Ránki Dezső és a Győri Filharmonikus Zenekar
2018. október 25. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
Müpa-élmény 360 fokban
Látogasson el egyedülálló házbemutató VR-túránkra!
mupa.hu
25 October 2018 Béla Bartók National Concert Hall
2018. október 25. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Dezső Ránki (piano) and the Ránki Dezső (zongora) és a Győr Philharmonic Orchestra Győri Filharmonikus Zenekar Conductor: Kálmán Berkes
Vezényel: Berkes Kálmán
Liszt: Les Préludes, S. 97 Liszt: Piano Concerto No. 2 in A major, S. 125
Liszt: Les Préludes, S. 97 Liszt: II. (A-dúr) zongoraverseny, S. 125
Wagner: Die Meistersinger von Nürnberg – Overture Wagner: Tannhäuser – Overture Wagner: Die Walküre – Ride of the Valkyries
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – nyitány Wagner: Tannhäuser – nyitány Wagner: A walkür – A walkürök lovaglása
The English summary is on page 11.
4
Közös és egyéni hagyományok A Győri Filharmonikus Zenekar Magyarország jelentős múltú együtteseinek egyike. Jogelődjét az osztrák születésű győri egyházkarnagy és zeneszerző, Richter Antal alapította 1846-ban. Ekkor még csak a kultúra ápolásának szándéka, a muzsikálás iránti elkötelezettség volt biztos a városban, hiszen a társaságot egyelőre Férfidalegyletnek hívták. Nem egészen ötven év múltán, 1894-ben azonban már városi zenekarként működött, amely újabb jó néhány évtized elteltével, 1968-ban vált hivatásos együttessé – e kedvező fordulat fél évszázados jubileumát éppen idén ünnepelte a zenekar. A hajdani alapító neve önmagáért is fontos, hiszen Richter Antal megbecsült és számon tartott muzsikus volt. Fia, Richter János – vagy ahogyan Európa megismerte, Hans Richter – azonban sokkal több: a 19. század második felének egyik legnagyobb zenei előadóművésze, karmesteróriás, meghatározó Wagner-interpretátor, akit Bécs, Bayreuth és London egyként ünnepelt. A mai Győri Filharmonikus Zenekar büszkén mondhatja el magáról, hogy elődjét egykor Hans Richter is vezényelte. A hivatásossá váló együttes építkező korszakának meghatározó karmestere Sándor János, aki sokat tett Győr zenekaráért, melynek élén olyan dirigensek vendégszerepeltek, mint Arvid Jansons, Lamberto Gardelli, Kertész István, Carlo Zecchi, Eugene Goossens, Angelo Ephrikian, Jurij Szimonov, Hiroyuki Iwaki, Kobajasi Kenicsiró, Mariss Jansons, Rajter Lajos, Erdélyi Miklós, Kórodi András, Lukács Ervin, Gilbert Varga, s olyan szólisták léptek fel koncertjein, mint Pásztory Ditta, Fischer Annie, Jörg Demus, Gertler Endre, Franco Bonisolli, Ida Haendel, Pauk György, Ruha István, Jevgenyij Nyesztyerenko, Alexandru Agache, Janota Gábor, Perényi Miklós, Cyprien Katsaris, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Baráti Kristóf és Várdai István.
Berkes Kálmán 2009 áprilisa óta a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője. Ahogyan Sándor Jánosé vagy Medveczky Ádámé, úgy immár az ő neve is önálló korszakot jelent az együttes történetében: koncepciózus műsorok, energikus muzsikálás, igényesség és a korábbi színvonal emelése jellemzi munkáját. Berkest formátumos és rendkívül sokoldalú muzsikusként ismeri Magyarország és a világ. Pályakezdésének színvonalát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy ifjú klarinétművészként az 1970-es években Kocsis Zoltánnal kamaramuzsikált rendszeresen. Oszlopos tagja volt a Magyar Állami Operaház Zenekarának és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának, 1983-ban a Budapesti Fesztiválzenekar alapítói között szerepelt, létrehozta és sok éven át vezette a Budapesti Fúvósegyüttest. 1992 óta a tokiói Musashino Zeneakadémia tanára és az intézmény szimfonikus zenekarának karmestere. 2004 őszétől 2006 decemberéig a Nemzeti Filharmonikus Zenekar állandó vendégkarmestere volt. A hangverseny szólistája, Ránki Dezső, Kadosa Pál, Rados Ferenc és Kurtág György egykori növendéke, az 1969-es zwickaui Nemzetközi Schumann Zongoraverseny győztese a magyar zongorajátékban paradigmaváltást hozó Kocsis Zoltán–Ránki Dezső–Schiff András triász tagjaként kezdte pályafutását az 1970-es években. Kivételes hangszeres igényességű és zenei ihletettségű előadó, aki többek közt Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin, Liszt, Debussy, Ravel, Bartók műveit játssza rendszeresen. Feleségével, Klukon Edittel a nyolcvanas évek óta ad kétzongorás és négykezes koncerteket. A mai est műsorán műveivel szereplő Liszt Ferenc zongorakompozícióinak pályája kezdete óta elkötelezett és elhivatott megszólaltatója. Lisztinterpretátorként azért tartozik a nemzetközi mezőny legjobbjai közé, mert művészalkata maradéktalanul eleget tesz a liszti Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
MENDELSSOHN: ÉLIÁS
5
6
zongoramuzsika kettős követelményének. Liszt zongoratermése egyrészt makulátlan, sőt fölényes virtuozitást kíván meg az előadótól, másrészt azonban ennek a virtuozitásnak Lisztnél soha, még a par excellence bravúrdarabokban sem szabad öncélúnak és magamutogatónak lennie, mert ez a művek kiüresedéséhez vezethet. Ehelyett Liszt műveinek előadásmódjában elengedhetetlenül fontos az elmélyültség és a gondolatgazdagság. Ránki Dezső azon kevés művész egyike, aki mindkét tulajdonsággal rendelkezik: egyszerre virtuóz és intellektuális muzsikus, aki egyéniségének e két vonását páratlan önkontrollal képes folyamatosan egyensúlyban tartani.
Szimfóniák helyett? Liszt Ferenc (1811–1886) nagyra becsülte Beethoven szimfóniáit, zongoraátiratokat is készített e művekből – ő maga azonban barátaival, Berliozzal, Schumann-nal, Mendelssohnnal ellentétben soha nem írt hagyományos, többtételes szimfóniát. Írt viszont tizenhárom szimfonikus költeményt az 1840-es évek vége és az 1880-as évek eleje között, nagy részüket az 1850-es esztendőkben: weimari éveiben, amikor zenekari írásmódja a maga teljességében kibontakozott. A szimfonikus költemény műfaja Liszt „találmánya”: ez a 19. század legmodernebb zeneszerzőjének válasza egyrészt a szimfónia műfaji hagyományára, másrészt a szimfonikus zene írásának alkotói kihívására. Rendkívüli és zseniális válasz, mert szinte dióhéjban tartalmazza a romantikus gondolkodásmód legtöbb fontos vonását. A szimfonikus költemény egyetlen tételbe sűríti a korábban többtételes szimfónia formai és hangnemi történéseit, de ez az egyetlen tétel nem nélkülözi a tagoltságot, ha tehát úgy tetszik, megfigyelhetünk benne „gyors tételeket”, „lassút”, sőt olykor „scherzót” is. Mindez azonban a folyamatos zenei beszéd megszakítatlanságával követi egymást, és ami még fontosabb: egy korábban nem ismert tematikus koherencia szellemében. Liszt sok művében mutatta meg, hogy vonzódik a mindent egyetlen magból kibontó omnia ex uno gondolkodásmódhoz, s ezt az elvet a szimfonikus költemények is gyakran megvalósítják, nemegyszer ugyanazt a témát mutatva fel különféle, egymástól jelentősen eltérő alakokban, az úgynevezett tématranszformáció módszerével. Ami a műfaj poétikáját illeti, a szimfonikus költemény a maga erős társművészeti ihletettségével a romantikus gondolkodásmód méltó képviselője. Vers, dráma, festmény, filozófiai eszme – inspirációként sok minden állhat a szimfonikus költemények hátterében, s valamennyinek van irodalmi címe, témája, szavakban is kifejezhető
alapgondolata, sőt többségüknek még magát a „történését”, a „programját” is le lehet írni – ezért nevezik ezt a zenei irányzatot programzenének. A Mazeppa, az Orfeusz és a Tasso mellett a legnépszerűbb mű (sőt sokak szerint a legkedveltebb liszti szimfonikus költemény), az 1848-ban befejezett Les Préludes (Előjátékok) a harmadik a szimfonikus költemények sorában. Alphonse de Lamartine (1790–1869) francia költő versének gondolatait önti zenébe, s e gondolatok megfelelnek Liszt vallásos hitének, emelkedettségének, transzcendens alkatának. A mű sugallata, hogy földi létünk az igazi, szellemi szférában zajló majdani életnek csupán előjátéka. Ez az átszellemült bizalom hatja át a teljes művet, amelynek dallamvilágában tisztán felismerhető az említett tématranszformáció gyakorlata: ugyanazt a melódiát halljuk lágyan ringatózó kürtdallamként, majd később teljes zenekarra hangszerelve, pattogó induló gyanánt. „Mi más is életünk, mint előjátékok szakadatlan sorozata ahhoz az ismeretlen dallamhoz, amelynek első, ünnepélyes hangját a halál csendíti meg? A szív fénylő hajnala a szerelem. Melyikünk sorsát nem zavarja azonban meg a boldogság első áradata után a vihar ereje, amely durva leheletével széttépi a gyengéd illúziókat, villámával lesújtja annak oltárát? És melyik mélyen sebzett lélek nem keres ilyen megrázkódtatások után nyugalmat a természet idilli csendjében és saját emlékeiben? A férfi azonban nem sokáig képes ilyen nyugalomban élni, és mikor a trombita felharsan, elsőnek rohan a csatába, a legveszélyesebb posztra, hogy a küzdelemben ismét visszanyerje önmagát és belső erejét” – próbálta szavakkal körülírni a zene folyamatát Liszt az 1856-os kottakiadás előszavában.
A szelídebb profil Liszt minden zenetörténeti műfajt megreformált, amivel csak foglalkozott. Miért éppen a zongoraversenyt hagyta volna meg abban az alakjában, amelyben a bécsi klasszikusoktól megörökölte? Ha az imént egy szimfonikus költeményt hallgatva a többtételes forma egyetlen tételbe való sűrítésének módszerével, valamint a monotematikus gondolkodással és a tématranszformáció jelenségével találkoztunk, most, az A-dúr zongoraverseny megszólalásakor hasonlóknak lehetünk tanúi a versenymű műfaji keretei között. Pályafutása során Liszt két zongoraversenyt komponált, az Esz-dúrt és az A-dúrt. Mindkettő sok éven át érlelődött, az elsőt 1855-ben, a másodikat 1857-ben fejezte be, ám a mai hangversenyen felcsendülő utóbbi, az A-dúr még egy végső revízión is átesett, mielőtt definitív alakja 1861-ben elkészült volna. Liszt számára arról
MENDELSSOHN: ÉLIÁS
7
8
természetesen szó sem lehetett, hogy az ő zongoraversenyei a barokk és klasszikus hagyományt követve három elkülönülő tételt tartalmazzanak: Esz-dúr versenyműve négy, A-dúr koncertje hat szakaszból áll, és mondani sem kell, hogy ezek a „tételek” egybefüggően szólalnak meg. Mint ahogy azt sem szükséges hangsúlyozni, hogy mindkét zongoraversenyt erős tematikus egység fogja szoros logikai abroncsba, és az alaptéma mindkét műben több különféle alakban bukkan fel. Egybekomponált, tételszüneteket mellőző zenei folyamat, tématranszformáció – olyan ez, mintha megint csak a szimfonikus költemény háza táján járnánk! Persze van lényeges különbség, kettő is. Az első: a zongoraversenyek esetében nincs szó programzenéről, a mű nem önt hangokba verset, drámát, festményt – önmagáért helytálló, elvont „abszolút zenei” folyamat. A második: a zongoraszólam jelenléte. Liszt nem hiába volt korának legnagyobb billentyűs virtuóza (mert orgonált is, nem is akárhogyan): mindkét zongoraversenye számára nagy formátumú, az előadóval szemben hatalmas technikai követelményeket támasztó magánszólamot írt, reprezentatív virtuozitással. A két versenymű úgy viszonyul egymáshoz, mint egy érem két oldala. Míg az Esz-dúr zongoraverseny hangvétele büszkén határozott, erőteljes, drámai/démoni és olykor a vadságig energikus, addig az A-dúr zongoraverseny sokkal lágyabb, szemlélődőbb. Ha Liszt mindkét zongoraversenyben önarcképet festett – és miért ne tekinthetnénk e korszakos jelentőségű zongoraművész esetében éppen a zongoraverseny műfaját önarcképnek? –, akkor elmondhatjuk, hogy e diptichon egymást kiegészítő két felében személyiségének két vetületét, az energikusat és a kontemplatívat ábrázolta. Az A-dúr zongoraverseny tehát a szelídebb profil, derengő, tiszta fénnyel megvilágítva. Virtuozitás persze a lágyság ellenére bőven akad benne, a zongoraművésznek jócskán kijut futamokból és figurációkból, oktávmenetekből és trillákból. És persze a hangvétel sem mindvégig lágy, hiszen ebben a műben is akad kontraszt, itt is megszólalnak olyan részletek, amelyekben a fölhorgadó indulatok ragadják magával a zeneszerzőt. De az alapkarakter a bensőséges elmélkedés magatartása – ha rokon művet keresnénk, és a hangverseny műsorának két meghatározó műfajára való tekintettel a szimfonikus költemények között tennénk ezt, akkor a hasonlóan lágy és szelíd Orfeuszt kellene említenünk.
Wagner, a zenekari szerző Richard Wagner (1813–1883) műveinek felületes ismerői olykor sajnálkoznak: milyen kár, hogy a zeneszerző nem írt zenekari darabokat! Az igazi wagneriánusok azonban soha nem mondanak effélét: tudják, hogy a zenés színpadi Wagner-életmű tele van olyan szimfonikus zenekari részletekkel, amelyek önálló koncertdarabként is diadalmasan megállják a helyüket, garantálva a biztos sikert. Szimfóniák és szimfonikus költemények helyett ezek Wagner szimfonikus életművének ékkövei. Közülük szólal meg három a hangverseny második részében, az életmű három fejezetét képviselve: két nyitány és egy zenekari zenedrámarészlet. A filozofikus vígopera, A nürnbergi mesterdalnokok nyitánya az érett Wagnert reprezentálja ezen az estén: Wagner 1867-ben fejezte be. (A mai koncert kapcsán mindenképpen illő megemlíteni, hogy a zeneszerző segítőjeként Richter János is részt vett a mű kidolgozásában.) Az ezt követő másik nyitány, a Tannhäuseré viszont a maga 1845-ös dátumával a korai Wagnert képviseli. Közös e két szimfonikus alkotásban, hogy mindkettő követi a romantikus nyitánykomponálás széles körben elterjedt gyakorlatát: e tételek dallamaikkal előlegezik az operák legfontosabb témáit, s ezzel a zenedrámák meghatározó alakjait is jelképesen elénk állítják, magukba sűrítve a teljes mű hangulatát és alapvető konfliktusait. A nürnbergi mesterdalnokok szonátaformájú nyitánya például a mesterek délceg pompájú indulótémájával kezdődik, ezt követően pedig Hans Sachsot éppúgy megidézi, mint Stolzingi Walthert vagy Beckmessert. A Tannhäuser nyitánya pedig a zarándokkórussal indít, hogy ezt követően elénk vetítse a Vénusz által képviselt erotikus bódulatot, Tannhäuser alakját és Erzsébet tisztaságát. Mindkét nyitányra jellemző az egymással kontrasztot alkotó témák és karakterek egyfajta „versengése” és mindkét mű fontos alkotóeleme az emelkedettség, a pátosz. Wagner mindkét darabban az építkezés, a fokozás és a zenekari hangszerelés rendkívüli tudású mesterének bizonyul. A hangverseny fináléja A nibelung gyűrűje tetralógia második darabjából, A walkürből (1870) merít: A walkürök lovaglása a Wotan szolgálatában álló amazonok harcias indulózenéje. Egyszerre állítja elénk az erőt és a fegyelmet, a bátorságot és a szinte mámoros küzdőkedvet. Komponálásmódjában meghatározó a tétel jellegzetes „lovagló” ritmikája és a hangszerelés érces rézfúvós színvilága, előadásában döntő szerepet kap a lendület és a tartás egysége. Mindhárom darab közös vonása, hogy a zenei kifejezés intenzitása e tételek bizonyos pontjain az eksztázis közelébe jut. Írta: Csengery Kristóf
MENDELSSOHN: ÉLIÁS
9
Vigye haza az élményt! Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban!
mupa.hu
Summary The Győr Philharmonic Orchestra is one of Hungary's most storied ensembles. Tracing its origins to a predecessor established in 1846, it became a city orchestra in 1894 and achieved professional status in 1968. All throughout, its concerts have featured guest appearances by world-famous conductors and soloists both from Hungary and abroad. Kálmán Berkes, its artistic director since 2009, is a versatile musician: a clarinet virtuoso, he has been a member of several renowned orchestra and remains a soloist, chamber musician and teacher. He has held a professorship at Tokyo's Musashino Music Academy since 1992. Dezső Ránki, the soloist for the evening, made his name at a young age alongside Zoltán Kocsis and András Schiff, as the trio introduced a new paradigm for Hungarian pianists. His first major success came in 1969, when he won the International Schumann Piano Competition in Zwickau. He is known around the world for his performances of the works of Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Chopin, Debussy, Ravel and Bartók, and especially his highly personal interpretations of Liszt. One of the great musical innovators of the 19th century, Franz Liszt (1811–1886) reshaped each genre he worked in, including replacing the symphony with the symphonic poem, a hallmark of his oeuvre, as was the single-movement and thematically unified piano concerto. The former were often inspired by works in other disciplines of the arts, frequently came with a text-based programme attached. Based on a poem by Alphonse de Lamartine, Les Préludes (1848) suggests that earthly existence is merely a prelude to the real life that follows, while the Piano Concerto No. 2 in A major (1857/1861) is the softer and gentler of Liszt's two concertos. The second half of the concert features three extremely powerful orchestral excerpts from Richard Wagner (1813–1883): the overtures from Die Meistersinger von Nürnberg (1867) and Tannhäuser (1845) introduce the major themes of the two operas, and the conflicts and the personalities of its characters. Meanwhile, the Ride of the Valkyries is an important moment in Die Walküre (1870), the second evening of the Ring cycle, depicting the warlike Amazons in Wotan's service.
SUMMARY
11
Mendelssohn: Éliás
Közreműködik: Pasztircsák Polina – szoprán, Láng Dorottya – mezzoszoprán, Sebastian Kohlhepp – tenor, Jochen Kupfer – bariton, Orfeo Zenekar, Purcell Kórus Vezényel: Vashegyi György
2018. október 26. Láng Dorottya Fotó © Shirley Suarez
FELFEDEZÉSEK
Farkas Róbert és az Óbudai Danubia Zenekar
Közeműködik: Mohamed Hiber – hegedű, Pallavi Mahidhara – zongora Vezényel: Farkas Róbert
2018. november 4.
Farkas Róbert Fotó © Gela Megrelidze
RISING STARS
Quatuor Arod
2018. november 23.
Fotó © Marco Borggreve
Verdi: A két Foscari
A főbb szerepekben: Guanqun Yu, Ivan MagrÌ, Leo Nucci, Sebestyén Miklós Közreműködik: a Bajor Rádió Énekkara, a Müncheni Rádió Zenekara Vezényel: Ivan Repušić
2018. november 27. Leo Nucci Fotó © RobertoRicci-
KARÁCSONYI ORGONAKONCERT
Monika Melcová és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Kórusai
2018. december 12.
Monika Melcová
ÚJÉVI HANGVERSENY
Haydn: A teremtés
Közeműködik: Fatma Said, Uwe Stickert, Sebestyén Miklós, a Magyar Rádió Énekkara, Düsseldorfi Szimfonikus Zenekar Vezényel: Fischer Ádám
2019. január 1. Fatma Said Fotó © Felix Bröde
előzetes,
AJÁNLÓ
PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK
Csatlakozzon Ön is!
mupa.hu/husegprogram
Stratégiai partnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.
Stratégiai médiapartnerünk:
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Ránki Dezső Címlapfotó: Csibi Szilvia, Müpa A szerkesztés lezárult: 2018. október 17. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma