Canadian Brass
2019. február 20. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
20 February 2019 Béla Bartók National Concert Hall
2019. február 20. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Canadian Brass Canadian Brass Introduction Mozart: The Magic Flute – Overture (arranged by Ken Watkin) “Jazzed up Bach” – works by J. S. Bach Latin journey with various composers – arrangements of music from Argentina, Peru and Venezuela Waller: Mostly Fats (arranged by Wayne Henderson) Fillmore: Slim Trombone Carnival of Venice (traditional, arranged by Hudson) Schumann: Carnival – excerpts In Tribute to Jazz and Dixieland – arrangements from various composers Bizet: Carmen – excerpts (arrangement by Mills)
The English summary is on page 9.
Bevezetés Mozart: A varázsfuvola – nyitány (Ken Watkin átdolgozása) „Jazzed up Bach” – J. S. Bach művei Latin utazás különféle zeneszerzőkkel – feldolgozások Argentína, Peru és Venezuela zenéjéből Waller: Mostly Fats (Wayne Henderson átdolgozása) Fillmore: Slim Trombone Velencei karnevál (Hudson népdalfeldolgozása) Schumann: Karnevál – részletek Tisztelgés a jazz és a dixieland előtt – különféle zeneszerzők műveinek feldolgozásai Bizet: Carmen – részletek (Mills átdolgozása)
CANADIAN BRASS
3
4
A különböző összeállítású rézfúvós együttesek a világ számos zenekultúrájában jelen vannak; ha csökkenő mértékben is, de a zenés szórakozás legkülönbözőbb helyszínein, illetve ünnepségek alkalmával mindmáig találkozhatunk velük: katonai parádékon, utcai felvonulásokon, esküvőkön, temetéseken és más közösségi eseményeken. Kelet- és Közép-Európában sok helyen, így – a sváb közvetítésnek köszönhetően – a magyar parasztzenében és népies műzenében is ismertek a táncmulatságokon, bálokon fellépő rezesbandák, amelyekben a rézfúvós hangszereken játszókhoz jellemzően ütőhangszerek (nagydob és cintányér), illetve fafúvósok (többnyire klarinét, ritkábban fuvola vagy piccolo) csatlakoznak. A régióban a rezek jelenléte mindemellett egyértelműen a balkáni zenében a leghangsúlyosabb. Abban a Szerbiától Görögországig és Albániától Romániáig mindenütt megtalálható, török zenei gyökerekkel rendelkező stílusban tehát, amely az említett országok imázsépítésében és turizmusában betöltött szerepe okán, valamint a populáris kultúrába filmek (Emir Kusturica) és sztármuzsikusok (Goran Bregović) révén történő „átszivárgása” következtében már jó ideje maga mögött hagyta lokális jellegzetességeit, s a világzene színpadára lépve hatása egészen a Távol-Keletig, illetve az Amerikai Egyesült Államokig ér. Miközben az említett kelet-közép-európai példák történelmi előzményeit a zenetörténészek szerint jellemzően falusi népi (paraszti) környezetben kell keresnünk, szociológiai szempontból eltérő fejlődést mutatnak a brit, illetve az amerikai rézfúvós együttesek, amelyek kezdetben inkább a városi munkássághoz kapcsolódtak. Egyes feltételezések szerint Angliában az első ilyen együtteseket az ipari forradalom idején megjelenő gyárak és más üzemek tulajdonosai finanszírozták azért, hogy ezzel is szabályozzák a munkások szabadidejét, és csökkentsék a politikai aktivitásra való hajlamukat. A hangszerek 19. század közepén végbement rohamos fejlődésével az ilyen, a kezdetektől népszerű zenekarok száma ugyanakkor ugrásszerűen megnőtt: 1860-ban Anglia-szerte már több mint hétszázötven ilyen együttest tartottak nyilván, amelyek a szórakoztatáson túl az önképzés terén is fontos szerepet játszottak. Ezzel egy időben hasonló funkciójú zenekarok a nagy amerikai ipari és kulturális központokban is megjelentek. Közülük is kiemelkedik a karibi (kubai), az afrikai és a latinamerikai kultúra hatásait is magán viselő, kozmopolita New Orleans. A louisanai város később közismerten a jazz korai történetének is kulcsfontosságú helyszíne lett, a 19. században ugyanakkor számos olyan közösségi esemény (karneválok és parádék) terepeként szolgált, amelyek zenei arculatát az ekkorra intézményesült katona- és tűzoltózenekarok, illetve a vendéglátásban érdekelt kisebb rezesbandák határozták meg.
Az egész kontinensen fejlődésnek induló efféle közösségi zenei formák, amelyek a művészi és a populáris zene határmezsgyéjén helyezkedtek el, néhány jelentős zeneszerző figyelmét is felkeltették. A bolygók című zenekari darabjával híressé vált angol Gustav Holst az 1900-as évek elején két szvitet is komponált katonazenekarra, az amerikai modernitás egyik legkülönlegesebb alakja, Charles Ives pedig több művében is gyermekkora meghatározó emlékét, a városi parádék és felvonulások hangkavalkádját igyekezett megjeleníteni, és ebben nagy szerepet szánt a rezesbandákat, tűzoltózenekarokat megidéző betéteknek. Az ilyen kísérleteket (és néhány trombitára, illetve harsonára komponált versenyművet) leszámítva az európai, illetve nyugati műzenében sokáig nem léteztek olyan darabok, amelyek jórészt vagy kizárólag rézfúvósokra íródtak. Eközben a nagyzenekari műveket alkotó zeneszerzők már a 18. századtól kiaknázták a fa- és rézfúvós apparátusban rejlő lehetőségeket, a különböző összetételű kis fúvószenekarok pedig bizonyíthatóan már a 16–17. századtól kezdődően, a főúri összejövetelekhez háttérként szolgáló asztali muzsika és a szabadtéri zenélés elterjedésével, majd egy évszázaddal később, az úgynevezett Harmoniemusik felvirágzásának időszakában jelen voltak a professzionális zene legfontosabb műhelyeiben. Ezekben a kezdetben hat- vagy nyolctagú, a 18. század végétől pedig rendszerint kvintetté zsugorodó együttesekben ugyanakkor a hagyományos rézfúvós hangszerek közül inkább csak a kürt szerepelt – az összeállítások gerincét mindig a fafúvósok (fagott, klarinét, oboa, fuvola) adták. A 19. században aztán a vonósnégyesek mellett éppen ezek a fúvósötösök kezdték a kamarazenélés legmagasabb rendű formáját jelenteni, és e rangjukat (változatlan hangszer-összeállításban) még a 20. századi modern zenében is megtartották (gondoljunk csak Schönberg Fúvósötösére vagy Ligeti korai bagatelljeire). A professzionális rezesek alkotta fúvósötösök csak a 20. század negyvenes, ötvenes éveiben, többek közt az amerikai nagyvárosokban megalakuló Chicago Brass Quintet és American Brass Quintet megalapítását követően váltak tényezővé a nemzetközi zeneéletben. Az ilyen társulások immár bevallottan azzal a céllal jöttek létre, hogy a trombitát, a harsonát, a tubát (és esetleg a kornettet, illetve a szárnykürtöt) kamarazenei hangszerré avassák, és a zeneszerzőket kimondottan ezekre az együttesekre szabott művek megalkotására sarkallják.
CANADIAN BRASS
5
6
Fotó © Daniel D’Ottavio
E repertoár építésében a jelenleg legjelentősebbnek tartott rézfúvós kvintett, a Canadian Brass jár az élen, amely megalakulásától fogva tudatosan két irányba „terjeszkedik”: egyszerre nyit a kortárs zene felé és játszik népszerű klasszikusokból, különböző népdalokból, valamint a dixieland és a jazz más válfajainak remekeiből készített átdolgozásokat, vagyis a rézfúvós zene csaknem valamennyi tradícióját igyekszik feltárni és színpadra vinni. A zenekar fennállása során több ezer koncertet adott, és több mint száz lemezfelvételt készített. A rézfúvós kvintettek közül ez az együttes hódította meg először a „magas” művészet egyik szentélyének számító Carnegie Hallt, és azzal is büszkélkedhet, hogy szerzeményeivel felkerült a Billboard slágerlistáira. A kvintett egyaránt ismert a barokktól a kortárs zenéig és a népzenétől a jazzig terjedő, rendkívül széles körű zenei tájékozottságáról, illetve mesterkurzusok tartásában és oktatási anyagok készítésében megmutatkozó oktatási tevékenységéről. Mindennek hátterében természetesen az áll, hogy a zenekar minden tagja maga is nagy előadói és pedagógusi tapasztalattal rendelkező, sokoldalúan képzett muzsikus. Chuck Daellenbach, aki fél évszázada a kvintett zenei vezetője, mára az egyetlen megmaradt tag az együttest alapító ötösből. Gene Wattsszal 1970-ben indította útjára a Canadian Brasst, amelynek Watts 2010-es kiválását követően sem fordított hátat. Daellenbach fiatalon a Chicagói Szimfonikus Zenekar zenészénél, Arnold Jakobsnál
kezdte professzionális zenei tanulmányait, és az Eastman School of Musicban már huszonöt esztendősen PhD fokozatot szerzett. Ezt követően a Torontói Egyetem zenei tanszékén tanított, de tanári pályája a Canadian Brass megalapítását követően félbeszakadt. Mivel azonban rengeteg olyan fúvószenei darabot komponált, amely kifejezetten diákok számára készült (és amelyek közül sokat valóban diákok közreműködésével rögzítettek lemezre), valójában sohasem hagyott fel pedagógusi ambícióival. A Canadian Brass harsonása, Achilles Liarmakopoulos hangszere egyik legismertebb fiatal virtuóza. A görög származású muzsikus számos jelentős zenei intézményben tanult: közülük az athéni Philippos Nakas Konzervatórium, a San Franciscó-i Konzervatórium és a Yale Universitiy School of Music volt a legjelentősebb. Tehetségét számos rangos versenyen (Christian Lindberg International Competition, Yamaha Music Foundation of Europe, Pasadena Showcase House Instrumental Competition) ismerték el díjakkal. Röviddel zenei tanulmányainak befejezését követően a Görög Rádió Szimfonikus Zenekarának első harsonásává nevezték ki, de vendégművészként számos más rangos zenekarban is megfordult. Az oktatás az ő életéből sem hiányzik: 2014 óta a City University of New York adjunktusa. A Canadian Brass mellett szólókarrierjére is nagy gondot fordít. Ezt igazolja öt önálló lemeze is, ezek egyszersmind zenei nyitottságát és sokoldalúságát is megmutatják, ugyanis a 20–21. századi klasszikus zeneirodalom művei éppúgy megtalálhatóak rajtuk, mint a brazil choro vagy az argentin tangó remekei. A kvintett kürtöse, Jeff Nelsen főállásban az Indiana University részeként működő, nagy presztízsű Jacobs School of Music professzora, ahol a hangszeres ismeretek mellett többek közt kamarazenét is oktat, illetve úgynevezett performance coachként is tevékenykedik – nem csak zenészeknek nyújtva segítséget az előadással, nyilvános szerepléssel járó szellemi-lelki nehézségek leküzdéséhez. Társaihoz hasonlóan Nelsent sem csak a Canadian Brassban láthatjuk színpadon: előadóművészi pályafutása során valamennyi kontinensen szerepelt már, és a világ vezető zenekaraival, köztük a New York-i Filharmonikusokkal és a Chicagói Szimfonikusokkal játszott együtt. A Canadian Brassban két trombitás is játszik; közülük az a Chris Coletti csatlakozott korábban (2009-ben) az együtteshez, aki Pierre Bouleztől Riccardo Mutin át Quincy Jonesig és Gloria Estefanig korábban a klasszikus és a populáris zene megannyi sztárjával játszott már együtt. Mindehhez persze az is kellett, hogy Coletti – aki a trombitálás mellett kiválóan fütyül és énekel – számos tekintélyes nemzetközi versenyen tűnjön ki tehetségével, és olyan nagynevű iskolák ösztöndíjait nyerje el, mint a Juilliard School vagy a Manhattan School of Music.
CANADIAN BRASS
7
8
A szintén trombitán játszó Caleb Hudson, aki az együttes legújabb tagja, korábban a régizene avatott előadójaként szerzett magának hírnevet. A Canadian Brass a University of North Texas zenei kollégiumában is oktató ifjú művész számára zeneszerzői, hangszerelői és átdolgozói képességeinek megmutatására is terepet kínál – erre többek közt a kvintett Perfect Landing és Great Wall of China című lemezei is bizonyságul szolgálnak. Hudson átdolgozásai közül a mai estén egy nápolyi eredetű népdal, a német vidéken Mein Hut, der hat drei Ecken szöveggel ismert népszerű Velencei karnevál hangzik el, amelyet hegedűre másfél évszázaddal korábban már Paganini is átdolgozott (és azóta is számos feldolgozást megért). E művek mellett elhangzik a Canadian Brass koncertjein szokásosnak mondható latin zenei és jazzegyveleg, de a Johann Sebastian Bach műveiből készített szellemes jazzátiratokkal sem marad adós a zenekar. A klasszikus zenei vonalat Bach szerzeményei mellett ezúttal egy-egy Mozart-, Schumann- és Bizet-mű (A varázsfuvola, Karnevál, Carmen) néhány részletének fúvószenekari átirata képviseli. A programban külön figyelmet érdemel a 20. századi amerikai zene két itthon kevéssé ismert alkotása. Az egyik, a Slim Trombone (1918) annak a Henry Filmore-nak a műve, aki sokat tett azért, hogy az indulózenekarok hagyománya a 20. században is tovább éljen, és akinek – többnyire foxtrottokra, keringőkre és ragtime-okra épülő – terebélyes életművében kitüntetett helye van a harsonára írott kompozícióknak. A másik amerikai darab a korai jazz egyik kiemelkedő zongoristájának, Thomas Fats Wallernek a műve, amelyet a második világháború után aktív jazzharsonás, Wayne Henderson hangszerelésében hallgathatunk meg. Írta: Ignácz Ádám
Summary All over the world, brass ensembles of various configurations are a constant presence in many musical cultures, from the Balkans to the United States. Even if their numbers are declining, they are still found in the most diverse of music venues and at ceremonial occasions such as military and civilian parades, weddings and funerals. Western art music, however, includes very few works dominated by brass instruments. Up until the 1940s and 1950s, when the first professional brass bands were formed, there were also very few compositions written exclusively for brass instruments. Canadian Brass, currently considered the world’s most important brass quintet, have been hugely influential in changing this situation. Since the ensemble’s inception in 1970, they have consciously expanded and constructed their repertoire in two directions, demonstrating an openness to contemporary music (including commissioning works from composers), while also playing transcriptions of popular classics, various folk songs and masterpieces from the worlds of dixieland, jazz and other genres. Canadian Brass are engaged in an ongoing attempt to uncover and perform on stage more or less every musical tradition involving brass. Led by Chuck Daellenbach over the half-century of their existence, the group has given several thousand concerts and recorded over a hundred albums. They were the first brass quintet to conquer Carnegie Hall, that shrine of “high” art, and have also featured in the Billboard charts. As well as their extremely broad musical orientation – ranging from Baroque to contemporary music, folk and jazz – the quintet is also very well known for educational activities, regularly holding master classes and creating instructional materials. Behind all this is the fact that each member of the ensemble is a well-rounded musician, with extensive experience as a performer and pedagogue.
SUMMARY
9
JAZZLEGENDÁK
Branford Marsalis újra Budapesten
Közreműködik: Branford Marsalis – szaxofon, Joey Calderazzo – zongora, Eric Revis – bőgő, Justin Faulkner – dob
2019. március 5. Branford Marsalis Quartet Fotó © Eric Ryan Anderson
RÉGIZENE FESZTIVÁL
Montéclair: Jephté
Magyarországi bemutató
Vezényel: Vashegyi György
2019. március 11. Vashegyi György Fotó © Wágner Csapó József
Iveta Apkalna, Mariss Jansons és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara
2019. március 19.
Iveta Apkalna Fotó © Nils Vilnis
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
GoGo Penguin
2019. április 10.
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Valerij Gergijev és a Mariinszkij Zenekar
Csajkovszkij: Jolánta – koncertszerű előadás
Közreműködik: Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
2019. április 20. Valerij Gergijev Fotó © Marco Borggreve
Organized Rhythm
Clive Driskill-Smith – orgona Joseph Gramley – ütőhangszerek
2019. május 7.
előzetes,
AJÁNLÓ
Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk: A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter Címlapfotó: Daniel D’Ottavio A szerkesztés lezárult: 2019. február 13. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!