Müpa Műsorfüzet - Kocsis Zoltán-emlékkoncert (2017. november 6.) by Müpa Budapest

Kocsis ZoltĂĄn-emlĂŠkkoncert

6 November 2017 Béla Bartók National Concert Hall

2017. november 6. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Zoltán Kocsis Kocsis ZoltánMemorial Concert emlékkoncert Featuring: Denis Kozhukhin, Dóra Bizják, Károly Zentai – piano, Hungarian National Philharmonic Conductor: Zsolt Hamar, Péter Dobszay

Liszt: Trois odes funèbres Beethoven: Piano Concerto No. 4 in G major, op. 58 László Sáry: Sinfonia Concertante for Piano and Orchestra, in memoriam Zoltán Kocsis – world première Bartók–Kocsis: Four Piano Pieces: Burlesque, op. 8/c, No. 3, BB 55/3 Burlesque, op. 8/c, No. 1, BB 55/1 Fantasy No. 2, DD 71, BB 27/3 Scherzo, DD 71, BB 27/4

The English summary is on page 13.

Közreműködik: Gyenyisz Kozsuhin, Bizják Dóra, Zentai Károly – zongora, Nemzeti Filharmonikus Zenekar Vezényel: Hamar Zsolt, Dobszay Péter

Liszt: Három gyászóda Beethoven: IV. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58 Sáry László: Sinfonia concertante zongorára és zenekarra, in memoriam Kocsis Zoltán – ősbemutató Bartók–Kocsis: Négy zongoradarab: Burleszk, op. 8/c, No. 3, BB 55/3 Burleszk, op. 8/c, No. 1, BB 55/1 Második ábránd, DD 71, BB 27/3 Scherzo, DD 71, BB 27/4

Fotó © Kenéz László

Dohnányi Ernő óta nem volt olyan három pilléren álló zenésze Magyarországnak, amilyennek Kocsis Zoltánt ismerhettük: zongoraművész, karmester és zeneszerző. Időben elsőként a billentyűk mellett találkozhattunk vele: „pianista csodának” nevezte a korabeli kritika, s adottságairól, képességeiről szenzációs anekdoták szivárogtak ki a budapesti Zeneművészeti Szakközépiskola, majd a Zeneakadémia falai közül. A nemzetközi tekintélyt is zongoraművészként szerezte meg: „Kokszisz” nevét igen hamar megtanulta – amilyen hibásan ejtve, olyan tisztelettel – öt kontinens közönsége, muzsikustársadalma. Mi tudhattuk azonban, érezhettük legközelebbről, hogy cs-vel és s-sel ejtve kicsoda Kocsis Zoltán…

Azután kevés lett neki a hangszere. Nem ellustult pianista volt, aki kényelmesebbnek találta a zenekar „dolgoztatását” a maga kemény gyakorlása helyett, hiszen mindvégig zongoraművész is maradt. Meg akart szólaltatni olyan alkotásokat, amelyekhez kevés a szólista, amelyekben globális áttekintő képességét csillogtathatta meg a posztromantikus és 20. század eleji, sokaknak máig enigmatikus, nehezen megközelíthető kompozíciókig terjedően. Nem dolgoztatta, hanem megmunkálta a zenekart. Olyan szólamokat tett meghallhatóvá Kodály műveiben, olyan parlando, rubato szabad előadásmódot hívott elő Bartóknál hatvan–hetven ember közös játékában, amilyet kamarazenében is csak a legjobbak valósítanak meg. Hívták más zenekarok is, tanultak a vele való muzsikálásból, karmesteri nagy műve mégis a Nemzeti Filharmonikus Zenekar lett, amelyet nemegyszer a legendás régi nagyok szigorával, de a hangzó eredményt mindig garantálva emelt fel. A zeneszerzés alapjait Soproni József Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskolai óráin tette magáévá, bár úgy sejtem, Soproni inkább csak mederbe terelte mindazt, ami Kocsisban adottságként hömpölygött. Nem hagyott hátra terjedelmes műlistát, de írt zenekarra (Csernobil 86) és íróasztalfiókja őriz művészi értékű „stílusgyakorlatokat” is. Legkisebb gyermekének, Viktóriának komponálta a Kiskarácsony, nagykarácsony-variációkat: ez a zenekari „stílusparádé” csak Dohnányi Gyermekdalvariációinak szellemességével rokonítható. Zeneszerzői életművében kiemelkedő vonulatot képeznek átiratai: részben zongorára (emblematikus példája Wagner Parsifaljából a Viráglányok jelenete és a finálé a második felvonásból), részben zongoráról más hangszerekre. Chopin-mazurkákat írt át hegedűre és gordonkára, illetve fuvolára vagy oboára, klarinétra és hárfára, noktürnt és Rachmaninov-prelűdöt fuvolára, angolkürtre vagy klarinétra és hárfára. Mindebből kitetszik különleges hangszínigénye és -fantáziája. Debussy-dalokat, Ravel-zongoradarabokat hangszerelt nagyzenekarra (köztük a Couperin sírja fúga tételét, amelyet Ravel maga kihagyott saját zenekari letétjéből), Bartók- és Kodály-népdalfeldolgozásokat. Egyik csúcsteljesítménye Schönberg Mózes és Áron című operájának befejezése. A bécsi mester által meg nem írt harmadik felvonást Kocsis készítette el, mindenben követve a dodekafónia szigorú schönbergi szabályait, mégis sajátos ízű zenét hozva létre. Ma este Kocsis hangszerelő művészetét Bartók Béla négy, eredetiben is ritkán játszott zongoradarabja képviseli. Az 1908-as Három burleszkből a záró, amelyről a nagy Bartók-kutató, Somfai László ezt írja: „…hallani véljük benne az utolsó bagatel «Szeretőm táncol»-jának groteszkbe fúló rohanását éppúgy, mint a Fából

KOCSIS ZOLTÁN -EMLÉKKONCERT

faragott táncát”. Az első burleszk ugyancsak Scherzo karakterű. Címe: Perpatvar. Bartók első felesége, „Márta darabja” a dedikáció szerint. Évődő ajánlása (benne például: „Játszd, ha tudod”) a zenében megnyilvánuló – ismét Somfaival szólva – „két karakter disputája, grimaszokkal-csipkelődésekkel”. A Második ábránd is korai Bartók-mű, az 1903-as keletű Négy zongoradarab záró Scherzójával együtt magyaros elemekben gazdag. A Scherzo virtuozitása Dohnányi hatását tükrözi, akinél Bartók az idő tájt edzette pianisztikus képességeit. Liszt Ferenc Három gyászódája szintén ritkán hallható kompozíció, 1860 és 1866 között keletkezett. Első tételét Liszt 1860-ban, huszonkét évesen elhunyt fia, Daniel emlékének szentelte, majd Daniel édesanyjának 1866-ban bekövetkezett halálát követően kiegészítette férfikarral is, amely Félicité de Lamennais A halottak című költeményének megzenésítését énekli. (A tétel kórus nélkül is előadható.) Beethoven G-dúr zongoraversenye – az öt közül a negyedik – azért kerül a műsorba, mert Kocsis Zoltán ezzel nyerte meg 1970-ben a Magyar Rádió Zongoraversenyét. (A hajdani bakelitlemez borítójáról még emlékezhetünk a tizennyolc éves Kocsis fotójára, s ezzel most összefényképeződhet bennünk az orosz Gyenyisz Kozsuhin ma is ifjú arca, aki néhány éve Kocsis meghívottjaként mutatkozott be Budapesten.) A bonni-bécsi mester 58-as opusába Szabolcsi Bence így avat be: „…a G-dúr verseny zenéje forró, közvetlen és teljes kitárulkozás. Szenvedélyes, sokszor önfeledt, sokszor rögtönzésszerű személyesség, de ugyanakkor szemérmes leszűrés és gondos tisztázás, szembenézés nemcsak az érzelemmel, de az elérzékenyüléssel is. Beethoven emberi és művészi kibontakozásának egy csodálatosan nagy és megrendítő pillanatában. Ami itt improvizáló forróság és remegő láva, az első pillanattól beleolvad a klasszikus ötvözetbe: nem old és nem lazít, csak megszínez, aláfest és átlüktet. Így érthető, ha a kamaraszerű keret végső soron oly szimfonikus szövetet foglal be, amilyen addig sohasem jelentkezett versenyműben, s a rögtönzésszerű szabadság olyan érett és magas fokú virtuozitást, sőt szuverén megjelenítő készséget kíván az előadótól, mely messze maga mögött hagy minden addigi ilyenfajta kívánalmat, a régebbi Beethoven-versenyművek igényeit is.”

Beszélgetés Sáry Lászlóval – Mik az első emlékeid ifjúkorodból a még ifjabb, akkor még kamasz Kocsis Zoltánról? – Henri Michaux La nuit című versét zenésítettem meg kamarakórusra és zongorára. Akkoriban még énekeltem Párkai István híres zeneakadémiai kórusában, aki szívesen fogadta a kortárs műveket. Zongoristának Zolit ajánlották, akit én már főiskolásként ismertem. „Nehéz a zongoraszólama” – szabadkoztam, amikor átadtam neki a kottát. Két nap múlva kérdezte, tanulja-e már a kórus a darabot? Ő ugyanis e két nap alatt teljesen tisztában lett a kompozíFotó © Nagyillés Szilárd cióval… A próbán azután olyan tempóban játszotta, hogy az énekkar nem tudta követni, az ugrásokat kiénekelni. Párkai kérte, szóljak Zolinak, hogy noha ő a partitúrában álló 144-es tempót veszi, fogja vissza magát. A próbán valóban alkalmazkodott, de az előadáson az általam beírt tempót diktálta, így a vokális szólamoknak bele is tört a bicskájuk. Nekem rokonszenves volt ez a hozzáállás, mert a szerzői igényt kompromisszumot nem tűrve vette komolyan. Nem sokkal ez után indult az Új Zenei Stúdió, s gyakran kértük Zolit közreműködésre. Schönberg, Webern, Varèse mellett kortárs magyar szerzők műveit tolmácsolta frissen végzett korában. Az ő pályája azonban akkor már oly felívelőben volt, hogy egyre kevesebb időt tudott a hozzánk kapcsolódó feladatokkal tölteni. Akkoriban kezdtük Jeney Zoltánnal és Vidovszky Lászlóval közös művek komponálását, s az Hommage à Dohnányihoz, amelyet öten hoztunk létre, egy szólamot már Zoli tett hozzá. Nagyon nagy apparátust foglalkoztatott a darab, így csak egyetlenegyszer hangozhatott el. Nagyon jó volt Kocsissal dolgozni, ugyanis valamennyiünk szólamát átnézte, hogy olyasmivel járuljon hozzá, ami azokban nem szerepelt. Fantasztikus agya volt, ez már akkor és ott megnyilvánult. – Más közös alkotásotok is volt Eötvös Péterrel és Kocsissal: az Hommage à Kurtág. – Igen, az meg is jelent lemezen. Ezeket a műveket senki más nem tudta előadni, így különösen örülünk, hogy az Hommage à Kurtágon kívül a Magyar Rádió felvételén e legelső, még hármunk által komponált Undisturbed is fennmaradt (s az említett CD-n hallható). Az Új Zenei Stúdió Rottenbiller utcai vasárnapi matinéin magas szintű műhelymunka folyt, amelynek rendszeres közreműködője volt Simon Albert karmester, Zoli kedves barátja, akivel a Bach-zongoraversenyeket is

KOCSIS ZOLTÁN -EMLÉKKONCERT

felvette. Zoli legendás produkciója volt Vidovszky műve, a Schröder halála. Ez a mű nemcsak pianisztikusan, hanem szellemileg is különleges teljesítmény. Félórás állandó, egyenletes mozgás, azzal a nehezítéssel, hogy a húrok folyamatos preparálása nyomán megváltoznak a hangmagasságok és hangszínek, sőt elnémulnak a hangok, miközben némán is ugyanazzal az intenzitással játszani kell őket a zongorán. Általában Jeney, Wilheim András és én kezeltük a preparátumokat. Noha Vidovszky maga is többször megszólaltatta a művet, lenyűgözötten Zoli előadását követtük. (Minket egyébként Jeneyvel és Vidovszkyval a hetvenes évek második felében zajlott varsói fellépésünkkor „háromfejű zeneszerzőnek” nevezett a kritika.) – A közös produktumokban Zoli szólamának megkomponáltsága különbözött a tieitekétől? Nem stilárisan vagy koncepcionálisan értem, hanem úgy, hogy megmutatkozott-e az övében az ő előadói mivolta? Vezette-e a zongorista keze, vagy a ti zenei világotokhoz idomult a szellemében? – Munkamódszerünket, stílusunkat nem vette át. A saját útját járta. Úgy éreztem, talán jobban szeretett – vagy szeretett volna – komponálni, mint zongorázni (bár ez nyilván nem felel meg a valóságnak). Nagyon gyorsan tudott dolgozni, komponálni is. A Dohnányi-hommage-nál is megelőzött minket munkatempóban. Nem volt probléma számára a zeneszerzés, ellentétben velünk, radírozgatókkal, papírösszetépőkkel. Egyértelmű volt számára a zeneszerzés, akár a zongorázás is. Kérdeztem, mennyit gyakorol: tíz órát? „Nem élnék, ha tíz órát gyakorolnék!” – felelte. Manuálisan két-három órát elégnek talált. Zongorázása egyáltalán nem befolyásolta komponálását. Mindig mélyen belehelyezkedett azoknak a hangszereknek a világába, amelyekre éppen komponált. – Amikor felkérést kaptál a ma este bemutatandó emlékdarab megírására, koncentráltál-e Zoli személyiségére, vagy egy amúgy is tervezett új művedet ajánlottad neki? – Május körül keresett meg Hamar Zsolt, hogy a mai estre írnék-e valamit Zoli emlékére. Természetesen igent mondtam, s csak néhány nap múltán borzongtam meg attól, mit is vállaltam. Azt mindjárt tudtam, hogy nem gyászzenét, nem valamiféle szomorú hangulatú művet fogok írni. Nem akarom elsiratni, hiszen bennem elevenen él. Van egy kottám, amelyet még régebben mutattam Zolinak: lehetne szóló, négykezes, kétzongorás kompozíció is belőle. Ő a zenekari kidolgozásra buzdított. Úgy éreztem, ebből kell megírnom az emlékzenét úgy, hogy a zongora amolyan főszólam szerepét töltené be. Ezt a mintegy tízpercnyi „zongoravázlatot” venném körül a zenekar hangszercsoportjaival, a vonósokkal, fa- és rézfúvósokkal. Bár eleinte tam-tamra, hangolt gongokra is gondoltam, végül ütőhangszereket

nem használok. A zongorát nem a többi hangszerrel egy szintre helyezném a színpadon, hanem némiképp megemelnénk. Hamar Zsolt azt javasolta, inkább egyetlen zongora szerepeljen, legfeljebb négykezesben két játékossal. A darab első szakasza, amolyan nyitányként, még csak a zenekaré, a címe Sinfonia. A mintegy tizennyolc perces mű felénél jelenik meg a zongora, innentől a cím: Concertante. Ennek zenei anyaga háromrétegű. A vonósok biztosítják az állandóságot. Két meghatározó hang dominálja: C és Fisz. Ez a tritónusz a hangnemnélküliség érzetét kelti. Nincs feloldás sem ebben a kavargó körben. A C és a Fisz néha bevilágít a kavargásba, a világos és a sötét benyomását ébresztve. Ez az ég és föld között lebegés jellemezte Zolit. A fúvósok a C és Fisz körül megjelenvén mintegy tonális szigeteket alkotnak. A zongora viszont teljesen más szférában mozog. A nyolc perc körüli második, Concertante rész voltaképp az emlékezés zenéje. – A Sinfonia és a Concertante tétel között van zenei kapocs? – A kapocs az, hogy a Sinfoniában páros játékok vannak, a Concertantéban pedig ezek hármas játékokká alakulnak. A zenei anyaguk más, ez két független tétel, noha tételszünet nélkül.

Írta és az interjút készítette: Hollós Máté

KOCSIS ZOLTÁN -EMLÉKKONCERT

Fotó © MarcoBorggreve

Gyenyisz Kozsuhin 1986-ban, Nyizsnyij Novgorodban született. A Balakirev Zeneiskola után a madridi Zsófia Királyné Zeneakadémián, a nálunk is jól ismert Dmitrij Baskirovnál tanult, majd meghívást kapott a Comói-tó Nemzetközi Zongoraakadémiára, ahol mások mellett Frankl Péter, Menahem Pressler, Charles Rosen és Andreas Staier tanítványa volt. 2006-ban harmadik lett a Leedsi Nemzetközi Zongoraversenyen, 2010-ben elnyerte a brüsszeli Erzsébet Királyné Verseny első díját. A legnevesebb fesztiválok és koncerttermek gyakori vendége.

Bizják Dóra és Zentai Károly a budapesti Zeneakadémián zongoraművészi diplomát, majd az Illinois-i Állami Egyetemen mesterfokozatot szerzett. A négykezes és kétzongorás repertoárt Gulyás Márta irányításával sajátították el. 2000-ben Padovában a Silvio Omizzolo Nemzetközi Négykezes Zongoraversenyen első díjat és különdíjat nyertek. Four hands dancin’ címmel 2001-ben önálló lemezük jelent meg Olaszországban. A budapesti Zeneakadémián és a Nemzeti Énekkarnál zongorakísérői és korrepetitori munkát végeznek, s rendszeres fellépői a Magyar Rádió zenei sorozatainak.

Fotó © Raffay Zsófia

Hamar Zsolt a Zeneakadémián Petrovics Emil zeneszerző, valamint Lukács Ervin és Gál Tamás karmester növendéke volt. Több nemzetközi karmesterverseny győztese, illetve díjazottja. 1997-től Kocsis Zoltán meghívására a Nemzeti Filharmonikusok első állandó karmestere, 2000–2009 között a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatója volt. Vezényelt a Salzburgi Ünnepi Játékokon, a Zürichi és a Göteborgi Operában, a Mozarteumban, Olaszországban, Japánban, az USA-ban és a Magyar Állami Operaházban. Kocsis Zoltán halálát követően, idén tavasszal a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatójává nevezték ki. Liszt-díjas, Érdemes művész.

Fotó © Raffay Zsófia

Dobszay Péter a Dohány utcai zsinagóga és a gazdagréti Szent Angyalok-templom első orgonistája, Fassang László, Pálúr János, Ruppert István, Olivier Latry és David Titterington tanítványa. Karmesterként Ligeti András, Gál Tamás és Medveczky Ádám növendéke, s részt vett Eötvös Péter kurzusán. A Szolnoki Szimfonikus Zenekar állandó karmestere, visszatérő vendég a Pannon Filharmonikusoknál, a Szegedi Szimfonikus Zenekarnál, koncertezett a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával, a MÁV Szimfonikusokkal és a Savaria Szimfonikus Zenekarral, valamint a Mendelssohn Kamarazenekarral. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar elődje az 1929-ben alapított Székesfővárosi Zenekar, amely 1952-től Állami Hangversenyzenekar néven aratta hazai és nemzetközi sikereit. Ferencsik János három évtizedét követően az együttest öt éven át Kobajasi Kenicsiró vezette, 1997-től pedig Kocsis Zoltán teremtett új aranykort. A Bartók Új Sorozatban megjelent SACD-ik sorra nyerték a nemzetközi hanglemezdíjakat, 2003-as New York-i koncertjüket pedig a ConcertoNet Lully-díjával ismerték el.

Fotó © Wágner Csapó József

KOCSIS ZOLTÁN -EMLÉKKONCERT

Summary Pianist, conductor and composer: until the emergence of Zoltán Kocsis, Hungary had not had a musician as accomplished in all three disciplines since Ernő Dohnányi. The critics of the day first dubbed him a ‘piano wonder’ as sensational anecdotes about his gifts and abilities leaked out from the Liszt Academy. The instrument subsequently proved inadequate for him: it wasn’t that ‘working’ an orchestra was easier than the gruelling practise: he remained a pianist until the very end. He wanted to play works for which a soloist was insufficient, to showcase his talents, global in outlook, in a range extending to compositions of the postRomantic period and early 20th century, both still considered enigmatic and unapproachable to many. He wrote a symphonic work (Chernobyl ’86) and left behind ‘style exercises’ of artistic calibre. He composed the Variations on Little Christmas, Big Christmas for his youngest child, an orchestral ‘stylistic parade’ comparable only to the wit of Dohnányi’s Variations on a Nursery Song. His transcriptions comprise an outstanding part of his oeuvre as a composer: partly for piano (Wagner), and partly from piano for other instruments (Chopin and Rachmaninoff). He scored songs by Debussy, folk song arrangements by Bartók and Kodály, and piano works by Ravel. One of his greatest accomplishments was completing Schoenberg’s opera Moses und Aron, in which he observed the rules of 12-note composition but added his own flavour. The concert programme features Beethoven’s Piano Concerto No. 4 in G major, the work with which Kocsis won the Hungarian Radio Piano Competition at age 18, as well as his arrangements of several rarely played piano pieces by Bartók. There will also be a world première: László Sáry’s Sinfonia concertante. After seeing the piano sketches for the composition, Kocsis himself urged the composer to develop it into an orchestral piece. Sáry and Kocsis had also collaborated on joint works at the New Music Studio, an important centre of the Hungarian avant-garde in the 1970s. The work’s symphonic first movement is followed by the sound of a piano played by four hands rising from the orchestra, a spatial effect contributing to inspiring feelings of remembrance.

SUMMARY

Prunyi Ilona és kamarapartnerei Hommage à Dohnányi 2017. november 9.

FELFEDEZÉSEK

Kodály Filharmonikusok Debrecen Közreműködik: Juhász István – tenorharsona, Veér Mátyás – basszusharsona Vezényel: Dobszay-Meskó Ilona 2017. november 19. Dobszay-Meskó Ilona Fotó © Réthey-Prikkel Tamás

Nemzeti Filharmonikusok Tündérek és egyéb koboldok Közreműködik: Severin von Eckardstein – zongora Vezényel: Hamar Zsolt 2017. november 28. Severin von Eckardstein Fotó © Neda Navae

Nemzeti Filharmonikusok Közreműködik: Zemlényi Eszter – szoprán Vezényel: Keri-Lynn Wilson 2017. december 14.

KODÁLY-ÜNNEPI HÉTVÉGE

Kodály-ünnepi koncert Vezényel: Hamar Zsolt 2017. december 17.

Nemzeti Filharmonikusok Közreműködik: Nicolas Altstaedt – gordonka Vezényel: Carlo Montanaro 2018. február 1.

Előzetes, ajánló

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Kocsis Zoltán Címlapfotó: Kenéz László A szerkesztés lezárult: 2017. október 31. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!