Jol csak a szivevel lat az ember

Page 186

Jól csak a szívével lát az ember

November 1-én virágcsokrokkal emlékezünk meg halottjainkra, akik életüket vesztették az első és a második világháborúban. Azok tiszteletére is akik a terror áldozatai lettek. 1994. III. 13-án nagy megtisztelés érte falunkat. Jeszenszki Géza Magyarország külügyminisztere részt vett a koszorúzási ünnepségünkön és ő is koszorút helyez el a Magyar Köztársaság nevében Kőrösi János 1848-as honvédtiszt sírhalmára. A VMDK koszorúját Dr. Hódi Sándor, a Határon túli Mágyarok Hivatala nevében Zalatnai István helyezi el koszorúját, a kisorosziak nevében pedig: Hódi Jenő népviseletbe öltözött gyermekeink kiséretében. Ilyen magasrangú vendége még nem volt a falunak. Külföldi államférfinak kijáró tisztelettel rendőrautó vezette a gépkocsisort. 820 kor begördült a Petőfi Sándor utcába a miniszter úr kocsija. Több százan várakoztunk a koszorúzásra. A fogadóbizottság: Sztánics Ferenc, Hódi Jenő, Talpai Sándor, Talpai Mihály (Miska), Nyári Pál, Berta Ferenc. Igen hűvös vasárnap reggel volt. Az út mentén a temető kaputól a sírig mindkét oldalon sorfalat alkottak falunk lakói akik eljöttek a koszorúzási ünnepségre. Amikor a kedves vendégekkel lépdeltünk a sírhalom felé, szinte ösztönösen tört ki a taps mintegy tiszteletül vendégeink iránt.

A temetőnk művészi alkotások színhelye is - Mihály Árpád szobrász (Magyarország) alkotása -

A vasárnapi szentmise is egy órával később kezdődött, mert a hívők és a lelkiatya is jelen volt a koszorúzási ünnepségen. Hódi Eleonóra, Lőrik Gizella és Fazekas Gábor Petőfi verseket szavaltak. Sztánics Ferenc felolvassa ünnepi beszédét amelyből idézek pár részletet. „Halálra van ítélve az a nemzet, akiknek költői, művészei elhallgatnak, és nem állnak a nemzetük élére. 146 évvel ezelőtt már rengésnek indult a föld Budapesten. A tűzhányó már zúgott, morajlása is hallatszott. Szikrái már a levegőben ízztak, tettre buzdították az ifjúságot... Nem messze Kisorosztól - nincs még 100 km sem lelték halálukat tábornokaink Aradon. Most itt állunk egy 1848-as honvédtiszt sírjánál. Március 15-ére gondolva helyezzük el a kegyelet koszorúit.

174


Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.