A részvény mint értékpapír (részlet) by ORAC Kiadó

VERESS EMŐD

A RÉSZVÉNY MINT ÉRTÉKPAPÍR

VERESS EMŐD

A RÉSZVÉNY MINT ÉRTÉKPAPÍR

Lap- és Könyvkiadó Kft.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

ISBN 978 963 258 430 0 Budapest, 2019 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Internet: http://www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva A szedés a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadóban készült

Tartalom INDOKLÁS ÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS . . . . . . . . . . . .

I. fejezet A RÉSZVÉNYEK ÉS A RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOK MEGJELENÉSE: TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13 1. Áttekintés: a modern társasági jog történelmi alapjai . . . 2. A részvénytársaság római jogi előzménye? A római jogi eredet elmélete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3. Alternatív elméletek: az itáliai recepció s az ércbányatársulati eredet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4. A részvénytársaságok megjelenése – gazdasági okok, jogi megoldások: a holland–angol evolúciós elmélet és a hajóstársasági elmélet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5. A Brit Kelet-indiai Társaság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 6. A Holland Kelet-indiai Társaság (VOC) . . . . . . . . . . . . . 7. Törésvonal: a részvénytársaságok alkonya? . . . . . . . . . . . 8. A részvénytársaságok jogának kodifikációja . . . . . . . . . . 9. A részvénytársaság a magyar jogtörténetben . . . . . . . . . . 10. A történeti elemzés következtetései: a fejlődés folyamatos jellege . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

13 16 22

29 37 41 47 54 60

II. fejezet A RÉSZVÉNY . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86 1. Az értékpapír fogalma. A részvény fogalma . . . . . . . . . . 86 2. A bemutatóra szóló részvény kivezetése. Megjegyzések a magyar társasági jog diszpozitivitásáról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 93

Tartalom

3. A korlátolt felelősségű társaság üzletrészének „értékpapírosodása” a diszpozitív magyar társasági jogban? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107 4. Részvénytípusok: nyomdai úton vagy dematerializált formában előállított részvény (Ptk. 3:214–3:217. §§) . . . 127 5. Részvénytípusok: zártkörű vagy nyilvános forgalomba hozott részvény (Ptk. 3:218. §) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 131 6. Részvénytípusok: a saját részvény (Ptk. 3:222–3:226. §§) 133 7. A társaság pénzügyi segítségével megvásárolt részvény (Ptk. 3:227. §) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 154 8. Részvényfajták, részvényosztályok, részvénysorozatok (áttekintés) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 157 9. A törzsrészvény (Ptk. 3:229. §) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 159 10. Részvényfajták: az elsőbbségi részvény (Ptk. 3:230–3:235. §§) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 163 10.1. Áttekintés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 163 10.2. Osztalékelsőbbséget biztosító részvényosztály . . . 165 10.3. Likvidációs elsőbbségi részvényosztály . . . . . . . . 167 10.4. Szavazatelsőbbségi részvényosztály . . . . . . . . . . . 168 10.5. Vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag kinevezésére jogosító részvényosztály . . . . . . . . . . 170 10.6. Elővásárlási jogot biztosító elsőbbségi részvényosztály . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 178 10.7. Elsőbbségi részvényfajta jogszabályi korlátozásai a nyilvánosan működő részvénytársaság esetén . . . 181 11. Kiegészítő megjegyzések az aranyrészvényekről . . . . . 182 12. Részvényfajták: dolgozói részvény (Ptk. 3:236–3:237. §§) . 184 13. Részvényfajták: kamatozó részvény (Ptk. 3:238. §) . . . . 193 14. Részvényfajták: visszaváltható részvény (Ptk. 3:239. §) 195 15. Egyéb részvényfajták (Ptk. 3:240. §) . . . . . . . . . . . . . . . 199 16. Részvényfajták: összefoglaló táblázat . . . . . . . . . . . . . . 200 17. A részvényutalvány és az ideiglenes részvény (Ptk. 3:241–3:244. §§) . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 200 18. A részvénykönyv (Ptk. 3:245–3:246. §§) . . . . . . . . . . . . 205

Tartalom

III. fejezet A RÉSZVÉNYÁTRUHÁZÁS . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1. A részvény forgalomképességének alapelve . . . . . . . . . . 2. Forgalomképtelen részvények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3. A részvényátruházás korlátozása (Ptk. 3:219–3:220. §§) . 4. A forgalomkorlátozás hatálya . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5. Alapszabályban bevezetett forgalomkorlátozás . . . . . . . . 6. Alapszabályi kikötés, amely a részvényátruházást a társaság beleegyezéséhez köti . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7. A szerződéssel alapított forgalomkorlátozások közös szabályai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8. Szerződéssel alapított elővásárlási jog . . . . . . . . . . . . . . . 9. Szerződéssel alapított visszavásárlási jog . . . . . . . . . . . . . 10. Szerződéssel alapított vételi és eladási jog . . . . . . . . . . . . 11. Az elővásárlási, visszavásárlási, eladási és vételi jogok átruházása . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12. A részvény biztosítéki céllal történő elidegenítése . . . . . 13. Részvénykölcsönzés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14. Részvénykölcsönzés versus visszavásárlási kötelezettség kikötésével létrejött adásvétel . . . . . . . . . . . 15. A letét mint sajátos részvényforgalmi eszköz . . . . . . . . .

210 210 213 215 217 220 222 232 235 244 248 251 253 263 269 275

VÁLOGATOTT IRODALOM . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 279

Indoklás és köszönetnyilvánítás „Ha már pénz van, tőzsdének is előbb-utóbb lennie kell, mert mi a tőzsde? A bizalom sűrített színtere, maga a mennyei Jeruzsálem, amiről a misztikusok álmodoztak! Bizalmat kelteni és bizalmat aláásni: ez a tőzsdézés. Részvény és váltó, az mind könny, mosolyé vagy keserűségé…” Spiró György Egy folyamatban levő társasági jogi kutatás pillanatnyi állásának rövid összefoglalóját tartja kezében a tisztelt olvasó.1 A magyar, valamint az összehasonlító jog kontextusában vizsgálom a részvény mint értékpapír fogalmát és a részvénnyel mint értékpapírral kapcsolatban felmerülő jogi problémákat. Feltehetjük a kérdést, hogy miért töltenek be a részvénytársaságok oly meghatározó szerepet a piacgazdaságokban? A választ a szakirodalomban a következőképpen próbálták tömören megfogalmazni: „egyszerűen azért, mert ez az üzleti vállalkozás rendkívül hatékony formája. A részvénytársaság jogi személy, amely vállalkozhat. A részvénytársaság továbbá folyamatosan létezhet, függetlenül attól, hogy a részvényei hányszor cserélnek gazdát […] A vállalati részvényesek felelőssége továbbá korlátozott, ez azt jelenti, hogy a vállalat adósságaiért vagy vesztesé geiért csak az eredeti tulajdonosi hozzájárulásuk erejéig felelősek […] A hatékony termeléshez gyakran nagyvállalatokra van szükség, több milliárd dolláros tőkeértékkel, a befektetőknek ezért valamilyen módon össze kell vonniuk forrásaikat. A részvénytár1

E kötet első változata megjelent Kolozsváron. Lásd Veress Emőd: A részvény mint értékpapír, Forum Iuris, Kolozsvár, 2018. A jelen kötet az első kiadás aktualizált és bővített változata.

Indoklás és köszönetnyilvánítás

saságok – a korlátozott felelősség intézménye és a hatékony vezetési rendszerük miatt – jelentős magántőkét vonhatnak be működésükhöz, sokféle kapcsolódó terméket állíthatnak elő, és megoszthatják a kockázatokat.”2 A hivatkozott szerzők azt is leszögezték, hogy a tervgazdaságok (szomorú) története egyértelműen mutatja, hogy a közigazgatásba integrált, szovjet típusú állami vállalathoz képest a részvénytársaság sokkal rugalmasabb, hatékonyabb gazdaságszervezési eszköz: a részvénytársaság szervezési képességei nélkül a föld, a tőke és a munka csak hitvány eredményt hoz. Nyilván, a részvénytársaságok szerepe nem ellentmondásmentes, de ez annál inkább jelzi, hogy a részvénytársaságok kutatását folyamatosan napirenden kell tartani. Olyan szervezeti formáról van szó, amely egyszerre konzervatív és építkezik a hagyományokból, ugyanakkor a rendkívül gyorsan változó gazdasági folyamatokra, a szabályozás módosulásaira vagy akár társadalmi igényekre a jogtudomány eszközeivel is értelmezhető reakciókat produkál. A kutatás során először a modern részvénytársaság és a részvényjog gyökereit kerestem (I. fejezet), majd a részvénynek mint értékpapírnak a statikáját, vagyis a részvénytípusokat és részvényfajtákat, azok jogi sajátosságait és lehetséges gazdasági céljait vizsgáltam (II. fejezet). Végül pedig a részvények dinamikáját, vagyis forgalmát és a részvényforgalom jogi korlátait elemeztem (III. fejezet). A téma tudományos vizsgálatát nem zártam le, mindhárom problémakörrel foglalkozni kívánok a jövőben is, sőt a kutatásokat egy újabb irányba is ki kívánom terjeszteni, mégpedig a részvény hitelbiztosítékként történő felhasználására, amellyel a jelenlegi keretek között csak érintőlegesen foglalkozom. * 2

Paul A. Samuelson, William D. Nordhaus: Közgazdaságtan, Akadémiai Ki adó, Budapest, 2005, 109. o.

Indoklás és köszönetnyilvánítás

A jelen kötet alapjait szolgáló kutatások során a Magyar Tudo mányos Akadémia Bolyai Ösztöndíjában részesültem. Köszönettel tartozom a kötet lektorának, Dr. Szikora Veronikának, valamint dr. Papp Tekla egyetemi tanárnak és Pál Előd jogász kollégámnak, hogy észrevételeikkel, tanácsaikkal, fenntartásaikkal és kritikáikkal hozzájárultak a kötethez. Bármilyen tévedésért a szakmai felelősség természetesen a szerzőé. Veress Emőd

I. fejezet: A RÉSZVÉNYEK ÉS A RÉSZVÉNYTÁRSASÁGOK MEGJELENÉSE: TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 1. Áttekintés: a modern társasági jog történelmi alapjai A társasági jog kezdetei: Itália. A társasági jogi innováció otthonának az érett középkor (XI–XIV. század), illetve a késő középkor (XIV–XV. század)3 folyamán Itália számított. Itt jöttek létre azok a társasági jogi konstrukciók, amelyek a mai napig meghatározzák az első társasági formák lényegi ismérveit.4 Így Itáliában alakult ki a kereskedelmi társaság fogalma, illetve a közkereseti társaság (compagnia) és a betéti társaság (commenda) jogi formái.5

4 5

A középkor (media tempestas) kezdetét általában a Nyugat-római Birodalom bukásától (476) számítják. Alternatív kezdeti időpont Diocletianus trónra lépése (284), a kereszténységet elismerő, szabad vallásgyakorlást biztosító milánói (mediolanumi) edictum (313), Konstantinápoly alapítása (330) vagy a Római Birodalmat ideiglenesen sikerrel restauráló I. Jusztiniánusz császár uralkodásának vége (565), akár még korábban. A középkort általánosan Konstantinápoly bukásával (1453) zárják, de itt is felmerülnek alternatív lehetőségek: így Amerika felfedezése (1492) vagy akár a reformáció kezdete (1517). Az alternatív évszámok is jelzik, hogy a korszakváltásnak valójában nincsen precíz időpontja: az ókorról a középkorra, illetve a középkorról az újkorra történő átmenet időigényes folyamat, amely nem egyetlen eseményhez, hanem sokkal inkább az állam, a társadalom és a gazdaság komplex változásaihoz köthető. A társasági jog történetének rövid összefoglalójáról lásd Nótári Tamás: A társasági jog fejlődése Európában, In: Papp Tekla (szerk.): Társasági jog, Lectum Kiadó, Szeged, 2011, 579–607. o. Ezekről a változásokról lásd például Umberto Santarelli: Mercanti e società tra mercanti, G. Giappichelli Editore, Torino, 1998.

I. fejezet

A közkereseti társaságokat bármely tag, a betéti társaságokat pedig a beltagok (tractator) korlátlan, a társaság fizetésképtelensége esetén a tagok magánvagyonára is kiterjedő felelőssége jellemezte. A betéti társaság kültagja (commendator) csak a betétje mértékéig, korlátozottan felelt. A közkereseti társaság és a betéti társaság ezen alapvető tulajdonságaikat mindmáig megőrizték. Ezek a társaságok általában rövid időre, meghatározott gazdasági cél(ok) elérésére jöttek létre. Például fennmaradt Francesco di Marco Datini (1335–1410), a Firenze közelében található Prato városában tevékenykedő kereskedő levéltára, amely – a kiterjedt üzleti levelezés és könyvviteli regiszterek mellett – több társasági szerződést is tartalmaz. A társasági megállapodásokat általában két vagy három évre kötötték és szükség szerint meg is újították őket. Datini a társasági formában történő együttműködésről a következőket írta: „azok közé tartozom akik úgy vélik, hogy két partner vagy testvér akik ugyanazon kereskedésért egyesülnek és úgy viselkednek, ahogy kell, nagyobb nyereséget fognak megvalósítani, mint amennyit külön-külön szerezhetnének…”6 A részvénytársaságok és a korlátolt felelősségű társaságok megjelenése. A közkereseti és a betéti társasághoz csatlakozott – a XVII. század elejétől vagy akár még korábbi időponttól tartó fejlődési folyamat eredményeképpen – a jelen kötet tárgyát képező részvénytársaság, később pedig – a XIX. század végén és a XX. században – a korlátolt felelősségű társaság. A részvénytársaság és korlátolt felelősségű társaság megjelenése, mint a társasági jogi innováció újabb állomásai azonban már nem Itáliában zajlottak le. Ennek oka, hogy az újkor legelején óriási változások következtek be, amelyek a gazdasági élet súlypontjait teljesen átrendezték, és ezért a társasági jogi újítások is más földrajzi területekre helyeződtek át. A változást az áruk, nyers6

Álláspontját egyik partnerének, Cristofano di Bartolónak írt leveléből ismerjük. Lásd Iris Origo: The Merchant of Prato. Daily Life in a Medieval Italian City, Penguin Books, 1992, 110. o.

A részvények és a részvénytársaságok megjelenése: történeti áttekintés

anyagok új, távoli (Európán kívüli) forrásainak a megjelenése okozta, a nagy földrajzi felfedezések hatására. Erre a kihívásra – távoli, kockázatos hajóutak megszervezése, az új területek gazdasági hasznosítása – lett a jog által megadott válasz a részvénytársaság megjelenése. Az új jogi megoldások hazájának Hollandia és Anglia bizonyult. Léteznek azonban olyan elméletek is, amelyek Itáliából származtatják a részvénytársasági modell eredetét is. Ezért szükséges a különböző elméletek áttekintése, az érvek ütköztetése, a tudományos megalapozottságú történeti állásfoglalás. A részvénytársaságok célja és rendeltetése, „hogy oly nagyságú tőke hozassék össze, aminő a legkiterjedtebb és legkockázatosabb vállalat létesítése végett szükséges”7. A részvénytársaság egyik alapvető újítása, hogy a korlátolt felelősség intézményét kiterjesztette a társaság valamennyi tagjára, vagyis a részvényesekre. Ellenkező esetben a késztetés, hogy befektessenek, jelentősen csökkent volna, nem lehetett volna létrehozni a megkívánt magas tőkekoncentrációt. A társasági jog utolsó radikális formai újítása a korlátolt felelősségű társaság megjelenése, amely a kisebb vállalatok szintjére is eljuttatta – gazdasági válságok tapasztalatait hasznosító német javaslat alapján – a korlátolt felelősség kedvezményét. A társasági jog fejlődése nyilvánvalóan nem állt le a korlátolt felelősségű társaság megjelenésével és szabályozásával, továbbra is rendkívül dinamikus jogterület, de a társasági formák alapvető jellegzetességei a jelzett történeti távlatokban már rögzültek. Részvénytársasági eredetelméletek. A vizsgálat tárgyát, vagyis a részvénytársaságok kialakulását több elméletcsoport próbálja magyarázni: a római jogi eredet elmélete, az itáliai recepció elmélete, a hajóstársasági elmélet, az ércbányatársulati elmélet és a holland– 7

Nagy Ferenc: A magyar kereskedelmi jog kézikönyve, különös tekintettel a bírói gyakorlatra és a külföldi törvényhozásokra I, hatodik javított és bővített kiadás, Atheneum, Budapest, 1904, 315. o.

I. fejezet

angol evolúciós elmélet.8 Ezen tudományos magyarázatok közül az itáliai recepció elmélete és leginkább az angol–holland evolúciós elmélet a legelfogadottabb a szakirodalomban. 2. A részvénytársaság római jogi előzménye? A római jogi eredet elmélete A societas publicanorum. A római jogban, elsősorban a köztársasági Róma idején, sajátos szervezet volt a societas publicanorum vagy vectigalium9, amelyet állami feladatkörbe tartozó munkák megvalósítására, például adók beszedésére, bányák kiaknázására, középítkezések megvalósítására, a hadseregek utánpótlásának biztosítására hoztak létre a lovagrendhez tartozó publicanusok (vállalkozók).10 A publicanusok társaságait a részvénytársaság előzmé-

Vö. Várgedő Cs. Lajos: Elméleti viták a részvénytársaság eredetéről, Jogtudományi Közlöny, 1986/9, 410. o. 9 Részletekről lásd Andreas M. Fleckner: Antike Kapitalvereinigungen: ein Beitrag zu den konzeptionellen und historischen Grundlagen der Aktiengesellschaft, Böhlau, Köln–Weimar–Wien, 2010; Maria Rosa Cimma: Ricerche sulle società di publicani, Giuffrè, Milano, 1981; Ürögdi György: A publicanusok, Antik Tanulmányok – Studia Antiqua, XV. kötet, 1. szám, 1968. A társaságok egyszerűbb formáiról lásd Wim Broekaert: Joining Forces. Commercial Partnerships or Societates in the Early Roman Empire, Historia: Zeitschrift für Alte Geschichte, 2012, Bd. 61, H. 2, 221–253. o. 10 Livius, 23.48–50, 44.16, 34.6 stb. Az állami feladatok ilyen „privatizálása” nyilván nem volt problémamentes folyamat, számos forrás megörökít visszaéléseket. Livius beszámol például a következőkről: „Postumius állami bérlő volt, akinek a polgárok közül ravaszságban és kapzsiságban sok éven át nem akadt párja, kivéve a veiibeli T. Pomponiust […] Ezek ketten, mivel a károkért, amelyeket a hadseregekhez küldött szállítmányokban a vihar okozott, az állam viselte a kockázatot, hamis hajótöréseket jelentettek be […] Régi, rozoga hajókat kevés és csekély értékű holmikkal raktak meg, s miután ezeket a nyílt tengeren elsüllyesztették, s a legénység az előkészített csónakokon megmenekült, csaló módon többszörös érték elvesztését jelentették be…” Livius 25.3. Vö. Livius, A római nép története a város alapításától, második kötet, fordította Muraközy Gyula, Európa, Budapest, 1982, 488–489. o. 8

A részvények és a részvénytársaságok megjelenése: történeti áttekintés

nyeként szokás számon tartani, de valójában ez az álláspont tisztázást igényel. A societas publicanorum létrejöttét gazdasági okok váltották ki. „Az állam által vállalatba adott üzletek terjedelme és mérete hovatovább annyira megnagyobbodott, hogy egy személy már nem volt képes a sokrétű feladatot egymaga átfogni, vezetni, nem rendelkezett elegendő forgótőkével, személyzettel, nem volt képes sem az aerariumnak fizetendő előleget, sem a szükséges kezeseket és zálogokat előteremteni. Igaz, hogy egy vállalkozó az egész nyereséget egyedül zsebre vághatja, viszont egyedül is kell vállalnia a teljes kockázatot, míg ha többen vállalkoznak, mind a kockázat, mind a nyereség megoszlik, sőt mód nyílik arra, hogy egy vállalkozó egy időben több üzletbe bekapcsolódjék. Az idők folyamán egyre gyarapodó tevékenységi terület, a megnövekedett felelősségvállalás arra ösztönözte a publicanusokat, hogy egyfajta kereskedelmi társasvállalkozás formájában tömörüljenek.”11 Az állami bevételek beszedését, bányák kiaknázási jogát vagy más közfeladatok teljesítését árverésen adták bérbe (a mai konces�szióra emlékeztető eljárásban).12 Az érdekelt befektetőknek muszáj volt társulniuk, mert az üzlet lényegéhez tartozott, hogy az állam – például az adóbeszedés jogáért – előre, előlegben elkérte az árat vagy az ár egy részét. Ezt elő kellett teremteni, majd, lehetőleg busásan megtérülő haszonnal, behajtani.

Számos forrás azonban a nehéz helyzetekben az államot támogató publi canusokról is megőrzött adatokat. 11 Ürögdi György: A publicanusok, Antik Tanulmányok – Studia Antiqua, XV. kötet, 1. szám, 1968, 104. o. 12 Plinius szerint „extat lex censoria Victumularum aurifodinae in Vercellensi agro, qua cavebatur, ne plus quinque milia hominum in opere publicani haberent”, vagyis meg van tiltva, hogy az aranybányában a publicani vállalkozók ötezernél több embert alkalmazzanak munkára. Plin. NH, 33.21.78. Sztrabón olyan óriási ezüstbányákról ír, amelyek korábban állami tulajdonban voltak, később viszont a bányászat jogát magánosok vették át. Strab. 3.2.10.

I. fejezet

Ez a sajátos társasági forma, a societas publicanorum emlékeztet a leginkább a részvénytársaságra. A societas publicanorum tagjai. A tagokat korlátlan és egyetemleges felelősség terhelte.13 A képviselő a rangidős társ (manceps) volt, ő szerződött a cenzorral a közfeladat teljesítésére. Az állammal megkötött szerződés a manceps számára keletkeztetett kötelezettségeket, amelyeket ő azonban a társasági szerződés alapján a társaságra ruházott át.14 A társaság irányítását magisterek végezték, őket a provinciákban promagisterek képviselték. „Sociusnak a tőkéstársat, a kezest, a zálogot nyújtó társat nevezték […] A sociusok – minden bizonnyal időnként »közgyűléseket« tartottak, amelyeket esetenként a magisterek hívtak össze (Cic. Verr. II, II 71.173) s ilyenkor határozatokat (decreta societatis) is hoztak (Cic. pro Domo 28.74. Sest. 14.32. Vatin. 3.8. Pison 18.41) […] A társaság üzleti könyveit jogvitás esetekben a bíróság hiteles bizonyítékokként fogadta el.”15

Ebben az esetben valamely tag halála nem szüntette meg a társaságot16, a manceps halála azonban a societas publicanorumot is megszüntette. Arról is meg lehetett már a kezdetben állapodni, hogy az elhunyt tag örököse taggá válik. Külső személyek is beléphettek a már létrejött társaságba (bevásárolhatták magukat). A társaságot nem lehetett felmondani.

13 Arthur K. Kuhn: Comparative Study of the Law of Corporations: with Particular Reference to the Protection of Creditors and Shareholders, Columbia University, 1912, 23. o. 14 Sándor István: A társasági jog története Nyugat-Európában, KJK-Kerszöv, Budapest, 2005, 72. o. 15 Ürögdi György: A publicanusok, Antik Tanulmányok – Studia Antiqua, XV. kötet, 1. szám, 1968, 104. o. 16 Dig. XVII 2.59.

A részvények és a részvénytársaságok megjelenése: történeti áttekintés

„Részvények” és „részvényesek”? Cicero perbeszédeibe vagy politikai beszédeibe foglalt utalásokból kiderül, hogy ezeknek a társaságoknak „részvényesei” voltak (participes)17 és kezdetleges részvényekkel (partes)18 rendelkeztek, amelyeket át lehetett ruházni19, sőt Cicero megemlíti, hogy adott pillanatban nagyon drágák voltak ezek a részek, vagyis a „részvényeknek” változó árfolyamuk is volt20, nyilván összefüggésben a társasági cél teljesítésének, teljesíthetőségének kérdésével. 17 Livius 43.16. „A censorok […] a gyűlölet lángját még jobban felszították azzal a rendeletükkel, amelyben közhírré tették, hogy azok közül, akik Q. Fulvius és A. Postumius censorok idején vettek bérbe állami adókat vagy állami jövedelmeket, senki se pályázhat náluk bérletre, s egyetlen bérleti ügyben sem lehet részvevő vagy részestárs.” Vö. Livius, A római nép története a város alapításától, negyedik kötet, fordította Muraközy Gyula, Európa, Budapest, 1982, 310. 18 Cicero Caius Rabirius Postumust jellemzi úgy, hogy „multa gessit, multa contraxit, magnas partis habuit publicorum” (pro Rab. Post. 2.4), azaz „sok vállalkozást vitt, sok ügyletben vett részt, nagy részesedést vállalt az állami adóbérletben…” Vö. Marcus Tullius Cicero összes perbeszédei, fordította, jegyzetekkel ellátta és a bevezetést írta Nótári Tamás, Lectum, Szeged, 2010, 992. o. 19 Cicero a Caius Verres elleni második beszédében utal erre (Cic. Ver. 2.1.143): „qui de L. Marcio M. Perperna censoribus – socium ne admittito neve partem dato neve redimito”, vagyis akik L. Marcius és M. Perperna cenzoroktól nyert szerződéseket, azt „ne ismerd el mint társat, ne adj neki részesedést, ne vállalj számára feladatot”. A részesedés adása, amely a szövegben tiltásként jelenik meg (neve partem dato), jelzi azt, hogy a societas publicanorum részesedései egyébként átruházható jellegűek voltak. Vö. Marcus Tullius Cicero összes perbeszédei, fordította, jegyzetekkel ellátta és a bevezetést írta Nótári Tamás, Lectum, Szeged, 2010, 314. o. 20 P. Vat. 12.29. „…eripuerisne partis illo tempore carissimas partim a Caesare, partim a publicanis?” Magyarul: „nem raboltál el akkoriban igen értékes részesedéseket részint Caesartól, részint az adóbérlőktől?” Az „akkoriban igen értékes részesedések” szóösszetételből következtethető, hogy ezen részesedések („részvények”) érteke változó, ingadozó volt, akkoriban (adott időpontban) igen értékesek voltak, azaz magas árfolyamon cseréltek gazdát. Vö. Marcus Tullius Cicero összes perbeszédei, fordította, jegyzetekkel ellátta és a bevezetést írta Nótári Tamás, Lectum, Szeged, 2010, 828. o. A fenti értelmezés nyilván nem zár ki minden bizonytalanságot. Például Nótári Tamás szerint itt valójában nem részvényárfolyamokról van szó, hanem utalás történik arra az egyharmaddal mérsékelt bérleti díjra, amit

I. fejezet

„A társaságok gyarapodó üzletkörük következtében egyre nagyobb tőkéket igényeltek s hogy pénzhez jussanak, forgalomképes »részjegyeket« (partes, particulae) bocsátottak ki s velük a Fórumon kialakult pénzpiacon változó árfolyamokkal, nagy forgalmat bonyolítottak le (Cic. Rabir. Post. 2.4, Vatin. 12.29, Val. Marx. VI 9.7). Ekként a nagy adóbérletekbe számos kistőkés kapcsolódhatott be, úgyhogy egy-egy üzletben sok római polgár volt a pénzével érdekelve (Cic. Lege Manil. II 6.). A részjegyek tulajdonosait, akik csak kisebb betéti összeg erejéig voltak az üzletben érdekelve affinesnek vagy participesnek nevezték […], de ők a vállalat vezetésébe nem avatkozhattak be.”21 Ezek a társaságok állnak a legközelebb a mai jogi személy és részvénytársaság fogalmunkhoz. A societas publicanorum térvesztése. A császárkori Rómában a „koncessziós eljárások” visszaszorultak és a societas publicanorum napja leáldozott. A magyarázat az, hogy a köztársasági Róma igazgatási szervezete nem volt elég nagy és stabil a hatékony adóbehajtáshoz és egyéb állami feladatok megszervezéséhez. A provinciák katonai igazgatása például az irányítás alulszervezettségét hozta magával, azaz a katonai irányítás nem tudott komplex gazdasági feladatokat ellátni.22 A császárkor idején viszont már az államszervezet sokkal összetettebb lett, képessé vált az állami feladatok közvetlen teljesítésére. A publicanusok és társaságaik a principátus korában is működtek, de gazdasági és politikai befolyásuk jelen-

Caesar és Vatinius adott kedvezményként az asiai adóbérlőknek. Vatinius ennek során mind Caesartól, mind az adóbérlőktől részesedést kapott a nyereségből. Lásd: Marcus Tullius Cicero összes perbeszédei, fordította, jegyzetekkel ellátta és a bevezetést írta Nótári Tamás, Lectum, Szeged, 2010, 1186. o. 21 Ürögdi György: A publicanusok, Antik Tanulmányok – Studia Antiqua, XV. kötet, 1. szám, 1968, 104. o. 22 Vö. Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit, Római történelem, Osiris, Budapest, 2007, 293–294.

A részvények és a részvénytársaságok megjelenése: történeti áttekintés

téktelenné vált, hajdani nagy fontosságú, befolyásos szerepükhöz képest szánalmas csökevénnyé jelentéktelenedett el.23 A folytonosság hiánya. Ezeket a társaságokat azonban nem tekinthetjük a modern részvénytársaság előzményének. A gazdasági érdek az ókori jogokban létrehozott olyan üzleti organizációkat, amelyek a kor gazdaságában kisebb-nagyobb szerepet játszottak. Viszont az Itáliában kialakult közkereseti és betéti társaságokat, illetve a később – először Hollandiában vagy Angliában – megjelenő részvénytársaságokat csak közvetett módon lehet ezen ókori előzményekhez kötni. A Római Birodalom bukása egy kultúra végét jelentette, és a societas valamint a középkorban kialakult társasági típusok (közkereseti társaság, betéti társaság) között nincs valós folytonosság, még kevésbé a societas publicanorum és a részvénytársaság között. Kétségtelenül kimutathatók hasonlóságok, azonban ezek nem a jogintézmények közvetlen átvételének, adaptálásának és fejlesztésének az eredményeképpen jelentkeztek, hanem sokkal inkább abban rejlenek, hogy azonos típusú gazdasági kihívásokra a jog nyilvánvalóan hasonló megoldásokat hozott létre. A gazdasági szervezetek jogának a gyökereit kereshetjük a római jogban, mert – amint a societas publicanorum példája is mutatja – lehet virtuális előzményeket azonosítani. De a Nyugat-római Birodalom bukása után a folytonosság tulajdonképpen megszakadt, sőt, a societas publicanorum mint üzleti vállalkozás, a császárkorban nem játszott központi szerepet, ezért is gyengülhetett a modellértéke. Ezért sokkal megalapozottabbak azok az elméletek, amelyek a középkori és kora újkori gazdasági szervezeteket új és önálló szellemi fejlődés eredményének tekintik. A római előzményekkel való hasonlóság a részvénytársaság esetében nem a folytonossággal, a római jog újrafelfedezésével magyarázható. De nem is a véletlen műve: hasonló társadalmi és gazdasági igények vezettek 23 Ürögdi György: A publicanusok, Antik Tanulmányok – Studia Antiqua, XV. kötet, 1. szám, 1968, 109. o.

I. fejezet

hasonló jogi megoldásokhoz. Innen származik a megoldások közötti azonosság vagy egyezés, amelyet egyesek a folytonosság alapjának tekinthetnek. 3. Alternatív elméletek: az itáliai recepció s az ércbányatársulati eredet Alternatív elméletek. A következő két – röviden áttekintendő – elméletcsoport, amely a részvénytársaságok eredetét próbálja feltárni, abban egyezik, hogy valóban sikerül olyan szervezeteket, (legalább részben) gazdasági célokat követő társadalmi struktúrákat, korporációkat azonosítani, amelyek részvénytársaság-szerűen működnek, a részvénytársaság ismérveit legalább részben magukra öltik. Viszont ezen elméletek alapvető hiányossága, hogy nem tudják felmutatni a modern részvénytársasággal az összekötő kapcsot, hiányoznak a történeti fejlődésben megjelenő csatlakozási pontok. Itáliai recepció: a maona, a compera és a Casa di San Giorgio. Az itáliai recepció elmélete szerint a részvénytársaság modelljeként az államkölcsön-hitelezők egyesülete (társasága) szolgált. Az államkölcsönöket háborúk finanszírozására szerződték, jegyezték a polgárok. Ilyen hitelezői egyesület volt a montes, vagy a Genovában használatos elnevezéssel a maona, például a Maona dei Gustiniani. A polgárok a kölcsönből egyenlő értékű részeket (loca, luoghi) jegyezhettek, amelyeket át is lehetett – mint ingó javakat – ruházni.24 A hitelezőket és a részek átruházását a cartulario elnevezésű regiszterben rögzítették, kérésre pedig igazolást (cartella) állítottak ki a hitelezőnek a követeléséről. 24 Maximilian Schmitthoff: The Origin of the Joint-Stock Company, The University of Toronto Law Journal, Vol. 3, 1939/1, 76. o.

A részvények és a részvénytársaságok megjelenése: történeti áttekintés

„Az arab ma’ûnah-ból származó maona a hódításban aktív szerepet játszó csoportot jelent […] Kezdetben a kötelezvény személyre szóló volt, később azonban forgalomképessé vált. Az első maonát Genovában hozták létre a XIII. században Ceuta meghódítására, a jegyzett kölcsönből szerelték fel a hadiflottát […] A maona önálló szervezettel rendelkezett, jövedelemszerző tevékenységet folytatott a meghódított területeken, sőt azon a hódító állammal együtt gyakorolta a közigazgatást és a bíráskodás jogát. A maonában részt vevők éppen ezért annak cselekményeiért nem tartoztak felelősséggel, anyagi helytállásuk a befektetett tőkére korlátozódott.”25

A maona következő fejlődési állomása a compera, amely azt jelentette, hogy az állam a kölcsönért cserébe valamilyen biztosítékot is nyújtott (például adóbehajtási jogot, sómonopóliumból származó bevételek átengedését, meghódított területek hasznosítási jogát).26 Az adóbehajtás feladata vagy a meghódított terület igazgatása a compera részére állandó személyzetet is szükségessé tett. Érdekesség, hogy a compera esetében is a fő cél a hitelezés, az üzleti tevékenység folytatása tulajdonképpen biztosítéki szerepet játszik. Genovában a maonákat és comperákat egyetlen szervezetbe egyesítették (1407), ez lett a Casa di San Giorgio (Szent György Bankház), amelyet a szakirodalom egy részében az első részvénytársaságként nevesítenek. Antonio Genovesi (1713–1769) szerint „az első társaság, melyet Európában ünnepélyesen megalapítottak, a genovai San Giorgio Társaság volt, s ennek a mintájára alakult

25 Várgedő Cs. Lajos: Elméleti viták a részvénytársaság eredetéről, Jog tudományi Közlöny, 1986/9, 411. o. 26 Részletekről lásd Maximilian Schmitthoff: The Origin of the Joint-Stock Company, The University of Toronto Law Journal, Vol. 3, 1939/1, 76–77. o.; Várgedő Cs. Lajos: Elméleti viták a részvénytársaság eredetéről, Jogtu dományi Közlöny, 1986/9, 411. o.

I. fejezet

meg a 17. század elején a Holland Kelet(-india)i Társaság, melynek gazdagsága és nagysága napjainkban a királyokéval vetekszik.”27 A bankháznak otthont adó, eredetileg a XIII. század végén épült palota Genova kikötői negyedében jó állapotban megőrződött és karbantartott épület. De a közvetlen közelében (az épület és a tenger között) elhelyezett betonoszlopokon a kikötő autós forgalmát biztosító autópálya halad el, ezért az épület szépsége nem érvényesülhet.

47 670 000 líra tartozást 476 700 locára osztottak fel, minden egyes loca 100 líra névértékkel rendelkezett. Az állam 7% kamatot vállalt fel és a Casa di San Giorgióra ruházta szinte az összes közbevételt is. A társulás kölcsönügylet jellege akkor halványult el, amikor a Casa di San Giorgio képtelen volt a túl magas kamatot kifizetni, ezért elismerték, hogy a hitelezőknek – kivételes esetben, amikor a jövedelmek csak ezt teszik lehetővé – kevesebbet fizessenek, mint a fix kamatráta.28 A hitelező irányába történő, a társaság által megvalósított jövedelemtől függő kifizetés (provento utile) az osztalék előképe: jelezte, hogy a kamat osztalékká alakult, a kölcsön pedig közös kockázatvállaláson alapuló társasággá. Ez a lehetőség már a társasági elvet, a társasági típusú közös kockázatvállalás megjelenését tükrözi. Viszont, ha kifejezetten a kölcsönügylet szempontjából vizsgáljuk ezt a jelenséget, valóban az adósnak nyújtott moratóriumként vagy enyhítésként is értékelhetjük ezt a jogi megoldást. A Casa di San Giorgio szervezete is emlékeztet a részvénytársaságra: volt közgyűlés és léteztek a tényleges irányítást végző vezetők (protettori). Akinek tíznél kevesebb része (loca) volt, nem sza27 Lásd Antonio Genovesi: Értekezések a kereskedelemről avagy a polgári gazdaságról. Válogatott részletek, Kairosz, Budapest, 2016, 237. o. Ugyanez az álláspont megjelenik itt: Otto Gierke: Das deutsche Genossenschaftsrecht. Erster Band. Rechtsgeschichte der deutschen Genossenschaft, Berlin, 1868, 991. o. 28 Maximilian Schmitthoff: The Origin of the Joint-Stock Company, The University of Toronto Law Journal, Vol. 3, 1939/1, 77–78. o.

A részvények és a részvénytársaságok megjelenése: történeti áttekintés

vazhatott a közgyűlésben. A „nagyrészvényesek” választották a 8 protettorit.29 Kétségtelen, hogy a Casa di San Giorgio egyfajta részvénytársaságként működött, de kérdés, hogy a Casa di San Giorgio mennyire tekinthető a részvénytársaság Itálián túl is hatást kiváltó modelljének. A jelenlegi szakirodalomban domináns álláspontok szerint a Casa di San Giorgio nem szolgált a részvénytársaság mintájaként. A Casa di San Giorgio és Machiavelli. Újabban ismét ellentétes álláspontot is megfogalmaztak, amelynek megfelelően a Casa di San Giorgio működése, elsősorban Niccolò Machiavelli (1469– 1527) közvetítésével (Le Istorie Fiorentine – Firenze története), ismert volt Itáliától északra is, és például a John Law-féle Mississippi Társaságra jelentős hatást gyakorolt.30 Tagadhatatlan, hogy Machiavelli viszonylag részletesen ír a Casa di San Giorgio működéséről. A szakirodalomi vélemény azonban mégsem tartható fenn, mert Machiavelli – összhangban elemzésének céljával és jellegével – nem a részvénytársasági tulajdonságokat elemezte (azokról mindössze annyit ír, hogy „bizonyos egységekre bontották a hiteleket”), hanem a Casa di San Giorgio politikai súlyát, a városállam irányításában és a köztársaság finanszírozásában betöltött szerepét vizsgálta.31 Machiavelli elemzése így kevésbé volt arra alkalmas, hogy a részvénytársasági gondolatot valóban európai szinten közvetítse. Egyébként Machiavelli is egyedi jelenségként értékelte a Casa di San Giorgiót: „valóban ritka jelenséggel állunk szemben, amelynek nincsen párja a filozófusok által elképzelt vagy látott 29 Arthur K. Kuhn: Comparative Study of the Law of Corporations: with Particular Reference to the Protection of Creditors and Shareholders, Columbia University, 1912, 37. o. 30 Vö. Carlo Taviani: An Ancient Scheme: The Mississippi Company, Machiavelli, and the Casa di San Giorgio (1407–1720), In: Emily Erikson (ed.): Chartering Capitalism: Organizing Markets, States, and Publics, Emerald Books, 2015, 239–256. o. 31 Lásd Niccolò Machiavelli művei. Második kötet. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978, 397–399. o