EVOKﾃ，Iﾃ適 2.
Kรกdรกr-Csomor Gรกbor: Illusztrรกciรณ
Vázsonyi Judit: Evokáció Mint Isteni tenyér emelkedett ki a vízből. Régi világ - új világ. Elgyötörten és fenyegetőn dicsőn és szelíden. Ott állt a vízen. Kövekként pattogtak róla sziklává nőtt kristályok; ( só? ) hasonlóhoz a hasonló. Hitek - fent hidak - s a tornyok sebezni készültek az eget, a falakon jelek, lehet az, ami lehet.
Zsidákovics Mihály: Tél előtti hangulat
Arató Csilla: Őszi estén Csillanó fények az esőben a hűs víz a város porát mossa, ilyen időben járni is nehéz bár nem lett más az út hossza. Mint tavaly őszi estén, olyan a tér hideg már a nyár végi menedék, egy szürke kandeláber testén ázik a súlyos beton nehezék. A nyálkás téren csúsznak a fények kicsiny szobákba besurranók, a víz vállamon erősen pattog táncol a szélben, mint apró manók. A város még nem alszik, nyüzsög a kávéház teraszán rongyos székek, barátok hangját vélem hallani bevillannak mosolyok, régi képek. A lomha estétől kissé bágyadt leszek egy régi dal bennem újra feldereng, az utcán egyre nehezebben lépek s fáradt szemem emlékarcokon mereng.
Lรกng Szilvia:Lรกgyan ringatรณzva
Sima István: Alsóőrsi esték Az esti szél a parti sáv fölött A szőlőskerteken, mint vándor kóborol És ott talál barátaim között A dombtetőn, hol békés csend honol A nyugvó Nap, mely vérbe öltözött Hidat vert már a déli partokon Vitorlák kúsznak nádasok mögött Kikötők felé, szelíd alkonyon A kormos ég gyertyákat gyújt fejünk fölött Egy kancsó bor vár ránk a kerti asztalon Iszunk, beszélgetünk, s ha az éj kettétörött Álmunkat vigyázza, a Hold, s a Balaton
Bodó Anna: Búzavirágok
Sárhelyi Erika: Nyári kék Fekszem a fűben, köröttem kéken lobog a tér. Búzavirágok, percnyi csodátok szívemig ér. Rám hull az ég is, súlyos és mégis könnyű derű. Búzavirágban tobzódó nyár van, oly gyönyörű!
Zsidákovics Mihály: Születés Szerelem Halál
Pál-Kutas Orsolya: Lélekfa Lélekfa voltam álmomban, Gyökerem múltamhoz kötött. S a Lelkem rezdülései Levélszínekbe öltözött. Millió szín, millió érzelem, Bánat, öröm az ágakon, S a múló idő, mint kegyetlen szél leszakít róla pár napot. Mégis erős lelkem fája, Hiszen addig lesz tavaszom, Míg a vágy törékeny ágán Rügyet fakaszt, ha álmodom.
Bartók Andrásné Gyöngyvér:Babavárás
Bódai-Soós Judit: Magzatomhoz Angyalszárnyú vágyból valósággá lett, s megfogant a csendből egy halk dobbanás. Ölemben ébredő, édes élet-csepp – szent forrásból fakadt türkizcsobbanás. Kiteljesedve vagyok bölcsőd, hited – míg bennem élsz –, s mint pilleszárnycsapás, méhemben rezdülnek álmaid – tied az ős-reményből kilobbanó varázs. Mosollyal simítom moccanásodat; megfejtem jelbeszéded minden sorát – érzéseid: bennem áramló folyó. Vigyázom ártatlan kis világodat, nem hagyom, hogy sötét éj szakadjon rád. Tisztán érkezel, mint minden Fényhozó.
Dr. Csernákné Póth-Vecsei Mária: Vihar közeleg
Szilágyi Erzsébet: Viharban szürkül az égbolt, gyűlnek a felhők sercen a szikra az ég szövetén nyögnek a lombok, reccsen az ág is sípol a féktelen északi szél szárnysuhogással csapkod az ablak repked a függöny, mozdul a kép csattan az ajtó, nyitva felejtve bújj ide, kedves, tombol a vég
Benk Katalin: Ébred a termÊszet
Rosmann László: Tavaszérzés Március kibomló, rég várt színei elragadják márvány képzeletem, olyan más érzés tölt el mostan, nem is tudom, mi történik velem. Bronzzá merevültek a csontok, még nem hajlik a fránya térd, csak amikor fohászt mondok iszkol a tél, a kárhozatra ítélt. Fehérré feslik a vágyó lélek, akár remegő, apró kis hóvirág, hallik sok kapkodó madárének, a hangos csivitelés újulást kiált. Gyöngyökkel átszőtt hajnalon, fagyrózsa tövise böki a bőrt, de íme, a langyosodó alkalom, tetszik a napleánnyal induló flört. Ahogy táncol rajtam kaján keze, érzem bágyadt, erőtelen még, mégis szívesen ölelkezem vele, akár a tavaszváró Mindenség.
Dr. Csernákné Póth-Vecsei Mária: In memoriam mama
Vázsonyi Judit: In memoriam mama reggelente mikor a fények szobám sarkában összeérnek felszikrázik sóváran árván fényképed alatt a márvány a vázából két fürt ráhajol a megkopott keretre hol vagy mama? megidézlek hívlak és lényeddé áll össze az idegyűlt illat csend emlék én marasztalom de a nemlét sóhajjá mállik az asztalon
Ábrahám Béla:Basszuskulcs
Bánhegyesy Tünde: Dzsessz du-du-dú, dúdolom, du-du-dú, hallottam valaha, déj� vu, kérdezlek, mondd csak, melyik szám ez, mindegy, tündérem, a dzsessz, a dzsessz jó-jó-jó, hát érezd jól magad, száguldó a ritmus, elragad, szólanak brilliáns szólamok, a zongora tüzet fog, lobog, a klaviatúra táncparkett, förgeteges stílus, dzsesszbalett, flitteres selyemruhában kering a gyönyörű, rafinált, elegáns szving, kócos, bolondos, esztelen, vetkőzik, mindjárt meztelen, rőt lánggal ég és vágyra szít, érzéki nászdal, megvadít, perzsel, úgy éget, mint a szesz, nem kell az alkohol, csak a dzsessz, szeress, mert szerethetsz, szeretkezz, gondolatban is, ha szól a dzsessz, ez a dzsessz.
Kรกdรกr-Csomor Gรกbor: Paradox
Fügedi Fülöp Zsigmond: megrajzolt jövő betonkapcsolatokban sehol egy árnyék
Magura Kalemandra Zsuzsa
Cat Chesire: A lótuszevő Mézédes ábrándot festettem néked: gondtalan s könnyed semmiséget, majd kócos szavakkal megtoldva azt, szép fejed alá helyeztem a képet. Éppen szelíd szemű, barna őzet nyúztam illatos ágyad mellett, amikor bús szemedből illanó márványkönnyed egy óvatlan pillanatban semmivé lett.
Mikóczy Dénes: A tánc tüzében
Drenyovszki Andrea: Alkonyatba Táncolni, mintha tüzet forgószél kavarna fel. Színekkel, miknek létezését káprázatnak hiszel. Fordulni, lebbenteni szoknyát, hisz, bár van, ami páros, ezt csak megkövülten nézni lehet. Lábakon csorognak színei az alkonyatnak, szele közben fodroz szoknyát, vizet. Táncolni szüntelen, beleőrülve egy érzésbe, mint amikor azért játszol még egy dalt, mert valaki fizet.
Kagyerjรกk Attila Tamรกs: Nล i dolgok
Lévai Attila: Női Dolgok Pihennék, ahogyan csak női táska mélyén tud meglapulni a sminktükör, a fésű. Miközben kellenél, mint bolondos csitrinek a jónevelésű kiskamasz. Vonzanak még beláthatatlan női dolgok, a hibátlan árnyad rejtő ajtóüveg. De félek, elhagysz. Már letisztultam, mint lezsilipelt, apró, öreg vízszakasz.
Dr. Csernákné Póth-Vecsei Mária: Zúzmarás táj
Salamon József Imre: Zúzmarás táj Nem alszom én, mint köröttem a fák, Hát kelletik maguk a zúzmara ruhák. Titkom láthatod: rajtam nincs olyan. Csak lelkem borzong, mint kristályfolyam. Nem ragad el engem, mert nem lehet, Hisz' itt ez ösvény, ami hozzád vezet.
Árvai János: Zúzmarás táj Zúzmarás tájon Tűnő árnyék-tegnapok Csöndes bánatok
Bartók Andrásné Gyöngyvér: Nagyvárosi magány
Árvai János: Nagyvárosi magány Társas magányban Hiába harsog néma Sok siket felé
Serfőző Krisztián: Egyedül állok Először: Beton repedéséből felszökő élet benzingőzt inhalál. Aztán pár másodperc halál… Majd kilégzés. A szövedékes városi sugár illanása… És egyedül állok a közepén- végül én nyertem meg a napot.
T贸th Eszter: A fa
Szomolya Barbara: Széltánc Zimankós őszi este állok a fal tövében csendesen. Csodálva nézem a viharos éjben hogy csattannak össze, a vén diófa korhadt ágai. Mint párzás időben szarvasok agancsai. Félelmetes és egyben csábító, ott fönt szabadon repülni, mint a gondolat, vakon, hiszen széltáncot járni jó. Ha szél lennék, testem nem lenne, ne fázzak. Nem fájna, ha csapódnék csonka ágnak. Nézem a diófát, meztelen karjai suhognak, lökdösik a szelet. Hajtja, kergeti, hadonászva terelgeti. -El! El innen hűvös semmiség! Tarka szép ruhám letépted, most fázom! Ne táncoltasd dermedt tagjaim! Hagyj csak állnom! Ahogy jött, úgy megy a vihar, messziről még suhogását hallani. A vén diófa meg csak áll ott. Egy tél talán elég lesz, hogy kipihenje ezt a táncot.
Dr. Máté Zsuzsanna: Fohász
Fügedi Fülöp Zsigmond lehetséges lét pillérekkel jelölt út megérkezés nincs
Horvรกth Gyรถrgy:Tรกvolsรกg
Vázsonyi Judit: Közelség A süket a ritmust, ahogy érzi, és mozdul a teste a táncra, pórusain át kúszik lelkéig a dallam. Lassan múlok és múlok már lassan, - feledett bűnök, tűnt erények vakként kezdem látni fényét, színét a zenének, s vetkezik a lélek. Készül a nászra, s mint szűz menyasszonynak, félelme, vágya egy: lenni eggyé válva.
P. Horvรกth Zsuzsi: Az elsล reggel
Lévai Attila: Az első reggel Úgy teszek, mintha. Ez nem is színlelés, csak a halántékainkra zúduló szívverést nem bolygatnám még. Megálmodtalak már. A nő. Szerelemszándék. Borostás alak vár valakit, de te lépsz helyette oda. A fények csak látszódnak. Látszólag új ruha, vagy ismerős, de semmi sem számít. Valahogy elérsz, ahogy elérsz a szemeddel a számig.
B. Láng Ernesztin: Téli hócsipkék
Radicevic Tijana: Téli hócsipkék Elfáradtam, a láng rólam lepattan. Egyedül maradtam. Kietlen sikátorban, idegen városban lépdelek az avarban. Csak a lángért, az üres utcákért, egy óraláncért a lelkem eladtam. Hideg van. A jégrózsák égnek, az úton sehol egy lélek. Nem kísértenek a régi emlékek. Magam vagyok az ablakban, s a fák alatt ott lépdel a múlhatatlan.
Lล rincz Mรกria Magdolna:
Vermuth Attila: Solaris „Álom volt, az igaz, de rólam álmodtál” (Stanislaw Lem) örvénylelkű ismeretlen kozmoszálom fénybe cseppen légüres tér minden távol itt is lehetsz úgy mint bárhol röntgensugár-árnyú szavak kapcsolatunk sötét anyag fényévek sem tárják fel itt óceánod térképeit s mint az idő csendre váltod csillagközi távolságod
Horváth György: Angyallétra
Etela Dvorák: Angyallétra Amint megszületsz, elvesznek szárnyaid. Angyali mivoltod selyembe burkolod, az ős tudást sejtjeidbe kódolod. Álmaidban megérinted a narancssárga hajnalt, mennyboltozatra fested a harangokat. Majd sután felébred benned egy dallam, s lágyan megérint, zeng arany félhomályban. Benned a létra, kapaszkodj, lelked már magasan szárnyal.
B. Lรกng Ernesztin: ร gi virรกgoskert
Péter Béla: a fennsík titka és akkor a sokaság elindult tiszta lepleikben, s fénylő szemmel. néma mámorban úsztak a lelkek és átkeltek ők a nap kapuján. kihalt a tér. a derengő dicsfény sárgán pásztázta a földi éjt. a tanúk erdeje dermedten állt a kihűlő éjszakai napsütésben.
P. Horvรกth Zsuzsi: Mezล nyรกron
Peszmegné Baricz Ágnes: Ezer sugár ölelt ( R. L. Stevenson művének fordítása) Ezer sugár ölelt körül Burokba zárt a nyár, Megült a fény a völgy ölén, S a nyári illat-ár. Remélte még a fán a lomb, Örökké tűz a fény, De lenn a fű zizegve sírt, hol elhevertem én. Megérintette arcomat, E sóhaj tőle kélt, Vigyázz, még itt a nyár, de már Rohanva jő a tél.
Jeles Teréz: Égig érő fa
Pongrácz Ágnes: A végtelenbe nyúlva Uba vár ott ül a semmi tövében lábának ráncai földbe tapadnak hét keze lendül az égre még magasabbra Uba áll kék szemén ébred a szellő dús haján angyali ének röppen a légbe még magasabbra még magasabbra Uba száll végtelen álom az ujja átviszi lelkem a szférán s még magasabbra még magasabbra még magasabbra lenéz - szédül - vár - mesét mond egy bonszainak ...most elhallgat...
Berecz Krisztina: Kávészünet
Zs. Nagy Emese: Kávészünet Homályos még a reggel, az ablakon át fülembe zúgnak a madarak csivitjei, a szemetes-autó tolató hangja, a piacra sietők moraja. Mindez őrjítő örvényként kavarog egyre szemtelenebbül lüktető fejemben. Megpillantom az előttem terpeszkedő tálcát, s az örvény elcsendesül. Mélyet szívok a friss levegőből, számhoz emelem a keserű illatú, édes italt, melyben szép, sötétbarnás elegyet alkot az éjszínű kávé és egy kis tej. Az első kortyot még nem is érzem igazán, de egyre jobban átjár, felpezsdíti tagjaimat. Fejembe mászik, ujjaimban lüktet, s végül lábamba szökik. Kinyitja szemem. Élesedik a világ, s az utolsó kortyhoz érve újra hallom a madarak énekét, a kukásautót, és a piacra sietők édes moraját…
Molnár Mária: Elmúlás
Rosmann László: Litteras ad finem (Levél az elmúláshoz) Te kiégett,romokban fészkelő vég, hát nem látod vak szemeddel, élek még, ernyedt testem új, friss erőre kapott, megint, ismét, újra fiatal vagyok. Kezem és lelkem még remeg ugyan, mégis idebenn, belül új érzés fogan, szeretek halál, halld – elsöprően, nagyon, átjár e magasztos érzés, és én hagyom. Keresem kezét, a mosolyt édes ajkán, kisded vagyok ismét, s ő a dajkám, szenteltvízzé váltam kelyhének mélyén, hogy márványujja érintsen imája végén. Sál lettem, szél lenget karcsú nyakán, ölelem melegen, hátha végigsimít magán, nappá alakultam, sugaraim festik testét, hogy aztán holdként ezüstözzem estjét. Te kiégett, romokban fészkelő vég, láthatod pisla szemeddel, élek még, megtaláltam, ő nekem a kései vagyon, szeretek halál, halld – elsöprően, nagyon.
Mikóczy Dénes: Februári füzek
Szomolya Barbara: Elégett szerelem Kivágtad a fát, melybe titkunkat bevésted. Elégetted hűvös, téli éjszakán. Kihalt már a vágy is, mit szíved értem érzett. Szomorú, hogy elmúlt, de nem is baj talán.
Huber Vilmos: Kedves
Huber Vilmos: Vetett ágy ártatlanság a fehér és minden színes álommal felér kezek az ölben s a fej lehanyatlik mint öntözetlen virág miként elalszik a magányos szerelem szeretni vágyás ostorok csapása az éberen alvás vörös a vörösben kék a kékítőben lány a vetett ágyon fi a temetőben
Ábrahám Béla: Dorothy unokája
Pleszkó Anita: kereslek picilány picilány, néha rád találok. egy-egy zeneszám allegrettójaként túlfénylik kacagásod kertemben, a rembrandt dáliákon. néha ott táncolsz a szélben remegő nyírfaágban is. picilány, csak idebent nem vagy. ide-oda jár a szív. többre nem telik.
Kagyerjรกk AttilaTamรกs: Mรกr nem
Vermuth Attila: Magánytan Csak árnyam mellé ülhettem le tétován, míg hiányodba gyűrődött a délután. És csendvirágok hasadtak a fű között, az alkony álma tompa szélbe öltözött. Majd emlékedből pántolt tükör lett a pad, mi szikraidők mellett fénycsapda marad. S távolságát őrizve, átbámult a táj: szögesdrótú térközök, végtelen hatály. Nézd: jellé nyom a mélyben forgó, égi kék. Én tanulom, de te is kezdhetsz félni még...
Benk Katalin: Hamvaiból újjászülető
Arató Csilla: Akkor sem… Ó Uram! Itt vagyok! Izzó hamun megszülettem, testem vörös lángban égett mégsem a pokol fia lettem. Tisztán hallottam hangod szólítottál egy hajnalon, szikrám pattant, fel az égig s felkapott az angyalom. Jöhet bár oly gonoszság mit ember még meg nem élt, sosem hajlok meg előtte akkor sem, ha újra tűzbe vét!
Jรกvorka Csaba: Szeplล telen fogantatรกs
Horváth Melinda: Fogantatás Lehet e bűn az az égi érzés hol szikrából szikra pattan és élet életet szül? Az isteni szikra mos tisztára minden gondolatot mielőtt a megfeszülő test az égbe röpít, Szentnél is szentebb az a pillanat hol teremtettből, teremtő lesz és megfogan az Élet.
Jéga Szabó László Tamás: Erosz
Szabó Attila: Ölelés Akár olvasztótégelyben a fémek amint a testek forrón összeérnek részecskéik kötéseikből kilépnek ötvözve ősi vágyat, vad szerelmet egy új, nemesebb anyagot öltenek.
Jávorka Csaba: Életerő ( a depresszió legyőzése )
Lupsánné Kovács Eta: Életerő Rezdült egy álom szívemen, gondolatom elcsatangolt: kellett egy apró figyelem mikor a ma még holnap volt... egy régi, idesajdult emlék, mely kúszott felém egy dalban... mikor a ma még tegnap volt, álmaimban idecsaltam.
Némethné Sebestyén Katalin: Balatoni alkonyat
Szikszainé Vrazala Marianna: Balatoni alkonyat Leszáll a csendes este a hegyeknek aljára, Fülledt nyári meleg fátylat borít rája. Lassacskán csillagok gyúlnak fel az égen, Madarak lebegnek az alkony sűrűjében. Meleg, kósza szellő átsuhan a tájon, Százszínű lepelben alászáll az álom. Elpihen lassacskán a pihegő nyári táj, S tücsök húzza hozzá az altató muzsikát.
Nagy Edit: Tรกrd ki ablakod
Rosmann László: Esik Csepeg, s a csepp pereg, vitorláz az ablakon, testében parány világ remeg, folyását hallgatom. Alakot ír, sír az üvegen, könnyével maszatol mintákat, fest könnyeden, szivárványt rajzol. Aztán hipp-hopp nincs már, gyöngy kerestetik, de kifogyott a kincstár, elállt, nem esik.
Láng Szilvia:Halászat naplementében
Lupsánné Kovács Eta: Napnyugta Alkony borul már a tájra, vízbe merül most a Nap; rámosolyog a halászra, szétnéz a hínár alatt: csendben ring a halászcsónak néma itt a gondolat, nincs ideje most a szónak, víz őrzi az álmokat; árnyék pihen el a parton, szivárog a szürke est, homállyal koccan az alkony, tó vizére álmot fest.
Ellenbacher Anett: SzĂvĂŠben hordja a Napot
Kovács Töttösi Éva: Napfényben Láttál-e már Napot kelni rózsaszirom-szín égen? Hallottad-e énekelni lomb közt susogó szélben? Táncoltál-e tündértáncot sárga-arany napfényben? Érezted-e lehunyt szemmel, ha csókolt szelíden, szépen? -úgy, mint csókolt édesanyád, valaha réges-régen S, mint tikkadt, szomjas vándor ittál-e már a napsugárból? És kacagó, bolond szívvel kitártál-e már ablakot, hogy átölelhesd két karoddal... Mondd, ölelted-e már a Napot?
Ábrahám Béla: Utolsó levél a kedveshez
Peszmegné Baricz Ágnes: Vakíts meg! (R.M. Rilke művének fordítása) Vakíts meg: úgyis látni fog szemem, Fülem tapaszd be: mégis hallja hangod, E láb se kell, hogy ott legyek veled, S a szám se szól, szerelmemet, ha vallom. Letörheted karom, helyébe lép, S miként a kéz, ölelni fog e szív, Megáll, s tovább agyam dobogja vágyam, Ám vesd a tűzbe, ott is téged hív.
Lล rincz Mรกria Magdolna: Vรกltozรกs
Sima István: Műélvezet Bevallom, nem tudom – mit kéne látnom itt e képen? És nem tudom azt sem, hogy miről álmodott A festő – amikor ecsettel kezében A szűz vásznon ott hagyott lelkéből pár nyomot. És mégis, a vörös szín e széles palettája, Rabul ejti, s vonzza a tekintetem, A bíborfelhők köde, az élettüzek lángja, Gyönyörködtet – és több nem is kell nekem!
Fügedi Fülöp Zsigmond: Változás felhő világít úsztatott sötétben hold lila lélegzet
Zsidรกkovics Mihรกly: Artpub
Benedek Szabolcs István: Artpub (az öntudatos festőlány vívódása) Talponállás. Izzadt hátak. Részeg múzsák, talán öt-hat. Ha nem is vagy itt, kitalállak. Mállik a fény, mint a sörhab. Pult. A privát frontvonal. Homlokok: csaták, bunkerek. Sűrű az est, mint az étolaj. Meghalni nem. Cigizni merek. Több kilós a tört levegő. Pulzusok. Lüktető galéria. Penészcsíkot húz az idő, szívkamrákba, mindenhova. Zöldessárga kocsmaűr: Íriszekből kikevert színek. Az arc, mint egy zseb, kiürül. Állni, cigizni a hülye magányban. De minek?
Tóth Eszter Evelino: A kékszemű
Doktor Virág: A kékszemű Fáradt álmokat tör meg ma az éj, Magányos lelkeket szólít meg a hold. Úgy dönt, a kékszemű, ismét útrakél. A zajtalan utcán csak egy bús dalt dalol. Amint a kékségbe ezüst vegyül, Magánya áthatja az egész helyet. Ma nem tesz semmi kényszerűt Fakó arcán a hold lesz a keret.
Lång Szilvia: Naplemente vihar előtt
Benedek Szabolcs István: iszony Egy masszív pupilla, egy merev égitest tágul, egyre jobban gyűrődnek rá a tonnák, hártyás felhők buggyannak köréje, mint elhasított kabátból a gyapjúbélés. Súlyosodik, gurul egy helyben. Ilyen lehet egy megkéselt vagy egy késelő tekintete, ilyen lehet amikor egymásra néznek az elélvezők, puha gyilkosok. Mert egymásra néznek. Gördülő, tömény pupillával néznek egymásra, mint egy nyílt sebre, vagy egy falhoz vágott kristálypohárra. És a Nap csak hideg, mint egy üveglap, mint egy tükör, amiben valaki épp megigazítja magán a tegnapi késszúrást, a zakót, nyakkendőt, gallért.
Jéga Szabó László Tamás: Éva almája
Simon Ilona: Éva almája talán csak incselkedik a Teremtő hologram létem oly gyermeki irányított ez a kivetülés de új színekkel kápráztat most smaragdszemű, sárga kígyó pikkelyeit habzsolja a napsugár akarom az ismeretlent a gömb alakja lenyűgöz teremteni vágyom én is, ahogy a fa ébredj, én szerelmetes társam nézd, a gyümölcs közepén e csillag az örök élet záloga szikráját szívünkben Atyánk hagyta ránk céltalan követni mindenáron
Lล rincz Mรกria Magdolna:
Bódai-Soós Judit: Én már nem Mi kérdi bennem végtelen jajokkal nyújtva szótagokká tépkedő sirámmal, lesz-e holnap? lesz-e ébredés? Ha volna még sötétebb rettegése mának, mint a holnaptalanba szédülés, kérdené-e bármi ott belül, hogy miért? És te? Ha éjsötét felét fordítja a folytatás feléd, tudod-e hinni még, várni még a fényt?
Kรกdรกr-Csomor Gรกbor: Apรกly
Péter Béla: időhasadék a foszladozó hajó veszte a kossuth téri zátony? réveteg álom e tájban, ahol minden oly iszapos. az agyadra, agyamra telepedett valami mákony? az eltűnt díszkövezetre így már most senki se tapos… holmi kiszáradt tengerfenék e nyomasztó tér, benne ismeretlen gázlók rajzolta párhuzam - nyomok futnak körbe, és a kíváncsi nép a járdákra kitér. találgatják, miként van itt a hajó és a sok homok? ki tehette mindezt, s mikor? ki vágott át téren és időn, amit senki fel nem fogott, csak a látvány, a roskatag bárka, s a temérdek iszap az, mit észlelnek itt, midőn a homloklebenyben valami, szép csendesen megtapad.
JĂĄvorka Csaba: Rend szĂźletik
Péter Béla: jelentés uram , most hogy a kép kirajzolódik az átvilágítás után, megállapítható, hogy a medence szerkezete meglepő rajzolatot mutat a felszínen látható kivételes és harmonikus textúrához képest. tény, hogy semmilyen általunk ismert organikus testképlet nem összehasonlítható e látvánnyal. szövetalkotó szisztémája ismeretlen. az industrikus elrendezése művi jellegű. semmi nemű összefüggés evolúciós mintákkal nem kimutatható.
T贸th M谩rta: Tengerparti idill
Doktor Virág: Különös Különös, hogy sártenger az ég. Különös, hogy közelít a nyár. Különös, hogy fölsüvít a szél. Különös, hogy torzult csöndben vár. Különös, hogy a múlté már e sor. Különös, hogy sós a perec. Különös, hogy fölüdít a bor. Különös, hogy engem szeretsz.
Lล rincz Mรกria Magdolna
Bánhegyesy Tünde: Pszichedelikus ködök hajadon szűrt holdfényt vegyít az éj malachit maszk mögött az elmerült tudat bűvös barlangjába szállsz alá vonz a mély rétegeit fejted álmok leple alatt utad labirintus megkövült fájdalom meander-görcsei átnyúlnak egy másik n-dimenzióba süllyedt keresztes dóm karsztfehér karzatán ezer orgonasíp rendezetlen rendben csüngő sztalagtitok halkan vizizenét Bach-fúgát játszanak gondolat-bújócskát a derengő titok mozgatja árnyékod s megmarad titoknak szíved is e meszes hűlt verem vérsötét koszorúerei ölelik a csöndet aludjál el szépen csábít az öröklét de őrző ösztönöd vészjelzéssel csönget lépted dobogását ismétli a visszhang siess üt az óra hol a lengőlétra riadó save your soul Hádeszé a barlang kapaszkodj a létbe szüless ne nézz hátra.
Palotás Anna: Baj van a világgal Steven Daluz képe alapján
Pleszkó Anita: Zokszó Van egy titkom. A Soha. Isten égette belém. Háttal a Napnak. Szabó Veronika Anna: Kelj fel és járj! Ki nem nyitja szemét, Fel ma akkor sem áll, Talán elveszett rég, Talán semmit nem talál. Ennyi volt mind csupán, Mit az ég adhatott, Fel! Kérlek! Talpra hát! Ma lásd a holnapot…
Mikó Éva: Hédoné (A gyönyör istennője)
H. Gábor Erzsébet: Csókodat szomjazva Csókodat szomjazva reszket a száj, virágod ajkának mézére vár, kelyhednek ringató varázsa kell, repülni messze az érzéssel el. Szirmodnak selymében megbújni jó, kényeztess engem te lágy takaró, ajkadnak méze az én kenyerem, harmatod pohara két tenyerem. S míg nedűd csitítja tűz szomjamat, ölében ringat a szép pillanat.
Huber Vilmos: La Cocotte
Huber Vilmos: Nyár és tél vörösben Ó ezer öröm, mit mámor szárnyalva száll És hajló csodák mik borzongó kéjjel nyúlnak éhes kacsokkal a lebukó nap felé.. E sötét kelyhe a magvető gyönyörnek s bimbója falánk kezednek mely ábrándos mosollyal hallgat tavaszt nyarat s telet s veresbe bukva szunnyad halk hamvába hogy újra perzselhessen egy életen át..
Molnár Mária Eti: Erdei út
Fügedi Fülöp Zsigmond: Erdei út felszakadt útseb az esőszürke fényben őszérett lombok
Pappné Vancsó Judit: Erdei út Színes lombok közt visz utam, avarillat árad léptemre.
Jeles Teréz: Görbén
Fügedi Fülöp Zsigmond: Görbén ég hidegébe merített várakozás az ágkarcos tél
Mikóczy Dénes: Hadik vére
Bagosi Dávid: Hadik vére Véred vörös, akár a bor, Poharadban még csorog egy korty, Garatra vele! Pecsétbe vésett szavak, Talán katonád utolsó nyögései, Lehet, üzenni akar…
CĂmlapon JĂĄvorka Csaba: Nem szabadulhatsz
Zsatkovics Edit: Nem szabadulhatsz égigérő vágyak, mindhiába angyaltermő gyökered földedben tart elindulnál, elszállhatnál bárhova, mindenhova búskomor lelked nem enged, visszatart hiába az égigérő vágyak fája napbanéző karjaid szárnya húznának repítenének felhők fölé, felfelé szél nem érti hullámzó síró fád ágait,
Ajándék vers Fecske Csabától
Fecske Csaba: Még szomorúbb ének (W. S: Valse triste-je után) Hűvös és öreg az este. Kire vársz kétségbeesve? Híve, te, a méz ízének, Immár a bürökét érzed. Felhős homlokod dombja, a világ minden gondja van oda eltemetve. Téged gyászol az este Mindegy, hogy rég volt, vagy nemrég, már úgyis minden csak emlék. Egyik nap, akár a másik, kezdet és vég idelátszik. Senki nincsen a házban A múlt neszez falában. Hold veri az ablakot. Hol van, aki itt lakott? Dérütött a cserje kontya Dalol a falu bolondja. Hűvös és öreg az este. Nincs már, aki megkeresne.
Ajándék kép Tari Esztertől: címe: Mimikri ll.
A kiadást szponzorálta: Gazdag Farm Kft. Köszönet Fecske Csabának és Tari Eszternek. Nyomda: MacMaestro Digitális Nyomda, Pécs Kötés: Hofma Könyvkötészet ISBN xxx-xxx-xx-xxxx-x