2 minute read

Két érem az országos csapatbajnokságon Két érem az országos csapatbajnokságon

Szombaton a Lendvai Kétnyelvű Középiskola adott otthont az országos tollaslabda csapatbajnokságnak, amelyen az U13-as és az U19-es korosztályban avattak bajnokokat. A házigazda Mladost csapatai sikeresen szerepeltek, mindkét korosztályban dobogós helyezést értek el.

A versenyen hét szlovén klub indított csapatokat, köztük a Mladost az U13-ban kettőt, az U19-ben pedig egyet. A fiatalabb korosztály B-csapatában főleg még nagyon fiatal, kevés tapasztalattal bíró játékosok szerepeltek. Ők a 7. helyen fejezték be a bajnokságot. A tapasztaltabb A-csapat a csoportkörből másodikként jutott az elődöntőbe, ahol a Medvode döntőbe jutást jelentette. Ott a Sele-Vrhe SE csapata várt a Mladost fiatal tagjaira. A döntő sajnos nem a lendvaiak elképzelései szerint sikerült. Pahor elveszítette párbaját, míg Žitek Neža hiába nyerte meg az első szettet, ellenfele végül a javára fordította a párbajt. A döntő, harmadik pontot is az ellenfél fiú párosa szerezte meg a Somi Tian / Zupanič páros ellen.

Advertisement

Tevž ellen, míg Bedič jobb volt ellenfelénél női egyéniben, így 1:1 volt az állás a párosok párbajai előtt. A Soldat / Wolf kettősnek a náluk idősebb Koščak / Ornik páros ellen nem volt esélye a győzelemre, Bedič és Horvat viszont lány párosban két szettben ismét egyenlíteni tudott. A vegyes páros, amit ezúttal Doler és Horvat alkotott, két szettben alulmaradt a

18. Ezüstlabda utánpótlástorna

Április 22-én és 23-án rendezik meg a 18. Ezüstlabda nemzetközi utánpótlás tollaslabdatornát Lendván. A hétfői sajtótájékoztatón elmondták, hogy előreláthatólag hat ország képviselteti magát. Szlo-

Az U13-as tollaslabdacsapat hazai pályán országos ezüstérmes lett.

BK várt rajuk. A párbajok izgalmasan alakultak. Az első pontot fiú egyéniben Pahor Sven szerezte meg, majd pedig Horvat Naja növelte 2:0-ra az előnyt. A fiú és a lány párost Medvode csapata nyerte, így 2:2re módosította az eredményt. Vegyes párosban a Zupanič Samo / Horvat kettős szetthátrányból tudott fordítani, s szerezte meg a mindent eldöntő harmadik pontot, ami a

Horvat a lány és vegyes párosban így sajnos nem tudott már játszani. Az országos 2. hely így is kiváló teljesítmény, mondta Petrič Luka, a Mladost edzője. Az U19-ben Doler Žiga, Sol dat Črt, Wolf Evian, Bedič Nika, Horvat Tija és Tor ma Marina alkotta a hazai csapatot, s másodikként jutott tovább a csoportkörből az elődöntőbe, ahol a Mirna BK várt rájuk. Doler elveszítette párbaját Ornik

NÉPÚJSÁG 2023. április 20.

Koščak / Senica duó ellen, s így Mirna csapata jutott a döntőbe. A Mladost ifi játékosai a bronzéremnek örülhettek.

A döntőben a BK Ljubljana hamar eldöntötte a párbajt a mirnai csapat ellen, a pontokat fiú és lány egyéniben, valamint lány párosban szerezték. Utóbbiban a Mladost egykori tagja, Koša Iva volt az egyik játékos.

Szabó Rudolf

Az idei nemzetközi korosztályos tollaslabdatornáról Bukovec Martina, Sekereš Bojan elnök és Petrič Luka edző beszélt a sajtótájékoztatón.

vén és magyar tollaslabdázók mellett cseh, szlovák, osztrák és horvát játékosok is érkeznek, akik négy korosztályban – U11, U13, U15 és U17 – szállnak versenybe a győzelemért a Kétnyelvű Középiskola sportcsarnokában. A szervező mintegy száz fiatal részvevőre számít. A Mladost a hazai tornán minél több saját nevelésű játékosának kíván lehetőséget adni. – Néhányuk számára a tapasztalatszerzés lesz az előtérben, néhányan viszont reálisan harcba szállnak az érmekért. A külföldi játékosok elleni küzdelem mindenesetre jó mérce lesz a hazai versenyzők számára – mondta Petrič Luka edző.

Belépő nincs, a lendvai tollaslabdaklub mindenkit vár az idei Ezüstlabdára.

SzR

Egy arany és két ezüst

Múlt szombaton arrowhead versenyen vettek részt a lendvai íjászok, amelynek eredményei a 2023-as kupaversenybe fognak beleszámítani. A verseny rossz időben zajlott, ám a versenyzők így is jó eredményeket értek el. Hagyományos íj kategóriában Cseh Gyula első, Husar Dominik második lett, hosszú íj kategóriában Hozjan Jožef szintén második, míg barebow íj kategóriában, a veterán korosztályban Klement Herman a 4. helyen zárt. A versenyen összesen 74 íjász vett részt 25 klubból. SoPe