A falu művelődése 1970-től
Beszélgettünk az alakítandó személy tulajdonságairól ( külső-belső ), de nem tartottam elegendőnek. Sokat gondolkodtam hogyan alakítsak, hogy hiteles, elfogadható legyen. Így a rendezői utasítások mellett magamra kellett számítanom, magamnak kellett megformálnom azt a személyiséget, akinek a személyét kellett a színpadon alakítani. Sokat törtem a fejem azon, hogyan fér el benne az én egyéniségem is. Több-kevesebb sikerrel sikerült megoldani a bírálóim és a közönség véleménye szerint. Lámpalázas vagyok, különösen színrelépéskor, majd utána felhagy és megy minden a maga rendjén. Különösen sokat készültem a néma jelenetek megoldására. Kitölteni az űrt, hogy az szerves része legyen az előadásnak és a szereplőtársaimat se zavarja. Készültem, de a pillanatnyi helyzet sokszor rögtönzésre késztetett. (Valaki rosszul mondta a szöveget, vagy egyéb zavaró körülmény miatt). Görcsbe nem lehet játszani, ezért alapkövetelmény a jó szövegtudás, így könnyebb elhárítani a zavaró körülményeket. Jól kell ismerni a szereplőtársaimat is ( a magánéletemben is és a színpadon is), könnyebben vár az ember segítséget az adott pillanatban, vagy éppen őt segíthetem ki zavarából. Itt nem sok idő van gondolkodni, azonnal dönteni kell. A jeleneteket nagy figyelmességgel, alaposan ki kell dolgozni, nem lenne szabad a véletlenre bízni. A kellékekkel együtt kell sokat próbálni mert, ha csak az utolsó egy-két próbán van minden a helyén akkor ez bizonytalanságot szül. Az utolsó két hetet teljes díszben, komplett színpaddal kellene próbálni, teljes komolysággal játszani. Nagyon veszélyes „majd az előadáson, a bemutatón fogom úgy játszani”, ez a kellő alaposság hiánya. Csúszó Jutkának az egyik jelenetben egy pofont kellett adni. Sehogyan sem ment, pedig de sok féleképpen, próbáltam. Ekkor Jutka azt mondta: te csak csapj oda, én felhatalmazlak rá. A végén csak úgy történt, adtam neki egy pofont, de a lelkiismeretem nem volt nyugodt, úgy határoztam, hogy minden pofon után valamivel kárpótolom, hol egy narancsot, hol egy tábla csokit vettem neki. Előfordult, hogy kényesebb szerepeket is játszottam (nő, férfi viszonya egymással) ezt itthon nagyon kellemetlen volt igazán eljátszani. A faluban mindenki ismer mindenkit. A nézőtéren ott ülnek a szülők, testvérek... Valahogy mindig viszolyogtam ettől. Ha vendégszerepeltünk valahol, akkor ezek a jelenetek is jobban mentek, nem volt semmi előítélet, nem volt zavaró körülmény. Főleg a komolyabb szerepeket kedvelem, nem vagyok kabarészínész, ez nem fekszik, nem tudom alakítani. 1991-től minden bemutatott színdarabban játszottam, többkevesebb sikerrel. Sok elismerésben volt részünk, sokat vendégszerepeltünk. Jártunk Magyarországon, Romániában, Erdélyben, Ukrajnában is. A szép élmény mindig kárpótolja a fáradságot. A versenyeken fontos a „név” a jó alakítás, a szerencse. Kívánom, hogy legyen még sok szép élményben részed!
171