dűlő. A Műút digitális melléklete. 2018/029. 12 észt költő. Kortárs észt versantológia. by Műút folyóirat

2018029

észt költő Kortárs észt versantológia

dűlő a műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat önálló tartalmú digitális melléklete kiadja a Szépmesterségek Alapítvány Miskolcon felelős kiadó: Kishonthy Zsolt logo, layout, design: Tellinger András telli@chello.hu ISSN 2062-4409 http://www.muut.hu/dulo http://www.facebook.com/muutfolyoirat http://twitter.com/muut_folyoirat

A Magyarországi Észt Intézet magyar irodalmi folyóiratokkal közösen észt költészeti sorozatot indított, hogy bemutassa a kortárs észt líra legizgalmasabb alakjait és irányzatait. Az alkotók többsége az észt költők Magyarországon kevésbé ismert nemzedékéhez tartozik, és találunk köztük orosz ajkúakat is. A válogatások egy része a Versum irodalmi portálon jelent meg, majd a KULTer oldalán folytatódott a sorozat. A 12 észt költő versei most egy kötetbe rendezve is elolvashatók. Szövegek: Vahur Afanasjev | Eda Ahi | Lauri Eesmaa | P. I. Filimonov | Veronika Kivisilla | Igor Kotjuh | Kalju Kruusa | Maarja Kangro | Jüri Kolk | Aare Pilv | Maarja Pärtna | Kaur Riismaa | Triin Soomets Fordítók: Áfra János | Csüllög Edina | Lengyel Tóth Krisztina | Kis Orsolya | Reet Klettenberg | Márkus Virág | Simon Bettina A szerzőfotók: Bach Máté (Kaur Riismaa) | Riho Kall (Maarja Pärtna) | Jüri Kolk (Maarja Kangro) | Gabriela Liivamägi (Aare Pilv) | Mart Velsker (Kalju Kruusa) | Alar Madisson/Eesti Kirjandusmuuseum (Jüri Kolk) | Ave Maria Mõistlik (Igor Kotjuh, Vahur Afanasjev, Triin Soomets, Veronika Kivisilla, P. I. Filimonov, Eda Ahi) A szövegeket az eredetivel összevetette: Lauri Eesmaa | Reet Klettenberg | Berit Puidet A sorozatot szerkesztette: Lauri Eesmaa Jelen szám társszerkesztője: Gaborják Ádám A Magyarországi Észt Intézet külön köszönetet mond a KULTer szerkesztőinek, Áfra Jánosnak és Juhász Tibornak a sorozatban megjelent versek közlésében és a szövegek gondozásában nyújtott segítségért. A 12 észt költő projekt és a szám megjelenését a Magyarországi Észt Intézet és az Eesti Kultuurkapital támogatta.

Tartalomjegyzék Lauri Eesmaa: 12 észt költő (előszó)

Maarja Kangro

Vahur Afanasjev Maarja Pärtna Igor Kotjuh Kalju Kruusa Triin Soomets Kaur Riismaa Veronika Kivisilla Aare Pilv P. I. Filimonov Eda Ahi Jüri Kolk

26 31

40 49

81 91

101

110

LAURI EESMAA

12 észt költő Lauri Eesmaa (1980) szabadúszó műfordító és szerkesztő. Ezidáig Bartis Attila, Garaczi László, Tandori Dezső, Térey János és mások írásait ültette át észt nyelvre. 2015-ben jelentette meg saját kiadásban Nádas Péter Emlékiratok könyvé-t, amelyért az Észt Kulturális Alap irodalmi kollégiumának műfordítói díjában részesült. Az elmúlt években jelent meg Kassák Lajos A ló meghal és a madarak kirepülnek, illetve Esterházy Péter az Utazás a tizenhatos mélyére és a Hrabal könyve című művének észt fordítása is.

Válogatásunkban olyan tizenkét szerző szerepel, akik az utóbbi években jelentős kötetekkel keltettek feltűnést az észt költészet berkeiben és fontos költői díjakat kaptak: Vahur Afanasjev, Eda Ahi, P. I. Filimonov, Maarja Kangro, Veronika Kivisilla, Jüri Kolk, Igor Kotjuh, Kalju Kruusa, Aare Pilv, Maarja Pärtna, Kaur Riismaa és Triin Soomets. A válogatás nem átfogó igényű, de megpróbálja bemutatni Észtország kortárs költészetének egykét fontos irányzatát. Az elmúlt évtizedben több észt irodalmi antológia is megjelent magyarul. Közülük a legnagyobb terjedelmű és leginkább sokszínű a Pluralica folyóirat 2009-es kortárs észt különszáma1, 428 oldalas válogatás észt nyelvű kortárs költők és prózaírók munkáiból, a szövegek mellett észt képzőművészek reprodukcióival, interjúkkal, a kortárs észt irodalmat áttekintő cikkel és recenziókkal az akkoriban megjelent legfontosabb művekről. Egy évvel későbbi a Prae folyóirat észt különszáma2, benne tíz észt költő és novellista munkáival, valamint könyvismertetőkkel a magyarra fordított észt irodalomról. 2013-ban a Tiszatáj Online felülete adott otthont egy válogatásnak hét észt költőtől3. Észtországban az ezredforduló körüli két évtized irodalmi életét a tevékeny irodalmi csoportosulások fémjelezték. Az időszakot a társadalmi eseményekre és folyamatokra gyorsan reagáló, gyakran fiatal szerzők által írt, nem különösebben utalásos, de érzékeny-ideges iróniára hajlamos, szabadverses közéleti költészet jellemezte, melynek poétikájára erős hatással volt a szövegek szóbeli előadásának igénye. Ez visszhangzott a recepcióban is: a nyelvi-poétikai kérdések gyakran háttérbe szorultak az irodalmi élet konfliktusai és pozícióharcai mellett. Ezidőtájt a napi kritika túlnyomó részét az irodalmi közéletben különböző pozíciókat betöltő írók írták, így a korabeli kritikaírás meglepően kevés irodalomelméleti alapokkal bíró szöveget produkált. Ám az új évezred első évtizedének végére lejárt a csoportosulások ideje az észt irodalomban. Csak néhány korábbi téma maradt fönn, a fiatal szerzők már nem csoportok tagjaként léptek be az irodalmi életbe. A recepció elbizonytalanodott, hogyan is fogja meg ezt az új és sokoldalú jelenséget. Viszont mostanra sok minden megváltozott, a világos csomópontok nélküli irodalom tárgyalása nem okoz többé problémát. A recepció már nem az összkép megfogására törekszik, hanem egy-egy szerző műveire vagy témákra koncentrál, és ez a váltás utat nyitott az elmélyültebb poétikai elemzések számára.

1 Pluralica 2009/1–2. Kortárs észt. A folyóiratból részletek olvashatók a pluralica.eu és a https://issuu.com/pluralica/docs/pluralica_kortars_eszt címen. 2 Prae nr 43 (2010/3): http://www.prae.hu/prae/content/journals/Prae_43_bellapok.pdf 3 http://tiszatajonline.hu/?tag=koszomosz-szogody-modody

Nagy vonalakban elmondható, hogy az utóbbi tíz év során eltűntek az észt költészetből a korábban mesterségesen életben tartott témák. A hangsúlyozottan társadalomkritikus költészet iránti elvárások megszűntek, és ezzel sok formai és közelítésbeli sablon is, de ez nem jelenti azt, hogy közben csökkent volna az észt líra szociális érzékenysége. Viszont ez a folyamat segített olyan költőknek színre lépni, akik hosszasan és kitartóan dolgoztak saját nyelvük kialakításán, és egyre gyakrabban jelentek meg olyan verseskötetek, amelyek egy-egy ötlet, téma vagy poétikai fogás köré épített versciklusokból állnak. A válogatásunkban szereplő költők közül ilyen pl. Vahur Afanasjev egy dél-észt vidéket körüljáró Tünsamäe tigu (A Tünsa-hegyi csiga) című műve, amely Oravecz Imre Szajla-verseivel állítható párhuzamba; Kaur Riismaa poétikus élettörténeteket tartalmazó első verseskönyve, a Me hommikud, me päevad, õhtud, ööd (Reggeleink, napjaink, estéink, éjszakáink); de akár Kalju Kruusa köteteinek kronológiai sorrendbe rendezett versei is ide sorolhatók. Az érzelmi tónus észrevehetően visszafogottabb lett, és egyre több az egy-egy jelenség leírására, feltérképezésére tett kísérlet. Az intertextuális utalások használata olyannyira magától értetődővé vált, hogy a vendégszövegek gyakran föl sem tűnnek már a versekben. Ha válogatásunk szerzőiről valami általános érvényűt szeretnénk mondani, akkor leginkább azt említhetnénk, hogy odafigyelnek egymás munkáira, és átgondoltan viszonyulnak a rendszerváltást követő időszak észt lírai tapasztalatához. Legtöbbjük aktívan, szerzőként vett részt az utóbbi évtizedek során az észt költészet poétikai arculatának alakításában, ugyanakkor a harsány irodalompolitikai közélettől távol maradt. Hasonlóképpen, már a 90-es évektől az észt költészet analitikusabb irányzatának középpontjában áll szűkszavú érzéki és pszichológiai elmélyültségével Triin Soomets. Kalju Kruusa húsz év alatt izgalmas nyelvi világot alakított ki, finom, könnyed, empatikus és találékony bölcsészlírát, ahol a vers alapját gyakran egy nyelvi lelemény vagy szójáték adja, aminek határait hétköznapi helyzetek leírásával feszegeti a szerző. Az utóbbi években leginkább fordított Maarja Kangro szikrázó-modern intellektuális lírát hozott létre, amelyben gyakran két-három látszólag ellentmondásos jelenség egyesítése és a hozzájuk fűződő asszociációk teremtenek feszültséget. Ugyanakkor Kangro költészete a kezdeti rejtett utalásosságtól és ironikus provokativitástól egyre inkább a világosság és egyértelműség felé mozdult. A fiatalabb szerzők közül Kaur Riismaa visszahozta az észt költészetbe az epikusabb és drámaibb vonásokat. Eda Ahi nyelv- és szerepjátékos verseit következetesen kötött versformákban írja — ami időközben szinte teljesen kiment a divatból az észt irodalomban —, ezzel újra rámutat a modern nyelv és a kötött formák egyesítésében rejlő kiaknázatlan lehetőségekre. Maarja Pärtna minimalista nyelven térképez fel dolgokat és helyeket, Veronika Kivisillát pedig a hétköznapi történetek poétikája foglalkoztatja. Igor Kotjuh lírájának alapja az észt és orosz kultúra határterülete, az identitáskérdések és az önfordítás. A legismertebb észtorosz költő, P. I. Filimonov nagyon különböző nyelvi regisztereket és versépítési technikákat gyúr össze, képhasználatára inkább az újabb orosz líra van hatással. Jüri Kolk idézetektől és kulturális utalásoktól hemzsegő költészete az észt lírában az utóbbi tíz év során történt változásoknak és az irodalmi hagyományokhoz való viszonynak az egyik legjellemzőbb példája. A szerzőket ért poétikai hatásokról nemigen szokás beszélni az észt kritikában. Ezt az a tény is erősíti, hogy egyre kevesebb lírafordítás jelenik meg észtül, egyre inkább eredetiben vagy valamelyik nagy nyelv közvetítésével olvassák a kortárs külföldi költészetet. Így a világirodalmi hatásokat sokszor csak sejteni lehet. Válogatásunk szerzői közt vannak kivételek, többen közülük aktívan fordítanak, jelentős részét adják az észt lírafordítás-irodalomnak, ugyanakkor saját érdeklődésük irányát is kijelölik. Kalju Kruusa legutóbbi köteteiben a kínai, japán, koreai, hawaii, olasz stb. fordítások (Tanikava Suntaró, Josino Hirosi, Pak Mokvol, Pej Tao,

Eugenio Montale, Pentti Saarikoski) adják a terjedelem csaknem felét, és ezek a szövegek szoros poétikai és érzelmi-gondolati kapcsolatban állnak Kruusa saját verseivel. Maarja Pärtna Läved ja tüved (Küszöbök és tövek) kötetében a szerző saját szövegei William Carlos Williams Maarja Pärtna által fordított versei közé ágyazódnak. Maarja Kangro fordításában több verseskötet is megjelent (Hans-Magnus Enzensberger, Giacomo Leopardi, Valerio Magrelli, Andrea Zanzotto), ezeken kívül operalibrettókat fordított, és folyóiratokba, antológiákba verseket. Igor Kotjuh észtre és oroszra is fordít, ahogy mindkét nyelven ír is. P. I. Filimonov szintén oroszra fordítja az észt szerzőket, és szorosan együttműködik saját orosz nyelvű költészetének legfontosabb észt fordítójával. Válogatásunkból az olvasó aligha kap választ arra a kérdésre, mi az az észt költészet. Ennek ellenére reméljük, az itt megjelenő versek közt lesz majd, ami megragadja figyelmét. Fordította: Lengyel Tóth Krisztina

MAARJA KANGRO Fordító: Márkus Virág

Az 1973-ban született szerző a műfordítás felől érkezett az irodalmi életbe, többek között Umberto Eco, Hans Magnus Enzensberger, Andrea Zanzotto és Valerio Magrelli műveit ültette át észtre. Első Kurat õrnal lumel (Ördög a puha havon) c. verseskötetével viszonylag későn, 2006-ban jelentkezett, ugyanebben az évben jelent meg Puuviljadraakon (Gyümölcssárkány) című gyermekkönyve is. Mára öt verseskötet, három novelláskötet és egy dokumentumregény borítóján találkozhatunk a nevével. Prózában és lírában is elnyerte már az Észt Kulturális Alap éves irodalmi díját. Kötetbemutatói várva várt eseményei az észt irodalmi életnek, intellektuális, ironikus és bizarr költészete megmosolyogtatja vagy felbos�szantja az olvasót.

Fotó: Jüri Kolk

Hamufa — A Weltenesche-t meg hamufának fordította, mérgelődsz. — Nem volt annyi esze, hogy a világfára gyanakodjon! Az Yggdrasil volt az első fa, ami egyáltalán nőni kezdett. De a hamufa ezzel nem foglalkozik. Nő tovább, széttárja hamugallyait, átengedi rajtuk a fényt, vigyorog csendben, hogy véletlenül megjelent, türelemmel vár.

Athéni kutyák Plakában, az Akropolisz környékén, nem is beszélve a többi városrészről, mászkálnak, alszanak, van belőlük bőven. Nagy, szelíd, jó modorú kutyák. Iskolás buzgalommal fordítjuk az ismerős, mély nyelvet, én a kutyákat fényképezem: feketét, fehéret, sárgát. — Egyetlen kicsi sincs. Felragyogsz, mint egy tudós: — A kicsik mind halottak már! Kék szemed felizzik. A mandula valaha mérgező volt, a borsó icipici, az ember vérszomjas vakarcs! Vagy hogyan is? Nagyobbak vagyunk az őseinknél. És mi ketten — különösen jó modorúak. — Van valami melankolikus ezekben a túlélő ebekben. — A szépek felfalták a többieket? Ülünk és vacsorázunk a cinikusok emlékére (a vérbeliekére), és a jó modorú kutyák egészségére.

Az ex Amikor a fekete nadrág alól kivillan a szőrös, fehér lábszár, persze, odanézek. Nézem a hasat a zakó alatt, alig nőtt valamit. Nézem a kezet: a színpadon ülők közül az övé a legfinomabb. A szemet nem szabadna hosszan nézni — de most már késő. Amikor megszólal, megfeszülök, amikor megtörik a mondata, megmozdítom a széket. Olyan vagyok, mint szülő az iskolai ünnepségen. Most szőlőt és sütit kínálnak. A másik terembe persze csak piáért megyek. Jé, csak nem. Hát, szia. Figyelem a szemét, a nyakát és az ágyékát: meleg, egy méterre tőlem. Azon gondolkozom, vajon az egykori gyarmatosítók is így néznek-e szét. Ez a föld valaha a miénk volt. Hogy kéne most megérinteni? Hogy vagytok mostanság — nem valami fényesen, ugye? Éhínség és járványok, gerillaharcok és diktátorok, nekünk kell őket megfékezni. Tudunk a lángoló kunyhókról és autókról, az éhezéstől puffadt hasú gyerekekről.

A foga nem rohad, orcája nem hervad, a szeme nem vörös. A leheletéből ítélve nem kezdett el inni. A gyarmatosító alaposan szemlél. Hol vannak hát az én nyomaim, a másik traumája, az én történelmi igazságtételem? Szőlőt eszünk és konyakot iszunk, hát ja, most szőlőt eszünk és konyakot iszunk.

Fekete paradicsom Mint zöld embriók olyanok voltak a szabadföldi paradicsomok, amiket a húgom az ablakba tett érni vidéken. Néhány apróbb csendben, életerősen megsárgult, de a legnagyobb, a kedvencem, egyenesen barnulni kezdett. Egy este, amikor buli volt, megint láttam őt, és a paradicsom vörösen felizzott. Megsimogattam Lázárt: ez igen! Megtörted az idő nyilát: éretlenség — halál — érettség, ehhez a ciklushoz én is szeretnék érteni! Másnap reggel a paradicsom nap felőli oldala koromfekete volt. Ennyit Lázárról.

A varangy nyilván kitalálod, hogy ami eszembe jut, ha megint meglátom azt a szegény nagy varangyot, akit laposra tapostak az aszfalton, a versírás; azelőtt a béka még zsíros volt, de most már száraz, aszfalt-szövetű, az ősz is közelebb van. egy divatos német költő egész ciklust írt a dögökről: halott normandiai kutya, halott gotlandi nyúl, halott bohémiai vakond. tartok tőle, hogy valami ösztöndíjat kapott a holt állatok vadászatára; mihez is ért egy költő. szórakozott vagyok, többször is elmegyek a halott tallinni béka mellett, mielőtt eszembe jut, hogy fel is vehetném, mint egy kéteurós érmét, mielőtt porrá taposnák, mielőtt eltűnik ez a por és ez a pénz és ez a nyelv és ez a bolygó

Visszanemforduláspillangó a „megint” nagy szó. lassan és gyorsan megint megint örvendeznek a rádióban férfiak, hogy jó úton járnak és a ciklikus időről beszélnek a jó út körkörös, én is felismerem a parton a friss húst és „et si tu n’existais pas”, énekli a hangszóró a férfiak a rádióban azt mondják, minden mindennel összefügg, az egyik zengve kijelenti: pillangóhatás emelem a szárnyam a ciklikus idő jó álmot hoz mert az ilyen álomtól azt hisszük, új erőre kapunk és megint megsuhogtatom a szárnyam a jó emberek a rádióban köhögni kezdenek nagyobbakat csapok és föltámad a szél a férfiak krákognak, háborog az éter hajók és fürdőzők süllyednek el, az utolsó álom viharos lesz és szürke gondoljunk egy szóra, ami eddig nem volt most volt és most már nincsen

Vahur AfanaSjev Fordító: Csüllög Edina

Vahur Afanasjev 1979-ben született Tartuban. 2000 óta hat verseskötete, két regénye, két novelláskötete és a Minu Brüssel (Az én Brüsszelem) című könyve jelent meg, melyben életének európai tisztségviselőként töltött szakaszáról ír. Emellett foglalkozott filmművészettel, számos dalt és dalszöveget is szerzőként jegyez. A Noorte Autorite Koondis (Fiatal Szerzők Válogatottja) irodalmi csoport tagja, akik nagy hangsúlyt helyeznek a művek előadhatóságára és a közönségsikerre. Legutóbbi verseskötete, a Tünsamäe tigu (A Tünsa-hegyi csiga), amely egy elhanyagolt dél-észtországi falut térképez fel, elnyerte az Észt Kulturális Alap költészeti díját. Sorozatunk is javarészt ebből a kötetből szemezgetett.

Fotó: Ave Maria Mõistlik

a fehér protestáns világ hadban áll a martilapu és a tarackbúza a pitypang és a podagrafű a boglárka és a lóhere ellen a fehér protestáns világ kiáll a gyep igazáért lelacsonyítva önmagát a fehér protestáns világ kaszával támad, traktorral, fűnyíróval, birkával és kecskével de a pitypangok leküldik ejtőernyőseiket a martilapu ápolja a széna sebeit és aznap, amikor elfogy az üzemanyag és aznap, amikor a kínaiak az utolsó kecskét is megették a harc elveszett a sűrű burjánzó sokféle, szabálytalan, szúrós és szúnyogokkal teli gaz elfedi a fehér protestáns világot és a gyep dekolonizálja magát rétté, alpesi mezővé szavannává pusztává tisztássá

A vörös borjú A vörös borjú sportolónak állt. Szögesdrót nem fogta vissza. A tehénnel elmentünk érte — eltűnt a cserjésben, hogy folytassa a karrierjét. Most farkasokkal fut hetedhét országon is túl.

Pompeji Valaki, az aszfaltozott téren, a tehénistálló előtt, maga után húzott egy nyálkás csíkot, de ez nem a hordóhegy csigája volt. Kis séta ez az embernek, nagy kihívás a részegnek. Az émelyítő nyálkanyom finoman bearanyozza az évtizedeket, amelyek el sem múltak igazán A tehénistálló egyszerre van egészben és romokban. Össze vagyunk zavarodva. A fényképezőgép kattan — a túristák valahol csapdába estek! Láss csodát! A falak között, ahonnan potyog a tégla, a sarokban, sötét alak rejtőzik mint Pompejiben a Vezúv kitörése után — Stepan bácsi, a pásztor, a vodkásüveget óvón a melléhez szorítja, bár ő maga már Szent Péter előtt áll, büszke és tajt részeg.

A Duzzasztott-tó duzzanata A Duzzasztott-tó duzzanata — a halak légkörének szelepe. Ha kihúzod, a nagy keszegek kénytelenek a mennybe menni. A Duzzasztott-tó fölösleges vize tizenötméteres aknába hullik alá. Az akna peremén gyerekek mászkálnak de soha sem esnek bele. Képzeletben már mindenki megeresztette a duzzasztott tó csapját. Mindenki keze által áradt a mennybemenetel öröme. Amikor a többieknek befellegzett, akkor mindenki a betonzaton feküdt türölközők alatt. Dél-kelet-észt orgazmusok a kék ég magasában.

Boszorkányság Elindulsz Kirepiből Padakõrvébe. Az út mintha lefelé vinne, de nehéz tekerni. Az erdő felől érkezel a faluba. A falu egy domb tetején áll. Repül a kerék, mintha lefelé gurulnál. A faluban más bűbáj is akad: az esőfelhők messziről elkerülnek, a Peipus-tóba hullanak. Sötétkék függöny a láthatáron. Virágzó élet utáni vágy. Üres kútban szörcsög a pumpa. A kakasok életre kelnek. A traktorok életre kelnek. A feketeribizli bokor életre kel. A kovászos uborkák megcsókolják a királykisasszony cserepes ajkát. Eljött az ősz csepereg az eső. Giliszta somolyog a friss sírhanton. Rugónyikorgás kíséretében utazunk a városba. Felcipeljük a bőséget a lépcsőn. A tévé megnyugtatóan zümmög. Megszabadultunk a boszorkányságtól.

Megőrződött nyomok Két tanya maradt meg az út mellett, néhány távolabb, de a Raja-tanya a Lauritooma-tanya után nincs meg, kiiktatta a talajjavítás. A Laane-tanya állapota: nem létező. Ismét a talajjavítás. Egykor Padakõrvébe lehetett innen jutni, egykor Postovába lehetett innen jutni. De most nincsmiért menni. Valóban helyben vagyunk A Meoma-tanyánál. Néhol jól megőrződött kőkerítés. A Maiemäe-tanya: megőrződött nyomok, típusa megállapíthatatlan. A szántóföldön vöröstéglák darabjai. A tanya helyén két öreg tölgy magasodik. Néhol jól megőrződött kőkerítés. Átmászok a buja növényzeten, bojtorján között tekergek, megérintem a szememmel, idegenkedik a kezem. A maga módján minden kő idegen itt számomra.

a madarak fészket építenek az oroszlánok ketrecet a barátom házat a moha egy ősi tanya romjait minden generáció azt gondolja magáról hogy ők az elsők és annyi öröm, mint amennyi kellene nem létezik a feketerigó úgy ül az eresz alatt, mintha most találta volna ki az ereszt a felhők pedig úgy érzik mintha az ég örökkévaló volna csak az aszteroid szabad szinte

Maarja Pärtna Fordító: Lengyel Tóth Krisztina

Költő, fordító, szerkesztő és kiadó. 1986-ban született. Három verseskötete jelent meg — Ruhujuurte juures (A fűszálak gyökereinél, 2010), Läved ja tüved (Küszöbök és tövek, 2013), amelybe William Carlos Williams versfordításait is beleszőtte, és Saamises (Alakulásban, 2015) címmel. 2005-ben lépett színre a fiatal irodalmárokat publikáló Värske rõhk (Friss levegő) folyóiratban, a nyolcvanas években született nemzedék több kulcsversét is ő jegyzi. A tér egyik legmesteribb ábrázolója az észt költészetben. 2013-ban elnyerte a rangos Juhan Liiv-díjat Sees (Bent) című verséért. Kiadója, az Elusamus jelentette meg többek között Kassák Lajos A ló meghal, a madarak kirepülnek című költeményét. A válogatott versek nagy többsége a Läved ja tüved című kötetből való.

Fotรณ: Riho Kall

az emlékezés ott kezdődik, hogy valami elveszik, törlődik, eltűnik a jelölő marad, a jelölés megszakadt ami van, tudás és nemtudás között van: határozatlan, bizonytalan szilárd alak és körvonal nélküli, finom, érzékeny félálom és félig ébren levés ha ébren hézag van a betűk közt az álom kitölti a szövegbéli rést pont és pont, volt és lesz között hely van szó van ami azért szól hogy áthidalja ezt a távot gondolatban ***

visszafelé jövet a folyó már patakká sorvadt és a híd gyufásdobozmaketté változott. játékváros, játékházak — csak maguk a játékosok voltak játékszereik közt holtkomolyak. a tüzek merész, hosszúkás tükörképe elhúzódik az elhúzó csónakok elől, majd idővel újra kinyújtózik a lenyugvó felszínen. Bászt, a macska-istennő, otthoni dolgoknak őre izzó szemmel méreget minket a kocsikerekek közül, aztán eltűnik hangtalan a sötét kertek alatt izgatón illatozó burjánzásban. az istenek ezeréves álmukat alusszák termeikben, a csillagok tartják a szokásos éji útirányt. ***

kelet-európában azért csak otthon van az ember — legalábbis, amíg a panelházak még állnak. amíg még járnak a liftek, amíg még van, akinek feje fáj a semmi kis falakon áthallatszó szomszédok miatt: a szomszédok miatt, akiknek eszükbe sem jut, hogy melegebb országba menjenek, hogy ott gyümölcsszedéssel vagy idősgondozással valósítsák meg álmukat az emberhez méltó életről. szereted felebarátodat? a falon áthallatszó szomszédot, legkedvesebb rokonodat habár kiderült: változékony a véleménye a lelkiismerete pedig — kiszámíthatatlan. de kelet-európában azért csak otthon van az ember. gyűrt arcok bóbiskolnak a padokon a meleg, őszi fényben körülállják őket a panelházak omladozó emlékoszlopok — függetlenül. önállóan. büszkén.

Igor Kotjuh Fordító: Kis Orsolya

Igor Kotjuh 1978-ban született, ukrán származású, Észtországban élő orosz költő, író, esszéista, könyvkiadó és irodalomszervező. A helyi oblaka.ee orosz irodalmi portál motorja, észt költészetet, esszé- és gyermekirodalmat fordít orosz nyelvre, és a kortárs orosz lírát népszerűsíti Észtországban. Többnyire oroszul ír, saját verseit maga ülteti át észtre. Eddig 6 verseskötete jelent meg, 3 orosz és 3 észt nyelven. A 2000-es évek első felében indította el a Воздушный змей (Tuulelohe, Papírsárkány) című folyóiratot, amely az egyik legjelentősebb észt–orosz irodalmi lap. Kite nevű könyvkiadója versesköteteket és fordításokat jelentet meg. Szabadvers formájú költészetét a depoetizált nyelv és az alakzatok egyszerűsége jellemzi, kifejezésmódja gyakran érinti a prózai elmélkedés, valamint az esszéisztika határait. 2014-ben megjelent Észt design című verseskötetével elnyerte az Észt Kulturális Alap évente odaítélt észt–orosz irodalmi díját.

Fotó: Ave Maria Mõistlik

Költő és olvasó: együttműködési kísérlet 1. milyen retorikai szerkezeteket kell felépíteni ahhoz hogy a vers az olvasó nyelvén szólaljon meg milyen retorikai szerkezeteket kell felépíteni ahhoz hogy a vers a költő nyelvén szólaljon meg lehetséges-e hogy költő és olvasó egy nyelven beszéljen fontos-e a költőnek hogy miért él az olvasó fontos-e az olvasónak hogy miért él a költő milyen olvasó érdekes a költőnek az aki hasonló hozzá milyen költő érdekes az olvasónak az aki hasonlít rá 2. javaslok a költőnek öt típust akikbe beleélheti magát akiknek lehet verseket írni első típus — kamasz érdeklődési kör: tolkien, rowling, számítógépes játékok, áruházak, emostílus álmok: viszonzott nagy szerelem félelmek: halál második típus — munkásosztály érdeklődési kör: sör, sorozatok, sportrendezvények, horgászat álmok: közeli hozzátartozók egészsége, fizetésemelés félelmek: bizonytalan holnap harmadik típus — fehérgallérosok érdeklődési kör: befektetések, karrier, utazások, autók álmok: a jólét fenntartása félelmek: infláció

negyedik típus — akadémiai közeg érdeklődési kör: kávé, szakirodalom, konferenciák, publikációk álmok: ösztöndíjak, jutalmak, fizetett előadások félelmek: látás elvesztése, válás ötödik típus — nyugdíjasok érdeklődési kör: leárazások, ezotéria, törődés az unokákkal álmok: drága ajándék a gyerekeknek félelmek: időhiány 3. javaslok öt témát az olvasónak amelyek érdekesek a költő számára amiket aktuálisnak tart első téma — vidéki élet lehetséges fókusz: a vidéki élet ábrázolása, а “főváros-vidék” antitézis vizsgálata, középút keresése (vicc) második téma — az ellentétes nemhez való viszony lehetséges fókusz: plátói szerelem, erotika, nők (komoly) kapcsolatban harmadik téma — etnokulturális identifikáció lehetséges fókusz: válaszkeresés a “ki vagyok én?” kérdésre, a nemzeti többség és a kisebbségek közötti kapcsolatok teremtése negyedik téma — irodalom lehetséges fókusz: intertextuális mű írása, elmélkedés az írói hivatásról, új műfajok ötödik téma — filozófia lehetséges fókusz: vita arisztotelésszel, hegellel, kanttal, derridával és ecóval

4. ajánlom a független szakértőnek hogy elemezze az öt olvasótípust akikkel a költő a saját nyelvükön tud beszélni ajánlom a független szakértőnek hogy elemezze az öt témát amelyik érdekes lehet magának a költőnek is és válaszoljon a kérdésre milyen retorikai szerkezeteket kell felépíteni ahhoz hogy a költő és az olvasó egy nyelven beszéljen ***

Luuletaja iga sõna / pöördub tema vastu. „a költő minden szava / ellene fordul”

Sokat írt fiatal korában? — Az a szexuális vágyak átkonvertálása alkotói energiává. Sokat írt érett korban? — Az az életközepi válság átkonvertálása alkotói energiává. Sokat írt idős korában? — Az a halálfélelem átkonvertálása alkotói energiává. Utólag minden leírt dolognak megvan a magyarázata. Az írónak nem adatik meg, hogy már idő előtt okos legyen. Lehet egyáltalán nem írni. De egyáltalán nem írni lehetetlen. ***

szeptember 11. milyen kevés kell ahhoz, hogy megértsd, milyen keveset tudsz. elég kimenni otthonról, ránézni az ablak alatt növő különböző füvekre és bokrokra, és megpróbálni elmondani, hogy milyenek — a zöld minden árnyalatát, egymás melletti vagy különálló, alacsonyan vagy magasan ülő, különböző formájú és vastagságú levelekbe zártan —, megpróbálni leírni őket, de nem tudni megnevezni. friss levegő és anonim növények világa *** január 3. “oroszországban sokáig kell élni — akkor mindent megélsz!” — okítja ironikusan a tapasztalt irodalmár a fiatal kollégát. ebből a kijelentésből egyszerre kihallani felszólítást és reménytelenséget, sztoikus türelmet és a jövő bizonytalanságát, mozgást és a táj egyhangúságát. mint a két kocsi közötti átjáró a mozgó vonaton. mint az újév egy decemberi és januári terrortámadás között. mint európa tegnap és ma között stb. ***

az ember egy egész évszázadot akar élni de a vágyak és a lehetőségek különböznek mindig és mindenben kimegy pontosabban kiviszi a testét az utcára hogy intézze a dolgait a friss levegő az arcába csap és meglátja az utolsó lehullott leveleket a járókelők bármelyik pillanatban leléphetnek a járdaszegélyről autók száguldanak nagy sebességgel az újságosok bonbont és híreket árulnak a külvilág megfigyelése válik a séta elsődleges okává a harmónia darabokra esik szét minden darab önmagában is elég szellem és lélek technika és tektonika az ember pedig kiég mint a köztük lévő vezeték ***

A város, amelynek nem adatott meg, hogy Európa kulturális fővárosa lehessen 2011-ben. A város, amelyben nem sétálgatnak professzorok és egyetemisták. A város, amely belemerevedett az értelmetlen tradíciókba. А város, amely a jövő heti tanácsülésig tervezi a jövőt. A város, amely arra ítéltetett, hogy bármelyik ranglistán outsider maradjon. A város, amelyik a világon a legjobban magát szereti. А város, amely munkát ad a varrónőknek és a gépkezelőknek. A város, amely az űrből érkező misztikus turistákban reménykedik. A város, amelynek újságját egy újságíró és egy fényképész készíti. A város, amely minden előrejelzés ellenére egyre öregszik. A város, ahol a napi menü még ebéd előtt elfogy. A város, amelyben az érkező vándorcirkusz a főattrakció.

KALJU KRUUSA Fordító: Lengyel Tóth Krisztina

Kalju Kruusa 1979-ben született Tallinnban. A kortárs észt irodalom egyik legegyénibb hangú szerzője. 1999 óta hat verseskötete jelent meg, tavaly pedig egy válogatás Ühe inimese elu (pooleli) (Egy ember élete (félig)) címmel. Emellett számos versfordítást publikált olasz, francia, angol, finn, japán és más nyelvekből. Az utóbbi négy kötetében található verseit kronológiai sorrendbe rendezte: mintha egy sajátos verses naplót olvasnánk, noha az írás és a könyv megjelenése között rendszerint meglehetősen nagy az időbeli különbség. Versei közé gyakran fűzi kínai, japán és koreai versek fordítását, amelyek igazából nem is állnak túl távol a saját költészetétől. Versei rendszerint valamilyen hétköznapi impulzusból születnek, költészete szemléletes példája a filológusköltészetnek: merészen kísérletezik a nyelv minden lehetséges szintjével a fónikustól a pragmatikusig. Verseiben sok szójátékszerű fordulat található, ezek tónusa derűs és a nyelvben élvezetet lelő, még ha a tartalom sötét vagy gyakran erőszakkal átitatott is.

Fotรณ: Velsker Mart

ha jó jó nekem ha nálam vagy és ha jó neked ha nálam vagy de ha nekem jobb lenne mint neked akkor nekem tulajdonképpen nem is lenne olyan jó és neked tulajdonképpen még annyira se lenne jó és nekem nem lenne még annyira se jó és így tovább nem tudnám hogy legyek valahogy túl bonyolult és rossz lenne lenni 2004. 03. 09. Tallinnban a Koidu és a Videviku utca sarkán

anyukám kredence egy dadaista fészek avantgardista lettél-e anya kérdeztem miket beszélsz felelte anya de minden teásdobozból ez jött le nekem papírdobozokba gyűjti anya a teát a dobozokra feliratot ragaszt egy dobozra azt írta TEAFŰ és benne csalánlevél egy dobozra azt írta CSALÁNLEVÉL és benne hársvirág egy dobozra azt írta HÁRSVIRÁG és benne kamilla egy dobozra azt írta KAMILLA és nincs benne semmi

némelyik dobozra nem írt rá semmit és van benne valami de azért a hátsó sarokban állt egy átcímkézetlen CACAO doboz és benne kakaó volt 2004. 06. 08. Tallinnban a Koidu és a Videviku utca sarkán

a magam területén mindig is színtisztán a gyakorlat embere voltam és bár elméletileg boldogulni kéne színtisztán a gyakorlattal a gyakorlat azt mutatta hogy ismerni kéne az elméletet is közben aprítottak hogy menjek a levesbe én is de én nem akartam hogy főjön a fejem próbálom magam kertemben művelni tovább 2008. 04. 02. és 11. 25. között Pääskülában

nadrág a nyelv néha feszül annyira hogy lépni se enged néha lobog harmonikázik a szára láb alatt van elbotlik benne az ember jó az ha a nadrág amiben jár pont jó és jól áll az embernek mintha csak ráöntötték volna néha a nadrágot nadrágtartó tartja néha úgy tűnik csakis a nadrág mozgatja a lábat a nadrágnak hála jár-kel az ember hát nem remek egy nadrág 2008. 04. 08. Pääskülában

átlépve a középkor küszöbét fiatal fejjel mindig csak fejjel rohantam neki a falnak most fiatalkorom fejezeteivel kínállak benneteket 2008. 04. 26. 14.58 Pääskülában

elmélázva nem lehet teát csinálni az időt kell észben tartani nem holmi örökkévalót nem lehet az ablakmélyedésben könyökölve elbámészkodni sem szerelmet vallani némán mint ahogy most történt a másodpercmutató a tizenkettőn állt hirtelen azon kaptam magam hogy szerelmet vallok neked magam magamnak vallom meg ezt a szerelmet azon kaptam a szerelmet hogy épp megvallja magát azt hogy téged szeretlek nem tudom mióta is már hogy megfeledkeztem a nagymutatóról hogy belefeledkeztem a veledszerelembe hogy ilyen gyönge és törékeny lettem hogy a teám meg ilyen sötét erős karcos hogy nem is tudom iható-e egyáltalán 2009. 06. 12. Pääskülában

TRIIN SOOMETS Fordító: Csüllög Edina

Tallinnban született 1969-ben. Költőként 1990-ben, a fiatal észt női szerzők Verskazetta ’90 című antológiájában debütált, amely Sinine linn (Kék város) című verseskötetét is tartalmazta. Napjainkig tíznél is több verseskötete jelent meg, közülük az Asjade omadused (A dolgok tulajdonságai) című 2013-ban elnyerte az Észt Kulturális Alap éves költészeti nagydíját. Soomets költeményeiben képes ellentétes jelenségeket — testiséget és absztrakciót, intimitást és filozófiát — kapcsolatba hozni egymással. Szövegei ránézésre nyugodtak, hűvösek, a felszín alatt azonban sok minden rejtőzik. Költészete egyszerre konkrét és univerzális, nyelvhasználata a legapróbb részletekig pontos, miközben játékos is. 2012-től publikál gyerekeknek szóló verseket, illetve gazdag fantáziával írt, fabulákra emlékeztető rövidprózát.

Fotó: Ave Maria Mõistlik

találkozol az ördög tudja mikor az isten tudja kivel nem ismered az órát se magadat se másokat figyeld meg ki jön nézd kit lát

költőiség undorítóbbnál undorítóbb a virágok és a lepkék takarásában /.../ költői beszélni az ügyről az igazság arcába bámulni tágra nyílt szemmel a sötétségbe üres kézzel mindent elfogadni, amit adnak ha játszunk legyen az élet és halál a tét tudni hogy mit csinálsz és miért a legköltőibb felelősséget vállalni önmagunkért a virágokért és lepkékért valaki más felel ***

kiderül annyira mennyire vagy világos a hegy takar nem hazudik a hegy tetejéről látszik ahogy látszol a hegy tetejéről ***

a dolognak több oldala van a dolognak tulajdonsága van a dologtól ez elválaszthatatlan erősen a dologhoz tapadtan karmol és nyom villódzik a néző szemében hagyod magad megtéveszteni magyarázol habozás nélkül a dolgok vihognak? ***

nincs mit tenni. amíg forog, meg nem áll. addig nem jön le a csontra tapadt hús. addig nincs különbség, csaló vagy, vagy ártatlan. a csapda készen áll. üldözz vagy légy az üldözött. ***

miről írsz? kérdezte a jordán költő. válaszoltam: a szeretetről. mivel más úgy sincs. igen, értett egyet a jordán költő, mert másról tényleg nem lehet. amikor felolvasta a költeményét arabul, folytak a könnyei. gondoltam: szentimentális. aztán angolul is felolvasták ugyanazt a verset, arról szólt, hogyan gyilkolták le a családját a szeme láttára, a testvéreit, szüleit, feleségét, és hogy a szereteten kívül semmi más nincs. ***

sántítottam a sánta előtt nem gyógyult meg. sírtam a gyászoló előtt ő vidámabb nem lett. játszottam a gyerek előtt ő fel nem nőtt. faltam a torkos előtt, ő jól nem lakott. ittam a részeges előtt ő ki nem józanodott. csaltam a csaló előtt ő tisztességes nem lett. féltem a félénk előtt ő bátor nem lett. hallgattam a néma előtt ő nem kezdett el beszélni. kiszúrtam a szemem a vak előtt ő nem látott semmit. levakartam az arcom az arctalan előtt ő még pofát sem vágott.

KAUR RIISMAA Fordító: Áfra János–Reet Klettenberg

Tartuban született 1986-ban, költő, drámaíró, dramaturg és színész. Szemiotikát és teológiát hallgatott a Tartui Egyetemen, majd az Észt Zene- és Színiakadémián tanult dramaturg szakon Tiit Ojasoo osztályában. Hét verses- és két prózakötete jelent meg. Me hommikud, me päevad, öhtud, ööd (Reggeleink, nappalaink, esték és éjjelek, 2011) című könyvét rendkívül kedvezően fogadta a kritika, minden észt irodalmi elismerést megkapott 2011-ben, gyűjteményes köteteiért az Észt Kulturális Alap irodalmi díját nyerte el 2015-ben.

Fotó: Bach Máté

Hat gránátalmamag Hajóval jön, sápadt és vékony, mint minden márciusban; hogy mi célból, nem merem kérdezni, ha elmondja, elmondja. A kikötőhöz közeli szállodába kísérem bizonyos reményekkel, de amint ledől a takaróra, nyomban elalszik. Nézem, hogyan markol a keze valami nehezet, valamit, ami ott van álmaiban, össze kell nyomni és eldobni. Két napja az ágynál ülök, el-elbóbiskolok és minden neszre megébredek, de ő még most is ugyanúgy fekszik, csak fordult egyet, ruhája alól kilátszik a szomorúan gyűrött harisnya, már nyugodtabb és mosolyog, magas, kék, meleg égről álmodik, hallgatja az érkező cirkálóhajók városnak és egymásnak szánt kiáltásait. Aztán feláll, nyújtózkodik, és nagyon hétköznapian, szinte gúnyolódva kérdezi: „Még mindig itt vagy?” Néhány elfecsérelt órát töltünk a hall bárjában, beszélgetünk, szendvicsek, kávé, én egy sört is kérek, nem fogja zavarni, ahonnan jön, ott ez szinte megszokott, csak hát drága. „Igen, a fizetés az itteni koldusbérhez képest jó, de a munka... pff.” Viccelődök, hogy az észt nyelvbe a koldust jelentő „sant” szó a latin „sanctus”-ból jön, és a koldult pénz tényleg a legszentebb nekünk. De ez illetlen poén lehet. Viszem a kocsihoz a bőröndöket, nyomai helyén fekete aszfaltból fű, pitypang és napraforgó hajt ki, az óvárosra vetett pillantásától felviláglanak a nyírfák és a tornyok. Egy pillanatra úgy tűnik, a fiúk sehol a világon nem oszlatják szét az apák tüntetéseit, és gumibotot csak kísérletekhez használnak a szerelemben. Persze ezek naiv, gyerekes gondolatok, de az érkezés izgalmas, egy pillanatra érezhető, amiben nem hagyott hinni a hat hónapnyi sötétség. Szeptemberig semmit sem csinálok. A semmitcsinálás apoteózisa ez. Még írni sincs kedvem, segítek neki az ágyásoknál, biciklire ülünk és elgurulunk úszni, este pedig házibort iszunk és földöntúli történeteket mesélünk. „Volt egyszer egy öregember, aki azt olvasta, hogy a test sejtjei egy évtized alatt megújulnak, ezért tízévente megkereszteltette magát. Tudományos kereszténység, mondta.”

Minél közelebb az ősz, annál szomorúbb. Az esték hidegebbek, a madarak elhallgatnak, a reggelek gyávábbak, megszokottak és fáradtak, a vízből kiszállva rögtön meleg takaró alá bújna az ember, penészzöldek a fák. A szép és eleven, ami énekelt, kiáltott és integetett, most a kert sarkában korhad, és arra emlékeztet, hogy múlik, múlik, nemsoká ez a nyár is tintanyom pár naplólapon. A város felé egész úton hallgatunk. „Aztán óvatosan, ismerlek ám.” — mondja végül. Nyárködös felnőttek sétálnak az autó elé. Iskolások görnyednek táskák alatt. A kikötőbe már nem akarok. Parkolóban búcsúzunk. Kísérem tekintetemmel. Tovább lavírozik a sörös- és vodkásládákat cipelő turisták között, el, a tenger felé. Az óvárosban veszek róla egy Rossetti-féle reprót, és otthon sírva fakadok. Nem tudom, ki maradt az alvilágban és melyikünk indult el.

Kezdetben csak... Kezdetben csak acélfű és tarack van, aztán megjelennek az ösvények. Félénken, még nem találják a helyüket, de egyre biztosabban lesz belőlük a jövőbeli élet mintázata. Mert valaki ment, deszkákkal a vállán, a házhoz, mely még csak papíron létezett; valaki a kert sarkában latrinát ásott, bogyósbokrokat gyomlált; vagy a nagy lucfenyő alatt állt, hallgatva a baglyok nevetését. És minden megtörténik. A papír követeli a formát: falak emelkednek, szobákban fények gyúlnak, kémény füstölög és vékony hang hallatszik. Új ösvényeket taposnak le, új mintázat, hogy el lehessen jutni a függőágyba a déli pihenőhöz; vizet hozhassanak a kútról; kijárjanak a komposzthoz, és nyissák az új kaput, mely néhány hónapja még csak ötlet volt.

A ház előtt babakocsinyom napsütötte foltban. Nemsokára elmegy valaki a boltba talicskával, és néhány év után (hová lettek ezek?) egy fiú vagy lány, hóna alatt könyvvel, a kert hátsó részébe bújik fedezékbe, a juharfa koronájában olvas. Minden kertbe kellenek zugok, amelyeket elfelejtettek lenyírni, minden gyereknek kell, hogy elbújhasson. Gondolkodni, álmodozni, felismerni az élet mintázatait. Csodálkozom a pasztellházak ösvénytelen golffüvén, a történelem végének meztelen földkérge.

Nincstelen... Nincstelen mindkettő. Kezet fogva mégis ők. A júliusi aszály esőfelhői.

Nézd! Még babakoromból vagy kicsit későbbről emlékszem a nagy markú bácsira, aki a panelházak között szaladgált kiabálva: „tényleg meghalt és feltámadt!” Féltem tőle. De éjfélkor, amikor a máglyától indultunk táncolva és énekelve a templomhoz, figyelj, akkor nem féltem volna, ott már igazán én voltam. A reggel egy kicsit nehézkesen indult, hisz éppen csak véget ért az éj, állok az ablaknál, leveseslábas kezemben, és arra gondolok, valószínűleg egy gyereknek most én is egy nagy markú öregember vagyok, csak hajszál választ el attól, hogy meztelenül rohanjak az udvarra kiabálni, és az egész város hallja, valóban feltámadt. Lehet, hogy senki sem ébredne fel, de talán igen, és az ablakhoz jönne egy szőke hajú kisfiú, aki azt gondolná, a bácsi megbolondult.

Ormótlan kabátos és sárga sísapkás A vasút melletti ösvényen indultam az előző vagy a következő megállóhoz, attól függ, honnan nézzük, a város vagy a pusztaság felől. Motyogtam nagy és okos gondolataimat, amelyek estére elfelejtődtek, de emlékszem, szigorúan tárgyaltam és sokat idéztem. Félúton volt a folyó, hallgattam, felmásztam a töltésre, átmentem a hídon, csak akkor vettem észre a férfit a folyóparton. Néhány méterre a helytől, ahol épp megálltam: esetlen kabát, sárga sísapka, se horgászbot, se távcső. Ösvény sem vezet oda, ugyanúgy kellett jönnie, a vasút mellett. Vagy egy titkos úton, rekketyésen és mocsáron át. Min merenghet a pusztaságban, a seholba gondolatokat gyűjteni vagy elengedni jön? Talán valamikor itt fojtotta vízbe feleségét, és most eljár beszélgetni hozzá, majdnem hangtalanul, ugyanolyan halkan, mint ahogy a nő válaszol, csobogásban, rókaszaladgálásban, a fű susogásával.

Gyerekként azt hittem, az emberek eljárnak növénynek, ahogy farkasnak is. Amikor szomorú vagyok, erdőbe járok erdeifenyőnek. Vagy ha zsörtölődik a feleségem. Talán a növények is eljárhatnak embernek. Valószínűleg csak egy mocsári nyírfa volt, ősrégi, göcsörtös, aki eljött, hogy a világot kicsit emberszemmel lássa. Egy esetlen kabátos, sárga sísapkás mocsári nyírfa.

Az idő centiméterben mérve Biztos nem úgy alakul, ahogy a filmekben, mármint a vége, amikor elolvadnak a jégsapkák. Senki sem karcolja a falra: „Emelkedik a víz. Isten veletek.”, vagy: „Segítség!” Jó néhány nemzedék szülői inkább leírják gyerekeiknek, milyen volt a f i a t a l k o r b a n, hogy a földnyelv kicsit vékonyabb lehetett, s már messzebb a part, nem kell mélyíteni a kikötőt. Több ezer év múlva más örömök és játékok lesznek. Egyetemisták merülnek alá Velencébe: számukra a könyvekben olvasott karneválforgatag csikóhalak és polipok susogásával kapcsolódik össze az utcán. A hajóról lepotyogott nejlonzacskó ellibben a téren, mint Márk galambjainak emléke. Ez persze a távoli jövő zenéje, de mind, akit ismerünk, akit szeretünk, akkorra valami halvány és megszokott, mint az öböl a kerítésem mögött, és vidám, különleges mindegyikük, mint szélfodrozódás a hullámokon, melyek a Big Benhez dörgölőznek, kigúnyolva a makrélát, amely beakadt az óra mutatói közé.

VERONIKA KIVISILLA Fordító: Lengyel Tóth Krisztina

Tallinnban született 1978-ban, majd észt nyelv és irodalom szakon végzett a Tallinni Egyetemen, ahol különböző tankönyveket, dalkönyveket és szótárakat is összeállított, közben pedig középkori és népzenei együttesekben játszott. Első verseskötete Kallis kalender (Kedves naptár) 2011-ben jelent meg, majd ezt követte 2012-ben a Veronica officinalis. Ezekben a szövegekben alapozza meg a kicsi, de fontos mindennapi részletekben elvesző, a világot akár örömmel fogadó lírai én nézőpontját, amely későbbi verseire is jellemző. A 2015-ben megjelent Cantus firmus középkori és reneszánsz zenéből vett címe is jelzi a váltást a költészetében, ahogy egyre inkább a dallamok, a zeneiség és nagyobb ívű történetmondás felé fordul, fellépésein pedig egyre nagyobb szerepet kap a zene és a performativitás.

Fotó: Ave Maria Mõistlik

Mikor eljön a reggel metszőn világos igen világos mint a halpikkely éles mint a jégcsaplándzsa akkor látod hogy a kötél amin táncolni szoktál tulajdonképpen pókfonál

Történet a kövek lélegzéséről Mielőtt a nap leszáll a Käsmui-öblön túl kisétálok a félsziget csúcsára a füzike feje búbján fakón reszkető pelyhek alig-emlék ez már életének lángoló nyaráról és pirosló punktarajáról a rénzuzmó térdel szakálla földig ér mondandója bölcs és ismerős kisétálok a félsziget csúcsára hallgatni hogy lélegeznek a kövek nincsen a világon ennél békésebb hang ezeknek a nyugodt nagy köveknek végtelen emlékei vannak viharos vándorlás görögve lefelé éles-fekete messze hegyekről csiszolta őket egyre csiszolta míg végül meg lehetett állni kikötni megnyugodni elcsitulni maradni helyben csendben megbékélni

és tanulni lélegzést aki már hömpölygött épp ilyen vadul annak tudnia kell ez egy hegynyi moraj és fájdalom és szörnyű ütközés kövek most itt vagyok egész csiszoltan és békülékenyen tanítsátok meg nekem hogyan növesszek sima hátamra örökzöld mohát kérlek tanítsatok engem lélegezni ***

November van és busz és esti csúcsidő és a csúcsidő mint tudjuk az ha a nap legrosszabb óóóráját hosszan elnyújtják mint mikor szökőévben pont a februááárhoz csapnak hozzá egy napot az emberek csöndessötétek árnyékuk is feketébb mint máskor időtöltésként összeszámolok egy tucat szürke sapkát mint valami komor mesében egy férfi pár napos Sirpet olvas épp azt az oldalt ahol ismertetik a verseskötetem és azt írják benne hogy időm nagy részét buszon töltöm a lap nem hazudik — picit jogosnak is érzem hogy folyton buszozásról írjak én a Karltól kapott régi gyógynövénykönyvet olvasom és megtudom hogy a közönséges sarlófüvet a veronica officinalist régebben valódi sarlófűnek hívták és hogy használ fulladás ellen jó tudni ezt az estilevegőtlenségbelicsúcsidősbuszon

de hirtelen az Őszapó megállóban tarka sapkás fiú száll föl jámbor mint a harmadik testvér húsvétitojás-arckifejezéssel kezében átlátszó fedelű doboz benne egy festett tyúktojás két húshagyó keddi tejszínhabos fánk és három mázas mézeskalácsszív miféle nem létező ünnepek ünnepét ünnepelhet november közepén? a mese annak rendje-módja szerint minden epikus törvény alapján véget ér mikor a fiú leszáll a Szivárvány megállónál szürkesapkásék pedig tovább utaznak és tán máig is buszoznak ha közben meg nem... ***

Egy másféle fából faragott fiúnak Szeptemberben krizantémot árulok a temetőkapunál anyukám neveli őket fehérek és sötétlilák egy osztálytársam sem tudja hogy itt töltöm a szabadnapokat egyiküket sem érdekli még hogy ki és milyen színű krizantémot visz majd a sírjára tavasszal anyával árvácskát és primulát árulunk nyáron főleg begóniát most krizantémot aztán majd hangát ami megmarad míg a kőkeményre fagyott hantok fölengednek a tavasz közeledtén és szőnyeg borítja be őket nefelejcsből tizenhárom éve járok ide egész kiskoromtól nagyapám sírásó volt most már ő is az ismerős földben pihen nem akart urnás temetést azt mondta az urna szűk és fülledt a lábát sem nyújthatja ki benne az ember és a fülbemászók se fúrhatnak békésen a koponyába s a bokacsontba járatokat

nagyapám két ásót hagyott rám én szagos borókát ültettem a sírjára folyton vele voltam sosem tévedtem el a temetőben az ösvények az enyémek voltak és ismerősek mint a nevek a sírköveken sok mindenre emlékszem nagyapámból ki nem állhatta ha azt mondta valaki holtverseny van vagy hull a hó egyszer a nyári szünetben meglátogatott egy osztálytársam régi újságokat lapozgattunk a kerti házban egyszer csak azt mondta a barátom olvassuk a halálhíreket bólintottam gyakran nézegettem őket én is de ő harsányan nevetett minden halott nevén ezzel barátságunk véget ért a következő ősszel egy vasárnap ugyanez a fiú az anyukájával krizantémot vett a temetőkapunál — és én véletlenül tudtam miért — féltem hogy másnap az egész iskola ezen csámcsog majd de az osztálytárs odajött hozzám a nagyszünetben és bocsánatot kért csendesen

szeptember van megint vasárnap és tart a vénasszonyok nyara főként vénasszonyok vesznek tőlünk krizantémot fehéret és sötétlilát mikor sötétedni kezd elviszem az utolsó virágokat nagyapának a kis ösvényeken hazafelé menet nem tévedek el soha biztos kezű vezető a halál az élet útjain ***

Fiamnak, nyolcadik telén Alszol én kölyöklepkém szépen összezárt szárnnyal és én nézem az ablakból a telet tegnap mikor férfimód lapátoltad a havat egyszer csak azt kérdezted tőlem éppen ilyen gyereket szerettél volna? szemöldökszálnyit vagy karcolásnyit se másmilyet az első téltől kezdve amikor még csak a szívemmel láttalak (neked persze azt mondom: amióta kávéztál a hasamban) pontosan ilyen fiút vártam mint te akinek antennái az összes hullámhosszt fogják a mindenségből ez most a nyolcadik telünk csattognak kinn a csillagok és fészket rak a hideg a nagylábujjunkon és az orrunk tövén az asztalon mézeskalácsmorzsa a nővéreddel vitatkoztál az este és tényleg — akkor ez a sütiforma most angyalka vagy kísértet alakú?

hozok be fát a hasábok koppannak a fészerben biciklik alszanak meg-megrezzennek álmukban ahol illatos az aszfalt s a nyári utak telünkben is van nyár hiszen te tényleg úgy hiszed hogy a nyaraló málnabokrai közé biztosan nem ért el a tél de egész a pincéig sem ott őrzik a lekvárok a nyarat fészkelődnek is folyton ki kerül az asztalra legközelebb? reggel mikor az orgonabokorból pirosan kivirít pár süvöltő megkérdezlek eper- vagy áfonyalekvárt hozzak-e a pincéből és te kedvesen mohón azt mondod hozzál mindkettőt és alma- meg málnalekvárt is az épp csak kásás nagy adag lekvár után olyan békésen sóhajtasz fel van még lekvárunk szerencsére de még milyen fiatalok vagyunk van még lekvárunk szerencsére de még milyen fiatalok vagyunk

AARE PILV Fordító: Lengyel Tóth Krisztina

Aare Pilv Viljandiban született 1976-ban. Észt költő, író, műfordító és irodalomtörténész. A Tartui Egyetemen észt irodalmat, színháztudományt és szemiotikát tanult, jelenleg az egyetem doktorandusza. Kutatási területe a metatextualitás, az észt költészet és Madis Kõiv munkássága. Tartuban él, az Észt Tudományos Akadémia Under és Tuglas Irodalmi Központjában dolgozik kutatóként. Az Észt Írószövetség tagja, és az Erakkond (Remeteség) nevű költői csoportosuláshoz tartozik. A Veljesto diákszövetség tagja. Első verseskötete 2006-ban jelent meg. A 2017-es Kui vihm saab läbi (Ha eláll az eső) című kötetével elnyerte az Észt Kulturális Alap éves költői díját és a Gustav Suits ösztöndíjat. Ebből a kötetből valók az itt megjelent versek is. Prózaíróként egy esszékötetet jegyez (Ramadan, 2010). Főként oroszból és németből fordít, de néha szetuból is.

Gabriela LiivamĂ¤gi

3×2 fiatal lány az eső áztatta Rüütli utcán kecsesen szilárd léptek, lobogó, lenge, hetykekék hosszú szoknya, egyenes hát, büszke tartás, libbenő haj, arcán derű, látványosságában magabiztos, egy szembejövő vénember jól utánanéz, leplezetlenül, de udvariasan, kezében cekker, háta hajlott, fején micisapka, arca szürke és megviselt, motyog valamit, még egyszer vágyódva visszanéz, én egy kávézó ablakából látom mindezt, és mosolygok, egy másodperc alatt mosolygok egyszerre a vénemberen és vele együttérzőn, ugyanakkor egyszerre a lányon és együtt vele, a következő másodpercben pedig már magamon is, és magamnak ***

reggel koraősz napsütés templomharangok tiszta zúgása percnyi idő kutya ugat a szomszéd kertben a falon túl fojtottan: múlik a jó múlik a rossz múlik a múlás maga is én múlok mindez visszatér a maga múlásába szemlátomást szomorú nő álmában mosolyog én hallom múlok egyre a kutya elhallgat a napfény halad tovább a koracsöndes reggel mentén hangtalanságban ülepednek az elmúlt hangok:

harangzúgás ebszavak álomlátó-nevetés mint csésze aljára süllyedő sötét tea csersavas füstös gyengéd és komoly kávé fekete tea dohány írásjelek sötét porok napról napra belém igyekvők magam is sötét por erős és látható szemcsegyülem agyag forró mélységében papír hűs ölelésében napok terméke igyál meg gyújts rám most személyes mulandó hangtalanságodban

ülepedjünk együtt életünk mélyén hová a nap korán veti különös tekintetét legyünk egy

és más

és aztán

még ***

azt hiszem, te rosszul szeretsz azt hiszem, én hiszem helyesen én nem utállak, miattad fájdalmat érzek légy gyengéd a fájdalmamhoz az én fájdalmam a helyes az én fájdalmam nevében kell neked föláldoznod szerelmedet te áruld el magad, hogy maradhassak én a magam fájdalmához hű

Nyíl kora reggel fél hét tájt felébredtem, kint éppen a téli hidegrekord, álltam a ház szívében, a meleg, ablaktalan helyiségben, néztem a belőlem távozó vizet, s arra gondoltam: „emberként kész vagyok”, visszamentem aludni. ***

hogy vész el minden a megmaradásban hogy süpped minden belé a leszbe mennyit bírnak nyavalyogni ezen a poéták belefásulva önnön bölcsességükbe a hó pedig egyre csak kavarog ***

ragyogó téli éjszakán egy ablak még világos, nagykorú férfi gyalázza mögötte lassú számítógépét. ez a férfi vagyok én.

P. I. FILIMONOV Fordító: Kis Orsolya

P.I. Filimonov 1975-ben született, Észtországban élő orosz író, aki a kétezres években tűnt fel az észt irodalmi színtéren. Az első, Зона неевклидовой геометрии (Nem euklidészi geometriai zóna) c. kötetét elismerően fogadták és azóta már több kötete jelent meg észtül. Szövegeiben különböző nyelvi regisztereket kever, képhasználatára pedig erős hatással van az újabb orosz líra. Filimonov munkája általában egészséges iróniát sugároz, ami néha a keserűség felé fordul. Habár első könyvének fülszövege szerint a szerző egy közönséges faszi gyűrött melegítőben, aki egész nap csak heverészik, sört vedel, focit néz és közben lustán a világ értelmén mélázik a negyedórás szünetekben, a valódi életben azonban Filimonov fontos tagja a kopaszklubnak — akárcsak August Gailit és Paavo Matsin — és bár józanul ír, mégis ügyesen játszik az élet és az irodalom abszurditásaival.

Fotó: Ave Maria Mõistlik

Huysmans mikor kezdődik a ballépések láncolata? mikor adod tudtára a nőnek, akit nem szeretsz, hogy nem szereted és nincs értelme tovább szenvedni? mikor adod tudtára a nőnek, akit szeretsz, hogy lenne értelme megpróbálnotok? mikor szeded össze az erődet, hogy otthagyd az elviselhetetlen munkahelyed? mikor maradsz először vele csak azért, mert nincs kedved tovább keresni? mikor mész egyetemre a „legkisebb ellenállás” elvét követve, csak azért, mert „ugyan mi máshoz értek”? mikor nyom be a nagyi ismerősön keresztül egy kvázi elit iskolába? mikor megy be apád, ahogyan írva vagyon (nem a te szent könyveidben), anyádhoz? mikor száműzi sztálin a nagyszüleidet leendő lakóhelyedre? mikor szüli meg ábrahám izsákot? mikor mondanak ki a kezdetben valami igét? misztikusok és kabbalisták annak idején megírták, hogy ha valamit az elején megfordítunk, minden mást újra lehet csinálni, sőt, újralátni, újramondani, újrahallani, újragondolni és újraérezni. szóval egi, anyátok, egi!

Az entrópia hírei mindenki jó valamire mindenkinek van valamilyen tehetsége valaki például hátulról halkan elő tud lopakodni valaki meg tudja fogni a kezedet csendben valaki pedig meg tudja őrizni azt hogy milyenek voltunk mielőtt megváltozott volna minden pont egy pillanattal előbb egy párhuzamos világegyetemben minden kórház zárva van egész éjjel lehet az utcákon mászkálni és bámulni a gigantikus kültéri képernyőket amelyeken kizárólag Animal Planet megy egy műsor arról, hogy mit álmodnak a lajhárok mielőtt felébrednének pont egy pillanattal előbb pár ezer szó maradt mindössze pár millió betű néhányszor tíz liter (igazolni a jó hírnevet) néhány utazás minimális számú érintés egy-két pillantás egy tucat nedves párna és olvasatlan útmutató arról, hogy kellett volna csinálni mielőtt eltűnnénk pont egy pillanattal előbb

Jarosenko Reggel tízkor papírokat vágok hosszú vékony csíkokra. Korábban, nyolckor, egy férfi olyan arccal, mint a „Delfi” bemondójáé, arról beszélt valakinek telefonon, hogy mennyire elege van valamilyen Szergejből, aki egymás után négyszer is felhívta. Miután befejezte a beszélgetést, azonnal hívott egy másik számot, hogy újfent megossza ugyanezt a történetet. Korábban, hétkor, csináltam magamnak egy szendvicset, mint kiderült, romlott felvágottból, és a hét maradékára gondoltam. Ebben mondjuk nem vagyok teljesen biztos. És, tudják, szeretem a sajtos felvágottat. Azt a főtt kolbászt kis sajtgolyókkal. Halványsárga, olvasztott, semleges ízű darabokkal, amelyek ezzel a pszeudohús borítással együtt megismételhetetlen ízt produkálnak.

Ha friss a kolbász, És a kenyér is friss, amire ráteszed, kevés finomabb dolog létezik ennél. Rólam, tudják, azt mondják, hogy rejtőzködöm, és egyáltalán nem mutatom, milyen vagyok, hogy konstrukciók mögé bújok és nem mutatkozom a nyilvánosságnak. Én pedig, tudják, azt gondolom, hogy egyrészt igazuk van, másrészt pedig teszek én erre a nyilvánosságra egy nagy, romlott szál kolbászt. Ilyen egyszerű ez. A kenyérnek frissnek kell lenni. Szergejnek elég egy telefonhívás. A papírcsíkok nem egyenlő hosszúak és szélesek. Még korábban, négy órakor, aludtam. Kettőkor is aludtam. De éjfélkor nem aludtam. Amikor darabokra esünk majd szét az éjjeli országúton belekre, kis sejtekre, Petri-csészébe és a gondolatokat se lehet már visszagombolyítani, mond-e majd valamit a büntetőjogászoknak az utolsó oldal, amit elolvastunk egy érdektelen random könyvből, vagy a szám, amelyiknél mindig megállt a lejátszási lista vagy az utánunk maradt telefonról tárcsázott utolsó telefonszám? az utolsó poszt a facebookon? például ez

Aquitania a fekete hóval borított üvegmezőn huszonnégy holdnyi területen fut egy kékszárnyú infarktus előtti nyúl ugrál, cikkcakkban halad, értelmetlen kanyarokat leírva majd visszatér és újra váltogatja a lábát mintha nem lenne ennél semmi fontosabb az egész fekete világon nagymama visszahív a csúszdáról azt mondja, ideje megebédelni azt mondja, már csupa víz vagy érdekes, honnan tudja vajon olyan messze fekszik semmit sem lát és semmit nem érez a házad mellett elhaladva hirtelen kedvem támadt bemenni hogy elmondjam neked hogy alakult minden de meggondoltam magam ha érdekel, akkor már tudod magadtól is ha meg nem akkor meg én aztán úgyis mit

ha felszállunk valami repülőalkalmatossággal de nem nagyon fel csak olyan normális magasságig akkor lehet látni, hogy nem csak ugrál hanem ír a fekete üvegjégre fehér ceruzával „minden, ami kell — körülvesz téged” jó nyúlnak lenni

Geocaching (észrevétlen hommage Arszenyij Rovinszkijnak) öt nap alatt tértek magukhoz az ötödik napon kinyílt a szemük és látták — körülöttük nyitott konzervdobozok használt gumióvszerek a tévében pedig non-stop koreai filmeket adnak és Van Halen énekel az előszobában úgy tűnik, élőben Nyikanorov megnézte mindezt, megnézte és azt mondta — nem, én mindent értek persze idillek idillje van itt de miért pont Van Halen? még ha David Bowie vagy mondjuk Mark Bolan esetleg Depeche Mode de Van Halen? megragadták térképeiket és futottak körülnézni futnak szóval futnak de másnaposan nehéz futni nem kapsz levegőt és Gogoberidze azt mondja — te mit akarsz én most egy hideg sörtért a lelkemet is eladnám a földhöz csapódott és átváltozott egy doboz heinekenné

és itt van figyelem a paradoxon sör van, de meginni nincs mivel száj nélkül így szakadt meg a nyikanorovi újjászületések láncolata de Gogoberidzéé nem szakadt meg még mindig ott ül és a koreai filmet nézi, buj tur

100

Eda Ahi Fordító: Simon Bettina–Reet Klettenberg

Eda Ahi 1990-ben Tallinnban született kétnyelvű észtorosz családban, később ezek a gyökerek meghatározóak lettek irodalmi olvasmányaiban és hatásaiban is. A Tallinni Egyetem neolatin szakja után EU–orosz tanulmányok szakon végzett Tartuban, majd diplomataként dolgozott Ukrajnában. Generációjának egyik legtehetségesebb költője. Költeményeit a precíz stílus, a rímek használata és a lágy ritmus jellemzi, és sokan az észt klasszikus költészeti hagyományok folytatójának látják. A sajátos életörömöt és optimizmust sugalló első, Maskiball (Maszkabál, 2012) c. könyvével elnyerte a legjobb debütkötetért járó Betti Alver-díjat. Negyedik, Sadam (Kikötő, 2017) című kötetében már egy átgondoltabb, reflektáltabb, a kreativitással és a jelentéssel játszó, de képileg is nagyon erős nyelvet dolgozott ki.

101

Fotó: Ave Maria Mõistlik

102

táncórák gravitációval gravitáció, táncol veled mindenki. de csak a bátrak ismerik a lépéseket. egyenlővé tesz ez a vonásod, de kegyetlen: egyformán hízelegsz tollnak és kőnek. fejemen a koronád, földhöz nyomó, engedelmesen lépek, ahova vezetsz. mélyen szeretlek, gravitáció, és még szárnyakra sem cserélnélek.

103

fishy a mi történetünk szálkás sztori. igen, szálkás. és lapos, mint a lepényhal. próbálkozunk. mégis, mintha mindig keveset érnénk a horgászbotunkkal. valahová mindenki illik, de ez itt finoman szólva is fishy. már a nyelvem hegyén érzem, amit összefőztünk, az feketeleves, és ez a híg zsákutca nekem ízetlen, nem emlékeztet másra, csak forró vízre.

104

Alliksaar szigetén nem fogok csalódni. jöhet, aminek jönnie kell. a sakk egy kicsit mindig szerencsejáték. bár nem szőr mentén simogat az élet, szeretem a szigorú pofáját, mint arcok közül a legszebbet. tudom, odaadja szarvát, szarkalábát, még a szárnyát is, csak hogy megint repülhessen. aki megértette, az élet lényege a játék, nem fél a magára érvényes törvénytől: mindenki, aki iszonyú életvággyal él, jámboran eszik a sors tenyeréből.

105

létekről megjött a ványadt krími tavasz. kibontotta a rolmás virágait. de az otthonok és a háborúk között, minden ház és ország között, tisztelet és szégyen nélkül, közvetlenül a zászlóalj szomszédságában, bárgyún, egy egész sereg májusfa illatozott a válás rettenetes kínjától, az elrettentéstől és az ötödik cikkely miatt komor hazai égre, minden szent erdőnkre — mindenre, ami egyszer elmúlik. mindenre, ami nem is. ugye? a tavaszi izgatottság kábulatában, szabadon, demokratikusan és zsibbadtan nyitották a virágaikat. joggal. bátorság volt az egyetlen létformájuk. szilárdan hatolni át mindenen: történeteken, énekeken és időn. minden között, amit meg kell tartani, minden között, amit nem kell eltaszítani, hirtelen ijesztő szégyen tört rám a saját gyávaságom miatt.

106

akik nem néznek vissza minden hátat a hátunk mögött hagyunk, hiába mutatták. már nem nézzük. és nem foglalkozunk azzal, amit felénk fordítottak. mert aligha lesz tőlük világosabb. most, uraim, itt az utolsó lehetőség, hogy a múlt a múltban maradjon. éget minket, mint a gyertyaviasz, és eltakar, mint a fáradhatatlan szürkehályog. most, uraim, itt az idő, hogy nyelvet öltsünk — élőt, éleset és nyerset. hogy a maradik egyetértsenek jajgatva: o tempora, o mores.

107

sietni havas órán jössz haza, történeteket és tejszínt hozol a sötétség kávéjába, hogy elűzd a nem működő álmot. ó, te vértelen és fiatal állat, hókábulat! alig hánykolódom a sötét időben, de te világos vagy és alig tudsz egyensúlyozni. egy puha nyelven beszélsz csillogóarany színben folyó szavakkal. később úgyis meglátjuk, színigaz volt-e.

108

olvasás a világ hirtelen lapoz egyet. por és hamu hull belőle. minden egyre fakóbb, egyre szűkebb. úgy tűnik, hogy bármiről, akár az eljövendőről is kimondhatjuk, hogy megtörtént. helyesbítek: talán meg sem történt. elismerem: nincs bennem szorgalom. hol az üveg a hibás hol megint a plafon — attól függ, melyik egyszerűbb kifogás. de volt elég erőm, helyesbítek: volt rajtam annyi bőr, elfogadni a tiszteletet és kegyelmet tőlük. ez nem az, amit érdemeltem, jóval több. igen, boldog voltam, mert az örömeim kiválasztottak, mert kiválasztottam a fájdalmaimat. van egy nagyszerű dokumentumom. megint agyon olvasom a lapjait és nevetek magamon de egyben maradok.

109

Jüri Kolk Fordító: Márkus Virág

1972-ben született költő, prózaíró. A Jüri Kolk olyan az észt fülnek, mintha egy öregember neve lenne, de Kolk minden irodalmi megmozdulásával rácáfol nevének hangzására. Rendkívül öntudatos és termékeny költő, aki újabban mind nagyobb buzgalommal és sikerrel fordul a próza felé. Műveit az elmúlt években több észtországi díjjal is kitüntették (Juhan Liiv-díj, Gustav Suits-díj), prózáját 2016-ban a rangos Tuglas-díjjal ismerték el, ezzel a legnevesebb észt szépírók sorába emelve őt. Korábban versenyszerűen MMA-zott, volt beszerzési menedzser a tartui sörgyárban, vezette a palackozóüzemet, egy ideig pedig fordítóirodában dolgozott, de már gyerekkorától fogva tudta, hogy az egyetlen járható út számára az írás. Költészetében meghatározó az intertextualitás és a humor, szövegeiben pedig, melyeket tematikailag és formailag egyaránt a sokrétűség jellemez, hemzseg a nyelvi lelemény.

110

111

FotĂł: Alar Madisson â&#x20AC;&#x201C; Eesti Kirjandusmuuseum

száműzetés a fény otthona valahol a távoli csillagokban a folyó otthona a halak emlékezetében a költő otthona a résekben a nyelv falán a fuldokló otthona a szalmaszál

112

kérés a szeparatizmus az imperializmus és más fertőző betegségek viharos terjedésére való tekintettel kérjük, szigorúan ügyeljenek a személyes higiéniára elkerülendő az erre hajlamos emberek kevéske gondolatainak keskeny zsákutcába alagútba szorulását kérjük, ha lehet ne öljenek főhercegeket nyomatékosan kérjük ne szarjanak a császárúr képére

113

beleegyező nyilatkozat én jüri kolk* ezennel kijelentem hogy tisztában vagyok minden az élet során esetlegesen előforduló kockázattal egyetértek hogy testemre teljes mértékben alkalmazzák a fizika törvényeit kész vagyok elviselni a másnaposságot és az eufóriát tudomásul veszem hogy óhatatlanul eltévedtem félúton a sűrű erdőben hogy dörzsöl a cipő és európa keskeny előszobája szorít vállban legjobb tudásom és hitem szerint továbbá amennyire lehet felelősen ismételten kijelentem az életpálya folytatása teljesen egybecseng legjobb akaratommal még azoktól a kockázatoktól sem igényelek mentességet amelyekről nem tudok

* az olvasó használhatja a saját nevét, sőt ez ajánlott

114

álmomban mamutot láttam álmomban mamutot láttam tényleg de igaziból nagyon nagy volt és nagyon tiszta nagyon részletes minden mondatában benne volt, hogy nagyon nagyon közel ment el mellettem nagyon öreg volt nagyon szomorú nagyon bele volt nyugodva egy csapat igáslóval utazott nagyon inkognitóban igazán nagyon ügyesen elvegyült

115

barátság elgondolkodtam miért nincs nekem egy lett barátom se hisz lettország itt van a szomszédban tele kedves emberekkel aztán beláttam hogy az oroszok között sincsenek barátaim az észtországi oroszok között legalábbis tulajdonképpen finneket se nagyon ismerek aztán szerencsére eszembe jutott hogy lehet, hogy igazából nem is nagyon vannak barátaim úgy egyáltalán hála isten inkább legyek szemét mint xenofób

116

személyes fejlődés a macskáktól megtanultam aludni a napfény foltjaiban bármilyen felületen és testhelyzetben hosszú listám volt dolgokról, amiket meg kéne tanulni de ez már nem tűnik különösen fontosnak talán még a kövektől a hallgatást aztán tényleg elég

117