Alapjogi tanok II. by ORAC Kiadó

Somody Bernadette Szabó Máté Dániel Vissy Beatrix Dojcsák Dalma

Alapjogi tanok II. Alapjogi esetek

Somody Bernadette Szabó Máté Dániel Vissy Beatrix Dojcsák Dalma

Alapjogi tanok II. Alapjogi esetek

Lap- és Könyvkiadó Kft.

Lektorálta: Kukorelli István

A kézirat lezárásának dátuma: 2018. augusztus 31.

A kiadó számára minden jog fenntartva. Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos a kiadó engedélye nélkül közölni. ISBN 978 963 258 187 3 Budapest, 2018 A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője Internet: www.hvgorac.hu E-mail: info@hvgorac.hu Felelős szerkesztő: dr. Gábor Zsolt Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

Tartalom Felhasználói útmutató..................................................................................................................... 7 I. AZ ALAPJOGOK FOGALMA, AZ ALAPJOGI KÖVETELMÉNYEK....................................... 9 I.1. Az alapjogok fogalmi összetevői...................................................................................... 9 1. Az alapjogok rendszere............................................................................................................ 9 I.2. Alapjogi jogforrások........................................................................................................ 10 2. Törvényi szabályozási szint.................................................................................................... 10 I.3. Alapjogi norma............................................................................................................... 11 3. Alapjogi követelmény az érvelésben....................................................................................... 11 I.4. Alapjogi jogviszony: jogosultak és kötelezettek.............................................................. 13 4. Alapjogi cselekvőképesség..................................................................................................... 13 5. A közhatalmi szervek alapjogi státusza.................................................................................. 16 I.5. Alanyi jogok és állami kötelezettségek............................................................................ 21 6. Az alapjogi igény teljesítésének mérlegelhetősége................................................................ 21 I.6. Alapjogi tesztek.............................................................................................................. 24 7. Az általános alapjogi teszt alkalmazása................................................................................. 24 II. ALAPJOGVÉDELEM: ALAPJOGI ÜGYEK, ALAPJOGVÉDELMI MECHANIZMUSOK..... 33 II.1. Az egyéni bírói alapjogvédelem.................................................................................... 33 8. Alapjogi igény érvényesítésére irányuló ügyek....................................................................... 33 9. Alapjogi relevanciájú szakjogági ügyek.................................................................................. 38 10. A konkrét (egyedi) normakontroll indítványozásának feltételrendszere.................................. 43 11. A konkrét (egyedi) normakontroll jogkövetkezményei............................................................. 45 12. Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata és feltételrendszere.................... 47 13. Az Alaptörvényben biztosított jog sérelme mint az alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele........................................................................................................ 50 14. Az érintettség mint az alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele.................................. 51 15. A jogorvoslatok kimerítése mint az alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele.............. 55 16. Mérlegelést engedő befogadási feltételek.............................................................................. 56 17. Az alkotmányjogi panasz rendesbírósági végrehajtása.......................................................... 58 II.2. Az alkotmánybíráskodás egyéni alapjogvédelmen túlmutató szerepe.......................... 63 18. Az absztrakt normakontroll ombudsmani indítványozása....................................................... 63 II.3. A bírói alapjogvédelmet kiegészítő mechanizmusok..................................................... 65 19. Hasonlóságok és különbségek az egyes jogvédelmi eljárásokban........................................ 65 II.4. Az európai alapjogvédelmi rezsim................................................................................. 72 20. Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntésének jogkövetkezményei, hatása........................ 72 III. ALAPJOG-SPECIFIKUS DOGMATIKA ÉS SZTENDERDEK............................................. 76 III.1. A személy méltósága................................................................................................... 76 21. Az élet elvétele....................................................................................................................... 76 22. A kínzás és az embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalma................................... 78 23. Fogva tartás............................................................................................................................ 82 24. Titkos megfigyelés.................................................................................................................. 86 25. Adatvédelem........................................................................................................................... 89

26. A személyiség integritása....................................................................................................... 94 27. Abortusz................................................................................................................................ 100 28. Eutanázia.............................................................................................................................. 104 III.2. Egyenlőség.................................................................................................................111 29. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés................................................................................111 30. Közvetett hátrányos megkülönböztetés................................................................................ 117 31. Zaklatás................................................................................................................................ 121 32. Jogellenes elkülönítés.......................................................................................................... 124 III.3. Demokratikus részvétel.............................................................................................. 127 33. A közügy fogalma................................................................................................................. 127 34. A kifejezésmód és a stílus szabadsága................................................................................ 134 35. Egyesületek nyilvántartásba vétele...................................................................................... 137 36. Politikai gyűlés szervezése................................................................................................... 138 37. Spontán és sürgős tüntetések.............................................................................................. 141 38. Közérdekű adatigénylés....................................................................................................... 145 39. Tényállítás és értékítélet a közszereplők bírálatában........................................................... 151 40. Gyűlöletbeszéd..................................................................................................................... 155 41. A holokauszt nyilvános tagadása.......................................................................................... 160 42. Méltóságvédelem az elektronikus médiában........................................................................ 162 43. Közszolgálatiság................................................................................................................... 166 44. Felelősség az internetes kommentekért............................................................................... 168 III.4. Tisztességes eljárás................................................................................................... 171 45. Pártatlan bíráskodás............................................................................................................. 171 III.5. Szolidaritás................................................................................................................. 175 46. Szociális jogok...................................................................................................................... 175 Index............................................................................................................................................178

Felhasználói útmutató Az Alapjogi tanok II. – Alapjogi esetek több egyszerű szöveggyűjteménynél. Szerves egységet alkot az Alapjogi tanok első kötetével, a kettő együtt olvasva lesz teljes értékű tankönyv. E kötet bemutatja az első kötetben felvonultatott alapjogi fogalmak és tételek forrásait, illetve tipikus vagy éppen valamiért különleges esetekkel illusztrálja ezek alkalmazását. Tanulságos döntéseket idézünk az Alkotmánybíróság, az Emberi Jogok Európai Bírósága, a rendesbíróságok és más alapjogvédő szervek esetjogából. A szemelvények a terjedelmi korlátok miatt sokszor csak az érvelés leglényegesebb bekezdéseit tartalmazzák. A kötet célja, hogy az alapjogi jogalkalmazás gyakorlati kihívásaira készítse fel az olvasóját. Meggyőződésünk, hogy a jogalkalmazáshoz szükséges készségek fejleszthetők. Ennek egyik, tankönyvvel támogatható eszköze a jogvédő szervek által már eldöntött alapjogi ügyek, az ügyekben hozott döntések feldolgozása, amelynek révén a hallgatók elemezhetik a jogalkalmazók alapjogokkal kapcsolatos gondolkodását. A szemelvények mellé rendelt kérdések és feladatok az alapjogi érvelések felfejtésében, értékelésében és továbbgondolásában vezetik a hallgatót. Az Alkotmányos tanok és az Alapjogi tanok tankönyvek egységesek abban, hogy a tananyagot két kötetbe szerkesztve ismertetik meg a hallgatókkal. Az Alapjogi tanok újdonsága, hogy a hallgató oldaláról több rutint, nagyobb önállóságot feltételez. Jelen kötetben a normaszöveggel nem, hanem csak annak alkalmazásával találkozik az olvasó, a jogszabályszövegek fellelése már saját feladat. A hallgatót kommentár helyett kérdések és feladatok vezetik végig az egyes alapjogi problémák feldolgozásán, amelyekre önállóan kell strukturált, érvekkel, jogszabályi és esetjogi hivatkozásokkal megtámogatott választ adnia. Az index praktikusan is összekapcsolja a két kötetet. A feladatok megoldása sok esetben feltételezi az első kötet forgatását. Az egyes szemelvényekhez tartozó kérdések megválaszolásához akár az első kötet több fejezetét is használni kellhet, ha a kérdések általános alapjogi dogmatikát, az alapjogvédelemmel kapcsolatos ismereteket és az egyes alapjogokra vonatkozó specifikus tudást is érintenek. A mások oldalról pedig az első kötet egyes részeinek megértése a hozzájuk rendelt szemelvények és kérdések feldolgozásán keresztül teljesedhet csak ki. Hogyan kell használni ezt a kötetet? – Gyakorlati tanácsok hallgatóknak ● A kötet 46 témakört dolgoz fel. Az egyes témakörök felépítése egységes szerkezetet követ.

● Minden témakör elején jelöli azokat az első kötetbeli margószámokat, amelyekhez az adott feladat a leginkább kapcsolódik. Ezeknél a margószámoknál kell felütni az első kötetet a feladatmegoldást segítő információkért. ● A mellett azokat a jogszabályokat neveztük meg, amelyeket a feladat megoldása során alkalmazni kell. Mivel a jogszabály szövegét nem tartalmazza a kötet, a hallgatóra hárul az a feladat, hogy azt a jogtárból előkeresse. ● A feladatok rövid bevezetővel kezdődnek. Ezek kontextusba helyezik a szemelvényeket, illetve ismertetik az ügyek tényállását, főbb körülményeit.

�

● Ezt követik a megválaszolandó kérdések, megoldandó feladatok, amelyeket jelöl. A kérdések feldolgozása során érdemes sorban haladni, hiszen a korábbi kérdések megválaszolása során szerzett ismeret gyakran szükséges a későbbi feladatok megoldásához. ● Gyakori, hogy egy témában több szemelvényt is tartalmaz a könyv. Előfordul, hogy ilyenkor az összes szemelvényre vonatkozó általános kérdésekkel indulnak a feladatok, de jellemző az is, hogy ezeken túl az egyes szemelvényekre vonatkozó további kérdések is szerepelnek az adott szövegrész előtt.

I. AZ ALAPJOGOK FOGALMA, AZ ALAPJOGI KÖVETELMÉNYEK I.1. Az alapjogok fogalmi összetevői 1. Az alapjogok rendszere

& [10]–[15], [17]–[18], [83–91] Az Alaptörvény alapjogi katalógusa nem rendszerezi az alapjogokat. A magyar alkotmánybírósági gyakorlatnak ugyanakkor szerves része az alapjogok generációk szerinti osztályozása. Az alább idézett határozatában az Alkotmánybíróság a környezethez való jog alapjogi jellege meghatározásának megalapozásaként rendszerezte az akkor hatályos Alkotmány alapjogi katalógusában található jogokat.

�KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ

1. Milyen alapjogi kategórákba sorolhatók az alapjogok keletkezéstörténetük, illetve jogi kikényszeríthetőségük alapján? 2. Milyen alapjogi kategóriákba sorolta az alapjogokat az Alkotmánybíróság az idézett határozatában? 3. Tekintse át az Alaptörvény alapjogi katalógusát, és osztályozza az alapjogokat keletkezéstörténetük és jogi jellegük alapján! 4. Tekintse át az Alapjogi Chartát! Milyen alapjogi csoportokat tartalmaz az Alapjogi Charta? Milyen szempont szerint csoportosítja az alapjogokat e dokumentum?

A környezethez való jog alapjogi minősége [28/1994. (V. 20.) AB határozat] 1. Az Alkotmány 18. §-a szerint a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez. A 70/D. § (2) bekezdése értelmében a „lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez” való emberi jogot [70/D. § (1) bekezdés] a Magyar Köztársaság – többek közt – az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg. [...] 2. A környezethez való jogot az alanyi jogokhoz való sajátos viszonya, valamint sajátos tárgya különbözteti meg mind a többi alapjogtól, mind az alkotmányban kitűzött feladatoktól. a) A környezethez való jog jelenlegi formájában nem alanyi alapjog, de nem is pusztán alkotmányos feladat vagy államcél, amelynek megvalósítási eszközeit az állam szabadon választhatja meg. A környezethez való jog köztudottan nem sorolható a klasszikus, védelmi jellegű alapjogok közé, hanem úgynevezett harmadik generációs alkotmányos jog, amelynek jellege még vitatott, s amelyet még csak kevés kortárs alkotmány tartalmaz. Ez a jog ugyanakkor nem is pusztán alkotmányban kitűzött feladat vagy államcél. A környezethez való jogot az Alkotmány „jog”-nak nevezi, s az állam e minőségében „ismeri el” és „érvényesíti”, éppen úgy, mint a 8. § (1) bekezdése szerint az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait; míg az államcélokat és feladatokat a Magyar Köztársaság – az Alkotmány szóhasználata szerint – „védi”, „elismeri”, „támogatja”, „tiszteletben tartja”, anélkül hogy jognak minősítené őket. Az ún. alkotmányi feladatok vagy államcélok elsősorban az Alkotmányban meghatározott egyes alapjogok érvényesítése és állami védelme útján valósulnak meg. A környezethez való jog államcélkénti felfogása esetén nem lehetne azt más alapjogokkal ahhoz hasonlóan kitölteni, ahogy például a piacgazdaság mint államcél tartalmát számos alapjog alkotja. [...] b) A környezethez való jog nem hasonlítható a szociális jogokhoz sem. Noha ezekből elsősorban az állam kötelessége folyik a megfelelő – szociálpolitikai, munkahelyteremtő, kulturális és oktatási intézményeket létrehozó stb. – intézkedésekre, eme állami kötelességek és az alanyi jogok között szoros és kiterjedt kapcsolat van. A szociális jogok megvalósítása a megfelelő intézmények létrehozása mellett az igénybevételükkel kapcsolatos alanyi jogok révén történik, amelyeket a törvényhozásnak kell meghatároznia. Kivételesen maguknak az alkotmányba felvett egyes szociális jogoknak is van közvetlenül alanyi jogi oldala.

c) Mindebből következik, hogy bár a szociális jogok „mindenkit” vagy legalábbis minden állampolgárt megilletnek, megvalósításuk során az érvényesítésüket szolgáló alanyi jogok konkrét jogosultjai meghatározhatók. Még az Alkotmányban meghatározott komplex intézmények (például „piacgazdaság”) megvalósítására kötelező államcélok esetében is így van ez. Itt az államcélt megvalósító alanyi alapjogoknak vannak jogosultjai. Mind az alanyi alapjogok, mind pedig a másodlagosan megadott alanyi jogok az állam alkotmányos kötelezettsége alapján létrehozott szociális, kulturális stb. intézmények igénybevételére, az adott alkotmányi feladat, illetőleg szociális jog megvalósításának szükségszerű eszközei; az állami intézménygaranciák és az alanyi jogok egymás hasonló súlyú kiegészítői.

I.2. Alapjogi jogforrások 2. Törvényi szabályozási szint

& [29]–[30], [122] A magyar alkotmányos előírások megkövetelik, hogy az alapjogokra vonatkozó szabályokat törvény állapítsa meg. Az alábbi ügyben az Alkotmánybíróság – az alapvető jogok biztosának indítványára – a felsőoktatásban a hallgatói szerződés megkötésére kötelezettek körét, a szerződés tartalmát, a felek jogait és kötelezettségeit szabályozó kormányrendelet érvényességéről döntött. A testületnek arról kellett állást foglalnia, hogy ilyen tartalmú szabályozás alkotmányosan megengedhető-e törvénynél alacsonyabb jogforrási szinten.

�KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ

1. Hol található az Alaptörvényben az alapjogok törvényi szabályozási szintjének követelménye? 2. Mi az alkotmányos indoka a törvényi szabályozási szint megkövetelésének? 3. Milyen módon húzható határvonal a törvényi szintű szabályozást igénylő és a rendeleti szinten szabályozható alapjogi kérdések közé? Az alapjogokkal kapcsolatban milyen jellegű kérdések szabályozhatók rendeleti szinten? Eleget tett ennek a jogalkotó a bemutatott ügyben?

Az Alkotmánybíróság határozata a hallgatói szerződéseket szabályozó kormányrendeletről [32/2012. (VII. 4.) AB határozat] [58] [...] Az Alaptörvény T) cikke alapján a kormányrendelet jogszabály, amelyet az Alaptörvény 15. § (3) bekezdésének megfelelően a Kormány, feladatkörében eljárva, törvényben nem szabályozott tárgykörben, illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján alkot meg. A Kormány – ez utóbbi körben – a törvények végrehajtását biztosítja, és ehhez – hatáskörében eljárva – rendeletet bocsáthat ki. Fontos azonban, hogy végrehajtási rendelet törvényhozási tárgyat nem szabályozhat, a törvények végrehajtására vonatkozó rendeletalkotási eljárás ugyanis nem helyettesítheti a törvényalkotást. A nyilvános parlamenti deliberációt és az alkotmányos előírásokat tiszteletben tartó törvényalkotási eljárás ugyanis olyan formalizált eljárás, amelyben a mindenkori parlamenti kisebbséget védő szabályoknak is érvényesülniük kell. Csak egy ilyen, többlépcsős és részletekbe menő nyilvános vita során dönthet a törvényhozó hatalom alapvető jogok alkotmányos korlátozásáról. [...] Ezért követeli meg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, hogy az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítsa meg. Ehhez képest speciális előírás az Alaptörvény XI. cikk (2) bekezdésének utolsó fordulata, amely az oktatásban részesülők anyagi támogatására vonatkozó szabályok számára is törvényi szintet követel. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az oktatásban részesülők anyagi támogatására vonatkozó minden egyes részletszabályt törvényben kellene rögzíteni. Az Alaptörvény XI. cikk (2) bekezdése által az a kötelezettség hárul a törvényhozóra, hogy a felsőoktatás állami támogatásának alapelemeit, az alapvető, intézményes kereteket törvényben határozza meg. Ennek a kötelezettségnek a törvényhozó az Nftv. megalkotásakor nem tett eleget. Az Nftv. ugyanis csak a hallgatói szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettségre [39. § (3) bekezdés], az állami költségviselés formáira (ösztöndíjas, részösztöndíjas, önköltséges képzés) [46. §], valamint az állam által támogatott tanulmányok időtartamára utal [47. §]. Az Nftv. nem rendelkezik arról, hogy a legalább részösztöndíjban részesülő hallgató milyen – alapjoggyakorlást érintő – feltételekkel vehet részt az államilag támogatott képzésben.

A Korm. rendelet rögzíti a szerződés lényeges tartalmát: az Nftv.-ben nem, csak a Korm. rendeletben jelenik meg az a kötelezettség, hogy a (rész)ösztöndíjas hallgató az oklevél megszerzését követő húsz éven belül meghatározott időtartamban hazai munkaviszonyt köteles létesíteni. [59] A most vizsgált Korm. rendelet – tartalmát tekintve – tehát nem az Nftv. végrehajtási rendelete, mert nem az Nftv. által már szabályozott hallgatói szerződés részletszabályait sorolja fel, hanem a hallgatói szerződés lényeges elemeit (a hallgatói szerződés megkötésére kötelezettek tényleges körét, a szerződés tartalmát, a felek jogait és kötelezettségeit) valamint a nem teljesítés jogkövetkezményeit szabályozza. Ezek a tárgykörök viszont – az Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezetében foglalt alapjogokra, különösen a XI. cikk (2) bekezdésére és a XII. cikk (1) bekezdésére tekintettel, az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – kizárólag törvényben rendezhetők. Közvetlen módon és érdemben hatnak ugyanis az érintett hallgatók művelődéshez és a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő alapjogának (ideértve a munkavállalók szabad mozgásához való jogának) gyakorolhatóságára, és mert a felsőoktatás állami támogatásának alapelemeit alkotják. Az Nftv. 110. § (1) bekezdés 23. pontja tehát Alaptörvénybe ütköző módon törvényhozási tárgykörbe tartozó szabályozásra adott felhatalmazást a Kormánynak.

I.3. Alapjogi norma 3. Alapjogi követelmény az érvelésben

& [47]–[51] Az alapjogi követelmény kifejezést olyan, sokszor nem kodifikált, jogszabályban nem szereplő szabályokra használjuk, amelyek az alapjogok fogalmából, mibenlétéből következnek. A bíróságoknak alapjogokat is érintő ügyekben a konkrét jogi problémákat gyakran rendkívül absztrakt módon megfogalmazott alapjogi előírások alkalmazásával kell megoldaniuk. A helyes döntéshez eljutni általában több érvelési lépés megtételével lehet. E komplex érvelési folyamatban kapnak szerepet az alapjogi követelmények. Egy gazdasági társaság jóhírneve védelmében fordult a bírósághoz, mert egy miniszter a Európai Bizottság főigazgatójának és az Európai Bizottság elnöke kabinefőnökének írt levelében a céget a szervezett bűnözéssel hozta összefüggésbe, majd a leveleket a kormány honlapján nyilvánosságra is hozták. Az elsőfokú bíróság alapvetően helyt adott a felperes keresetének. Az alperesek (a Miniszterelnökség és az annak élén álló miniszter) a döntés ellen fellebbeztek. A fellebbezésben – egyebek mellett – arra hivatkoztak, hogy a közlésüket a véleménynyilvánítás szabadsága védi.

�KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ

1. Az alperesek a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkoztak. Keresse meg a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló azon kodifikált szabályokat, amelyeket az ügyben felhívtak! 2. Fogalmazza meg a konkrét jogi problémát, amellyel összefüggésben felmerült az említett, véleményszabadságról szóló szabályok alkalmazása! 3. Milyen egyéb, a jogalanyisággal kapcsolatos szabályt alkalmazott a bíróság az érvelési láncolatban, amellyel konkretizálta az absztrakt alaptörvényi szabályt az alapjog jogosultja tekintetében? Ez jogszabályban kodifikált szabály? Ha nem, akkor a bíróság hogyan alapozta meg, miből vezette le ezt a szabályt?

A Fővárosi Ítélőtábla ítélete polgári perben (Fővárosi Ítélőtábla Pf. 20.300/2017/4.) Az elsőfokú bíróság a [m]egállapította, hogy az [...] alperes valótlanul híresztelte [...] az Európai Bizottság elnökéhez [...] eljuttatott levelében, melyet a kormányzati honlapon is nyilvánosságra hozott [...], sajtóértesülésekre utalással, hogy a felperesi társaság, az [...] Zrt. több szálon is összekapcsolódott a magyar olajmaffia legsikeresebb és legveszedelmesebb szervezett bűnözői csoportjával, ezzel üzleti jóhírét megsértette.[...] Állásfoglalása szerint egy felelős miniszter a Miniszterelnökség nevében, egy európai uniós tisztviselő előtt, nem ellenőrzött forrásokból származó sajtómegjelenések alapján, egy magyarországi cégnek nem keltheti rossz hírét, nem csorbíthatja üzleti hírét. [...]

Az elsőfokú ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő fellebbezést. [...] Álláspontjuk szerint, az elsőfokú bíróság ítéletében elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a felperes által kifogásolt közlést olyan közéleti vitában elhangzott kijelentésnek tekinti-e, amely megalapozza a Ptk. 2:44. § figyelembevételét, noha a felperes közszereplő, a levél pedig kiemelkedő közügyben készült, hiszen a felperes szerepe az uniós projektekkel kapcsolatosan élénk társadalmi vitát váltott ki. Ebbe a körbe illeszkedik a perbeli levél, melyben a Miniszterelnökség fejtette ki a véleményét a felperes legújabb, európai uniós forrásból finanszírozott munkájával kapcsolatosan. Hivatkozott a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban foglaltakra. [...] [A]rra a következtetésre jutottak, hogy a perbeli közlés legfeljebb értékítélettel terhelt tényállításnak tekinthető, amely az EJEB gyakorlatában a véleményszabadság magasabb védelmét élvezi. [...] A II. rendű alperesnek az ügy érdemére vonatkozó fellebbezése nem alapos. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság döntésével, annak indokaival is egyetértett, ezért azokat nem ismétli meg. A másodfokú bíróság a fellebbezésben és az ellenkérelemben kifejtett érvekre tekintettel azt emeli ki, hogy a PK 12. számú állásfoglalásban is rögzített szempontok szerint értelmezve a perbeli levelet, szembetűnő, hogy annak tartalma lényegében megegyezik a másik, ugyancsak egy uniós tisztviselő részére küldött levél tartalmával. Mindenféle látható vagy következtethető ok nélkül szerepel azonban a Kabinetfőnök részére küldött változatban a felperes által sérelmezett közlés. Ez már önmagában ellentmond azon alperesi védekezésnek, hogy a felperes uniós megbízatásával kapcsolatos véleményét közölte volna mindkét levélben. Ez esetben ugyanis mindkettőben szerepelnie kellett volna a sérelmezett állításnak olyan konkrétumként, ami az alperesi véleményt alátámasztja. Egyetértett a másodfokú bíróság abban a kérdésben is az elsőfokú bírósággal, hogy a kereset tárgyává tett közlés tényállítás, melynek bizonyítása az alperest terhelte. Az a körülmény, hogy sajtómegjelenésekre hivatkozott az alperes, nem jelenti azt, hogy a bizonyítási teher csak arra vonatkozott, miszerint a sajtóban jelentek meg olyan közlések, amelyre utalt. A személyiségi jogi perekben is alkalmazandó PK 14. számú állásfoglalás szerint ugyanis az olyan közlemény valóságát is általában a sajtószerv köteles bizonyítani, amely híven közli más személy tényállítását, nyilatkozatát, vagy átveszi más szerv (sajtószerv) közleményét. Vonatkozik ez arra is, aki sajtóközleményből származó híreket vesz át és közöl másokkal. Ezen túlmenően helytállóan tett az elsőfokú bíróság olyan megállapítást, hogy egy állami szerv csak sajtóértesülésekre hivatkozva megalapozott állítást nem tehet, ha az állítás valóságtartalmára nézve kézzelfogható bizonyítékkal nem rendelkezik. A jelen ügyben vita tárgyát képező információk tekintetében a hivatkozott sajtóközlések sem sorakoztattak fel érdemi tényeket. Ebből pedig az is következik, hogy az alperes azt volt köteles bizonyítani, hogy a felperes több szálon is ös�szekapcsolódott, egy bűnözői csoporttal. Ez a közlés egyértelműen bizonyítható, az semmilyen – sem nyelvtani, sem egyéb – értelmezés útján sem tekinthető véleménynek vagy következtetésnek. Hangsúlyozza a másodfokú bíróság, hogy az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése által védett véleményszabadságnak állami szerv alanya csak rendkívül kivetélés esetben lehet. Amikor a II. rendű alperes hivatalos magyarországi álláspontot közöl egy külföldi szervezettel, a véleménynyilvánítás Alaptörvénybe foglalt – az egyént vagy az állammal szemben az egyén szerveződéseit megillető – alapjogára nem hivatkozhat. Alapvető alkotmányos tétel, hogy az állami szervek nem nyernek alapjogi védelmet, mert az alapjogok az állammal szemben nyújtanak védelmet. A közhatalmi szerveknek nincsenek alapjogaik, mivel alapjogi jogalanyiságuk nincsen [3307/2012. (XI. 12.) AB végzés]. Az alapjogi jogalanyiság nem esik egybe a polgári jogi jogalanyisággal [64/1991. (XII. 17.) AB határozat]. A II. rendű alperes nyilatkozata ennek alapján nem volt olyan módon értékelhető, mint amely a véleménynyilvánítás alapjogának alkotmányos oltalmát élvezte. [...] Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a felperes Ptk. 2:45. § (2) bekezdése szerinti jóhírnevének megsértését, és alkalmazta a Ptk. 2:51. § (1) bekezdése b), c) pontok szerinti jogkövetkezményeket.

I.4. Alapjogi jogviszony: jogosultak és kötelezettek 4. Alapjogi cselekvőképesség

& [61]–[62] Az alapjogok minden embert megkülönböztetés nélkül megilletnek, ettől ugyanakkor el kell határolni az alapjogi cselekvőképesség fogalmát.

�KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ

1. Határolja el egymástól a jogképesség és a cselekvőképesség fogalmát az alapjogok terén! Miben nyilvánul meg az alapjogi cselekvőképesség, illetve annak hiánya az egyes ügyekben? Miben korlátozza az érintetteket az egyes ügyekben, ha hiányzik az alapjogi cselekvőképességük? 2. Miben tér el egymástól az alapjogi és a polgári jogi cselekvőképesség? Mi indokolja a két kategória elhatárolását? 3. Mi teszi alkotmányossági szempontból megengedhetővé az alapjogi cselekvőképesség korlátozását? 4. Mennyire differenciált az alapjogi cselekvőképesség, vannak-e fokozatai? Ha igen, miszerint differenciálódik? 5. Ki és milyen formában korlátozhatja az alapjogi cselekvőképességet? Milyen szerepet kaphat a cselekvőképesség korlátozásában a jogalkotó, a bíróság, illetve a szülő?

A) Gyermekek tagsága egyesületben [21/1996. (V. 17.) AB határozat] 1994-ben a melegeket sújtó diszkrimináció elleni fellépésre jogvédő egyesület alakult Szivárvány Társulás néven. A Fővárosi Bíróság megtagadta az egyesület nyilvántartásba vételét, többek között azzal az indokkal, hogy alapszabálya nem kötötte korhatárhoz a csatlakozást. Az ügy a Legfelsőbb Bíróság elnökének alkotmányértelmezésre irányuló indítványa alapján az Alkotmánybírósághoz került. A testületnek abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy hogyan érvényesül a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga, illetve az egyesülési szabadsága, ha melegek jogainak védelmére létrejött egyesületben való tagság kérdése merül fel. 1. Az Alkotmány szerint az emberi jogok „mindenkit” megilletnek, az állampolgári jogok értelemszerűen a magyar állampolgárokat, egyes jogoknál az Alkotmány maga határozza meg a sajátos jogosulti kört (menedékjog, választójog). Az Alkotmány nem él következetesen az alapjogi jogképesség és az alapjog gyakorlásához való jog megkülönböztetésével. (A választójog elvileg az utóbbi körbe tartozó korlátait [...] a választójogból való kizárásként, vagyis a jogképesség hiányaként határozza meg.) Az alapjoggyakorlás feltételeit azonban törvények egyes személyi körökre nézve megállapíthatják. A gyermeket megilletik az alapjogok. Az Alkotmány kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyermekeket. A gyermek az alapjogokat – mint mindenki más is – azokkal a feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek számára előírnak. Az ilyen korlátozások viszont alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek. Ahol a törvények nem szabályozzák a kis- és fiatalkorúak joggyakorlását, az Alkotmány alapján esetről esetre kell meghatározni, hogy a gyermek mely alapjogot, milyen vonatkozásban gyakorolhat maga, illetve hogy ki gyakorolja nevében és érdekében, illetve hogy gyermek voltára és a [gyermekek jogaira] tekintettel az alapjog gyakorlásának egyes területeiről nem zárható-e ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának – s ezen belül a személyes joggyakorlásnak – lehetősége a joggyakorlás következményeit átfogó döntési képesség kibontakozásával együtt, a növekvő korral egyre szélesebb lesz. Az Alkotmánybíróság eddig két vonatkozásan érintette ezt a kérdést. Egyrészt alkotmányellenesnek ítélte, hogy a gyermek vérségi származása kiderítéséhez való jogát a törvényes képviselő korlátlan perindítási jogosultsága révén végérvényesen el lehetett vonni [...]; másrészt kimondta, hogy a szülőknek az a joga, hogy gyermekük a lelkiismereti választásuk szerinti, de legalábbis a meggyőződésükkel nem ellentétes irányultságú iskolába járhasson, „a szülői vezetés korlátain belül” a gyermeket is megilleti [...]. Ez is megerősíti, hogy a személyes, illetve a gyermek érdekében más által végzett joggyakorlás az érintett alapjogtól függ. Sőt, még ezen belül is további megkülönböztetésekre van szükség. Az egyesülési jog gyakorlása például általában megilleti a gyermeket is. Az azonban, hogy mikor dönthet róla a szülő, mikor a gyermek, s mikor lehet korlátozni vagy kizárni az egyesülési jogot, függ egyrészt az életkortól, másrészt az egyesület céljától és a részvétel hatásától a gyermek – az Alkotmány védelme alatt álló – testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére.

2. A gyermek alapjoggyakorlása korlátozásának indokoltsága két tényező együttes mérlegelésétől függ: elég érett-e a gyermek általában az önálló döntésre; illetve a döntés tárgyától: az adott esetben mihez kell az érettség. A résztvevők „érettségét” általában az érintett társadalmi intézmények működőképességének védelme, azaz a közérdek követeli meg. A jogkorlátozáshoz azonban elégséges érv lehet a gyermek védelme saját maga ellen – azaz döntése következményeitől – is. A közérdekű és a saját érdekből való jogkorlátozás legtöbbször átfedi egymást. A polgári jogi cselekvőképtelenség és korlátozott cselekvőképesség például elsősorban az ügyleti forgalom biztonságát védi; de a kiskorút (vagyonát) is óvja a meggondolatlan veszteségektől és általában a kockázattól. Ez utóbbi szempontból a védelem preventív: a gyermek jövője érdekében korlátozza jogait a gyermekkor alatt. A választójog, párttagság, egyes hivatalok viselésének nagykorúsághoz vagy magasabb korhatárhoz kötése szintén az egyes intézmények optimális működése érdekében történik. A házasság korhoz (és az alatt engedélyhez) kötése az intézmény komolyságát és tartósságát védi, egyben a meggondolatlan státusváltozás következményeitől is óvja a gyermeket. A felsorolt esetekben a korhatár alatti tilalom önmagukban pozitív tevékenységekre vonatkozik. A gyermek joggyakorlásának korlátozása szempontjából azonban a tiltott tevékenységnek nem az ilyen minősítése a döntő. Az alapjoggyakorlás korlátozása nem hordoz értékítéletet arról, amiben a gyermeket akadályozza, illetőleg amitől visszatartja. A döntés súlya az, ami a gyermek joggyakorlásának korlátozását indokolja mindaddig, amíg felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények, illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a döntéssel a gyermek vállal. Az Alkotmány [gyermekek jogait biztosító] §-a, amely az állam kötelességévé teszi, hogy a gyermek személyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást nyújtson, egyrészt vonatkozik az egyértelműen káros hatások távol tartására, másrészt magában foglalja azt is, hogy az állam a személyiségét, s így az egész jövendő életét meghatározó súlyos kockázatvállalást is elhárítsa a gyermektől. Önmagának mindenki árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a jog be nem avatkozása széles lehetőséget ad erre, s az általános személyiségi jogból folyó jog az önmeghatározásra és cselekvési szabadságra [...] garantálja ezt a lehetőséget. Az állam korlátozó gyámkodása csak a határesetekben alkotmányossági viták tárgya (a kábítószer élvezésének büntetésétől az eutanáziáig). A gyermekek esetében azonban maga az Alkotmány és nemzetközi egyezmények teszik állami kötelességgé a gyermek fejlődési útjának megóvását a veszélyektől és kockázatoktól, éppen annak érdekében, hogy felkészülhessen a felelős és tájékozott döntésekre, mihelyt életkorával vélelmezett érettsége erre képessé teszi. 3. Az államnak az Alkotmány [gyermekek jogait biztosító] §-ából folyó kötelességei a gyermek fejlődésének védelmére, de alkotmányos lehetőségei is, elsősorban a nyilvánosság szférájában jelenhetnek meg; egyrészt a gyermek nyilvánosság előtti tevékenységét szabályozhatják, másrészt általános szabályokkal nyújthatnak intézményes védelmet. A magánszférában a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti. Így például jogszabály – általános megelőző céllal – tilthatja, hogy gyermeknek nyilvános vendéglátó helyen alkoholt szolgáljanak fel, hogy iskola közelében pornográf sajtótermékeket áruljanak, vagy szexboltot nyissanak. Törvény a gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A szülő felelőssége viszont, hogy otthon a gyermek számára hozzáférhetővé teszi-e az alkoholt vagy a pornográfiát. Az állam csak a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme vagy veszélyeztetése esetén avatkozik be – például a szülői felügyelet megszüntetése révén. 4. Az államnak a gyermeket az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia, amelyekkel kapcsolatban életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve. E kockázatelhárítás részeként az állam köteles arra is, hogy legalább a nyilvánosság szférájában ne engedje meg, hogy a gyermek olyan tevékenységet folytasson, vagy olyan ügyekben állást foglaljon, amelyekben a felelős álláspont kialakítására a fentiek szerint a gyermek nem érett, noha a nyilvános állásfoglalás a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére, s későbbi sorsára meghatározó hatással lehet. Különösen megnöveli a kockázatot, ha olyan kérdésekben való nyilvános elköteleződésről van szó, amelyek megítélése a társadalomban kifejezetten ellentmondásos abban az értelemben, hogy széles körben negatív megítélés alá esik. A gyermek joggyakorlásának az Alkotmány [gyermekek jogait biztsosító] §-án alapuló korlátozásakor az alábbiakat figyelembe kell venni: Valamely szabadságjogot nem általában, hanem kizárólag gyakorlásának abban a vonatkozásában lehet csak korlátozni, amelyet a gyermek védelme, illetve mások jogainak védelme szükségessé tesz. A szabadságjog korlátozásához a gyermek védelme érdekében sem elég a testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődés elvont veszélyeztetése. Azt kell bizonyítani, hogy valamely tevékenységet azért korlátoz vagy tilt a jog, mert az az érintett korosztályra konkrét veszélyekkel jár; e konkrét veszély nagysága dönti el a jogkorlátozás arányosságát is. Ahol az állam a túlzott kockázatvállalást hárítja el beavatkozásával, a kockázat nagyságának minősítésénél mérlegelni kell azt a pozitív, nevelő hatást is, amelyet a vitában való részvétel a személyiségre gyakorolhat, hiszen a nézetek vállalása és ütköztetése a demokrácia része. A konkrét körülményektől függ tehát, hogy „vitás” kérdésekben mennyire korlátozható a gyermek tájékozódási szabadsága és a véleménynyilvánítása.

Szembe kell néznie a gyermeknek is azzal, hogy vannak kellemetlen, provokatív, ellenkezést kiváltó, sőt potenciálisan károsan befolyásoló jelenségek, meg kell tanulnia ezekhez viszonyulni, saját véleményt formálni, vitázni, meggyőződését vállalni akár a többséggel szemben stb. A hozzáférhetőség függhet például attól, hogy van-e lehetőség az ilyen hatásokat összefüggésekbe illeszteni, más véleménnyel is ütköztetni – mint például az iskolai oktatás keretében. Ugyanakkor egy-egy rizikó felbecsülése nem szorítkozhat pusztán valamely szaktudomány saját területére korlátozott értékelésére, hanem azt kell mérlegelni, hogy az az adott társadalmi körülmények között az érintett gyermekcsoport fejlődésére és jövőjére milyen hatással lehet. Művészetkritikus adhat a műalkotásról egyértelműen pozitív esztétikai ítéletet, ez még nem zárja ki a hozzáférés korlátozását, hiszen lehet, hogy a gyerek nem képes (kizárólag) esztétikai értékelésre, és a mű tényleges hatása veszélyes lehet. 5. Nem lehetne alkotmányosan indokolni a gyermek egyesülési jogának általános korlátozását. Meghatározott fajta egyesület alapításának vagy abban való részvételnek további feltételekhez kötéséről vagy tiltásáról lehet csak szó. Ebben a határozatban nincs szükség annak vizsgálatára, hogy polgári jogi cselekvőképesség szabályai, különösen a szülő (törvényes képviselő) beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása a gyermek tagságot keletkeztető jognyilatkozatának érvényességéhez, az egyesüléshez való alapjog gyakorlására is vonatkoznak-e. Ha ugyanis valamely egyesületben való tagság olyan súlyos kockázatot jelent a gyermek számára, hogy tagságát az Alkotmánybíróság e határozatban foglalt értelmezése alapján jogszabály vagy bíróság általában kizárhatja, akkor a beleegyezés tárgytalanná válik. Az arra vonatkozó alkotmányossági kérdés tehát, hogy a gyermek hány éves koráig gyakorolhatja az egyesüléshez való jogot a szülő az ő nevében, s mikor érett a gyermek arra, hogy maga döntsön eme alapjogának gyakorlásáról; továbbá, hogy milyen esetekben írnak elő szülői beleegyezést az adott tagsággal járó kockázat nagysága miatt, s mikor ítéli ezt a kockázatot olyan nagynak a jog, hogy teljesen elvonja a döntést a gyermek és szülője rendelkezési köréből, csakis egyes kockázattípusokra külön-külön dönthető el.

B) C saládtervezési célú művi meddővé tételre való jogosultság [43/2005. (XI. 14.) AB határozat] A családtervezési célú művi meddővé tétel jogi szabályai szerint (Eütv. 187. §) ilyen beavatkozás csak a 35. életévét betöltött, vagy három vér szerinti gyermekkel rendelkező személynél volt elvégezhető. E rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezték, arra való hivatkozással, hogy az az életkor és a gyermekek száma szerinti indokolatlan korlátozást tartalmaz, ez pedig az emberi méltósághoz való jog sérelmét eredményezi. Az Alkotmánybíróság az említett feltételeket alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette; később azonban a jogalkotó – még magasabb életkori határ alkalmazásával – ismét beiktatta e korlátozásokat az egészségügyi törvénybe. 3.2. A magyar jog szabályai szerint a 18. életévet betöltött személyekről feltételezhető, hogy cselekedeteik jogi következményeit fel tudják fogni [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 12. §]. Vannak azonban olyan személyek is, akik mentális állapotuk miatt annak ellenére nem képesek felfogni cselekedeteik jogi következményeit, hogy 18 évesnél idősebbek. Ők – hasonlóan a 18 évesnél fiatalabbakhoz – nem tehetnek meg önállóan minden jognyilatkozatot, hanem (attól függően, hogy milyen következményekől van szó) vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátok körött végezhetnek jogcselekményt, tehetnek nyilatkozatot. Az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében megvalósuló korlátozásokat a Ptk. és az Eütv. indítvánnyal nem érintett rendelkezései tartalmazzák, ezért azokat az Alkotmánybíróság nem vizsgálta. Az Eütv. támadott rendelkezése a magyar jog szerint egyébként cselekvőképesnek tekintett személyek egy csoportját is elzárja az önrendelkezési jog gyakorlásától. Ha nem népesedéspolitikai közcélok, hanem az állam intézményes alapjogvédelmi kötelezettsége szolgál az alapjog-korlátozás indokául, akkor egyfelől az lehet a kiinduló feltételezés, hogy a korlátozással érintett személyek nem rendelkeznek a művi meddővé tételre vonatkozó döntéshozatali képességgel, mivel nem képesek felmérni döntésük rendkívüli következményeit. Másfelől szóba jöhet, hogy az állam egészségvédelmi és ifjúságvédelmi feladatai indokolják a tiltást. Az Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozatban kifejtette, hogy a Ptk. szerinti cselekvőképesség és az egészségügyi ellátásokra vonatkozó döntésképesség fogalmai nem feltétlenül esnek egybe. „A nemzetközi tendenciák alapján megállapítható, hogy az egészségügyi ellátás során az önrendelkezési jog érvényesíthetősége kiemelt hangsúlyt kap, a »beleegyezési képesség« vagy a »döntéshozatali képesség« fogalmai önálló tartalommal bírnak. Az Eütv. vizsgált szabályai a Ptk. fogalmaihoz igazodnak, [...]. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a Ptk.-ban szereplő cselekvőképesség fogalmát ’az ügyei viteléhez szükséges belátási képesség’ meghatározását eredendően és elsősorban a vagyonjogi nyilatkozatok érvényességi feltételeként alkották meg. E fogalomrendszer más jogágakba történő átvétele az adott terület sajátosságainak feltétlen figyelembevételével történhet.” [...] Tehát az egészségügy terén nem a vagyoni

vonatkozású szerződéseknél megkövetelt, az ügyek viteléhez szükséges belátási képességről, hanem az egészséget, testi épséget, életet befolyásoló események megértéséről van szó. Az egészségügyi beavatkozásokra vonatkozó döntésképesség magában foglalja, hogy az érintett képes megérteni a döntéshez szükséges információkat; képes megérteni döntése minden lehetséges következményét; továbbá képes közölni döntését az orvossal. A Ptk. szerint nem teljesen cselekvőképes személy is lehet döntésképes egyes egészségügyi vizsgálatok, beavatkozások tekintetében. [Például a Ptk. 14. § (6) bekezdés 8. pontja alapján a cselekvőképesség korlátozottságáról döntő bíró kifejezett rendelkezése hiányában az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása nem korlátozott.] Tekintettel ugyanakkor arra, hogy egyes egészségügyi beavatkozások különleges megfontolást igényelnek, speciális garanciákra van szükség ahhoz, hogy a cselekvőképes személyeket az adott egészségügyi beavatkozás tekintetében döntésképesnek lehessen tekinteni. Az önrendelkezés intézményes biztosítékait megkövetelő 54. § (1) bekezdése, valamint az ifjúság védelméről rendelkező 16. § és 67. § (3) bekezdése szükségessé teszi, hogy a művi meddővé tételre vonatkozó szabályozás korlátokat, feltételeket tartalmazzon. Az Eütv. több olyan garanciális rendelkezést foglal magában, amelynek célja, hogy a kérelmező megfelelő információk birtokában, megfontoltan és szabadon dönthessen a művi meddővé tétellel kapcsolatos beavatkozásokról. Az Eütv. 187. § (5) bekezdése kimondja: „A beavatkozás megkezdését megelőzően a beavatkozást végző egészségügyi szolgáltató kijelölt orvosa a kérelmezőt – házasságban, illetve élettársi kapcsolatban élő kérelmező esetén a házastársat (élettársat) is – tájékoztatja a fogamzásgátlás egyéb lehetőségeiről, valamint a beavatkozás jellegéről, lehetséges kockázatairól és következményeiről.” Az Eütv. 187. § (4) bekezdése szerint – különleges egészségügyi indok hiányában – a „művi meddővé tétel elvégzésére a kérelem benyújtását követő 3 hónap elteltével kerülhet sor”. A művi meddővé tétel engedélyezésének menetét az [erről szóló rendelet] határozza meg, s 2. § (2) bekezdése garanciális elemként rögzíti, hogy a „kérelem a műtét elvégzése előtt – szóban is – visszavonható”. Az Eütv.-nek a tájékoztatásra és beleegyezésre vonatkozó általános rendelkezései, valamint a művi meddővé tételhez megkövetelt különleges biztosítékok: az engedélyezési eljárás, a bővített tájékoztatás, valamint a kötelező várakozási idő elősegítik a kérelmező megfelelő tájékoztatáson alapuló és megfontolt döntését. [...] 4.1. A döntésképesség biztosítása és az ifjúság védelme szükségessé teheti speciális korlátozó rendelkezések megfogalmazását akár életkori határok formájában is. Elsősorban a törvényalkotónak kell mérlegelnie, hogy a művi meddővé tétel feltételeinek meghatározásakor indokolt-e eltérni a cselekvőképesség általános életkori határától, és ha igen, akkor milyen mértékben. A 35. év meghatározásával a törvényhozó egyfelől az ifjúság védelmét helyezte előtérbe. Másfelől azt a – korábbi évtizedekben uralkodó – felfogást juttatta kifejezésre, hogy a 35. év alatti szülés jár kevesebb kockázattal a magzat (újszülött) és az anya számára. Az Eütv. ugyanakkor nem zár ki minden 35. év alatti személyt a művi meddővé tételből: akinek három vér szerinti gyermeke van, az a 35. év felettiekkel azonos feltételek mellett jogosult a beavatkozásra. Ezért a családtervezési célú művi meddővé tétel jelenlegi szabályozási konstrukciójának alkotmányossága az életkori határhoz kapcsolódó alapjog-korlátozó feltétel alkotmányossági megítélésétől függ.

5. A közhatalmi szervek alapjogi státusza

& [67]–[74] A jogviták kimenetelét alapvetően meghatározza az, hogy a bíróság hogyan ítéli meg az ügyben érintettek alapjogi jogalanyiságát, így például a kormány alapjogi státuszát.

�KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ

1. Mely közhatalmi szerv volt érintett az egyes ügyekben? Milyen perbeli pozícióban (felperes, alperes, érdekelt) szerepelt az ügyben? 2. A közhatalmi szerv mely tevékenysége volt az egyes ügyek tárgya? Ez a tevékenységfajta – eltekintve a tevékenység gyakorlójának kilététől – élvezhet alapjogi védelmet? Ha igen, akkor melyik alapjogét? 3. A döntések alapján élvez-e alapjogi védelmet az érintett közhatalmi szervek tevékenysége? Hogyan indokolta döntését a bíróság? Ha nem élvez alapjogi védelmet, akkor mi a közhatalmi szerv tevékenységének jogalapja? 4. Hogyan alakulhatott volna a bíróság döntése az egyes ügyekben, ha ellentétesen foglalt volna állást arról, hogy az érintett közhatalmi szerv tevékenysége alapjogi védelmet élvez-e? 5. Az alábbi határozatok eltérnek a tekintetben, hogy az érintett közhatalmi szerv tevékenysége élvez-e alapjogi védelmet. Miben áll ez az eltérés? Milyen indokok alapján jut a bíróság eltérő következtetésre? Ön szerint indokolt, illetve elfogadható az eltérés?

A) A kormány nemzeti konzultációs kérdőívének tartalma (Fővárosi Ítélőtábla 32.Pkf.26.829/2017/4.) A Magyar Helsinki Bizottság jóhírnév megsértése miatt pert indított a Miniszterelnöki Kabinetirodával szemben egy minden magyar háztartásba eljuttatott ún. nemzeti konzultációs kérdőív tartalma miatt, és a keresetben indítványozta, hogy a bíróság ideiglenes intézkedésként, a jogerős határozat meghozataláig tiltsa el az alperest a sérelmezett kiadvány terjesztésétől, elérhetővé tételétől. A bíróságnak az ideiglenes intézkedést elrendelő döntésében vizsgálnia kellett, hogy fennáll-e az ilyen intézkedést megalapozó különös méltánylást érdemlő jogvédelmi helyzet. A felperes jóhírnév megsértése miatt előterjesztett keresetében kérte megállapítani, hogy az alperes valós tényeket hamis színben tüntetett fel, és ezáltal megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő jogát azzal, hogy a Nemzeti konzultáció a Soros-tervről című kiadványában az alábbiakat szerepeltette: „Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért. Soros György jelentős összegekkel támogat olyan szervezeteket, amelyek segítik a bevándorlást, és védik a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat. Ilyen például a Helsinki Bizottság, amely a határzár tiltott átlépése kapcsán azzal érvelt, hogy aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása.” [...] Vizsgálni kellett azokat a körülményeket is, amelyek a különös méltánylást érdemlő jogvédelmi helyzet körében is értékelhetőek voltak. Figyelembe kellett venni, hogy a kijelentés témája közügyekre vonatkozik, és a felperes mint közéleti szereplő szélesebb körű lehetőséggel bír az őt ért negatív tartalmú kijelentések megválaszolására, cáfolatára, ezáltal a sérelmei részben orvosolhatóak. Az alperes mint a kiadvány kiadója, a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény alapján, miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv, és mint ilyen, az államhatalom részeként járt el. Az Alaptörvény I. Cikk (1) bekezdése az alapvető jogok védelmét az állam kötelezettségévé teszi. Az Alaptörvényben biztosított alapjogok, így a véleménynyilvánítás szabadsága gyakorlásának lehetősége a közhatalom számára nem biztosított. Éppen ellenkezőleg: a közhatalmat a személyiségi jogok tiszteletben tartása, a közérdekű adatok, információk terén pontos tájékoztatás terheli, és nem hivatkozhat szervei által tett nyilatkozatok esetén arra, hogy azok az Alkotmánybíróság határozataiban [pl. 7/2014. (III. 7.) AB határozat] kidolgozott közügyekkel összefüggő véleménynyilvánítási szabadság, szólásszabadság tágabb védelme alatt állnak. Figyelembe kellett venni továbbá azt az elsőfokú bíróság által megalapozatlanul mellőzött, és a felperes által nyomatékosan hivatkozott körülményt, hogy a sérelmezett nyilatkozat – a korábbi nemzeti konzultációkhoz hasonlóan – valamennyi háztartásba, az internet nyilvánosságához képest szélesebb körben, közvetlenebbül, hatékonyabban, postai úton eljut az internetes elérhetőség mellett. Ráadásul a közlés úgy jelenik meg, mint egy állami szervnek az államhatalom kiemelkedően jelentős szervezeti képviselőjének, a miniszterelnöknek a kísérőlevelével megtámogatott közlése. Az államhatalommal szemben az Alaptörvény által is elismert alapvető jogok alanyai sérülékenyebbek, az Alaptörvény I. Cikk (4) bekezdése alapján a társadalmi szervezet részére is biztosított a jóhírnév, melynek fokozottabb alapjogi és jogági védelme is indokolt. A közlés ezen különleges, nagyobb sérülékenységet eredményező körülményei és módja, a közlés sérelmes tartalmának valószínűsítése és az ilyen széles körű terjesztés lehetősége a másodfokú bíróság megítélése szerint megalapozta az ilyen közlésben érintett felperes tekintetében a különös méltánylást érdemlő jogvédelmi helyzet fennállását.

B) A választási kampány során folytatott kormányzati kommunikáció megengedhetősége (Kúria Kvk.III.37.421/2018/8.) A 2018. évi országgyűlési választási kampány idején – amelynek egyik központi kérdése a bevándorlás volt – a Kormány egy STOP táblát és tömött sorokban menetelő, sötétebb bőrű embereket ábrázoló plakátokat jelentetett meg országszerte. A plakátok miatt kifogást nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), mert azok a kormánypártok választási kampányának legfőbb üzentét támogatták, és így sértették az esélyegyenlőséget. A kifogást elutasító döntését az NVB azzal indokolta, hogy a Kormánynak nemcsak joga, hanem kötelessége is a tevékenységéről szóló tájékoztatás, ami a szólás- és véleményszabadság keretében tud érvényesülni. Az NVB álláspontja szerint a kifogást tevő értelmezésének elfogadása olyan módon korlátozná a Kormánynak a szólás- és véleményszabadság keretei között megjelenő tájékoztatási tevékenységét, ami nem állna arányban a választási versenybe való be nem avatkozási kötelezettségével. Az NVB határozatát a kifogástevő megtámadta a Kúrián.

[16] A Kúria az ügy érdemében elsőként azt rögzíti, hogy – szemben az NVB határozatban és a Kormány nyilatkozatában megjelenő állásponttal – Magyarország Alaptörvényéből nem következik, hogy a Kormány mint az állam egyik közhatalmi szerve, rendelkezik a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának Alaptörvény IX. cikke által garantált alapjogával. A véleménynyilvánítás szabadsága mint első generációs kommunikációs alapjog az egyén számára biztosítja – elsősorban éppen az állami beavatkozással szemben –, hogy megalapozottan részt tudjon venni a társadalmi és politikai folyamatokban [30/1992. (V. 26.) AB határozat, 50/2003. (XI. 5.) AB határozat, 29/2014. (IX. 30.) AB határozat]. A Kormány ezzel szemben az államhatalom egyik megtestesítője, ekként a kormányzati kommunikáció korlátozása kapcsán nem alkalmazhatóak az alapjogok korlátozására kialakított alkotmányos elvek. A Kormányt ugyanakkor – az Alaptörvényben meghatározott feladatköréből adódóan – megilleti a tájékoztatás joga és lehetősége. Választási kampányidőszakban azonban ezt a Ve. keretei között kell gyakorolnia. [17] Az NVB által is hivatkozott kúriai gyakorlat alapján a kampányidőszak alatt a jelöltek és a jelölő szervezetek a Ve. 2. § (1) bekezdés c) pontjába foglalt esélyegyenlőségének érvényesítése érdekében az állami, illetve az önkormányzati szerveknek tartózkodniuk kell attól, hogy a pártok szabad versengésébe beavatkozzanak [...] A Ve. e szabálya lényegében a pártok esélyegyenlőségének a követelményét rögzíti a választási eljárás során. A parlamenti demokrácia alapja a politikai pártok választópolgári támogatottságért való versengése. A demokrácia egészséges működése nem képzelhető el politikai pluralizmus és a pártok politikai küzdelemben való esélyegyenlősége nélkül. Az azonos feltételeket tartalmazó jogi keret garantálja az állam semlegességét a politikai pártok küzdelmében [...]. [...] [19] A hivatkozott kúriai ügyekben a pártok esélyegyenlőségének sérelme abból a szempontból merült fel, hogy az állami vagy önkormányzati szervek által közzétett plakátok, illetve politikai reklámok hasonlóságuk, összetéveszthetőségük okán felerősítő módon hatottak a jelölt, jelölőszervezet esélyeire, szemben más jelöltekkel, jelölőszervezetekkel [...] Jelen ügyben a kifogás tárgyává tett kormányzati kommunikáció annyiban eltérő a [...] ügyben vizsgált politikai reklámtól, hogy a vizsgálat tárgya nem érinti a kormányzati és kormánypárti kommunikáció grafikai, vizuális kivitelezésének az egyezőségét, mert azok egymástól jól elkülöníthetőek. Ugyanakkor az elvi kérdés mindkét ügyben azonos. A fent hivatkozott kúriai döntés az elvi kérdést már eldöntötte akként, hogy jelen ügyre irányadóan az vizsgálandó, a kormányzati plakátkampány üzenetén keresztül felerősíti-e a kormánypártok kampányában megjelenő üzenetet (kommunikációt), ekként megbontva a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget. [...] [21] A kifogásában és a bírósági felülvizsgálati kérelmében hivatkozott bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a kormánypártok kampányának lényegi eleme, központi kampányüzenete az illegális migráció megfékezése, összekapcsolva azzal az állítással, hogy az ellenzéki pártok támogatják a bevándorlást. A Kúria hangsúlyozza, hogy önmagában az a körülmény, hogy a kormánypártok a kormányzati kommunikációban is megjelenő üzeneteket használnak kampányuk során, nem jogsértő, sőt természetesnek tekinthető, hiszen a választási kampány során a kormánypárti jelölőszervezetek képviselik a kormányzat álláspontját, ösztönözve a szavazókat a kormányzó párt újraválasztására. A kampányidőszakban ekként elsődlegesen éppen a kormánypártok feladata a kormányzati kommunikáció közvetítése, hiszen ez biztosítja, hogy a jelölőszervezetek esélyegyenlősége mellett jelenik meg a kampányüzenet. [22] Hasonlóan – a korábbi kúriai gyakorlattal összhangban – a Kormány sincs elzárva attól, hogy a kampányidőszak alatt tájékoztató tevékenységet folytasson, az NVB helyesen mutatott rá arra, hogy ilyen abszolút tilalom a Ve.-ből nem vezethető le. A kampányidőszak alatt azonban alkalmas a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség megbontására az a kormányzati kommunikációs tevékenység, amely formai és/vagy tartalmi egyezősége okán felerősíti az egyik jelölőszervezet üzenetét, ilyen esetben ugyanis a támogatott jelölőszervezet kampányüzenete a kampányköltési limitet meghaladó költségráfordításokkal arányosan, több választóhoz képes eljutni. [23] A Kúria nem vitatja, hogy a kormányzati kommunikáció törekedett a korábbi kúriai eseti döntéseknek való megfelelésre, amennyiben megjelenésében (színeiben, jelmondatban, külső hasonlóságban) – ha nem is időzítésében és tartalmában – a kormánypártok általánosan jellemző választási plakátjaitól eltérő megjelenítést használt. [24] Ugyanakkor a kifogásolt kormányzati plakátkampány időzítése és tartalma alapján alkalmas volt arra, hogy ráerősítsen a kormánypártok központi kampányüzenetére azáltal, hogy vizuális megjelenítésében kormányzati tájékoztatást, illetve többletinformációt nem tartalmazott, noha képiségében összekapcsolódott a FIDESZ-MPSZ és KDNP jelölőszervezetek azon kampányüzenetével, hogy míg az ellenzéki pártok a bevándorlást támogatják, addig a kormánypárt a bevándorlás megfékezésére törekszik. [25] A „STOP” plakát kizárólag képi üzenetet közvetít, a plakáton szereplő egyetlen feliratból mindössze az állapítható meg, hogy a plakát a Kormány információs kampányának része. Az a körülmény, hogy a „STOP” plakátkampány része-e a „Magyarország dönt, nem az ENSZ” kormányzati tájékoztató kampánynak e körben nem releváns, mivel az ENSZ-kampány mint kormányzati tájékoztatás kormányzópártok üzenetét erősítő hatásának kérdése nem volt tárgya. Ugyanakkor a Kormány érveire reagálva szükséges megjegyezni, hogy a „STOP” plakátkampány, ha azonos tárgyköre folytán távoli összefüggésbe hozható is a korábbi kormányzati tájékoztató kampányokkal, az nem zárja ki, hogy egyben valamely jelölőszervezetet, kézenfekvő módon a kormányzópártok egyik fő választási üzenetét is népszerűsítse, vagy annak hatását erősítse.

[26] A Kúria megítélése szerint a kormányzati tájékoztató tevékenységnek konkrét információtartalommal kell rendelkeznie, amelynek szükségszerű eleme az információ aktuális jellege. Ez tehát nem szabályozási kérdés, hanem a tájékoztatási tevékenység fogalmi eleme. Jól prezentálja ezt, hogy a Kormány jelen eljárásban benyújtott nyilatkozatában részletesen bemutatott 2015 óta folytatott migráció témája köré csoportosuló tájékoztatási kampányaiban közölni kívánt információk is időről időre az aktuális helyzet szerint változtak. Csak egy eklatáns példaként utal arra a Kúria, hogy a kvótanépszavazással kapcsolatos tájékoztatási kampány a népszavazási kampány jogszerű része volt, és a népszavazási kampány adta az aktualitását. Ugyanígy az ENSZ kampány is a Kormány által nyilatkozatában kifejtett módon valamely aktuális kormányzati tevékenységhez kapcsolódott. [27] Jelen esetben az ENSZ kampánnyal való összefüggésre semmilyen módon nem utaló, a korábbi kampányokhoz képest új információt nem tartalmazó „STOP” kampány választási kampánytól független, objektív, közérdekű és aktuális információközlés, tájékoztatás tényének megállapításához szükséges lett volna a Kormány részéről annak bemutatása, hogy mi volt az tény vagy körülmény, amely miatt elkerülhetetlenül szükségessé vált az évek óta ismert és folyamatosan végzett kormányzati tevékenységéről épp a választási kampány véghajrájában tájékoztatást adni, mégpedig konkrét információt nem tartalmazó – csak az alapüzenetet közvetítő – plakátkampány formájában. [28] A Kúria álláspontja szerint bár a Kormány tájékoztatási tevékenységet folytathat a választási időszakban is, sőt adott esetben kötelessége is lehet, hiszen a kormányzati munka a választások alatt is folyamatos, azonban – ahogy azt az Alkotmánybíróság már idézett döntésében kifejtette – az erre vonatkozó szabályokat (törvényeket) úgy kell alkalmaznia, hogy az egyenlő bánásmódot biztosítsa a választási eljárásban. A „STOP plakátkampány” objektív szükségességét a Kormány nyilatkozata nem igazolta, és az a plakátkampányból nem tűnik ki nyilvánvalóan. A Kormány nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy ez széles körű szakpolitikai elemzést igényelne, melyre nincs módja jelen eljárásban biztosított rövid határidők között. A Kúria ezt az érvet azért nem tudta elfogadni, mert amennyiben a fenti követelményeknek megfelelően, a semlegességre törekedve, mégis kénytelen volt e plakátkampányt a választási időszakban elindítani a Kormány, akkor az erre vezető tények és körülmények, indokok eleve rendelkezésre kellett hogy álljanak, hiszen csak ezek megállapításából következtethetett volna a Kormány a plakátkampány szükségességére. Összefoglalva ez azt jelenti, hogy a Kúria számára nem azt kellett bemutatni, hogy utólag milyen szakpolitikai indokokkal lehetne megalapozni az érintett tájékoztatási tevékenységet, hanem csak a plakátkampány melletti kormányzati döntést megalapozó iratok vagy azok tartalmának összefoglalására lett volna szükség. Ezek bemutatása nélkül a rendelkezésre álló iratok alapján csak azt lehetett megállapítani, hogy a plakátkampánynak nem volt konkrét, szükséges és célszerű – a választási kampánytól független – tájékoztatási funkciója. [29] Mindezért a kérelmező helyesen hivatkozott arra, hogy a „STOP” plakátkampány a tájékoztatási elem – azaz a konkrét és újszerű információ – hiányára tekintettel nem volt egyértelműen elkülöníthető a kormánypártok mint jelölőszervezetek fő üzenetétől, és ezen keresztül alkalmas volt a kormánypártok választási üzenetének felerősítésére, és ekként a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség Ve. 2. § (1) bekezdés c) pontja szerinti alapelvének megsértésére. [30] Végül szükséges kiemelni az NVB határozatának indokolására is tekintettel, hogy a Kúria döntése nem jelenti azt, hogy a választási kampány időszakában a Kormány tájékoztatási tevékenysége ne érinthetne jelölő szervezetek által képviselt üzeneteket, amennyiben a tájékoztatásnak van a választási kampánytól független, attól eltérő, önálló (aktuális) és objektív indoka, és a kormányzati munka megfelelő ellátása, kormányzati feladat kielégítő elvégzése más – a választási versengést nem érintő – módon nem valósítható meg.

C) A Kormány véleménynyilvánítási szabadsága a népszavazási kampányban (Kúria Knk.I.37.723/2016/3.) 2016-ban a Kormány kezdeményezése alapján, az „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” kérdésben országos népszavazást tartottak. Az ezt megelőző kampányban a Kormány „Tudta? Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra telepíteni.” szövegű plakátokat tett közzé országszerte, amellyel szemben kifogást nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). A kifogástevő szerint a kampányban a Kormány nem vehetne részt, vagy ha igen, akkor legfeljebb semleges pozíciót foglalhatna el, továbbá a Kormány a betelepítésről valótlanságokat állít, illetve nem egyértelmű megállapításokat tesz, lényeges fogalmakat mos össze manipulatív szándékkal. A kifogást az NVB elutasította. A döntés indokolása szerint a népszavazási kampány alkalmával közzétett plakátok és azok közlései egyértelműen a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét élvezik, a közügyek szabad vitatásának fogalmi körébe tartoznak. A kifogásolt közlés a Kormánynak az általa kezdeményezett népszavazás tárgyával összefüggő politikai véleményét tartalmazza, amit a politikai véleménynyilvánítás szabadsága véd. Az NVB határozatát a kifogástevő megtámadta a Kúrián.

[28] Lényegesnek tekintette a Kúria azt is, hogy míg az 5/2015. (II.25.) AB és a 9/2015. (IV.23.) AB határozatok a közszereplők egymás közötti kontextusában rögzítették a véleménynyilvánítás szabadságának preferenciáját, a határozatokban irányadónak tekintett 7/2014. (III.7.) AB határozat a politikai véleménynyilvánítás fokozott védelmét a közügyek egészére nézve mondta ki (indokolás [50] pontja). A Kúria ezen elv miatt is tekintette népszavazási ügyben irányadónak a véleménynyilvánítás szabadságának az AB által a Ve. kapcsán kidolgozott tartalmát. [29] A Kúria összegző értékelése szerint tehát az 53/2016. számú határozat meghozatala során az Nsztv. és a Ve. rendszerében helytállóan járt el a kérelmezett [Nemzeti Választási Bizottság] akkor, amikor a véleménynyilvánítás szabadsága, illetve annak korlátai vonatkozásában a korábbi, választási eljárások során kimunkált, egymással versengő jelöltekre nézve kidolgozott elvekből indult ki. [30] A kifogásolt tartalom kapcsán a véleménynyilvánítás/tényállítás elhatárolhatóságának kérdésében a fentiek alapján a Kúria sem tekinthet el az Alkotmánybíróság kérelmezett által is idézett határozataitól. Irányadónak kell tekintenie, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában fokozott alkotmányos védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, és a véleménynyilvánítás szabadsága csak az öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső megnyilvánulásokkal szemben nem nyújt védelmet {9/2015. (IV. 23.) AB határozat [37], [38]}. [31] Az Alkotmánybíróságnak az értékítélet, illetve tényállítás közötti különbségtétel alkotmányossági relevanciáját megfogalmazó tételét a kérelmezett pontosan idézte: „A véleménynyilvánítás szabadsága az értékítéletet kifejező, az egyén személyes meggyőződését közlő megszólalásokra attól függetlenül kiterjed, hogy a vélemény értékes vagy értéktelen, helyes vagy helytelen, tiszteletre méltó vagy elvetendő. A tényállítást tartalmazó megnyilvánulások szintén részei a szólásszabadságnak. Egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet személyes véleményt, másrészt tényközlések nélkül a véleményformálás is ellehetetlenülne.” {36/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 219, 230., 7/2014. (III.7.) AB határozat [49] pont, 5/2015. (II.25.) AB határozat [27] pont}. A véleménynyilvánítási szabadságnak a választási eljárásban az Alkotmánybíróság általi értelmezése azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben a választási eljárás során az értékítélet a közügyek vitatásának körén belül marad, tartalmára nézve nem végezhető el a kérelmező által hivatkozott bizonyíthatósági teszt (az a közlés, amelynek valósága vagy valótlansága bizonyítható, az tény, amelynek valóságtartalma nem bizonyítható, az vélemény), nem kerülhet sor tényállítás helyes vagy helytelen voltának vizsgálatára. [32] Az AB határozatok alapján a választási eljárások – ideértve a népszavazási eljárást is – offenzív véleményeivel/értékítéleteivel szemben a választókat kizárólag a választási ellenfelek defenzív véleményei védhetik meg. A választási eljárásokban megjelenő, a közügyek vitatásának körén belül maradó vélemények minősítése kapcsán az Alkotmánybíróság határozatai értelmében a Kúriának nincsenek az Nszt.-ből és a Ve.-ből származó eszközei. [33] Az általa kezdeményezett országos népszavazás kapcsán a Kormányt megillető véleménynyilvánítási szabadságról a kérelmezett a szabályoknak megfelelően, helytállóan fejtette ki álláspontját. Ezt követően azonban szükségtelenül és megtévesztően rögzítette határozatában, hogy „A Kormány a közzétett plakátokkal közvetlenül a választópolgárokat szólítja meg, hogy azok tartalmával informálja őket, hogy döntésüket elősegítse.” A népszavazási ügyben a véleményszabadság igazolása a kampányoló szervezet/egyén önkifejezésére, autonóm cselekvésének fontosságára alapoz, a közügyek megvitatásának lényegi része. Választási kampány nélkül a választópolgárok nem, vagy csak komoly nehézségek árán tudnának dönteni [5/2015. (II. 25.) AB határozat]. A jelen országos népszavazási ügyben a Kormány kampány kijelentéseinek direkt tartalmával szemben az AB határozatok nyomán támasztott alapjogi elvárások nem azonosak az objektív tényeken alapuló információkkal, ismeretekkel, adatokkal szemben támasztott köznapi követelményekkel. Ennek következtében a Kormány választási kampányának részeként elhangzó kijelentései legfeljebb orientálnak, de nem informálnak, így a „városnyi”, az „illegális”, a „menekült/migráns” kifejezések helyes vagy helytelen voltára vonatkozó elemzés sem lett volna elvégezhető. A Kormány politikai véleménye kapcsán az AB határozatok alapján a Kúria sem vizsgálhatta érdemben, hogy kifogásolt közlés egészében vagy részben tényállításnak minősül-e, amennyiben igen, megalapozott tényállítás-e.