Müpa Műsorfüzet - Montéclair: Jephté (2019. március 11.) by Müpa Budapest

RÉGIZENE FESZTIVÁL Montéclair: Jephté

2019. március 11. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

11 March 2019 Béla Bartók National Concert Hall

2019. március 11. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

EARLY MUSIC FESTIVAL RÉGIZENE FESZTIVÁL Montéclair: Jephté Montéclair: Jephté Hungarian première, concert performance Jephté: Tassis Christoyannis Iphise: Chantal Santon-Jeffery Truth / Almasie: Judith Van Wanroij Phinée: Thomas Dolié Ammon: Zachary Wilder Terpsichore / Venus / A local / An Israelite Élise / Shepherdess: Katia Vellétaz Abdon / An Israelite: Clément Debieuvre Apollon / Abner / A local: David Witczak Polymnie: Adriána Kalafszky Featuring: Orfeo Orchestra, Purcell Choir

Magyarországi bemutató, koncertszerű előadás Jephté: Tassis Christoyannis Iphise: Chantal Santon-Jeffery Az Igazság / Almasie: Judith Van Wanroij Phinée: Thomas Dolié Ammon: Zachary Wilder Terpszikhoré / Vénusz / Egy lakos / Egy izraelita Élise / Egy pásztorlány: Katia Vellétaz Abdon / Egy izraelita: Clément Debieuvre Apolló / Abner / Egy lakos: David Witczak Polümnia: Kalafszky Adriána Közreműködik: Orfeo Zenekar, Purcell Kórus

Concertmaster: Simon Standage

Koncertmester: Simon Standage

Conductor: György Vashegyi

Vezényel: Vashegyi György

Co-production of Müpa Budapest and Centre de musique baroque de Versailles with the support of Institut Français de Budapest and Orfeo Music Foundation Budapest. Performance material is edited by Centre de musique baroque de Versailles.

The English summary is on page 13.

Az előadás a Müpa és a Versailles-i Barokk Zenei Központ együttműködésében, a Budapesti Francia Intézet és az Orfeo Zenei Alapítvány támogatásával jött létre. A kottaanyag forrása: Versailles-i Barokk Zenei Központ.

RÉGIZENE FESZTIVÁL – MONTÉCLAIR: JEPHTÉ

Michel Pignolet de Montéclair (1667–1737) két zeneszerző óriás működése közötti időszak, a Lully halála (1687) és Rameau első színpadi művének megjelenése (1733) közötti periódus egyik kiemelkedő alkotója. 1667-ben, Michel Pignolet néven született, a ma mintegy ezer lelket számláló Andelot nevű faluban, az északkelet-franciaországi HauteMarne megyében. A takács apa hét gyermeke közül ő volt a legfiatalabb, a szegénységből kivezető egyik utat pedig a zenészpálya kínálta, ezért nyolcévesen az ötven kilométerre fekvő Langres katedrálisának kórusába került. Öt hónapot töltött el ott egy olyan karnagy tanítványaként, aki ezt követően XIV. Lajos udvari muzsikusa lett. Húszesztendősen Montéclair is Párizsba ment, ott vette fel a szülővárosában található erőd, Montéclair nevét. Néhány évvel később – ahogyan az egyik tankönyve címlapján olvasható – zenét tanított a milánói kormányzó, Lotaringiai Károly Henrik udvarában, akit valószínűleg Itáliába is elkísért. Onnan visszatérve a párizsi operaház zenekarába került, ahol 1699-től a nagybőgő elődje, a basse de violon lett a hangszere – alkalmazását minden bizonnyal ő és egy olasz muzsikus honosította meg az együttesben. Elismert zenepedagógusként is tevékenykedett: több elméleti munkát írt, és tanította a vele egyidős, de jóval híresebb zeneszerzővé vált François Couperin lányait is. Unokaöccsével 1721-ben Párizs belvárosában megvett egy zeneműboltot, amely a következő években a város egyik legjobbjává nőtte ki magát, valamint kiadóként is működött. Üzlettársa házasságkötése után tulajdonrészét eladta, majd a tanítást is befejezte, az operazenekarban viszont halála évéig játszott. Soha nem nősült meg, egyik unokaöccsével és unokahúgával lakott Párizs szívében, a Notre-Dame-székesegyház közvetlen szomszédságában. Bár életműve terjedelmét tekintve nem nagy, a billentyűs zenén kívül szinte minden akkor divatos műfajban alkotott. Mindössze két színpadi műve maradt fent, ezeket azonban óriási színházi tapasztalattal a háta mögött írta meg, hiszen évtizedeken át játszott operazenekarban. Rameau, akit a 18. századi francia opera legjelentősebb zeneszerzőjének tartanak, csodálta a Jephtét, és éppen Montéclair stílusa és eszközei nyomán újította meg a zenés színház műfaját, sőt első két operája komponálásakor ugyanazzal a szövegíróval dolgozott, mint Montéclair. Amiben Montéclair kiindulópontként szolgálhatott Rameau számára, és amiben a Jephté a párizsi operaház történetének egyik legeredetibb hangú műve, az a hangszerelés. A mű szerzője pontosan előírta, mikor milyen hangszernek kell játszania – egy olyan korban, amelyben ezt nem volt szokás rögzíteni a partitúrában –, sőt a zenekari színeket kortársainál leleményesebben, egyéni módon keverte és állította a kifejezés szolgálatába a hangulatok, érzelmek felerősítése érdekében.

Rameau-hoz hasonlóan Montéclair is későn érkezett el a zenés színpad műfajához: negyvenkilenc esztendősen írta meg az 1716-ban bemutatott, A nyár ünnepei című operabalettet Barbier kisasszony szövegkönyvére – az álnév mögött Simon-Joseph Pellegrin abbé rejtőzött. Érdekes módon a siker nem ösztönözte Montéclairt még több zenés színpadi mű alkotására: a Jephté majdnem húsz évvel később született, Montéclair akkori szemmel öregemberként, hatvannégy évesen és még mindig ugyanazzal a szövegíróval írta meg. A műben az akkori gyakorlattal ellentétben nem mitológiai esemény, Ariosto vagy Tasso valamely költeményének részlete elevenedik meg, hanem egy ószövetségi történet – a francia opera történetében első alkalommal. Nagyböjt idején, amikor az operajátszás szünetelt, vallásos témája miatt ezt a darabot elő lehetett adni. „Nem minden izgalom nélkül tettem át színpadra a Szentírásból a történetet” – írja a librettó előszavában Pellegrin abbé. A bemutatót 1732. február 28-án tartották, a darabot lelkesen fogadta a párizsi közönség, olyannyira, hogy Voltaire leveleiben, Rousseau pedig Vallomások című munkájában is megemlékezett róla. Noha Párizs érseke elítélte (más források szerint betiltotta), szokatlanul hosszú ideig, 1761-ig repertoáron maradt: több mint százszor játszották – ezt kevés szerző mondhatta el magáról. Montéclair néhány évvel később átdolgozta a darabot, az 1735-ös felújításra azonban a Jefte lányát éneklő szoprán, a korábban Lully, később Rameau operáiban remeklő, botrányairól is híres Catherine-Nicole Lemaure eleinte nem akarta vállalni a színpadra lépést, és ezért börtönnel fenyegették meg. Végül szándékosan rosszul énekelt, a közönség kifütyülte, amikor pedig nem akarta folytatni az előadást, még át sem öltözhetett, jelmezben vitték a For-l’Évêque börtönbe, ahol az éjszakát töltötte. A következő este már legjobb tudása szerint alakította a szerepet. A Bibliában a Bírák könyve 11. és 12. fejezete beszéli el a balkézről született, testvérei által kiutált fiúból győztes fejedelemmé lett Jefte történetét. „Igen vitéz és harcias férfi volt; egy parázna nőszemélynek volt a fia”, apjának azonban törvényes fiai is lettek, és „amikor ezek megnőttek, elűzték Jeftét, és ezt mondták neki: »Te nem örökölhetsz apánk házában, mert más anyától születtél.« Erre ő elfutott és eltávozott előlük és Tób földjén telepedett meg. Ott a szűkölködő és rablásból élő emberek köréje gyűltek és fejedelmükként követték.” Később, mikor Ammon és serege megtámadta őket, a testvérei mégis felkeresték, és kérték, jöjjön harcolni; ha nyer, fejedelmükké teszik. „Ő ezt felelte nekik: »Nemde ti vagytok azok, akik gyűlöltetek engem, s elűztetek apám házából? Most hozzám jöttök, mert kényszerít a szükség.«” Végül élükre állt, és „fogadalmat tett az Úrnak, ezekkel a szavakkal: »Ha kezembe adod Ammon fiait: bárki lép ki elsőnek házam ajtaján,

RÉGIZENE FESZTIVÁL – MONTÉCLAIR: JEPHTÉ

hogy elém jöjjön, amikor békességgel visszatérek Ammon fiaitól, bemutatom őt egészen elégő áldozatul az Úrnak.« Amikor Jefte győztesen hazatért a csatából, „elé jött egyetlen lánya, dobokkal és táncoló karokkal; más gyermeke nem is volt neki.” A történetet színpadi zenéhez átdolgozó Pellegrin abbé kibővítette és a kor ízléséhez igazította a cselekményt. A sötét alaptónusú történetben a gyengéd anyai érzelmeknek is helyet adott, több csodajelenetet illesztett be, valamint az utolsó pillanatig feszítve a húrt, életben hagyta Jeftét. Szintén jelentős változtatás, hogy a cselekményt szerelmi szállal gazdagította, mert – mint a szövegkönyv előszavában írta – „nem mertem teljesen száműzni a világi szerelmet a színházból, amely e frivol szenvedély számára jött létre”. A kor operáiban gyakori elem a tiltott szerelem, Pellegrin mégis szükségesnek tartotta hozzáfűzni: furcsának tűnhet egy zsidó lány és egy bálványimádó herceg szerelme, de büntetésük a lányra leselkedő halál, továbbá ő csak az után nyeri el az Úr kegyelmét, hogy Ammon elpusztításával szerelmük véget ér. A cselekmény valójában két szálon fut: szent és profán halad egymással párhuzamosan: az első és a harmadik felvonás a bibliai vonal, a második és a negyedik felvonás hangsúlyos témája a szerelem, Iphise személyes drámája, az utolsóban pedig összetalálkozik a kettő: az összekötő személy Jephté lánya, aki az opera szövegírójától az Iphise nevet kapta. A darab műfaja a Jean-Baptiste Lully munkásságában kikristályosodott tragédie en musique (szabad fordításban: zenés színdarab), amelynek jellemzője, hogy ötfelvonásos, ezek mindegyike hat–nyolc jelenetet foglal magában, boldog befejezéssel zárul, és emelkedett hangvételű. Rendszerint az opera cselekményétől független allegorikus jelenet, prológus nyitja; a felvonások áriával, énekelt résszel kezdődnek, majd recitativók (szabálytalan ritmusú ének-beszéd) és ária jellegű rövid szakaszok (petits airs) váltogatják egymást. Minden felvonásban helyet kap hangszeres szám is – úgynevezett divertissement – induló vagy balett formájában, valamint kórustételek. A remekül megírt szövegkönyv valójában nem más, mint különböző hangulatú rövid jelenetek színes, pergő egymásutánja, a zeneszerző pedig szuggesztíven jelenítette meg ezeket a hangulatokat változatos összetételű előadó-együttesekkel, a zene hatalmával élve és az érzelmekbe bevonva a közönséget is – ebben Montéclair nehezen felülmúlható mester.

A prológus színház a színházban. Mitológiai istenek gyűltek össze, hogy hatalmukkal dicsekedve hitessék el a halandókkal: az élet csupa öröm, vidámság és szórakozás. Egyszer csak elsötétül a szín, a színpad közepe felragyog, és Igazság istennő, valamint az őt kísérő Erények jelennek meg. „Elég a hazugságból, amely becsapja a világot”, ezzel az Igazság visszaparancsolja az isteneket az alvilágba. „Díszítsétek fel e helyet egy másik előadáshoz, hirdessétek a halandóknak Isten félelmetes igéjét” – mondja, és Jefte végzetes esküjére emlékeztet, majd kórus hirdeti az igazság isteni eredetét: „Tévedhetetlen Igazság, szórd a halandóknak a ragyogó fényt, melyet az égből hozol nekik!” Az első felvonás elején a szövegkönyv leírása alapján az izraeliták és az Ammon vezette ellenséges törzs tábora tárul a néző szeme elé, az előbbi a Jordánon innen, utóbbi pedig a folyón túl terül el. A város falai is láthatók, ezek tövében táborozott le az izraeliták serege. Phinée főpap megáldja Jephtét mint az izraeliták hadvezérét; fuvolák kísérte ének, lelkesítő duett, harcosok indulója, a cappella kórustétel szól, majd isteni jelként felhő ereszkedik alá, és felfedi az izraelitáknak a frigyszekrényt. Jephté megfogadja az Úrnak, hogy ha győztesként tér vissza, az első vele szembejövő embert feláldozza neki. A sereg trombita hangjaira felsorakozik mögötte, a folyó kettéválik az izraeliták előtt – a zenekar itt két oldalról szól Montéclair elképzelése szerint –, akik átkelnek a Jordánon, hogy megütközzenek az ammonitákkal. A második felvonás Jephté palotájában játszódik: itt hadifogoly az ellenséges sereg vezetője, Ammon herceg. Bizalmasa, Abdon sürgeti, szökjenek meg, amíg Jephté távol van, de Ammont, a büszke hadvezért a helyhez láncolja a szerelem, még úgy is, hogy tudja, „egy kegyetlen isten örök akadályt gördít közéjük”. Szerelmének tárgya ugyanis Jephté lánya, Iphise; a rá váró rabszolgaság vagy a halál nem olyan kegyetlen sors, mint szerelmének nélkülözése lenne, mondja. Iphise töredelmesen bevallja anyjának, Almasie-nak, hogy szereti Ammont. Megérkezik a hír Jephté győzelméről, a nép ünnepel, majd Iphise a nép kíséretében apja elé járul a trombiták, dobok hangjára. „Túlságosan szerettél”, mondja neki Jephté a harmadik felvonásban, amely a lélektani helyzetek, hirtelen hangulatváltozások miatt talán a legdrámaibb. A hatás kedvéért Pellegrin abbé úgy alakította a történetet, hogy Jephté csak hosszú idő után találkozik szeretteivel. „Nem, nem akarok semmit látni, ami az élethez köt”, mondja, mikor a csatába indul – így nem ismeri fel a lányát abban a személyben, aki őt ünnepelve vele először szembejön. „Milyen szörnyű lenne sorsom, ha végzetes közeledésemre feleségemnek vagy lányomnak kellene meghalnia!” – mondja, majd a felvonás során az ő és a felesége számára is fokozatosan kiderül, milyen sors vár a lányukra. Jephté megkoronázásának

RÉGIZENE FESZTIVÁL – MONTÉCLAIR: JEPHTÉ

ünnepi fényét önként magára vett terhe és a lelkiismerete homályosítja el – vagy esküszegő lesz, vagy gyermekgyilkos –, és az ünnepi aktust félbeszakítja a hír: új ellenség, Efraim törzse közeledik, élén Ammonnal. A hatásos tömegjelenetek után a negyedik felvonás a magányos Iphise kerti sétájával kezdődik, kígyózó patakok közt, pasztorális fuvolák hangjával. Iphise az hiszi, hogy az apja már nem szereti, és bűnbánat is gyötri tiltott szerelme miatt. Pásztorok vigasztalják, majd az anyja érkezik, és megmagyarázza neki Jephté viselkedését. A Jephté népére törő Ammon megpróbálja rábeszélni, hogy kövesse őt, így megmenekülve a haláltól, de Iphise visszautasítja. Az ötödik felvonás a katasztrófa, a szó eredeti értelmében, ez a kulminációs pont, a végkifejlet, itt következik be a mindent eldöntő fordulat. A templomban, az áldozásra előkészített oltár előtt Iphise anyja fuvolától, hegedűtől kísérve szívszaggató siratót énekel lánya elvesztése miatt („a pallos, mi téged vár, érzem, lesújtott rám”). Jephté is elbúcsúzik leányától, Ammon és a „rebellisek” pedig berontanak a templomba, de egy égből érkező tűzgolyó megsemmisíti őket. (Ez a teátrális epizód az opera harmadik, átdolgozott verziójából kimaradt.) Iphise elbúcsúzik az élettől, Phinée főpap átadja Jephtének a pallost, és felszólítja: sújtson le. Ekkor azonban az Úr égdörgéssel jelzi: Iphise viselkedése kedvére való volt, életét megkíméli. Írta: Várkonyi Tamás

Fotó © Tassis

Tassis Christoyannis szülővárosában, Athénban szerzett diplomát, majd Olaszországban tökéletesítette tudását Aldo Prottinál. A Görög Nemzeti Operában eltöltött évek után, 2000 óta a Deutsche Oper am Rhein társulatának tagja, repertoárja itt többek közt Monteverdi, Gluck, Debussy hőseivel gazdagodott. A bariton Európa számos rangos operaházában fellépett már, és többször dolgozott együtt a Budapesti Fesztiválzenekarral is. Számos felvétele között olyan műritkaságok is megtalálhatók, mint Salieri és Grétry operái.

Chantal Santon-Jeffery a francia barokk repertoár egyik kimagasló előadóművésze: olyan neves együttesekkel dolgozott együtt, mint az Hervé Niquet vezette Le Concert Spirituel vagy a Christophe Rousset által vezetett Les Talens Lyriques. Operaénekesi teljesítményéről rendre szuperlatívuszokban írnak a kritikusok – a színészi játékot és a hangi megvalósítást illetően egyaránt. A Müpa és a Versailles-i Barokk Zenei Központ közös produkcióiban is többször közreműködött már.

Judith Van Wanroij még pályakezdőként, 2005-ben bekerült William Christie fiatal énekeseknek létrehozott régizenei akadémiájába; a Le Jardin des Voix keretében Európa és New York rangos koncerttermeiben lépett fel a világhírű amerikai-francia karmesterrel. A Hollandiában született szoprán azóta olyan neves dirigensekkel is együtt dolgozott, mint René Jacobs, Christophe Rousset, Hervé Niquet és Frans Brüggen. Fotó © Gerard de Haan

RÉGIZENE FESZTIVÁL – MONTÉCLAIR: JEPHTÉ

Fotó © Julien Benhamou

Fotó © Teddie Hwang

Thomas Dolié napjaink egyik legtöbbet foglalkoztatott francia baritonja, Vashegyi György és együttesei produkcióinak rendszeresen közreműködő művésze: a Müpában Mondonville és Gervais operáiban hallhattuk, s hanglemez is megörökítette ragyogó hangját. Sokoldalúságát mutatja, hogy a barokk repertoár mellett Debussy és Ravel operáiban is rendszeresen fellép, munkásságában mégis a 18. század első felének zenéje a hangsúlyos. Olyan világhírű karmesterek alapozták rá nagy sikert aratott produkcióikat, mint Marc Minkowski, Emmanuelle Haïm, Hervé Niquet és Christophe Rousset. Zachary Wilder, a 17–18. századi repertoár világszerte ünnepelt előadója 2010-ben lépett fel először Európában, Lully Armide című operájában, egy houstoni kamaraegyüttes tagjaként. Az amerikai tenort később a rangos Aix-en-Provence-i Fesztiválra is meghívták. Miután William Christie 2013-ban beválogatta a Les Arts Florissants énekesakadémia résztvevői közé, Franciaországba költözött. A régizenei repertoár legnagyobb előadóival dolgozik együtt rendszeresen; többek közt Sir John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists hét hónapos, Monteverdi előtt tisztelgő turnéján is részt vett szólistaként. Katia Vellétaz a 18. századi francia zene elhivatott előadója. Főként elfeledett remekművek modern kori bemutatóiban, lemezfelvételein vett részt, többek közt Grétry, Rameau, Dauvergne, Francoeur, Martín y Soler, Salieri, Gossec operáiban. Mondonville motettáinak szólistájaként 2015-ben a Müpában is hallhattuk. Állandó résztvevője a Palazzo Bru Zane elnevezésű, a 19. századi francia zene megszólaltatására alakult intézmény projektjeinek; ezek keretében vett részt Rodolphe Kreutzer (Beethoven Kreutzer-szonátájának címzettje) egyik operájának a felfedezésében.

Clément Debieuvre a Versailles-i Barokk Zenei Központban szerzett diplomát, szenvedélye a 18. századi francia zene. Olyan ismert és Magyarországon ritkán játszott zeneszerzők műveit énekelte, mint Charpentier, Campra, Bouteiller, Bouzignac és Delalande. Részt vett többek közt Salieri Párizs számára komponált, A danaidák című operájának Christophe Rousset vezette produkciójában. A tenor továbbá rendszeresen dolgozik együtt olyan karmesterekkel, mint Hervé Niquet és Jean-Christophe Spinosi. 2016-ban és 2017-ben a Royaumont Alapítvány barokk énekversenyének díjazottja volt. David Witczak énekesi pályáját a Versailles-i Barokk Zenei Központban kezdte, majd az amszterdami Sweelinck Konzervatóriumban folytatta. A régizene iránti szeretete szólistaként olyan nagyszabású oratorikus művekhez vezette, mint Bach Máté-passiója és kantátái, Mozart Koronázási miséje, Charpentier és Heinrich Schütz bibliai témájú művei, valamint Mondonville nagy motettái. Operaszínpadon is nagy sikerrel szerepelt, többek közt Mozart, Telemann, Puccini, Rossini, Bellini, Händel alkotásaiban.

Fotó © Wágner Csapó József

Vashegyi György a magyar historikus előadásmód egyik legjelesebb képviselője és egyik legaktívabb művelője. Nevéhez számos barokk alkotás magyarországi bemutatója fűződik; munkásságában az utóbbi években hangsúlyosan szerepel a francia barokk eddig nem játszott remekműveinek felfedezése és megszólaltatása. Többek közt Gervais, Mondonville, Rameau műveit adta elő együtteseivel a Müpában, valamint Versailles-ban is; a produkciókat, amelyek lemezen is megjelentek – némelyikük világpremierként – lelkesen méltatták az európai zenei szaklapok kritikusai.

RÉGIZENE FESZTIVÁL – MONTÉCLAIR: JEPHTÉ

A Purcell Kórust 1990-ben alapította Vashegyi György, a névadó zeneszerző Dido és Aeneas című operájának koncertszerű előadására. A karmester egy évvel később létrehozta az Orfeo Zenekart is – a korhű hangszereken játszó együttes Monteverdi operájának első teljes magyarországi előadása után vette fel nevét. A két előadógárda azóta a barokk zene kiemelkedő előadójává vált, nemcsak magyarországi, de európai viszonylatban is. Nevükhöz számos 17–18. századi, zenetörténetileg fontos kompozíció előadása, bemutatása fűződik.

Vasehgyi György, a Pucell Kórus és az Orfeo Zenekar Fotó © Nagy Attila, Müpa

Summary György Vashegyi, one of Hungary’s most outstanding representatives of early music performance, has dedicated years of effort alongside the two ensembles he founded in 1990 – the Purcell Choir and the Orfeo Orchestra, which plays on period instruments – to present the forgotten masterpieces of the French Baroque alongside some worldfamous soloists. They have also recorded a series of albums of joint productions with the Centre de musique baroque de Versailles over the years, including a true rarity that incomprehensibly fell into obscurity. This overwhelmingly evocative biblical opera by Montéclair (1667–1737), the first Old Testament story to be staged as a music drama in the Francophone world, tells the dramatic tale of an illegitimate child turned hero who promises God that, in exchange for victory, he will sacrifice the first person who exits his house. This turns out to be his beloved daughter, who herself – through an artifice added for the sake of the audience of the time – is in love with the commander of the enemy forces. The plot runs along dual threads – one sacred, the other temporal – until the two protagonists – Jepthé and his daughter – receive divine redemption. A superb subject and storyline, and in Montéclair’s hands, it is magical. There are good reasons why it was given an unprecedented number of performances – more than a hundred – between 1732 and 1761. It is impossible to follow the atmosphere of the scenes and spiritual changes in the characters as an objective observer: the music is so intense and captures the moods with such vitality that the notes practically magnetise the listener. This is a chance to hear one of the most original works of 18th century French opera performed by singers who specialise in the music of the era. In the title role is the outstanding Greek baritone Tassis Christoyannis, while Chantal Santon-Jeffery, who has worked with such renowned early music conductors as Hervé Niquet and Christophe Rousset, portrays the daughter. Dutch singer Judith Van Wanroij and the American Zachary Wilder were both discovered by William Christie, while Clément Debieuvre and David Witczak started their careers at the Centre de musique baroque de Versailles. Thomas Dolié is one of the busiest French baritones working today, and Katia Vellétaz has been part of many rediscoveries of 18th- and 19th-century French operas.

SUMMARY

Iveta Apkalna, Mariss Jansons és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara

2019. március 19.

Iveta Apkalna Fotó © Nils Vilnis

JAZZMŰHELY

Fekete-Kovács Kornél: Foundations

Yamas & Niyamas 2019. március 27.

Puccini: Krizantémok / Lidércek

Rendező: Káel Csaba

2019. március 31.

Roman Burdenko Fotó © Daniil Rabovsky

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Kirill Gerstein (zongora) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Közreműködik: Ric Furman – ének, a Nemzeti Énekkar Férfikara (karigazgató: Somos Csaba), Honvéd Férfikar (karigazgató: Strausz Kálmán) Vezényel: Hamar Zsolt

2019. április 11.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Valerij Gergijev és a Mariinszkij Zenekar

Csajkovszkij: Jolánta – koncertszerű előadás

Közreműködik: Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

FELFEDEZÉSEK

Cser Ádám és a Miskolci Szimfonikus Zenekar

Közreműködik: Martín García García – zongora Vezényel: Cser Ádám

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2019. február 25. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma