1 minute read

Szelfi a múlttal Szelfi a múlttal

Kétségtelen, hogy a múlt nélkül nincs jelen, de jövő sem. A lendvai magyar önkormányzat is ennek tudatában hirdette meg idén is a Zala György rajz- és fotópályázatot arról, hogy mi- lyen lenne városunk híres szülöttje ma? A gyerekek a saját világukba képzelték bele a szobrászművészt: gyorsétteremben, menő ruhában, fülhallgatóval…

A legrangosabb elisme - réssel díjazott rajzon Zala György épp szelfizik a kép alkotójával, Gašparič Tinával (képünkön). A kiállítással egyidőben folyt a József Attila Szavalóverseny is, ahol – a klasszikus és kortárs versek szavalása révén – szintén összefonódott a jelen és a múlt – és Gašparič Tina ezen a versenyen is díjazott lett. Bővebben a 6. és a 17. oldalon.

Advertisement

Bence Lajos költő:

Kék bolygó

Tényleg ott tartunk már, hogy az emberiség kijózanodását, az életvitel megváltoztatását a katasztrófák, a tragédiák hozhatják csak el? Meg kell tapasztalni a veszélyt? De még visszafordítható-e az irány?

Átéltük azt, hogy a covid-járvány miatt új korlátok közé került az élet, a mozgás korlátozása alatt viszszafogottabb lett a termelés, megritkult a közlekedés, visszaesett a szeméttermelés – a természetszennyezés.

Tisztább lett a levegő, a folyók vize. A sápadt Föld egy kicsit visszanyerte kékségét.

Az orosz–ukrán háború tényszerűsítette, mennyire energiafüggő Európa (fejlett) gazdasága (is), de azt is, milyen magas mértékben környezetszennyező nagy karbonlábnyommal, hatalmas üvegházhatású kibocsátással. A különböző gazdasági és energetikai embargók az európai gazdaságot most arra kényszerítik, hogy a vártnál ütemesebben keressen megoldásokat a megújuló energiaforrások felhasználására, a zöld energia előállítására. Biztosítanak is hozzá – bár részben – támogatást pénz vagy kedvezmények formájában.

Szlovéniában a kibocsájtott széndioxid éves menynyiségének 78 százalékát az ipar okozza. A hulladéktermelés terén is hasonló a helyzet: a 7,7 millió tonna hulladékból 6,1 millió tonnát az üzemek termelnek meg. Az országban felhasznált vízmennyiség 78 százaléka kerül csak vissza megtisztítva a természetbe. Elgondolkodtató: ha nem tör ki a járvány és a háború, milyen irányba folytatódott volna a gazdaságfejlesztés, milyen gyorsan jöttek volna el a kék bolygó megőrzését felkaroló zöld törekvések? Valóban vészhelyzetek, katasztrófák kellenek ahhoz, hogy valamennyire észhez térjünk?

A kétoldalú kapcsolatok kerülnek terítékre

Igazgató: Tomka Tibor, Felelős szerkesztő: Király M. Jutka

Szerkesztőség: Farkas Brigita, Horvat Silvija, Solarič Nađ Klára Állandó külmunkatárs: Abraham Klaudia

Lektor: Böröcz Nándor, Technikai szerkesztő: Meszelics László, Szerkesztőségi titkár: Bogatec Gomzi Brigita

Kiadja a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet – Lendva

Szerkesztőség: 9220 Lendva, Fő u. 7., tel: 02/ 5776 180, telefax: 02 / 5776 - 191,

E-mail: info@nepujsag.net Web: www.nepujsag.net

Ára: 1,30 EUR, Előfizetési díj: egész évre 35,00 EUR, külföldre: 90,00 EUR, tengerentúlra: 110,00 EUR

Folyószámla: 01259-6030354008 Urad Republike Slovenije za javna plačila, enota Murska Sobota

A Népújság azon nyomtatási termékek közé tartozik, amelyek után 5%-os HÉA-t kell fizetni.

A Népújság az SzK Nemzetiségi

Hivatala támogatásával jelenik meg.

Nyomdai munkálatok: Schwarz d.o.o.