Vasárnap, 1910. junius 12.
A.Z UJSA.G
beleütközni minden éles szögbe, mely utját állja, a némán türő, akarat nélküli lény megTalán nincs igazabb mondá.s annál, hogy adásával, hanem küzdeni akar és tülekedni, változnak az idők s mi velük változunk. kivenni a részét az élet nagy harczából, s ha 1\ficsoda átalakuláson mentünk át külsönkben, mégis nehéz szenvedés vár reá, akkor is meg izlésünkben. nézeteinkben csak a mult század akarja állani a helyét _te~jes erejébő}, ho&y közepétöl a mostani elejéig is. Pedig csak kikerülje ezt a sorsot, m1elott megadna magat neki. ötven esztendőről van szó. - Igen, - vetik önök ellen - de a gyerAkkor azt tartották, hogy a mi igaz, az mekekkel meg a férjjel szemben van szükség igaz marad örökká, sa mi helyes, az mindenkor a fent emlitett tulajdonságokra. helyes lesz. De vajjon n:tost is a~~ tartjuk-e Tévednek. Csak arra a képességre van helyesnek. a mit valamikor anyáink aD?ak tartottak ? Ho á lettek ifjusigunk eszrueny- szükség, hogy önmagunkat, kivánságainkat és képei, a§melyeket ők ápoltak lelkünkben, mint vágyainkat alá tudjuk rendelni a mások javának, s hogy tekintettel legyünk' mások kívánegy-egy gondos kertész? Csak ugy, mint a~yái~ _a ~ertherek ko- ságai iránt, a családban. Szükség van még egy rára, mi is ·ajnálkoz?, kicsm;ylo , mos_olylyal más adományra is, arra, hogy a kedveseink aondolunk az ö nézetmkre. Az o erenye1k nem javát czélzó igyekezetben szinte felolvadjunk, ~zonosak a mieinkkel; a mit ök tehernek tar- de ehhez sincsen semmi köze sem az engedeltottak az előttünk érthető . züksége ség, sőt mességnek, sem az alázatosságnak. Csak a jótalán ~rény. Nézzünk csak körül a Yilágban akaratnak, a józan felfogásnak és a szivnek. A modern férfinak nem ambicziója az, hogy 8 akkor megérthetjük. Lépésről-lépésre láthatjuk hogy azok az erények, a malyeket valaha engedelmes, akarat nélküli báb legyen a feleeré~yeknek tartottak, elvesztették értéküket, t:;ége, a ki mindenbe beleegyezik, amit ö akar. s elmerültek az i~ök nagy folyamában. Régen Neki egy vele érző feleségre, világosan gonpéldául arra tanitottak volna bennünket, asz- dolkodó társnőre an ::;züksége. Fzonyokat, hogy türelmesek legyünk mindenekGondolkodni! Ez a zó azelőtt nem volt fölött, engedelmesek é alázatosak. Igen, ezek benne az a.,szonyi kötele.. égek katalógu..,ában. voltak a par excellence női erények. Hi zen É ha régen az alázato;::ságot és az akaratakkor >>kemény türés« volt a mi keserves nélküli éget tanitották a lányoknak, hála I sorsunk. tennek, manapság már a nevelés főtörekvése De ugyan ki prédikálnit manap ág közü- az erélyt, a világo és öntudatos akaratot fejlünk például engedelm~ éget ? H~z . az élet le zteni. Energia és önállóság egy leánynál ! kegyetlen megpróbált~taso~ak te z1 ~az a z- Micsoda szörnyü dolog lett volna ezelőtt ötven szonyt is sokszor b1zony o maga ken:rtelen esztendővel! Az asszony a ház ékessége, neki felvenni ~ harczot a létért. Mit érne el 1tt az otthon ülni, türni, szenvedni és hallgatni kell. engedelmességgel ? A mai a szony nem akar Ez volt akkor a jelszó. l\Ia azonban az asz-
Iliiti és aj srínyskril.
Kom6dia. Itt ez a má::.ik, fogjd. a kezem. Es csupa tüz, ::. az ajka, mint a vér. Mit ér? Mit ér? Mindig az elsőre emlékezem. Fillemhez hajlik, szeme rámragyog: - Flórenzben töltjük a nászéjszakát ... Ne, ne tovább! Már nem birom. Már összeroskadok E - Vár ránk Firenze legszebb éjjele : Nászszabánk csupa brokát és selyem ... En - Istenem, Inkább egy koldus-viskóban Vele l -
Első éjszaka bimbós mirtuszág
Lesz ágycsipkéje ágbogozatán. Es azután? Vöröset nyiló, dus gránátvirág: Meglátja, milyen boldoggá teszem . . • En életem, én drágám! - (S átölel.) Bocsásson el ! Irtózatos, hogy mennyit vétkezem. Csókjára testem undor futja át. Eltaszitnám, s a karom megremeg: Nem, nem lehet ••• Be kell fejeznem a komédiát ! Alba Mevis.
33
szonynak is tenni kell, dolgozni egy vagy más irányban, mint segitőtársa férjének, s megvan az önálló, megszivlelendő nézete minden téren. l!Js ha mégis akad asszony, a ki nem akarja kivonni a maga részét abból a munkából, a melyre a sors férjét rendelte, hanem teljesen elsánczolja magát az anya és feleség jelszónak kettős védbástyái mögé, akkor nem nevezzük őt többé önfeláldozónak, hanem :Kötelességmulasztónak. A roadern asszony első kötelessége megtartani helyét férje mellett vészben és viharban, s ha az ő méltóságán csorba esik, az éppen ugy érinti a férjet é egész háznépét, mint öt saját ma,gát. De ez az átalakulás nemcsak a női erényekről való nézeteinket érte. hanem a férfierényeket is. 1\fennyire biintették, például, régen a makacsságat a gyermekszabában! Jó és rossz eszközökkel, szidással, veréssel, éheztetéssel ! Manapság félnének ezzel csorbát ejteni a gyermek »egyéniségén<<, óvakodnak a büszke >>akaratmegnyilvánulást<< letörni, mert >az erős akarat a férfinak legnagyobb dísze\<. Régen a felebarátaink iránti kötelesség~ ket vé ·ték a ::;zivünkbe. Ma azt mond)ák : az embernek kötele::;ségei vannak önmaga iránt. A mit régen önhittségnek neveztek, ma önérzet, s minden erőnkből azon dolgozunk, hogy ezt a gyermekben felébreszszük, vagy ébren tart'uk. Régen az volt a jelszó : 00-ttérbe vonulni a mások érdekében. Ma: megtartani helyünket a világban, kerüljön bármibe is, s nem hag;yni el űzni onnan magunkat senki által. A régiek feltétlen engedelmességet kiván-
tak gyermekeiktól, s arra hivatkoztak, hogy a >>tiszteld atyádat ~ anyádat« parancsolat az
Gyönyörű rét. Tavaszos, harmatos, virágos rét. l\Jintha minden most kelt volna életre, mintha a mindenség egy lázas, szerelIrta Rózsahegyi Kálmánné. mes, termékenyítő éjszaka szülötte lenne, még Nyomasztó, fárasztó, zűrzavaros csönd. reszket minden kéjtől, reszket a gyönge taRáneheze.dik az agyvelőre, erős vaskezekkel v· z, mo t zülte a természet! ~ rét egyik felén jösz te. A mál"ikon én. ö uzeszoritja. mintha szét~orzs~lni a.ka~á.,__ ~ szivet a lelket. Nagy, faraszto, hangnelkuli O zetalálkozunk. Meg kell állani. A szezsongás. Oh, valami kis fényt, valami kis ~an meink találkoznak : meg kell állani. Csönd. gat, ho~ élek, __hogy v,agyo~ ! Csa:k cso_nd? C ak nézzük egymást, erősen vágyódva, és nehéz, nema csond. H~t mmd~~ ~zik . mintha máris ö zeölelkeznénk, mintha máris Az egész nagy város alszik 1 Senki mcs ebren, felfognál a karjaiddal, hogy ne tovább egyedül, hogy egyetle~. ha~ggal , is,, de megtörjék, a már elég régen keressük egymást, most menémaság e szornyu_ varazsat, mely_ ugy :am gyünk együtt mi ketten, te meg én. nehezedik. Nem, .?TI-.md alszanak? mmd,. mm~, l!Js a lángoló tekinteteden keresztül, mely mint az állatok sotet van, aludni kell. Pihenm, b~le~él~ed ~~ én cs?dálkozó és boldogságat kipihenni a n'appal fáradalmait. <?h_, h~ny hinni alig brro szeme1mbe, belefolyik a véred nappalt kellene á~~~?nom, .ho9y .ktplh~nJ,en;t az én vérembe. Igen, igen, a szemeimen kereszaz éjszakáírn egy oraJan~k. kinzo faradtsa~at? tül, a hogy rám nézel, érzem, most most Zakatoló szivem vere et sokszorosan Vlssz- eg~- ~~n a talpa~~ el~nt ~ piros, for;ó, gyö~ hancrozza a pál·nám. Rémülten hallgatom, az ~yoru : v~red .. Elont es en lázas pihegéssei egy~tlen hang, a mely belemerészke~ a ebredni, erezru, boldogulni kezdek és a szentcsöndbe. Rémülten hallgatok, aztán VIga zége~, szép érzé'ek zűrzavaros találkozásábói talanul dobom mag,am a ,ID:ásik ?ldalra:, és kibo~tak.ozik, mint egy nagy, vörös virág furom a fejem a parna masik felebe, h1aba a IDI dmdalmas, szont szarelmünk! Összeminden ma nem lesz alvás, ma nem. találkoztunk. É 'a zakatoló szivem veré e mintha kis l!Js elindultunk most már együtt. Csodás sebes vonat dübörgése volna és én felkapok v_olt az ut és mámoros minden pillanat. Összerá könnyen, csa~ a lelkemmel és_ szágu}dok s~~va, ~osolyogva jártunk a virágokon és vele el, el messzrre, nas:Y'on messzue. S~agul toVISeken altal. Es ha nagyon fájt, vagy nadok véle soha nem latott, csak megerzett gyon szép volt az élet, akkor magáUtunk és tájakra, c adás és v_ész.es mag~sságba, .. a ~~n csókkal imádkoztunk. nét mindent meglatm, a nn lent törtenik. Egy távoli ma~a hegyre rontattáL Oda Aztán szivárványS'únü felhők közé, a hol min- tartottunk. Ott. az élet minden gyönyörüs~ den szépség lakozik, aztán száguldok ahhoz, ott v~n az igazi élet, mondád ; oda kell nekünk a kit egész nap minden gondolatommal, éjjel m~nru , ott a mi helyünk. Olyan magasan vall a nagy álmokban és létezésem :m.inden pilla- mmt maga a nap, é ha odaérünk mindent natában vágyval remegve szeretek. megértünk és ott nem fog fájni~ hogy a többi
Ejy éjszaka.