Paizs Goebel Jenő (1896–1944)
P
aizs Goebel Jenő személyében egy olyan festő kiállítását visszük a leányfalusi közönség elé, akinek tagadhatatlanul ott a helye, ráadásul kiemelt helye a magyar festészet aranyoldalain, és aki immár 71 éve visszavonhatatlanul letette ecsetjét. Ám olyan festő is Paizs Goebel Jenő, akinek minden festői kvalitása ellenére
Aranyok-ezüstök tánca 99x123, tempera, falemez 1933
3
Fürdőző nők 90,5x93, olaj, falemez, 1928
Művészet 127x89, olajtempera, falemez, 1931
4
5
nem sikerült azt a helyet elfoglalni a magyar képzőművészet történetében, ahogyan azt a helyet és rangot a képei megalapozták volna. Annak ellenére sem sikerült ez, hogy időrőlidőre megrendezett különféle kiállításokon rendre sikert aratott, fölkeltette a szakmai érdeklődést, megnyerte a közönséget is, ám ezek a sikerek nem bizonyultak elégnek az áttöréshez. Nem reméljük, hogy ez éppen Leányfalun, az Aba-Novák Galériában következne be, ám azt elérni, hogy Paizs Goebel művészete újabb közönséget találjon magának, és ez a találkozás emlékezetes legyen, mindenképpen célunk. Paizs Goebel kora gyermekkori betegsége következtében rosszul halló, nehezen beszélő emberként befelé forduló életet élt, és a művészetével is ezt példázta. 1896-ban született és egy gyerekkori betegség szövődményeképpen megsüketült. Nem véletlenül írta 1922-ben édesanyjának Párizsból – ahol festészeti stúdiumokat folytatott –: „Az én számomra nincs más megváltás, mint csak a művészet”. Paizs Goebel egészen kis korától a művészet bűvöletében élt. Teljes, bántóan rövid művészpályáján végigvonult az a kettősség, amit egyrészt a hagyománytiszteletet, másrészt az egyéniségre épülő modernizmus hatásaival írható le. Nagybányai táj 58x69, olaj, vászon, 1926
6
7
8
És ugyanez a kettősség jellemezte a festők világában való botladozásait és magára találását is. Méltán elismert és szeretett alakja volt ő a művésztársaságoknak, a szentendrei művésztelep legnagyobb hatású alapítója, közben a maga útját járó, önálló bolygóként keringő, versekben, extrém festői témákban önmagát fogalmazó alkotó ő. Karnyújtásra lévő, rejtélyes alak. A gyerekkori rajzok után 1915-1916-ban üvegfestést tanult az Iparrajziskolában, ezt követően 1924-ig a Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. Majd Párizsba utazott, ahol közel két évet töltött. Réti István volt tanítványára a barbizoni iskola tájképfestészete hatott, olyannyira, hogy az ottani művészek társasága tagjai sorába választotta. 1926-ban hosszabb ideig dolgozott Nagybányán, majd 1928-ban a Budapest közeli Szentendrén a később nevezetessé váló művésztelep alapító tagjaként telepedett le. Ezek a stúdiumok, tájélmények, festői hatások posztnagybányai látvány- és tájfestészet felé indították. A későbbi években teljesen egyéni ízű, sajátos – Csontváryra és Vámos Rousseau-ra emlékeztető – stílusa csak ezután, a harmincas évekKakadu Petymeg 68x60, olaj, vászon 1930
99x62, tempera, fémfesték, falemez, 1933
9
10
ben alakul ki. Reális alapokon, ám színek és formák, állatok és alakok valóságos álomvilágát teremtette meg, ahol ugyan minden valóságosnak látszik, s ahol mégis csodák történnek. Ennek az egyszemélyes egzotikumnak a jegyében örökíti meg, illetve írja át tágabb jelentést hordozó víziókká mindazt, amit maga körül lát a Duna-menti kisváros akkor még romlatlan környezetében. A harmincas évek második felétől, majd a háború kitörésével személyes sorsán, művészi pályájának alakulásán is nyomot hagy a történelem; mint szaporodó önarcképei mutatják, ezt a változást úgy reagálja le, hogy egyre nagyobb csodálkozással, mind inkább értetlenkedve tekint az értelmetlenül önsorsrontó emberiségre és az összetört világra. Az utókornak időnként fel kell emelni és meg kell mutatni a közelmúlt egy-egy kiemelkedő alkotóját, közönség elé kell vinni olyan alkotók munkáit, akik erős művekkel tették le névjegyüket a magyar művészettörténet képzeletbeli asztalára és akik különlegességük okán ezen asztalon nem a főmenüben, hanem az ínyencségek között jelennek meg. KOVÁTS KRISTÓF Önarckép tükörben Szentendrei házacskák 80x59, olaj, falemez, 1940
108x83, olajtempera, falemez, 1941
11
„... utolér ez a fény...” Paizs Goebel Jenő az Aba-Novák Galéria 62. kiállítása, 2015. 08. 08–08. 29. Kurátor: Kováts Kristóf A kiállítást a Nemzeti Kulturális Alap támogatta Köszönet illeti Paizs Goebel Jenő családját