(46. ábra) Elmesélek mindezen teóriámmal vagy másnéven világszemléletemmel kapcsolatban egy másik kisérletet, mely szerintem ismételten csak igazolja a teóriámat. A tudósok fény atomokkal végeztek egy kisérletet! Arra voltak kíváncsiak, hogy egy fényatom teljesen világos és teljesen sötét szobában mennyi idı alatt és mekkora sebességel fogja megtenni ugyanazt a távolságot. A kísérlet végeredménye az lett kissé meghökkentı módon a tudósok számára, hogy az úgynevezett fényatom sötét szobában és vilgáos szobában is ugyanannyi idı alatt és ugyanakkora sebességgel tette meg az utat. Ebbıl a kutatók arra következtettek, hogy ezek a fényatomok igazából nem is mozognak! De mindez lehetetlen! Vagy mégsem? Szerintem ez a kísérlet is csak a teóriámat támasztja alá! Hogy hogyan? Nos, ha a mi terünk, az atom idıbeli távolságának felelne meg, akkor az atom a mi terünkben a szó szoros értelemben véve be van fagyva a jelen pillanatba, azaz nem mozog! Mi mozgunk hozzá képest! Ugyanakkor ha a mi idınket vesszük az atomi tér távolságának, akkor az atomokhoz képest pedig, mi magunk vagyunk befagyva az ı jelen pillanatukba, azaz mi sem mozgunk! És ha mindezt el tudjuk képzelni és el is tudjuk fogadni így ahogy van, akkor rájövünk, hogy csak a tudatunk az ami úgymond mozog, azaz folyamatosan tágul. Melynek testbeli megnyílvánulásában az elme ezen mozgásokat összegzi, átlagolja és a tér és idı látszatát kelti tapasztalati szinten szemlélve az egészet. Ha most a tapasztalati síkot vesszük alapul, akkor a következıt vesszük észre vagy a következı dologra jövünk rá. Méghozzá arra, hogy az atom, egy pillanat leforgása alatt nagyobb távolságot tud megtenni, mint azt el tudnánk képzelni. Egyik pillanatba itt van, a következı pillanatban a világegyetem egyik végén, majd a másikon és így tovább... Hogy ez miért van? Mert az atom "állapot fejlıdéseit" (mely a "mi tudatunk egy korábbi fejlıdési" szintjei) mi össze-vissza érzékeljük! És ebbıl csinálunk egy idırendi folyamatot. Például az atom megjelenik a múltban a világegyetem egyik sarkán, majd a jövıben a világegyetem másik sarkán, majd a jelenben a szobánk egyik sarkán, majd ismét a múltban a Marson, majd a jövıben a Holdon, majd ismét (az azóta kb. 1 mpesnek érzékelt mozgás) a jelenben az orrunk elıtt... Mi ebbıl mit fogtunk fel? Csupán annyit, hogy az atom az egyik pillanatban a szobánk egyik sarkán volt a következı másodpercben pedig már az orrunk elıtt. Ezt átlagoltuk és azt mondtuk, hogy: "-Húú, de piszok gyorsan mozog!" Jó, jó, tudom, kicsit hülye példa, de leginkább ez szemlélteti legjobban a világegyetem mőködését. A káoszban rejlı rend szépsége, vagy a rendben rejlı káosz varázsát! Ugyanis az szerintem világosan kitőnik a példából, hogy azok az atomok amik ebben a pillanatban alkotják a körölüttünk lévı tárgyakat (pl. bútor, számítógép, stb...), a következı pillanatban már nem lesznek ott. A következı pillanatban, már millió más atom alkotja ugyanazokat a tárgyakat, amik körbe vesznek minket. Nem az atomok mozdultak el hozzánk képest, mi mozdultunk el hozzájuk képest! Ez a káoszban létezı rend logikája! A jelen pillanat és semmi más! Minden egyes atom, ahogy elhaladunk mellettük, ha tudnak róla, ha nem (, egyébként a saját létezésükrıl biztos, hogy tudnak, ezért elmondható az atomokról, hogy rendelkeznek tudattal), a mi világunk logikai szabályaihoz képest elrendezıdnek. És gyakorlatilag ennyi a lényeg! Így mőködik a rendszer!
30