ÉLETÜKET KOCKÁZTATVA zsidómentő lengyelek a vészkorszak idején
A MEGSZÁLLT LENGYELORSZÁG TÉRKÉPE
0
25
50
75
100
125 km
„AKI MEGMENT EGY ÉLETET…”
A
zoknak a lengyeleknek, akik tanúi voltak a zsidók ellen elkövetett német bűntetteknek, különös módon kellett szembenézniük a népirtással. Ki voltak téve a háború kegyetlen terrorjának, egyúttal konfrontálódtak a zsidó szomszédjaik ellen elkövetett gyilkosságok kegyetlenségével is. A megszállt Lengyelországban, ellentétben a nyugat-európai országokkal, a zsidók megsegítése halálbüntetéssel járt. A zsidókat mentő lengyelek rendkívüli körülmények között, teljes konspirációban és rettegésben tevékenykedtek. Kockáztatták életüket és családjuk életét. Amikor a segítségnyújtás mellett döntöttek, tisztában voltak azzal, hogy maguk is osztozhatnak a megmentett személyek sorsában. A zsidómentők hősies magatartásának eredményeként több tízezer lengyel zsidót sikerült megmenteni. 1963-ban az izraeli parlament elhatározta, hogy azokat, akik a vészkorszak idején önzetlenül mentettek zsidókat, kitüntetik a Világ Igaza címmel. A megmentettek így óhajtották kifejezésre juttatni hálájukat jótevőiknek. A cím odaítéléséről a holokauszt áldozatainak és hőseinek emlékét őrző jeruzsálemi Yad Vashem Intézet dönt. Eddig 47 országból több mint 24 ezer személyt tüntették ki – negyedüket lengyelek teszik ki. Az 1989-es rendszerváltás óta tart a lengyel zsidók emlékének felidézése. Elemzésre kerülnek a II. világháború alatti lengyel–zsidó viszonyok. Viták zajlanak arról, hogy segíthettek volna-e többet a lengyelek a zsidóknak, megtettek-e mindent, hogy a világ tudomására hozzák a népirtást. A Talmudban olvashatjuk: „Aki megment egy életet, az egész világot menti meg”. Ez a mondás van belevésve a Világ Igaza kitüntetés medáljába. A zsidómentő lengyel állampolgárok, jóllehet a társadalomnak csak egy részét alkották, nagyon fontos helyet foglalnak el az összes lengyel és az egész világ emlékezetében. Olyan emberek ők, akik szembe akartak és tudtak szállni a gonosszal. A zsidók mentésével az emberi méltóságot mentették.
A MEGSZÁLLT LENGYELORSZÁG
A
két világháború közötti Lengyelország soknemzetiségű ország – a lengyeleken kívül élnek itt többek között ukránok, zsidók, fehéroroszok, németek, litvánok, romák. A zsidó népesség létszáma 3,5 millió, ez az ország népességének közel 10%-át teszi ki. Ez Európa legnagyobb zsidó diaszpórája, amely jelentősen hozzájárul a lengyel államiság fejlődéséhez.
Nekünk, lengyeleknek azok az évek a háborút és a megszállást jelentették. Nekik, zsidóknak – a világ végét. Ítéletet hoztak ellenük pusztán azért, mert… léteztek. Jan Karski, a Világ Igaza
A
megszállók erősödő terrorja a zsidók teljes kiirtására irányul. Kezdetben fokozatosan elszigetelik a zsidókat a lengyelektől. A zsidóknak ruhájukra varrt sárga csillagot vagy Dávid-csillagos karszalagot kell viselniük, aztán gettókba telepítik át őket.
1939. szeptember 1-jén Európában kitör a II. világháború. Lengyelországot megtámadja Németország, majd szeptember 17-én a Szovjetunió. Az ország nyugati részét a Német Birodalomhoz, keleti részét a Szovjetunióhoz csatolják. A középső rész Krakkó székhellyel Főkormányzóságként működik – ez is a Birodalom által megszállt terület. Létrejön a lengyel emigráns kormány a II. Köztársaság vezetésének folytatásaként. Kezdetben Párizsban működik, 1940 júniusától pedig Londonban. Onnan irányítja a megszállt Lengyelország területén létrehozott Hazai Kormányképviseletet, s annak közvetítésével a Lengyel Földalatti Államot. Az országban sok lengyel kötelezte el magát a konspiráció mellett. A Főkormányzóságban a németek a terror politikáját alkalmazzák a lakossággal szemben. Kiküszöbölik a nemzeti lét minden megnyilvánulását, irtják a lengyel értelmiséget, rombolják és elrabolják a kulturális javakat, elkobozzák a lakosok magántulajdonát. Lengyelek százezrei kerülnek börtönökbe, koncentrációs táborokba és kényszermunkatáborokba.
Légitámadás Varsó ellen 1939 szeptemberében. Német repülőgépek bombázzák a várost. An air raid on Warsaw in September 1939, German planes bombing the city.
1941 júniusában a németek megtámadják a Szovjetuniót, és elfoglalják a háború előtti Lengyelország keleti területeit. Ott is újabb gettókat létesítenek. Keleten német egységek (Einsatzgruppen) tömeges zsidóirtást hajtanak végre. Tevékenységük több mint egymillió zsidó életébe kerül. 1942 januárjában a Wannsee-i konferencián Adolf Hitler legközelebbi munkatársai kidolgozzák „a zsidó kérdés végleges megoldásának” Európára vonatkozó tervét. A tervet a Főkormányzóságban „Reinhardt akció” fedőnéven hajtják végre. A hely kiválasztásáról gyakorlati szempontok döntenek – itt él a legnagyobb számú zsidó, a közlekedési útvonalak pedig lehetővé teszik, hogy újabb százezreket gyűjtsenek egybe egész Európából.
A varsói Királyi Vár bombázása
Keleten ugyanekkor a szovjet hatóságok a politikai ellenségnek tartott személyeket üldözik. Ezerszám kerülnek lengyelek szovjet lágerekbe. 1940 áprilisában az NKVD Katyńban és más településeken több mint 21 ezer, a lengyel katonai és civil értelmiségi elithez tartozó személyt végez ki. 1939–1945 között hatmillió lengyel polgár veszti életét. Ezek fele zsidó. Németek által lengyelek ellen végrehajtott nyilvános kivégzés
Keleten azzal az ürüggyel, hogy kényszermunkára viszik őket, marhavagonokban szállítják a zsidókat haláltáborokba. Az úgynevezett transzportok úti céljai: Chełmno nad Nerem, Auschwitz-Birkenau és négy haláltábor a Főkormányzóság területén – Bełżec, Sobibór, Treblinka és Majdanek. Az elhurcolt emberek szinte az út végéig nincsenek tudatában annak, hogy a halálba mennek. Többségük gázkamrában végzi. A II. világháború alatt a német megsemmisítési politika következtében Európában összesen hatmillió zsidó veszti életét.
A GETTÓ ÉS AZ „ÁRJA OLDAL”
A
Főkormányzóság kis- és nagyvárosaiban a németek zárt lakónegyedeket hoznak létre, ezekbe hajtják be a zsidó lakosságot. Sok lengyel várost osztanak fel gettóra és úgynevezett árja részre, ahol a nem zsidók laknak. Ez a felosztás a III. Birodalomban bevezetett faji alapú elnyomó politika következménye. A legnagyobb gettók közé tartozik a varsói (közel 500 ezer fő), a łódź-litzmannstadt-i (200 ezer fő), a krakkói (17 ezer fő), keleten pedig a vilnai és a lvóvi gettó. A gettót elhagyni halálbüntetés terhe mellett tilos. A zsidók az elszigeteltség ellenére igyekszenek megőrizni a normális élet látszatát: megszervezik az önsegélyezést, az oktatást, a kulturális életet, és változatlanul működik a vallási élet. A nagyobb gettókban azonban általános a túlzsúfoltság, az éhezés és a betegségek. 1942 márciusában a németek elkezdik a gettók likvidálását, vagyis a zsidó lakosságot tömegesen a haláltáborokba szállítják. Az akció 1944 nyaráig tart. a Karmelicka utca a varsói gettóban 1941-ben. Zsidó rendőr irányítja a forgalmat.
Maria Szulisławska-Palester a Világ Igaza írja zsidó barátnőjének, Maria Pronernek:
A gettó nem csak egy lakónegyed lesz. Senki sem kerül ki belőle élve.
Fotók a varsói gettóból: a gettó falának építése, gyaloghíd a Chłodna utca fölött, amely összeköti a gettó két oldalát – lent az „árja oldal”, zsidó gyerek koldul az utcán.
A zsidók egy része nem engedelmeskedik a gettóba költözés parancsának. Vannak, akik a gettóba zárás után vállalják az „árja oldalra” szökés kockázatát. Hogy életben maradjanak, rejtőzködniük kell, és meg kell változtatniuk személyazonosságukat. A legfőbb tényezők, amelyek növelik túlélési esélyeiket az „árja oldalon”: a kulturális asszimiláció, a folyékony lengyel beszéd (a háború előtt a lengyel zsidók mindössze 10%-a tartotta anyanyelvének a lengyelt, többségük a jiddis nyelvet használta), az ún. megfelelő külső (világos haj, kék szem), a keresztény vallás alapelveinek ismerete. A megmaradás lényeges feltétele a keresztény születési bizonyítvány és a hamis kennkarte, vagyis a Főkormányzóságban kötelező személyi igazolvány. A rejtőzködő zsidók igyekszenek megmásítani külsejüket, többek között befestik a hajukat. A férfiak között előfordulnak a körülmetélés nyomait eltüntető műtétek is.
HALÁLBÜNTETÉS A ZSIDÓK MEGSEGÍTÉSÉÉRT
Halálbüntetés fenyegeti azt, aki: 1) menedéket nyújt zsidóknak, 2) élelmet juttat nekik, 3) élelmiszert árul nekik. A főtereken a németek látványos kivégzéseket rendeztek. Egymás mellett lógtak lengyelek és zsidók. Így tudatosították a németek a lengyel társadalomban, hogy… mi jár annak, aki zsidókat ment. Ryszard Ciszewski, a Világ Igaza
Hirdetmény Częstochowában 1942. szeptember 24-én. A németek emlékeztetik benne a lengyel lakosságot, hogy tilos a zsidóknak segítséget nyújtani.
1941
őszén a megszállt lengyel területek főkormányzója, Hans Frank hirdetményben közli, hogy halálbüntetés jár a zsidók rejtegetéséért sőt, bármiféle segítségnyújtásért.
Ryszard Ciszewski az édesanyjával és fivérével Stanisławówban (jelenleg ukrán Ivano-Frankivszk) éltek. 1941ben a városba bevonultak a németek, és gettót létesítettek a zsidó lakosoknak. Ryszard édesanyja – Janina – néhány naponként újabb és újabb zsidó ismerősöket hozott a házba. Mindannyian „csak néhány éjszakára” jöttek – végül aztán a következő két évet Ciszewskiéknél vészelték át. 11 személy rejtőzködött egyetlen szobában. Igyekeztek betartani a kóser szokásokat. Ryszard biciklin járta a várost, és különböző üzletekben vásárolt élelmet, nehogy gyanút keltsen, amiért olyan sok élelmet vásárol.
Kockázatot nemcsak a zsidómentők vállalnak, de családjaik és szomszédjaik is. A városban rendszeresen plakátok tudósítanak az újabb megtorló rendelkezésekről. Veszély főleg német részről fenyeget, de akadnak lengyelek is – olyan aljas emberek, akik hajlandók beárulni a zsidókat anyagi ellenszolgáltatásért, vagy akik antiszemiták, esetleg szomszédok, akik saját életüket féltve tesznek feljelentéseket. A német jog célja az erkölcsi értékek felcserélése: a zsidómentőt bűnözőnek tartják, a besúgót pedig törvénytisztelő személynek.
Nyilvánosan kivégzik a zsidómentő Michał Krukot és Aleksander Hirschberget – a „Bund” Általános Zsidó Munkásszövetség tagját, akinek Kruk szintén segítséget nyújtott. Przemyśl, 1943 szeptembere.
SZEMTŐL SZEMBEN
A
lengyelek szemtől szemben állnak olyan emberekkel, akiknek a német kritériumok szerint nincs joguk élni, akik megsemmisítésre vannak ítélve. A segítségnyújtás drámai döntést igényel – aki vállalkozik rá, halálos veszedelembe kerül. Ez a pillanat megbonthatatlanul összeköti a bújtatottak és a bújtatók sorsát – ettől kezdve kölcsönösen függenek egymástól, következetesen ki kell tartaniuk, hogy a mentés sikerrel végződjék.
El lehet rejteni egy zsák gabonát, elásni a földbe, de hogyan lehet elrejteni egy embert? Hiszen annak lélegeznie, emésztenie kell, élelmet kell neki vinni. Marianna Wachowiec, a Világ Igaza
A segítséget nyújtó személy teljes mértékben felelőssé válik azért, akit bújtat. Mindez pszichés és anyagi terhet jelent, hiszen a bújtatott személynek rejtekhelyet, élelmet, gyógyszert, ruhát kell biztosítani. Mindeközben a bújtatónak úgy kell élnie, mintha egyáltalán nem rejtőzködne nála senki. Nagy titok terhét hordozza magában, s állandóan retteg a lelepleződéstől. Sokan, bár szeretnének segíteni, nem képesek rá. Vannak, akik túl szerény életkörülményeik miatt, mások a halálbüntetéstől való bénító félelem miatt. A zsidómentők különféle társadalmi csoportokból származtak, és különféle motivációk vezérelték őket. Voltak köztük egyszerű és tanult, vallásos és nem vallásos, városi és falusi emberek. Ami összekötötte őket, az az emberi szenvedés iránt bennük lévő hasonló erkölcsi érzékenység volt.
Kinyitottuk az ajtót, három zsidó állt ott. Összefagyva, lerongyolódva. Letérdelnek apánk elé, úgy kérnek oltalmat. Az ember egy állatot is megsajnálna, hát még egy embert.
Az emberség megkövetelte, hogy segítsem a másik embert. Nem gondoltam arra, milyen veszély fenyeget – halálbüntetés vagy koncentrációs tábor.
Maria Huzarska, a Világ Igaza
Jan Bartczak, a Világ Igaza
REJTŐZKÖDVE
A
zsidók mentésének különféle formái léteznek. Csak némely zsidók tartózkodhatnak „a felszínen”, vagyis hivatalosan, megmentőik lakóiként. A sémi külsejűeknek vagy lengyelül gyengén beszélőknek rejtőzködniük kell. Rejtekhelyül szolgáltak olyan helyiségek, mint istállók, fészerek, pincék, padlások, vermek, a lakásokban pedig – szekrények, ágyak vagy álcázott szobák. A rejtekhelyek rendszerint szűk, sötét, levegőtlen és nedves helyiségek.
Nyolc személyes gödör. Nyáron olyan hőség volt, hogy a bolhák csipkedtek bennünket. Télen pedig olyan hideg, hogy nem lehetett felmelegedni. Semmiféle illemhely, csak egy kübli. És az a kübli nem egyszer felborult…És mindvégig gyötrő éhségérzet. Genia Dombek, megmenekült A megmenekült Celina Glücksberg padlásnaplója, amelyben az egymást követő hetekről számol be. A beírások 1944 márciusában érnek véget, amikor Łuckba, ahol Celina Glücksberg rejtőzködött, bevonult a Vörös Hadsereg.
A bújtatott személyeknek a megállapított házirend szerint kell élniük, és azt vasfegyelemmel kell betartaniuk – különösen veszélyes helyzetekben, például ellenőrzéskor. Életszükségleteiket a minimumra kell csökkenteniük. Állandó, mindent átható rettegésben élnek. Bármikor előfordulhat lebukás vagy besúgás, leleplezhetik rejtekhelyüket, akár véletlenül is. A rejtőzködők állandóan érzik, hogy függenek megmentőjüktől – várják, hogy mikor hoz nekik élelmet és vizet, mikor viszi ki a kübli tartalmát, s elmondja, mi zajlik „odafönt”. Ezek a találkozások gyakran nyújtanak lelki támaszt, vigaszt. Egy család vagy személy rejtegetése gyakran több embertől is függött, akik a segítséget kereső útjába akadtak, és ideiglenes vagy hosszan tartó segítséget nyújtottak.
Fogalmam sincs róla, hogyan boldogultunk. Hogyan öltözzünk át, hogyan mosakodjunk… Közel két évet töltöttünk ott. Sara Gliksman, megmenekült
Varsóban, a Grzybowski téren a Żak családnál 14 személy rejtőzködött. Nappal és éjjel teljesen csöndben kellett lenniük. A lakásban puha papucsban jártak, hogy ne lehessen hallani lépteiket. A képen piros színnel van jelölve a szoba, amelyben aludtak.
Abraham Grinbaumot 1942-től 1945-ig rejtegette a Grabarek házaspár, Helena és Władysław a Niedzielisko pod Gąbinem nevű faluban. Abraham Grinbaum túlélte a háborút, és Izraelbe emigrált.
IDEGENEK ÉS BARÁTOK
H
áború előtti ismeretségek és barátságok sőt, érzelmi kapcsolatok is gyakran motiválják a segítségnyújtást.
A lengyelek munkatársakat, iskolatársakat, szomszédokat mentenek. A menedéket kereső zsidók elsősorban lengyel ismerősökhöz fordulnak, ha vannak ilyenek. Az árja oldallal fenntartott kapcsolatok a gettón kívüli életben maradás legfontosabb feltételei közé tartoznak. Igen gyakran előfordul azonban, hogy ismeretlenek kérnek menedéket, akik véletlenül jutnak a segítséget nyújtók otthonába – az utcáról vagy az erdőből.
Lubomira Karwowska és Krysia Friedwald a háború előtt egy gimnáziumba jártak. Krysia édesapját kivégezték, édesanyja Auschwitzban halt meg. Karwowskiék szereztek Krysiának kennkartét. A két kislány együtt járt titkos iskolába, együtt sétáltak az utcán. Krysia nem rejtőzködött, pedig a házban, ahol Karwowskiék laktak, volt egy német őrhely.
Egyedül voltam otthon. Beállított Krysia borzalmas állapotban, s ezt mondta: „Ments meg engem, nincs senkim”. A díványon ültünk és bőgtünk. Én azonban egyedül nem dönthettem. Hazajött a mama, és így szólt: „Egy lányom volt, most lesz kettő”.
Emlékszem, ahogy az első randevúnkra, 14 éves koromban, Krysia elé mentem. Mindketten biciklin ültünk – ő a sajátján, én a sajátomon. Két hónappal később ugyanis a zsidóknak már nem lehetett kerékpárjuk. Bogdan Jastrzębski, a Világ Igaza
Lubomira Karwowska, a Világ Igaza
Szenteste volt. Kopogtattak. Elcsigázottak és átfagyottak voltak. Emlékszem a szakállukról csüngő hosszú jégcsapokra. Apukám beengedte őket. Stanisława Włodarz, szül. Szlama, a Világ Igaza 1942 telén a Szlama család két zsidót fogadott a házába – Mosze Lichtert és unokafivérét, Mordechajt. A két férfi néhány hónappal korábban szökött meg egy Treblinkába tartó transzportból, és azóta kóboroltak az erdőkben. Szlamáék befogadták a szökevényeket, pedig teljesen idegenek voltak számukra. Lichterék két unokahúgának, Rózának és Czesławának is segítséget nyújtottak. Mind a négyen együtt rejtőzködtek – télen a pincében, nyáron a pajta padlásán. A háború után Lichterék hálájuk jeléül a rejtegetésért Szlamáékra akarták hagyni birtokukat, akik ezt azonban határozottan elutasították.
Bogdan Jastrzębski szerelmes volt Krystyna Geislerbe, kit még a háború előtt ismert meg. Częstochowában laktak. 1940-ben a kislánynak szüleivel együtt gettóba kellett költöznie. Naponta járt ki egy német fegyvergyárba dolgozni. Egy alkalommal Bogdan kirántotta Krystynát a munkások menetoszlopából. Egy bérelt lakás padlásán rejtegette a lányt. 1951-ben Bogdan és Krystyna összeházasodtak.
KERESZTÉNYI KÖTELESSÉG
V
oltak lengyelek, akik vallási késztetésre döntöttek úgy, hogy zsidókon segítenek. A bajban lévő felebarát megsegítését keresztényi kötelességüknek tartották. Ez a késztetés egyházi és világi személyekre egyaránt hatott.
A fotók árvaházi kislányokat ábrázolnak: étkezés a Ferences Mária Nővérek Rendje Lvóvban, valamint első áldozás a Chotomowi Szentséges Szűzanya Rendhez tartozó nővérek vezette árvaházban. A gyermekek között rejtegetett zsidó kislányok.
A lengyel egyház hivatalosan nem foglalt állást a zsidómentés szükségességéről, s fentről nem is szervezett ilyen segítséget. Ennek oka többek között a megszállók repressziójától való félelem volt. A papság alsóbb szintű tevékenysége azonban komolyan közrejátszott a zsidók mentésében. Voltak papok, akik hamis születési bizonyítványokat állítottak ki, és saját plébániájukon nyújtottak menedéket. Az önállóan vagy a földalatti mozgalommal együttműködő apácák a kolostorok árvaházaiban lengyel nevek alatt rejtegettek zsidó gyermekeket. Ebben a tevékenységben több tucatnyi rendház vett részt.
Teresa Grabowska (a képen balról, a pajta előtt áll, amelyben a zsidókat rejtegették). A megszállás idején tizenéves leányka volt, a Mąkolice pod Piotrkowem Trybunalskim nevű faluban lakott. Sok időt töltött szomszédban lakó rokonainál, Bartczakéknál. 1944 egyik őszi éjszakáján bekopogott hozzájuk három fiatal zsidó, menedéket keresve. A jövevényeket a pajta alatti gödörben rejtették el. Teresa barátkozott a rejtőzködőkkel, élelmet vitt nekik, kimosta a ruhájukat. Karácsony szentestéjén Bartczakék a rejtőzködőket meghívták a házukba vacsorára.
Matylda Getter nővér a Ferences Mária Nővérek Varsói Rendjének főnöknője. A rend több mint 20 oltalmazó és oktató pontot tartott fenn gyermekeknek és fiataloknak. A megszállás idején Matylda nővér, más apácákkal együtt születési bizonyítványokat állított ki a varsói gettóból kimenekített zsidó gyerekeknek, akiket a rend nevelési központjaiban rejtegetett.
Marceli Godlewski atya a Varsói Mindenszentek Plébánia plébánosa, aki a háború előtt antiszemita nézeteiről volt ismert. A megszállás idején temploma a gettó határai közé került. Amikor látta, milyen tragikus körülmények között élnek a zárt negyed lakói, Godlewski atya úgy döntött, hogy segít nekik. Plébániáján hamis születési bizonyítványok tucatjait állították ki, épületében pedig több mint száz zsidót rejtegettek. Godlewski atya közreműködött élelem és gyógyszerek gettóba történő becsempészésében és zsidók „árja oldalra” történő kimenekítésében. Saját Varsó környéki házában zsidó gyermekeket rejtegetett.
Mit tegyünk most? Hagyjuk őket magukra? Nem segíteni bűn. Hiszen itt emberről, felebarátról van szó. Legyen meg Isten akarata. És beengedtük őket. Teresa Grabowska, a Világ Igaza
ZSIDÓMENTÉS MINT A MEGSZÁLLÓKKAL FOLYTATOTT HARC EGYIK FORMÁJA
A
lengyel földalatti mozgalom számos tagja esetében a zsidómentés szerteágazó konspiratív tevékenységük egyik eleme volt. A zsidók mentését a megszállókkal folytatott harc egyik formájának tartották. A háború alatt nagyon sok lengyel csatlakozott a titkos katonai szervezetekhez. A legnagyobb közülük a Honi Hadsereg (Armia Krajowa), a Lengyel Földalatti Állam legfőbb katonai szerve volt. Léteztek egyéb szervezetek is, mint pl. az Armia Ludowa, (Népi Hadsereg) a Bataliony Chłopskie (Paraszt Zászlóaljak) és a Narodowe Siły Zbrojne (Nemzeti Fegyveres Erők). Tevékenységük közé elsősorban a német megszállók elleni szabotázs-, és propaganda akciók, valamint partizán tevékenységek tartoztak. Katonai kiképzéseket szerveztek, fegyvereket gyűjtöttek, és titkos sajtótermékeket adtak ki. A legfontosabb illegális kiadványok közé tartozott a Honi Hadsereg által kiadott „Biuletyn Informacyjny”, amelyben a valóságnak megfelelő – a hivatalos propagandasajtóban nem olvasható – információkat közöltek a megszállt ország helyzetéről, többek között a zsidók tragikus sorsáról. 1942 szeptemberében a „Biuletyn Informacyjny” lapjain felhívás jelent meg tiltakozásul a zsidók ellen elkövetett bűntettek ellen. De megbélyegezték a besúgást is, 1943 szeptemberében pedig a Lengyel Köztársaság nevében a Honi Hadsereg meghozta az első halálos ítéletet Bolesław Pilnik ellen „rejtőzködő lengyel zsidók zsarolásáért és német kézre juttatásáért”. Ilyen ítéletek azonban ritkán születtek, és nem riasztották vissza a besúgókat. A Honi Hadsereg vezetésének álláspontja ellenére, hogy tudniillik a lehetőségekhez képest segíteni kell a zsidókat, a Honi Hadsereg (és más földalatti katonai szervezetek) tagjai között zsidókkal szemben ellenséges emberek is voltak, akik nem akartak zsidókat befogadni soraikba, de még ideiglenes segítséget sem akartak nyújtani. Az 1942. szeptember 17-i „Biuletyn Informacyjny” fedőlapja, ebben a számban jelent meg a konspiratív Civil Harc Vezetőségének nyilatkozata, amelyben tiltakozik a zsidó lakossággal szemben elkövetett német bűntettekelen.
Maria Sawicka Szocialista, a háború előtt könnyűatlétaként sportolt barátaival. Amikor a megszállás idején többen közülük beléptek a Zsidó Harci Szövetségbe, Maria (a képen jobbra) és nővére, Anna Wąchalska (a képen középen) összekötők lettek a varsói zsidó és lengyel ellenállási mozgalom között. Jelentéseket, fegyvereket, földalatti sajtót közvetítettek köztük, és rejtekhelyeket kerestek az „árja oldalon”. Az 1943-as varsói gettólázadás idején lakásuk találkozási pontja lett az utolsó harcosoknak, a Zsidó Harci Szervezet, valamint a Bund (Zsidó Szocialista Párt) tagjainak. Commemorative photograph of a squad of Polish partisans fighting in the forests during World War II. Partisan warfare was one of the most common methods of resistance used in occupied Poland.
Kezembe került a Honi Hadsereg „Biuletyn Informacyjny”c. kiadványa, és abban az az utasítás állt, hogy ne ártsunk a zsidóknak, és hogy lehetőleg segítsük őket. Ha valaki tud és akar, az segítsen, de ártani kategorikusan nem szabad. Stanisław Galas, a Világ Igaza
Irena Adamowicz A cserkészmozgalomban tevékenykedett. Azon kevesek közé tartozott, akik kapcsolatot teremtettek a zsidó cserkészettel, és igen hamar megszerezte tagjainak bizalmát. Gyermekotthonok felügyelőjeként dolgozott, a háború kitörése után is. Belépője volt a varsói gettóba. Belépett a Honi Hadseregbe. Kapcsolatait felhasználva összekötő lett többek között a vilnai, a kownói és a białystoki gettók között. Apácaruhában vitte a titkos információkat a többi gettóban uralkodó állapotokról, saját lakásában rejtegette zsidó kollégáit. Segített átvezetni a Palesztinába menekülő aktivista csoportokat a litván határon át. Neki köszönhető, hogy a gettók emisszáriusai kapcsolatba léptek a Honi Hadsereggel. Krzysztof Dunin-Wąsowicz Történész, a „Płomienie” (Lángok) szocialista csoport tagja és földalatti újságjának szerkesztője, a Honi Hadsereg katonája, a „Żegota” Zsidómentő Tanács és a Bund zsidó párt munkatársa. Az egész Dunin-Wąsowicz család, ismert varsói társadalmi munkások, részt vettek a konspirációban, többek között zsidók megsegítésében. Rejtegették őket saját házukban, valamint a Krzysztof édesanyja, Janina által vezetett, a gondoskodó Főtanács (hivatalosan működő karitatív intézmény) étkezdéjében. Az étkezde a varsói konspirálók kapcsolattartó helyéül is szolgált. Maga Krzysztof Moryc Gelber lvóvi könyvkereskedőt segítette, több ízben is szerzett neki rejtekhelyeket és segélyeket.
HÁZKUTATÁS Este volt. Körülvettek minket. A Gestapo és a titkosrendőrök. Sapkájukon halálfej volt. Frania, Abram, Teresa és a férje azonnal elmenekült. Teresa visszajött a kabátjáért. Főbe lőtték. Állapotos volt. Anyám azt kiabálta: „Menekülj a szomszédokhoz!” Körülnéztem. A ház már lángokban állt Jadwiga Gawrych, a Világ Igaza
A
németek gyakran tartottak házkutatást a lakásokban és a gazdaságokban.
Azokat keresték, akikről azt feltételezték, hogy részt vesznek a lengyel ellenállási mozgalomban, konspirációs sajtó, fegyverek és rejtőzködő zsidók után is kutattak. Ebben nem egyszer lengyel besúgók segítették őket. A németek jutalmat ígértek a besúgásért, amelynek a következménye brutális házkutatás volt – a lakókra fegyvert szegeztek, megverték, becsmérelték őket, tönkretették a vagyonukat. A sikertelen házkutatásnak általában nem volt komolyabb konzekvenciája, ám ha találtak valamit vagy valakit, a ház lakóit letartóztatták vagy agyonlőtték.
A Gawrych család és az elrejtett zsidók pózolnak a fotóhoz Gawrychék háza előtt. Lent Abram Słomka ül, ő tanította Gawrychék gyerekeit hegedülni. Nem tudni, mi történt vele miután elszökött a házkutatás alatt.
Azt kiabáltam: „Öt férfi!” Józek gyorsan elhúzta a heverőt. Mindenki beugrott a rejtekhelyre. Bejöttek a németek. A homlokunkhoz szegezték a fegyvert. A konyhában azt üvöltötték anyámnak: „Zsidókat rejtegetsz!” Egész idő alatt azon imádkoztam, nehogy elhúzzák a heverőt. Meghallgatott a Jóisten. Nem húzták el… Wanda Turczyńska-Kołomijska, a Világ Igaza
AZ ÉLET ÁRÁN
A
zsidók megmentéséért járó halálbüntetés a megszállt Lengyelországban nem csak fenyegetés volt. Több mint 700 lengyel családon végrehajtott halálbüntetést dokumentáltak. Jelenleg úgy ítélik, hogy összesen körülbelül kétezer segítőt öltek meg. A kivégzéseket gyakran azonnal, a házaikban hajtották végre.
Postek család Stoczek Węgrowskiból Besúgók áldozataiként ölték meg őket. A házukat német katonák vették körül. A zsidókat és a lengyel család egy részét az udvaron ölték meg; amint azt egy szemtanú mondta, az egyik lányukat „azért verték agyon, mert kenyeret sütött a zsidóknak”, a többi gyereket letartóztatták. Nyomuk veszett.
Kowalski család Ciepielów községből Két embert rejtegetett. 1942. december 6-án a német csendőrség berontott a gazdaságukba és mások házába, akikről feltételezték, hogy zsidókat rejtegetnek. Élve elégettek 34 embert, köztük Kowalskiékat és öt gyermeküket.
Apolonia Machczyńska-Świątek Kock városából Tízegynéhány zsidót rejtegetett a pincéjében. Valaki besúgta. A német csendőrök két fia és apja szeme láttára lőtték agyon. Előrehaladott állapotos volt.
Eleonora Goleń Jasło városából Egy 10 éves zsidó kislányt rejtegetett. 1942 végén a németek rajtaütöttek a házán, a kislányt agyonlőtték, Eleonorát pedig egy hónapra bebörtönözték. 1943. január 5-én kivezették a börtön falához és agyonlőtték. Kivégzésével demonstrálni akartak.
A németek összehívták a parasztokat a faluból, hogy vasvillával túrják át a szalmát. Mert érezték, hogy van valaki a szalmában. Belelőttek a szalmába, ők meg jajgatni kezdtek. Apámat a szemünk láttára lőtték agyon. Mi elmenekültünk. Ez borzasztó csapás volt. Két hónappal később véget ért a háború. Annyi embert meg tudtunk volna menteni… Aleksandra Sawa, az esemény szemtanúja
Ulma család Markowából Nyolc zsidót rejtegetett a padláson – a Szall és a Goldman családot. 1944. március 24-én a németek berontottak a házukba. Agyonlőtték az egész nyolc tagú Ulma családot, valamint az összes rejtőzködőt. Wiktoria Ulma előrehaladott állapotos volt. Besúgták őket, ezért ütöttek rajtuk.
Baranek család Siedliskből Négy zsidó embert rejtett el. A németek razziát tartottak a házukban. Mindenkit agyonlőttek, aki ott rejtőzött, a Baranek házaspárt és két fiúkat – a 11 éves Henriket és a 9 éves Tadeuszt.
„ŻEGOTA” ZSIDÓMENTŐ TANÁCS
A „Żegota” egy különleges jelenség volt. Az első szervezet, amelyben a németellenes konspirációban egy asztalnál ültek és együttműködtek cionisták, bundisták, katolikusok, lengyel demokraták, lengyel szocialisták, népiek – és zsidók, lengyelek. Władysław Bartoszewski, a Világ Igaza
1942
decemberében alakították meg a „Żegota” Zsidómentő Tanácsot, a Londoni Emigráns Lengyel Kormány kirendeltségét. A Tanács az Ideiglenes Zsidómentő Bizottság munkáját folytatta. Tagjai között voltak jobboldali, baloldali lengyel és zsidó pártok tagjai.
Zofia Kossak Írónő, a konspirációs, katolikus Lengyel Újjászületési Front megalapítója, a háború előtt antiszemita nézeteiről volt ismert. A Protest! című kiáltvány szerzője, a kiáltványban felszólította a lengyeleket a zsidók ellen elkövetett bűntett elítélésére. Wanda Krahelska-Filipowiczowával közösen megalapította az Ideiglenes Zsidómentő Bizottságot. Az auschwitzi koncentrációs tábor foglya volt.
Irena Sendler Társadalmi és karitatív tevékenységet folytatott, a megszállás idején Varsó Városi Hivatalának Gyámügyi Osztályán dolgozott. 1940-től vezette azt a konspiratív akciót, amelyben zsidó gyerekeket mentettek ki a varsói gettóból. Tízegynéhány munkatársával együtt hamis adatokkal hozott ki több száz gyereket a gettóból, és lengyel családoknál vagy intézetben helyezte el őket. 1943 tavaszától-tól Sendler a „Żegota” keretén belül folytatta az akciót mint a Tanács gyermekekkel foglalkozó referatúrájának vezetője.
Julian Grobelny Hivatalnok, a Lengyel Szocialista Párt aktivistája, 1942-1944 között a „ Żegota” vezetője, 1944 márciusában letartóztatták, de nem bukott le. Ugyanebben az évben halt meg, betegség következtében.
Adolf Berman Pszichológus, tanár, politikai és társadalmi aktivista, a varsói gettóban a Centos – gyermeksegítő szolgálat igazgatója, a konspirációs Zsidó Nemzeti Bizottság tagja, 1942-1944 között a „Żegota” titkára.
Tevékenységét az emigráns lengyel kormány valamint az amerikai zsidó szervezet, a Joint finanszírozta. A „Żegota” az egyetlen olyan állami szervezet volt a megszállt Európában, amelyet a zsidók megmentéséért hoztak létre. Konspirációban működött. A segítség főleg anyagi támogatást, rejtekhelyek és hamis dokumentumok megszervezését jelentette. Több tízezer ember, köztük sok gyerek részesült ilyen segítségben, akiket lengyel családoknál vagy árvaházakban bújtattak. A „Żegota” jelentéseket küldött a kormánynak a zsidók helyzetéről a megszállt Lengyelországban, követelve a szövetségesek katonai beavatkozását valamint a nyugati zsidó közösségek támogatását. Főleg Varsó területén, később Krakkóban, Lvovban és a Lublini Vajdaságban is működött.
Władysław Bartoszewski a „Żegota” Zsidómentő Tanács fáját ülteti el 1963-ban Jeruzsálemben, a Yad Vashem Intézetben.
Zofia Kossak Protest! című kiáltványát a konspirációs Lengyel Újjászületési Front adta ki 1942 augusztusában. A szerző a zsidók megsemmisítéséről ír benne. „A világ nézi a történelemnek ezt a minden korábbinál szörnyűségesebb bűntettét – és hallgat. (…) A bűntettel szemben nem lehetünk közömbösek. (…) Aki nem ítéli el, az beleegyezik.” A Protest! kiáltványt röplapként osztogatták.
Władysław Bartoszewski Történész, író, politikus, diplomata, társadalmi tevékenységet folytatott, a háború idején a Lengyel Újjászületési Front tagja volt. 1943-1944-ben a Lengyel Kormány Hazai Delegatúrájának Zsidó Referatúráját vezette, tagja volt az Ideiglenes Zsidómentő Bizottságnak és a „Żegota” Zsidómentő Tanácsnak, konspirációs lapokat szerkesztett, a Honi Hadsereg tagja, az auschwitzi koncentrációs tábor foglya volt. A Lengyel Népköztársaság idején aktív ellenzéki. A szabad Lengyelországban – szenátor és két alkalommal a Lengyel Köztársaság külügyminisztere.
POLITIKAI MISSZIÓ
A
z emigráns lengyel kormány lépéseket tett, hogy hivatalos diplomáciai úton mentse meg a zsidókat.
A szövetségesek képviselői – Winston Churchill, Franklin D. Roosevelt és Joszif Sztálin – a Jaltai Konferencián 1945 februárjában. Ekkor a zsidók kiirtása már befejezett tény volt.
Arról, hogy a megszállt Lengyelországban a zsidó népesség kiirtása folyik, a Honi Hadsereg futárai jelentettek. Valamint azok a lengyel diplomaták is. akik – a Budapesten tevékenykedő svéd Raul Wallenberghez hasonlóan – kihasználták a diplomáciai hatáskörüket, és hamis dokumentumokat valamint külföldi vízumokat állítottak ki a zsidók számára.
Zsidó aktivisták üzenete Jan Karskihoz azelőtt, hogy bement volna a varsói gettóba:
Könyörgünk, ne csüggedjen az erőfeszítéseiben! Tegyen meg mindent, hogy meggyőzze a szövetségeseket. Nekünk nincs erre lehetőségünk. Ön a mi esélyünk Jan Karski Diplomata, történész, jogász, a washingtoni Georgetown Egyetem professzora, a megszállás alatt a Lengyel Földalatti Állam futára. 1942 októberében a Lengyel Kormány Hazai Delegatúrájának utasítására találkozott a zsidó illegalitás aktivistáival, akik megkérték, adja át a szövetségeseknek a zsidók kiirtásáról szóló jelentést és szólítson fel az Európában még megmaradt zsidóság megmentésére. Karskit a zsidó konspirátorok titokban bevitték a varsói gettóba és a Bełżectől 60 kilométerre található Izbicában működő tranzit táborba. Ott szemtanúja volt a zsidók szelektálásának és annak, ahogy a tömeget elképesztő módon marhavagonokba zsúfolják. Azt, amit látott, megírta a jelentéseiben, amelyeket megkapott Szmul Zygielbojm (a Lengyel Köztársaság Nemzeti Tanácsának tagja), Anthony Eden (Nagy-Britannia külügyminisztere), Cecil Hurst (a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság bírája, a háborús bűnöket vizsgáló bizottság tagja), Franklin D. Roosevelt elnök, az író Herbert G. Wells és Arthur Koestler. A nyugati politikusok világa nem adott hitelt a tanúságtételének. Felix Frankfurter, az USA Legfelső Bíróságának bírája Jan Karskiról: „Nem mondtam, hogy ez a fiatalember hazudik. Azt mondtam, hogy képtelen vagyok elhinni azt, amit elmond. És ez különbség.”
A Lengyel Köztársaság emigráns Kormánya 1942. december 10-i hivatalos diplomáciai jegyzékének első oldala. A Lengyel Köztársaság külügyminisztere, Edward Raczyński írta alá, s a Jan Karski által benyújtott jelentésen alapult. A jegyzék az első olyan hivatalos diplomáciai jelentés volt, amely tájékoztatást adott a Nyunyugatnak a zsidók ellen elkövetett bűntettekről. A Lengyel Köztársaság Kormánya felszólította a szövetségeseket „nem csak a németek által elkövetett bűntettek elítélésére és a bűnösök megbüntetésére, hanem arra is, hogy találjanak hatékony eszközöket, amelyek visszatartják a németeket a tömeggyilkosságok módszereinek további alkalmazásától.”
Henryk Sławik (a fényképen kislányával a háború előtt) Az emigráns lengyel kormány meghatalmazottja, Magyarországon létrehozta a Lengyel Menekülteket Gondozó Polgári Bizottságot. Körülbelül ötezer, a II. világháború idején Magyarországra került lengyel zsidónak nyújtott segítséget. Szláv hangzású nevekre állított ki számukra igazolványokat. Antall József, a magyar kormány képviselője, valamint lengyel munkatársai segítették őt. Antall Józseffel együtt, a magyar egyház segítségével a Budapest melletti Vácon létrehozott egy árvaházat, ahol zsidó gyermekeket bújtatott. A zsidóknak nyújtott segítségért a németek letartóztatták Sławikot és 1944-ben kivégezték a mauthauseni táborban.
Tadeusz Romer Lengyelország nagykövete Japánban 1936-1941 között. 1943-1944 között az emigráns lengyel kormány külügyminisztere. Együttműködött Chiune Sugihara japán konzullal Kownóban, aki 1940-ben vízumokat állított ki lengyel és litván zsidóknak. 1941 nyarának végéig a Sugihara által kiállított dokumentumok alapján zsidó menekültek ezrei jutottak el a megszállt területekről a Távol-Keletre. Tadeusz Romer folyamatosan közbenjárt a japán hatóságoknál a vízumok meghosszabbításának ügyében, intézkedett, hogy a háborútól nem érintett országok vízumot adjanak a zsidóknak, és új útleveleket adott ki számukra.
AZ ELSZÁMOLÁS IDEJE
Csak a múltra emlékezve lehetünk önmagunk. Ezzel a múlttal nem rendelkezhetünk szabadon, habár mint egyének nem vagyunk közvetlenül felelősek ezért a múltért. Magunkban kell hordoznunk, még ha ez nehéz vagy fájdalmas is. És arra kell törekednünk, hogy megtisztítsuk.
Jan Błoński, esszéista
A varsói gettó romjai, 1945. A horizonton látszik az egyetlen épen maradt épület a környéken – a Szent Ágoston-templom a Nowolipki utcában.
1987
-ben az irodalomkritikus Jan Błoński egy esszét publikált Szegény lengyelek a gettóra néznek címmel, amely áttörést jelentett a lengyel közbeszédben azzal kapcsolatban, milyen volt a lengyelek hozzáállása a zsidókhoz a II. világháború idején. Błoński a lengyelekhez fordult, hogy számoljanak el a vészkorszak idejével, valamint végezzék el kötelességüket, gyászolják el a meggyilkolt zsidó honfitársaikat. 1989 után a demokratikus Lengyelországban fontos kutatóintézetek alakultak, amelyek a Vészkorszak időszakával foglalkoztak. Arról, hogy miként álltak a lengyelek a zsidókhoz, olyan történészek és tényfeltáró újságírók írtak, mint többek között Grzegorz Berendt, Anna Bikont, Barbara Engelking, Jan Grabowski, Jan Tomasz Gross, Jacek Leociak, Krzysztof Persak, Tomasz Szarota, Andrzej Żbikowski. Publikációikból a lengyel társadalom nagyon összetett, többrétegű képe bontakozik ki azzal kapcsolatban,
miként viszonyultak a vészkorszak problémájához. Írásaikban megjelennek a zsidókkal együttérző emberek, de olyanok is, akik közömbösek a sorsukkal kapcsolatban vagy egyenesen nem szívelik őket. Leírják a zsidók hősies megmentésének történeteit, de a zsarolás és besúgás eseteit, a megmentett emberek pszichés vagy anyagi kihasználását is, az ellenségességet, amely nem egyszer a zsidók meggyilkolásához vezetett. Nehéz megállapítani azoknak a számát, akik segítettek a zsidóknak, mivel hiányoznak a megfelelő források, szemtanúk és maguk a résztvevők. Akik segítséget kaptak, azok közül számosan nem élték túl a háborút, így nem tudták elmondani a történetüket. A történészek megítélése szerint 200 és 400 ezer közé tehető azoknak a száma, akik egyénileg vagy szervezetten, érdek nélkül vagy fizetségért aktívan mentették a zsidókat. Hosszú éveken keresztül a zsidóknak nyújtott segítség nem volt pontosan dokumentálva, a kommunista vezetés pedig antiszemita propagandára használta ki, különösen
1967 után, amikor Lengyelország és Izrael megszakította a diplomáciai kapcsolatokat. Maguk az Igazak is gyakran hallgattak a saját történetükről, tartva az antiszemita csoportok által történő megbélyegzéstől vagy saját szerénységük miatt. Az Igazak magánya azonban fokozatosan csökkent azzal együtt, ahogy a lengyel társadalom megnyílt a lengyelországi zsidóság történelme és kultúrája iránt. A XX. század 80-as éveiben megalakult a Világ Igazai között a Világ Igazainak Lengyel Egyesülete. Az Igazak olyan közösséget alkottak, amelyet a hasonló háborús tapasztalatok kapcsoltak egybe. A mai Lengyelországban, annak köszönhetően, hogy sok szó esett a zsidók megmentéséről a vészkorszak idején, tisztelettel beszélnek az Igazakról, cselekedeteiket pedig hőstetteknek tartják. A Lengyel Köztársaság elnöke magas állami kitüntetéseket adományozott az Igazaknak. Kombattáns jogok illetik meg azokat, akik zsidókat mentettek illetve akik megmenekültek.
TALÁLKOZÁSOK ÉVEK MÚLTÁN
Danusia felhívott: „Találkozni akarok veled. Évek óta kereslek.” Én meg erre: „Nem akarok odamenni, félek, hogy Lengyelországban minket, zsidókat meg akarnak ölni”. Ő meg ezt felelte:”Nem, ez nem így van drágám. Mindenhol vannak jó és rossz emberek – itt is és ott is, ahol te élsz. Gyere el. Te vagy az én kishúgom”. Giza Alterwajn, úlélő
Varsó, Fryderyk Chopin repülőtér, 2009. Giza Alterwajn, aki megmenekült a varsói gettóból, Danuta Gałkowa karjaiban. Ez az első találkozásuk 60 év után. Danuta gondoskodott a kis Gizáról 1942-ben, a kislány a háború végéig nála lakott. Akkor Giza rokonai elvitték és külföldre mentek.
Ú
gy becsülik, hogy a II. világháborút 250–300 ezer lengyel zsidó élte túl. Egyharmaduk rejtőzködött, vagy német táborokban volt, a többiek a Szovjetunióban, ahova maguk mentek vagy kényszerkitelepítés áldozatai lettek a háború elején. 1945 után ezek az emberek hazatérnek. Lengyelország romokban hever, és továbbra sem biztonságos. Sokan regisztrálják magukat a Lengyel Zsidók Központi Bizottságában, eltűnt családjukat keresik. Ám közülük sokan gyorsan emigrálnak Lengyelországból – különösen az 1946-os kielcei pogrom tragikus eseményei után. A háború befejeztével a megmentők és megmentettek sorsa többnyire hosszú évekre, számos esetben örökre szétválik. A túlélők új életet kezdenek az emigrációban, elsősorban Amerikában és Izraelben. Nem akarnak vis�szatérni a tragikus háborús tapasztalataik színhelyére. A kapcsolatok megszakadnak. A megmentőket gyakran a fájdalom érzése tölti el, hogy a túlélők elmentek és nem jelentkeztek, nem mondtak köszönetet. A megmentettek és megmentők közötti kapcsolat megújítása főként az 1989-es évhez kapcsolódik. Lengyelországgal újra szabadon lehet levelezni és szabadon lehet odautazni. A háborús idők már olyan messze vannak, hogy a túlélők kezdenek gondolatban visszatérni ahhoz az időszakhoz, megbékélnek az azzal kapcsolatos traumákkal. Gyakran a gyerekeik, unokáik kapcsán térnek vissza, akik meg akarják ismerni a családi gyökereiket. A túlélők találkozni akarnak a megmentőikkel, el akarják érni, hogy megkapják a Világ Igaza kitüntetést. Ezek az évek után megtörténő találkozások érzelmekkel teli pillanatok, ám egyúttal nehéz konfrontálódások is. Mindez nemegyszer a Világ Igaza cím átadása előtt történik, amelyben részt vesznek a megmentők és a túlélők családjai is. A családok közötti gyakori nyelvi akadályok ellenére nincs kétség afelől, hogy szoros kapcsolat fűzi őket össze. Ez a sorsoknak azt az elszakíthatatlan összefonódását bizonyítja, amely nemcsak a megmentőket és megmentetteket, de a gyerekeiket, unokáikat, dédunokáikat is érinti.
A KÜLDETÉSÜK
A
több mint 6400 lengyel Világ Igaza közül már csak egy kis csoport él. Ők többnyire nagyon idős emberek. Közülük azonban nem egynek még elég ereje van ahhoz, hogy találkozzon az iskoláskorú fiatalokkal és elmesélje a saját és az általa megmentett emberek történetét. A Világ Igaza címmel kitüntetett lengyelek száma folyamatosan nő. Néhány év óta posztumusz is adományozzák a kitüntetéseket. Izrael soron következő nagykövetei hangsúlyozzák, hogy a Yad Vashem Intézet soha nem fogja abbahagyni a kutatást – hogy előhozza az árnyékból azokat, akik zsidókat mentettek a vészkorszak idején, ám nem érték meg a kitüntetésüket. A Világ Igaza terminus (héberül: Chasidim Umot ha-Olam) először azokat a nem zsidókat jelölte, akik jó, istenfélő emberek voltak. A Talmud szerint a világban minden nemzedékben észrevétlenül él 36 igaz ember (cadikim nistarim), akik viselkedésükkel óvják az emberiséget Isten haragjától. Így hát van remény, hogy valahányszor a világon történik valami rossz, lesz valaki, aki ennek hatékonyan ellenszegül.
Minden háború vagy nagy hősiességet, vagy brutalitást vált ki az emberekből. Az emberek pedig minden nemzetben egyformák.
Hangjuk és portréik velünk maradnak.
Az Igazak fasora a Yad Vashem Intézetben Jeruzsálemben. Az itt álló olajfákat azok ültették, akiket a Világ Igaza címmel tüntettek ki.
Marianna Krasnodębska, a Világ Igaza
A kiállítást a „Lengyel Igazak – az Emlékezet Helyreállítása” projekt anyagai alapján a Lengyelországi Zsidók Múzeuma a Lengyel Köztársaság Külügyminisztériumával közösen készítette.
Az utóbbi 20 évben intenzíven fejlődött az oral history műfaja, amely a fontos történelmi események közvetlen tanúi által elmondottak feljegyzésén alapul. Az emberek személyes élményei a nagy történelem kontextusában elmesélve a megismerés felbecsülhetetlen értékű tanúságtételei. Világszerte számos kutatóintézet törekvéseinek köszönhetően sikerült megörökíteni az Igazak elbeszéléseit és megmenteni azokat a feledéstől.
A kiállításon a következő gyűjtemények történelmi emlékeit használták fel: a Lengyel Zsidóság Történetének Múzeuma, archív anyagok a jeruzsálemi Yad Vashem Holocaust Áldozatainak és Hőseinek Emlékhatósága gyűjteményéből, USA wasinghtoni Holocaust Múzeum, Emanuel Ringelblum Zsidó Történeti Intézet, a Nemzeti Emlékezet Intézete, Nemzeti Digitális Archívum, Nemzeti Könyvtár, Ferences Mária Nővérek Rendje, Zofia Kossak Alapítvány, Német Szövetségi Levéltár, washingtoni Nemzeti Levéltár, Lengyel Távirati iroda, BE&W Fotóügynökség, valamint Władysław Bartoszewski, Grzegorz Łubczyk, Mateusz Szpytma, Teresa Romer, Leszek Włodek magángyűjteménye.
www.sprawiedliwi.org.pl www.polin.pl www.msz.gov.pl
szerzők: Joanna Król és Klara Jackl / Lengyel Zsidóság Történetének Múzeuma tudományos konzultáció: prof. Feliks Tych, dr. Hanna Węgrzynek konzulensek a lengyel köztársaság külügyminisztériumában: Dr. Elżbieta Frister, Dr. Sebastian Rejak, Dr. Krzysztof Strzałka magyar fordítás: Márta Éles lektorálás: Szenyán Erzsébet grafikai terv: Type2 szerkesztés: Regina Gromacka ikonográfia: Jan Grądzki kartográfus: Jarosław Suproniuk fotók: Michał Glinicki, Lee-Tal Hermon, Władysław Lemm, Anna Liminowicz, Anna Musiałówna, Krzysztof Pacholak, Krzysztof Wojciewski