Petőfisajtó 2010 február

Page 1

„NYITOTTAK VAGYUNK A VILÁGRA”

PETÕFI A Petõfi Sándor Székhelyiskola havilapja Ára: 50 Ft

Interjú Törökné Gabi nénivel

S

2010. február

ajtó III. évfolyam 2. szám

„Úgy gondolom, hogy jól választottam” Amikor általános iskolás voltam, matematika-testnevelés szakos tanár szerettem volna lenni, de akkor még nem volt ez a párosítás. Mivel közgazdasági szakközépiskolába jártam, ezért sokáig – három évig – úgy volt, hogy a közgazdasági egyetemre fogok majd jelentkezni. Ekkor tudtam meg, hogy már indítják az én általam választott szakpárt, ezután rögtön visszatértem az eredeti elképzelésemhez. – Hol született? Mindig Zalaegerszegen élt? – Zalaegerszegen születtem és csak a fõiskola alatt laktam máshol. – Hol járt iskolába? – Általános iskolába, az Adyba, aztán a Csány közgazdaságiba, majd Szombathelyre, a Tanárképzõ Fõiskolára jártam. – Gondolt arra, hogy máshová költözzön? Szeret itt élni? – Szeretem Zalaegerszeget, ezért nem gondolkoztam azon, hogy máshová költözzem. – Melyik tantárgyat szereti jobban tanítani? – Az igazi az, amikor mind a kettõt tanítom egy-egy osztályban, mindegyiket sze-

retem ugyanúgy. – Melyik a kedvenc sportja? – Most már a kosárlabda, de szeretem a tornát és a kézilabdát is. – Most sportol, kijár valamilyen meccsre? – Szoktunk jönni ide az iskolába kosarazni, de mecscsekre nem járok mostanában, fõleg mióta ilyen sok agresszivitás van a nézõtéren. – Mivel tölti a szabadidejét? – Szeretek varrni, kötni, olvasni. Sajnos nem sok szabadidõm van, de olyankor megpróbálok kikapcsolódni. – Meséljen kérjük a családjáról! – 1981-ben mentem férjhez, két nagy gyermekem van, akik a Corvinuson, a közgazdasági

egyetemen végeztek. Már mind a ketten dolgoznak, Andris Budapesten, õ 28 éves, Kata itt a városban, õ 25 éves. – Gyerekként mivel szeretett a legjobban játszani? – Babázni nagyon szerettem, már akkor is varrtam ruhákat nekik. Sportoltam is, sokat társasoztunk, az activity-t még most is szeretem. (Folytatás a 2. oldalon.)

Tartalomból: Tabáni István ........................4. oldal

Tûzzománc ........................5. oldal

Belvárosi sportnap ....................6–7. oldal

Saját kézzel ........................8. oldal


2

2010. február

„Úgy gondolom, hogy jól választottam” (Folytatás az 1. oldalról.) – A gyerekkorának melyik idõszakát szerette a legjobban és miért?

már 30 éve itt lakom és nagyon szeretem. – Beszél idegen nyelven? Milyen nyelvet szeretne megtanulni, ha lehetõsége lenne rá?

Villámkérdések – Melyik a kedvenc színe? – Barna. – Melyik a kedvenc állata? – Kutya, macska. – Mi a kedvenc filmjének a címe? – Hair. – Melyik a kedvenc könyve? – Azokat szeretem, amelyek emberi kapcsolatokról szólnak. – Hová szeretne elutazni? – Párizsba. – Milyen zenét hallgat? – Mindenfélét, ami dallamos. Szeretem Beethovent. – Mondjon három dolgot, amire vágyna az iskolával kapcsolatban! – Dolgozhassak itt a nyugdíjamig, javuljanak továbbra is a tárgyi feltételek és legyen kellemes a légkör. – Az óvodát nem szerettem, még az is elõfordult, hogy megszöktem onnan. Az általános iskola már jobb volt, de leginkább a középiskolába szerettem járni. – Ön felnõtt szeret jobban lenni, vagy a gyerekkorát szerette jobban? – Azt hiszem felnõttnek most jobb lenni. Annak idején nagyon jó volt gyereknek lenni, de a mai felgyorsult világban nem könnyû nektek. – Családi házban él, vagy lakásban? Szeret ott élni? – Lakásban élek. Gyerekként családi házban nõttem fel, de

– Tanultam az iskolában oroszul, abból még néhány dologra emlékszem, valamint tanultam németül is, de az, hogy beszélek, az túlzás. Jó lenne ezt tovább fejleszteni. – Szereti az állatokat? – Igen, gyerekkoromban volt kutyám és macskám is, de azt gondolom, hogy egy lakásba nem való állat, ezért most nekünk nincs otthon. – Szeret utazni? Hol szoktak nyaralni? – Nyaralni Vonyarcvashegyen szoktunk, ott van nyaralónk. Nyáron két hónapra leköltözök oda, és ott töltöm az egész évszakot. Idõnként elmegyünk külföldre is, de a legjobban a Balatont szeretem. – Mi az, amit szeretne, hogy teljesüljön ebben az évben? – A legfontosabb, hogy a gyerekeim egészségesek legyenek.

Jean, ...

– Jean, élnek emberek a Holdon? – Nem, uram! – Akkor miért világítják ki minden este?

magasan, uram. – Máskor nem pazarolom a lõszert. Ha olyan magasról leesik, úgyis megdöglik.

– Hová lett a szürke kalapom, Jean? – Tönkrement, uram. – Akkor menjünk utána!

– Jean, kössön spárgát az anyósomra! – Miért, uram? – Sárkányt akarok eregetni.

– Jean, milyen magasan repült a vadkacsa, amit ez elõbb lelõttem? – Körülbelül 200 méter

– Jean, pettyes a ribizli? – Nem, uram. – Akkor megint katicabogarat ettem.


2010. február

3

Februárban születtek SZILÁRD LEÓ

szabadalmukat, amely egy új típusú hûtõszekrényre vonatkozott. Rájött a késõbbi atombomba-elmélet kiinduló receptjére. Felfedezése nemcsak felvillanyozta, hanem meg is rémítette.

nyek között megrendezett versenyen megnyerte mind a 100 m-es – vízbõl indulva –, mind pedig az 1200 m-es – hajóról a partra úszva – gyorsúszószámot, ezzel õ szerezte a magyar sport elsõ és második olimpiai aranyérmét. Nem hivatalos Európa-bajnok, 1895-ben 100 méter gyorson, örökös magyar bajnok.

Budapesten született 1898. február 11-én és Kaliforniában halt meg, 1964. május 30-án, magyar származású fizikus. Az elsõ, aki felismerte, hogy nukleáris láncreakció (és az atombomba) létrehozható. Mivel féHAJÓS ALFRÉD lelmetes lehetõségnek tartották, hogy elõször a náci Német1878. február 1-én született ország fejlessze ki az atom- és 1955. november 12-én halt CSERHALMI GYÖRGY bombát, meggyõzték Franklin meg Budapesten, magyar D. Rooseveltet, hogy nekik kell gyorsúszó, labdarúgó, labdarúBudapesten született 1948. elsõnek lenniük. Részt vett az gó-játékvezetõ, újságíró, épí- február 17-én, Kossuth-díjas erre irányuló Manhattan-terv- tészmérnök, az elsõ magyar színmûvész. ben. 13 éves korában elkezdett olimpiai bajnok. A sportsajtó ál1971-ben végzett a Színmûa fizika iránt érdeklõdni. A Mû- tal adományozott beceneve a vészeti Fõiskolán, majd a debreszaki Egyetemen ceni Csokonai Színkezdte meg tanulház szerzõdtette. mányait, de a poli1972-1975-ig a tikai feszültség és veszprémi Petõfi a megfelelõ oktaSzínházban játtási lehetõség hiászott, majd 1977-ig nya miatt 1919ismét Debrecenben, öccsével Berben. 1979-ig a linbe költözött. Nemzeti Színház, Szilárd Leó Hajós Alfréd Cserhalmi György 1922 augusztusámajd a Magyar ban „cum laude”-vel doktorált, magyar delfin volt. Budapesti Filmgyártó Vállalat mûvésze. miután közreadta disszertáció- szegény zsidó családból szár- 1982-ben a Budapesti Katona ját „Entrópiacsökkentés termo- mazott. Miután a Mûegyete- József Színház alapító tagja. dinamikai rendszerben intelli- men oklevelet szerzett, Alpár 1989-tõl a ismét a Nemzeti gens lény hatására” címen, Ignác irodájában, majd Lechner Színház szerzõdtette, 1991 óta amely igen nagy feltûnést kel- Ödönnel dolgozott. 1907-ben szabadúszó. Alapítója a Globe tett szakmai körökben.1925 és nyitott önálló irodát. Sikerrel kulturális centrumban a Labda1933 között több szabadalma is vett részt pályázatokon, ame- tér Teátrumnak. 2007-ben Zalaszületett, ebbõl nyolc Albert lyek fõleg vidéki megbízatások- egerszegen rendezõként is beEinsteinnel közösen. 1929-ben hoz juttatták. Mint a korabeli mutatkozott. Arthur Miller Pilnyújtotta be a részecskegyorsí- ifjúság több tagja, õ is aktívan lantás a hídról címû mûvét vitte tó szabadalmát, 1931-ben az sportolt. Az 1896. évi nyári színre. Több mint kétszáz filmelektronmikroszkópét, majd olimpiai játékokon Athénban, ben játszott, korunk egyik leg1931. március 2-án tették közzé az elsõ újkori olimpiai játéko- jelentõsebb férfiszínésze, moa legsikeresebb Einstein-Szilárd kon 11 fokos tengeri körülmé- dern hõstípus.


4

2010. február

Csoóri Sándor:

Farsang napi kutyabál De érdekes volna, ha kutyabál volna, s farsang napján minden kutya bálba kutyagolna. Nagy kutya is, kis kutya is, kit csíp még a bolha is. Komondor kényelmes, lassú táncot ropna, Puli Pali csárdást, ahogy meg van írva; sötét szõre, bozontja a szemébe lógna. Csau csacsacsázna, a foxi bokázna, a többi vén kutya meg leülne a hóba.

Osváth Erzsébet:

Sül a fánk Serceg a zsír, sül a fánk. Fényessárga serpenyõbõl ragyog ránk. Illatozik, nõ, dagad, az orrunkat csiklandozó jó falat. Már a tálon a sok fánk, Fehér cukorfelhõ alól nevet ránk. Ránk nevet és integet. Itt a farsang, vidám farsang, gyerekek.

Egy kis helyismeret

A Tv-torony Az antennarendszerével 100, enélkül 73 méter magas torony 1975-ben épült. A 60 méter magasan lévõ presszóba lift szállítja fel az érdeklõdõket, a körpresszó alatt kilátóterasz van. A bazitai-tetõ legmagasabb dombján álló adótoronyból szép idõben a Balatonig, továbbá az Alpok vonulatáig is el lehet látni. Felülrõl szép a város is, de talán még szebb a Göcsej „göcsörtös”, dimbes-dombos vidéke. Már az 1930-as években is állt itt egy fából ácsolt kilátó, mellette szánkópálya mûködött. A II. világháborúban ezek tönkrementek.

Tûzzománc Ebben az évben indult itt a suliban a tûzzománc szakkör, ami minden A héten van. Zsuzsa néni és Gitta néni tanítja meg nekünk a mûveleteket. Akármilyen meglepõen hangzik is, a zománc valójában

üveg. A porrá tört és fémoxidokkal színezett üveget víz, továbbá réz és gyanta (vagy más emulziók) segítségével viszik fel a díszítendõ felületre, amely többféle lehet: jobbára fém, de festenek zománccal üvegre és porcelánra is. Elõször egy rézlemezt lecsiszolunk, míg minden zsírfolt el nem tûnik róla. Van egy alapozó festék, azzal lefestjük a felületet, majd megvárjuk, míg megszárad és belefestünk vagy karcolunk mintákat. Mikor kész van magas hõfokon kiégetjük.


2010. február

5

S Z T Á R L E S Õ PETÕ FI lm Tabáni István A Csillag születik gyõztese nem tudja, mit hoz a holnap, abban sem biztos, hogy teremõr marad, és fogalma sincs, mikor kezdheti el új lemezével járó munkálatokat. Úgy véli, azért gyõzött, mert szeretik az emberek, és arról is beszámolt, bár a Csillag születik verseny volt, jó barátságot kötött Vásáry Andréval, Veres Róberttel és Csikó Szabolccsal. A díszítõ-festõként végzett teremõrt arról is megkérdezték, kirõl készítene portrét a Csillag születikbõl. Válaszként Ördög Nóra neve érkezett. Így beszélt magáról: – Mindig szerettem volna jobbat és jobbat kihozni magamból, és mivel úgy éreztem, hogy ez nem megy, állandó hiányérzet volt bennem. Nemcsak magamnak akartam bizonyítani, hanem a csa-

ládomnak és a barátaimnak is. A tökéletességre való igény hajtott, ezért jelentkeztem ötször az Iparmûvészetire is. Nem adtam fel, meg akartam mutatni, hogy mennyit érek. A kudarcokat persze nagyon nehezen dolgoztam fel, már csak azért is, mert úgy gondoltam, a rajzolás a hivatásom. Rombolta az önbizalmamat a sorozatos sikertelenség, minden egyes kudarcélmény után úgy éreztem, mintha meghaltam volna.

Számítógépes játék – Top 10 1. Fallout 3 2. Starcraft 2 3. Command & Conquer: Red Alert 3 4. Brothers In Arms: Hell's Highway 5. Pro Evolution Soccer 2009

6. Far Cry 2 7. World Of Warcraft: Wrath Of The Lich King 8. Left 4 Dead 9. X3: Terran Conflict 10. Spore

Ajánló

ALVIN ÉS A MÓKUSOK 2. Színes, magyarul beszélõ, amerikai családi film Korhatárra tekintet nélkül megtekinthetõ. Rendezõ: Betty Thomas Egy sajnálatos baleset során Alvin leteríti barátjukat és producerüket, Davidet, így a trió kénytelen Dave unokatestvéréhez, Tobyhoz költözni, akinek kissé mások a nevelési elvei: a három kis barát kénytelen beiratkozni a helyi iskolába. A suli azonban csupa új veszélyt jelent: a rocksztárok kénytelenek szembenézni a lecke meg a sport kihívásaival, majd megküzdeni a legnagyobb problémával – a lányokkal. A színen ugyanis feltûnik egy három csinos mókuslányból álló együttes – a trió korábbi, gonosz menedzsere belõlük akar sikercsapatot faragni. Még szerencse, hogy elõbb-utóbb az ellenfelek rájönnek: mindig jobb együtt zenélni, mint külön!


6 2010. január 29-én került megrendezésre a Városi Sportcsarnokban a belvárosi sportnap. Részt vettek rajta ovisok, petõfisek és dózsások egyaránt. Az ovisok felvonulásával vette kezdetét a program, majd mazsoretteztek, fitballoztak és sorversenyen is részt vettek a kicsik. Az iskolánk tanulói sportági bemutatót tartottak, ahol megismerkedhettünk az atlétikával, aerobiccal, labdarúgással, kosárlabdával fitballal, box-aerobiccal és a kangoojumppal. Különbözõ mozgásmûvészeti bemutatókat is láthattunk, ilyen volt a társastánc, a néptánc és a mazsorett. Ezek után sor került az iskolánk zászlójának felszentelésére és az iskola indulójá-

2010. február

BELVÁROSI

nak bemutatására is. Látva a rengeteg szülõt, gyereket, vendégeket, a nagyon színvonalas produkciókat, jó érzés volt petõfis diáknak lenni.


2010. február

SPORTNAP

„A sport arra tanít, hogy becsületesen gyõzzünk, Vagy emelt fõvel veszítsünk. A sport tehát mindenre megtanít.” Ernest Hemingway

7


8

2010. február

Infrastrukturális fejlesztések az iskolában Ebben az évben is sikerült tovább bõvíteni az iskolánk tárgyi feltételeit. Az alább felsorolt dolgok kerültek megvásárlásra, amelyek nagyban segítik a munkánkat. Lépcsõjavítás 394.705 Ft – Mikrofon (vezeték nélküli) 1db 47.400 Ft – Mikroport 1 db 60.900 Ft – Vidokamera 1 db 97.500 Ft – DVD lejátszó 5 db 60.000 Ft – Fényképezõgép 1 db 42.500 Ft – SD kártya 1 db 7.250 Ft – Laptop 1 db 99.990 Ft – Számítógép 5 db 342.631 Ft – Számítógép (kinf.) 1 db 98.900 Ft – Projektor 1 db 99.000 Ft – Monitor 3 db 103.800 Ft – Ugráló cipõ 15 db 372.500 Ft – LCD Tv 3 db 297.000 Ft – Magnó 5 db 49.950 Ft – Tanulóasztalok székekkel (inf. norm.-ból) 1.646.812 Ft ÖSSZESEN: ..........................3.820.838 Ft

SAJÁT KÉZZEL Gyertyás, szíves cserép Valentin-napra

Kedves gyerekek és pedagógusok! Ezúton köszönöm meg nektek a színvonalas sportbemutatót, a tanároknak, tanítóknak pedig az óriási munkát, amivel felkészítettek benneteket. Makovecz Tamás, igazgató bácsi

Szerkesztõ: Kõrösi Beáta tanító néni Újságírók: Németh Bálint 5.c, Nagy Erhard Adrián 5.c, Tóth Zoltán 5.c, Tuboly Anita 5.b, Jenei Adél 5.b, Mátyás Orsolya 6.b, Aros Marcell 6.a, Káli Dávid 6.a

Jean, ... – Jean, szóljon, amikor átszeljük az egyenlítõt! – Minek, uram? – Mert meg akarom tekinteni!

Hozzávalók: cserép – hungarocell – papírok – termések – zsenilia – gyertya – szárazvirág – kartonszívek. Elkészítés: A cserépben el kell helyezni a hungarocellt, amit ha kell, méretre kell vágni. Nem nehéz, könnyen lehet vele dolgozni. A gyertyát, szárazvirágot, szíveket bele kell szurkálni, hogy stabilan megálljanak.


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.