Boronkay (volt Lőwy) Emlékkönyve 1950-2010 (II.) by István Hujbert

___jo01 2011.04.12. 10:11 Page 3

A Boronkay (volt Lőwy)

emlékkönyve 1950-2010 Szerkesztette: Ujvári István

2011

___jo01 2011.04.12. 10:11 Page 5

AJÁNLÓ … azaz: miért is érdemes olvasgatni ezt a könyvet?

___jo01 2011.04.12. 10:11 Page 7

inden ember életében vannak meghatározó, sőt sorsfordító időszakok, melyekről aztán nagyszülő korában mesélhet az unokáinak. Nincs ez másképpen egy intézmény életében sem. Ráadásul, emberi mércével nézve, éppen az ezüstkorba léptünk, tehát már van mit mesélni magunkról. A váci „Gépipari-Lőwy-Boronkay” (csak nevében változott) műszaki középiskola 60 éves története jelenik meg a következő pár száz oldalon. Akik ezt sokoldalúan bemutatják, az iskola egykori és jelenlegi diákjai, tanárai és igazgatói (jómagam három minőségben is). Ezúton köszönöm nekik, hogy elküldték visszaemlékezéseiket, kutatásaik eredményét, melyeket igazi élmény volt olvasni. Külön köszönöm azok munkáját, akik időt, energiát nem kímélve dolgoztak emlékkönyvünk létrejöttén. Szeretném kihangsúlyozni, hogy egy ilyen, adatokat is tartalmazó visszaemlékezés nem lehet sem hibátlan, sem teljes, s ez a tudat állandó lelkiismeretfurdalást okozott a szerzőknek. Ezért is fogadunk, sőt kérünk iskolánk e-mail címére – vagy akár hagyományos levélben, esetleg telefonon is – minden jobbító, javító megjegyzést, melyek közül a helytállóakat beépítjük következő kiadványunkba. A könyv célközönsége elsősorban az iskolánkhoz kötődő személyek: egykori és jelenlegi, sőt leendő tanítványaink, az ő szüleik, dolgozóink, iskolánk legfőbb támogatói és a fenntartónk. Ugyanakkor jó szívvel ajánlom minden érdeklődő figyelmébe, hiszen a következő oldalakon kirajzolódik egy, a háborút követő évek politikai igényei miatt létre-

jött intézmény útkeresése, küzdelme először az önállóságért, majd a fennmaradásért, később a fejlődésért. Ebben a történetben egyaránt voltak szép és feledhető időszakok, de ami mindig is megtalálható volt benne, az a diákok és tanárok alkotó szelleme, tenni akarása, a kiemelkedés vágya – és mindannyiunk hite abban, hogy ez sikerülni is fog. Ezen eszmeiség mentén jutottunk el odáig, hogy ma több – mérhető – szempontból az ország legeredményesebb középiskolái közé tartozunk. Szándékosan nem a legjobb jelzőt használtam, hiszen ennek megítélése nem az én dolgom. Ajánlom ezt a könyvet tehát mindazoknak, akik kíváncsiak iskolánkra. Kiderül belőle, honnan indultunk, milyen utat jártunk be, hol tartunk, melyek a legfőbb céljaink: egyszóval benne van a Boronkay múltja, jelene – és jövőképe. Forgassák szeretettel! Fábián Gábor igazgató Vác, 2011. március 24.

___jo01 2011.04.12. 10:11 Page 8

SZERKESZTŐI ELŐSZÓ

ki most 60 éves iskolánk Emlékkönyvét kézbe veszi, arra is gondolhat: mennyire más a hat évtized a LőwyBoronkay iskola életében, mint az emlékező tanárokéban és öregdiákokéban. Amíg az iskola – átvitt értelemben – változó szintmagasságú terepen most ért el egy országosan is mérhető csúcsra, mi, az öregek inkább felsóhajthatunk: „De jó lenne még csak 60 évesnek lenni!” Amikor az emlékkönyv szerkesztését elvállaltam, több okból tettem:

2. Öregdiákjainktól kértünk és nagy számban kaptunk is egykori iskolájukra, különösen névadójára, Boronkay György mérnöktanárra emlékező írásokat. Ezek zöme a meghatódottságig „vitte el” a lektorokat és „melléktermékként” a Boronkay Baráti Kör szervezeti megerősödését is jelentette. 3. Bővebb és főleg pontosabb az a névsor, amely az iskola egykori, nappali tagozatos, csaknem nyolc ezer tanulója nevét, tanulmányi éveit és osztályát tartalmazza. 1. Most még élnek az iskola kezdeti 4. Sokkal gazdagabb anyag került a éveire is emlékező tanárok és öregdiá- honlapunkra is (iskolatörténet, sajtóban kok. A legközelebbi jubileumon – feltehe- megjelent írások stb.). tően, a 75. évin – ez már nem így lesz. 5. Egy hiányosságot azonban változat2. A közvéleménynek is be kell mutat- lanul meg kell említeni: ni azt a fejlődést, ahogyan az eleinte lebecsült „nívósabb inasiskolából” mára térséAz iskola első öt igazgatójának életrajzi günk „zászlóshajója” lett. adatai saját irattárunkban nem, csupán a 3. De ez az út fontos lehet a hazai isko- Kohó- és Gépipari Minisztériumban vollatörténetnek is. Mert nem tipikus, hogy tak elhelyezve. Ez pedig régen megszűnt, egy kisváros iskolája alapfokról indulva és az iratokat még nem sikerült megtalálviszonylag rövid idő alatt eléri, majd nunk. Az adatokat az elhunyt igazgatók megelőzi azokat, amelyek évszázados családtagjainak emlékeiből igyekeztünk múlttal rendelkeznek. A gyakorlat bizo- összehozni, s ez nem nélkülözte a szubnyította be, hogy a céltudatos, tehetség- jektivitást. (Ezt próbálta ellensúlyozni a gondozásra épített iskolavezetés ered- tanári szobából jövő kritika az igazgatókról.) ményesebb lehet, mint az, amelyik csak a A bőséges képanyagnál csak a terjedelnosztalgiára épít. mi okokból kimaradt fényképek száma 2002-ben is kiadott az iskola egy jubi- több. Ezeknek egy új „képeskönyvben”, leumi évkönyvet, melyhez képest most a vagy a világhálón történő megjelenítése, valamint a szerveződő Boronkay Iskolaváltozásokat soroljuk fel: múzeum ügye már az utódok feladata. 1. Az utóbbi évek különösen eredményesek voltak a tanulmányi-, Ujvári István, szak mai- és sportversenyek az iskola tanára terén, tehát itt sokkal bővebb (1954–1994) anyaggal találkozhatunk. 8

___jo01 2011.04.12. 10:11 Page 9

ÜZENETEK EGYKORI ISKOLÁNKBA

hogy nem vagyok alkalmas semmire, még szakmunkásnak sem. Nem értettem az egészet. Persze, nem voltam az a kifejezetten tanárok kedvence, jó gyerek, de alapvetően rossz sem. Olyan közepes, mint sokan mások. Elgondolkodva baktattam hazafelé és vagy századszor is kimondtam, magamban és hangosan is: alkalmas vagyok, alkalmas vagyok, alkalmas vagyok! Nem sokkal később jött egy levél Vácról, hogy felvettek a „Lőwy”-be, a gépipari szakközépiskolába. Évekkel később tudtam meg, hogy azért, mert országosan is mérhető szinten sakkoztam és azt nem lehetett a jellemzésemből kihagyni. Ujvári tanár úr meg a felvételi bizottságban kiharcolta, hogy ha az általános iskolai vélemény és tanulmányi eredményem alapján nem is, de a sakktudásom miatt felvegyenek. Valaki bízott bennem. Kárpáti Pál osztályába kerültem. Sok konfliktusunk lett, de szeretett, tisztelt és bátorított. A kezdő osztálylétszámunk 34 volt, de az érettségiig csak 17-en jutottunk el. Természetesen: végig sakkoztam. Akkoriban az ország 10 legjobb középiskolai sakkcsapata közé tartoztunk. Később diplomás baptista lelkésszé avattak. Mára pedig egy New York-i egyetem díszdoktoraként vezetem – immár tizenöt éve – Magyarország egyik legnagyobb segélyszervezetét, a Baptista Szeretetszolgálatot és mellette a verőcei baptista gyülekezetet. A lehetetlen lehetségessé vált (Máté evangéliuma 14. rész). Sikerült leküzdeni a kimondott átkot és bizonyossá tenni azt, hogy alkalmatlannak mondott diákból is lehet az életre alkalmas, másokat gazdagító, segítő, értékes és győztes ember! Aki mindig és mindenhol vállalja volt középiskolai tanárait és egykori szakközépiskoláját. Szenczy Sándor – öregdiák (1979-1983)

éves az iskolám! Éveimmel osztva – a hányados már majdnem egy. Nyugdíjas vagyok, így van időm elgondolkodni a világ dolgairól. Kenyerem javát megettem, egetverően nagy terveim már nincsenek, rendet és biztonságot tudok magam körül. Vállalom magam, nincs szégyellni valóm, a politikától távol maradva is megálltam a helyem az életben. Szerettem a sikereket, mint mindenki. Hosszú pályafutásom során voltam a WESTEL vezérigazgatója és a Magyar Rádió alelnöke is. Örültem ezeknek a vezető szerepeknek, de a hatalommal nem szerettem élni, és semmi esetre sem visszaélni. Számos elismerés, magas állami kitüntetés birtokosaként, a „Boronkay Emlékérem” jelenti számomra a legnagyobb örömöt. Az egyiptomi fáraók úgy tartották, hogy addig tart az ő örökkévalóságuk, amíg akár egyetlen ember is kimondja a nevüket a földön. Építették is szorgalmasan a piramisokat. A „Lőwy”, majd később a „Boronkay” a társadalom mindenkori igényének megfelelő szakemberképzéssel teremti meg saját jövőjét, alkot maradandó értékeket, hiszem, hogy a következő 60 évben is. Nekünk öreg diákoknak, a „szellemi piramisok” építő köveinek pedig megtisztelő kötelességünk a szívből jövő emlékezés. Emlékezzünk hát gyakran volt iskolánkra a „Lőwy”-re, annak jogutódjára a „Boronkay”-ra és névadójára, Boronkay György mérnöktanár úrra. Papp Miklós – öregdiák (1959-1963)

***

alamikor 1979 elején, az általános iskolai osztályfőnököm elkapott a folyosón és bevitt a tanári szobájába. Erősen szorította a karom, maga felé fordított és azt mondta: olyan jellemzést irt rólam, hogy nem vesznek fel az ország egyetlen középiskolájába sem. Aztán, hangját felemelve folytatta,

___jo01 2011.04.12. 10:11 Page 15

AZ ISKOLA TÖRTÉNETE

történelmi és kulturális emlékekben gazdag, közel ezeréves Vác város művelődési hagyományait őrzi, ápolja és továbbfejleszti iskolánk, a Boronkay György Műszaki Középiskola, Gimnázium és Kollégium. Iskolánk létrejötte és működése szorosan kapcsolódik a hazánkban és térségünkben lezajlott iparfejlesztési törekvésekhez, és része a magyarországi középfokú műszaki szakember- és technikusképzésnek. Az iskola 1950. augusztus 15-én alakult a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendeletére. A technikum az első tanévben a Váci Állami Gimnáziummal közös igazgatásban, a Konstantin téri iskolaépület tantermeiben működött. Az induló első három osztályba 138 tanuló iratkozott be, 75 tanuló a középiskolai diákotthonban kapott elhelyezést. A gyakorlati oktatás – tanműhely és felszerelés hiányában – csak 1951 januárjában indult meg az épület alagsorában kialakított két műhelyteremben, 45 munkapadon, Balogh Ruzsa József és Tőrincsi László szakoktatók vezetésével. Az iskola a Közoktatásügyi Minisztérium 1951. október 1-jén kiadott határozatával vált önálló intézménnyé. Ezzel egy időben az iskolát a Kohó- és Gépipari Minisztérium felügyelete alá helyezték. A középiskola nevébe ekkor került be a technikum elnevezés. A technikum önálló tantestülete és személyzete az 1951/52-es tanévben alakult ki, véglegesedett, s a tanulói létszám egy újabb évfolyam, több osztály indításával tovább nőtt. Az új műhelyépület építéséhez szükséges telket 1951-ben a város biztosította.A műhelyépület 1952 júniusában került átadásra.

A Pest Megyei Tanács döntésével az újabb évfolyamokkal bővülő, terjeszkedő középiskola 1952 nyarán megkapta használatra a teljes Konstantin téri épülettömböt, miután az állami gimnázium a tér túlsó oldalára költözött át. Az épületátadás kiterjedt a diákotthon épületszárnyára is, sőt az iskola megkapta a piarista rend akkor államosított rendházát is. Ettől az időtől kezdődően megteremtődtek a váci gépipari technikum kiteljesedésének és töretlen fejlődésének nélkülözhetetlen alapfeltételei: önálló tantestület, megfelelő iskolaépület, diákotthon, valamint a gyakorlati oktatáshoz szükséges tanműhely. Az oktatási és szemléltetési eszközök, padok és berendezések, sportszerek s más felszerelési tárgyak megvásárlásához a fenntartó minisztérium biztosított fedezetet. Ekkor kezdődött meg – és a hatvan év alatt többször ismétlődött – az épületek tatarozása, renoválása, felújítása és a változó igényeknek megfelelő, kisebb-nagyobb átalakítása. A központi fűtés kiépítésére és egy nagy teljesítményű gáztüzelésű kazánház kialakítására a 70-es évek elején került sor. Az érettségire való felkészítés mellett mindig kiemelt fontosságú feladat volt a szakképzés biztosítása és a gyakorlati oktatás megszervezése. A gyakorlat hatékonyságát és a szakemberképzés ésszerűségét, életszerűségét segítették elő azok a vállalati képzési és munkakapcsolatok, amelyek az elmúlt évtizedekben alakultak ki, formálódtak a szükségletnek megfelelően. A kezdetektől fogva meghatározó a HAGY-gyal (Híradástechnikai Anyagok Gyára), továb-

___jo01 2011.04.12. 10:11 Page 16

bá a 70-es évektől kezdődően a dunakeszi Mechanikai Laborral, a Tungsrammal, a Váci Hajó- és Darugyárral, a Dunai Cement- és Mészművel, (mai nevén DDC) és a Könnyűipari Alkatrészellátó Vállalattal kialakult kapcsolatunk. 1990-től kezdődően évente közel 40 gazdálkodóval volt és jelenleg is van szoros képzési kapcsolatunk, s kapunk a szakképzés fejlesztésére jelentős anyagi támogatást. A támogatók közül kiemelkedő jelentőségűek: Zollner Elektronik, DDC, DMRV, DunaWeb, Festo, Fujitsu Siemens, MVM, GE Hungary, MapoBau, Remondis, Szelence, IBM Date Storage, TDK, Koni, Unimet Kórháztechnika, Zoller és tsa., TBG Hungária, Siemens, Aluferr, Magyar Rádió, Westel Rádiótelefon és több más zrt., kft., bt., valamint különböző pénzintézetek és biztosítótársaságok. 1953. október 1-jén a Lőwy Sándor Diákotthon is megyei fenntartásból minisztériumiba került, az iskolával közös igazgatás alatt újjászerveződött, s ma is ilyen szervezeti keretek között működik. A diákotthon később, a 60-as években, kiérdemelte és megkapta a megtisztelő kollégiumi címet is. 1950. november 1-jén kezdte meg működését a felnőtt korúak képzésére szolgáló esti tagozat, ami később levelező tagozattal is bővült. A 70-es évek közepétől az iskola – gyakorlati bázisára és felhalmozott felnőttoktatási tapasztalataira építve – szinte az egész megyére kiterjedően a munkaerőt át- és továbbképző tanfolyami hálózatot épített ki, működtetett különböző fémmegmunkáló, fűtő- és hőtechnikai szakterületeken. Az iskola első érettségi vizsgáját 1954-ben tartotta, s ekkor 81 technikus kapott erőgépgyártó végbizonyítványt. Az 1956 utáni

évtizedre a tanulólétszám gyors felfutása, az intézmény erőteljes fejlesztése, a képzési színvonal folyamatos növekedése volt a jellemző. Ez a dinamikus fejlődés a 70-es évek elején különböző okok miatt megtorpant, sőt egy időben stagnált, majd egy-két képzési területen vissza is esett. A színvonal és a tanulólétszám folyamatos növekedése az 1970-es évek végétől napjainkig töretlenül tart. A tanműhely épületét a 60-as években toldalék-épületszárnnyal, majd a 80-as évek végén tetőtérbeépítéssel, az ezredforduló után pedig a homlokzat átalakításával és félemeletek létesítésével bővítették. Az egyes átalakítások és bővítések során gépcserékre, a gyakorlást szolgáló szerszámgépek, műszerek, eszközök beszerzésére és bővítésére, újabb és újabb laboratóriumok, mérőtermek kialakítására, felszerelésére került sor. Mai állapotában az ország egyik legjobban felszerelt, magas szervezettségű, a csúcstechnológiát is magába foglaló, kulturált környezetű szakképző helynek minősül. Az 1962/63-as tanévben felsőfokú technikumi felvételi vizsgára előkészítő tanfolyam indult az iskolánkban, amit az 1963-66 közötti években a Bánki Donát Felsőfokú Gépipari Technikum Vácra kihelyezett képzése egészített ki. A felsőfokú képzés 1966-ban az államvizsga letételével megszűnt. A sikertelen próbálkozás után 1994-ben kezdődött meg újra iskolánkban az okleveles mérnök- és közgazdászképzés a Gábor Dénes Főiskola váci kihelyezett tagozatán. Az első informatikus mérnökök 1998ban végeztek. Az iskola folyamatosan 250-300 hallgatóval működött, 2007ben megszűnt, a kihelyezett tagozat pedig Budapestre költözött. A főiskolai tagozat működésének tizenkét éve alatt 16

___jo01 2011.04.12. 10:11 Page 17

Kollégiumunk 1994-ig közben próbálkoztunk a mechatronikusképzés megszervezésével is. 1998-ban indult meg a két tannyelvű szakmai képzés gépész területen, német tanítási nyelven, elismerésre méltó eredményességgel, elsősorban a német nyelvtanárok, dr. Mindáné Kolostori Nóra és Kovács Kálmán mérnöktanár munkájának eredményeként. A személyi számítógép megjelenése jelentős változást indított el a 80-as években. Az 1988-ban indult számítástechnikai technikusképzésből nőtt ki az informatikusképzés több leágazással, amit 1992-ben a paksi programozóképzési modell és tanterv átvételével bővítettünk. Az utóbbi évtizedben kiépült a gimnáziumi oktatás, és tért hódított az angol, valamint a német két tannyelvű képzés, ami az utóbbi években további idegen nyelvek – francia, orosz, olasz, spanyol – tanításával bővült. A szakképzés megújítását, szerkezetének átalakítását, az európai uniós szakemberigényekhez való illeszkedést szolgálta a világbanki kísérleti iskolák programja. 1994-ben a gépész, elektrotechnikai-elektronikai képzési terüle-

több mint 300 hallgató kapott diplomát. Fontos változás volt 1974-ben, amikor az iskola előbb a Pest Megyei Tanács, majd 1979-ben Vác Város Tanácsa fenntartásába került. Az iskola történetének első jelentős korszaka az 1969-ben megszűnt gépipari technikusképzéssel zárult le. A helyette belépő szakközépiskola négy évfolyamának kiépítése 1973-ra fejeződött be. Az iskola képzési jellege 1978-ban újra megváltozott. A középfokú képzési célú évfolyamok helyett az induló szakmunkásképzési célú szakközépiskolai osztályok már gép-, műszer- és villamosipari szakokkal indultak. A képzési profil 1984-ben tovább bővült. Az iskola képzési szerkezetének megújítása pedig az 1985. évi oktatási törvény alapján indult, és az 1993. évi közoktatási, valamint a szakképzési törvényekben megfogalmazott elvek szerint folytatódott tovább. A változások alapvetően érintették az iskola minden területét. A profilváltozást a gépszerkesztőképzés megkezdése indította el, amit az automatizálási, a gázipari, a gépgyártás-technológiai, majd a számítástechnikai technikusképzés követett, de

___jo01 2011.04.12. 10:11 Page 18

tekkel csatlakoztunk, majd követő iskolaként mindezt az informatikára is kiterjesztettük. Ezzel a lépéssel jelentős fejlesztési forráshoz és elméleti tapasztalathoz jutottunk, s több tanárunk ismerhette meg a nyugat-európai szakképzési gyakorlatot, vett részt a programokban. Sokan tankönyvírással segítették a tapasztalatok átadását.

Jelentősen növekedett a szolgáltatási terület. Ezek a változások kényszerítették, motiválták az iskola képzési szerkezetének és tartalmának megváltoztatását, a gyors ütemű iskola- és szakképzésfejlesztés megvalósítását. Az iskola hamar felismerte a társadalmi és gazdasági változásból adódó feladatát, és a tantestület bölcs döntésével, a fenntartó önkormányzat segítségével, a gazdálkodó szervezetek jelentős támogatásával a kitűzött feladatokat ütemesen elvégezte. Vác városában, a 2010/11-es tanévben kilenc középiskola és négy középiskolai kollégium működik. A helyi önkormányzat négy középfokú oktatási intézményt tart fenn. A városban általában évente 5500 nappali és 500 esti tagozatos tanuló tanul a középiskolai oktatási intézményekben. A tanulók kétharmada vesz részt különböző szintű szakképzésekben. Iskolánk nappali tagozatán több mint 1000, az estin pedig 100-150 tanuló tanul. A középiskolások aránya a városban az utóbbi években nőtt, az esti tagozaton pedig erősen csökkent. Az elmúlt évtizedek alatt kialakult, stabilizálódott intézményünk beiskolázási, illetve vonzáskörzete. A vonzáskörzetünk 120 településre, Pest megye északi részére és Nyugat-Nógrád térségére terjed ki. A tanulók száma csökkent Pest megye déli részéből, a fővárosi elenyésző. Iskolánkban a két tannyelvű képzés, az informatikai terület kiteljesedése és a gimnáziumi oktatás a leánytanulók arányának folyamatos emelkedését hozta, s ma már a létszám majdnem 40%-át töltik be. Az iskolába való bekerülés az elmúlt évtizedekben lényegesen megnehezedett, a túljelentkezés évek óta kétháromszorosra nőtt. Ezzel együtt járt az iskola hírnevének növekedése, a képzési, oktatási és nevelési eredmények lát-

A vonzáskörzet gazdaságának átalakulása és hatása iskolánk mindennapi munkájára Az iskolánkban tanuló diákok utánpótlását biztosító Pest és Nógrád megye gazdaságának átalakulását elsősorban az aktív korúak foglalkoztatásának arányával és a gazdasági szervezetek számának változásával jellemezzük. A technika, technológia fejlődésével, a termelékenység növekedésével minden ország gazdasági struktúrája átalakul. A gazdaságilag fejlettebb nyugati országokban az iparban foglalkoztatottak aránya 25%-ra, a mezőgazdaságban foglalkoztatottaké 5% alá csökkent, ugyanakkor a szolgáltatási ágazat 70%-ra nőtt. Magyarországon – főként a Dunántúlon és a központi régióban, így Vácon is – az átalakulás viszonylag gyorsan, 1990-től napjainkig lezajlott, a foglalkoztatotti összlétszám jelentős csökkenésével. Pest és Nógrád megye gazdasága folyamatosan alakult, változott az elmúlt két évtizedben. Vác városában a változás üteme gyorsabb volt. A váci ipari szektor 1990-95 között széthullott, helyette egy korszerű termékszerkezetű, csúcstechnológiával rendelkező, piacorientált struktúra jött létre, magas szintű szervezettséggel és fejlett munkakultúrával. 18

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 19

ványos emelkedése és más fontos teljesítménymutatók javulása.

Az iskolában folyó oktató-nevelő munkát, rendet, fegyelmet és teljesítményt többször és sokan minősítették, de arra nagyon büszkék vagyunk, hogy a Boronkayt a város vezetői – és sokan mások is – a városban működő iskolák „zászlóshajójának” tekintik.

A váci iskolák munkájáról, nevelési, oktatási és képzési eredményeiről objektív mérési adatok nem állnak rendelkezésre, ezért pontos képet nem lehet alkotni. Az egyes intézmények bemenetszabályozása is eltérő. A tehetséggondozás módja, rendje, lehetősége sem azonos minden iskolában. Sok jó képességű, felkészültségű és céltudatos tanuló kerül be iskolánkba a különböző műszaki képzési területekre is, a gimnáziumi programú és két tannyelvű képzést biztosító tagozatunkra is.

Az iskola fennállása óta a nappali tagozaton 7907, a felnőttoktatásban 2490, összesen 10397 diák végzett, szerzett érettségi vagy érettségi-képesítő bizonyítványt. Több száz középiskolai szaktanár, mérnöktanár, gyakorlati oktató és nevelőtanár tanított, segítette a tanulók felsőfokú tanulmányokra való felkészülését, technikussá válását és művelt állampolgárrá nevelését.

Minden iskola munkáját alapvetően a felhasználók, a foglalkoztatók, a felsőoktatási intézmények, a szülők és általában a közvélemény ítéli meg. A középiskolai évek alatt pedig maguk a diákok minősítik. A Boronkayban nagy gondot fordítottunk a tanulói közvélemény megismerésére, a diákokkal való rendezett viszony kialakítására. Ez évek óta sikeresen valósul meg.

A középiskolánk alapítása óta eltelt hat évtizedben kemény munkával, jelentős anyagi és szellemi erőfeszítéssel megteremtődtek s kiépültek az idegen nyelven is kommunikálni tudó, magas színvonalú gépész, elektronikai, számítástechnikai, informatikai, környezetvédelmi és vegyész szakemberképzés tárgyi és személyi feltételei, hagyományai; és elmélyültek a felsőoktatási intézmények irányában kiépített kapcsolatok. Az iskolára mindvégig a társadalmi és gazdasági környezethez, a gyorsan változó világ igényeihez való rugalmas alkalmazkodás, a nyitottság, a gazdálkodókkal való eredményes együttműködés volt a jellemző. A Lőwy Sándor Általános Gépipari Technikum utódja, a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium erre a széles bázisra, stabil alapra és hagyományrendszerre, bőséges tapasztalatra építve végzi feladatát, emberformáló munkáját a jövőben is. dr. Molnár Lajos – Dian János

A különböző versenyek és a felvételi vizsgák elsősorban a tantárgyi tudást és felkészültséget mérik. Középiskolánknak a tantárgyi felkészítésen, a képzési feladatok teljesítésén túl sok más feladata is van. Ilyen többek között az egyéni képességek és adottságok fejlesztése, az erkölcsi és testi nevelés biztosítása. Bátran mondhatjuk, hogy nálunk „sikk” tanulni, teljesíteni, kulturáltan viselkedni és céltudatosan készülni a továbbtanulásra, a felnőttkorra. A Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium országos és nemzetközi mérési eredményét különböző grafikonok és toplisták mutatják.

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 20

Az épülő tanüzem

Tanüzem

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 21

I. AZ ISKOLA ALAPÍTÁSA, A GÉPIPARI TECHNIKUMI „HŐSKOR” 1950–1975 21

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 22

ÉVSZÁMOK AZ ISKOLA MÚLTJÁBÓL I. 1950. augusztus 15.

Az iskola szervezeti megalakulása a Vallás- és Közoktásügyi Minisztérium rendelete alapján és fennhatósága alatt.

1950. szeptember

Három első osztály indul 138 tanulóval, köztük 75 kollégistával a Konstantin tér 4-6. sz. épületekben.

1951. január

Megindul a gyakorlati oktatás is az iskola két alagsori műhelytermében.

1951. május 15.

Indul, majd bő egy évig tart a tanműhely építése a mozi épületének lebontása után, a város által biztosított telken.

1951. október 1.

Az iskola a Kohó- és Gépipari Minisztérium fennhatósága alá kerül.

1951/52

Felnőttoktatás keretében, esti tagozatos formában megkezdődik a technikusképzés is.

1953. október 1.

Az eddig önállóan működő diákotthon is a Kohó- és Gépipari Minisztérium fennhatósága alá kerül.

1954. június

Végez az iskola első évfolyama, erőgépgyártó technikusi szakon. (A következő tanévben már csak általános gépipari szakos osztályok indulnak.)

1955/56

Csak egy osztály indítását engedélyezik az eddigi három helyett. (A rendelkezést már a következő tanévben visszavonják.)

1956/57

A megszűnt nagykanizsai gépipari technikum egyik végzős osztálya – kollégiumi elhelyezéssel – iskolánkban fejezi be tanulmányait.

1956. X. 25.-1957. I. 10. 1958/59

A tanítás szünetel.

Az iskola és a diákotthon épületét tatarozzák, és elkezdik a tanműhely épületének bővítését.

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 23

1962. március

Diákotthonunkat kollégiummá nyilvánítja a Kohó- és Gépipari Minisztérium és a KISZ KB.

1962

Az 1950-től működő esti tagozat mellett a levelező tagozaton is megindul a technikusképzés.

1962/63

Elindul egy felsőfokú technikumi felvételi vizsgára előkészítő tanfolyam, majd a Bánki Donát Felsőfokú Gépipari Technikum Vácra kihelyezett képzése (1966-ig tart).

1966

A tanműhelyt a négy éven át tartó bővítési és korszerűsítési munkák befejeztével „tanüzem”-nek nevezték el.

1969

A technikusképzés helyett szakközépiskolai képzési célú osztályok indíthatók.

1970/71

A kabinetrendszerű oktatás, továbbá az iskola udvarának, torna- és rajztermének, valamint fizika szaktantermének átalakítása.

1971/72

Kiépül az iskola, a tanüzem, majd a kollégium korszerű központifűtés-rendszere.

1972

A tiszai árvíz okozta károk helyreállításán 80 diákunk és négy tanárunk három hétig dolgozott Jánkmajtison. A technikusképzés befejezése és a szakközépiskolai osztályok kiépítésének kezdete.

1975

Az iskola 25. évi fennállásának jubileumi ünnepsége a díszteremben. A Kohó- és Gépipari Minisztérium az iskolafenntartói jogot a Pest Megyei Tanácsra (ez utóbbi ezt 1979. január 1-től kezdődően Vác Város Tanácsára) ruházta, megtartva a felügyeleti jogot és a szakmai irányítást.

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 24

AZ ELSŐ 25 ÉV IGAZGATÓI

Hadnagy Tibor

Tőrincsi Ferenc

Tódor László

1950–1951

1951

1951–1954

Dr. Gyalmos János

Pellei Emil

Kócsy Jenő

1954–1957

1957–1959

1959-1967

Pásztor Sándor

Puszcsizna József

Szentpéteri Imre

1967–1971

1971–1974

1974–1975

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 25

hogy a diák kritizálja tanárát, úgy a tanár is az igazgatóját: általában ugyan tudomásul veszi és végrehajtja rendelkezéseit, de ezekről – ha kellően kritikus a tantestület – véleményt is cserél. Ilyen volt a mi testületünk is, amely sokat tapasztalt idősebbekből és szókimondó fiatalokból állt. Sűrűn változtak az igazgatók – 25 év alatt kilenc jött és ment – : rivális gimnáziumi kollégáinktól meg is kaptuk az „igazgatófaló tantestület” minősítést, holott minden esetben az oktatáspolitikai helyzet késztette mindenható főhatóságunkat, a KGM oktatási osztályát a személycserékre. A soron következő megemlékezések mindegyike két részből áll: részint az illető igazgató személyi adataiból, melyeket a még élő családtagok segítségével sikerült felkutatni, részint az egykori kollégák véleményeiből, a tanári szoba „alulnézetéből”, melyekre még emlékeztem.

Nekem diákkoromban franciatanárom volt. A diáknyelv „Monsieur Demijon”nak nevezte: megtaláltuk a jellemző tulajdonságát jól tömörítő becenevet. Az iskola akkori államosítását nemcsak kötelességszerűen, hanem teljes meggyőződéssel hajtotta végre. Még olyan hagyományokat sem engedett meg, mint az éretlenséget jelző zöld szalag vagy a Ballag már a vén diák éneklése, holott ezek már egyáltalán nem kötődtek a piarista iskola hagyományaihoz. Az elsőnél a vörös szalag, a másodiknál a Szép gyermekem, jöjj ki a rétre, hol traktorok hangja zenél lett az igazgatói diktátum eredménye. Így ballagtunk. Hadnagyról, a gimnázium és a technikum közös igazgatójáról később is úgy emlékeztek meg kollégái, hogy intézkedéseiben hangoztatta alapelvét: „Nem az igazság a fontos, hanem a megoldás.”

Az iskola első igazgatója, HADNAGY TIBOR Érsekújváron született 1908-ban. Családja a trianoni diktátum után költözött az anyaországba. Iskoláit a pesti piaristáknál, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-francia szakán végezte. Ösztöndíjjal a Sorbonne-on is tanult. 1932-től négy éven át a pesti, majd 1936-tól a váci Piarista Gimnázium kinevezett tanára volt, miközben sűrűn teljesített katonai szolgálatot is, melyet felvidéki és erdélyi emlékéremmel főhadnagyként fejezett be. A háború után megszervezte a kommunista párt és a szociáldemokrata párt váci csoportjait, majd az állami gimnáziumot, és 1950ben elindította a gépipari technikumot is. 1952-ben kilépett a kommunista pártból. A forradalom után a budapesti Rákóczi Ferenc Közgazdasági Technikum tanára lett. 1971-ben hunyt el.

TŐRINCSI FERENC 1898-ban született. Pályáját a váci Forte elődjében, a Kodakban kezdte gépészként 1922-ben. 1950. október 20-án kapott megbízást az akkori minisztériumtól, hogy készítsen óratervet és tantárgyfelosztást az induló technikum számára. Három hónapos megbízással látta el a technikum igazgatói feladatát, ahol előtte műhelyoktatóként ábrázoló geometriát és műszaki rajzot tanított. Több dokumentum is arról tanúskodik, hogy a Forte kérte a nélkülözhetetlen szakember visszahelyezését a gyárba. Ez 1951. október 1-jén meg is történt. Később mégis visszajött hozzánk, és gyakorlati oktatóként, műhelyfőnök-helyettesként tőlünk ment nyugdíjba. Kedves kollégánkról csak az irattári anyag későbbi tanulmányozása során derült

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 26

ki, hogy akkor, amikor a technikum kivált a gimnáziumból, a KGM megbízott igazgatónak nevezte ki három hónapra.

tás után került, mint az iskola és a kollégium közös igazgatója és egyben miniszteri biztos. Az 56-os forradalom alatt tanítási szünetet rendelt el, a fegyveres forradalmároknak termet biztosított. 1957-ben Budapestre helyezték. Nevéhez fűződik a főváros közoktatásának 1957 utáni átszervezése. 1958-tól 1972-ig a Fővárosi Tanács tagja, 1958tól 1965-ig elnökhelyettese, majd 1965től 1972-ig a Budapesti Történeti Múzeum igazgatója, onnan ment nyugdíjba. Budapesten hunyt el 1972-ben. Az iskola diákjai rajongtak érte, mert sokrétű szociális rendelkezései az elszegényedett, illetve a „deklasszált” szülők gyermekeinek is biztosították a továbbtanulás lehetőségét. Csak ő merte megtenni, hogy felvette az akkor „osztályellenségnek” minősített szülők jeles tanuló gyermekeit. („Mit tehet arról ez a gyerek, hogy apja csendőr vagy katonatiszt volt?” – válaszolta a helyi pártszerveknek.) A tantestületet hermetikusan elzárta a helyi, nagy hatalmú állami és pártvezetők támadásai elől, akik előtt óriási tekintélye volt. A nehéz időkben és a váci forradalmi események helyszíne (Szovjet Emlékmű, rendőrségi épület) közelében volt az iskolánk. Kinyitotta szemünket a világra, amikor vele és Pestről sűrűn kilátogató tudós barátaival beszélgethettünk. Bár rövid ideig dolgozott itt, váci munkahelyét is szerette: a kollégiumban lakott. A folyosón megjelenő hatalmas alakja tekintélyt parancsolt (és utána kis kuncogást a nadrágszíjat helyettesítő vastag madzag láttán), de főleg a minden intézkedésében megnyilvánuló mély humánum volt az, ami mindenkit megragadott. Kedvét lelte még abban is, hogy a kollégium heti étkezési rendjét is megtervezze. (Itt azért néha meglepetés is

TÓDOR LÁSZLÓ 1951. október 1jétől látta el az igazgatói feladatokat iskolánkban, ahol megelőzően műszaki igazgatóhelyettes volt. A gimnáziumtól különváló, önálló tantestületet szervezett. Az erdélyi származású, tehetséges festőművész korábban a műegyetemen volt tanársegéd. 1956-ban külföldre távozott, s a hírek szerint a vendéglátóiparban dolgozott. Vác közbülső állomás volt az életében: Marosvásárhelyről Vácon át jutott el – egészen Dél-Amerikáig. A tanulók emlékezetében rettegett tanárként maradt meg, aki az iskolában ábrázoló geometriát tanított, és osztályonként átlagosan tíz diákot buktatott meg. Kollégái szerint igazi világfi, jó megjelenésű, elegáns férfi volt, akiről a negatív vonások csak elő- és utóélete kapcsán derültek ki. Igazgatóként sem volt semmilyen kapcsolata a várossal, még festőként sem. Budapestről járt ki vonattal, s ebéd után mindig távozott.

Dr. GYALMOS JÁNOS 1910-ben született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar-latin-angol szakon végzett 1933-ban. Tudós nyelvész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja és magas rangú oktatáspolitikus volt. (Az oktatási minisztérium középiskolai főosztályának vezetője, hazánk UNESCO-ba akkreditált képviselője.) A Rákosi-rendszerben megismerte a hatalmat szenvedőként is. Rehabilitálták, s hozzánk már a Nagy Imre-féle politikai irányvál26

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 27

érte, például akkor, amikor kiderült, hogy a zömmel falusi gyerekek nem ették meg a nekik szokatlan, de akkor divatos szalontüdőt.) Igazi emberi mivolta iskolánkból való távozásakor, 1957 februárjában is megmutatkozott: bár ismét magas politikai állást kapott (a főváros iskoláinak teljes újraszervezése lett a feladata), magával vitte Vác pedagógus forradalmi bizottságának köztiszteletben álló elnökét egy pesti iskolába, aki így kikerülte a helyi hatalmasságok bosszúját.

nyugdíjazásáig, amivel soha nem tudott megbékélni. Emil „bácsinak” (ahogy még fiatal kollégái is szólították) kényszerűségből, igazgatóhelyettesként kellett átvennie a tanév közben távozó előző igazgató helyét. Nem is bírta sokáig. Az 1957–59es időszak a politikai alakoskodás kora volt, és ő imádta ugyan a színészetet, de a „politikai” jelző nélkül. Ars poeticája is ez volt még tanárként: „A tanítási óra: színház, és benne a tanár: a színész.” Ezt igazgatóként is gyakorolta: tanévnyitó és -záró, valamint ballagási beszédeiben mindig szavalt, kevés prózai összekötő szöveggel. Örömmel szervezett tanulóknak és tanároknak irodalmi esteket még a lakásán is. Szerette a színházat, az irodalmat, a könyveket és a baráti társaságot. Életelve volt az „élni és élni hagyni”, amit többször (és németül) idézett nekünk.

PELLEI EMIL Máramarosszigeten született 1903-ban. Budapesten, a Piarista Gimnáziumban érettségizett, diplomáját a Pázmány Péter Tudományegyetemen matematika és fizika szakon szerezte 1925-ben. Ezután néhány évet gróf Szapáry Gyula családjánál, mint házitanító dolgozott. Középiskolai tanári pályáját Szegeden kezdte 1930-ban. 1938-ban a makói gimnázium tanára lett, ekkor már három gyermek édesapja volt. Egy év múlva a Felvidék visszacsatolása következtében Kassára került családjával, tanár és kollégiumigazgató lett. 1941-től 44-ig Ungváron kapott középiskolai katedrát, megszületett a negyedik gyermek, s egy tisztes, polgári jólét köszöntött a családra. Ungvár a családi legendáriumban mint egy anyagi és szellemi javakban gazdag „boldogságsziget” szerepel. A háború következtében minden elveszett. A család a semmiből kezdte újra. 1945 és 47 között Szeged, majd 1948-tól 50-ig Békéscsaba adott otthont neki. Itt a leánygimnázium igazgatója lett, majd az iskola államosítása után következett Vác, ahol matematikatanári, igazgatóhelyettesi és igazgatói beosztásokban dolgozott

KÓCSY JENŐ elektromérnök volt. A 30-as években ösztöndíjasként tanult Olaszországban. Hazatérve az ő tervei alapján készült el Budapest díszkivilágítása, végül mégis a tanári pálya mellett döntött. 1950-től 59-ig a Bláthy Ottó Erősáramú Ipari Technikumban tanított elektrotechnikát. 1959-ben került Vácra. Családot nem alapított. Húgával, Rotter Emíliával élt, aki műkorcsolyázó világbajnok volt. Az iskola „első mérnök igazgatóját” (ahogy a sűrűn elhangzó öndefiníció szólt) a tanárok a háta mögött inkább „Kalap”-ként emlegették. Az elnevezés előtörténete jól jellemzi az igazgatót, aki külföldre járó, nyelveket beszélő, anyagiakban bővelkedő agglegény volt. Budapesti lakással és nagymarosi

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 28

nyaralóval rendelkezett. A nyugdíj előtti éveiben a jó kereset és a nyugalmas állás reményében vállalta el a váci igazgatóságot, állítólag KGM-es barátai unszolására („ha már naponta Budapest és Nagymaros között autózol, hát odafelé is, visszafelé is benézel egy kicsit abba az iskolába”). Így is történt: általában délelőtt és késő délután 1-2 órát mindig találkoztunk az igazgató úrral, ami nem volt ellenünkre. Lehetett azért valami sejtelme a távollétében történő fegyelemlazulásról, mert később kitalálta azt, hogy kalapját a tanári szoba fogasán hagyta, s hajadonfővel, mellékbejárókon távozott, s ment autóján a nagymarosi Duna-partra, mi pedig – legalábbis amíg rá nem jöttünk – a kalap láttán úgy gondoltuk, hogy valahol az épületben van. (Pedig sejthettük volna, hogy a Tell Vilmos-beli Hermann Gesslertől vette ezt a kalap-ötletet.) PÁSZTOR SÁNDOR 1927-ben született Budapesten. Szakérettségi után a műszaki egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1953-ban. Különböző budapesti intézményekben dolgozott mérnöki beosztásban, ahol szakmunkástanulókkal is foglalkozott. Ekkor kedvelte meg a műszaki oktatást, melyet technikumi tanárként, minisztériumi oktatásirányítóként, majd 1967-ben váci technikumi igazgatóként gyakorolt. Az ő igazgatósága alatt épült a Földváry téri lakótelep, ahová a tanulókat rendszeresen társadalmi munkára vittük tanítás helyett és mellett. Vácról a Kohó- és Gépipari Minisztérium a pesterzsébeti gépipari technikumba helyezte igazgatónak 1971-ben. Egy gyors lefolyású betegség vetett véget az életének 1975-ben. Az erős baloldali 28

elkötelezettségű és jó vezetői tulajdonságokkal is rendelkező Pásztor Sándor katonás rendet követelt. Csengőszóra szinte katapultrajttal indultunk az órára, mert az volt a rend, hogy az osztályok becsengetés után nyitott ajtóval várják a tanárt, aki maga után becsukja az ajtót. Ha tehát az igazgató a hosszú folyosón végignézett, azonnal láthatta, hogy melyik teremben nincs még tanár, mert annak az ajtaja nyitva volt. Szakmai ügyekben a két igazgatóhelyettes volt a „tótumfaktum”, ő csak a személyi ügyeket tartotta saját rendelkezésében, de hozzá bejutni is csak titkárnői egyeztetés után lehetett. Az értekezletek rövidek, 1-1,5 órásak voltak, sőt a bemutatkozását is tartalmazó nyitóértekezlet mindössze öt percig tartott 1967 augusztusában. Ez az ember mégis csak rövid ideig bírta ki azt a sajátos politikai légkört, amit ebben a kisvárosban talált, konkrétan a helyi pártbizottság fokozott beleszólását az iskola életébe idehelyezett káderei révén, akik például egy halom fegyelmi ügyet kreáltak a tantestületben. Amikor már ezek a fegyelmi ügyek az igazgatót is elérték, a főhatóság átmentette őt egy pesti technikumba, vezetői beosztása megtartásával. PUSCSIZNA JÓZSEF Budapesten, 1925-ben született. A műszaki oktatás során elvégzett iskolái, beosztásai szinte azonosak az előző igazgatóéval: technikus, gépészmérnök, minisztériumi osztályvezető-helyettes. Utóbbi révén a váci iskola az ő idejében bővelkedett anyagiakban. Amikor a KGM 1974-ben a fenntartói jogot átadta a Pest Megyei Tanácsnak, ezzel ő nem értett egyet, s lemondott. Előbb szaktanácsadó, majd egy budapesti szakközépiskola igazgatója lett nyugdíjazásáig. Kiváló szakember

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 29

volt, akinek tankönyveiből még a rendszerváltozás után is tanítottak. 1986ban hunyt el Budapesten.

SZENTPÉTERI IMRE Nyíregyházán született 1929-ben, itt végezte elemi és középiskolai tanulmányait, majd két évig segédmunkásként és villanyszerelőként dolgozott. Így munkáskáderként 1950-ben megkezdhette tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán, ahol 1954-ben kapott diplomát. Debrecenben, majd Budapesten különféle beosztásokban (egyetemi demonstrátor, tanársegéd, tervezőmérnök) dolgozott. 1957-ben került Vácra, ahol előbb ipari üzemekben volt vezető. 1962-től nyugdíjazásáig iskolánk mérnöktanára és 1974-ben megbízott igazgatója volt, a következő tanévben pedig műszaki igazgatóhelyettes lett.

Az iskola harmadik mérnök igazgatója ellentmondásos személyiség volt. Mindent megadott a „külcsínért”, de nem volt ennyire fontos számára a belbecs. A tantestületet elvitte egy csepeli kirándulásra, ahol a legszebben felszerelt szaktantermi iskolát, a Kossuth Lajos Gépipari Technikumot látogattuk meg, melyre ide csődítette a társ iskolákat, amivel a mi testületünket is állandó dekorálásra ösztönözte. Ontotta a gépeket, az eszközöket, KGM-es kapcsolatai révén mindenre volt pénz. Nekem például – mint a matematika munkaközösség vezetőjének – minden ellenérvemre szükség volt, hogy az iskolát ne áraszsza el azzal a golyós számológépekkel, a „scsotival”, amelyet ő nagyon megkedvelt a Szovjetunióban. A tantestület munkáját is aszerint értékelte, hogy mennyire állnak be a „dekorálási” sorba. Itteni fő művének a gáz bevezetését és a központi fűtés kiépítését tekintette, joggal. Ugyanakkor nagy kár, hogy a régi tablókat elégettette a „múltat végképp eltörölni” jegyében.) Ilyet egy pedagógusból lett igazgató bizonyosan nem tett volna). Az biztos, hogy élt-halt az iskoláért, de annak csak az esztétikai oldaláért. Jelszava a „rend a lelke mindennek” lehetett volna, és tagadhatatlan, hogy ennek jegyében még a fiatal tanárokat is nevelte. (Például még a tanári szobák szekrényeinek tetejére sem rakhattunk oktatási eszközöket). Nagy hangsúlyt kaptak nála a politikai ünnepek. Ezeken az egész iskola a díszteremben zsúfolódott. 1974 októberében vált meg az iskolától, amikor a Pest Megyei Tanács fennhatósága alá kerültünk.

Ha valakit meg kellene neveznem úgy, mint Boronkay György munkájának folytatóját, akkor ő lenne az. Szaktárgyi tudása, precizitása, a gépész szakma szeretete, szigorú tantárgyi elvárásrendszere, szilárd jelleme – benne a zárkózottság vonásával is – mind az iskola névadójára emlékeztetnek. Igazgatóként ehhez még egy vonása járult: a beosztottjaival szemben tanúsított kérlelhetetlen következetessége. Hirling József kollégánk – aki közvetlen munkatársként, műszaki igazgatóhelyettesként igen jól ismerte – találóan és szellemesen úgy jellemezte, hogy „valószínűleg még az ágya fölött is a Munka Törvénykönyve van.” Ha azonban az iskola négy mérnök igazgatójára gondolok, a tanítás terén mindenképpen őt emelném ki közülük, mint a legkiválóbbat. Ujvári István

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 30

ÖREGDIÁKOK VISSZAEMLÉKEZÉSEI Az iskolaválasztásról, a diáktársakról

***

A váci gépipari technikum sorsforduló volt az életemben. Azért sorsforduló, mert a középiskola első évét budapesti gimnáziumban végeztem, ahol nem éreztem magam valami jól, mert mindig műszaki pályára vágytam, ahhoz éreztem tehetséget. Már általános iskolában is lakatos szakkörre jártam. Az 1955. év nyári szünetében – egy hónapos felkészítő tanfolyam után – különbözeti vizsga alapján felvettek a váci Lőwy Sándor Gépipari Technikum II. C osztályába. Ettől kezdve mindvégig megmaradtam a „gép” vonzásában, a műszaki élet mellett. Többek között szerszámszerkesztő, üzemtechnikus, főgépész, ügyvezető munkakörökben. Úgy érzem, szakmai pályám sikeres volt, amit az iskola közösségi szellemének, tanárai odaadó, lelkes munkájának köszönhetek. Romhányi Tibor, 1954-1958, C oszt.

Több mint 50 évvel ezelőtt megtiszteltetés volt, hogy valaki ennek az iskolának lehet a tanulója. Én nagyon örültem annak, hogy méltónak tartott az iskola vezetése arra, hogy tanulói sorába válasszon. Mi, az osztály többsége, faluról érkeztünk. Az osztály vegyes képet mutatott, váciak, bejárók és kollégisták alkották, de összeforrtunk. Azóta is minden ötödik évben megtiszteljük egymást és volt tanárainkat a találkozóinkkal. Dr. Almási József, 1954-1958, A oszt.

***

Amikor 1953 nyarán felvételre jelentkeztem a váci gépipari technikumba, igazából eszem ágában sem volt odakerülni. Ötéves koromtól rögeszmés konoksággal rádiótechnikusnak készültem. Mint tudjuk, 1944 és 1953 között a világ némiképp megváltozott. Jómagam kis híján osztályellenség lettem, hiába volt a jó bizonyítvány, nem jelentkezhettem a Kandó Kálmán Villamosipari Technikumba. A váci gépipari így amolyan pótmegoldás volt. Azonban szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nem bizonyult annak! Most, amikor történelmi távlatból nézem ezeket az éveket, csupa jó érzés vesz körül. Barátságok sokasága osztály- és iskolatársakkal és az el nem múló tisztelet, amit legtöbb tanárom iránt éreztem. Győrffy Ernő, 1953-1957, A oszt.

***

A mi évfolyamunkban csak egyetlen osztály volt. 43-an kezdtünk és 34-en végeztünk gépésztechnikusként. Mi voltunk a „görög osztály”, négy fő göröggel. Vezsenyi István, 1955-1959, A oszt.

***

1956. szeptember. Középiskolás lettem. Annak ellenére, hogy a jeles bizonyítvánnyal végeztem az általános iskolában, az igazgató nem javasolt továbbtanulásra. Miért? Mert az édesapám magyar királyi repülőszázados volt, az édesanyám pedig nemesi származású. Ergo: 30

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 31

Műhelygyakorlat (1958) én a nép ellenségének a gyermeke dig meghatódtam, amikor a harang vagyok. Nos, ez elmúlt: a gépipari techni- megszólalt mellettünk. A mi „háborús” kum igazgatója, dr. Gyalmos János csak generációnk tele volt faluról hozott kisebbségi érzéssel, szinte semmit nem jó eredményt várt el- és felvettek. A technikum tanulói zömmel fiúk értettünk a körülöttünk kavargó világvoltak. A mi évfolyamunkban 15-en vol- ból, ugyanakkor erős becsvágy és tenni tunk lányok. Ahogy visszaemlékszem, akarás is munkált bennünk. Nagy szüklubickoltunk a népszerűségben. Csillá- ségünk volt a pozitív motivációkra és a val egy osztályba jártunk, a C-be. Helga B helyes irányításra. Pádár Sándor, osztályos volt. Másodikban az akkori tör1958-1962, B oszt. ténelemtanárunk valamiért ránk szállt, és azt mondta: „Ha nem ez a rendszer volna, ti nem tanulhatnátok itt!” Ezen majd*** nem nevettünk Csillával, mert az ő édesDiákéveim legszebb időszaka volt az apja is katonatiszt volt a háború előtt. a négy év, amit a váci Lőwy Sándor Katonáné Nyírő Ágnes, Gépipari Technikum diákjaként töltöt1956-1960, C oszt. tem el. Valószínű, hogy az 1958-as évben én voltam az, aki a legnagyobb távolságról érkezett, hiszen a déli határszé*** Falusi szegénységből érkeztem és len lévő Madaras és Vác között 220 km már akkor megremegett a lábam, ami- a távolság. Ezért is volt furcsa az iskokor megláttam a technikum hatalmas la portásának, amikor a felvételi rajztermét és rajztábláit vagy a jól fel- vizsga előtt egy nappal, a délelőtszerelt tornatermét. Osztályunk ablakai ti órákban, A2-es rajztáblával a bazilikára néztek, és hosszú ideig min- és a csomagommal a

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 32

hónom alatt beállítottam, hogy én itt holnap felvételizni fogok. A portás kedélyesen a kollégiumba irányított, ahol nagy szeretettel fogadtak, és ebédidő lévén, meg is ebédeltettek. Ezek az élmények megsokszorozták a vágyamat, hogy ebbe az iskolába felvegyenek. Pék Tivadar, 1958-1962, B oszt.

***

Sikeresen felvételiztem a Kandó Kálmán Technikumba, ahol kollégiumi elhelyezést nem tudtak biztosítani, így szándékom ellenére kerültem a Vácdukai Állami Nevelőintézet szigorúan zárt, rideg világából a váci Lőwy Sándor Gépipari Technikumba. Papp Miklós, 1959-1963, B oszt.

***

Szüleimnek oroszlánrésze volt a pályaválasztással kapcsolatos döntésünkben, amelyet egyáltalán nem bántam meg. A Lőwy kiválasztása mellett két döntő érv szólt. Az egyik, hogy igen markánsan kirajzolódott az, hogy gyerekkorom óta inkább reál, mint humán beállítottságú voltam, amit apám nagyon jól vett észre. A másik, nem kevésbé fontos tény, hogy ő is a gépipari technikumot végezte el esti tagozaton. Amikor az iskolaválasztásról kellett dönteni, apám a világ legtermészetesebb módján, hatalmasat csodálkozva még a kérdésfeltevésen is, azt mondta: „… fiam, a ’gépipariba’ mész.” A választást egyáltalán nem bántam meg, hiszen abszolút a profilomba vágott (szerintem bármelyik gimnáziumban meghaltam volna a sok humán tantárgytól). Lakati Tibor, 1975-1979, D oszt.

Az iskolai életről 1956 szeptembere lehetett, amikor kötelező lett a diáksapka. Enélkül a pedellus bácsi nem engedett be senkit az iskolába. A korábban beérkezettek az ablakból hajigálták le a sapkákat a később jövőknek. Nekem sem volt sapkám, és persze, hogy kiszúrtak, hogy elkapom az „égi áldást”. Áldott emlékű Gyalmos igazgatónk három napra hazazavart, de aztán a dolog jótékony feledésbe merült… Győrffy Ernő, 1953-1957, A oszt.

***

Iskolánk az 50-es évek közepén nem volt olyan látványos és színvonalas, mint a mostani Boronkay. Az akkori körülményeknek megfelelően mégis kimagaslott a többi váci iskola közül, mind felszereltségében, mind oktatási színvonalában. Megőrizte a korábbi időszakok hagyományait, pl. a szalagavatót, a ballagási ünnepséget, a sportrendezvényeket. Híresek voltak a gépipari bálok. Bevezetésre került a kék-piros szalagos diáksapka, amit szívesen hordtunk. Volt gépiparista nótánk is. A váci gépipari már akkor is márka volt, mert jól felkészült tanárai voltak, a közösségi nevelésre nagy súlyt fektettek, kitűnő volt a tanár-diák kapcsolat. Őszinte, majdhogynem baráti légkör uralkodott, mindamellett a fegyelmet megtartották, mi pedig megadtuk a tiszteletet. Romhányi Tibor, 1954-1958, C oszt.

***

Az alábbi ballagó dalt Bágya András – aki a 60-as évek közismert dalszerzője volt – írta a váci Lőwy Sándor Gépipari Technikum első végzős hallgatói ballagá32

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 33

Boronkay György ballagó osztályával (1966) sára. Ugyanis az első végzősök között egy kérték az igazgatót, engedje ki a fiataloközeli hozzátartozója is volt, és az ő kérésé- kat. A kapu zárva maradt, de hogy én nek eleget téve született meg e ballagó dal: miként kerültem haza, Verőcére, már nem emlékszem. Ezután egy darabig „A technikumtól búcsúzunk, nem jártunk iskolába. Otthon hallgata válás oly nehéz, tuk a híreket, és küldtük autókkal az öregdiák csak vissza-visszanéz. élelmet Pestre a forradalmároknak. A technikumtól búcsúzunk, a válás fáj nagyon, A forradalmat leverték, újra a szociaszép emlékek kísérnek utamon. lizmust építettük(?). Reggel – főleg, ha Az ifjú évek szállnak, dolgozatírás fenyegetett – siettünk a mint a röpke fellegek, bazilikába egy kis isteni segítségért, hej, fiúk, leányok, délután pedig KISZ-gyűlésre mentünk. én ma végleg elmegyek! Mindenki tudta, hogy nem vagyunk A technikumtól búcsúzunk, igazi KISZ-esek, de így is jók voltunk. a válás oly nehéz, Az iskolában tanultam meg táncolni, öregdiák csak vissza-visszanéz!” rokizni. Az osztályunk az emeleten, a Bulejsza Ferenc, sarokban volt. Egy fiú kiállt az ajtóba 1955-1959, A oszt. (figyelni), bent Kala (Mészáros Kálmán) dobolt egy szék hátulján, én meg valakivel táncoltam. Jó emlékek. *** Katonáné Nyírő Ágnes, Alig kezdtük el az első osztályt, októ1956-1960, C oszt. berben kitört a forradalom. Emlékszem, én a kollégiumban pingpongoztam, amikor dörömböltek a nagykapun, és

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 34

befolyását bevetette értem, és több nekifutásban is megpróbálta az igazgató úr szándékát módosítani. Borzasztó néhány nap következett, otthon mukkanni sem mertem a dologról. Aztán az osztályfőnök úr elmondta, hogy a félévi bizonyítványig felfüggesztették a döntést. A félévi bizonyítványomat látva az igazgató úr a büntetésemet igazgatói megrovásra mérsékelte. Ez az eset még jobban serkentett a tanulásra, és talán ennek is tudható be, hogy a tanév végén az iskola „kiváló tanulója” lettem. Pádár Sándor, 1958-1962, B oszt.

***

Amikor az első évfolyamra jártunk, az iskolaudvar egy részét még friss fű borította be. Az egyik szünetben padszomszédjaimmal veszettül kergetőztünk, és én bizony többször rászaladtam a friss fűre. Nekem, falusi gyereknek, a fű nem volt tabu. Megszoktam, hogy a réten játszunk, a fű ezért van, és eszembe sem jutott, hogy ez a fű itt az iskolának mennyi pénzébe és törődésébe kerülhetett. Az emeleti ablakból Pellei Emil igazgató úr meglátta a buta rongálást, és érthető módon éktelen haragra gerjedt. Lerohant az udvarra, és magával cipelt az igazgatói irodába. Minden szándéka az volt, hogy kicsapjon az iskolából, és ezzel példát statuáljon. Ezt többször is hangoztatta, amíg a nevemről, az osztályomról és az osztályfőnökömről kérdezett. Nagyon meg voltam ijedve. Nem magamra, hanem a szüleimre gondoltam, és a szégyenre. Ujvári osztályfőnök úr minden

***

Nagyon sok emlék fűződik a középiskolás időszakhoz, amelyből nehezen lehet kiemelni, hogy melyik volt a legszebb, de megpróbálom. Mint vidéki gyerekre, akinek a faluján maximum egy kis patak vezetett át, nagy hatással volt rám a Duna, illetve a Duna-korzó. A délutáni kimenő alatt 34

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 35

gyakran kiültem a Duna-partra, és néztem az elhaladó hajókat, sportolókat. Nagy hagyománya volt az iskolának a különféle bálok rendezése (szüreti bál, Mikulás-bál, locsolóbál), amely a gyönyörű díszteremben zajlott. Én rendszeresen részt vettem rendezőként az eseményeken, és jó volt hallgatni pl. a Holéczy zenekart, az ország akkori legnépszerűbb zenekarát. Arra is emlékszem, hogy nagyszünetekben nagy kosárban hozták a kiflit a szomszédos közértből, amelynek egyik eladója a későbbi olimpiai bajnok Hesz Mihály volt. Tekintettel arra, hogy szerény anyagi körülmények között éltünk édesanyámmal, vasárnaponként hajnali 4-5 órakor néhány társammal kimentünk a váci Tüzép-telepre vagont kirakni, hogy némi pénzhez jussunk. Sok fájdalommal járt, amikor fel kellett kelni és látni a többiek jóízű alvását, amíg mi kemény munkával töltöttük a pihenésre szánt időt. De jóleső érzéssel mondtunk le a vasárnapi menzai ebédről, mert a munka befejezése után kapott pénzből egy nagy adag bécsi szelettel és uborkasalátával kárpótoltuk magunkat a restiben. A legszebb időszakot éltem át Vácott, ehhez rengeteg élmény is fűződik. Az első talán az volt, amikor a felvételi előtt egy nappal megérkeztem, és az ebéd után megmutatták az iskola műhelyét, ahol nálam sokkal kisebb, overallos tanulók alig érték fel az esztergapadot, és csodálatos dolgokat műveltek. Nekem, aki traktoron és cséplőgépen kívül más gépet még nem láttam, olyan élményt jelentett őket nézni, hogy azonnal megkedveltem ezt a szakmát, és ez dupla inspirációt adott a másnapi felvételire. Pék Tivadar, 1958-1962, B oszt.

***

Ötven év távlatából is elevenen élnek bennem az első napok történései, izgalmai. Ismerkedés osztálytársakkal, tanárokkal, az iskolával. „Intézeti” gyerekként nem volt számomra idegen a kollégium sem. Hamarosan az is kiderült, hogy alighanem jó tanuló leszek, sikeresen szerepelgettem az órákon. Minden tantárgy érdekelt, könnyen tanultam, nem okozott gondot a tanulás. Kitűnő eredménnyel érettségiztem 1963-ban, és még ebben az évben egyetemista lettem a BME Villamosmérnöki Karán. A Lőwyben kiváló tanáraink voltak, a szakma jeles képviselői, akik az oktatómunkán túl példát mutattak az emberi tartásból, tisztességből, szakmaszeretetből, pontosságból. Érettségi tablónkra tekintve, sorra jönnek elő a régmúlt emlékei, jönnek hívatlanul: átölel, nem hagy békén a múltam. Érzem az iskola és a kollégium jellegzetes illatát, felvillan előttem az oktatóműhely József Attila életre szóló üzenetével: „dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” Papp Miklós, 1959-1963, B oszt. A kollégiumi életről A kollégiumi közösséget nagyon szerettem, sokat tanultam ott is: hogy mit szabad és mit nem; milyen a helyes viselkedésforma, az egymáshoz való alkalmazkodás, mások megbecsülése és elfogadása. Mint fejlődésben lévő kamaszok, mindig éhesek voltunk. Ezt úgy oldottuk meg, hogy megosztottuk egymással az otthonról hozottakat. Ha ez elfogyott, a folyosón lévő szekrények kinyíltak, és ott mindig találtunk utánpótlást.

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 36

Roppant tanulságos volt, de nem lett nagy baj! A kollégiumi életnek volt árnyékos része is. A vagonkirakás az anyagi helyzetünket javította. Vasárnap kora reggel 4 órakor: ki a vasútra! Téglát, szenet, cserepet, oltatlan meszet raktunk ki. Délután vagy este végeztünk. Átlag 250 Ft jutott egy emberre. Az ebédért valaki bement dél körül (rántott hús, krumpli). Utána két napig izomlázunk volt. A műhelynapon pedig megkérdezték, mitől téglaporos az overall… A kollégiumi kaja jó volt és bőséges. Emlékezetes a mákos guba és a mákos tészta. A mákdaráló sűrűn elromlott. Juliska néni, aki a gondnok Sanyi bácsi felesége volt – és szakácsnő –, mindig megkért bennünket, hogy javítsuk meg. (Így dupla adag mákot kaptunk.) Hogy ez többször előforduljon, a menesztő csapszeget alumíniumból csináltuk! Ami persze gyorsan elnyíródott, és mi újra megjavítottuk. Általában reggel 5 órakor mindenki felébredt, mert Péter, a harangozó, a székesegyházból ébresztőt húzott. Hétvégén (ha nem dolgoztunk a vasúton) lejártunk a Duna-partra, illetve a kis szigetre: a földnyelvet köveken ugrálva tudtuk megközelíteni. Itt bokrok, finom pázsit volt. Jókat fürödtünk a Dunában, tanultunk, sőt jókat cigiztünk. A trafikos darabonként is árulta a Derű nevű cigit, melyből egy szál négy fillér volt. A legfőbb kulturális élmény a mozi volt. A belépőjegy 1,50-4 Ft volt. Mi az elsőt választottuk. Az iskolabálok is emlékezetesek voltak a Holéczy és a Chappy zenekarral. Többnyire segítettünk a lebonyolításban. A 1,5 literes kőbányai 9,50 Ft volt – mi 11-ért adtuk. A szemközti iskolákból, a kereskedelmiből, a gimiből is sokan jöttek át, főleg lányok, ami jó volt! Tóth Károly, 1958-1962, B oszt.

Törpefeszültséget vezettünk azok ágyába, akik takarodó után értek haza. Ezzel ijedtséget és derültséget okoztunk egymásnak. Csillagrúgással (az alvó illető lábujjai közé papírcsíkot húztunk, és meggyújtottuk) büntettük azokat, akik valamilyen okból kilógtak a sorból. Szabadidőmben, egy kis zsebpénzhez jutás érdekében, gyakran dolgoztam a Mezőkernél, a Tüzépnél, és esetenként, Sándor bácsi segítségével, harangoztunk a nagytemplomban. Bartha József, 1954-1958, C oszt.

***

A kollégiumi élet rendkívüli módon hatott önállóságunk alakulására. A szülői háztól való távollét megtanított az önállóságra, a nehézségek megoldására, a társadalmi együttélésre. Az éjjel-nappali együttlét szoros baráti kapcsolatokat teremtett. Ilyen barátság jött létre Bartha Jóska osztálytársammal, akivel még érettségi után vagy tíz évig egy vállalatnál dolgoztunk. A barátság most is tart, rendszeresen találkozunk, együtt horgászunk. Romhányi Tibor, 1954-1958, C oszt.

***

A beavatásról, amely az elsősöket illette. Szokás volt, hogy Mikulás táján ajándékot kapnak az elsősök a 3-4. osztálybéliektől. Ez meg is történt. Törülközőbe tekert szappan volt az eszköz, melylyel a felsőbb évesek, arcukat elfedve, jól elvertek takarodó után. Mikor mi lettünk harmadikosok, ezt mi is megtettük, de kicsit durvára sikerült. Az igazgató úr ezért lerendelt bennünket az irodába éjjel 1 órakor és reggel 4-ig, egyenként hallgatott ki bennünket. 36

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 37

***

A tanárokról Ha becsukom a szemem, szinte mindegyik tanárom arcát látom, sokak hangja is a fülembe cseng. A teljesség igénye nélkül: Berecz, Tőrincsi, Garami Tóni, Mogyoródi Jenő, Molnár Gyula, Gábor Zoli a műhelyből, Papházi Tivadar, Almás Zoltán, a szépséges Tóth Gizi, Barkóczi, Kuthi, és a sort még hosszasan folytathatnám… Gyalmos doktor kapott rajta cigarettázáson. Ma is látom őt, égővörös svájcisapkájában, gyűrött öltönyében, amint megbotránkozva mered rám. Ez alkalomból nem maradt el a bejegyzés sem az ellenőrzőmből. Mit volt mit tenni, kénytelen voltam apám helyett aláírni, mert ha ő erről tudomást szerez, jaj nekem! Legutolsó emlékem talán, amely tettlegességgel is járt, felejthetetlen, tisztelt és nagyon szeretett osztályfőnököm alakját idézi fel. Érettségi előtti utolsó történelemóránkon tett alantas „beszólásom” jutalma egy irtózatos erejű „toló pofon” volt, amelyet Papházi tanár úr utalt ki részemre. Soha nem haragudtam érte, olyan mélyen átéreztem az igazságát. Amikor jó 40 évvel később megkérdeztem tőle, emlékszik-e még az esetre, csodálkozva ingatta a fejét… Azt mondod, Tanár Úr, hogy tegyek kritikus megjegyzéseket iskolámra, tanáraim munkájára. Ha nagyon kutakodnék emlékezetemben, bizonyára megtehetném ezt. Tanáraim hús-vér emberek voltak, rokonszenvekkel és ellenszenvekkel, kisebb-nagyobb gyarlóságokkal. Nem a régmúlt emléke vált olyan széppé, de hidd el, nem tudok egyetlen olyan esetet sem felidézni, mint amilyenek a mai oktatásban mindennaposak. Természetesen ez sem kritikai megjegyzés, mert a lehetséges kérdések és válaszok ennél sokkal bonyolultabbak. Győrffy Ernő, 1953-1957, A oszt.

Osztályfőnökünk, Ujvári István tanár úr, nagy lelkesedéssel a mi osztályunk vezetésével kezdte eredményes és rendkívül gazdag pedagógusi pályáját. Már akkor is a mindene volt az iskola és a diákjai. Velünk együtt élt, ismerte gondjainkat, osztozott bajainkban és örömeinkben. Ha nem tévedek, úgy tizenegy év korkülönbség van közöttünk. Nekünk ő volt a „Lexi bácsink”, diák becenevén „Pityuka”. Emlékszem rá, mikor esténként bejött a kollégiumba, és takarodó után érdekes történeteket olvasott fel. Vagy kezdeményezésére papírt gyűjtöttünk, és eladtuk a MÉH-telepen – a bevételből kirándulást szerveztünk Budapestre; rádiót vettünk. Bármilyen furcsának hangzik ma már, de a kollégiumban csak a II. C kollégistáinak volt világvevő rádiója. Romhányi Tibor, 954-1958, C oszt.

***

Tanáraink többsége, csak mintegy 10 évvel volt idősebb nálunk – erre már azóta jöttem rá –, s fiatalos lendületük, szemléletük, felkészültségük, jó pedagógiai érzékük, türelmük és akarásuk együttesen járultak hozzá ahhoz, hogy tudtak velünk együtt dolgozni, és mi is elfogadtuk őket. Osztályfőnökünk, Ujvári tanár úr segítségével a közösséggé formálódás, az együttérzés, az együvé tartozás alapelveit tanultuk meg. Volt gesztenyegyűjtés, tanári felügyelet mellett ötórai tea, közös mozilátogatás, villámdolgozat helyesírási ismereteink ellenőrzésére, zenei ismereteinkkel kapcsolatos vetélkedő. Sakkszimultánt is játszott az osztállyal. Itt kell emléket állítani olyan tanáregyéniségek-

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 38

nek, mint dr. Gyalmos János igazgató, aki számos bölcs intézkedésével segítette az iskola demokratikus működését, vagy Pellei Emil és Ujvári István matematikatanárok, akik a logikus gondolkodást ültették belénk. Ott volt Kuthi Albert – a mindenki által szeretett Berci bácsi –, akinek humánuma ma is bennünk él, ott voltak Freisinger Ernő és Papházi Tivadar tanár urak, akik az irodalom szeretetére tanítottak. Meg kell említeni a kedves, mindig mosolygós Tóth Gizella tanárnőt, aki az anyagok és technológiák férfias tudományát oly meggyőző erővel tudta átadni nekünk, és jutalomban is részesítette osztályunkat a világirodalom megismertetésével (5–10 perces felolvasások Hemingway Az öreghalász és tenger c. művéből). Külön kell emlékezni arra, hogy a versek szeretetére ösztönzött minket Freisinger tanár úr, amikor jókedvében verset mondott nekünk, és mindenkit lenyűgözött ezzel. A közösségünket formálta az is, amikor Pellei Emil matematikatanár úr vezetésével a Scapin furfangjai c. színművet adtuk elő egymás szórakoztatására, sőt egyik osztálytársnőm arra is emlékezik, hogy a csillagászat megszerettetésén is fáradozott velünk. Nem feledkezhetünk meg szigorú osztályfőnökünkről, Vilics Zoltánról, akinek év közbeni számonkérései komoly erőkifejtésre késztettek minket, de a félév végén mindez nagyvonalú teljesítményhonorálással, munkánk elismerésével párosult. Nagymértékben járultak hozzá gyakorlati érzékünk fejlődéséhez a műhely oktatói. Szinte mindenkivel kapcsolatba kerültünk a négy év alatt, és ez rengeteg emberi tulajdonság, hatás megismerését jelentette – gon-

doljunk csak külön-külön Gábor Zoltánra, Garami Antalra, Ortmann Istvánra vagy Berecz József, Tőrincsi Ferenc és Horváth László szakmai fogásokat ismertető gyakorlataira. Külön élmény volt mindig Almás Zoltán tanár úr fizikaóráira menni a „Kacsakumba”, és a jelenségeket demonstráló kísérleteire figyelni. Akkor természetesnek vettük tanáraink mindennapi „jó szereplését”, de ma már tudjuk, hogy ez csak tudásuk állandó továbbfejlesztésével valósulhatott meg. Hiszen amikor mi az iskolába kerültünk, ez a technikum csak négyéves hagyománnyal rendelkezett, ami egy élethez képest kicsi – ezt mégsem vettük észre, mert a színvonal vitathatatlanul magas volt. Úgy gondolom, ebben nagy szerepe lehetett dr. Gyalmos János igazgatónak. Bartha József és dr. Almási József, 1954–1958, C, ill. A oszt.

***

Kedveltek minket a tanáraink, de biztos, hogy megérdemeltük? Különösen Berci bácsinak voltunk a kedvencei (Kuthi Albert). Ő tanította a németet, ami az orosz helyett került be a tantervbe 1956-ban (majd újra az orosz nyelv lett a kötelező). Berci bácsi szeretett fotózni, így a mi kis „triónkat” is többször lefényképezte. Ma is kedves emlékeim közé tartoznak ezek a képek, pl. az, amelyiken egy szamaras kordén vidámkodunk az iskola kapuja előtt... Katonáné Nyírő Ágnes, 1956-1960, C oszt.

***

Ujvári István – első osztályfőnököm – matematikát tanított. Fiatal tanár volt, jókedvű, lendületes, empátiával és segítő 38

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 39

szándékkal fogadta a többnyire Pest és Nógrád megye falvaiból érkező félszeg és suta gyerekeket. Az első hetekben felmérő dolgozatot írtunk. Az osztályban Kollár Icának sikerült jelesre, Batka Barnabás talán négyest kapott, és az enyém volt a harmadik. Nekem a tanár úr csak háromnegyedes osztályzatot adott, és a jegy mellé egy rövid szóbeli indoklást is írt. Mondataira már nem emlékszem, de a hatásukra igen. Bizonyára fontos és engem mélyen eltaláló dolgokat mondhatott, mert a hiúságomat és a bizonyítási vágyamat nagyon felébresztette. Ettől kezdve kétszeresen figyeltem az előadásain, egyre inkább megértettem a hosszabb levezetéseit is, sőt még néha arra is volt időm, hogy ellenőrizzem a tanár úr által a táblán végrehajtott műveleteket. Ezt a tanár úr egyébként nagyon jó néven vette, és időnként honorálta is. Ujvári tanár úr megértette és megszerettette velem a matematikát, sorra jó jegyeket szereztem, és ez önbizalmat adott más tárgyak tanulásához is. Talán ez volt az első impulzus, amely engem a műszaki pályára állított. A későbbi évtizedekben Ujvári tanár úr a matematika népszerűsítése és megszerettetése, a tehetséggondozás és a matematikaoktatás tudományos fejlesztése terén kiemelkedőt alkotott, amelynek értékelésére én képzetlen és méltatlan vagyok. Inkább a leírt személyes példáim (csak helyhiány miatt nem írtam a példamegoldó versenyekről, a sakkversenyekről, az egyetemi felkészítésekről, amelyek mind az ő nevéhez fűződnek), valamint osztálytársaim véleménye alapján vélem úgy, hogy a most hatvanéves iskolánk egyik kiemelkedő tanára volt, aki még ma is, nyugdíjasként, az iskoláért dolgozik.

***

Az iskola tantestülete rendkívül erős volt, szakmailag és emberileg egyaránt. Nem véletlenül volt abban az időszakban a Kohó- és Gépipari Minisztérium egyik legjobb és legszínvonalasabb oktatási intézménye. Pellei Emil igazgató tekintélyt parancsoló tanárember volt. A tantestület valamennyi tagja szakmájának, illetve területének kiváló képviselője volt. Rangsor és a teljesség igénye nélkül szeretném megemlíteni Ortmann István osztályfőnököt, Gábor Zoltán műhelyfőnököt, Almás Zoltán (alias „Kacsa”), Kuthi Albert, Garami Károly és Antal, Mészáros István (Jani), Papházi Tivadar (Tikfa), Pintér György (Sün) és Ujvári István tanár urakat, akik a szívüket is beleadták, hogy mi sikereket érjünk el. Pék Tivadar, 1958-1962, B oszt.

***

A műhelyépület és az iskola között volt az „udvar”, kézilabda- és focilehetőséggel. Nyáron a tornaórákat itt vezényelte le a tornatanár, Jónás Zoli bácsi. Őt nagyon szerettük, de neki is volt a legnagyobb respektje közöttünk. Egy éles sípszó, és mindenki megmerevedett. Ha később is jött be a foglalkozásra, mi már javában kosaraztunk vagy fociztunk. Papházi tanár úr a kedvenc tanárok közé tartozott. Magyar- és történelemórái jó hangulatban teltek. Bár nem voltak szaktárgyak, mégis szerettük az előadásokat, mert szívesen és érdeklődést keltve adta elő. Aki viszont nem figyelt, arra rámutatott, majd mögéje ballagva egy „hátbit” adott neki. Ez abból állt, hogy behajlított ujjakkal a háta közepére ütött. Ekkor az egész osztály

Pádár Sándor, 1958-1962, B oszt.

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 40

már feküdt a nevetéstől. Az „áldozat” már előre jajgatott! Az érettségin, a magyar szóbelin a cédulák közül egyet előretolt, és azt mondta: „Húzz egyet!” – és József Attila volt. Ezt mindenki tudta, még én is. A műhelytanárokról, az oktatókról a legnagyobb elismeréssel emlékezem. Utat mutattak a műszaki pálya sok-sok ága felé! Ilyen pályák voltak a lakatos, a kovács, a hegesztő, a marós, az esztergályos; ezeken felül a robbanómotorok üzeme, javításuk. Én is az utóbbit gyakoroltam 10 évig mint hajógépész, a Detertnél, Csurgay Misivel és Végh Ferivel – ők még mindig hajóznak, de már nem magyar hajón. Tóth Károly, 1958-1962, B oszt. Tanáraink Osztályfőnökünk és egyben magyartanárunk is az örökifjú Borovits János volt. Kócsy Jenő iskolaigazgató elektrotechnikát tanított, és az órákon már magázott bennünket. Matematikatanárunk, Pellei Emil, a rosszul felelőket „félnadrág”-nak becézte. Technológiatanárunk Pintér György volt, akinél sohasem tudtuk, hogy miből fogunk felelni: mindig az egész éves anyagot kérte számon. Történelemtanárunk, Papházi Tivadar, méltósággal vállalta a könyörtelen humorú diákoktól kapott nicknevét. Irodalmi alkotásaiból mindig kaptam egy dedikált tiszteletpéldányt. Mészáros István a gépelemekkel ismertetett meg bennünket. Nagy tudású tanárember volt, de valahogy nem tudott velünk szigorú lenni. Érdekelte az elektronika, tudta, hogy villamosmérnöknek készülök. Mai napig őrzöm ajándékkönyvét, az Elektronikai értelmező 40

Borovits János szótárt. Műhelytanáraink Garami Antal és Károly, valamint Ortmann és Berecz tanár urak voltak. Papp Miklós, 1959-1963, B oszt.

***

Az érettségi tablón szereplő oktatók és diákok közül soknak nem vitt a postás meghívót erre a találkozóra. A temetőben nincsenek házszámok… De lapogatjuk egymás hátát, percnyi találgatás után mindenki fölismer mindenkit. Tolulnak az emlékek, diákcsínyek elevenednek meg. „Emlékszel? Amikor a Kacsa… a Jani… a Cimpa, Zrínyi, Sün, Ficsúr…” A becenevek mögött tanárok arcéle villan emlékezetünkbe. Besze Imre, 1960-1964, A oszt.

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 41

nyugdíjhoz közeli időszak volt már ez, és sokaknak nem sikerült újraindulni, alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Azóta is azt tapasztaljuk, hogy a fejlődés az ismeretek területén rohamléptekkel megy előre; bizony, az élethosszig tartó tanulás elengedhetetlen. Itt merül fel a mai középfokú szakemberképzés problematikája, hogy az életre hogyan kell felkészíteni a tanulókat. Mert egyrészt alkalmassá kell tenni az embert egy-egy konkrét tevékenység végzésére, ami a szaktudást jelenti, ugyanakkor képességet kell adni arra, hogy saját maga is fejlődni tudjon – tehát gondolkozni, következtetéseket levonni. Feladatokat megfogalmazni képes emberek kerüljenek ki az iskolából, akik a humán ismeretekkel, értékekkel is rendelkeznek! A mai mindennapi élet sajnos nélkülözi a rátermett középvezetőket, a munkairányítókat, akik a vezetés gondolatait magukévá téve képesek azt átültetni a napi gyakorlatba, a termelésbe. Dr. Almási József, 1954-1958, A oszt.

***

A Lőwy Sándor Gépipari és Gépgyártástechnológiai Szakközépiskolában eltöltött évek igen meghatározóak voltak. Egyrészt azért, mert az ember középiskolás korában a legfogékonyabb az életében végbemenő folyamatokra, másrészt, úgy érzem, az engem ekkor ért pozitív behatásokat igen hatékonyan tudtam alkalmazni az eddigi – meglehetősen mozgalmas – életem során. Szentpéteri tanár úr és felesége, Bors tanár úr, Ujvári tanár úr, Csendes Csabáné tanárnő (tőle kaptam az első egyesemet a középiskolában szakrajzból, ami után elhatároztam, hogy ez még egyszer nem fordulhat elő – így is lett!) és nem utolsó sorban osztályfőnökünk, Kárpáti tanár úr és a többi tanár kemény szakmai és nevelési elvei irányítottak arra a szakmai útra, amelyre kellemes emlékekkel gondolhatok vissza. Lakati Tibor, 1975–1979, D oszt.

***

Mit köszönhetek az iskolának? Az osztály egynegyede egyetemet végzett, a másik része a gépipar különböző területein középvezetői funkciót tudott betölteni. Úgy tudom, hogy többségünknek sikerült boldog házasságot kötni, így a munkával együtt egy megelégedett életet élni. Mindezekhez az alapokat a szülői háttér és a középiskola jó oktatási és nevelési színvonala biztosította, mert útravalóul olyan ismereteket kaptunk, hogy azok segítettek az élet problémáit megoldani, mert a közvetlen ismeretanyag mellett gondolkodásunkat is fejlesztették. A rendszerváltás sokunknak nehézséget jelentett: akkoriban jó néhány osztálytársunk munkanélkülivé vált. A

Az iskolából, a középfokú ismereten túl, magammal hoztam azt a nagyon fontos szemléletet, hogy az általam készített munka engem is minősít. Ezt kiegészítettem azzal az életfilozófiámmal, hogy a magatartásom, a cselekedetem is legyen példamutató és következetes, hogy másoktól ugyanezt megkövetelhessem. Tanáraim, oktatóim felkészültsége, oktató-nevelő tevékenysége és az a felismerés és követelmény, hogy állandóan képezni és fejleszteni kell ismereteimet (vizsgaköteles tanfolyamokon és iskolákban, valamint autodidakta módon) segített ahhoz, hogy életem során biza-

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 42

hány évvel később, mint az egyik jelentős váci gyár főmérnöke, majd igazgatója, azt tapasztaltam, hogy az iskola viszonylag gyorsan tudott képzési irányain változtatni, és ezzel a műszaki-technikai fejlődés igényeihez alkalmazkodni (az elektronika-, a pneumatika-, az irányítástechnika-, később a számítástechnika- és informatikaoktatás bevezetésére gondolok). Pályafutásom során számomra az okozott nagy kínlódást és jelentős hátrányt, hogy fiatal korunkban sem az általános iskolában, sem a gépipariban, sem a műegyetemen nem kaptunk említésre méltó idegen nyelvű képzést, sőt, tanáraink, szüleink még az idegen nyelv tanulásának fontosságát sem ültették eléggé belénk. Azt hiszem, hogy ez még több utánunk jövő évfolyamra, netán generációra is igaz. Felnőtt fejjel már többszörös ráfordítással sem tudtam ezt a hiányosságot igazán ellensúlyozni. Különösen aktív pályám utolsó évtizedében, egy külföldi cég műszaki alkalmazottjaként, majd ügyvezetőjeként éreztem úgy, hogy magasabb szintű nyelvtudás birtokában értékesebb munkát tudnék végezni. Saját bőrömön tapasztaltam meg azt a közhelyszerű igazságot, hogy a jó műszaki tudás csak magas szintű idegennyelv-tudással együtt tartható fenn, és csak úgy érvényesíthető. Talán ma is vannak olyan fiatalok, akik példámból okulhatnak. Pádár Sándor, 1958-1962, B oszt.

lommal voltak irányomban, és különböző tisztségekkel bíztak meg. 40 éves koromig tanultam a leírt módokon, és szereztem több felsőfokú szakképesítést és főiskolai végzettséget. Összességében és tömören: az iskola, a műhely, a kollégium, a tanárok szakmai felkészültsége, oktató-nevelő tevékenysége, közösségi szellemre való nevelése, példamutató emberi magatartása jó alapot szolgáltattak ahhoz, hogy az életem és munkásságom során elérhettem azt, amit elértem. Bartha József, 1954-1958, C oszt.

***

A gépipari technikum már az én időmben is (akkor még csak nyolc éve működött) megfelelő műszaki alapokat adott a továbbtanuláshoz, a munkába álláshoz. Én a harmadik évfolyamban éreztem úgy – leginkább Boronkay tanár úr személyiségének hatására –, hogy gépészmérnök szeretnék lenni. A Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karára, nappali tagozatra az első nekifutásra felvettek. 1962-ben csak két végzős osztály volt az iskolában, és mindegyikből egy éven belül öt-öt fő került be valamelyik műszaki egyetem nappali tagozatára. Ez a tény az akkori öt-hatszoros túljelentkezést figyelembe véve nemcsak nekünk, hanem az iskolának is sikert jelentett. A hatvanas-hetvenes években körülbelül tizenegy-tizenkétezer ember dolgozott Vác ipari üzemeiben. Az egyetemre nem pályázó technikusok is jól el tudtak helyezkedni, és megállták a helyüket a gyakorlati életben. A gépipari technikum nevelte ki a váci és részben a Pest megyei üzemek műszaki középrétegét, és gyakran a felsőbb vezetőit is. Jó né-

***

A hajógépészet felöleli a műszaki élet nagy részét, elméleti és gyakorlati szinten. Itt a szivattyúk, kompresszorok, csapok javításához „mindenhez” kell érteni – a kazánfűtéstől az elektromosságon keresztül a robbanómotorokig,. Ehhez adott jó alapot az általános gépipari technikusképzés. Tóth Károly, 1958-1962, B oszt. 42

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 43

KI VOLT BORONKAY GYÖRGY? A háborús években többször behívták katonai szolgálatra. Az Erdélyi Emlékérem tulajdonosa lett. 1944-ben kinevezték a nagyváradi gépipari középiskola igazgatójának, ennek az állásnak a betöltésére azonban már nem került sor. Tartalékosként 1944-ben is behívták, a budapesti Fegyver- és Vadásztölténygyárba került, majd onnan a gyárral együtt Németországba, ahonnan a háború végén azonnal hazatért. 1946-ban lett a szolnoki iskola igazgatója. A forradalom kezdetén diákjait nyugalomra intette, arra kérve őket, hogy legfeljebb csendes szemlélői legyenek a várható eseményeknek. Megfontoltsága következtében ez így is történt, mégis a forradalom után politikai ellenfelei két ponton „eredményesen” támadták. (Vádpontok: a kitelepítésből visszatért öccsét és családját befogadta, illetve a forradalom idején az iskola tanműhelyében javították a forradalmárok gépkocsijait.) Így került Vácra 1959-ben, és itt élt feleségével az iskola szolgálati lakásában 1981-ben bekövetkezett haláláig. Iskolánk mérnöktanáraként dolgozott 1959-től 1967-es nyugdíjazásáig, majd óraadóként szinte az 1981. december 21-én bekövetkezett elhunytáig. Hamvait a család az újpesti Megyeri köztemetőben helyezte el. Újratemetésére és síremlék állítására 2006-ban került sor Vácon, az új iskolaépület déli oldalfalánál. Szolnoki iskolája 2009-ben Boronkay-emléktáblát helyezett el az épület főbejárati folyosóján. Iskolánk új névadója, Boronkay György mérnök-közgazdász mellszobrát, a neves szentendrei szobrászművész, Páljános Ervin

Az akkori történelmi Magyarországhoz tartozó Lugoson született 1903. augusztus 17-én. Apja gazdasági főfelügyelő volt. Iskoláit Lugoson és Munkácson végezte, itt érettségizett. A Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 1921-től 1925-ig tanult. Büszkén vallotta, hogy Pattantyús Ábrahám Géza professzor tanítványa volt. Gépészmérnöki oklevelét 1925-ben kapta meg. A 30-as években ehhez még közgazdasági mérnöki oklevelet is szerzett. 1943-ban kötött házasságot Goór Margit tanárnővel. Gyermekük nem született, de ő nevelte öccsének, Boronkay Antalnak a lányát, néhány éves korától. 1926-tól 1958-ig volt a Szolnoki Magyar Királyi Állami Fa- és Fémipari Szakiskola, majd jogutódja, a Gépipari Technikum rendes tanára, műhelyvezetője, címzetes, majd kinevezett igazgatója. A szolnoki iskolai évkönyvekből is kiderül rendkívüli munkássága.

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 44

ták ki – az ő tanítványainak házi tárlatai voltak, s a műszaki tárgyakból szinte játszva vizsgáztak az egykori Boronkaytanítványok. Élmény volt bepillantani az általa használt műszaki tankönyvekbe: ezek hemzsegtek azoktól a javításoktól, melyeket tűhegyes ceruzáival a sorok közé írt. Bár magáról alig beszélt, apró megjegyzéseiből kiderült, hogy fiatal korában aktív sportoló volt, családjában a zene központi helyet foglalt el, de érdekelték a biológiával és a nyelvészettel összefüggő kérdések is.

alkotását 1993. április 24-én, Szent György napján az aulában helyeztük el. A szobrot 2003-ban vittük át mai, végleges helyére. Egész életműve a makulátlan jellemű, kiemelkedő szaktudású s ezt tanítványainak átadni is tudó pedagógusé, akinek érdeme tíz tudományos munkáján kívül az a megmérhetetlen eredmény, amelyet két évtizeden át tanítványainak szaktudásában, jellemvonásainak kialakításában, emberré formálásában elért. Az egykori tanítványok történetek sokaságát mesélik róla, melyekből összeállnak legfőbb vonásai: óriási szakmai tudása, hihetetlen precizitása, lendületes óravezetése (az óra végén „lefényképezhető” táblai rajzzal), valamint sokoldalúsága. Mondják, hogy abban az időben a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karának folyosói – ahová a legjobb rajzokat állítot-

Vácon és környékén nagy számban élnek egykori tanítványai különféle műszaki beosztásokban. Közülük többen is megírták személyes emlékeiket a legendás „Lexi bácsiról”, melyek a könyv következő fejezetében olvashatók. Ujvári István

Boronkay György Tompos Zoltán műhelyfőnökkel Szolnokon

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 45

VISSZAEMLÉKEZÉSEK BORONKAY GYÖRGYRE Négy év alatt kitűnő pedagógust, szigorú, de nagyon jó embert ismertünk meg személyében. Olyan előadói képességgel rendelkezett, hogy az óráin nem lehetett nem odafigyelni. Magas fokú műszaki tudása széles körű humán ismeretekkel párosult, s ezeket is nagy igyekezettel hintette szét közöttünk. Minket, diákjait nemcsak tanított, hanem szeretett is: vigyázott ránk, ha szükségét látta, intő szavaival a helyes útra terelt bennünket. Lehet, hogy mérnökként fényesebb pályát futott volna be, mint pedagógusként, de eredményesebbet aligha! Az ismereteket, amiket mint tanár nekünk továbbadott, agyunk és szívünk elraktározta, és ez egész életünk során meghatározta tetteinket. Percz László, 1951-1955, Szolnok

vasútállomás felé, másik része a városközpont felé haladva csatlakozott a környező iskolák tanulóihoz, és csoportosan mentek a városháza, majd a rendőrkapitányság elé. A megfontolt vezetés és a hangadók józanságának következtében a munkásság, a lakosság, az egyetemisták és a diákság részéről szerencsére semmilyen atrocitás nem történt. A tüntetés után visszamentünk az iskolába. A kollégium és az iskola vezetése valószínűleg Boronkay igazgató úr sugallatára „szobafogságot” rendelt el. Másnap már nem mehettünk iskolába, majd pár nap múlva a kollégiumból mindenki hazautazott szüleihez. Büszkék lehetünk néhai igazgatónkra, hogy mérsékletre intett bennünket a nehéz percekben. Külön öröm, hogy igazgatóságának utolsó évében az ipari technikusi oklevelet még ő írta alá számunkra. Ezt követően – hányatott sorsát figyelembe véve – igen jól megtalálta helyét a váci technikumban. Személy szerint én több alkalommal voltam itt érettségi vizsgabizottságok társelnöke, s ekkor volt szerencsém felkeresni az akkor már nyugdíjas igazgatónkat. Sajnos ezekben az időkben már igen rossz egészségi állapotban volt. Természetes, hogy nehezen emlékezett évfolyamunkra, de az eseményekre annál inkább. Pedagógiai pályafutása komoly elismerésének tartom, hogy a közismert váci gépipari technikumot halála után róla nevezték el. Emlékét örökre, mint volt diákjai, mi is megőrizzük.”

***

A technikumi évek első időszakában – tekintve, hogy az osztályomat nem tanította – csak évnyitók, illetve évzárók alkalmával hallhattam tartalmas, műszaki életre buzdító beszédeit. Komoly fordulatot jelentett a diákok és az igazgató úr kapcsolatában az 1956-os forradalom kitörésének délutánján mondott intelme. Igaz, ennek csak a kollégisták lehettek részesei. Az iskola főbejárati ajtaját becsukatta, majd kiállt diákjai elé. Nyugalomra, higgadtságra kérte őket, hogy legfeljebb csak csendes szemlélői legyenek a várhatóan bekövetkező eseményeknek. Sokáig hallgattuk megnyugtató szavait, majd később megnyittatta a bejárati ajtót, és kimehettünk az utcára. A diákok egy része a

Ferencsik József, Szolnok, 1954-1958, B oszt.

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 46

Egy emlékezetes mondása: „Öcsém, a két colnál hosszabb képletet nem kell megjegyezni, csak tudd, hogy hol keresd!” Ha valaki zavarta az órát, vagy nem figyelt, kizavarta az osztályból, a következő módon: „Mars ki! Két perc múlva bejöhetsz!” Ezalatt nem folytatta az előadását, hanem egy-egy verset idézett régi nagy költőinktől (Arany, Petőfi), vagy egy rövid történetet mesélt el. Ezt alkalmazta akkor is, ha látta, hogy a hallgatóság figyelme lankad, pl. utolsó órán. Tóth Károly, Vác, 1958-1962, B oszt.

***

A régi időkben olyan szokás terjedt el közöttünk, hogy az utcán a fal mellett, minden kiszögellést és beugrást követve, sarkosan jártunk. Talán ez Boronkay tanár úr szokásának utánzása vagy parodizálása volt, aki az utcán sem vágta le a kanyarokat, hanem igazi gépészhez illően, „fórsriftosan” közlekedett. Ugyancsak a mi bolond szokásunk volt, hogy a fogalmakat a megszokott helyett valami más szinonimával helyettesítettük. Így lett a fejes vonalzóból „kókuszos lénia”, a fogaskerékből „agyas kerék”, a hárommotoros futódaru egyik eleméből, a futómacskából „slattyogó cica”. Nem is volt ebből semmi baj mindaddig, amíg egyszer gépszerkezettan-órán valamelyikünk el nem tévesztette Gyuri bácsi előtt. Egy kis megyei tanácsi vállalatnál jelentkeztem felvételre ifjú technikusként az igazgatónál. Név, végzettség, roppant rövid szakmai életrajz után az éppen ott lévő főmérnök megkérdezte: – Hol végzett? – Mondtam, hogy Vácott. – És Boronkay György tanította? – Igen, szakrajzra és gépszerkezettanra. – Igazgató elvtárs, ha Gyuri bácsi egyáltalában átengedte a kollégát, akkor nekünk sem lehet rossz. Batka Barnabás, Vác, 1958-1962, B oszt.

***

Egy tanáromról szeretnék megemlékezni, aki pályaválasztásomat meghatározta, és akinek erős kisugárzása és tiszta elvei végigkísérték és irányították szakmai életemet. Boronkay György tanár úr 1959-től tanította nekünk a műszaki rajz, a gépelemek és a gépszerkezettan tárgyakat. Sokan és sokszor megírták róla, hogy alapos mérnöki tudását abszolút pontosság, lelkiismeretesség, igényesség és kritikusság tette teljessé. Rám az tett mély és maradandó benyomást, hogy ő elsősorban önmagával volt rendkívül igényes. Ahogyan az óráit előkészítette, fölépítette, szemléltette, végigélte és végiglobogta, az mindig egy teljes alkotásnak tűnt, és későbbi tanulmányaim során is csak elvétve találkoztam ehhez mérhetővel. Nem adta lejjebb a mércét akkor sem, ha netán beteg volt. Emlékszem derékban meghajtott testtartására: valami miatt nem tudott kiegyenesedni, mégis saját maga cipelte házi készítésű szemléltető eszközeit, és még ebben az állapotban is telerajzolta a táblát. Az ő célja az volt, hogy az osztály minden tanulója, a

***

Boronkay tanár úr ízig-vérig műszaki ember volt, ugyanakkor ízig-vérig tanár is. Volt, hogy fájós derékkal, a széken ülve vonszolta magát a táblánál, de rajzolt, és írta a képleteket. 46

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 47

gyengébb is, a lustább is megértse a szóban forgó dolog lényegét. Nem lehetett nála bemagolni és csak felmondani a leckét. Azonnal észrevette, ha valaki nem értette meg a problémát, és megállította felelés közben. Ilyenkor újra és újra nekifutott, és a további feleltetés helyett magyarázni kezdett. Rámutatott arra a pontra, amit már a felelő nem értett. Bíráló megjegyzései szigorúak, néha kíméletlenül kemények voltak, de őszinték, pontosak és mindig segítő szándékúak. Boronkay tanár úr arra törekedett, hogy vegyük észre a szakma szépségét, szeressük meg azt a műszaki problémát, amelylyel épp küszködünk, és tudjunk örülni egy jól megoldott feladatnak. Gondolkodni tanított, a problémák pontos megfogalmazására, és a különféle megoldások keresésére. Őszintén boldog és büszke volt akkor, ha egy nehezebb feladat vagy bonyolultabb műszaki rajz elkészítése olykor-olykor sikerült nekünk. A szakmai ismereteknél többet is adott. Tanított bennünket dolgozni, küzdeni valamiért. Megértette velünk, hogy a biztos tudáshoz, a jó minőséghez kemény munkával lehet és kell eljutni. Arra biztatott, hogy ha valami előszörre nem sikerül, fussunk neki többször is, és ne adjuk föl a küzdelmet, amíg a célt el nem érjük. Erre ösztönözve találta ki egyik híressé vált mondatát: „Fogd meg, mint a buldog!”. (Közismert, hogy a buldog nem engedi el többé azt, amit egyszer a fogai közé szorított.) Boronkay tanár úr sokat hangoztatott elve a „lex minimi” volt. Az én emlékezetemben az maradt meg, hogy ez a fogalom egy gazdasági szemléletet, egy életfelfogást jelent, mégpedig a műszaki ember, a mérnök céltudatos és kötelező takarékosságát. A „lex” szó törvényt jelent, a „lex minimi” általa használt fogalma

pedig a legkisebb ráfordítások törvényét. Számos gyakorlati példával nevelt arra, hogy egy feladatot mindig a legkevesebb munkaráfordítással, a legkevesebb anyag felhasználásával oldjunk meg. „Ne pazarolj, fiam!” – mondogatta szigorúan összeráncolt homlokkal, ha valamit túlméreteztünk, vagy fölöslegesen írtunk vagy rajzoltunk le. Úgy emlékszem, hogy a Boronkay tanár úr által hangsúlyozva emlegetett „lex minimi”ről nevezték el őt Lexi bácsinak. Pádár Sándor, Vác, 1958-1962, B oszt.

***

Boronkay György tanár úr… a Lexi bácsi… Gyuri bácsi! Hirtelen sokasodnak az emlékek! Kifogástalan fehér köpeny, aranyozott fémkeretes szemüveg, feszes, egyenes tartás, nyitott, fürkésző tekintet. A szakrajz, a gépelemek és a gépszerkezettan tárgyakat tanította nekünk. Az órái igényesek, színes táblarajzai „nyomdakészek”, magyarázatai világosak és érthetőek voltak, még a szárazabb anyagot is sikerült érdekessé tennie. Óráin nem lehetett nem odafigyelni, lekötötte figyelmünket, uralta még a lelkünket is. Ha lankadtunk, akkor mindig talált egy frappáns versidézetet, aktuális anekdotát, vagy ellátott bennünket a mindennapi élethez kapcsolódó hasznos tanácsokkal. Szerettük ezeket a frissítő kitérőket, csodáltuk sokoldalúságát, optimizmusát, kifinomult humorát. Az óraközi szünetekben a tananyaghoz kapcsolódó „20 forintos” feladványaival versenyzésre késztetett bennünket, és őszintén örült, ha sikerült megoldanunk a feladatot. Tudta, hogy

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 48

mikor kell dicsérni vagy keményen, de mindig segítő szándékkal bírálni, elmarasztalni. Személyre szólóan! Szerette, ha egy műszaki rajz, dolgozat nemcsak jó, hanem szép a külalakja is. Mi még a hagyományos, töltögetős tuskihúzókat használtuk, így aztán gyakori vendég volt rajzainkon a tintapaca. „Ne pazarolj, ne kezdd elölről! – mondta. – Nem fogok rosszabb jegyet adni, ha kivágod pengével a pacát, majd celluxszal és pausszal pótlod a helyét.” „Lex minimi” – mondta ilyenkor is meg minden alkalommal, amikor dolgozatainkban indokolatlan költségfelhasználást, pazarlást vélt felfedezni. És a diákhumor ezt is a helyére tette, amikor a gyakran emlegetett „lex minimi” törvényről neveztük el a tanárunkat – a két lábon járó lexikont – Lexi bácsinak. Amit tőle kaptunk, az sokkal több volt a tananyagnál. Értékeket adott, amelyekhez igazodni tudtunk, példaképet, amelyet követni volt érdemes. Papp Miklós, 1959-1963, B oszt.

ményből. Ki a mérnöki pályára tért meg végleg, ki a temetőbe. Lexi bácsi, Boronkay György itt, az immár végleg az ő becsületes nevét viselő, elektronikai és gépésztechnikusokat, számítógépes szakembereket útjukra bocsátó, patinás iskola aulájában örökíttetett meg a szobrászművész által. Már nem cipel sem szatyrokat, sem salakos vödröket, és nem ír javításokat a szakkönyvek margóira tűhegyesre faragott ceruzájával, csak néz szelíden bronz szemüvege mögül… Besze Imre, Vác, 1960-1964, A oszt.

***

Volt a tanár úrnak egy máig fülünkbe csengő mondása: „Tanulj fiam, tanulj fiam, akár jeles is lehetsz! Reklamálj, reklamálj, akár jeles is lehetsz!” Sajnos a leírt mondás nem adja vissza azt az ízes, jellegzetes hangszínt, ami szintén máig feledhetetlen. Az 1962/63-as tanévben gépszerkezettant és szakrajzot tanított nekünk,

***

Utoljára halála előtt néhány héttel láttam Boronkay tanár urat. Mint iskolájába visszatérő, örök diák, fölkerestem lakásán. A csöngetésre egy öregember nyitott ajtót: kopott háziköntösben volt, s két vödör salakot cipelt ki a kukába. Nem ismert meg azonnal, nevemet sem tudta hirtelen, hiszen annyi tanítványa volt Vácott! Kétezer? Vagy még több? Ki számolja a múltat? Beszélgettünk. Panaszkodott az öregségre, mondta, nagyon hideg ez a tél, 1981 tele. Aztán elköszöntünk. Mint elköszöntek azóta sokan ebből az intéz48

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 49

vagyis a III/A-nak. Év vége előtt szakrajzban a dugattyús gőzgép műszaki rajza volt a feladat, félnézet, félmetszet kivitelben, dipa rajzlapra szerkesztve, tussal kihúzva, valamint pauszmásolat készítése. Rászántam kb. 5-6 órát a rajz szerkesztésére, rajzra, tuskihúzásra, pauszmásolatra (vizes feszítéssel), gondosan ügyelve a vonalvastagságra, szóval remekül sikerült. Leadás után rákerült a rajzra a tanár úr nagy bélyegzője, amin a szerkesztés- vonalvastagság-, külalak- stb. jegyek voltak. Végül alul az összértékjegy, vagyis a végső érdemjegy. Négyes volt. A végső érdemjegy tehát négyes, de láttam, hogy a minősítő jegyek váltakozva négyesek és ötösök. Természetesen a tanár úr mondása alapján „reklamáltam”: miért nem jeles? A tanár úr egyszerűen csak ennyit mondott: „Téged négyesre, jóra állítottalak be.” Akkor úgy éreztem, hogy ez kevés, de az évek múltával rájöttem, hogy ő már akkor látta, mi az, amit akkori teljesítményemnek megfelelően érdemlek egész éves munkám alapján – ez is bizonyítja, milyen jó emberismerő volt. Utólag is köszönöm, Tanár Úr! Bodonyi József, Vác, 1960-1964, A oszt.

***

Bámulattal vegyes elismerés és tisztelet alakult ki bennem Boronkay György tanár úr iránt, aki a gépészeti tantárgyakat tanította. Precizitása, mely a rajztanításból rám ragadt, nagyon kellett ahhoz, hogy valamennyire használható legyek a műszaki pályán. Emberileg nem kerültem közel hozzá, de az életemben egy nagyon meghatározó „kályha” volt. Bebizonyította, hogy mindent meg lehet csinálni jól, még olyat is, amihez eredetileg nincs is az embernek veleszületett képessége. Az aka-

rat, a tudás és a következetesség eljuttathatja az embert a saját teljesítőképessége maximumára. Ilyen előzmények után még pár percig sem dolgoztam a gépiparban. Vízépítő mérnök lettem, ami lényegesen levegősebb szakma, mint a gépészet. Ebben dolgoztam 1980-ig, s ekkor lettem tanácselnök, majd később – folyamatosan 2006-ig – polgármester. Bagyin József, Vác, 1961-1965, B oszt.

***

Boronkay tanár úr az osztály jól rajzoló diákjaiból egy „tervezőcsapatot” választott ki, büszkeségemre ebbe én is belekerültem. Az oktatáshoz szemléltetőeszközöket terveztünk, amit a műhelyben megvalósítottak. Egyik feladatom egy Oldham tengelykiegyenlítő tengelykapcsoló megrajzolása volt, adott befoglaló méretekkel. Bár majdnem mindig aznap készítettem el a rajzokat, amikor kiadták, ezt a rajzot az utolsó napra hagytam. 1964-ben, amikor ez megesett, a televíziót néztem. Pechemre. Ezen az estén pont egy jó filmet adtak, és úgy rajzoltam, hogy a fél szemem a tv-n volt. Másnap leadom a rajzot, a tanár úr hümmög, és megállapítja: „Fiam ezt tv-nézés közben rajzoltad, nem a tengelykapcsolón járt az eszed!” A következő órára vittem az új rajzot. Megdicsérte, éreztette, hogy ő is elégedett a jó munkával, és engem is arra ösztönzött, hogy örüljek a sikeres teljesítménynek. Pályafutásom vége felé lettem hűtlen a tanításhoz, és lettem vidékfejlesztési menedzser. A tanári pályán két példaképem volt: édesapám és

___jo01 2011.04.12. 10:12 Page 50

Boronkay tanár úr. Édesapámtól az élményszerű tananyag-összeállítást vettem át, a tanár úrtól az élményszerű tanítást. Órái szinte színházi előadások voltak. Megjelenítette az adott gépet vagy technológiai folyamatot. Ezt céltudatosan tette, mert amikor egyik osztálytársunk nem figyelt, megállt a magyarázattal: „Én itt bohóckodom, hogy megértsd az anyagot, te pedig nem figyelsz rám!” Nagyon ízesen és szakmailag precízen beszélt. Táblavázlatai logikusak, rajzai szépek és pontosak voltak. Abban az időben az osztályunk az „iskola réme” volt, ő mégis fegyelmet tudott tartani. Egy életre belém nevelte a „lex minimi” törvényét: mindig a legkisebb ellenállás irányába, az optimális munkával a legnagyobb eredményt elérni! Sok év után is szeretettel gondolok vissza a tanár úrra, nagyon hálás lehetek neki azért, hogy sikeres gépésztanár lett belőlem. Faluhelyi László, Vác, 1961-1965, C oszt.

***

Amit mi tanultunk Lexi bácsitól, ami tanulságos, előremutató a jövő generációi számára, az a bizonyos „példakép”: a munkára nevelés, ami annyira hiányzik a mai világból. Ami eszembe jutott Lexi bácsiról: – lelkesedése, amilyen szenvedéllyel a szakmát szerette… énekelt egy golyóscsapágynak. – A pedantéria: mindig elegáns volt. – Munkabírása, ahogy az órát vezette. – „Fejed és jegyzeted legyen vonalban”. – Ahogy motivált – nem adott egyest, akinek nem ment: „zsenge elégséges… jelenleg marha vagy, de lehetsz jeles is… tőled függ”. – Ahogy használta 50

a testbeszédet (például annak szemléltetésére, ahogy a nem kompenzált fogazás „kattogott”). – Megtanított fogat mosni. – A jól felelőt jutalmazta: „úgy… jeles… kemény munka… úgy, jeles”. Nekem mindmáig a legnagyobb ember volt. Csákó József, Vác, 1964-1968, D oszt.

***

Mind tanárként, mind magánemberként kimagasló egyéniség volt. Tanítványaival szemben is tiszteletadó: például utcán való találkozáskor, ha két keze bevásárlószatyrokkal volt is tele – mivel bevásárolni mindig őt láttuk –, egyik kezét szabaddá tette, és köszönéskor kalapot emelt tanítványainak. Óráit annyira szemléletesen adta le, hogy azt a „legbutább” diák is megértette. Saját maga készítette egyszerű, de látványos szemléltetőeszközöket használt. A táblára annyira szépen írt és rajzolt, hogy azt a füzetben körzővel és vonalzóval senki sem tudta utánozni. Diákjait arra oktatta, hogy a műszaki embernek soha nem szabad a fejében lévő ismeretanyagot a gyakorlatban úgy használni, hogy azt előzetesen a szakirodalomban ne ellenőrizze. Kovács János, Vác, 1972-1976, B oszt.