetve a dramatikus felső kezdetek és magas recitativók beépítését (Dobszay 1953:36 - ex.p). A gyimesi siratónál a hagyomány egyetlen nagy ambitusú lefutó sor: (l)-s-m-r/d-l,-s, (l. karacsaj sirató + S.J.) (Dobszay 1983:39) [19] Dobszay (1988), A magyar népdaltípusok katalógusa I., p. 63, Amúgy e zenei stílus csak Erdélyben és a vele közvetlenül határos részeken mutatható ki (Moldva, Bukovina, Mezőség), és könnyen lehet, hogy a székelyek sajátja Ez végképp az esetleges finnugor eredet ellen szól, hiszen miért őrzött volna meg a leginkább törökös identitású magyar népcsoport egy finnugor zenei réteget? A magyar népzene régi rétegei közül egyetlen más stíluscsoport sincsen, melynek érvényességi köre a magyar nyelvterületen belül ily módon lenne korlátozva. Lehetséges, hogy a székelyek sajátja és soha sem volt országos érvényű. Egy másik magyarázat, hogy egy eredetileg országosan elterjedt hagyomány visszaszorult formáját látjuk, ez ellen szól azonban, hogy más „peremvidékre szorult dallamaink elszórtan, a nyelvterület több határvidékén egyszerre mutathatók ki. (Dobszay 1988:63). Kisebb számban ott is előfordul a diatonikus sirató, illetve más területeken a pentatonos. A diatonikus sirató (s)-f-m-R és szo-fa-mi-re-Do + ta-la so
soraival szemben a pentaton siratót (do’-la’)-szo-mi-Re és (la’)-szo-mi-re-Do + La(szo) sorvázak jellemzik [20] Dobszay (1988:63), „elképzelhető, hogy ennél szélesebb területen is előfordulhatott, ez azonban ellenőrizendő egy hézagmentes népzenei földrajz eredményeivel.” [21] Vargyas 1984:147-150, Paksa (Ethnographia 1982: 527-553) [22] Bartók 1934-ben informálta Szabolcsi Bencét arról a nézetéről, hogy a magyar népzene finnugor rétegét a nem pentaton hangsorú magyar népdalok között lehetne keresni (Zenetudományi Tanulmányok I. 1953, 611. 1. jegyz.) [23] Erre egy példát ismét Szomjas Schiffert Györgytől vehetünk, aki abból kiindulva, hogy az egyik magyar összetett mondat dallama emelkedő-ereszkedő (pl. „Elmentem azt Operába, hogy megnézzem a Bánk Bánt”), hasonló lejtésű dallamokat keresett és talált különböző finnugor népek valamint a magyarok népzenéjében. Könyvének összefoglalójában azonban ő is megállapítja, hogy ilyen dallamok a világ sok pontján megtalálhatók. (többek között a török népeknél, ahol a mondat dallam teljesen más). [24] Vargyas (1988:51) feltételezi, hogy a magyarok tanították meg e dallamokat az obi ugoroknak. Jegyezzük meg azonban, hogy ebben az esetben nem finnugor rétegről lenne szó, hanem egy sajátos magyar zenei alakulatról.Vargyas az obiugoroknál az 5,4,2 és 1 fokú kadenciákat váltogató nagy siratónak is megtalálta közvetlen párhuzamát” (p.49) Ugyanakkor Vargyas (1988:48) ezt is kijelenti: „Ez a sokféle bővítés kétségtelenül másodlagos fejlődés eredménye… célszerű az összehasonlításban megmaradni a kis (sirató) formáknál, vagyis az eredeti, máig egységes típusnál.” [25] Vargyas (1980: 215-216) csak a vogul-osztják párhuzamokat tartja elfogadhatónak! [26] (Lach 1952: 60-61) [27] pl. Lach 1928: 14, 26, 28, 30, 35, 57-61, 72, 74, 77, 81, 118-121 stb. [28] Erről később szó lesz. (l. pl. Bartók anatóliai gyűjtésének No51 dallamát– Studia Musicologica). [29] A dél-kazak sirató topológiai hasonlóságokat mutat a magyar siratóval. [30] Fejezzük be rövid áttekintésünket egy olyan Szabolcsi idézettel, melyet Kodály is felhasznált összefoglalásában: ”A magyarság ma legszélső, idehajlott ága
a nagy ázsiai zenekultúra évezredes fájának, mely Kínától Közép-Ázsián át a Fekete-tengerig lakó különböző népek lelkében gyökeredzik.” Szabolcsi: Népvándorláskorabeli elemek a magyar népzenében, Ethn.1934. Szabolcsi (1934:144) a cseremisz pentaton kvintváltásról megállapítja, hogy „finnugornak nem is nevezhető stílus, hanem átvétel egy vagy több törökfajú nép zenei hagyományából... minél közelebb fekszenek az egyes cseremisz telepek a csuvas vagy tatár lakosság telepeihez, annál több kultúrájukban a tatáros, mindenesetre török-jellegű vonás... minél távolabb esnek ezektől, annál jobban osztoznak a mordvinok, votjákok, zürjének... egyszerűbb dallamvilágában.” Szabolcsi áttekintőkészségét mutatja, hogy 20 éves helyszíni kutatás után Vikár László és Bereczki Gábor ugyanerre a következtetésre jutott. [31] 2011 február 24-én az amerikai ethnomuzikológia egyik atyjának Bruno Nettlnek a egy emailt küldtem: Dear Bruno! I am very interested in your opinion about the following. You know that my main interest in the musical world of the Turkic people, which is as complex as their ethnogenezis is. The relation between their languages is very different from the relation existing between their music. I am thinking on writing a comparative study on the music of the Turkic-speaking people, mining out the common musical layers and pointing to the main differences and similarities. Do you think that a good idea? It seems so that comparative musicology looks old fashioned, but even... Best wishes, János – Kedves Bruno! Nagyon érdekelne a véleményed a következő témában. Tudod, hogy elsősorban a törökségi népek összehasonlító népzenekutatásával foglalkozom, kiknek a zenei világa olyan komplex mint az etnogenezisük. A nyelvi viszonyaik nagyon eltérnek a zenei viszonyaiktól. Egy összehasonlító tanulmányt készülök írni a török-nyelvű népek népzenéjéről, kutatva a közös rétegeket és rámutatva a hasonlóságokra és az eltérő vonásokra is. Gondolod, hogy ez jó ötlet? Úgy tűnik, hogy az összehasonlító népzenekutatás sokak szemében old fashined-nek tűnik. Üdvözlettel, János Bruno Nettl a szokásos udvariasságával már másnap válaszolt: Dear Janos, Good to hear from you. A comparative study of the musical styles of Turkic peoples? Sounds like a good idea to me. One would have to be quite careful in drawing historical conclusions. As far as the old-fashionedness of comparative
studies is concerned, I wouldn't pay attention the fact is that comparative study of all sorts is always being undertaken. Anyway, things that are considered oldfashioned return as new discoveries… Best wishes, Bruno „Kedves János. Örülök, hogy hallok rólad. A török népek zenei stílusainak összehasonlító kutatása? Nekem jó ötletnek tűnik. Ugyanakkor óvatosnak kell lenni a történelmi következtetések levonásánál. Én nem fordítanék figyelmet az összehasonlító kutatás elavultságát hirdetőkre, igazság szerint az összehasonlító kutatást mindig is alábecsülték. Akárhogy is, a réginek tekintett dolgok új felfedezésként térnek vissza. Üdvözlettel, Bruno” [32] Bartók (1976, 1991), Saygun (1976) [33] Vikár-Bereczki (1971, 1979, 1999) [34] Sipos (1994, 1995, 1997b, 2000, 2001a,b,c,d, 2002, 2004a,b, 2005, 2006a,b,c, 2009, 2010a,b,c), Sipos-Tavkul (2012). [35] See http://www.ictmusic.org/group/111/post/third-symposium-ictm-studygroup-music-turkic-speaking-world-1-2-december-2012-cambri [36] See http://music.sas.ac.uk/research-groups-and-networks/middle-east-andcentral-asia-music-forum/musical-geographies.html#c1546. [37] A török népzenék összehasonlító vizsgálata tehát valójában egy igen széles spektrumú eurázsiai népzenei kutatást jelent. Ennek eredményei felhasználhatók az antropológiai dominanciájú ethnomuzikológiában, a zenei oktatásban, és szerencsés esetekben az egyes népek kialakulásának kutatásában, Eurázsia kulturális fejlődésének vizsgálatában és még számos területen. [38] A történelem folyamán számos nép telepedett le vagy foglalta el hosszabbrövidebb időre Anatólia területét, közöttük például a hattik, hettiták, frígek, kimmerek, perzsák, kelták, görögök, örmények, rómaiak, kurdok. [39] Felidézhetjük a. az észak-kaukázusi karacsájok kialakulásának folyamatát is. A Kr. e. 3000-es években a Közép-Kaukázus Kubán kultúráját létrehozó helyi törzsei által elkészített alapra a kimmer-szkíta-alán törzsek rétege került. Ezután az első évezred első századaitól a hun-bulgár és kazár törzsek következtek, majd a 10. évszázadtól a kipcsakok. (Karatay (2003), Şeşen (1985), Tavkul (1993, 2002) [40] PhD dolgozatom: Bartók Béla törökországi gyűjtése egy nagyobb anyag fényében (MTA ZTI Bartók Archívuma)
[41] Vannak más fontos kérdések is, pl: hogyan tudjuk jellemzi egyes közössgek zenei repertoárját? Miként hasonlíthatunk össze két népzenét? Mi az kapcsolat az egyes népek zenei és nyelvi összefüggései között? Van-e értelme közös őstörök zenei rétegek kutatásának. [42] Bartók (1936, Sipos (1994, 1995, 1997a, 2001b, 2005) [43] Dobszay (1983), Sipos (2006c) [44] Sipos (2010c) [45] A-ra történő transzponálás esetén. [46] Dobszay – Szendrei (1988), Sipos (2001c, 2006a) [47] Ezek azonban nem egyeznek meg a mai Türkmenisztánban lakó türkmén törzsekkel. [48] Sipos (2004a, 2006b, 2009) [49] A egyetlen anatóliai-azeri hasonlóság a fent látott sirató formánál mutatkozik, mely azonban az sokszínű azeri siratóknak csak egyetlen alformája, míg Törökország amúgy igen összetett zenéjében meglepően egységes és letisztult dallamtípus képviseli. Azerbajdzsánban a pszalmodizáló dallamok, elő-elő bukkannak, de kivételnek számítanak. Itt általában is ritka a határozottan ereszkedő négyrészes dallamfelépítés, ami a magyar anyagban egészen általános, és a törökországi dallamoknak is mintegy felére jellemző. [50] Beliaev (1975), Sipos (2012b) [51] Sipos (2001a)] [52] Vikár (1993) [53] Erzakovič (1966, 1979, 1995) [54] Sipos (2001c)