Vértanúink-Hitvallóink (68. szám) by Mindszenty Alapítvány

2012. március

XVIII. évfolyam 68. szám

VÉRTANÚINK–HITVALLÓINK

Magyar szentek földi pártfogója címen jelent meg Pajor András atya könyve, melyben bemutatta Szőke atya életútját. Cikkünknek is ezt a címet adjuk, mert ennél kifejezőbbet mi sem találhattunk volna. 1994-ben kezdte el Magyarországon a boldoggá avatások koordinálását, és 1995 májusában jelent meg a Vértanúink-Hitvallóink c. folyóirat első száma. Fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy szeretett olvasói a lapban minél szélesebb képet kapjanak egy-egy boldoggá avatási folyamat menetéről és állásáról, szem előtt tartva egyéb lelki szükségleteket is (imák, litániák). Nagyon örült, ha egy-egy imameghallgatást közzé tudtunk tenni, hiszen ez lendületet adott neki ahhoz, hogy van értelme tovább folytatni a lap kiadását. 2012. január 6-án, Vízkereszt napján a késői órákban visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Ezzel lezárult egy 17 éves korszak mind a folyóirat megjelenésében, mind az általa bevezetett boldoggá avatási eljárások ügyében. Jelen számunkkal szeretnénk neki méltó emléket állítani, mind az Alapítvány elnöke és kuratóriumi tagjainak, mind munkatársainak és rokonainak nevében, akik végigkísérhették őt ezen a 17 éven.

Életútja 1927. február 13-án született Békés megyében, Csorváson, 13. gyermekként. A sokgyermekes család örömei és gondjai fiatalságát is elkísérték. Szülei iparos emberek voltak, igyekeztek mindig hűségesen ragaszkodni Egyházukhoz és magyarságukhoz. Elemi iskoláit Csorváson végezte. Kevés remény nyílt arra, hogy abban a gazdaságilag nehéz időben középiskolába kerüljön. Boldog Apor Vilmos Gyulára hívta meg a szaléziakat egy Wenckheim kollégiumba, ahol lehetősége volt a szegény sorsú fiataloknak középiskolai tanulmányokra. Innen indult el papi

pályája is. 1943-ban került a rend kiképző iskolájába, Mezőnyárádra. Gyakorlati éveit Nyergesújfalun és Óbudán végezte. 1948 őszén a Szalézi Tartomány főnöke lehetőséget adott arra, hogy tanulmányait Olaszországban, a rend központjában, Torinóban folytathassa. Itt tanult 1948-tól 1954-ig, ahol filozófiából és teológiából licenciátust szerezett. A papszentelés után még két évet Alassióban, a Liguriai tengerparton töltött egy szalézi gimnáziumban, mint tanár és látogatta Génuában a Balbi egyetemet latin és olasz szakon. 1956 új fordulatot hozott életében, és a nevelői pálya elején rögtön a lelkipásztori munkát választotta a magyar menekültek között. Végül is Svédországban (1958) lett nyolc éven keresztül a magyar menekültek lelkipásztora. 1965-ben került Nyugat-Németországba, Stuttgart székhellyel. Itt is a lelkipásztori munka volt a feladata, anyagilag talán egy kicsit nagyobb lehetőséggel. A befogadó német egyházmegyében hosszú éveken keresztül választott tagja volt a papi szenátusnak és a városi katolikus tanácsnak. Stuttgartba kiemelkedő tevékenységei közé tartozott talán az ún. hétvégi magyar iskola megszervezése. 40–50 gyermeket tanítottak rendszeresen. A cserkészmunka is kiválóan működött. Megalapította az Életünk c. katolikus havilapot, amelynek hosszú éveken át gazdasági vezetője és főszerkesztője volt. Stuttgartból Rómába került (1975), ahol az Üldözött Egyházak Segélyszervezete (Kirche in Not/Ostpriesterhilfe) működött. Rövid féléves római tartózkodás után a Szervezet áttette székhelyét Königsteinbe. Ennél a szervezetnél lett a Keleti Osztály vezetője. Gondjaira lett bízva gyakorlatilag az akkori kommunista uralom alatt szenvedő keleti Egyház minden országa. Az ott eltöltött 19 év alatt 175 alkalommal járt különböző országokban. A rábízott területen évente több mint 10 millió dollár segítség nyújtását szervezte a Segélyszervezet a katolikus Egyháznak, hogy át tudja vészelni az üldözés időszakát. Rengeteg új építkezés történt, nagy összegekkel támogatták a katolikus sajtót, a papok továbbképzésének lehetőségét. Sok esetben rászoruló civileket is támogattak, noha a szervezetnek nem ez volt az elsődleges célja. Königsteini tartózkodása alatt a szabad hétvégeken szívesen foglalkozott a szórványban élő magyarokkal. 13 éven keresztül rendszeresen járt Nyugat-Berlinbe, az ottani katolikus magyarokhoz. Az első külföldi magyar püspök, Irányi László, majd annak utóda, Miklósházy Attila megbízta, hogy helyettük Európában koordinálja a magyar lelkipásztori munkát. Ezt a tisztséget 1998-ig töltötte be. A 65. életév betöltése, a hosszú és fárasztó munka, főleg az utazásokkal kapcsolatos előre nem látott nehézségek, gyakorlatilag magukkal hozták a váltás szükségességét is.

Amikor 1975-ben Mindszenty bíboros meghalt, azonnal felmerült az igény boldoggá avatásával kapcsolatban. Meg kellett várni az előírt öt esztendőt, közben Szőke atya és akkori munkatársai megkezdték az anyaggyűjtést főleg szemtanúk kihallgatásával, nehogy halálukkal az ismeretüket is a sírba vigyék. Mindezt titokban kellett tenni, nehogy a Magyar Egyházügyi Hivatal megtudja, és lépéseket tegyen ellene. Az öt év elmúltával, elvállalta Mindszenty bíboros boldoggá avatási eljárásának a vezetését. Ez a posztulátori feladat tulajdonképpen összekötő kapocs jelentőséggel bír az illetékes egyházmegye és Róma között. 1990 után nagyobb lehetőségek nyíltak a boldoggá avatási üggyel kapcsolatban. Az akkori esztergomi érsek, Dr. Paskai László vállalta a legfőbb bíró szerepét és a boldoggá avatás kezdeményezője a Mindszenty Alapítvány pedig a felperes szerepét és a posztulátor kinevezését (1994). Elvállalta továbbá Márton Áron erdélyi püspök, Scheffler János szatmárnémeti püspök (boldoggá avatás: 2011. július), Bogdánffy Szilárd nagyváradi, titokban szentelt püspök (boldoggá avatás: 2010. október), Romzsa Tódor görög katolikus ungvári püspök (boldoggá avatás: 2002. június), Györgypál Albert nagyváradi lelkész, Marton Boldizsár karmelita szerzetes, Salkaházi Sára szociális testvér (boldoggá avatás: 2006. szeptember), Bálint Sándor néprajztudós, Meszlényi Zoltán Lajos esztergomi segédpüspök (boldoggá avatás: 2009. október), Sándor István szalézi szerzetes, Chira Sándor és Orosz Péter valamint 78 görög katolikus pap boldoggá avatási ügyének előkészítését. A Mindszenty Alapítvány kuratóriumi tagjaként 1995 márciusában szerkesztője lett a Vértanúink-Hitvallóink c. negyedévente, 30 000 példányban megjelenő kis folyóiratnak, melyben az általa bevezetett boldoggá avatási eljárások állását ismertette. Feladatköréhez tartozott még Mindszenty bíboros hagyatékának, emléktárgyainak és fennmaradt irattárának a gondozása. A Szalézi Rendnek 1950-ig volt egy kiváló ifjúsági és pasztorációs könyveket terjesztő kiadója és nyomdája. 1996-ban újraindította ezt a munkát a Don Bosco Kiadó igazgatójaként. Számos szalézi művet ültetett át magyar nyelvre, több könyvet szerkesztett és írt. Ezt a tisztségét 2010-ig töltötte be. 1994. május 3-án Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, 2010. október 23-án Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét adományozta.



 4



Dr. Erdő Péter bíboros homíliája Szent István-bazilika, 2012. január 21.

Fotó: Juhász Adorján

Krisztusban Kedves Testvérek! Hitünk szerint, amikor meghalunk, Isten megítéli életünket. A szentek az örök boldogságra, a kárhozottak az örök szenvedésre, a tisztulásra szoruló és tisztulásra alkalmas emberek pedig a tisztítóhelyre kerülnek. Mi mindnyájan várjuk az emberiség történetének végén Krisztus második eljövetelét, a végső és egyetemes ítéletet, a nagy és nyilvánvaló napot. Hisszük a test föltámadását. Sokan próbálták már elképzelni a történelem folyamán, hogy hogyan is történik mindez. A világról és az emberről alkotott képünk, természettudományos ismereteinken, világképünkön nyugvó elképzeléseink tették érzékletessé, kézzelfoghatóvá ezeket a nagy titkokat az egyes korok emberei számára. Az Egyház vezetésével olvasva az Ó- és Újszövetséget, hívő tekintettel szemlélve a szentek életét, a csodákat, részletesebben is foglalkozik a teológia ezekkel a nagy titkokkal. Gyöngék a szavaink, gyöngék a fogalmaink ahhoz, hogy pontosan kifejezzük, milyen a helyzete, milyen a sorsa az elhunytaknak. Aki erről is mindent tudott, maga Jézus Krisztus, aki megtapasztalta az emberi halált és

feltámadásával bizonyította, hogy a mi hivatásunk is az örök életre szól, ő mutatta meg a feltámadott emberi test különleges tulajdonságait. És ő az, aki feltárta előttünk a lényeget: azt, hogy minek az alapján dől el az ember örök sorsa. A most felolvasott evangéliumban az utolsó ítéletről így beszél: A király azokhoz fordul, akiket a jobbjára állított, és ezt mondja: „Jöjjetek, Atyám áldottai, és vegyétek az országot, mely nektek készíttetett a világ kezdetétől, mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok”, idegen voltam, ruhátlan voltam, beteg voltam, börtönben voltam és segítettetek rajtam. Tehát a segítő szeretet tetteit kéri rajtunk számon az Isten, ezen múlik az örök sorsunk. Ezért is igaz, hogy a testünkön, az emberi testen múlik az üdvösségünk. Valóban caro est salutis cardo. Értelmes, szabad döntéseink ugyanis ebben az életben testünk segítségével születnek, és a minket körülvevő emberekre meg a teremtett világra vonatkoznak. Ha Isten iránti szeretetből, vagy legalább az őszintén kereső szív nemes jóságából a másik emberen segítünk, ezzel tesszük a legtöbbet Isten szá-mára is. Ezzel viszonozzuk a legjobban az ő szeretetét. Szőke János atya meghallotta az evangéliumnak ezt a tanítását. Nehéz években került külföldre. Hazájától távol követte a hivatást, mely a szerzetesi életre és a papságra szól. Már az emigráns magyarok lelkipásztori gondozása is összefüggött a segítő szeretettel. A menekült embernek hiányzik a közösség, az emberi kapcsolatok. Eleinte gyakran nehéz beilleszkednie a társadalom életébe és a munka világába is. Sokáig éltek magyar menekültjeink táborokban, sokan közülük valódi anyagi és lelki szükséget szenvedtek. Az ő gondozásuk és szolgálatuk során is ezernyi alkalom nyílt az irgalmasság testi és főleg lelki cselekedeteinek gyakorlására. Szomorúakat vigasztalni. Bizonytalanoknak jó tanácsot adni. Tudatlanokat tanítani – mindmind a keresztény hitből fakadó legnemesebb megnyilvánulások. De az 1970-es évektől Szőke páter – akinek a neve fogalommá vált az idők során – hivatásszerűen is a szenvedő egyházak segítését vállalta. Járta Közép- és Kelet-Európa országait. Ismerte, értette az itteni Egyház életének értékeit és nehézségeit. Távol állt tőle az a mentalitás, amit ma India vagy Afrika püspökei egyes nemzetközi segélyszervezetek munkájában bírálni szoktak. Nem valamilyen ideológia vagy önkényes egyházfelfogás exportálásán dolgozott, hanem a létező, valóságos, Krisztus akarata szerinti Egyház szükségleteire figyelt.

Ez a munkája és Werenfried van Straaten premontrei atyával, a híres Speck páterrel való kapcsolata különösen is alkalmassá tette őt arra, hogy megrendült tisztelettel szemlélje Mindszenty bíboros alakját. Az ő boldoggá avatási eljárásának egyik kezdeményezője és egész hátralevő életében odaadó előmozdítója volt. De a szentek nem járnak egyedül! Isten szolgája Mindszenty bíboros sem elszigetelt jelenség volt hazánk és egész régiónk huszadik századi történetében. Püspökök, papok, szerzetesek, világiak nagy sokasága vállalta a vértanúság és a hitvalló élet szenvedését. Sokan jutottak el közülük az örök dicsőségbe is. Az utóbbi évtizedek meghozták a múlt vizsgálatának, pontosabb megismerésének lehetőségét. A „nagy szorongattatásból érkezők” közül, akik „megmosták ruhájukat a bárány vérében” sokakat már boldoggá és szentté avattak. Szőke János atya műhelyében értékes munka folyt. Személyes fáradozásának és munkatársai odaadásának köszönhetően Romzsa Tódor vértanú munkácsi püspököt, Scheffler János vértanú szatmári püspököt, Bogdánffy Szilárd titokban szentelt vértanú nagyváradi püspököt, Meszlényi Zoltán esztergomi vértanú segédpüspököt már a boldogok sorában tisztelhetjük. De hosszú még a lista, nagy még a tartozásunk saját múltunk, katolikus keresztény egyházunk hősies tanúságtétele és szenvedése iránt. Ez a munka, ezek az ünnepek, az új boldogok és szentek a mi lelkünket gyógyítják. Példaképeket mutatnak, és közbenjáró pártfogókat állítanak elénk, hogy ma is tudjunk egyedül a krisztusi hit szemével nézni apró és nagy dolgokat, ellenállni minden gyűlölködés, fanatizmus, egyéni vagy csoportos önzés kísértésének. Népünk lelki egészsége is sokat köszönhet szentjeinknek. Aki pedig az ő életük kutatásán fáradozik, aki nem szűk politikai szempontok szerint vizsgálja csupán a múltat, hanem Isten működését kutatja a történelemben, és az emberi életszentség csodáit keresi, az nagyban hozzájárul mai életünk tisztulásához is. Mert kiengesztelődésre, békességre, bizalomra, Isten és egymás iránti szeretetre égető szükségünk van. És a jó célt jó eszközökkel kell szolgálni. Nem a gyűlölet, nem a bosszú, nem a görcsös csoportérdek, hanem a derűs, mindenki felé megnyíló szeretet teszi szebbé, emberibbé és már itt a földön is boldogabbá a népeket és az emberiséget. Adja Isten, hogy Szőke János atya, aki életében olyan sokat fáradozott ezekért a szent és nemes célokért, most eljuthasson a boldogok és a szentek társaságába! Ámen.

Habsburg-Lotharingiai Mihály, a Mindszenty Alapítvány elnökének beszéde Szent István-bazilika, 2012. január 21. Kedves gyászoló közösség, akik azért gyűltünk össze, hogy Szőke János atyától búcsúzzunk! Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam a mai napon néhány személyes gondolatot elmondani egy olyan papról és jó barátomról, akivel több, mint negyed századon át szoros kapcsolat fűzött össze. Engedjék meg, hogy néhány mondatot idézzek itt Szőke atya végrendeletéből: „Életemet Isten akaratából jó szüleim Fotó: Lengyel Erzsébet közreműködésével kaptam, nekik köszönöm meg papi és szalézi hivatásomat. Gyarló emberi életemet befejezve tapasztaltam, hogy bűneim ellenére Isten irgalmas volt hozzám. Életemet Ő irányította. Igyekeztem követésére. Emberi gyarlóságból sokat vétkeztem. Ezért esedezem az Úr irgalmáért. Ebben a szellemben kérem rokonaim és rendtársaim imáit is.” Ezek az egyszerű és szerény szavak betekintést engednek egy nagy ember mélységesen alázatos belső életébe. – Ilyennek ismertem mindig, és ezért mindig különösen is csodáltam az ő személyiségét. Törekvéseiben és küzdelmeiben soha nem önző szándékok vagy saját érdekei vezérelték, mindig és kizárólag nemes cél mozgatta, és ez az apostoli lelkület hajtotta, hogy egész életét feláldozza és szolgálatába állítsa felebarátainak:

a magyar ifjúság katolikus nevelése ügyében, az emigrációban élő magyarság lelki gondozásáért, valamint a kommunizmus alatt üldözést szenvedő Egyházért Magyarországon, a Felvidéken, Kárpátalján és Erdélyben – 20 éven keresztül tevékenykedett az Üldözött Egyházak Segélyszervezetében. Ez idő alatt százhetvenöt alkalommal járt ezekben az országokban. Elkötelezetten dolgozott a kommunista diktatúra után az új evangelizáció ügyéért: ez az evangelizációs tevékenység többek között az általa alapított Don Bosco Kiadó és a „Vértanúink–Hitvallóink” füzet kiadásával valósult meg. Ez a füzet ma harmincötezer olvasóhoz jut el. Ezenkívül ő hívta életre a Magyar Egyházért, hazánkért és a boldoggá avatások ügyéért azt az imahadjáratot, amelyhez időközben mintegy 1,4 millióan csatlakoztak. Majd miután visszatért idősebb korában véglegesen hazájába, Magyarországra, életének talán a legnagyobb kihívását vállalta magára: eszköze és kezdeményezője lett a Kárpát-medence egész területéről a számtalan boldoggá avatási eljárásnak, amelyek a huszadik század magyar vértanúinak és hitvallóinak állítanak emléket. Az ő fáradhatatlan munkásságának köszönhetjük, hogy a Magyar Egyház eközben öt új boldogot kapott ajándékba: Romzsa Tódor görög katolikus ungvári püspököt, Salkaházi Sára szociális testvért, Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspököt, Bogdánffy Szilárd nagyváradi és Scheffler János szatmárnémeti püspököket. További nyolc eljárás van jelenleg is folyamatban. Sajnos Szőke atya halála nem engedte, hogy két legnagyobb célját elérje: Mindszenty bíboros és Márton Áron püspök boldoggá avatási eljárása még nem zárult le. Biztos vagyok benne, hogy ez a két nagy szentéletű főpásztor – akiket Szőke atya oly jól ismert – tárt karokkal várta őt az örökkévalóságban.

János atyának egy szeretetreméltó tulajdonságát szeretném még mindenképp megemlíteni: ez a humorérzéke, amely mindig jelen volt az életében, és még a nehéz helyzetekben sem hagyta el őt. Hadd mondjak el erről egy rövid történetet, szemléltetve, hogyan vette a legnehezebb akadályokat is – mint ahogy amikor éppen ekkor is egy óriási feladat előtt állt: A kilencvenes évek elején együtt utaztunk Rómába, hogy első alkalommal látogassuk meg a Boldoggá avatási Ügyek Kongregációját. Azokkal az emberekkel akartunk megismerkedni, akik majd a legfontosabbak lesznek munkánkban. Mivel egy kicsit korábban érkeztünk, úgy döntöttünk, hogy lent várakozunk. Hirtelen befordult az udvarra egy kis szállító autó, amelyből egy fiatal pap és egy apáca ugrott ki. Nagy igyekezettel láttak neki, hogy az autóból kipakoljanak rengeteg kartondobozt, amiket pont előttünk kezdtek feltornyozni. Egyre több doboz állt előttünk, és mindegyik egy szép piros szalaggal volt átkötve. Kérdésemre, hogy mi történik most itt, ezt a választ kaptam: „Egy új boldoggá avatási eljárás anyagait hoztuk a Kongregációnak”. Szőke atya elsápadt egy kicsit, amikor ezt mondtam neki: „Én csak a Mindszenty Alapítvány elnöke vagyok, de Önnek atya sajnos mostantól ezt az egész munkát el kell végeznie!” Az atya röviden és szárazon így válaszolt: „Igen, de a szalag, az már megvan!” És valóban az utolsó leheletéig ez volt az ő munkája, hogy ezeket a kartondobozokat fáradságosan megtöltse magyar nemzetünk sok vértanújának és hitvallójának sikeres boldoggá avatási eljárási anyagával. Tisztelettel hajlok meg ez előtt a férfi előtt, aki barátom volt, a Magyar Katolikus Egyház nagy alakja, és akinek valódi nagyságát és jelentőségét majd csak a jövő fogja megmutatni és felismerni. Imádkozzunk hálatelt szívvel Szőke János atyáért, és kérjük Magyarország új boldogainak, és a jövőben boldoggá avatandóknak közbenjárását is Egyházunkért és Hazánkért.

Istennek lesz, mit felszámolnia… Nagy embereknek is hétköznapokból áll az életük, az ő jellemük is – mint minden emberé – apró jellemvonásokból áll össze. Mi az mégis, ami naggyá teszi őket? Szerintem a nagy szív. Széchenyi István mondja: „Csak gyenge szereti önmagát, az erős egész nemzetet hordoz szívében”. P. Szőke ilyen nagy ember volt! Jómagam a változások előtt csak névről ismertem őt. Nem csoda, hisz azt legenda övezte. Utána is mindössze egyszer találkoztunk. 1994 februárjának végén, Szatmáron. Utódot keresett, és éppen püspökömnél, b. e. Reizer Pálnál kopogtatott. Amikor hívásra kettejük előtt álltam és ő a Kirche in Notnál betöltött munkáját ecsetelte, szavaiból azonnal kiéreztem, egész nemzetet hordoz szívében. Egy hónap eltelte után königsteini irodájában szorongtunk. Ő a félelemtől, hogy engem nem vesznek fel, és nem lesz magyar utóda, én pedig az új kihívás súlya alatt. Felvettek. Azonnal átadta a helyét. Egy intézeten belüli rendelkezés miatt nem jött be többé az irodába. Azonban búcsúzás előtt odaszólt nekem – magyarul –, hogy glashütteni lakásában vár. Ha nem is mondta volna, akkor is mentem volna. Így azonban még inkább. Azon túl hét hónapon keresztül minden otthoni kérést (szakszóval: projektet) vele beszéltem meg. Csodáltam, hogy mindenkit ismer. Sőt, nemcsak a nevekre, hanem a legapróbb részletekre is emlékezett. Amikor pedig olyan kérés érkezett, amelyből hiányzott valami lényeges, vagy amelyet a projekt-bizottságunk természetszerűleg visszautasított volna, ő mindenütt megkereste azt a kis kaput, amely lehetővé tette még ilyen kilátástalan helyzetben is a segélyezést. Tőle tanultam meg különbséget tenni érdem és szükség között is. Ha valaki valamiért nem érdemelte volna meg a támogatást, ő nem az érdemét vagy érdemtelenségét, hanem híveinek szükségét nézte... Amikor októberben hazaköltözött, hogy új helyét átvegye, még tizenhárom évig csöngettem be hozzá telefonon – kisebb-nagyobb rendszerességgel – a budapesti Mindszenty-házba. Addig vittem ugyanis tovább örökét. Jó tanáccsal mindig segített. Mert nem önmagát szerette, hanem egész nemzetet hordozott szívében. Istennek, aki Jézus Urunk szerint még egy pohár friss vizet is százszorosan megfizet, lesz mit felszámolnia! Tempfli Imre Stuttgart

Kedves János atya! Kisfüzetnyi folyóiratodba, a „Vértanúink–hitvallóink”-ba írom neked szánt soraimat, Főszerkesztő atya. Alighanem utoljára teszem – talán veled és mindazzal, amivel foglalkoztál: a vértanúk és hitvallók emlékével és oltárra emelésük általad folytatott eljárásai ügyeivel – lassan azok is eltűnnek evilágunkból. Hiszen itt már nem tehetsz értük semmit, nem küzdhetsz hitvallóink, vértanúink boldoggá avatásáért. Azt említem meg elsőnek, akiért oly sokat tettél, boldog Romzsa Tódor kárpátaljai vértanú püspököt. 1994-ben kerestelek meg első alkalommal – és egy pillanatba került, hogy igent mondjál kérésemre – elvállaltad a posztulátori feladatokat a boldoggá avatási eljárásában. Méghozzá úgy, hogy lemondtál minden honoráriumról a várhatóan óriási munkáért (mert a katakomba-állapotból az akkor igen kevés, idős, többnyire lágerbetegségekkel súlytott pappal működő, templomait elvesztett koldusszegény egyházmegyém csak 1991-től igen lassan kezdett kikecmeregni). 1997-ben vitted el Rómába a szükséges dokumentumokat, vallomásokat, és 2001-ben együtt mentünk Lembergbe Tódor püspök boldoggá avatása ünnepére, boldog János Pál pápa Szent Liturgiájára. Köszönöm, hogy megtetted. Egyházmegyém is köszöni – bár tőled búcsúzó egyházmegyénk nevében boldog Romzsa Tódor vértanú püspök-érdemrendjét kitüntetéseid mellé már csak koporsód elé tehettem le a Szent István-bazilikában. Közös munkánk lembergi kirándulásunk után is folytatódott – pár év múlva megindult a munka egyházmegyénk összes vértanúja boldoggá avatása érdekében (mintegy 80-an vannak feltüntetve a munkajegyzékben). Ebben most már boldoggá avatott vértanúinkon, a szenteken kívül a te közbenjárásodat is kérem, hogy szemben az olykor igen erős ellenszelekkel, előrehaladjon eljárásuk. Hogy legalább némileg viszonozzam munkatársaid és a te meghatározó segítségét, örömmel vettem részt az általad kezdeményezett Don Bosco Kiadó munkájában – borítótervek, grafikák, olykor korrektúra, egy-egy írás ebbe a kis lapba ... Végül itt is megköszönöm, hogy több könyvemet is kiadtad: „A hely, ahol állsz, Szent Föld” biblikus fotóalbumom harmadik kiadása; a Romzsa Tódor élete és vértanúhalálát ismertető munkám – „Megalkuvás nélkül” alcímmel. És a vezetéseddel működő Don Bosco Kiadó utolsó könyvét, 2010-ben: Orosz Péter titkosan szentelt kárpátaljai vértanú püspököt bemutató „Ilyeneké Isten Országa” címmel. Hiszem, hogy ez a cím a te életetedet és életművedet bemutató könyvre is illik majd. Puskás László görögkatolikus parókus

Janika Talán a legkisebbként, talán, a 13. gyermekként kapta a neve mellé a kicsinyítő képzőt, mindenesetre Jánost, a papot még érett férfikorában is az alföldi falusi családban legtöbben Janikának szólították. Gyermekkorában különböző korú testvérek, unokatestvérek és a rokonság sokasága vette körül, így az imádságtól a huncutságig, a szeretettől a kamaszos tréfálkozásig mindenre volt, aki példát mutasson. Imádsággal szeretettel és jókedvvel még a háborús nélkülözés, a testvér frontáldozata is elviselhetőbb volt. Imádság, szeretet és gyerekes jókedv. Talán ezek ötvözetéből világosodott meg számára, hogy a templomos képeken komoly és nagy szakállúnak ábrázolt Istenünknek derűje, olykor mosolya is van. Janikát kamaszkorában ez az imádságos jókedv és a szeretet papnak csábította. Szép emlékű Varga plébános segítségével jöttek a gyulai, mezőnyárádi iskolás évek, az óbudai noviciátus, majd a torinói papnevelő kihívásai. A hazai idők akkoriban nem kedveztek a paposkodásnak, és így következett a 25 évnyi nyugati emigráció. A család Janikát a nagyobb eseményeken a nevének, az itthon hagyott emlékek megemlítésével és a posta segítségével tartotta magába. A postáskisasszonynak rendre nehéz volt bediktálni a paraszt ember számára értelmetlen külföldi város és utcanevet, de ennek ellenére születéskor, halálkor, nagy ünnepekkor jöttek-mentek a sürgönyök, vagy levelek. Történetek se szeri se száma szőtte szépre és kedvesre, családiasra a múló éveket. Egyszer, az 50-es évek végén a rokonság, egyenre formált ajándékcsomagot kapott. Nem volt nagy, inkább érdekes. Volt benne játék, levélpapír és akkoriban ritkaság számba menő golyóstolla és faluhelyen – a lúgos háziszappanok korában – valami huncutságnak tűnt a szép dobozos vakítóan fehérszemcséjű mosópor, melyet végül a helyi pap – aki valamicskét tudott idegen nyelven – magyarázott el az asszonyoknak, hogy mire is

való. Válaszként a család viszont-csomagot szerkesztett. Akkoriban házi finomságokat nem lehetett országhatárokon át küldeni, ezért csak a boltban kapható magyarságok jöhettek szóba. Így került bele a családi szeretet tárgyiasulásaként konzerv, paprika, miegyéb, és két kiló nápolyi. Az utóbbin a gyereksereg csodálkozott nagyot, mert ekkora mennyiségű finomságot egyszerre csak a boltban, a pult túloldalán láttak. Janika számukra különben is egy fantom volt, mert azután születtek, ahogy ő külföldre ment, így csak a nevét, a vele kapcsolatos történeteket ismerték, és most ezt a nagy mennyiségű nápolyi jelezte számukra, hogy valahol a nagyvilágban mégis csak létezik. A csomagban ment egy levél is – kihasználva, hogy azért nem kell külön fizetni – melyben köszöntések, jókívánságok, hazai hírek voltak, és egy kérés, hogy több csomagot ne küldjön, mert nagyon sok vámot kell érte fizetni. A hatvanas évek vége felé – ugyan a „vasfüggöny” szúrósabb volt, mint valaha – a rokonság egy-két merészebb tagja kiutazhatott Janikához, és valós híreket hozhattak róla. Létezik, él, paposkodik, és jól van. 1973-ban aztán a magyar politika szigora enyhült és többekkel együtt Janika hazajöhetett. Jó volt a családnak látni, átölelni, hisz a 25 év, amit távol töltött, az sok idő! Ez után már sokszor lehettek együtt. Sok év után újra köztük élt. Kinek-kinek bajában, vagy örömében mindig elérhető volt. Jött az ezüst, majd az aranymise, melyeken a fogyó idősebbeket a születő és cseperedő fiatalok váltottak fel. A fiatalok számára a valamikori fantom Janika valóság lett. Valóság és példa. Példa, aki sok nyelvet beszélt, de mégis mindég magyarul álmodott; példa, aki dollárok helyett helyzetmento˝ jó tanácsot adott; példa, aki megbékélt, és mindég megbocsájtott; példa, akinek mindég nyitott ajtajú háza volt; példa, aki gyarlóságban együtt érzett; példa, aki gyarló emberi mivoltát hangoztatta, és mindenkit Istenünk teremtményének tekintett, példa, aki egyeseknek egy életre utat mutatott. Példa, hogy jó valahova, jó a Szo˝ke családhoz tartozni. …és akinek füle volt hallgatott rá!

Egyszer csak, szinte egyik évről a másikra, elfogytak azok, kik szájából még jól hangzott a Janika megszólítás, és Janikából Jani bácsi lett! Disznóvágáskor a szülőfaluban, a Jani bácsi számára küldendő kolbászba is belegyúrták a tradicionális családi szeretetet. – Jani bácsi csak imádkozzon értünk, ahhoz úgy is jobban ért! …hárította el a rokonság a hálát, és Jani bácsi imádkozott. Egyre többet imádkozott, még viccelt is, de a rokonok Jani bácsi környezetéből félve vártak –az élet törvényei szerint – egy örök „vecsernye” hírét csengető telefont. Ezt a hírt senki sem akarta hallani. Falun Jani bácsival megbeszélték az új, a könnyebb pulyka húsos kolbász receptjét. Tervezték a szomszéd falubéli jövőt, amely – mint a mesében – akár 100 évig is eltart. A telefonok 2012 januárjának egy hűvös estéjén szólták körbe a családban halálhírt. Janika, Jani bácsi meghalt. Jani bácsi is…! Elvesztés, elmúlás, fájdalom, megnyugvás, remény és reménytelenség! Hogyan tovább, van-e tovább, ki lesz a következő…! Mindezekből szőtt lepel hullott alá a rokonság hangulatára. A telefonok vitték a szomorú hírt, majd az egyik esetben a vonal túlsó végén a hírhalló a megrendülése és sajnálkozása után, szemérmesen használta ki a lehetőséget, hogy közölje: a feleségével most értek haza az orvostól, és most már biztos, hogy új családtag születik. Boldogasszony havába, talán ragyogó nyárvégi napsütötte napon érkezik az új családtag.

15 15

120 éve született Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek Kerek évfordulót ünnepel idén a Magyar Katolikus Egyház: 120 éve született Mindszenty József bíboros. Érdemei, jelleme, sorsa közismert mindannyiunk előtt. A születésnap megünneplése mellett talán mégis második gondolatunk az, hogy immár 37 éve nincs velünk, híveivel. Eme kettősségről szóljon az alábbi pár gondolat, életút. Mindszenty József 1892. március 29-én született Csehimindszenten, Vas megyében. Apai ágon nemesi, anyai ágon várjobbágyi felmenőkkel büszkélkedő család igen népes lett. Hat gyermek közül József volt az első. Középiskolába már Szombathelyre ment, majd ott jelentkezett papnövendéknek, s 1915-ben pappá is szentelték. Már Zalaegerszegen szolgált, mint állami hittanár, amikor a Tanácsköztársaság kommunista pribékjei elhurcolták és börtönbe vetették 1919-ben. Szabadulása után ifjú plébánosként, majd címzetes apátként Zalae-

gerszeg hitbéli életének felvirágoztatásán munkálkodott közel 25 éven keresztül. 1944-ben a köztudottan nyilas ellenes beállítottságú Mindszentyt veszprémi püspökké nevezik ki. A háború a Dunántúlt fenyegeti, amikor több püspöktársával kéri a nyilas kormányt, szüntesse be a háborús tevékenységet, ezzel együtt óvja meg népét a szenvedéstől. Válaszul a nyilasok a veszprémi püspöki palotából hurcolják el Sopronkőhidára több papjával együtt. Itt ünnepli a karácsonyt, fültanúja Bajcsy-Zsilinszkyék kivégzésének. A háború hamarosan véget ér, a szovjet csapatok zabrálnak, fosztogatnak, a magyar kommunisták pedig minden erejükkel azon fáradoznak, hogy megszerezzék a hatalmat. Hatmillió magyar katolikus ideig-óráig ellenáll. Boldog Apor Vilmost pár hónapja végezték ki a szovjetek, amikor meghalt Serédi Jusztinián esztergomi érsek is. Mindszenty élesen látja, hogy a politika olyan irányt fog venni hamarosan, amely a hit felszámolásához, a keresztények üldözéséhez vezet. 1945 szeptemberében a pápa értesíti, hogy neki szánja a megüresedett esztergomi érseki széket. Októberben megtörténik a beiktatása, beszédében kiemeli: „…akarok lenni népem lelkiismerete, hivatott ébresztőként kopogtatok lelketek ajtaján, a föltetsző tévelyek ellenében az örök igazságokat közvetítem népemnek és nemzetemnek”. Ettől fogva letartóztatásáig a magyar antikommunizmus emblematikus alakja, képviseli a demokráciát, a keresztény kultúrát. Megszervezi az éhező országban a karitászt, melegétel kiosztó helyeket, házal az amerikai követségen segélyért, s közben igyekszik lelki támaszt is nyújtani híveinek. 1945-ben mozgósít és közreműködésével a kisgazdák fölénye-

sen nyernek a nemzetgyűlési választásokon. Ezzel kivívja maga ellen Rákosiék haragját. 1947-ben Kanadába utazik a Mária kongresszusra, majd hazatértével meghirdeti a Mária-évet itthon is. Az 1948-ban tartott rendezvénysorozat amellett, hogy jelentős hitéleti esemény volt, jól demonstrálta az Egyház mögött álló tömegek nagyságát. Talán ez lehetett az utolsó csepp a pohárban, ugyanis 1948. december 26-án az AVÓ az esztergomi érseki palotában letartóztatja és koholt vádak alapján népbíróság elé állítja. Mai napig vitatott számos körülménye a pernek, eljárásnak. 20 évvel később is szűkszavúan emlékezik meg a bíboros az őt ért súlyos fizikai terrorról, biztosra vehető, hogy csoda kellett ahhoz, hogy egyáltalán túlélje a basedow kórban szenvedő legyengült szervezete. Rákosiék cinizmusát jól jellemzi: a népügyész nem kért halált a bíborosra. Nem merték mártírrá tenni, mert az csak jobban összekovácsolta volna a híveket. Ehelyett börtönre ítélték. Fogsága alatt azonban súlyos beteg lett, s emiatt szállították át titokban Felsőpeténybe, szanatóriumi körülmények közé. Itt éri az 1956-os forradalom híre, amely ismét reménnyel tölti el. A rétsági páncélosok nemsokára meg is érkeztek Felsőpeténybe a bíborosért, Budára vitték, ahol azonnal rádiószózatot intézett a néphez. Sajnos Mindszenty minden imája kevésnek bizonyult ahhoz, hogy ne árulják el Kádárék a forradalmat, és vezessék be Pestre a szovjet csapatokat. Az összeomlás előtti éjszakán, kalandos úton a Parlamentből az amerikai követségre menekült, nehogy a szovjetek elhurcolhassák. Feszült órák teltek el, mire az amerikai elnök beleegyezett a menedékjog megadásá-

ba, és lehetővé tette, hogy a bíboros egy ideig, míg biztonsága megkívánja, a követségen maradhasson. 15 évig lakott végül Mindszenty József az amerikai követségen. Egy kisebb lakosztályt kapott, amelyben puritán körülmények között élt, alkotott. Személyi szabadságában korlátozva, nekilátott papírra vetni életének addigi eseményeit, igyekezte figyelni a nemzetközi és magyar politikát. Élénken kutatott az emigrált magyar hívek, testvérek után. Eközben szeme láttára zúzták széjjel Kádár elvtársai az Egyházat, a papságot. A békepapi mozgalom szégyenfoltja a magyar hitéletnek, ügynökök, besúgók hálózata épült ki, és aki nem „feküdt le”, annak pokollá tették az életét. Az ügynökök beszivárogtak a római, vatikáni magyar követségekre, papi iskolákba és azon munkálkodtak, hogy Mindszentyt eltávolítsák az esztergomi érseki székből. Több megállapodás is született VI. Pius pápa és a Kádár-korszak miniszterei között, majd végül 1971-ben lehetővé vált, hogy a bíboros sértetlenül elhagyja a követséget. De ennek ára volt, titokban viszont azt kérték Kádárék, hogy a esztergomi érseki szék váljék üressé. Mindszenty 1971 és 1975-ben bekövetkezett halála között Bécsben a Pázmenumban élt, innen járta a világot, látogatta az emigráns magyarokat. Járt szinte minden kontinensen, még Afrikában is, idős kora, fokozódó betegsége ellenére. 1973-ban a pápa felszólította a lemondásra, amelyet először nem, majd később mégis végrehajtott. Már csak egy USA és egy venezuelai körútra volt ereje, onnan visszatérve kórházba került és 1975. május 6-án megtért Teremtőjéhez.

Ki is volt akkor Mindszenty József, kire emlékezzünk születésének 120. évfordulóján? Egyházának pásztora, tanítója, példamutatója volt. Mindennel szembe mert szállni, ami az isteni törvényeknek, a hitnek, az erkölcsnek ártó volt. Háromszor ült börtönben, nyilasok és kommunisták is meghurcolták, utóbbiak kétszer is. 15 évet töltött kényszeredett, önkéntes száműzetésben, mégis híveiért, magyarjaiért aggódott. Ez az aggódás az, ami ma sok vezetőből hiányzik, és talán ezért érezzük annyira hiányát is. Kultusza ma is él, ugyanúgy, mint ahogy az ellene dolgozó erők sem tűntek el. Boldoggá avatási ügyének elősegítésére megalakult imamozgalom mellett szükséges lenne alakját minél szélesebb körben megismertetni, főleg a fiatalok előtt. Születésének évfordulója pedig remek alkalom erre. Józsa Ottó MMA levéltáros

A mi szívünk megremeghet a nehéztől, az ismeretlentől, a lehetetlennek látszótól, Isten azonban az egyének és nemzetek jövőjét sokszor a lehetetlennek látszó holnapba rejtette el: nekünk kell nekilátnunk, hogy azt előhozzuk. 1973. 11. 05. Részlet Mindszenty bíboros kanadai és amerikai magyaroknak szóló leveléből

Püspöki emlékmise Bogner Mária Margitért Bogner Mária Margit vizitációs nővér halálának évfordulója alkalmából és boldoggá avatásáért emlékmisét mutat be Érd-Óváros plébániatemplomában Spányi Antal megyéspüspök

2012. május 13-án, vasárnap 17 órakor

(A templom megközelíthető Budapestről: az Etele térről Érdre közlekedő autóbuszokkal és az érdi pályaudvarról az Érd-Óvárosba induló buszjáratokkal.)

Mindenkit szeretettel várnak a vizitációs nővérek.

Részlet Bogner Mária Margit naplójából Szent fogadalom letétem napja. Engedelmesség, tisztaság, szegénység és szent szabályaink pontos, hűséges megtartása P. de la Colombière példája szerint. A Szent Szűz, Szent József, szent nővérünk (Alacoque Szent Margit) és P. de la Colombière által ajánlom fel Neked, Jézusomnak Szent Szíve, az én négy fogadalmamat. Oh isteni Szív én Tőled remélem, hogy utolsó leheletemig hű leszek hozzájuk. Ne engedd, ha bármibe kerül is – hogy a legkisebb szándékos tökéletlenséggel is valaha megbántsalak Téged! – Imádandó Szentháromság, én édes Istenem, a Te dicsőséged, az Egyház diadala és a lelkek üdvösségéért kell nekem szentté lennem. Te magad mondtad, Jézusom: Aki önmaga iránt bizalmatlan és minden bizalmát énbelém helyezi, annak semmi sem lehetetlen. Érd, 1932. május 16.

Engesztelô zarándoklat

Mindszenty József születésének 120., halálának 37. évfordulója alkalmából

2012. május 5-én 10.30-kor Dr. Erdő Péter

bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentmisét mutat be az esztergomi bazilikában a hercegprímás sírja felett.

Szentbeszédet mond:

Carlo Caffarra bolognai bíboros érsek

Kérjük a hívek minél nagyobb számú részvételét! Tartalomjegyzék

Visszaemlékezések Szőke atyára

11–15

120 éve született Mindszenty bíboros

16–20

Magyar szentek földi pártfogója

2–4

Püspöki emlékmise Bogner Mária Margitért

Dr. Erdő Péter bíboros homíliája

5–7

Engesztelő zarándoklat

Impresszum

Habsburg-Lotharingiai Mihály beszéde

8–10

Vértanúink–Hitvallóink Szentté avatások híradója XVIII. évfolyam 1. szám (68. szám); 2012. március Megjelenik évente négyszer Kiadja a Magyarországi Mindszenty Alapítvány H–1125 Budapest, Felsõ Svábhegyi út 12. Az Alapítvány honlapja: ungmind.hu E-mail cím: ungmind@gmail.com Levélcím: H–1525 Bp., 114. Pf: 131. Telefon: 00-36-1-201-0979 Fax: 00-36-1-356-8200 Felelõs szerkesztõ: P. Szõke János SDB az eljárások posztulátora A Vértanúink–Hitvallóink címet viselõ értesítõ a boldoggá avatások híreit ismerteti. Az értesítõt az érdeklõdõk díjtalanul kapják. Önkéntes adományokat az Alapítvány céljaira elfogadunk. Magyarországon: Erste Bank Hungary Nyrt. Számlaszám: 11991102-02139889 IBAN: HU58 1199 1102 0213 9889 0000 0000

Az Alapítvány, most is – mint már annyiszor – megköszöni a hívek anyagi támogatását. Hálánk és köszönetünk szóljon különösen azoknak, akik alacsony nyugdíjukból is támogatják munkánkat. Hangsúlyozzuk: elôfizetést nem kérünk, csak önkéntes adományokat. Az anyagiak kezelésénél betartjuk az Alapítványra vonatkozó törvényeket.

2006. szeptemberi számunkban jeleztük, hogy elértük az egymillió imádkozót. Imahadjáratunkat folytatjuk, folyamatosan közzé tesszük az imádkozók aktuális állását. Szeretnénk elérni a kétmilliót. Jelenleg

1.411.354 fôt regisztráltunk. Ezúton itt is megköszönjük mindenki jelentkezését, és továbbra is kérjük közbenjáró imáikat.

Adószám: 18063703-1-43 Erdélyben az egyes egyházmegyei központok, Felvidéken és a nyugati országokban a magyar plébániák közremûködésével lehet adományokat eljuttatni. Szedés, tördelés, nyomtatás: Gloria Nyomda, Kolozsvár igazgató: Nagy Péter

Kérjük Olvasóinkat, támogassák Alapítványunkat, hogy mindazt, amit Szőke atya áldozatos munkával megteremtett, tovább tudjuk folytatni.

Kétmillió felé! 1/

Örömmel közlöm, hogy környezetünkbôl .................... személy .................... imacsoport .................. tagja óhajt az ima és engesztelô mozgalomhoz csatlakozni.

A Vértanúink–Hitvallóink c. lapot ......................... példányba kérjük. A lapot nem kérjük. (A megfelelôt kérjük kitölteni vagy aláhúzni!)

Név: .......................................................................................... Helység: .................................................................................. Utca: ........................................................................................ A Vértanúink-Hitvallóink hasábjain keresztül évek óta kerestük az egymillió imádkozó és engesztelô katolikus magyar hívôt. Isten Szolgája Mindszenty József bíboros lelkipásztori szelleme vezetett bennünket ebben az igyekezetben. Bár a kitûzött célt elértük, a szándék továbbra is változatlan: imádkozzunk Egyházunkért, Hazánkért, a boldoggá illetve szentté avatásokért. Érjük el a kétmillió imádkozót! Tisztelettel kérünk mindenkit, aki még nem csatlakozott, bátran tegye meg. Jelentkezhetnek: • azok a személyek egyenként, akik a gondolatot magukévá teszik; • azok a már meglevô hitbuzgalmi csoportok (pl. Rózsafüzér Társulatok, Fatimai Imacsoport, Oltáregyletek stb.), akik már célkitûzéseiknek megfelelôen imádkoznak, de az engesztelés szellemét magukévá teszik. A jelentkezôlapot kérjük kivágni és visszaküldeni: Magyarországi Mindszenty Alapítvány 1525 Budapest, Pf. 131.