Müpa Műsorfüzet - Bellini: A puritánok (2017. május 18. és 21.) by Müpa Budapest

Bellini: A puritánok 2017. május 18. és 21. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Ă&#x2030;lmĂŠny! Minden tekintetben.

#szeretekittlenni

mupa.hu

18 and 21 May 2017 Béla Bartók National Concert Hall

2017. május 18. és 21. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bellini: The Puritans Bellini: A puritánok Semi-staged performance

Elvira: Jessica Pratt Lord Talbot: Francesco Demuro Sir George: Gábor Bretz Lord Walton: Miklós Sebestyén Richard Forth: Alexey Markov Brown: Ninh Duc Hoang Long Henriette: Andrea Szántó Maria Callas: Alesja Popova Set, costumes: Gilles Gubelmann Director: Csaba Némedi Featuring: Pannon Philharmonic, Choir of the Hungarian Opera of Cluj (choirmaster: Szabolcs Kulcsár) Conductor: Riccardo Frizza A joint production of Müpa Budapest and the Pannon Philharmonic.

The English summary is on page 13.

Félig szcenírozott előadás

Elvira: Jessica Pratt Lord Talbot: Francesco Demuro Sir George: Bretz Gábor Lord Walton: Sebestyén Miklós Richard Forth: Alekszej Markov Brown: Ninh Duc Hoang Long Henriette: Szántó Andrea Maria Callas: Popova Aleszja Díszlet, jelmez: Gilles Gubelmann Rendező: Némedi Csaba Közreműködik: Pannon Filharmonikusok, a Kolozsvári Magyar Opera Énekkara (karigazgató: Kulcsár Szabolcs) Vezényel: Riccardo Frizza A Müpa és a Pannon Filharmonikusok közös produkciója.

Aligha van még egy zeneszerző, akinek magyarországi játszottsága és elismertsége a kezdeti túláradó lelkesedés után olyan hullámvölgyet ért volna meg, mint Vincenzo Bellinié. S bár az olasz mester munkásságának befogadás-története csaknem minden országban, minden színpadon hasonló görbét írt le, tőlünk nyugatabbra már évtizedekkel ezelőtt elérkezett az újrafelfedezés ideje – Magyarországon viszont még mindig szenzációszámba megy egy-egy Bellini-előadás. A Müpa most minden bizonnyal enyhíti ezt a fájó hiányt, s ki tudja, talán hosszú távon is segít abban, hogy Bellini újra elfoglalhassa méltó helyét a magyar közönség szívében.

A belcanto-triász: Rossini, Donizetti, Bellini A zenetörténet-írás a történetírás más területeihez hasonlóan kedveli a hármasokat. Az első bécsi iskoláról (Haydn, Mozart, Beethoven) mindannyian tanultunk énekórán, a második bécsi iskola tagjainak (Schönberg, Berg, Webern) életműve, Stendhallal szólva, „to the happy few”, vagyis a boldog kevesek számára fontos. Létezik azonban egy olasz triász is, amelynek ismertsége valahol a két bécsi iskoláé között helyezkedik el, és amelynek tagjait, az említettekhez hasonlóan, nem egyformán értékeli és ismeri el az utókor. Gioachino Rossini (1792–1868) életművét negyven, vegyes műfajú és színvonalú operája dacára is jószerivel egyetlen darabja, az ironikusan kacagtató Sevillai borbély jóvoltából tartjuk ma számon. Ez még akkor is így van, ha az elmúlt évtizedekben Rossini-specialista énekesek jóvoltából az œuvre jóval nagyobb hányada vált élővé, mint korábban. Gaetano Donizetti (1797–1848) hasonlóan változatos és terjedelmes (mintegy hetven operát tartalmazó!) munkásságából is kevés maradt fenn a rostán. Igaz, őt egy csipetnyi melankóliával fűszerezett vígoperái (Szerelmi bájital, A csengő, Don Pasquale) mellett tragikus szerzőként is mindig szívesen fogadta a közönség: gondoljunk csak a Lammermoori Lucia állandó sikerére! A triász harmadik tagja azonban egészen más utat járt be: életművéből hiányzik a vidámság, keveset írt, és a siker is másként kísérte – vagy nem kísérte – útján, mint idősebb kollégáit. Vincenzo Bellini (1801–1835) a szicíliai Cataniából jutott el Párizsig. Életútja e tekintetben hasonló a triász másik két tagjáéhoz: ők is Itália kisebb-nagyobb államainak színpadait hódították meg először, hogy aztán Európa akkori kulturális centrumára vessék vigyázó szemüket. Rossini és Donizetti azonban a párizsi olasz színházzal, a Théâtre Italiennel folytatott közös munkát követően a francia nagyopera műfajában is letette névjegyét – Bellini összes műve olasz szövegre készült, hamisítatlan olasz stílusban. Tíz éven át dolgozott operaszerzőként, ez idő

alatt átlagosan évi egy új darabot tett le az asztalra. Ez Rossini és Donizetti már-már felfoghatatlan termékenységéhez képest lassú munkatempónak tűnik, és bajos is volna megmondani, hogy Bellini fokozottabb igényessége vagy törékenyebb egészsége volt-e ennek az oka. Bírálói dallamvilágát kissé sápadtnak, drámai jeleneteit vérszegénynek, hangszerelését vékonynak titulálták – pedig amit sajátos stílusa révén el akart érni, azt ezekkel az eszközökkel tökéletesen ki tudta fejezni. Csak az előadókon múlik, hogy a kétségkívül nem sokat sejtető kottakép mögött meglátják-e a valódi tartalmat: azt, hogy e dallamok (melyeket Liszt, de főleg Chopin olyannyira csodált!) milyen mélyen, milyen hitelesen tolmácsolják az emberi érzelmeket.

Az utolsó siker: A puritánok A nagy sikereket és nagy bukásokat egyaránt tartalmazó pálya fájdalmasan korai utolsó állomása sok tekintetben változást hozott a korábbi Bellini-darabokhoz képest: A puritánok szerzője érezhetően a drámai helyzetek elmélyültebb kiaknázására, a zenekar szerepének növelésére törekedett – akár kritikusai, akár a korszellem hatására. Szó sincs azonban arról, hogy feladta volna önmagát: számára ezúttal is a lírai pillanatok, a drámai szituációkból kibontakozó érzelmek megragadása volt a legfőbb cél – és ezt hiánytalanul teljesítette is. A kolorit, a környezetrajz éppúgy nem érdekelte, mint a történelmi hitelesség: A puritánok zenéjében hiába keresnénk akár csak egyetlen taktusnyi olyan muzsikát is, mely a Brit-szigetek hangulatát idézi. (Rossini és Donizetti e tekintetben másként gondolkodott, jussanak csak eszünkbe a Tell Vilmos vagy a Lammermoori Lucia megfelelő helyei!) Az is vajmi keveset ad hozzá a műélvezethez, ha elmélyülünk annak tanulmányozásában, hogy a Stuart-házzal szemben felkelő nemesség és polgárság számos irányzata közül pontosan mit is képviseltek a puritánok, milyen viszonyban álltak a többi felkelővel, és hogy az angol polgári forradalom milyen megítélés alá is esik korunk történetírásában. Szerelem, féltékenység, elvhűség, rokoni szeretet, árulás, megbocsátás: Bellinit nem a Stuartok, nem Cromwell, hanem ezek az érzelmek érdekelték – a többi csak kulissza. A mű utóéletét nagyban meghatározták azok az extrém követelmények, melyeket az énekszólamok az előadókkal szemben támasztanak. Az elmúlt másfél század során kimondva-kimondatlanul a kétvonalas C hang lett a tenorok legfőbb próbaköve. Mit szóljunk akkor ahhoz, hogy A puritánok „Credeasi misera” kezdetű négyesében (III. felvonás) egy ennél kvarttal magasabb, kétvonalas F hang szerepel? És ez csak

BELLINI: A PURITÁNOK

egyetlen kiragadott példa, mellyel érzékeltetni szeretnénk, mi mindennel kell megküzdeniük A puritánok előadóinak. Akiket azonban méltán övez siker és megbecsülés, ha becsülettel, netán fölényesen megfelelnek e kihívásoknak. A 19. század közepétől majd’ száz éven át háttérbe szorult Bellini munkássága – zenéjének szépségeit elhomályosította Verdi romantikus, majd Puccini realista zsenije. Az újrafelfedezés a 20. század közepén jött el, s lényegében egyetlen énekesnőhöz, Maria Callashoz kapcsolható, aki a köréje sereglett nagyszerű partnerekkel mind színpadon, mind a lemezstúdiókban új életre keltette e már-már elfelejtett kottalapokat. S bár azóta számos nagy primadonna követte Maria Callas példáját (legyen elég csupán két név, a legnagyobbaké: Joan Sutherlandé és Edita Gruberováé), az időbeli elsőség vitathatatlanul a görög díváé marad. A mostani produkció ezért a mű újbóli megszólaltatása mellett Maria Callasnak is emléket kíván állítani.

Bellini Magyarországon

Vincenzo Bellini

Talán meglepő, de a színház- és zenetörténeti dokumentumtárakat lapozgatva egyértelmű, hogy Bellini egyike volt a legnépszerűbb zeneszerzőknek a 19. század közepének Pest-Budáján – sőt talán a megszorítást is elfelejthetjük, ha a Norma százötven vagy Az alvajáró 143 nemzeti színházi előadására gondolunk. E két kasszasiker mellett még a Rómeó és Júlia (I Capuletti e i Montecchi), Az ismeretlen nő (La Straniera) és a Beatrice di Tenda előadásait is nagy lelkesedéssel fogadta a reformkor magyar közönsége. (Éppen csak A puritánok maradt ki e nagy Bellini-sorozatból, érthetetlen módon.) S akkor még mindig csak a magyar nyelvű előadásokról beszéltünk, és nem számoltuk a pesti német teátrum Bellini-előadásait, melyek közönségét oly kitartóan (és sikerrel) próbálta elcsábítani az 1837-ben megnyílt állandó magyar színház. A sikert persze magyarázhatjuk az állandó primadonna, Schodelné Klein Rozália kiemelkedő vokális és színészi képességeivel, ez azonban kevés volna, hogy megértsük a közönségre gyakorolt kivételes hatást, hiszen Schodelné fellépett Rossini, Donizetti, Erkel és sok más szerző operáiban is. A társadalmi lélektan ingoványos területeire vezetne, ha elemezni próbálnánk,

mégis mi volt az, amit a forradalom felé igyekvő, vegyesen német és magyar lakosságú város közönsége oly vonzónak talált Bellini érzékeny melodikájában, posztszentimentalista közelítésmódjában. Ugyanígy ingoványos területre vezetne annak az elemzése, hogy miért tűnt el szinte egyik pillanatról a másikra Bellini a nemzetközi és így a magyar színpadokról is, és hogy idehaza miért nem tudott diadalmasan visszatérni, az ismételt kísérletek ellenére sem. Sokan emlékezhetnek a Sass Sylvia és Kincses Veronika nevével fémjelzett 1978-as, majd a Lukács Gyöngyi és Rálik Szilvia jóvoltából emlékezetessé lett 2003-as operaházi Norma-felújításokra. A kiváló előadók személyes sikere jóvoltából egy-egy estére valóban úgy érezhettük, feltámad itthon a belcanto-kultúra, a mű mégsem tudott újra gyökeret verni a repertoárban. Hasonló sors jutott A puritánoknak is, amely az ezredforduló környékén Szűcs Márta jóvoltából vált sokak maradandó élményévé, több koncertszerű előadásban is. Színpadra azonban ez az elsöprő siker sem tudta segíteni a művet. Szintén elszigetelt – ám mind ritkaságánál, mind színvonalánál fogva emlékezetes – előadás volt 2015 nyarán Zamárdiban a darab keresztmetszete. Ennek az előadásnak a különlegességét a kiváló előadógárda mellett az adta, hogy modern magyar fordításban, Csákovics Lajos átültetésében hangzottak fel a darab részletei. A mostani Puritánok-előadás tehát több mint egyszerű operaest: misszió is. Egy hazánkban méltatlanul mellőzött szerző újbóli elfogadtatására vállalkoznak az alkotók. Írta: Bóka Gábor

BELLINI: A PURITÁNOK

Cselekmény Játszódik 1650 körül Plymouth várában és környékén Első felvonás Esküvőre készülődnek Plymouth várában, mégpedig politikai indíttatásból kötendő frigyre: a puritán nemes, Lord Walter Walton egy királypárti vezetőhöz, Lord Arthur Talbothoz készül feleségül adni leányát, Elvirát. A jegyesek valóban szeretik egymást, a házasság tehát mind politikai, mind magánéleti szempontból gyümölcsöző lehetne. Egyedül Sir Richard Forth, a puritán tábornok számára okoz keserűséget, aki szerelmes Elvirába. Mi több: Lord Walton eredetileg neki ígérte a lány kezét. Lord Walton nem lehet jelen lánya esküvőjén, mert elszólítja a kötelesség: Londonba kell kísérnie egy nagyon fontos foglyot, akinek személyét titok övezi. Az időközben Plymouthba érkezett Lord Talbot az esküvői előkészületek okozta felfordulás közepette véletlenül kettesben marad a fogollyal, és csakhamar konstatálja, hogy az nem más, mint Henriette, a forradalom és polgárháború során 1649-ben kivégzett I. Károly király özvegye. Talbot számára, királypárti lévén, az I. Károlynak tett esküje szentebb, mint magánéleti boldogsága. Kihasználva, hogy egy birtokában lévő dokumentum biztosítja számára és menyasszonya számára a szabad ki- és bejárást, megszökteti a foglyot. Ennek szemtanúja lesz Sir Richard is, aki azonban nem akadályozza meg a szökést, hiszen tudja, hogy ez több mint a békeszerződés felrúgása: Talbot ezzel a jegyesének tett fogadalmát is megszegi, s így az ő, Richard számára megnyílhat az út Elvira szívéhez. A lány az őrület határát súroló kétségbeeséssel fogadja a hírt: sem Richard, sem nagybátyja, Sir George nem tudja lecsillapítani. Második felvonás Arthur Talbotot távollétében halálra ítélik a királyné megszöktetése és a béke megszegése miatt. Sir George aggódik a mindinkább az őrület jeleit mutató Elviráért, ezért arra kéri Sir Richardot: viselkedjen igazi nemesként és államférfiként, tegye félre személyes érzelmeit, és helyezze előtérbe a haza érdekét. Vagyis mondjon le Elvira szerelméről, és segítsen megmenteni Arthurt a rá váró borzalmaktól. Sir Richard, ha fájdalommal is, de teljesíti a kérést: segít megmenteni a hazát – és Elvira életét.

Harmadik felvonás Arthurnak sikerült biztonságos helyre menekítenie Henriette királynét, ő maga pedig visszatér Plymouth közelébe. Elvirával akar találkozni, akit őszintén szeret, s akivel ezért tisztázni akarja szökésének valódi okát. Éjszaka sikerül bejutnia a várba, ahol találkozik is jegyesével, az azonban még mindig nincs eszénél. Először úgy tűnik, örül szerelmese érkezésének, ám nem sokkal később, egy újabb zavaros pillanatában az őrökért kiált, akik csakhamar megérkeznek és elfogják Arthurt. Már kísérnék a vérpadra, ekkor azonban újabb váratlan fordulattal egy hírnök érkezése megakadályozza a tragikus befejezést: Cromwell végső győzelmet aratott a polgárháborúban, és kegyelmet adott minden királypártinak. Így már semmi sem áll Arthur és Elvira boldogságának az útjában.

BELLINI: A PURITÁNOK

Fotó © Joan Tomás

Fotó © Benjamin Ealovega

Fotó © Andrzej Swietlik

Fotó © Csibi Szilvia

Riccardo Frizza Bresciában született. Rossini Stabat Materének vezénylésével debütált 2001-ben a pesarói Rossini Fesztiválon, s ettől kezdve Rossini-specialistaként emlegetik. Azóta is rendszeres vendége a pesarói fesztiválnak csakúgy, mint a Párizsi Operának, a Veronai Arénának, a milánói Scalának vagy a New York-i Metropolitan Operának. Diszkográfiája is jelentős: több világhírű énekes szólólemezén vezényel, s a vezényletével készült lemezek között Rossini-művek, valamint Verdi és Mozart operái mellett olyan különlegességet is találhatunk, mint Martinů Mirandolinája. Jessica Pratt Angliában született és Ausztráliában nevelkedett. 2003-ban megnyerte az Ausztráliai Énekversenyt, ennek eredményeképpen Olaszországban folytathatta zenei tanulmányait: Rómában Renata Scotto, Milánóban Leila Cuberli volt a mestere. Repertoárján számos Rossini-szerep található (köztük olyan különlegességek, mint az Aureliano in Palmira, az Adelaide di Borgogna vagy az Armida női főszerepei), de énekel Donizetti-, Bellini-, sőt Mozart-szerepeket is. A világ vezető operaszínpadainak gyakori vendége, fellépett már a milánói Scalában, a Zürichi Operában és a Bécsi Staatsoperben is. Francesco Demuro a szardíniai Porto Torresben született. 2007-ben debütált Pármában Verdi Luisa Millerének tenor főszerepében, ettől kezdve Verdi lírai és spinto szerepeinek keresett előadója. Európa számos színpadán aratott nagy sikert a Rigoletto mantuai hercegeként (Budapesten, az Erkel Színházban is) és a Traviata Germont Alfrédjaként. Repertoárját fokozatosan bővíti a bel canto irányába: Donizetti-szerepei közül a legjelentősebb a Szerelmi bájital Nemorinója, de énekel Mozartot is, így a Così fan tutte Ferrandóját. Gyakori vendége Bécs, Milánó és Németország operaszínpadainak. Bretz Gábor egyike a nemzetközi színpadokon leginkább elismert magyar énekeseknek: a kékszakállú herceg szerepét egyebek között Milánóban, Amszterdamban, Bécsben, Berlinben is énekelte színpadon vagy koncertszerűen, a legnevesebb karmesterek és rendezők irányításával. Az itthon kezdetben elsősorban Mozartszerepekben feltűnt művész az elmúlt években fokozatosan hódítja meg a repertoár más területeit: emlékezetes alakítást nyújtott Boito és Gounod Mefisztójaként, a tavalyi és idei operaházi Parsifal-előadások Gurnemanzaként, de Verdi-szerepekben is.

Sebestyén Miklós a bécsi Belvedere Énekversenyen aratott sikere óta sok rangos európai operaházban szerepelt. A Magyar Állami Operaházban 2011-ben lépett fel először, a New York-i Metropolitanben pedig 2012-ben. Olyan neves karmesterekkel és rendezőkkel dolgozott már, mint Fabio Luisi, Lorin Maazel, Fischer Ádám, Riccardo Chailly, Carlo Rizzi, Ulf Schirmer, Robert Carsen, David Pountney, Philippe Arlaud, Giancarlo del Monaco és Peter Konwitschny. Oratóriuménekesként is nemzetközileg elismert művész.

Fotó © Genia Skarahotska

Alekszej Markov az oroszországi Viborgban született, és a szentpétervári Mariinszkij Színház fiatal énekesek számára létesített akadémiájának a tagja volt. Számos verseny (köztük az Obrazcova Énekverseny) megnyerése után a nemzetközi színpadok keresett vendége lett: hamisítatlan hősbaritonként elsősorban Verdi-szerepeket énekel, de gyakran feltűnik orosz szerzők műveiben, sőt Wagner-szerepekben is. Az elmúlt időszakban a New York-i Metropolitan Opera, a müncheni Bajor Állami Operaház és a Verbier-i Fesztivál fontos közreműködője volt. Ninh Duc Hoang Long Vietnamban született, jelenleg Kiss B. Attila irányításával a budapesti Zeneakadémián tanul. Már a legnagyobb fájlmegosztó jóvoltából feltűnést keltett a Bánk bán Hazám, hazám… áriájának tolmácsolásával, mellyel kategóriájában első díjat is nyert 2016-ban Szegeden a IX. Simándy József Énekversenyen. Szántó Andrea énekművészi diplomáját a budapesti Zeneakadémián, Andor Éva növendékeként szerezte. 1998 óta különböző németországi színpadokon énekel. A hazai közönség legtöbbször A kékszakállú herceg vára Juditjaként hallhatta, e szerepet olyan kiváló karmesterek irányításával is énekelte, mint Fischer Iván, Kocsis Zoltán és Kovács János. Popova Aleszja magyar és ukrán szülők gyermekeként Kijevben született, tízéves korától él Magyarországon. 1993 óta tagja a Magyar Nemzeti Balett együttesének, az elmúlt két évtizedben eltáncolta a balettrepertoár csaknem összes női főszerepét. Számos országban vendégszerepelt. Kossuth-díjas, Érdemes művész.

Fotó © Tubass

Fotó © Csibi Szilvia

Fotó © Wilke

Némedi Csaba a Bécsi Egyetemen színházi, film- és médiatanulmányokat folytatott. 2003 és 2006 között a Zürichi Opera rendezőasszisztense volt. Első önálló rendezésére – Mozart: A színigazgató – 2006 nyarán került sor Liechtensteinben. 2011-ben Johann Strauss A denevér című operettjét rendezte az ausztriai kirchstetteni kastélyban, a KlassikFestival keretében, amelynek 2012 óta művészeti vezetője. A magyar közönség 2015-ben találkozhatott vele először: Richard Strauss két egyfelvonásosát, A béke napját és a Daphnét állította színpadra a Müpában, Kocsis Zoltán Strauss-ciklusának keretében. Gilles Gubelmann Svájban született. Zongora- és balett-tanulmányokat folytatott, díszlet- és jelmeztervezéssel Velencében kezdett foglalkozni, jelenleg Bécsben él. Dolgozott többek közt Olaszországban, Párizsban, Németországban, Svájcban és Angliában. A Müpában korábban Richard Strauss A béke napja és Daphné című operáinak előadásához tervezett díszletet. A Kolozsvári Magyar Opera jelenlegi társulatának működése 1948 óta folyamatos, de előzményei egészen a 19. század elejéig nyúlnak vissza. A tekintélyes repertoárral rendelkező, produkcióinak jelentős részét magyar nyelven játszó színház állandó énekkara estéről estére szolgálja a közönséget. A kórus gyakran lép fel Magyarországon, mind a kolozsvári társulattal, mind önállóan, egy-egy produkció meghívottjaként. A Pannon Filharmonikusok, a pécsi Kodály Központ rezidens zenekara a Müpa koprodukciós partnere a Puritánok színpadra állításában. A Müpában és színvonalas fesztiválokon is rendszeresen fellépő szimfonikus zenekar hazánk kiemelkedő művészeti társulata, mely nyitottságáról, igényességéről és kreativitásáról ismert országszerte. Az együttes a nemzetközi zenei élet olyan kiválóságaival lépett fel több alkalommal, mint Plácido Domingo, Anja Harteros, Eötvös Péter, Gilbert Varga és Maxim Vengerov. A zenekar vezető karmestere Bogányi Tibor, igazgatója Horváth Zsolt trombitaművész, közgazdász. Az együttes az operajátszás elkötelezett támogatója.

Summary By the final year of his life, Vincenzo Bellini (1801–1835), had made his way from the Sicilian city of Catania to Paris, where he premièred The Puritans, his final opera. He had been composing operas for ten years – completing an average of one piece per year during this time – seemingly a slow pace compared to the near-incredible productivity of Rossini and Donizetti, and it would be difficult to state whether this was primarily due to greater exigency or frailer health. While his critics declared his melodic style to be somewhat colourless, his dramatic scenes anaemic and his orchestration thin, he was able to perfectly express what he wanted to achieve through his own unique style with these tools. It all just depended on whether the performers saw the true content hidden behind the unquestionably unrevealing score, which is the credibility with which these melodies (admired so much by Liszt, and most of all by Chopin) convey human emotions. Bellini was no more interested in depicting colour and setting than in historical authenticity. One searches The Puritans in vain for even a single bar of music evoking the atmosphere of the British Isles, and a study of the history of the English Civil War also does little to help one enjoy the work. Love, jealousy, perseverance, family bonds, treachery, forgiveness: it wasn’t the Stuarts or Cromwell that interested Bellini, but emotions – the rest was simply backdrop. Around the mid-19th century, Bellini’s work would fall into obscurity for then next hundred years. The rediscovery came in the middle of the 20th century, essentially through one singer: Maria Callas, who, together with the wonderful vocal partners amassed around her, revived the forgotten scores both on the stage and in the recording studio. And although many great prima donnas have followed Callas’s example since then (such as Joan Sutherland and Edita Gruberova, to mention the two greatest), the Greek diva was undeniably the first. This production is also a tribute to her.

SUMMARY

MusicOnStage

A zenés színpad világa III. – Bárók és borbélyok

Sorozatszerkesztő és játékmester: Selmeczi György

2017. május 25. Fotó © Kotschy Gábor

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: Parsifal

Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám

2017. június 8., 21.

Violeta Urmana Fotó © Ivan Balderramo

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Dorottya Láng dalestje

Közreműködik: Helmut Deutsch – zongora

2017. június 10.

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Wagner: Rienzi

Koncertszerű előadás Vezényel: Sebastian Weigle

J. S. Bach: h-moll mise

Közreműködik: Sunhae Im, Pasztircsák Polina – szoprán, Damien Guillon – kontratenor, Szigetvári Dávid – tenor, Peter Harvey – bariton, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

MINDENSZENTEK

Dvořák: Stabat Mater

Közreműködik: Anasztazja Segoljeva – szoprán, Vörös Szilvia – mezzoszoprán, Paolo Fanale – tenor, Liang Li – basszus, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Roberto Abbado

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai partnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Jessica Pratt Címlapfotó: Benjamin Ealovega A szerkesztés lezárult: 2017. május 11. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000