1 minute read

Kibontakozó ifjúsági együttműködés Ismét nyolc egyetemistát támogatnak Kibontakozó ifjúsági együttműködés

„Együtt a szlovén–magyar határokon túl” címmel szerveztek kétnapos nemzetközi találkozót Lendván a Szlovén Diákszervezet, az Egyetemisták Szervezete és a magyarországi Nemzeti Ifjúsági Tanács, illetve annak komáromi képviselői.

A projekt célja megismerkedni a szomszédos országok szervezeteinek munkájával, a fiatalokat érintő kihívásokkal, a jó gyakorlatokkal és az egyes szervezetek folyamatban lévő projektjeivel. A kapott információk alapján elemzik majd a szervezetek közös pontjait és felvázolják a további együttműködés lehetőségeit, ezzel is erősítve a szlovén–magyar barátságot és a szervezetek közötti együttműködést. A találkozó megnyitója előtti sajtótájékoztatón a szervezők kifejtették, a két ország kapcsolatai szinte minden téren fejlődnek, az ifjúság terén azonban nem történt előrelépés, így ezt szeretnék pótolni. Számos ponton azonos problémákkal küzdenek, így például mindenképpen javítani szeretnének a fiatalok felismerhetőségén, a társadalmi folyamatokban való részvétel erősítésén is. A konferencia nyitórendezvényén a fiatalokat Magyar János, Lendva polgármes- tere is köszöntötte. Beszédében vázolta a község erőfeszítéseit az ifjúságpolitika terén. A résztvevőket köszöntötte a konferencia költségeit álló, illetve a logisztikai szervezést nyújtó szervezet, az MMÖNK nevében Orban Dušan tanácselnök, illetve Horváth Ferenc magyar parlamenti képviselő is. A programon belül az országos magyar és szlovén szervezetek mellett a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet is bemutatkozott.

Advertisement